A Keresztet tükröző élet

A pártoskodástól való óvás még nem jelenti azt, hogy ne kellene támogatni a vezetőket. Támogatnunk és értékelnünk is kell azokat, akik irányítják az egyházi munkát. Isten megbíz embereket földi szolgálatának végzésével. Az egyházi vezetők, akiknek az élete tükrözi a kereszt által jelképezett, Istennek való alárendelést, méltók rá, hogy hallgassunk rájuk és kövessük őket. 

Ez pedig azért van így, mert egyedül a keresztnek van ereje az Isten Igéje előtti meghajlás érdekében bármiféle manipulatív uralmi formát visszafordítani. A krisztusi vezetők a szolgálatuk sikerét egyedül Istennek tulajdonítják. Földi szolgálata során, emberként még Jézus is Istennek adott dicsőséget. 

(Jn 17:4). Én megdicsőítettelek téged a földön azzal, hogy elvégeztem azt a munkát, amelyet rám bíztál, hogy elvégezzem: /RÚF/ 

Pál szerint a hűséges keresztény szolgálatnak abban kell gyökereznie, amit a kereszt teológiájának nevezünk. A kereszt Isten bölcsességének és megmentő hatalmának megnyilatkozása, ugyanakkor az emberi bölcsességet bolondságként mutatja be. (1Kor 4:1-13) szakaszában Pál világossá teszi, milyen a kereszt teológiája. Először is jelzi: Istentől ered a keresztény vezetés mintája. (1Kor 4:1-5) Másodszor rámutat, hogy az igazi keresztény szolgálat védjegye a szenvedés. (1Kor 4:9, 11-13) Ezt a második pontot érdemes még tovább fejtegetni. 

(1Kor 4:1-13). Úgy tekintsen minket minden ember, mint Krisztus szolgáit és Isten titkainak sáfárait. (2) Márpedig a sáfároktól elsősorban azt követelik, hogy mindegyikük hűségesnek bizonyuljon. (3) Én pedig a legkevésbé sem törődöm azzal, hogy ti hogyan ítélkeztek felettem, vagy más emberek hogyan ítélkeznek egy napon; sőt magam sem ítélkezem önmagam felett. (4) Mert semmi vádat nem tudok önmagamra mondani, de nem ez tesz igazzá, mert az Úr az, aki felettem ítélkezik. (5) Egyáltalán ne ítéljetek azért addig, míg el nem jön az Úr. Ő majd megvilágítja a sötétség titkait, és nyilvánvalóvá teszi a szívek szándékait, és akkor mindenki Istentől kapja meg a dicséretet. (6) Mindezeket pedig, testvéreim, értetek alkalmaztam magamra és Apollósra, hogy a mi példánkon tanuljátok meg: ahhoz tartsa magát az ember, ami meg van írva, hogy senki se kérkedjék az egyik tanítóval, a másikat megvetve. (7) Mert ki tesz téged különbbé? Mid van, amit nem kaptál? Ha pedig kaptad, miért dicsekszel, mintha nem kaptad volna? (8) Már jóllaktatok, már meggazdagodtatok, nélkülünk uralomra jutottatok; bárcsak valóban uralomra is jutottatok volna, hogy veletek együtt mi is uralkodhatnánk! (9) Mert úgy gondolom, hogy Isten minket, apostolokat utolsókul állított, mint akiket halálra szántak, mert látványossággá lettünk a világnak, az angyaloknak és az embereknek. (10) Mi bolondok vagyunk Krisztusért, ti pedig okosak Krisztusban, mi erőtlenek, ti pedig erősek, ti megbecsültek, mi pedig megvetettek. (11) Mind ez ideig éhezünk és szomjazunk, ruhátlanok vagyunk, és bántalmakat szenvedünk, otthontalanul vándorlunk, (12) és tulajdon kezünkkel dolgozva fáradozunk. Amikor gyaláznak, áldást mondunk, amikor üldöznek, tűrünk, (13) amikor rágalmaznak, jó szóval válaszolunk; szinte a világ söpredékévé lettünk, és mindenki szemétjévé mind ez ideig. 

 Mit jelent a Krisztusért vállalt szenvedés?  

