Pál győzelme Krisztusban a Korinthus gyülekezet békéje

(2Kor 2:12-17). Amikor pedig megérkeztem Tróászba Krisztus evangéliumának hirdetésére, bár az Úr kaput nyitott előttem, (13) nem volt nyugalma lelkemnek, mivel nem találtam Titusz testvéremet. Ezért elbúcsúztam tőlük, és elmentem Makedóniába. (14) De hála legyen Istennek, aki Krisztus ereje által mindenkor diadalra vezet bennünket, és ismeretének illatát terjeszti általunk mindenütt. (15) Mert Krisztus jó illata vagyunk Isten dicsőségére az üdvözülők és az elkárhozók között: (16) ezeknek a halál illata halálra, azoknak az élet illata életre. De ki alkalmas erre? (17) Mi nem olyanok vagyunk, mint sokan, akik nyerészkednek Isten igéjével, hanem mint akik tiszta szívből, sőt Istenből szólunk Isten előtt Krisztusban. /RÚF/

Pál szíve nehéz volt, míg Tituszra várt (2Kor 7:5-6), de nyugtalansága dacára is szüntelenül Jézusról beszélt (2Kor 2:12) annyira szerette Őt. Akkor még nem tudta, milyen eredményre vezet a levele. Alig várta Tituszt, hogy meghallja, miként reagáltak rá a korinthusiak. 

„Tróászban végzett munkája eredményes volt, mégsem maradhatott ott sokáig. »Az összes gyülekezet gondja«, de különösen a korinthusi gyülekezeté, súlyosan nehezedett szívére. Remélte, hogy Titusszal találkozik Tróászban és megtudja tőle, hogyan fogadták a korinthusi testvérek a küldött tanács és feddés szavait, de csalódott. »Nem volt nyugalma lelkemnek – írta e tapasztalatát illetően –, mivel nem találtam Titusz testvéremet.« Ezért Tróászból eltávozott és átment Macedóniába, ahol Filippiben Timóteussal találkozott” (Ellen G. White: Az apostolok története. 213./old.) 

 (2Kor 2:14-17) Hogyan reagált Pál, amikor Macedóniában találkozott Titusszal, és meghallotta, hogy a korinthusiak jól fogadták a szavait? 

Pál örömmel mondja, hogy Isten „Krisztusban mindenkor diadalra vezet minket” (2Kor 2:14), /ÚRK/. Milyen gyönyörű megállapítás! A Krisztus jelenlétével teljes szív az Ő „ismeretének illatát terjeszti általunk mindenütt”. (2Kor 2:14), /RÚF/ 

Pál örömét fejezi ki Krisztusban azért, hogy fájdalmak között írt levelének a kívánsága szerinti gyümölcse lett. 

(2Kor 7:5-9). Mert amikor megérkeztünk Makedóniába, semmi nyugalma sem volt testünknek, hanem ki voltunk téve mindenféle zaklatásnak: kívül harcok, belül félelmek. (6) De Isten, a megalázottak vigasztalója, megvigasztalt minket Titusz megérkezésével, (7) de nemcsak az ő megérkezésével, hanem azzal a vigasztalással is, amellyel ő nálatok megvigasztalódott. Hírül hozta ugyanis nekünk a ti vágyódásotokat, kesergéseteket, hozzám való ragaszkodásotokat, úgyhogy még jobban megörültem. (8) Mert ha megszomorítottalak is titeket azzal a levéllel, nem bánom. Bántam ugyan, látva, hogy az a levél, ha egy kis időre is, megszomorított titeket, (9) de most már örülök. Nem annak, hogy megszomorodtatok, hanem hogy szomorúságotok megtéréshez vezetett: mert Isten szerint szomorodtatok meg, és miattunk semmiben nem vallotok kárt. /RÚF/

 Ez hatalmas győzelem! Közben (2Kor 2:17) versében újra megerősíti, hogy ő Krisztus őszinte apostola. 

(2Kor 1:12). Mert ez a mi dicsekvésünk, amelyről lelkiismeretünk bizonyságot tesz, hogy Isten szentségével és tisztaságával, nem emberi bölcsességgel, hanem Isten kegyelmével jártunk a világban, kiváltképpen pedig közöttetek. /RÚF/

 E szakasz szerint az különbözteti meg Krisztus hű szolgáját a hamistól, hogy az utóbbi önérdekből házal az evangéliummal, az előbbi pedig Krisztus iránti szeretetből, teljes szívvel hirdeti Isten Igéjét. 

