Ismerd meg önmagad!

Két ember megy a gyülekezetbe imádkozni. Az egyikőjük köztiszteletben álló presbiter, aki legelöl áll meg a gyülekezetben, a közösség előtt, ahol mindenki láthatja. Hangosan ad hálát a sok jóért, amit Isten neki adott. A másik személy a társadalom peremére került, ő a gyülekezet végében áll meg. Szemét elhomályosítják a könnyei, mert annyira ránehezedik bűneinek a terhe. A hátsó sarokban térdre rogyva, kétségbeesve suttogja: „Uram, kérlek, kegyelmezz nekem, bűnösnek!”  

(Lk 18:9-14). Némely elbizakodott embernek, aki igaznak tartotta magát, a többieket pedig lenézte, ezt a példázatot mondta: (10) Két ember ment fel a templomba imádkozni: az egyik farizeus, a másik vámszedő. (11) A farizeus megállt, és így imádkozott magában: Istenem, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember: rabló, gonosz, parázna, vagy mint ez a vámszedő is. (12) Böjtölök kétszer egy héten, tizedet adok mindenből, amit szerzek. (13) A vámszedő pedig távol állva, még szemét sem akarta az égre emelni, hanem a mellét verve így szólt: Istenem, légy irgalmas nekem, bűnösnek! (14) Mondom nektek, ez megigazulva ment haza, nem úgy, mint amaz. Mert aki felmagasztalja magát, megaláztatik, aki pedig megalázza magát, felmagasztaltatik. /RÚF/

Nagyon könnyű felmagasztalni magunkat. Időnként második természetünkké válik, hogy másokkal folyamatosan tudassuk, mit értünk el, milyen jók is vagyunk. A menny szemében azonban ezek a dolgok önmagukban semmilyen kiválóságot nem jelentenek. Sőt, valójában szembe mennek azzal, ahogy gondolkodnunk kellene, mivel „aki felmagasztalja magát, megaláztatik; és aki megalázza magát, felmagasztaltatik” (Lk 18:14). 

Jézus azt is tanácsolja, hogy a hátsó sorokban foglaljunk helyet, és hagyjuk, hogy a meghívónk emeljen ki minket, ha úgy akarja. 

(Lk 14:8-10). Ha valaki lakodalomba hív, ne ülj a főhelyre, mert lehet, hogy nálad érdemesebb embert is meghívott. (9) És ha odamegy hozzád, aki meghívott téged is meg őt is, és így szól: Engedd át neki a helyed! – akkor szégyenszemre az utolsó helyre fogsz kerülni. (10) Hanem ha meghívnak, menj el, ülj le az utolsó helyre, hogy amikor jön az, aki meghívott, így szóljon hozzád: Barátom, ülj feljebb! Akkor becsületed lesz minden asztaltársad előtt. /RÚF/ 

Amit Jézus tanít, az éppen az ellenkezője annak, amit mi várunk. „Krisztus csak azt az embert mentheti meg, aki tudja, hogy bűnös” (Ellen G. White: Krisztus példázatai. 105./old.) 

Ha előbb felismerjük bűnös állapotunkat, továbbá azt, hogy kétségbeejtő szükségünk van Krisztusra, csak akkor tudunk hozzá fordulni azzal a biztos tudattal, hogy „ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket és megtisztítson minket minden hamisságtól”. (1Jn 1:9) 

Minél közelebb húzódunk Krisztushoz, annál inkább tisztában leszünk bűnösségünkkel és értéktelenségünkkel. „Igazi önismeretre csak egy úton juthatunk: Krisztust kell szemlélnünk. Az ember azért tartja magát igaznak, mert nem ismeri Krisztust” (i. m. 105./old.). Mit gondol tehát Isten a büszkeségről? 

(1Pt 5:5) versében ez áll: „Isten a kevélyeknek [büszkéknek] ellenáll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad” /ÚRK/. Nem is lehetne világosabb az állásfoglalása. 

