Őrüljetek az Úrban - mindenkor

(Fil 4:4-7). Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek! (5) A ti szelídségetek legyen ismert minden ember előtt! Az Úr közel! (6) /RÚF/

 Pál ismét érintette az egység kérdését majd az Úrban való öröm témájára tért át. 

(Fil 4:1-3). Ezért tehát, testvéreim, akiket szeretek, és akik után vágyódom, örömöm és koronám, így maradjatok meg az Úrban, szeretteim! (2) Evódiát intem, és Szintikhét is intem, hogy legyen közöttük egyetértés az Úrban. (3) Sőt téged is kérlek, hűséges munkatársam, segíts nekik, akik együtt küzdöttek velem az evangéliumért, Kelemennel és a többi munkatársammal is, akiknek a neve benne van az élet könyvében. /RÚF/, 

 Hányszor idegeskedtél már olyan dolgok miatt, amelyek végül minden erőfeszítés nélkül éppolyan gyorsan eltűntek, ahogy jelentkeztek? Jézus okkal hangsúlyozta újból és újból, hogy ne aggodalmaskodjunk 

(Mt 6:25-34). Ezért mondom nektek: ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek, vagy mit igyatok, se testetekért, hogy mibe öltözködjetek. Nem több-e az élet a tápláléknál, és a test a ruházatnál? (26) Nézzétek meg az égi madarakat: nem vetnek, nem is aratnak, csűrbe sem gyűjtenek, és a ti mennyei Atyátok táplálja őket. Nem vagytok-e ti értékesebbek azoknál? (27) Aggódásával pedig ki tudná közületek meghosszabbítani életét csak egy perccel is? (28) Mit aggódtok a ruházatért is? Figyeljétek meg a mező liliomait, hogyan növekednek: nem fáradoznak, és nem fonnak, (29) de mondom nektek, hogy Salamon teljes dicsőségében sem öltözködött úgy, mint ezek közül akár csak egy is. (30) Ha pedig a mező füvét, amely ma van, és holnap a kemencébe vetik, így öltözteti Isten, nem sokkal inkább titeket, kicsinyhitűek? (31) Ne aggódjatok tehát, és ne kérdezgessétek: Mit együnk? – vagy: Mit igyunk? – vagy: Mit öltsünk magunkra? (32) Ilyesmikért a pogányok törik magukat; a ti mennyei Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van minderre. (33) Keressétek először Isten országát és az ő igazságát, és mindezek ráadásként megadatnak majd nektek. (34) Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja. /RÚF/; 

(Mt 10:19). Amikor azonban átadnak titeket, ne aggódjatok amiatt, hogyan szóljatok, vagy mit mondjatok, mert megadatik nektek abban az órában, hogy mit mondjatok. /RÚF/

 Péter pedig arra emlékeztetett, hogy minden aggodalmunkat és félelmünket átadhatjuk az Úrnak, mert „néki gondja van reátok”. (1Pt 5:7) Valójában a világszerte egyre súlyosbodó problémákkal szembesülve töltsön el bennünket a remény, hogy közel az Úr. 

(Mt 24:33). Így ti is, amikor látjátok mindezt, tudjátok, hogy közel van ő, az ajtó előtt! /RÚF/; Lk 21:28. Amikor pedig ezek elkezdődnek, egyenesedjetek fel, és emeljétek fel a fejeteket, mert közeledik a megváltásotok. /RÚF/;

  (Jak 5:8). Legyetek tehát ti is türelemmel, és erősítsétek meg a szíveteket, mert az Úr eljövetele közel van. /RÚF/

 Az az aggodalom ellenszere mindenben, minden helyzetben, ha hittel elmondunk egy imát. 

(Fil 4:6-7)  Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt; (7) és Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat Krisztus Jézusban.

Hinnünk kell abban, amiért imádkozunk, és cselekedjünk úgy, mintha már meg is kaptuk volna, még mielőtt valóban megtörténne! Hiszen „hálaadással” kell Isten elé tárnunk a kéréseinket. Pál még a „könyörgésben” (görögül: deészisz) szót is használja itt, amivel különösen nehéz és sürgető helyzetekre utal. 

(Lk 1:13). De az angyal így szólt hozzá: Ne félj, Zakariás, meghallgatásra talált a te könyörgésed: feleséged, Erzsébet fiút szül neked, akit nevezz Jánosnak. /RÚF/; 

(Fil 1:19). mert tudom, hogy ez üdvösségemre válik a ti könyörgésetek és Jézus Krisztus Lelkének segítsége által. /RÚF/;

(1Tim 5:5) A valóban özvegy és magára maradt asszony pedig Istenben reménykedik, és kitart a könyörgésben és imádkozásban éjjel és nappal. /RÚF/; 

(Jak 5:16). Valljátok meg azért egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok. Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének. /RÚF/

Imáink még csak „kérések”, de tudjuk, hogy Isten hallja azokat, ha „az ő akarata szerint” (1Jn 5:14) kérjük. Így megnyugodhatunk, békességünk lehet, tudva, hogy a kéréseink Isten kezében vannak.

(Zsolt 29:11). Az Úr erőt ad népének, az Úr megáldja népét békességgel. /RÚF/;

(Ésa 9:6). helyett (Ézs 9:5). Mert egy gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk. Az uralom az ő vállán lesz, és így fogják nevezni: Csodálatos Tanácsos, Erős Isten, Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme! /RÚF/;

(Lk 2:14). Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat /RÚF/;

(Jn 14:27). Békességet hagyok nektek, az én békességemet adom nektek, de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, ne is csüggedjen! /RÚF/;

(1Kor 14:33). Mert Isten nem a zűrzavarnak, hanem a békességnek Istene. Mint ahogyan ez a szentek valamennyi gyülekezetében történik /RÚF/

 Isten békességét soha nem adhatja meg nekünk a világ, mert az abból fakad, hogy tudjuk: Megváltónk, Jézus által miénk az örök élet ajándéka. 

(Róm 5:1). Mivel tehát megigazultunk hitből, békességünk van Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által. /RÚF/;

  (Róm 6:23). Mert a bűn zsoldja a halál, Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban. /RÚF/ Ez hat az életünk minden területére, és „minden értelmet felülhalad”. 

(Fil 4:7) Pusztán értelemmel nem fogható fel, erre utal az itt használt görög szó, a nousz („értelem”) is.

 White idézet: A kereszténynek abban az örömben v an része, hogy magába szívhatja a kegyelem trónjától áradó örök fény sugarait, amelyek nemcsak saját útjára vetnek fényt, hanem azokéra is, akikkel kapcsolatba kerül. Törekednie kell reményteljes, bátorító, Istent dicsérő, hálás és derűs szavaival jó befolyást gyakorolni környezetére, hogy az emberek tekintetét az égre irányítsa, és segítsen nekik a földi mulandókon túl meglátni az örök, halhatatlan, el nem enyésző örökséget.

 „Örüljetek az Úrban mindenkor – mondja az apostol –, ismét mondom, örüljetek!” Ahol csak megfordulunk, árasszunk mindenhol reményt és keresztényi derűt. Ha így teszünk, a hitetlenek, akik nincsenek Krisztusban, vonzónak fogják találni hitünket, belátják, hogy következetes vallásunk van. Tisztábban kell látnunk a mennyei világot, az országot, ahol fény és öröm honol. Jobban meg kell ismernünk boldog reménységünk teljességét. Ha folyton ebben a reményben örvendezünk, bátorítani fogunk mindenkit, akivel csak találkozunk…

 Dicsőítsük meg Istent egymásnak és a világiaknak mondott hálás, örömteli szavainkkal, de nemcsak a hétköznapi kapcsolatainkban. Keresztények vagyunk, és az Ige arra buzdít, hogy ne hanyagoljuk el a gyülekezeti összejöveteleket, ahol felüdülünk, és a kapott bátorítást másoknak is továbbadhatjuk. A hetenkénti összejöveteleken elmélkedjünk Isten mérhetetlen jóságán, irgalmán és erején, amellyel megvált minket bűneinkből. Arckifejezésünkkel, magatartásunkkal, szavainkkal és jellemünkkel ki kell mutatnunk, hogy jó az Úrnak szolgálni. Ezzel kifejezzük, hogy „Az Úrnak törvénye tökéletes, megeleveníti a lelket.”

 Ima- és társas összejöveteleink legyenek egymás bátorításának és támogatásának különleges alkalmai...Ezt akkor tehetjük meg, ha naponta friss tapasztalatunk van Istennel, és ha bátran beszélünk szeretetéről népe körében...

 Ha többet gondolnánk Jézusra, ha többet beszélnénk róla és kevesebbet magunkról, jobban éreznénk jelenlétét. Ha benne maradunk, megtelünk békével, hittel és bátorsággal, és a gyülekezetben olyan csodálatos tapasztalatokat mondhatunk, hogy testvéreinket felüdíti hiteles és meggyőző bizonyságtevésünk Istenről. Ezek a keresztényi életről szóló igaz vallomások, amelyek Isten kegyelmét dicsőítik, ellenállhatatlan erejükkel megtérésre késztetik a lelkeket.– Krisztusi élet, 220./old., július 25.

Álljatok meg az Úrban

Fil 3:19-21. Kárhozatra jutnak, a hasuk az istenük, és azzal dicsekszenek, ami a gyalázatuk, mert földi dolgokkal törődnek. (20) Nekünk pedig a mennyben van polgárjogunk, ahonnan az Úr Jézus Krisztust is várjuk üdvözítőül, (21) aki az ő dicsőséges testéhez hasonlóvá változtatja a mi gyarló testünket azzal az erővel, amellyel maga alá vethet mindeneket. /RÚF/

 Eltérően a kereszt ellenségeitől, „akik mindig a földiekkel törődnek” (Fil 3:19), a keresztények a mennyei ország polgárai, Jézus Krisztus az Uruk. Ezt kiemelendő Pál megjegyzi, hogy betegségeknek, gyengülésnek és halálnak kitett „nyomorúságos testünket” (Fil 3:21) szükségképpen át kell változtatnia, hasonlóvá téve Krisztus dicsőséges testéhez, amelyben feltámadt.

Jób 19:25-27. Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára megáll a por fölött, (26) és ha ez a bőröm szertefoszlik is, testem nélkül is meglátom az Istent. (27) Saját magam látom meg őt, tulajdon szemeim látják meg, nem valaki más, bár veséim is megemésztetnek. /RÚF/

Lk 24:39. Nézzétek meg a kezeimet és a lábaimat, hogy valóban én vagyok! Tapintsatok meg, és nézzetek meg jól! Mert a szellemnek nincs húsa és csontja, de amint látjátok, nekem van. /RÚF/

1Kor 15:42-44. Így van a halottak feltámadása is. Elvettetik romlandóságban, feltámasztatik romolhatatlanságban; (43) elvettetik gyalázatban, feltámasztatik dicsőségben; elvettetik erőtlenségben, feltámasztatik erőben. (44) Elvettetik földi test, feltámasztatik lelki test. Ha van földi test, van lelki test is. /RÚF/

1Kor 15:50-54. Azt mondom, testvéreim, hogy test és vér nem örökölheti Isten országát, a romlandóság nem örökli a romolhatatlanságot. (51) Íme, titkot mondok nektek: nem fogunk ugyan mindnyájan meghalni, de mindnyájan el fogunk változni. (52) Hirtelen egy szempillantás alatt, az utolsó harsonaszóra; mert meg fog szólalni a harsona, és a halottak feltámadnak romolhatatlanságban, mi pedig elváltozunk. (53) Mert e romlandó testnek romolhatatlanságba kell öltöznie, és e halandónak halhatatlanságba. (54) Amikor pedig ez a romlandó romolhatatlanságba öltözik, és ez a halandó halhatatlanságba öltözik, akkor teljesül be, ami meg van írva: „Teljes a diadal a halál fölött! /RÚF/

Kol 3:4. Mikor Krisztus, a mi életünk megjelenik, akkor vele együtt ti is megjelentek dicsőségben. /RÚF/

 Végül „Mint utolsó ellenség töröltetik el a halál”. (1Kor 15:26) Ez a legnagyobb reményünk, a legfontosabb ígéret, amit Jézusban kaptunk – vége lesz a halál uralmának, és egészen új „dicsőséges” testet is kapunk. (Fil 3:21) Mikor Krisztus, a mi életünk megjelenik, akkor vele együtt ti is megjelentek dicsőségben.

