Könyörülő és Irgalmas Isten

 

„De te Uram, könyörülő és irgalmas Isten vagy, késedelmes a haragra, nagy kegyelmű és igazságú!” (Zsolt 86:15)

 „[Sátán] Megkísérelte Isten szavát kiforgatni, és hamis színben tüntette fel kormányzatát, azt állítva, hogy Isten igazságtalanul kényszerített törvényeket az angyalokra… Ezért kellett a menny lakói előtt és az összes világ előtt bebizonyítani, hogy Isten kormányzata igazságos, törvénye tökéletes… Azt a viszálykodást, amit Sátán idézett elő a mennyben, Isten kormányzásának terhére írta. Kijelentette, hogy minden rossz Isten kormányzatának következménye. Állítása szerint az volt a célja, hogy megjavítsa Jahve törvényeit. Ezért Isten hagyta, hogy bemutassa állításainak jellegét, megmutassa, mit is hoznak azok a változások, amelyeket Isten törvényével kapcsolatban javasolt. Saját cselekedetei ítéljék el őt! Sátán kezdettől fogva azt állította, hogy nem lázad. Az egész világegyetemnek látnia kell a csalót leplezetlenül! 

 A Végtelen Bölcsesség még akkor sem pusztította el Sátánt, amikor már kivetette a mennyből. Mivel Isten csak szeretetből fakadó szolgálatot fogadhat el, teremtményei hűségének azon a meggyőződésükön kell alapulnia, hogy Ő igazságos és jó. Mivel a menny és a világok lakói nem voltak felkészülve a bűn jellegének, sem következményeinek megértésére, Sátán elpusztításában nem látták volna meg Isten igazságosságát. Ha Isten azonnal kitörölte volna az élők sorából, egyesek félelemből szolgálták volna Istent, nem szeretetből. A csaló befolyása nem szűnt volna meg egészen, a lázadás szelleme sem semmisült volna meg teljesen. A meg nem szűnő korszakokon át létező egész világegyetem érdekében Sátánnak ki kellett bontakoztatnia elveit, hogy az Isten kormányzása elleni vádjait minden teremtett lény igazi megvilágításban lássa, és hogy Isten igazságossága, irgalma, törvényének változhatatlansága örökre vitán felül álljon… Ez fogja tanúsítani, hogy Isten kormányzatával szorosan összefügg a Teremtő minden alkotásának jóléte”. (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó, 15-16./old.)

Isten félreismerése sötétségbe borítja a földet. Az ember elfelejti, hogy milyen Isten jelleme. Félreérti és félremagyarázza. Olyan üzenetet kell hirdetnünk, amelynek fénye megvilágosít és ereje megment. Isten jellemét be kell mutatnunk. A világ sötétségében szét kell sugároznunk Isten dicsőségének fényét, jóságának, irgalmának világosságát. (Ellen G. White: Krisztus példázatai)

 Ezt a munkát így körvonalazza Ézsaiás próféta: »Emeld föld szódat magasan, örömmondó Jeruzsálem! emeld föl, ne félj! mondjad Júda városainak: Imhol Istenetek! Imé az Úr Isten jő hatalommal, és karja uralkodik! Imé, jutalma vele jő, és megfizetése Őelőtte«. (Ézs 40:9- 10.) 

Hit nélkül lehetetlen Istennek tetszeni

 Isten kegyelmének és közbenjárásának része, hogy a szeretetére adott legkisebb reakció is örömére szolgál. Mindannyiunkat az igazak, Isten szeretett gyermekei közé számíthat Jézus által, aki egyedül méltó a szeretetre, aki teljes egészében igaz, ezért az örökkévalóságon át tökéletes szeretetben élhetünk vele. Ennek a reményét kínálja a megváltás, aminek része az a munka, amit Krisztus értünk végez a mennyben. Talán azon töprengünk, hogy ez vajon rám is vonatkozhat? És ha nem vagyok elég jó? Ha attól félek, hogy nincs elég hitem?

