Pénzbeli adományJézus példája alapján

 

(2Korinthus 8:1-24). Hírt adunk nektek, testvéreim, Istennek arról a kegyelméről, amelyet Makedónia gyülekezeteinek adott. (2) Mert a nyomorúság sok próbája között bőséges az ő örömük, és nagy szegénységükből a tisztaszívűség gazdagsága lett. (3) Tanúskodom arról, hogy erejük szerint, sőt erejükön felül is önként adakoztak, (4) és erősen sürgetve kérték tőlünk, hogy a szentek iránti szolgálatban adakozással részt vehessenek. (5) És nemcsak azt tették, amit reméltünk, hanem először önmagukat adták az Úrnak, és aztán nekünk, az Isten akaratából. (6) Úgyhogy bátorítottuk Tituszt, hogy amint már előbb elkezdte, fejezze is be nálatok ennek az adománynak az összegyűjtését. (7) Ezért ahogyan mindenben bővelkedtek: hitben és igében, ismeretben és minden buzgóságban, és a tőlünk rátok áradó szeretetben, úgy ebben az adakozásban is legyetek bőkezűek. (8)Nem parancsként mondom, hanem azért, hogy mások buzgósága által a bennetek levő szeretet valódiságát is kipróbáljam. (9) Mert ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét: hogy gazdag létére szegénnyé lett értetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok. (10) Tanácsot is adok ebben az ügyben, mert ez hasznos nektek, akik nemcsak a cselekvésben, hanem tavaly óta a szándékban is elöl jártatok. (11) Most pedig a cselekvést is vigyétek véghez, hogy amilyen készséges volt a szándékotok, olyan legyen a véghezvitele is, erőtökhöz mérten! (12) Mert ha megvan a szándék, az aszerint kedves Istennek, amitek van, nem aszerint, amitek nincs. (13) Ugyanis azért, hogy másoknak könnyebbségük legyen, nektek ne legyen nyomorúságotok. Ellenben az egyenlőségnek megfelelően (14) a mostani időben a ti fölöslegetek pótolja azok hiányát, hogy máskor azok fölöslege is pótolja majd a ti hiányotokat, hogy így egyenlőség legyen; (15) amint meg van írva: „Aki sokat szedett, annak nem lett többje, és aki keveset, annak nem lett kevesebbje.” (16) Hála legyen Istennek, aki értetek ugyanezt a buzgóságot adta Titusz szívébe. (17) Mert megkapta ugyan a bátorítást, de buzgóbb lévén, önként ment el hozzátok. (18) Elküldtük vele együtt azt a testvért is, akinek az evangélium hirdetésével szerzett jó híre bejárta valamennyi gyülekezetet. (19) Sőt ezenkívül a gyülekezetek kiválasztották őt útitársunknak is ebben az adománygyűjtésben, amelyben szolgálunk, magának az Úrnak a dicsőségére és a mi jó szándékunk megmutatására. (20) Mert óvakodni akarunk attól, hogy valaki megrágalmazzon minket szolgálatunknak eme bőséges eredménye miatt: (21) mert gondunk van a tisztességre nemcsak az Úr előtt, hanem az emberek előtt is. (22) Elküldtük velük együtt azt a testvért, akinek az alkalmasságát sok mindenben kipróbáltuk, mert sokszor buzgó volt, most pedig még sokkal buzgóbb, mert nagyon bízik bennetek. (23) Akár Tituszról van szó, aki nekem társam és közöttetek munkatársam, akár a mi testvéreinkről, a gyülekezetek küldöttei ők: Krisztus dicsősége. (24) Tanúsítsatok tehát irántuk szeretetet, és mutassátok meg nekik, hogy méltón dicsekedtünk veletek a gyülekezetek előtt. /RÚF/

