Belsazár lakomája

 

Miután a médek és a babiloniak szövetséges seregei (Nabukodonozor apja vezetésével) le győzték Ninivét (Kr. e. 612), Babilon városa újból felemelkedett, olyan mértékben, amihez foghatót a nagy törvényadó, Hammurapi napjai óta nem tapasztalt. Nabukodonozor király dolgát már nem nehezítették az asszír támadások, így Babilon gazdagsága és befolyása annyira megnőtt, hogy a szomszédos népeknek nemigen volt más választása: ha vonakodva is, de el kellett fogadniuk fölényét. Babilon volt a világ királynője, és a prosperálni kívánó népek hűséget fogadtak neki.

Amennyire tudjuk, Nabukodonozor hívőként halt meg, megvallotta, hogy Dániel Istene minden nép jogos uralkodója. (Dán 4:31-34). Amikor eltelt ez az idő, én, Nebukadneccar, föltekintettem az égre, és értelmem visszatért. Áldottam a Felségest, dicsőítettem és magasztaltam az örökké élőt, mert az ő uralma örök uralom, és királysága megmarad nemzedékről nemzedékre. (32) A föld minden lakóját semminek tekinti, tetszése szerint bánik az ég seregével és a föld lakóival. Senki sem foghatja le a kezét, és senki sem mondhatja neki: Mit csinálsz? (33) Abban az időben értelmem visszatért, és királyi uralmamhoz méltóan vissza tért tündöklő dicsőségem is. Az udvari emberek és a főurak fölkerestek engem, visszahelyeztek királyságomba, és még nagyobb hatalomra jutottam. (34) Most azért én, Nebukadneccar, dicsérem, magasztalom és dicsőítem a mennyei Királyt, mert minden tette helyes, eljárása igazságos, és meg tudja alázni azokat, akik kevélyen élnek. /RÚF/ 

A következő történet, amiről Dániel beszámol, már Nabukodonozor utódjáról, Belsazárról szól.  

(Dániel 5:1-30). Bélsaccar király nagy lakomát rendezett ezer főrangú emberének, és az ezer emberrel együtt itta a bort. (2) A bor hatására megparancsolta Bélsaccar, hogy hozzák elő azokat az arany- és ezüstedényeket, amelyeket apja, Nebukadneccar hozott el a jeruzsálemi templomból. Azokból akart inni a király főrangú embereivel, feleségeivel és ágyasaival együtt. (3) Elő is hozták az aranyedényeket, amelyeket a jeruzsálemi templomból, az Isten házából hoztak el, és a király azokból ivott főrangú embereivel, feleségeivel és ágyasaival együtt. (4) Itták a bort, és közben dicsőítették az aranyból, ezüstből, rézből, vasból, fából és kőből csinált isteneket. (5) Egyszerre csak egy emberi kéz ujjai tűntek fel, és írni kezdtek a királyi palota festett falára, a lámpatartóval szemben; a király pedig nézte a kezet, ahogyan írt. (6) Közben a király arca elsápadt, gyötrő gondolatai támadtak, meggörnyedt a háta, és még a térdei is reszkettek. (7) A király hangosan kiáltozni kezdett, hogy vezessék eléje a varázslókat, a csillagjósokat és a jövendőmondókat. Azután így szólt a király a babiloni bölcsekhez: Bárki is legyen az, aki elolvassa ezt az írást, és meg tudja nekem magyarázni, az bíborba öltözhet, aranyláncot kap a nyakára, és rang szerint harmadik lesz az országom ban. (8) Akkor eljött a király valamennyi bölcse, de nem tudták az írást elolvasni és meg magyarázni a királynak. (9) Ekkor Bélsaccar király még jobban megrémült, arca elsápadt, és a főrangú emberek is tanácstalanok voltak. (10) Amikor azonban az anyakirálynő meg hallotta, min tanakodnak a király és főemberei, bement a mulatozókhoz, és ott így szólt a királyné: Király, örökké élj! Ne gyötörjenek téged gondolataid, és az arcod se legyen sápadt! (11) Van országodban egy férfi, akiben szent, isteni lélek van. Apád idejében őt úgy ismerték, mint akinek világos értelme van, és olyan a bölcsessége, akár az isteneké. Apád, Nebukadneccar király a mágusok, a varázslók, a csillagjósok és a jövendőmondók elöljárójává tette; igen, a te apád, ó, király! (12) Mert Dánielben, akit a király Baltazárnak nevezett el, rendkívüli lélek, tudás és értelem lakik, és képes arra, hogy megmagyarázza az álmokat, feltárja a titkokat és megfejtse a rejtett értelmű dolgokat. Most azért hívatni kell Dánielt, majd ő megadja a magyarázatot! (13) Dánielt ekkor a király elé vezették. A király így szólt Dánielhez: Te vagy az a Dániel, a zsidó foglyok egyike, akit apám, a király hozott ide Júdából? (14) Azt hallottam felőled, hogy isteni lélek, világos értelem és rendkívüli bölcsesség van benned. (15) Most vezették elém a bölcseket és a varázslókat, hogy olvassák el ezt az írást, és magyarázzák meg nekem, de ők nem tudták azt megmagyarázni. (16) Rólad azonban azt hallottam, hogy meg tudod magyarázni, ami magyarázatra szorul, és megtudod fejteni a rejtélyeket. Ha tehát most el tudod olvasni ezt az írást, és meg tudod nekem magyarázni, akkor bíborba öltözhetsz, aranyláncot kapsz a nyakadra, és rang szerint harmadik leszel országomban. (17) Dániel így válaszolt a királynak: Ajándékaidat tartsd meg, és adományaidat add másnak! De azért az írást elolvasom, és megmagyarázom neked, királyom. (18) Ó, király! A felséges Isten királyi uralmat, nagyságot, méltóságot és dicsőséget adott apádnak, Nebukadneccarnak. (19) Olyan nagy hatalmat adott neki, hogy remegtek és rettegtek tőle a különböző nyelvű népek és nemzetek. Megölte, akit akart, és életben hagyta, akit akart; fölemelte, akit akart, és megalázta, akit akart. (20) De amikor szíve fölfuvalkodott, és gőgösen megkeményedett, letaszították királyi trónjáról, és méltóságát elvették tőle. (21) Száműzték az emberek közül, és csak annyi értelme maradt, mint az állatoknak. A vad szamarak között tanyázott, füvet evett, mint az ökrök, és az ég harmatja áztatta testét, míg el nem ismerte, hogy az emberek királyságán a Felséges Isten uralkodik, és ő azt ülteti trónra, akit akar. (22) De te, Bélsaccar, aki a fia vagy, nem aláztad meg magadat, bár mindezt tudtad. (23) A menny Ura fölé helyezted magad, mert az ő házának edényeit hozták eléd, és te bort ittál azokból főrangú embereiddel, feleségeiddel és ágyasaiddal együtt, miközben dicsőítetted az ezüstből, aranyból, rézből, vasból, fából és kőből csinált isteneket, amelyek nem látnak, nem hallanak, és semmit sem tudnak. De azt az Istent, akinek a kezében van az életed és a sorsod, nem dicsőítetted. (24) Ezért küldte ő ezt a kezet, és íratta föl ezt az írást. (25) Az írás, amely oda van írva, így hangzik: mené mené tekél ú-parszín. (26) A szavak magyarázata pedig ez: A mené azt jelenti, hogy számba vette Isten királyságodat, és véget vet annak. (27) A tekél azt jelenti, hogy megmért téged mérlegen, és könnyűnek talált. (28) A perész azt jelenti, hogy felosztotta királyságodat, és a médeknek meg a perzsáknak adta. (29) Akkor Bélsaccar parancsára Dánielt bíborba öltöztették, nyakára aranyláncot tettek, és kihirdették, hogy rang szerint ő a harmadik az országban. (30) Még azon az éjszakán megölték Bélsaccart, a káldeusok királyát. /RÚF/

A történetnek talán a legszomorúbb, legtragikusabb része (Dán 5:22) verse. Dániel beszélt a királynak Nabukodonozor bukásáról és felemelkedéséről, majd ezt mondta neki: „És te, Belsazár, az ő fia, nem aláztad meg a szívedet, noha mindezt tudtad.” Vagyis alkalma volt megtudni, mi az igazság, talán saját szemével láthatta, mi történt Nabukodonozorral, mégis úgy döntött, hogy a történteket figyelmen kívül hagyva inkább arra az útra lép, ami elődeinek is annyi bajt okozott. 

 Amint egykor Nabukodonozor felállíttatta az aranyszobrot, úgy Belsazár is nyíltan dacolt Isten kijelentésével. A templomi szent edényeket közönséges célra használta, és ezzel valószínűleg azt akarta érzékeltetni, hogy Babilon leigázta a zsidókat, ezért kerültek a birtokába a zsidó istentisztelet szent tárgyai, vagyis ők továbbra is hatalmasabbak Istennél, aki meg jövendölte a hanyatlásukat.

Ez valóban tudatos ellenszegülés volt, pedig Belsazár látott sok bizonyítékot, ami bölcsebbé tehette volna. Elegendő információ állt a rendelkezésére ahhoz, hogy tisztában legyen az igazsággal, de a szívbeli állapotával volt a baj. Amikor az utolsó időben végső válságba kerül a világ, az emberek akkor is lehetőséget kapnak az igazság megismerésére, és a döntésüket ők is a szívükben hozzák meg, mint Belsazár.  

White idézet: Nabukodonozor unokájának, Belsazárnak ostobasága és gyengesége miatt a büszke Babilon csakhamar elbukott. Belsazár, aki már fiatalon részt kapott az uralkodásból, hatalmában büszkélkedett, és szívével a menny Istene ellen fordult. Sok lehetősége volt Isten akaratának megismerésére és annak megértésére, hogy kötelessége neki engedelmeskedni. Tudott arról, hogy nagyapját az Úr határozatából kiűzték az emberi társadalomból. Jól ismerte Nabukodonozor megtérése és csodálatos gyógyulása történetét is. De engedte, hogy az élvezetek szeretete és az öndicsőítés homályba borítsa azokat a tanulságokat, amelyeket soha nem lett volna szabad elfelejtenie. Kegyelemből kapott lehetőségeit eltékozolta, és nem igyekezett arra, hogy általuk jobban megismerje az igazságot. Amire Nabukodonozor végül kimondhatatlan szenvedés és megalázás árán eljutott, attól Belsazár közömbösen elfordult. – Próféták és királyok, 522./old.  

Nabukodonozor és Belsazár élete által az Úr a mai nemzedékeket szólítja meg. Komolyan kell vennünk azokat a tanulságokat, amelyekkel az akkori lázadó királyok szolgáltak. Ha Belsazár a nagyapja életéből levonta volna a tanulságokat, nemcsak az országát tarthatta volna meg, hanem az életét is. Viszont figyelmen kívül hagyta a kapott leckéket, és tovább lázadt Isten ellen, sőt, olyan bűnöket követett el, amelyekért a nagyapja meg lett dorgálva és büntetve. Gőgösen felmagasztalta magát, ezért háznépével utolérte Isten ítélete. Legnagyobb bűne az volt, hogy bár a menny világosságot adott neki, mégsem volt hajlandó az igazság útján járni. – Signs of the Times, 1891. július 20. 

