Pál tisztasága és őszintesége a korinthusiak iránt

Pálnak a korinthusiak iránti szeretete megmutatkozott abban is, ahogyan a nehézségeik között vigasztalta őket – amint ő is tapasztalta Isten vigasztalását. 

(2Kor 1:1-11). Pál, Isten akaratából Krisztus Jézus apostola és Timóteus testvér: Isten gyülekezetének, amely Korinthusban van, és egész Akhájában valamennyi szentnek: (2) Kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól. (3) Áldott az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, az irgalom Atyja és minden vigasztalás Istene, (4) aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassunk másokat minden nyomorúságban azzal a vigasztalással, amellyel Isten vigasztal minket. (5) Mert amilyen bőséggel részünk van Krisztus szenvedéseiben, olyan bőséges Krisztus által a mi vigasztalásunk is. (6) Ha szorongattatunk, ez a ti vigasztalásotokért és üdvösségetekért van, ha vigasztaltatunk, az a ti vigasztalásotokért van, amely elég erős ugyanazoknak a szenvedéseknek az elhordozására, amelyeket mi is szenvedünk. (7) A mi reménységünk bizonyos felőletek, mert tudjuk, hogy amiképpen részestársak vagytok a szenvedésekben, ugyanúgy a vigasztalásban is. (8) Mert azt akarjuk, testvéreim, hogy tudjatok arról a nyomorúságról, amely Ázsiában ért minket: rendkívüli mértékben, sőt erőnkön felül megterheltettünk, annyira, hogy az életünk felől is kétségben voltunk. (9) Sőt mi magunk is elszántuk magunkat a halálra, hogy ne önmagunkban bizakodjunk, hanem Istenben, aki feltámasztja a halottakat; (10) aki ilyen halálos veszedelemből megszabadított minket, és meg is fog szabadítani. Benne reménykedünk, hogy ezután is megszabadít, (11) mivel ti is segítségünkre vagytok az értünk mondott könyörgéssel, hogy a ránk áradt kegyelemért sokan sokféleképpen mondjanak értünk hálaadást. /RÚF/

 A szeretete látszott meg abban, amilyen őszintén viszonyult a munkatársaival együtt a korinthusi gyülekezet tagjaihoz.  

(2Kor 1:12-14). Mert ez a mi dicsekvésünk, amelyről lelkiismeretünk bizonyságot tesz, hogy Isten szentségével és tisztaságával, nem emberi bölcsességgel, hanem Isten kegyelmével jártunk a világban, kiváltképpen pedig közöttetek. (13) Mert nem írunk nektek mást, mint amit olvastok és meg is értetek, sőt remélem, hogy teljesen meg fogtok érteni, (14) ahogyan részben meg is értettetek minket: mert ti velünk dicsekedtek, amiképpen mi is veletek a mi Urunk Jézus napján. /RÚF/ 

(2Kor 2:7). Most viszont inkább bocsássatok meg neki, és vigasztaljátok meg, hogy a túlságosan nagy szomorúság valamiképpen meg ne eméssze az ilyet. /RÚF/ 

(2Kor 4:2). hanem elvetjük a szégyenletes titkos bűnöket; nem járunk ravaszságban, nem is hamisítjuk meg Isten igéjét, hanem az igazság nyílt hirdetésével ajánljuk magunkat minden ember lelkiismeretének Isten előtt. /RÚF/

(2Kor 1:12-14) szakasza vezeti be azt a tételt, amit Pál a levél további részében bővebben kifejt. Korinthusban voltak, akik megkérdőjelezték tisztességét és apostolságát. Azt gondolták, hogy ingadozó, határozatlan a jelleme, ezért nem alkalmas az apostoli szolgálatra. Válaszában Pál kihangsúlyozza, hogy munkatársaival együtt a legtisztességesebben viszonyult hozzájuk 

Két szó jellemzi Pál és a társai magatartását: tisztaság és őszinteség. (2Kor 1:12) A „tisztaság” a görög haplotész szóból ered, ami úgy beszédben, mint magaviseletben az ember egyenességét, nyíltságát jelöli, a szándékok tisztaságát fejezi ki. 

