Illés - ima krízishelyzeten

A hűséges Illés gonosz időkben élt, Akháb király sok mindent elkövetett, amivel „még jobban haragra indította az Urat, Izráel Istenét, mint Izráel valamennyi királya őelőtte”. (1Kir 16:33), ÚRK) 

Élete egyik legdrámaibb pillanata minden bizonnyal a Kármel-hegyi összeütközés volt a hamis prófétákkal. (1Királyok 18) Az elképesztő történet csúcspontján Akháb és országa saját szemével láthatta, hogy az Úr valóban válaszol az imára. Ami történt, felejthetetlen pillanat Izrael történetében, ezért is lep meg minket a történet folytatása. 

(1Királyok 18:1-46). Hosszú idő múlva, a harmadik esztendőben így szólt az Úr igéje Illéshez: Eredj, jelenj meg Ahábnál, mert esőt akarok adni a földre! (2) Illés tehát elment, hogy megjelenjen Ahábnál. Samáriában súlyos éhínség volt. (3) Ekkor Aháb hívatta Óbadját, a palota felügyelőjét. Óbadjá igen félte az Urat. (4) Mert amikor Jezábel ki akarta irtani az Úr prófétáit, Óbadjá magához vett száz prófétát, és elrejtette őket ötvenenként egy-egy barlangba, és ellátta őket kenyérrel és vízzel. (5) Aháb ezt mondta Óbadjának: Menj el az ország összes forrásához és minden patakjához! Talán akad fű, és életben hagyhatjuk a lovakat és öszvéreket, és nem kell levágnunk az állatokat. (6) Fölosztották azért maguk között az országot, hogy ki mit járjon be. Aháb külön ment az egyik úton, Óbadjá is külön ment egy másikon. (7) Miközben Óbadjá úton volt, egyszer csak előtte termett Illés. Óbadjá fölismerte, arcra borult, és ezt kérdezte: Te vagy az, uram, Illés? (8) Ő így felelt neki: Én vagyok. Eredj, mondd meg uradnak, hogy itt van Illés. (9) De ő ezt mondta: Mit vétettem, hogy Aháb kezébe akarod adni a te szolgádat, hogy megöljön? (10) Az élő Úrra, a te Istenedre mondom, hogy nincs nép, sem ország, ahová el ne küldött volna az én uram, hogy felkutasson téged. Ha azt mondták, nincs itt, akkor meg is eskette azt az országot és népet, hogy nem találtak meg téged. (11) És most te mondod: Eredj, és mondd meg a te uradnak, hogy itt van Illés!? (12) Megeshet, hogy amikor elmegyek tőled, elragad téged az Úr lelke, nem is tudom hová. Ha én megyek, és hírt viszek Ahábnak, ő pedig nem talál itt téged, akkor megöl engem; pedig a te szolgád féli az Urat ifjúkorától fogva. (13) Nem mondták meg neked, uram, hogy mit tettem, amikor Jezábel öldökölte az Úr prófétáit? Elrejtettem az Úr prófétái közül százat, ötvenenként egy-egy barlangba, és elláttam őket kenyérrel és vízzel. (14) Most mégis ezt mondod: Eredj, és mondd meg a te uradnak, hogy itt van Illés?! Ő meg fog ölni engem. (15) De Illés így felelt: A Seregek élő Urára mondom, akinek a szolgálatában állok, hogy még ma megjelenek előtte. (16) Elment tehát Óbadjá Aháb elé, hogy jelentést tegyen neki, Aháb pedig Illés elé ment. (17) Amikor Aháb meglátta Illést, ezt mondta neki Aháb: Te vagy az, Izráel megrontója?! (18) Ő így felelt: Nem én döntöm romlásba Izráelt, hanem te és a te atyád háza, mert elhagytátok az Úr parancsolatait, és te a Baalokat követed. (19) Most azért üzenj, gyűjtsd ide hozzám a Karmel-hegyre egész Izráelt meg Baal négyszázötven prófétáját Aséra négyszáz prófétájával együtt, akik Jezábel asztaláról élnek. (20) Akkor elküldött Aháb Izráel fiaiért, és összegyűjtötte a prófétákat a Karmel-hegyre. (21) Illés pedig odalépett az egész nép elé, és így szólt: Meddig sántikáltok még kétfelé? Ha az Úr az Isten, kövessétek őt, ha pedig Baal, akkor őt kövessétek! De a nép nem felelt egy szót sem. (22) Akkor Illés ezt mondta a népnek: Én maradtam az Úr egyetlen prófétája, Baal prófétái pedig négyszázötvenen vannak. (23) Adjanak nekünk két bikát; ők válasszák ki maguknak az egyik bikát, darabolják föl, és rakják a fahasábokra, de tüzet ne gyújtsanak! Én is elkészítem a másik bikát, rárakom a fahasábokra, de tüzet én sem gyújtok. (24) Ezután hívjátok segítségül a ti istenetek nevét, és én is segítségül hívom az Úr nevét. Amelyik isten tűzzel felel, az az Isten. Erre az egész nép megszólalt, és ezt mondta: Jó lesz így! (25) Illés ezután így szólt Baal prófétáihoz: Válasszátok ki az egyik bikát, és készítsétek el először ti, mert ti vagytok többen! És hívjátok segítségül istenetek nevét, de tüzet ne gyújtsatok! (26) Ők fogták a nekik jutott bikát, elkészítették, és segítségül hívták Baal nevét, így szólongatva őt reggeltől egészen délig: Ó, Baal, felelj nekünk! De nem jött válasz, és nem felelt senki. Eközben ott sántikáltak az oltár körül, amelyet készítettek. (27) Délben aztán Illés gúnyolni kezdte őket, és ezt mondta: Kiáltsatok hangosabban, hiszen isten ő! Talán elmélkedik, vagy a dolgát végzi, vagy úton van, vagy talán alszik, és majd fölébred. (28) Erre elkezdtek hangosan kiáltozni, és szokásuk szerint összevagdosták magukat kardjukkal és dárdájukkal, míg el nem borította őket a vér. (29) Dél elmúltával révületbe estek, egészen az áldozat idejéig, de nem jött válasz: nem felelt és nem figyelt rájuk senki. (30) Akkor Illés ezt mondta az egész népnek: Gyertek ide hozzám! Erre odament hozzá az egész nép, ő pedig helyreállította az Úr lerombolt oltárát. (31) Fogott Illés tizenkét követ a Jákób fiaitól származó törzsek száma szerint; Jákóbhoz szólt így az Úr szava: Izráel lesz a neved. (32) A kövekből oltárt épített az Úr nevében, azután árkot húzott az oltár körül, amelybe két véka vetőmag is belefért volna. (33) Azután elrendezte a fahasábokat, földarabolta a bikát, és rárakta a fahasábokra. (34) Majd ezt mondta: Töltsetek meg négy vödröt vízzel, és öntsétek az áldozatra meg a fahasábokra! Azután ezt mondta: Ismételjétek meg! És megismételték. Újra mondta: Harmadszor is tegyétek meg! Megtették harmadszor is, (35) úgyhogy a víz már folyt az oltár körül, és az árok is megtelt vízzel. (36) Az áldozat bemutatása idején odalépett Illés próféta, és ezt mondta: Uram, Ábrahámnak, Izsáknak és Izráelnek Istene! Hadd tudják meg a mai napon, hogy te vagy az Isten Izráelben, én pedig a te szolgád vagyok, és mindezt a te parancsodra tettem! (37) Felelj nekem, Uram, felelj nekem, hadd tudja meg ez a nép, hogy te, az Úr vagy az Isten, és fordítsd vissza a szívüket! (38) Akkor lecsapott az Úr tüze, és fölemésztette az égőáldozatot és a fahasábokat, a köveket és a port, az árokban levő vizet pedig felnyalta. (39) Amikor látta ezt az egész nép, arcra borult, és ezt mondogatta: Az Úr az Isten, az Úr az Isten! (40) Illés pedig ezt mondta nekik: Ragadjátok meg Baal prófétáit, senki se menekülhessen el közülük! És megragadták őket. Illés levitette őket a Kísón-patak mellé, és ott lemészárolta őket. (41) Ezután Illés ezt mondta Ahábnak: Menj föl, egyél és igyál, mert eső zúgása hallatszik. (42) Aháb fölment, hogy egyék és igyék. Illés pedig fölment a Karmel tetejére, a földre kuporodott, és arcát a térdei közé rejtette. (43) Így szólt a szolgájához: Menj föl, és figyeld a tengert! Az fölment, figyelte egy darabig, majd ezt mondta: Nincs ott semmi. Illés ezt mondta: Menj vissza hétszer! (44) Hetedszerre ezt mondta a szolga: Most egy tenyérnyi kis felhő emelkedik föl a tengerből. Ő azt felelte: Eredj, és mondd meg Ahábnak: Fogass be és indulj, míg föl nem tartóztat az eső!(45) Mindeközben viharfelhők sötétítették el az eget, és zuhogni kezdett az eső. Aháb ekkor harci kocsira szállt, és Jezréelbe ment. (46) Az Úr keze pedig Illéssel volt, és ő, feltűrve övébe a ruhája alját, Aháb előtt futott a Jezréelbe vezető útig. /RÚF/  

(1Kir 19:1-18). Amikor Aháb elmondta Jezábelnek mindazt, amit Illés tett, és hogy a prófétákat megölte karddal, (2) Jezábel követet küldött Illéshez ezzel az üzenettel: Úgy bánjanak velem az istenek most és ezután is, hogy holnap ilyenkorra azt teszem veled, ami azokkal történt! (3) Illés megijedt, felkerekedett és ment, hogy mentse az életét, és elérkezett a júdai Beérsebába. Legényét ott hagyta, (4) ő pedig elment a pusztába egynapi járóföldre. Odaért egy rekettyebokorhoz, és leült alá. Azt kívánta, bárcsak meghalna, és így szólt: Elég most már, Uram! Vedd el az életemet, mert nem vagyok jobb elődeimnél! (5) Azután lefeküdt, és elaludt a rekettyebokor alatt. De egyszer csak egy angyal érintette meg, és ezt mondta neki: Kelj föl, egyél! (6) Amikor föltekintett, látta, hogy a fejénél ott van egy forró kövön sült lángos és egy korsó víz. Evett, ivott, majd újra lefeküdt. (7) Az Úr angyala másodszor is visszatért, megérintette, és ezt mondta: Kelj föl, egyél, mert erőd felett való út áll előtted! (8) Ő fölkelt, evett és ivott, majd annak az ételnek az erejével ment negyven nap és negyven éjjel az Isten hegyéig, a Hórebig. (9) Itt bement egy barlangba, és ott töltötte az éjszakát. Egyszer csak így szólt hozzá az Úr igéje: Mit csinálsz itt, Illés? (10) Ő így felelt: Sokat buzgólkodtam az Úrért, a Seregek Istenéért, mert Izráel fiai elhagyták szövetségedet, lerombolták oltáraidat, prófétáidat pedig fegyverrel ölték meg. Egyedül én maradtam meg, de az én életemet is el akarják venni. (11) Az Úr ezt mondta: Gyere ki, és állj a hegyre az Úr színe elé! És amikor elvonult az Úr, nagy és erős szél szaggatta a hegyeket, és tördelte a sziklákat az Úr előtt; de az Úr nem volt ott a szélben. A szél után földrengés következett; de az Úr nem volt ott a földrengésben. (12) A földrengés után tűz támadt; de az Úr nem volt ott a tűzben. A tűz után halk és szelíd hang hallatszott. (13) Amikor Illés ezt meghallotta, palástjával eltakarta az arcát, kiment, és megállt a barlang bejáratánál. Egy hang pedig így szólt hozzá: Mit csinálsz itt, Illés? (14) Ő így felelt: Sokat buzgólkodtam az Úrért, a Seregek Istenéért, mert Izráel fiai elhagyták szövetségedet, lerombolták oltáraidat, prófétáidat pedig fegyverrel ölték meg. Egyedül én maradtam meg, de az én életemet is el akarják venni. (15) Ekkor azt mondta neki az Úr: Menj, kelj ismét útra a pusztán át Damaszkuszba, és amikor odaérsz, kend fel Hazáélt Arám királyává. (16) Azután Jéhút, Nimsí fiát kend fel Izráel királyává; Elizeust, az ábél-mehólái Sáfát fiát pedig kend fel prófétává magad helyett! (17) És aki majd megmenekül Hazáél kardjától, azt Jéhú öli meg, és aki megmenekül Jéhú kardjától, azt Elizeus öli meg. (18) De meghagyok Izráelben hétezer embert: minden térdet, amely nem hajolt meg Baal előtt, és minden szájat, amely nem csókolta meg őt. /RÚF/

Habár az adott napon Isten a próféta minden imakérését meghallgatta, Illés érzelmi, mentális és fizikai állapota megtört. Aznap tapasztalta a hatalmas győzelem ízét Istennel, mégis a kimerültség egy pillanatában a halálfélelme felülkerekedett hitén. Ami igazán szembetűnő a történetben, hogy bár Illésen erőt vesz a csüggedés és a csalódottság, Isten kedvesen és törődéssel közelít hozzá, ételt és italt ad neki ismét (1Kir 19:5-6) – éppen annyit, ami kitart negyven napon és negyven éjjelen át. (1Kir 19:8) Amikor pedig Isten végül megjelenti magát neki, az egészen más, mint ahogy azt korábban tette. 

