A büszkeség és alázat

„Minél közelebb jutunk Jézushoz, és minél tisztábban meglátjuk jellemének tisztaságát, annál inkább érezzük a bűn mérhetetlen rútságát, és annál kevésbé dicsőítjük önmagunkat. Azok, akiket a menny szentnek ismer el, soha nem hivalkodnak jóságukkal”. (Ellen G. White: Krisztus példázatai. Budapest, 1983, H. N. Adventista Egyház, 106./old.) 

„A dicsőség előtt van a megalázkodás. A menny azt a munkást választja magas poszt betöltésére, aki Keresztelő Jánoshoz hasonlóan alacsony beosztást vállal Isten előtt. A leggyermekibb tanítvány végzi Istenért a leghatékonyabb munkát. A mennyei értelmes lények azokkal tudnak együttműködni, akik nem a maguk dicsőségét keresik, hanem lelkek megmentéséért munkálkodnak… 

Ám ha az ember felmagasztalja magát, s úgy érzi, hogy rá feltétlenül szükség van Isten nagy tervének sikeréhez, az Úr félreteszi… Jézus tanítványainak nem volt elegendő országának természetéről tanulniuk. Szívbéli változásra volt szükségük, amely összhangba hozza őket az alapelvekkel… A kisgyermek szerénységét, önmagával nem gondolását, bízó szeretetét – ezeket a vonásokat értékeli a menny. Ezek az igazi nagyság jellemzői… 

Az őszinte, töredelmes lélek drága Isten szemében. Pecsétjét nem rangja, gazdagsága, szellemi nagysága alapján helyezi az emberre, hanem annak alapján, hogy mennyire egy Krisztussal”. (Ellen G. White: Jézus élete.  369-370./old.)

1. Milyen további rálátást adnak a következő igék a büszkeség és alázat témájára? 

(Zsolt 25:9). Az alázatosakat igazságosan vezeti, és az ő útjára tanítja az alázatosakat. /RÚF/; 

(Zsolt 149:4). Mert gyönyörködik népében az Úr, győzelemmel ékesíti fel az elnyomottakat. /RÚF/;

 (Mt 23:12). Mert aki felmagasztalja magát, megaláztatik, és aki megalázza magát, felmagasztaltatik. /RÚF/; 

(Jak 4:6, 10). De még nagyobb kegyelmet is ad, ezért mondja: „Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosoknak pedig kegyelmet ad.” (10) Alázzátok meg magatokat az Úr előtt, és ő felmagasztal titeket. /RÚF/

ÖSSZEFOGLALÁS: A büszkeség lehet az egyik legnagyobb akadálya annak, hogy erősödjön az Istennel való kapcsolatod. Ha magabízók vagyunk, és nem érzékeljük a szükségünket a vele való kapcsolatra, egyszerűen nem fogjuk akarni azt. Ezzel szemben Jézus volt a legalázatosabb ember a világon, a legtökéletesebb példája annak, hogy miként lehet igazán közeli kapcsolatban élni Istennel.

Tekints Istenre

(Lk 22:27). Mert ki a nagyobb? Az, aki asztalnál ül, vagy aki szolgál? Ugye az, aki asztalnál ül? Én pedig olyan vagyok közöttetek, mint aki szolgál. /RÚF/

Éles ellentétben áll Jézus végtelen alázatának példája azzal, ahogy a tanítványok vágytak a nagyságra, vagy amikor azt hitték, hogy jobbak a társaiknál. Jézus így beszélt: 

„Én pedig olyan vagyok közöttetek, mint aki szolgál” (Lk 22:27), /ÚRK/. 

Ő mindennap adott azoknak, akik körülötte szükséget szenvedtek, mivel könyörületes volt, és úgy tekintett a sokaságra, mint pásztor nélküli juhokra. Tisztában volt vele, hogy az emberiségnek mindennél nagyobb szüksége van Őrá, miközben csak kevesek fogták fel ezt az egyszerű igazságot. Feladta a mennyet azért, hogy életét adja az emberekért abban a reményben, hogy végül megértik a kegyelem e cselekedetét, és megfelelő választ adnak a hívásra, hogy kapcsolatba kerüljenek vele. 

(Fil 2:3-8). Semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból, hanem alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál; (4) és senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is. (5) Az az indulat legyen bennetek, amely Krisztus Jézusban is megvolt: (6) aki Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, (7) hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és emberként élt; (8) megalázta magát, és engedelmes volt mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. /RÚF/

Jézus mindezt véghezvitte, elszenvedte. Amikor elég sokáig megállunk, hogy Őt szemléljük – igazán és tisztán –, nem tudjuk nem észrevenni saját tisztátalanságunkat és szennyességünket, illetve azt, hogy milyen elképesztően szükségünk van rá ma. Amikor ránézünk, minden más (különösen a magunk személye és saját nagyságunk érzete) teljesen jelentéktelenné válik a szemünkben. Aki Ő, amit tett és amennyire szereti a teremtményeit, az válik igazán fontossá és középponttá. Az én biztosan ellebben, amikor Őt nézzük. Jézus. Milyen gyönyörű és magasztos név! Ő az emberiség megtestesítője. Amikor nyitott szívvel tanulunk róla, amikor megértjük, mit tett értünk, amikor hagyjuk, hogy az élet Igéje beszivárogjon az elménkbe, ráébredünk, milyen önteltek és nyomorultak vagyunk valójában. 

Ha a saját tanítványai, akik vele éltek és tőle tanultak, ha ők is küzdöttek a büszkeséggel, nem hitegethetjük magunkat azzal, hogy különbek vagyunk. Csak akkor növekedhetünk a Krisztussal való kapcsolatunkban, ha alázatosak leszünk. 

Tölts el vele egy kis időt most! Vedd a Bibliádat, végy tollat és papírt, és keress egy csendes helyet, akár a szabadban! Hívd Istent, hogy lágyítsa meg a szívedet, és beszéljen hozzád! Szóról szóra írd le a 138. zsoltárt, és közben figyeld meg, mely szavak ragadnak meg leginkább!

(Zsoltár 138:1-8). Dávidé. Magasztallak, Uram, teljes szívemből, istenekkel szemben is csak rólad énekelek! (2) Leborulok szent templomodban, és magasztalom nevedet hűséges szeretetedért, mert mindennél magasztosabbá tetted nevedet és beszédedet. (3) Amikor kiáltottam, meghallgattál engem, bátorítottál, lelkembe erőt öntöttél. (4) Téged magasztal, Uram, a föld minden királya, amikor meghallják szád mondásait. (5) Énekelni fognak az Úr útjairól, mert nagy az Úr dicsősége. (6) Bár fenséges az Úr, meglátja a megalázottat, és messziről megismeri a fennhéjázót. (7) Ha szorult helyzetben vagyok is, megtartod életemet. Haragos ellenségeim ellen kinyújtod kezedet, jobbod megsegít engem. (8) Az Úr javamra dönti el ügyemet. Uram, örökké tart szereteted, ne hagyd cserben most sem kezed alkotásait! /RÚF/ 

White idézet: Sokan azért gyengülnek el lelkileg, mert Krisztus helyett önmagukra tekintenek… Számunkra Krisztus jelenti azt a nagy tárházat, ahonnan minden alkalommal erőt és boldogságot meríthetünk. Miért fordítjuk el szemünket az Ő erejéről, és sajnálkozunk saját gyengeségünkön? Miért feledjük el, hogy Jézus kész megsegíteni minket minden nehézségben? Amikor saját alkalmatlanságunkról beszélünk, szégyent hozunk rá. 

Önmagunk helyett tekintsünk szüntelenül Jézusra, és napról napra váljunk egyre hasonlóbbá Őhozzá. Beszéljünk róla egyre többet, és fogadjuk nagyobb felkészültséggel kedvességét, segítségét és áldásait! Ha ilyen közösségben élünk vele, erőssé válunk az Ő erejében, és a körülöttünk levő emberek áldására és megsegítésére lehetünk. 

Krisztus mindent megadott annak érdekében, hogy erősek lehessünk. Nekünk adta Szentlelkét, akinek feladata, hogy Krisztus minden ígéretét az emlékezetünkbe idézze, hogy békességben és a bűnbocsánat édes érzésében részesülhessünk. Ha tekintetünket a Megváltóra emeljük, és bízunk az Ő hatalmában, biztonságérzet fogja eltölteni lelkünket. Krisztus szentsége a mi szentségünkké válik. 

