Szimbólumok és példázatok, drámai jelenetek

A Bibliában a szóképek és metaforák gazdag változatosságát találjuk. A pátriárkák oltárainak egész ószövetségi áldozati rendszere, a mózesi szent sátor és a jeruzsálemi templom (piktográfszerűen) képírásos formában mutatta be, Krisztus engesztelő kereszthalálát és mennyei papságát. 

(Zsid 8:1-6). Az elmondottakban pedig ez a legfontosabb: olyan főpapunk van, aki a felséges Isten trónusának a jobbjára ült a mennyekben; (2) annak a szentélynek és igazi sátornak szolgájaként, amelyet az Úr épített, nem pedig ember. (3) Mert minden főpap ajándékok és áldozatok bemutatására rendeltetett, ezért szükséges, hogy ő is vihessen valamit áldozatul. (4) Ha tehát a földön volna, nem is lehetne pap, mert már vannak olyanok, akik a törvény szerint bemutatják az áldozati ajándékokat. (5) Ezek a papok a mennyei dolgok képmásának és árnyékának szolgálnak, ahogyan Isten parancsolta Mózesnek, amikor el akarta készíteni a sátort. Mert így szólt: „Vigyázz, mindent aszerint a minta szerint készíts el, amelyet a hegyen megmutattam neked.” (6) Most azonban a mi főpapunk annyival különb szolgálatot nyert, amennyivel annak a különb szövetségnek lett a közbenjárója, amely jobb ígéretek alapján köttetett. /RÚF/ 

Dániel próféciáiban a világ országait és hatalmait egy nagy szobor különböző részei ... 

(Dán 2:31-45). Neked, ó, király, látomásod volt: egy nagy szobrot láttál. A szobor hatalmas és roppant fényes volt. Előtted állt, és rettenetes volt ránézni is. (32) Ennek a szobornak a feje színaranyból volt, a melle és a karjai ezüstből, a hasa és az oldala rézből, (33) a lábszárai vasból, lábai pedig részben vasból, részben cserépből voltak. (34) Miközben nézted, lezuhant egy kő anélkül, hogy valaki hozzányúlt volna, ledöntötte a szobrot vas- és cseréplábairól, és darabokra zúzta az egészet. (35) Összetört a vas, a cserép, a réz, az ezüst és az arany, és olyan lett az egész, mint nyári szérűn a pelyva, amelyet elvisz a szél, és nyomát sem lehet találni. Az a kő pedig, amely ledöntötte a szobrot, nagy heggyé változott, és elfoglalta az egész földet. (36) Ez az álom, és a magyarázatát is elmondjuk a királynak. (37) Ó, király, királyok királya, akinek a menny Istene királyságot, hatalmat, erőt és méltóságot adott, (38) kezedbe adta az embereket, a mezei vadakat és az égi madarakat, bárhol laknak is, és mindezeknek uralkodójává tett: te vagy az aranyfej! (39) De utánad egy másik királyság támad, alacsonyabb rendű a tiednél. Azután pedig egy harmadik királyság, rézből való, amely uralkodni fog az egész földön. (40) A negyedik királyság erős lesz, mint a vas. Mert ahogyan a vas összetör és szétzúz mindent, úgy fogja pörölyként összetörni és szétzúzni amazokat. (41) Azt is láttad, hogy a lábak és az ujjak részben cserépből, részben vasból vannak. Az a királyság ugyanis megosztott lesz, de marad benne valami a vas keménységéből, ahogyan láttad, hogy a vas keveredett az agyagcseréppel. (42) Lábujjai részben vasból, részben cserépből voltak; eszerint a királyság részben erős, részben törékeny lesz. (43) Vasat láttál agyagcseréppel keveredve. Azok ugyanis házasság révén keverednek, de nem egyesülnek egymással, ahogyan a vas sem egyesül a cseréppel. (44) Ezeknek a királyoknak az idejében támaszt majd a menny Istene egy királyságot, amely nem semmisül meg soha, és a királyi uralom más népre nem száll át. Összetöri mindezeket a királyságokat, és véget vet nekik, maga pedig fennmarad mindörökké. (45) Ezért láttad, hogy a hegyről egy kő zuhant le anélkül, hogy valaki hozzányúlt volna, és összetörte a vasat, a rezet, a cserepet, az ezüstöt és az aranyat. A nagy Isten tudtára adta a királynak, hogy mi történik majd ezután. Igazat mond ez az álom, és bizonyos a magyarázata. /RÚF/), 

... különféle állatok és szarvak (Dániel 7-8) és két király (Dániel 11) jelképezték. A jelenések könyvében hasonló ábrázolásokat találunk, mint ahogy a (13. fejezetben) szereplő két fenevad esetében. 

Tanításaiban Jézus például azt mondta önmagáról, hogy Ő az élet kenyere... 

