Jeruzsálem felé vezető út

A Bibliában a „Jeruzsálem felé vezető út” több különböző történetben, fizikai és szimbolikus értelemben is központi szerepet játszik. Attól függően, hogy az Ószövetség próféciáira, Jézus utolsó utazására vagy az apostolok cselekedeteire gondolunk, az alábbi főbb jelentésekkel és történetekkel találkozhatunk:

1. Jézus utolsó útja Jeruzsálembe (Az evangéliumok)

Az Újszövetség legmeghatározóbb utazása, amikor Jézus Galileából Jeruzsálem felé tart, tudva, hogy ott a szenvedés és a kereszthalál vár rá. Ez az út tele van tanításokkal és csodákkal: 

• A vak Bartimeus meggyógyítása: Jerikóban, amely a Jeruzsálembe tartó zarándokok utolsó nagy megállóhelye volt, Jézus visszaadja egy vak koldus látását. 
• Zákeus története: Szintén a jeruzsálemi út során, Jerikóban tér meg a gazdag főadószedő. 
• A tanítványok vitája: Az úton Jézus többször megjövendöli a halálát és feltámadását, miközben a tanítványok még azon vitatkoznak, ki a nagyobb közülük.

2. A damaszkuszi út (Saul megtérése)

Bár Saul (a későbbi Pál apostol) éppen távolodott Jeruzsálemtől Damaszkusz felé, a zsidó hagyományok miatt a Jeruzsálem felé fordulás kulcsfontosságú volt. A hívő farizeusok naponta többször imádkoztak Jeruzsálem felé fordulva. Amikor Sault a damaszkuszi úton elvakította a mennyei fény, az élete gyökeresen megváltozott. 

3. Az emmausi út (A feltámadás után)

Lukács evangéliumában (Lk 24) két tanítvány halad Jeruzsálemből Emmaus felé a feltámadás napján. Szomorúan beszélgetnek a történtekről, amikor a feltámadott Jézus melléjük szegődik, bár ők először nem ismerik fel őt. Miután a kenyér megtörésekor felismerik, azonnal visszafordulnak a Jeruzsálembe vezető útra, hogy megvigyék a jó hírt a többieknek.

4. Ószövetségi próféciák és jelképek

• Ezékiel próféta könyve: A próféta látomásában Babilónia királya a válaszútnál áll, ahol a jóslat Jeruzsálem felé mutat, jelezve a város elkerülhetetlen ostromát. (Ez. 25:2-7)
• Emberfia! Fordulj Ammón népe felé, és prófétálj ellene! Ezt mondd Ammón népének: Halljátok az én Uramnak, az Úrnak igéjét! Így szól az én Uram, az Úr: Mivel hahotáztál, amikor szentélyemet meggyalázták, amikor Izráel földje elpusztult, és amikor Júda háza fogságba került, azért én a keleten lakók birtokába adlak. Tábort vernek országodban, ott építik fel hajlékukat; ők eszik meg gyümölcsödet, és tejedet ők fogják meginni. Rabbá városát tevék legelőjévé teszem, Ammón földjét pedig juhok delelőhelyévé. Akkor majd megtudjátok, hogy én vagyok az Úr! Bizony, ezt mondja az én Uram, az Úr: Mivel tapsoltál kezeddel, dobogtál lábaddal, és megvetéssel, szívből örültél Izráel földjének a sorsán, azért én kinyújtom a kezemet ellened, odavetlek zsákmányul a népeknek, kiirtalak a nemzetek közül, és kipusztítalak az országok közül. Megsemmisítelek, és majd akkor megtudod, hogy én vagyok az Úr.
•  A zsoltárokban (pl. a Grádicsok énekei, (Zsoltárok 120–134) a Jeruzsálembe.

• 5. Az Új Jeruzsálem: A mennyei dicsőség

• A Jelenések könyve 21 fejezete mutatja be a legtisztább jelképi formájában: a történelem végén a mennyből alászálló Új Jeruzsálemet. 
  • A megváltott emberiség: Ez a kocka alakú, drágakövekből álló ragyogó város nem egy valódi építmény, hanem Krisztus Menyasszonyának, azaz a megtisztult, megváltott hívők közösségének a szimbóluma.
  • A tökéletes harmónia: A hely, ahol nincs többé fájdalom, halál, és ahol Isten közvetlenül a népével lakik. 
  Összességében Jeruzsálem a Bibliában az Isten és ember közötti kapcsolat hullámzását mutatja be: a földi, bűnbe eső és elpusztuló városból a történelem végére egy tökéletes, mennyei és örökkévaló közösség jelképévé válik. 

