Pilátus önkéntelen bizonyságtétele

János újból és újból feljegyzi: a vallási vezetők megkísérelték elfogni Jézust, hogy kihallgassák és halálra ítéljék. János evangéliumának egyik témája, amit gyakran Jézus jelent ki, hogy még nem jött el az Ő ideje vagy órája – ami alatt a keresztre feszítése idejét értette.

 (Jn 2:4). Mire Jézus azt mondta: Vajon énrám tartozik ez, vagy terád, asszony? Nem jött még el az én órám. /RÚF/; (Jn 7:6, 8, 30). Jézus pedig így szólt hozzájuk: Az én időm még nincs itt, nektek azonban minden idő alkalmas. (8) Ti menjetek fel az ünnepre, én erre az ünnepre még nem megyek fel, mert az én időm még nem jött el. (30) El akarták fogni tehát, de senki sem vetette rá a kezét, mert még nem jött el az ő órája. /RÚF/; (Jn 12:7, 23, 27). Jézus erre így szólt: Hagyd őt, hiszen a temetésem napjára szánta; (23) Jézus így válaszolt nekik: Eljött az óra, hogy megdicsőíttessék az Emberfia. (27) Most megrendült az én lelkem. Kérjem azt: Atyám, ments meg ettől az órától engem? De hiszen éppen ezért az óráért jöttem! /RÚF/; (Jn 13:1). Közeledett a páska ünnepe, és Jézus tudta, hogy eljött az ő órája, amelyben át kell mennie e világból az Atyához. Szerette övéit e világban, szerette őket mindvégig. /RÚF/; (Jn 17:1). Miután ezeket mondta Jézus, tekintetét az égre emelve így szólt: Atyám, eljött az óra: dicsőítsd meg a te Fiadat, hogy a Fiú is megdicsőítsen téged /RÚF/

Ekkor azonban eljött az óra. Jézust elfogták a Gecsemáné kertben, először Annás, azután Kajafás, a főpap elé vitték, majd pedig kétszer is Pilátus elé.

 János számos szemtanúra hivatkozott, különböző rendű és rangú emberekre, hogy igazolják: Jézus a Krisztus. Ezek után Pilátust, a Jézust kihallgató kormányzót is idézi, ami azért különösen fontos, mert Pilátus római volt, ráadásul kormányzó és bíró, míg az eddigi tanúk többsége zsidó átlagember volt. 

(Jn.8:38). Pilátus ezt kérdezte tőle: Mi az igazság? Miután ezt mondta, ismét kiment a zsidókhoz, és így szólt hozzájuk: Én nem találok benne semmiféle bűnt. /RÚF/  

(Jn 19:4-22). Pilátus ismét kiment, és így szólt hozzájuk: Íme, kihozom őt nektek. Tudjátok meg, hogy semmiféle bűnt nem találok benne. (5) Ekkor kijött Jézus, rajta volt a töviskorona és a bíbor ruha. Pilátus így szólt hozzájuk: Íme, az ember! (6) Amint meglátták Jézust a főpapok és a szolgák, így kiáltoztak: Feszítsd meg, feszítsd meg! Pilátus pedig ezt mondta nekik: Vegyétek át ti, és feszítsétek meg, mert én nem találom bűnösnek. (7) A zsidók így válaszoltak neki: Nekünk törvényünk van, és a törvény szerint meg kell halnia, mert Isten Fiává tette magát. (8) Amikor Pilátus ezt meghallotta, még nagyobb félelem szállta meg. (9) Ismét bement a helytartóságra, és megkérdezte Jézust: Honnan való vagy te? De Jézus nem felelt neki. (10) Pilátus ekkor így szólt hozzá: Nekem nem felelsz? Nem tudod, hogy hatalmam van arra, hogy szabadon bocsássalak, de hatalmam van arra is, hogy megfeszíttesselek? (11) Jézus így válaszolt: Semmi hatalmad nem volna rajtam, ha felülről nem adatott volna neked: ezért annak, aki engem átadott neked, nagyobb a bűne. (12) Ettől fogva Pilátus igyekezett őt szabadon bocsátani, de a zsidók így kiáltoztak: Ha ezt szabadon bocsátod, nem vagy a császár barátja: aki királlyá teszi magát, az ellene szegül a császárnak. (13) Amikor Pilátus meghallotta ezeket a szavakat, kihozatta Jézust, és a bírói székbe ült azon a helyen, amelyet Kövezett-udvarnak, héberül pedig Gabbatának neveztek. (14) A páskaünnep előkészületi napja volt, délfelé járt az idő. Pilátus így szólt a zsidókhoz: Íme, a ti királyotok! (15) Azok pedig felkiáltottak: Vidd el, vidd el, feszítsd meg! Pilátus ezt mondta nekik: A ti királyotokat feszítsem meg? A főpapok így válaszoltak: Nem királyunk van, hanem császárunk! (16) Ekkor kiszolgáltatta őt nekik, hogy megfeszítsék. (17) Ő pedig maga vitte a keresztet, és kiért az úgynevezett Koponya-helyhez, amelyet héberül Golgotának neveznek. (18) Ott megfeszítették őt, és vele másik kettőt, jobbról és balról, középen pedig Jézust. (19) Pilátus feliratot is készíttetett, és rátétette a keresztre. Ez volt ráírva: A NÁZÁRETI JÉZUS, A ZSIDÓK KIRÁLYA. (20) A zsidók közül sokan olvasták ezt a feliratot, amely héberül, latinul és görögül volt írva, ugyanis közel volt a városhoz az a hely, ahol megfeszítették Jézust. (21) A zsidók főpapjai akkor szóltak Pilátusnak: Ne azt írd: A zsidók királya, hanem ahogyan ő mondta: A zsidók királya vagyok. (22) Pilátus így válaszolt: Amit megírtam, megírtam. /RÚF/ 

Jézust pénteken kora reggel vitték Pilátus elé (Jn 18:28). Jézust Kajafástól a helytartóságra vitték. Kora reggel volt. Akik vitték, maguk nem mentek be a helytartóságra, hogy ne legyenek tisztátalanokká, hanem megehessék a páskavacsorát. /RÚF/), aki hamar el akarta ítélni, de Jézus magatartása felkeltette a figyelmét. Alaposan kikérdezte, és hallotta a válaszát: „Én azért születtem, és azért jöttem e világra, hogy bizonyságot tegyek az igazságról. Mindaz, aki az igazságból való, hallgat az én szómra.” (Jn 18:37.)

A kormányzó ugyan végül halálra ítélte Jézust, de háromszor is kijelentette, hogy ártatlannak találja (Jn 18:38); (Jn 19:4, 6), a kereszt fölé pedig ezt a feliratot tetette: „A NÁZÁRETI JÉZUS, A ZSIDÓK KIRÁLYA” (Jn 19:19.), ezzel zárta le a bizonyságtételét Jézusról. Tanúsította az ártatlanságát, de halálra ítélte!

 Pilátus előtt állt maga az Igazság – a tömeg nyomásának engedve mégis halálra ítélte Jézust! Tragikus példája ez annak, hogy mi történik, ha az ember nem hallgat arra, ami a lelkiismerete és a szíve szerint helyes!

„Pilátus pedig látván, hogy semmi sem használ, hanem még nagyobb háborúság támad, vizet vevén, megmosá kezeit a sokaság előtt, mondván: Ártatlan vagyok ez igaz embernek vérétől; ti lássátok.” (Mt 27:24.) Pilátus félelemmel és önmaga kárhoztatásával tekintett az Üdvözítőre. A reá szegeződő arcok hatalmas tengerében egyedül Krisztus arca fejezett ki lelki békességet. Feje körül úgy látszott, mintha halvány világosság fénylett volna. Pilátus azt mondotta szívében: Ez a Jézus valóban Isten. A sokasághoz fordult és kijelentette: Ártatlan vagyok a vérétől. Fogjátok és feszítsétek ti meg. Jegyezzétek meg azonban ti, papok és főemberek, hogy én igaz embernek jelentettem ki őt. Az az Isten, akit ő Atyjának mondott, ítéljen meg benneteket és nem én, azért, amit ma tettetek. Azután Jézushoz fordult, és ezt mondta neki: Bocsáss meg nekem azért, hogy nem tudtalak megmenteni téged. Miután pedig újra megkorbácsoltatta Jézust, átadta Őt, hogy feszítsék keresztre. – Jézus élete, 738./old.  

 

Jézus és a samáriai asszony

 

Jézus azért indult el Júdeából Galileába, hogy elkerülje a konfrontációt. A két terület között Samárián át vezetett a legrövidebb út, de nem csak erre lehetett menni. A vallás szigorú irányzatát követő zsidók a kerülő úton, kelet felé, Pereán át mentek. Jézus azonban a küldetése miatt vette az irányt Samária felé.

Jákób kutja éppen Sikem mellett volt, az asszony pedig, nagyjából másfél kilométerre onnan, Sikárban élt. Míg Jézus tanítványai bementek a városba, hogy élelmet vegyenek, Ő leült a kút mellé, de nem tudott hűs vizet meríteni. Amikor az asszony megérkezett, hogy vizet húzzon, Jézus inni kért tőle. 