Időnként Isten nagyon közvetlenül, erőteljesen és minden kétséget kizáróan válaszol a kérésünkre. Ez erősíti a hitünket, és ilyenkor érezzük az Atya közelségét az életünkben. Máskor viszont bizonytalankodunk, engedünk a kísértésnek, azt gondolva, hogy túl nehéz megingathatatlan hittel követni Istent. A válaszait keressük, olyan módon, ahogy egyébként számítanánk rá, nem gondolva bele, hogy az Ő gondolatai és útjai sokkal magasabbak és szélesebbek a mienknél. 

(Ézs 55:8-9). Bizony, a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és a ti utaitok nem az én utaim – így szól az Úr. (9) Mert amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak utaim a ti utaitoknál, és gondolataim a ti gondolataitoknál. /RÚF/

 Ha csak a teremtés példáját vesszük, mennyi mindent nem értünk ezzel kapcsolatban, így nem kellene meglepődnünk azon, hogy hányféle olyan útja lehet Istennek, amit egyáltalán nem értünk. 

White idézet: Illés tapasztalata fontos tanulságokat közvetít számunkra. Amikor a Kármelen volt és esőért imádkozott, Isten próbára tette a hitét, Illés azonban kitartott, és tovább imádkozott… Ha a hatodik alkalom után csüggedten feladta volna, kérését nem hallgatta volna meg Isten, de ő mindvégig kitartott, és választ kapott. Nem olyan Istenünk van, aki nem hallja fohászainkat. Ha próbára tesszük az Igéjét, megjutalmazza hitünket. Azt akarja, hogy érdekeink az Ő érdekeivel fonódjanak egybe, és ha ez megtörténik, biztonságban lévén megáldhat minket: nem magunkat dicsőítjük, amikor áldások áradnak ránk, hanem egyedül Istent. Atyánk nem mindig hallgatja meg első kérésünket. Ha így tenne, azt hinnénk, hogy jogunk volt a ránk árasztott áldásokra. Ahelyett, hogy megvizsgálnánk szívünket, hogy lássuk, van-e benne dédelgetett gonoszság, rejtegetett bűn, figyelmetlenek lennénk, és nem ébrednénk tudatára annak, hogy teljes mértékben tőle függünk, és szükségünk van a segítségére. 

Illésnek egészen addig a szintig kellett megalázkodnia, ahol már nem önmagának tulajdonította a dicsőséget. Ez a feltétele imáink meghallgatásának, mert így csakis Őt dicsőítjük. Az emberek dicsérete nagy gonoszt szül. Egyik ember dicséri a másikat, s ily módon késztetést éreznek saját maguknak tulajdonítani az érdemeket. Azzal, hogy felebarátaitokat dicséritek, csapdát állítotok a lelküknek, és Sátán ügyét szolgáljátok… Csakis Isten érdemes a dicsőségre. – Az imádság, 139./old. 

A szolga figyelt, amíg Illés imádkozott. Amint Illés saját szívét vizsgálta, egyre kevesebbnek és kevesebbnek látta magát mind a saját értékelése szerint, mind Isten szemében. Úgy tűnt előtte, hogy ő semmi, és Isten a minden; mikor arra a pontra ért, hogy önmagát semminek látta, mikor mint egyedüli erejébe és igazságosságába, a Megváltóba kapaszkodott, a felelet megérkezett. – Isten Fiai és leányai, 206./old. (július 18.) 

Vigyétek Őhozzá mindazt, ami a szíveteket nyomja

 

Végső soron azért kell imádkoznunk, mert annyira szeretjük Istent, hogy egyszerűen nem tudjuk nem megosztani vele életünk minden részét: örömeinket és sikereinket, terheinket és aggodalmainkat, kéréseinket és mindennapi szükségeinket. „Annyira közel juthatunk Istenhez, hogy minden váratlan megpróbáltatás alkalmával olyan természetesen fordul hozzá a szívünk, mint a virág a napfény felé. Hozzátok Isten elé gondotokat, örömötöket, szükségleteiteket és aggodalmaitokat s mindazt, ami nyom és kínoz! Terheiteket sohasem találja nehéznek, soha ki nem fáraszthatjátok Őt. Ő, aki hajatok számát is számon tartja, nem közömbös gyermekei szükségletei iránt… Szerető szíve megindul a mi fájdalmainkon, már akkor is, ha kimondjuk azokat. Vigyétek Őhozzá mindazt, ami a szíveteket nyomja! Semmi sem oly nehéz, hogy el ne bírná, mert hiszen Ő tart fenn világokat, kormányozza a világmindenség ügyeit. Békességünk feltételei közül egyik sem olyan jelentéktelen, hogy ne részesítené figyelemben. Élettapasztalatunk egyetlen fejezete sem annyira homályos, hogy el ne olvasná; nem lehet olyan nehéz helyzetünk, hogy meg ne oldhatná. Legkisebb tanítványát sem érheti kár, nem kínozhatja gond a szívünket, nem érhet öröm és őszinte ima nem hagyhatja el ajkunkat, amely iránt ne viseltetne közvetlen érdeklődéssel… Isten és minden egyes lélek között oly gyengéd és bensőséges a viszony, mintha kívüle más lélek nem volna, akiért szeretett Fiának életét áldozta”. (Ellen G. White: Jézushoz vezető út. Budapest, 74-75./old.)

Miközben az ima óriásairól olvasunk a Szentírásban, könnyű azt gondolni, hogy én sosem leszek ilyen közeli kapcsolatban Istennel, sosem leszek ennyire elkötelezett, mint ők. Pedig lehetünk! Dánielhez hasonlóan lehetünk kitartóak és hűségesek, mindennap térdre borulhatunk, még ha ellenállásba ütközünk is. Énokhoz hasonlóan választhatjuk azt, hogy Istennel járunk és vele beszélgetünk, hozzá fordulunk, mielőtt végeznénk a munkát, amire elhívott. Mózeshez hasonlóan vezethetjük azokat, akik a befolyási körünkhöz tartoznak, közbenjárhatunk a családunkért és azokért, akikkel közösségben vagyunk, ha úgy döntünk, hogy a Magasságos, Vezetőnk és Barátunk árnyékában maradunk.

Mózes közbenjárt a népért

 

(2Móz 32:31-32). Visszatért tehát Mózes az Úrhoz, és ezt mondta: Ó, jaj! Nagyon nagy vétket követett el ez a nép, mert aranyból istent csinált magának. (32) Mégis, bocsásd meg vétküket! Mert ha nem, akkor törölj ki engem könyvedből, amelyet írtál! /RÚF/

Mózes újra és újra határozottan fellépett a nép érdekében. Istenhez fordult, amikor szomjasak voltak

(2Móz 15:25). Ő pedig az Úrhoz kiáltott segítségért, és az Úr mutatott neki egy fát. Azt beledobta a vízbe, és édessé vált a víz. Ott adott az Úr rendelkezést és törvényt a népnek, és ott tette próbára őket. /RÚF/;

(2Móz 17:2-6). A nép ismét perlekedni kezdett Mózessel, és azt mondta: Adj nekünk vizet, hogy ihassunk! Mózes pedig így felelt nekik: Miért perlekedtek velem? Miért kísértitek az Urat? (3) De a nép vízre szomjazott, ezért tovább zúgolódott ott a nép Mózes ellen, és ezt mondta: Hát azért hoztál ki bennünket Egyiptomból, hogy szomjan pusztíts minket gyermekeinkkel és jószágainkkal együtt?! (4) Ekkor Mózes segítségért kiáltott az Úrhoz. Ezt mondta: Mit csináljak ezzel a néppel? Kis híja, hogy meg nem köveznek! (5) Az Úr pedig így szólt Mózeshez: Menj végig a nép előtt, és végy magadhoz néhányat Izráel vénei közül! Vedd kezedbe botodat, amellyel a Nílusra ütöttél, és menj! (6) Én majd ott állok előtted a sziklán, a Hóreben. Üss a sziklára! Víz fakad belőle, és ihat a nép. Mózes így cselekedett Izráel vénei előtt. /RÚF/],

... amikor éhesek voltak

(4Móz 11:21-22). Akkor ezt mondta Mózes: Hatszázezer gyalogosból áll a nép körülöttem, és te azt mondod: Húst adok nekik enni egy álló hónapig?! (22) Lehet-e annyi juhot és marhát vágni nekik, hogy elég legyen nekik? Vagy össze lehet-e gyűjteni a tenger minden halát, hogy elég legyen nekik? /RÚF/]

... és amikor teljesen kétségbeestek.

(4Móz 11:11-15). Ezért Mózes ezt mondta az Úrnak: Miért tettél szolgáddal ilyen rosszat? Miért nem vagy jóindulattal hozzám, miért raktad rám ennek az egész népnek a gondját? (12) Vajon bennem fogant ez az egész nép, vagy én szültem-e, hogy ezt mondod nekem: Ahogyan a dajka viszi a csecsemőt, úgy vidd az öledben arra a földre, amelyet te ígértél oda esküvel atyáiknak? (13) Honnan vegyek húst, hogy adjak ennek az egész népnek? Hiszen így siránkoznak előttem: Adj nekünk húst, hadd együnk! (14) Nem tudom egyedül vinni ezt az egész népet, mert túl nehéz nekem. (15) Ha így bánsz velem, inkább nyomban ölj meg, légy ennyi jóindulattal hozzám! Ne kelljen látnom nyomorúságomat! /RÚF/]

Mózes visszaemlékezett arra, amikor az izraeliták aranyborjút építettek, közvetlenül az Istennel történt szövetségkötés után:

„Mert féltem attól a haragtól és nekibúsulástól, amellyel úgy megharagudott rátok az ÚR, hogy el akart pusztítani benneteket. De akkor is meghallgatott engem az Úr” (5Móz 9:19), /ÚRK/.

Felidézte azt is, amikor a kémek visszatértek az ígéret földjéről:

„Leborultam tehát az ÚR előtt, és negyven nap és negyven éjjel maradtam leborulva, mert azt mondta az Úr, hogy elveszt benneteket” (5Móz 9:25), /ÚRK/.