Írott üzenet: „Írd meg ezt emlékezetül könyvbe”. (2Móz 17:14)

 Léteznek olyan, írásban is fennmaradt beszédek, amelyek óriási hatást tettek emberek életére, sőt a történelmet is megváltoztatták. Ha ezeket nem jegyezték volna le, a szavak idővel feledésbe merültek volna, vagy eredeti értelmüket veszthették volna. Tehát az írás tartóssá teszi a kimondott szót, lehetővé téve, hogy az üzenet az idő múlásával is hangozhasson. Röviddel azután, hogy az izraeliták elhagyták Egyiptomot és vereséget mértek az amálekitákra, Isten utasította Mózest: 

„Írd meg ezt emlékezetül könyvbe”. (2Móz 17:14) 

Mózessel kezdődően, aki megírta a Biblia első öt könyvét, a 90. zsoltárt és Jób könyvét, a Szentlélek vezette a kanonikus prófétákat, hogy elkészítsék azokat az írásokat, amelyeket most a Biblia hatvanhat kanonikus könyveként tartunk számon. 

(2Móz 17:14, Jn 20:30-31, 1Kor 10:11 és Jel 1:19) Mi okból kérte Isten a prófétákat a kapott üzenetek leírására? 

(2Móz 17:14). Akkor így szólt az Úr Mózeshez: Írd meg ezt a dolgot emlékeztetőül egy könyvben, és vésd jól Józsué emlékezetébe! Mert Amáléknak még az emlékét is eltörlöm majd az ég alól! /RÚF/ 

(Jn 20:30-31). Sok más jelt is tett Jézus a tanítványai szeme láttára, amelyek nincsenek megírva ebben a könyvben. (31) Ezek pedig azért írattak meg, hogy higgyétek: Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és e hitben életetek legyen az ő nevében. /RÚF/ 

(1Kor 10:11). Mindez pedig példaképpen történt velük, és figyelmeztetésül íratott meg nekünk, akik az utolsó időkben élünk. /RÚF/ 

(Jel 1:19). Írd meg tehát mindazt, amit láttál, ami van, és ami ezek után történik majd, /RÚF/ 

A Biblia különböző könyvei íróik irodalmi stílusát és képességét tükrözik. A személyekre jellemző árnyalati különbségek és eltérő stílusjegyek nem vonnak le az üzenetek értékéből, mivel az inspirációnak nincsenek „fokozatai”. A Biblia bizonyos részei nyilván ma időszerűbbek és jobban alkalmazhatók a mi életünk és hitünk viszonylatában, mint mások, de ettől még egy rész sem lesz jobban ihletett a többinél. 

Időnként a bibliai írók vagy megbízható segítőik az először szóban elhangzott ihletett üzenetet írták le. Mózes ötödik könyvében Mózes lejegyezte az utolsó beszédeit, amelyeket halála előtt intézett az izraelitákhoz. A négy evangéliumban szerepel Jézus sok prédikációja és tanítása, amelyeket földi szolgálata idején mondott el. 

Vannak olyan esetek is, amikor a próféták nem ihletett forrásokból idéztek

 (ApCsel 17:28). mert őbenne élünk, mozgunk és vagyunk. Ahogy a ti költőitek közül is mondták némelyek: „Bizony, az ő nemzetsége vagyunk.” /RÚF/; 

(1Kor 15:33). Ne tévelyegjetek: „A jó erkölcsöt megrontja a rossz társaság!” /RÚF/;

 (Tit 1:12). Valaki közülük, saját prófétájuk mondta: „A krétaiak megrögzött hazudozók, gonosz vadállatok, lusta, falánk népség.” /RÚF/, 

sőt még Sátán szavait is leírták. 