(Jn 6:35, 41-58) Jézus azt mondta nekik: Én vagyok az élet kenyere: aki énhozzám jön, nem éhezik meg, és aki énbennem hisz, nem szomjazik meg soha. (41) A zsidók zúgolódni kezdtek ellene, mert ezt mondta: Én vagyok az a kenyér, amely a mennyből szállt le. (42) És azt kérdezték: Nem Jézus ez, József fia, akinek ismerjük apját és anyját? Akkor hogyan mondhatja: A mennyből szálltam le? (43) Jézus így válaszolt nekik: Ne zúgolódjatok egymás között! (44) Senki sem jöhet énhozzám, ha nem vonzza őt az Atya, aki elküldött engem. Én pedig feltámasztom azt az utolsó napon. (45) Meg van írva a prófétáknál: „És mindnyájan Istentől tanítottak lesznek.” Aki az Atyára hallgatott, és tőle tanult, az mind énhozzám jön. (46) Nem mintha bárki látta volna az Atyát: csak aki az Istentől van, az látta az Atyát. (47) Bizony, bizony, mondom nektek: aki hisz, annak örök élete van. (48) Én vagyok az élet kenyere. (49) Atyáitok a mannát ették a pusztában, mégis meghaltak. (50) De ez az a kenyér, amely a mennyből szállt le, hogy aki eszik belőle, meg ne haljon. (51) Én vagyok az az élő kenyér, amely a mennyből szállt le: ha valaki eszik ebből a kenyérből, élni fog örökké, mert az a kenyér, amelyet én adok oda a világ életéért, az az én testem. (52) A zsidók vitatkozni kezdtek egymás között, és ezt kérdezték: Hogyan adhatná ez nekünk a testét eledelül? (53) Jézus így szólt hozzájuk: Bizony, bizony, mondom nektek: ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok a vérét, nincsen élet tibennetek. (54) Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon. (55) Mert az én testem igazi étel, és az én vérem igazi ital. (56) Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az énbennem marad, és én őbenne. (57) Ahogyan engem az élő Atya küldött el, és én az Atya által élek, úgy az is, aki engem eszik, élni fog énáltalam. (58) Ez az a kenyér, amely a mennyből szállt le; ez nem olyan, mint amilyet atyáitok ettek, és mégis meghaltak: aki ezt a kenyeret eszi, élni fog örökké. /RÚF/,

 ... a világ világossága 

(Jn 8:12). Jézus ismét megszólalt, és ezt mondta nekik: Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága. /RÚF/; 

(Jn 9:5). Amíg a világban vagyok, a világ világossága vagyok. /RÚF/, 

... az igazi szőlőtő. 

(Jn 15:1-8). Én vagyok az igazi szőlőtő, és az én Atyám a szőlősgazda. (2) Azt a szőlővesszőt, amely nem terem gyümölcsöt énbennem, lemetszi, és amely gyümölcsöt terem, azt megtisztítja, hogy még több gyümölcsöt teremjen. (3) Ti már tiszták vagytok az ige által, amelyet szóltam nektek. (4) Maradjatok énbennem, és én tibennetek. Ahogyan a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok énbennem. (5) Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: aki énbennem marad, és én őbenne, az terem sok gyümölcsöt, mert nélkülem semmit sem tudtok cselekedni. (6) Ha valaki nem marad énbennem, kivetik, mint a lemetszett vesszőt, és megszárad; ezeket összegyűjtik, tűzre vetik és elégetik. (7) Ha megmaradtok énbennem, és beszédeim megmaradnak tibennetek, akkor bármit akartok, kérjétek, és megadatik nektek. (8) Az lesz az én Atyám dicsősége, hogy sok gyümölcsöt teremtek, és akkor a tanítványaim lesztek. /RÚF/

 A magvető példázatával...

