Isten jelenléte a szent sátorban

(2Móz 40:1-38). Azután így beszélt Mózeshez az Úr: (2) Az első hónap első napján állítsd fel a hajlékot, a kijelentés sátrát! (3) Helyezd el benne a bizonyság ládáját, és függeszd fel a kárpitot a láda elé! (4) Vidd be az asztalt, és rendezd el rajta, ami rá való! Vidd be a lámpatartót, és rakd fel rá a mécseseket! (5) Helyezd az illatáldozatra való aranyoltárt kívülről a bizonyság ládája elé, és tedd föl a függönyt a hajlék bejáratára! (6) Helyezd az égőáldozati oltárt a hajléknak, a kijelentés sátrának bejárata elé! (7) A medencét helyezd a kijelentés sátra és az oltár közé, és töltsd meg vízzel! (8) Azután kerítsd el az udvart körös-körül, és tedd föl a függönyt az udvar kapujára! (9) Aztán vedd a fölkenéshez való olajat, és kend föl a hajlékot és mindazt, ami benne van! Így szenteld fel azt és egész fölszerelését, hogy szent legyen! (10) Kend fel az égőáldozati oltárt is és egész fölszerelését. Így szenteld föl az oltárt, hogy igen szent legyen az oltár! (11) A medencét és annak állványát is kend fel, így szenteld föl azt! (12) Azután vezesd Áront és fiait a kijelentés sátrának bejáratához, és mosdasd meg őket! (13) Öltöztesd föl Áront a szent ruhákba, kend fel és szenteld fel, hogy a papom legyen! (14) Fiait is vezesd oda, és öltöztesd fel őket köntösükbe! (15) Kend föl őket, ahogyan apjukat fölkented, hogy papjaim legyenek! Ez a fölkenés teszi őket örökre papjaimmá, nemzedékről nemzedékre. (16) Mózes így járt el: mindenben úgy járt el, ahogyan megparancsolta neki az Úr. (17) A második év első hónapjának első napján felállították a hajlékot. (18) Felállította Mózes a hajlékot: lerakta a talpait, felállította a deszkáit, ráillesztette a reteszeit, és felállította az oszlopait, (19) majd kifeszítette a hajlék fölé a sátortetőt, fölterítette a sátor tetejére a takarót, ahogyan megparancsolta Mózesnek az Úr. (20) Azután fogta és beletette a Bizonyságot a ládába, a rudakat ráillesztette a ládára, rátette a fedelet a láda tetejére, (21) majd bevitte a ládát a hajlékba, és föltette a függőkárpitot, hogy eltakarja a bizonyság ládáját, ahogyan megparancsolta Mózesnek az Úr. (22) Azután elhelyezte az asztalt a kijelentés sátrában a hajlék északi oldalán a kárpiton kívül, (23) majd kenyereket rakott rá sorban az Úr elé, ahogyan megparancsolta Mózesnek az Úr. (24) Azután elhelyezte a lámpatartót a kijelentés sátrában az asztallal szemben, a hajlék déli oldalán, (25) és fölrakta a mécseseket az Úr elé – ahogyan megparancsolta Mózesnek az Úr. (26) Azután elhelyezte az aranyoltárt a kijelentés sátrában a kárpit elé, (27) és jó illatú illatáldozatot mutatott be rajta – ahogyan megparancsolta Mózesnek az Úr. (28) Azután föltette a függönyt a hajlék bejáratára, (29) majd elhelyezte az égőáldozati oltárt a hajléknak, a kijelentés sátrának a bejáratánál, és égőáldozatot meg ételáldozatot mutatott be rajta, ahogyan megparancsolta Mózesnek az Úr. (30) Azután elhelyezte a medencét a kijelentés sátra és az oltár között, és vizet töltött bele a mosakodáshoz. (31) Ebben mosták meg Mózes, Áron és fiai a kezüket és a lábukat. (32) Valahányszor bementek a kijelentés sátrába, és az oltár elé léptek, megmosakodtak, ahogyan megparancsolta Mózesnek az Úr. (33) Azután elkerítette az udvart a hajlék és az oltár körül, és rátette a függönyt az udvar kapujára. Így készült el Mózes a munkával. (34) Ekkor beborította a felhő a kijelentés sátrát, és az Úr dicsősége betöltötte a hajlékot. (35) És Mózes nem tudott bemenni a kijelentés sátrába, mert rajta nyugodott a felhő, és az Úr dicsősége betöltötte a hajlékot. (36) Egész vándorlásuk alatt valahányszor fölemelkedett a felhő a hajlékról, útnak indultak Izráel fiai. (37) De ha nem emelkedett fel a felhő, ők sem indultak el, amíg az fel nem emelkedett. (38) Mert nappal az Úr felhője volt a hajlék fölött, éjjel pedig tűz lángolt benne. Izráel egész háza látta ezt, amíg csak vándorolt. /RÚF/

A sátorszentelés eseménye volt a Sínainál töltött időszak csúcspontja. Isten dicsősége az Ő szentsége, jelleme, szeretettel teljes jelenléte, ami már önmagában a jóság.

(2Móz 3:5). Isten ekkor azt mondta: Ne jöjj közelebb! Oldd le sarudat a lábadról, mert szent föld az a hely, ahol állsz! /RÚF/; 2Móz 33:18-19. Mózes pedig ezt mondta: Mutasd meg nekem dicsőségedet! (19) Az Úr így felelt: Elvonultatom előtted egész fenségemet, és kimondom előtted az Úr nevét. Kegyelmezek, akinek kegyelmezek, és irgalmazok, akinek irgalmazok. /RÚF/

Isten jelenléte betöltötte a szent sátort, és a felhőben, a sekina dicsőségében mutatkozott meg. Mózes második könyvének a vége kiemeli, hogy Isten vezette a népet, nappal a felhőben, éjjel pedig tűzoszlopban. A hébereknek nagyon is valóságos és erőteljes módon kellett tapasztalniuk nemcsak Isten létének valóságát, hanem azt is, hogy Ő állandóan közel van hozzájuk, úgy vezeti őket. Mózes a második év első hónapjának első napján állította fel a szent sátort.

(2Móz 40:2, 17). Az első hónap első napján állítsd fel a hajlékot, a kijelentés sátrát! (17) A második év első hónapjának első napján felállították a hajlékot. /RÚF/

Ekkor mindent fel is szentelt olajjal, így Áront és a fiait is felkente a papi szolgálatra.

(2Móz 40:9, 13-15). Aztán vedd a fölkenéshez való olajat, és kend föl a hajlékot és mindazt, ami benne van! Így szenteld fel azt és egész fölszerelését, hogy szent legyen! (13) Öltöztesd föl Áront a szent ruhákba, kend fel és szenteld fel, hogy a papom legyen! (14) Fiait is vezesd oda, és öltöztesd fel őket köntösükbe! (15) Kend föl őket, ahogyan apjukat fölkented, hogy papjaim legyenek! Ez a fölkenés teszi őket örökre papjaimmá, nemzedékről nemzedékre. /RÚF/

Végig ment a szentek szentjén, a szentélyen, a pitvaron, és mindent az Úrnak szentelt, ezzel a folyamattal ünnepélyesen megnyitotta a szentélyben végzendő szolgálatokat.

(4Móz 7:1). Amikor befejezte Mózes a hajlék fölállítását, fölkente és fölszentelte azt egész fölszerelésével együtt, az oltárt is egész fölszerelésével együtt; fölkente és fölszentelte azokat. /RÚF/

Mózes kizárólag ekkor léphetett be a szentek szentjébe, utána csak a főpap mehetett be, évente egyszer, az engesztelési napon.

(3Móz 16:2, 17). Ezt mondta az Úr Mózesnek: Mondd meg a testvérednek, Áronnak, hogy a szentélyben ne menjen be akármikor a kárpiton belülre, a ládán levő fedél elé, hogy meg ne haljon, mert a fedél fölött jelenek meg felhőben. (17) Amikor bemegy a szentélybe, hogy engesztelést szerezzen, senki más ne legyen a kijelentés sátrában, egészen addig, amíg ki nem jön. Így szerezzen engesztelést magáért, háza népéért és Izráel egész gyülekezetéért. /RÚF/

A Biblia háromszor írja azt, hogy a „munka elkészült”:

1) a teremtés hetének végén, amikor Isten kijelentette, hogy teremtő munkája teljes lett

(1Móz 2:1-3). Így készült el az ég és a föld és azok minden serege. (2) A hetedik napra elkészült Isten a maga alkotó munkájával, és megpihent a hetedik napon egész alkotó munkája után. (3) Azután megáldotta Isten a hetedik napot, és megszentelte azt, mert azon pihent meg Isten egész teremtő és alkotó munkája után. /RÚF/

2) Amikor a szent sátor elkészült: „Így végezte el Mózes a munkát” (2Móz 4:33), /ÚRK/; és

3) ez akkor is elhangzott, amikor elkészült Salamon temploma (1Kir 7:51). Amikor befejezték mindazt a munkát, amit Salamon király végeztetett az Úr háza számára, bevitte Salamon azt az ezüstöt, aranyat és egyéb tárgyakat, amelyeket apja, Dávid szentelt oda ajándékul, és elhelyezte az Úr házának a kincsei közé. /RÚF/

A teremtés és Izrael szentélye közötti kapcsolat rámutat a kozmikus dimenzióra, arra az időre, amikor az Úr majd a megváltottakkal együtt lakozik az Új Földön, az Új Jeruzsálemben, ami „az Isten sátora”.

(Jel 21:2-3). És a szent várost, az új Jeruzsálemet is láttam, amint alászáll a mennyből az Istentől, felkészítve, mint egy menyasszony, aki férje számára van felékesítve. (3) Hallottam, hogy egy hatalmas hang szól a trón felől: Íme, Isten sátora az emberekkel van, és ő velük fog lakni, ők pedig népei lesznek, és maga Isten lesz velük /RÚF/;

(Jel 22:1-4) Azután megmutatta nekem az élet vizének folyóját, amely ragyogó, mint a kristály, és az Isten és a Bárány trónjából ered. (2) A város főútjának közepén, a folyó két ága között van az élet fája, amely tizenkétszer hoz termést, minden egyes hónapban megadja termését, és a fa levelei a népek gyógyítására szolgálnak. (3) És semmi nem lesz többé átok alatt a városban, hanem az Isten és a Bárány trónja lesz benne: szolgái imádják őt, (4) és látni fogják az ő arcát, és az ő neve lesz a homlokukon. /RÚF/

Amikor Isten jelenléte betöltötte a szent sátort (2Móz 40:34). Ekkor beborította a felhő a kijelentés sátrát, és az Úr dicsősége betöltötte a hajlékot. /RÚF/, ez volt a csúcspontja azoknak az eseményeknek, amelyek Mózes születésével kezdődtek, aztán a tíz csapással Isten győzelmet aratott Egyiptom istenei felett, az izraeliták kiszabadultak Egyiptomból, az egyiptomi hadsereg vereséget szenvedett, és végül Isten kinyilatkoztatást adott a Sínai-hegyen.

White idézet: Szavakkal nem lehet leírni a szentély belsejének dicsőségét: az arany lemezekkel borított falak visszatükrözték az arany gyertyatartóból kisugárzó fényt; a fénylő angyalokkal gazdagon hímzett szőnyegek ragyogó színei; az aranytól fénylő asztal és a tömjénező oltár; a második kárpit mögött elhelyezett szent láda titokzatos kérubjaival és a felette lebegő szent „Sechina”-val, azaz Jahve jelenlétének látható szimbólumával, mindez csak homályos visszatükröződése Isten templomának, amely a mennyben van, és az ember megváltásáért végzett mű nagy központja.

