„Illés ember volt, hozzánk hasonló természetű”

Az Úr hatalmas munkát végzett Illés próféta által Izraelben, a heves ellenállás dacára is. Elképesztő volt, ami történt, és mégis… Mi lett az eredménye?

Jakab hogyan mutatja be Illés prófétát (Jak 5:17-18) verseiben! Mit érthetett az alatt, hogy „Illés ember volt, hozzánk hasonló természetű”?

(Jak 5:17-18). Illés ugyanolyan ember volt, mint mi, és amikor buzgón imádkozott azért, hogy ne legyen eső, nem is volt eső a földön három évig és hat hónapig. (18) Aztán ismét imádkozott, és az ég esőt adott, és a föld meghozta termését. /RÚF/

Illés lélegzetelállító diadalt aratott a Karmel-hegyen. (1Királyok 18. fejezet). Isten hatalmasan cselekedett általa, amikor az Ótestamentumban lejegyzett egyik legmegdöbbentőbb csoda történt: Illés szavára szó szerint tűz szállt alá az égből. (1Kir 18:38) Gondolhatnánk, hogy Isten embere rendkívül boldog lehetett ezután.

(1Királyok 18:1-46). Hosszú idő múlva, a harmadik esztendőben így szólt az Úr igéje Illéshez: Eredj, jelenj meg Ahábnál, mert esőt akarok adni a földre! (2) Illés tehát elment, hogy megjelenjen Ahábnál. Samáriában súlyos éhínség volt. (3) Ekkor Aháb hívatta Óbadját, a palota felügyelőjét. Óbadjá igen félte az Urat. (4) Mert amikor Jezábel ki akarta irtani az Úr prófétáit, Óbadjá magához vett száz prófétát, és elrejtette őket ötvenenként egy-egy barlangba, és ellátta őket kenyérrel és vízzel. (5) Aháb ezt mondta Óbadjának: Menj el az ország összes forrásához és minden patakjához! Talán akad fű, és életben hagyhatjuk a lovakat és öszvéreket, és nem kell levágnunk az állatokat. (6) Fölosztották azért maguk között az országot, hogy ki mit járjon be. Aháb külön ment az egyik úton, Óbadjá is külön ment egy másikon. (7) Miközben Óbadjá úton volt, egyszer csak előtte termett Illés. Óbadjá fölismerte, arcra borult, és ezt kérdezte: Te vagy az, uram, Illés? (8) Ő így felelt neki: Én vagyok. Eredj, mondd meg uradnak, hogy itt van Illés. (9) De ő ezt mondta: Mit vétettem, hogy Aháb kezébe akarod adni a te szolgádat, hogy megöljön? (10) Az élő Úrra, a te Istenedre mondom, hogy nincs nép, sem ország, ahová el ne küldött volna az én uram, hogy felkutasson téged. Ha azt mondták, nincs itt, akkor meg is eskette azt az országot és népet, hogy nem találtak meg téged. (11) És most te mondod: Eredj, és mondd meg a te uradnak, hogy itt van Illés!? (12) Megeshet, hogy amikor elmegyek tőled, elragad téged az Úr lelke, nem is tudom hová. Ha én megyek, és hírt viszek Ahábnak, ő pedig nem talál itt téged, akkor megöl engem; pedig a te szolgád féli az Urat ifjúkorától fogva. (13) Nem mondták meg neked, uram, hogy mit tettem, amikor Jezábel öldökölte az Úr prófétáit? Elrejtettem az Úr prófétái közül százat, ötvenenként egy-egy barlangba, és elláttam őket kenyérrel és vízzel. (14) Most mégis ezt mondod: Eredj, és mondd meg a te uradnak, hogy itt van Illés?! Ő meg fog ölni engem. (15) De Illés így felelt: A Seregek élő Urára mondom, akinek a szolgálatában állok, hogy még ma megjelenek előtte. (16) Elment tehát Óbadjá Aháb elé, hogy jelentést tegyen neki, Aháb pedig Illés elé ment. (17) Amikor Aháb meglátta Illést, ezt mondta neki Aháb: Te vagy az, Izráel megrontója?! (18) Ő így felelt: Nem én döntöm romlásba Izráelt, hanem te és a te atyád háza, mert elhagytátok az Úr parancsolatait, és te a Baalokat követed. (19) Most azért üzenj, gyűjtsd ide hozzám a Karmel-hegyre egész Izráelt meg Baal négyszázötven prófétáját Aséra négyszáz prófétájával együtt, akik Jezábel asztaláról élnek. (20) Akkor elküldött Aháb Izráel fiaiért, és összegyűjtötte a prófétákat a Karmel-hegyre. (21) Illés pedig odalépett az egész nép elé, és így szólt: Meddig sántikáltok még kétfelé? Ha az Úr az Isten, kövessétek őt, ha pedig Baal, akkor őt kövessétek! De a nép nem felelt egy szót sem. (22) Akkor Illés ezt mondta a népnek: Én