Visszaemlékezett arra, amikor elválasztotta Lévi törzsét, hogy a szentélyben szolgáljanak:

„Én pedig ott álltam a hegyen úgy, mint annak előtte negyven nap és negyven éjjel. És meghallgatott engem az ÚR akkor is, és nem akart elveszteni téged” (5Móz 10:10), /ÚRK/.

Isten meghallgatta Mózes könyörgését.

Sokat tanulhatunk Mózes életéből, hogy imával közelített Istenhez és ragaszkodott hozzá.

• Mélyen szerette az Urat, és tiszta kép élt benne Isten jelleméről. (2Móz 34:6) versében Isten így mutatta be Önmagát neki:

„Az Úr, az Úr, irgalmas és kegyelmes Isten, késedelmes a haragra, nagy az irgalmassága és igazsága” (2Móz 34:6) /ÚRK/.

• Bátor és hűséges volt, kitartóan ragaszkodott az Úrhoz a könnyebb és nehezebb napokban az ígéret földje felé vezető kimerítő úton. Habár voltak küzdelmei, akárcsak nekünk, Mózes egész életén át bízott Isten erejében, jelenlétében és vezetésében.

(2Móz 33:13). Ha valóban elnyertem jóindulatodat, ismertesd meg velem a te utadat, hogy megismerjelek téged, és hogy elnyerjem jóindulatodat. Nézd, ez a nép mégiscsak a te néped! /RÚF/

• Emlékeztette Istent a szövegségére

(2Móz 32:13). Emlékezz szolgáidra, Ábrahámra, Izsákra és Izráelre, akiknek önmagadra esküdtél, amikor megígérted: Úgy megsokasítom utódaitokat, hogy annyian lesznek, mint égen a csillag, és az az egész föld, amelyről azt mondtam, hogy utódaitoknak adom, örökké az ő birtokukban lesz. /RÚF/,

igényelte Isten ígéreteit, amit a népnek tett (5Móz 7:8). hanem azért, mert szeret benneteket az Úr, és megtartja azt az esküt, amelyet atyáitoknak tett. Ezért hozott ki benneteket az Úr erős kézzel, és ezért váltott ki a szolgaság házából, Egyiptom királyának, a fáraónak kezéből. /RÚF/),

... és emlékezett arra, miként vezette Isten őket a múltban. (5Móz 8:2). Emlékezz vissza az egész útra, amelyen vezetett Istened, az Úr a pusztában negyven éven át, hogy megsanyargatva és próbára téve téged megtudja, mi van a szívedben: megtartod-e parancsolatait, vagy sem? /RÚF/

• Elfogadta a választ, amit Isten adott, legyen az akár igen, akár nem. Hogy közel vagyunk Istenhez, nem jelenti automatikusan azt, hogy mindent megkapunk, amit csak akarunk

(5Móz 3:23-29). Abban az időben így könyörögtem az Úrhoz: (24) Uram, Uram! Te már megmutattál szolgádnak valamit nagyságodból és kezed erejéből. Mert van-e olyan Isten az égben vagy a földön, aki olyan hatalmas tetteket tudna véghezvinni, mint te? (25) Hadd menjek át, és hadd lássam meg azt a jó földet a Jordánon túl, azt a szép hegyvidéket és a Libánont! (26) De az Úr, aki megharagudott rám miattatok, nem hallgatott meg, hanem azt mondta nekem az Úr: Elég, ne is hozd szóba többé nekem ezt a dolgot! (27) Menj föl a Piszgá csúcsára, tekints szét nyugatra és északra, délre és keletre, és nézd meg a saját szemeddel, mert te nem kelhetsz át a Jordánon. (28) Józsuénak azonban adj parancsot, erősítsd és bátorítsd őt, mert ő fog átkelni e nép élén, és a földet, amelyet te látsz, ő osztja majd fel nekik örökségül. (29) Ezért ott maradtunk a völgyben, Bét-Peórral szemben. /RÚF/,

... de akármi is történjen, ki kell tartanunk az imában.

(Lk 18:1-8). Jézus arról is mondott nekik példázatot, hogy mindenkor imádkozniuk kell, és nem szabad belefáradniuk. (2) Így szólt: Az egyik városban volt egy bíró, aki Istent nem félte, az embereket pedig nem becsülte. (3) Élt abban a városban egy özvegyasszony is, aki gyakran elment hozzá, és azt kérte tőle: Szolgáltass nekem igazságot ellenfelemmel szemben! (4) Az egy ideig nem volt rá hajlandó, de azután azt mondta magában: Ha nem is félem az Istent, és az embereket sem becsülöm, (5) mégis mivel terhemre van ez az özvegyasszony, igazságot szolgáltatok neki, hogy ne járjon ide, és ne zaklasson engem vég nélkül. (6) Azután így szólt az Úr: Halljátok, mit mond a hamis bíró! (7) Vajon Isten nem szolgáltat-e igazságot választottainak, akik éjjel-nappal kiáltanak hozzá? És várakoztatja-e őket? (8) Mondom nektek, hogy igazságot szolgáltat nekik hamarosan. De amikor eljön az Emberfia, vajon talál-e hitet a földön? /RÚF/

White idézet: Miután Izrael népe a Sínai-hegynél megkapta a Tízparancsolatot, a bálványimádat bűnébe esett, amiért az Úr haragra gerjedt ellenük. Így szólt Mózeshez: „Azért hagyj békét nékem, hadd gerjedjen fel haragom ellenük, és töröljem el őket: Téged azonban nagy néppé teszlek.” Csakhogy ez az ember, aki a pusztában megtanulta megkeresni az eltévelyedett bárányt, aki inkább elszenvedte a hideget és a vihart, csakhogy ne hagyja elveszni a bárányt, nem fordulhatott el a rábízott néptől. Könyörgött Istenhez, hogy ne hagyja el őket, és bocsássa meg törvénytelenségüket...

Mózes így szólt: „Ha a te orcád nem jár velünk, ne vígy ki minket innen.” Mózes nem bízott önmagában. Egy gondolat vezérelte: Izrael Istene az én erősségem és vezérem. Nem fogadta el, hogy hódoljanak neki, mint az akkori nemzetek királyainak. Számtalanszor elmondta Izrael fiainak, hogy ő csupán az, akivé tette őt Izrael Istene. Amikor győzelmet arattak, mindig emlékeztette őket, hogy ne maguknak tulajdonítsák a sikert, mivel Izrael Istene szerzett győzelmet számukra.

Az Úr kijelentette Mózesnek: „Én magam megyek veled.” Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy ez az erős ember ezzel meg is elégedett. De nem, hanem tovább könyörgött az Úrhoz: „Mutasd meg nékem a te dicsőségedet!” Mit gondoltok, megdorgálta Mózest az Úr a merészségéért? (…) Isten fogta ezt a hitben erős férfit, elrejtette egy sziklahasadékba, utána pedig megmutatta neki a dicsőségét...

Amikor Mózes visszatért a táborba, az emberek nem nézhettek rá, mivel Istennel beszélt, és az arca Isten dicsőségétől ragyogott. „Sugárzik vala orcájának bőre.” Amikor a nép elé állt, Mózesnek lepellel kellett eltakarnia az arcát.

Isten nem azt tekinti erősnek, aki tele van önbizalommal, dicsekvő és hitetlen, hanem azt, aki alázatos és hűséges. Hogy válaszolhasson az imákra, az Úr elvárja népe tagjaitól, hogy szerezzenek személyes tapasztalatokat. Minél közelebb kerülnek Jézus Krisztushoz, annál inkább kirajzolódik bennük szépsége és élete, és annál szerényebb lesz az önmagukról kialakított véleményük. Minél kevésbé értékelik saját énjüket, annál tisztábban látják Isten dicsőségét és fenségét. Amikor az emberek azt hiszik, hogy jók és szentek, valójában arról tesznek bizonyságot, hogy egyáltalán nem azok, amiknek vallják magukat. – Christ Triumphant, 116./old.

Ne vígy minket a kisértésbe

„Mert Isten gonoszsággal nem kísérthető, ő maga pedig senkit sem kísért.” (Jak 1:13)

Isten szent, Ő a szeretet. Ő nem kísért senkit, mi kísértjük önmagunkat (Jak 1:14-15).Hanem mindenki kísértetik, amikor vonja és édesgeti a tulajdon kívánsága. Azután a kívánság megfoganván, bűnt szűl; a bűn pedig teljességre jutván halált nemz. Elgondolkodtál már azon, hogy Jézus mit értett azon, amikor azt mondta a Miatyánkban: „Ne vígy minket kísértésbe”? Jézus nem arra célzott, hogy Isten kísért minket a bűnre, és könyörögnünk kell neki, hogy ne tegye.

Akkor mit jelent ez? Mint a legtöbb, ha nem minden nyelvben, a görögben is több jelentése lehet a szavaknak. Tehát meg kell nézni az eredeti szót és annak szövegkörnyezetét. A „vinni” görög szó az eisphero. Ezt a verset úgy is lefordíthatjuk, hogy „ne engedj el minket, ne hagyj ott minket, ne engedd, hogy elmenjünk”. Nem azt jelenti, hogy „elcsábítani”.

A görög „kísértés” szó a peirasmon. Ezt úgy is lefordíthatjuk, hogy „próba, próbatétel, megpróbáltatás” stb. Tehát a „ne vígy minket kísértésbe” kifejezés jelentheti azt is, hogy „Kérlek, ne hagyj magamra, mert egyedül belecsúszom a bűnbe, vagy megmaradok abban a bűnben, amibe már belekerültem”, vagy „ha próbára teszel, ne hagyj magamra, vagy ne hagyd, hogy túl sokáig ott maradjak, mert attól félek, hogy belecsúszom a bűnbe”.

Időnként Isten megengedi vagy belehelyez bizonyos helyzetekbe, hogy segítsen megismerned a szívedet és a lelki állapotodat, hogy felnyissa a szemed, hogy lásd, milyen vagy, és mire van szükséged. A Biblia azt mondja, hogy „nem tudod, hogy nyomorult, szánalmas, vak és mezítelen vagy.” (Jel 3:17). Ha tudod, hogy beteg vagy, elmész orvoshoz, de hogyan tudsz kezelni valamit, amiről nem tudsz? 

Amikor látjuk, hogy milyenek vagyunk, rájövünk, mennyire bűnösök vagyunk, és tudjuk, hogy szükségünk van Jézusra. „Akik legközelebb vannak Jézushoz, azok látják legtisztábban, hogy milyen esendő és bűnös az ember, és reménységüket egyedül a megfeszített és feltámadt Megváltó érdemeibe vetik” (EGW: A nagy küzdelem. 420. o.). 

„Bűnös voltunk felismerése ellenállhatatlanul ahhoz hajt bennünket, akinél bocsánatot nyerhetünk; és ha szívünk tehetetlenségében hozzá vágyakozik, Ő hatalmasan megnyilatkozik” (EGW: Jézushoz vezető út, 50. o.).

A Miatyánk utolsó részében Jézus az erő és a győzelem titkát próbálja hangsúlyozni. Azt mondja, hogy egyetlen reménységünk abban van, hogy mindig Jézusban vagyunk és Jézus bennünk van, hogy soha nem válunk el, soha nem távozunk el Tőle. „Bennetek van Krisztus, a dicsőség reménysége” (Kol 1:27).

Egyedül nincs erőnk arra, hogy megváltozzunk és szívünket megújítsuk. De az ígéret világos és biztos: „Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az” (2Kor 5:17).

Hogyan vizsgálod meg magad, hogy hol tartasz a lelki utadon? Jézus azt mondja, hogy a gyümölcseiről lehet felismerni az embert (Mt 7:16). Hogyan teremsz gyümölcsöt? Úgy, hogy folyamatosan kapcsolatban vagy Krisztussal (Jn 15:1-5), és betöltekezel az Ő Lelkével (Gal 5:22-23).

