Csillag tűnik elő egy felhőhasadékban

„Krisztus istensége az örök élet biztosítéka a hívő számára. »Aki hisz énbennem – mondta Jézus – ha meghal is, él; és aki csak él és hisz énbennem, soha meg nem hal. Hiszed-é ezt«? (Jn 11:25-26) Krisztus itt előretekint második eljövetelének idejére. Akkor a megújult igazak feltámadnak romolhatatlanságban, az élő igazak pedig elragadtatnak a mennybe, anélkül, hogy megízlelnék a halált. A csoda, mellyel Krisztus feltámasztotta Lázárt a halálból, az összes elhalt igazak feltámasztását jelképezi”. (Ellen G. White: Jézus élete.  447./old.) 

„A föld erősen rázkódott, amint Isten Fia előhívta az alvó szenteket. Ők válaszoltak a hívásra, és dicsőséges, halhatatlan testbe öltözve jöttek elő. Így kiáltottak: »Halál, hol a te diadalmad? Pokol, hol a te fullánkod«? (1Kor 15:55) Ekkor az élő szentek és a feltámadt igazak egy hosszú, elragadtatott kiáltásban fejezték ki a győzelem feletti örömüket. Azok teste, akik egykor magukon viselve a betegség és halál jeleit tértek a sírba, most halhatatlanságban, egészségesen, életerővel jöttek elő. Az élő szentek egy szempillantás alatt átváltoztak és együtt találkoztak az Úrral a levegőben. Ó, milyen dicső találkozás! Barátok, akiket a halál elválasztott egymástól, újra találkoztak, hogy soha többé ne váljanak el”. (Ellen G. White: A megváltás története. 356-357./old.)

White idézet: Isten népe megszabadul 

Amikor az emberi törvények védelmét megvonják Isten törvényének tisztelőitől, számos országban intézkednek elpusztításukról. A rendeletben kitűzött idő közeledtére az emberek eltervezik a gyűlölt közösség kiirtását. Elhatározzák, hogy egy éjszakán döntő csapást mérnek rájuk, hogy végképp elnémítsák az ellenkezés és a dorgálás hangját. 

Isten gyermekei – egyesek a börtöncellákban, mások az erdők és a hegyek eldugott rejtekében – Istenhez könyörögnek védelemért, miközben mindenféle gonosz angyalok által befolyásolt fegyveresek megölésüket tervezik. De amikor a válság tetőzik, Izrael Istene közbelép, hogy megszabadítsa választottait. Az Úr ezt mondja: „És fölzendül éneketek, mint a szent ünnepek éjszakáján, és örvendez szívetek, amint azé, aki... megy az Úr hegyére, Izrael kőszálához. És megzendíti az Úr dicsőséges szavát, karjának lesújtását megmutatja megbúsult haragjában és emésztő tűz lángjában, vízáradással, zivatarral és jégeső kövével”. (Ésa. 30:29–30) 

Amikor a diadalittas, gúnyolódó, átkozódó gonosz tömeg már-már ráront zsákmányára, az éj sötétjénél sűrűbb feketeség ereszkedik a földre. Majd egy szivárvány, amely az Isten trónjáról áradó dicsfényben ragyog, átíveli az eget, és – úgy tűnik – mintha körülzárna minden imádkozó csoportot. A dühös sokaság megtorpan. Elhal a gúnyos kiáltás. Elfelejtkeznek gyilkos dühük célpontjáról. Szörnyű balsejtelmek között merednek Isten szövetségének jelére, és szeretnének elrejtőzni megsemmisítő fényessége elől. 

Isten népe ekkor egy tiszta, csengő hangot hall, amely ezt mondja: „Nézzetek fel!” És ők az égre emelve szemüket, meglátják az ígéret szivárványát. Eltűnnek az eget eltakaró haragos, fekete felhők és Isten népének tekintete, mint egykor Istváné, a mennyre mered. Megpillantják Isten dicsőségét és a trónon ülő Emberfiát, akinek mennyei alakján a megalázás jelei láthatók; ajkáról pedig hallják a kérést, amelyet Atyja és a szent angyalok előtt mond: „Akiket nékem adtál, akarom, hogy ahol én vagyok, azok is velem legyenek” (Jn. 17:24). Ismét egy zengő, győzelmes hang hallatszik: „Jönnek! Jönnek a szentek, az ártatlanok és makulátlanok; megtartották az én béketűrésre intő beszédemet; angyalok közt fognak járni.” És a szilárd hitűek halvány, remegő ajkáról győzelmes kiáltás hangzik. 

Isten éjfélkor mutatja meg hatalmát népe szabadítására. Feltűnik a nap, és teljes fényben ragyog. Jelek és csodák történnek gyors egymásutánban. A gonoszok rémülten és csodálkozva nézik e jeleneteket, az igazak pedig szent örömmel szemlélik szabadulásuk jeleit. A természetben mintha minden a visszájára fordulna. A folyók állóvizekké válnak. Sötét, nehéz felhők jelennek meg, majd egymásra tornyosulnak. A haragos ég közepén egyetlen tiszta hely van, amely leírhatatlan dicsőségtől tündököl. Onnan hallatszik Isten hangja, amely olyan, mint a sok víz zúgása. Ezt mondja: „Meglett!” (Jel. 16:17) 

Ez a hang megremegteti az eget és a földet. Hatalmas földrengés támad, olyan, „amilyen nem volt, mióta az emberek a földön vannak, ilyen földindulás, ilyen nagy” (Jel. 16:18). Úgy tűnik, mintha az ég megnyílna és bezárulna, és az Isten trónjáról áradó dicsőség sugarakat lövellne. A hegyek szélben hajladozó nádként inognak, és durva kövek szóródnak szerteszét. Mennydörgés hallatszik. Vihart jelez. A tenger tombol. Forgószél süvölt, mintha öldöklő démonok kiáltoznának. Az egész föld megduzzad, mint a hullámzó tenger. Felszíne széttöredezik. Mintha az alapja kimozdult volna. Egész hegyláncok lesüllyednek. Lakott szigetek eltűnnek. A kikötők környékét, amelyet a gonoszság Sodomává formált, elnyelik a tajtékzó hullámok. Isten megemlékezik a nagy Babilonról, „hogy adjon annak inni az Ő búsult haragja borának poharából”. Hatalmas jégdarabok, „tálentom”-nyi nagyságúak pusztítanak (Jel. 16:19, 21). A föld legragyogóbb városai összeomlanak. Nagyúri paloták, amelyekre a föld nagyjai vagyonukat tékozolták, hogy a maguk dicsőségét emeljék, szemük láttára válnak romhalmazzá. A börtönfalak széthasadnak, és Isten gyermekei, a hitükért raboskodók megszabadulnak. 

Sírok nyílnak meg, és „sokan azok közül, akik alusznak a föld porában, felserkennek, némelyek örök életre, némelyek pedig gyalázatra és örökkévaló utálatosságra” (Dn. 12:2). Azok, akik a harmadik angyal üzenetébe vetett hittel haltak meg, megdicsőülten jönnek elő sírjukból, hogy meghallják, amikor Isten békeszövetséget köt törvénye megtartóival. Azok is, „akik Őt általszegezték” (Jel. 1:7), akik gúnyolódtak és nevettek Krisztus haláltusáján; és akik a leghevesebben támadták igazságát és népét, feltámadnak, hogy meglássák Krisztus dicsőségét és a hűségesek megdicsőítését. 

Az eget még mindig vastag felhők takarják, de már időnként látható a nap, amely Jahve bosszút árasztó szemének tűnik. Az égből vad villámok cikáznak, és lángszőnyeggel borítják el a földet. A rettenetes égzengést titokzatos, félelmes hangok harsogják túl, és meghirdetik a gonoszok pusztulását. E szavakat nem érti mindenki, de a hamis tanítók jól tudják, mit jelentenek. Akik még nem is olyan rég vakmerők, kérkedők, kihívók voltak, és ujjongva tiporták Isten törvénytartó népét, nem tudnak hova lenni a megdöbbenéstől, és reszketnek a félelemtől. Jajveszékelésük túlharsogja az elemek tombolását. A démonok elismerik Krisztus istenségét, reszketnek hatalma előtt. És páni félelemtől fetrengő emberek irgalomért esedeznek. 

Az ősi próféta, aki látomásban szemlélte az ítélet napját, ezt mondta: „Jajgassatok, mert közel van az Úrnak napja, mint pusztító hatalom jő a Mindenhatótól” (Ésa. 13:6). „Menj be a kősziklába, és rejtőzzél el a porba az Úr félelme elől, és az Ő nagyságának dicsősége előtt! A kevély szemű közember megaláztatik, és a főemberek magassága porba hajtatik, és csak az Úr magasztaltatik fel ama napon. Mert a seregek Urának napja eljő minden kevély és magas ellen, és minden felemelkedett ellen, és az megaláztatik.” „Ama napon odadobja az ember ezüst bálványait és arany bálványait, miket magának csinált, hogy azok előtt meghajoljon, a vakondokoknak és denevéreknek, hogy elmenjen a sziklák lyukaiba és a hegyek hasadékaiba, az Úr félelme elől és az Ő nagyságának dicsősége előtt, mikor felkél, hogy megrettentse a földet.” (Ésa. 2:10-12, 20-21) 

Csillag tűnik elő egy felhőhasadékban. A sötét háttérben fénye négyszeresére nő. A remény és az öröm üzenetét hozza a hűségeseknek, de szigorral és haraggal tekint az Isten törvényét megszegőkre. Azok, akik mindent feláldoztak Krisztusért, most az Úr sátrának rejtekében biztonságban vannak. Próbára lettek téve, de a világ és az igazság megvetői előtt megmutatták, hogy hívek az értük meghalt Krisztushoz. Csodálatos változás történik azokkal, akik még a halállal farkasszemet nézve is szilárdan megőrizték feddhetetlenségüket. Hirtelen megszabadulnak a démonoktól megszállt emberek sötét és rettentő zsarnokságától. Arcukon, amely nemrég még sápadt, gondterhelt és elgyötört volt, most a csodálat, a hit és a szeretet ragyog. Ajkukon felcsendül a diadalmas ének: „Isten a mi oltalmunk és erősségünk! Igen bizonyos segítség a nyomorúságban. Azért nem félünk, ha elváltoznék is a föld, ha hegyek omlanának is a tenger közepébe: zúghatnak, tajtékozhatnak hullámai; hegyek rendülhetnek meg háborgásától” (Zsolt. 46:2-4). 

Miközben az ének, amely szent hitről tanúskodik, Isten felé száll, a felhők elvonulnak, és láthatóvá lesz a csillagos ég, amely leírhatatlan fényben tündököl a sötét és haragos mennybolt hátterében. A mennyei város dicsősége átsugárzik a félig nyitott ajtókon. Majd az égen megjelenik egy kéz. Két egymásba hajtott kőtáblát tart. A próféta ezt mondja: „Az egek kijelentik az Ő igazságát, mert az Isten bíró” (Zsolt. 50:6). A szent törvény, Isten igazsága, amely mennydörgés és fényesség közepette az élet kalauzaként hangzott el a Sinai-hegyről, most az ítélet mércéjeként tárul az emberek elé. A kéz szétnyitja a táblákat, és a Tízparancsolat szabályai tüzes tollal írt igéknek látszanak, és oly tisztán rajzolódnak ki, hogy mindenki el tudja olvasni. Az emlékek megélénkülnek, a babonaság és az eretnekség sötétsége szertefoszlik, és Isten tíz rövid, átfogó, hiteles igéje a föld minden lakója elé tárul. 

