El kell mondanom az embereknek

 

Amint láttuk, az ószövetségi próféták életéből kiviláglik, hogy sosem volt könnyű dolga Isten hírnökeinek. Ellen G. White hasonló nehézségekkel szembesült, mint a bibliai próféták. Betegeskedő, félénk fiatal lányként hívta el Isten. Felettébb nyugtalanította ez az elhívás, amit később egy második látomás is megerősített. Így írt erről:

„Nagyjából egy hét múlva az Úr egy újabb látomást adott, és megmutatta, hogy milyen megpró-báltatásokon kell átmennem. El kell mondanom az embereknek, amit kijelentett nekem, közben nagy ellenállásba fogok ütközni és lelki gyötrelmeket élek át… Ez a látomás különösen nyomasztott. Betegeskedtem, és még csak 17 éves voltam… Buzgón imádkoztam, hogy Isten tegye ezt a terhet valaki másra, de csak ezt a világosságot kaptam: »Tudasd az emberekkel, amit közöltem veled!« Képtelen voltam megbékélni azzal, hogy ki kell mennem az emberek közé. Természetemből adódóan kevés volt az önbizalmam… Vágyakozva gondoltam a sírra. Jobban kívántam a halált, mint hogy felvállaljam a súlyos felelősség terhét” (Ellen G. White: Spiritual Gifts. 2. köt. 35-36./old.).

Felfigyeltél rá, hogy Ellen Harmon (White) inkább a halált választotta volna, mint a prófétai elhívást? Hosszú imádságok és más hívők bátorítása után mégis elfogadta, és élete hátralévő részét arra szentelte, hogy „[az Ő] késztetését” kövesse. (Lásd Ellen G. White: Spiritual Gifts. 2. köt. 38./old.)

Ő vált a későbbi Hetednapi Adventista Egyház legbefolyásosabb hangjává, úgy belül, mint kívül. Mindezzel együtt Ellen Harmon (White) ember volt, a maga hibáival és fizikai megpróbáltatásaival, családi gondokkal és emberi konfliktusokkal. Viszont az a nagy tanulság, hogy Isten olyan embereket választ, akik bár nem tökéletesek, de készek szolgálni Őt. A Szentlélek vezetésével Ellen G. White prófétai szolgálata bátorította és bátorítja a hívőket, a bibliai igazsághoz kapcsolva őket. 1860-ra már vezető szerepet töltött be a szárnyait bontogató hetednapi adventista közösségben és missziójában a hármas angyali üzenet hirdetésével a világban. A hívők Isten útmutatását követve 1863-ban megszervezték a Hetednapi Adventista Egyházat. A későbbi évtizedekben Ellen G. White prófétai hangjának befolyása érezhető volt a globális adventista egészségügyi és oktatási rendszerek megalapításában. Ám a szolgálatának legfontosabb részét az írásai jelentik, amelyek mintegy százezer oldalt tesznek ki. Ellen G. White ihletett írásai világszerte ma is tovább szólnak.

További – angol nyelvű – információ: https://whiteestate.org/absg/3

Hamis próféták: Fontos tudni, hogy mi a különbség közöttük

Bármit tesz Isten, azt Sátán igyekszik hamisítani. Igaz ez a prófétákra is. Izraelben működtek igaz és hamis próféták egyaránt, ezért volt fontos tudni, hogy mi a különbség közöttük.

(Jer 14:1-15) Mi történt itt, és hogy tekintett az Úr azokra, akik „prófétaként” hamisan szóltak a nevében?

