Prófétanők: Isten nőket is elhívott prófétának

(2Kir 22:14). Hilkijjá főpap, Ahíkám, Akbór, Sáfán és Aszájá tehát elment Hulda prófétanőhöz – aki Sallúmnak, Tikvá fiának, Harhasz unokájának, a ruhák őrzőjének volt a felesége, és Jeruzsálem új városrészében lakott –, és beszéltek vele. /RÚF/

(Neh 6:14). Ne feledkezz meg, Istenem, Tóbijjának és Szanballatnak a tetteiről, se Nóadjá prófétanőről, se a többi prófétáról, akik meg akartak félemlíteni engem! /RÚF/

A Szentírásban bőséges bizonyíték van arra, hogy Isten nőket is elhívott prófétának. (Lásd a héber nebi’áh (2Móz 15:20) és a görög prophétisz szavak használatát!)

(Lk 2:36). Volt ott egy prófétanő is, Anna, Fánuél leánya, Ásér törzséből. Igen idős volt; csak hét évig élt férjével hajadonkora után, /RÚF/

(Mik 6:4). Hiszen fölhoztalak Egyiptom földjéről, kiváltottalak a szolgaság házából. Elküldtem Mózest, Áront és Mirjámot, hogy vezessenek. /RÚF/

Mirjámot is említi Mózes és Áron mellett, mint akiket Isten elküldött a néphez. Prófétanőnek nevezi az Írás, aki diadaléneket énekelt, miután az izraeliták átkeltek a Vörös-tengeren

(2Móz 15:20-21). Ekkor Mirjám prófétanő, Áron nővére dobot vett a kezébe, és a többi asszony is mind kivonult utána dobolva és körtáncot járva. (21) Mirjám így énekelt előttük: Énekeljetek az Úrnak, mert igen felséges, lovat lovasával a tengerbe vetett! /RÚF/

Viszont férfi társaihoz hasonlóan ő sem volt mentes a hibáktól, ami kitűnik Mózessel és etióp feleségével szembeni szégyenletes viselkedéséből – amiért aztán meg is kapta méltó büntetését.

(4Móz 12:1-10). Egyszer Mirjám és Áron Mózes ellen beszélt az etióp asszony miatt, akit elvett. Mert Mózes egy etióp asszonyt vett feleségül. (2) Ezt mondták: Vajon csak Mózes által beszélt az Úr? Nem beszélt-e miáltalunk is? De az Úr meghallotta. (3) Ez a Mózes pedig igen alázatos volt, a földön élő minden embernél alázatosabb. (4) Az Úr akkor rögtön ezt mondta Mózesnek, Áronnak és Mirjámnak: Menjetek ki mindhárman a kijelentés sátrához. Ki is mentek mindhárman. (5) Akkor az Úr leszállt felhőoszlopban, megállt a sátor bejáratánál, és szólította Áront és Mirjámot, ők ketten pedig odamentek. (6) Az Úr ezt mondta: Halljátok meg beszédemet: Ha van az Úrnak prófétája köztetek, azzal látomásban ismertetem meg magam, álomban beszélek hozzá. (7) De nem ilyen Mózes, a szolgám! Őrá az egész házam van bízva! (8) Szemtől szemben beszélek vele, világosan, nem rejtélyesen, az Úr alakját is megpillanthatja. Hogy mertetek hát szolgám, Mózes ellen beszélni?! (9) Az Úr haragra gerjedt ellenük, és eltávozott. (10) Amikor a felhő eltávozott a sátorról, Mirjám a poklosságtól olyan fehér lett, mint a hó. Áron Mirjám felé fordult, és látta, hogy poklos. /RÚF/

Debórának, Izrael egyik bírájának történetében újabb próféta munkájába pillanthatunk bele

(Bír 4:1-4). Izráel fiai Éhúd halála után ismét azt tették, amit rossznak lát az Úr. (2) Ezért kiszolgáltatta őket az Úr Jábínnak, Kánaán királyának, aki Hácórban uralkodott. Hadseregparancsnoka Sisera volt, aki Haróset-Gójimban lakott. (3) Ekkor Izráel fiai segítségért kiáltottak az Úrhoz, mert Jábínnak kilencszáz vas harci kocsija volt, és húsz esztendeig keményen sanyargatta Izráel fiait. (4) Abban az időben Debóra prófétanő, Lappídót felesége volt a bíró Izráelben. /RÚF/.

Világos bizonyíték mutatja, hogy Debóra (Bír 4:4) kijelentést kapott Istentől.

(Bír 4:4-9, 14-22). Abban az időben Debóra prófétanő, Lappídót felesége volt a bíró Izráelben. (5) Debóra pálmája alatt szokott tartózkodni Rámá és Bétel között, Efraim hegyvidékén, ide jártak fel hozzá Izráel fiai, hogy ítéletet hozzon. (6) Elküldött Bárákért, Abínóam fiáért, és elhívatta Kedes-Naftáliból. Azt mondta neki: Ezt parancsolja az Úr, Izráel Istene: Menj, vonulj a Tábór-hegyre, végy magad mellé tízezer embert Naftáli fiai és Zebulon fiai közül! (7) Én pedig ellened vezetem a Kísón-patakhoz Siserát, Jábín hadseregparancsnokát, harci kocsijaival és hatalmas seregével, és a kezedbe adom őt. (8) Bárák azonban ezt mondta neki: Ha velem jössz, elmegyek, de ha nem jössz velem, én sem megyek. (9) Debóra azt felelte: Szívesen elmegyek veled, de akkor nem a tiéd lesz a dicsőség azon az úton, amelyen elindulsz, mert asszony kezére adja az Úr Siserát. Azzal fölkelt Debóra, és elment Bárákkal Kedesbe. (14) Akkor ezt mondta Debóra Báráknak: Támadj, mert ezen a napon kezedbe adja az Úr Siserát! Az Úr vonul előtted! Bárák lejött a Tábór-hegyről, és mögötte a tízezer ember. (15) Az Úr pedig Bárák fegyverei előtt annyira megzavarta Siserát összes harci kocsijával és egész táborával együtt, hogy leugrott Sisera a harci kocsijáról, és gyalog menekült. (16) Bárák pedig üldözte a harci kocsikat és a tábort egészen Haróset-Gójimig. Sisera egész táborát levágták, egyetlen ember sem maradt meg. (17) Sisera gyalog menekült Jáélnak, a kéni Héber feleségének a sátráig, mert béke volt Jábín, Hácór királya és a kéni Héber háza népe között. (18) Jáél kiment Sisera elé, és azt mondta neki: Térj be, uram, térj be hozzám, ne félj! Betért hát hozzá a sátorba, és ő betakarta egy takaróval. (19) Sisera ezt mondta neki: Adj innom egy kis vizet, mert szomjas vagyok. Erre az asszony kinyitott egy tejestömlőt, inni adott neki, és betakarta. (20) A férfi ezt mondta neki: Állj a sátor bejáratához, és ha jön valaki, és megkérdezi tőled, hogy van-e itt valaki, mondd azt, hogy nincs! (21) Jáél, Héber felesége pedig fogott egy sátorcöveket, kezébe vette a pörölyt, halkan bement hozzá, és beleverte a cöveket a halántékába, úgyhogy odaszegezte a földhöz. Sisera ugyanis a fáradtságtól mélyen elaludt. Így halt meg. (22) Amikor Bárák Siserát üldözve odaért, Jáél kiment elé, és azt mondta neki: Gyere, megmutatom neked azt az embert, akit keresel. Bement hozzá, és Sisera ott feküdt holtan, a cövekkel a halántékában. /RÚF/