Körülbelül fél évig voltak elfoglalva a sátor felépítésével. Amikor az építkezést befejezték, Mózes ellenőrizte az építők minden munkáját, és a szent sátort összehasonlította azzal a mintával, amit a hegyen mutattak meg neki, és azokkal az utasításokkal, amelyeket Istentől kapott. „És megtekinte Mózes minden munkát, és ímé elkészíték azt, úgy készíték el, amint az Úr parancsolta vala, és megáldá őket Mózes.” (2Móz 39:43) Izrael sokasága buzgó érdeklődéssel gyűlt össze, hogy megtekintse a szent épületet. Mialatt tiszteletteljes megelégedéssel elmélkedtek azon, amit láttak, a felhőoszlop a szentély fölé vonult, és leereszkedve beburkolta azt. „És a felhő befedezé a gyülekezet sátorát, és az Úrnak dicsősége betölté a hajlékot.” (2Móz 40:34) Így nyilatkozott meg Isten fensége, és egy ideig Mózes sem léphetett be a szent helyre. A nép elérzékenyülve nézte a kezük munkáját elfogadó jelet. Ünnepélyes félelem és tisztelet nyugodott meg mindenkin. Szívük boldogsága az öröm könnyeiben fejeződött ki, és a hála szavait halkan mondták el azért a tényért, hogy Isten leereszkedett hozzájuk, hogy közöttük lakozzék. – Pátriákák és próféták, 349./old.

Miután befejezték a szentsátor építését, „a felhő befedezé a gyülekezet sátorát, és az Úrnak dicsősége betölté a hajlékot. És Mózes nem mehete be a gyülekezet sátorába, mert a felhő rajta nyugovék, és az Úrnak dicsősége tölté be a hajlékot. És mikor a felhő felszáll vala a hajlékról, az Izrael fiai elindulának; így lőn egész utazásuk alatt. Ha pedig a felhő nem szálla fel, ők sem indulának el, míg csak fel nem szálla. Mert az Úrnak felhője vala a hajlékon nappal, éjjel pedig tűz vala azon, az Izrael egész háznépének láttára, egész utazásuk alatt.” A szent sátrat úgy alkották meg, hogy az izraeliták részekre szedhették, és mindenhová magukkal vihették vándorlásuk közben. – Spiritual Gifts, 4a. köt., 10./old.

Amikor csak Isten megnyilatkozott népének, a világosság mindig jelenlétének szimbóluma volt. Világosságot foglalt magába a felhőoszlop nappal és a tűzoszlop éjjel, ez vezérelte Izrael hatalmas seregeit. Félelmetes fenségben ragyogott a világosság az Úr körül a Sínai-hegyen. Világosság nyugodott a sátorban a szövetség ládája felett. Világosság töltötte be Salamon templomát a felszenteléskor. Világosság borította Betlehem dombjait, amikor angyalok hozták a megváltás üzenetét az őrködő pásztoroknak. – Jézus élete, 464./old.

A szent sátor elkészült

(2Móz 36:8-38). A hozzáértő emberek vezetésével elkészítették a hajlékot tíz sátorlapból: sodrott lenfonálból, kék és piros bíborból meg karmazsin fonálból, művészi módon beleszőtt kerúbokkal készítették azokat. (9) Egy-egy sátorlap hossza huszonnyolc könyök, egy-egy sátorlap szélessége pedig négy könyök volt. Egyforma volt a mérete mindegyik sátorlapnak. (10) Öt sátorlapot fűztek össze egymással, majd a másik öt sátorlapot is összefűzték egymással. (11) Azután készítettek kék bíbor hurkokat az egyik sátorlap szegélyén az összefűzésnél. Ugyanilyeneket készítettek a másik sátorlap szegélyén is, azon a végén, ahol összefűzték. (12) Ötven hurkot készítettek az egyik sátorlapon, és ötven hurkot készítettek annak a másik sátorlapnak a szegélyén is, amelyet hozzáfűztek. A hurkok egymással szemben voltak. (13) Készítettek ötven aranykapcsot, és ezekkel a kapcsokkal rögzítették egymáshoz a sátorlapokat. Így állt össze a hajlék. (14) Azután készítettek sátorlapokat kecskeszőrből sátortetőnek a hajlék fölé: tizenegy ilyen sátorlapot készítettek. (15) Egy sátorlap hossza harminc könyök volt, a sátorlap szélessége pedig négy könyök volt. Egyforma volt a mérete a tizenegy sátorlapnak. (16) Összefűztek öt sátorlapot külön, és hat sátorlapot is külön. (17) Készítettek ötven hurkot az egyik sátorlapnak arra a végére, ahol összefűzték, és ötven hurkot készítettek a másik sátorlapnak arra a szélére is, ahol összefűzték. (18) Készítettek ötven rézkapcsot a sátortető összefűzésére, hogy egy egész legyen. (19) Készítettek még egy takarót is a sátorra vörösre festett kosbőrből, és arra még egy takarót delfinbőrből. (20) Készítettek a hajlékhoz felállítható deszkákat is akáciafából. (21) A deszkák hossza tíz könyök volt, a deszkák szélessége pedig másfél könyök. (22) Mindegyik deszkának két csapja volt, amelyek összekötötték egyiket a másikkal. Így készítették el a hajlék mindegyik deszkáját. (23) Így készítették el a hajlék deszkáit: húsz deszkát tettek a déli oldalra dél felé. (24) Készítettek negyven ezüsttalpat a húsz deszka alá, két talpat mindegyik deszka alá a két csapnak megfelelően. Minden egyes deszka alatt két talp volt a két csapnak megfelelően. (25) A hajlék másik oldalára, az északi oldalra is húsz deszkát készítettek. (26) Ezeknek is negyven ezüsttalpa volt, két talp volt az egyik deszka alatt, és két talp volt a másik deszka alatt is. (27) Nyugat felől, a hajlék hátuljára is készítettek hat deszkát. (28) Készítettek két-két deszkát a hajlék két hátsó sarkára. (29) Ezek párosával voltak egymás mellett, aljuktól a tetejükig szorosan összefogva, egészen a karikáig. Így csinálták mindkettőnél, mindkét saroknál. (30) Nyolc deszka volt tehát ezüsttalpakkal, összesen tizenhat talppal: két-két talp volt mindegyik deszka alatt. (31) Készítettek reteszeket is akáciafából: ötöt a hajlék egyik oldalának a deszkáihoz, (32) öt reteszt a hajlék másik oldalának a deszkáihoz, és öt reteszt a hajlék hátuljának a deszkáihoz a nyugati oldalon. (33) Elkészítették a középső reteszt is, hogy középen rögzítse a deszkákat, egyik végétől a másik végéig. (34) A deszkákat bevonták arannyal, és aranyból készítették a karikákat a reteszek kengyeleiként. Bevonták arannyal a reteszeket is. (35) Azután elkészítették a kárpitot kék és piros bíborból, karmazsin fonálból és sodrott lenfonálból: művészi módon beleszőtt kerúbokkal készítették azokat. (36) Készítettek hozzá négy akáciafa oszlopot, és bevonták arannyal. A rajta levő kampók is aranyból voltak. És öntöttek hozzájuk négy ezüsttalpat. (37) Készítettek függönyt a sátor bejáratára kék és piros bíborból, karmazsin fonálból és sodrott lenfonálból, művészi módon kihímezve, (38) ehhez pedig öt oszlopot kampókkal együtt. Az oszlopfőket és összekötőiket bevonták arannyal; a hozzájuk való öt talp rézből készült. /RÚF/

(2Mózes 37:1-29). Azután elkészítette Becalél a ládát akáciafából, amely két és fél könyök hosszú, másfél könyök széles és másfél könyök magas volt. (2) Bevonta színarannyal kívül-belül, és készített rá körös-körül aranyszegélyt. (3) Öntött négy aranykarikát a négy sarkára: két karikát az egyik oldalára és két karikát a másik oldalára. (4) Készített rudakat is akáciafából, és azokat is bevonta arannyal. (5) Bedugta a rudakat a láda oldalain levő karikákba, hogy azoknál fogva hordozni lehessen a ládát. (6) Készített egy két és fél könyök hosszú, másfél könyök széles födelet is színaranyból. (7) Készített két kerúbot aranyból; ötvösmunkával készítette azokat a födél két végére. (8) Az egyik kerúbot az egyik végére, a másik kerúbot a másik végére: a fedél két végére készítette a kerúbokat. (9) A kerúbok szárnya ki volt terjesztve fölötte úgy, hogy betakarták szárnyukkal a födelet. Egymás felé fordultak, de a kerúbok arca a fedél felé nézett. (10) Azután elkészítette az asztalt akáciafából, amely két könyök hosszú, egy könyök széles és másfél könyök magas volt. (11) Bevonta színarannyal, és készített rá körös-körül egy aranyszegélyt. (12) Készített rá körös-körül egy tenyérnyi keretet, a keretére pedig körös-körül aranyszegélyt készített. (13) Öntött hozzá négy aranykarikát, és ráerősítette a karikákat a négy láb négy felső végére. (14) A rúdtartó karikák a keretnél voltak, hogy hordozható legyen az asztal. (15) A rudakat akáciafából készítette, és bevonta arannyal, hogy hordozható legyen az asztal. (16) Elkészítette az asztalra való edényeket is színaranyból: a tálakat, serpenyőket, kelyheket és korsókat, amelyekkel az italáldozatot bemutatják. (17) Elkészítette a lámpatartót színaranyból. Ötvösmunkával készült a lámpatartó: szára, ágai, kelyhei, gombjai és virágai egy darabból voltak. (18) Hat ág nyúlt ki a két oldalából: három ág a lámpatartó egyik oldalából, három ág pedig a lámpatartó másik oldalából. (19) Három mandulavirág alakú kehely gömbbel és virággal az egyik ágon, három mandulavirág alakú kehely gömbbel és virággal a másik ágon: így volt mind a hat ágon, amelyek kinyúltak a lámpatartóból. (20) A lámpatartó középső szárán négy mandulavirág alakú kehely volt gömbbel és virággal. (21) Gömb volt a belőle kinyúló első két ág alatt, gömb volt a belőle kinyúló második két ág alatt, és gömb volt a belőle kinyúló harmadik két ág alatt, és így tovább a belőle kinyúló mind a hat ágnál. (22) Gömbjeik és ágaik a szárral együtt egy darabból voltak, egy darab színarany ötvösmunka volt az egész. (23) Készített hozzá hét mécsest meg koppantókat és hamutartókat is hozzá színaranyból. (24) Egy talentum színaranyból készült ez és az egész fölszerelése. (25) Elkészítette az illatáldozati oltárt is akáciafából. Hossza egy könyök, szélessége egy könyök, tehát négyzet alakú volt, és két könyök magas. Vele egy darabból voltak a szarvai. (26) Bevonta színarannyal a tetejét, körös-körül az oldalait és a szarvait. Körös-körül aranyszegélyt készített rá. (27) Két-két aranykarikát is készített hozzá a szegélye alá, kétfelől mindkét oldalára. Ezek voltak a rudak kengyelei, azoknál fogva hordozták az oltárt. (28) A rudakat akáciafából készítette, és bevonta arannyal. (29) Elkészítette a fölkenéshez való szent olajat és a jó illatú füstölőszereket tisztán, ahogyan a kenetkeverők készítik. /RÚF/