Amikor kísértések vesznek körül, elárasztanak a gondok és nehézségek, csüggedsz, és bánatos vagy, és már-már átadod magadat a kétségbeesésnek, akkor tekints fel oda, ahol hitszemeddel utoljára láttad a világosságot! Ekkor a körülötted eluralkodó sötétséget eloszlatja Isten dicsőségének fényes ragyogása. Ha a bűn uralomra tör a lelkedben, és bántja lelkiismeretedet, s a hitetlenség megzavarja gondolkodásodat, siess az Üdvözítőhöz! Kegyelme elegendő a bűn legyőzéséhez. Jézus megbocsát és megörvendeztet minket Istenben. 

Az Úr fejleszteni kívánja értelmünket. Arra vágyik, hogy kegyelmét megnyugtassa rajtunk… Ha eggyé válunk Jézus Krisztussal, miként Ő is egy az Atyával, akkor az Atya úgy szeret bennünket, mint Fiát. Nekünk is részünk lehet abban a segítségben, mint Krisztusnak, erőt kaphatunk minden veszély elhordozására, hiszen Isten a mi védőpajzsunk és oltalmunk. – Isten csodálatos kegyelme, 259./old. (szeptember 8.) 

Isten olyan sokat tett annak érdekében, hogy mi szabadok lehessünk Krisztusban, és kiszabaduljunk a rossz szokások és a gonosz hajlamok rabságából! Fiatal barátaim, igyekeztek-e szabaddá válni Krisztusban? Ti egyik vagy másik névleges keresztényre mutattok, és ezt mondjátok: „Nem bízom benne. Ha ilyen egy példás keresztény élete, akkor nem kérünk a kereszténységből.” Ne tekintsetek a körülöttetek élő emberekre, hanem tekintsetek az egyedüli tökéletes példaképre, az Ember Jézus Krisztusra! Reá tekintve változtok el az Ő képmására. – Our High Calling, 29./old. 

A legnagyobb bűn

Képzeld azt, hogy Jézus tanítványa vagy! Vele utazol, együtt eszel vele, egymás mellett alszotok, és tőle tanulsz, miközben Ő számtalan életet formál át, közöttük a tiédet! Az emberek tolonganak körülötte, és te egyszer csak ráébredsz, mennyire különleges, hogy Ő téged választott ki azok közé, akik a legközelebb lehetnek hozzá. Aztán megfogalmazódik benned a kérdés: Vajon ki a legnagyobb a tanítványok közül? 

(Lk 22:24-27). Versengés is támadt közöttük, hogy melyikük a legnagyobb. (25) Ő így felelt nekik: A királyok uralkodnak népeiken, és akik hatalmuk alá hajtják őket, jótevőknek hívatják magukat. (26) Ti azonban ne így cselekedjetek, hanem aki a legnagyobb közöttetek, olyan legyen, mint a legkisebb, és aki vezet, olyan legyen, mint aki szolgál. (27) Mert ki a nagyobb? Az, aki asztalnál ül, vagy aki szolgál? Ugye az, aki asztalnál ül? Én pedig olyan vagyok közöttetek, mint aki szolgál. /RÚF/

Azt gondolhatnánk, hogy miután annyi időt töltenek Jézussal, egy ilyen vitára nem kerülhetne sor a tanítványok között. Mégsem ezt látjuk. 

Ahelyett, hogy elégedettek lennének elhívásukkal, büszkeség üti fel a fejét közöttük, és azon kezdenek gondolkodni, ki lehet nagyobb köztük. Nem is olyan nehéz domináns teret adni az ilyen gondolatoknak. Ez komoly figyelmeztetés. „Semmi sem sérti úgy Istent, és semmi sem veszélyezteti annyira az ember lelki életét, mint a gőg és az önelégültség. A bűnök között ez a legreménytelenebb, a leggyógyíthatatlanabb”. (Ellen G. White: Krisztus példázatai. 102./old.) 

Ez nagyon komoly dolog. Az önteltség minden másnál jobban bántja Istent, és ezt a jellemtulajdonságot nehéz legyőzni, mert többnyire nem ismerjük fel. Önelégülten nem kívánunk önvizsgálatot tartani, mivel a büszkeség uralkodik rajtunk. Meg kell állnunk, önvizsgálatot kell tartanunk, majd kérjük Istent, nyissa meg a szemünket, hogy meglássuk valódi állapotunkat, mivel a büszkeség válhat a legfőbb tényezővé, ami akadályozza az Istennel való szoros kapcsolatot. 

Ha ráébredtél, hogy egyedül Isten szabadíthat meg a büszkeségtől és az önzéstől, állj meg egy pillanatra, és mondd el ezt az imát: „Uram, vedd a szívemet, mert én magam nem tudom odaadni! A szívem a Tied, tartsd meg tisztán, mert én nem tudom megőrizni! Ments meg akkor is, ha ellenállok; ha gyenge vagyok; ha Téged nem tükrözlek! Alakíts, formálj, emelj fel abba a tiszta, szent légkörbe, ahol szereteted gazdag árja átjárhatja lelkem”! (Ellen G. White: Krisztus példázatai, 106./old.) 

White idézet: Az újjászületés a szívben végbement változást igazolja, ami azonban csak a Szentlélek hatékony munkája által valósul meg… A büszkeség és önszeretet ellentétesek Isten Lelkével, az emberi természet minden erejével meg akarja akadályozni azt, hogy az egyén lemondjon az önmagáról alkotott felfogásáról és büszkeségéről, és a krisztusi szelídség és alázat felé fordulhasson. De ha az örök élet útján akarunk járni, nem hallgathatunk énünk sugallataira. „Tiszta szívet teremts bennem, oh Isten, és az erős lelket újítsd meg bennem.” (Zsolt 51:10) Amint mennyei világosságot nyerünk, és elkezdünk együttműködni a mennyei lényekkel, Krisztus ereje által „újjászületünk” és megtisztulunk a bűn szennyétől. – The Faith I Live By, 137./old. 

Jakab és János anyjuk által tárták kérelmüket Jézus elé, hogy Krisztus országában a legmagasabb tisztségeket foglalhassák el. Mit sem gondolva Jézus ismételt tanításaira, országának lényegét illetőleg ez a két fiatal tanítvány még mindig abban reménykedett, hogy a Messiás az emberi kívánalmaknak megfelelően foglalja el majd trónját, veszi át királyi hatalmát. Anyjuk, aki szintén igényelte fiai számára a tisztelethelyeket, így kérlelte az Urat: „Mondd, hogy ez az én két fiam üljön a te országodban egyik jobb kezed felől, a másik bal kezed felől.” (Mt 20:21) 

Az Üdvözítő ellenben így válaszolt: „Nem tudjátok, mit kértek. Megihatjátok-e a pohárt, amelyet én megiszom? És megkeresztelkedhettek-e azzal a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem?” Noha ebben a pillanatban eszükbe jutottak a próbákra és szenvedésekre vonatkozó titokzatos kijelentések, azok ellenére bátran felelték. „Meg.” Megtiszteltetésnek tekintették, ha azzal bizonyíthatják hűségüket, hogy megosztanak mindent, ami Urukat éri (Mt 20:22). 

„Az én poharamat megisszátok ugyan, és a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedtem, megkeresztelkedtek” – jelentette ki nekik Jézus. Trón helyett a kereszt vár reá, társnak jobb- és bal keze felől egy-egy gonosztevő. Jakab és János részesült Mestere szenvedéseiben, az egyikre gyors halál várt kard által, a másiknak sorsa pedig az volt, hogy Ura szolgálatában és követésében gyalázat és üldöztetés közben túlélje az összes tanítványt. Jézus így folytatta: „De az én jobb- és bal kezem felől való ülést nem az én dolgom megadni, hanem azoké lesz az, akiknek az én Atyám elkészítette.” (Mt 20:21-23) ... 

Isten országában nincs részrehajlás. Állást, rangot ott nem lehet kiérdemelni, kiosztásuk azonban mégsem önkényes. A jellem jutalma. A korona és a trón az elért magaslatok jelképei, az önmagunk felett aratott győzelmeink jelvényei, az Úr Jézus Krisztus kegyelme által... 

Az áll legközelebb Krisztushoz, aki legtöbbet merített önfeláldozó szeretetéből. „A szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rójja fel a gonoszt” (1Kor 13:4-5) – szeretet, amely a tanítványokat Urukhoz hasonlóan arra indítja, hogy embertársaik megmentéséért mindent feláldozzanak; hogy ezért éljenek, dolgozzanak és halálig síkraszálljanak. – Az apostolok története, 541-543./old. 