(Ef 6:5). Szolgák! Félelemmel és rettegéssel engedelmeskedjetek földi uraitoknak, olyan tiszta szívvel, mint Krisztusnak. /RÚF/;

 (Kol 3:22). Ti, szolgák, engedelmeskedjetek minden tekintetben földi uraitoknak; ne látszatra szolgáljatok, mint akik embereknek akartok tetszeni, hanem tiszta szívvel, félve az Urat. /RÚF/

 Az „őszinteségnek” fordított görög szó (eilikrineia) szintén a tiszta indítékokra és becsületességre mutat. 

A korinthusiaknak nem kellett volna kételkedni Pál szándékainak tisztaságában. Az apostol egyértelművé teszi, hogy tisztasága és őszintesége Istentől ered: 

„Istentől jövő őszinteséggel és tisztasággal” (2Kor 1:12), /ÚRK/. 

Még ugyanabban a versben újból kijelenti, hogy a szolgálathoz szükséges kvalitásokat Isten kegyelméből kapták. 

Úgy tűnik, a Pállal szembehelyezkedők félremagyarázták korábban leírt szavait. (2Kor 1:13-14) Az apostol garantálja, hogy szándékai világosak és érthetőek voltak. Biztos benne, hogy szavainak, szándékainak és tetteinek egyenessége világosan megmutatkozik majd „az Úr Jézus napján” (2Kor 1:14) 

White idézet: Tisztítsuk ki lelkiismeretünkből az élettelen cselekedeteket és a külső formaságokat, hogy lelkünk az élő Istennek szolgálhasson. Megszentelődés alatt a tökéletes szeretetet, a teljes engedelmességet, valamint az Isten akaratához való teljes mértékű igazodást kell értenünk. Ha az életünk összhangban van Krisztus életével az elménk, a lelkünk és a testünk megszentelődése által, akkor ragyogó példát mutathatunk be a világnak. Még nem vagyunk tökéletesek, azonban nagy előjogunk, hogy megszabadulhatunk énünk és a bűn béklyóitól, és elindulhatunk a tökéletesség útján. 

Nagy lehetőségek, magasztos és szent megvalósítások állnak mindazok rendelkezésére, akik igaz hittel rendelkeznek. Szemeinkre kenjünk mennyei gyógyírt, hogy tisztán megláthassuk a rendelkezésünkre bocsátott csodálatos dolgokat. Miért nem teljesítjük kitartóan ezt az imát, miért nem megyünk előre és felfelé, hogy elérjük a szentség mércéjét? Isten munkatársai vagyunk, ezért összhangban kell dolgoznunk Ővele és embertársainkkal, „Mert Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a munkálást jó kedvéből”… 

Isten nem örül lelkünk gyengesége láttán. „Mert az Isten, aki szólt: setétségből világosság ragyogjon, ő gyújtott világosságot a mi szívünkben az Isten dicsősége ismeretének a Jézus Krisztus arcán való világoltatása végett. Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van, hogy amaz erőnek nagy volta Istené legyen, és nem magunktól való.” Ellenségeskedéssel és próbákkal fogunk szembesülni, de ne adjuk fel és ne csüggedjünk el… 

Csak úgy dicsőítjük Istent, ha mi, akik valljuk, hogy hiszünk Őbenne, egyre inkább hasonlóvá válunk hozzá. Be kell mutatnunk a világ előtt a szentség szépségét. Addig nem léphetünk be Isten városába, míg a jellemünk nem válik Krisztuséhoz hasonlóvá. Ha Istenben bízva szentségre törekszünk, elnyerjük a szentséget, utána pedig Krisztus tanúiként el kell mondanunk másoknak is, hogy mit tett érettünk Isten kegyelme. – Our Father Cares, 293./old. 

Legfőképpen a bizonytalanság miatt kell aggódnunk. Ha elnyerjük Isten áldásait, feddhetetlenségre és békére lelünk. Az örök nyugalom és a biztonság az igazság gyümölcse. Gyermeki egyszerűséggel és teljes őszinteséggel kell rendelkeznünk. Fentről jövő bölcsességre van szükségünk. Keresztény életünket lelkesítse a mennyei modell szerinti kegyesség. – The Upward Look, 99./old. 

