Bölcsesség és Isten ismerete

Jób megkérdezte: „De a bölcsesség hol található? Hol van az értelem lelőhelye” (Jób 28:12), /RÚF/ Pál válasza erre, hogy Krisztusban, „Benne van elrejtve a bölcsesség és ismeret minden kincse”. (Kol 2:3). /ÚRK/ 

 (1Kor 1:30). Az ő munkája az, hogy ti Krisztus Jézusban vagytok. Őt tette nekünk Isten bölcsességgé, igazsággá, megszentelődéssé és megváltássá. /RÚF/

 Krisztussal mindenünk megvan, „a teljes megértés egész gazdagsága”. (Kol 2:2), /RÚF/ Benne nyert kinyilatkoztatást Isten titka, ami magában foglalja az egész megváltási tervet. 

(Kol 2:1-7). Szeretném, ha tudnátok, mennyit küzdök értetek és a laodiceaiakért és mindazokért, akik engem nem ismernek személyesen, (2) hogy szívük felbátorodjék összeforrva szeretetben, és eljussanak a teljes megértés egész gazdagságára: Isten titkának, Krisztusnak ismeretére. (3) Benne van a bölcsesség és ismeret minden kincse elrejtve. (4) Ezt azért mondom, nehogy valaki titeket megtévesztő szavakkal félrevezessen. (5) Mert ha távol vagyok is testben, lélekben mégis veletek vagyok, és örömmel látom a köztetek uralkodó szép rendet és Krisztusba vetett hitetek szilárdságát. (6) Mivel tehát már elfogadtátok Krisztus Jézust, az Urat, éljetek is őbenne. (7) Gyökerezzetek meg és épüljetek fel őbenne, erősödjetek meg a hit által, amint tanultátok, és hálaadásotok legyen egyre bőségesebb. /RÚF/

A görög parakletoszin szó azt jelenti, hogy „felbátorodott”, „megerősödött”. 

(Kol 2:2). hogy szívük felbátorodjék összeforrva szeretetben, és eljussanak a teljes megértés egész gazdagságára: Isten titkának, Krisztusnak ismeretére.

Pál nemcsak abban kívánt segíteni a Kolosséban élő hívőknek, hogy felismerjék a hamis tanításokat, hanem hogy keresztényi szeretettel „összeforrjanak” (szümbibaszthentesz). Mindkét szó igeideje jelzi Pál bizakodását, hogy levele eléri a célját. 

Meg is dicséri a hívőket: „örömmel látom a szép rendet köztetek és Krisztusba vetett hitetek rendíthetetlenségét”. (Kol 2:5), /ÚRK/ 

A taxisz görög szó jelentése: „rend”, ami az Újszövetségben utal Áron papi rendjére 

(Lk 1:8). Történt pedig egyszer, hogy amikor rendjének beosztása szerint papi szolgálatát végezte Isten előtt /RÚF/; 

(Zsid 7:11). Ha tehát a tökéletesség elérhető volna a lévita papság által – mert a nép ez alatt kapta a törvényt –, mi szükség még azt mondani, hogy Melkisédek rendje szerint más pap jöjjön el, aki nem Áron rendje szerint való? /RÚF/

 Melkisédek rendjére (Zsid 5:6, 10). Ahogyan másutt is mondja: „Pap vagy te örökké, Melkisédek rendje szerint.” (10) Mert Isten őt Melkisédek rendje szerint való főpapnak nevezte. /RÚF/; 

(Zsid 6:20). Ahova elsőként bement értünk Jézus, aki Melkisédek rendje szerint főpap lett örökké. /RÚF/;

 (Zsid 7:11, 17). Ha tehát a tökéletesség elérhető volna a lévita papság által – mert a nép ez alatt kapta a törvényt –, mi szükség még azt mondani, hogy Melkisédek rendje szerint más pap jöjjön el, aki nem Áron rendje szerint való? (17) Mert róla szól a bizonyságtétel: „Pap vagy te örökké, Melkisédek rendje szerint.” /RÚF/),

 Pál viszont a gyülekezeti rendre vonatkoztatja (1Kor 14:40). Azonban minden illendően és rendben történjék! /RÚF/), mint ahogy itt is. Megfigyelhető időnként az a tendencia, hogy az egyházi rendre és szervezetre pusztán az egyház által alapított szokásként gondoljunk, teológiai jelentőség nélkül. 

Azonban a helyes istentiszteleti viselkedési normák. 

(1Korinthus 11:1-34). Legyetek a követőim, amint én is követője vagyok Krisztusnak. (2) Dicsérlek titeket, hogy mindig emlékeztek rám, és úgy tartjátok meg a hagyományokat, ahogyan átadtam nektek. (3) De tudnotok kell, hogy minden férfinak Krisztus a feje, az asszony feje a férfi, Krisztus feje pedig Isten. (4) Minden férfi, aki fedett fővel imádkozik vagy prófétál, szégyent hoz a fejére. (5) És minden asszony, aki fedetlen fővel imádkozik vagy prófétál, szintén szégyent hoz a fejére, mert ugyanolyan, mintha megnyírták volna. (6) Mert ha az asszony nem fedi be a fejét, akkor vágassa le a haját, ha pedig szégyen az asszonyra hajának levágása vagy leborotválása, akkor fedje be a fejét! (7) Mert a férfinak nem kell befednie a fejét, mivel ő Isten képmása és dicsősége, az asszony ellenben a férfi dicsősége. (8) Mert nem a férfi van az asszonyból, hanem az asszony a férfiból. (9) Mert nem is a férfi teremtetett az asszonyért, hanem az asszony a férfiért. (10) Ezért tehát kötelessége az asszonynak, hogy a férjétől való függés jelét viselje a fején az angyalok miatt. (11) De az Úrban nincs asszony férfi nélkül, sem férfi asszony nélkül. (12) Mert ahogyan az asszony a férfiból van, úgy a férfi is az asszony által van, mindez pedig Istentől van. (13) Ítéljétek meg magatokban: illik-e az asszonynak fedetlen fővel imádkozni Istenhez? (14) Nem arra tanít-e titeket maga a természet is, hogy szégyen az a férfinak, ha hosszú hajat visel? (15) Ha viszont az asszony visel hosszú hajat, ékessége az, mert neki fátyolként adatott a haj. (16) Ha pedig valaki ebben a dologban vitatkozni akar: nekünk nincsen más szokásunk, sem Isten gyülekezeteinek. (17) Amikor a következőkre rátérek, nem dicsérhetlek titeket, mivel nem javatokra, hanem károtokra jöttök össze. (19) Mert először is azt hallom, hogy amikor összejöttök a gyülekezetben, szakadások vannak közöttetek, és ezt részben el is hiszem. (19) Mert szükséges, hogy legyen közöttetek szakadás is, hogy a kipróbáltak nyilvánvalókká legyenek közöttetek. (20) Amikor tehát összegyülekeztek, nem az Úr vacsoráját eszitek, (21) mert az evésnél mindenki a saját vacsoráját veszi elő, és az egyik éhezik, a másik pedig megrészegedik. (22) Hát nincsen házatok, hogy ott egyetek és igyatok? Vagy megvetitek az Isten gyülekezetét, és megszégyenítitek a nincsteleneket? Mit mondjak erre? Dicsérjelek ezért titeket? Nem dicsérlek. (23) Mert én az Úrtól vettem, amit át is adtam nektek, hogy az Úr Jézus azon az éjszakán, amelyen elárultatott, vette a kenyeret, (24) és hálát adva megtörte, és ezt mondotta: „Vegyétek, egyétek, ez az én testem, amely tiérettetek megtöretik, ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.” (25) Hasonlóképpen vette a poharat is, miután vacsoráltak, és ezt mondta: „E pohár amaz új szövetség az én vérem által, ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre.” (26) Mert valamennyiszer eszitek e kenyeret, és isszátok e poharat, az Úr halálát hirdessétek, amíg eljön. (27) Azért, aki méltatlanul eszi az Úr kenyerét, vagy issza az Úr poharát, vétkezik az Úr teste és vére ellen. (28) Vizsgálja meg azért az ember önmagát, és úgy egyék abból a kenyérből, és úgy igyék abból a pohárból. (29) Mert aki úgy eszik és iszik, hogy nem becsüli meg az Úr testét, ítéletet eszik és iszik önmagának. (30) Ezért erőtlenek és betegek közöttetek sokan, és ezért halnak meg annyian. (31) Mert ha mi magunk ítélnénk meg önmagunkat, nem esnénk ítélet alá. (32) De amikor az Úr ítél minket, akkor nevel, hogy a világgal együtt el ne vesszünk. (33) Azért tehát, testvéreim, ha evésre egybegyűltök, várjátok meg egymást. (34) És ha valaki éhes, otthon egyék, hogy ne ítéletre gyűljetek össze. A többiről majd akkor rendelkezem, ha hozzátok érkezem. /RÚF/ 

És a vének, diakónusok kiválasztási módjának meghatározásával 

(1Timóteus 3:1-16). Igaz beszéd ez: ha valaki püspökségre törekszik, szép feladatra vágyik. (2) Szükséges tehát, hogy a püspök legyen feddhetetlen, egyfeleségű férfi; megfontolt, józan, tisztességes, vendégszerető, tanításra alkalmas; (3) nem részeges, nem erőszakos, hanem megértő, a viszálykodást kerülő, nem pénzsóvár; (4) olyan, aki a maga háza népét jól vezeti, gyermekeit engedelmességben és teljes tisztességben neveli. (5) Mert ha valaki a maga háza népét nem tudja vezetni, hogyan fog gondot viselni Isten egyházára? (6) Ne újonnan megtért ember legyen, nehogy felfuvalkodva az ördöggel azonos ítélet alá essék. (7) Szükséges, hogy a kívülállóknak is jó véleményük legyen róla, nehogy gyalázatba és az ördög csapdájába essék. (8) Ugyanígy a diakónusok is tiszteletre méltók legyenek, nem kétszínűek, nem mértéktelen borivás rabjai, nem haszonlesők, (9) hanem olyanok, akikben megvan a hit titka tiszta lelkiismerettel. (10) De ezeket is meg kell vizsgálni előbb, csak akkor szolgáljanak, ha feddhetetlenek. (11) Feleségük is hasonlóan tiszteletre méltó legyen: nem rágalmazó, hanem mértékletes, mindenben hűséges. (12) A diakónusok legyenek egyfeleségű férfiak, akik mind gyermekeiket, mind a maguk háza népét jól vezetik. (13) Mert akik jól szolgálnak, azok szép tisztességet szereznek maguknak, és nagy bátorságot nyernek a Jézus Krisztusba vetett hit hirdetésére. (14) Ezeket pedig abban a reményben írom neked, hogy hamarosan eljutok hozzád. (15) Ha pedig késnék, ezekből tudd meg, hogyan kell szolgálnod az Isten házában, amely az élő Isten egyháza, az igazság oszlopa és erős alapja: (16) Valóban nagy a kegyesség titka: aki megjelent testben, igaznak bizonyult lélekben, megjelent az angyaloknak, hirdették a népek között, hittek benne a világon, felvitetett dicsőségben. /RÚF/; 