Amikor az asszony meglepődött azon, hogy zsidó létére szívességet kér egy samaritánustól, Jézus azonnal a lényegre tért: „Ha ismernéd az Isten ajándékát, és hogy ki az, aki ezt mondja neked: »Adj innom!«, te kértél volna tőle, és ő adott volna neked élő vizet”. (Jn 4:10, ÚRK) 

 Az asszony így érdeklődött: „Uram, nincs mivel merítened, és a kút mély: hol vennéd tehát az élő vizet?” (Jn 4:11) Jézus rámutatott (egy kétes múltú samáriai asszony előtt) arra a természetfeletti, lelki igazságra, amit éppen hallania és megértenie kellett. Alapjában véve mondta: szüksége van a megtérés tapasztalatára.

Az élethez szükség van vízre, az ember nem létezhet nélküle, és a víz remek hasonlat az örök életre. Ezért mondta Jézus: „aki pedig abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert az a víz, amelyet én adok, örök életre buzgó víz forrása lesz benne”. (Jn 4:14, ÚRK)  

Az asszony fényes nappal rejtőzködött, talán azért, hogy ne kelljen találkoznia más nőkkel, akik kora reggel vagy este mentek vízért, amikor hűvösebb volt. Ugyan miért éppen a déli forróságban indult ilyen messze a vízért? Mindenesetre a Jézussal való találkozás örökre megváltoztatta az életét.  

A nő így felelt, amikor Jézus az élő vizet ajánlotta neki: „add nékem azt a vizet, hogy meg ne szomjúhozzam, és ne jöjjek ide meríteni” (Jn 4:15)! Úgy okoskodott, hogy ha kapna ilyen vizet Jézustól, nem kellene többé a kúthoz járnia, így kisebb volna a másokkal való találkozás kockázata. Meglepő, milyen gyorsan váltott a beszélgetés témája arról, hogy Jézus inni kért az asszonytól oda, amikor a nő kért vizet Jézustól. 

Jn 4:16. Jézus így szólt hozzá: Menj el, hívd a férjedet, és jöjj vissza! /RÚF/  Jézus hirtelen témát vált, amikor azt mondja az asszonynak, hogy hívja a férjét, majd jöjjenek együtt vissza. Miért ez a gyors fordulat? A nő tettei arról árulkodtak, hogy igyekezett kerülni az embereket, Jézus pedig a szívébe látott. Szembe kellett néznie a helyzetével, ha gyógyulni akart. „Mielőtt ez a lélek elfogadhatta az ajándékot, amelyet Jézus adni vágyott, rá kellett vezetnie, hogy felismerje bűneit és Megváltóját.” (Ellen G. White: Jézus élete.

A zsidók és samaritánusok közti gyűlölet… meggátolta az asszonyt abban, hogy szívességet ajánljon fel Jézusnak, a Megváltó viszont kereste a kulcsot szívéhez, és isteni szeretettől vezérelt tapintattal kért, nem pedig ajánlott szívességet. Ha felajánlja a segítségét, lehet, hogy az asszony visszautasítja, a bizalom azonban bizalmat ébreszt”. (Ellen G. White: Jézus élete.)  

Kik voltak a samaritánusok?

Izrael északi országát az asszírok elfoglalták Kr. e. 722-ben, és a politikai stabilitás megteremtése érdekében a leigázott terület lakosságát szétszórták a birodalom különböző részeibe, az északi királyság területére pedig más népeket telepítettek be, belőlük lettek a samaritánusok. Ők a judaizmus általuk gyakorolt formáját követték.

Viszont a kapcsolat nem volt jó közöttük és a zsidók között. A samaritánusok például küzdöttek az ellen, hogy a Babilonból visszatérő zsidók újjáépítsék a templomot. Idő közben felépítették a saját templomukat a Garizim hegyén, amit azután Kr. e. 128-ban a zsidó fejedelem, Hyrcanus János leromboltatott.

 Krisztus idejében tovább folyt az ellenségeskedés. Amennyire csak lehetett, a zsidók elkerülték Samáriát. Talán kereskedtek egymással, de minden más kapcsolat tabunak számított. A zsidók nem kértek kölcsönt a samaritánusoktól, sőt még szívességet sem fogadtak el tőlük. Ezen a háttéren beszéli el János azt a történetet, amikor Jézus találkozott a samaritánus asszonnyal, majd pedig Sikár városának lakóival.

(Ján 4 3-9) (3) elhagyta Júdeát, és elment ismét Galileába. (4) Samárián kellett pedig átmennie, (5) és így jutott el Samária egyik városához, amelynek Sikár volt a neve. Ez közel volt ahhoz a birtokhoz, amelyet Jákób adott fiának, Józsefnek.(6) Ott volt Jákób forrása. Jézus az úttól elfáradva leült a forrásnál; az idő délfelé járt.(7) Egy samáriai asszony jött vizet meríteni. Jézus így szólt hozzá: Adj innom!(8) Tanítványai ugyanis elmentek a városba, hogy ennivalót vegyenek.(9) A samáriai asszony ezt mondta: Hogyan? Te zsidó létedre tőlem kérsz inni, mikor én samáriai vagyok? Mert a zsidók nem érintkeztek a samáriaiakkal.

White idézet: A templom újjáépítésére vállalkozó zsidók közelében laktak a samaritánusok, akik a tíz törzs Samáriában és Galileában hagyott tagjai és az asszír tartományokból való telepesek közötti házasságokból származó pogányok voltak. Később állították, hogy az igaz Istent imádják, de szívükben és szokásaikban bálványimádók maradtak…  

Helyreállítási munkák idején derült ki, hogy a samaritánusok „Júda és Benjámin ellenségei”. Miután meghallották, hogy „a fogságból hazatértek templomot építenek Izráel Istenének, az Úrnak”, „elmentek Zerubbabelhoz, meg a családfőkhöz, és azt mondták nekik”, hogy részt szeretnének ők is venni a templomépítésben. „Hadd építsünk veletek együtt – ajánlották –, mert mi is a ti Istenetekhez folyamodunk, ahogyan ti, és neki áldozunk Észar Haddón asszír király idejétől fogva, aki idehozott bennünket.” De kívánságukat nem teljesítették. „Nem építhettek velünk együtt templomot a mi Istenünknek – mondták a zsidó vezetők –, hanem mi magunk akarjuk azt felépíteni Izráel Istenének, az Úrnak, ahogyan megparancsolta nekünk Círus király, Perzsia királya.” (Ezsdr 4:1-3) …

 Ha a zsidó vezetők elfogadják a felkínált segítséget, ajtót nyitnak a bálványimádás előtt. Felismerték, hogy a samaritánusok nem őszinték, és tudták, hogy az a segítség, amit ezekkel az emberekkel kötött szövetség útján kaphatnak, nem mérhető össze azzal az áldással, amelyre Jahve világos parancsai követése nyomán számíthatnak. – Próféták és királyok, 567-568./old.

Ördögök valóban léteznek

Biblia szerint az Ördög, Sátán valóságos személy csak láthatatlanok számunkra. Ő „a világ uralkodója”, egy olyan teremtmény, aki gonosszá vált, és fellázadt Isten ellen.

 (Ján 14:30) Már nem sokat beszélek veletek, mert eljön e világ fejedelme, bár felettem nincs hatalma. (Efézus 6:11-12) Öltsétek magatokra Isten fegyverzetét, hogy megállhassatok az ördög mesterkedéseivel szemben. Mert mi nem test és vér ellen harcolunk, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak. 

Szembe kell szállnunk a hatalmas, befolyásos emberekkel, akik a vita Sátán felőli oldalán állnak; de szembe kell szállnunk a gonoszság láthatatlan közegeivel is. Találjon az Úr bennünket a helyes állásponton.

Sátán Krisztus személyes ellensége. Ő a kezdeményezője és vezetője minden lázadásnak mennyen és földön. Dühe egyre növekedik – nem is képzeljük, milyen hatalmas. Ha szemünk megnyílhatna, hogy lássuk a gonosz angyalok tevékenységét azok körül, akik nem állnak résen, és biztonságban érzik magukat, kevésbé nyugodtak lennénk. Minden pillanatban gonosz angyalok járnak nyomunkban. Senki se csodálkozik, ha gonosz emberek Sátán sugallatait követik. De amíg gondolataink őrizetlenül csapongnak, mit sem tartva láthatatlan ügynökeitől, azok új területeket szállnak meg, s jeleket, csodákat tesznek előttünk.  (Bizonyságtételek 1. kötet) 

A Biblia ezt mondja: "Az ördögök is hisznek és rettegnek" (Jak 2:19). Azonban ez nem hit. Ahol nem csak Isten szavában való hitet, hanem iránta való engedelmességet is találhatunk, ahol egyedül érette ver, érette dobog a szív, csakis ott van igaz hit, oly hit, amely a szeretet által munkálkodik és a szívet megtisztítja. Egyedül ilyen hit alakítja át a szívet Isten képmására.

Hatalma van arra, hogy az emberek elé hozza elhunyt barátaik képét. Az utánzat tökéletes. Csodálatos világossággal adja vissza az emberek ismerős tekintetét, szavait, hangsúlyát. Sokakat vigasztal az a tudat, hogy szeretteik a menny áldásainak örvendenek, és anélkül, hogy gyanítanák a veszélyt, hallgatnak a félrevezető lelkekre és az ördögök tanításaira.