Győzelmi éneke

(Bír 5:2-31). A fejedelmek Izráel élére álltak, és önként harcra kelt a nép: áldjátok hát az Urat! (3) Halljátok, királyok, figyeljetek, fejedelmek! Én most az Úrnak éneket mondok, zsoltárt zengek az Úrnak, Izráel Istenének. (4) Amikor Széírből kijöttél, Uram, amikor Edóm mezején lépdeltél, rengett a föld, csepegett az ég is, vizet csepegtettek a fellegek is. (5) Remegtek a hegyek az Úr színe előtt, még a Sínai is, Izráel Istenének, az Úrnak színe előtt. (6) Anát fia, Samgar idejében, Jáél idejében kihaltak az ösvények; akik útra keltek, rejtett ösvényeken jártak. (7) Hiányzott a vezetés, hiányzott Izráelből, mígnem fölkeltem én, Debóra, fölkeltem én, Izráel anyjaként. (8) Új isteneket választottak, de aztán folyt is a harc a kapuknál, ám pajzs meg dárda nem volt látható a negyvenezernél Izráelben. (9) Szívem Izráel vezetőié, akik önként keltek föl a népből. Áldjátok az Urat! (10) Akik fehér szamarakon nyargalásztok, akik szőnyegeken ültök, vagy úton jártok, fennen hirdessétek! (11) Pásztorok hangján az itatóvályúknál, ott csendülnek fel az Úr igaz tettei, vezetésének igaz tettei Izráelben. Így vonult a kapukhoz az Úr népe. (12) Serkenj, serkenj föl, Debóra, serkenj, serkenj, mondj éneket! Kelj föl, Bárák, fogd el foglyaidat, Abínóam fia! (13) Így jött a dicső maradék, jött az Úr népe a hősökkel hozzám: (14) az Amálékban gyökeret vert Efraimból valók, utánad Benjámin, a te népeddel együtt; Mákírból jöttek a vezetők, Zebulonból a vezéri pálcát hordók, (15) Issakár vezérei, a Debórával tartók. Issakár meg Bárák a völgybe vonult gyalogságával. Rúben tartományaiban nagy fontolgatások voltak. (16) Miért maradtál mégis ülve a karámok között, hallgatva a pásztorfurulyát? Rúben tartományaiban nagy fontolgatások voltak. (17) Gileád a Jordánon túl tanyázik. És Dán miért időzik a hajóknál? Ásér ülve maradt a tenger partján, ott tanyázik öbleinél. (18) De Zebulon halált megvető bátorságú nép, meg Naftáli is a mezőség magaslatain. (19) Királyok jöttek, harcoltak, Kánaán királyai harcoltak Taanaknál, Megiddó vizénél, de egy darab ezüstöt sem vehettek el. (20) Az égből harcoltak a csillagok, pályájukról harcoltak Sisera ellen. (21) A Kísón-patak elsodorta őket, az ősi patak, a Kísón-patak. – Folytasd, lelkem, teljes erővel! (22) Hogy csattogtak a lovak patái, amikor vágtattak vágtató csődörei! (23) Átkozzátok Mérózt, mondta az Úr angyala, átkozva átkozzátok lakóit, mert nem jöttek el segíteni az Úrnak, segíteni az Úrnak a többi hőssel együtt! (24) De áldott az asszonyok közt Jáél, a kéni Héber asszonya, nincs nála áldottabb a sátorlakó asszonyok között. (25) Vizet kértek, és ő tejet adott, díszes csészében tejszínt hozott. (26) Kezével a cövekért nyúlt, jobbjával a súlyos kalapácsért. Lesújtott vele Siserára, szétzúzta a fejét, betörte, átfúrta halántékát. (27) Lába elé roskadt, elesett, elterült, lába elé roskadt, elesett; ahová leroskadt, ott esett el élettelenül. (28) Az ablakon át kinézett, Sisera anyja jajgatott a rostélyon át: Miért késik annyit harci kocsijával? Miért nem hallom már szekerének zaját? (29) Legbölcsebb udvarhölgye felel, ő meg elismétli magának szavait: (30) Talán zsákmányt leltek, s azon osztozkodnak; egy-két rabnő is jut mindegyik férfinak! Tarka ruha lesz, tarka ruha lesz Sisera zsákmánya, festett kendőt kapok, nem is egyet, kettőt, a nyakamra zsákmánynak! (31) Így vesszen el, Uram, minden ellenséged! De akik szeretnek, legyenek olyanok, mint a felkelő nap ereje teljében! És béke lett az országban negyven esztendeig. /RÚF/]

Istent dicsőíti közbelépéséért. Az ének üzenetének mély teológiai jelentősége volt a nemzet számára a történelemnek abban az idejében.

(2Kir 22:11-14) Miért mentek el Jósiás király emberei Huldához? Ezek szerint mennyire volt fontos a szerepe a nemzet életében?

(2Kir 22:11-14). Amikor a király meghallotta a törvénykönyv igéit, megszaggatta a ruháját. (12) Majd ezt a parancsot adta a király Hilkijjá főpapnak, Ahíkámnak, Sáfán fiának, Akbórnak, Míkájá fiának meg Sáfán kancellárnak és Aszájának, a király udvari emberének: (13) Menjetek, kérdezzétek meg az Urat, hogy mit jelentenek ennek a megtalált könyvnek az igéi rám és az egész népre, Júdára nézve! Mert nagy haragra indulhatott ellenünk az Úr, mivel nem hallgattak elődeink ennek a könyvnek az igéire, és nem tették meg mindazt, ami a számunkra meg van írva. (14) Hilkijjá főpap, Ahíkám, Akbór, Sáfán és Aszájá tehát elment Hulda prófétanőhöz – aki Sallúmnak, Tikvá fiának, Harhasz unokájának, a ruhák őrzőjének volt a felesége, és Jeruzsálem új városrészében lakott –, és beszéltek vele. /RÚF/

Hulda „prófétanővel” konzultáltak Jósiás király fő tanácsosai miután felolvasták a „törvénykönyvet”

(2Kir 22:14); (2Krón 34:22). Hilkijjá és a király küldöttei tehát elmentek Hulda prófétanőhöz – aki Sallúmnak, Tokhat fiának, Haszrá unokájának, a ruhák őrzőjének volt a felesége, és Jeruzsálem új városrészében lakott –, és beszéltek vele. /RÚF/,

(2Kir 22:8). Egyszer csak így szólt Hilkijjá főpap Sáfán kancellárhoz: Ezt a törvénykönyvet találtam az Úr házában! És odaadta Hilkijjá a könyvet Sáfánnak, hogy olvassa el. /RÚF/

– valószínűleg Mózes ötödik könyvét – a királynak, aki ennek hallatán „megszaggatta ruháit” (2Kir 22:11), /ÚRK/.

