Megbocsátás és a szeretet megerősitése

 (2Korinthus 2:1-17). Elhatároztam tehát magamban, hogy nem megyek hozzátok ismét szomorúsággal. (2) Mert ha megszomorítlak titeket, akkor ki vidámít meg engem, hacsak nem az, akit én megszomorítok? (3) Azért is írtam erről, hogy amikor megérkezem, ne érjen szomorúság azok miatt, akiknek örülnöm kellene, mert meg vagyok győződve arról, hogy az én örömöm mindnyájatoké. (4) Mert sok gyötrődés és szívbeli szorongás között, sok könnyhullatással írtam nektek, nem azért, hogy megszomorodjatok, hanem hogy megismerjétek azt a szeretetet, amely igen erős énbennem irántatok. (5) Ha pedig valaki megszomorított, nem engem szomorított meg, hanem – hogy ne túlozzak – részben titeket mindnyájatokat is. (6) Elég az ilyennek az a büntetés, amelyet a többség mért rá. (7) Most viszont inkább bocsássatok meg neki, és vigasztaljátok meg, hogy a túlságosan nagy szomorúság valamiképpen meg ne eméssze az ilyet. (8) Ezért kérlek titeket, tanúsítsatok iránta szeretetet. (9) Mert levelemet azért is írtam, hogy meggyőződjem megbízhatóságotokról: vajon mindenben engedelmesek vagytok-e. (10) Akinek pedig ti megbocsátotok, annak én is megbocsátok. Mert amit én megbocsátottam, ha volt mit megbocsátanom, az tiértetek volt Krisztus színe előtt, hogy rá ne szedjen minket a Sátán. (11) Az ő szándékai ugyanis nem ismeretlenek előttünk. (12) Amikor pedig megérkeztem Tróászba Krisztus evangéliumának hirdetésére, bár az Úr kaput nyitott előttem, (13) nem volt nyugalma lelkemnek, mivel nem találtam Titusz testvéremet. Ezért elbúcsúztam tőlük, és elmentem Makedóniába. (14) De hála legyen Istennek, aki Krisztus ereje által mindenkor diadalra vezet bennünket, és ismeretének illatát terjeszti általunk mindenütt. (15) Mert Krisztus jó illata vagyunk Isten dicsőségére az üdvözülők és az elkárhozók között: (16) ezeknek a halál illata halálra, azoknak az élet illata életre. De ki alkalmas erre? (17) Mi nem olyanok vagyunk, mint sokan, akik nyerészkednek Isten igéjével, hanem mint akik tiszta szívből, sőt Istenből szólunk Isten előtt Krisztusban. /RÚF/ 

Ahelyett, hogy Pál másodszor is ellátogatott volna Korinthusba, Efezusba visszatérve elküldte a később „szigorú levélként” emlegetett üzenetét. (2Kor 2:3-4); (2Kor 7:8, 12)

(2Kor 7:5-13) Mi lett az eredménye annak, amit Pál a korinthusiaknak írt, és milyen reakciót váltott ez ki az apostolból? 

(2Kor 7:5-13). Mert amikor megérkeztünk Makedóniába, semmi nyugalma sem volt testünknek, hanem ki voltunk téve mindenféle zaklatásnak: kívül harcok, belül félelmek. (6) De Isten, a megalázottak vigasztalója, megvigasztalt minket Titusz megérkezésével, (7) de nemcsak az ő megérkezésével, hanem azzal a vigasztalással is, amellyel ő nálatok megvigasztalódott. Hírül hozta ugyanis nekünk a ti vágyódásotokat, kesergéseteket, hozzám való ragaszkodásotokat, úgyhogy még jobban megörültem. (8) Mert ha megszomorítottalak is titeket azzal a levéllel, nem bánom. Bántam ugyan, látva, hogy az a levél, ha egy kis időre is, megszomorított titeket, (9) de most már örülök. Nem annak, hogy megszomorodtatok, hanem hogy szomorúságotok megtéréshez vezetett: mert Isten szerint szomorodtatok meg, és miattunk semmiben nem vallotok kárt. (10) Mert az Isten szerinti szomorúság megbánhatatlan megtérést szerez az üdvösségre, a világ szerinti szomorúság pedig halált szerez. (11) Mert éppen az, hogy Isten szerint szomorodtatok meg, mekkora buzgóságot keltett bennetek, sőt mentegetőzést, sőt méltatlankodást, sőt félelmet, sőt vágyódást, sőt ragaszkodást, sőt a vétkes megbüntetését! Mindenképpen igazoltátok, hogy ártatlanok vagytok az ügyben. (12) Ha tehát írtam is nektek, nem a sértő miatt és nem is a sértett érdekében írtam, hanem azért, hogy nyilvánvalóvá legyen buzgóságotok, amely Isten színe előtt van bennetek irántunk. (13) Ezért tehát megvigasztalódtunk, de megvigasztalódásunkon túl még jobban örültünk Titusz örömének, hiszen ti mindnyájan megnyugtattátok a lelkét. /RÚF/

