Illés üzenete: az emberek készüljenek a Krisztus második eljövetelére

(1Kir 18:19-39). Most azért üzenj, gyűjtsd ide hozzám a Karmel-hegyre egész Izráelt meg Baal négyszázötven prófétáját Aséra négyszáz prófétájával együtt, akik Jezábel asztaláról élnek. (20) Akkor elküldött Aháb Izráel fiaiért, és összegyűjtötte a prófétákat a Karmel-hegyre. (21) Illés pedig odalépett az egész nép elé, és így szólt: Meddig sántikáltok még kétfelé? Ha az Úr az Isten, kövessétek őt, ha pedig Baal, akkor őt kövessétek! De a nép nem felelt egy szót sem. (22) Akkor Illés ezt mondta a népnek: Én maradtam az Úr egyetlen prófétája, Baal prófétái pedig négyszázötvenen vannak. (23) Adjanak nekünk két bikát; ők válasszák ki maguknak az egyik bikát, darabolják föl, és rakják a fahasábokra, de tüzet ne gyújtsanak! Én is elkészítem a másik bikát, rárakom a fahasábokra, de tüzet én sem gyújtok. (24) Ezután hívjátok segítségül a ti istenetek nevét, és én is segítségül hívom az Úr nevét. Amelyik isten tűzzel felel, az az Isten. Erre az egész nép megszólalt, és ezt mondta: Jó lesz így! (25) Illés ezután így szólt Baal prófétáihoz: Válasszátok ki az egyik bikát, és készítsétek el először ti, mert ti vagytok többen! És hívjátok segítségül istenetek nevét, de tüzet ne gyújtsatok! (26) Ők fogták a nekik jutott bikát, elkészítették, és segítségül hívták Baal nevét, így szólongatva őt reggeltől egészen délig: Ó, Baal, felelj nekünk! De nem jött válasz, és nem felelt senki. Eközben ott sántikáltak az oltár körül, amelyet készítettek. (27) Délben aztán Illés gúnyolni kezdte őket, és ezt mondta: Kiáltsatok hangosabban, hiszen isten ő! Talán elmélkedik, vagy a dolgát végzi, vagy úton van, vagy talán alszik, és majd fölébred. (28) Erre elkezdtek hangosan kiáltozni, és szokásuk szerint összevagdosták magukat kardjukkal és dárdájukkal, míg el nem borította őket a vér. (29) Dél elmúltával révületbe estek, egészen az áldozat idejéig, de nem jött válasz: nem felelt és nem figyelt rájuk senki. (30) Akkor Illés ezt mondta az egész népnek: Gyertek ide hozzám! Erre odament hozzá az egész nép, ő pedig helyreállította az Úr lerombolt oltárát. (31) Fogott Illés tizenkét követ a Jákób fiaitól származó törzsek száma szerint; Jákóbhoz szólt így az Úr szava: Izráel lesz a neved. (32) A kövekből oltárt épített az Úr nevében, azután árkot húzott az oltár körül, amelybe két véka vetőmag is belefért volna. (33) Azután elrendezte a fahasábokat, földarabolta a bikát, és rárakta a fahasábokra. (34) Majd ezt mondta: Töltsetek meg négy vödröt vízzel, és öntsétek az áldozatra meg a fahasábokra! Azután ezt mondta: Ismételjétek meg! És megismételték. Újra mondta: Harmadszor is tegyétek meg! Megtették harmadszor is, (35) úgyhogy a víz már folyt az oltár körül és az árok is megtelt vízzel. (36) Az áldozat bemutatása idején odalépett Illés próféta, és ezt mondta: Uram, Ábrahámnak, Izsáknak és Izráelnek Istene! Hadd tudják meg a mai napon, hogy te vagy az Isten Izráelben, én pedig a te szolgád vagyok, és mindezt a te parancsodra tettem! (37) Felelj nekem, Uram, felelj nekem, hadd tudja meg ez a nép, hogy te, az Úr vagy az Isten, és fordítsd vissza a szívüket! (38) Akkor lecsapott az Úr tüze, és fölemésztette az égőáldozatot és a fahasábokat, a köveket és a port, az árokban levő vizet pedig felnyalta. (39) Amikor látta ezt az egész nép, arcra borult, és ezt mondogatta: Az Úr az Isten, az Úr az Isten! /RÚF/ 