(2Kor 11:23-28). Krisztus szolgái? Esztelenül szólok: én még inkább, hiszen többet fáradoztam, többször börtönöztek be, igen sok verést szenvedtem el, sokszor forogtam halálos veszedelemben. (24) Zsidóktól ötször kaptam egy híján negyven botütést, (25) háromszor megvesszőztek, egyszer megköveztek, háromszor szenvedtem hajótörést, egy éjt és egy napot hányódtam a tenger hullámain. (26) Gyakran voltam úton, veszedelemben folyókon, veszedelemben rablók között, veszedelemben népem között, veszedelemben pogányok között, veszedelemben városban, veszedelemben pusztaságban, veszedelemben a tengeren, veszedelemben áltestvérek között, (27) fáradozásban és vesződségben, gyakori virrasztásban, éhezésben és szomjazásban, gyakori böjtölésben, hidegben és mezítelenségben. (28) Ezeken kívül még ott van naponkénti zaklattatásom és az összes gyülekezet gondja. /RÚF/ 

(Kol 1:24). Most örülök a tiértetek elviselt szenvedéseimnek, és testemben betöltöm mindazt, ami Krisztus gyötrelmeiből még hátravan, az ő testéért, amely az egyház. /RÚF/ 

A keresztény vezetők Jézus lábnyomában járnak, ha készek szenvedést is vállalni hittestvéreikért, vagy ha meg is kell halniuk a szolgálatért. Pál úgy utal önmagára és Apollósra, mint 

„akiket halálra szántak” (1Kor 4:9), /ÚRK/, akiknek nincs eledelük és vizük, 

„ruhátlanok vagyunk, és bántalmakat szenvedünk, otthontalanul vándorlunk”. (1Kor 4:11), /RÚF/ 

Gyalázták, üldözték, rágalmazták őket, „szinte a világ söpredékévé… és mindenki szemétjévé” (1Kor 4:12-13,) lettek. 

A korinthusiakat ironikusan nevezi úgy, hogy gazdagok, királyok, bölcsek és megbecsültek, amivel jelzi: az igazi keresztény vezetésben nincs helye felfuvalkodottságnak, hiszen az a gyökere az egyházon belüli megoszlásnak. (1Kor 4:6) 

White idézet: A keresztényektől elvenni a keresztet olyan, mintha napközben kihunyna a napfény, éjszaka pedig elsötétülne a Hold és a csillagok. Krisztus keresztje közelebb vezet Istenhez, az embert megbékélteti Istennel és az Istent az emberrel. Az Atya látja a keresztet és Fia szenvedését, amit el kellett tűrnie azért, hogy az emberiséget megmentse a kilátástalan nyomorúságból, és magához vonzza. Fáradhatatlan atyai szeretetének együttérzésével tekint az emberiségre, akik a keresztet már-már szinte szem elől tévesztették, pedig kereszt nélkül nem létezik kapcsolat az Atyával, sem egység a mennyei trónon ülő Báránnyal, és kereszt nélkül Isten nem fogadhatja be a tévelygőt, aki az igazság útjára lép, és nem létezik a tévelygő számára reménység az ítélet napjával kapcsolatosan sem. Kereszt nélkül nincs lehetőségünk legyőzni az erős ellenséget. Az emberiség minden reménye a kereszthez fűződik. 

Amikor a bűnös a kereszt elé járul és feltekint arra, aki meghalt a megváltása érdekében, teljes boldogságot érezhet, mivel a bűnei megbocsáttattak. A kereszt elé térdelve a legfenségesebb helyre jutott, ahová ember juthat. A Krisztus arcáról áradó isteni dicsőség ragyog rá, és elhangzanak a megbocsátás szavai: Immár éljetek, ti bűnösök, éljetek! Megtérésetek elfogadást nyert, mivel megváltásra leltünk. 

A kereszt által tudjuk, hogy az Atya végtelen szeretettel szeret bennünket. Nem kell csodálkoznunk azon, hogy Pál így kiáltott fel. „Nekem pedig ne legyen másban dicsekvésem, hanem a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjében.” (Gal 6:14) Kiváltságunk, hogy dicsekedjünk a kereszttel; kiváltságunk, hogy magunkat teljesen átadjuk annak, aki önmagát odaadta érettünk. Arcunkon a Golgotáról áradó fény sugaraival mehetünk embertársaink közé, hogy közvetítsük a világosságot azok számára, akik még a sötétségben vergődnek. – Our High Calling, 46./old. 