(Jeremiás 14:1-22). Ezt az igét mondta az Úr Jeremiásnak a szárazságról: (2) Gyászba borult Júda, kapuiban ájuldoznak, gyászolnak országszerte, Jeruzsálemben jajkiáltás hangzik. (3) Az előkelők vízért küldik szolgáikat; azok a ciszternákhoz mennek, de vizet nem találnak. Üres edényekkel térnek vissza, szégyenkeznek, pirulnak, fejüket eltakarják. (4) Rettegnek a termőföld miatt, mert nem volt eső az országban. Szégyent vallanak a szántóvetők, fejüket eltakarják. (5) Még a szarvas is, ha megellett a mezőn, otthagyja borját, mert nincsen fű. (6) A vadszamarak ott állnak a hegytetőkön, levegő után kapkodnak, mint a sakálok, tekintetük elhomályosul, mert nincsen fű. (7) Ha bűneink ellenünk szólnak is, tégy jót velünk, Uram, a te nevedért! Mert számtalanszor elpártoltunk, vétkeztünk ellened! (8) Ó, Izráel reménysége, szabadítója a nyomorúság idején! Miért lennél olyan, mint az ország jövevénye, vagy mint a vándor, ki csak éjjelre tér be? (9) Miért lennél olyan, mint a riadt férfi, vagy mint a vitéz, aki nem tud segíteni? Hiszen te közöttünk vagy, Uram, rólad neveztek el minket: ne hagyj el bennünket! (10) Ezt mondja az Úr erről a népről: Úgy szeretnek ide-oda futkosni, nem sajnálják a lábukat, ezért nem kedveli őket az Úr. Most emlékezetbe idézi bűnüket, és számon kéri vétkeiket. (11) Ezt mondta nekem az Úr: Ne imádkozz ennek a népnek a javáért! (12) Ha böjtölnek, nem hallgatok esdeklésükre. Ha égőáldozatot vagy ételáldozatot mutatnak be, azok sem lesznek kedvesek előttem. Sőt fegyverrel, éhínséggel és dögvésszel irtom ki őket. (13) Én így szóltam: Ó, Uram, Uram! Hiszen a próféták ezt mondogatják nekik: Fegyvert nem láttok, éhínség nem tör rátok, sőt igazi békességet adok nektek ezen a helyen. (14) De az Úr ezt felelte nekem: Hazugságot prófétálnak a próféták az én nevemben. Nem küldtem őket, nem adtam parancsot nekik, nem is szóltam hozzájuk. Hazug látomást, hiábavaló jóslatot és maguk koholta csalárdságot prófétálnak nekik. (15) Azért így szól az Úr ezekről a prófétákról: Az én nevemben prófétálnak, pedig én nem küldtem őket! Mégis ezt mondogatják: Nem lesz ebben az országban fegyver és éhínség! – De majd ezeknek a prófétáknak fegyver és éhínség miatt lesz végük. (16) Az a nép pedig, amelynek prófétálnak, ott hever majd Jeruzsálem utcáin az éhínség és a fegyver miatt, és nem lesz, aki eltemesse őket és feleségüket, fiaikat és leányaikat. Így zúdítom vissza rájuk saját gonoszságukat. (17) Mondd el nekik ezt az igét: Szememből éjjel-nappal hullanak a könnyek,(18) Ha kimegyek a mezőre, fegyverrel megölteket látok, ha bemegyek a városba, éhínségtől szenvedőket. A próféták és a papok pedig olyan ország felé kelnek útra, amelyet nem ismernek! (19) Ennyire megvetetted Júdát, szívből megutáltad Siont? Miért sújtottál bennünket gyógyíthatatlan csapással? Békességre vártunk, de nem jött semmi jó, és a gyógyulás idejére, de csak rettegünk! (20) Elismerjük, Uram, gonoszságunkat, atyáink bűnét is: vétkeztünk ellened. (21) A te nevedért kérünk, ne utálj meg minket, ne engedd, hogy meggyalázzák dicső trónodat! Gondolj ránk, ne bontsd fel a velünk kötött szövetséget! (22) Tudnak-e esőt adni a népek bálványai? Vagy az ég adja-e a záporesőket? Nem, hanem te, Urunk, Istenünk, benned reménykedünk: hiszen te alkottad mindezeket! /RÚF/

(Jeremiás 14 fejezetben) Isten ítéletet mondott Júdára, erről szólt a Jeremiásnak adott üzenet. Az ítélet kard (háború), éhség és járvány formájában következik be. A korabeli hamis próféták ellentmondtak Jeremiás üzenetének. Ő világosan fogalmazott velük kapcsolatban:

„Erre az Úr azt mondta nekem: Hazugságot prófétálnak a próféták az én nevemben. Nem küldtem őket, nem parancsoltam nekik, nem is szóltam hozzájuk. Hazug látomást, varázslást, hiábavalóságot és szívükből jövő csalárdságot jövendölnek nektek”. (Jer 14:14), /ÚRK/

A hamis próféták megátalkodottak, mert prófétai állításaik forrásai gyakran a hamis „istenek”, amiket imádnak.

(Jer 23:13-14). Samária prófétáinál botrányos dolgot látok: Baal nevében prófétálnak, és félrevezetik népemet, Izráelt. (14) Jeruzsálem prófétáinál borzasztó dolgokat látok: házasságtörők, hazugságban élnek, bátorítják a gonosztevőket, ezért senki sem tér meg gonoszságából. Olyanok előttem mindnyájan, mint Sodoma, lakói pedig, mint Gomora. /RÚF/

Isten kijelenti: „Nem küldtem őket, nem parancsoltam nekik, nem is szóltam hozzájuk” (Jer 14:14), /ÚRK/.

A „saját szívük csalárdságát prófétálják” (Jer 23:26), /ÚRK/.

Ezékielt arra szólította Isten, hogy prófétáljon „Izráel prófétái ellen, akik prófétálnak… önnön szívökből”. (Ez 13:2)