Végidő képei: Ninive lakosai

Jónásnak határozott üzenetet kellett hirdetnie Ninive lakosainak. „Elindult Jónás, és bement a városba egynapi járásra, és így kiáltott: Még negyven nap, és elpusztul Ninive”. (Jón 3:4), ÚRK)

(Jón 3:5-10). Ninive lakosai azonban hittek Istennek, böjtöt hirdettek, és zsákruhát öltött a város apraja-nagyja. (6) Amikor ez a hír eljutott Ninive királyához, fölkelt a trónjáról, levetette magáról díszruháját, zsákruhát öltött magára, és hamuba ült. (7) Azután kihirdették Ninivében a király és a főemberek parancsára: Az emberek és állatok, a marhák és juhok semmit meg ne kóstoljanak, ne legeljenek, vizet se igyanak! (8) Öltsön zsákruhát ember és állat, kiáltsanak teljes erővel Istenhez, térjen meg mindenki a maga gonosz útjáról, és hagyjon fel erőszakos tetteivel! (9) Ki tudja, talán felénk fordul és megszán az Isten, megfékezi izzó haragját, és nem veszünk el! (10) Amikor Isten látta, amit tettek, és hogy mindenki megtért a maga gonosz útjáról, megbánta Isten, hogy pusztulásba akarta dönteni őket, és nem tette meg. /RÚF/ 

Igen, megtért az egész város, és a megjövendölt végzet nem következett be, legalábbis akkor nem. „Az ítélet elhárult. Izráel Istene felmagasztaltatott és megdicsőült az egész pogány világban, törvényét pedig tisztelték. Ninive csak hosszú évekkel később lett a környező népek zsákmánya, amikor büszke gőgjében elfeledkezett Istenről”. (Ellen G. White: Próféták és királyok. 170./old.)  

Számíthatunk hasonlóra az utolsó napokban, amikor a végső üzenet hangzik a bűnbe süllyedt világnak? Igen és nem. Vagyis világszerte mindenütt lesznek sokan, akik hallgatnak a szóra: „Fussatok ki belőle én népem, hogy ne legyetek részesek az ő bűneiben, és nekapjatok az ő csapásaiból”. (Jel 18:4) Az egész világon mindenütt lesznek, akik kiállnak, és a fenevaddal dacolva „megtartják az Isten parancsolatait és a Jézus hitét”. (Jel 14:12) Ninive egykori lakóihoz hasonlóan ők is megmenekülnek az ítélettől, ami az elveszetteket sújtja.

Viszont vannak feltételes próféciák is, mint amilyen a Ninive pusztulását hirdető üzenet volt: elpusztul, ha az emberek nem fordulnak el gonoszságuktól. (Jer 18:7-10). Meg történik, hogy kimondom egy népről vagy országról, hogy kigyomlálom, lerombolom és elpusztítom. (8) De ha megtér gonoszságából az a nép, amelyről beszéltem, akkor én is meg bánom, hogy veszedelmet akartam zúdítani rá. (9) Megtörténik, hogy megígérem egy népnek vagy egy országnak, hogy felépítem és elplántálom. (10) De ha azt műveli, amit rossznak látok, és nem hallgat a szavamra, akkor megbánom, hogy jót akartam vele tenni. /RÚF/ 

Csakhogy nem minden prófécia feltételhez kötött. Vannak olyanok is, amelyek az emberek reakcióitól függetlenül teljesednek. Krisztus első és második adventjének messiási próféciái, a fenevad bélyege, a csapások, a végidei üldözés – ezek egyike sem feltételes, bekövetkeznek, bármit is tesznek az emberek. Az emberek tettei, döntései azt határozzák meg, hogy a próféták által előre elmondott végső események idején ők melyik oldalra kerülnek. 

White idézet: Isten végtelenül türelmes. Elcsodálkozunk ezen a hosszútűrésen, ha arra gondolunk, hogy állandóan megsértjük szent parancsolatait. A mindenható Atya fékezi saját magát, de kétségkívül meg fogja büntetni a gonoszokat, akik olyan vakmerően dacolnak a Tízparancsolat jogos követelményeivel.

 Isten próbaidőt ad az embernek; de türelmének is van határa, és büntetése elkerülhetetlen. Az Úr hosszú ideig elnéző az emberekkel és a városokkal. Irgalmasan figyelmeztet, hogy a menny haragjától megmentse őket. De eljön az idő, amikor már nem hallgatja meg az irgalomért könyörgőket, és elpusztítja az igazság világosságát állandóan visszautasító lázadókat, mert könyörületes velük és azokkal is, akiket példájukkal befolyásolnának. – Próféták és királyok, 276./old.

A végidő képei: Jónás próféta

Különösen sokatmondóak a Krisztus visszatérése előtti utolsó nemzedék számára. Jónás próféta könyve rövid, de felettébb nagy a hatása. Bizonyos tekintetben sok hívő magára ismerhet a vonakodó prófétában. A történet tartalmazza jövőbeli események felhangjait.

(Mt 12:38-42). Akkor újra megszólította őt néhány írástudó és farizeus: Mester, jelt akarunk látni tőled. (39) Ő pedig így válaszolt nekik: Ez a gonosz és parázna nemzedék jelt követel, de nem adatik neki más jel, csak Jónás próféta jele. (40) Mert ahogyan Jónás három nap és három éjjel volt a hal gyomrában, úgy lesz az Emberfia is a föld belsejében három nap és három éjjel. (41) Ninive lakói feltámadnak majd az ítéletkor ezzel a nemzedékkel együtt, és elítélik ezt a nemzedéket, mert ők megtértek Jónás prédikálására; de íme, nagyobb van itt Jónásnál! (42) Dél királynője feltámad majd az ítéletkor ezzel a nemzedékkel együtt, és el ítéli ezt a nemzedéket, mert ő a föld végső határáról is eljött, hogy meghallgassa Salamon bölcsességét; de íme, nagyobb van itt Salamonnál! /RÚF/ 

Jézus kijelentette, hogy Ő nagyobb Jónásnál. Tudta, ha a világunkba jön, az a keresztet jelenti számára, mégis eljött, hogy „megkeresse és megtartsa, ami elveszett”. (Lk 19:10) Jónás három napot töltött a nagy hal belsejében – a saját bűnei miatt. Jézus három napot töltött a sírban a mi bűneink miatt. Erre volt szükség az elveszettek megmentéséhez.  

Ma vonakodó prófétának nevezzük Jónást, aki nem akart Ninivébe menni. Emberi nézőpontból érthető is: az asszírok birodalma brutális volt. Falfestményeik tele vannak szörnyűségeket ábrázoló jelenetekkel, a leigázott népeket elképzelhetetlenül kegyetlen módszerek kel gyilkolták le. Ugyan ki akarná vállalni annak következményeit, hogy a fővárosukban prédikál a bűnbánatról?  

A történet egy fontos pontja talán előre mutat a végidei maradék mozgalomra: amikor Jónástól megkérdezik, hogy ki ő, ezt feleli: „Héber vagyok, és az Urat, az egek Istenét félem, aki a tengert és a szárazföldet teremtette”. (Jón 1:9), /ÚRK/ Szavai emlékeztetnek az első angyal üzenetére. (Jel 14:7). és hatalmas hangon így szólt: Féljétek az Istent, és adjatok neki dicsőséget, mert eljött ítéletének órája; imádjátok azt, aki teremtette a mennyet és a földet, a tengert és a vizek forrásait! /RÚF/ Azt emelte ki, hogy az Úr teremtette „a tengert és a szárazföldet”, vagyis rámutatott: Ő a Teremtő. Ezért kell imádnunk Őt, és az imádat kérdésének szerepe központi a végidei események során. 

Nekünk is népszerűtlen üzenetet kell hirdetnünk a lelki Babilonban. Amikor azt mondjuk a világnak: „Fussatok ki belőle, én népem” (Jel 18:4), kifejezzük, hogy meg kell térniük. Az ilyen üzenet szinte mindig haragot vált ki sokakból, még ha a lehető legkedvesebben mondjuk is. Vajon ki az közülünk, aki nem találkozott még negatív, sőt ellenséges reakcióval, amikor bizonyságot tett? Ez egyszerűen együtt jár a „feladattal”. 

White idézet: Ma is szól ez a tanítás Isten szolgáinak. A nagyvárosoknak ma éppolyan szükségük van az igaz Isten tulajdonságainak és szándékainak megismerésére, mint annak idején volt a niniveieknek. Krisztus követeinek meg kell ismertetniük az emberekkel a szem elől tévesztett nemesebb világot. A Szentírás tanítása szerint csak az a város marad meg, amelynek építője és alkotója Isten. A hit szemével az ember megláthatja a menny küszöbét, amelyet eláraszt az Atya dicsősége. Az Úr Jézus munkálkodó szolgái által szólítja fel az embert, hogy megszentelt vágyakozással törekedjen a soha el nem múló örökségre. Buzdítja, hogy gyűjtsön kincset Isten trónjánál. – Próféták és királyok, 274./old. 

Jónás magatartása arról árulkodik, hogy többre értékelte saját hírnevét, mint a bűnös város ban élő lelkeket. Attól félt, hogy hazug prófétának fogják minősíteni. Isten megszánta a megtérő népet, és ez „igen rossznak látszék Jónás előtt, és megharaguvék”. Kérdőre vonta az Urat: „Avagy nem ez vala-é az én mondásom, mikor még az én hazámban valék? Azért siettem, hogy Tarsisba futnék, mert tudtam, hogy te irgalmas és kegyelmes Isten vagy, nagy türelmű és nagy irgalmasságú és a gonosz miatt is bánkódó.” 

Amikor látta, hogy irgalmában az Úr megszánja a várost, mely romlott cselekedetekkel gyalázta a Mindenhatót, Jónásnak együtt kellett volna munkálkodnia az irgalmas isteni tervvel. Csakhogy ő szem elől tévesztette a nép érdekeit. Ismét saját érzelmeinek engedett, ezért nem töltötte el szomorúsággal az a gondolat, hogy ilyen sok ember pusztulna el, ha nem kapna jóra vezető tanítást. Úgy érezte, inkább a halált választja, mintsem hogy úgy él jen, hogy közben lássa megmenekülni a városlakókat, ezért felkiáltott: „Most azért, Uram, vedd el, kérlek, az én lelkemet éntőlem, mert jobb meghalnom, mintsem élnem!” – Advent Review and Sabbath Herald, 1906. október 18.