maradtam az Úr egyetlen prófétája, Baal prófétái pedig négyszázötvenen vannak. (23) Adjanak nekünk két bikát; ők válasszák ki maguknak az egyik bikát, darabolják föl, és rakják a fahasábokra, de tüzet ne gyújtsanak! Én is elkészítem a másik bikát, rárakom a fahasábokra, de tüzet én sem gyújtok. (24) Ezután hívjátok segítségül a ti istenetek nevét, és én is segítségül hívom az Úr nevét. Amelyik isten tűzzel felel, az az Isten. Erre az egész nép megszólalt, és ezt mondta: Jó lesz így! (25) Illés ezután így szólt Baal prófétáihoz: Válasszátok ki az egyik bikát, és készítsétek el először ti, mert ti vagytok többen! És hívjátok segítségül istenetek nevét, de tüzet ne gyújtsatok! (26) Ők fogták a nekik jutott bikát, elkészítették, és segítségül hívták Baal nevét, így szólongatva őt reggeltől egészen délig: Ó, Baal, felelj nekünk! De nem jött válasz, és nem felelt senki. Eközben ott sántikáltak az oltár körül, amelyet készítettek. (27) Délben aztán Illés gúnyolni kezdte őket, és ezt mondta: Kiáltsatok hangosabban, hiszen isten ő! Talán elmélkedik, vagy a dolgát végzi, vagy úton van, vagy talán alszik, és majd fölébred. (28) Erre elkezdtek hangosan kiáltozni, és szokásuk szerint összevagdosták magukat kardjukkal és dárdájukkal, míg el nem borította őket a vér. (29) Dél elmúltával révületbe estek, egészen az áldozat idejéig, de nem jött válasz: nem felelt és nem figyelt rájuk senki. (30) Akkor Illés ezt mondta az egész népnek: Gyertek ide hozzám! Erre odament hozzá az egész nép, ő pedig helyreállította az Úr lerombolt oltárát. (31) Fogott Illés tizenkét követ a Jákób fiaitól származó törzsek száma szerint; Jákóbhoz szólt így az Úr szava: Izráel lesz a neved. (32) A kövekből oltárt épített az Úr nevében, azután árkot húzott az oltár körül, amelybe két véka vetőmag is belefért volna. (33) Azután elrendezte a fahasábokat, földarabolta a bikát, és rárakta a fahasábokra. (34) Majd ezt mondta: Töltsetek meg négy vödröt vízzel, és öntsétek az áldozatra meg a fahasábokra! Azután ezt mondta: Ismételjétek meg! És megismételték. Újra mondta: Harmadszor is tegyétek meg! Megtették harmadszor is, (35) úgyhogy a víz már folyt az oltár körül, és az árok is megtelt vízzel. (36) Az áldozat bemutatása idején odalépett Illés próféta, és ezt mondta: Uram, Ábrahámnak, Izsáknak és Izráelnek Istene! Hadd tudják meg a mai napon, hogy te vagy az Isten Izráelben, én pedig a te szolgád vagyok, és mindezt a te parancsodra tettem! (37) Felelj nekem, Uram, felelj nekem, hadd tudja meg ez a nép, hogy te, az Úr vagy az Isten, és fordítsd vissza a szívüket! (38) Akkor lecsapott az Úr tüze, és fölemésztette az égőáldozatot és a fahasábokat, a köveket és a port, az árokban levő vizet pedig felnyalta. (39) Amikor látta ezt az egész nép, arcra borult, és ezt mondogatta: Az Úr az Isten, az Úr az Isten! (40) Illés pedig ezt mondta nekik: Ragadjátok meg Baal prófétáit, senki se menekülhessen el közülük! És megragadták őket. Illés levitette őket a Kísón-patak mellé, és ott lemészárolta őket. (41) Ezután Illés ezt mondta Ahábnak: Menj föl, egyél és igyál, mert eső zúgása hallatszik. (42) Aháb fölment, hogy egyék és igyék. Illés pedig fölment a Karmel tetejére, a földre kuporodott, és arcát a térdei közé rejtette. (43) Így szólt a szolgájához: Menj föl, és figyeld a tengert! Az fölment, figyelte egy darabig, majd ezt mondta: Nincs ott semmi. Illés ezt mondta: Menj vissza hétszer! (44) Hetedszerre ezt mondta a szolga: Most egy tenyérnyi kis felhő emelkedik föl a tengerből. Ő azt felelte: Eredj, és mondd meg Ahábnak: Fogass be és indulj, míg föl nem tartóztat az eső!(45) Mindeközben viharfelhők sötétítették el az eget, és zuhogni kezdett az eső. Aháb ekkor harci kocsira szállt, és Jezréelbe ment. (46) Az Úr keze pedig Illéssel volt, és ő, feltűrve övébe a ruhája alját, Aháb előtt futott a Jezréelbe vezető útig. /RÚF/