(2Mózes 38:1-31). Azután elkészítette az égőáldozati oltárt akáciafából négyzet alakúra: öt könyök volt a hossza és öt könyök a szélessége, a magassága pedig három könyök volt. (2) Készített szarvakat a négy sarkára, vele egy darabból voltak a szarvak, és bevonta az egészet rézzel. (3) Azután elkészítette az oltár egész fölszerelését: a fazekakat, lapátokat, hintőedényeket, villákat és szenesserpenyőket. Az egész fölszerelést rézből készítette el. (4) Készített az oltárhoz rostélyszerű rézrácsozatot a perem alá, amely annak a közepéig ért le. (5) Öntött négy karikát a rézrácsozat négy sarkára rúdtartóknak. (6) Elkészítette a rudakat akáciafából, és bevonta rézzel. (7) Bedugta a rudakat az oltár oldalain levő karikákba, hogy hordozható legyen. Deszkákból készítette azt, belül üresre. (8) Elkészítette a rézmedencét meg rézből egy állványt is hozzá azoknak az asszonyoknak a fémtükreiből, akik a kijelentés sátrának bejáratánál szolgáltak. (9) Elkészítette az udvart is. A déli oldalon az udvar szőnyegfala sodrott lenfonálból készült, és száz könyök hosszú volt. (10) Húsz oszlopa és húsz réztalpa volt; az oszlopok kampói és kapcsai ezüstből voltak. (11) Az északi oldal is száz könyök volt, húsz oszloppal és húsz réztalppal; az oszlopok kampói és kapcsai ezüstből voltak. (12) A nyugati oldalon ötven könyök szőnyegfal volt tíz oszloppal és tíz talppal; az oszlopok kampói és kapcsai ezüstből voltak. (13) A keleti oldal ötven könyök volt. (14) Tizenöt könyök szőnyegfal volt az egyik oldalon, és annak három oszlopa és három talpa volt. (15) A másik oldalon, az udvar kapujától jobbra is, balra is tizenöt könyök szőnyegfal volt. Ennek is három oszlopa és három talpa volt. (16) Az udvar egész szőnyegfala körös-körül sodrott lenfonálból készült. (17) Az oszlopok talpai rézből, az oszlopok kampói és kapcsai pedig ezüstből voltak. Az oszlopfőket is ezüsttel borították be, és ezüsthuzallal volt összekötve az udvar összes oszlopa. (18) Az udvar kapujának a függönye művészi módon kihímezve, kék és piros bíborból, karmazsin fonálból és sodrott lenfonálból készült. A hossza húsz könyök, a magassága pedig – az udvar szőnyegfala szélességének megfelelően – öt könyök volt. (19) Négy oszlopuk és négy réztalpuk volt. Ezüstből voltak a kampóik; az oszlopfők és összekötő huzaljaik is ezüstből voltak. (20) A hajlék és az udvar összes cöveke körös-körül rézből volt. (21) Ez a hajlékhoz, a bizonyság hajlékához felhasznált dolgok jegyzéke, melyet Mózes parancsára állítottak össze; a léviták feladata volt ez, Ítámárnak, Áron főpap fiának vezetésével. (22) A Júda törzséből való Becalél, Húr fiának, Úrínak a fia elkészítette mindazt, amit Mózesnek megparancsolt az Úr. (23) Vele együtt dolgozott a Dán törzséből való Oholíáb, Ahíszámák fia, aki járatos volt mindenféle fa- és fémmunkában, értett a művészi szövéshez és hímzéshez kék és piros bíborból, karmazsin fonálból és lenfonálból. (24) A munkálatokhoz, a szentély egész munkálatához felhasznált arany: az az arany, amelyet erre a célra felajánlottak, összesen huszonkilenc talentum és hétszázharminc sekel volt, a szent sekel szerint. (25) Az az ezüst pedig, amelyet a közösség számba vett tagjai adtak, száz talentum és ezerhétszázhetvenöt sekel volt, a szent sekel szerint: (26) fejenként egy beka – vagyis fél sekel, a szent sekel szerint – mind attól a hatszázháromezer-ötszázötven, húsz évnél idősebb személytől, akik átestek a számbavételen. (27) A száz talentum ezüstből megöntötték a szentély és a kárpit talpait: száz talpat száz talentumból, vagyis egy talentumból egy talpat. (28) Az ezerhétszázhetvenöt sekelből elkészítették az oszlopok kampóit, beborították az oszlopfőket, és összekötötték azokat. (29) A felajánlott réz hetven talentum és kétezer-négyszáz sekel volt. (30) Ebből készítették el a kijelentés sátra bejáratának talpait, a rézoltárt a hozzá való rézrácsozattal, az oltár egész fölszerelését, (31) az udvar talpait körös-körül meg az udvar kapujának talpait, a hajlék összes cövekét és az udvar összes cövekét körös-körül. /RÚF/

(2Mózes 39:1-31). Elkészítették a díszes ruhákat a szentélyben végzendő szolgálathoz kék és piros bíborból meg karmazsin fonálból. Elkészítették Áron szent ruháit is, ahogyan megparancsolta Mózesnek az Úr. (2) Elkészítették az éfódot aranyból, kék és piros bíborból, karmazsin fonálból és sodrott lenfonálból. (3) Aranyból vékony lapokat vertek, és fonalakká metélték, hogy művészi szövéssel beledolgozhassák a kék és piros bíborba, a karmazsinba és a lenbe. (4) Készítettek hozzá rákapcsolt vállrészeket a két szélén, amelyeket egymásba lehetett kapcsolni. (5) A rajta levő övet, amellyel fel lehet övezni, ugyanúgy és ugyanabból készítették: aranyból, kék és piros bíborból, karmazsin fonálból és sodrott lenfonálból, ahogyan megparancsolta Mózesnek az Úr. (6) Azután megmunkálták az aranyfoglalatba való ónixköveket, és rávésték Izráel fiainak a nevét, ahogyan a pecsétgyűrűt vésik. (7) Azután rátették azokat az éfód vállrészeire. Izráel fiaira emlékeztető kövek ezek, ahogyan megparancsolta Mózesnek az Úr. (8) Azután elkészítették a hósent művészi munkával, ahogyan az éfódot készítették: aranyból, kék és piros bíborból, karmazsin fonálból és sodrott lenfonálból. (9) Négyzet alakú volt, kétrét hajtva; így készítették el a hósent. Egy arasz hosszú és egy arasz széles volt, kétrét hajtva. (10) Négy sor kőből készítettek rá borítást. Rubin, topáz és smaragd: ez volt az első sor. (11) A második sor: karbunkulus, zafír és jáspis. (12) A harmadik sor: opál, agát és ametiszt. (13) A negyedik sor: krizolit, ónix és nefrit. Aranyfoglalatokkal készült a borítás. (14) A köveken Izráel fiainak a nevei voltak: tizenkét kő a neveknek megfelelően. Pecsétgyűrű módjára voltak vésve; mindegyiken egy-egy törzs neve volt, a tizenkét törzsnek megfelelően. (15) Készítettek a hósenre színarany láncokat; sodorva, ahogy a zsinórokat szokták. (16) Azután készítettek két aranyfoglalatot és két aranykarikát, és ráillesztették a két karikát a hósen két végére. (17) A két aranyzsinórt belefűzték a két karikába a hósen két végén. (18) A két zsinór két végét ráerősítették a két foglalatra, és ráerősítették az éfód vállrészének az elejére. (19) Készítettek még két aranykarikát, és azokat is ráerősítették a hósen két végére, azon a szélén, amely az éfód felé eső részen belül volt. (20) Azután készítettek még két aranykarikát, és ráillesztették azokat elöl az éfód két vállrészére, kissé lejjebb, közel az egybefűzéshez az éfód öve fölött. (21) A hósent karikáinál fogva kék bíbor zsinórral az éfód karikáihoz csatolták, hogy az éfód öve fölött legyen, és ne csússzék el a hósen az éfódról, ahogyan megparancsolta Mózesnek az Úr. (22) Elkészítették az éfód palástját is takácsmunkával, az egészet kék bíborból. (23) A palást nyakkivágása középen volt, mint a mellvért nyakkivágása. A kivágás körös-körül szövéssel volt megerősítve, nehogy beszakadjon. (24) A palást szegélyére gránátalmákat készítettek kék és piros bíborból és sodrott karmazsin fonálból. (25) Készítettek színarany csengettyűket, és odaerősítették a csengettyűket a gránátalmák közé a palást szegélyére körös-körül, vagyis a gránátalmák közé. (26) Csengettyű meg gránátalma váltakozott a palást szegélyén körös-körül. Ebben szolgált a főpap, ahogyan megparancsolta Mózesnek az Úr. (27) Elkészítették Áronnak és fiainak a köntöseit lenből takácsmunkával. (28) A főpapi süveget és a papi süvegek kendőit lenből készítették, a gyolcsnadrágot pedig sodrott lenfonálból. (29) Az övet is sodrott lenfonálból, kék és piros bíborból meg karmazsin fonálból készítették művészi hímzéssel, ahogyan megparancsolta Mózesnek az Úr. (30) Azután a homlokdíszt készítették el, a szent fejdíszt színaranyból, és felírták rá, ahogy a pecsétgyűrűbe szoktak vésni: Az Úr szent tulajdona! (31) Ezt kék bíbor zsinórra fűzték, és rákötötték a süveg elejére, ahogyan megparancsolta Mózesnek az Úr. (32) /RÚF/

Mózes gondosan ügyelt a szent sátor felállítására, és a mesterek nagy pontossággal követték azokat az utasításokat, amelyeket Mózes a Sínai-hegyen kapott. A Biblia szövege a következőket veszi számba:

1) a szent sátor a különféle szövetekkel, kárpitokkal és tartozékokkal (2Móz 36:7-37);

2) a frigyláda (2Móz 37:1-9);

3) a szent kenyerek asztala (2Móz 37:10-16);

4) a gyertyatartó (2Móz 37:17-24);

5) a füstölőáldozati oltár (2Móz 37:25-29);

6) az égőáldozati oltár (2Móz 38:1-7);

7) a rézmedence (2Móz 38:8);

8) a pitvar (2Móz 38:9-20);

9) a szent sátorhoz felhasznált anyagok (2Móz 38:21-31)

A folytatásban (2Mózes 39 fejezete) ír az efódról, a hósenről meg a papi öltözék többi darabjáról. A szent sátorban végzett szolgálatok az evangélium látványos példázatai voltak, bemutatták Isten egész megváltási tervét.

A különböző szertartások ábrázolták, hogy

1) Isten mennyire gyűlöli a bűnt, valamint hogyan rendezi azt el;

2) miként menti meg bűnbánó népét;

3) mi lesz a gonoszok sorsa;

4) hogyan biztosít az Úr gonoszság nélküli, csodálatos jövőt.

