Pál apostol korinthusi tartózkodása

(ApCsel 18:4-8). Szombatonként azonban a zsinagógában vitázott, és igyekezett meggyőzni zsidókat és görögöket. (5) Amikor pedig Szilász és Timóteus megérkezett Makedóniából, Pál teljesen az ige hirdetésének szentelte magát, és bizonyságot tett a zsidók előtt, hogy Jézus a Krisztus. (6) Amikor azonban ellene szegültek és szidalmazták, lerázta ruhájáról a port, és ezt mondta nekik: Véretek a ti fejetekre szálljon: Én tiszta vagyok! Mostantól fogva a pogányokhoz megyek. (7) Ekkor eltávozott onnan, és egy Tíciusz Jusztusz nevű istenfélő ember házába költözött, akinek a háza szomszédos volt a zsinagógával. (8) Kriszpusz, a zsinagógai elöljáró pedig hitt az Úrban egész háza népével együtt, és a korinthusiak közül, akik hallgatták őt, szintén sokan hittek, és megkeresztelkedtek. /RÚF/ 

Pálnak a korinthusi zsidóság között végzett munkája nem lett annyira gyümölcsöző, ahogyan szerette volna. Ellenségeskedéssel, gyűlölködéssel találta szemben magát. A Bibliából tudjuk, hogy „ellene fordultak, és szidalmazták”. (ApCsel 18:6) Amikor a görög blaszphémeó („káromlás”, „istenkáromlás”) szónak ember a tárgya, akkor azt jelenti, hogy „rágalmaz”, „gyaláz”. Vagyis Pál hírnevén akartak csorbát ejteni, így próbálták meggátolni, hogy missziós fáradozásai sikerrel járjanak. 

Szerencsére azonban Pálnak a korinthusi zsinagógában végzett munkája nem maradt hiábavaló, hiszen Isten a felügyelete alatt tartja misszióját. Megígérte: „Így lesz az én beszédem, amely számból kimegy, nem tér hozzám üresen, hanem megcselekszi, amit akarok, és szerencsés lesz ott, ahová küldöttem”. (Ézs 55:11) A zsidók nem számítottak rá, hogy Kriszpusz, a zsinagóga elöljárója egész háza népével együtt elfogadja Jézust Messiásnak, és mind meg is keresztelkednek. (ApCsel 18:8) Ráadásul nemcsak ők, hanem „a korinthusiak közül is sokan, akik hallgatták őt, hittek és megkeresztelkedtek”. (ApCsel 18:8), /ÚRK/ Ez nagy valószínűséggel Kriszpusz befolyásának hatására történt. 

(ApCsel 18:9-10) verseit! Mire következtethetünk Pál érzéseit illetően a Korinthusban rá váró nehézségekkel kapcsolatban? Hogyan bátorította a szolgáját Isten? 

(ApCsel 18:9-10). Az Úr egy éjjel látomásban ezt mondta Pálnak: Ne félj, hanem szólj, és ne hallgass: (10) mert én veled vagyok, és senki sem fog rád támadni és ártani neked, mert nekem sok népem van ebben a városban. /RÚF/

Miután Pál távozott a zsinagógából, egy erősítő tapasztalatban volt része. Éjszakai látomásban megjelent előtte Krisztus, (Ézs 41:10) versére emlékeztető szavakkal: 

„Ne félj, mert én veled vagyok.” Pál elismeri, hogy „erőtlenség, félelem és nagy rettegés közt” (1Kor 2:3). érkezett Korinthusba. És én erőtlenség, félelem és nagy rettegés között jelentem meg nálatok. /RÚF/

 A keserű ellenségeskedés miatt kellett Béreából Athénba mennie, és úgy tűnik, azt gondolta, hogy a nagy ellenállás miatt Korinthusból is majd távoznia kell. Ez azonban nem így történt. Jézus ezt mondta neki: „nekem sok népem van ebben a városban” (ApCsel 18:10), /ÚRK/ Pál volt a választott eszköze, akinek el kellett vinnie hozzájuk az üdvösség hírét. 

