Bálványimádás veszélyei

(Józs 24:22-24). Ekkor így szólt Józsué a néphez: Magatok vagytok a tanúi annak, hogy ti választottátok az Urat, hogy őt szolgáljátok. Ők azt felelték: Tanúi vagyunk. (23) Most azért távolítsátok el az idegen isteneket, amelyek közöttetek vannak, és fordítsátok oda szíveteket az Úrhoz, Izráel Istenéhez! (24) A nép így felelt Józsuénak: Az Urat, a mi Istenünket fogjuk szolgálni, és az ő szavára hallgatunk. /RÚF/

 A bálványimádás fenyegetése nem elméleti probléma. Korábban egy hasonló helyzetben Mózes már kért ilyen döntést a néptől Moáb mezején. 

(5Móz 30:19-20. Tanúul hívom ma ellenetek az eget és a földet, mert elétek adtam az életet és a halált, az áldást és az átkot. Válaszd hát az életet, hogy élhess te és utódaid is! (20) Szeresd az Urat, a te Istenedet, hallgass a szavára, és ragaszkodj hozzá, mert így élhetsz és így lakhatsz hosszú ideig azon a földön, amelyet Istened, az Úr esküvel ígért oda atyáidnak: Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak. /RÚF/)

 Az itt a látótérbe kerülő istenek immár nem Egyiptom istenei, vagy amelyek a folyón túl voltak, hanem amelyek „köztetek vannak”. Ezért Józsué kérleli a népet, hogy hajtsák a szívüket Isten felé. A héber natah kifejezés jelentése „nyújtani”, „hajlítani”. Úgy mutatja be Istent, mint akitől azt várják, hogy lehajol néphez és meghallja imáikat. 

(2Kir 19:16). Uram, fordulj hozzám figyelmesen, és hallgass meg! Uram, nyisd ki a szemedet, és láss! Halld meg Szanhérib beszédét, aki ideküldte ezt az embert, hogy gyalázza az élő Istent! /RÚF/; 

(Zsolt 31:3-4). Fordítsd felém füledet, siess, ments meg engem! Légy erős kősziklám, erős váram, segíts rajtam! (4) Mert te vagy az én sziklaváram; vezess és terelgess engem nevedért! /RÚF/; 

(Dán 9:18). Istenem, fordítsd felém füledet, és hallgass meg! Nyisd ki szemedet, és lásd meg: milyen pusztulás ért bennünket és azt a várost, amelyet terólad neveztek el! Mert nem a magunk igaz tetteiben, hanem a te nagy irgalmadban bízva visszük eléd könyörgéseinket. /RÚF/]

Ezt a hozzáállást várják el Izraeltől később a próféták.

(Ézs 55:3). Figyeljetek rám, jöjjetek hozzám! Hallgassatok rám, és élni fogtok! Örök szövetséget kötök veletek, mert a Dávid iránti hűségem rendíthetetlen. /RÚF/; 

(Jer 7:24). De nem hallgattak és nem figyeltek rám, hanem megátalkodott gonosz szívük tanácsát követték; hátukat fordították felém, nem pedig arcukat. /RÚF/

Salamon hitehagyására is utal, amikor szíve idegen istenek felé hajlott.

 (1Kir 11:2, 4, 9). Olyan népekből valókat, amelyekről ezt mondta az Úr Izráel fiainak: Ne keveredjetek közéjük, és ők se keveredjenek közétek, mert saját isteneikhez fordítják szíveteket! Ezekhez ragaszkodott Salamon szerelemmel. (4) Így történt, hogy Salamon szívét feleségei vénségére más istenekhez fordították, és szíve nem maradt teljesen Istenéé, az Úré, mint volt apjának, Dávidnak a szíve. (9) Megharagudott azért az Úr Salamonra, mivel elfordult szíve az Úrtól, Izráel Istenétől, aki kétszer is megjelent neki /RÚF/

A bűnös emberi szívnek nincs meg az a természetes hajlama, hogy meghajoljon és hallgasson Isten szavára, tudatos döntésekre van szükség a részünkről ahhoz, hogy Isten akaratának teljesítése felé fordítsuk.

 Az izraeliták válasza szó szerint így hangzik: „odafigyelünk majd az Ő hangjára.” A kifejezés kihangsúlyozza az engedelmesség kapcsolati oldalát. Nem arra kéri őket Isten, hogy rutinból kövessenek holt szabályokat. A szövetség élő kapcsolatról szól Istennel, amit nem lehet puszta szabályokkal kifejezni. Istennek sosem volt az a szándéka, hogy Izrael vallása törvényeskedő legyen, hanem hitben folytatott párbeszédnek és szeretetkapcsolatnak kellett volna lennie a kegyelmes Megváltóval.

 Még azután sincs említés arról, hogy ez valóban megtörtént volna, hogy a nép háromszor megígéri: szolgálni fogják az Urat, ami Józsué parancsának megfelelően azt jelenti, hogy el kell távolítaniuk maguk közül az idegen isteneket. Az egész könyvben általános jellemző, hogy az engedelmesség példájaként Józsué (vagy Mózes) parancsainak teljesítéséről számolnak be. Ennek hiánya most a könyv végén nyitva hagyja Józsué kérését. A könyv központi felhívása az Úr szolgálatára nemcsak Józsué nemzedékének szól, hanem Isten népe minden új nemzedékének is, amely olvassa vagy hallja ezt az üzenetet.

White idézet: Józsué parancsára a szövetség ládáját elhozták Silóból. Igen ünnepélyes alkalom volt, és Józsué Isten jelenlétének jelképével akarta mélyíteni a népre tett hatást. Miután bemutatta Istennek Izrael iránti jóságát, Jahve nevében felszólította őket: tegyenek vallást, kit akarnak szolgálni. Bizonyos mértékben még mindig titokban gyakorolták a bálványimádást, és Józsué most döntésre hívta a népet, hogy vessék ki Izraelből ezt a bűnt. „Hogyha pedig rossznak látjátok azt, hogy szolgáljatok az Úrnak: válasszatok magatoknak még ma, akit szolgáljatok!” (Józs 24:15) Isten szolgálatára kívánta vezetni őket, de nem kényszerrel, hanem szabad akaratból. A vallás igaz alapja az Isten iránti szeretet. A jutalom reményében vagy a büntetés félelmében való szolgálat értéktelen az Úr előtt. A nyílt hitehagyás sem sértőbb Isten előtt, mint a képmutatás és a csupán formai imádat.

