Isten népét a jelenvaló igazság egyesíti

„Isten igazságban hívő, maradék népének egysége és összetartása meggyőző erővel képviseli a világban az általuk ismert igazságot és azt, hogy ők Isten választott népe. Ez az egység és összetartás zavarja az ellenséget, aki eltökélte, hogy ez nem maradhat így. Isten népét a jelenvaló igazság egyesíti, amit szívükkel hisznek és az életükkel bemutatnak, és ez roppant erőssé teszi befolyásukat”. (Ellen G. White: Testimonies for the Church. 1. köt. 327./old.) 

„Isten kivezet egy népet, hogy tökéletes egységben álljanak az örök igazság magaslatán. Krisztus önmagát adta a világért, hogy »tisztítson önmagának kiváltképpen való népet, jó cselekedetekre igyekezőt«. (Tit 2:14) 

A tisztítás folyamatának a célja, hogy eltávolítson az egyházból minden igazságtalanságot, viszálykodást és versengést, hogy építsenek, ne romboljanak, valamint energiáikat az előttük álló nagy munkára összpontosítsák. Istennek az a terve, hogy egész népe eljusson a hit egységére. Közvetlenül a kereszt előtt Krisztus azért imádkozott, hogy tanítványai egyek legyenek, mint ahogy Ő is egy az Atyával, és így elhiggye a világ, hogy az Atya küldte Őt. Ez a rendkívül megindító, csodálatos imádság a korszakokon át elhat egészen a mi időnkig. Jézus ezt mondta: »De nemcsak őérettük könyörgök, hanem azokért is, akik az ő beszédökre hisznek majd énbennem«. (Jn 17:20)” (Ellen G. White: Testimonies for the Church. 4. köt. 17./old.) 

White idézet: A legnagyobb munka

„Elmenvén e széles világra, hirdessétek az evangéliumot minden teremtésnek.” (Márk 16:15) 

„»Elmenvén e széles világra, hirdessétek az evangéliumot minden teremtésnek« – ez Krisztus parancsa követőinek. Nem mindenkit hív el Isten prédikátornak vagy misszionáriusnak a szó szoros értelmében, de mindenki együttműködhet Vele azzal, hogy a jó hírt átadja embertársainak. Mindenkinek, nagynak vagy kicsinek, műveltnek vagy tudatlannak, idősnek vagy fiatalnak szól ez a parancs.” (Nevelés, 264./old.) 

„Mindenki, aki ismeri a mára vonatkozó igazságot, felelős azért, hogy megismertesse másokkal is. Krisztus szolgái nagymértékben felelősek a világ jólétéért és üdvösségéért. Legyenek Isten munkatársai, hogy lelkeket nyerjenek Krisztusnak! (…) 

A bűnös szívére Krisztus gyakorol vonzást, mégpedig a megfeszített Krisztus. A Golgota keresztjén Jézus páratlan szeretetében nyilatkozott meg a világ felé. Szeretete a sötétségből a világosságra vezeti az embereket, a törvényszegésből az engedelmességre és igazi szentségre. Amikor valaki Jézust szemléli a Golgota keresztjén, a lelkiismeret ráébreszti a bűn szörnyű voltára, úgy, mint semmi más.” (Review and Herald, 1904. március 10.; 1892. november 22.) 

„Gyülekezetünk tagjai nem néznek a megfeszített és feltámadt Üdvözítőre, akiben az örök életre vágyakozók minden reménysége összpontosul. Pedig ez a mi üzenetünk, érvelésünk, tanításunk, figyelmeztetésünk a bűnben élők felé, bátorításunk a vergődőnek, és reménység minden hívő számára. Ha fel tudnánk ébreszteni az emberek érdeklődését, hogy Krisztusra figyeljenek, Őt szemléljék, akkor félre is állhatnánk, és csak arra kellene kérnünk őket, hogy állandóan Isten Bárányára nézzenek… Akinek szemei Jézus Krisztusra irányulnak, mindent elhagy, meghal az önzésnek. Hinni fog Isten minden szavában, amely oly dicsőségesen és csodálatosan felmagasztaltatik Krisztusban.” (HNA Biblia-kommentár VI., 1113./old.) 

„Minden keresztény kiváltsága nemcsak várni, de siettetni Urunk Jézus Krisztus eljövetelét. Ha mindaz, aki Krisztus nevét vallja, gyümölcsöt teremne az Ő dicsőségére, gyorsan bevethetnénk az egész világot az evangélium magvával. A termés hamar beérne, és Krisztus eljönne, hogy betakarítsa az értékes gabonát.” (Bizonyságtételek VIII., 22-23./old.)  – Maranatha, „A legnagyobb munka” című fejezet, 99./old. (ápr. 1.) 