(Mt 13:1-9, 18-23). Azon a napon kiment Jézus a házból, és leült a tenger partján, (2) de nagy sokaság gyűlt köré, ezért hajóba szállt, és leült; az egész sokaság pedig a parton állt. (3) Azután elmondott nekik sok mindent példázatokban: Íme, kiment a magvető vetni, (4) és amint vetette a magot, néhány az útfélre esett, jöttek a madarak, és felkapkodták azokat. (5) Más magok köves helyre estek, ahol kevés volt a föld, és azonnal kihajtottak, mert nem voltak mélyen a földben; (6) de amikor a nap felkelt, megperzselődtek, és mivel nem volt gyökerük, kiszáradtak. (7) Más magok tövisek közé estek, és amikor a tövisek megnőttek, megfojtották azokat. (8) A többi viszont jó földbe esett, és termést hozott: az egyik százannyit, a másik hatvanannyit, a harmadik harmincannyit. (9) Akinek van füle, hallja! (18) Ti azért halljátok meg a magvető példázatát! (19) Mindazokhoz, akik hallják a mennyek országának igéjét, és nem értik, eljön a gonosz, és elragadja azt, ami szívükbe van vetve: ez az útfélre esett mag. (20) A köves talajra esett mag pedig az, aki hallja az igét, és azonnal örömmel fogadja, (21) de valójában nincs gyökere, nem állhatatos: mihelyt nyomorúság vagy üldözés támad az ige miatt, azonnal elbukik. (22) A tövisek közé esett mag pedig az, aki hallja az igét, de e világ gondja és a gazdagság csábítása megfojtja az igét, és terméketlen lesz. (23) A jó földbe esett mag pedig az, aki hallja és érti az igét, és termést hoz: az egyik százannyit, a másik hatvanannyit, a harmadik harmincannyit. /RÚF/] és másokkal [Mt 13:24-52. Más példázatot is mondott nekik: Hasonló a mennyek országa ahhoz az emberhez, aki jó magot vetett a szántóföldjébe. (25) De amíg az emberek aludtak, eljött az ellensége, konkolyt vetett a búza közé, és elment. (26) Amikor a vetés szárba szökkent, és kezdett kalászt hozni, látható lett a konkoly is. (27) A szolgák ekkor odamentek a gazdához, és ezt mondták neki: Uram, te jó magot vetettél a földedbe. Honnan került hát bele a konkoly? (28) Ő pedig így felelt: Valamelyik ellenségem tette ezt! A szolgák erre megkérdezték: Akarod-e, hogy elmenjünk, és összeszedjük a konkolyt? (29) Ő azonban így válaszolt: Nem, mert amíg a konkolyt szednétek, kiszaggatnátok vele együtt a búzát is. (30) Hadd nőjön együtt mind a kettő az aratásig, és majd az aratás idején szólok az aratóknak: Szedjétek össze először a konkolyt, kössétek kévébe, és égessétek el, a búzát pedig gyűjtsétek be csűrömbe! (31) Más példázatot is mondott nekik: Hasonló a mennyek országa a mustármaghoz, amelyet vesz az ember, és elvet a szántóföldjébe. (32) Ez ugyan kisebb minden magnál, de amikor felnő, nagyobb minden veteménynél, és fává lesz, úgyhogy eljönnek az égi madarak, és fészket raknak ágai között. (33) Más példázatot is mondott nekik: Hasonló a mennyek országa a kovászhoz, amelyet vesz az asszony, belekever három mérce lisztbe, míg végül az egész megkel. (34) Mindezt példázatokban mondta el Jézus a sokaságnak, és példázat nélkül semmit nem mondott nekik, (35) hogy beteljesedjék, amit az Úr mondott a próféta által: „Példázatokra nyitom meg számat, a világ kezdete óta rejtett dolgokat jelentek ki.” (36) Ekkor elbocsátotta a sokaságot, és bement a házba, tanítványai pedig ezzel a kéréssel fordultak hozzá: Magyarázd meg nekünk a szántóföldben nőtt konkoly példázatát! (37) Ő pedig így válaszolt nekik: Az, aki a jó magot veti, az Emberfia, (38) a szántóföld a világ, a jó mag a mennyek országának fiai, a konkoly a gonosz fiai, (39) az ellenség, aki elvetette a konkolyt, az ördög; az aratás a világ vége, az aratók pedig az angyalok. (40) Ahogyan tehát a konkolyt összegyűjtik és megégetik, úgy lesz a világ végén. (41) Az Emberfia elküldi majd angyalait, és összegyűjtenek országából minden botránkozást okozót és gonosztevőt, (42) és a tüzes kemencébe vetik őket: ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás. (43) Akkor majd az igazak fénylenek Atyjuk országában, mint a nap. Akinek van füle, hallja! (44) Hasonló a mennyek országa a szántóföldben elrejtett kincshez, amelyet az ember, miután megtalált, elrejt, majd örömében elmegy, eladja mindenét, amije van, és megveszi azt a szántóföldet. (45) Hasonló a mennyek országa a kereskedőhöz is, aki szép gyöngyöket keres. (46) Amikor egy nagy értékű gyöngyre talál, elmegy, eladja mindenét, amije van, és megvásárolja azt. (47) Hasonló a mennyek országa a tengerbe kivetett hálóhoz is, amely mindenféle halat összegyűjt. (48) Amikor megtelik, kivonják a partra, és nekiülve a jókat edényekbe gyűjtik, a hitványakat pedig kidobják. (49) Így lesz a világ végén is: eljönnek az angyalok, és kiválogatják a gonoszokat az igazak közül, (50) és a tüzes kemencébe vetik őket, ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás. (51) Megértettétek mindezt? – kérdezte tőlük Jézus. Azok így válaszoltak: Igen. (52) Ő pedig ezt mondta nekik: Azért minden írástudó, aki tanítványává lett a mennyek országának, hasonló ahhoz a házigazdához, aki újat és ót hoz elő kamrájából. /RÚF/

 ... bemutatta országát, annak növekedését. 

(Ez 4:1-8) szakaszát! Vajon Isten miért nem csak szóban mondatta el üzenetét? Miért kellett (dramatizálva) félelmetesebbnek felagyítva be is mutatni azt? 

(Ez 4:1-8). Te pedig, emberfia, fogj egy téglát, tedd magad elé, és véss rá egy várost: Jeruzsálemet! (2) Vedd ostrom alá, építs vele szemben ostromgépeket, emelj sáncot, állíts fel táborokat, helyezz el körülötte faltörő kosokat! (3) Azután fogj egy vas sütőlapot, tedd oda mint egy vasfalat magad és a város közé, és szegezd rá a tekintetedet: így legyen ostrom alatt, így ostromold! Intő jel ez Izráel házának. (4) Azután feküdj a bal oldaladra, és vedd magadra Izráel házának a büntetését! Addig kell elszenvedned büntetésüket, ahány napig így fekszel. (5) Napokban kifejezve adtam meg büntetésük éveit: háromszázkilencven nap. Így szenvedd el Izráel házának büntetését! (6) Ha ezt letöltötted, másodszor feküdj a jobb oldaladra, és szenvedd el Júda házának a büntetését negyven napig. Egy-egy évet egy-egy napban adtam meg. (7) Szegezd tekintetedet Jeruzsálem ostromára, tűrd fel ruhád ujját, és prófétálj ellene! (8) Megkötözlek, és nem fordulhatsz egyik oldaladról a másikra, míg le nem telnek ostromod napjai. /RÚF/ 

(Ez 4:1-8) részében látványos dramatizálást találunk. Isten azt kérte a prófétától, hogy készítse el Jeruzsálem miniatűr modelljét, majd feküdjön először a bal oldalára háromszázkilencven napig, Izrael házát jelképezve, azután a jobb oldalára negyven napig, Júda házát jelképezve. Szintén látványos tapasztalat volt, amikor Isten utasítására Hóseás feleségül vette a prostituált Gómert, és ez jelképezte Izrael lelki hűtlenségét Isten iránt. 