Lehetetlen azoknak a rémületét és kétségbeesését leírni, akik lábbal tiporták Isten szent kívánalmait. Isten kinyilatkoztatta nekik törvényét, összemérhették volna vele jellemüket, és megláthatták volna hibáikat, míg alkalmuk volt a megtérésre és megújulásra. De a világ kegyének elnyeréséért elvetették Isten rendelkezéseit, és másokat is törvényszegésre tanítottak. Isten népét szombatrontásra akarták kényszeríteni. Most az a törvény, amelyet semmibe vettek, elítéli őket. Meg kell látniuk a félelmes valóságot: hogy nincs semmi mentségük. Ők döntötték el, hogy kit fognak szolgálni és imádni. „Akkor ismét látni fogjátok, hogy különbség van az igaz és a bűnös között, az Istent tisztelők és az Őt nem tisztelők között” (Mal. 3:18). 

Isten törvényének ellenségei – a papoktól a legkisebb emberig – most új fogalmat kapnak az igazságról és a kötelességről. Túl későn ismerik fel, hogy a negyedik parancsolatban foglalt szombat az élő Isten pecsétje. Túl későn látják meg a hamis szombat valódi jellegét, és azt, hogy fövény volt az az alap, amelyre építettek. Rádöbbennek arra, hogy Isten ellen harcolnak. A vallás tanítói sok embert romlásba vittek, miközben azt hazudták, hogy az Éden kapujához vezetik őket. Csak a végső leszámoláskor derül ki, milyen nagy a felelősségük a szent tisztséget viselő embereknek, és milyen súlyos következményekkel jár a hűtlenségük. Csak az örökkévalóságban fogjuk igazán megérteni, hogy milyen veszteség egyetlen lélek elvesztése. Félelmes lesz annak az embernek a végzete, akinek Isten ezt fogja mondani: Távozz tőlem, gonosz szolga! 

Isten a mennyből fogja meghirdetni Jézus eljövetelének napját és óráját, és megkötni népével az örökkévaló szövetséget. Szavai zúgó mennydörgésként zengenek végig a földön. Isten Izraele figyel, felfelé tekint. Arcuk Isten dicsőségétől fénylik, mint a Sinai-hegyről alászálló Mózesé. A gonoszok képtelenek rájuk tekinteni. Amikor pedig az áldás elhangzik azok felett, akik a szombat megszentelésével megdicsőítették Istent, hatalmas győzelmi kiáltás hangzik fel. 

Nemsokára keleten megjelenik egy kicsiny fekete felhő. A távolból sötétnek látszó felhő körülveszi a Megváltót. Isten népe ebben a felhőben felismeri az Emberfiának jelét. Ünnepélyes csendben figyelik a föld felé közeledő és egyre fényesebb és dicsőségesebb felhőt, mígnem nagy fehér felhő lesz belőle, amely megemésztő dicsőségként fénylik. Felette a szövetség szivárványa ível. Jézus hatalmas győzőként lép elő. Most nem „fájdalmak férfia”-ként jön, hogy kiigya a szégyen és a szenvedés keserű poharát, hanem a menny és a föld győzteseként, az élők és holtak bírájaként, aki „hiv és igaz”; aki „igazságosan ítél és hadakozik”. „És mennyei seregek követik... vala Őt” (Jel. 19:11, 14). A királyt útján szent angyalok hatalmas, megszámlálhatatlan sokasága kíséri. Ajkukon dicsőítő ének, mennyei dallam hangzik. Az égen számtalan tündöklő alak látható – „tízezerszer tízezer és ezerszer ezer”. Emberi tollal nem lehet megrajzolni ezt a képet; az a tündöklés meghaladja az emberi képzeletet. „Dicsősége elborítja az egeket, és dicséretével megtelik a föld. Ragyogása, mint a napé.” (Hab. 3:3-4) Amint az „élő” felhő közelebb ér, minden szem meglátja az élet Fejedelmét. Szent fejét nem csúfítja töviskorona. Szent homlokán a dicsőség királyi koronája tündököl. Arca fényesebb, mint a vakító déli nap. „És az Ő ruháján és tomporán oda vala írva az Ő neve: királyoknak Királya és uraknak Ura.” (Jel. 19:16) 

Közelében minden arc „fakósárgává” válik. Isten kegyelmének visszautasítóit az örök nyomorúság rettegése lepi meg. „Szíve megolvadt, a térdek reszketnek..., mindnyájuk arca elvesztette pirosságát.” (Jer. 30:6; Náh. 2:10) Az igazak reszketve kiáltják: „Ki állhat meg?” Az angyalok ajkán elhal az ének, és egy ideig félelmes csend van. Majd Jézus hangja hallható. Ezt mondja: „Elég néked az én kegyelmem.” Az igazak arca felragyog, és minden szívet öröm tölt be. Az angyalok pedig, akik közelednek a földhöz, egyre hangosabban kezdenek énekelni. 

A királyok Királya leereszkedik a lángoló tűz övezte felhőn. Az ég tekercsszerűen felgöngyölödik, a föld remeg, minden hegy és minden sziget kimozdul a helyéből. „Eljön a mi Istenünk, és nem hallgat; emésztő tűz van előtte, s körülötte erős forgószél. Hívja az egeket onnan felül, és a földet, hogy megítélje népét.” (Zsolt. 50:3-4) 

„És a földnek királyai és a fejedelmek és a gazdagok és a vezérek és a hatalmasak, és minden szolga és minden szabad, elrejték magukat a barlangokba és a hegyek kőszikláiba; és mondának a hegyeknek és a kőszikláknak: Essetek mireánk, és rejtsetek el minket annak színe elől, aki a királyi székben ül, és a Bárány haragjától: mert eljött az Ő haragjának ama nagy napja; és ki állhat meg?” (Jel. 6:15–17) 

Elhallgat a gúnyolódó tréfálkozás. A hazug ajkak elnémulnak. Megszűnik a fegyverek zaja, a csata kavargása, a saruk harci zaja, és nincs többé „vérbe fertőztetett öltözet” (Ésa. 9:5). Csak az ima, a sírás és a jajveszékelés hangja hallatszik. A nemrég még gúnyolódó ajkak ezt kiáltják: „Eljött az Ő haragjának ama nagy napja; és ki állhat meg?” A gonoszok azért imádkoznak, hogy inkább a hegyek sziklái temessék el őket, mintsem találkozzanak azzal, akit semmibe vettek és elutasítottak. 

Ismerik azt a hangot, amely behatol a halottak fülébe. Hányszor hívta megtérésre őket e szomorú, kedves hang! Hányszor szólalt meg barátnak, testvérnek a Megváltó szívhez szóló kérlelése! A kegyelem elutasítóinak semmi sem szólhat olyan kárhoztatóan, vádolóan, mint az a hang, amely oly sokáig esdekelte: „Térjetek meg, térjetek meg gonosz utaitokról! Hiszen miért halnátok meg?” (Ez. 33:11) Ó, ha ez a hang ismeretlen lett volna nekik! Jézus ezt mondja: „Hívtalak titeket, és vonakodtatok, kiterjesztém az én kezemet, és senki eszébe nem vette; és elhagytátok minden én tanácsomat, és az én feddésemmel nem gondoltatok” (Pld. 1:24-5). Ez a hang emlékeket ébreszt bennük, amelyeket szívesen elfelejtenének – a semmibe vett intéseket, a visszautasított hívásokat, a lebecsült kiváltságokat. 

Ott vannak azok is, akik kigúnyolták a megalázott, szenvedő Krisztust. Lelkük megremeg, amikor eszükbe jutnak a főpap felszólítására mondott ünnepélyes szavai: „Mostantól fogva meglátjátok az embernek Fiát ülni az Istennek hatalmas jobbján, és eljőni az égnek felhőiben” (Mt. 26:64). És most látják dicsőségben, és látniuk kell azt is, hogy Isten jobbján ül. 

Akik kinevették, amikor Isten Fiának nevezte magát, most szótlanok. Ott van a gőgös Heródes, aki gúnyt űzött Krisztus királyságából, és megparancsolta gúnyolódó katonáinak, hogy koronázzák Krisztust királlyá. Ott vannak azok is, akik durván vállára tették a bíborpalástot, szent homlokára a töviskoszorút, a „jogart” a kezébe adták, és gúnyolódva, átkozódva térdet hajtottak előtte. Akik ütötték és leköpték az élet Fejedelmét, azok most nem tudják elviselni átható tekintetét, és menekülnek megemésztő dicsősége elől. A katona, aki átszúrta oldalát, az emberek, akik átszögezték a kezét és a lábát, rémülten és bűntudattal nézik a szögek és a dárda nyomát. 

A papok és a főemberek előtt megdöbbentő pontossággal elevenednek fel a Golgota eseményei. Rémült borzongással emlékeznek vissza, miként kiáltották ujjongva, fejüket csóválva: „Másokat megtartott, magát nem tudja megtartani. Ha Izrael királya, szálljon le most a keresztről, és majd hiszünk neki. Bízott az Istenben; mentse meg most Őt, ha akarja” (Mt. 27:42–43). 

Jól emlékeznek a példázatra, amelyet a Megváltó azokról a szőlőmunkásokról mondott, akik megtagadták gazdájuktól a szőlőskert termését, bántalmazták szolgáit, és a fiát megölték. Az ítéletre is emlékeznek, amit ők mondtak ki: A szőlőskert ura „mint gonoszokat gonoszul elveszti őket”. A papok és a vének a saját eljárásukat és megérdemelt végzetüket ismerték fel e hűtlen emberek bűnében és büntetésében. Halálos gyötrelmükben kiáltozni kezdenek. A Jeruzsálem utcáin egykor végig harsogó „feszítsd meg, feszítsd meg” kiáltásnál hangosabb ez az ijesztő, kétségbeesett sikoltás: „Ő az Isten Fia, az igazi Messiás!”. És szeretnének elmenekülni a királyok Királyának közelségéből. De az elemek harcában széthasadt föld mély üregeiben hiába próbálnak elrejtőzni. 

Az igazság megtagadóinak életében vannak pillanatok, amikor megjelennek előttük képmutató életük kínzó emlékei, lelkiismeretük felébred, és lelkük eleped a mit sem érő sajnálkozástól. De ez nem is hasonlítható ahhoz a bűntudathoz, amely akkor támad bennük, amikor „eljő, mint vihar, az, amitől féltek”, és a nyomorúság, „mint forgószél, elközelget!” (Pld. 1:27) Akkor azok, akik Krisztust és hű népét el akarták pusztítani, meglátják a megdicsőültekre sugárzó fényességet, és rémüldözésük közben hallják a szentek boldog kiáltását: „Ímé Istenünk, akit mi vártunk, és aki megtart minket” (Ésa. 25:9). 

A föld rázkódása, a villámok cikázása és az ég zengése közepette hívja elő Isten Fia az alvó szenteket. Kezét az ég felé emeli, és az igazak sírjára tekintve kiáltja: „Ébredjetek, ébredjetek, ébredjetek, ti, akik alusztok a porban, és keljetek fel!”. A halottak az egész földön meghallják ezt a hangot, és akik hallják – minden nemzetségből, ágazatból, nyelvből és népből mérhetetlen sokan életre kelnek. A halál tömlöcéből lépnek elő, hervadhatatlan dicsőségben. Lépésük zajától zeng a föld. „Halál! hol a te fullánkod? Pokol! hol a te diadalmad?” (I. Kor. 15:55) – kiáltják. Az élő igazak és a feltámadt szentek hangja boldog győzelmi kiáltásban olvad össze. 

