Szemlélődés által változva

(2Kor 3:18). Mi pedig, miközben fedetlen arccal, mint egy tükörben szemléljük az Úr dicsőségét mindnyájan, ugyanarra a képre formálódunk át az Úr Lelke által dicsőségről dicsőségre. /RÚF/

(Zsid 12:1-2). Ezért tehát mi is, akiket a bizonyságtevőknek ekkora fellege vesz körül, tegyünk le minden ránk nehezedő terhet és a bennünket megkörnyékező bűnt, és állhatatossággal fussuk meg az előttünk levő pályát. (2) Nézzünk fel Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére, aki az előtte levő öröm helyett – a gyalázattal nem törődve – vállalta a keresztet, és Isten trónjának a jobbjára ült. /RÚF/

 Marco Iakoboni Los Angelesben a Kalifornia Egyetem neurológusa, aki a tükörneuronok kutatásával foglalkozik. Azt tapasztalta, hogy ezek az apró sejtáramkörök aktiválódnak, amikor az ember egy bizonyos cselekedetet hajt végre – például amikor nevet vagy megölel valakit –, de akkor is, amikor csak nézi, hogy más ilyesmit csinál. Ezeknek a neuronoknak az aktivitása csökkenti a különbséget a megfigyelt és a tevőlegesen végzett dolgok között.

 Ellen G. White is beszél Jézus jellemének szemléléséről: „Ha Krisztust szemléljük, nagyszerűbb és tisztább képet kapunk Istenről, és eközben jellemünk átalakul. A jóság és az embertársaink iránti szeretet természetünkké lesz. Olyan jellemet fejlesztünk, amely Isten jellemének mása. Miközben egyre jobban hasonlítunk Istenhez, egyre többet tudunk felfogni belőle. Egyre inkább közösségre lépünk a mennyei világgal, és képességünk is nő az örökkévalóság gazdagságának, ismereteinek és bölcsességének befogadására”. (Ellen G. White: Krisztus példázatai. Budapest, 1983, H. N. Adventista Egyház. 246./old.)

(Róm 12:1-29. Kérlek azért titeket, testvéreim, az Isten irgalmasságára, hogy okos istentiszteletként szánjátok oda magatokat élő, szent, Istennek tetsző áldozatul, (2) és ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek, mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes. /RÚF/

 A Római levél záró fejezetében Pál két ellentétes erőről tesz említést, amely alakítani akarja az életünket. Az egyik a bennünket körbevevő világ, minden befolyásával, amely igyekszik saját képére alakítani minket nap mint nap, és kívülről befelé hatva erőszakolja ránk értékeit.

 Ezzel szemben a Szentlélek hatása belülről formál át bennünket, bizonyos szempontból hasonlóan ahhoz, ahogyan a hernyó pillangóvá változik. Azonban ez csak akkor történhet meg, ha odaszenteljük magunkat Istennek, és kérjük Őt, hogy végezze el a jó dolgot, amit elkezdett bennünk. 

(Fil 1:6. Éppen ezért meg vagyok győződve arról, hogy aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi Krisztus Jézus napjára. /RÚF/ 

Végeredményben minden pillanatban tudatos döntést kell hoznunk, hogy a Lélek erejében akarunk járni.

 White idézet: A titkok titka! Az értelem számára nehéz megragadni Krisztus nagyságát, a megváltás titkát. A szégyenletes keresztet felállították, kezét és lábét átszegezték, a kegyetlen dárda átszúrta a szívét, és Jézus megfizette a megváltás árát az emberiségért.

 A megváltás témája kimeríthetetlen, legmélyebb elmélkedésünkre méltó. Túlszár nyalja a leghatalmasabb gondolatot és a legélénkebb képzelet határát is. Ki kutathatná ki Isten titkait?

 Ha ma velünk volna a Megváltó, ugyanazt mondaná, mint tanítványainak: „Még sok mondanivalóm van hozzátok, de most el nem hordozhatjátok.” (Jn 16:12) Jézus mély és élő igazságot szeretett volna megnyitni a tanítványok előtt, de földhözragadtságuk, valamint homályos és hiányos felfogóképességük lehetetlenné tette. Nem tudták volna hasznosítani a nagy, dicsőséges és ünnepélyes igazságot. A lelki növekedés hiánya bezárja az ajtót a világosság Krisztustól jövő sugarai előtt.

 Akik szorgosan munkálkodtak Isten Igéjének bányájában, és felfedezték a drága ércet az igazság gazdag forrásaiban, a korszakokon át rejtett isteni titkokban, fel fogják magasztalni az Úr Jézust, minden igazság szerzőjét azáltal, hogy jellemükben bemutatják hitük megszentelő hatalmát. Jézust és kegyelmét ott kell őrizni a lélek legbelső szentélyében. Ha ez megtörténik, akkor a szavak, az ima, a buzdítás és a szent igazság megjelentése által mutatkozik meg Ő.

 A kereszt titka minden más titkot megmagyaráz. A Golgotáról sugárzó fényben Isten tulajdonságait, amelyekre korábban félelemmel és csodálattal gondoltunk, szépnek és vonzónak találjuk. Az irgalom, gyengédség és atyai szeretet egybeolvad a szentséggel, igazsággal és hatalommal. Míg Krisztus magas és felemelt trónjának fenségét szemléljük, meglátjuk jellemének szépségét, és megértjük, ahogy még soha, hogy mit jelent ez az örökkévaló név: „Mi Atyánk”. – Isten csodálatos kegyelme, 186./old. (június 27.)

 Ha annyit gondolnánk Istenre, mint ahányszor kegyelmének bizonyítékait tapasztaljuk, akkor gondolataink állandóan nála időznének; élvezetté válna róla beszélni és nevét magasztalni. Szívesen beszélünk mulandó dolgokról, mert érdekelnek minket; szívesen beszélünk barátainkról is, mert szeretjük őket, és átérezzük örömüket és bánatukat. Ámde végtelenül nagyobb okunk van arra, hogy Istent jobban szeressük, mint barátainkat, és ezért a legtermészetesebb dolog volna, hogy gondolatainkban legtöbbet vele foglalkozzunk, szeretetéről, irgalmasságáról beszéljünk, és mindenhatóságát magasztaljuk. A gazdag ajándékok, melyekkel Isten elhalmozott bennünket, ne vegyék annyira igénybe gondolatainkat és szeretetünket, hogy többé mit se adjunk Istennek; ellenkezőleg, ezek mindennap rá figyelmeztessenek, és a hála és a szeretet kötelékeivel fűzzenek bennünket mennyei jótevőnkhöz. Nagyon sokat foglalkozunk a mi nyomorúságos földi életünkkel. Irányítsuk lelki szemünket a mennyei szentély nyitott kapujára, ahonnan Krisztus arcáról Isten fénye és dicsősége tükröződik vissza, aki „mindenképpen üdvözítheti is azokat, akik őáltala járulnak Istenhez” (Zsid 7:25) 

 Gyűljünk Krisztus keresztje alá! A megfeszített Krisztus legyen elmélkedésünk, beszélgetésünk és legszentebb örömünk tárgya. Gondoljunk állandóan Isten áldásaira, és ha végtelen szeretetét tapasztaljuk, örömmel tegyünk le mindent azokba a kezekbe, melyek értünk szegeztettek keresztre. – Jézushoz vezető út, 102-103./old.

Makacs emberi akarat a táboron belül

 „Én, az Úr vagyok az, aki a szívet fürkészem és a veséket vizsgálom, hogy megfizessek mindenkinek útjai szerint és cselekedeteinek gyümölcse szerint.” (Jer 17:10), /ÚRK/

 Józsué könyvének 7. fejezete az első példa, bár tragikus tapasztalat, ahol Izrael népe megtanulja, milyen mélyebb jelentése és messzemenő következményei vannak annak, hogy ők Isten szövetséges népe. Miközben a szövetség kikötéseinek való engedelmesség győzelmet hoz, a feltételek semmibe vétele verséghez vezet. Izrael katonai sikere nem a létszámtól, harci stratégiától vagy jól megválasztott taktikájuktól függött, hanem attól, hogy velük volt-e az isteni Harcos.

 A föld elfoglalásakor Izraelnek meg kellett tanulnia a nehéz leckét, miszerint a legveszélyesebb ellenség nem kívül, hanem a táboron belül, saját soraikban, közöttük van. A legnagyobb kihívás, ami előttük tornyosult, nem a megerősített városfalak jelenléte volt Kánaánban, sem a fejlett katonai technológia, amivel szembesültek, hanem a makacs emberi akarat a táboron belül, amely szándékosan semmibe vette Isten utasításait.

 Miközben mennyei örökségünkre várunk (Kol 3:24). tudván, hogy ti viszonzásul megkapjátok az Úrtól az örökséget. Az Úr Krisztusnak szolgáljatok! /RÚF/; 

(1Pt 1:4). Arra az el nem múló, szeplőtelen és hervadhatatlan örökségre, amely a mennyben van fenntartva számotokra. /RÚF/, hasonló kihívásokkal nézünk szembe. Az ígéret földjének határán állva hitünk próbákkal szembesül, és kizárólag akkor győzhetünk, ha alávetjük magunkat Krisztus vezetésének.

 White idézet: Ha Krisztus követői Isten átformáló kezére bízzák magukat, akkor a legtöbbjüket Ofir tiszta aranyánál értékesebbé tudja tenni. El kell határozniuk, hogy a legnemesebb módon használják fel minden képességüket, és minden lehetőséget kihasználnak. Isten Igéje legyen az útmutatójuk és tanulmányuk tárgya, amikor a mindennél fontosabb és jobb dolgok felől döntenek. A lehető megmélyebb érdeklődéssel kell tanulmányozniuk az evangélium által eléjük tárt tökéletes példaképet. Azt a fontos leckét kell megtanulniuk, hogy csak a jóság biztosíthat igazi nagyságot...

 Krisztus leggyöngébb követője is szövetségre léphet a végtelen hatalommal. Isten nagyon sok esetben csak keveset tehet a tanult emberekért, mivel ők nem érzik szükségét, hogy a teljes bölcsesség forrására támaszkodjanak.

 Ha a magad erejében és bölcsességében bízol, teljesen biztos, hogy elbuksz. Isten teljes odaszentelődésre hív, és ettől semmilyen eltérést sem fogad el. Minél nehezebb helyzetben vagy, annál nagyobb szükséged van Jézusra. Józsefet az Isten iránti szeretet és istenfélelem őrizte meg tisztán és szeplőtelenül a fáraó udvarában….

 Lehetetlen, hogy veszélytelenül élj a magasban. A vihar nem tépázza meg a völgyben meghúzódó szerény virágot, viszont megküzd a hegyormon magasodó délceg fával. Nagyon sok ember van, akiket Isten felhasználhatott volna, ha szegények lennének – ott tehette volna őket hasznossá, ahol voltak, utána pedig dicsőséggel koronázhatta volna meg őket –, de az anyagi jólétük a vesztüket okozta. Azért kerültek a mélységbe, mert elfelejtették az alázatot, elfelejtették, hogy Isten az erejük, függetlenekké váltak, és önelégültek lettek. – Christ Triumphant, 94./old.

 Az alapos rostálás révén az Úr azt fejezi ki, hogy ismeri a rejtett titkokat, noha az emberek azt gondolják, hogy ezeket alaposan eltitkolták. Ákán ebben az esetben határozottan nyilvánvalóvá tette, hogy nem ismeri be bűnét, ezért az Úr korlátolta a lehetőségeit. Ha Józsué hozta volna nyilvánosságra Ákán bűnét, sokan hittek volna az ártatlanságát hajtogató Ákánnak, és emberi ítélőképességüknek köszönhetően azt hitték volna, hogy igazságtalan vádak érték. Sokan ma is így gondolkodnak, amikor valakinek nyilvánosságra kerül a vétke, és figyelmen kívül hagyják Istent. Józsué a következőképpen bánt Ákánnal: „Monda azért Józsué Ákánnak: Fiam, adj dicsőséget, kérlek, az Úrnak, Izrael Istenének, és tégy néki vallást, és add tudtomra, kérlek, nékem, mit cselekedtél, és el ne titkoljad tőlem!”