(Ézs 41:10). Ne félj, mert én veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok Istened! Megerősítelek, meg is segítelek, sőt győzelmes jobbommal támogatlak. /RÚF/

White idézet: Isten angyalai arra várnak, hogy csatlakozhassanak az alázatos emberekhez, akik Bibliával a kezükben keresik fel a világosságot nem ismerő társaikat, és akik felolvassák az „Így szól az Úr!” igét.

Olyan emberekre van szükség, aki rendelkeznek az éneklés ajándékával. A dicsőítő ének mennyei légkört teremt. A megtérés és a hit kapui sok esetben a szent énekek szavainak hatására tárulnak ki. Az ének az egyik leghatékonyabb eszköz, amely által a szívbe véshetjük a lelki igazságokat. 

Az Úr missziómunkásai induljanak el kis csoportokban, mert erre tanította Krisztus is az első tanítványokat. Kettesével keressék fel a város különböző negyedeit, és vigyék el az Úr figyelmeztető üzenetét. Mondják el az embereknek a teremtés történetét, és azt, hogy teremtői munkája végén az Úr szombatnapon megpihent, és ezt a napot tette félre emlékezésül az Ő művére. 

Gyülekezeti tagokat, fiatalokat és időseket kell felkészíteni arra, hogy menjenek tovább és hirdessék a világnak az utolsó üzenetet. Ha alázatosan járnak, Isten angyalai velük fognak tartani, és megtanítják őket arra, hogy imában, éneklésben fel tudják emelni hangjukat, és hirdessék az evangélium jelenvaló üzenetét. Nincs veszteni való időnk… 

Ki vállalja a munkát, ki viszi el a bibliai igazságokat ifjaknak és időseknek? Ki fogja követni a krisztusi munkatervet? Sokan élnek a városokban, akiknek szükségük van az evangélium pásztoraira. Olyan férfiakra van szükség, akik olvassák, gyakorolják és magyarázzák az igazságot. 

Testvéreim, Krisztus hív benneteket. Meghalljátok a hangját? Lesztek az Ő tanúi? Megkeresitek az elveszett juhokat? Alázattal és komolysággal mutatjátok be az Igét az embereknek, és készek vagytok tanítani őket? 

Fiatalok, kezdjétek el a munkát, amire Isten elhívott! Mondjátok el a kereszt csodálatos történetét. Krisztus elvezérel és megtanít, hogyan használjátok nemes célra képességeiteket. Amint elnyeritek a Szentlélek megújító befolyását, és igyekeztek másokat is tanítani, az elmétek megújul, és képessé váltok új, választékos szavakkal bemutatni az igazságot az embereknek. Imádkozzatok, énekeljetek és hirdessétek az Igét… 

Azok szabadok lelkileg, akik fenntartások nélkül odaszentelik az életüket, és akkor Krisztus kegyelme világosságot, békét és örömöt hoz az életükbe. Az Ige befogadójának lelkét az igazság üdvözítő befolyása szenteli meg. – The Upward Look, 91./old. 

Pál idejében Korinthus városa

(ApCsel 18:1-3). Ezek után Pál eltávozott Athénből, és Korinthusba ment. (2) Ott találkozott egy Akvila nevű pontuszi származású zsidóval, aki nemrég jött Itáliából feleségével, Priszcillával, mivel Klaudiusz elrendelte, hogy minden zsidó távozzék Rómából. Pál csatlakozott hozzájuk, (3) és mivel ugyanaz volt a mestersége, náluk lakott és dolgozott, ők ugyanis sátorkészítő mesterek voltak. /RÚF/ 

(1Kor 5:9-11). Levelemben már megírtam nektek, hogy nem szabad kapcsolatot tartani paráznákkal. (10) De nem általában e világ paráznáival vagy nyerészkedőivel, harácsolóival vagy bálványimádóival, hiszen akkor ki kellene mennetek a világból. (11) Most tehát azt írom nektek, hogy ne tartsatok kapcsolatot azzal, akit bár testvérnek neveznek, de parázna vagy nyerészkedő, bálványimádó vagy rágalmazó, részeges vagy harácsoló. Az ilyennel még együtt se egyetek! /RÚF/ 