Mózes, az alázatos szolga

 Az egyiptomi palota hatalmas csarnokai pompával, élvezetekkel, nagy kényelemmel kérkedtek.

  „Megtanították Mózest az egyiptomiak minden bölcsességére, és hatalmas volt szóban és tettben” (ApCsel 7:22), /ÚRK/.

 Mózes hatalmat, gazdagságot és népszerűséget kapott, végül mégis valami egészen mást választott. „Nagy műveltségével kimagaslik minden idők nagy emberi közül. Páratlan történetíró, költő, filozófus, hadvezér és törvényadó volt. Mégis, amikor szinte az egész világ nyitva állt előtte, volt erkölcsi ereje ahhoz, hogy visszautasítsa a gazdagság kecsegtető kilátásait, a nagyságot és a hírnevet, »Inkább választván az Isten népével való együttnyomorgást, mint a bűnnek ideig-óráig való gyönyörűségét«. (Zsid 11:25.)” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó, 205./old.) 

(Zsid 11:24-26). Hit által tiltakozott Mózes, amikor felnőtt, hogy a fáraó lánya fiának mondják. (25) Mert inkább vállalta Isten népével együtt a szenvedést, mint a bűn ideig-óráig való gyönyörűségét, (26) mivel többre becsülte Egyiptom kincseinél a Krisztusért való gyalázatot, mert a megjutalmazásra tekintett. /RÚF/

Mózes későbbi alázatossága figyelemre méltó, különösen annak fényében, hogy milyen hatalommal bírt és honnan jött. Mégis, egy elhamarkodott, bűnös cselekedet miatt

  (2Móz 2:12. Körülnézett, és amikor látta, hogy senki sincs ott, agyonütötte az egyiptomit, és elrejtette a homokban. /RÚF/ 

elveszítette önuralmát és önbizalmát. Osztálytermének innentől a hegyek számítottak, büszkesége tovaszállt. Negyven éven keresztül Isten tanította arra, amire tényleg szüksége lesz, hogy egy rabszolgaságból szabaduló nép vezetője lehessen, akiket elvezet az ígéret földjére. A hatalom és a gazdagság, amit előzőleg Egyiptomban megkapott, jelentéktelennek tűnt a szemében, amikor az örökkévaló dolgokra nézett. Isten különleges módon hívta el, és ő követte a hívást. Igen fontos dolgot mond el ezzel kapcsolatban. 

(4Móz 12:3) „Az az ember, Mózes pedig igen szelíd volt, minden embernél szelídebb a föld színén” /ÚRK/. 

Arról ismerik meg Mózest, az egyik a nagy pátriárkák közül a Bibliában, hogy milyen alázatos és szelíd. Gondold végig, mennyire másként alakult volna az élete és vezetői szerepe, ha az élete e nagy eseményeibe bekúszik a büszkeség: az égő csipkeboroknál, az egyiptomi csapások alkalmával, az átkelésnél a Vörös-tengeren, a mannahullásnál, amikor közvetlenül beszélt vele Isten, a Tízparancsolat átvételekor, amikor hallotta Isten szavát, miután megütötte a sziklát! 

White idézet: Mózes negyven éven keresztül juhokat legeltetett Midián pusztájában. Úgy tűnt, hogy végleg elszakadt élete nagy küldetésétől, valójában azonban ez idő alatt lett felkészítve feladatának teljesítésére. 

Mózes sok olyat tanult Egyiptomban, amit el kellett felejtenie. Azok a befolyások, amelyek körülvették őt – nevelő anyja szeretete, magas rangja, amelyet a király unokájaként töltött be, a kéznél levő dolgok eltékozlása, a finom modor, a bölcsesség és a hamis vallás miszticizmusa, a bálványtiszteletek pompája, az építészet és a szobrászat ünnepélyes magasztossága – mindez mély benyomást hagyott fejlődő elméjében, és bizonyos mértékben formálta szokásait és jellemét. Ezeket a benyomásokat csak az idő, környezetének változása és az Istennel való közösség tudta eltávolítani. Mózesnek egy életen át tartó küzdelmet jelentett a tévelygések megtagadása és az igazság elfogadása, de Isten mindig megsegítette, amikor a küzdelemhez kevés volt az ereje... 

Azért, hogy megkapjuk Isten segítségét, el kell ismernünk gyengeségünket és elégtelenségünket; elménket azokra a nagy változásokra kell irányítanunk, amelyek bennünk végbe mennek… Sokan azért nem érnek el magas szintet – amelyet pedig elérhetnének –, mert Istenre várnak, hogy majd megcselekszi helyettük azt, aminek a megtételéhez elegendő erőt adott nekik... 

A hegységek bástyái között Mózes egyedül volt Istennel. Itt nem tettek rá többé semmi benyomást Egyiptom pazar templomai, és elméjét nem befolyásolták többé az egyiptomi vallás babonái és hamisságai. Az örökkévaló halmok, hegyek ünnepélyes nagyszerűségében meglátta a Magasságos fenségét, és tudatára ébredt, hogy Egyiptom istenei mennyire erőtlenek és jelentéktelenek voltak. Itt mindenre maga a Teremtő írta rá nevét. Mózesnek úgy tűnt, mintha itt Isten jelenlétében állna. Büszkesége és önelégültsége szertefoszlott. A puszta egyszerűségében semmivé lettek egyiptomi életének könnyű és fényűző következményei. Mózes így vált türelmes, tiszteletteljes és alázatos emberré. „Az az ember pedig, Mózes, igen szelíd vala, minden embernél inkább, akik e föld színén vannak.” (4Móz 12:3) Jákob hatalmas Istenébe vetett hite erős volt. – Conflict and Courage, 86./old. 

Mózes alkalmas volt arra, hogy a föld nagyjai között kimagasló helyet foglaljon el, hogy a legdicsőbb ország királyi udvarában tündököljön, és megmutassa hatalma erejét. Nagy műveltségével kimagaslik minden idők nagy emberei közül. Páratlan történetíró, költő, filozófus, hadvezér és törvényadó volt. Mégis, amikor szinte az egész világ nyitva állt előtte, volt erkölcsi ereje ahhoz, hogy visszautasítsa a gazdagság kecsegtető kilátásait, a nagyságot és a hírnevet... 

Mózest tanították arra is, hogy Isten a végső jutalmat az ő alázatos és engedelmes szolgáinak megadja, és ezzel szemben minden világi előnyt jelentéktelennek minősített. A fáraó palotájának a nagyszerűségét és az uralkodó trónját ösztönzésként tárták elé. Ő azonban tudta, hogy a királyi udvar bűnös örömei és élvezetei az embert elvonják Istentől. Mózes túltekintett a káprázatos palotán, a koronán, és tekintetét arra a nagy megtiszteltetésre irányította, amellyel a Magasságos az Ő szentjeit ajándékozza majd meg bűntől mentes országában. A hit szemével Mózes látta azt a hervadhatatlan, el nem pusztítható koronát, amelyet a mennyei világ Királya helyez a győztesek homlokára. – Pátriárkák és próféták, 245-246./old. 

Ismerd meg önmagad!

Két ember megy a gyülekezetbe imádkozni. Az egyikőjük köztiszteletben álló presbiter, aki legelöl áll meg a gyülekezetben, a közösség előtt, ahol mindenki láthatja. Hangosan ad hálát a sok jóért, amit Isten neki adott. A másik személy a társadalom peremére került, ő a gyülekezet végében áll meg. Szemét elhomályosítják a könnyei, mert annyira ránehezedik bűneinek a terhe. A hátsó sarokban térdre rogyva, kétségbeesve suttogja: „Uram, kérlek, kegyelmezz nekem, bűnösnek!”  

(Lk 18:9-14). Némely elbizakodott embernek, aki igaznak tartotta magát, a többieket pedig lenézte, ezt a példázatot mondta: (10) Két ember ment fel a templomba imádkozni: az egyik farizeus, a másik vámszedő. (11) A farizeus megállt, és így imádkozott magában: Istenem, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember: rabló, gonosz, parázna, vagy mint ez a vámszedő is. (12) Böjtölök kétszer egy héten, tizedet adok mindenből, amit szerzek. (13) A vámszedő pedig távol állva, még szemét sem akarta az égre emelni, hanem a mellét verve így szólt: Istenem, légy irgalmas nekem, bűnösnek! (14) Mondom nektek, ez megigazulva ment haza, nem úgy, mint amaz. Mert aki felmagasztalja magát, megaláztatik, aki pedig megalázza magát, felmagasztaltatik. /RÚF/

Nagyon könnyű felmagasztalni magunkat. Időnként második természetünkké válik, hogy másokkal folyamatosan tudassuk, mit értünk el, milyen jók is vagyunk. A menny szemében azonban ezek a dolgok önmagukban semmilyen kiválóságot nem jelentenek. Sőt, valójában szembe mennek azzal, ahogy gondolkodnunk kellene, mivel „aki felmagasztalja magát, megaláztatik; és aki megalázza magát, felmagasztaltatik” (Lk 18:14). 

