Dániel, hűséges látó

 

A legtöbb keresztény ismeri Dániel 1. fejezetének történetét, amelyben Dániel kiállt a gyerekkorában megtanult egészségügyi elvek mellett. A hűség példaképe volt. 

(Dán 1:8) Dániel azonban elhatározta, hogy nem szennyezi be magát a király ételével és azzal a borral, amelyet ő szokott inni. Megkérte hát az udvarmestert, hogy ne kelljen magát beszennyeznie. /RÚF/

 Ez csak kis próba volt ahhoz képest, ami később következett, például a (6. fejezetben), amikor is a hűsége könnyen az életébe kerülhetett volna. 

 Milyen volt Dániel bizonyságtétele a pogányok között? 

(Dán 4:15). Én, Nebukadneccar király, ezt az álmot láttam, te pedig, Baltazár, magyarázd meg, mert országomnak egyetlen bölcse sem tudta megmagyarázni nekem. De neked tudnod kell, mert szent, isteni lélek van benned. /RÚF/ 

(Dán 5:13-14). Dánielt ekkor a király elé vezették. A király így szólt Dánielhez: Te vagy az a Dániel, a zsidó foglyok egyike, akit apám, a király hozott ide Júdából? (14) Azt hallottam felőled, hogy isteni lélek, világos értelem és rendkívüli bölcsesség van benned. /RÚF/ 

(Dán 6:25-27). Ezután a király odavitette azokat az embereket, akik bevádolták Dánielt, és bedobták őket fiaikkal és feleségeikkel együtt az oroszlánok vermébe. Még a verem fenekére sem értek, máris megragadták őket az oroszlánok, és összezúzták minden csontjukat. (26) Akkor Dárius király ezt írta a birodalmában lakó különböző nyelvű népeknek és nemzeteknek: Békességetek növekedjék! (27) Elrendelem, hogy birodalmam minden tartományában rettegve féljék Dániel Istenét! Ő az élő Isten, aki megmarad mindörökké. Az ő királysága megdönthetetlen, uralkodása végtelen. /RÚF/ 

Figyeljük meg, hogy mit jelentettek ki Dániel Istenének hatalmáról ezek a pogány emberek! A különlegesen egyedi történetekben egy döntő fontosságú elv mutatkozik meg: az életünk, a hűségünk, valamint Isten bennünk és általunk munkálkodó hatalma által mások is megismerhetik, sőt meg is kell ismerniük a menny Istenét, azt, hogy Ő „az isteneknek Istene, és a királyoknak ura”. (Dán 2:47) 

Továbbá, mivel Dániel próféciáinak ismétlődő témája az ítélet, ami Krisztus második eljövetelekor (Isten végső győzelmekor) ér tetőfokára, éppen illik ide Dániel nevének jelentése: „Isten a bíróm”. Fontos gondosan tanulmányozni Dániel írásait, figyelmet fordítani rájuk, mivel ma is aktuálisak.

 Emlékeztetnek arra, hogy folyamatosan legyünk éberek, tartsuk meg Isten parancsolatait, még az élet „kis” dolgaiban is. Prófétaként Dániel előre beszélt nemzetek felemelkedéséről és bukásáról, valamint arról, hogy milyen következményei lesznek Isten iránti engedetlenségüknek. Látomásai által feltárul Isten terve és országának végső győzelme. 

(Dán 7:13-14). Láttam az éjszakai látomásban: Jött valaki az ég felhőin, aki emberfiához hasonló volt; az öregkorú felé tartott, és odavezették hozzá. (14) Hatalom, dicsőség és királyi uralom adatott neki, hogy mindenféle nyelvű nép és nemzet őt tisztelje. Hatalma az örök hatalom, amely nem múlik el, és királyi uralma nem semmisül meg. /RÚF/ 

Gondoljunk például (Dániel 2. fejezetére), amit Krisztus előtt félezer évvel írt a próféta! Bámulatos pontossággal vázolta fel a négy nagy világbirodalom felemelkedését és hanyatlását, előre mutatva egészen a mi időnkig (a szobor lábfeje, ujjai), amelyek világosan utalnak a mai európai nemzetekre. A prófécia világos tanítása szerint 

„utódaik házasodás révén keverednek, de nem egyesülnek egymással, amint a vas sem vegyül a cseréppel” (Dán 2:43), /ÚRK/. 

Bámulatos ez a még a mai napig is mutató jövendölés Európáról! Hiszen az egymás közti házasságok és az egységre törekvő annyi próbálkozás dacára is a kontinensen megmaradnak a különálló országok, saját törvényekkel, szokásokkal és tradíciókkal. A Szovjetunió széthullását még néhány évvel korábban sem látta előre egyetlen titkosszolgálat sem, Dániel jövendölése azonban erős érvekkel támasztja alá, hogy bízhatunk Isten prófétáiban. 