(Mk 9:17-29). A sokaságból így felelt neki valaki: Mester, elhoztam hozzád a fiamat, akiben néma lélek van; (18) és ahol hatalmába keríti, földhöz vágja őt, habzik a szája, és megmerevedik. Szóltam a tanítványaidnak, hogy űzzék ki, de nem tudták. (19) Jézus így válaszolt nekik: Ó, hitetlen nemzedék, meddig leszek még veletek? Meddig szenvedlek még titeket? Hozzátok őt elém! (20) Odavitték hozzá, és amikor meglátta Jézust a lélek, azonnal megrázta a fiút, úgyhogy az a földre esve fetrengett, és habzott a szája. (21) Jézus megkérdezte a fiú apjától: Mióta gyötri ez a betegség? Ő pedig ezt válaszolta: Gyermekkora óta. (22) Gyakran vetette tűzbe is meg vízbe is, hogy elpusztítsa. De ha valamit tehetsz, légy segítségünkre, könyörülj rajtunk! (23) Jézus pedig ezt mondta neki: Ha tehetsz?! Minden lehetséges annak, aki hisz. (24) A fiú apja azonnal felkiáltott: Hiszek! Segíts a hitetlenségemen! (25) Amikor látta Jézus, hogy összefut a sokaság, ráparancsolt a tisztátalan lélekre ezt mondva neki: Te néma és süket lélek, én parancsolom neked: menj ki belőle, és ne menj bele többé! (26) Az pedig felkiáltott, erősen megrázta őt, és kiment belőle. A gyermek olyan lett, mint a halott, úgyhogy sokan azt mondták: meghalt. (27) Jézus azonban kezét megragadva felemelte, és az felkelt. (28) Amikor azután Jézus bement egy házba, a tanítványai megkérdezték tőle maguk között: Mi miért nem tudtuk kiűzni? (29) Ő pedig ezt mondta nekik: Ez a fajta semmivel sem űzhető ki, csak imádsággal. /RÚF/  

A tanítványok nem tudták kiűzni a néma lelket, úgy tűnt, hogy nincs már remény. Amikor azonban Jézus odaért, ezt mondta az apának: „Ha hiheted azt, minden lehetséges a hívőnek” (Mk 9:23), erre az apa könnyek között felelte: „Hiszek Uram! Légy segítségül az én hitetlenségemnek”. (Mk 9:24.) Figyeljük meg, hogy Jézus nem így szólt a férfihez: „Majd gyere viszsza, ha van elég hited!” Az apának elég volt ezt kérni: „Légy segítségül az én hitetlenségemnek.” Hit nélkül lehetetlen Istennek tetszeni

  (Zsid 11:6. Hit nélkül pedig senki sem lehet kedves Isten előtt, mert aki az Istenhez járul, annak hinnie kell, hogy ő van, és megjutalmazza azokat, akik őt keresik. /RÚF/), ugyanakkor Jézus még a legkisebb hitet is elfogadja, és hit által tetszésére lehetünk Istennek (Krisztus közbenjárására). Hit által és Krisztus értünk végzett munkája révén adhatunk Istennek tetsző választ, mint ahogy egy apa is örül a gyerekétől kapott ajándéknak, aminek máskülönben nincs nagy értéke. Tehát fogadjuk meg Pál tanácsát, tűzzük ki célul, hogy „néki [Istennek] kedvesek legyünk”! 

(2Kor 5:9-10). Ezért arra törekszünk, hogy akár itt lakunk még, akár elköltözünk, kedvesek legyünk neki. (10) Mert mindnyájunknak leplezetlenül kell odaállnunk Krisztus ítélőszéke elé, hogy mindenki megkapja, amit megérdemel, aszerint, amit e testben cselekedett: akár jót, akár gonoszat. /RÚF/. 

(Kol 1:10). Hogy élhessetek az Úrhoz méltóan, teljes mértékben az ő tetszésére, és teremjetek gyümölcsöt mindenfajta jó cselekedettel, és növekedjetek Isten ismeretében. /RÚF/;

(1Thessz 4:1). Egyébként pedig, testvéreim, kérünk titeket, és intünk az Úr Jézus nevében, hogy amint tőlünk tanultátok, hogyan kell Istennek tetsző módon élnetek – s amint éltek is –, ebben jussatok még előbbre. /RÚF/; 

Zsid 11:5. Hit által ragadtatott el Énók, hogy ne lásson halált, és nem találták meg, mivel elragadta őt Isten. Elragadtatása előtt azonban bizonyságot nyert arról, hogy Isten szemében kedves. /RÚF/

