A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Jelképek-szimbólumok. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Jelképek-szimbólumok. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. december 14., szombat

Az embernek Fia - Jézus Krisztus a Megváltó

 

Mert az embernek Fia eljő az ő Atyjának dicsőségében, az ő angyalaival; és akkor megfizet mindenkinek az ő cselekedete szerint. (Mát 16:27)

Mert az embernek Fia azért jött, hogy megtartsa, ami elveszett vala.(Mát 18:11)

Valamint az embernek Fia nem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és adja az ő életét váltságul sokakért. (Mát 20:28)

Azért legyetek készen ti is; mert amely órában nem gondoljátok, abban jő el az embernek Fia. (Máté 28:44)

Annak okáért az embernek Fia a szombatnak is ura. (Márk 2:28)

Jézus Krisztus, az Isten Fia evangéliumának kezdete, (Máté 1:1)

Így szól az Úr, Megváltód, Izráelnek Szentje: Én vagyok az Úr, Istened, ki tanítlak hasznosra, és vezetlek oly úton, amelyen járnod kell. (Ézsa 48:14)

Ez az igazság sokak számára a kétség és hitetlenkedés kútfeje. Amikor Krisztus – az Isten Fia és az ember Fia – világra jött, kortársai nem értették meg. Lealacsonyodott emberi természetet vett magára, hogy elérhesse és felemelhesse a bukott emberiséget. Az emberek gondolkodását azonban már annyira elsötétítette a bűn, felfogásuk annyira eltompult, hogy az emberi külső mögött nem ismerték fel az isteni jellemet. A megbecsülésnek ez a hiánya hátráltatta a munkát, amelyet el akart végezni értünk. Hogy tanításának erőt kölcsönözzön, gyakran szükségesnek bizonyult, hogy meghatározza és megvédje helyzetét. Azért hivatkozott titokzatos és isteni jellegére, hogy olyan irányba indítsa útnak gondolataikat, amely kedvező az igazság átalakító ereje számára. Ugyanezért vette a természetből az isteni igazság szemléltetésére szánt hasonlatait, mert azokat mindenki ismerte. Így készítette elő szívük talaját a jó mag befogadására. Megértette hallgatóival, hogy azonosítja a maga érdekeit az ő érdekeikkel, hogy szíve megértéssel dobban együtt az övékkel, örömben és bánatban. Ugyanakkor benne látták a hatalom és kiválóság megtestesülését, amely messze túlszárnyalta a legtiszteltebb tanítókét. Krisztus tanításai szembeszökően egyszerűek, fennköltek és mindeddig ismeretlen hatalomtól duzzadóak voltak. Ezért önkéntelenül kiáltottak fel: Ember így még nem beszélt! A nép örömmel hallgatta, de a papok és a fejedelmek, akik árulói lettek a rájuk bízott igazság őrzésének, gyűlölték Krisztust magukért a megnyilvánuló kegyekért, melyek tömegeket vonzottak el tőlük, hogy kövessék az élet világosságát. A vezetők tekintélye miatt a zsidó nemzet nem ismerte fel Krisztus isteni jellemét, ezért megtagadta az Üdvözítőt. (EGW: Bizonyságtételek 5. kötet )

Sokan voltak Jézus körül, amikor e szavakat mondta, és egyikük így szólt: „Mi azt hallottuk a törvényből, hogy a Krisztus örökké megmarad: hogyan mondod hát te, hogy az ember Fiának fel kell emeltetnie? Kicsoda ez az ember Fia? Monda azért nékik Jézus: Még egy kevés ideig veletek van a világosság. Járjatok, amíg világosságotok van, hogy sötétség ne lepjen meg titeket: és aki a sötétségben jár, nem tudja, hová megy. Míg a világosságotok megvan, higgyetek a világosságban, hogy a világosság fiai legyetek.” (Ján 12,34–36)  (EGW: Jézus élete)

Krisztus azonban nem jelentette ki eljövetele napját és óráját. Világosan megmondta tanítványainak: "Arról a napról és óráról pedig senki sem tud, az ég angyalai sem, hanem csak az én Atyám egyedül" (Mt 24:36). Ha megadta volna a pontos időt, akkor vajon miért buzdította éberségre tanítványait. Vannak, akik azt állítják; hogy tudják az Úr megjelenésének a napját és óráját és a legnagyobb komolysággal határozzák meg a jövőt. Az Úr azonban óva int ettől a magatartástól. Az ember Fia második eljövetelének a pontos ideje Isten titka. 

2024. december 6., péntek

Jézus példát adott a tanítványoknak (lábmosás)

 

(Jn 13:1-20). Közeledett a páska ünnepe, és Jézus tudta, hogy eljött az ő órája, amelyben át kell mennie e világból az Atyához. Szerette övéit e világban, szerette őket mindvégig. (2) És vacsora közben, amikor az ördög már a szívébe sugallta Júdás Iskáriótesnek, Simon fiának, hogy árulja el őt, (3) Jézus tudva, hogy az Atya mindent a kezébe adott, és hogy az Istentől jött, és az Istenhez megy, (4) felkelt a vacsorától, letette felsőruháját, és egy kendőt kötött magára, (5) azután vizet öntött a mosdótálba, és elkezdte a tanítványok lábát mosni és törölni a magára kötött kendővel. (6) Simon Péterhez lépett, aki így szólt hozzá: Uram, te mosod meg az én lábamat? (7) Jézus így válaszolt neki: Amit én teszek, most még nem érted, de később majd megérted. (8) Péter így szólt hozzá: Az én lábamat nem mosod meg soha. Jézus így válaszolt neki: Ha nem moslak meg, semmi közöd sincs hozzám. (9) Simon Péter erre ezt mondta neki: Uram, ne csak a lábamat, hanem a kezemet, sőt a fejemet is! (10) Jézus így szólt hozzá: Aki megfürdött, annak csak arra van szüksége, hogy a lábát mossák meg, különben teljesen tiszta. Ti is tiszták vagytok, de nem mind. (11) Mert tudta, ki árulja el, azért mondta: Nem vagytok mindnyájan tiszták. (12) Miután megmosta a lábukat, és felvette a felsőruháját, ismét asztalhoz telepedett, és ezt mondta nekik: Értitek, hogy mit tettem veletek? (13) Ti Mesternek és Úrnak hívtok engem, és jól mondjátok, mert az vagyok. (14) Ha tehát megmostam a ti lábatokat, én, az Úr és a Mester, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. (15) Mert példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek. (16) Bizony, bizony, mondom nektek: a szolga nem nagyobb az uránál, és a küldött sem nagyobb annál, aki elküldte őt. (17) Ha tudjátok ezeket, boldogok lesztek, ha meg is teszitek. (18) Nem mindnyájatokról szólok: én tudom, kiket választottam ki, de be kell teljesednie az Írásnak: „Aki velem együtt eszik, az támadt ellenem.” (19) Már most megmondom nektek, mielőtt megtörténik, hogy amikor meglesz, higgyétek, hogy én vagyok. (20) Bizony, bizony, mondom nektek: aki befogadja azt, akit elküldök, engem fogad be; aki pedig engem befogad, azt fogadja be, aki engem elküldött. /RÚF/