(2Korinthus 9:1-15). A szentek iránti szolgálatról fölösleges írnom nektek. (2) Hiszen ismerem készségeteket, amely miatt dicsekszem veletek a makedónoknak, hogy Akhája tavaly óta készen áll, és hogy a ti buzgóságotok magával ragadta a többséget. (3) De mégis elküldtem a testvéreket, nehogy a veletek való dicsekedésünk ebben az ügyben hiábavaló legyen, hanem amint megmondtam: készen legyetek. (4) És ha velem makedónok érkeznek, és felkészületlenül találnak titeket, valamiképpen szégyent ne valljunk mi – hogy ne mondjuk: ti – ebben a bizodalmunkban. (5) Szükségesnek tartottam tehát, hogy megkérjem a testvéreket, menjenek el hozzátok előre, és készítsék elő a már megígért adományokat, hogy az úgy legyen készen, mint hálaáldozat, nem pedig mint kényszerű adomány. (6) Tudjuk pedig, hogy aki szűken vet, szűken is arat, és aki bőven vet, bőven is arat. (7) Mindenki úgy adjon, ahogyan előre eldöntötte szívében, ne kedvetlenül vagy kényszerűségből, mert „a jókedvű adakozót szereti Isten”. (8) Istennek pedig van hatalma arra, hogy minden kegyelmét kiárassza rátok, hogy mindenütt mindenkor minden szükségessel rendelkezzetek, és bőségetekből jusson minden jó cselekedetre. (9) Amint meg van írva: „Bőkezűen osztott a szegényeknek, igazsága megmarad örökké.” (10) Aki pedig magot ad a magvetőnek, és eledelül kenyeret, megadja és megsokasítja vetőmagotokat, és megszaporítja igazságotok gyümölcsét. (11) Így mindenben meggazdagodtok a teljes tisztaszívűségre, amely általunk hálaadást szül Isten iránt. (12) Mert ez az Isten előtti szolgálat nemcsak enyhít a szentek nyomorúságán, hanem sokakat hálaadásra is indít Isten iránt. (13) Mert e szolgálat eredményességéért dicsőítik majd Istent, azért az engedelmességért, amellyel Krisztus evangéliumáról vallást tesztek, és azért a jószívűségetekért, amely irántunk és mindenki iránt megnyilvánul. (14) Ők könyörögnek is értetek, és vágyódnak utánatok, mivel Isten jósága bőven kiáradt rátok. (15) Hála legyen Istennek kimondhatatlan ajándékáért! /RÚF/

(2Korinthus 8-9. fejezetében) Pál bátorítja a korinthusi hívőket, hogy szervezzenek gyűjtést az elszegényedett júdeai gyülekezetek megsegítésére. Korábban ezt már vállalták is (2Kor 8:10-11); (2Kor 9:5); (1Kor 16:1-4). Ami a szentek javára folyó gyűjtést illeti, ti is úgy cselekedjetek, ahogyan azt Galácia gyülekezeteinek rendeltem.

(1Kor 16:1-4). Ami a szentek számára való alamizsnát illeti, a miképen Galáczia gyülekezeteinek rendeltem, ti is azonképen cselekedjetek (2) A hét első napján mindegyikőtök tegye félre és gyűjtse össze azt, ami tőle telik, hogy ne akkor történjék a gyűjtés, amikor odamegyek. (3) Amikor pedig megérkezem, azokat, akiket ti alkalmasnak találtok, elküldöm ajánlólevéllel, hogy adományotokat elvigyék Jeruzsálembe. (4) Ha pedig érdemes lesz, hogy én is elmenjek, eljönnek velem együtt. /RÚF/,

... de a Pál és közöttük feszültté vált kapcsolat bonyolította a helyzetet. A kérdések tisztázása után (2Korinthus 1-7. fejezet) Pál rátér a feladat végrehajtására. (2Korinthus 8-9. fejezet)

Az apostol először a macedóniai hívők példájára utal (2Kor 8:1-7), akiket nagy szegénységük nem gátolt abban, hogy megmutatkozzon „jószívűségük gazdagsága”. (2Kor 8:2) Igen, együtt járhat a szegénység és a nagylelkűség. Azonban a macedóniaiak csodálatra méltó nagylelkűségükkel csak követték Jézus példáját, aki önmagát adta értünk. (2Kor 8:8-15)

Mit mond ez a rész Jézus példájáról?