(1Móz 3:1-5). A kígyó pedig ravaszabb volt minden vadállatnál, amelyet az Úristen alkotott. Ezt kérdezte az asszonytól: Csakugyan azt mondta Isten, hogy a kert egyetlen fájáról sem ehettek? (2) Az asszony így felelt a kígyónak: A kert fáinak gyümölcséből ehetünk, (3) csak annak a fának a gyümölcséről, amely a kert közepén áll, mondta Isten: Ne egyetek abból, ne is érintsétek, hogy meg ne haljatok! (4) A kígyó erre így felelt az asszonynak: Dehogy haltok meg! (5) Hanem jól tudja Isten, hogy azon a napon, amelyen esztek belőle, megnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint az Isten: tudni fogjátok, mi a jó és mi a rossz. /RÚF/; 

(Mt 4:1-11). Akkor elvitte Jézust a Lélek a pusztába, hogy megkísértse az ördög. (2) Miután negyven nap és negyven éjjel böjtölt, végül megéhezett. (3) Ekkor odament hozzá a kísértő, és ezt mondta: Ha Isten Fia vagy, mondd, hogy ezek a kövek változzanak kenyérré! (4) Ő így válaszolt: Meg van írva: „Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik.” (5) Ezután magával vitte őt az ördög a szent városba, a templom párkányára állította, (6) és így szólt hozzá: Ha Isten Fia vagy, vesd le magadat, mert meg van írva: „Angyalainak parancsot ad, és kézen fogva vezetnek téged, hogy meg ne üsd lábadat a kőben.” (7) Jézus ezt mondta neki: Viszont meg van írva: „Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet!” (8) Majd magával vitte az ördög egy igen magas hegyre, megmutatta neki a világ minden országát és azok dicsőségét, (9) és ezt mondta neki: Mindezt neked adom, ha leborulva imádsz engem. (10) Ekkor így szólt hozzá Jézus: Távozz tőlem, Sátán, mert meg van írva: „Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!” (11) Ekkor elhagyta őt az ördög, és íme, angyalok mentek oda, és szolgáltak neki. /RÚF/ 

Ne feledjük, a próféták írtak mások érzéseiről, vágyairól, miközben a saját emberi reakcióikat is kifejezték. 

(Dán 8:27). Akkor én, Dániel, összeroskadtam, és napokig beteg voltam. De azután fölkeltem, és végeztem teendőimet a király mellett. Ez az érthetetlen látomás azonban lenyűgözve tartott. /RÚF/; 

(Jel 22:8-9). Én, János, hallottam és láttam ezeket, és amikor hallottam és láttam, leborultam az angyal lába előtt, hogy imádjam őt, aki megmutatta nekem ezeket. (9) De ő így szólt hozzám: Vigyázz, ne tedd, mert szolgatársad vagyok neked és testvéreidnek, a prófétáknak és azoknak, akik megtartják e könyv igéit: Istent imádd! /RÚF/

Továbbá a Biblia elénk tár sok jó, követendő példát, de rosszakat is, amelyeket kerülni kell. 

(1Kor 10:1-11). Tudjátok meg, testvéreim, hogy atyáink mindnyájan a felhő alatt voltak, és mindnyájan a tengeren mentek át, (2) és mindnyájan megkeresztelkedtek Mózesre a felhőben és a tengerben. (3) Mindnyájan ugyanazt a lelki eledelt ették, (4) és mindnyájan ugyanazt a lelki italt itták, mert a lelki kősziklából ittak, amely velük ment. Az a kőszikla pedig Krisztus volt. (5) De többségükben nem lelte kedvét az Isten, úgyhogy elhullottak a pusztában. (6) Mindez példává lett a számunkra, hogy ne kívánjunk gonosz dolgokat, amint ők kívántak. (7) Bálványimádók se legyetek, mint közülük némelyek, amint meg van írva: „Leült a nép enni és inni, majd mulatozni kezdtek.” (8) De ne is paráználkodjunk, mint ahogy közülük némelyek paráználkodtak, és elestek egyetlen napon huszonháromezren. (9) Krisztust se kísértsük, ahogyan közülük némelyek kísértették, és elpusztultak a kígyóktól. (10) De ne is zúgolódjatok, mint ahogyan közülük némelyek zúgolódtak, és elveszítette őket a pusztító angyal. (11) Mindez pedig példaképpen történt velük, és figyelmeztetésül íratott meg nekünk, akik az utolsó időkben élünk. /RÚF/ 

Az Írást olvasva fontos észben tartani, hogy bár nem tökéletes a nyelvezete, de az üzenete tévedhetetlen, kiállja az idő próbáját. 