Az elmét meg kell tanítani, hogy mennyei dolgokra összpontosítson. Az alázat a Jézus Krisztus jellemszépségének a felfedezéséből ered. Ha Krisztus tökéletes jellemtulajdonságaira összpontosítunk, felismerjük a bűn gyalázatos voltát, és hit által belekapaszkodunk Jézus Krisztus feddhetetlenségébe. Olyan erényeket fogunk ápolni, amilyenek Jézusban lakoznak, hogy másoknak is be tudjuk mutatni az Ő jellemét. Ha a Golgotára nézünk, nem saját énünket magasztaljuk, hanem folyton szem előtt tartjuk saját méltatlanságunkat és azt, hogy a menny milyen hatalmas árat fizetett a megváltásunk érdekében, és akkor tisztán fogjuk látni Krisztus semmihez sem fogható szeretetét. – This Day with God, 261./old. 

Krisztusi szolgálat - valaki segítőként, beosztottként szolgálja Krisztust

 

(1Kor 4:1-2). Úgy tekintsen minket minden ember, mint Krisztus szolgáit és Isten titkainak sáfárait. (2) Márpedig a sáfároktól elsősorban azt követelik, hogy mindegyikük hűségesnek bizonyuljon. /RÚF/ 

(1Kor 3:1-4). Én tehát, testvéreim, nem szólhattam hozzátok úgy, mint lelki emberekhez, hanem csak úgy, mint testiekhez, mint Krisztusban kiskorúakhoz. (2) Tejjel tápláltalak titeket, nem kemény eledellel, mert még nem bírtátok volna el. Sőt még most sem bírjátok el, (3) mert még testiek vagytok. Amikor ugyanis irigység és viszálykodás van közöttetek, nem testiek vagytok-e, és nem emberi módon viselkedtek-e? (4) Ha az egyik ezt mondja: „Én Pálé vagyok”, a másik pedig azt: „Én Apollósé”, nem emberi módon beszéltek-e? /RÚF/

... szakaszában Pál arra céloz, hogy a lelki érettség hiánya miatt alakulnak klikkek, táborok. Ám még mielőtt rátérne erre a témára, kijelenti: „Bennünk pedig Krisztus értelme van”. (1Kor 2:16) Ez a kifejezés valószínűleg a krisztusi gondolkodásmódra és cselekvésre utal. Más szóval, akkor van a hívőben „Krisztus értelme”, ha úgy gondolkodik és cselekszik, mint Krisztus. Csakhogy nem olyan könnyű ezt az élet minden területén gyakorlatba ültetni, nem igaz? A görög-római világban versengtek egymással politikusok, filozófusok, gondolkodók és vallási vezetők. A társadalmi elismerés vágya nyilvánvalóan arra késztette a korinthusi gyülekezetet, hogy ők is kövessék a világi mintákat, ami az egyház számára ma is épp olyan veszélyt jelenthet. 

 (1Kor 2:16). Mert ki értette meg az Úr szándékát, hogy őt kioktathatná? Bennünk pedig Krisztus értelme van. /RÚF/

Korinthushoz hasonlóan Filippiben is kialakult megosztottság (Fil 2:1-4), csak talán kisebb mértékű. (Fil 2:1-8) szakasza arra tanít, hogy a krisztusi, szolgáló lelkület érdekében meg kell halnunk énünknek és önző ambícióinknak, és igyekeznünk kell önzetlenül mások javát nézni, ahogyan Jézus tette. 

(Fil 2:1-8). Ha tehát van vigasztalás Krisztusban, ha van szeretetből fakadó figyelmeztetés, ha van közösség a Lélekben, ha van irgalom és könyörület, (2) akkor tegyétek teljessé örömömet azzal, hogy ugyanazt akarjátok: ugyanaz a szeretet legyen bennetek, egyet akarva ugyanarra törekedjetek. (3) Semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból, hanem alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál; (4) és senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is. (5) Az az indulat legyen bennetek, amely Krisztus Jézusban is megvolt: (6) aki Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, (7) hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és emberként élt; (8) megalázta magát, és engedelmes volt mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. /RÚF/ 

Pál a „Krisztus szolgái” (1Kor 4:1) kifejezéssel a krisztusi szolgálatra utalt, ami azt a gondolatot fejezi ki, hogy valaki segítőként, beosztottként szolgálja Krisztust. Az emberi vezetők helyes értékelésének Krisztus vezetői példája az alapja. A szolgákat később „sáfároknak” nevezi. (1Kor 4:1-2) A sáfárra bízzák rá valaki más tulajdonának a kezelését. Különben is minden Krisztusé, amivel rendelkezünk. 