„Hitünk megvallásával egy egyház tagjaivá lehetünk, de ez nem elég. Az mutatja meg, hogy valóban kapcsolatban vagyunk-e Krisztussal, hogy milyen a jellemünk és a magatartásunk” (EGW: Jézus élete). És ha folyamatosan Őbenne maradsz, nem kell megértened, hogyan működik, csak bíznod kell benne. Ő megmenti mindazokat, akik hozzá jönnek (Zsid 7:25).

Bocsásd meg a vétkeinket

 „Mert ha megbocsátjátok az emberek vétkeit, nektek is megbocsát a ti mennyei Atyátok.” (Mt 6:14)

A Biblia egyértelmű. „Ha megvalljuk bűneinket, ő hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket, és megtisztítson minket minden hamisságtól” (1Jn 1:9). Nem azt mondja, hogy csak a kis bűnöket vagy korlátozott számú bűnt bocsát meg. Egyértelműen azt mondja, hogy ha megvalljuk a bűneinket, akkor MINDENT megbocsát. A feltétel: meg kell vallani. Az ígéret: Isten megbocsát. Tedd meg a te részedet, és Isten megteszi az övét. 

A megbocsátás nem olyasmi, amit érezni vagy tudományosan bizonyítani lehet. Ez hit által történik. Elhiszed Isten szavát, és hiszed, hogy Ő nem hazudik. Nem tudod megmagyarázni, nem érdemled meg, de tudod, hogy Isten megígérte, és az Ő ígéretei 100 százalékig biztosak, mert az Ő jellemén és Igéjén alapulnak. Semmi sem biztosabb, mint Isten Igéje.

Amikor megvallod, abban a pillanatban megbocsátást kapsz. Jézus már kifizette az árat a bűneidért a kereszten. Ő „az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét!” (Jn 1:29). Az Ő vére elegendő, és az Ő vérében van megváltásod minden bűnödért (Ef 1:7). Akiben van a mi váltságunk az Ő vére által, a bűnöknek bocsánata az Ő kegyelmének gazdagsága szerint.

Miután megvallottad, hinned kell, el kell döntened, hogy elhiszed, hogy Isten megteszi, amit megígért. „Hitt Ábrahám Istennek, és ezt ő igazságul számította be neki.” (Róm 4:3). Ne feledd, „Az igaz ember pedig hitből él” (Róm 1:17). Amint hiszel, Isten cselekszik, és megbocsát. Ne próbáld megmagyarázni vagy megérdemelni. „Mert kegyelemből nyertetek üdvösséget, hit által, és ez nem tőletek van, Isten ajándéka ez” (Ef 2:8).

"Ezen egyszerű tény által, hogy Istenben hiszünk, a Szentlélek új életet szül szívünkben. Mint gyermekek, beleszületünk Isten családjába, és az Örökkévaló úgy szeret bennünket, ahogyan Fiát szereti.” (EGW: Jézushoz vezető út, 52. o.). Megbocsátás, igazságosság, üdvösség – mindezeket hit által ajándékként kapod.

„Bűnös vagy, múltbeli bűneidért nem tudsz elégtételt adni, nem tudod megváltoztatni a szívedet, nem tudod szentté tenni magadat. Isten azonban megígéri neked, hogy mindezt megteszi érted Krisztus által. Ha hiszed az ígéretet – azt az ígéretet, hogy megbocsát neked és megtisztít téged –, Ő ténylegesen megvalósítja ezt. Ne várj addig, míg érzed, hogy egészséges lettél, hanem szólj így: »Hiszem, hogy úgy van, nem azért, mert érzem, hanem mert Isten megígérte «” (Steps to Christ, 51. o.).

Ha Jézus keresztjére szegezitek tekinteteket, bepillantást nyerhettek a szeretet erőteljes megnyilvánulásába: Jézus, a Teremtő, az, aki szól és meglesz, az, aki előtt az angyalok leborulnak, a mindenség Istene, aki leszállt és emberi alakot öltött. Ő, a Szent, magára vette a bűneidet, és személyesen érted halt meg. Isten meghalt érted.

Emeld tekintetedet az Ő keresztjére. Akkor észre fogod venni, hogy akik megtapasztalják a kegyelmet, azok nagylelkűen osztoznak is a kegyelemben. Akik megtapasztalják a megbocsátást, azok megbocsátanak. „Megbocsátásra mindig Isten ki nem érdemelt szeretete késztet. Embertársainkkal való magatartásunk tanúsítja, hogy magunkévá tettük-e ezt a szeretetet vagy nem” (Christ’s Object Lessons, 251. o.).

„Ha megbocsátjátok az emberek vétkeit” 

Atyám, megvalljuk, hogy néha nem akarunk megbocsátani. Szabadíts meg bennünket a keserűségtől és a haragtól. Formáld át szívünket, és engedd, hogy kegyelmed rajtunk keresztül áramoljon mások felé. Változtasd ellenségeinket barátokká, és egyesítsd szívünket a Te országod szolgálatában. 

A mindennapi kenyerünket Add meg nekünk ma

 „A jótevésben pedig meg ne restüljünk, mert a maga idejében aratunk majd, ha el nem lankadunk. Azért amíg időnk van, tegyünk jót mindenkivel, kiváltképpen pedig azokkal, akik hozzátartozóink a hitben.” (Gal 6:9-10)

Isten gondoskodik

Isten jobban törődik velünk, mint mi a saját gyermekeinkkel. Ő megígéri, hogy kenyerünket megadja (Ésa 33:16). Az magasságban lakozik, kőszálak csúcsa a bástyája, kenyerét megkapja, vize el nem fogy. De figyeljük meg a mi szót ebben a versben: „A mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma”. Jézus egyértelműen arra utal, hogy ne csak magunkért kérjünk, hanem a körülöttünk élőkért is. Sőt, a Biblia egyértelműen kijelenti, hogy másokat ugyanúgy kell szeretnünk, mint magunkat (Mk 12:31),A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. Nincs más ezeknél nagyobb parancsolat. Imádkoznunk kell másokért (Jak 5:16) Valljátok meg bűneiteket egymásnak és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok: mert igen hasznos az igaznak buzgóságos könyörgése.. „Egymás terhét hordozzátok, és úgy töltsétek be Krisztus törvényét.” (Gal 6:2). Az első századi tanítványok ezt tették. Egyek voltak mindenben, amit tettek (ApCsel 4:32). A hívők sokaságának pedig szíve-lelke egy volt; és senki semmi marháját nem mondta magáénak, hanem nékik mindenük közös volt.

„Imánk ne legyen önző könyörgés, amelyben csupán önmagunknak kérünk. Azért kérjünk, hogy adhassunk. Tegyük magunkévá Krisztus életelvét... Kérjük Isten áldásait, hogy továbbíthassuk őket másoknak! Csak az áldások továbbítása képesít újabb áldások befogadására. Csak akkor kapunk mennyei kincseket, ha e kincseket továbbadjuk környezetünknek” (EGW: Krisztus példázatai.93. o.).

Figyeljük meg, hogy Miatyánk nem beszél a holnapi kenyérről, csak a mai napról. Izrael csak egy-egy napra gyűjthetett mannát (2Móz 16:4).És monda az Úr Mózesnek: Ímé én esőképpen bocsátok néktek kenyeret az égből; menjen ki azért a nép és szedjen naponként arra a napra valót, hogy megkísértsem: akar-é az én törvényem szerint járni, vagy nem? Isten nem akarja, hogy a holnapért aggódjatok (Mt 6:34).Ne aggodalmaskodjatok tehát a holnap felől; mert a holnap majd aggodalmaskodik a maga dolgai felől. Elég minden napnak a maga baja. Kérjetek a mai napra. Kérjetek, hogy adhassatok. Keressétek az áldást. Mielőtt Krisztus követői prédikálnának, Isten iránti szeretetüket azzal kell bizonyítaniuk, hogy áldássá válnak a körülöttük élők számára. 

Legyen meg a Te akaratod

(Jer 29:11) Mert én tudom az én gondolatimat, amelyeket én felőletek gondolok, azt mondja az Úr; békességnek és nem háborúságnak gondolata, hogy kivánatos véget adjak néktek.

Ő a Mester 

Mindannyiunknak vannak tervei, hosszú távú tervek és napi tervek. Az imádságban általában Isten segítségét és áldását kérjük terveinkhez, ahelyett, hogy Isten terveit keresnénk. Isten azt mondja: „Tudom, mi a tervem veletek” (Jer 29:11). Ahhoz, hogy Isten áldásait és erőforrásait megkapd, az Ő tervét kell követned. 

Imáinkban úgy mondjuk meg Istennek, hogy mit tegyen, mintha mi lennénk az úr, és Ő a szolga. Ne feledd, Ő Isten, Ő a Mester. Neki kell megmondania nekünk, hogy mit tegyünk. „Minden egyes reggel újból szenteljétek magatokat az Úrnak. Összes terveiteket néki rendeljétek alá, hogy megvalósítsátok vagy feladjátok, ahogy gondviselése akarja. Így adjátok át, ajánljátok fel Istennek napról napra életeteket” (EGW: Jézushoz vezető út. 53. o.)

Emlékezz erre a mondatra az Úr imájában: „legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is”(Mát 6:10) A mennyben angyalok szolgálnak Istennek. Ő ad nekik egy feladatot, ők pedig elvégzik azt. A válaszuk: „Igen, Uram”, és már el is tűnnek. Egyikük sem mondja meg neki, hogy mit tegyen; egyikük sem vitatkozik, vagy mondja, hogy „elfoglalt vagyok” vagy „majd később megcsinálom”. Egyikük sem érvel azzal, hogy „nincsenek hozzá eszközeim” vagy „van egy jobb ötletem”. Amikor azt mondja egy angyalnak, hogy tegyen meg valamit, akkor az megteszi, mert tudja, hogy Ő minden szükséges eszközt rendelkezésre bocsát.  

„Nagyon sokan, miközben ragyogó jövőt terveznek maguknak, kudarcra ítélik az életüket. Engedd, hogy Isten tervezzen részedre!... Isten sohasem vezeti gyermekeit másképpen, mint ahogy ők maguk is választanák, ha látnák kezdettől a véget, és fel tudnák fogni, hogy milyen dicső az a cél, amit Isten munkatársaiként megvalósíthatnak” (EGW: A Nagy Orvos lábnyomán. 346. o.). 

Ahhoz, hogy Isten akaratát teljesítsd, ismerned kell azt, ezért imádságban is hallgatnod kell rá. Sokkal fontosabb, amit Ő mond neked, mint amit te mondasz neki. Nekünk „személyes tapasztalatból kell megismerniük Isten akaratát. Személy szerint kell meghallanunk, amint szívünkhöz szól. Amikor minden más zaj elül, és elcsendesülten várunk az Úrra, a lélek ebben a csendben jobban megérti Isten szavát.” (EGW: A Nagy Orvos lábnyomán, 34. o.). 

Az ima által beszélünk Istenhez, és Ő az Ige által beszél hozzánk. Az imádság és az Ige tanulmányozása mindig együtt jár; soha nem szabad elválasztani őket egymástól. „A Biblia Isten hangja, amely hozzánk szól, ugyanolyan biztosan, mintha a fülünkkel hallanánk” (Testimonies for the Church, 6. köt, 393. o.). 

