Az élet nehézségei a Bibliában, Jób jut az eszünkbe

Amikor az élet nehézségeire gondolunk a Bibliában, talán Jób az első, aki eszünkbe jut. Nemcsak a teljes vagyonát vesztette el 

(Jób 1:14-17). hírnök érkezett Jóbhoz, és így szólt: A marhák odakint szántottak, a szamarak pedig mellettük legelésztek. (15) De a sábaiak rájuk rontottak, és elvitték őket, a legényeket pedig kardélre hányták. Csak én menekültem meg, hogy hírt adhassak neked. (16) Még beszélt, amikor érkezett egy másik, és így szólt: Tűz csapott le Istentől az égből, amely megégette és elpusztította a juhokat és a legényeket. Csak én menekültem meg, hogy hírt adhassak neked. (17) Még beszélt, amikor ismét érkezett valaki, és így szólt: A káldeusok három csapatban rajtaütöttek a tevéken és elvitték őket, a legényeket pedig kardélre hányták. Csak én menekültem meg, hogy hírt adhassak neked. /RÚF/

 ... de a gyermekeit 

(Jób 1:18-19). Még beszélt, amikor érkezett egy másik, és így szólt: Fiaid és leányaid elsőszülött testvérük házában lakomáztak, borozgattak. (19) De hirtelen erős szél támadt a puszta felől, megrendítette a ház négy sarkát, az rászakadt a fiatalokra, és meghaltak. Csak én menekültem meg, hogy hírt adhassak neked. /RÚF/

 és az egészségét is. 

(Jób 2:7). A Sátán eltávozott az Úr színe elől, és megverte Jóbot rosszindulatú fekélyekkel tetőtől talpig. /RÚF/

Ezek után a felesége megpróbálta rávenni, hogy átkozza meg Istent és haljon meg. 

(Jób 2:9. A felesége ezt mondta neki: Még most is ragaszkodsz ahhoz, hogy feddhetetlen maradj? Átkozd meg Istent, és halj meg! /RÚF/

 Egy idő után három barátja látogatta meg, hogy együtt üljenek vele. Annyira sokkolta őket Jób látványa, hogy hét egész napig csak szótlanul ültek.

 (Jób 2:13). És mellette ültek a földön hét nap és hét éjjel; de egyik sem szólt hozzá egy szót sem, mert látták, hogy milyen nagy a fájdalma. /RÚF/ 

Aztán amikor végül meg tudtak szólalni, emberi módon próbáltak magyarázatot adni a Jóbot ért szerencsétlenségre, amivel akaratukon kívül is növelték a pátriárka szenvedését. A három barát őt vádolta, mondván, hogy biztosan kell lennie valamilyen rejtett bűnének, amiből meg kell térnie.

 (Jób 8., 11. és 15). fejezete Még olyan kijelentést is tettek, hogy

  „Ilyenek hát az álnok embernek hajlékai, és ilyen annak lakóhelye, aki nem tiszteli Istent”. (Jób 18:21) 

Hogyan válaszolt ezekre Jób

(Jób 19:23-27). Bárcsak leírnák szavaimat, bárcsak följegyeznék egy könyvbe, (24) vas íróvesszővel és ólommal minden időkre kősziklába vésnék! (25) Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára megáll a por fölött, (26) és ha ez a bőröm szertefoszlik is, testem nélkül is meglátom az Istent. (27) Saját magam látom meg őt, tulajdon szemeim látják meg, nem valaki más, bár veséim is megemésztetnek. /RÚF/ 

(Jób 23:8-12). De ha kelet felé megyek, nincsen ott, ha nyugat felé, nem veszem észre. (9) Ha északon működik, nem látom, ha délre fordul, ott sem láthatom. (10) De ő tudja, milyen úton járok: ha megvizsgál, kiderül, hogy arany vagyok. (11) Szorosan járok a nyomában, az ő útján maradok, nem térek le róla. (12) Ajkának parancsából nem engedek, keblembe zártam szája mondásait. /RÚF/ 

