Második legjobb választás. Jerikó elfoglalása

 

(2Móz 17:7-13). Azután elnevezte azt a helyet Masszának és Meríbának, Izráel fiainak a perlekedése miatt, és mert így kísértették az Urat: Közöttünk van-e az Úr vagy sem? (8) Eljött Amálék, és megtámadta Izráelt Refídímben. (9) Akkor ezt mondta Mózes Józsuénak: Válassz ki férfiakat közülünk, vonulj ki, és ütközz meg Amálékkal! Én pedig odaállok holnap a halom tetejére, és Isten botja a kezemben lesz. (10) Józsué úgy cselekedett, ahogyan Mózes mondta neki, és megütközött Amálékkal. Mózes, Áron és Húr pedig fölment a halom tetejére. (11) És az történt, hogy valahányszor Mózes fölemelte kezét, Izráel volt az erősebb, amikor pedig leeresztette a kezét, Amálék volt az erősebb. (12) De Mózes kezei elfáradtak. Ezért fogtak egy követ, alája tették, és ő ráült. Áron és Húr pedig tartotta a kezét, az egyik erről, a másik amarról, úgyhogy a két keze fölemelve maradt napnyugtáig. (13) Így győzte le Józsué fegyverrel Amálékot és annak hadinépét. /RÚF/

(Józs 6:15-20). A hetedik napon pedig az történt, hogy pirkadatkor fölkeltek, és a szokott módon megkerülték a várost, most azonban hétszer. Csak ezen a napon kerülték meg hétszer a várost. (16) Amikor hetedszer fújták meg a papok a kürtöket, ezt mondta Józsué a népnek: Kiáltsatok, mert nektek adja az Úr a várost! (17) Átok terhe alatt ki kell irtani a várost, az Úré az mindenestül! Csak a parázna Ráháb maradjon életben mindazokkal együtt, akik a házában vannak, mert elrejtette a követeket, akiket kiküldtünk. (18) Hozzá ne nyúljatok a kiirtandókhoz, különben rátok száll az átok; el ne vegyetek semmit a kiirtandókból, mert átkot hoztok Izráel táborára, és szerencsétlenségbe döntitek! (19) Az összes ezüstöt és aranyat meg a réz- és vastárgyakat az Úrnak szenteljétek, azok az Úr kincstárába kerüljenek. (20) Ekkor kiáltani kezdett a nép, és megfújták a kürtöket. És amikor meghallotta a nép a kürtzengést, hatalmas harci kiáltásban tört ki, és a kőfal leomlott. A nép pedig bevonult a városba, mindenki egyenest előre, és elfoglalták a várost. /RÚF/

 (2Mózes 17). fejezetében található az első eset, amikor Izraelnek harcolnia kellett a kivonulás után, akkor az amálekitákkal szemben védték meg magukat. Izrael tanúja volt Isten végtelen hatalmának az egyiptomi csapások idején és amikor a szabadságra vezette ki őket az országból. Isten Izraelre vonatkozó eredeti tervében tehát nem szerepelt, hogy más népekkel harcoljanak 

((2Móz 23:28). Rettenetes félelmet küldök előtted, amely kiűzi előled a hivvieket, a kánaániakat és a hettitákat. /RÚF/; 

(2Móz 33:2). Angyalt küldök előtted, és kiűzöm a kánaániakat, az emóriakat, a hettitákat, a perizzieket, a hivvieket és a jebúsziakat. /RÚF/) 

Azonban nem sokkal az Egyiptomból való kivonulás után zúgolódni kezdtek út közben 

(2Móz 17:3). De a nép vízre szomjazott, ezért tovább zúgolódott ott a nép Mózes ellen, és ezt mondta: Hát azért hoztál ki bennünket Egyiptomból, hogy szomjan pusztíts minket gyermekeinkkel és jószágainkkal együtt?! /RÚF/),

 ...még azt is megkérdőjelezték, hogy Isten köztük van-e. Ez volt az a pillanat, amikor Amálek Izrael ellen vonult. Mindez nem véletlen. Isten engedte meg, hogy az amálekiták megtámadják őket, hogy népe újból tanuljon meg bízni benne.

 Anélkül, hogy feladná az elveit, Isten leereszkedik Izrael szintjére, ahol a nép van, és szüntelen az ideális tervének megvalósítására hívja őket. Teljesen és fenntartás nélkül bízniuk kell abban, hogy Ő beavatkozik, amikor kell. Valójában a háború törvényét (5Mózes 20. fejezet) csak a negyven év pusztai tartózkodás tapasztalatai után adta, méghozzá Izrael hitetlenségének köszönhetően. Az új helyzet új stratégiát kívánt, és csak ekkor parancsolta Isten, hogy teljesen irtsák ki a kánaánitákat 

(5Móz 20:16-18). De az itt lakó nemzetek városaiban, amelyeket örökségül ad neked Istened, az Úr, ne hagyj életben egy lelket sem! (17) Irtsd ki őket mindenestül: a hettitákat, az emóriakat, a kánaániakat, a perizzieket, a hivvieket és a jebúsziakat, ahogyan megparancsolta neked Istened, az Úr; (18) azért, hogy meg ne tanítsanak benneteket mindazoknak az utálatos dolgoknak az elkövetésére, amelyeket ők isteneik tiszteletére elkövetnek, és így ne vétkezzetek Istenetek, az Úr ellen. /RÚF/

 Amellett, hogy a háború szükségszerűvé vált Izrael számára, az Úrhoz való hűségük próbája is lett. Isten nem mondott le róluk, hanem engedte, hogy tanúi legyenek hatalmának, miközben megtapasztalják a tőle való teljes függést.

 Az izraeliták részvétele a honfoglalásban nyilvánvaló a Józsué által a könyv végén levont következtetésből. Itt a kánaániakról azt írja, hogy harcoltak az izraeliták ellen 

(Józs 24:11). Azután átkeltetek a Jordánon, és elérkeztetek Jerikóhoz. Harcba szálltak ellenetek Jerikó polgárai, az emóriak, a perizziek, a kánaániak, a hettiták, a girgásiak, a hivviek és a jebúsziak, de a kezetekbe adtam őket. /RÚF/

 Jerikó falainak összeomlása isteni csoda eredménye volt, de a harcban Izrael népének aktívan részt kellett vennie, szembe kellett nézniük a város lakóinak makacs ellenállásával.

 Izrael részvétele a fegyveres konfliktusban az Úr segítségébe vetett feltétlen bizalom kifejlesztésének egyik módjává vált. Ugyanakkor Izraelnek mindig emlékezetében kellett tartania 

(Józs 7:12-13). Azért nem tudtak megállni Izráel fiai ellenségeikkel szemben, és azért futamodtak meg ellenségeik elől, mert utolérte őket az átok. Nem leszek többé veletek, ha nem pusztítjátok ki magatok közül a kiirtanivalót! (13) Kelj föl, szenteld meg a népet, és ezt mondd: Szenteljétek meg magatokat holnapra! Mert így szól az Úr, Izráel Istene: Kiirtanivaló van közötted, Izráel! Nem tudtok megállni ellenségeitek előtt, amíg el nem távolítjátok magatok közül a kiirtanivalót. /RÚF/;

 (Józs 10:8). Az Úr ezt mondta Józsuénak: Ne félj tőlük, mert a kezedbe adom őket! Senki sem állhat meg közülük előtted. /RÚF/), 

...hogy minden egyes csata kimenetele végső soron az Úr kezében van, és csakis azzal tudják befolyásolni egy katonai konfliktus kimenetelét, ahogyan hitükkel vagy hitetlenségükkel az Úr ígéreteihez viszonyulnak. A választás az ő kezükben volt.

 White idézet: Lázadása és hitehagyása által az ember eljátszotta Isten kegyét. Nem a jogait, hiszen az embernek önmagában nem is lehetne értéke, csak Isten drága Fia által. Ezt a kérdést meg kell értenünk. Az ember eljátszotta azokat a kiváltságokat, melyeket Isten az Ő kegyelme által ingyen ajándékként adott neki, mint egy letétbe helyezett kincset, melyet ügyének fejlesztésére és dicsőségére kell felhasználni. Abban a pillanatban, amikor Isten munkásai visszautasították az országa törvényeinek való engedelmességet, azonnal hűtlenné váltak Isten kormányzatával szemben, és teljesen méltatlanná váltak mindazon áldások elfogadására, melyekkel Isten elhalmozta őket.

 Így festett az emberiség állapota akkor, amikor törvényszegésével megszakította Istennel való kapcsolatát. Ekkor már nem volt többé jogosult egy lélegzetvételnyi levegőre, a nap egy sugarára és egy csipetnyi ételre sem. Az ember mégsem semmisült meg, és ennek az volt az oka, hogy Isten annyira szerette őt, hogy odaadta érte drága Fiát, aki elszenvedte bűneink büntetését. Krisztus elhatározta, hogy Ő lesz az ember kezese és helyettese, hogy az ember az Ő páratlan kegyelme által még kaphasson egy másik próbát, s átélhesse Ádám és Éva tapasztalatát figyelmeztetésként, hogy ne hágja át Isten törvényét, ahogyan ők megszegték azt. S amennyiben az ember élvezi Isten áldásait a napfény és az étel ajándékában, úgy kell meghajolnia Őelőtte, és elismernie azt, hogy mindez Istentől származik. Bármit is adunk vissza Istenünknek, az az Ő tulajdona, mert tőle kaptuk.

 Az ember megtörte Isten törvényét, de az Üdvözítő által új és időszerű ígéreteket kapott, melyek egészen más alapokon nyugszanak. Minden áldásnak egy közbenjárón keresztül kell érkeznie hozzánk. Isten az emberi család minden tagját teljesen Krisztus kezére bízta, s ezért mindaz, ami a tulajdonunkban van – legyen az pénz, házak, földek, logikai és értelmi képességeink vagy fizikai erőnk ajándéka jelen életünkben, valamint az eljövendő élet áldásai – Isten kincseként került a birtokunkba; elvárja tőlünk, hogy hűségesen használjuk fel ezeket az emberek javára. Minden ajándék a kereszt pecsétjét, Jézus Krisztus képmását, s az Ő keze nyomát viseli. Minden dolog Istentől származik. A legkisebb haszontól a legnagyobb áldásig, minden egyetlen csatornán keresztül árad felénk: egy emberfeletti közegen át, melyen vérfoltok látszanak. E vér felbecsülhetetlen értékű, mert Isten élete volt, melyet Fiában áldozott fel értünk.

 Éppen ezért tehát senki sem adhat Istennek semmit, ami ne lett volna addig is az övé. Jegyezzük meg jól: „Bizony tőled van mindez, és csak azt adtuk neked, amit kezedből kaptunk.” (1Krón 29:14) Ezt kell képviselnünk mindenhol az emberek előtt, bárhová megyünk is, hogy semmi sem a miénk, és semmit sem tudunk felajánlani: sem értéket, sem munkát, sem hitet, amit ne Istentől kaptunk volna, s amire ne tehetné rá bármikor a kezét, mondván: – Mindez az enyém, az én ajándékaim, az én áldásaim és az én adományaim, melyet rád bíztam, nem azért, hogy önmagadat gazdagítsd, hanem azért, hogy bölcsen sáfárkodj velük az emberiség javára!

– Hit, remény, cselekvő szeretet, 17-19./old.

Az Úr hadakozik értetek

 

(2Móz 14:13-14, 25). De Mózes így felelt a népnek: Ne féljetek! Álljatok helyt, és meglátjátok, hogyan szabadít meg benneteket ma az Úr! Mert ahogyan ma látjátok az egyiptomiakat, úgy soha többé nem fogjátok látni őket. (14) Az Úr harcol értetek, ti pedig maradjatok veszteg! (25) Megakasztotta a harci kocsik kerekeit, és nem engedte, hogy azok gyorsan haladjanak. Ekkor azt mondták az egyiptomiak: Meneküljünk Izráel elől, mert az Úr harcol értük Egyiptom ellen! /RÚF/

 A válság pillanatában, amikor Izrael zsákutcába jutott, „Mózes… azt mondta a népnek: Ne féljetek, álljatok helyt! És meglátjátok az ÚR szabadítását, amelyet ma cselekszik veletek. Mert azokat az egyiptomiakat, akiket ma láttok, soha többé nem látjátok! Az ÚR harcol értetek, ti pedig maradjatok veszteg!” (2Móz 14:13-14, /ÚRK/ 

„Ekkor azt mondták az egyiptomiak: Fussunk Izráel elől, mert az ÚR harcol értük Egyiptom ellen”. (2Móz 14:25), /ÚRK/

 Rendszeres lett Isten csodálatos közbelépése a harcban és a háborús praktikákban képzetlen, járatlan izraeliták érdekében. Mózes második könyve képezi a modelljét, a gondolkodási keretét annak, ahogy Isten fellép Izrael érdekében. Az itt olvasható csatában Jahve nemcsak a csatát vívta meg, de azt kérte a néptől, hogy ne is harcoljanak (2Móz 14:14) Isten harcol, Ő kezdeményez. Ő határozza meg a stratégiát, szabja meg az eszközöket, és Ő vezényli le a csatát is. Ha Isten nem harcol Izraelért, semmi esélyük a győzelemre.

 Ellen G. White magyarázata szerint Isten ezzel azt fejezi ki: „nem az volt a terve, hogy hadi eszközökkel vegyék be az ígéret földjét, hanem a parancsai feltétlen elfogadásával és feltétlen engedelmesség által” (Ellen G. White: The Signs of the Times. 1880. szeptember 2.)