Jézus azt is tanácsolja, hogy a hátsó sorokban foglaljunk helyet, és hagyjuk, hogy a meghívónk emeljen ki minket, ha úgy akarja. 

(Lk 14:8-10). Ha valaki lakodalomba hív, ne ülj a főhelyre, mert lehet, hogy nálad érdemesebb embert is meghívott. (9) És ha odamegy hozzád, aki meghívott téged is meg őt is, és így szól: Engedd át neki a helyed! – akkor szégyenszemre az utolsó helyre fogsz kerülni. (10) Hanem ha meghívnak, menj el, ülj le az utolsó helyre, hogy amikor jön az, aki meghívott, így szóljon hozzád: Barátom, ülj feljebb! Akkor becsületed lesz minden asztaltársad előtt. /RÚF/ 

Amit Jézus tanít, az éppen az ellenkezője annak, amit mi várunk. „Krisztus csak azt az embert mentheti meg, aki tudja, hogy bűnös” (Ellen G. White: Krisztus példázatai. 105./old.) 

Ha előbb felismerjük bűnös állapotunkat, továbbá azt, hogy kétségbeejtő szükségünk van Krisztusra, csak akkor tudunk hozzá fordulni azzal a biztos tudattal, hogy „ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket és megtisztítson minket minden hamisságtól”. (1Jn 1:9) 

Minél közelebb húzódunk Krisztushoz, annál inkább tisztában leszünk bűnösségünkkel és értéktelenségünkkel. „Igazi önismeretre csak egy úton juthatunk: Krisztust kell szemlélnünk. Az ember azért tartja magát igaznak, mert nem ismeri Krisztust” (i. m. 105./old.). Mit gondol tehát Isten a büszkeségről? 

(1Pt 5:5) versében ez áll: „Isten a kevélyeknek [büszkéknek] ellenáll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad” /ÚRK/. Nem is lehetne világosabb az állásfoglalása. 

White idézet: Azt hiszed, hogy a tévedéseid és a bűneid olyan súlyosak, hogy az Úr már nem hallgathatja meg az imáidat, nem áldhat meg és nem üdvözíthet… Minél közelebb húzódsz Jézushoz, annál bűnösebbnek látod magad, hiszen tisztánlátásra teszel szert, így a tökéletlenségeid és az Ő tökéletes természete között még élesebb ellentét mutatkozik meg. De ne veszítsd el a bátorságodat, mert így te magad bizonyíthatod azt, hogy Sátán csalásai veszítettek erejükből, viszont Isten Lelkének megújító befolyása felrázott, és így eltűnt életedből a közöny és a hanyagság. 

Amelyik szív nem látja saját bűnös voltát, nem élhet mélységes szeretetben Jézussal. A kegyelem által megváltozott lélek csodálja mennyei jellemét, viszont, ha nem látja saját erkölcsi romlottságát, akkor képtelen meglátni Krisztus szépségét és tökéletességét. Minél kevesebb értékelendőt találunk magunkban, annál többre értékeljük Megváltónk végtelen szépségét és fedhetetlenségét. Saját bűnösségünknek a beismerése vezet el a megbocsátó Istenhez... 

A Mindenható nem úgy bánik velünk, ahogy a véges emberek bánnak egymással. Gondolatai az irgalom, a szeretet és a legőszintébb megértés gondolatai. Istenünk „bővölködik a megbocsátásban”. Ő mondta: „Eltöröltem álnokságaidat, mint felleget…” 

Emeljétek fel szemeiteket ti megpróbáltak, megkísértettek és elkeseredettek! Tekintsetek Jézusra! Az égre tekinteni mindig biztonságot nyújt, aki viszont csak lefelé néz, halálos veszedelembe kerül. Ha lefelé nézel, a föld meginog alattad, a talaj kicsúszik a lábad alól, és minden bizonytalanná válik. 

Fejetek felett az ég azonban nyugodt és elmozdíthatatlan, és a menny mindig kész segíteni azoknak, akik felfelé törekszenek. A végtelen Isten átnyúl az egeken, hogy erős karjával magához öleljen. Közel van a Mindenható segítség, hogy áldást nyújthasson, felemelhessen és még a legbűnösebb embert is bátoríthassa, ha hittel néz Őreá. A bűnösnek csak az égre kell tekintenie. – Our High Calling, 27./old. 

Isten… megajándékozta őket [az izraelitákat] törvényével és az engedelmesség feltételének teljesítésétől függően áldások ígéretével: „Mostan azért, ha figyelmesen hallgattok szavamra, és megtartjátok az én szövetségemet… lesztek ti nékem papok birodalma és szent nép.” (2Móz 19:5-6) A nép nem fogta fel saját bűnös voltát. Azt sem, hogy Krisztus nélkül lehetetlen volt számukra Isten törvényének megtartása. Mindezek ellenére készségesen léptek szövetségre Istennel. Úgy érezték, hogy képesek voltak és lesznek saját igazságukat létrehozni, és ezért merték kijelenteni: „...Mindent megteszünk, amit az Úr parancsolt, és engedelmeskedünk.” (2Móz 24:7) Áhítatot keltő fenséggel tanúbizonyságot tettek a törvény kihirdetéséről, és rémületen remegtek a hegy előtt. Ám csak néhány hét telt el és máris megszegték Istennel kötött szövetségüket, és leborulva imádták a faragott képet. Nem remélhették Isten tetszését egy olyan szövetség útján, amelyet megszegtek. Most azonban, mikor belátták bűnös voltukat és azt is, hogy bocsánatra van szükségük, tudatára ébredtek annak, hogy nem lehetnek meg ama Megváltó nélkül, aki az ábrahámi szövetségben jelentette ki magát, és az áldozati felajánlásokban vetítette előre árnyékát. – Pátriárkák és próféták, 371./old. 

A büszkeség szorításában

Büszkeség. Amikor a szóról gondolkodsz, talán egy büszke politikus, egy híres vagy gazdag ember, egy feltűnősködő egyén képe ugrik be. A büszkeség az, amikor azt gondolod, hogy másoknál fontosabb, jobb vagy. Valójában ez olyan érzés, amelyre sem alapozni, sem támaszkodni nem szabad a saját életedben. A büszkeség Luciferrel, az oltalmazó kerubbal indult, aki közvetlenül Isten szolgálatában állt. Nem tudjuk pontosan, az önző gondolatok mikor és hogyan fészkelték be magukat a szívébe, de az biztos, hogy ezek a gondolatok taszították a világegyetemet a nagy küzdelemként ismert harcba. Látjuk, hogy Sátán Isten ellenfele lett. 

(Ézs 14:12-14). Jaj, leestél az égről, fényes hajnalcsillag! Lehulltál a földre, népek legyőzője! (13) Pedig ezt mondtad magadban: Fölmegyek az égbe, Isten csillagai fölé emelem trónomat, odaülök az istenek hegyére a messze északon. (14) Fölmegyek a felhők csúcsára, hasonló leszek a Felségeshez! /RÚF/; 

(Fil 2:5-11). Az az indulat legyen bennetek, amely Krisztus Jézusban is megvolt: (6) aki Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, (7) hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és emberként élt; (8) megalázta magát, és engedelmes volt mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. (9) Ezért fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb, (10) hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alattiaké; (11) és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére. /RÚF/

 Ebből eredően a világunk szenvedi a bűn következményeit, mióta Sátán kételyt ültetett Ádám és Éva elméjébe, majd azzal kísértette meg őket, hogy jobban szeressék önmagukat Istennél, jobban bízzanak magukban, mint benne. 