A tragikus események dacára, amelyek érték, annak ellenére, hogy semmit nem értett az egészből, Jób mindvégig hű maradt. Kitartott. Nem vádolta Istent, nem átkozta meg. Inkább kijelentette, amikor Isten megátkozásával kísértették: 

„Mezítelen jöttem ki az én anyámnak méhéből, és mezítelen térek oda vissza. Az Úr adta, az Úr vette el. Áldott legyen az Úrnak neve”! (Jób 1:21) 

Ugyanabban a csatában, annak közepén élünk mi is. Sátán fájdalommal, szenvedéssel, veszteséggel és nehézséggel gyötör minket, amely mind a tervének a része, hogy eltorzítsa bennünk a szerető Isten képét. Az ilyen nehézségekben két válaszlehetőségünk van: vádolni és megtagadni Istent, vagy ragaszkodni hozzá minden erőnkből. A csata hevesen dúl körülöttünk, mindig tartsuk észben, hogy az örökkévalóság fényében a pillanatnyi problémáink, bár valóságosak, de ideiglenes próbáink csupán. 

(2Kor 4:16-18). Ezért tehát nem csüggedünk. Sőt ha a külső emberünk megromlik is, a belső emberünk mégis megújul napról napra. (17) Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk minden mértéket meghaladó nagy, örök dicsőséget szerez nekünk, (18) mivel nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra, mert a láthatók ideig valók, a láthatatlank pedig örökkévalók. /RÚF/

 Annyi más dolog is része a nagy képnek azon kívül, amit itt és most látunk, és minden hívő életében az egyik nagy kihívás, hogy higgyen Istenben még az élet sötét óráiban is. Isten annyiféleképpen megjelentette nekünk szeretetének valóságát. Ragaszkodnunk kell a nagyon fontos igazsághoz – hogy Isten szeret –, még akkor is, amikor adott pillanatban nem érezzük azt! 

Ha éppen nehéz élethelyzetben élsz, fuss Istenhez! Vedd a Bibliádat és egy jegyzettömböt, és menj ki a természetbe Istenhez! Másold le Róm 5:3-5 szakaszát, és gondolkodj az ige különféle üzenetein! Hidd el, hogy Isten szeretete, törődése a legbiztosabb és legstabilabb tényező az életedben! 

 „De nemcsak ezzel dicsekszünk, hanem a szenvedéseinkkel is, tudva, hogy a szenvedés állhatatosságot munkál, az állhatatosság pedig kipróbáltságot, a kipróbáltság pedig reménységet. A reménység pedig nem szégyenít meg, mert Isten szeretete kitöltetett szívünkbe a nekünk adott Szentlélek által.” (Róm 5:3-5), /ÚRK/

White idézet: A lelket nyomasztó csüggedés nem annak a bizonyítéka, hogy Isten megváltozott. Ő „tegnap és ma és örökké ugyanaz”. (Zsid 13:8) Biztos lehetsz, hogy Isten a jóindulatában részesít, amikor érzed az igazság Napjának sugarait, de akkor sem kell elhagyatva érezned magad, amikor felhők árnyékolják be a lelkedet. Hitednek át kell törnie a sötétségen. A szemed legyen tiszta, hogy lásson, és akkor az egész testedet világosság járja át. Krisztus kegyelmének gazdagságait kell az elmében őrizned. Kincsként őrizd azokat a leckéket, amelyeket szeretete kínált fel. Bárcsak olyan hittel rendelkezhetnél, mint Jób, hogy kijelenthesd: „Ha megöl is engem, akkor is bízom benne.” …

A keresztény életének legnehezebb tapasztalatai szerezhetik a legnagyobb áldásokat. A sötét órákban a különleges gondviselés bátorságot nyújthat a lélek számára Sátán következő támadásaival szemben, és felfegyverezheti Isten szolgáját, hogy megálljon a próbák tüzében. Hited próbája értékesebb az aranynál. Olyan kitartó bizalmat kell tanúsítanod Isten iránt, amit nem zavarnak meg a csaló kísértései és álnokságai. Fogd szaván az Urat. Tanulmányozd ígéreteit, és azokat szükség szerint tedd magádévá. „Azért a hit hallásból van, a hallás pedig Isten igéje által.” (Róm 10:17) … 