Jöjjön el a Te Országod

 „Mert az Isten országa bennetek van.” (Lk 17:21b)

Lukács 19-ben Jézus meglátogatja Zákeus otthonát és ezt mondja: „Ma lett üdvössége ennek a háznak.” (Luk 19:9. vers). Amikor Jézus nálad lakik, ott van a mennyország. És mielőtt beléphetnél Isten országába, Isten országának be kell lépnie a szívedbe. János 17-ben Jézus nem azért imádkozott, hogy követői fizikailag elkülönüljenek a világtól, hanem azért, hogy ne legyenek a világból valók (Jn 17:15-16). Nem azt kérem, hogy vedd ki őket e világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól. Nem e világból valók, amint hogy én sem e világból vagyok.

Meg kell szoknunk, hogy már itt úgy éljünk, ahogyan a mennyben fogunk. Ha a világ dolgaira összpontosítunk, olyanok leszünk, mint a világ. „Mert ahol a te kincsed van, ott van a szíved is.” (Mt 6:21). De ha Istenre és az Ő országára összpontosítunk, akkor az Ő országa fog belénk és a mi környezetünkbe költözni. „Az Istennel beszélgető férfiak és nők arca, akik számára a láthatatlan világ valóság, Isten békéjét fejezi ki. Magukban hordozzák a menny szelíd és barátságos légkörét” (Medical Ministry, 252. o.).

Jézus hamarosan eljön! De ahhoz, hogy készen állj belépni az Ő országába, amikor eljön, most kell, hogy az Ő országának élni benned. Naponta így kell imádkoznod: „Uram, kérlek, jöjj el ma a Te országoddal a szívembe”. Isten arra hív téged, hogy az Ő országát ma valósággá tedd. A naponkénti ima, az Ige tanulmányozása és az örömteli szolgálat által élj itt úgy, ahogyan a mennyben fogsz majd. Hagyd, hogy a menny éljen benned. Legyetek itt Isten kezei, ahogyan a hit emberei az Ő kezei voltak a múltban.

Isten ma és minden nap be akarja költöztetni az Ő országát a szívedbe és az otthonodba. Azt akarja, hogy hozzászokjatok ahhoz, hogy az Ő jelenlétében éljetek, mint mennyei polgárok. Naponta hívd meg a mennyet a szívedbe, és hagyd, hogy az Ő szeretete a tetteid által átáradjon másokra is

Szenteltessék meg a Te Neved

„Úgy tündököljék a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó tetteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” (Mt 5:16)

Az Úr imája így kezdődik: (Máté 6:9)„Mi Atyánk ki vagy a mennyekben”. Isten nemcsak a világegyetem Istene, hanem szoros, bensőséges kapcsolatban áll velünk. Aztán azt mondja: „szenteltessék meg a Te neved”. A görög szó nem a hagios, aminek a jelentése „szent, odaszentelt, méltó” -, hanem a hagiazo, ami azt jelenti „megszentelni”. Hogyan tudjuk megszentelni vagy szentté tenni Istent, ha Ő maga szent?

 Pál azt mondja, hogy mi egy nyílt levél vagyunk, amelyet minden ember olvas (2Kor 3:2).A mi levelünk ti vagytok, beírva a mi szívünkbe, amelyet ismer és olvas minden ember; (1Korinthus 4:9)-ben ezt írja, hogy „látványosságára lettünk a világnak”. Mert úgy vélem, hogy az Isten minket, az apostolokat, utolsókul állított, mintegy halálra szántakul: mert látványossága lettünk a világnak, úgy angyaloknak, mint embereknek.

Az emberek nem Istent látják, hanem minket látnak. Mindennapi viselkedésünk dicsőítheti Istent és tisztelheti Őt, vagy meggyalázhatja az Ő nevét, félrevezetheti a gyülekezetet, és negatívan befolyásolhatja annak munkáját (Mt 5:13-16). Ti vagytok a földnek savai; ha pedig a só megízetlenül, mivel sózzák meg? nem jó azután semmire, hanem hogy kidobják és eltapossák az emberek. Ti vagytok a világ világossága. Nem rejtethetik el a hegyen épített város. Gyertyát sem azért gyújtanak, hogy a véka alá, hanem hogy a gyertyatartóba tegyék és fényljék mindazoknak, akik a házban vannak. Úgy fényljék a ti világosságtok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.

Dicsérettel lépj be Isten jelenlétébe, majd ismerd el Őt szerető Atyádnak. Ahelyett, hogy magadra és a szükségleteidre koncentrálnál, először Istenre, az Ő nevére és az Ő tiszteletére összpontosíts. „Isten azt szeretné, ha azokat a dolgokat keresnénk, amelyek az Ő nevét tisztelik. Semmiképpen se dicsőítsük magunkat; Istentől kegyelmet és lelki áldásokat kell kérnünk, hogy jellemünkben dicsőítsük az Ő nevét. Isten akkor dicsőül meg, az Ő neve akkor szentelődik meg, ha gyermekei életében Krisztus jelleme tükröződik vissza” (Kézirat 34, 1903, 15. bek.).

Imádkozzatok valahogy így: „Atyám, segíts, hogy ma mindenben, amit teszek, téged tiszteljelek. Segíts, hogy megfelelően képviseljelek téged és hordozzam nevedet, hogy amikor az emberek meglátnak, dicsérjenek téged. Engedd, hogy úgy viselkedjek, hogy az emberek minden cselekedetem és szavam által Jézus jellemét lássák.”

Imádságodban is csak olyan dolgokat kérj, amelyek Istent tisztelik és szolgálják. 1 János 5:14 azt mondja, hogy „ha kérünk valamit az ő akarata szerint, meghallgat minket.” 

 Jézus nevében kell imádkoznunk, de ez többet jelent annál, hogy az ima vége felé azt mondjuk, hogy „a Te nevedben”. A bibliai időkben a név a jellemet jelentette. Jézus nevében imádkozni azt jelenti, hogy az Ő akarata szerint imádkozunk, olyan dolgokat kérünk, amelyek Őt és az Ő jellemét képviselik. Jakab 4:3 azt mondja: „Kéritek, de nem kapjátok, mert rosszul kéritek.” „Krisztus nevében imádkozni azonban sokat jelent. Azt jelenti, hogy elfogadjuk magatartását, megmutatjuk lelkületét és végezzük munkáját.” (EGW: Jézus élete. 574. o.).

Jézus megígérte, hogy meghallgatja imáinkat, ha az Ő nevében, az Ő akaratának keretein belül és olyasmiért imádkozunk, ami Istent dicsőíti és tiszteli (Jn 14:13-14). És akármit kértek majd az én nevemben, megcselekszem azt, hogy dicsőíttessék az Atya a Fiúban. Ha valamit kértek az én nevemben, én megcselekszem azt.  (1Jn 5:14) És ez az a bizodalom, amelylyel ő hozzá vagyunk, hogy ha kérünk valamit az ő akarata szerint, meghallgat minket:

És amikor Isten válaszol, ügyelj arra, hogy dicsőítsd és tiszteld Őt. Nem szabad magunknak keresni a dicsőséget. Sátán megpróbálja magának elvenni Isten dicsőségét. Alázattal, hálával ismerd el és dicsőítsd Istent szavaid, tetteid és imáid által.

Amikor panaszkodunk, rossz üzenetet közvetítünk Istenünkről. Bizonyos értelemben azt mondjuk, hogy Isten nem jó, nem törődik, nem tartja be az ígéreteit. Mindenkor örüljetek (1Thessz 5:16) Mindenkor örüljetek. (Fil 4:4). Örüljetek az Úrban mindenkor; ismét mondom, örüljetek! Imádkozzatok, beszéljetek és viselkedjetek úgy, hogy Istent dicsőítsétek. Hogyan tudsz hitet ébreszteni másokban, amikor te is kételkedsz? Hogyan kérhetsz másokat arra, hogy dicsérjék Istent, amikor te panaszkodsz?

Szívből jövő imánk legyen: „Mennyei, szerető Atyám, segíts nekem ma úgy beszélni és viselkedni, hogy megfelelően képviseljelek Téged mások előtt. Csak olyan dolgokat adj nekem, amelyek Téged tisztelnek, és segíts, hogy úgy használjam azokat, hogy Téged szolgáljanak. Hadd dicsőítsem ma a Te nevedet”.

Kéréseinkre várva

 „Mostanáig semmit sem kértetek az Atyától az én nevemben; kérjetek, és megkapjátok, hogy a ti örömetek teljes legyen.” Jn 16:24 

Az ima a Menny elrendelt eszköze, hogy a bűn ellen sikeresen küzdjünk, és keresztényi jellemet fejlesszünk. Az isteni befolyás, amely az imánkra válaszként érezteti a hatását, véghezviszi a kérelmező lelkében mindazt, amiért Istenhez könyörög. Kérhetjük bűnünk bocsánatát, a Szentlélek erejét; kérhetünk Krisztushoz hasonló lelkületet, bölcsességet és erőt, hogy művét munkálhassuk; kérhetünk minden, általa megígért adományt, mert ígérete így szól: „Kérjetek, és megadatik néktek!”

Jézusban találunk segítséget, benne juthatunk győzelemre… Krisztus kegyelme arra vár, hogy fejezzük ki az iránta való igényünket. Krisztus kegyelmet és erőt ad szükségleteiteknek megfelelően, ha kéritek tőle… Krisztus vallása megkötöz és elfojt minden megszenteletlen vágyat, serkenti a tetterőt, önfegyelmet és szorgalmat. A hétköznapi élet dolgai terén is takarékosságra, tapintatra és önmegtagadásra nevel, és arra, hogy még a szegénységet is panaszhang nélkül viseljük el. Krisztusnak az emberi szívet uraló Lelke megmutatkozik a jellemben, és nemes vonásokat és képességeket fejleszt. „Elég néked az én kegyelmem” (2Kor 12:9) – mondja Krisztus.

Minden erőnket feszítsük meg, hogy fenntartsuk a közösséget Jézussal… Imádkozzunk családi körben; de mindenekfelett ne hanyagoljuk el a titkos imát, mert ez lelkünk lehelete, élete. Lehetetlen, hogy lelkünk fejlődjék, ha az imát mellőzzük. A családi légkörben és nyilvánosan mondott ima nem elegendő. Csendben és egyedüllétben öntsd ki a szívedet; imád csak annak füléhez jusson, aki meghallgatja. Egyetlen kíváncsi fül se hallja meg kéréseidet. A csendes magányban mentes a lélek az összes külső befolyástól és izgalomtól… Egyszerű, gyermeki hittel közösséget ápol a lélek Istennel, miáltal isteni fénysugarakat fogad magába, amelyek erőt és kitartást biztosítanak a Sátán elleni küzdelemben…

Imádkozzatok kamráitokban; mindennapi munkátok és hivatásotok gyakorlása közben is gyakran emeljétek fel szíveteket Istenhez. Így járt Énókh is Istennel. A jó illatú áldozathoz hasonlóan száll fel az ilyen ima a kegyelem trónjához. Akinek szíve Istenben nyugszik, azt Sátán soha le nem győzheti. (EGW: Isten csodálatos kegyelme)

Igényeljük Isten ígéreteit!

 

Mivégből imádkozunk is mindenkor ti érettetek, hogy a mi Istenünk méltóknak tartson titeket az elhívásra, és töltsön be titeket a jóban való teljes gyönyörűséggel, és a hitnek hathatós munkálásával. (Thess. 1-11)

Amikor imádkozunk, nagyon könnyű szükségleteinkre, nehézségeinkre vagy kihívásainkra összpontosítani, nyafogni és sajnáltatni magunkat a helyzet miatt. De az imának nem ez a célja! Az ima arra való, hogy erősítse a hitünket. Ez segít abban, hogy ne magatokra figyeljetek és saját gyengeségetekre, hanem tekinteteteket Jézusra irányítsátok. Őt szemlélve, hozzá hasonlóvá válhatunk.

