Az Isten kezéből nyert minden adományt

 

„Akiknek szívét Krisztus szeretete tölti be, híven követik annak példáját, aki érettük szegénnyé lett, hogy az Ő szegénysége által gazdagok legyünk. Az Isten kezéből nyert minden adományt – pénzt, időt, befolyást – az evangélium előrehaladásának eszközeként értékelnek. Így volt ez az ősegyházban. És ha a ma egyházában az lesz látható, hogy a Lélek erejével a tagok a világ dolgaitól elfordulnak, és készek áldozatot hozni abból a célból, hogy embertársaik hallhassák az evangéliumot, a hirdetett igazságok hatalmas befolyást árasztanak a hallgatókra”. (i. m. 47./old.)

„Az Úrnak nincs szüksége az adományainkra, nem tehetjük gazdagabbá ajándékainkkal… »Mert tőled van minden, és amiket a te kezedből vettünk, azokat adtuk most néked« (2Krón 29:14). Mégis megengedi, hogy kimutassuk hálánkat kegyelméért, amikor önfeláldozóan erőfeszítéseket teszünk mások érdekében. Isten iránti hálánkat és szeretetünket egyedül így mutathatjuk meg, nem adott rá más módot”. (Ellen G. White: Counsels on Stewardship. 18-19./old.)

„Milyen hatalmas ajándékot adott Isten az embernek, és mennyire rá vall, hogy ezt megtette! Felülmúlhatatlan nagylelkűséggel adott, hogy megmenthesse a lázadó embereket, megértesse velük szándékát és szeretetét. Kész vagy rá, hogy ajándékaiddal és adományaiddal bemutasd: semmit nem tartasz túl soknak számára, aki »az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen« (Jn 3:16)”? (Ellen G. White cikke, The Advent Review and Sabbath Herald. 1900. május 15.)

White idézet: NAGYLELKŰSÉG

„Van olyan, aki bőven adakozik, és annál inkább gazdagodik; …a mással jóltevő ember megkövéredik; és aki mást felüdít, maga is üdül” (Péld. 11:24-25)

Sokan sajnálkoztak Isten népe, Izrael sorsán, mert azon kívül, hogy évenként bőkezű ajándékokat adtak az Úrnak, rendszeresen adakozniuk is kellett. A mindentudó Isten pontosan tudta, hogy milyen adakozási rendszer lesz a legnagyobb összhangban a gondviselés munkájával, és e téren utasításokkal látta el őket. Újra meg újra megbizonyosodhattak róla, hogy kilenc tized többet ér tíz tizednél. Azoknak, akik úgy akarták növelni jövedelmüket, hogy megtartották az Istent megillető részt, vagy silány áldozatot hoztak – sánta, vak vagy beteg állatokat -, mindig veszteséget könyvelhettek el.

Habár láthatatlanul, a gondviselés mindig jelen van az emberi tevékenységekben. Isten keze gazdagít, vagy visszatartja a javakat. Sokszor némelyeknek nem ad, míg másoktól mintha nem tagadná meg a javakat. Mindez azért van, hogy próbára tegye az embert, és nyilvánvaló legyen, hogy kiben mi lakik. Megengedi, hogy az egyik testvért szerencsétlenség érje, másokat pedig, hogy bővelkedjenek, hogy lássa, azok, akiknek kedvezett, félik-e Őt, és eleget tesznek-e az Igében közölt kötelességüknek, szeretik-e felebarátjukat, mint magukat, és szívesen segítik-e szegényebb testvérüket. Istennek az volt a szándéka, hogy a nagylelkűség és jótékonykodás révén érzékenynek és megértőnek őrizze meg az emberek fiai szívét, hogy serkentse a kölcsönös gondoskodást és szeretetet, amely abból a vágyukból fakad, hogy Urukat kövessék, aki szegénnyé lett érettünk, hogy szegénysége által mi gazdaggá legyünk. A tized törvénye szilárd elvi alapokra épült, és Isten áldásként szánta.

Az adakozási rendszer célja egy hatalmas átoknak, a kapzsiságnak megelőzése volt. (Bizonyságtételek, 3.köt. 546-547.)

A jótékonyság kis patakjainak szabadon kell a kincstárba áramolniuk. Isten gondot visel, sokkal gyorsabban cselekszik, mint amilyen gyorsan adakozunk mi. (Christian Service, 268.)

Amikor Krisztus kegyelme megnyilatkozik a hívők szavaiban és tetteiben, fény ragyog a sötétségben élőkre. Mert amíg a száj magasztalja Istent, a szív jóindulatúan megnyílik, hogy segítsen a veszendőkön.

Amikor a tanítványokat betöltötte a Szentlélek, senki sem tartotta vagyonát a sajátjának. Mindenüket a csodálatos reform terjesztésére használták fel. Naponta ezrek tértek meg. Amikor a mai keresztényeket is ugyanez a lelkület szállja meg, és ugyanolyan bőkezűséggel szolgáltatják vissza Istennek azt, ami az Övé, nagyobb és átfogóbb munkát végeznek el. (Christian Service, 271.) – Krisztusi élet, „Nagylelkűség” című fejezet, 270./old. (szeptember 13.)

1. Miért annyira meghatározó Jézus példája a sáfárság tekintetében?

(2Kor 8:9). Mert ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét: hogy gazdag létére szegénnyé lett értetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok. /RÚF/

2. (Jn 3:16) arra mutat, hogy a mennyben az adakozás „nyelvét beszélik”.

(Jn 3:16). Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. /RÚF/;

(Jn 15:13). Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mint ha valaki életét adja barátaiért. /RÚF/;

(Gal 2:19-20). Mert én meghaltam a törvény által a törvénynek, hogy Istennek éljek. (20) Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amelyet most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem. /RÚF/;

(Ef 5:2, 25). és éljetek szeretetben, ahogyan Krisztus is szeretett minket, és önmagát adta értünk áldozati ajándékul, Istennek kedves illatként. (25) Férfiak! Úgy szeressétek feleségeteket, ahogyan Krisztus is szerette az egyházat, és önmagát adta érte, /RÚF/;

(1Jn 3:16). Abból ismerjük a szeretetet, hogy ő az életét adta értünk; ezért mi is tartozunk azzal, hogy életünket adjuk testvéreinkért. /RÚF/

Pál egységre törekedett

Pál tehát arra biztatta a korinthusi gyülekezet tagjait, hogy kapcsolódjanak be az elszegényedett júdeai gyülekezetek számára indított gyűjtésbe. Az egyik célja az egység, az összetartozás érzésének felébresztése volt. Azt akarta, hogy ezzel ők is bekapcsolódjanak a misszióba. Be akarta mutatni, hogy a pogány hátterű gyülekezet éppúgy része Isten családjának, mint a zsidó hívők Jeruzsálemben. Vagyis akik korábban ellenségek voltak, már valóban hittestvérekké lettek Isten újszövetségi maradékában. Pál vágyott rá, hogy a kereszténység egész családja – zsidókkal és pogányokkal – valóban egységes legyen, bizonyságul az egyház következő generációinak is.

Az adományt Tituszra és még két, jó hírnévnek örvendő testvérre bízták. Isten helyezte az egyházról való gondoskodás vágyát Titusz szívébe.