Illés elhívása és beszédmódja tükrözte a szerepét, hogy ő Isten hírnöke. Izrael hitehagyásának megfékezése érdekében Isten Akháb királyhoz küldte, hogy évekig tartó aszályt jelentsen be. Az Úr arra használta fel ezt a csapást, hogy népét elfordítsa a bálványimádástól és visszatérítse őket az engedelmesség útjára. A király és az ország Illést okolta a nyomorúságos helyzetért, és a halálát kívánták. Illés a Karmel-hegyen állt ki Baál és Asera prófétáival szemben. Isten hírnöke a Lélektől indított beszéddel kérlelte a bálványimádásba süllyedt Izraelt, hogy vessék el hamis isteneiket és térjenek vissza az Úrhoz. A nép tudta, hogy a választásaik miatt vált az egész nemzet hitehagyóvá. Ekkor készen álltak, hogy újra elfogadják Illés Istenét, aki bizonyította erőfölényét a hamis istenek felett – amelyek valójában nem is léteztek. 

Közvetlenül Krisztus második eljövetele előtt Isten azt parancsolja népének, hogy újból hirdessék Illés üzenetét, az embereknek pedig azt, hogy forduljanak el „bálványaiktól” és készüljenek az Úr nagy napjára. Isten még most is az általa választott csatornákon tart kapcsolatot népével. Igéje és a prófétaság ajándéka intést, figyelmeztetést, tanácsot és bátorítást nyújt. 

„Népünknek a szentségben való megújulásra van a legnagyobb és legégetőbb szüksége. Az erre való törekvést kell elsődleges munkánknak tekintenünk! Komoly igyekezetre van szükség az Úr áldásának elnyeréséhez. Nem azért van ez így, mintha az Úr nem lenne készséges ránk árasztani áldását, hanem mert készületlenek vagyunk annak elfogadására” (Szemelvények Ellen G. White írásaiból. 1. köt. 115./old.) 

 (Mal 4:5-6) Milyen hatása van Illés üzenetének Isten követőinek otthonában? 

(Mal 4:5-6). Ha minden nép a maga istenének nevében jár is, mi az Úrnak, a mi Istenünknek nevében járunk mindörökké. (6) Azon a napon – így szól az Úr – összeszedem a sántákat, összegyűjtöm a szétszórtakat, akikre veszedelmet hoztam. /RÚF/ 

Az igazi ébredés a szívben és az otthonban kezdődik. A család a gyülekezet főtámasza, a közösség nélkülözhetetlen építőköve. Az otthonban történő ébredés mennyei szeretetet terjeszt a gyülekezetben, a lakókörnyezetben és az országban. Istennek ez a célja a keresztény otthonnal. Az ébredés misszióra is készteti Isten népét. 

White idézet: Akháb korában Jordántól keletre, Gileád hegyei között élt egy hívő, imádkozó ember, akinek rettenthetetlen szolgálata által akarta Isten a hitehagyás gyors terjedését megállítani Izráelben. A tisbei Illés minden neves várostól távol élt, nem töltött be semmilyen magas pozíciót, de azzal a biztos tudattal kezdte el a rá bízott munkát, hogy Isten elkészíti előtte az utat, és gazdag eredményt ad neki. Szavából hit és erő áradt. Egész életét a reformációs munkára szentelte. Beszéde kiáltó szó volt a pusztában, amellyel a bűnt meg akarta dorgálni és a gonoszság áradatát visszafordítani. A bűn ostorozójaként ment az emberekhez, de üzenete mégis Gileád balzsamát kínálta a gyógyulásra vágyó bűnbeteg lelkek számára… 

Illés kapta azt a feladatot, hogy adja át a menny ítéletét meghirdető üzenetet Akhábnak. Nem törekedett arra, hogy az Úr követe legyen; az Úr kereste meg őt. Mivel féltette az Úr ügyének becsületét, nem tétovázott. Számított arra is, hogy a gonosz király csakhamar az életére tör… 