Ez nyilván rendkívül komoly dolog volt, a király annak is vette, ezért mentek az emberei azonnal Huldához. A prófétanő üzenetet kapott Istentől arról, hogy közeleg az ítélet Júda felett. Jósiás reformjai Hulda prófétai üzeneteiből következtek, így elfordult Isten ítélete a népről.

A férfi és női próféták, akiket Isten elhívott, egyaránt kegyelemre szoruló, bűnös emberek voltak. Minek a reményét kínálják a történeteik?

White idézet: Egyetlen apostol, egyetlen próféta sem állította, hogy teljesen bűntelen. Emberek, akik Isten közvetlen közelében éltek, akik inkább feláldozták életüket, mintsem tudatos bűnt kövessenek el; emberek, akiket Isten mennyei világossággal és erővel tüntetett ki, valamennyien beismerték természetük bűnös voltát. Nem bíztak a testben, nem állították, hogy igazak, szentek, hanem egyes-egyedül Krisztus érdemeire, igazságosságára támaszkodtak.

Így tesz mindenki, aki Krisztust szemléli. Minél közelebb férkőzünk Jézushoz, minél jobban felismerjük jellemének tisztaságát, annál világosabban látjuk, hogy milyen undorító a bűn, és annál kevésbé hajlunk önmagunk magasztalására. Lelkünk állandóan Isten után vágyódik; komolyan és őszintén beismerjük bűneinket, és szívből megalázkodunk előtte. Keresztényi tapasztalatunk minden további lépésénél bűnbánatunk mélyül. Tudni fogjuk, hogy alkalmasságunk egyedül Krisztusban rejlik, és valljuk az apostollal együtt: „Mert tudom, hogy nem lakik én bennem, azaz a testemben jó.” „Nékem pedig ne legyen másban dicsekedésem, hanem a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjében, aki által nékem megfeszíttetett a világ és én is a világnak.” (Róm 7:18; Gal 6:14) – Az apostolok története, 561./old.

Jósiás felnőttkora kezdetétől törekedett királyi hatalmának előnyeit felhasználva felemelni Isten szent törvényének alapelveit. Most, amikor Sáfán, az írnok, felolvasott neki a Törvény könyvéből, felfigyelt az abban rejlő kincsre, és annak szoros kapcsolatát azzal, amit reformmunkájában annyira szeretett volna megvalósítani birodalmában. Elhatározta, hogy az Ige tanácsának fényében fog járni, és mindent megtesz, ami hatalmában áll, hogy megismertesse azt a néppel is, és vezesse őket a menny törvénye szerinti hódolat és szeretet gyakorlásában.

Vajon lehetséges volt-e a szükséges reformok bevezetése? A füle hallatára felolvasott könyv alapján felismerhette, hogy Izráel már elérte az isteni béketűrés határát: Isten hamarosan megbünteti azokat, akik nem tisztelték nevét. Az Úr haragja már fel is gerjedt népe ellen. Jósiás bánattal és félelemmel eltelve, megszaggatta ruháit és lelki gyötrelmében megalázkodott Isten előtt, megbocsátást keresve a megátalkodott nemzet bűneire.

Abban az időben Jeruzsálemben, a templom közelében élt Hulda prófétanő. A király nyugtalanító balsejtelmektől indítva hozzá küldött, mert eltökélte, hogy ha lehetséges, megkérdezi az Urat e választott küldöttén keresztül, hogy módjában áll-e megmenteni a bűnös Júdát most, a pusztulás határán.

A helyzet súlyossága és a prófétanő iránti tisztelete arra indította, hogy a királyság első emberei közül válassza ki küldötteit. „Menjetek el” – parancsolta nekik –, „kérdezzétek meg az Urat én érettem és a népért és az egész Júdáért, e könyvnek beszédei felől, amely megtaláltatott; mert nagy az Úr haragja, mely felgerjedett ellenünk, mivel a mi atyáink nem engedelmeskedtek e könyv beszédeinek, hogy cselekedtek volna mindent úgy, amint megíratott nékünk.” (2Kir 22:13) – A Szentlélek eljő reátok, 268./old.

A próféták munkája

(3Móz 8:10-13). Azután fogta Mózes a fölkenéshez való olajat, és fölkente vele a hajlékot és mindazt, ami csak benne volt. Így szentelte föl azokat. (11) Hintett belőle az oltárra is hétszer, majd megkente az oltárt és minden fölszerelését, a medencét is az állványával együtt, hogy fölszentelje azokat. (12) Azután öntött a fölkenéshez való olajból Áron fejére, és fölkente, hogy fölszentelje őt. (13) Odavezette Mózes Áron fiait is, felöltöztette őket köntöseikbe, és felövezte őket az övekkel, azután felkötötte rájuk a papi süvegeket, ahogyan megparancsolta Mózesnek az Úr. /RÚF/

(1Sám 8:4-22). Összegyűltek azért Izráel vénei, és elmentek Sámuelhez Rámába. (5) Ezt mondták neki: Te már megöregedtél, fiaid pedig nem a te utadon járnak. Tégy valakit királyunkká, hogy ő bíráskodjék fölöttünk, ahogyan az minden népnél szokás! (6) Sámuel azonban rosszallotta, hogy ezt mondták: Adj nekünk királyt, hogy bíráskodjék fölöttünk! És imádkozott Sámuel az Úrhoz. (7) Az Úr pedig ezt mondta Sámuelnek: Hallgass a nép szavára mindabban, amit mondanak! Mert nem téged vetettek el, hanem engem vetettek el, hogy ne én legyek a királyuk. (8) Veled is ugyanúgy cselekszenek, ahogyan velem cselekedtek, mióta fölhoztam őket Egyiptomból, mindmáig: elhagytak, és más isteneknek szolgáltak. (9) Hallgass tehát a szavukra, de szigorúan figyelmeztesd őket, és mondd meg nekik, hogy mi lesz a király joga, aki uralkodni fog felettük. (10) Ekkor Sámuel elmondta az Úr minden szavát a népnek, amely királyt kért tőle. (11) Ez lesz a királynak a joga – mondta –, aki uralkodni fog fölöttetek: Fiaitokat elveszi, harci kocsijaihoz meg lovasaihoz osztja be őket, és ők futnak majd harci kocsija előtt. (12) Parancsnokokká teszi őket ezer ember felett, és parancsnokokká ötven ember felett. Velük szántatja szántóföldjét, és velük végezteti aratását, velük készítteti hadifölszerelését és a harci kocsik fölszerelését. (13) Leányaitokat meg elviszi kenőcskészítőknek, szakácsnőknek és sütőnőknek. (14) Legjobb szántóföldjeiteket, szőlőiteket és olajligeteiteket elveszi, és udvari embereinek adja. (15) Vetéseitekből és szőlőitekből tizedet szed, és hivatalnokainak meg udvari embereinek adja. (16) Szolgáitokat és szolgálóleányaitokat, legkiválóbb ifjaitokat, még a szamaraitokat is elveszi, és a maga munkáját végezteti velük. (17) Nyájaitokból tizedet szed, ti pedig a szolgái lesztek. (18) Akkor majd segítségért kiáltotok királyotok miatt, akit magatoknak választottatok, de akkor nem fog válaszolni nektek az Úr. (19) A nép azonban nem akart Sámuelre hallgatni. Ezt mondták: Nem! Legyen csak király fölöttünk! (20) Olyanok akarunk lenni, mint az összes többi nép: királyunk bíráskodjék fölöttünk, ő vonuljon előttünk, és vezesse harcainkat! (21) Sámuel végighallgatta a nép beszédét, és elmondta az Úrnak. (22) Az Úr pedig így felelt Sámuelnek: Hallgass a szavukra, és válassz nekik királyt! Sámuel ezt mondta az izráelieknek: Menjen mindenki a maga városába! /RÚF/