White idézet: „Pál apostol szükségesnek találta, hogy megrója a rosszat, ami a gyülekezetben történt, de eközben nem veszítette el az önuralmát. Aggódva magyarázta tettének okát. Roppant körültekintően igyekezett kifejezni, hogy barátja a vétkezőnek. Megértette velük, mennyire fájdalmas volt számára, hogy fájdalmat kellett okoznia nekik. Éreztette velük, hogy az érdekei megegyeznek a korinthusiakéval”. (Ellen G. White megjegyzése, The SDA Bible Commentary. 6. köt. 1094./old.)

„Maradjatok énbennem” – sokatmondó szavak ezek. Krisztusban maradni élő, komoly és megújító hitet feltételez, olyat, amely szeretet által munkálkodik és megtisztítja a lelket. Továbbá Krisztus lelkének állandó befogadását és az Ő szolgálata iránti fenntartás nélküli odaadást jelent. Ahol létrejön ez az egység, ott megjelennek a jó cselekedetek is. A szőlővesszők illatos gyümölcseiben a szőlőtő élete fog megmutatkozni. Krisztus kegyelmének szüntelen befogadása áldást hoz az életetekbe, és a magatok során áldás lesztek mások számára, mígnem elmondhatjátok Pállal együtt: „Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus.” (Gal 2:20) 

A Krisztussal kialakult szent egység a hittestvérek közötti leggyöngédebb keresztény közösséget hozza létre, és szívüket megérinti az egymás iránti mennyei együttérzés… Krisztus tanítványainak soraiból teljesen eltűnik a ridegség, az ellenségeskedés és a vitatkozás. Mindannyian ugyanazt a hitet kapták. Azért egyesültek, hogy az egyedüli Urat szolgálják, hogy együtt szenvedjenek ugyanazon célért küzdve, és ugyanabban az ügyben arassanak győzelmet. Ugyanazon a drága véren lettek megváltva, és ezért elindultak ugyanazon üdvösség üzenetét hirdetni az embereknek… 

Akik folyamatosan Krisztus erejéből táplálkoznak, elnyerik a Szentlelket. Többé nem lesznek hanyagok sem beszédben, sem magaviseletben. Isten szeretett Fiának áldozata, végtelen árának az érzése fogja átjárni a lelküket. A golgotai jelenetek úgy lebegnek a szemük előtt, mint közeli, élő történések, és a szívüket meghatja Krisztus irántuk tanúsított szeretetének eme csodálatos megnyilvánulása. Másokra is úgy tekintenek, mint akik az Ő drága vére által lettek megváltva, és mint akik azért egyesülnek az Úrral, hogy nemesebb, magasztosabb és szentebb életet éljenek eme kapcsolat eredményeképpen. Krisztus golgotai halála arra késztessen bennünket, hogy úgy értékeljük az emberi lelkeket, ahogyan Ő is értékeli. Krisztus szeretete kölcsönzött értéket minden embernek – férfinak, nőnek és gyermeknek. – That I May Know Him, 132./old. 

Az éjszaka folyamán átélt tapasztalatom mélyen meghatott. Úgy éreztem, hogy Krisztus nagyon közel van hozzám. Reménység, bátorság, hit és a lelkek iránti szeretet töltött el. Kértem Istent, hogy támogasson, Ő felemelt és megadta, hogy győzzek Ővele. Tudom, hogy az Úr munkálkodni fog népéért, ha gyermekei megtisztítják lelküket az igazság iránti engedelmesség által. Akkor majd az emberek teljes lénye, teste, elméje és lelke összhangba kerül Istennel. Ha mindennél jobban szeretjük Istent, és embertársainkat, mint önmagunkat, akkor dicsőség fogja megkoronázni a szabadságunkat. 

„Amiket szem nem látott, fül nem hallott és embernek szíve meg se gondolt, amiket Isten készített az őt szeretőknek.” (1Kor 2:9) – The Upward Look, 241./old. 