 Ahogy az Egyiptomból való szabaduláskor, úgy más csatáikban is Isten fog harcolni értük. Egyetlen dolguk, hogy maradjanak veszteg és lássák, milyen hatalmasan cselekszik Isten értük.

 A történelmi tanulság, hogy amikor Izrael eléggé bízott Istenben, nem kellett harcolniuk. (2Királyok 19; 2Krónikák 32; Ézsaiás 37)

(2Királyok 19:1-37). Amikor Ezékiás király ezeket meghallotta, megszaggatta ruháját, zsákruhát öltött magára, majd bement az Úr házába. (2) Azután elküldte Eljákímot, a palota felügyelőjét, Sebná kancellárt és a papok véneit zsákruhába öltözve Ézsaiás prófétához, Ámóc fiához. (3) Azt mondták neki: Ezt üzeni Ezékiás: Nyomorúságnak, büntetésnek és szégyennek a napja ez a nap, mint mikor a gyermek az anyaméh szájáig jutott, de nincs erő megszülni őt. (4) Talán meghallja Istened, az Úr a kincstárnok minden szavát, akit ideküldött ura, az asszír király, hogy gyalázza az élő Istent, és talán megbünteti Istened, az Úr azokért a szavakért, amelyeket meghallott. Imádkozz a még meglevő maradékért! (5) Amikor Ezékiás király emberei megérkeztek Ézsaiáshoz, (6) így szólt hozzájuk Ézsaiás: Mondjátok meg uratoknak: Így szól az Úr: Ne ijedj meg azoktól a szavaktól, amelyeket hallottál, amelyekkel az asszír király emberei káromoltak engem. (7) Íme, én olyan lelket adok bele, hogy hírt hallva visszatérjen országába; saját országában pedig kard által ejtem el.(8) A kincstárnok visszatért, de az asszír királyt már Libná ellen harcolva találta, mert meghallotta, hogy elvonult Lákísból. (9) Az asszír király ugyanis azt hallotta, hogy Tirháká, Etiópia királya háborúba indult ellene. Ekkor ismét követeket küldött Ezékiáshoz ezzel az üzenettel: (10) Mondjátok meg Ezékiásnak, Júda királyának: Ne engedd, hogy rászedjen téged Istened, akiben bízva azt gondolod, hogy nem kerül Jeruzsálem az asszír király kezébe! (11) Hiszen te is hallottad, hogy mit műveltek Asszíria királyai a többi országban, kiirtva mindent. Te talán megmenekülhetsz? (12) Megmentették-e más népek istenei azokat, akiket elődeim elpusztítottak: Gózánt és Háránt, Recefet és Eden fiait, akik Telasszárban voltak? (13) Hol van Hamát királya, Arpád királya és Szefarvajim városának a királya meg Héna és Ivvá? (14) Ezékiás átvette a levelet a követek kezéből, és elolvasta. Majd fölment az Úr házába, és kiterítette azt Ezékiás az Úr előtt. (15) És így imádkozott Ezékiás az Úr előtt:Uram, Izráel Istene, aki a kerúbokon trónolsz! Egyedül te vagy a föld minden országának Istene, te alkottad az eget és a földet! (16) Uram, fordulj hozzám figyelmesen, és hallgass meg! Uram, nyisd ki a szemedet, és láss! Halld meg Szanhérib beszédét, aki ideküldte ezt az embert, hogy gyalázza az élő Istent! (17) Igaz, Uram, hogy Asszíria királyai elpusztították a pogány népeket és országaikat. (18) Isteneiket tűzre vetették, mert azok nem is voltak istenek, hanem csak emberi kéz csinálmányai, fa és kő; ezért pusztíthatták el őket. (19) De most te, Urunk, Istenünk, szabadíts meg bennünket az ő kezéből, hadd tudja meg a föld minden országa, hogy te vagy, Uram, az egyedüli Isten! (20) Akkor Ézsaiás, Ámóc fia ezt az üzenetet küldte Ezékiásnak: Így szól az Úr, Izráel Istene: Meghallottam, hogyan imádkoztál hozzám Szanhérib, Asszíria királya miatt. (21) Ezt az igét jelentette ki róla az Úr: Megvet, gúnyol téged Sion szűz leánya, fejét rázza mögötted Jeruzsálem leánya! (22) Kit gyaláztál és káromoltál, ki ellen emeltél szót? Kire néztél gőgös szemmel? Izráel Szentjére! (23) Követeid által az Urat gyaláztad, amikor ezt mondtad: Sok harci kocsimmal fölmentem a legmagasabb hegyekre, a meredek Libánonra is. Kivágtam sudár cédrusait, válogatott ciprusfáit; eljutottam legtávolabbi tanyájára, legsűrűbb erdejébe is. (24) Kutat ástam, és ittam másoknak a vizét; lépteimmel kiszárítom Egyiptomban a Nílus minden ágát. (25) Nem hallottad még, hogy én ezt régóta elvégeztem, jó előre kiterveltem? Most csak véghezviszem, hogy halomra dőljenek, rommá legyenek az erődített városok. (26) Lakosaiknak ereje elfogyott, megrettentek, megszégyenültek; olyanok lettek, mint a mezei növény, mint a gyenge fűszál, a háztetőn nőtt fű, amely elszárad, mielőtt szárba szökken. (27) Én tudom, ha leülsz, ha kimégy vagy bejössz, és ahogyan tombolsz velem szemben! (28) Mivel tombolsz velem szemben, és elbizakodott beszéded fülembe jutott, horgomat orrodba vetem, zablámat a szádba, és visszaviszlek azon az úton, amelyen idejöttél! (29) Neked pedig ezt a jelet adom: Ebben az évben azt eszitek, ami a tarlón nő, a második évben azt, ami annak a magvaiból hajt; a harmadik évben pedig vessetek és arassatok, ültessetek szőlőt, és egyétek gyümölcsét! (30) Akik megmenekülnek és megmaradnak Júda házából, azok újra gyökeret vernek lenn, és gyümölcsöt hoznak fenn. (31) Mert Jeruzsálemből terjed szét a maradék, és a Sion hegyéről azok, akik megmenekülnek. A Seregek Urának féltő szeretete viszi véghez ezt! (32) Azért ezt mondja az Úr Asszíria királyáról: Nem jut be a városba, és nyilat sem lő ki rá, nem fordít feléje pajzsot, ostromsáncot sem épít ellene. (33) Azon az úton tér vissza, amelyen jött, de ebbe a városba nem jut be – így szól az Úr. (34) Pajzsa leszek ennek a városnak, és megszabadítom önmagamért meg az én szolgámért, Dávidért. (35) Azon az éjszakán eljött az Úr angyala, és levágott az asszír táborban száznyolcvanötezer embert. Amikor reggel fölkeltek, mindenfelé holttestek hevertek. (36) Ekkor Szanhérib, Asszíria királya fölkerekedett, visszavonult Ninivébe, és ott is maradt. (37) Egyszer aztán, amikor éppen istenének, Niszróknak a templomában imádkozott, a fiai, Adrammelek és Szárecer levágták karddal, maguk pedig elmenekültek Ararát földjére. Utána a fia, Észarhaddón lett a király. /RÚF/

(2Krónika 32:1-33). Ezek után a hűségesen véghezvitt dolgok után eljött Szanhérib, Asszíria királya, és betört Júdába. Ostrom alá vette az erődített városokat, és el akarta foglalni azokat. (2) Amikor látta Ezékiás, hogy Szanhérib megérkezett, és Jeruzsálemet is meg akarja támadni, (3) vezető embereivel és vitézeivel úgy határozott, hogy betömik a városon kívül levő forrásokat. Azok támogatták őt: (4) nagy sokaság gyűlt össze, és betömtek minden forrást és patakot, amely azon a földön folyt, mert ezt gondolták: Miért találják meg Asszíria királyai ezt a sok vizet, ha ideérnek? (5) Majd minden erejével azon volt, hogy kijavíttassa az egész várfalat, ahol csak sérült volt; megnagyobbíttatta az őrtornyokat, építtetett kívül egy másik várfalat, és megerősíttette a Milló-erődöt Dávid városában. Sok gerelyt és pajzsot is csináltatott. (6) A hadinép élére csapatparancsnokokat rendelt, azokat maga köré gyűjtötte a városkapu előtti téren, és szívhez szólóan így beszélt hozzájuk: (7) Legyetek erősek és bátrak, ne féljetek és ne rettegjetek Asszíria királyától meg a vele levő egész sokaságtól, mert velünk többen vannak, mint ővele! (8) Ővele emberi erő van, mivelünk pedig Istenünk, az Úr, aki megsegít bennünket, és együtt harcol velünk a harcainkban. És fellelkesült a hadinép Ezékiásnak, Júda királyának a szavaitól. (9) Ezek után Szanhérib, az asszír király, aki még Lákísnál volt egész haderejével, elküldte udvari embereit Jeruzsálembe Ezékiáshoz, Júda királyához és a Jeruzsálemben levő összes júdaihoz, ezzel az üzenettel: (10) Így szól Szanhérib, Asszíria királya: Miben bíztok, hogy az ostrom idején Jeruzsálemben akartok maradni? (11) Félrevezet benneteket Ezékiás, éhen és szomjan akar pusztítani benneteket, azért mondja ezt: Megment bennünket Istenünk, az Úr az asszír király markából! (12) De hiszen az ő áldozóhalmait és oltárait szüntette meg ez az Ezékiás! Júdának és Jeruzsálemnek pedig megparancsolta: Csak egyetlen oltár előtt borulhattok le, és csak azon áldozhattok! (13) Nem tudjátok, hogy mit tettem én és elődeim valamennyi ország népével? Vajon a népek istenei meg tudták-e menteni országukat a kezemből ezekben az országokban? (14) Ezek közül a népek közül, amelyeket elődeim kiirtottak, melyiknek az istene tudta megmenteni népét a kezemből? Talán a ti istenetek meg tud majd benneteket menteni a kezemből?! (15) Ne engedjétek hát, hogy Ezékiás így elámítson és félrevezessen benneteket! Ne higgyetek neki, mert egyetlen népnek és országnak az istene sem tudta megmenteni népét a kezemből vagy elődeim kezéből. Bizony a ti istenetek sem ment meg benneteket a kezemből! (16) Egyebeket is beszéltek még emberei az Úristen és az ő szolgája, Ezékiás ellen. (17) Leveleket is írt Szanhérib, amelyekben gyalázta Izráel Istenét, az Urat, és ilyeneket mondott róla: Ahogyan a népek istenei a többi országban sem mentették meg népüket a kezemből, ugyanúgy Ezékiás istene sem mentheti meg népét a kezemből! (18) És nagy hangon felkiabáltak júdai nyelven a várfalra Jeruzsálem népéhez, hogy félelmet és rémületet keltsenek bennük, és így foglalják el a várost. (19) Úgy beszéltek Jeruzsálem Istenéről, mint a föld népeinek emberkéz csinálta isteneiről. (20) Ekkor Ezékiás király meg Ézsaiás próféta, Ámóc fia imádkozott, és segítségért kiáltott az ég felé. (21) Az Úr pedig angyalt küldött, aki megsemmisített az asszír király táborában minden vitéz harcost, fejedelmet és vezért, és ő megszégyenülve tért vissza országába. Egyszer aztán, amikor bement istene templomába, saját fiai karddal végeztek ott vele. (22) Így szabadította meg az Úr Ezékiást és Jeruzsálem lakóit Szanhérib asszír király és minden egyéb ellensége kezéből. És nyugalmat adott nekik mindenfelől. (23) Sokan hoztak Jeruzsálembe ajándékot az Úrnak és kincseket Ezékiásnak, Júda királyának, és ettől fogva nagy tekintélye lett minden nép előtt. (24) Abban az időben Ezékiás halálosan megbetegedett. De imádkozott az Úrhoz, aki szólt hozzá, sőt csodát tett vele, (25) Ezékiás azonban nem volt hálás az iránta tanúsított jótéteményért, mert felfuvalkodott, ezért az Úr haragja sújtotta őt meg Júdát és Jeruzsálemet. (26) Ekkor azután megalázta magát a felfuvalkodott Ezékiás Jeruzsálem lakóival együtt, és nem érte őket többé az Úr haragja Ezékiás idejében. (27) Ezékiás igen gazdag volt, és nagy tiszteletben állt. Kincstárat készíttetett az ezüstnek, aranynak, drágakőnek és balzsamnak, a kerek pajzsoknak és mindenféle értékes tárgyaknak; (28) továbbá raktárakat a gabonatermésnek, a bornak és az olajnak, meg istállókat a különféle állatoknak és aklokat a nyájaknak. (29) Városokat is épített; sok juhnyája és marhacsordája is volt, mert az Isten igen nagy vagyonnal ajándékozta meg. (30) Ezékiás elzárta a Gíhón felső forrásának a vizét, és Dávid városának a nyugati részére vezette le. Ezékiásnak minden sikerült, amihez csak hozzáfogott. (31) De amikor a babiloni vezető emberek elküldték hozzá megbízottjaikat, hogy megkérdezzék, milyen csoda történt az országban, elhagyta az Isten, hogy próbára tegye, és kitudódjék, mi lakik a szívében. (32) Ezékiás egyéb dolgai és kegyes tettei meg vannak írva Ézsaiás prófétának, Ámóc fiának látomásában meg a Júda és Izráel királyairól szóló könyvben. (33) Azután Ezékiás pihenni tért őseihez, és azon a dombon temették el, ahol Dávid fiainak a sírjai voltak. Halálakor tisztelettel adózott neki egész Júda és Jeruzsálem lakossága. Utána a fia, Manassé lett a király. /RÚF/