(Titusz 1:1-16). Pál, Isten szolgája, Jézus Krisztusnak pedig apostola Isten választottaiért, hogy higgyenek, és megismerjék az igazságot az igazi kegyesség szerint (2) az örök élet reménységére, amelyet Isten, aki nem hazudik, örök idők előtt megígért, (3) igéjét pedig kijelentette a maga idejében az evangélium hirdetésével, amelyre megbízást kaptam a mi üdvözítő Istenünk rendeléséből. (4) Titusznak, a közös hitben való igaz fiamnak: Kegyelem és békesség Istentől, a mi Atyánktól és Krisztus Jézustól, a mi Üdvözítőnktől. (5) Azért hagytalak Krétán, hogy rendbe hozd az elintézetlenül maradt ügyeket, és presbitereket állíts szolgálatba városonként, ahogyan meghagytam neked: (6) ha van olyan, aki feddhetetlen, egyfeleségű férfi, akinek gyermekei hívők, nem vádolhatók kicsapongással, és nem engedetlenek. (7) A püspök ugyanis mint Isten sáfára legyen feddhetetlen, nem önkényeskedő, nem indulatos, nem részeges, nem kötekedő és nem haszonleső, (8) hanem vendégszerető, a jóra hajlandó, józan, igazságos, kegyes, önmegtartóztató, (9) aki ragaszkodik a tanítással megegyező igaz beszédhez, hogy az egészséges tanítással tudjon bátorítani, és meg tudja győzni az ellenszegülőket. (10) Mert sokan engedetlenek, fecsegők és ámítók, különösen a körülmetéltek között. (11) Ezeket el kell hallgattatni, mert egész családokat feldúlnak azzal, hogy aljas nyereség kedvéért azt tanítják, amit nem volna szabad. (12) Valaki közülük, saját prófétájuk mondta: „A krétaiak megrögzött hazudozók, gonosz vadállatok, lusta, falánk népség.” (13) Ez a vélemény igaz. Éppen ezért fedd őket szigorúan, hogy egészséges legyen a hitük, (14) ne foglalkozzanak zsidó mondákkal és az igazságtól elfordult emberek parancsolataival. (15) Minden tiszta a tisztának, de a tisztátalanoknak és a hitetleneknek semmi sem tiszta, sőt szennyes mind az elméjük, mind a lelkiismeretük. (16) Azt vallják, hogy ismerik Istent, de cselekedeteikkel tagadják, mert utálatosak, engedetlenek és minden jó cselekedetre alkalmatlanok. /RÚF/

Pál nagy gondot fordít az egyház rendjének fenntartására. Így lehet megőrizni és továbbadni az Istentől származó bibliai bölcsességet és tanításokat. 

A Kolosséban élő hívők helyes tanítást kaptak Pál munkatársaitól, ennek következtében vált rendíthetetlenné a hitük. Megingathatatlan, mert szilárd bibliai alapon nyugszik, amihez ha ragaszkodnak, védelmet élveznek a hamis tanítók által terjesztett tévtanoktól. 

White idézet: A keresztben összpontosul Isten minden kinyilatkoztatása, amely az ember iránti szeretetét hirdeti. Hogy ez igazán mit jelent, azt nem tudja kifejezni a nyelv, nem tudja leírni a toll, az emberi értelem képtelen felfogni… A bűneinkért keresztre feszített, a halálból feltámadt és a mennybe szállt Krisztus – ez a megváltás tudománya, amit ismernünk és tanítanunk kell. 

„Aki, amikor Istennek formájában vala, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy ő az Istennel egyenlő, hanem önmagát megüresíté, szolgai formát vévén föl, emberekhez hasonlóvá lévén; és amikor olyan állapotban találtatott, mint ember, megalázta magát, engedelmes lévén halálig, mégpedig a keresztfának haláláig.” (Fil 2:6-8) „Krisztus az, aki meghalt, sőt aki fel is támadott, aki az Isten jobbján van.” (Róm 8:34) „Annakokáért ő mindenképpen idvezítheti is azokat, akik őáltala járulnak Istenhez, mert mindenkor él, hogy esedezzék érettük.” (Zsid 7:25) 

Itt a végtelen bölcsesség, végtelen szeretet, végtelen jogosság és végtelen irgalom. „Isten gazdagságának, bölcsességének és tudományának mélysége!” (Róm 11:33)

Krisztus ajándékaként kapunk minden áldást. Ez az ajándék teszi lehetővé, hogy nap mint nap reánk árad Jahve jóságának kiapadhatatlan árja. A finoman árnyalt illatos virágokban is a Krisztusban kapott ajándékként gyönyörködhetünk. Ő teremtette a Napot és a Holdat. Az égboltot ékesítő csillagok között egy sincs, amelyet ne Ő teremtett volna. Minden esőcsepp, amely lehull, minden fénysugár, amely hálátlan világunkra árad, Istennek Krisztusban megmutatkozó szeretetéről tanúskodik. Mindent e kimondhatatlan nagy ajándék, Isten egyszülött Fia által kapunk. Keresztre feszítették, hogy ez a sok ajándék Isten keze munkájára áradjon. 

„Amiket szem nem látott, fül nem hallott és embernek szíve meg se gondolt, amiket Isten készített az őt szeretőknek.” (1Kor 2:9) Isten kegyelmének gazdagságát szemlélve bizonyára senki nem tudja megállítani, hogy fel ne kiáltson az apostollal: „Istennek legyen hála az ő kimondhatatlan ajándékáért!” – Isten csodálatos kegyelme, 179./old., június 19. 

Isten Igéje, valamint Szerzőjének jelleme oly titkokat tár elénk, melyeket halandó létünkre nem érthetünk meg tökéletesen… 

Ha a teremtett lényeknek lehetséges volna tökéletes ismeretet szerezni Istenről és műveiről, akkor ezen pontot elérve többé nem volna számukra újabb terület a kutatásra, többé nem növekedhetnének az igazságban, nem fejlődhetne értelmük és szívük. Isten többé nem lenne a legmagasabb; és ha az ember a tudás és megismerés legmagasabb fokát elérte, feljebb többé nem juthatna. Adjunk hálát Istennek, hogy ez nem így van! Isten végtelen; benne van a „bölcsességnek és ismeretnek minden kincse elrejtve”. (Kol 2:3) Még ha az örökkévalóságon át kutatnak is az emberek, akkor sem lesznek képesek kimeríteni hatalmának, bölcsességének és jóságának gazdagságát. – The Faith I Live By, 14./old. 

Teljesség Krisztusban

 

„Senki azért titeket meg ne ítéljen evésért, vagy ivásért, avagy ünnep, vagy újhold, vagy szombat dolgában: Melyek csak árnyékai a következendő dolgoknak.” (Kol 2:16-17) 

Először is Pál azt írja a hamis tanításról, hogy „bölcselkedés”, „emberek rendelése”, „a világ elemi tanításai szerint, és nem Krisztus szerint való.” 

(Kol 2:8. Vigyázzatok, hogy rabul ne ejtsen valaki titeket olyan bölcselkedéssel és üres megtévesztéssel, amely az emberek hagyományához, a világ elemeihez, és nem Krisztushoz igazodik. /RÚF/

Szó volt benne a körülmetélésről és a zsidó ünnepek megtartásáról 

(Kol 2:11, 16). Benne vagytok körülmetélve is, de nem kézzel végzett körülmetéléssel, hanem a Krisztus szerinti körülmetéléssel, a halandó test levetése által. (16) Senki el ne ítéljen titeket ételért és italért, ünnep, újhold vagy szombat miatt. /RÚF/

... valamint az ételekre vonatkozó, zsidó tisztasági szertartásokról és szabályokról. 

(Kol 2:16, 21). (16) Senki el ne ítéljen titeket ételért és italért, ünnep, újhold vagy szombat miatt. (21) „Ne nyúlj hozzá, ne ízleld meg, ne is érintsd!” /RÚF/

 Ide tartozott még az angyalok tisztelete, vagy hogy megpróbálták utánozni az angyalok imádatát. 

(Kol 2:18). Ne vegye el tőletek a versenydíjat az, aki alázatoskodásban és angyalok iránti tiszteletben tetszeleg, látomásaival foglalkozik, saját bölcsességétől ok nélkül felfuvalkodik /RÚF/

Mindezt „az emberek parancsolatai és tanítása” alapjára helyezték, és valószínűleg aszketikus szokások is tartoztak hozzá. 

(Kol 2:22-23). Azokról van itt szó, amik arra valók, hogy elfogyasztva megsemmisüljenek. Ezek csupán emberi parancsok és rendelések. (23) Ezeknek a megtartása a bölcsesség látszatát kelti ugyan a magunk csinálta kegyeskedés, az alázatoskodás és a test sanyargatása által, valójában azonban semmi értéke és haszna nincs, mert öntelt felfuvalkodottsághoz vezet. /RÚF/

A hamis tanítók nyilván vallásosak és őszinték voltak, csakhogy nem értették az evangéliumot. Az alapigénk miért nem a hetedik nap, a szombat megünneplésére vonatkozik. 

White idézet: Bár az embereknek nem egyforma a jellemük, ez még nem ok arra, hogy eltávolodjanak egymástól. Ha a mennyei Király gyermekei vagyunk, nem lehet közöttünk olyan ellenségeskedés, hogy egymást akadályozzuk. 