A próféták kellemes és kellemetlen helyzetekben egyaránt szóltak a királyokhoz. Izrael népe ezt mondta, amikor királyt kívántak (1Sám 8:4-22):

„tégy valakit királyunkká, hogy ő ítéljen fölöttünk, amint minden népnél szokás”(1Sám 8:5), /ÚRK/.

Milyen komoly, bár szomorú példa ez arra, milyen veszély leselkedik minden korban Isten népére: szeretnének olyanok lenni, mint a környezetükben élők. Fogalmuk sem volt róla, hogy a kérésükkel mit szabadítanak magukra, bár kaptak figyelmeztetést Istentől a próféta által. (1Sám 8:11-18)

A kívánságukra Sámuel, noha előbb figyelmeztette őket, nem sokkal később felkente Izrael első királyát, akit a bibliai történelem Saul királyként ismer.

(1-2Királyok és 1-2Krónikák könyveiben) láthatjuk, hogyan uralkodtak Izrael és Júda királyai. A szent történelem tanúsága szerint jóval több volt a gonoszul cselekvő uralkodó, mint akik Isten szemében kedves dolgot tettek. A próféták egyik fő feladata az volt, hogy segíteniük kellett visszavezetni a hűtlen királyokat az Isten törvénye iránti engedelmességre. Emiatt sokszor fenyegették, bántalmazták, sőt meg is ölték őket azok az uralkodók, akik elfordították a népet Istentől.

(1Kir 18:4-19). Mert amikor Jezábel ki akarta irtani az Úr prófétáit, Óbadjá magához vett száz prófétát, és elrejtette őket ötvenenként egy-egy barlangba, és ellátta őket kenyérrel és vízzel. (5) Aháb ezt mondta Óbadjának: Menj el az ország összes forrásához és minden patakjához! Talán akad fű, és életben hagyhatjuk a lovakat és öszvéreket, és nem kell levágnunk az állatokat. (6) Fölosztották azért maguk között az országot, hogy ki mit járjon be. Aháb külön ment az egyik úton, Óbadjá is külön ment egy másikon. (7) Miközben Óbadjá úton volt, egyszer csak előtte termett Illés. Óbadjá fölismerte, arcra borult, és ezt kérdezte: Te vagy az, uram, Illés? (8) Ő így felelt neki: Én vagyok. Eredj, mondd meg uradnak, hogy itt van Illés. (9) De ő ezt mondta: Mit vétettem, hogy Aháb kezébe akarod adni a te szolgádat, hogy megöljön? (10) Az élő Úrra, a te Istenedre mondom, hogy nincs nép, sem ország, ahová el ne küldött volna az én uram, hogy felkutasson téged. Ha azt mondták, nincs itt, akkor meg is eskette azt az országot és népet, hogy nem találtak meg téged. (11) És most te mondod: Eredj, és mondd meg a te uradnak, hogy itt van Illés!? (12) Megeshet, hogy amikor elmegyek tőled, elragad téged az Úr lelke, nem is tudom hová. Ha én megyek, és hírt viszek Ahábnak, ő pedig nem talál itt téged, akkor megöl engem; pedig a te szolgád féli az Urat ifjúkorától fogva. (13) Nem mondták meg neked, uram, hogy mit tettem, amikor Jezábel öldökölte az Úr prófétáit? Elrejtettem az Úr prófétái közül százat, ötvenenként egy-egy barlangba, és elláttam őket kenyérrel és vízzel. (14) Most mégis ezt mondod: Eredj, és mondd meg a te uradnak, hogy itt van Illés?! Ő meg fog ölni engem. (15) De Illés így felelt: A Seregek élő Urára mondom, akinek a szolgálatában állok, hogy még ma megjelenek előtte. (16) Elment tehát Óbadjá Aháb elé, hogy jelentést tegyen neki, Aháb pedig Illés elé ment. (17) Amikor Aháb meglátta Illést, ezt mondta neki Aháb: Te vagy az, Izráel megrontója?! (18) Ő így felelt: Nem én döntöm romlásba Izráelt, hanem te és a te atyád háza, mert elhagytátok az Úr parancsolatait, és te a Baalokat követed. (19) Most azért üzenj, gyűjtsd ide hozzám a Karmel-hegyre egész Izráelt meg Baal négyszázötven prófétáját Aséra négyszáz prófétájával együtt, akik Jezábel asztaláról élnek. /RÚF/;

(2Krón 24:20-22). Akkor az Isten felruházta lelkével Zekarját, Jójádá főpap fiát, aki a nép elé állt, és ezt mondta nekik: Így szól az Isten: Miért szegtétek meg az Úr parancsolatait? Nem válik az a javatokra! Mivel elhagytátok az Urat, ő is elhagyott benneteket. (21) Erre azok összeesküdtek ellene, és a király parancsára ott, az Úr háza udvarában megkövezték. (22) Nem gondolt Jóás király arra a szeretetre, amelyet annak az apja, Jójádá tanúsított iránta, hanem legyilkoltatta a fiát. Amikor Zekarjá haldoklott, azt mondta: Lássa meg ezt az Úr, és torolja meg! /RÚF/

A próféták a papokkal is kapcsolatban álltak. Mózes, Isten prófétája kente fel Áront és fiait Izrael első papjainak.

