Női próféták és fiatal munkások

(Lk 2:36-38). Volt ott egy prófétanő is, Anna, Fánuél leánya, Ásér törzséből. Igen idős volt; csak hét évig élt férjével hajadonkora után, (37) és nyolcvannégy éves özvegyasszony volt. Nem távozott el a templomból, hanem böjtöléssel és imádkozással szolgált éjjel és nappal. (38) Abban az órában is megjelent, hálát adott Istennek, és beszélt róla mindazoknak, akik várták Jeruzsálem megváltását. /RÚF/ 

(ApCsel 21:9). Neki volt négy hajadon leánya, akik prófétáltak. (10) Már több napja ott voltunk, amikor lejött Júdeából egy Agabosz nevű próféta. /RÚF/ 

Az ótestamentumi korban Isten férfiakat és nőket is elhívott hírnökeinek. Az Újszövetségben is világos bizonyítékot találunk prófétanők fellépésére. Annát nevezi az Újszövetség elsőként „prófétanőnek”. Teljes időben, „éjjel és nappal böjtölésekkel és imádkozásokkal szolgált… hálát adott az Úrnak, és beszélt róla”. (Lk 2:37-38), /ÚRK/ 

(ApCsel 21:9) versében az áll, hogy Fülöpnek „négy hajadon lánya volt, akik prófétáltak” (ÚRK). Az újszövetségi kor történészei, mint pl. Euszebiosz, találtak olyan későbbi szövegeket, amelyek megemlítik, hogy valószínűleg hol éltek és hol temették el őket. Tehát itt azt látni, hogy nők, feltehetőleg fiatalok kapták meg a prófétaság ajándékát. Azt nem tudjuk, hogy pontosan miről prófétáltak és mennyi időre terjedt ki a szolgálatuk. Viszont biztos, hogy prófétai szavaik közül semmi nem került bele a kánonba, a Bibliába. Vagyis sok más prófétához hasonlóan nem kanonikus, de igaz próféták voltak, akiknek a szavait, írásait nem találjuk meg bibliai könyvekben. 

A prófétanőkön kívül voltak fiatal lelkészek – pásztorok –, akik szorosan együttműködtek az apostolokkal. Az apostolok a szolgálatra készítették fel, mentorolták az ifjú vezetőket. Pál például így szólította meg Timóteust: 

„az én igaz fiamnak a hitben”. (1Tim 1:2); 

(1Tim 4:12). Senki meg ne vessen ifjú korod miatt, hanem légy példája a hívőknek beszédben, magaviseletben, szeretetben, hitben, tiszta életben. /RÚF/ 

Ő képezte ki Timóteust a lelkészi szolgálat alapjaira. Így írt segítője elhívásáról:

 „Ezt a parancsot kötöm a lelkedre, fiam, Timóteus, hogy a rólad szóló korábbi próféciák alapján harcold meg a nemes harcot”. (1Tim 1:18), /RÚF/ 

(Tit 1:3) versében így írt: „Titusznak, a közös hit szerint való igaz gyermekemnek”. (ÚRK) 

Pál azt a feladatot bízta Tituszra, hogy Krétán, egy kihívásokkal teli gyülekezetben nevezzen ki vezetőket. Lelki tanácsot adott fiatal munkatársának arra nézve, hogyan kezdjen bele a fontos feladatba, majd ezt írta: 

„Ezeket szóljad, és ints és feddj teljes méltósággal; senki téged meg ne vessen”. (Tit 2:15) 

Fiatal, idős, férfi, nő – mindenki kap szerepet Isten munkájában. 