 Az idős vezető arra kérte a népet, hogy nagyon komolyan gondolja át, amit eléje tárt, és döntsön, valóban úgy akar-e élni, mint a körülötte lakó, romlásba jutott bálványimádó nemzetek. Ha terhére lenne Jahve tisztelete, aki a hatalom és az áldás forrása, úgy válasszon ezen a napon: kinek akar szolgálni – „akinek a ti atyáitok szolgáltak”, aki Ábrahámot kihívta, vagy „az emoreusok isteneit, akiknek földjén lakoztok”. Eme utolsó szavak éles szemrehányást tettek Izraelnek. Az emoreusok istenei nem tudták megvédeni tisztelőiket. Utálatos és megalázó bűne miatt lett e gonosz nemzet elpusztítva, és az egykor birtokolt „jó föld” Isten népének adatott örökségül. Milyen balgaság Izraelnek azokat az isteneket választani, melyeknek tisztelete miatt az emoreusok kiirtattak! „Én azonban és az én házam – mondta Józsué – az Úrnak szolgálunk.” (Józs 24:15) A vezető szívét ihlető szent buzgalom a népre is átragadt. Felhívása habozás nélküli választ várt. „Távol legyen tőlünk, hogy elhagyjuk az Urat szolgálván idegen isteneknek.” (Józs 24:16)

 „Nem szolgálhattok az Úrnak – mondotta Józsué –, mert szent Isten Ő, ...nem bocsátja meg a ti vétkeiteket és bűneiteket.” (Józs 24:19) Mielőtt szó lehetett volna tartós megújulásról, a népet rá kellett vezetni, hogy elismerje: önmaga teljesen képtelen Istennek engedelmeskedni. Az Úr törvényét megszegték, s ez elítélte őket mint törvényszegőket, és nem ad módot a szabadulásra. Amíg saját erejükben és igazságukban bíznak, lehetetlen a bűnbocsánat biztosítani. Nem tudtak eleget tenni Isten tökéletes törvénye követelményének, s így hiábavaló volt a menny szolgálatára tett ígéretük. Csak a Krisztusba vetett hit által biztosíthatták bűneik bocsánatát, és nyerhettek erőt az Atya törvénye iránti engedelmességhez. Fel kellett hagyniuk az üdvösség megszerzésére tett saját erőfeszítéseikkel. Teljesen bízniuk kellett a Megváltó érdemeiben, hogy elfogadhassa őket Isten. – Pátriárkák és próféták, 523-524./old.

Isten jogos haragja

 (2Móz 32:9-29). Majd ezt mondta Mózesnek az Úr: Látom, hogy ez a nép keménynyakú nép. (10) Most azért hagyd, hogy fellángoljon ellenük haragom, és végezzek velük! Téged azonban nagy néppé teszlek. (11) Mózes azonban így esedezett Istenéhez, az Úrhoz: Miért lángolt fel a haragod, Uram, a te néped ellen, amelyet nagy erővel és hatalmas kézzel hoztál ki Egyiptomból? (12) Ne mondhassák az egyiptomiak: Vesztükre vitte ki őket az Isten, megölte őket a hegyek között, és eltörölte őket a föld színéről. Fékezd meg izzó haragodat, szánd meg népedet, és ne hozd rá ezt a bajt! (13) Emlékezz szolgáidra, Ábrahámra, Izsákra és Izráelre, akiknek önmagadra esküdtél, amikor megígérted: Úgy megsokasítom utódaitokat, hogy annyian lesznek, mint égen a csillag, és az az egész föld, amelyről azt mondtam, hogy utódaitoknak adom, örökké az ő birtokukban lesz. (14) Ekkor szánalomra indult az Úr, és nem hozta rá népére azt a bajt, amelyről beszélt. (15) Mózes azután megfordult, és lement a hegyről, kezében a bizonyság két táblájával. A táblák mindkét oldalukon tele voltak írva; erről is, arról is tele voltak írva. (16) A táblákat Isten készítette, a táblákra vésett írás is Isten írása volt. (17) Amikor Józsué meghallotta a nép hangos kiáltozását, így szólt Mózeshez: Csatazaj hallatszik a táborból! (18) De ő így felelt: Nem diadalének hangja ez, nem is legyőzöttek énekének hangja, dalolás hangját hallom én! (19) Amikor a tábor közelébe ért, és meglátta a borjút meg a táncot, haragra lobbant Mózes, ledobta kezéből a táblákat, és összetörte a hegy lábánál. (20) Majd fogta a borjút, amelyet készítettek, elégette, porrá zúzta, vízbe szórta, és megitatta azt Izráel fiaival. (21) Majd ezt kérdezte Mózes Árontól: Mit tett veled ez a nép, hogy ilyen nagy vétekbe vitted őket?! (22) Áron így felelt: Ne lobbanjon haragra az én uram! Magad is tudod, hogy milyen gonosz ez a nép. (23) Ezt mondták nekem: Készíts nekünk istent, hogy előttünk járjon! Mert nem tudjuk, hogy mi történt ezzel a Mózessel, aki kihozott bennünket Egyiptomból. (24) Erre azt mondtam nekik: Akinek van aranya, szedje le magáról! Ők ide is adták nekem, én meg tűzbe dobtam, és ez a borjú lett belőle. (25) Amikor látta Mózes, hogy a nép így elvadult, mert Áron hagyta őket elvadulni ellenségeik csúfjára, (26) odaállt Mózes a tábor kapujába, és így kiáltott: Ide hozzám, aki az Úré! Erre Lévi fiai mind odagyűltek hozzá. (27) Ő pedig ezt mondta nekik: Így szól az Úr, Izráel Istene: Kössön mindenki kardot az oldalára! Járjátok be a tábort egyik kaputól a másikig, és gyilkoljatok le testvért, barátot és rokont! (28) Lévi fiai Mózes parancsa szerint cselekedtek, és elesett azon a napon a népből mintegy háromezer ember. (29) Utána azt mondta Mózes: Most avattátok fel magatokat az Úrnak, mivel fiatokat és testvéreteket sem kíméltétek. Áldás száll ma rátok. /RÚF/

Mózes még a Sínai-hegyen volt, amikor Isten azt mondta neki, hogy elpusztítja a lázadókat, az ő utódait pedig nagy néppé teszi, de Mózes ezt nem akarta. Könyörgött az Úrnak, rámutatott, hogy Izrael Isten népe, nem az övé. Nem ő, Mózes vezette ki őket Egyiptomból, ha nem hatalmas tettei által Isten. Kérlelte az Urat, utalt az atyáknak tett ígéreteire, közbenjárt Isten előtt az emberekért. 

Miután „megállította az Úr azt a veszedelmet, amelyet a népére akart bocsátani” (2Móz 32:14), /ÚRK/, Mózes visszatért a táborba. Eltérően a 2Móz 34:29-30. Azután lejött Mózes a Sínai-hegyről; a bizonyság két táblája Mózes kezében volt, amikor lejött a hegyről. Azt azonban nem tudta Mózes, hogy arcbőre sugárzóvá vált, amikor Istennel beszélt. (30) Amikor Áron és Izráel fiai mind meglátták, hogy sugárzik Mózes arcbőre, nem mertek odamenni hozzá. /RÚF/ verseiben leírtaktól itt nincs szó arról, hogy az Úrral való találkozása miatt sugárzott volna az arca. Bizonyára a harag tükröződött rajta.  

„És amikor közeledett a táborhoz, látta a borjút és a táncolást, és fölgerjedt Mózes haragja, elhajította kezéből a táblákat, és összetörte a hegy alatt”. (2Móz 32:19, /ÚRK/ A Tízparancsolat kőtábláinak összetörése annak volt a nyilvánvaló jele, hogy a nép megszegte a törvény tartalmát. Isten megfeddte Mózest ezért, majd később megparancsolta neki, hogy az összetörtek helyett vágjon ki másik két kőtáblát (5Móz 10:2). Én pedig majd felírom a táblákra azokat az igéket, amelyek az előbbi táblákon voltak, amelyeket összetörtél, és tedd bele azokat a ládába! /RÚF/) A parancsolatokat újból Isten írta fel.  