(3Móz 8:10-13). Azután fogta Mózes a fölkenéshez való olajat, és fölkente vele a hajlékot és mindazt, ami csak benne volt. Így szentelte föl azokat. (11) Hintett belőle az oltárra is hétszer, majd megkente az oltárt és minden fölszerelését, a medencét is az állványával együtt, hogy fölszentelje azokat. (12) Azután öntött a fölkenéshez való olajból Áron fejére, és fölkente, hogy fölszentelje őt. (13) Odavezette Mózes Áron fiait is, felöltöztette őket köntöseikbe, és felövezte őket az övekkel, azután felkötötte rájuk a papi süvegeket, ahogyan megparancsolta Mózesnek az Úr. /RÚF/

Papok időnként feddő üzenetet kaptak Istentől prófétákon keresztül.

(Hós 6:9). A papok társasága olyan, mint a lesben álló rablóbanda: embereket gyilkolnak a sikemi úton, galádságokat követnek el. /RÚF/;

(Mal 2:1-3). Most azért nektek szól ez a figyelmeztetés, ti papok! (2) Ha nem hallgattok rá, és nem szívlelitek meg, ha nem dicsőítitek nevemet – mondja a Seregek Ura –, akkor átkot bocsátok rátok, átokká változtatom a nektek adott áldásokat. Bizony, átokká változtatom, ha nem szívlelitek meg ezt. (3) Én megátkozom áldó karotokat, szemetet szórok arcotokba, ünnepeitek szemetjét, és kihordanak benneteket a szemétre. /RÚF/

Ennek az egyik legkimagaslóbb példája Éli és a családja, akikre bűnös szokásaik miatt hangzott ítélet.

(1Sám 2:27-36). És eljött Istennek egy embere Élihez, és így szólt hozzá: Ezt mondta az Úr: Világosan kijelentettem magamat atyád háza népének, amikor Egyiptomban, a fáraó házában voltak. (28) Izráel valamennyi törzse közül őt választottam ki a papi tisztségre, hogy feljárjon oltáromhoz, illatáldozatot mutasson be, és viselje az éfódot színem előtt. Atyád háza népének adtam Izráel fiainak minden tűzáldozatát. (29) Miért tiporjátok lábbal véresáldozatomat és ételáldozatomat, amelyeket e hajlék számára rendeltem? Miért becsülöd fiaidat többre, mint engem, és miért hizlaljátok magatokat népem, Izráel minden áldozatának a legjavával? (30) Ezért így szól az Úr, Izráel Istene: Bár határozottan megmondtam, hogy a te házad népe, a te családod fog örökké színem előtt járni, most mégis így szól az Úr: Nem így lesz! Mert akik engem dicsőítenek, azoknak dicsőséget szerzek, de akik engem megvetnek, gyalázatra jutnak. (31) Eljön az idő, amikor összetöröm erődet és családod erejét, és nem lesz öregember a házadban. (32) Majd meglátod e hajlék romlását a sok jó helyett, amit tettem volna Izráellel. Bizony nem lesz öregember soha a házadban. (33) Egyvalakit nem irtok ki oltárom mellől, hogy ne epesszem el egészen a szemed és gyötörjem halálra a lelkedet. De a többiek, a te házad népe a legszebb férfikorban fog majd meghalni. (34) Ez lesz számodra a jel, amely majd a két fiadon, Hofnín és Fineáson bekövetkezik: egy napon halnak meg mindketten. (35) De támasztok majd magamnak hűséges papot, aki szívem és lelkem szerint cselekszik. Építek neki maradandó házat, és az én fölkentem előtt jár minden időben. (36) És aki megmarad házad népéből, eljön majd, leborul előtte egy kis pénzért és egy darab kenyérért, és ezt mondja: Fogadj fel engem bármilyen papi tisztségre, hogy ehessem egy falat kenyeret! /RÚF/

Rendkívül szigorú feddések hangzottak el a különleges kiváltságokkal bíró emberek között eluralkodott romlottság miatt.

A próféták a nép tanítói voltak.