Megbocsátás és a szeretet megerősitése

 (2Korinthus 2:1-17). Elhatároztam tehát magamban, hogy nem megyek hozzátok ismét szomorúsággal. (2) Mert ha megszomorítlak titeket, akkor ki vidámít meg engem, hacsak nem az, akit én megszomorítok? (3) Azért is írtam erről, hogy amikor megérkezem, ne érjen szomorúság azok miatt, akiknek örülnöm kellene, mert meg vagyok győződve arról, hogy az én örömöm mindnyájatoké. (4) Mert sok gyötrődés és szívbeli szorongás között, sok könnyhullatással írtam nektek, nem azért, hogy megszomorodjatok, hanem hogy megismerjétek azt a szeretetet, amely igen erős énbennem irántatok. (5) Ha pedig valaki megszomorított, nem engem szomorított meg, hanem – hogy ne túlozzak – részben titeket mindnyájatokat is. (6) Elég az ilyennek az a büntetés, amelyet a többség mért rá. (7) Most viszont inkább bocsássatok meg neki, és vigasztaljátok meg, hogy a túlságosan nagy szomorúság valamiképpen meg ne eméssze az ilyet. (8) Ezért kérlek titeket, tanúsítsatok iránta szeretetet. (9) Mert levelemet azért is írtam, hogy meggyőződjem megbízhatóságotokról: vajon mindenben engedelmesek vagytok-e. (10) Akinek pedig ti megbocsátotok, annak én is megbocsátok. Mert amit én megbocsátottam, ha volt mit megbocsátanom, az tiértetek volt Krisztus színe előtt, hogy rá ne szedjen minket a Sátán. (11) Az ő szándékai ugyanis nem ismeretlenek előttünk. (12) Amikor pedig megérkeztem Tróászba Krisztus evangéliumának hirdetésére, bár az Úr kaput nyitott előttem, (13) nem volt nyugalma lelkemnek, mivel nem találtam Titusz testvéremet. Ezért elbúcsúztam tőlük, és elmentem Makedóniába. (14) De hála legyen Istennek, aki Krisztus ereje által mindenkor diadalra vezet bennünket, és ismeretének illatát terjeszti általunk mindenütt. (15) Mert Krisztus jó illata vagyunk Isten dicsőségére az üdvözülők és az elkárhozók között: (16) ezeknek a halál illata halálra, azoknak az élet illata életre. De ki alkalmas erre? (17) Mi nem olyanok vagyunk, mint sokan, akik nyerészkednek Isten igéjével, hanem mint akik tiszta szívből, sőt Istenből szólunk Isten előtt Krisztusban. /RÚF/ 

Ahelyett, hogy Pál másodszor is ellátogatott volna Korinthusba, Efezusba visszatérve elküldte a később „szigorú levélként” emlegetett üzenetét. (2Kor 2:3-4); (2Kor 7:8, 12)

(2Kor 7:5-13) Mi lett az eredménye annak, amit Pál a korinthusiaknak írt, és milyen reakciót váltott ez ki az apostolból? 

(2Kor 7:5-13). Mert amikor megérkeztünk Makedóniába, semmi nyugalma sem volt testünknek, hanem ki voltunk téve mindenféle zaklatásnak: kívül harcok, belül félelmek. (6) De Isten, a megalázottak vigasztalója, megvigasztalt minket Titusz megérkezésével, (7) de nemcsak az ő megérkezésével, hanem azzal a vigasztalással is, amellyel ő nálatok megvigasztalódott. Hírül hozta ugyanis nekünk a ti vágyódásotokat, kesergéseteket, hozzám való ragaszkodásotokat, úgyhogy még jobban megörültem. (8) Mert ha megszomorítottalak is titeket azzal a levéllel, nem bánom. Bántam ugyan, látva, hogy az a levél, ha egy kis időre is, megszomorított titeket, (9) de most már örülök. Nem annak, hogy megszomorodtatok, hanem hogy szomorúságotok megtéréshez vezetett: mert Isten szerint szomorodtatok meg, és miattunk semmiben nem vallotok kárt. (10) Mert az Isten szerinti szomorúság megbánhatatlan megtérést szerez az üdvösségre, a világ szerinti szomorúság pedig halált szerez. (11) Mert éppen az, hogy Isten szerint szomorodtatok meg, mekkora buzgóságot keltett bennetek, sőt mentegetőzést, sőt méltatlankodást, sőt félelmet, sőt vágyódást, sőt ragaszkodást, sőt a vétkes megbüntetését! Mindenképpen igazoltátok, hogy ártatlanok vagytok az ügyben. (12) Ha tehát írtam is nektek, nem a sértő miatt és nem is a sértett érdekében írtam, hanem azért, hogy nyilvánvalóvá legyen buzgóságotok, amely Isten színe előtt van bennetek irántunk. (13) Ezért tehát megvigasztalódtunk, de megvigasztalódásunkon túl még jobban örültünk Titusz örömének, hiszen ti mindnyájan megnyugtattátok a lelkét. /RÚF/