White idézet: Lelki dolgok csak lelkileg foghatók fel. A templomban Isten fiát odaszentelték arra a munkára, amelyért eljött. A pap úgy nézett rá, mint bármely más gyermekre. És bár nem látta és nem is érezte, hogy valami rendkívüli dolog történik, mégsem maradt ismeretlen az az ajándék, amelyet Isten az Ő Fiában a világnak adott. Ez az esemény nem múlhatott el Krisztus felismerése nélkül. „És ímé vala Jeruzsálemben egy ember, akinek neve Simeon volt, és ez az ember igaz és istenfélő vala, aki várta az Izráel vigasztalását, és a Szentlélek vala őrajta. És kijelentetett néki a Szentlélek által, hogy addig halált nem lát, amíg meg nem látja az Úrnak Krisztusát.” (Lk 2:25-26) 

Amikor Simeon belépett a templomba, látott egy házaspárt, akik elsőszülött fiukat mutatták be a pap előtt. Külsejük szegénységről árulkodott, de Simeon megértette a Szentlélek figyelmeztetését, és mélységes meggyőződés hatotta át, hogy az Úrnak bemutatott kisgyermek Izráel Vigasztalója, vagyis az, akit látni vágyott. A megdöbbent pap olyannak látja Simeont, mint aki elragadtatásban van. A gyermeket visszaadja Máriának, de most Simeon veszi karjába és felmutatja az Úr előtt. Simeon lelkét olyan öröm járja át, amilyet még sohasem érzett. Amint menny felé emeli a kisded Üdvözítőt, ezt mondja: „Mostan bocsátod el, Uram, a te szolgádat, a te beszéded szerint, békességben; mert látták az én szemeim a te üdvösségedet, amelyet készítettél minden népeknek szeme láttára; világosságul a pogányok megvilágosítására, és a te népednek, az Izráelnek dicsőségére.” (Lk 2:29-32) 

A jövendőmondás Lelke hatotta át Istennek ezt az emberét, s mialatt József és Mária mellette álltak, és csodálkoztak szavain, megáldotta őket, és ezt mondta Máriának: „Ímé, ez vettetett sokaknak elestére és feltámadására az Izráelben; és jegyül, akinek sokan ellene mondanak; sőt a te lelkedet is általhatja az éles tőr; hogy sok szív gondolatai nyilvánvalókká legyenek.” (Lk 2:34-35) 

Anna prófétaasszony is bejött, és megerősítette Simeon bizonyságtevését Jézusról. Mialatt Simeon még beszélt, Anna arcát isteni dicsőség ragyogta be, és mélységes hálával köszönte meg, hogy Krisztust, az Urat megláthatta. – Jézus élete, 55./old. 

Pál munkájának része volt az, hogy ifjú férfiakat képezzen az evangélium szolgálatára. Misszióútjaira magával vitte őket, és ezáltal olyan tapasztalatokat szereztek, amelyek később felelősségteljes állások betöltésére képesítették őket. Ha távol volt tőlük, munkájukat mindig figyelemmel kísérte. Timótheushoz és Titushoz írt levelei bizonyítják, mennyire vágyott arra, hogy eredményesek legyenek. „És amiket tőlem hallottál sok bizonyság által – írja –, azokat bízzad hív emberekre, akik mások tanítására is alkalmasak lesznek.” (2Tim 2:2) 

Pál munkálkodásának módja még egy fontos tanítást tartalmaz a mai prédikátorok számára. Tapasztalt munkások nemes munkát végeznek, ha ahelyett, hogy minden terhet ők hordoznak, fiatalokat oktatnak, és az ő vállukra is terheket helyeznek. Isten akarata, hogy művében dolgozó prédikátorai az ifjakat az Ő szolgálatára neveljék. 

Azonban a leendő munkás ne vesse alá magát teljesen az idősebb munkás eszméinek és véleményének, akire rábízatott, mert így elveszíti saját egyéniségét. Nem szabad, hogy azonossága beolvadjon az őt tanító személyébe annyira, hogy ne merjen ítéletet alkotni, és csak azt tegye, amit mondtak neki, függetlenül attól, mi a saját felfogása a helyes és helytelen dolgokról. Megvan az az előjoga, hogy személyesen tanuljon a nagy Tanítótól. Ha az illető, akivel együtt munkálkodik, olyan utat követ, amely nem áll összhangban azzal, hogy „így szól az Úr”, akkor ne forduljon másfelé, hanem menjen el a feljebbvalójához, tárja elé az ügyet, és fejtse ki szabadon saját véleményét. Így a tanítvány áldására lehet tanítójának. Kötelességét lelkiismeretesen végezze. Isten nem tekinti őt bűntelennek, ha hallgatólag elnézi a helytelen cselekedeteket, bármily nagy befolyással vagy felelősséggel is rendelkezik tanítója. – Az evangélium szolgái, 102./old. 