(1Kor 8:4). Ami tehát a bálványáldozati hús evését illeti, tudjuk, hogy nincs bálvány a világon, és hogy Isten sincs más, csak egy. /RÚF/

Korinthus az ókori világ egyik fontos központja volt, virágzó kereskedelméről híres. Kr. e. 146-ban Róma elpusztította a várost, majd Julius Caezar római kolóniaként újjáépíttette Kr. e. 44-ben. Az Újszövetségben erről a római Korinthusról olvasunk, ami Pál korában Athén egyik riválisa volt, sőt különböző területeken meg is előzte. Két fontos kikötője volt, ahol kereskedelmi árucsere zajlott, megkönnyítve a gazdaság fejlődését. 

Pál választása éppen fontos szerepe és földrajzi elhelyezkedése miatt esett Korinthusra. „Alkalmasnak ígérkezett az evangélium terjesztésére. Miután az evangélium meggyökerezik Korinthusban, onnan könnyen eljuthat a világ minden más részére”. (Ellen G. White: Sketches From the Life of Paul. 99./old.) 

Ráadásul a virágzó gazdasági élet miatt Pál könnyebben eltarthatta magát Korinthusban sátrak készítésével és eladásával, miközben hirdette az evangéliumot. (ApCsel 18:2-3) Természetesen nem problémamentes a missziómunka egy nagy és gazdag városban. Korinthust vallási sokszínűség jellemezte 

(1Kor 8:5). Mert ha vannak is úgynevezett istenek, akár az égben, akár a földön, mint ahogyan sok isten és sok úr van, /RÚF/),

... amit bizonyított a szentélyek sokasága, amelyeket különböző istenek, pl. Apolló, Pallasz Athéné, Afrodité, valamint az egyiptomi Szerápisz és Ízisz tiszteletére emeltek. 

Korinthus a vallási zűrzavaron kívül hírhedt volt még féktelen erkölcstelenségéről is. Sztrabón, görög földrajzi író és történész megemlíti, hogy Afrodité korinthusi templomában ezer prostituáltat szenteltek a tiszteletére. Ugyan sok tudós ezt fenntartással kezeli, mondván, hogy ez csupán az athéni propaganda állítása Korinthus lejáratására, viszont az ókori világban szokásos volt a vallási prostitúció. Az erkölcstelenség problémát jelentett Korinthusban, mint ahogy másutt is. A bálványimádás és az erkölcstelenség mindennapos volt, és ez a szomorú helyzet magyarázza a két Korinthusi levél tartalmának nagy részét. 

Pál a missziós tevékenysége során szembesült Korinthusban a bálványimádó és erkölcstelen társadalom okozta kihívásokkal. A mai korban milyen tényezők nehezítik az evangélium hirdetését? Hogyan győzhetők le ezek? Van egyáltalán különbség a mai városok és Korinthus között?  

White idézet: Pál sátorkészítéssel tartotta el magát. Miközben dolgozott, az evangéliumról beszélt azoknak, akikkel kapcsolatba került, így sok tévelygő lelket az igazsághoz térített. Egyetlen alkalmat sem szalasztott el, hogy Megváltójáról beszéljen, és segítsen a nehézségben levőknek. 

Pál apostol története arról tesz bizonyságot, hogy a kétkezi munka nem alantas foglalatosság, és nem összeférhetetlen az emberi vagy keresztény jellem magasztosságával. Az apostol felfogása szerint a megfáradt kezek semmivel sem csorbították lelkesítő, érzékeny, értelmes és ékesszóló felhívásainak erejét… 

Amikor beszélt az emberekhez, megfáradt kezei arról árulkodtak, hogy ő maga gondoskodik eltartásáról… Néha még a munkatársait is ő támogatta, inkább éhezett, csak enyhítse mások szükségleteit. Jövedelmét megosztotta Lukáccsal, és Timóteust is segítette az utazásai során. 