 Kérjük Istent, formálja át az érdeklődési körünket, hogy kiterjedjen a szeretteink érdekeire, szélesítse a szeretetünk körét, ami így másokhoz is elérhet: „a testvéri szeretetben egymás iránt gyöngédek, a tiszteletadásban egymást megelőzők legyetek. A buzgóságban ne lankadjatok, lélekben buzgók legyetek, az Úrnak szolgáljatok. A reménységben örvendezők, a nyomorúságban kitartók, az imádkozásban állhatatosak, a szentek szükségleteire adakozók legyetek, a vendégszeretetet gyakoroljátok”. (Róm 12:10-13) ÚRK)

(Móz 19:18) Ne légy bosszúálló, se haragtartó néped fiaival szemben! Szeresd felebarátodat, mint magadat! Én vagyok az Úr! /RÚF/

 (Mt 22:39) A második hasonló ehhez: „Szeresd felebarátodat, mint magadat.” /RÚF/  

Isten a kegyelmét árasztja az emberekre

 (Róm 5:8). Isten azonban a maga szeretetét mutatta meg irántunk, mert Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk. /RÚF/ 

 (Róm 8:1). Nincsen azért most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik Krisztus Jézusban vannak /RÚF/

Isten a kegyelmét árasztja az emberekre, még mielőtt ők felelnének rá. Mielőtt mi bármit mondhatnánk vagy tehetnénk, Ő felénk nyújtja a kezét, lehetőséget ad rá, hogy elfogadjuk vagy visszautasítsuk szeretetét. „Isten pedig a hozzánk való szeretetét abban mutatta meg, hogy Krisztus meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk”. (Róm 5:8) ÚRK;  

(Jer 31:3). A messzeségben is megjelent az Úr: Örök szeretettel szerettelek, azért vontalak magamhoz hűségesen. /RÚF/) Mi pedig megbékélhetünk vele, sőt kedvesek is lehetünk a szemében a Megváltó munkájába vetett hit által. 

 (Zsid 11:6). Hit nélkül pedig senki sem lehet kedves Isten előtt, mert aki az Istenhez járul, annak hinnie kell, hogy ő van, és megjutalmazza azokat, akik őt keresik. /RÚF/

  (1Pt 2:4-6) Járuljatok őhozzá, mint élő kőhöz, amelyet az emberek ugyan megvetettek, azonban Isten előtt „kiválasztott és drága”; (5) Ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá, szent papsággá, hogy lelki áldozatokat ajánljatok fel, amelyek kedvesek Istennek Jézus Krisztus által. (6) Ezért áll ez az Írásban: „Íme, leteszek Sionban egy kiválasztott drága sarokkövet, és aki hisz benne, nem szégyenül meg.” /RÚF/

Isten közbelépése nélkül a bűnbe süllyedt ember nem lenne képes semmi értékeset vinni neki. Krisztus munkája által Ő azonban utat biztosított nekünk, kegyelméből és irgalmából.

„Jézus Krisztus által” áldozhatunk „lelki áldozatokkal… amelyek kedvesek Istennek”. (1Pt 2:5.)

„Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni” (Zsid 11:6), viszont Krisztus közbenjárói munkája révén Isten készségessé „teszi” a hívőket „minden jóra, hogy cselekedjétek az ő akaratát, azt munkálva bennünk, ami kedves előtte Jézus Krisztus által, akinek dicsőség örökkön örökké. Ámen”. (Zsid 13:21, ÚRK). 

Aki hittel válaszol Istennek, az igaznak számít előtte – Krisztus közbenjárására, hiszen egyedül az Ő igazsága elfogadható Isten előtt. Krisztus közbenjárására méltónak számít az, aki válaszol Isten szeretetből fakadó kezdeményezésére (Lk 20:35. De akik méltónak ítéltetnek ama eljövendő világra, hogy részük legyen a halottak közül való feltámadásban, azok nem házasodnak majd, és férjhez sem mennek. /RÚF/), azt Isten elváltoztatja az Ő hasonlatosságára.