 „Isten Igéjében minden ígéret számunkra íratott le. Imáinkban ismételjük el a Mindenható szövetséges igéit, és hittel igényeljük ígéreteit! Az Ő szava a biztosíték arra, hogy megkaphatunk minden lelki áldást. Kérjünk kitartóan, és sokkal többet kapunk annál, mint amennyit kérnénk vagy elgondolnánk” (Ellen G. White: In Heavenly Places [Mennyei helyeken], 71. o.).

 Hogyan igényelhetjük ígéreteit? 

Például, amikor békességért imádkozunk, igényeljük Jn 14:27 ígéretét, és mondjuk el Istennek: „Uram, Te azt ígéreted nekünk a Bibliában: »Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, amint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!« Add nekem, kérlek ezt a békességet!” Köszönd meg Istennek, hogy Ő békességet ad, még akkor is, ha nem érzed ott és akkor. 

Böjt 

 Tanácsoljuk, hogy tarts egy dánieli böjtöt ez alatt a tíz nap alatt. Imával és böjttel kezdeni az évet, nagyszerű módja annak, hogy Istennek szenteljük életünket az elkövetkező évre. Ellen White ezt mondja nekünk: „Most és a jövőben, az idők végezetéig Isten népe legyen sokkal igyekvőbb, sokkal éberebb, nem saját bölcsességükben bízva, hanem Vezetőjük bölcsességében. Különítsenek el időt a böjtre és imára. Az ételtől való teljes tartózkodást nem biztos, hogy elvárhatjuk, de fogyasszanak egyszerű ételeket, és azokból is keveset” (Counsels on Diet and Foods, 188–189. o.).

 Dánielről tudjuk, hogy gyümölcsöt és zöldségfélét fogyasztott 10 napig. Hasonlóképpen javasoljuk, hogy éljünk egy nagyon egyszerű étrenden ez alatt a tíz nap alatt. Ha szeretnénk tisztább elmét, hogy így jobban halljuk Isten hangját, s ha közelebb szeretnénk húzódni hozzá, akkor vigyázzunk, hogy táplálkozásunk ne gátoljon ebben!

 A böjt nem csupán az ételtől való tartózkodás. Arra is bátorítunk, hogy a böjtöd terjedjen ki a tévénézésre, filmekre, számítógépes játékokra, még a Fecebookra és a YouTube-ra is. Néha olyan dolgok, amelyek nem rosszak önmagukban, mint a Facebook és a YouTube, sok időt el tudnak rabolni tőlünk. Minden lehetséges dolgot tegyél félre, hogy több időt tölthess Istennel! A böjt nem egy eszköz arra, hogy minél gyorsabban csodát kényszerítsünk ki Istentől. A böjt megalázkodás annak érdekében, hogy Isten munkálkodni tudjon bennünk és általunk.

 A Szentlélek

 Mindig kérjétek a Szentlelket, hogy Ő mutassa meg, hogyan és mit kell kérni egy személy életében, vagy konkrét helyzetében! A Biblia emlékeztet minket arra, hogy mi magunktól nem tudjuk, miért kell imádkoznunk, de a Szentlélek az, aki közbenjár értünk. „Imáinkat ne csak Krisztus nevében mondjuk el, hanem a Szentlélek sugallata szerint is. Ez a magyarázata annak, hogy a »Lélek esedezik miérettünk kimondhatatlan fohászkodásokkal« (Róm 8:26). Az ilyen imára Isten örömmel felel. Amikor buzgósággal és mélységes áhítattal Krisztus nevében imát rebegünk, ez az áhítat, amelyet Isten ébresztett, biztosítja a választ imánkra, – »véghetetlen bőséggel… feljebb, hogynem mint kérjük vagy elgondoljuk« (Ef 3:20)” (Krisztus példázatai.). 

 Hit

 A Prófétaság Lelke azt mondja, hogy „az ima és a hit megvalósítja azt, amire a földön semmilyen hatalom nem képes” (A nagy Orvos lábnyomán. Budapest, 2001, Advent Kiadó. 368. o.). Ellen White ezt is mondja: „Kérhetjük bármelyik ajándékot, amit Ő megígért. Aztán hinnünk kell, hogy megkapjuk, és meg kell köszönnünk Istennek, amit kaptunk” (Nevelés).

 Tehát tegyük szokásunkká, hogy előre hálát adunk Istennek hit által azért, amit tenni fog értünk, és ahogyan válaszolni fog imáinkra. Imádkozzunk másokért! Arra bátorítunk, hogy imádkozz folyamatosan azokért az emberekért, akiket Isten a szívedre helyezett! Lehetnek ők rokonok, barátok, munkatársak, szomszédok vagy ismerősök. Szánj rá időt, és kérdezd meg Istentől, kik legyenek azok, akikért imádkozol! Kérd azt is, hogy Isten adjon szívedbe égő szeretetet ezen személyek iránt! Írd le a nevüket egy papírra, és tartsd jól látható helyen, mint például a Bibliádban. Csodálattal fog téged eltölteni, ahogyan Isten munkálkodik imáid által.

A csüggedéstöl a reménységig

 

Valószínűleg mindannyian voltunk már olyan helyzetben, amikor úgy éreztük, mintha Isten nagyon távol lenne tőlünk. Ugyan ki ne gondolt volna valamikor ilyesmit: Hogyan történhetett ez?

A zsoltárírók emberek voltak, mint mi, és bizonyára velük is megesett hasonló. Időnként valóban a saját bűneink miatt kerülünk bajba, máskor azonban annyira igazságtalannak tűnik a helyzet. Úgy érezzük, hogy nem azt érdemeljük, ami velünk történik. Ki ne tapasztalta volna már ezt?

Zsoltár:1-6. A karmesternek: Dávid zsoltára. (2) Meddig tart ez, Uram? Végképp megfeledkeztél rólam? Meddig rejted el orcádat előlem? (3) Meddig kell magamban tanakodnom, és bánkódnom szívemben naponként? Meddig kerekedhetik fölém ellenségem? (4) Tekints rám, hallgass meg, Uram, Istenem! Tartsd meg szemem ragyogását, ne jöjjön rám halálos álom! (5) Ne mondhassa ellenségem: Végeztem vele! Ne ujjonghassanak ellenfeleim, hogy ingadozom! (16) Mert én hűségedben bízom, szívből ujjongok, hogy megsegítesz. Éneklek az Úrnak, mert jót tett velem. /RÚF/ 

„Uram, meddig felejtkezel el rólam végképpen? Meddig rejted el orcádat tőlem?” (Zsolt 13:2) Mégis ki ne értené meg ezeket az érzéseket, ha mégoly helytelenek is? (Elfeledkezik e valaha Isten bármelyikünkről?)  

 Nem hozza meg a kívánt eredményt, ha egyszerűen csak elismételjük a Zsoltárok szavait anélkül, hogy komolyan megértenénk azok jelentését. A Zsoltárokkal imádkozva kérnünk kell a Szentlelket, hogy segítsen a zsoltár által javasolt módon cselekedni. A Zsoltárok Isten Igéjének részét képezik, átformálják a hívők jellemét és tetteit, nem pusztán információt közvetítenek. Isten kegyelméből az ígéretei láthatóvá váltak a hívők életében. Vagyis engedjük, hogy az Ige Isten akarata szerint formáljon át bennünket és egyesítsen Krisztussal, aki tökéletesen bemutatta Isten akaratát! Isten Fiaként Ő maga is imádkozott a Zsoltárokkal.  

Mikor teljesen Istennek adod át magad, mikor összetörve zuhantál Jézusra, olyan győzelem lesz a jutalmad, melynek még sosem tapasztaltad meg az örömét. Amikor tisztánlátással vizsgálod fölül a múltat, fölismered, hogy épp amikor egész életed bizonytalanság és teher volt, Jézus akkor volt hozzád közel, akkor törekedett a világosságra vezetni téged. Mennyei Atyád melletted állt, és kimondhatatlan szeretettel hajolt föléd. Javadra vitt téged a gyötrelembe, amint az aranyfinomító egyre tisztogatja a becses ércet. Mikor azt képzelted, hogy elhagyatott vagy, akkor is közel állt hozzád, hogy vigasztaljon és támogasson. Ritkán látjuk úgy Jézust, amint van, és sosem fogadjuk olyan készségesen a segítségét, mint amilyen készségesen Ő akar segíteni rajtunk. – Bizonyságtételek, 4. köt., 220./old.

Sátán a füledbe súghatja: „Te sokkal bűnösebb vagy, semhogy Krisztus megmenthetne!” Bár elismered, hogy bűnös és méltatlan vagy, mégis nekiszegezheted a kísértőnek: „Krisztus engesztelő áldozatának érdeme által Ő az én Üdvözítőm. Nem saját érdemeimben bízom, hanem a Megváltó drága vérében, amely megtisztít engem. Most is rajta csüng a gyenge lelkem.” A keresztény élete az állandó, élő hit élete legyen. A megingathatatlanul erős hit hoz békét és biztonságot. – Üzenet az ifjúságnak, 111-112./old. 

A kétségbeesés zsoltára

 Zsoltárokkal imádkozva a hívő nemcsak szabadon fejezheti ki az imáját, hanem Isten mércéje szerint vizsgálhatja meg a tapasztalatát, amit az Úr jelenlétéből fakadó reménység és megerősítés elviselhetővé is tesz.

 (Zsoltár 22:1-32.) A karmesternek: „A hajnali szarvas” kezdetű ének dallamára. Dávid zsoltára. (2.) Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem? Távol van tőlem a segítség, pedig jajgatva kiáltok! (3) Istenem! Hívlak nappal, de nem válaszolsz, éjszaka is, de nem tudok elcsendesedni. (4) Pedig te szent vagy, trónodon ülsz, rólad szólnak Izráel dicséretei. (5) Benned bíztak őseink, bíztak, és megmentetted őket. (6) Hozzád kiáltottak segítségért, és megmenekültek, benned bíztak, és nem szégyenültek meg. (7) De én féreg vagyok, nem ember, gyaláznak az emberek, és megvet a nép. (8) Gúnyolódnak rajtam mind, akik látnak, ajkukat biggyesztik, fejüket csóválják: (9) Az Úrra bízta magát, mentse hát meg őt, szabadítsa meg, hiszen kedvelte! (10) Te hoztál ki engem anyám méhéből, biztonságba helyeztél anyám emlőin. (11) Már anyám ölében is rád voltam utalva, anyám méhében is te voltál Istenem. (12) Ne légy tőlem távol, mert közel van a baj, és nincs, aki segítsen! (13) Hatalmas bikák vettek körül, bekerítettek a básáni bivalyok. (14) Föltátották rám szájukat, mint a marcangoló, ordító oroszlán. (15) Szétfolytam, mint a víz, kificamodtak a csontjaim. Szívem, mint a viasz, megolvadt bensőmben. (16) Torkom kiszáradt, mint a cserép, nyelvem az ínyemhez tapadt, a halál porába fektettél. (17) Mert kutyák vettek körül engem, gonoszok bandája kerített be, átlyukasztották kezemet, lábamat. (18) Megszámlálhatnám minden csontomat, ők pedig csak bámulnak, néznek rám. (19) Megosztoznak ruháimon, köntösömre sorsot vetnek. (20) Ó, Uram, ne légy távol, erősségem, siess segítségemre! (21) Ments meg engem a fegyvertől, életemet a kutyák hatalmából! (22) Szabadíts meg az oroszlán szájából és a bivalyok szarvai közül engem, nyomorultat! (23) Hirdetem nevedet testvéreimnek, dicsérlek a gyülekezetben. (24) Kik az Urat félitek, dicsérjétek őt, Jákób utódai, mind dicsőítsétek őt! Rettegjetek tőle, Izráel utódai, mind! (25) Mert nem veti meg és nem utálja az elesettek nyomorúságát, nem rejti el orcáját előlük, segélykiáltásukat meghallgatja. (26) Rólad szól dicsére- 7 tem a nagy gyülekezetben, teljesítem fogadalmaimat az istenfélők előtt. (27) Esznek az alázatosak, és jóllaknak, dicsérik az Urat, akik őt keresik. Szívetek legyen vidám mindenkor! (28) A föld legvégéig mindenkinek eszébe jut az Úr, és megtérnek hozzá, őelőtte borul le a népek minden nemzetsége. (29) Mert az Úré a királyi hatalom, ő uralkodik a népeken. (30) Csak előtte borulnak le a földi hatalmasságok, térdet hajt előtte minden halandó, aki nem tudja életét megtartani. (31) Az utódok szolgálják őt, beszélnek az Úrról a jövő nemzedéknek. (32) Jönnek, és a születendő népnek hirdetik majd, hogy igaz, amit ő tesz. /RÚF/  

A Zsoltárokat imádságként elmondva a hívő új lelki magasságokba emelkedik, kifejezheti érzéseit, gondolatait, de nem marad ott, ahol éppen van. Isten előtt hagyhatja fájdalmának, csalódottságának, haragjának és kétségbeesésének terheit, bízva benne, bármilyen körülmények között is legyen.