(1Kir 19:1-16 szakaszát)! Mit tudhatunk meg ebből a részből Isten prófétájának érzelmi állapotáról?

(1Kir 19:1-16). Amikor Aháb elmondta Jezábelnek mindazt, amit Illés tett, és hogy a prófétákat megölte karddal, (2) Jezábel követet küldött Illéshez ezzel az üzenettel: Úgy bánjanak velem az istenek most és ezután is, hogy holnap ilyenkorra azt teszem veled, ami azokkal történt! (3) Illés megijedt, felkerekedett és ment, hogy mentse az életét, és elérkezett a júdai Beérsebába. Legényét ott hagyta, (4) ő pedig elment a pusztába egynapi járóföldre. Odaért egy rekettyebokorhoz, és leült alá. Azt kívánta, bárcsak meghalna, és így szólt: Elég most már, Uram! Vedd el az életemet, mert nem vagyok jobb elődeimnél! (5) Azután lefeküdt, és elaludt a rekettyebokor alatt. De egyszer csak egy angyal érintette meg, és ezt mondta neki: Kelj föl, egyél! (6) Amikor föltekintett, látta, hogy a fejénél ott van egy forró kövön sült lángos és egy korsó víz. Evett, ivott, majd újra lefeküdt. (7) Az Úr angyala másodszor is visszatért, megérintette, és ezt mondta: Kelj föl, egyél, mert erőd felett való út áll előtted! (8) Ő fölkelt, evett és ivott, majd annak az ételnek az erejével ment negyven nap és negyven éjjel az Isten hegyéig, a Hórebig. (9) Itt bement egy barlangba, és ott töltötte az éjszakát. Egyszer csak így szólt hozzá az Úr igéje: Mit csinálsz itt, Illés? (10) Ő így felelt: Sokat buzgólkodtam az Úrért, a Seregek Istenéért, mert Izráel fiai elhagyták szövetségedet, lerombolták oltáraidat, prófétáidat pedig fegyverrel ölték meg. Egyedül én maradtam meg, de az én életemet is el akarják venni. (11) Az Úr ezt mondta: Gyere ki, és állj a hegyre az Úr színe elé! És amikor elvonult az Úr, nagy és erős szél szaggatta a hegyeket, és tördelte a sziklákat az Úr előtt; de az Úr nem volt ott a szélben. A szél után földrengés következett; de az Úr nem volt ott a földrengésben. (12) A földrengés után tűz támadt; de az Úr nem volt ott a tűzben. A tűz után halk és szelíd hang hallatszott. (13) Amikor Illés ezt meghallotta, palástjával eltakarta az arcát, kiment, és megállt a barlang bejáratánál. Egy hang pedig így szólt hozzá: Mit csinálsz itt, Illés? (14) Ő így felelt: Sokat buzgólkodtam az Úrért, a Seregek Istenéért, mert Izráel fiai elhagyták szövetségedet, lerombolták oltáraidat, prófétáidat pedig fegyverrel ölték meg. Egyedül én maradtam meg, de az én életemet is el akarják venni. (15) Ekkor azt mondta neki az Úr: Menj, kelj ismét útra a pusztán át Damaszkuszba, és amikor odaérsz, kend fel Hazáélt Arám királyává. (16) Azután Jéhút, Nimsí fiát kend fel Izráel királyává; Elizeust, az ábél-mehólái Sáfát fiát pedig kend fel prófétává magad helyett! /RÚF/