A gonosz angyalok harcolnak a lelkekért és Isten angyalai ellenük állnak. A harc keményen folyik. Gonosz angyalok tolongnak a lelkek körül s mérgező befolyásukkal rontják a légkört, tompítják az értelmet. Szent angyalok aggódva figyelik ezeket a lelkeket s arra várnak, hogy Sátán seregét visszaverhessék. De a jó angyaloknak nem feladatuk, hogy befolyásolják az ember értelmi világát az egyén akarata ellenére.

Sátán ügynökei vették birtokukba az embereket. Isten lakóhelyévé teremtett emberi testek démonok lakóhelyévé lettek. Érzékeiket, idegeiket és szerveiket természetfölötti lények a leghitványabb vágyak kielégítésére késztették. Az embereket gonoszok légiói vették birtokukba, és arckifejezésükre a démonok nyomták rá bélyegüket. ( A nagy orvos lábnyomán)

A Biblia a következő kifejezésekkel tárja fel:

Sátán, jelentése "ellenálló" (Jób 1:6-7) Történt egy napon, hogy az istenfiak megjelentek, és megálltak az Úr előtt. Velük együtt megjelent a Sátán is. Az Úr megkérdezte a Sátánt: Honnan jössz? A Sátán ezt felelte az Úrnak: A földön barangoltam, ott jártam-keltem. /REV/

Ördög,  "rágalmazó" (Jelenések 12:9)És levettetett a hatalmas sárkány, az ősi kígyó, akit ördögnek és Sátánnak hívnak, aki megtéveszti az egész földkerekséget; levettetett a földre, és vele együtt angyalai is levettettek./REV/

Kígyó,  a "megtévesztő"  (2Kor 11:3) Félek azonban, hogy amint a kígyó megcsalta Évát ravaszságával, úgy tántorodnak el a ti gondolataitok is a Krisztus iránti őszinte és tiszta hűségtől.

Kísértő (Máté 4:3) Ekkor odament hozzá a kísértő, és ezt mondta: Ha Isten Fia vagy, mondd, hogy ezek a kövek változzanak kenyérré!

Hazug (János 8:44).Ti atyátoktól, az ördögtől valók vagytok, és atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Embergyilkos volt kezdettől fogva, és nem állt meg az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor a hazugságot szólja, a magáéból szól, mert hazug, és a hazugság atyja.

Belzebub (Mát 10:25) Elég a tanítványnak, ha olyan mint a mestere, és a szolga mint az ő Ura. Ha a házigazdát Belzebubnak hívták, mennyivel inkább az ő házanépét?!

Gonosz angyalok (Zsolt 78:49) Rájok bocsátá haragjának tüzét, mérgét, búsulását és a szorongatást: a gonosz angyalok seregét.

Démonok (Ézsa. 23:1) hanem pusztai vadak tanyáznak ott, és baglyokkal telnek meg házaik. Struccok laknak majd ott, és démonok szökdelnek ott.

Láthatatlan lények

Az angyalok szolgálatát és küldetésük jelentőségét jobban meg kell értenünk, mint eddig. Gondoljunk arra, hogy Isten minden őszinte gyermeke mennyei lények segítségét élvezi. A világosság és erő láthatatlan seregei szolgálatkészen veszik körül a Föld szelídeit és alázatosait, akik hisznek ígéreteiben, és azokra igényt is tartanak. Kérubok és szeráfok, valamint erős angyalfejedelmek állnak Isten jobbján. (Zsid. 1:14) Vajon ezek nem mind szolgáló lelkek? Azokért küldettek szolgálatra, akik örökölni fogják az üdvösséget.

A mennyet a földdel titokzatos, láthatatlan létra köti össze; ennek alsó vége a földben gyökerezik, legfelsőbb foka azonban az Örökkévaló trónját érinti. Ezen a fényesen ragyogó létrán állandóan fel-alá járnak az angyalok, és fölviszik az Atyához a szegények és nyomorgók sóhaját, és hoznak le áldást, reményt és bátorítást az embereknek. A világosság ezen angyalai mennyei légkörrel veszik körül a lelkeket, és fennkölt magaslatokra juttatják őket. Testi szemeinkkel nem láthatjuk lényüket. Mennyei dolgok csak lelki szemekkel ismerhetők fel. Mennyei hangok harmóniáit csak lelki fülünk foghatja fel. (Az apostolok története)

 Láthatatlan lények figyelik az emberek minden szavát és tettét. Minden üzleti tárgyalásnak, minden istentiszteletnek több résztvevője van, mint amennyit szemünkkel látunk. A mennyei lények néha félrehúzzák a láthatatlan világot eltakaró függönyt, hogy figyelmünket a rohanó, nyüzsgő életről tetteink és szavaink láthatatlan tanúira irányítsák. ( Krisztus példázatai)

Nem értjük kellőképen a láthatatlan lények közti küzdelmet – a hű és gonosz angyalok között dúló harcot. A jó és gonosz angyalok minden emberért tusát vívnak. Ez nem játék-küzdelem. Nem játék-harcnak vagyunk részesei. A legerősebb ellenséggel kell szembenéznünk, s rajtunk múlik, ki lesz a győztes. Hitünket ott. kell megtalálnunk, ahol az első tanítványok. „Együtt, egy szívvel, lélekkel, állhatatosan imádkoztak.” „És lőn nagy hirtelenséggel az égből mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése, és eltelé az egész házat, ahol ültek… Eltelének mindnyájan Szentlélekkel.” (Cselekedet 1:14; 2:2, 4) (Bizonyságtételek 7. kötet)

Mivelhogy nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra; mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók. (2Kor 4:18)

Történetek: a bűn és a szenvedés viszonya

 (Jn 9:1-41). Amikor Jézus tovább ment, meglátott egy születése óta vak embert. (2) Tanítványai megkérdezték tőle: Mester, ki vétkezett? Ez vagy a szülei, hogy vakon született? (3) Jézus így válaszolt: Nem ő vétkezett, nem is a szülei, hanem azért van ez így, hogy nyilvánvalóvá legyenek rajta Isten cselekedetei. (4) Nekünk, amíg nappal van, annak a cselekedeteit kell végeznünk, aki elküldött engem. Mert eljön az éjszaka, amikor senki sem munkálkodhat. (5) Amíg a világban vagyok, a világ világossága vagyok. (6) Ezt mondta, és a földre köpött, sarat csinált a nyállal, és rákente a sarat a vakon született ember szemeire, (7) majd így szólt hozzá: Menj el, mosakodj meg a Siloám tavában – ami azt jelenti: küldött. Az pedig elment, megmosakodott, és már látott, amikor visszatért. (8) A szomszédok pedig és azok, akik látták azelőtt, hogy koldus volt, így szóltak: Nem ő az, aki itt szokott ülni és koldulni? (9) Egyesek azt mondták, hogy ő az, mások pedig azt, hogy nem, csak hasonlít hozzá. De ő kijelentette: Én vagyok az. (10) Erre ezt kérdezték tőle: Akkor hogyan nyílt meg a szemed? (11) Ő így válaszolt: Az az ember, akit Jézusnak hívnak, sarat csinált, rákente a szemeimre, és azt mondta nekem: Menj a Siloámhoz, és mosakodj meg! Elmentem tehát, megmosakod tam, és most látok. (12) Megkérdezték tőle: Hol van az az ember? Nem tudom – felelte. (13) Ezt az embert, aki nemrég még vak volt, a farizeusok elé vezették. (14) Az a nap pedig szombat volt, amelyen Jézus a sarat csinálta, és megnyitotta annak az embernek a szemét. (15) A farizeusok is megkérdezték tőle, hogyan jött meg a látása. Ő ezt mondta nekik: Sarat tett a szemeimre, aztán megmosakodtam, és most látok. (16) Erre a farizeusok közül néhányan ezt mondták: Nem Istentől való ez az ember, mert nem tartja meg a szombatot. Mások így szóltak: Hogyan tehetne bűnös ember ilyen jeleket? És meghasonlás támadt köztük. (17) Ezért ismét a vakhoz fordultak: Te mit mondasz róla? Hiszen a te szemedet nyitotta meg. Ő ezt felelte: Próféta. (18) A zsidók azonban nem hitték el róla, hogy vak volt és megjött a látása, amíg oda nem hívták a szüleit, (19) és meg nem kérdezték tőlük: A ti fiatok ez, akiről azt állítjátok, hogy vakon született? Akkor hogyan lehetséges, hogy most lát? (20) Szülei pedig így válaszoltak: Azt tudjuk, hogy ez a mi fiunk, és vakon született, (21) de hogy most mi módon lát, azt nem tudjuk, és hogy ki nyitotta meg a szemét, azt sem tudjuk. Tőle kérdezzétek meg, nagykorú már, majd ő beszél önmagáról. (22) Ezt azért mondták a szülei, mert féltek a zsidóktól, mivel a zsidók már megegyeztek abban, hogy ha valaki Krisztusnak vallja őt, azt ki kell zárni a zsinagógából. (23) Ezért mondták a szülei: Nagykorú már, tőle kérdezzétek meg! (24) Odahívták tehát másodszor is azt az embert, aki nemrég még vak volt, és ezt mondták neki: Dicsőítsd az Istent: mi tudjuk, hogy ez az ember bűnös. (25) Ő így válaszolt: Hogy bűnös-e, nem tudom. Egyet tudok: bár vak voltam, most látok. (26) Ekkor megkérdezték tőle: Mit tett veled? Hogyan nyitotta meg a szemedet? (27) Ő így válaszolt: Megmondtam már nektek, de nem hallgattatok rám. Miért akarjátok ismét hallani? Talán ti is a tanítványai akartok lenni? (28) Megszidták, és ezt mondták: Te vagy az ő tanítványa, mi Mózes tanítványai vagyunk. (29) Mi tudjuk, hogy Mózeshez szólt az Isten, de erről azt sem tudjuk, honnan való. (30) Az ember így válaszolt nekik: Ebben az a csodálatos, hogy ti nem tudjátok, honnan való, mégis megnyitotta a szememet. (31) Tudjuk, hogy Isten nem hallgat meg bűnösöket; de ha valaki istenfélő, és az ő akaratát cselekszi, azt meghallgatja. (32) Örök idők óta nem hallott olyat senki, hogy valaki megnyitotta volna egy vakon született ember szemét. (33) Ha ő nem volna Istentől való, semmit sem tudott volna tenni. (34) Erre így feleltek neki: Te mindenestől bűnben születtél, és te tanítasz minket? És kiközösítették. (35) Meghallotta Jézus, hogy kiközösítették, és amikor találkozott vele, megkérdezte tőle: Hiszel te az Emberfiában? (36) Ő így válaszolt: Ki az, Uram, hogy higgyek benne? (37) Jézus így felelt neki: Látod őt, és ő az, aki veled beszél. (38) Erre az így szólt: Hiszek, Uram. És leborulva imádta őt. (39) Jézus pedig ezt mondta: Én ítéletre jöttem e világra, hogy akik nem látnak, lássanak, és akik látnak, vakká legyenek. (40) Meghallották ezt azok a farizeusok, akik a közelében voltak, és ezt kérdezték tőle: Talán mi is vakok vagyunk? (41) Jézus ezt mondta nekik: Ha vakok volnátok, nem volna bűnötök, mivel azonban most azt mondjátok: látunk, megmarad a bűnötök./RÚF/