A Keresztet tükröző élet

A pártoskodástól való óvás még nem jelenti azt, hogy ne kellene támogatni a vezetőket. Támogatnunk és értékelnünk is kell azokat, akik irányítják az egyházi munkát. Isten megbíz embereket földi szolgálatának végzésével. Az egyházi vezetők, akiknek az élete tükrözi a kereszt által jelképezett, Istennek való alárendelést, méltók rá, hogy hallgassunk rájuk és kövessük őket. 

Ez pedig azért van így, mert egyedül a keresztnek van ereje az Isten Igéje előtti meghajlás érdekében bármiféle manipulatív uralmi formát visszafordítani. A krisztusi vezetők a szolgálatuk sikerét egyedül Istennek tulajdonítják. Földi szolgálata során, emberként még Jézus is Istennek adott dicsőséget. 

(Jn 17:4). Én megdicsőítettelek téged a földön azzal, hogy elvégeztem azt a munkát, amelyet rám bíztál, hogy elvégezzem: /RÚF/ 

Pál szerint a hűséges keresztény szolgálatnak abban kell gyökereznie, amit a kereszt teológiájának nevezünk. A kereszt Isten bölcsességének és megmentő hatalmának megnyilatkozása, ugyanakkor az emberi bölcsességet bolondságként mutatja be. (1Kor 4:1-13) szakaszában Pál világossá teszi, milyen a kereszt teológiája. Először is jelzi: Istentől ered a keresztény vezetés mintája. (1Kor 4:1-5) Másodszor rámutat, hogy az igazi keresztény szolgálat védjegye a szenvedés. (1Kor 4:9, 11-13) Ezt a második pontot érdemes még tovább fejtegetni. 

(1Kor 4:1-13). Úgy tekintsen minket minden ember, mint Krisztus szolgáit és Isten titkainak sáfárait. (2) Márpedig a sáfároktól elsősorban azt követelik, hogy mindegyikük hűségesnek bizonyuljon. (3) Én pedig a legkevésbé sem törődöm azzal, hogy ti hogyan ítélkeztek felettem, vagy más emberek hogyan ítélkeznek egy napon; sőt magam sem ítélkezem önmagam felett. (4) Mert semmi vádat nem tudok önmagamra mondani, de nem ez tesz igazzá, mert az Úr az, aki felettem ítélkezik. (5) Egyáltalán ne ítéljetek azért addig, míg el nem jön az Úr. Ő majd megvilágítja a sötétség titkait, és nyilvánvalóvá teszi a szívek szándékait, és akkor mindenki Istentől kapja meg a dicséretet. (6) Mindezeket pedig, testvéreim, értetek alkalmaztam magamra és Apollósra, hogy a mi példánkon tanuljátok meg: ahhoz tartsa magát az ember, ami meg van írva, hogy senki se kérkedjék az egyik tanítóval, a másikat megvetve. (7) Mert ki tesz téged különbbé? Mid van, amit nem kaptál? Ha pedig kaptad, miért dicsekszel, mintha nem kaptad volna? (8) Már jóllaktatok, már meggazdagodtatok, nélkülünk uralomra jutottatok; bárcsak valóban uralomra is jutottatok volna, hogy veletek együtt mi is uralkodhatnánk! (9) Mert úgy gondolom, hogy Isten minket, apostolokat utolsókul állított, mint akiket halálra szántak, mert látványossággá lettünk a világnak, az angyaloknak és az embereknek. (10) Mi bolondok vagyunk Krisztusért, ti pedig okosak Krisztusban, mi erőtlenek, ti pedig erősek, ti megbecsültek, mi pedig megvetettek. (11) Mind ez ideig éhezünk és szomjazunk, ruhátlanok vagyunk, és bántalmakat szenvedünk, otthontalanul vándorlunk, (12) és tulajdon kezünkkel dolgozva fáradozunk. Amikor gyaláznak, áldást mondunk, amikor üldöznek, tűrünk, (13) amikor rágalmaznak, jó szóval válaszolunk; szinte a világ söpredékévé lettünk, és mindenki szemétjévé mind ez ideig. 

 Mit jelent a Krisztusért vállalt szenvedés?  

