Krisztus az első zsenge

 (1Kor 15:12-34, 45). Ha pedig Krisztusról azt hirdetjük, hogy feltámadt a halottak közül, hogyan mondhatják közületek némelyek, hogy nem támadnak fel a halottak? (13) Hiszen ha nem támadnak fel a halottak, akkor Krisztus sem támadt fel. (14) Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, de hiábavaló a ti hitetek is. (15) Sőt Isten hamis tanúinak is bizonyulunk, mert akkor Istennel szemben arról tanúskodtunk, hogy feltámasztotta Krisztust, akit azonban nem támasztott fel, ha csakugyan nem támadnak fel a halottak. (16) Mert ha a halottak nem támadnak fel, Krisztus sem támadt fel. (17) Ha pedig Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a ti hitetek, még bűneitekben vagytok. (18) Sőt akkor azok is elvesztek, akik Krisztusban hunytak el. (19) Ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk. (20) Ámde Krisztus feltámadt a halottak közül, mint az elhunytak zsengéje. (21) Mivel ember által van a halál, ember által van a halottak feltámadása is. (22) Mert ahogyan Ádámban mindnyájan meghalnak, úgy Krisztusban is mindnyájan életre kelnek. (23) Mindenki a maga rendje szerint: első zsengeként támadt fel Krisztus, azután az ő eljövetelekor következnek azok, akik a Krisztuséi. (24) Azután jön a vég, amikor átadja az uralmat az Istennek és Atyának, amikor eltöröl minden fejedelemséget, minden hatalmat és erőt. (25) Mert addig kell uralkodnia, míg lába alá nem veti valamennyi ellenségét. (26) Mint utolsó ellenség töröltetik el a halál. (27) Mert Isten mindent az ő lába alá vetett. Amikor pedig azt mondja, hogy mindent az ő lába alá vetett, nyilvánvaló, hogy annak kivételével, aki neki alávetett mindent. (28) Amikor pedig majd alávettetett neki minden, akkor maga a Fiú is aláveti magát annak, aki alávetett neki mindent, hogy Isten legyen minden mindenekben. (29) Különben mi értelme van annak, hogy a halottakért megkeresztelkednek? Ha a halottak egyáltalán nem támadnak fel, miért keresztelkednek meg értük? (30) Miért vállalunk veszedelmet mi is minden pillanatban? (31) Naponként a halállal nézünk szembe, oly igaz ez, testvéreim, mint a veletek való dicsekvésem Krisztus Jézusban, a mi Urunkban. (32) Ha csak emberi módon küzdöttem a vadállatokkal Efezusban, mi hasznom belőle? Ha a halottak nem támadnak fel, akkor „együnk és igyunk, mert holnap úgyis meghalunk”. (33) Ne tévelyegjetek: „A jó erkölcsöt megrontja a rossz társaság!” (34) Legyetek valóban józanok, és ne vétkezzetek, mert némelyek nem ismerik Istent: megszégyenítésetekre mondom ezt. (45) Így is van megírva: „Az első ember, Ádám, élőlénnyé lett”, az utolsó Ádám pedig megelevenítő Lélekké. /RÚF/ 

Ha Jézus nem élne, pusztán illúzió volna minden várakozás a jövőre nézve. (1Kor 15:12-19) Ámde Krisztus az elaludtak zsengéjeként feltámadt a halottak közül”. (1Kor 15:20), /ÚRK/ A feltámadása történelmi esemény volt, következésképpen biztosak lehetünk abban, hogy a Krisztusban meghaltak mind feltámadnak majd visszajövetelekor. (1Kor 15:20-23) 

 Mit jelent az, hogy Jézus „az első zsenge”? 

A bűnös világ korszakának a végét jelöli a Krisztusban meghaltak testi feltámadása. (1Kor 15:24); 

(Jel 20:5-6). A többi halott nem kelt életre, míg el nem telt az ezer esztendő. Ez az első feltámadás. (6) Boldog és szent az, akinek része van az első feltámadásban: ezeken nincs hatalma a második halálnak, hanem az Isten és a Krisztus papjai lesznek, és vele fognak uralkodni ezer esztendeig. /RÚF/ 

Krisztus a második Ádámként végül visszaadja az országot az Atyának, átadva neki a világ feletti uralmat. (1Kor 15:25-28) Úgy kell érteni azt, hogy Krisztus aláveti magát az Atyának (1Kor 15:28), ahogy az Ádám és Krisztus közötti összefüggést mutatja be az apostol. Mint az utolsó Ádám a megváltási tervben (1Kor 15:45), Jézus egészen az Atya akarata alá rendeli magát, amit az első Ádámnak nem sikerült megtenni. 

