Pál kéri: béküljetek meg Istennel, éljetek szent életet

(2Korinthus 6:1-18). Vele együtt munkálkodva intünk is titeket: úgy éljetek, mint akik nem hiába kapták Isten kegyelmét. (2) Mert ő mondja: „A kegyelem idején meghallgattalak, és az üdvösség napján megsegítettelek.” Íme, most van a kegyelem ideje! Íme, most van az üdvösség napja! (3) Senkinek semmiféle megütközést nem okozunk, hogy ne szidalmazzák szolgálatunkat, (4) hanem úgy ajánljuk magunkat mindenben, mint Isten szolgái: sok tűrésben, nyomorúságban, szükségben, szorongattatásban, (5) verésekben, bebörtönzésben, nyugtalan időkben, fáradozásban, átvirrasztott éjszakákban, böjtölésben, (6) tisztaságban, ismeretben, türelemben, jóságban, Szentlélekben, képmutatás nélküli szeretetben, (7) az igazság igéjével, Isten erejével, az igazság jobb és bal felől való fegyvereivel, (8) dicsőségben és gyalázatban, rossz hírben és jó hírben, mint ámítók és igazak, (9) mint ismeretlenek és jól ismertek, mint meghalók és íme, élők, mint megfenyítettek és meg nem öltek, (10) mint szomorkodók, de mindig örvendezők, mint szegények, de sokakat gazdagítók, mint akiknek nincsen semmijük és akiké mégis minden. (11) Szánk megnyílt, szívünk kitárult előttetek, korinthusiak: (12) nem a mi szívünkben van kevés hely számotokra, hanem a ti szívetekben van kevés hely számunkra. (13) Mint gyermekeimhez szólok: viszonzásul tárjátok ki ti is szíveteket! (14) Ne legyetek a hitetlenekkel felemás igában, mert mi köze egymáshoz az igazságnak és a gonoszságnak, vagy mi köze van a világosságnak a sötétséghez? (15) Vagy mi azonosság van Krisztus és Beliál között? Vagy milyen közösség van hívő és hitetlen között? (16) Hogyan fér össze Isten temploma a bálványokkal? Mert mi az élő Isten temploma vagyunk, ahogyan Isten mondta: „Közöttük fogok lakni és járni, Istenük leszek, és ők az én népem lesznek. (17) Ezért tehát menjetek ki közülük, és váljatok külön tőlük, így szól az Úr, tisztátalant ne érintsetek, és én magamhoz fogadlak titeket, (18) Atyátokká leszek, ti pedig fiaimmá és leányaimmá lesztek, így szól a mindenható Úr.” /RÚF/ 

(2Kor 6:3-10). verseiben Pál buzdítja a korinthusiakat, hogy béküljenek meg Istennel. A nehézségek és győzelmek hosszú listájával mutatja, hogy mit jelent Krisztus követőjének és Isten szolgájának lenni. Röviden felsorol nehéz helyzeteket (2Kor 6:4-5), erényes jellemtulajdonságokat (2Kor 6:6), a szolgálatra képesítő tulajdonságokat (2Kor 6:7) és a szolgálattal járó viszontagságokat (2Kor 6:8-10). Pál felszólítja a korinthusi tagokat, hogy béküljenek meg Istennel, majd kérleli őket:éljenek szent életet  béküljenek meg Istennel, szakadjanak el a hitetlenek és a tisztátalan dolgok ártó befolyásától. (2Kor 6:14-17) 

 Ezek szerint milyen a szent élet?

(2Kor 7:1). Mivel tehát ilyen ígéreteink vannak, szeretteim, tisztítsuk meg magunkat minden testi és lelki tisztátalanságtól, és Isten félelmében tegyük teljessé megszentelődésünket! /RÚF/ 

Ebben a részben Pál hangsúlyozza a gyülekezeten belüli szeretet fontosságát. (2Kor 6:11-13) Az Istennel való megbékélés bizonysága az, hogy az emberek egymással is meg akarnak békülni, az egymásközti megbékélés eszközeivé válnak. 