Jézus korában a világnak azon a részén az emberek saruban vagy mezítláb jártak. A lábuk poros, piszkos lett. Szokás volt, hogy a vendégségbe érkezők lábát megmosta egy szolga, rabszolga. Az elfogatása előtti estén azonban, amikor Jézus a tanítványaival elfogyasztotta az utolsó vacsorát, nem volt velük olyan szolga, aki ezt elvégezte volna. Általános meglepetést keltett Jézus, amikor felállt a vacsorától és mindegyikőjük lábát megmosta. (Jn 13:4- 5) versei lépésről lépésre beszámolnak arról, hogy mit tett. Azért írta le János ilyen részletesen a történetet, hogy kifejezze: a Mester ezt valóban megtette, ami bámulatos alázatra vall. Péter reakciójának leírása (Jn 13:8-11) még inkább elmélyíti, mennyire megdöbbentek és értetlenkedtek a tanítványok Jézus tettének láttán. Hogyan végezhet ilyen alantas munkát Ő, a Mester, a Messiás? Péter nem akarta megengedni neki, hogy megmossa a lábát. Erre Jézus azt mondta, hogy ha nem engedi, nincs köze hozzá. Ekkor Péter többet is kért volna, kifejezte, hogy fontos neki a kapcsolat Jézussal. 

Jézus tettének jelentősége ahhoz kötődik, hogy ki Ő. (Jn 13:13) versében kijelenti, hogy Mester és Úr, ahogy hívták, méghozzá helyesen. Ezek a címek a tekintélyét, a hatalmát fejezik ki. Jézus arra tanít, hogy a hatalmat és a tekintélyt szolgálatra, nem pedig önfelmagasztalásra kell felhasználni. Az Adventista Egyház követi Jézus példáját, ezért gyakoroljuk az úrvacsorai szolgálat elején a lábmosás – az alázat – szertartását. 

1.) A lábmosás erőteljesen szemlélteti az alázat szükséges voltát.

2.) A lábmosás rendtartása mindezt magában foglalta: Az önvizsgálatot, a bűn megvallását, a nézeteltérések rendezését  — az egymással való megbékélést.

3.) A szív próbája – A lábmosás szertartása. — E szolgálatot azért adta az Úr, hogy Isten gyermekeinek hűségét próbára tegye. Amikor a modern Izráel e szent szertartást ünnepli, ez a szertartás előzze meg az Úr halálának emlékjeleit.

White idézet: Krisztus ünnepélyesen azt felelte Péternek: "Ha meg nem moslak téged, semmi közöd nincs énhozzám" (Jn 13:8). Az a szolgálat, amelyet Péter nem akart elfogadni Krisztustól, egy magasabbrendű megtisztításnak volt a jelképe. Krisztus azért jött el, hogy szívünket megmossa a bűn mocskától. Azzal, hogy Péter nem akarta megengedni Krisztusnak, hogy megmossa az ő lábait, szívének megtisztítása ellen tiltakozott, amit a lábmosás jelképezett. Péter valójában magát az Urat vetette el. A Mester számára nem megalázó az, ha megengedjük neki, hogy megtisztításunkért munkálkodjék. Az a legigazibb alázat, mikor hálás szívvel elfogadjuk mindazt a gondoskodást, amit Isten érettünk tett, és mi is komolyan szolgálunk Krisztusért. – (Jézus élete)

Mikor Jézus körülkötötte magát a kendővel, hogy lemossa a port a lábukról, akkor ezzel a cselekedetével az elidegenedést, a féltékenységet és a gőgöt kívánta lemosni a szívükről. Ez sokkal több következménnyel járt együtt, mint poros lábuk lemosása. Azzal a lelkülettel, amellyel akkor és ott rendelkeztek, még egyikük sem készült fel a Krisztussal való közösségre. Amíg nem jutottak el Krisztus segítségével az alázatosság és a szeretet állapotába, addig valójában még nem készültek fel arra, hogy részt vegyenek a húsvéti vacsorán, vagy részesüljenek ebben az emlékszolgálatban, amelyet Krisztus éppen meg akart alapítani. Szívüknek meg kellett tisztulnia. A büszkeség, a haszonlesés széthúzást és gyűlöletet teremt, Jézus azonban mindezt lemosta róluk, mivel megmosta a lábukat. Ez érzéseik változását idézte elő. Jézus, mikor rájuk tekintett, már azt mondhatta nékik: „Ti is tiszták vagytok.” (Jn 13:10) Most már egy szívvel és szeretettel voltak egymás iránt. Alázatosakká és taníthatókká váltak. Júdást kivéve mindegyikük hajlamos volt arra, hogy egy másiknak adja át a magasabb rendű helyet. Most már szelíd és hálás szívvel el tudták fogadni Krisztus szavait. – Jézus élete, 646./old.

Krisztus elmondta tanítványainak, hogy a lábmosás nem tisztítja meg őket a bűntől, ellenben az alázatosság eme szertartása próbára teszi a szívüket, s megmutatkozik, hogy tiszta-e. Ha a szívük megtisztult, akkor már csak meg kell mutatkoznia annak ebben a szertartásban. Jézus megmosta Júdás lábait, de így szólt: „Nem vagytok mindnyájan tiszták.” Júdás egy áruló ember szívét hozta el erre az alkalomra, de Jézus Krisztus nyilvánvalóvá tette, hogy tudja Júdásról, ő fogja elárulni Urát, és számára a szertartás nem hozta el lelkének a megtisztulását…  

Jézus példája arra tanít bennünket, hogy a lábmosást nem szabad halogatni csak azért, mert egyesek, akik magukat kereszténynek vallják, nem tisztultak meg a bűneiktől. Krisztus ismerte Júdás szívét, mégis megmosta a lábait. A végtelen szeretet nem vezethette Júdást megtérésre, és nem menthette meg ettől a végzetes cselekedettől… Ez volt Jézus szeretetének utolsó cselekedete, amit megtehetett Júdásért. Végtelen szeretete nem kényszeríthette arra Júdást, hogy térjen meg, vallja meg a bűneit, hogy üdvösséget nyerjen. Jézus minden lehetőséget megadott számára. Semmit sem mulasztott el abból, amit megtehetett, hogy kimentse őt Sátán karmaiból. – The Review and Herald, 1898. június 14.

2024. október 14., hétfő

Meghaljuk az Igét?

(Jn 9-13) (9) Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert: ő jött el a világba. (10) A világban volt, és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt: (11) a saját világába jött, de az övéi nem fogadták be őt. (12) Akik pedig befogadták, azoknak hatalmat adott arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazoknak, akik hisznek az ő nevében, (13) akik nem vérből, sem a test, sem a férfi akaratából, hanem Istentől születtek.

A világosság mindenkihez elér, de nem mindenki fogadja örömmelA világosság nem csupán fényt jelent, hanem mindent, ami pozitív, szép és jó. János evangéliumának egyik fő témája az, hogy hogyan fogadják el vagy utasítják vissza Jézust az emberek. Ez a téma itt kezdődik. Szomorú beszámoló hangzik arról, hogy a Messiás eljött a saját népe közé, Izraelbe, de sokan nem fogadták el Messiásként. 