Az Úr különböző ajándékokat rendelt szolgáinak. Úgy tervezte, hogy különböző értelmi képességekkel bíró emberek jöjjenek be a gyülekezetbe és váljanak a munkatársaivá. Találkozunk más gondolkodású emberekkel, ezért van szükség a különféle ajándékokra. Isten szolgáinak tökéletes összhangban kell együtt munkálkodniuk. Hálát adok az Úrnak, hogy nem vagyunk egyformák, de ugyanaz a lélek vezéreljen – a krisztusi lelkület. János apostol sem volt olyan, mint Péter. Mindkettőjüknek meg kellett fékezniük egyéniségüket és természetüket, hogy kölcsönösen támogathassák egymást az igazságban való hit és megszentelődés által. 

Krisztus feddhetetlensége előttünk jár. Az Ő jellemét kell utánoznunk. De mi lesz ez után? Az Úr dicsősége fog követni. Fejedelmünk előttünk jár, és miközben követjük Őt, megosztja velünk feddhetetlenségét, amely megmutatkozik rendezett életünkben és kegyes beszédünkben. A hit és a cselekedetek meghatározzák keresztény voltunkat, és készítenek fel bennünket a Krisztussal való együtt lakozásra a mennyei helyeken. 

Vajon meghasonlik-e Krisztus önmagával? Nem. A lelkemben lakozó Krisztus nem fog vitába szállni a másik ember lelkében lakozó Krisztussal. Meg kell tanulnunk engedni az egyéniségünkből. Ha akaratunkat Krisztus akaratának vetjük alá, akkor talán továbbra is nézeteltéréseink akadnak a testvéreinkkel? Tudatában kell lennünk, hogy ha konfliktusok alakulnak ki közöttünk, az azért van, mert az ént keresztre kell szegeznünk. Az az igazán szabad ember, akit Krisztus felszabadít. Nem vagyunk tökéletesek Krisztusban, ha nem szeretjük egymást úgy, ahogy Krisztus szeretet minket. Ha úgy járunk, ahogyan Ő parancsolta, akkor életünk azt fogja igazolni, hogy teljesen Őbenne élünk. 

Arra a hitre van szükségünk, amit jövendöltek a próféták és hirdettek az apostolok – a szeretet által munkálkodó és lelket megtisztító hitre. – This Day with God, 262./old., szeptember 10. 

Jézus a képviselője, a Szentlélek által munkálkodik. A Lélek által ültet lelki életet belénk, újítja meg erőinket a jóra, tisztít meg az erkölcsi szennytől, és tesz méltóvá országa számára. Jézus Krisztus arra vár, hogy nagy áldásait és gazdag ajándékait felkínálhassa az embereknek. Ő a csodálatos Tanácsos, akinek határtalan a bölcsessége és a hatalma, és ha megismerjük Lelkének erejét, és engedjük magunkat tőle vezettetni, akkor teljesen Őbenne maradunk. Micsoda gondolat! Krisztusban „lakozik az istenségnek egész teljessége testileg, és ti Őbenne vagytok bételjesedve”. (Kol 2:9-10) – Our High Calling, 152./old. 

Az evangélium ereje

 (Kol 1:28-29). Mi őt hirdetjük, miközben minden embert teljes bölcsességgel intünk és tanítunk, hogy minden embert tökéletessé tegyünk Krisztusban. (29) Ezért fáradozom én is, és küzdök az ő ereje által, amely hatalmasan működik bennem. /RÚF/

Pál prédikálásának középpontja a megfeszített Krisztus. 

(1Kor 1:23). Mi a megfeszített Krisztust hirdetjük, aki a zsidóknak ugyan megütközés, a pogányoknak pedig bolondság, /RÚF/ 

(Ef 5:27). Így állítja maga elé az egyházat dicsőségben, hogy ne legyen rajta folt vagy ránc vagy bármi hasonló, hanem hogy szent és feddhetetlen legyen. /RÚF/ 

szerint az Krisztus áldozatának a célja, „hogy majd dicsőségben maga elé állítsa az egyházat úgy, hogy ne legyen rajta szennyfolt vagy ránc vagy valami hasonló, hanem hogy legyen szent és feddhetetlen”. (ÚRK) Pál evangéliumhirdetésének a célja tehát az, 

„hogy minden embert tökéletessé tegyünk Krisztus Jézusban” (Kol 1:28) /ÚRK/, 

amit tanítással és figyelmeztetéssel végzett. Tanította a keresztény tanok és szokások különböző pontjait 

(2Thessz 2:15). Ezért tehát, testvéreim, álljatok szilárdan, és ragaszkodjatok azokhoz a hagyományokhoz, amelyeket akár beszédünkből, akár levelünkből tanultatok. /RÚF/; 

(1Tim 4:11). Rendeld el ezeket, és tanítsd! /RÚF/;

 (1Tim 5:7). Ezekről a dolgokról is rendelkezzél, hogy feddhetetlenek legyenek. /RÚF/;

 (Tit 1:9). aki ragaszkodik a tanítással megegyező igaz beszédhez, hogy az egészséges tanítással tudjon bátorítani, és meg tudja győzni az ellenszegülőket. /RÚF/

illetve figyelmeztetett az evangélium elutasításának következményeire és a hamis tanítók veszélyeire.

 (ApCsel 20:29-31). Tudom, hogy távozásom után ragadozó farkasok jönnek közétek, akik nem kímélik a nyájat, (30) sőt közületek is támadnak majd férfiak, akik hazugságokat beszélnek, hogy magukhoz vonzzák a tanítványokat. (31) Vigyázzatok azért, és emlékezzetek arra, hogy három évig éjjel és nappal szüntelenül könnyek között intettelek mindnyájatokat. /RÚF/;

 (Róm 16:17). Kérlek titeket, testvéreim, tartsátok szemmel azokat, akik szakadásokat és botránkozásokat okoznak azzal a tanítással szemben, amit tanultatok. Térjetek ki előlük! /RÚF/ 

Úgy válunk érett kereszténnyé, ha elfogadjuk a tanításokat és hallgatunk a Szentírás figyelmeztetéseire. Az érettség jelentős fogalom. Egy kisbaba szülei örülnek minden fontos mérföldkőnek: amikor kiejti első szavait, megtanul járni, olvasni. Melyik szülő nem ijedne meg, ha a gyereke még évek múlva sem tudna járni vagy beszélni? Normális, elvárt a növekedés és a fejlődés. Ugyanez igaz a keresztényi életre is. 

A „tökéletesnek” fordított görög szó (teleiosz) jelenti még azt is, hogy „teljes”, „érett”. A keresztényi fejlődés folyamatában komolyan tudatosul bennünk Isten törvényének mélysége, hogy 

„a te parancsolatodnak nincs határa” (Zsolt 119:96) 

„és megítéli a gondolatokat és a szívnek indulatait” (Zsid 4:12) 

Azonban óvatosnak kell lennünk, ezért használta Pál az „intve” szót. 

(Kol 1:28), „Van olyan út, mely helyesnek látszik… és vége a halálra menő út”. (Péld 14:12) /ÚRK/

A lelki ítélőképesség abból fakad, ha a Lélek vezetését követve megismerjük Isten Igéjét. A hamis tanításokban általában van némi igazság, de vagy hozzátesznek ahhoz, amit a Biblia mond, vagy elvesznek belőle. 

(Ézs 8:20). A törvényre és intelemre figyeljetek! Hiszen ők olyan dolgokról beszélnek, amelyeknek nincs jövője. /RÚF/

 Az utóbbi gyakran sikerrel jár. Talán nem vezet nyíltan Isten kijelentésének kétségbe vonásához, de megkérdőjelezi, hogy valóban lehetséges-e vagy alkalmazható-e napjainkban, amit Isten kijelentett. Az igaz és hamis tanítások megkülönböztetése kérdésében okosnak kell lennünk, mint a kígyók és szelídnek, mint a galambok. 

White idézet: Isten törvénye a jellegénél fogva változhatatlan. Alkotója akaratát és jellemét nyilatkoztatja ki. Isten a szeretet, és törvénye is a szeretet. A törvény két nagy elve az Isten iránti szeretet és az ember iránti szeretet... Isten jelleme az igazság és az igazságosság; ilyen a törvénye is... 

Kezdetben Isten az embert a maga képmására teremtette. Az ember tökéletes összhangban élt a természettel és Isten törvényével. Az igazságosság elvei a szívébe voltak írva. A bűn azonban elidegenítette Alkotójától. Már nem tükrözte Isten képmását. Szíve harcban állt Isten törvényének elveivel... De „úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta”, hogy az ember megbékélhessen Istennel, és Krisztus érdemei által újra összhangba kerüljön Alkotójával. Az emberi szívnek Isten kegyelme által meg kell újulnia; felülről új életet kell kapnia. Ez a változás az újjászületés... 

Az első lépés az Istennel való megbékéléshez: a bűn belátása. „A bűn ismerete a törvény által vagyon.” (Róm 3:20) Hogy a bűnös felismerje bűnösségét, a jellemét Isten mércéjével, az igazság nagyszerű zsinórmértékével kell megmérnie. A törvény tükör, amely megmutatja, milyen tökéletes az igaz jellem; elfogadása képessé teszi az embert arra, hogy a saját jellemében meglássa a hibákat. A törvény rámutat az ember bűnére... Kijelenti, hogy a törvényszegő osztályrésze a halál. A bűnöst csak Krisztus evangéliuma szabadíthatja meg a bűn szennyétől és a kárhozattól. Meg kell bánnia bűnét Isten előtt, akinek a törvényét áthágta; hinnie kell Krisztusban és engesztelő áldozatában… 

Az újjászületés által a szív összhangba kerül Istennel és törvényével. E hatalmas változás nyomán a bűnös átment a halálból az életbe; a bűnös szent, a törvényszegő és lázadó pedig engedelmes és hűséges lett… 

Krisztus követőinek hasonlóvá kell válniuk Őhozzá. Isten kegyelme által olyan jellemet kell kiformálniuk, amely összhangban van a törvény szent elveivel. Ez a Biblia tanítása a megszentelődésről. – Isten csodálatos kegyelme, 20./old., január 12. 

Isten kijelentett titka

 

(Kol 1:26-27). Azt a titkot, amely örök idők és nemzedékek óta rejtve volt, de amely most kijelentetett az ő szentjeinek, (27) akiknek Isten tudtul akarta adni, hogy milyen gazdag e titok dicsősége a pogány népek között. Ez a titok az, hogy Krisztus közöttetek van: reménysége az eljövendő dicsőségnek. /RÚF/

Másutt Pál utal „Isten titkos” bölcsességére, ez az örök szándéka, amit „öröktől fogva elrendelt a mi dicsőségünkre” (1Kor 2:7), /ÚRK/ és a megváltási terv által nyilatkoztatott ki. Péter elmondja, hogy ezt várták a próféták és „angyalok vágyakoznak betekinteni” ebbe. 