Pál azon felfogással szemben mutatott példát, amely akkoriban élt a gyülekezetben, miszerint az evangéliumot csak azok képesek sikerrel prédikálni, akik mentesülnek a fizikai munka alól. Ő azonban a gyakorlatban mutatta be, hogy mit tehetnek azok a laikus munkások, akik olyan területeken akarnak dolgozni, ahol az emberek nem ismerik az evangéliumot. Példája számos alázatos munkást megérintett és arra késztetett, hogy tegyenek meg minden tőlük telhetőt Isten műve előrehaladása érdekében, miközben napi munkával tartják fenn magukat… 

Míg egyesek arra lettek elhívatva, hogy különleges adottságaikat és minden erejüket az evangélium prédikálására szenteljék, voltak mások is, akik sosem lettek felszentelve a munkára, mégis fontos feladat hárult rájuk a lélekmentésben… Nehéz terhet visel Istennek azon szolgája, aki önfeláldozóan és fáradhatatlanul prédikál és tanít másokat… Az ő munkájára nincs befolyással a fizetség… A mennyből kapta a megbízatást, és a mennytől várja a jutalmat akkor, amikor majd elvégzi a rábízott feladatot. – Conflict and Courage, 342./old. 

A Biblia kinyilatkoztatja a történelem igazi filozófiáját. Pál apostol páratlanul választékos és szelíd szavakkal tárta fel az athéni bölcsek előtt, mi volt Isten célja a népek és a nemzetek létrehozásával és elosztásával: „És az egész emberi nemzetséget egy vérből teremtette, hogy lakozzanak a földnek egész színén, meghatározva eleve rendelt idejüket és lakásuknak határait; hogy keressék az Urat, ha talán kitapogathatnák őt és megtalálhatnák.” (ApCsel 17:26-27) Isten kijelenti, hogy bárki bekerülhet „a szövetség kötelékébe”, aki akar (Ez 20:37) – új prot. ford.) A teremtéskor az volt a terve, hogy a földet olyan emberek népesítsék be, akik önmaguk és mások áldására, valamint Alkotójuk dicsőségére élnek. Mindenki azonosulhat ezzel a célkitűzéssel, aki csak vágyik erre. Róluk mondja az Írás: „A nép, amelyet magamnak alkoték, hirdesse dicséretemet!” (Ésa 43:21) – Nevelés, 173./old. 

Pál Athénból Korintusba utazott

 