Róma 9-11. fejezeteiben Pál ugyanezt a tragikus témát taglalja, hogy a zsidók közül sokan el utasították Jézust. Pál mégsem negatív hangnemben zárja gondolatmenetét, amikor kifejti, hogy tulajdonképpen sok zsidó és sok pogány is el fogja Messiásnak fogadni Jézust. Azután inti a pogányokat, hogy ne tartsák magukat feljebbvalóknak a zsidóknál: „Mert ha a természet szerint való vadolajfából kivágattál, és természet ellenére beoltattál a szelíd olajfába: mennyivel inkább beoltatnak ezek a természet szerint valók az ő saját olajfájokba”. (Róm 11:24)  

János is elmondja, hogy mindazok, akik elfogadják Jézust Megváltójuknak, Isten gyermekei lesznek, ha hisznek a nevében (Jn 1:12-13). Itt van a kapcsolat az evangélium bevezető és záró szakaszai között. (Jn 20:31) versében az apostol közli, hogy miért írta meg az evangéliumát: „hogy higgyétek, hogy Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és ebben a hitben életetek legyen az ő nevében” (ÚRK). Így a bevezetés és a zárszó egységet képez, az egymással összefüggő fogalmak közrefogják mindazt, ami közöttük történik. Ez rámutat a János evangéliuma egészén átívelő célra: hogy az emberek üdvösséget nyerhetnek, ha hisznek Jézus Krisztusban, a Megváltóban.  

White idézet: „Ismét szóla azért hozzájuk Jézus, mondván: Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem járhat a sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága.” (Jn 8:12) Jézus a templom ama udvarában szólta ezeket a szavakat, amely különlegesen kapcsolódott a sátoros ünnep szolgálataihoz. Az udvar közepén hét méltóságot sugárzó oszlop magasodott, ezek hatalmas lámpásokat tartottak. Az esti áldozat után meggyújtották a lámpákat, fényük világított Jeruzsálem felett. Ez a ceremónia az Izráelt a pusztában vezető tűzoszlopra emlékeztetett, és előremutatott a Messiás eljövetelére is. Este, amikor a lámpákat meggyújtották, az udvar nagy örvendezés színhelye volt. Ősz hajú férfiak, a templom papjai és a nép vezetői egyesültek ünnepi táncban a hangszeres zenére és a léviták énekére.  

Jeruzsálem kivilágításával a nép kifejezte reményét, hogy a Messiás eljön, és világosságot áraszt Izráelre. Jézus számára azonban a helyszínnek nagyobb jelentősége volt. Ahogyan a templom sugárzó lámpái mindent megvilágítottak maguk körül, Krisztus, a lelki világosság forrása úgy oszlatja el a világ sötétségét. A jelkép mégsem volt tökéletes. Az a nagy világosság, amelyet saját kezével helyezett az egekbe, hívebben képviselte küldetésének dicsőségét. – Jézus élete, 463./old.

2024. szeptember 13., péntek

A lelki szegények - az alázatosak és a Jézus Krisztussal való kapcsolat

 

Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa.” (Mt 5:2-3)

 Krisztus hegyi-beszéde hirdeti, hogy kik is áldottak igazán: „Boldogok a lelki szegények; akik nem magukat dicsőítik, hanem tettetés nélkül valók, szerények, nem túl kevélyek, hogy tanítani lehetne őket, nem hiúk s nem vágynak a világ tapsára – övék a mennyek országa.

"Övék a mennyeknek országa" - mondja Krisztus a lelki szegényekről. Ez az ország nem földi, tehát nem is múlandó. Krisztus feltárta előttük szeretetének, kegyelmének és igazságának lelki birodalmát... Az Ő alattvalói a lelki szegények, az alázatosok és az igazságért üldözöttek. Övék a mennyeknek országa. Ha Krisztus műve még nem is egészen tökéletes bennük, a folyamat megkezdődött, amely alkalmasakká teszi őket "a szentek örökségében való részvételre a világosságban" (Kol 1:12).

Akik beismerik lelki szegénységüket, akik érzik, hogy semmi jó sincs bennük, azok Krisztusra tekintve erőt és szentséget nyerhetnek... [Jézus] felkínálja, hogy szegénységünket kegyelmének gazdagságával cseréljük fel. Mi nem vagyunk érdemesek Isten szeretetére; azonban jótállónk, Krisztus méltó erre, és teljesen üdvözítheti is mindazokat, akik hozzá közelednek. Bár múltunk lehet rendkívül szomorú, a jelenlegi helyzetünk pedig még csüggesztőbb, de ha úgy közeledünk Krisztushoz, ahogy vagyunk, gyengén, elhagyottan és nyomorult állapotban, akkor részvétteljes Megváltónk elénk jön, átölel bennünket szerető karjaival, igazságának fehér öltönyét adja ránk, és így vezet bennünket az Atyához. (EGW: Isten csodálatos kegyelme)

A kevély nem érez hiányt, ezért bezárja szívét Krisztus és a kimondhatatlan áldások előtt, melyek adományozása végett Urunk a Földre jött. Akik a maguk szemében gazdagok és dicséretre méltók, azok nem kérnek hittel, ezért nem is részesülnek Isten áldásában. Úgy érzik, hogy nincs szükségük semmire, ezért üresen távoznak. Akik viszont tudják, hogy nem menthetik meg magukat, és a saját erejükből szent cselekedetekre sem képesek, azok nagyra értékelik azt a segítséget, melyet Krisztus tud nyújtani nekik. Ezek a lelki szegények, őket nevezi Jézus áldottaknak.  (EGW: Gondolatok a Hegyibeszédről)

2024. szeptember 7., szombat

Üres, kisöpört ház - Szentlélek hiánya

 

Mikor pedig a tisztátalan lélek kimegy az emberből, víz nélkül való helyeken jár, nyugalmat keresve, és nem talál: Akkor ezt mondja: Visszatérek az én házamba, ahonnét kijöttem. És oda menvén, üresen, kisöpörve és fölékesítve találja azt. Akkor elmegy és vesz maga mellé más hét lelket, gonoszabbakat ő magánál, és bemenvén, ott lakoznak; és ennek az embernek utolsó állapotja gonoszabb lesz az elsőnél. Így lesz ezzel a gonosz nemzetséggel is. (Máté 12:43-45)


Azokat is figyelmeztette,(Jézus) akikre hatottak a szavai, akik örömmel hallgatták Őt, de nem rendelték alá magukat, hogy a Szentlélek bennük lakozzon. Nemcsak az ellenállás, hanem a nemtörődömség is rombolja a lelket.