(1Pt 1:10-12). Ezt az üdvösséget keresték és kutatták a próféták, akik a nektek szánt kegyelemről prófétáltak, (11) kutatva, hogy melyik vagy milyen időről tett kijelentést Krisztus bennük levő Lelke, amikor előre bizonyságot tett a Krisztusra váró szenvedésekről és az ezeket követő dicsőségről. (12) Ők azt a kijelentést kapták, hogy nem maguknak, hanem nektek szolgálnak azokkal, amikről most az evangélium hirdetői prédikálnak nektek a mennyből küldött Szentlélek által, és amikbe angyalok vágyakoznak beletekinteni. /RÚF/

Isten már „a világ megalapítása előtt” (1Pt 1:20) eltervezte, de „örök időkön át kimondatlan maradt”. (Róm 16:25), /RÚF/ Azonban Krisztus élete, halála és feltámadása által lehullott a lepel erről a titokról. 

(2Kor 3:14). De az ő gondolkozásuk eltompult, mert az Ószövetség felolvasásakor ugyanaz a lepel mind a mai napig felfedetlenül megmaradt, mivel az csak Krisztusban tűnik el. /RÚF/ 

Hogyan világítják meg a megváltási terv különböző oldalait az Isten titkával kapcsolatos szakaszok? 

(Ef 1:7-10). Őbenne van – az ő vére által – a mi megváltásunk, bűneink bocsánata is; kegyelmének gazdagsága szerint, (8) amelyet kiárasztott ránk teljes bölcsességgel és értelemmel. (9) Mert úgy tetszett neki, hogy megismertesse velünk az ő akaratának titkát, amelyet kijelentett őbenne (10) az idők teljességének arról a rendjéről, hogy Krisztusban egybefoglal mindeneket, azt is, ami a mennyben, és azt is, ami a földön van. /RÚF/ 

(Ef 3:3-6). Amikor kinyilatkoztatásával megismertette velem a titkot, ahogy előbb röviden megírtam. (4) Ha elolvassátok, megtudhatjátok belőle, hogyan értem én Krisztus titkát, (5) amely más nemzedékek idején nem vált ismertté az emberek fiai előtt úgy, ahogyan most kinyilatkoztatta szent apostolainak és prófétáinak a Lélek által: (6) hogy tudniillik a pogányok örököstársaink, velünk egy test, és velünk együtt részesek az ígéretben is Krisztus Jézusért az evangélium által. /RÚF/

Végül majd égen-földön minden újból teljes egységben lesz Krisztusban. Ez Krisztus imájának fókusza

  (János 17:1-26). Miután ezeket mondta Jézus, tekintetét az égre emelve így szólt: Atyám, eljött az óra: dicsőítsd meg a te Fiadat, hogy a Fiú is megdicsőítsen téged, (2) mivel hatalmat adtál neki minden halandó felett, hogy mindazoknak, akiket neki adtál, örök életet adjon. (3) Az pedig az örök élet, hogy ismernek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, Jézus Krisztust. (4) Én megdicsőítettelek téged a földön azzal, hogy elvégeztem azt a munkát, amelyet rám bíztál, hogy elvégezzem: (5) és most te dicsőíts meg, Atyám, önmagadnál azzal a dicsőséggel, amely már akkor az enyém volt tenálad, mielőtt még a világ lett. (6) Kijelentettem a te nevedet az embereknek, akiket nekem adtál a világból. A tieid voltak, és nekem adtad őket, és ők megtartották a te igédet. (7) Most már tudják, hogy mindaz, amit nekem adtál, tőled van; (8) mert azokat a beszédeket, amelyeket nekem adtál, átadtam nekik, ők pedig befogadták azokat, és valóban felismerték, hogy tőled jöttem, és elhitték, hogy te küldtél el engem. (9) Én őértük könyörgök: nem a világért könyörgök, hanem azokért, akiket nekem adtál, mert a tieid, (10) és ami az enyém, az mind a tied, és ami a tied, az az enyém, és én megdicsőíttetem őbennük. (11) Többé nem vagyok a világban, de ők a világban vannak, én pedig tehozzád megyek. Szent Atyám, tartsd meg őket a te neved által, amelyet nekem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi! (12) Amikor velük voltam, én megtartottam őket a te nevedben, amelyet nekem adtál, és megőriztem őket, és senki sem kárhozott el közülük, csak a kárhozat fia, hogy beteljesedjék az Írás. (13) Most pedig hozzád megyek, és ezeket elmondom a világban, hogy az én örömöm teljes legyen bennük. (14) Én nekik adtam igédet, és a világ gyűlölte őket, mert nem a világból valók, mint ahogy én sem vagyok a világból való. (15) Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól. (16) Nem a világból valók, mint ahogy én sem vagyok a világból való. (17) Szenteld meg őket az igazsággal: a te igéd igazság. (18) Ahogyan engem elküldtél a világba, én is elküldtem őket a világba: (19) én őértük odaszentelem magamat, hogy ők is megszentelődjenek az igazsággal. (20) De nem értük könyörgök csupán, hanem azokért is, akik az ő szavukra hisznek énbennem; (21) hogy mindnyájan egyek legyenek, ahogyan te, Atyám, énbennem, és én tebenned, hogy ők is bennünk legyenek, hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél el engem. (22) Én azt a dicsőséget, amelyet nekem adtál, nekik adtam, hogy egyek legyenek, ahogy mi egyek vagyunk: (23) én őbennük és te énbennem, hogy teljesen eggyé legyenek, hogy felismerje a világ, hogy te küldtél el engem, és úgy szeretted őket, ahogyan engem szerettél. (24) Atyám, azt akarom, hogy akiket nekem adtál, azok is ott legyenek velem, ahol én vagyok, hogy lássák az én dicsőségemet, amelyet nekem adtál, mert szerettél engem már a világ kezdete előtt. (25) Igazságos Atyám, a világ nem ismert meg téged, de én megismertelek, és ők is felismerték, hogy te küldtél el engem. (26) És megismertettem velük a te nevedet, és ezután is megismertetem, hogy az a szeretet, amellyel engem szerettél, bennük legyen, és én is őbennük. /RÚF/ 

Titok volt, hogyan is fog ez megtörténni, de már kinyilatkoztatta az evangélium. 

Miért szeret Isten bennünket annyira, hogy az üdvösségünkért odaadta a menny drága kincsét, Jézust? Ezt a kérdést az örökkévalóságon át tanulmányozni fogjuk. Annyit azonban tudunk, hogy Krisztus „azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, ezután ne maguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt”. (2Kor 5:15), /ÚRK/ Ennek következtében mindenki – zsidók és pogányok egyaránt –, aki hisz Jézusban, részesedik Isten ígéreteiben az evangélium által, mind összetartoznak egy testben, az egyházban. 

A „bennetek van Krisztus” (Kol 1:27), /ÚRK/ kifejezés arra utal, hogy hit által a szívünkben lakozik. 

(Ef 3:17). Hogy Krisztus lakjék szívetekben a hit által, a szeretetben meggyökerezve és megalapozva /RÚF/;  

(Gal 2:20). Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amelyet most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem. /RÚF/

A Krisztussal való lelki egységnek köszönhetően a hívők már most ülhetnek „a mennyekben” (Ef 2:6), megízlelve „a jövendő világnak erőit”. (Zsid 6:5) Mivel Krisztus jelen van az életünkben, máris elkezd egységbe vonni bennünket a mennyel. A hívők szívében munkálkodó evangélium „alkalmasakká tett minket a szentek örökségében való részvételre a világosságban”. (Kol 1:12)

White idézet: A megváltás nagy terve eredményeképpen a világ teljes mértékben visszakerül Isten kezébe. Mindaz, ami a bűn által elveszett, az eredeti formájában áll helyre. Isten nemcsak az embert, hanem a Földet is megváltja, hogy ez legyen örökkévaló lakhelye az engedelmeseknek. Sátán hatezer éve küzd azért, hogy a Földet a birtokában tartsa. Most mégis Istennek a Föld teremtésénél kifejezett eredeti terve valósul meg. „De a magasságos egeknek szentjei veszik majd az országot, és bírják az országot örökké és örökkön örökké.” (Dán 7:18) 

„Napkelettől fogva napnyugatig dicsértessék az Úr neve!” (Zsolt 113:3) „Minden végzése tökéletes… Megingathatatlanok örökké és mindvégig.” (111:7-8) Azokat a szent törvényeket, amelyeket Sátán gyűlölt, és igyekezett megsemmisíteni, a bűntelen világegyetem mindenütt megbecsüli. 

Krisztus megváltói munkája igazságot szolgáltat Isten uralmának. Megtudja a világ, hogy a Mindenható a szeretet Istene. Sátán vádjai alaptalanoknak bizonyulnak; a jelleméről lehullik a lepel. A lázadás soha többé nem ismétlődhet meg. Bűn soha többé nem hatolhat be a világegyetembe. A hitehagyás ellen mindenki örökre biztosítva van. Az önfeláldozó szeretet eltéphetetlen kötelékkel egyesíti a Föld és a Menny lakóit Teremtőjükkel. 

A megváltás munkája befejeződik. Ahol eláradt a bűn, ott Isten kegyelme még bőségesebb lesz. A földet – amit Sátán magának igényel – Isten nemcsak megváltja, hanem meg is dicsőíti. A mi kis világunk, amely a bűn átka miatt az egyetlen sötét folt az Ő dicső teremtésén, a világegyetem minden más világát felülmúló megbecsülésben részesül. Itt, ahol Isten Fia emberi testben sátorozott, ahol a dicsőség Királya élt, szenvedett és meghalt, amikor mindent megújít, itt lesz „Isten sátora az emberekkel…, és velük lakozik, és azok az ő népe lesznek, és maga Isten lesz velük, az ő Istenük”. (Jel 21:3) A megváltottak pedig a végtelen korszakokon át – miközben az Úr világosságában járnak – dicsőíteni fogják Őt kimondhatatlan ajándékáért, aki Immánuel, „VELÜNK AZ ISTEN!” – Isten csodálatos kegyelme, 370./old., december 28.

Isten egyházának – a szőlőskert őrének – ma különlegesen értékesek azok a tanácsok és intések, amelyeket Isten a próféták által adott, világossá téve örökkévaló szándékát az emberiséggel. – Próféták és királyok, 22./old. 