Az év során két különböző, de egymáshoz szorosan kapcsolódó szolgálatot végeztek a szent sátorban: a naponkénti és az évenkénti szertartásokat, amelyek azt fejezték ki, hogyan kezeli Isten a bűnt és menti meg a bűnösöket. A naponkénti szentélyszolgálatokkal Isten arról biztosította a megtért hívőket, hogy megbocsátotta bűneiket és kegyelméből üdvösséget ajánl nekik. Az üdvösség ajándékának elfogadásához áldozatot kellett bemutatni. Az áldozatok előremutattak a Messiás halálára, akinek „vére megtisztít minket minden bűntől”. (1Jn 1:7) Ennek az ajándéknak a középpontjában a bűnvallás és Krisztus igazsága palástjának az elfogadása állt.

(Zsolt 32:1-2). Dávid tanítókölteménye. Boldog, akinek hűtlensége megbocsáttatott, vétke eltöröltetett. (2) Boldog az az ember, akinek az Úr nem rója fel bűnét, és nincs lelkében álnokság. /RÚF/]

Így a bűnbánó bűnös a bűnbocsánat bizonyosságát kapta, és örülhetett a megváltásnak. Az engesztelés napján végezték az évenkénti szolgálatot, ami azt mutatta be, hogyan törli el Isten a bűnt, oldja meg a bűn problémáját és biztosít bűn nélküli jövőt. (3Mózes 16:1-34). Áron két fiának a halála után, akik meghaltak, mert az Úr elé mertek lépni, beszélt az Úr Mózeshez. (2) Ezt mondta az Úr Mózesnek: Mondd meg a testvérednek, Áronnak, hogy a szentélyben ne menjen be akármikor a kárpiton belülre, a ládán levő fedél elé, hogy meg ne haljon, mert a fedél fölött jelenek meg felhőben. (3) Úgy menjen be Áron a szentélybe, hogy vigyen egy bikát vétekáldozatul, egy kost pedig égőáldozatul. (4) Öltözzék gyolcsból készült szent köntösbe, gyolcsnadrág legyen rajta, gyolcsövvel övezze magát körül, gyolcssüveget tegyen a fejére. Szent ruhák ezek: mosakodjék meg azért vízben, és úgy öltse fel őket. (5) Izráel fiainak a közösségétől pedig vegyen két kecskebakot vétekáldozatul és egy kost égőáldozatul. (6) Mutassa be Áron a bikát mint a maga vétekáldozatát, és szerezzen engesztelést magáért és háza népéért. (7) Azután fogja a két kecskebakot, állítsa azokat az Úr elé a kijelentés sátrának a bejáratánál, (8) és vessen sorsot Áron a két bakra: az egyiket sorsolja ki az Úrnak, a másikat Azázélnek. (9) Vezesse oda Áron azt a bakot, amely a sorsvetésben az Úrnak jutott, és készítse azt el vétekáldozatul. (10) Azt a bakot pedig, amely a sorsvetésben Azázélnek jutott, állítsák élve az Úr elé, hogy engesztelést végezzen vele, és elküldje Azázélnek a pusztába. (11) Áron tehát mutassa be a bikát mint a maga vétekáldozatát, és szerezzen engesztelést magáért és háza népéért. Vágja le Áron a bikát mint a maga vétekáldozatát. (12) Rakja tele a szenesserpenyőt izzó parázzsal az Úr előtt levő oltárról, és két tele marok porrá tört, jó illatú füstölőszerrel együtt vigye be a kárpiton belülre. (13) Tegye a jó illatú füstölőszert a tűzre az Úr színe előtt, hogy beborítsa az illatáldozat felhője a födelet, amely a Bizonyság fölött van, és akkor nem hal meg. (14) Azután vegyen a bika véréből, és hintse ujjával a fedél elülső, keleti részére, a fedél elé pedig hétszer hintsen ujjával a vérből. (15) Ezután vágja le a bakot mint a nép vétekáldozatát, vigye be a vérét a kárpiton belülre, és úgy cselekedjék ezzel a vérrel, ahogyan a bika vérével cselekedett: hintse a fedélre és a fedél elé. (16) Így végezzen engesztelést a szentélyért, Izráel fiainak a tisztátalansága miatt és minden vétkes hitszegése miatt. Így cselekedjék a kijelentés sátráért is, amely köztük, tisztátalanok között van. (17) Amikor bemegy a szentélybe, hogy engesztelést szerezzen, senki más ne legyen a kijelentés sátrában, egészen addig, amíg ki nem jön. Így szerezzen engesztelést magáért, háza népéért és Izráel egész gyülekezetéért. (18) Azután jöjjön ki az oltárhoz, amely az Úr színe előtt áll, és végezzen azért is engesztelést: vegyen a bika véréből meg a bak véréből, és kenje meg körös-körül az oltár szarvait, (19) és hintsen rá az ujjával hétszer a vérből. Így tisztítsa és szentelje meg azt Izráel fiainak a tisztátalansága miatt. (20) Ha elvégezte az engesztelést a szentélyért, a kijelentés sátráért és az oltárért, vezesse oda az élő bakot. (21) Tegye rá Áron mindkét kezét az élő bak fejére, és vallja meg fölötte Izráel fiainak minden bűnét és minden vétkes hitszegését. Helyezze azokat a bak fejére, azután küldje el egy arra kijelölt emberrel a pusztába, (22) hadd vigye magával a bak minden bűnüket egy kietlen vidékre. Az az ember pedig hajtsa ki a bakot a pusztába. (23) Azután menjen be Áron a kijelentés sátrába, vesse le a gyolcsruhákat, amelyeket magára öltött, amikor bement a szentélybe, és rakja le ott azokat. (24) Mosakodjék meg vízben, szent helyen, és öltözzék fel a saját ruháiba. Majd menjen ki, és készítse el a maga égőáldozatát meg a nép égőáldozatát, és szerezzen engesztelést magáért és a népért. (25) A vétekáldozat kövérjét is füstölögtesse el az oltáron. (26) Aki pedig kihajtotta az Azázélnek szánt bakot, mossa ki ruháját, mosakodjék meg vízben, azután bemehet a táborba. (27) A vétekáldozati bikát és a vétekáldozati bakot, amelyeknek a vérét a szentélybe vitték, hogy engesztelést szerezzenek vele, vigyék ki a táboron kívülre, és égessék el bőrüket, húsukat és ganéjukat. (28) Aki elégeti ezeket, mossa ki a ruháját, mosakodjék meg vízben, és utána bemehet a táborba. (29) Örök rendelkezés legyen ez nektek: a hetedik hónap tizedik napján tartsatok böjtöt, és ne végezzetek semmiféle munkát, sem az, aki közületek való, sem a közöttetek tartózkodó jövevény. (30) Mert ezen a napon végeznek engesztelést értetek, hogy megtisztítsanak benneteket, és megtisztultok minden vétketektől az Úr színe előtt. (31) A teljes nyugalom napja legyen ez nálatok, amikor böjtöt is tartsatok. Örök rendelkezés ez. (32) Így végezzen engesztelést az a pap is, akit majd apja után kennek fel és avatnak fel pappá; öltse ehhez a gyolcsruhákat, a szent ruhákat magára. (33) Végezzen engesztelést a szentek szentjéért; a kijelentés sátráért és az oltárért is végezzen engesztelést. A papokért és a gyülekezet egész népéért is végezzen engesztelést. (34) Örök rendelkezés legyen ez nektek: évenként egyszer végezzenek engesztelést Izráel fiaiért minden vétkük miatt. És Áron úgy cselekedett, ahogyan megparancsolta az Úr Mózesnek. /RÚF/; Jn 1:29. Másnap János látta, hogy Jézus hozzá jön, és így szólt: Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét! /RÚF/]

Krisztusnak most a mennyei szentélyben végzett, két részből álló munkája szintén azt fejezi ki, hogy mit tesz értünk Isten

(Zsid 7:25. Ezért üdvözíteni tudja örökre azokat, akik általa járulnak Istenhez, hiszen Ő mindenkor él, hogy esedezzék értük. /RÚF/), és el fogja hozni a bűn problémájának végső megoldását. [Dán 7:13-14, 22, 27. Láttam az éjszakai látomásban: Jött valaki az ég felhőin, aki emberfiához hasonló volt; az öregkorú felé tartott, és odavezették hozzá. (14) Hatalom, dicsőség és királyi uralom adatott neki, hogy mindenféle nyelvű nép és nemzet őt tisztelje. Hatalma az örök hatalom, amely nem múlik el, és királyi uralma nem semmisül meg. (22) míg el nem jött az öregkorú, és igazságot nem szolgáltatott a Felséges szentjeinek. És akkor bekövetkezett az az idő, amikor a szentek birtokba vették a királyságot. (27) A Felséges szentjeinek a népéé lesz az ég alatt minden ország királyi uralma, hatalma és nagysága. Ez a királyi uralom örök uralom lesz, neki szolgál majd és neki engedelmeskedik minden hatalom. /RÚF/; Dán 8:14. Ezt válaszolta neki: Kétezer-háromszáz este és reggel; azután a szentély visszanyeri igazi rendeltetését. /RÚF/; Jel 21:4. És letöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak. /RÚF/

A szent sátor volt Isten imádatának helyszíne, ott dicsőítették Őt és adtak hálát neki. Az istentisztelet az Úrral való kapcsolat fenntartásának eszköze. Isten a hívőket közösségbe hívja magával.

White idézet: A szentély felépítéséhez nagy és költséges előkészületeket kellett tenni. A legértékesebb és legdrágább anyagok nagy mennyiségét kellett összegyűjteni. Az Úr azonban csak önkéntes adományokat fogadott el. „Szólj az Izrael fiainak” – mondta Mózesnek –, „hogy szedjenek nékem ajándékokat; minden embertől, akit a szíve hajt arra, szedjetek nékem ajándékokat.” (2Móz 25:2) Ez isteni parancsot Mózes elmondta a gyülekezetnek. Az Isten iránti odaadás és az áldozatkészség lelkülete volt az első a magasságos Isten lakhelyének a készítésénél.

Az egész nép egyhangúlag válaszolt Mózes felhívására: „És eljőve mindenki, akit a szíve indíta, és akit lelke hajt vala, és hozának áldozatot az Úrnak, a gyülekezet hajlékának készítéséhez, és annak minden szolgálatához, és a szent ruhákhoz valókat. És jövének férfiak és asszonyok együtt, mind, akit szíve indított, hozának kapcsokat, függőket, gyűrűket, karperecet, mindenféle arany eszközöket; a férfiak is mind, akik aranyból hoztak áldozatot az Úrnak.” (2Móz 35:21-22) – Pátriárkák és próféták, 343-344./old.

A szent helyet úgy alkották meg, hogy az izraeliták részekre szedhették szét, és mindenhová magukkal vihették vándorlásuk közben. Ezért kisméretű volt, hosszúsága nem volt több tizenhat méter hetvenhat centiméternél, a szélessége és magassága pedig öt méter negyvenkilenc centiméternél. Mindazáltal nagyszerű építmény volt. Az épület és annak berendezése akácfa felhasználásával készült, amelynek anyaga tartósabb volt a Sínainál lévő bármely más fánál. A falak függőleges deszkalapokból álltak, amelyeket ezüst tokokba helyeztek be, és oszlopok, keresztgerendák tartottak szilárdan. Mindezt arannyal vonták be, és így az épületnek olyan látszatot adtak, mintha tömör aranyból készült volna. A tetőt négy réteg szőnyegből képezték ki. A legbelsőbb rétegét finom sodrott lenből „…kék, és bíborpiros és karmazsinszínűből, kérubokkal, mestermunkával készíték” el. (2Móz 36:7) A másik három réteg pedig kecskeszőrből, vörösre festett kosbőrből és borzbőrből készült. Az egészet úgy rendezték el, hogy teljes védelmet nyújtott az egész épületnek.