„Elég! Most, ó, Uram, vedd el lelkemet, mert nem vagyok jobb atyáimnál” (1Kir 19:4), /ÚRK/.

Úgy beszél, mint aki depressziótól szenved. Miért? Nem kis dolog, ami a Karmel-hegyen történt, de itt biztosan szó volt még másról is.

A megoldás talán ezekben a szavakban rejlik: „Sokat buzgólkodtam az Úrért, a Seregek Istenéért, mert Izráel fiai elhagyták szövetségedet, lerombolták oltáraidat, prófétáidat pedig fegyverrel ölték meg. Egyedül én maradtam meg, de az én életemet is el akarják venni”. (1Kir 19:10. /RÚF/

Úgy hangzik, mintha keseregne, a szolgálatát kudarcnak tartaná. Minden erőfeszítése ellenére a nép továbbra is hitehagyásban maradt – mintha ő egyedül szembeszállhatott volna az árral. A történtek között itt láthatjuk Isten szolgájának emberi természetét, törékenységét. Más szóval:

„Illés ember volt, hozzánk hasonló természetű”. (Jak 5:17)

Miért érzi néha az ember, hogy „kudarcot vallott” az életében vagy a törekvéseiben? Milyen bibliai ígéretekre hivatkozhatunk, amelyek átsegítenek a csüggedésen?

White idézet: Azt gondolná az ember, hogy miután Illés olyan rettenthetetlenül bátor volt, és olyan tökéletesen győzött királyon, papokon és népen, többé már nem vehet erőt rajta a csüggedés, és senki nem tudja őt megfélemlíteni. De ő – aki Isten szerető gondoskodásának sok bizonyságát tapasztalta – nem volt mentes az emberi gyengeségektől, és ebben a sötét órában hite és bátorsága elhagyta… Ha ott marad, és Isten erejével, benne elrejtőzve, rendíthetetlenül kitart az igazság mellett, senki sem árthat neki. Az Úr megbünteti Jézabelt, és ez újabb csodálatos győzelmet jelent Illés számára…

Mindenkit érnek keserű csalódások, és olykor mindenkit hatalmába kerít a csüggedés; amikor fájdalom az ember sorsa, és nehéz hinnie, hogy Isten még mindig jóságos segítője földi gyermekeinek; amikor annyira gyötrik a bajok, hogy inkább kívánja a halált, mint az életet. Ilyenkor sokan elengedik Isten kezét, és a kétely rabságába, a hitetlenség fogságába esnek. Ha ekkor megnyílna lelki szemük, és felfognák Isten intézkedéseit, megmentésükön fáradozó angyalokat látnának, akik lábukat az örök hegyeknél is erősebb alapra helyezik. És akkor új hit, új élet ébredne bennük…