Az újszövetségi próféták tevékenységei

(1Kor 14:3). Aki pedig prófétál, emberekhez szól, és ezzel épít, bátorít, vigasztal. /RÚF/ 

(Ef 4:11-13). És ő „adott” némelyeket apostolokul, másokat prófétákul, ismét másokat evangélistákul vagy pásztorokul és tanítókul, (12) hogy felkészítse a szenteket a szolgálat végzésére, Krisztus testének építésére, (13) míg eljutunk mindnyájan a hitnek és Isten Fia megismerésének egységére, a felnőttkorra, a Krisztus teljességét elérő nagykorúságra, /RÚF/ 

(Jel 22:6). És ezt mondta nekem: Ezek az igék megbízhatók és igazak, mert az Úr, a próféták lelkének Istene küldte el angyalát, hogy megmutassa szolgáinak mindezt, aminek hamarosan meg kell történnie. /RÚF/ 

Igen gazdag az iménti versek tartalma, mégsem adnak teljes képet mind arról, amit az újszövetségi próféták tettek, de tevékenységük nagyrészt tükrözi azt, amit az ószövetségi próféták szintén végeztek, tehát a prófétaság ajándékának megvolt a folyamatossága. 

(1Kor 12:10). (Van, aki az isteni erők munkáit vagy a prófétálást kapta; van, aki lelkek megkülönböztetését, a nyelveken szólást vagy pedig a nyelveken szólás magyarázását kapta. /RÚF/ 

a többi lelki ajándék között említi a prófétálást. A Krisztus teste metaforában 

(1Kor 12:27-28). Ti pedig Krisztus teste vagytok, és egyenként annak tagjai. (28) Ezek közül pedig némelyeket először apostolokká tett az Isten az egyházban, másodszor prófétákká, harmadszor tanítókká. Azután adott csodatevő erőket, kegyelmi ajándékokat: gyógyításra, gyámolításra, vezetésre, nyelveken szólásra. /RÚF/] 

Pál a prófétákat az apostolok után említi, akik szintén kaptak kijelentéseket Istentől. 1Kor 14:3 versében ez áll:

(1Kor 14:3)„Aki pedig prófétál, embereknek beszél épülésre, intésre és vigasztalásra.” 

(Ef 4:11-13) szakasza a lelki ajándékoknak az (1Korinthus 12. fejezetében): található felsorolásához hasonló csoportját mutatja. A prófétákat az apostolok, evangélisták, pásztorok és tanítók között említi. 