(2Kor 8:16). Hála legyen Istennek, aki értetek ugyanezt a buzgóságot adta Titusz szívébe. /RÚF/

A gyülekezetekből Isten kiválasztott még másik két férfit

(2Kor 8:18-23). Elküldtük vele együtt azt a testvért is, akinek az evangélium hirdetésével szerzett jó híre bejárta valamennyi gyülekezetet. (19) Sőt ezenkívül a gyülekezetek kiválasztották őt útitársunknak is ebben az adománygyűjtésben, amelyben szolgálunk, magának az Úrnak a dicsőségére és a mi jó szándékunk megmutatására. (20) Mert óvakodni akarunk attól, hogy valaki megrágalmazzon minket szolgálatunknak eme bőséges eredménye miatt: (21) mert gondunk van a tisztességre nemcsak az Úr előtt, hanem az emberek előtt is. (22) Elküldtük velük együtt azt a testvért, akinek az alkalmasságát sok mindenben kipróbáltuk, mert sokszor buzgó volt, most pedig még sokkal buzgóbb, mert nagyon bízik bennetek. (23) Akár Tituszról van szó, aki nekem társam és közöttetek munkatársam, akár a mi testvéreinkről, a gyülekezetek küldöttei ők: Krisztus dicsősége. /RÚF/

... akikről ezt írja:

„ők a gyülekezetek követei, Krisztus dicsősége” (2Kor 8:23). Valójában nem is számít, hogy a „Krisztus dicsősége” kifejezés erre a két hűséges testvérre, vagy a gyülekezetekre vonatkozik-e. Az adakozás végső soron az egyház Feje, Krisztus iránti hűséget jelzi.

(2Korinthus 8-9). fejezetei arra utalnak, hogy az adományokat azoknak az embereknek kell odaadni, akiket Isten kiválaszt az egyház által. Pontosan ezt mutatják a következő megfogalmazások:

„valamennyi gyülekezet” (2Kor 8:18), /ÚRK/,

„a gyülekezetek kiválasztották őt” (2Kor 8:19), /RÚF/ és

„a gyülekezetek követei” (2Kor 8:23). Nem meglepő tehát a következő buzdítás:

„Adjátok azért szereteteteknek… bizonyságát… a gyülekezetek előtt” (2Kor 8:24)

Az egységet erősíti, ugyanakkor az egység érzésének az eredménye az, ha adományokat viszünk az egyház – Isten kijelölt földi eszköze – számára. A pénz nagyszerű egyesítő erő lehet, ám ha az ember nem egyedül Isten dicsőségét tartja szem előtt, megoszlást is előidézhet.

Hogyan tanúsítják (Róm 15:26-27) versei is, hogy Pál egységre törekedett?

(Róm 15:26-27). Makedónia és Akhája ugyanis jónak látták, hogy gyűjtést rendezzenek a jeruzsálemi szentek szegényeinek. (27) Jónak látták ezt, de tartoznak is ezzel nekik, mert ha a népek részesültek az ő lelki javaikban, akkor tartoznak is azzal, hogy anyagiakkal szolgáljanak nekik. /RÚF/

Végezetül, Pál a gyűjtést szolgálatként, kegyelmes cselekedetként, áldásként, az istentisztelet és a közösség jeleként mutatja be. Mindezt egy adomány alapján? Gondolkodjunk még ezen!

A más gyülekezeteknek, tengerentúli misszióknak, távoli helyeknek küldött adományaink hogyan erősítik a világegyház egységét?

White idézet: Ahol élet, ott gyarapodás és növekedés is van. Isten országában szüntelen a csere, a bevétel és a kiadás; az Úrtól kapott ajándékok elvétele és annak visszaadása, ami az övé. Isten együtt tevékenykedik az igazi hívővel, aki ismét a műbe fekteti a kapott világosságot és áldásokat. Így növekedik benne a befogadás képessége. Amikor valaki mennyei ajándékokat ad tovább, ezzel csak a kegyelem és igazság friss áramlatainak készít helyet, hogy a kiapadhatatlan forrásból a lelkébe ömöljenek. Övé a nagyobb világosság, övé a megnövekedett tudás, övé az áldás. Ebben a gyülekezet tagjaira háruló munkában rejlik a gyülekezet élete és növekedése. Akinek élete abból áll, hogy mindig csak kap, és sohasem ad, az hamar elveszíti az áldást. Ha nem árad tőle másokhoz az igazság, elveszti képességét az Istentől adni kívánt áldások befogadására. Ha friss áldásokra vágyunk, előbb adjuk tovább a Menny javait.

Mindazok, akik az evangélium üzenetét a szívükbe fogadják, vágyakoznak a hirdetésére. A Mennyből eredő Krisztus iránti szeretetüknek kifejezést kell adniuk. Azok, akik felöltözték Krisztus igazságát, elmondják tapasztalataikat. Elmondják, hogyan vezette éhező, szomjazó lelküket a Szentlélek lépésről lépésre, Isten és Jézus Krisztus ismeretére. Elmondják, mit eredményezett az Ige kutatásuk, imádkozásuk, vívódásuk, és elismétlik Krisztus szavait: „Megbocsáttattak néked a te bűneid!”

Nem természetes, ha valaki ezeket a dolgokat titokban tartja. Akiket betöltött Krisztus szeretete, nem hallgatják el élményeiket. Az Úrtól kapott szent igazság nagyságához mérten vágyakoznak arra, hogy mások is részesüljenek ugyanabban az áldásban. Miközben megismertetik másokkal Isten ajándékainak gazdag kincsestárát, Krisztus egyre többet ad nekik ezekből az ajándékokból. Megtanulnak a kicsi gyermek őszinteségével engedelmeskedni. Lelkük a szentség után sóvárog, és egyre jobban feltárulnak előttük az igazság és kegyelem kincsei, hogy továbbítsák őket a világnak. – Isten csodálatos kegyelme, 63./old. (február 24.)

Isten gyermekei ápolják és nyilvánítsák ki az életükben a Lélek által elérhető nemes tulajdonságokat. Dicsőítsék meg Istent alázatuk és töredelmes szívük által. Vágyjanak hasonlóvá válni Jézushoz. Kövessék leckéit a mindennapi életben, és így rendeljék alá magukat akaratának.

„Isten szántóföldje vagytok”. (1Kor 3:9) Ahogy az ember szíve felderül kertjének gondozása közben, úgy örvendezik Isten hívő fiaiban és leányaiban. A kert folyamatos munkát igényel. A gyomokat ki kell húzni, új növényeket kell ültetni, az ágakat pedig meg kell metszeni. Így munkálkodik az Úr is a kertjében, és így gondozza növényeit. Nem leli örömét olyan fejleményekben, amelyek nem nyilvánítják ki Krisztus jellemének szép vonásait. Krisztus vére Isten értékes, drága tulajdonává tette az embereket, ezért nagyon óvatosnak kell lennünk, nehogy túl nagy szabadságot tulajdonítva magunknak, kihúzzuk azokat a növényeket, amelyeket Isten helyezett a kertjébe. Némely növény olyannyira gyönge, hogy alig-alig van benne élet, de az Úrnak különös gondja van ezekre.

Embertársaitokkal való kapcsolatotok során soha ne feledjétek, hogy Isten tulajdonával van dolgotok. Legyetek kedvesek, irgalmasok és udvariasok. Tiszteljétek Isten áron vett tulajdonát. Legyetek gyöngédek és tisztelettudók egymás iránt. Istentől kapott képességeiteket használjátok példaadásként az emberek számára. – Isten csodálatos kegyelme, 65./old. (február 26.)

Az anyagi támogatás, adakozás, nagylelkűség

 Mi lehetett az oka a macedóniaiak rendkívül nagylelkű adakozási készségének?

(2Kor 8:1-5). Hírt adunk nektek, testvéreim, Istennek arról a kegyelméről, amelyet Makedónia gyülekezeteinek adott. (2) Mert a nyomorúság sok próbája között bőséges az ő örömük, és nagy szegénységükből a tisztaszívűség gazdagsága lett. (3) Tanúskodom arról, hogy erejük szerint, sőt erejükön felül is önként adakoztak, (4) és erősen sürgetve kérték tőlünk, hogy a szentek iránti szolgálatban adakozással részt vehessenek. (5) És nemcsak azt tették, amit reméltünk, hanem először önmagukat adták az Úrnak, és aztán nekünk, az Isten akaratából. /RÚF/

A macedóniaiak pozitív hozzáállása több mindenben megmutatkozott.

