Miként beszéljünk Jézusról

Isten minden hívőtől azt kéri, hogy legyünk a segítői az evangélium terjesztésében. Ezért megígérte,

  „olyan nyelvet [ad] nekem, hogy beszédemmel erősíteni tudjam a megfáradtat”.(Ézs 50:4), /ÚRK/

 Ugyanakkor az is a feladatunk, hogy mindig álljunk készen megvédeni a bennünk lévő hitet és reménységet (apológia).  

(1Pt 3:8-15). Végül pedig legyetek mindnyájan egyetértők, együttérzők, testvérszeretők, könyörületesek, alázatosak. (9) Ne fizessetek a gonoszért gonosszal, vagy a gyalázkodásért gyalázkodással, hanem ellenkezőleg: mondjatok áldást, hiszen arra hívattatok el, hogy áldást örököljetek. (10) Mert aki szeretne örülni az életnek és jó napokat látni, óvja nyelvét a gonosztól, és ajkait, hogy ne szóljanak álnokságot; (11) forduljon el a gonosztól, és cselekedjék jót, keresse és kövesse a békességet; (12) mert az Úr szeme az igazakon van, és füle az ő könyörgésükre figyel, az Úr arca pedig a gonoszt cselekvők ellen fordul. (13) De ki az, aki bántalmaz titeket, ha buzgón igyekeztek a jóra? (14) De még ha szenvednétek is az igazságért, akkor is boldogok vagytok; a fenyegetésüktől pedig ne ijedjetek meg, se meg ne rettenjetek. (15) Ellenben az Urat, Krisztust tartsátok szentnek szívetekben, és legyetek készen mindenkor számot adni mindenkinek, aki számon kéri tőletek a bennetek élő reménységet. /RÚF/ 

Íme néhány egyszerű tipp ahhoz, hogy tudatosabban tehess bizonyságot Jézusról:

• Ismerkedj meg valakivel, és fokozatosan alakíts ki vele barátságot! Ha kedvesen, őszintén érdeklődést tanúsítasz iránta (szeretetteljes viselkedéssel), az közelebb vonhatja Istenhez. (Egyesek ezt nevezik „barátság-evangelizációnak”.) 

• Imádkozz a Szentlélekért, hogy hasson az illető szívére! Imádkozz alkalmakért, amikor kapcsolatba kerülhetsz vele! 

• Keress természetes lehetőséget arra, hogy beszélhess személyes hittapasztalataidról, vagy felajánlhatod, hogy imádkozol érte! Kérd Istent, adjon neked bátorságot, de ugyanakkor gyengédséget is, hogy mindez jól sikerüljön! 

• Keresd meg a módját, hogy új barátod kapcsolatba kerüljön a gyülekezettel is, és tapasztalhassa a közösség szeretetét. Evangelizációs alkalmon vagy kiscsoportos bibliatanulmányozásban való részvétel jó következő lépés lehet. 

• Imádkozz új barátod speciális szükségleteiért, kérdéseiért, ha vannak ilyenek, és keresd meg a módját, hogy megmutasd, miként ajánl ezekre a Biblia vigasztalást, hogyan tanácsol e téren és milyen életvezetési megoldásokat kínál! Először egyszerűen elmondhatsz neki egy bibliai ígéretet, vagy egy kérdésére kínált választ, amely ajtót nyithat a mélyebb beszélgetésekhez. Imádkozz is minden esetben ezekért a dolgokért! 

• Eljön majd az idő, amikor megkérdezheted tőle, nem akar-e továbbmenni a megkezdett úton (pl. a bibliatanulmányozásban, vagy később megkeresztelkedni). Ne siettesd ezeket a lépéseket, de ne is halogasd! Imádkozz ezért is! 

• Amit teszünk, az mutatja meg, kik vagyunk. Ahogyan másokkal bánunk, elárulja, milyen értékeket képviselünk. Amint jellemünk az Ő hasonlóságára formálódott (megszentelődött), úgy élünk majd, hogy ez másokat is Istenhez vonzzon.

White idézet: Az emberiség számára már csak egy reménysugár maradt, mégpedig az, hogy az egymással szembenálló és bomlasztó elemek közé „új kovász” kerül, ami az emberiségnek elhozza az új élet erejét, így Isten ismerete újra jelen lesz a földön. Krisztus azért jött, hogy ezt az ismeretet helyreállítsa. 

Azért jött, hogy félresöpörje a tévtanításokat, amelyekkel állítólagos ismerői hamis színben tüntették fel Őt. Azért jött, hogy kinyilatkoztassa törvényének jellegét és saját jellemének szentséges szépségét. 

Krisztus az örökkévalóságon át szívében összegyűlt szeretettel jött el ebbe a világba! Elvetette azokat a kötöttségeket, amelyekkel Isten törvényét megterhelték, és bemutatta, hogy az Ő törvénye a szeretet szabálya, Isten jóságának kifejezője. Bemutatta, hogy a törvény elveinek való engedelmességen múlik az emberiség boldogsága és azzal együtt a társadalom szilárdsága, alapja és kerete. 

Isten törvénye semmiképpen sem önkényes követelések sorozata, hanem sövényként, védőkorlátként adatott az embernek… Biztosítja az ember jólétét már itt e földi létben és az eljövendő világban egyaránt. Az engedelmesnek ez az örök élet pecsétje, mert az örök érvényű elveket fejezi ki. 

Krisztus azért jött, hogy bemutassa az isteni elvek értékét azáltal, hogy bizonyítja, milyen csodálatos erővel tudják megújítani az emberek életét. Azért jött, hogy megtanítsa, hogyan lehet ezeket az elveket fejleszteni és alkalmazni. 

Krisztus korában az emberek a külsőségek alapján állapították meg a dolgok értékét. Ahogy a vallás veszített belső erejéből, úgy gyarapodott a fényűzésben. A kor tanítói a hivalkodással és kérkedéssel igyekeztek maguknak kivívni a tiszteletet. Jézus élete mindezzel szöges ellentétben állt. Megváltónk minden megnyilvánulásával azt bizonyította, hogy mindazok a dolgok, amelyeket az emberek az élet legfontosabb szükségleteinek tartanak, valójában értéktelenek. A lehető legzordabb körülmények között született, egy paraszti otthonban nőtt fel, szerény fizetésből, kétkezi munkával tartotta el magát, az ismeretlenség homályában, a világ arctalan robotosai között élt; mégis – bármilyen környezetben kellett lennie – Jézus követte a nevelés isteni tervét. Nem járt korának iskoláiba, mert azok túlhangsúlyozták a jelentéktelen dolgokat, és semmibe vették az örök jelentőséggel bíró tényeket. Közvetlenül a menny által kijelölt forrásokból merítette tudását: a hasznos munkából, a Szentírás és a természet tanulmányozásából és az élet tapasztalataiból – ezek Isten munkafüzetei, tele értékes leckékkel mindazok számára, akiknek készséges keze, látó szeme és értelmes szíve van. – Nevelés, 76-77./old. 

Az élet rohanása

 

Nagyon sűrű hét volt. Noha tudta, hogy még rengeteg a tennivaló a szombat beállta előtt, a sürgető feladatok felemésztették a fontosakat, és mire észbe kapott, a nap már le is nyugodott. A család együtt költötte el a különleges péntek esti vacsorát, és közösen vettek részt az áhítaton. Amikor azonban eljött a szombat reggel, és korán felébredt, akaratlanul is észrevette a piszkos fürdőszobát, amit gyorsan át is törölt. Aztán látta, hogy kisfia bevizelt, így az ágyneműt a többi ruhával együtt bedobta a mosógépbe. Miközben a reggelit készítette a családnak, rájött, hogy nincs desszert az ebédhez, ezért gyorsan sütött egy banánkenyeret. Látta, hogy a férjének ki kell vasalni egy inget, amiben a gyülekezetbe megy, így azt is megcsinálta, majd összehajtogatott néhány ruhát és kivitte a szemetet. De hirtelen szíven ütötte a gondolat – ez a szombat napja, a nap, amit mindennél jobban szeret: „Én mégis ilyesmit csinálok, hagyom, hogy ezek elvonjanak attól, amiről a szombat igazából szól, Istentől, akihez e napon közelebb tudok húzódni.” Egy pillanatra elméje igazolást igyekezett fabrikálni ahhoz, amiket tett – mindezt tényleg meg kellett csinálni. Tényleg? 

Rájött, hogy pont úgy tett, mint Márta, aki „a felszolgálás körüli teendőkkel volt elfoglalva” (Lk 10:40), /ÚRK/, miközben az Ige Jézusa visszhangzott a gondolataiban: 

„Márta, Márta, sok mindenért aggódsz, és töröd magad, pedig kevésre van szükség, valójában csak egyre, és Mária a jó részt választotta, amelyet nem vesznek el tőle soha”. (Lk 10:41-42), /ÚRK/ 

A jó rész! Ülni Jézus lábánál, akit oly mélyen szeretünk, nemcsak szombaton, hanem mindennap. Ő ma reggel nem ezt a részt választotta. Szerette Istent, mégis oly könnyű volt elfelejteni, hogy Ő a szombatot az idő ajándékaként készítette számára, hogy a kapcsolatukat erősítsék. Csendes sírás fogta el, amint ezen gondolkodott a konyhában állva. Ennek a kis történetnek nem az a célja, hogy figyelmünket arra irányítsa, mit szabad és mit nem szombaton. Sokkal inkább emlékeztető kíván lenni, miért fontos tisztában lenni azokkal a dolgokkal, amelyek gyengítenek minket, amelyek megtörik az Istennel kialakított kapcsolatunkat. Amikor a szívünk megtelik a bűn és az Istentől elválasztottság fájdalmával, és Istenhez kiáltunk, Jézus nagyon közel van.

 (Zsolt 53:3). Isten letekint a mennyből az emberekre, hogy lássa, van-e köztük értelmes, aki keresi az Istent. /RÚF/ 

Vérfoltos kezében fehér ruhát tart. Látja a megtérő könnyeit, és leveszi róla a szennyes ruháit, majd az igazság tiszta ruhájába öltözteti. Tisztasága elfedi bűneinket – teljesen és tökéletesen. Megmoshatjuk ruháinkat vérében. 

(Jel 7:14). Ezt mondtam neki: Uram, te tudod. Ő így válaszolt: Ezek azok, akik a nagy nyomorúságból jöttek, és megmosták ruhájukat, és megfehérítették a Bárány vérében. /RÚF/ 

Krisztus igazsága mennyire fontos számunkra? 

(Ézs 61:10). Nagy örömöm telik az Úrban, víg örömre indít Istenem, mert az üdvösség ruhájába öltöztetett, az igazság palástját terítette rám, mint vőlegényre, ki fölteszi fejdíszét, mint menyasszonyra, ki fölrakja ékszereit. /RÚF/; 

(Ézs 64:5). Mindnyájan olyanok lettünk, mint a tisztátalanok, minden igazságunk olyan, mint a szennyes ruha. Elhervadunk mindnyájan, mint a falevél, bűneink elsodornak bennünket, mint a szél. /RÚF/; 

(Zak 3:4). Azután ezt mondta az angyal az előtte állóknak: Vegyétek le róla a piszkos ruhát! Neki pedig ezt mondta: Nézd! Elvettem a bűnödet, és díszes ruhába öltöztetlek téged. /RÚF/ 

White idézet: A menyegzői ruha azt a jellemet ábrázolja, amelyet a menyegző minden vendégének viselnie kell… A fehér gyolcs – ahogy a Szentírás mondja – „a szenteknek igazságos cselekedetei” (Jel 19:8; Ef 5:27), azaz Krisztus igazsága, hibátlan jelleme, amelyben hit által mindenki részesül, aki elfogadja Krisztust személyes Megváltójának. 

Ősszüleink az ártatlanság fehér palástját viselték, amikor Isten az Édenbe helyezte őket. Tökéletes összhangban éltek akaratával. Végtelen szeretettel ragaszkodtak mennyei Atyjukhoz. Gyönyörű, lágy fénysugár, Isten fénye takarta be a szent párt. De amikor vétkeztek, akkor elszakadtak Istentől, és az őket körülölelő fény eltávozott tőlük. Szégyellve mezítelenségüket, egymáshoz tűzött fügefalevelekkel próbálták a mennyei öltözéket pótolni. 