Van biztos orvosság a csüggedtek számára: a hit, az ima és a munka. A hit és tevékenység napról napra növekvő biztonságérzetet és megelégedést ad… A legsötétebb napokban se félj! Akkor sem, ha a látszat nagyon ijesztő. Higgy Istenben! Ő tudja, mire van szükséged. Nála van minden hatalom. Szeretete és könyörülete végtelen, kimeríthetetlen… Szükségletük szerinti erőt ad szolgáinak…

Elhagyta-e Isten Illést a megpróbáltatás órájában, amikor prófétája úgy érezte, hogy Isten és ember elhagyta? Semmiképpen! Most sem szerette kevésbé, mint akkor, amikor imájára válaszként tűz lobbant az égből és fénnyel árasztotta el a hegytetőt. – Conflict and Courage, 213./old.

Illés ugyan titokban menekült a Hóreb hegyére, de Isten tudott róla. A sötétség hatalmai szorongatták, de a fáradt és csüggedt próféta nem maradt magára a velük vívott küzdelemben…

Isten megkérdezte megpróbált szolgáját: „Mit csinálsz itt, Illés? Én küldtelek a Kérith patakjához, azután a sareptai özvegyhez. Majd megbíztalak, hogy térj vissza Izráelbe, és állj a bálványimádó papok elé a Kármelen. Én öveztelek fel erővel, hogy vezetni tudd a király hintóját Jezréel kapujáig. De ki mondta neked, hogy sietve menekülj a pusztába? Mi dolgod van itt?”…

Sok múlik a becsületes és őszinte emberek kitartó munkálkodásán. Sátán mindent megtesz azért, hogy keresztezze Isten szándékát, amelyet az engedelmesek által akar megvalósítani. Egyesek figyelmét eltereli nemes és szent küldetésükről… Másokat pedig ellenvetésekkel és üldözéssel csüggeszt el, hogy megfutamodjanak a szolgálat elől… Isten minden egyes gyermekéhez, akit a lelkek ellenségének sikerült elhallgattatnia, ez a kérdés hangzik: „Mit csinálsz itt?” Megbíztalak, hogy menj el széles e világra, hirdesd az evangéliumot, és készíts fel egy népet Isten napjára. Miért vagy itt? – Conflict and Courage, 214./old.

Ószövetségi próféták, akik Isten üzeneteit tárták a nép elé.

„Jósáfát megállt, és azt mondta: Halljátok meg szavamat, Júda és Jeruzsálem lakói! Bízzatok az Úrban, a ti Istenetekben, és megerősít titeket. Bízzatok prófétáiban, és szerencsések lesztek!” (2Krón 20:20), /ÚRK/

A GPS segítségével tudják meg az autósok, hol járnak, merre tartanak, sőt a veszélyekről is kapnak figyelmeztetést. A menny felé tartó lelki utazóknak szintén szükségük van a lelki „navigációs rendszer” vezetésére most és a jövőben is. A múltban Isten ezt egyrészt az ószövetségi próféták szolgálata által biztosította. Beszédeikből, tanácsaikból, próféciáikból, verseikből és énekeikből sokat megtudhatunk próféták tucatjairól, akik Isten üzeneteit tárták a nép elé.

A próféták ótestamentumi írásai, segítenek megérteni, hogyan nyilvánult meg a prófétaság ajándéka Istennek ezekben a szolgáiban.

Amint látni fogjuk, ők is hasonlóak voltak hozzánk, vagyis gyarló emberként időnként szintén féltek, haragudtak és elcsüggedtek. Nem volt könnyű az életük, kihívásokkal és nehézségekkel teljes, mint ahogy mindannyiunké.

Mit tanulhatunk tehát abból, ha Isten különleges elhívásban részesült szolgái közül megnézünk néhányat?