Először: nagy örömmel adakoztak.(2Kor 8:2)

Pál megállapítja, hogy: „bőséges az örömük, és nagy szegénységükből a tisztaszívűség gazdagsága lett” (2Kor 8:2), /ÚRK/.

Később megemlíti, hogy: „a jókedvű adakozót szereti az Isten” (2Kor 9:7).

A „jókedvű” szó görög megfelelője egyedül itt fordul elő az Újszövetségben, bár ugyanebből a szócsaládból származó kifejezéssel találkozunk másutt is, például: „a könyörülő pedig jókedvvel”

(Róm 12:8), /RÚF/ ...a vigasztaló a vigasztalást, az adakozó szerénységgel, az elöljáró igyekezettel, a könyörülő pedig jókedvvel.

cselekedjen. Az ehhez a szócsaládhoz tartozó kifejezések a Biblián kívüli iratokban az öröm, a boldogság érzését közvetítik.

(2Kor 9:7). Mindenki úgy adjon, ahogyan előre eldöntötte szívében, ne kedvetlenül vagy kényszerűségből, mert „a jókedvű adakozót szereti Isten”. /RÚF/ versében a jókedvű adakozás arra utal, hogy az ember vonakodás nélkül ad.

Másodszor: nagylelkűen adtak. (2Kor 8:2) Mielőtt Pál említi a macedóniaiak nagylelkűségét, utal „nagy szegénységükre”. A „nagylelkűség”, „jószívűség” görög szava (haplotétosz) még kétszer előfordul 2Korinthus 8-9. fejezetében. Pál így fogalmaz:

„Hogy mindenben meggazdagodjatok a teljes jószívűségre” (2Kor 9:11),

ami azt jelenti: kaptunk, hogy adhassunk.

Később ezt írja:

„adakozó jószívűségetekért” (2Kor 9:13), /ÚRK/. Ebben a szakaszban a jószívvel történő adakozás Krisztus evangéliuma megvallásának egy formája.

Harmadszor: „erejükön felül is önként adakoztak” (2Kor 8:3) /RÚF/. Vagyis nem kényszer hatására tették, ami még inkább tiszteletre méltó, ha látjuk, hogy nem a feleslegükből adtak, pedig rendkívül korlátozottak voltak a forrásaik. Pál ugyanezt vonatkoztatja Tituszra is, aki kész volt ellátogatni Korinthusba: önként ment oda

(2Kor 8:17). Mert megkapta ugyan a bátorítást, de buzgóbb lévén, önként ment el hozzátok. /RÚF/

Negyedszer: azzal a tudattal adtak, hogy kiváltságuk az adakozás. (2Kor 8:4)

Ez a fajta hozzáállás abban mutatkozott meg, hogy kérték: ők is bekapcsolódhassanak a gyűjtésbe. „…esedezve kérték tőlünk azt a kiváltságot, hogy részt vehessenek a szenteket megsegítő szolgálatban” (2Kor 8:4), /ÚRK/

Ötödször: magukat teljesen Istennek szentelve vettek részt a gyűjtésben. (2Kor 8:5)

Pál így ír: „először önmagukat adták az Úrnak, és aztán nekünk” /RÚF/.

Amikor az ember átadja magát az Úrnak, ennek következtében mások szolgálatát is felvállalja. A macedóniaiak az anyagi támogatáson túlmenően is bekapcsolódtak a misszióba. Vagyis az adakozás, a nagylelkűség nem korlátozódik csupán a pénzre.

White idézet: A zsoltáros szavai: „A te szádnak törvénye jobb nékem, mint sok ezer arany és ezüst” (Zsolt 119:72) – olyan gondolatot jelent ki, ami nem csak vallásos szempontból igaz. Abszolút igazságot állít, amit az üzleti életben is elismernek. Még a mai világban is, ahol minden a pénzszerzésről szól, ahol a verseny nagyon kiélezett és a módszerek igen gátlástalanok, sokan elismerik, hogy az élet küszöbén álló fiatalembernek bármilyen pénzösszegnél nagyszerűbb kezdet az, ha becsületes, szorgalmas, mértékletes, tiszta és takarékos.

A becsületes üzletvezetés és a valódi siker alapja annak elismerése, hogy mindennek Isten a tulajdonosa. A mindenség Teremtője az eredeti tulajdonos. Mindnyájan az Ő sáfárai vagyunk. Mindent, amink van, Ő bízott ránk, hogy az Ő irányítása alapján használjuk.

Ez minden ember egyetemes kötelessége, és létünk minden területét magában foglalja. Akár felismerjük, akár nem, Isten sáfárai vagyunk, tőle kaptuk képességeinket és adottságainkat, Ő helyezett a világnak egy adott pontjára, hogy a tőle kapott munkát elvégezzük.

Isten kinek-kinek megszabta „a maga dolgát” (Mk 13:34), amire az adottságai képessé teszik, amiből a legnagyobb áldás származik önmaga és embertársai számára, és amivel a leginkább dicsőséget szerezhet Istennek.

Üzleti munkánk vagy másféle elhívásunk tehát része Isten nagy tervének, és amíg akarata szerint végezzük, addig Ő felelős az eredményekért. „Isten munkatársai vagyunk” (1Kor 3:9), és feladatunk iránymutatásainak a hűséges teljesítése. Ezért nincs helye az idegeskedésnek és az aggodalmaskodásnak. Helyette szorgalomra, hűségre, gondoskodásra, takarékosságra és tapintatra van szükség. Minden képességet a lehető legalaposabban ki kell használni. A sikeres eredmény azonban nem erőfeszítéseinktől függ, hanem Isten ígéretétől. Annak a szónak, ami Izráelt a pusztában táplálta, és életben tartotta Illést az éhség idején, ma is ugyan akkora ereje van. „Ne aggodalmaskodjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? vagy: Mit igyunk?” (Mt 6:31) …

Aki erőt ad az embernek a gazdagság megszerzéséhez, az ajándékkal együtt feladatot is adott. Mindabból, amink van, Isten egy bizonyos részt visszakér. A tized az Úré… „Hozzátok be a tizedet mind az én tárházamba” (Mal 3:10) – ez Isten parancsa. Itt nem háláról vagy bőkezűségről van szó, hanem csakis őszinteségről. A tized az Úré, és elrendeli, hogy adjuk vissza neki, ami az övé.

„A sáfároktól megkívántatik, hogy mindegyik hívnek találtassék.” (1Kor 4:2) Ha az őszinteség az üzleti élet egyik kulcsfontosságú elve, vajon nem kellene elismernünk Isten iránti kötelességünket, ami a többi elvnek is az alapja? – Lift Him Up, 304./old

"Mindenki úgy adjon, ahogyan előre eldöntötte"

 

Mit mond (2Kor 9:7) verse az adakozásról?

(2Kor 9:7). Mindenki úgy adjon, ahogyan előre eldöntötte szívében, ne kedvetlenül vagy kényszerűségből, mert „a jókedvű adakozót szereti Isten”. /RÚF/

Isten már a bűneset előtt döntött a világ megmentéséről. Réges-régi terv része volt, hogy Krisztus eljön meghalni értünk.

(Jel 13:8). hogy imádja őt mindenki, aki a földön lakik, akinek nincs beírva a neve a megöletett Bárány életkönyvébe a világ kezdete óta. /RÚF/

A történtek nem érték Istent meglepetésként, eltervezte, hogy odaadja önmagát Jézus által. (2Korinthus 8-9. fejezetében) látszik, hogy a tervezés alapvető teológiai elv az adakozást illetően. Ez legalább kétféleképpen megmutatkozik:

Először: a tervezés korábbi döntést igényel. Pál így fogalmaz: „Mindenki úgy adjon, ahogyan előre eldöntötte szívében” (2Kor 9:7), /RÚF/.