(Dániel 2:1-49). Nebukadneccar uralkodásának tizenkettedik évében álmot látott Nebukadneccar, nyugtalan lett a lelke, és nem tudott tovább aludni. (2) Ekkor elrendelte a király, hogy hívják össze a mágusokat, az igézőket, a varázslókat és a csillagjósokat, hogy mondják meg, mit álmodott a király. Azok eljöttek, és a király elé álltak. (3) A király így szólt hozzájuk: Álmot láttam, és nyugtalan a lelkem, amíg meg nem tudom, hogy mit jelent az álom. (4) A csillagjósok így szóltak arámul a királyhoz: Király, örökké élj! Mondd el az álmot szolgáidnak, és mi megadjuk a magyarázatát. (5) A király így válaszolt a csillagjósoknak: Ez az elhatározásom: Ha nem adjátok tudtomra az álmot és a magyarázatát, akkor darabokra vágnak benneteket, házaitokat pedig szemétdombbá teszik. (6) De ha az álmot és a magyarázatát is meg tudjátok mondani, akkor ajándékokat, birtokokat és nagy méltóságot kaptok tőlem. Mondjátok hát el az álmot és a magyarázatát! (7) Azok másodszor is így válaszoltak: Mondja el a király az álmot az ő szolgáinak, mi pedig majd megadjuk a magyarázatot! (8) A király erre így felelt: Most már bizonyosan tudom, hogy ti csak időt akartok nyerni, mert látjátok, hogy mi az elhatározásom. (9) Ha az álmot nem adjátok tudtomra, csak egyféleképpen ítélhetlek meg titeket: megegyeztetek, hogy hazug és haszontalan dolgokat beszéltek előttem, amíg a körülmények meg nem változnak. Ezért mondjátok el az álmot, és abból tudni fogom, hogy helyes magyarázatot adtok-e nekem. (10) A csillagjósok így válaszoltak a királynak: Nincs olyan halandó a földön, aki a király kívánságának meg tudna felelni; de nincs is olyan nagy és hatalmas király sem, aki ilyen dolgot kérdezett volna mágusaitól, varázslóitól vagy csillagjósaitól. (11) Mert az, amit a király kérdez, igen nehéz. Nincs is más, aki azt el tudná mondani a királynak, csak az istenek, akik nem laknak együtt a testben élőkkel. (12) A király erre nagyon megharagudott, és elrendelte, hogy végezzék ki az összes babiloni bölcset. (13) Amikor kiadták a parancsot, hogy öljék meg a bölcseket, Dánielt és társait is keresni kezdték, hogy őket is megöljék. (14) Ekkor Dániel okos és értelmes szavakkal fordult Arjókhoz, a király testőrparancsnokához, aki már elindult, hogy megölesse a babiloni bölcseket. (15) Így szólt Arjókhoz, a király megbízottjához: Miért adott ki ilyen kegyetlen parancsot a király? Akkor Arjók tudtára adta a dolgot Dánielnek. (16) Dániel erre bement a királyhoz, és azt kérte tőle, hogy adjon neki időt, ő majd megadja a magyarázatot a királynak. (17) Ezután Dániel hazament, és tudtára adta a dolgot társainak, Hananjának, Mísáélnak és Azarjának, (18) majd irgalomért könyörögtek a menny Istenéhez, hogy e titok miatt ne vesszenek el Dániel és társai a babiloni bölcsekkel együtt. (19) Ekkor egy éjszakai látomásban feltárult a titok Dániel előtt, Dániel pedig áldotta érte a menny Istenét. (20) Ezt mondta Dániel: Legyen áldott Isten neve örökkön-örökké; övé a bölcsesség és a hatalom! (21) Ő szabja meg a különböző időket és alkalmakat. Királyokat taszít el, és királyokat támaszt. Ő ad bölcsességet a bölcseknek és tudományt a nagy tudósoknak. (22) Ő tárja fel a mélyen elrejtett titkokat; tudja, mi van a sötétségben, és nála lakik a világosság. (23) Magasztallak és dicsőítelek téged, atyáim Istene, mert bölcsességet és erőt adtál nekem, és most tudtul adtad, amit kértünk tőled, tudtul adtad nekünk a király dolgát. (24) Dániel ezután elment Arjókhoz, akinek a király azt parancsolta, hogy pusztítsa el a babiloni bölcseket. Odament, és ezt mondta neki: Ne pusztítsd el a babiloni bölcseket! Vezess engem a király elé, és én megmagyarázom a királynak az álmát! (25) Akkor Arjók sietve bevitte Dánielt a király elé, és jelentette: Találtam egy férfit a Júdából hozott foglyok közül, aki meg tudja magyarázni a királynak az álmát. (26) A király erre így szólt Dánielhez, akinek Baltazár lett a neve: Képes vagy arra, hogy megmondd, milyen álmot láttam, és mi annak a magyarázata? (27) Dániel így válaszolt a királynak: A titkot, amelyre a király választ keres, bölcsek, varázslók, mágusok és csillagászok nem tudják megfejteni a királynak. (28) De van Isten a mennyben, aki feltárja a titkokat. Ő azt tudatta Nebukadneccar királlyal, hogy mi fog történni az utolsó napokban. A te álmod és az a látomás, amelyet fekvőhelyeden láttál, ez volt: (29) Te, ó, király, azon töprengtél fekvőhelyeden, hogy mi fog történni ezután. A titkok Kijelentője pedig tudatta veled, hogy mi fog történni. (30) Előttem pedig ez a titok nem azért tárult föl, mintha bennem nagyobb bölcsesség volna, mint bármely élő emberben, hanem azért, hogy a magyarázat a királynak tudomására jusson, és megtudd, amin magadban töprengsz. (31) Neked, ó, király, látomásod volt: egy nagy szobrot láttál. A szobor hatalmas és roppant fényes volt. Előtted állt, és rettenetes volt ránézni is. (32) Ennek a szobornak a feje színaranyból volt, a melle és a karjai ezüstből, a hasa és az oldala rézből, (33) a lábszárai vasból, lábai pedig részben vasból, részben cserépből voltak. (34) Miközben nézted, lezuhant egy kő anélkül, hogy valaki hozzányúlt volna, ledöntötte a szobrot vas- és cseréplábairól, és darabokra zúzta az egészet. (35) Összetört a vas, a cserép, a réz, az ezüst és az arany, és olyan lett az egész, mint nyári szérűn a pelyva, amelyet elvisz a szél, és nyomát sem lehet találni. Az a kő pedig, amely ledöntötte a szobrot, nagy heggyé változott, és elfoglalta az egész földet. (36) Ez az álom, és a magyarázatát is elmondjuk a királynak. (37) Ó, király, királyok királya, akinek a menny Istene királyságot, hatalmat, erőt és méltóságot adott, (38) kezedbe adta az embereket, a mezei vadakat és az égi madarakat, bárhol laknak is, és mindezeknek uralkodójává tett: te vagy az aranyfej! (39) De utánad egy másik királyság támad, alacsonyabb rendű a tiednél. Azután pedig egy harmadik királyság, rézből való, amely uralkodni fog az egész földön. (40) A negyedik királyság erős lesz, mint a vas. Mert ahogyan a vas összetör és szétzúz mindent, úgy fogja pörölyként összetörni és szétzúzni amazokat. (41) Azt is láttad, hogy a lábak és az ujjak részben cserépből, részben vasból vannak. Az a királyság ugyanis megosztott lesz, de marad benne valami a vas keménységéből, ahogyan láttad, hogy a vas keveredett az agyagcseréppel. (42) Lábujjai részben vasból, részben cserépből voltak; eszerint a királyság részben erős, részben törékeny lesz. (43) Vasat láttál agyagcseréppel keveredve. Azok ugyanis házasság révén keverednek, de nem egyesülnek egymással, ahogyan a vas sem egyesül a cseréppel. (44) Ezeknek a királyoknak az idejében támaszt majd a menny Istene egy királyságot, amely nem semmisül meg soha, és a királyi uralom más népre nem száll át. Összetöri mindezeket a királyságokat, és véget vet nekik, maga pedig fennmarad mindörökké. (45) Ezért láttad, hogy a hegyről egy kő zuhant le anélkül, hogy valaki hozzányúlt volna, és összetörte a vasat, a rezet, a cserepet, az ezüstöt és az aranyat. A nagy Isten tudtára adta a királynak, hogy mi történik majd ezután. Igazat mond ez az álom, és bizonyos a magyarázata. (46) Akkor Nebukadneccar király arcra borult, úgy hódolt Dániel előtt, és megparancsolta, hogy mutassanak be áldozatot, és tömjénezzenek neki. (47) Dánielnek pedig azt mondta a király: Valóban a ti Istenetek az istenek Istene, a királyok Ura és a titkok Feltárója, ezért tudtad feltárni ezt a titkot. (48) Akkor a király nagy méltóságra emelte Dánielt, sok és nagy ajándékot adott neki, majd Babilon város kormányzójává és a babiloni bölcsek elöljárójává tette. (49) Dániel viszont azt kérte a királytól, hogy Babilon városának ügyeivel Sadrakot, Mésakot és Abéd-Negót bízza meg; maga Dániel pedig a királyi udvarban maradt. /RÚF/ 