Pál később Macedóniában találkozott Titusszal, akitől megtudta a remek hírt, hogy erős szavai milyen pozitív eredményre vezettek. Ez nagy örömet okozott az apostolnak. Korábban néhányan szembehelyezkedtek vele, de mostanra a gyülekezet mellé állt. Milyen fontos támogatni a vezetőinket! Az egyház tagjaiként így sokkal könnyebbé tehetjük a munkájukat. 

(2Kor 2:5-11) verseiben mi itt a központi gondolat? 

Pál szigorú levele. Ez a szakasz a gyülekezeti fegyelmezés esetét érinti. A teológusok között vita tárgyát képezi, hogy a vétkes itt vajon az a vérfertőző férfi, akit ...

(1Kor 5:1-5). Mindenfelé az a hír járja, hogy paráznaság van közöttetek, mégpedig olyan, amilyen még a pogányok között sem fordul elő: hogy tudniillik valaki apjának feleségével él. (2) Ti pedig felfuvalkodtatok ahelyett, hogy inkább megszomorodtatok volna, és eltávolítottátok volna magatok közül azt, aki ilyen dolgot cselekedett. (3) Mert én, aki testben távol vagyok, de lélekben jelen, mint jelenlevő már ítéltem afelett, aki így cselekedett. (4) Úgy ítéltem, hogy miután az Úr Jézus nevében összegyűltünk, ti és az én lelkem, a mi Urunk Jézus hatalmával, (5) átadjuk az ilyet a Sátánnak teste pusztulására, hogy lelke üdvözüljön az Úrnak ama napján. /RÚF/

... szakasza említ, vagy valaki más. Annak a személynek a befolyására a gyülekezetből némelyek megvádolták Pált, hogy következetlen, és az utazásával kapcsolatban meghozott döntéseiben nincs tekintettel rájuk. A kontextus miatt a második lehetőség tűnik valószínűbbnek. Minden esetre a szakasznak az a legfontosabb tanítása, hogy mit kezdjen a gyülekezet a bűnbe esett tagjával. 

Ez a rész arra mutat, hogy az egyházfegyelem célja a helyreállítás, megbocsátással és a bűnös iránti szeretet megerősítésével. (2Kor 2:6-8, 10). Arra is utal, hogy a fegyelmezés fájdalmas lehet, de szükséges. Egyes gyülekezetekben soha nem lépnek fel a kirívó, nyilvános bűnökkel szemben, nem foglalkoznak az ügyekkel, amit jó szándékkal tesznek, törekedve a „kegyelemre”. Mások viszont talán túlzottan szigorúak, kérlelhetetlenek és kíméletlenek. Fontos foglalkozni a bűnnel, de szeretettel. Ezért Pál arra biztatja a gyülekezetet, hogy fejezzék ki a szeretetüket a vétkező iránt (2Kor 2:8), ahogyan ő is szereti a gyülekezetet. (2Kor 2:4) 

A korinthusi gyülekezet fordulhatott szeretettel a vétkezőhöz (2Kor 2:8), hiszen őket is szerette Isten, ami megmutatkozott Pál szeretete által is. Milyen tanítás rejlik ebben a szeretettel kapcsolatban?

White idézet: Egyetlen gyülekezeti tisztviselő se tanácsolja, egyetlen bizottság se javasolja, egy gyülekezet se szavazza meg valamely helytelenséget elkövető tagnak a kitörlését a gyülekezet könyveiből, amíg hűségesen nem követték Krisztus utasításait. Ha követték ezt az utasítást, akkor a gyülekezet tisztázta magát Isten előtt. Akkor az elkövetett gonoszság táruljon fel a maga valóságában, és távolítsák el, hogy ne terjedjen tovább. A gyülekezet épségét és tisztaságát meg kell őrizni, hogy feddhetetlenül álljon Isten előtt, Krisztus igazságának ruháiba öltözve. 