White idézet: A bibliai életrajzok valóságos egyének hiteles történetei. Ádámtól kezdve az egymást váltó nemzedékeken át az apostolok idejéig valóban megtörtént eseményekről találunk kiszínezetlen beszámolókat, amelyek valóságos emberek tényleges élményei voltak. Sokak számára csodálatos, hogy az ihletett történetírás miért említ az igaz emberek életében olyan eseteket, melyek foltot ejtenek erkölcsi jellemükön… Az ihletett írók nem folyamodtak hazugsághoz azért, hogy megakadályozzák azt, hogy a szent történelem lapjait emberi gyöngeségek és hibák feljegyzései rútítsák el… 

A Szentírás szavahihetőségének egyik legkiemelkedőbb bizonyítéka, hogy nem kendőzi az igazságot, és szereplőinek bűneit sem rejtegeti… Hány életrajzot vetettek már papírra kifogástalan keresztényekről, akik mindennapi életükben és a gyülekezetben a szeplőtlen istenfélelem példaképeiként tündököltek… De ha az ihletett toll jegyezte volna fel a történetüket, akkor mennyire másnak is látszanának. Előtűnnének az emberi gyengeségek, az önzéssel, elvakultsággal és büszkeséggel vívott tusák, talán titkos bűnök is, s a test és a lélek közt dúló, szűnni nem akaró harc… 

Ha ihletés nélküli emberek írták volna a Bibliát, egészen másként festene. Felettébb lehangoló olvasmány lenne a tévelygő halandóknak, akik velük született gyöngeségekkel és a szívós ellenfél kísértéseivel küszködnek. Így azonban a Biblia történetírásában a kiválasztott jellemek vallásos életének szavahihető feljegyzéseivel rendelkezünk. Akiket Isten kitüntetett, és kikre súlyos felelősségeket bízott, olykor vereséget szenvedtek a kísértésektől, olykor bűnbe estek, csakúgy, mint ma mi is. Hol törekszünk, hol ingadozunk, hol gyakran tévedésbe esünk. Mégis bátorító tudat csüggedő szívünk számára az, hogy Isten kegyelméből ők is új erőt nyerhettek a bűnös természetük feletti győzelemhez; és mikor erre gondolunk, mi is készek leszünk megújult erővel harcolni. – Conflict and Courage, 7./old. 

Az ősi Izráel zúgolódásai, lázongó elégedetlenségük, valamint az értük tett hihetetlen csodák, bálványimádásuk büntetése és hálátlanságuk is a mi okulásunkra íratott meg. Példájuk figyelmeztetés Isten ma élő népe számára, hogy ki tudják kerülni elődeik hitetlenségét, s megmeneküljenek az Úr haragjától. Ha a szent történelemből kihagyták volna a zsidók vétkeit, ha csak erényeiket sorolták volna fel, akkor a történetírás nem lenne számunkra ilyen tanulságos… 

Isten ma is olyan hatalmas, hogy megmentsen a bűntől, mint az ősatyák, Dávid, a próféták vagy az apostolok korában volt. A szent történetírásban feljegyzett esetek sokasága, ahol Isten megszabadította népét álnokságaiktól, készségessé kellene tennie a mai keresztényt, hogy elfogadja az isteni utasításokat, hogy törekedve tökéletesítsen olyan jellemet, mely képes lesz megállni az isteni ítélet előtt. – Conflict and Courage, 8./old. 

A "Szentlélektől indíttatva szóltak az Istentől küldött emberek".

(2Pt 1:18-21). mi hallottuk ezt a mennyből jött szózatot, mert együtt voltunk vele a szent hegyen. (19) Ezért egészen bizonyosnak tartjuk a prófétai beszédet, amelyre jól teszitek, ha figyeltek, mint sötét helyen világító lámpásra, amíg felvirrad a nap, és felkel a hajnalcsillag szívetekben. (20) Mindenekelőtt tudnotok kell, hogy az Írás egyetlen próféciája sem ered önkényes magyarázatból, (21) mert sohasem ember akaratából származott a prófécia, hanem a Szentlélektől indíttatva szóltak az Istentől küldött emberek. /RÚF/ 

Isten beszélt Ádámmal és Évával a bűneset előtt, 

(1Móz 2:16-17). Ezt parancsolta az Úristen az embernek: A kert minden fájáról szabadon ehetsz, (17) de a jó és a rossz tudásának fájáról nem ehetsz, mert azon a napon, amelyen eszel róla, halállal lakolsz. /RÚF/

... majd utána is. 