(2Kor 11:23-28). Krisztus szolgái? Esztelenül szólok: én még inkább, hiszen többet fáradoztam, többször börtönöztek be, igen sok verést szenvedtem el, sokszor forogtam halálos veszedelemben. (24) Zsidóktól ötször kaptam egy híján negyven botütést, (25) háromszor megvesszőztek, egyszer megköveztek, háromszor szenvedtem hajótörést, egy éjt és egy napot hányódtam a tenger hullámain. (26) Gyakran voltam úton, veszedelemben folyókon, veszedelemben rablók között, veszedelemben népem között, veszedelemben pogányok között, veszedelemben városban, veszedelemben pusztaságban, veszedelemben a tengeren, veszedelemben áltestvérek között, (27) fáradozásban és vesződségben, gyakori virrasztásban, éhezésben és szomjazásban, gyakori böjtölésben, hidegben és mezítelenségben. (28) Ezeken kívül még ott van naponkénti zaklattatásom és az összes gyülekezet gondja. /RÚF/ 

(Kol 1:24). Most örülök a tiértetek elviselt szenvedéseimnek, és testemben betöltöm mindazt, ami Krisztus gyötrelmeiből még hátravan, az ő testéért, amely az egyház. /RÚF/ 

A keresztény vezetők Jézus lábnyomában járnak, ha készek szenvedést is vállalni hittestvéreikért, vagy ha meg is kell halniuk a szolgálatért. Pál úgy utal önmagára és Apollósra, mint 

„akiket halálra szántak” (1Kor 4:9), /ÚRK/, akiknek nincs eledelük és vizük, 

„ruhátlanok vagyunk, és bántalmakat szenvedünk, otthontalanul vándorlunk”. (1Kor 4:11), /RÚF/ 

Gyalázták, üldözték, rágalmazták őket, „szinte a világ söpredékévé… és mindenki szemétjévé” (1Kor 4:12-13,) lettek. 

A korinthusiakat ironikusan nevezi úgy, hogy gazdagok, királyok, bölcsek és megbecsültek, amivel jelzi: az igazi keresztény vezetésben nincs helye felfuvalkodottságnak, hiszen az a gyökere az egyházon belüli megoszlásnak. (1Kor 4:6) 

White idézet: A keresztényektől elvenni a keresztet olyan, mintha napközben kihunyna a napfény, éjszaka pedig elsötétülne a Hold és a csillagok. Krisztus keresztje közelebb vezet Istenhez, az embert megbékélteti Istennel és az Istent az emberrel. Az Atya látja a keresztet és Fia szenvedését, amit el kellett tűrnie azért, hogy az emberiséget megmentse a kilátástalan nyomorúságból, és magához vonzza. Fáradhatatlan atyai szeretetének együttérzésével tekint az emberiségre, akik a keresztet már-már szinte szem elől tévesztették, pedig kereszt nélkül nem létezik kapcsolat az Atyával, sem egység a mennyei trónon ülő Báránnyal, és kereszt nélkül Isten nem fogadhatja be a tévelygőt, aki az igazság útjára lép, és nem létezik a tévelygő számára reménység az ítélet napjával kapcsolatosan sem. Kereszt nélkül nincs lehetőségünk legyőzni az erős ellenséget. Az emberiség minden reménye a kereszthez fűződik. 

Amikor a bűnös a kereszt elé járul és feltekint arra, aki meghalt a megváltása érdekében, teljes boldogságot érezhet, mivel a bűnei megbocsáttattak. A kereszt elé térdelve a legfenségesebb helyre jutott, ahová ember juthat. A Krisztus arcáról áradó isteni dicsőség ragyog rá, és elhangzanak a megbocsátás szavai: Immár éljetek, ti bűnösök, éljetek! Megtérésetek elfogadást nyert, mivel megváltásra leltünk. 

A kereszt által tudjuk, hogy az Atya végtelen szeretettel szeret bennünket. Nem kell csodálkoznunk azon, hogy Pál így kiáltott fel. „Nekem pedig ne legyen másban dicsekvésem, hanem a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjében.” (Gal 6:14) Kiváltságunk, hogy dicsekedjünk a kereszttel; kiváltságunk, hogy magunkat teljesen átadjuk annak, aki önmagát odaadta érettünk. Arcunkon a Golgotáról áradó fény sugaraival mehetünk embertársaink közé, hogy közvetítsük a világosságot azok számára, akik még a sötétségben vergődnek. – Our High Calling, 46./old. 

Az elmét meg kell tanítani, hogy mennyei dolgokra összpontosítson. Az alázat a Jézus Krisztus jellemszépségének a felfedezéséből ered. Ha Krisztus tökéletes jellemtulajdonságaira összpontosítunk, felismerjük a bűn gyalázatos voltát, és hit által belekapaszkodunk Jézus Krisztus feddhetetlenségébe. Olyan erényeket fogunk ápolni, amilyenek Jézusban lakoznak, hogy másoknak is be tudjuk mutatni az Ő jellemét. Ha a Golgotára nézünk, nem saját énünket magasztaljuk, hanem folyton szem előtt tartjuk saját méltatlanságunkat és azt, hogy a menny milyen hatalmas árat fizetett a megváltásunk érdekében, és akkor tisztán fogjuk látni Krisztus semmihez sem fogható szeretetét. – This Day with God, 261./old. 