(1Királyok 22:1-54). Három esztendeig békében éltek: nem volt háború Arám és Izráel között. (2) A harmadik esztendőben azonban, amikor Jósáfát, Júda királya elment Izráel királyához, (3) Izráel királya így szólt udvari embereihez: Jól tudjátok, hogy Rámót-Gileád a mienk, és mi mégis tétlenkedünk, ahelyett hogy visszavennénk Arám királyától! (4) Jósáfáttól pedig ezt kérdezte: Eljössz-e velem harcolni Rámót-Gileádért? Jósáfát így felelt Izráel királyának: Elmegyek én éppúgy, mint te, az én népem éppúgy, mint a te néped, az én lovaim éppúgy, mint a te lovaid. (5) De Jósáfát ezt mondta Izráel királyának: Kérdezd meg előbb az Úr igéjét! (6) Izráel királya ezért összegyűjtötte a prófétákat, mintegy négyszáz embert, és megkérdezte tőlük: Elmenjek-e harcolni Rámót-Gileádért, vagy letegyek róla? Ők így feleltek: Vonulj föl, mert az Úr a király kezébe adja azt! (7) Jósáfát azonban ezt kérdezte: Nincs itt az Úrnak több prófétája, akit megkérdezhetnénk? (8) Izráel királya így felelt Jósáfátnak: Van még valaki, aki által megkérdezhetnénk az Urat, de én gyűlölöm őt, mert sohasem prófétál nekem jót, hanem csak rosszat. Míkájehú, Jimlá fia az. Jósáfát erre így szólt: Ne mondjon ilyet a király! (9) Ekkor Izráel királya odahívta az egyik udvarnokát, és ezt mondta: Siess Míkájehúért, Jimlá fiáért! (10) Izráel királya és Jósáfát, Júda királya ott ült díszruhába öltözve egy-egy trónon Samária kapujában, a bejárat előtti téren, a próféták pedig mind ott prófétáltak előttük. (11) Cidkijjá, Kenaaná fia vasszarvakat készített magának, és ezt mondta: Így szól az Úr: Ezekkel ökleled Arámot, míg csak el nem pusztítod. (12) A próféták mindnyájan így prófétáltak: Vonulj föl Rámót-Gileád ellen, és sikerrel jársz! Az Úr a király kezébe adja azt. (13) A követ pedig, aki elment, hogy elhívja Míkájehút, így szólt hozzá: Nézd, a próféták egyhangúlag jót ígérnek a királynak. Mondd azért te is ugyanazt, amit ők, és ígérj jót! (14) De Míkájehú így felelt: Az élő Úrra esküszöm, hogy csak azt fogom mondani, amit az Úr mond nekem. (15) Amikor odaért a királyhoz, a király megkérdezte tőle: Míkájehú! Elmenjünk-e harcolni Rámót-Gileádért, vagy letegyünk róla? Ő így felelt neki: Vonulj föl, és járj szerencsével! Az Úr a király kezébe adja azt. (16) A király azonban ezt mondta neki: Hányszor eskesselek meg, hogy csak igazat mondj nekem az Úr nevében?! (17) Erre az így felelt: Láttam egész Izráelt szétszóródva a hegyeken: mint a juhok, melyeknek nincsen pásztora. Az Úr pedig ezt mondta: Nincs ezeknek gazdájuk, térjen haza mindenki békével! (18) Ekkor Izráel királya így szólt Jósáfáthoz: Ugye megmondtam neked, hogy nem prófétál ez nekem jót, csak rosszat! (19) Míkájehú pedig ezt mondta: Halld meg az Úr igéjét! Láttam az Urat trónján ülve, és az egész mennyei sereg ott állt a jobbján és balján. (20) És ezt mondta az Úr: Ki fogja rászedni Ahábot, hogy felvonuljon és elessék Rámót-Gileádnál? Erre az egyik ezt mondta, a másik azt mondta. (21) De előlépett egy lélek, megállt az Úr előtt, és így szólt: Majd én rászedem őt! Az Úr ezt kérdezte tőle: Hogyan? (22) Az így felelt: Elmegyek és hazug lélek leszek minden prófétája szájában. Az Úr pedig így szólt: Így csakugyan rá tudod szedni. Menj és tégy így! (23) Íme, így adott az Úr hazug lelket valamennyi prófétád szájába. Az Úr kimondta vesztedet. (24) Ekkor odalépett Cidkijjá, Kenaaná fia, arcul ütötte Míkájehút, és ezt mondta: Talán eltávozott tőlem az Úr lelke, és csak veled beszél? (25) Míkájehú így felelt: Majd meglátod azon a napon, amikor rejtekhelyet keresve szobáról szobára mész. (26) Akkor ezt parancsolta Izráel királya: Fogd Míkájehút, vidd Ámón városparancsnokhoz és Jóáshoz, a király fiához, (27) és mondd: Ezt parancsolja a király: Vessétek börtönbe, és ételből meg italból csökkentett adagot adjatok neki, amíg vissza nem térek sértetlenül! (28) Míkájehú így szólt: Ha csakugyan visszatérsz sértetlenül, akkor nem az Úr beszélt általam! És hozzátette: Halljátok meg mind, ti népek! (29) Azután fölvonult Izráel királya és Jósáfát, Júda királya Rámót-Gileád ellen. (30) Izráel királya ezt mondta Jósáfátnak: Én álruhába öltözöm, és úgy megyek a csatába, de te csak öltözz a magad ruhájába! Izráel királya tehát álruhába öltözött, és úgy ment a csatába. (31) Arám királya pedig ezt parancsolta a harci kocsik parancsnokainak, akik harmincketten voltak: Ne támadjatok se kicsit, se nagyot, csak Izráel királyát! (32) Amikor a harci kocsik parancsnokai meglátták Jósáfátot, ezt gondolták: Csak ő lehet Izráel királya. Ellene fordultak tehát, hogy megtámadják. Jósáfát azonban kiáltozni kezdett; (33) ekkor a harci kocsik parancsnokai látták, hogy nem ő Izráel királya, és elfordultak tőle. (34) Egy ember pedig csak úgy, találomra kilőtt egy nyílvesszőt, és eltalálta Izráel királyát a szíjak és a páncél között. Ekkor megparancsolta a kocsi hajtójának: Fordulj meg, és vigyél ki a táborból, mert megsebesültem! (35) Mivel azonban az ütközet egyre hevesebbé vált azon a napon, a királynak állva kellett maradnia harci kocsijában az arámokkal szemben. Estére azután meghalt, mert a vére elfolyt sebéből a harci kocsi belsejébe. (36) Napnyugtakor ez a kiáltás futott végig a táboron: Mindenki a városába, mindenki a hazájába, (37) mert meghalt a király! Miután megérkeztek Samáriába, eltemették a királyt Samáriában. (38) A harci kocsit Samária tavában mosták le; vérét kutyák nyalták fel, és parázna nők mosakodtak ott – az Úr igéje szerint, ahogyan megmondta előre. (39) Ahábnak egyéb dolgai, mindaz, amit véghezvitt, az elefántcsont palota, amelyet építtetett, és mindazok a városok, amelyeket felépíttetett, le vannak írva az Izráel királyainak történetéről szóló könyvben. (40) Azután Aháb pihenni tért őseihez; utána a fia, Ahazjá lett a király. (41) Jósáfát, Ászá fia Ahábnak, Izráel királyának a negyedik évében lett Júda királya. (42) Harmincöt éves volt Jósáfát, amikor király lett, és huszonöt évig uralkodott Jeruzsálemben. Anyjának a neve Azúbá volt, Silhí leánya. (43) Mindenben apjának, Ászának az útján járt, nem tért le róla. Azt tette, amit helyesnek lát az Úr. (44) Csak az áldozóhalmok nem szűntek meg, a nép továbbra is áldozott és tömjénezett az áldozóhalmokon. (45) Jósáfát békességben élt Izráel királyával. (46) Jósáfát egyéb dolgai és hőstettei, amelyeket véghezvitt, és hogy milyen háborúkat viselt, meg vannak írva a Júda királyainak történetéről szóló könyvben. (47) Kisöpörte az országból a férfiparáznák maradékát, akik még megmaradtak apjának, Ászának az idejéből. (48) Edómban akkor nem volt király, csak királyi helytartó. (49) Jósáfát csináltatott Tarsís-hajókat, hogy aranyért menjenek Ófírba, de nem tudtak elmenni, mert a hajók összetörtek Ecjón-Geberben. (5) Akkor ezt mondta Ahazjá, Aháb fia Jósáfátnak: Hadd menjenek el szolgáim a te szolgáiddal a hajókon! De Jósáfát nem engedte meg. (51) Azután Jósáfát pihenni tért őseihez, és eltemették ősei mellé, ősatyjának, Dávidnak a városában. Utána a fia, Jórám lett a király. (52) Ahazjá, Aháb fia Jósáfátnak, Júda királyának a tizenhetedik évében lett Izráel királya Samáriában, és két évig uralkodott Izráelben. (53) Azt tette, amit rossznak lát az Úr, mert apjának és anyjának az útján meg Jeroboámnak, Nebát fiának az útján járt, aki vétekbe vitte Izráelt. (54) Baalt tisztelte és őt imádta, ezzel bosszantva az Urat, Izráel Istenét, egészen úgy, ahogyan apja tette. /RÚF/