 Az Úr részletesen elmondta Józsuénak, hogy mit tett Ákán, de mivel sokakat vezérel emberek iránti szimpátia, és mivel gyakran mentesítik vétke alól a bűnöst, ezért az Úr olyan leckét akart adni Izraelnek, ami számunkra ma is érvényes. Ezért kérlelte Józsué Ákánt, hogy vallja be tettét. – Christ Triumphant, 138./old.

Háború a Mennyben (konfliktus oka)

(Dán 10:12-14). Majd ezt mondta nekem: Ne félj, Dániel, mert az első naptól fogva, hogy rászántad magad a dolgok megértésére, megalázkodva Istened előtt, meghallotta szavadat Isten, és én a te szavaid miatt jöttem. (13) A perzsa birodalom vezére ugyan utamat állta huszonegy napig, de Mihály, az egyik legfőbb vezér segítségemre jött. Ezért kellett ott maradnom a perzsa birodalomban, (14) de most megjöttem, és elmondom neked, hogy mi fog történni népeddel az utolsó napokban; mert ez a látomás is arról az időről szól. /RÚF/

(Jel 12:7-9). Ezután háború támadt a mennyben: Mihály és angyalai harcra keltek a sárkánnyal, és a sárkány is harcra kelt angyalaival együtt, (8) de nem tudott felülkerekedni, és nem maradt többé számukra hely a mennyben. (9) És levettetett a hatalmas sárkány, az ősi kígyó, akit ördögnek és Sátánnak hívnak, aki megtéveszti az egész földkerekséget; levettetett a földre, és vele együtt angyalai is levettettek. /RÚF/

 Isten felelősségteljes és szabad akarattal rendelkező lényekkel töltötte meg a világot, képessé téve őket a szeretetre. Választhatnak, hogy Isten akaratával megegyezően vagy az ellen fognak cselekedni. Az egyik leghatalmasabb angyal, Lucifer fellázadt Isten ellen, számos angyalt magával rántva.

 (Ézsaiás 14:1-32). Bizony, megkönyörül az Úr Jákóbon, és továbbra is Izráelt választja magának. Nyugalmat ad nekik földjükön, jövevények társulnak hozzájuk, és Jákób házához csatlakoznak. (2) Fölkarolják és hazaviszik őket a népek, Izráel pedig tulajdonává teszi azokat az Úr földjén mint szolgákat és szolgálóleányokat. Fogságba vivőiket foglyul ejtik, és uralkodnak volt sanyargatóikon. (3) Amikor majd nyugalomra fordítja az Úr fájdalmaidat, nyugtalanságodat és azt a kemény munkát, amit végeztettek veled, (4) ezt a gúnydalt fogod énekelni a babiloni királyról: Jaj, hogy vége lett a sanyargatónak, vége lett az erőszaknak! (5) Összetörte az Úr a gonoszság vesszejét, a zsarnokság botját, (6) amely népeket vert dühében szüntelen veréssel, és nemzeteket tiport haragjában, kegyetlenül üldözve őket. (7) Megnyugodott, békés az egész föld, ujjongásba törtek ki az emberek. (8) Még a ciprusok is így örülnek, meg a Libánon cédrusai: Mióta elterültél, nem jön favágó ellenünk! (9) Megrendült odalent a holtak hazája, amikor meglátta jöttödet. Felkölti miattad az árnyakat, a föld összes hatalmasát, fölkelti trónjukról a népek királyait. (10) Rákezdik mindnyájan, és ezt mondják neked: Te is erőtlen lettél, mint mi, hozzánk hasonlóvá lettél! (11) Sírba omlott gőgöd, lantjaid zengése! Férgek a derékaljad, pondrók a takaród! (12) Jaj, leestél az égről, fényes hajnalcsillag! Lehulltál a földre, népek legyőzője! (13) Pedig ezt mondtad magadban: Fölmegyek az égbe, Isten csillagai fölé emelem trónomat, odaülök az istenek hegyére a messze északon. (14) Fölmegyek a felhők csúcsára, hasonló leszek a Felségeshez! (15) De a sírba kell leszállnod, a gödör legmélyére. (16) Akik csak meglátnak, rád csodálkoznak, elámulnak rajtad: Ettől az embertől reszketett a föld, ettől remegtek az országok? (17) Ez az, aki pusztává tette a világot, lerombolta a városokat, és nem engedte haza a foglyokat? (18) A népek királyai mind tisztességben nyugszanak, mindegyik a maga sírboltjában. (17) Téged azonban temetetlenül dobnak el, mint valami hitvány gyomot; elborítanak a legyilkoltak, akiket karddal öltek meg, mint egy eltaposott hullát. Nekik kőhalom alatt lesz a sírjuk, (20) de téged nem temetnek el velük, mert pusztítottad országodat, saját nemzetedet gyilkoltad. Nem emlegetik soha többé a gonosztevők ivadékát! (21) Állítsatok vágóhidat fiainak őseik bűne miatt, hogy talpra állva el ne foglalják a földet, és be ne töltsék városokkal a világot! (22) Rájuk támadok – így szól a Seregek Ura –, és kiirtom Babilon nevét és maradékát, még az írmagját is – így szól az Úr. (23) Bölömbikák tanyájává teszem, vadvizes mocsárrá, és elsöpröm pusztító seprűvel – így szól a Seregek Ura. (24) Megesküdött a Seregek Ura: Úgy lesz, ahogyan elterveztem, az következik be, amit elhatároztam. (25) Országomban töröm össze Asszíriát, hegyeimen taposom el. Lekerül róluk igája, lekerül vállukról a teher. (26) Ezt terveztem el az egész földdel szemben, így nyújtom ki kezemet minden nép ellen. (27) Ha így határoz a Seregek Ura, ki hiúsíthatja meg? Ha kinyújtja kezét, ki fordíthatja vissza? (28) Áház király halála esztendejében hangzott el ez a fenyegető jövendölés: (29) Ne örüljetek annyira, filiszteusok, hogy összetört a titeket verő bot! Mert a kígyó gyökeréről vipera sarjad, és gyümölcse repülő sárkány lesz. (30) A legszegényebbek jól élnek, és a szegények bizton heverésznek, a te gyökeredet azonban éhhalállal sújtom, maradékodat meggyilkolom. (31) Jajgass, kapu, kiálts, város, rettegjetek, ti filiszteusok! Mert füst gomolyog északról, senki se hagyja el a kijelölt helyét! (32) Mit szólnak majd ehhez a népek követei? Azt, hogy az Úr vetett a Sionnak alapot, és oda menekülnek népe szegényei! /RÚF/

(Ezékiel 28:1-26). Így szólt hozzám az Úr igéje: (2) Emberfia! Szólj Tírusz fejedelméhez: Ezt mondja az én Uram, az Úr: Felfuvalkodtál, és ezt mondtad: Isten vagyok én, Isten lakóhelyén lakom, a tenger közepén! Pedig csak ember vagy, nem Isten, csak te tartod magad olyan nagyra, akár egy isten. (3) Biztosan bölcsebb vagy Dánielnél, nem marad előtted titokban semmi! (4) Bölcsességeddel és értelmeddel szereztél gazdagságot, aranyat és ezüstöt szereztél kincstáraidba. (5) Nagyon értesz a kereskedéshez, így gyarapítottad egyre gazdagságodat, és felfuvalkodtál, mert meggazdagodtál. (6) Azért ezt mondja az én Uram, az Úr: Mivel olyan okosnak tartottad magad, mint amilyen Isten, (7) ezért íme, idegeneket küldök ellened, a legkegyetlenebb népeket. Kardot rántanak ellened, bármilyen szép és bölcs legyél is, és véget vetnek fényűzésednek. (8) Sírba taszítanak, halálra sebzetten pusztulsz el a tenger közepén. (9) Mondhatod-e majd gyilkosaidnak: Isten vagyok én!? Csak ember vagy te, nem Isten, kiszolgáltatva azoknak, akik az életedre törnek! (10) A körülmetéletlenek módján halsz meg, idegeneknek kiszolgáltatva. Én megmondtam – így szól az én Uram, az Úr! (11) Így szólt hozzám az Úr igéje: (12) Emberfia! Kezdj siratóénekbe Tírusz királyáról, és mondd róla: Ezt mondja az én Uram, az Úr: Te voltál a mintakép, tele bölcsességgel, tökéletes szépség. (13) Édenben, Isten kertjében voltál, mindenféle drágakő borított: rubin, topáz és jáspis, krizolit, ónix és nefrit, zafír, karbunkulus és smaragd. Aranyból készültek foglalataid, és a rajtad levő vésetek teremtésed napján elkészültek. (14) Kiterjesztett szárnyú, fölkent kerúb voltál. Isten szent hegyén helyeztelek el, tüzes kövek közt járkáltál. (15) Feddhetetlen életű voltál teremtésed napjától fogva, míg álnokság nem találtatott benned. (16) Bősz kufárkodásod közben megteltél erőszakkal, és vétkessé lettél. Azért száműztelek Isten hegyéről, és elkergettelek, te kiterjesztett szárnyú kerúb, a tüzes kövek közül. (17) Szépségedben felfuvalkodtál, rosszra használtad bölcsességedet a fényűzés kedvéért. Ledobtalak hát a földre, látványossággá tettelek a királyok számára. (18) Sok bűnöddel, álnok kufárkodásoddal meggyaláztad szentélyeidet. Azért tüzet gyújtottam benned, és megemésztett téged, hamuvá tettelek a földön mindenki szeme láttára. (19) Akik csak ismertek a népek között, szörnyülködnek rajtad. Rettenetes véged lett, nem lesz belőled soha semmi! (20) Így szólt hozzám az Úr igéje: (21) Emberfia! Fordulj Szidón irányába, és prófétálj ellene! (22) Ezt mondd: Így szól az én Uram, az Úr: Ellened fordulok, Szidón, és megmutatom rajtad dicsőségemet. Majd megtudják, hogy én vagyok az Úr, amikor ítéletet tartok fölötte, és megmutatom rajta, hogy szent vagyok! (23) Mert dögvészt bocsátok rá, és vérontást utcáira, hullanak benne a halálra sebzettek, mert rátör a fegyver mindenfelől. Akkor majd megtudják, hogy én vagyok az Úr! (24) Szidón nem lesz többé Izráel háza számára szúrós tövis és fájdalmas tüske azok között, akik körülötte laknak, és akik megvetik. Akkor majd megtudják, hogy én, az Úr vagyok az Úr! (25) Így szól az én Uram, az Úr: Amikor összegyűjtöm Izráel házát a népek közül, amelyek közé szétszóródtak, akkor a népek szeme láttára mutatom meg rajtuk, hogy szent vagyok; mert a maguk földjén fognak lakni, amelyet szolgámnak, Jákóbnak adtam. (26) Biztonságban laknak ott; házakat építenek, és szőlőket ültetnek, biztonságban laknak. Amikor ítéletet tartok a körülöttük lakók fölött, akik megvetették őket, megtudják majd, hogy én, az Úr vagyok az ő Istenük. /RÚF/

 Ézsaiás és Ezékiel utal erre a konfliktusra, bár néhányan igyekeznek az (Ézsaiás 14) és (Ezékiel 28) fejezetében lévő szövegek ilyen értelmét gyengíteni, mondván, hogy ezek Babilon királyára és Tírus uralkodójára vonatkoznak. Eközben világos utalások mutatják, hogy az említett szövegek egy természetfeletti valóságra vonatkoznak. A babiloni király megjelenik a mennyben Isten trónja előtt (Ézs 14:12-13), Tírus királyáról pedig azt mondja a szöveg, hogy Édenben védelmező kerubkénét volt az Isten hegyén (Ez 28:12-15) Ezekből egy sem igaz Babilon és Tírus királyára.