(1Kor 15:29-34) szakaszában Pál folytatja a gondolatát arról, hogy milyen balgaság tagadni Krisztus feltámadását. A keresztség példáját említi, ami annak a szimbóluma, hogy a hívő egyesül Krisztussal halálában és feltámadásában. 

(Róm 6:3-4). Vagy nem tudjátok, hogy mi, akik Krisztus Jézusba kereszteltettünk, az ő halálába kereszteltettünk? (4) A keresztség által ugyanis eltemettettünk vele a halálba, hogy amiképpen Krisztus feltámadt a halálból az Atya dicsősége által, úgy mi is új életben járjunk. /RÚF/; 

(Kol 2:12). A keresztségben vele együtt voltatok eltemetve, és vele együtt fel is támadtatok az Isten erejébe vetett hit által, aki feltámasztotta őt a halottak közül. /RÚF/

Nincs értelme tagadni a feltámadás valóságát. Az viszont nehezen érthető, hogy mit értett Pál „a halottakért keresztelkednek meg” (1Kor 15:29) kifejezés alatt. 

„Különféle javaslatokat ajánlottak már, de úgy a legjobb magyarázni ezt a kifejezést, mint ami azoknak a döntésére utal, akik azért keresztelkedtek meg, hogy a feltámadáskor újra találkozhassanak meghalt szeretteikkel. Az is lehet, hogy a keresztség melletti döntést a Krisztusban meghaltak példás életének hatására hozták meg. Ez nem arra utal, hogy egyesek a halottak helyett keresztelkedtek meg, inkább miattuk”. (Carl P. Cosaert: „1Corinthians”, Andrews Bible Commentary: New Testament. Berrien Springs, MI, 2022, Andrews University Press, 1652./old.) 

Továbbá, semmi értelme nem lenne veszélyeztetni az életüket, ha nincs feltámadás. (1Kor 15:30-32) Akkor inkább élvezniük kellene a világ örömeit. (1Kor 15:32) 

Gondolkozzunk Pál szavain 2Tim 1:12 versében! Hogyan lehetett ennyire biztos a jövőben? Mi hogyan lehetünk biztosak benne? 

(2Tim 1:12). Ezért is szenvedem ezeket, de nem szégyellem, mert tudom, kiben hiszek, és meg vagyok győződve, hogy neki van hatalma arra, hogy a rám bízott kincset megőrizze arra a napra. /RÚF/ 

White idézet: Földi szolgálata alatt Jézus életre hívott néhány halottat. Feltámasztotta a naini özvegyasszony fiát, valamint egy főembernek, név szerint Jairusnak a leányát és Lázárt. Őket azonban nem ruházta fel halhatatlansággal. Feltámadásuk után is még mindig alá voltak vetve a halálnak. Azok azonban, akik Krisztus feltámadásakor jöttek elő a sírjukból, már az örök életre támadtak fel. Vele együtt emelkedtek fel a halál felett aratott győzelmének bizonyságaiként, diadalemlékeiként… 

A Krisztussal együtt feltámadott halottak bementek a városba, és megjelentek sokaknak, és elmondták mindenkinek, hogy „Krisztus feltámadott a halottak közül, és mi is vele együtt támadtunk fel”. Látva őket, némelyek megrémültek. A feltámadottak nemcsak saját feltámadásukról tettek megcáfolhatatlan bizonyságot, hanem a keresztre szegezett Megváltójuk feltámadásáról is. Feltámadása után Krisztus senkinek nem mutatta meg magát követőin kívül, a feltámadását illető bizonyságtételekből azonban nem volt hiány. Ezek a bizonyítékok több részről érkeztek, például attól az 500 személytől, akik Galileába gyűltek össze, hogy találkozzanak feltámadt Urukkal. Ezt a bizonyságtevést nem lehetett elfojtani. Krisztus feltámadásának szent jelenetei örökre fennmaradtak. 

