Végidő képei: Ninive lakosai

Jónásnak határozott üzenetet kellett hirdetnie Ninive lakosainak. „Elindult Jónás, és bement a városba egynapi járásra, és így kiáltott: Még negyven nap, és elpusztul Ninive”. (Jón 3:4), ÚRK)

(Jón 3:5-10). Ninive lakosai azonban hittek Istennek, böjtöt hirdettek, és zsákruhát öltött a város apraja-nagyja. (6) Amikor ez a hír eljutott Ninive királyához, fölkelt a trónjáról, levetette magáról díszruháját, zsákruhát öltött magára, és hamuba ült. (7) Azután kihirdették Ninivében a király és a főemberek parancsára: Az emberek és állatok, a marhák és juhok semmit meg ne kóstoljanak, ne legeljenek, vizet se igyanak! (8) Öltsön zsákruhát ember és állat, kiáltsanak teljes erővel Istenhez, térjen meg mindenki a maga gonosz útjáról, és hagyjon fel erőszakos tetteivel! (9) Ki tudja, talán felénk fordul és megszán az Isten, megfékezi izzó haragját, és nem veszünk el! (10) Amikor Isten látta, amit tettek, és hogy mindenki megtért a maga gonosz útjáról, megbánta Isten, hogy pusztulásba akarta dönteni őket, és nem tette meg. /RÚF/ 

Igen, megtért az egész város, és a megjövendölt végzet nem következett be, legalábbis akkor nem. „Az ítélet elhárult. Izráel Istene felmagasztaltatott és megdicsőült az egész pogány világban, törvényét pedig tisztelték. Ninive csak hosszú évekkel később lett a környező népek zsákmánya, amikor büszke gőgjében elfeledkezett Istenről”. (Ellen G. White: Próféták és királyok. 170./old.)  

Számíthatunk hasonlóra az utolsó napokban, amikor a végső üzenet hangzik a bűnbe süllyedt világnak? Igen és nem. Vagyis világszerte mindenütt lesznek sokan, akik hallgatnak a szóra: „Fussatok ki belőle én népem, hogy ne legyetek részesek az ő bűneiben, és nekapjatok az ő csapásaiból”. (Jel 18:4) Az egész világon mindenütt lesznek, akik kiállnak, és a fenevaddal dacolva „megtartják az Isten parancsolatait és a Jézus hitét”. (Jel 14:12) Ninive egykori lakóihoz hasonlóan ők is megmenekülnek az ítélettől, ami az elveszetteket sújtja.

Viszont vannak feltételes próféciák is, mint amilyen a Ninive pusztulását hirdető üzenet volt: elpusztul, ha az emberek nem fordulnak el gonoszságuktól. (Jer 18:7-10). Meg történik, hogy kimondom egy népről vagy országról, hogy kigyomlálom, lerombolom és elpusztítom. (8) De ha megtér gonoszságából az a nép, amelyről beszéltem, akkor én is meg bánom, hogy veszedelmet akartam zúdítani rá. (9) Megtörténik, hogy megígérem egy népnek vagy egy országnak, hogy felépítem és elplántálom. (10) De ha azt műveli, amit rossznak látok, és nem hallgat a szavamra, akkor megbánom, hogy jót akartam vele tenni. /RÚF/ 

Csakhogy nem minden prófécia feltételhez kötött. Vannak olyanok is, amelyek az emberek reakcióitól függetlenül teljesednek. Krisztus első és második adventjének messiási próféciái, a fenevad bélyege, a csapások, a végidei üldözés – ezek egyike sem feltételes, bekövetkeznek, bármit is tesznek az emberek. Az emberek tettei, döntései azt határozzák meg, hogy a próféták által előre elmondott végső események idején ők melyik oldalra kerülnek. 

White idézet: Isten végtelenül türelmes. Elcsodálkozunk ezen a hosszútűrésen, ha arra gondolunk, hogy állandóan megsértjük szent parancsolatait. A mindenható Atya fékezi saját magát, de kétségkívül meg fogja büntetni a gonoszokat, akik olyan vakmerően dacolnak a Tízparancsolat jogos követelményeivel.

 Isten próbaidőt ad az embernek; de türelmének is van határa, és büntetése elkerülhetetlen. Az Úr hosszú ideig elnéző az emberekkel és a városokkal. Irgalmasan figyelmeztet, hogy a menny haragjától megmentse őket. De eljön az idő, amikor már nem hallgatja meg az irgalomért könyörgőket, és elpusztítja az igazság világosságát állandóan visszautasító lázadókat, mert könyörületes velük és azokkal is, akiket példájukkal befolyásolnának. – Próféták és királyok, 276./old.

A végidő képei: Jónás próféta

Különösen sokatmondóak a Krisztus visszatérése előtti utolsó nemzedék számára. Jónás próféta könyve rövid, de felettébb nagy a hatása. Bizonyos tekintetben sok hívő magára ismerhet a vonakodó prófétában. A történet tartalmazza jövőbeli események felhangjait.

(Mt 12:38-42). Akkor újra megszólította őt néhány írástudó és farizeus: Mester, jelt akarunk látni tőled. (39) Ő pedig így válaszolt nekik: Ez a gonosz és parázna nemzedék jelt követel, de nem adatik neki más jel, csak Jónás próféta jele. (40) Mert ahogyan Jónás három nap és három éjjel volt a hal gyomrában, úgy lesz az Emberfia is a föld belsejében három nap és három éjjel. (41) Ninive lakói feltámadnak majd az ítéletkor ezzel a nemzedékkel együtt, és elítélik ezt a nemzedéket, mert ők megtértek Jónás prédikálására; de íme, nagyobb van itt Jónásnál! (42) Dél királynője feltámad majd az ítéletkor ezzel a nemzedékkel együtt, és el ítéli ezt a nemzedéket, mert ő a föld végső határáról is eljött, hogy meghallgassa Salamon bölcsességét; de íme, nagyobb van itt Salamonnál! /RÚF/ 

Jézus kijelentette, hogy Ő nagyobb Jónásnál. Tudta, ha a világunkba jön, az a keresztet jelenti számára, mégis eljött, hogy „megkeresse és megtartsa, ami elveszett”. (Lk 19:10) Jónás három napot töltött a nagy hal belsejében – a saját bűnei miatt. Jézus három napot töltött a sírban a mi bűneink miatt. Erre volt szükség az elveszettek megmentéséhez.  

Ma vonakodó prófétának nevezzük Jónást, aki nem akart Ninivébe menni. Emberi nézőpontból érthető is: az asszírok birodalma brutális volt. Falfestményeik tele vannak szörnyűségeket ábrázoló jelenetekkel, a leigázott népeket elképzelhetetlenül kegyetlen módszerek kel gyilkolták le. Ugyan ki akarná vállalni annak következményeit, hogy a fővárosukban prédikál a bűnbánatról?  

A történet egy fontos pontja talán előre mutat a végidei maradék mozgalomra: amikor Jónástól megkérdezik, hogy ki ő, ezt feleli: „Héber vagyok, és az Urat, az egek Istenét félem, aki a tengert és a szárazföldet teremtette”. (Jón 1:9), /ÚRK/ Szavai emlékeztetnek az első angyal üzenetére. (Jel 14:7). és hatalmas hangon így szólt: Féljétek az Istent, és adjatok neki dicsőséget, mert eljött ítéletének órája; imádjátok azt, aki teremtette a mennyet és a földet, a tengert és a vizek forrásait! /RÚF/ Azt emelte ki, hogy az Úr teremtette „a tengert és a szárazföldet”, vagyis rámutatott: Ő a Teremtő. Ezért kell imádnunk Őt, és az imádat kérdésének szerepe központi a végidei események során. 

Nekünk is népszerűtlen üzenetet kell hirdetnünk a lelki Babilonban. Amikor azt mondjuk a világnak: „Fussatok ki belőle, én népem” (Jel 18:4), kifejezzük, hogy meg kell térniük. Az ilyen üzenet szinte mindig haragot vált ki sokakból, még ha a lehető legkedvesebben mondjuk is. Vajon ki az közülünk, aki nem találkozott még negatív, sőt ellenséges reakcióval, amikor bizonyságot tett? Ez egyszerűen együtt jár a „feladattal”. 

White idézet: Ma is szól ez a tanítás Isten szolgáinak. A nagyvárosoknak ma éppolyan szükségük van az igaz Isten tulajdonságainak és szándékainak megismerésére, mint annak idején volt a niniveieknek. Krisztus követeinek meg kell ismertetniük az emberekkel a szem elől tévesztett nemesebb világot. A Szentírás tanítása szerint csak az a város marad meg, amelynek építője és alkotója Isten. A hit szemével az ember megláthatja a menny küszöbét, amelyet eláraszt az Atya dicsősége. Az Úr Jézus munkálkodó szolgái által szólítja fel az embert, hogy megszentelt vágyakozással törekedjen a soha el nem múló örökségre. Buzdítja, hogy gyűjtsön kincset Isten trónjánál. – Próféták és királyok, 274./old. 

Jónás magatartása arról árulkodik, hogy többre értékelte saját hírnevét, mint a bűnös város ban élő lelkeket. Attól félt, hogy hazug prófétának fogják minősíteni. Isten megszánta a megtérő népet, és ez „igen rossznak látszék Jónás előtt, és megharaguvék”. Kérdőre vonta az Urat: „Avagy nem ez vala-é az én mondásom, mikor még az én hazámban valék? Azért siettem, hogy Tarsisba futnék, mert tudtam, hogy te irgalmas és kegyelmes Isten vagy, nagy türelmű és nagy irgalmasságú és a gonosz miatt is bánkódó.” 

Amikor látta, hogy irgalmában az Úr megszánja a várost, mely romlott cselekedetekkel gyalázta a Mindenhatót, Jónásnak együtt kellett volna munkálkodnia az irgalmas isteni tervvel. Csakhogy ő szem elől tévesztette a nép érdekeit. Ismét saját érzelmeinek engedett, ezért nem töltötte el szomorúsággal az a gondolat, hogy ilyen sok ember pusztulna el, ha nem kapna jóra vezető tanítást. Úgy érezte, inkább a halált választja, mintsem hogy úgy él jen, hogy közben lássa megmenekülni a városlakókat, ezért felkiáltott: „Most azért, Uram, vedd el, kérlek, az én lelkemet éntőlem, mert jobb meghalnom, mintsem élnem!” – Advent Review and Sabbath Herald, 1906. október 18.