(1Korinthus 12:1-31). A lelki ajándékokra nézve pedig nem szeretném, testvéreim, ha tudatlanok lennétek. (2) Tudjátok, hogy amikor pogányok voltatok, ellenállhatatlanul vonzott valami benneteket a néma bálványokhoz. (3) Ezért tudtotokra adom, hogy senki sem mondja: „Jézus átkozott”, aki Isten Lelke által szól; és senki sem mondhatja: „Jézus Úr”, csakis a Szentlélek által. (4) A kegyelmi ajándékok között ugyan különbségek vannak, de a Lélek ugyanaz. (5) Különbségek vannak a szolgálatokban is, de az Úr ugyanaz. (6) És különbségek vannak az isteni erő megnyilvánulásaiban is, de Isten, aki mindezt véghezviszi mindenkiben, ugyanaz. (7) A Lélek megnyilvánulása pedig mindenkinek azért adatik, hogy használjon vele. (8) Mert van, aki a Lélek által a bölcsesség igéjét kapta, a másik az ismeret igéjét, ugyanazon Lélek által. (9) Az egyik ember ugyanattól a Lélektől a hitet, a másik ugyanazon Lélek által a gyógyítások kegyelmi ajándékait. (10) Van, aki az isteni erők munkáit vagy a prófétálást kapta; van, aki lelkek megkülönböztetését, a nyelveken szólást vagy pedig a nyelveken szólás magyarázását kapta. (11) De mindezt egy és ugyanaz a Lélek munkálja, aki úgy osztja szét kinek-kinek ajándékát, amint akarja. (12) Mert ahogyan a test egy, bár sok tagja van, de a test valamennyi tagja, noha sokan vannak, mégis egy test, ugyanúgy a Krisztus is. (13) Hiszen egy Lélek által mi is mindnyájan egy testté kereszteltettünk, akár zsidók, akár görögök, akár rabszolgák, akár szabadok, és mindnyájan egy Lélekkel itattattunk meg. (14) Mert a test sem egy tagból áll, hanem sokból. (15) Ha ezt mondaná a láb: „Mivel nem vagyok kéz, nem vagyok a test része”, vajon azért nem a test része-e? (16) És ha ezt mondaná a fül: „Mivel nem vagyok szem, nem vagyok a test része”, vajon azért nem a test része-e? (17) Ha a test csupa szem, hol lenne a hallás? Ha az egész test hallás, hol lenne a szaglás? (18) Márpedig Isten rendezte el a tagokat a testben, egyenként mindegyiket, ahogyan akarta. (19) Ha pedig valamennyi egy tag volna, hol volna a test? (20) Így bár sok tagja van, mégis egy a test. (21) Nem mondhatja a szem a kéznek: „Nincs rád szükségem”, vagy a fej a lábaknak: „Nincs rátok szükségem!” (22) Ellenkezőleg: a test gyengébbnek látszó tagjai nagyon is szükségesek, (23) és amelyeket a test kevésbé nemes tagjainak tartunk, azokat nagyobb tisztességgel vesszük körül, és amelyek ékesség nélküliek, azok nagyobb megbecsülésben részesülnek: (24) a becseseknek azonban nincs erre szükségük. Isten szerkesztette így a testet egybe: az alacsonyabb rendűnek nagyobb tisztességet adva, (25) hogy ne legyen meghasonlás a testben, hanem kölcsönösen gondoskodjanak egymásról a tagok. (26) És így ha szenved az egyik tag, vele együtt szenved valamennyi, ha dicsőségben részesül az egyik tag, vele együtt örül valamennyi. (27) Ti pedig Krisztus teste vagytok, és egyenként annak tagjai. (28) Ezek közül pedig némelyeket először apostolokká tett az Isten az egyházban, másodszor prófétákká, harmadszor tanítókká. Azután adott csodatevő erőket, kegyelmi ajándékokat: gyógyításra, gyámolításra, vezetésre, nyelveken szólásra. (29) Mindnyájan apostolok? Mindnyájan próféták? Mindnyájan tanítók? Mindenkiben van csodatevő erő? (30) Mindenki rendelkezik a gyógyítás kegyelmi ajándékával? Mindnyájan szólnak nyelveken? Mindnyájan meg tudják azt magyarázni? (31) De törekedjetek a fontosabb kegyelmi ajándékokra! Ezen felül megmutatom nektek a legkiválóbb utat. /RÚF/ 

 (Ef 4:11)  És ő „adott” némelyeket apostolokul, másokat prófétákul, ismét másokat evangélistákul vagy pásztorokul és tanítókul, /ÚRK/  Ők azok, akik felkészítik 

(Ef 4:12-13)„a szenteket a szolgálat munkájára, a Krisztus testének építésére, míg mindnyájan eljutunk a hitnek és az Isten Fia megismerésének az egységére, az érett férfiúságra, a Krisztus teljessége szerinti nagykorúságra” /ÚRK/

(Ef 4:12-13). Amint itt és másutt is látni, üzenetük középpontjában Jézus áll. 

Az apostolok cselekedetei megemlít két prófétát, Júdást és Szilászt (egyikük sem írt bibliai könyvet), akik 

„sok beszéddel bátorították és erősítették a testvéreket” (ApCsel 15:32). 

A prófétáknak időnként figyelmeztetéseket – esetenként igen szigorúakat – kellett elmondaniuk, de a körülmények függvényében bátorítaniuk is kellett, főként megpróbáltatások idején. Kétségkívül felettébb értékelték hallgatóik e szavaikat, a bennük foglalt reménységgel és ígérettel. A bátorítás munkáját a prófétasággal kapcsolatban is említi Pál. 