White idézet: Az Áron fiaitól származó Ezsdrás papi kiképzésben részesült; ezenkívül a médóperzsa birodalom mágusainak, csillagjósainak és bölcseinek írásaiban is jártasságra tett szert. De nem volt megelégedve saját lelkiállapotával. Istennel teljes összhangra, bölcsességre vágyott, hogy véghez tudja vinni Isten akaratát. Ezért „szívből törekedett arra, hogy kutassa és teljesítse az Úr törvényét”. (Ezsd 7:10)

Ez Isten népe történelmének, a próféták és királyok írásainak szorgalmas tanulmányozására késztette. A Biblia történelmi és költői könyveit kutatva akarta megtudni, miért engedte meg az Úr Jeruzsálem lerombolását és népe fogságba vitelét pogány földre.

Ezsdrás különös figyelmet szentelt annak, amit Izráel átélt az ábrahámi ígéret óta. Tanulmányozta a Sínai-hegynél és a hosszú pusztai vándorlás idején kapott eligazításokat. Mélyen érintette, amikor egyre jobban megismerte, hogyan bánik Isten a gyermekeivel, és megértette, mily szent a Sínai-hegynél kapott törvény. Szíve ihletettséget nyert, tökéletesen megtért, és elhatározta, hogy megtanulja a szent történelmet. Ezt az ismeretet áldásul és világosságul akarta felhasználni népe számára. Közeledett egyes próféciák beteljesedésének az ideje, ezért szorgalmasan kutatta a világosságot, amelyet addig homály fedett.

Ezsdrás igyekezett szívében felkészülni arra a munkára, amely hite szerint előtte állt. Buzgón kereste Istent, hogy Izráelnek bölcs tanítója lehessen. Felkutatta azokat a rendeleteket, amelyek leírattak a választott nép kötelességeire vonatkozóan, és megtalálta az izraeliták ünnepélyes fogadalmát is, amellyel elkötelezték magukat, hogy mindent megtesznek és teljesítenek, amit az Úr mondott, és megtalálta az Úr azon ígéretét is, hogy engedelmességük jutalmaként megáldja őket. – To Be Like Jesus, 118./old.

Az Ótestamentum világosságot áraszt az Újtestamentumra, az Újtestamentum pedig az Ótestamentumra. Mindkettő Isten dicsőségének a kinyilatkoztatása Krisztusban. Ahogyan Krisztus megmutatkozott a pátriárkáknak, ahogy az áldozati szertartások is Őt jelképezik, ahogyan ábrázolja Őt a törvény, és ahogyan hirdették Őt a próféták, mind-mind az Ótestamentum gazdagságát képezik. Földi élete, halála és feltámadása, valamint a Szentlélek általi megjelenése révén Krisztus az Újszövetség kincse. Mind az Ó- mind pedig az Újszövetség olyan igazságokat tár fel, amelyek folyamatosan a megértés újabb mélységeire vezetik el a szorgalmas kutatót. – Counsels to Parents, Teachers, and Students, 462-463./old.

Keresztelő János felkészít egy népet

 (Mk 1:2-5). Amint meg van írva Ézsaiás próféta könyvében: „Íme, elküldöm előtted követemet, aki elkészíti utadat; (3) kiáltó szava hangzik a pusztában: Készítsétek az Úr útját, egyengessétek ösvényeit!”, (4) megjelent Keresztelő János a pusztában, és hirdette a megtérés keresztségét a bűnök bocsánatára. (5) Akkor kiment hozzá Júdea egész vidéke és a jeruzsálemiek is mind, és amikor megvallották bűneiket, megkeresztelte őket a Jordán folyóban. /RÚF/ 

Márk evangéliumából megtudjuk, hogy Keresztelő János fellépésével teljesült Ézsaiás próféciája. 