Az épület belsejét két helyiségre osztotta egy értékes és szép kárpit, amelyet arany lemezekkel borított oszlopokra függesztettek fel. Az első helyiség bejáratát hasonló kárpit zárta el…

Az első helyiségben, vagyis a szent helyen volt a szent kenyerek asztala, a gyertyatartó és a tömjénezés oltára. A szent kenyerek asztala az északi oldalon állt… A papoknak erre az asztalra minden szombaton tizenkét kenyeret kellet helyezni két sorban elrendezve és tömjénnel meghintve… Délen helyezték el a hétágú gyertyatartót a hét lámpájával együtt. Karjait választékosan kidolgozott virágmintákkal díszítették. Ezek a virágminták a liliomokhoz hasonlítottak. Az egész gyertyatartó egy darab tömör aranyból készült… A kárpit előtt – amely elválasztotta a szent helyet, a szentélyt a szentek szentjétől, a legszentebb helyiségtől, az Isten közvetlen jelenlétének helyétől – állt a tömjénezés aranyból készített oltára… Ezen az oltáron a tüzet maga Isten gyújtotta meg, és ezt a tüzet gondosan ápolták…

A belső kárpit mögött volt a szentek szentje. Ez volt a középpontja az engesztelés és a közbenjárás jelképes szolgálatának. Ez képezte az összekapcsoló láncszemet a menny és a föld között. Ebben a helyiségben volt a szövetség ládája, a frigyláda, akácfából készített láda, amelyet kívül és belül arannyal vontak be, a fedele is színaranyból készült, és az egészet arannyal szegélyezték. Ebbe helyezték el a kőtáblákat, amelyekre maga Isten véste be a Tízparancsolatot. Ezért nevezték Isten szövetsége ládájának is, vagy frigyládának, mert a Tízparancsolat volt az alapja annak a szövetségnek, amelyet Isten az Izraellel kötött. – Pátriárkák és próféták, 347-348./old.

Adományok és a Lélek

(2Móz 35:4-35) És szóla Mózes az Izráel fiai egész gyülekezetének, mondván: Ez az, a mit az Úr parancsolt, mondván (5)Szedjetek magatok közt ajándékot az Úrnak, mind, a kinek szíve önként hajlandó arra, hozzon ajándékot az Úrnak, aranyat, és ezüstöt, és rezet.(6)És kék, és bíborpiros, és karmazsinszínű, és [lenfonalat], és kecskeszőrt. (7)Veresre festett kosbőröket, és borzbőröket és sittim-fát. (8)Világító olajat, arómákat a kenet olajához, és fűszereket a füstöléshez.(9)Ónix köveket és foglalni való köveket az efódhoz és a hósenhez.(10)És a kik ti köztetek ahhoz értők, jőjjenek elő, hogy csinálják meg mindazt, a mit az Úr parancsolt: (11)A hajlékot, annak sátorát és takaróját, horgait, deszkáit, reteszrúdjait, oszlopait és talpait. (12)A ládát és annak rúdjait, a fedéllel egybe, és a takaró függönyt.(13)Az asztalt és annak rúdjait, és minden edényét, és a szent kenyerekhez valókat. (14) A világító gyertyatartót és a hozzá való eszközöket, mécseit, és világító olajt. (15)A füstölő oltárt és rúdjait, a kenetnek olaját, és a jó illatú füstölőt, a hajlék ajtajára ajtótakarót. (16) Az egészen égőáldozat oltárát, annak réz rostélyát, rúdjait és minden eszközeit, a mosdómedenczét és annak lábát. (17) A pitvar szőnyegeit, oszlopait, talpait, és a pitvar kapujának leplét. (18) A hajlék szegeit, a pitvar szegeit, és azoknak köteleit.(19)A szolgálati ruhákat, a szent hajlékban való szolgálathoz, a szent ruhákat Áron papnak, és az ő fiainak ruháit, a papi szolgálatra. (20)Azután kiméne az Izráel fiainak egész gyülekezete Mózes elől. (21)És eljöve mindenki, a kit a szíve indíta, és a kit lelke hajt vala, és hozának áldozatot az Úrnak, a gyülekezet hajlékának készítéséhez, és annak minden szolgálatához, és a szent ruhákhoz valókat. (22)És jövének férfiak és asszonyok együtt, mind, a kit szíve indított, hozának kapcsokat, függőket, gyűrűket, karpereczet, mindenféle arany eszközöket; a férfiak is, mind a kik aranyból hoztak áldozatot az Úrnak. (23) És minden ember, kinek a mije vala, hozott kék, bíborpiros, és karmazsinszínű, és [lenfonalat], kecskeszőrt, veresre festett kosbőröket és borzbőröket. (24) Minden, a ki ezüstöt vagy rezet vihetett, felhozá azt áldozatul az Úrnak, és a kiknél sittim-fa találtaték a szolgálat különböző szükségeire, felhozák azt. (25) Az asszonyok közűl pedig mind, a kik ahhoz értettek, saját kezeikkel fonának, és felvivék azt a mit fontak, a kék, és a bíborpiros, és a karmazsinszínű, és a [lenfonalat]. (26)Azok az asszonyok pedig, a kik ahhoz értettek, fonának kecskeszőrt. (27) A főemberek pedig hozának ónix köveket, foglalni való köveket az efódhoz és a hósenhez. (28) Illatozó szert is és olajat, a mécsbe és a kenethez, és fűszereket a füstöléshez. (29) Minden férfi és asszony, a kit szíve önként indíta, hogy áldozzon az egész munkára, melyet az Úr parancsolt Mózes által, hogy véghez vigyenek: [mind] önként hoztak ajándékot az Úrnak az Izráel fiai. (30) És monda Mózes az Izráel fiainak: Ímé az Úr név szerint hívta el Bésaléelt, a Húr fiának Urinak fiát, a Júda nemzetségéből. (31) És betöltötte őt Istennek lelkével, bölcseséggel, értelemmel és tudománnyal minden mesterségben: (32) Hogy tudjon kigondolni mindent a mit aranyból, ezüstből és rézből kell csinálni; (33) És foglalásra való köveket metszeni, és fát faragni; és minden mesterséges munkát végezni. (34) Azontúl alkalmatossá tette arra is, hogy tanítson, mind ő, mind Aholiáb az Akhiszamák fia, a Dán nemzetségéből.(35) Betöltötte őket bölcseség lelkével, hogy tudjanak mindenféle faragó, és kötő, és hímző munkát készíteni, kék és bíborpiros, karmazsinszínű és lenfonálból, és takácsmunkát, a kik készítenek ilyenféle munkát és kigondolnak mesterműveket. (KAR)

(2Móz 36:1-7). Becalél és Oholíáb mindazokkal a hozzáértő emberekkel együtt, akiknek bölcsességet és értelmet adott az Úr, hogy el tudják készíteni a szentély különböző istentiszteleti eszközeit, készítsék el azokat egészen úgy, ahogyan megparancsolta az Úr! (2) Hívatta tehát Mózes Becalélt és Oholíábot és mindazokat a hozzáértő embereket, akiknek bölcsességet adott az Úr, mindenkit, akit szíve arra indított, hogy jelentkezzen a munka elvégzésére. (3) Ezek átvették Mózestől mindazokat a felajánlott dolgokat, amelyeket Izráel fiai hoztak a szentély istentiszteleti eszközeinek az elkészítéséhez. De továbbra is vittek minden reggel felajánlásokat Mózeshez. (4) Eljöttek mindazok a hozzáértő emberek, akik a szentély különféle eszközein dolgoztak, mindenki otthagyva a maga munkáját, amelyen éppen dolgozott, (5) és ezt mondták Mózesnek: Többet hordott össze a nép, mint amennyi szükséges azokhoz az istentiszteleti eszközökhöz, amelyek elkészítését megparancsolta az Úr. (6) Ekkor Mózes parancsára kihirdették a táborban: Se férfi, se asszony ne készítsen már semmit felajánlásként a szentély számára! Így kellett a népnek elrendelni, hogy ne hozzon több adományt. (7) Mert elég volt az anyag az egész munka elvégzéséhez, sőt még maradt is. /RÚF/

A szent sátor elkészítéséhez a különféle értékes anyagokból igen sok kellett, de minden össze is gyűlt a bőkezű adományokból. Az emberek jó szívvel adtak, készségesen, örömmel. Vittek aranyat, ezüstöt, rezet, finom vásznakat, drágaköveket, különleges szöveteket, akáciafát, olívaolajat, fűszereket és még megannyi más szükséges dolgot. A munkájukat is felajánlották, hiszen a sátorhoz és annak berendezéséhez számos különleges tárgyat kellett szorgos művészi munkával elkészíteni. A szabók varrták meg a szent sátorban feladatot ellátó papok ruháit, valamint a főpap gazdagon kidolgozott öltözetének darabjait, a hósennel és a süveggel együtt. Isten gazdagon megáldotta az izraelitákat az egyiptomiaktól a kivonulás előtt kapott ajándékokkal. Ekkor viszont ők fejezhették ki hálájukat a kegyelmes és hatalmas Istennek, aki vezette őket, és ez szívük mélyéről arra indította őket, hogy elvégezzék ezt a munkát az Ő dicsőségére. Olyan örömmel és bőségesen adakozott a nép, hogy idővel a felelősök ezt jelentették Mózesnek: „Többet hordott a nép ajándékba, mint amennyi az Úr által parancsolt munka elkészítéséhez szükséges”. (2Móz 36:4, /ÚRK/

Mózesnek ekkor le kellett állítani az adakozást, „Mert az egész munka elvégzéséhez elég volt az adomány, még felesleg is maradt”. (2Móz 36:6), /ÚRK/ A Szentlélek irányításával Isten képességeket és erőt adott az embereknek, hogy a pontos minta szerint elkészítsék a szent sátort. Bésaléelt, Aholiábot és másokat is „betöltötte… Istennek lelkével” (2Móz 35:31), ami azt jelenti, hogy mesteri fogások ismeretét, bölcsességet, művészi képességeket nyertek minden munka tökéletes elvégzéséhez. Ez roppant nagy feladat volt, és mindent pontosan a Mózesnek megmutatott minta szerint kellett elkészíteni. Nagy a jelentősége annak, hogy a Szentlélek ajándékát az emberek különböző képességeivel, szakértelmével hozza az Ige kapcsolatba, mindazzal, amire a szent sátor elkészítéséhez szükség volt. A Lélekkel való betöltekezés nem mágikus folyamat, és nem azt jelenti, hogy különleges lelki erők költöznek az emberekbe. Művének haladása és missziója teljesítése érdekében Isten képessé teszi a követőit arra, hogy valóra tudják váltani az Ő céljait, méghozzá jól.

(Gal 5:22-23). A Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, (23) szelídség, önmegtartóztatás. Az ilyenek ellen nincs törvény. /RÚF/

White idézet: Akik Isten fiai, azoknak a jelleme Jézus Krisztust képviseli. Munkájuknak Isten Fiának végtelen kedvessége, együttérzése, szeretete és feddhetetlensége szerez jó illatot. Minél inkább a Szentléleknek szenteljük elménket és testünket, annál kedvesebb lesz áldozatunk illata is.

