Jézus Krisztus feltámadása után az Emmausi úton

 

Érzelmi hullámvasútként élhette meg az elmúlt néhány hét történéseit a két tanítvány, amikor újra és újra visszagondoltak beszélgetéseikre és tapasztalataikra. A dicsőséges bevonulás Jeruzsálembe, a templom megtisztítása, a pászka a felső szobában, Jézus imája a Gecsemánéban, Júdás szörnyű árulása, a tárgyalás, a kigúnyolás, a megverés. Jézus megtépázott teste, amint függ a kereszten, majd az utolsó szavai, mielőtt kilehelte volna lelkét, amikor az ég is elsötétedett. A templomi kárpit kettészakadásának hangja, az igazak sírjainak megnyílása. Jézus testének óvatos levétele a keresztről, majd a sírba fektetése még a szombat kezdete előtt. Aztán az összezavarodottság érzése, a kiábrándulás, a kérdések a tanítványok fejében. Hogyan tévedhettek ekkorát? Jézus követői csalódtak és elbizonytalanodtak, teljesen összezavarodtak. Életük legnagyobb sokkja érte őket. Amit nem láttak, hogy mindez mégis pusztán egy pillanat volt minden idők legnagyobb történetében. Amint ketten közülük Emmaus felé haladtak, Jézus megjelent mellettük és csatlakozott hozzájuk. 

(Lk 24:13-27). Tanítványai közül ketten aznap egy faluba mentek, amely Jeruzsálemtől hatvanfutamnyira volt, és amelynek Emmaus a neve, (14) és beszélgettek egymással mindarról, ami történt. (15) Miközben egymással beszélgettek és vitáztak, maga Jézus is melléjük szegődött, és együtt ment velük. (16) Látásukat azonban mintha valami akadályozta volna, hogy ne ismerjék fel őt. (17) Ő pedig így szólt hozzájuk: Miről beszélgettek egymással útközben? Erre szomorúan megálltak. (18) Majd megszólalt az egyik, név szerint Kleopás, és ezt mondta neki: Te vagy az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudod, mi történt ott ezekben a napokban? (19) Mi történt? – kérdezte tőlük. Ők így válaszoltak neki: Az, ami a názáreti Jézussal esett, aki cselekedetben és szóban hatalmas próféta volt Isten és az egész nép előtt; (20) és hogyan adták át főpapjaink és főembereink halálos ítéletre, és hogyan feszítették meg. (21) Pedig mi abban reménykedtünk, hogy ő fogja megváltani Izráelt. De ma már harmadik napja, hogy ezek történtek. (22) Ezenfelül néhány közülünk való asszony is megdöbbentett minket, akik kora hajnalban ott voltak a sírboltnál, (23) de nem találták ott a testét; eljöttek, és azt beszélték, hogy angyalok jelenését is látták, akik azt hirdették, hogy ő él. (24) El is mentek néhányan a velünk levők közül a sírhoz, és mindent úgy találtak, ahogyan az asszonyok beszélték; őt azonban nem látták. (25) Akkor ő így szólt hozzájuk: Ó, ti balgák! Milyen rest a szívetek, hogy mindazt elhiggyétek, amit megmondtak a próféták! (26) Hát nem ezt kellett-e elszenvednie a Krisztusnak, és így megdicsőülnie? (27) És Mózestől meg valamennyi prófétától kezdve elmagyarázta nekik mindazt, ami az Írásokban róla szólt. /RÚF/ 

Egyszer csak megnyílt a szemük, a két tanítvány pedig rohant Jeruzsálembe, hogy elmondja mindazt, ami velük történt az úton. 