Pál kijelentése (2Kor 8:9) versében az egész Biblia egyik legmegdöbbentőbb, legerőteljesebb és legmélységesebb üzenete. Az apostol Jézus küldetéséről szól, de elképesztően összeszedett módon, gazdag teológiai tartalommal. Ez a megváltás története, mindössze egy versben összefoglalva.

Még érdekesebb, hogy ezt a történetet gazdasági vonatkozásban mondja el. Igen, Jézus gazdag volt – ez utal korábbi, mennyei létére.

(Jn 17:5). és most te dicsőíts meg, Atyám, önmagadnál azzal a dicsőséggel, amely már akkor az enyém volt tenálad, mielőtt még a világ lett. /RÚF/

A szegénységet választotta, amikor a mennyei dicsőséget hátrahagyva eljött a szomorúság világába. A szó szoros értelmében szegénnyé lett.

(Lk 9:58). Jézus azonban így felelt: A rókáknak barlangjuk van, és az égi madaraknak fészkük, de az Emberfiának nincs hova fejét lehajtania. /RÚF/

Noha Istennel egyenlő volt,

„megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett”. (Fil 2:7, /RÚF/

„És amikor emberi formában volt, megalázta magát, engedelmes volt halálig, mégpedig a kereszthalálig.” (Fil 2:8), /ÚRK/

Jézus a saját életét adta azért, hogy mi majd örökké élhessünk vele. Önfeláldozásának a célja a mi üdvösségünk volt. A sáfárság és a misszió együtt jár. (2Korinthus 8-9 fejezete) egy bizonyos pénzbeli adomány esetéről szól, méghozzá Jézus példája alapján. A hét során az adakozás gyakorlásával kapcsolatos teológiai elveket nézünk meg. Mindennek az alapját az képezi, hogy Krisztus feláldozta önmagát.

Gondolkozzunk Jézus születéséről, életéről, haláláról és feltámadásáról! Milyen reakciót vált ki bennünk, ha felismerjük, hogy mindezt értünk tette, azért, hogy olyan reményünk lehessen, ami túlmutat ezen a nyomorúságos életen?

White idézet: Akik végül a királyi család tagjaiként beléphetnek a mennybe, már itt a földön testüket, lelküket és szívüket annak szolgálatába kell állítaniuk, aki lefizette megváltásuk árát. Mindenünk az Úré. „…nem a magatokéi vagytok? Mert áron vétettetek meg; dicsőítsétek azért az Istent a ti testetekben és lelketekben, amelyek az Istenéi.” (1Kor 6:19–20) …

Teljesen odaszentelted magad az Úrnak? Felhasználhat téged is úgy, mint tiszteletreméltó edényt? Hűségesen szolgálod ügyét? Isten mindenkinek feladatot adott. Elvárja, hogy minden hívő működjön együtt Ővele a lelkek megmentése érdekében. Miközben Isten munkája kárt szenved az anyagiak hiánya miatt, hogyan kérhetne bárki is fizetséget a szolgálataiért, miközben nem hajlandó minden nap felvenni és hordozni a keresztet Krisztusért, és nem akarja megtagadni önmagát?

Ígéretet kaptunk, hogy Krisztus örököstársai lehetünk, és az ígéret teljesedésének az önmegtagadás a feltétele. Amikor majd Jézus birtokba veszi országát, akik ezen a földön önmegtagadással és áldozatkészséggel követték Őt, azok elnyerik örök jutalmukat.

Krisztus áldozathozatalra és teljes odaszentelődésre felszólító hívása énünk megtagadását követeli. Ha elfogadjuk ezt a hívást, töretlenül kell hinnünk, hogy Ő a legtökéletesebb Példakép, és tudatában kell lennünk annak, hogy mi a képviselői vagyunk a világ előtt. Aki munkálkodik Krisztusért, úgy dolgozzon, ahogyan Ő dolgozott. Jézus életét kell élnie. A teljes odaadásra felszólító hívására az élet legfontosabb kérdéseként kell tekinteni. Az emberek ne engedjék meg, hogy bármely kapcsolat vagy földi érdek megakadályozza őket abban, hogy hűségesek maradjanak az Úrhoz, és csak neki szolgáljanak. Szorgalmasan és fáradhatatlanul kell együtt munkálkodniuk Istennel, hogy megmentsék a lelkeket a kísértő hatalmától.