Ha az önmegtagadás és az önfeláldozás lelkülete tölti be mindazok szívét, akik Isten gyermekeinek vallják magukat, akkor mindannyian Jézust képviselik a világ előtt. A magukat Jézus követőinek vallók önzése okozza azt, hogy Krisztus evangéliuma oly erőtelen. Ha szívünkből kiűznénk minden önzést, a Krisztustól áradó élet vize – vagyis a feddhetetlenség és a halhatatlanság evangéliumi világossága – szétáradhatna a veszendő emberekre. Önzetlen odaadásunk által lelkeket nyerhetnénk meg Krisztusnak.

Isten úgy rendelkezett, hogy férfiak, nők és gyermekek tanuljanak Igéjéből, hogy Krisztus munkatársaivá válhassanak a mennyei ajándékok terjesztésének nagy művében. Akik erre a munkára vállalkoznak, azoknak Krisztushoz hasonlókká kell válniuk. Képmását kell hordozniuk, tiszta és önzetlen életet élniük, mint Ő. Túlságosan sokan vannak, akik miatt az emberek csak részlegesen értik meg Isten Fiának munkásságát. A menny Fensége, a dicsőség Királya, mégis „gazdag lévén, szegénnyé lett érettetek, hogy ti az Ő szegénysége által meggazdagodjatok”. Semmit sem tett önmaga érdekében, hanem örömmel adta életét, hogy megválthassa a világot. Helyről helyre járva jót cselekedett, és nekünk is ezt kell tennünk, ha a munkatársaivá akarunk válni. Az önzésnek, az önös élvezeteknek és az önmagunkért végzett szolgálatnak nincs helye az igazi keresztény ember életében.

Krisztus élete annak a példája, hogy mire képes a keresztény ember az Istentől kapott erői révén. Ne csüggedj, ha ajándékod nem olyan nagy, mint a társadé. Kínáld fel örömmel azt, amid van, és Isten meg fogja áldani erőfeszítéseidet. Minél közelebb kerülsz Krisztus vérző oldalához, a Szentlélek annál inkább hatalmába kerít, és szíved válaszolni fog hívására. Úgy fogsz dolgozni, ahogyan Ő dolgozott: szeretettel és önzetlenül. Hited megerősödik, miközben szeretettel és tiszta lelkülettel munkálkodsz. Mennyből megerősített erőddel képes leszel eleget tenni az Úr elvárásainak, eltökélt odaadással teljesíthetsz még nehéz feladatokat is, áldozatkész, szeretetteljes cselekedeteket vihetsz végre az Úrért. – Advent Review and Sabbath Herald, 1896. november 24.

Isten Lelkével betelve

Isten minden részletre kitérő utasításokat adott Mózesnek a szent sátor szolgálataival kapcsolatban. A papoknak papi öltözékben kellett megjelenniük, a főpap pedig viselte az efódot, rajta Izrael fiainak neveivel, illetve a hósent (egy mellényt) az urimmal és tummímmal, ezt hordta a szíve felett. (2Mózes 28. fejezet) Minden papot fel kellett szentelni (2Mózes 29. fejezet), és nagy gonddal kellett elkészíteni a füstölőáldozati oltárt, a rézmedencét, a szent kenet olaját és az illatáldozatot is (2Mózes 30. fejezet)

(2Mózes 31:1-18). Azután így beszélt Mózeshez az Úr: (2) Lásd, név szerint elhívtam Becalélt, Húr fiának, Úrínak a fiát Júda törzséből. (3) Betöltöttem őt isteni lélekkel, bölcsességgel, értelemmel és képességgel mindenféle munkára, (4) hogy terveket készítsen az arany, az ezüst és a réz feldolgozására, (5) kövek vésésére és berakására, fafaragásra és mindenféle munka elvégzésére. (6) Én most melléje állítom Oholíábot, Ahíszámák fiát Dán törzséből. Bölcsességet adok minden hozzáértő ember szívébe, hogy el tudják készíteni mindazt, amit megparancsoltam neked: (7) a kijelentés sátrát, a bizonyság ládáját, a rá való fedelet és a sátor egész fölszerelését, (8) az asztalt és fölszerelését, a színarany lámpatar tót és annak egész fölszerelését, az illatáldozati oltárt, (9) az égőáldozati oltárt és egész föl szerelését, a medencét és az állványát (10) meg a díszes ruhákat, Áron főpap szent ruháit és fiainak a papi ruháit, (11) a fölkenéshez való olajat és a jó illatú füstölőszert a szentély számára. Mindent úgy készítsenek, ahogyan megparancsoltam neked.(12) Azután ezt mondta az Úr Mózesnek: (13) Mondd meg Izráel fiainak: Tartsátok meg szombatjaimat, mert jel ez köztem és köztetek nemzedékről nemzedékre, hogy megtudjátok: én, az Úr vagyok, aki megszentellek titeket. (14) Tartsátok meg a szombatot, tartsátok azt szentnek! Aki megszentségteleníti azt, halállal lakoljon! Ki kell irtani népe közül azt az embert, aki valamilyen munkát végez azon a napon. (15) Hat napon át végezzék munkájukat, de a hetedik nap a teljes nyugalom napja, szent az az Úr előtt. Mindaz, aki valamilyen munkát végez a szombat napján, halállal lakoljon! (16) Tartsák meg Izráel fiai a szombatot, tegyék a nyugalom napjává nemzedékről nemzedékre, örök szövetségül. (17) Örök jel ez köztem és Izráel fiai között. Mert hat nap alatt alkotta meg az Úr az eget és a földet, a hetedik napon pedig meg nyugodott és megpihent. (18) Amikor befejezte Isten Mózessel való beszédét a Sínai-hegyen, átadta neki a bizonyság két tábláját, az Isten ujjával írt kőtáblákat. /RÚF/ 

A Szentírásban itt olvassuk először, hogy Isten betölt embereket a Lelkével. Mit jelent ez? Bésaléelt erővel töltötte be, hogy a szent sátor elkészítésének művészi munkáit végezze, vagyis megadta neki új szakmai fogások, ismeretek és tudás képességeit, amelyekre az egyes feladatokkal kapcsolatban szüksége volt. Emellett Aholiábnak és még sok más mesterembernek is adta ugyanazt a Lelket, hogy segítsék a munkát.  

Isten a tevékenységek sűrűjében is úgy szólt a szombatról, mint ami annak jele közte és népe között, hogy az Úr a megszentelőjük. Ez azt jelenti, hogy a negyedik parancsolat megtartása kapcsolatos a megszenteléssel. „Nekik adtam szombatjaimat is, hogy legyenek jelül köztem és közöttük, hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr, az ő megszentelőjük.” (Ez 20:12), /ÚRK/ 

- A szombat arra emlékeztet, hogy - Az Úr a Teremtőnk

(1Móz 2:2-3). A hetedik napra elkészült Isten a maga alkotó munkájával, és megpihent a hetedik napon egész alkotó munkája után. (3) Azután megáldotta Isten a hetedik napot, és megszentelte azt, mert azon pihent meg Isten egész teremtő és alkotó munkája után. /RÚF/,

- Megváltónk, Istenünk (5Móz 5:15). Emlékezz arra, hogy szolga voltál Egyiptomban, de erős kézzel és kinyújtott karral kihozott onnan téged Istened, az Úr. Ezért parancsolta meg neked Istened, az Úr, hogy tartsd meg a nyugalom napját. /RÚF/; 

(Mk 2:27-28). Majd hozzá tette Jézus: A szombat lett az emberért, nem az ember a szombatért; (28) tehát az Emberfia ura a szombatnak is. /RÚF/  és Ő szent. Jelenlétével átformálja az embereket, Lelke és Igéje által fejlődnek, hogy tükrözhessék szeretettel teljes, kedves, önzetlen és megbocsátó jellemét.

A Tízparancsolat volt Isten legfőbb ajándéka, amit Mózesnek adott. (2Móz 31:18) /RÚF/) A saját ujjával írta le, úgy adta át a két kőtáblát neki. (2Móz 31:18); 

(5Móz 9:9-11). Ami kor fölmentem a hegyre, hogy átvegyem a kőtáblákat, annak a szövetségnek a tábláit, amelyet az Úr kötött veletek, és a hegyen maradtam negyven nap és negyven éjjel, kenyeret nem ettem, és vizet nem ittam, (10) akkor átadta nekem az Úr az Isten ujjával írt két kőtáblát, és rajtuk voltak mindazok az igék, amelyeket elmondott nektek az Úr a hegyen, a tűz közepéből, amikor ott volt a gyülekezet. (11) A negyven nap és negyven éjjel elteltével adta át nekem az Úr a két kőtáblát, a szövetség tábláit. /RÚF/

A kőtáblákat a szentek szentjében kellett elhelyezni a szövetség ládájában, a kegyelem királyi széke (a fedél) alá. (2Móz 25:2). A födelet tedd rá a láda tetejére, a ládába pedig tedd bele a Bizonyságot, amelyet neked adok. /RÚF/)  

White idézet: Lelkiismeretes munkásoknak nincs idejük mások hibáival foglalkozni. Az Üdvözítőt szemlélik, s ezzel hasonlóvá válnak hozzá. Jellemünk építésénél kövessük az Ő példáját. Földön jártakor világosan bemutatta az isteni jellemet. Törekedjünk, hogy tökéletesek legyünk a magunk hatáskörében, amint Ő is tökéletes volt a maga hatáskörében. A gyülekezet tagjait ne hagyja hidegen a jellemalakítás kérdése. Helyezzék magukat a Szent lélek átalakító hatalma alá, s formáljanak olyan jellemet, mely Isten jellemének a tükre. – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 8. köt., 86./old.

 A Lélek ígéretét nem értékeljük kellőképpen. Ez az ígéret nem teljesedik úgy, ahogy arra lehetőség volna. A Lélek hiánya miatt erőtlen az evangélium szolgálata. Műveltséggel, tehetséggel, ékes beszéddel, öröklött és szerzett képességekkel, de Isten Lelkének jelenléte nélkül, egy szívet sem tudunk megérinteni, és egy bűnöst sem tudunk Krisztusnak megnyerni. De a Lélek ajándékaival megáldott és a Krisztussal közösségben élő legszegényebb és legtudatlanabb tanítvány is hatni tud az emberek szívére. Isten eszközül használja fel a világegyetem legszentebb befolyásának közvetítésére. – Krisztus példázatai, 328./old.

Isten népe között lakozik

 

Isten különböző eszközök által tanította népét, amelyek egyike volt a szentély. Az ott végzett szolgálatok Jézusra mutattak előre a megváltási terv példázataiként, amelyeket évszázadokkal később Jézus beteljesített.