(Hós 1:2-9). Amikor az Úr szólni kezdett Hóseáshoz, ezt mondta Hóseásnak az Úr: Menj, végy feleségül egy parázna nőt, és legyenek gyermekeid a paráznától, mert rútul paráználkodik ez az ország, hátat fordít az Úrnak. (3) Ő elment, és elvette Gómert, Diblajim leányát; az teherbe esett, és fiút szült neki. (4) Akkor ezt mondta neki az Úr: Nevezd el Jezréelnek, mert már csak egy kis idő, és megbüntetem Jéhú házát a jezréeli vérontás miatt, és véget vetek Izráel háza királyságának. (5) Azon a napon összetöröm Izráel íját Jezréel síkságán. (6) Gómer újból teherbe esett, és leányt szült. Akkor ezt mondta Hóseásnak az Úr: Nevezd őt így: „Nincs irgalom.” Mert nem leszek többé irgalmas Izráel házához, és nem bocsátok meg nekik. (7) Júda házához azonban irgalmas leszek, és megsegítem őket mint Uruk, Istenük. De nem íjjal, karddal és harccal, nem lovakkal és lovasokkal segítem meg őket. (8) Miután elválasztotta „Nincs irgalom” nevű leányát, újból teherbe esett, és fiút szült. (9) Az Úr pedig ezt mondta: Nevezd őt így: „Nem népem.” Mert nem vagytok az én népem, és én sem vagyok a tietek. /RÚF/

Ma egészen megdöbbentőnek tűnik Ezékiel és Hóseás drámai tapasztalata, de éppen ez volt a lényeg. Megdöbbentőnek kellett lennie, nemcsak számunkra, hanem az akkori emberek számára is. Abban a korban, amikor a próféták figyelmeztetéseit nyíltan elutasították ...

(2Krón 36:15-21). Pedig őseik Istene, az Úr idejében küldött nekik üzenetet követei által, mert szánta népét és lakóhelyét. (16) De ők kigúnyolták Isten követeit, megvetették kijelentését, és gúnyt űztek prófétáiból, míg oly magasra nem csapott az Úr haragja népe ellen, hogy már nem volt menekvés. (17) Ezért felhozta ellenük a káldeusok királyát, aki fegyverrel mészároltatta le ifjaikat szent templomukban; nem szánt meg se ifjat, se szüzet, se vént, se aggastyánt, mindenkit a kezébe adott. (18) Az Isten házának valamennyi fölszerelését, a legkisebbtől kezdve a legnagyobbakig meg az Úr házának kincseit, továbbá a király és a vezető emberek kincseit mind Babilonba vitette. (19) Az Isten házát fölgyújtották, Jeruzsálem várfalát lerombolták, palotáit mind fölperzselték, és minden drága értékét elpusztították. (20) Azokat, akik az öldöklést átvészelték, fogságba vitette Babilóniába, és őt meg fiait kellett szolgálniuk mindaddig, amíg a perzsa királyság uralomra nem jutott, (21) hogy beteljesedjék az Úrnak Jeremiás által mondott igéje: Amíg le nem telnek az ország nyugalmának évei, nyugodni fog a pusztulás egész ideje alatt, teljes hetven évig. /RÚF/, 

... az isteni kegyelem utolsó cselekményének drámai módon kellett felráznia az embereket, hogy rádöbbenjenek, milyen állapotban is vannak valójában, ezzel őszinte bűnbánatra vezetve őket. A drámai jelenetekből bizonyára láthatták, mennyire komolyan kellett volna venniük Isten figyelmeztetéseit. 

Milyen drámai jelenetekkel figyelmeztethetne például bennünket valaki laodiceai állapotunkra?  (Jel 3:14-18) 

(Jel 3:14-18). A laodiceai gyülekezet angyalának írd meg: ezt mondja az Ámen, a hű és igaz tanú, Isten teremtésének kezdete: (15) Tudok cselekedeteidről, hogy nem vagy sem hideg, sem forró. Bárcsak hideg volnál, vagy forró! (16) Így mivel langyos vagy, és sem forró, sem pedig hideg: kiköplek a számból. (17) Mivel ezt mondod: Gazdag vagyok, meggazdagodtam, és nincs szükségem semmire; de nem tudod, hogy te vagy a nyomorult, a szánalmas és a szegény, a vak és a mezítelen: (18) tanácsolom neked, végy tőlem tűzben izzított aranyat, hogy meggazdagodj, és fehér ruhát, hogy felöltözz, és ne lássék szégyenletes mezítelenséged; és végy gyógyító írt, hogy bekend a szemed, és láss. /RÚF/ 

White idézet: A nagy tanítómester az igazságot hirdette az embereknek, akik közül sokan nem tanulhattak a rabbik iskoláiban, és nem tanulmányozhatták a görög filozófiát. Jézus világosan és közvetlenül beszélt az igazságról, minden kijelentését életerő és meggyőző erő kísérte… 