A következőkben hat felhívással szólít szentségre: 

1) „Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában” (2Kor 6:14); 

2) „menjetek ki közülük” (2Kor 6:17, /ÚRK/; 

3) „szakadjatok el tőlük” (2Kor 6:17, /ÚRK/; 

4) „tisztátalant ne érintsetek” (2Kor 6:17), /ÚRK/; 

5) „tisztítsuk meg magunkat minden testi és lelki tisztátalanságtól” (2Kor 7:1); 

6) „Isten félelmében tegyük teljessé megszentelődésünket” (2Kor 7:1), /RÚF/! Buzdító szavai bemutatják: a szent Isten szent életet vár tőlünk, valamint azt, hogy elszakadjunk a bálványimádástól. 

Ám ebben a szakaszban hét ígéret is van, amelyek rávilágítanak a keresztény gyülekezetnek mint szent templomnak a szerepére: 

1) „Bennük lakozom”; 

2) „közöttük járok”; 

3) „Istenük leszek”; 

4) „ők az én népem lesznek” (2Kor 6:16), /ÚRK/; 

5) „én magamhoz fogadlak titeket” (2Kor 16:17), /ÚRK/; 

6) „Atyátok leszek”; 

7) „ti pedig fiaimmá és leányaimmá lesztek” (2Kor 6:18), /ÚRK/ 

Figyeljük meg, hogy (2Kor 6:16) versében a négy ígéret az alapja a 17. vers három felszólításának (2Kor 6:17) az „Azért” szóval kezdődik. Ez azt mutatja, hogy a szentség nem az ember erőfeszítéseinek az eredménye, hanem a Szentléleknek a szívben végzett munkájáé. A szentség Istentől jön, de a hívőnek is meg kell tennie a maga részét, el kell utasítania a bálványimádást, mint ahogy minden tisztátalan cselekedetet is. 

Mit árulnak el a szentségről Isten ígéretei (2Kor 6:16-18)  Hogyan fér össze Isten temploma a bálványokkal? Mert mi az élő Isten temploma vagyunk, ahogyan Isten mondta: „Közöttük fogok lakni és járni, Istenük leszek, és ők az én népem lesznek. (17) Ezért tehát menjetek ki közülük, és váljatok külön tőlük, így szól az Úr, tisztátalant ne érintsetek, és én magamhoz fogadlak titeket, (18) Atyátokká leszek, ti pedig fiaimmá és leányaimmá lesztek, így szól a mindenható Úr.” /RÚF/ 

White idézet: Krisztus megszenteli az ember elméjét, és megtisztítja azt minden salaktól, hogy méltó módon értékelhesse a semmihez sem fogható szeretetet. 

Megtérés, hit és jó cselekedetek által az ember tökéletes jellemre tehet szert, és Krisztus érdemeire hivatkozva oly előjogokat igényelhet, amelyeket Isten ígért gyermekeinek. Ha az igazság elveit befogadjuk és ápoljuk a szívünkben, elvezetnek az erkölcsi tökéletesség oly szintjére, amelyről álmodni sem mertünk… „És akiben megvan ez a reménység Ő iránta, az mind megtisztítja ő magát, amiképpen Ő is tiszta.” 

Krisztus Urunk tanításainak legfontosabb témái: a szív megszentelődése és az élet megtisztítása. Miután a hegyen mondott prédikációban bemutatta, hogy mit kell és mit nem kell tenni a boldogság érdekében, kijelentette: „Legyetek azért ti tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes.” (Mt 5:48) Tökéletesség és szentség – ennél kevesebbel a keresztény nem érhet el sikereket az isteni elvek megélésében. Megszentelődés nélkül az ember szíve önző, bűnös és romlott. A megszentelődés teszi életét gyümölcsözővé, és készteti őt jó cselekedetekre. Így többé nem fárad el a jócselekvésben, nem keresi ebben a világban a hírnevet és a felmagasztalást, hanem arra törekszik, hogy amikor az Úr majd magához veszi szentjeit dicsősége trónusához, a mennyei Fenség elismerésében részesüljön. A szív megszentelődése igazságos tettekre késztet. 