 Egyik földi királyról sem mondható el, hogy hibátlan, „az arányosság pecsétgyűrűje” (Ez 28:12) lett volna. Ebből következik, hogy ezek a karakterek túlmutatnak a szó szerinti Babilon vagy Tírus királyain.

 Ézsaiás példázatot mond (héberül mashall), amely a közvetlen történelmi képen túlra mutat. Ebben az esetben a babiloni király a lázadás, az önelégültség és a büszkeség jelképévé válik. Ehhez hasonlóan Ezékiel különbséget tesz Tírus fejedelme (Ez 28:2) és királya (Ez 28:11-12) között, ahol a fejedelem, aki földi birodalmában tevékenykedik, a mennyei birodalomban cselekvő király szimbólumává válik.

 (Dán 10:12-14) szerint ezek a lázadó mennyei lények akadályozzák Isten tervének földi betöltését. A menny és a föld kapcsolatának fényében kell megértenünk az Isten által szentesített háborúkat, amelyeket Izrael vívott. Úgy kell tekintenünk rájuk, mint az Isten és Sátán közötti nagy küzdelem földi megnyilvánulásaira, amelyek végső célja, hogy Isten igazsága és szeretete helyreálljon az elbukott világban.

 Miként válik láthatóvá a körülöttünk lévő világban és a mi életünkben is a jó és a rossz között folyó kozmikus küzdelem valósága?

 White idézet: Sátán mindig is arra törekedett, hogy álnokságaival megtévessze az ember elméjét. Így sikerült becsapnia Évát, és ezzel próbálkozik a ma élő embereknél is. Akik Isten Igéjét tévesen idézve igyekeznek kifogást találni a bűneikre, az Évát becsapó és Krisztust megkísértő ördög nyomdokaiba lépnek. Az isteni Igét az ellenség megtévesztő kijelentésekkel helyettesítette.

 A mennyei angyalok egy részét elcsábító hatalom ma is hasonló erővel próbál hatni az ember elméjére. Álnok kijelentéseivel sok angyal bizalmát elnyerte, s ezzel háborút robbantott ki a mennyben. Mihály és angyalai harcoltak Sátán és az őt követő angyalok ellen…

 Azok, akik közvetlen Istentől kaptak utasításokat és figyelmeztetéseket, szándékosan vetették meg a kapott üzenetet. Ezzel Sátán csapdájába estek, mintha megvakították volna őket. Sátán a lelkükkel játszik. Mások pedig, akik segíthettek volna ezen csapdába ejtett lelkeknek, ők maguk is az őscsaló áldozatául estek.

 Isten határtalan szeretetet tanúsít egyháza iránt, és megtett mindent annak növekedése és terjedése érdekében. Népe iránti gondoskodása sosem ér véget. Figyelmeztetett az őscsaló hamis tanai és álnok sugallataira vonatkozóan. Figyelmeztetéseket, feddéseket és üzeneteket küldött népe megmentése érdekében. De Krisztus számos tanítványához hasonlóan egyesek mégis megbántva érzik magukat, mivel félreértik az Istentől származó üzeneteket.

 Amikor Isten szükségesnek látja, megpróbáltatásokat enged egyházára. A próbák alatt egyesek nem a szívüket alázzák meg, hanem úgy érzik, hogy ők hátrányos megkülönböztetésben részesültek, és ezért megbotránkoznak. Sátán lesi az alkalmat, hogy számukra kellemesen hangzó üzenetekkel lefoglalja a megkísértettek elméjét, s ezzel elfogadtatja velük meséit. A becsapott emberek így olyan csatornákká válnak, amelyek révén más elméket is megfertőzhet álnok érzelmeivel…

 Isten nem kívánja a bűnösök halálát. Hosszú időn át eltűrte az ember megátalkodott és megkövesedett szívét. Aki Krisztust adta a világnak, figyelmeztető üzeneteket is küldött, de sokan nem akarták ezeket meghallani. Hosszan tűrt olyan emberekért, akik nem dicsőítették az Ő nevét. Most pedig népét szólítja fel kitartó munkálkodásra és arra, hogy távolodjon el a botránkozás minden kövétől. Készítsük Urunk útját. – The Upward Look, 338./old.

 Mivel nem sikerült titokban elhitetnie a Krisztussal kapcsolatos álnokságait, Sátán elhatározta, hogy kijelentéseivel és hamis tanításokkal megpróbálja aláaknázni az Üdvözítő munkáját. Ebből robbant ki aztán a mennyei háború, aminek a végén Sátán levettetett a mennyből. Ő lett Krisztus legádázabb ellenlábasa, halálos ellensége. Szüntelenül igyekezett bármi áron megakadályozni Krisztusnak a lelkek megváltása érdekében folytatott munkáját. – This Day with God, 256./old.

Bálványimádók megtérése

Ráháb és a kémek története után az Ótestamentum hallgat az asszony további sorsáról, egészen addig, amíg fel nem tűnik Jézus nemzetségtáblázatában. Onnan megtudjuk, hogy a Júda törzséből való Salmon felesége lett. Ő volt Boáz anyja, valamint egy másik figyelemre méltó nő, Ruth anyósa, akit ugyanebben a nemzetségtáblázatban találunk. 

(Mt 1:5). Szalmón fia volt Ráhábtól Bóáz, Bóáz fia Ruthtól Óbéd, Óbéd fia Isai. /RÚF/; 

 (Ruth 4:13, 21). Így vette el Bóáz Ruthot, és az a felesége lett. Bement az asszonyhoz, és az Úr megadta neki, hogy teherbe essen, és fiút szült. /RÚF/

 A hite következtében a jerikói prostituált, aki halált érdemelt volna, fontos kapoccsá vált Dávid király és a Messiás leszármazási vonalában. Ilyenekre képes Isten, ha valaki hisz benne, még ha a hite nem is nagyobb egy mustármagnál. 

(Mt 17:20). Ő így válaszolt: Kishitűségetek miatt. Bizony mondom nektek: ha akkora hitetek volna, mint egy mustármag, és azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen oda – akkor odamenne, és semmi sem volna nektek lehetetlen. /RÚF/;

  (Lk 17:6). Az Úr ezt válaszolta: Ha akkora hitetek volna, mint egy mustármag, és így szólnátok ehhez a vadfügefához: Szakadj ki gyökerestől, és gyökerezz meg a tengerben – az engedelmeskedne nektek. /RÚF/) 

„Nem ő [Ráháb] az egyedüli, akinek megtérése tanúsította Isten irgalmát azokkal a bálványimádókkal szemben, akik elismerik isteni tekintélyét. Az ország belsejében nagyszámú nép hagyott fel pogányságával, egyesültek Izráellel, osztozva a szövetség áldásaiban. Ezek voltak a gibeoniták. Isten nem ismer el semmiféle nemzetiségi, faji vagy társadalmi különbséget. Az egész emberiségnek Ő az Alkotója. A teremtés által minden ember egy közös családhoz tartozik, a megváltás pedig mindenkit eggyé kovácsol. Krisztus azért jött, hogy ledöntsön minden válaszfalat. Kitárta a templom minden helyiségét, hogy mindenki szabad utat találjon Istenhez. Szeretete oly széles, oly mély, oly teljes, hogy mindent áthat. Kivonja Sátán befolyása alól azokat, akiket a nagy csaló megtévesztett. Trónjához emeli őket, ahhoz a trónhoz, amelyet ígéretének szivárványa övez körül. Krisztusban nincs zsidó, sem görög, nincs rabszolga, sem szabad” (Ellen G. White: Próféták és királyok.  229./old.)

White idézetek: Az isteni hatalom eme cselekedete Izrael érdekében azt a célt szolgálta, hogy az őket környező nemzetek félelmét növelje, és így előkészítse a könnyebb és teljesebb győzelem útját. Amikor az emoreusok és a kanaániták királyai meghallották, hogy Isten megállította a Jordán vizét Izrael előtt, szívük megolvadt. Az izraeliták már a midiániták öt királyát, továbbá Szihont, az emoreusok hatalmas királyát és Ógot, Básán királyát megverték. Most a megáradt és sebes Jordánon való átkelés rémületbe ejtett minden környező nemzetet. Mindez a kanaánitáknak és az izraelitáknak, de magának Józsuénak is félreérthetetlen jelét adta annak, hogy az élő Isten, a menny és föld Királya népe között van, és hogy ő népét sem el nem hagyja, sem attól el nem marad. (Józs 1:5) {PP 485.1}

A pogány nemzetek ócsárolták Istent és népét, mert Izrael nem volt képes bevenni Kánaánt mindjárt Egyiptom elhagyása után, úgy, ahogy elvárták volna. Ellenségeik ujjongtak, hogy a héberek oly sokáig vándoroltak a pusztában, s gúnyolódva állapították meg, hogy a héberek Istene nem képes bevinni őket az ígéret földjére. Az Úr most jelentőségteljesen megmutatta hatalmát és kegyelmét, megnyitotta népe előtt a Jordánt és ellenségei nem ócsárolhatták többé őket. {PP 486.1}

A szívbe írt törvény

A Sion hegyén összegyűlt maradék nép homlokára az Atya és a Bárány nevét írták fel (kétséges, hogy ez két név lenne, hiszen Jézus az Atya képmása). A Szentírásban a „név” többet jelent puszta megszólításnál, ahogy az emberek egymást hívják, a jellemet fejezi ki. Sok kultúrában még ma is mondják arra, hogy „jó neve” van, akinek tisztelik a jellemét.

Olvassuk el 2Móz 33:18-23, 34:1-7 és Zsolt 119:55 versét! Amikor Mózes kérte, hogy láthassa Isten dicsőségét, mit ígért meg neki Isten? Kijelentette a nevét Mózesnek (2Móz 34:5), és mi történt utána?

(2Móz 33:18-23). Mózes pedig ezt mondta: Mutasd meg nekem dicsőségedet! (19) Az Úr így felelt: Elvonultatom előtted egész fenségemet, és kimondom előtted az Úr nevét. Kegyelmezek, akinek kegyelmezek, és irgalmazok, akinek irgalmazok. (20) Arcomat azonban nem láthatod – mondta –, mert nem láthat engem ember úgy, hogy életben maradjon. (21) Majd ezt mondta az Úr: Van egy hely nálam: állj ide a kősziklára! (22) És amikor elvonul dicsőségem, a kőszikla hasadékába állítalak, és betakarlak a kezemmel, amíg el nem vonulok. (23) Azután elveszem a kezemet, és megláthatsz hátulról. Az arcomat azonban senki sem láthatja. /RÚF/

(2Móz 34:1-7). Azután azt mondta az Úr Mózesnek: Faragj két kőtáblát, az előbbiekhez hasonlókat! Én pedig majd felírom a táblákra azokat az igéket, amelyek az előbbi táblákon voltak, amelyeket összetörtél. (2) Reggelre légy készen! Aztán jöjj fel reggel a Sínai-hegyre, és állj ott elém a hegy csúcsán! (3) Ne jöjjön fel veled senki, ne is mutatkozzék senki az egész hegyen, se juhok, se marhák ne legeljenek a hegy tövében! (4) Faragott tehát Mózes két kőtáblát, az előbbiekhez hasonlókat, majd korán reggel fölment a Sínai-hegyre, ahogyan megparancsolta neki az Úr, és kezében vitte a két kőtáblát. (5) Ekkor leszállt felhőben az Úr. Mózes pedig odaállt mellé, és segítségül hívta az Úr nevét. (6) Elvonult előtte az Úr, és így mondta azt ki: Az Úr, az Úr irgalmas és kegyelmes Isten! Türelme hosszú, szeretete és hűsége nagy! (7) Megtartja irgalmát ezer nemzedéken át, megbocsátja a bűnt, hitszegést és vétket. Bár nem hagyja egészen büntetés nélkül, hanem megbünteti az atyák bűnéért a fiakat és a fiak fiait is három, sőt négy nemzedéken át. /RÚF/

(Zsolt 119:55). Uram, éjjel is gondolok nevedre, megtartom törvényedet. /RÚF/

Van, aki úgy képzeli, hogy Isten dicsősége megközelíthetetlen, ragyogó fényesség, és ez bizonyára találó leírás. Csakhogy Isten dicsősége nem csupán látvány: a jelleme a dicsősége, és ugyanez igaz a nevére is.