„És lőn az Úrnak szava Jónáshoz: Kelj fel, menj Ninivébe, a nagyvárosba, és kiálts ellene, mert gonoszságuk felhatolt elémbe!” A próféta kétségbe vonta az isteni elhívás bölcs voltát. Úgy gondolta, hogy semmi értelme sincs ilyen üzenetet hirdetni abban a büszke városban. Arról viszont megfeledkezett, hogy Isten, akinek szolgált, mindentudó és mindenható. Miközben tétovázott, Sátán a csüggedés érzésével környékezte meg, és „felkele Jónás, hogy Tarsisba szaladna”. Talált egy hajót, „és megadván a hajóbért, beszálla abba, hogy Tarsisba menne”.

Jónás nehéz feladatot kapott, viszont ha kételyek nélkül engedelmeskedett volna, akkor bőséges áldásban részesül. Az Úr azonban mégsem hagyta el Jónást elkeseredésében. Próbákon és gondviselésének furcsa eseményein keresztül vezette el oda, hogy újjáéledjen a menny iránti bizalma. – From Splendor to Shadow, 144./old. 

Az őskeresztény egyház üldöztetése

 

Nemcsak az Ószövetségben találunk a végső eseményekre utaló előjeleket, hanem az Új szövetségben is. Nem volt könnyű az élete az 1. században élt keresztényeknek. Gyűlölték őket azok a hívők, akik úgy gondolták, hogy veszélyeztetik a mózesi hitet, de a pogány Római Birodalom haragjának is ki voltak téve. „A föld és a pokol hatalmai Krisztus ellen sorakoztak fel akkor, amikor csatasorba álltak Krisztus követői ellen. A pogány világ tudta, hogy az evangélium diadala a pogány templomok és oltárok elsöprését jelenti. Ezért össze gyűjtötte erőit, hogy a kereszténységet megsemmisítse”. (Ellen G. White: A nagy küzdelem. 35./old.)

Az apostolok cselekedeteinek egyik története jól példázza, hogy mire számíthat.

(ApCsel 12:1-17). Abban az időben Heródes király kegyetlenkedni kezdett a gyülekezet egyes tagjaival. (2) Jakabot, János testvérét pedig karddal kivégeztette. (3) Amikor látta, hogy ez tetszik a zsidóknak, azzal folytatta, hogy elfogatta Pétert is. Ez a kovásztalan kenyerek ünnepén történt. (4) Miután elfogatta Pétert, börtönbe vetette, és átadta négy, egyenként négy tagból álló katonai őrségnek, hogy őrizzék, mert a páskaünnep után akarta őt a nép elé vezettetni. (5) Pétert tehát a börtönben őrizték, a gyülekezet pedig buzgón imádkozott érte Istenhez. (6) Amikor Heródes elő akarta vezettetni, azon az éjszakán Péter – két bilinccsel megkötözve – két katona között aludt, az ajtó előtt pedig őrök őrizték a börtönt. (7) És íme, az Úr angyala odalépett hozzá, és világosság támadt a cellában; oldalát meglökve felébresztette Pétert, és így szólt hozzá: Kelj fel gyorsan! És lehulltak a bilincsek Péter kezéről. (8) Ezt mondta neki az angyal: Övezd fel magadat, és kösd fel sarudat! Péter megtette. Az angyal pedig ezt mondta neki: Vedd fel a felsőruhádat, és kövess engem! (9) Péter kiment, és követte őt, de nem tudta, hogy valóság az, amit az angyal cselekszik, hanem azt hitte, hogy látomást lát. (10) Amikor átmentek az első őrségen, majd a másodikon, eljutottak a vaskapuhoz, amely a városba visz. Ez magától megnyílt előttük. Amikor kimentek rajta, végig haladtak egy utcán, azután hirtelen eltűnt mellőle az angyal. (11) Ekkor Péter magához tért, és így szólt: Most tudom igazán, hogy az Úr elküldte az ő angyalát, és kimentett engem Heródes kezéből és mindabból, amit a zsidó nép várt. (12) Amikor ezt felismerte, elment Mária házához, aki a Márknak is nevezett János anyja volt. Itt sokan voltak együtt és imádkoztak. (13) Amikor megzörgette az ajtót, odament egy Rodé nevű szolgálóleány, hogy meg tudja, ki az. (14) Megismerve Péter hangját, örömében nem nyitotta ki a kaput, hanem be szaladt, és hírül adta, hogy Péter áll a kapu előtt. (15) De azok azt mondták: Elment az eszed! Ő azonban bizonygatta, hogy úgy van. Azok erre így szóltak: Az ő angyala az! (16) Péter azonban tovább zörgetett. Amikor pedig kaput nyitottak, és meglátták őt, elámultak. (17) Akkor intett nekik a kezével, hogy hallgassanak, és elbeszélte nekik, hogyan vezette ki az Úr a börtönből, majd így szólt: Mondjátok el ezeket Jakabnak és a testvéreknek! Azután kiment, és más helyre távozott. /RÚF/ 

Jakabot lefejezték, és úgy tűnt, hogy Péter lesz a következő. Halálbüntetés fenyegette a keresztényeket. A történetnek talán az a legkülönösebb része, hogy Péter aludt akkor, ami valószínűleg az élete legrosszabb éjszakája volt. Mély álomba merült, és az angyalnak meg kellett löknie, hogy felébressze.  

Péter csoda folytán megszabadult, elment a hívők összejövetelére, akik alig akarták elhinni, hogy valóban megmenekült, pedig éppen azért imádkoztak. A Bibliában az áll, hogy „el ámultak”. (ApCsel 12:16), RÚF) Elgondolkodtató: vajon milyen gyakran nem merjük igazán elhinni, hogy Isten valóban válaszol is az imáinkra?

Egyes hívők megmenekültek, másokat megöltek, és ugyanígy lesz az utolsó idő közeledtével. Péter akkor kiszabadult, de végül a hitéért halt meg. Jézus előre elmondta neki, mi lesz vele: „Bizony, bizony mondom neked, amikor ifjabb voltál, felövezted magadat, és oda mentél, ahova akartál, amikor pedig megöregszel, kinyújtod a kezedet, és más övez fel téged, és oda visz, ahova nem akarod. Ezt pedig azért mondta, hogy jelezze, milyen halállal dicsőíti majd meg Istent. Miután ezt mondta, így szólt hozzá: Kövess engem”! (Jn 21:18-19), ÚRK)  

White idézet: Végül kitűzték Péter kivégzésének időpontját, a hívők azonban továbbra is imádkoztak a mennyhez, és miközben buzgón könyörögtek segítségért, Isten angyalai oltalmazták a bebörtönzött apostolt. A tömlöcben két katona közé láncolták Pétert, így az őrök tudta nélkül meg sem mozdulhatott. A börtönkapukat és az őrséget is megerősítették. Emberileg semmi esélye sem volt a menekülésnek vagy szökésnek. Az ember elkeseredett helyzete azonban Isten kiváló lehetősége. 

Az apostolt nem tántorította el a helyzete. Mióta Krisztus elfogadta a megtagadás után, nemes bátorsággal szállt szembe a veszélyekkel, és hirdette a megfeszített, feltámadt és mennybe ment Üdvözítőt. Ott, a cellában eszébe jutottak Jézus szavai: „Bizony, bizony mondom néked, amikor ifjabb valál, felövezéd magadat, és oda mégy vala, ahova akarád; mikor pedig megöregszel, kinyújtod a te kezedet, és más övez fel téged, és oda visz, ahová nem akarod.” Péter azt hitte, hogy most jött el az ideje, hogy életét áldozza Krisztusért. 

A kivégzése előtti éjszakán az apostol nyugodtan aludt a katonákhoz láncolva. Heródes még emlékezett arra, hogy Péter egyszer már megszökött a börtönből, ezért dupla őrséget állított elővigyázatosságból. Még több katonát rendelt a bebörtönzött apostol felügyeletére. Pétert egy masszív kőtömbbe vésett cellába zárták, melynek rácsait alaposan lelakatolták és eltorlaszolták. Viszont a szökés lehetőségét teljesen kizáró hatékony római őrség, a zárak és a torlaszok mind azt a célt szolgálták, hogy Isten csodálatos győzelmet aratva szabadítsa ki Pétert a börtönből. Heródes a mindenható Isten ellen emelte fel a karját, de végül teljes megaláztatás és kudarc érte, amiért el akarta venni az Úr szolgájának életét. – Advent Re view and Sabbath Herald, 1911. április 27.

 Az angyalok feladata: közeledni a szenvedőkhöz, megpróbáltakhoz és megkísértettekhez. Fáradhatatlanul munkálkodnak minden lélekért, akiért Krisztus meghalt. Amikor egy bűnös Jézushoz fordul, átadja magát neki, angyalok viszik az örömhírt a mennybe fel. Ez a mennyei seregek nagy öröme. „Nagyobb öröm lesz a mennyben egy megtért bűnösön, hogynem kilencvenkilenc igaz emberen, akinek nincs szüksége megtérésre.” (Lk 15:7) Minden eredményes fáradozásunkról – amely a sötétséget oszlatja el, és Krisztus ismeretét terjeszti – értesül a menny. Ha tehát ilyen cselekedetet jelentenek az Atyának, öröm tölti be az egész mennyet. – Az apostolok története, 153./old.

Az advent előtti ítélet

 Dániel 7. fejezetének ítéleti jelenetében bepillantunk a függöny mögé. Csodálatos lehetőség, hogy megláthatjuk, hogyan oldja meg Isten a bűn problémáját, miközben megváltást biztosít azoknak, akik szövetséges kapcsolatban kívánnak élni vele. 