Pál később Macedóniában találkozott Titusszal, akitől megtudta a remek hírt, hogy erős szavai milyen pozitív eredményre vezettek. Ez nagy örömet okozott az apostolnak. Korábban néhányan szembehelyezkedtek vele, de mostanra a gyülekezet mellé állt. Milyen fontos támogatni a vezetőinket! Az egyház tagjaiként így sokkal könnyebbé tehetjük a munkájukat. 

(2Kor 2:5-11) verseiben mi itt a központi gondolat? 

Ez a szakasz a gyülekezeti fegyelmezés esetét érinti. A teológusok között vita tárgyát képezi, hogy a vétkes itt vajon az a vérfertőző férfi, akit (1Kor 5:1-5). Mindenfelé az a hír járja, hogy paráznaság van közöttetek, mégpedig olyan, amilyen még a pogányok között sem fordul elő: hogy tudniillik valaki apjának feleségével él. (2) Ti pedig felfuvalkodtatok ahelyett, hogy inkább megszomorodtatok volna, és eltávolítottátok volna magatok közül azt, aki ilyen dolgot cselekedett. (3) Mert én, aki testben távol vagyok, de lélekben jelen, mint jelenlevő már ítéltem afelett, aki így cselekedett. (4) Úgy ítéltem, hogy miután az Úr Jézus nevében összegyűltünk, ti és az én lelkem, a mi Urunk Jézus hatalmával, (5) átadjuk az ilyet a Sátánnak teste pusztulására, hogy lelke üdvözüljön az Úrnak ama napján. /RÚF/] szakasza említ, vagy valaki más. Annak a személynek a befolyására a gyülekezetből némelyek megvádolták Pált, hogy következetlen, és az utazásával kapcsolatban meghozott döntéseiben nincs tekintettel rájuk. A kontextus miatt a második lehetőség tűnik valószínűbbnek. Minden esetre a szakasznak az a legfontosabb tanítása, hogy mit kezdjen a gyülekezet a bűnbe esett tagjával. 

Ez a rész arra mutat, hogy az egyházfegyelem célja a helyreállítás, megbocsátással és a bűnös iránti szeretet megerősítésével. (2Kor 2:6-8, 10). Arra is utal, hogy a fegyelmezés fájdalmas lehet, de szükséges. Egyes gyülekezetekben soha nem lépnek fel a kirívó, nyilvános bűnökkel szemben, nem foglalkoznak az ügyekkel, amit jó szándékkal tesznek, törekedve a „kegyelemre”. Mások viszont talán túlzottan szigorúak, kérlelhetetlenek és kíméletlenek. Fontos foglalkozni a bűnnel, de szeretettel. Ezért Pál arra biztatja a gyülekezetet, hogy fejezzék ki a szeretetüket a vétkező iránt (2Kor 2:8), ahogyan ő is szereti a gyülekezetet. (2Kor 2:4) 

A korinthusi gyülekezet fordulhatott szeretettel a vétkezőhöz (2Kor 2:8▲), hiszen őket is szerette Isten, ami megmutatkozott Pál szeretete által is. Milyen tanítás rejlik ebben a szeretettel kapcsolatban?

White idézet: Egyetlen gyülekezeti tisztviselő se tanácsolja, egyetlen bizottság se javasolja, egy gyülekezet se szavazza meg valamely helytelenséget elkövető tagnak a kitörlését a gyülekezet könyveiből, amíg hűségesen nem követték Krisztus utasításait. Ha követték ezt az utasítást, akkor a gyülekezet tisztázta magát Isten előtt. Akkor az elkövetett gonoszság táruljon fel a maga valóságában, és távolítsák el, hogy ne terjedjen tovább. A gyülekezet épségét és tisztaságát meg kell őrizni, hogy feddhetetlenül álljon Isten előtt, Krisztus igazságának ruháiba öltözve. 

