Jézus hite

 

Amikor a világtörténelem a végéhez közeledik, úgy jelenik meg Isten népe a hármas angyali üzenet összefüggésében, mint akik megtartják Isten parancsolatait és Jézus hitét.  

(Jel 14:12). Itt van szükség a szentek állhatatosságára, akik megtartják az Isten parancsait és Jézus hitét. /RÚF/

 A zsidókhoz írt levél felsorol hithősöket, de egyikük hite sem mérhető Jézuséhoz. 

(Mt 26:36-42). Akkor elment velük Jézus egy helyre, amelyet Gecsemánénak hívtak, és így szólt tanítványaihoz: Üljetek le itt, amíg elmegyek, és amott imádkozom. (37) Maga mellé vette Pétert és Zebedeus két fiát, azután szomorkodni és gyötrődni kezdett. (38) Akkor így szólt hozzájuk: Szomorú az én lelkem mindhalálig: maradjatok itt, és virrasszatok velem! (39) Egy kissé továbbment, arcra borult, és így imádkozott: Atyám, ha lehetséges, távozzék el tőlem ez a pohár; mindazáltal ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem amint te. (40) Amikor visszament a tanítványokhoz, alva találta őket, és így szólt Péterhez: Nem tudtatok egy órát sem virrasztani velem? (41) Virrasszatok, és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek: a lélek ugyan kész, de a test erőtlen. (42) Másodszor is elment, és így imádkozott: Atyám, ha nem távozhat el tőlem ez a pohár, hanem ki kell innom, legyen meg a te akaratod. /RÚF/

Amikor Jézus hitével rendelkezünk, ez nem csupán azt jelenti, hogy iránta és Igéje iránti engedelmességben követjük Istenbe vetett bizalmát, hanem azt is, hogy nap mint nap élő, aktív tapasztalatként éljük meg a vele való kapcsolatot. Tisztában kell lennünk azzal, és eszerint is kell élnünk, hogy nem lehet üdvözítő kapcsolatunk Istennel anélkül, hogy Jézus a napi életünk középpontjában lenne. 

Jézus hitével rendelkezni azt jelenti, hogy Ő bennünk van, a hite a szívünkben él, hiszen Ő a hitünk valódi alapja. A mi hitünk olykor meggyengül vagy meginog, de Jézus méltó (Jel 5:9), és mi részesülhetünk az Ő hitében. Ez a hit egyrészt tükröződik saját tapasztalatainkban, másrészt nekünk tulajdoníttatik kegyelmi ajándékaként, amelyben minden hívő részesül. 

(Jel 5:9) És új éneket énekeltek, amely így hangzott: Méltó vagy, hogy átvedd a könyvet, és felnyisd pecsétjeit, mert megöltek, és véred által megvásároltál Istennek minden törzsből, nyelvből, népből és nemzetből, /RÚF/

White idézet: Isten az örök igazság magasztos alapzatán vezet ki népet a világból – Isten parancsain és Jézus hitén. Az Úr meg fogja fegyelmezni, fel fogja készíteni népét. Nem fognak csoportokra szakadozni, hogy az egyik ebben higgyen, a másik egészen másban, teljesen szembenálló nézetekkel, hogy mind függetlenítse magát a testülettől. A gyülekezetbe helyezett ajándékok és vezető készségek segítségével mindnyájan eljutnak a hit egységére. Ha valaki testvérei nézeteinek semmibevételével alakítja ki a Biblia igazságairól alkotott véleményeit, ha mindenáron a maga eljárását akarja igazolni, ha azt hangoztatja, hogy joga van külön állásponthoz, sőt másokra is rá akarja erőltetni azokat, az illető hogyan tehetne eleget Krisztus imájának? De ha mindenki csak támad, mind ragaszkodva jogához, hogy abban higgyen, s azt hirdesse, ami neki tetszik – tekintet nélkül a testület hitére –, hol lesz már akkor az összhang, mely Krisztus és Atyja közt létezik, s amiért Krisztus könyörgött, hogy megvalósuljon testvérei között? 

Isten népet vezet ki, akiket a hit egyetlen nagyszerű alapzatára helyez – Isten parancsaira és Jézus bizonyságtételére. A bibliai igazságok összefüggő, világos és töretlen láncát adta nekik. Az igazság mennyei eredetű, s úgy kutattak utána, mintha rejtett kincset kerestek volna. Úgy ásták fel, hogy gondosan kutatták a Szentírást, és sokat imádkoztak... 

Isten szíve sosem vágyódott mélyebb szeretettel és szánakozóbb gyengédséggel földi gyermekei után, mint most. Sosem volt idő, mikor Isten készségesebben ne várta volna a kínálkozó alkalmakat, hogy többet tegyen népéért, mint ma. Tanítani fogja és megmenti az általa elrendelt úton való menekülést választókat. A lelki ember felismeri a lelki dolgokat, s mindenütt ott látja Isten jelenlétét, Isten keze művét. 

Az ellenség ravasz és gonosz módszerével kivezette ősszüleinket az Éden kertjéből, az ártatlanságból és tisztaságból a bűnbe és kimondhatatlan nyomorúságba. Azóta is egyre pusztít. Ez utolsó időkben minden erejével és mindennel, ami rendelkezésére áll, az emberek romlásba döntésén mesterkedik. Megragad minden furfangot, hogy félrevezesse, megzavarja és elcsüggessze Isten népét... 

De a meneküléshez előbb el kell fogadnod Krisztus igáját, amit pedig te alkottál magadnak, le kell vetned. Krisztus pusztai győzelme neked is ígéret, hogy nevében győzelmet arathatsz. Egyedüli reményed, üdvösséged, hogy te is győzz, amint Krisztus győzött. – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 3. köt., 446-447, 455, 457./old. 

A hit példái

(Zsidók 11:1-40). A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés. (2) Ennek a hitnek az alapján nyertek Istentől jó tanúbizonyságot a régiek. (3) Hit által értjük meg, hogy a világokat Isten szava alkotta, úgyhogy a nem láthatókból állt elő a látható. (4) Hit által ajánlott fel Ábel értékesebb áldozatot Istennek, mint Kain, és hit által nyert bizonyságot arról, hogy ő igaz, mert Isten bizonyságot tett áldozati ajándékairól, úgyhogy hite által még holta után is beszél. (5) Hit által ragadtatott el Énók, hogy ne lásson halált, és nem találták meg, mivel elragadta őt Isten. Elragadtatása előtt azonban bizonyságot nyert arról, hogy Isten szemében kedves. (6) Hit nélkül pedig senki sem lehet kedves Isten előtt, mert aki az Istenhez járul, annak hinnie kell, hogy ő van, és megjutalmazza azokat, akik őt keresik. (7) Hit által kapott kijelentést Nóé azokról a dolgokról, amelyeket még nem láthatott, és Istent félve és tisztelve készítette el a bárkát háza népe megmentésére. E hite által ítélte el a világot, és a hitből való igazság örökösévé lett. (8) Hit által engedelmeskedett Ábrahám, amikor elhívta Isten, hogy induljon el arra a helyre, amelyet örökségül fog kapni. És elindult, nem tudva, hova megy. (9) Hit által költözött át az ígéret földjére, mint idegenbe, és sátrakban lakott Izsákkal és Jákóbbal, ugyanannak az ígéretnek az örököseivel. (10) Mert várta azt a várost, amelynek szilárd alapja van, amelynek tervezője és alkotója az Isten. (11) Hit által kapott erőt arra is, hogy a meddő Sárával nemzetséget alapítson, noha már idős volt, minthogy hűnek tartotta azt, aki az ígéretet tette. (12) Ezért attól az egy embertől, aki már közel volt a halálhoz, származtak olyan sokan, mint az ég csillagai és mint a tenger partján a föveny, amely megszámlálhatatlan. (13) Hitben haltak meg ezek mind, anélkül, hogy beteljesültek volna rajtuk az ígéretek. Csak távolról látták és üdvözölték azokat, és vallást tettek arról, hogy idegenek és jövevények a földön. (14) Mert akik így beszélnek, jelét adják annak, hogy hazát keresnek. (15) És ha arra a hazára gondoltak volna, amelyből kijöttek, lett volna alkalmuk visszatérni. (16) Így azonban jobb haza után vágyakoztak, mégpedig mennyei után. Ezért nem szégyelli Isten, hogy őt Istenüknek nevezzék, mert számukra várost készített. (17) Hit által ajánlotta fel Ábrahám Izsákot, amikor Isten próbára tette, és egyszülött fiát vitte áldozatul az, aki az ígéreteket kapta, (18) akinek megmondatott: „Aki Izsáktól származik, azt fogják utódodnak nevezni.” (19) Azt gondolta ugyanis, hogy Isten képes őt a halottak közül is feltámasztani. Ezért vissza is kapta őt, aki így a feltámadás példájává lett. (20) Hit által áldotta meg Izsák is a jövőre nézve Jákóbot és Ézsaut. (21) Hit által áldotta meg a haldokló Jákób József mindegyik fiát, és botja végére hajolva imádkozott. (22) Hit által gondolt József élete végén Izráel fiainak kivonulására, és rendelkezett temetése felől. (23) Hit által rejtegették Mózest születése után három hónapig szülei, mert látták, hogy szép a gyermek, és nem féltek a király parancsától. (24) Hit által tiltakozott Mózes, amikor felnőtt, hogy a fáraó lánya fiának mondják. (25) Mert inkább vállalta Isten népével együtt a szenvedést, mint a bűn ideig-óráig való gyönyörűségét, (26) mivel többre becsülte Egyiptom kincseinél a Krisztusért való gyalázatot, mert a megjutalmazásra tekintett. (27) Hit által hagyta el Egyiptomot, nem félt a király haragjától, hanem kitartott, mint aki látja a láthatatlan Istent. (28) Hit által rendelte el a páskát és a vérrel való meghintést, hogy a pusztító ne érintse elsőszülötteiket. (29) Hit által keltek át a Vörös-tengeren, mint valami szárazföldön, és amikor ezt az egyiptomiak is megpróbálták, elmerültek. (30) Hit által omlottak le Jerikó kőfalai, miután körüljárták azokat hét napon át. (31) Hit által nem veszett el Ráháb, a parázna nő az engedetlenekkel együtt, amikor a kémeket békességgel befogadta. (32) És mit mondjak még? Hiszen kifogynék az időből, ha szólnék Gedeonról, Bárákról, Sámsonról, Jeftéről, Dávidról, Sámuelről és a prófétákról. (33) Ezek hit által országokat győztek le, igazságot szolgáltattak, ígéreteket nyertek el, oroszlánok száját tömték be, (34) tűz erejét oltották ki, kard élétől menekültek meg, betegségből épültek fel, háborúban lettek hősökké, idegenek seregeit futamították meg. (35) Asszonyok feltámadás révén visszakapták halottaikat. Másokat viszont megkínoztak, akik nem fogadták el a szabadulást, hogy dicsőségesebb feltámadásban legyen részük. (36) Ismét mások megszégyenítések és megkorbácsolások próbáját állták ki, sőt még bilincseket és börtönt is. (37) Megkövezték, szétfűrészelték, kardélre hányták őket; juhok és kecskék bőrében bujdostak nélkülözve, nyomorogva, gyötrődve azok, (38) akikre nem volt méltó a világ; bolyongtak pusztákban és hegyeken, barlangokban és a föld hasadékaiban. (39) És mindezeken, noha hit által Istentől jó tanúbizonyságot nyertek, nem teljesült be az ígéret, (40) mert Isten számunkra valami különbről gondoskodott, hogy ők ne nélkülünk jussanak el a teljességre. /RÚF/ 

A 7-40. versek bemutatják néhány bibliai hithős életét. Miért a hit az a központi tényező, amely meghatározza ezeknek az embereknek a kapcsolatát Istennel?

Egy kicsinyke hit is (mint egy mustármag) lehet erős, és mindössze erre van szükséged, hogy növekedj az Istennel való kapcsolatban. 

(Mt 17:20). Ő így válaszolt: Kishitűségetek miatt. Bizony mondom nektek: ha akkora hitetek volna, mint egy mustármag, és azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen oda – akkor odamenne, és semmi sem volna nektek lehetetlen. /RÚF/ 

Amíg kész vagy együttműködni vele, Isten segít, hogy a hited növekedjen. 

A hit abból származik, hogy hallod Istent szavát az Igéből, a Bibliából. 

(Róm 10:17). A hit tehát hallásból van, a hallás pedig Krisztus beszéde által. /RÚF/

Kötelezd el magad a napi igetanulmányozás és ima mellett! 

Kérd Istent, hogy növelje a hitedet 

(Lk 17:5). Az apostolok így szóltak az Úrhoz: Növeld a hitünket! /RÚF/ – ahogy az apa tette, aki megszállott fiával Jézushoz ment: „a gyermek apja pedig könnyek között tüstént így kiáltott: Hiszek, Uram! Légy segítségül az én hitetlenségemben” (Mk 9:24), /ÚRK/ 

Elismerhetjük hitetlenségünket és kérhetjük Őt, hogy növelje a hitünket. 

A hit és a kétség jelen lehet egyszerre. 

(Mk 9:24). A fiú apja azonnal felkiáltott: Hiszek! Segíts a hitetlenségemen! /RÚF/) 

Ne sétálj el egyszerűen Istentől, csak mert vannak megválaszolatlan kérdéseid! Valóban fontos „félelemmel és rettegéssel” dolgozni a megváltásodon 

(Fil 2:12-16. Ezért tehát, szeretteim, ahogyan mindenkor engedelmeskedtetek, nem csupán jelenlétemben, hanem sokkal inkább most, távollétemben is, félelemmel és rettegéssel munkáljátok üdvösségeteket, (13) mert Isten az, aki munkálja bennetek mind a szándékot, mind a cselekvést az ő tetszésének megfelelően. (14) Zúgolódás és vonakodás nélkül tegyetek mindent, (15) hogy feddhetetlenek és romlatlanok legyetek, Isten hibátlan gyermekei az elfordult és elfajult nemzedékben, akik között ragyogtok, mint csillagok a világban, (16) ha az élet igéjére figyeltek. Ezzel dicsekszem majd Krisztus napján, hogy nem futottam hiába, és nem fáradtam hiába. /RÚF/],

... hogy végül „saját” hited legyen, nem valaki más hite, amit kölcsönöztél, ahogy azt az öt szűz próbálta elérni. 