A feltámadottak pedig mindazok feltámadását képviselték a világegyetem előtt – mintegy biztosítékként –, akik személyes Megváltójukként hisznek Krisztusban. Ugyanaz a hatalom, mely feltámasztotta Krisztust a halottak közül, egyházát is fel fogja támasztani. Az egyház, mint Krisztus menyasszonya vele együtt fog megdicsőülni minden hatalmasság, erő és név felett, nem csak ezen a földön, hanem a mennyei udvarokban, az odafelvaló világban… 

Krisztus volt a zsengéje azoknak, akik elaludtak. Ugyanezt – Krisztusnak a halottakból való feltámadását – ünnepelték a zsidók az árnyékszolgálat idején… Amikor az első gabonaszemek beértek a termőföldeken, gondosan begyűjtötték azokat, hogy amikor az emberek Jeruzsálembe mennek, a kévéket hálaáldozatként mutassák be az Úrnak… 

Miközben Krisztus tanítványait megáldva felemelkedett, angyalsereg vette Őt körül felhőként. Jézus magával vitte a foglyok sokaságát. Ő vitte az Atyához az elaludtak zsengéit, mintegy bizonyságul arra, hogy győzött a halál és a sír felett. – Christ Triumphant, 286./old. 

Krisztus feltámadt a halottak közül első zsengéjeként azoknak, akik elaludtak. Előképe volt a kévelengetésnek. Feltámadása éppen azon a napon következett be, mikor a kévelengetést kellett bemutatni az Úr előtt. Több mint ezer évig hajtották végre ezt a jelképes ceremóniát. A szántóföldekről az első megérett, magvas gabonakalászokat összegyűjtötték. Amikor az emberek felmentek Jeruzsálembe, akkor az első termésből kötött kévéket lengették hálaáldozatként az Úr előtt. Amíg ez a felajánlás meg nem történt, a sarlóval nem érinthették meg a gabonaszálakat, nem gyűjthették és köthették azokat kévékbe. Az Istennek felajánlott kévék ábrázolták azt a nagy lelki aratást, amelynek a kalászait és kévéit be kellett takarítani Isten országa számára. Krisztus feltámadása az előképe és a záloga az igazak feltámadásának. – The Faith I Live By, 180./old.

Akik nem hisznen Jézus Krisztus feltámadásában

(1Kor 15:9-19) szakaszában Pál azt magyarázza el, hogy milyen súlyos és rettenetes következményei vannak a feltámadás tagadásának. A feltámadás nélkül a hívőknek nincs semmi reménye a jelenben, a jövőben pedig még annyi se. 

(1Kor 15:5-19). és megjelent Kéfásnak, majd a tizenkettőnek. (6) Azután megjelent több mint ötszáz testvérnek egyszerre, akik közül a legtöbben még mindig élnek, néhányan azonban elhunytak. (7) Azután megjelent Jakabnak, majd valamennyi apostolnak. (8) Legutoljára pedig, mint egy torzszülöttnek, megjelent nekem is. (9) Mert én a legkisebb vagyok az apostolok között, aki arra sem vagyok méltó, hogy apostolnak nevezzenek, mert üldöztem Isten egyházát. (10) De Isten kegyelméből vagyok, ami vagyok, és hozzám való kegyelme nem lett hiábavaló, sőt többet fáradoztam, mint ők mindnyájan; de nem én, hanem az Istennek velem való kegyelme. (11) Azért akár én, akár ők: így prédikálunk, és így lettetek hívőkké. (12) Ha pedig Krisztusról azt hirdetjük, hogy feltámadt a halottak közül, hogyan mondhatják közületek némelyek, hogy nem támadnak fel a halottak? (13) Hiszen ha nem támadnak fel a halottak, akkor Krisztus sem támadt fel. (14) Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, de hiábavaló a ti hitetek is. (15) Sőt Isten hamis tanúinak is bizonyulunk, mert akkor Istennel szemben arról tanúskodtunk, hogy feltámasztotta Krisztust, akit azonban nem támasztott fel, ha csakugyan nem támadnak fel a halottak. (16) Mert ha a halottak nem támadnak fel, Krisztus sem támadt fel. (17) Ha pedig Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a ti hitetek, még bűneitekben vagytok. (18) Sőt akkor azok is elvesztek, akik Krisztusban hunytak el. (19) Ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk. /RÚF/ 