„És lőn az Úrnak szava Jónáshoz: Kelj fel, menj Ninivébe, a nagyvárosba, és kiálts ellene, mert gonoszságuk felhatolt elémbe!” A próféta kétségbe vonta az isteni elhívás bölcs voltát. Úgy gondolta, hogy semmi értelme sincs ilyen üzenetet hirdetni abban a büszke városban. Arról viszont megfeledkezett, hogy Isten, akinek szolgált, mindentudó és mindenható. Miközben tétovázott, Sátán a csüggedés érzésével környékezte meg, és „felkele Jónás, hogy Tarsisba szaladna”. Talált egy hajót, „és megadván a hajóbért, beszálla abba, hogy Tarsisba menne”.

Jónás nehéz feladatot kapott, viszont ha kételyek nélkül engedelmeskedett volna, akkor bőséges áldásban részesül. Az Úr azonban mégsem hagyta el Jónást elkeseredésében. Próbákon és gondviselésének furcsa eseményein keresztül vezette el oda, hogy újjáéledjen a menny iránti bizalma. – From Splendor to Shadow, 144./old. 

Nimród és Ninive

Nimród (király) Noé dédunokája, hatalmas vadász. Gyakran őt tekintik Bábel tornya építőjének. Nimródot, aki hatalmaskodni kezdett a Földön. Országa először a babilóniai Bábelben volt, amit aztán Asszíria vidékére is kiterjesztett. (Wikipédia) 

„Khús nemzé Nimródot is; ez kezde hatalmassá lenni a földön. Ez hatalmas vadász vala az Úr előtt, azért mondják: Hatalmas vadász az Úr előtt, mint Nimród.

Az ő birodalmának kezdete volt Bábel, Erekh, Akkád, és Kálnéh a Sineár földén. E földről ment aztán Assiriába, és építé Ninivét, Rekhoboth városát, és Kaláht. És Reszent Ninivé között és Kaláh között: ez az a nagy város.” (1Móz 10:8-12)

Isten az emberiség ideális otthonául teremtette meg az Édent. Amint behatolt a bűn, nem volt más választása, ki kellett küldenie az embert a kertből, az élet fájától, legalábbis egy előre. Az embereknek a kerten kívül keményen kell dolgozniuk a létfenntartásért. Az élet keményebb lett – fájdalmak között, arcunk verejtékével kell megélnünk. 

(1Móz 3:16-19). Az asszonynak ezt mondta: Igen megnövelem terhességed fájdalmát, fájdalommal szülöd gyermeked. Vágyakozni fogsz férjed után, ő pedig uralkodni fog rajtad. (17) Az embernek pedig ezt mondta: Mivel hallgattál feleséged szavára, és ettél arról a fáról, amelyről meg parancsoltam, hogy ne egyél, legyen a föld átkozott miattad, fáradsággal élj belőle egész életedben! (18) Tövist és bogáncsot hajtson neked, és a mező növényét egyed! (19) Arcod verejtékével egyed a kenyeret, míg visszatérsz a földbe, mert abból vétettél! Bizony por vagy, és vissza fogsz térni a porba! /RÚF/

 Ősszüleink bíztak abban, hogy az igaz Király biztosítja nekik az utat vissza a kertbe. Áldozatokat vittek az Éden kapujához, hűségesen várták a megváltást, amit Isten már kezdettől fogva felajánlott a bűnössé lett világnak. „Az Édenkert a földön maradt hosszú idővel azután is, hogy gyönyörű ösvényeiről Isten elűzte őket… Ádám és fiai ide jöttek istentiszteletre. Itt fogadták meg újólag, hogy engedelmeskedni fognak a törvénynek, amelynek megszegése miatt kellett az Édent elhagyniuk. Amikor a bűn özöne elárasztotta a világot, és az embert gonoszsága miatt özönvíz pusztította el, az a kéz, amely az Édent ültette, elvitte azt a földről. A végső helyreállításkor azonban, amikor Isten »új eget és új földet« (Jel 21:1) teremt, dicsőbb díszbe fogja az Édent öltöztetni, mint amilyen kezdetben volt”. (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. 36./old.)

Mások inkább az újkeletű problémák emberi „megoldásain” dolgoztak. Láthatjuk városállamok születését, ahol igyekeztek egyszerűbbé tenni az életet, és talán megpróbálták vissza szerezni, ami az Édenben elveszett. 

 (1Móz 10:1-12). Ezek a leszármazottai Nóé fiainak, Sémnek, Hámnak és Jáfetnek, akiknek az özönvíz után születtek fiaik. (2) Jáfet fiai: Gómer, Mágóg, Mádaj, Jáván, Túbal, Mesek és Tírász. (3) Gómer fiai: Askenáz, Rífat és Tógarmá. (4) Jáván fiai: Elísá, Tarsís, Kittím és 2 Dódáním. (5) Ezektől ágaztak szét országaikba a szigetlakó népek, mindegyik a maga nyelve alapján, nemzetségeik és népeik szerint. (6) Hám fiai: Kús, Micrajim, Pút és Kánaán. (7) Kús fiai: Szebá, Havílá, Szabtá, Ramá és Szabteká. Ramá fiai: Sába és Dedán. (8) Kús nemzette Nimródot. Ez kezdett hatalmaskodni a földön. (9) Hatalmas vadász volt ő az Úr előtt. Ezért mondják: Hatalmas vadász az Úr előtt, mint Nimród. (10) Országa először Bábelben, Erekben, Akkádban és Kalnéban, Sineár földjén volt. (11) Arról a földről ment Assúrba, és építette Ninivét, Rehóbót-Írt, Kelahot (12) és Reszent, ezt a nagy várost Ninive és Kelah között. /RÚF/

Nimródról olvasva némelyek arra következtetnek, hogy nagyszerű hős volt, a pogány mitológiai alakokhoz hasonló diadalmas vezér. Ám a Bibliában az áll rávonatkozóan, hogy „hatalmassá kezdett lenni a földön” és „Hatalmas vadász az Úr előtt” (1Móz 10:8-9), ÚRK, csakhogy ez nem dicséret. Nimród a saját megítélése szerint volt nagy, és az Istennel való szembefordulására utal az, hogy „az Úr előtt”. Ezek a versek arról tanúskodnak, hogy terjedt az Isten elleni lázadás, ami végső soron mindaddig fennmarad, amíg egy nap Isten örökre el nem törli.  

White idézet: Ma is szól ez a tanítás az Úr szolgáinak. A nagy városoknak ma éppen olyan szükségük van az igaz Isten tulajdonságainak és szándékainak megismerésére, mint annak idején a niniveieknek. Krisztus követeinek meg kell ismertetniük az emberekkel a szem elől tévesztett, nemesebb világot. A Szentírás tanítása szerint csak az a város marad meg, melynek építője és alkotója Isten. A hit szemével az ember megláthatja a menny küszöbét, amelyet elborít az Atya dicsősége. Az Úr Jézus munkálkodó szolgái által szólítja fel az embere ket, hogy megszentelt vágyakozással törekedjenek a soha el nem múló örökségre. Arra buzdít, hogy Isten trónjánál gyűjtsenek kincset… 

 Isten végtelenül türelmes. Elcsodálkozunk ezen a hosszútűrésen, ha arra gondolunk, hogy állandóan megsértjük szent parancsolatait. A mindenható Isten most még fékezi magát, de kétségkívül meg fogja büntetni a gonoszokat, akik vakmerően dacolnak a Tízparancsolat jogos követelményeivel.

 Isten próbaidőt ad az embernek; de türelmének is van határa, és büntetése elkerülhetetlen. Az Úr hosszú ideig elnéző az emberekkel és a városokkal. Irgalmában figyelmeztet, hogy a menny haragjától megmentse őket. De eljön az idő, amikor már nem hallgatja meg az irgalomért könyörgőket, és elpusztítja az igazság világosságát állandóan visszautasító lázadókat, mert könyörületes velük és azokkal is, akiket befolyásolnának példájukkal. – Próféták és királyok, 274, 276./old.  

Hóseás parázna felesége

Az volt a legfurcsább feladat, amit Isten Hóseástól kért, hogy szánt szándékkal parázna nőt vegyen feleségül! Hóseás által meg akarta értetni velünk az Ő nézőpontjából, hogy milyen fájdalmat okoz neki az emberi bűn és lázadás. Isten szeretettel választotta feleségéül Izraelt, aki többször is megcsalta, Ő azonban meglepő módon mégis visszafogadta, helyreállította a kapcsolatát vele.

(Hós 1:2). Amikor az Úr szólni kezdett Hóseáshoz, ezt mondta Hóseásnak az Úr: Menj, végy feleségül egy parázna nőt, és legyenek gyermekeid a paráznától, mert rútul paráználkodik ez az ország, hátat fordít az Úrnak. /RÚF/ 

 (Hós 3:1). Ezt mondta nekem az Úr: Szeresd csak tovább azt az asszonyt, aki más szeretője és házasságtörő, ahogyan az Úr szereti Izráel fiait, bár más istenekhez fordulnak, és szeretik a mazsolás süteményt. /RÚF/ 

 (Jel 17:1-2). Odajött hozzám az egyik a hét angyal közül, akiknél a hét pohár volt, és így szólított meg engem: Jöjj, megmutatom neked a nagy parázna büntetését, aki a nagy vizek mellett ül, (2) akivel paráználkodtak a föld királyai, és paráznaságának borától megrészegedtek a föld lakói. /RÚF/ 

 (Jel 18:1-4). Ezek után láttam, hogy egy másik angyal leszállt a mennyből: nagy hatalma volt, és dicsősége beragyogta a földet. (2) És ezt kiáltotta erős hangon: Elesett, elesett a nagy Babilon, amely ördögök lakóhelyévé lett, és minden tisztátalan lélek, minden tisztátalan madár és minden tisztátalan és utálatos állat rejtekhelyévé lett. (3) Mert féktelen paráznaságának borából ivott minden nemzet, vele paráználkodtak a föld királyai, és eldőzsölt javaiból gazdagodtak meg a föld kereskedői. (4) Hallottam, hogy egy másik hang szól az égből: Menjetek ki belőle, én népem, hogy ne legyetek részesek bűneiben, és hogy a rámért csapások ne érjenek titeket; /RÚF/ 

A Bibliából kitűnik, hogy az ószövetségi Izrael által elkövetett bűnök nagy részébe Krisztus újszövetségi egyháza is beleesik. Isten szövetséges népe a fogság előtt kirívóan elfordult az Úrtól, amikor saját köreikbe bevitték a környező népek bálványimádó szokásait. „Konstantint aggasztotta az Arius tanai hatására egyre szélesedő egyházi szakadás, ezért összehívta a niceai zsinatot, sőt maga is közbeavatkozott” (Christopher A. Hall: „How Arianism Almost Won”, Christianity Today. 2008.) Isten népe mindkét esetben eltért az Úrral való kapcsolatától, hogy az érzékelt problémákra „megoldásokat” találjon. 