(Ézs 40:3). Egy hang kiált: Építsetek utat a pusztában az Úrnak! Készítsetek egyenes utat Istenünknek a kietlen tájon át! /RÚF/) 

János fejlődését az Istenhez való hűség jellemezte gyerekkortól felnőttkorig. Sátán félt, hogy elveszíti uralmát az emberek felett, hallva János hangját a pusztában (lásd Ellen G. White: Jézus élete. 181./old.). 

János olyan módon leplezte le hallgatói gonoszságát, amitől Sátán megremegett. Ez veszélyeztette szorítását Izrael felett. Újból és újból megpróbálta eltéríteni Keresztelő Jánost a hűséges élettől és a Messiásba vetett bizalmától, de rendre kudarcot vallott. 

Jézus hogyan erősítette a börtönbe vetett János hitét? 

(Mt 11:1-6). Amikor Jézus elmondta parancsait a tizenkét tanítványnak, továbbment onnan, hogy tanítson és igét hirdessen a városokban. (2) János pedig, amikor hallott a börtönben Krisztus cselekedeteiről, elküldte tanítványait, (3) és megkérdezte tőle: Te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk? (4) Jézus így válaszolt nekik: Menjetek, és mondjátok el Jánosnak, amiket hallotok és láttok: (5) vakok látnak, és bénák járnak, leprások tisztulnak meg, és süketek hallanak, halottak támadnak fel, és szegényeknek hirdettetik az evangélium, (6) és boldog, aki nem botránkozik meg énbennem. /RÚF/ 

Sátán képtelen volt bűnre csábítani Jézust, pusztai veresége felbőszítette. Ekkor taktikát váltott, elérte, hogy börtönbe vessék Jézus unokatestvérét, Jánost, ami fájt Jézusnak, de Sátán még így sem tudta bűnbe vinni. Megpróbálta megtörni Jánost, ezzel érzelmileg megterhelve a Megváltó szívét. Jézus azonban bátorító üzenetet küldött Jánosnak. A szörnyű körülmények dacára, és noha nem értette, miért maradt fogságban annak ellenére, hogy Jézusnak akkora hatalma van, mindhalálig hű maradt. 

A régi prófétákhoz hasonlóan Isten bennünket is arra szólít, hogy hirdessük a bűnbánat, a hit üzenetét és Krisztus igazságának teljességét. 

(Jel 14:6-12). És láttam, hogy egy másik angyal repül fenn az égen: az örök evangélium volt nála, hogy hirdesse azoknak, akik a földön laknak, minden népnek és törzsnek, minden nyelvnek és nemzetnek; (7) és hatalmas hangon így szólt: Féljétek az Istent, és adjatok neki dicsőséget, mert eljött ítéletének órája; imádjátok azt, aki teremtette a mennyet és a földet, a tengert és a vizek forrásait! (8) Egy második angyal követte őt, aki így szólt: Elesett, elesett a nagy Babilon, amely féktelen paráznasága borával itatott meg minden népet. (9) Egy harmadik angyal is követte őket, és így szólt hatalmas hangon: Ha valaki imádja a fenevadat és annak a képmását, és felveszi annak a bélyegét a homlokára vagy a kezére, (10) az is inni fog az Isten haragjának borából, amely készen van elegyítetlenül haragjának poharában, és gyötrődni fog tűzben és kénben a szent angyalok és a Bárány előtt; (11) gyötrődésük füstje felszáll örökkön-örökké, és sem éjjel, sem nappal nincs nyugalmuk azoknak, akik imádják a fenevadat és annak képmását, és akik magukra veszik az ő nevének bélyegét. (12) Itt van szükség a szentek állhatatosságára, akik megtartják az Isten parancsait és Jézus hitét. /RÚF/) 

Sátán, ahogy Keresztelő Jánossal is tette, felhasználhatja a bizonytalan helyzeteket, hogy kétséget ébresszen bennünk az Istentől kapott küldetésünket illetően. Nem kell kétségbe esnünk, ha emlékszünk arra, hogyan vezetett Isten az életünk során, még ha nem is mennek jól a dolgaink, mint Jánosnak, akit börtönbe vetettek és megöltek egy gonosz asszony és egy akaratgyenge férfi tettei miatt. Bármit tegyenek is velünk emberek, hittel fordulhatunk Isten felé, és Ő válaszolni fog. Erőt ígért ahhoz, hogy az akarata szerint cselekedjünk. 