(1Kor 14:31). Mert egyenként mindnyájan prófétálhattok, hogy mindenki tanuljon, és mindenki bátorítást kapjon. /RÚF/) 

A megpróbáltatás és üldöztetés idején a prófétaság ajándéka a bátorítás és remény forrása. 

(Jel 22:6) verse úgy mutatja be Jézust, mint aki „az Úr, a szent próféták Istene”, akinek a szavai „hívek és igazak”. Természetesen mindaz, ami Isten nevében szóló szolgáin keresztül érkezik hozzánk, szintén „megbízható és igaz” /ÚRK/. 

A világban annyira kevés az, ami megbízható, de az Úr prófétáinak szavában bátran bízhatunk, főként Igéjében, ami a legfőbb tekintély számunkra. 

White idézet: A talentumokon, amelyeket Krisztus rábízott egyházára, főként a Szentlélek ajándékait és áldásait kell értenünk. „Némelyiknek ugyanis bölcsességnek beszéde adatik a Lélek által; másiknak pedig tudománynak beszéde ugyanazon Lélek szerint; egynek hit ugyanazon Lélek által; másnak pedig gyógyítás ajándékai azon egy Lélek által; némelyiknek csodatévő erőknek munkái; némelyiknek meg prófétálás; némelyiknek pedig lelkeknek megítélése; másiknak nyelvek nemei; másnak pedig nyelvek magyarázása: de mindezeket egy és ugyanaz a Lélek cselekszi, osztogatván mindenkinek külön, amint akarja.” (1Kor 12:8-11) Nem mindenki kapja ugyanazt az ajándékot, de a Mester megígérte, hogy minden egyes szolgája megkapja a Lélek valamelyik ajándékát. 

Mielőtt Krisztus elbúcsúzott tanítványaitól, „rájuk lehele, és monda nékik: Vegyetek Szent Lelket”. Ezt is mondta: „Ímé, én elküldöm tireátok az én Atyámnak ígéretét.” (Jn 20:22; Lk 24:49) De az ajándékok teljességét csak a feltámadás után kapták meg. Krisztus csak akkor árasztotta ki Lelkét, amikor a tanítványok hittel és imádkozva teljesen a szolgálatra szentelték magukat. Krisztus követői ekkor különlegesen részesültek a menny kincseiben. „Fölmenvén a magasságba foglyokat vitt fogva, és adott ajándékokat az embereknek.” „Mindenikünknek pedig adatott a kegyelem a Krisztustól osztott ajándéknak mértéke szerint”, a Lélek „osztogatván mindenkinek külön, amint akarja” (Eféz 4:8, 7; 1Kor 12:11). Ezeket az ajándékokat Krisztus nekünk adta, de csak akkor lesznek ténylegesen a mieink, ha már Isten Lelke irányítja életünket. 

A Lélek ígéretét nem értékeljük kellőképpen. Ez az ígéret nem teljesedik úgy, ahogy arra lehetőség volna. A Lélek hiánya miatt erőtlen az evangélium szolgálata. Műveltséggel, tehetséggel, ékes beszéddel, öröklött és szerzett képességekkel, de Isten Lelkének jelenléte nélkül egy szívet sem tudunk megérinteni, és egy bűnöst sem tudunk Krisztusnak megnyerni. De a Lélek ajándékaival megáldott és a Krisztussal közösségben élő legszegényebb és legtudatlanabb tanítvány is hatni tud az emberek szívére. Isten eszközül használja fel a világegyetem legszentebb befolyásának közvetítésére. – Krisztus példázatai, 327-328./old. 

Apostolok és próféták

Az Újszövetség említi a próféták és apostolok munkáját. Az apostolok „követek” voltak, akiket Isten „küldött el” – a görög aposztolosz szó meghatározása szerint. Az evangéliumokban az „apostol” szó a tizenkét tanítványra utal. Az Újtestamentum többi része szintén ezt a gondolatot erősíti, illetve ebbe a csoportba bevon még másokat is, akik nem voltak tagjai Krisztus eredeti tanítványi körének. 

Leveleiben Pál tizenkétszer nevezi magát apostolnak. 

