Vigaztalás és öröm

 

(2Korinthus 7:1-16). Mivel tehát ilyen ígéreteink vannak, szeretteim, tisztítsuk meg magunkat minden testi és lelki tisztátalanságtól, és Isten félelmében tegyük teljessé megszentelődésünket! (2) Fogadjatok be minket: senkit nem bántottunk, senkit nem károsítottunk meg, senkit nem csaltunk meg. (3) Nem vádképpen mondom, hiszen az előbb megmondtam, hogy szívünkben vagytok, hogy együtt éljünk, és együtt haljunk. (4) Nagy a bizalmam irántatok, sok dicsekedni valóm van veletek, tele vagyok vigasztalódással, minden nyomorúságunk ellenére csordultig vagyok örömmel. (5) Mert amikor megérkeztünk Makedóniába, semmi nyugalma sem volt testünknek, hanem ki voltunk téve mindenféle zaklatásnak: kívül harcok, belül félelmek. (6) De Isten, a megalázottak vigasztalója, megvigasztalt minket Titusz megérkezésével, (7) de nemcsak az ő megérkezésével, hanem azzal a vigasztalással is, amellyel ő nálatok megvigasztalódott. Hírül hozta ugyanis nekünk a ti vágyódásotokat, kesergéseteket, hozzám való ragaszkodásotokat, úgyhogy még jobban megörültem. (8) Mert ha megszomorítottalak is titeket azzal a levéllel, nem bánom. Bántam ugyan, látva, hogy az a levél, ha egy kis időre is, megszomorított titeket, (9) de most már örülök. Nem annak, hogy megszomorodtatok, hanem hogy szomorúságotok megtéréshez vezetett: mert Isten szerint szomorodtatok meg, és miattunk semmiben nem vallotok kárt. (10) Mert az Isten szerinti szomorúság megbánhatatlan megtérést szerez az üdvösségre, a világ szerinti szomorúság pedig halált szerez. (11) Mert éppen az, hogy Isten szerint szomorodtatok meg, mekkora buzgóságot keltett bennetek, sőt mentegetőzést, sőt méltatlankodást, sőt félelmet, sőt vágyódást, sőt ragaszkodást, sőt a vétkes megbüntetését! Mindenképpen igazoltátok, hogy ártatlanok vagytok az ügyben. (12) Ha tehát írtam is nektek, nem a sértő miatt és nem is a sértett érdekében írtam, hanem azért, hogy nyilvánvalóvá legyen buzgóságotok, amely Isten színe előtt van bennetek irántunk. (13) Ezért tehát megvigasztalódtunk, de megvigasztalódásunkon túl még jobban örültünk Titusz örömének, hiszen ti mindnyájan megnyugtattátok a lelkét. (14) Mert ha egy kissé eldicsekedtem neki veletek, nem szégyenültem meg, hanem amint mindent az igazsághoz híven mondtunk el nektek, úgy Titusz előtt való dicsekedésünk is igaznak bizonyult. (15) Ő még jobb szívvel gondol rátok, amikor visszaemlékezik mindnyájatok engedelmességére, amint félve és remegve fogadtátok őt. (16) Örülök, hogy minden tekintetben bízhatom bennetek. /RÚF/ 

Mennyi szeretet árad a  szavakból! „szívünkben vagytok” (2Kor 7:3); 

(2Kor 6:11). Szánk megnyílt, szívünk kitárult előttetek, korinthusiak: /RÚF/) 

 Ezzel mélységes vágyát fejezi ki arra, hogy szeretete viszonzást nyerjen, amikor kéri: „Fogadjatok be minket” (2Kor 7:2) – az angol bibliafordításban az áll, hogy „a szívetekbe”, bár ez a görög szövegből hiányzik, amint a magyar fordításból is, de a szövegösszefüggésnek megfelel. 

A korinthusiak valóban kitárták a szívüket Pál és a munkatársai előtt, ő ezért örül annyira. A szavai kifejezik, mennyire eltöltik a jó érzések:

 „Nagy a bizalmam irántatok, sok dicsekedni valóm van veletek, tele vagyok vigasztalódással, minden nyomorúságunk ellenére csordultig vagyok örömmel” (2Kor 7:4), /RÚF/. 