(ApCsel 17:16-34). Miközben Pál Athénban várta őket, háborgott a lelke, mert látta, hogy a város tele van bálványokkal. (17) Nap mint nap vitázott a zsinagógában a zsidókkal és a hozzájuk csatlakozott istenfélőkkel, a főtéren pedig azokkal, akiket éppen ott talált. (18) Néhány epikureus és sztoikus filozófus is vitázott vele. Némelyek ezt kérdezték: Mit akarhat ez a fecsegő mondani? – mások ezt mondták: Úgy látszik, hogy idegen istenségek hirdetője – mivel Jézust és a feltámadást hirdette. (19) Ekkor megfogták, az Areopágoszra vitték, és megkérdezték tőle: Megtudhatjuk-e, mi az az új tanítás, amelyet hirdetsz? (20) Mert amint halljuk, idegen dolgokkal hozakodsz elő, szeretnénk tehát megérteni, hogy miről is van szó. (21) Az athéniak és a bevándorolt idegenek ugyanis egyébbel sem töltötték az idejüket, mint azzal, hogy valami újdonságot mondjanak vagy halljanak. (22) Pál ekkor kiállt az Areopágosz közepére, és így szólt: Athéni férfiak, minden tekintetben nagyon vallásos embereknek látlak titeket, (23) mert amikor bejártam és megtekintettem szentélyeiteket, találtam olyan oltárt is, amelyre ez volt felírva: AZ ISMERETLEN ISTENNEK. Akit tehát ti ismeretlenül tiszteltek, én azt hirdetem nektek. (24) Az Isten, aki teremtette a világot és mindazt, ami benne van, aki mennynek és földnek Ura, nem lakik emberkéz alkotta templomokban, (25) nem szorul emberi kéz szolgálatára, mintha hiányt szenvedne valamiből, hiszen ő ad mindenkinek életet, leheletet és mindent. (26) Az egész emberi nemzetséget egy vérből teremtette, hogy lakjon az egész föld színén, meghatározta elrendelt idejüket és lakóhelyük határait, (27) hogy keressék az Istent, hátha kitapinthatják és megtalálhatják, hiszen nincs messzire egyikünktől sem, (28) mert őbenne élünk, mozgunk és vagyunk. Ahogy a ti költőitek közül is mondták némelyek: „Bizony, az ő nemzetsége vagyunk.” (29) Mivel tehát az Isten nemzetsége vagyunk, nem szabad azt hinnünk, hogy aranyhoz vagy ezüsthöz vagy kőhöz, művészi alkotáshoz vagy emberi elképzeléshez hasonló az istenség. (30) A tudatlanság időszakait ugyan elnézte Isten, de most azt hirdeti az embereknek, hogy mindenki mindenütt térjen meg. (31) Azért rendelt egy napot, amelyen igazságos ítéletet mond majd az egész földkerekség fölött egy férfi által, akit erre kiválasztott, akiről bizonyságot adott mindenki előtt azáltal, hogy feltámasztotta a halálból. (32) Amikor a halottak feltámadásáról hallottak, egyesek gúnyolódtak, mások pedig azt mondták: Majd meghallgatunk erről máskor is. (33) Pál ezután eltávozott közülük. (34) Néhány férfi azonban csatlakozott hozzá, és hívővé lett: közöttük az areopágita Dionísziosz is, egy Damarisz nevű asszony és velük együtt mások. /RÚF/ 

(ApCsel 17:16-34) versei leírják, hogy Pál Athénban prédikált, mielőtt Korinthusba utazott. Úgy tűnik, akkor nem tervezte, hogy Athénba látogat, de a Béreában fellángolt ellenállás miatt a barátai segítségével jutott el oda. 

(ApCsel 17:13-15). De amint megtudták a thesszalonikai zsidók, hogy Pál Béreában is hirdeti az Isten igéjét, odajöttek, és ott is fellázították és felizgatták a sokaságot. (14) Akkor a testvérek azonnal továbbküldték Pált, hogy menjen a tengerpartra. Szilász és Timóteus azonban ott maradt. (15) Pált pedig elvitték kísérői egészen Athénig, majd visszatértek azzal az utasítással, hogy Szilász és Timóteus minél hamarabb menjen hozzá. /RÚF/

Akik elkísérték Pált Athénba, azzal az üzenettel értek vissza Béreába, hogy Timóteus és Szilász is a lehető leghamarabb menjen utána. (ApCsel 17:15) (ApCsel 17:16-34) szakasza arról számol be, hogy mit tett Pál, amíg rájuk várakozott. Jézusról beszélt a zsinagógában, a piactéren és az Areopágoszon. Egyszerűen nem tudott másról beszélni, csak Jézusról, erre használt fel minden alkalmat. 