A Biblia úgy mutatja be a maradék népet, hogy a homlokukra fel van írva Isten neve, de nem valóságosan felírt betűket látni rajtuk. Ennek az a lényege, hogy Isten jelleme belevésődik az ember értelmébe, szívébe, így az élete Isten szeretetét és jellemét tükrözi, közelebb kerül hozzá, őszintén szereti Őt, hálás azért, amit érte tett.

Érdekes az is, hogy Isten elmondja Mózesnek, milyen is Ő, és akkor adja át neki a Tízparancsolat másolatát, ami szintén a jellemének lenyomata. Ezért olvassuk Jelenések 14. fejezetében, hogy az emberek, akiken ott van Isten „neve”, „megtartják az Isten parancsolatait”.

(Jel 14:12) „Ez az a szövetség, amelyet kötök velük ama napok után – azt mondja az Úr –, törvényemet a szívükbe adom, és elméjükbe írom be azokat, bűneikről és álnokságaikról többé meg nem emlékezem”.

(Zsid 10:16-17), /ÚRK/ Nagyszerűen kifejezi ez az evangélium lényegét: Isten törvénye tükröződik az életünkben, de még így is szükségünk van arra, hogy bűneinkről „többé ne emlékezzen meg” az Úr.

Isten neve a jelleme, erkölcsi törvénye pedig jellemének lenyomata. Az utolsó napokban az Isten szent hegyén összegyűlteket áthatja az Isten iránti szeretet, ami törvénye betartásában nyilvánul meg.

Hit által üdvözülünk, nem a törvény által. Miért fontos mégis Isten törvénye?

(1Jn 5:3). Mert az az Isten iránti szeretet, hogy parancsolatait megtartjuk, az ő parancsolatai pedig nem nehezek. /RÚF/

White idézet: Isten hosszútűrésének, végtelen szeretetének és irgalmának ismerete tette Mózest képessé arra, hogy oly csodálatosan könyörögjön Izrael életéért, amikor az ígéret földje határán nem akartak Isten parancsának engedelmeskedve továbblépni. Amikor lázadásuk tetőfokára hágott, az Úr kijelentette: „Megverem dögvésszel, és elűzöm őket...” Felkínálta Mózesnek, hogy leszármazottait „nagyobb és erősebb nemzetté” teszi. (4Móz 14:12) De a próféta Isten csodálatos intézkedéseire és ígéreteire hivatkozott a választott nép érdekében. Majd minden érv közül a legerősebbet emelte ki: Isten szeretetét az elbukott ember iránt. (Lásd: 4Móz 14:17-19.)

Az Úr könyörülettel válaszolt: „Megbocsátok a te beszéded szerint.” Majd szándékáról, Izrael végső győzelméről prófécia formájában beszélt Mózesnek. „Életemre mondom, és az Úr dicsőségére, amely betölti az egész földet” – nyilatkoztatta ki. (4Móz 14:20-21) Isten dicsőségét, jellemét, könyörületes jóságát, gondoskodó szeretetét – amelyre Mózes Izrael érdekében hivatkozott – az egész emberiségnek meg kell ismernie. Jahve kétszeresen biztosította Mózest, hogy ígérete beteljesedik: esküvel erősítette meg. Amilyen biztos, hogy Isten él és uralkodik, az is olyan biztos, hogy kinyilatkoztatja „dicsőségét a nemzeteknek, csodáit minden népnek”. (Zsolt 96:3) – Próféták és királyok, 312-313./old.

Krisztus dicsősége az ő jelleme, és ez a jellem Isten törvényének kifejeződése. Jézus minden tekintetben betöltötte a törvényt az életével, tökéletes példát nyújtva a világnak arra vonatkozóan, hogy mivé válhat az ember, ha együttműködik Istennel. Emberként Krisztus az Atyától függött, ahogyan az emberiség is az isteni erőtől függ, hogy elérhesse a jellem tökéletességét. Az Úr törvénye az ő törvényének és szentségének a kifejezése; de a bűnbe esett ember szemszögéből a törvény maga az ítélet, a halálos ítélet hangja. A törvény nem tud megbocsátást nyújtani áthágójának, „mert a bűn ismerete a törvény által van”. „Annakokáért a törvénynek cselekedeteiből egy test sem igazul meg őelőtte.” A törvényből egyetlen reménysugár sem ragyog a bűnösre, ezért a törvény áthágója nem talál választ a törvényben aggodalmas kérdésére: „Mit kell tennem, hogy üdvözüljek?” „Hogyan állhatok meg én Isten előtt?”

Krisztus révén azonban megnyílt a szabadulás útja. Megváltónk emberi testben jött el, hogy testben kárhoztassa a bűnt, és hogy szorosan megfogja a megtérő bűnös kezét, másik karjával pedig Isten trónusába kapaszkodjon, s így teremtsen kapcsolatot ember és Isten, föld és ég között. A bűnös lélek számára Ő az egyedüli menedék. Ha az ember meg akarja ismerni az Urat, tekintete az Isten törvényét betöltő és az Atya jellemét a világnak bemutató Krisztus felé irányul. Isten Fiában feltárul előtte Isten kimondhatatlan jósága, hisz benne „irgalmasság és hűség összetalálkoznak, igazság és békesség csókolgatják egymást”. „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha énáltalam.” – Signs of the Times, 1895. december 12.

Akik másoknak szolgálnak

 „Azokat, akik másoknak szolgálnak, a Főpásztor fogja szolgálni. Ezek maguk isznak majd az élő vízből és megelégedettek lesznek vele. Nem vágyakoznak majd izgató szórakozások után, vagy valami, az életükben bekövetkező változásra. Érdeklődésük nagy kérdése az lesz, hogy miként mentsék meg a pusztulásnak kiszolgáltatott lelkeket. Egymással való társalgásuk hasznos lesz. A Megváltó iránti szeretetük egységbe vonja össze a szívüket egymással. Mikor rájövünk, hogy Istennel munkálkodunk együtt, akkor Isten ígéreteit nem közömbösen mondjuk el. Isten ígéretei a szívünkben égnek és ajkunkon lobbannak lángra. Mózesnek, mikor Isten arra hívta el, hogy szolgáljon egy tudatlan, fegyelmezetlen és lázongó népnek, Isten ezt az ígéretét adta: »Az én orcám menjen-e veletek, hogy megnyugtassalak«? (2Móz 33:14) Azután azt mondotta neki: »Én veled leszek«. (2Móz 3:12) Ez az ígéret mindazoknak szól, akik Krisztus helyett munkálkodnak Krisztus lesújtott és szenvedő testvéreiért.” (i. m. 547./old.)

White idézet: "Legkisebb atyámfiai" Máté 25:31-46. "Mikor pedig eljő az embernek Fia az ő dicsőségében, és ővele mind a szent angyalok, akkor beül majd az ő dicsőségének királyiszékébe. És elébe gyűjtetnek mind a népek, és elválasztja őket egymástól." (Mt 25:31-32) Krisztus az Olajfák hegyén ezt a képet állította tanítványai szemei elé a nagy ítéletnap jelenetéről. Úgy ábrázolta annak a napnak a jellegét, amint az egy pont körül forog. Mikor a népeket elébe gyűjtik, akkor az emberek nek csak két csoportja lesz majd ott jelen. Örökkévaló sorsukat az határozza majd meg, amit Krisztusért megtettek, vagy elmulasztottak megtenni szegény és szenvedő embertársaik személyében.

  Az emberek iránt való szeretetünk földi kinyilatkoztatása Isten iránti szeretetünknek. Ezt az emberek iránt való szeretetet azért kellett Istennek belénk plántálni, hogy egy családnak a tagjaivá tegyen bennünket. A dicsőség Királya így lett eggyé velünk. Mikor búcsúszavai beteljesednek: "Szeressétek egymást, amiképpen én szerettelek titeket" (Jn 15:12), mikor majd úgy szeretjük ezt a világot, ahogy Krisztus szerette, számunkra akkor fejeződött be Krisztus küldetése. A menny számára akkor vagyunk csak alkalmasak, mikor a menny már a szívünkben van.

(1Korinthus 13:1-13). Ha emberek vagy angyalok nyelvén szólok is, szeretet pedig nincs bennem, olyanná lettem, mint a zengő érc vagy a pengő cimbalom. (2) És ha prófétálni is tudok, ha minden titkot ismerek is, és minden bölcsességnek birtokában vagyok, és ha teljes hitem van is, úgyhogy hegyeket mozdíthatok el, szeretet pedig nincs bennem: semmi vagyok. (3) És ha szétosztom az egész vagyonomat, és testem tűzhalálra szánom, szeretet pedig nincs bennem: semmi hasznom abból. (4) A szeretet türelmes, jóságos; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. (5) Nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat. (6) Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. (7) Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr. (8) A szeretet soha el nem múlik. De legyen bár prófétálás: elfog töröltetni; legyen nyelveken szólás: meg fog szűnni; legyen ismeret: elfog töröltetni. (9) Mert töredékes az ismeretünk, és töredékes a prófétálásunk. (10) Amikor pedig eljön a tökéletes, eltöröltetik a töredékes. (11) Amikor gyermek voltam, úgy szóltam, mint gyermek, úgy gondolkodtam, mint gyermek, úgy értettem, mint gyermek; amikor pedig férfivá lettem, elhagytam a gyermeki dolgokat. (12) Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre; most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, ahogyan engem is megismert Isten. (13) Most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet, e három; ezek közül pedig a legnagyobb a szeretet. /RÚF/  

Szeressétek egymást

 

A szeretet a törvény betöltése, tehát teljesen nem lehet úgy eleget tenni a követelményei nek, ha egyszerűen csak tartózkodunk rossz dolgok elkövetésétől. Az egész Szentírás kifejezi a szeretet törvényét, ami nemcsak azt parancsolja nekünk, hogy ne kövessünk el gonoszságot, hanem olyan tettekre késztet, amelyek Isten szeretetét mutatják be másoknak, nem kizárólag a gyülekezet többi tagjának, hanem a világnak, ahol olyan nagy szükség van az őszinte keresztény tanúságtételre.