 Luc Ferry egy könyvében arról ír, hogyan lehet „megváltást” találni Isten nélkül. Elég furcsa módon azzal érvel, hogy a „megváltás” a haláltól való félelem legyőzése. Azonban elismeri, hogy a kereszténység „nemcsak a haláltól való félelem fölé képes emelni, hanem a halált is le tudja győzni. Mivel ez az ember egyéni identitásában történik, nem névtelenségben vagy elméletileg, ez tűnik az egyetlen olyan módnak, amely a személyes halhatatlanság valós, meghatározó győzelmét kínálja halandóságunk állapota felett”. (Ferry: A Brief History of Thought. New York, 2011, HarperCollins, Kindle edition, 90./old.) Jelentős beismerés ez egy ateista részéről.

 Pál tehát azt mondja, hogy a mennyei polgárjog része a feltámadás és az egészen új létezésben töltendő örök élet ígérete, amit még elképzelni is alig tudunk most.

 White idézet: Az engedelmesség Isten igazságai iránt, Isten minden szavának megélése elégséges arra, hogy mindannyian megállhassunk e gonosz időkben. Sátán az emberek lelkeivel játszik….

 Mindannyiunk rendelkezésére állnak lehetőségek és előnyök, amelyek révén megerősíthetjük erkölcsi és lelki erőinket. Az elmét fejleszteni és nemesíteni kell, hogy a mennyei dolgokra tudjon összpontosítani… Ha az elme nem a menny felé irányul, a kísértésben Sátán könnyű prédájává válhat, aminek következtében olyan világi tervekkel és ügyekkel kezd el foglalkozni, amelyeknek semmi közük Istenhez. Aztán ebbe a munkába fekteti minden lelkesedését, odaadását, megfékezhetetlen energiáit és égő vágyait, miközben az ördög távolról figyeli őt és nevet, látva kitartását és küzdelmét egy olyan cél érdekében, amit sosem fog elérni… Sátán kitalált tervei és cselszövései csapdába ejtik a lelket, és szegény becsapott emberek bekötött szemmel haladnak tovább saját romlásuk útján...

 Sátán csapdái és álnokságai ellen egyetlen védelmünk van: a Jézusban található igazság. A szívbe elhintett igazság, amit virrasztással és imával ápolnak, és amit Krisztus kegyelme táplál, biztosít tisztánlátást számunkra. Az igazságnak a szívben kell maradnia Sátán álnok kísértései ellenére is, ezért neked és nekem is meg kell tapasztalnunk azt, hogy az igazság megtisztít, vezérel és áldást szerez a lelkünknek...

 Az ellenség a nyomdokainkban jár, ezért, ha meg akarunk állni külső és belső kísértéseivel szemben, akkor meg kell bizonyosodnunk arról, hogy az Úr oldalán állunk, hogy az Ő igazsága lakozik a szívünkben, hogy az Úr védelmezi a lelkünket, Ő kész figyelmeztetni bennünket, és bármely ellenséggel szemben fellépésre indítani. E láthatatlan ellenségek közepette ilyen védelem nélkül olyanok lennénk, mint a fa, amelyet kitép a szélvész. De ha Krisztus a lelkünkben lakozik, az Ő ereje által megerősödhetünk. – That I May Know Him, 301./old.

 Az erő gyakorlat által növekszik. Aki Istentől nyert képességét kihasználja, tapasztalni fogja növekedését a jobb szolgálatra. Aki semmit sem tesz Isten ügyéért, nem növekedhet kegyelemben és az igazság megismerésében. Ha egy egészséges ember ágyban feküdne, és vonakodna használni a tagjait, csakhamar elveszítené erejét azok használatára. A keresztény is, aki nem gyakorolja Istentől nyert ereje használatát, nemcsak, hogy nem növekedik Krisztusban, hanem elveszti még azokat a képességeket is, amelyeknek birtokában volt; lelkileg megbénul. Ellenben, aki Isten és embertársai iránt való szeretetből igyekszik mások segítségére lenni, az meggyökerezik, megerősödik és megszilárdul az igazságban. Az igazi keresztény az Istenért folytatott munkájában nem engedi magát pillanatnyi indulatoktól elragadtatni, hanem csak alapelvektől vezettetni, éspedig nemcsak egy napra vagy egy hónapra, hanem egy egész életre.

 Bárcsak mindenki megfelelően tudná értékelni Istentől kapott képességeit! Krisztus által megmászhatjátok az előrejutás lépcsőfokait, és teljes lényeteket az Ő vezérlete alá vonhatjátok… Saját erőtökből semmit nem tehettek, Jézus Krisztus kegyelme által viszont úgy használhatjátok fel képességeiteket, hogy az mind a saját, mind pedig mások számára áldást jelentsen. Támaszkodj Jézusra, aki megsegít abban, hogy szorgalmasan végezd a munkáját, és végül elnyerd az örök élet jutalmát. – Isten csodálatos kegyelme, 306./old., október 25.

Példaképek

 

Mindannyiunknak voltak vagy vannak példaképeink, emberek, akiket csodálunk, akiknek a példáját követni akarjuk. Különösen fontos, hogy a gyerekeknek jó példaképeik legyenek, ideális esetben az édesapjuk vagy az édesanyjuk. Aztán ahogy nőnek, más példaképeket választanak, talán azt, aki a számukra vonzó életpályához kötődik, vagy akinek az életrajzát elolvasták. Annak is utánajárhatnak, hogy a különböző bibliai szereplők hogyan küzdöttek meg a nehézségeikkel, amit aztán összevethetnek a saját életükkel. A mai média sajnos sokszor rossz példaképeket mutat. Bombáznak bennünket celebek kattintásvadász, pikáns történeteivel, zavaros életük problémáival. Pál levelének címzettjei Filippiben természetesen nem használták az internetet, mégis hasonló kihívásokkal szembesültek. A világ, amelyben Pál élt, velejéig romlott, erkölcstelen és gonosz volt, ahogy ma a miénk is az. Mindig rengeteg volt a gonoszság, és lesz is – legalábbis a vég idejéig. A kérdés azonban számunkra az, hogy mi hogyan viszonyulunk ehhez.

 (Fil 3:17-19). Legyetek követőim, testvéreim, és azokra figyeljetek, akik úgy élnek, ahogyan mi példát adtunk nektek. (18) Mert sokan élnek másképpen: akikről sokszor mondtam nektek, most pedig sírva is mondom, hogy ők Krisztus keresztjének ellenségei; (19) kárhozatra jutnak, a hasuk az istenük, és azzal dicsekszenek, ami a gyalázatuk, mert földi dolgokkal törődnek. /RÚF/

 Ne feledjük, hogy Pál szeretetet tanúsít azok iránt, akikkel nem ért egyet – sír miattuk! Figyeljük meg azt is, hogy nem a saját ellenségeinek nevezi őket, hanem azt mondja: „a Krisztus keresztjének ellenségei”. (Fil 3:18) 

Tisztában volt vele, hogy sokkal nagyobb volumenű kérdések forogtak kockán: pl. hogyan dönti le a válaszfalakat a kereszt és állít egy szintre mindannyiunkat, hiszen bűnösök vagyunk és szükségünk van a Megváltóra.

 (Ef 2:11-14). Emlékezzetek tehát arra, hogy ti egykor pogányok voltatok, úgynevezett körülmetéletlenek a körülmetéltek szerint, akik viszont azért nevezik magukat így, mert testükön emberkéz által körül vannak metélve. (12) Ti abban az időben Krisztus nélkül éltetek, Izráel közösségétől elkülönítve, és mint az ígéret szövetségein kívül álló idegenek, reménység nélkül és Isten nélkül éltetek a világban. (13) Most pedig Krisztus Jézusban ti, akik egykor távol voltatok, közel kerültetek Krisztus vére által. (14) Mert ő a mi békességünk, aki a két nemzetséget eggyé tette, és az ő testében lebontotta az elválasztó falat, az ellenségeskedést /RÚF/

 Azt sem téveszthetjük szem elől, hogy Pál a jó és nem a rossz példa követésére buzdítja a Filippiben élő hívőket: nézzék meg jól, kinek az életmódja hasonlít az övére. Érdekes, hogy a Római levélben is hasonló kifejezésekkel óv azoktól, akik „szakadásokat és botránkozásokat okoznak azzal a tanítással szemben, amelyet tanultatok. Tartózkodjatok tőlük” (Róm 16:17), /ÚRK/ 

Azt írja róluk, hogy „az ilyenek nem a mi Urunk Jézus Krisztusnak szolgálnak, hanem csak a hasuknak” (Róm 16:18), /ÚRK/

 Természetesen egyedül Jézus a tökéletes minta, de azért vannak mások is, akik legalább egy-egy területen jó példaképek lehetnek. Te milyen példát mutatsz az embereknek?

 White idézet: Ámbár Isten népe – az igazi Izráel – szétszóródott a népek és nemzetek között, itt a Földön csak vándorként él, mert állampolgárságuk valójában nem itt a Földön, hanem a mennyekben van.

 Az Úr családjába bekerülés feltétele a világból kijövetel, elkülönülés annak minden szennyező befolyásától. Isten népének nem lehet köze a bálványimádás egyetlen formájához sem. Magasabb szintre kell eljutniuk. El kell különülnünk a világtól, hogy majd Isten ezt mondhassa nekünk: „Befogadlak a királyi családom tagjaként és a mennyei király gyermekeként.” Az igazság híveiként cselekedeteinknek élesen el kell ütnie a bűntől és a bűnösöktől. A mi hazánk a mennyben van.

 Világosabban meg kell értenünk Isten ígéreteinek értékét, és jobban kellene értékelnünk azt a tiszteletet, amelyben Isten részesít bennünket. A Mindenható semmi mással nem tisztelhetné meg jobban a halandókat annál, minthogy a családjába fogadja őket, és abban a kiváltságban részesíti őket, hogy Atyjuknak nevezhetik Őt. Semmi lefokozás nincs abban, hogy Isten gyermekeivé válhatunk.

 E világon idegenek és zarándokok vagyunk. Feladatunk, hogy várakozzunk, őrködjünk, imádkozzunk és dolgozzunk. Isten Fiának vére vásárolta meg egész valónkat, lelkünket, szívünket és minden tehetségünket. Bár nem tartjuk kötelességünknek, hogy a zarándokok ruhájába öltözzünk, de rendes, szerény öltözéket választunk az ihletett Ige tanításai szerint. Ha szívünk Krisztus szívével egyesül, legbensőbb kívánságunk az lesz, hogy az Ő életszentségét ölthessük fel. Semmit sem veszünk magunkra, ami a figyelmet felkeltené, vagy megbotránkozásra adna okot.