(1Jn 2:15-17). Ne szeressétek a világot, se azt, ami a világban van. Ha valaki szereti a világot, abban nincs meg az Atya szeretete. (16) Mert mindaz, ami a világban van, a test kívánsága, a szem kívánsága és a vagyonnal való kérkedés, nem az Atyától, hanem a világtól van. (17) A világ pedig elmúlik, és annak kívánsága is; de aki Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké. /RÚF/ 

Lehet a büszkeség pozitív tulajdonság? Annak összefüggésében, amit tudunk róla, aligha, miközben a szót lehet pozitívan használni, például amikor arról beszélünk, amit valaki elért, vagy a mély elismerés jeleként azzal kapcsolatban, amit valaki megtett („Olyan büszke vagyok rád!”). Fontos tisztában lenni azzal, hogy a kiválóságra, elismerésre való törekvés, valamint, ha értékeljük az Istentől kapott ajándékainkat, képességeinket, az nem feltétlenül büszkeség (önteltség). A Szentírás szerint létezik az önszeretetnek egy megfelelő fajtája (gondoljunk Jézus parancsára  versében, ahol azt mondja, hogy úgy szeressük a többieket, mint önmagunkat), de ez mindig önzetlen szeretet. 

(Mk 12:31). A második ez: „Szeresd felebarátodat, mint magadat!” Nincsen más, ezeknél nagyobb parancsolat. /RÚF/ 

Az ember nem büszke, ha érzékeli Isten jelenlétét az életében, és az életének céltudatos irányultsága van. 

(1Tim 3:1). Igaz beszéd ez: ha valaki püspökségre törekszik, szép feladatra vágyik. /RÚF/) 

A büszkeség az, ha nem Istennek adjuk a dicsőséget azért, amit Ő tesz az életünkben. 

Fontos emlékezni arra, hogy nem a javaink, a képességeink és az eredményeink határozzák meg az értékünket. Az értékünk mindig Istentől származik, hiszen mindenünket, amink van, még azt is, ami büszkeségre csábít, amúgy is csak tőle kaptuk. Ezt soha nem szabad elfelejtenünk!  

White idézet: Semmi sem fogja úgy meggyengíteni a gyülekezet erejét, mint a büszkeség és a szenvedély… Krisztus a szeretet és az alázat példáját nyújtotta, és megparancsolta követőinek, hogy úgy szeressék egymást, ahogy Ő szeretett bennünket. Többre kell tartanunk másokat magunknál. Viszonyuljunk szigorral a jellemtulajdonságainkhoz, törekedjünk saját tévedéseink és hibáink felismerésére, de szenteljünk sokkal kevesebb figyelmet mások hibáira. Különleges odafigyeléssel tekintsünk embertársainkra – ne kívánjuk a javaikat, ne keressük és ne emeljük ki a tévedéseiket, hanem minden téren ragaszkodjunk a szigorú igazsághoz mind a testvéreinkkel, mind pedig azokkal szemben, akikkel csak kapcsolatba kerülünk. Ha önző módon saját érdekeinket tartjuk szem előtt, ha felsőbbrendűségi vagy versengési lelkületről teszünk bizonyságot, ezzel Isten bántjuk meg. A krisztusi lelkület arra készteti a követőit, hogy ne csak saját sikerükkel és jólétükkel törődjenek, hanem a testvéreikével is. Ilyen az az ember, aki úgy szereti embertársát, mint önmagát... 

Csak Jézust kell magasztalnunk. Bármilyen képességgel rendelkezünk, bármilyen sikereket értünk el, ez nem magunknak és saját erőnknek köszönhető, hanem Istentől kapott szent feladatunk azt bölcsen felhasználni az Ő szolgálatára és dicsőségére. Mindaz, amink van, Istentől ránk bízott tőke. Miért magasztalnánk fel magunkat? Miért emlegetnénk mások hibáit? Minden képességünk és értelmünk a bölcsesség Forrásától ered, hogy magasztalhassuk Istent... 

A talentumok miatti büszkeség nem lakozhat annak szívében, aki Krisztussal együtt elrejtőzött Istenben… Ezért tehát alázzuk meg magunkat, és hódoljunk Jézusnak, de sohase magasztaljuk fel magunkat… Ha életcélunk Jézus Krisztust szolgálni, úgy hódoljunk neki, hogy áldást szerezzünk az embereknek, és akkor még a legnehezebb feladat útja is megvilágosodik előttünk – ezt az utat jelölte ki megváltottainak az Úr. – That I May Know Him, 176./old. 

A felelős beosztásban levők ne feledjék, hogy közeledünk az utolsó napok veszedelmeihez. Az egész világnak Isten elé kell járulnia… Senki se kövessen korlátolt és tévedésre hajlamos lényeket. Isten a halandók fölött áll, mindenki tőle kapja a bölcsességet és az ismeretet bármely dolog elvégzéséhez. Isten készségesen nyújt segítséget bárkinek. Nem részrehajló. 

Akikre az Úr kiárasztja gazdag ajándékait, vigyázzanak, nehogy büszkeségük és önelégültségük átvegye fölöttük az uralmat. A befolyásos személyekért és azokért, akiket sokan készek követni, folyamatosan imádkozzanak a munkatársai, és tanácsolják őket. Imádkozzanak azért, hogy az Úr őrizze meg őket a büszkeségtől és az önigazultságtól. – Christ Triumphant, 158./old. 

Büszkeség vagy alázat

„Mert mindenki, aki magát felmagasztalja, megaláztatik; és aki magát megalázza, felmagasztaltatik” (Lk 14:11).

Mindannyiónknak vannak nagy egóval rendelkező ismerősei, akik azt hiszik, hogy mindig mindent jól csinálnak. Vagy biztosan ismersz valakit, aki mindent kontrollálni akar, aki sosem nyitott az utasításokra vagy az építő kritikára. Elménk rögtön másokban keresi ezeket a jegyeket, pedig az igazi kérdés az, hogy mi a helyzet velünk. Amikor másokra mutogatunk vagy tagadjuk saját büszkeségünket, magunkat csapjuk be. 

Mindannyian küzdünk a büszkeséggel. Tapasztaltuk már sokszor az életünkben, hogy jobban akarunk kinézni, tenni dolgokat, beszélni, megjelenni, mint azok, akik körülöttünk vannak, mert jobbnak gondoljuk magunkat, néhány szempont szerint legalább. Valaki egyszer így fogalmazott: a büszkeség abból a vágyból származik, hogy meg akarjuk mutatni másoknak, milyen értékes az életünk. 

Csakhogy tudnunk kellene, az életünk attól értékes, hogy Isten teremtett minket, és Krisztus meghalt értünk. Milyen hatással van a büszkeség az Istennel és másokkal való kapcsolatunkra, és mit tanít a Biblia az alázatról. 

White idézet: Sátán saját becsvágya miatt bukott el, mert egyenlő akart lenni Istennel. Részt akart venni a mennyei tanácskozásokon és tervezésben, ahonnan azért lett kizárva, mert teremtett lényként nem foghatta fel a végtelen Isten bölcsességét. Nagyravágyó büszkesége végül lázadáshoz vezetett, ma pedig ugyanezekkel az eszközökkel próbálja tönkretenni az embert. 

A bűn az önzésben fogant meg. Lucifer, az oltalmazó kerub, első akart lenni a mennyben. Át akarta venni a mennyei lények fölötti irányítást, el akarta szakítani őket a Teremtőtől, hogy minden dicsőséget magának tulajdonítson. Ennek érdekében hamis fényben tűntette fel Istent, és önmagát akarta felmagasztalni. Úgy próbálta beállítani saját gonosz jellemtulajdonságait, mint amiket a szerető Teremtőtől kapott. 

Ha Lucifer igazán vágyott volna a Magasságoshoz hasonlóvá válni, akkor sosem hagyta volna el mennyei őrhelyét, mivel az isteni lelkület önzetlen szolgálatban nyilvánul meg. Ő azonban a legfőbb pozícióra vágyott, és ma is minden lény ugyanezt teszi, akit sátáni lelkület ural. 

Ha beengedik az ambíciót és a büszkeséget, az élet tönkremegy, mivel a büszkeség nem érzi szükségét a mennyei áldásoknak, és elzárkózik azok elől. 

A büszkeség félelmetes tulajdonság. „A megromlás előtt kevélység jár.” Ugyanez érvényes a család, a gyülekezet, de még a nemzet életére is. – The Faith I Live By, 68./old. 

Most van itt az ideje, hogy fületek meghallja az irgalom gyengéd hangját. A mai nap érkezik el hozzátok a mennyei hívás. Ma az égben minden azt mondja: Jöjj. 