A tanítványok a betegséget összekötötték a bűnnel. Számos ószövetségi szakasz is ebbe az irányba mutat  

(2Móz 20:5). Ne imádd és ne tiszteld azokat, mert én, az Úr, a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok! Megbüntetem az atyák bűnéért a fiakat is három, sőt négy nemzedéken át, ha gyűlölnek engem. /RÚF/; 

2Kir 5:15-27. Ezután Naamán visszatért egész kíséretével az Isten emberéhez, bement, megállt előtte, és ezt mondta: Most már tudom, hogy nincs máshol Isten az egész földön, csak Izráelben. Most azért fogadj el ajándékot a te szolgádtól! (16) De ő így felelt: Az élő Úrra mondom, akinek a szolgálatában állok, hogy nem fogadok el semmit! Bár unszolta, hogy fogadja el, ő hajthatatlan maradt. (17) Akkor ezt mondta Naamán: Ha nem is fogadod el, hadd kapjon a te szolgád annyi földet, amennyit egy pár öszvér elbír. Mert nem készít többé a te szolgád sem égőáldozatot, sem véresáldozatot más istennek, csak az Úrnak! (18) Csak azt az egy dolgot engedje meg az Úr a te szolgádnak, hogy amikor az én uram bemegy Rimmón templomába, hogy ott leboruljon, és ha az én kezemre támaszkodik, én is leborulhassak Rimmón templomában. Azt, hogy én leborulok Rimmón templomában, bocsássa meg az Úr a te szolgádnak! (19) Ő így felelt neki: Menj el békével! (20) amikor Géhazi, Elizeusnak, Isten emberének a szolgája ezt gondolta: Lám, az én uram kíméletes volt ehhez az arámi Naamánhoz, és nem fogadta el tőle, amit hozott. Az élő Úrra mondom, hogy utána futok, és szerzek tőle valamit! (21) Utána is eredt Géhazi Naamánnak. Amikor Naamán meglátta, hogy fut utána, leugrott a kocsijáról, elébe ment, és ezt kérdezte: Jól vagytok? (22) Az így felelt: Jól. De az én uram ezt az üzenetet küldi: Éppen most érkezett hozzám két prófétatanítvány Efraim hegyvidékéről. Adj nekik egy talentum ezüstöt és két rend ruhát! (23) Naamán ezt mondta: Kérlek, fogadj el két talentumot! Így unszolta őt. Majd bekötött két talentum ezüstöt két zsákba, és két rend ruhával együtt odaadta két szolgájának, azok vitték Géhazi előtt. (24) Amikor elértek a dombhoz, kivette a kezükből, és elhelyezte egy házban. Az embereket pedig elküldte, és azok elmentek. (25) Azután bement, és ura elé állt. Elizeus ezt kérdezte: Honnan jössz, Géhazi? Ő így felelt: Nem járt a te szolgád sehol sem. (26) De ő ezt mondta neki: Nem igaz! Az én szívem ott járt, amikor az az ember leszállt a kocsiról, és eléd ment. Hát annak az ideje van most, hogy ezüstöt szerezz, és ruhákat, olajfákat és szőlőket, juhokat és marhákat, szolgákat és szolgálóleányokat végy? (27) Ragadjon rád és utódaidra Naamán bélpoklossága örökre! És az olyan poklosan ment ki előle, mint a hó. /RÚF/; 

2 Kir 15:5. Az Úr megverte a királyt, és poklos lett halála napjáig. Ezért egy elkülönített házban lakott, és Jótám, a király fia állt a palota élén, ő bíráskodott az ország népe fölött. /RÚF/; 

(2Krón 26:16-21). Amikor azonban megerősödött, vesztére felfuvalkodott, és vétkezett Istene, az Úr ellen. Bement ugyanis az Úr templomába, hogy illatáldozatot mutasson be az illatáldozati oltáron. (17) De bement utána Azarjá főpap és vele együtt az Úr papjai, nyolcvan erős ember. (19) Elébe álltak Uzzijjá királynak, és ezt mondták neki: Nem a te dolgod, Uzzijjá, hogy illatáldozatot mutass be az Úrnak, hanem Áron fiaié, a papoké, akiket azért szenteltek föl, hogy ők mutassák be az illatáldozatot. Menj ki a szentélyből, mert vétkeztél, és ez nem válik dicsőségedre az Úristennél! (19) Erre felbőszült Uzzijjá, akinek éppen a kezében volt az illatáldozathoz való tömjénező. De amikor felbőszült a papok ellen, poklos folt jelent meg a homlokán az Úr házában levő papok előtt, az illatáldozati oltár mellett. (20) Amikor aztán Azarjá főpap és a többi pap feléje fordult, meglátták a poklos foltot a homlokán. Ekkor kiűzték onnan, de ő maga is sietve távozott, mert az Úr verte meg őt. (21) Uzzijjá király poklos maradt halála napjáig, és egy elkülönített házban lakott poklosan, mert kizárták az Úr házából. Fia, Jótám állt a királyi palota élén, ő bíráskodott az ország népe fölött. /RÚF/], 

Jób történetének viszont óvatosságra kellett volna intenie őket a tekintetben, hogy mindig ez lenne az össze függés. Jézus világossá tette a dolgot, miközben azt sem tagadta, hogy valóban lehet össze függés a bűn és a szenvedés között. A konkrét eset viszont egy magasabb rendű célra mutatott, arra, hogy a gyógyítás Istent dicsőítse meg. A beszámolóban találunk bizonyos hasonlóságokat a teremtési történettel: Isten megformálta az embert a föld porából (1Móz 2:7). Azután megformálta az Úristen az embert a föld porából, és az élet leheletét lehelte az orrába. Így lett az ember élőlény. /RÚF/),

 Jézus pedig sarat készített, úgy adta meg a férfinek azt, aminek a hiányával élt már az anyaméhtől kezdve. Máténál, Márknál és Lukácsnál a csodák történetei közös minta szerint haladnak: a probléma leírása, a személy Jézushoz vezetése, a gyógyítás és a gyógyulás elismerése, Isten dicsőítésével. János evangéliuma 9. fejezetében ez a sorrend a 7. verssel végződik. Jánosra jellemző azonban, hogy a csoda jelentőségéből sokkal szélesebb vita tárgya lesz, a gyógyult ember és a vallási vezetők közötti hosszas beszélgetés alakul ki belőle. Ez a feltűnő vita két, egymással összefonódott fogalom ellentétpárjai körül forog: bűn/Isten cselekedetei, valamint vakság/látás. 