A hit ismerteti meg a lélekkel Isten létezését és jelenlétét, és ha csak az Ő dicsőségét szemlélve élünk, akkor egyre inkább felismerjük jellemének szépségét. Lelkünk a mennyei légkör belélegzése révén erősödik meg; felismerjük, hogy Ő mellettünk áll, és így szilárdan kitarthatunk… Szüntelenül a végtelen Isten jelenlétében kell élnünk… 

Isteni bölcsesség fogja vezérelni azoknak lépteit, akik az Úrban bíznak, és isteni szeretet veszi körül azokat, akik megtapasztalják a Vigasztaló Szentléleknek a jelenlétét. – Our High Calling, 324./old. 

Mindenkit érnek keserű csalódások, és olykor mindenkit hatalmába kerít a csüggedés; amikor fájdalom az ember sorsa, és nehéz hinnie, hogy Isten még mindig jóságos segítője földi gyermekeinek; amikor annyira gyötrik a bajok, hogy inkább kívánja a halált, mint az életet. Ilyenkor sokan elengedik Isten kezét, és a kétely rabságába, a hitetlenség fogságába esnek. Ha ekkor megnyílna lelki szemük, és felfognák Isten intézkedéseit, megmentésükön fáradozó angyalokat látnának, akik lábukat az örök hegyeknél is erősebb alapra helyezik. És akkor új hit, új élet ébredne bennük. 

A hívő Jób a szenvedés és a homály napján ezt mondta: „Inkább választom a fulladást, inkább a halált, mint e csontvázat. Megvetem az életemet, nem kell tovább!” 

Jób belefáradt az életbe, de Isten nem engedte meghalni. Feltárult előtte a jövő lehetősége, és a reménység üzenetét kapta: „... erős leszel és nem kell félned. Elfelejted a nyomorúságot, úgy gondolsz rá, mint elmúlt árvízre.” 

Jób a csüggedés és reménytelenség mélységéből az Isten kegyelmébe és megmentő hatalmába vetett feltétlen bizalom magaslatára emelkedett. Diadalmasan vallotta: „Hiszen megölhet engem! Nem is reménykedem!” – Próféták és királyok, 162-163./old.

Jól felkészülten

Tolongó tömeg a Galileai-tenger partján, Jézust, ahogy kilép a csónakból, szinte összepréselik, miközben követni igyekeznek Kapernaum felé haladva. Aztán egyszer csak megjelenik Jairus, a zsinagóga elöljárója, és kérlelni kezdi, hogy menjen vele és gyógyítsa meg a lányát. A tömegben ott egy asszony is, aki évek óta beteg. Minden pénzét orvosokra költötte, „és semmit sem javult, sőt inkább még rosszabbul lett”. (Mk 5:26) Hallott a nagyszerű galileai Emberről, és reményteli szívvel, minden maradék erejét összeszedve elindult aznap reggel, hogy csatlakozzon a sokasághoz. A tömeg nyomása fojtogatta, ahogy centiről centire igyekezett közelebb jutni Jézushoz. Aztán egyszer csak a sok tolakodás és lökdösődés után meglátta Őt. Erőt vett magán: „Ha csak ruháját érintem is, meggyógyulok”. (Mk 5:28), /ÚRK/ 