Sokan voltak Krisztus idejében - ahogyan ma is -, akiket Sátán hatalma egy időre, úgy tűnik, megtört. Isten kegyelme által megszabadultak a lelkeket uralma alatt tartó gonosz szellemektől. Örvendeztek Isten szeretetében, ám, akár a példázatbeli köves földhöz hasonlító hallgatók, nem lakoztak abban. Nem rendelték alá magukat naponta Istennek, hogy Krisztus szívükben lakozhassék, és amikor a gonosz lélek visszatért, s vett maga mellé "más hét lelket, gonoszabbakat ő magánál" (Mt 12: 45), mindenestül a gonosz hatalmába kerültek.  (EGW: Jézus élete)

A Szentlélek hiánya nem Isten fösvénysége miatt van. Megváltoztatni ezt a helyzetet csak maguk a gyülekezetek tudják. Isten ezt mondja népének: "Kelj fel és tanúsíts érdeklődést a szent dolgok iránt." Hol van a mi hitünk? Tartunk-e fenn megfelelő kapcsolatot Jézus Krisztussal? Követjük-e Őt az önmegtagadásban és állhatatosságban? Megértéssel beszélünk-e az igazságról? Amikor Isten kitölti Szentlelkét a gyülekezetre, az az Ő dicsőségére gyümölcsöt terem. A Lélek kardja erőtől áradóan mindkét irányba vág. (EGW: A Szentlélek eljő reátok)

Meg kell üresítenünk magunkat az önzéstől. Ez azonban nem minden, amit tennünk kell, mert amikor a bálványoktól megszabadultunk, az űrt be is kell töltenünk. Ha a szívünk üresen maradna, és az űrt nem töltenénk be, akkor ahhoz az emberhez lennénk hasonlóak, akinek háza "üresen, kisöpörve és felékesítve" állt (Mt 12:44), anélkül hogy vendéget fogadott volna be. A gonosz lélek más hét gonosz társat vett maga mellé, nála gonoszabbakat, bementek és ott tanyáztak, és ennek az embernek a későbbi állapota rosszabb lett az előzőnél....  (EGW: A Szentlélek eljő reátok)

Mihelyt a Szentlélek munkája felébreszti lelkiismeretünket, azonnal megértjük a bűn horderejét és gonoszságát; irtózattal telünk el iránta. Arra a meggyőződésre jutunk, hogy a bűn választott el bennünket Istentől, és hogy a gonosz hatalmába és rabszolgaságába kerültünk. Minél inkább igyekszünk menekülni, annál inkább tudatára ébredünk tehetetlenségünknek. Indítékaink szennyesek, és szívünk tisztátalan. Észrevesszük, hogy életünk önzéssel és bűnnel telt. Bűnbocsánat, megtisztulás és szabadulás után vágyakozunk. Ugyan mit is tehetünk, hogy összhangba jussunk Istennel, és átalakuljunk az Ő hasonlatosságára. (EGW: Jézus élete)

Amit a keresztények tesznek, legyen átlátszó, mint a napsugár. Az igazság Istentől van; a hazugság és a hamisság ezernyi megnyilvánulása pedig az ördögtől. Aki bármi módon eltávolodik az igazmondástól, az a gonosz hatalmába juttatja magát. Igaz, hogy nem mindig könnyű a pontos igazságot szólnunk. Nem számolhatunk be az igazságról, ha nem ismerjük. Milyen gyakran előfordul, hogy előítélet, hiányos ismeret, helytelen mérlegelés akadályozza annak helyes megítélését, amiről szó van. Nem tudjuk az igazságot szólni, csak ha értelmünket mindenkor az irányítja, aki maga az igazság. (EGW: Gondolatok a Hegyibeszédről)

2024. augusztus 31., szombat

Gyümölcs - emberi jellem

"A Léleknek gyümölcse: szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség" (Gal 5:22)
. Ez a gyümölcs soha nem romlik meg, hanem megtermi a maga gyümölcsét az örök életre.
 

A Lélek gyümölcsei a szeretet, öröm és béke. A veszekedés és széthúzás Sátán művei és a bűn gyümölcsei. Ha népünk békének és szeretetnek akar örvendezni, akkor el kell hagynunk bűneinket. Összhangba kell kerülnünk Istennel, s akkor összhangban élünk majd egymással is. 

A szőlőtő élete a vesszőkön lévő ízes gyümölcsökben mutatja eredményét: "Aki énbennem marad, én pedig őbenne, az terem sok gyümölcsöt: mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek" (Jn 15: 5). Mikor hittel az Isten Fiában élünk, akkor a Lélek gyümölcsei láthatóvá lesznek életünkben, és egyetlen egy gyümölcs sem fog hiányozni. 

Ahol Krisztussal való egység van, ott szeretet van. Bármilyen gyümölcseink is vannak, azoknak semmi hasznuk nem lesz, ha a szeretet hiányzik életünkből. Vallásunk lényege az Isten és embertársaink iránti szeretet. Senki nem szeretheti Krisztust, ha nem szereti gyermekeit. Ha egyesülünk Krisztussal, akkor az Ő értelme lesz bennünk. Tisztaság és szeretet ragyog jellemünkben, életünket pedig szelídség és igazság uralja. Még az arckifejezésünk is megváltozik. A lélekben lakozó Krisztus kiárasztja átalakító erejét, és a külső megjelenés a belül uralkodó békéről és örömről tesz bizonyságot. Úgy iszunk Krisztus szeretetéből, mint ahogyan a szőlővessző veszi táplálékát a szőlőtőből. Ha Krisztusba oltattunk, ha rostról rostra egyesültünk az élő szőlőtővel, akkor azt élő gyümölcsök gazdag fürtjeivel fogjuk igazolni. Ha kapcsolatban vagyunk a világossággal, akkor a világosság csatornáivá válunk, és szavainkkal és tetteinkkel fényt fogunk árasztani a világban. Az igaz keresztények össze vannak kapcsolódva a mennyel, a földdel; és a véges embert a végtelen Istennel összekötő szeretet kötelével. A Krisztus arcán ragyogó világosság követőinek szívében is világít - az Atya dicsőségére. 

A kert egyetlen fügefáján sem volt gyümölcs, a lomb nélküli fák azonban nem keltettek várakozást, nem okoztak csalódást. Ezek a fák jelképezték a pogányokat. Éppúgy hiányzott róluk a gyümölcs, mint a zsidóknál az istenesség, de ők nem is állították, hogy Istent szolgálják. Nem tettek dicsekvő kijelentéseket jóságukról. Vakok voltak Isten műveivel és útjaival szemben. Számukra még nem jött el a fügeérés ideje. Még mindig várták a napot, amely elhozza nekik a reményt és a világosságot. A zsidók nagyobb áldásokat kaptak Istentől, elszámolással tartoztak, amiért visszaéltek ezekkel az ajándékokkal. A kiváltságok, melyekkel dicsekedtek, csak növelték bűnüket.