(1Móz 3:9-19). De az Úristen kiáltott az embernek, és ezt kérdezte: Hol vagy? (10) Az ember így felelt: Meghallottam hangodat a kertben, és megijedtem, mert meztelen vagyok, és ezért elrejtőztem. (11) Az Isten erre azt kérdezte: Ki mondta meg neked, hogy meztelen vagy? Talán ettél arról a fáról, amelyről azt parancsoltam, hogy ne egyél? (12) Az ember így felelt: Az asszony, akit mellém adtál, ő adott nekem a fáról, ezért ettem. (13) Akkor az Úristen ezt kérdezte az asszonytól: Mit tettél? Az asszony így felelt: A kígyó szedett rá, ezért ettem. (14) Akkor ezt mondta az Úristen a kígyónak: Mivel ezt tetted, átkozott légy minden jószág és minden vadállat között: hasadon járj, és port egyél egész életedben! (15) Ellenségeskedést támasztok közted és az asszony között, a te utódod és az ő utódja között: ő a fejedet tapossa, te pedig a sarkát mardosod. (16) Az asszonynak ezt mondta: Igen megnövelem terhességed fájdalmát, fájdalommal szülöd gyermeked. Vágyakozni fogsz férjed után, ő pedig uralkodni fog rajtad. (17) Az embernek pedig ezt mondta: Mivel hallgattál feleséged szavára, és ettél arról a fáról, amelyről megparancsoltam, hogy ne egyél, legyen a föld átkozott miattad, fáradsággal élj belőle egész életedben! (18) Tövist és bogáncsot hajtson neked, és a mező növényét egyed! (19) Arcod verejtékével egyed a kenyeret, míg visszatérsz a földbe, mert abból vétettél! Bizony por vagy, és vissza fogsz térni a porba! /RÚF/

 Mindkét helyzetben tökéletesen értették a szavait. Világosan hallható volt Isten hangja a Sínai-hegynél is ...

(2Móz 20:1-20). Akkor mondta el Isten mindezeket az igéket: (2) Én, az Úr vagyok a te Istened, aki kihoztalak téged Egyiptom földjéről, a szolgaság házából. (3) Ne legyen más istened rajtam kívül! (4) Ne csinálj magadnak semmiféle bálványszobrot azoknak a képmására, amik fenn az égben, lenn a földön vagy a föld alatt a vízben vannak. (5) Ne imádd és ne tiszteld azokat, mert én, az Úr, a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok! Megbüntetem az atyák bűnéért a fiakat is három, sőt négy nemzedéken át, ha gyűlölnek engem. (6) De irgalmasan bánok ezer nemzedéken át azokkal, akik szeretnek engem és megtartják parancsolataimat. (7) Ne mondd ki hiába Istenednek, az Úrnak a nevét, mert nem hagyja az Úr büntetés nélkül azt, aki hiába mondja ki a nevét! (8) Emlékezz meg a nyugalom napjáról, és szenteld meg azt! (9) Hat napon át dolgozz, és végezd mindenféle munkádat! (10) De a hetedik nap a te Istenednek, az Úrnak nyugalomnapja. Semmiféle munkát ne végezz azon se te, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálóleányod, se állatod, se a kapuidon belül tartózkodó jövevény. (11) Mert hat nap alatt alkotta meg az Úr az eget, a földet, a tengert és mindent, ami azokban van, a hetedik napon pedig megpihent. Azért megáldotta az Úr a nyugalom napját, és megszentelte azt. (12) Tiszteld apádat és anyádat, hogy hosszú ideig élhess azon a földön, amelyet Istened, az Úr ad neked! (13) Ne ölj! (14) Ne paráználkodj! (15) Ne lopj! (16) Ne tanúskodj hamisan felebarátod ellen! (17) Ne kívánd felebarátod házát! Ne kívánd felebarátod feleségét, se szolgáját, se szolgálóleányát, se ökrét, se szamarát és semmit, ami a felebarátodé! (18) Az egész nép szemtanúja volt a mennydörgésnek és villámlásnak, a kürtzengésnek és a hegy füstölgésének. A nép, látva mindezt, remegni kezdett, és távolabbra húzódott. (19) És így szóltak Mózeshez: Te beszélj velünk, és mi hallgatni fogunk rád, de Isten ne beszéljen velünk, mert akkor meghalunk! (20) Mózes azonban így felelt a népnek: Ne féljetek, mert azért jött Isten, hogy próbára tegyen benneteket, és hogy őt féljétek mindig, és ne vétkezzetek! /RÚF/, 

... valamint Jézus keresztségekor és megdicsőülésekor. 