Mózes szigorúan elmarasztalta Áront, amiért engedett a nép követelésének. „Mit tett veled ez a nép, hogy ilyen nagy vétekbe vitted őket”?! (2Móz 32:21), /RÚF/ Áron úgy próbálta mentegetni a bűnét, hogy 1) másokat hibáztatott és 2) varázslatra hivatkozott: „én pedig a tűzbe vetettem [az aranyat], és e borjú formáltaték”. (2Móz 32:24) Az pedig csak súlyosbította a helyzetet, hogy Isten Áront is nagy megtiszteltetésben részesítette, sok kiváltságot kapott, többek között ő is felment a hegyre Mózessel és a hetven vénnel. (2Móz 24:1. Azután így szólt Mózeshez: Jöjj fel az Úrhoz te és Áron, Nádáb és Abíhú meg Izráel vénei közül hetvenen, és tőle távol boruljatok le előtte! /RÚF/ 

Milyen szomorú! Áron arra hivatkozott, hogy csoda történt, így próbálta megtéveszteni a testvérét (figyeljük meg, hogy vezet az egyik bűn a másikhoz, ebben az esetben a bálvány imádás a hazugsághoz) Mózest azonban nem tudta bolonddá tenni, mert látta, mennyire megvadult a nép. A rossz következmények nyilvánvalóak voltak, és Mózesnek azonnal le kellett állítania a lázadást.  

White idézet: Isten előre látta, hogy Izrael gyermekei, különösen az elegy nép, hajlamos az ellenszegülésre, és cselekedeteikkel ki akarják váltani haragját, hogy pusztítsa el őket. Tud ta, hogy fel fognak lázadni Mózes ellen, amint nehézséggel szembesülnek, és az állandó ellenszegülésük szomorúságot okoz neki. Ezért azt javasolta, hogy a népet elpusztítja, Mózest pedig nagy néppé teszi. Ezzel Mózest tette próbára. Tudta, hogy szolgájára nehéz feladatok hárulnak, amelyek lelki fájdalmakkal járnak, hiszen egy lázongó népet kell vezetnie az ígéret földje felé. Próbára akarta tenni Mózes kitartását, hűségét és szeretetét a bűnös és hálátlan nép iránt. De Mózes nem egyezett bele, hogy Isten elpusztítsa a népet. Közbenjárt érettük Isten előtt, és ezzel kifejezte, hogy számára többet ér Isten választott népének jóléte, mint saját hírneve, vagy az, hogy Izraelnél nagyobb nemzet atyja lehessen. „De Mózes esedezék az Úrnak, az ő Istenének színe előtt, mondván: Miért gerjedne Uram a te haragod néped ellen, amelyet nagy erővel és hatalmas kézzel hoztál vala ki Égyiptomnak földéről? Miért mondanák az egyiptomiak, mondván: Vesztökre vivé ki őket, hogy elveszítse a hegyek között, és eltörülje őket a föld színéről? Múljék el a te haragod tüze, és hagyd abba azt a néped ellen való veszedelmet. Emlékezzél meg Ábrahámról, Izsákról és Izraelről, a te szolgáidról, kiknek megesküdtél te magadra, mondván nékik: Megsokasítom a ti magotokat, mint az égnek csillagait; és azt az egész földet, melyről szóltam, a ti magotoknak adom, és örökségül bírják azt örökké.”  

Mózest mélységesen elkeserítette a gondolat, hogy az egyiptomiak győzelmet ülhetnek Izrael pusztulása fölött és Istent gyalázhatják. Nem hagyhatta, hogy népe elpusztuljon, noha folyamatosan fellázadtak ellene és hálátlankodtak. Hogyan válhatott meg ettől a néptől, amelyért oly sokat tett, és olyan csodás módon szabadult ki Egyiptomból? Szabadulásuk híre eljutott minden nemzethez, és mindenki feszülten figyelte, hogy mit fog tenni érettük az Isten. Mózes is emlékezett az egyiptomiak állításaira, melyek szerint ő azért vezeti ki a zsidókat a pusztába, hogy ott pusztuljanak el, és ő elvehesse a vagyonukat. Ha pedig most Isten elpusztítja a népet, és őt nagy néppé teszi, akkor a pogányok beigazolódni látják állításaikat, és gyalázhatják a zsidók Istenét, mint aki nem volt képes elvezetni őket abba az országba, amit megígért nekik. Miközben Mózes Izraelért könyörgött Isten előtt, félelme megszűnt, és mélységes szeretetet érzett azon nép iránt, amelyért Isten eszközeként oly sokat tehetett. Emlékeztette az Urat az Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak tett ígéretéről, és erős hittel s határozott céllal könyörgött. Az Úr meghallgatta Mózes könyörgését, figyelembe vette önzetlen imáját, és megígérte, hogy nem pusztítja el Izraelt. – Spiritual Gifts, 3. köt., 276-277./old.  

Romlásba dőlve

 Ekkor így beszélt Mózeshez az Úr: Menj, eredj le, mert megromlott a néped, amelyet fölhoztál Egyiptomból. (8) Hamar letértek arról az útról, amelyet megparancsoltam nekik. Borjúszobrot készítettek maguknak, az előtt borulnak le, annak áldoznak, és ezt mondják: Ez a te istened, Izráel, aki fölhozott téged Egyiptomból. (2Móz 32:7)/RÚF/

Amikor az izraeliták a bálványhoz fordultak, olyan útra léptek, amin elszakadtak az igaz Istentől, aki kiszabadította őket Egyiptomból. Az Úr egyértelműen őket hibáztatta ezért. Azt mondta Mózesnek, hogy „megromlott a te néped”. (2Móz 32:7) Még az Egyiptomból való szabadulásukat is a szobornak tulajdonították. Pontosan az ellenkezőjét állították annak, amit Isten mondott nekik. (2Móz 20:2. Én, az Úr vagyok a te Istened, aki kihoztalak téged Egyiptom földjéről, a szolgaság házából. /RÚF/)

 Rendkívül komoly dolog volt ez, tagadták Isten hatalmas tetteit és azt, hogy közöttük van. Teljesen eltorzult, megromlott a gondolkozásuk, mint ahogy az érzéseik is. Ezékiel próféta szerint Isten népének minden nyomorúsága a bálványimádásban gyökerezett, és abból fakad minden más bűn is. 