A halottak olyan termettel támadnak fel, amilyennel a sírba szálltak. Ádám is a feltámadt sokaság között áll. Alakja méltóságteljes, alig kisebb, mint az Isten Fiáé. Élesen különbözik a későbbi nemzedékektől. Ez is mutatja, hogy az emberiség elkorcsosult. De az igazak az örök ifjúság frissességével és elevenségével támadnak fel. Isten kezdetben nemcsak a maga jellemének, de alakjának és arcának hasonlatosságára is teremtette az embert. A bűn azonban eltorzította Isten képmását, és majdnem kitörölte az emberből. De Krisztus eljött, hogy visszaadja azt, ami elveszett. Ő át fogja változtatni a mi nyomorúságos testünket, és hasonlóvá teszi az Ő dicsőséges testéhez. A halandó romlandó test, amelyet eltorzított és beszennyezett a bűn, tökéletes, szép és halhatatlan lesz. Minden fogyatékosság és rútság a sírban marad. A rég elvesztett Édenbe – az élet fájához – visszavitt üdvözültek növekedni fognak, mígnem elérik kezdetben kapott méltóságteljes magasságukat. A bűn átkának utolsó maradványa is eltűnik, és Krisztus hű gyermekei „az Úrnak, a mi Istenünknek” szépségét fogják viselni, és testben, lélekben, értelemben Uruk tökéletes hasonmását fogják tükrözni. Ó, sokat emlegetett, régóta remélt, türelmetlenül várt, de igazán soha meg nem értett, csodálatos üdvösség! 

Az élő igazak „nagy hirtelen, egy szempillantásban” elváltoznak. Isten szava nyomán megdicsőültek; Isten most halhatatlanná teszi őket, és a feltámadt szentekkel együtt elragadja őket az Úr elé a levegőbe. Az angyalok „egybegyűjtik az Ő választottait a négy szelek felől, a föld egyik végétől a másik végéig”. A kicsi gyermekeket szent angyalok helyezik anyjuk karjába. Barátok, akiket régen elszakított egymástól a halál, újra találkoznak, hogy soha többé el ne váljanak. Most boldogan énekelve együtt emelkednek fel Isten városába. 

A felhőhintó oldalán szárnyak vannak; alatta pedig élő kerekek; és amint a szekér felfelé gurul, a kerekek ezt kiáltják: „Szent!”. Útközben a szárnyak is kiáltják: „Szent!”, és a kísérő angyalok is kiáltják: „Szent, szent, szent, az Úr Isten, a Mindenható!” És amint a szekér az Új Jeruzsálem felé gördül, a megváltottak „Hallelujá”-t zengenek. 

A Megváltó, mielőtt belép Isten Városába, átadja követőinek győzelmük szimbólumait, és rájuk helyezi királyságuk rangjeleit. A fénylő sorok négyszöget alkotnak Királyuk körül, akinek fenséges alakja messze kimagaslik a szentek és az angyalok között. Szeméből sugárzik a jóság és a szeretet. Az üdvözültek megszámlálhatatlan sokasága Krisztusra függeszti tekintetét. Minden szem az Ő dicsőségét szemléli, akinek „rút, nem emberi volt ábrázatja, és alakja sem ember fiaié”. Jézus a dicsőség koronáját saját jobbjával helyezi a győzők fejére. Mindenkinek van koronája; rajta új neve (Jel. 2:17) és ez a felirat áll: „Szentség az Úrnak.” Jézus minden kézbe győzelmi koronát és csillogó hárfát tesz. Amikor a parancsnokló angyalok megadják a hangot, az üdvözültek ujjai ügyesen futnak végig a hárfa húrjain, és sokszínű dallamot csalnak ki belőlük. Minden szív leírhatatlan örömmámorban úszik, és minden száj hálás dicséretre nyílik: „Annak, aki minket szeretett, és megmosott bennünket a mi bűneinktől az Ő vére által, és tett minket királyokká és papokká az Ő Istenének és Atyjának: annak dicsőség és hatalom mind örökkön örökké!” (Jel. 1:5-6) 

A Szent Város a megváltottak elé tárul. Jézus szélesre tárja gyöngykapuit. Az igazság megtartói belépnek rajtuk, és megpillantják az Édent, az ártatlan Ádám otthonát. Halandó fül által soha nem hallott hangon e szavak hallatszanak: „Küzdelmetek véget ért.” „Jertek, én Atyámnak áldottai, örököljétek ez országot, amely számotokra készíttetett a világ megalapítása óta.” 

Végső győzelem a halál felett

 (1Kor 15:42-57). Így van a halottak feltámadása is. Elvettetik romlandóságban, feltámasztatik romolhatatlanságban; (43) elvettetik gyalázatban, feltámasztatik dicsőségben; elvettetik erőtlenségben, feltámasztatik erőben. (44) Elvettetik földi test, feltámasztatik lelki test. Ha van földi test, van lelki test is. (45) Így is van megírva: „Az első ember, Ádám, élőlénnyé lett”, az utolsó Ádám pedig megelevenítő Lélekké. (46) De nem a lelki az első, hanem a földi, azután a lelki. (47) Az első ember a föld porából való, a második ember mennyből való. (48) Amilyen a földből való, olyanok a földiek is, és amilyen a mennyből való, olyanok a mennyeiek is. (49) És amint viseltük a földinek a képét, úgy fogjuk viselni a mennyeinek a képét is. (50) Azt mondom, testvéreim, hogy test és vér nem örökölheti Isten országát, a romlandóság nem örökli a romolhatatlanságot. (51) Íme, titkot mondok nektek: nem fogunk ugyan mindnyájan meghalni, de mindnyájan el fogunk változni. (52) Hirtelen egy szempillantás alatt, az utolsó harsonaszóra; mert meg fog szólalni a harsona, és a halottak feltámadnak romolhatatlanságban, mi pedig elváltozunk. (53) Mert e romlandó testnek romolhatatlanságba kell öltöznie, és e halandónak halhatatlanságba. (54) Amikor pedig ez a romlandó romolhatatlanságba öltözik, és ez a halandó halhatatlanságba öltözik, akkor teljesül be, ami meg van írva: „Teljes a diadal a halál fölött! (55) Halál, hol a te diadalod? Halál, hol a te fullánkod?” (56) A halál fullánkja a bűn, a bűn ereje pedig a törvény. (57) De hála legyen Istennek, aki a diadalt adja nekünk a mi Urunk Jézus Krisztus által! /RÚF/ 

(1Korinthus 15. fejezetének) utolsó szakaszát Pál egy érdekes kijelentéssel kezdi: 

„test és vér nem örökölheti Isten országát”. (1Kor 15:50) 

A Biblia sok olvasója úgy érti ezt az állítást, miszerint Pál itt amellett érvel, hogy a mennyei lét nem anyagi természetű lesz. A szövegösszefüggés azonban másra utal. (1Kor 15:50) párhuzamos gondolatai azt érzékeltetik, hogy a „test és vér” párhuzamban áll a „romlandósággal”, mint ahogy „Isten országa” párhuzamos a „romolhatatlansággal”. Amint (1Kor 15:42-49) szakaszában, úgy itt is Pál ellentétbe állítja a mostani testet (még a holttestet is) a feltámadott testtel. Az eltemetett testen ott vannak a romlás, a halandóság jelei, míg a feltámadott testet romolhatatlanság és halhatatlanság jellemzi. (1Kor 15:50, 53-54) Egyszerűen szólva, Pál azt mondja, hogy a testünknek radikális változáson kell átmennie, hogy örökölhessük a mennyet. Röviden tehát, Pál a romlás és halandóság gondolatával utal bűnös természetünkre. A zsidó írásokban a „test és vér” kifejezés a bűnössé lett emberre vonatkozik, ezért kell a testünknek átváltoznia, minden hiányosságtól megtisztulnia. 

Csak azután, hogy bűnös természetünk elváltozik (1Kor 15:54) és tapasztaljuk a megdicsőülést (1Kor 15:51-53); (1Thessz 4:13-17). 

(1Thessz 4:13-17). Nem szeretnénk, testvéreink, ha tudatlanok lennétek az elhunytak felől, és szomorkodnátok, mint a többiek, akiknek nincs reménységük. (14) Mert ha hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadt, az is bizonyos, hogy Isten az elhunytakat is előhozza Jézus által, vele együtt. (15) Azt pedig az Úr igéjével mondjuk nektek, hogy mi, akik élünk, és megmaradunk az Úr eljöveteléig, nem fogjuk megelőzni az elhunytakat. (16) Mert amint felhangzik a riadó hangja, a főangyal szava és az Isten harsonája, maga az Úr fog alászállni a mennyből, és először feltámadnak a Krisztusban elhunytak, (17) azután mi, akik élünk, és megmaradunk, velük együtt elragadtatunk felhőkön az Úr fogadására a levegőbe, és így mindenkor az Úrral leszünk. /RÚF/

 ... teljesül a kijelentés: „Teljes a diadal a halál fölött”! (1Kor 15:54), /RÚF/ Akkor zeng majd ez a lendületes, lelkes ének: 

„Halál, hol a te diadalod? Halál, hol a te fullánkod”? (1Kor 15:55), /RÚF/ 

Ez Krisztus második adventjekor történik majd meg. (1Kor 15:51-52) 

Gondoljunk csak bele! A halál pillanatában lezárul a szemünk, és a következő, amiről tudomásunk lesz, az Jézus visszajövetele, amikor feltámaszt a halálból. Nem számít, ki mikor halt meg, akár évezredekkel korábban, „nagy hirtelen, egy szempillantásban” életre kelnek „az utolsó trombitaszóra; mert trombita fog szólni, és a halottak feltámadnak romolhatatlanságban, és mi elváltozunk” (1Kor 15:52) 

Ki ne szomorkodott volna már azon, hogy milyen hirtelen elmúlik az élet? Ilyen gyorsnak fog tűnni Jézus második eljövetele. Talán az lesz akkor az első gondolatunk, hogy „Uram, milyen hamar eljöttél!” Erre gondolva hogyan tudunk jobban megbirkózni a látszólagos „késlekedéssel”? 

White idézet: A Föld rázkódása, a villámok cikázása és az ég zengése közepette hívja elő Isten Fia az alvó szenteket… A halál tömlöcéből lépnek elő, hervadhatatlan dicsőségben. Lépésük zajától zeng a föld. „Halál! Hol a te fullánkod? Pokol! Hol a te diadalmad?” (1Kor 15:55) – kiáltják. 

Az élő igazak „nagy hirtelen, egy szempillantásban” elváltoznak. Isten szava nyomán megdicsőültek; Isten most halhatatlanná teszi őket, és a feltámadt szentekkel együtt elragadja őket az Úr elé a levegőbe. 