 (Dániel 7:1-28). Bélsaccar babilóniai király uralkodásának első évében álmot látott Dániel, és látomásai támadtak fekhelyén. Az álmot leírta; itt kezdődik a beszámolója, a saját szavaival: (2) Ezeket mondta el Dániel: Éjszakai látomásomban azt láttam, hogy az ég négy szele felkorbácsolta a nagy tengert. (3) Négy hatalmas vadállat emelkedett ki a tengerből, mind egyik különbözött a többitől. (4) Az első olyan volt, mint az oroszlán, de sasszárnyai voltak. Láttam, hogy kitépték a szárnyait, és fölemelték a földről, két lábra állították, mint egy embert, és emberi értelmet adtak neki. (5) A következő, a második vadállat medvéhez hasonlított. Félig már fölkelt, és három borda volt a szájában, a fogai között. Ezt mondták neki: Kelj föl, egyél nagyon sok húst! (6) Azután láttam a következőt, amely olyan volt, mint egy párduc, de négy madárszárny volt a hátán. Négy feje is volt a vadállatnak, és hatalmat adtak neki. (7) Ezután egy negyedik vadállatot láttam az éjszakai látomásban: ijesztő, félelmetes és rendkívül erős volt. Hatalmas vasfogai voltak; evett, rágott, és a maradékot összetaposta lábaival. Ez egészen más volt, mint az előző vadállatok, és tíz szarva volt. (8) Figyeltem a szarvakat: egyszer csak egy újabb, kicsi szarv bújt elő közöttük, az előző szarvak közül pedig három letört előtte. Olyan szemei voltak ennek a szarvnak, mint az embereknek, és kérkedő szája volt. (9) Azután ezt láttam: Trónokat állítottak föl, és helyet foglalt egy öreg korú. Ruhája fehér volt, mint a hó, fején a haj, mint a tiszta gyapjú. Trónja olyan volt, mint a lángoló tűz, s annak kerekei, mint az égő tűz. (10) Tűzfolyam fakadt és áradt ki előle. Ezerszer ezren szolgáltak neki, tízezerszer tízezren álltak előtte. Összeült a törvényszék, és könyveket nyitottak fel. (11) Akkor láttam, hogy a kérkedő szavak miatt, amelyeket az a szarv mondott, megölték a vadállatot. Láttam, hogy a teste elpusztult, és a tűzbe vetették, hogy elégjen. (12) A többi vadállattól is elvették a hatalmat, de ideig-óráig életben hagyták őket. (13) Láttam az éjszakai látomásban: Jött valaki az ég felhőin, aki emberfiához hason ló volt; az öregkorú felé tartott, és odavezették hozzá. (14) Hatalom, dicsőség és királyi uralom adatott neki, hogy mindenféle nyelvű nép és nemzet őt tisztelje. Hatalma az örök hatalom, amely nem múlik el, és királyi uralma nem semmisül meg. (15) Én, Dániel, megdöbbentem emiatt, és látomásaim megrettentettek. (16) Odamentem az ott állók egyikéhez, és felvilágosítást kértem tőle mindezekről. Az pedig felelt nekem, és megmagyarázta ezt a dolgot: (17) Ez a négy hatalmas vadállat négy királyságot jelent, amelyek létrejönnek a földön. (18) De a Felséges szentjei nyerik majd el a királyságot, és örökre ők birtokolják azt, örökkön-örökké. (19) Ezután többet akartam megtudni a negyedik vadállatról, amely más volt, mint a többiek: roppant ijesztő volt, vasfogai és rézkarmai voltak; evett, rágott, és a maradékot összetaposta lábaival. (20) Tíz szarv volt a fején, majd egy újabb is előbújt közöttük, az előző szarvak közül pedig három letört előtte. Ennek a szarvnak szemei voltak és kérkedő szája, és nagyobbra nőtt a többinél. (21) Láttam, hogy ez a szarv hadat indított a szentek ellen, és legyőzte őket, (22) míg el nem jött az öregkorú, és igazságot nem szolgáltatott a Felséges szentjeinek. És akkor bekövetkezett az az idő, amikor a szentek birtokba vették a királyságot. (23) A válasz így szólt a negyedik vadállatról: Lesz egy negyedik királyság a földön, amely egészen más lesz, mint a többi királyság volt. Az egész földet bekebelezi, eltapossa és összezúzza. (24) A tíz szarv ezt jelenti: Ebben az országban tíz király uralkodik, majd még egy másik is következik utánuk; ez más lesz, mint az előzők, és három királyt fog leverni. (25) Sokat beszél majd a Felséges ellen, és gyötörni fogja a Felséges szentjeit. Arra törekszik, hogy megváltoztassa az ünnepeket és a törvényt. Hatalmába kerülnek a szentek egy időszakra meg két időszakra és egy fél időszakra. (26) De majd összeül a törvényszék, és elveszik hatalmát; megsemmisül, és végleg elpusztul. (27) A Felséges szentjeinek a népéé lesz az ég alatt minden ország királyi uralma, hatalma és nagysága. Ez a királyi uralom örök uralom lesz, neki szolgál majd és neki engedelmeskedik minden hatalom. (28) Így végződött a beszéd. Engem, Dánielt, gondolataim nagyon megrémítettek, még az arcom is bele sápadt. De a mondottakat eszemben tartottam. /RÚF/

Vitathatatlan, hogy Isten ítéletet tart az emberiség felett: „Mert minden cselekedetet az Isten ítéletre előhoz” (Préd 12:16). Pál arra emlékeztet, hogy nem kell ítélkeznünk egymás felett, „Hiszen mindnyájan oda állunk majd a Krisztus ítélő széke elé”. (Róm 14:10) Istennek természetesen nincs szüksége feljegyzésekre ahhoz, hogy tudja, ki üdvözül és ki nem, de lehetnek kérdései az angyaloknak, akik mindvégig figyelemmel kísérték a megváltási tervet. (1Pt 1:12). Ők azt a kijelentést kapták, hogy nem maguknak, hanem nektek szolgálnak azokkal, amikről most az evangélium hirdetői prédikálnak nektek a mennyből küldött Szentlélek által, és amikbe angyalok vágyakoznak beletekinteni. /RÚF/) Tanúi voltak Sátán lázadásának, látták, hogy Isten kivetette a mennyből az angyalok harmadát (Jel 12:4. farka magával sodorta az ég csillagainak harmadát, és ledobta a földre. És a sárkány odaállt a szülni készülő asszony elé, hogy amikor megszülte, felfalja a gyermekét. /RÚF/), most pedig bennünket hoz a színe elé. Isten kinyitja a könyveket, és engedi, hogy a szentek mindent megnézzenek.  

Fontos bepillantást ad az ítéletbe az a történet, amikor Ábrahám kérleli Istent Sodoma és Gomora érdekében – ez a jelenet az ítélet előképe. Nyilvánvaló, hogy már megvizsgálták Sodoma bűneit. Isten elmondja: gonoszsága miatt a városnak olyan rossz híre volt, hogy sokan kiáltottak fel ellene [1Móz 18:20. Azért ezt mondta az Úr: Mivel már igen sok a jaj kiáltás Sodoma és Gomora miatt, és vétkük igen súlyossá vált, /RÚF/] Persze nem csak Sodoma és Gomora városának dolgait vizsgálták meg a büntetés előtt. Az Úr Ábrahámnak lehetőséget adott arra is, hogy tanulmányozza, Ő helyesen cselekedett-e, amikor döntött a gonoszok pusztulásáról. 

Eközben Dániel 7. fejezetében nem más, mint „az emberfia” (Dán 7:13); (Mt 20:28). Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért. /RÚF/), Jézus jelenik meg a mennyei törvényszéken, „hogy igazságot szolgáltasson a Magasságos szentjeinek”. (Dán 7:22, ÚRK) Egyedül az Ő tökéletes igazsága által maradhat meg népe az ítéletben.  

White idézet: Az ítélethozók az emberek nevét és cselekedeteit nyilvántartó mennyei könyvek alapján döntenek. Dániel próféta ezt mondja: „Ítélők ülének le, és könyvek nyitta tának meg.” Amikor János leírja ezt a jelenetet, hozzáteszi: „Majd egy más könyv nyittaték meg, amely az életnek könyve; és megítéltetének a halottak azokból, amik a könyvekbe voltak írva, az ő cselekedeteik szerint.” (Jel 20:12)  

Az élet könyve azok nevét tartalmazza, akik valaha is Isten szolgálatába léptek. Jézus azt mondta tanítványainak: „Örüljetek, hogy a ti nevetek fel van írva a mennyben.” (Lk 10:20) Pál beszél hűséges munkatársairól, „akiknek neve benne van az élet könyvében”. (Fil 4:3) Dániel, bepillantva abba a „nyomorúságos idő”-be, „amilyen [még] nem volt”, kijelenti, hogy Isten népe, „aki csak beírva találtatik a könyvben”, megszabadul. A Jelenések könyv ének írója pedig azt mondja, hogy csak azok lépnek be Isten városába, „akik beírattak az élet könyvébe, amely a Bárányé” (Dán 12:1; Jel 21:27). – A nagy küzdelem, 480./old. 

Az egész föld bírája

Sodoma pusztulása előtt különös eset történt Mamré tölgyesében. Isten megjelent Ábrahámnak, két angyal kíséretében. Amikor a pátriárka meglátta a mennyei látogatókat, étellel kínálta őket. Isten ekkor ígérte meg, hogy Ábrahámnak és Sárának fia születik, akinek a vonalából születik majd a Messiás. Jézus valóban Ábrahám leszármazottja. (Gal 3:16). Az ígéretek pedig Ábrahámnak adattak és az ő utódának. Nem így mondja az Írás: „és az ő utódainak”, mintha sokakról szólna, hanem csak egyről: „és a te utódodnak”, aki a Krisztus. /RÚF/). Aztán a történet hirtelen átváltott a síkság gonosz városainak kérdésére.

(1Móz 18:17-32). Az Úr ezt mondta: Eltitkoljam-e Ábrahám elől, amit tenni akarok? (18) Hiszen Ábrahámtól nagy és hatalmas nép fog származni, és általa nyer áldást a föld minden népe. (19) Mert őt választottam ki arra, hogy megparancsolja maga után fiainak és háza népének is, hogy őrizzék meg az Úr útját, cselekedjenek az igazságnak és jognak megfelelően, hogy az Úr is beteljesítse, amit megígért Ábrahámnak. (20) Azért ezt mondta az Úr: Mi vel már igen sok a jajkiáltás Sodoma és Gomora miatt, és vétkük igen súlyossá vált, (21) lemegyek, hogy megnézzem: vajon csakugyan a hozzám eljutott jajkiáltás szerint cselekedtek-e, vagy sem. Tudni akarom. (22) Amikor a férfiak megfordultak, és elindultak Sodoma felé, Ábrahám még ott állt az Úr előtt. (23) Odalépett hozzá Ábrahám, és ezt kérdezte: Vajon elpusztítod-e az igazat is a bűnössel együtt? (24) Hátha van ötven igaz ember abban a városban? Akkor is elpusztítod, és nem bocsátasz meg annak a helynek azért az ötven igaz ért, akik ott laknak? (25) Távol legyen tőled, hogy ilyet tégy, hogy megöld az igazat a bűnössel együtt, és úgy járjon az igaz is, mint a bűnös! Távol legyen tőled! Vajon az egész föld bírája nem hozna-e igaz ítéletet? (26) Az Úr így felelt: Ha találok Sodoma városában ötven igazat, megkegyelmezek értük az egész helynek. (27) Ábrahám újból megszólalt: Tudom, merész dolog, hogy szólok az én Uramnak, bár én csak por és hamu vagyok. (28) De ha az ötven igaznak öt híja lesz, elpusztítod-e az öt miatt az egész várost? Ő ezt felelte: Nem pusztítom el, ha találok ott negyvenötöt. (29) Ismét szólt hozzá, és ezt mondta: Hátha negyven található ott! Az Úr így felelt: Nem teszem meg a negyvenért. (30) Ne induljon föl az én Uram, hogy beszélek – szólt Ábrahám –, de hátha csak harminc található ott! Ő így felelt: Nem teszem meg, ha találok ott harmincat. (31) Ábrahám ezt mondta: Tudom, merész dolog, hogy szólok az én Uramnak: hátha húsz található ott! Ő így felelt: Nem pusztítom el a húszért. (32) Ábrahám ezt mondta: Ne haragudjon az én Uram, hogy még egyszer szólok: hátha csak tíz található ott! Ő így felelt: Nem pusztítom el a tízért. /RÚF/ 