(Ézsaiás 37:1-38). Amikor Ezékiás király ezeket meghallotta, megszaggatta ruháját, zsákruhát öltött magára, majd bement az Úr házába. (2) Azután elküldte Eljákímot, a palota felügyelőjét, Sebná kancellárt és a papok véneit zsákruhába öltözve Ézsaiás prófétához, Ámóc fiához. (3) Azt mondták neki: Ezt üzeni Ezékiás: Nyomorúságnak, büntetésnek és szégyennek a napja ez a nap, mint mikor a gyermek az anyaméh szájáig jut, de nincs erő megszülni őt. (4) Talán meghallja Istened, az Úr a kincstárnok szavait, akit ideküldött ura, az asszír király, hogy gyalázza az élő Istent, és talán megbünteti Istened, az Úr azokért a szavakért, amelyeket meghallott. Imádkozz a még meglevő maradékért! (5) Amikor Ezékiás király emberei megérkeztek Ézsaiáshoz, (6) így szólt hozzájuk Ézsaiás: Mondjátok meg uratoknak: Így szól az Úr: Ne ijedj meg azoktól a szavaktól, amelyeket hallottál, amelyekkel az asszír király emberei káromoltak engem. (7) Íme, én olyan lelket adok bele, hogy hírt hallva visszatérjen országába; saját országában pedig kard által ejtem el. (8) A kincstárnok visszatért, de az asszír királyt már Libná ellen harcolva találta, mert meghallotta, hogy elvonult Lákísból. (9) Az asszír király ugyanis azt hallotta, hogy Tirháká, Etiópia királya háborúba indult ellene. Amikor ezt meghallotta, követeket küldött Ezékiáshoz ezzel az üzenettel: (10) Mondjátok meg Ezékiásnak, Júda királyának: Ne engedd, hogy rászedjen téged Istened, akiben bízva azt gondolod, hogy nem kerül Jeruzsálem az asszír király kezébe! (11) Hiszen te is hallottad, hogy mit műveltek Asszíria királyai a többi országban, kiirtva mindent. Te talán megmenekülhetsz? (12) Megmentették-e más népek istenei azokat, akiket elődeim elpusztítottak: Gózánt és Háránt, Recefet és Eden fiait, akik Telasszárban voltak? (13) Hol van Hamát királya, Arpád királya és Szefarvajim városának a királya meg Héna és Ivvá? (14) Ezékiás átvette a levelet a követek kezéből és elolvasta. Majd fölment az Úr házába, és kiterítette azt Ezékiás az Úr előtt. (15) És így imádkozott Ezékiás az Úrhoz: (16) Seregek Ura, Izráel Istene, aki a kerúbokon trónolsz! Egyedül te vagy a föld minden országának Istene, te alkottad az eget és a földet! (17) Uram, fordulj hozzám figyelmesen, és hallgass meg! Uram, nyisd ki a szemedet, és láss! Halld meg Szanhérib minden beszédét, aki ideküldte ezt az embert, hogy gyalázza az élő Istent! (18) Igaz, Uram, hogy Asszíria királyai elpusztították a pogány népeket és országaikat. (19) Isteneiket tűzre vetették, mert azok nem is voltak istenek, hanem csak emberi kéz csinálmányai, fa és kő; ezért pusztíthatták el őket. (20) De most te, Urunk, Istenünk, szabadíts meg bennünket az ő kezéből, hadd tudja meg a föld minden országa, hogy te vagy egyedül az Úr! (21) Akkor Ézsaiás, Ámóc fia ezt az üzenetet küldte Ezékiásnak: Így szól az Úr, Izráel Istene: Mivel imádkoztál hozzám Szanhérib, Asszíria királya miatt, (22) ezt az igét jelentette ki róla az Úr: Megvet, gúnyol téged Sion szűz leánya, fejét rázza mögötted Jeruzsálem leánya! (23) Kit gyaláztál és káromoltál, ki ellen emeltél szót? Kire néztél gőgös szemmel? Izráel Szentjére! (24) Embereid által az Urat gyaláztad, amikor ezt mondtad: Sok harci kocsimmal fölmentem a legmagasabb hegyekre, a meredek Libánonra is. Kivágtam sudár cédrusait, válogatott ciprusfáit; eljutottam legtávolabbi csúcsára, legsűrűbb erdejébe is. (25) Kutat ástam, és ittam vizet; lépteimmel kiszárítom Egyiptomban a Nílus minden ágát. (26) Nem hallottad még, hogy én ezt régóta elvégeztem, jó előre kiterveltem? Most csak véghezviszem, hogy halomra dőljenek, rommá legyenek az erődített városok. (27) Lakóinak ereje elfogyott, megrettentek, megszégyenültek; olyanok lettek, mint a mezei növény, mint a gyenge fűszál, a háztetőn nőtt fű, amely elszárad, mielőtt szárba szökken. (28) Én tudom, ha leülsz, ha kimégy vagy bejössz, és ahogyan tombolsz velem szemben! (29) Mivel tombolsz velem szemben, és elbizakodott beszéded fülembe jutott, horgomat orrodba vetem, zablámat a szádba, és visszaviszlek azon az úton, amelyen idejöttél! (30) Neked pedig ezt a jelet adom: Ebben az évben azt eszitek, ami a tarlón nő, a második évben azt, ami annak a magvaiból hajt, a harmadik évben azonban vessetek és arassatok, ültessetek szőlőt, és egyétek gyümölcsét! (31) Akik megmenekülnek és megmaradnak Júda házából, azok újra gyökeret vernek lenn, és gyümölcsöt hoznak fenn. (32) Mert Jeruzsálemből terjed szét a maradék, és a Sion hegyéről azok, akik megmenekülnek. A Seregek Urának féltő szeretete viszi véghez ezt! (33) Azért ezt mondja az Úr Asszíria királyáról: Nem jut be ebbe a városba, és nyilat sem lő rá, nem fordít feléje pajzsot, ostromsáncot sem épít ellene. (34) Azon az úton tér vissza, amelyen jött, de ebbe a városba nem jut be – így szól az Úr. (35) Pajzsa leszek ennek a városnak, és megszabadítom önmagamért meg az én szolgámért, Dávidért. (36) Akkor eljött az Úr angyala, és levágott az asszír táborban száznyolcvanötezer embert. Amikor reggelre fölkeltek, mindenfelé holttestek hevertek. (37) Ekkor Szanhérib, Asszíria királya fölkerekedett, visszavonult Ninivébe, és ott is maradt. (38) Egyszer aztán, amikor éppen istenének, Niszróknak a templomában imádkozott, a fiai, Adrammelek és Szárecer levágták karddal, maguk pedig elmenekültek Ararát földjére. Utána a fia, Észarhaddón lett a király. /RÚF/

 Isten ideális terve szerint Izraelnek nem kellett volna harcolnia magáért. Amint Isten a kivonulás után kijelentette, a hitetlenségük miatt engedte, hogy részt vegyenek a Kánaán ellen vívott háborúban. Ahogy Egyiptomban sem kellett egyetlen kardot sem felemelniük a szabadulásukért, Kánaánért sem kellett volna a saját erejükből harcolniuk. 

(5Móz 7:17-19). De gondolhatnád magadban: Nagyobbak nálam ezek a népek, hogyan tudnám kiűzni őket? (18) Ne félj tőlük, hanem emlékezz vissza arra, mit tett Istened, az Úr a fáraóval és egész Egyiptommal, (19) a nagy próbatételekre, amelyeket saját szemeddel láttál, a jelekre és csodákra, az erős kézre és a kinyújtott karra, amellyel kihozott téged Istened, az Úr. Ugyanígy fog elbánni Istened, az Úr mindazokkal a népekkel, amelyektől félsz. /RÚF/

 „Ha Izrael fiai nem zúgolódtak volna az Úr ellen, akkor nem engedte volna, hogy ellenségeik háborút indítsanak ellenük” (Ellen G. White: The Story of Redemption. 134./old.) Ma hogyan hat a mi életünkre a zúgolódás?

 White idézet: Az isteni rendelkezésnek engedelmeskedve vezette Józsué Izrael seregét. Nem kellett támadást intéznie, egyszerűen meg kellett kerülniük a várost, hordozva Isten ládáját és fújva a kürtöket. Először jöttek a harcosok, válogatott férfiak serege, akiknek nem képzettséggel, sem vitézséggel, hanem az Isten rendelése iránti engedelmességgel kellett győzniük. Hét pap kürtökkel követte őket. Aztán az Isten dicsőségétől övezett frigyláda következett, amit a papok hordtak olyan öltözetben, mely szent tisztüket hirdette; végül pedig Izrael serege, törzsenként ki-ki a maga zászlója alatt… Semmi hang nem hallatszott, csak a hatalmas sereg lépése és a kürtök ünnepélyes visszhangja a dombok és Jerikó utcái között…

 Izrael serege hat napon át naponta megkerülte a várost. Elérkezett a hetedik nap. Józsué már hajnalhasadtakor elrendezte az Úr seregét. Most parancsot kaptak, hogy hétszer kerüljék meg Jerikót, és a kürtök hatalmas zengésekor hangosan kiáltsanak, mert az Úr kezükbe adta a várost…

 Amint a hetedik körbejárás befejeződött, a hatalmas tömeg megállt. A kürtök, amelyek egy idő óta hallgattak, most úgy harsantak fel, hogy még a föld is megremegett. A szilárd kőfalak erős tornyaikkal és oromzatukkal meginogtak és alapjaikról felemelkedve nagy robajjal törmelékként hulltak a földre. Jerikó lakosai megbénultak a rémülettől, s Izrael seregei benyomultak és elfoglalták a várost. Az izraeliták a győzelmet nem a maguk ereje által érték el; ez teljesen az Úr győzelme volt. A várost a föld első zsengéjeként mindazzal, amit tartalmazott, áldozatként Istennek kellett szentelni. Izraelnek tudatosítania kellett magában, hogy Kánaán elfoglalásánál nem önmagukért harcoltak, hanem egyszerűen, mint eszközök, végre kellett hajtsák Isten akaratát, nem azért, hogy saját gazdagságukat vagy hírüket, hanem királyuk, Jahve dicsőségét keressék. A város bevétele előtt elhangzott a parancs: „Legyen a város maga, és minden, ami benne van, teljesen az Úrnak szentelve;… óvjátok meg magatokat a teljesen Istennek szentelt dolgoktól, …hogy Izrael táborát átkozottá ne tegyétek, és bajba ne keverjétek azt.” (Józs 6:17-18) …

 Csak a hűséges Ráhábot és családját kímélték meg a kémek ígérete szerint…

 Jerikó lakosainak teljes pusztulása a Mózes által adott és Kánaán lakóira vonatkozó korábbi parancs beteljesedése volt: „…megvered őket: mindenestől veszítsd ki őket” (5Móz 7:2)… E parancsolat sokaknak a Biblia más részeiben megparancsolt szeretet és jóság lelkületével ellentétesnek látszik, pedig azok valójában a végtelen bölcsesség és jóság utasításai voltak… A kánaániták azonban akkor már a legromlottabbak, a leglealacsonyítóbb pogányság követői voltak, s szükséges volt, hogy a földet megtisztítsák attól, ami megakadályozná Isten kegyelmes céljának beteljesítését. – Pátriárkák és próféták, 488-492./old.

Az Úr vitéz harcos. Isten háborúban áll a bűnnel

 (2Móz 2:23-25). Közben hosszú idő telt el, és meghalt Egyiptom királya. Izráel fiai pedig sóhajtoztak és kiáltoztak a szolgaság miatt, és a szolgaság miatti segélykiáltásuk feljutott Istenhez. (24) Isten meghallotta panaszkodásukat, és visszaemlékezett Isten a szövetségére, amelyet Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal kötött. (25) Rátekintett Isten Izráel fiaira, és gondja volt rájuk Istennek./RÚF/

(2Móz 12:12-13). Mert átvonulok ezen az éjszakán Egyiptom földjén, és megölök minden elsőszülöttet Egyiptom földjén, akár ember, akár állat az. Ítéletet tartok Egyiptom minden istene fölött – én, az Úr. (13) De az a vér jel lesz a házakon, amelyekben vagytok. Ha meglátom a vért, akkor kihagylak benneteket, és nem ér majd a pusztító csapás titeket, amikor megverem Egyiptom földjét. /RÚF/

(2Móz 15:3-11). Az Úr vitéz harcos, „az Úr” az ő neve. (4) Szekereit, hadát a fáraónak tengerbe vetette, válogatott, legjobb harcosai belevesztek a Vörös-tengerbe. (5) Elborította őket a mélység, kőként szálltak a mélybe. (6) Jobbod, Uram, dicső az erőtől, jobbod, Uram, szétzúzza az ellenséget. (7) Nagy fenséggel elsöpröd támadóidat. Ha elszabadul haragod, megemészti őket, mint tarlót a tűz. (8) Haragod szelétől föltornyosultak a vizek, gátként megálltak a futó habok. Megmerevedett a mélység a tenger szívében. (9) Üldözöm, megvan! – így szólt az ellenség. – Zsákmányt osztok mindjárt, kitöltöm a bosszúmat rajtuk. Kardomat kirántom ellenük, kezemmel kiirtom őket. (10) Rájuk fújtál szeleddel, s elborította őket a tenger. Mint ólom merültek el a hatalmas vízben. (11) Kicsoda olyan az istenek között, mint te, Uram? Kicsoda olyan felséges szentségében, félelmetes dicső tetteiben, csodákat cselekvő, mint te? /RÚF/

 A hosszú egyiptomi tartózkodás alatt az izraeliták elfeledkeztek atyáik Istenéről. A pusztai tartózkodás számos eseménye alapján látjuk, hogy megkopott a szemükben Ábrahám, Izsák és Jákob Istenének a képe, és vallási gyakorlataikat pogány elemekkel tűzdelték tele. 