(Dániel 2. fejezetében) minden birodalom felemelkedett, majd eltűnt, pontosan a jövendölés szerint. Miért bízhatunk tehát a próféciában, ami kimondja, hogy ezek után Isten örök országa jön el? 

(Dán 2:44) Ezeknek a királyoknak az idejében támaszt majd a menny Istene egy királyságot, amely nem semmisül meg soha, és a királyi uralom más népre nem száll át. Összetöri mindezeket a királyságokat, és véget vet nekik, maga pedig fennmarad mindörökké.

White idézet: Isten Igéje nem csak az igazság és kötelesség azon nagyszerű alapelveit ismerteti meg velünk, amelyeknek irányítaniuk kellene az életünket, hanem bátorításunk végett bemutatja nagyon sok olyan ember életútját, akiknek az élete ezekről az elvekről tett bizonyságot… Nincs olyan jellem a tökéletes példaképen kívül, amelyet a Szentírás leírásai alapján méltóbb lenne követni, csak egyedül a Dániel prófétáé. Bár fiatalon szembesült a királyi udvar minden kísértésével, mégis megingathatatlan feddhetetlenségű és Isten iránti buzgó odaadású emberré vált. Ki volt téve Sátán ádáz kísértéseinek, jelleme mégsem ingott meg, magatartása mégsem változott. Szilárdan megállt ott, ahol sokan elestek volna, őszinte volt ott, ahol mások képmutatók lettek volna, és erős maradt abban is, ahol mások elgyengültek volna. Dániel olyan volt, mint Libánon magas cédrusfája… Bárcsak a próféta feddhetetlensége, hite és odaadása élne ma is Isten népének a szívében. Sosem volt nagyobb szükség ezekre a nemes tulajdonságokra a világban, mint most… 