Gondolkodjunk el (Fil 2:5-8) üzenetén imádságos szívvel! 

White idézet: Hová kellett Krisztusnak elvinnie ezeket a szegény lelkeket, ahol Sátán nem aratna felettük döntő győzelmet? Miként tudná megmutatni nekik, hogy a tanítványság puszta hivatása nem tette őket tanítványokká, vagy biztosított nekik egy helyet az Ő királyságában? Miként tudná megmutatni nekik, hogy csak a szeretetből fakadó szolgálat és a valódi alázatosság az, ami létrehozza az igazi emberi nagyságot? Miként kellett néki lángra lobbantani szívükben a szeretetet, és képessé tenni őket arra, hogy végre felfogják azt, amit mondani kívánt nekik? 

A tanítványok nem mozdultak meg, hogy szolgálják egymást. Jézus várt egy ideig, hogy lássa, mit akarnak tenni. Azután Jézus, az isteni Tanító felkelt az asztaltól. Levetette a felső ruháját, amely akadályozta volna mozdulatait, fogta a törülközőt, és körülkötötte magát. A tanítványok meglepett érdeklődéssel néztek Jézusra, és csendben várakoztak, hogy meglássák azt, ami következik. „Azután vizet töltött a medencébe, és kezdé mosni a tanítványok lábait, és megtörleni a kendővel, amelylyel körül vala kötve.” (Jn 13:5) Jézusnak ez a tevékenysége kinyitotta a tanítványok szemét. Keserű szégyen és megaláztatás töltötte be szívüket. Megértették a szavakkal ki nem mondott dorgálást, és teljesen új fényben látták meg magukat. 

Krisztus így fejezte ki tanítványai iránt érzett szeretetét. Tanítványai önző lelkülete szomorúsággal töltötte el, de nem szállt velük vitába ez alkalommal. Ehelyett olyan példát adott nekik, amelyet sohasem felejtenek majd el. Irántuk való szeretetét nem lehetett egykönynyen megzavarni vagy kioltani. Krisztus tudta, hogy az Atya mindent az ő kezébe adott, és hogy ő Istentől jött és Istenhez megy. Krisztus teljesen tudatában volt az ő istenségének, Ő, az Úr azonban félretette királyi koronáját és királyi öltözetét, és egy szolga alakját vette magára. Földi életének egyik utolsó cselekedete volt az, hogy alázatosan körülkötötte magát egy kendővel, és betöltötte egy szolga szerepét… 

Azok számára, akik már megkapták a szolgálatnak ezt a lelkét, az úrvacsora sohasem válhat pusztán szertartási eseménnyé. A szolgálat lelkének ez lesz állandó leckéje a számunkra: „Szeretettel szolgáljátok egymást!” (Gal 5:13) Tanítványai lábának a megmosásával Krisztus nyilvánvaló bizonyítékát adta annak, hogy elvégez minden szolgálatot, bármilyen megalázó lenne is az, amely tanítványait vele együtt örököseivé tenné a mennyei kincsek örökkévaló gazdagságának. Krisztus tanítványai ugyanennek a szertartásnak az elvégzésével hasonló módon elkötelezték magukat arra, hogy szolgálják embertársaikat. Valahányszor helyes lelkülettel ünneplik meg ezt az Úr által rendelt szertartást, mindannyiszor Isten gyermekei szent kapcsolatba kerülnek egymással azért, hogy kölcsönösen segítsék és támogassák egymást. Elkötelezik magukat arra, hogy életüket önzetlen szolgálatra adják oda. De nem csak egymásért. A munkamező számukra éppen olyan széles, terjedelmes, mint Mesterüké volt. A világ telve van azokkal, akiknek szükségük van a szolgálatunkra. A szegények, a tehetetlenek, a tudatlanok mindenütt kéznél vannak. Azok, akik közösségbe kerültek Krisztussal a felház szobájában az úrvacsora elfogyasztásával, úgy mennek ki onnan, és úgy mennek tovább, hogy hasonlóképpen szolgáljanak, ahogy Ő szolgált. 

Jézust mindenek szolgáltak, azért jött el, hogy mindeneknek a szolgája legyen. Mivel pedig mindeneket szolgált, Őt is újból szolgálják és tisztelik majd mindenek. Azoknak, akik rendelkeznek Krisztus isteni tulajdonságaival és megosztják vele a megváltott lelkek látásának az örömét, követniük kell önzetlen szolgálatának példáját. 