(2Móz 32:1-4). Amikor azt látta a nép, hogy Mózes késlekedik, és nem jön le a hegyről, Áron köré sereglett a nép, és azt mondták neki: Jöjj, és készíts nekünk istent, hogy előttünk járjon! Mert nem tudjuk, hogy mi történt ezzel a Mózessel, aki felhozott bennünket Egyiptomból. (2) Áron ezt mondta nekik: Szedjétek ki az arany fülbevalókat feleségeitek, fiaitok és leányaitok füléből, és hozzátok ide hozzám! (3) Kiszedte hát az egész nép az arany fülbevalókat a füléből, és odavitte Áronhoz. (4) Ő átvette tőlük, vésővel mintát készített, és borjúszobrot öntött. Ekkor azt mondták: Ez a te istened, Izráel, aki fölhozott téged Egyiptomból. /RÚF/

Az egyiptomi elnyomás alatt az Úrhoz kiáltottak (2Móz 2:23-25), és a maga idejében Isten fellépett az érdekükben.

 A konfliktus, amelyet Mózes második könyvének első tizenkét fejezete ír le, nagyobb volt, mint csupán Mózes és a fáraó összetűzése. A korabeli Közel Keleten úgy gondolták, hogy a népek közötti háborús konfliktus valójában különböző istenek összecsapása. (2Móz 12:12) közli, hogy Isten nemcsak a fáraón hajtja végre az ítéletet, de Egyiptom istenein is, a démoni erőkön 

(3Móz 17:7). Ne áldozzák ezután véresáldozataikat a gonosz szellemeknek, akikkel paráználkodnak. Örök rendelkezés legyen ez nekik nemzedékről nemzedékre. /RÚF/; 

(5Móz 32:17). Szellemeknek áldoztak, nem Istennek; isteneknek, akiket nem ismertek, újaknak, akik nemrég jöttek, akiket még nem féltek atyáitok. /RÚF/), amelyek az egyiptomi elnyomó hatalom és igazságtalan társadalmi rendszer mögött álltak.

 Végeredményben Isten háborúban áll a bűnnel, és nem fog a végtelenségig tűrni. 

(Zsolt 24:8). Ki az a dicső király? Az erős és hatalmas Úr, az Úr, aki hatalmas a harcban. /RÚF/; Jel 19:11. És láttam a megnyílt eget: íme, egy fehér ló, és aki rajta ül, annak neve Hű és Igaz, mert igazságosan ítél és harcol, /RÚF/; 

(Jel 20:1-4, 14). És láttam, hogy egy angyal leszállt a mennyből, az alvilág kulcsa volt nála, és egy nagy lánc a kezében. (2) Megragadta a sárkányt, az ősi kígyót, aki az ördög és a Sátán, és megkötözte ezer esztendőre, (3) levetette az alvilágba, bezárta, és pecsétet tett rá, hogy meg ne tévessze többé a népeket, amíg el nem telik az ezer esztendő: azután el kell oldoztatnia majd egy kis időre. (4) És láttam trónokat: ezekre ültek azok, akik ítélő hatalmat kaptak. És azoknak a lelkeit is, akiknek fejüket vették a Jézusról való bizonyságtételért és az Isten igéjéért, akik nem imádták a fenevadat, sem az ő képmását, és nem vették fel az ő bélyegét homlokukra és kezükre: ezek életre keltek, és uralkodtak a Krisztussal ezer esztendeig. (14) És a Halál és a Pokol belevettetett a tűz tavába. Ez a második halál, a tűz tava. /RÚF/

 Végül el fog pusztulni minden bukott angyal, ahogy az emberiség azon része is, amely véglegesen és visszavonhatatlanul azonosult a bűnnel. Ennek a fényében a föld lakosaival vívott csatákat úgy kell látnunk, mint ennek a nagy igazságtételnek az előzményeit, amely a kereszten érte el a csúcspontját, végső beteljesedése pedig az utolsó ítélet lesz, amikor Isten igazsága és szeretettel teljes jelleme igazolást nyer.

 A kánaániak teljes elpusztításának irányelvét a Biblia világképén keresztül kell megértenünk, amelyben Isten egy kozmikus konfliktusban küzd, a világegyetem gonosz erőivel harcol. A háború kimenetelének tétje Isten hírneve és jelleme.

 (Róm 3:4). Szó sincs róla! Sőt azt kell mondanunk: Isten igaz, viszont „minden ember hazug”, amint meg van írva: „Igaz légy beszédeidben, és győzedelmes, amikor vádolnak téged.” /RÚF/;

 (Jel 15:3). És énekelték Mózesnek, Isten szolgájának énekét és a Bárány énekét: Nagyok és csodálatosak a te műveid, mindenható Úr Isten, igazságosak és igazak a te utaid, népek királya: /RÚF/)

 Mivel a bűn belépett az emberi élettérbe is, senki sem maradhat semleges területen. Mindenkinek vagy Isten, vagy a gonosz oldalán kell állnia. Ezen a háttéren úgy kell tekintetünk a kánaániták megsemmisítésére, mint a végső ítélet előképére.

White idézet: A héber sereg tökéletes rendben menetelt. Elöl a hadviselő férfiak válogatott serege haladt harci ruhába öltözve, de most nem azért, hogy karjuk ügyességét gyakorolják, hanem higgyenek és engedelmeskedjenek a kapott utasításoknak. Azután a hét pap következett trombitával. Utánuk Isten frigyládája haladt, amely aranytól csillogott, és dicsfény lebegte körül. A frigyládát a papok vitték, szent tisztségüket kifejező, gazdag, jellegzetes ruhákba öltözve. Izrael hatalmas serege tökéletes rendben követte őket, minden törzs az ő saját zászlója alatt. Így járták körül a várost Isten frigyládájával. Egy hang sem hallatszott, csak a hatalmas sereg lépései és a trombiták hangja zengett a dombokon át, és visszhangzott Jerikó városán.

 Az elítélt város őrállói kíváncsian és riadtan figyelték a sereg minden mozdulatát, és jelentették feljebbvalóiknak. Nem értették, mit jelent ez a látványosság. Némelyek nevettek azon a gondolaton, hogy ilyen módon be lehet venni a várost; mások szent félelemmel teltek el, amikor szemlélték a frigyláda ragyogását, a papok méltóságteljes és ünnepélyes megjelenését, Izraelnek őket követő seregét, amelynek élén Józsué haladt. Még emlékeztek rá, hogy 40 évvel azelőtt ketté vált előttük a Vörös-tenger, és nemrég száraz lábbal keltek át a Jordánon. Túlságosan rettegtek ahhoz, hogy gúnyolódjanak. Gondosan bezárták a város kapuit, amelyeket hatalmas harcosok őriztek.

 Izrael seregei hat napig tették meg körmenetüket a város körül. A hetedik napon hétszer járták körül a várost. A népnek most is megparancsolták, mint rendesen, hogy legyen csendben. Csak a trombiták hangja hallatszott. A népnek figyelnie kellett, mert amikor a trombiták hosszabban szólnak majd, akkor mindnyájuknak hangosan kell kiáltaniuk, mivel Isten nekik adta a várost. „És történt a hetedik napon, hogy felkeltek, mihelyt a hajnal feljött, és megkerülték a várost a szokott módon hétszer. Csak ezen a napon kürtöltek a papok a kürtökkel, Józsué pedig mondta a népnek: Kiáltsatok, mert néktek adta az Úr a várost! … Kiáltott azért a nép, mihelyt kürtöltek a kürtökkel. Történt ugyanis, hogy amint meghallotta a nép a kürtnek szavát, kiáltott a nép nagy kiáltással, és leszakadt a kőfal magától és felment a nép a városba, ki-ki az előtte való helyen, és bevették a várost.”

 Isten meg akarta mutatni az izraelitáknak, hogy Kánaán bevételét nem tulajdoníthatják maguknak. Az Úr seregének Fejedelme, vezére győzte le Jerikót. Ő és angyalai vonultak fel a harcra. Krisztus megparancsolta a mennyei seregeknek, hogy rontsák le Jerikó falait, hogy előkészítsék Józsué és Izrael seregeinek bevonulását. Ezen rendkívüli csoda által Isten nemcsak megerősítette népe hitét hatalmában, amellyel leigázta ellenségeit, hanem megdorgálta előbbi hitetlenségükért is.

 Jerikó dacolt Izrael seregei és a menny Istene ellen. Amikor látták, hogy Izrael serege minden nap körül járja egyszer a várost, megrettentek, de erős védelmükre, szilárd magas falaikra tekintettek, és biztonságban érezték magukat; hitték, hogy képesek ellenállni minden támadásnak. Amikor azonban erős falaik hirtelen meginogtak, és rettenetes robajjal leomlottak a leghangosabb mennydörgés dörejéhez hasonlóan, megbénultak a félelemtől úgy, hogy képtelenek voltak ellenállást kifejteni. – A megváltás története, 179-181./old.

Háború a Mennyben (konfliktus oka)

(Dán 10:12-14). Majd ezt mondta nekem: Ne félj, Dániel, mert az első naptól fogva, hogy rászántad magad a dolgok megértésére, megalázkodva Istened előtt, meghallotta szavadat Isten, és én a te szavaid miatt jöttem. (13) A perzsa birodalom vezére ugyan utamat állta huszonegy napig, de Mihály, az egyik legfőbb vezér segítségemre jött. Ezért kellett ott maradnom a perzsa birodalomban, (14) de most megjöttem, és elmondom neked, hogy mi fog történni népeddel az utolsó napokban; mert ez a látomás is arról az időről szól. /RÚF/

(Jel 12:7-9). Ezután háború támadt a mennyben: Mihály és angyalai harcra keltek a sárkánnyal, és a sárkány is harcra kelt angyalaival együtt, (8) de nem tudott felülkerekedni, és nem maradt többé számukra hely a mennyben. (9) És levettetett a hatalmas sárkány, az ősi kígyó, akit ördögnek és Sátánnak hívnak, aki megtéveszti az egész földkerekséget; levettetett a földre, és vele együtt angyalai is levettettek. /RÚF/

 Isten felelősségteljes és szabad akarattal rendelkező lényekkel töltötte meg a világot, képessé téve őket a szeretetre. Választhatnak, hogy Isten akaratával megegyezően vagy az ellen fognak cselekedni. Az egyik leghatalmasabb angyal, Lucifer fellázadt Isten ellen, számos angyalt magával rántva.

 (Ézsaiás 14:1-32). Bizony, megkönyörül az Úr Jákóbon, és továbbra is Izráelt választja magának. Nyugalmat ad nekik földjükön, jövevények társulnak hozzájuk, és Jákób házához csatlakoznak. (2) Fölkarolják és hazaviszik őket a népek, Izráel pedig tulajdonává teszi azokat az Úr földjén mint szolgákat és szolgálóleányokat. Fogságba vivőiket foglyul ejtik, és uralkodnak volt sanyargatóikon. (3) Amikor majd nyugalomra fordítja az Úr fájdalmaidat, nyugtalanságodat és azt a kemény munkát, amit végeztettek veled, (4) ezt a gúnydalt fogod énekelni a babiloni királyról: Jaj, hogy vége lett a sanyargatónak, vége lett az erőszaknak! (5) Összetörte az Úr a gonoszság vesszejét, a zsarnokság botját, (6) amely népeket vert dühében szüntelen veréssel, és nemzeteket tiport haragjában, kegyetlenül üldözve őket. (7) Megnyugodott, békés az egész föld, ujjongásba törtek ki az emberek. (8) Még a ciprusok is így örülnek, meg a Libánon cédrusai: Mióta elterültél, nem jön favágó ellenünk! (9) Megrendült odalent a holtak hazája, amikor meglátta jöttödet. Felkölti miattad az árnyakat, a föld összes hatalmasát, fölkelti trónjukról a népek királyait. (10) Rákezdik mindnyájan, és ezt mondják neked: Te is erőtlen lettél, mint mi, hozzánk hasonlóvá lettél! (11) Sírba omlott gőgöd, lantjaid zengése! Férgek a derékaljad, pondrók a takaród! (12) Jaj, leestél az égről, fényes hajnalcsillag! Lehulltál a földre, népek legyőzője! (13) Pedig ezt mondtad magadban: Fölmegyek az égbe, Isten csillagai fölé emelem trónomat, odaülök az istenek hegyére a messze északon. (14) Fölmegyek a felhők csúcsára, hasonló leszek a Felségeshez! (15) De a sírba kell leszállnod, a gödör legmélyére. (16) Akik csak meglátnak, rád csodálkoznak, elámulnak rajtad: Ettől az embertől reszketett a föld, ettől remegtek az országok? (17) Ez az, aki pusztává tette a világot, lerombolta a városokat, és nem engedte haza a foglyokat? (18) A népek királyai mind tisztességben nyugszanak, mindegyik a maga sírboltjában. (17) Téged azonban temetetlenül dobnak el, mint valami hitvány gyomot; elborítanak a legyilkoltak, akiket karddal öltek meg, mint egy eltaposott hullát. Nekik kőhalom alatt lesz a sírjuk, (20) de téged nem temetnek el velük, mert pusztítottad országodat, saját nemzetedet gyilkoltad. Nem emlegetik soha többé a gonosztevők ivadékát! (21) Állítsatok vágóhidat fiainak őseik bűne miatt, hogy talpra állva el ne foglalják a földet, és be ne töltsék városokkal a világot! (22) Rájuk támadok – így szól a Seregek Ura –, és kiirtom Babilon nevét és maradékát, még az írmagját is – így szól az Úr. (23) Bölömbikák tanyájává teszem, vadvizes mocsárrá, és elsöpröm pusztító seprűvel – így szól a Seregek Ura. (24) Megesküdött a Seregek Ura: Úgy lesz, ahogyan elterveztem, az következik be, amit elhatároztam. (25) Országomban töröm össze Asszíriát, hegyeimen taposom el. Lekerül róluk igája, lekerül vállukról a teher. (26) Ezt terveztem el az egész földdel szemben, így nyújtom ki kezemet minden nép ellen. (27) Ha így határoz a Seregek Ura, ki hiúsíthatja meg? Ha kinyújtja kezét, ki fordíthatja vissza? (28) Áház király halála esztendejében hangzott el ez a fenyegető jövendölés: (29) Ne örüljetek annyira, filiszteusok, hogy összetört a titeket verő bot! Mert a kígyó gyökeréről vipera sarjad, és gyümölcse repülő sárkány lesz. (30) A legszegényebbek jól élnek, és a szegények bizton heverésznek, a te gyökeredet azonban éhhalállal sújtom, maradékodat meggyilkolom. (31) Jajgass, kapu, kiálts, város, rettegjetek, ti filiszteusok! Mert füst gomolyog északról, senki se hagyja el a kijelölt helyét! (32) Mit szólnak majd ehhez a népek követei? Azt, hogy az Úr vetett a Sionnak alapot, és oda menekülnek népe szegényei! /RÚF/