 Kereszténység! Milyen kevesen ismerik e szó valóságos jelentőségét! Nem olyasmi, amit csak úgy felölthetünk magunkra. Azt jelenti, hogy életünk Jézus életével egybeforrt. Azt jelenti, hogy Krisztus életszentségének öltözékét hordjuk.

 A menny leendő lakói a Föld legjobb polgáraiból kerülnek ki. Ha pontosan látjuk kötelességünket Isten irányába, akkor az embertársaink iránti kötelességünk is egyértelmű lesz. – Isten csodálatos kegyelme, 57./old., február 18.

 Nem engedhetjük meg magunknak, hogy a példánk alapján úgy tűnjön, hogy jóváhagyjuk a rossz cselekedeteket. Van mennyország, amit el kell nyerni, és pokol, amit el kell kerülni. A hívők nagy gyülekezeteiben... nagy veszély van arra, hogy lesüllyed a mérték. Ahol sokan összegyűlnek, ott egyesek hajlamosabbak gondatlanságra és közömbösségre, mintha elszigetelten, egyedül lennének. De még kedvezőtlen körülmények között is figyelhetünk az imádságra, és olyan példát mutathatunk az istenfélő beszélgetésben, amely erőteljes bizonyságtétel lesz az igazak... számára. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy úgy beszéljünk, hogy azzal elkedvetlenítjük zarándoktársainkat a keresztény úton. Krisztus azért adta életét, hogy mi vele együtt élhessünk dicsőségben. Az örökkévalóságon keresztül fogja viselni a kegyetlen szögek nyomát a kezén, amikkel a golgotai keresztre szegezték...

 Mi most a jövőre, az örök életre készülünk; és ha hűségesek vagyunk, hamarosan látni fogjuk, amint Istenünk városának kapui csillogó zsanérjaikon kinyílnak, hogy az igazságot megtartó nép beléphessen örök örökségébe. – Mennyei helyeken, 299./old., október 19.

Mennyei ország polgárai

 „Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgéstekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt.” (Fil 4:6)

 Még ha a dolgok nem is úgy alakulnak, ahogy szeretnénk, ami sokkal gyakrabban megesik, mint szeretnénk, nem kell aggodalmaskodnunk, félnünk vagy elcsüggednünk! Léteznek olyan elvek, amelyek által belső békére lelhetünk, hogy meg tudjunk birkózni az élet kihívásaival, és állandó, tartós béke élhet bennünk, amit csak Isten adhat. A jelen és a jövő Isten kezében van, és Ő mindent megad, amire szükségünk van.

 Az a legfontosabb, hogy ne földi kormányzati rendszerekben reménykedjünk, amelyekben gyakran csalódhatunk. Keresztényként Isten mennyei országának polgárai vagyunk, amivel csodálatos kiváltságok járnak, de kötelességek is!

 White idézet: Az Isten törvénye iránti engedelmesség az emberben szépséges jellemet fejleszt, ami összhangban van mindennel, ami tiszta, szent és szeplőtelen. Az ilyen ember élete világossá teszi Krisztus evangéliumának üzenetét. Krisztus irgalmának és a bűn hatalmából való szabadításának elfogadása helyreállítja Istennel való kapcsolatát. Amint élete megtisztul a hiábavalóságtól és önzéstől, Isten szeretetével telik meg. Az Isten törvénye iránti napi engedelmessége olyan jellemmel ruházza fel őt, mely örök életet biztosít számára Isten országában.

 Földi életével a Megváltó a megszentelt élet példáját nyújtja nekünk, mely a miénk is lehet, ha napjainkat arra szenteljük, hogy jót tegyünk a szükséget szenvedő lelkekkel. Kiváltságunk, hogy örömet hozzunk a szomorkodóknak, világosságot a sötétségben levőknek, és életet a vesztükbe rohanóknak. Ez az Úr üzenete hozzánk: „Miért álltok egész nap tétlenül? Munkálkodjatok, amíg nappal van, mert eljön az éjszaka, amikor senki sem munkálkodhat.” Minden kimondott szó és minden véghezvitt cselekedet, mellyel mások boldogságát mozdítottuk elő, a saját boldogságunkat is jelenti, és életünket a Krisztuséhoz teszi hasonlóvá.

 Napi kötelességeinket örömmel kell fogadnunk és teljesítenünk. Legfőbb feladatunk, hogy szavainkkal és magatartásunkkal bemutassunk egy olyan életet, mely felfedi a mennyei jellemtulajdonságokat. Az élet Igéjét azért kaptuk, hogy tanulmányozzuk és a gyakorlatban megvalósítsuk. Cselekedeteinknek szigorú összhangban kell állniuk a mennyek országa törvényével. Akkor a menny jóváhagyja munkánkat, és Isten szolgálatába állított talentumaink még jobban megsokszorozódnak és még hasznosabbá válnak. A megszentelt élet fényleni fog a világ erkölcsi sötétsége közepette, veszendő lelkeket vezetve az Ige igazságához…

 A világnak adott ajándékában Isten megmutatta, mennyire szeretné, hogy életünkben hordozzuk mennyei állampolgárságunk jegyeit azáltal, hogy az elnyert világosság minden sugara az embertársainkért végzett jócselekedetekből ragyogjon elő. – Isten Fiai és leányai, 42./old., február 5.

 Vizsgáljuk meg egyénileg mindazt, ami fel van jegyezve az életünkről, jellemünkről és Isten iránti magatartásunkról a mennyei könyvekben. Gyarapodott-e szeretetünk az Úr iránt az utóbbi évben? Ha valóban Krisztus lakozik a szívünkben és szeretjük Istent, szívesen engedelmeskedünk parancsolatainak, és ez a szeretet csak mélyül és erősödik. Ha Jézust képviseljük a világ előtt, megtisztul a szívünk, az életünk és a jellemünk, a beszédünk megszentelődik, és többé nem találtatik álnokság sem a szívünkben, sem az ajkunkon. Vizsgáljuk meg a múltat, hogy megláthassuk, szerettük-e Jézust, törekedtünk-e arra, hogy Ővele legyünk és úgy munkálkodjunk, ahogyan Ő, hogy megmenthessük azokat, akikért meghalt.

 Krisztus lelkes és áldozatkész tanítványairól meg van írva, hogy Jézus nem szégyelli őket testvéreinek nevezni, mivel a Szentlélek jelenlétéről tettek tanúságot, és az Ő képmását hordozták. Cselekedeteikkel folyamatosan arról tettek bizonyságot, hogy ez a világ nem az otthonuk, mert ők a menny honpolgárai, akik jobb, mennyei hazát keresnek. Beszélgetéseik és érzelmeik csak a mennyei dolgok felé irányulnak. A világban vannak, de nem e világból valók; lelkületük és gyakorlati életük elkülöníti őket a világ tanításaitól és szokásaitól. Naponkénti példaadásuk arról tesz bizonyságot, hogy Isten dicsőségére élnek. Tanítómesterükhöz hasonlóan őket is leginkább a lelkek megmentése foglalkoztatja. Ezért küzdenek és hoznak áldozatot, lemondva akár az életükről is. Életük és jellemük által fényes utat készítenek a menny felé. Jézus elégedetten szemléli ezen követőit, tanítványait, hiszen a jellemét megfelelően képviselik. – Lift Him Up, 325./old.

Ismerjük meg Krisztust

(Fil 3:10-16). Hogy megismerjem őt és feltámadása erejét, valamint a szenvedéseiben való részesedést, hasonlóvá lévén az ő halálához, (11) hogy valamiképpen eljussak a halottak közül való feltámadásra. (12) Nem mintha már elértem volna mindezt, vagy már célnál volnék, de igyekszem, hogy meg is ragadjam, mert engem is megragadott Krisztus Jézus. (13) Testvéreim, én nem gondolom magamról, hogy már elértem, (14) de egyet teszek: ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának Krisztus Jézusban adott jutalmáért. (15) Akik tehát tökéletesek vagyunk, így gondolkozzunk, és ha valamit másképpen gondoltok, azt is kinyilatkoztatja majd Isten nektek; (16) de amire eljutottunk, ahhoz ragaszkodjunk. /RÚF/

 Nincs annál fontosabb, hogy ismerjük Krisztust, és ebből következően Ő is ismer bennünket, vallást tesz rólunk mennyei Atyja előtt. 

 (Mt 7:21-23). Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát. (22) Sokan mondják majd nekem azon a napon: Uram, Uram, nem a te nevedben prófétáltunk-e, nem a te nevedben űztünk-e ördögöket, és nem a te nevedben tettünk-e sok csodát? (23) És akkor kijelentem nekik: Sohasem ismertelek titeket, távozzatok tőlem, ti gonosztevők! /RÚF/; 

(Mt 10:32-33). Aki tehát vallást tesz rólam az emberek előtt, arról majd én is vallást teszek mennyei Atyám előtt, (33) aki pedig megtagad engem az emberek előtt, azt majd én is megtagadom mennyei Atyám előtt. /RÚF/

Hogyan ismerhetjük meg? Írott Igéje által, ha olvassuk és aszerint élünk. Szemtől szemben nem láthatjuk úgy, ahogy a tanítványok látták, akik még a személyes ismeretség dacára sem tudták mindig felfogni a szavait. Ebből is kitűnik, hogy szükségünk van a Szentlélek vezetésére. 

(Jn 16:13). amikor azonban eljön ő, az igazság Lelke, elvezet titeket a teljes igazságra; mert nem önmagától szól, hanem azokat mondja, amiket hall, és az eljövendő dolgokat is kijelenti nektek. /RÚF/ 

Minél jobban ismerjük Krisztust, annál közelebb kerülünk hozzá, mert tapasztaljuk „az Ő feltámadásának erejét” (Fil 3:10), ami bennünket is új életre támaszt fel.

 (Róm 6:4). A keresztség által ugyanis eltemettettünk vele a halálba, hogy amiképpen Krisztus feltámadt a halálból az Atya dicsősége által, úgy mi is új életben járjunk. /RÚF/

A Jézushoz való közelkerülés másik útja „az ő szenvedéseiben való részesedés” (Fil 3:10) /ÚRK/. Minden megpróbáltatás, amibe belekerülünk, minden elviselt fájdalom segít, hogy jobban megértsük és értékeljük azt, amin Jézus átment értünk. Mindez hozzájárul, hogy jobban megértsük Őt és az akaratát. A Jézushoz való közeledés harmadik módja, ha „nekifeszülve célegyenest futok” (Fil 3:14), /ÚRK/. Mi ez a cél? Egyedül itt fordul elő az Újszövetségben az erre vonatkozó görög szó (szkoposz). Egy verseny célvonalára utal, valamint a győztesnek járó díjra. Pál úgy fogalmaz, hogy „Isten felülről való elhívásának jutalma… amely Krisztus Jézusban van” (Fil 3:14, ÚRK). 