Illést Isten csalhatatlan szavába vetett erős hite indította arra, hogy ezt az üzenetet átadja. Ha nem bízott volna teljesen abban, akinek szolgált, soha nem jelent volna meg Akháb előtt. Samáriába vezető útján Illés bővizű folyók, zöldellő dombok és pompás erdők mellett haladt el. Úgy tűnt, hogy odáig nem jut el az aszály. Minden, amin a szeme megpihent, szépségbe öltözött. A próféta talán azon tűnődött, hogyan száradhatnak ki a szüntelen áramló folyók, hogyan égetheti ki az aszály ezeket a dombokat és völgyeket. De nem adott helyet a hitetlenségnek. Tökéletesen elhitte, hogy Isten megalázza a hitehagyó Izráelt, és hogy a büntetés megtérésre indítja a népet. A menny kiadta a parancsot. Isten beszéde nem vallhat kudarcot. Illés életét kockáztatva, bátran teljesítette megbízatását. – Conflict and Courage, 205./old. 

Isten azt kívánja, hogy dicsőségét magasztaljuk az emberek előtt, és tanácsai megerősítést nyerjenek a nép előtt. Illés próféta bizonyságtétele a Kármel-hegyen annak az embernek a példáját tárja elénk, aki teljes mértékben kiállt Isten és földi munkája mellett… Így imádkozott: „Hadd ismerjék meg e mai napon, hogy te vagy az Isten az Izráelben, és hogy én a te szolgád vagyok, és hogy mindezeket a te parancsolatodból cselekedtem. Hallgass meg engem, Uram!” 

Az Isten dicsősége iránti buzgalma és az Izráel háza iránti mély szeretete tanulságul szolgál mindazoknak, akik ma Isten munkáját képviselik ezen a Földön. 

Semmit sem nyerünk a gyávasággal, vagy ha félünk attól, hogy megtudják rólunk: Isten parancsolatait megtartó nép vagyunk. Ha elrejtjük világosságunkat, ha szégyelljük hitünket, az csak szerencsétlenségbe sodor bennünket. Akkor az Úr magunkra hagy gyengeségeinkben. Isten őrizzen attól, hogy vonakodjunk árasztani világosságunkat bárhol, ahová Ő szólít minket. Azonban, ha vesszük a bátorságot, hogy a magunk útját járjuk, saját elképzeléseinket és terveinket kövessük, Jézust pedig elhagyjuk, akkor ne várjuk, hogy határozottságot, bátorságot és lelkierőt nyerünk. Istennek mindig voltak hősei, erkölcsi győztesek, s most is léteznek. Ők azok, akik nem szégyellik, hogy különleges néphez tartoznak, akik alávetik akaratukat és terveiket Isten törvényének. Jézus szeretete készteti őket, és az életük sem drága számukra. Kötelességük, hogy Isten szavából felfogják a világosságot, majd engedjék, hogy az tiszta, egyenletes sugarakban ragyogjon a világra. Jelszavuk: hűség Istenhez. – Conflict and Courage, 209./old. 

Ábrahám a szövetség védelmezője

 

Mózes első könyvétől A jelenések könyvéig mindig volt egy hűséges maradék, akik engedelmeskedtek Isten kegyelmére válaszul.

(Jer 31:7, 31-34). Ezt mondja az Úr: Ujjongjatok, örüljetek Jákób sorsán, vigadozzatok a népek élén, hirdessétek, és mondjatok dicséretet: az Úr megszabadította népét, Izráel maradékát! (31) Eljön az az idő – így szól az Úr –, amikor új szövetséget kötök Izráel és Júda házával. (32) Nem olyan szövetséget, amilyet őseikkel kötöttem, amikor kézen fogva vezettem ki őket Egyiptom földjéről; mert ezt a szövetséget megszegték, pedig én voltam az Uruk – így szól az Úr. (33) Hanem ilyen lesz az a szövetség, amelyet Izráel házával fogok kötni, ha eljön az ideje – így szól az Úr –: Törvényemet beléjük helyezem, szívükbe írom be. Én Istenük leszek, ők pedig az én népem lesznek. (34) Akkor nem tanítja többé egyik ember a másikat, ember az embertársát arra, hogy ismerje meg az Urat, mert mindenki ismerni fog engem, kicsinyek és nagyok – így szól az Úr –, mert megbocsátom bűneiket, és nem gondolok többé vétkeikre. /RÚF/

 Évekkel azután, hogy Bábeltől szétszéledtek az emberek, Isten elhívta Ábrámot (aki később Ábrahámként ismert), hogy a szövetségi hit példaképe legyen, nemcsak a családjában, hanem minden későbbi nemzedék számára is. A hitehagyó és erkölcstelen világban Ábrám hűségesnek bizonyult Istentől kapott elhívásához. 