Isten örök terve

(Kol 1:24-25). Most örülök a tiértetek elviselt szenvedéseimnek, és testemben betöltöm mindazt, ami Krisztus gyötrelmeiből még hátravan, az ő testéért, amely az egyház. (25) Ennek a szolgájává lettem a szerint a megbízatás szerint, amelyet Isten nekem a ti javatokra adott, hogy teljesen feltárjam előttetek Isten igéjét /RÚF/

Pál háziőrizetben volt Rómában, amikor a kolossébelieknek írt, de valószínűleg az fájt neki a legjobban, hogy nem dolgozhatott olyan intenzíven, a településeket sorra látogatva, házról házra járva, mint ahogy korábban tette. 

(ApCsel 20:20). Semmit sem hallgattam el abból, ami hasznos, hanem inkább hirdettem és tanítottam azt nektek nyilvánosan és házanként). /RÚF/

 A megpróbáltatások, amelyekre már Krisztus is figyelmeztetett 

(Mt 24:9). Akkor átadnak titeket kínvallatásra, megölnek benneteket, és gyűlöl titeket minden nép az én nevemért. /RÚF/; 

(Jn 16:33). Ezeket azért mondom nektek, hogy békességetek legyen énbennem. A világon nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyőztem a világot. /RÚF/, 

„nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, mely nékünk megjelentetik”. (Róm 8:18) 

Ez a teljesebb kép. Pál a Filippiben élő hívőknek megírta, most pedig a kolossébelieknek is megerősíti, hogy örül a szenvedéseinek, mivel ez is a javukat szolgálja. 

(Kol 1:24) Most örülök a tiértetek elviselt szenvedéseimnek, és testemben betöltöm mindazt, ami Krisztus gyötrelmeiből még hátravan, az ő testéért, amely az egyház. /RÚF/

Az apostol fogságban van, igaz, „de az Istennek beszéde nincs bilincsbe verve”. (2Tim 2:9)

Ebből a fogságából írt Filippibe, Efezusba és Filemonnak is. Szabadulása után Isten arra ihlette, hogy 1Timóteus és Titusz leveleit is megírja, amelyek fontos tanulságokat tartalmaznak. Majd pedig az utolsó római fogságából, a börtönből írta 2Timóteus levelét. Röviden tehát: az utolsó években Pálnak lehetősége volt megírni az Újszövetség jelentős részét, ezek között valószínűleg A zsidókhoz írt levelet is. 

Isten eredeti tervében mindez benne volt, sőt még több is. Általában „sáfárságnak” fordítják a görög oikonomia szót, amit versében használ Pál.

  (Kol 1:25)  Ennek a szolgájává lettem a szerint a megbízatás szerint, amelyet Isten nekem a ti javatokra adott, hogy teljesen feltárjam előttetek Isten igéjét /RÚF/

 Ez korlátozott értelemben véve arra utal,

(1Tim 1:4). Ne is foglalkozzanak mondákkal és vég nélküli nemzetségtáblázatokkal, amelyek inkább vitákra vezetnek, mint Isten üdvözítő tervének hitben való elfogadására. /RÚF/) 

 „ahogyan Isten elrendel dolgokat”. (Luke Timothy Johnson: The First and Second Letters to Timothy. New York, 2001, Doubleday, 164./old.) 

Ebbe beletartozik Pál apostolsága is. Tágabb értelemben azonban idevág minden, amit az isteni gondviselés tett a megváltási tervet követve. Pál és a többi apostol, sőt az ószövetségi próféták... 

(Ef 2:20). Mert ráépültetek az apostolok és a próféták alapjára, a sarokkő pedig maga Krisztus Jézus, /RÚF/;

 (Ef 3:5). Amely más nemzedékek idején nem vált ismertté az emberek fiai előtt úgy, ahogyan most kinyilatkoztatta szent apostolainak és prófétáinak a Lélek által: /RÚF/

...köztük Mózes szolgálatának is be kellett töltenie „az Isten igéjét” (Kol 1:25), az isteni terv részeként. 

 De itt érdemes megjegyezni, hogy a saját szolgálatát Pál egy kis résznek tekintette abban a sokkal nagyobb, messze ható isteni tervben, ami elindult már „e világ alapítása óta”. 

(Mt 13:35)„Példázatokra nyitom meg számat, a világ kezdete óta rejtett dolgokat jelentek ki.” /RÚF/; 

(Ef 1:4). Mert őbenne kiválasztott minket magának már a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte szeretetben. /RÚF/

White idézet: A bűn gyökere az önzés. Lucifer, az oltalmazó kerub első kívánt lenni a mennyben. Kezébe akarta ragadni a mennyei lények feletti hatalmat, hogy elfordítsa őket Teremtőjüktől, és a maga számára nyerje meg hódolatukat. Ezért hamis színben tüntette fel Istent: azzal vádolta, hogy öndicsőítésre vágyik. A Teremtőt – aki maga a szeretet – Lucifer a saját gonosz tulajdonságaival akarta felruházni. Így csapta be az angyalokat, és így vezette félre az embereket is. Rávette őket arra, hogy kételkedjenek Isten szavában, és ne bízzanak jóságában. Mivel Isten az igazságszolgáltatás és a félelmetes fenség Istene, Sátán azon mesterkedett, hogy szigorúnak és kérlelhetetlennek lássák. Így vonta az embereket a maga oldalára Isten elleni lázadásában; és a világra ráborult a szomorúság éjszakája. 

A hamis istenismeret homálya ülte meg a Földet. Hogy a sötét árnyat eloszlassa a fény, és a világ visszatérjen Istenhez, meg kell törni Sátán megtévesztő hatalmát. Ehhez nem lehet kényszert alkalmazni. Az erőszak ellenkezik Isten kormányzatának elveivel. Isten csak szeretetből fakadó szolgálatot kíván, a szeretetet pedig nem lehet megparancsolni, nem lehet erőszakkal, tekintéllyel kikényszeríteni. Szeretetet csak szeretet ébreszthet. Istent ismerni annyit jelent, mint szeretni Őt. Be kell mutatni jellemét, mint Sátán jellemének ellentétét. Ezt pedig az egész világmindenségben csak egyetlen lény tehette meg. Csak az mutathatta be Isten szeretetét, aki ismerte annak magasságát és mélységét. Az Igazság Napjának kell felragyognia a világ sötét éje felett, „és gyógyulás lesz az ő szárnyai alatt”. (Mal 4:2)  

Megváltásunk terve nem Ádám bukása után – mint utólagos megoldás – jött létre. A megváltás terve „ama titoknak kijelentése” volt, „mely örök időtől fogva el volt hallgatva”. (Róm 16:25) A megváltás terve azokat az elveket tárta fel, amelyek Isten trónjának alappillérei voltak öröktől fogva. Isten és Krisztus kezdettől tudtak Sátán hitehagyásáról, és arról, hogy az ember is bűnbe esik a lázadó megtévesztő befolyása következtében. Nem Isten akarta a bűnt, de látta előre, hogy lesz, és gondoskodott ennek a rettenetes veszedelemnek a legyőzéséről. 

Mivel Jézus lejött a földre és köztünk élt, tudjuk, hogy Isten ismeri megpróbáltatásainkat, és együtt érez velünk fájdalmainkban. Ádám minden leszármazottja tudatában lehet annak, hogy Teremtőnk a bűnösök barátja. Minden kegyelmet hirdető tanítás, minden örömről szóló ígéret, minden szeretetből fakadó cselekedet, a Megváltó földi életének egész isteni vonzereje azt hirdeti, hogy „velünk az Isten”. (Mt 1:23) – Krisztusi élet, 23./old., január 9. 

Ha megmaradsz a hit útján

(Kol 1:23). Ha ugyan megmaradtok a hitben szilárdan és egyenesen, el nem tántorodva az evangélium reménységétől, amelyet hallottatok, amely hirdettetett minden teremtménynek az ég alatt, és amelynek én, Pál, szolgájává lettem. /RÚF/

(Ef 3:17). Hogy Krisztus lakjék szívetekben a hit által, a szeretetben meggyökerezve és megalapozva /RÚF/ 

(Kol 2:5). Mert ha távol vagyok is testben, lélekben mégis veletek vagyok, és örömmel látom a köztetek uralkodó szép rendet és Krisztusba vetett hitetek szilárdságát. /RÚF/

A görögben négy külön formája van annak, hogy „ha”, árnyalataiban mindegyik különböző. (Kol 1:23) esetében a „ha” arra utal, hogy a feltétel helytálló. Vagyis Pál bátorítja a kolossébelieket, hogy valóban megmaradnak a hitben. Majd nem sokkal később hozzáteszi, hogy már látta hitük és állhatatosságuk bizonyságát. (Kol 2:5) A reménységük azonban továbbra is ahhoz a feltételhez kötött, hogy kitartanak a hit útján, amire ráléptek. 

A kitartás gondolatát hordozza az a görög szó, ami a fordításban „megmaradtok”. (Kol 1:23) Utal ez a szó az írástudókra és farizeusokra, akik továbbra is választ követeltek Jézustól, hogy mi legyen a házasságtörésen kapott nővel 

(Jn 8:7). Amikor továbbra is faggatták, felegyenesedett, és ezt mondta nekik: Aki bűntelen közületek, az vessen rá először követ. /RÚF/); vagy amikor Péter tovább kopogtatott az ajtón, miután Rodé megismerte ugyan a hangját, mégsem nyitott ajtót neki, hanem beszaladt, hogy elmondja a többieknek. 

(ApCsel 12:16). Péter azonban tovább zörgetett. Amikor pedig kaput nyitottak, és meglátták őt, elámultak. /RÚF/) Pál is használta ezt a szót, amikor bátorította Timóteust, hogy maradjon hű a tőle kapott tanbeli és gyakorlati útmutatásokhoz. 

(1Tim 4:16). Legyen gondod önmagadra és a tanításra, maradj meg ezek mellett, mert ha így cselekszel, megmented magadat is, hallgatóidat is. /RÚF/) A most tárgyalt részben szintén hasonló az értelme, de itt általánosságban szól a hívőkhöz. 

Amint a következő heti tanulmányban látni fogjuk, az foglalkoztatta Pált, hogy a kolossébeliek nehogy elhajoljanak az üdvösség emberi elgondolásai felé, hanem továbbra is ragaszkodjanak az evangélium kínálta reménységhez. 