Krisztus a halála és feltámadása után felemeltetett a mennybe, és Isten bennünket is hív, hogy nyerjük el ugyanazt a mennyei jutalmat – az örök életet. Természetesen még nem értük el. Addig nem válunk teljes mértékben tökéletessé, amíg „nyomorúságos testünk” át nem változik „az ő dicsőséges testének hasonlóságára” (Fil 3:21), /ÚRK/. Viszont mivel ismerjük Őt, naponta meghívjuk az életünkbe, folyamatosan igyekszünk a cél felé, mindenféleképpen törekszünk Jézushoz hasonlóvá válni. Ezt az „egyet” tartja Pál is szem előtt. Éppen úgy, mint egy futóversenyen sem arra figyel az ember, hogy honnan indult, vagy ki van a nyomában. Egyedül arra fókuszál, ami előtte van – a mennyben váró jutalomra. Szinte látjuk magunk előtt a képet: a minden izmát megfeszítő, „nekidőlő” futót, aki csak a célvonalra összpontosít.

(1Kor 9:24-27. Nem tudjátok-e, hogy akik versenypályán futnak, mindnyájan futnak ugyan, de csak egy nyeri el a versenydíjat? Úgy fussatok, hogy elnyerjétek. (25) Aki pedig versenyben vesz részt, mindenben önmegtartóztató: azok azért, hogy elhervadó koszorút nyerjenek, mi pedig azért, hogy hervadhatatlant. (26) Én tehát úgy futok, mint aki előtt nem bizonytalan a cél, úgy öklözök, mint aki nem a levegőbe vág, (27) hanem megsanyargatom és engedelmessé teszem a testemet, hogy amíg másoknak prédikálok, magam ne legyek alkalmatlanná a küzdelemre. /RÚF/

A hitéletünkben miért igen fontos, hogy ne hátrafelé nézegessünk, csak a bűneinkre, kudarcainkra gondoljunk, hanem előre nézzünk, arra, amit Isten már most megígért Krisztusban?

 White idézet: Pál nagyon sokat tett. Bölcs tanító volt. Levelei tele vannak helyes elveket bemutató tanulságos leckékkel. Sátorkészítőként kétkezi munkával kereste a kenyerét… A gyülekezetek nehéz terheit hordozta. Minden tőle telhetőt megtett annak érdekében, hogy rámutasson a hibákra, hogy azokat helyre tudják hozni, hogy ne kelljen csalódniuk, és ne távolodjanak el Istentől. Igyekezett mindig segíteni a nehéz helyzetben, mégis kijelenti: „Egyet cselekszem…” Sok felelősség hárult rá, mégis mindig erre az „egyre” összpontosított. Isten állandó jelenlétének az érzete arra késztette, hogy folyton Jézust, hitének Szerzőjét és Bevégzőjét szemlélje.

 Az a magasztos cél késztessen minden keresztény munkást arra, hogy fenntartás nélkül szentelje életét Isten szolgálatára, amely Pált is arra bírta, hogy minden fáradtság és viszontagság ellenére is haladjon előre. A világ csábítani fogja; igyekszik figyelmét elvonni az Üdvözítőről; a hívő azonban törtessen célja felé. Mutassa meg a világnak, az angyaloknak és az embereknek, hogy reménységének megvalósulása, megvalósítása minden áldozatot és erőfeszítést megér, mert elvezet Isten színe elé.

 Krisztus legkisebb tanítványa is a menny honpolgárává válhat az Istentől való romolhatatlan örökségre, amely nem hervad el. Bárcsak mindenki a mennyei ajándékot választaná, és olyan örökséget nyerne Istentől, amelyre való jogcímet semmi nem tudja elpusztítani, amely nem ér véget. Ó, bárcsak mindenki a mennyei ajándékot választaná, hogy Isten örököse lehessen, olyan örökség birtokosa, amely örökre eltétetett! Ó, ne a világot válaszd, hanem a jobb örökséget! Haladj előre, fuss a cél felé – a Krisztus Jézusban való mennyei elhívás jutalma felé.

 Nemsokára meglátjuk Királyunk megkoronázását. Azok, akik életüket elrejtették Krisztusban, és megharcolták a hit nemes harcát a földön, a Megváltó dicsőségében fénylenek majd Isten országában. – ConFlict and Courage, 353./old.

 Krisztus az Atya tökéletes kinyilatkoztatása… Istent még soha senki nem látta – mondja az Ige –, az egyszülött Fiú, aki az Atya kebelében van, nyilatkoztatja ki Őt. Csak Krisztus megismerése által ismerhetjük meg Istent. És amint Őt szemléljük, elváltozunk képmására, s felkészülünk arra, hogy eljövetelekor találkozzunk Vele…

 Most van itt az ideje, hogy felkészüljünk az Úr Jézus jövetelére. A készenlét nem nyerhető el egy pillanat alatt. Odaadó munkálkodással párosult éber várakozás és vigyázás jelenti a felkészülést az ünnepélyes eseményre. Isten gyermekei így dicsőítik meg Őt. Az élet sürgés-forgása közepette bátorító, reménységet adó és hívó szavakat szólnak majd. Mindenüket a Mester szolgálatára szentelik. Így készülnek arra, hogy találkozzanak Urukkal, és amikor eljön, örömmel kiáltanak fel: „Ímé, Istenünk, akit mi vártunk, és aki megtart minket; ez az Úr, akit mi vártunk, örüljünk és örvendezzünk szabadításában!” – Maranatha, 76./old.

Krisztus hite

 

Ne értsük félre, amit Pál itt hangsúlyoz! A damaszkuszi úton fantasztikus váltás történt. Régi, a törvényen alapuló életét felcserélte a Krisztusban való élettel, „hogy a Krisztust megnyerjem, és találtassam őbenne”. 

(Fil 3:8-9). Sőt most is kárnak ítélek mindent Krisztus Jézus, az én Uram ismeretének páratlan nagyságáért. Őérte kárba veszni hagytam és szemétnek ítélek mindent, hogy Krisztust megnyerjem. (9) Hogy kitűnjék rólam őáltala: nincsen saját igazságom a törvény alapján, hanem a Krisztusba vetett hit által Istentől van igazságom a hit alapján /RÚF/ 

(2Kor 5:21). Mert azt, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne. /RÚF/ 

(Gal 2:20). Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amelyet most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem. /RÚF/

(Ef 1:4). Mert őbenne kiválasztott minket magának már a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte szeretetben. /RÚF/ 

(Kol 2:9). Mert benne lakik az istenség egész teljessége testileg /RÚF/

Sokan és sokat foglalkoztak már azzal a páli megfogalmazással, hogy „Krisztusban”. Nem meglepő, hogy a legjobb magyarázat éppen tőle származik: 

(Ef 1:10) „az idők teljességének rendjére nézve, hogy Krisztusban mindeneket egybeszerkeszt, mind amelyek a mennyben, mind amelyek a földön vannak”  /ÚRK/. 

(1Kor 1:30) Kezdettől fogva ez volt Isten célja, és Pál világossá teszi, hogyan is történik ez: „általa ti a Krisztus Jézusban vagytok, aki Istentől bölcsességül, igazságul, szentségül és váltságul lett nekünk” /ÚRK/

Krisztusban lenni – ez felölel mindent, ami a megváltási tervben benne van: lelki intelligenciánk (bölcsességünk) felébredésétől a hit általi megigazuláson (igazságon) és a mennyre való felkészülésünkön (megszentelődésünkön) át egészen a második advent idején történő megdicsőülésünkig (üdvözülésünkig). A megváltás elejétől a végéig Krisztus munkája, amit értünk és bennünk végez. Tehát Krisztust megnyerve a miénk minden, amire szükségünk van. 

Pál felismerte, hogy a „saját igazsága” nem valódi igazság, hiszen a törvény nem adhat életet azt csak Krisztustól kaphatjuk, hit által. Itt nem akármilyen hitről van szó, hiszen az ördögök is hisznek és rettegnek.

 (Gal 3:21-22). A törvény tehát az ígéretek ellen van? Szó sincs róla! Mert ha olyan törvény adatott volna, amely képes életet adni, valóban a törvény alapján volna a megigazulás. (22) De az Írás mindenkit bűn alá rekesztett, hogy az ígéret a Jézus Krisztusba vetett hit alapján adassék azoknak, akik hisznek. /RÚF/

(Jak 2:19). Te hiszed, hogy egy az Isten. Jól teszed. Az ördögök is hiszik és rettegnek. /RÚF/

 Egyedül „a Krisztusban való hit” üdvözít. Csak az Ő hite maradéktalanul engedelmes. (A „hit” görögül pisztisz, még azt is jelenti, hogy „hűség”.) Tehát ha Krisztusban vagyunk, Ő bennünk él akkor belé vetett hitünkkel az Ő hite által élünk. 

(Fil 3:9) Hogy kitűnjék rólam őáltala: nincsen saját igazságom a törvény alapján, hanem a Krisztusba vetett hit által Istentől van igazságom a hit alapján /RÚF/

(Gal 2:20). Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amelyet most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem. /RÚF/), 

White idézet: Nagy munkát kell végezni: be kell mutatni a Biblia üdvözítő igazságait a világnak. Ezeket az eszközöket Isten rendelte a földön uralkodó erkölcsi romlás megfékezésére. Krisztus az életét adta, hogy az ember újra elnyerhesse Isten képmását. Kegyelmének ereje gyűjti egybe az embereket az igazság iránti engedelmességre. Akik megtapasztalják lelkükben az igazság megszentelő erejét, be kell mutatniuk az igazságot azoknak is, akik még nem ismerik. Sosem lesz nemesebb és magasztosabb feladatuk… 

Erre a munkára senki sem képes, ha nem készül naponta, és nem tanulja meg az Istentől küldött Tanítómester szavait. Most kell elvetni az evangélium magvait. Szórnunk kell a magot, hogy majd a legkiválóbb gyümölcsöket teremje meg. Nincs vesztegetni való időnk. Iskoláinknak egyre inkább el kell mélyülnie a krisztusi munkában. Csak az emberi szívben és elmében munkálkodó isteni kegyelem képes megőrizni gyülekezeteinkben és iskoláinkban a feddhetetlenség légkörét… 

A korábban kapott üzenetek révén olyan igazságok birtokosai vagyunk, amelyek – ha engedjük – csodálatos megújulási munkát fognak véghez vinni a jellemünkben. Ezek készítenek fel bennünket Isten országára. Nagy előjogunk folyamatosan fejlődni a keresztényi együttlét magasabb szintjére… 

Tévelygő életünkből az evangéliumi hitre kell megtérnünk. Krisztus követői ne próbáljanak maguktól világítani. Ha szüntelenül Krisztus életét szemlélik, szívük és elméjük elváltozik az Ő képmására, és akkor természetes módon fognak világítani. Isten nem a jóság fitogtatását várja el tőlünk. Fia ajándékában megtett mindent annak érdekében, hogy életünket a mennyei elvek határozzák meg, és csak ezen eszközök felhasználása fogja bemutatni Jézust a világnak. Ha Isten népének tagjai megtapasztalják az újjászületést, akkor becsületességük, igazságuk, hűségük és helyes elveik erről az újjászületésről tesznek bizonyságot. – Lift Him Up, 171./old. 

Isten Igéje a mi életbiztosításunk. Isten Fiának testét enni és vérét inni valójában ezt jelenti: az Igét tanulmányozni és alkalmazni az életben, és elfogadni minden előírását. Akik ilyen módon részesülnek Isten Fiában, Krisztussal együtt az isteni természet részeseivé válnak. Szent légkört lélegeznek be, amelyben a lélek igazi életre kelhet. Életük az Igében talált szent elvekről tesz bizonyságot – mert a Szentlélek átformálta őket, és mert Krisztus halála és feltámadása révén elnyerték a halhatatlanság biztosítékát. Még ha földi testük megromol is, a hitelveik megtartják őket, mivel az isteni természet részesei lettek. Mivel Krisztus feltámadt a halálból, ők is belekapaszkodnak a feltámadás ígéretébe, és örök jutalmat nyernek. 