Mindezt Jézus ezekben a szavaiban fogalmazta meg és foglalta össze: „Példát adtam néktek, hogy amiképpen én cselekedtem veletek, ti is akképpen cselekedjetek.” (Jn 13:15) A Krisztus által elrendelt szolgálatnak ez volt a célja. Ezért mondja Krisztus első tanítványainak és persze nekünk is: „Ha tudjátok ezeket – ha tudjátok, ha ismeritek a célját azoknak a leckéknek, tanításoknak, amelyeket én adtam nektek –, akkor boldogok lesztek, ha cselekszitek ezeket.” (Jn 13:17) – Jézus élete, 644, 651./old. 

A bölcs, érett keresztények lelki emberek, nem testiek

Pártoskodás általában úgy alakul ki, ha túlságosan nagy becsben tartanak emberi vezetőket. Ez roppant veszélyes az egyház egységére, valamint a tagok lelki egészségére nézve, mert a keresztényi szolgálat elferdült nézete oda vezethet, hogy egy gyülekezet túlzott fontosságot tulajdonít bizonyos vezetőknek, méghozzá mások kárára. Az ilyen viselkedés következménye lesz a versengés légköre, ami megoszthatja a gyülekezetet. Ráadásul ha keresztényi identitásunk középpontjába emberi vezetőket állítunk, azt kockáztatjuk, hogy elmozdítjuk Krisztust az életünkben elfoglalandó jogos helyéről. 

(1Kor 2:1-14). Én is, amikor megérkeztem hozzátok, testvéreim, nem úgy érkeztem, mint aki ékesszólás vagy bölcsesség fölényével hirdeti nektek az Isten bizonyságtételét. (2) Mert úgy határoztam, hogy nem tudok közöttetek másról, csak Jézus Krisztusról, róla is mint a megfeszítettről. (3) És én erőtlenség, félelem és nagy rettegés között jelentem meg nálatok. (4) Beszédem és igehirdetésem sem az emberi bölcsesség megejtő szavaival hangzott hozzátok, hanem a Lélek bizonyító erejével, (5) hogy hitetek ne emberek bölcsességén, hanem Isten erején nyugodjék. (6) A tökéletesek között azonban mi is bölcsességet szólunk, de nem e világnak, sem e világ mulandó fejedelmeinek bölcsességét, (7) hanem Isten titkos bölcsességét szóljuk, azt az elrejtett bölcsességet, amelyet Isten öröktől fogva elrendelt a mi dicsőségünkre. (8) Ezt e világ fejedelmei közül senki sem ismerte fel, mert ha felismerték volna, a dicsőség Urát nem feszítették volna meg. (9) Hanem amint meg van írva: „Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett, azt készítette el Isten az őt szeretőknek.” (10) Nekünk pedig kinyilatkoztatta Isten a Lélek által, mert a Lélek mindent megvizsgál, még Isten mélységeit is. (11) Mert ki ismerheti meg az emberek közül azt, ami az emberben van? Egyedül az emberi lélek, amely benne lakik. Ugyanígy azt sem ismerheti senki, ami Istenben van, csak Isten Lelke. (12) Mi pedig nem a világ lelkét kaptuk, hanem az Istenből való Lelket, hogy megismerjük mindazt, amit Isten ajándékozott nekünk. (13) Ezeket hirdetjük is, de nem emberi bölcsességből tanult szavakkal, hanem a Lélektől jött tanítással, a lelki dolgokat a lelki embereknek magyarázva. (14) A nem lelki ember pedig nem fogadja el Isten Lelkének dolgait, mert ezeket bolondságnak tekinti, sőt megismerni sem képes: mert csak lelki módon lehet azokat megítélni. /RÚF/