2Móz 25:1-9. Ekkor az Úr így szólt Mózeshez: (2) Mondd meg Izráel fiainak, hogy gyűjtsenek részemre adományokat mindenkitől, akit arra indít a szíve. Gyűjtsétek össze a nekem szánt adományokat! (3) Ilyen adományokat gyűjtsetek be tőlük: aranyat, ezüstöt és rezet, (4) kék és piros bíbort, karmazsin fonalat és lenfonalat, kecskeszőrt, (5) vörösre festett kos bőrt, delfinbőrt és akáciafát, (6) lámpaolajat, balzsamot a fölkenéshez való olajhoz és a jó illatú illatáldozathoz, (7) ónixköveket és berakásra való drágaköveket az éfódhoz és hósenhez. (8) Készítsenek nekem szentélyt, hogy közöttük lakjam! (9) Egészen úgy készítsétek el, ahogyan megmutatom neked a hajlék mintáját és az egész fölszerelés mintáját! /RÚF/ 

Isten vezette Izraelt, közel volt hozzájuk, mégis arra utasította Mózest, hogy építsen szent sátort: „Készítsenek nekem szent hajlékot, hogy közöttük lakjam”. (2Móz 25:8), /ÚRK/ Isten tapintható módon akarta bemutatni nekik, hogy valóban velük van. Sokszor tettek rosszat, mégsem hagyta el őket. „Amikor az Úr ismét kegyelmébe fogadta őket” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták 302./old.), parancsot adott nekik, és megkezdődött a szent sátor építése.  

A Bibliában az áll, hogy Isten nem lakik emberkéz alkotta templomban, épületben hiszen Ő hatalmasabb az egeknél, a mennybolt sem fogadhatja be.

(ApCsel 7:47-50). de Salamon épített neki házat. (48) A Magasságos azonban nem emberkéz alkotásaiban lakik, amint a próféta mondja: (49) „A menny az én trónusom, a föld pedig lábam zsámolya. Miféle házat építhetnél nekem – mondja az Úr –, vagy hol van az én nyugalmam helye? (50) Nem az én kezem alkotta-e mindezt?” /RÚF/ 

 Pál Athénban, az Areopágoszon mondta: „Az Isten, aki a világot teremtette és mindazt, ami abban van, mivel ő mennynek és földnek ura, kézzel csinált templomokban nem lakik”. (ApCsel 17:24, ÚRK) 

Salamon király is kijelentette: „De vajon elképzelhető-e, hogy Isten a földön lakjék? Íme, az ég és az egeknek egei sem tudnak befogadni téged, mennyivel kevésbé e ház, amelyet én építettem”. (1Kir 8:27, /ÚRK/ 

 Viszont Isten a szentélyben akarta megmutatni jelenlétét a népnek. Az izraelitáktól önkéntes adományokat gyűjtöttek a szentély megépítésére. Értékes, drága ajándékokra, aranyra, ezüstre, rézre, akáciafára, különféle finom kelmékre, olívaolajra és fűszerekre volt szükség. (2Móz 25:10–27:21) szakaszában számos részletet megismerünk a szentéllyel és az ott végzett szolgálatokkal kapcsolatban. Isten megmutatta Mózesnek a szent sátor építésének és berendezésének mintáját, konkrét utasításokat is adott a szövetség ládájára, a szent kenyerek asztalára, a gyertyatartóra, az oltárokra, a kárpitokra, a színekre és a méretekre vonatkozóan is. Mózesnek az Isten által bemutatott minta szerint kellett elkészítenie a szent sátort 

  (2Móz 25:9, 40). Egészen úgy készítsétek el, ahogyan megmutatom neked a hajlék mintáját és az egész fölszerelés mintáját! (40) Ügyelj, hogy arra a mintára készítsd, amelyet a hegyen láttál! /RÚF/; 

(2Móz 26:30). Pontosan úgy állítsd fel a hajlékot, ahogyan a hegyen megmutattam neked! /RÚF/), a mennyei szentélyt tükrözve. 

(Zsid 8:1-2). Az elmondottakban pedig ez a legfontosabb: olyan főpapunk van, aki a felséges Isten trónusának a jobbjára ült a mennyekben; (2) annak a szentélynek és igazi sátornak szolgájaként, amelyet az Úr épített, nem pedig ember. /RÚF/; 

(Zsid 9:11). Krisztus pedig mint a jövendő javak főpapja a nagyobb és tökéletesebb sátoron át jelent meg, amely nem emberkéz alkotása, azaz nem e világból való. /RÚF/

 Jézus haláláig igen fontos volt a földi szentély szerepe, utána azonban a mennyei szentélyben végzett szolgálata már érvénytelenné, üressé tette a földi szentélyt. Ezt szimbolizálta az, amikor Krisztus halálakor kettéhasadt a szentek szentjét elválasztó kárpit. 

(Mt 27:51). És íme, a templom kárpitja felülről az aljáig kettéhasadt, a föld megrendült, és a sziklák meghasadtak. /RÚF/;

 (Mk 15:38). Ekkor a templom kárpitja felülről az aljáig kettéhasadt. /RÚF/)  

White idézet: Isten Mózes által parancsot adott Izraelnek: „készítsenek nékem szent hajlékot, hogy őközöttük lakozzam” (2Móz 25:8), és a szentélyben, népe között lakozott. A pusztában, fáradságos vándorlásuk egész ideje alatt velük volt jelenlétének szimbóluma. Hasonlóképpen állította fel szentélyét Krisztus az emberiség táborának közepén. Sátorát az emberek sátrai mellé helyezte, hogy közöttük lakhasson, s hogy megismertesse velük isteni jellemét és életét. „És az Ige testté lett és lakozék miközöttünk (és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét), aki tejes vala kegyelemmel és igazsággal.” (Jn 1:14)

 Mivel Jézus lejött a földre és köztünk élt, tudjuk, hogy Isten ismeri megpróbáltatásainkat, és együtt érez velünk fájdalmainkban. Ádám minden leszármazottja tudatában lehet annak, hogy Teremtőnk a bűnösök barátja. Minden kegyelmet hirdető tanítás, minden örömről szóló ígéret, minden szeretetből fakadó cselekedet, a Megváltó földi életének egész isteni vonzereje azt hirdeti, hogy „velünk az Isten”. (Mt 1:23) – Jézus élete, 23-24./old.  

Látta Izráel Isten dicsőségét

(2Móz 24:9-18) Majd fölment Mózes és Áron, Nádáb és Abíhú meg Izráel vénei közül hetvenen. (10) Látták Izráel Istenét: Lába alatt zafírkőféle volt, olyan tiszta, mint maga az ég. (11) Izráel fiainak a vezetőire nem emelt kezet, bár látták az Istent, amikor színe előtt ettek és ittak. (12) Azután ezt mondta az Úr Mózesnek: Jöjj fel hozzám a hegyre, és maradj itt, mert át akarom adni neked a kőtáblákra írt törvényt és parancsolatokat, amelyeket azért írtam le, hogy tanítani lehessen azokat. (13) Elindult tehát Mózes és szolgája, Józsué. Mielőtt fölment Mózes az Isten hegyére, (14) ezt mondta a véneknek: Maradjatok itt, amíg visszatérünk hozzátok! Áron és Húr itt lesz veletek. Akinek vitás ügye lesz, forduljon hozzájuk! (15) Amikor fölment Mózes a hegyre, felhő borította be a hegyet, (16) mert az Úr dicsősége ereszkedett rá a Sínai-hegyre. Hat napig borította azt felhő, majd a hetedik napon magához szólította Isten Mózest a felhő közepéből. (17) Az Úr dicsőségének látványát olyannak látták Izráel fiai, mintha emésztő tűz égett volna a hegy csúcsán. (18) Mózes azonban bement a felhő közepébe, egészen fölment a hegyre, és ott maradt Mózes a hegyen negyven nap és negyven éjjel. /RÚF/

Az Istennel kötött szövetség szilárd megerősítése után Mózes ismét felment a Sínai-hegyre. Az út elejét nem egyedül tette meg, hetvenhárom izraelita vezető kiváló társaságában haladt felfelé. A vezetők számára ez volt a legnagyszerűbb élmény: látták Istent (teofánia), ezt a különlegességet a szöveg kétszer is kiemeli. Ekkor a vezetők együtt ettek, amivel megpecsételték az Istennel kötött szövetséget. A lakomán Izrael Istene volt a vendéglátójuk, hatalmas megtiszteltetésben részesítette őket. A bibliai időkben (és bizonyos fokig még ma is) a Közel-Keleten a közös étkezést rendkívül fontosnak, nagy megtiszteltetésnek, kiváltságnak tartották. Ilyenkor alkalom adódott megbocsátásra és barátságok szorosabbá fonására. Ezek az események azt is jelzik, hogy az emberek számíthatnak egymásra, összetartanak válságokban és problémás helyzetekben is. Amikor együtt ettek, szavak nélkül azt ígérték egymásnak: ha bármi történne a másikkal, kötelességüknek tartanák, hogy a segítségére siessenek. A meghívást nagy kedvesség jelének tekintették, amiben nem mindenki részesült. A meghívás visszautasítása azonban az egyik legnagyobb sértésnek számított. Ezek az gondolatok is segítenek jobban megérteni olyan újszövetségi történeteket, amelyekben Jézust erősen bírálták, amiért bűnösökkel evett együtt. 

(Lk 5:30). A farizeusok és a közülük való írástudók pedig zúgolódtak, és ezt mondták tanítványainak: Miért esztek és isztok a vám szedőkkel és bűnösökkel együtt? /RÚF/

 Az úrvacsora megünneplésével a hívők szorosabbra fonták kapcsolatukat más, hozzájuk hasonló bűnösökkel. Az úrvacsora elfogyasztásával a Jézusban nyert bűnbocsánatot és üdvösséget ünnepeljük. 

(Mt 26:26-30). Miközben ettek, Jézus vette a kenyeret, áldást mondott, és megtörte, a tanítványoknak adta, és ezt mondta: Vegyétek, egyétek, ez az én testem! (27) Azután vette a poharat, és hálát adva nekik adta, és ezt mondta: Igyatok ebből mindnyájan, (28) mert ez az én vérem, a szövetség vére, amely sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára. (29) De mondom nektek, nem iszom mostantól fogva a szőlőtőnek ebből a terméséből ama napig, amelyen majd újat iszom veletek Atyám országában. (30) Miután elénekelték a zsoltárokat, kimentek az Olajfák hegyére. /RÚF/; 

(Mk 14:22-25). És amikor ettek, vette a kenyeret, áldást mondott, és megtörte, odaadta nekik, és ezt mondta: Vegyétek, ez az én testem. (23) Azután vette a poharat, hálát adott, odaadta nekik, és ittak belőle mindnyájan, (24) és ezt mondta nekik: Ez az én vérem, a szövetség vére, amely sokakért kiontatik. (25) Bizony mondom nektek, hogy nem iszom többé a szőlőtő terméséből ama napig, amelyen újat iszom az Isten országában. /RÚF/; 

(1Kor 11:23-29). Mert én az Úrtól vettem, amit át is adtam nektek, hogy az Úr Jézus azon az éjszakán, amelyen elárultatott, vette a kenyeret, (24) és hálát adva megtörte, és ezt mondotta: „Vegyétek, egyétek, ez az én testem, amely tiérettetek megtöretik, ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.” (25) Hasonlóképpen vette a poharat is, miután vacsoráltak, és ezt mondta: „E pohár amaz új szövetség az én vérem által, ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre.” (26) Mert valamennyiszer eszitek e kenyeret, és isszátok e poharat, az Úr halálát hirdessétek, amíg eljön. (27) Azért, aki méltatlanul eszi az Úr kenyerét, vagy issza az Úr poharát, vétkezik az Úr teste és vére ellen. (28) Vizsgálja meg azért az ember ön magát, és úgy egyék abból a kenyérből, és úgy igyék abból a pohárból. (29) Mert aki úgy eszik és iszik, hogy nem becsüli meg az Úr testét, ítéletet eszik és iszik önmagának. /RÚF/ 

Szomorú, hogy azok közül, akik akkor felmentek Mózessel a hegyre, néhányan később bűnbe estek, ami az életükbe került. 