Ez egy örökérvényű igazság, amit maga Krisztus tanított. Megígérte, hogy feltámasztja az igazakat, hiszen az életét adta a világért. „Amiként elküldött engem amaz élő Atya, és én az Atya által élek: akként az is, aki engem eszik, él én általam.” (Jn 6:57) „Én vagyok az életnek ama kenyere; aki hozzám jő, semmiképpen meg nem éhezik.” (35. v.) – The Upward Look, 78./old.

Az igazság fontos dolog

 

A Pált korábban büszkeséggel eltöltő dolgok valójában a hit akadályainak bizonyultak, mert eltakarták előle, hogy milyen nagy szüksége van Krisztusra. Az apostol az üzleti világ nyelvezetével (pl. nyereség, kár) ír a lelki leltárkönyvéről, ami a Krisztusban való hitre jutása előtti időben jellemezte. Nem szoktunk erre gondolni, de minden embernek van egy „lelki leltárkönyve”. Korábban Pál inkább a kor zsidó értékrendjéhez szabta a leltára tételeit, nem a Jézus által tanított bibliai értékekhez. Megtérése után azonban lelki leltárkönyve egészen megváltozott, mert alapvetően átalakult az értékrendje – a judaizmus „valutájáról” átváltott a „mennyei valutára”. „Aki a mennyből jött, beszélhet a mennyről, Ő igazán képes bemutatni a mennyei értékek tételeit, amelyeket képmásával és aláírásával pecsételt meg. Jól tudja, milyen veszélyek közé kerültek, akiknek a romlásból való felemeléséért jött, hogy majd maga mellé ültethesse őket a trónján. Rámutat, milyen veszélyei vannak annak, ha haszontalan és káros dolgokra fecsérlik ragaszkodásukat. A földi dolgokról a mennyeiek felé kívánja terelni a figyelmünket, hogy ne pazaroljunk időt, talentumot és alkalmat teljesen hiábavaló dolgokra”. (Ellen G. White cikke, The Advent Review and Sabbath Herald. 1890. július 1.)

 Az 1. századi judaizmus világában Pál gyorsan emelkedett felfelé fényes csillagként, míg a damaszkuszi úton meg nem vakította a megdicsőült Jézus látványa. (Apostolok cselekedetei 9. fejezet) Ekkor helyreállt lelki látása, tisztán kezdett látni.

 János evangéliuma 9. fejezete  beszámol valaki másnak a történetéről is, aki korábban vak volt, de aztán tisztán meglátta Jézust. Jézus ezt mondta magáról: azért jött „e világra, hogy akik nem látnak, lássanak; és akik látnak, vakok legyenek” (Jn 9:39). Hogyan alkalmazható ez az elv a mi életünkre?

(ApCsel. 9:1-43). Saul pedig az Úr tanítványai elleni fenyegetéstől és öldökléstől lihegve elment a főpaphoz, (2) és leveleket kért tőle Damaszkuszba a zsinagógákhoz, hogy ha talál olyanokat, akik az Úr útjának követői, akár férfiakat, akár nőket, megkötözve vihesse azokat Jeruzsálembe. (3) Útközben azonban, amikor éppen Damaszkuszhoz közeledett, hirtelen mennyei fény ragyogott fel körülötte, (4) és amint a földre esett, hallotta, hogy egy hang így szólt hozzá: Saul, Saul, miért üldözöl engem? (5) Ő pedig megkérdezte: Ki vagy, Uram? Az így válaszolt: Én vagyok Jézus, akit te üldözöl. (6) De kelj fel, menj be a városba, és ott megmondják neked, mit kell tenned. (7) A vele utazó férfiak pedig szótlanul álltak, mert hallották ugyan a hangot, de senkit sem láttak. (8) Saul pedig felkelt a földről, és kinyitotta szemét, de semmit sem látott. Ezért kézen fogva vezették be Damaszkuszba, (9) és három napig nem látott, nem evett és nem ivott. (10) Volt Damaszkuszban egy tanítvány, név szerint Anániás. Az Úr megszólította őt látomásban: Anániás! Ő így válaszolt: Íme, itt vagyok, Uram. (11) Az Úr pedig így szólt hozzá: Kelj fel, menj el abba az utcába, amelyet Egyenes utcának hívnak, és keresd meg Júdás házában a tarzuszi Sault: mert íme, imádkozik, (12) és látomásban látja, hogy egy Anániás nevű férfi jön be hozzá, és ráteszi a kezét, hogy lásson. (13) Anániás így válaszolt: Uram, sokaktól hallottam erről a férfiról, mennyi rosszat tett a te szentjeid ellen Jeruzsálemben, (14) és ide is meghatalmazást kapott a főpapoktól, hogy elfogja mindazokat, akik segítségül hívják a te nevedet. (15) Ezt mondta neki az Úr: Menj el, mert választott eszközöm ő, hogy elvigye a nevemet a népek, a királyok és Izráel fiai elé. (16) Én pedig meg fogom mutatni neki, mennyit kell szenvednie az én nevemért. (17) Anániás pedig elment, és bement abba a házba, rátette a kezét, és ezt mondta: Testvérem, Saul! Az Úr, az a Jézus, aki megjelent neked az úton, amelyen jöttél, azért küldött engem, hogy újra láss, és megtelj Szentlélekkel. (18) És egyszerre, mintha pikkelyek estek volna le a szeméről, újra látott, azután felkelt, és megkeresztelkedett, (19) majd miután evett, erőre kapott. Néhány napig együtt volt a damaszkuszi tanítványokkal, (20) és azonnal hirdetni kezdte a zsinagógákban, hogy Jézus az Isten Fia. (21) Mindenki csodálkozott, aki hallotta, és így szóltak: Hát nem ő az, aki üldözte Jeruzsálemben azokat, akik segítségül hívják ezt a nevet, és aki ide is azért jött, hogy megkötözve a főpapok elé vigye őket? (22) De Saul egyre jobban felbátorodott, és zavarba hozta a damaszkuszi zsidókat, bebizonyítva nekik, hogy Jézus a Krisztus. (23) Amikor pedig már jó néhány nap eltelt, a zsidók elhatározták, hogy végeznek vele. (24) Saul azonban megtudta, hogy mire készülnek. Még a kapukat is éjjel-nappal őrizték, hogy megölhessék, (25) de a tanítványok elvitték, és éjjel a városfalon lebocsátották egy kosárban. (26) Amikor Saul megérkezett Jeruzsálembe, csatlakozni próbált a tanítványokhoz, de mindenki félt tőle, mert nem hitték el, hogy tanítvány. (27) Barnabás azonban maga mellé vette, elvitte az apostolokhoz, és elmondta nekik, hogyan látta az Urat az úton, beszélt is vele, és milyen bátran szólt Damaszkuszban Jézus nevében. (28) Ettől fogva velük együtt járt-kelt Jeruzsálemben, nyíltan szólt az Úr nevében. (29) Beszélt és vitázott a görög nyelvűekkel, azok pedig arra készültek, hogy végeznek vele. (30) Amikor azonban megtudták ezt a testvérek, levitték őt Cézáreába, és elküldték Tarzuszba. (31) Az egyháznak tehát egész Júdeában, Galileában és Samáriában békessége volt: eközben épült, az Úr félelmében járt, és a Szentlélek segítségével egyre gyarapodott. (32) Amikor Péter valamennyi gyülekezetet végigjárta, eljutott a Liddában lakó szentekhez is. (33) Talált ott egy Éneász nevű embert, aki nyolc éve feküdt az ágyban bénultan. (34) Péter így szólt hozzá: Éneász, meggyógyít téged Jézus Krisztus. Kelj fel, és magad vesd be az ágyadat! Az azonnal felkelt. (35) Lidda és Sárón lakói mind látták őt, és megtértek az Úrhoz. (36) Joppéban volt egy nőtanítvány, név szerint Tábita, ami azt jelenti: Dorkász, vagyis Zerge. Sok jót tett, és bőven osztott alamizsnát. (37) Éppen azokban a napokban megbetegedett, és meghalt. Miután megmosták, a felső szobában ravatalra tették. (38) Mivel Lidda közel volt Joppéhoz, a tanítványok, akik meghallották, hogy Péter ott van, elküldtek hozzá két férfit, és kérték: Jöjj át hozzánk mielőbb! (39) Péter felkelt, és velük ment. Amikor odaért, felvezették a felső szobába, az özvegyasszonyok pedig mind elébe álltak, és sírva mutogatták azokat az ingeket meg ruhákat, amelyeket Dorkász készített, amíg velük volt. (40) Péter ekkor kiküldött mindenkit, letérdelt, és imádkozott, azután a holttest felé fordulva ezt mondta: Tábita, kelj fel! Ő pedig kinyitotta a szemét, és amikor meglátta Pétert, felült. (41) Péter odanyújtotta neki a kezét, és talpra állította, majd behívta a szenteket és az özvegyeket, és megmutatta nekik, hogy él. (42) Elterjedt ennek a híre egész Joppéban, és sokan hittek az Úrban. (43) Péter pedig több napig Joppéban maradt egy Simon nevű tímárnál. /RÚF/

 Mégis mi lehetne értékesebb az örök életnél a mennyben és az újjáteremtett földön? Ám a világi értékek sokakat elvakítanak, akik nem mérik ezt fel. A dolgok természetéből adódóan szemben állnak egymással azok a dolgok, amiket itt nagyra becsülnek 

(Mt 13:22). A tövisek közé esett mag pedig az, aki hallja az igét, de e világ gondja és a gazdagság csábítása megfojtja az igét, és terméketlen lesz. /RÚF/; 

(Lk 4:5-6). Ezután felvitte őt az ördög, megmutatta neki a földkerekség minden országát egy szempillantás alatt, (6) és ezt mondta neki: Neked adom mindezt a hatalmat és dicsőséget, mert nekem adatott, és annak adom, akinek akarom. /RÚF/; 

(1Jn 2:16). Mert mindaz, ami a világban van, a test kívánsága, a szem kívánsága és a vagyonnal való kérkedés, nem az Atyától, hanem a világtól van. /RÚF/

és a mennyei értékek – a Krisztushoz való hasonulás és az üdvösség.

 A világ elvakíthat bennünket a mennyei igazságokra, mindarra, ami igazán fontos. Mi a titka annak, hogy képesek legyünk a valóban lényeges dolgokra összpontosítani?

 White idézet: Krisztus tanúivá kell lennünk; hogy azok lehessünk, naponta növekednünk kell, hogy Jézust teljesen visszatükröző férfiak és nők lehessünk. Kiváltságunk, hogy minden nap egyre inkább hozzá hasonlóvá válhatunk. Akkor megkapjuk az erőt, hogy iránta való szeretetünket emelkedettebb, tisztább beszéddel fejezzük ki; gondolataink kiszélesednek és elmélyülnek, ítéletünk egészségesebb és megbízhatóbb lesz, tanúságtételünk pedig élettel telibbé és magabiztosabbá válik. Ne ápoljuk a földies nyelvezetet, és ne folyjunk bele az emberek beszélgetéseibe, hogy Kánaán nyelvezete új és idegenszerű legyen számunkra. Krisztus iskolájában kell tanulnunk; sokan mégis megelégednek a nagyon alacsony szintű lelki tapasztalatokkal, mivel imádságukból és tanúságtételükből látszik, hogy igen csekély ismerettel rendelkeznek a lelki dolgokról. Az örök dolgokkal kapcsolatosan sokkal felületesebben hozunk ítéletet, mint mikor földi, időleges ügyeinkről van szó.