Önmagunk számára nem készíthetjük el az igazságosság ruháját, hiszen a próféta ezt mondja: „Minden… igazságosságunk olyan, mint a tisztátalan és megfertőztetett ruha.” (Ésa 64:6) Semmi nincs bennünk, amivel eltakarhatnánk lelki meztelenségünket. A menny szövőszékén készült ruhára van szükségünk, amely nem más, mint Krisztus igazságának szeplőtelen palástja. 

Isten bőségesen gondoskodott arról, hogy kegyelme által tökéletesek lehessünk, és semmivel ne találtassunk híjával, míg Urunk megjelenésére várunk. Készen állsz-e? Magadra öltötted-e a menyegzői ruhát? Ez a ruha sohasem takargat csalást, tisztátalanságot, romlottságot vagy álszenteskedést. Isten szeme rajtad nyugszik. Látja szíved gondolatait és szándékait. Az emberek szeme elől elrejthetjük a bűnünket, de semmit sem rejthetünk el Teremtőnk elől. – Isten csodálatos kegyelme, 24./old. (január 16.) 

Jézus Krisztus ruhát készített számunkra – igazságának ruháját, amelyet majd ráhelyez minden megtért, hűséges lélekre, aki hittel fogadja el azt. János mondta: „Íme, az Istennek ama báránya, aki elveszi a világ bűneit!” (Jn 1:29) A bűn a törvény áthágása. Krisztus meghalt, hogy minden embert megszabadíthasson a bűntől. 

Fügefalevelekből készült ruha sosem tudja eltakarni a mezítelenségünket. A bűnt kell eltávolítani, hogy Krisztus igazságának ruhája befedezze azt, aki áthágta Isten törvényét. Utána pedig, amikor az Úr ránéz a hűséges bűnösre, nem a fügefaleveleket látja, hanem Krisztus igazságának ruháját, amely nem más, mint a Jehova törvénye iránti tökéletes engedelmesség. Így fedezi el az ember mezítelenségét, de nem fügefalevelekkel, hanem Krisztus igazságának ruhájával. 

– The Upward Look, 378./old. 

Megtérés és bűnbocsánat

 

„Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket és megtisztítson minket minden hamisságtól.” (1Jn 1:9)

Oly távolinak tűnt az ígéret földje a pusztában a felhőoszlop lábánál táborozó izraeliták számára. Mózes eltűnt a vastag felhőrétegben, ami a Sínaihegy tetejét napokkal korábban elborította. Biztos nem is él már a vezetőjük, gondolták, ha nem halt éhen ennyi idő alatt, az emésztő tűz a hegytetőn biztosan végzett vele. A keverék nép (az izraeliták és az egyéb népek, akik kijöttek velük a kivonuláskor) nyugtalanná és türelmetlenné vált, készen arra, hogy elinduljon a tejjel és mézzel folyó föld felé. Bár ugyanezek az emberek néhány nappal korábban ünnepélyes szövetséget kötöttek Istennel, miszerint engedelmeskedni fognak neki, egy képre vágytak, ami az Istenüket kiábrázolja, amit láthatnak. Ezért összegyűltek Áron sátra körül, és azt követelték tőle, hogy készítsen nekik bálványszobrot. Mivel féltette az életét, Áron engedett a kérésnek. 2Mózes 32-34. fejezetében láthatjuk, hogyan teljesedik ki a történet.

Ez a történet csak egy azok közül, amelyeket a Szentírásban a megtérés és a megbocsátás témájáról írtak, ami a heti témánk. Tartsd emlékezetedben a heti aranyszöveg üzenetét, miközben a napi leckéket tanulmányozod! Valóban elkövetünk bűnöket, de Jézus kereszthalálának és a megváltási tervnek köszönhetően a bűnbocsánat elérhető a bűnbánó és bűneit őszintén megvalló ember számára. 

White idézet: Aki a feddhetetlenség mennyei szövőszéken készült makulátlan ruháját viseli, melyben nincs egyetlen fonál sem, amelyre jogot formálhatna a bűnös emberiség, az Isten jobbján állhat majd. Hűséges gyermekeire Isten maga adhatja fel feddhetetlenségének tökéletes ruháját. Akik üdvösséget nyernek Isten országában, semmivel sem büszkélkedhetnek; minden dicsőítésük és magasztalásuk Istenhez tér vissza... 

Nem a bűnös békél meg Istennel, őneki csak el kell fogadnia Krisztust, mint békéjét és feddhetetlenségét. Az ember így egyesül Jézussal és az Atya Istennel. Nincs más út, amely révén az ember szentté válhatna, csak a Krisztusba vetett hit. Mégis sokan hiszik azt, hogy a megtérés egyfajta felkészülés, amit az embernek egyedül kell megvalósítania, mielőtt Krisztushoz jön, neki kell megtennie néhány lépést annak érdekében, hogy megtalálja Krisztust, aki közbenjár érte. Való igaz, hogy a megbocsátás előtt szükség van a megtérésre, de a bűnösnek már az előtt Krisztushoz kell jönnie, hogy megtalálná a megtérést. A lelket Jézus erősíti és világítja meg hatalma által, hogy a megtérés istenfélelemben és a tőle kapott erő által valósuljon meg… A megtérés Jézus Krisztus ajándéka, mint ahogyan a bűnbocsánat is. Nincs megtérés Krisztus nélkül, mivel a megtérésnek is Ő a szerzője, és csak általa igényelhetjük bűneink bocsánatát. Az embereket a Szentlélek vezeti el a megtérésre. A megbánás ajándéka Krisztustól jön, mint ahogy a megbocsátás ajándéka is; a megtérést és a bűnöknek bocsánatát pedig csak Krisztus engesztelő vére által nyerhetjük el. Akiknek Isten megbocsát, azokat előbb megtérésre vezeti. – That I May Know Him, 109./old. 

Nikodémushoz hasonlóan nekünk is ugyanúgy kell életre jutnunk, mint aki első volt a bűnösök között. Jézuson kívül „nincsen senkiben másban üdvösség: mert nem is adatott emberek között az ég alatt más név, mely által kellene nékünk megtartatnunk”. (ApCsel 4:12) Hit által kapjuk meg Isten kegyelmét, de nem a hit az üdvözítőnk. A hit nem érdem, hanem kéz, amellyel megragadjuk Krisztust, átvesszük érdemeit, mint orvosságot a bűnre. A bűnt megbánni sem tudjuk Isten Lelkének segítsége nélkül. A Szentírás azt mondja Krisztusról: „Ezt az Isten fejedelemmé és megtartóvá emelte jobbjával, hogy adjon az Izraelnek bűnbánatot és bűnöknek bocsánatát.” (ApCsel 5:31) A bűnbánat éppúgy Krisztustól jön, mint a megbocsátás. 

Akkor tehát hogyan üdvözülünk? „Amiképpen felemelte Mózes a kígyót a pusztában” (Jn 3:14), úgy emeltetett fel az embernek Fia; és mindenki, akit a kígyó becsapott és megmart, ránézhet és élhet. „Íme, az Istennek ama Báránya, aki elveszi a világ bűneit.” (Jn 1:29) A keresztről áradó fény kinyilatkoztatja Isten szeretetét. Szeretete hozzá vonz. Ha nem állunk ellent ennek a vonzásnak, akkor a kereszt lábához fog vezetni, mint olyanokat, akik megbánták bűneiket, és akikért a Megváltót megfeszítették. Ekkor Isten Lelke hit által lélekben új életet hoz létre. A gondolatok és vágyak összhangba kerülnek Krisztus akaratával. A szív, az elme újjáteremtődik annak képmására, aki azon munkálkodik, hogy egészen alárendeljük magunkat neki. Ekkor Isten törvénye beíródik az elmébe és a szívbe, és elmondhatjuk Krisztussal: „Hogy teljesítsem a te akaratodat, ezt kedvelem, én Istenem.” (Zsolt 40:9) – Jézus élete, 175./old. 

Hitben járni

 

„A hit pedig a remélt dolgok felőli bizonyosság és a nem látott dolgokról való meggyőződés.” (Zsid 11:1), /ÚRK/

„A hit pedig a remélt dolgok felőli bizonyosság és a nem látott dolgokról való meggyőződés” (Zsid 11:1), /ÚRK/. 

Ezt nem mi hozzuk létre, mert „az Isten adta kinek-kinek a hit mértékét” (Róm 12:3),

 Isten ajándéka 

(Ef 2:8-9). Hiszen kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka; (9) nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék. /RÚF/

.... és csak amiatt lehetséges, amit Ő már megtett bennünk és értünk. 

White idézet: Ugyanaz a lelkület uraljon, mint ami volt Jézus Krisztusban. Krisztus értünk munkálkodik; fogunk-e úgy munkálkodni, ahogy azt Ő elvárja? Gyermekek, ápoljátok a türelmet, a hitet és a reménységet. Az Úr gyarapítsa örömteli hitünket az élő és örök Közbenjáróban. Próbáljátok meg, hogy egyetlen nap se múljon el úgy, hogy ne ébredjetek rá arra az Isten iránti kötelességetekre, amit kaptatok egyszülött Fiának áldozata révén. Jézust nem magasztalhatja olyan ember, aki atyafiait vádolja. Nem múljon el egy nap sem úgy, hogy ne gyógyítsunk, ne támogassunk és ne járuljunk hozzá régi sebek begyógyításához. Ápoljátok a szeretetet, és ne engedjétek meg, hogy a kétely akár egyetlen szava is elhagyja ajkatokat. Ezt az ajtót minél előbb zárjátok be, és tárjátok ki az ajtót Krisztus uralma előtt, mivel mi ismerjük Krisztus áldozatának és változhatatlan szeretetének az értékét. Igyatok Libánon életadó kutjainak vizeiből, de utasítsátok vissza a völgybeli zavaros vizeket – a sötét és gyanakvó gondolatokat. A gonoszságok akár igazak is lehetnek, de vajon tönkre kell tennünk a lélek jó illatát azért, mert mások keserűségbe öltöztek? Őrizzen meg ettől az Úr! Az összes gonoszságnak még az egy tizede sem érdemli meg, hogy időt szakítsunk az elemezgetésükre és ismételgetésükre. Beszédetekből távolítsatok el minden durvaságot; szóljatok szelíden, és bízzatok Jézusban. 

Örök védőnk van, aki közbenjár értünk. Ezért tehát már elvből is vegyük védelmünkbe a vétkezőket. „És lévén nagy papunk az Isten háza felett: Járuljunk hozzá igaz szívvel, hitnek teljességével, mint akiknek szívük tiszta a gonosz lelkiismerettől, és testük meg van mosva tiszta vízzel; tartsuk meg a reménységnek vallását tántoríthatatlanul.” Ő „könyörülő és hív főpap az Isten előtt való dolgokban.” 

Ezért tehát, miközben értünk munkálkodik, nekünk lelkesen és teljes odaadással kell munkálkodnunk az egységért. Krisztus azért imádkozott, hogy legyünk egyek, ahogyan Ő is egy az Atyával. Törekedjünk arra, hogy bármit is teszünk, őrizzük meg az egymás iránti bizalmunkat és szeretetünket, mert ezáltal mi magunk leszünk a válasz Jézus Krisztus imájára… Nem biztos, hogy helyes minden feltételezés és elképzelés, amit a testvéreitekkel kapcsolatosan ápoltok… Tegyük félre ezeket a gonosz gondolatokat és elképzeléseket; maradjunk Krisztus mellett, gondolva a tőle kapott gazdag bátorításra, és a magunk is bátorítsunk másokat… Engedjük, hogy az Isten szeretetének kútfejéből fakadó szeretet kioltsa az irigységet és a féltékenységet. A veszendő lelkek kiáltását az Ő füle azonnal meghallja. „Mert megszabadítja a kiáltó szűkölködőt; a nyomorultat, akinek nincs segítője.” – Lift Him Up, 321./old. 