(1Kor 3:1-17). Én tehát, testvéreim, nem szólhattam hozzátok úgy, mint lelki emberekhez, hanem csak úgy, mint testiekhez, mint Krisztusban kiskorúakhoz. (2) Tejjel tápláltalak titeket, nem kemény eledellel, mert még nem bírtátok volna el. Sőt még most sem bírjátok el, (3) mert még testiek vagytok. Amikor ugyanis irigység és viszálykodás van közöttetek, nem testiek vagytok-e, és nem emberi módon viselkedtek-e? (4) Ha az egyik ezt mondja: „Én Pálé vagyok”, a másik pedig azt: „Én Apollósé”, nem emberi módon beszéltek-e? (5) Hát ki az az Apollós, és ki az a Pál? Szolgák csupán, akik által hívőkké lettetek; mégpedig ki-ki úgy szolgál, ahogy megadta neki az Úr. (6) Én ültettem, Apollós öntözött, de Isten adta a növekedést. (7) Úgyhogy az sem számít, aki ültet, az sem, aki öntöz, hanem csak Isten, aki a növekedést adja. (8) Aki ültet és aki öntöz: egyek, és mindegyik a maga jutalmát kapja majd fáradozásához méltóan. (9) Mert mi Isten szolgálatában állunk, ti pedig Isten szántóföldje, Isten épülete vagytok. (10) Az Istentől nekem adott kegyelem szerint, mint bölcs építőmester, alapot vetettem, de más épít rá. Vigyázzon azonban mindenki, hogyan épít rá. (11) Mert más alapot senki sem vethet a meglevőn kívül, aki Jézus Krisztus. (12) Azt pedig, hogy ki mit épít erre az alapra: aranyat, ezüstöt, drágakövet, fát, szénát vagy szalmát, (13) az a nap fogja világossá tenni, mivel tűzben jelenik meg, és akkor mindenkinek a munkája nyilvánvalóvá lesz; és hogy kinek mit ér a munkája, azt a tűz fogja próbára tenni. (14) Ha valakinek a munkája, amelyet ráépített, megmarad, jutalmat fog kapni; (15) de ha valakinek a munkája megég, kárt vall. Ő maga megmenekül ugyan, de úgy, mint aki tűzön ment át. (16) Nem tudjátok, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke bennetek lakik? (17) Ha valaki Isten templomát beszennyezi, azt elpusztítja Isten, mert Isten temploma szent, és ez a templom ti vagytok. /RÚF/ 

Pál világossá teszi: a lelki érettség vezeti rá a hívőt, hogy értékelje Isten bölcsességét (1Kor 2:6-7), amire a Lélek tanít meg (1Kor 2:13), és ami ellentétes ennek a kornak a bölcsességével (1Kor 2:6), az emberi bölcsességgel (1Kor 2:13). Isten bölcsessége Krisztus keresztjében mutatkozik meg (1Kor 2:1-4) Még pontosabban: Isten a bölcsességét Krisztus szenvedésében, halálában és feltámadásában nyilatkoztatta ki. Mielőtt tehát Pál újból rátérne az egységre buzdító felhívásra (1Kor 3:1-17), szeretné, hogy levelének olvasói elismerjék: igazi bölcsességre és Krisztusban való érettségre van szükségük. 

A bölcs, érett keresztények lelki emberek, nem testiek, nem olyanok, mint a csecsemők. (1Kor 3:1) A lelki dolgokat lelkiekhez viszonyítják, mert a Lélek dolgai „lelkiképpen ítéltetnek meg”. (1Kor 2:13-14) A bölcs és érett keresztények szilárd táplálékot fogyasztanak, nem tejet (1Kor 3:2).

 (Zsid 5:12). Mert mostanra már tanítóknak kellene lennetek, mégis arra van ismét szükségetek, hogy Isten beszédeinek alapelemeire tanítsanak titeket, és olyanokká lettetek, mint akiknek tejre van szükségük, nem kemény eledelre. /RÚF/ 

A hívő, „aki tejjel él, járatlan az igazság beszédében, mivelhogy kiskorú. A nagykorúaknak pedig kemény eledel való, mint akiknek gyakorlott ítélőképességük van a jó és a rossz megkülönböztetésére”. 

(Zsid 5:13-14), /ÚRK/ Bölcs, érett keresztények nem mondják, hogy „Én Pálé vagyok”, vagy „én Apollósé” (1Kor 3:4), különböző emberekre utalva. 