(3Móz 10:1-2, 9). Nádáb és Abíhú, Áron fiai fogták a maguk szenesserpenyőjét, tüzet tettek bele, füstölőszert raktak rá, és idegen tűzzel áldoztak az Úr színe előtt, pedig ő nem adott nekik erre parancsot. (2) Ekkor tűz csapott ki az Úr színe elől, és megemésztette őket; meghaltak az Úr színe előtt. (9) Bort és részegítő italt ne igyatok: se te, se a fiaid, amikor bementek a kijelentés sátrába, hogy meg ne haljatok! Örök rendelkezés legyen ez nektek nemzedékről nemzedékre! /RÚF/] 

Az Istennel szerzett mély tapasztalat hatása sem változtatta meg őket, nem tértek meg. Komoly tanulság ez arra nézve, hogy ha az ember ismeri is az igazságot és részesül szent kiváltságokban, attól még nem tér meg automatikusan. Ilyen tapasztalatok után nekik lehetett volna a legkevésbé olyan nagy bűnt elkövetni, mint amit tragikus módon megtettek.  

White idézet:  Isten felszólítására „…Mózes és az ő szolgája, Józsué” (2Móz 24:13) felmentek az Isten hegyére, hogy találkozzanak Istennel. Mivel egy ideig távol kellett maradniuk a tábortól, ezért Mózes Áront, Húrt és segítségükként a hetven vént rendelte ki, hogy helyette tevékenykedjenek. „Akkor felméne Mózes a hegyre; és felhő borítá el a hegyet. És az Úr dicsősége szálla alá a Sínai-hegyre.” (2Móz 24:15-16) Hat napig felhő borította be a hegyet Isten különleges jelenlétének jeleként. Isten azonban nem adott semmiféle kinyilatkoztatást magáról vagy közlést akaratáról. Ez idő alatt Mózes ott maradt a hegy egyik ormán és arra várt, hogy a Magasságos Úr Isten majd megjelenik neki. Isten mondta: „Jöjj fel hozzám a hegyre, és maradj ott.” Bár Isten próbára tette türelmét és engedelmességét, de Mózes még sem fáradt bele a várakozásba, és nem hagyta el helyét. A várakozásnak ez az időszaka az előkészület és az alapos önvizsgálat ideje volt. Még Istennek ez a kedvelt szolgája sem léphetett be azonnal Isten jelenlétébe és viselhette el dicsősége megmutatását. Ezt a hat napot arra kellett felhasználnia, hogy szíve megvizsgálásával, elmélkedéssel és imádsággal teljesen átadja magát Istennek, mielőtt el tudott volna készülni a Teremtőjével való közvetlen beszélgetésre. A hetedik napon, amely a szombat napja volt, Isten behívta Mózest a felhőbe. A sűrű felhő egész Izrael szeme láttára megnyílt, és az Úr dicsősége emésztő tűzként tört elő abból. – Pátriárkák és próféták, 312-313./old.  

Izrael népe első szülöttei, "akár ember, akár állat, enyém az"

 Izrael népe első szülöttei, Közeledett a megváltás, a szabadítás megígért ideje. A népnek fel kellett készülni. A puszta hit nem volt elég, a hitük szerint kellett cselekedniük is. Isten elmondta, hogy mit tegyenek, és ekkor aszerint kellett eljárniuk hittel. A körülmények ugyan egészen mások voltak, mint amiről Jakab írt, de az elv pontosan illik ide: „Akarod-é pedig tudni, te hiábavaló ember, hogy a hit cselekedetek nélkül megholt”? (Jak 2:17-20)

(2Móz 13:1-16). Azután így beszélt Mózeshez az Úr: (2) Nekem szentelj Izráel fiai közül minden elsőszülöttet, amely megnyitja anyja méhét; akár ember, akár állat, enyém az. (3) Mózes ezt mondta a népnek: Emlékezzél meg erről a napról, amelyen kijöttél Egyiptomból, a szolgaság házából, mert erős kézzel hozott ki onnan benneteket az Úr. Ezért nem szabad kovászosat enni. (4) Ma, ábíb hónapban vonultok ki. (5) És ha majd bevisz téged az Úr a kánaániak, a hettiták, az emóriak, a hivviek és a jebúsziak földjére, mert megesküdött atyáidnak, hogy neked adja a tejjel és mézzel folyó földet, akkor ebben a hónapban végezd el ezt a szertartást. (6) Hét napig egyél kovásztalan kenyeret, a hetedik napon pedig tarts ünnepet az Úrnak. (7) Kovásztalan kenyeret kell enned hét napon át, és ne lássanak nálad kovászos kenyeret. Még csak kovászt se lássanak sehol a területeden. (8) És mondd el fiaidnak azon a napon: Amiatt történik ez, amit az Úr cselekedett értünk, amikor kijöttünk Egyiptomból. (9) Legyen ez jelként a kezeden és emlékeztetőként a homlokodon, hogy az Úr törvénye a szádban legyen. Mert erős kézzel hozott ki téged az Úr Egyiptomból. (10) Tartsd meg ezt a rendelkezést a megszabott időben évről évre. (11) Ha majd bevisz téged az Úr a kánaániak földjére, ahogyan megesküdött neked és őseidnek, hogy neked adja, (12) akkor add át az Úrnak mindazt, ami megnyitja anyja méhét. Minden állatod elsőszülöttje, ha hím, az Úr tulajdona. (13) A szamár elsőszülöttjét juhon váltsd meg. Ha nem váltod meg, szegd a nyakát. Minden ember elsőszülött fiát váltsd meg. (14) És ha majd megkérdezi egykor a fiad, hogy mit jelent ez, akkor mondd el neki: Erős kézzel hozott ki bennünket az Úr Egyiptomból, a szolgaság házából. (15) Mert amikor a fáraó makacsul nem akart bennünket elbocsátani, megölt az Úr minden elsőszülöttet Egyiptomban, az ember elsőszülöttjét csakúgy, mint az állat elsőszülöttjét. Ezért áldozok véresáldozatul az Úrnak minden hímet, amely megnyitja anyja méhét, és ezért váltok meg minden elsőszülött fiút. (16) Legyen ez jelként a kezeden és emlékeztetőként a homlokodon, mert erős kézzel hozott ki bennünket az Úr Egyiptomból. /RÚF/ 

Isten kegyelme őrizte az izraelita családokat, amelyek hitükből fakadóan vérrel kenték be az ajtófélfákat. Az Úr azután új utasítást adott Mózes által: „Az Úrnak ajánld fel akkor mindazt, ami az ő anyjának méhét megnyitja”. (2Móz 13:2) Ez a törvény vonatkozott az embereken kívül az állatokra is. 

 A rendelkezés mögött meghúzódó egyik elv, hogy minden az Úré, mivel Ő a Teremtő: „Az Úré a föld s annak teljessége; a föld kereksége s annak lakosai”. (Zsolt 24:1) „Enyém az ezüst, és enyém az arany – ezt mondja a Seregek Ura”. (Hag 2:8), /ÚRK/ Az izraeliták első szülöttei Isten rájuk árasztott áldásainak „zsengéi” voltak. Ez azt is jelezte, hogy egészen az Úrnak szentelik magukat, és tudják: mindenüket tőle kapják.

Itt találkozunk a megváltás gondolatával is. Az elsőszülött fiúk megmenekültek a haláltól, mert a vér befedezte őket. Megváltották őket a haláltól, mint ahogy megváltást nyernek mindazok, akiket Jézus vére befedez. Ahogy Pál írja Jézusról: „Kiben van a mi váltságunk az Ő vére által, bűneinknek bocsánata”. (Kol 1:14)  

Isten arról is rendelkezett, hogyan kell a felajánlást megtenni, megünnepelve az egyiptomi szolgaságból való szabadulásukat. Az állatokat fel kellett áldozni, de a fiaik megváltást nyertek.

(2Móz 13:12-13, 15) (12) akkor add át az Úrnak mindazt, ami megnyitja anyja méhét. Minden állatod elsőszülöttje, ha hím, az Úr tulajdona. (13) A szamár elsőszülöttjét juhon váltsd meg. Ha nem váltod meg, szegd a nyakát. Minden ember elsőszülött fiát váltsd meg.   (15) Mert amikor a fáraó makacsul nem akart bennünket elbocsátani, megölt az Úr minden elsőszülöttet Egyiptomban, az ember elsőszülöttjét csakúgy, mint az állat elsőszülöttjét. Ezért áldozok véresáldozatul az Úrnak minden hímet, amely megnyitja anyja méhét, és ezért váltok meg minden elsőszülött fiút. 

White idézet: Amikor Izrael megszabadult Egyiptomból, Isten újra elrendelte az elsőszülöttek felajánlását. Izrael népe még egyiptomi fogságban volt, amikor Isten a fáraóhoz, Egyiptom királyához küldte Mózest a következő üzenettel: „Így szólt az Úr: Elsőszülött fiam az Izrael. Ha azt mondom néked: Bocsásd el az én fiamat, hogy szolgáljon nékem, és te vonakodol elbocsátani: ímé, én megölöm a te elsőszülött fiadat.” (2Móz 4:22-23)  

Mózes átadta az üzenetet a büszke királynak, de ő így válaszolt: „Kicsoda az Úr, hogy szavára hallgassak, és elbocsássam az Izraelt? Nem ismerem az Urat, és nem is bocsátom el Izraelt.” (2Móz 5:2) Az Úr jeleket és csodákat tett népéért: rettenetes csapásokkal sújtotta a fáraót. Végül az öldöklő angyal azt a parancsot kapta, hogy ölje meg Egyiptom földjén minden ember és minden állat elsőszülöttjét. Hogy az izraeliták megmeneküljenek ettől a csapástól, Isten utasítása szerint ajtófélfájukat meg kellett hinteniük egy leölt bárány véré vel. Minden házat meg kellett jelölniük, hogy amikor az angyal halált hozó küldetéssel jön, elkerülje az izraeliták házait.  

Miután az Úr ilyen ítélettel sújtotta Egyiptomot, így szólt Mózeshez: „Nékem szentelj minden elsőszülöttet, …akár ember, akár barom, enyém legyen az.” (2Móz 13:2) „Amikor megöltem minden elsőszülöttet Egyiptom földén, magamnak szenteltem minden elsőszülöttet Izraelben; akár ember, akár barom, enyéim legyenek: én vagyok az Úr.” (4Móz 3:13) Miután Isten elrendelte a szentélyszolgálatot, kiválasztotta Lévi törzsét, hogy Izrael népe első szülöttei helyett ők végezzék a szenthely szolgálatát. De az elsőszülöttet továbbra is Isten tulajdonának kellett tekinteni, és a megszabott váltságdíjjal kellett visszavásárolni.

  Az elsőszülött bemutatásának törvénye tehát különleges jelentőséggel bírt. Egyrészt arra emlékeztetett, hogy az Úr milyen csodálatos módon szabadította meg Izrael gyermekeit, másrészt előképe lett annak a nagyobb szabadulásnak, amelyet Isten egyszülött Fia szerez. Amiképpen az ajtófélre hintett vér megoltalmazta Izrael elsőszülötteit, ugyanúgy Krisztus vére az erő, amely megmenti a világot. – Jézus élete, 51./old.