A történet elbeszéléséből egészen a Ján 9:14▲. versig nem derül ki, hogy Jézus szombaton gyógyította meg ezt az embert, amivel a hagyomány – de nem a Szentírás! – szerint meg szegte a szombatot. A farizeusok ezért szombatrontónak tekintették. Állították: Jézus „nem tartja meg a szombatot” (Jn 9:16▲), és arra a következtetésre jutottak, hogy ezért nem Istentől jött. Mások azonban azt nem értették, hogyan tehetne ilyen csodákat egy bűnös ember. (Jn 9:16▲)  

Még távolról sincs vége a vitának, azonban máris kialakul a megosztottság. A vak ember számára egyre világosabbá válik, hogy kicsoda Jézus; a vallási vezetők viszont mind jobban összezavarodnak, vagy vakká válnak arra, hogy ki is Ő valójában.

  White idézet: Jóbot súlyos nyomorúság érte. Barátai most azt akarták beismertetni vele, hogy bűnei miatt szenved, és tekintse magát ítélet alatt levőnek. Mint súlyos bűnöst állították be őt, az Úr azonban megdorgálta őket hű szolgája elítéléséért.

Gonoszság honol a világunkban. Mégsem minden szenvedés a romlott viselkedés következménye. Jóbról világosan olvassuk, hogy az Úr engedte meg Sátánnak, hogy ártalmára legyen. Az ellenség megfosztotta mindenétől, családi kötelékeit széttépte; elvette tőle gyermekeit. Egy időre testét is undok fekélyek fedték; súlyos szenvedés kínozta. Barátai eljöttek ugyan vigasztalni, de azt akarták beláttatni vele, hogy bűnös útjával maga felelős a szenvedéseiért. Jób védte magát, tagadta a vádat, megmondta nekik, hogy „nyomorult vigasztalók mindannyian”. Mivel Isten előtt vétkesnek és büntetést érdemlőnek akarták nyilvánítani, Jóbnak is súlyos próbát okoztak, és Istent is hamis megvilágításba helyezték. Jób mégsem tántorodott el hűségétől, és Isten megjutalmazta hű szolgáját. – A Te Igéd igazság, 3. köt., 1140./old. 

Krisztus eljött, hogy kinyilatkoztassa a világnak Isten jellemét… Az isteni igazságot a hagyományok és tévelygések alá rejtették. Az áldozati rendszer azért adatott, hogy az embert megtanítsa arra az engesztelésre, amit majd Krisztus hoz, és azt hirdesse, hogy vérontás nélkül nincs bűnbocsánat, de az emberek számára botránkozás kövévé vált. Elsötétült elméjük megrontott mindent, ami lelki és szent volt. A büszkeség és az előítéletek elvakították őket, hogy ne lássák meg azt, ami hatályon kívül lett helyezve. Jézus eljött, hogy változtasson az akkori állapotokon, és kinyilatkoztassa az Atya jellemét. – The Review and Herald, 1892. november 1.

Az ötezer ember megvendégelése

(Jn 6:1-5).Jézus ezután elment a Galileai-tengernek, Tibériás tavának túlsó partjára. (2) Nagy sokaság követte őt, mert látták, milyen jeleket vitt végbe a betegeken. (3) Jézus pedig felment a hegyre, és ott leült a tanítványaival együtt. (4) Közel volt a páska, a zsidók ünnepe. (5) Amikor Jézus észrevette, hogy nagy sokaság közeledik hozzá, így szólt Fülöpnek: Honnan vegyünk kenyeret, hogy ezek ehessenek? ( /RÚF/ 

Verseiben az apostol kiemeli, hogy az ötezer ember megvendégelése nem sokkal a páskaünnep előtt történt. A páska Izrael Egyiptomból való szabadulásának emlékünnepe volt. A páskabáránynak az elsőszülöttek helyett kellett meghalnia. Ez az áldozat jelképezte Jézus értünk vállalt halálát. A kereszten Jézus hordozta el azt a büntetést, amit a bűneink miatt mi érdemelnénk meg: „a mi húsvéti bárányunk, a Krisztus, megáldoztatott érettünk” (1Kor 5:7) Tisztítsátok el azért a régi kovászt, hogy legyetek új tésztává, aminthogy kovász nélkül valók vagytok; mert hiszen a mi húsvéti bárányunk, a Krisztus, megáldoztatott érettünk.

„Viselte a törvényszegés szégyenét; szenvedett, mert Atyja elfordította arcát tőle, mígnem a Fiú szíve meghasadt, és kilehelte lelkét. A menny az ember üdvösségéért hozta ezt az áldozatot.” (Ellen G. White: A nagy küzdelem.

(Jn 6:4-14) Közel volt a páska, a zsidók ünnepe. (5) Amikor Jézus észrevette, hogy nagy sokaság közeledik hozzá, így szólt Fülöpnek: Honnan vegyünk kenyeret, hogy ezek ehessenek? (6) Ezt pedig azért kérdezte tőle, hogy próbára tegye, mert ő már tudta, mit fog tenni. (7) Fülöp így válaszolt neki: Kétszáz dénár árú kenyér sem elég nekik, hogy mindenki kapjon valami keveset. (8) Egyik tanítványa, András, Simon Péter testvére így szólt hozzá: (9) Van itt egy gyermek, akinél van öt árpa kenyér és két hal, de mi ez ennyi embernek? (10) Jézus ezt mondta: Ültessétek le az embereket! Füves terület volt az. Letelepedtek tehát a férfiak, szám szerint mintegy ötezren. (11) Jézus pedig vette a kenyereket, hálát adott, és kiosztotta az ott ülőknek; ugyanúgy osztott a halakból is, amennyit kívántak. (12) Amikor pedig jóllaktak, így szólt tanítványaihoz: Szedjétek össze a maradékot, hogy semmi se vesszen kárba! (13) Összeszedték tehát, és tizenkét kosarat töltöttek meg az öt árpakenyér maradékával, amit meghagytak azok, akik ettek. (14) Miután látták az emberek, hogy milyen jelt tett, ezt mondták: Ez valóban az a próféta, akinek el kellett jönnie a világba. /RÚF/ Prófétát támaszt majd testvéreid közül Istened, az Úr: olyat, mint én – őreá hallgassatok! 

A történet számos része párhuzamot mutat Jézus és a kivonulás történetében Mózes között. A páska (húsvét) ideje (Jn 6:4) az Egyiptomból való hatalmas szabadításra utal. Jézus felment a hegyre (Jn 6:3), ahogy Mózes felment a Sínai-hegyre. Jézus próbára tette Fülöpöt (Jn 6:5-6), amint az izraelitákat próbára tette Isten a pusztában. A kenyérszaporítás (Jn 6:5-6) a mannára emlékeztet. A megmaradt étel összeszedése (Jn 6:12) visszautal arra, hogy az izraeliták összegyűjtötték a mannát. Tizenkét kosár maradék lett (Jn 6:13), Izraelnek szintén tizenkét törzse volt. Az emberek azt mondták, hogy Jézus az a próféta, akinek el kellett jönni a világba (Jn 6:14), párhuzamban (5Móz) 18:15. Prófétát támaszt majd testvéreid közül Istened, az Úr: olyat, mint én – őreá hallgassatok! /RÚF/) jövendölésével, ami a Mózeshez hasonló prófétára utal. Mindez úgy mutat Jézusra, mint az új Mózesre, aki eljött megszabadítani népét. 

János ezekkel bemutatja, hogy Jézus nem egyszerűen csak jeleket és csodákat tett, hanem olyan jeleket és csodákat vitt végbe, amelyeknek az összefüggései különös jelentőséggel bírtak a zsidó nép számára. Jézus ezekkel lényegében rámutatott előttük isteni voltára. 

  (Ézs 53:4-6). Pedig a mi betegségeinket viselte, a mi fájdalmainkat hordozta. Mi meg azt gondoltuk, hogy Isten csapása sújtotta és kínozta. (5) Pedig a mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg. (6) Mindnyájan tévelyegtünk, mint a juhok, mindenki a maga útját járta. De az Úr őt sújtotta mindnyájunk bűnéért. /RÚF/ (1Pt 2:24). Bűneinket maga vitte fel testében a fára, hogy miután meghaltunk a bűnöknek, az igazságnak éljünk: az ő sebei által gyógyultatok meg. /RÚF/

White idézet: Közelgett a húsvét, és közelről-távolról Jeruzsálem felé zarándokló csapatok gyülekeztek, hogy lássák Jézust. Egyre többen csatlakoztak, míg végül ötezer férfi gyűlt össze, nem számítva az asszonyokat és gyermekeket. Mielőtt Krisztus partot ért volna, a sokaság már várt rá. Azonban Ő észrevétlenül kikötött, és egy kis időt tanítványaival elkülönülten töltött el. 

A domboldalról letekintett a nyüzsgő tömegre, és szíve könyörületre indult. Bár megzavarták, megfosztották nyugalmától, mégsem neheztelt. Nézte az egyre gyűlő tömeget, és a figyelmét sóvárgó szemeket. „Megszáná őket, mert olyanok valának, mint a pásztor nélkül való juhok.” (Mk 6:34) … A papoktól, vezetőktől nem kaptak segítséget, Krisztusból viszont az élet gyógyító vize áradt, ahogyan tanította a sokaságot az üdvösség útjára. – Jézus élete, 364./old. 

A vakon született meggyógyítása szombatnapon

Maguk a jelek, csodák még nem bizonyítják, hogy Istentől volnának, amikor azonban valóban tőle származnak, veszélyes elvetni azokat. 