(Mt 25:8). A balgák így szóltak az okosakhoz: Adjatok nekünk az olajotokból, mert a lámpásunk kialszik. /RÚF/)

Válaszolj a Szentlélek késztetésére, és kérd, hogy még erőteljesebben legyen jelen az életedben! 

Gyakorold a hitedet! Emlékezz rá, hogy a hit nem csupán érzés, inkább döntés, hogy bízni fogsz. Emlékezz rá, hogy az élet sötét óráiban, amikor nem látod Istent, Ő akkor is veled van! 

(2Kor 5:7). mert hitben járunk, nem látásban. /RÚF/

Személyes hálaimádban köszönd meg Isten hűségét, és gondolkodj el a „Hűséged végtelen…” kezdetű ének szavain! 

White idézet: Lehet, hogy az Istennel szoros kapcsolatban állóknak nem virágzó a földi élete; gyakran súlyos próba éri, szenvedés, szerencsétlenség, nyomorúság sújtja őket. Józsefet megrágalmazták, üldözték, mert megőrizte erényét és becsületességét. Dávidot, Isten választott hírnökét, ragadozó vadként üldözték gonosz ellenségei. Dánielt az oroszlánok vermébe vetették, mert igaz és tántoríthatatlan volt Isten iránti hűségében. Jób meg lett fosztva világi javaitól, és olyan betegség sújtotta a testét, hogy még a rokonai és barátai is irtóztak tőle. Mégis megtartotta feddhetetlenségét és Isten iránti hűségét. Jeremiás mindenki ellenére hirdette az Isten által szájába adott szavakat. Félreérthetetlen bizonyságtétele úgy felbőszítette a királyt és a fejedelmeket, hogy undorító verembe dobták. Istvánt megkövezték, mert nem tudták rávenni, hogy ne hirdesse Krisztust, a megfeszítettet. Pált bebörtönözték, megbotozták, megkövezték, végül pedig kivégezték, mert hűséges hírnökként vitte el az örömüzentet a pogányokhoz. A szeretett Jánost Pátmosz szigetére száműzték, „az Isten szaváért és a Jézus Krisztus bizonyságtételéért”. 

Az isteni hatalom általi emberi állhatatosság példái tesznek bizonyságot a világ előtt Isten ígéreteinek hűségéről – az Úr maradandó jelenlétéről és fenntartó kegyelméről. Amint a világ ezen alázatos embereket nézi, nem tudja, milyen erkölcsi értéket képviselnek Isten szemében. A hit cselekedete: nyugodt lélekkel megbízni Istenben a legsötétebb órában, bármilyen súlyosan megpróbálva és viharverten azt érezni, azt tudni, hogy mennyei Atyánk áll a kormánynál. Egyedül a hit szeme képes túltekinteni az idő és érzékek világán, egyedül a hit szeme képes nagyra tartani az örök gazdagság értékét. 

A nagyhatalmú hadvezér nemzeteket hódít meg, és leigázza a félvilág hadait, mégis csalódottan és száműzetésben hal meg. A bölcs felkutatja a mindenséget, és mindenüvé követi Isten hatalmának megnyilvánulásait, és csodálja bennük az összhangot, de gyakran elmulasztja a lélegzetállító csodadolgokban felismerni a kezet, amely mindezt alkotta. „Az ember, ha nincs benne belátás, akármilyen gazdag, olyan, mint az állat, amelyre pusztulás vár.” Isten ellenségeinek jövőjét nem ragyogja be a dicső halhatatlanság reménye. De a hit eme hősei olyan örökség ígéretével bírtak, mely értékesebb bármilyen földi gazdagságnál – olyan örökséggel, amely ki fogja elégíteni a szív vágyakozásait. Lehet, hogy senki sem tud róluk, s a világ sem ismeri el őket, mégis a menny könyveiben honpolgárokként jegyezték be őket. Magasztos nagyság, a dicsőség tartós, túláradó, örök mértéke lesz azok jutalma, akiket Isten mindenek örökösévé tesz. – Lift Him Up, 328./old. 

A hit nem csupán érzés

Jézus azt mondta, hogy ha van hited, akár csak olyan pici, mint egy mustármag, hegyeket mozdíthatsz el.

 (Mt 17:20). Ő így válaszolt: Kishitűségetek miatt. Bizony mondom nektek: ha akkora hitetek volna, mint egy mustármag, és azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen oda – akkor odamenne, és semmi sem volna nektek lehetetlen. /RÚF/ 

Aki látott már mustármagot, tudja, mennyire apró. Igen, ha van hited, még ha csak ennyi is, nagy változások történhetnek. A hit tehát rendkívül fontos. Elég erősnek is kell lennie ahhoz, hogy valami emberfelettit cselekedjen. Ugyanakkor, akárcsak a mustármag, amely nagy fává nő 

(Mt 13:31-32). Más példázatot is mondott nekik: Hasonló a mennyek országa a mustármaghoz, amelyet vesz az ember, és elvet a szántóföldjébe. (32) Ez ugyan kisebb minden magnál, de amikor felnő, nagyobb minden veteménynél, és fává lesz, úgyhogy eljönnek az égi madarak, és fészket raknak ágai között. /RÚF/, 

... a hitünknek is növekednie kell, nem maradhat statikus. Igazából már az alapvető kapcsolat kialakításához is szükség van a hit egy bizonyos mértékére.

 (Róm 12:3). A nekem adott kegyelem által mondom tehát közöttetek mindenkinek: ne gondoljátok magatokat többnek, mint amennyinek gondolnotok kell, hanem arra igyekezzék mindenki, hogy józanul gondolkozzék az Istentől kapott hit mértéke szerint. /RÚF/ 

(Ef 2:8). Hiszen kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka; /RÚF/

Először is muszáj megértenünk, hogy a hit nem anyagi dolog, hanem az ember válaszreakciója a Lélek ösztönzésére. Isten a jóságos kezdeményező, aki Szentlelke által magához von, ha hagyjuk.

 ((Jer 31:3). A messzeségben is megjelent az Úr: Örök szeretettel szerettelek, azért vontalak magamhoz hűségesen. /RÚF/

 Kegyelemből, hit által üdvözülünk, ami válasz Isten kegyelmére, amit Jézus halála által nyerünk. Isten megment bennünket, mert hiszünk Őbenne, kegyelmének eredményeként. Mindez az Istennel való kapcsolatunk szívében kap helyet. 

Emlékeznünk kell arra is, hogy a hit nem egy érzés. „Sokan nem gyakorolják a hitet, amelyet joguk és kötelességük lenne gyakorolni, mert arra várnak, hogy megérkezzen az a bizonyos érzés, amelyet csak a hit hozhat el. A hit azonban nem érzés… A hitet nekünk kell gyakorolnunk, de az örömteli érzés és az áldás Isten ajándéka”. (Ellen G. White: Early Writings. 72./old.) 

Egyesek úgy vélik, hogy nincs hitük, mert nem érzik magukat közel Istenhez, vagy nem érzik magukat olyannak, amilyennek szerintük keresztényként lenniük kellene. A hívői élet a hitről és a bizalomról szól, nemcsak kellemes időkben, hanem a sötétben, az élet viharaiban is, vagy amikor nem igazán érted, mi történik veled. Az érzéseink nem uralkodhatnak a vallási tapasztalatainkon vagy az Istennel való kapcsolatunkon. Éppen akkor kell gyakorolni a hitünket és igyekezni Istenre támaszkodni, amikor azt gondoljuk, hogy távol vagyunk tőle (ahogy (Mk 9:24). A fiú apja azonnal felkiáltott: Hiszek! Segíts a hitetlenségemen! /RÚF/ versében az apa tette) 

(2Krón 15:7). Ti azonban legyetek erősek, ne lankadjatok el, mert tetteiteknek meglesz a jutalma! /RÚF/;

 (Lk 7:50). Ő pedig így szólt az asszonyhoz: A te hited megtartott téged, menj el békességgel! /RÚF/; 

(Róm 3:23-26). mivel mindenki vétkezett, és nélkülözi Isten dicsőségét, (24) Isten ingyen igazít meg az ő kegyelméből a Krisztus Jézusban lett váltság által. (25) Őt rendelte Isten engesztelő áldozatul az ő vére által azoknak, akik hisznek. Ebben mutatta meg igazságát. A korábban elkövetett bűnöket ugyanis elengedte (26) türelmében, hogy e mostani időben megmutassa igazságát: mert ő igaz, és igazzá teszi azt is, aki Jézusban hisz. /RÚF/;

 (Zsid 12:1-2). Ezért tehát mi is, akiket a bizonyságtevőknek ekkora fellege vesz körül, tegyünk le minden ránk nehezedő terhet és a bennünket megkörnyékező bűnt, és állhatatossággal fussuk meg az előttünk levő pályát. (2) Nézzünk fel Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére, aki az előtte levő öröm helyett – a gyalázattal nem törődve – vállalta a keresztet, és Isten trónjának a jobbjára ült.  /RÚF/

White idézet: Ma reggel fáradtnak érzem magam. Elmém fölött ködfelhők lebegnek, de elutasítom az ellenséget, amely azt sugallja, hogy ne bízzak az Úrban. Számomra most jött el az ideje annak, hogy megharcoljam a hit nemes harcát. Most van szükségem arra, hogy a szeretet által munkálkodó, kitartó hit megtisztítsa a lelkemet. Ezért még több buzgósággal keresem az Urat. 

Az Úr prófétája üzenetet vitt Asának: „Az Úr van veletek, ha ti is ővele lesztek; ha őt keresitek, megtaláljátok; de ha őt elhagyjátok, ő is elhágy titeket.” (2Krón 15:2) Szívem gyarapszik a hitben. A hit nem érzelem és nem látás. „A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés.” (Zsid 11:1) 

Délután három órától a Rechabite’s Hall-ban Fil 4:4-7 verseiről beszéltem: „Örüljetek az Úrban mindenkor; ismét mondom, örüljetek! A ti szelídlelkűségetek ismert legyen minden ember előtt. Az Úr közel! Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgéstekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt. És az Istennek békessége, mely minden értelmet felül halad, meg fogja őrizni szíveiteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban”. Én hiszem, hogy ez az ígéret nekem szól, és ezért személyesen a magamévá teszem. Az ígéret önmagában értéktelen, ha nem hiszek teljes mértékben abban, hogy aki az ígéretet adta, képes teljesíteni is azt az Ő végtelen hatalma által. 

Az Úr a hit üzenetét adta ajkamra. Leginkább azzal gyalázzuk meg Istent, hogy nem bízunk az Ő szavában. Az érzelmekben nem érdemes bízni. Az érzések által táplált és fenntartott vallás értéktelen. A Szentírás olyan alap, amelyre teljes biztonsággal támaszkodhatnak reményeink, és az Isten Igéjébe vetett bizalmunk által erősödünk meg, és kapaszkodunk a korszakok Sziklájába. Akkor majd választ talál Pál imája: „Azért mi is, amely naptól fogva ezeket hallottuk, nem szűnünk meg értetek imádkozni, és kérni, hogy betöltessetek az Isten akaratának megismerésével minden lelki bölcsességben és értelemben, hogy járjatok méltóan az Úrhoz, teljes tetszésére, minden jó cselekedettel gyümölcsöt teremvén és növekedvén az Isten megismerésében.” (Kol 1:9-10) – This Day with God, 156./old. (május 27.) 

Jézus látja a hitünket

 (Mk 4:40). Akkor ezt mondta nekik: Miért féltek ennyire? Még mindig nincs hitetek? /RÚF/

(Mt 15:21-28). Jézus azután elment onnan, és visszavonult Tírusz és Szidón vidékére. (22) És ekkor egy kánaáni asszony, aki arról a környékről jött, így kiáltozott: Uram, Dávid Fia! Könyörülj rajtam! Leányomat kegyetlenül gyötri a gonosz lélek! (23) Jézus azonban nem válaszolt neki egy szót sem. Erre odamentek hozzá a tanítványai, és kérték: Bocsásd el, mert utánunk kiáltozik. (24) De ő így felelt: Én nem küldettem máshoz, csak Izráel házának elveszett juhaihoz. (25) Az asszony pedig odaérve leborult előtte, és ezt mondta: Uram, segíts rajtam! (26) Jézus erre így válaszolt: Nem jó elvenni a gyermekek kenyerét, és odadobni a kutyáknak. (27) Az asszony azonban így felelt: Úgy van, Uram! De hiszen a kutyák is esznek a morzsákból, amelyek gazdájuk asztaláról lehullanak. (28) Ekkor így szólt hozzá Jézus: Asszony, nagy a te hited, legyen úgy, amint kívánod! És meggyógyult a leánya még abban az órában. /RÚF/

Csak mert Jézust követjük, ez még nem jelenti automatikusan, hogy a hitünk erős. Egyesek azt gondolták magukról, hogy hisznek, Jézus azonban pontosan látta, mi volt valójában a szívükben.

