Jézus Krisztus kereszthalála és feltámadásának súlya

Újszövetségben Jézus kereszthalála és feltámadása nem csupán két történelmi esemény, hanem a teljes emberi történelem és a megváltás abszolút középpontja. Ez az a két elválaszthatatlan pillanat, amely mindent megváltoztatott, és amelyeknek a valódi súlyát az apostolok is csak a Szentlélek eljövetele után értették meg teljesen.

A két esemény értelmezés súlya a következő alapigazságokban rejlik:

 1. A kereszthalál súlya: A helyettesítő áldozat és a kibékülés

A kereszten nem egyszerűen egy ártatlan ember kivégzése történt, hanem egy kozmikus horderejű esemény:

• Isten igazságossága és kegyelme találkozott: A bibliai tanítás szerint a bűn zsoldja a halál. Isten igazságos, ezért a bűnt nem hagyhatja büntetés nélkül. Ugyanakkor szeretetteljes is, ezért Jézusban önmagára vállalta a büntetést.
• Helyettesítő áldozat: Jézus a „Bárány”, aki a világ bűneit hordozza. Az emberiség helyett és nevében halt meg, kifizetve a bűn adósságát.
• A kárpit kettéhasadása: Halálának pillanatában a jeruzsálemi templom szentélyének kárpitja felülről lefelé kettéhasadt. Ez azt szimbolizálta, hogy a bűn által emelt fal leomlott: a kereszthalál által a hétköznapi ember számára is közvetlen, szabad út nyílt Istenhez.

2. A feltámadás súlya: A végső győzelem és az új teremtés

Ha Jézus csak meghalt volna, a kereszténység egy lett volna a korszak tragikus messiási mozgalmai közül. A feltámadás az az esemény, amely hitelesítette Jézus minden szavát:

• Győzelem a halál és a sátán felett: A feltámadással Jézus megtörte a halál egyeduralmát. Megmutatta, hogy a gonoszság, a gyűlölet és a halál nem a végső szó, az élet diadalmaskodott.
• Jézus identitásának pecsétje: A feltámadás a végső bizonyítéka annak, hogy Jézus valóban az volt, akinek mondta magát: Isten Fia. Pál apostol ezt radikálisan fogalmazza meg: „Ha pedig Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a ti hitetek” (1Kor 15:17).
• Az új teremtés kezdete: Jézus feltámadott teste nem csupán egy újraélesztett hulla volt (mint Lázár), hanem egy megdicsőült, romolhatatlan test. Ő lett az „első zsenge”, ami garantálja, hogy a hívők is fel fognak támadni a halálból az idők végén.

Hogyan változott meg az apostolok látásmódja?

Mielőtt a Szentlélek megvilágosította volna őket, az apostolok számára a kereszt a teljes kudarcot és a gyászt jelentette (elmenekültek, bezárkóztak félelmükben). A feltámadás és Pünkösd után viszont megértették a „miértet”.

Rájöttek, hogy a kereszt nem vereség volt, hanem a legnagyobb győzelem, a feltámadás pedig az a robbanásszerű erő, amely elindította az egyházat, és amelyért azután az életüket is készek voltak odaadni.

Miért olyan fontos Istennek, hogy szóljon hozzánk?

 (Zsid 1:1-2). Miután régen sokszor és sokféleképpen szólt Isten az atyákhoz a próféták által, (2) ezekben a végső időkben a Fiú által szólt hozzánk, akit mindennek örökösévé tett, aki által a világot teremtette. /RÚF/ 

Milyen mondanivalója van a világmindenség Teremtőjének számunkra? Miért kommunikál velünk? 

Azért, mert bűnbe süllyedt emberek vagyunk, bűnös világban élünk, halál, szenvedés, megpróbáltatás vár ránk. Isten tehát szól hozzánk, mert szeretné, ha tudnánk, miért vagyunk itt, miért alakulnak annyira rosszul a dolgok, de mindennek ellenére miért reménykedhetünk a szeretetében. 