Isten nem tartozik magyarázattal nekünk, de úgy döntött, hogy nem rejti el az indítékait és terveit az emberiség előtt. „Mert semmit sem cselekszik az én Uram, az Úr – mondja Ámósz próféta –, míg meg nem jelenti titkát az ő szolgáinak, a prófétáknak”. (Ám 3:7)  

Mielőtt Isten elpusztítaná Sodomát és Gomorát, kijelenti, hogy jónak látja közölni Ábrahámmal, mi fog történni, hamarosan minek lesz a tanúja. Isten egy darabig még elidőzött Ábrahámnál, míg a két angyal elindult a bűnös városba kihívni azokat, akik hallgatnak figyelmeztető szavukra. Óhatatlanul is eszünkbe juttatja ez a történet, hogy az angyaloknak ugyanez a feladata az utolsó napokban is: Isten még Babilonban élő népét kihívják onnan. 

 (Jel 14:6-12). És láttam, hogy egy másik angyal repül fenn az égen: az örök evangélium volt nála, hogy hirdesse azoknak, akik a földön laknak, minden népnek és törzsnek, minden nyelvnek és nemzetnek; (7) és hatalmas hangon így szólt: Féljétek az Istent, és adjatok neki dicsőséget, mert eljött ítéletének órája; imádjátok azt, aki teremtette a mennyet és a földet, a tengert és a vizek forrásait! (8) Egy második angyal követte őt, aki így szólt: Elesett, el esett a nagy Babilon, amely féktelen paráznasága borával itatott meg minden népet. (9) Egy harmadik angyal is követte őket, és így szólt hatalmas hangon: Ha valaki imádja a fenevadat és annak a képmását, és felveszi annak a bélyegét a homlokára vagy a kezére, (10) az is inni fog az Isten haragjának borából, amely készen van elegyítetlenül haragjának poharában, és gyötrődni fog tűzben és kénben a szent angyalok és a Bárány előtt; (11) gyötrődésük füstje felszáll örökkön-örökké, és sem éjjel, sem nappal nincs nyugalmuk azoknak, akik imádják a fenevadat és annak képmását, és akik magukra veszik az ő nevének bélyegét. (12) Itt van szükség a szentek állhatatosságára, akik megtartják az Isten parancsait és Jézus hitét. /RÚF/; 

Jel 18:1-4. Ezek után láttam, hogy egy másik angyal leszállt a mennyből: nagy hatalma volt, és dicsősége beragyogta a földet. (2) És ezt kiáltotta erős hangon: Elesett, el esett a nagy Babilon, amely ördögök lakóhelyévé lett, és minden tisztátalan lélek, minden tisztátalan madár és minden tisztátalan és utálatos állat rejtekhelyévé lett. (3) Mert féktelen paráznaságának borából ivott minden nemzet, vele paráználkodtak a föld királyai, és eldőzsölt javaiból gazdagodtak meg a föld kereskedői. (4) Hallottam, hogy egy másik hang szól az égből: Menjetek ki belőle, én népem, hogy ne legyetek részesek bűneiben, és hogy a rá mért csapások ne érjenek titeket; /RÚF/

 Miközben hangzott az utolsó figyelmeztetés, Isten arról beszélgetett Ábrahámmal, hogy mi fog történni, és nyitottan fogadta a pátriárka kérdéseit.  

„Távol legyen tőled, hogy ilyen dolgot cselekedjél, hogy megöld az igazat a gonosszal együtt” – mondta Ábrahám. „Avagy az egész föld bírája nem szolgáltatna-e igazságot” (1Móz 18:25), ÚRK Ábrahám nemcsak Sodoma esetét vizsgálta, hanem Isten jellemét is. Hasonlóképpen, mielőtt eljön a vég, Isten kinyitja a mennyei könyveket és engedi, hogy beletekintsünk a bizonyítékokba, és csak utána hoz alá tüzet a földre. Ezerévünk lesz, hogy feleletet kapjunk a sok kérdésünkre, amelyekre most még nem tudjuk a választ. 

Jel 20:4, 11-15. És láttam trónokat: ezekre ültek azok, akik ítélő hatalmat kaptak. És azoknak a lelkeit is, akiknek fejüket vették a Jézusról való bizonyságtételért és az Isten igéjéért, akik nem imád ták a fenevadat, sem az ő képmását, és nem vették fel az ő bélyegét homlokukra és kezükre: ezek életre keltek, és uralkodtak a Krisztussal ezer esztendeig. És láttam egy nagy fehér trónt és a rajta ülőt: színe elől elfutott a föld és az ég, és nem maradt számukra hely. (12) És láttam, hogy a halottak, nagyok és kicsinyek a trón előtt állnak, és könyvek nyittattak ki. Egy másik könyv is kinyittatott, az élet könyve, és a halottak a könyvekben írottak alapján ítéltettek meg cselekedeteik szerint. (13) A tenger kiadta a benne levő halottakat, a Halál és a Pokol is kiadták a náluk levő halottakat, és megítéltetett mindenki a maga cselekedetei szerint. (14) És a Halál és a Pokol belevettetett a tűz tavába. Ez a második halál, a tűz tava. (15) Ha valaki nem volt beírva az élet könyvébe, az a tűz tavába vettetett. /RÚF/ 

White idézet: Az első és második feltámadás közötti ezer év alatt ítélet folyik a gonoszok felett. Pál apostol írásaiból kitűnik, hogy a második adventet fogja követni ez az ítélet. „Idő előtt semmit se ítéljetek, míg el nem jő az Úr, aki egyrészt világra hozza a sötétségnek titka it, másrészt megjelenti a szíveknek tanácsait.” (1Kor 4:5) Dániel kijelenti, hogy amikor „el jöve az Öregkorú”, „ítélet adaték a magasságos egek szenteinek” (Dán 7:22). Ekkor az igazak mennyei királyokként és papokként uralkodnak. János ezt mondja a Jelenések könyvében: „Láték királyi székeket, és leülének azokra, és adaték nékik ítélettétel.” „Lesznek az Istennek és a Krisztusnak papjai, és uralkodnak ővele ezer esztendeig.” (Jel 20:4, 6) Erről mondta Pál, hogy „a szentek a világot ítélik meg” (1Kor 6:2), azaz Krisztussal együtt ítélkeznek a gonoszokon. Összevetik tetteiket a törvénykönyvvel, a Bibliával, és mindenkinek az ügyét a cselekedeteik szerint döntik el. Majd cselekedeteik szerint kiszabják a gonoszok büntetését, és ez az ítélet bekerül a nevük mellé a halál könyvébe. – A nagy küzdelem, 660./old.  

Sodoma és Gomora története

Az utolsó idő eseményeinek leírásakor Péter közvetlenül utal egy másik meghatározó ótestamentumi történetre is: Sodoma és Gomora pusztulására. Közismert volt a gonoszsága a síkság városainak, amelyek a mennyből lecsapó tűz pusztításának első példái lettek.

(2Pét 2:4-11). Mert Isten nem kímélte a bűnbe esett angyalokat sem, hanem az alvilág sötét mélységébe taszította őket, hogy őrizetben maradjanak az ítéletig. (5) Nem kímélte meg az ősi világot sem, hanem csak Noét, az igazság hirdetőjét őrizte meg nyolcadmagával, amikor özönvízzel borította el az istentelenek világát. (6) Elhamvasztotta és pusztulásra ítélte Sodoma és Gomora városát, intő példaként azoknak, akik istentelenül élnek. (7) Viszont az igaz Lótot megszabadította, aki szenvedett az elvetemültek kicsapongó viselkedésétől. (8) Mert ez az igaz ember, amikor közöttük lakott, gonosz cselekedeteiket látva és hallva napról napra gyötörte igaz lelkét. (9) Éppen így meg tudja szabadítani az Úr a kegyeseket a kísértésből, a gonoszokat pedig büntetések között tudja megtartani az ítélet napjára. (10) Különösen azokat, akik tisztátalan vágyaik után mennek, és az Isten felségét megvetik. Ezek vakmerők, elbizakodottak, akik attól sem rettennek vissza, hogy dicsőséges hatalmakat káromoljanak, (11) holott még az angyalok sem mondanak ezekre az Úr előtt kárhoztató ítéletet, jóllehet erőben és hatalomban felülmúlják őket. /RÚF/ 

 (Júd 1:5-8). Emlékeztetni akarlak pedig titeket arra, jóllehet minderről tudtok, hogy bár az Úr egykor kiszabadította népét Egyiptom földjéről, azokat, akik nem hittek, később elpusztította. (6) Azokat az angyalokat is, akik nem becsülték meg a maguk fejedelemségét, hanem elhagyták saját lakóhelyüket, örökkévaló bilincsekben és sötétségben tartja fogva a nagy nap ítéletére. (7) Ugyanígy Sodoma és Gomora meg a körülöttük levő városok, amelyek ezekhez hasonló módon paráználkodtak, és idegen test utáni kívánság hajtotta őket, például szolgálnak, amikor az örök tűz büntetését szenvedik. (8) De mindezek ellenére ezek az álmodozók is ugyanúgy beszennyezik a testüket, megvetik Isten felségét, és káromolják a mennyei hatalmasságokat. /RÚF/ 

Egyértelmű a figyelmeztetés, ami a bolygó végidei lakóinak szól Sodoma és Gomora története által: a gonoszokat végül elpusztítja a tűz, amint arról olyan világosan ír (Jelenések 20. fejezete). A bűn rendkívül megtévesztő, elvakít, hogy ne ismerjük fel saját szívünk állapotát, a vétkeinket az önigazolás rétegeivel kendőzi el, miközben mások gonoszsága nyilvánvaló marad számunkra. Abban a fejezetben, ahol Isten elmondta, mennyi szeretetet árasztott népére, arra is figyelmeztetnie kellett őket, hogy noha nem pontosan azokat a bűnöket követték el, mint Sodoma (Ez 16:47). Egy kis ideig nem úgy éltél, mint ők, és nem követtél el olyan utálatos dolgokat. De azután mindenben, amit csak tettél, romlottabbá váltál náluk. /RÚF/), valójában még gonoszabbak lettek.  