Mielőtt a Megváltó belép Isten városába, átadja követőinek győzelmük szimbólumait, és rájuk helyezi királyságuk jeleit… Jézus a dicsőség koronáját saját jobbjával helyezi a győzők fejére. Mindenkinek van koronája; rajta az új neve (Jel 2:17). Akinek van füle, hallja meg, amit a Lélek mond a gyülekezeteknek! Aki győz, annak adok az elrejtett mannából, adok neki fehér kövecskét is, és a kövecskére írva új nevet, amelyet senki sem tud, csak az, aki kapja. /RÚF/, és ez a felirat áll: „Szentség az Úrnak.” Jézus minden kézbe győzelmi koronát és csillogó hárfát tesz. Amikor a parancsnokló angyalok megadják a hangot, az üdvözültek ujjai ügyesen futnak végig a hárfa húrjain, és sokszínű dallamot csalnak ki belőlük. Minden szív leírhatatlan örömmámorban úszik, és minden száj hálás dicséretre nyílik. 

A szent város a megváltottak elé tárul. Jézus szélesre tárja gyöngykapuit. Az igazság megtartói belépnek rajtuk… Halandó fül által soha nem hallott hangon e szavak hallatszanak: „Küzdelmetek véget ért.” „Jertek, én Atyámnak áldottai, örököljétek ez országot, amely számotokra készíttetett a világ megalapítása óta” (Mt 25:34) 

Ekkor teljesedik be az az ima, amelyet a Megváltó a tanítványaiért mondott. „Akiket nékem adtál, akarom, hogy ahol én vagyok, azok is énvelem legyenek.” Krisztus az Atya elé, „az Ő dicsősége elé” állítja „feddhetetlenségben nagy örömmel” (Júd 24) azokat, akiket a vére árán vásárolt meg… A megváltó szeretet csodái ezek! Milyen mámoros örömet hoz az az óra, amikor az örökkévalóság Atyja a megváltottakra tekintve meglátja a saját képmását! – Isten csodálatos kegyelme, 357./old. (dec. 15.) 

Jézus ismét eljön, de nem úgy, mint egykor Betlehemben, sem úgy, miként Jeruzsálembe bevonult, amikor a tanítványok ujjongva kiáltottak „hozsanná”-t neki, hanem az Atyának dicsőségében jön el az összes szent angyalokkal egyetemben, akik elkísérik földi útjára. A menny teljesen üres marad, mert az angyalok Mesterüket elkísérik, és a földön az élő és várakozó szentek a menny felé, Jézus felé tekintenek, amiképpen a galileai férfiak tették, amikor az Úr az Olajfák hegyéről a mennybe szállt. Ama napon csak az istenfélők és a szentek kiáltanak fel ujjongva – akik igazán alázatosan és szelíden követték Jézus Krisztus példáját: „Íme, a mi Urunk, akit vártunk, és aki megszabadít minket!” S a szentek „egyetlen szempillantás alatt” a végső harsonaszóra elváltoznak – ama harsonának a szavára, amely a porban nyugvó szenteket új életre szólítja. Az Úr felruházza dicső halhatatlansággal szentjeit, akik örömmel kiáltanak fel: „Győzelem, győzelem a sír és a halál felett!” Az elváltozott szentek a szent angyalokkal együtt az Úr elé ragadtatnak, hogy soha többé el ne váljanak szeretett Uruktól. – Korai írások, 110./old.

A feltámadott test - Isten adta új testben

 (1Kor 15:35-39) verseiben Pál a feltámadott testről tart rövid értekezést. Ezt a szakaszt két kérdéssel kezdi: „Hogyan támadnak fel a halottak? Milyen testben jönnek elő” (1Kor 15:35), /ÚRK/ E kérdésekre (1Kor 15:36-49) részében felel. 

(1Kor 15:35-49). De megkérdezhetné valaki: hogyan támadnak fel a halottak? Milyen testben jelennek meg? (36) Esztelen! Amit elvetsz, nem kel életre, míg előbb meg nem hal, (37) és amikor vetsz, nem a leendő testet veted el, hanem csak a magot, talán búzáét vagy valami másét. (38) De Isten olyan testet ad annak, amilyet elhatározott, mégpedig minden egyes magnak a neki megfelelő testet. (39) Nem minden test egyforma, hanem más az embereké, más az állatoké, más a madaraké, és más a halaké. (40) Vannak mennyei testek, és vannak földi testek, de más a mennyeiek fényessége, és más a földieké. (41) Más a nap fényessége, más a hold fényessége, és más a csillagok fényessége: mert egyik csillag fényességben különbözik a másik csillagtól. (42) Így van a halottak feltámadása is. Elvettetik romlandóságban, feltámasztatik romolhatatlanságban; (43) elvettetik gyalázatban, feltámasztatik dicsőségben; elvettetik erőtlenségben, feltámasztatik erőben. (44) Elvettetik földi test, feltámasztatik lelki test. Ha van földi test, van lelki test is. (45) Így is van megírva: „Az első ember, Ádám, élőlénnyé lett”, az utolsó Ádám pedig megelevenítő Lélekké. (46) De nem a lelki az első, hanem a földi, azután a lelki. (47) Az első ember a föld porából való, a második ember mennyből való. (48) Amilyen a földből való, olyanok a földiek is, és amilyen a mennyből való, olyanok a mennyeiek is. (49) És amint viseltük a földinek a képét, úgy fogjuk viselni a mennyeinek a képét is. /RÚF/ 

Pál három hasonlattal segít az olvasóinak, hogy megértsék, mi történik a feltámadáskor. Az első analógia (1Kor 15:36-38) kifejti: a test hasonló a maghoz, aminek meg kell halnia (nem lesz többé mag) ahhoz, hogy csodálatos módon új növénnyé váljon. A tanítás világos: a feltámadás Isten csodatette. A második: a testek hasonlata (1Kor 15:39-40), ami kiemeli, hogy a világban Isten állatoknak, embereknek különféle testet teremtett, ami az adott környezetükhöz a legjobban illik. A feltámadás után a testünk a mennyei világ új körülményeinek fog megfelelni. Ezt a gondolatot viszi egy lépéssel tovább a harmadik analógia a dicsőséges testről (1Kor 15:40- 41), azt hangsúlyozva, hogy a feltámadott test dicsősége messze felülmúlja az első, bukott, földi testét. 

Szintén ezzel a gondolattal találkozunk a földi, itteni, mostani test és a feltámadott test közötti négy ellentét bemutatásában. Az első földi, romlandó, gyenge és érzéki, az utóbbi pedig mennyei, romolhatatlan, erős és lelki. (1Kor 15:40-44) Ez nem jelenti azt, hogy ne lenne folyamatosság a kettő között. Pál egyaránt a görög szóma („test”) szót használja az eltemetett és a feltámadott testre, ami a folyamatosságra utal. Viszont ez a négy ellentétpár a folytonosság megszakadását is mutatja. Új testünk (Istennek hála) nem olyan lesz, mint a mostani, gyengülő testünk. 

A „lelki” szót Pál nem anyagtól független létezéshez kapcsolja. Másutt úgy fogalmazott, hogy Jézus „átváltoztatja nyomorúságos testünket az ő dicsőséges testének hasonlóságára”. (Fil 3:21), /ÚRK/ Valóságos testünk lesz, ami azonban nem kopik el és nem betegszik meg. Mi most csak a romlást, a betegséget és a halált ismerjük, nem könnyű elképzelni az életet ezek nélkül, de ennek az ígéretét kaptuk Jézusban! 

Pál arról biztosít, hogy testünk tökéletessé lesz. 

White idézet: Jézus feltámadása előképe mindazok végső feltámadásának, akik őbenne aludtak el. A halálból megszabadult Üdvözítő arckifejezése, modora, beszéde mind ismerős volt tanítványai számára. Amiként Jézus Krisztus feltámadt halottaiból, úgy azok is fel fognak támadni, akik Őbenne aludtak el. Miként a tanítványok megismerik Jézus Krisztust, mi is felismerjük barátainkat. Lehetséges, hogy nyomorékok, betegek vagy csúnyák voltak ebben a múló földi életben, azonban tökéletes egészségben és arányosságban támadnak fel, mégis teljesen megőrizték megdicsőült testükben is azonosságukat. 

Urunk második eljövetelekor minden drága halottunk meghallja majd az Ő hangját, és előjönnek a dicsőséges és halhatatlan életre. Ugyanaz a hatalom, amely feltámasztotta Krisztust a halottak közül, feltámasztja majd egyházát is, és megdicsőíti azt vele minden fejedelemségek, minden hatalmasságok és minden más név felett, amely adatott, nemcsak ebben a világban, hanem az eljövendőben is. 

Tisztességgel fogad majd bennünket, és a dicsőség hervadhatatlan koronáját helyezi a fejünkre. – The Faith I Live By, 180./old. 

A feltámadáskor megőrizzük a személyiségünket, jellemünket, noha nem ugyanazokból az anyagi részecskékből épül fel a testünk, ahogy a sírba szálltunk. Isten csodálatos művei titkok számunkra. Az ember lelke, jelleme Istennél őriztetik meg. A maga idejében előhívja a halottakat, hogy ismét az élet leheletét adja nekik, és élettel ruházza fel a száraz csontokat. Ugyanaz az alak jön elő, de minden betegségtől és hibától mentesen. Ismét él, s ugyanazokat a személyiségjegyeket hordozza, így a barát megismeri majd a barátot. Nincs olyan isteni törvény a természetben, amely megmutatja, hogyan adja vissza Isten az anyagnak ugyanazokat az azonosító részecskéit, amelyek a halál előtt a testet alkották. Isten az igazaknak testet ad, olyat, ami neki tetszik. 

Pál mindezt a földbe vetett maggal szemlélteti. Az elültetett mag elbomlik, de új mag jön elő. A gabonaszemben levő természetes anyag elbomlik, sohasem olyannak kel ki, mint amilyen előtte volt, de Isten testet ad neki, amilyen neki tetszik. Sokkal finomabb anyagból lesz az emberi test, mert ez új teremtés. Elvettetett a természetes test, és feltámadt a lelki test. 

A hívő meghalhat, ahogyan Krisztus meghalt, de a Megváltó élete benne van. Élete elrejtetett Krisztussal Istenben. „Eljöttem, hogy életük legyen – mondta Jézus –, és bővelkedhessenek.” A hívők eggyé lesznek vele a jelenlegi életben, hogy egyek legyenek vele az örökkévalóságon át. 

Az utolsó napon feltámasztja őket, mint önmaga részét… Krisztus eggyé válik velünk, hogy mi is eggyé lehessünk vele az istenségben. – Maranatha, 301./old. (okt. 20.) 

Hirdetni kell Krisztus feltámadását

 Pál az evangéliumra mutatva kezdi (1Korinthus 15. fejezetét). 

Leírja, hogy az evangéliumot 

1) hirdette a korinthusiaknak; 

2) amit ők elfogadtak; 

3) amelyben megálltak; és 

4) ami által üdvösséget nyertek. 

(1Kor 15:1-2). Eszetekbe juttatom, testvéreim, az evangéliumot, amelyet hirdettem nektek, amelyet be is fogadtatok, amelyben meg is maradtatok. (2) Általa üdvözültök is, ha megtartjátok úgy, ahogy én hirdettem is nektek, hacsak nem hiába lettetek hívőkké. /RÚF/ 

Ez a nyitás felkészíti az olvasót arra, ami a fejezetben később következik, és bemutatja, hogy Krisztus feltámadása elengedhetetlen az üdvösségünkhöz. 

 (Róm 10:9-10). Ha tehát száddal Úrnak vallod Jézust, és szíveddel hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halálból, akkor üdvözülsz. (10) Mert szívvel hiszünk, hogy megigazuljunk, és szájjal teszünk vallást, hogy üdvözüljünk. /RÚF/

Krisztus feltámadása az evangélium üzenetének annyira létfontosságú része, hogy tagadása ellentétes a Krisztusba vetett hittel. 