Az ima: magasztos kiváltságunk

 

„Ha többet gondolnánk Jézusra és többet beszélnénk róla, magunkról pedig kevesebbet, akkor jobban érezhetnénk a jelenlétét”. (Ellen G. White: Jézushoz vezető út.  76./old.) 

„Ha félelmünkre és kétségeinkre hallgatunk, vagy ha minden titokba bele akarunk látni, mielőtt igaz hitünk lenne, nehézségeink mind nagyobbak lesznek. Ha gyengeségünk és alárendeltségünk érzetében jövünk Istenhez, akinek tudása végtelen, aki összes teremtményét ismeri, s szava és akarata által kormányoz mindeneket, s feltárjuk hitben és alázatosságban mindazt, ami a szívünket nyomja, akkor meghallgatja jajkiáltásainkat és megenyhíti szívünket”. (i. m. 72./old.)

„Szívünk az ima, a hálaadás szárnyain juthat közelebb az éghez. A Mennyben hálával magasztalják, és gyönyörű énekekkel dicsőítik Istent, és amikor hálánkat kinyilvánítjuk, istentiszteletünk mindinkább hasonló lesz a mennyei seregéhez… Lépjünk tehát mindnyájan tiszteletteljes örömmel Alkotónk elé, »hálaadással és dicsérettel«. (Ézs 51:3)” (i. m. 77./old.)

White idézet: Az ima: magasztos kiváltságunk

Isten szól hozzánk a természet, a kinyilatkoztatás, gondviselése és Lelkének befolyása által. Mindez azonban nem elégséges; előtte nekünk is ki kell tárni szívünket. A helyes lelki élet fejlődéséhez szükséges, hogy valóságos összeköttetésben legyünk mennyei Atyánkkal. Ha szívünk hozzá vonzódik, és műveit, irgalmasságát, áldásait állandóan szemünk előtt is tartjuk, ez még nem jelenti azt, hogy vele érintkezünk, hogy közösségben vagyunk vele. Hogy ezt elérhessük, mindennapi életünkben is hozzá kell folyamodnunk tanácsért. 

Szívünket feltárni Istennek mint barátunknak, ez az ima. Nem mintha szükséges lenne, hogy elmondjuk Istennek, kik vagyunk, mit akarunk, hanem hogy ily módon Istent a szívünkbe fogadhassuk. Az ima nem Istent hozza le hozzánk, hanem bennünket emel fel őhozzá. 

Mikor Krisztus e földön járt, imádkozni tanította tanítványait. Arra oktatta őket, hogy mindennapi szükségleteiket vigyék Isten elé, és összes gondjaikat őreá vessék. Az az ígérete, hogy imájukat és kérésüket meghallgatja, biztosíték a mi számunkra is. 

Jézus maga is gyakran imádkozott, amikor közöttük járt. Magára vette fogyatkozásainkat, gyengeségeinket, és áhítattal kért mennyei Atyjától támogatást és segítséget, hogy kötelességeire és próbáira felvértezze. Minden tekintetben Ő a mi példaképünk, gyengeségünkben testvérünk, aki „megkísértetett mindenekben hozzánk hasonlóan” (Zsid 4:15), de mint az egyedüli bűntelen, természete visszariadt a gonosztól; lelki fájdalmakat és kínokat szenvedett el a bűnös világban. Emberi mivolta az imát szükségletévé és kiváltságává tette. Atyjával való közösségében vigaszt és örömet talált. Ha tehát az emberiség Megváltója, az Isten Fia, szükségét érezte az imának, mennyivel inkább fontos, hogy mi, bűnös, gyenge emberek is felismerjük annak szükségét, hogy bensőségesen és állandóan imádkozzunk Istenhez! 

Mennyei Atyánk arra vár, hogy ránk áraszthassa az áldások teljességét. Kiváltságunk, hogy szüntelenül merítsünk és igyunk határtalan szeretete forrásából. Nem különös-e mégis, hogy olyan keveset imádkozunk?! Isten mindig kész meghallgatni legkisebb gyermekének is szívből fakadó imáját, és mi mégis oly kevés hajlandóságot mutatunk, hogy Isten elé vigyük kívánságainkat. Vajon mit gondolnak a mennyei angyalok a gyenge, elhagyott és kísértésnek kitett emberiségről, mikor látják, hogy Isten végtelen szeretete sokkal többet óhajt nékik adni, mint amennyit kérni tudnának, de ők mégis oly keveset imádkoznak, és oly kishitűek?! Az angyaloknak öröm Istent szolgálni és közelében tartózkodni. Legnagyobb örömük, hogy Istennel közösségben lehetnek; ám e föld fiai, akiknek pedig oly nagy szükségük van arra a segítségre, melyet egyedül Ő adhat, elégedetteknek látszanak Isten Lelkének világossága és a vele való közösség hiányában is. 

A gonosz sötétsége körülveszi azokat, akik az imát elhanyagolják. A kísértés szavai, melyeket Sátán súg a fülükbe, bűnre csábítják őket azért, mert az ima magasztos kiváltságát nem használják fel állandóan. Miért is vonakodnak Isten gyermekei imádkozni, holott tudják, hogy az ima kulcs a hit kezében, amely megnyithatja a mennyei tárház ajtaját, ahol a Mindenható kincseinek forrásai vannak felhalmozva. Folytonos ima és buzgó éberség nélkül abban a veszélyben vagyunk, hogy hanyagokká leszünk, és az egyenes ösvényről letérünk. Ellenfelünk folytonosan akadályozni akarja a kegyelem trónjához vezető utunkat, hogy a bensőséges imát és hitet nélkülözve, ne jussunk ahhoz a kegyelemhez és erőhöz, mellyel a kísértéseket legyőzhetjük. 

Vannak feltételek, melyek alapján elvárhatjuk, hogy Isten meghallgatja imáinkat. Az első feltétel az, hogy segítségének szükségét érezzük és felismerjük. Hisz megígérte: „Vizet öntök a szomjúhozóra, és folyóvizet a szárazra”. (Ésa 44:3) Azok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot, és akik szívük mélyéből vágyakoznak Isten után, biztosak lehetnek, hogy Isten megelégíti őket. De a szívnek nyitva kell lennie Isten Lelkének befolyása előtt, hogy az isteni áldásokat befogadhassa. 

Nagy ínségünk már önmagában is olyan érv, amely a legbeszédesebben szólal fel érdekünkben. Ámde nékünk kell az Urat keresnünk, hogy érettünk cselekedjen. „Kérjetek és adatik néktek”. (Mt 7:7) És Ő, „aki az ő tulajdon Fiának nem kedvezett, hanem őt mindnyájunkért odaadta, mimódon ne ajándékozna vele együtt mindent minékünk?” (Róm 8:32) 

Ha igazságtalanságot rejtegetünk szívünkben, és tudatosan vétkezünk, az Úr nem hallgathat meg bennünket; csak a bűnbánó és összetört szív imája kedves előtte. Ha minden felismert igazságtalanságot jóvátettünk, remélhetjük, hogy Isten meghallgatja kérésünket. Érdemeink sohasem ajánlanak bennünket Isten kegyelmébe; egyedül Krisztus érdeme és szolgálata vált meg, és az Ő vére tisztít meg bennünket; a mi munkarészünk az, hogy az imameghallgatás feltételeinek eleget tegyünk. 

A győzelmes ima másik eleme a hit. „Mert aki Isten elé járul, hinnie kell, hogy ő létezik, és megjutalmazza azokat, akik őt keresik”. (Zsid 11:6) Jézus így szólt tanítványaihoz: „Amit könyörgéstekben kértek, higgyétek, hogy mindazt megnyeritek, és meglészen néktek”. (Mk 11:24) 

Az ígéret határtalan, és hű az Isten, aki adta. Ha nem is nyerjük el azonnal, amit kérünk, mégis higgyük, hogy az Úr hallja kérésünket, és teljesíteni fogja. Sokszor annyira tévedünk, és annyira rövidlátók vagyunk, hogy oly dolgokat kérünk, amik a legkevésbé sem válnának áldásunkra. Mennyei Atyánk szeretetből úgy válaszol imáinkra, hogy azt adja csak meg, ami javunkra szolgál, s amit magunk is kívánnánk, ha a Szentlélektől megvilágosítva a dolgok valódi állását láthatnánk. Ha imáink látszólag nem részesültek meghallgatásban, erősen ragaszkodjunk az ígérethez. A meghallgatás ideje bizonnyal el fog jönni, s elnyerjük azokat az áldásokat, melyekre legnagyobb szükségünk van. De merészség azt állítani, hogy imánk mindenkor és úgy hallgattatik meg, amint és ahogyan kívánjuk. Isten sokkal bölcsebb, semhogy tévedhetne, és sokkal jobb, mintsem visszatartson jó adományokat azoktól, akik igazságban járnak. Azért bízzatok benne, megvigasztalódva, még akkor is, ha imátok nem talál azonnal meghallgatásra. Bízzatok sziklaszilárdan ígéretében: „Kérjetek és adatik néktek!” 

Ha félelmünkre és kétségeinkre hallgatunk, vagy ha minden titokba bele akarunk látni, mielőtt igaz hitünk lenne, nehézségeink mind nagyobbak lesznek. Ha gyengeségünk és alárendeltségünk érzetében jövünk Istenhez, kinek tudása végtelen, aki összes teremtményeit ismeri, s szava és akarata által kormányoz mindeneket, s feltárjuk hitben és alázatosságban mindazt, ami szívünket nyomja, akkor meghallgatja jajkiáltásainkat, és megenyhíti szívünket. A szívből fakadó őszinte ima a legszorosabb közösségbe emel bennünket az Örökkévaló Lelkével. Ha pillanatnyilag nincs is rendkívüli bizonyítékunk arra, hogy Megváltónk és Üdvözítőnk szeretettel és részvéttel hajol le hozzánk, ez mégis úgy van. Bár láthatóan nem érzékeljük jelenlétét, keze mégis szeretettel és szívbéli részvéttel megpihen rajtunk. 

Ha kegyelmet és áldást kérünk Istentől, szívünket is a szeretet és megbocsátás lelkületének kell áthatnia. Hogy is imádkozhatjuk: „Bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk azoknak, akik ellenünk vétkeztek” (Mt 6:12), holott haragot tartunk szívünkben? Ha imáink meghallgatását elvárjuk, akkor nekünk is éppúgy és olyan mértékben kell megbocsátanunk másoknak, amilyen mértékben mi elvárjuk bűneink bocsánatát. 

Az imában való kitartás szintén feltétele a meghallgatásnak. Mindig imádkoznunk kell, ha növekedni akarunk hitben és tapasztalatokban. Állhatatosnak kell lennünk az imában (Róm 12:12), és vigyáznunk kell abban hálaadással. (Kol 4:2) Péter így figyelmezteti a hívőket: „Annakokáért legyetek mértékletesek és józanok, hogy imádkozhassatok”. (1Pt 4:7) Pál apostol is int bennünket: „Imádságotokban és könyörgéstekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt”. (Fil 4:6) Júdás levelében a következőket olvashatjuk: „Ti pedig, szeretteim, épülvén a ti szentséges hitetekben, imádkozván Szentlélek által, tartsátok meg magatokat Istennek szeretetében”. (Júd 20-21) A szüntelen ima a léleknek Istennel való szakadatlan egyesülése; általa az Istentől jövő élet árad a mi életünkbe, életünk tisztasága és szentsége viszont Istenhez kapcsol bennünket. 

Szükséges, hogy kitartóan, szorgalmasan imádkozzunk; ne engedjük, hogy ebben bármi is gátoljon. Minden erőnket feszítsük meg, hogy szívünk Jézussal a közösséget fenntartsa. Keressük az alkalmakat az imára, bárhol kínálkozzék is. Azok, akik igazán törekszenek az Istennel való közösségre, rendszeresen felkeresik az imagyülekezéseket, mindenben eleget tesznek kötelezettségeiknek, és legkomolyabb buzgalommal igyekeznek az összes áldásokat elnyerni! Minden alkalmat felhasználnak, hogy rájuk ragyogjon a mennyei fény sugara. 