(Ezékiel 8:1-18). A hatodik esztendőben, a hatodik hónap ötödik napján, amikor a házamban ültem, Júda vénei pedig előttem ültek, megérintett ott az Úrnak, az én Uramnak a keze. (2) Egy alakot láttam, amely tűzhöz volt hasonló. Derekától lefelé tűznek látszott, derekától fölfelé pedig ragyogónak látszott, ezüstösen csillogónak. (3) Ekkor kinyúlt felém valami kézhez hasonló, és megragadott a hajamnál fogva. Fölemelt a lélek az ég és a föld közé, és isteni látomásban elvitt Jeruzsálembe, a Belső-kapu bejáratához, amely észak felől van, ahol az Istent ingerlő bálvány foglalt helyet az ő bosszantására. (4) De megjelent ott Izráel Istenének a dicsősége; ugyanolyan volt, mint amilyennek a völgyben láttam. (5) Ezt mondta nekem: Emberfia! Tekints észak felé! Föl is tekintettem észak felé, és megláttam a kaputól északra egy oltárt, ahol az Istent ingerlő bálvány volt a bejáratnál. (6) Azután ezt mondta nekem: Emberfia! Látod, mit művelnek? Olyan nagy utálatosságot művel itt Izráel háza, hogy el kell távoznom miattuk a szentélyemből. De még más nagy utálatosságokat is fogsz látni. (7) Azután bevitt engem az udvar bejáratához, és láttam, hogy egy rés van a falban. (8) Ezt mondta nekem: Emberfia! Törj át a falon! Áttörtem a falon, és láttam ott egy ajtót. (9) Majd ezt mondta nekem: Menj be, és nézd meg, hogy milyen gonosz, utálatos dolgokat művelnek ott! (10) Be is mentem, és láttam, hogy mindenféle csúszómászónak és förtelmes állatnak a képe, és Izráel házának valamennyi bálványa be volt vésve körös-körül a falba. (11) Ott álltak előttük Izráel házának vénei közül hetvenen, közöttük Jaazanjá, Sáfán fia. Mindegyiknek tömjénező volt a kezében, és illatos füstfelhő szállt fölfelé. (12) Akkor ezt mondta nekem: Emberfia! Látod, hogy mit művelnek Izráel házának a vénei a sötétben, mindegyik a maga bálványának fülkéjénél?! Mert ezt mondják: Nem lát bennünket az Úr! Elhagyta az Úr ezt az országot! (13) Majd ezt mondta nekem: Még más nagy utálatosságokat is fogsz látni, amiket művelnek. (14) És bevitt engem az Úr háza kapujának a bejáratához, amely északra néz. Asszonyok ültek ott, akik Tammúzt siratták. (15) Ezt mondta nekem: Látod, emberfia? Még ezeknél is nagyobb utálatosságokat fogsz látni. (16) És bevitt engem az Úr házának belső udvarába. Az Úr templomának bejáratánál, a csarnok és az oltár között mintegy huszonöt férfi volt, háttal az Úr templomának, arccal pedig kelet felé, és kelet felé leborulva imádták a napot. (17) Akkor ezt mondta nekem: Látod, emberfia? Nem volt elég az, hogy Júda háza olyan utálatos dolgokat művelt, amilyeneket itt elkövettek! Még az országot is elárasztották erőszakkal, és engem folyton-folyvást csak bosszantottak! Nézd, hogy tartják a szőlőhajtásokat az orruk előtt! (18) De én majd elbánok velük haragomban, nem szánakozom, és nem leszek könyörületes. Kiálthatnak hozzám bármilyen nagy hangon, nem hallgatom meg őket. /RÚF/; 