(Jak 2:1-9). Testvéreim, amikor a dicsőséges Urunkba, Jézus Krisztusba vetett hitetek szerint éltek, ne legyetek személyválogatók. (2) Mert ha belép hozzátok a gyülekezetbe fényes ruhában egy aranygyűrűs férfi, és ugyanakkor egy szegény is belép kopott ruhában, (3) és ti arra figyeltek, aki a fényes ruhát viseli, sőt ezt mondjátok neki: „Te ülj ide kényelmesen”, a szegényhez pedig így szóltok: „Te állj oda”, vagy „Ülj le ide a zsámolyomhoz”, (4) nem kerültetek-e ellentmondásba önmagatokkal, és nem lettetek-e gonosz szándékú bírákká? (5) Figyeljetek csak ide, szeretett testvéreim: vajon nem Isten választotta-e ki azokat, akik a világ szemében szegények, hogy hitben gazdagok legyenek, és örököljék azt az országot, amelyet Isten az őt szeretőknek ígért? (6) De ti megszégyenítettétek a szegényt. Vajon nem a gazdagok hatalmaskodnak-e rajtatok, nem ők hurcolnak-e titeket törvény elé? (7) Nem ők káromolják-e azt a szép nevet, amelyről titeket elneveztek? (8) Ha ellenben betöltitek a királyi törvényt az Írás szerint: „Szeresd felebarátodat, mint magadat!”, helyesen cselekedtek. (9) De ha személyválogatók vagytok, bűnt követtek el, és a törvény mint törvényszegőket marasztal el titeket. /RÚF/ 

Jakab itt erélyesen felszólal a társadalomban elkövetett igazságtalanságok ellen, külön megemlítve a szegények iránti tisztelet hiányát és azt, hogy a gazdagok elnyomják a kiszolgáltatottakat. Felhívja a figyelmet a felebarát szeretetének törvényére. Kijelenti, hogy aki ezt betartja, jól cselekszik. (Jak 2:8)

Ellen G. White így fogalmazott: „Az emberek iránt való szeretetünk földi kinyilatkoztatása Isten iránti szeretetünknek. Ezt az emberek iránt való szeretetet azért kellett Istennek belénk plántálni, hogy egy családnak a tagjaivá tegyen bennünket. A dicsőség Királya így lett eggyé velünk. Búcsú szavai beteljesednek: »Szeressétek egymást, amiképpen én szerettelek titeket« (Jn 15:12), amikor majd úgy szeretjük ezt a világot, ahogy Krisztus szerette, számunkra akkor lesz teljes Krisztus küldetése. Akkor a menny számára alkalmasak vagyunk, mert a menny már a szívünkben van”. (Ellen G. Whi te: Jézus élete. 547./old.) 

Akkor válunk alkalmassá a mennyre, ha úgy szeretjük a világot, ahogyan Krisztus szerette. Micsoda kijelentés ez arról, hogy mit jelent Jézus követőjének lenni! Jézus meghagyta követőinek: „amint én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást”. (Jn 13:34), /ÚRK/ 

Majd hozzáfűzte: „Arról ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást”. (Jn 13:35), /ÚRK/ 

A keresztény hitben központi szerepe van a szeretetnek, mert az Isten szeretet. (1Jn 4:8, 16.)  Aki pedig nem szeret, az nem ismerte meg Istent, mert Isten szeretet. (16) és mi ismerjük és hisszük azt a szeretetet, amellyel Isten szeret minket. Isten szeretet, és aki a szeretetben ma rad, az Istenben marad, és Isten is őbenne. /RÚF/

 Aki pedig állítja, hogy szereti Istent, annak a többi embert is szeretnie kell.  (1Jn 3:11). Mert ez az az üzenet, amelyet kezdettől fogva hallottatok, hogy szeressük egymást /RÚF/; 

(1Ján 4:20-21). Ha valaki azt mondja: „Szeretem Istent”, a testvérét viszont gyűlöli, az hazug, mert aki nem szereti a testvérét, akit lát, nem szeretheti Istent, akit nem lát. (21) Azt a parancsolatot is kaptuk tőle, hogy aki szereti Istent, szeresse a testvérét is. /RÚF/]. 

Péter apostol így bátorítja a keresztényeket: „Mindenek előtt pedig legyetek hajlandók az egymás iránti szeretetre; mert a szeretet sok vétket elfedez”. (1Pt 4:8);  

(1Thessz 3:12). titeket pedig az Úr gyarapítson és gazdagítson a szeretetben egymás iránt és mindenki iránt, ahogyan mi is szeretünk titeket. /RÚF/;

(Zsid 10:24). Ügyeljünk arra, hogy egymást szeretetre és jó cselekedetre buzdítsuk. /RÚF/)  

White idézet: Törekednünk kell követni példaképünket, hogy krisztusi lelkület bennünk lakozzon. A Megváltó nem azok között találtatott, akiket a világ felmagasztalt. Nem azok között időzött, akik a könnyű életet és a gyönyöröket keresték. Helyről helyre járva igyekezett jót tenni. Segített a rászorulóknak, megmentette az elveszetteket, fölemelte az elesetteket, megszabadította az embereket a rabigától, betegeket gyógyított, kedves szavaival vigasztalta a meg szomorodottakat és az összetört szívűeket. Tőlünk is ezt várja el. Induljunk el, igyekezzünk áldást szerezni a rászorulóknak, és vigasztalást a megszomorodottaknak. Minél inkább megosztjuk másokkal a krisztusi lelkületet, annál inkább feltárul előttünk a munka, amit végeznünk kell embertársaink érdekében. Így betelünk a veszendő lelkek iránti szeretettel és örömmel lépünk a mennyei Fenség lábnyomába. – Our High Calling, 180./old.

A törvény betöltése a szeretet

Nem lehet eléggé hangsúlyozni a szeretet és a törvény közötti kapcsolatot. A Szentírás szerint a szeretet a törvény betöltése.

 Pál azt tanítja, hogy „aki szereti a felebarátját, a törvényt betöltötte”. (Róm 13:8) Miután az apostol többet is felsorolt a Tízparancsolat utolsó hat pontja közül, kijelentette, hogy „ebben az igében van összefoglalva: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat”. (Róm 13:9), ÚRK Félreértést kizáróan mondja: „a törvénynek betöltése a szeretet” (Róm 13:10) „Mert az egész törvény ez egy igében teljesedik be: Szeresd felebarátodat, mint magadat” (Gal 5:14) – magyarázza Pál itt is. 

Mégis milyen az a szeretet, ami betölti a törvényt?

(Mt 23:23-24). Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert tizedet adtok a mentából, a kaporból és a köményből, de elhagytátok azt, ami a törvényben fontosabb: az igazságos ítéletet, az irgalmasságot és a hűséget; pedig ezeket kellene cselekedni, és azokat sem el hagyni. (24) Vak vezetők, kiszűritek a szúnyogot, a tevét pedig lenyelitek. /RÚF/ 

(Ézs 58:13-14).  Ha megtartóztatod szombaton lábadat, és nem űzöd kedvtelésedet szent napomon, és a szombatot gyönyörűségnek hívod, az Úr szent és dicsőséges napjának, és megszenteled azt, dolgaidat nem tevén, foglalkozást sem találván, hamis beszédet sem szólván: (14) Akkor gyönyörűséged lesz az Úrban; és én hordozlak a föld magaslatain, és azt mívelem, hogy Jákóbnak, atyádnak örökségével élj; mert az Úr szája szólt! /Károli/

Jézus az ítéletet, az irgalmat és a hitet nevezi a „törvény nehezebb dolgainak”. Konkrétan egy parancsolattal, a szombattal kapcsolatban azt látjuk a Szentírásban, hogy szervesen kötődik hozzá a szabadítás és az ítélet. 

(5Mózes 5:1-33). fejezetében a szombat parancsolata ahhoz kapcsolódik, hogy Isten kiszabadította Izraelt a szolgaságból. A szombat tehát nemcsak a teremtés emlékünnepe, hanem a szolgaságból és az elnyomatásból való szabadulásé is. Amikor az ember nem a saját kedvtelésére figyel, hanem gyönyörűségnek hívja a szombatot, gyönyörűsége lesz az Úrban (Ézs 58:13-14), akkor a hangsúly a másokért szeretetből, igazsággal végzett tettekre kerül – a jó cselekedetekre, az éhezők táplálására, a hajléktalanok elszállásolására.  

(Ézs 58:3 10). Miért böjtölünk – kérdik –, ha te meg sem látod, miért gyötörjük magunkat, ha nem akarsz tudni róla? De hiszen ti a böjti napokon is megtaláljátok kedvteléseteket, és az embereiteket mind munkára hajszoljátok. (4) Hiszen pörölve és veszekedve böjtöltök, sőt bűnösen, ököllel verekedve. Nem úgy böjtöltök, ahogyan ma illenék, nem úgy, hogy meghalljam hangotokat a magasságban. (5) Ilyen az a böjt, amely nekem tetszik? Ilyen az a nap, melyen az ember a lelkét gyötri? Ha lehajtja fejét, mint a káka, zsákruhát ölt, és hamut szór maga alá, azt nevezed böjtnek és az Úr kedves napjának? (6) Nekem az olyan böjt tetszik, amikor leoldod a jogtalanul fölrakott bilincseket, kibontod a járom köteleit, szabadon bocsátod az elnyomottakat, és összetörsz minden jármot! (7) Oszd meg kenyeredet az éhezővel, vidd be házadba a szegény hajléktalant, ha meztelen embert látsz, ruházd fel, és ne zárkózz el test véred elől! (8) Akkor eljön világosságod, mint a hajnalhasadás, és hamar beheged a sebed. Igazságod jár előtted, és az Úr dicsősége lesz mögötted. (9) Ha segítségül hívod az Urat, ő válaszol, ha kiáltasz, ezt mondja: Itt vagyok! Ha majd senkire sem raksz jármot, nem mutogatsz ujjal, és nem beszélsz álnokul, (10) ha falatodat megosztod az éhezővel, és jól tartod a nincstelent, akkor fölragyog a sötétben világosságod, és homályod olyan lesz, mint a déli napfény. /RÚF/ 

Mindezeknek a tanításoknak (és még másoknak) a fényében tehát aki szeretettel kívánja betölteni a törvényt, az ne csak az elkövetett bűnökre figyeljen, hanem arra is, amit elmulaszt megtenni. A szeretet a törvény betöltése, amihez nemcsak az tartozik hozzá, hogy az ember tartózkodik bűnök elkövetésétől, hanem a jó cselekedetek aktív végzése is – a szeretet cselekedeteié, amelyekkel hűségesen támogatja az igazság és a kegyelem ügyét. Az Istenhez való hűség többet jelent annál, hogy az ember nem szegi meg a törvény betű szerinti értelmét. 

White idézet: Ha Isten törvénye a szívünkbe van írva, akkor ez tiszta és szent életben fog megmutatkozni. Nem holt betű Isten törvénye, hanem lélek és élet, amely a képzelőerőt és a gondolatokat Krisztus iránti engedelmességre készteti. Amely szívbe a törvény van írva, azt gondosan megőrzik, mivel abból indul ki minden élet. Akik szeretik Jézust és megtartják parancsolatait, kerülnek mindent, amit később megbánnának, de ezt nem kényszerből, ha nem azért, mert ők tiszta példaképet követnek, és elutasítanak mindent, ami ellentétben áll a szívükben írt törvénnyel. Immár nem önmagukban bíznak, hanem bizalmukat Istenbe vetik, aki egyedül képes megóvni őket a bűntől és a szennytől. Tiszta légkör lengi őket körül, s így sem saját, sem mások lelkét nem fogják megrontani. Örömüket lelik abban, hogy igazságot cselekedjenek, szeressék az irgalmasságot, és alázatosan járjanak Isten előtt. – This Day with God, 146./old. 

Mindazoknak, akik a szombatot Krisztus teremtő és megváltó hatalmának jeleként fogadják el, örömük lesz benne. Krisztust látják általa, Őbenne gyönyörködnek. A szombat rávilágít a teremtés művére, mint hatalmas, megváltó erejének bizonyítékára. Az elveszített édeni békére emlékeztet, és az Üdvözítő által helyreállított békéről beszél. A természetben min den az Ő hívását ismétli: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterhel tettetek, és én megnyugosztlak titeket.” (Mt 11:28) – Jézus élete, 288-289./old.  

Törvény és kegyelem

Nem áll szemben egymással a törvény és a kegyelem, hanem más-más célt szolgálnak, Isten szeretetével és igazságával összhangban. Az ókori izraelitákat egészen zavarba ejtette volna, ha valóban éles ellentét lenne a törvény és a kegyelem között, hiszen tudták, hogy a törvényadással Isten éppen a hatalmas kegyelmét mutatta be. A környező népek szeszélyesnek és teljesen kiszámíthatatlannak hitték az „isteneiket”, nem tudhatták, mire vágynak, mi szolgálna az örömükre, a Biblia Istene azonban nagyon világosan kijelentette népének, hogy minek örül. Abban leli örömét, ami egész népe javára szolgál – egyéni leg és közösségileg.