(Mk 5:21-34). Amikor Jézus ismét átkelt hajón a túlsó partra, nagy sokaság sereglett köré, ő pedig a tenger partján maradt. (22) Akkor jött egy zsinagógai elöljáró, név szerint Jairus, aki meglátva őt, lába elé borult, (23) és esedezve kérte: A kislányom halálán van, jöjj, tedd rá a kezed, hogy meggyógyuljon, és életben maradjon. (24) Jézus ekkor elindult vele. A nagy sokaság követte őt, és tolongott körülötte. (25) Egy asszony pedig, aki tizenkét éve vérfolyásos volt, (26) sok orvostól sokat szenvedett, és mindenét rájuk költötte ugyan, mégsem látta semmi hasznát, hanem még rosszabbul lett; (27) amikor hallott Jézusról, eljött, és a sokaságban hátulról megérintette a ruháját, (28) mert így gondolkodott: Ha megérintem akár csak a ruháját is, meggyógyulok. (29) Azonnal elapadt a vérzés forrása, és érezte testében, hogy meggyógyult a bajából. (30) Jézus azonnal észrevette, hogy erő áradt ki belőle, ezért a sokaságban megfordulva így szólt: Ki érintette meg a ruhámat? (31) Tanítványai így feleltek: Látod, hogyan tolong körülötted a sokaság, és azt kérdezed: Ki érintett meg engem? (32) Jézus körülnézett, hogy lássa, ki tette ezt. (33) Az asszony pedig, mivel tudta, mi történt vele, félve és remegve jött elő; leborult előtte, és elmondta neki a teljes igazságot. (34) Ő pedig ezt mondta neki: Leányom, a hited megtartott téged: menj el békességgel, és bajodtól megszabadulva légy egészséges! /RÚF/ 

Az esemény rámutat Jézus törődésére és könyörületére azok iránt, akik betegek és magányosak, és akik általában elveszettek a sokaságban. Sokan nyomódtak Jézus oldalához aznap, amint a tömeg sodródott, de csak egy valaki nyújtotta ki a kezét felé, hogy megérintse és ezzel áldást nyerjen, áldást, amelyre kétségbeesetten szüksége volt. Azonban nem az érintés gyógyította meg, hanem a hite miatt kapott gyógyulást. (Mk 5:34) „A Megváltó meg tudja különböztetni a tömeg szokványos, véletlen érintését a hit érintésétől”. (Ellen G. White: Jézus élete.  344./old.) 

Jézus köntösében nem volt semmilyen kivételes erő, az inkább az asszony hitében, a döntésében rejlett, hogy megérinti Őt, és ezáltal gyógyulást nyer. Az a törékeny nő szenvedése és fájdalma közepette ágyban maradhatott volna aznap reggel, ahelyett, hogy úgy dönt és abban reménykedik, hogy megkeresi Jézust a gyógyulás reményében. Nem volt neki elég, hogy távolról szemlélje, közelebb kellett kerülnie hozzá. Jézus arra hív minket is, hogy hasonlóan cselekedjük ma. Azt mondja:

„Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok, és lelketek nyugalmat talál” (Mt 11:28-29), /ÚRK/ 

(Róm 5:3-5). Sőt, dicsekszünk a megpróbáltatásokkal is, mert tudjuk, hogy a megpróbáltatás szüli az állhatatosságot, (4) az állhatatosság a kipróbáltságot, a kipróbáltság a reménységet; (5) a reménység pedig nem szégyenít meg, mert szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adott Szentlélek által. /RÚF/ 

White idézet: Sátán a pusztító, az Úr pedig a helyreállító. Az Úr nem dolgozhatott orvosként úgy, ahogy szeretett volna, ezért is mondta: „És nem akartok hozzám jőni, hogy életetek legyen!” Mindenütt enyhülést keresünk, kivéve nála, aki a Józseftől kölcsönvett sírbolt fölött kijelentette: „Én vagyok a Feltámadás és az Élet!” ... 

Krisztus találkozott egy szegény lélekkel, egy asszonnyal, aki mindenét arra költötte, hogy meggyógyuljon testi betegségéből. A bibliai elírás szerint minden vagyonát orvosokra költötte, az állapota mégsem javult, épp ellenkezőleg, csak romlott. De amikor a hite alapján egyszer megérintette Krisztust, azonnal kigyógyult évek óta tartó betegségéből. Ez a szenvedő asszony Krisztus közelébe férkőzött, és hátulról megérintette a ruháját, mert hitt a ruhát viselő személyben, és azonnal meggyógyult. „Ki az, aki engem illete?” – kérdezte Krisztus. A kérdés hallatán Péter elcsodálkozott: „Mester, a sokaság nyom és szorongat téged, és azt mondod: Ki az, aki engem illete?” 