 (Ez 20:1-44). (Ezékiel 20:1-44). A hetedik esztendőben, az ötödik hónap tizedikén eljöttek hozzám néhányan Izráel vénei közül megkérdezni az Urat, és leültek velem szemben. (2) Akkor így szólt hozzám az Úr igéje: (3) Emberfia, szólj Izráel véneihez, és mondd nekik: Ezt mondja az én Uram, az Úr: Azért jöttetek, hogy megkérdezzetek engem? Életemre mondom: Nem hagyom, hogy kérdezgessetek! – így szól az én Uram, az Úr. (4) Akarsz-e ítélkezni fölöttük, emberfia, akarsz-e? Akkor szembesítsd őket elődeik utálatos tetteivel! (5) Ezt mondd nekik: Így szól az én Uram, az Úr: Amikor kiválasztottam Izráelt, fölemelt kézzel tettem esküt Jákób háza leszármazottjainak. Megismertettem magam velük Egyiptom földjén, és fölemelt kézzel tettem esküt, amikor ezt mondtam: Én, az Úr vagyok a ti Istenetek! (6) Akkor fölemelt kézzel tettem esküt, hogy kihozom őket Egyiptom földjéről abba az országba, amelyet kiszemeltem nekik: tejjel és mézzel folyó föld az, minden országnak díszére válna. (7) Ezt mondtam nekik: Vessétek el mindnyájan szemetek elől a förtelmes bálványokat, ne tegyétek magatokat tisztátalanná Egyiptom bálványisteneivel! Én, az Úr vagyok a ti Istenetek! (8) De engedetlenek voltak velem szemben, és nem akartak hallgatni rám. Senki sem vetette el szeme elől a förtelmes bálványokat, és nem hagyták el Egyiptom bálványisteneit. Ezért arra gondoltam, hogy kitöltöm rajtuk lángoló haragomat, és végzek velük haragomban ott, Egyiptom országában. (9) Mégis másként bántam velük a nevemért, hogy ne gyalázzák azt azok a népek, amelyek között éltek, és amelyek előtt meg ismertettem magamat velük. Kihoztam hát őket Egyiptomból. (10) Kihoztam őket Egyiptomból, és elvittem őket a pusztába. (11) Eléjük tártam rendelkezéseimet, és megismertettem velük törvényeimet, hogy aki teljesíti azokat, életet nyerjen általuk. (12) Szombatjaimat is nekik adtam, annak jeléül, hogy közünk van egymáshoz, és megtudják, hogy én vagyok az Úr, aki megszentelem őket. (13) De Izráel háza engedetlen volt velem szemben a pusztában: rendelkezéseimet nem követték, és törvényeimet megvetették, pedig aki teljesíti azokat, életet nyer általuk. Szombatjaimat is súlyosan meggyalázták. Ezért arra gondoltam, hogy ki töltöm rajtuk lángoló haragomat a pusztában, és végzek velük. (14) Mégis másként bántam velük a nevemért, hogy ne gyalázzák azt azok a népek, amelyeknek szeme láttára kihoztam őket. (15) De fölemelt kézzel tettem esküt a pusztában, hogy nem viszem be őket arra a földre, amelyet nekik akartam adni – tejjel és mézzel folyó föld az, minden országnak díszére válna –, (16) mivel törvényeimet megvetették, nem követték rendelkezéseimet, és szombatjaimat meggyalázták, mert bálványaikhoz vonzódott a szívük. (17) Mégis megszántam őket: nem pusztítottam el őket, és nem végeztem velük a pusztában. (18) De azt mondtam fiaiknak a pusztában: Ne kövessétek atyáitok szokásait, ne az ő törvényeikhez igazodjatok, és bálványaikkal ne tegyétek magatokat tisztátalanokká! (19) Én, az Úr vagyok a ti Istenetek! Az én rendelkezéseimet kövessétek, az én törvényeimhez igazodjatok, és azokat teljesítsétek! (20) Szenteljétek meg szombatjaimat annak jeléül, hogy közünk van egymáshoz, és megtudjátok, hogy én, az Úr vagyok a ti Istenetek. (21) De a fiak is engedetlenek voltak velem szemben: nem követték rendelkezéseimet, nem tartották meg és nem teljesítették törvényeimet, pedig aki teljesíti azokat, életet nyer általuk. Szombatjaimat is meggyalázták. Ezért arra gondoltam, hogy kitöltöm rajtuk lángoló haragomat, és végzek velük haragomban a pusztában. (22) Mégis visszavontam a kezemet, és másként bántam velük a nevemért, hogy ne gyalázzák azt azok a népek, amelyeknek szeme láttára kihoztam őket. (23) De fölemelt kézzel tettem esküt a pusztában, hogy szétszélesztem őket a népek között, és szerteszórom őket az országokba, (24) mivel törvényeimet nem teljesítették, rendelkezéseimet megvetették, szombatjaimat meggyalázták, és atyáik bálványait kereste a tekintetük. (25) Ezért én is hagytam, hogy legyenek olyan rendelkezéseik, amelyek nem jók, és olyan törvényeik, amelyek által nem élnek. (26) Hagytam, hogy tisztátalanokká váljanak ajándékaikkal, amikor áldozatul elégettek mindent, ami az anyja méhét megnyitotta; hagytam, hogy maguk is megrémüljenek, és megtudják, hogy én vagyok az Úr! (27) Ezért, emberfia, szólj Izráel házához, és mondd meg nekik: Így szól az én Uram, az Úr: Még azzal is megcsúfoltak engem őseitek, hogy hűtlenséget követtek el ellenem. (28) Mert én bevezettem őket abba az országba, amelyről fölemelt kézzel tettem esküt, hogy nekik adom, ők azonban ahol csak láttak egy magas halmot vagy egy lombos fát, ott vágták le véresáldozataikat, ott bosszantottak áldozati ajándékaikkal, ott mutatták be engesztelő illatáldozataikat, és ott öntötték ki italáldozataikat. (29) Akkor megkérdeztem tőlük: Mire való az a halom, ahová áldozni jártok? Azért nevezik ezeket áldozóhalmoknak még ma is. (30) Ezért mondd meg Izráel házának: Így szól az én Uram, az Úr: Őseitek módján teszitek tisztátalanná magatokat, és az ő förtelmes bálványaikkal paráználkodtok! (31) Tisztátalanokká teszitek magatokat, amikor ajándékot hoztok, és elégetitek áldozatul fiaitokat bálványaitoknak mindmáig! És én engedjem, hogy kérdezgessetek, Izráel háza? Életemre mondom – így szól az én Uram, az Úr –, nem hagyom, hogy kérdezgessetek! (32) Semmi sem lesz abból, amit tervezgettek, amikor azt mondjátok: Legyünk olyanok, mint más nemzetek, mint a többi ország népei, akik fát és követ tisztelnek! (33) Életemre mondom – így szól az én Uram, az Úr –, hogy királyotok maradok erős kézzel és kinyújtott karral, de kiáradó, lángoló haraggal is. (34) Kivezetlek majd benneteket a népek közül, és összegyűjtelek az országokból, amelyekbe szétszóródtatok, erős kézzel, kinyújtott karral és kiáradó, lángoló haraggal! (35) Elviszlek benneteket a népek pusztájába, ahol szemtől szemben állva törvénykezem veletek. (36) Ahogyan őseitekkel törvénykeztem Egyiptom pusztájában, úgy törvénykezem veletek – így szól az én Uram, az Úr. (37) Átterellek benneteket pásztorbotom alatt, és beveszlek a szövetség kötelékébe. (38) Megtisztítlak benneteket az ellenem lázadóktól és a hitszegőktől: abból az országból, amelyben jövevényként laknak, kivezetem őket, de Izráel földjére nem fognak bemenni. Akkor majd megtudjátok, hogy én vagyok az Úr! (39) Ti azért, Izráel háza – így szól az én Uram, az Úr –, kövessétek csak mindnyájan bálványaitokat, és tiszteljétek őket! De majd egyszer hallgatni fogtok rám, és többé nem gyalázzátok meg szent nevemet ajándékaitokkal és bálványaitokkal. (40) Mert szent hegyemen, Izráel magas hegyén – így szól az én Uram, az Úr –, ott fog tisztelni engem Izráel egész háza, mindnyájan azon a földön. Ott gyönyörködöm majd bennük, és oda hozatom veletek felajánlásaitokat, az első termés áldozatát, és mindazt, amit nekem szenteltek. (41) Gyönyörködöm bennetek, mint a kedves illatú áldozatban, amikor kivezetlek a népek közül, és összegyűjtelek azokból az országokból, amelyekbe szétszóródtatok, és a népek szeme láttára mutatom meg rajtatok, hogy szent vagyok. (42) Akkor majd megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, amikor beviszlek benneteket Izráel földjére, abba az országba, amelyről fölemelt kézzel tettem esküt, hogy őseiteknek adom. (43) Ott majd visszagondoltok arra, hogyan éltetek, és mi mindent tettetek: hogyan tettétek magatokat tisztátalanokká. Akkor meg undorodtok magatoktól a számtalan gonoszság miatt, amelyet elkövettetek. (44) Akkor majd megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. Az én nevemért, nem pedig a ti gonosz életetek és romlott tetteitek szerint bánok így veletek, Izráel háza! – így szól az én Uram, az Úr. /RÚF/;

(Ez 22:1-12). Így szólt hozzám az Úr igéje: (2) Akarsz-e ítélkezni, emberfia? Akarsz-e ítéletet mondani a vérontó város fölött? Akkor szembesítsd minden utálatos tettével, (3) és mondd: Így szól az én Uram, az Úr: Ennek a vérontó városnak eljön az ideje, mert bálványokat készített a maga vesztére, és tisztátalan lett. (4) A vér, amelyet kiontottál, vétkessé tett, és bál ványaid, amelyeket készítettél, tisztátalanná tettek. Te vagy az oka, hogy közel van már a napod, elérkeztél esztendeid végéhez. Ezért gyalázatossá teszlek a népek előtt, és csúffá teszlek minden országban. (5) Csúfolni fognak téged közel és távol, te rossz hírű, te sokat viszálykodó! (6) Íme, Izráel összes fejedelme annyi vért ontott, amennyit csak bírt. (7) Apjukat és anyjukat gyalázták országodban, a jövevényt zsarolták, az árvát és az özvegyet nyomorgatták. (8) A szent dolgokat semmibe vetted, és szombatjaimat meggyaláztad. (9) Rágalmakat terjesztettek országodban, hogy vért onthassanak; a hegyeken bemutatott áldozatból ettek, fajtalanságokat követtek el. (10) A fiúk apjuk feleségével háltak. Erőszakoskodtak a tisztulásban levő nővel. (11) Volt, aki a más feleségével követett el fajtalanságokat, volt, aki a saját menyét gyalázta meg galádul; olyan is volt, aki a húgával, saját apja leányával erőszakoskodott. (12) Hagyták magukat megvesztegetni országodban, hogy vért onthassanak. Kamatot és uzsorát szedtél, felebarátaid rovására nyerészkedtél, zsarolva őket, engem pedig elfelejtettél! – így szól az én Uram, az Úr. /RÚF/ 