Krisztusi szolgálat - valaki segítőként, beosztottként szolgálja Krisztust

 

(1Kor 4:1-2). Úgy tekintsen minket minden ember, mint Krisztus szolgáit és Isten titkainak sáfárait. (2) Márpedig a sáfároktól elsősorban azt követelik, hogy mindegyikük hűségesnek bizonyuljon. /RÚF/ 

(1Kor 3:1-4). Én tehát, testvéreim, nem szólhattam hozzátok úgy, mint lelki emberekhez, hanem csak úgy, mint testiekhez, mint Krisztusban kiskorúakhoz. (2) Tejjel tápláltalak titeket, nem kemény eledellel, mert még nem bírtátok volna el. Sőt még most sem bírjátok el, (3) mert még testiek vagytok. Amikor ugyanis irigység és viszálykodás van közöttetek, nem testiek vagytok-e, és nem emberi módon viselkedtek-e? (4) Ha az egyik ezt mondja: „Én Pálé vagyok”, a másik pedig azt: „Én Apollósé”, nem emberi módon beszéltek-e? /RÚF/

... szakaszában Pál arra céloz, hogy a lelki érettség hiánya miatt alakulnak klikkek, táborok. Ám még mielőtt rátérne erre a témára, kijelenti: „Bennünk pedig Krisztus értelme van”. (1Kor 2:16) Ez a kifejezés valószínűleg a krisztusi gondolkodásmódra és cselekvésre utal. Más szóval, akkor van a hívőben „Krisztus értelme”, ha úgy gondolkodik és cselekszik, mint Krisztus. Csakhogy nem olyan könnyű ezt az élet minden területén gyakorlatba ültetni, nem igaz? A görög-római világban versengtek egymással politikusok, filozófusok, gondolkodók és vallási vezetők. A társadalmi elismerés vágya nyilvánvalóan arra késztette a korinthusi gyülekezetet, hogy ők is kövessék a világi mintákat, ami az egyház számára ma is épp olyan veszélyt jelenthet. 

 (1Kor 2:16). Mert ki értette meg az Úr szándékát, hogy őt kioktathatná? Bennünk pedig Krisztus értelme van. /RÚF/

Korinthushoz hasonlóan Filippiben is kialakult megosztottság (Fil 2:1-4), csak talán kisebb mértékű. (Fil 2:1-8) szakasza arra tanít, hogy a krisztusi, szolgáló lelkület érdekében meg kell halnunk énünknek és önző ambícióinknak, és igyekeznünk kell önzetlenül mások javát nézni, ahogyan Jézus tette. 

(Fil 2:1-8). Ha tehát van vigasztalás Krisztusban, ha van szeretetből fakadó figyelmeztetés, ha van közösség a Lélekben, ha van irgalom és könyörület, (2) akkor tegyétek teljessé örömömet azzal, hogy ugyanazt akarjátok: ugyanaz a szeretet legyen bennetek, egyet akarva ugyanarra törekedjetek. (3) Semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból, hanem alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál; (4) és senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is. (5) Az az indulat legyen bennetek, amely Krisztus Jézusban is megvolt: (6) aki Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, (7) hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és emberként élt; (8) megalázta magát, és engedelmes volt mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. /RÚF/ 

Pál a „Krisztus szolgái” (1Kor 4:1) kifejezéssel a krisztusi szolgálatra utalt, ami azt a gondolatot fejezi ki, hogy valaki segítőként, beosztottként szolgálja Krisztust. Az emberi vezetők helyes értékelésének Krisztus vezetői példája az alapja. A szolgákat később „sáfároknak” nevezi. (1Kor 4:1-2) A sáfárra bízzák rá valaki más tulajdonának a kezelését. Különben is minden Krisztusé, amivel rendelkezünk. 

Gondolkodjunk el (Fil 2:5-8) üzenetén imádságos szívvel! 

White idézet: Hová kellett Krisztusnak elvinnie ezeket a szegény lelkeket, ahol Sátán nem aratna felettük döntő győzelmet? Miként tudná megmutatni nekik, hogy a tanítványság puszta hivatása nem tette őket tanítványokká, vagy biztosított nekik egy helyet az Ő királyságában? Miként tudná megmutatni nekik, hogy csak a szeretetből fakadó szolgálat és a valódi alázatosság az, ami létrehozza az igazi emberi nagyságot? Miként kellett néki lángra lobbantani szívükben a szeretetet, és képessé tenni őket arra, hogy végre felfogják azt, amit mondani kívánt nekik? 