A hamis próféták általában követik a népszerű elgondolásokat. Ez volt a helyzet (1Királyok 22. fejezetében) is, amikor négyszáz „próféta” gyűlt össze Akháb király parancsára. (1Kir 22:6). Egyhangúlag azt tanácsolták a királynak, hogy induljon harcba Rámót-Gileád ellen. Miután meghallgatták Asera prófétáinak tanácsát, Akháb megbeszélést tartott Jósáfáttal, Júda királyával, aki arra kérte Akhábot, hogy kérdezze meg Mikeás prófétát: menjenek-e harcolni vagy sem.

„A követ pedig, aki elment volt, hogy elhívja Mikeást, szóla néki, mondván: Ímé a próféták egyenlő akarattal jót jövendölnek a királynak: szólj, kérlek, te is úgy, mint azok közül egy, és jövendölj jót”. (1Kir 22:13)

Valószínűleg Mikeásra is hasonló nyomást gyakoroltak, hogy hazudjon, mint Asera hamis prófétáira, de Mikeás nem engedett a tömegnyomásnak, hanem megvárta, hogy Isten közölje vele, amit mondania kell. (1Kir 22:14)

Akár próféták vagyunk, akár nem, mindig könnyebb a tömeg után menni. Miért nem teszi jól, aki így cselekszik, tekintettel arra, hogy mennyire romlott lehet a légkör?

White idézet: Hogyan fogjuk megkülönböztetni Isten igaz szolgáit a hamis prófétáktól, akikről Krisztus kijelentette, hogy sokakat elhitetnek majd? A jellemnek egyetlen próbaköve van: Jehova törvénye.