White idézet: Azt hiszed, hogy a tévedéseid és a bűneid olyan súlyosak, hogy az Úr már nem hallgathatja meg az imáidat, nem áldhat meg és nem üdvözíthet… Minél közelebb húzódsz Jézushoz, annál bűnösebbnek látod magad, hiszen tisztánlátásra teszel szert, így a tökéletlenségeid és az Ő tökéletes természete között még élesebb ellentét mutatkozik meg. De ne veszítsd el a bátorságodat, mert így te magad bizonyíthatod azt, hogy Sátán csalásai veszítettek erejükből, viszont Isten Lelkének megújító befolyása felrázott, és így eltűnt életedből a közöny és a hanyagság. 

Amelyik szív nem látja saját bűnös voltát, nem élhet mélységes szeretetben Jézussal. A kegyelem által megváltozott lélek csodálja mennyei jellemét, viszont, ha nem látja saját erkölcsi romlottságát, akkor képtelen meglátni Krisztus szépségét és tökéletességét. Minél kevesebb értékelendőt találunk magunkban, annál többre értékeljük Megváltónk végtelen szépségét és fedhetetlenségét. Saját bűnösségünknek a beismerése vezet el a megbocsátó Istenhez... 

A Mindenható nem úgy bánik velünk, ahogy a véges emberek bánnak egymással. Gondolatai az irgalom, a szeretet és a legőszintébb megértés gondolatai. Istenünk „bővölködik a megbocsátásban”. Ő mondta: „Eltöröltem álnokságaidat, mint felleget…” 

Emeljétek fel szemeiteket ti megpróbáltak, megkísértettek és elkeseredettek! Tekintsetek Jézusra! Az égre tekinteni mindig biztonságot nyújt, aki viszont csak lefelé néz, halálos veszedelembe kerül. Ha lefelé nézel, a föld meginog alattad, a talaj kicsúszik a lábad alól, és minden bizonytalanná válik. 

Fejetek felett az ég azonban nyugodt és elmozdíthatatlan, és a menny mindig kész segíteni azoknak, akik felfelé törekszenek. A végtelen Isten átnyúl az egeken, hogy erős karjával magához öleljen. Közel van a Mindenható segítség, hogy áldást nyújthasson, felemelhessen és még a legbűnösebb embert is bátoríthassa, ha hittel néz Őreá. A bűnösnek csak az égre kell tekintenie. – Our High Calling, 27./old. 

Isten… megajándékozta őket [az izraelitákat] törvényével és az engedelmesség feltételének teljesítésétől függően áldások ígéretével: „Mostan azért, ha figyelmesen hallgattok szavamra, és megtartjátok az én szövetségemet… lesztek ti nékem papok birodalma és szent nép.” (2Móz 19:5-6) A nép nem fogta fel saját bűnös voltát. Azt sem, hogy Krisztus nélkül lehetetlen volt számukra Isten törvényének megtartása. Mindezek ellenére készségesen léptek szövetségre Istennel. Úgy érezték, hogy képesek voltak és lesznek saját igazságukat létrehozni, és ezért merték kijelenteni: „...Mindent megteszünk, amit az Úr parancsolt, és engedelmeskedünk.” (2Móz 24:7) Áhítatot keltő fenséggel tanúbizonyságot tettek a törvény kihirdetéséről, és rémületen remegtek a hegy előtt. Ám csak néhány hét telt el és máris megszegték Istennel kötött szövetségüket, és leborulva imádták a faragott képet. Nem remélhették Isten tetszését egy olyan szövetség útján, amelyet megszegtek. Most azonban, mikor belátták bűnös voltukat és azt is, hogy bocsánatra van szükségük, tudatára ébredtek annak, hogy nem lehetnek meg ama Megváltó nélkül, aki az ábrahámi szövetségben jelentette ki magát, és az áldozati felajánlásokban vetítette előre árnyékát. – Pátriárkák és próféták, 371./old. 

A büszkeség szorításában

Büszkeség. Amikor a szóról gondolkodsz, talán egy büszke politikus, egy híres vagy gazdag ember, egy feltűnősködő egyén képe ugrik be. A büszkeség az, amikor azt gondolod, hogy másoknál fontosabb, jobb vagy. Valójában ez olyan érzés, amelyre sem alapozni, sem támaszkodni nem szabad a saját életedben. A büszkeség Luciferrel, az oltalmazó kerubbal indult, aki közvetlenül Isten szolgálatában állt. Nem tudjuk pontosan, az önző gondolatok mikor és hogyan fészkelték be magukat a szívébe, de az biztos, hogy ezek a gondolatok taszították a világegyetemet a nagy küzdelemként ismert harcba. Látjuk, hogy Sátán Isten ellenfele lett. 