Tápláljuk és ápoljuk a próféták és apostolok hitét – a hitet, amely megragadja Isten ígéreteit, és várja, hogy szabadulást hozzon, akkor és ahogyan jónak látja. A biztos prófétai beszéd végső beteljesülése a mi Urunk és megváltó Jézus Krisztusunk dicsőséges adventje lesz, amikor eljön, mint királyok Királya és uraknak Ura. A várakozási idő talán hosszúnak tűnik, és az embert lesújtják a csüggesztő körülmények. De bizakodóan mondjuk a prófétával együtt, aki a példátlan hitehagyás idején bátorította Júdát: „Az Úr azonban ott van szent templomában: csendesedjék el előtte az egész föld!” (Hab 2:20) Tartsuk mindig emlékezetünkben ezt a vigasztaló kinyilatkoztatást: „Mert ez a kijelentés meghatározott időre vonatkozik, hamarosan célhoz ér, és nem csal meg: ha késik is, várd türelemmel, mert biztosan bekövetkezik, nem marad el... Az igaz ember a hite által él.” (Hab 2:3-4) – (Próféták és királyok, 387./old.)

Bizalom a nehéz időben

 Minden keresztény tapasztalt már csüggesztő körülményeket, tudja, mi a szenvedés, amikor azt kérdezi, mit tesz az Úr, vagy miért engedi meg ezt vagy azt az életében. Hasonlókat éltek át a zsoltárírók is, és isteni ihletés hatására lejegyezték a tapasztalataikat.

(Zsoltár 44:1-27.) A karmesternek: Kórah fiainak tanítókölteménye. (2) Isten, saját fülünkkel hallottuk, elbeszélték nekünk apáink, mit vittél véghez napjaikban, a régi időkben. (3) Kezeddel népeket űztél el, őket pedig a helyükre plántáltad. Nemzeteket zúztál össze, őket pedig a helyükre küldted. (4) Mert nem a maguk fegyverével vették birtokba az országot, és nem a saját karjuk segítette meg őket, hanem a te jobbod és a te karod, a te orcád világossága, mert kedvelted őket. (5) Te vagy királyom, ó, Isten! Parancsodra megszabadul Jákób. (6) Általad verjük le ellenségeinket, neved segítségével tiporjuk el támadóinkat. (7) Mert én nem az íjamban bízom, nem a fegyverem segít meg engem. (8) Te segítesz meg ellenségeinkkel szemben, gyűlölőinket te szégyeníted meg. (9) Istent dicsérjük mindennap, neved magasztaljuk örökké. (Szela.)

 (10) Mégis elvetettél, megszégyenítettél minket, nem vonultál ki seregeinkkel. (11) Megfutamítottál az ellenség előtt, gyűlölőink kifosztottak bennünket. (12) Odadobtál minket, mint vágójuhokat, és szétszórtál a népek közé. (13) Potom áron adtad el népedet, nem szabtál magas vételárat érte. (14) Gyalázatossá tettél szomszédaink előtt, gúnyol és csúfol környezetünk. (15) Szóbeszéd tárgyává tettél a népek között, fejüket csóválják miattunk a nemzetek. (16) Mindennap szidalmaznak engem, szégyen borítja arcomat (17) a gyalázók és a káromlók szava miatt, az ellenség és a bosszúálló miatt. (18) Bár mindez ránk szakadt, nem feledtünk el téged, nem szegtük meg szövetségedet. (19) Szívünk nem szakadt el tőled, lépteink sem tértek le ösvényedről. (20) Pedig a sakálok tanyájára űztél minket, és a halál árnyékát borítottad ránk. (21) Ha elfeledtük volna Istenünk nevét, és idegen istenhez emeltük volna fel kezünket, (22) nem vette volna-e észre Isten? Hiszen ő ismeri a szívnek titkait. (23) Miattad gyilkolnak minket naponta, vágójuhoknak tekintenek. (24) Serkenj fel! Miért alszol, Uram? Ébredj föl, ne taszíts el végképp! (25) Miért rejted el orcádat, miért felejted el nyomorúságunkat és ínségünket? (26) Lelkünk a porba hanyatlott, testünk a földhöz tapadt. (27) Siess segítségünkre! Válts meg minket irgalmadból! /RÚF/  

Zsoltárválasztás általában kizárólag a közösségi imáinkban kifejezett hangulatokat és szavakat tükrözi. Ez a szűkítés lehet annak a jele, hogy talán nem vagyunk képesek szembenézni az élet sötét valóságaival, esetleg kényelmetlenül érintenek. Talán néha úgy érezzük: Isten nem bánik velünk igazságosan, amikor szenvedés sújt le ránk, viszont nem tartjuk helyesnek, hogy hangot adjunk az efféle gondolatoknak az istentiszteleteken, sőt még egyéni imánkban sem. Vonakodásunk oda vezethet, hogy nem értjük meg az istentisztelet lényegét. Gyakran benne maradunk a saját érzelmeink általi megkötözöttségben, ha nem mondjuk el Istennek őszintén, nyíltan az érzéseinket és a nézeteinket imában. Így elzárkózunk a bizalomtól, amikor Istenhez fordulunk. Zsoltárokkal imádkozva biztosak lehetünk abban, hogy nem kell cenzúráznunk a saját szavainkat és az érzéseinket sem kell letagadnunk, amikor imádkozunk és istentiszteletet tartunk. A 44. zsoltár példának okáért segíthet a hívőknek szabadon és megfelelő módon kifejezni, hogy mit tapasztalnak, amikor ártatlanul szenvednek. A Zsoltárok imaként való elmondása segít az embernek tapasztalni a szólás szabadságát. Olyan szavakat ad az Ige, amelyek talán eszünkbe sem jutnának, vagy ki sem mernénk mondani azokat. „Nem pártolt el tőled a mi szívünk, sem lépésünk nem tért le a te ösvényedről: Noha kiűztél minket a sakálok helyére, és reánk borítottad a halál árnyékát” (Zsolt 44:19-20). Azonban figyeljük meg, hogyan kezdődik a 44. zsoltár! Az író arról beszél, milyen nagy dolgokat tett népéért Isten a múltban, tehát kifejezi: Istenben bízik, „nem az íjamban” (Zsolt 44:7, ÚRK). Ennek ellenére is érte baj a népet. A panaszok és sirámok listája hosszú, fájdalmas. Azonban mindeközben a zsoltáros Istenhez kiált szabadításért: „ments meg minket a te kegyelmedért” (Zsolt 44:27)! Vagyis a nehézségek között is tisztában van Isten létével és szeretetével.

"Az Úr angyala tábort jár az őt félők körül, és kiszabadítja őket.” (Zsolt 34:8) Isten megbízza angyalait, hogy megvédjék választottait a veszedelemtől, „a dögvésztől, amely a homályban jár”, és „a döghaláltól, amely délben pusztít” (Zsolt 91:6). Számtalanszor beszéltek angyalok emberekkel, miként barát beszél a barátjával, és sokakat biztonságba helyeztek. Gyakran felemelte az angyalok bátorító szava a hűségeseket a csüggedésből, és magasabb rendű dolgokra irányította gondolataikat. Így vált lehetővé, hogy a hívők hitben láthatták a győzelmi koronát, a pálmaágakat, a fehér ruhákat és a győzők jutalmát: Isten ajándékát.

Az angyalok feladata: közeledni a szenvedőkhöz, megpróbáltakhoz és megkísértettekhez. Fáradhatatlanul munkálkodnak minden lélekért, akiért Krisztus meghalt. – (Az apostolok története, 153./old.)

Pál apostol ékesen tesz bizonyságot arról, hogy Isten milyen túláradóan gondoskodik minden megkísértett lélekről. Isten így bátorította: „Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz.” A menny megpróbált szolgája hálával és bizalommal mondta erre: „Legszívesebben tehát az erőtlenségeimmel dicsekszem, hogy Krisztus ereje lakozzék bennem. Ezért a Krisztusért örömöm telik erőtlenségekben, bántalmazásokban, nyomorúságokban, üldöztetésekben és szorongattatásokban; mert amikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős.” (2Kor 12:9-10) – (Próféták és királyok, 386-387./old.)

Taníts minket imádkozni!

 „Egyszer, amikor egy helyen imádkozott, miután befejezte, azt mondta neki egyik tanítványa: Uram, taníts minket imádkozni, mint ahogy János is tanította a tanítványait!” (Lk 11:1, ÚRK) 

 Bizonyos keresztények között elterjedt nézet, miszerint csak a spontán, nem előre betanult imádság az igazi. Jézus tanítványai különleges áldásban részesültek, amikor kérték Jézust, hogy tanítsa őket imádkozni. Isten a Biblia közepébe helyezte A zsoltárok könyvét, egy imakönyvet, nemcsak azért, hogy bemutassa, miként imádkozott ókori népe, hanem ezzel bennünket is imádkozni tanít.

 A Zsoltárok kezdettől fogva formálták Isten népének – és így Jézusnak is – az imádságait. (1Krón 16:7, 9. Azon a napon bízta meg először Dávid Ászáfot és annak rokonságát, hogy magasztalják az Urat. (9) Énekeljetek, zengjetek zsoltárt neki, emlegessétek minden csodáját! /RÚF/ Neh 12:8. A léviták pedig ezek voltak: Jésúa, Binnúj és Kadmíél, Sérébjá, Jehúdá és Mattanjá, aki hozzátartozóival együtt a magasztaló éneklés vezetője volt. /RÚF/ Mt 27:46. Három óra tájban Jézus hangosan felkiáltott: Éli, éli, lámá sabaktáni, azaz: Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem? /RÚF/ Ef 5:19. mondjatok egymásnak zsoltárokat, dicséreteket és lelki énekeket, énekeljetek és mondjatok dicséretet szívetekben az Úrnak, /RÚF/]

 Isten népe az életútján haladt előre és fejlődött vele való kapcsolatában. Észben kell tartanunk, hogy ezek imádságok, és ilyen szempontból felbecsülhetetlen értéket képeznek, nemcsak a teológiai látás szempontjából, hanem azért is, mert gazdagítják és formálják egyéni, valamint közösségi imaéletünket.

 A Zsoltárokat imádkozva sok hívő rendszeres és gazdagító imaéletet alakított ki, tartott fenn.