Az izraelitáknak vérrel kellett meghinteniük az ajtófélfát, így fejezték ki azt, hogy Isten tulajdonai. Hasonlóképpen Isten mai időben élő gyermekei is hordozni fogják azt a jelet, amelyet Isten elrendelt számukra. Arra törekednek, hogy összhangban éljenek szent törvényével. Isten minden gyermekére jel kerül, éppoly valóságosan, amint annak idején a héberek otthonának ajtóira, ami megóvta őket az általános pusztulástól. Isten mondja: „És adám nékik szombataimat is, hogy legyenek jegyül köztem és ő közöttök.” (Ezék 20:12)… Ne hagyjuk magunkat becsapni…

Sátán ügynökei olyan borzalmak színhelyévé változtatták a földet, amelyeket emberi nyelv képtelen leírni. Háborúkat és vérontást szítanak a magukat kereszténynek valló nemzetek. Isten törvényének semmibe vétele meghozta gyümölcsét. A most zajló nagy küzdelem nem csak az emberek között zajlik. Egyik oldalon az élet fejedelme áll, aki az emberiség helyetteseként lép fel, a másik oldalon pedig a sötétség fejedelme, a bukott angyalok élén…

Ádáz küzdelem dúl majd az Istenhez hűséges emberek és azok között, akik megvetik az Úr törvényét. Az egyház egyesítette erőit a világgal. Az Isten törvénye iránti tiszteletet megvetették. A vallási elöljárók parancsait tanítják hittanokként. Ahogyan Noé napjaiban történt, úgy lesz napjainkban is. De vajon, a hűtlenség és a törvényszegés terjedése arra készteti majd a hűségeseket, hogy kevésbé tiszteljék Isten törvényét, és annak érvénytelenítése végett egyesüljenek a földi hatalmasságokkal? Az igazán hűségeseket nem fogja tudni elsodorni a gonoszság áradata. Nem fogják megvetni és gúnyolni azt, amit Isten szentként tett félre. Mindenki meg lesz próbálva. Csak két út létezik. Te melyik oldalon állsz? – That I May Know Him, 211./old.

Isten hangja Igéjén át szól hozzánk. Sokféle hangot fogunk hallani; de Krisztus azt mondta, hogy óvakodjunk azoktól, akik azt mondják: „Íme, itt a Krisztus, vagy amott.” De akkor honnan fogjuk tudni, hogy nem igazságot hirdetnek, ha nem állítunk mindent a Szentírás mellé? Krisztus figyelmeztetett minket, hogy óvakodjunk a hamis prófétáktól, akik az Ő nevében és Krisztusként jönnek hozzánk…

Közeleg az idő, mikor Sátán csodákat tesz majd a szemetek láttára, azt állítva, hogy ő Krisztus; és ha lábatok nem áll szilárdan Isten igazságán, eltávolodtok alapoktól. Az egyetlen biztonság számotokra az, ha az igazságot úgy keresitek, mint az elrejtett kincset. Kutassátok, mintha kincseket keresnétek a földben, menjetek mennyei Atyátok elé Isten Igéjével, a Bibliával, és mondjátok: „Világosíts meg engem, taníts meg arra, hogy mi az igazság.” Mikor Isten Szentlelke beköltözik szívetekbe, hogy az igazságot a lelketekbe vésse, nem hagyjátok majd egykönnyen távozni. – To Be Like Jesus, 117./old.

Prófétanők: Isten nőket is elhívott prófétának

(2Kir 22:14). Hilkijjá főpap, Ahíkám, Akbór, Sáfán és Aszájá tehát elment Hulda prófétanőhöz – aki Sallúmnak, Tikvá fiának, Harhasz unokájának, a ruhák őrzőjének volt a felesége, és Jeruzsálem új városrészében lakott –, és beszéltek vele. /RÚF/

(Neh 6:14). Ne feledkezz meg, Istenem, Tóbijjának és Szanballatnak a tetteiről, se Nóadjá prófétanőről, se a többi prófétáról, akik meg akartak félemlíteni engem! /RÚF/

A Szentírásban bőséges bizonyíték van arra, hogy Isten nőket is elhívott prófétának. (Lásd a héber nebi’áh (2Móz 15:20) és a görög prophétisz szavak használatát!)

(Lk 2:36). Volt ott egy prófétanő is, Anna, Fánuél leánya, Ásér törzséből. Igen idős volt; csak hét évig élt férjével hajadonkora után, /RÚF/

(Mik 6:4). Hiszen fölhoztalak Egyiptom földjéről, kiváltottalak a szolgaság házából. Elküldtem Mózest, Áront és Mirjámot, hogy vezessenek. /RÚF/

Mirjámot is említi Mózes és Áron mellett, mint akiket Isten elküldött a néphez. Prófétanőnek nevezi az Írás, aki diadaléneket énekelt, miután az izraeliták átkeltek a Vörös-tengeren

(2Móz 15:20-21). Ekkor Mirjám prófétanő, Áron nővére dobot vett a kezébe, és a többi asszony is mind kivonult utána dobolva és körtáncot járva. (21) Mirjám így énekelt előttük: Énekeljetek az Úrnak, mert igen felséges, lovat lovasával a tengerbe vetett! /RÚF/

Viszont férfi társaihoz hasonlóan ő sem volt mentes a hibáktól, ami kitűnik Mózessel és etióp feleségével szembeni szégyenletes viselkedéséből – amiért aztán meg is kapta méltó büntetését.