Izrael paráznává lett (Ez 16:41). Házaidat fölperzselik, és végrehajtják rajtad az ítéletet a többi asszony szeme láttára. Véget vetek paráznaságodnak, és nem fogsz többé senkinek bért adni érte. /RÚF/), lelki házasságtörővé vált. Képzeljük el, mennyire megdöbbent Isten népe, amikor azt hallották, hogy a gonoszságáról hírhedt Sodománál is gonoszabbak! 

Nincs ebben semmi új, nemcsak az ókori Izraelre, hanem az egész emberiségre nézve! 

(Róm 1:18-32). Isten ugyanis kinyilatkoztatja a maga haragját a mennyből az igazság útját álló gonosz emberek minden hitetlensége és gonoszsága ellen, (19) mert ami megismerhető Istenből, az nyilvánvaló előttük, mivel Isten nyilvánvalóvá tette számukra. (20) Láthatatlan valóját, azaz örök hatalmát és istenségét meglátja alkotásain az értelem a világ teremtésétől fogva. Ezért nincs mentségük, (21) mert bár Istent ismerték, mégsem dicsőítették vagy áldották mint Istent, hanem hiábavalóságokra jutottak gondolkodásukban, és sötétség borult oktalan szívükre. (22) Akik bölcseknek mondják magukat, bolonddá lettek, (23) és a halhatatlan Isten dicsőségét felcserélték halandó emberek, sőt madarak, négylábúak és csúszómászók képmásával. (24) Ezért kiszolgáltatta őket Isten szívük vágyaiban a tisztátalanságnak, hogy meggyalázzák egymás testét. (25) Az ilyenek Isten igazságát hazugsággal cserélték fel, és a teremtményt imádták és szolgálták a Teremtő helyett, aki áldott mindörökké. Ámen. (26) Ezért kiszolgáltatta őket Isten gyalázatos szenvedélyeiknek: mert asszonyaik fel cserélték a természetes érintkezést a természetellenessel, (27) ugyanúgy a férfiak is elhagyták a női nemmel való természetes érintkezést, és egymás iránt ébredt vágy bennük: férfiak férfiakkal fajtalankodnak, de el is veszik tévelygésük méltó büntetését önmagukban. (28) És mivel nem méltatták Istent arra, hogy megtartsák ismeretükben, Isten kiszolgáltatta őket megbízhatatlan gondolkodásuknak, hogy azt tegyék, ami nem illik. (29) Tele vannak mindenféle hamissággal, gonoszsággal, kapzsisággal, rosszasággal, tele irigységgel, gyilkos indulattal, viszálykodással, csalással, rosszindulattal; besúgók, (30) rágalmazók, istengyűlölők, gőgösek, fennhéjázók, dicsekvők, találékonyak a rosszban, szüleiknek engedetlenek, (31) kíméletlenek, szószegők, szeretetlenek és irgalmatlanok. (32) Ezek ismerik ugyan Isten igazságos rendjét, amely szerint halálra méltók, akik ilyeneket tesznek; mégis nemcsak teszik ezeket a dolgokat, hanem azokkal is egyetértenek, akik ilyeneket tesznek. /RÚF/

 Szakaszában Pál az emberi gonoszság hosszú listáját sorolja fel, amit akár mai újságcikkek alapján is írhatott volna. Pál nem azért írt a pogányok bűneiről, hogy a felsőbbrendűség érzését táplálja a zsidókban. Azt akarta, hogy Isten népe végre rádöbbenjen saját bűneinek súlyosságára. Nátán ugyanezt tette, amikor Dáviddal beszélt: elmondott egy történetet egy gazdag emberről, aki elvette egy szegény ember bárányát. „Akkor Dávid haragra gyúlt” (2Sám 12:5), /ÚRK/, annyira kirívó volt az igazságtalanság, de Nátánnak még így is ki kellett mondania: „Te vagy az az ember”! (2Sám 12:7) Dávid csak ekkor látta meg magát a történetben.  

Fontos észben tartani, hogy a Biblia elsősorban nem a világnak, hanem Isten népének szól. Amikor mások égbekiáltó bűneiről olvasunk például (Jelenések 13). vagy (Jelenések 17. fejezetében), ez figyelmeztetés, hogy ugyanabba a csapdába mi magunk is beleeshetünk. 

 (Jel 13:1-18). És láttam, hogy a tengerből feljön egy fenevad, tíz szarva és hét feje volt, szarvain tíz korona, és a fejein istenkáromló nevek. (2) Ez a fenevad, amelyet láttam, párduchoz hasonlított, lába, mint a medvéé, szája, mint az oroszláné: a sárkány átadta neki erejét, trónját és nagy hatalmát. (3) Láttam azt is, hogy az egyik feje szinte halálosan meg sebesült, de halálos sebe meggyógyult. Az egész föld csodálta a fenevadat: (4) imádták a sárkányt, mivel átadta a hatalmat a fenevadnak, imádták a fenevadat is, és így szóltak: Ki hasonló a fenevadhoz, és ki tudna vele harcra kelni? (5) És adatott neki nagyokat mondó és istenkáromló száj, és adatott neki hatalom a cselekvésre negyvenkét hónapon át; (6) és megnyitotta száját káromlásra Isten ellen, hogy káromolja az ő nevét és sátorát, azokat, akik a mennyben laknak. (7) Megadatott neki, hogy hadat indítson a szentek ellen, és le győzze őket, megadatott neki a hatalom minden törzs és nép, minden nyelv és nemzet felett: (8) hogy imádja őt mindenki, aki a földön lakik, akinek nincs beírva a neve a megöletett Bárány életkönyvébe a világ kezdete óta. (9) Ha valakinek van füle, hallja! (10) Ha valakire fogság vár, fogságra jut; ha valakinek kard által kell meghalnia, kard által hal meg. Itt van szükség a szentek állhatatosságára és hitére. (11) És láttam, hogy a földből feljön egy másik fenevad; két szarva volt, mint a Báránynak, de úgy beszélt, mint a sárkány. (12) Ez gyakorolja az első fenevad teljes hatalmát annak színe előtt, és rábírja a földet és lakóit, hogy imádják az első fenevadat, amelynek meggyógyult a halálos sebe. (13) Nagy jeleket tesz, még tüzet is parancsol le az égből a földre az emberek szeme láttára; (14) és megtéveszti a föld lakóit azokkal a jelekkel, amelyeket a fenevad színe előtt megtehet; és azt mondja a föld lakóinak, hogy készítsenek bálványképet a fenevad tiszteletére, akin a kard által ejtett seb van, de életre kelt. (15) Megadatott neki, hogy lelket leheljen a fenevad képmásába, hogy megszólaljon a fenevad képmása, és hogy akik nem imádják a fenevad képmását, azokat mind megölesse. (16) És megadatott neki, hogy mindenkit, kicsiket és nagyokat, gazdagokat és szegényeket, szabadokat és szolgákat jobb kezükön vagy homlokukon bélyeggel jelöltes sen meg, (17) és hogy senki se vehessen vagy adhasson el semmit, csak az, akin bélyegként rajta van a fenevad neve vagy nevének a száma. (18) Itt van szükség a bölcsességre! Akinek van értelme, számítsa ki a fenevad számát, mert egy embernek a száma az. Az ő száma pe dig hatszázhatvanhat. /RÚF/ 

 (Jel 17:1-18). Odajött hozzám az egyik a hét angyal közül, akiknél a hét pohár volt, és így szólított meg engem: Jöjj, megmutatom neked a nagy parázna büntetését, aki a nagy vizek mellett ül, (2) akivel paráználkodtak a föld királyai, és paráznaságának borától megrészegedtek a föld lakói. (3) És lélekben elvitt engem egy pusztába, és láttam, hogy egy asszony ül egy skarlátvörös fenevadon, amely tele volt istenkáromló nevekkel, és hét feje és tíz szarva volt. (4) Az asszony bíborba és skarlátba volt öltözve, arannyal, drágakővel és gyöngyökkel ékesítve, kezében aranypohár, tele utálatossággal és paráznaságának tisztátalanságaival, (5) és a homlokára írva ez a titokzatos név: A nagy Babilon, a föld paráznái nak és undokságainak anyja. (6) Láttam, hogy az asszony részeg a szenteknek és Jézus vértanúinak vérétől, és amikor láttam őt, nagyon elcsodálkoztam. (7) Ezt mondta nekem az angyal: Miért csodálkozol? Én megmondom neked az asszony titkát és a fenevadét, amely hordozza őt, és amelynek hét feje és tíz szarva van. (8) A fenevad, amelyet láttál, volt és nincsen, de fel fog jönni az alvilágból, és elmegy a kárhozatba. És csodálkoznak a föld lakói, akiknek nincs beírva nevük az élet könyvébe a világ kezdete óta, amikor látják, hogy a fenevad volt és nincsen, de megjelenik. (9) Itt van szükség az értelemre, amelyben bölcsesség van. A hét fej hét hegy, amelyen az asszony ül, és ez hét királyt jelent: (10) öt elesett, az egyik már uralkodik, a másik még nem jött el, és miután eljön, kevés ideig maradhat. (11) A fenevad pedig, amely volt és nincs: ő a nyolcadik, a hét közül való, és elmegy a kárhozatba. (12) A tíz szarv, amelyet láttál, tíz király, akik még nem kaptak királyságot, hanem a fenevaddal együtt kapnak királyi hatalmat egyetlen órára. (13) Ezeknek közös szándékuk az, hogy felajánlják erejüket és hatalmukat a fenevadnak. (14) Ezek a Bárány ellen fognak harcolni, a Bárány azonban legyőzi őket, mert uraknak Ura és királyoknak Királya; és akik vele vannak, azok az elhívottak, a választottak és a hűségesek. (15) Az angyal így folytatta: A vizek, amelyeket láttál, ahol a parázna asszony ül: a népek és a seregek, a nemzetek és a nyelvek. (16) A tíz szarv, amelyet láttál, és a fenevad meg fogják gyűlölni a paráznát, ki fosztják és mezítelenné teszik, húsát lerágják, őt pedig tűzben elégetik. (17) Mert az Isten adta szívükbe, hogy végrehajtsák szándékát, hogy szándékuk egy legyen, és felajánlják királyságukat a fenevadnak, míg be nem teljesednek az Isten igéi. (18) Az asszony pedig, akit láttál: a nagy város, amelynek királyi hatalma van a föld királyai fölött. /RÚF/  

Saját erőnkből lehetetlen elbukott természetünk kívánságainak nemet mondani. Sátán ezen az úton kísért bennünket. Jézus tudta, hogy az ellenség minden embert megkeres, kihasználja az öröklött gyengeségeket, és hamis hízelgéssel csalja tőrbe azokat, akik nem bíznak Istenben. Urunk azáltal, hogy végigjárta az utat, amelyen az embernek is haladnia kell, előkészítette győzelmünket. Nem akarja, hogy hátrányos helyzetbe jussunk a Sátánnal folytatott küzdelemben. Nem akarja, hogy a kígyó támadásai megijesszenek vagy elcsüggesszenek. „Bízzatok – mondta –, én meggyőztem a világot.” (Jn 16:33) – Jézus élete, 122./old.