Végtére is ezek az emberek hozzájuk hasonlóan „Isten munkatársai” (1Kor 3:9). Egyházként Isten szántóföldje, épülete és temploma vagyunk (1Kor 3:9, 16-17) Krisztus által mindannyian Istenéi vagyunk (1Kor 3:11) 

White idézet: János élete tanulságosan példázza, hogyan használ fel Isten idős munkásokat. Amikor Jánost Pátmoszra száműzték, sokan úgy vélték, hogy szolgálatát már befejezte; öreg, összetört nádszál, letörhet bármely pillanatban. Az Úr azonban még alkalmasnak találta, és továbbra is felhasználta őt. Noha előző tevékenységének színhelyéről száműzték, nem szűnt meg bizonyságot tenni az igazságról. Még Pátmosz szigetén is szerzett barátokat, és térített. Hiszen örömüzenetet hordozott, a feltámadott Megváltót hirdette… 

Gyöngéd szeretettel kell kezelnünk azokat, akik életüket összekapcsolták Isten művével. Ezek az agg munkások viharokban és próbákban mindvégig hűségesen kitartottak. Lehetnek gyengeségeik, de még mindig vannak képességeik, amelyek Isten művében értékesíthetők. Noha erejük csökkent, és képtelenek súlyos terhek viselésére, amelyeket immár az ifjabbaknak kell vállalniuk, de becses tanácsaik nélkülözhetetlenek. 

Talán hibákat is követtek el, de vereségeik árán megtanulták, hogy a tévelygést és veszélyeket kerüljék. Éppen ez teszi számukra lehetővé, hogy bölcs tanácsokat adjanak. A támadások és próbák elszenvedése után az Úr most, amint erejük csökkent, nem mellőzi, nem tolja félre őket. Különös kegyelmet és bölcsességet ad nekik…

Mialatt azok, akik életüket Krisztus szolgálatában töltötték, földi pályájuk befejezéséhez közelednek, a Szentlélek készteti őket az Isten művében szerzett tapasztalataik felsorolására. Az újonnan megtértek előtt el kell ismételniük Isten csodálatos vezetését, szabadítását és jótéteményeit. Isten szándéka, hogy az idős, hasznos munkások helyükön maradjanak, segítsenek megmenteni férfiakat és nőket, nehogy a gonoszság áradata elsodorja őket. Akarja, hogy mindaddig hordozzák fegyverzetüket, míg Ő jónak látja. – Conflict and Courage, 363./old. 

Ha csüggedés vesz erőt rajtad, nézz Jézusra, és beszélgess vele! Amikor úgy érzed, hogy a testvéreid félreértenek, emlékezz arra, hogy Jézus, a te nagyobb Testvéred sosem ejt hibát. Ő igazságosan ítél. Krisztusnak a nagy ünnepen mondott szavai jelentőségteljesek és csodálatos erővel bírnak. Így szólt: „Ha valaki szomjúhozik, jöjjön énhozzám, és igyék.” Ne kényszer hatására jöjjünk Krisztushoz. Személyesen kell eldöntenünk, hogy az élet Forrása elé járulunk. Miért nem jövünk Krisztushoz? Hiszen Őbenne összpontosul örök életünk reménysége. A Krisztus által kapott tanítások nem csupán gyakran ismételt közmondások, hanem életerővel telt gondolatok. A mennyei igazságot kötelességünk elsajátítani. Pál apostol arra buzdít, hogy kapaszkodjunk minden erőnkkel az evangéliumokban elénk tárt reménységbe. Hit által tegyük magunkévá Isten ígéreteit, és örüljünk azon gazdag áldásoknak, amelyeket biztosított számunkra Jézus Krisztus által. Reménységet, az örök élet reménységét kaptuk. Nincs más, ami elégtételt szerezhetne Megváltónknak a nekünk nyújtott áldásokon kívül, de a mi feladatunk hittel kapaszkodni abba, aki ezeket megígérte. Számíthatunk szenvedésekre is, de akik osztoznak az Ő szenvedéseiben, osztozni fognak az Ő dicsőségében is. Krisztus kifizette a veszendő, bűnös ember megbocsátásának és örök életének az árát, a mi feladatunk pedig elfogadni hit által ezeket az ajándékokat. Hit által rendelkezünk a reménységgel, lelkünk biztos és elmozdíthatatlan horgonyával. Meg kell értenünk, hogy bizalommal várhatjuk Isten jóindulatát, de nem csak ebben a világban, hanem a mennyei világban is, mivel Ő hatalmas árat fizetett az üdvösségünkért. A Krisztus közbenjáró és engesztelő munkájába vetett hit fog megtartani bennünket a környékező kísértések közepette… Csodáljuk tehát az előttünk álló boldog reménységet, és hit által szorosan kapaszkodjunk abba. – Lift Him Up, 331./old.