Megoldás a konfliktusra

 

(Józs 22:30-34). Amikor meghallotta Fineás pap és a közösség fejedelmei, Izráel nemzetségfői, akik vele voltak, azokat a szavakat, amelyeket Rúben fiai, Gád fiai és Manassé fiai mondtak, tetszett nekik. (31) Fineás, Eleázár pap fia ezért azt mondta Rúben fiainak, Gád fiainak és Manassé fiainak: Most már tudjuk, hogy köztünk van az Úr, mert nem követtetek el ezzel hűtlenséget az Úr ellen. Így hát megmentettétek Izráel fiait az Úr kezétől! (32) Ezután Fineás, Eleázár pap fia és a fejedelmek visszatértek Rúben fiaitól és Gád fiaitól, Gileád földjéről Kánaán földjére Izráel fiaihoz, és jelentették nekik a dolgot. (33) Tetszett ez a dolog Izráel fiainak is, ezért áldották Istent Izráel fiai. Nem gondoltak többé arra, hogy hadat indítsanak ellenük, és elpusztítsák azt a földet, ahol Rúben fiai és Gád fiai laktak. (34) Az oltárt pedig így nevezték Rúben fiai és Gád fiai: Ez a tanú közöttünk, hogy az Úr az Isten! /RÚF/

(Zsoltár 133:1-3). Zarándokének. Dávidé. Ó, mily szép és mily gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek! (2) Olyan ez, mint mikor a drága olaj a fejről lecsordul a szakállra, Áron szakállára, amely leér köntöse gallérjára. (3) Olyan, mint a Hermón harmatja, amely leszáll a Sion hegyére. Csak oda küld az Úr áldást és életet mindenkor. /RÚF/;

(Jn 17:20-23). De nem értük könyörgök csupán, hanem azokért is, akik az ő szavukra hisznek énbennem; (21) hogy mindnyájan egyek legyenek, ahogyan te, Atyám, énbennem, és én tebenned, hogy ők is bennünk legyenek, hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél el engem. (22) Én azt a dicsőséget, amelyet nekem adtál, nekik adtam, hogy egyek legyenek, ahogy mi egyek vagyunk: (23) én őbennük és te énbennem, hogy teljesen eggyé legyenek, hogy felismerje a világ, hogy te küldtél el engem, és úgy szeretted őket, ahogyan engem szerettél. /RÚF/; 1Pt 3:8-9. Végül pedig legyetek mindnyájan egyetértők, együttérzők, testvérszeretők, könyörületesek, alázatosak. (9) Ne fizessetek a gonoszért gonosszal, vagy a gyalázkodásért gyalázkodással, hanem ellenkezőleg: mondjatok áldást, hiszen arra hívattatok el, hogy áldást örököljetek. /RÚF/

A Józsué könyve 22. fejezetében olvasható történet számos olyan kommunikációs alapelvet tartalmaz, amely alkalmazható a mindennapi életben.

1. Ha a dolgok rosszul alakulnak, vagy rosszra látszanak fordulni, a legjobb, amit tehetünk, hogy kommunikálunk, ahelyett, hogy magunkban elnyomnánk azt, amit érzékeltünk, amíg robbanásig nem jut a helyzet. Jobb, ha Isten népe nem söpri szőnyeg alá a dolgokat, amikor probléma támad. Persze, ha a Jordántól keletre letelepedett törzsek elmondták volna az oltárral kapcsolatos szándékukat, a feszültség eleve elkerülhető lett volna.

2. Még ha az ember meg is van győződve az ítélete helyességéről, ne vonjon le elhamarkodott következtetéseket! A nyugati törzsek gyorsan elhitték a fülükbe jutott pletykát, és arra a téves következtetésre jutottak, hogy a keleti törzsek hitehagyóvá váltak.

3. Beszéljünk a valós vagy vélt problémákról, mielőtt bármit tennénk a következtetéseink alapján!

4. Legyünk hajlandóak áldozatot hozni az egységért! A nyugati törzsek készen álltak lemondani területeik egy részéről, hogy befogadják a többi törzset, ha a Jordán túlsó partján való tartózkodásuk okozta volna a feltételezett hitehagyást.

5. Ha vádolnak, akár hamisan, akár jogosan, a válaszod legyen szelíd, hogy elfordítsd a haragot! Ha a vádra váddal felelsz, az sosem hoz békét. Próbáld megérteni a másikat, mielőtt ő értene meg téged!

6. Örülj és áldd az Istent, ha helyreáll a béke! Csodálatos látni a nyugati törzsek őszinte örömét, amikor megtudták, mi is volt a két és fél törzs igazi motivációja. Nem voltak annyira önigazultak, hogy ne tudták volna beismerni a tévedésüket.

Amennyiben a keleti törzsek valóban hitehagyóvá lettek volna, Izrael népe a szövetség által előírtak szerint járt volna el velük. Az egység nem lehet ürügy az igazság felhígítására, arra, hogy feladjuk a bibliai elveket. Azonban a gyülekezeti fegyelmezés mindig az utolsó lépés legyen (és nem az első!), ha az Isten Igéje alapján történő béketeremtés és a lelkészi segítség nem vezetett eredményre. Mennyire mások lehetnének a gyülekezeteink, ha folyamatosan alkalmaznánk ezeket az egyszerű elveket!

White idézet: Hol vannak azok az emberek, akik nem fukarkodnak, és nem tartják számon az Urukért szeretetből végzett munkájukat? Hol vannak, akik a gyülekezetben igyekeznek elsimítani minden széthúzást, és Jézus Krisztus nevében szolgálják a megbékélést? Hol vannak, akik igyekeznek betölteni Krisztus imáját, amely így hangzott: „Mindnyájan egyek legyenek; amint te énbennem, Atyám, és én tebenned, hogy ők is egyek legyenek mibennünk: hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél engem… Én őbennük, és te énbennem: hogy tökéletesen eggyé legyenek, és hogy megismerje a világ, hogy te küldtél engem, és szeretted őket, amiként engem szerettél.”? Kijelenthette volna Urunk e kegyelemteljes és jelentőségteljes szavakat a mai egyházakra vonatkoztatva, amelyeket silány szeretet, széthúzás és kicsinyes konfliktusok jellemeznek, és amelyek azért hívják el a lelkészeket a fontos munkára, hogy azok oldják meg képzelt problémáikat, amelyek valójában arról árulkodnak, hogy nincs igazi kapcsolatuk Istennel? Nem! A gyülekezet tagjainak egységre kell jutnia, ezért szükségük van arra, hogy jellemükben csökkenjen az énjük, és növekedjen Jézus, akitől tanulniuk kell. Legyenek szelídek és alázatos szívűek. Önző büszkeségüknek meg kell halnia, s akkor a nehézségek hegyei kicsiny hangyabolyokká fognak válni. – Pastoral Ministry, 267./old.