Imádkozzunk a családi körben; de mindenekfelett nem szabad a titkon való imát elhanyagolnunk, mert ez lelkünk lehelete, élete. Lehetetlen, hogy lelkünk fejlődjék, ha az imát elhanyagoljuk. A családi légkörben és nyilvánosan mondott imák nem elegendők. Csendben és egyedüllétben öntsd ki szívedet; imád csak annak füléhez jusson, ki azt meghallgatja. Egyetlen kíváncsi fül se hallja meg ezen kéréseket. A csendes magányban mentes a lélek az összes külső befolyástól; elsősorban az izgalomtól. Nyugodtan, de buzgón hatoljon fel imád Istenhez! Állandó és gyógyító lesz az a befolyás, mely Tőle árad, ki a titkokat látja s akinek fülei mindig nyitva vannak azok részére, akik szívük mélyéből hozzá kiáltanak. Egyszerű, gyermeki hittel közösséget ápol a lélek Istennel, miáltal isteni fénysugarakat fogad magába, melyek erőt és kitartást kölcsönöznek a Sátán elleni küzdelemben. Isten a mi erősségünk örökkön örökké! 

Imádkozzatok kamráitokban; mindennapi munkátok és hivatástok közben is gyakran emeljétek fel szíveteket Istenhez. Így járt Énok is Istennel. A jó illatú áldozathoz hasonlóan szállnak fel ezek az imák a kegyelem trónjához. Kinek szíve Istenben nyugszik, azt Sátán soha le nem győzheti. 

Nincs idő és nincs hely, amely alkalmatlan volna az Istenhez való fohászkodásra. Mi sem gátolhat meg bennünket, hogy szívünket bensőséges imában Istenhez emeljük. Az utca zajában, a mindennapi üzleti ügyek intézése közben is fohászkodhatunk és kérhetjük Isten vezetését, miként Nehémiás is tette, mikor kérését Artaxerxes király elé tárta. Az Istennel való benső közösséget mindenütt ápolhatjuk. Szívünk ajtaja legyen mindig nyitva, és szüntelenül küldjük fel Jézushoz sóhajtásunkat: 

Lehet, hogy romlott légkör vesz körül bennünket, de mégsem kell annak mérgét magunkba szívnunk: élhetünk az égnek tiszta levegőjében. A tisztátalan vágyak és szentségtelen gondolatok minden ajtaját szorosan elzárhatjuk, ha szívünket bensőséges imában emeljük Istenhez. Azok, akik szívüket nyitva tartják Isten áldása és segítsége előtt, sokkal szentebb légkörben élnek, mint amely őket e földön körülveszi; állandóan közösségük lesz a mennyel. 

Jézusról tisztább fogalmakkal kell bírnunk, és helyesebben kell értékelnünk az örök valóságok becsét. A megszentelt élet szépségével kell Isten gyermekei szívének eltelni, és ezen végcél elérése érdekében a mennyei dolgok feltárásáért, isteni világosságért kell imádkoznunk. 

Irányítsuk lelkünket a menny felé, hogy az Úr a mennyei légkörbe vonhasson bennünket. Annyira közel juthatunk Istenhez, hogy minden váratlan megpróbáltatás alkalmával oly természetesen fordul hozzá szívünk, mint a virág a napfény felé. 

Hozzátok gondotokat, örömötöket, szükségleteiteket és aggodalmaitokat s mindazt, ami nyom és kínoz Isten elé! Terheiteket sohasem találja nehezeknek, soha ki nem fáraszthatjátok Őt. Ő, aki hajatok szálát is számon tartja, nem közömbös gyermekei szükségletei iránt. „Igen irgalmas az Úr és könyörületes”. (Jak 5:11) Nyomorunk és jajkiáltásunk szívéig hat. Vigyétek őhozzá mindazt, ami szíveteket nyomja. Senki sem oly nehéz, hogy ne bírná el, mert hisz Ő tart fenn világokat, kormányozza a világmindenség ügyeit. Békességünk feltételei közül egyik sem oly jelentéktelen, hogy ne részesítené figyelemben. Élettapasztalataink egyetlen fejezete sem oly homályos, hogy el ne olvashatná; nem lehet olyan nehéz helyzetünk, hogy meg ne oldhatná. Legkisebb tanítványát sem érheti kár, nem kínozhatja gond szívünket, nem érhet öröm, és őszinte ima nem hagyhatja el ajkunkat, amely iránt ne viseltetne közvetlen érdeklődéssel. „Meggyógyítja a megtört szívűeket, és bekötözi sebeiket”..(Zsolt 147:3) Isten és minden egyes lélek között oly gyengéd és bensőséges a viszony, mintha kívüle más lélek nem volna, akiért szeretett Fiának életét áldozta. 

Jézus így szólt: „...az én nevemben kértek majd: és nem mondom néktek, hogy én kérni fogom az Atyát ti érettetek; mert maga az Atya szeret titeket”. (Jn 16:26-27) Megelőzőleg pedig az mondja: „én választottalak titeket..., hogy akármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja néktek”. (Jn 15:16) Ámde Jézus nevében imádkozni többet jelent, mint nevét említenünk az ima elején és végén. Jelenti azt, hogy Jézus lelkülete és indulata uralja imánkat; ígéreteit hisszük, kegyelmében bizakodunk, és munkáját végezzük. 

Isten nem kívánja, hogy remeték vagy szerzetesek legyünk, és a világtól visszavonulva szenteljük magunkat az Ő szolgálatára. Életünk legyen hasonló Krisztus életéhez, mind a magányban, mind a tömegben. Aki csupán imádkozik, de nem cselekszik, az csakhamar felhagy az imával is, vagy pedig imája külső formasággá válik. Mihelyt kivonják az emberek magukat a társadalmi élet és a keresztényt terhelő kötelezettségek teljesítése, valamint a kereszthordás alól, mihelyt megszűnnek a legkomolyabban fáradozni Urukért és Mesterükért, ki érettük dolgozott, bármily hűséges munkások voltak is, többé nincs miért imádkozniuk, és semmi sem készteti őket áhítatra. Imájuk egyéni és önző lesz. Nem tudnak többé az emberiség szükségleteiért, Isten országának épüléséért és a munkához való erőért imádkozni. } 

Nagy veszteségünk, ha az együttes imát elhanyagoljuk, amely pedig erősítene és bátorítana bennünket Isten szolgálatában. Szívünkben Isten szavának igazságai lassanként elvesztik erejüket, fontosságukat és jelentőségüket. Megszentelő befolyásuk nem hat szívünkre, lelki életünk hanyatlik. Egymással való érintkezésünk sokat veszít melegségéből a keresztényi együttérzés hiányában. Aki csak magának él, nem tölti be azt a hivatást, melyet Isten kijelölt. Ha helyesen ápoljuk természetes társas hajlamainkat, ezáltal összeköttetésbe lépünk másokkal, és így kifejlődnek Isten szolgálatára alkalmas erőink. 

Ha a keresztények mindennapi érintkezésük közben többet beszélnének egymással Isten szeretetéről s a megváltás nagy igazságairól, az erősítésükre és vigasztalásukra szolgálna, és szívük felüdülne. Naponként többet tanulhatunk mennyei Atyánktól, s naponként jobban tapasztalhatjuk kegyelmét. Ha így élünk, akkor mind élénkebbé válik bennünk az a vágy, hogy beszéljünk szeretetéről, s ha így cselekszünk, szívünk felmelegszik és felbátorodik. Ha többet gondolnánk Jézusra, és többet beszélnénk róla, akkor jobban érezhetnénk jelenlétét is. 

Ha annyit gondolnánk Istenre, mint ahányszor kegyelmének bizonyítékait tapasztaljuk, akkor gondolataink állandóan nála időznének; élvezetté válna róla beszélni és nevét magasztalni. Szívesen beszélünk mulandó dolgokról, mert érdekelnek minket; szívesen beszélünk barátainkról is, mert szeretjük őket; örömüket és bánatukat átérezzük. Ámde végtelenül nagyobb okunk van arra, hogy Istent jobban szeressük, mint barátainkat, és ezért a legtermészetesebb dolog az volna, hogy gondolatainkban legtöbbet vele foglalkozzunk, szeretetéről, irgalmasságáról beszéljünk, és mindenhatóságát magasztaljuk. A gazdag ajándékok, melyekkel Isten elhalmozott bennünket, ne vegyék annyira igénybe gondolatainkat és szeretetünket, hogy többé mit sem adjunk Istennek; ellenkezőleg, ezek mindennap őrá figyelmeztessenek, és a hála és a szeretet kötelékeivel fűzzenek bennünket mennyei Jótevőnkhöz. Nagyon sokat foglalkozunk a mi nyomorúságos földi életünkkel. Irányítsuk lelki szemeinket a mennyei szentély nyitott kapujára, ahonnét Krisztus arcáról Isten fénye és dicsősége tükröződik vissza, aki „mindenképpen idvezítheti is azokat, akik őáltala járulnak Istenhez”. (Zsid 7:25) 

Magasztaljuk Istent többet „kegyelméért, és az emberek fiai iránt való csodadolgaiért”. (Zsolt 107:8) Imáink és áhítataink ne csupán kérésből álljanak! Gondolataink ne csupán saját szükségleteinkre irányuljanak, hanem gondoljunk azokra a jótéteményekre is, melyeket elvettünk. Túl sokat sohasem imádkozunk, de hálánkkal gyakran takarékoskodunk. Napról napra részesedünk Isten kegyelmének ajándékaiban, és mégis mily kevés hálát tanúsítunk iránta, mily keveset magasztaljuk és dicsőítjük azért, amit velünk cselekedett. 

Régente, amikor Izráel fiai istentiszteletre gyűltek egybe, az Úr megparancsolta nékik: „És ott egyetek az Úrnak, a ti Isteneteknek színe előtt, és örvendezzetek ti és a ti házatok minden népe, kezetek minden keresményének, amelyekkel megáld téged az Úr, a te Istened”. (5Móz 12:7) Amit Isten dicsőségére tettünk, azt örömteli szívvel, dicsénekekkel és hálaadással ajánljuk fel; sohase szomorúan, búsan. A mi Istenünk szeretetteljes, irgalmas Atya. Ne essék nehezünkre neki szolgálni. Ellenkezőleg, örüljünk és ujjongjunk, hogy szolgálhatunk és részt vehetünk munkájában. Isten nem akarja, hogy gyermekei, akiket oly dicsőn megváltott, kegyetlen és zsarnok munkaadónak tekintsék. Legjobb barátjuk Ő, és mikor Őt imádják, Isten velük van, tőle vigaszt és áldást várhatnak, mely szívüket örömmel és szeretettel tölti be. Isten azt akarja, hogy gyermekei az Ő szolgálatából vigaszt merítsenek, és inkább örömnek, mint tehernek tekintsék az Ő szolgálatát. Legbensőbb vágya, hogy mindazok, akik Őt imádják, szeretetének és előrelátásának számos jelét véve, mindennapi munkájukhoz erőt merítsenek, és kegyelmet nyerve, hűségesen és becsületesen járhassanak el minden dologban. 

Gyűljünk Krisztus keresztje alá! A megfeszített Krisztus legyen elmélkedésünk, beszélgetésünk és legszentebb örömünk tárgya. Gondoljunk állandóan Isten áldásaira, és ha végtelen szeretetét tapasztaljuk, örömmel tegyünk le mindent azokba a kezekbe, melyek érettünk a keresztre szegeztettek. 

Szívünk az imának, hálaadásnak szárnyain jöhet közelebb az éghez. A mennyben hálával magasztalják és gyönyörű énekekkel dicsőítik Istent, és midőn mi kifejezzük szívünk háláját, istentiszteletünk mindinkább hasonlóbb lesz a mennyei seregéhez. „Aki hálával áldozik, az dicsőít engem” (Zsolt 50:23), mondja az Úr. Lépjünk tehát mindnyájan tiszteletteljes örömmel Alkotónk elé hálával és dicsénekekkel. (Ésa 51:3)– További tanulmányozásra Jézushoz vezető út, „Az ima: magasztos kiváltságunk” című fejezet, 93./old.