Az általános kinyilatkoztatás, ahogy a természet világában látjuk, ékesen szól Isten végtelen hatalmáról és gondoskodó szeretetéről. Dávid király kijelentette:

  „Az egek beszélik Isten dicsőségét, és kezeinek munkáját hirdeti az égboltozat”. (Zsolt 19:2) 

Pál apostol hozzátette: „Mert ami benne láthatatlan, tudniillik az ő örökkévaló hatalma és istensége, a világ teremtésétől fogva alkotásaiból megérthető és meglátható. Nincs tehát mentség számukra” (Róm 1:20), /ÚRK/ 

Ámulva gondolkodhatunk Isten helyreállító hatalmáról is, ami megnyilvánul világunkban a gyógyulás titokzatos folyamatában. „Isten gyógyító ereje hatja át az egész természetet. Ha egy fát megvágnak, egy embert megsebesítenek vagy eltörik egy csontja, a szervezet azonnal megkezdi a sérülés helyreállítását. Sőt, mielőtt a szükség léteznék, a gyógyító tényezők már készenlétben állnak, és mihelyst megsérül egy testrészünk, minden erő hozzálát a helyreállítás munkájához” (Ellen G. White: Előtted az élet – Nevelés. Budapest, 1992, Advent Kiadó, 111./old.) 

Valóban csodálatos a természet világa, sokat tanulhatunk általa, ugyanakkor nemcsak Isten hatalmát és szeretetét mutatja, hanem a gonoszság jelenlétét is.  – fényében érthető igazán.

(1Móz 3:14-19). Akkor ezt mondta az Úristen a kígyónak: Mivel ezt tetted, átkozott légy minden jószág és minden vadállat között: hasadon járj, és port egyél egész életedben! (15) Ellenségeskedést támasztok közted és az asszony között, a te utódod és az ő utódja között: ő a fejedet tapossa, te pedig a sarkát mardosod. (16) Az asszonynak ezt mondta: Igen megnövelem terhességed fájdalmát, fájdalommal szülöd gyermeked. Vágyakozni fogsz férjed után, ő pedig uralkodni fog rajtad. (17) Az embernek pedig ezt mondta: Mivel hallgattál feleséged szavára, és ettél arról a fáról, amelyről megparancsoltam, hogy ne egyél, legyen a föld átkozott miattad, fáradsággal élj belőle egész életedben! (18) Tövist és bogáncsot hajtson neked, és a mező növényét egyed! (19) Arcod verejtékével egyed a kenyeret, míg visszatérsz a földbe, mert abból vétettél! Bizony por vagy, és vissza fogsz térni a porba! /RÚF/; Mt 13:24-30. Más példázatot is mondott nekik: Hasonló a mennyek országa ahhoz az emberhez, aki jó magot vetett a szántóföldjébe. (25) De amíg az emberek aludtak, eljött az ellensége, konkolyt vetett a búza közé, és elment. (26) Amikor a vetés szárba szökkent, és kezdett kalászt hozni, látható lett a konkoly is. (27) A szolgák ekkor odamentek a gazdához, és ezt mondták neki: Uram, te jó magot vetettél a földedbe. Honnan került hát bele a konkoly? (28) Ő pedig így felelt: Valamelyik ellenségem tette ezt! A szolgák erre megkérdezték: Akarod-e, hogy elmenjünk, és összeszedjük a konkolyt? (29) Ő azonban így válaszolt: Nem, mert amíg a konkolyt szednétek, kiszaggatnátok vele együtt a búzát is. (30) Hadd nőjön együtt mind a kettő az aratásig, és majd az aratás idején szólok az aratóknak: Szedjétek össze először a konkolyt, kössétek kévébe, és égessétek el, a búzát pedig gyűjtsétek be csűrömbe! /RÚF/] Ez a vegyes üzenet csak Isten külön kinyilatkoztatása – Jézus Krisztus, Isten testté lett Igéje és a Biblia, Isten írott Igéje, amely bizonyságot tesz róla (Jn 5:39. Ti azért kutatjátok az Írásokat, mert azt gondoljátok, hogy azokban van az örök életetek: pedig azok rólam tesznek bizonyságot, /RÚF/

  A Szentírás Isten üzeneteinek ihletett feljegyzése, amelyeket a korszakokon át minden embernek küld. Ezekből értesülünk a világ teremtéséről, a tragikus bukásról, Isten hatalmas megváltási tervéről, valamint a Föld bolygó végső helyreállításáról. Néhány bibliai beszámoló talán rövid és nem terjed ki mindenre, de mindig megbízhatók, mivel Isten szól belőlük hozzánk. 