Általánosságban véve nem hittek a feltámadásban az ókori pogányok, főleg nem a görög világban, ahol a test és a lélek dualista felfogása volt jellemző. Szerintük a halál pillanatában a lélek elszáll oda, ahová a holtak lelkének menni kell. (1Kor 15:12-19) szakaszát Pál egy költői kérdéssel nyitja, ami mutatja megdöbbenését: „Micsoda? Hogyan mondhatják köztetek néhányan, hogy nincs halottak feltámadása” (1Kor 15:12), az író fordítása nyomán). Nem tudja elhinni, hogy képtelenek elfogadni a feltámadás valóságát, hiszen olyan sok szemtanúja volt. (1Kor 15:5-8) Ami pedig még rosszabb, hogy a feltámadás nélkül a hitük hazugságra épült volna, tehát továbbra is a bűneikben vannak. Valójában azt mondja, hogy ha nem támadnak fel a halottak, akkor 

1) Krisztus nem támadt fel (1Kor 15:13, 16); 

2) hiábavaló a prédikálásunk (1Kor 15:14); 

3) a hitünk is hiábavaló (1Kor 15:14); 

4) hamis tanúk vagyunk (1Kor 15:15); 

5) semmit sem ér a hitünk (1Kor 15:17), /RÚF/; 

6) még mindig a bűneinkben vagyunk (1Kor 15:17); és természetesen 

7) akik meghaltak, azok nincsenek többé. (1Kor 15:18) 

A feltámadás nélkül üres az igehirdetés és a hit is. (1Kor 15:14) Itt a görög kenosz szó szerepel, aminek a jelentése: „alaptalan”, „üres”, „hiábavaló”. Jó ez a fordítás, de túl tág. A magyarázók között vita tárgya, hogy a kenosz jelentése: „üres”, abban az értelemben, hogy hiányzik belőle az igazság (tehát „nem igaz”), vagy eredménye nincs (azaz „eredménytelen”, „hatástalan”), vagy nincs célja (vagyis „céltalan”, „hiábavaló”). Bármelyik is a pontos jelentése, (1Kor 15:17) a feltámadás nélkül a hitet értelmetlennek mutatja be, a görög mataiosz szóval. A mataiosz nem sokban különbözik a kenosz-tól, amelyek azt a gondolatot közvetítik, hogy ha Jézus nem él, nem lesz eredménye a hitünknek, csupán illúzió, mert a bűneinkre nem nyertünk bocsánatot. (1Kor 15:17) Hamis tanúk lennénk, akik becsapnak és akiket becsaptak. (1Kor 15:15) 

Hogyan lehetne megérteni 1Korinthus 15. fejezetének üzenetét, ha a halottak azonnal a mennybe (vagy pokolra) szállnának? Miért annyira fontos tanítás tehát az, hogy a halottak alszanak?

White idézet: Reménységet kaptunk, az örök élet reménységét. Üdvözítőnket semmi más nem tölti el elégtétellel, csak az, hogy ezt az áldást kínálhatja fel számunkra, viszont a mi kötelességünk hittel belekapaszkodni az ígéret adójába. Számíthatunk szenvedésre, mert akik Ővele osztoznak a szenvedésben, osztozni fognak dicsőségében is. A bűnös és veszendő ember számára megszerezte a megbocsátást és a halhatatlanságot, de a mi kötelességünk hit által elfogadni ezeket az ajándékokat. Ha Őbenne hiszünk, lelkünk ebbe a reménységbe horgonyozhat szilárd, erős hittel. Bízhatunk, hogy Isten elfogad bennünket, de nemcsak ezen a világon, hanem a mennyei világban is, mivel hatalmas árat fizetett az üdvösségünkért. A Krisztus engesztelő áldozatába és közbenjáró munkájába vetett hit megerősít, amikor a küzdő egyházban kísértések törnek ránk. Nézzünk hittel az előttünk álló dicsőséges reménységre, és abba kapaszkodjunk… 

A mennyországot nem saját érdemeink, hanem Jézus Krisztus érdemei alapján nyerjük el… Ne bízzatok önmagatokba, hanem csak abba, aki a kárpit mögé lépett. Beszéljetek egymásnak ama boldog reménységről, Urunk, Jézus Krisztusunk dicsőséges megjelenéséről. 

Igaz, hogy hatalmas erkölcsi veszélyeknek vagyunk kitéve, és igaz, hogy az a veszély fenyeget, hogy megvesztegethetőkké válhatunk. De ez csak akkor jelent veszélyt számunkra, ha önmagunkban bízunk, és nem tekintünk el saját emberi erőfeszítéseinktől. Ebben az esetben a hitünk zátonyra fut… 

Örök életünk reménysége Krisztusban van… Reménységünk a lélek horgonya, amely erőteljesen és töretlenül hatol át a templom kárpitján, és így a viharvert lélek az isteni természet részesévé válik. Immár Krisztusban horgonyoz. A kísértések tajtékzó hullámai közepette nem csapódik a szikláknak, és nem ragadja el az örvény, hanem a hajója túljut a viharos hullámokon. 