Amikor a tévedő megtér és alárendeli magát Krisztus fegyelmezésének, akkor adni kell neki még egy alkalmat. Ha nem tér meg, hanem kiment a gyülekezetből, Isten szolgái akkor is munkálkodjanak érte. Igyekezzenek komolyan arra, hogy bűnbánatra bírják őt. Bármilyen súlyos sérelmet okozott, ha enged a Szentlélek fáradozásainak, s bűnének megvallása és elhagyása által bebizonyítja megtérését, akkor bocsássanak meg neki, és fogadják be újra a nyáj közé. Testvérei bátorítsák őt a helyes életmódra, és kezeljék őt úgy, mint ahogyan ők kívánnák, hogy őket kezeljék, ha az ő helyében lennének, „ügyelvén arra, hogy ők is kísértésbe ne essenek”. (Gal 6:1) 

Krisztus így folytatta tanítását: „Amit megköttök a földön, a mennyben is kötve lészen; és amit megoldotok a földön, a mennyben is oldva lészen.” (Mt 18:18) 

Ez a kijelentés kötelező minden korszakra. A gyülekezet hatalmat kapott arra, hogy Krisztus helyett cselekedjen, ezért Isten eszköze, hogy megőrizze a rendet és fegyelmet népe között. Az Úr hatalommal ruházta fel gyülekezetét, hogy munkálja a gyülekezet sikerét, tisztaságát és rendjét. Rajta nyugszik a felelősség, hogy kizárja a méltatlanokat, akik Krisztus-ellenes magatartásukkal gyalázatot hoznak az igazságra. Mindazt a Menny is szentesíti, amit a gyülekezet Isten Igéjének utasításaival összhangban tesz. 

Nagyon fontos ügyek merülnek fel, amelyeket a gyülekezetnek kell elintéznie. Isten szolgái, akiket népének vezetésére rendelt, miután megtették részüket, rendeljék alá az egész ügyet a gyülekezetnek, hogy a hozott döntésben egységre jussanak. 

Az Úr azt kívánja, hogy követői óvatossággal járjanak el egymás kezelésében. Emeljék fel, állítsák helyre és gyógyítsák meg egymást. Azonban a gyülekezet ne hanyagolja el a megfelelő fegyelmezést. A gyülekezet tagjai tekintsék magukat egy iskola tanulóinak, akiknek meg kell tanulniuk, hogy oly jellemet fejlesszenek, amely méltó magasztos elhívatásukhoz. E földi gyülekezetben Isten gyermekeinek el kell készülniük a mennyei gyülekezettel való ünnepélyes egyesülésre. Azok, akik itt e földön összhangban élnek Krisztussal, remélhetik, hogy örökké élnek majd, mint a megváltottak családjának tagjai. – Tanácsok a gyülekezeteknek, 257-258./old.

Pál újratervezte a tervét szeretetből

 

Korinthusban néhányan nem bíztak Pál szándékaiban és szeretetében. Ennek ma az egyik okát nézzük meg, vagyis azt, hogy változtatott az útitervén. 

(2Kor 1:15-24). Ezzel a bizodalommal akartam már előbb hozzátok menni, hogy másodszor is részesüljetek a kegyelemben. (16) Azután tőletek akartam átmenni Makedóniába, és Makedóniából ismét hozzátok menni, hogy ti bocsássatok útra Júdeába. (17) Amikor tehát ezt akarom, vajon könnyelmű vagyok-e? Vagy amit tervezek, emberi módon tervezem, vagy hogy énnálam az „igen” egyszersmind „nem” is? (18) Isten a tanúm, hogy beszédünk nálatok nem volt „igen” és „nem”. (19) Mert az Isten Fia, Krisztus Jézus, akit közöttetek hirdettünk, én magam, Szilvánusz és Timóteus, nem lett „igen”-né is meg „nem”-mé is, hanem az „igen” valósult meg őbenne. (20) Mert Istennek minden ígéretére őbenne van az igen, és ezért általa mondunk áment Isten dicsőségére. (21) Isten pedig, aki minket veletek együtt Krisztusban megerősít és felken, (22) pecsétjével el is jegyzett minket, és a Lélek zálogát adta szívünkbe. (23) Én pedig Istent hívom tanúbizonyságul magam mellett, hogy irántatok való kíméletből nem mentem még el Korinthusba. (24) Mert nem akarunk uralkodni a ti hiteteken, hanem munkatársai vagyunk örömötöknek, mivel szilárdan álltok a hitben. /RÚF/;