Csodálkozunk, hogy az ókori hívők miért voltak olyan hiszékenyek, miért nem hallgattak a szóra, amikor belebonyolódtak különféle emberalkotta bálványok imádásába. Biztosra vesszük, hogy mi soha nem tennénk ilyesmit. Csakhogy valóban nem vonzanak bennünket bálványok? A mai bálványok alakja, formája talán más, de a hatásuk hasonló. Bálvány az, ami Isten helyét foglalja el, és noha tudjuk, hogy nem helyes, amit teszünk, mégis imádjuk. Rabul ejti a képzeletünket, az érzelmeinket, lefoglalja az időnket és a gondolatainkat, jobban, mint Isten. A gondolkodásunkat rabul ejtheti a bálványunk. Azzá válunk, amit figyelünk, és nem emelkedhetünk magasabbra annál az „istennél”, amit szolgálunk. Ha nem Isten van életünk középpontjában, akkor más istenek foglalják el a helyét. Amennyiben nem élvezzük, értékeljük az Úr élő jelenlétét, nem ápoljuk a kapcsolatot vele, akkor valaki vagy valami másnak szenteljük az életünket. Más és más formája lehet annak, amit Krisztus helyére állítunk: lehet büszkeség, önzés, pénz, hatalom, szex, étel, tévé, drogok, alkohol, tisztátalan gondolatok, pornográfia, örömhajhászás, munka, sport, család, videójátékok, filmek, vásárlás, bizonyos eszmék, politika, zene, pozíció, tudományos fokozatok, jó jegyek stb. A lista végtelen. Ebben a tekintetben roppant találékony és kreatív az ember. Képesek vagyunk bálványozni mindent, ami szép, jó és tartalmas. A bálványimádás azért különösen veszélyes, mert átformálja a személyiségünket, a gondolkodásmódunkat, az érzelmeinket és a társadalmi életünket is. Megváltoztatja az identitásunkat, az őszinte emberi kapcsolatainkat pedig üres, végeredményben tartalmatlan dolgok váltják fel, amelyek nem menthetnek meg bennünket.  

White idézet: Mózes távollétében a bírói hatalom átruházódott Áronra. A hatalmas tömeg a sátor körül gyülekezett össze, és ezzel a követeléssel állt elő: „Kelj fel, csinálj nékünk isteneket, kik előttünk járjanak; mert nem tudjuk, mint lőn dolga ama férfiúnak, Mózesnek, aki minket Egyiptom földéből kihozott.” (2Móz 32:1) Azt mondták, hogy a felhő, amely eddig vezette őket, most állandóan a hegyen nyugszik, és nem vezeti őket többé. Helyette egy képmásra van szükségük; és ha – amint egyesek ajánlották – úgy döntenének, hogy vissza térnek Egyiptomba, akkor elnyernék az egyiptomiak jóindulatát azzal, hogy a képmást vinnék maguk előtt, és azt ismernék el istenükként. – EGW: Pátriárkák és próféták,

Bálványimádás és gonoszság

 (Zsolt 115:4-8). A bálványok ezüstből és aranyból vannak, emberi kéz csinálmányai. (5) Van szájuk, de nem beszélnek, van szemük, de nem látnak. (6) Van fülük, de nem hallanak, van orruk, de nem szagolnak. (7) Van kezük, de nem tapintanak, van lábuk, de nem járnak, nem jön ki hang a torkukon. (8) Hozzájuk hasonlók lesznek készítőik és mind azok, akik bennük bíznak. /RÚF/;

 (Zsolt 135:15-18). A pogányok bálványai ezüstből és aranyból vannak, emberi kéz csinálmányai. (16) Van szájuk, de nem beszélnek, van szemük, de nem látnak, (17) van fülük, de nem hallanak, lehelet sincs szájukban. (18) Hozzájuk hasonlók lesznek készítőik és mindazok, akik bennük bíznak. /RÚF/; 

 (Ézs 44:9-10). A bálványszobrok készítői mind hiábavalók, és amiket kedvelnek, nem érnek semmit. Tanúik nem látnak és nem tudnak semmit, ezért szégyent vallanak. (10) Ki formált istent, ki öntött bálványszobrot, amely semmit sem ér? /RÚF/

Az aranyborjú az egyiptomi bikaistenre, Ápiszra vagy Hathorra, a tehénistenre emlékeztetett. A nép ezzel a tettével égbekiáltó módon törte meg az első és a második parancsolatot. 

(2Móz 20:3-6). Ne legyen más istened rajtam kívül! (4) Ne csinálj magadnak semmiféle bálványszobrot azoknak a képmására, amik fenn az égben, lenn a földön vagy a föld alatt a vízben vannak. (5) Ne imádd és ne tiszteld azokat, mert én, az Úr, a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok! Megbüntetem az atyák bűnéért a fiakat is három, sőt négy nemzedéken át, ha gyűlölnek engem. (6) De irgalmasan bánok ezer nemzedéken át azokkal, akik szeretnek engem és megtartják parancsolataimat. /RÚF/

 A törvényszegés nem maradhatott büntetlenül, mert megszakította a kapcsolatukat az élő Istennel. A Teremtő imádata helyett az izraeliták a saját alkotásukat imádták, ami nem látott, nem hallott, nem beszélt, nem gondoskodott róluk, nem szerette, se nem vezette őket.  

A teremtési rend visszájára fordult: nem értették meg, hogy Isten a saját képére alkotta őket, hanem ők maguk készítettek egy „istent”, de még csak nem is a saját képükre (ami éppen elég rossz lett volna), hanem egy állat képére formálták meg azt! Ezt az istent akarták szolgálni? Hatalmas bűnt követtek el az Úr ellen. 

(Ézs 31:7). Azon a napon mindenki megveti ezüstbálványait és aranybálványait, amelyeket bűnös kezeitekkel készítettetek. /RÚF/; 

(Ézs 42:17). Meghátrálnak, csúfosan megszégyenülnek, akik bálványokban bíznak, akik szobroknak mondogatják: Ti vagytok az isteneink! /RÚF/)  

(Róm 1:22-27). Akik bölcseknek mondják magukat, bolonddá lettek, (23) és a halhatatlan Isten dicsőségét felcserélték halandó emberek, sőt madarak, négylábúak és csúszómászók képmásával. (24) Ezért kiszolgáltatta őket Isten szívük vágyaiban a tisztátalanságnak, hogy meggyalázzák egymás testét. (25) Az ilyenek Isten igazságát hazugsággal cserélték fel, és a teremtményt imádták és szolgálták a Teremtő helyett, aki áldott mindörökké. Ámen. (26) 4 Ezért kiszolgáltatta őket Isten gyalázatos szenvedélyeiknek: mert asszonyaik felcserélték a természetes érintkezést a természetellenessel, (27) ugyanúgy a férfiak is elhagyták a női nemmel való természetes érintkezést, és egymás iránt ébredt vágy bennük: férfiak férfiakkal fajtalankodnak, de el is veszik tévelygésük méltó büntetését önmagukban. /RÚF/ 

A bálványimádás szembemegy azzal a teológiai állítással, miszerint Isten az Isten, az ember pedig ember; megkísérli elmosni az Isten és ember közötti választóvonalat (Préd 5:2. helyett 5:1. Ne beszélj elhamarkodottan, ne hirtelenkedd el az Isten előtt kimondott szavadat, mert Isten a mennyben van, te pedig a földön, ezért kevés beszédű légy! /RÚF/ és megtöri a kapcsolatot Istennel. Legyen az nyílt, égbekiáltó, vagy valami rejtett dolog a szívben, a bálványimádás gyorsan megrontja az Úrral való kapcsolatunkat, és lefelé húzó erkölcsi spirálba taszít. Nem is csoda, hogy a bibliaszövegből megtudjuk, mit tettek a következő nap: áldozatot vittek a bálványnak, majd féktelen tivornyázásba kezdtek. Ellen G. White leírja, hogy ez „az egyiptomi bálványimádó ünnepségek utánzata” volt (Pátriárkák és próféták.  278./old.) 