Sose vonjátok kétségbe testvéreitek indítékait, hiszen Isten kijelentette, hogy amint ítéltek, úgy lesztek majd megítélve. Tárjátok ki szíveteket a jóság és a feddhetetlenség napjának felüdítő sugarai előtt. Ápoljatok nemes gondolatokat és szent érzelmeket. Váljon szokásotokká, hogy csak jót szóltok a testvéreitekről. Ne engedjétek, hogy a büszkeség és az önzés megakadályozzon benneteket abban, hogy nyíltan megvalljátok bűneiteket. Ha nem szeretetitek azokat, akikért Krisztus meghalt, akkor Krisztust sem szeretitek igazán, imádatotok pedig hiányos lesz Isten előtt. Ha méltatlan gondolatokat ápoltok, félreértitek a testvéreiteket, és gonoszt gondoltok róluk, az Úr nem fogja meghallgatni önigazult és éneteket felmagasztaló imáitokat. Amikor odamentek azokhoz, akikről azt gondoljátok, hogy vétkesek, alázatos és jóságos lelkülettel menjetek, lelketek pedig legyen tele irgalommal és a lélek jó gyümölcseivel. Ne legyetek részrehajlók, ne hanyagoljátok el azokat, akiknek a véleménye nem egyezik a tietekkel. Vigyázzatok, ne viselkedjetek durván azokkal, akik szerintetek hibákat követnek el, miközben másokat, akik valóban vétkesek és méltók a dorgálásra, és akiket valóban meg kellene intenetek keresztényietlen viselkedésük miatt, támogattok, és barátként kezeltek. – Pastoral Ministry, 268./old.

Szelíd válasz

(Józs 22:21-29). Ekkor megszólaltak Rúben fiai, Gád fiai és Manassé törzsének a fele, és így szóltak Izráel nemzetségfőihez: (22) Tudja az Úr, az erős Isten, az Úr, az erős Isten, és tudja meg Izráel is, hogy lázadás vagy az Úr elleni hűtlenség-e ez! Ha igen, úgy ne segítsen meg bennünket ezen a napon! (23) Maga az Úr vizsgálja meg, hogy azért építettünk-e oltárt, hogy elforduljunk az Úrtól, és égőáldozatot meg ételáldozatot készítsünk vagy békeáldozatot mutassunk be rajta! (24) Sőt inkább azért csináltuk ezt, mert attól tartunk, hogy holnap ezt mondják a ti fiaitok a mi fiainknak: Mit akartok ti az Úrtól, Izráel Istenétől? (25) Hiszen a Jordánt határrá tette az Úr köztünk és köztetek, Rúben fiai és Gád fiai; nincs nektek közötök az Úrhoz! Így a ti fiaitok lesznek az okai annak, ha a mi fiaink nem félik majd az Urat. (26) Azért ezt mondtuk: Fogjunk hozzá, és építsük meg ezt az oltárt, de nem égőáldozatra és nem véresáldozatra, (27) hanem hogy ez legyen a tanú köztünk és köztetek meg az utánunk következő nemzedékek között arra, hogy mi az Urat akarjuk tisztelni az ő színe előtt bemutatott égőáldozatainkkal, véresáldozatainkkal és békeáldozatainkkal. Ne mondhassák holnap a ti fiaitok a mi fiainknak: Nincs nektek közötök az Úrhoz! (28) Azt mondtuk tehát: Ha ezt mondják majd nekünk vagy az utódainknak, akkor azt fogjuk felelni: Nézzétek az Úr oltárának a mását, amelyet atyáink készítettek, de nem égőáldozatra és nem véresáldozatra, hanem hogy ez legyen a tanú köztünk és köztetek. (29) Távol legyen tőlünk, hogy fellázadjunk az Úr ellen, és elforduljunk ma az Úrtól azzal, hogy égőáldozatra, ételáldozatra vagy véresáldozatra való oltárt építsünk Istenünknek, az Úrnak az oltárán kívül, amely az ő hajléka előtt áll. /RÚF/

(Péld 15:1). A higgadt válasz elhárítja az indulatot, de a bántó beszéd haragot támaszt. /RÚF/

A megvádoltak válasza éppoly egyenes és erőteljes volt, mint a vád, és tematikusan és szerkezetileg is ez képezi a fejezet középpontját. A törzsek eddig nem feleltek a felvetésekre, hanem csendben végighallgatták az ellenük felhozottakat. Tekintettel azok súlyosságára, türelmük példamutató, hiszen a mondás valódi jelentését mutatják be: „A szelíd válasz lecsillapítja a haragot, a bántó szó viszont haragot szül” (Péld 15:1), /ÚRK/

A védelem nyitó mondata az Izrael Istenének tulajdonított isteni nevek sora: El, Elohim, Jahve

(Józs 22:22). Mindez kétszer ismétlődik meg, egyre nagyobb erővel, amivel ünnepélyes esküvé válik, eloszlatva a kételyeket és hamis vádakat, amelyek majdnem polgárháborúhoz vezettek Izraelben. Komolyan meg vannak győződve arról, hogy Isten teljes mértékben ismeri, érti a helyzetet, és remélik, hogy a jelenlévő küldöttség is erre a következtetésre jut. A két és fél törzs az Úr előtt is elismeri elszámoltathatóságát, és felszólítja Őt, hogy tegyen igazságot

(5Móz 18:19). És ha valaki nem hallgat igéimre, amelyeket az én nevemben hirdet, azt majd én felelősségre vonom. /RÚF/;

(1Sám 20:16). Így kötött Jónátán szövetséget Dávid házával, tudva, hogy Dávid ellenségein bosszút fog állni az Úr. /RÚF/), amennyiben valóban bűnt követtek el.

Meglepő kinyilatkoztatás következik, amely egyrészt bizonyítja, hogy a vád alaptalan (egy oltár nem csak áldozati hely lehet), másrészt felfedi valódi motivációjukat. Nem a hitehagyás, hanem az Izraeltől való elszakadás félelme volt cselekedetük valódi oka. Így az oltár építése nem a hitehagyás bizonyítéka, ahogyan azt feltételezték. Valójában éppen az ellenkezője igaz: az Úr félelméből cselekedtek, ahogyan a nyugat-jordániai törzsek is tették. Izrael egységének igazi alapja nem a földrajzi helyzet vagy az örökség fizikai kiterjedése, hanem az Úr követelményeihez való lelki hűségük.

A folyó nyugati oldalán élő törzsek őszinte aggodalma valódi örömükben is megmutatkozik, amikor meggyőződtek a keleti oldalon élő törzsek ártatlanságáról. Ahelyett, hogy legyőzöttnek érezték volna magukat testvéreik érvei hallatán, megmutatkozik valódi boldogságuk, amikor a gyanújukról kiderült, hogy téves. Ezzel elkerülték a polgárháborút Izraelben, valamint megőrizték a nemzet egységét.

(Zsolt 37:3-6, 34, 37). Bízzál az Úrban, és tégy jót, akkor az országban lakhatsz, és biztonságban élhetsz. (4) Gyönyörködj az Úrban, és megadja szíved kéréseit! (5) Hagyd az Úrra utadat, bízzál benne, mert ő munkálkodik: (6) világossá teszi igazságodat, jogodra fényt derít. (34) Reménykedj az Úrban, maradj az ő útján! Ő felmagasztal, és öröklöd a földet; meglátod, hogy kiirtja a bűnösöket. (37) Vigyázz, hogy feddhetetlen légy, ügyelj, hogy becsületes maradj, mert a jövő a béke emberéé! /RÚF/

White idézet: Az élet fegyelmez. A keresztények káros hatásokkal találkoznak a világban. Nyugtalanító körülmények teszik próbára természetünket. Ha helyesen viszonyulunk a próbákhoz, megedzik keresztény jellemvonásainkat. Ha szelíden hordozzuk a sérelmeket és sértéseket, ha szeretettel válaszolunk a sértő szavakra, és kedvességgel az erőszakos tettekre, ezzel azt bizonyítjuk, hogy Krisztus lelkülete lakik a szívünkben – hogy életerő árad az élő szőlőtőkéből a vesszőkbe. Ez az élet Krisztus iskolája, ahol megtanulhatjuk, hogy szelídek és alázatos szívűek legyünk. S a végső elszámolás napján meglátjuk majd, hogy a nehézségek, kellemetlenségek és akadályok, amelyeket el kellett viselnünk, a kereszténység elvei alkalmazásának gyakorlati leckéi voltak. Ha megfelelően hordozzuk ezeket, keresztény jellemet fejlesztenek bennünk, és megkülönböztetik Krisztus tanítványait a világ fiaitól.