Az evangélium a föld minden népéhez eljut

„Mindezek pedig példaképpen történtek velük, és a mi tanulságunkra írattak meg, akikhez az időknek vége elérkezett. Azért aki azt gondolja, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék.” (1Kor 10:11-12), /ÚRK/

Isten teljes mértékben képes a próféták által kinyilatkoztatott módon irányítani az utolsó napok történéseit, anélkül, hogy áthágná az egyes emberek lelkiismereti szabadságának korlátait. Némelyik történet egészen egyértelmű, az Újszövetség konkrétan utal rájuk a végidő eseményeinek leírásával: Sodoma és Gomora, az özönvíz stb. Másokat alaposan végig kell gondolni és tanulmányozni, hogy rábukkanjunk a bennük lévő igazságokra. 

Jel 6:12-17. És láttam, amikor feltörte a hatodik pecsétet: nagy földrengés támadt, és a nap elsötétült, mint egy fekete gyászlepel, a hold pedig egészen olyan lett, mint a vér, (13) és az ég csillagai lehullottak a földre, ahogyan a fügefa hullatja éretlen gyümölcsét, amikor nagy szél rázza; (14) az ég is eltűnt, mint egy felgöngyölődő papírtekercs, minden hegy és sziget elmozdult a helyéről. (15) A föld királyai, a fejedelmek és a vezérek, a gazdagok és a hatalmasok, a szolgák és a szabadok mind elrejtőztek a barlangokban és a hegyek sziklái között, (16) és így szóltak a hegyekhez és a sziklákhoz: Essetek ránk, és rejtsetek el minket a királyi trónon ülő arca elől, és a Bárány haragja elől, (17) mert eljött az ő haragjuk nagy napja, és akkor ki állhat meg? /RÚF/ 

Úgy tűnik, tudják, hogy mi történik. „Bárányként” utalnak Jézusra, tehát valamennyit bizonyára ismernek a történetéből. Azzal is tisztában vannak, hogy „eljött haragjának nagy napja, és ki állhat meg” (Jel 6:17)- ben, vagyis reménytelen helyzetbe kerültek. 

A vég előtt az evangélium a föld minden népéhez eljut (Mt 24:14. Isten országának ezt az evangéliumát pedig hirdetik majd az egész világon, bizonyságul minden népnek; és akkor jön el a vég. /RÚF/, a hármas angyali üzenet az egész bolygón hangzik, mégis lesznek, akiket készületlenül talál, nem mintha nem lett volna elég információjuk, hanem mert nem akartak hinni és engedelmeskedni, ezért fognak elveszni az utolsó napon.

(Mt 24:36-44). Azt a napot pedig és azt az órát senki nem tudja, sem az ég angyalai, sem a Fiú, hanem csak az Atya egyedül. (37) Mert ahogyan Nóé napjaiban történt, úgy lesz az Emberfia eljövetele is. (38) Mert amiképpen azokban a napokban, az özönvíz előtt, ettek, ittak, házasodtak és férjhez mentek egészen addig a napig, amelyen Nóé bement a bárkába, (39) és semmit sem sejtettek, míg el nem jött az özönvíz, és mindnyájukat el nem sodorta, úgy lesz az Emberfiának eljövetele is. (40) Akkor ketten lesznek a mezőn, az egyik felvétetik, a másik otthagyatik, (41) két asszony őröl a kézimalommal, az egyik felvétetik, a másik ott hagyatik. (42) Vigyázzatok tehát, mert nem tudjátok, hogy melyik órában jön el a ti Uratok! 2 (43) Gondoljatok arra, ha tudná a ház ura, hogy mikor jön el éjjel a tolvaj, akkor virrasztana, és nem hagyná, hogy betörjenek a házába. (44) Ezért legyetek ti is készen, mert abban az órában jön el az Emberfia, amelyikben nem is gondoljátok! /RÚF/ 

Jézus az özönvíz történetével figyelmeztet, hogy második adventje sokakat meglepetés szerűen ér majd. Az özönvíz sem azért okozott meglepetést a világnak, mintha nem lett volna elég információjuk. Noé százhúsz évig prédikált, elmondta, mi fog történni, csak nem akartak hinni neki. 

Sokan azzal nyugtatják magukat, hogy az azóta eltelt hosszú idő a próféciák hamisságát bizonyítja. Péter az özönvízre utalva írja, hogy „az utolsó napokban csúfolkodók jönnek, akik saját kívánságaik szerint járnak, és gúnyosan kérdezgetik: Hol van az ő eljövetelének ígérete? Mert mióta az atyák elhunytak, minden úgy marad a teremtés kezdetétől fogva” (2Pt 3:3-4) /ÚRK/ Ez az érzet évről évre egyre erősödik. 

 White idézet: Ma is elkövetik azokat a bűnöket, amik az özönvíz előtti világban bosszúért kiáltottak. Az emberek szívéből eltűnt az istenfélelem. Közömbösen kezelik és megvetik az Isten törvényét. A most élő nemzedék mérhetetlen világiassága felér az akkorival. Így szólt Krisztus: „Mert amiképpen az özönvíz előtt való napokban esznek és isznak vala, házasodnak és férjhez mennek vala, mind ama napig, amelyen Noé a bárkába méne... akképpen lesz az ember Fiának eljövetele is.” (Mt 24:38-39) Isten nem az evésért és ivásért marasztalta el az özön víz előtti emberiséget. Ő adta nekik a föld sok-sok gyümölcsét, hogy kielégítse fizikai szükségleteiket. A bűn abban állt, hogy ezeket az ajándékokat az adományozó iránti hála nélkül fogadták el, és megrontották önmagukat étvágyuk korlátlan kielégítésével. – Pátriárkák és próféták, 101./old.

Lesznek jelek a napban, holdban és csillagokban

„Lesznek jelek a napban, holdban és csillagokban, és a földön pogányok szorongása a kétség miatt, amikor a tenger és a hab zúgni fog, amikor az emberek elhalnak a félelem miatt, és azoknak várása miatt, amik e föld kerekségére következnek: mert az egek erősségei megrendülnek. És akkor meglátják az embernek Fiát eljönni a felhőben, hatalommal és nagy dicsőséggel.” (Lk 21,25–27)

„A föld megfertőztetett lakosai alatt, mert áthágták a törvényeket, a rendelést megszegték, megtörték az örök szövetséget.” (Ésa 24,5)

„Romlással megromol a föld, töréssel összetörik a föld, rengéssel megrendül a föld, inogva meging a föld, miként a részeg, és meglódul, mint a kaliba, s reá nehezedik bűne és elesik, és nem kel fel többé!” (Ésa 24,19)

 

Jézus Krisztus a visszajövetelével összefüggésben azt hangsúlyozta, hogy ennek a rendkívüli eseménynek előjelei lesznek. Ezek ismeretében nyomon követhető majd az üdvtörténelem alakulása: „Azonképpen ti is, amikor mindezeket látjátok, tudjátok meg, hogy közel van, az ajtó előtt.” (Mt 24,33) A jelül szolgáló, alapvetően természeti és társadalmi jellegű események megrázkódtatásként érik majd az egész világot, és nagyrészt a saját bűnei következtében sújtják az emberiséget. Azért romlik meg a föld – a természetet is beleértve –, mert lakói áthágták a törvényeket. Pontosan ez történt az első bűnesetet követően is.

Kiterjedt és baljós jövőt sejtető voltuk miatt ugyanakkor ezek a természeti és társadalmi változások és megrázkódtatások arra is alkalmasak, hogy a Bibliát és Istent nem ismerő emberek lelkében is kérdések ébredjenek az emberiség jövőjét illetően, s mindenki érzékelje, hogy valami rendkívüli esemény van készülőben.

A végidő beköszöntét – Jézus Krisztus idézett kijelentésének megfelelően – messzire ható, figyelmeztető erejű természeti jelenségek adták tudtára az emberiségnek.

 

„A próféta nemcsak megjövendöli Krisztus eljövetelének módját és célját, hanem azokat a jeleket is felsorolja, amelyekből közelsége felismerhető. Jézus mondta: »Lesznek jelek a napban, holdban és csillagokban.« (Lk 21,25) »A nap elsötétedik, és a hold nem fénylik, az ég csillagai lehullanak, és az egekben levő hatalmasságok megrendülnek. És akkor meglátják az embernek Fiát eljönni a felhőkben nagy hatalommal és dicsőséggel.« (Mk 13,24–26) Ezek a jelek a XVIII. század végén kezdtek teljesedni. 1755-ben volt a történelem legszörnyűbb földrengése. Bár az emberek általában a lisszaboni földrengésként emlegetik, de kiterjedt Európa, Afrika és Amerika nagy részére…

A prófécia a nap és a hold elsötétedését említi következő jelként. Ez huszonöt évvel később következett be. Megjelenését az a tény tette még megdöbbentőbbé, hogy a próféta megjövendölte teljesedésének pontos idejét is. Amikor a Megváltó az Olajfák hegyén tanítványainak az egyház sokáig tartó megpróbáltatásáról, az 1260 éves pápai üldözésről beszélt – amelynek a megrövidítését megígérte –, említést tett bizonyos eseményekről, amelyek megelőzik eljövetelét, és meghatározta, mikor tűnik fel közülük az első: »Azokban a napokban, az után a nyomorúság után, a nap elsötétedik, és a hold nem fénylik.« (Mk 13,24) Az 1260 nap, illetve év 1798-ban ért véget. Az üldözés negyed évszázaddal előbb majdnem teljesen megszűnt. Az üldözést követően, Krisztus szavai szerint, a nap elsötétedik. 1780. május 19-én teljesedett be ez a prófécia. Az egyik legmisztikusabb, máig meg nem magyarázott jelenségként áll előttünk az 1780. május 19-i sötét nap, New England teljes látható egének és légkörének rejtélyes elsötétedése.” (Ellen G. White: A nagy küzdelem, 17. fej.)