(Lk 24:33-35). Még abban az órában útra keltek, és visszatértek Jeruzsálembe, ahol egybegyűlve találták a tizenegyet és a velük levőket. (34) Ők elmondták, hogy valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak. (35) Erre ők is elbeszélték, ami az úton történt, és hogy miként ismerték fel őt a kenyér megtöréséről. /RÚF/] 

Amint Jézus megjelent, megállt középen. Mindannyian megrémültek. Figyeld meg Jézus hozzájuk intézett kérdését:

  „Miért ijedtek meg, és miért támad kétség szívetekben”? (Lk 24:38), /ÚRK/ 

Jézus ugyanezt kérdezi ma is tőlünk. Mert túl gyakran elfelejtjük, hogy Jézus ma is mellettünk jár a nehézségeinkben. Túl sokszor nem ismerjük fel Őt eközben. Gyakran megfeledkezünk arról, hogy a történet még nem ér véget, jóval több van még hátra. A nehézségek között gyakran támadnak kétségeink, elfelejtjük, hogy Jézus biztonságos karjában tart minket. És nagyon sokszor hisszük azt, hogy mi jobban tudjuk, mi történik az életünkben, mint Jézus.

 (Lk 24:18) Majd megszólalt az egyik, név szerint Kleopás, és ezt mondta neki: Te vagy az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudod, mi történt ott ezekben a napokban? /RÚF/

A Szentírás kiváló tanácsokat ad arról, miként reagálhatunk keresztényként életünk kihívásaira és nehézségeire.  Róm 8:28; 2Kor 12:9-10; Fil 4:4-13; Jak 1:2-4, 12, 2Kor 1:4 

(Róm 8:28). Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket örök elhatározása szerint elhívott. /RÚF/; 

(2Kor 12:9-10). De ő ezt mondta nekem: Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz. Legszívesebben tehát az erőtlenségeimmel dicsekszem, hogy Krisztus ereje lakozzék bennem. (10) Ezért Krisztusért örömöm telik erőtlenségekben, bántalmazásokban, nyomorúságokban, üldöztetésekben és szorongattatásokban, mert amikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős. /RÚF/; 

(Fil 4:4-13). Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek! (5) A ti szelídségetek legyen ismert minden ember előtt! Az Úr közel! (6) Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt; (7) és Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat Krisztus Jézusban. (8) Egyébként pedig, testvéreim, ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetre méltó, ami jó hírű, ha valami nemes és dicséretes, azt vegyétek figyelembe! (9) Amit tanultatok és átvettetek, hallottatok és láttatok is tőlem, azt tegyétek, és veletek lesz a békesség Istene. (10) Nagy volt az örömöm az Úrban, hogy végre felbuzdultatok a velem való törődésre. Mert gondoskodtatok volna, de nem volt rá alkalmatok. (11) Nem a nélkülözés mondatja ezt velem, mert én megtanultam, hogy elégedett legyek azzal, amim van. (12) Tudok szűkölködni, és tudok bővölködni is, egészen be vagyok avatva mindenbe, jóllakásba és éhezésbe, bővölködésbe és nélkülözésbe egyaránt. (13) Mindenre van erőm Krisztusban, aki megerősít engem. /RÚF/; 

(Jak 1:2-4. 12). Teljes örömnek tartsátok, testvéreim, amikor különféle kísértésekbe estek, (3) tudva, hogy hitetek próbája állhatatosságot eredményez. (4) Az állhatatosság pedig tegye tökéletessé a cselekedetet, hogy tökéletesek és hibátlanok legyetek, minden fogyatkozás nélkül. (12) Boldog ember az, aki a kísértés idején kitart, mert miután kiállta a próbát, elnyeri az élet koronáját, amelyet az Úr megígért az őt szeretőknek. /RÚF/; 

(2Kor 1:4). aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassunk másokat minden nyomorúságban azzal a vigasztalással, amellyel Isten vigasztal minket. /RÚF/

White idézet: Krisztus keresztre feszítése után, a hét első napján, a tanítványoknak minden okuk megvolt arra, hogy örüljenek. De ez a nap sokuk számára mégsem volt az öröm napja. Némelyeket bizonytalanság, zavar és kétely gyötört… Az asszonyok olyan híreket hoztak, amelyek… teljes bizonyossággal igazolták, hogy Krisztus feltámadt a halálból, hisz elmondták, hogy ők maguk látták a kertben a feltámadt Jézust. 