A főemberek és az írástudók gyakorlatilag bezárták a menny országát a szegények és a nyomorultak előtt, így hagyták őket elveszni. Krisztus azonban nem tár eléjük egyszerre sok dolgot, nehogy összezavarja az elméjüket. Minden egyes tanítást igyekezett megvilágítani és érthetővé tenni… 

Krisztus volt a szerzője az igazság minden ősi drágakincsének. Az ellenség azonban ezeket az igazságokat másokkal helyettesítette. Kimozdította őket helyükből, és rossz fényben tüntette fel azokat. Krisztus küldetése pedig az volt, hogy állítsa helyre és helyezze vissza ezeket a drágaköveket az igazság foglalatába. Az igazság elveit, amelyeket Ő maga adott áldásként a világnak, a sátáni eszközök elásták, így látszólag teljesen elvesztek. Krisztus azonban megmentette ezeket a tévelygés szemétjéből, új életerővel látta el, és azt tette, hogy értékes briliánsokként ragyogva érvényben maradjanak egy örökkévalóságon át. Krisztus maga használhatta fel ezen ősi igazságok bármelyikét anélkül, hogy bármit is hozzáadott volna, hiszen Ő volt mindeneknek a szerzője. 

Miközben az emberek elé tárta ezen igazságokat, Krisztus arra törekedett, hogy a lehető legkevésbé zavarja meg a gondolkodásmódjukat… Úgy hatott az elméjükre, hogy az igazságot számukra ismerős képek segítségével szemléltette. Tanításaiban olyan illusztrációkat használt, amelyek a számukra legkedvesebb dolgokra vonatkoztak, hogy így megszólíthassa lelkük templomát. Azonosulva azzal, ami iránt érdeklődtek, szemléltetéseit a természet nagy könyvéből merítette, és olyan képeket használt, amilyenekkel meg voltak szokva. A mező liliomai, a földműves által elvetett mag, a csírázás és az aratás, valamint az ég madarai – ezeket a képeket használta fel az isteni igazság szemléltetésére, mivel ezek által később is emlékezni fognak az Ő tanításaira, amikor meglátják azokat…

Noha Sátán hamis fényben tüntette fel Isten szándékait és jellemét, és az embereket arra késztette, hogy hamis fényben lássák Istent, az Úr mégsem szűnt meg korszakokon át szeretni Földön élő gyermekeit. Krisztusra hárult a feladat, hogy kinyilatkoztassa az embereknek az irgalmas, könyörületes, jóságos és igazsággal teljes Atyát… Isten egyszülött Fia elűzte a pokoli sötétséget, amellyel Sátán eltakarta az Atyát, és kijelentette: „Én és az Atya egy vagyunk”, és „aki engem látott, látta az Atyát.” – Christ Triumphant, 225./old. 

Jeruzsálem felé vezető út

A Bibliában a „Jeruzsálem felé vezető út” több különböző történetben, fizikai és szimbolikus értelemben is központi szerepet játszik. Attól függően, hogy az Ószövetség próféciáira, Jézus utolsó utazására vagy az apostolok cselekedeteire gondolunk, az alábbi főbb jelentésekkel és történetekkel találkozhatunk:

Újszövetség: Máté evangéliumában például Jézus megkísértésekor olvashatjuk, hogy az ördög a szent városba Jeruzsálembe vitte őt. 

(Mát 4:1-7) Akkor Jézus viteték a Lélektől a pusztába, hogy megkisértessék az ördögtől. (2)És mikor negyven nap és negyven éjjel bőjtölt vala, végre megéhezék. (3)És hozzámenvén a kisértő, monda néki: Ha Isten fia vagy, mondd, hogy e kövek változzanak kenyerekké. (4)Ő pedig felelvén, monda: Meg van írva: Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden ígével, a mely Istennek szájából származik. (5)Ekkor vivé őt az ördög a szent városba, és odahelyezé a templom tetejére. (6)És monda néki: Ha Isten fia vagy, vesd alá magadat; mert meg van írva: Az ő angyalainak parancsol felőled, és kézen hordoznak téged, hogy meg ne üsd lábadat a kőbe. (7)Monda néki Jézus: Viszont meg van írva: Ne kisértsd az Urat, a te Istenedet. /RÚF/

1. Jézus utolsó útja Jeruzsálembe (Az evangéliumok)

Az Újszövetség legmeghatározóbb utazása, amikor Jézus Galileából Jeruzsálem felé tart, tudva, hogy ott a szenvedés és a kereszthalál vár rá. Ez az út tele van tanításokkal és csodákkal: 

• A vak Bartimeus meggyógyítása: Jerikóban, amely a Jeruzsálembe tartó Jézus visszaadja egy vak koldus látását. 
• Zákeus története: Szintén a jeruzsálemi út során, Jerikóban tér meg a gazdag főadószedő. 
• A tanítványok vitája: Az úton Jézus többször megjövendöli a halálát és feltámadását, miközben a tanítványok még azon vitatkoznak, ki a nagyobb közülük.

2. A damaszkuszi út (Saul megtérése)

Bár Saul (a későbbi Pál apostol) éppen távolodott Jeruzsálemtől Damaszkusz felé, a zsidó hagyományok miatt a Jeruzsálem felé fordulás kulcsfontosságú volt. A hívő farizeusok naponta többször imádkoztak Jeruzsálem felé fordulva. Amikor Sault a damaszkuszi úton elvakította a mennyei fény, az élete gyökeresen megváltozott. 