Isten szóválasztása nyilvánvalóvá teszi: nemcsak arra akar rávezetni bennünket, hogy rosszat tettünk, hanem arra is, amilyen érzést ez kivált benne. Akit megcsalt a házastársa, talán kezdi megérteni, hogy mennyire elszomorítja a mennyet Krisztus iránti hűtlenségünk. Hóseás történetének talán az a legelképesztőbb része, hogy a próféta milyen messze elment hűtlen felesége visszaszerzéséért. 

 Amikor az emberiséget hívó utolsó kiáltásra gondolunk, hogy fussanak ki Babilonból, érdemes megjegyezni: Isten a saját népét hívja, nem idegeneket! Jól ismeri, szereti őket. Még amikor a világ a legnehezebb órája felé tart, Isten akkor is felkínálja a megváltást, amit saját vére árán szerzett meg. Krisztus keresztje mutatja leginkább, mennyire meg akarja menteni tévútra tért népét.

White idézet: Hóseás szimbolikus nyelvezettel tárta a tíz törzs elé, hogy Isten minden bűnbánó és földi egyházával egyesülő embert részesíteni akar azokban az áldásokban, amelyeket Izrael akkor kapott, amikor még hűséges volt hozzá az ígéret földjén. Az Úr ezt mondta Izraelről, aki iránt irgalmat akart tanúsítani: „Azért most én csábítom őt: elvezetem a pusztába, és szívére beszélek. Azután adom vissza szőlőjét, és az Ákór völgyét a reménység kapujává teszem. Ott majd úgy felel nekem, mint ifjúsága idején, mint akkor, amikor kijött Egyiptom földjéről. Azon a napon férjednek fogsz hívni – így szól az Úr –, és nem hívsz többé Baálnak. Kiveszem szájából a Baálok nevét, nem emlegetik többé nevüket.” (Hós 2:16 19) 

A föld történelmének utolsó napjaiban Isten megújítja szövetségét azzal a néppel, amely parancsolatait megtartja: „Azon a napon szövetséget kötök javukra a mezei vadakkal, az égi madarakkal és a földön csúszómászó állatokkal. Kiirtom az íjat, a kardot és a háborút az országból, és biztonságban élhetnek. Eljegyezlek magamnak örökre, eljegyezlek magamnak az igazság és a törvény, a szeretet és az irgalom ajándékával. Eljegyezlek magamnak a hit ajándékával, és megismered az Urat. Azon a napon meghallgatom – így szól az Úr –, meg hallgatom az eget, az meghallgatja a földet, a föld is meghallgatja a gabonát, a mustot és az olajat, azok pedig meghallgatják Jezréelt. Mert bevetem vele a földet, és akit »nincs irgalom«-nak hívnak, ahhoz irgalmas leszek, a »nem népem«-nek ezt mondom: Népem vagy, ő pedig ezt mondja: Én Istenem!” (Hós 2:17-22) – Próféták és királyok, 298-299./old. 

Pilátus önkéntelen bizonyságtétele

János újból és újból feljegyzi: a vallási vezetők megkísérelték elfogni Jézust, hogy kihallgassák és halálra ítéljék. János evangéliumának egyik témája, amit gyakran Jézus jelent ki, hogy még nem jött el az Ő ideje vagy órája – ami alatt a keresztre feszítése idejét értette.

 (Jn 2:4). Mire Jézus azt mondta: Vajon énrám tartozik ez, vagy terád, asszony? Nem jött még el az én órám. /RÚF/; (Jn 7:6, 8, 30). Jézus pedig így szólt hozzájuk: Az én időm még nincs itt, nektek azonban minden idő alkalmas. (8) Ti menjetek fel az ünnepre, én erre az ünnepre még nem megyek fel, mert az én időm még nem jött el. (30) El akarták fogni tehát, de senki sem vetette rá a kezét, mert még nem jött el az ő órája. /RÚF/; (Jn 12:7, 23, 27). Jézus erre így szólt: Hagyd őt, hiszen a temetésem napjára szánta; (23) Jézus így válaszolt nekik: Eljött az óra, hogy megdicsőíttessék az Emberfia. (27) Most megrendült az én lelkem. Kérjem azt: Atyám, ments meg ettől az órától engem? De hiszen éppen ezért az óráért jöttem! /RÚF/; (Jn 13:1). Közeledett a páska ünnepe, és Jézus tudta, hogy eljött az ő órája, amelyben át kell mennie e világból az Atyához. Szerette övéit e világban, szerette őket mindvégig. /RÚF/; (Jn 17:1). Miután ezeket mondta Jézus, tekintetét az égre emelve így szólt: Atyám, eljött az óra: dicsőítsd meg a te Fiadat, hogy a Fiú is megdicsőítsen téged /RÚF/

Ekkor azonban eljött az óra. Jézust elfogták a Gecsemáné kertben, először Annás, azután Kajafás, a főpap elé vitték, majd pedig kétszer is Pilátus elé.

 János számos szemtanúra hivatkozott, különböző rendű és rangú emberekre, hogy igazolják: Jézus a Krisztus. Ezek után Pilátust, a Jézust kihallgató kormányzót is idézi, ami azért különösen fontos, mert Pilátus római volt, ráadásul kormányzó és bíró, míg az eddigi tanúk többsége zsidó átlagember volt. 

(Jn.8:38). Pilátus ezt kérdezte tőle: Mi az igazság? Miután ezt mondta, ismét kiment a zsidókhoz, és így szólt hozzájuk: Én nem találok benne semmiféle bűnt. /RÚF/  

(Jn 19:4-22). Pilátus ismét kiment, és így szólt hozzájuk: Íme, kihozom őt nektek. Tudjátok meg, hogy semmiféle bűnt nem találok benne. (5) Ekkor kijött Jézus, rajta volt a töviskorona és a bíbor ruha. Pilátus így szólt hozzájuk: Íme, az ember! (6) Amint meglátták Jézust a főpapok és a szolgák, így kiáltoztak: Feszítsd meg, feszítsd meg! Pilátus pedig ezt mondta nekik: Vegyétek át ti, és feszítsétek meg, mert én nem találom bűnösnek. (7) A zsidók így válaszoltak neki: Nekünk törvényünk van, és a törvény szerint meg kell halnia, mert Isten Fiává tette magát. (8) Amikor Pilátus ezt meghallotta, még nagyobb félelem szállta meg. (9) Ismét bement a helytartóságra, és megkérdezte Jézust: Honnan való vagy te? De Jézus nem felelt neki. (10) Pilátus ekkor így szólt hozzá: Nekem nem felelsz? Nem tudod, hogy hatalmam van arra, hogy szabadon bocsássalak, de hatalmam van arra is, hogy megfeszíttesselek? (11) Jézus így válaszolt: Semmi hatalmad nem volna rajtam, ha felülről nem adatott volna neked: ezért annak, aki engem átadott neked, nagyobb a bűne. (12) Ettől fogva Pilátus igyekezett őt szabadon bocsátani, de a zsidók így kiáltoztak: Ha ezt szabadon bocsátod, nem vagy a császár barátja: aki királlyá teszi magát, az ellene szegül a császárnak. (13) Amikor Pilátus meghallotta ezeket a szavakat, kihozatta Jézust, és a bírói székbe ült azon a helyen, amelyet Kövezett-udvarnak, héberül pedig Gabbatának neveztek. (14) A páskaünnep előkészületi napja volt, délfelé járt az idő. Pilátus így szólt a zsidókhoz: Íme, a ti királyotok! (15) Azok pedig felkiáltottak: Vidd el, vidd el, feszítsd meg! Pilátus ezt mondta nekik: A ti királyotokat feszítsem meg? A főpapok így válaszoltak: Nem királyunk van, hanem császárunk! (16) Ekkor kiszolgáltatta őt nekik, hogy megfeszítsék. (17) Ő pedig maga vitte a keresztet, és kiért az úgynevezett Koponya-helyhez, amelyet héberül Golgotának neveznek. (18) Ott megfeszítették őt, és vele másik kettőt, jobbról és balról, középen pedig Jézust. (19) Pilátus feliratot is készíttetett, és rátétette a keresztre. Ez volt ráírva: A NÁZÁRETI JÉZUS, A ZSIDÓK KIRÁLYA. (20) A zsidók közül sokan olvasták ezt a feliratot, amely héberül, latinul és görögül volt írva, ugyanis közel volt a városhoz az a hely, ahol megfeszítették Jézust. (21) A zsidók főpapjai akkor szóltak Pilátusnak: Ne azt írd: A zsidók királya, hanem ahogyan ő mondta: A zsidók királya vagyok. (22) Pilátus így válaszolt: Amit megírtam, megírtam. /RÚF/ 

Jézust pénteken kora reggel vitték Pilátus elé (Jn 18:28). Jézust Kajafástól a helytartóságra vitték. Kora reggel volt. Akik vitték, maguk nem mentek be a helytartóságra, hogy ne legyenek tisztátalanokká, hanem megehessék a páskavacsorát. /RÚF/), aki hamar el akarta ítélni, de Jézus magatartása felkeltette a figyelmét. Alaposan kikérdezte, és hallotta a válaszát: „Én azért születtem, és azért jöttem e világra, hogy bizonyságot tegyek az igazságról. Mindaz, aki az igazságból való, hallgat az én szómra.” (Jn 18:37.)

A kormányzó ugyan végül halálra ítélte Jézust, de háromszor is kijelentette, hogy ártatlannak találja (Jn 18:38); (Jn 19:4, 6), a kereszt fölé pedig ezt a feliratot tetette: „A NÁZÁRETI JÉZUS, A ZSIDÓK KIRÁLYA” (Jn 19:19.), ezzel zárta le a bizonyságtételét Jézusról. Tanúsította az ártatlanságát, de halálra ítélte!

 Pilátus előtt állt maga az Igazság – a tömeg nyomásának engedve mégis halálra ítélte Jézust! Tragikus példája ez annak, hogy mi történik, ha az ember nem hallgat arra, ami a lelkiismerete és a szíve szerint helyes!

„Pilátus pedig látván, hogy semmi sem használ, hanem még nagyobb háborúság támad, vizet vevén, megmosá kezeit a sokaság előtt, mondván: Ártatlan vagyok ez igaz embernek vérétől; ti lássátok.” (Mt 27:24.) Pilátus félelemmel és önmaga kárhoztatásával tekintett az Üdvözítőre. A reá szegeződő arcok hatalmas tengerében egyedül Krisztus arca fejezett ki lelki békességet. Feje körül úgy látszott, mintha halvány világosság fénylett volna. Pilátus azt mondotta szívében: Ez a Jézus valóban Isten. A sokasághoz fordult és kijelentette: Ártatlan vagyok a vérétől. Fogjátok és feszítsétek ti meg. Jegyezzétek meg azonban ti, papok és főemberek, hogy én igaz embernek jelentettem ki őt. Az az Isten, akit ő Atyjának mondott, ítéljen meg benneteket és nem én, azért, amit ma tettetek. Azután Jézushoz fordult, és ezt mondta neki: Bocsáss meg nekem azért, hogy nem tudtalak megmenteni téged. Miután pedig újra megkorbácsoltatta Jézust, átadta Őt, hogy feszítsék keresztre. – Jézus élete, 738./old.  