Akik ekképpen kapcsolódnak Krisztushoz, folyamatosan tőle tanulnak, és szüntelenül fejlődik a keresztény életük. Nehézségek érik és kétségek gyötrik őket, de ez csak azért történik, hogy még jobban megismerjék Krisztus akaratát és útját. Imádkoznak és hisznek, s hitük a gyakorlat által növekszik.

Krisztus mondotta, aki emberi testben élt itt a földön: „Vegyétek föl magatokra az én igámat.” Ő szüntelenül hordta az engedelmesség igáját, és olyan nehézségekkel szembesült, amilyenekkel az ember is találkozik, és olyan próbákat viselt el, amilyeneket az embereknek is el kell viselniük. Az ellenség folyamatosan támadni fog, amint Krisztust is támadta erőteljes kísértésekkel, de mindannyiunk rendelkezésére áll a szabadulás. – The Upward Look, 235./old.

Sáfárság és misszió

 „Mert ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét, hogy gazdag létére szegénnyé lett értetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok.” (2Kor 8:9), /ÚRK/

2Korinthus 8-9. fejezetéből megtudjuk: Pál lehetőséget ajánlott a korinthusiaknak, hogy júdeai testvéreiknek segítséget nyújtsanak. Ez a rész is mutatja, hogy Isten ad nekünk alkalmat az adakozásra, így mi is követhetjük Krisztus jellemének, adakozásának példáját. A mennyre az adakozás jellemző. Figyeljük meg e kifejező szavakat:

„Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta” (Jn 3:16)

(Jn 3:16) verse továbbá világosan kifejezi azt is, hogy mi volt Isten szándéka Jézus odaadásával: „hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” /ÚRK/. A sáfárság és a misszió együtt jár ebben a szakaszban, elválaszthatatlanok, mint egy érme két oldala. Nem csoda tehát, hogy Pál így nevezi magát és munkatársait: „Isten titkainak sáfárai” (1Kor 4:1). Ugyanebben az értelemben mi is sáfárok vagyunk.

A sáfárság és a misszió fogalma mélyen gyökerezik Jézus példájában, elválaszthatatlanok egymástól. A sáfárság anyagi és emberi forrásokat biztosít az egyháznak Istentől kapott megbízatása, missziója végzéséhez.

White idézet: Az igazi keresztény életének minden cselekedetében pontosan azt képviseli, amit szeretne, hogy higgyenek róla az emberek. Igazság és feddhetetlenség vezeti. Nem próbál emberi intézkedésekhez folyamodni, mivel nincs rejtegetni valója. Lehet őt kritizálni vagy ellenőrizni, határozott becsületessége azonban tiszta aranyhoz hasonlóan fog mindig ragyogni. Mindenkihez barátságos és jóindulatú, akivel kapcsolatba kerül, és az emberek felismerik, hogy méltó a bizalmukra. Vajon az ilyen ember munkásokat fog alkalmazni gyümölcsei betakarításához? Nem fog elvenni azoknak a pénzéből, akik megdolgoztak a fizetésért? Olyan eszközökhöz ragaszkodik, amelyek pillanatnyilag haszontalanok? A nála kevesebb előjogban részesült testvérei szükségleteit kielégíti. Nem igyekszik gyarapítani vagyonát embertársainak hátrányos körülményein felkapaszkodva. Amikor elad valamit, mindig korrekt árat szab meg. Ha az áruba bocsátott tárgy hibás, nem fogja eltitkolni a vevő elől, még ha ezzel anyagi veszteség is éri.