 A keresztények hűséges tanulók legyenek Krisztus iskolájában, hogy mindig egyre többet tanuljanak a mennyről, Isten szaváról és akaratáról; egyre jobban meg kell ismerniük az igazságot, és megtanulniuk, hogy miként használhatják fel hűségesen az ismeretet, melyre szert tettek. – Isten Fiai és leányai, 72./old., március 6.

 Némelyek szolgálatában, amit Isten nevében végeznek, csak önzés és önfelmagasztalás van. Isten gyűlöli a képmutatást. Amikor az emberek a Szentlélek keresztségében részesülnek, megvallják bűneiket, bűnbocsánatot nyernek, vagyis fel lett kínálva nekik a megigazulás. De nem szabad olyan emberek bölcsességére támaszkodnunk, akik megtéretlenek, nem alázkodnak meg, és vakok a feddhetetlenséggel s az igazság általi megszentelődéssel kapcsolatosan. Csak ha levetkőzik önigazultságukat, akkor láthatják meg lelki szegénységüket. Csak így fognak eljutni arra a testvéri szeretetre, amely arról tesz bizonyságot, hogy közösségük van Krisztussal. Csak ekkor fogják értékelni a keresztény egyház missziómunkájának magasztos jellegét…

 Sokan megelégednek azzal is, ha az Úr apró szolgálatokat bíz rájuk. Ők azonban csak gyenge keresztények. Krisztus önmagát adta a bűnösökért. Milyen törődést kellene tehát tanúsítanunk a lelkek megmentése iránt látva azt, hogy emberek vesznek el a bűnben! Ezek a lelkek drága áron vétettek.

 Isten Fiának golgotai halála személyes értékük mércéje. Nap mint nap élet-halál kérdésében kell dönteniük – vagy örök életet nyernek, vagy örök kárhozatra jutnak. Ennek ellenére azok, akik az Úr szolgáinak vallják magukat, megelégednek a jelentéktelen dolgokkal való törődéssel. Konfliktusban állnak egymással. Ha az Úr munkájára szentelnék az életüket, nem csatároznának, nem vitatkoznának, mint szófogadatlan gyermekek. Minden kéz vállalná a szolgálatot. Mindenki az őrhelyén állna, teljes szívvel és lélekkel munkálkodna Krisztus keresztjének misszionáriusaként. A Lélek Krisztus munkatársainak a szívében időzne, és csak az igazságot cselekednék. Szolgálatukkal a munkások együttérzést és imádságos lelkületet vinnének be az életre kelt gyülekezetbe. Krisztustól várnák az utasításokat, és nem jutna idejük a nézeteltérésekre, konfliktusokra. – This Day with God, 326./old., november 13.

Pál "múltja"

 

A megtért keresztények gyakran választóvonalnak tekintik azt, amikor elfogadták Jézust, úgy beszélnek az életükről, hogy előtte és utána. Pál is ezt tette Filippi 3. fejezetében.

  (Filippi 3:1-21). Egyébként pedig, testvéreim, örüljetek az Úrban! Hogy ugyanazt írjam nektek, az engem nem fáraszt, titeket viszont megerősít. (2) Óvakodjatok a kutyáktól, óvakodjatok a gonosztevőktől, óvakodjatok a megmetéltektől! (3) Mert mi vagyunk a körülmetéltek, akik Isten Lelke szerint szolgálunk, és Krisztus Jézussal dicsekszünk, és nem a testben bizakodunk. (4) Pedig nekem lehetne bizakodásom a testben is. Ha másvalaki úgy gondolja, hogy testben bizakodhat, én még inkább: (5) nyolcadik napon metéltek körül, Izráel népéből, Benjámin törzséből származom, héber a héberek közül, törvény szempontjából farizeus, (6) buzgóság szempontjából az egyház üldözője, a törvényben követelt igazság szempontjából feddhetetlen voltam. (7) Ellenben azt, ami nekem nyereség volt, kárnak ítéltem Krisztusért. (8) Sőt most is kárnak ítélek mindent Krisztus Jézus, az én Uram ismeretének páratlan nagyságáért. Őérte kárba veszni hagytam és szemétnek ítélek mindent, hogy Krisztust megnyerjem. (9) Hogy kitűnjék rólam őáltala: nincsen saját igazságom a törvény alapján, hanem a Krisztusba vetett hit által Istentől van igazságom a hit alapján, (10) hogy megismerjem őt és feltámadása erejét, valamint a szenvedéseiben való részesedést, hasonlóvá lévén az ő halálához, (11) hogy valamiképpen eljussak a halottak közül való feltámadásra. (12) Nem mintha már elértem volna mindezt, vagy már célnál volnék, de igyekszem, hogy meg is ragadjam, mert engem is megragadott Krisztus Jézus. (13) Testvéreim, én nem gondolom magamról, hogy már elértem, (14) de egyet teszek: ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának Krisztus Jézusban adott jutalmáért. (15) Akik tehát tökéletesek vagyunk, így gondolkozzunk, és ha valamit másképpen gondoltok, azt is kinyilatkoztatja majd Isten nektek; (16) de amire eljutottunk, ahhoz ragaszkodjunk. (17) Legyetek követőim, testvéreim, és azokra figyeljetek, akik úgy élnek, ahogyan mi példát adtunk nektek. (18) Mert sokan élnek másképpen: akikről sokszor mondtam nektek, most pedig sírva is mondom, hogy ők Krisztus keresztjének ellenségei; (19) kárhozatra jutnak, a hasuk az istenük, és azzal dicsekszenek, ami a gyalázatuk, mert földi dolgokkal törődnek. (20) Nekünk pedig a mennyben van polgárjogunk, ahonnan az Úr Jézus Krisztust is várjuk üdvözítőül, (21) aki az ő dicsőséges testéhez hasonlóvá változtatja a mi gyarló testünket azzal az erővel, amellyel maga alá vethet mindeneket. /RÚF/

Szoktuk azt mondani, hogy „jó emberek”, és sokan világi mértékkel mérve valóban azok is. Viszont Isten mércéje szerint senki nem az – a keresztények sem.

 Pál szavai rámutatnak, hogy ellentét van a hívő zsidók, akik hamis tanítást terjesztettek, illetve az üdvösségük szempontjából teljes egészében Krisztusra hagyatkozó körülmetéletlen hívők között, akik nem emberi tettekben bíztak, mint pl. a körülmetélkedésben. 

(Zsid 6:1). Ezért elhagyva a Krisztusról szóló elemi tanítást, térjünk rá a nagykorúaknak szóló tanításra. Ne kezdjük újra lerakni az alapját a holt cselekedetekből való megtérésnek és az Istenbe vetett hitnek /RÚF/; 

(Zsid 9:14). Akkor Krisztus vére, aki örökkévaló Lélek által önmagát áldozta fel ártatlanul az Istennek, mennyivel inkább megtisztítja lelkiismeretünket a holt cselekedetektől, hogy szolgáljunk az élő Istennek. /RÚF/; 

  (Róm 2:25-29). A körülmetélkedés valóban használ, ha megtartod a törvényt, de ha törvényszegő vagy, akkor körülmetéltséged körülmetéletlenséggé lett. (26) Ha pedig a körülmetéletlen megtartja a törvény rendelkezéseit, nem számít-e Isten előtt a körülmetéletlensége körülmetéltségnek? (27) És a származása szerint körülmetéletlen is, aki betölti a törvényt, megítél majd téged, aki az Írás és a körülmetélés ellenére törvényszegő vagy. (28) Mert nem az a zsidó, aki külsőleg az, sem nem az a körülmetélkedés, amely a testen, külsőleg látszik; (29) hanem az a zsidó, aki belsőleg az, és az a körülmetélkedés, amely a szívben van, Lélek szerint és nem betű szerint. Az ilyen dicsérete nem emberektől van, hanem Istentől. /RÚF/

A zsidók szemében bármennyire tetszetős is volt Pál múltja és származása, ezek a dolgok nem biztosíthatták az üdvösségét, valójában inkább akadályozták, mert egy időre eltakarták a szeme elől azt, hogy mennyire szüksége van Krisztusra.

 Pált körülmetélték, méghozzá éppen a nyolcadik napon. Ezzel arra utal, hogy ő született izraelita, a szövetséges nép tagja. Benjamin törzséből származott, amely törzsnek a területén volt Izrael több fontos városa. Nem egyszerűen tudott héberül, hanem az egyik nagy tanító, Gamáliél tanítványa volt, farizeus, alapos ismeretre tett szert a törvény és annak tradicionális alkalmazása terén.

 Pál buzgó híve volt a törvénynek, az egyházat is azért üldözte, mert úgy vélte, hogy veszélyezteti a zsidó életformát, amit szerinte a törvény előírt. Noha „feddhetetlen” volt az emberi eredetű törvénytisztelt terén, de érdekes módon felismerte, hogy valójában a törvény sokkal mélyebb és komolyabb követelményeket támaszt, mint ahogy korábban gondolta, és Krisztus nélkül mindenképpen ítélet alá kerülne.

(Róm 7:7-12). Mit mondjunk tehát? A törvény bűn? Szó sincs róla! Viszont a bűnt nem ismerném, ha nem ismertem volna meg a törvény által, és a kívánságot sem ismerném, ha a törvény nem mondaná: „Ne kívánd!” (8) De a bűn, kihasználva a parancsolatot, mindenféle kívánságot szült bennem. Mert a törvény nélkül halott a bűn. (9) Én törvény nélkül éltem egykor. Amikor azonban eljött a parancsolat, a bűn életre kelt, (10) én pedig meghaltam, és megértettem, hogy éppen az életre adott parancsolat lett halálommá. (11) Mert a bűn, kihasználva a parancsolatot, megcsalt engem, és megölt általa. (12) A törvény tehát szent, a parancsolat is szent, igaz és jó. /RÚF/ 

(Mt 5:21-22, 27-28). Hallottátok, hogy megmondatott a régieknek: „Ne ölj! Mert aki öl, megérdemli az ítéletet.” (22) Én pedig azt mondom nektek, hogy aki haragszik testvérére, megérdemli az ítéletet, aki pedig azt mondja testvérének: Ostoba! – megérdemli, hogy a nagytanács elé kerüljön; aki pedig azt mondja: Bolond! – méltó a gyehenna tüzére. (27) Hallottátok, hogy megmondatott: „Ne paráználkodj!” (28) Én pedig azt mondom nektek: aki kívánsággal tekint egy asszonyra, már paráznaságot követett el vele szívében. /RÚF/

 White idézet: Minden vágyam az, hogy legyen erőm, egészségem és tiszta elmém, hogy Istennek tetsző szolgálatot végezhessek. „Nem ti választottatok engem” – mondta Krisztus –, „hanem én választottalak titeket, és én rendeltelek titeket, hogy ti elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek, és a ti gyümölcsötök megmaradjon; hogy akármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja néktek.” (Jn 15:16)