 

Jézus és a samáriai asszony

 

Jézus azért indult el Júdeából Galileába, hogy elkerülje a konfrontációt. A két terület között Samárián át vezetett a legrövidebb út, de nem csak erre lehetett menni. A vallás szigorú irányzatát követő zsidók a kerülő úton, kelet felé, Pereán át mentek. Jézus azonban a küldetése miatt vette az irányt Samária felé.

Jákób kutja éppen Sikem mellett volt, az asszony pedig, nagyjából másfél kilométerre onnan, Sikárban élt. Míg Jézus tanítványai bementek a városba, hogy élelmet vegyenek, Ő leült a kút mellé, de nem tudott hűs vizet meríteni. Amikor az asszony megérkezett, hogy vizet húzzon, Jézus inni kért tőle. 

Amikor az asszony meglepődött azon, hogy zsidó létére szívességet kér egy samaritánustól, Jézus azonnal a lényegre tért: „Ha ismernéd az Isten ajándékát, és hogy ki az, aki ezt mondja neked: »Adj innom!«, te kértél volna tőle, és ő adott volna neked élő vizet”. (Jn 4:10, ÚRK) 

 Az asszony így érdeklődött: „Uram, nincs mivel merítened, és a kút mély: hol vennéd tehát az élő vizet?” (Jn 4:11) Jézus rámutatott (egy kétes múltú samáriai asszony előtt) arra a természetfeletti, lelki igazságra, amit éppen hallania és megértenie kellett. Alapjában véve mondta: szüksége van a megtérés tapasztalatára.

Az élethez szükség van vízre, az ember nem létezhet nélküle, és a víz remek hasonlat az örök életre. Ezért mondta Jézus: „aki pedig abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert az a víz, amelyet én adok, örök életre buzgó víz forrása lesz benne”. (Jn 4:14, ÚRK)  

Az asszony fényes nappal rejtőzködött, talán azért, hogy ne kelljen találkoznia más nőkkel, akik kora reggel vagy este mentek vízért, amikor hűvösebb volt. Ugyan miért éppen a déli forróságban indult ilyen messze a vízért? Mindenesetre a Jézussal való találkozás örökre megváltoztatta az életét.  

A nő így felelt, amikor Jézus az élő vizet ajánlotta neki: „add nékem azt a vizet, hogy meg ne szomjúhozzam, és ne jöjjek ide meríteni” (Jn 4:15)! Úgy okoskodott, hogy ha kapna ilyen vizet Jézustól, nem kellene többé a kúthoz járnia, így kisebb volna a másokkal való találkozás kockázata. Meglepő, milyen gyorsan váltott a beszélgetés témája arról, hogy Jézus inni kért az asszonytól oda, amikor a nő kért vizet Jézustól. 

Jn 4:16. Jézus így szólt hozzá: Menj el, hívd a férjedet, és jöjj vissza! /RÚF/  Jézus hirtelen témát vált, amikor azt mondja az asszonynak, hogy hívja a férjét, majd jöjjenek együtt vissza. Miért ez a gyors fordulat? A nő tettei arról árulkodtak, hogy igyekezett kerülni az embereket, Jézus pedig a szívébe látott. Szembe kellett néznie a helyzetével, ha gyógyulni akart. „Mielőtt ez a lélek elfogadhatta az ajándékot, amelyet Jézus adni vágyott, rá kellett vezetnie, hogy felismerje bűneit és Megváltóját.” (Ellen G. White: Jézus élete.

A zsidók és samaritánusok közti gyűlölet… meggátolta az asszonyt abban, hogy szívességet ajánljon fel Jézusnak, a Megváltó viszont kereste a kulcsot szívéhez, és isteni szeretettől vezérelt tapintattal kért, nem pedig ajánlott szívességet. Ha felajánlja a segítségét, lehet, hogy az asszony visszautasítja, a bizalom azonban bizalmat ébreszt”. (Ellen G. White: Jézus élete.)  

Kik voltak a samaritánusok?

Izrael északi országát az asszírok elfoglalták Kr. e. 722-ben, és a politikai stabilitás megteremtése érdekében a leigázott terület lakosságát szétszórták a birodalom különböző részeibe, az északi királyság területére pedig más népeket telepítettek be, belőlük lettek a samaritánusok. Ők a judaizmus általuk gyakorolt formáját követték.

Viszont a kapcsolat nem volt jó közöttük és a zsidók között. A samaritánusok például küzdöttek az ellen, hogy a Babilonból visszatérő zsidók újjáépítsék a templomot. Idő közben felépítették a saját templomukat a Garizim hegyén, amit azután Kr. e. 128-ban a zsidó fejedelem, Hyrcanus János leromboltatott.

 Krisztus idejében tovább folyt az ellenségeskedés. Amennyire csak lehetett, a zsidók elkerülték Samáriát. Talán kereskedtek egymással, de minden más kapcsolat tabunak számított. A zsidók nem kértek kölcsönt a samaritánusoktól, sőt még szívességet sem fogadtak el tőlük. Ezen a háttéren beszéli el János azt a történetet, amikor Jézus találkozott a samaritánus asszonnyal, majd pedig Sikár városának lakóival.

(Ján 4 3-9) (3) elhagyta Júdeát, és elment ismét Galileába. (4) Samárián kellett pedig átmennie, (5) és így jutott el Samária egyik városához, amelynek Sikár volt a neve. Ez közel volt ahhoz a birtokhoz, amelyet Jákób adott fiának, Józsefnek.(6) Ott volt Jákób forrása. Jézus az úttól elfáradva leült a forrásnál; az idő délfelé járt.(7) Egy samáriai asszony jött vizet meríteni. Jézus így szólt hozzá: Adj innom!(8) Tanítványai ugyanis elmentek a városba, hogy ennivalót vegyenek.(9) A samáriai asszony ezt mondta: Hogyan? Te zsidó létedre tőlem kérsz inni, mikor én samáriai vagyok? Mert a zsidók nem érintkeztek a samáriaiakkal.

White idézet: A templom újjáépítésére vállalkozó zsidók közelében laktak a samaritánusok, akik a tíz törzs Samáriában és Galileában hagyott tagjai és az asszír tartományokból való telepesek közötti házasságokból származó pogányok voltak. Később állították, hogy az igaz Istent imádják, de szívükben és szokásaikban bálványimádók maradtak…  

Helyreállítási munkák idején derült ki, hogy a samaritánusok „Júda és Benjámin ellenségei”. Miután meghallották, hogy „a fogságból hazatértek templomot építenek Izráel Istenének, az Úrnak”, „elmentek Zerubbabelhoz, meg a családfőkhöz, és azt mondták nekik”, hogy részt szeretnének ők is venni a templomépítésben. „Hadd építsünk veletek együtt – ajánlották –, mert mi is a ti Istenetekhez folyamodunk, ahogyan ti, és neki áldozunk Észar Haddón asszír király idejétől fogva, aki idehozott bennünket.” De kívánságukat nem teljesítették. „Nem építhettek velünk együtt templomot a mi Istenünknek – mondták a zsidó vezetők –, hanem mi magunk akarjuk azt felépíteni Izráel Istenének, az Úrnak, ahogyan megparancsolta nekünk Círus király, Perzsia királya.” (Ezsdr 4:1-3) …

 Ha a zsidó vezetők elfogadják a felkínált segítséget, ajtót nyitnak a bálványimádás előtt. Felismerték, hogy a samaritánusok nem őszinték, és tudták, hogy az a segítség, amit ezekkel az emberekkel kötött szövetség útján kaphatnak, nem mérhető össze azzal az áldással, amelyre Jahve világos parancsai követése nyomán számíthatnak. – Próféták és királyok, 567-568./old.

Ördögök valóban léteznek

Biblia szerint az Ördög, Sátán valóságos személy csak láthatatlanok számunkra. Ő „a világ uralkodója”, egy olyan teremtmény, aki gonosszá vált, és fellázadt Isten ellen.

 (Ján 14:30) Már nem sokat beszélek veletek, mert eljön e világ fejedelme, bár felettem nincs hatalma. (Efézus 6:11-12) Öltsétek magatokra Isten fegyverzetét, hogy megállhassatok az ördög mesterkedéseivel szemben. Mert mi nem test és vér ellen harcolunk, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak. 

Szembe kell szállnunk a hatalmas, befolyásos emberekkel, akik a vita Sátán felőli oldalán állnak; de szembe kell szállnunk a gonoszság láthatatlan közegeivel is. Találjon az Úr bennünket a helyes állásponton.

Sátán Krisztus személyes ellensége. Ő a kezdeményezője és vezetője minden lázadásnak mennyen és földön. Dühe egyre növekedik – nem is képzeljük, milyen hatalmas. Ha szemünk megnyílhatna, hogy lássuk a gonosz angyalok tevékenységét azok körül, akik nem állnak résen, és biztonságban érzik magukat, kevésbé nyugodtak lennénk. Minden pillanatban gonosz angyalok járnak nyomunkban. Senki se csodálkozik, ha gonosz emberek Sátán sugallatait követik. De amíg gondolataink őrizetlenül csapongnak, mit sem tartva láthatatlan ügynökeitől, azok új területeket szállnak meg, s jeleket, csodákat tesznek előttünk.  (Bizonyságtételek 1. kötet) 

A Biblia ezt mondja: "Az ördögök is hisznek és rettegnek" (Jak 2:19). Azonban ez nem hit. Ahol nem csak Isten szavában való hitet, hanem iránta való engedelmességet is találhatunk, ahol egyedül érette ver, érette dobog a szív, csakis ott van igaz hit, oly hit, amely a szeretet által munkálkodik és a szívet megtisztítja. Egyedül ilyen hit alakítja át a szívet Isten képmására.

Hatalma van arra, hogy az emberek elé hozza elhunyt barátaik képét. Az utánzat tökéletes. Csodálatos világossággal adja vissza az emberek ismerős tekintetét, szavait, hangsúlyát. Sokakat vigasztal az a tudat, hogy szeretteik a menny áldásainak örvendenek, és anélkül, hogy gyanítanák a veszélyt, hallgatnak a félrevezető lelkekre és az ördögök tanításaira.

A gonosz angyalok harcolnak a lelkekért és Isten angyalai ellenük állnak. A harc keményen folyik. Gonosz angyalok tolongnak a lelkek körül s mérgező befolyásukkal rontják a légkört, tompítják az értelmet. Szent angyalok aggódva figyelik ezeket a lelkeket s arra várnak, hogy Sátán seregét visszaverhessék. De a jó angyaloknak nem feladatuk, hogy befolyásolják az ember értelmi világát az egyén akarata ellenére.