 (Jn 5:10-16.) A zsidók ekkor így szóltak a meggyógyított emberhez: Szombat van, nem szabad felvenned az ágyadat. (11) Ő így válaszolt nekik: Aki meggyógyított, az mondta nekem: Vedd az ágyadat, és járj! (12) Megkérdezték tőle: Ki az az ember, aki azt mondta neked, hogy vedd fel, és járj? (13) De a meggyógyított ember nem tudta, hogy ki az, mert Jézus félrehúzódott az ott tartózkodó sokaság miatt. (14) Ezek után találkozott vele Jézus a templomban, és ezt mondta neki: Íme, meggyógyultál, többé ne vétkezz, hogy valami rosszabb ne történjék veled. (15) Elment ez az ember, és megmondta a zsidóknak, hogy Jézus az, aki meggyógyította. (16) Azért üldözték a zsidók Jézust, mert szombaton tette ezt. /RÚF/

Amikor a férfi újból találkozott Jézussal, azonnal elmondta a vallási vezetőknek, hogy Ő gyógyította meg. Azt gondolná az ember, hogy az eset alkalmat ad Isten dicsőítésére, a vezetők azonban „üldözőbe vevék… Jézust, és megakarák őt ölni, hogy ezeket művelte szombaton”. (Jn 5:16) A szombati gyógyítást csak vészhelyzetben engedélyezték. 

(Jn 9:1-16). Amikor Jézus tovább ment, meglátott egy születése óta vak embert. (2) Tanítványai megkérdezték tőle: Mester, ki vétkezett? Ez vagy a szülei, hogy vakon született? (3) Jézus így válaszolt: Nem ő vétkezett, nem is a szülei, hanem azért van ez így, hogy nyilvánvalóvá legyenek rajta Isten cselekedetei. (4) Nekünk, amíg nappal van, annak a cselekedeteit kell végeznünk, aki elküldött engem. Mert eljön az éjszaka, amikor senki sem munkálkodhat. (5) Amíg a világban vagyok, a világ világossága vagyok. (6) Ezt mondta, és a földre köpött, sarat csinált a nyállal, és rákente a sarat a vakon született ember szemeire, (7) majd így szólt hozzá: Menj el, mosakodj meg a Siloám tavában – ami azt jelenti: küldött. Az pedig elment, megmosakodott, és már látott, amikor visszatért. (8) A szomszédok pedig és azok, akik látták azelőtt, hogy koldus volt, így szóltak: Nem ő az, aki itt szokott ülni és koldulni? (9) Egyesek azt mondták, hogy ő az, mások pedig azt, hogy nem, csak hasonlít hozzá. De ő kijelentette: Én vagyok az. (10) Erre ezt kérdezték tőle: Akkor hogyan nyílt meg a szemed? (11) Ő így válaszolt: Az az ember, akit Jézusnak hívnak, sarat csinált, rákente a szemeimre, és azt mondta nekem: Menj a Siloámhoz, és mosakodj meg! Elmentem tehát, megmosakodtam, és most látok. (12) Megkérdezték tőle: Hol van az az ember? Nem tudom – felelte. (13) Ezt az embert, aki nemrég még vak volt, a farizeusok elé vezették. (14) Az a nap pedig szombat volt, amelyen Jézus a sarat csinálta, és megnyitotta annak az embernek a szemét. (15) A farizeusok is megkérdezték tőle, hogyan jött meg a látása. Ő ezt mondta nekik: Sarat tett a szemeimre, aztán megmosakodtam, és most látok. (16) Erre a farizeusok közül néhányan ezt mondták: Nem Istentől való ez az ember, mert nem tartja meg a szombatot. Mások így szóltak: Hogyan tehetne bűnös ember ilyen jeleket? És meghasonlás támadt köztük. /RÚF/

  Hogyan lehettek ennyire elvakultak a vallási vezetők? A válasz valószínűleg az, hogy a saját romlott szívük miatt; a tévhitük miatt, hogy a Messiás azonnal megszabadítja őket Rómától; mert annyira szerették a hatalmat; mert nem akartak meghajolni Isten előtt. Mindez közrejátszott abban, hogy elutasítsák éppen a szemük előtt lévő igazságot.

Jn 5:38-42. És az igéje sem marad meg bennetek, mert annak, akit ő elküldött, nem hisztek. (39) Ti azért kutatjátok az Írásokat, mert azt gondoljátok, hogy azokban van az örök életetek: pedig azok rólam tesznek bizonyságot, (40) és mégsem akartok hozzám jönni, hogy életetek legyen. (41) Én nem fogadok el dicsőséget emberektől, (42) rólatok viszont tudom, hogy nincs meg bennetek az Isten szeretete. /RÚF/  

White idézet: Abban az időben a szombatot annyira eltorzították, hogy ünneplése inkább az önző és zsarnok ember jellemét tükrözte, nem pedig Istenét. Krisztus eltette az útból a hamis tanításokat, amelyekkel téves színben tüntették fel Istent azok, akik azt állították, hogy ismerik Őt. A rabbik könyörtelen gyűlölete kísérte, de Ő még látszat szerint se alkalmazkodott kívánalmaikhoz, hanem ment egyenesen előre, megtartva a szombatot Isten törvénye szerint. 

Félreérthetetlen szavakkal tett bizonyságot Jahve törvénye iránti tiszteletéről: „Ne gondol játok, hogy azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem a törvényt vagy a próféták tanítását. Nem azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem, hanem hogy betöltsem azokat. Mert bizony mondom néktek, hogy amíg az ég és a föld el nem múlik, egy ióta vagy egy vessző sem vész el a törvényből, míg minden be nem teljesedik.” (Mt 5:17-18) – Próféták és királyok, 183./old.

Bethesda tavánál 38 -éves beteg meggyógyítása

János beszámolója szerint a következő jel Bethesda tavánál történt. (Jn 5:1-9) Az emberek azt hitték, hogy egy angyal felkavarja a vizet, és ekkor az először vízbe lépő beteg meggyógyul. Emiatt a tó tornácai zsúfolásig megteltek gyógyulni vágyókkal, akik a következő alkalmat lesték. Jézus Jeruzsálemben járt, és a tó mellett elhaladva felfigyelt a várakozók sokaságára.

Különleges látvány lehetett! A sok ember bizonyára mind beteg volt, várták és várták a víz általi gyógyulást, ami biztosan nem történik meg. Igazi alkalom volt ez Jézus számára.

 Jn 5:1-9. Ezek után ünnepük volt a zsidóknak, és felment Jézus Jeruzsálembe. (2) Jeruzsálemben a Juh-kapunál van egy medence, amelyet héberül Betesdának neveznek. Ennek öt oszlopcsarnoka van. (3) A betegek, vakok, sánták, sorvadásosak tömege feküdt ezekben, és várták a víz megmozdulását. (4) Mert az Úr angyala időnként leszállt a medencére, és fel kavarta a vizet: aki elsőnek lépett bele a víz felkavarása után, egészséges lett, bármilyen betegségben is szenvedett. (5) Volt ott egy ember, aki harmincnyolc éve szenvedett betegségében. (6) Amikor látta Jézus, hogy ott fekszik, és megtudta, hogy már milyen hosszú ideje, megkérdezte tőle: Akarsz-e meggyógyulni? (7) A beteg így válaszolt neki: Uram, nincs emberem, hogy amint felkavarodik a víz, beemeljen a medencébe. Amíg én odaérek, más lép be előttem. (8) Jézus ezt mondta neki: Kelj fel, vedd az ágyadat, és járj! (9) És azonnal meg gyógyult ez az ember, felvette az ágyát, és járt. Aznap pedig szombat volt. /RÚF/

Amikor az ember már hosszú ideje beteg, számára az válik normális állapottá, és bármilyen furcsa, kissé nyugtalanító lehet kikerülni a tehetetlenségből. Válaszával a férfi azt fejezte ki, hogy meg akar gyógyulni. Ott volt a gond, hogy nem a megfelelő helyen kereste a gyógyulást – miközben éppen előtte állt Jézus, aki lábat adott az embernek. Aligha tudta, ki szólította meg, bár a gyógyulás után kezdhetett ráeszmélni, hogy Jézus valóban egészen különleges. 

 Jézus nem kérte ezt a szenvedőt, hogy higgyen benne. Egyszerűen így szólt: »Kelj fel, vedd fel a te nyoszolyádat, és járj!« (Jn 5:8) Ám a férfi hite belekapaszkodik ebbe a mondatba. Minden idegét és izmát átjárja az új élet, bénult tagjai egészségesen kezdenek működni. Kérdés nélkül aláveti akaratát Krisztus parancsának, és minden izma engedelmeskedik akaratának. Felszökken, és újra tud mozogni.

A szombati gyógyítást csak vészhelyzetben engedélyezték. Ez az ember már harmincnyolc éve feküdt bénán, tehát a meggyógyítását nem tartották sürgős dolognak. Ráadásul ugyan miért volt szükség arra, hogy még az ágyát is felvegye? Az ember azt gondolná, aki erőt kap Istentől ilyen csoda végbevitelére, az azt is tudja, hogy szombaton haza lehet-e vinni egy fekhelyet. Jézus nyilván mélyebb bibliai igazságokra akarta elvezetni őket, túl az ember-alkotta, az igaz hitet bizonyos esetekben elfojtó szabályokon és rendelkezésen. 