 (2Kor 2:1-4). Elhatároztam tehát magamban, hogy nem megyek hozzátok ismét szomorúsággal. (2) Mert ha megszomorítlak titeket, akkor ki vidámít meg engem, hacsak nem az, akit én megszomorítok? (3) Azért is írtam erről, hogy amikor megérkezem, ne érjen szomorúság azok miatt, akiknek örülnöm kellene, mert meg vagyok győződve arról, hogy az én örömöm mindnyájatoké. (4) Mert sok gyötrődés és szívbeli szorongás között, sok könnyhullatással írtam nektek, nem azért, hogy megszomorodjatok, hanem hogy megismerjétek azt a szeretetet, amely igen erős énbennem irántatok. /RÚF/) 

 Mi volt Pál eredeti útiterve! 

(1Kor 16:5-7). Hozzátok pedig akkor megyek, ha átutaztam Makedónián. Mert Makedónián átutazom, (6) de nálatok talán ott is maradok, vagy át is telelek, hogy ti indítsatok útnak, ahova majd megyek. (7) Mert nem most, átutazóban akarlak meglátogatni titeket, hanem remélem, hogy egy ideig ott is maradok nálatok, ha az Úr megengedi. /RÚF/

Pál járt már Korinthusban korábban. (1Kor 16:5-6) versei szerint azt tervezte, hogy átmegy Macedónián, amikor visszaindul Korinthusba, és talán a városban tölti a telet. Onnan indulna tovább Júdeába, a jeruzsálemi szegényeknek gyűjtött adománnyal, amit nemcsak Macedóniában, hanem Akhájában, Galáciában és Ázsiában kapott. Viszont megváltoztatta a tervét, miután Timóteustól rossz híreket kapott Korinthusból 

(1Kor 4:17). Ezért küldtem el hozzátok Timóteust, aki szeretett és hű gyermekem az Úrban, aki emlékeztetni fog titeket arra: hogyan élek Krisztus Jézusban, és hogyan tanítok minden gyülekezetben. /RÚF/; 

(1Kor 16:10). Ha pedig megérkezik Timóteus, legyen gondotok rá, hogy félelem nélkül tartózkodhasson nálatok, mert az Úr munkáját végzi ő is, akárcsak én. /RÚF/; 

(2Kor 1:1). Pál, Isten akaratából Krisztus Jézus apostola és Timóteus testvér: Isten gyülekezetének, amely Korinthusban van, és egész Akhájában valamennyi szentnek: /RÚF/ 

Efezusból egyenesen Korinthusba akart menni, hogy a Timóteustól hallott kérdésekkel foglalkozzon. Az új terv úgy nézett ki, hogy Efezus-Korinthus-Macedónia-Korinthus-Júdea. (2Kor 1:15-16) Efezusból Korintusba ment, de visszatért Efezusba. Változott a terve. Nem ment vissza Korinthusba, ahogy korábban akarta, legalábbis nem azonnal, mert az utolsó látogatása nem sikerült jól. Ezért tért vissza Efezusba, és inkább írt a korinthusiaknak. Levelet akart küldeni, nehogy egy újabb látogatás csak tovább rontsa a helyzetet (2Kor 2:1, 3) 

Pál utolsó látogatása alkalmával félreértették a szándékait. Egyesek azt mondták Korinthusban, hogy megbízhatatlan és nem szereti őket igazán (2Kor 1:17). Vádjaikra válaszolva a tekintetüket Krisztus evangéliuma felé terelte. Hű maradt szándékához, hogy a legkedvezőbb alkalommal meglátogatja őket, mint ahogy Isten is hű volt Krisztus által tett ígéretei betartásában 

(2Kor 1:18-22). Isten a tanúm, hogy beszédünk nálatok nem volt „igen” és „nem”. (19) Mert az Isten Fia, Krisztus Jézus, akit közöttetek hirdettünk, én magam, Szilvánusz és Timóteus, nem lett „igen”-né is meg „nem”-mé is, hanem az „igen” valósult meg őbenne. (20) Mert Istennek minden ígéretére őbenne van az igen, és ezért általa mondunk áment Isten dicsőségére. (21) Isten pedig, aki minket veletek együtt Krisztusban megerősít és felken, (22) pecsétjével el is jegyzett minket, és a Lélek zálogát adta szívünkbe. /RÚF/] 