Jézus imádkozni tanít

Jézus idejében nagyra értékelték az igen hosszú és alaposan kidolgozott imákat, amelyek szinte már előadás jellegűek voltak, összetett szavakkal, betanultan. Jézus viszont nem igazán tudott jót mondani az efféle imákról (Mt 6:5-8), a „kegyesség” látszatának titulálta ezeket. 

A tanítványok látták Jézust imádkozni, és tudták, hogy életének nélkülözhetetlen része volt az ima. 

(Lk 5:16). Ő azonban visszavonult a pusztába, és imádkozott. /RÚF/; 

(Lk 6:12). Történt azokban a napokban, hogy kiment a hegyre imádkozni, és Istenhez imádkozva virrasztotta át az éjszakát. /RÚF/; 

(Lk 9:18). Történt, hogy amikor egyszer magában imádkozott, és csak a tanítványok voltak vele, megkérdezte tőlük: Kinek mond engem a sokaság? /RÚF/; 

(Lk 22:41). Azután eltávolodott tőlük mintegy kőhajításnyira, és térdre borulva így imádkozott: /RÚF/;

 (Lk 24:30). És amikor asztalhoz telepedett velük, vette a kenyeret, megáldotta, megtörte és nekik adta. /RÚF/; 

(Mk 1:35). Nagyon korán, amikor még sötét volt, felkelt, és félrevonult egy lakatlan helyre, és ott imádkozott. /RÚF/; 

(Mk 6:46). Miután pedig elbocsátotta őket, felment a hegyre imádkozni. /RÚF/

Ahogy figyelték, látták a különbséget az Ő imája és a vallási vezetőké között, és megértették, hogy az ima sokkal több annál, mint azt korábban gondolták. Ezért megkeresték Jézust: 

„Uram, taníts minket imádkozni”. (Lk 11:1) 

Ő megmutatta a tanítványainak (és nekünk), hogyan kell egyszerűen, a köznyelvet használva imádkozni. Megmutatta, hogy az imának őszintének és szívből jövőnek kell lennie. 

(Mt 6:5-15). Amikor imádkoztok, ne legyetek olyanok, mint a képmutatók, akik szeretnek a zsinagógákban és az utcasarkokon megállva imádkozni, hogy lássák őket az emberek. Bizony mondom nektek: megkapják jutalmukat. (6) Te pedig amikor imádkozol, menj be a belső szobádba, és ajtódat bezárva imádkozzál Atyádhoz, aki rejtve van; a te Atyád pedig, aki látja, amit titokban teszel, megjutalmaz majd téged. (7) Amikor imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok, akik azt gondolják, hogy bőbeszédűségükért hallgattatnak meg. (8) Ne legyetek tehát hozzájuk hasonlók, mert tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, még mielőtt kérnétek tőle. (9) Ti azért így imádkozzatok: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved, (10) jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is; (11) mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, (12) és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek; (13) és ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól; mert tied az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké. Ámen. (14) Mert ha az embereknek megbocsátjátok vétkeiket, nektek is megbocsát mennyei Atyátok. (15) Ha pedig nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket. /RÚF/

(Lk 11:2-4). Ő pedig ezt mondta nekik: Amikor imádkoztok, ezt mondjátok: Atyánk, szenteltessék meg a te neved! Jöjjön el a te országod! (3) Mindennapi kenyerünket add meg nekünk naponként. (4) És bocsásd meg bűneinket, mert mi is megbocsátunk minden ellenünk vétkezőnek. És ne vígy minket kísértésbe! /RÚF/ 

• Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben: személyes kapcsolatod felismerése mindenek Atyjával. 

• Szenteltessék meg a te neved: Isten szentségének felfedezése arra ösztönöz, hogy megkülönböztetett figyelemmel és tisztelettel forduljunk hozzá. 

• Jöjjön el a te országod: Vágyakozás Isten visszatérésére, valamint arra, hogy a Lélek bennünk lakjon, amíg Urunk vissza nem jön. 

• Legyen meg a te akaratod, úgy a földön, amint a mennyben: Meghajlás Isten akarata előtt, és könyörgés azért, hogy ez valósuljon meg a mi életünkben; bizalom, hogy Ő tudja, mi a legjobb nekünk. Ez jobb, mint azért imádkozni, hogy a mi akaratunk teljesüljön. 

• Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma: Kérni, ami az élethez kell, mind fizikailag (étel és víz), de lelki értelemben is (Jézus és élő Igéje). 

• Bocsásd meg a vétkeinket, amiképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek: Megtérés, bocsánatkérés, továbbá emlékeztető arra, hogy bocsássunk meg mi is azoknak, akik bántottak minket, ellentételezés nélkül, ahogy Isten is teszi. 

• Ne vigy minket a kísértésbe, és szabadíts meg a gonosztól: Védelem és menedék kérése a gonosztól. 

(Zsoltár 91:1-16). Aki a Felséges rejtekében lakik, a Mindenható árnyékában pihen, (2) az ezt mondhatja az Úrnak: Oltalmam és váram, Istenem, akiben bízom! (3) Mert ő ment meg téged a madarász csapdájától, a pusztító dögvésztől. (4) Tollaival betakar téged, szárnyai alatt oltalmat találsz, pajzs és páncél a hűsége. (5) Nem kell félned a rémségektől éjjel, sem a suhanó nyíltól nappal, (6) sem a homályban lopódzó dögvésztől, sem a délben pusztító ragálytól. (7) Ha ezren esnek is el melletted, és tízezren jobbod felől, téged akkor sem ér el. (8) A te szemed csak nézi, és meglátja a bűnösök bűnhődését. (9) Ha az Urat tartod oltalmadnak, a Felségest hajlékodnak, (10) nem érhet téged baj, sátradhoz közel sem férhet csapás. (11) Mert megparancsolja angyalainak, hogy vigyázzanak rád minden utadon, (12) kézen fogva vezetnek téged, hogy meg ne üsd lábadat a kőben. (13) Eltaposod az oroszlánt és a viperát, eltiprod a fiatal oroszlánt és a tengeri szörnyet. (14) Mivel ragaszkodik hozzám, megmentem őt, oltalmazom, mert ismeri nevemet. (15) Ha kiált hozzám, meghallgatom, vele leszek a nyomorúságban, kiragadom onnan, és megdicsőítem őt. (16) Megelégítem hosszú élettel, gyönyörködhet szabadításomban. /RÚF/. 

• Mert tied az ország, a hatalom és a dicsőség, mindörökké, ámen: Annak felismerése, hogy Istené minden, amik vagyunk, amink van és amit teszünk. Egyedül Övé a dicsőség 

(1Krón 29:11). Tied, Uram, a méltóság, a hatalom és a tisztelet, a hírnév és a fenség, bizony minden, ami a mennyben és a földön van! Tied, Uram, az ország, magasztos vagy te, mindenség fejedelme! /RÚF/

White idézet: Krisztus nem azért hagyta ránk ezt az imát [az Úr imádságát – Lk 11:2-4 ], hogy az emberek ebben a formában ismételgessék, hanem ezzel mutatta meg, hogy milyen legyen az imánk – egyszerű, őszinte és mindenre kiterjedő. 

Nagyon sok imából hiányzik a hit. Betanult szöveget, szavak felsorolását használnak egyesek, amiben nincs valós könyörgés. Ezek az imák homályosak és bizonytalanok; nem eredményeznek megkönynyebbülést az imádkozónak, de vigasztalást és reménységet sem. 

A formális imákból hiányzik a lelkiség, és arról tanúskodnak, hogy az imádkozó nem érez igazi szükséget... 

Tanulj meg röviden és tárgyhoz szólóan imádkozni, és pontosan azt kérd, amire szükséged van. Tanulj meg hangosan imádkozni ott, ahol csak Isten hallhatja szavaidat. Ne mondj álságos imákat, hanem küldj forró, érzelemdús könyörgéseket az Úr elé, amelyekkel kifejezed az élet Kenyere iránti lelki éhségedet. Ha a csendes szobánkban többet imádkoznánk, több bölcs ima hangozna el a gyülekezetben is. Véget érnének a kételyekkel teli, tétovázó imák. Amikor nyilvános imádkozásra kerülne sor a testvéreinkkel, fokozhatnánk a találkozó jelentőségét, ha mi magunk teremtenénk meg egy részét a mennyei légkörnek, imádatunk pedig nem csupán külsőség, hanem valóság lenne… Ha a lélek nem érez vonzódást az imaszobában vagy a napi teendők közben, akkor ez meglátszik az imaórákon is... 

A lélek élete az Istennel ápolt közösségétől függ. Itt hangzanak el a személyes szükségletek, a szív pedig kitárul az új áldások befogadására. Az őszinte ajkakról hála száll fel, a Jézustól kapott felüdülés pedig megnyilvánul a szavakban, a jócselekedetekben és a közösségi áhítatban. Jézus iránti szeretet lakozik a szívben, és ahol szeretet van, azt nem lehet lefojtani, ezért kicsordul. A személyes, csendes ima tartja életben a lelket. Az Istent szerető szív vágyik a vele való kommunikációra, és szent bizalommal hagyatkozik mindenben Őrá. 

Tanuljunk meg bölcsen imádkozni, kéréseinket mondjuk el érthetően és pontosan. Imában fejezzük ki a pontos vágyainkat, konkrét kérésekkel járuljunk az Úr elé. „Mert igen hasznos az igaznak buzgóságos könyörgése.” (Jak 5:16) – Our High Calling, 130./old. 

Krisztus folyton olyan dolgokat hallott az Atyától, amit elmondhatott nekünk. „Az a beszéd, amelyet hallotok – mondta Jézus –, nem az enyém, hanem az Atyáé.” „Az embernek Fia nem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem hogy Ő szolgáljon.” (Jn 14:24; Mt 20:28) Nem önmagáért élt, és nem önmagáért imádkozott, hanem másokért. Önmagával nem törődött, hanem másokkal. Reggelenként – az Istennel töltött órák után – a menny világosságát hozta az embereknek. Naponta részesült a Szentlélek keresztségében. Az új nap hajnalán az Úr felébresztette szendergéséből. Lelkileg megerősítette, hogy szavaival áldást áraszthasson másokra. Az üzenetet közvetlenül Isten trónjától hozta, hogy a megfáradtaknak és lesújtottaknak azt mondja el, amire szükségük volt. „Az Úr Isten bölcs nyelvet adott énnékem – mondta –, hogy tudjam erősítni a megfáradtat beszéddel, fölserkenti minden reggel, fölserkenti fülemet, hogy hallgassak, miként a tanítványok.” (Ésa 50:4) 

Krisztus imádkozása, Istennel való kapcsolata mélyen érintette a tanítványokat. Egyszer, miután kis időre eltávozott tőlük, imába merülten találták meg. Úgy látszik, nem vette észre őket, és hangosan imádkozott tovább. A tanítványok mélyen megindultak, és amikor Jézus befejezte imáját, így kiáltottak: „Uram, taníts minket imádkozni!” – Krisztus példázatai, 139-140./old. 

Szemlélődés által változva

(2Kor 3:18). Mi pedig, miközben fedetlen arccal, mint egy tükörben szemléljük az Úr dicsőségét mindnyájan, ugyanarra a képre formálódunk át az Úr Lelke által dicsőségről dicsőségre. /RÚF/

(Zsid 12:1-2). Ezért tehát mi is, akiket a bizonyságtevőknek ekkora fellege vesz körül, tegyünk le minden ránk nehezedő terhet és a bennünket megkörnyékező bűnt, és állhatatossággal fussuk meg az előttünk levő pályát. (2) Nézzünk fel Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére, aki az előtte levő öröm helyett – a gyalázattal nem törődve – vállalta a keresztet, és Isten trónjának a jobbjára ült. /RÚF/

 Marco Iakoboni Los Angelesben a Kalifornia Egyetem neurológusa, aki a tükörneuronok kutatásával foglalkozik. Azt tapasztalta, hogy ezek az apró sejtáramkörök aktiválódnak, amikor az ember egy bizonyos cselekedetet hajt végre – például amikor nevet vagy megölel valakit –, de akkor is, amikor csak nézi, hogy más ilyesmit csinál. Ezeknek a neuronoknak az aktivitása csökkenti a különbséget a megfigyelt és a tevőlegesen végzett dolgok között.