Sátán ügynökei vették birtokukba az embereket. Isten lakóhelyévé teremtett emberi testek démonok lakóhelyévé lettek. Érzékeiket, idegeiket és szerveiket természetfölötti lények a leghitványabb vágyak kielégítésére késztették. Az embereket gonoszok légiói vették birtokukba, és arckifejezésükre a démonok nyomták rá bélyegüket. ( A nagy orvos lábnyomán)

A Biblia a következő kifejezésekkel tárja fel:

Sátán, jelentése "ellenálló" (Jób 1:6-7) Történt egy napon, hogy az istenfiak megjelentek, és megálltak az Úr előtt. Velük együtt megjelent a Sátán is. Az Úr megkérdezte a Sátánt: Honnan jössz? A Sátán ezt felelte az Úrnak: A földön barangoltam, ott jártam-keltem. /REV/

Ördög,  "rágalmazó" (Jelenések 12:9)És levettetett a hatalmas sárkány, az ősi kígyó, akit ördögnek és Sátánnak hívnak, aki megtéveszti az egész földkerekséget; levettetett a földre, és vele együtt angyalai is levettettek./REV/

Kígyó,  a "megtévesztő"  (2Kor 11:3) Félek azonban, hogy amint a kígyó megcsalta Évát ravaszságával, úgy tántorodnak el a ti gondolataitok is a Krisztus iránti őszinte és tiszta hűségtől.

Kísértő (Máté 4:3) Ekkor odament hozzá a kísértő, és ezt mondta: Ha Isten Fia vagy, mondd, hogy ezek a kövek változzanak kenyérré!

Hazug (János 8:44).Ti atyátoktól, az ördögtől valók vagytok, és atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Embergyilkos volt kezdettől fogva, és nem állt meg az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor a hazugságot szólja, a magáéból szól, mert hazug, és a hazugság atyja.

Belzebub (Mát 10:25) Elég a tanítványnak, ha olyan mint a mestere, és a szolga mint az ő Ura. Ha a házigazdát Belzebubnak hívták, mennyivel inkább az ő házanépét?!

Gonosz angyalok (Zsolt 78:49) Rájok bocsátá haragjának tüzét, mérgét, búsulását és a szorongatást: a gonosz angyalok seregét.

Démonok (Ézsa. 23:1) hanem pusztai vadak tanyáznak ott, és baglyokkal telnek meg házaik. Struccok laknak majd ott, és démonok szökdelnek ott.

Láthatatlan lények

Az angyalok szolgálatát és küldetésük jelentőségét jobban meg kell értenünk, mint eddig. Gondoljunk arra, hogy Isten minden őszinte gyermeke mennyei lények segítségét élvezi. A világosság és erő láthatatlan seregei szolgálatkészen veszik körül a Föld szelídeit és alázatosait, akik hisznek ígéreteiben, és azokra igényt is tartanak. Kérubok és szeráfok, valamint erős angyalfejedelmek állnak Isten jobbján. (Zsid. 1:14) Vajon ezek nem mind szolgáló lelkek? Azokért küldettek szolgálatra, akik örökölni fogják az üdvösséget.

A mennyet a földdel titokzatos, láthatatlan létra köti össze; ennek alsó vége a földben gyökerezik, legfelsőbb foka azonban az Örökkévaló trónját érinti. Ezen a fényesen ragyogó létrán állandóan fel-alá járnak az angyalok, és fölviszik az Atyához a szegények és nyomorgók sóhaját, és hoznak le áldást, reményt és bátorítást az embereknek. A világosság ezen angyalai mennyei légkörrel veszik körül a lelkeket, és fennkölt magaslatokra juttatják őket. Testi szemeinkkel nem láthatjuk lényüket. Mennyei dolgok csak lelki szemekkel ismerhetők fel. Mennyei hangok harmóniáit csak lelki fülünk foghatja fel. (Az apostolok története)

 Láthatatlan lények figyelik az emberek minden szavát és tettét. Minden üzleti tárgyalásnak, minden istentiszteletnek több résztvevője van, mint amennyit szemünkkel látunk. A mennyei lények néha félrehúzzák a láthatatlan világot eltakaró függönyt, hogy figyelmünket a rohanó, nyüzsgő életről tetteink és szavaink láthatatlan tanúira irányítsák. ( Krisztus példázatai)

Nem értjük kellőképen a láthatatlan lények közti küzdelmet – a hű és gonosz angyalok között dúló harcot. A jó és gonosz angyalok minden emberért tusát vívnak. Ez nem játék-küzdelem. Nem játék-harcnak vagyunk részesei. A legerősebb ellenséggel kell szembenéznünk, s rajtunk múlik, ki lesz a győztes. Hitünket ott. kell megtalálnunk, ahol az első tanítványok. „Együtt, egy szívvel, lélekkel, állhatatosan imádkoztak.” „És lőn nagy hirtelenséggel az égből mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése, és eltelé az egész házat, ahol ültek… Eltelének mindnyájan Szentlélekkel.” (Cselekedet 1:14; 2:2, 4) (Bizonyságtételek 7. kötet)

Mivelhogy nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra; mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók. (2Kor 4:18)

Történetek: a bűn és a szenvedés viszonya

 (Jn 9:1-41). Amikor Jézus tovább ment, meglátott egy születése óta vak embert. (2) Tanítványai megkérdezték tőle: Mester, ki vétkezett? Ez vagy a szülei, hogy vakon született? (3) Jézus így válaszolt: Nem ő vétkezett, nem is a szülei, hanem azért van ez így, hogy nyilvánvalóvá legyenek rajta Isten cselekedetei. (4) Nekünk, amíg nappal van, annak a cselekedeteit kell végeznünk, aki elküldött engem. Mert eljön az éjszaka, amikor senki sem munkálkodhat. (5) Amíg a világban vagyok, a világ világossága vagyok. (6) Ezt mondta, és a földre köpött, sarat csinált a nyállal, és rákente a sarat a vakon született ember szemeire, (7) majd így szólt hozzá: Menj el, mosakodj meg a Siloám tavában – ami azt jelenti: küldött. Az pedig elment, megmosakodott, és már látott, amikor visszatért. (8) A szomszédok pedig és azok, akik látták azelőtt, hogy koldus volt, így szóltak: Nem ő az, aki itt szokott ülni és koldulni? (9) Egyesek azt mondták, hogy ő az, mások pedig azt, hogy nem, csak hasonlít hozzá. De ő kijelentette: Én vagyok az. (10) Erre ezt kérdezték tőle: Akkor hogyan nyílt meg a szemed? (11) Ő így válaszolt: Az az ember, akit Jézusnak hívnak, sarat csinált, rákente a szemeimre, és azt mondta nekem: Menj a Siloámhoz, és mosakodj meg! Elmentem tehát, megmosakod tam, és most látok. (12) Megkérdezték tőle: Hol van az az ember? Nem tudom – felelte. (13) Ezt az embert, aki nemrég még vak volt, a farizeusok elé vezették. (14) Az a nap pedig szombat volt, amelyen Jézus a sarat csinálta, és megnyitotta annak az embernek a szemét. (15) A farizeusok is megkérdezték tőle, hogyan jött meg a látása. Ő ezt mondta nekik: Sarat tett a szemeimre, aztán megmosakodtam, és most látok. (16) Erre a farizeusok közül néhányan ezt mondták: Nem Istentől való ez az ember, mert nem tartja meg a szombatot. Mások így szóltak: Hogyan tehetne bűnös ember ilyen jeleket? És meghasonlás támadt köztük. (17) Ezért ismét a vakhoz fordultak: Te mit mondasz róla? Hiszen a te szemedet nyitotta meg. Ő ezt felelte: Próféta. (18) A zsidók azonban nem hitték el róla, hogy vak volt és megjött a látása, amíg oda nem hívták a szüleit, (19) és meg nem kérdezték tőlük: A ti fiatok ez, akiről azt állítjátok, hogy vakon született? Akkor hogyan lehetséges, hogy most lát? (20) Szülei pedig így válaszoltak: Azt tudjuk, hogy ez a mi fiunk, és vakon született, (21) de hogy most mi módon lát, azt nem tudjuk, és hogy ki nyitotta meg a szemét, azt sem tudjuk. Tőle kérdezzétek meg, nagykorú már, majd ő beszél önmagáról. (22) Ezt azért mondták a szülei, mert féltek a zsidóktól, mivel a zsidók már megegyeztek abban, hogy ha valaki Krisztusnak vallja őt, azt ki kell zárni a zsinagógából. (23) Ezért mondták a szülei: Nagykorú már, tőle kérdezzétek meg! (24) Odahívták tehát másodszor is azt az embert, aki nemrég még vak volt, és ezt mondták neki: Dicsőítsd az Istent: mi tudjuk, hogy ez az ember bűnös. (25) Ő így válaszolt: Hogy bűnös-e, nem tudom. Egyet tudok: bár vak voltam, most látok. (26) Ekkor megkérdezték tőle: Mit tett veled? Hogyan nyitotta meg a szemedet? (27) Ő így válaszolt: Megmondtam már nektek, de nem hallgattatok rám. Miért akarjátok ismét hallani? Talán ti is a tanítványai akartok lenni? (28) Megszidták, és ezt mondták: Te vagy az ő tanítványa, mi Mózes tanítványai vagyunk. (29) Mi tudjuk, hogy Mózeshez szólt az Isten, de erről azt sem tudjuk, honnan való. (30) Az ember így válaszolt nekik: Ebben az a csodálatos, hogy ti nem tudjátok, honnan való, mégis megnyitotta a szememet. (31) Tudjuk, hogy Isten nem hallgat meg bűnösöket; de ha valaki istenfélő, és az ő akaratát cselekszi, azt meghallgatja. (32) Örök idők óta nem hallott olyat senki, hogy valaki megnyitotta volna egy vakon született ember szemét. (33) Ha ő nem volna Istentől való, semmit sem tudott volna tenni. (34) Erre így feleltek neki: Te mindenestől bűnben születtél, és te tanítasz minket? És kiközösítették. (35) Meghallotta Jézus, hogy kiközösítették, és amikor találkozott vele, megkérdezte tőle: Hiszel te az Emberfiában? (36) Ő így válaszolt: Ki az, Uram, hogy higgyek benne? (37) Jézus így felelt neki: Látod őt, és ő az, aki veled beszél. (38) Erre az így szólt: Hiszek, Uram. És leborulva imádta őt. (39) Jézus pedig ezt mondta: Én ítéletre jöttem e világra, hogy akik nem látnak, lássanak, és akik látnak, vakká legyenek. (40) Meghallották ezt azok a farizeusok, akik a közelében voltak, és ezt kérdezték tőle: Talán mi is vakok vagyunk? (41) Jézus ezt mondta nekik: Ha vakok volnátok, nem volna bűnötök, mivel azonban most azt mondjátok: látunk, megmarad a bűnötök./RÚF/