(2Kor 1:20,) „Mert Isten valamennyi ígérete őbenne lett igenné, és őbenne lett ámenné az Isten dicsőségére miáltalunk”  /ÚRK/ 

A válasza tehát nem „igenek” és „nemek” összezavaró elegye volt a körülmények függvényében, ahogy a korinthusiak mondták, hanem „mindig igen”, amint Isten munkája lett „igenné” Krisztusban. (2Kor 1:19)

Tehát Pál irántuk való őszinte szeretettel levelet írt inkább a korinthusiaknak, ahelyett, hogy meglátogatta volna őket, és nem ennek az ellenkezője miatt döntött így. (2Kor 2:4) A fájdalmas találkozás utáni újabb látogatás további fájdalmakhoz vezetett volna, nem lett volna olyan örömteli, mint amire készült 

(2Kor 1:24). Mert nem akarunk uralkodni a ti hiteteken, hanem munkatársai vagyunk örömötöknek, mivel szilárdan álltok a hitben. /RÚF/; 

(2Kor 2:3). Milyen könnyen félremagyarázták a szándékait! 

White idézet: Ebben az időtájban érkeztek Efézusba a jó hírnévnek örvendő, Kloé nevű korinthusi keresztény család tagjai. Pál kikérdezte őket az ottani viszonyokról, és megtudta, hogy a gyülekezetben civódások vannak, amelyek szakadást idéztek elő. Apollós korinthusi látogatásakor a már uralkodó viszálykodások fokozódtak. Áltanítók rávették egyik-másik gyülekezeti tagot, hogy Pál tanait megvessék. Az evangélium tanításait és rendeleteit elferdítették. A gőg, bálványimádás és érzékiség állandóan fokozódott azok között, akik egykor a keresztény életmódért szorgosan buzgólkodtak. 

Amikor Pál előtt feltárták a gyülekezet állapotát, szomorúan látta, hogy a hírek felülmúlják legszörnyűbb aggodalmait. Mindazáltal nem akart azzal a gondolattal foglalkozni, hogy munkája hiábavaló volt. „Szíve aggodalmában”, „sok könnyhullatás közt” Istenhez fordult tanácsért. Szeretett volna azonnal Korinthusba menni, ha ezt tartotta volna a legjobb megoldásnak. Azonban tudta, hogy a hívők a jelenlegi állapotukban semmi hasznát sem látnák személyes ottlétének. Ezért elküldte Titust, hogy későbbi látogatásának útját előkészítse. Az apostol azután visszafojtotta személyes érzelmeit, amelyeket benne azok magatartása keltett, akik ilyen rendkívüli romlott életmódot folytattak; s minden bizalmát Istenbe vetve, egyik legtartalmasabb, legtanulságosabb és leghatásosabb levelét intézte a korinthusi gyülekezethez.

Rendkívül világosan megfelelt a gyülekezet által felvetett különböző kérdésekre, és olyan általános alapelveket fektetett le, amelyeket, ha követnek, feltétlenül magasabb lelki színvonalat érhetnek el. Veszélyben forogtak; Pálnak elviselhetetlen volt az a gondolat, hogy ebben a döntő időpontban esetleg nem sikerülne befolyását érvényesíteni. Hűségesen figyelmeztette őket a fenyegető veszélyekre, és megfeddte bűneiket. Ismételten Krisztushoz utasította őket, és megkísérelte újból, hogy korábbi buzgó odaadásukat felélessze. 

Az apostol a korinthusi hívők iránti nagy szeretetét szívélyes köszöntéssel fejezte ki. Hivatkozott akkori tapasztalataikra, amikor elhagyták a bálványok imádását, és odaszentelték magukat az igaz Isten szolgálatára. Emlékeztette őket a Szentlélek adományaira, amelyeket elnyertek, és rámutatott arra a magasztos kiváltságukra, hogy állandóan fejlődhetnek a keresztény életben, egészen a tökéletességig. Így írt: „Mivelhogy mindenekben meggazdagodtatok őbenne, minden beszédben és minden ismeretben. Amint megerősíttetett ti bennetek a Krisztus felől való bizonyságtétel; úgy, hogy semmi kegyelmi ajándék nélkül nem szűkölködtök, várván a mi Urunk Jézus Krisztusnak megjelenését, aki meg is erősít titeket mindvégig feddhetetlenségben, a mi Urunk Jézus Krisztusnak napján.” (1Kor 1:5-8) – Az apostolok története, 300-301./old. 