A zsidó nép minden előnye, lehetősége és előjoga dacára is elmulasztotta teljesíteni Isten tervét. Kevés gyümölcsöt teremtek, egyre kevesebbet, mígcsak az Úr a terméketlen fügefa átokkal egybeszőtt példázatát nem alkalmazta rájuk, hogy leírja a valamikor kiválasztott nemzet állapotát Az Úr szőlőjének meg nem művelt részére is gondolva kell végeznünk munkánkat. Ne csupán kevés helyen ruházzunk be és gondoskodjunk előnyökről. Az Úr azt akarja, hogy mindkettőt egyenlőbben osszuk el, hogy számos, ma még meg nem művel helyről gondoskodjunk. (E. G. White írásaiból)

2024. augusztus 13., kedd

A bűn embere - pápaságot jelképezi

Pál apostol figyelmeztette a gyülekezetet, hogy Krisztus eljövetelét ne saját korában várja. „Nem jön el az addig – mondta –, mígnem bekövetkezik elébb a szakadás, és megjelenik a bűn embere” (II. Thessz. 2:3). A nagy hitehagyás, azaz „a bűn embere hosszú uralkodása előtt nem várható Urunk adventje. A bűn embere, aki „a törvényszegés titkos bűne”, „a veszedelemnek fia” és „a törvénytaposó” néven is ismert, a pápaságot jelképezi, amelyről a próféta megjövendölte, hogy 1260 évig fenntartja uralmát. Ez az időszak 1798-ban ért véget. Krisztus ezt megelőzően nem jöhetett el. Pál figyelmeztetése egészen 1798-ig érvényes. Krisztus második eljövetelének hirdetése ezután vált esedékessé. (EGW: A nagy küzdelem)

Pál apostol a Thessalonikabeliekhez írt második levelében előre megmondta a nagy hitehagyást, amely a pápai hatalom megalapításának következtében fellép. Kijelentette, hogy Krisztus napja „nem jön el addig, mígnem bekövetkezik elébb a szakadás, és megjelenik a bűn embere, a veszedelemnek fia. Aki ellene veti és fölébe emeli magát mindannak, ami Istennek vagy istentiszteletre méltónak mondatik annyira, hogy maga ül be mint Isten az Isten templomába, Isten gyanánt mutogatván magát Működik ugyan már a törvényszegés titkos bűne, csakhogy annak, aki azt még most visszatartja, félre kell az útból tolatnia.” (II. Thess. 2:3–4, 7) Már abban a korai időszakban látta, hogy tévelygések lopóznak be a gyülekezetbe, amelyek előkészítik majd a pápaság kialakulásának útját. (EGW:  A megváltás története)

Az emberek hajlamosak visszaélni Isten hosszútűrésével, és elnézésére számítanak. Van azonban az emberi bűnnek egy olyan határa, amikor eljön az idő Isten közbelépésére, melynek szörnyű következményei lesznek. „Hosszútűrő az Úr és nagyhatalmú, és nem hagy büntetlenül” (Náhum 1:3). Isten hosszútűrése csodálatos, mert egy ideig féken tartja saját tulajdonságait, de a büntetés ennek ellenére is bizonyosan eljön. Minden egyes feslett évszázad haragot gyűjtött a harag napjára. Amikor az idő elérkezik, és a bűn kiteljesedik, Isten elvégzi szokatlan munkáját. Az isteni türelem határának átlépése szörnyű következményekkel fog járni, mert Isten haragja olyan jelleggel és erővel tör majd ki, amelyet a Biblia kegyelemmel elegyítetlennek nevez, és amely hatására pusztává lesz az egész föld. A nemzeti hitehagyás idején, amikor az ország vezetői Sátán irányelvét követve a bűn embere oldalán sorakoznak fel - a bűn mértéke be fog telni. A nemzeti hitehagyás a nemzeti romlás előjele lesz. (Szemelvények E. G. White írásaiból 2. kötet)

Ha figyelmeznek rá, akkor ez az üzenet minden nemzet, ágazat, nyelv és nép figyelmét fel fogja hívni az Ige alapos megvizsgálására és valódi világosságot nyújt majd azt a hatalmat illetően, mely a hetedik napi szombatot egy hamis szombattal cserélte fel. A bűn embere elvetette az egyedül igaz Istent, megvetette törvényét és porba taposta a szent szombat intézményét. Az oly tiszta és egyértelmű negyedik parancsolatot figyelmen kívül hagyták. A szombat mint emlékünnep, mely bemutatja az élő Istent, az egek és föld teremtőjét, ki lett törölve és helyette hamis szombatot adtak a világnak. Rés keletkezett Isten törvényében. Egy hamis szombat nem lehetett valódi mérték.(Szemelvények E. G. White írásaiból 2. kötet)

Isten hat nap alatt teremtette a világot és megpihent a hetediken, megszentelte ezt a napot és szentként különítette el a többitől magának, hogy népe nemzedékeken keresztül megtartsa. De a bűn embere felmagasztalva magát Isten fölé, Isten templomába ülvén Istenként mutatva magát, véli, megváltoztatja az időket és a törvényt. Ez a hatalom azt állítja, hogy nemcsak egyenlő Istennel, de Isten feletti, s megváltoztatta a nyugalomnapot; a hét első napját helyezte oda, ahol a hetediknek kell lennie. és a protestáns világ elfogadta a pápaságnak eme gyermekét, és szentnek tekinti. Isten Szava ezt paráznaságnak nevezi [Jel 14:8]."És más angyal követé azt, mondván: Leomlott, leomlott Babilon, a nagy város! mert az ő paráznaságának haragborából adott inni minden pogány népnek." (EGW: Az utolsó napok eseményei)

2024. augusztus 4., vasárnap

Négy lelkes állat - angyali lények vagy kerubok

 

A négy lelkes állat az angyali lények vagy kerubok egy különleges, magasztos rendje. Ez abból is világosan kitűnik, hogy milyen közel vannak Isten trónjához: az (Ezékiel 1:12-20) És mindenik az ő orcája irányában megy vala, ahová a lélek vala menendő, oda mennek vala, meg nem fordulván jártukban. És a lelkes állatok közt látszék, mint egy égő üszög, amely lángolt, mint a fáklyák, ide s tova futkározva a lelkes állatok közt; és a tűznek fényessége vala, és a tűzből villámlás jöve ki. És a lelkes állatok ide s tova mozognak vala, mint a villámlás cikázása. És mikor ránéztem a lelkes állatokra, ímé egy-egy kerék vala a földön az állatok mellett mind az ő négy orcájok felől. A kerekek mintha tarsiskőből készültek volna, és mind a négyüknek ugyanazon egy formája vala, és úgy látszának egybeszerkesztve, mintha egyik kerék a másik kerék közepében volnaJártukban négy oldaluk felé mentek vala; meg nem fordulnak vala jártukban; És talpaik magasak valának és félelmesek, és e talpak rakva valának szemekkel köröskörül mind a négynél. És mikor járnak vala a lelkes állatok, járnak vala a kerekek is mellettök, és mikor fölemelkednek vala az állatok a földről, fölemelkednek vala a kerekek is. Ahová a lélek vala menendő, mennek vala, ahová tudniillik a lélek vala menendő, és a kerekek fölemelkednek vala mellettök, mert a lelkes állatok lelke vala a kerekekben. igerész azt sugallja, hogy állandóan az Isten trónja körül sürögnek és forognak

Amikor Ésaiás elé tárult a menny dicsősége, rendkívül eleven nyelven írja le. Egész könyvében felséges dolgokat érzékeltet, amelyeket másoknak kell kijelentenie. (Ézsa 6:1-3)"Amely esztendőben meghala Uzziás király, látám az Urat ülni magas és felemeltetett székben, és palástja betölté a templomot; Szeráfok állanak vala felette: mindeniknek hat-hat szárnya vala: kettővel orcáját fedé be, kettővel lábait fedé be, és kettővel lebegett; És kiált vala egy a másiknak, és mondá: Szent, szent, szent a seregeknek Ura, teljes mind a széles föld az ő dicsőségével!" 