Amikor a tévedő megtér és alárendeli magát Krisztus fegyelmezésének, akkor adni kell neki még egy alkalmat. Ha nem tér meg, hanem kiment a gyülekezetből, Isten szolgái akkor is munkálkodjanak érte. Igyekezzenek komolyan arra, hogy bűnbánatra bírják őt. Bármilyen súlyos sérelmet okozott, ha enged a Szentlélek fáradozásainak, s bűnének megvallása és elhagyása által bebizonyítja megtérését, akkor bocsássanak meg neki, és fogadják be újra a nyáj közé. Testvérei bátorítsák őt a helyes életmódra, és kezeljék őt úgy, mint ahogyan ők kívánnák, hogy őket kezeljék, ha az ő helyében lennének, „ügyelvén arra, hogy ők is kísértésbe ne essenek”. (Gal 6:1) 

Krisztus így folytatta tanítását: „Amit megköttök a földön, a mennyben is kötve lészen; és amit megoldotok a földön, a mennyben is oldva lészen.” (Mt 18:18) 

Ez a kijelentés kötelező minden korszakra. A gyülekezet hatalmat kapott arra, hogy Krisztus helyett cselekedjen, ezért Isten eszköze, hogy megőrizze a rendet és fegyelmet népe között. Az Úr hatalommal ruházta fel gyülekezetét, hogy munkálja a gyülekezet sikerét, tisztaságát és rendjét. Rajta nyugszik a felelősség, hogy kizárja a méltatlanokat, akik Krisztus-ellenes magatartásukkal gyalázatot hoznak az igazságra. Mindazt a Menny is szentesíti, amit a gyülekezet Isten Igéjének utasításaival összhangban tesz. 

Nagyon fontos ügyek merülnek fel, amelyeket a gyülekezetnek kell elintéznie. Isten szolgái, akiket népének vezetésére rendelt, miután megtették részüket, rendeljék alá az egész ügyet a gyülekezetnek, hogy a hozott döntésben egységre jussanak. 

Az Úr azt kívánja, hogy követői óvatossággal járjanak el egymás kezelésében. Emeljék fel, állítsák helyre és gyógyítsák meg egymást. Azonban a gyülekezet ne hanyagolja el a megfelelő fegyelmezést. A gyülekezet tagjai tekintsék magukat egy iskola tanulóinak, akiknek meg kell tanulniuk, hogy oly jellemet fejlesszenek, amely méltó magasztos elhívatásukhoz. E földi gyülekezetben Isten gyermekeinek el kell készülniük a mennyei gyülekezettel való ünnepélyes egyesülésre. Azok, akik itt e földön összhangban élnek Krisztussal, remélhetik, hogy örökké élnek majd, mint a megváltottak családjának tagjai. – Tanácsok a gyülekezeteknek, 257-258./old.

Pál újratervezte a tervét szeretetből

 

Korinthusban néhányan nem bíztak Pál szándékaiban és szeretetében. Ennek ma az egyik okát nézzük meg, vagyis azt, hogy változtatott az útitervén. 

(2Kor 1:15-24). Ezzel a bizodalommal akartam már előbb hozzátok menni, hogy másodszor is részesüljetek a kegyelemben. (16) Azután tőletek akartam átmenni Makedóniába, és Makedóniából ismét hozzátok menni, hogy ti bocsássatok útra Júdeába. (17) Amikor tehát ezt akarom, vajon könnyelmű vagyok-e? Vagy amit tervezek, emberi módon tervezem, vagy hogy énnálam az „igen” egyszersmind „nem” is? (18) Isten a tanúm, hogy beszédünk nálatok nem volt „igen” és „nem”. (19) Mert az Isten Fia, Krisztus Jézus, akit közöttetek hirdettünk, én magam, Szilvánusz és Timóteus, nem lett „igen”-né is meg „nem”-mé is, hanem az „igen” valósult meg őbenne. (20) Mert Istennek minden ígéretére őbenne van az igen, és ezért általa mondunk áment Isten dicsőségére. (21) Isten pedig, aki minket veletek együtt Krisztusban megerősít és felken, (22) pecsétjével el is jegyzett minket, és a Lélek zálogát adta szívünkbe. (23) Én pedig Istent hívom tanúbizonyságul magam mellett, hogy irántatok való kíméletből nem mentem még el Korinthusba. (24) Mert nem akarunk uralkodni a ti hiteteken, hanem munkatársai vagyunk örömötöknek, mivel szilárdan álltok a hitben. /RÚF/;