(Róm 1:1-2). Pál, Krisztus Jézus szolgája, elhívott apostol, akit Isten kiválasztott arra, hogy hirdesse evangéliumát, (2) amelyet prófétái által a szent iratokban előre megígért, /RÚF/

 verseiben apostoli elhívását és prédikációit az ószövetségi prófétákéhoz kapcsolja. A pogányok apostolaként utal magára. 

(Róm 11:13). Ezt pedig nektek mondom, a népeknek: amennyiben tehát én a népek apostola vagyok, az válik szolgálatom dicsőségére, /RÚF/

 Másutt pedig kijelenti: „Jézus Krisztusnak Isten akaratából elhívott apostola” (1Kor 1:1) 

Eltérően az ószövetségi papoktól, akiknek tiszte apáról fiúra szállt, az apostolokat Isten a maga tetszése szerint választotta ki. Amikor vitatták Pál apostolságát, ő érvekkel támasztotta alá elhívását. 

(1Kor 9:1-2). Nem vagyok szabad? Nem vagyok apostol? Nem láttam Jézust, a mi Urunkat? Nem az én munkám eredménye vagytok-e ti az Úrban? (2) Ha másoknak nem volnék is apostola, nektek bizony az vagyok, mert apostolságom pecsétje ti vagytok az Úrban. /RÚF/

 Apostolságáról elmondta, hogy az egyház Alapkövére, Krisztus munkájára épült. 

(Ef 2:20). Mert ráépültetek az apostolok és a próféták alapjára, a sarokkő pedig maga Krisztus Jézus, /RÚF/

 Az apostolok az isteni kijelentések fogadóiként az ihletésnek a prófétákéval egyező szintjét nyerik. 

(Ef 3:1-5). Ezért vagyok én, Pál Krisztus Jézus foglya értetek, a pogányokért. (2) Ha ugyan hallottatok arról, hogy Isten kegyelme milyen szolgálatot bízott rám a ti javatokra, (3) amikor kinyilatkoztatásával megismertette velem a titkot, ahogy előbb röviden megírtam. (4) Ha elolvassátok, megtudhatjátok belőle, hogyan értem én Krisztus titkát, (5) amely más nemzedékek idején nem vált ismertté az emberek fiai előtt úgy, ahogyan most kinyilatkoztatta szent apostolainak és prófétáinak a Lélek által: /RÚF/ 

(2Pt 3:1-2). Ez már a második levél, szeretteim, amelyet hozzátok írok: ezekben emlékeztetés által ébresztgetem tiszta gondolkozásotokat, (2) hogy eszetekbe jussanak a szent próféták előre megmondott szavai és apostolaitoknak az Úrtól és Üdvözítőtől kapott parancsolatai. /RÚF/

 verseiben Péter elmondja a prófétákról, hogy ők előbb léptek fel, a szavaik fontosak, ugyanakkor már az apostolok tekintélye is hasonló az övékhez. Ezekben a versekben utal az ó- és újtestamentumi időkre. Talán úgy tűnhet, hogy a próféták az ószövetségi korban voltak Isten hírnökei, az apostolok pedig az újszövetségi időben, viszont ekkor is voltak olyanok, akik prófétáltak, megkapták a prófétaság ajándékát, de nem voltak apostolok. Az újszövetségi korban a prófétaság ajándéka nem korlátozódott csak az apostolokra, és nem volt minden apostol próféta. 

(ApCsel 15:32). Júdás és Szilász, akik maguk is próféták voltak, sok beszéddel buzdították és erősítették a testvéreket. /RÚF/

 Az apostolok és próféták tevékenysége hogyan kötődött Krisztushoz és az egyházhoz? 

(Ef 2:20). Mert ráépültetek az apostolok és a próféták alapjára, a sarokkő pedig maga Krisztus Jézus, /RÚF/

 (Ef 3:5) amely más nemzedékek idején nem vált ismertté az emberek fiai előtt úgy, ahogyan most kinyilatkoztatta szent apostolainak és prófétáinak a Lélek által: /RÚF/

Az Újszövetségben az apostolokat olvasva azt is tudjuk, hogy Jézus állt a középpontjában szinte minden írásuknak. Figyelmük fókuszában az Ő élete, halála, feltámadása, főpapi szolgálata és visszajövetele állt. 