(1Móz 12:1-9). Az Úr ezt mondta Abrámnak: Menj el földedről, rokonságod közül és atyád házából arra a földre, amelyet mutatok neked! (2) Nagy néppé teszlek, és megáldalak, naggyá teszem nevedet, és áldás leszel. (3) Megáldom a téged áldókat, s megátkozom a téged gyalázókat. Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége. (4) Abrám elment, ahogyan azt az Úr mondta neki, és Lót is vele ment. Abrám hetvenöt éves volt, amikor kijött Háránból. (5) Fogta Abrám Szárajt, a feleségét és Lótot, a testvére fiát meg minden szerzeményüket, amit csak szereztek, mindenkit, akire Háránban tettek szert, és elindultak, hogy Kánaán földjére menjenek. El is érkeztek Kánaán földjére. (6) Majd átvonult Abrám az országon egészen a sikemi szenthelyig, Móre tölgyfájáig. Akkor még kánaániak éltek ezen a földön. (7) Az Úr megjelent Abrámnak, és ezt mondta: A te utódaidnak fogom adni ezt a földet. Ő pedig oltárt épített ott az Úrnak, aki megjelent neki. (8) Onnan továbbvonult a Bételtől keletre eső hegyvidékre, és felverte sátrát: Bétel esett nyugatra, Aj pedig keletre. Oltárt épített ott az Úrnak, és segítségül hívta az Úr nevét. (9) Azután útnak indult Abrám, és továbbvonult a Délvidék felé. /RÚF/

 Isten közölte vele a szövetség feltételeit, és megmutatta neki, hogyan váltja meg az emberiséget az áldozatával Krisztus. 

(1Móz 15:6-17). Abrám hitt az Úrnak, és ő ezt számította be neki igazságul. (7) Azután ezt mondta neki: Én az Úr vagyok, aki kihoztalak Úr-Kaszdímból, hogy neked adjam örökségül ezt a földet. (8) Abrám ezt kérdezte: Ó, Uram, Uram! Miből tudhatnám, hogy én öröklöm azt? (9) Ezt mondta neki: Hozz nekem egy hároméves üszőt, egy hároméves kecskét és egy hároméves kost, egy gerlicét és egy galambot! (10) Elhozta neki mindezeket, azután középen kettéhasította őket, és mindegyiknek a két felét egymással szemben helyezte el; a madarakat azonban nem hasította ketté. (11) Ekkor ragadozó madarak szálltak a húsdarabokra, de Abrám elkergette őket. (12) Napnyugtakor aztán Abrám mély álomba zuhant, és rémítő nagy sötétség borult rá. (13) Ekkor az Úr azt mondta Abrámnak: Tudd meg, hogy a te utódaid jövevények lesznek egy olyan országban, amely nem az övék: rabszolgákká teszik és nyomorgatják őket négyszáz évig. (14) De ítéletet tartok azon a népen is, amelyet szolgálnak, és azután majd nagy vagyonnal kijönnek onnan. (15) Te pedig békességgel térsz őseidhez, és késő vénségedben temetnek el. (16) Csak a negyedik nemzedék tér vissza ide, mert az emóriak gonoszsága még nem telt be. (17) Amikor lement a nap, és koromsötét lett, hirtelen füstölgő kemence és tüzes fáklya ment át ezek között a húsdarabok között. /RÚF/

 Hogy Ábrahám hitét próbára tegye és példázza Isten Fiának jövőbeli áldozatát, Isten azt kérte tőle: áldozza fel neki a fiát, Izsákot. 