Pál tisztasága és őszintesége a korinthusiak iránt

Pálnak a korinthusiak iránti szeretete megmutatkozott abban is, ahogyan a nehézségeik között vigasztalta őket – amint ő is tapasztalta Isten vigasztalását. 

(2Kor 1:1-11). Pál, Isten akaratából Krisztus Jézus apostola és Timóteus testvér: Isten gyülekezetének, amely Korinthusban van, és egész Akhájában valamennyi szentnek: (2) Kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól. (3) Áldott az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, az irgalom Atyja és minden vigasztalás Istene, (4) aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassunk másokat minden nyomorúságban azzal a vigasztalással, amellyel Isten vigasztal minket. (5) Mert amilyen bőséggel részünk van Krisztus szenvedéseiben, olyan bőséges Krisztus által a mi vigasztalásunk is. (6) Ha szorongattatunk, ez a ti vigasztalásotokért és üdvösségetekért van, ha vigasztaltatunk, az a ti vigasztalásotokért van, amely elég erős ugyanazoknak a szenvedéseknek az elhordozására, amelyeket mi is szenvedünk. (7) A mi reménységünk bizonyos felőletek, mert tudjuk, hogy amiképpen részestársak vagytok a szenvedésekben, ugyanúgy a vigasztalásban is. (8) Mert azt akarjuk, testvéreim, hogy tudjatok arról a nyomorúságról, amely Ázsiában ért minket: rendkívüli mértékben, sőt erőnkön felül megterheltettünk, annyira, hogy az életünk felől is kétségben voltunk. (9) Sőt mi magunk is elszántuk magunkat a halálra, hogy ne önmagunkban bizakodjunk, hanem Istenben, aki feltámasztja a halottakat; (10) aki ilyen halálos veszedelemből megszabadított minket, és meg is fog szabadítani. Benne reménykedünk, hogy ezután is megszabadít, (11) mivel ti is segítségünkre vagytok az értünk mondott könyörgéssel, hogy a ránk áradt kegyelemért sokan sokféleképpen mondjanak értünk hálaadást. /RÚF/

 A szeretete látszott meg abban, amilyen őszintén viszonyult a munkatársaival együtt a korinthusi gyülekezet tagjaihoz.  

(2Kor 1:12-14). Mert ez a mi dicsekvésünk, amelyről lelkiismeretünk bizonyságot tesz, hogy Isten szentségével és tisztaságával, nem emberi bölcsességgel, hanem Isten kegyelmével jártunk a világban, kiváltképpen pedig közöttetek. (13) Mert nem írunk nektek mást, mint amit olvastok és meg is értetek, sőt remélem, hogy teljesen meg fogtok érteni, (14) ahogyan részben meg is értettetek minket: mert ti velünk dicsekedtek, amiképpen mi is veletek a mi Urunk Jézus napján. /RÚF/ 

(2Kor 2:7). Most viszont inkább bocsássatok meg neki, és vigasztaljátok meg, hogy a túlságosan nagy szomorúság valamiképpen meg ne eméssze az ilyet. /RÚF/ 

(2Kor 4:2). hanem elvetjük a szégyenletes titkos bűnöket; nem járunk ravaszságban, nem is hamisítjuk meg Isten igéjét, hanem az igazság nyílt hirdetésével ajánljuk magunkat minden ember lelkiismeretének Isten előtt. /RÚF/

(2Kor 1:12-14) szakasza vezeti be azt a tételt, amit Pál a levél további részében bővebben kifejt. Korinthusban voltak, akik megkérdőjelezték tisztességét és apostolságát. Azt gondolták, hogy ingadozó, határozatlan a jelleme, ezért nem alkalmas az apostoli szolgálatra. Válaszában Pál kihangsúlyozza, hogy munkatársaival együtt a legtisztességesebben viszonyult hozzájuk 

Két szó jellemzi Pál és a társai magatartását: tisztaság és őszinteség. (2Kor 1:12) A „tisztaság” a görög haplotész szóból ered, ami úgy beszédben, mint magaviseletben az ember egyenességét, nyíltságát jelöli, a szándékok tisztaságát fejezi ki. 