Azok életének leírásaiban, akik Jézus nevéért fáradoztak és szenvedtek, nincs még egy név, amely fényesebben ragyogna a Pálénál, a pogányok apostolánál. A szívében égő Jézus iránti szeretet arra késztette, hogy megfeledkezzen önmagáról, és megtagadja önmagát. Látta a feltámadt Krisztust, a Megváltó arcvonásai bevésődtek a lelkébe, és ez világította be az egész életét. Olyan hittel, bátorsággal és kitartással, amelyet a veszély sem tudott elcsüggeszteni, sem akadályok nem tudtak feltartóztatni, országról országra járva hirdette a kereszt üzenetét… 

Vajon azok, akik Krisztus követőinek vallják magukat, hogyan mutatják be életükkel a hit alapelveit? Hol vannak azok a mély, élő és szent tapasztalatok, amelyekről Isten emberei meséltek régen? Talán lejjebb lett hozva a kereszténység mércéje? … Nem, a mérce pontosan ott maradt, ahová Isten helyezte. A letűnt korok szent embereitől azt kérték, hogy mindenről mondjanak le Krisztusért, értékeljék a krisztusi lelkületet, és kövessék az Ő példáját. Az Úr ma sem fogad el kevesebbet… Amikor majd felszólítanak bennünket, hogy mondjunk le mindenről Krisztusért, ki fogja kiállni a próbát? – Our High Calling, 249./old. 

Nehéz napok várnak azokra, akik kedvesek Isten szívének: láncra verve kerülnek börtönbe, halálra ítélik őket, egyesek pedig úgy érzik majd, hogy el lettek hagyva, hogy éhen haljanak a sötét és koszos börtöncellákban… Egyetlen emberi kéz sem siet majd a segítségükre. 

Vajon a próba nehéz órájában megfeledkezik az Úr népéről? Megfeledkezett-e a hűséges Noéról, amikor isteni büntetésként özönvizet zúdított a világra? Megfeledkezett Lótról, amikor tűz hullott alá az égből a völgybeli városok elpusztítása végett? … Megfeledkezett-e Illésről, amikor Jézabel halálosan megfenyegette őt? Megfeledkezett Jeremiásról, amikor a sötét verem foglya volt? Megfeledkezett-e a három ifjúról a tüzes kemencében, vagy Dánielről az oroszlánok vermében? … 

Még ha az ellenség börtönbe is veti Isten gyermekeit, a falak sem akadályozhatják meg a lelkük és a Krisztus közötti kommunikációt. Aki megérti minden gyengeségünket, aki tudja, mit jelentenek a próbák, felette áll minden földi hatalmasságnak, ezért angyalokat küld hozzájuk, hogy világosságot és békességet hozzanak nekik a mennyből. – Conflict and Courage, 369./old. 

Ézsaiás, az evangéliumi próféta

 Ézsaiás, az egyik fő ószövetségi próféta közvetlenül Istentől kapta a prófétai szolgálatra való elhívását.  

(Ézs 6:1-8). Uzzijjá király halála évében láttam az Urat, amint egy trónon ült. Magasztos volt és felséges; palástja betöltötte a templomot. (2) Szeráfok álltak mellette, hat-hat szárnya volt mindegyiknek: kettővel az arcát takarta el, kettővel a lábát takarta el, kettővel pedig repült. (3) Ezt harsogták egymásnak felváltva: Szent, szent, szent a Seregek Ura, dicsősége betölti az egész földet! (4) A hangos kiáltástól megremegtek a küszöbök eresztékei, és a templom megtelt füsttel. (5) Ekkor megszólaltam: Jaj nekem! Elvesztem, mert tisztátalan ajkú vagyok, és tisztátalan ajkú nép között lakom. Hiszen a Királyt, a Seregek Urát látták szemeim! (6) Ekkor odarepült hozzám egy szeráf, kezében parázs volt, amelyet fogóval vett le az oltárról. (7) Számhoz érintette, és ezt mondta: Íme, ez megérintette ajkadat, bűnöd el van véve, vétked meg van bocsátva. (8) Majd az Úr szavát hallottam, amint ezt kérdezi: Kit küldjek el, ki lesz a követünk? Én ezt mondtam: Itt vagyok, engem küldj! /RÚF

 Lenyűgözte Isten fenséges szentsége, és ekkor felismerte saját méltatlanságát. Abban a pillanatban egy szeráf repült hozzá a mennyei oltárról vett tüzes szénnel, és „megtisztította” bűneitől. Ezután Isten megkérdezte:

„Kit küldjek el, és ki megy el nekünk?” Ézsaiás azt felelte, amit nekünk is mondanunk kell: „Íme, itt vagyok én, küldj el engem”! (Ézs 6:8), /ÚRK/ 

Ézsaiás elhívása Izrael történelmének egyik sarkalatos pontján történt. A hiányosságai dacára végeznie kellett azt az igen fontos munkát, hogy figyelmeztesse Izraelt és a vezetőket bűneikre. Ézsaiás próféciái a Szentírás meghatározó szakaszai, amelyek alapvető betekintést engednek Isten és az ember természetébe, valamint abba, hogyan bontakozik ki a megváltási terv. 