 (Jn 2:23-25). Amikor Jeruzsálemben volt a páska ünnepén, sokan hittek az ő nevében, mert látták a jeleket, amelyeket tett. (24) Jézus azonban nem bízta magát rájuk, mert ismerte mindnyájukat, (25) és nem volt szüksége arra, hogy bárki tanúskodjék az emberről, mert ő maga is tudta, hogy mi lakik az emberben. /RÚF/  

(Lk 7:1-10). Miután befejezte minden beszédét, amelyet a nép füle hallatára mondott, bement Kapernaumba. (2) Egy századosnak volt egy szolgája, akit nagyon kedvelt, s aki most beteg volt, és haldoklott. (3) Amint hallott Jézusról, elküldte hozzá a zsidók véneit, és kérte őt, hogy jöjjön el, és mentse meg a szolgáját. (4) Amikor odaértek Jézushoz, sürgetve kérték: Méltó arra, hogy megtedd ezt neki, (5) mert szereti népünket, ő építtette a zsinagógát is nekünk. (6) Jézus pedig elindult velük. Amikor már közel járt a házhoz, a százados eléje küldte barátait, és ezt üzente neki: Uram, ne fáradj, mert nem vagyok méltó arra, hogy hajlékomba jöjj. (7) Ezért magamat sem tartottam méltónak arra, hogy elmenjek hozzád, hanem csak szólj, és meggyógyul a szolgám. (8) Mert én is hatalom alá rendelt ember vagyok, és nekem is vannak alárendelt katonáim. Ha szólok az egyiknek: Menj el – akkor az elmegy; és a másiknak: Jöjj ide – akkor az idejön; és ha azt mondom a szolgámnak: Tedd meg ezt – akkor az megteszi. (9) Amikor Jézus ezt meghallotta, elcsodálkozott rajta, és hátrafordulva így szólt az őt követő sokasághoz: Mondom nektek, Izráelben sem találtam ekkora hitet. (10) Amikor a küldöttek visszatértek a házba, a szolgát egészségesen találták. /RÚF/

Márk evangéliuma 9. fejezetében olvasunk egy emberről, aki kérte Jézust, hogy űzze ki a démont a fiából. A hite csak arra volt elég, hogy elmondja: „Uram! Légy segítségül az én hitetlenségemben”! (Mk 9:24), /ÚRK/ 

(Márk 9:1-50). Azután így szólt hozzájuk: Bizony mondom nektek, hogy vannak az itt állók között némelyek, akik nem ízlelik meg a halált addig, amíg meg nem látják, hogy az Isten országa eljött hatalommal. (2) Hat nap múlva Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, felvitte csak őket külön egy magas hegyre, és szemük láttára elváltozott. (3) Ruhája olyan tündöklő fehér lett, amilyet a földön ruhafestő nem tud fehéríteni. (4) És megjelent nekik Illés Mózessel együtt, és beszélgettek Jézussal. (5) Péter megszólalt, és ezt mondta Jézusnak: Mester, jó nekünk itt lenni; hadd készítsünk három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet. (6) Nem tudta ugyanis, hogy mit beszél, mert nagy félelem fogta el őket. (7) De felhő támadt, amely beárnyékolta őket, és hang hallatszott a felhőből: Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok! (8) És amint körülnéztek, már senki mást nem láttak maguk mellett, csak Jézust egyedül. (9) Amikor jöttek lefelé a hegyről, megparancsolta nekik, hogy senkinek el ne mondják, amit láttak, csak amikor az Emberfia már feltámadt a halottak közül. (10) Engedelmeskedtek a parancsnak, de azon tanakodtak egymás között, mit jelent a halottak közül való feltámadás. (11) Ezért megkérdezték tőle: Miért mondják az írástudók, hogy előbb Illésnek kell eljönnie? (12) Ő pedig így válaszolt: Illés valóban előbb jön el, hogy helyreállítson mindent. Akkor viszont miért van megírva az Emberfiáról, hogy sok szenvedésben és megvetésben lesz része? (13) De mondom nektek, Illés már eljött, és azt tették vele, amit csak akartak, amint meg van írva róla. (14) Amikor a tanítványok közelébe értek, nagy sokaságot láttak körülöttük, írástudókat is, akik vitatkoztak velük. (15) Amint meglátták Jézust, az egész sokaság felbolydult, és eléje futott, hogy köszöntse őt. (16) Ő pedig megkérdezte tőlük: Miről vitatkoztok velük? (17) A sokaságból így felelt neki valaki: Mester, elhoztam hozzád a fiamat, akiben néma lélek van; (18) és ahol hatalmába keríti, földhöz vágja őt, habzik a szája, és megmerevedik. Szóltam a tanítványaidnak, hogy űzzék ki, de nem tudták. (19) Jézus így válaszolt nekik: Ó, hitetlen nemzedék, meddig leszek még veletek? Meddig szenvedlek még titeket? Hozzátok őt elém! (20) Odavitték hozzá, és amikor meglátta Jézust a lélek, azonnal megrázta a fiút, úgyhogy az a földre esve fetrengett, és habzott a szája. (21) Jézus megkérdezte a fiú apjától: Mióta gyötri ez a betegség? Ő pedig ezt válaszolta: Gyermekkora óta. (22) Gyakran vetette tűzbe is meg vízbe is, hogy elpusztítsa. De ha valamit tehetsz, légy segítségünkre, könyörülj rajtunk! (23) Jézus pedig ezt mondta neki: Ha tehetsz?! Minden lehetséges annak, aki hisz. (24) A fiú apja azonnal felkiáltott: Hiszek! Segíts a hitetlenségemen! (25) Amikor látta Jézus, hogy összefut a sokaság, ráparancsolt a tisztátalan lélekre ezt mondva neki: Te néma és süket lélek, én parancsolom neked: menj ki belőle, és ne menj bele többé! (26) Az pedig felkiáltott, erősen megrázta őt, és kiment belőle. A gyermek olyan lett, mint a halott, úgyhogy sokan azt mondták: meghalt. (27) Jézus azonban kezét megragadva felemelte, és az felkelt. (28) Amikor azután Jézus bement egy házba, a tanítványai megkérdezték tőle maguk között: Mi miért nem tudtuk kiűzni? (29) Ő pedig ezt mondta nekik: Ez a fajta semmivel sem űzhető ki, csak imádsággal. (30) Onnan elindulva keresztülmentek Galileán, és nem akarta, hogy valaki megtudja, (31) mert tanította a tanítványait, és ezt mondta nekik: Az Emberfia emberek kezébe adatik, és megölik őt, de miután megölték, a harmadik napon feltámad. (32) Ők nem értették ezt a beszédet, de féltek megkérdezni őt. (33) Megérkeztek Kapernaumba, és amikor már otthon volt, megkérdezte tőlük: Miről vitatkoztatok útközben? (34) Ők azonban hallgattak, mert arról vitatkoztak egymás között az úton, hogy ki a legnagyobb. (35) Jézus ekkor leült, odahívta a tizenkettőt, és így szólt hozzájuk: Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki között az utolsó és mindenki szolgája! (36) És kézen fogva egy kisgyermeket, közéjük állította, átölelte, és ezt mondta nekik: (37) Aki az ilyen kisgyermekek közül egyet is befogad az én nevemért, az engem fogad be; és aki engem befogad, az nem engem fogad be, hanem azt, aki engem elküldött. (38) János ezt mondta neki: Mester, láttunk valakit, aki a te nevedben űzött ki ördögöket, és igyekeztünk megakadályozni ebben, mert nem követ minket. (39) Jézus azonban ezt mondta: Ne akadályozzátok őt! Mert senki sem fog csodát tenni az én nevemben, hogy azután gyalázhasson engem, (40) mert aki nincs ellenünk, az mellettünk van. (41) Aki inni ad nektek egy pohár vizet azért, mert Krisztuséi vagytok, bizony mondom nektek, hogy el nem marad a jutalma. (42) Aki pedig egyet is megbotránkoztat e kicsinyek közül, akik hisznek bennem, jobb annak, ha malomkövet kötnek a nyakába, és a tengerbe vetik. (43) Ha megbotránkoztat téged a kezed, vágd le azt, mert jobb, ha csonkán mégy be az életre, mint ha két kezeddel együtt jutsz a gyehennára, az olthatatlan tűzre, (44) ahol férgük nem pusztul el, és a tűz nem alszik el. (45) És ha a lábad megbotránkoztat téged, vágd le azt, mert jobb, ha sántán mégy be az életre, mint ha két lábaddal együtt vettetsz a gyehennára, (46) ahol férgük nem pusztul el, és a tűz nem alszik el. (47) És ha a szemed botránkoztat meg téged, vájd ki azt, mert jobb, ha fél szemmel mégy be az Isten országába, mint ha két szemeddel együtt vettetsz a gyehennára, (48) ahol férgük nem pusztul el, és a tűz nem alszik el. (49) Mert majd minden ember tűzzel sózatik meg. (50) Jó a só, de ha a só ízét veszti, hogyan adjátok vissza az ízét? Legyen bennetek só, és éljetek békességben egymással! /RÚF/ 

Jézus minden ilyen helyzetben megemlítette az emberek hitét, vagy éppen annak hiányát, és azt, hogy a megtett csodák a hit eredményei, vagy azért történnek, hogy erősítsék az emberek hitét. 

Ugyanígy ösztönöz a Szentlélek bennünket, hogy higgyünk, miközben a lelkek ellensége azt akarja, hogy kétségeink legyenek, vagy elutasítsuk Isten befolyását az életünkben. „A lélekben dédelgetett hitetlenségnek megbabonázó hatása van. A kétely magjait oly rég óta vetik, ezért megtermik gyümölcsüket, de a hitetlenség minden gyökerét folyamatosan ki kell ásni. Amikor e mérgező növényeket kigyomlálják, nem növekednek tovább, mert ahhoz a szavak és cselekedetek tápláló ereje kell. A léleknek szüksége van a hit és a szeretet drága palántáira a szív talajában”. (Ellen G. White: Faith and Works. 17./old.) 

Mit tehetünk, ha kétségek ébrednek bennünk Istennel vagy az Igével kapcsolatban? Isten nem veszi semmibe, nem kerüli ki az emberi értelem gondolatait, mivel a saját képmására teremtett bennünket. Hív, hogy párbeszédet folytassunk vele, ahogy tette ezt Ábrahámmal, Mózessel és Jóbbal. Hív, hogy megtanuljunk az Ő nagy, végtelen rendjében gondolkodni és munkálkodni, még akkor is, ha egy ponton alá kell vetnünk magunkat annak, amit nem értünk teljesen. 

Gondolj végig minden logikus ész érvet a hiteddel kapcsolatban! Melyik az a pont, amikor a logikus érvelés nem elég már, és a hitnek – a szilárd és józan hitnek – kell átvennie az irányítást? 

White idézet: Ha Nátánael a rabbik vezetésében bízott volna, nem találta volna meg Jézust. Amit maga látott és tapasztalt, az tette tanítvánnyá. Így van ez ma is, az előítélet sokakat tart vissza a helyes úttól. Milyen más eredményre jutnának a „jöjj és lásd meg” elv alapján! 

Amíg valaki az emberi tekintély vezetésében bízik, nem juthat el a megmentő igazság ismeretére. Nátánaelhez hasonlóan a magunk számára kell tanulmányoznunk Isten Igéjét, és imádkoznunk a Szentlélek világosságáért. Ő, aki látta Nátánaelt a fügefa alatt, minket is látni fog az imádság titkos helyén. A világosság országának angyalai közel vannak azokhoz, akik alázatosan keresik az isteni vezetést... 

Mindazok, akik Istennek szentelték magukat, a világosság közvetítőivé válnak. Isten eszközeivé lesznek, kegyelmének gazdagságát átadják másoknak is. Megígérte: „Adok reájuk és az én magaslatom környékére áldást, és bocsátom az esőt idejében; áldott esők lesznek.” (Ezék 34:26)

Fülöp azt mondta Nátánaelnek: „Jer és lásd meg!” (Jn 1:47) Nem kérte, hogy fogadja el mások meggyőződését, hanem arra buzdította, nézze meg ő maga Krisztust. Ma, amikor Jézus a mennyben van, tanítványai képviselik Őt az emberek között. A lélekmentés egyik leghatékonyabb módja, ha mindennapi életünkkel példázzuk jellemét. Másokra gyakorolt befolyásunk nem annyira attól függ, amit mondunk, inkább attól, amik vagyunk. Az emberek harcolhatnak vagy dacolhatnak érveinkkel, ellenállhatnak felhívásainknak, de az önzetlen szeretetet sugárzó élet olyan érv, amelynek nem tudnak ellentmondani. A Krisztus szelídségével jellemezhető következetes élet hatalom a világon... 

Nátánael első hitvallása teljes, komoly és őszinte volt, ezért kedves zeneként hallatszott Jézus fülében. „Felele Jézus és monda néki: Hogy azt mondám neked: láttalak a fügefa alatt, hiszel? Nagyobbakat látsz majd ezeknél.” (Jn 1:51) Az Üdvözítő örömmel tekintett a reá váró munkára: hogy a szegényeknek az örömhírt prédikálja, a töredelmes szíveket meggyógyítsa és Sátán rabjainak szabadulást hirdessen. Azokra a becses áldásokra gondolt, amelyeket az embernek hozott, és így folytatta: „Bizony, bizony mondom néktek: Mostantól fogva meglátjátok a megnyílt eget, és az Isten angyalait, amint felszállnak és leszállnak az ember Fiára.” (Jn 1:52) 

Krisztus tulajdonképpen itt azt mondja: a Jordán partján megnyílt a menny és a Szentlélek galambként reám szállt. Az a jelenet csupán jele volt annak, hogy én Isten Fia vagyok. Ha hisztek bennem, hitetek megelevenedik. Meglátjátok, hogy az ég megnyílik, és soha többé nem zárul be. Én nyitottam meg nektek. Isten angyalai felszállnak, felviszik az Atyához a szűkölködők, nyomorultak imáit, majd leszállnak az ember gyermekeihez, és áldást, reményt, bátorítást, segítséget és életet hoznak. 

Isten angyalai szüntelenül kapcsolatot tartanak a menny és a föld között. Krisztus csodáit a betegekért és szenvedőkért Isten erejével, az angyalok szolgálata révén vitte véghez. Minden isteni áldás Krisztuson keresztül, mennyei követeinek szolgálata által árad ránk. Azzal, hogy Üdvözítőnk emberi természetet öltött magára, egyesítette a saját, valamint Ádám bukott fiainak és leányainak érdekét, így képviseli őket a mennyei trón előtt. Ezáltal Krisztus közbenjáróvá vált Isten és ember között – közöttünk és mennyei Atyánk között. – Jézus élete, 140-143./old. 

Uram, kérlek adj jelet

 

Talán hallottad már: „Hinnék, ha láthatnám, ahogy a Vörös-tenger kettéválik, ahogy a manna hullik, vagy amikor Jézus meggyógyítja a vak embert.” Az is lehet, hogy hasonló gondolatok fogalmazódnak meg benned is. Másrészt miért volna nekünk könnyebb hinni, mint az ókori embereknek a bibliai időkben? Az izraeliták nem rendelkeztek a teljes Szentírással, sem olyan hosszú történeti visszatekintéssel, mint ami nekünk megadatott. Mózes nyomatékosította annak fontosságát, hogy emlékezzünk Isten vezetésére és jóságára. 