 (2Kor 2:1-4). Elhatároztam tehát magamban, hogy nem megyek hozzátok ismét szomorúsággal. (2) Mert ha megszomorítlak titeket, akkor ki vidámít meg engem, hacsak nem az, akit én megszomorítok? (3) Azért is írtam erről, hogy amikor megérkezem, ne érjen szomorúság azok miatt, akiknek örülnöm kellene, mert meg vagyok győződve arról, hogy az én örömöm mindnyájatoké. (4) Mert sok gyötrődés és szívbeli szorongás között, sok könnyhullatással írtam nektek, nem azért, hogy megszomorodjatok, hanem hogy megismerjétek azt a szeretetet, amely igen erős énbennem irántatok. /RÚF/) 

 Mi volt Pál eredeti útiterve! 

(1Kor 16:5-7). Hozzátok pedig akkor megyek, ha átutaztam Makedónián. Mert Makedónián átutazom, (6) de nálatok talán ott is maradok, vagy át is telelek, hogy ti indítsatok útnak, ahova majd megyek. (7) Mert nem most, átutazóban akarlak meglátogatni titeket, hanem remélem, hogy egy ideig ott is maradok nálatok, ha az Úr megengedi. /RÚF/

Pál járt már Korinthusban korábban. (1Kor 16:5-6) versei szerint azt tervezte, hogy átmegy Macedónián, amikor visszaindul Korinthusba, és talán a városban tölti a telet. Onnan indulna tovább Júdeába, a jeruzsálemi szegényeknek gyűjtött adománnyal, amit nemcsak Macedóniában, hanem Akhájában, Galáciában és Ázsiában kapott. Viszont megváltoztatta a tervét, miután Timóteustól rossz híreket kapott Korinthusból 

(1Kor 4:17). Ezért küldtem el hozzátok Timóteust, aki szeretett és hű gyermekem az Úrban, aki emlékeztetni fog titeket arra: hogyan élek Krisztus Jézusban, és hogyan tanítok minden gyülekezetben. /RÚF/; 

(1Kor 16:10). Ha pedig megérkezik Timóteus, legyen gondotok rá, hogy félelem nélkül tartózkodhasson nálatok, mert az Úr munkáját végzi ő is, akárcsak én. /RÚF/; 

(2Kor 1:1). Pál, Isten akaratából Krisztus Jézus apostola és Timóteus testvér: Isten gyülekezetének, amely Korinthusban van, és egész Akhájában valamennyi szentnek: /RÚF/ 

Efezusból egyenesen Korinthusba akart menni, hogy a Timóteustól hallott kérdésekkel foglalkozzon. Az új terv úgy nézett ki, hogy Efezus-Korinthus-Macedónia-Korinthus-Júdea. (2Kor 1:15-16) Efezusból Korintusba ment, de visszatért Efezusba. Változott a terve. Nem ment vissza Korinthusba, ahogy korábban akarta, legalábbis nem azonnal, mert az utolsó látogatása nem sikerült jól. Ezért tért vissza Efezusba, és inkább írt a korinthusiaknak. Levelet akart küldeni, nehogy egy újabb látogatás csak tovább rontsa a helyzetet (2Kor 2:1, 3) 

Pál utolsó látogatása alkalmával félreértették a szándékait. Egyesek azt mondták Korinthusban, hogy megbízhatatlan és nem szereti őket igazán (2Kor 1:17). Vádjaikra válaszolva a tekintetüket Krisztus evangéliuma felé terelte. Hű maradt szándékához, hogy a legkedvezőbb alkalommal meglátogatja őket, mint ahogy Isten is hű volt Krisztus által tett ígéretei betartásában 

(2Kor 1:18-22). Isten a tanúm, hogy beszédünk nálatok nem volt „igen” és „nem”. (19) Mert az Isten Fia, Krisztus Jézus, akit közöttetek hirdettünk, én magam, Szilvánusz és Timóteus, nem lett „igen”-né is meg „nem”-mé is, hanem az „igen” valósult meg őbenne. (20) Mert Istennek minden ígéretére őbenne van az igen, és ezért általa mondunk áment Isten dicsőségére. (21) Isten pedig, aki minket veletek együtt Krisztusban megerősít és felken, (22) pecsétjével el is jegyzett minket, és a Lélek zálogát adta szívünkbe. /RÚF/] 