De úgy tűnt, a tanítványok mégsem hisznek. Reménységük együtt halt meg Krisztussal. Bár hírét vették a feltámadásának, a valóság mégis annyira távol állt korábbi elképzeléseiktől, hogy egyszerűen nem tudták elhinni… A tanítványok némelyike a pénteki eseményekkel kapcsolatosan pontos leírást kapott a szemtanúktól. Mások pedig saját szemükkel nézték végig a keresztre feszítést. A hét első napjának délutánján két nyugtalan és szomorú tanítvány úgy döntött, hogy visszatér a Jeruzsálemtől nagyjából harminc kilométerre fekvő Emmausba… 

Nem jutottak messzire, amikor egy idegen csatlakozott hozzájuk. Csakhogy őket annyira magával ragadta a szomorúság és a csalódás, hogy nem ismerték fel Őt. Tovább beszélgetve tárták fel szívük gondolatait… Jézus tudta, hogy a szívük szeretettel ragaszkodik Őhozzá, és át akarta ölelni őket, szívesen letörölte volna a könnyeiket, hogy felvidítsa a szívüket. Előbb azonban egy feledhetetlen leckére akarta megtanítani őket… 

A tanítványok elmondták, hogy csalódást éreznek a Mesterük iránt, és elmesélték, hogy „mimódon adák őt a főpapok és a mi főembereink halálos ítéletre, és megfeszíték őt”. Csalódástól szomorú szívvel és remegő ajkakkal jelentették ki: „Pedig mi azt reméltük, hogy ő az, aki meg fogja váltani az Izráelt. De mindezek mellett ma van harmadnapja, hogy ezek lettek.” 

Vajon miért nem jutottak eszükbe Krisztus szavai, és miért nem ismerték fel, hogy az eseményeknek valóban így kellett történniük? Miért nem ismerték fel, hogy Jézus földi élete utolsó szakaszának pontosan úgy kell teljesednie, ahogyan az élete első szakaszában történt, és harmadnapra fel fog támadni? Erre kellett volna emlékezniük. A papok és a főemberek azonban mindezt nem felejtették el. – Christ Triumphant, 295./old. (október 15.) 

Az élet nehézségei a Bibliában, Jób jut az eszünkbe

Amikor az élet nehézségeire gondolunk a Bibliában, talán Jób az első, aki eszünkbe jut. Nemcsak a teljes vagyonát vesztette el 

(Jób 1:14-17). hírnök érkezett Jóbhoz, és így szólt: A marhák odakint szántottak, a szamarak pedig mellettük legelésztek. (15) De a sábaiak rájuk rontottak, és elvitték őket, a legényeket pedig kardélre hányták. Csak én menekültem meg, hogy hírt adhassak neked. (16) Még beszélt, amikor érkezett egy másik, és így szólt: Tűz csapott le Istentől az égből, amely megégette és elpusztította a juhokat és a legényeket. Csak én menekültem meg, hogy hírt adhassak neked. (17) Még beszélt, amikor ismét érkezett valaki, és így szólt: A káldeusok három csapatban rajtaütöttek a tevéken és elvitték őket, a legényeket pedig kardélre hányták. Csak én menekültem meg, hogy hírt adhassak neked. /RÚF/

 ... de a gyermekeit 

(Jób 1:18-19). Még beszélt, amikor érkezett egy másik, és így szólt: Fiaid és leányaid elsőszülött testvérük házában lakomáztak, borozgattak. (19) De hirtelen erős szél támadt a puszta felől, megrendítette a ház négy sarkát, az rászakadt a fiatalokra, és meghaltak. Csak én menekültem meg, hogy hírt adhassak neked. /RÚF/

 és az egészségét is. 

(Jób 2:7). A Sátán eltávozott az Úr színe elől, és megverte Jóbot rosszindulatú fekélyekkel tetőtől talpig. /RÚF/

Ezek után a felesége megpróbálta rávenni, hogy átkozza meg Istent és haljon meg. 