Magas szintet kell elérnünk, ha mint Isten gyermekei nemesek, tiszták, szentek és szeplőtlenek kívánunk lenni. Ha ezt el akarjuk érni, szükségünk van arra, hogy az Úr lemetssze a vadhajtásainkat. Hogyan beszélhetnénk metszésről, ha nem kellene nehézségekkel szembeszállnunk, akadályokat leküzdenünk, ha semmi sem tenné próbára türelmünket és állhatatosságunkat? E próbák nem jelentéktelen áldások, hanem fontos tapasztalatok az életünkben. Az a céljuk, hogy minden erőnkkel a sikerre összpontosítsunk. Ne törődjünk bele, hogy hátráltassanak, elkeserítsenek és elpusztítsanak, hanem használjuk ezeket Isten eszközeiként a magunk felett aratott döntő győzelmek kivívására.

Jellemünk próbára kerül. Ha valóban az élő szőlőtőke vesszői vagyunk, Krisztus nyilvánul majd meg bennünk. Kellemetlenségek és feszültségek között is türelmesek, szeretetteljesek, elnézőek és vidámak leszünk. Napról napra, évről évre meg kell hódítanunk magunkat, és nemes hősökké kell fejlődnünk. Ez a kijelölt feladatunk, de nem végezhetjük el Jézus állandó segítsége, kemény elhatározás, szilárd szándék, szüntelen éberség és szüntelen ima nélkül. Mindenkinek meg kell harcolnia a saját harcát. Mindenkinek a maga módján kell diadalmaskodnia küzdelmeiben és csüggedéseiben. Akik kitérnek a harc elől, elveszítik edzettségüket és a győzelem örömét. Senki, még Isten sem vihet minket ölben a mennybe, ha mi magunk nem tesszük meg a szükséges erőfeszítéseket. Fogadjuk életünkbe a szépséget! Vessük ki magunkból visszataszító vonásainkat, amelyek ellentétesek Jézus jellemével. Isten fáradozik bennünk, dolgozzunk együtt vele! Krisztus vallása átalakítja a szívünket, világi gondolatainkat mennyeiekre cseréli, általa az önző ember önzetlenné válik, mert ilyen Jézus jelleme is. A számító és becstelen ember becsületes lesz, második természetévé válik azt tenni, amit szeretne, hogy mások tegyenek vele. A kicsapongó megtisztul, mert Krisztus evangéliuma életre keltő illat számára. – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 5. köt., 344-345./old.

Kísért a múlt

 

(Józs 22:13-15). Ekkor Izráel fiai elküldték Rúben fiaihoz, Gád fiaihoz és Manassé törzsének a feléhez Gileád földjére Fineást, Eleázár pap fiát, (14) és vele együtt tíz fejedelmet; egy-egy fejedelmet Izráel valamennyi törzséből, egy-egy nagycsaládból. Mindegyikük a maga nagycsaládjának a feje volt Izráel nemzetségei között. (15) Amikor megérkeztek Rúben fiaihoz, Gád fiaihoz és Manassé törzsének feléhez Gileád földjére, így beszéltek hozzájuk /RÚF/

(4Mózes 25:1-19). Amikor Izráel Sittímben tartózkodott, elkezdett a nép paráználkodni Móáb leányaival, (2) mert ezek meghívták a népet isteneik áldozati lakomáira. A nép velük evett, és leborulva imádta azok isteneit, (3) és odaszegődött Izráel Baal-Peórhoz. De haragra gerjedt az Úr Izráel ellen, (4) és ezt mondta az Úr Mózesnek: Fogasd el a nép minden főemberét, és akasztasd fel őket fényes nappal az Úr előtt, hogy elforduljon Izráelről az Úr izzó haragja. (5) Mózes tehát ezt mondta Izráel bíráinak: Gyilkolja le mindenki a maga emberei közül azokat, akik Baal-Peórhoz szegődtek! (6) Éppen akkor jött egy izráeli férfi, aki egy midjáni nőt hozott testvéreihez Mózes szeme láttára, meg Izráel egész közösségének a szeme láttára, amikor azok a kijelentés sátrának a bejárata előtt sírtak. (7) Amikor meglátta ezt Fineás, Áron főpap fiának, Eleázárnak a fia, kilépett a közösség soraiból, dárdát fogott a kezébe, (8) bement az izráeli férfi után a sátor belsejébe, és hasba szúrta mindkettőjüket: az izráeli embert és azt a nőt is. Ezzel elhárult a csapás Izráel fiairól. (9) Huszonnégyezer halottja lett a csapásnak. (10) Azután így beszélt Mózeshez az Úr: (11) Fineás, Áron főpap fiának, Eleázárnak a fia elfordította haragomat Izráel fiairól, amikor felindulásomnak megfelelően bánt velük, s ezért nem semmisítettem meg Izráel fiait felindulásomban. (12) Mondd meg tehát: Íme, az én békességem szövetségével ajándékozom meg őt: (13) Övé és utódaié lesz a papság szövetsége örökre, mert haragra indult Istenéért, és engesztelést végzett Izráel fiaiért. (14) Annak a megölt izráeli férfinak a neve, akit a midjáni nővel együtt öltek meg, Zimrí volt, Szálú fia, Simeon egyik nagycsaládjának a fejedelme. (15) A megölt midjáni nő neve pedig Kozbí volt, annak a Cúrnak a leánya, aki a midjáni törzsek egyik nagycsaládjának a feje volt. (16) Azután így beszélt Mózeshez az Úr: (17) Támadjátok meg a midjániakat, és pusztítsátok őket, (18) mert ők is ellenetek támadtak, amikor aljas tervet eszeltek ki ellenetek Peór révén és húguk, Kozbí, a midjáni fejedelem leánya révén, akit megöltek a Peór miatt támadt csapás napján. (19) A csapás után a következők történtek: /RÚF/

Mielőtt a keleti törzsek függetlenségéről szóló pletykáknak felülnének, a kétszer is „Izrael fiaiként” említett kilenc és fél törzs küldöttséget állít össze, és elküldi őket, hogy tisztázzák az oltáremelés okát és értelmét. A delegáció tagja Fineás, a főpap, Eleázár fia, aki apja halála után az utódja lesz.

(Józs 24:33). Meghalt Eleázár, Áron fia is, és eltemették fiának, Fineásnak a városában, Gibeában, amelyet Efraim hegyvidékén adtak neki. /RÚF/)

Fineás ekkorra már nevet szerzett magának, mint az a pap, aki elvette Izrael gyalázatát Baal Peórnál (4Mózes 25)

„Amikor meglátta ezt Fineás, Eleázár fia, Áron pap unokája, kilépett a gyülekezet közül, és kezébe vette dárdáját. Bement az izráeli férfi után a sátorba, és hason szúrta mindkettőjüket, mind az izráeli férfit, mind az asszonyt. És megszűnt a csapás Izráel fiai között” (4Móz 25:7-8), /ÚRK/

Fineásnak minden bizonnyal volt némi befolyása. A többi küldött a kilenc és fél törzs jeles képviselői közül került ki, mindegyik az izraeli klánok közül valamelyik törzs vezetője (szó szerint „atyjuk házának feje”) volt.