3. Az emmausi út (A feltámadás után)

Lukács evangéliumában (Lk 24) két tanítvány halad Jeruzsálemből Emmaus felé a feltámadás napján. Szomorúan beszélgetnek a történtekről, amikor a feltámadott Jézus melléjük szegődik, bár ők először nem ismerik fel őt. Miután a kenyér megtörésekor felismerik, azonnal visszafordulnak a Jeruzsálembe vezető útra, hogy megvigyék a jó hírt a többieknek.

4. Ószövetségi próféciák és jelképek

• Ezékiel próféta könyve: A próféta látomásában Babilónia királya a válaszútnál áll, ahol a jóslat Jeruzsálem felé mutat, jelezve a város elkerülhetetlen ostromát. (Ez. 25:2-7)
• (Ez 25:2-7)Embernek fia! vesd tekintetedet Ammon fiaira, és prófétálj ellenök. (3)És mondjad Ammon fiainak: Halljátok az Úr Isten beszédét! így szól az Úr Isten: Mivelhogy ezt mondod: Haha! az én szenthelyemre, hogy megfertéztetett; és Izráel földjére, hogy elpusztíttatott; és Júda házára, hogy fogságba mentek: (4)Ezokáért ímé adlak téged Kelet fiainak örökségül, hogy felüssék sátraikat benned, s felállassák benned lakóhelyeiket, ők eszik meg gyümölcsödet, s ők iszszák meg tejedet. (5)És teszem Rabbát tevék legelőjévé, és Ammon fiait nyájak fekvőhelyévé, s megtudjátok, hogy én vagyok az Úr! (6)Mert így szól az Úr Isten: Mivelhogy tapsolsz kezeddel és tombolsz lábaddal és örülsz teljes megvetéssel lelkedben Izráel földje felett: (7)Ennekokáért ímé kinyújtom kezemet reád, s adlak ragadományul a népeknek, és kiváglak a népségek közül, és elvesztlek a tartományok közül, eltöröllek, hogy megtudjad, hogy én vagyok az Úr. /RÚF/
•  A zsoltárokban (pl. a Grádicsok énekei, (Zsoltárok 120–134) a Jeruzsálembe.

• 5. Az Új Jeruzsálem: A mennyei dicsőség

• A Jelenések könyve 21 fejezete mutatja be a legtisztább jelképi formájában: a történelem végén a mennyből alászálló Új Jeruzsálemet.
  • A megváltott emberiség: Ez a kocka alakú, drágakövekből álló ragyogó város nem egy valódi építmény, hanem Krisztus Menyasszonyának, azaz a megtisztult, megváltott hívők közösségének a szimbóluma.
  • A tökéletes harmónia: A hely, ahol nincs többé fájdalom, halál, és ahol Isten közvetlenül a népével lakik. 
  Jeruzsálem a Bibliában az Isten és ember közötti kapcsolat hullámzását mutatja be: a földi, bűnbe eső és elpusztuló városból a történelem végére egy tökéletes, mennyei és örökkévaló közösség jelképévé válik. 
•  Új Jeruzsálem: A Jelenések könyve a jövőbeli, mennyei valóságot nevezi „szent városnak” vagy „Új Jeruzsálemnek”, amely a megváltott emberiség örök lakóhelye lesz.

(Jel. 21: 1:6) Ezután láték új eget és új földet; mert az első ég és az első föld elmúlt vala; és a tenger többé nem vala. (2)És én János látám a szent várost, az új Jeruzsálemet, a mely az Istentől szálla alá a mennyből, elkészítve, mint egy férje számára felékesített menyasszony. (3)És hallék nagy szózatot, a mely ezt mondja vala az égből: Ímé az Isten sátora az emberekkel van, és velök lakozik, és azok az ő népei lesznek, és maga az Isten lesz velök, az ő Istenök. (4)És az Isten eltöröl minden könyet az ő szemeikről; és a halál nem lesz többé; sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak. (5)És monda az, a ki a királyiszéken ül vala: Ímé mindent újjá teszek. És monda nékem: Írd meg, mert e beszédek hívek és igazak. (6)És monda nékem: Meglett. Én vagyok az Alfa és az Omega, a kezdet és a vég. Én a szomjazónak adok az élet vizének forrásából ingyen. /RÚF/

Írott üzenet: „Írd meg ezt emlékezetül könyvbe”. (2Móz 17:14)

 Léteznek olyan, írásban is fennmaradt beszédek, amelyek óriási hatást tettek emberek életére, sőt a történelmet is megváltoztatták. Ha ezeket nem jegyezték volna le, a szavak idővel feledésbe merültek volna, vagy eredeti értelmüket veszthették volna. Tehát az írás tartóssá teszi a kimondott szót, lehetővé téve, hogy az üzenet az idő múlásával is hangozhasson. Röviddel azután, hogy az izraeliták elhagyták Egyiptomot és vereséget mértek az amálekitákra, Isten utasította Mózest: 

„Írd meg ezt emlékezetül könyvbe”. (2Móz 17:14) 

Mózessel kezdődően, aki megírta a Biblia első öt könyvét, a 90. zsoltárt és Jób könyvét, a Szentlélek vezette a kanonikus prófétákat, hogy elkészítsék azokat az írásokat, amelyeket most a Biblia hatvanhat kanonikus könyveként tartunk számon. 