(1Móz 22:1-17). Ezek után történt, hogy Isten próbára tette Ábrahámot, és megszólította: Ábrahám! Ő pedig így felelt: Itt vagyok. (2) Isten ezt mondta: Fogd a fiadat, a te egyetlenedet, akit szeretsz, Izsákot, menj el Mórijjá földjére, és áldozd fel ott égőáldozatul az egyik hegyen, amelyet majd megmondok neked! (3) Ábrahám fölkelt reggel, fölnyergelte a szamarát, maga mellé vette két szolgáját meg Izsákot, a fiát. Fát is hasogatott az áldozathoz. Azután elindult arra a helyre, amelyet az Isten mondott neki. (4) A harmadik napon fölemelte tekintetét Ábrahám, és meglátta azt a helyet messziről. (5) Ekkor így szólt Ábrahám a szolgáihoz: Maradjatok itt a szamárral, én pedig a fiammal elmegyek oda, imádkozunk, és utána visszatérünk hozzátok. (6) Fogta tehát Ábrahám az égőáldozathoz való fát, rátette a fiára, Izsákra, ő maga pedig a tüzet meg a kést vitte; így mentek ketten együtt. (7) Egyszer csak Izsák megszólította apját, Ábrahámot: Apám! Ő ezt felelte: Itt vagyok, fiam. Izsák megkérdezte: Itt van a tűz meg a fa, de hol van a bárány az áldozathoz? (8) Ábrahám azt mondta: Isten majd gondoskodik bárányról az áldozathoz, fiam. Így mentek tovább ketten együtt. (9) Amikor eljutottak arra a helyre, amelyet Isten mondott neki, oltárt épített ott Ábrahám, elrendezte rajta a fadarabokat, megkötözte a fiát, Izsákot, és föltette az oltárra a fadarabok tetejére. (10) De amint kinyújtotta Ábrahám a kezét, és megfogta a kést, hogy levágja a fiát, (11) kiáltott neki az Úr angyala az égből: Ábrahám! Ábrahám! Ő így felelt: Itt vagyok. (12) Az angyal így szólt: Ne nyújtsd ki kezedet a fiúra, és ne bántsd őt, mert most már tudom, hogy istenfélő vagy, és nem tagadtad meg tőlem a fiadat, a te egyetlenedet. (13) Akkor fölemelte Ábrahám a tekintetét, és meglátta, hogy ott van egy kos, szarvánál fogva fönnakadva a bozótban. Odament Ábrahám, fogta a kost, és azt áldozta föl égőáldozatul a fia helyett. (14) Azután így nevezte el Ábrahám azt a helyet: Az Úr gondoskodik. Ma ezt mondják: Az Úr hegyén a gondviselés. (15) Az Úr angyala másodszor is kiáltott Ábrahámnak az égből, (16) és ezt mondta: Magamra esküszöm, így szól az Úr, hogy mivel így tettél, és nem tagadtad meg tőlem a fiadat, a te egyetlenedet, (17) azért gazdagon megáldalak, és úgy megszaporítom utódaidat, hogy annyian lesznek, mint égen a csillag, vagy mint a homokszemek a tengerparton. A te utódod birtokolni fogja ellenségei kapuját, /RÚF/

 Milyen gyötrelmes próba volt ez a hívők atyja számára! Gondoljunk bele, hány és hány érve lett volna Ábrahámnak, hogy figyelmen kívül hagyja Isten kifejezett parancsát, mégis hűségesen engedelmeskedett! Azután Isten megállította Ábrahám kezét, nehogy megölje Izsákot, aki helyett egy kost rendelt ki. Isten nem minden prófétát arra hívott el, hogy közelgő veszélyre figyelmeztessen. Azonban mindegyiküket azért hívta el, hogy hűségre vezessék a népet, óvjanak a hitehagyástól, a szegények és szűkölködők elnyomásától, valamint a szövetségnek, a kikötéseinek megszegésétől. 

A legfontosabb azonban, hogy a prófétáknak kellett bemutatni a Messiás általi üdvösség ígéretét. Az apostoli kor utáni időben a bibliai próféták és Isten Lelkének maradandó bizonyságtétele arra szólít, hogy tudatosuljon bennünk: válság közelít a világ felé, és erre másokat is figyelmeztessünk. A figyelmeztetés központjában azonban álljon a jó hír Jézus hűséges népének megváltásáról, azokéról, akik szövetséges kapcsolatban maradtak vele! 