Krisztus felejthetetlen tanítást akart adni a jelenlevőknek. Rá akart mutatni az élő hit érintése és a közönséges érintés közötti különbségre. Így szólt: „Illete engem valaki; mert én észrevettem, hogy erő származék ki tőlem.” Amikor „látta az asszony, hogy nem maradt titokban”, remegve előállt, Jézus lábai elé esett, és előadta fájdalmas történetét. Krisztus megvigasztalta őt: „Bízzál leányom, a te hited megtartott téged; eredj el békességgel!” 

Miért nem járulunk hittel Jézushoz? Sokan csak közönséges módon érintik meg Őt, mert csak a személyével akarnak kapcsolatba lépni. Ez az asszony többet akart. Hittel nyújtotta ki a karját, és azonnal meggyógyult… Az igazság barátai meg fogják tisztelni hitük szerzőjét és bevégzőjét. Krisztus pedig olyan orvos lesz számukra, aki helyreállítja a testüket és a lelküket is. Isten munkatársai felveszik Krisztus igáját, és mind testileg, mind pedig lelkileg szoros kapcsolatba kerülnek Istennel... 

Az Istennel ápolt együtt munkálkodás révén kell edzeni férfiak, nők és gyermekek akaratát … A lelki öröm, valamint a lelki és testi egészség összhangja nyilvánvalóvá válik, és azt az áldást hirdeti, amit az Úr Jézus elhozott a világunkba, hogy felkínálhassa minden embernek, aki hisz. – Christ Triumphant, 239./old. (augusztus 20.) 

Az élet vihara

Jézus azzal töltötte a napját, hogy hatalmas tömegnek beszélt a Galileaitenger partján. Szavai sokáig visszhangzanak az emberek elméjében, egészen az örökkévalóságig. Amint az este elérkezett, Jézus azt mondta a tanítványainak, hogy „Menjünk át a túlsó partra”. (Mk 4:35) Tudta, hogy jön a vihar, mégis azt mondta nekik, hogy induljanak el. Fontos dolgot akart a legközelebbi követőinek megtanítani az életről. Valószínűleg tudod, mi következett ezek után. 

(Mk 4:35-41). Ugyanezen a napon, amikor este lett, így szólt hozzájuk: Menjünk át a túlsó partra! (36) Ők pedig otthagyva a sokaságot, csatlakoztak hozzá, minthogy ő már a hajóban volt; de más hajók is követték őt. (37) Ekkor nagy szélvihar támadt, és a hullámok becsaptak a hajóba, úgyhogy az már kezdett megtelni. (38) Ő pedig a hajó hátsó részében a vánkoson aludt. Ekkor felébresztették, és így szóltak hozzá: Mester, nem törődsz azzal, hogy elveszünk? (39) Ő pedig felkelt, ráparancsolt a szélre, és azt mondta a tengernek: Hallgass el, némulj meg! És elült a vihar, és nagy csendesség lett. (40) Akkor ezt mondta nekik: Miért féltek ennyire? Még mindig nincs hitetek? (41) Nagy félelem fogta el őket, és így szóltak egymáshoz: Ki ez, hogy a szél is, a tenger is engedelmeskedik neki? /RÚF/ 

Gondolkodj el a következő pontokon! 

1. Jézus aludt valamin, ami talán az egyetlen párnaszerű dolog lehetett a hajón. A halászhajókon egy helyen volt ilyen, a hajó hátuljában, amin a kormányos ült. Ő vezette a hajót a helyes irányba. Tehát úgy néz ki, Jézus volt a „vezető” helyén, de Ő elaludt a kormánykeréknél.  

2. Nem minden tanítványnak volt újdonság a hajózás. Péter, János és Jakab tapasztalt halászok voltak. Jól ismerték a Galileai-tengert, és tudhatták, mit kell tenni vihar esetén. 