Jézus nem biztosította isteni segítségről. A férfi egy percre kételkedhetett volna, de akkor elveszíti egyetlen gyógyulási lehetőségét. Ám hitt Krisztus szavának, aszerint cselekedett, és visszanyerte erejét. (Ellen G. White: Jézus élete. 160. old) 

White idézet: A szegény, szenvedő ember teljesen tehetetlen volt; 38 év óta nem mozgatta lábait. Az Üdvözítő mégis így szól hozzá: „Kelj fel, vedd a te nyoszolyádat, és járj.” Méltán mondhatta volna a beteg: „Uram, ha akarsz, meggyógyíthatsz engem, és akkor követem szavaidat”; de mégsem mondta ezt, mert hitt Jézus szavainak, hitte, hogy egészséges lett, és azonnal felemelkedett fekhelyéről. Felállt, akart tovamenni… és tényleg tudott is! Krisztus utasításait követte, és Isten adta az erőt. Teljesen meggyógyult. 

Sok beteget Krisztus e figyelmeztetés kíséretében gyógyított meg: „Többé ne vétkezzél, hogy rosszabbul ne legyen dolgod.” (Jn 5:14) Így tanította meg nekik, hogy betegségüket ők maguk okozták Isten törvényeinek áthágásával, és az egészséget csak engedelmességgel lehet megőrizni.  

Ezért választotta a szombatot a bethesdai gyógyítás alkalmául. A hét bármely más napján is meggyógyíthatta volna a beteg embert; vagy egyszerűen helyreállíthatta volna az egészségét, anélkül, hogy felszólítja az ágya hordozására. De ez nem biztosította volna számára azt a lehetőséget, amelyre vágyott. Krisztus földi életének minden tette bölcs megfontoláson alapszik. Minden, amit tett, fontos volt önmagában és a benne hordozott tanításnál fogva. A tónál a legsúlyosabb betegségben szenvedőt választotta ki, hogy megmutassa gyógyító hatalmát, és azért parancsolta neki, hogy vigye magával ágyát a városon keresztül, mert a meggyógyított férfi így mindenki számára nyilvánvalóvá tehette a hatalmas csoda tényét, amelyet Jézus vitt véghez a lényében. Ez majd felveti a kérdést, hogy mit szabad tenni a törvény szerint szombaton, alkalmat teremtve arra, hogy az Úr napjával kapcsolatos zsidó korlátozásokat feloldja, hagyományaikat pedig érvénytelennek nyilvánítsa. (Jézus élete)

Hasonló a mi helyzetünk is. A régi bűneinket nem tudjuk jóvátenni, és saját erőnkből nem szentelődhetünk meg. Isten azonban ígéri, hogy Krisztus által mindezt megcselekszi értünk. Mi hisszük ezt az ígéretet. Beismerjük bűneinket, és átadjuk magunkat Istennek. Akarunk neki szolgálni. Mihelyt ezt cselekesszük, Ő is azonnal teljesíti ígéretét. Ha hiszünk az ígéreteiben, hisszük, hogy bűneink megbocsáttattak és megtisztulunk, a gutaütötthöz hasonlóan mi is meggyógyulunk összes bűneinkből és betegségeinkből. Mindez megtörténik, ha hiszünk.

 Ne várj addig, amíg érezni fogod, hogy meggyógyultál, hanem mondd: „Hiszem, hogy így van, nem azért, mert érzem, hanem mert Isten megígérte.” – Jézushoz vezető út, 50-51./old.

A királyi udvari ember fiának meggyógyítása

 

Földi szolgálata során Jézus csodákat tett, amelyek segítettek az embereknek, hogy hinni tudjanak benne. János pedig feljegyezte ezeket, hogy mások is higgyenek.

(Jn 4:46-54). Azután ismét a galileai Kánába ment, ahol a vizet borrá változtatta. Kapernaumban pedig volt egy királyi tisztviselő, akinek betegen feküdt a fia. (47) Amikor meghallotta, hogy Jézus megérkezett Júdeából Galileába, elment hozzá, és kérte, hogy jöjjön, és gyógyítsa meg a fiát, mert halálán van. (48) Erre Jézus ezt mondta neki: Ha nem láttok jeleket és csodákat, nem hisztek. (49) A királyi tisztviselő kérte őt: Uram, jöjj, mielőtt meghal a gyermekem! (50) Jézus így válaszolt: Menj el, a te fiad él! Hitt az ember a szónak, amelyet Jézus mondott neki, és elindult. (51) Még hazafelé tartott, amikor szembejöttek vele a szolgái a hírrel, hogy a gyermeke él. (52) Ekkor megkérdezte tőlük, hány órakor lett jobban. Ezt mondták neki: Tegnap délután egy órakor hagyta el a láz. (53) Megértette tehát az apa, hogy abban az órában történt ez, amikor ezt mondta neki Jézus: A te fiad él. És hitt ő, valamint egész háza népe. (54) Ezt pedig második jelként tette Jézus, miután megérkezett Júdeából Galileába. /RÚF/  

Amikor János beszámolt Jézus második csodájáról, amit Galileában tett, említette az elsőt is, azt, ami a kánai menyegzőn történt. Mintha ezt mondaná: A Jézus által végbevitt jelek segítenek megérteni, hogy ki is Ő valójában. Majd hozzáfűzi: „Ez már a második jel volt, amelyet Jézus tett, amint Júdeából Galileába jött”. (Jn 4:54, ÚRK)  

Elsőre keménynek tűnhet Jézus válasza, amit a királyi ember kérésére mondott, viszont a férfi a fia gyógyulásától tette függővé, hogy fog-e hinni Jézusban. Jézus olvasott a gondolataiban, ezért figyelmeztette az apát a lelki betegségére, ami a fia életveszélyes állapotánál súlyosabb volt. Az előkelő emberbe villámcsapásként hasított a hirtelen felismerés, hogy a fia életébe kerülhet az ő lelki szegénysége.  

Fontos megjegyezni: a csodák önmagukban nem bizonyították, hogy Jézus a Messiás. Mások is tettek csodákat: igaz próféták, de hamisak is. A csodák csupán a természetfeletti létezését mutatják, pusztán egy csoda nem feltétlenül jelenti azt, hogy Istentől van. (Sátán képes „csodákat” tenni, ha a „csoda” alatt természetfeletti tetteket értünk.) 

 Fájdalmában a királyi ember Jézus irgalmáért esedezett, kérlelte, hogy gyógyítsa meg a fiát. Jézus válasza ekkor megerősítette: „Menj el, a te fiad él” (Jn 4:50). Az „él” szó görög meg felelője is jelen időben van. Ez a nyelvtani forma olyan bizonyossággal fejezi ki a jövő ide jű eseményt, mint ami már meg is történt. A férfi ezek után nem sietett haza, hanem mivel hitt Jézusnak, másnap ért haza. Majd megtudta, hogy a fiának pontosan akkor ment le a láza, amikor Jézus biztatóan szólt hozzá.

White idézet: Kapernaumban a hírek megragadták egy zsidó nemesember figyelmét, aki tiszt volt a király szolgálatában. A fia gyógyíthatatlannak látszó betegségben szenvedett. Az orvosok lemondtak róla, de amikor az apa hallott Jézusról, elhatározta, hogy felkeresi és segítségül hívja…  

Kánába érve Jézust sokaság közepette találta. Elszorult szívvel igyekezett a Megváltó közelébe jutni. Hite megingott, amikor csupán egy egyszerűen öltözött, poros, az utazástól megviselt férfit pillantott meg. Kétség fogta el: vajon ez az ember megteheti, amire kérni akar ja? Mégis elbeszélgetett Jézussal, elmondta, miért jött, és kérte a Megváltót, kísérje el otthonába. Jézus azonban már tudott bánatáról. Mielőtt még a tiszt elindult otthonról, Jézus már látta gyötrelmét.  

Jézus azt is tudta, hogy az apa bizonyos feltételekhez kötötte a benne bízó hitét. Csak akkor fogadja el Jézust Megváltónak, ha kérését teljesíti. Mialatt a tiszt a bizonytalanság kínjai közt várakozott, Jézus így szólt: „Ha jeleket és csodákat nem láttok, nem hisztek.” (Jn 4:48)…  

A Megváltó szembeállította ezt a feltételes hitet a samaritánusok nyílt hitével, akik nem kértek csodát vagy jelet. – Jézus élete, 196-198./old. 

Arimátiai József - engedélyt kért Pilátustól Jézus eltemetésére

 

Arimátiai József Nevét mind a négy evangélista említi (Mt 27,57-60) Mikor pedig beesteledék, eljöve egy gazdag ember Arimathiából, név szerint József, aki maga is tanítványa volt Jézusnak;(58) Ez Pilátushoz menvén, kéri vala a Jézus testét. Akkor parancsolá Pilátus, hogy adják át a testet. (59) És magához vévén József a testet, begöngyölé azt tiszta gyolcsba, (60) És elhelyezé azt a maga új sírjába, amelyet a sziklába vágatott: és a sír szájára egy nagy követ hengerítvén, elméne.