Pál megvigasztalódott, örül. Mennyi vigasztalást és örömet szerezhetnek a gyülekezetek a lelkészeiknek, ha hűségesen átadják magukat Krisztusnak! 

(2Kor 7:5-16) szakaszában Pál tovább magyarázza, hogy mi az oka megvigasztalódásának és örömének. Ez a két fogalom dominál ebben a részben. A parakaleó („vigasztalni”) ige és a paraklészisz („vigasztalás”) főnév összesen hétszer fordul elő (2Korinthus 7. fejezetében). A levélnek ez a szakasza úgy fejeződik be, ahogy kezdődött, vagyis az Istenben való megvigasztalódással.

  (2Kor 1:3-7). Áldott az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, az irgalom Atyja és minden vigasztalás Istene, (4) aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassunk másokat minden nyomorúságban azzal a vigasztalással, amellyel Isten vigasztal minket. (5) Mert amilyen bőséggel részünk van Krisztus szenvedéseiben, olyan bőséges Krisztus által a mi vigasztalásunk is. (6) Ha szorongattatunk, ez a ti vigasztalásotokért és üdvösségetekért van, ha vigasztaltatunk, az a ti vigasztalásotokért van, amely elég erős ugyanazoknak a szenvedéseknek az elhordozására, amelyeket mi is szenvedünk. (7) A mi reménységünk bizonyos felőletek, mert tudjuk, hogy amiképpen részestársak vagytok a szenvedésekben, ugyanúgy a vigasztalásban is. /RÚF/. 

(2Korinthus 7. fejezetében) attól vigasztalódik meg Pál, hogy megkönnyebbült, mert szigorú levele a kívánt hatást váltotta ki. 

Titusz beszámolóját hallva lélegzett fel Pál, de a vigasztalás végső soron Istentől jött. 

(2Kor 7:6) Ő valóban „az irgalmasságnak atyja és minden vigasztalásnak Istene;

(2Kor 1:3-4) Áldott az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, az irgalom Atyja és minden vigasztalás Istene, aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban” 

Érdekes, hogy míg Pál tele van „vigasztalódással”, még jobban örvendezett. (2Kor 7:4, 7, 13) Fájdalmas levele sok szomorúságot okozott, ám ez Isten akarata szerinti szomorúság volt, és megtéréshez vezetett. (2Kor 7:9-11) A korinthusiak „Isten szerint” szomorodtak meg (2Kor 7:11), /RÚF/, ami „megtérést szerez az üdvösségre” (2Kor 7:10), /RÚF/. Mi adhatna ennél nagyobb örömet Isten igaz szolgája szívének? 

White idézet: Az elmúlt éjjel csodálatos tapasztalatban volt részem. Mintha egy nagy gyülekezetben lettem volna. Sokan voltak – hívők és hitetlenek egyaránt. Egy adott pillanatban a hallgatóságot több kisebb csoportra osztották. Különös nyomást éreztem, ezért tettem néhány megjegyzést azok irányába, akiket legyőztek az ellenség kísértései. Ezek az emberek alaptalan dolgokat állítottak, ami miatt végül elvetik az igazságot. Napjainkban hatalmas a kísértés, hogy adjunk elsőbbséget a helytelen érzelmeknek és az ámító lelkeknek, akik azt sugallják, hogy egyesüljünk a gonosz angyalokkal, és a tévelygéseket jelenvaló igazságként fogadjuk el. Ennek ellenére nagy az érdeklődés a Szentírás tanulmányozása iránt. 

Szükségét éreztem, hogy imádkozzak, mivel súlyos teher nyomta a lelkemet azon lelkek iránt, akik ebbe a veszélybe sodródtak. Az Úr elé tártam terhemet. Forrón kértem, törje meg az ellenség erejét, és szabadítson meg, hogy a megkísértett szeretteink elméje felszabaduljon, és az értékes igazság fénye felragyoghasson az erkölcsi sötétségben. Kértem az Urat imában, hogy siessen népe segítségére, és emelje magasba az igazságot, hogy akik még nem ismerik Őt, ne essenek e veszélyes csapdába. Az Úr elé tártam nagy szükségletünket, azt, hogy népének különleges segítségre van szüksége az Ő változatlan tervének teljesítésében, és kértem, munkálkodjon az érdekünkben, és válaszoljon az imáinkra az Ő nevének dicsőségére. 