(Jel 12:17). Megharagudott a sárkány az asszonyra, és elment, hogy hadat indítson a többiek ellen, akik az asszony utódai közül valók, akik megtartják az Isten parancsait, akiknél megvan Jézus bizonyságtétele, /RÚF/  

(1Móz 15:6). Abrám hitt az Úrnak, és ő ezt számította be neki igazságul. /RÚF/ 

(Gal 3:6-9). Így van megírva: „Ábrahám hitt Istennek, és Isten ezt számította be neki igazságul.” (7) Értsétek meg tehát, hogy akik hitből valók, azok Ábrahám fiai. (8) Mivel pedig előre látta az Írás, hogy Isten a népeket hit által igazítja meg, előre hirdette ezt az evangéliumot Ábrahámnak: „Általad nyer áldást a föld minden népe.” (9) Eszerint a hitből valók nyernek áldást a hívő Ábrahámmal. /RÚF/ 

(Zsid 11:8). Hit által engedelmeskedett Ábrahám, amikor elhívta Isten, hogy induljon el arra a helyre, amelyet örökségül fog kapni. És elindult, nem tudva, hova megy. /RÚF/ 

Sok a párhuzam Ábrahám kora és a miénk között. Ábrahám napjaiban burjánzott a pogányság és a bálványimádás, ma pedig a világ egymással versengő ideológiái ki akarják rekeszteni, félre akarják söpörni a kereszténységet. Az általános kulturális szokásoktól eltérően Isten arra hívja népét, hogy hűségesen tükrözzék a hétköznapokban Isten képét és hirdessék a hármas angyali üzenetet. 

(Jel 14:6-12). És láttam, hogy egy másik angyal repül fenn az égen: az örök evangélium volt nála, hogy hirdesse azoknak, akik a földön laknak, minden népnek és törzsnek, minden nyelvnek és nemzetnek; (7) és hatalmas hangon így szólt: Féljétek az Istent, és adjatok neki dicsőséget, mert eljött ítéletének órája; imádjátok azt, aki teremtette a mennyet és a földet, a tengert és a vizek forrásait! (8) Egy második angyal követte őt, aki így szólt: Elesett, elesett a nagy Babilon, amely féktelen paráznasága borával itatott meg minden népet. (9) Egy harmadik angyal is követte őket, és így szólt hatalmas hangon: Ha valaki imádja a fenevadat és annak a képmását, és felveszi annak a bélyegét a homlokára vagy a kezére, (10) az is inni fog az Isten haragjának borából, amely készen van elegyítetlenül haragjának poharában, és gyötrődni fog tűzben és kénben a szent angyalok és a Bárány előtt; (11) gyötrődésük füstje felszáll örökkön-örökké, és sem éjjel, sem nappal nincs nyugalmuk azoknak, akik imádják a fenevadat és annak képmását, és akik magukra veszik az ő nevének bélyegét. (12) Itt van szükség a szentek állhatatosságára, akik megtartják az Isten parancsait és Jézus hitét. /RÚF/ 

White idézet: Amiként a Biblia két törvénnyel ajándékoz meg bennünket: egy változhatatlan és örökkévaló törvénnyel és egy ideiglenes, átmeneti törvénnyel, azonképpen szövetség is kettő van. A kegyelem szövetsége volt az első, amelyet Isten Éden kertjében kötött az emberrel, amikor a bűneset után azt az ígéretet adta, hogy az asszony magva a kígyó fejére tapos majd. Ez a szövetség minden embernek bocsánatot és Isten támogató kegyelmét ajánlotta fel a jövőre, a Krisztusban való hit és az engedelmesség által. Az örök életet is megígérte nekik az Úr azzal a feltétellel, hogy hűségesek maradnak Isten törvényéhez. A pátriárkák így kapták meg az üdvösség reménységét. 