Az ember kreatív, ha bálványokat akar fabrikálni magának. Megalkotja a saját isteneit, ami már önmagában is elég rossz, majd pedig azokat kezdi szolgálni. A Teremtőt felcseréli különböző dolgokkal, és ez előbb-utóbb erkölcsi romláshoz, korcsosuláshoz vezet. 

 White idézet: A várakozás időszaka alatt volt idejük az elmélkedésre, a hallott isteni törvények feletti gondolkozásra és szívük felkészítésére a további kijelentések számára, amelye ket Isten még ad nekik. Nem volt túl sok idejük erre a munkára. Ha Isten követelményeinek világosabb megértésére fordították volna idejüket és megalázták volna előtte szívüket, akkor védve lettek volna a kísértéstől. Azonban nem ezt tették, és ezért hamarosan gondatlanokká, figyelmetlenekké és törvényszegőkké lettek. Különösen vonatkozott ez a hozzájuk csatlakozott „gyülevész” népre. Türelmetlenekké váltak az ígéret földje felé vezető úton, nem tudták kivárni, hogy eljussanak a tejjel és mézzel folyó földre. Ezt a jó földet azonban Isten csak az engedelmesség feltétele mellett ígérte nekik. Az ígéret földjének látványát el vesztették szemük elől. Voltak közöttük olyanok, akik ajánlották, térjenek vissza Egyiptomba. A nép többségének mindegy volt, hogy előre mennek-e Kánaánba, vagy visszatér nek Egyiptomba, azt azonban elhatározták, hogy nem várnak tovább Mózesre. 

 Miután vezetőjük távollétében tehetetlennek érezték magukat, visszatértek régi babonáikhoz. Elsőként a „gyülevész nép” engedte meg magának, hogy zúgolódjék és türelmetlenkedjék, és ők voltak a vezérei az ezt követő hitehagyásnak is. Azon tárgyak között szerepelt az ökör és a borjú, amelyeket az egyiptomiak az istenség jelképeinek tartottak. Azoknak ajánlatára, akik a bálványimádásnak ezt a formáját gyakorolták Egyiptomban, most borjút készítettek és azt imádták. Isten ábrázolására a nép képmást kívánt csinálni magának, hogy Mózes helyett ez menjen előttük. Isten a hasonlatosság semmiféle képét nem adta magáról. Megtiltotta személyének bármiféle tárgyi ábrázolását. Az Egyiptomban és a Vörös tengernél véghez vitt hatalmas csodák mind azt a célt szolgálták, hogy az izraeliták úgy higgyenek benne, mint a láthatatlan Istenben, aki mégis Izrael mindenható segítője, az egy igaz Isten. Jelenléte látható megnyilvánulása után való vágyakozásukat Isten a felhőoszloppal és a tűzoszloppal elégítette ki, amelyek seregeiket vezették, és amelyben dicsősége megnyilvánult a Sion-hegyén. Még mindig előttük volt Isten jelenléte a felhő- és tűzoszlopban, szívükben mégis visszatértek Egyiptom bálványimádásához, és a láthatatlan Isten dicsőségét egy ökör hasonlatosságával cserélték fel. – Pátriárkák és próféták, 315./old.

Kudarcos vezetés

Isten elhívta Mózest, hogy találkozzon vele. Mózes számára talán rövidnek tűnt a negyven nap és negyven éjjel, de az izraeliták számára hosszúnak, túl hosszúnak bizonyult. Látható vezetőjük nem volt velük. Eltévelyedtek, türelmetlenek voltak, féltek és elbizonytalanodtak. Azt akarták, hogy látható isten vezesse őket, mint amik között töltötték az egész életüket a bálványimádó Egyiptomban.

(2Móz 32:1-6). Amikor azt látta a nép, hogy Mózes késlekedik, és nem jön le a hegyről, Áron köré sereglett a nép, és azt mondták neki: Jöjj, és készíts nekünk istent, hogy előttünk járjon! Mert nem tudjuk, hogy mi történt ezzel a Mózessel, aki felhozott bennünket Egyiptomból. (2) Áron ezt mondta nekik: Szedjétek ki az arany fülbevalókat feleségeitek, fiaitok és leányaitok füléből, és hozzátok ide hozzám! (3) Kiszedte hát az egész nép az arany fülbevalókat a füléből, és odavitte Áronhoz. (4) Ő átvette tőlük, vésővel mintát készített, és borjú szobrot öntött. Ekkor azt mondták: Ez a te istened, Izráel, aki fölhozott téged Egyiptomból. (5) Amikor Áron látta ezt, oltárt épített elé, majd kihirdette Áron: Holnap az Úr ünnepe lesz! (6) Másnap tehát korán fölkeltek, égőáldozatokat áldoztak, és békeáldozatokat mutattak be. Azután leült a nép enni és inni, majd mulatozni kezdtek. /RÚF/ 

Áron nem nőtt fel az alkalomhoz. Nem ragadta meg a pillanatot, nem azt tette, ami helyes lett volna. Ahelyett, hogy bízott volna az Úrban, a többséggel szemben elbátortalanodott. A nép elképesztő dolgot követelt: „Jöjj, és készíts nekünk istent, hogy előttünk járjon!” (2Móz 32:1) /RÚF/, ő pedig engedett nekik! A bálvány elkészítéséhez az emberek lelkesen vitték az aranyat, és Áron nemcsak, hogy nem állította meg őket, hanem még ő maga kérte, hogy adakozzanak, majd pedig részt is vett a szobor megformálásában. Ezek után a nép ki jelentette: „Ez a te istened, Izráel, aki fölhozott téged Egyiptomból”. (2Móz 32:4) /RÚF/ Ennyire bűnösök, gonoszok, rövidlátók voltak! Az éppen akkor összebarkácsolt szoborról állították, hogy az szabadította meg őket! Nem megdöbbentő, hogy a bűnös vágyak mennyire el tudják ferdíteni a gondolkodásunkat és a tetteinket? Az emberek dicsőítik a saját kezük munkáját, és a folyamat közben emberi természetük, erkölcsük lealacsonyodik. 

„Ebben a válságban olyan szilárd jellemű, rendíthetetlen bátorságú emberre volt szükség, aki Isten tiszteletét többre becsülte a népszerűség kegyénél, személyes biztonságánál, sőt saját életénél is. Izrael akkori vezetője azonban nem ilyen jellemű ember volt. Áron tiltakozott ugyan a nép véleménye ellen, de ingadozása és félénksége csak azt eredményezhette, hogy a válságos pillanatban az emberek csak még határozottabban adtak hangot kívánságuknak. A zűrzavar növekedett. Úgy látszott, hogy vak, oktalan őrület keríti hatalmába a sokaságot. Voltak azért néhányan, akik hűségesek maradtak Istennel kötött szövetségükhöz, de a nép nagyobb része csatlakozott a hitehagyókhoz… Áron féltette saját biztonságát, és ahelyett, hogy nemesen kiállt volna Isten tekintélye és tisztelete mellett, engedett a sokaság követeléseinek” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó, 274 275./old.)