(Ezékiel 28:1-26). Így szólt hozzám az Úr igéje: (2) Emberfia! Szólj Tírusz fejedelméhez: Ezt mondja az én Uram, az Úr: Felfuvalkodtál, és ezt mondtad: Isten vagyok én, Isten lakóhelyén lakom, a tenger közepén! Pedig csak ember vagy, nem Isten, csak te tartod magad olyan nagyra, akár egy isten. (3) Biztosan bölcsebb vagy Dánielnél, nem marad előtted titokban semmi! (4) Bölcsességeddel és értelmeddel szereztél gazdagságot, aranyat és ezüstöt szereztél kincstáraidba. (5) Nagyon értesz a kereskedéshez, így gyarapítottad egyre gazdagságodat, és felfuvalkodtál, mert meggazdagodtál. (6) Azért ezt mondja az én Uram, az Úr: Mivel olyan okosnak tartottad magad, mint amilyen Isten, (7) ezért íme, idegeneket küldök ellened, a legkegyetlenebb népeket. Kardot rántanak ellened, bármilyen szép és bölcs legyél is, és véget vetnek fényűzésednek. (8) Sírba taszítanak, halálra sebzetten pusztulsz el a tenger közepén. (9) Mondhatod-e majd gyilkosaidnak: Isten vagyok én!? Csak ember vagy te, nem Isten, kiszolgáltatva azoknak, akik az életedre törnek! (10) A körülmetéletlenek módján halsz meg, idegeneknek kiszolgáltatva. Én megmondtam – így szól az én Uram, az Úr! (11) Így szólt hozzám az Úr igéje: (12) Emberfia! Kezdj siratóénekbe Tírusz királyáról, és mondd róla: Ezt mondja az én Uram, az Úr: Te voltál a mintakép, tele bölcsességgel, tökéletes szépség. (13) Édenben, Isten kertjében voltál, mindenféle drágakő borított: rubin, topáz és jáspis, krizolit, ónix és nefrit, zafír, karbunkulus és smaragd. Aranyból készültek foglalataid, és a rajtad levő vésetek teremtésed napján elkészültek. (14) Kiterjesztett szárnyú, fölkent kerúb voltál. Isten szent hegyén helyeztelek el, tüzes kövek közt járkáltál. (15) Feddhetetlen életű voltál teremtésed napjától fogva, míg álnokság nem találtatott benned. (16) Bősz kufárkodásod közben megteltél erőszakkal, és vétkessé lettél. Azért száműztelek Isten hegyéről, és elkergettelek, te kiterjesztett szárnyú kerúb, a tüzes kövek közül. (17) Szépségedben felfuvalkodtál, rosszra használtad bölcsességedet a fényűzés kedvéért. Ledobtalak hát a földre, látványossággá tettelek a királyok számára. (18) Sok bűnöddel, álnok kufárkodásoddal meggyaláztad szentélyeidet. Azért tüzet gyújtottam benned, és megemésztett téged, hamuvá tettelek a földön mindenki szeme láttára. (19) Akik csak ismertek a népek között, szörnyülködnek rajtad. Rettenetes véged lett, nem lesz belőled soha semmi! (20) Így szólt hozzám az Úr igéje: (21) Emberfia! Fordulj Szidón irányába, és prófétálj ellene! (22) Ezt mondd: Így szól az én Uram, az Úr: Ellened fordulok, Szidón, és megmutatom rajtad dicsőségemet. Majd megtudják, hogy én vagyok az Úr, amikor ítéletet tartok fölötte, és megmutatom rajta, hogy szent vagyok! (23) Mert dögvészt bocsátok rá, és vérontást utcáira, hullanak benne a halálra sebzettek, mert rátör a fegyver mindenfelől. Akkor majd megtudják, hogy én vagyok az Úr! (24) Szidón nem lesz többé Izráel háza számára szúrós tövis és fájdalmas tüske azok között, akik körülötte laknak, és akik megvetik. Akkor majd megtudják, hogy én, az Úr vagyok az Úr! (25) Így szól az én Uram, az Úr: Amikor összegyűjtöm Izráel házát a népek közül, amelyek közé szétszóródtak, akkor a népek szeme láttára mutatom meg rajtuk, hogy szent vagyok; mert a maguk földjén fognak lakni, amelyet szolgámnak, Jákóbnak adtam. (26) Biztonságban laknak ott; házakat építenek, és szőlőket ültetnek, biztonságban laknak. Amikor ítéletet tartok a körülöttük lakók fölött, akik megvetették őket, megtudják majd, hogy én, az Úr vagyok az ő Istenük. /RÚF/

 Ézsaiás és Ezékiel utal erre a konfliktusra, bár néhányan igyekeznek az (Ézsaiás 14) és (Ezékiel 28) fejezetében lévő szövegek ilyen értelmét gyengíteni, mondván, hogy ezek Babilon királyára és Tírus uralkodójára vonatkoznak. Eközben világos utalások mutatják, hogy az említett szövegek egy természetfeletti valóságra vonatkoznak. A babiloni király megjelenik a mennyben Isten trónja előtt (Ézs 14:12-13), Tírus királyáról pedig azt mondja a szöveg, hogy Édenben védelmező kerubkénét volt az Isten hegyén (Ez 28:12-15) Ezekből egy sem igaz Babilon és Tírus királyára.

 Egyik földi királyról sem mondható el, hogy hibátlan, „az arányosság pecsétgyűrűje” (Ez 28:12) lett volna. Ebből következik, hogy ezek a karakterek túlmutatnak a szó szerinti Babilon vagy Tírus királyain.

 Ézsaiás példázatot mond (héberül mashall), amely a közvetlen történelmi képen túlra mutat. Ebben az esetben a babiloni király a lázadás, az önelégültség és a büszkeség jelképévé válik. Ehhez hasonlóan Ezékiel különbséget tesz Tírus fejedelme (Ez 28:2) és királya (Ez 28:11-12) között, ahol a fejedelem, aki földi birodalmában tevékenykedik, a mennyei birodalomban cselekvő király szimbólumává válik.

 (Dán 10:12-14) szerint ezek a lázadó mennyei lények akadályozzák Isten tervének földi betöltését. A menny és a föld kapcsolatának fényében kell megértenünk az Isten által szentesített háborúkat, amelyeket Izrael vívott. Úgy kell tekintenünk rájuk, mint az Isten és Sátán közötti nagy küzdelem földi megnyilvánulásaira, amelyek végső célja, hogy Isten igazsága és szeretete helyreálljon az elbukott világban.

 Miként válik láthatóvá a körülöttünk lévő világban és a mi életünkben is a jó és a rossz között folyó kozmikus küzdelem valósága?

 White idézet: Sátán mindig is arra törekedett, hogy álnokságaival megtévessze az ember elméjét. Így sikerült becsapnia Évát, és ezzel próbálkozik a ma élő embereknél is. Akik Isten Igéjét tévesen idézve igyekeznek kifogást találni a bűneikre, az Évát becsapó és Krisztust megkísértő ördög nyomdokaiba lépnek. Az isteni Igét az ellenség megtévesztő kijelentésekkel helyettesítette.

 A mennyei angyalok egy részét elcsábító hatalom ma is hasonló erővel próbál hatni az ember elméjére. Álnok kijelentéseivel sok angyal bizalmát elnyerte, s ezzel háborút robbantott ki a mennyben. Mihály és angyalai harcoltak Sátán és az őt követő angyalok ellen…

 Azok, akik közvetlen Istentől kaptak utasításokat és figyelmeztetéseket, szándékosan vetették meg a kapott üzenetet. Ezzel Sátán csapdájába estek, mintha megvakították volna őket. Sátán a lelkükkel játszik. Mások pedig, akik segíthettek volna ezen csapdába ejtett lelkeknek, ők maguk is az őscsaló áldozatául estek.

 Isten határtalan szeretetet tanúsít egyháza iránt, és megtett mindent annak növekedése és terjedése érdekében. Népe iránti gondoskodása sosem ér véget. Figyelmeztetett az őscsaló hamis tanai és álnok sugallataira vonatkozóan. Figyelmeztetéseket, feddéseket és üzeneteket küldött népe megmentése érdekében. De Krisztus számos tanítványához hasonlóan egyesek mégis megbántva érzik magukat, mivel félreértik az Istentől származó üzeneteket.

 Amikor Isten szükségesnek látja, megpróbáltatásokat enged egyházára. A próbák alatt egyesek nem a szívüket alázzák meg, hanem úgy érzik, hogy ők hátrányos megkülönböztetésben részesültek, és ezért megbotránkoznak. Sátán lesi az alkalmat, hogy számukra kellemesen hangzó üzenetekkel lefoglalja a megkísértettek elméjét, s ezzel elfogadtatja velük meséit. A becsapott emberek így olyan csatornákká válnak, amelyek révén más elméket is megfertőzhet álnok érzelmeivel…

 Isten nem kívánja a bűnösök halálát. Hosszú időn át eltűrte az ember megátalkodott és megkövesedett szívét. Aki Krisztust adta a világnak, figyelmeztető üzeneteket is küldött, de sokan nem akarták ezeket meghallani. Hosszan tűrt olyan emberekért, akik nem dicsőítették az Ő nevét. Most pedig népét szólítja fel kitartó munkálkodásra és arra, hogy távolodjon el a botránkozás minden kövétől. Készítsük Urunk útját. – The Upward Look, 338./old.

 Mivel nem sikerült titokban elhitetnie a Krisztussal kapcsolatos álnokságait, Sátán elhatározta, hogy kijelentéseivel és hamis tanításokkal megpróbálja aláaknázni az Üdvözítő munkáját. Ebből robbant ki aztán a mennyei háború, aminek a végén Sátán levettetett a mennyből. Ő lett Krisztus legádázabb ellenlábasa, halálos ellensége. Szüntelenül igyekezett bármi áron megakadályozni Krisztusnak a lelkek megváltása érdekében folytatott munkáját. – This Day with God, 256./old.

E világ (ideiglenes) ura

 

A kozmikus küzdelemben Sátán és seregei átmenetileg jelentős hatáskörrel bírnak a világon, amivel azonban csak bizonyos korlátok között élhetnek.

A hatalom gyakorlásának szabályai nemcsak az ellenség – az ördög és serege – tevékenységére vonatkoznak, de korlátozzák Isten cselekvését is, amivel csillapíthatja az ellenség hatóköre alá (átmenetileg) tartozó gonoszságot. Az Úr soha nem szegi meg az ígéretét, és mivel magára is vonatkoztatja a hatalom gyakorlásának szabályait, az ördögnek adott valamennyi hatalmat, csak bizonyos korlátok között, ideiglenesen, és ezért erkölcsileg korlátok közé szorította saját jövőbeli cselekedeteit is (anélkül, hogy az ereje bármilyen mértékben csökkenne).  

(Lk 4:6). és ezt mondta neki: Neked adom mindezt a hatalmat és dicsőséget, mert nekem adatott, és annak adom, akinek akarom. /RÚF/ 

 (Jn 12:31). Most megy végbe az ítélet e világ felett, most vettetik ki e világ fejedelme. (32) Én pedig, ha felemeltetem a földről, magamhoz vonzok mindeneket. /RÚF/ 

 (Jn 14:30). Már nem sokat beszélek veletek, mert eljön e világ fejedelme, bár felettem nincs hatalma. /RÚF/ 

 (Jn 16:11). az ítélet pedig az, hogy e világ fejedelme megítéltetett. /RÚF/ 

 (2Kor 4:4). Ezeknek a gondolkozását e világ istene megvakította, mert hitetlenek, és így nem látják meg az Isten képmásának, Krisztusnak dicsőségéről szóló evangélium világosságát. /RÚF/

Az Újszövetség két birodalom összecsapását vázolja fel előttünk: a világosság és a sötétség birodalmáét, amelyben a sötétség Sátántól és lázadásától ered. Krisztus küldetésének részét képezte, hogy legyőzze Sátán birodalmát: „Azért jelent meg az Istennek Fia, hogy az ördög munkáit lerontsa”. (1Jn 3:8) 

Viszont léteznek bizonyos „szabályok”, amelyek korlátozzák, amit Isten megtehet, ha hű akar maradni kormányzata elveihez. Ezek között van 

 1) a szabad akarat biztosítása a teremtményeknek és 

 2) a hatalom gyakorlásának szövetségi szabályai, amelyek nem ismertek, legalábbis egyelő re. Ezek a korlátok és akadályok jelentősen hatnak erkölcsileg arra, hogyan csökkentheti Isten a gonoszságot a világban és/vagy azonnal meg tudja-e szüntetni. Ezért látni folyton gonoszságot és szenvedést, ami valóban sok emberben ébreszthet kételyeket Isten létét vagy jóságát illetően. Tehát amint felismerjük, hogy mi a nagy küzdelem háttere, és milyen korlátokat fogadott el Isten a bűn problémájának kezelésekor, bizonyos fokig jobban megérthetjük, hogy miért mennek így a dolgok, legalábbis addig, amíg végső győzelmet nem arat a gonosz felett.  