(Mt 3:17). És íme, hang hallatszott a mennyből: Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm. /RÚF/;

 (Mt 17:5). Miközben ezt mondta, íme, fényes felhő borította be őket, és hang hallatszott a felhőből: Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm, őt hallgassátok! /RÚF/ 

Félreérthetünk dolgokat, amikor emberek szólnak hozzánk, de az biztos, hogy ha Isten beszél valakivel, nem történhet félreértés vagy megtévesztés. 

A Biblia kijelenti: 

„Isten azt mondta Mózesnek: Én vagyok az ÚR” (2Móz 6:2), /ÚRK/! 

A Biblia sok írója kifejezte, hogy hallották Isten hangját, amikor szólt hozzájuk. Ez volt a helyzet például Ézsaiással 

(Ézs 8:1, 11). Ezt mondta nekem az Úr: Fogj egy nagy írótáblát, és írd rá közönséges írással: Hamar a zsákmányra! Gyorsan a prédára! (11) Így szólt hozzám az Úr, amikor keze megragadott, és arra intett, hogy ne járjak ennek a népnek az útján: /RÚF/, 

Jeremiással 

(Jer 1:4, 9, 11). Így szólt hozzám az Úr igéje: (9) Azután kinyújtotta kezét az Úr, megérintette a számat, és ezt mondta nekem az Úr: Én most a szádba adom igéimet! (11) Majd így szólt hozzám az Úr igéje: Mit látsz, Jeremiás? Ezt feleltem: Mandulavesszőt látok. /RÚF/

 és Ezékiellel. 

(Ez 3:16). Hét nap múlva ez történt: Így szólt hozzám az Úr igéje: /RÚF/; 

(Ez 6:1). Így szólt hozzám az Úr igéje: /RÚF/

 Amikor valaki tagadni próbálja ezeket vagy a hasonló állításokat, végül megkérdőjelezi a próféták őszinteségét és a Biblia megbízhatóságát. 

Isten értelmes emberi nyelven szólt a prófétákhoz, akik szintén így tettek a közönségük előtt. Például Noé Isten igaz prófétája és az igazság hűséges hirdetője volt.

  (2Pt 2:5). Nem kímélte meg az ősi világot sem, hanem csak Nóét, az igazság hirdetőjét őrizte meg nyolcadmagával, amikor özönvízzel borította el az istentelenek világát. /RÚF/

 Nem írt egyetlen részt sem a Bibliában, de a kortársainak szóban hirdette Isten üzenetét, ami nem volt kevésbé ihletett, mint a kanonikus prófétáké. 

Más prófétáknak, köztük Nátánnak, Illésnek, Elizeusnak és Keresztelő Jánosnak sincs írásuk a Bibliában, de szóban hirdették az üzeneteiket. 

Azután mit mondhatunk Jézus Krisztusról? Az evangéliumi feljegyzés említi, hogy földi szolgálata során 

„az ujjával írt a földre”. (Jn 8:6), /ÚRK/ 

Ennyi. Nincs feljegyzés arról, hogy bármi mást írt volna. Viszont úgy tanított és prédikált, 

„mint akinek hatalma van”. (Mt 7:29) Hallgatói közül többen meg is jegyezték: 

„Soha ember még így nem beszélt, mint ő”! (Jn 7:40, 46), /ÚRK/ 

Jézus elsősorban szóban közölte Isten üzeneteit, amelyek nem voltak kevésbé hitelesek és kötelező érvényűek csak azért, mert nem írt egyetlen bibliai könyvet sem. 

Istennek voltak olyan prófétái, akiknek nem szerepelnek írásaik a Bibliában. Miért bírnak tekintéllyel a nem kanonikus próféták is? 