Egyre magasabbra emeltettem fel, miközben kértem Istent, hogy válaszoljon buzgó imáinkra, és hogy az Ő igazsága teljes méltóságában, szépségében és az Ő üdvözítő kegyelmének fenségében mutatkozzon meg ebben az időben. Az Úr már megismertette velünk különleges szeretetét és hatalmát, és az igazságot erőteljesen, tekintélyesen mutatta be, ezért könyörögtem, hogy újból tisztán, szentül, a pelyvától megtisztítottan tegye ismertté az igazságot… Miközben könyörögtem, éreztem, hogy az Úr kész ezt megtenni. Megszületett a győzelem, én pedig örömkiáltásba törve ébredtem fel, hiszen az Úr kiárasztotta ránk kegyelmét, igazságát és üdvösségét. A családom tagjai elmondták, hogy álmomban hangosan imádkoztam. 

Isten jósága és irántam tanúsított nagy szeretete vigasztalást, erőt és örömöt szerzett számomra. Éreztem, hogy új reménységet és bátorítást nyertem, mivel Ő szerez szabadulást a lelkeknek… Isten Igéje örökkön örökké megerősíttetik. – The Upward Look, 350./old.

Pál kéri: béküljetek meg Istennel, éljetek szent életet

(2Korinthus 6:1-18). Vele együtt munkálkodva intünk is titeket: úgy éljetek, mint akik nem hiába kapták Isten kegyelmét. (2) Mert ő mondja: „A kegyelem idején meghallgattalak, és az üdvösség napján megsegítettelek.” Íme, most van a kegyelem ideje! Íme, most van az üdvösség napja! (3) Senkinek semmiféle megütközést nem okozunk, hogy ne szidalmazzák szolgálatunkat, (4) hanem úgy ajánljuk magunkat mindenben, mint Isten szolgái: sok tűrésben, nyomorúságban, szükségben, szorongattatásban, (5) verésekben, bebörtönzésben, nyugtalan időkben, fáradozásban, átvirrasztott éjszakákban, böjtölésben, (6) tisztaságban, ismeretben, türelemben, jóságban, Szentlélekben, képmutatás nélküli szeretetben, (7) az igazság igéjével, Isten erejével, az igazság jobb és bal felől való fegyvereivel, (8) dicsőségben és gyalázatban, rossz hírben és jó hírben, mint ámítók és igazak, (9) mint ismeretlenek és jól ismertek, mint meghalók és íme, élők, mint megfenyítettek és meg nem öltek, (10) mint szomorkodók, de mindig örvendezők, mint szegények, de sokakat gazdagítók, mint akiknek nincsen semmijük és akiké mégis minden. (11) Szánk megnyílt, szívünk kitárult előttetek, korinthusiak: (12) nem a mi szívünkben van kevés hely számotokra, hanem a ti szívetekben van kevés hely számunkra. (13) Mint gyermekeimhez szólok: viszonzásul tárjátok ki ti is szíveteket! (14) Ne legyetek a hitetlenekkel felemás igában, mert mi köze egymáshoz az igazságnak és a gonoszságnak, vagy mi köze van a világosságnak a sötétséghez? (15) Vagy mi azonosság van Krisztus és Beliál között? Vagy milyen közösség van hívő és hitetlen között? (16) Hogyan fér össze Isten temploma a bálványokkal? Mert mi az élő Isten temploma vagyunk, ahogyan Isten mondta: „Közöttük fogok lakni és járni, Istenük leszek, és ők az én népem lesznek. (17) Ezért tehát menjetek ki közülük, és váljatok külön tőlük, így szól az Úr, tisztátalant ne érintsetek, és én magamhoz fogadlak titeket, (18) Atyátokká leszek, ti pedig fiaimmá és leányaimmá lesztek, így szól a mindenható Úr.” /RÚF/ 