(2Móz 17:14, Jn 20:30-31, 1Kor 10:11 és Jel 1:19) Mi okból kérte Isten a prófétákat a kapott üzenetek leírására? 

(2Móz 17:14). Akkor így szólt az Úr Mózeshez: Írd meg ezt a dolgot emlékeztetőül egy könyvben, és vésd jól Józsué emlékezetébe! Mert Amáléknak még az emlékét is eltörlöm majd az ég alól! /RÚF/ 

(Jn 20:30-31). Sok más jelt is tett Jézus a tanítványai szeme láttára, amelyek nincsenek megírva ebben a könyvben. (31) Ezek pedig azért írattak meg, hogy higgyétek: Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és e hitben életetek legyen az ő nevében. /RÚF/ 

(1Kor 10:11). Mindez pedig példaképpen történt velük, és figyelmeztetésül íratott meg nekünk, akik az utolsó időkben élünk. /RÚF/ 

(Jel 1:19). Írd meg tehát mindazt, amit láttál, ami van, és ami ezek után történik majd, /RÚF/ 

A Biblia különböző könyvei íróik irodalmi stílusát és képességét tükrözik. A személyekre jellemző árnyalati különbségek és eltérő stílusjegyek nem vonnak le az üzenetek értékéből, mivel az inspirációnak nincsenek „fokozatai”. A Biblia bizonyos részei nyilván ma időszerűbbek és jobban alkalmazhatók a mi életünk és hitünk viszonylatában, mint mások, de ettől még egy rész sem lesz jobban ihletett a többinél. 

Időnként a bibliai írók vagy megbízható segítőik az először szóban elhangzott ihletett üzenetet írták le. Mózes ötödik könyvében Mózes lejegyezte az utolsó beszédeit, amelyeket halála előtt intézett az izraelitákhoz. A négy evangéliumban szerepel Jézus sok prédikációja és tanítása, amelyeket földi szolgálata idején mondott el. 

Vannak olyan esetek is, amikor a próféták nem ihletett forrásokból idéztek

 (ApCsel 17:28). mert őbenne élünk, mozgunk és vagyunk. Ahogy a ti költőitek közül is mondták némelyek: „Bizony, az ő nemzetsége vagyunk.” /RÚF/; 

(1Kor 15:33). Ne tévelyegjetek: „A jó erkölcsöt megrontja a rossz társaság!” /RÚF/;

 (Tit 1:12). Valaki közülük, saját prófétájuk mondta: „A krétaiak megrögzött hazudozók, gonosz vadállatok, lusta, falánk népség.” /RÚF/, 

sőt még Sátán szavait is leírták. 

(1Móz 3:1-5). A kígyó pedig ravaszabb volt minden vadállatnál, amelyet az Úristen alkotott. Ezt kérdezte az asszonytól: Csakugyan azt mondta Isten, hogy a kert egyetlen fájáról sem ehettek? (2) Az asszony így felelt a kígyónak: A kert fáinak gyümölcséből ehetünk, (3) csak annak a fának a gyümölcséről, amely a kert közepén áll, mondta Isten: Ne egyetek abból, ne is érintsétek, hogy meg ne haljatok! (4) A kígyó erre így felelt az asszonynak: Dehogy haltok meg! (5) Hanem jól tudja Isten, hogy azon a napon, amelyen esztek belőle, megnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint az Isten: tudni fogjátok, mi a jó és mi a rossz. /RÚF/; 

(Mt 4:1-11). Akkor elvitte Jézust a Lélek a pusztába, hogy megkísértse az ördög. (2) Miután negyven nap és negyven éjjel böjtölt, végül megéhezett. (3) Ekkor odament hozzá a kísértő, és ezt mondta: Ha Isten Fia vagy, mondd, hogy ezek a kövek változzanak kenyérré! (4) Ő így válaszolt: Meg van írva: „Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik.” (5) Ezután magával vitte őt az ördög a szent városba, a templom párkányára állította, (6) és így szólt hozzá: Ha Isten Fia vagy, vesd le magadat, mert meg van írva: „Angyalainak parancsot ad, és kézen fogva vezetnek téged, hogy meg ne üsd lábadat a kőben.” (7) Jézus ezt mondta neki: Viszont meg van írva: „Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet!” (8) Majd magával vitte az ördög egy igen magas hegyre, megmutatta neki a világ minden országát és azok dicsőségét, (9) és ezt mondta neki: Mindezt neked adom, ha leborulva imádsz engem. (10) Ekkor így szólt hozzá Jézus: Távozz tőlem, Sátán, mert meg van írva: „Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!” (11) Ekkor elhagyta őt az ördög, és íme, angyalok mentek oda, és szolgáltak neki. /RÚF/ 

Ne feledjük, a próféták írtak mások érzéseiről, vágyairól, miközben a saját emberi reakcióikat is kifejezték. 