Ézsaiás 53. fejezete vitathatatlanul a legerőteljesebb prófécia, ami nemcsak Jézus halálát ábrázolja, hanem azt is, hogy mit jelent ez a világ számára. 

(Ézsaiás 53. fejezetét)! A kereszt előtt több mint egy fél évezreddel leírt bámulatos prófécia hogyan tárja elénk Krisztus halálát? Mit tudhatunk meg belőle a prófétai ajándékra vonatkozóan? 

(Ézsaiás 53:1-12). Ki hitte volna el, amit hallottunk, és az Úr karjának ereje ki előtt volt nyilvánvaló? (2) Mint vesszőszál sarjadt ki előttünk, mint gyökér a szikkadt földből. Nem volt neki szép alakja, amiben gyönyörködhettünk volna, sem olyan külseje, amiért kedvelhettük volna. (3) Megvetett volt, és emberektől elhagyatott, fájdalmak férfia, betegség ismerője. Eltakartuk arcunkat előle, megvetett volt, nem törődtünk vele. (4) Pedig a mi betegségeinket viselte, a mi fájdalmainkat hordozta. Mi meg azt gondoltuk, hogy Isten csapása sújtotta és kínozta. (5) Pedig a mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg. (6) Mindnyájan tévelyegtünk, mint a juhok, mindenki a maga útját járta. De az Úr őt sújtotta mindnyájunk bűnéért. (7) Amikor kínozták, alázatos maradt, száját sem nyitotta ki. Mint a bárány, ha vágóhídra viszik, vagy mint a juh, mely némán tűri, hogy nyírják, ő sem nyitotta ki száját. (8) Fogság és ítélet nélkül hurcolták el, de kortársai közül ki törődött azzal, hogy amikor kiirtják a földön élők közül, népe vétke miatt éri a büntetés?! (9) A bűnösök közt adtak sírt neki, a gazdagok közé jutott halála után, bár nem követett el gonoszságot, és nem beszélt álnokul. (10) Az Úr akarata volt az, hogy betegség törje össze. De ha fel is áldozta magát jóvátételül, mégis meglátja utódait, sokáig él. Az Úr akarata célhoz jut vele. (11) Lelki gyötrelmeitől megszabadulva, elégedetten szemléli majd őket. Igaz szolgám sokakat tesz igazzá ismeretével, és ő hordozza bűneiket. (12) Ezért a nagyok között adok neki részt, a hatalmasokkal együtt részesül zsákmányban, hiszen önként ment a halálba, hagyta, hogy a bűnösök közé sorolják, pedig sokak vétkét vállalta magára, és közbenjárt a bűnösökért. /RÚF/ 

Ézsaiás próféciái előrevetítették a Messiás célját és küldetését. (Ézs 53:3-5) Magyarázatot adnak arra, hogy miért vezették Krisztust, mint bárányt a „mészárszékre” (Ézs 53:7), és engesztelő áldozata hogyan menti meg a népet bűneiből. Krisztus halálának helyettesítő aspektusát félreérthetetlenül ábrázolja, rámutatva az egész emberiségért végzett engesztelés alapjára. 

„Mindnyájan, mint juhok, eltévelyedtünk, mindenki a maga útjára tért, de az Úr őrá vetette mindnyájunk vétkét” (Ézs 53:6), /ÚRK/. 

Ez mutat rá a bűn és a kereszt egyetemességére, valamint a bűn megoldására. Ez a fejezet talán minden ó- és újszövetségi szakasznál világosabban és félreérthetetlenebbül mutatja be a megváltási tervet. Ézsaiás prófétai szolgálata nem volt könnyű. Az emberek abszurdnak, lehetetlennek találták a pusztulást előrevetítő, ijesztő jövendöléseit, ahogy ma is ezt mondják sokan, ha figyelmeztetik őket a bűn következményeire. 

(Róm 6:23). Mert a bűn zsoldja a halál, Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban. /RÚF/ 

Ézsaiásnak a saját korára és a miénkre vonatkozó prófétai szava világos. 

(Ézs 2:4). Igazságot szolgáltat a nemzetek között, ítéletet hoz minden nép ügyében. Kardjaikból ezért kapákat kovácsolnak, lándzsáikból pedig metszőkéseket; nép a népre kardot nem emel, hadakozást többé nem tanul. /RÚF/; 

(Ézs 5:20). Jaj azoknak, akik azt mondják a rosszra, hogy jó, és a jóra azt, hogy rossz, akik a sötétséget világosságnak, a világosságot pedig sötétségnek mondják, akik azt állítják a keserűről, hogy édes, az édesről pedig azt, hogy keserű! /RÚF/

A nép elutasította, hogy igazságot gyakoroljanak és reformokat hajtsanak végre, és ez vezetett Jeruzsálem pusztulásához. Ugyanez a bűn fogja Krisztus visszatérésekor is a föld gonosz lakóinak pusztulását okozni. 