(5Móz 4:7-10). Mert melyik nagy nemzethez vannak olyan közel az istenei, mint hozzánk a mi Istenünk, az Úr, valahányszor kiáltunk hozzá?! (8) És melyik nagy nemzetnek vannak olyan igazságos rendelkezései és előírásai, mint amilyen az az egész törvény, amelyet én adok ma elétek?! (9) Őrizkedj azért, és vigyázz nagyon magadra, hogy meg ne feledkezz azokról, amiket saját szemeddel láttál, és ki ne vesszenek emlékezetedből, amíg csak élsz! Ismertesd meg azokat fiaiddal és unokáiddal is; (10) azt a napot, amelyen ott álltál Istened, az Úr előtt a Hóreben, ahol ezt mondta nekem az Úr: Gyűjtsd ide hozzám a népet, hogy meghallgassa igéimet, és megtanuljanak félni engem mindenkor, amíg csak a földön élnek, sőt tanítsák meg erre a fiaikat is. /RÚF/; 

(5Móz 8:2-3). Emlékezz vissza az egész útra, amelyen vezetett Istened, az Úr a pusztában negyven éven át, hogy megsanyargatva és próbára téve téged megtudja, mi van a szívedben: megtartod-e parancsolatait, vagy sem? (3) Sanyargatott és éheztetett, de azután mannával táplált, amelyet nem ismertél, és atyáid sem ismertek. Így adta tudtodra, hogy nemcsak kenyérrel él az ember, hanem mindazzal él az ember, ami az Úr szájából származik. /RÚF/

Ellentétben az izraelitákkal, mi visszatekinthetünk hatezer év bibliai történelemre, amelyből okulhatunk. 

(Jn 20:30-31). Sok más jelt is tett Jézus a tanítványai szeme láttára, amelyek nincsenek megírva ebben a könyvben. (31) Ezek pedig azért írattak meg, hogy higgyétek: Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és e hitben életetek legyen az ő nevében. /RÚF/

 Minden generáció jelre vágyott, mi sem vagyunk kivételek. Ám a jelek körülvesznek minket. Olvasva (Máté evangéliuma 24. fejezetét), láthatod, hány és hány dolog teljesedett már, vagy éppen teljesedik napjainkban. 

(Máté 24:1-51). Amikor Jézus kijött a templomból, és tovább akart menni, odaléptek hozzá a tanítványai, hogy megmutassák neki a templom épületeit. (2) Ő azonban így szólt hozzájuk: Látjátok mindezt? Bizony mondom nektek, nem marad itt kő kövön, amit le ne rombolnának. (3) Amikor Jézus az Olajfák hegyén ült, odamentek hozzá tanítványai külön, és ezt kérdezték: Mondd meg nekünk, mikor lesz ez, és mi lesz a jele a te eljövetelednek és a világ végének? (4) Jézus így válaszolt nekik: Vigyázzatok, nehogy valaki megtévesszen titeket! (5) Mert sokan jönnek majd az én nevemben, és ezt mondják: Én vagyok a Krisztus! – és sokakat megtévesztenek. (6) Fogtok hallani háborúkról, és hallotok háborús híreket. Vigyázzatok, ne rémüljetek meg, mert ennek meg kell lennie, de ez még nem a vég. (7) Mert nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad, éhínségek és földrengések lesznek mindenfelé. (8) De mindez a vajúdás kínjainak kezdete. (9) Akkor átadnak titeket kínvallatásra, megölnek benneteket, és gyűlöl titeket minden nép az én nevemért. (10) Akkor sokan eltántorodnak, elárulják és meggyűlölik egymást. (11) Sok hamis próféta támad, és sokakat megtévesztenek. (12) Mivel pedig megsokasodik a gonoszság, sokakban meghidegül a szeretet. (13) De aki mindvégig kitart, az üdvözül. (14) Isten országának ezt az evangéliumát pedig hirdetik majd az egész világon, bizonyságul minden népnek; és akkor jön el a vég. (15) Amikor tehát meglátjátok, hogy „a pusztító utálatosság” ott áll a szent helyen – erről beszélt Dániel próféta, aki olvassa, értse meg! –, (16) akkor azok, akik Júdeában lesznek, meneküljenek a hegyekbe, (17) aki a ház tetején lesz, ne szálljon le, hogy kihozzon valamit, (18) és aki a mezőn lesz, ne térjen vissza, hogy elhozza felsőruháját. (19) Jaj a terhes és a szoptató anyáknak azokban a napokban! (20) Imádkozzatok, hogy ne kelljen sem télen, sem szombaton menekülnötök. (21) Mert olyan nagy nyomorúság lesz akkor, amilyen nem volt a világ kezdete óta mostanáig, és nem is lesz soha. (22) Ha nem rövidíttetnének meg azok a napok, nem menekülne meg egyetlen halandó sem, de a választottakért megrövidíttetnek azok a napok. (23) Akkor, ha valaki ezt mondja nektek: Íme, itt a Krisztus vagy amott – ne higgyétek el! (24) Mert hamis krisztusok és hamis próféták támadnak majd, nagy jeleket és csodákat tesznek, hogy így megtévesszék, ha lehet, a választottakat is. (25) Íme, előre megmondtam nektek. (26) Ha tehát azt mondják nektek: Íme, a pusztában van – ne menjetek ki! Íme, a belső szobákban van – ne higgyétek el! (27) Mert ahogyan a villámlás keletről támad, és ellátszik nyugatig, úgy lesz az Emberfiának az eljövetele is. (28) Ahol a tetem, oda gyűlnek a saskeselyűk. (29) Közvetlenül ama napok nyomorúsága után pedig a nap elsötétedik, a hold nem fénylik, a csillagok lehullanak az égről, és az egek tartóoszlopai megrendülnek. (30) És akkor feltűnik az Emberfiának jele az égen, akkor jajgat a föld minden nemzetsége, és meglátják az Emberfiát eljönni az ég felhőin nagy hatalommal és dicsőséggel. (31) És ő elküldi angyalait nagy harsonaszóval, és összegyűjtik az ő választottait a négy égtáj felől, az ég egyik sarkától a másik sarkáig. (32) Tanuljatok a fügefa példájából: amikor már zsendül az ága, és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár. (33) Így ti is, amikor látjátok mindezt, tudjátok, hogy közel van ő, az ajtó előtt! (34) Bizony mondom nektek, hogy nem múlik el ez a nemzedék addig, amíg mindez meg nem történik. (35) Az ég és a föld elmúlik, de az én beszédeim nem múlnak el. (36) Azt a napot pedig és azt az órát senki nem tudja, sem az ég angyalai, sem a Fiú, hanem csak az Atya egyedül. (37) Mert ahogyan Nóé napjaiban történt, úgy lesz az Emberfia eljövetele is. (38) Mert amiképpen azokban a napokban, az özönvíz előtt, ettek, ittak, házasodtak és férjhez mentek egészen addig a napig, amelyen Nóé bement a bárkába, (39) és semmit sem sejtettek, míg el nem jött az özönvíz, és mindnyájukat el nem sodorta, úgy lesz az Emberfiának eljövetele is. (40) Akkor ketten lesznek a mezőn, az egyik felvétetik, a másik otthagyatik, (41) két asszony őröl a kézimalommal, az egyik felvétetik, a másik otthagyatik. (42) Vigyázzatok tehát, mert nem tudjátok, hogy melyik órában jön el a ti Uratok! (43) Gondoljatok arra, ha tudná a ház ura, hogy mikor jön el éjjel a tolvaj, akkor virrasztana, és nem hagyná, hogy betörjenek a házába. (44) Ezért legyetek ti is készen, mert abban az órában jön el az Emberfia, amelyikben nem is gondoljátok! (45) Ki tehát a hű és okos szolga, akit azért rendelt szolgái fölé az úr, hogy a maga idejében eledelt adjon nekik? (46) Boldog az a szolga, akit ilyen munkában talál ura, amikor megjön! (47) Bizony mondom nektek, hogy egész vagyona fölé rendeli őt. (48) Ha pedig az a gonosz szolga így szólna szívében: Késik az én uram – (49) és verni kezdené szolgatársait, és együtt enne és inna a részegesekkel; (50) megjön annak a szolgának az ura azon a napon, amelyen nem várja, és abban az órában, amelyben nem is gondolja; (51) akkor kettévágatja, és a képmutatók sorsára juttatja: ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás. /RÚF/ 

Az emberek Jézus idejében is jelet akartak látni, bizonyságul, hogy Ő tényleg Isten Fia, noha már rengeteg jelet kaptak. Mit válaszolt a kérésükre Jézus? 

(Mk 8:11-12). Kimentek hozzá a farizeusok, és vitatkozni kezdtek vele, mennyei jelt követelve tőle, hogy kísértsék őt. (12) Jézus pedig lelke mélyéről felsóhajtva így szólt: Miért kíván jelt ez a nemzedék? Bizony mondom nektek, nem adatik jel ennek a nemzedéknek. /RÚF/ 

Mi is vitatkoznánk Jézussal, próbára tennénk Őt, mint a farizeusok? Mi is kiváltanánk belőle azt, hogy „lelke mélyéből” felsóhajt (Mk 8:12), mert nincs hitünk, pedig mindent megadott hozzá? 

„…a zsidóknak nem ilyen jelre volt szükségük. Nem szolgálta volna javukat több külső bizonyság. Nem szellemi megvilágosodásra, hanem lelki megújulásra volt szükségük”. (Ellen G. White: Jézus élete. 341./old.) 

Nem lehet, hogy nekünk is lelki megújulás kell inkább – eredeti, valóságos, percről perce való együttjárás Istennel? Talán nem is kell semmilyen jel, mert már kéznél van sok-sok ismeret, különösen a Bibliában. 

Így ahelyett, hogy mi is megterhelnénk Jézust a hitünk hiányával, inkább emlékezzünk Megváltónk szavaira, amit Tamásnak mondott: 

„Mivel láttál engem, hittél; boldogok, akik nem látnak és hisznek”. (Jn 20:29), /ÚRK/; 

 (Zsid 11:1). A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés. /RÚF/

 Isten nem vak hitet vár tőlünk – hiszen már annyi mindent adott, hogy legyen okunk hinni. Ám a sok észérv mellett is van lehetőség a kételkedésre. A kulcs: arra kell fókuszálnunk, ami erősíti a hitünket, nem arra, ami kételyt ébreszt. 

White idézet: A Megváltó szavai villámlásként világították be a nemesember szívét. A főember megértette, hogy önző indítékból kereste Jézust. Ingadozó hite a maga valóságában lett világossá számára. Mélyen megrázta, hogy kétkedése fia életébe kerülhet. Tudta, hogy Ő van jelen, aki olvas a gondolatokban, Akinek minden lehetséges. Fájdalommal, könyörögve így kiáltott: „Uram, jöjj, mielőtt a gyermekem meghal.” (Jn 4:49) Hite megragadta Krisztust, mint Jákob, aki az angyallal viaskodva így kiáltott: „Nem bocsátlak el téged, míg meg nem áldasz engemet.” (1Móz 32:26) 

Jákobhoz hasonlóan ő is győzött. A Megváltó nem zárkózhat el a hozzá ragaszkodó lélektől, hisz segítenie kell rajta nagy szükségében. „Menj el – mondta neki –, a te fiad él.” (Jn 4:50) A nemesember olyan békével és örömmel távozott a Megváltó jelenlétéből, amelyet azelőtt nem ismert. Nemcsak abban hitt, hogy a fia meggyógyul, hanem mélységesen bízott Krisztusban, megmentőjében is... 

A bánatos apához hasonlóan azonban mi is gyakran földi javakra vágyakozva keressük Jézust, és csak akkor vagyunk hajlandóak bízni szeretetében, ha kérésünket teljesíti. A Megváltó nagyobb áldásban szeretne részesíteni, mint kérhetnénk; késlekedik kérésünkre válaszolni, hogy megmutassa szívünk gonoszságát, és nagy szükségünket kegyelmére. Arra vágyik, hogy lemondjunk az önzésről, mert így hozzá juthatunk. Valljuk meg tehetetlenségünket és nagy szükségünket, s bízzuk magunkat teljesen az Ő szeretetére. 

A királyi főember látni akarta imájának beteljesülését, mielőtt hisz, de el kellett fogadnia Jézus szavát, hogy kérését meghallgatta és az áldásban részesítette. Ezt a leckét nekünk is meg kell tanulnunk. 

Közeledik a nap, amikor Sátán… sok csodát tesz, mert így akarja igazolni azoknak hitét, akik hasonló bizonyítékokat várnak. De milyen szörnyű lesz azoknak helyzete, akik becsukják szemüket az igazság fénye előtt, és álnokságaik megerősítése végett csodákat kérnek! – Conflict and Courage, 295./old. 

Az ellenség az egész világ megtévesztésére készül csodatévő ereje által. Meg fogja személyesíteni a világosság angyalait és Jézus Krisztust is. 

Ameddig a hatalma kiterjed, Sátán tényleges csodákat is művel majd. A Szentírás kijelenti: „E csodákkal, melyeket a fenevad színe előtt volt hatalma művelni, megtévesztette a föld lakóit.” (Jel 13:14) Tehát nem csak színlelésre van hatalma: a csaló szemfényvesztésénél többre figyelmeztet minket a Szentírás. De van bizonyos határ, melyen Sátán nem léphet túl; ekkor hívja segítségül a szemfényvesztést, hogy hamisítsa azt, amit nincs hatalma valóban megtenni. Az utolsó napokban úgy jelenik meg, hogy az emberek Krisztusnak gondolják őt, aki most jött el másodszor a Földre. Valóban a világosság angyalának változtatja át magát. – Maranatha, 207./old. (július 18.) 

Hitben járni

 

„A hit pedig a remélt dolgok felőli bizonyosság és a nem látott dolgokról való meggyőződés.” (Zsid 11:1), /ÚRK/

„A hit pedig a remélt dolgok felőli bizonyosság és a nem látott dolgokról való meggyőződés” (Zsid 11:1), /ÚRK/. 

Ezt nem mi hozzuk létre, mert „az Isten adta kinek-kinek a hit mértékét” (Róm 12:3),

 Isten ajándéka 

(Ef 2:8-9). Hiszen kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka; (9) nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék. /RÚF/

.... és csak amiatt lehetséges, amit Ő már megtett bennünk és értünk. 