Mivel Isten szent, az embernek is meg kell tisztulnia. Ez akkor valósul meg, ha Krisztusnak, a dicsőség reménységének a képmása kirajzolódik benne, mert Krisztus életét éli és az Ő jellemét tükrözi. 

A keresztény élet királyi méltósága úgy fog ragyogni, mint a nap, és a Krisztus arcáról áradó napsugarak visszatükröződnek azokról, akik megtisztultak az Ő tisztasága által. 

A szív megtisztítása az élet tisztaságát eredményezi. – Our Father Cares, 13./old. 

Szívünk hajlamai gonoszok, és mi ezen nem tudunk változtatni… A nevelésnek és képzésnek, az akaratfejlesztésnek és igyekezetnek megvan a maga kellő hatásköre, de e tekintetben teljesen tehetetlen. Külsőleg kifogástalan magaviseletet előidézhetnek ugyan, de a szívet nem tudják átalakítani és a cselekvés titkos rugóit megtisztítani. Előbb egy felsőbb hatalomnak kell a szívben működnie; felülről jövő új életre van szükség, mielőtt a bűnös ember a szentség állapotába juthat. Ez a hatalom Krisztus. Egyedül az Ő kegyelme képes a lélek holt erőit megeleveníteni, és Istenhez, a szentséghez vezetni. 

Senki sem részesül szentségben a születése jogán, vagy más embertől kapott ajándékként. A szentség Isten ajándéka Krisztus által. Akik befogadják a Megváltót, azok Isten fiaivá válnak. Az Úr lelki gyermekei ők, akik újjászülettek, és megújultak az igazságosságban és a valódi szentségben. Gondolkodásuk megváltozott. Tisztábban látják az örök igazságot. Befogadást nyertek Isten családjába, és elváltoztak az Ő hasonlatosságára. Az Úr Lelke dicsőségről dicsőségre változtatta el őket. A maguk legfőbb szeretetétől eljutottak az Isten és Krisztus iránt táplált legfőbb szeretetig… Személyes üdvözítőként fogadni el a Megváltót, és követni Krisztust az önmegtagadás útján, ebben áll a szentség titka. – Isten csodálatos kegyelme, 120./old. (április 22.)

A békéltetés Krisztus-központú szolgálata

(2Kor 5:10-15). Mert mindnyájunknak leplezetlenül kell odaállnunk Krisztus ítélőszéke elé, hogy mindenki megkapja, amit megérdemel, aszerint, amit e testben cselekedett: akár jót, akár gonoszat. (11) Mivel tehát ismerjük az Úr félelmét, embereket győzünk meg, Isten előtt pedig nyíltan állunk. Remélem azonban, hogy a ti lelkiismeretetek előtt is nyíltan állunk. (12) Nem önmagunkat ajánljuk ismét nektek, hanem lehetőséget adunk nektek a velünk való dicsekedésre, hogy legyen mit felelnetek azoknak, akik azzal dicsekednek, ami csak látszat, és nem azzal, ami a szívben van. (13) Ha ugyanis révületbe estünk, Istenért történt, ha pedig józanok vagyunk, értetek van. (14) Mert Krisztus szeretete szorongat minket, mivel azt tartjuk, hogy ha egy meghalt mindenkiért, akkor mindenki meghalt; (15) és azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, többé ne önmaguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt. /RÚF/ 

Pál tudatában volt, hogy Krisztus előtt kell majd számot adnia szolgálatáról. (2Kor 5:10). Ismerte „az Úr félelmét”, és Krisztus evangéliumáról akarta meggyőzni az embereket (2Kor 5:11), /ÚRK/. Ez a félelem tisztelet és hódolat Krisztus iránt, ezért összekapcsolódik Pálnak Krisztus iránti szeretetével, valamint a bizalmával, hogy Krisztus is szereti őt. Az Ószövetségben Isten félelme azt jelenti, hogy az ember az Úr útján jár, teljes szívéből és lelkéből szereti, szolgálja Őt. 