White idézet: Mikor Krisztus eljött a világra, azt látta, hogy Sátánnak minden úgy megy, ahogyan akarja. Isten és ember ellenfele azt gondolta, hogy valóban ő a világ fejedelme. Ámde Jézus most megragadta a világot, hogy kivegye Sátán hatalmából. Eljött megváltani a földet a bűn átkától, a törvényszegés büntetéséből, hogy a törvényszegő bocsánatot nyerhessen. A föld és az ég, Isten és ember közé lett állítva a kereszt, s az Atya, látva a keresztet, megelégedett, így szólt: „Elegendő az áldozat.” Isten és ember összebékülhet… A keresztnél felismerik, hogy „irgalmasság és hűség összetalálkoznak, igazság és békesség csókolgatják egymást”. – A Te Igéd igazság, 5. köt., 1137./old. 

Jézust Isten Lelke vezette a pusztába, ahol Sátán megkísértette. Krisztus nem kereste a kísértést. Azért ment a pusztába, hogy egyedül legyen, és elmélkedhessen küldetéséről, munkájáról. Böjtöléssel, imával vértezte fel magát az előtte levő, vérrel hintett útra. De Sátán tudta, hogy a Megváltó a pusztába ment, és ezt az alkalmat találta a legalkalmasabbnak, hogy megközelítse.

 Hatalmas tét forgott kockán a világosság fejedelme és a sötétség országának vezére közötti küzdelemben. Miután Sátán az embert bűnre csábította, a földet sajátjának tekintette, és a világ fejedelmének tartotta magát. Mivel ősszüleinket önmagához hasonlóvá tette, úgy gondolta, hogy itt felállíthatja birodalmát. Kijelentette, hogy az ember választotta őt urává. Irányítása alatt tartotta az embereket, így uralkodott a földön. Krisztus azért jött, hogy Sátánnak ezt az állítását megcáfolja. Emberfiaként hűnek kellett maradnia Istenhez. Így mutathatta meg, hogy Sátán nem irányítja teljesen az emberi fajt, és a világra vonatkozó igénye alaptalan. Mindazok, akik szabadulni vágynak hatalmából, szabadokká lesznek. Az uralmat, amit Ádám a bűn miatt elveszített, Krisztus visszaszerzi. – Jézus élete, 114./old.

Jób története

Jób könyvében különleges bepillantást nyerünk a nagy küzdelembe.  (Jób 1:1-12). Élt Úz földjén egy Jób nevű ember. Feddhetetlen és becsületes ember volt, félte az Istent, és kerülte a rosszat. (2) Hét fia és három leánya született. (3) Hétezer juh, három ezer teve, ötszáz igás ökör és ötszáz szamár volt a jószága, és igen sok szolgája volt. Ez az ember tekintélyesebb volt minden keleti embernél. (4) Fiai lakomát szoktak tartani, mind egyik a maga házában és a maga napján. Ilyenkor üzentek három nővérüknek, és őket is meghívták, hogy velük együtt egyenek-igyanak. (5) Amikor azonban a lakoma napjai sorra lejártak, értük küldött Jób, és megszentelte őket úgy, hogy korán reggel fölkelt, és annyi égőáldozatot mutatott be, ahányan voltak. Mert azt gondolta Jób: Hátha vétkeztek a fiaim, és káromolták Istent szívükben. Így szokott tenni Jób minden alkalommal. (6) Történt egy napon, hogy az istenfiak megjelentek, és megálltak az Úr előtt. Velük együtt megjelent a Sátán is. (7) Az Úr megkérdezte a Sátánt: Honnan jössz? A Sátán ezt felelte az Úrnak: A földön barangoltam, ott jártam-keltem. (8) Erre ezt mondta az Úr a Sátánnak: Észrevetted-e szolgámat, Jóbot? Nincs hozzá fogható a földön: feddhetetlen és becsületes ember, féli az Istent, és kerüli a rosszat. (9) A Sátán így felelt az Úrnak: Megvan rá az oka, azért féli az Istent! (10) Hiszen te oltalmazod őt, a házát és mindenét, amije csak van! Keze munkáját megáldottad, és jószága elszaporodott a földön. (11) De nyújtsd csak ki a kezed, és tedd rá mindarra, amije van, majd káromol még téged! (12) Az Úr ezt felelte a Sátánnak: Mindenét a kezedbe adom, csak rá magára nem vethetsz kezet! És eltávozott a Sátán az Úr elől. /RÚF/

(Jób 2:1-7). Történt egy napon, hogy az istenfiak megjelentek, és megálltak az Úr előtt. Velük együtt megjelent a Sátán is, és megállt az Úr előtt. (2) Az Úr megkérdezte a Sátánt: Honnan jössz? A Sátán ezt felelte az Úrnak: A földön barangoltam, ott jártam-keltem. (3) Erre ezt mondta az Úr a Sátánnak: Észrevetted-e szolgámat, Jóbot? Nincs hozzá fogható a földön. Feddhetetlen és becsületes ember, féli az Istent, és kerüli a rosszat. Még most is kitartóan feddhetetlen, bár felingereltél ellene, hogy ok nélkül tönkre tegyem. (4) A Sátán azonban így válaszolt az Úrnak: Bőrért bőrt ad az ember, de az életéért mindent odaad! (5) Nyújtsd csak ki a kezed, és tedd rá csontjaira meg a húsára, majd káromol még téged! (6) Az Úr ezt felelte a Sátánnak: A kezedbe adom, csak az életét kíméld meg! (7) A Sátán eltávozott az Úr színe elől, és megverte Jóbot rosszindulatú fekélyekkel tetőtől talpig. /RÚF/  

Ezekből a versekből sok fontos részletet megismerünk:

 ELŐSZÖR is, egy mennyei tanácskozást láthatunk, nem csupán Isten és Sátán párbeszédéről van itt szó, más mennyei lények is részt vesznek benne. 

 MÁSODSZOR pedig van egy vita, amire utal, hogy Isten megkérdezi Sátánt, látta-e Jóbot. Mit kellett Jóbon észrevennie? Ennek a kérdésnek úgy van értelme, ha egy nagyobb, éppen zajló vita részét képezi.  

HARMADSZOR, Isten kijelenti, hogy Jób feddhetetlen, igaz és istenfélő. Sátán erre azt feleli, hogy de csak azért, mert Isten a védelmébe vette. A megjegyzése felér egy becsület sértéssel Jóbbal és Istennel szemben is.  

Vessük össze a verseket:

(Jel 12:10). Hallottam, hogy egy hatalmas hang megszólal a mennyben: Most jött el az üdvösség, Istenünk ereje és királyi uralma, és az ő Krisztusának hatalma, mert levettetett testvéreink vádlója, aki a mi Istenünk színe előtt éjjel és nappal vádolta őket. /RÚF/; 

(Zakariás 3:1-10). Azután megmutatta nekem Jósua főpapot, aki az Úr angyala előtt állt, meg a Sátánt, aki jobb keze felől állt, és vádolta őt. (2) Az Úr angyala pedig ezt mondta a Sátánnak: Dorgáljon meg téged az Úr, Sátán! Dorgáljon meg téged az Úr, aki Jeruzsálemet kiválasztotta! Hát nem tűzből kiragadott üszkös fadarab ez? (3) Jósua ugyanis piszkos ruhába öltözve állt az angyal előtt. (4) Azután ezt mondta az angyal az előtte állóknak: Vegyétek le róla a piszkos ruhát! Neki pedig ezt mondta: Nézd! El vettem a bűnödet, és díszes ruhába öltöztetlek téged. (5) Majd így szólt: Tegyetek a fejére tiszta süveget! Akkor tiszta süveget tettek a fejére, és tiszta ruhába öltöztették, miközben az Úr angyala ott állt. (6) És így figyelmeztette az Úr angyala Jósuát: (7) Ezt mondja a Seregek Ura: Ha az én utamon jársz, és teljesíted, amit elrendeltem, akkor ítélkezhetsz házam ban, és felügyelhetsz udvaraimra, sőt megengedem neked, hogy az itt állók között járj-kelj. (8) Hallgass ide, Jósua főpap, társaiddal együtt, akik előtted ülnek! Azt a csodát jelzik ezek a férfiak, hogy én elhozom szolgámat, a Sarjadékot! (9) Mert itt van egy kő, amelyet Jósua elé tettem: hét szem van egyetlen kövön, én magam véstem bele a mintákat – így szól a Seregek Ura. Egyetlen nap alatt fogom eltörölni ennek az országnak a bűneit is! (10) Azon a napon – így szól a Seregek Ura – meghívja majd egyik ember a másikat a szőlőjébe és a fügefája alá. /RÚF/

NEGYEDSZER, Sátán azt állítja: nem igazság, hogy Isten körülvette, védelmezi Jóbot, mert így ő nem tudja bizonyítani a vádjait. Ez is utal arra, hogy Sátánnak bizonyos korlátok között kell mozognia (vannak szabályai hatalma gyakorlásának), és nyilván már korábban is próbált ártani Jóbnak.

  Isten a mennyei tanács előtt válaszol Sátán vádjaira, lehetővé teszi, hogy bizonyítsa állítását, de csak bizonyos határok között. Először ezt az engedményt teszi Isten: „Íme, mindazt, amije van, a kezedbe adom”, de megtiltja, hogy Jób személyét érintse. (Jób 1:12) Később, miután Sátán azt állítja: Jób csak a saját jólétével törődik, Isten megengedi, hogy neki is ártson, de az életét nem veheti el. (Jób 2:3-6)

(Jób 1:20-22). Jób ekkor fölállt, megszaggatta köntösét, és megnyírta a fejét. Azután a föld re esve leborult, (21) és így szólt: Meztelenül jöttem ki anyám méhéből, meztelenül is megyek el. Az Úr adta, az Úr vette el, áldott legyen az Úr neve! (22) Még ebben a helyzetben sem vétkezett Jób, és nem követett el megbotránkoztató dolgot Isten ellen. /RÚF/; 

(Jób 2:9 10). A felesége ezt mondta neki: Még most is ragaszkodsz ahhoz, hogy feddhetetlen maradj? Átkozd meg Istent, és halj meg! (10) De ő így felelt neki: Úgy beszélsz te is, ahogyan a bolondok szoktak beszélni! Ha a jót elfogadtuk Istentől, a rosszat is el kell fogadnunk. Még ebben a helyzetben sem mondott Jób olyat, amivel vétkezett volna. /RÚF/], amivel bizonyítja Sátán vádjainak hazugságát. Sok mindent tanulunk itt, például azt, hogy a kozmikus küzdelemben a hatalom gyakorlásának vannak szabályai. A mennyei tanácsban léteznek olyan paraméterek, amelyekkel dönteni lehet az Isten ellen felhozott vádakat illetően, de anélkül, hogy Isten megsértené a szeretet szent elveit, ami az alapja kormányzatának, uralkodásának a világmindenség és annak értelmes lakói felett.

Jób könyvének lebilincselő részletei bepillantást engednek a nagy küzdelembe, hogy mi ként is zajlik ez a földön. 

White idézet: A zsidók általánosan hitték, hogy a bűn ebben az életben elnyeri büntetését. Minden betegséget büntetésnek tekintettek, mondván, hogy a szenvedő vagy szülei valamilyen rossz cselekedetet követtek el. Igaz, hogy minden szenvedés Isten törvényének áthágásából származik, de ezt az igazságot elferdítették. Sátán, minden bűnnek és következményének szerzője, arra vette rá az embereket, hogy a betegséget és halált Istentől származónak tekintsék – büntetésnek, melyet önkényesen kiró a bűn ellenében. Ezáltal, akit súlyos betegség vagy szerencsétlenség sújtott, annak még azt a terhet is cipelnie kellett, hogy nagy bűnösnek tekintették… Isten ennek elejét akarta venni egy tanítással. Jób története megmutatta, hogy a szenvedéssel Sátán sújtja az embert, Isten pedig uralja azt kegyelmi szándékból. – Jézus élete, 471./old.  

Krisztus egy-egy őrzőangyalt állít minden követője mellé. Az igazakat ezek a mennyei vigyázók védik a gonosz hatalma ellen. Ezt maga Sátán is tudja, hiszen ezt mondta: „Avagy ok nélkül féli-é Jób az Istent? Nem te vetted-é körül őt magát, házát és mindenét, amije van?” (Jób 1:9-10) A zsoltáríró szavaiból kitűnik, hogy Isten kik által védi népét: „Az Úr angyala tábort jár az Őt félők körül, és kiszabadítja őket.” (Zsolt 34:8)… Az Isten gyermekeinek szolgálatába állított angyalok bármikor Isten elé járulhatnak. Isten tehát a mennyei angyalok szüntelen védelméről biztosítja a gonoszság seregeivel harcban álló népét, amely ki van téve a sötétség fejedelme megtévesztő befolyásának és so ha nem lankadó rosszindulatának. Ez a védelem nem szükségtelen. Isten azért ígér kegyel met és oltalmat gyermekeinek, mert Sátán nagy hatalmú követeivel kell szembe kerülniük, akik sokan vannak, elszántak és fáradhatatlanok. Rosszindulatukról és hatalmukról veszélyes dolog nem tudni és nem törődni vele. – A nagy küzdelem, 512-513./old.  