Pál hálás Isten vigasztalásáért

(2Kor 1:3-7). Áldott az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, az irgalom Atyja és minden vigasztalás Istene, (4) aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassunk másokat minden nyomorúságban azzal a vigasztalással, amellyel Isten vigasztal minket. (5) Mert amilyen bőséggel részünk van Krisztus szenvedéseiben, olyan bőséges Krisztus által a mi vigasztalásunk is. (6) Ha szorongattatunk, ez a ti vigasztalásotokért és üdvösségetekért van, ha vigasztaltatunk, az a ti vigasztalásotokért van, amely elég erős ugyanazoknak a szenvedéseknek az elhordozására, amelyeket mi is szenvedünk. (7) A mi reménységünk bizonyos felőletek, mert tudjuk, hogy amiképpen részestársak vagytok a szenvedésekben, ugyanúgy a vigasztalásban is. /RÚF/ 

Pál hálás Isten vigasztalásáért, amivel a szenvedőket veszi körül. Ebben a részben a vigasztal ige (parakaleó) és a vigasztalás főnév (paraklészisz) összesen tízszer fordul elő, és ez egyharmada e két szó összes előfordulásának (huszonkilenc) 2Korinthus levelében. Úgy mutatja be itt Istent, mint aki „az irgalmasságnak atyja és minden vigasztalásnak Istene; aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban” (2Kor 1:3-4) 

Aki részesül Isten vigasztalásában, az ne tartsa azt meg magának! (2Kor 1:4-5) Csak az Isten vigasztalását tapasztaló, szenvedést átélt szív képes igazán vigasztalóan fordulni azokhoz, akik szintén megpróbáltatnak. 

Pál azért tudta erősíteni az embereket, mert szenvedései között ő is tapasztalta Isten vigasztalását. 

„Ha szorongatnak minket, az a ti vigasztalásotokért és üdvösségetekért van, ha pedig vigasztalást nyerünk, az a ti vigasztalásotokért és üdvösségetekért van” (2Kor 1:6), /ÚRK/. Ez a szeretet! 

 Miért fejezi ki a háláját itt Pál? 

(2Kor 1:8-11). Mert azt akarjuk, testvéreim, hogy tudjatok arról a nyomorúságról, amely Ázsiában ért minket: rendkívüli mértékben, sőt erőnkön felül megterheltettünk, annyira, hogy az életünk felől is kétségben voltunk. (9) Sőt mi magunk is elszántuk magunkat a halálra, hogy ne önmagunkban bizakodjunk, hanem Istenben, aki feltámasztja a halottakat; (10) aki ilyen halálos veszedelemből megszabadított minket, és meg is fog szabadítani. Benne reménykedünk, hogy ezután is megszabadít, (11) mivel ti is segítségünkre vagytok az értünk mondott könyörgéssel, hogy a ránk áradt kegyelemért sokan sokféleképpen mondjanak értünk hálaadást. /RÚF/ 

Pál így számol be nyomorúságukról: „rendkívüli mértékben, sőt erőnkön felül megterheltettünk” 

(2Kor 1:8), /RÚF/. A munkatársaival együtt attól tartottak, hogy elérkezett számukra a vég. Egy pillanatig úgy gondolták, hogy egyetlen reményük a feltámadás. Isten azonban megszabadította őket, és megváltozott a helyzet. 

(2Kor 1:10) A halálfélelem után (2Kor 1:8) feltétel nélküli reménység vett erőt rajtuk, hogy Isten újból megmenti őket. (2Kor 1:10) Istennek a múltban tapasztalt győzelmei bizalommal töltenek el azzal kapcsolatban, hogy a jövőben is megsegít. A bajokat Isten felhasználja arra, hogy bizalomra tanítson bennünket. A nehézségek lelki érettségre vezethetnek, legalábbis olyan mértékig, amennyire engedjük, hogy közelebb vonjanak bennünket Istenhez. Pál hálaadása bemutatja még a közbenjárói imádság erejét és az Isten szabadítása miatti hálát. (2Kor 1:11)  

White idézet: Isten azt kívánja, hogy engedelmes gyermekei igényt tartsanak áldására, és dicsérettel, hálaadással járuljanak elébe. Isten az élet és erő forrása… Választott népéért megteszi azt, aminek minden szívet hálára kellene késztetnie. Ezért elszomorítja, hogy olyan kevés hálát mutatunk ki. Azt kívánja, hogy népe erőteljesebben fejezze ki: tudja, oka van az örömre és a vidámságra. 