(1Kor 15:51-57). Íme, titkot mondok nektek: nem fogunk ugyan mindnyájan meghalni, de mindnyájan el fogunk változni. (52) Hirtelen egy szempillantás alatt, az utolsó harsonaszóra; mert meg fog szólalni a harsona, és a halottak feltámadnak romolhatatlanságban, mi pedig elváltozunk. (53) Mert e romlandó testnek romolhatatlanságba kell öltöznie, és e halandónak halhatatlanságba. (54) Amikor pedig ez a romlandó romolhatatlanságba öltözik, és ez a halandó halhatatlanságba öltözik, akkor teljesül be, ami meg van írva: „Teljes a diadal a halál fölött! (55) Halál, hol a te diadalod? Halál, hol a te fullánkod?” (56) A halál fullánkja a bűn, a bűn ereje pedig a törvény. (57) De hála legyen Istennek, aki a diadalt adja nekünk a mi Urunk Jézus Krisztus által! /RÚF/;

 (1Jn 3:2) Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, de még nem lett nyilvánvaló, hogy mivé leszünk. Tudjuk, hogy amikor ez nyilvánvalóvá lesz, hasonlóvá leszünk hozzá, mert olyannak fogjuk Őt látni, amilyen valójában. /RÚF/] Nemcsak értünk, hanem bennünk is végzi megváltó munkáját.

Az emberek fontosak a Mindenható számára

 (Zsolt 149:4). Mert gyönyörködik népében az Úr, győzelemmel ékesíti fel az elnyomottakat. /RÚF/

(Péld 15:8-9). A bűnösök áldozatát utálja az Úr, de a becsületesek imádságát kedveli. (9) Utálja az Úr a bűnös útját, de szereti az igazságra törekvőt. /RÚF/

 (Ézs 43:4). Mivel drágának tartalak és becsesnek, és mivel szeretlek, embereket adok helyetted, életedért cserébe nemzeteket. /RÚF/

 Isten örömét leli az emberekben, mert szeretetével a javunkat keresi, mint aki őszintén szeret valakit és törődik vele. 

Az viszont bántja, ha népe rosszat tesz. (Péld 15:8-9) szakasza szerint „az istentelenek áldozata”, „útja” „gyűlöletes az Úr szemében”, „az igazak könyörgése pedig kedves neki… szereti azt, aki követi az igazságot”. Ez a rész tehát nemcsak azt mutatja, hogy Isten nemtetszéssel figyeli a rosszat, hanem azt is, hogy a jóság kedves számára. Közvetlen a kapcsolat az isteni öröm és a szeretet között, ami az egész Szentírásban megmutatkozik. 

(Zsolt 146:8). Az Úr megnyitja a vakok szemeit, az Úr fölegyenesíti a görnyedezőket, az Úr szereti az igazakat. /RÚF/) szerint „szereti az Úr az igazakat.” (2Kor 9:7). Mindenki úgy adjon, ahogyan előre eldöntötte szívében, ne kedvetlenül vagy kényszerűségből, mert „a jókedvű adakozót szereti Isten”. /RÚF/) Figyeljük meg először is, hogy mit nem mondanak ezek a versek! Nem azt mondják, hogy Isten csak az igazakat, csak a jókedvű adakozókat szereti, mert Ő mindenkit szeret. E verseken azonban mindenképpen átüt az az üzenetet, hogy Isten különleges értelemben szereti „az igazakat” és „a jókedvű adakozókat”. (Péld 15:8-9) adja meg a kulcsot: abban az értelemben szereti őket, hogy a kedvét leli bennük. 

White idézet: Imáinkat ne csak Krisztus nevében mondjuk el, hanem a Szentlélek sugallata szerint is. Ez a magyarázata annak, hogy a „Lélek esedezik miérettünk kimondhatatlan fohászkodásokkal”. (Róm 8:26.) Az ilyen imára Isten örömmel felel. Amikor buzgósággal és mélységes áhítattal Krisztus nevében imát rebegünk, ez az áhítat, amelyet Isten ébresztett, biztosítja a választ imánkra, – „véghetetlen bőséggel… feljebb, hogynem mint kérjük vagy elgondoljuk”. (Eféz 3:20.) 

 Krisztus így szólt: „Amit könyörgéstekben kértek, higgyétek, hogy mindazt megnyeritek, és meglészen néktek.” „Akármit kértek majd az én nevemben, megcselekszem azt, hogy dicsőíttessék az Atya a Fiúban.” János, a szeretett apostol a Szentlélek sugallatára nagyon érthetően és mély meggyőződéssel mondja: „Ha kérünk valamit az Ő akarata szerint, meghallgat minket: és ha tudjuk, hogy meghallgat bennünket, akármit kérünk, tudjuk, hogy megvannak a kéréseink, amelyeket kértünk Őtőle.” (Mk 11:24; Jn 14:13; 1Jn 5:14-15) Tehát ostromold kéréseddel az Atyát Jézus nevében! Az Atya becsüli ezt a nevet. – (Krisztus példázatai, 147./old)