 Ezékiel pedig így ír: „Valójában lőn az Úrnak beszéde Ezékiel paphoz, a Búzi fiához a Káldeusok földén, a Kébár folyó mellett, és lőn ott rajta az Úrnak keze. És láttam, és íme forgószél jött északról, nagy felhő egymást érő villámlással, amely körül fényesség volt, közepéből pedig mintha izzó érc látszott volna ki, tudniillik a villámlás közepéből. És belőle négy lelkes állat formája tetszék ki, és ez volt ábrázatjuk: emberi formájuk volt, És mindeniknek négy orcája volt, és négy szárnya mindegyiküknek; És lábaik egyenes lábak, és lábaik talpa mint a borjú lábának talpa, és szikráznak vala, mint a simított érc színe. Továbbá emberi kezek voltak szárnyaik alatt négy oldalukon. Mind a négynek orcái és szárnyai. Szárnyaik egymás mellé lévén szerkesztve, nem fordultak meg jártukban, mindenik az ő orcája irányában megy vala. És orczájok formája vala emberi orcza, továbbá oroszlán-orcza mind a négynek jobbfelől, és bika-orcza mind a négynek balfelől, és sas-orcza mind a négynek hátul.” (Ezek 1:3-10) Ezekiel könyve nagyon tanulságos.

„Hallottam szózatot az égből, mint sok vizek zúgását és mint nagy mennydörgésnek szavát; és hallottam hárfások szavát, akik a hárfájukkal hárfáztak. És énekeltek mintegy új éneket a királyiszék előtt, és a négy lelkes állat előtt és a Vének előtt; és senki meg nem tanulhatta azt az éneket, csak a száznegyvennégyezer, akik áron vétettek meg a földről.” (Jel 14,2–3)

Tehát azt mondhatjuk, hogy ezek a lények az angyalok egy olyan magasztos rendjéhez tartoznak, amelynek elsődleges rendeltetése az élő Isten imádata (Jelenések 19:4) És leborula a huszonnégy Vén és a négy lelkes állat, és imádá az Istent, aki a királyiszékben ül vala, mondván: Ámen! Aleluja!. Az biztos, hogy Ezékiel próféta könyvének 1. és 10. fejezeteiben, valamint az Ézsaiás próféta könyvének igerészében felsorakoztatott lények nagyon hasonlítanak egymásra, mint ahogy azt is tudhatjuk róluk, hogy bizonyos formában Isten igazságos igazságszolgáltatásában is szerephez jutnak.

Huszonnégy Vén - első gyümölcsök

És a királyiszék körül 
huszonnégy királyiszék vala; és a királyiszékekben látám ülni a huszonnégy Vénet fehér ruhákba öltözve: és a fejökön arany koronák valának. (Jel 4:4) 
Leesik a huszonnégy Vén az előtt, aki a királyiszékben ül, és imádja azt, aki örökkön örökké él, és az ő koronáit a királyiszék elé teszi, mondván: 
Méltó vagy Uram, hogy végy dicsőséget és tisztességet és erőt; mert te teremtettél mindent, és a te akaratodért vannak és teremttettek. (Jel 4:10-11) És mikor elvevé a könyvet, a négy lelkes állat és a huszonnégy Vén leborula a Bárány előtt, mindeniknél hárfák és aranypoharak lévén, jóillatokkal tele, amik a szentek imádságai. (Jel 5:8) És a négy lelkes állat monda: Ámen. És a huszonnégy Vén leborult és imádá az örökkön örökké élőt. (Jel 5:14) És a huszonnégy Vén, aki az Isten előtt ül az ő királyiszékeiben, esék az ő orcájára és imádá az Istent, (Jel 11:16) És leborula a huszonnégy Vén és a négy lelkes állat, és imádá az Istent, aki a királyiszékben ül vala, mondván: Ámen! Aleluja! (Jel 19:4)

Ki a 24 Vén?

Földi szolgálata alatt Jézus életre hívott néhány halottat. Feltámasztotta a naini özvegyasszony fiát, és egy főembernek, név szerint Jairusnak a leányát és Lázárt. Ezeket azonban nem ruházta fel halhatatlansággal. Feltámadásuk után is még mindig alá voltak vetve a halálnak. Azok azonban, akik Krisztus feltámadásakor jöttek elő a sírjukból, már az örök életre támadtak fel. Vele együtt emelkedtek fel a halál felett aratott győzelmének bizonyságaiként, diadalemlékeiként. Ezek - mondotta Krisztus -, többé nem foglyai a Sátánnak, mert megváltottam őket. Hatalmam első gyümölcseiként kihoztam őket a sírjukból, hogy velem legyenek ott, ahol én vagyok, és hogy soha többé ne lássanak halált, és ne tapasztaljanak szomorúságot. ( EGW: Jézus élete)

(Máté 27: 52-53) És a sírok megnyílának, és sok elhúnyt szentnek teste föltámada.És kijövén a sírokból a Jézus föltámadása után, bementek a szent városba, és sokaknak megjelenének.

2024. július 21., vasárnap

Zsidó nép - a választott nép

 

Az Isten választottainak közösségét eredetileg Izráel, Izráel fiai, izráeliták néven említi. A kívülvalók a héber névvel is illetik (2Móz 1,16. 21-22). (16)Midián papjának pedig hét leánya vala, és oda menének és vizet húzának és tele merék a válúkat, hogy megitassák atyjoknak juhait. (21-22)És tetszék Mózesnek, hogy ott maradjon e férfiúnál, és ez feleségül adá Mózesnek az ő leányát, Cipporát. És fiat szűle ez és nevezé nevét Gersomnak, mert mondá: Jövevény voltam az idegen földön.

A zsidó név az ország kettészakadása után válik közhasználatúvá: a szó jelentésének megfelelően a Dél-i országrészből, Júdából származót, az odatartozót mondták zsidónak (júdabeli), szemben az Észak-i országrész izráeli lakójával (2Kir 16,6);Akkor nyerte vissza Récin, Siria királya Elátot a Siriabelieknek, és irtotta ki a zsidókat Elátból; és Siriabeliek jövének Elátba, és ott laknak mind e mai napig.(2Kir 25,25)A hetedik hónapban azonban elment Izmáel, Nétániának, az Elisáma fiának fia, aki királyi magból volt, és vele tíz férfiú, és megölték Gedáliát és meghalt; és a Zsidókat és a Káldeusokat, akik ő vele voltak Mispában. (Jer 34,9). Hogy kiki bocsássa szabadon szolgáját és kiki az ő szolgálóleányát a héber férfit és a héber leányt, hogy senki ne szolgáltasson közöttük az ő Júdabeli atyjafiával.