A tanítványok a betegséget összekötötték a bűnnel. Számos ószövetségi szakasz is ebbe az irányba mutat  

(2Móz 20:5). Ne imádd és ne tiszteld azokat, mert én, az Úr, a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok! Megbüntetem az atyák bűnéért a fiakat is három, sőt négy nemzedéken át, ha gyűlölnek engem. /RÚF/; 

2Kir 5:15-27. Ezután Naamán visszatért egész kíséretével az Isten emberéhez, bement, megállt előtte, és ezt mondta: Most már tudom, hogy nincs máshol Isten az egész földön, csak Izráelben. Most azért fogadj el ajándékot a te szolgádtól! (16) De ő így felelt: Az élő Úrra mondom, akinek a szolgálatában állok, hogy nem fogadok el semmit! Bár unszolta, hogy fogadja el, ő hajthatatlan maradt. (17) Akkor ezt mondta Naamán: Ha nem is fogadod el, hadd kapjon a te szolgád annyi földet, amennyit egy pár öszvér elbír. Mert nem készít többé a te szolgád sem égőáldozatot, sem véresáldozatot más istennek, csak az Úrnak! (18) Csak azt az egy dolgot engedje meg az Úr a te szolgádnak, hogy amikor az én uram bemegy Rimmón templomába, hogy ott leboruljon, és ha az én kezemre támaszkodik, én is leborulhassak Rimmón templomában. Azt, hogy én leborulok Rimmón templomában, bocsássa meg az Úr a te szolgádnak! (19) Ő így felelt neki: Menj el békével! (20) amikor Géhazi, Elizeusnak, Isten emberének a szolgája ezt gondolta: Lám, az én uram kíméletes volt ehhez az arámi Naamánhoz, és nem fogadta el tőle, amit hozott. Az élő Úrra mondom, hogy utána futok, és szerzek tőle valamit! (21) Utána is eredt Géhazi Naamánnak. Amikor Naamán meglátta, hogy fut utána, leugrott a kocsijáról, elébe ment, és ezt kérdezte: Jól vagytok? (22) Az így felelt: Jól. De az én uram ezt az üzenetet küldi: Éppen most érkezett hozzám két prófétatanítvány Efraim hegyvidékéről. Adj nekik egy talentum ezüstöt és két rend ruhát! (23) Naamán ezt mondta: Kérlek, fogadj el két talentumot! Így unszolta őt. Majd bekötött két talentum ezüstöt két zsákba, és két rend ruhával együtt odaadta két szolgájának, azok vitték Géhazi előtt. (24) Amikor elértek a dombhoz, kivette a kezükből, és elhelyezte egy házban. Az embereket pedig elküldte, és azok elmentek. (25) Azután bement, és ura elé állt. Elizeus ezt kérdezte: Honnan jössz, Géhazi? Ő így felelt: Nem járt a te szolgád sehol sem. (26) De ő ezt mondta neki: Nem igaz! Az én szívem ott járt, amikor az az ember leszállt a kocsiról, és eléd ment. Hát annak az ideje van most, hogy ezüstöt szerezz, és ruhákat, olajfákat és szőlőket, juhokat és marhákat, szolgákat és szolgálóleányokat végy? (27) Ragadjon rád és utódaidra Naamán bélpoklossága örökre! És az olyan poklosan ment ki előle, mint a hó. /RÚF/; 

2 Kir 15:5. Az Úr megverte a királyt, és poklos lett halála napjáig. Ezért egy elkülönített házban lakott, és Jótám, a király fia állt a palota élén, ő bíráskodott az ország népe fölött. /RÚF/; 

(2Krón 26:16-21). Amikor azonban megerősödött, vesztére felfuvalkodott, és vétkezett Istene, az Úr ellen. Bement ugyanis az Úr templomába, hogy illatáldozatot mutasson be az illatáldozati oltáron. (17) De bement utána Azarjá főpap és vele együtt az Úr papjai, nyolcvan erős ember. (19) Elébe álltak Uzzijjá királynak, és ezt mondták neki: Nem a te dolgod, Uzzijjá, hogy illatáldozatot mutass be az Úrnak, hanem Áron fiaié, a papoké, akiket azért szenteltek föl, hogy ők mutassák be az illatáldozatot. Menj ki a szentélyből, mert vétkeztél, és ez nem válik dicsőségedre az Úristennél! (19) Erre felbőszült Uzzijjá, akinek éppen a kezében volt az illatáldozathoz való tömjénező. De amikor felbőszült a papok ellen, poklos folt jelent meg a homlokán az Úr házában levő papok előtt, az illatáldozati oltár mellett. (20) Amikor aztán Azarjá főpap és a többi pap feléje fordult, meglátták a poklos foltot a homlokán. Ekkor kiűzték onnan, de ő maga is sietve távozott, mert az Úr verte meg őt. (21) Uzzijjá király poklos maradt halála napjáig, és egy elkülönített házban lakott poklosan, mert kizárták az Úr házából. Fia, Jótám állt a királyi palota élén, ő bíráskodott az ország népe fölött. /RÚF/], 

Jób történetének viszont óvatosságra kellett volna intenie őket a tekintetben, hogy mindig ez lenne az össze függés. Jézus világossá tette a dolgot, miközben azt sem tagadta, hogy valóban lehet össze függés a bűn és a szenvedés között. A konkrét eset viszont egy magasabb rendű célra mutatott, arra, hogy a gyógyítás Istent dicsőítse meg. A beszámolóban találunk bizonyos hasonlóságokat a teremtési történettel: Isten megformálta az embert a föld porából (1Móz 2:7). Azután megformálta az Úristen az embert a föld porából, és az élet leheletét lehelte az orrába. Így lett az ember élőlény. /RÚF/),

 Jézus pedig sarat készített, úgy adta meg a férfinek azt, aminek a hiányával élt már az anyaméhtől kezdve. Máténál, Márknál és Lukácsnál a csodák történetei közös minta szerint haladnak: a probléma leírása, a személy Jézushoz vezetése, a gyógyítás és a gyógyulás elismerése, Isten dicsőítésével. János evangéliuma 9. fejezetében ez a sorrend a 7. verssel végződik. Jánosra jellemző azonban, hogy a csoda jelentőségéből sokkal szélesebb vita tárgya lesz, a gyógyult ember és a vallási vezetők közötti hosszas beszélgetés alakul ki belőle. Ez a feltűnő vita két, egymással összefonódott fogalom ellentétpárjai körül forog: bűn/Isten cselekedetei, valamint vakság/látás. 

A történet elbeszéléséből egészen a Ján 9:14▲. versig nem derül ki, hogy Jézus szombaton gyógyította meg ezt az embert, amivel a hagyomány – de nem a Szentírás! – szerint meg szegte a szombatot. A farizeusok ezért szombatrontónak tekintették. Állították: Jézus „nem tartja meg a szombatot” (Jn 9:16▲), és arra a következtetésre jutottak, hogy ezért nem Istentől jött. Mások azonban azt nem értették, hogyan tehetne ilyen csodákat egy bűnös ember. (Jn 9:16▲)  

Még távolról sincs vége a vitának, azonban máris kialakul a megosztottság. A vak ember számára egyre világosabbá válik, hogy kicsoda Jézus; a vallási vezetők viszont mind jobban összezavarodnak, vagy vakká válnak arra, hogy ki is Ő valójában.

  White idézet: Jóbot súlyos nyomorúság érte. Barátai most azt akarták beismertetni vele, hogy bűnei miatt szenved, és tekintse magát ítélet alatt levőnek. Mint súlyos bűnöst állították be őt, az Úr azonban megdorgálta őket hű szolgája elítéléséért.

Gonoszság honol a világunkban. Mégsem minden szenvedés a romlott viselkedés következménye. Jóbról világosan olvassuk, hogy az Úr engedte meg Sátánnak, hogy ártalmára legyen. Az ellenség megfosztotta mindenétől, családi kötelékeit széttépte; elvette tőle gyermekeit. Egy időre testét is undok fekélyek fedték; súlyos szenvedés kínozta. Barátai eljöttek ugyan vigasztalni, de azt akarták beláttatni vele, hogy bűnös útjával maga felelős a szenvedéseiért. Jób védte magát, tagadta a vádat, megmondta nekik, hogy „nyomorult vigasztalók mindannyian”. Mivel Isten előtt vétkesnek és büntetést érdemlőnek akarták nyilvánítani, Jóbnak is súlyos próbát okoztak, és Istent is hamis megvilágításba helyezték. Jób mégsem tántorodott el hűségétől, és Isten megjutalmazta hű szolgáját. – A Te Igéd igazság, 3. köt., 1140./old. 

Krisztus eljött, hogy kinyilatkoztassa a világnak Isten jellemét… Az isteni igazságot a hagyományok és tévelygések alá rejtették. Az áldozati rendszer azért adatott, hogy az embert megtanítsa arra az engesztelésre, amit majd Krisztus hoz, és azt hirdesse, hogy vérontás nélkül nincs bűnbocsánat, de az emberek számára botránkozás kövévé vált. Elsötétült elméjük megrontott mindent, ami lelki és szent volt. A büszkeség és az előítéletek elvakították őket, hogy ne lássák meg azt, ami hatályon kívül lett helyezve. Jézus eljött, hogy változtasson az akkori állapotokon, és kinyilatkoztassa az Atya jellemét. – The Review and Herald, 1892. november 1.

Az ötezer ember megvendégelése

(Jn 6:1-5).Jézus ezután elment a Galileai-tengernek, Tibériás tavának túlsó partjára. (2) Nagy sokaság követte őt, mert látták, milyen jeleket vitt végbe a betegeken. (3) Jézus pedig felment a hegyre, és ott leült a tanítványaival együtt. (4) Közel volt a páska, a zsidók ünnepe. (5) Amikor Jézus észrevette, hogy nagy sokaság közeledik hozzá, így szólt Fülöpnek: Honnan vegyünk kenyeret, hogy ezek ehessenek? ( /RÚF/ 

Verseiben az apostol kiemeli, hogy az ötezer ember megvendégelése nem sokkal a páskaünnep előtt történt. A páska Izrael Egyiptomból való szabadulásának emlékünnepe volt. A páskabáránynak az elsőszülöttek helyett kellett meghalnia. Ez az áldozat jelképezte Jézus értünk vállalt halálát. A kereszten Jézus hordozta el azt a büntetést, amit a bűneink miatt mi érdemelnénk meg: „a mi húsvéti bárányunk, a Krisztus, megáldoztatott érettünk” (1Kor 5:7) Tisztítsátok el azért a régi kovászt, hogy legyetek új tésztává, aminthogy kovász nélkül valók vagytok; mert hiszen a mi húsvéti bárányunk, a Krisztus, megáldoztatott érettünk.