(2Kor 6:3-10). verseiben Pál buzdítja a korinthusiakat, hogy béküljenek meg Istennel. A nehézségek és győzelmek hosszú listájával mutatja, hogy mit jelent Krisztus követőjének és Isten szolgájának lenni. Röviden felsorol nehéz helyzeteket (2Kor 6:4-5), erényes jellemtulajdonságokat (2Kor 6:6), a szolgálatra képesítő tulajdonságokat (2Kor 6:7) és a szolgálattal járó viszontagságokat (2Kor 6:8-10). Pál felszólítja a korinthusi tagokat, hogy béküljenek meg Istennel, majd kérleli őket:éljenek szent életet  béküljenek meg Istennel, szakadjanak el a hitetlenek és a tisztátalan dolgok ártó befolyásától. (2Kor 6:14-17) 

 Ezek szerint milyen a szent élet?

(2Kor 7:1). Mivel tehát ilyen ígéreteink vannak, szeretteim, tisztítsuk meg magunkat minden testi és lelki tisztátalanságtól, és Isten félelmében tegyük teljessé megszentelődésünket! /RÚF/ 

Ebben a részben Pál hangsúlyozza a gyülekezeten belüli szeretet fontosságát. (2Kor 6:11-13) Az Istennel való megbékélés bizonysága az, hogy az emberek egymással is meg akarnak békülni, az egymásközti megbékélés eszközeivé válnak. 

A következőkben hat felhívással szólít szentségre: 

1) „Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában” (2Kor 6:14); 

2) „menjetek ki közülük” (2Kor 6:17, /ÚRK/; 

3) „szakadjatok el tőlük” (2Kor 6:17, /ÚRK/; 

4) „tisztátalant ne érintsetek” (2Kor 6:17), /ÚRK/; 

5) „tisztítsuk meg magunkat minden testi és lelki tisztátalanságtól” (2Kor 7:1); 

6) „Isten félelmében tegyük teljessé megszentelődésünket” (2Kor 7:1), /RÚF/! Buzdító szavai bemutatják: a szent Isten szent életet vár tőlünk, valamint azt, hogy elszakadjunk a bálványimádástól. 

Ám ebben a szakaszban hét ígéret is van, amelyek rávilágítanak a keresztény gyülekezetnek mint szent templomnak a szerepére: 

1) „Bennük lakozom”; 

2) „közöttük járok”; 

3) „Istenük leszek”; 

4) „ők az én népem lesznek” (2Kor 6:16), /ÚRK/; 

5) „én magamhoz fogadlak titeket” (2Kor 16:17), /ÚRK/; 

6) „Atyátok leszek”; 

7) „ti pedig fiaimmá és leányaimmá lesztek” (2Kor 6:18), /ÚRK/ 

Figyeljük meg, hogy (2Kor 6:16) versében a négy ígéret az alapja a 17. vers három felszólításának (2Kor 6:17) az „Azért” szóval kezdődik. Ez azt mutatja, hogy a szentség nem az ember erőfeszítéseinek az eredménye, hanem a Szentléleknek a szívben végzett munkájáé. A szentség Istentől jön, de a hívőnek is meg kell tennie a maga részét, el kell utasítania a bálványimádást, mint ahogy minden tisztátalan cselekedetet is. 

Mit árulnak el a szentségről Isten ígéretei (2Kor 6:16-18)  Hogyan fér össze Isten temploma a bálványokkal? Mert mi az élő Isten temploma vagyunk, ahogyan Isten mondta: „Közöttük fogok lakni és járni, Istenük leszek, és ők az én népem lesznek. (17) Ezért tehát menjetek ki közülük, és váljatok külön tőlük, így szól az Úr, tisztátalant ne érintsetek, és én magamhoz fogadlak titeket, (18) Atyátokká leszek, ti pedig fiaimmá és leányaimmá lesztek, így szól a mindenható Úr.” /RÚF/ 

White idézet: Krisztus megszenteli az ember elméjét, és megtisztítja azt minden salaktól, hogy méltó módon értékelhesse a semmihez sem fogható szeretetet. 