Jöjj, mert minden készen áll. Aki csak akarja, jöjjön és vegye az élet vizét ingyen. Most van itt az ideje, hogy gyermeki egyszerűségre törekedjünk. Látni akarjuk, ahogy a büszkeség, a hiúság és a könnyelműség mind eltűnik. Az ítélet napja már közel van hozzánk. Férfiak és nők elszántan fognak majd vágyakozni arra az erőre, amely mindenféle más emberi támasznál nagyobb segítséget jelent számukra. Támaszunk csak a hatalmas Jahve karja lehet. Közel már a nap, amikor az emberek cselekedetei és erőfeszítései megítélésre és kiértékelésre kerülnek, és azt szeretnénk, hogy készen álljatok. Könyörgünk nektek, hogy számoljatok le a világ büszkeségével, a hiúsággal, a könnyelműséggel és az élet kérkedésével. Jézus szeret titeket. Jézus szán benneteket. Az angyalok sokaságát a megsegítésetekre küldi. És vajon most, miközben az egész menny rád figyel, neked van-e gondod önmagadra? 

Vannak, akik félnek szaván fogni Istent, mintha ez elbizakodottság lenne. Imádkoznak az Úrhoz, hogy tanítsa őket, de ugyanakkor félnek bizakodni Isten szavának ígéretében, és nem mernek hinni abban, hogy Ő tanított minket. Amíg alázatosan és tanulékony lelkülettel járulunk mennyei Atyánkhoz, buzgón vágyakozva arra, hogy tőle tanuljunk, addig miért is kételkednénk abban, hogy Isten teljesíti saját ígéreteit? Mikor az Ő akaratának megismerésére törekszel, akkor tudnod kell, hogy a vele való együtt munkálkodásban a te részed az lesz, hogy hidd: Ő vezetésével, támogatásával és áldásával segít, hogy teljesíthesd akaratát… Krisztus ma is vezeti népét, és megmutatja nekik, hol és hogyan munkálkodjanak. – Isten fiai és leányai, 67./old. (március 1.) 

Immánuel, velünk az Isten

Ha a Bibliából szeretnéd bemutatni Isten karakterét valakinek, aki nem keresztény, merre keresgélnél? A legjobb válasz Jézus lenne. 

A Szentírás szerint Ő nemcsak a visszatükröződése Istennek, hanem a megjelenítője is. Sok ige magyarázza, mit is jelent mindez, de a legközérthetőbb talán Jn 14:9. Jézus erre ezt mondta: Annyi ideje veletek vagyok, és nem ismertél meg engem, Fülöp? Aki engem lát, látja az Atyát. Hogyan mondhatod: Mutasd meg nekünk az Atyát? /RÚF/, ahol Jézus ezt mondja: „aki engem látott, látta az Atyát.” 

Ha többet akarunk tudni arról, milyen az Atya, Jézusra kell tekintenünk – az Igéjére, a cselekedeteire, ahogy tette a dolgokat, és az emberiség iránti hatalmas szeretetére, amely halálában és feltámadásában nyilvánult meg. Isten szeretete és törődése a legvilágosabban Fiában, Jézusban mutatkozott meg. A Biblia szépsége, hogy Isten négy irányból is gazdag rálátást adott Jézus életére, így teljes képünk lehet arról, kicsoda Ő valójában. 

Máté evangéliumában (amit egy zsidó írt zsidóknak) Jézust úgy láthatjuk, mint a régen várt Messiást, aki betölti az ígéreteket.

 Márk evangéliumában Jézus aktív életét figyelhetjük meg, amint szolgál és feláldozza magát, aki mindig gondol másokra, folyton az Atya akaratának felelősségét hordozza.

 Lukácsnál Jézus érzéseiről olvashatunk, emberségéről és könyörületességéről, mégpedig azzal a bizonyossággal, hogy amit olvasunk, az igaz (Lk 1:3-4. magam is jónak láttam, hogy miután elejétől kezdve mindennek pontosan utánajártam, szép rendben megírjam neked, nagyra becsült Teofilosz, (4) hogy meggyőződhess annak a megbízhatóságáról, amire tanítottak. /RÚF/

 János megvilágítja a megtestesült Istenfiút, és hív, hogy higgyük el, Jézus az, akinek mondta magát, így a lelki életünk megújulhat. Bár a négy evangélium ugyanazt a témát tárgyalja, mégsem „egyforma stílusban mutatják be a dolgokat. Minden írónak megvan a saját tapasztalata, a különbözőségek pedig szélesítik és mélyítik a megértést, hogy különféle gondolkodásmódúak számára is befogadható legyen”. (Ellen G. White: Manuscript 105. 1900) Melyik evangéliumot olvastad mostanában? 

Mt 1:23. „Íme, a szűz fogan méhében, és fiút szül, és Immánuélnak nevezik majd” – ami azt jelenti: Velünk az Isten. /RÚF/

Mt 28:20. tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. /RÚF/

Csak a felszínt kapargatjuk, amikor e nagy témát, Isten jellemét kutatjuk. Isten nagyobb és rendkívülibb annál, mintsem felfoghatnánk, és az örökkévalóságon át arról fogunk tanulni, hogy ki is Ő valójában. 

A Teremtő megérdemli, hogy imádjuk azért, aki, és amit tett, tesz az életünkben. Adj magadnak időt, hogy imádkozz hozzá most, dicsérd azért, aki! Légy konkrét imádkozás közben azzal kapcsolatban, amit a Biblia mond Istenről! (Például: Köszönöm, Istenem, hogy te… vagy, amikor… mondod nekem… szakaszában!) 

White idézet: „Az Isten dicsőségének ismerete” látható „Jézus Krisztus arcán”. Az Úr Jézus Krisztus örök időktől fogva egy az Atyával. „Isten képmása”, az Ő nagyságának, fenségének visszatükrözője – az Ő „dicsőségének világoltatása”. Jézus azért jött földünkre, hogy ezt a dicsőséget kinyilatkoztassa. Eljött a bűn sötétjében bolyongó világunkba, hogy bemutassa Isten szeretetének világosságát – hogy legyen „VELÜNK AZ ISTEN”. Ezért jövendölték róla, hogy „nevét Immánuelnek” nevezik. 

Jézus eljött, hogy közöttünk lakozzék, s kinyilatkoztassa az Atyát mind az emberek, mind az angyalok előtt. Isten Igéje volt – Isten gondolatait tette érthetővé. Tanítványaiért mondott imájában így szólt: „Megismertettem ővelük a te nevedet” (Jn 17:26) – „irgalmas és kegyelmes Isten, késedelmes a haragra, nagy irgalmasságú és igazságú” (2Móz 34:6) –, „hogy az a szeretet legyen őbennük, amellyel engem szerettél, és én is őbennük legyek.” (Jn 17:26) 

De ez a kinyilatkoztatás nem csupán földi gyermekeinek szól. Kicsiny világunk az egész mindenség tankönyve. Isten kegyelmének csodálatos terve, a megváltó szeretet titka az a tantárgy, amelybe „angyalok vágyakoznak betekinteni” (1Pt 1:12), és amelyet végtelen időkön át kutatni fognak. Mind a megváltottak, mind az el nem bukott lények számára Krisztus keresztje lesz az ismeret és a dicséret forrása. Meglátszik majd, hogy a Jézus arcán ragyogó dicsőség az önfeláldozó szeretet fénye. A Kálváriáról áradó világosságban látható meg, hogy az önmegtagadó szeretet törvénye az élet törvénye a föld és a menny számára egyaránt; s hogy Isten szívében van a forrása annak a szeretetnek, amely „nem keresi a maga hasznát” (1Kor 13:5); és hogy a szelíd, alázatos Jézus a megközelíthetetlen világosságban lakozó Atya jellemét mutatta be. 

„Semmit sem cselekszem magamtól” (Jn 8:28) – mondta Krisztus. „Elküldött engem amaz élő Atya, és én az Atya által élek” (Jn 6:57); „Én nem keresem az én dicsőségemet” (Jn 8:50), hanem annak dicsőségét, aki elküldött engem. E szavak elénk tárják azt a hatalmas elvet, amely az élet törvénye az egész világegyetem számára. Krisztus mindent Istentől kapott, de azért kapta, hogy továbbadja. Az összes teremtett lényért szolgálatot végez a mennyben, így az Atya élete a szeretett Fiún keresztül árad mindenkihez, s a Fiú által tér vissza a dicséret és boldog szolgálat szeretettel telt folyama mindenek hatalmas Forrásához. Így zárul Krisztusban az áldások körforgása, amely szemlélteti a nagy Adományozó jellemét – az élet törvényét. – Krisztusi élet, 15./old. (január 1.) 