(5Móz 10:12). Most pedig, Izráel, mit kíván tőled Istened, az Úr? Csak azt, hogy Istenedet, az Urat féld, járj mindenben az ő útjain, szeresd őt, és szolgáld az Urat, a te Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből, /RÚF/) 

Pál szolgálatának középpontjában nem önmaga, hanem Krisztus áll. Nem ajánlja önmagát. Dicsekedésének oka Krisztus. 

(2Kor 12:9). De ő ezt mondta nekem: Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz. Legszívesebben tehát az erőtlenségeimmel dicsekszem, hogy Krisztus ereje lakozzék bennem. /RÚF/)

 (Gal 6:14), Kijelenti: „Tőlem pedig távol legyen, hogy dicsekedjem, hacsak nem a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjében”  /ÚRK/. 

Tehát a korinthusiak alkalma, hogy dicsekedjenek vele (2Kor 5:12) azt jelenti, hogy büszkék Pál Krisztus-központú szolgálatára, ami ellentétes az ellenfelei önző munkálkodásával. 

 Mit értett Pál a „békéltetés szolgálata” alatt? 

(2Kor 5:16-21). Úgyhogy mi mostantól fogva senkit nem ismerünk test szerint: ha ismertük is Krisztust test szerint, most már őt sem így ismerjük. (17) Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre. (18) Mindez pedig Istentől van, aki megbékéltetett minket önmagával Krisztus által, és nekünk adta a békéltetés szolgálatát. (19) Isten ugyanis Krisztusban megbékéltette a világot önmagával, úgyhogy nem tulajdonította nekik vétkeiket, és ránk bízta a békéltetés igéjét. (20) Tehát Krisztusért járva követségben, mintha Isten kérne általunk: Krisztusért kérünk, béküljetek meg Istennel! (21) Mert azt, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne. /RÚF/ 

(Ef 2:13-16). Most pedig Krisztus Jézusban ti, akik egykor távol voltatok, közel kerültetek Krisztus vére által. (14) Mert ő a mi békességünk, aki a két nemzetséget eggyé tette, és az ő testében lebontotta az elválasztó falat, az ellenségeskedést, (15) miután a tételes parancsolatokból álló törvényt érvénytelenné tette, hogy békességet szerezve a kettőt egy új emberré teremtse önmagában. (16) Megbékéltette mindkettőt egy testben Istennel a kereszt által, miután megölte az ellenségeskedést önmagában, /RÚF/ 

(Kol 1:19-23). Mert tetszett az egész Teljességnek, hogy benne lakjék, (20) és hogy általa békéltessen meg önmagával mindent a földön és a mennyben úgy, hogy békességet szerzett a keresztfán kiontott vére által. (21) Titeket is, akik egykor Istentől elidegenültetek és ellenséges gondolkozásúak voltatok gonosz cselekedeteitek miatt, (22) most megbékéltetett emberi testében halála által, hogy mint szenteket, hibátlanokat és feddhetetleneket állítson majd színe elé. (23) Ha ugyan megmaradtok a hitben szilárdan és egyenesen, el nem tántorodva az evangélium reménységétől, amelyet hallottatok, amely hirdettetett minden teremtménynek az ég alatt, és amelynek én, Pál, szolgájává lettem. /RÚF/ 

Krisztus a legfőbb békéltető, ezért bízta ránk „a békéltetés szolgálatát”. (2Kor 5:18) A békéltetés gondolata újból és újból előkerül (2Kor 5:16-21) szakaszában. Pál számára ez rendkívül lényeges elv, és nekünk is annak kell tartanunk. 