(Dán 8:27). Akkor én, Dániel, összeroskadtam, és napokig beteg voltam. De azután fölkeltem, és végeztem teendőimet a király mellett. Ez az érthetetlen látomás azonban lenyűgözve tartott. /RÚF/; 

(Jel 22:8-9). Én, János, hallottam és láttam ezeket, és amikor hallottam és láttam, leborultam az angyal lába előtt, hogy imádjam őt, aki megmutatta nekem ezeket. (9) De ő így szólt hozzám: Vigyázz, ne tedd, mert szolgatársad vagyok neked és testvéreidnek, a prófétáknak és azoknak, akik megtartják e könyv igéit: Istent imádd! /RÚF/

Továbbá a Biblia elénk tár sok jó, követendő példát, de rosszakat is, amelyeket kerülni kell. 

(1Kor 10:1-11). Tudjátok meg, testvéreim, hogy atyáink mindnyájan a felhő alatt voltak, és mindnyájan a tengeren mentek át, (2) és mindnyájan megkeresztelkedtek Mózesre a felhőben és a tengerben. (3) Mindnyájan ugyanazt a lelki eledelt ették, (4) és mindnyájan ugyanazt a lelki italt itták, mert a lelki kősziklából ittak, amely velük ment. Az a kőszikla pedig Krisztus volt. (5) De többségükben nem lelte kedvét az Isten, úgyhogy elhullottak a pusztában. (6) Mindez példává lett a számunkra, hogy ne kívánjunk gonosz dolgokat, amint ők kívántak. (7) Bálványimádók se legyetek, mint közülük némelyek, amint meg van írva: „Leült a nép enni és inni, majd mulatozni kezdtek.” (8) De ne is paráználkodjunk, mint ahogy közülük némelyek paráználkodtak, és elestek egyetlen napon huszonháromezren. (9) Krisztust se kísértsük, ahogyan közülük némelyek kísértették, és elpusztultak a kígyóktól. (10) De ne is zúgolódjatok, mint ahogyan közülük némelyek zúgolódtak, és elveszítette őket a pusztító angyal. (11) Mindez pedig példaképpen történt velük, és figyelmeztetésül íratott meg nekünk, akik az utolsó időkben élünk. /RÚF/ 

Az Írást olvasva fontos észben tartani, hogy bár nem tökéletes a nyelvezete, de az üzenete tévedhetetlen, kiállja az idő próbáját. 

White idézet: A bibliai életrajzok valóságos egyének hiteles történetei. Ádámtól kezdve az egymást váltó nemzedékeken át az apostolok idejéig valóban megtörtént eseményekről találunk kiszínezetlen beszámolókat, amelyek valóságos emberek tényleges élményei voltak. Sokak számára csodálatos, hogy az ihletett történetírás miért említ az igaz emberek életében olyan eseteket, melyek foltot ejtenek erkölcsi jellemükön… Az ihletett írók nem folyamodtak hazugsághoz azért, hogy megakadályozzák azt, hogy a szent történelem lapjait emberi gyöngeségek és hibák feljegyzései rútítsák el… 

A Szentírás szavahihetőségének egyik legkiemelkedőbb bizonyítéka, hogy nem kendőzi az igazságot, és szereplőinek bűneit sem rejtegeti… Hány életrajzot vetettek már papírra kifogástalan keresztényekről, akik mindennapi életükben és a gyülekezetben a szeplőtlen istenfélelem példaképeiként tündököltek… De ha az ihletett toll jegyezte volna fel a történetüket, akkor mennyire másnak is látszanának. Előtűnnének az emberi gyengeségek, az önzéssel, elvakultsággal és büszkeséggel vívott tusák, talán titkos bűnök is, s a test és a lélek közt dúló, szűnni nem akaró harc… 

Ha ihletés nélküli emberek írták volna a Bibliát, egészen másként festene. Felettébb lehangoló olvasmány lenne a tévelygő halandóknak, akik velük született gyöngeségekkel és a szívós ellenfél kísértéseivel küszködnek. Így azonban a Biblia történetírásában a kiválasztott jellemek vallásos életének szavahihető feljegyzéseivel rendelkezünk. Akiket Isten kitüntetett, és kikre súlyos felelősségeket bízott, olykor vereséget szenvedtek a kísértésektől, olykor bűnbe estek, csakúgy, mint ma mi is. Hol törekszünk, hol ingadozunk, hol gyakran tévedésbe esünk. Mégis bátorító tudat csüggedő szívünk számára az, hogy Isten kegyelméből ők is új erőt nyerhettek a bűnös természetük feletti győzelemhez; és mikor erre gondolunk, mi is készek leszünk megújult erővel harcolni. – Conflict and Courage, 7./old. 

Az ősi Izráel zúgolódásai, lázongó elégedetlenségük, valamint az értük tett hihetetlen csodák, bálványimádásuk büntetése és hálátlanságuk is a mi okulásunkra íratott meg. Példájuk figyelmeztetés Isten ma élő népe számára, hogy ki tudják kerülni elődeik hitetlenségét, s megmeneküljenek az Úr haragjától. Ha a szent történelemből kihagyták volna a zsidók vétkeit, ha csak erényeiket sorolták volna fel, akkor a történetírás nem lenne számunkra ilyen tanulságos… 

Isten ma is olyan hatalmas, hogy megmentsen a bűntől, mint az ősatyák, Dávid, a próféták vagy az apostolok korában volt. A szent történetírásban feljegyzett esetek sokasága, ahol Isten megszabadította népét álnokságaiktól, készségessé kellene tennie a mai keresztényt, hogy elfogadja az isteni utasításokat, hogy törekedve tökéletesítsen olyan jellemet, mely képes lesz megállni az isteni ítélet előtt. – Conflict and Courage, 8./old.