(4Móz 12:1-10). Egyszer Mirjám és Áron Mózes ellen beszélt az etióp asszony miatt, akit elvett. Mert Mózes egy etióp asszonyt vett feleségül. (2) Ezt mondták: Vajon csak Mózes által beszélt az Úr? Nem beszélt-e miáltalunk is? De az Úr meghallotta. (3) Ez a Mózes pedig igen alázatos volt, a földön élő minden embernél alázatosabb. (4) Az Úr akkor rögtön ezt mondta Mózesnek, Áronnak és Mirjámnak: Menjetek ki mindhárman a kijelentés sátrához. Ki is mentek mindhárman. (5) Akkor az Úr leszállt felhőoszlopban, megállt a sátor bejáratánál, és szólította Áront és Mirjámot, ők ketten pedig odamentek. (6) Az Úr ezt mondta: Halljátok meg beszédemet: Ha van az Úrnak prófétája köztetek, azzal látomásban ismertetem meg magam, álomban beszélek hozzá. (7) De nem ilyen Mózes, a szolgám! Őrá az egész házam van bízva! (8) Szemtől szemben beszélek vele, világosan, nem rejtélyesen, az Úr alakját is megpillanthatja. Hogy mertetek hát szolgám, Mózes ellen beszélni?! (9) Az Úr haragra gerjedt ellenük, és eltávozott. (10) Amikor a felhő eltávozott a sátorról, Mirjám a poklosságtól olyan fehér lett, mint a hó. Áron Mirjám felé fordult, és látta, hogy poklos. /RÚF/

Debórának, Izrael egyik bírájának történetében újabb próféta munkájába pillanthatunk bele

(Bír 4:1-4). Izráel fiai Éhúd halála után ismét azt tették, amit rossznak lát az Úr. (2) Ezért kiszolgáltatta őket az Úr Jábínnak, Kánaán királyának, aki Hácórban uralkodott. Hadseregparancsnoka Sisera volt, aki Haróset-Gójimban lakott. (3) Ekkor Izráel fiai segítségért kiáltottak az Úrhoz, mert Jábínnak kilencszáz vas harci kocsija volt, és húsz esztendeig keményen sanyargatta Izráel fiait. (4) Abban az időben Debóra prófétanő, Lappídót felesége volt a bíró Izráelben. /RÚF/.

Világos bizonyíték mutatja, hogy Debóra (Bír 4:4) kijelentést kapott Istentől.

(Bír 4:4-9, 14-22). Abban az időben Debóra prófétanő, Lappídót felesége volt a bíró Izráelben. (5) Debóra pálmája alatt szokott tartózkodni Rámá és Bétel között, Efraim hegyvidékén, ide jártak fel hozzá Izráel fiai, hogy ítéletet hozzon. (6) Elküldött Bárákért, Abínóam fiáért, és elhívatta Kedes-Naftáliból. Azt mondta neki: Ezt parancsolja az Úr, Izráel Istene: Menj, vonulj a Tábór-hegyre, végy magad mellé tízezer embert Naftáli fiai és Zebulon fiai közül! (7) Én pedig ellened vezetem a Kísón-patakhoz Siserát, Jábín hadseregparancsnokát, harci kocsijaival és hatalmas seregével, és a kezedbe adom őt. (8) Bárák azonban ezt mondta neki: Ha velem jössz, elmegyek, de ha nem jössz velem, én sem megyek. (9) Debóra azt felelte: Szívesen elmegyek veled, de akkor nem a tiéd lesz a dicsőség azon az úton, amelyen elindulsz, mert asszony kezére adja az Úr Siserát. Azzal fölkelt Debóra, és elment Bárákkal Kedesbe. (14) Akkor ezt mondta Debóra Báráknak: Támadj, mert ezen a napon kezedbe adja az Úr Siserát! Az Úr vonul előtted! Bárák lejött a Tábór-hegyről, és mögötte a tízezer ember. (15) Az Úr pedig Bárák fegyverei előtt annyira megzavarta Siserát összes harci kocsijával és egész táborával együtt, hogy leugrott Sisera a harci kocsijáról, és gyalog menekült. (16) Bárák pedig üldözte a harci kocsikat és a tábort egészen Haróset-Gójimig. Sisera egész táborát levágták, egyetlen ember sem maradt meg. (17) Sisera gyalog menekült Jáélnak, a kéni Héber feleségének a sátráig, mert béke volt Jábín, Hácór királya és a kéni Héber háza népe között. (18) Jáél kiment Sisera elé, és azt mondta neki: Térj be, uram, térj be hozzám, ne félj! Betért hát hozzá a sátorba, és ő betakarta egy takaróval. (19) Sisera ezt mondta neki: Adj innom egy kis vizet, mert szomjas vagyok. Erre az asszony kinyitott egy tejestömlőt, inni adott neki, és betakarta. (20) A férfi ezt mondta neki: Állj a sátor bejáratához, és ha jön valaki, és megkérdezi tőled, hogy van-e itt valaki, mondd azt, hogy nincs! (21) Jáél, Héber felesége pedig fogott egy sátorcöveket, kezébe vette a pörölyt, halkan bement hozzá, és beleverte a cöveket a halántékába, úgyhogy odaszegezte a földhöz. Sisera ugyanis a fáradtságtól mélyen elaludt. Így halt meg. (22) Amikor Bárák Siserát üldözve odaért, Jáél kiment elé, és azt mondta neki: Gyere, megmutatom neked azt az embert, akit keresel. Bement hozzá, és Sisera ott feküdt holtan, a cövekkel a halántékában. /RÚF/