 Ellen G. White is beszél Jézus jellemének szemléléséről: „Ha Krisztust szemléljük, nagyszerűbb és tisztább képet kapunk Istenről, és eközben jellemünk átalakul. A jóság és az embertársaink iránti szeretet természetünkké lesz. Olyan jellemet fejlesztünk, amely Isten jellemének mása. Miközben egyre jobban hasonlítunk Istenhez, egyre többet tudunk felfogni belőle. Egyre inkább közösségre lépünk a mennyei világgal, és képességünk is nő az örökkévalóság gazdagságának, ismereteinek és bölcsességének befogadására”. (Ellen G. White: Krisztus példázatai. Budapest, 1983, H. N. Adventista Egyház. 246./old.)

(Róm 12:1-29. Kérlek azért titeket, testvéreim, az Isten irgalmasságára, hogy okos istentiszteletként szánjátok oda magatokat élő, szent, Istennek tetsző áldozatul, (2) és ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek, mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes. /RÚF/

 A Római levél záró fejezetében Pál két ellentétes erőről tesz említést, amely alakítani akarja az életünket. Az egyik a bennünket körbevevő világ, minden befolyásával, amely igyekszik saját képére alakítani minket nap mint nap, és kívülről befelé hatva erőszakolja ránk értékeit.

 Ezzel szemben a Szentlélek hatása belülről formál át bennünket, bizonyos szempontból hasonlóan ahhoz, ahogyan a hernyó pillangóvá változik. Azonban ez csak akkor történhet meg, ha odaszenteljük magunkat Istennek, és kérjük Őt, hogy végezze el a jó dolgot, amit elkezdett bennünk. 

(Fil 1:6. Éppen ezért meg vagyok győződve arról, hogy aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi Krisztus Jézus napjára. /RÚF/ 

Végeredményben minden pillanatban tudatos döntést kell hoznunk, hogy a Lélek erejében akarunk járni.

 White idézet: A titkok titka! Az értelem számára nehéz megragadni Krisztus nagyságát, a megváltás titkát. A szégyenletes keresztet felállították, kezét és lábét átszegezték, a kegyetlen dárda átszúrta a szívét, és Jézus megfizette a megváltás árát az emberiségért.

 A megváltás témája kimeríthetetlen, legmélyebb elmélkedésünkre méltó. Túlszár nyalja a leghatalmasabb gondolatot és a legélénkebb képzelet határát is. Ki kutathatná ki Isten titkait?

 Ha ma velünk volna a Megváltó, ugyanazt mondaná, mint tanítványainak: „Még sok mondanivalóm van hozzátok, de most el nem hordozhatjátok.” (Jn 16:12) Jézus mély és élő igazságot szeretett volna megnyitni a tanítványok előtt, de földhözragadtságuk, valamint homályos és hiányos felfogóképességük lehetetlenné tette. Nem tudták volna hasznosítani a nagy, dicsőséges és ünnepélyes igazságot. A lelki növekedés hiánya bezárja az ajtót a világosság Krisztustól jövő sugarai előtt.

 Akik szorgosan munkálkodtak Isten Igéjének bányájában, és felfedezték a drága ércet az igazság gazdag forrásaiban, a korszakokon át rejtett isteni titkokban, fel fogják magasztalni az Úr Jézust, minden igazság szerzőjét azáltal, hogy jellemükben bemutatják hitük megszentelő hatalmát. Jézust és kegyelmét ott kell őrizni a lélek legbelső szentélyében. Ha ez megtörténik, akkor a szavak, az ima, a buzdítás és a szent igazság megjelentése által mutatkozik meg Ő.

 A kereszt titka minden más titkot megmagyaráz. A Golgotáról sugárzó fényben Isten tulajdonságait, amelyekre korábban félelemmel és csodálattal gondoltunk, szépnek és vonzónak találjuk. Az irgalom, gyengédség és atyai szeretet egybeolvad a szentséggel, igazsággal és hatalommal. Míg Krisztus magas és felemelt trónjának fenségét szemléljük, meglátjuk jellemének szépségét, és megértjük, ahogy még soha, hogy mit jelent ez az örökkévaló név: „Mi Atyánk”. – Isten csodálatos kegyelme, 186./old. (június 27.)

 Ha annyit gondolnánk Istenre, mint ahányszor kegyelmének bizonyítékait tapasztaljuk, akkor gondolataink állandóan nála időznének; élvezetté válna róla beszélni és nevét magasztalni. Szívesen beszélünk mulandó dolgokról, mert érdekelnek minket; szívesen beszélünk barátainkról is, mert szeretjük őket, és átérezzük örömüket és bánatukat. Ámde végtelenül nagyobb okunk van arra, hogy Istent jobban szeressük, mint barátainkat, és ezért a legtermészetesebb dolog volna, hogy gondolatainkban legtöbbet vele foglalkozzunk, szeretetéről, irgalmasságáról beszéljünk, és mindenhatóságát magasztaljuk. A gazdag ajándékok, melyekkel Isten elhalmozott bennünket, ne vegyék annyira igénybe gondolatainkat és szeretetünket, hogy többé mit se adjunk Istennek; ellenkezőleg, ezek mindennap rá figyelmeztessenek, és a hála és a szeretet kötelékeivel fűzzenek bennünket mennyei jótevőnkhöz. Nagyon sokat foglalkozunk a mi nyomorúságos földi életünkkel. Irányítsuk lelki szemünket a mennyei szentély nyitott kapujára, ahonnan Krisztus arcáról Isten fénye és dicsősége tükröződik vissza, aki „mindenképpen üdvözítheti is azokat, akik őáltala járulnak Istenhez” (Zsid 7:25) 

 Gyűljünk Krisztus keresztje alá! A megfeszített Krisztus legyen elmélkedésünk, beszélgetésünk és legszentebb örömünk tárgya. Gondoljunk állandóan Isten áldásaira, és ha végtelen szeretetét tapasztaljuk, örömmel tegyünk le mindent azokba a kezekbe, melyek értünk szegeztettek keresztre. – Jézushoz vezető út, 102-103./old.

A Biblia élő Istene a kapcsolatok Istene. A könyv és a vér

 (2Móz 24:1-8). Azután így szólt Mózeshez: Jöjj fel az Úrhoz te és Áron, Nádáb és Abíhú meg Izráel vénei közül hetvenen, és tőle távol boruljatok le előtte! (2) Csak Mózes jöjjön közelebb az Úrhoz, a többiek ne jöjjenek közelebb! A nép ne jöjjön fel vele! (3) Akkor lement Mózes, és elmondta a népnek az Úr minden igéjét és valamennyi törvényét. Az egész nép pedig ezt felelte egy akarattal: Megtesszük mindazt, amit elrendelt az Úr. (4) Akkor leírta Mózes az Úr összes igéjét. Másnap korán reggel oltárt épített a hegy lábánál, és tizenkét szent oszlopot állított fel Izráel tizenkét törzse szerint. (5) Azután odarendelt néhány izráeli ifjút, hogy mutassanak be égőáldozatot, és vágjanak le bikákat békeáldozatul az Úrnak. (6) Mózes pedig fogta a vér felét, tálakba töltötte, a vér másik felét pedig az oltárra hintette. (7) Majd fogta a szövetség könyvét, és felolvasta a nép előtt. Azok ezt mondták: Engedelmesen megtesszük mindazt, amit az Úr mondott. (8) Azután Mózes vette a vért, ráhintette a népre, és ezt mondta: Annak a szövetségnek a vére ez, amelyet az Úr kötött veletek, mind ezeknek az igéknek az alapján. /RÚF/

A Biblia élő Istene a kapcsolatok Istene. Nem valamilyen dolog vagy program adja Urunk fontosságát, hanem a személye. Isten komolyan odafigyel az emberekre, és tevékenységeinek elsődleges célja, hogy személyes kapcsolatot építsen velünk. Végtére is Ő a „szeretet” Istene, tehát fontosnak kell tartania a kapcsolatokat, hiszen enélkül hogyan is létezhetne szeretet?  

Jézus kijelentette: „És én, ha felemeltetem e földről, mindeneket magamhoz vonszok”. (Jn 12:32) Isten számára nemcsak etikus viselkedésünk, helyes tantételeink vagy megfelelő tetteink a fontosak, hanem mindenekelőtt az, hogy személyes, meghitt viszonyban legyünk vele. A kapcsolatokról szól a teremtéskor adott mindkét intézmény (1Mózes 1–2. fejezet): az első az Istennel való függőleges kapcsolat (a szombat), a második pedig az emberek közötti vízszintes kapcsolat (házasság). 

A Sínai-hegynél a szövetség beiktatásának kellett megerősítenie azt a különleges köteléket, amit Isten a népével kívánt fenntartani. A szertartás során a nép kétszer is hangos kiáltással fogadta, hogy engedelmeskednek minden kérésének: „Mindazt megtesszük, amit az Úr parancsolt!” Komolyan is gondolták, csak nem voltak tisztában saját megtörtségükkel, gyengeségükkel, erőtlenségükkel. Mózes a szövetség vérét hintette a népre, ami azt fejezte ki, hogy Izrael csakis Krisztus érdemei által lehet képes követni Isten útmutatásait. Nem akarjuk elfogadni, hogy emberi természetünk törékeny, gyenge és teljes egészében bűnös. Bűnös hajlamaink vannak. Ahhoz, hogy jót cselekedjünk, külső segítségre van szükségünk, amit csak felülről kaphatunk, Isten kegyelmének erejéből, az Igéből és a Szentlélektől, de a rendelkezésünkre álló megannyi segítség dacára is olyan könnyen jön számunkra a rossz, nem igaz? 

Az Istennel való szoros, személyes kapcsolat ezért volt olyan lényeges a nép számára akkor, a Sínai-hegynél, mint ahogy számunkra is az most.

White idézet: Kié a szívünk? Kivel foglalkoznak gondolataink? Kiről és miről beszélünk legszívesebben? Kié leghőbb érzelmünk és legjobb erőnk? Ha Krisztuséi vagyunk, gondolataink felé irányulnak. Övé legédesebb érzelmünk. Akkor mindenünket – amik vagyunk és amivel rendelkezünk – neki szenteljük. Kívánunk hozzá hasonlítani, óhajtjuk Lelkének leheletét; vágyunk akaratát teljesíteni és neki tetsző életet élni. 

 Akik a Krisztus Jézusban új teremtmények, a Lélek gyümölcseit termik: a szeretetet, az örömet, a békességet, a türelmet, a barátságot, a jóságot, a hitet, a nyájasságot és a mértékletességet. Nem találnak többé örömet a régi élvezetekben, hanem az Isten Fiában való hit által nyomdokait követik, az Ő jellemét tükrözik vissza, és „megtisztítják magukat, amint hogy Ő is tiszta”. Amit régente gyűlöltek, azt most szeretik; s amit régebben szerettek, azt most gyűlölik. Akik azelőtt büszkék és akaratosak voltak, most nyájasak és alázatosak; akik azelőtt a hiúság és az önérzet rabjai voltak, most szerények és komolyak lesznek. Az iszákos mértékletes és józan, a szemérmetlen pedig erényes lesz. A világ hiú szokásait elhagyják. Az igaz keresztény nem a „külső díszt” keresi, hanem a „szívnek elrejtett emberét”- „a szelíd és csendes lélek romolhatatlanságával”. (1Pt 3:3-4) …– Jézushoz vezető út, 58-59./old.

Isten szoros közösségre teremtett bennünket önmagával.