White idézet: Ugyanaz a lelkület uraljon, mint ami volt Jézus Krisztusban. Krisztus értünk munkálkodik; fogunk-e úgy munkálkodni, ahogy azt Ő elvárja? Gyermekek, ápoljátok a türelmet, a hitet és a reménységet. Az Úr gyarapítsa örömteli hitünket az élő és örök Közbenjáróban. Próbáljátok meg, hogy egyetlen nap se múljon el úgy, hogy ne ébredjetek rá arra az Isten iránti kötelességetekre, amit kaptatok egyszülött Fiának áldozata révén. Jézust nem magasztalhatja olyan ember, aki atyafiait vádolja. Nem múljon el egy nap sem úgy, hogy ne gyógyítsunk, ne támogassunk és ne járuljunk hozzá régi sebek begyógyításához. Ápoljátok a szeretetet, és ne engedjétek meg, hogy a kétely akár egyetlen szava is elhagyja ajkatokat. Ezt az ajtót minél előbb zárjátok be, és tárjátok ki az ajtót Krisztus uralma előtt, mivel mi ismerjük Krisztus áldozatának és változhatatlan szeretetének az értékét. Igyatok Libánon életadó kutjainak vizeiből, de utasítsátok vissza a völgybeli zavaros vizeket – a sötét és gyanakvó gondolatokat. A gonoszságok akár igazak is lehetnek, de vajon tönkre kell tennünk a lélek jó illatát azért, mert mások keserűségbe öltöztek? Őrizzen meg ettől az Úr! Az összes gonoszságnak még az egy tizede sem érdemli meg, hogy időt szakítsunk az elemezgetésükre és ismételgetésükre. Beszédetekből távolítsatok el minden durvaságot; szóljatok szelíden, és bízzatok Jézusban. 

Örök védőnk van, aki közbenjár értünk. Ezért tehát már elvből is vegyük védelmünkbe a vétkezőket. „És lévén nagy papunk az Isten háza felett: Járuljunk hozzá igaz szívvel, hitnek teljességével, mint akiknek szívük tiszta a gonosz lelkiismerettől, és testük meg van mosva tiszta vízzel; tartsuk meg a reménységnek vallását tántoríthatatlanul.” Ő „könyörülő és hív főpap az Isten előtt való dolgokban.” 

Ezért tehát, miközben értünk munkálkodik, nekünk lelkesen és teljes odaadással kell munkálkodnunk az egységért. Krisztus azért imádkozott, hogy legyünk egyek, ahogyan Ő is egy az Atyával. Törekedjünk arra, hogy bármit is teszünk, őrizzük meg az egymás iránti bizalmunkat és szeretetünket, mert ezáltal mi magunk leszünk a válasz Jézus Krisztus imájára… Nem biztos, hogy helyes minden feltételezés és elképzelés, amit a testvéreitekkel kapcsolatosan ápoltok… Tegyük félre ezeket a gonosz gondolatokat és elképzeléseket; maradjunk Krisztus mellett, gondolva a tőle kapott gazdag bátorításra, és a magunk is bátorítsunk másokat… Engedjük, hogy az Isten szeretetének kútfejéből fakadó szeretet kioltsa az irigységet és a féltékenységet. A veszendő lelkek kiáltását az Ő füle azonnal meghallja. „Mert megszabadítja a kiáltó szűkölködőt; a nyomorultat, akinek nincs segítője.” – Lift Him Up, 321./old. 

Az ima: magasztos kiváltságunk

 

„Ha többet gondolnánk Jézusra és többet beszélnénk róla, magunkról pedig kevesebbet, akkor jobban érezhetnénk a jelenlétét”. (Ellen G. White: Jézushoz vezető út.  76./old.) 

„Ha félelmünkre és kétségeinkre hallgatunk, vagy ha minden titokba bele akarunk látni, mielőtt igaz hitünk lenne, nehézségeink mind nagyobbak lesznek. Ha gyengeségünk és alárendeltségünk érzetében jövünk Istenhez, akinek tudása végtelen, aki összes teremtményét ismeri, s szava és akarata által kormányoz mindeneket, s feltárjuk hitben és alázatosságban mindazt, ami a szívünket nyomja, akkor meghallgatja jajkiáltásainkat és megenyhíti szívünket”. (i. m. 72./old.)

„Szívünk az ima, a hálaadás szárnyain juthat közelebb az éghez. A Mennyben hálával magasztalják, és gyönyörű énekekkel dicsőítik Istent, és amikor hálánkat kinyilvánítjuk, istentiszteletünk mindinkább hasonló lesz a mennyei seregéhez… Lépjünk tehát mindnyájan tiszteletteljes örömmel Alkotónk elé, »hálaadással és dicsérettel«. (Ézs 51:3)” (i. m. 77./old.)

White idézet: Az ima: magasztos kiváltságunk

Isten szól hozzánk a természet, a kinyilatkoztatás, gondviselése és Lelkének befolyása által. Mindez azonban nem elégséges; előtte nekünk is ki kell tárni szívünket. A helyes lelki élet fejlődéséhez szükséges, hogy valóságos összeköttetésben legyünk mennyei Atyánkkal. Ha szívünk hozzá vonzódik, és műveit, irgalmasságát, áldásait állandóan szemünk előtt is tartjuk, ez még nem jelenti azt, hogy vele érintkezünk, hogy közösségben vagyunk vele. Hogy ezt elérhessük, mindennapi életünkben is hozzá kell folyamodnunk tanácsért. 

Szívünket feltárni Istennek mint barátunknak, ez az ima. Nem mintha szükséges lenne, hogy elmondjuk Istennek, kik vagyunk, mit akarunk, hanem hogy ily módon Istent a szívünkbe fogadhassuk. Az ima nem Istent hozza le hozzánk, hanem bennünket emel fel őhozzá. 

Mikor Krisztus e földön járt, imádkozni tanította tanítványait. Arra oktatta őket, hogy mindennapi szükségleteiket vigyék Isten elé, és összes gondjaikat őreá vessék. Az az ígérete, hogy imájukat és kérésüket meghallgatja, biztosíték a mi számunkra is. 

Jézus maga is gyakran imádkozott, amikor közöttük járt. Magára vette fogyatkozásainkat, gyengeségeinket, és áhítattal kért mennyei Atyjától támogatást és segítséget, hogy kötelességeire és próbáira felvértezze. Minden tekintetben Ő a mi példaképünk, gyengeségünkben testvérünk, aki „megkísértetett mindenekben hozzánk hasonlóan” (Zsid 4:15), de mint az egyedüli bűntelen, természete visszariadt a gonosztól; lelki fájdalmakat és kínokat szenvedett el a bűnös világban. Emberi mivolta az imát szükségletévé és kiváltságává tette. Atyjával való közösségében vigaszt és örömet talált. Ha tehát az emberiség Megváltója, az Isten Fia, szükségét érezte az imának, mennyivel inkább fontos, hogy mi, bűnös, gyenge emberek is felismerjük annak szükségét, hogy bensőségesen és állandóan imádkozzunk Istenhez! 

Mennyei Atyánk arra vár, hogy ránk áraszthassa az áldások teljességét. Kiváltságunk, hogy szüntelenül merítsünk és igyunk határtalan szeretete forrásából. Nem különös-e mégis, hogy olyan keveset imádkozunk?! Isten mindig kész meghallgatni legkisebb gyermekének is szívből fakadó imáját, és mi mégis oly kevés hajlandóságot mutatunk, hogy Isten elé vigyük kívánságainkat. Vajon mit gondolnak a mennyei angyalok a gyenge, elhagyott és kísértésnek kitett emberiségről, mikor látják, hogy Isten végtelen szeretete sokkal többet óhajt nékik adni, mint amennyit kérni tudnának, de ők mégis oly keveset imádkoznak, és oly kishitűek?! Az angyaloknak öröm Istent szolgálni és közelében tartózkodni. Legnagyobb örömük, hogy Istennel közösségben lehetnek; ám e föld fiai, akiknek pedig oly nagy szükségük van arra a segítségre, melyet egyedül Ő adhat, elégedetteknek látszanak Isten Lelkének világossága és a vele való közösség hiányában is. 

A gonosz sötétsége körülveszi azokat, akik az imát elhanyagolják. A kísértés szavai, melyeket Sátán súg a fülükbe, bűnre csábítják őket azért, mert az ima magasztos kiváltságát nem használják fel állandóan. Miért is vonakodnak Isten gyermekei imádkozni, holott tudják, hogy az ima kulcs a hit kezében, amely megnyithatja a mennyei tárház ajtaját, ahol a Mindenható kincseinek forrásai vannak felhalmozva. Folytonos ima és buzgó éberség nélkül abban a veszélyben vagyunk, hogy hanyagokká leszünk, és az egyenes ösvényről letérünk. Ellenfelünk folytonosan akadályozni akarja a kegyelem trónjához vezető utunkat, hogy a bensőséges imát és hitet nélkülözve, ne jussunk ahhoz a kegyelemhez és erőhöz, mellyel a kísértéseket legyőzhetjük. 

Vannak feltételek, melyek alapján elvárhatjuk, hogy Isten meghallgatja imáinkat. Az első feltétel az, hogy segítségének szükségét érezzük és felismerjük. Hisz megígérte: „Vizet öntök a szomjúhozóra, és folyóvizet a szárazra”. (Ésa 44:3) Azok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot, és akik szívük mélyéből vágyakoznak Isten után, biztosak lehetnek, hogy Isten megelégíti őket. De a szívnek nyitva kell lennie Isten Lelkének befolyása előtt, hogy az isteni áldásokat befogadhassa. 

Nagy ínségünk már önmagában is olyan érv, amely a legbeszédesebben szólal fel érdekünkben. Ámde nékünk kell az Urat keresnünk, hogy érettünk cselekedjen. „Kérjetek és adatik néktek”. (Mt 7:7) És Ő, „aki az ő tulajdon Fiának nem kedvezett, hanem őt mindnyájunkért odaadta, mimódon ne ajándékozna vele együtt mindent minékünk?” (Róm 8:32) 

Ha igazságtalanságot rejtegetünk szívünkben, és tudatosan vétkezünk, az Úr nem hallgathat meg bennünket; csak a bűnbánó és összetört szív imája kedves előtte. Ha minden felismert igazságtalanságot jóvátettünk, remélhetjük, hogy Isten meghallgatja kérésünket. Érdemeink sohasem ajánlanak bennünket Isten kegyelmébe; egyedül Krisztus érdeme és szolgálata vált meg, és az Ő vére tisztít meg bennünket; a mi munkarészünk az, hogy az imameghallgatás feltételeinek eleget tegyünk. 

A győzelmes ima másik eleme a hit. „Mert aki Isten elé járul, hinnie kell, hogy ő létezik, és megjutalmazza azokat, akik őt keresik”. (Zsid 11:6) Jézus így szólt tanítványaihoz: „Amit könyörgéstekben kértek, higgyétek, hogy mindazt megnyeritek, és meglészen néktek”. (Mk 11:24) 

Az ígéret határtalan, és hű az Isten, aki adta. Ha nem is nyerjük el azonnal, amit kérünk, mégis higgyük, hogy az Úr hallja kérésünket, és teljesíteni fogja. Sokszor annyira tévedünk, és annyira rövidlátók vagyunk, hogy oly dolgokat kérünk, amik a legkevésbé sem válnának áldásunkra. Mennyei Atyánk szeretetből úgy válaszol imáinkra, hogy azt adja csak meg, ami javunkra szolgál, s amit magunk is kívánnánk, ha a Szentlélektől megvilágosítva a dolgok valódi állását láthatnánk. Ha imáink látszólag nem részesültek meghallgatásban, erősen ragaszkodjunk az ígérethez. A meghallgatás ideje bizonnyal el fog jönni, s elnyerjük azokat az áldásokat, melyekre legnagyobb szükségünk van. De merészség azt állítani, hogy imánk mindenkor és úgy hallgattatik meg, amint és ahogyan kívánjuk. Isten sokkal bölcsebb, semhogy tévedhetne, és sokkal jobb, mintsem visszatartson jó adományokat azoktól, akik igazságban járnak. Azért bízzatok benne, megvigasztalódva, még akkor is, ha imátok nem talál azonnal meghallgatásra. Bízzatok sziklaszilárdan ígéretében: „Kérjetek és adatik néktek!” 

Ha félelmünkre és kétségeinkre hallgatunk, vagy ha minden titokba bele akarunk látni, mielőtt igaz hitünk lenne, nehézségeink mind nagyobbak lesznek. Ha gyengeségünk és alárendeltségünk érzetében jövünk Istenhez, kinek tudása végtelen, aki összes teremtményeit ismeri, s szava és akarata által kormányoz mindeneket, s feltárjuk hitben és alázatosságban mindazt, ami szívünket nyomja, akkor meghallgatja jajkiáltásainkat, és megenyhíti szívünket. A szívből fakadó őszinte ima a legszorosabb közösségbe emel bennünket az Örökkévaló Lelkével. Ha pillanatnyilag nincs is rendkívüli bizonyítékunk arra, hogy Megváltónk és Üdvözítőnk szeretettel és részvéttel hajol le hozzánk, ez mégis úgy van. Bár láthatóan nem érzékeljük jelenlétét, keze mégis szeretettel és szívbéli részvéttel megpihen rajtunk. 

Ha kegyelmet és áldást kérünk Istentől, szívünket is a szeretet és megbocsátás lelkületének kell áthatnia. Hogy is imádkozhatjuk: „Bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk azoknak, akik ellenünk vétkeztek” (Mt 6:12), holott haragot tartunk szívünkben? Ha imáink meghallgatását elvárjuk, akkor nekünk is éppúgy és olyan mértékben kell megbocsátanunk másoknak, amilyen mértékben mi elvárjuk bűneink bocsánatát. 

Az imában való kitartás szintén feltétele a meghallgatásnak. Mindig imádkoznunk kell, ha növekedni akarunk hitben és tapasztalatokban. Állhatatosnak kell lennünk az imában (Róm 12:12), és vigyáznunk kell abban hálaadással. (Kol 4:2) Péter így figyelmezteti a hívőket: „Annakokáért legyetek mértékletesek és józanok, hogy imádkozhassatok”. (1Pt 4:7) Pál apostol is int bennünket: „Imádságotokban és könyörgéstekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt”. (Fil 4:6) Júdás levelében a következőket olvashatjuk: „Ti pedig, szeretteim, épülvén a ti szentséges hitetekben, imádkozván Szentlélek által, tartsátok meg magatokat Istennek szeretetében”. (Júd 20-21) A szüntelen ima a léleknek Istennel való szakadatlan egyesülése; általa az Istentől jövő élet árad a mi életünkbe, életünk tisztasága és szentsége viszont Istenhez kapcsol bennünket. 