(Jób 2:9. A felesége ezt mondta neki: Még most is ragaszkodsz ahhoz, hogy feddhetetlen maradj? Átkozd meg Istent, és halj meg! /RÚF/

 Egy idő után három barátja látogatta meg, hogy együtt üljenek vele. Annyira sokkolta őket Jób látványa, hogy hét egész napig csak szótlanul ültek.

 (Jób 2:13). És mellette ültek a földön hét nap és hét éjjel; de egyik sem szólt hozzá egy szót sem, mert látták, hogy milyen nagy a fájdalma. /RÚF/ 

Aztán amikor végül meg tudtak szólalni, emberi módon próbáltak magyarázatot adni a Jóbot ért szerencsétlenségre, amivel akaratukon kívül is növelték a pátriárka szenvedését. A három barát őt vádolta, mondván, hogy biztosan kell lennie valamilyen rejtett bűnének, amiből meg kell térnie.

 (Jób 8., 11. és 15). fejezete Még olyan kijelentést is tettek, hogy

  „Ilyenek hát az álnok embernek hajlékai, és ilyen annak lakóhelye, aki nem tiszteli Istent”. (Jób 18:21) 

Hogyan válaszolt ezekre Jób

(Jób 19:23-27). Bárcsak leírnák szavaimat, bárcsak följegyeznék egy könyvbe, (24) vas íróvesszővel és ólommal minden időkre kősziklába vésnék! (25) Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára megáll a por fölött, (26) és ha ez a bőröm szertefoszlik is, testem nélkül is meglátom az Istent. (27) Saját magam látom meg őt, tulajdon szemeim látják meg, nem valaki más, bár veséim is megemésztetnek. /RÚF/ 

(Jób 23:8-12). De ha kelet felé megyek, nincsen ott, ha nyugat felé, nem veszem észre. (9) Ha északon működik, nem látom, ha délre fordul, ott sem láthatom. (10) De ő tudja, milyen úton járok: ha megvizsgál, kiderül, hogy arany vagyok. (11) Szorosan járok a nyomában, az ő útján maradok, nem térek le róla. (12) Ajkának parancsából nem engedek, keblembe zártam szája mondásait. /RÚF/ 

A tragikus események dacára, amelyek érték, annak ellenére, hogy semmit nem értett az egészből, Jób mindvégig hű maradt. Kitartott. Nem vádolta Istent, nem átkozta meg. Inkább kijelentette, amikor Isten megátkozásával kísértették: 

„Mezítelen jöttem ki az én anyámnak méhéből, és mezítelen térek oda vissza. Az Úr adta, az Úr vette el. Áldott legyen az Úrnak neve”! (Jób 1:21) 

Ugyanabban a csatában, annak közepén élünk mi is. Sátán fájdalommal, szenvedéssel, veszteséggel és nehézséggel gyötör minket, amely mind a tervének a része, hogy eltorzítsa bennünk a szerető Isten képét. Az ilyen nehézségekben két válaszlehetőségünk van: vádolni és megtagadni Istent, vagy ragaszkodni hozzá minden erőnkből. A csata hevesen dúl körülöttünk, mindig tartsuk észben, hogy az örökkévalóság fényében a pillanatnyi problémáink, bár valóságosak, de ideiglenes próbáink csupán. 

(2Kor 4:16-18). Ezért tehát nem csüggedünk. Sőt ha a külső emberünk megromlik is, a belső emberünk mégis megújul napról napra. (17) Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk minden mértéket meghaladó nagy, örök dicsőséget szerez nekünk, (18) mivel nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra, mert a láthatók ideig valók, a láthatatlank pedig örökkévalók. /RÚF/

 Annyi más dolog is része a nagy képnek azon kívül, amit itt és most látunk, és minden hívő életében az egyik nagy kihívás, hogy higgyen Istenben még az élet sötét óráiban is. Isten annyiféleképpen megjelentette nekünk szeretetének valóságát. Ragaszkodnunk kell a nagyon fontos igazsághoz – hogy Isten szeret –, még akkor is, amikor adott pillanatban nem érezzük azt! 