White idézet: Ésaiás elítélte mások bűnét, de most úgy látta, hogy ő maga is ugyanazon ítélet alá esik, amelyeket másokra kimondott, mivel megelégedett az istenimádat rideg és élettelen szertartásaival. Erről mit sem tudott mindaddig, amíg nem kapott látomást az Úrtól. Mily jelentéktelennek tűnt most saját bölcsessége és tehetsége, amikor feltekintett a szentély szentségére és fenségére! … Önmagáról alkotott véleményét Pál apostol szavaival lehetne kifejezni: „Óh én nyomorult ember! Kicsoda szabadít meg engem e halálnak testéből?” (Róm 7:24) … 

„És hozzám repült egy a szeráfok közül, és kezében eleven szén vala, amelyet fogóval vett volt az oltárról; és illeté számat azzal, és mondá: Ímé ez illeté ajkaidat, és hamisságod eltávozott, és bűnöd elfedeztetett.” (Ésa 6:6-7) 

Az Ésaiásnak adatott látomás Isten népének állapotát mutatja be az utolsó napokban. Gyermekeinek kiváltsága, hogy hit által betekintést nyerhetnek a szentélyben folyó munkára… Amint hit által szemlélik a szentek szentjét, és látják Krisztus munkáját a mennyei szentélyben, megértik, hogy ők valójában tisztátalan ajkú nép, amelynek ajkai gyakran szóltak hiábavalóságot, tehetségük pedig nem lett megszentelve és nem Isten dicsőségére használták. Joggal esnek kétségbe, látva saját gyengeségüket és méltatlanságunkat, de ugyanakkor Krisztus dicsőséges jellemének fedhetetlenségét és szépségét. Ha azonban Ésaiáshoz hasonlóan befogadják azt a befolyást, amellyel az Úr hatni szeretne a szívükre, és ha megalázzák lelküket Isten előtt, akkor van remény számukra. Az ígéret szivárványa a trón felett ível, és az Ésaiásért végzett munka bennük is teljesedni fog. – The Faith I Live By, 190./old. 

Isten nehéz és csüggesztő körülmények között, még fiatal emberként hívta el Ésaiást a prófétaság küldetésére. Akkoriban szerencsétlenség fenyegette az országot. Isten törvényének taposásával Júda népe eljátszotta az isteni védelmet. Az asszír haderő Júda királysága ellen készült. De nem az ellenség fenyegetése volt a legnagyobb baj: az Úr szolgáját a nép romlottsága csüggesztette el legjobban. Hitehagyásukkal és lázadásukkal kihívták magukra Isten büntetését. Az ifjú prófétának üzenetet kellett közvetítenie számukra. Tudta, hogy csökönyös ellenállásba ütközik majd… Küldetése szinte teljesen reménytelennek látszott… 

Ilyen gondolatok gyötörték, amikor ott állt a szent templom oszlopcsarnokában. Hirtelen a kapu és a belső függöny felemelkedni vagy visszagördülni látszott, ő pedig egyenesen belátott a szentek szentjébe, ahova még a próféta sem léphetett be. Látomásban az Urat látta maga előtt, magas, felemelt trónon, kinek palástja betöltötte a templomot. A trón mellett egy-egy angyalt látott, két szárnnyal lebegve, másik két szárnyukkal az arcukat, kettővel a lábukat fedték be tiszteletteljesen… 

Ésaiás soha azelőtt ilyen tökéletesen meg nem értette az Úr nagyságát és teljes szentségét, és azt gondolta, hogy emberi mulandósága és érdemtelensége miatt el kell vesznie Isten jelenlététől. „Jaj, nekem” – kiáltott fel –, „elvesztem, mert tisztátalan ajkú ember vagyok, és tisztátalan ajkú nép között élek, mégis láttam a királyt, a seregek Urát!” (Ésa 6:5) De az egyik szeráf odajött hozzá, és felkészítette őt a felelősségteljes küldetésre. Oltárról vett izzó parazsat érintett ajkához, e szavakkal: „Mivel ez érintette ajkadat, eltűnt gonoszságod, és bocsánatot nyert a bűnöd.” S amikor Isten hangját hallotta: „Kit küldjek és ki megy el nékünk?”, Ésaiás szent bizalommal felelt: „Itt vagyok én, küldj el engem.” (Ésa 6:7-8) … E látomás megerősítette a prófétát az előtte álló feladatra. – Conflict and Courage, 232./old. 