Az „eldöntötte” szó görög megfelelője a proaireó, ami szóösszetétel. A pro előtag azt jelenti, hogy „előzetesen”, „előre”, az aireó pedig ebben az összefüggésben: „dönteni”. Tehát a proaireó egy korábban meghozott döntésre mutat. A „mindenki” szóval kezdve pedig Pál arra céloz, hogy nem fog mindenki ugyanolyan összeget adni. Mondandójának a lényege egyszerűen az, hogy bármekkora adomány mellett is dönt az ember, azt alapos megfontolás után tegye. Annyit adjon, ami szerinte megfelelő összeg.

Másodszor: a tervezés részét képezi az arányosság elve. Pál beszámol arról, hogy a macedóniaiak „képességük szerint, sőt erejük felett is önként adakoztak” (2Kor 8:3), /ÚRK/.

Utána a korinthusiakra is vonatkoztatja az arányosság elvét, bátorítja őket, hogy hajtsák végre azt, amit megfogadtak, váltsák valóra a tervüket a rendelkezésükre álló forrásokból.

(2Kor 8:11). Most pedig a cselekvést is vigyétek véghez, hogy amilyen készséges volt a szándékotok, olyan legyen a véghezvitele is, erőtökhöz mérten! /RÚF/

Ezt a gondolatot azzal zárja, hogy aszerint adjon mindenki, „amije kinek-kinek van, és nem aszerint, amije nincs”. (2Kor 8:12)

A Biblia megszabja a tized arányát, ami 10%, ugyanakkor az adománynál nincs ilyen meghatározás.

„Mindenki úgy adjon, ahogyan előre eldöntötte szívében” (2Kor 9:7), /RÚF/, az arányosság elvét alkalmazva. Más szóval: ki-ki maga dönti el, hogy a bevételének hány százalékát adományozza, annak arányában adjon, amennyivel rendelkezik. Ezt csak tervezéssel lehet megtenni.

White idézet: Akik hit által elfogadják Krisztust, azokat olyan drágakövekként fogadja a Menny, amilyenért a kereskedő kész volt bármennyit fizetni. Akik megtalálják Őt, felismerik, hogy mennyei kincsre leltek, ezért igyekeznek mindenüket eladni, hogy megvásárolhassák a kincset rejtő földterületet. Miközben szemlélik Isten szeretetét, és a szemük előtt feltárul a megváltási terv, miközben Jézus szeretetének titka egyre nyilvánvalóbbá válik, és látják az érettük hozott áldozatot, többé semmit sem tartanak túl drágának ahhoz, hogy lemondjanak róla a Mesterükért. Minél inkább összpontosítanak Isten csodálatos szeretetére, annál tisztábban látják annak mélységeit, mivel dicsőségének ragyogása túlságosan fenséges a halandó emberi szemnek.

A Menny Istene összegyűjtötte és letétbe helyezte a világegyetem összes kincsét, hogy megvásárolhassa a drágakincset, az elveszett emberiséget. Az Atya a Menny összes kincsét Krisztus kezébe helyezte, hogy a Menny legdrágább áldásait kiáraszthassa az elbukott emberi nemzetségre. Isten nem tanúsíthatott volna nagyobb szeretetet annál, amit kifejezett egyszülött Fia felkínálásával ennek a világnak. Ezt az ajándékot azért kaptuk, hogy meggyőződjünk arról, hogy Isten semmit sem mulasztott el abból, amit megtehetett, és semmit sem tartott vissza, hiszen az egész mennyet egyetlen hatalmas ajándékban árasztotta ránk. Az ember jelen és jövőbeli boldogsága abban áll, hogy elfogadja-e vagy sem Isten szeretetét és engedelmeskedik parancsolatainak.

Krisztus a mi Üdvözítőnk. Ő az Ige, aki testté lett és közöttünk lakozott. Ő az a forrás, amiben megtisztulhatunk minden bűntől. Drága áldozat, amely adatott, hogy az ember megbékéljen Istennel. Sem a világegyetem, sem az el nem bukott világok, sem az elbukott világ, de a gonoszság hatalma sem mondhatja, hogy Isten többet is tehetett volna az ember üdvössége érdekében. Isten ajándékát sosem lehet felülmúlni, a szeretetet nem is lehetett volna valaha ennél mélységesebben és jobban kifejezni. A Golgota az Úr munkájának megkoronázása… Az Úrnak az a szándéka, hogy követői is szeressék az Atyát, amikor látják és megértik azt a szeretetet, amit Ő táplál az Atya iránt. – Our High Calling, 13./old.

Valahányszor Isten népe a világ bármely időszakában vidáman és készségesen végrehajtotta tervét a rendszeres jótékonyságban, valamint az adományokban és felajánlásokban, akkor megvalósította azt az örök ígéretet, hogy minden munkájukat jólét fogja kísérni, éppen olyan arányban, amilyen arányban engedelmeskedtek követelményeinek. Amikor elismerték Isten követeléseit, és eleget tettek azoknak, és megtisztelték Őt a vagyonukkal, a csűrjeik bőséggel teltek meg. – Tanácsok a sáfársághoz, 347./old.

Az adakozás a komoly, őszinte szeretet próbája

(2Korinthus 8:1-24). Hírt adunk nektek, testvéreim, Istennek arról a kegyelméről, amelyet Makedónia gyülekezeteinek adott. (2) Mert a nyomorúság sok próbája között bőséges az ő örömük, és nagy szegénységükből a tisztaszívűség gazdagsága lett. (3) Tanúskodom arról, hogy erejük szerint, sőt erejükön felül is önként adakoztak, (4) és erősen sürgetve kérték tőlünk, hogy a szentek iránti szolgálatban adakozással részt vehessenek. (5) És nemcsak azt tették, amit reméltünk, hanem először önmagukat adták az Úrnak, és aztán nekünk, az Isten akaratából. (6) Úgyhogy bátorítottuk Tituszt, hogy amint már előbb elkezdte, fejezze is be nálatok ennek az adománynak az összegyűjtését. (7) Ezért ahogyan mindenben bővelkedtek: hitben és igében, ismeretben és minden buzgóságban, és a tőlünk rátok áradó szeretetben, úgy ebben az adakozásban is legyetek bőkezűek. (8) Nem parancsként mondom, hanem azért, hogy mások buzgósága által a bennetek levő szeretet valódiságát is kipróbáljam. (9) Mert ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét: hogy gazdag létére szegénnyé lett értetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok. (10) Tanácsot is adok ebben az ügyben, mert ez hasznos nektek, akik nemcsak a cselekvésben, hanem tavaly óta a szándékban is elöl jártatok. (11) Most pedig a cselekvést is vigyétek véghez, hogy amilyen készséges volt a szándékotok, olyan legyen a véghezvitele is, erőtökhöz mérten! (12) Mert ha megvan a szándék, az aszerint kedves Istennek, amitek van, nem aszerint, amitek nincs. (13) Ugyanis azért, hogy másoknak könnyebbségük legyen, nektek ne legyen nyomorúságotok. Ellenben az egyenlőségnek megfelelően (14) a mostani időben a ti fölöslegetek pótolja azok hiányát, hogy máskor azok fölöslege is pótolja majd a ti hiányotokat, hogy így egyenlőség legyen; (15) amint meg van írva: „Aki sokat szedett, annak nem lett többje, és aki keveset, annak nem lett kevesebbje.” (16) Hála legyen Istennek, aki értetek ugyanezt a buzgóságot adta Titusz szívébe. (17) Mert megkapta ugyan a bátorítást, de buzgóbb lévén, önként ment el hozzátok. (18) Elküldtük vele együtt azt a testvért is, akinek az evangélium hirdetésével szerzett jó híre bejárta valamennyi gyülekezetet. (19) Sőt ezenkívül a gyülekezetek kiválasztották őt útitársunknak is ebben az adománygyűjtésben, amelyben szolgálunk, magának az Úrnak a dicsőségére és a mi jó szándékunk megmutatására. (20) Mert óvakodni akarunk attól, hogy valaki megrágalmazzon minket szolgálatunknak eme bőséges eredménye miatt: (21) mert gondunk van a tisztességre nemcsak az Úr előtt, hanem az emberek előtt is. (22) Elküldtük velük együtt azt a testvért, akinek az alkalmasságát sok mindenben kipróbáltuk, mert sokszor buzgó volt, most pedig még sokkal buzgóbb, mert nagyon bízik bennetek. (23) Akár Tituszról van szó, aki nekem társam és közöttetek munkatársam, akár a mi testvéreinkről, a gyülekezetek küldöttei ők: Krisztus dicsősége. (24) Tanúsítsatok tehát irántuk szeretetet, és mutassátok meg nekik, hogy méltón dicsekedtünk veletek a gyülekezetek előtt. /RÚF/