3. Ez az egyetlen feljegyzés az evangéliumokban, ahol Jézus alszik. Éppen életük egyik legrosszabb viharában, amikor a tanítványok megrémültek, és azt gondolják, hogy meg fognak halni, Jézus alszik a hajó hátsó részében. 

4. A tanítványok reakciója életük krízisére, hogy „Nem törődsz velünk?” Megkérdőjelezik Jézus jellemét és szeretetét. Nem pontosan ugyanezt tesszük mi is gyakran nehéz időkben?

A reménytelenség közepette, amikor igyekszünk megvédeni magunkat (mint a tanítványok tették), máskor pedig, amikor fájdalmat és veszteséget érzünk, elkezdjük megkérdőjelezni Isten szeretetét és törődését, kétségeink támadnak. Azt gondoljuk, hogy egy bizonyos módon kellene fellépnie az érdekünkben, a mi elképzelésünk szerint, ahogy saját emberi nézőpontunkból látjuk. Ám a mi esetünkben is úgy van ez, mint a tanítványokkal, hogy Isten az élet viharaiban képes a legnagyobb csodáit láttatni velünk. Ő mindig hű marad, akkor is, amikor nem pontosan látjuk, mit tesz, ezért nem is értjük. Velünk van a viharainkban, lecsendesítheti azokat, amikor mi képtelenek vagyunk rá.

White idézet: Urunk végrendeletet hagyott hátra, mielőtt kínhalált szenvedett volna a keresztfán. Nem volt ezüstje, aranya vagy háza, amit örökül hagyhatott volna tanítványaira. Földi javak tekintetében szegény ember volt. Azonban tanítványaira sokkal értékesebb örökséget hagyott, mint amit földi uralkodó hagyhatott volna alattvalóira. „Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek” – mondta –, „nem úgy adom én néktek, amint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!” 

Azt a békességet hagyta rájuk, amely egész földi élete alatt elkísérte, és vele maradt szegénységben, szenvedésben és üldöztetésben, és nem hagyta el Gecsemáné-kerti haláltusájában és a kegyetlen keresztfán sem. 

Habár támadások kereszttüzében zajlott a Megváltó élete e földön, mégis békével teli élet volt. Miközben dühödt ellenségei állandóan követték, ezt mondta: „És aki küldött engem, énvelem van. Nem hagyott engem az Atya egyedül, mert én mindenkor azokat cselekszem, amelyek néki kedvesek.” A sátáni düh kitörő viharai sem tudták megingatni az Istennel való tökéletes közösség nyugalmát. Krisztus ezt mondja: „az én békességemet adom néktek.” 

Akik szó szerint elhiszik Krisztus szavait, lelküket rábízzák, életüket az Ő vezetése alá helyezik, megtalálják ezt a békét és nyugalmat. A világon semmi el nem keserítheti őket, mert maga Jézus örvendezteti meg híveit jelenlétével. A teljes nyugalom a teljes elfogadásban rejlik. Az Úr mondja: „Kinek szíve reád támaszkodik, megőrzöd azt teljes békében, mivel tebenned bízik.” 

Emberi tapasztalatunk az Ige szavainak igaz voltáról tanúskodik: „És a hitetlenek olyanok, mint egy háborgó tenger, amely nem nyughatik” ... A bűn feldúlta békénket... Senki sem képes uralni szíve zsarnoki szenvedélyeit… Ám az, aki nyugalmat parancsolt a Galileaitenger habjainak, a „béke” szót minden egyes ember javára mondta ki. Akármilyen hevesen tombolna az orkán, akik az „Uram, ments meg!” kiáltással fordulnak Jézushoz, megmenekülnek. Kegyelme a lelket megbékélteti Istennel, lecsendesíti az emberi szenvedélyek tusáját, és a szív megnyugszik szeretetében. „Megállítá a szélvészt, hogy csillapodjék, és megcsendesedtek a habok.” 

Amely szív összhangban van Istennel, abban mennyei békesség honol, és mindenhol érezteti jótékony befolyását. A béke lelkülete üdítő harmatként száll a földi vívódásoktól zaklatott és elgyötört szívekre. – Krisztusi élet, 278./old. (szeptember 21.)