Megtérés, hit és jó cselekedetek által az ember tökéletes jellemre tehet szert, és Krisztus érdemeire hivatkozva oly előjogokat igényelhet, amelyeket Isten ígért gyermekeinek. Ha az igazság elveit befogadjuk és ápoljuk a szívünkben, elvezetnek az erkölcsi tökéletesség oly szintjére, amelyről álmodni sem mertünk… „És akiben megvan ez a reménység Ő iránta, az mind megtisztítja ő magát, amiképpen Ő is tiszta.” 

Krisztus Urunk tanításainak legfontosabb témái: a szív megszentelődése és az élet megtisztítása. Miután a hegyen mondott prédikációban bemutatta, hogy mit kell és mit nem kell tenni a boldogság érdekében, kijelentette: „Legyetek azért ti tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes.” (Mt 5:48) Tökéletesség és szentség – ennél kevesebbel a keresztény nem érhet el sikereket az isteni elvek megélésében. Megszentelődés nélkül az ember szíve önző, bűnös és romlott. A megszentelődés teszi életét gyümölcsözővé, és készteti őt jó cselekedetekre. Így többé nem fárad el a jócselekvésben, nem keresi ebben a világban a hírnevet és a felmagasztalást, hanem arra törekszik, hogy amikor az Úr majd magához veszi szentjeit dicsősége trónusához, a mennyei Fenség elismerésében részesüljön. A szív megszentelődése igazságos tettekre késztet. 

Mivel Isten szent, az embernek is meg kell tisztulnia. Ez akkor valósul meg, ha Krisztusnak, a dicsőség reménységének a képmása kirajzolódik benne, mert Krisztus életét éli és az Ő jellemét tükrözi. 

A keresztény élet királyi méltósága úgy fog ragyogni, mint a nap, és a Krisztus arcáról áradó napsugarak visszatükröződnek azokról, akik megtisztultak az Ő tisztasága által. 

A szív megtisztítása az élet tisztaságát eredményezi. – Our Father Cares, 13./old. 

Szívünk hajlamai gonoszok, és mi ezen nem tudunk változtatni… A nevelésnek és képzésnek, az akaratfejlesztésnek és igyekezetnek megvan a maga kellő hatásköre, de e tekintetben teljesen tehetetlen. Külsőleg kifogástalan magaviseletet előidézhetnek ugyan, de a szívet nem tudják átalakítani és a cselekvés titkos rugóit megtisztítani. Előbb egy felsőbb hatalomnak kell a szívben működnie; felülről jövő új életre van szükség, mielőtt a bűnös ember a szentség állapotába juthat. Ez a hatalom Krisztus. Egyedül az Ő kegyelme képes a lélek holt erőit megeleveníteni, és Istenhez, a szentséghez vezetni. 

Senki sem részesül szentségben a születése jogán, vagy más embertől kapott ajándékként. A szentség Isten ajándéka Krisztus által. Akik befogadják a Megváltót, azok Isten fiaivá válnak. Az Úr lelki gyermekei ők, akik újjászülettek, és megújultak az igazságosságban és a valódi szentségben. Gondolkodásuk megváltozott. Tisztábban látják az örök igazságot. Befogadást nyertek Isten családjába, és elváltoztak az Ő hasonlatosságára. Az Úr Lelke dicsőségről dicsőségre változtatta el őket. A maguk legfőbb szeretetétől eljutottak az Isten és Krisztus iránt táplált legfőbb szeretetig… Személyes üdvözítőként fogadni el a Megváltót, és követni Krisztust az önmegtagadás útján, ebben áll a szentség titka. – Isten csodálatos kegyelme, 120./old. (április 22.)