Ha éppen nehéz élethelyzetben élsz, fuss Istenhez! Vedd a Bibliádat és egy jegyzettömböt, és menj ki a természetbe Istenhez! Másold le Róm 5:3-5 szakaszát, és gondolkodj az ige különféle üzenetein! Hidd el, hogy Isten szeretete, törődése a legbiztosabb és legstabilabb tényező az életedben! 

 „De nemcsak ezzel dicsekszünk, hanem a szenvedéseinkkel is, tudva, hogy a szenvedés állhatatosságot munkál, az állhatatosság pedig kipróbáltságot, a kipróbáltság pedig reménységet. A reménység pedig nem szégyenít meg, mert Isten szeretete kitöltetett szívünkbe a nekünk adott Szentlélek által.” (Róm 5:3-5), /ÚRK/

White idézet: A lelket nyomasztó csüggedés nem annak a bizonyítéka, hogy Isten megváltozott. Ő „tegnap és ma és örökké ugyanaz”. (Zsid 13:8) Biztos lehetsz, hogy Isten a jóindulatában részesít, amikor érzed az igazság Napjának sugarait, de akkor sem kell elhagyatva érezned magad, amikor felhők árnyékolják be a lelkedet. Hitednek át kell törnie a sötétségen. A szemed legyen tiszta, hogy lásson, és akkor az egész testedet világosság járja át. Krisztus kegyelmének gazdagságait kell az elmében őrizned. Kincsként őrizd azokat a leckéket, amelyeket szeretete kínált fel. Bárcsak olyan hittel rendelkezhetnél, mint Jób, hogy kijelenthesd: „Ha megöl is engem, akkor is bízom benne.” …

A keresztény életének legnehezebb tapasztalatai szerezhetik a legnagyobb áldásokat. A sötét órákban a különleges gondviselés bátorságot nyújthat a lélek számára Sátán következő támadásaival szemben, és felfegyverezheti Isten szolgáját, hogy megálljon a próbák tüzében. Hited próbája értékesebb az aranynál. Olyan kitartó bizalmat kell tanúsítanod Isten iránt, amit nem zavarnak meg a csaló kísértései és álnokságai. Fogd szaván az Urat. Tanulmányozd ígéreteit, és azokat szükség szerint tedd magádévá. „Azért a hit hallásból van, a hallás pedig Isten igéje által.” (Róm 10:17) … 

A hit ismerteti meg a lélekkel Isten létezését és jelenlétét, és ha csak az Ő dicsőségét szemlélve élünk, akkor egyre inkább felismerjük jellemének szépségét. Lelkünk a mennyei légkör belélegzése révén erősödik meg; felismerjük, hogy Ő mellettünk áll, és így szilárdan kitarthatunk… Szüntelenül a végtelen Isten jelenlétében kell élnünk… 

Isteni bölcsesség fogja vezérelni azoknak lépteit, akik az Úrban bíznak, és isteni szeretet veszi körül azokat, akik megtapasztalják a Vigasztaló Szentléleknek a jelenlétét. – Our High Calling, 324./old. 

Mindenkit érnek keserű csalódások, és olykor mindenkit hatalmába kerít a csüggedés; amikor fájdalom az ember sorsa, és nehéz hinnie, hogy Isten még mindig jóságos segítője földi gyermekeinek; amikor annyira gyötrik a bajok, hogy inkább kívánja a halált, mint az életet. Ilyenkor sokan elengedik Isten kezét, és a kétely rabságába, a hitetlenség fogságába esnek. Ha ekkor megnyílna lelki szemük, és felfognák Isten intézkedéseit, megmentésükön fáradozó angyalokat látnának, akik lábukat az örök hegyeknél is erősebb alapra helyezik. És akkor új hit, új élet ébredne bennük. 

A hívő Jób a szenvedés és a homály napján ezt mondta: „Inkább választom a fulladást, inkább a halált, mint e csontvázat. Megvetem az életemet, nem kell tovább!” 