(Kol 2:8, 20-22). Vigyázzatok, hogy rabul ne ejtsen valaki titeket olyan bölcselkedéssel és üres megtévesztéssel, amely az emberek hagyományához, a világ elemeihez, és nem Krisztushoz igazodik. (20) Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők: (21) „Ne nyúlj hozzá, ne ízleld meg, ne is érintsd!” (22) Azokról van itt szó, amik arra valók, hogy elfogyasztva megsemmisüljenek. Ezek csupán emberi parancsok és rendelések. /RÚF/] 

Az „alaposan” vagy „szilárdan” (RÚF, ÚRK) arra utal, hogy Isten Igéje hitük és szeretetük szilárd alapja. 

(Mt 7:25). És ömlött a zápor, és jöttek az árvizek, tomboltak a szelek, és nekirontottak annak a háznak, de nem dőlt össze, mert kősziklára volt alapozva. /RÚF/; 

(Ef 2:20). Mert ráépültetek az apostolok és a próféták alapjára, a sarokkő pedig maga Krisztus Jézus /RÚF/; 

(Ef 3:17). Hogy Krisztus lakjék szívetekben a hit által, a szeretetben meggyökerezve és megalapozva /RÚF/) 

Ezzel kapcsolatos az a görög szó, ami a fordításban „erősen” vagy „rendíthetetlenül”. (ÚRK) Előfordul még (1Kor 15:58) versében is: „erősen álljatok, mozdíthatatlanul, buzgólkodván az Úrnak dolgában mindenkor, tudván, hogy a ti munkátok nem hiábavaló az Úrban.” 

Sokan azt hiszik, hogy aki egyszer üdvösségre jut, annak az üdvössége már örökre biztos. Pál azonban egészen mást mond. 

Tapasztalatod szerint mennyire fontos folyamatosan gyakorolni a hitet? Vagyis miért kell mindig tudatosan azt választanod? Mi történik, ha nem így teszel? 

White idézet: Isten azt szeretné, hogy bízzunk benne, és örüljünk jóságának. Nap mint nap felkínálja ajándékait, nekünk csak szemünk kell, hogy legyen, és értelmünk, hogy felfogjuk Őt. Bármilyen nagy és dicsőséges is a teljes és tökéletes szabadulás a gonosztól, amit majd elnyerünk a mennyben, nem kell mindent a végső szabadítás napjára halogatni. Isten már most szabadulást hozhat az életünkbe. Naponta táplálnunk kell a Megváltó jelenlétébe vetett hitet. Felettünk álló hatalomban bízva, a láthatatlan támogatásba és a szükségben levők esedezésére váró erőbe vetett hittel bízhatunk mind a felhős, mind pedig a napfényes napokon, s dicsőíthetjük énekünkkel az Ő szeretetének jelenlétét. Most kell az Isten Fiában vetett hit által élnünk. 

A keresztény ember élete a szomorúság és az öröm, a csalódás és a reménykedés, a félelem és a bizalom furcsa egyvelege. Mély elégedetlenséget érez önmagával szemben, miközben azt tapasztalja, hogy szívét felzaklatják a szinte mindent túlélő szenvedélyek, ezt követően pedig megjelenik a lelkiismeret-furdalás, a szomorúság és a megtérés, amelyeket azonban mélységes békesség és öröm követ, mivel tudja, hogy miközben a hite belekapaszkodik az Isten Igéjében felfedezett ígéretekbe, a hosszútűrő Üdvözítő megbocsátó szeretetében részesül. Ezért igyekszik beengedni az életébe és beleszőni jellemébe a Megváltót. 

Az Isten jóságával kapcsolatos eme felfedezések késztetik arra a lelket, hogy megalázkodjon és hálatelten felkiáltson: „Élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus.” (Gal 2:20) Van okunk a vigaszra. A külső megpróbáltatások nyomást gyakorolhatnak annak lelkére, akiben Jézus lakozik. De forduljunk Őhozzá azért a vigasztalásért, amit felkínált Igéjében. A reménység és vigasztalás földi forrásai látszólag kiapadhatnak, de a mennyei források, amelyek táplálják Isten folyóját, azok sosem száradnak ki. Isten azt szeretné, hogy forduljatok el a nehézségektől, és tekintsetek rá lelketek és testetek Urára. Szereti a lelketeket és ismeri annak értékét. Ő az igazi Szőlőtő, mi pedig a szőlővesszők. Csak úgy teszünk szert lelki táplálékra, ha Jézushoz, az emberi lélek Életadójához folyamodunk. – This Day with God, 62./old., február 23. 

Csak Isten kegyelmének befolyása fogja arra késztetni az embereket, hogy álljanak az önfeláldozás nemes oldalára. Isten ügyét semmiképp sem szabad akadályozni. „Térjetek Istenhez” – hangozzék mindenütt a világon. Isten ingyen kínálta fel ajándékait, a Napot és az esőt, hogy a növényzet szépen növekedhessen, és Ő elvárja minden hűséges szolgájától, hogy tanúsítson nagylelkűséget az igazság ügyéért. Most kell dolgoznunk úgy, ahogy korábban soha, hogy az evangélium, ami nem más, mint Isten hatalma az üdvösségre, eljusson mindenhová a világon. Azok pedig, akik megtértek, önfeláldozásuk által olyan eszközökké váljanak, akik adományaikkal járulnak hozzá, hogy legyen ennivaló az Úr tárházában. – This Day with God, 347./old., december 4. 

Megbékélve

(Kol 1:21-22). Titeket is, akik egykor Istentől elidegenültetek és ellenséges gondolkozásúak voltatok gonosz cselekedeteitek miatt, (22) most megbékéltetett emberi testében halála által, hogy mint szenteket, hibátlanokat és feddhetetleneket állítson majd színe elé. /RÚF/

(Ef 5:27). Így állítja maga elé az egyházat dicsőségben, hogy ne legyen rajta folt vagy ránc vagy bármi hasonló, hanem hogy szent és feddhetetlen legyen. /RÚF/

Pál mindig is sötét képet festett az emberiségről, mármint a Krisztus igazságától elkülönülő emberről. Ma, közel kétezer évvel később ugyan ki vitathatja ezt? Valaki egyszer úgy fogalmazott, hogy az egyetlen keresztény tanítás, aminek az elfogadásához nem kell hit, az éppen az ember bűnössége. A bűn megjelenésétől fogva Isten lépett fel kezdeményezőként a megbékéltetésünkért, bármennyire rosszak is vagyunk. Eleve azon fáradozott, hogy megoldja a bűn problémáját, noha a megoldást csakis az Ő kereszthalála jelenthette. 

Az Édenben mesteri módon megalkotott teremtményét, Ádámot szólította: „Hol vagy”? (1Móz 3:9) Ma is tovább keresi elveszett bárányát – bennünket. Egyenként keres meg. Tökéletes tervet készített, hogy elérjen minket, 1Móz 3:15. Ellenségeskedést támasztok közted és az asszony között, a te utódod és az ő utódja között: ő a fejedet tapossa, te pedig a sarkát mardosod. /RÚF/ ősevangéliuma ígérete szerint ellenségeskedést szerez közöttünk és Sátán között. 

Néha annyira bonyolultan, elméleti síkon mutatják be az evangéliumot, mintha a 21. századi életben kevés gyakorlati jelentőséggel bírna, pedig valójában elég egyszerű és érthető. 

Az evangélium három részből áll: 

1). hogy képtelenek volnánk magunkat megmenteni, ezért Jézus eljött meghalni a bűneink miatt. 

 (Róm 5:6-8). Mert amikor még erőtlenek voltunk, a rendelt időben halt meg Krisztus az istentelenekért. (7) Még az igazért is aligha halna meg valaki, bár a jóért talán még vállalja valaki a halált. (8) Isten azonban a maga szeretetét mutatta meg irántunk, mert Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk. /RÚF/] 

2): hogy hit által Jézus halálát a sajátunkként elfogadva, megtérve, megkeresztelkedve megigazulunk, és felszabadulunk a bűn kárhoztatása alól. 

(Róm 5:9-11). Ha tehát már most megigazított minket az ő vére által, még inkább meg fog menteni minket a haragtól. (10) Mert ha akkor, mikor ellenségei voltunk, megbékéltettünk Istennel Fia halála által, akkor, miután megbékéltettünk, még inkább üdvözíteni fog élete által. (11) Sőt ezenkívül még dicsekszünk is Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által, aki által most részesültünk a megbékélésben. /RÚF/;

 (Róm 6:6-7) Hiszen tudjuk, hogy a mi óemberünk megfeszíttetett vele, hogy megerőtlenüljön a bűn hatalmában álló test, hogy többé ne szolgáljunk a bűnnek. (7) Mert aki meghalt, az megszabadult a bűntől. /RÚF/

3). mostani életünk annak az eredménye, hogy Krisztushoz tartozunk, tapasztaljuk újjáteremtő hatalmát és Ő bennünk él. 

(2Kor 5:17-21). Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre. (18) Mindez pedig Istentől van, aki megbékéltetett minket önmagával Krisztus által, és nekünk adta a békéltetés szolgálatát. (19) Isten ugyanis Krisztusban megbékéltette a világot önmagával, úgyhogy nem tulajdonította nekik vétkeiket, és ránk bízta a békéltetés igéjét. (20) Tehát Krisztusért járva követségben, mintha Isten kérne általunk: Krisztusért kérünk, béküljetek meg Istennel! (21) Mert azt, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne. /RÚF/;

 (Gal 2:20). Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amelyet most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem. /RÚF/ 

Ezek nem feltétlenül különálló lépések vagy események, egyszerre is történhetnek, amint készen állunk rá, hogy az életünkbe fogadjuk Jézust. És mindez naponta megújulhat, amikor minden reggel átadjuk magunkat neki. Függetlenül attól, hogy ki-ki miként tapasztalta Krisztus megváltó munkáját az életében, az alap mindig Jézus halála. Folyton ehhez kell visszatérni. 

Amikor önmagunkra, a jellemünkre, a bensőnkre tekintünk, mit mondhatunk, mégis mennyire vagyunk ráutalva a keresztre? 