Isten a Fia engesztelő halála által békéltette meg az emberiséget önmagával. Aki megbékélt Istennel, új teremtés lett (2Kor 5:17), ezért tovább kell adnia „a békéltetés igéjét” (2Kor 5:19), /ÚRK/, Krisztus evangéliumát hirdetve. Ilyen értelemben Krisztus követei vagyunk, „mintha Isten kérne általunk” (2Kor 5:20), /ÚRK/ 

Gondoljunk bele, mit tett értünk Krisztus! Gondoljuk el, mennyi bűntudat, bűn és kárhoztatás nehezedne ránk, ha nem vállalta volna értünk a keresztet! Hogyan kell hatnia ennek a tudatnak arra, ahogyan a többi emberhez viszonyulunk, főleg azokhoz, akik nem ismerik az Urat?

White idézet: Egyénileg és közösségileg is különösen ünnepélyes munka vár ránk. Naponta fel kell készítenünk szívünket és elménket, hogy teljesíthessük Isten ránk vonatkozó céljait. Az utolsó napok veszélyei állnak előttünk, és ebben a pillanatban dől el mindannyiunk örök sorsa. Mindenkinek olyan jellemet kell kialakítania, amely kiállja az ítélet nagy vizsgáját. Mindenkinek a hűség és az odaadás példáját kell nyújtania abban a gyülekezetben, ahol van. 

Az Igét hirdető lelkipásztornak kötelessége olyan népet felkészíteni, amely megáll a kísértések közepette. A gyülekezet tagjai munkálkodjanak együtt a szolgálatban, és az életük tükrözze az igazság elveit. Akkor majd egyetlen szó sem hangzik el, és egyetlen cselekedetre sem kerül sor, amely tévútra vezet másokat, vagy olyan állapotokat okoz, amivel Isten nem érthet egyet. 

Megmutatták nekem azokat a veszélyeket és kísértéseket, amelyekkel szembesülünk majd az utolsó időben. Egyedüli világosságunk és megbízható iránymutatónk ebben az időben csak Isten Igéje. Az Ige legyen a tanácsadónk, kövessük hűségesen az utasításait, különben arra ébredünk, hogy saját emberi jellemvonásaink uralnak, és az életünkben megmutatkozik az önzés, ami nem áldás lesz másokra nézve, hanem akadály… 

Az elöljáróknak és az atyafiak tanítóinak kötelessége felkészíteni a gyülekezet tagjait a missziómunkára, utána pedig életbe kell ültetniük üzenetünk széles körben végzett hirdetésének dicsőséges munkáját, amely által felrázhatjuk a még meg nem szólított városokat még azon válság beállta előtt, amely során a sátáni ügynökök munkájának következtében a harmadik angyal üzenete előtt most még nyitva álló ajtók bezárulnak… 

Isten igazságos ítéletei a végső döntések súlyával nehezednek majd az országra. Ne vesztegeljetek a gyülekezetekben, mindig ugyanazokat az igazságot ismételgetve az embereknek, miközben a bűnben és közönyben élő városokért végzett munkát elhanyagoljátok. Nemsokára lezárul az evangélium hirdetésének lehetősége a városokban. Rázzátok fel a gyülekezet tagjait, hogy egyesült erővel végezzék a jól meghatározott, áldozatkész munkát… 

A világ készül a harmadik angyal által hirdetett munka befejezésére. Az igazságnak most kell olyan erővel terjednie, amilyenre évek óta nem volt példa. Mindenütt hirdetni kell a jelenvaló igazságot. – The Upward Look, 274./old.