Szükséges, hogy kitartóan, szorgalmasan imádkozzunk; ne engedjük, hogy ebben bármi is gátoljon. Minden erőnket feszítsük meg, hogy szívünk Jézussal a közösséget fenntartsa. Keressük az alkalmakat az imára, bárhol kínálkozzék is. Azok, akik igazán törekszenek az Istennel való közösségre, rendszeresen felkeresik az imagyülekezéseket, mindenben eleget tesznek kötelezettségeiknek, és legkomolyabb buzgalommal igyekeznek az összes áldásokat elnyerni! Minden alkalmat felhasználnak, hogy rájuk ragyogjon a mennyei fény sugara. 

Imádkozzunk a családi körben; de mindenekfelett nem szabad a titkon való imát elhanyagolnunk, mert ez lelkünk lehelete, élete. Lehetetlen, hogy lelkünk fejlődjék, ha az imát elhanyagoljuk. A családi légkörben és nyilvánosan mondott imák nem elegendők. Csendben és egyedüllétben öntsd ki szívedet; imád csak annak füléhez jusson, ki azt meghallgatja. Egyetlen kíváncsi fül se hallja meg ezen kéréseket. A csendes magányban mentes a lélek az összes külső befolyástól; elsősorban az izgalomtól. Nyugodtan, de buzgón hatoljon fel imád Istenhez! Állandó és gyógyító lesz az a befolyás, mely Tőle árad, ki a titkokat látja s akinek fülei mindig nyitva vannak azok részére, akik szívük mélyéből hozzá kiáltanak. Egyszerű, gyermeki hittel közösséget ápol a lélek Istennel, miáltal isteni fénysugarakat fogad magába, melyek erőt és kitartást kölcsönöznek a Sátán elleni küzdelemben. Isten a mi erősségünk örökkön örökké! 

Imádkozzatok kamráitokban; mindennapi munkátok és hivatástok közben is gyakran emeljétek fel szíveteket Istenhez. Így járt Énok is Istennel. A jó illatú áldozathoz hasonlóan szállnak fel ezek az imák a kegyelem trónjához. Kinek szíve Istenben nyugszik, azt Sátán soha le nem győzheti. 

Nincs idő és nincs hely, amely alkalmatlan volna az Istenhez való fohászkodásra. Mi sem gátolhat meg bennünket, hogy szívünket bensőséges imában Istenhez emeljük. Az utca zajában, a mindennapi üzleti ügyek intézése közben is fohászkodhatunk és kérhetjük Isten vezetését, miként Nehémiás is tette, mikor kérését Artaxerxes király elé tárta. Az Istennel való benső közösséget mindenütt ápolhatjuk. Szívünk ajtaja legyen mindig nyitva, és szüntelenül küldjük fel Jézushoz sóhajtásunkat: 

Lehet, hogy romlott légkör vesz körül bennünket, de mégsem kell annak mérgét magunkba szívnunk: élhetünk az égnek tiszta levegőjében. A tisztátalan vágyak és szentségtelen gondolatok minden ajtaját szorosan elzárhatjuk, ha szívünket bensőséges imában emeljük Istenhez. Azok, akik szívüket nyitva tartják Isten áldása és segítsége előtt, sokkal szentebb légkörben élnek, mint amely őket e földön körülveszi; állandóan közösségük lesz a mennyel. 

Jézusról tisztább fogalmakkal kell bírnunk, és helyesebben kell értékelnünk az örök valóságok becsét. A megszentelt élet szépségével kell Isten gyermekei szívének eltelni, és ezen végcél elérése érdekében a mennyei dolgok feltárásáért, isteni világosságért kell imádkoznunk. 

Irányítsuk lelkünket a menny felé, hogy az Úr a mennyei légkörbe vonhasson bennünket. Annyira közel juthatunk Istenhez, hogy minden váratlan megpróbáltatás alkalmával oly természetesen fordul hozzá szívünk, mint a virág a napfény felé. 

Hozzátok gondotokat, örömötöket, szükségleteiteket és aggodalmaitokat s mindazt, ami nyom és kínoz Isten elé! Terheiteket sohasem találja nehezeknek, soha ki nem fáraszthatjátok Őt. Ő, aki hajatok szálát is számon tartja, nem közömbös gyermekei szükségletei iránt. „Igen irgalmas az Úr és könyörületes”. (Jak 5:11) Nyomorunk és jajkiáltásunk szívéig hat. Vigyétek őhozzá mindazt, ami szíveteket nyomja. Senki sem oly nehéz, hogy ne bírná el, mert hisz Ő tart fenn világokat, kormányozza a világmindenség ügyeit. Békességünk feltételei közül egyik sem oly jelentéktelen, hogy ne részesítené figyelemben. Élettapasztalataink egyetlen fejezete sem oly homályos, hogy el ne olvashatná; nem lehet olyan nehéz helyzetünk, hogy meg ne oldhatná. Legkisebb tanítványát sem érheti kár, nem kínozhatja gond szívünket, nem érhet öröm, és őszinte ima nem hagyhatja el ajkunkat, amely iránt ne viseltetne közvetlen érdeklődéssel. „Meggyógyítja a megtört szívűeket, és bekötözi sebeiket”..(Zsolt 147:3) Isten és minden egyes lélek között oly gyengéd és bensőséges a viszony, mintha kívüle más lélek nem volna, akiért szeretett Fiának életét áldozta. 

Jézus így szólt: „...az én nevemben kértek majd: és nem mondom néktek, hogy én kérni fogom az Atyát ti érettetek; mert maga az Atya szeret titeket”. (Jn 16:26-27) Megelőzőleg pedig az mondja: „én választottalak titeket..., hogy akármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja néktek”. (Jn 15:16) Ámde Jézus nevében imádkozni többet jelent, mint nevét említenünk az ima elején és végén. Jelenti azt, hogy Jézus lelkülete és indulata uralja imánkat; ígéreteit hisszük, kegyelmében bizakodunk, és munkáját végezzük. 

Isten nem kívánja, hogy remeték vagy szerzetesek legyünk, és a világtól visszavonulva szenteljük magunkat az Ő szolgálatára. Életünk legyen hasonló Krisztus életéhez, mind a magányban, mind a tömegben. Aki csupán imádkozik, de nem cselekszik, az csakhamar felhagy az imával is, vagy pedig imája külső formasággá válik. Mihelyt kivonják az emberek magukat a társadalmi élet és a keresztényt terhelő kötelezettségek teljesítése, valamint a kereszthordás alól, mihelyt megszűnnek a legkomolyabban fáradozni Urukért és Mesterükért, ki érettük dolgozott, bármily hűséges munkások voltak is, többé nincs miért imádkozniuk, és semmi sem készteti őket áhítatra. Imájuk egyéni és önző lesz. Nem tudnak többé az emberiség szükségleteiért, Isten országának épüléséért és a munkához való erőért imádkozni. } 

Nagy veszteségünk, ha az együttes imát elhanyagoljuk, amely pedig erősítene és bátorítana bennünket Isten szolgálatában. Szívünkben Isten szavának igazságai lassanként elvesztik erejüket, fontosságukat és jelentőségüket. Megszentelő befolyásuk nem hat szívünkre, lelki életünk hanyatlik. Egymással való érintkezésünk sokat veszít melegségéből a keresztényi együttérzés hiányában. Aki csak magának él, nem tölti be azt a hivatást, melyet Isten kijelölt. Ha helyesen ápoljuk természetes társas hajlamainkat, ezáltal összeköttetésbe lépünk másokkal, és így kifejlődnek Isten szolgálatára alkalmas erőink. 

Ha a keresztények mindennapi érintkezésük közben többet beszélnének egymással Isten szeretetéről s a megváltás nagy igazságairól, az erősítésükre és vigasztalásukra szolgálna, és szívük felüdülne. Naponként többet tanulhatunk mennyei Atyánktól, s naponként jobban tapasztalhatjuk kegyelmét. Ha így élünk, akkor mind élénkebbé válik bennünk az a vágy, hogy beszéljünk szeretetéről, s ha így cselekszünk, szívünk felmelegszik és felbátorodik. Ha többet gondolnánk Jézusra, és többet beszélnénk róla, akkor jobban érezhetnénk jelenlétét is. 

Ha annyit gondolnánk Istenre, mint ahányszor kegyelmének bizonyítékait tapasztaljuk, akkor gondolataink állandóan nála időznének; élvezetté válna róla beszélni és nevét magasztalni. Szívesen beszélünk mulandó dolgokról, mert érdekelnek minket; szívesen beszélünk barátainkról is, mert szeretjük őket; örömüket és bánatukat átérezzük. Ámde végtelenül nagyobb okunk van arra, hogy Istent jobban szeressük, mint barátainkat, és ezért a legtermészetesebb dolog az volna, hogy gondolatainkban legtöbbet vele foglalkozzunk, szeretetéről, irgalmasságáról beszéljünk, és mindenhatóságát magasztaljuk. A gazdag ajándékok, melyekkel Isten elhalmozott bennünket, ne vegyék annyira igénybe gondolatainkat és szeretetünket, hogy többé mit sem adjunk Istennek; ellenkezőleg, ezek mindennap őrá figyelmeztessenek, és a hála és a szeretet kötelékeivel fűzzenek bennünket mennyei Jótevőnkhöz. Nagyon sokat foglalkozunk a mi nyomorúságos földi életünkkel. Irányítsuk lelki szemeinket a mennyei szentély nyitott kapujára, ahonnét Krisztus arcáról Isten fénye és dicsősége tükröződik vissza, aki „mindenképpen idvezítheti is azokat, akik őáltala járulnak Istenhez”. (Zsid 7:25) 

Magasztaljuk Istent többet „kegyelméért, és az emberek fiai iránt való csodadolgaiért”. (Zsolt 107:8) Imáink és áhítataink ne csupán kérésből álljanak! Gondolataink ne csupán saját szükségleteinkre irányuljanak, hanem gondoljunk azokra a jótéteményekre is, melyeket elvettünk. Túl sokat sohasem imádkozunk, de hálánkkal gyakran takarékoskodunk. Napról napra részesedünk Isten kegyelmének ajándékaiban, és mégis mily kevés hálát tanúsítunk iránta, mily keveset magasztaljuk és dicsőítjük azért, amit velünk cselekedett. 

Régente, amikor Izráel fiai istentiszteletre gyűltek egybe, az Úr megparancsolta nékik: „És ott egyetek az Úrnak, a ti Isteneteknek színe előtt, és örvendezzetek ti és a ti házatok minden népe, kezetek minden keresményének, amelyekkel megáld téged az Úr, a te Istened”. (5Móz 12:7) Amit Isten dicsőségére tettünk, azt örömteli szívvel, dicsénekekkel és hálaadással ajánljuk fel; sohase szomorúan, búsan. A mi Istenünk szeretetteljes, irgalmas Atya. Ne essék nehezünkre neki szolgálni. Ellenkezőleg, örüljünk és ujjongjunk, hogy szolgálhatunk és részt vehetünk munkájában. Isten nem akarja, hogy gyermekei, akiket oly dicsőn megváltott, kegyetlen és zsarnok munkaadónak tekintsék. Legjobb barátjuk Ő, és mikor Őt imádják, Isten velük van, tőle vigaszt és áldást várhatnak, mely szívüket örömmel és szeretettel tölti be. Isten azt akarja, hogy gyermekei az Ő szolgálatából vigaszt merítsenek, és inkább örömnek, mint tehernek tekintsék az Ő szolgálatát. Legbensőbb vágya, hogy mindazok, akik Őt imádják, szeretetének és előrelátásának számos jelét véve, mindennapi munkájukhoz erőt merítsenek, és kegyelmet nyerve, hűségesen és becsületesen járhassanak el minden dologban. 

Gyűljünk Krisztus keresztje alá! A megfeszített Krisztus legyen elmélkedésünk, beszélgetésünk és legszentebb örömünk tárgya. Gondoljunk állandóan Isten áldásaira, és ha végtelen szeretetét tapasztaljuk, örömmel tegyünk le mindent azokba a kezekbe, melyek érettünk a keresztre szegeztettek. 

Szívünk az imának, hálaadásnak szárnyain jöhet közelebb az éghez. A mennyben hálával magasztalják és gyönyörű énekekkel dicsőítik Istent, és midőn mi kifejezzük szívünk háláját, istentiszteletünk mindinkább hasonlóbb lesz a mennyei seregéhez. „Aki hálával áldozik, az dicsőít engem” (Zsolt 50:23), mondja az Úr. Lépjünk tehát mindnyájan tiszteletteljes örömmel Alkotónk elé hálával és dicsénekekkel. (Ésa 51:3)– További tanulmányozásra Jézushoz vezető út, „Az ima: magasztos kiváltságunk” című fejezet, 93./old.

Kérdések az imával kapcsolatban

- Miért imádkozzunk, ha Isten már előre tudja, mit fogunk mondani? 

Miért kell imádkoznunk, hiszen Ő mindentudó? „Nem mintha szükséges lenne, hogy elmondjuk Istennek, kik vagyunk, mit akarunk, hanem hogy ily módon Istent a szívünkbe fogadjuk. Az ima nem Istent hozza le hozzánk, hanem bennünket emel fel őhozzá”. (Ellen G. White: Jézushoz vezető út.  69./old.) 

Biztosak lehetünk benne, hogy Isten ismeri minden vágyunkat és minden szükségletünket, olvassa szívünk minden szándékát. Az ima nekünk tesz jót. Lehetőséget ad, hogy megálljunk a mindennapi rohanásban, felismerjük Isten mindenhatóságát a világ összes dolga felett, megpihenjünk a lábánál. Másrészt utat nyit számára, hogy cselekedhessen a kéréseink szerint. Amikor pedig nem tudunk úgy imádkozni, ahogy kellene, a Szentlélek jár közben értünk. 

(Róm 8:26-27). Ugyanígy segít a Lélek is a mi erőtlenségünkön. Mert amiért imádkoznunk kell, nem tudjuk úgy kérni, ahogyan kell, de maga a Lélek esedezik értünk kimondhatatlan fohászkodásokkal. (27) Aki pedig a szíveket vizsgálja, tudja, mi a Lélek szándéka, mert Isten szerint jár közben a szentekért. /RÚF/ 

- Miért imádkozzunk, amikor minden rendben van? 