 Az Ige értékes ígéretekkel van tele. Tisztábban fogok látni, élesebb lesz az elmém, jobban megértek bizonyos fogalmakat, és a Szentlélek ihlet, mivel mindezt a Jézus nevében kérem. Drága Megváltóm az életét adta értem! „Óh Isten gazdagságának, bölcsességének és tudományának mélysége! Mely igen kikutathatatlanok az ő ítéletei s kinyomozhatatlanok az ő útai! Mert kicsoda ismerte meg az Úr értelmét? Vagy kicsoda volt néki tanácsosa? Avagy kicsoda adott előbb néki, hogy annak visszafizesse azt? Mert ő tőle, ő általa és ő reá nézve vannak mindenek. Övé a dicsőség mindörökké. Ámen.” (Róm 11:33-36)

 Leghőbb vágyam elnyerni azokat az előjogokat, amelyeket hit által mindannyian megszerezhetünk. Most van itt az ideje, hogy elrejtsük életünket Krisztussal együtt Istenben. Időnk minden egyes pillanata értékkel bír. Az Istentől kölcsönkapott talentumokat az Ő szolgálatába kell állítani. „Avagy nem tudjátok-é, hogy a ti testetek a bennetek lakozó Szent Léleknek temploma, amelyet Istentől nyertetek; és nem a magatokéi vagytok? Mert áron vétettetek meg; dicsőítsétek azért az Istent a ti testetekben és lelketekben, amelyek az Istenéi.” (1Kor 6:19-20)

 Igen, mi vagyunk az Úr öröksége, hiszen drága vérén váltott meg. „Azért akár esztek, akár isztok, akármit cselekesztek, mindent az Isten dicsőségére míveljetek.” (1Kor 10:31) Isten ezt várja el mindazoktól, akik az Ő családjához fognak tartozni a mennyeknek országában. Le kell győzni az önzést. Hűséget kell tanúsítanunk Isten iránt, az Ő törvénye iránti hűségünknek pedig erősebbnek kell lennie az acélnál. Emberek is hoznak törvényeket, és mindent megtesznek ezen törvények betartása érdekében. De eközben áthágják a leghatalmasabb Király legmagasztosabb törvényét, amit próbálnak semmissé tenni, hatálytalanítani. Az embert magasztalják Isten helyett. Isten minden embert a saját cselekedetei alapján fog megjutalmazni. – This Day with God, 220./old.

 A trónhoz legközelebb azok állnak, akik egykor Sátán ügyéért buzgólkodtak, de aztán tűzből kikapott üszökként mélységes, lelkes odaszentelődéssel követték Megváltójukat. Majd azok következnek, akiknek a jelleme hazug és hitetlen környezetben jutott el a keresztény tökéletességre, akik tisztelték Isten törvényét, amikor a keresztény világ érvénytelennek mondta; és azok az embermilliók, akik a korszakok hosszú során mártírként szenvedtek hitükért. Mögöttük pedig a „nagy sokaság, amelyet senki meg nem számlálhatott, minden nemzetből és ágazatból és népből és nyelvből... a trón előtt és a Bárány előtt... fehér ruhákba öltözve, és az ő kezeikben pálmaágak” (Jel 7:9). Harcuknak vége. A győzelmet kivívták. A versenyt megfutották és megnyerték. A pálmaág a kezükben győzelmüket szimbolizálja; a fehér ruha pedig Krisztus makulátlan szentségét jelképezi, amely most már az övék. – A nagy küzdelem, 665./old.

Öröm az Úrban

(Fil 3:1-3). Egyébként pedig, testvéreim, örüljetek az Úrban! Hogy ugyanazt írjam nektek, az engem nem fáraszt, titeket viszont megerősít. (2) Óvakodjatok a kutyáktól, óvakodjatok a gonosztevőktől, óvakodjatok a megmetéltektől! (3) Mert mi vagyunk a körülmetéltek, akik Isten Lelke szerint szolgálunk, és Krisztus Jézussal dicsekszünk, és nem a testben bizakodunk. /RÚF/

 Pál igen pozitív hangvétellel ír, és szinte úgy tűnik, mintha már be akarná fejezni a levelét, de még nem mondott el mindent. Visszatér egyik fő témájához, az Úrban való örömhöz, amit több dologgal meg is indokol. A legfontosabb, hogy Krisztusban bízzunk, ne magunkban:

  „Krisztus Jézusban dicsekedünk, és nem a testben bizakodunk”. (Fil 3:3) Vajon melyikünk nem tanulta már meg – ráadásul a nehezebb úton –, hogy ne a testben bízzunk?

 Háromszoros „őrizkedjetek” figyelmeztetést nem találunk másutt a Szentírásban. A filippibeliek nyilván jól tudták, hogy milyen veszélytől akarta őket védeni Pál. Nem három külön problémáról lehetett itt szó, hanem a hamis tanítók egy csoportjától óvott az apostol, és ezt háromféleképpen fejezte ki.

 Izraelben a gonosz vagy hitetlen emberekre utaltak néha úgy, hogy „kutyák”. 

(Fil 3:2) Óvakodjatok a kutyáktól, óvakodjatok a gonosztevőktől, óvakodjatok a megmetéltektől! ; /RÚF/ 

  (Zsolt 22:17). Mert kutyák vettek körül engem, gonoszok bandája kerített be, átlyukasztották kezemet, lábamat. /RÚF/; 

(Ézs 56:10). Az őrök mind vakok, nem vesznek észre semmit. Mindannyian néma kutyák, nem tudnak ugatni: álmosan heverésznek, szeretnek szunnyadozni /RÚF/; 

(Mt 7:6). Ne adjátok azt, ami szent, a kutyáknak, gyöngyeiteket se dobjátok a disznók elé, nehogy lábukkal megtiporják azokat, majd ellenetek fordulva széttépjenek titeket. /RÚF/; 

(2Pt 2:21-22). Mert jobb lett volna nekik, ha meg sem ismerik az igazság útját, minthogy azt megismerve elforduljanak a nekik adott szent parancsolattól. (22) De betelt rajtuk az igaz példabeszéd: „A kutya visszatér a maga okádására”, és „A megfürdött disznó sárban hempereg.” /RÚF/

 A hamis tanítókat helytállóan nevezi „gonosz munkások”-nak. A „megmetélkedéstől” (Fil 3:2) szó használata azt mutatja, hogy mint Galáciában és másutt, egy csoport Filippiben is rá akarta erőltetni a pogány hátterű hívőkre a körülmetélkedést, az apostoli zsinat határozatának ellenére. 

(ApCsel. 15:1-41). Némelyek pedig, akik Júdeából jöttek le, így tanították a testvéreket: Ha nem metélkedtek körül a mózesi szokás szerint, nem üdvözülhettek. (2) Mivel pedig Pálnak és Barnabásnak nem kis viszálya és vitája támadt velük, úgy rendelkeztek, hogy ebben a vitás ügyben Pál, Barnabás és néhányan mások is menjenek fel az apostolokhoz és a vénekhez Jeruzsálembe. (3) Miután a gyülekezet útnak indította őket, áthaladtak Fönícián és Samárián, elbeszélték a pogányok megtérését, és nagy örömet szereztek minden testvérnek. (4) Amikor megérkeztek Jeruzsálembe, örömmel fogadta őket a gyülekezet, az apostolok és a vének, ők pedig elbeszélték, milyen nagy dolgokat tett velük Isten. (5) Előálltak azonban néhányan, akik a farizeusok pártjából lettek hívőkké, és azt mondták, hogy körül kell metélni azokat, és meg kell parancsolni nekik, hogy tartsák meg Mózes törvényét. (6) Összegyűltek tehát az apostolok és a vének, hogy tanácskozzanak ebben az ügyben. (7) Amikor nagy vita támadt, Péter felállt, és így beszélt hozzájuk: Testvéreim, férfiak, ti tudjátok, hogy régtől fogva engem választott ki Isten közületek, hogy az én számból hallják a pogányok az evangélium igéjét, és higgyenek. (8) A szíveket ismerő Isten pedig bizonyságot tett mellettük, amikor éppen úgy megadta nekik is a Szentlelket, ahogyan nekünk, (9) és nem tett semmi különbséget közöttünk és közöttük, mert hit által megtisztította szívüket. (10) Most tehát miért kísértitek azzal Istent, hogy olyan igát akartok a tanítványok nyakába tenni, amelyet sem atyáink, sem mi nem tudtunk elhordozni? (11) Ellenben mi abban hiszünk, hogy az Úr Jézus kegyelme által üdvözülünk. Éppen úgy, mint ők. (12) Ekkor elcsendesedett az egész gyűlés, és meghallgatták Pált és Barnabást, amint elbeszélték, milyen nagy jeleket és csodákat tett általuk Isten a pogányok között. (13) Amikor elhallgattak, megszólalt Jakab, és ezt mondta: Testvéreim, férfiak, hallgassatok meg! (14) Simon elbeszélte, hogyan gondoskodott már kezdetben Isten arról, hogy a pogányok közül népet szerezzen magának. (15) És ezzel egyeznek a próféták szavai, amint meg van írva: (16) „Ezután visszatérek, és felépítem Dávid leomlott sátorát, romjait is felépítem, és helyreállítom azt, (17) hogy keresse az emberek maradéka az Urat, és mindazok a népek, amelyeket tulajdonomnak neveztem. Így szól az Úr, aki ezeket (18) öröktől fogva ismertté tette.” (19) Ezért én úgy gondolom: ne terheljük meg azokat a pogányokat, akik megtérnek Istenhez, (20) hanem rendeljük el nekik, hogy tartózkodjanak a bálvány okozta tisztátalanságtól, a paráznaságtól, a megfulladt állattól és a vértől. (21) Mert Mózesnek ősidőktől fogva minden városban megvannak a hirdetői, hiszen a zsinagógákban minden szombaton olvassák. (22) Akkor az apostolok és a vének, az egész gyülekezettel együtt jónak látták, hogy férfiakat válasszanak ki maguk közül, és elküldjék őket Pállal és Barnabással Antiókhiába: mégpedig Júdást, akit Barsabbásnak hívtak, és Szilászt, akik vezető emberek voltak a testvérek között. (23) Ezt a levelet küldték velük: „Mi, az apostolok és a vének, a ti testvéreitek, az antiókhiai, szíriai és kilikiai pogány származású testvéreknek üdvözletünket küldjük! (24) Mivel meghallottuk, hogy közülünk egyesek megzavartak titeket, és szavaikkal feldúlták lelketeket – pedig mi nem adtunk nekik megbízást –, (25) egymás között egyetértésre jutva, jónak láttuk, hogy férfiakat válasszunk és küldjünk hozzátok a mi szeretett Barnabásunkkal és Pálunkkal, (26) olyan emberekkel, akik életüket tették kockára a mi Urunk Jézus Krisztus nevéért. (27) Elküldtük tehát Júdást és Szilászt, hogy ők maguk is elmondják nektek ugyanezt élőszóban. (28) Mert jónak látta a Szentlélek és mi is, hogy ne tegyünk több terhet rátok a szükségesnél: (29) hogy tartózkodjatok a bálványáldozati hústól, a vértől, a megfulladt állattól és a paráznaságtól. Ha ezektől őrizkedtek, jól teszitek. Legyetek egészségben!” (30) Ők tehát, miután útnak indították őket, lementek Antiókhiába, összehívták az egész gyülekezetet, és átadták a levelet. (31) Amikor felolvasták, megörültek a bátorításnak.(32) Júdás és Szilász, akik maguk is próféták voltak, sok beszéddel buzdították és erősítették a testvéreket. (33) Azután ott időztek még egy darabig, majd békességgel elbocsátották őket a testvérek azokhoz, akik küldték őket. (34) De Szilász jónak látta, hogy ott maradjon. (35) Pál és Barnabás pedig Antiókhiában maradt, többekkel együtt tanítva és hirdetve az Úr igéjét. (36) Néhány nap múlva pedig ezt mondta Pál Barnabásnak: Térjünk vissza, látogassuk meg a testvéreket valamennyi városban, ahol hirdettük az Úr igéjét, és lássuk, hogy megy a soruk. (37) Barnabás azt akarta, hogy vigyék magukkal Jánost is, akit Márknak hívtak. (38) Pál azonban úgy tartotta helyesnek, hogy ne vigyék magukkal azt, aki elvált tőlük Pamfíliánál, és nem ment velük együtt a munkába. (39) Emiatt meghasonlás támadt közöttük, és ezért különváltak egymástól: Barnabás magával vitte Márkot, és elhajózott Ciprusra. (40) Pál pedig Szilászt választotta társul, és miután az Úr kegyelmébe ajánlották őt a testvérek, útnak indult; (41) bejárta Szíriát és Kilikiát, és erősítette a gyülekezeteket. /RÚF/