Szenvedés és dicsőség

(2Kor 4:7-18). Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van, hogy ezt a rendkívüli erőt Istennek tulajdonítsuk, és ne magunknak: (8) Mindenütt szorongatnak minket, de nem szorítanak be, kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe; (9) üldözöttek vagyunk, de nem elhagyottak; letipornak, de el nem veszünk; (10) Jézus halálát mindenkor testünkben hordozzuk, hogy Jézus élete is láthatóvá legyen testünkben. (11) Mert életünk folyamán szüntelen a halál révén állunk Jézusért, hogy Jézus élete is láthatóvá legyen halandó testünkben.(12) Azért a halál bennünk végzi munkáját, az élet pedig bennetek. (13) Mivel pedig a hitnek ugyanaz a Lelke van bennünk, ahogyan meg van írva: „Hittem, azért szóltam”, mi is hiszünk, és azért szólunk. (14) Mert tudjuk, hogy aki feltámasztotta az Úr Jézust, az Jézussal együtt minket is feltámaszt, és maga elé állít veletek együtt. (15) Mert minden értetek van, hogy a kegyelem sokasodjék, és egyre többen adjanak hálát Isten dicsőségére. (16) Ezért tehát nem csüggedünk. Sőt ha a külső emberünk megromlik is, a belső emberünk mégis megújul napról napra. (17) Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk minden mértéket meghaladó nagy, örök dicsőséget szerez nekünk, (18) mivel nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra, mert a láthatók ideig valók, a láthatatlank pedig örökkévalók. /RÚF/ 

Husz János, a nagy cseh reformátor mondta Jézusról: „Ő a világ Ura, mi pedig hitvány halandók. Ő mégis szenvedett! Miért ne szenvednénk mi is, különösen, ha a szenvedés megtisztít”) (Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 2020, Advent Kiadó, 96./old.) 

Évszázadokkal korábban Pál apostol ugyanilyen készséget mutatott a Krisztusért való szenvedésre. Tudta, hogy ő nem más, mint törékeny cserépedény. (2Kor 4:7) Folyamatosan szorongatva, kétségek között, üldözöttként, letiporva érezte magát, mégsem tört össze, nem esett kétségbe, nem vált elhagyottá és elveszetté. (2Kor 4:8-9) Kész volt testében hordozni 

„Jézus halálát, hogy Jézus élete is látható legyen” a testében (2Kor 4:10-11), /ÚRK/ 

A „Jézus halálát” kifejezéssel Pál valószínűleg az előző versekben említett szenvedésekre utal, viszont „Jézus élete” közvetlen értelemben a halálból való szabadulásra, vagy a mostani életben kapott lelki erőre vonatkozhat, de végső soron a feltámadásra mutat. (2Kor 4:12) 

Érdekes módon az „élet” és a „halál” háromszor fordul elő (2Kor 4:10-12) verseiben. Ez arra emlékeztet, hogy a földi életben az élet és a halál együtt van jelen. Az eljövendő dicsőségben viszont olyan életet tapasztalunk, amikor nem lesz többé halál. 

(Jel 20:14). És a Halál és a Pokol belevettetett a tűz tavába. Ez a második halál, a tűz tava. /RÚF/;

 (Jel 21:4). és letöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak. /RÚF/ 

A legfontosabb pedig, amint (2Kor 4:7-18) rámutat, hogy az evangéliumot gyenge emberek hirdetik, tehát egyedül Istené a dicsőség. (2Kor 4:15) Nem ritka, hogy a misszionáriusok munkájuk végzése közben szenvedést élnek meg. Az itteni megpróbáltatások azonban könnyűnek és pillanatnyinak tűnnek a ránk váró örök dicsőséghez képest. (2Kor 4:17) A keresztény hit által él, nem látásból. (2Kor 4:18); (2Kor 5:7) 

Az eljövendő élet reménysége annyira magával ragadta Pál gondolatait, hogy a szakasz menetében folyamatosan erről szól 