(Lk 24:44-47). Majd így szólt hozzájuk: Ezt mondtam nektek, amikor még veletek voltam: be kell teljesednie mindannak, ami meg van írva rólam Mózes törvényében, a prófétáknál és a zsoltárokban. (45) Akkor megnyitotta értelmüket, hogy értsék az Írásokat, (46) és így szólt hozzájuk: Úgy van megírva, hogy a Krisztusnak szenvednie kell, de a harmadik napon fel kell támadnia a halottak közül, (47) és hirdetni kell az ő nevében a megtérést és a bűnbocsánatot minden nép között, Jeruzsálemtől kezdve. /RÚF/ 

(Róm 1:1-4). Pál, Krisztus Jézus szolgája, elhívott apostol, akit Isten kiválasztott arra, hogy hirdesse evangéliumát, (2) amelyet prófétái által a szent iratokban előre megígért, (3) az ő Fiáról, aki test szerint Dávid utódaitól származott, (4) a szentség Lelke szerint pedig a halottak közül való feltámadásával Isten hatalmas Fiának bizonyult. Jézus Krisztus a mi Urunk, /RÚF/ 

(1Kor 15:1-4). Eszetekbe juttatom, testvéreim, az evangéliumot, amelyet hirdettem nektek, amelyet be is fogadtatok, amelyben meg is maradtatok. (2) Általa üdvözültök is, ha megtartjátok úgy, ahogy én hirdettem is nektek, hacsak nem hiába lettetek hívőkké. (3) Mert én elsősorban azt adtam át nektek, amit én magam is kaptam: hogy Krisztus meghalt a mi bűneinkért az Írások szerint, (4) eltemették, és feltámadt a harmadik napon az Írások szerint, /RÚF/ 

(1Kor 15:1-4) verseiben találjuk Pál üzenetének összefoglalását. Valójában nem számít, hogy az „Írások szerint” kifejezés egy ószövetségi szakaszra, vagy az Ótestamentum egészére utal. Jézus a halálával és feltámadásával beteljesítette Isten ószövetségi ígéreteit. 

(1Kor 15:2, 11). Általa üdvözültök is, ha megtartjátok úgy, ahogy én hirdettem is nektek, hacsak nem hiába lettetek hívőkké. (11) Azért akár én, akár ők: így prédikálunk, és így lettetek hívőkké. /RÚF/ 

Aki Krisztus feltámadását hirdeti, annak először hinnie is kell, hogy ez történelmi esemény volt. 

 (1Kor 15:5-8). (és megjelent Kéfásnak, majd a tizenkettőnek. (6) Azután megjelent több mint ötszáz testvérnek egyszerre, akik közül a legtöbben még mindig élnek, néhányan azonban elhunytak. (7) Azután megjelent Jakabnak, majd valamennyi apostolnak. (8) Legutoljára pedig, mint egy torzszülöttnek, megjelent nekem is. /RÚF/) 

Ebben az esetben meghatározó szerepet tölt be az Újtestamentumban. Ez a rész szilárd szentírási bizonyítékkal szolgál arra nézve, hogy feltámadása után számosan látták Krisztust, és közülük sokan éltek még akkor is, amikor Pál ezt a levelet megírta. 

(1Kor 15:6). Azután megjelent több mint ötszáz testvérnek egyszerre, akik közül a legtöbben még mindig élnek, néhányan azonban elhunytak. /RÚF/ 

Az apostol lényegében azt mondja, hogy Menjetek, kérdezzétek meg tőlük ti, hogy mit láttak! Ennyire biztos volt abban, hogy Krisztus valóban feltámadt. 

Ezek az emberek szemtanúk voltak, ahogy Jézus is mondta: „ezeknek bizonyságai” (Lk 24:48) 

White idézet: [A tanítványoknak] Bizonyítaniuk kell a világ előtt Krisztus élete eseményeit, halálát és feltámadását, az ezekre vonatkozó jövendöléseket, a megváltási terv csodáit és Jézus bűnbocsátó hatalmát. Hirdetniük kell a béke és üdvösség evangéliumát, bűnbánat és Krisztus ereje által. 

Krisztus a mennybemenetele előtt kiosztotta tanítványainak megbízatásukat. Tudatta velük, hogy ők a végrehajtói akaratának, amellyel a világra hagyományozta az örök élet kincseit. Ti voltatok tanúim – így mondta –, hogy életemet feláldoztam a világért. Láttátok fáradozásomat Izráelért, noha népem nem akart hozzám térni, hogy elnyerje az örök életet. Bár a papok és főemberek kényük-kedvük szerint bántak el velem, és elvetettek engem, mégis még egyszer alkalmat kell nyújtani nekik, hogy elfogadják Isten Fiát. Láttátok, hogy mindazokat szívesen fogadtam, akik bűneiket megvallották. Aki hozzám tér, azt el nem taszítom. Reátok ruházom e kegyelmi üzenet továbbítását. Zsidónak, valamint pogánynak tovább kell azt adnotok – Izráelnek először, azután minden népnek és nyelvnek. Az összes hívő egyetlen gyülekezetbe tömörüljön. 

Ez a megbízatás az evangelizációra: Krisztus országának nagy missziós okirata. A tanítványok buzgólkodjanak a lelkekért, és a kegyelmi meghívást juttassák el mindenkihez. Ne várjanak arra, hogy az emberek hozzájuk jöjjenek, hanem menjenek üzenetükkel hozzájuk. 

Krisztus nevében végezzék munkájukat. Minden szavuk, minden cselekedetük Krisztus nevére hívja fel a figyelmet. Neve az éltető erő, amely által a bűnösök megmenthetők. Hitük Krisztusban, a kegyelem és erő forrásában gyökerezzen. Minden kérelmet az Ő nevében tárjanak az Atya elé, mert akkor meghallgatja őket Isten. Az Atya, Fiú és Szentlélek nevében kereszteljenek. Krisztus neve legyen jelszavuk, ismertetőjelük és összetartó kötelékük; cselekedeteikre a felhatalmazás, és eredményük forrása. Országában semmit ne ismerjenek el, amelyen nincs rajta nevének felirata! – Az apostolok története, 27-28./old. 

Krisztus feltámadásának ereje

„Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, de hiábavaló a ti hitetek is… Ha pedig Krisztus nem támadt fel, hiábavaló a ti hitetek, még bűneitekben vagytok.” (1Kor 15:14-17), /ÚRK/

 Milyen különös, hogy a maga korában még Pálnak is foglalkoznia kellett azokkal, akik tagadták a halottak feltámadását. Ugyanis az akkoriban élők látták, hogy mit tesz a halál az emberi testtel. Tudták, hogy a holttest először bomlásnak indul, majd porrá szárad, és szinte semmivé lesz. Azzal is tisztában voltak, hogy az elhunytak már régen meghaltak, a legtöbben sokkal hosszabb ideje halottak, mint amennyit éltek. A holtak feltámadása nem tűnt valószínűbbnek a számukra, mint a mi korunkban élőknek, leg alábbis emberi nézőpontból. Éppen ezzel a kérdéssel akart Pál foglalkozni. Ez alapvetően fontos is volt. Ha Jézus nem támadt fel, akkor nem az, akinek mondta magát, a keresztnek semmi hatása nincs, a bűneinkért nem fizetett meg. Ebben az eset ben csak a kétségbeesés maradna számunkra. Ámde Urunk feltámadt, felment a mennybe, és visszatér majd, hogy hazavigyen bennünket. Ezen a héten (1Korinthus 15 fejezetére) és Krisztus feltámadásáról szóló tanítására összpontosítunk. Korinthusban voltak néhányan, akik a környező pogány világnézet befolyására tagadták a feltámadást. Nekik válaszolva Pál megerősíti, hogy Krisztus valóban feltámadt, és Ő az egyetlen reményünk az üdvösségre.