„Viselte a törvényszegés szégyenét; szenvedett, mert Atyja elfordította arcát tőle, mígnem a Fiú szíve meghasadt, és kilehelte lelkét. A menny az ember üdvösségéért hozta ezt az áldozatot.” (Ellen G. White: A nagy küzdelem.

(Jn 6:4-14) Közel volt a páska, a zsidók ünnepe. (5) Amikor Jézus észrevette, hogy nagy sokaság közeledik hozzá, így szólt Fülöpnek: Honnan vegyünk kenyeret, hogy ezek ehessenek? (6) Ezt pedig azért kérdezte tőle, hogy próbára tegye, mert ő már tudta, mit fog tenni. (7) Fülöp így válaszolt neki: Kétszáz dénár árú kenyér sem elég nekik, hogy mindenki kapjon valami keveset. (8) Egyik tanítványa, András, Simon Péter testvére így szólt hozzá: (9) Van itt egy gyermek, akinél van öt árpa kenyér és két hal, de mi ez ennyi embernek? (10) Jézus ezt mondta: Ültessétek le az embereket! Füves terület volt az. Letelepedtek tehát a férfiak, szám szerint mintegy ötezren. (11) Jézus pedig vette a kenyereket, hálát adott, és kiosztotta az ott ülőknek; ugyanúgy osztott a halakból is, amennyit kívántak. (12) Amikor pedig jóllaktak, így szólt tanítványaihoz: Szedjétek össze a maradékot, hogy semmi se vesszen kárba! (13) Összeszedték tehát, és tizenkét kosarat töltöttek meg az öt árpakenyér maradékával, amit meghagytak azok, akik ettek. (14) Miután látták az emberek, hogy milyen jelt tett, ezt mondták: Ez valóban az a próféta, akinek el kellett jönnie a világba. /RÚF/ Prófétát támaszt majd testvéreid közül Istened, az Úr: olyat, mint én – őreá hallgassatok! 

A történet számos része párhuzamot mutat Jézus és a kivonulás történetében Mózes között. A páska (húsvét) ideje (Jn 6:4) az Egyiptomból való hatalmas szabadításra utal. Jézus felment a hegyre (Jn 6:3), ahogy Mózes felment a Sínai-hegyre. Jézus próbára tette Fülöpöt (Jn 6:5-6), amint az izraelitákat próbára tette Isten a pusztában. A kenyérszaporítás (Jn 6:5-6) a mannára emlékeztet. A megmaradt étel összeszedése (Jn 6:12) visszautal arra, hogy az izraeliták összegyűjtötték a mannát. Tizenkét kosár maradék lett (Jn 6:13), Izraelnek szintén tizenkét törzse volt. Az emberek azt mondták, hogy Jézus az a próféta, akinek el kellett jönni a világba (Jn 6:14), párhuzamban (5Móz) 18:15. Prófétát támaszt majd testvéreid közül Istened, az Úr: olyat, mint én – őreá hallgassatok! /RÚF/) jövendölésével, ami a Mózeshez hasonló prófétára utal. Mindez úgy mutat Jézusra, mint az új Mózesre, aki eljött megszabadítani népét. 

János ezekkel bemutatja, hogy Jézus nem egyszerűen csak jeleket és csodákat tett, hanem olyan jeleket és csodákat vitt végbe, amelyeknek az összefüggései különös jelentőséggel bírtak a zsidó nép számára. Jézus ezekkel lényegében rámutatott előttük isteni voltára. 

  (Ézs 53:4-6). Pedig a mi betegségeinket viselte, a mi fájdalmainkat hordozta. Mi meg azt gondoltuk, hogy Isten csapása sújtotta és kínozta. (5) Pedig a mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg. (6) Mindnyájan tévelyegtünk, mint a juhok, mindenki a maga útját járta. De az Úr őt sújtotta mindnyájunk bűnéért. /RÚF/ (1Pt 2:24). Bűneinket maga vitte fel testében a fára, hogy miután meghaltunk a bűnöknek, az igazságnak éljünk: az ő sebei által gyógyultatok meg. /RÚF/

White idézet: Közelgett a húsvét, és közelről-távolról Jeruzsálem felé zarándokló csapatok gyülekeztek, hogy lássák Jézust. Egyre többen csatlakoztak, míg végül ötezer férfi gyűlt össze, nem számítva az asszonyokat és gyermekeket. Mielőtt Krisztus partot ért volna, a sokaság már várt rá. Azonban Ő észrevétlenül kikötött, és egy kis időt tanítványaival elkülönülten töltött el. 

A domboldalról letekintett a nyüzsgő tömegre, és szíve könyörületre indult. Bár megzavarták, megfosztották nyugalmától, mégsem neheztelt. Nézte az egyre gyűlő tömeget, és a figyelmét sóvárgó szemeket. „Megszáná őket, mert olyanok valának, mint a pásztor nélkül való juhok.” (Mk 6:34) … A papoktól, vezetőktől nem kaptak segítséget, Krisztusból viszont az élet gyógyító vize áradt, ahogyan tanította a sokaságot az üdvösség útjára. – Jézus élete, 364./old. 

A vakon született meggyógyítása szombatnapon

Maguk a jelek, csodák még nem bizonyítják, hogy Istentől volnának, amikor azonban valóban tőle származnak, veszélyes elvetni azokat. 

 (Jn 5:10-16.) A zsidók ekkor így szóltak a meggyógyított emberhez: Szombat van, nem szabad felvenned az ágyadat. (11) Ő így válaszolt nekik: Aki meggyógyított, az mondta nekem: Vedd az ágyadat, és járj! (12) Megkérdezték tőle: Ki az az ember, aki azt mondta neked, hogy vedd fel, és járj? (13) De a meggyógyított ember nem tudta, hogy ki az, mert Jézus félrehúzódott az ott tartózkodó sokaság miatt. (14) Ezek után találkozott vele Jézus a templomban, és ezt mondta neki: Íme, meggyógyultál, többé ne vétkezz, hogy valami rosszabb ne történjék veled. (15) Elment ez az ember, és megmondta a zsidóknak, hogy Jézus az, aki meggyógyította. (16) Azért üldözték a zsidók Jézust, mert szombaton tette ezt. /RÚF/

Amikor a férfi újból találkozott Jézussal, azonnal elmondta a vallási vezetőknek, hogy Ő gyógyította meg. Azt gondolná az ember, hogy az eset alkalmat ad Isten dicsőítésére, a vezetők azonban „üldözőbe vevék… Jézust, és megakarák őt ölni, hogy ezeket művelte szombaton”. (Jn 5:16) A szombati gyógyítást csak vészhelyzetben engedélyezték. 

(Jn 9:1-16). Amikor Jézus tovább ment, meglátott egy születése óta vak embert. (2) Tanítványai megkérdezték tőle: Mester, ki vétkezett? Ez vagy a szülei, hogy vakon született? (3) Jézus így válaszolt: Nem ő vétkezett, nem is a szülei, hanem azért van ez így, hogy nyilvánvalóvá legyenek rajta Isten cselekedetei. (4) Nekünk, amíg nappal van, annak a cselekedeteit kell végeznünk, aki elküldött engem. Mert eljön az éjszaka, amikor senki sem munkálkodhat. (5) Amíg a világban vagyok, a világ világossága vagyok. (6) Ezt mondta, és a földre köpött, sarat csinált a nyállal, és rákente a sarat a vakon született ember szemeire, (7) majd így szólt hozzá: Menj el, mosakodj meg a Siloám tavában – ami azt jelenti: küldött. Az pedig elment, megmosakodott, és már látott, amikor visszatért. (8) A szomszédok pedig és azok, akik látták azelőtt, hogy koldus volt, így szóltak: Nem ő az, aki itt szokott ülni és koldulni? (9) Egyesek azt mondták, hogy ő az, mások pedig azt, hogy nem, csak hasonlít hozzá. De ő kijelentette: Én vagyok az. (10) Erre ezt kérdezték tőle: Akkor hogyan nyílt meg a szemed? (11) Ő így válaszolt: Az az ember, akit Jézusnak hívnak, sarat csinált, rákente a szemeimre, és azt mondta nekem: Menj a Siloámhoz, és mosakodj meg! Elmentem tehát, megmosakodtam, és most látok. (12) Megkérdezték tőle: Hol van az az ember? Nem tudom – felelte. (13) Ezt az embert, aki nemrég még vak volt, a farizeusok elé vezették. (14) Az a nap pedig szombat volt, amelyen Jézus a sarat csinálta, és megnyitotta annak az embernek a szemét. (15) A farizeusok is megkérdezték tőle, hogyan jött meg a látása. Ő ezt mondta nekik: Sarat tett a szemeimre, aztán megmosakodtam, és most látok. (16) Erre a farizeusok közül néhányan ezt mondták: Nem Istentől való ez az ember, mert nem tartja meg a szombatot. Mások így szóltak: Hogyan tehetne bűnös ember ilyen jeleket? És meghasonlás támadt köztük. /RÚF/

  Hogyan lehettek ennyire elvakultak a vallási vezetők? A válasz valószínűleg az, hogy a saját romlott szívük miatt; a tévhitük miatt, hogy a Messiás azonnal megszabadítja őket Rómától; mert annyira szerették a hatalmat; mert nem akartak meghajolni Isten előtt. Mindez közrejátszott abban, hogy elutasítsák éppen a szemük előtt lévő igazságot.

Jn 5:38-42. És az igéje sem marad meg bennetek, mert annak, akit ő elküldött, nem hisztek. (39) Ti azért kutatjátok az Írásokat, mert azt gondoljátok, hogy azokban van az örök életetek: pedig azok rólam tesznek bizonyságot, (40) és mégsem akartok hozzám jönni, hogy életetek legyen. (41) Én nem fogadok el dicsőséget emberektől, (42) rólatok viszont tudom, hogy nincs meg bennetek az Isten szeretete. /RÚF/  

White idézet: Abban az időben a szombatot annyira eltorzították, hogy ünneplése inkább az önző és zsarnok ember jellemét tükrözte, nem pedig Istenét. Krisztus eltette az útból a hamis tanításokat, amelyekkel téves színben tüntették fel Istent azok, akik azt állították, hogy ismerik Őt. A rabbik könyörtelen gyűlölete kísérte, de Ő még látszat szerint se alkalmazkodott kívánalmaikhoz, hanem ment egyenesen előre, megtartva a szombatot Isten törvénye szerint. 

Félreérthetetlen szavakkal tett bizonyságot Jahve törvénye iránti tiszteletéről: „Ne gondol játok, hogy azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem a törvényt vagy a próféták tanítását. Nem azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem, hanem hogy betöltsem azokat. Mert bizony mondom néktek, hogy amíg az ég és a föld el nem múlik, egy ióta vagy egy vessző sem vész el a törvényből, míg minden be nem teljesedik.” (Mt 5:17-18) – Próféták és királyok, 183./old.