– That I May Know Him, 79./old. 

Gyülekezetünk tagjai nem néznek a megfeszített és feltámadt Üdvözítőre, akiben az örök életre vágyakozók minden reménysége összpontosul. Pedig ez a mi üzenetünk, érvelésünk, tanításunk, figyelmeztetésünk a bűnben élők felé, bátorításunk a vergődőnek, és reménység minden hívő számára. Ha fel tudnánk ébreszteni az emberek érdeklődését, hogy Krisztusra figyeljenek, Őt szemléljék, akkor félre is állhatnánk, és csak arra kellene kérnünk őket, hogy állandóan Isten Bárányára nézzenek… Akinek szemei Jézus Krisztusra irányulnak, mindent elhagy, meghal az önzésnek. Hinni fog Isten minden szavában, amely olyan dicsőségesen és csodálatosan felmagasztaltatik Krisztusban. – Maranatha, 99./old. (ápr. 1.) 

Hirdetni kell Krisztus feltámadását

 Pál az evangéliumra mutatva kezdi (1Korinthus 15. fejezetét). 

Leírja, hogy az evangéliumot 

1) hirdette a korinthusiaknak; 

2) amit ők elfogadtak; 

3) amelyben megálltak; és 

4) ami által üdvösséget nyertek. 

(1Kor 15:1-2). Eszetekbe juttatom, testvéreim, az evangéliumot, amelyet hirdettem nektek, amelyet be is fogadtatok, amelyben meg is maradtatok. (2) Általa üdvözültök is, ha megtartjátok úgy, ahogy én hirdettem is nektek, hacsak nem hiába lettetek hívőkké. /RÚF/ 

Ez a nyitás felkészíti az olvasót arra, ami a fejezetben később következik, és bemutatja, hogy Krisztus feltámadása elengedhetetlen az üdvösségünkhöz. 

 (Róm 10:9-10). Ha tehát száddal Úrnak vallod Jézust, és szíveddel hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halálból, akkor üdvözülsz. (10) Mert szívvel hiszünk, hogy megigazuljunk, és szájjal teszünk vallást, hogy üdvözüljünk. /RÚF/

Krisztus feltámadása az evangélium üzenetének annyira létfontosságú része, hogy tagadása ellentétes a Krisztusba vetett hittel. 

(Lk 24:44-47). Majd így szólt hozzájuk: Ezt mondtam nektek, amikor még veletek voltam: be kell teljesednie mindannak, ami meg van írva rólam Mózes törvényében, a prófétáknál és a zsoltárokban. (45) Akkor megnyitotta értelmüket, hogy értsék az Írásokat, (46) és így szólt hozzájuk: Úgy van megírva, hogy a Krisztusnak szenvednie kell, de a harmadik napon fel kell támadnia a halottak közül, (47) és hirdetni kell az ő nevében a megtérést és a bűnbocsánatot minden nép között, Jeruzsálemtől kezdve. /RÚF/ 

(Róm 1:1-4). Pál, Krisztus Jézus szolgája, elhívott apostol, akit Isten kiválasztott arra, hogy hirdesse evangéliumát, (2) amelyet prófétái által a szent iratokban előre megígért, (3) az ő Fiáról, aki test szerint Dávid utódaitól származott, (4) a szentség Lelke szerint pedig a halottak közül való feltámadásával Isten hatalmas Fiának bizonyult. Jézus Krisztus a mi Urunk, /RÚF/ 

(1Kor 15:1-4). Eszetekbe juttatom, testvéreim, az evangéliumot, amelyet hirdettem nektek, amelyet be is fogadtatok, amelyben meg is maradtatok. (2) Általa üdvözültök is, ha megtartjátok úgy, ahogy én hirdettem is nektek, hacsak nem hiába lettetek hívőkké. (3) Mert én elsősorban azt adtam át nektek, amit én magam is kaptam: hogy Krisztus meghalt a mi bűneinkért az Írások szerint, (4) eltemették, és feltámadt a harmadik napon az Írások szerint, /RÚF/ 

(1Kor 15:1-4) verseiben találjuk Pál üzenetének összefoglalását. Valójában nem számít, hogy az „Írások szerint” kifejezés egy ószövetségi szakaszra, vagy az Ótestamentum egészére utal. Jézus a halálával és feltámadásával beteljesítette Isten ószövetségi ígéreteit. 