Sátán jól ismeri a becsületes lélek jóra vezető befolyásának erejét, ezért mindent megtesz, hogy megakadályozza az embereket helyesen élni. Elképesztő kísértésekkel közelít, gazdagságot, hírnevet, világi tisztességet ígér, csak mondjanak le az igazság elveiről. És nagyon sikeres… Sokak kudarcának szomorú történetéből megtanulhatjuk, hogy milyen veszélyeket rejt a jólét. Nem az anyagi veszteségeket elszenvedő emberek vannak a legnagyobb veszélyben, hanem azok, akik hatalmas vagyonra tettek szert… Gyakran kérnek, hogy imádkozzunk a megpróbált emberekért, és ez így helyes. Csakhogy a gazdag embereknek is nagy szükségük van Isten szolgáinak imáira, mivel fennáll a veszélye, hogy elveszítik az üdvösségüket. Az ember az alázat völgyében van biztonságban, miközben féli Istent, és bízik benne. A csúcsokon, ahol dicsérő szavak hangzanak el, ott mennyből jövő különleges erőre van szüksége. – Mennyei helyeken, 243./old. (augusztus 24.)

Isten művét támogatni kell a tized és az önkéntes adományok által. Az Úr olyan eszközöket vár el, amilyenekkel felruházta sáfárait. Ahhoz, hogy a munka ne ütközzön akadályokba, és ne álljon le, szükség van a tárház állandó feltöltésére. Isten némelyekre földi javakat bízott, hogy abból gondoskodjanak magukról, ugyanakkor a szükségleteknek megfelelően szolgáltassák is vissza javaikat, hogy a munka folytatódhasson. Jövedelmük tizedének felajánlása terén hűséget vár el sáfáraitól, a tized mellett pedig adományaikra is igényt tart.

Jézus nem kér többet követőitől annál, amit Ő maga tett. Akik Isten ügyéért vállalják az önmegtagadást és önfeláldozást, az Ő példáját követik. Krisztus lemondott királyi palástjáról és koronájáról, és feladta vezetői pozícióját. Szegénnyé lett, hogy szegénysége által az örök kincsek birtokába juthassunk. Nemcsak gazdagságról mondott le, hanem együttérzése és áldozatkészsége által az életét is feláldozta, hogy eltávolíthasson minden akadályt azoknak útjából, akik be akarnak lépni Isten országába…

Jézus felszólít, hogy váljunk munkatársaivá. Javainknak Ő a jogos tulajdonosa. A munkát támogatva az Úr iránti szeretetünket fejezzük ki. – The Upward Look, 113./old.

Vigaztalás és öröm

 

(2Korinthus 7:1-16). Mivel tehát ilyen ígéreteink vannak, szeretteim, tisztítsuk meg magunkat minden testi és lelki tisztátalanságtól, és Isten félelmében tegyük teljessé megszentelődésünket! (2) Fogadjatok be minket: senkit nem bántottunk, senkit nem károsítottunk meg, senkit nem csaltunk meg. (3) Nem vádképpen mondom, hiszen az előbb megmondtam, hogy szívünkben vagytok, hogy együtt éljünk, és együtt haljunk. (4) Nagy a bizalmam irántatok, sok dicsekedni valóm van veletek, tele vagyok vigasztalódással, minden nyomorúságunk ellenére csordultig vagyok örömmel. (5) Mert amikor megérkeztünk Makedóniába, semmi nyugalma sem volt testünknek, hanem ki voltunk téve mindenféle zaklatásnak: kívül harcok, belül félelmek. (6) De Isten, a megalázottak vigasztalója, megvigasztalt minket Titusz megérkezésével, (7) de nemcsak az ő megérkezésével, hanem azzal a vigasztalással is, amellyel ő nálatok megvigasztalódott. Hírül hozta ugyanis nekünk a ti vágyódásotokat, kesergéseteket, hozzám való ragaszkodásotokat, úgyhogy még jobban megörültem. (8) Mert ha megszomorítottalak is titeket azzal a levéllel, nem bánom. Bántam ugyan, látva, hogy az a levél, ha egy kis időre is, megszomorított titeket, (9) de most már örülök. Nem annak, hogy megszomorodtatok, hanem hogy szomorúságotok megtéréshez vezetett: mert Isten szerint szomorodtatok meg, és miattunk semmiben nem vallotok kárt. (10) Mert az Isten szerinti szomorúság megbánhatatlan megtérést szerez az üdvösségre, a világ szerinti szomorúság pedig halált szerez. (11) Mert éppen az, hogy Isten szerint szomorodtatok meg, mekkora buzgóságot keltett bennetek, sőt mentegetőzést, sőt méltatlankodást, sőt félelmet, sőt vágyódást, sőt ragaszkodást, sőt a vétkes megbüntetését! Mindenképpen igazoltátok, hogy ártatlanok vagytok az ügyben. (12) Ha tehát írtam is nektek, nem a sértő miatt és nem is a sértett érdekében írtam, hanem azért, hogy nyilvánvalóvá legyen buzgóságotok, amely Isten színe előtt van bennetek irántunk. (13) Ezért tehát megvigasztalódtunk, de megvigasztalódásunkon túl még jobban örültünk Titusz örömének, hiszen ti mindnyájan megnyugtattátok a lelkét. (14) Mert ha egy kissé eldicsekedtem neki veletek, nem szégyenültem meg, hanem amint mindent az igazsághoz híven mondtunk el nektek, úgy Titusz előtt való dicsekedésünk is igaznak bizonyult. (15) Ő még jobb szívvel gondol rátok, amikor visszaemlékezik mindnyájatok engedelmességére, amint félve és remegve fogadtátok őt. (16) Örülök, hogy minden tekintetben bízhatom bennetek. /RÚF/ 