A tanítványok nem mozdultak meg, hogy szolgálják egymást. Jézus várt egy ideig, hogy lássa, mit akarnak tenni. Azután Jézus, az isteni Tanító felkelt az asztaltól. Levetette a felső ruháját, amely akadályozta volna mozdulatait, fogta a törülközőt, és körülkötötte magát. A tanítványok meglepett érdeklődéssel néztek Jézusra, és csendben várakoztak, hogy meglássák azt, ami következik. „Azután vizet töltött a medencébe, és kezdé mosni a tanítványok lábait, és megtörleni a kendővel, amelylyel körül vala kötve.” (Jn 13:5) Jézusnak ez a tevékenysége kinyitotta a tanítványok szemét. Keserű szégyen és megaláztatás töltötte be szívüket. Megértették a szavakkal ki nem mondott dorgálást, és teljesen új fényben látták meg magukat. 

Krisztus így fejezte ki tanítványai iránt érzett szeretetét. Tanítványai önző lelkülete szomorúsággal töltötte el, de nem szállt velük vitába ez alkalommal. Ehelyett olyan példát adott nekik, amelyet sohasem felejtenek majd el. Irántuk való szeretetét nem lehetett egykönynyen megzavarni vagy kioltani. Krisztus tudta, hogy az Atya mindent az ő kezébe adott, és hogy ő Istentől jött és Istenhez megy. Krisztus teljesen tudatában volt az ő istenségének, Ő, az Úr azonban félretette királyi koronáját és királyi öltözetét, és egy szolga alakját vette magára. Földi életének egyik utolsó cselekedete volt az, hogy alázatosan körülkötötte magát egy kendővel, és betöltötte egy szolga szerepét… 

Azok számára, akik már megkapták a szolgálatnak ezt a lelkét, az úrvacsora sohasem válhat pusztán szertartási eseménnyé. A szolgálat lelkének ez lesz állandó leckéje a számunkra: „Szeretettel szolgáljátok egymást!” (Gal 5:13) Tanítványai lábának a megmosásával Krisztus nyilvánvaló bizonyítékát adta annak, hogy elvégez minden szolgálatot, bármilyen megalázó lenne is az, amely tanítványait vele együtt örököseivé tenné a mennyei kincsek örökkévaló gazdagságának. Krisztus tanítványai ugyanennek a szertartásnak az elvégzésével hasonló módon elkötelezték magukat arra, hogy szolgálják embertársaikat. Valahányszor helyes lelkülettel ünneplik meg ezt az Úr által rendelt szertartást, mindannyiszor Isten gyermekei szent kapcsolatba kerülnek egymással azért, hogy kölcsönösen segítsék és támogassák egymást. Elkötelezik magukat arra, hogy életüket önzetlen szolgálatra adják oda. De nem csak egymásért. A munkamező számukra éppen olyan széles, terjedelmes, mint Mesterüké volt. A világ telve van azokkal, akiknek szükségük van a szolgálatunkra. A szegények, a tehetetlenek, a tudatlanok mindenütt kéznél vannak. Azok, akik közösségbe kerültek Krisztussal a felház szobájában az úrvacsora elfogyasztásával, úgy mennek ki onnan, és úgy mennek tovább, hogy hasonlóképpen szolgáljanak, ahogy Ő szolgált. 

Jézust mindenek szolgáltak, azért jött el, hogy mindeneknek a szolgája legyen. Mivel pedig mindeneket szolgált, Őt is újból szolgálják és tisztelik majd mindenek. Azoknak, akik rendelkeznek Krisztus isteni tulajdonságaival és megosztják vele a megváltott lelkek látásának az örömét, követniük kell önzetlen szolgálatának példáját. 

Mindezt Jézus ezekben a szavaiban fogalmazta meg és foglalta össze: „Példát adtam néktek, hogy amiképpen én cselekedtem veletek, ti is akképpen cselekedjetek.” (Jn 13:15) A Krisztus által elrendelt szolgálatnak ez volt a célja. Ezért mondja Krisztus első tanítványainak és persze nekünk is: „Ha tudjátok ezeket – ha tudjátok, ha ismeritek a célját azoknak a leckéknek, tanításoknak, amelyeket én adtam nektek –, akkor boldogok lesztek, ha cselekszitek ezeket.” (Jn 13:17) – Jézus élete, 644, 651./old.