(2Korinthus 9:1-15). A szentek iránti szolgálatról fölösleges írnom nektek. (2) Hiszen ismerem készségeteket, amely miatt dicsekszem veletek a makedónoknak, hogy Akhája tavaly óta készen áll, és hogy a ti buzgóságotok magával ragadta a többséget. (3) De mégis elküldtem a testvéreket, nehogy a veletek való dicsekedésünk ebben az ügyben hiábavaló legyen, hanem amint megmondtam: készen legyetek. (4) És ha velem makedónok érkeznek, és felkészületlenül találnak titeket, valamiképpen szégyent ne valljunk mi – hogy ne mondjuk: ti – ebben a bizodalmunkban. (5) Szükségesnek tartottam tehát, hogy megkérjem a testvéreket, menjenek el hozzátok előre, és készítsék elő a már megígért adományokat, hogy az úgy legyen készen, mint hálaáldozat, nem pedig mint kényszerű adomány. (6) Tudjuk pedig, hogy aki szűken vet, szűken is arat, és aki bőven vet, bőven is arat. (7) Mindenki úgy adjon, ahogyan előre eldöntötte szívében, ne kedvetlenül vagy kényszerűségből, mert „a jókedvű adakozót szereti Isten”. (8) Istennek pedig van hatalma arra, hogy minden kegyelmét kiárassza rátok, hogy mindenütt mindenkor minden szükségessel rendelkezzetek, és bőségetekből jusson minden jó cselekedetre. (9) Amint meg van írva: „Bőkezűen osztott a szegényeknek, igazsága megmarad örökké.” (10) Aki pedig magot ad a magvetőnek, és eledelül kenyeret, megadja és megsokasítja vetőmagotokat, és megszaporítja igazságotok gyümölcsét. (11) Így mindenben meggazdagodtok a teljes tisztaszívűségre, amely általunk hálaadást szül Isten iránt. (12) Mert ez az Isten előtti szolgálat nemcsak enyhít a szentek nyomorúságán, hanem sokakat hálaadásra is indít Isten iránt. (13) Mert e szolgálat eredményességéért dicsőítik majd Istent, azért az engedelmességért, amellyel Krisztus evangéliumáról vallást tesztek, és azért a jószívűségetekért, amely irántunk és mindenki iránt megnyilvánul. (14) Ők könyörögnek is értetek, és vágyódnak utánatok, mivel Isten jósága bőven kiáradt rátok. (15) Hála legyen Istennek kimondhatatlan ajándékáért! /RÚF/

Mi a központi üzenete ezeknek a szakaszoknak?

(2Korinthus 8-9. fejezeteit) meghatározza az adakozással kapcsolatos nyelvezet:

„Istennek arról a kegyelméről, amelyet… adott” (2Kor 8:1) /RÚF/;

„önmagukat adták” (2Kor 8:5); „Mindenki úgy adjon, ahogyan előre eldöntötte szívében… mert

»a jókedvű adakozót szereti Isten«” (2Kor 9:7), /RÚF/;

„Szórt, adott a szegényeknek” (2Kor 9:9);

„dicsőítik Istent… adakozó jószívűségetekért” (2Kor 9:13), /ÚRK/;

„Hála legyen Istennek az ő kimondhatatlan ajándékáért” (2Kor 9:15), /ÚRK/.

(2Korinthus 8-9) szakasza az adakozás szavaival kezdődik és végződik (2Kor 8:1); (2Kor 9:15). Ezt a két fejezetet erre gondolva olvassuk! Legalább négy fő okát találjuk itt az adakozásnak.

Hála Isten kegyelméért. (2Kor 8:1); (2Kor 9:14-15) (2Korinthus 8-9. fejezete) először is Isten kegyelmére utal.

Egy kicsivel később ezt mondja Pál:

„ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét” (2Kor 8:9), /RÚF/). Isten és Krisztus kegyelmét nevezi meg az adakozás gyakorlásának első okaként. Isten oly sokat tett értünk azzal, hogy odaadta Krisztust. Amikor erre válaszként adományokat adunk, elismerjük kegyelmét az életünkben. Az adás fogalmához hasonlóan a „kegyelem” (görögül: kharisz) szintén többször előfordul (2Korinthus 8-9). szakaszában, megtalálható a szakasz elején és végén is. (2Kor 8:1); (2Kor 9:14-15) Pál ezt a kifejezést különböző értelemben használja ebben a részben, hogy érzékeltesse: Krisztus kegyelme az életünkben azt eredményezi, hogy jóindulattal (kegyelemmel) viseltetünk mások iránt, és a kegyelem hálaadásra késztet.

Vágyjunk követni Jézus példáját! (2Kor 8:9) Jézus gazdag volt, de szegénnyé lett, ez szimbolizálja földi születése előtti és utáni létét. Ez csak egyféleképpen történhetett: ha mindent odaadott. Amikor mi adakozunk, javakat biztosítunk arra, hogy mások is megismerjék Krisztust.

Vágyjunk továbbadni Isten áldásait! (2Kor 9:10-11) Azért tudunk adakozni, mert mi már előbb kaptunk Istentől. Gazdaggá tesz minket, hogy nagylelkűek lehessünk.

Őszinte szeretet. (2Kor 8:8, 24) Az adakozás a komoly, őszinte szeretet próbája. Ez a legfőbb bizonyítéka annak, hogy szeretet él a szívünkben.

White idézet: Krisztus életének széles, a végtelenséget is átfogó befolyása volt, amely összekapcsolta Istennel és az egész emberi családdal. Jézus által Isten olyan befolyás gyakorlására tette képessé az embert, ami miatt lehetetlen, hogy önmagának éljen. Kölcsönös kötelességgel kötődünk embertársainkhoz, akik mind Isten teremtésének, a nagy egésznek egy-egy alkotásai. Senki sem függetlenítheti magát embertársaitól, mert minden ember sorsa kihat másokra. Isten a lelkünkbe akarja vésni, hogy felebarátunk jóléte tőlünk is függ, és elő kell segítenünk boldogságát.

A bennünket körülvevő légkör tudatosan vagy öntudatlanul, de kihat minden emberre, akivel érintkezünk… Ezt a felelősséget nem tudjuk lerázni magunkról. A beszédünk, ténykedésünk, öltözködésünk, viselkedésünk, sőt még az arckifejezésünk is befolyást áraszt… Ha példamutatásunkkal segítünk másokat a jó elvek kialakításában, akkor erőt adunk nekik a jó cselekedetek végzéséhez. Ezután ők ugyanilyen befolyást árasztanak másokra, és azok is másokra. Eközben tudtunkon kívül ezrek meríthetnek áldást a befolyásunkból.