Ugyanezt a szövetséget újította meg Isten Ábrahámmal a következő ígéretben: „És megáldatnak a te magodban a földnek minden nemzetségei…” (1Móz 22:18). Ez az ígéret Krisztusra mutatott. Így fogta ezt fel Ábrahám is (Gal 3:8, 16). Mivel pedig előre látta az Írás, hogy Isten a népeket hit által igazítja meg, előre hirdette ezt az evangéliumot Ábrahámnak: „Általad nyer áldást a föld minden népe.” (16) Az ígéretek pedig Ábrahámnak adattak és az ő utódának. Nem így mondja az Írás: „és az ő utódainak”, mintha sokakról szólna, hanem csak egyről: „és a te utódodnak”, aki a Krisztus. /RÚF/), és bűnei bocsánatáért Krisztusban bízott. Ez volt az a hite, amelyet Isten igazságul számított be neki. Az Ábrahámmal megújított szövetség Isten törvényének tekintélyét is fenntartotta. Az Úr azt mondta Ábrahámnak: „…Én a mindenható Isten vagyok, járj én előttem, és légy tökéletes.” (1Móz 17:1) Isten a következőképpen tett tanúbizonyságot hűséges szolgájáról: „Mivelhogy hallgata Ábrahám az én szavamra: és megtartotta a megtartandókat, parancsolataimat, rendeléseimet és törvényeimet” (1Móz 26:5) …

Az ábrahámi szövetséget Krisztus vére hitelesítette. Ezt a szövetséget „második” vagy „új” szövetségnek nevezzük, mivel azt a vért, amellyel megpecsételték, az első szövetség vére után ontották ki. – The Faith I Live By, 77./old. 

Az özönvíz után az emberek ismét sokasodni kezdtek a Földön, és velük együtt a gonoszság is megsokasodott… Az Úr végül a saját gonosz útjuk követésére hagyta a megkeményedett törvényszegőket, miközben Sém ágából kiválasztotta Ábrahámot, akit törvényének megőrzőjévé tett a jövő nemzedékei számára… 

Ezt a szövetséget Isten Ádámmal kötötte meg, és Ábrahámmal csak megújította, ám egyedül Krisztus halálával teljesedhetett be. Isten ígérete alapján azóta létezett, amióta Isten először adott hírt a megváltásról, és azt hittel elfogadták. Attól kedve azonban, amikor Krisztus a halálával jóváhagyta ezt a szövetséget, már új szövetségnek nevezték. Ennek az új szövetségnek is Isten törvénye az alapja. Egyszerűen arról intézkedett, hogy az emberek ismét összhangba kerüljenek az akaratával. Oda vezette el az embereket, ahol engedelmeskedni tudnak Isten törvényének. – Isten csodálatos kegyelme, 133./old. (május 5.) 

Isten új mozgalmat kezdett létrehozni

 

Isten meghatározott időben, konkrét céllal hív el prófétákat, akik az adott időben szükséges üzenteket közvetítik. Ellen G. White is ilyen ember volt. Kánonon kívüli prófétaként szolgált. Ellen Harmon (White) első elhívását 1844 decemberében kapta, néhány héttel azt követően, hogy a millerita adventisták (Dán 8:14) alapján Jézus visszajövetelét várták: „Kétezer-háromszáz estéig és reggelig, azután visszakapja a szent hely az igazságát” (ÚRK) 

William Miller ugyan soha nem tűzött ki dátumot, de a követői végül 1844. október 22-ére várták Krisztus visszatérését a földre, az engesztelés napjának bibliai időszámítására alapozva. Észak-Amerikában és a világ más részein ezrek és ezrek óriási várakozással tekintettek előre erre a napra, hogy hamarosan együtt lehetnek Megváltójukkal a mennyben. A várva várt advent közeledtével Millert is izgalom és lelkesedés töltötte el. Ám Krisztus nem jelent meg, és a millerita hívők a történelem egyik legelkeserítőbb eseményét, a nagy csalódást élték át. Isten ezen a háttéren adta az első látomást Ellen Harmonnak (később White), ami elsősorban bátorítást jelentett neki és a többi csalódott hívőnek, hogy Isten továbbra is velük van, még ha a számításukban tévedtek is. A látomás a földről a mennyei Jeruzsálem felé vezető útra mutatott. Azon haladtak az adventhívők a Szent Város felé. És „biztonságban voltak, míg tekintetüket Jézusra szegezték, aki közvetlenül előttük haladt, vezette őket a városba”. (Ellen G. White: Spiritual Gifts. 2. köt. 31./old.) 