(ApCsel 1:8). Ellenben erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt a föld végső határáig. /RÚF/ 

A posztkeresztény és nem keresztény világban rendkívül fontos, hogy bármilyen körülmények között Krisztus hűséges tanúi legyünk. 

White idézet: Pál apostol írja le, milyen elveknek kell vezetnie Isten ügyének munkásait: „Isten munkatársai vagyunk”. (1Kor 3:9). „És valamit tesztek, lélekből cselekedjétek, mint az Úrnak és nem embereknek.” (Kol 3:23) Péter is inti a hívőket: „Ki-ki amint kegyelmi ajándékot kapott, úgy sáfárkodjatok azzal egymásnak, mint Isten sokféle kegyelmének jó sáfárai; ha valaki szól, mintegy Isten ígéit szólja: ha valaki szolgál, mintegy azzal az erővel szolgáljon, amelyet Isten ád: hogy mindenben dícsőíttessék a Jézus Krisztus által.” (1Pt 4:10-11) 

Amikor majd ezek az elvek uralják a szívünket, akkor megértjük, hogy a munka Istené, nem pedig a miénk; hogy Ő egyformán gondoskodik a nagyszerű egész minden egyes részéről. Amikor Krisztust és dicsőségét tekintjük elsőnek, és önszeretetünket elnyeli az azok iránti szeretet, akikért Krisztus meghalt, akkor senki sem merül bele annyira a munka egyetlen területébe, hogy szem elől tévesztené a többi ágazat fontosságát. Önzés veszi rá az embert, hogy azt képzelje, az a legfontosabb, amit ő tesz… 

Isten szava arra tanít minket, hogy most jött el az idő, amikor mennyei fényt várhatunk. Most van az a nap, amikor felfrissülést kell várnunk az Úr jelenlététől. Figyelnünk kell Isten gondviselésének indíttatásaira, amint Izráelnek is Figyelnie kellett „a lépések zajára a fák tetején” – a meghatározott jelre, hogy a menny fáradozik értük. 

Isten nem tud dicsőséget szerezni nevének népe által, amíg emberekre támaszkodnak, emberekben bíznak. Jelenlegi gyenge állapotuk mindaddig folytatódik, míg nem csak egyedül Krisztust dicsőítik, míg alázatosan és tisztelettel el nem mondják Keresztelő Jánossal együtt: „Annak növekednie kell, nékem pedig alább szállanom.” (Jn 3:30) Szavakat bíztak rám, hogy szóljam Isten népének: dicsőítsétek őt, a Golgota Jézusát! Ami emberi, húzódjék háttérbe, hogy mindenki Őt láthassa, akiben örök reményünk van. Ésaiás kijelentette: „Mert egy gyermek születik nékünk, Fiú adatik nékünk, és az uralom az ő vállán lészen, és hívják nevét: csodálatosnak, tanácsosnak, erős Istennek, örökkévalóság atyjának, békesség fejedelmének!” (Ésa 9:6) A gyülekezet és a világ tekintsen hát fel az Üdvözítőre. Hadd kiáltsa minden hang Jánossal: „Ímé, az Istennek ama báránya, aki elveszi a világ bűneit!” (Jn 1:29) 

Az élő vizek forrása nyitva áll a szomjas lélek előtt. Isten kijelenti: „Mert vizet öntök a szomjúhozóra, és folyóvizeket a szárazra.” (Ésa 44:3) Csakis azoknak nyújt világosságot, akik keresik azt, és akik örömmel fogadják szent Igéjéből a világosság minden egyes sugarát. Isten ezeken az embereken keresztül nyilatkoztatja ki a hatalmat, amely majd az egész Földet beragyogja dicsőségével. – Lift Him Up, 231./old.