Emlékezzünk gyakran arra, hogyan bánt Isten a népével. Hányszor felállította az útjelzőket az Úr az ősi Izráel számára. Hogy el ne feledjék a múlt történetét, megparancsolta Mózesnek, hogy szedje verses énekekbe a történeteket, hogy a szülők megtaníthassák arra gyermekeiket… A mi nemzedékünkben is csodatevő Istenként tevékenykedett népéért az Úr. Gyakran szükséges mind a fiatalok, mind az öregek figyelmét ráterelni Isten ügyének múltbeli történetére. Szükségünk van arra, hogy gyakran emlegessük jóságát, és dicsérjük Őt csodálatos tetteiért… 

Isten földi és mennyei egyháza egyazon gyülekezetet alkot. A földi hívők és a soha el nem bukott mennyei lények egyetlen egyházat képeznek. Minden mennyei lény érdeklődést tanúsít a szentek földi istentisztelete iránt. A Menny belső udvaraiban figyelnek a Föld külső udvaraiban elhangzó bizonyságtételekre. A Földön imádkozók dicséretét és hálaadását átveszik a mennyei kórusok. Dicséret és hálaadás hangzik a Menny udvaraiban, mert Krisztus nem hiába halt meg Ádám elbukott fiaiért. Míg az angyalok magából a kútfőből isznak, a Földön a szentek a trónról hömpölygő tiszta patakokból oltják szomjukat. Azokból a patakokból, amelyek megörvendeztetik Isten városát. Bárcsak mindnyájan tudatában lennénk annak, hogy milyen közel van a Menny a Földhöz! (…) Isten angyalai jelen vannak a szentek minden földi gyülekezésén. Hallgatják a bizonyságtevést, az énekeket és az imát. Ne feledjük, hogy a mennyei angyalok seregeinek kórusa kíséri dicséreteinket. – Isten csodálatos kegyelme, 75./old. (március 8.) 

Adjunk énekben hálát és dicsőséget Istennek! Amikor Sátán megkísért, ne adjunk hangot érzéseinknek! Inkább énekeljünk hittel hálaadó éneket Istennek! … 

Az ének az a fegyver, amelyet mindig használhatunk a csüggedés ellen. Amikor kitárjuk szívünket a Megváltó jelenlétéből áradó napfény előtt, egészség és áldás lesz az osztályrészünk. 

„Magasztaljátok az Urat, mert jó, Mert örökkévaló az Ő kegyelme. Ezt mondják az Úrnak megváltottai, Akiket megváltott a szorongatónak kezéből…” (Zsolt 1071-2) 

„Mindenben hálákat adjatok; mert ez az Isten akarata a Krisztus Jézus által tihozzátok.” (1Thessz 5:18) Ez a parancs egyben biztosíték is. Szavatolja, hogy még a látszólag ellenünk szóló dolgok is javunkra szolgálnak. Isten nem kéri, hogy legyünk hálásak azért, ami árt nekünk. – A nagy Orvos lábnyomán, 254-255./old.

Istent szolgálni szeretettel

„Mert sok gyötrődés és szívbeli szorongás között, sok könnyhullatással írtam nektek, nem azért, hogy megszomorodjatok, hanem hogy megismerjétek azt a szeretetet, amely igen erős énbennem irántatok.” (2Kor 2:4), /RÚF/ 

Pál apostol nem volt mindig könnyű helyzetben. A bebörtönzések és az életveszélyes helyzetek között így írt: 

„Zsidóktól ötször kaptam egy híján negyven botütést, háromszor megvesszőztek, egyszer megköveztek, háromszor szenvedtem hajótörést, egy éjt és egy napot hányódtam a tenger hullámain. Gyakran voltam úton, veszedelemben folyókon, veszedelemben rablók között, veszedelemben népem között, veszedelemben pogányok között, veszedelemben városban, veszedelemben pusztaságban, veszedelemben a tengeren, veszedelemben áltestvérek között, fáradozásban és vesződségben, gyakori virrasztásban, éhezésben és szomjazásban, gyakori böjtölésben, hidegben és mezítelenségben. Ezeken kívül még ott van naponkénti zaklattatásom és az összes gyülekezet gondja” .(2Kor 11:24-28), /RÚF/ 