A Sárkány Jelenések könyvében

 

A jelenések könyvén végigfutó gondolat, hogy a nagy küzdelem levegőbeli hatalmasságok harca. A könyv úgy mutatja be az ördögöt, hogy ő a „régi kígyó”, aki szembeszáll Istennel, és „mind az egész föld kerekségét elhiteti”. (Jel 12:9)

(Jel 13:1-8). És láttam, hogy a tengerből feljön egy fenevad, tíz szarva és hét feje volt, szarvain tíz korona, és a fejein istenkáromló nevek. (2) Ez a fenevad, amelyet láttam, párduchoz hasonlított, lába, mint a medvéé, szája, mint az oroszláné: a sárkány átadta neki erejét, trónját és nagy hatalmát. (3) Láttam azt is, hogy az egyik feje szinte halálosan meg sebesült, de halálos sebe meggyógyult. Az egész föld csodálta a fenevadat: (4) imádták a sárkányt, mivel átadta a hatalmat a fenevadnak, imádták a fenevadat is, és így szóltak: Ki hasonló a fenevadhoz, és ki tudna vele harcra kelni? (5) És adatott neki nagyokat mondó és istenkáromló száj, és adatott neki hatalom a cselekvésre negyvenkét hónapon át; (6) és megnyitotta száját káromlásra Isten ellen, hogy káromolja az ő nevét és sátorát, azokat, akik a mennyben laknak. (7) Megadatott neki, hogy hadat indítson a szentek ellen, és legyőzze őket, megadatott neki a hatalom minden törzs és nép, minden nyelv és nemzet felett: (8) hogy imádja őt mindenki, aki a földön lakik, akinek nincs beírva a neve a megöletett Bárány életkönyvébe a világ kezdete óta. /RÚF/  

A sárkány (Sátán) nemcsak Isten 

(Jel 12:7-9). Ezután háború támadt a mennyben: Mihály és angyalai harcra keltek a sárkánnyal, és a sárkány is harcra kelt angyalaival együtt, (8) de nem tudott felülkerekedni, és nem maradt többé számukra hely a mennyben. (9) És levette tett a hatalmas sárkány, az ősi kígyó, akit ördögnek és Sátánnak hívnak, aki megtéveszti az egész földkerekséget; levettetett a földre, és vele együtt angyalai is levettettek. /RÚF/, 

hanem a követői ellen is hadakozik 

 Jel 12:1-6. Ekkor nagy jel tűnt fel az égen: egy asszony a napba öltözve, és a lába alatt a hold, a fején pedig tizenkét csillagból álló korona; (2) várandós volt, és vajúdva, szüléstől gyötrődve kiáltozott. (3) Feltűnt egy másik jel is az égen: íme, egy hatalmas tűzvörös sárkány, amelynek hét feje és tíz szarva volt, és a hét fején hét korona; (4) farka magával sodorta az ég csillagainak harmadát, és ledobta a földre. És a sárkány odaállt a szülni készülő asszony elé, hogy amikor megszülte, felfalja a gyermekét. (5) Az asszony fiúgyermeket szült, aki vasvesszővel legeltet minden népet. A gyermek elragadtatott Istenhez és az ő trónjához, (6) az asszony pedig elmenekült a pusztába, ahol Istentől előkészített helye volt, hogy ott táplálják ezerkétszázhatvan napig. /RÚF/], 

de a leírás szerint ő áll azok mögött a földi birodalmak mögött is, amelyek üldözték Isten népét a történelem során.  

„…a sárkány átadta neki [a tengerből feljövő fenevadnak] az erejét, trónját és nagy hatalmát”. (Jel 13:2) ÚRK; 

(Jel 17:13-14). Ezeknek közös szándékuk az, hogy felajánlják erejüket és hatalmukat a fenevadnak. (14) Ezek a Bárány ellen fognak harcolni, a Bárány azonban legyőzi őket, mert uraknak Ura és királyoknak Királya; és akik vele vannak, azok az elhívottak, a választottak és a hűségesek. /RÚF/

(Jel 13:5) „És adatott neki nagyokat mondó és káromlásokat szóló száj, és adatott neki hatalom a cselekvésre negyvenkét hónapig.” ÚRK 

Tehát Sátán (a sárkány) erőt és uralkodói hatalmat ad a fenevadnak (egy földi, vallási politikai erőnek), amely ezzel bitorolja az Istennek járó tiszteletet. A fenevad káromolja Isten nevét, harcol a szentjei ellen, sőt le is győzi őket, legalábbis egy bizonyos ideig. Az egész világra kiterjedő hatalmat és uralmat a sárkány, ennek a világnak a hamis ura adja neki. 

Azonban Sátán csak meghatározott korlátok között tevékenykedhet, mint ahogy az ügynökei is, méghozzá csak egy behatárolt időszakban. „Annakokáért örüljetek egek és akik lakoztok azokban. Jaj a föld és a tenger lakosainak; mert leszállott az ördög tihozzátok, nagy haraggal teljes, úgymint aki tudja, hogy kevés ideje van”. (Jel 12:12.)  

Sátán tudja, hogy „kevés ideje van”. (Jel 12:12) A jelenések könyvében leírt események a prófétai idővonal mentén haladnak, és ez konkrét időhatárokat szab a gonosz erőknek. (Jel 12:14. De az asszonynak nagy két sasszárnya adatott, hogy a pusztába repüljön az ő helyére, hogy ott tápláltassék három és fél évig a kígyó elől elrejtve. /RÚF/; (Jel 13:5) És adatott neki nagyokat mondó és istenkáromló száj, és adatott neki hatalom a cselekvésre negyvenkét hónapon át; /RÚF/

Végül azonban Isten győz. „És az Isten eltöröl minden könnyet az ő szemeikről; és a halál nem lesz többé; sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak.” (Jel 21:4.)  

White idézet: A nagy vörös sárkány, a párduchoz hasonló fenevad és a bárányszarvú fenevad jelképében Isten azt a három hatalmat mutatta meg Jánosnak, amelyek részt vesznek Isten törvénye lábbal tiprásában és népének üldözésében. Ez a háború az idők végéig folyik. Isten népét, kiket a szent asszony és gyermekei jelképeznek, jelentéktelen kisebbségként ábrázolja. Az utolsó időkben csak egy maradék lesz. Róluk szól János, mint akik megőrzik Isten parancsolatait és a Jézus bizonyságtételét… Ettől kezdve Sátán és szövetségesei Isten esküdt ellenségei lettek világunkban, szakadatlanul háborút viselve az igazság és a szentség ügye ellen. Sátán most az emberek előtt hirdette, amit addig az angyaloknak hirdetett, Krisztus és Isten hamis fényben való feltüntetését. A világot megnyerte a maga ügyének. Még az állítólag keresztény egyházak is az első nagy hitehagyó oldalára álltak. – A Te Igéd igazság, 7. köt., 972./old. 

A feltartoztatott Angyal

 

A népek hamis „istenei” mögött tehát démonok rejtőztek. Másutt pedig arra látunk bizonyítékot, hogy időnként „levegőbeli hatalmasságok”, démonok állnak a földi uralkodók mögött. Az ellenség erői még az Isten által küldött angyalokkal is szembeszállhatnak.

((Dán 10:1-14.) Círus perzsa király uralkodása harmadik évében kijelentést kapott Dániel, akit Baltazárnak is neveztek. Igaz ez a kijelentés, amely súlyos háborúkról szól. Ő figyelt a kijelentésre, és megértette a látomást. (2) Azokban a napokban én, Dániel, gyászoltam három egész héten át. (3) Ízletes ételt nem ettem, húst és bort nem vettem a számba, olajjal sem kentem meg magamat, míg el nem telt a három hét. (4) Az első hónap huszonnegyedikén a nagy folyamnak, a Tigrisnek a partján voltam. (5) Föltekintettem, és láttam egy gyolcsruhába öltözött férfit, akinek színarany öv volt a derekán. (6) Teste olyan volt, mint a drága kő, arca fénylett, mint a villám, szemei, mint az égő fáklyák. Karjai és lábai csillogtak, mint a fénylő réz, és beszéde oly hangos volt, mint a tömeg zúgása. (7) Egyedül én, Dániel, lát tam ezt a látomást. A férfiak, akik velem voltak, nem látták a látomást, mert nagy rémület fogta el őket; elmenekültek és elrejtőztek. (8) Én magamra maradva láttam ezt a nagy látomást, de engem is elhagyott az erőm, belesápadtam, és nem tudtam az erőmet összeszedni. (9) Hallottam hangos beszédét, és amikor hangos beszédét meghallottam, ájultan roskadtam arcommal a földre. (10) Ekkor megérintett egy kéz, és fölsegített térdeimre és tenyereimre. (11) Ezt mondta nekem: Dániel, akit az Isten kedvel! Figyelj arra, amit neked mondok, és állj fel, mert neked hoztam üzenetet! Amikor így szólt hozzám, reszketve felálltam. (12) Majd ezt mondta nekem: Ne félj, Dániel, mert az első naptól fogva, hogy rászántad magad a dolgok megértésére, megalázkodva Istened előtt, meghallotta szavadat Isten, és én a te szavaid miatt jöttem. (13) A perzsa birodalom vezére ugyan utamat állta huszonegy napig, de Mihály, az egyik legfőbb vezér segítségemre jött. Ezért kellett ott maradnom a perzsa birodalomban, (14) de most megjöttem, és elmondom neked, hogy mi fog történni népeddel az utolsó napokban; mert ez a látomás is arról az időről szól. /RÚF/ 

Hogyan lehetséges, hogy Isten angyalát három hétig hátráltatták? A mindenható Istennek volt ereje arra, hogy azonnal válaszoljon Dánielnek, ha úgy dönt. Ha élt volna hatalmával, egy angyal azonnal megjelenhetett volna Dániel mellett, csakhogy „Perzsia fejedelme ellenállt” neki három egész hétig. Mi történt itt?  

„Gábriel három héten át tusakodott a sötétség hatalmaival, hogy meghiúsítsa azok munkáját, akik Círuszt befolyásolni akarták… A menny megtett Isten népe érdekében mindent, amit tudott, és végül győzött. Az ellenség erőit féken tartotta Círusz egész idejében és fiának, Cambysesnek mintegy hét és fél évig tartó uralma alatt”. (Ellen G. White: Próféták és királyok. Budapest, 1995, Advent Kiadó, 355./old.) 

Úgy történhet ilyesmi, ha Isten nem él teljes hatalmával. Az ellenségnek igazi szabadsággal és erővel kellett rendelkeznie, amit nem lehet hirtelen megvonni tőle, de mindkét fél előtt ismertek a paraméterek, amelyek között mozoghat (ennek a részleteit mi nem ismerjük). Úgy tűnik, a kozmikus küzdelemben vannak olyan paraméterek, amelyek között kell eljárnia még Isten angyalainak is. Bizonyos szempontból nem is nehéz megérteni, hogy léteznek ilyen korlátok, hiszen amint korábban már említettük: Isten csakis szeretettel cselekszik, kormányzatának alapja a szeretet, nem a kényszer. Segíthet a nagy küzdelem jobb megértésében az a gondolat, hogy Isten kizárólag a szeretetből eredő elvek alapján cselekszik.

  White idézet: Isten Igéjében példákat találunk arra vonatkozóan, ahogy a mennyei erők befolyásolják a királyok és uralkodók elméjét, miközben a sátáni erők is próbálnak hatással lenni rájuk. Nincs olyan emberi tudás, amely képes lenne megakadályozni a sátáni erők ténykedését. Sátán folyamatosan próbálja megakadályozni, hogy az igazság emberi vélemények fogságába kerüljön, és azok vannak a legnagyobb veszélyben, akik világossággal és ismerettel rendelkeznek, ha szüntelenül nem szentelik oda magukat Istennek, ha nem alázzák meg magukat, és ha nem értik meg az idők veszélyes voltát. Isten mennyei lényeket jelöl ki, hogy válaszoljanak azok imájára, akik önzetlenül dolgoznak ügyéért. A mennyei udvarok legerőteljesebb angyalait küldi, hogy teljesítsék azokat a kéréseket, amelyek ügye érdekében hangzanak el. Minden angyalnak megvan a maga sajátos feladata, amit semmi másért nem szabad elhagynia. Ha elfordulna feladatának teljesítésétől, a sötétség erői előnyre tennének szert. – Lift Him Up, 370./old.

Népünk nem érti meg kellőképpen a láthatatlan eszközök közti nagy küzdelmet, a viszálykodást a hű és az elpártolt angyalok között. Gonosz angyalok folytonosan munkálkodnak, támadásuk irányát tervezve, parancsnokokként ellenőrizve királyokat, uralkodókat és elpártolt emberi erőket… Ne bocsátkozzanak alaptalan képzelgésekbe. Az írott Ige az egyedüli biztonságunk. Könyörögjünk, mint Dániel könyörgött, hogy mennyei értelmes lények őrködjenek fölöttünk. Az angyalokat, mint szolgáló lelkeket küldi az Úr, hogy szolgálják az üdvösség örököseit. Imádkozzatok, testvéreim, könyörögjetek, mint még sohasem esedeztetek. Hiszen még nem készültünk fel az Úr eljövetelére. Alapos belső lelki munkát kell hát elvégeznünk az örökkévalóság számára. – A Te Igéd igazság, 4. köt., 1173./old.