 Az asszír hódítás, az északi 10 törzs pusztulása után a csekély számú túlélők beolvadtak Júda törzsébe, zsidókká lettek. A babiloni fogságban és az azt követő időkben Jákób minden leszármazottját zsidónak mondják (Eszt 3:4) ...feljelenték Hámánnak, hogy lássák, megállnak-é Márdokeus dolgai, mert azt jelenté nékik, hogy ő zsidó.; (Dán 3:8-12)Elmenének azért ebben az időben káldeabeli férfiak, és vádat emelének a zsidók ellen;Szólának pedig és mondák Nabukodonozor királynak: Király! örökké élj!Te, oh király! parancsolatot adtál ki, hogy minden ember, mihelyt meghallja a kürtnek, sípnak, citerának, hárfának, lantnak, dudának és mindenféle hangszernek szavát: boruljon le, és imádja az arany állóképet Aki pedig nem borul le és nem imádja, vettessék be az égő, tüzes kemencébe.Vannak zsidó férfiak, akiket a babiloni tartomány gondviselésére rendeltél, Sidrák, Misák és Abednégó: ezek a férfiak nem becsülnek téged, oh király, a te isteneidet nem tisztelik, és az arany állóképet, amelyet felállíttattál, nem imádják. ; (Mt 27:11) Jézus pedig ott álla a helytartó előtt; és kérdezé őt a helytartó, mondván: Te vagy-é a zsidók királya? Jézus pedig monda néki: Te mondod.ApCsel 2:5).Lakoznak vala pedig Jeruzsálemben zsidók, istenfélő férfiak, minden nép közül, melyek az ég alatt vannak.

A fogságból hazatértek izráelitáknak nevezték magukat, ezzel is kifejezve, hogy Isten ígéreteinek a birtokosai. A zsidó név azonban közhasználatú lett az egész világon, hisz a fogság a választott népnek az egész világra való szétszóródását eredményezte (diaszpóra).
A név nemcsak a származást, hanem a vallási, kulturális sajátosságokat is jelölte. A zsidóság legjellemzőbb vonásának azt tarthatjuk, hogy a legkülönbözőbb körülmények között is megtartotta és megtartja vallási, életmódbeli hagyományait, szokásait. Elkülönülése, különbözősége (különcködése) környezetében sokszor ellenszenvet ébresztett, végső soron mégis ez biztosította évezredeken át való fennmaradását.

A zsidó név az Új SZövetség bizonyos helyein sajátos jelentésű. János úgy tesz bizonyságot Jézus földi életéről, hogy azt a zsidók elleni szüntelen küzdelemnek mutatja. A zsidók szó alatt azonban nem a fajt, nem a nemzetet érti, hanem azokat, akik a názáreti Jézust nem fogadják el Messiásnak (Jn 2,18) És a galambárúsoknak monda -zsidóknak-: Hordjátok el ezeket innen; ne tegyétek az én Atyámnak házát kalmárság házává. (20. vers) Mondának azért a zsidók: Negyvenhat esztendeig épült ez a templom, és te három nap alatt megépíted azt?; (Ján 5,16.18;) És e miatt üldözőbe vevék a zsidók Jézust, és meg akarák őt ölni, hogy ezeket művelte szombaton. Jézus pedig felele nékik: Az én Atyám mind ez ideig munkálkodik, én is munkálkodom.E miatt aztán még inkább meg akarák őt ölni a zsidók, mivel nem csak a szombatot rontotta meg, hanem az Istent is saját Atyjának mondotta, egyenlővé tévén magát az Istennel. (Ján 6,41). Zúgolódának azért a zsidók ő ellene, hogy azt mondá: Én vagyok az a kenyér, amely a mennyből szállott alá. János a zsidó szokásokról, ünnepekről úgy beszél, mint valami idegen népéről (Ján 2,6.13) Vala pedig ott hat kőveder elhelyezve a zsidók tisztálkodási módja szerint, melyek közül egybe-egybe két-három métréta fér vala. Mert közel vala a zsidók husvétja, és felméne Jézus Jeruzsálembe.; (Ján 5:1) Ezek után ünnepök vala a zsidóknak, és felméne Jézus Jeruzsálembe.; (Ján 6:4) Közel vala pedig husvét, a zsidók ünnepe.; (Ján 7:2) Közel vala pedig a zsidók ünnepe, a sátoros ünnep. (stb.). Maga Jézus úgy beszél a zsidókhoz, mint idegenekhez (Jn 8,17 A ti törvényetekben is meg van pedig írva, hogy két ember bizonyságtétele igaz.; (Ján 10:34). Felele nékik Jézus: Nincs-é megírva a ti törvényetekben: Én mondám: Istenek vagytok? A Jézushoz tartozókat a zsidók ellenségüknek tekintik (Ján 7:13) Mindamellett senki sem beszélt vala nyiltan ő felőle a zsidóktól való félelem miatt.; (Ján 9:13) Vivék őt, aki előbb még vak volt, a farizeusokhoz.; (Ján 1:19). És ez a János bizonyságtétele, amikor a zsidók papokat és Lévitákat küldöttek Jeruzsálemből, hogy megkérdezzék őt: Kicsoda vagy te? Hasonló szemléletet mutat az (ApCsel 23:12 is). Midőn pedig nappal lőn, a zsidók közül némelyek összeszövetkezvén, átok alatt kötelezék el magokat, mondván, hogy sem nem esznek, sem nem isznak addig, míg meg nem ölik Pált. Természetesen mindennek semmi köze nincs az antiszemitizmushoz. Pálnak - ha zsidókat emleget is - tulajdonképpen ZSIDÓKERESZTYÉNekkel van küzdelme. (bibliai lexikon)

2024. július 19., péntek

A jelképes árnyékszolgálat

Jézus közbenjárásának áldása azokra árad, akik hitben elfogadják az engesztelés nagy jelentőségű szolgálatát. Azokon pedig, akik elvetik azt a világosságot, amely fényt áraszt erre a szolgálatra, nem nyugszik meg Isten áldása. A zsidók Krisztus első adventjekor elvetették a kapott világosságot, és nem hitték el, hogy Ő a világ Megváltója, ezért nem részesültek bűnbocsánatban. Jézus visszatért a mennybe, és saját vérével belépett a mennyei templomba, hogy tanítványaira árassza közbenjárásának áldásait. A zsidók teljes sötétségben maradtak, és továbbra is hozták hiábavaló véres és egyéb áldozataikat. A jelképes árnyékszolgálat véget ért. Az ajtó, amelyen át az emberek korábban Isten elé járulhattak, nem volt már nyitva. A zsidók nem akarták keresni Őt azon az egyetlen úton, amelyen megtalálhatták volna: a mennyei templomban folyó szolgálat útján. Ezért nem tudtak közösségre jutni Istennel. Számukra zárva volt az ajtó. Nem látták meg Krisztusban az igazi áldozatot és az Istenhez vezető egyetlen közbenjárót, ezért nem részesülhettek a közbenjárás áldásaiban. (EGW:A nagy küzdelem)

Krisztus halálával érvénytelenné lettek a régi zsidó áldozati törvények és ceremóniák, de ő továbblendíti őket éspedig odáig, hogy a ceremóniás törvényekkel együtt a Tízparancsolatot is érvénytelennek higgyék. 