A békéltetés Krisztus-központú szolgálata

(2Kor 5:10-15). Mert mindnyájunknak leplezetlenül kell odaállnunk Krisztus ítélőszéke elé, hogy mindenki megkapja, amit megérdemel, aszerint, amit e testben cselekedett: akár jót, akár gonoszat. (11) Mivel tehát ismerjük az Úr félelmét, embereket győzünk meg, Isten előtt pedig nyíltan állunk. Remélem azonban, hogy a ti lelkiismeretetek előtt is nyíltan állunk. (12) Nem önmagunkat ajánljuk ismét nektek, hanem lehetőséget adunk nektek a velünk való dicsekedésre, hogy legyen mit felelnetek azoknak, akik azzal dicsekednek, ami csak látszat, és nem azzal, ami a szívben van. (13) Ha ugyanis révületbe estünk, Istenért történt, ha pedig józanok vagyunk, értetek van. (14) Mert Krisztus szeretete szorongat minket, mivel azt tartjuk, hogy ha egy meghalt mindenkiért, akkor mindenki meghalt; (15) és azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, többé ne önmaguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt. /RÚF/ 

Pál tudatában volt, hogy Krisztus előtt kell majd számot adnia szolgálatáról. (2Kor 5:10). Ismerte „az Úr félelmét”, és Krisztus evangéliumáról akarta meggyőzni az embereket (2Kor 5:11), /ÚRK/. Ez a félelem tisztelet és hódolat Krisztus iránt, ezért összekapcsolódik Pálnak Krisztus iránti szeretetével, valamint a bizalmával, hogy Krisztus is szereti őt. Az Ószövetségben Isten félelme azt jelenti, hogy az ember az Úr útján jár, teljes szívéből és lelkéből szereti, szolgálja Őt. 

(5Móz 10:12). Most pedig, Izráel, mit kíván tőled Istened, az Úr? Csak azt, hogy Istenedet, az Urat féld, járj mindenben az ő útjain, szeresd őt, és szolgáld az Urat, a te Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből, /RÚF/) 

Pál szolgálatának középpontjában nem önmaga, hanem Krisztus áll. Nem ajánlja önmagát. Dicsekedésének oka Krisztus. 

(2Kor 12:9). De ő ezt mondta nekem: Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz. Legszívesebben tehát az erőtlenségeimmel dicsekszem, hogy Krisztus ereje lakozzék bennem. /RÚF/)

 (Gal 6:14), Kijelenti: „Tőlem pedig távol legyen, hogy dicsekedjem, hacsak nem a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjében”  /ÚRK/. 

Tehát a korinthusiak alkalma, hogy dicsekedjenek vele (2Kor 5:12) azt jelenti, hogy büszkék Pál Krisztus-központú szolgálatára, ami ellentétes az ellenfelei önző munkálkodásával. 

 Mit értett Pál a „békéltetés szolgálata” alatt? 

(2Kor 5:16-21). Úgyhogy mi mostantól fogva senkit nem ismerünk test szerint: ha ismertük is Krisztust test szerint, most már őt sem így ismerjük. (17) Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre. (18) Mindez pedig Istentől van, aki megbékéltetett minket önmagával Krisztus által, és nekünk adta a békéltetés szolgálatát. (19) Isten ugyanis Krisztusban megbékéltette a világot önmagával, úgyhogy nem tulajdonította nekik vétkeiket, és ránk bízta a békéltetés igéjét. (20) Tehát Krisztusért járva követségben, mintha Isten kérne általunk: Krisztusért kérünk, béküljetek meg Istennel! (21) Mert azt, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne. /RÚF/ 

(Ef 2:13-16). Most pedig Krisztus Jézusban ti, akik egykor távol voltatok, közel kerültetek Krisztus vére által. (14) Mert ő a mi békességünk, aki a két nemzetséget eggyé tette, és az ő testében lebontotta az elválasztó falat, az ellenségeskedést, (15) miután a tételes parancsolatokból álló törvényt érvénytelenné tette, hogy békességet szerezve a kettőt egy új emberré teremtse önmagában. (16) Megbékéltette mindkettőt egy testben Istennel a kereszt által, miután megölte az ellenségeskedést önmagában, /RÚF/ 

(Kol 1:19-23). Mert tetszett az egész Teljességnek, hogy benne lakjék, (20) és hogy általa békéltessen meg önmagával mindent a földön és a mennyben úgy, hogy békességet szerzett a keresztfán kiontott vére által. (21) Titeket is, akik egykor Istentől elidegenültetek és ellenséges gondolkozásúak voltatok gonosz cselekedeteitek miatt, (22) most megbékéltetett emberi testében halála által, hogy mint szenteket, hibátlanokat és feddhetetleneket állítson majd színe elé. (23) Ha ugyan megmaradtok a hitben szilárdan és egyenesen, el nem tántorodva az evangélium reménységétől, amelyet hallottatok, amely hirdettetett minden teremtménynek az ég alatt, és amelynek én, Pál, szolgájává lettem. /RÚF/ 

Krisztus a legfőbb békéltető, ezért bízta ránk „a békéltetés szolgálatát”. (2Kor 5:18) A békéltetés gondolata újból és újból előkerül (2Kor 5:16-21) szakaszában. Pál számára ez rendkívül lényeges elv, és nekünk is annak kell tartanunk. 