 Érdekes módon a lelki kihívások esetében – mint ami például a hamis tanítások terjedése – az tűnik az egyik megoldásnak, hogy „örüljetek az Úrban” (Fil 3:1);  

(Fil 4:4). Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek! /RÚF/

 Aminek örülünk, az örömmel tölt el. Isten azt akarja, hogy örüljünk. Igéje az igazi boldogság és tartós öröm egyfajta kézikönyve. Szó van benne Isten kegyelméről. 

(Zsolt 31:8). Ujjongva örülök hűségednek, mert látod nyomorúságomat, ismered lelkem szorongásait. /RÚF/,

 arról, hogy benne bízunk 

(Zsolt 5:12). Mind örülnek majd, akik hozzád menekülnek. Örökké ujjonganak, mert oltalmazod őket. Örvendeznek általad, akik szeretik nevedet. /RÚF/, 

megváltást nyerünk 

(Zsolt 9:15. hogy elbeszélhessem sok dicső tettedet Sion leányának kapuiban, és vigadhassak, mert megszabadítottál! /RÚF/),

 Isten törvénye lesz az életünk mércéje 

  (Zsolt 119:14). Minden gazdagságnál nagyobb öröm, ha intelmeid szerint élhetek. /RÚF/,

 így a szombat is 

(Ézs 58:13-14). Ha megtartóztatod szombaton lábadat, és nem űzöd kedvtelésedet szent napomon, és a szombatot gyönyörűségnek hívod, az Úr szent és dicsőséges napjának, és megszenteled azt, dolgaidat nem tevén, foglalkozást sem találván, hamis beszédet sem szólván: (14). Akkor gyönyörűséged lesz az Úrban; és én hordozlak a föld magaslatain, és azt mívelem, hogy Jákóbnak, atyádnak örökségével élj; mert az Úr szája szólt! /KÁR: HUNK/

hiszünk Isten Igéjének 

(Zsolt 119:162). Úgy örülök beszédednek, mint aki nagy zsákmányra talál. /RÚF/) 

és istenfélő módon neveljük gyerekeinket. 

(Péld 23:24-25). Vígan örvendezik az igaznak az apja, és aki bölcset nemzett, örül annak. (25) Örüljön apád és anyád, vigadjon, aki szült téged! /RÚF/

 White idézet: A kereszténynek abban az örömben van része, hogy magába szívhatja a kegyelem trónjától áradó örök fény sugarait, amelyek nemcsak saját útját világítják meg, hanem azokét is, akikkel kapcsolatba kerül. Törekednie kell reményteljes, bátorító, Istent dicsérő, hálás és derűs szavaival jó befolyást gyakorolni a környezetére, hogy az emberek tekintetét az égre irányítsa, és segítsen nekik a földi mulandókon túl meglátni az örök, halhatatlan, el nem múló örökséget.

 „Örüljetek az Úrban mindenkor” – mondja az apostol –, „ismét mondom, örüljetek!” Ahol csak megfordulunk, árasszunk mindenhol reményt és keresztényi derűt. Ha így teszünk, a hitetlenek, akik nincsenek Krisztusban, vonzónak fogják találni hitünket, és belátják, hogy következetes vallásunk van. Tisztábban kell látnunk a mennyei világot, az országot, ahol fény és öröm honol. Jobban meg kell ismernünk boldog reménységünk teljességét. Ha folyton ebben a reményben örvendezünk, bátorítani fogunk mindenkit, akivel csak találkozunk…

 Dicsőítsük Istent egymásnak és a világiaknak mondott hálás, örömteli szavainkkal, de nem csak a hétköznapi kapcsolatainkban. Keresztények vagyunk, és az Ige arra buzdít, hogy ne hanyagoljuk el a gyülekezeti összejöveteleket, ahol felüdülünk, és a kapott bátorítást másoknak is továbbadhatjuk. A hetenkénti összejöveteleken elmélkedjünk Isten mérhetetlen jóságán, irgalmán és erején, amellyel megvált minket bűneinkből. Arckifejezésünkkel, magatartásunkkal, szavainkkal és jellemünkkel ki kell mutatnunk, hogy jó az Úrnak szolgálni. Ezzel kifejezzük, hogy „Az Úrnak törvénye tökéletes, megeleveníti a lelket”.

 Ima- és társas összejöveteleink legyenek egymás bátorításának és támogatásának különleges alkalmai. Ezt akkor tehetjük meg, ha naponta friss tapasztalatokat szerzünk Istennel, és ha bátran beszélünk Isten szeretetéről népe körében… Ha többet gondolnánk Jézusra, ha többet beszélnénk róla és kevesebbet magunkról, jobban éreznénk jelenlétét. Ha benne maradunk, megtelünk békével, hittel és bátorsággal, és a gyülekezetben olyan csodálatos tapasztalatokat mondhatunk, hogy testvéreinket felüdíti hiteles és meggyőző bizonyságtevésünk Istenről. Ezek a keresztényi életről szóló igaz vallomások, amelyek Isten kegyelmét dicsőítik, ellenállhatatlan erejükkel megtérésre késztetik a lelkeket. – Our Father Cares, 335./old.

Egyedül Krisztusban bízhatunk

„Hogy megismerjem Őt, és az Ő feltámadásának erejét, és az Ő szenvedéseiben való részesülésemet, hasonlóvá lévén az ő halálához; Ha valami módon eljuthatnék a halottak feltámadására.” (Fil 3:10-11)

Valami gyanakvásra késztet, ha az egyedül hit által, nem a törvény cselekedetéből való megváltásról beszélünk. Hajlamosak vagyunk inkább a tetteinkre támaszkodni, mintha azok hozzátehetnének valamit az üdvösségünkhöz. Ezen a ponton Pál élénk vitába száll azokkal, méghozzá igen meglepő módon, akik amellett kardoskodnak, hogy az üdvösséghez szükséges a körülmetélkedés

 Az apostol óv attól, hogy az ember a saját tetteivel – például a körülmetélkedéssel – próbálja biztosítani az üdvösségét. Világossá teszi, hogy a megigazulás Krisztus ajándéka, amit hit és nem a törvény által kapunk. A körülmetélés ma talán nem vitatéma, de a mögötte meghúzódó elv bizonyosan az.

 Éppen ennek kapcsán indult el a reformáció: Mi a hit és a cselekedetek szerepe Krisztus követőinek az életében? Végeredményben Krisztus jelent mindent a számunkra, nézzünk rá, „a hit elkezdőjére és bevégzőjére”! (Zsid 12:2) /ÚRK/ Amennyiben helyes fontossági sorrendet tartunk, Isten szeretetének bizonyosságával fogunk élni, és már most élvezzük az üdvösség ígéretét, miközben „nem a testben bizakodunk.” (Fil 3:3)

 White idézet: A törvény követelményeinek betöltése érdekében hitben meg kell ragadnunk Krisztus igazságát, és sajátunkként kell azt elfogadnunk. Ha egységben vagyunk Krisztussal és hit által elfogadjuk az Ő igazságát, akkor leszünk képesek Krisztus munkatársaiként dolgozni Isten művében. Ha hajlandó vagy a gonosz áramlatokkal sodródni, és nem működsz együtt a mennyei küldöttekkel, hogy megfékezd a törvényszegést a családodban és a gyülekezetben annak érdekében, hogy az örökkévaló igazság költözzék a helyére, akkor nincs hited.

 A hit szeretet által munkálkodik és megtisztítja a lelket. A Szentlélek hit által munkálkodik a szívben, hogy megszentelje azt; de ez nem jöhet létre anélkül, hogy az ember ne működnék együtt Krisztussal. Csak a Szentléleknek a szívünkben végzett munkája által válhatunk alkalmassá a mennyre; mert bennünk kell élnie Krisztus igazságának – mint ajánlólevélnek –, hogy az Atya elé járulhassunk. Annak érdekében, hogy Krisztus igazsága a miénk lehessen, naponta át kell alakulnunk a Szentlélek befolyása által, és isteni természet részeseivé lennünk. A Szentlélek munkája emelkedetté teszi ízlésünket, megszenteli szívünket és nemessé teszi egész emberi lényünket.

 Tekintsen szívünk Jézusra. „Ímé az Istennek ama Báránya, aki elveszi a világ bűneit!” (Jn 1:29) Krisztus senkit sem kényszerít arra, hogy rátekintsen, de hangja sóvárogva hív: „Nézz fel és élsz!” Ha Krisztust szemléljük, meglátjuk, hogy szeretete példa nélküli, hogy Ő a bűnös helyére lépett, és neki adta makulátlan igazságát.

 

Amikor a bűnös a Megváltóját szemléli, amint helyette haldoklik a kereszten a bűnök átka alatt, megbocsátó szeretetét látva vonzalom ébred iránta szívében. A bűnös szereti Krisztust, mert Krisztus előbb szerette őt, és a törvény betöltése a szeretet. A megtérő bűnös ráébred arra, hogy Isten „hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket és megtisztítson minket minden hamisságtól” (1Jn 1:9). Isten Lelke a hívő szívében munkálkodik, képessé teszi őt arra, hogy az engedelmességben lépésről lépésre haladjon, egyre erősebb és erősebb legyen, és egyre több és több kegyelmet kapjon a Krisztus Jézusban. – A Szentlélek eljő reátok, 60./old.

 Az Úr Jézus a mi erőnk és boldogságunk, a nagy tárház, amelyből az emberek mindenkor erőt meríthetnek. Róla elmélkedve és beszélve egyre tovább szemlélhetjük Őt. Részesülünk kegyelmében és áldásában, amely által másokat is megsegíthetünk. A szívünkben élő hála arra késztet bennünket, hogy másoknak is beszéljünk az ingyen kapott áldásról. Így elnyerve és továbbadva Isten áldását, növekedünk a kegyelemben. Majd a dicséret és a hála gazdag áradata folyamatosan hangzik ajkunkról. Jézus drága Lelke hálát ébreszt szívünkben, és lelkünket felemeli a biztonságérzet. Krisztus kifogyhatatlan, kimeríthetetlen igazsága hit által a mi igazságunkká válik. – Az én életem ma, 171./old.