(2Kor 5:1-10). Tudjuk pedig, hogy ha földi sátorunk összeomlik, van Istentől készített hajlékunk, nem kézzel csinált, hanem örökkévaló mennyei házunk. (2) Azért sóhajtozunk ebben a testben, mivel vágyakozunk felölteni rá mennyből való hajlékunkat, (3) ha ugyan nem bizonyulunk felöltözve is mezíteleneknek. (4) Mert mi is, akik e sátorban vagyunk, megterhelten sóhajtozunk, minthogy nem szeretnénk ezt levetni, hanem felölteni rá amazt, hogy a halandót elnyelje az élet. (5) Isten pedig, aki minket erre felkészített, a Lélek zálogát adta nekünk. (6) Tehát mindenkor bizakodunk, és tudjuk, hogy amíg a testben lakunk, távol lakunk az Úrtól; (7) mert hitben járunk, nem látásban. (8) De bizakodunk, és inkább szeretnénk elköltözni a testből, és hazaköltözni az Úrhoz. (9) Ezért arra törekszünk, hogy akár itt lakunk még, akár elköltözünk, kedvesek legyünk neki. (10) Mert mindnyájunknak leplezetlenül kell odaállnunk Krisztus ítélőszéke elé, hogy mindenki megkapja, amit megérdemel, aszerint, amit e testben cselekedett: akár jót, akár gonoszat. /RÚF/

 Halandó testére a földi ház hasonlatával utal, az „Istentől készített hajlékunk” (2Kor 5:1), /RÚF/ pedig a feltámadott test metaforája, ami minden kor hívőinek nagy reménységére mutat. 

Miért annyira fontos, hogy bármin is menjünk most keresztül, mindig szem előtt tartsuk a feltámadás reménységét? 

(1Kor 15:52). Hirtelen egy szempillantás alatt, az utolsó harsonaszóra; mert meg fog szólalni a harsona, és a halottak feltámadnak romolhatatlanságban, mi pedig elváltozunk. /RÚF/ 

White idézet: Istennek hála, hogy olyan Főpapunk van, aki ismeri gyengeségeinket. Itt nem számíthatunk pihenésre. A mennybe vezető út kereszthordozást jelent; ez egy keskeny út, de örömmel haladunk rajta, tudva, hogy a dicsőség Királya járt azon előttünk. 

Nem panaszkodunk a nehezen járható ösvény miatt, hanem Jézus alázatos követőiként a nyomába lépünk. Örülni fogunk a szorongattatásban, miközben az örök dicsőség jutalmáról elmélkedünk. 

Egyetlen panaszszót sem ejtünk a próbák miatt. Isten szeretett gyermekei mindig megpróbáltatásokon mentek keresztül. Minden próba gazdagabbá tesz a dicsőségben, amelyből győztesen kerülünk ki. Lelkesen vágyom a szenvedés tapasztalatára. Még ha tehetném is, sem akarok szenvedés nélkül a mennybe jutni, ahol találkozhatom Jézussal, aki oly sokat szenvedett, hogy számunkra nagy örökséget biztosítson, és a mártírokkal, akik életüket adták az igazságért és Krisztusért. Nem. A szenvedések által akarok tökéletes lenni. Annyira szeretnék Krisztus szenvedéseinek részese lenni, mert tudom, hogy dicsőségéből is részesülök majd. Jézus a mi példaképünk. Tanulmányozzuk, hogyan kerülhetünk minél közelebb ehhez a példaképhez. 

Teljes örömünk lehet Megváltónkban, aki megvált minket minden bűnünkből. Istennel járhatunk minden nap, és elmondhatjuk: „Élek, de többé nem én, hanem él bennem a Krisztus” – és megadja nekem „az akarást és a véghezvitelt, jó kedvéből”. Istené a dicsőség! Tudom, hogy életem el van rejtve Krisztusban. 

A függöny felgördült, és láttam a gazdag jutalmat, amely a szentekre vár. Megízleltem a jövendő világ örömét és ez az élet már nem tűnik ugyanolyan szépnek előttem. Érzelmeim, foglalatosságom és reménységem a mennyhez kötődik. Vágyom látni a Királyt az Ő szépségében, akit az én lelkem szeret. Ó, édes ország! Vágyom eljutni oda; és Krisztus várásában türelmetlenné tesz a gondolat, hogy annyira közel van már. Dicsőség Istennek a halhatatlanság reménységéért és az örök életért, mely Krisztus által a miénk lehet. – Krisztusi élet, 350./old. (december 2.)