A küldöttség a szentségtörés és a lázadás vádját a hivatalos prófétai formulával nyitja: „Így szól”. A különbség itt az, hogy nem az Úr beszél, hanem „az Úr egész gyülekezete” (Józs 22:16), /ÚRK/. Azzal vádolják a keletieket, hogy vétket, árulást és lázadást követtek el. A „vétek” kifejezés ugyanaz a héber szó, amelyet Ákán bűnének leírására használtak

(Józs 7:1). De Izráel fiai hűtlenül bántak a kiirtásra rendelt dolgokkal, mert a Júda törzséből való Ákán, Karmí fia, Zabdí unokája, Zerah dédunokája elvett a kiirtandó dolgokból. Ezért föllángolt az Úr haragja Izráel fiai ellen. /RÚF/), és többször előfordul Mózes öt könyvében

(3Móz 5:15); Ha valaki hűtlenül bánik az Úrnak szentelt adományokkal, de nem szándékosan vétkezik, vigye el jóvátételi áldozatát az Úrnak: egy hibátlan kost a nyájból, amelynek becsült értéke egy-két sekel, a szent sekel szerint, jóvátételi áldozatul. /RÚF/;

(3Móz 6:2). Helyett (3Móz 5:21). Ha vétkezik valaki, és hűtlenséget követ el az Úr ellen azzal, hogy eltagadja honfitársának a rábízott, letétbe helyezett vagy tőle elrabolt holmiját, vagy zsarolja honfitársát, /RÚF/;

(4Móz 5:6, 12). Mondd meg Izráel fiainak: Ha egy férfi vagy egy nő bármilyen vétket követ el egy másik ember ellen, az az Úr ellen követ el hűtlenséget, és így kártérítéssel tartozik. (12) Szólj Izráel fiaihoz, és mondd meg nekik: Ha valakinek a felesége eltévelyedik, és hűtlenséget követ el ellene /RÚF/

Ákán és Baal Peór példája precedensként szolgál: az egyik az árulásra, a másik a lázadásra. Kifejezik a kilenc és fél törzs félelmét is, hogy az illetéktelen oltár építése hitehagyáshoz, bálványimádáshoz és erkölcstelenséghez vezet, ami az Úr haragját vonja maga után Izrael egész népére.

A küldöttség a szentségtörés és a lázadás vádját a hivatalos prófétai formulával nyitja: „Így szól”. A különbség itt az, hogy nem az Úr beszél, hanem „az Úr egész gyülekezete” (Józs 22:16), /ÚRK/. Azzal vádolják a keletieket, hogy vétket, árulást és lázadást követtek el. A „vétek” kifejezés ugyanaz a héber szó, amelyet Ákán bűnének leírására használtak (Józs 7:1), és többször előfordul Mózes öt könyvében (3Móz 5:15); (3Móz 6:2); (4Móz 5:6, 12). Ákán és Baal Peór példája precedensként szolgál: az egyik az árulásra, a másik a lázadásra. Kifejezik a kilenc és fél törzs félelmét is, hogy az illetéktelen oltár építése hitehagyáshoz, bálványimádáshoz és erkölcstelenséghez vezet, ami az Úr haragját vonja maga után Izrael egész népére.

White idézet: Bálám tanácsára a moábiták királya isteneik tiszteletére nagy ünnepséget rendezett, és titokban megbeszélték, Bálám vegye rá a részvételre az izraelitákat. Nem volt nehéz számára a cél elérése, miután őt Izraelben is Isten prófétájának tartották. A nép nagy része vele ment az ünnepség megtekintésére. Tiltott területre merészkedtek, s így Sátán hálójába kerültek. Zenétől és tánctól mámorosan, a pogány papnők szépségétől elbűvölve megszegték Isten iránti hűségüket. Amint a mulatságban és lakomában egyesültek, a bor fogyasztása eltompította értelmüket. Úrrá lett felettük a szenvedély, s miután ily módon beszennyezték a lelkiismeretüket, a moábiták rábeszélték őket a bálványok előtti meghajlásra. Áldozatot vittek a pogány oltárokra, és részt vettek a szertartásokon.

Nemsokára halálos fertőzésként terjedt a méreg Izrael táborában. Azok, akik a harcban legyőzték ellenségeiket, a pogány asszonyok ravaszsága legyőzte őket. A nép megbabonázottnak látszott. Vezetői és fejedelmei elöl jártak a törvényszegésben, és a nép közül sokan bűnösök voltak abban, hogy a nemzetre is átterjedt a hitehagyás. „És odaszegődék Izrael Baál-Peórhoz.” (4Móz 25:3) Amikor Mózes felfigyelt erre, és észrevette a gonoszságot, az ellenség annyira eredményes volt, hogy az izraeliták már nemcsak részt vettek Peór hegyeinél a féktelen imádatban, hanem saját táborukban is gyakorolni kezdték a pogány szertartásokat. Az ősz vezető felháborodott, és Isten haragja fellobbant.

Gonosz mesterkedésük megtette, amit Bálám minden varázslása sem tudott elérni – elválasztotta őket az igaz Istentől. A gyorsan bekövetkező ítélet rádöbbentette a népet szörnyű bűnére. Borzasztó pestisjárvány tört ki a táborban, melynek hamarosan tízezrek estek áldozatul. Isten elrendelte, hogy a bírák öljék meg e hitehagyás vezetőit. Azonnal engedelmeskedtek a parancsnak. A bűnösöket megölték, azután holttestüket az egész nép szeme láttára felakasztották, hogy – a vezetőkkel való szigorú bánásmódot látva – a gyülekezet érezhesse Istennek bűneiktől való undorát és irántuk való haragjának borzalmát.

Mindnyájan érezték a büntetés igazságosságát, s a nép a szent sátorhoz sietett, sírva és mély alázattal vallotta be vétkét. Mialatt ők Isten előtt sírtak a sátor ajtajánál, és a csapás még szedte halálos áldozatait, s a bírák végrehajtották rettenetes megbízatásukat; Zimri, az előkelő izraeliták egyike merészen bejött a táborba egy midiánita parázna nő, „a midián fejedelem leánya” társaságában, aki őt sátrába kísérte. Sohasem volt a bűn merészebb vagy konokabb. Bortól felhevülten Zimri a bűnével „Sodoma módjára” kérkedett (Ésa 3:10), és gyalázatát dicsőítette. A papok és vezetők fájdalmukban és megalázottságukban sírva borultak le „a tornác és az oltár között” (Jóel 2:17). Remegő szívvel kérték Istent, kímélje meg népét, és ne hagyja szégyenben örökségét, amikor Izrael fejedelme az egész gyülekezet szeme láttára kérkedik bűnével, mintha kihívná Isten bosszúját, és a nemzet bíráit gúnyolná. Fineás, Eleázár pap fia felkelt a gyülekezet közül, és dárdát ragadván „beméne az izraelita férfi után a sátorba, és általdöfé mindkettőjüket” (4Móz 25:8). Így megszűnt a csapás, s ezért a papot, aki végrehajtotta az isteni ítéletet, egész Izrael előtt tisztelték, és neki és egész házának örökre megerősíttetett a papság. – Pátriárkák és próféták, 454-455./old.