A zsidók nem akarták keresni Őt azon az egyetlen úton, amelyen megtalálhatták volna: a mennyei templomban folyó szolgálat útján. Ezért nem tudtak közösségre jutni Istennel. Számukra zárva volt az ajtó. Nem látták meg Krisztusban az igazi áldozatot és az Istenhez vezető egyetlen Közbenjárót, ezért nem részesülhettek a közbenjárás áldásaiban. A hitetlen zsidók helyzete illusztrálja a közönyös és hitetlen látszatkeresztények állapotát, akik nem akarnak tudomást venni irgalmas Főpapjuk munkájáról. Amikor a jelképes szolgálat főpapja belépett a szentek szentjébe, az egész Izraelnek Isten előtt mélységesen megalázkodva el kellett a templom körül helyezkednie, hogy bűneikre bocsánatot kapva, Izrael közösségének tagjai maradhassanak. Mennyivel fontosabb, hogy most, a valóságos engesztelési napon, megértsük Főpapunk munkáját, és tudjuk, mit kell tennünk. 

Mivel elutasították a figyelmeztetést, Isten visszavonta Lelkét a bűnös emberiségtől; ezért elpusztultak az özönvíz hullámaiban. Ábrahám korában Isten visszavonta irgalmát Sodoma bűnös lakóitól, és Lóton, Lót feleségén és két leányán kívül mindenkit megemésztett a mennyből küldött tűz. Így volt ez Krisztus napjaiban is. Isten Fia kijelentette a hitetlen kortárs zsidóknak: „Pusztán hagyatik néktek a ti házatok” (Mt 23:38). Ugyanez a Végtelen Hatalom, bepillantva az utolsó napokba, ezt mondja azokról, akik „nem fogadták be az igazságnak szeretetét az ő üdvösségükre”: „Azért bocsátja reájuk Isten a tévelygés erejét, hogy higgyenek a hazugságnak; hogy kárhoztattassanak mindazok, akik nem hittek az igazságnak, hanem gyönyörködtek az igazságtalanságban” (2Thessz 2:16-12). Amikor az emberek elutasítják Isten Igéjének tanításait, az Úr visszavonja Lelkét, és megengedi, hogy kívánságaik szerint tévelyegjenek. Krisztus még mindig közbenjár az emberért, és világosságot ad azoknak, akik vágynak rá. (EGW:Jelenések könyve)

A farizeusok és a samaritánusok

 

A zsidók és a samaritánusok közötti nagy vallási ellentét az igaz istentiszteletről vallott eltérő nézetükben rejlett. A farizeusok semmi jót nem mondtak a samaritánusokról. Inkább a legelkeseredettebb átkokat szórták rájuk. Olyan nagy volt az ellenszenv a zsidók és a samaritánusok között, hogy a samaritánus asszony furcsállta, amikor Krisztus vizet kért tőle. "Hogy kérhetsz inni zsidó létedre éntőlem - kérdezte -, aki samáriai asszony vagyok?!" "Mert a zsidók nem barátkoznak a samáriaiakkal" (Jn 4 : 9). Amikor a zsidók, telve gyilkos gyűlölettel, rátámadtak Krisztusra a templomban, hogy megkövezzék, jobb szavakat nem találtak gyűlöletük kifejezésére: "Nem jól mondjuk-é mi, hogy te samaritánus vagy, és ördög van benned?" (Jn 8 : 48.) A pap és a lévita nem végezte el azt a szolgálatot, amelyet az Úr meghagyott nekik. Honfitársukon egy gyűlölt és megvetett samaritánus segített (EGW: Krisztus példázatai)

A zsidók és a samaritánusok esküdt ellenségek voltak, és amennyire csak lehetett, minden érintkezést kerültek egymással. Szükség esetére a rabbik törvényesnek minősítették a samaritánusokkal való kereskedést, de a társadalmi érintkezést kárhoztatták. Egy zsidó nem kért kölcsön egy samáriabelitől, nem fogadott el szívességet, még egy falat kenyeret vagy egy pohár vizet sem. Amikor a tanítványok élelmiszert vásároltak, nemzetük szokásaival összhangban cselekedtek. De ezen túl nem mentek. Szívességet kérni egy samaritánustól, vagy bármily módon a segítségére lenni – még Krisztus tanítványainak sem jutott volna eszükbe. (EGW:Jézus élete)

Az irgalmas samaritánus történetével Jézus az igaz vallást szemlélteti. Rávilágít, hogy az nem rendszerekből, hitvallásokból vagy szertartásokból áll, hanem abban mutatkozik meg, ha a szeretetet tettekkel fejezzük ki, a legjobbat tesszük másokért, és igazán jóságosak vagyunk. (EGW:Jézus élete)

Az irgalmas samaritánus példázatáhan a pap és a lévita látta ugyan a kirabolt és sebesült szerencsétlent, de nem tartotta kívánatosnak, hogy segítsen rajta, aki, mivel tehetetlen és elhagyatott volt, leginkább segítségre szorult.   (EGW:)

A Megváltó samáriai látogatása, majd később az irgalmas samaritánus méltatása, és annak a leprásnak a hálás öröme, aki szintén samaritánus volt – s a tíz meggyógyított közül egyedül tért vissza, hogy köszönetet mondjon Krisztusnak –, ezek az események jelentőségteljesek voltak a tanítványok számára. A tanulság mélyen a szívükbe vésődött. Röviddel mennybemenetele előtt, a tanítványok megbízásakor Jézus Samáriát Jeruzsálemmel és Júdeával együtt jelölte ki számukra, mint azokat a helyeket, ahol először kell hirdetniük az evangéliumot. Tanítása készítette fel őket ennek a megbízatásnak a teljesítésére. Amikor Mesterük nevében Samáriába mentek, az emberek már készek voltak befogadni őket. A samaritánusok hallottak Jézus Krisztus dicsérő szavairól és honfitársaik iránti irgalmasságáról. Látták, hogy a Jézussal szembeni sértő bánásmódjuk ellenére Ő csak szeretettel gondolt rájuk, és ez megnyerte szívüket. A Megváltó mennybemenetele után örömmel fogadták követeit, s a tanítványok értékes termést takarítottak be azok között, akik egykor a legádázabb ellenségeik voltak. „Megrepedt nádat nem tör el, a pislogó gyertyabelet nem oltja ki, a törvényt igazán jelenti meg.” (Ésa 42,3) „És az Ő nevében reménykednek majd a pogányok.”(Mát 12,21) (EGW:Jézus élete)

 A zsidók Krisztus első adventjekor elvetették a kapott világosságot, és nem hitték el, hogy Ő a világ Megváltója, ezért nem részesültek bűnbocsánatban. Jézus visszatért a mennybe, és saját vérével belépett a mennyei templomba, hogy tanítványaira árassza közbenjárásának áldásait. A zsidók teljes sötétségben maradtak, és továbbra is hozták hiábavaló véres és egyéb áldozataikat. A jelképes árnyékszolgálat véget ért. Az ajtó, amelyen át az emberek korábban Isten elé járulhattak, nem volt már nyitva. 

Jézus Krisztus tanításai

Könyörülő és Irgalmas Isten

  „De te Uram, könyörülő és irgalmas Isten vagy, késedelmes a haragra, nagy kegyelmű és igazságú!” (Zsolt 86:15)  „[Sátán] Megkísérelte Iste...