A Biblia az egyetlen hiteles feljegyzése az apostolok és próféták azon szavainak, amelyek Jézusra, az életére, a tetteire vonatkoznak. Ezek szerint a hitünk tekintetében miért kell a Bibliát tartanunk a legfőbb tekintélynek?

White idézet: Az Úr Jézus megpróbálja az emberi szíveket irgalmasságának és bőséges kegyelmének bemutatásával. Olyan bámulatos átalakulások történnek általa, hogy Sátán… csak áll ott, mint egy mesterkedéseivel és téveszméivel szemben bevehetetlen erőd előtt. Ez számára érthetetlen rejtélyt jelent. Isten angyalai… csodálkozva és örömmel nézik, hogy az elbukott emberek, akik korábban még a harag gyermekei voltak, Krisztus nevelése által az isteni hasonlóság szerinti jellemet alakítanak ki, hogy az Úr fiai és lányai legyenek, és fontos szerepet töltsenek be a mennyei tevékenységekben és örömökben. 

Az Úr azért adott képességeket és áldásokat egyházának, hogy a maga teljességének képét mutassa be a világnak, és hogy teljes legyen egyháza benne egy másik, az örök világ és a földi törvényeknél magasabb rendű törvények állandó képviselésében. Így lesz az egyháza isteni minta szerint épült közösség… 

Krisztus bőségesen adott lehetőségeket egyházának, hogy nagy, dicsőséges nyereséget kapjon megváltott, megvásárolt tulajdonától. Mivel az egyház Jézus igazságával van felruházva, az ő letéteményese, melyben irgalmának, szeretetének és kegyelmének gazdagsága jelenik meg teljesen és tökéletesen. Közbenjárói imájában tett kijelentése – hogy az Atya szeretete olyan nagy irántunk, mint iránta, az egyszülött Fiú iránt, és hogy mi ott leszünk vele, ahol Ő van, örökre eggyé válva vele és az Atyával – lenyűgözi a mennyei seregeket, és ez az ő nagy boldogságuk. Szentlelkének gazdag, teljes és bőséges ajándéka olyan lesz egyháza számára, mint egy védelmező tűzfal, melyen a pokol erői sem képesek áttörni. Jézus úgy tekint népére szeplőtlen tisztaságukban és makulátlan tökéletességükben, mint szenvedéseinek, megaláztatásainak és szeretetének jutalmára és az ő, Krisztus, a nagy középpont dicsőségének meghosszabbítására, melyből minden dicsőség sugárzik. – Mennyei helyeken, 279./old. (október 2.) 

Az apostoli korszak óta napjainkig sohasem szünetelt Isten templomának építése. Visszapillanthatunk a letűnt évszázadokra, és láthatjuk, hogy az épület élő kövei, mint fénysugarak világítottak a tévelygés és babona sötétségén át. Ezek az értékes drágakövek az örökkévalóságon át mindig fokozódó fénnyel fognak világítani, hogy bizonyítsák Isten igazságának hatalmát. E finomra csiszolt kövek ragyogó fénye rávilágít a világosság és a sötétség, az igazság aranya és a tévelygés salakja közötti éles ellentétre. 

E templom építésében része volt Pálnak, a többi apostolnak, valamint az összes, azóta élt igazaknak. De az épület még mindig nem kész. Ránk, akik ebben a korszakban élünk, nagy feladat vár. Az alapzatra olyan anyagot kell raknunk, mely a tűzpróbát kiállja: aranyat, ezüstöt és drágaköveket, „a templom mintájára kifaragott oszlopokat” (Zsolt 144:12). Akik így építenek Istennek, azokhoz Pál apostol bátorító és intő szavakat intéz: „Ha valakinek a munkája, amelyet ráépített, megmarad, jutalmát veszi.” (1Kor 3:14-15) Az a keresztény, aki hűen tárja fel az élet Igéjét, aki a szentség és békesség útjára vezet nőket és férfiakat, olyan anyagot helyez az alapzatra, mely mindörökké megmarad. Isten országában pedig bölcs építőmesterként fogják tisztelni. – Krisztusi élet, 224./old. (július 28.)