(ApCsel 18:1-11). Ezek után Pál eltávozott Athénből, és Korinthusba ment. (2) Ott találkozott egy Akvila nevű pontuszi származású zsidóval, aki nemrég jött Itáliából feleségével, Priszcillával, mivel Klaudiusz elrendelte, hogy minden zsidó távozzék Rómából. Pál csatlakozott hozzájuk, (3) és mivel ugyanaz volt a mestersége, náluk lakott és dolgozott, ők ugyanis sátorkészítő mesterek voltak. (4) Szombatonként azonban a zsinagógában vitázott, és igyekezett meggyőzni zsidókat és görögöket. (5) Amikor pedig Szilász és Timóteus megérkezett Makedóniából, Pál teljesen az ige hirdetésének szentelte magát, és bizonyságot tett a zsidók előtt, hogy Jézus a Krisztus. (6) Amikor azonban ellene szegültek és szidalmazták, lerázta ruhájáról a port, és ezt mondta nekik: Véretek a ti fejetekre szálljon: Én tiszta vagyok! Mostantól fogva a pogányokhoz megyek. (7) Ekkor eltávozott onnan, és egy Tíciusz Jusztusz nevű istenfélő ember házába költözött, akinek a háza szomszédos volt a zsinagógával. (8) Kriszpusz, a zsinagógai elöljáró pedig hitt az Úrban egész háza népével együtt, és a korinthusiak közül, akik hallgatták őt, szintén sokan hittek, és megkeresztelkedtek. (9) Az Úr egy éjjel látomásban ezt mondta Pálnak: Ne félj, hanem szólj, és ne hallgass: (10) mert én veled vagyok, és senki sem fog rád támadni és ártani neked, mert nekem sok népem van ebben a városban. (11) Ott is maradt egy évig és hat hónapig, és tanította közöttük Isten igéjét. /RÚF/ 

Második misszióútján Pál Korinthusba érkezett. Lukács beszámol róla, hogy másfél évig volt ott. 

Az apostol – mint általában – itt is a zsinagógában kezdte missziós tevékenységét.(ApCsel 18:4-6);

  (ApCsel 17:1-2). Miután áthaladtak Amfipoliszon és Apollónián, Thesszalonikába értek, ahol zsinagógájuk volt a zsidóknak. (2) Pál pedig szokása szerint bement hozzájuk, és három szombaton is vitába szállt velük az Írások alapján. /RÚF/ 

... verseiből megtudjuk, hogy ez volt a szokása. Az „először a zsidóknak” stratégiát követte ...

(ApCsel 13:46). Ekkor Pál és Barnabás bátran ezt mondta: Először nektek kellett hirdetnünk az Isten igéjét, mivel azonban ti elutasítjátok, és nem tartjátok magatokat méltónak az örök életre, íme, a pogányokhoz fordulunk. /RÚF/;

 (Róm 1:16). Mert nem szégyellem az evangéliumot, hiszen Isten hatalma az minden hívőnek üdvösségére, először a zsidóknak, majd pedig a görögöknek. /RÚF/, 

... annak alapján, amire Jézus utasította az apostolait. 

 (ApCsel 1:8). Ellenben erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt a föld végső határáig. /RÚF/)

  Amikor végre csatlakozott hozzá Korinthusban Szilász és Timóteus,

  „Pál teljesen az ige hirdetésének szentelte magát, és bizonyságot tett a zsidóknak, hogy Jézus a Krisztus” (ApCsel 18:5, ÚRK) 

Korinthusi tartózkodása alatt „tanította köztük az Isten igéjét” (ApCsel 18:11), /ÚRK/ 

Ez a háttere annak, hogy elmondta híressé vált szavait: „elhatároztam, hogy nem akarok másról tudni köztetek, csak Jézus Krisztusról, mégpedig mint megfeszítettről” (1Kor 2:2), /ÚRK/

White idézet: Korinthus az őskeresztény korszak I. századában nemcsak Görögországnak, de az akkori világ egyik vezető városa volt. Utcáin vegyes tömeg tolongott: görögök, zsidók és rómaiak, más országbeli utazókkal együtt; ezek lázasan törtettek üzleteik vagy élvezeteik után. Ezt a nagy kereskedelmi gócpontot a Római Birodalom minden részéből könnyen elérhették; fontos központ volt, ahol Isten és igazsága emlékműveit kellett megalapozni. 

Korinthusban sok zsidó is letelepedett; ezek között volt Akvilla és Priscilla, akik később Jézus Krisztus komoly munkatársaiként tűntek ki. Miután Pál mindkettőjük jellemét kiismerte, „hozzájuk csatlakozék”. 