 

Közvetlenül Krisztus megjelenése előtt nagyobb mértékben ismétlődnek majd ezek a kozmikus jelenségek.

Aki olvassa, értse meg

„Amikor az olajfák hegyén ült, hozzá mentek a tanítványok magukban, mondván: Mondd meg nékünk, mikor lesznek meg ezek? És micsoda jele lesz a te eljövetelednek, és a világ végének?” (Mt 24,3)

„A fügefáról vegyétek pedig a példát: amikor az ága már zsendül és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár: azonképpen ti is, mikor mindezeket látjátok, tudjátok meg, hogy közel van, az ajtó előtt. Bizony mondom néktek, el nem múlik ez a nemzetség, mígnem mindezek meglesznek. Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim semmiképpen el nem múlnak. Arról a napról és óráról pedig senki sem tud, az ég angyalai sem, hanem csak az én Atyám egyedül.” (Mt 24,32–36)

 

A Máté evangéliumában olvasható nagy átfogó beszéd abban különbözik a többi hasonló próféciától, hogy nem ihletés által jutott hozzánk, hanem az Üdvözítő közvetlenül mondta el. Kérdésre válaszul tette ezt. A kérdést feltevő tanítványok a templom pusztulását a történelem végső pusztulásával kapcsolták össze (1-2. v.). Jézus Krisztus nem magyarázta el nekik, hogy a két esemény nem azonos, mert ezer évek választják majd el ezeket egymástól, hanem – a Jeruzsálem pusztulása és a világ végének körülményei és tanulságai közötti párhuzamokra tekintettel – egy egységes beszédben válaszolt a kérdésükre.

 

A felszólítás, hogy „amikor mindezeket látjátok, tudjátok meg, hogy közel van”, szöges ellentétben áll a keresztény körökben gyakran hallható véleménnyel, hogy nem kell foglalkozni Jézus Krisztus visszajövetelével, mert úgysem tudja senki, hogy arra mikor kerül sor, és a 36. versre hivatkoznak. Szomorú, hogy sok keresztény számára ez a fejezet legismertebb és legfontosabb verse, amit kifogásként használnak.

 

„Lelkészek és mások is kijelentették, hogy Dániel és Jelenések könyvének próféciái felfoghatatlan titkok. Krisztus azonban a korunkban bekövetkező események kapcsán Dániel próféta szavaira irányította tanítványai figyelmét, és ezt mondta: »Aki olvassa, értse meg.« (Mt 24,15) Az az állítás, hogy Jelenések könyve titok, amelyet nem lehet megérteni, éppen a könyv címének mond ellent: »Jézus Krisztus kijelentése, amelyet adott néki Isten, hogy megmutassa az Ő szolgáinak, amiknek meg kell lenniük hamar… Boldog, aki olvassa, és akik hallgatják e prófétálás beszédeit, és megtartják azokat, amelyek megírattak abban, mert az idő közel van.« (Jel 1,1–3)

Hogyan merészelik egyes emberek az ihletett Ige bizonyságtételével szemben azt állítani, hogy Jelenések könyve olyan titok, amely meghaladja az emberi értelmet? Ez a könyv kinyilatkoztatott titok, nyitott könyv. Jelenések könyvének tanulmányozásakor az ember figyelme Dániel próféciáira terelődik. Mindkettő mérhetetlenül fontos eligazítás, amelyet Isten adott az embernek a világtörténelem lezárulásakor bekövetkező eseményekről.” (Ellen G. White: A nagy küzdelem, 18. fej.)

 

Jézus Krisztus kifejezetten képmutatóknak nevezi azokat, akik – noha ismerhetnék a visszajövetelére vonatkozó kijelentéseket – készakarva nem akarnak tudni azokról: „Képmutatók, az ég és a föld ábrázatáról tudtok ítéletet tenni, erről az időről pedig mi dolog, hogy nem tudtok ítéletet tenni?” (Lk 12,56)

Egyértelmű, hogy Isten nem időpont formájában kívánta közölni velünk Jézus Krisztus visszatérésének idejét, hanem eseményekben határozta meg, amelyek ugyanúgy jelzik számunkra az idő előrehaladását és a célba érkezés közelségét, ahogyan például a tömegközlekedési eszközök érintik a menetrendben szereplő állomásokat. Több oka is lehet annak, hogy Isten ezt a megoldást választotta:

– Egyrészt az események alakulását mi magunk is befolyásoljuk, siettetjük vagy késleltetjük attól függően, hogy mit teszünk, hogyan élünk, hogyan végezzük a szolgálatunkat. Ahogyan a pusztai vándorlás Izráel Kádesh-Barneánál tanúsított magatartása miatt a szükséges kettő helyett negyven évre hosszabbodott, vagy a babiloni fogság azért járt egyszerű hódoltatás helyett tömeges fogságra vitellel, mert a választott nép ágált Isten fenyítéke és e célra választott eszköze, a babiloni király ellen, ugyanúgy befolyásolja ma az események alakulását az, hogyan éljük meg a hitünket a hétköznapokban. Isten természetesen ezzel együtt tudja, mikor érnek majd be a körülmények, de tény, hogy mi is hatással vagyunk azok alakulására (lásd az idézetet az előző tanulmányunkban arról, hogy a harmadik angyal üzenetének befejezésétől függ a kegyelemidő lejárta, és nem fordítva).

– Másrészt az időpont ismerete végletes hozzáállást idézhetne elő sokakban: egyesek esetleg úgy ítélnék meg, hogy van még idő a személyes felkészülés halogatására, míg mások talán máris túl rövidnek éreznék az időt arra, hogy jellemhibáikat legyőzve elkészüljenek, ezért reményt vesztve elcsüggednének.

– Az események révén történő időmeghatározás ráadásul annyiban hatásosabb a dátum közlésénél, hogy az idők jeleit nap mint nap ismétlődni, bővülni és mélyülni látjuk, így újra és újra kifejthetik felrázó, meggyőző erejüket a lélekre, míg egy dátum megismerése valószínűleg csak egyszer okozna megrendülést, amikor először szembesülünk vele.

Annyi biztos, hogy isteni bölcsességből fakadó megfontolás húzódhat a mögött, hogy miközben a Bibliában vannak idői próféciák és kijelentések, a történelem legfontosabb eseményének időpontja rejtve marad előttünk.

... hogy valaki el ne hitessen titeket

„Jézus felelvén, mondta nekik: Meglássátok, hogy valaki el ne hitessen titeket, mert sokan jönnek majd az én nevemben, akik ezt mondják: »Én vagyok a Krisztus«, és sokakat elhitetnek.” (Mt 24,4–5)

„Sok hamis próféta támad, akik sokakat elhitetnek.” (Mt 24,11)

„Ha valaki ezt mondja akkor néktek: »Íme, itt a Krisztus, vagy amott« – ne higgyétek! Mert hamis Krisztusok és hamis próféták támadnak, nagy jeleket és csodákat tesznek, annyira, hogy elhitessék, ha lehet, a választottakat is. Íme eleve megmondottam néktek. Azért ha azt mondják majd néktek: »Íme a pusztában van« – ne menjetek ki. »Íme a belső szobákban« – ne higgyétek.” (Mt 24,23–26)

„Mert ahol a dög, oda gyűlnek a keselyűk.” (Mt 24,28)

 

A csalás munkája végig kíséri Sátán tevékenységét a történelem záró szakaszában is. Minden korban ez volt a legfőbb és leghatásosabb eszköze – már akkor is, amikor a mennyben szított viszályt és elégedetlenséget. Jézus Krisztus úgy jellemezte őt, hogy „hazug és hazugság atyja” (Jn 8,44). Ez annyira eredményessé válik majd a végső események során, hogy Jézus Krisztus háromszor is visszatér a figyelmeztetésre: vigyázzuk a hamisítványokkal, mert lesznek, sőt sokakat el is hitetnek. Félelmetes a hasonlat, miszerint a gonosz és hazug lelkek Sátánnal az élükön az emberiség végvonaglásakor úgy sereglik körül a világunkat, mint a zsákmányukra éhes keselyűk az áldozatukat, attól félve, nehogy valami módon megmeneküljön a karmukból. A hazugság és csalás minden eszközét latba vetik, amelyeket már most is szemlélhetünk. Főként vallási területen jelentkeznek majd a csalások: hamis próféták, azaz istentől kapott küldetésre és üzenetre hivatkozó személyek jelennek meg, akiket hamis ébredések is követnek majd. Sőt önmagukat nyíltan vagy burkoltan Krisztusnak, az Istentől küldött megoldáshozónak valló emberek is fellépnek, és sokakat elhitetnek. Mindehhez a spiritizmus erői társulnak, amelyek alkalmasak az örökké hiszékeny tömegek elejtésére, akik nem fogadták be az igazság szeretetét, noha Isten nekik is felajánlotta a lehetőséget. Sátán egyszerre hiteti el az emberekkel, hogy itt, a jelen történelem keretei között születhet tartós megoldás a problémákra, az ún. ezeréves békebirodalom, amivel nemcsak Krisztus eljövetelét hamisítja meg, hanem az országát is, ugyanakkor folyamatosan leköti, izgalomban tartja az emberiség arra fogékony részét különféle végidei jövendölésekkel (például hogy a maja naptár szerint 2012 decemberében ér véget a világ stb.). Egészen bizarr jelenségeket, megnyilvánulásokat a Szentlélek kitöltetésének tulajdonítanak, és folytathatnánk még a kicsiszolt, pallérozott csalások sorát. Minden réteg megkapja azt a fajta csalást, ami iránt eredendően vagy az igazságban való járatlansága miatt fogékony. Az igazság ismeretére van szükségünk, de a csalások áradatával szemben csak annak szeretete képes megóvni bennünket (2Thess 2,10).

A próféciákban megjövendölt körülmények, így a Jel 13. fejezetében olvasható alaphelyzet, a középkor egyházi hatalmának újkori térnyerése, a „halálos seb meggyógyulása” (Jel 13,3), valamint az őt támogató államalakulat egyedülálló hatalommá válása is a végidő jelei közé sorolható. Gondoljunk bele, mennyire elképzelhetetlen volt mindez a XX. század folyamán!