 (1Korinthus 15:1-58). Eszetekbe juttatom, testvéreim, az evangéliumot, amelyet hirdet tem nektek, amelyet be is fogadtatok, amelyben meg is maradtatok. (2) Általa üdvözültök is, ha megtartjátok úgy, ahogy én hirdettem is nektek, hacsak nem hiába lettetek hívőkké. (3) Mert én elsősorban azt adtam át nektek, amit én magam is kaptam: hogy Krisztus meghalt a mi bűneinkért az Írások szerint, (4) eltemették, és feltámadt a harmadik napon az Írások szerint, (5) és megjelent Kéfásnak, majd a tizenkettőnek. (6) Azután megjelent több mint ötszáz testvérnek egyszerre, akik közül a legtöbben még mindig élnek, néhányan azonban elhunytak. (7) Azután megjelent Jakabnak, majd valamennyi apostolnak. (8) Legutoljára pedig, mint egy torzszülöttnek, megjelent nekem is. (9) Mert én a legkisebb vagyok az apostolok között, aki arra sem vagyok méltó, hogy apostolnak nevezzenek, mert üldöztem Isten egyházát. (10) De Isten kegyelméből vagyok, ami vagyok, és hozzám való kegyelme nem lett hiábavaló, sőt többet fáradoz tam, mint ők mindnyájan; de nem én, hanem az Istennek velem való kegyelme. (11) Azért akár én, akár ők: így prédikálunk, és így lettetek hívőkké. (12) Ha pedig Krisz tusról azt hirdetjük, hogy feltámadt a halottak közül, hogyan mondhatják közületek némelyek, hogy nem támadnak fel a halottak? (13) Hiszen ha nem támadnak fel a halot tak, akkor Krisztus sem támadt fel. (14) Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, de hiábavaló a ti hitetek is. (15) Sőt Isten hamis tanúinak is bizonyulunk, mert akkor Istennel szemben arról tanúskodtunk, hogy feltámasztotta Krisztust, akit azonban nem támasztott fel, ha csakugyan nem támadnak fel a halottak. (16) Mert ha a halottak nem támadnak fel, Krisztus sem támadt fel. (17) Ha pedig Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a ti hitetek, még bűneitekben vagytok. (18) Sőt akkor azok is elvesztek, akik Krisztusban hunytak el. (19) Ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk. (20) Ámde Krisztus feltámadt a halottak közül, mint az elhunytak zsengéje. (21) Mivel ember által van a halál, ember által van a halottak feltámadása is. (22) Mert ahogyan Ádámban mindnyájan meghalnak, úgy Krisztusban is mindnyájan életre kelnek. (23) Mindenki a maga rendje szerint: első zsengeként támadt fel Krisztus, azután az ő eljövetelekor kö vetkeznek azok, akik a Krisztuséi. (24) Azután jön a vég, amikor átadja az uralmat az Istennek és Atyának, amikor eltöröl minden fejedelemséget, minden hatalmat és erőt. (25) Mert addig kell uralkodnia, míg lába alá nem veti valamennyi ellenségét. (26) Mint utolsó ellenség töröltetik el a halál. (27) Mert Isten mindent az ő lába alá vetett. Amikor pedig azt mondja, hogy mindent az ő lába alá vetett, nyilvánvaló, hogy annak kivételével, aki neki alávetett mindent. (28) Amikor pedig majd alávettetett neki min den, akkor maga a Fiú is aláveti magát annak, aki alávetett neki mindent, hogy Isten legyen minden mindenekben. (29) Különben mi értelme van annak, hogy a halottakért megkeresztelkednek? Ha a halottak egyáltalán nem támadnak fel, miért keresztelkednek meg értük? (30) Miért vállalunk veszedelmet mi is minden pillanatban? (31) Naponként a halállal nézünk szembe, oly igaz ez, testvéreim, mint a veletek való dicsekvé sem Krisztus Jézusban, a mi Urunkban. (32) Ha csak emberi módon küzdöttem a vadál latokkal Efezusban, mi hasznom belőle? Ha a halottak nem támadnak fel, akkor „együnk és igyunk, mert holnap úgyis meghalunk”. (33) Ne tévelyegjetek: „A jó erkölcsöt megrontja a rossz társaság!” (34) Legyetek valóban józanok, és ne vétkezzetek, mert némelyek nem ismerik Istent: megszégyenítésetekre mondom ezt. (35) De megkérdezhetné valaki: hogyan támadnak fel a halottak? Milyen testben jelennek meg? (36) Esztelen! Amit elvetsz, nem kel életre, míg előbb meg nem hal, (37) és amikor vetsz, nem a leendő testet veted el, hanem csak a magot, talán búzáét vagy valami másét. (38) De Isten olyan testet ad annak, amilyet elhatározott, mégpedig minden egyes magnak a neki megfelelő testet. (39) Nem minden test egyforma, hanem más az embereké, más az állatoké, más a madaraké, és más a halaké. (40) Vannak mennyei testek, és vannak föl di testek, de más a mennyeiek fényessége, és más a földieké. (41) Más a nap fényessége, más a hold fényessége, és más a csillagok fényessége: mert egyik csillag fényességben különbözik a másik csillagtól. (42) Így van a halottak feltámadása is. Elvettetik romlandóságban, feltámasztatik romolhatatlanságban; (43) elvettetik gyalázatban, fel támasztatik dicsőségben; elvettetik erőtlenségben, feltámasztatik erőben. (44) Elvettetik földi test, feltámasztatik lelki test. Ha van földi test, van lelki test is. (45) Így is van megírva: „Az első ember, Ádám, élőlénnyé lett”, az utolsó Ádám pedig megelevenítő Lélekké. (46) De nem a lelki az első, hanem a földi, azután a lelki. (47) Az első ember a föld porából való, a második ember mennyből való. (48) Amilyen a földből való, olyanok a földiek is, és amilyen a mennyből való, olyanok a mennyeiek is. (49) És amint viseltük a földinek a képét, úgy fogjuk viselni a mennyeinek a képét is. (50) Azt mondom, testvéreim, hogy test és vér nem örökölheti Isten országát, a romlandóság nem örökli a romolhatatlanságot. (51) Íme, titkot mondok nektek: nem fogunk ugyan mindnyájan meghalni, de mindnyájan el fogunk változni. (52) Hirtelen egy szempillantás alatt, az utolsó harsonaszóra; mert meg fog szólalni a harsona, és a halottak feltámadnak romolhatatlanságban, mi pedig elváltozunk. (53) Mert e romlandó testnek romolhatatlanságba kell öltöznie, és e halandónak halhatatlanságba. (54) Amikor pedig ez a romlandó romolhatatlanságba öltözik, és ez a halandó halhatatlanságba öltözik, akkor teljesül be, ami meg van írva: „Teljes a diadal a halál fölött! (55) Halál, hol a te diadalod? Halál, hol a te fullánkod?” (56) A halál fullánkja a bűn, a bűn ereje pedig a törvény. (57) De hála legyen Istennek, aki a diadalt adja nekünk a mi Urunk Jézus Krisztus által! (58) Ezért, szeretett testvéreim, legyetek szilárdak, rendíthetetlenek, buzgólkodjatok mindenkor az Úr munkájában, hiszen tudjátok, hogy fáradozásotok nem hiábavaló az Úrban. /RÚF/ 

 White idézet: Amikor a keresztény aláveti magát a keresztség magasztos szertartásá nak, az univerzum három legnagyobb hatalma – az Atya, a Fiú és a Szentlélek – jóvá hagyását fejezi ki ezzel az aktussal szemben, és ígéretet tesz, hogy gyakorolni fogja tekintélyét érdekében, míg törekedni fog felmagasztalni Istent. Eltemettetik Krisztus halálában, és feltámad egy új életre. A menny három legnagyobb hatalma megígéri, hogy biztosítani fogja a keresztény számára azt a támogatást, amelyre szüksége van. A Lélek a kőszívet hússzívvé változ tatja. Isten Igéjét magáévá téve a keresztény olyan tapasztalatot szerez, amely hasonlí tani fog az isteni modellhez. Amikor Krisztus hit által a szívben lakozik, a keresztény Isten temploma lesz. Krisztus nem lakik a bűnös ember szívében, hanem csak ott, ahol az egyén alárendeli magát a menny befolyásának. Az a világosság, amelyet az igazi keresztény terjeszt, bizonyságot tesz a Krisztussal való egységről. Az én meghal, Krisztus pedig feltámad benne… „Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, és még nem lett nyilvánvalóvá, hogy mivé leszünk. De tudjuk, hogy ha nyilvánvalóvá lesz, hasonlókká leszünk Őhozzá; mert meg fogjuk őt látni, amint van.” (1Jn 3:2) Akkor azok, akiknek élete el volt rejtve Krisztusban, akik ezen a földön megharcolták a hitnek szép harcát, együtt fognak ragyogni Isten országában a Megváltó dicsőségével. Testvéreim, Isten célja veletek az, hogy életetek által mások jobbá váljanak, hogy megmutatkozzon bennetek Krisztus képmása, a dicsőség reménysége. Célja az, hogy Pál apostollal együtt elmondhassátok: „élek…de nem én, hanem él bennem a Krisztus”. (Gal 2:20) Teljes megelégedettséggel, Krisztus szeretetében megpihenve, azzal a hittel, hogy Megváltónk és Életadónk munkálkodni fog lelketek üdvösségéért, tudni fogjátok, mit jelent megállni a láthatatlan Isten előtt, miközben egyre közelebb kerül tök hozzá… Az a megelégedettség, amelyet Krisztus ad, egy végtelen ajándék, mely drágább az aranynál, ezüstnél és a drágaköveknél. Életünk csak akkor tiszta, ha Isten befolyása alatt vagyunk, és akkor boldog, amikor kapcsolatban vagyunk vele. A ragyogás, amellyel azok rendelkeznek, akik tapasztala tokban gazdagok, nem más, mint az igazság Napja fényének visszatükrözése. Annak fénye a legragyogóbb, aki a legközelebb van Krisztushoz. – Krisztusi élet, 107./old. (ápr. 3.)

Amit az örökkévalóság tartogat a megváltottaknak

 „Hosszú élettel elégítem meg őt, és megmutatom néki az én szabadításomat.” (Zsolt 91,16)

„A világegyetem minden kincse feltárul Isten megváltott gyermekei előtt. A halandóság béklyóitól megszabadult ember fáradhatatlanul szárnyal távoli világok felé, amelyek lakói sírtak az emberi szenvedés láttán, de örömének csendült ajkukon már egyetlen ember megtérésének hírére is. A Föld lakói kimondhatatlan örömmel osztoznak az el nem bukott lények boldogságában és bölcsességében. Megismerik tudásuk kincseit, amelyeket a végtelen korszakokon át Isten keze munkájának szemlélésével gyűjtöttek. Tisztán látó szemmel nézik a természet dicsőségét – csillagokat és naprendszereket –, amelyek kijelölt pályájukon keringenek Isten trónja körül. Mindenre – a legparányibbtól a legnagyobbig – a Teremtő neve van felírva. Minden Isten végtelen hatalmát hirdeti.

És az évek, az örökkévalóság évei folyamán még káprázatosabb, még dicsőségesebb titkok tárulnak fel Istenről és Krisztusról. Növekszik a szeretet, a tisztelet és a boldogság, miként a tudás is. Az ember minél többet tud meg Istenről, annál jobban csodálja jellemét. Ahogy Jézus feltárja a megváltás kincseit, és a Sátánnal vívott nagy küzdelem csodálatos eredményeit, a megváltottak szívét még nagyobb áhítat tölti be. Még nagyobb örömmel pengetik aranyhárfájukat, s tízezerszer tízezer és ezerszer ezer hang cseng össze a dicsőítés hatalmas kórusában.

»Minden teremtmény mennyen és földön, a föld alatt és a tengerben, és minden, ami ezekben van, ezt mondja: A királyi széken ülőé, és a Bárányé az áldás és a tisztesség, a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké.« (Jel 5,13)

A nagy küzdelem véget ért. Nincs többé bűn, és nincsenek bűnösök. Az egész világegyetem megtisztult. A végtelen nagy teremtettséget tökéletes harmónia és boldogság tölti be. Tőle, aki mindent teremtett, árad az élet, a fény és az öröm a határtalan téren át. Élők és élettelenek – a legparányibb atomtól a legnagyobb csillagig – tökéletes szépségükkel és felhőtlen boldogságukkal hirdetik, hogy Isten a szeretet.” (A nagy küzdelem, 677–678. o., Korszakok nyomában, 601–602. o.)

Örök biztonság

 „Az Úr lesz az egész föld királya, e napon egy Úr lészen, és a neve is egy.” (Zak 14,9)

„A megváltás csodálatos tervének eredményeként Isten a világot ismét teljesen kegyelmébe fogadja. Mindaz helyreáll, ami a bűn által elveszett. Isten nemcsak az embert, hanem a Földet is megváltja, hogy az engedelmesek örökös lakhelye legyen. Sátán hatezer évig hadakozott, hogy hatalmában tartsa világunkat. Most mégis Isten eredeti terve valósul meg. »De a magasságos egeknek szentjei veszik majd az országot, és bírják az országot örökké és örökkön-örökké.« (Dán 7,18)

»Napkelettől fogva napnyugatig dicsértessék az Úr neve.« (Zsolt 113,3) »E napon egy Úr lesz és a neve is egy. És az Úr lesz az egész föld királya.« (Zak 14,9) Az Írás mondja: »Uram! Örökké megmarad a Te igéd a mennyben.« »Minden Ő végzése tökéletes. Megingathatatlanok örökké és mindvégig.« (Zsolt 119,89; 111,7–8) A szent szabályokat, amelyeket Sátán gyűlölt és le akart rombolni, az egész bűntelen világegyetem tiszteletben tartja.” (Próféták és királyok, 342. o., magyar kiadás: 295. o.)

„Krisztus megváltó munkája igazságot szolgáltat Isten kormányzatának. A világ megtudja, hogy a Mindenható a szeretet Istene. Sátán jelleme lelepleződik, s világossá válik, hogy vádjai alaptalanok. Soha többé nem lesz lázadás. Soha többé nem hatolhat be a bűn a világmindenségbe. Minden örökre biztosítva van a hitehagyás ellen. Az önfeláldozó szeretet a feloldhatatlan egység kötelékével kapcsolja Teremtőjükhöz a földi és a mennyei lényeket. 