 A mindennapi ima oly szükséges a kegyelemben való növekedéshez, a lelki élethez, mint a táplálék a testi egészség fenntartásához. Emelkedjünk fel gyakran imában Istenhez. Ha gondolataink elterelődnének, uralnunk kell azokat; a kitartó törekvés végül eredményre vezet, és később élvezetünkké válik az imádság. Krisztustól távol egy pillanatig sem érezhetjük magunkat biztonságban. Jelenlétét minden egyes lépésünknél biztosíthatjuk, de csak úgy, ha az általa kitűzött feltételeknek eleget teszünk. Legyen a hit a legfőbb dolog az életünkben. Minden egyéb ügy ennek legyen alárendelve. Minden testi, lelki és szellemi erőnket a keresztény küzdelembe kell beállítanunk. Ha erőt és kegyelmet kérve Krisztusra tekintünk, akkor olyan bizonyos lesz a győzelmünk, mint amilyen biztos, hogy Jézus meghalt értünk. – Megszentelt élet, 93./old.

 Krisztus azért jött el a világra, hogy megmentse, és a végtelen Istenhez vezesse a bukott embert. Jézus követői legyenek a világosság közvetítői. Istennel fenntartott közösségben adják tovább a mennytől kapott áldásokat a sötétségben és tévedések közt veszteglőknek. Énókot nem szennyezte be korának bűnözöne, miért szennyeződnénk hát be ma? Nekünk is, akárcsak Mesterünknek, szánnunk kell a szenvedő emberiséget, bőkezűen figyelembe kell vennünk a szerencsétlenek, ínséget szenvedők, kétségbeesettek érzéseit és szükségleteit. Akik valóban keresztények, azok igyekeznek jót tenni másokkal, s egyúttal úgy irányítják a beszédüket és a viselkedésüket, hogy fenn tudják tartani megszentelt békességüket. Isten elvárja tőlünk, hogy váljunk Üdvözítőnkhöz hasonló emberekké, viseljük magunkon a képmását, és kövessük életpéldáját. Az önzés és a világ szeretete nem a keresztény fa gyümölcse. Senki sem élhet kizárólag önmagának, mert azzal lemond Isten támogatásáról. – Bizonyságtételek, 5. köt., 113./old.

 A kísértések, melyeknek napjában ki vagyunk téve, szükségessé teszik az imát. Hogy Isten ereje – hit által – megtartson minket, óhajaink folyton-folyvást emelkedjenek fel csöndes fohászban segítségért, világosságért, erőért és tudásért… Kétféle életet kell élnünk: a gondolkodás és a cselekvés életét, a csöndes fohászkodás és a becsületes munka életét… A léleknek, mely napi komoly imával Istenhez folyamodik erőért, támaszért, képességért, nemes céljai lesznek, világosan fölfogja az igazságot és kötelességét (magasak lesznek a céljai), s folyvást éhezni és szomjazni fogja az igaz, szent életet. Az Istennel való kapcsolat fenntartásával képesek leszünk rá, hogy másokkal érintkezve szívünkben honoló fényt, békét, nyugalmat árasszunk rájuk, s a tántoríthatatlan hűség példáját állítsuk eléjük a végzett munkánkkal. – Bizonyságtételek, 4. köt., 459./old.

Erőteljes imaígéretek

 

Mert valahány ígérete van Istennek, azokra őbenne van az igen, és ezért általa van az ámen is, az Isten dicsőségére általunk.” (2Kor 1:20). 

 „Ragadják meg ígéreteit, mint az élet fájának leveleit: »Aki hozzám jő, semmiképpen ki nem vetem« (Jn 6:37). Amikor hozzá fordulsz, hidd el, hogy Ő elfogad, mert megígérte. Míg ezt teszed, nem pusztulhatsz el, soha” (A nagy Orvos lábnyomán.EGW).

„… nincs semmitek, mert nem kéritek.” (Jak 4:2)„Eddig nem kértetek semmit az én nevemben: kérjetek és megkapjátok, hogy örömötök teljes legyen.” (Jn 16:24, a kiemelés tőlünk származik). 

Isten tervét képezi az is, hogy a hittel elmondott imánkra válaszként megadja azt, amit kérés nélkül nem árasztott volna reánk.” (A nagy küzdelem.EGW)

Ha megmaradtok énbennem, és beszédeim megmaradnak tibennetek, akkor bármit akartok, kérjétek, és megadatik nektek.” (Jn15:7) 

„Ha vágyunk arra, hogy megismerjük akaratát, ígérete nekünk is szól.” (Jézus élete. EGW.) 

Az embereknek lehetetlen, de az Istennek nem, mert az Istennek minden lehetséges.” (Mk 10:27)

„Természeti lehetetlenségek nem akadályozhatják a Megváltó munkáját.” (Jézus élete. EGW) 

„Valljátok meg azért egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok. Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének” (Jak 5:16)

„Sátánnak jobban kell rettegnie, ha akár a legszerényebb lélek a mennyhez folyamodik, mint kormányok rendeleteitől vagy királyok törvényeitől.” (In Heavenly Places [Mennyei helyeken], 82. o.).

 Boldogok, akik nem látnak és hisznek.” (Jn 20:29)

„Attól nem kell félnünk, hogy az Úr figyelmen kívül hagyja népe imáját. Az a veszély azonban fennáll, hogy a kísértésekben és próbákban elcsüggedve felhagyunk az imádkozással.” (Krisztus példázatai. EGW.) 

„Mert az Úr szemei áttekintik az egész földet, és ő megmutatja erejét azoknak, akik tiszta szívvel az övéi.” (2Krón 16:9)

„Trónja becsülete múlik szava beváltásán” (Krisztus példázatai.EGW)

„Az ő isteni ereje megajándékozott minket mindazzal, ami az életre és a kegyességre való, azáltal, hogy megismertük őt, aki saját dicsőségével és erejével hívott el minket. Ezek által kaptuk meg azokat az ígéreteket, amelyek nekünk drágák, sőt a legnagyobbak: hogy általuk isteni természet részeseivé legyetek és megmeneküljetek attól a pusztulástól, amelyet a kívánság okoz a világban.” (2Pt 1:3-4) 

„De megalázza magát népem, amelyet az én nevemről neveznek, ha imádkoznak, keresik az én orcámat, és megtérnek gonosz utaikról, én is meghallgatom a mennyből, megbocsátom vétküket, és meggyógyítom országukat.” (2Krón 7:14) 

„Amíg az egyház megelégszik a kis dolgokkal, addig alkalmatlan Isten nagy dolgainak befogadására.” (Home Missionary, 1893. november 1.)

 „Kérjetek esőt az Úrtól a tavaszi eső idején! Az Úr alkot viharfelhőket, ő ad záporesőt és mezei növényeket mindenkinek.” (Zak 10:1)

„A Szentléleknek az egyházra való kitöltésére eljövendő eseményként tekintünk, de az egyház kiváltsága, hogy már most rendelkezzen vele. Keresd, imádkozz érte, higgy benne! Szükségünk van Reá és a menny várja, hogy adhassa!” (The Review and Herald, 1895. március 19.).

 És mindazt, amit imádságban hittel kértek, megkapjátok.” (Mt 21:22)

„Az ima és a hit megvalósítja azt, amire a földön semmilyen hatalom nem képes.” (A nagy Orvos lábnyomán EGW)

Imára hívás

 

A Föld történetének utolsó pillanatait éljük. Jézus visszatérése küszöbön áll, és nekünk készen kell állnunk. A halogatás a felkészülésben nem lehet opció. Ha igazán szereted Jézust, és vágysz a visszatérésére, akkor most van itt az ideje a felkészülésnek. Ahogy Zsid 3:15 sürget: „Ma, ha az ő hangját halljátok, ne keményítsétek meg a szíveteket.” 

Gyakran beszélgetünk a második eljövetelről és az újjászületés, Jézus szeretetének és az evangélium terjesztésének fontosságáról. Azonban könnyen elvonja figyelmünket a mindennapi élet és más prioritások. Sátán stratégiája az, hogy annyira lefoglaljon bennünket, hogy szem elől tévesszük ezeket a jelentőségteljes időket, és elmulasszuk a felkészülést. Ez egy kritikus időszak, és nem engedhetjük meg magunknak, hogy más prioritásaink legyenek. Most, van itt leginkább az ideje, hogy felkészüljünk!

 Emlékezzünk vissza Jézus útjára, amikor a tanítványaival haladt Jeruzsálem felé. Előre figyelmeztette őket közelgő halálára, és ezt az üzenetet már három éve megosztotta velük. Annak ellenére, hogy hallották Őt, a tanítványok nem értették meg, mivel a kényelem, a hatalom és a római uralom alóli felszabadulás gondolataival voltak elfoglalva. Nem értették meg Jézus valódi üzenetét. 

Hasonlóképpen lehetséges az, hogy hiába járunk gyülekezetbe és olvassuk a Bibliát, mégsem értjük meg igazán Isten üzenetét? A tanítványokhoz hasonlóan mi is csak azt halljuk, amit hallani akarunk? Jézus üzenete világos: „Nagyon hamar eljövök.” Mégis gyakran imádkozunk világi gondokért, figyelmen kívül hagyva az Ő üzenetének sürgető voltát. 

Jézus hangsúlyozza, hogy most nem a világi dolgok előnybe helyezésének, hanem a végső válságra való felkészülésnek az ideje van. Az utolsó események idején élünk; tanúi vagyunk a próféciák beteljesedésének. Mégis, a figyelmünk gyakran másra irányul. 

Az Olajfák hegyén a tanítványok Jeruzsálem pompáját csodálták, mit sem sejtve Jézusnak a templom pusztulásáról szóló próféciájáról. Ez elképzelhetetlen volt számukra; a templom lerombolása a nemzetük és a világ végét jelentette számukra. Jézust ezekről az eseményekről és a világ végének jeleiről kérdezték (Mt 24:3). 

 Jézus nem a fizikai jelekkel, például földrengésekkel vagy háborúkkal kezdte. Az éberségre való figyelmeztetéssel kezdte, és azzal a sürgető kéréssel fejezte be, hogy figyeljünk és imádkozzunk. A végidőt úgy írta le, mint szaporodó válságokat, amelyek a szülési fájdalmakhoz hasonlítanak, és amelyek elborítják az emberek szívét és elméjét. 

Hamis messiásokat, hamis prófétákat és hamis tanokat jövendölt meg, egy olyan válságot, amelyhez foghatót a Föld történelmében még senki nem látott. A vég azonban csak azt követően jön el, hogy az evangélium minden nemzethez eljutott. Ezután arra buzdította őket, hogy álljanak készen.

 Tehát, hogyan készüljünk? 

Óvakodnunk kell a hamis tanításoktól, mivel még a legelkötelezettebbeket is be lehet csapni. A Sátán még a kiválasztottakat is megpróbálja megtéveszteni. Kik azok? Téged, engem, azokat, akik olvassák a Bibliájukat, azokat, akik minden szombaton a gyülekezet padjaiban ülnek, azokat, akik a szerda esti bibliaórán éneklik a dicsőítő énekeket. Mit kellene tehát tennünk? Jézus azt mondja: „Legyetek óvatosak, figyeljetek és imádkozzatok.” 

Az ellenállóképesség titka az ima és Isten Igéje. Amikor Jézus szembeszállt Sátán kísértéseivel, a Szentírással válaszolt. A hazugságokkal szembeni védelmünk a Bibliában rejlik. 

Jézus azt tanácsolja, hogy maradjunk éberek, imádkozzunk, kerüljük a zavaró tényezőket, és merüljünk el Isten Igéjében. Ezt a felkészülést öt példázaton keresztül magyarázta (Mt 24:32-25:46), amelyek mindegyike az éberséget, az imádságot, a Szentírásra való támaszkodást és az Isten által adott küldetésünk teljesítését hangsúlyozza. 

Ezért hallgassunk Jézus hívására: imádkozzunk, legyünk éberek, álljunk szilárdan Isten Igéje mellett, és szolgáljunk aktívan, használjuk az általa ránk ruházott tehetségeket. (Írta: Pavel Goia)