Vádaskodások

(Józs 22:9-20). Akkor megfordultak, és eltávoztak Rúben fiai, Gád fiai és Manassé törzsének fele Izráel fiaitól a Kánaán földjén levő Sílóból, elmentek Gileád földjére, arra a földre, amelyet birtokba vettek az Úrnak Mózes által adott parancsa szerint. (10) Amikor Gelílótba értek, amely még Kánaán földjén, a Jordán mellett van, oltárt építettek ott, a Jordán mellett Rúben fiai, Gád fiai és Manassé törzsének a fele, egy feltűnően nagy oltárt. (11) Izráel fiai azonban meghallották, hogy oltárt építettek Rúben fiai, Gád fiai és a Manassé törzsének a fele Kánaán földjének a határán, a Jordán mellett, Gelílótnál, az izráeli oldalon. (12) Amikor ezt Izráel fiai meghallották, összegyűlt Izráel fiainak egész közössége Sílóban, hogy hadat indítsanak ellenük. (13) Ekkor Izráel fiai elküldték Rúben fiaihoz, Gád fiaihoz és Manassé törzsének a feléhez Gileád földjére Fineást, Eleázár pap fiát, (14) és vele együtt tíz fejedelmet; egy-egy fejedelmet Izráel valamennyi törzséből, egy-egy nagycsaládból. Mindegyikük a maga nagycsaládjának a feje volt Izráel nemzetségei között. (15) Amikor megérkeztek Rúben fiaihoz, Gád fiaihoz és Manassé törzsének feléhez Gileád földjére, így beszéltek hozzájuk: (16) Ezt üzeni az Úr egész közössége: Micsoda hűtlenséget követtetek el Izráel Istene ellen, hogy máris elfordultatok az Úrtól? Ti most az Úr ellen lázadtatok azzal, hogy oltárt építettetek magatoknak! (17) Nem elég, hogy Peór miatt bűnbe estünk, amelyből még máig sem tisztultunk meg, és amely miatt csapás érte az Úr közösségét? (18) Ti pedig máris elfordultatok az Úrtól? Pedig ha ti ma fellázadtok az Úr ellen, holnap ő Izráel egész közösségére fog haragudni. (19) Ha tisztátalan föld a ti birtokotok, jöjjetek át erre a földre, amely az Úr birtoka: ahol az Úr hajléka van, és legyen közöttünk a birtokotok. De az Úr ellen ne lázadjatok fel, és ellenünk se lázadjatok azzal, hogy oltárt építetek magatoknak Istenünknek, az Úrnak az oltárán kívül. (20) Amikor Ákán, Zerah fia hűtlenül bánt a kiirtásra rendelt dolgokkal, Izráel egész közösségére haragudott meg az Úr. Pedig ő csak egyetlen ember volt! Nem kellett-e bűne miatt elpusztulnia? /RÚF/ 

Szemben az 1. versben történő használattal, ahol a keleti törzseket a szokásos módon (rúbenitáknak, gáditáknak stb.) nevezték, itt más kifejezéseket találunk: „Rúben fiai”, „Gád fiai” és „Manassé fél törzse”, ami eltér az „Izrael fiai” kifejezéstől (Józs 22:11), a korábbiaktól különböző szerveződésre utalva. 

Az elbeszélésben az „Izrael fiainak egész gyülekezete” kifejezés csak a kilenc és fél törzsre utal, amely a Jordán nyugati oldalán telepedett le. Ez hangsúlyozza az elválasztást a két csoport között, felvetve a kérdést, hogy vajon a folyó másik oldalán lévő törzsek egyáltalán izraelitáknak tekinthetők-e még. 

Azt várnánk, hogy a történet simán lezárul, azonban feszültséget okoz, hogy a keleti törzsek a beszámolók szerint oltárt emeltek a Jordánnál. A szöveg itt nem ad magyarázatot a tettre, és nem írja le az oltár funkcióját, illetve a hozzá kapcsolódó konkrét tevékenységet sem. Az oltár jelentésével kapcsolatos kétértelműség még inkább fokozódik, ha megfigyeljük a 3. és 4. fejezetben szereplő, a Jordánon való első átkelésre vonatkozó visszatekintéseket, amikor egész Izrael belépett a Jordán szélébe, hogy átkeljen a folyón Kánaánba. Itt Izrael egy része újra a Jordánhoz érkezik, de most azért, hogy az ellenkező irányban keljen át a folyón. 

Mindkét esetben kőépítményt emeltek. Az első emlékműként szolgált, a másik viszont impozáns oltárnak tűnt. Nyilvánvaló a kérdés: Mire szolgálnak ezek a kövek? 

(Józs 4:6, 22). Legyen ez emlékeztető jelül közöttetek! És ha majd megkérdezik fiaitok, hogy miféle kövek ezek (22) magyarázzátok el fiaitoknak, hogy szárazon kelt át Izráel itt a Jordánon. /RÚF/ 

Áldozni fognak rajtuk, vagy ez csupán egy emlékhely? A keleti törzseknél elindult a hitehagyás? 

A Józsuéval, Eleázárral vagy a törzsi vezetőkkel való konzultáció hiánya teret ad a félreértéseknek, amelyek potenciálisan szörnyű konfliktushoz vezethetnek. 

Mire utal Jézus és Pál, amikor arra int, hogy ne ítélkezzünk mások felett?  (Lk 6:37, Jn 7:24 és 1Kor 4:5) Miért olyan könnyű téves következtetésekre jutni mások indítékait illetően?

(Lk 6:37);  Ne ítéljetek, és nem ítéltettek. Ne kárhoztassatok, és nem lesz kárhoztatásotok. Bocsássatok meg, és nektek is megbocsáttatik. /RÚF/ 

(Jn 7:24) Ne ítéljetek látszat szerint, hanem hozzatok igazságos ítéletet! /RÚF/ 1Kor 4:5. Egyáltalán ne ítéljetek azért addig, míg el nem jön az Úr. Ő majd megvilágítja a sötétség titkait, és nyilvánvalóvá teszi a szívek szándékait, és akkor mindenki Istentől kapja meg a dicséretet. /RÚF/ 

White idézet: A két és fél törzs tévedett, amikor magyarázat nélkül ilyen jelentőségű dolgot cselekedett. Mivel a küldöttek már elintézettnek látták, hogy testvéreik tévedtek, kemény szemrehányással illeték őket. Az Úr elleni lázadással vádolták őket, és megparancsolták nekik, emlékezzenek arra, milyen ítélet látogatta meg Izraelt, amikor Bál-Peórhoz adták magukat. Fineás az egész Izrael érdekében kijelentette Gád és Rúben gyermekeinek: ha nem hajlandók azon a földön áldozati oltár nélkül lakni, szívesen fogadják őket, és osztják meg testvéreik birtokát és előjogait a túloldalon. 

A vádlottak válaszukban megmagyarázták, hogy az oltárukat nem áldozásra szánták, hanem bizonyságul annak, hogy bár a folyó elválasztja őket egymástól, hitük mégis ugyanaz, mint testvéreiké Kánaánban. Attól tartottak, hogy gyermekeiket az elkövetkező években elzárhatnák a sátortól, mintha nem volna részük Izraelben. Akkor bizonyság lesz majd ez az oltár, amelyet a silói mintájára építettek, hogy az építők az élő Isten imádói. 

A követek nagy örömmel fogadták el a magyarázatot, és azonnal az őket küldőkhöz vitték a hírt. A háború gondolatával felhagytak, a nép örült, és dicsérte Istent. 