(Ef 6:5). Szolgák! Félelemmel és rettegéssel engedelmeskedjetek földi uraitoknak, olyan tiszta szívvel, mint Krisztusnak. /RÚF/;

 (Kol 3:22). Ti, szolgák, engedelmeskedjetek minden tekintetben földi uraitoknak; ne látszatra szolgáljatok, mint akik embereknek akartok tetszeni, hanem tiszta szívvel, félve az Urat. /RÚF/

 Az „őszinteségnek” fordított görög szó (eilikrineia) szintén a tiszta indítékokra és becsületességre mutat. 

A korinthusiaknak nem kellett volna kételkedni Pál szándékainak tisztaságában. Az apostol egyértelművé teszi, hogy tisztasága és őszintesége Istentől ered: 

„Istentől jövő őszinteséggel és tisztasággal” (2Kor 1:12), /ÚRK/. 

Még ugyanabban a versben újból kijelenti, hogy a szolgálathoz szükséges kvalitásokat Isten kegyelméből kapták. 

Úgy tűnik, a Pállal szembehelyezkedők félremagyarázták korábban leírt szavait. (2Kor 1:13-14) Az apostol garantálja, hogy szándékai világosak és érthetőek voltak. Biztos benne, hogy szavainak, szándékainak és tetteinek egyenessége világosan megmutatkozik majd „az Úr Jézus napján” (2Kor 1:14) 

White idézet: Tisztítsuk ki lelkiismeretünkből az élettelen cselekedeteket és a külső formaságokat, hogy lelkünk az élő Istennek szolgálhasson. Megszentelődés alatt a tökéletes szeretetet, a teljes engedelmességet, valamint az Isten akaratához való teljes mértékű igazodást kell értenünk. Ha az életünk összhangban van Krisztus életével az elménk, a lelkünk és a testünk megszentelődése által, akkor ragyogó példát mutathatunk be a világnak. Még nem vagyunk tökéletesek, azonban nagy előjogunk, hogy megszabadulhatunk énünk és a bűn béklyóitól, és elindulhatunk a tökéletesség útján. 

Nagy lehetőségek, magasztos és szent megvalósítások állnak mindazok rendelkezésére, akik igaz hittel rendelkeznek. Szemeinkre kenjünk mennyei gyógyírt, hogy tisztán megláthassuk a rendelkezésünkre bocsátott csodálatos dolgokat. Miért nem teljesítjük kitartóan ezt az imát, miért nem megyünk előre és felfelé, hogy elérjük a szentség mércéjét? Isten munkatársai vagyunk, ezért összhangban kell dolgoznunk Ővele és embertársainkkal, „Mert Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a munkálást jó kedvéből”… 

Isten nem örül lelkünk gyengesége láttán. „Mert az Isten, aki szólt: setétségből világosság ragyogjon, ő gyújtott világosságot a mi szívünkben az Isten dicsősége ismeretének a Jézus Krisztus arcán való világoltatása végett. Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van, hogy amaz erőnek nagy volta Istené legyen, és nem magunktól való.” Ellenségeskedéssel és próbákkal fogunk szembesülni, de ne adjuk fel és ne csüggedjünk el… 

Csak úgy dicsőítjük Istent, ha mi, akik valljuk, hogy hiszünk Őbenne, egyre inkább hasonlóvá válunk hozzá. Be kell mutatnunk a világ előtt a szentség szépségét. Addig nem léphetünk be Isten városába, míg a jellemünk nem válik Krisztuséhoz hasonlóvá. Ha Istenben bízva szentségre törekszünk, elnyerjük a szentséget, utána pedig Krisztus tanúiként el kell mondanunk másoknak is, hogy mit tett érettünk Isten kegyelme. – Our Father Cares, 293./old. 

Legfőképpen a bizonytalanság miatt kell aggódnunk. Ha elnyerjük Isten áldásait, feddhetetlenségre és békére lelünk. Az örök nyugalom és a biztonság az igazság gyümölcse. Gyermeki egyszerűséggel és teljes őszinteséggel kell rendelkeznünk. Fentről jövő bölcsességre van szükségünk. Keresztény életünket lelkesítse a mennyei modell szerinti kegyesség. – The Upward Look, 99./old.