A jellem hatalom. Az igaz, önzetlen, Isten-szerető élet csendes bizonyságtevésének szinte ellenállhatatlan befolyása van. Ha életünk Krisztus jellemét tükrözi, akkor együttműködünk vele a lelkek megmentésében; és csakis akkor tudunk együtt munkálkodni Istennel, ha életünk a jellemét tükrözi. Minél messzebbre terjed a befolyásunk, annál több jót tehetünk. Ha azok, akik Isten szolgáinak mondják magukat, Krisztus követik példáját, és gyakorolják mindennapi életükben a törvény elveit; ha minden tettük arról tanúskodik, hogy szeretik Istent mindenekfelett és felebarátjukat, mint önmagukat, akkor lesz ereje az egyháznak arra, hogy felrázza a világot.

De soha ne felejtsük el, hogy rosszra is lehet befolyásolni! Rettenetes dolog elveszíteni a saját lelkünket, de még rettenetesebb mások lelki halálát okozni… Csak Isten kegyelméből tudjuk helyesen használni ezt a képességünket. – Isten csodálatos kegyelme, 231./old. (augusztus 11.)

Jézus Krisztus vallása megújítja az életet és a jellemet. Az igazi keresztény folyamatosan keresi a kegyelmet, amely megváltoztatja emberi jellemhibáit. Durva, önkényes szavak helyett a bátorítást szavait fogja szólni, amiket Krisztus is mondana az ő helyében. Jézus mindenki irányába jóindulatot tanúsított, és nem csak azok iránt, akik dicsérték és értékelték bölcsességét. Az igazi keresztény életéből olyan tisztaság és szentség sugárzik, amilyen volt Krisztus élete is.

A keresztény a világosság hordozója legyen a világban, fénylenie kell a bűn és törvénytelenség sötétségében. Ebben a világban folyamatosan le kell győznie azokat az erőket, amelyeknek Sátán a feje. Krisztus példáját követve a kereszthordozásban és az önmegtagadásban, akik elfogadják Jézust, azok Isten fiaivá válnak. „Valakik pedig befogadák őt, hatalmat ada azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, akik az ő nevében hisznek.” (Jn 1:12) Azért tudnak győzni az élet küzdelmeiben, mert felöltözték „amaz új embert, melynek újulása van Annak ábrázatja szerint való ismeretre, aki teremtette azt” (Kol 3:10). – The Upward Look, 75./old

Pénzbeli adományJézus példája alapján

 

(2Korinthus 8:1-24). Hírt adunk nektek, testvéreim, Istennek arról a kegyelméről, amelyet Makedónia gyülekezeteinek adott. (2) Mert a nyomorúság sok próbája között bőséges az ő örömük, és nagy szegénységükből a tisztaszívűség gazdagsága lett. (3) Tanúskodom arról, hogy erejük szerint, sőt erejükön felül is önként adakoztak, (4) és erősen sürgetve kérték tőlünk, hogy a szentek iránti szolgálatban adakozással részt vehessenek. (5) És nemcsak azt tették, amit reméltünk, hanem először önmagukat adták az Úrnak, és aztán nekünk, az Isten akaratából. (6) Úgyhogy bátorítottuk Tituszt, hogy amint már előbb elkezdte, fejezze is be nálatok ennek az adománynak az összegyűjtését. (7) Ezért ahogyan mindenben bővelkedtek: hitben és igében, ismeretben és minden buzgóságban, és a tőlünk rátok áradó szeretetben, úgy ebben az adakozásban is legyetek bőkezűek. (8)Nem parancsként mondom, hanem azért, hogy mások buzgósága által a bennetek levő szeretet valódiságát is kipróbáljam. (9) Mert ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét: hogy gazdag létére szegénnyé lett értetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok. (10) Tanácsot is adok ebben az ügyben, mert ez hasznos nektek, akik nemcsak a cselekvésben, hanem tavaly óta a szándékban is elöl jártatok. (11) Most pedig a cselekvést is vigyétek véghez, hogy amilyen készséges volt a szándékotok, olyan legyen a véghezvitele is, erőtökhöz mérten! (12) Mert ha megvan a szándék, az aszerint kedves Istennek, amitek van, nem aszerint, amitek nincs. (13) Ugyanis azért, hogy másoknak könnyebbségük legyen, nektek ne legyen nyomorúságotok. Ellenben az egyenlőségnek megfelelően (14) a mostani időben a ti fölöslegetek pótolja azok hiányát, hogy máskor azok fölöslege is pótolja majd a ti hiányotokat, hogy így egyenlőség legyen; (15) amint meg van írva: „Aki sokat szedett, annak nem lett többje, és aki keveset, annak nem lett kevesebbje.” (16) Hála legyen Istennek, aki értetek ugyanezt a buzgóságot adta Titusz szívébe. (17) Mert megkapta ugyan a bátorítást, de buzgóbb lévén, önként ment el hozzátok. (18) Elküldtük vele együtt azt a testvért is, akinek az evangélium hirdetésével szerzett jó híre bejárta valamennyi gyülekezetet. (19) Sőt ezenkívül a gyülekezetek kiválasztották őt útitársunknak is ebben az adománygyűjtésben, amelyben szolgálunk, magának az Úrnak a dicsőségére és a mi jó szándékunk megmutatására. (20) Mert óvakodni akarunk attól, hogy valaki megrágalmazzon minket szolgálatunknak eme bőséges eredménye miatt: (21) mert gondunk van a tisztességre nemcsak az Úr előtt, hanem az emberek előtt is. (22) Elküldtük velük együtt azt a testvért, akinek az alkalmasságát sok mindenben kipróbáltuk, mert sokszor buzgó volt, most pedig még sokkal buzgóbb, mert nagyon bízik bennetek. (23) Akár Tituszról van szó, aki nekem társam és közöttetek munkatársam, akár a mi testvéreinkről, a gyülekezetek küldöttei ők: Krisztus dicsősége. (24) Tanúsítsatok tehát irántuk szeretetet, és mutassátok meg nekik, hogy méltón dicsekedtünk veletek a gyülekezetek előtt. /RÚF/

(2Korinthus 9:1-15). A szentek iránti szolgálatról fölösleges írnom nektek. (2) Hiszen ismerem készségeteket, amely miatt dicsekszem veletek a makedónoknak, hogy Akhája tavaly óta készen áll, és hogy a ti buzgóságotok magával ragadta a többséget. (3) De mégis elküldtem a testvéreket, nehogy a veletek való dicsekedésünk ebben az ügyben hiábavaló legyen, hanem amint megmondtam: készen legyetek. (4) És ha velem makedónok érkeznek, és felkészületlenül találnak titeket, valamiképpen szégyent ne valljunk mi – hogy ne mondjuk: ti – ebben a bizodalmunkban. (5) Szükségesnek tartottam tehát, hogy megkérjem a testvéreket, menjenek el hozzátok előre, és készítsék elő a már megígért adományokat, hogy az úgy legyen készen, mint hálaáldozat, nem pedig mint kényszerű adomány. (6) Tudjuk pedig, hogy aki szűken vet, szűken is arat, és aki bőven vet, bőven is arat. (7) Mindenki úgy adjon, ahogyan előre eldöntötte szívében, ne kedvetlenül vagy kényszerűségből, mert „a jókedvű adakozót szereti Isten”. (8) Istennek pedig van hatalma arra, hogy minden kegyelmét kiárassza rátok, hogy mindenütt mindenkor minden szükségessel rendelkezzetek, és bőségetekből jusson minden jó cselekedetre. (9) Amint meg van írva: „Bőkezűen osztott a szegényeknek, igazsága megmarad örökké.” (10) Aki pedig magot ad a magvetőnek, és eledelül kenyeret, megadja és megsokasítja vetőmagotokat, és megszaporítja igazságotok gyümölcsét. (11) Így mindenben meggazdagodtok a teljes tisztaszívűségre, amely általunk hálaadást szül Isten iránt. (12) Mert ez az Isten előtti szolgálat nemcsak enyhít a szentek nyomorúságán, hanem sokakat hálaadásra is indít Isten iránt. (13) Mert e szolgálat eredményességéért dicsőítik majd Istent, azért az engedelmességért, amellyel Krisztus evangéliumáról vallást tesztek, és azért a jószívűségetekért, amely irántunk és mindenki iránt megnyilvánul. (14) Ők könyörögnek is értetek, és vágyódnak utánatok, mivel Isten jósága bőven kiáradt rátok. (15) Hála legyen Istennek kimondhatatlan ajándékáért! /RÚF/

(2Korinthus 8-9. fejezetében) Pál bátorítja a korinthusi hívőket, hogy szervezzenek gyűjtést az elszegényedett júdeai gyülekezetek megsegítésére. Korábban ezt már vállalták is (2Kor 8:10-11); (2Kor 9:5); (1Kor 16:1-4). Ami a szentek javára folyó gyűjtést illeti, ti is úgy cselekedjetek, ahogyan azt Galácia gyülekezeteinek rendeltem.