Mennyi szeretet árad a  szavakból! „szívünkben vagytok” (2Kor 7:3); 

(2Kor 6:11). Szánk megnyílt, szívünk kitárult előttetek, korinthusiak: /RÚF/) 

 Ezzel mélységes vágyát fejezi ki arra, hogy szeretete viszonzást nyerjen, amikor kéri: „Fogadjatok be minket” (2Kor 7:2) – az angol bibliafordításban az áll, hogy „a szívetekbe”, bár ez a görög szövegből hiányzik, amint a magyar fordításból is, de a szövegösszefüggésnek megfelel. 

A korinthusiak valóban kitárták a szívüket Pál és a munkatársai előtt, ő ezért örül annyira. A szavai kifejezik, mennyire eltöltik a jó érzések:

 „Nagy a bizalmam irántatok, sok dicsekedni valóm van veletek, tele vagyok vigasztalódással, minden nyomorúságunk ellenére csordultig vagyok örömmel” (2Kor 7:4), /RÚF/. 

Pál megvigasztalódott, örül. Mennyi vigasztalást és örömet szerezhetnek a gyülekezetek a lelkészeiknek, ha hűségesen átadják magukat Krisztusnak! 

(2Kor 7:5-16) szakaszában Pál tovább magyarázza, hogy mi az oka megvigasztalódásának és örömének. Ez a két fogalom dominál ebben a részben. A parakaleó („vigasztalni”) ige és a paraklészisz („vigasztalás”) főnév összesen hétszer fordul elő (2Korinthus 7. fejezetében). A levélnek ez a szakasza úgy fejeződik be, ahogy kezdődött, vagyis az Istenben való megvigasztalódással.

  (2Kor 1:3-7). Áldott az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, az irgalom Atyja és minden vigasztalás Istene, (4) aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassunk másokat minden nyomorúságban azzal a vigasztalással, amellyel Isten vigasztal minket. (5) Mert amilyen bőséggel részünk van Krisztus szenvedéseiben, olyan bőséges Krisztus által a mi vigasztalásunk is. (6) Ha szorongattatunk, ez a ti vigasztalásotokért és üdvösségetekért van, ha vigasztaltatunk, az a ti vigasztalásotokért van, amely elég erős ugyanazoknak a szenvedéseknek az elhordozására, amelyeket mi is szenvedünk. (7) A mi reménységünk bizonyos felőletek, mert tudjuk, hogy amiképpen részestársak vagytok a szenvedésekben, ugyanúgy a vigasztalásban is. /RÚF/. 