A korinthusi gyülekezetnek írott levelében látunk néhányat azok közül a dolgok közül, amelyek „naponkénti zaklattatást” jelentettek neki – miattuk. Viszont ezzel együtt soha nem csökkent a szeretete irántuk, mint ahogy Krisztus szeretete sem szűnik meg irántunk. Éppen Jézustól tanulta meg az apostol úgy szeretni a gyülekezeteket, hogy a Jézustól felénk áradó szeretet tükröződjön benne. 

(2Kor 5:14). Mert Krisztus szeretete szorongat minket, mivel azt tartjuk, hogy ha egy meghalt mindenkiért, akkor mindenki meghalt; /RÚF/; 

(1Kor 11:1). Legyetek a követőim, amint én is követője vagyok Krisztusnak. /RÚF/

White idézet: „Vegyétek eszetekbe a mező liliomait.” Minden virág, mely megnyitja szirmait a napsugár előtt, a csillagokat is igazgató hatalmas törvényeknek engedelmeskedik. Milyen mesterkéletlen, milyen szépséggel teljes, milyen édes az életük! A virágokon át Isten a krisztusi jellem szépségére hívja fel figyelmünket. Aki ilyen szépséggel ruházta fel a virágokat, még sokkal inkább arra vágyik, hogy Krisztus jellemének szépségébe öltözzék a lelkünk. 

„Vegyétek eszetekbe a mező liliomait, mi módon növekednek.” A sötét, hideg földből vagy a folyó iszapjából kikelve a növények milyen szépségesen, milyen illatozva virulnak. A liliom közönséges, barna hagymáját látva ki álmodna a benne rejtőző szépségről? Ám amikor a hagymában elrejtett élet az Úr hívására az esőben, napsütésben kitárul, az emberek elálmélkodnak a kecsesség és szépség láttán. Ugyanígy fog Isten élete kibontakozni minden emberi lélekben, aki átadja magát kegyelme munkálkodásának. Ez a kegyelem, akár az eső és a napfény, ingyenesen, mindenkire áldást hozva jön. Isten szava teremti a virágokat. Ugyanaz az isteni szó termi meg bennünk is a szentség gyümölcseit. 

Isten törvénye a szeretet törvénye. Az Úr a természet szépségével vett körül bennünket, hogy megtanuljunk ne csupán magunkkal törődni, ne csak dolgozni, hanem Krisztus szeretetével tegyük boldoggá, örömtelivé, széppé az életet; s miként a virágok, mi is szeretetszolgálattal örvendeztessük meg mások életét. 

Apák és anyák, hadd tanuljanak gyermekeitek a virágoktól! Vigyétek ki őket a kertbe, mezőre, lombos fák alá, s tanítsátok meg nekik Isten szeretetének üzenetét kiolvasni a természetből. A Teremtőre vonatkozó gondolatokat fűzzétek össze a madarakkal, virágokkal, fákkal. Vezessétek rá gyermekeiteket, hogy minden kellemes és szép alkotásban Isten irántuk való szeretetének kifejezését ismerjék fel. Szépségével tegyétek vonzóvá előttük vallásotokat. A szeretet törvénye legyen ajkatokon. 

Értessétek meg gyermekeitekkel, hogy Isten túláradó szeretete által ki lehet javítani, Isten természetével lehet összhangba hozni hibás természetüket. Tanítsátok őket, hogy Isten a virágok bájos szépségéhez hasonlóvá kívánja tenni az ő életüket is. Amint az illatos virágokat érintik, mondjátok el nekik, hogy a virágok alkotója minden virágnál szépségesebb. Szívük szeretetének szálai ezúton Isten köré fonódnak. Ő lesz mindennapi társuk és meghitt barátjuk, aki szebb mindenkinél. Így életük az Ő tiszta, ártatlan képmására alakul majd át. – Gondolatok a hegyibeszédről, 97-98./old.