  White idézet: Áron a tömeg kiáltásaira hivatkozva próbálta mentegetni magát… Kifogásai és hazugságai azonban semmit sem értek… Bűne pontosan azért volt annyira gyűlöletes, mert ő maga különös áldásban és megtiszteltetésben részesült. Ő, „az Úr szentje” (Zsolt 106:16) készítette el a bálványt és hirdette ki az ünnepet. Ő, aki Mózes szószólójának lett kinevezve, és akiről Isten így nyilatkozott: „Tudom, hogy ő ékesenszóló” (2Móz 4:14), nem tudott ellenállni a bálványimádók Isten elleni lázadásának. Általa küldött az Úr ítéleteket az egyiptomiakra és isteneikre, mégis szemrebbenés nélkül képes volt kijelenteni: „Ezek a te isteneid Izrael, akik kihoztak téged Égyiptom földéről.” Ott volt Mózessel a hegyen, látta Isten dicsőségét, és az ott látottak között semmi sem volt, amiből ő valamilyen formát vagy képet készíthetett volna, mégis ő volt az, aki azt a dicsőséget egy borjúhoz hasonló bálványra cserélte. Akire Isten a nép vezetését bízta Mózes távollétében, épp ő támogatta a lázadókat. 

„Áronra is igen megharagudott vala az Úr, és elakará őt is pusztítani.” (5Móz 9:20) Azonban Mózes kitartó közbenjárására az Úr megtartotta az életét, és mivel megtért és megalázkodott, Isten újra kegyeibe fogadta őt. Ha lett volna bátorsága a körülmények ellenére is kiállni a jó ügy érdekében, megakadályozhatta volna a hitehagyást. Ha töretlen Isten iránti hűségről tett volna bizonyságot, ha emlékeztette volna az embereket, hogyan remegtek a Sínai-hegy lábánál, és emlékeztette volna őket az Istennel kötött szövetségükre, akkor a gonosz kudarcot vallott volna. De mivel eleget tett a nép akaratának, és teljes nyugodtsággal teljesítette kívánságukat, még nagyobb bűnre vezette az embereket, mit korábban az elméjük kigondolt… Az Isten által megbüntetendő vétkek közül az Ő szemében a legsúlyosabb az, amelyik másokat is gonoszságra késztet. – Conflict and Courage, 98./old.

Hitehagyás

 „Visszatért tehát Mózes az Úrhoz, és azt mondta: Ó, jaj, ez a nép nagy bűnt követett el! Aranyból csinált magának isteneket. De most bocsásd meg bűnüket! Ha pedig nem, törölj ki engem a könyvedből, amelyet írtál” (2Móz 32:31-32), ÚRK/

Mózes csak negyven napig volt távol Izrael táborából, és mi történt? Istentől elfordult a népe, és egy emberkéz alkotta bálványt, egy aranyborjút imádott! Hogy tehettek ilyet annyi hatalmas jel, tapasztalat és csoda után?  

Erre több válasz is adható, és talán mindben van némi igazság. Vajon nem értették meg az emberek, hogy valójában kicsoda Isten? Vagy testi, bűnös vágyaik beárnyékolták a vele szerzett hatalmas tapasztalataikat? Nem értékelték, amit Isten értük tett, hanem mindent természetesnek vettek? Vajon hétköznapi dolgok ködösítették el az értelmüket, vagy a régi, bűnös gondolkodásmódjuk? Egyszerűen nem voltak hálásak Isten kegyelmes tetteiért, amelyeket értük vitt végbe? 

(Zsolt 106:13, 21-23). De csakhamar megfeledkeztek tetteiről, nem bíztak tervében. (21) Megfeledkeztek szabadító Istenükről, aki hatalmas dolgokat vitt véghez Egyiptomban, (22) csodákat Hám földjén, félelmetes dolgokat a Vörös-tengernél. (23) Elhatározta, hogy elpusztítja őket, de választottja, Mózes, közbelépett értük, és elfordította pusztító haragját. /RÚF/

 Talán az egészért csak Áront terhelte a felelősség, aki nem bizonyult jó vezetőnek? „Áronra is nagyon megharagudott az Úr, és őt is el akarta pusztítani”. (5Móz 9:20), /RÚF/ 

White idézet: Az Egyiptomot az izraelitákkal együtt elhagyó elegy nép volt a legfőbb mozgatórugója az Istentől való szörnyű eltávolodásnak. Az elegy nép úgy jött létre, hogy a héberek házasság révén keveredtek össze az egyiptomiakkal.

 Izrael gyermekei látták, hogy Mózes felmegy a hegyre, belép a felhőbe, miközben a hegy csúcsa lángokban áll. Minden nap várták, hogy visszajöjjön, de mivel nem akkor jött le a hegyről, amikor ők várták, erőt vett rajtuk a türelmetlenség. Főleg azok az egyiptomiak voltak türelmetlenek és lázongtak, akik az izraelitákkal együtt jöttek ki Egyiptomból. 

  Hatalmas tömeg gyűlt Áron sátra köré. Kijelentették, hogy Mózes többé nem jön vissza, és hogy a felhő, ami eddig vezette őket, immár megállapodott a hegyen, és többé nem fogja mutatni nekik az utat a pusztában. Vágytak valamire, amire tekinthetnek, ami valamilyen formában hasonlíthatna Istenre. Még mindig az egyiptomiak isteneire emlékeztek vissza, és Sátán kihasználta kinevezett vezetőjük távollétét, megkísértette őket, hogy utánozzák az egyiptomiak bálványimádását. Azt hangoztatták, hogy ha Mózes többé nem tér vissza, akkor vissza kell menniük Egyiptomba, és talán elnyerik az egyiptomiak jóindulatát, ha egy általuk ismert bálványt visznek magukkal.

Áron előbb ellenezte a tervet, de végül úgy gondolta, hogy az emberek annyira eltökéltek, hogy úgy is véghez viszik, amit elterveztek, így hát nem próbálta tovább győzködni őket. A nép kiáltásai hallatán félteni kezdte az életét. De ahelyett, hogy nemes lelkülettel Isten becsületének védelmére kelt volna, és az Ő kezébe helyezte volna az életét, hiszen az Úr számos csodát tett már értük, Áron elveszítette bátorságát és Istenbe vetett bizalmát, és gyáván engedett a türelmetlen nép vágyainak, amelyek azonban éles ellentétben álltak Isten rendelkezéseivel. Elkészítette a bálványt, majd oltárt is épített, ahol áldozatokat mutathatnak be a bálványnak. Ő is egyetértett a nép által hangoztatott kijelentéssel: „Ezek a te isteneid Izrael, akik kihoztak téged Égyiptom földéről.” Micsoda meggyalázása volt ez Jehovának! Alighogy elhangzottak Isten törvényei a hegyen a mennyei hatalom magasztos megnyilatkozásai közepette, amint azonban a hitük próbára lett téve, mert Mózes néhány hétig nem volt közöttük, máris bálványimádásra adták magukat, amit Isten alig néhány nappal korábban határozottan megtiltott. Ezzel áthágták az első és a második parancsolatot is. Isten haragra gerjedt ellenük. – Spiritual Gifts, 3. köt., 274-275./old.