A hatékony imaélet egyik legnagyobb akadálya lehet az önelégült és büszke gondolkodás. Ha valóban ráébrednénk, mennyire nagy szükségünk van Istenre, sokkal közelebb kerülnénk hozzá. A tökéletes angyalok imádják és dicsőítik Őt, akkor miért gondoljuk, hogy bűnös emberként erre kevésbé van szükségünk? Mit mond erről 

(Ézs 44:3). Mert vizet árasztok a szomjas földre, patakokat a száraz tájra. Kiárasztom lelkemet utódaidra, áldásomat sarjadékaidra. /RÚF/ és 

(Mt 5:6). Boldogok, akik éheznek és szomjaznak az igazságra, mert ők megelégíttetnek. /RÚF/ 

- Mi a hit szerepe az imában? 

 (Zsid 11:6). Hit nélkül pedig senki sem lehet kedves Isten előtt, mert aki az Istenhez járul, annak hinnie kell, hogy ő van, és megjutalmazza azokat, akik őt keresik. /RÚF/ 

... versét, majd gondolkodj azon, amit olvastál. „Az ima és a hit közeli rokonok. A hit imájában isteni tudomány rejlik, amelyet mindenkinek meg kell érteni, aki életét sikeressé akarja tenni. Krisztus ezt mondja: »Azért mondom néktek: Amit könyörgéstekben kértek, higgyétek, hogy mindazt megnyeritek, és meglészen néktek«. (Mk 11:24) 

Ő világossá teszi előttünk, hogy a kéréseinknek összhangban kell lenniük Isten akaratával. Azokat a dolgokat kell kérnünk, amelyeket Ő megígért, és amit elnyerünk, azt fel kell használnunk az Ő akaratának teljesítésére! Ha a feltételeket teljesítjük, az ígéret félreérthetetlen… Nem kell az áldás külső bizonyítékait keresnünk”! (Ellen G. White: Előtted az élet. Nevelés. 256./old.) 

- Kivel kell imádkoznunk? 

Az ima és a bibliatanulmányozás az Istennel való kapcsolatunk vérvonala. Szánj időt arra, hogy a szívedet megvizsgáld, miközben beszélsz Istennel és figyelsz rá.

(Mt 6:6). Te pedig amikor imádkozol, menj be a belső szobádba, és ajtódat bezárva imádkozzál Atyádhoz, aki rejtve van; a te Atyád pedig, aki látja, amit titokban teszel, megjutalmaz majd téged. /RÚF/ 

Ugyanakkor a családban és kis csoportokban is kell imádkozni 

(ApCsel 12:12). Amikor ezt felismerte, elment Mária házához, aki a Márknak is nevezett János anyja volt. Itt sokan voltak együtt és imádkoztak. /RÚF/, 

... mivel ahol ketten vagy hárman összegyűlnek, ott Isten is megjelenik. (Mt 18:20) Nem utolsó sorban a gyülekezeti közösségünkkel is fontos imádkozni (Jak 5:13-16). Szenved-e valaki közöttetek? Imádkozzék! Öröme van-e valakinek? Énekeljen dicséretet! (14) Beteg-e valaki közöttetek? Hívassa magához a gyülekezet véneit, hogy imádkozzanak érte, és kenjék meg olajjal az Úr nevében. (15) És a hitből fakadó imádság megszabadítja a szenvedőt, az Úr felsegíti őt, sőt ha bűnt követett is el, bocsánatot nyer. (16) Valljátok meg azért egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok. Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének. /RÚF/]

White idézet: Isten nem válaszol mindig első imánkra. Ha így tenne, azt hinnénk, hogy jogunk van minden áldásra, melyet kiáraszthat ránk. Tartsunk önvizsgálatot, hogy lássuk, vajon nem táplálunk magunkban rejtett bűnöket. Tudatára kell ébrednünk, hogy teljességgel Istentől függünk, és szükségünk van segítségére. 

A Szentírásban értékes ígéretek rejlenek mindazok számára, akik az Úr támogatását várják. Mindnyájan rögtön válaszokat szeretnénk imáinkra, és ha nem kapjuk meg, hajlamosak vagyunk elcsüggedni. A tapasztalat megtanított, hogy ez nagy tévedés. A válasz késése különleges javunkat szolgálja. Alkalmunk van megtudni, hogy igaz és őszinte a hitünk, vagy változó, mint a tenger hullámai. A hit és szeretet erős kötelékeivel kell az oltárhoz kötnünk magunkat, és engedjük, hogy a türelem elvégezze tökéletes munkáját. A hit állandó gyakorlat által erősödik. A várakozás nem azt jelenti, hogy ha gyógyulásunkat kérjük Istentől, nekünk semmit sem kell tennünk ennek érdekében. Ellenkezőleg, a lehető legjobban kell felhasználnunk az eszközöket, amelyeket jóságos Urunk bocsátott rendelkezésünkre szükségleteink betöltésére. – Az imádság, 110./old. 

A családfő fordítson különleges figyelmet arra, hogy az áhítat órája mindenki számára érdekes legyen. Egy kis gondossággal és némi előkészülettel kellemessé tehetők ezek az összejövetelek; és majd az örökkévalóság teszi nyilvánvalóvá, milyen áldásos, jó hatással vannak az egész családra. Az apa válasszon ki érdekes és könnyen érthető igeszakaszt. Néhány vers elegendő egy-egy tanítás alátámasztásához, amelyet a nap folyamán mindenki jól átgondolhat és meg is valósíthat. A témával kapcsolatban kérdezni is lehet. Elhangozhatnak rövid, de érdekes és hasznos megjegyzések, esetleg képekkel vagy szemléltetőeszközökkel is ábrázolhatunk egy-egy eseményt. Legalább két-három versszakot énekeljünk el valamelyik lelkesítő hívő énekből, majd röviden és lényegre törően imádkozzunk. Aki imádkozik, ne foglaljon bele az imájába mindent, ami az eszébe jut, hanem próbálja Isten iránti háláját a lehető legegyszerűbb szavakkal kifejezni, és köszönetet mondani az áldásokért. 

Az áhítatok megszervezéséhez fontos, hogy felkeltsük és megerősítsük a Biblia tanulmányozásának szeretetét. A reggeli és esti istentisztelet legyen a nap legkedvesebb és leghasznosabb időszaka! Gondoskodjunk róla, hogy ezeket a drága perceket ne zavarják kellemetlen gondolatok. Értsük meg, a szülők és gyermekek azért gyűlnek össze, hogy találkozzanak Jézussal, és meghívják otthonukba a szent angyalokat! Az áhítatok legyenek rövidek, élénkek, változatosak, és mindenkor alkalmazkodjanak a körülményekhez! Mindenki vegyen részt a Biblia olvasásában! Tanulják meg Isten törvényét, és azután gyakran ismételjék át! A gyermekek érdeklődését növeli, ha megengedik nekik, hogy néha ők válasszák ki a felolvasandó szöveget. Kérdezzétek őket a felolvasott bibliaversekkel kapcsolatban, és engedjétek őket is kérdezni, ha valamit nem értenek. Néhány szóval magyarázzátok meg a szakasz jelentését. Az áhítatot nem szabad hosszúra nyújtani. A kicsik is vegyenek részt az imában, és csatlakozzanak az énekléshez, még ha csak egyetlen szakasz éneklésével is. – Gyermeknevelés, 521-522./old. 

Dicséret, bűnvallás, kérések és hálaadás

 (Mt 6:5-15). Amikor imádkoztok, ne legyetek olyanok, mint a képmutatók, akik szeretnek a zsinagógákban és az utcasarkokon megállva imádkozni, hogy lássák őket az emberek. Bizony mondom nektek: megkapják jutalmukat. (6) Te pedig amikor imádkozol, menj be a belső szobádba, és ajtódat bezárva imádkozzál Atyádhoz, aki rejtve van; a te Atyád pedig, aki látja, amit titokban teszel, megjutalmaz majd téged. (7) Amikor imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok, akik azt gondolják, hogy bőbeszédűségükért hallgattatnak meg. (8) Ne legyetek tehát hozzájuk hasonlók, mert tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, még mielőtt kérnétek tőle. (9) Ti azért így imádkozzatok: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved, (10) jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is; (11) mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, (12) és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek; (13) és ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól; mert tied az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké. Ámen. (14) Mert ha az embereknek megbocsátjátok vétkeiket, nektek is megbocsát mennyei Atyátok. (15) Ha pedig nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket. /RÚF/ 

... verseiben Jézus imádkozni tanított. Ennek mintája szerint forduljunk Istenhez akkor is, amikor négyszemközt, vagy a családdal, vagy akár a gyülekezetben imádkozunk, emlékezve rá, hogy az ima beszélgetés Istennel, mint egy Baráttal. Imáinkat gyakran telezsúfoljuk a kéréseinkkel, miközben Jézus annyi más dologért tanított imádkozni. 

(Dán 9:4-19). Imádkoztam Istenemhez, az Úrhoz, és vallást téve ezt mondtam: Ó, Uram, nagy és félelmetes Isten, aki hűségesen megtartod a szövetséget azokkal, akik szeretnek téged, és megtartják parancsolataidat! (5) Vétkeztünk és bűnbe estünk, megszegtük törvényedet és ellened lázadtunk, eltértünk parancsolataidtól és törvényeidtől. (6) Nem hallgattunk szolgáidra, a prófétákra, akik a te nevedben szóltak királyainkhoz, vezéreinkhez, elődeinkhez és az ország egész népéhez. (7) Neked, Uram, igazad van, nekünk pedig szégyenkeznünk kell még ma is; nekünk, Júda férfiainak, Jeruzsálem lakóinak és az egész Izráelnek közelben és távolban, mindazokban az országokban, amelyekbe szétszórtad őket hűtlenségük miatt, amelyet ellened elkövettek. (8) Szégyenkeznünk kell, Uram, nekünk, királyainknak, vezéreinknek és elődeinknek, mert vétkeztünk ellened. (9) A mi Urunk, Istenünk irgalmas és megbocsát. De mi ellene lázadtunk, (10) és nem hallgattunk Istenünknek, az Úrnak a szavára. Nem az ő törvényei szerint éltünk, amelyeket szolgái, a próféták által adott nekünk. (11) Egész Izráel megszegte törvényedet, és eltért tőle, nem hallgatott a szavadra. Azért szakadtak ránk az eskü alatt kimondott átkok, amelyek meg vannak írva Mózesnek, az Isten szolgájának törvényében, mert vétkeztünk ellene. (12) Beteljesítette a szavát, amellyel fenyegetett minket és bíráinkat, akik fölöttünk bíráskodtak: azt, hogy nagy veszedelmet zúdít ránk. Mert nem történt még sehol olyan az ég alatt, mint ami Jeruzsálemmel történt. (13) Utolért bennünket mindaz a veszedelem, ami meg van írva Mózes törvényében. Mégsem esedeztünk Istenünkhöz, az Úrhoz, nem tértünk meg bűneinkből, és nem törődtünk igazságoddal. (14) Ezért az Úrnak gondja volt arra, hogy elhozza ránk a veszedelmet. Bizony igazságos volt az Úr, a mi Istenünk, bármit is cselekedett, hiszen nem hallgattunk az ő szavára. (15) Most azért, Urunk, Istenünk, aki kihoztad népedet Egyiptomból erős kézzel, és olyan nevet szereztél magadnak, amely ma is híres: vétkeztünk, bűnbe estünk! (16) Urunk, bár mindenben igazad van, forduljon el lángoló haragod városodtól, Jeruzsálemtől és a szent hegyedtől! Mert a mi vétkeink és elődeink bűne miatt gyalázzák Jeruzsálemet és népedet mindazok, akik körülöttünk élnek. (17) Hallgasd meg mégis, Istenünk, szolgád imádságát és könyörgését, és ragyogjon rá orcád elpusztult szentélyedre, önmagadért, ó, Urunk! (18) Istenem, fordítsd felém füledet, és hallgass meg! Nyisd ki szemedet, és lásd meg: milyen pusztulás ért bennünket és azt a várost, amelyet terólad neveztek el! Mert nem a magunk igaz tetteiben, hanem a te nagy irgalmadban bízva visszük eléd könyörgéseinket. (19) Uram, hallgass meg! Uram, bocsáss meg! Uram, figyelj ránk, és cselekedj, ne késlekedj! – önmagadért, Istenem, hiszen rólad nevezték el városodat és népedet! /RÚF/

Gondold át, hogyan építheted be a következő összetevőket a saját imáidba! 

- Dicséret: A dicséret Isten imádata Önmagáért, azért, amilyen. Olvasd el a 100. zsoltárt, Isten gyönyörű dicséretét! Gondolkodj Isten sokféle nevéről és lebilincselő jelleméről! Dicsérd Őt, mert Ő a Megváltó, a Szabadító, a Vigasztaló, a Gyógyító, a Jó Pásztor, az Alfa és az Ómega, a Kőszikla, hogy csak néhányat említsünk a megnevezései közül. 

- Bűnvallás és megbocsátás: Amikor ráébredünk, hogy akivel beszélünk és akiben élünk, az maga Isten, nem hagyhatjuk, hogy bármi visszatartson vagy elszakítson minket tőle. Minél közelebb kerülünk hozzá, annál inkább látjuk értéktelenségünket és siralmas állapotunkat. Ez arra ösztönöz, hogy könyörögjünk a bűneinktől való szabadulásért, azért, hogy jellemünk hozzá hasonlóvá váljon. Amikor azt várjuk Istentől, hogy megbocsásson nekünk, nekünk is készen kell lenni megbocsátani másoknak.

  „Valljátok meg bűneiteket egymásnak, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok. Az igaz buzgó könyörgésének nagy ereje van” (Jak 5:16, ÚRK) 

- Kérések: Milyen kihívásokkal nézel szembe, ha a családra, barátokra, egészségi állapotra, anyagi kérdésekre, munkára vagy tanulmányi dolgokra gondolsz? Mely területen van leginkább szükséged Isten segítő vezetésére? Kinek van rád szüksége, és hogyan adhatod meg neki a legtöbbet? Imádkozz konkrétan azokért a dolgokért és emberekért, kérve Istent, hogy legyen meg az Ő akarata! 