(1Kor 16:1-4). Ami a szentek számára való alamizsnát illeti, a miképen Galáczia gyülekezeteinek rendeltem, ti is azonképen cselekedjetek (2) A hét első napján mindegyikőtök tegye félre és gyűjtse össze azt, ami tőle telik, hogy ne akkor történjék a gyűjtés, amikor odamegyek. (3) Amikor pedig megérkezem, azokat, akiket ti alkalmasnak találtok, elküldöm ajánlólevéllel, hogy adományotokat elvigyék Jeruzsálembe. (4) Ha pedig érdemes lesz, hogy én is elmenjek, eljönnek velem együtt. /RÚF/,

... de a Pál és közöttük feszültté vált kapcsolat bonyolította a helyzetet. A kérdések tisztázása után (2Korinthus 1-7. fejezet) Pál rátér a feladat végrehajtására. (2Korinthus 8-9. fejezet)

Az apostol először a macedóniai hívők példájára utal (2Kor 8:1-7), akiket nagy szegénységük nem gátolt abban, hogy megmutatkozzon „jószívűségük gazdagsága”. (2Kor 8:2) Igen, együtt járhat a szegénység és a nagylelkűség. Azonban a macedóniaiak csodálatra méltó nagylelkűségükkel csak követték Jézus példáját, aki önmagát adta értünk. (2Kor 8:8-15)

Mit mond ez a rész Jézus példájáról?

Pál kijelentése (2Kor 8:9) versében az egész Biblia egyik legmegdöbbentőbb, legerőteljesebb és legmélységesebb üzenete. Az apostol Jézus küldetéséről szól, de elképesztően összeszedett módon, gazdag teológiai tartalommal. Ez a megváltás története, mindössze egy versben összefoglalva.

Még érdekesebb, hogy ezt a történetet gazdasági vonatkozásban mondja el. Igen, Jézus gazdag volt – ez utal korábbi, mennyei létére.

(Jn 17:5). és most te dicsőíts meg, Atyám, önmagadnál azzal a dicsőséggel, amely már akkor az enyém volt tenálad, mielőtt még a világ lett. /RÚF/

A szegénységet választotta, amikor a mennyei dicsőséget hátrahagyva eljött a szomorúság világába. A szó szoros értelmében szegénnyé lett.

(Lk 9:58). Jézus azonban így felelt: A rókáknak barlangjuk van, és az égi madaraknak fészkük, de az Emberfiának nincs hova fejét lehajtania. /RÚF/

Noha Istennel egyenlő volt,

„megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett”. (Fil 2:7, /RÚF/

„És amikor emberi formában volt, megalázta magát, engedelmes volt halálig, mégpedig a kereszthalálig.” (Fil 2:8), /ÚRK/

Jézus a saját életét adta azért, hogy mi majd örökké élhessünk vele. Önfeláldozásának a célja a mi üdvösségünk volt. A sáfárság és a misszió együtt jár. (2Korinthus 8-9 fejezete) egy bizonyos pénzbeli adomány esetéről szól, méghozzá Jézus példája alapján. A hét során az adakozás gyakorlásával kapcsolatos teológiai elveket nézünk meg. Mindennek az alapját az képezi, hogy Krisztus feláldozta önmagát.

Gondolkozzunk Jézus születéséről, életéről, haláláról és feltámadásáról! Milyen reakciót vált ki bennünk, ha felismerjük, hogy mindezt értünk tette, azért, hogy olyan reményünk lehessen, ami túlmutat ezen a nyomorúságos életen?

White idézet: Akik végül a királyi család tagjaiként beléphetnek a mennybe, már itt a földön testüket, lelküket és szívüket annak szolgálatába kell állítaniuk, aki lefizette megváltásuk árát. Mindenünk az Úré. „…nem a magatokéi vagytok? Mert áron vétettetek meg; dicsőítsétek azért az Istent a ti testetekben és lelketekben, amelyek az Istenéi.” (1Kor 6:19–20) …

Teljesen odaszentelted magad az Úrnak? Felhasználhat téged is úgy, mint tiszteletreméltó edényt? Hűségesen szolgálod ügyét? Isten mindenkinek feladatot adott. Elvárja, hogy minden hívő működjön együtt Ővele a lelkek megmentése érdekében. Miközben Isten munkája kárt szenved az anyagiak hiánya miatt, hogyan kérhetne bárki is fizetséget a szolgálataiért, miközben nem hajlandó minden nap felvenni és hordozni a keresztet Krisztusért, és nem akarja megtagadni önmagát?

Ígéretet kaptunk, hogy Krisztus örököstársai lehetünk, és az ígéret teljesedésének az önmegtagadás a feltétele. Amikor majd Jézus birtokba veszi országát, akik ezen a földön önmegtagadással és áldozatkészséggel követték Őt, azok elnyerik örök jutalmukat.

Krisztus áldozathozatalra és teljes odaszentelődésre felszólító hívása énünk megtagadását követeli. Ha elfogadjuk ezt a hívást, töretlenül kell hinnünk, hogy Ő a legtökéletesebb Példakép, és tudatában kell lennünk annak, hogy mi a képviselői vagyunk a világ előtt. Aki munkálkodik Krisztusért, úgy dolgozzon, ahogyan Ő dolgozott. Jézus életét kell élnie. A teljes odaadásra felszólító hívására az élet legfontosabb kérdéseként kell tekinteni. Az emberek ne engedjék meg, hogy bármely kapcsolat vagy földi érdek megakadályozza őket abban, hogy hűségesek maradjanak az Úrhoz, és csak neki szolgáljanak. Szorgalmasan és fáradhatatlanul kell együtt munkálkodniuk Istennel, hogy megmentsék a lelkeket a kísértő hatalmától.

Akik ekképpen kapcsolódnak Krisztushoz, folyamatosan tőle tanulnak, és szüntelenül fejlődik a keresztény életük. Nehézségek érik és kétségek gyötrik őket, de ez csak azért történik, hogy még jobban megismerjék Krisztus akaratát és útját. Imádkoznak és hisznek, s hitük a gyakorlat által növekszik.

Krisztus mondotta, aki emberi testben élt itt a földön: „Vegyétek föl magatokra az én igámat.” Ő szüntelenül hordta az engedelmesség igáját, és olyan nehézségekkel szembesült, amilyenekkel az ember is találkozik, és olyan próbákat viselt el, amilyeneket az embereknek is el kell viselniük. Az ellenség folyamatosan támadni fog, amint Krisztust is támadta erőteljes kísértésekkel, de mindannyiunk rendelkezésére áll a szabadulás. – The Upward Look, 235./old.