A törvény azonban nem véd meg bennünket a bűntől és nem is változtathatja meg az ember szívét. Bűnösnek születtünk, ezért lelki szívátültetésre van szükségünk.

 (Jer 31:31-34). Eljön az az idő – így szól az Úr –, amikor új szövetséget kötök Izráel és Júda házával. (32) Nem olyan szövetséget, amilyet őseikkel kötöttem, amikor kézen fogva vezettem ki őket Egyiptom földjéről; mert ezt a szövetséget megszegték, pedig én voltam az Uruk – így szól az Úr. (33) Hanem ilyen lesz az a szövetség, amelyet Izráel házával fogok kötni, ha eljön az ideje – így szól az Úr –: Törvényemet beléjük helyezem, szívükbe írom be. Én Istenük leszek, ők pedig az én népem lesznek. (34) Akkor nem tanítja többé egyik ember a másikat, ember az embertársát arra, hogy ismerje meg az Urat, mert mindenki ismerni fog engem, kicsinyek és nagyok – így szól az Úr –, mert megbocsátom bűneiket, és nem gondolok többé vétkeikre. /RÚF/

(Ján 3:1-21). Volt a farizeusok között egy Nikodémus nevű ember, a zsidók egyik vezető embere. (2) Ő egy éjjel elment Jézushoz, és így szólt hozzá: Mester, tudjuk, hogy Istentől jöttél tanítóul, mert senki sem képes megtenni azokat a jeleket, amelyeket te teszel, csak ha Isten van vele. (3) Jézus így válaszolt: Bizony, bizony, mondom neked: ha valaki nem születik újonnan, nem láthatja meg az Isten országát. (4) Nikodémus ezt kérdezte tőle: Hogyan születhetik az ember, amikor vén? Bemehet anyja méhébe, és megszülethet ismét? (5) Jézus így felelt: Bizony, bizony, mondom neked, ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába. (6) Ami testtől született, test az, és ami Lélektől született, lélek az. (7) Ne csodálkozz, hogy ezt mondtam neked: Újonnan kell születnetek. (8) A szél fúj, amerre akar; hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön és hová megy: így van mindenki, aki a Lélektől született. (9) Nikodémus megkérdezte tőle: Hogyan történhet meg mindez? (10) Jézus így válaszolt: Te Izráel tanítója vagy, és ezt nem tudod? (11) Bizony, bizony, mondom neked: amit tudunk, azt szóljuk, és amit láttunk, arról teszünk bizonyságot, de nem fogadjátok el a mi bizonyságtételünket. (12) Ha a földi dolgokról szóltam nektek, és nem hisztek, akkor hogyan fogtok hinni, ha majd a mennyeiekről szólok nektek? (13) Nem ment fel a mennybe senki, csak az, aki a mennyből szállt le, az Emberfia. (14) És ahogyan Mózes fel emelte a kígyót a pusztában, úgy kell az Emberfiának is felemeltetnie, (15) hogy aki hisz, annak örök élete legyen őbenne. (16) Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. (17) Mert Isten nem azért küldte el a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön a világ általa. (18) Aki hisz őbenne, az nem jut ítéletre, aki pedig nem hisz, már ítélet alatt van, mert nem hitt Isten egyszülött Fiának nevében. (19) Az ítélet pedig az, hogy a világosság eljött a világba, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert a cselekedeteik gonoszak. (20) Mert aki rosszat cselekszik, gyűlöli a világosságot, és nem megy a világosságra, hogy le ne lepleződjenek a cselekedetei. (21) Aki pedig az igazságot cselekszi, a világosságra megy, hogy nyilvánvalóvá legyen cselekedeteiről, hogy Isten szerint cselekedte azokat. /RÚF/  

(Zsid 8:10) De ez lesz az a szövetség, amelyet Izráel házával ama napok múltán kötök – így szól az Úr. Törvényeimet elméjükbe adom, és szívükbe írom azokat, és Istenük leszek, ők pedig az én népemmé lesznek. /RÚF/ 

A Tízparancsolatot maga Isten írta fel a kőtáblákra (2Móz 31:18). Amikor befejezte Isten Mózessel való beszédét a Sínai-hegyen, átadta neki a bizonyság két tábláját, az Isten ujjával írt kőtáblákat. /RÚF/), de népe szívébe is be kellett írni. 

(Zsolt 37:30-31). Bölcsen beszél az igaz ember szája, és a nyelve igazat mond. (31) Isten törvénye van a szívében, nem ingadoznak léptei. /RÚF/] 

Ideális esetben Isten szeretetből fakadó törvénye nem külső dolog volna, hanem jellemünk szerves része. Egyedül Isten írhatja be a törvényt az ember szívébe, és ezt meg is ígérte szövetséges népének. 

A törvény megtartásával nem üdvözíthetjük magunkat, mert kegyelemből nyerünk megváltást, hit által, és ez nem tőlünk van, hanem Isten ajándéka.

(Ef 2:8). Hiszen kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka./RÚF/

 Nem azért tartjuk meg a törvényt, hogy ez által üdvözüljünk, hanem azért, mert már megváltást nyertünk! Nem azért tartjuk meg a törvényt, hogy elnyerjük Isten szeretetét, hanem azért, mert Ő szeret bennünket, mi pedig szeretni akarjuk Őt és az embereket is.

 (Jn 14:15). Ha szerettek engem, megtartjátok az én parancsolataimat /RÚF/) 

A törvény ugyanakkor megmutatja a bűnünket (Róm 3:20). Mert a törvény cselekedeteiből senki sem fog megigazulni őelőtte. Hiszen a törvényből csak a bűn felismerése adódik. /RÚF/;

 (Róm 7:7). Mit mondjunk tehát? A törvény bűn? Szó sincs róla! Viszont a bűnt nem ismerném, ha nem ismertem volna meg a törvény által, és a kívánságot sem ismerném, ha a törvény nem mondaná: „Ne kívánd!” /RÚF/; 

(Jak 1:22-25). Legyetek az igének cselekvői, ne csupán hallgatói, hogy be ne csapjátok magatokat. (23) Mert ha valaki csak hallgatója az igének, de nem cselekszi, olyan, mint az az ember, aki a tükörben nézi meg az arcát. (24) Megnézi ugyan magát, de elmegy, és nyomban el is felejti, hogy milyen volt. (25) De aki a szabadság tökéletes törvényébe tekint bele, és megmarad mellette, úgyhogy nem feledékeny hallgatója, hanem tevékeny megvalósítója: azt boldoggá teszi cselekedete. /RÚF/,

 Rámutat, hogy szükségünk van a Megváltóra (Gal 3:22-24). De az Írás mindenkit bűn alá rekesztett, hogy az ígéret a Jézus Krisztusba vetett hit alapján adassék azoknak, akik hisznek. (23) Mielőtt pedig eljött a hit, a törvény őrzött bennünket, egybezárva az eljövendő hit kinyilatkoztatásáig. (24) Tehát a törvény nevelőnk volt Krisztusig, hogy hit által igazuljunk meg. /RÚF/, 

Az élet legjobb útjaira vezet és kinyilatkoztatja Isten jellemét, ami a szeretet.  

White idézet: Főképpen két tévedésre kell ügyelniük Isten gyermekeinek, különösen azoknak, akik a kegyelemben újonnan vannak alapozva. 

Az első, már említett tévedés abban áll, hogy saját cselekedeteikre támaszkodnak, mindent megtesznek, hogy magukat Istennel összhangba hozzák. Aki a parancsolatok betartásával akar életszentségre eljutni, lehetetlent kísérel meg. Mindahhoz, amit az ember Krisztus nélkül tesz, bűn és önzés tapad. Egyedül a Krisztus kegyelmébe vetett hit képes bennünket megszentelni. 

 A másik, nem kevésbé veszedelmes tévhit az, hogy Krisztus felment bennünket Isten törvényének megtartása alól; miután – úgymond – hit által nyerhetjük el Krisztus kegyelmét, cselekedeteinknek egyáltalán semmi közük sincs a megváltásunkhoz. Gondoljátok azonban meg, hogy az engedelmesség nem csupán a parancsolatokhoz való alkalmazkodás, hanem a szeretet szolgálata… Ha gyökeret vert szívünkben ez a szeretet, ha átalakultunk Teremtőnk képmására, akkor teljesedik az újszövetség ígérete: „Adom az én törvényemet az ő szíveikbe, és az ő elméjükbe írom be azokat.” (Zsid 10:16) Ha a törvény szívünkbe van írva, vajon nem fog-e élő alapot ölteni életünkben? Az engedelmesség – a szeretet, hódolat és szolgálat – a tanítványság biztos jele… Ahelyett tehát, hogy a hit fel mentene bennünket a törvény alól, épp a hit, éspedig egyedül a hit az, amely Krisztus kegyelmének részeseivé, az engedelmességre képessé tesz bennünket. – Jézushoz vezető út, 59-60./old. 

A törvény szent, igaz és jó

 

A szeretet Isten törvényének az alapja, a törvény hangsúlyozásával a szeretetet hangsúlyozza. Jézus azért halt meg a bűnösök megmentése érdekében, hogy eleget tegyen a törvénynek, miközben nekünk kegyelmez. Így lehet igaz és a hívők megigazítója. 

(Róm 3:25-26). Őt rendelte Isten engesztelő áldozatul az ő vére által azoknak, akik hisznek. Ebben mutatta meg igazságát. A korábban elkövetett bűnöket ugyanis elengedte (26) türelmében, hogy e mostani időben megmutassa igazságát: mert ő igaz, és igazzá teszi azt is, aki Jézusban hisz. /RÚF/

 Micsoda szeretet! Következésképpen a törvényt nem érvényteleníti a megváltás folyamata, inkább még jobban megerősíti.

(Róm 6:1-3). Mit mondjunk tehát? Maradjunk a bűnben, hogy megnövekedjék a kegyelem? (2) Szó sincs róla! Akik meghaltunk a bűnnek, hogyan élhetnénk még benne? (3) Vagy nem tudjátok, hogy mi, akik Krisztus Jézusba kereszteltettünk, az ő halálába kereszteltettünk? /RÚF/  

(Róm 7:7-12). Mit mondjunk tehát? A törvény bűn? Szó sincs róla! Viszont a bűnt nem ismerném, ha nem ismertem volna meg a törvény által, és a kívánságot sem ismerném, ha a törvény nem mondaná: „Ne kívánd!” (8) De a bűn, kihasználva a parancsolatot, mindenféle kívánságot szült bennem. Mert a törvény nélkül halott a bűn. (9) Én törvény nélkül éltem egykor. Amikor azonban eljött a parancsolat, a bűn életre kelt, (10) én pedig meghaltam, és megértettem, hogy éppen az életre adott parancsolat lett halálommá. (11) Mert a bűn, ki használva a parancsolatot, megcsalt engem, és megölt általa. (12) A törvény tehát szent, a parancsolat is szent, igaz és jó. /RÚF/ 

Vannak, akik szerint a kegyelem és a megváltás eltörli a törvényt, Pál azonban világosan kifejti: ne gondoljuk, hogy ha megmaradunk a bűnben, a kegyelem egyre nagyobb lesz! Ellenkezőleg! Akik hit által Krisztusban vannak, „az ő halálába” keresztelkedtek meg (Róm 6:3), ezért úgy tekintenek magukra, mint akik meghaltak a bűnnek és már Krisztusban élnek. 