(2Krónika 34:1-33). Nyolcéves volt Jósiás, amikor uralkodni kezdett, és harmincegy évig uralkodott Jeruzsálemben. (2) Azt tette, amit helyesnek lát az Úr. Ősatyjának, Dávidnak az útjain járt, és nem tért el attól sem jobbra, sem balra. (3) Uralkodása nyolcadik évében, már ifjúkorában elkezdte keresni ősatyjának, Dávidnak az Istenét. Tizenkettedik évében kezdte megtisztítani Júdát és Jeruzsálemet az áldozóhalmoktól, az Aséra-szobroktól, a faragott és öntött bálványoktól. (4) Lerombolták az ő jelenlétében a Baalok oltárait. A rajtuk álló tömjénező oltárokat darabokra vágatta, az Aséra-szobrokat, a faragott és öntött bálványokat összetörette, porrá zúzatta, és szétszóratta azoknak a sírjain, akik áldoztak nekik. (5) Az oltárokon elégette papjaik csontjait. Így tisztította meg Júdát és Jeruzsálemet. (6) Manassé, Efraim és Simeon városaiban is, egészen Naftáliig, azoknak a romjain körös-körül (7) leromboltatta az oltárokat és az Aséra-szobrokat, összetörette a bálványokat, porrá zúzatta azokat, és minden tömjénező oltárt darabokra vágatott Izráel egész országában. Azután visszatért Jeruzsálembe. ( Uralkodásának a tizennyolcadik évében az ország és a templom megtisztítása során elküldte Sáfánt, Acaljá fiát, Maaszéjá városparancsnokot meg Jóáh főtanácsost, Jóáház fiát, hogy javítsák ki Istenének, az Úrnak a házát. (9) Ezek elmentek Hilkijjá főpaphoz, és átadták neki az Isten házában összegyűjtött pénzt, amelyet az ajtót őrző léviták gyűjtöttek össze Manassé és Efraim lakóitól, az Izráelben megmaradtaktól, továbbá a Júdából és Benjáminból valóktól, meg Jeruzsálem lakóitól. (10) És átadták azt a munkavezetőknek, akik az Úr házához voltak kirendelve, azok pedig továbbadták az Úr házában dolgozó munkásoknak, hogy állítsák helyre és javítsák ki a templomot. (11) Adtak pénzt az ácsoknak és a kőműveseknek, hogy vásároljanak faragott köveket és faanyagot a gerendázathoz és a helyiségek beburkolásához, mert Júda királyai hagyták elkorhadni azokat. (12) Az emberek hűségesen végezték a munkát. Merárí fiai közül Jahat és Óbadjá léviták, a kehátiak közül pedig Zekarjá és Mesullám voltak a felügyelőik, ők irányították őket. A különféle hangszerekhez értő léviták pedig (13) a teherhordók élén álltak, és irányították valamennyi munkást mindenféle munkában. Léviták voltak az írnokok, a felügyelők és a kapuőrök is. (14) Amikor kihozták az Úr házában összegyűlt pénzt, megtalálta Hilkijjá főpap azt a törvénykönyvet, amelyet az Úr adott Mózes által. (15) Ekkor megszólalt Hilkijjá, és ezt mondta Sáfán kancellárnak: Ezt a törvénykönyvet találtam az Úr házában! És odaadta Hilkijjá a könyvet Sáfánnak. (16) Sáfán pedig elvitte a könyvet a királyhoz, és jelentést tett a dologról a királynak. Ezt mondta: Elvégezték a te szolgáid mindazt, amit rájuk bíztak. (17) Összeszedték az Úr házában található pénzt, és odaadták a felügyelőknek meg a munkásoknak. (18) Jelentette Sáfán kancellár a királynak azt is, hogy Hilkijjá főpap egy könyvet adott át neki, és felolvasott belőle Sáfán a királynak. (19) Amikor a király meghallotta a törvény igéit, megszaggatta a ruháját. (20) Majd ezt a parancsot adta a király Hilkijjának és Ahíkámnak, Sáfán fiának, Abdónnak, Míká fiának meg Sáfán kancellárnak és Aszájának, a király udvari emberének: (21) Menjetek, kérdezzétek meg az Urat, hogy mit jelentenek a megtalált könyv igéi rám meg az Izráelben és Júdában megmaradtakra nézve! Mert nagyon megharagudhatott ránk az Úr, mivel nem tartották meg elődeink az Úr igéjét, és nem tették meg mindazt, ami ebben a könyvben meg van írva. (22) Hilkijjá és a király küldöttei tehát elmentek Hulda prófétanőhöz – aki Sallúmnak, Tokhat fiának, Haszrá unokájának, a ruhák őrzőjének volt a felesége, és Jeruzsálem új városrészében lakott –, és beszéltek vele. (23) Hulda így szólt hozzájuk: Ezt mondja az Úr, Izráel Istene: Mondjátok meg annak az embernek, aki hozzám küldött benneteket: (24) Ezt mondja az Úr: Én veszedelmet hozok erre a helyre és lakóira, mindazokat az átkokat, amelyek meg vannak írva abban a könyvben, amelyet felolvastak Júda királyának. (25) Mert elhagytak engem, és más isteneknek tömjéneztek, hogy bosszantsanak engem kezük mindenféle csinálmányával. Ezért áradt ki lángoló haragom erre a helyre, és nem alszik ki. (26) De mondjátok meg Júda királyának, aki azért küldött benneteket, hogy megkérdezzétek az Urat: Ezt mondja az Úr, Izráel Istene azokról az igékről, amelyeket hallottál: (27) Mivel megrendültél, és megaláztad magad az Isten előtt, amikor meghallottad kijelentését erről a helyről és lakóiról; mivel megaláztad magad előttem, megszaggattad a ruhádat, és sírtál előttem, azért én is meghallgatlak – így szól az Úr. (28) Gondoskodom róla, hogy őseid mellé temessenek, és békességgel kerülj a sírodba; neked nem kell meglátnod mindazt a veszedelmet, amelyet erre a helyre és lakóira elhozok! És megvitték a választ a királynak. (29) A király ekkor összegyűjtette Júda és Jeruzsálem véneit. (30) Azután fölment a király az Úr házába meg minden júdai férfi és Jeruzsálem lakói, a papok és a léviták meg az egész nép apraja-nagyja. És felolvasta fülük hallatára a szövetség könyvének minden igéjét, amelyet az Úr házában találtak. (31) Majd odaállt a király a helyére, és szövetséget kötött az Úr színe előtt, hogy az Urat követik, parancsolatait, intelmeit és rendelkezéseit teljes szívükből és teljes lelkükből megtartják, és teljesítik a szövetség igéit, amelyek meg vannak írva abban a könyvben. (32) Elfogadtatta ezt mindazokkal, akik Jeruzsálemből és Benjáminból ott voltak. És Jeruzsálem lakói az Istennek, őseik Istenének a szövetsége szerint jártak el. (33) Jósiás pedig eltávolított minden utálatos bálványt Izráel fiainak valamennyi tartományából, és minden Izráelben található embert Istenüknek, az Úrnak a szolgálatára kötelezett. Nem is tértek el az ő egész életében őseik Istenétől, az Úrtól. /RÚF/

Istentől jövő üzeneteket vittek papoknak, királyoknak és a népnek.

(Jer 5:31). A próféták hazugságot prófétálnak, a papok tetszésük szerint hatalmaskodnak, népem pedig ezt szereti! De mit tesznek majd akkor, ha eljön a vég?! /RÚF/;

(Ez 22:26). Papjai erőszakot követtek el törvényemen, és meggyalázták szent dolgaimat. Nem tettek különbséget a szent és a közönséges között, nem tanítottak a tisztátalan és tiszta megkülönböztetésére. Szombatjaimmal nem törődtek, és gyalázatot hoztak rám. /RÚF/

A környező nemzetekhez is szóltak, felvázolták előttük Isten rájuk vonatkozó tervét. Ez a téma ismételten előkerül az ószövetségi próféták üzeneteiben.

(Ézs 60:1-3). Kelj fel, tündökölj, mert eljött világosságod, rád ragyogott az Úr dicsősége. (2) Bár még sötétség borítja a földet, sűrű homály a nemzeteket, de fölötted ott ragyog az Úr, dicsősége meglátszik rajtad. (3) Világosságodhoz népek jönnek, és királyok a rád ragyogó fényhez. /RÚF/;

(Ézs 62:1-2). Nem hallgathatok Sion miatt, nem nyughatom Jeruzsálem miatt, míg nem ragyog igazsága, mint a hajnalfény, és szabadulása, mint az égő fáklya. (2) Látni fogják igazságodat a népek, dicsőségedet az összes király. Új neveden szólítanak téged, amelyet az Úr maga ad majd neked. /RÚF/

Hűségesen kellett átadniuk az Istentől jövő üzeneteket, és időnként utasítást kaptak, hogy írják le és őrizzék meg a kijelentéseket.

(2Krón 13:22). Abijjá történetének a többi része, életútja és viselt dolgai meg vannak írva Iddó próféta magyarázatában. /RÚF/

Nagyon is emberek voltak a próféták – férfiak és nők – (minden gyarlóságukkal), de az ima, az Ige emberei voltak, szolgálták Istent és a népét.