 (2Tim 3:16-17). A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre; (17) hogy az Isten embere tökéletes és minden jó cselekedetre felkészített legyen. /RÚF/; 

(2Pt 1:19-21). hanem drága véren, a hibátlan és szeplőtelen Báránynak, Krisztusnak a vérén. (20) Ő ugyan a világ teremtése előtt kiválasztatott, de az idők végén megjelent tiértetek, (21) akik általa hisztek Istenben, aki feltámasztotta őt a halottak közül, és dicsőséget adott neki, hogy hitetek Istenbe vetett reménység is legyen. /RÚF/ 

White idézet: Amikor beismerjük, hogy a Biblia nagy igazságait nem vagyunk képesek teljesen felfogni, egyúttal beismerjük, hogy véges elménk gyenge az örök, végtelen igazságok megértéséhez; beismerjük, hogy mi, emberek, korlátolt emberi ismereteinkkel a Mindenható terveit nem tudjuk megérteni. 

A kételkedők és hitetlenek csak azért vetik el Isten Igéjét, mert nem tudják teljesen megfejteni; de még, akik vallják, hogy hiszik a Szentírást, azok sincsenek túl e tekintetben minden veszélyen. Az apostol mondja: „Vigyázzatok atyámfiai, hogy valaha ne legyen bármelyikőtöknek hitetlen gonosz szíve, hogy az élő Istentől elszakadjon.” (Zsid 3:12) Jól cselekszünk, ha a Szentírás minden egyes pontját tüzetesen tanulmányozzuk, és kutatjuk Isten mélységeit. (1Kor 2:10. Nekünk pedig kinyilatkoztatta Isten a Lélek által, mert a Lélek mindent megvizsgál, még Isten mélységeit is. /RÚF/) amennyiben a Bibliában nyilvánvalóak. Ugyanis a „titkok az Úréi, ami Istenünkéi; a kinyilatkoztatott dolgok pedig miénk és a mi fiainké mindörökké…” (5Móz 29:29) Sátánnak azonban érdeke, hogy kutató szellemi erőinket megrontsa, összezavarja. A bibliai igazságok vizsgálatához hozzávegyül egy kis büszkeség is, úgy, hogy az emberek türelmüket és kedvüket veszítik, ha a Szentírás minden egyes helyét megelégedésükre nem tudják kimagyarázni. Igen megalázónak tartják beismerni azt, hogy az ihletett Igét nem értik teljesen. Nem tudnak türelmesen várni, míg Isten jónak látja, hogy kinyilatkoztassa nekik igazságát. Azt hiszik, hogy tehetetlen, emberi bölcsességük elégséges a Szentírás megértéséhez, s mivel erre nem képesek, nyíltan tagadják tekintélyét, hatalmát. Isten mondja: „Mert nem az én gondolataim a ti gondolataitok, és nem a ti útaitok az én útaim… Mert… magasabbak az én útaim útaitoknál…” (Ésa 55:8-9) Igaz, hogy sok elméletről és tanról általában azt hiszik, hogy a Bibliából származik, pedig nem alapul a Szentírás tanításain; a valóság az, hogy szöges ellentétben állnak az ihletett kijelentésekkel. Ezek a dolgok okozták számos ember kétkedését és tévelygését. De ezekért a hamis tanokért nem vádolhatjuk a Bibliát, hanem csakis az emberi ferdítéseket. 