Jób belefáradt az életbe, de Isten nem engedte meghalni. Feltárult előtte a jövő lehetősége, és a reménység üzenetét kapta: „... erős leszel és nem kell félned. Elfelejted a nyomorúságot, úgy gondolsz rá, mint elmúlt árvízre.” 

Jób a csüggedés és reménytelenség mélységéből az Isten kegyelmébe és megmentő hatalmába vetett feltétlen bizalom magaslatára emelkedett. Diadalmasan vallotta: „Hiszen megölhet engem! Nem is reménykedem!” – Próféták és királyok, 162-163./old.

Jól felkészülten

Tolongó tömeg a Galileai-tenger partján, Jézust, ahogy kilép a csónakból, szinte összepréselik, miközben követni igyekeznek Kapernaum felé haladva. Aztán egyszer csak megjelenik Jairus, a zsinagóga elöljárója, és kérlelni kezdi, hogy menjen vele és gyógyítsa meg a lányát. A tömegben ott egy asszony is, aki évek óta beteg. Minden pénzét orvosokra költötte, „és semmit sem javult, sőt inkább még rosszabbul lett”. (Mk 5:26) Hallott a nagyszerű galileai Emberről, és reményteli szívvel, minden maradék erejét összeszedve elindult aznap reggel, hogy csatlakozzon a sokasághoz. A tömeg nyomása fojtogatta, ahogy centiről centire igyekezett közelebb jutni Jézushoz. Aztán egyszer csak a sok tolakodás és lökdösődés után meglátta Őt. Erőt vett magán: „Ha csak ruháját érintem is, meggyógyulok”. (Mk 5:28), /ÚRK/ 

(Mk 5:21-34). Amikor Jézus ismét átkelt hajón a túlsó partra, nagy sokaság sereglett köré, ő pedig a tenger partján maradt. (22) Akkor jött egy zsinagógai elöljáró, név szerint Jairus, aki meglátva őt, lába elé borult, (23) és esedezve kérte: A kislányom halálán van, jöjj, tedd rá a kezed, hogy meggyógyuljon, és életben maradjon. (24) Jézus ekkor elindult vele. A nagy sokaság követte őt, és tolongott körülötte. (25) Egy asszony pedig, aki tizenkét éve vérfolyásos volt, (26) sok orvostól sokat szenvedett, és mindenét rájuk költötte ugyan, mégsem látta semmi hasznát, hanem még rosszabbul lett; (27) amikor hallott Jézusról, eljött, és a sokaságban hátulról megérintette a ruháját, (28) mert így gondolkodott: Ha megérintem akár csak a ruháját is, meggyógyulok. (29) Azonnal elapadt a vérzés forrása, és érezte testében, hogy meggyógyult a bajából. (30) Jézus azonnal észrevette, hogy erő áradt ki belőle, ezért a sokaságban megfordulva így szólt: Ki érintette meg a ruhámat? (31) Tanítványai így feleltek: Látod, hogyan tolong körülötted a sokaság, és azt kérdezed: Ki érintett meg engem? (32) Jézus körülnézett, hogy lássa, ki tette ezt. (33) Az asszony pedig, mivel tudta, mi történt vele, félve és remegve jött elő; leborult előtte, és elmondta neki a teljes igazságot. (34) Ő pedig ezt mondta neki: Leányom, a hited megtartott téged: menj el békességgel, és bajodtól megszabadulva légy egészséges! /RÚF/ 

Az esemény rámutat Jézus törődésére és könyörületére azok iránt, akik betegek és magányosak, és akik általában elveszettek a sokaságban. Sokan nyomódtak Jézus oldalához aznap, amint a tömeg sodródott, de csak egy valaki nyújtotta ki a kezét felé, hogy megérintse és ezzel áldást nyerjen, áldást, amelyre kétségbeesetten szüksége volt. Azonban nem az érintés gyógyította meg, hanem a hite miatt kapott gyógyulást. (Mk 5:34) „A Megváltó meg tudja különböztetni a tömeg szokványos, véletlen érintését a hit érintésétől”. (Ellen G. White: Jézus élete.  344./old.) 