Győzelmi éneke

(Bír 5:2-31). A fejedelmek Izráel élére álltak, és önként harcra kelt a nép: áldjátok hát az Urat! (3) Halljátok, királyok, figyeljetek, fejedelmek! Én most az Úrnak éneket mondok, zsoltárt zengek az Úrnak, Izráel Istenének. (4) Amikor Széírből kijöttél, Uram, amikor Edóm mezején lépdeltél, rengett a föld, csepegett az ég is, vizet csepegtettek a fellegek is. (5) Remegtek a hegyek az Úr színe előtt, még a Sínai is, Izráel Istenének, az Úrnak színe előtt. (6) Anát fia, Samgar idejében, Jáél idejében kihaltak az ösvények; akik útra keltek, rejtett ösvényeken jártak. (7) Hiányzott a vezetés, hiányzott Izráelből, mígnem fölkeltem én, Debóra, fölkeltem én, Izráel anyjaként. (8) Új isteneket választottak, de aztán folyt is a harc a kapuknál, ám pajzs meg dárda nem volt látható a negyvenezernél Izráelben. (9) Szívem Izráel vezetőié, akik önként keltek föl a népből. Áldjátok az Urat! (10) Akik fehér szamarakon nyargalásztok, akik szőnyegeken ültök, vagy úton jártok, fennen hirdessétek! (11) Pásztorok hangján az itatóvályúknál, ott csendülnek fel az Úr igaz tettei, vezetésének igaz tettei Izráelben. Így vonult a kapukhoz az Úr népe. (12) Serkenj, serkenj föl, Debóra, serkenj, serkenj, mondj éneket! Kelj föl, Bárák, fogd el foglyaidat, Abínóam fia! (13) Így jött a dicső maradék, jött az Úr népe a hősökkel hozzám: (14) az Amálékban gyökeret vert Efraimból valók, utánad Benjámin, a te népeddel együtt; Mákírból jöttek a vezetők, Zebulonból a vezéri pálcát hordók, (15) Issakár vezérei, a Debórával tartók. Issakár meg Bárák a völgybe vonult gyalogságával. Rúben tartományaiban nagy fontolgatások voltak. (16) Miért maradtál mégis ülve a karámok között, hallgatva a pásztorfurulyát? Rúben tartományaiban nagy fontolgatások voltak. (17) Gileád a Jordánon túl tanyázik. És Dán miért időzik a hajóknál? Ásér ülve maradt a tenger partján, ott tanyázik öbleinél. (18) De Zebulon halált megvető bátorságú nép, meg Naftáli is a mezőség magaslatain. (19) Királyok jöttek, harcoltak, Kánaán királyai harcoltak Taanaknál, Megiddó vizénél, de egy darab ezüstöt sem vehettek el. (20) Az égből harcoltak a csillagok, pályájukról harcoltak Sisera ellen. (21) A Kísón-patak elsodorta őket, az ősi patak, a Kísón-patak. – Folytasd, lelkem, teljes erővel! (22) Hogy csattogtak a lovak patái, amikor vágtattak vágtató csődörei! (23) Átkozzátok Mérózt, mondta az Úr angyala, átkozva átkozzátok lakóit, mert nem jöttek el segíteni az Úrnak, segíteni az Úrnak a többi hőssel együtt! (24) De áldott az asszonyok közt Jáél, a kéni Héber asszonya, nincs nála áldottabb a sátorlakó asszonyok között. (25) Vizet kértek, és ő tejet adott, díszes csészében tejszínt hozott. (26) Kezével a cövekért nyúlt, jobbjával a súlyos kalapácsért. Lesújtott vele Siserára, szétzúzta a fejét, betörte, átfúrta halántékát. (27) Lába elé roskadt, elesett, elterült, lába elé roskadt, elesett; ahová leroskadt, ott esett el élettelenül. (28) Az ablakon át kinézett, Sisera anyja jajgatott a rostélyon át: Miért késik annyit harci kocsijával? Miért nem hallom már szekerének zaját? (29) Legbölcsebb udvarhölgye felel, ő meg elismétli magának szavait: (30) Talán zsákmányt leltek, s azon osztozkodnak; egy-két rabnő is jut mindegyik férfinak! Tarka ruha lesz, tarka ruha lesz Sisera zsákmánya, festett kendőt kapok, nem is egyet, kettőt, a nyakamra zsákmánynak! (31) Így vesszen el, Uram, minden ellenséged! De akik szeretnek, legyenek olyanok, mint a felkelő nap ereje teljében! És béke lett az országban negyven esztendeig. /RÚF/]

Istent dicsőíti közbelépéséért. Az ének üzenetének mély teológiai jelentősége volt a nemzet számára a történelemnek abban az idejében.

(2Kir 22:11-14) Miért mentek el Jósiás király emberei Huldához? Ezek szerint mennyire volt fontos a szerepe a nemzet életében?