Isten a teremtésben

Valószínűleg fejből tudod a Biblia első szavait: „Kezdetben teremté Isten…” A héber szövegben itt az Elohim szó szerepel. Bár ez használható hamis „istenek” jelölésére is, de amikor az Úrra alkalmazzuk, mindenható, mindenre hatalommal bíró, az egész teremtett világhoz kapcsolódó Istent írunk le vele. A természetfeletti Isten, aki bár teljesen nem felfogható általunk, mindent felügyel, kezében tart. Oly nagy hatatommal bír, hogy elég csak megszólalnia, és csupán a szavai hatására létrejönnek a dolgok. A következő részben, (1Mózes 2). fejezetében egy ettől eltérő istennév jelenik meg – Jahve. Ez a két név kapcsolódik egymáshoz (Jahve Elohim), és ugyanazt az Istent írja le, aki éppen ugyanazokkal a tulajdonságokkal rendelkezik. A Jahve név személyesebb jelölése az egyedül igaz Istennek, amelyet gyakran arra használ a Szentírás, hogy a szövetség Isteneként mutasson a Teremtőre, aki szerető kapcsolatban él választott népével. 

(1Móz 1:1). Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet. /RÚF/ 

(1Móz 2:7). Azután megformálta az Úristen az embert a föld porából, és az élet leheletét lehelte az orrába. Így lett az ember élőlény. /RÚF/ 

(1Móz 2:7) versében Istent úgy képzeljük el, mint aki letérdel, hogy megformálja az első embert, a föld anyagából vesz a saját kezével: „Ekkor megformálta az ÚR Isten az embert a föld porából, és élet leheletét lehelte az orrába. Így lett az ember élő lélekké”. (ÚRK) Olyan Istent látunk magunk előtt, aki közel jön, egészen közel, hogy belefújja Ádám orrlyukaiba az élet leheletét. A Jahve név intimebb képet fest Istenről, de Mózes mindkét nevet használja az első két fejezetben, hogy bemutassa Isten jellemének e két fontos aspektusát. Lenyűgöző ez a kép! Láthatjuk Isten felsőbbrendűségét hozzánk képest (Elohim), és alapvető belső tulajdonságát, mint aki közel van hozzánk (Jahve). Milyen áldásos helyzet, hogy Isten jellemének e két fontos oldaláról egyszerre elmélkedhetünk: miközben uralja a világ minden történését, egészen közel jön hozzánk. Ahogy Pál jelenti ki az athéni Marshegyen (Areopágoszon): „nincs messze egyikünktől sem. Mert őbenne élünk, mozgunk és vagyunk”. 

(ApCsel 17:27-28). hogy keressék az Istent, hátha kitapinthatják és megtalálhatják, hiszen nincs messzire egyikünktől sem, (28) mert őbenne élünk, mozgunk és vagyunk. Ahogy a ti költőitek közül is mondták némelyek: „Bizony, az ő nemzetsége vagyunk.” /RÚF/ 

Fontos, hogy folyamatosan tiszta és kiegyensúlyozott képet keressünk Istenről, amely azon alapul, amit a Szentírás elmond jelleméről, hogy a vele való kapcsolatunk növekedhessen. Ezért kell a Biblia minden részét olvasni, ahelyett hogy csupán egy-egy részére koncentrálnánk. Valójában minél többet tanulunk Isten jelleméről, annál jobban tudjuk szeretni Őt. 

White idézet: Mivel Jézus Krisztus lejött a földre és köztünk élt, tudjuk, hogy Isten ismeri megpróbáltatásainkat, és együtt érez velünk fájdalmainkban. Ádám minden leszármazottja tudatában lehet annak, hogy Teremtőnk a bűnösök barátja. Minden kegyelmet hirdető tanítás, minden örömről szóló ígéret, minden szeretetből fakadó cselekedet, a Megváltó földi életének egész isteni vonzereje azt hirdeti, hogy „velünk az Isten”. (Mt 1:23) 

Sátán úgy tünteti fel Isten törvényét, a szeretet törvényét, mintha az önzés törvénye volna. Azt állítja, hogy lehetetlen engedelmeskednünk a törvény előírásainak. Sátán a Teremtőt vádolja ősszüleink bukásáért s az abból származó minden nyomorúságért. Ráveszi az embereket arra, hogy Istent tekintsék a bűn, a szenvedés és a halál szerzőjének. Jézus feladata volt az, hogy ezt a csalást leleplezze. Mint közülünk való adott példát az engedelmességre. Ezért magára öltötte emberi természetünket és osztozott sorsunkban. „Mindenestől fogva hasonlatosnak kellett lennie az atyafiakhoz.” (Zsid 2:17) – Jézus élete, 24./old. 

A természet és a kinyilatkoztatás egyaránt bizonyságot tesz Isten szeretetéről. Mennyei Atyánk kútforrása az életnek, a bölcsességnek és az örömnek. Tekintsünk csak a természet csodálatos és fenséges műveire; gondoljunk arra, mily nagyszerűen alkalmazkodnak nemcsak az ember, hanem minden élőlény szükségleteihez! A napfény és az eső, mely felüdíti és megtermékenyíti a földet, a hegyek, a völgyek és a tengerek, mind az Alkotó szeretetéről beszélnek. Isten az, aki teremtményeinek kielégíti mindennapi szükségleteit! A zsoltáríró csodálatosan fejezi ki ezt a gondolatot a következő szavakkal: „Mindenki szemei tereád vigyáznak, és te idejében megadod eledelöket. Megnyitod a te kezedet, és megelégítesz minden élőt ingyen.” (Zsolt 145:15-16)

Isten szentnek és boldognak teremtette az embert; a gyönyörű föld, ahogy Isten mindenható kezéből kikerült, a bukás és átok legkisebb nyomát sem hordta magán. Csak az isteni törvények, a szeretet törvényének áthágása hozta a romlást és a halált a világra. Ámde Isten végtelen szeretete még a bűnt kísérő szenvedések és nyomorúságok közepette is megnyilatkozik. Meg van írva, hogy Isten a földet az ember miatt átkozta meg. (1Móz 3:17) A tövisek és tüskék, az akadályok és megpróbáltatások, melyek az emberi létet fáradságossá és gondterhessé teszik, kizárólag a javunkat célozzák; Isten üdvtervében a szükséges nevelő eszközök egy részét képezik, hogy általuk a bűn következtében olyan mélyre süllyedt, elbukott emberiség újból felemelkedjék. Bár bűnbe süllyedt a világ, de mégsem teljesen a nyomor és gond siralomvölgye. Magában a természetben is megtalálhatjuk a remény és vigasz hírnökeit. Még nőnek a virágok a töviseken, és a tüskéket rózsák fedik! 

„Isten a szeretet” – ezt hirdeti minden virág és minden egyes fűszál! A madarak zengő éneküket hallatják, a gyengéd virágok tökéletes szépségükben kellemes illatukkal töltik be a léget, az erdő magas fái üde zöld, dús lombozatukkal – mind-mind hangos bizonyítékai Isten szeretetteljes atyai gondoskodásának és vágyának, hogy gyermekeit boldoggá tegye. – Jézushoz vezető út, 9-10. 

Az Isten szeretet

 Talán a szeretet szót használják leggyakrabban a keresztények, hogy bemutassák Isten jellemét. Ennek az egyik oka lehet az, hogy (1Jn 4:8) ekképpen írja le Őt: „mert Isten szeretet”. (ÚRK) János nem úgy fejezi ki magát, hogy Isten szerető lény, helyette azt mondja: „Isten szeretet”. A szeretet Isten jelleme, annak az esszenciája, aki Ő maga. Sok ember istenképe az emberi szeretet definíciójából ered, ami mindig eltorzult és tökéletlen. Ezért a mi szeretetképünket annak kell formálnia, aki maga Isten, ahogyan Ő jelentette ki saját magáról az ihletett Igében. 

Mit mond 1Jn 4:7-19 a szeretetről? 