A megváltás munkája teljességre jut. Oda, ahol megsokasodott a bűn, Isten még bővebben árasztja kegyelmét. A Földet, amelyet Sátán magának követelt, Isten nem csupán megváltja, de fel is magasztalja. A mi kis világunk – a bűn átka alatt az egyetlen sötét folt Isten dicső teremtői művén – mindent felülmúló megbecsülésben részesül a világegyetemben. Ahol Isten Fia emberi természetben »sátorozott«, ahol a dicsőség királya élt és halált szenvedett, itt, amikor mindent újjá tesz, »Isten sátora az emberekkel lesz, és velük lakozik, s azok az Ő népe lesznek, és maga az Isten lesz velük, az Ő Istenük« (Jel 21,3). S a megváltottak, az Úr világosságában járva, végtelen korszakokon át dicsőítik Őt kimondhatatlan ajándékáért, Immánuelért, mert ez a név azt jelenti: »VELÜNK AZ ISTEN«.” (Jézus élete, 26. o., magyar kiadás: 18. o.) 

A szombat az örökkévalóságban

„És lesz, hogy hónapról hónapra és szombatról szombatra eljő minden test engem imádni, szól az Úr. És kimenvén, látni fogják azoknak holttesteit, akik ellenem vétkeztek, mert az ő férgük meg nem hal és tüzük el nem aluszik, és minden test előtt borzadásul lesznek.” (Ésa 66,22–23)

„Kezdetben az Atya és a Fiú megpihent a hetedik napon, teremtő munkájuk után. Amikor »elvégezteték az ég és a föld, és azoknak minden serege« (1Móz 2,1), a Teremtő és a mennyei lények ujjongtak a dicsőséges látvány szemlélése közben. Akkor »együtt örvendezének a hajnalcsillagok, és Istennek minden fiai vigadozának« (Jób 38,7)… Amikor »újjáteremtetnek mindenek, amikről szólott az Isten minden Ő szent prófétájának szája által, eleitől fogva« (Csel 3,21), a teremtés szombatja – az a nap, amelyen Jézus Krisztus József sírboltjában pihent – akkor is a béke és az öröm napja lesz. Menny és Föld egyesül a dicsőítésben, miközben a megmentett népek »szombatról szombatra« (Ésa 66,23) örvendező imádatban hajolnak majd meg Isten és a Bárány előtt.” (Jézus élete, 769–770. o., magyar kiadás: 679. o.)

„A megváltottak csak egy törvényt fognak ismerni: a menny törvényét. Mindnyájan egy boldog, összeforrt családot alkotnak. Dicsőítés és hálaadás fakad ajkukon. Felettük a hajnalcsillagok énekelnek, és Isten fiai örvendeznek, miközben Isten és Krisztus együtt hirdetik ki: »Nem lesz többé bűn, és halál sem lesz többé

»És lesz, hogy hónapról hónapra és szombatról szombatra eljő minden test engem imádni, szól az Úr.« »Megjelenik az Úr dicsősége, és minden test látni fogja azt.« Kisarjasztja »az Úr Isten az igazságot s a dicsőséget minden nép előtt.« »Ama napon a seregek Ura lesz ékes koronája és dicsőséges koszorúja népe maradékának.« (Ésa 28,5)” (Próféták és királyok, 732–733. o., magyar kiadás: 456–457. o.) 

„Amíg ég és föld fennmarad, a szombat a Teremtő hatalmának jele lesz. S amikor az Éden újra kivirágzik a Földön, mindenütt tisztelik majd Isten szent nyugalomnapját. A megdicsőült új Föld lakosai »szombatról szombatra eljönnek engem imádni – szól az Úr (Ésa 66,23).” (Jézus élete, 283. o., magyar kiadás: 236. o.) (Maranatha)

A szeretet krisztusi királysága

 

„Az ország pedig és a hatalom, és az egész ég alatt levő országok nagysága átadatik a magasságos egek szentei népének; az Ő országa örökkévaló ország, s minden hatalmasság néki szolgál és engedelmeskedik.” (Dán 7,27)

„Krisztus országa semmiben sem hasonlít a földi kormányzatokhoz. Isten országa lakói jellemét képviseli… Ott a szent szeretet elnököl, és a tisztségeket a kegyesség gyakorlása ékesíti. Az Úr megbízza szolgáit, hogy minden munkájukba vigyenek kegyességet és kedvességet, Krisztus tulajdonságait. Egyedül Krisztus hatalma munkálhatja az átalakulást a szívben és az értelemben, amit mindazoknak tapasztalniuk kell, akik Vele lesznek majd az új életben, Isten országában. Azért, hogy igazán szolgálhassuk Őt, isteni Lélektől kell újjászületnünk. Ez megtisztítja a szívet, megújítja az elmét, és új képességet ad, hogy megismerjük és szeressük Istent. Készséges engedelmességet ad nekünk minden kívánalma iránt. Ez az igazi istentisztelet.

»Lásd Siont, ünnepeinknek városát, szemeid nézzék Jeruzsálemet, mint nyugalom hajlékát, mint sátort, mely nem vándorol, melynek szegei soha ki nem húzatnak, s kötelei soha el nem szakadnak. Sőt az Úr, a dicsőséges lesz ott nékünk folyók és széles vizek gyanánt, amelyekbe nem jő evezős hajó, és nehéz gálya rajtuk át nem megy. Mert az Úr a mi bíránk, az Úr a mi vezérünk, az Úr a mi királyunk, Ő tart meg minket! Megtágultak köteleid, árbocfájuk alapját nem tartják erősen, vitorlát nem feszítenek: akkor sok rablott prédát osztanak, még a sánták is zsákmányt vetnek. És nem mondja a lakos: Beteg vagyok! A nép, amely benne lakozik, bűnbocsánatot nyer.« (Ésa 33,20–24) 

»Hanem örüljetek és örvendjetek azoknak mindörökké, amelyeket én teremtek; mert ímé, Jeruzsálemet vigassággá teremtem, és népét örömmé. És vigadok Jeruzsálem fölött, és örvendek népem fölött, és nem hallatik többé abban siralomnak és kiáltásnak szava! Nem lesz ott többé csupán néhány napot ért gyermek, sem vén ember, aki napjait be nem töltötte volna, mert az ifjú százesztendős korában hal meg, és a bűnös százesztendős korában átkoztatik meg. Házakat építenek és bennök lakoznak, szőlőket plántálnak és eszik azok gyümölcsét. Nem úgy építenek, hogy más lakjék benne; nem úgy plántálnak, hogy más egye a gyümölcsöt, mert mint a fáké, oly hosszú lesz népem élete, és kezeik munkáját elhasználják választottaim. Nem fáradnak hiába, nem nemzenek a korai halálnak, mivel az Úr áldottai ők, és ivadékaik velük megmaradnak. És mielőtt kiáltanának, én felelek, ők még beszélnek, és én már meghallgattam. A farkas és bárány együtt legelnek, az oroszlán, mint az ökör, szalmát eszik, és a kígyónak por lesz az ő kenyere. Nem ártanak és nem pusztítnak sehol szentségemnek hegyén, így szól az Úr.« (Ésa 65,18–25)” (In Heavenly Places [Mennyei helyeken], 372. o.) (Maranatha)

A kinyilatkoztatott dolgok a mieink és gyermekeinké

„Mert mikor a halálból feltámadnak, sem nem házasodnak, sem férjhez nem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az angyalok a mennyekben.” (Márk 12,25)

„Ma is vannak, akik azt tanítják, hogy az emberek az új Földön is házasodnak és születnek majd. De akik hiszik az Írásokat, nem fogadhatnak el efféle elméleteket. Az a tanítás, hogy gyermekek születnek az új Földön, nem része az igen biztos prófétai beszédnek. Krisztus szavai félreérthetetlenek, örökre elrendezik a házasságok és születések kérdését. Akik feltámadnak a halálból, vagy elváltoznak majd, sem nem házasodnak, sem férjhez nem adatnak. Olyanok lesznek, mint Isten angyalai, a királyi család tagjai.

Azt mondanám azoknak, akik Jézus Krisztus világos kijelentésével ellentétes nézeteket tartanak fenn: az ilyen dolgokkal kapcsolatos hallgatás ékesszólás. Ne bonyolódjunk olyan feltevésekbe és teóriákba, amelyeket Isten nem tett ismertté számunkra Igéjében. Jövőbeli állapotunkra vonatkozóan nem szabad spekulációkba bocsátkoznunk… 

»Hirdesd az Igét, állj elő vele alkalmas vagy alkalmatlan időben.« Ne hozz az alapba fát, szalmát és pozdorját – saját vélekedéseidet és találgatásaidat, amelyek senkinek nincsenek áldására

Krisztus egyetlen olyan igazságot sem tartott titokban, amely megváltásunk szempontjából fontos. A kinyilatkoztatott dolgok a mieink és gyermekeinké, de nem engedtetik meg nekünk, hogy képzeletünk olyan tantételeket alkosson, amelyekről nincs kinyilatkoztatás.

Az Úr elém tárta, hogy ilyen spiritiszta képek sokakat foglyul ejtenek. ... Akik engednek az ilyen szentségtelen képzelgésnek, ezt mondom: A Krisztus szerelméért, azonnal torpanjatok meg, ahol vagytok. Tiltott területen álltok. 

Az Úr mindent megtett azért, hogy az eljövendő életben boldogok legyünk. De nem nyilatkoztatott ki semmit ezekre a tervekre vonatkozóan, és nem is szabad találgatnunk ezekről. Nem szabad a jövőbeli élet feltételeit mostani életünk feltételeihez mérnünk.” (Medical Ministry [Egészségügyi szolgálat], 99–100. o.) (Maranatha)

Kimeríthetetlen tudás

 „Így szól az Úr, Izráelnek Szentje és Teremtője: Kérdezzétek meg a jövendőt tőlem, fiaimat és kezeim munkáját csak bízzátok reám! Én alkottam a földet, és az embert rajta én teremtettem, én terjesztettem ki kezeimmel az egeket, és minden seregüket én állítottam elő.” (Ésa 45,11–12)

„Sokan talán úgy gondolják, hogy ez a világ és a mennyei lakóhelyek alkotják Isten világegyetemét. Nem így van.” (HNA Biblia-kommentár VII., 990. o.) 

„Istennek sok-sok olyan világa van, amelyek lakói engedelmesek a Teremtő törvénye iránt. Ezeket a világokat az Úr dicsőségére figyelemmel irányították. Amint e világok lakói meglátták az ember váltságáért lefizetett óriási árat, lelkük megtelt csodálkozással.” (Review and Herald, 1900. szeptember 25.)

„Az Úr megengedte nekem, hogy más világok életébe is bepillantsak. Szárnyakat kaptam, és egy angyal magas és fenséges helyre vezetett a városból. Füve üde zöldben pompázott és a madarak kedves dalokat trilláztak. E hely lakói különböző termetűek voltak. Krisztus vonásait tükrözték, arcuk szent örömtől sugárzott, szabadságuk és boldogságuk kifejezéseként

Egyiküket megkérdeztem, hogyan lehetséges, hogy ők sokkal szeretetre méltóbbak, mint a Föld lakosai. A válasz így hangzott: »Engedelmességben éltünk Isten parancsolatai iránt, és nem buktunk el engedetlenség miatt, mint a földiek.« Majd két fát láttam. Az egyik egészen olyan volt, mint az élet fája a szent városban. Mindkét fa gyümölcse csodálatosan szép volt, de az egyik fa gyümölcséből nem ehettek. Megtehették volna, hogy mindkettőről egyenek, de Isten az egyiket eltiltotta tőlük. Kísérő angyalom ekkor így szólt hozzám: »Itt senki sem evett a tiltott fa gyümölcséből, ám ha ennének belőle, ők is elbuknának.«

Innen egy olyan világhoz vitettem, amelynek hét holdja volt. Ott láttam Énokot, aki elragadtatott… Megkérdeztem tőle, ez volt-e a hely, ahová felvitetett a földről. Azt mondta: »Nem. A város az én otthonom, ide csak ellátogattam.« Úgy járt-kelt ezen a helyen is, mintha egészen otthon lett volna.