Ha a teremtett lényeknek lehetséges volna tökéletes ismeretet szerezni Istenről és műveiről, akkor ezen pontot elérve, többé nem volna számukra újabb terület a kutatásra, többé nem növekedhetnének az igazságban, nem fejlődhetne értelmük és szívük. Isten többé nem lenne a legtökéletesebb lény, és az ember, ha a tudás és megismerés legmagasabb fokát elérte, többé nem juthatna feljebb. Adjunk hálát Istennek, hogy ez nem így van! Isten végtelen; benne van a „bölcsességnek és ismeretnek minden kincse elrejtve”. (Kol 2:3) Még ha az örökkévalóságon át kutatnak is az emberek, akkor sem lesznek képesek kimeríteni hatalmának, bölcsességének és jóságának gazdagságát. Isten szándéka, hogy Igéjének igazsága már ebben az életben is mindjobban feltáruljon népe előtt. Ezt a tudást csak egyetlen úton-módon szerezhetjük meg: ha a Szentlélek érteti meg velünk, aki ihlette az Írásokat. „Azonképpen az Isten dolgait sem ismeri senki, hanemha az Istennek Lelke”, „mert a Lélek mindeneket vizsgál, még az Istennek mélységeit is.” (1Kor 2:11, 10) Az Üdvözítő megígérte tanítványainak és követőinek: „De mikor eljő… az igazságnak Lelke, elvezérel majd titeket minden igazságra…, mert az enyémből vesz, és megjelenti néktek.” (Jn 16:13-14) – Jézushoz vezető út, 108-109./old.

Pátmoszon János különleges prófétai üzeneteket kapott

„Jézus Krisztus kijelentése, amelyet Isten adott neki, hogy megmutassa szolgáinak, minek kell hamarosan megtörténnie, ő pedig angyala által elküldte azt, és megjelentette szolgájának, Jánosnak, aki bizonyságot tett Isten beszédéről és Jézus Krisztus bizonyságtételéről, mindenről, amit látott.” (Jel 1:1-2), ÚRK)

János a tizenkét apostol belső köréhez tartozott. 

(Mt 17:1). Hat nappal ezután Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és testvérét, Jánost, és felvitte őket külön egy magas hegyre. /RÚF/; 

(Mt 26:36-37). Akkor elment velük Jézus egy helyre, amelyet Gecsemánénak hívtak, és így szólt tanítványaihoz: Üljetek le itt, amíg elmegyek, és amott imádkozom. (37) Maga mellé vette Pétert és Zebedeus két fiát, azután szomorkodni és gyötrődni kezdett. /RÚF/;

 (Lk 8:51). Amikor bement a házba, senkit sem bocsátott be, csak Pétert, Jánost, Jakabot meg a kislány apját és anyját. /RÚF/

 Krisztus mennybemenetele után folytatta szolgálatát Jeruzsálemben, de a város eleste (Kr. u. 70) előtt Efezusba ment, hogy Kis-Ázsia római provinciájának gyülekezeteit felügyelje. Domitianus római császár keresztényüldözése idején az apostolt Pátmoszra, az Égei-tenger egy szigetére száműzték. 

Pátmoszon János különleges prófétai üzeneteket kapott, amelyek nem csupán Kis-Ázsia hét gyülekezetének szóltak, hanem a kereszténység egészének, minden korszakban. 

(Jel 1:1-3, 9-11). Ez Jézus Krisztus kinyilatkoztatása, amelyet Isten adott neki, hogy megmutassa szolgáinak mindazt, aminek hamarosan meg kell történnie, és amelyet angyalával elküldve kijelentett szolgájának, Jánosnak. (2) Ő pedig bizonyságot tett Isten igéjéről és Jézus Krisztus bizonyságtételéről, mindenről, mit látott. (3) Boldog, aki felolvassa, és boldogok, akik hallgatják ezeket a prófétai igéket, és megtartják azt, ami meg van írva bennük: mert az idő közel van. (9) Én, János, testvéretek és társatok Jézussal a szenvedésben, a királyságban és az állhatatosságban, a Patmosz nevű szigeten voltam az Isten igéjéért és Jézus bizonyságtételéért. (10) Lélekben elragadtattam az Úr napján, és hátam mögül hatalmas hangot hallottam, mint egy trombitáét, (11) amely ezt mondta: Amit látsz, írd meg egy könyvben, és küldd el a hét gyülekezetnek: Efezusba, Szmirnába, Pergamonba, Thiatirába, Szárdiszba, Filadelfiába és Laodiceába. /RÚF/