A Vatikán újra politikai tényezővé válása és ilyen minőségben történő elismerése a hagyományosan protestáns és demokratikus Egyesült Államok részéről csakúgy, mint ez utóbbi állam ellenfél nélkül maradása a világhatalomban, mind-mind emberi várakozáson felüli és jel értékű, megjövendölt változás. Elgondolkodtató, hogyan formálódik, rajzolódik ki mindez egyedi döntések, sorsok, érdekek mentén és alapján, és Isten hogyan látta mindezt előre, s hogyan jelentette ki számunkra.

A sátáni csalásoknak nyilvánvalóan az lesz a csúcspontja, amikor az ősellenség Krisztus képében jelenik meg, visszatérését is meghamisítva. (Ennek a hitetésnek az elfogadását készíti elő a keresztény világban a végső események bibliai kijelentéseinek átértelmezése, elhomályosítása, valamint a különböző „jelenések” egyre gyakoribbá válása. A mohamedán hitben pedig éppen ilyen formában, prófétaként várják Jézus visszatérését, mert hitük szerint egyesítenie kell a különböző vallásokat.)

Gondoljuk át, hogy ezek közül a sátáni megtévesztések közül melyek valósultak már meg? Tapasztaltuk-e személyes életünkben vagy környezetünkben e csalások hatásait?

Mi a jelentősége annak, hogy Jézus Krisztus többször is visszatér beszédében a hitetések veszélyére, és hogy „ha lehet, a választottakat is” megtévesztik ezek a jelenségek?

Hallanotok kell majd háborúkról és háborúk híreiről

„Hallanotok kell majd háborúkról és háborúk híreiről: meglássátok, hogy meg ne rémüljetek, mert mindezeknek meg kell lenniük. De még ez nem itt a vég. Mert nemzet támad nemzet ellen, és ország ország ellen, s lesznek éhségek és döghalálok, és földindulások mindenfelé. Mindez pedig a sok nyomorúság kezdete.” (Mt 24,6–8)

 A társadalomban és a természetben egyaránt megjelennek az összeomlás jelei, amelyeket mindenki érzékel, és a vég érzetét kelti az emberekben, de Jézus hangsúlyozza, hogy ez még nem a vég, hanem a kezdet: az egyre mélyülő nyomorúság, a végső hanyatlás és káosz kezdete.

 

„Akkor nyomorúságra adnak majd benneteket, és megölnek titeket, s gyűlöletesek lesztek minden nép előtt az én nevemért. És akkor sokan megbotránkoznak, elárulják egymást, és gyűlölik egymást.” (Mt 24,9–10)

 

Itt burkoltan megjelenik egy másik jövendölés: 1Thess 5,1–3. Amikor úgy érzik, hogy megvan a megoldás, sikerül úrrá lenni a fenyegető problémákon, akkor az összefogás, a közös, emberi erővel elérhető jövőkép (lásd a jelképes Babilon jelentése, vö. Dn 3., Dura mezeje, az aranykép imádása) kiindulási alap arra, hogy az ebből kimaradókat, a másként hívőket üldözzék. Gondoljunk bele a kijelentés súlyába: gyűlöletesnek lenni minden nép előtt – lesz közös nevezője az emberiségnek, és ez nem lesz más, mint a gyűlölet, amely kifejezetten Krisztus követői ellen irányul. Ezt kell majd megélnünk és elhordoznunk.

 

„Isten országának ez az evangéliuma hirdettetik majd az egész világon, bizonyságul minden népnek, és akkor jön el a vég.” (Mt 24,14)

 

Addig nem zárulhat le a történelem, míg az utolsó élő nemzedék minden tagjához el nem jutott az evangélium, abban a formában, ahogyan azt a hármas angyali üzenet (lásd az előző tanulmányt) tartalmazza, a végidő emberének szükségletéhez szabottan.

Ez az üzenethirdetés kiterjedt voltát tekintve különbözni fog minden korábbitól, meggyőző erejében pedig csak a pünkösdihez lesz mérhető, és azt felül is múlja. Mindez olyan körülmények és küzdelmek közepette történik majd, amelyről Jel 13. fejezete szól. Ezután, ekkor már eljöhet a vég.

 

„Jaj a terhes és szoptató asszonyoknak azokon a napokon. Imádkozzatok pedig, hogy a ti futásotok ne télen legyen, se szombatnapon: mert akkor nagy nyomorúság lesz, amilyen nem volt a világ kezdete óta mind ez ideig, és nem is lesz soha. És ha azok a napok meg nem rövidíttetnének, egyetlen ember sem menekülhetne meg, de a választottakért megrövidíttetnek majd azok a napok.” (Mt 24,19–22)

 

Ez a bűn történelmének végstádiuma, az abszolút mélypont. A bűn tombolásának és Isten fenyítő ítéleteinek minden és mindenki áldozatul esne, ha Isten nem pecsételte volna el az övéit, és rájuk tekintettel meg nem rövidítené ezt az időszakot. Ez az a szakasz, amikor Isten a hét csapással büntet (Jel 16. fej.), amikor a gonosz erői szétesnek, és egymás ellen fordulnak (Jel 17,13–17; 18. fejezet).

 

A teljes összeomlást követően már csak a lezárás következik, Krisztus dicsőséges visszatérése:

„…de a választottakért megrövidíttetnek majd azok a napok… Mindjárt pedig ama napok nyomorúságai után a nap elsötétedik, és a hold nem fénylik, a csillagok az égről lehullanak, és az egek erősségei megrendülnek. És akkor feltetszik az ember Fiának jele az égen. És akkor sír a föld minden nemzetsége, és meglátják az embernek Fiát eljönni az ég felhőiben nagy hatalommal és dicsőséggel. És elküldi az ő angyalait nagy trombitaszóval, és egybegyűjtik választottait a négy szelek felől, az ég egyik végétől a másik végéig.” (Mt 24,22. 29–31)

Nem késik el az ígérettel

„Nem késik el az ígérettel az Úr, mint némelyek késedelemnek tartják, hanem hosszan tűr értünk, nem akarván, hogy némelyek elvesszenek, hanem hogy mindenki megtérésre jusson.” (2Pt 3,9)

„Annakokáért mi is, kiket a bizonyságoknak ily nagy fellege vesz körül, félretéve minden akadályt és a megkörnyékező bűnt, kitartással fussuk meg az előttünk levő küzdőtért.” (Zsid 12,1)

„Vigyázzatok azért, mert nem tudjátok, mely órában jön el a ti Uratok… Boldog az a szolga, akit az ura, amikor hazajön, ily munkában talál.” (Mt 24,42. 46)

 

Jézus Krisztus azt mondta, hogy az eljövetele hasonló ahhoz, mint amikor a tolvaj titokban, észrevétlenül, meglepetésszerűen érkezik (Lk 12,39–40). Ezzel nem a szándékát fejezte ki, hanem a tényt jövendölte meg. Első eljövetelét is konkrét kijelentések jelezték előre a hely (Mal 5,2), az idő (Dn 9,24–27) és a körülmények (Zak 9,9) tekintetében, Isten akkori népét mégis készületlenül érte az érkezése. Még a tanítványoknak is nehézséget jelentett, hogy amit a farizeusoktól tanultak, az eltért attól, ahogyan a messiási jövendölések teljesedtek.

Ma mi vagyunk azok, akiket az ige és a próféciák ismeretével Isten megtisztelt. Végzetes lenne, ha megismételnénk Izrael hibáját, és közöny és tudatlanság okán hozzájuk hasonlóan nem ismernénk fel a meglátogatásunk idejét. Gondoljuk csak meg, hogy a Teremtő és Megváltó Isten beavat bennünket a terveibe, a jövőbe – hogyan is viszonozhatnánk ezt közönnyel és könnyelműséggel Őiránta és az örök sorsunk iránt?

Lehetséges, hogy úgy érezzük, várjuk Krisztust, Őrá várunk – de valójában a lelki készenlétünk elégtelensége, a ránk bízott szolgálat elvégzetlen volta akadályozza az eljövetelét, tehát voltaképpen Ő vár ránk… Ha ezt belátjuk, akkor még inkább csodáljuk, hogy a mindenható Isten ilyen mértékben tekintettel van ránk, gyönge, gyarló teremtményeire – neki mindannyiunk sorsa és elkészülte egyaránt fontos. Ahogyan Jákób a leggyengébbekhez alkalmazkodott, és tekintettel volt rájuk a vonulás a során (1Móz 33,14), úgy jár el Isten is gyengéd Teremtőként a megváltási terv során, annak záró szakaszát is beleértve.

Mindezt látva és megértve ahelyett, hogy elkényelmesednénk a kényszerű és számunkra ismeretlen ideig tartó várakozásban, inkább serkenjünk fel komoly Isten-keresésre, önvizsgálatra és tevékeny hívő életre, hogy amennyire rajtunk áll, ne akadályozzuk, hanem előmozdítsuk országa eljövetelét!

A fügefáról vegyétek a példát

 

„A fügefáról vegyétek a példát: amikor az ága már zsendül és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár: azonképpen ti is, amikor mindezeket látjátok, tudjátok meg, hogy közel van, az ajtó előtt.” (Mt 24,32–33)

„Amikor ezek kezdenek meglenni, nézzetek fel és emeljétek fel a fejeteket, mert elközelget a ti váltságotok.” (Lk 21,28)

 

„Amikor az emberek elhalnak a félelem miatt, és azoknak várása miatt, amik e föld kerekségére következnek” (Lk 21,26),   akkor azoknak, akik Jézus Krisztust őszintén, felkészülten várják, megvan az a kiváltságuk, hogy az önmagukban nyomasztó és sötét jelekben a történelem lezárulásának, Krisztus közeli visszatérésének és az Ő országának közelségét és bizonyosságát ismerik fel. Csak rajtunk múlik, hogyan szemléljük ezeket a történéseket. Hit nélkül, az Isten országába való bebocsátás bizonyossága nélkül nyomasztó mindezzel szembesülni, még akkor is, ha ismerjük a jeleket. Akik viszont felkészültek a találkozásra, azoknak okuk van felemelni a fejüket, és erővel, bizakodással telni meg: egyrészt elközelgett, amit vártak, számukra az igazi élet kezdődik most el, ami örökké fog tartani. Másrészt az idők jeleinek teljesedése, bár önmagukban nyomasztóak, azt bizonyítják, hogy amilyen bizonyosan ezek bekövetkeztek, és Isten szava megállt, ugyanúgy fog teljesedni mindaz is, amit a megoldásról és a visszajöveteléről mondott. Van tehát okunk az örömre és a bizakodásra, bármily csüggesztőek legyenek is a körülmények. Csak rajtunk áll, hogyan éljük meg ezt az időszakot.