Illés üzenete: az emberek készüljenek a Krisztus második eljövetelére

(1Kir 18:19-39). Most azért üzenj, gyűjtsd ide hozzám a Karmel-hegyre egész Izráelt meg Baal négyszázötven prófétáját Aséra négyszáz prófétájával együtt, akik Jezábel asztaláról élnek. (20) Akkor elküldött Aháb Izráel fiaiért, és összegyűjtötte a prófétákat a Karmel-hegyre. (21) Illés pedig odalépett az egész nép elé, és így szólt: Meddig sántikáltok még kétfelé? Ha az Úr az Isten, kövessétek őt, ha pedig Baal, akkor őt kövessétek! De a nép nem felelt egy szót sem. (22) Akkor Illés ezt mondta a népnek: Én maradtam az Úr egyetlen prófétája, Baal prófétái pedig négyszázötvenen vannak. (23) Adjanak nekünk két bikát; ők válasszák ki maguknak az egyik bikát, darabolják föl, és rakják a fahasábokra, de tüzet ne gyújtsanak! Én is elkészítem a másik bikát, rárakom a fahasábokra, de tüzet én sem gyújtok. (24) Ezután hívjátok segítségül a ti istenetek nevét, és én is segítségül hívom az Úr nevét. Amelyik isten tűzzel felel, az az Isten. Erre az egész nép megszólalt, és ezt mondta: Jó lesz így! (25) Illés ezután így szólt Baal prófétáihoz: Válasszátok ki az egyik bikát, és készítsétek el először ti, mert ti vagytok többen! És hívjátok segítségül istenetek nevét, de tüzet ne gyújtsatok! (26) Ők fogták a nekik jutott bikát, elkészítették, és segítségül hívták Baal nevét, így szólongatva őt reggeltől egészen délig: Ó, Baal, felelj nekünk! De nem jött válasz, és nem felelt senki. Eközben ott sántikáltak az oltár körül, amelyet készítettek. (27) Délben aztán Illés gúnyolni kezdte őket, és ezt mondta: Kiáltsatok hangosabban, hiszen isten ő! Talán elmélkedik, vagy a dolgát végzi, vagy úton van, vagy talán alszik, és majd fölébred. (28) Erre elkezdtek hangosan kiáltozni, és szokásuk szerint összevagdosták magukat kardjukkal és dárdájukkal, míg el nem borította őket a vér. (29) Dél elmúltával révületbe estek, egészen az áldozat idejéig, de nem jött válasz: nem felelt és nem figyelt rájuk senki. (30) Akkor Illés ezt mondta az egész népnek: Gyertek ide hozzám! Erre odament hozzá az egész nép, ő pedig helyreállította az Úr lerombolt oltárát. (31) Fogott Illés tizenkét követ a Jákób fiaitól származó törzsek száma szerint; Jákóbhoz szólt így az Úr szava: Izráel lesz a neved. (32) A kövekből oltárt épített az Úr nevében, azután árkot húzott az oltár körül, amelybe két véka vetőmag is belefért volna. (33) Azután elrendezte a fahasábokat, földarabolta a bikát, és rárakta a fahasábokra. (34) Majd ezt mondta: Töltsetek meg négy vödröt vízzel, és öntsétek az áldozatra meg a fahasábokra! Azután ezt mondta: Ismételjétek meg! És megismételték. Újra mondta: Harmadszor is tegyétek meg! Megtették harmadszor is, (35) úgyhogy a víz már folyt az oltár körül és az árok is megtelt vízzel. (36) Az áldozat bemutatása idején odalépett Illés próféta, és ezt mondta: Uram, Ábrahámnak, Izsáknak és Izráelnek Istene! Hadd tudják meg a mai napon, hogy te vagy az Isten Izráelben, én pedig a te szolgád vagyok, és mindezt a te parancsodra tettem! (37) Felelj nekem, Uram, felelj nekem, hadd tudja meg ez a nép, hogy te, az Úr vagy az Isten, és fordítsd vissza a szívüket! (38) Akkor lecsapott az Úr tüze, és fölemésztette az égőáldozatot és a fahasábokat, a köveket és a port, az árokban levő vizet pedig felnyalta. (39) Amikor látta ezt az egész nép, arcra borult, és ezt mondogatta: Az Úr az Isten, az Úr az Isten! /RÚF/ 

Illés elhívása és beszédmódja tükrözte a szerepét, hogy ő Isten hírnöke. Izrael hitehagyásának megfékezése érdekében Isten Akháb királyhoz küldte, hogy évekig tartó aszályt jelentsen be. Az Úr arra használta fel ezt a csapást, hogy népét elfordítsa a bálványimádástól és visszatérítse őket az engedelmesség útjára. A király és az ország Illést okolta a nyomorúságos helyzetért, és a halálát kívánták. Illés a Karmel-hegyen állt ki Baál és Asera prófétáival szemben. Isten hírnöke a Lélektől indított beszéddel kérlelte a bálványimádásba süllyedt Izraelt, hogy vessék el hamis isteneiket és térjenek vissza az Úrhoz. A nép tudta, hogy a választásaik miatt vált az egész nemzet hitehagyóvá. Ekkor készen álltak, hogy újra elfogadják Illés Istenét, aki bizonyította erőfölényét a hamis istenek felett – amelyek valójában nem is léteztek. 

Közvetlenül Krisztus második eljövetele előtt Isten azt parancsolja népének, hogy újból hirdessék Illés üzenetét, az embereknek pedig azt, hogy forduljanak el „bálványaiktól” és készüljenek az Úr nagy napjára. Isten még most is az általa választott csatornákon tart kapcsolatot népével. Igéje és a prófétaság ajándéka intést, figyelmeztetést, tanácsot és bátorítást nyújt. 

„Népünknek a szentségben való megújulásra van a legnagyobb és legégetőbb szüksége. Az erre való törekvést kell elsődleges munkánknak tekintenünk! Komoly igyekezetre van szükség az Úr áldásának elnyeréséhez. Nem azért van ez így, mintha az Úr nem lenne készséges ránk árasztani áldását, hanem mert készületlenek vagyunk annak elfogadására” (Szemelvények Ellen G. White írásaiból. 1. köt. 115./old.) 