 A természetfeletti erőnek ezzel a megnyilvánulásával, amikor a kígyót tette közvetítőjévé, okozta Sátán Ádám és Éva bukását az Édenben. Az idők vége előtt pedig még megdöbbentőbb csodákat tesz. Ameddig a hatalma kiterjed, tényleges csodákat is fog művelni. A Szentírás kijelenti: „E csodákkal, melyeket a fenevad színe előtt volt hatalma művelni, meg tévesztette a föld lakóit.” (Jel 13:14) Tehát nem csak színlelésre van hatalma. A Szentírás többet mond, mint csaló szemfényvesztést. De van bizonyos határ, melyen Sátán nem léphet túl; ekkor hívja segítségül a szemfényvesztést, hogy hamisítsa azt, amit nincs hatalma valóságosan megtenni. Az utolsó napokban úgy jelenik majd meg, hogy az emberek Krisztusnak gondolják őt, aki most jött el másodszor a világunkba. Valóban a világosság angyalának változtatja el magát. Bár minden részletében olyan lesz a megjelenése, mintha Krisztus volna, ez azonban senki mást nem fog elhitetni, csak azokat, akik a fáraó módjára akarnak ellenállni az igazságnak. – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 5. köt., 698./old.

A hatalom gyakorlásának szabályai

„aki a bűnt cselekszi, az ördögtől van, mert az ördög kezdettől fogva vétkezik. Azért jelent meg az Isten Fia, hogy az ördög munkáit lerontsa” (1Jn 3:8), ÚRK  

A kozmikus küzdelem jellegére rávilágító beszámolót találunk (1Kir 18:19-40) Most azért üzenj, gyűjtsd ide hozzám a Karmel-hegyre egész Izráelt meg Baal négyszázötven prófétáját Aséra négyszáz prófétájával együtt, akik Jezábel asztaláról élnek. (20) Akkor elküldött Aháb Izráel fiaiért, és összegyűjtötte a prófétákat a Karmel-hegyre. (21) Illés pedig odalépett az egész nép elé, és így szólt: Meddig sántikáltok még kétfelé? Ha az Úr az Isten, kövessétek őt, ha pedig Baal, akkor őt kövessétek! De a nép nem felelt egy szót sem. (22) Akkor Illés ezt mondta a népnek: Én maradtam az Úr egyetlen prófétája, Baal prófétái pedig négyszázötvenen vannak. (23) Adjanak nekünk két bikát; ők válasszák ki maguknak az egyik bikát, darabolják föl, és rakják a fahasábokra, de tüzet ne gyújtsanak! Én is elkészítem a másik bikát, rárakom a fahasábokra, de tüzet én sem gyújtok. (24) Ezután hívjátok segítségül a ti istenetek nevét, és én is segítségül hívom az Úr nevét. Amelyik isten tűzzel felel, az az Isten. Erre az egész nép megszólalt, és ezt mondta: Jó lesz így! (25) Illés ezután így szólt Baal prófétáihoz: Válasszátok ki az egyik bikát, és készítsétek el először ti, mert ti vagytok többen! És hívjátok segítségül istenetek nevét, de tüzet ne gyújtsatok! (26) Ők fogták a nekik jutott bikát, elkészítették, és segítségül hívták Baal nevét, így szólongatva őt reggeltől egészen délig: Ó, Baal, felelj nekünk! De nem jött válasz, és nem felelt senki. Eközben ott sántikáltak az oltár körül, amelyet készítettek. (27) Délben aztán Illés gúnyolni kezdte őket, és ezt mondta: Kiáltsatok hangosabban, hiszen isten ő! Talán elmélkedik, vagy a dolgát végzi, vagy úton van, vagy talán alszik, és majd fölébred. (28) Erre elkezdtek hangosan kiáltozni, és szokásuk szerint összevagdosták magukat kardjukkal és dárdájukkal, míg el nem borította őket a vér. (29) Dél elmúltával révületbe estek, egészen az áldozat idejéig, de nem jött válasz: nem felelt és nem figyelt rájuk senki. (30) Akkor Illés ezt mondta az egész népnek: Gyertek ide hozzám! Erre odament hozzá az egész nép, ő pedig helyreállította az Úr lerombolt oltárát. (31) Fogott Illés tizenkét követ a Jákób fiaitól származó törzsek száma szerint; Jákóbhoz szólt így az Úr szava: Izráel lesz a neved. (32) A kövekből oltárt épített az Úr nevében, azután árkot húzott az oltár körül, amelybe két véka vetőmag is belefért volna. (33) Azután elrendezte a fahasábokat, földarabolta a bikát, és rárakta a fahasábokra. (34) Majd ezt mondta: Töltsetek meg négy vödröt vízzel, és öntsétek az áldozatra meg a fahasábokra! Azután ezt mondta: Ismételjétek meg! És megismételték. Újra mondta: Harmadszor is tegyétek meg! Megtették harmadszor is, (35) úgyhogy a víz már folyt az oltár körül, és az árok is megtelt vízzel. (36) Az áldozat bemutatása idején odalépett Illés próféta, és ezt mondta: Uram, Ábrahámnak, Izsáknak és Izráelnek Istene! Hadd tudják meg a mai napon, hogy te vagy az Isten Izráelben, én pedig a te szolgád vagyok, és mindezt a te parancsodra tettem! (37) Felelj nekem, Uram, felelj nekem, hadd tudja meg ez a nép, hogy te, az Úr vagy az Isten, és fordítsd vissza a szívüket! (38) Akkor lecsapott az Úr tüze, és fölemésztette az égőáldozatot és a fahasábokat, a köveket és a port, az árokban levő vizet pedig felnyalta. (39) Amikor látta ezt az egész nép, arcra borult, és ezt mondogatta: Az Úr az Isten, az Úr az Isten! (40) Illés pedig ezt mondta nekik: Ragadjátok meg Baal prófétáit, senki se menekülhessen el közülük! És megragadták őket. Illés levitette őket a Kísón-patak mellé, és ott le mészárolta őket. /RÚF/] szakaszában, Illés Kármel-hegyi történetében, ahol az Úr leleplezi a népek úgynevezett „isteneit”. A bálványok mögött más is állt, tehát nem csupán az Izrael körüli népek pogány képzelgéseiről volt itt szó.  

„Ördögöknek áldoztak, nem Istennek, isteneknek, akiket nem ismertek, újaknak, akik csak most kerültek elő, akiket nem rettegtek atyáitok” (5Móz 32:17), ÚRK. Pál még hozzáteszi: „amit a pogányok áldoznak, ördögöknek áldozzák és nem Istennek; nem akarom pedig, hogy ti az ördögökkel legyetek közösségben”. (1Kor 10:20) 

Tehát a népek hamis „istenei” mögött valójában démonok rejtőztek. Ez azt jelenti, hogy a bálványimádással és az idegen istenekkel kapcsolatos minden bibliaszöveg valójában a „kozmikus küzdelemhez” kötődik. 

Ennek hátterén jobban érthető a kozmikus küzdelem témája, ami nagy mértékben befolyásolja, hogyan tekintünk a küzdelem jellegére, továbbá fényt vet a gonoszság problémájára. 

White idézet: A hamis papok látszólag merészen és kihívóan, de bűnös szívükben rémület tel csinálták meg oltárukat. Ráhelyezték a fát és az áldozatot. Aztán elkezdték varázsigéi ket. Fülhasogató kiabálásuktól visszhangzott az erdő, és zengtek a környező hegycsúcsok, amint istenüket nevén szólítva kiáltották: „Ó, Baál! Felelj nekünk!” A papok oltáruk köré gyűltek, és ugrálva, vonaglással, sikoltva, hajukat tépve és testüket vagdalva könyörögtek istenükhöz, hogy segítsenek rajtuk… 

 Sátán szívesen segített volna azoknak, akiket rászedett, és akik neki szolgáltak. Szívesen szórt volna villámokat, hogy meg gyújtsa az áldozatot. Jahve azonban határt szabott neki; féken tartotta hatalmát – és az ellenség fortélya nem tudott egyetlen szikrát sem juttatni Baál oltárára. – Próféták és királyok, 149-150./old. 

Kozmikus küzdelem jellege

 

Jn 8:44-45. Ti atyátoktól, az ördögtől valók vagytok, és atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Embergyilkos volt kezdettől fogva, és nem állt meg az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor a hazugságot szólja, a magáéból szól, mert hazug, és a hazugság atyja. (45) Mivel pedig én az igazságot mondom, nem hisztek nekem. /RÚF/ 

 Jel 12:7-9. Ezután háború támadt a mennyben: Mihály és angyalai harcra keltek a sárkánnyal, és a sárkány is harcra kelt angyalaival együtt, (8) de nem tudott felülkerekedni, és nem maradt többé számukra hely a mennyben. (9) És levettetett a hatalmas sárkány, az ősi kígyó, akit ördögnek és Sátánnak hívnak, aki megtéveszti az egész földkerekséget; levettetett a földre, és vele együtt angyalai is levettettek. /RÚF/

Kezdettől fogva az volt az ördög terve, hogy megpróbálja elhitetni a teremtményekkel: valójában Isten nem igazságos és szeretettel teljes, a törvénye az elnyomás eszköze, ami ártalmukra van. Nem is csoda, hogy Jézus ezt mondta róla: „hazug és hazugság atyja”. (Jn 8:44) Önmagáról azonban így vallott: „azért jöttem e világra, hogy bizonyságot tegyek az igazságról”. (Jn 18:37)

Az volt a célja, hogy nyíltan szembeszálljon Sátán hazugságaival és rágalmaival, legyőzze, majd pedig végleg elpusztítsa az ördögöt, minden hatalmát. 

(Zsid 2:14) Mivel pedig a gyermekek test és vér részesei, ő is hozzájuk hasonlóan részese lett ezeknek, hogy halála által megsemmisítse azt, akinek hatalma van a halálon, vagyis az ördögöt /RÚF/; 

(1Jn 3:8). Aki a bűnt cselekszi, az az ördögtől van, mert az ördög cselekszi a bűnt kezdettől fogva. Azért jelent meg az Isten Fia, hogy az ördög munkáit lerombolja. /RÚF/ 

(Jel 12:9-10). És levettetett a hatalmas sárkány, az ősi kígyó, akit ördögnek és Sátánnak hív nak, aki megtéveszti az egész földkerekséget; levettetett a földre, és vele együtt angyalai is levettettek. (10) Hallottam, hogy egy hatalmas hang megszólal a mennyben: Most jött el az üdvösség, Istenünk ereje és királyi uralma, és az ő Krisztusának hatalma, mert levettetett testvéreink vádlója, aki a mi Istenünk színe előtt éjjel és nappal vádolta őket. /RÚF/

 Szentírás verseinek azonosítása szerint Sátán a 

1) „régi kígyó”, 

 2) aki a mennyben vádolja Isten népét, és 

 3) ő a sárkány, aki elhiteti az egész földet. Az „ördög” szó görög megfelelője azt jelenti, hogy „rágalmazó”. Ez is mutatja: a küzdelem akörül forog, hogy ki mit hisz – még Isten jelleméről is.

Megnéztünk olyan bibliai szakaszokat, amelyek az Isten és Sátán közötti kozmikus küzdelemről szólnak. Hogyan lehetséges egyáltalán ez a küzdelem? Hogyan szállhat bárki szembe a végtelen hatalmú Istennel? Amennyiben csupán erő kérdése volna, a harc már azelőtt véget ért volna, hogy elkezdődött. Ezért másfajta konfliktusról lehet szó. A Szentírás kinyilatkoztatja, hogy a küzdelem Isten jelleme körül dúl – hiszen az ördög súlyos rágalmakat terjeszt Istenről, hogy például Ő nem csak jóságos és szeretettel teljes. Az ilyen állításokat nem lehet erővel vagy brutális hatalommal cáfolni, hanem csak a két fél jellemének össze hasonlításával. „Isten igazságosan kezelte a bűnt. Sátán viszont azt a módszert alkalmazta, ami Istentől távol állt: a hízelgést és a csalást. Meg akarta hazudtolni Isten szavát, és az angyalok előtt hamis színben tüntette fel kormányzási módszereit. Azt állította, hogy Isten nem jár el igazságosan, amikor törvényeket és szabályokat ró a menny lakosaira; hogy a meghódolás és engedelmesség megkövetelésével csupán a maga dicsőségét keresi. Ezért bekellett bizonyítani a menny lakói és az egész világegyetem előtt, hogy Isten kormányzása igazságos, törvénye tökéletes. Sátán úgy tüntette fel, hogy egyedül ő akarja a világegyetem javát szolgálni. Mindenkinek meg kellett azonban látnia a bitorló jellemét és valódi céljait. Időt kellett adni ahhoz, hogy gonosz cselekedeteivel leleplezze önmagát”. (Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 2020, Advent Kiadó, 428./old.)  

White idézet: Mivel Isten kormányzatának alapja a szeretet törvénye, az összes teremtett lény boldogsága azon múlt, hogy tökéletes összhangban vannak-e a törvény nagyszerű elvével, az igazságossággal. Isten szeretetből fakadó szolgálatot kíván minden teremtményétől – olyan hódolatot, amely Isten jellemének megértéséből fakad. A Teremtő nem talál örömet a kikényszerített engedelmességben. Mindenkinek szabad akaratot ad, hogy önként szolgálhasson neki. – A nagy küzdelem, 493./old.