(2Kir 22:11-14). Amikor a király meghallotta a törvénykönyv igéit, megszaggatta a ruháját. (12) Majd ezt a parancsot adta a király Hilkijjá főpapnak, Ahíkámnak, Sáfán fiának, Akbórnak, Míkájá fiának meg Sáfán kancellárnak és Aszájának, a király udvari emberének: (13) Menjetek, kérdezzétek meg az Urat, hogy mit jelentenek ennek a megtalált könyvnek az igéi rám és az egész népre, Júdára nézve! Mert nagy haragra indulhatott ellenünk az Úr, mivel nem hallgattak elődeink ennek a könyvnek az igéire, és nem tették meg mindazt, ami a számunkra meg van írva. (14) Hilkijjá főpap, Ahíkám, Akbór, Sáfán és Aszájá tehát elment Hulda prófétanőhöz – aki Sallúmnak, Tikvá fiának, Harhasz unokájának, a ruhák őrzőjének volt a felesége, és Jeruzsálem új városrészében lakott –, és beszéltek vele. /RÚF/

Hulda „prófétanővel” konzultáltak Jósiás király fő tanácsosai miután felolvasták a „törvénykönyvet”

(2Kir 22:14); (2Krón 34:22). Hilkijjá és a király küldöttei tehát elmentek Hulda prófétanőhöz – aki Sallúmnak, Tokhat fiának, Haszrá unokájának, a ruhák őrzőjének volt a felesége, és Jeruzsálem új városrészében lakott –, és beszéltek vele. /RÚF/,

(2Kir 22:8). Egyszer csak így szólt Hilkijjá főpap Sáfán kancellárhoz: Ezt a törvénykönyvet találtam az Úr házában! És odaadta Hilkijjá a könyvet Sáfánnak, hogy olvassa el. /RÚF/

– valószínűleg Mózes ötödik könyvét – a királynak, aki ennek hallatán „megszaggatta ruháit” (2Kir 22:11), /ÚRK/.

Ez nyilván rendkívül komoly dolog volt, a király annak is vette, ezért mentek az emberei azonnal Huldához. A prófétanő üzenetet kapott Istentől arról, hogy közeleg az ítélet Júda felett. Jósiás reformjai Hulda prófétai üzeneteiből következtek, így elfordult Isten ítélete a népről.

A férfi és női próféták, akiket Isten elhívott, egyaránt kegyelemre szoruló, bűnös emberek voltak. Minek a reményét kínálják a történeteik?

White idézet: Egyetlen apostol, egyetlen próféta sem állította, hogy teljesen bűntelen. Emberek, akik Isten közvetlen közelében éltek, akik inkább feláldozták életüket, mintsem tudatos bűnt kövessenek el; emberek, akiket Isten mennyei világossággal és erővel tüntetett ki, valamennyien beismerték természetük bűnös voltát. Nem bíztak a testben, nem állították, hogy igazak, szentek, hanem egyes-egyedül Krisztus érdemeire, igazságosságára támaszkodtak.

Így tesz mindenki, aki Krisztust szemléli. Minél közelebb férkőzünk Jézushoz, minél jobban felismerjük jellemének tisztaságát, annál világosabban látjuk, hogy milyen undorító a bűn, és annál kevésbé hajlunk önmagunk magasztalására. Lelkünk állandóan Isten után vágyódik; komolyan és őszintén beismerjük bűneinket, és szívből megalázkodunk előtte. Keresztényi tapasztalatunk minden további lépésénél bűnbánatunk mélyül. Tudni fogjuk, hogy alkalmasságunk egyedül Krisztusban rejlik, és valljuk az apostollal együtt: „Mert tudom, hogy nem lakik én bennem, azaz a testemben jó.” „Nékem pedig ne legyen másban dicsekedésem, hanem a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjében, aki által nékem megfeszíttetett a világ és én is a világnak.” (Róm 7:18; Gal 6:14) – Az apostolok története, 561./old.

Jósiás felnőttkora kezdetétől törekedett királyi hatalmának előnyeit felhasználva felemelni Isten szent törvényének alapelveit. Most, amikor Sáfán, az írnok, felolvasott neki a Törvény könyvéből, felfigyelt az abban rejlő kincsre, és annak szoros kapcsolatát azzal, amit reformmunkájában annyira szeretett volna megvalósítani birodalmában. Elhatározta, hogy az Ige tanácsának fényében fog járni, és mindent megtesz, ami hatalmában áll, hogy megismertesse azt a néppel is, és vezesse őket a menny törvénye szerinti hódolat és szeretet gyakorlásában.

Vajon lehetséges volt-e a szükséges reformok bevezetése? A füle hallatára felolvasott könyv alapján felismerhette, hogy Izráel már elérte az isteni béketűrés határát: Isten hamarosan megbünteti azokat, akik nem tisztelték nevét. Az Úr haragja már fel is gerjedt népe ellen. Jósiás bánattal és félelemmel eltelve, megszaggatta ruháit és lelki gyötrelmében megalázkodott Isten előtt, megbocsátást keresve a megátalkodott nemzet bűneire.

Abban az időben Jeruzsálemben, a templom közelében élt Hulda prófétanő. A király nyugtalanító balsejtelmektől indítva hozzá küldött, mert eltökélte, hogy ha lehetséges, megkérdezi az Urat e választott küldöttén keresztül, hogy módjában áll-e megmenteni a bűnös Júdát most, a pusztulás határán.

A helyzet súlyossága és a prófétanő iránti tisztelete arra indította, hogy a királyság első emberei közül válassza ki küldötteit. „Menjetek el” – parancsolta nekik –, „kérdezzétek meg az Urat én érettem és a népért és az egész Júdáért, e könyvnek beszédei felől, amely megtaláltatott; mert nagy az Úr haragja, mely felgerjedett ellenünk, mivel a mi atyáink nem engedelmeskedtek e könyv beszédeinek, hogy cselekedtek volna mindent úgy, amint megíratott nékünk.” (2Kir 22:13) – A Szentlélek eljő reátok, 268./old.