White idézet: Nátán, szemeit a királyra szegezve, jobb kezét az égre emelve ünnepélyesen kijelentette: „Te vagy az az ember! ... Miért vetetted meg az Úrnak beszédét, oly dolgot cselekedvén, mely utálatos ő előtte?” (2Sám 12:7, 9) A bűnös megkísérelheti, amint Dávid is tette, hogy elrejti elkövetett bűnét az emberek elől. A bűnösök arra törekedhetnek, hogy bűnös tetteiket örökre elrejtsék az emberek elől, de „...mindenek meztelenek és leplezetlenek annak szemei előtt, akiről mi beszélünk”. (Zsid 4:13) „...Mert nincs oly rejtett dolog, ami napfényre ne jőne: és oly titok, ami ki ne tudódnék.” (Mt 10:26) 

Nátán kijelentette: „Én kentelek fel téged, hogy király légy Izráel felett, és megszabadítottalak téged a Saul kezéből ... Miért vetetted meg az Úrnak beszédét, oly dolgot cselekedvén, mely utálatos ő előtte. A Hitteus Uriást fegyverrel ölted meg, és az ő feleségét magadnak vetted feleségül; ... Ímé én éppen a saját házadból bocsátok reád csapásokat, és feleségeidet szemed láttára veszem el, és adom más felebarátodnak ... Mert te titkon cselekedtél; de én az egész Izráel előtt és napvilágnál cselekeszem azt.” (2Sám 12:7-12) 

A próféta dorgáló szavai érintették Dávid szívét. Lelkiismerete felébredt. Bűne a maga teljes szörnyűségében jelent meg lelki szemei előtt. Remegő ajakkal mondta: „Vétkeztem az Úr ellen!” Mindaz a rossz, amit mások ellen cselekszünk, a megsértettről mindig Istenre hat vissza. Dávid súlyos bűnt követett el úgy Uriás, mint Bethsabé ellen, és ezt mélyen át is érezte. Végtelenül nagyobb volt azonban az, amit Isten ellen követett el… 

Nagyon sokan megkérdezték, akik már elolvasták Dávid bukásának történetét: Miért kellett ezt a feljegyzést nyilvánosságra hozni és az emberek elé tárni? Isten miért látta helyesnek a világnak nyíltan megmutatni olyan valaki életének sötét szakaszát, akit a menny igen magasra becsült? A próféta Dávidhoz intézett feddésében ezt jelentette ki bűnéről: „...mivel alkalmat adtál a gyalázásra az Úr ellenségeinek e dologban”. (2Sám 12:14) Az Istenhez hűtlenekké vált emberek az egymást követő nemzedékek élete folyamán gyakran mutattak Dávid jellemének erre a sötét foltjára és diadallal, csúfolással így kiáltottak fel: „Íme, az Isten szíve szerint való ember!” Így hoztak szégyent a vallásra, káromolták Istent és az ő szavát, lelküket megkeményítették a hitetlenségben, és sokan a kegyeskedés álruhájában merészek lettek a bűnben. 

Dávid története azonban nem nyújt támogatást a bűnnek. Dávidot akkor mondták Isten szíve szerint való embernek, amikor még Isten tanácsa szerint járt el minden dolgában. Mikor azonban a bűn útjára lépett, megszűnt igaznak lenni, mindaddig, amíg bűnbánattal viszsza nem tért az Úrhoz. Isten szava világosan kijelenti: „De ez a dolog, amelyet Dávid cselekedett, nem tetszék az Úrnak.” (2Sám 11:27) Az Úr azt mondta neki a próféta útján: „Miért vetetted meg az Úrnak beszédét, oly dolgot cselekedvén, mely utálatos ő előtte? ... Most azért ne távozzék el a fegyver soha házadból, mivel megutáltál engem.” (2Sám 12:9-10) Bár Dávid megbánta bűnét, és Isten megbocsátott neki és elfogadta őt, de az általa elvetett mag kikelt kártékony gyümölcsét neki kellett learatnia. A személyén és házán végrehajtott ítélet bizonyítja Isten bűntől való irtózását… 

Dávid bűnbánata őszinte és mély volt. Nem tett semmi kísérletet arra, hogy elfedezze bűnét. Nem igyekezett megszökni a fenyegető ítélet elől, ez inkább imára késztette. Látta Isten ellen elkövetett bűne szörnyűségét; beszennyezett lelkét; undorodott a bűntől. Nem csak bocsánatért, hanem szíve tisztaságáért is könyörgött. Dávid kétségbeesésében nem adta fel a küzdelmet. A bűneiket megbánó bűnösöknek adott isteni ígéretben meglátta Isten bocsánatát, és ez biztosíték volt, hogy neki is megbocsát. – Pátriárkák és próféták, 721-723, 725./old.