- Hálaadás: Olvasd el Fil 4:6. Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt; /RÚF/ versét, és gondolj az áldásokra az életedben! Nagy dolgok juthatnak az eszedbe – de mi a helyzet a kicsikkel, amelyeket oly gyakran veszünk magától értetődőnek? Isten kegyelmének állandó haszonélvezői vagyunk, ennek ellenére csak ritkán fejezzük ki hálánkat, ritkán dicsőítjük Őt azért, amit értünk tesz. 

White idézet: Pünkösd napján a végtelen Isten hatalommal nyilatkoztatta ki magát a gyülekezetnek. Szentlelke által az ég magaslatáról erős szélben leszállt a szobába, ahol a tanítványok együtt voltak. A Lélek hatása alatt a bűnbánat és bűnvallomás szavai a megbocsátott bűnökért elhangzott dicsérő énekek hangjaival elegyedtek. A hálaadás és a jövendölés szavait lehetett hallani. Az egész menny lehajolt, hogy lássa és csodálja a páratlan szeretet bölcsességét. 

A tanítványok szíve túláradt a jóakarat ilyen teljességétől, mélységétől, messze ható voltától. Ez kényszerítette őket elmenni a világ végéig, tanítva, hogy Isten őrizzen mással dicsekedniük, mint Uruk, Jézus Krisztus keresztjével. Sóvárgó vágy töltötte be őket, hogy megmenekülni vágyókkal gyarapítsák a gyülekezetet... 

Miként a tanítványok a Szentlélek erejével telten mentek hirdetni az evangélium örömüzenetét, úgy kell tenniük Isten szolgáinak is ma. Körülöttünk már mindenütt aranyló búzamezők állnak készen az aratásra. Ezeket kell learatnunk. A munkát nekünk kell elkezdeni, önzetlen vággyal elvinni az irgalom üzenetét azokhoz, akik a tévelygés és a hitetlenség homályában élnek. Isten meg fogja érinteni a hívők szívét, hogy távoli vidékekre is elvihessék a munkát... 

Isten örök érvényűen megígérte, hogy erőt ad bárkinek, aki megszentelődik az igazság iránti engedelmesség által. Jézus Krisztusnak adatott minden hatalom mennyen és földön, szívesen egyesül az odaszentelt emberi eszközökkel, azokkal az őszinte lelkekkel, akik nap mint nap részesülnek Isten kenyeréből, „amely mennyből száll alá”. (Jn 6:33) A földi egyház a mennyei egyházzal egyesülve bármit megvalósíthat. – That I May Know Him, 344./old. 

Az Úr arra szólít fel, hogy tegyünk vallomást a jóságáról… Krisztus hűségének megvallása a menny választott eszköze, amivel bemutathatjuk Őt a világnak. Méltányolnunk kell a kegyelmét, amelyet a hajdani szent emberek által ismertetett meg, de ennél is hatásosabb a saját tapasztalatunkról bizonyságot tenni. Isten tanúi vagyunk, ha isteni erő munkálkodása nyilvánul meg bennünk. Mindenkinek a másokétól különböző élete van, tapasztalatai is eltérők a többiekétől. A Mindenható azt szeretné, ha a saját egyéniségünk jegyeit viselő dicséret szállna föl hozzá. Ha kegyelme dicsőségének, magasztalásának ilyen értékes elismerése krisztusi élettel párosul, ellenállhatatlan erőt jelent a lélekmentő munkában. – Isten csodálatos kegyelme, 277./old. (szeptember 26) 

Jézus imádkozni tanít

Jézus idejében nagyra értékelték az igen hosszú és alaposan kidolgozott imákat, amelyek szinte már előadás jellegűek voltak, összetett szavakkal, betanultan. Jézus viszont nem igazán tudott jót mondani az efféle imákról (Mt 6:5-8), a „kegyesség” látszatának titulálta ezeket. 

A tanítványok látták Jézust imádkozni, és tudták, hogy életének nélkülözhetetlen része volt az ima. 

(Lk 5:16). Ő azonban visszavonult a pusztába, és imádkozott. /RÚF/; 

(Lk 6:12). Történt azokban a napokban, hogy kiment a hegyre imádkozni, és Istenhez imádkozva virrasztotta át az éjszakát. /RÚF/; 

(Lk 9:18). Történt, hogy amikor egyszer magában imádkozott, és csak a tanítványok voltak vele, megkérdezte tőlük: Kinek mond engem a sokaság? /RÚF/; 

(Lk 22:41). Azután eltávolodott tőlük mintegy kőhajításnyira, és térdre borulva így imádkozott: /RÚF/;

 (Lk 24:30). És amikor asztalhoz telepedett velük, vette a kenyeret, megáldotta, megtörte és nekik adta. /RÚF/; 

(Mk 1:35). Nagyon korán, amikor még sötét volt, felkelt, és félrevonult egy lakatlan helyre, és ott imádkozott. /RÚF/; 

(Mk 6:46). Miután pedig elbocsátotta őket, felment a hegyre imádkozni. /RÚF/

Ahogy figyelték, látták a különbséget az Ő imája és a vallási vezetőké között, és megértették, hogy az ima sokkal több annál, mint azt korábban gondolták. Ezért megkeresték Jézust: 

„Uram, taníts minket imádkozni”. (Lk 11:1) 

Ő megmutatta a tanítványainak (és nekünk), hogyan kell egyszerűen, a köznyelvet használva imádkozni. Megmutatta, hogy az imának őszintének és szívből jövőnek kell lennie. 

(Mt 6:5-15). Amikor imádkoztok, ne legyetek olyanok, mint a képmutatók, akik szeretnek a zsinagógákban és az utcasarkokon megállva imádkozni, hogy lássák őket az emberek. Bizony mondom nektek: megkapják jutalmukat. (6) Te pedig amikor imádkozol, menj be a belső szobádba, és ajtódat bezárva imádkozzál Atyádhoz, aki rejtve van; a te Atyád pedig, aki látja, amit titokban teszel, megjutalmaz majd téged. (7) Amikor imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok, akik azt gondolják, hogy bőbeszédűségükért hallgattatnak meg. (8) Ne legyetek tehát hozzájuk hasonlók, mert tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, még mielőtt kérnétek tőle. (9) Ti azért így imádkozzatok: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved, (10) jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is; (11) mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, (12) és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek; (13) és ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól; mert tied az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké. Ámen. (14) Mert ha az embereknek megbocsátjátok vétkeiket, nektek is megbocsát mennyei Atyátok. (15) Ha pedig nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket. /RÚF/

(Lk 11:2-4). Ő pedig ezt mondta nekik: Amikor imádkoztok, ezt mondjátok: Atyánk, szenteltessék meg a te neved! Jöjjön el a te országod! (3) Mindennapi kenyerünket add meg nekünk naponként. (4) És bocsásd meg bűneinket, mert mi is megbocsátunk minden ellenünk vétkezőnek. És ne vígy minket kísértésbe! /RÚF/ 

• Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben: személyes kapcsolatod felismerése mindenek Atyjával. 

• Szenteltessék meg a te neved: Isten szentségének felfedezése arra ösztönöz, hogy megkülönböztetett figyelemmel és tisztelettel forduljunk hozzá. 

• Jöjjön el a te országod: Vágyakozás Isten visszatérésére, valamint arra, hogy a Lélek bennünk lakjon, amíg Urunk vissza nem jön. 

• Legyen meg a te akaratod, úgy a földön, amint a mennyben: Meghajlás Isten akarata előtt, és könyörgés azért, hogy ez valósuljon meg a mi életünkben; bizalom, hogy Ő tudja, mi a legjobb nekünk. Ez jobb, mint azért imádkozni, hogy a mi akaratunk teljesüljön. 

• Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma: Kérni, ami az élethez kell, mind fizikailag (étel és víz), de lelki értelemben is (Jézus és élő Igéje). 

• Bocsásd meg a vétkeinket, amiképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek: Megtérés, bocsánatkérés, továbbá emlékeztető arra, hogy bocsássunk meg mi is azoknak, akik bántottak minket, ellentételezés nélkül, ahogy Isten is teszi. 

• Ne vigy minket a kísértésbe, és szabadíts meg a gonosztól: Védelem és menedék kérése a gonosztól. 

(Zsoltár 91:1-16). Aki a Felséges rejtekében lakik, a Mindenható árnyékában pihen, (2) az ezt mondhatja az Úrnak: Oltalmam és váram, Istenem, akiben bízom! (3) Mert ő ment meg téged a madarász csapdájától, a pusztító dögvésztől. (4) Tollaival betakar téged, szárnyai alatt oltalmat találsz, pajzs és páncél a hűsége. (5) Nem kell félned a rémségektől éjjel, sem a suhanó nyíltól nappal, (6) sem a homályban lopódzó dögvésztől, sem a délben pusztító ragálytól. (7) Ha ezren esnek is el melletted, és tízezren jobbod felől, téged akkor sem ér el. (8) A te szemed csak nézi, és meglátja a bűnösök bűnhődését. (9) Ha az Urat tartod oltalmadnak, a Felségest hajlékodnak, (10) nem érhet téged baj, sátradhoz közel sem férhet csapás. (11) Mert megparancsolja angyalainak, hogy vigyázzanak rád minden utadon, (12) kézen fogva vezetnek téged, hogy meg ne üsd lábadat a kőben. (13) Eltaposod az oroszlánt és a viperát, eltiprod a fiatal oroszlánt és a tengeri szörnyet. (14) Mivel ragaszkodik hozzám, megmentem őt, oltalmazom, mert ismeri nevemet. (15) Ha kiált hozzám, meghallgatom, vele leszek a nyomorúságban, kiragadom onnan, és megdicsőítem őt. (16) Megelégítem hosszú élettel, gyönyörködhet szabadításomban. /RÚF/. 

• Mert tied az ország, a hatalom és a dicsőség, mindörökké, ámen: Annak felismerése, hogy Istené minden, amik vagyunk, amink van és amit teszünk. Egyedül Övé a dicsőség 

(1Krón 29:11). Tied, Uram, a méltóság, a hatalom és a tisztelet, a hírnév és a fenség, bizony minden, ami a mennyben és a földön van! Tied, Uram, az ország, magasztos vagy te, mindenség fejedelme! /RÚF/

White idézet: Krisztus nem azért hagyta ránk ezt az imát [az Úr imádságát – Lk 11:2-4 ], hogy az emberek ebben a formában ismételgessék, hanem ezzel mutatta meg, hogy milyen legyen az imánk – egyszerű, őszinte és mindenre kiterjedő. 

Nagyon sok imából hiányzik a hit. Betanult szöveget, szavak felsorolását használnak egyesek, amiben nincs valós könyörgés. Ezek az imák homályosak és bizonytalanok; nem eredményeznek megkönynyebbülést az imádkozónak, de vigasztalást és reménységet sem. 

A formális imákból hiányzik a lelkiség, és arról tanúskodnak, hogy az imádkozó nem érez igazi szükséget... 

Tanulj meg röviden és tárgyhoz szólóan imádkozni, és pontosan azt kérd, amire szükséged van. Tanulj meg hangosan imádkozni ott, ahol csak Isten hallhatja szavaidat. Ne mondj álságos imákat, hanem küldj forró, érzelemdús könyörgéseket az Úr elé, amelyekkel kifejezed az élet Kenyere iránti lelki éhségedet. Ha a csendes szobánkban többet imádkoznánk, több bölcs ima hangozna el a gyülekezetben is. Véget érnének a kételyekkel teli, tétovázó imák. Amikor nyilvános imádkozásra kerülne sor a testvéreinkkel, fokozhatnánk a találkozó jelentőségét, ha mi magunk teremtenénk meg egy részét a mennyei légkörnek, imádatunk pedig nem csupán külsőség, hanem valóság lenne… Ha a lélek nem érez vonzódást az imaszobában vagy a napi teendők közben, akkor ez meglátszik az imaórákon is... 

A lélek élete az Istennel ápolt közösségétől függ. Itt hangzanak el a személyes szükségletek, a szív pedig kitárul az új áldások befogadására. Az őszinte ajkakról hála száll fel, a Jézustól kapott felüdülés pedig megnyilvánul a szavakban, a jócselekedetekben és a közösségi áhítatban. Jézus iránti szeretet lakozik a szívben, és ahol szeretet van, azt nem lehet lefojtani, ezért kicsordul. A személyes, csendes ima tartja életben a lelket. Az Istent szerető szív vágyik a vele való kommunikációra, és szent bizalommal hagyatkozik mindenben Őrá. 

Tanuljunk meg bölcsen imádkozni, kéréseinket mondjuk el érthetően és pontosan. Imában fejezzük ki a pontos vágyainkat, konkrét kérésekkel járuljunk az Úr elé. „Mert igen hasznos az igaznak buzgóságos könyörgése.” (Jak 5:16) – Our High Calling, 130./old. 

Krisztus folyton olyan dolgokat hallott az Atyától, amit elmondhatott nekünk. „Az a beszéd, amelyet hallotok – mondta Jézus –, nem az enyém, hanem az Atyáé.” „Az embernek Fia nem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem hogy Ő szolgáljon.” (Jn 14:24; Mt 20:28) Nem önmagáért élt, és nem önmagáért imádkozott, hanem másokért. Önmagával nem törődött, hanem másokkal. Reggelenként – az Istennel töltött órák után – a menny világosságát hozta az embereknek. Naponta részesült a Szentlélek keresztségében. Az új nap hajnalán az Úr felébresztette szendergéséből. Lelkileg megerősítette, hogy szavaival áldást áraszthasson másokra. Az üzenetet közvetlenül Isten trónjától hozta, hogy a megfáradtaknak és lesújtottaknak azt mondja el, amire szükségük volt. „Az Úr Isten bölcs nyelvet adott énnékem – mondta –, hogy tudjam erősítni a megfáradtat beszéddel, fölserkenti minden reggel, fölserkenti fülemet, hogy hallgassak, miként a tanítványok.” (Ésa 50:4) 

Krisztus imádkozása, Istennel való kapcsolata mélyen érintette a tanítványokat. Egyszer, miután kis időre eltávozott tőlük, imába merülten találták meg. Úgy látszik, nem vette észre őket, és hangosan imádkozott tovább. A tanítványok mélyen megindultak, és amikor Jézus befejezte imáját, így kiáltottak: „Uram, taníts minket imádkozni!” – Krisztus példázatai, 139-140./old.