 (Mal 4:5-6) Milyen hatása van Illés üzenetének Isten követőinek otthonában? 

(Mal 4:5-6). Ha minden nép a maga istenének nevében jár is, mi az Úrnak, a mi Istenünknek nevében járunk mindörökké. (6) Azon a napon – így szól az Úr – összeszedem a sántákat, összegyűjtöm a szétszórtakat, akikre veszedelmet hoztam. /RÚF/ 

Az igazi ébredés a szívben és az otthonban kezdődik. A család a gyülekezet főtámasza, a közösség nélkülözhetetlen építőköve. Az otthonban történő ébredés mennyei szeretetet terjeszt a gyülekezetben, a lakókörnyezetben és az országban. Istennek ez a célja a keresztény otthonnal. Az ébredés misszióra is készteti Isten népét. 

White idézet: Akháb korában Jordántól keletre, Gileád hegyei között élt egy hívő, imádkozó ember, akinek rettenthetetlen szolgálata által akarta Isten a hitehagyás gyors terjedését megállítani Izráelben. A tisbei Illés minden neves várostól távol élt, nem töltött be semmilyen magas pozíciót, de azzal a biztos tudattal kezdte el a rá bízott munkát, hogy Isten elkészíti előtte az utat, és gazdag eredményt ad neki. Szavából hit és erő áradt. Egész életét a reformációs munkára szentelte. Beszéde kiáltó szó volt a pusztában, amellyel a bűnt meg akarta dorgálni és a gonoszság áradatát visszafordítani. A bűn ostorozójaként ment az emberekhez, de üzenete mégis Gileád balzsamát kínálta a gyógyulásra vágyó bűnbeteg lelkek számára… 

Illés kapta azt a feladatot, hogy adja át a menny ítéletét meghirdető üzenetet Akhábnak. Nem törekedett arra, hogy az Úr követe legyen; az Úr kereste meg őt. Mivel féltette az Úr ügyének becsületét, nem tétovázott. Számított arra is, hogy a gonosz király csakhamar az életére tör… 

Illést Isten csalhatatlan szavába vetett erős hite indította arra, hogy ezt az üzenetet átadja. Ha nem bízott volna teljesen abban, akinek szolgált, soha nem jelent volna meg Akháb előtt. Samáriába vezető útján Illés bővizű folyók, zöldellő dombok és pompás erdők mellett haladt el. Úgy tűnt, hogy odáig nem jut el az aszály. Minden, amin a szeme megpihent, szépségbe öltözött. A próféta talán azon tűnődött, hogyan száradhatnak ki a szüntelen áramló folyók, hogyan égetheti ki az aszály ezeket a dombokat és völgyeket. De nem adott helyet a hitetlenségnek. Tökéletesen elhitte, hogy Isten megalázza a hitehagyó Izráelt, és hogy a büntetés megtérésre indítja a népet. A menny kiadta a parancsot. Isten beszéde nem vallhat kudarcot. Illés életét kockáztatva, bátran teljesítette megbízatását. – Conflict and Courage, 205./old. 

Isten azt kívánja, hogy dicsőségét magasztaljuk az emberek előtt, és tanácsai megerősítést nyerjenek a nép előtt. Illés próféta bizonyságtétele a Kármel-hegyen annak az embernek a példáját tárja elénk, aki teljes mértékben kiállt Isten és földi munkája mellett… Így imádkozott: „Hadd ismerjék meg e mai napon, hogy te vagy az Isten az Izráelben, és hogy én a te szolgád vagyok, és hogy mindezeket a te parancsolatodból cselekedtem. Hallgass meg engem, Uram!” 

Az Isten dicsősége iránti buzgalma és az Izráel háza iránti mély szeretete tanulságul szolgál mindazoknak, akik ma Isten munkáját képviselik ezen a Földön. 

Semmit sem nyerünk a gyávasággal, vagy ha félünk attól, hogy megtudják rólunk: Isten parancsolatait megtartó nép vagyunk. Ha elrejtjük világosságunkat, ha szégyelljük hitünket, az csak szerencsétlenségbe sodor bennünket. Akkor az Úr magunkra hagy gyengeségeinkben. Isten őrizzen attól, hogy vonakodjunk árasztani világosságunkat bárhol, ahová Ő szólít minket. Azonban, ha vesszük a bátorságot, hogy a magunk útját járjuk, saját elképzeléseinket és terveinket kövessük, Jézust pedig elhagyjuk, akkor ne várjuk, hogy határozottságot, bátorságot és lelkierőt nyerünk. Istennek mindig voltak hősei, erkölcsi győztesek, s most is léteznek. Ők azok, akik nem szégyellik, hogy különleges néphez tartoznak, akik alávetik akaratukat és terveiket Isten törvényének. Jézus szeretete készteti őket, és az életük sem drága számukra. Kötelességük, hogy Isten szavából felfogják a világosságot, majd engedjék, hogy az tiszta, egyenletes sugarakban ragyogjon a világra. Jelszavuk: hűség Istenhez. – Conflict and Courage, 209./old.