(2Kir 22:15-17). Hulda így szólt hozzájuk: Ezt mondja az Úr, Izráel Istene: Mondjátok meg annak az embernek, aki hozzám küldött benneteket: (16) Ezt mondja az Úr: Én veszedelmet hozok erre a helyre és lakóira, annak a könyvnek minden igéje szerint, amelyet Júda királya elolvasott. (17) Mert elhagytak engem, és más isteneknek tömjéneztek, hogy bosszantsanak engem kezük mindenféle csinálmányával. Ezért lobbant fel lángoló haragom ez ellen a hely ellen, és nem alszik ki! /RÚF/;

(Jer 42:4). Jeremiás próféta pedig ezt mondta nekik: Hallottam. Imádkozni fogok Istenetekhez, az Úrhoz, ahogy kívántátok. Azután elmondom nektek mindazt, amit válaszol az Úr, semmit sem hallgatok el előttetek. /RÚF/

White idézet: Illés azt gondolta, hogy Izráelben egyedül csak ő imádja az igaz Istent. De az Úr, aki olvas mindenkinek a szívében, elárulta a prófétának, hogy sokan vannak még, akik a hitehagyás hosszú évei alatt hűségesek maradtak…

Sok tanulságot vonhatunk le abból, amit Illés a csüggedés és látszólagos kudarc napjaiban tapasztalt. Felbecsülhetetlen tanulságok ezek Isten szolgái számára korunkban is, az igazságtól való általános elfordulás korában. Napjaink hitehagyása hasonló ahhoz, ami a próféta korát jellemezte Izráelben. Az emberinek az isteni fölé helyezésével, a népszerű vezetők dicsőítésével, a mammon imádásával és a tudománynak a kinyilatkoztatás fölé helyezésével tömegek követik ma is Baált. Kétely és hitetlenség árasztja végzetes befolyását az emberek értelmére és szívére. Sokan az emberi elméleteket Isten kinyilatkoztatásai helyére teszik. Nyíltan tanítják, hogy eljutottunk abba a korba, amikor az emberi értelmet az Ige tanításai fölé kell emelni. Kimondják, hogy érvénytelen Isten törvénye, az igaz élet mennyei normája. Az igazság ellenségének munkamódszere a megtévesztés. Ilyen eszközzel akarja rávenni az embert, hogy emberi rendelkezéseket állítson az isteni helyére, és felejtse el azt, amit Isten az ember boldogsága és üdvössége érdekében elrendelt.

Ez a hitehagyás, bármennyire elterjedt, mégsem egyetemes. Nem az egész világ helyezkedik szembe a törvénnyel, és nem mindenki él bűnben. Nem mindenki állt az ellenség oldalára. Istennek sok ezer gyermeke van… sokan vannak, akik az ész érvei ellenére is bíznak abban, hogy Jézus nemsokára eljön, és véget vet a bűn és halál hatalmának… Ezeknek az embereknek szükségük van azok személyes segítségére, akik megismerték Istent és Igéje erejét… Isten angyalai kísérik a Biblia igazságának ismerőit, amikor keresik azokat, akik az igazság világossága után sóvárognak… Nem hódolnak többé emberi szokásoknak, hanem bátran állást foglalnak Isten és törvénye mellett. – Conflict and Courage, 215./old.

Isten megparancsolta Nátán prófétának, hogy dorgáló üzenetet adjon át Dávidnak. Az üzenet a maga szigorúságában rettenetes volt. Kevés uralkodónak adhattak át ilyen feddést úgy, hogy a dorgálónak ne kellett volna az életével fizetnie. Nátán megingathatatlanul továbbította Isten ítéletét, és tette ezt olyan mennyei bölcsességgel, hogy elnyerte a király rokonszenvét, felébresztette lelkiismeretét, és kimondatta önmaga feletti ítéletét…

Ez a tapasztalat rendkívül fájdalmas volt Dávid számára, mégis a leghasznosabbnak bizonyult. Ha nem lett volna a tükör, amelyet Nátán tartott elé, és amelyben oly tisztán magára ismert, Dávid továbbment volna bűne felismerése nélkül, és ez a pusztulását okozta volna. Bűnösségének tudata hozta meg lelke számára a szabadulást. Más fényben látta meg önmagát, úgy, ahogyan az Úr látta őt, és amíg csak élt, bánta ezt a bűnét. – Conflict and Courage, 179./old.

Az igaz próféták azonosítása

Izrael korai történelmében találunk bizonyítékot hamis próféták működésére.

(5Móz 18:20). Ha pedig egy próféta elbizakodottan olyan igét hirdet az én nevemben, amelyet nem én parancsoltam meg neki, vagy ha más istenek nevében szól, az a próféta haljon meg! /RÚF/

Ezért Isten nem hagyta népét útmutatás nélkül azzal kapcsolatban, hogy kik az igaz próféták.

Az Istentől jövő kinyilatkoztatást és inspirációt nyerő igaz próféták hűen, pontosan és becsületesen adták át Isten üzeneteit, még akkor is, ha emiatt népszerűtlenné váltak a hatalmon lévők szemében.

(1Kir 22:1-14). Három esztendeig békében éltek: nem volt háború Arám és Izráel között. (2) A harmadik esztendőben azonban, amikor Jósáfát, Júda királya elment Izráel királyához, (3) Izráel királya így szólt udvari embereihez: Jól tudjátok, hogy Rámót-Gileád a mienk, és mi mégis tétlenkedünk, ahelyett hogy visszavennénk Arám királyától! (4) Jósáfáttól pedig ezt kérdezte: Eljössz-e velem harcolni Rámót-Gileádért? Jósáfát így felelt Izráel királyának: Elmegyek én éppúgy, mint te, az én népem éppúgy, mint a te néped, az én lovaim éppúgy, mint a te lovaid. (5) De Jósáfát ezt mondta Izráel királyának: Kérdezd meg előbb az Úr igéjét! (6) Izráel királya ezért összegyűjtötte a prófétákat, mintegy négyszáz embert, és megkérdezte tőlük: Elmenjek-e harcolni Rámót-Gileádért, vagy letegyek róla? Ők így feleltek: Vonulj föl, mert az Úr a király kezébe adja azt! (7) Jósáfát azonban ezt kérdezte: Nincs itt az Úrnak több prófétája, akit megkérdezhetnénk? (8) Izráel királya így felelt Jósáfátnak: Van még valaki, aki által megkérdezhetnénk az Urat, de én gyűlölöm őt, mert sohasem prófétál nekem jót, hanem csak rosszat. Míkájehú, Jimlá fia az. Jósáfát erre így szólt: Ne mondjon ilyet a király! (9) Ekkor Izráel királya odahívta az egyik udvarnokát, és ezt mondta: Siess Míkájehúért, Jimlá fiáért! (10) Izráel királya és Jósáfát, Júda királya ott ült díszruhába öltözve egy-egy trónon Samária kapujában, a bejárat előtti téren, a próféták pedig mind ott prófétáltak előttük. (11) Cidkijjá, Kenaaná fia vasszarvakat készített magának, és ezt mondta: Így szól az Úr: Ezekkel ökleled Arámot, míg csak el nem pusztítod. (12) A próféták mindnyájan így prófétáltak: Vonulj föl Rámót-Gileád ellen, és sikerrel jársz! Az Úr a király kezébe adja azt. (13) A követ pedig, aki elment, hogy elhívja Míkájehút, így szólt hozzá: Nézd, a próféták egyhangúlag jót ígérnek a királynak. Mondd azért te is ugyanazt, amit ők, és ígérj jót! (14) De Míkájehú így felelt: Az élő Úrra esküszöm, hogy csak azt fogom mondani, amit az Úr mond nekem. /RÚF/

Sokat elárul egy királyról, ha ezt mondja egy prófétáról:

„én gyűlölöm őt, mert sohasem prófétál nekem jót, hanem csak rosszat” (1Kir 22:8). /RÚF/,

persze ez még többet elmond a prófétáról! Nyilván olyan ember volt, aki még a királynak sem félt elmondani az igazságot – általában nem így szokták elnyerni az uralkodó kegyét.