A prófétai üzenet közvetítésének láncolata valahogy így nézett ki: a Atya Isten, Jézus Krisztus, az angyal, János apostol, akik olvassák és hallgatják. Ez klasszikus példája a kinyilatkoztatás-inspiráció folyamatának, amelyben Isten felhasználja a prófétákat, hogy hirdessék üzeneteit az embereknek. 

White idézet: Isten Igéje, valamint szerzőjének jelleme oly titkokat tár elénk, melyeket halandó létünkre nem érthetünk meg tökéletesen. A bűn keletkezése, Krisztus testté válása, az újjászületés, a feltámadás és még sok más tárgykör, melyet a Biblia feltár, oly mély titkok, melyeket az emberi elme helyesen megérteni vagy felfogni nem képes. De mert Isten gondviselésének titkait nem tudjuk megérteni, nincs okunk szavában kételkedni. A természet világában naponként szintén titkok vesznek körül, melyeknek mélyére hatolni nem tudunk. A legkisebb életmegnyilvánulások olyan titkok, melyeket a bölcsek bölcse sem tud megfejteni. Mindenütt oly csodákat látunk, melyek értelmünket felülmúlják. Csodálkozzunk-e hát, ha a lelki világban is oly titkokra akadunk, melyeket fel nem foghatunk? A nehézség, az ok kizárólag az emberi elme gyengeségében és korlátoltságában rejlik. Isten elegendő bizonyítékát adta a Szentírás isteni eredetének, tehát ne kételkedjünk szavában, ha gondviselésének és bölcsességének összes titkait nem is érthetjük meg. 

Péter apostol is megállapítja, hogy a Szentírás tartalmaz részeket, „amelyekben vannak némely nehezen érthető dolgok, amiket a tudatlanok és állhatatlanok elcsűrnek-csavarnak… a magok vesztére”. (2Pt 3:16) A kételkedők ezeket érvként hozzák fel a Biblia ellen, holott ellenkezőleg, erős bizonyítékai a Biblia isteni ihletettségének. Ha az Írás nem beszélne nekünk mást Istenről, nagyságáról és fenségéről, mint amit mi, szegény emberek könnyen felfoghatunk, akkor nélkülözné isteni eredetének félreismerhetetlen hitelességét. Éppen a benne feltárt témakörök fenséges és titokzatos volta ébressze bennünk azt a hitet, hogy a Biblia valóban Isten szava. 

Az emberi szív szükségleteinek és vágyainak megfelelően, oly egyszerűen tárja elénk a Biblia az isteni igazságokat, hogy azok a legtanultabb embert is csodálattal és elragadtatással töltik el, másrészt pedig a legegyszerűbb ember is felismerheti belőlük a megváltás útját. Ezek az egyszerű igazságok mégis olyan emelkedett tárgykörökkel foglalkoznak, melyek az emberi értelmet felülmúlják; csak azért fogadhatjuk el őket, mert Isten jelentette ki azokat. Így tárja fel előttünk Isten üdv- és világtervét, oly tisztán, hogy minden lélek könnyen megtudhatja, hogy a bűnbánat útján, hitben milyen lépéseket kell tennie az Úr Jézus Krisztus felé, hogy az Isten által előírt módon megmeneküljön. De ezen könnyen érthető igazságok mögött vannak olyan titkok, melyek kutatása az emberi elme képességeit felülmúlják, és amelyek az igazság őszinte keresőit félelemmel és hittel töltik el. Minél többet kutatnak a Bibliában, annál inkább meggyőződnek róla, hogy a Biblia: az élő Isten kinyilatkoztatott szava; és az emberi szellem mélyen meghajol az isteni kinyilatkoztatás fensége előtt. – Jézushoz vezető út, 106-107./old.