(2Kor 1:20,) „Mert Isten valamennyi ígérete őbenne lett igenné, és őbenne lett ámenné az Isten dicsőségére miáltalunk”  /ÚRK/ 

A válasza tehát nem „igenek” és „nemek” összezavaró elegye volt a körülmények függvényében, ahogy a korinthusiak mondták, hanem „mindig igen”, amint Isten munkája lett „igenné” Krisztusban. (2Kor 1:19)

Tehát Pál irántuk való őszinte szeretettel levelet írt inkább a korinthusiaknak, ahelyett, hogy meglátogatta volna őket, és nem ennek az ellenkezője miatt döntött így. (2Kor 2:4) A fájdalmas találkozás utáni újabb látogatás további fájdalmakhoz vezetett volna, nem lett volna olyan örömteli, mint amire készült 

(2Kor 1:24). Mert nem akarunk uralkodni a ti hiteteken, hanem munkatársai vagyunk örömötöknek, mivel szilárdan álltok a hitben. /RÚF/; 

(2Kor 2:3). Milyen könnyen félremagyarázták a szándékait! 

White idézet: Ebben az időtájban érkeztek Efézusba a jó hírnévnek örvendő, Kloé nevű korinthusi keresztény család tagjai. Pál kikérdezte őket az ottani viszonyokról, és megtudta, hogy a gyülekezetben civódások vannak, amelyek szakadást idéztek elő. Apollós korinthusi látogatásakor a már uralkodó viszálykodások fokozódtak. Áltanítók rávették egyik-másik gyülekezeti tagot, hogy Pál tanait megvessék. Az evangélium tanításait és rendeleteit elferdítették. A gőg, bálványimádás és érzékiség állandóan fokozódott azok között, akik egykor a keresztény életmódért szorgosan buzgólkodtak. 

Amikor Pál előtt feltárták a gyülekezet állapotát, szomorúan látta, hogy a hírek felülmúlják legszörnyűbb aggodalmait. Mindazáltal nem akart azzal a gondolattal foglalkozni, hogy munkája hiábavaló volt. „Szíve aggodalmában”, „sok könnyhullatás közt” Istenhez fordult tanácsért. Szeretett volna azonnal Korinthusba menni, ha ezt tartotta volna a legjobb megoldásnak. Azonban tudta, hogy a hívők a jelenlegi állapotukban semmi hasznát sem látnák személyes ottlétének. Ezért elküldte Titust, hogy későbbi látogatásának útját előkészítse. Az apostol azután visszafojtotta személyes érzelmeit, amelyeket benne azok magatartása keltett, akik ilyen rendkívüli romlott életmódot folytattak; s minden bizalmát Istenbe vetve, egyik legtartalmasabb, legtanulságosabb és leghatásosabb levelét intézte a korinthusi gyülekezethez.

Rendkívül világosan megfelelt a gyülekezet által felvetett különböző kérdésekre, és olyan általános alapelveket fektetett le, amelyeket, ha követnek, feltétlenül magasabb lelki színvonalat érhetnek el. Veszélyben forogtak; Pálnak elviselhetetlen volt az a gondolat, hogy ebben a döntő időpontban esetleg nem sikerülne befolyását érvényesíteni. Hűségesen figyelmeztette őket a fenyegető veszélyekre, és megfeddte bűneiket. Ismételten Krisztushoz utasította őket, és megkísérelte újból, hogy korábbi buzgó odaadásukat felélessze. 

Az apostol a korinthusi hívők iránti nagy szeretetét szívélyes köszöntéssel fejezte ki. Hivatkozott akkori tapasztalataikra, amikor elhagyták a bálványok imádását, és odaszentelték magukat az igaz Isten szolgálatára. Emlékeztette őket a Szentlélek adományaira, amelyeket elnyertek, és rámutatott arra a magasztos kiváltságukra, hogy állandóan fejlődhetnek a keresztény életben, egészen a tökéletességig. Így írt: „Mivelhogy mindenekben meggazdagodtatok őbenne, minden beszédben és minden ismeretben. Amint megerősíttetett ti bennetek a Krisztus felől való bizonyságtétel; úgy, hogy semmi kegyelmi ajándék nélkül nem szűkölködtök, várván a mi Urunk Jézus Krisztusnak megjelenését, aki meg is erősít titeket mindvégig feddhetetlenségben, a mi Urunk Jézus Krisztusnak napján.” (1Kor 1:5-8) – Az apostolok története, 300-301./old.