Pál mindjárt munkája kezdetén mindenütt az előretörés komoly akadályait vette észre e nagy forgalmú központban. Majdnem az egész város a bálványimádásnak hódolt. Kedvenc istennőjük Vénusz, kinek tiszteletéhez sok erkölcstelen szokás és ceremónia kapcsolódott. A korinthusiak durva erkölcstelensége még a pogányok között is feltűnt. Gondolkozásuk és észjárásuk semmi másra sem terjedt ki, mint pillanatnyi élvezeteikre és szórakozásaikra. 

Mikor az apostol Korinthusban prédikálta az evangéliumot, egészen más módszerre tért át, mint amelyet athéni működése alatt követett. Ott megkísérelte a hallgatók ismeretéhez való alkalmazkodást: logikára logikával, tudományra tudománnyal és filozófiára filozófiával válaszolt. Azonban, amikor az eltöltött időre visszagondolt, rájött, hogy Athénben milyen kevés eredményt ért el munkájával. Elhatározta tehát, hogy Korinthusban egészen más munkatervet követ majd tanításainál, amellyel a felületesek és közönyösek figyelmét igyekszik lekötni. Eltökélte, hogy minden tudományos érvelést és következtetést kerülni fog; a korinthusiak között nem akar másról beszélni, mint Jézusról. „Mert nem végeztem, hogy egyébről tudjak ti köztetek, mint a Jézus Krisztusról, még pedig mint megfeszítettről.” Úgy hirdette az Igét, hogy „az én beszédem és az én prédikálásom nem emberi bölcsességnek hitető beszédiben állott, hanem a léleknek és erőnek megmutatásában” (1Kor 2:2, 4) – Az apostolok története, 243-244./old. 

Pál általában szónoki stílusban prédikált. Olyan ember volt, aki képes beszélni uralkodók előtt, de még az athéni hatalmasok és tanult emberek előtt is, mivel a tudását gyakran felhasználta az evangélium útjának előkészítésében. Ezt próbálta tenni Athénban is: az ékesszólásra ékesszólással, a filozófiára filozófiával, a logikára logikával válaszolt, mégsem ért el olyan sikert, amire számított. Később megértette, hogy emberi bölcsességnél többre van szüksége… Fentről kell erőt nyernie. Ahhoz, hogy a bűnösök meggyőződjenek és megtérjenek, Isten Lelkének kellett a munkához csatlakoznia, és megszentelnie minden lelki erőfeszítést. 

Pál minden érdeklődése a keresztre irányult. Attól a pillanattól kezdve, hogy meg lett állítva a keresztre szegezett Názáreti követőinek üldözéséből, sosem szűnt meg magasztalni a keresztet… Saját tapasztalatából tudta, hogy amikor a bűnös meglátja az Atya szeretetét úgy, ahogy az Fiának áldozatában láthatóvá vált, és enged a mennyei befolyásnak, megváltozik a szíve, és attól kezdve Krisztus lesz számára minden mindenben. 

Megtérése után Pál minden vágya az volt, hogy bemutassa embertársainak a Názáreti Jézust, mint az élő Isten Fiát, aki képes megváltoztatni és üdvözíteni az embert. Ettől a pillanattól kezdve az életét teljes mértékben arra szentelte, hogy bemutassa a Megfeszített szeretetét és hatalmát… Munkásságát nem csupán a prédikálásra alapozta, mivel sok embert így nem érhetett el… Meglátogatta a betegeket és gyászolókat; vigasztalta a csüggedteket, és felsegítette az elnyomottakat. Minden szavával és cselekedetével Jézus nevét dicsőítette… 

Az apostol rájött, hogy rátermettsége nem önmagának köszönhető, hanem a Szentlélek jelenlétének, akinek az ereje kegyelemmel töltötte be a szívét… Énjét elrejtette, és az emberek előtt Krisztust nyilatkoztatta ki és magasztalta. – Conflict and Courage, 341./old.