(1Kor 15:2, 11). Általa üdvözültök is, ha megtartjátok úgy, ahogy én hirdettem is nektek, hacsak nem hiába lettetek hívőkké. (11) Azért akár én, akár ők: így prédikálunk, és így lettetek hívőkké. /RÚF/ 

Aki Krisztus feltámadását hirdeti, annak először hinnie is kell, hogy ez történelmi esemény volt. 

 (1Kor 15:5-8). (és megjelent Kéfásnak, majd a tizenkettőnek. (6) Azután megjelent több mint ötszáz testvérnek egyszerre, akik közül a legtöbben még mindig élnek, néhányan azonban elhunytak. (7) Azután megjelent Jakabnak, majd valamennyi apostolnak. (8) Legutoljára pedig, mint egy torzszülöttnek, megjelent nekem is. /RÚF/) 

Ebben az esetben meghatározó szerepet tölt be az Újtestamentumban. Ez a rész szilárd szentírási bizonyítékkal szolgál arra nézve, hogy feltámadása után számosan látták Krisztust, és közülük sokan éltek még akkor is, amikor Pál ezt a levelet megírta. 

(1Kor 15:6). Azután megjelent több mint ötszáz testvérnek egyszerre, akik közül a legtöbben még mindig élnek, néhányan azonban elhunytak. /RÚF/ 

Az apostol lényegében azt mondja, hogy Menjetek, kérdezzétek meg tőlük ti, hogy mit láttak! Ennyire biztos volt abban, hogy Krisztus valóban feltámadt. 

Ezek az emberek szemtanúk voltak, ahogy Jézus is mondta: „ezeknek bizonyságai” (Lk 24:48) 

White idézet: [A tanítványoknak] Bizonyítaniuk kell a világ előtt Krisztus élete eseményeit, halálát és feltámadását, az ezekre vonatkozó jövendöléseket, a megváltási terv csodáit és Jézus bűnbocsátó hatalmát. Hirdetniük kell a béke és üdvösség evangéliumát, bűnbánat és Krisztus ereje által. 

Krisztus a mennybemenetele előtt kiosztotta tanítványainak megbízatásukat. Tudatta velük, hogy ők a végrehajtói akaratának, amellyel a világra hagyományozta az örök élet kincseit. Ti voltatok tanúim – így mondta –, hogy életemet feláldoztam a világért. Láttátok fáradozásomat Izráelért, noha népem nem akart hozzám térni, hogy elnyerje az örök életet. Bár a papok és főemberek kényük-kedvük szerint bántak el velem, és elvetettek engem, mégis még egyszer alkalmat kell nyújtani nekik, hogy elfogadják Isten Fiát. Láttátok, hogy mindazokat szívesen fogadtam, akik bűneiket megvallották. Aki hozzám tér, azt el nem taszítom. Reátok ruházom e kegyelmi üzenet továbbítását. Zsidónak, valamint pogánynak tovább kell azt adnotok – Izráelnek először, azután minden népnek és nyelvnek. Az összes hívő egyetlen gyülekezetbe tömörüljön. 

Ez a megbízatás az evangelizációra: Krisztus országának nagy missziós okirata. A tanítványok buzgólkodjanak a lelkekért, és a kegyelmi meghívást juttassák el mindenkihez. Ne várjanak arra, hogy az emberek hozzájuk jöjjenek, hanem menjenek üzenetükkel hozzájuk. 

Krisztus nevében végezzék munkájukat. Minden szavuk, minden cselekedetük Krisztus nevére hívja fel a figyelmet. Neve az éltető erő, amely által a bűnösök megmenthetők. Hitük Krisztusban, a kegyelem és erő forrásában gyökerezzen. Minden kérelmet az Ő nevében tárjanak az Atya elé, mert akkor meghallgatja őket Isten. Az Atya, Fiú és Szentlélek nevében kereszteljenek. Krisztus neve legyen jelszavuk, ismertetőjelük és összetartó kötelékük; cselekedeteikre a felhatalmazás, és eredményük forrása. Országában semmit ne ismerjenek el, amelyen nincs rajta nevének felirata! – Az apostolok története, 27-28./old.