Isten a Fia engesztelő halála által békéltette meg az emberiséget önmagával. Aki megbékélt Istennel, új teremtés lett (2Kor 5:17), ezért tovább kell adnia „a békéltetés igéjét” (2Kor 5:19), /ÚRK/, Krisztus evangéliumát hirdetve. Ilyen értelemben Krisztus követei vagyunk, „mintha Isten kérne általunk” (2Kor 5:20), /ÚRK/ 

Gondoljunk bele, mit tett értünk Krisztus! Gondoljuk el, mennyi bűntudat, bűn és kárhoztatás nehezedne ránk, ha nem vállalta volna értünk a keresztet! Hogyan kell hatnia ennek a tudatnak arra, ahogyan a többi emberhez viszonyulunk, főleg azokhoz, akik nem ismerik az Urat?

White idézet: Egyénileg és közösségileg is különösen ünnepélyes munka vár ránk. Naponta fel kell készítenünk szívünket és elménket, hogy teljesíthessük Isten ránk vonatkozó céljait. Az utolsó napok veszélyei állnak előttünk, és ebben a pillanatban dől el mindannyiunk örök sorsa. Mindenkinek olyan jellemet kell kialakítania, amely kiállja az ítélet nagy vizsgáját. Mindenkinek a hűség és az odaadás példáját kell nyújtania abban a gyülekezetben, ahol van. 

Az Igét hirdető lelkipásztornak kötelessége olyan népet felkészíteni, amely megáll a kísértések közepette. A gyülekezet tagjai munkálkodjanak együtt a szolgálatban, és az életük tükrözze az igazság elveit. Akkor majd egyetlen szó sem hangzik el, és egyetlen cselekedetre sem kerül sor, amely tévútra vezet másokat, vagy olyan állapotokat okoz, amivel Isten nem érthet egyet. 

Megmutatták nekem azokat a veszélyeket és kísértéseket, amelyekkel szembesülünk majd az utolsó időben. Egyedüli világosságunk és megbízható iránymutatónk ebben az időben csak Isten Igéje. Az Ige legyen a tanácsadónk, kövessük hűségesen az utasításait, különben arra ébredünk, hogy saját emberi jellemvonásaink uralnak, és az életünkben megmutatkozik az önzés, ami nem áldás lesz másokra nézve, hanem akadály… 

Az elöljáróknak és az atyafiak tanítóinak kötelessége felkészíteni a gyülekezet tagjait a missziómunkára, utána pedig életbe kell ültetniük üzenetünk széles körben végzett hirdetésének dicsőséges munkáját, amely által felrázhatjuk a még meg nem szólított városokat még azon válság beállta előtt, amely során a sátáni ügynökök munkájának következtében a harmadik angyal üzenete előtt most még nyitva álló ajtók bezárulnak… 

Isten igazságos ítéletei a végső döntések súlyával nehezednek majd az országra. Ne vesztegeljetek a gyülekezetekben, mindig ugyanazokat az igazságot ismételgetve az embereknek, miközben a bűnben és közönyben élő városokért végzett munkát elhanyagoljátok. Nemsokára lezárul az evangélium hirdetésének lehetősége a városokban. Rázzátok fel a gyülekezet tagjait, hogy egyesült erővel végezzék a jól meghatározott, áldozatkész munkát… 

A világ készül a harmadik angyal által hirdetett munka befejezésére. Az igazságnak most kell olyan erővel terjednie, amilyenre évek óta nem volt példa. Mindenütt hirdetni kell a jelenvaló igazságot. – The Upward Look, 274./old.