Mikeás egyedül állt ki négyszáz hamis prófétával szemben, amikor elmondta az üzenetét. Kijelentette az Istentől jövő igazságot, függetlenül attól, hogyan fogadják majd, bár még a gonosz Akháb király és a felesége, Jezabel kedvéért kényszeríteni is akarták az Úr nemleges üzenetének megváltoztatására. (1Kir 22:13-14)

Ezek szerint hogyan tekintettek az emberek Isten hűséges prófétáira?

1Sám 9:3-14. Egyszer elvesztek Kísnek, Saul apjának a szamarai. Kís ezt mondta a fiának, Saulnak: Végy magad mellé egy legényt, indulj útnak, és keresd meg a szamarakat! (4) Bejárták Efraim hegyvidékét, és bejárták Sálisá földjét, de nem találták meg őket. Majd bejárták Saalím földjét, de ott sem voltak. Végül bejárták Benjámin földjét, de nem találták meg őket. (5) Amikor Cúf földjére értek, ezt mondta Saul a legénynek, aki vele volt: Gyere, menjünk vissza, különben apám értünk fog már aggódni, nem a szamarakért. (6) De ő így felelt neki: Nézd, az Isten embere itt van ebben a városban. Tisztelik ezt az embert, mert minden beteljesedik, amit mond. Menjünk el hozzá, talán meg tudja mondani nekünk, hogy merrefelé induljunk. (7) Jól van – mondta Saul a legényének –, menjünk! De mit vigyünk annak az embernek? Hiszen a kenyér elfogyott a tarisznyából, és nincs mit vinnünk ajándékba az Isten emberének. Mi van nálunk? (8) A legény megint válaszolt Saulnak: Nézd, van nálam egy negyed sekel ezüst. Odaadom az Isten emberének, hogy mutassa meg nekünk az utat. (9) Azelőtt ezt mondták Izráelben, ha valaki elment Istent megkérdezni: Gyertek, menjünk el a látóhoz! Mert akit ma prófétának neveznek, azt régebben látónak hívták. (10) Akkor ezt mondta Saul a legényének: Jól beszélsz. Gyere, menjünk! Elmentek tehát abba a városba, ahol az Isten embere volt. (11) Amikor a domboldalon mentek fölfelé a városba, leányokkal találkoztak, akik vizet meríteni jöttek. Megszólították őket: Itt van-e a látó? (12) Ők pedig így válaszoltak nekik: Igen, éppen itt van! Csak siess, hiszen azért érkezett ma a városba, mert áldozati lakomája lesz a népnek ma az áldozóhalmon. (13) Ha bementek a városba, még ott találjátok, mielőtt fölmegy enni az áldozóhalomra, mert nem eszik addig a nép, amíg ő meg nem érkezik. Ő áldja meg az áldozatot, és azután esznek a meghívottak. Csak menjetek, most még ott találjátok! (14) Fölmentek tehát a városba. Éppen beértek a városba, amikor Sámuel szembejött velük, hogy fölmenjen az áldozóhalomra. /RÚF/

Számos példát találunk a Bibliában arra, hogy milyen volt a próféták élete. Ebben a történetben Sault elküldte az apja, Kis, hogy keresse meg elveszett szamarait. Saul szolgája javasolta, hogy ne hagyják abba a keresést, mivel

„az Isten embere itt van ebben a városban. Tisztelik ezt az embert” (1Sám 9:6), RÚF).

A Sámuel prófétáról adott jellemzés jól mutatja, hogy milyen tulajdonságokat vártak el az emberek Isten prófétáitól. A Szentírás „Isten emberének” nevezi az igaz prófétákat, akiket részben azért választott ki az Úr, hogy bemutassák a jellemét. Viszont mivel „Isten emberei” közül némelyek próféták, ez még nem jelenti azt, hogy hibátlanok lennének.

White idézet: Krisztus szolgáinak dolgozniuk kell a felsőbb társadalmi osztályokhoz tartozókért, de ez nem jelenti az, hogy társulniuk kell a földi tiszteletnek örvendő emberekkel, vagy bennük kell bízniuk a hatalom és a siker érdekében. Az Úr gyakran készségessé teszi a felelős pozíciókat betöltő emberek szívét arra, hogy előjogokban részesítsék azokat, akik megőrzik Isten parancsolatait. De, amikor szolgái elhagyják Istent, keresve a világi emberek elismerését, akkor a hatalmat gyengeségre cserélik.

Felettébb ünnepélyes munka vár ránk, amelynek a fontosságát csak azon világosság által érthetjük meg, amely Isten Igéjéből ragyog múltunkra és jelenünkre. Ki tartja meg szilárdan a szenteknek mindenkorra adatott hitet? Ki az, aki az „Íme, itt van!” vagy „Íme, ott van!” kiáltások közepette megingathatatlan bizalmat tanúsít Isten Igéje iránt? Jelenünk hite köt össze bennünket a múlttal, és a jövőre irányítja tekintetünket.

Értékes leckéket tanulhatunk Elizeus próféta tapasztalatából. Elizeust az Úr választotta Illés segítőjéül, és küldetésében hűségesnek bizonyult minden próba és bármilyen tapasztalat ellenére. Kész volt megtenni bármit, amit az Úr parancsolt. Nem próbálta kikerülni a szerényebbnek tűnő szolgálatot, hanem ugyanolyan hűséget tanúsított mind a kisebb, mind pedig a nagyobb feladatok teljesítésében. Mindig kész volt szolgálni bármilyen helyzetben, amit az Úr mutatott neki, még ha kellemetlen is volt az emberi természete számára. De minden lépése során a szolgálat és az alázat leckéit tanulta meg…

„És mikor általmentek, monda Illés Elizeusnak: Kérj tőlem, mit cselekedjem veled, mielőtt tőled elragadtatom. És monda Elizeus: Legyen, kérlek, a te benned való léleknek kettős mértéke én rajtam.” (2Kir 2:9) Nem kért világi tisztességet, sem magas beosztást a földi hatalmasságok között. Annak a Léleknek a kettős mértékére vágyott, amely annak adatott, akit Isten azzal készült megtisztelni, hogy felviszi őt a mennybe. Tudta, hogy semmi más, csak egyedül az Illésen megnyugvó Lélek kettős mértéke teheti őt alkalmassá arra, hogy betöltse az elődje helyét, ugyanis Illés kora olyan tapasztalataival és bölcsességével rendelkezett, amilyet semmilyen módon nem lehetett átadni a fiataloknak…

Ha ezt a kérdést hozzád intézték volna, mit válaszolsz? Mi a szíved leghőbb vágya, miközben elkötelezed magad Isten szolgálatára? – The Upward Look, 331./old