Kértem kísérő angyalomat, hogy én is azon a helyen maradhassak. Elviselhetetlen volt a gondolat, hogy visszatérjek a sötét világba. De az angyal azt mondta: »Vissza kell térned, és ha hűséges leszel, abban a kiváltságban részesülsz, hogy a száznegyvennégyezerrel együtt meglátogasd mind e világokat, és majd szemlélheted Isten kezének műveit.«” (Early Writings [Korai írások], 39–40. o.) (Maranatha)

Tananyagunk a világegyetem

 „Mily számtalanok a Te műveid, Uram! Mindazokat bölcsen alkottad meg, és betelt a föld a Te gazdagságoddal.” (Zsolt 104,24)

„Csak ebben a földi életben kezdhetjük meg Isten alkotásainak és útjainak megismerését; s majd az örökkévalóságon át folytatjuk a tanulást. Isten olyan dolgokról gondoskodott az ember számára, hogy elgondolkozzék rajtuk, igénybe véve az értelem valamennyi képességét. A teremtő Isten jellemét olvashatjuk ki a mennyei és földi eseményekből, amelyek hálával töltik be szívünket. Szívünk felelni fog Isten csodás alkotásaiban megnyilvánuló szeretetére.” (Bizonyságtételek IV., 581. o.) 

„A fátyol, amely ma még elhomályosítja látásunkat, levétetik szemünkről, és meglátjuk annak a világnak a szépségeit, amelynek ragyogásából a hívő ma csak néhány sugarat képes felfogni. Milyen tág tere nyílik a tanulmányozásnak, amikor meglátjuk a mennybolt teljes szépségét, amit most csak apró részleteiben, csak távcsővel szemlélhetünk, s ahová a bűn legkisebb fuvallata sem érhet már, mert az egész Földet az Úr dicsősége fogja beragyogni. A tudomány művelője tanulmányozhatja majd a teremtést, és semmit sem talál majd, ami a gonosz törvénytiprására emlékeztetne. Hallhatja a természet hangjait, de sírás vagy jajszó nem töri meg az összhangot. Az ember a roppant világegyetemben, minden teremtett dologban felismerheti Isten keze munkáját, és sem a földön, sem az égen nem lesz látható a romlás egyetlen nyoma sem.” (Education [Nevelés], 303. o.)

„Az üdvözült sokaság világról világra jár majd, s ideje jelentős részét a megváltás titkainak kutatásával tölti. Az örökkévalóságban ez a csodálatos isteni elgondolás egyre jobban feltárul előttük.” (HNA Biblia-kommentár VII., 990. o.) 

„A világmindenség minden kincse feltárul Isten gyermekei előtt, hogy tanulmányozhassák. Kimondhatatlan örömmel osztoznak az el nem bukott lények boldogságában és bölcsességében, az Isten keze munkájának szemlélése nyomán korszakról korszakra elnyert kincsekben… Örökkön-örökké részesednek Isten ajándékaiban.” (Education [Nevelés], 307. o.)( Maranatha)

A megváltás csodája

 „Amely üdvösség felől tudakozódtak és nyomozódtak a próféták, akik az irántatok való kegyelem felől jövendöltek. Nyomozódván, hogy mely vagy milyen időre jelenté azt ki a Krisztusnak őbennök levő Lelke, aki eleve bizonyságot tett a Krisztus szenvedéseiről és az azok után való dicsőségről. Akiknek megjelentetett, hogy nem maguknak, hanem nékünk szolgáltak azokkal, amelyeket most hirdetnek néktek azok, akik prédikálták néktek az evangéliumot az egekből küldött Szent Lélek által; amikbe angyalok vágyakoznak betekinteni.” (1Pét 1,10–12) 

„Ebben az életben csak ízlelgetjük a megváltás csodáit. Mélységesen elgondolkozhatunk azon a szégyenen és dicsőségen, életen és halálon, igazságon és irgalmasságon, amely a kereszten találkozott, de a legnagyobb erőfeszítéssel sem tudjuk teljesen felfogni, mit is jelent. A megváltó szeretet mélységéről és magasságáról csak kevés fogalmat alkothatunk. Amikor a megváltottak úgy látnak majd, amint Isten látja őket, és úgy ismernek, ahogyan Isten ismeri őket, akkor sem fogják teljesen megérteni ezt a szeretetet. De az örök korszakokon át újabb és újabb igazságok tárulnak ki a csodálkozó és elragadtatott értelem előtt. Amikor a földi bajok, fájdalmak és kísértések elmúlnak, és okaik is megszűnnek, Isten népe még akkor is tisztán és világosan tudja majd, hogy mi volt megváltásának ára.

A kereszt titka minden más titkot megmagyaráz. A Golgotáról sugárzó fényben Isten tulajdonságait, amelyekre korábban félelemmel és csodálattal gondoltunk, szépnek és vonzónak találjuk. Az irgalom, gyengédség és atyai szeretet egybeolvad a szentséggel, igazsággal és hatalommal. Míg Krisztus magas trónjának fenségét szemléljük, meglátjuk jellemének szépségét, és megértjük, ahogy még soha, hogy mit jelent ez az örökkévaló név: »Mi Atyánk.« 

Látni fogjuk, hogy az, akinek bölcsessége végtelen, csak Fia odaáldozásával válthatott meg minket. De a Megváltót ezért az áldozatért kárpótolja a megváltott, szent, boldog és halhatatlan lényekkel benépesült Föld. Annak a küzdelemnek az eredményeként, amelyet Krisztus a sötétség hatalmaival vívott, a megváltottak boldogsága növeli Isten dicsőségét az örökkévalóságon át. Egyetlen léleknek oly nagy értéke van, hogy az Atya elfogadja az érte fizetett árat. Krisztus is boldogan tekint mérhetetlen áldozatának gyümölcseire.” (A nagy küzdelem, 651–652. o., Korszakok nyomában, 578–579. o.)

„Az egész örökkévalóságon át a megváltott sereg lesz legfőbb dicsősége.” (Spirit of Prophecy [A prófétaság Lelke], 3. köt., 261. o.) (Maranatha)

A megváltottak mennyei tanulmányai

„Hogy megmutassa a következendő időkben az Ő kegyelmének felséges gazdagságát, hozzánk való jóságából, a Krisztus Jézusban.” (Eféz 2,7) 

„A megváltás ismerete a legmagasabb rendű tudomány, amelyet az angyalok és az el nem bukott világok értelmes lényei is tanulmányoznak. Olyan tudomány, mely a végtelen Isten szándékát kutatja, »amely öröktől fogva el volt rejtve«, s amelyet végtelen korszakokon át tanulmányoznak majd a megváltottak. Ez a legmagasabb rendű ismeret, amellyel ember csak foglalkozhat. Felüdíti az elmét és fölemeli a lelket…

A megváltás műve, amelybe angyalok is vágyakoznak betekinteni, lesz a megváltottak tanulmánya és éneke az örökkévalóság korszakain át. Vajon nem méltó-e már most is a mély elmélkedésre és gondos tanulmányozásra?… 

Krisztus testtélételének, engesztelő áldozatának, közbenjárói munkájának tanulmányozása foglalkoztatja a szorgalmas kutató elméjét mindaddig, amíg az idő tart, és a mennyre tekintve így kiált fel: »Nagy a kegyességnek ama titka!«

Az örökkévalóságban megtanuljuk azt, amit már most is megérthettünk volna, ha elfogadjuk a világosságot. A megváltás foglalkoztatja majd az üdvözültek szívét és elméjét. Mindig új látást nyerünk Krisztus tökéletességéről és dicsőségéről. Jézus Krisztus, a hűséges házigazda a végtelen korszakokon át ó és új dolgokat hoz majd elő kincstárából.” (My Life Today [Az én életem ma], 361. o.)

„Ha el lehetne nyerni Isten és igazsága teljes megismerését, nem lenne több felfedezés, nagyobb ismeret, sem további fejlődés… Hála Istennek, ez nem így van. Mivel Isten végtelen, és Benne van a bölcsesség minden kincse, mi az egész örökkévalóságon át tanulhatjuk, kutathatjuk, és sohasem merítjük ki bölcsességének, jóságának és hatalmának gazdagságát.” (Signs of the Times, 1906. április 25.) Maranatha

Krisztus lesz a tanítónk

 „Ezért hadd ismerje meg népem az én nevemet, ezért ama napon! Hogy én vagyok, aki mondom: Ímé, itt vagyok!” (Ésa 52,6)

„Az Isten jelenlétére alkalmassá tett embert – csakúgy, mint kezdetben – ismét a Teremtő tanítja majd.” (Education [Nevelés], 302. o.)

„A legcsekélyebb elképzelésünk sincs arról, ami majd feltárul előttünk. Együtt megyünk Krisztussal az élő vizekhez. Elénk tárja a természet szépségét és dicsőségét. Az örökkévalóságban megismerjük majd az igazságot, amit korlátaink miatt most nem ismerhetünk.” (Counsels to Parents, Teathers and Students [Tanácsok szülőknek, tanároknak és diákoknak], 162. o.) 

„Az eljövendő világban Krisztus a megváltottakat az élet folyója mellé vezeti, és az igazság csodálatos leckéit tanítja majd nekik. Felfedi előttük a természet titkait. Látni fogják, hogy a mester keze csodálatosan kormányozza a világot. Szemlélik majd a nagy Művész hozzáértését, amint a mező virágait színezi, és megismerik az irgalmas Atya terveit, aki kiárasztja a világosság sugarait. A megváltottak a szent angyalokkal együtt egyre jobban megismerik Isten végtelen szeretetét világunk iránt, és dicsénekben fejezik ki hálájukat Istennek.” (My Life Today [Az én életem ma], 361. o.)

„A mennyei tanulók előtt végtelen távlatok nyílnak meg, és kimondhatatlan gazdagság vár rájuk… Kifejezhetetlen örömmel osztoznak az el nem bukott lények boldogságában és bölcsességében, az Isten keze munkájának szemlélése nyomán korszakról korszakra elnyert kincsekben… Ahogyan az örökkévalóság évei peregnek, újabb és újabb dicső kinyilatkoztatásokban lesz részük.

Kimondhatatlan gyönyörűséggel lépünk be majd az el nem bukott lények társaságába. Meglátjuk azokat a kincseket, amelyeket a korszakokon át Isten keze munkáinak szemlélése által elnyertünk. És az örökkévalóság tovatűnő évei még dicsőbb kinyilatkoztatásokat hoznak. »Véghetetlen bőséggel mindeneket megcselekedhetik, feljebb, hogynem mint kérjük vagy elgondoljuk…« (Eféz 3,20). Örökkön-örökké részesednek Isten ajándékaiban.” (Education [Nevelés], 304., 307. o.)

„Olyan nevelést kell kapnunk itt, amely képessé tesz arra, hogy Istennel éljünk az örök korszakokon át. Az itt elkezdett nevelés tökéletesítésére a mennyben kerül sor – ott magasabb osztályba fogunk lépni.” (My Life Today [Az én életem ma], 361. o.) (Maranatha)