Jézus köntösében nem volt semmilyen kivételes erő, az inkább az asszony hitében, a döntésében rejlett, hogy megérinti Őt, és ezáltal gyógyulást nyer. Az a törékeny nő szenvedése és fájdalma közepette ágyban maradhatott volna aznap reggel, ahelyett, hogy úgy dönt és abban reménykedik, hogy megkeresi Jézust a gyógyulás reményében. Nem volt neki elég, hogy távolról szemlélje, közelebb kellett kerülnie hozzá. Jézus arra hív minket is, hogy hasonlóan cselekedjük ma. Azt mondja:

„Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok, és lelketek nyugalmat talál” (Mt 11:28-29), /ÚRK/ 

(Róm 5:3-5). Sőt, dicsekszünk a megpróbáltatásokkal is, mert tudjuk, hogy a megpróbáltatás szüli az állhatatosságot, (4) az állhatatosság a kipróbáltságot, a kipróbáltság a reménységet; (5) a reménység pedig nem szégyenít meg, mert szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adott Szentlélek által. /RÚF/ 

White idézet: Sátán a pusztító, az Úr pedig a helyreállító. Az Úr nem dolgozhatott orvosként úgy, ahogy szeretett volna, ezért is mondta: „És nem akartok hozzám jőni, hogy életetek legyen!” Mindenütt enyhülést keresünk, kivéve nála, aki a Józseftől kölcsönvett sírbolt fölött kijelentette: „Én vagyok a Feltámadás és az Élet!” ... 

Krisztus találkozott egy szegény lélekkel, egy asszonnyal, aki mindenét arra költötte, hogy meggyógyuljon testi betegségéből. A bibliai elírás szerint minden vagyonát orvosokra költötte, az állapota mégsem javult, épp ellenkezőleg, csak romlott. De amikor a hite alapján egyszer megérintette Krisztust, azonnal kigyógyult évek óta tartó betegségéből. Ez a szenvedő asszony Krisztus közelébe férkőzött, és hátulról megérintette a ruháját, mert hitt a ruhát viselő személyben, és azonnal meggyógyult. „Ki az, aki engem illete?” – kérdezte Krisztus. A kérdés hallatán Péter elcsodálkozott: „Mester, a sokaság nyom és szorongat téged, és azt mondod: Ki az, aki engem illete?” 

Krisztus felejthetetlen tanítást akart adni a jelenlevőknek. Rá akart mutatni az élő hit érintése és a közönséges érintés közötti különbségre. Így szólt: „Illete engem valaki; mert én észrevettem, hogy erő származék ki tőlem.” Amikor „látta az asszony, hogy nem maradt titokban”, remegve előállt, Jézus lábai elé esett, és előadta fájdalmas történetét. Krisztus megvigasztalta őt: „Bízzál leányom, a te hited megtartott téged; eredj el békességgel!” 

Miért nem járulunk hittel Jézushoz? Sokan csak közönséges módon érintik meg Őt, mert csak a személyével akarnak kapcsolatba lépni. Ez az asszony többet akart. Hittel nyújtotta ki a karját, és azonnal meggyógyult… Az igazság barátai meg fogják tisztelni hitük szerzőjét és bevégzőjét. Krisztus pedig olyan orvos lesz számukra, aki helyreállítja a testüket és a lelküket is. Isten munkatársai felveszik Krisztus igáját, és mind testileg, mind pedig lelkileg szoros kapcsolatba kerülnek Istennel... 

Az Istennel ápolt együtt munkálkodás révén kell edzeni férfiak, nők és gyermekek akaratát … A lelki öröm, valamint a lelki és testi egészség összhangja nyilvánvalóvá válik, és azt az áldást hirdeti, amit az Úr Jézus elhozott a világunkba, hogy felkínálhassa minden embernek, aki hisz. – Christ Triumphant, 239./old. (augusztus 20.)