Isten törvénye nem bűn, hanem nyilvánvalóvá teszi számunkra (többek között), hogy mi számít bűnnek. Ezért van az, hogy „a törvény szent, a parancsolat szent, igaz és jó”. (Róm 7:12) Ez fedi fel minden másnál jobban, hogy milyen nagy szükségünk van a megváltásra és az üdvösségre, amit csak Jézus Krisztus által kaphatunk. Ezért nem tesszük „hiábavalóvá [a törvényt]… hit által… Sőt inkább a törvényt megerősítjük”. (Róm 3:31)  

Krisztus nem azért jött, hogy eltörölje a törvényt, hanem hogy betöltse a törvény és a próféták minden ígéretét. Ezért is jelentette ki: „míg az ég és a föld elmúlik, a törvényből egy jóta vagy egyetlen pontocska el nem múlik”. (Mt 5:18) 

Isten törvénye Isten szentségét jelképezi – tökéletes jellemét, szeretetét, igazságosságát, jóságát és igazságát. (3Móz 19:2) Szólj Izráel fiainak egész közösségéhez, és mondd meg ne kik: Szentek legyetek, mert én, az Úr, a ti Istenetek, szent vagyok. /RÚF/;

 (Zsolt 19:8-9). Az Úr törvénye tökéletes, felüdíti a lelket. Az Úr intő szava határozott, bölccsé teszi az együgyűt. (9) Az Úr rendelkezései helyesek, megörvendeztetik a szívet. Az Úr parancsolata világos, ragyogóvá teszi a szemet. /RÚF/; 

(Zsolt 119:142, 172). Igazságod örökké igaz, és törvényed maradandó. (172) Válaszoljon beszédedre nyelvem, mert minden parancsolatod igaz. /RÚF/

 Ezért fontos, hogy (2Móz 31:18) Amikor befejezte Isten Mózessel való beszédét a Sínai-hegyen, átadta neki a bizonyság két tábláját, az Isten ujjával írt kőtáblákat. /RÚF/ szerint a Tízparancsolatot Isten a saját ujjával írta a kőtáblákra. A kőbe vésett törvények Isten változatlan jellemét tanúsítják, valamint a szeretetben gyökerező erkölcsi uralmat. Ez a nagy küzdelem központi témája.  

White idézet: Krisztus megmutatta tanításaiban, hogy a Sínai-hegyen adott törvény alapelvei milyen messzehatóak. Életével szemléltette a törvényt, melynek alapelvei mindörökre az igaz élet mércéjét jelentik – azt a mércét, mely által minden lélek megítéltetik ama nagy napon, amikor ítélőszékek tétetnek le és könyvek nyittatnak meg. Krisztus azért jött, hogy minden igazságot betöltsön, és az emberiség fejeként bemutassa – a legkisebb részletig eleget téve Isten kívánalmainak –, hogy az ember is elvégezheti ugyanazt a munkát. Az embernek adott kegyelem mértéke alapján nem szükségszerű, hogy bárki is kimaradjon a mennyből… Amikor Isten Lelke feltárja az embernek a törvény valódi jelentőségét, változás megy végbe szívében. Dávid valós állapotának hűséges megjelentője, Náthán próféta Dávid elé tárta bűneit és segítségére volt azok elhagyásában. Dávid szelíden fogadta a tanácsot, és meg alázta magát Isten előtt. „Az Úrnak törvénye tökéletes, megeleveníti a lelket.” (Zsolt 19:8) – Szemelvények Ellen G. White írásaiból, 1. köt., 211-212./old. 

A szeretet a törvény betöltése

 

„Senkinek semmivel ne tartozzatok, hanem csak azzal, hogy egymást szeressétek; mert aki szereti a felebarátját, a törvényt betöltötte.” (Róm 13:8)

A szeretet a törvény betöltése, tehát vigyázzunk, nehogy úgy gondoljunk a törvényre, mint ami teljesen külön áll a szeretettől, és a szeretetre se gondoljunk úgy, mint ami nem kötődik a törvényhez! A Szentírásban a szeretet és a törvény együtt jár. A törvényadó Isten a szeretet, ebből következik, hogy törvénye a szeretet törvénye. Ellen G. White úgy fogalmazott, hogy a törvény Isten jellemét tükrözi. (Lásd Ellen G. White: Krisztus példázatai.)  

Isten törvénye nem elvont elvek gyűjteménye, a parancsolatai és rendelkezései valóban a jólétünket szolgálják, a maga teljességében a szeretet kifejezése, ahogyan Isten kinyilatkoztatta. 

Isten törvénye nem elvont elvekből áll, hanem kapcsolatot fejez ki. Ez határozottan látszik a Tízparancsolatban, amelynek alapvető elvei már az Éden kertjében is léteztek. A szeretet elveinek kellett irányítani az Isten és ember, valamint az emberek egymás közti kapcsolata it.

 (2Mózes 20:1-26). Akkor mondta el Isten mindezeket az igéket: (2) Én, az Úr vagyok a te Istened, aki kihoztalak téged Egyiptom földjéről, a szolgaság házából. (3) Ne legyen más istened rajtam kívül! (4) Ne csinálj magadnak semmiféle bálványszobrot azoknak a képmására, amik fenn az égben, lenn a földön vagy a föld alatt a vízben vannak. (5) Ne imádd és ne tiszteld azokat, mert én, az Úr, a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok! Megbüntetem az atyák bűnéért a fiakat is három, sőt négy nemzedéken át, ha gyűlölnek engem. (6) De irgalmasan bánok ezer nemzedéken át azokkal, akik szeretnek engem és megtartják parancsolataimat. (7) Ne mondd ki hiába Istenednek, az Úrnak a nevét, mert nem hagyja az Úr büntetés nélkül azt, aki hiába mondja ki a nevét! (8) Emlékezz meg a szombatnapról, és szenteld meg azt! (9) Hat napon át dolgozz, és végezd mindenféle munkádat! (10) De a hetedik nap az Úrnak a te Istenednek szombatja semmiféle munkát ne végezz azon se te, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálóleányod, se állatod, se a kapuidon belül tartózkodó jövevény. (11) Mert hat nap alatt alkotta meg az Úr az eget, a földet, a tengert és mindent, ami azokban van, a hetedik napon pedig megpihent. Azért megáldotta az Úr a szombatnapját, és megszentelte azt. (12) Tiszteld apádat és anyádat, hogy hosszú ideig élhess azon a földön, amelyet Istened, az Úr ad neked! (13) Ne ölj! (14) Ne paráználkodj! (15) Ne lopj! (16) Ne tanúskodj hamisan felebarátod ellen! (17) Ne kívánd felebarátod házát! Ne kívánd felebarátod feleségét, se szolgáját, se szolgálóleányát, se ökrét, se szamarát és semmit, ami a felebarátodé! (18) Az egész nép szemtanúja volt a mennydörgésnek és villámlásnak, a kürtzengésnek és a hegy füstölgésének. A nép, látva mindezt, remegni kezdett, és távolabbra húzódott. (19) És így szóltak Mózeshez: Te beszélj velünk, és mi hallgatni fogunk rád, de Isten ne beszéljen velünk, mert akkor meghalunk! (20) Mózes azonban így felelt a népnek: Ne féljetek, mert azért jött Isten, hogy próbára tegyen benneteket, és hogy őt féljétek mindig, és ne vétkezzetek! (21) A nép tehát távolabbra állt, Mózes viszont közelebb ment a sötét felhőhöz, ahol Isten volt. (22) Az Úr akkor azt mondta Mózesnek: Így szólj Izráel fiaihoz: Láttátok, hogy én az égből beszéltem veletek. (23) Ne készítsetek azért ezüstisteneket, aranyisteneket se készítsetek magatoknak! (24) Földből készíts nekem oltárt, és azon áldozd fel égőáldozatodat és békeáldozatodat, juhodat és marhádat. Elmegyek hozzád, és megáldalak minden szent helyen, ahol emlékezetessé teszem a nevemet. (25) Ha pedig kőből készítesz nekem oltárt, ne faragott kőből építsd, mert ha vésővel nyúlsz hozzá, megszentségteleníted. (26) Lépcsőkön se menj föl az oltáromhoz, hogy ki ne lássék közben a szemérmed! /RÚF/

A Mózes második könyve 20. fejezetében leírt Tízparancsolatot kőbe vésték, Izrael a szövetségi kapcsolat keretében kapta meg. A parancsolatokat az után írták le, hogy az Úr megszabadította népét Egyiptomból. A törvények alapja Isten szeretete és népének adott ígéretei voltak. 

(2Móz 6:7-8). Népemmé fogadlak titeket, én pedig Istenetek leszek, és megtudjátok, hogy én, az Úr vagyok a ti Istenetek, aki megszabadítalak benneteket az egyiptomi kényszermunkától. (8) Azután beviszlek benneteket arra a földre, amelyről megesküdtem, hogy Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak adom, és nektek adom majd azt örökségül. Én vagyok az Úr! /RÚF/;

 (3Móz 26:12). Köztetek járok, és Istenetek leszek, ti pedig az én népem lesztek. /RÚF/] A Tízparancsolat két táblája azt mutatja, hogy az embereknek az Istennel és egymással való jó kapcsolatát célozza. 

Az első négy parancsolat az emberek Istenhez fűződő kapcsolatát érinti, a többi hat pedig az emberek közötti kapcsolatra vonatkozik. Az Istennel és az emberekkel való kapcsolatunkat Isten törvényének kell szabályoznia.

A törvény két csoportja közvetlenül illeszkedik ahhoz, amit Jézus két nagy parancsolatnak nevezett: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből” (Mt 22:37); Vö.  (5Móz 6:5). Szeresd azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből! /RÚF/), és „Szeresd felebarátodat, mint magadat”. (Mt 22:39); Vö. (3Móz 19:18). Ne légy bosszúálló, se haragtartó néped fiaival szemben! Szeresd felebarátodat, mint magadat! Én vagyok az Úr! /RÚF/)  

Az első négy parancsolat arról szól, hogyan szeressük Istent egész lényünkkel, a következő hat pedig arról, hogy úgy szeressük a többieket, mint önmagunkat. Jézus világosan kifejez te, hogy a szeretet e két nagy parancsolata a törvény szerves része.    „E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták.” (Mt 22:40)  Isten egész törvénye tehát Isten szeretetében gyökerezik. Isten szeretete és törvénye elválaszthatatlan egymástól.

White idézet: Az Úr törvényét, mely a teremtésig nyúlik vissza, ebben a két fontos elvben foglalta össze: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és nagy parancsolat. A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat.” E kettőnél fontosabb parancs nincs. Ez a két fő elv magába foglal ja az első négy parancsot, rámutatva az ember Isten iránti kötelezettségére, de az utolsó hat parancsot is, mely az embernek embertársai iránti kötelességét írja elő. Az Úr a bűnbeesés után ezt a két elvet részletesebben is az ember elé tárta, úgy fogalmazva azt meg, hogy megfeleljen a bukott értelmes lényeknek. Azért volt szükség a részletezésre, mert az emberek értelmét elvakította a törvényszegés. – A Te Igéd igazság, 1. köt., 1104./old.  

Isten szereti az igazságot

A Szentírás kijelenti, hogy Isten szereti az igazságot és gyűlöli a gonoszságot  (Zsolt 33:5). Szereti az igaz ítéletet, az Úr szeretetével tele van a föld. /RÚF/; (Ézs 61:8). Mert én, az Úr, szeretem az igazságot, gyűlölöm a rablást és az álnokságot. Megadom munkájuk megérdemelt jutalmát, és örök szövetséget kötök velük. /RÚF/, mélységesen bántja az igazságtalanság, ami az áldozatok miatt jogos haragot vált ki belőle. Az Ó- és az Újszövetség egészében Isten szenvedélyesen szól az elnyomottak érdekében, miközben joggal haragszik az elnyomókra, a bántalmazókra.