White idézet: Krisztus által a megbékélés mellett helyreállítás is történt az emberért. A Kálvária keresztje átívelte a bűn okozta szakadékot. Jézus teljesen megfizette a váltságot, s így a bűnös bűnbocsánatot nyerhet, a törvény igazsága pedig helyreáll. Mindenki Krisztushoz jöhet, és bűnbocsánatot nyerhet, aki hiszi, hogy Ő az engesztelő áldozat. Krisztus érdeme lehetőséget nyitott az Isten és az ember közti érintkezésre. Isten a gyermekének fogadhat engem, én pedig szerető Atyámnak tartva Őt, örvendezhetek benne. Mennyei reményeinket egyedül Krisztusra alapozhatjuk, mert Ő a mi helyettesünk és kezesünk… 

Megszegtük Isten törvényét, és a törvény cselekedetei által egy test sem igazulhat meg. Az ember legjobb törekvései is értéktelenek, ha azok saját erőből valók, és nem tudnak eleget tenni az áthágott szent és igaz törvény kívánalmainak. Azonban a Krisztusban való hit által Isten Fia mindenre elegendő igazságáért folyamodhat. Krisztus – emberi természetben – eleget tett a törvény követelményeinek. A bűnös helyett elhordozta a bűn átkát, áldozatot hozott érte, hogy ha valaki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Az őszinte hit megragadja Krisztus igazságát, és a bűnös győzelemre jut Krisztussal, mert isteni természet részesévé lett, s így életében az isteni és az emberi természet eggyé vált. 

A lehetetlent kísérli meg az, aki saját cselekedetei – a törvény betöltése – által próbálja elérni a mennyet. Az ember engedelmesség nélkül nem üdvözülhet, de cselekedetei nem lehetnek saját erejéből valók. Krisztusnak kell munkálnia benne mind az akarást, mind a véghezvitelt, jókedvéből… Mindazt, amit az ember Krisztus nélkül tenni képes, önzés és bűn szennyezi be; ami viszont hit által történik, az elfogadásra talál Istennél. Lelki fejlődésben van részünk akkor, amikor Krisztus érdemein keresztül törekszünk a Menny elérésére. Jézusra, mint hitünk szerzőjére és bevégzőjére tekintve győzelemről győzelemre jutunk, mert Isten kegyelme Krisztus által tette lehetővé teljes megváltásunkat. 

Nem tudjuk felbecsülni annak a váltságdíjnak az értékét, amelyet Isten a bukott ember megváltásáért fizetett. Az ilyen csodálatos szeretetet szívünk legjobb és legszentebb odaadásával kellene viszonoznunk. – Isten csodálatos kegyelme, 177./old., június 18. 

Az újjászületés által a szív összhangba kerül Istennel és törvényével. E hatalmas változás nyomán a bűnös átment a halálból az életbe; a bűnös szent, a törvényszegő és lázadó pedig engedelmes és hűséges lett. Véget ért a régi, az Istentől elidegenedett élet; megkezdődött az új, a megbékélt élet, a hit és szeretet élete. „A törvénynek igazsága” pedig „beteljesül... bennünk, kik nem test szerint járunk, hanem Lélek szerint.” (Róm 8:4) S az ember szívből kiáltja: „Mely igen szeretem a Te törvényedet, egész napestig arról gondolkodom!” (Zsolt 119:97) … 

A törvény nélkül az embernek nincs igazi fogalma Isten tisztaságáról és szentségéről, sem pedig a maga bűnösségéről és tisztátalanságáról. Nem látja be igazán bűnös voltát, és nem érzi a megtérés szükségességét. Az ember megsértette Isten törvényét, és ezért elveszett állapotban van. De mivel nincs elveszett állapotának tudatában, azt sem ismeri fel, hogy szüksége van Krisztus engesztelő vérére. A megváltás reménységét szívének gyökeres megváltozása és életének megújulása nélkül fogadta el. Szép számmal van ilyen felszínes megtérés, és tömegek csatlakoznak az egyházhoz, akik soha nem forrtak össze Krisztussal. – A nagy küzdelem, 468./old. 

Megbékélés és remémység

 

„Mert azt, aki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne.” (2Kor 5:21) 

Pál folytatja a megbékélés témáját, amit eleven erővel ecsetelt versében, érzékeltetve annak kozmikus hatókörét, a folytatás pedig személyes és egyéni lett.

(Kol 1:20). És hogy általa békéltessen meg önmagával mindent a földön és a mennyben úgy, hogy békességet szerzett a keresztfán kiontott vére által. /RÚF/

Kereszthalála által Jézus mindenkit és mindent megbékéltetett, kiváltképpen az embereket, akik a bűn miatt elidegenedtek az Istennel való élettől, most azonban hit által megbékélhetnek vele. 

 Mint a kozmikus szférában, egyéni életünkben is Krisztus halála által történik a megbékélés. Egyéni szinten a kereszt távolról sem passzív szimbólum, hanem aktív valósággá válik, Isten szeretete átformálja az embereket, ahogy hallják az evangéliumot és befogadják Krisztust, a dicsőség reménységét. 

Pál beszél a titokról is, „amely el volt rejtve örök időktől fogva és nemzedékek óta”. (Kol 1:26), /ÚRK/ 

White idézet: A Jelenések könyve Sátánt az „atyafiak vádolója” névvel illeti, „ki vádolja vala őket éjjel és nappal a mi Istenünk előtt”. (Jel 12:10) Ez a harc dúl minden lélekért, aki meg lett váltva a gonosz hatalmától, és akinek neve bekerült az élet könyvébe. Sátán családjából sosem kerül valaki úgy Isten családjába, hogy esete ne váltsa ki a gonosz erők ellenkezését… 

Az ördög kételyekbe sodorja az embereket, hogy veszítsék el Isten iránti bizalmukat és szakadjanak el szeretetétől. Megkísérti, hogy hágják át törvényét, majd saját rabszolgáinak tekintve őket kétségbe vonja Krisztus azon jogát, hogy a kezébe vegye a sorsukat. Tudja, hogy akik kitartóan keresik Istent, hogy megbocsátást és kegyelmet nyerjenek, azok meg is fogják találni, ezért folyton a bűneiket emlegeti, hogy elcsüggessze őket… Álnok és kegyetlen stratégiák által igyekszik elérni, hogy biztos legyen a kárhozatuk. 

Ezekre a vádakra az ember nem tud válaszolni. Ott áll Isten előtt szennyes ruhában, megvallva bűneit. De Jézus, a mi Ügyvédünk hatékony védelmet kínál mindazoknak, akik megtérés és hit által Őrá bízzák lelkük védelmét. Kiáll ügyükért, és a vádolót a Golgota erőteljes érveivel győzi le. Mivel Krisztus tökéletes engedelmességet tanúsított Isten törvénye iránt egészen a kereszthalálig, ezért néki adatott minden hatalom mennyen és földön, mely alapján irgalmat és megbékélést kér Atyjától a bűnös ember érdekében… 

Az Üdvözítő nem fogja megengedni, hogy akár egyetlen lélek is az ellenség uralma alá kerüljön, aki megtérve és hittel könyörög oltalomért. Szava biztosíték számunkra: „Avagy fogja meg erősségemet, kössön békét velem, békét kössön velem!” Ígérete mindenkihez szól: „Ha az én útaimban jársz, és ha parancsolataimat megtartod: … ki-és bejárást engedek néked ez itt állók között.” (Zak 3:7) Isten angyalai jobb- és balfelől kísérni fogják már ezen a földön, végül pedig ott állhat majd az Isten trónusát körülvevő angyalok társaságában. – The Faith I Live By, 324./old. 

Azzal, hogy Krisztus a tanítványaival együtt vett részt a kenyér és a bor elfogyasztásában, elpecsételte magát Megváltójukként… Mikor elfogadjuk a kenyeret és a bort, amely számunkra Krisztus megtört testét és kiontott vérét jelképezik, akkor képzeletben csatlakozunk a felházban lejátszódott úrvacsorai jelenethez. Gondolatban átmegyünk azon a kerten, amelyet annak a Jézusnak a kínszenvedése szentelt meg, aki elhordozta a világ bűneit. Tanúi leszünk annak a küzdelemnek, amellyel Jézus elnyerte Istennel való megbékéltetésünket. Krisztus úgy mutatkozik meg lelki szemeink előtt, mint akit éppen most és közöttünk feszítettek keresztre. 

A megfeszített Megváltóra tekintve még teljesebben fogjuk fel annak az áldozatnak a nagyságát és értelmét, amelyet a mennyei Fenség hozott a világért. Az üdvözítés terve előttünk dicsőül meg, és a Golgota gondolata eleven és szent érzelmeket ébreszt fel bennünk. Szívünkben és ajkunkon Istennek és a Báránynak szóló dicséret zendül. Igen, mert gőg és önimádat nem növekedhet többé a lelkünkben, ha frissen őrizzük a Golgotán lejátszódó események emlékét. – The Faith I Live By, 300./old. 

Mindent megbékéltet

 Kol 1:19-20. Mert tetszett az egész Teljességnek, hogy benne lakjék, (20) és hogy általa békéltessen meg önmagával mindent a földön és a mennyben úgy, hogy békességet szerzett a keresztfán kiontott vére által. /RÚF/

Pál igen érdekes görög kifejezést használva jut el a Jézusról szóló leírása csúcspontjára, ezzel kerülő úton visszautal az Atyára, akit 

Kol 1:12. Adjatok hálát az Atyának, aki alkalmassá tett titeket arra, hogy a szentek örökségében, a világosságban részesüljetek. /RÚF/ versében megemlített. Tetszett az Atyának, hogy az Ő teljessége lakozzon Jézusban. 

(Kol 2:9). Mert benne lakik az istenség egész teljessége testileg, /RÚF/

 Mi ez a „teljesség”? János úgy utal rá, hogy az Atya dicsősége, 

„telve kegyelemmel és igazsággal” (Jn 1:14), /RÚF/.