(2Korinthus 7. fejezetében) attól vigasztalódik meg Pál, hogy megkönnyebbült, mert szigorú levele a kívánt hatást váltotta ki. 

Titusz beszámolóját hallva lélegzett fel Pál, de a vigasztalás végső soron Istentől jött. 

(2Kor 7:6) Ő valóban „az irgalmasságnak atyja és minden vigasztalásnak Istene;

(2Kor 1:3-4) Áldott az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, az irgalom Atyja és minden vigasztalás Istene, aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban” 

Érdekes, hogy míg Pál tele van „vigasztalódással”, még jobban örvendezett. (2Kor 7:4, 7, 13) Fájdalmas levele sok szomorúságot okozott, ám ez Isten akarata szerinti szomorúság volt, és megtéréshez vezetett. (2Kor 7:9-11) A korinthusiak „Isten szerint” szomorodtak meg (2Kor 7:11), /RÚF/, ami „megtérést szerez az üdvösségre” (2Kor 7:10), /RÚF/. Mi adhatna ennél nagyobb örömet Isten igaz szolgája szívének? 

White idézet: Az elmúlt éjjel csodálatos tapasztalatban volt részem. Mintha egy nagy gyülekezetben lettem volna. Sokan voltak – hívők és hitetlenek egyaránt. Egy adott pillanatban a hallgatóságot több kisebb csoportra osztották. Különös nyomást éreztem, ezért tettem néhány megjegyzést azok irányába, akiket legyőztek az ellenség kísértései. Ezek az emberek alaptalan dolgokat állítottak, ami miatt végül elvetik az igazságot. Napjainkban hatalmas a kísértés, hogy adjunk elsőbbséget a helytelen érzelmeknek és az ámító lelkeknek, akik azt sugallják, hogy egyesüljünk a gonosz angyalokkal, és a tévelygéseket jelenvaló igazságként fogadjuk el. Ennek ellenére nagy az érdeklődés a Szentírás tanulmányozása iránt. 

Szükségét éreztem, hogy imádkozzak, mivel súlyos teher nyomta a lelkemet azon lelkek iránt, akik ebbe a veszélybe sodródtak. Az Úr elé tártam terhemet. Forrón kértem, törje meg az ellenség erejét, és szabadítson meg, hogy a megkísértett szeretteink elméje felszabaduljon, és az értékes igazság fénye felragyoghasson az erkölcsi sötétségben. Kértem az Urat imában, hogy siessen népe segítségére, és emelje magasba az igazságot, hogy akik még nem ismerik Őt, ne essenek e veszélyes csapdába. Az Úr elé tártam nagy szükségletünket, azt, hogy népének különleges segítségre van szüksége az Ő változatlan tervének teljesítésében, és kértem, munkálkodjon az érdekünkben, és válaszoljon az imáinkra az Ő nevének dicsőségére. 

Egyre magasabbra emeltettem fel, miközben kértem Istent, hogy válaszoljon buzgó imáinkra, és hogy az Ő igazsága teljes méltóságában, szépségében és az Ő üdvözítő kegyelmének fenségében mutatkozzon meg ebben az időben. Az Úr már megismertette velünk különleges szeretetét és hatalmát, és az igazságot erőteljesen, tekintélyesen mutatta be, ezért könyörögtem, hogy újból tisztán, szentül, a pelyvától megtisztítottan tegye ismertté az igazságot… Miközben könyörögtem, éreztem, hogy az Úr kész ezt megtenni. Megszületett a győzelem, én pedig örömkiáltásba törve ébredtem fel, hiszen az Úr kiárasztotta ránk kegyelmét, igazságát és üdvösségét. A családom tagjai elmondták, hogy álmomban hangosan imádkoztam. 

Isten jósága és irántam tanúsított nagy szeretete vigasztalást, erőt és örömöt szerzett számomra. Éreztem, hogy új reménységet és bátorítást nyertem, mivel Ő szerez szabadulást a lelkeknek… Isten Igéje örökkön örökké megerősíttetik. – The Upward Look, 350./old.