Gád és Rúben fiai most feliratot helyeztek oltárukra, amely rámutatott arra a célra, amiért azt emelték, és azt mondták: „Bizonyság ez közöttünk, hogy az Úr az Isten!” (Józs 22:34) Így igyekeztek elejét venni a jövőbeni félreértéseknek és megakadályozni, ami kísértést okozhatna. 

Milyen gyakran támadnak komoly nehézségek egyszerű félreértésből még azok között is, akiket a legnemesebb indítékok vezetnek – előzékenység és türelem gyakorlása nélkül komoly és végzetes következmények adódhatnak. A tíz törzs visszaemlékezett, hogy Ákán esetében Isten hogyan dorgálta meg az éberség hiányát a köztük levő bűn felfedésére. Most elhatározták a gyors és komoly cselekvést, de hogy korábbi tévedésüket elkerüljék, most az ellenkező végletbe estek. Ahelyett, hogy előzékenyen érdeklődtek volna az indítékról, megdorgálták és elítélték testvéreiket. Ha Gád és Rúben férfiai ugyanabban a szellemben válaszolnak, háború lett volna az eredmény! – Pátriárkák és próféták, 518-519./old. 

Elkötelezettség

(Józs 22:1-8). Akkor összehívatta Józsué a rúbenieket, gádiakat és Manassé törzse felét, (2) és ezt mondta nekik: Megtartottátok mindazt, amit Mózes, az Úr szolgája nektek megparancsolt, és hallgattatok a szavamra, bármit is parancsoltam nektek. (3) Nem hagytátok el testvéreiteket e hosszú idő alatt mind a mai napig, hanem hűségesen megtartottátok azt a parancsolatot, amelyet az Úr, a ti Istenetek elrendelt. (4) Most már nyugalmat adott Istenetek, az Úr testvéreiteknek, ahogyan megígérte nekik. Azért most menjetek vissza sátraitokba, arra a földre, amelyet nektek adott birtokul Mózes, az Úr szolgája a Jordánon túl. (5) De nagyon vigyázzatok! Tartsátok meg mindazt a parancsolatot és azt a törvényt, amelyet Mózes, az Úr szolgája parancsolt meg nektek: Szeressétek az Urat, a ti Isteneteket, és mindenben az ő útjain járjatok; tartsátok meg parancsolatait, ragaszkodjatok hozzá, és őt szolgáljátok teljes szívetekből és teljes lelketekből! (6) Azután megáldotta és elbocsátotta őket Józsué, ők pedig elmentek sátraikba. (7) Manassé törzse egyik felének Mózes adott örökséget Básánban. A másik felének pedig Józsué adott testvéreik között a Jordánon innen, a nyugati oldalon. Ezeket is elbocsátotta Józsué a sátraikba, és megáldotta őket. (8) Ezt mondta nekik: Térjetek vissza sátraitokba mindazzal, amit megszereztetek: igen sok jószággal, ezüsttel és arannyal, rézzel és vassal meg igen sok ruhával. De osszátok meg testvéreitekkel azt, amit az ellenségeitektől zsákmányoltatok! /RÚF/

Józsué megerősíti, hogy a Jordán keleti oldalán örökséget kapó törzsek teljesítették kötelességüket, amit Mózes és ő rájuk mért, ami jelentős elkötelezettségről és áldozatvállalásról tett tanúbizonyságot Izrael közös ügyei mellett. Testvéreik oldalán küzdöttek „sok napon át”, ami valójában körülbelül hat-hét évet jelentett.

  (5Móz 2:14). Harmincnyolc év telt el azóta, hogy elindultunk Kádés-Barneából addig, hogy átkeltünk a Zered-patakon, míg ki nem veszett a táborból a harcosok egész nemzedéke, ahogyan megesküdött nekik az Úr. /RÚF/; 

(Józs 11:18). Hosszú ideig viselt háborút Józsué ezek ellen a királyok ellen. /RÚF/;

 (Józs14:10). Mostanáig megőrizte életemet az Úr, ahogy megígérte. Negyvenöt éve annak, hogy ezt az ígéretet tette az Úr Mózesnek, amikor a pusztát járta Izráel. Most, éppen ma vagyok nyolcvanöt esztendős. /RÚF/) 

Gyerekeik és feleségeik otthon maradtak, a Jordán másik oldalán, mégis úgy döntöttek, hogy vállvetve küzdenek testvéreik mellett, vállalva azt, hogy megsérülhetnek vagy meg is halhatnak a harcokban. Ezek a versek közvetett módon hangsúlyozzák a nemzet és a föld egységének fontosságát, egyúttal előkészítik az utat az ezt követő történethez, amely végső soron az egységről szól. Vajon az izraelita törzsek egységesek maradnak, annak ellenére, hogy a Jordán jelentős természetes határt képez közöttük? Hagyják-e, hogy a földrajzi helyzet rányomja bélyegét nemzeti identitásukra, vagy azon dolgoznak, hogy az egyetlen Isten iránti közös imádatuk megtartsa őket az Ő választott népeként, amely az Ő teokratikus vezetése alatt lesz egységes és erős? Józsué elmagyarázza, mi az egyetlen módja az efféle hűségnek: nem a többi izraelitának, hanem Jahvénak szolgáltak a tettükkel, aki a küldetéssel megbízta őket. Az Újtestamentumban is megtaláljuk ugyanezt az alapelvet. Pál apostol intette a keresztényeket, hogy úgy végezzék szolgálatukat, mintha Istennek szolgálnának, nem csak embereknek.

 (Ef 6:7). jóakarattal szolgáljatok, mint az Úrnak, és nem mint embereknek /RÚF/;

( Kol 3:23). Amit tesztek, jó lélekkel végezzétek úgy, mint az Úrnak, és nem úgy, mint az embereknek /RÚF/; 

1Thessz 2:4. Hanem mivel Isten ítélt minket alkalmasnak arra, hogy ránk bízza az evangéliumot, úgy hirdetjük azt, mint akik nem embereknek akarunk tetszeni, hanem a szívünket vizsgáló Istennek. /RÚF/

 Mi lehetne magasztosabb hivatás annál, hogy a világmindenség Teremtőjének szolgálunk? A mindennapokban gyakran szembesülünk kihívásokkal, nehézségekkel, amelyek könnyen elkedvetleníthetnek, arra ösztönözve, hogy feladjuk a küzdelmet. Néha könnyű így tenni. Viszont segítségül hívhatjuk az Úr erejét, aki megígérte, hogy velünk lesz és képessé tesz bennünket mindarra, amire elhívott. Szem előtt tartva e magasztosabb elhívásunkat, motiváltak maradhatunk a továbblépésre, annak ellenére, hogy a nyilvánvaló kihívások és gyengítő hatások részét képezik bűnös életünknek itt a földön. 

White idézet: Az angyalok azért lettek kiűzve a mennyből, mert nem akartak összhangban dolgozni Istennel. Mivel magasabb pozícióra vágytak, elvesztették kiváltságos helyüket. Önmagukat akarták felmagasztalni, de elfelejtették, hogy személyiségük és jellemük szépségét az Úr Jézustól kapták. Az elbukott angyalok háttérbe akarták szorítani azt a tényt, hogy Krisztus Isten egyszülött Fia, és úgy gondolták, hogy nem kell figyelembe venniük Krisztust. 

A félrevezetést egy angyal robbantotta ki, és addig folytatta ténykedését, mígnem lázadás tört ki a mennyei angyalok között. Saját szépségük miatt önmagukat magasztalták. 