Azonban e szakasz alapján a „teljesség” igen sokat jelent. Felöleli Isten örökkévaló voltát, azt, hogy élete van önmagában, képes teremteni és újjáteremteni. A legfontosabb pedig, hogy kiemeli a bölcsességét, ugyanis a legelképzelhetetlenebb módon, a kereszt által győzött a bűn és a halál felett. Ezzel a legszégyenteljesebb dolgot változtatta a teremtményei iránti örök szeretetének bizonyságává. „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” 

(Jn 3:16), /ÚRK/. Egyetlen ragyogó igazsággal foglalható össze, hogy a bűnt csakis egyféleképpen lehetett örökre legyőzni és megbékéltetni mindenkit, akit csak lehetséges: Isten szeret – szereti az egész univerzumot, bennünket is annyira szeret, hogy mindent kész volt kockára tenni Krisztus kereszthalálával. A „világ” szó görög megfelelője a koszmosz, ami jelenti az egész világmindenséget is. Pál az egyetemes látványosságra utal Krisztus követésével összefüggésben: „látványosságai lettünk a világnak, úgy angyaloknak, mint embereknek”. (1Kor 4:9)

„A menny fájdalommal és megdöbbenéssel szemlélte a kereszten függő Krisztust… A lázadó élettel Sátán és mindazok, akik vele egyesültek, úgy kívül helyezik magukat az Istennel való harmóniából, egyetértésből, hogy Isten puszta jelenléte emésztő tűz lesz a számukra. Isten dicsősége, annak ellenére, hogy Isten szeretet, megsemmisíti őket. A nagy összetűzés kezdetén az angyalok nem értették ezt meg… Nem így lesz azonban, amikor a nagy harc véget ér. Miután a megváltás terve megvalósult, Isten kinyilatkoztatja jellemét minden értelemmel megáldott teremtményének… 

Így aztán az angyalok ujjonghattak, mikor az Üdvözítő keresztjére tekintettek… Maga Krisztus teljesen ismerte a Golgotán elvégzett áldozat eredményeit. Mindezekre előre tekintett, mikor a kereszten így kiáltott fel: »Elvégeztetett«! (Jn 19:30)” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó, 668. és 673. o.)

White idézet: Noha a jövőt homály fedi, ti a múltból már ismeritek az Úr irgalmát. Ne engedjétek, hogy elkeserítsenek a nehézségek. Próbákat éltetek át, és újabb próbákra hívattatok. Nem csak kellemes tapasztalatokat fogtok átélni, és ezek a tapasztalatok megismétlődhetnek. Kísértések értek, és újabb kísértések jönnek majd.

Nem tudjuk, mi vár ránk, de tudjuk, hogy nagy előjogunk Istenre, hűséges Teremtőnkre bízni a lelkünket. Adjunk hálát Istennek, hogy van menedékünk a próbában. Ne feledjük, hogy Krisztus jelevaló segítség a szükségben. Igéjének gazdag és tökéletes ígéreteit ingyen kínálja fel. Isten velünk van, Ő gondoskodik rólunk. 

Isten Krisztusban nyilatkoztatja ki magát. Megváltónk a láthatatlan Isten képmása. Ó, milyen közel kerülhetünk a mennyhez! Krisztus mondotta: „Aki engem látott, látta az Atyát.” 

Egyetlen világi elfoglaltságnak se engedjük meg, hogy elvonja az erőnket. Semminek se engedjük át azt a helyet, ami Istent illeti meg. Lelki felüdülésünk érdekében szakítsunk időt a pihenésre, az elmélkedésre és az imára. Krisztus jót cselekedve járt, meggyógyított minden betegséget és megbocsátotta a bűnöket, vigasztalta a megszomorodottakat és jelenlétével elűzte a szomorúságot. Szemléljük Őt – Isten szerető irgalmának és jóságának megtestesítőjét. 

Keressük az Urat… Sose felejtsétek el, hogy Isten gyermekei vagytok. Ne aggódjatok azért, amit amúgy sem tehettek meg. Ha elkövettek hibákat, járuljatok az irgalmas Üdvözítő elé, és kérjetek bocsánatot. Mondjátok el, hogy szeretnétek teljesíteni az akaratát. Tanúsítsatok tiszteletet Isten iránt. Ne feledjétek, hogy gondoskodik rólatok, és szüntelenül a segítségetekre siet a szükségben. „Könyörületes minden teremtményhez.” 

Nagy előjogunk, hogy kitárhatjuk a szívünket, és beengedhetjük a Megváltót. Dicsőítsük Őt jelenlétének ragyogásáért. Arckifejezésünk viselje ragyogó szeretetét, és ezt hirdessék szavaink is. Akkor az öröme velünk fog tartani, és így a mi örömünk is teljes lesz… 

Munkánkat a felsőbbrendű élet légköre járja át. Ez fog egymáshoz és Istenhez láncolni bennünket. Keresztényi életünkben jelen kell lennie Krisztus szeretetének. Csak akkor fogjuk úgy szeretni egymást, ahogy Krisztus szeretett minket. – The Upward Look, 142./old. 

A kezdet (és a kezdeményező)

(Kol 1:18). Ő a feje a testnek, az egyháznak; ő a kezdet, az elsőszülött a halottak közül, hogy minden tekintetben ő legyen az első. /RÚF/

A héberben a „fej” (ró’s) és a „kezdet” (ré’sít) szavak kapcsolatosak egymással. Az utóbbi (1Móz 1:1) versében fordul elő a Szentírásban először: „Kezdetben (ré’sít) teremté Isten az eget és a földet.” Jézus az emberiség és az egyház Feje, nemcsak testet öltése okán, hanem azért is, mert Ő a Teremtő. 

A „kezdet” szó a görögben (arkhé) tág jelentéssel bír. Itt Jézusra vonatkozik, tőle ered az egyház, Ő kezdeményezte (Kol 1:18), ezért Ő a Feje. Éppen így Ő a teremtés „kezdete” vagy kezdeményezője. 

Jézus nemcsak a teremtés és az egyház kezdeményezője, hanem a halálból való feltámadása 

(Róm 6:3-4). Vagy nem tudjátok, hogy mi, akik Krisztus Jézusba kereszteltettünk, az ő halálába kereszteltettünk? (4) A keresztség által ugyanis eltemettettünk vele a halálba, hogy amiképpen Krisztus feltámadt a halálból az Atya dicsősége által, úgy mi is új életben járjunk. /RÚF/ 

...révén Ő az új teremtés kezdeményezője is. A bűn zsoldja a halál, ezért Krisztus győzelme a halál felett a bűn feletti győzelmét is mutatja, valamint azt, hogy van hatalma újjáteremteni bennünket a maga képére. Mindez jól kifejezi, hogy miért Ő az „elsőszülött a halottak közül” (az „elsőszülött”. Jézus feltámadásának a legnagyobb a jelentősége, még ha nem is Ő támadt fel először (Mózes volt az, ezért vitatkozott az ördög Jézussal Mózes teste felett. 

(Júd 1:9). Pedig még Mihály angyal sem mert káromló ítéletet kimondani, amikor az ördöggel vitatkozva küzdött Mózes holttestéért, hanem azt mondta: „Dorgáljon meg téged az Úr!” /RÚF/

 Krisztus feltámadása nélkül senki más nem támadhatott volna fel a halálból. 

Jó, ha ezen a ponton röviden áttekintjük, hogy Pál milyen indokokkal támasztotta alá Jézus kiemelt szerepét. 

1. Ő jeleníti meg tökéletesen a láthatatlan Istent. 

2. Minden általa teremtetett. 

3. Ő mindennél előbb létezett, mindent Ő tart össze. 

4. Ő az egyház Feje, az egyház pedig a teste. 

5. Ő a teremtés és az újjáteremtés kezdeményezője. 

6. Legyőzte a bűnt és a halált, ezért joga van mindazokat feltámasztani, akik bíznak benne, mint Megváltójukban. 

7. Jézus mindig is létezett, de az eddig felsorolt érdemei miatt az emberiség és az egyház Feje lett.

White idézet: A kegyelemben való növekedésünk, örömünk és hatékonyságunk mind a Krisztussal való egyesülésünktől függ. Csak ha napról napra, sőt, ha óráról órára közösségünk van vele – ha Őbenne maradunk –, akkor növekedhetünk a kegyelemben. Nem csak a Szerzője, hanem Bevégzője is hitünknek. Krisztus az Alfa és az Ómega, a Kezdet és a Vég. Ám nemcsak a kezdetnél és végnél, hanem minden lépésünknél legyen velünk. – The Faith I Live By, 125./old. 

A törvény és az evangélium kéz a kézben jár. Egyik kiegészíti a másikat. A Krisztus evangéliumába vetett hit nélkül a törvény nem üdvözítheti a törvény áthágóját. Törvény nélkül az evangélium hatástalan és tehetetlen. A törvény és az evangélium tökéletes egységet alkot. Jézus lefektette az épület alapkövét, és Ő helyezte el a szegletkövet is, „és ilyen kiáltás támad: Áldás, áldás reá”! (Zak 4:7) Ő hitünk Szerzője és Bevégzője, az Alfa és az Ómega, a Kezdet és a Vég, az Első és az Utolsó. A kettő együtt – Jézus Krisztus evangéliuma és Isten törvénye – eredményez őszinte szeretetet és hitet. – Our High Calling, 141./old. 

Jézus számára a jelen és a jövő, a közel és a távol egy és ugyanaz volt. Ismerte az emberiség valamennyi szükségletét. Lelki szemei előtt kitárult az emberek minden erőfeszítése és vívmánya, minden kísértése és küzdelme, minden nehézsége és veszedelme. Ismert volt előtte minden otthon, minden kívánság, öröm és vágy… 

„Annak nevét Immanuelnek nevezik, ami azt jelenti: Velünk az Isten.” (Mt 1:23) 

Minden tanító-nevelő munkának az Istentől jött tanító személye és tanítása legyen az alapja. A ma végzendő munkáról éppen úgy, mint a kétezer évvel ezelőtt, általa alapított munkáról ezt mondja Megváltónk: „én vagyok az Első és az Utolsó”, „Én vagyok az Alfa és az Ómega, a kezdet és a vég” (Jel 1:17-18; 21:6). 

Amikor ilyen Tanító jelenlétében lehetünk, és ilyen csodálatos alkalom nyílik arra, hogy magától Istentől kapjuk a tanítást, milyen ostoba lépés lenne tőle függetlenül tanítani, bölcsességet keresni a Bölcsességtől függetlenül, igaznak tettetni magunkat, miközben elutasítjuk magát az Igazságot, világosságot kutatni a Világosságtól függetlenül és életet az Élettől függetlenül, elfordulni az élő víz Forrásától, és repedezett kutakat ásni, amelyek nem tartják a vizet! 

Ma is így kérlel bennünket: „Ha valaki szomjúhozik, jöjjön énhozzám, és igyék. Aki hisz énbennem, amint az írás mondotta, élő víznek folyamai ömlenek annak belsejéből.” „A víz, amelyet én adok néki, örök életre buzgó víznek kútfeje lesz őbenne.” (Jn 7:37-38; 4:14) – Nevelés, 82-83./old.