 

(2Móz 24:3) „Elment tehát Mózes, és elmondta a népnek az Úr minden beszédét és rendelését. Erre az egész nép egyhangúlag így felelt: Mindazt megtesszük, amit az Úr parancsolt!”  /ÚRK/

Az Úr Isten, a Teremtő, a Megváltó a népével akart lenni, közöttük kívánt lakozni. Szoros közösségre teremtett bennünket önmagával. A tartalmas emberi kapcsolatok építéséhez időre és erőfeszítésre van szükség, és ugyanez igaz az Istennel való, függőleges kapcsolatunkra is. Lehet ez felemelő tapasztalat, amelyben fejlődünk, de csak akkor, ha időt töltünk az Úrral. Gyakorlati szempontból ez azt jelenti, hogy tanulmányozzuk Igéjét (Isten szól hozzánk), imádkozunk (kitárjuk előtte szívünket) és bizonyságot teszünk, beszélünk Krisztus haláláról, feltámadásáról és visszatéréséről (bekapcsolódunk Isten missziójába). Isten áldását élvezve áldás csatornái leszünk mások számára.  

Isten legyen a figyelem középpontjában, ne mi! (Zsid 12:1-2). Ezért tehát mi is, akiket a bizonyságtevőknek ekkora fellege vesz körül, tegyünk le minden ránk nehezedő terhet és a bennünket megkörnyékező bűnt, és állhatatossággal fussuk meg az előttünk levő pályát. (2) Nézzünk fel Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére, aki az előtte levő öröm helyett – a gyalázattal nem törődve – vállalta a keresztet, és Isten trónjának a jobbjára ült. /RÚF/) 

A vele való kapcsolat által Ő képes erőt adni nekünk, hogy kövessük a tanításait, ezért engedelmeskedünk Szavának. Nem is csoda, hogy az Írás így mutatja be Krisztus követőinek végidei nemzedékét: „akik megtartják az Isten parancsolatait és a Jézus hitét”. (Jel 14:12)

Valójában egyszerű: szeretjük Istent, és szeretetből engedelmeskedünk neki.

White idézet: Isten szól hozzánk Igéjében is. Abban még világosabban nyilatkozik meg jelleme, hozzánk való viszonya és nagy váltságterve. Előttünk fekszik a próféták, az ősatyák és a többi szent férfiak története. Mindannyian „hozzánk hasonló természetű” emberek voltak. (Jak 5:17) Látjuk, hogy hozzánk hasonlóan nekik is küzdeniük kellett a csüggedésekkel, kísértésekkel, de mégis mindannyiszor felülkerekedtek, és Isten kegyelme által győzelmet arattak. Ha példáikat látjuk, az életszentségre irányuló törekvéseinkhez bátorságot merítünk. Ha azon fenséges tapasztalatokról olvasunk, melyeket ezek a férfiak szereztek, ha azt a fényt, szeretetet és áldást szemléljük, melyeknek örvendhettek, ha arról a munkáról olvasunk, melyet a nekik adott kegyelem által elvégezhettek, akkor ugyanaz a Lélek, mely ihlette őket, felgyújtja ma bennünk is a lelkesedés szent lángját; teljes szívünkből vágyakozunk hozzájuk hasonló jellemre és hozzájuk hasonlóan járni Istennel. 

Jézus azt mondta az ótestamentumi iratokról – és menynyivel inkább áll ez az újszövetségiekről –: „Ezek azok, amelyek bizonyságot tesznek rólam”. (Jn 5:39) Róla, a Megváltóról, kiben összpontosul minden reményünk az örök életre. Hiszen az egész Szentírás Krisztusról beszél. Mert a teremtésről szóló első tudósítástól kezdve, „és nála nélkül semmi sem lett, ami lett” (Jn 1:3), a befejező ígéretig: „és ímé hamar eljövök” (Jel 22:12), az Ő művéről olvasunk, és az Ő hangját halljuk. Ha meg akarjátok ismerni az Üdvözítőt, kutassatok a Szentírásban! Isten Igéje töltse be egész szíveteket! 

 Ez az élő víz, mely égető szomjúságotokat csillapítja; ez a mennyei élő kenyér. Jézus kije lenti: „Ha nem eszitek az ember Fiának testét, és nem isszátok az ő vérét, nincs élet bennetek” (Jn 6:53); ennek magyarázatául pedig: „A beszédek, amelyeket én szólok néktek, lélek és élet”. (Jn 6:63) Testünk abból épül fel, amit eszünk és iszunk; ugyanez a dolgok természetes rendje a világban is: amin elmélkedünk, amin gondolkozunk, az ad lelki, szellemi lényünknek erőt és színt. – Jézushoz vezető út, 87-88./old. 

Testünk a Szent Léleknek temploma

 „Avagy nem tudjátok-é, hogy a ti testetek a bennetek lakozó Szent Léleknek temploma, amelyet Istentől nyertetek; és nem a magatokéi vagytok?” (1Kor 6:19–20)

A Menny mindenkit megvásárolt ezen a végtelenül drága áron. Isten a Menny tárházának minden kincsét a Földre árasztotta. Krisztus odaáldozásával az egész Mennyet nekünk adta, és megvásárolta rajta az ember akaratát, érzéseit, értelmét, lelkét. Hívők és nem hívők mind egyaránt az Úr tulajdonai.

Életünket egyedül Istentől kaptuk, Övéi vagyunk a teremtés és a megváltás jogán. Testünk sem a saját tulajdonunk, hogy tetszésünk szerint bánjunk vele, hogy rossz szokások által megbénítsuk, tönkretegyük, s ezzel lehetetlenné tegyük, hogy tökéletesen szolgáljuk Istent. Életünk és minden képességünk Istené. Ő minden pillanatban gondoskodik rólunk. Ő tartja működésben az élő szervezetet. Ha csak egy pillanatra is magunkra hagyna, meghalnánk. Teljesen és tökéletesen Istentől függünk.

Nagy tanulságot merítünk, ha megértjük a viszonyunkat Istenhez, s az Ő viszonyát hozzánk E szavak, "Mert áron vétettetek meg; dicsőítsétek azért az Istent a ti testetekben és lelketekben, amelyek az Istenéi." (1Kor 6:20) Nem a magatokéi vagytok, mert áron vétettetek meg, legyenek állandóan az emlékezetünkben, hogy mindenkor tudatában legyünk annak, miszerint Istennek joga van a tehetségünkre, javainkra, befolyásunkra, egyéniségünkre. Tanuljuk meg tehát, hogyan bánjunk Istennek ezzel az ajándékával, lélekben, elmében, testben, hogy mint Krisztusnak megvásárolt tulajdonai, neki tökéletes, jó illatú szolgálatot nyújtsunk.

A földi gazdagság jelentéktelenné zsugorodik, ha akár csak egyetlen ember értékével vetjük is össze, akiért Urunk és Mesterünk meghalt. Aki mérlegen mérte le a dombokat, és a hegyeket a mérleg serpenyőjén, végtelenül értékesnek tartja az emberi lelket.

Értessük meg a fiatalokkal, hogy ők nem a magukéi, hanem Krisztus tulajdonai! Vére árán vásárolta meg őket; szeretete jogán igényt tart rájuk. Azért élnek, mert hatalmánál fogva Krisztus őrzi őket. Idejük, erejük, minden képességük az Övé, hogy az Ő szolgálatára fejlesszék, csiszolják és használják.

Krisztus magas árat fizetett érted, és most kegyelmet és dicsőséget kínál fel neked. Vajon elfogadod-e? (EGW: Isten csodálatos kegyelme)

A valódi megtérés

 

„Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az; a régiek elmúltak, ímé, újjá lett minden.” (2Kor 5,17) 

„A régi természet, amely vérből és a test akaratából született, nem örökölheti Isten országát. A régi utakat, az örökölt hajlamokat fel kell adnunk, mert a kegyesség nem örökölhető. Az újjászületés új indítékokat, új hajlamokat jelent. Akik a Szentlélek által új életre születtek, azok az isteni természet részeseivé lettek, ezért minden szokásukkal, tettükkel a Krisztussal való kapcsolatukat fogják bizonyítani. Amikor a magát kereszténynek valló ember megtartja régi jellemhibáit, mennyiben különbözik helyzete a világiakétól? Nem becsüli meg az igazságot, amely megszentel, nemesbít. Nem született újjá. 

A valódi megtérés megváltoztatja az örökölt és belénk nevelt rossz hajlandóságokat. Isten vallása szilárd szövet, amelynek minden szálát tapintattal, hozzáértéssel szövik. Csak az Istentől származó bölcsesség teheti tökéletessé ezt az anyagot. Sok anyag az első pillantásra jónak tűnhet, a vizsgát azonban már nem viseli el.

Így van ez sokak vallásával. Amikor a jellem szőttese nem viseli el a megpróbáltatás vizsgáját, akkor értéktelen anyagból készült. Az erőlködés, hogy új szövettel foltozzuk ki a régit, nem vezet jobb eredményre. A régi, gyönge anyag csak tovább szakad az újtól, s még nagyobb lesz a hasadás. A foltozás nem megfelelő. El kell dobnunk a régi ruhát, és teljesen újat kell vennünk. 

Krisztus terve az egyedüli biztos út: »Íme, én mindent újjá teszek.« (Jel 21,5) »Aki Krisztusban van, új teremtés az.« (2Kor 5,17) A »foltozott« vallás teljesen értéktelen Isten szemében. Ő az egész szívre tart igényt.” (HNA Biblia-kommentár VI., 1101. o.)

„Jézus az életét adta értünk, és mi nem adjuk Neki legnagyobb szeretetünket, legszentebb vágyakozásainkat, legteljesebb szolgálatunkat?” (In Heavenly Places [Mennyei helyeken], 350. o.) Maranatha

Megtérés

 

„Ha megvalljuk bűneinket, ő hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket, és megtisztítson minket minden hamisságtól.” (1Jn 1:9, ÚRK)

„Amikor az ember megtér és megszentelődik, megbékül Istennel, mert összhangba kerül Isten törvényének elveivel. A bűnös ezáltal megbékül Istennel. Kezdetben Isten az embert a maga képmására teremtette. Az ember tökéletes összhangban élt a természettel és Isten törvényével. Az igazságosság elvei szívébe voltak írva. A bűn azonban elidegenítette Alkotójától. Már nem tükrözte Isten képmását. Szíve harcban állt Isten törvényének elveivel. »A test gondolata ellenségeskedés Isten ellen; minthogy az Isten törvényének nem engedelmeskedik, mert nem is teheti« (Róm 8:7). De »úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta«, hogy az ember megbékülhessen Istennel és Krisztus érdemei által újra összhangba kerüljön Alkotójával. Az emberi szívnek Isten kegyelme által meg kell újulnia, felülről új életet kell kapnia. Ez a változás az újjászületés, amely nélkül – mondja Jézus – az ember »nem láthatja az Isten országát«. 

 Az első lépés az Istennel való megbékéléshez a bűn belátása… Hogy a bűnös felismerje bűnösségét, jellemét Isten mércéjével, az igazság nagyszerű zsinórmértékével kell megmérnie. 

A törvény tükör, amely megmutatja, milyen tökéletes az igaz jellem; elfogadása képessé teszi az embert arra, hogy saját jellemében meglássa a hibákat. A törvény rámutat az ember bűneire, de nem gyógyítja ki belőlük. Míg életet ígér az engedelmeseknek, kijelenti, hogy a törvényszegő osztályrésze halál. A bűnöst csak Krisztus evangéliuma szabadíthatja meg a bűn szennyétől és a kárhozattól. A bűnösnek meg kell bánnia bűneit Isten előtt, akinek törvényét áthágta; hinnie kell Krisztusban és engesztelő áldozatában. Így kap bűnbocsánatot »az előbb elkövetett bűnök«-re, és isteni természet részesévé lesz. Ő Isten gyermeke; a fiúság Lelkét kapta, aki által így kiált: »Abba, Atyám«!” (Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 2013, Advent Kiadó, 402 o.)

Mi az Isten dicsősége?