Ez a látomás jó hír volt. A csalódás zavarából Isten új mozgalmat kezdett létrehozni. Jézus még mindig velük volt, és majd valóban vissza fog térni. Továbbra is vezeti őket az üdvösség útján. Nekik csak rá kell szegezniük a tekintetüket. Komoly okuk volt arra, hogy ne hagyjanak fel a reménnyel még az összezavarodás és csalódás idején sem. Így kapta Ellen G. Harmon (White), egy 17 éves fiatal lány az elhívást a prófétai szolgálatra. Nem volt könnyű az útja, különösen eleinte. Az emberek fokozatosan elfogadták, hogy az ajándéka valóban Istentől származik. Ellen G. White azonban félt attól, hogy Isten hírnöke legyen. Isten prófétájának lenni sosem volt könnyű, nem járt nagy presztízzsel. Tehát hogyan engedett végül Isten hívásának? 

További – angol nyelvű – információ: https://whiteestate.org/absg/2

White idézet: ISTEN MEGHALLGATJA DÁNIEL FORRÓ IMÁJÁT 

Március 17.

„Dániel, kedves férfiú!... az első naptól fogva, hogy szívedet adtad megértésre és sanyargatásra a te Istened előtt, meghallgattattak a te beszédeid, és én a te beszédeid miatt jöttem” (Dán. 10:11-12) 

„És egyedül én, Dániel láttam e látomást, a férfiak pedig, akik velem valának, nem látták a látomást; hanem nagy rettenés szálla reájuk és elfutának, hogy elrejtőzzenek.” „És semmi erőm nem marada bennem és orcám eltorzula és oda lett minden erőm.” Valamennyi, őszintén kegyes ember hasonló tapasztalatot fog átélni. Minél tökéletesebb bepillantást nyernek Krisztus nagyságába, dicsőségébe és tökéletességébe, annál inkább tudatára ébrednek saját gyengeségüknek és fogyatkozásaiknak. Eszükbe sem jut, hogy magukat tökéletesnek tartsák, mert ami bennük tisztának és szeretetteljesnek látszik is, semmisnek tűnik Krisztus tisztaságához és dicsőségéhez képest. Ha elszakadunk Istentől, és Krisztusról homályos nézeteink vannak, csak akkor mondhatjuk: „Bűntelen, szent vagyok.” 

Gábriel megjelent a prófétának és következőképpen szólott hozzá: „Dániel, kedves férfiú! Értsd meg e beszédeket, amelyeket én szólok néked…” Mily nagy kitüntetésben részesíti Dánielt a mennyei Felség! Vigasztalja remegő szolgáját, és biztosítja, hogy imáját meghallgatja. Fohásza meghallgattatásaként Gábriel angyalt küldi el, hogy a perzsa király szívét megindítsa. A három hét folyamán Dániel böjtölt és imádkozott, de a király szíve ellenállott Isten befolyásának. Erre Mihály arkangyal, az ég Fejedelme indul el, hogy a király indulatait megváltoztassa. 

„És mikor ilyen szavakkal szóla velem, orcámmal a földre esém, és megnémulék. És ímé olyan valaki, mint egy ember fia megilleté ajkaimat… és monda: Ne félj, te kedves férfiú, békesség néked, légy erős és bizony erős! És mikor szóla velem, megerősödék és mondék: Szóljon az én Uram, mert megerősítél engem!” Oly nagy volt a mennyei dicsőség ereje, amely Dánielt környékezte, hogy nem tudta elviselni. Mennyei követ takarta el jelenlétének fényét, és „egy emberhez hasonló alak jelent meg néki”. Isteni hatalma által megerősítette e hívő, jellemes férfiút, hogy az Isten által küldött üzenetet meghallgathassa. 

Dániel odaadó szolgája volt a Mindenhatónak. Hosszú élete, Mesterének szolgálatában végzett nemes cselekedeteknek sorozata volt. Jellemtisztaságánál és rendíthetetlen hiténél csak alázatossága és töredelme volt nagyobb. Joggal hangsúlyozhatjuk: Dániel élete az igazi kegyességnek és szentségnek Isten Lelkétől ihletett példaképe. (Megszentelt élet, 50-52) – Krisztusi élet, „Isten meghallgatja Dániel forró imáját” című fejezet, 90./old. (március 17.)