(1Jn 4:7-19). Szeretteim, szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van, és aki szeret, az Istentől született, és ismeri Istent; (8) aki pedig nem szeret, az nem ismerte meg Istent, mert Isten szeretet. (9) Abban nyilvánult meg Isten irántunk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk őáltala. (10) Ez a szeretet, és nem az, hogy mi szeretjük Istent, hanem az, hogy ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért. (11) Szeretteim, ha így szeretett minket Isten, akkor mi is tartozunk azzal, hogy szeressük egymást. (12) Istent soha senki nem látta: ha szeretjük egymást, Isten lakik bennünk, és az ő szeretete lett teljessé bennünk. (13) Abból tudjuk, hogy benne maradunk, és ő mibennünk, hogy a maga Lelkéből adott nekünk. (14) És mi láttuk, és bizonyságot teszünk arról, hogy az Atya elküldte a Fiát a világ üdvözítőjéül. (15) Ha valaki vallja, hogy Jézus Isten Fia, abban megmarad Isten, ő pedig Istenben; (16) és mi ismerjük és hisszük azt a szeretetet, amellyel Isten szeret minket. Isten szeretet, és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és Isten is őbenne. (17) Abban lett teljessé a szeretet közöttünk, hogy bizalommal tekinthetünk az ítélet napja felé, mert ahogyan ő van, úgy vagyunk mi is ebben a világban. (18) A szeretetben nincs félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet; mert a félelem gyötrelemmel jár, aki pedig fél, nem lett tökéletessé a szeretetben. (19) Mi azért szeretünk, mert ő előbb szeretett minket. /RÚF/

Isten szeretete tökéletes, szabad és mélyen kapcsolati, amiként János első levelében újra és újra hív, hogy maradjunk benne, mivel „Isten szeretet, és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és Isten is őbenne”. (1Jn 4:16), /ÚRK/ 

Isten szeretet, aki a saját képére teremtett minket hogy szeressünk és vágyjunk a szeretetre.

(1Móz 1:27. Megteremtette Isten az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette őket. /RÚF/), 

 A héberben az egyik legfontosabb szó a szeretetre a "heszed", Istennek az emberiség iránti szövetségi szeretetét írja le, amely magában foglalja a hűséges cselekvést, a védelmet, az állhatatosságot és a gyengédséget. Az ókori héber és görög nyelvben számos névvel utaltak Istenre, amelyek más és más aspektusból világítják meg csodálatos jellemtulajdonságait. Hadd mutassunk néhányat: 

- Adónáj: Mindennek az Ura, aki örökké uralkodik, összefüggésben a szövetségével 

(1Móz 15:2). De Abrám ezt mondta: Ó, Uram, Uram! Mit adhatsz nekem, hiszen gyermektelen vagyok, és házamat a damaszkuszi Elíézer örökli. /RÚF/; 

(Bír 6:15). Gedeon ezt mondta neki: Kérlek, Uram, hogyan szabadítsam meg Izráelt? Hiszen az én nemzetségem a leggyengébb Manasséban, atyám házában pedig én vagyok a legfiatalabb! /RÚF/;

 (Zsolt 97:5). Viaszként olvadnak meg a hegyek az Úr előtt, az egész föld Ura előtt. /RÚF/; 

(Mal 1:6). A fiú tiszteli atyját, a szolga az urát. Ha én atya vagyok, miért nem tisztelnek? Ha én Úr vagyok, miért nem félnek engem? – mondja a Seregek Ura nektek, ti papok, akik megvetitek nevemet.Ti ezt kérdezitek: Mivel vetettük meg nevedet? /RÚF/ 

- Jahve-jire: Az Úr gondoskodik 

(1Móz 22:13-14). Akkor fölemelte Ábrahám a tekintetét, és meglátta, hogy ott van egy kos, szarvánál fogva fönnakadva a bozótban. Odament Ábrahám, fogta a kost, és azt áldozta föl égőáldozatul a fia helyett. (14) Azután így nevezte el Ábrahám azt a helyet: Az Úr gondoskodik. Ma ezt mondják: Az Úr hegyén a gondviselés. /RÚF/

Isten szeretetének legnagyszerűbb kifejezése a Fiában nekünk adott ajándékában jelent meg a világban 

(Jn 3:16. Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. /RÚF/), 

...aki meghalt a bűneinkért. 

(Róm 5:8). Isten azonban a maga szeretetét mutatta meg irántunk, mert Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk. /RÚF/

 Isten megtagadhatta volna ezt az emberiségtől, de nagylelkű, hatalmas, önzetlen szeretete miatt elküldte Jézust a földre, hogy szabadon választhassunk, hogyan reagálunk szeretetére, amelyet helyettesítő halálával mutatott be. Jézus nem csupán hidat képezett a bűn szakadéka felett az emberiség és Isten között 

(Ézs 59:1-2). Nem az Úr keze rövid ahhoz, hogy megsegítsen, nem az ő füle süket ahhoz, hogy meghallgasson, (2) hanem a ti bűneitek választottak el titeket Istenetektől, a ti vétkeitek miatt rejtette el orcáját előletek, és nem hallgatott meg. /RÚF/

...élete egyik célja az volt, hogy bemutassa Isten jellemének, a szeretetnek a tökéletességét 

(Jn 14:9). Jézus erre ezt mondta: Annyi ideje veletek vagyok, és nem ismertél meg engem, Fülöp? Aki engem lát, látja az Atyát. Hogyan mondhatod: Mutasd meg nekünk az Atyát? /RÚF/;

 (Zsid 1:3). Ő Isten dicsőségének kisugárzása és lényének képmása, aki hatalmas szavával hordozza a mindenséget, aki miután minket bűneinktől megtisztított, a mennyei Felség jobbjára ült. /RÚF/,

 ...hogy aztán mindenkit magához vonjon. 

(Jn 12:32). Én pedig, ha felemeltetem a földről, magamhoz vonzok mindeneket. /RÚF/

Isten sok neve rámutat, hogy lényege a szentsége és a szeretete. (1Kor 13:4-8) verseit, és közben a „szeretet” szavakat helyettesítsd be az „Isten” szóval!  

(1Kor 13:4-8). A szeretet türelmes, jóságos; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. (5) Nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat. (6) Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. (7) Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr. (8) A szeretet soha el nem múlik. De legyen bár prófétálás: el fog töröltetni; legyen nyelveken szólás: meg fog szűnni; legyen ismeret: el fog töröltetni. /RÚF/

White idézet: „Az Isten szeretet.” (1Jn 4:16) Lénye, törvénye – szeretet. Ez mindig így volt, és mindig így is lesz. „...a magasságos és felséges, aki örökké lakozik”, akinek „...ösvényei örökkévalók”, nem változik. Nála „...nincsen változás, vagy változásnak árnyéka”. (Ésa 57:15; Hab 3:6; Jak 1:17) 

A teremtő erő minden megnyilvánulása a végtelen szeretet egyegy kifejeződése. Isten korlátlan uralma együtt jár az áldások teljességével, amelyet minden teremtett lénynek felkínál. A zsoltáros ezt mondja: „A te karod hatalommal teljes, a te karod erős, a te jobbod méltóságos. Igazság és jogosság a te királyi székednek alapja; kegyelem és hűség jár a te orcád előtt. Boldog nép az, amely megérti a kürt szavát; a te orcádnak világosságánál jár ez, óh Uram! A te nevednek örvendeznek egész nap; és a te igazságodban felmagasztaltatnak. Mert az ő erejöknek ékessége te vagy; ... Mert az Úr a mi pajzsunk és Izráelnek Szentje a mi királyunk.” (Zsolt 89:14-19) 

A jó és gonosz közötti nagy küzdelem története – attól kezdve, hogy a mennyben elkezdődött, a lázadás végleges legyőzéséig és a bűn tökéletes kiirtásáig – szintén Isten változatlan szeretetéről tesz bizonyságot. – Pátriárkák és próféták, 33./old. 

És az évek, az örökkévalóság évei folyamán még káprázatosabb, még dicsőségesebb dolgok tárulnak fel Istenről és Krisztusról. Nő a szeretet, a tisztelet és a boldogság, miként a tudás is. Az ember minél többet megtud Istenről, annál jobban csodálja jellemét. Ahogy Jézus feltárja a megváltás kincseit, és a Sátánnal vívott nagy küzdelem csodálatos eredményeit, a megváltottak szívét még nagyobb áhítat tölti be, és még mámorosabb örömmel pengetik aranyhárfájukat. Tízezerszer tízezer és ezerszer ezer hang cseng össze a dicsőítés hatalmas kórusában. 

„Minden teremtmény a mennyben és a földön, a föld alatt és a tengerben, és minden, ami ezekben van, ezt mondja: A királyi széken ülőé és a Bárányé az áldás és a tisztesség, a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké.” (Jel 5:13) 

A nagy küzdelem véget ért. Nincs többé bűn, és nincsenek bűnösök. Az egész világegyetem megtisztult. A végtelen nagy teremtettséget tökéletes harmónia és boldogság tölti be. Tőle, aki mindent teremtett, árad az élet, a fény és az öröm a határtalan téren át. Élők és élettelenek – a legparányibb atomtól a legnagyobb csillagig – tökéletes szépségükkel és felhőtlen boldogságukkal hirdetik, hogy Isten a szeretet. – A nagy küzdelem, 678./old.