(Zsoltár 82:1-8). Ászáf zsoltára. Isten ott áll az istenek gyűlésén, ítéletet tart az istenek fölött: (2) Meddig ítélkeztek álnokul, pártjukat fogva a bűnösöknek?! (3) Védelmezzétek a nincstelennek és az árvának a jogát, szolgáltassatok igazságot az elesettnek és szűkölködőnek! (4) Mentsétek meg a nincstelent és a szegényt, ragadjátok ki a bűnösök kezéből! (5) Nem tudnak és nem értenek semmit, sötétségben járnak, a föld alapjai mind ingadoznak. (6) Azt mondtam ugyan, istenek vagytok, a Felséges fiai mindnyájan, (7) mégis meg fogtok halni, mint a közemberek, és elhullotok, mint bármelyik főember. (8) Jöjj, Istenünk, légy bírája a földnek, mert minden nép a te örökséged! /RÚF/  

Sok kommentátor úgy érti, hogy ez a szakasz vonatkozik egyrészt a földi vezetőkre, akik felelősek a társadalmi igazságtalanságokért, másrészt arra is, amikor Isten megítéli a levegőbeli hatalmasságokat (az „isteneket”), akik korrupt földi bírók és uralkodók mögött áll nak (nyilván démoni erők). Konkrétan ezt a kérdést teszi fel a fejedelmeknek: „Meddig ítéltek még hamisan, és pártoljátok a gonoszokat” (Zsolt 82:2), ÚRK  

„Védelmezzétek a szegények és árvák jogát, szolgáltassatok igazságot a nyomorultnak és elnyomottnak! Mentsétek meg a szegényt és szűkölködőt, szabadítsátok ki a gonoszok kezéből!” (Zsolt 82:3-4), /ÚRK/ Az ószövetségi próféták itt és másutt is nagy hangon kiáltottak igazságért. A Szentírásnak ez nem csupán mellékes témája. Minden ótestamentumi prófétának ez a központi üzenete, mint ahogy annak is, amit Jézus mondott testi ittléte idején.

  Nem titok, hogy mit vár és kér Isten azoktól, akik állítólag szeretik és engedelmeskednek neki. Egészen világosan kijelentette: „Megmondta neked, ó, ember, hogy mi a jó, és mit kíván tőled az ÚR: csak azt, hogy igazságot cselekedjél, szeresd az irgalmasságot, és alázatosan járj Isteneddel”. (Mik 6:8), /ÚRK/

Az egész Szentírásban visszhangzik ez a gondolat. Jézus például ezt mondta: „Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok”. (Jn 13:35); 

(1Jn 4:8-16). Aki pedig nem szeret, az nem ismerte meg Istent, mert Isten szeretet. (9) Abban nyilvánult meg Isten irántunk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk őáltala. (10) Ez a szeretet, és nem az, hogy mi szeretjük Istent, hanem az, hogy ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért. (11) Szeretteim, ha így szeretett minket Isten, akkor mi is tartozunk azzal, hogy szeressük egymást. (12) Istent soha senki nem látta: ha szeretjük egymást, Isten lakik bennünk, és az ő szeretete lett teljessé bennünk. (13) Abból tudjuk, hogy benne maradunk, és ő mibennünk, hogy a maga Lelkéből adott nekünk. (14) És mi láttuk, és bizonyságot teszünk arról, hogy az Atya elküld te a Fiát a világ üdvözítőjéül. (15) Ha valaki vallja, hogy Jézus Isten Fia, abban megmarad Isten, ő pedig Istenben; (16) és mi ismerjük és hisszük azt a szeretetet, amellyel Isten szeret minket. Isten szeretet, és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és Isten is őbenne. /RÚF/

  White idézet: Krisztus azért jött a földre, hogy bemutassa, milyen tökéletessé válhat az ember, ha az isteni természettel részesül. Kegyelmének, együttérzésének és szeretetének bemutatásával a nagyság új dimenzióját tárta a világ elé. Új értelmezést adott az embernek Istenről. Mint az emberiség feje, leckéket adott az embernek az isteni kormányzásról, ami által feltárta az irgalom és igazság megbékülésének szentségét. Az irgalom és igazság meg békélése nem tűrte meg a bűnnel való kiegyezést, és nem hagyott figyelmen kívül egyetlen követelést sem az igazságot illetően. Mindkét isteni jellemvonás megfelelő helyére került. A kegyelem megbüntethette a bűnös, megátalkodott embert anélkül, hogy ezáltal lerombolta volna saját irgalmát vagy elvesztette volna együttérző jellegét. – Szemelvények Ellen G. White írásaiból, 1. köt., 260./old.

Két fő bűn

 

Jézus szerint az a két nagy parancsolat, hogy szeressük Istent és szeressük egymást. Ezek nek a megtartása érdekében áldozatokat kell hozni, amivel a gyakorlatban mutatjuk ki a szeretetet. Ezt jelenti Jézus lábnyomában járni.

Az a két nagy parancsolat, hogy szeressük Istent és szeressük egymást, de vajon mi a két fő bűn?

 (Zsolt 135:13-19) Uram, neved örökkévaló, Uram, téged fognak emlegetni nemzedékről nemzedékre. (14) Mert igazságot szolgáltat népének az Úr, és megkönyörül szolgáin. (15) A pogányok bálványai ezüstből és aranyból vannak, emberi kéz csinálmányai. (16) Van szájuk, de nem beszélnek, van szemük, de nem látnak, (17) van fülük, de nem hallanak, lehelet sincs szájukban. (18) Hozzájuk hasonlók lesznek készítőik és mindazok, akik bennük bíznak. (19) Izráel háza, áldjad az Urat! Áron háza, áldjad az Urat! /RÚF/

Az Ószövetség folyamatosan kiemeli az Isten iránti szeretet fontosságát. (5Móz 6:5). Szeresd azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből! /RÚF/) Itt meg kell említeni a bálványimádás nagy bűnét, ami éppen az ellentéte Isten szeretetének. 

(Zak 7:9-12). Ezt mondja a Seregek Ura: Igazságos ítéletet hozzatok, szeretettel és irgalmasan bánjatok egymással! (10) Az özvegyet és az árvát, a jövevényt és a nincstelent ne sanyargassátok, és ne tervezzetek egymás ellen magatokban semmi rosszat! (11) De ők nem akartak figyelni, sőt lázadozva hátat fordítottak, és bedugták fülüket, hogy ne halljanak. (12) Szívüket gyémántkeménnyé tették, hogy ne hallják a törvényt, sem azokat az igéket, amelyeket a Seregek Ura küldött lelke által a régebbi prófétákkal. Emiatt háborodott fel olyan nagyon a Seregek Ura. /RÚF/  

Istennek nemcsak a bálványimádás miatt gerjed fel a haragja, amire éppen a szeretet indítja, hanem azért is, ha népével rosszul bánnak – akár egyénileg, akár közösségileg. Haragot vált ki belőle az igazságtalanság, hiszen Ő a szeretet. 

Az egész Ószövetség kiemeli: a két nagy bűn mulasztás a két nagy parancsolattal kapcsolatban, hogy szeressük Istent és szeressük egymást. A két legnagyobb bűn a szeretet területén történő mulasztás. Röviden: nem tarthatjuk meg a parancsolatokat, ha nem szeretjük Istent és a többi embert.  

„Ha valaki azt mondja: »Szeretem Istent«, és gyűlöli a maga testvérét, hazug az, mert aki nem szereti a maga testvérét, akit lát, hogyan szeretheti Istent, akit nem lát? Azt a parancsolatot is kaptuk tőle, hogy aki szereti Istent, szeresse a maga testvérét is”. (1Jn 4:20) 

Két nagy parancsolat

 

„Ha valaki azt mondja: »Szeretem Istent«, és gyűlöli a maga testvérét, hazug az, mert aki nem szereti a maga testvérét, akit lát, hogyan szeretheti Istent, akit nem lát?” (1Jn 4:20) ÚRK

 A szeretet és az igazság együtt jár, elválaszthatatlan egymástól. Isten szereti az igazságot, ebből következően, ha szeretjük Istent, az igazságot is szeretni fogjuk.

Azzal kapcsolatban, hogy mit tehetünk egyénileg és közösségileg Isten szeretetének és igazságának bemutatásáért, jó arra összpontosítani, amit az Úr hagyott meg nekünk.

  (Mt 22:34-40). Amikor a farizeusok meghallották, hogy a szadduceusokat elhallgattatta, összegyűltek. (35) Egyikük pedig, egy törvénytudó, kísérteni akarta őt, és megkérdezte tőle: (36) Mester, melyik a nagy parancsolat a törvényben? (37) Jézus így válaszolt: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből.” (38) Ez az első és a nagy parancsolat. (39) A második hasonló ehhez: „Szeresd felebarátodat, mint magadat.” (40) E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták. /RÚF/

Jézus azt nevezte az első és nagy parancsolatnak, hogy „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből… Ehhez hasonló a második: Szeresd fele barátodat, mint magadat. E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták” (Mt 22:37-40), ÚRK. Az Ószövetségből vette az idézetet.  

(Mt 19:16-23). Odament hozzá valaki, és ezt kérdezte: Mester, mi jót tegyek, hogy örök életet nyerjek? (17) Ő pedig azt felelte neki: Miért kérdezel engem a jóról? Csak egy van, aki jó. Ha pedig be akarsz menni az életre, tartsd meg a parancsolatokat! (18) Az megkérdezte: Melyeket? Jézus így felelt: Ezeket: „Ne ölj, ne paráználkodj, ne lopj, ne tanúskodj hamisan, (19) tiszteld apádat és anyádat”, és „szeresd felebarátodat, mint magadat!” (20) Az ifjú erre ezt mondta: Ezt mind megtartottam, mi fogyatkozás van még bennem? (21) Jézus így válaszolt neki: Ha tökéletes akarsz lenni, menj el, add el vagyonodat, oszd szét a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyben; azután jöjj, és kövess engem! (22) Amikor hallotta az ifjú ezt a beszédet, szomorúan távozott, mert nagy vagyona volt. (23) Jézus pedig ezt mondta tanítványainak: Bizony mondom nektek, hogy gazdag ember nehezen megy majd be a mennyek országába. /RÚF/  

Mi történt itt? Miért így válaszolt Jézus? Mit tanulhatunk ezekből a találkozásokból, bármilyen pozícióban, élethelyzetben legyünk is?  

„Krisztus meghatározta az egyetlen feltételt, melynek alapján a főember tökéletes keresztény jellemet alakíthat ki. Szavai bölcsesség igéi voltak, bár komolynak és szigorúnak tűntek. A főember egyetlen reménye az üdvösségre az volt, hogy elfogadja azokat és engedelmeskedik. Magas állása, vagyona leplezetten rossz irányba befolyásolta jellemét. Ha ezeket ápolgatja, Isten helyét foglalják el érzelemvilágában. Akár keveset, akár sokat tart vissza Istentől, ez csökkenti erkölcsi erejét és teljesítőképességét. Teljesen le fogják kötni az evilági dolgok, azokat fogja dédelgetni, legyenek bármily bizonytalanok és értéktelenek”. (Ellen G. White: Jézus élete. 438./old.). 

 White idézet: A törvénytudó nem volt elégedett a farizeusok álláspontjával és eljárásaival. Azzal a szándékkal tanulmányozta az írásokat, hogy megfejtse igazi értelmüket. Életfontosságúnak tartotta a témát, és őszintén kérdezte: „Mit cselekedjem?” (Lk 10:25) Válaszában a törvény előírásaira vonatkozóan mellőzte az összes ceremoniális és rituális előírást. Ezeket nem értékelte, hanem azt a két hatalmas elvet említette, melytől függ az egész törvény és a próféták. Ez a válasz – mivel Krisztus megdicsérte – előnyös helyzetbe juttatta a Megváltót az írástudók előtt. A törvény magyarázója által tett kijelentés szentesítéséért nem ítélhették el. „Ezt cselekedd, és élsz” (Lk 10:28) – mondta Jézus. A törvényt isteni egységben tárta elő, ebben a leckében azt tanította, hogy nem lehetséges megtartani az egyik előírást és megszegni a másikat, mert ugyanaz az elv fűzi egybe az összeset. Az ember sorsát az egész törvény iránti engedelmesség határozza meg. A leghőbb szeretet Isten iránt és osztatlan szeretet az ember iránt – ezeknek az elveknek kell kifejezésre jutniuk az életben. – Jézus élete, 497-498./old.