Ebből mindenkinek meg kell tanulnia, hogy Isten előtt egyéni felelősséggel tartozik. Ha teljes szívvel fogja szeretni Istent, bölcsnek bizonyul az üdvösségre. Az ő akaratát fogja cselekedni, világossága pedig szüntelenül dicsőségét fogja jelenteni, és nem is csökken, mivel elismeri Krisztust Urának, féli Őt, és neki szolgál. Minden lélek ünnepélyes kötelessége Jézus Krisztus szolgájának tartani magát, mivel keresztségi szövetségkötésekor ünnepélyesen megígérte, hogy felöltözi Krisztus igazságát. Követjük Jézus Urunk élő példáját? 

Utasítást kaptam, hogy mondjam el: minden hívőnek őrködnie kell imában, nehogy kudarcot valljon a keresztény életben. Minden léleknek naponta, reggel, délben és este kell keresnie az Urat teljes szívvel, elméjének pedig Isten Igéjére kell összpontosítania, hogy megértse az Úr elvárásait. 

Nagyon fontos teljes szívvel szolgálnunk az Urat. Keresnünk kell Őt, hogy övé legyen a szívünk és az elménk. Mindazok, akik tanácsért a Megváltóhoz mennek, megkapják a szükséges segítséget, ha alázattal és teljes bizalommal viszonyulnak az ígérethez: „Kérjetek, és adatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek, és megnyittatik néktek.” (Mt 7:7) ...

Emeljétek magasba a mércét. Kezdjétek a teljes odaszentelődéssel, és folytassátok az Úr parancsolatai iráni egyszerű engedelmességben, hogy összhangba kerüljetek az ő különleges utasításival. Az Ige egyetlen fontos kijelentését sem szabad figyelmen kívül hagyni. – This Day With God, 128./old. 

Kik alkalmasak a Mennyre?

"A bölcsek tisztességet örökölnek.” (Péld 3:35) {AG 350.1}

Isten a törvényével összhangban lévő jellemet választja, és aki eléri kívánalmainak normáját, beléphet a dicsőség országába. Krisztus ezt mondta: „Aki hisz a Fiúban, örök élete van; aki pedig nem enged a Fiúnak, nem lát életet” (Jn 3:36). „Nem minden, aki ezt mondja nékem: Uram! Uram! megyen be a mennyek országába; hanem aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát” (Mt 7:21). A Jelenések könyvében pedig kijelenti: „Boldogok, akik megtartják az ő parancsolatait, hogy joguk legyen az életnek fájához, és bemehessenek a kapukon a városba” (Jel 22:14). Ami pedig az ember üdvösségét illeti, Isten Igéjében a kiválasztásnak ez az egyetlen módja szerepel. {AG 350.2}

Minden olyan ember az örök élet jelöltje, aki félelemmel és Isten iránti imádattal munkálkodik az üdvösségén. Kiválasztott az, aki felveszi a fegyverzetet, és megharcolja a hit szép harcát. Kiválasztott az, aki vigyáz és imádkozik, aki kutatja a Szentírást, és nem teszi ki magát kísértésnek. Kiválasztott az, akinek a hite állandó, és aki engedelmeskedik az Isten szájából származó minden igének. A megváltás lehetősége mindenki számára készen áll. De a megáldásait csak azok élvezni, akik eleget tettek a feltételeknek. {AG 350.3}

Sátán mindig munkában van, és igyekszik elferdíteni azt, amit Isten mondott; elvakítani az elmét és elhomályosítani az értelmet, hogy ezzel az embert bűnre vigye. Az Úr nyílt követelményei oly nagyon egyszerűek, hogy senkinek sem kell tévelyegnie. Isten állandóan keresi a védelmet, hogy az embert az alá vonja, hogy Sátán ne gyakorolhassa gonosz, megtévesztő hatalmát. Az Úr leereszkedett, hogy saját szavaival beszéljen hozzájuk, és saját kezével írja az élő igéket. És ez áldott igéket élettel áthatva és igazságtól ragyogtatva, tökéletes vezetőként adta át az embernek… {AG 350.4}

A Biblia minden fejezete, minden verse és minden szava Isten üzenete az emberhez. Kössük szabályait jegyül a kezünkre és a homlokunkra! Ha tanulmányozzuk és követjük e szabályokat, akkor Isten úgy vezeti mai népét, mint hajdan Izráelt, nappal felhő, éjjel tűzoszlop által. {AG 350.5}

Tekintsünk fel a Mennyre!

 

„Amikor pedig ezek kezdenek meglenni, nézetek fel, és emeljétek fel a ti fejeteket; mert elközelgett a ti váltságtok.” (Lk 21,28) {AG 349.1}

Ha a gyülekezet magára öltené Krisztus igazságát és szentségét, ha mellőzne mindennemű közösséget a világgal, akkor a fénylő és dicső nap hajnala virradna rá. Az Istentől nyert ígéretek örök időkre szólnak, örök gyönyörre, örök örömre. Az igazság elhalad mellett, akik megvetik és elutasítják, de végül diadalt arat. Ha időnként látszólag feltartóztatták is, de haladását nem akadályozhatták meg. Ha Isten üzenete ellenállásba ütközik, erősebben ruházza fel, hogy a befolyás annál nagyobb legyen. Hatalmat ad neki, amely a legerősebb korlátokat is ledönti, és minden akadályon át diadalmaskodik. {AG 349.2}

Mi volt az, ami Isten Fiát fáradságos és áldozatos életén át támogatta? Látta Lelke munkájának gyümölcseit, és megelégült. Az örökkévalóságba pillantva, látta azok boldogságát, akik az Ő megalázkodása folytán bűnbocsánatot és örök életet nyertek. Hallotta a megváltottak ujjongását, énekelni a vére árán megváltottak; Mózes és a Bárány énekét zengték. {AG 349.3}

Mi is vethetünk egy pillantást a jövőbe, szemlélhetjük a Menny boldogságát. A Biblia feltárja előttünk a jövő dicsőségét. Engedi látnunk az Isten keze által festett képeket, amelyek nagyon becsesek a gyülekezetnek. Hitben ott állhatunk az örök város küszöbén, hallhatjuk a kegyes üdvözlést, amely azoknak szól, akik e földi életben Krisztus munkatársai, s kitüntetésnek veszik, ha értehetnek szenvedhetnek. Amikor elhangzanak e szavak: „Jertek, én Atyámnak áldottai”, leteszik koronájukat a Megváltó lábaihoz, és így kiáltanak fel: „Méltó a megölett Bárány, hogy vegyen erőt és gazdagságot és bölcsességet és hatalmat... A királyi székben ülőnek és a Báránynak örökkévalóságnak és tisztességnek”  (Mt 25:34); (Jel 5:12–13). {AG 349.4}

Ott a megváltottak üdvözlik azokat, akik fáradozásaik árán a Megváltóhoz vezették őket, és valamennyien egyesülnek Krisztus dicsőítésében, aki meghalt, hogy az emberi lények az Isten életéhez hasonló, magasabb rendű életet elnyerhessék. A küzdelem befejeződött. A nyomorúság, viszontagság és harc véget ért. Az egész Menny visszhangzik a megváltottak győzelmi énekétől, midőn örömmel zengik:„ Méltó, méltó a Bárány, amely megöletett, és él a diadalmas győző!”   {AG 349.5}

Miért nem most?