Sáfárság és misszió

 „Mert ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét, hogy gazdag létére szegénnyé lett értetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok.” (2Kor 8:9), /ÚRK/

2Korinthus 8-9. fejezetéből megtudjuk: Pál lehetőséget ajánlott a korinthusiaknak, hogy júdeai testvéreiknek segítséget nyújtsanak. Ez a rész is mutatja, hogy Isten ad nekünk alkalmat az adakozásra, így mi is követhetjük Krisztus jellemének, adakozásának példáját. A mennyre az adakozás jellemző. Figyeljük meg e kifejező szavakat:

„Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta” (Jn 3:16)

(Jn 3:16) verse továbbá világosan kifejezi azt is, hogy mi volt Isten szándéka Jézus odaadásával: „hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” /ÚRK/. A sáfárság és a misszió együtt jár ebben a szakaszban, elválaszthatatlanok, mint egy érme két oldala. Nem csoda tehát, hogy Pál így nevezi magát és munkatársait: „Isten titkainak sáfárai” (1Kor 4:1). Ugyanebben az értelemben mi is sáfárok vagyunk.

A sáfárság és a misszió fogalma mélyen gyökerezik Jézus példájában, elválaszthatatlanok egymástól. A sáfárság anyagi és emberi forrásokat biztosít az egyháznak Istentől kapott megbízatása, missziója végzéséhez.

White idézet: Az igazi keresztény életének minden cselekedetében pontosan azt képviseli, amit szeretne, hogy higgyenek róla az emberek. Igazság és feddhetetlenség vezeti. Nem próbál emberi intézkedésekhez folyamodni, mivel nincs rejtegetni valója. Lehet őt kritizálni vagy ellenőrizni, határozott becsületessége azonban tiszta aranyhoz hasonlóan fog mindig ragyogni. Mindenkihez barátságos és jóindulatú, akivel kapcsolatba kerül, és az emberek felismerik, hogy méltó a bizalmukra. Vajon az ilyen ember munkásokat fog alkalmazni gyümölcsei betakarításához? Nem fog elvenni azoknak a pénzéből, akik megdolgoztak a fizetésért? Olyan eszközökhöz ragaszkodik, amelyek pillanatnyilag haszontalanok? A nála kevesebb előjogban részesült testvérei szükségleteit kielégíti. Nem igyekszik gyarapítani vagyonát embertársainak hátrányos körülményein felkapaszkodva. Amikor elad valamit, mindig korrekt árat szab meg. Ha az áruba bocsátott tárgy hibás, nem fogja eltitkolni a vevő elől, még ha ezzel anyagi veszteség is éri.

Sátán jól ismeri a becsületes lélek jóra vezető befolyásának erejét, ezért mindent megtesz, hogy megakadályozza az embereket helyesen élni. Elképesztő kísértésekkel közelít, gazdagságot, hírnevet, világi tisztességet ígér, csak mondjanak le az igazság elveiről. És nagyon sikeres… Sokak kudarcának szomorú történetéből megtanulhatjuk, hogy milyen veszélyeket rejt a jólét. Nem az anyagi veszteségeket elszenvedő emberek vannak a legnagyobb veszélyben, hanem azok, akik hatalmas vagyonra tettek szert… Gyakran kérnek, hogy imádkozzunk a megpróbált emberekért, és ez így helyes. Csakhogy a gazdag embereknek is nagy szükségük van Isten szolgáinak imáira, mivel fennáll a veszélye, hogy elveszítik az üdvösségüket. Az ember az alázat völgyében van biztonságban, miközben féli Istent, és bízik benne. A csúcsokon, ahol dicsérő szavak hangzanak el, ott mennyből jövő különleges erőre van szüksége. – Mennyei helyeken, 243./old. (augusztus 24.)

Isten művét támogatni kell a tized és az önkéntes adományok által. Az Úr olyan eszközöket vár el, amilyenekkel felruházta sáfárait. Ahhoz, hogy a munka ne ütközzön akadályokba, és ne álljon le, szükség van a tárház állandó feltöltésére. Isten némelyekre földi javakat bízott, hogy abból gondoskodjanak magukról, ugyanakkor a szükségleteknek megfelelően szolgáltassák is vissza javaikat, hogy a munka folytatódhasson. Jövedelmük tizedének felajánlása terén hűséget vár el sáfáraitól, a tized mellett pedig adományaikra is igényt tart.

Jézus nem kér többet követőitől annál, amit Ő maga tett. Akik Isten ügyéért vállalják az önmegtagadást és önfeláldozást, az Ő példáját követik. Krisztus lemondott királyi palástjáról és koronájáról, és feladta vezetői pozícióját. Szegénnyé lett, hogy szegénysége által az örök kincsek birtokába juthassunk. Nemcsak gazdagságról mondott le, hanem együttérzése és áldozatkészsége által az életét is feláldozta, hogy eltávolíthasson minden akadályt azoknak útjából, akik be akarnak lépni Isten országába…

Jézus felszólít, hogy váljunk munkatársaivá. Javainknak Ő a jogos tulajdonosa. A munkát támogatva az Úr iránti szeretetünket fejezzük ki. – The Upward Look, 113./old.

A jó befolyás sáfárai

„Annak okáért a lecsüggesztett kezeket és az ellankadt térdeket egyenesítsétek föl... hogy a sánta el ne hajoljon, sőt inkább meggyógyuljon. Kövessétek mindenki irányában a békességet és a szentséget, amely nélkül senki sem látja meg az Urat. Vigyázván arra, hogy az Isten kegyelmétől senki el ne szakadjon; nehogy a keserűségnek bármely gyökere, fölnevekedvén, megzavarjon, és ezáltal sokan megfertőztessenek.” (Zsid 12:12-15)

Ezek a szavak óvatosságra intenek. Ne szakítsuk el hitünk fonalát azzal, hogy szüntelenül a nehézségeinkről beszélünk. Ne felejtsük el, hogy beszédünknek hatalmas befolyása van, jó, vagy rossz irányban... Ne engedjük meg az ellenségnek, hogy gonosz célra használja nyelvünket... Ne árasszunk olyan befolyást, amely bárkit is elszakíthat Istentől... 

Isten gyermekei ápolják és nyilvánítsák ki az életükben a Lélek által elérhető nemes tulajdonságokat. Dicsőítsék meg Istent alázatuk és töredelmes szívük által. Vágyjanak hasonlóvá válni Jézushoz. Kövessék leckéit a mindennapi életben, és így rendeljék alá magukat az Ö akaratának.

„Isten szántóföldje vagytok” (1Kor 3:9). Ahogy az ember szíve felderül kertjének gondozása közben, úgy örvendezik Isten az Ő hívő fiaiban és leányaiban. A kert folyamatos munkát igényel. A gyomokat ki kell húzni, új növényeket kell ültetni, az ágakat pedig meg kell metszeni. Így munkálkodik az Úr is a kertjében, és így gondozza növényeit. Nem leli örömét olyan fejleményekben, amelyek nem nyilvánítják ki Krisztus jellemének szép vonásait. Krisztus vére Isten értékes, drága tulajdonává tette az embereket, ezért nagyon óvatosnak kell lennünk, nehogy túl nagy szabadságot tulajdonítva magunknak, kihúzzuk azokat a növényeket, amelyeket Isten helyezett a kertjébe. Némely növény olyannyira gyönge, hogy alig-alig van benne élet, de az Úrnak különös gondja van ezekre.

Embertársaitokkal való ügyleteitek során soha ne feledjétek, hogy Isten tulajdonával van dolgotok. Legyetek kedvesek, irgalmasok és udvariasak. Tiszteljétek Isten áron vett tulajdonát. Legyetek gyöngédek és udvariasak egymás iránt. Istentől kapott képességeiteket használjátok példaadásként az emberek számára...

Adja meg a szívet és annak ingadozásait ismerő Isten, hogy irgalmas lehessen hozzátok, amiért ti is irgalmasok, együttérzők és szerető szívűek voltatok mások iránt... (Zsid 12:13). (EGW Isten csodálatos kegyelme)