 (Mk 15,42-47) És mikor immár este lőn, mivelhogy péntek vala, azaz szombat előtt való nap,(43)Eljöve az arimathiai József, egy tisztességes tanácsbeli, aki maga is várja vala az Isten országát; beméne bátran Pilátushoz, és kéré Jézusnak testét.(44)Pilátus pedig csodálkozék, hogy immár meghalt volna; és magához hivatva a századost, megkérdé tőle, ha régen halt-é meg?(45)És megtudván a századostól, odaajándékozá a testet Józsefnek.(46)Ő pedig gyolcsot vásárolván, és levévén őt, begöngyölé a gyolcsba, és elhelyezé egy sírboltba, amely kősziklából vala kivágva; és követ hengeríte a sírbolt szájára.(47)Mária Magdaléna pedig és Mária, a Józsé anyja, nézik vala, hová helyezék.

 (Lk 23,50-53) És ímé egy ember, kinek József vala neve, tanácsbeli, jó és igaz férfiú,(51)Ki nem vala részes azoknak tanácsában és cselekedetében, Arimathiából, a zsidók városából való, ki maga is várja vala az Istennek országát;(52) Ez oda menvén Pilátushoz, elkéré a Jézus testét.(53)És levévén azt, begöngyölé azt gyolcsba, és helyhezteté azt egy sziklába vágott sírboltba, melyben még senki sem feküdt.

(Jn 19,38-42) Ezek után pedig kéré Pilátust az arimathiai József (aki a Jézus tanítványa vala, de csak titokban, a zsidóktól való félelem miatt), hogy levehesse a Jézus testét. És megengedé Pilátus. Elméne azért és levevé a Jézus testét.(39)Eljöve pedig Nikodémus is (aki éjszaka ment vala először Jézushoz), hozván mirhából és áloéból való kenetet, mintegy száz fontot.(40)Vevék azért a Jézus testét, és begöngyölgeték azt lepedőkbe illatos szerekkel együtt, amint a zsidóknál szokás temetni.(41)Azon a helyen pedig, ahol megfeszítteték, vala egy kert, és a kertben egy új sír, amelybe még senki sem helyheztetett vala.(42)A zsidók péntekje miatt azért, mivelhogy az a sír közel vala, abba helyhezteték Jézust.

Abból az alkalomból, hogy Jézus halála után engedélyt kért Pilátustól Jézus eltemetésére. Miután Pilátus bizonyosságot szerzett Jézus haláláról, József kérésébe beleegyezett. József elvitte Jézus testét a saját új, üres sírboltjához, gyolcsba göngyölte, sőt Jn szerint illatszerekkel is megkente, majd a sírboltot egy kővel lezárta.

Azért cselekedett így, mert Jézus tanítványa volt, maga is várta Isten országát. Ugyanakkor, mivel a NAGYTANÁCS (szinedrium) tagja volt, nyíltan nem követte Jézust, viszont a Nagytanácsban nem értett egyet a többiek döntésével - vélhetőleg Nikodémussal együtt, aki János szerint szintén segített Jézus eltemetésében.

Annyit tudunk még róla, hogy gazdag ember volt. Sírboltja arra utal, hogy ebben az időben már Jeruzsálemben lakott.    (Arcanum)

Cirénei Simon - Jézus Krisztus keresztjét vállaira helyezték.

 

Ekkor egy idegen, név szerint czirénei Simon, vidékről jövet összetalálkozott a tömeggel. Hallotta a sokasághoz tartozók gúnyolódó és gyalázkodó beszédét. Hallotta a megvetően ismételt felszólítást: Helyet a zsidók királyának! Megállt és megdöbbenve szemlélte ezt a jelenetet. Mivel pedig szánakozást tanúsított, megragadták és a keresztet vállaira helyezték.

Simon hallott már Jézusról. Fiai hittek az Üdvözítőben. Ő maga azonban nem tartozott Jézus tanítványai közé. A kereszt Golgotára vitele mégis áldás lett számára. Élete végéig hálás volt ezért az isteni gondviselésért, amely arra indította, hogy Krisztus keresztjét önként felvegye, és ettől kezdve mindig örvendezéssel állt annak terhe alá. (EGW: Jézus élete)

Cirénei Simon Minden valószínűség szerint nem csupán ünnepi zarándok, hanem a már jeruzsálemi lakos ciréneiek közül való lehetett. A (Mt 27,32) Kifelé menve pedig találkozának egy cirénei emberrel, akit Simonnak hívnak vala; ezt kényszeríték, hogy vigye az ő keresztjét. csak annyit említ, hogy mikor Jézust vitték ki megfeszíteni, találkoztak egy cirénei emberrel, akinek Simon volt a neve. A (Lk 23,26)Mikor azért elvivék őt, egy Cirénebeli Simont megragadván, ki a mezőről jöve, arra tevék a keresztfát, hogy vigye Jézus után.  arról is értesülünk, hogy Simon a mezőről jött, ami nem valószínű, ha csak ünnepi zarándok. A (Mk 15,21) És kényszerítének egy mellettök elmenőt, bizonyos cirénei Simont, aki a mezőről jő vala, Alekszándernek és Rufusnak az atyját, hogy vigye az ő keresztjét. Cirénei Simon két fiáról is tud, Alexanderről és Rufuszról. A kényszerű kereszthordozásnak áldott következménye lehetett. Pál a római keresztyének között köszönti Rufuszt és anyját (Róm 16,13) Köszöntsétek Rufust, ki kiválasztott az Úrban, és az ő anyját, aki az enyém is.. Azonos lehet a Márk által említett Cirénei Simon fiával. (refalmadi.hu)

Simon farizeus házigazda

A bethániai Simont Jézus tanítványaként tartották számon. Egyike volt annak a néhány farizeusnak, akik nyíltan csatlakoztak Krisztus követőihez. Elismerte Krisztust mint tanítót, és reménykedett, hogy Ő lehet a Messiás, de nem fogadta el Megváltónak. Jelleme nem alakult át, elvei változatlanok maradtak.

Krisztus Simont leprából gyógyította meg: élő halottat szabadított meg. Most Simon mégis megkérdőjelezte a Megváltó prófétaságát. Mivel Krisztus megengedte ennek a nőnek, hogy közeledjen hozzá, nem küldte el méltatlankodva, mint olyat, akinek bűnei túl nagyok a megbocsátásra, mivel nem mutatta ki, hogy látja bukott voltát, Simont kísértette a gondolat: Ő nem is próféta. Jézus semmit sem tud erről az asszonyról, aki olyan szabadon szolgálja - gondolta -, különben nem engedné, hogy megérintse.

Simont, a házigazdát is befolyásolta Júdás bírálata Mária ajándékát illetően, ezért meglepődött Jézus viselkedésén. Sérelem érte farizeusi büszkeségét. Tudta, hogy számos vendége bizalmatlanul, nemtetszéssel tekint Krisztusra. Simon így szólt szívében: "Ez, ha próféta volna, tudná ki és miféle asszony az, aki őt illeti: hogy bűnös" (Lk 7:39).

A Megváltó válaszolt erre a kimondatlan gondolatra: "Simon, van valami mondanivalóm néked. [...] Egy hitelezőnek két adósa vala: az egyik adós vala ötszáz pénzzel, a másik pedig ötvennel. És mikor nem volt nékik miből megadni, mind a kettőnek elengedé. E kettő közül azért, mondd meg, melyik szereti őt jobban? Felelvén pedig Simon, monda: Azt gondolom, hogy az, akinek többet engedett el. És Jézus monda néki: Igazán ítéltél" (Lk 7:40-43).  

Ahogyan Nátán tette Dáviddal, Krisztus is egy példázatba rejtette szíven találó feddését. Vendéglátóját olyan helyzetbe hozta, hogy önmaga felett mondja ki az ítéletet. Simon vitte bűnbe azt a nőt, akit most megvetett. Mélyen megrontotta. A példázat két adósa Simont és az asszonyt jelképezi. Jézus nem azt akarta tanítani, hogy a két személynek különböző fokú elkötelezettséget kell éreznie, mert mindkettő hálaadóssága nagyon nagy, sohasem tudnák törleszteni. Simon azonban igazabbnak tartotta magát Máriánál, s Jézus szerette volna, ha belátja, mekkora bűnt követett el valójában. Meg akarta mutatni neki, hogy bűne nagyobb az asszonyénál – annyival nagyobb, amennyivel az ötszáz pénz több az ötvennél.   

Simon hűvössége és hanyagsága a Megváltóval szemben megmutatta, milyen kevéssé értékeli a kapott kegyelmet. Azt hitte, megtiszteli Jézust, mert meghívta házába. Most azonban olyannak látta önmagát, amilyen valójában volt. Miközben azt hitte, hogy olvas vendége lelkében, vendége olvasott az övében. Látta, milyen valóságosan ítélte meg őt Krisztus. Vallása farizeusi köntös volt. Megvetette Jézus irgalmasságát. Nem ismerte fel, hogy Istent képviseli. Mária, a bűnös, bocsánatot nyert, de Simon, a bűnös nem nyert bocsánatot. Az igazság merev szabálya, amelyet az asszonyra akart alkalmazni, őt ítélte el. (EGW:Jézus élete)