„Mert ők mindnyájan megismernek engem, kicsinytől fogva nagyig, azt mondja az Úr, mert megbocsátom az ő bűnüket, és vétkeikről többé meg nem emlékezem.” (Jer 31:34) {AG 348.1}

Jézus így szólt: „És az Isten országának ez az evangélium hirdettetik majd az egész világon, bizonyságul minden népnek, és akkor jön el a vég” (Mt 24:14). Isten országa addig nem jön el, amíg Isten kegyelmének örömüzenete el nem jut az egész világra. Ezért, amikor Istennek adjuk át magunkat, és más embereket is megnyerünk Krisztus számára, ahol Isten országának eljövetelét. Csakis azok esedeznek szívből Isten országának eljöveteléért, akik Isten szolgálatára szentelik magukat… {AG 348.2}

Aki azt kéri, hogy „legyen meg a te akaratod, amint a Mennyben, úgy a Földön is”, azért imádkozik, hogy a Földön érjen véget a gonoszság uralma, Isten örökre törölje el a bűnt, és állítsa fel a szentség országát. Akkor a Föld is, mint a Menny, beteljesedik „a jóban való teljességgel” (2Thessz 1:11). {AG 348.3}

Krisztus nem nyugszik meg addig, amíg győzelme nem lesz teljes, és „lelke szenvedése folytán látni fog, és megelégszik” (Ésa 53:11). A Föld minden népe meghallja majd a Krisztus kegyelméről szóló evangéliumot. Ámbár nem mindenki fogadja el Krisztus kegyelmét, de „Őt szolgálják a fiak, az Úrról beszélnek az utódoknak” (Zsolt 22:31). „Az ország pedig, és a hatalom és az egész ég alatt lévő országok nagysága átadatik a magasságos egek szentjei népének” (Dán 7:27); „...mert teljes lészen a Föld az Úr ismeretével, mint a vizek a tengert beborítják” (Ésa 11:9). „És félik napnyugattól fogva az Úrnak nevét, és naptámadattól az ő dicsőségét” (Ésa 59:19). {AG 348.4}

„Mily szépek a hegyeken az örömmondónak lábai, aki békességet hirdet, jót mond, szabadulást hirdet, aki ezt mondja Sionnak: Uralkodik a te Istened! [...] Ujjongva énekeljetek mindnyájan, Jeruzsálem romjai, mert megvigasztalja az Úr a népét [...] Feltűrte az Úr szent karját minden népeknek szemei előtt, hogy lássák a föld minden határa Istenünk szabadítását ” (Ésa 52:7–10). {AG 348.5}

Mit hoz a jövő?

 Krisztus tanítványai a dicsőség országának közeli eljövetelét várták, Ő azonban, amikor ezt az imát adta nekik, arra tanította őket, hogy
Isten országát, az új Földet nem alapítja meg, hanem imádkozniuk kell eljöveteléért. A kérés azonban megnyugtatás is volt nekik. Bár a tanítványok nem akkor láthatták meg a dicsőség országának eljövetelét, ez az ima mégis azt bizonyítja, hogy Isten országa a megfelelő időben bizonyosan elérkezik. {AG 347.2}

Isten kegyelmének országa most épül, amint naponként a bűnnel és lázadással teli szívek meghajolnak a szeretet uralkodásának. Ám a dicsőség országának teljes megalapítása csak Krisztus második eljövetelével következik be. {AG 347.3}

Isten népe csak Krisztus személyes adventjekor kaphatja meg a mennyek országát. A Megváltó így szólt: „Amikor pedig eljő az embernek Fia az Ő dicsőségében, és Ővele mind a szent angyalok, akkor beül majd az Ő dicsőségének királyi székébe. áldottai, örököljétek ez országot, amely számotokra készíttetett a világ megalapítása óta…” (Mt 25:31–34) Amikor az ember Fia eljön, a halottak romolhatatlan testben feltámadnak, az élők pedig elváltoznak. Így készülnek fel az ország átvételére… Az ember jelenlegi állapotában halandó, romlandó, Isten országa pedig romolhatatlan, és megmarad Jézus örökké. vegye birtokba azt az országot, eddig csak örököse volt. {AG 347.4}

Ha a Krisztuséi vagytok, úgy „minden a tiétek” (1Kor 3:23, 21). Igaz, hogy most még kiskorú gyermekekként élünk, akik még nem rendelkezhetnek örökségük felett. Isten nem bízza ránk ezt az értékes tulajdonjogot, nehogy Sátán megbűvöljön minket, ahogy Édenben is megcsalta az első emberpárt. Krisztus megőrzi örökségünket, hogy a pusztító ne férhessen hozzá. {AG 347.5}

A Menny földi megvalósulása

 

„És hat nap múlva magához vevé Jézus Pétert, Jakabot és ennek testvérét, Jánost, és felvivé őket magukban egy magas hegyre. És elváltozék előttük, és az Ő orczája ragyog vala, mint a nap, ruhája pedig fehér lőn, mint a fényesség.” (Mt 17:1–2) {AG 346.1}

Alkonyodik, amikor Jézus maga mellé szólítja három tanítványát, Pétert, Jakabot és Jánost; átvezeti őket a mezőkön, messze föl egy rögös ösvényen, egy magányos hegyoldalra… {AG 346.2}

Néhány lépésre eltávolodik, s a fájdalmak férfia erős kiáltással és könnyhullatással esedezik. Erőért könyörög, hogy kiállhassa a próbát az emberiség érdekében… Kiönti szívbeli vágyakozását a tanítványaiért, hogy a sötétség hatalmának órájában el ne fogyatkozzék a hitük… {AG 346.3}

Imájának most az a tárgya, hogy tanítványai szemlélhessék ama dicsőséget, amely az Övé volt az Atyával együtt a világ alapítása előtt, s országát emberi szemükkel meglássák, és így a tanítványai erősödjenek meg, mert látták azt. Azért könyörög, hogy lássák istenségének megnyilatkozását, ami majd vigaszt nyújt nekik szenvedései tetőfokának órájában; s biztosan tudhassák, Ő Isten Fia, és szégyenteljes halála a megváltási terv részét képezi. {AG 346.4}

Imája meghallgattatik. Miközben alázatosan a sziklás földre borul, hirtelen megnyílik az ég, Isten városának aranykapui szélesre tárulnak, s a hegyről leszálló szent fényesség beragyogja a Megváltó alakját. Istensége belülről átragyog az emberin, s egybeolvad a fentről jövő dicsőséggel. Térdéről felemelkedve, ott áll Krisztus isteni fenségben. Megszűnt a lelki gyötrelem. Arca most fénylik, „mint a nap”, ruhája „fehér, mint a fényesség” (Mt 17:2). {AG 346.5}

A tanítványok fölébrednek, nézik a hegyet beragyogó dicsőség áradatát. Félelemmel vegyes ámulattal szemlélik Mesterük sugárzó alakját. Amint szemük hozzászokik a csodás fényhez, látják, hogy Jézus nincs egyedül. Mellette áll két mennyei lény, aki bensőségesen beszélget vele. Egyikük Mózes, aki a Sínai hegyen beszélt Istennel, másikuk Illés, akinek megadatott az a kiváltság, ami Ádám fiai közül rajta kívül csak egynek, akit sohasem győzött le a halál hatalma… A hegyen kicsinyített formában látható volt a dicsőség jövendő országa: Krisztus, a király; Mózes, a feltámadott szentek, és Illés, az elváltozott szentek képviselője. {AG 346.6}  E.G.W.