 

2Móz 33:18-19. Mózes pedig ezt mondta: Mutasd meg nekem dicsőségedet! (19) Az Úr így felelt: Elvonultatom előtted egész fenségemet, és kimondom előtted az Úr nevét. Kegyelmezek, akinek kegyelmezek, és irgalmazok, akinek irgalmazok. /RÚF/

Isten dicsősége a jelleme. A földet betölti Isten dicsősége, amikor mindannyian teljesek leszünk szeretetével és a jellemünket átformálja a megváltó szeretet. Isten dicsősége, jelleme mutatkozik meg a világ előtt, amikor a személyes életünkben bemutatjuk az Ő szeretetét. Így szól az utolsó üzenet, amit az ég közepén repülő három angyal hirdet a lelki sötétségbe borult világnak: „Féljétek az Istent, és néki adjatok dicsőséget” (Jel 14:7) A saját jótetteinkkel, igazságunkkal, jóságunkkal nem dicsekedhetünk. „Krisztus igazságának üzenetét hirdetni kell a világ egyik végétől a másikig… Ez Isten dicsősége, ami befejezi a harmadik angyal munkáját” (Ellen G. White: Testimonies for the Church. 6. köt. 19./old.).

 Ellen G. White még ezt is írja: „Mi a hit általi megigazulás? Isten munkája, amikor az ember dicsőségét a porba vetve megteszi az emberért azt, amit ő sosem tehetne meg magáért.” (Testimonies to Ministers and Gospel Workers. 456./old.) 

 Nem a magunk dicsősége, hanem Istené!

Ne csupán magunk szemléljük Jézus dicsőségét, hanem hangos szóval is hirdessük az Úr tökéletességét! Ézsaiás nemcsak csodálta, hanem hirdette is Krisztus tökéletességét. Dávid szíve elmélkedés közben áttüzesedett, kénytelen volt szólni róla. Amint Isten csodálatos szeretetéről gondolkodott, nem tehetett mást, csak beszélt, beszélt arról, amit látott és érzett. Aki hit által szemlélheti a megváltás csodálatos tervét, Isten egyszülött Fiának szépséges, vonzó jellemét, hogyan állhatná meg, hogy maga is ne szóljon róla? Ki tudna elgondolkodni a mérhetetlen szeretetről, amely Krisztus halálával a Golgota keresztjén megnyilvánult – hogy ne kelljen elvesznünk, hanem örökké élhessünk –, ki tudná szemlélni ezt anélkül, hogy maga is ne zengené az Üdvözítő dicsőségének magasztalását? – Gondolatok a hegyibeszédről, 43./old.

 Isten lénye az Igéjében nyilatkozik meg. Amikor Mózes kérte: „mutasd meg nékem a te dicsőségedet” (2Móz 33:18), az Úr így válaszolt: „Megteszem, hogy az én dicsőségem a te orcád előtt menjen el…” (2Móz 33:19). Ez az Ő dicsősége. „És az Úr elvonula ő előtte és kiálta: Az Úr, az Úr, irgalmas és kegyelmes Isten, késedelmes a haragra, nagy irgalmasságú és igazságú. Aki irgalmas marad ezer íziglen; megbocsát hamisságot, vétket és bűnt.” (2Móz 34:6-7) Jónás hasonló szavakkal juttatta kifejezésre érzelmeit, mondván: „Tudtam, hogy te irgalmas és kegyelmes Isten vagy, nagy türelmű és nagy irgalmasságú.” (Jón 4:2) Az Úr bennünket eget és Földet betöltő szeretetének megszámlálhatatlan bizonyítékával von magához. A természet művei és a legbensőségesebb lelki kötelék által, melyeket az emberi szív átérezhet és átélhet, igyekezett magát kijelenteni nekünk; ám mindezek csak tökéletlenül mutatják be végtelen szeretetét. – Jézushoz vezető út, 10./old.

 Isten fátyolozatlan dicsőségét ember nem viselheti el úgy, hogy meg ne haljon; de Mózest biztosítja az Úr, hogy annyit fog látni az isteni dicsőségből, amennyit jelen, halandó állapotában elviselhet. A kéz, mely a világot alkotta, és a hegyeket helyükön tartja, felfogja a por embert, ezt a nagyhitű embert – s könyörületesen eltakarta őt a szikla hasadékában, miközben Isten dicsősége és egész jósága elvonul előtte. Csodálkozhatunk-e, hogy a Mindenhatóról tükröződő magasztos dicsőség olyan tündökléssel ragyogott Mózes arcán, hogy a nép nem bírt ránézni? Isten nyomát viselte magán, olyannak téve őt, mintha Isten királyi székétől érkezett, tündöklő angyal lenne. Ez az élmény, s mindenek fölött a biztosíték, hogy Isten hallja könyörgését, és jelenléte őt kísérni, többet ért Mózesnek vezéri tisztje betöltésénél, mint Egyiptom műveltsége vagy a haditudományban elért minden sikere. Semmiféle földi hatalom, tudás vagy szakképzettség nem tudja kitölteni Isten jelenlétének helyét. Mózes történetében megláthatjuk, hogy az ember Istennel milyen közvetlen közösség előjogának örvendezhet. Félelmetes a vétkesnek az élő Isten kezébe esni. Mózes mégsem rettegett, hogy egyedül legyen annak a törvénynek szerzőjével, melyet olyan félelmetes jelenésben harsogott el az Úr a Sínairól, mert lelke összhangban állt Alkotója akaratával. – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 4. köt., 533./old. 

Mert az ő alkotása vagyunk

 

„Mert az ő alkotása vagyunk, teremtetvén a Jézus Krisztusban jó cselekedetekre, melyeket előre elkészített az Isten, hogy azokban járjunk.”

Isteni elrendelésével, ki nem érdemelt kedvezése által elrendelte, hogy a jócselekedetek jutalomban részesüljenek. Egyedül a Krisztus érdemei által fogad el minket. S az irgalmasság tettei, a jótékonyság cselekedetei, melyeket végzünk, a hit gyümölcsei. Áldássá válnak számunkra, mert az embereket cselekedeteik szerint fogja jutalmazni. Jótetteinket Krisztus érdemeinek jó illata teszi Isten előtt kedvessé. A kegyelem képesít minket azokra a jócselekedetekre, melyekért az Úr jutalomban részesít. Magukban a cselekedetekben nincs érdem. Mikor minden tőlünk telhetőt megtettünk, még mindig tekintsük magunkat haszontalan szolgának. Nem érdemlünk köszönetet Istentől, csupán kötelességünket teljesítettük, s végezni sem tudtuk volna azokat bűnös természetünk erejével.

 Az Úr felszólít bennünket, hogy húzódjunk közelebb hozzá, s Ő is közelebb fog húzódni hozzánk. Hozzá közelebb húzódva kegyelemben részesülünk. Ezzel tudjuk végezni a cselekedeteket, melyeket keze megjutalmaz. – A Te Igéd igazság, 5. köt., 1122./old

 A jogszerű vallás sohasem vezethet lelkeket Krisztushoz, mert szeretet nélküli, Krisztus nélküli. Az önigazult lelkülettel felajánlott böjt vagy ima utálatosság Isten szemében. Az imádkozók ünnepi gyülekezete, a vallásos ceremóniák körforgása, a külső megalázkodás, az impozáns áldozat mind hirdetik, hogy ezen dolgok cselekvője igaznak tekinti önmagát, aki jogosult a mennyországra – mindez azonban csalás. Saját cselekedeteinkért sohasem vásárolhatunk üdvösséget.

 Ahogy Krisztus idejében volt, úgy van ma is: a farizeusok nem ismerik lelki szükségüket… Az ilyeneknek Krisztus igazsága egy soha fel nem vett ruha, érintetlen kútforrás…

 Az embernek meg kell üresítenie magát énjétől, mielőtt a szó igazi értelmében Jézus híve lehetne. Ha az ember megtagadja énjét, az Úr újjáteremti. Az új edényekbe új bor kerülhet. Krisztus szeretete új életre kelti a hívőt. Aki hitünk Fejedelmére és Bevégzőjére tekint, abban meg fog nyilvánulni Krisztus jelleme. – Jézus élete, 280./old

 A Gecsemáné-kertben a testi szenvedés és lelki gyötrelem óráján Krisztusnak nyújtott megerősítésben mindenki részesülhet, aki az Ő nevéért szenved. Isten minden hívő gyermeke, akit lelki gyötrelem vagy szenvedés ér, akit a Sátán eszközei börtönnel vagy halállal fenyegetnek, ugyanolyan kegyelemben részesülhet, mint Jézus. Ugyanabban a vigaszban, ugyanabban az emberfeletti állhatatosságban. Isten még egyetlen Krisztusban bízó lelket sem hagyott magára a pusztulásra. A kínpad, a máglya, a kegyetlenség sok találmánya megölheti a testet, de a Krisztus által Istenben elrejtett életet mégsem érinthetik. – A Te Igéd igazság, 5. köt., 1123./old

Érzelmeink és a vágyaink

 Hogyan küzdhetünk az ellen, hogy az érzelmeink és a vágyaink rávegyenek minket Isten Igéjével szembenálló dolgok megtételére?

White idézet: Létezik egy széles körben elterjedt hamis vélekedés Jézus szeretetével kapcsolatosan, amely szerint azért kell ebben a szeretetben maradnunk, mert csak kizárólag a Jézusba vetett hitre van szükségünk. Ezeknek a lelkeknek azonban meg kell tanítani azt is, hogy Jézus szeretete a szívbe alázatot és parancsolatai iránti engedelmes életet hozhat. „Aki ezt mondja: Ismerem őt, és az ő parancsolatai nem tartja meg, hazug az, és nincs meg abban az igazság.” (1Jn 2:4) Ha Jézus szeretete csupán az ajkunkon marad, egyetlen lelket sem tud üdvösségre vezetni...

Akik elutasítják a bibliai igazságokat, azt hangoztatják, hogy szeretik Jézust. Viszont, aki tényleg szereti Őt, engedelmes szeretetről tesz bizonyságot, és az Ige betöltője, nem csupán hallgatója lesz. Nem fogja ezt hajtogatni: „Csak hinnem kell Jézusban.” Ez a kijelentés különben igaz, csak hogy aki ezt hangoztatja, nem veszi komolyan a tartalmát. Jézusban hinni azt jelenti, hogy elfogadod Őt személyes Megváltódnak és Példaképednek. Aki szereti Jézust, annak követnie kell a példáját. Szoros kapcsolatban kell lennie Jézussal, mint a szőlővessző a szőlőtőkével. – This Day With God, 299./old.

Az emberi természet ingadozó. Az ember az értelmével ismeri meg az igazságot, de nem szakad el a világtól. Nem akarja elfogadni, hogy Isten különleges gyermekének kell lennie. Ismeri a bibliai igazságokat, de nem akar engedelmeskedni, ezért elfordul az igazságtól. Hitetlenség vezérli, emiatt a lelkére sötétség borul. Saját útját akarja járni, ami meg is adatik neki. Az igazság viszont kárt szenved. Krisztust semmibe veszi, és ha nem tér meg, akkor pusztulás vár rá. – The Upward Look, 18./old.

A hit és az érzés annyira különbözik egymástól, mint kelet a nyugattól. A hit nem függ érzéstől.Naponta szenteljük magunkat Istennek. Higgyük, hogy Krisztus megérti és elfogadja az áldozatot anélkül, hogy megvizsgálnánk magunkat, vajon megvan bennünk az érzésnek az a foka, mely –szerintünk – megfelel hitünknek. Hát nem mienk az ígéret, mely szerint, ha hittel kérjük, mennyei Atyánk készségesebben részesít Szentlélekben, mint a szülők adnak jó ajándékokat gyermekeiknek? Menjünk előre, mintha Isten királyi székéhez küldött minden imára választ hallottunk volna attól,akinek ígéretei sohasem okoznak csalódást. Mikor szomorúság nyom, akkor is előjogunk dallamot zengeni szívünkben Istennek. Ha ezt tesszük, a köd és fellegek visszagördíttetnek, s a sötét árnyékból Isten jelenlétének tiszta verőfényébe lépünk. – Értelem, jellem, egyéniség, 2. köt., 537./old.