(Ézs 14:12-14). Jaj, leestél az égről, fényes hajnalcsillag! Lehulltál a földre, népek legyőzője! (13) Pedig ezt mondtad magadban: Fölmegyek az égbe, Isten csillagai fölé emelem trónomat, odaülök az istenek hegyére a messze északon. (14) Fölmegyek a felhők csúcsára, hasonló leszek a Felségeshez! /RÚF/; 

(Fil 2:5-11). Az az indulat legyen bennetek, amely Krisztus Jézusban is megvolt: (6) aki Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, (7) hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és emberként élt; (8) megalázta magát, és engedelmes volt mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. (9) Ezért fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb, (10) hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alattiaké; (11) és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére. /RÚF/

 Ebből eredően a világunk szenvedi a bűn következményeit, mióta Sátán kételyt ültetett Ádám és Éva elméjébe, majd azzal kísértette meg őket, hogy jobban szeressék önmagukat Istennél, jobban bízzanak magukban, mint benne. 

(1Jn 2:15-17). Ne szeressétek a világot, se azt, ami a világban van. Ha valaki szereti a világot, abban nincs meg az Atya szeretete. (16) Mert mindaz, ami a világban van, a test kívánsága, a szem kívánsága és a vagyonnal való kérkedés, nem az Atyától, hanem a világtól van. (17) A világ pedig elmúlik, és annak kívánsága is; de aki Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké. /RÚF/ 

Lehet a büszkeség pozitív tulajdonság? Annak összefüggésében, amit tudunk róla, aligha, miközben a szót lehet pozitívan használni, például amikor arról beszélünk, amit valaki elért, vagy a mély elismerés jeleként azzal kapcsolatban, amit valaki megtett („Olyan büszke vagyok rád!”). Fontos tisztában lenni azzal, hogy a kiválóságra, elismerésre való törekvés, valamint, ha értékeljük az Istentől kapott ajándékainkat, képességeinket, az nem feltétlenül büszkeség (önteltség). A Szentírás szerint létezik az önszeretetnek egy megfelelő fajtája (gondoljunk Jézus parancsára  versében, ahol azt mondja, hogy úgy szeressük a többieket, mint önmagunkat), de ez mindig önzetlen szeretet. 

(Mk 12:31). A második ez: „Szeresd felebarátodat, mint magadat!” Nincsen más, ezeknél nagyobb parancsolat. /RÚF/ 

Az ember nem büszke, ha érzékeli Isten jelenlétét az életében, és az életének céltudatos irányultsága van. 

(1Tim 3:1). Igaz beszéd ez: ha valaki püspökségre törekszik, szép feladatra vágyik. /RÚF/) 

A büszkeség az, ha nem Istennek adjuk a dicsőséget azért, amit Ő tesz az életünkben. 

Fontos emlékezni arra, hogy nem a javaink, a képességeink és az eredményeink határozzák meg az értékünket. Az értékünk mindig Istentől származik, hiszen mindenünket, amink van, még azt is, ami büszkeségre csábít, amúgy is csak tőle kaptuk. Ezt soha nem szabad elfelejtenünk!  

White idézet: Semmi sem fogja úgy meggyengíteni a gyülekezet erejét, mint a büszkeség és a szenvedély… Krisztus a szeretet és az alázat példáját nyújtotta, és megparancsolta követőinek, hogy úgy szeressék egymást, ahogy Ő szeretett bennünket. Többre kell tartanunk másokat magunknál. Viszonyuljunk szigorral a jellemtulajdonságainkhoz, törekedjünk saját tévedéseink és hibáink felismerésére, de szenteljünk sokkal kevesebb figyelmet mások hibáira. Különleges odafigyeléssel tekintsünk embertársainkra – ne kívánjuk a javaikat, ne keressük és ne emeljük ki a tévedéseiket, hanem minden téren ragaszkodjunk a szigorú igazsághoz mind a testvéreinkkel, mind pedig azokkal szemben, akikkel csak kapcsolatba kerülünk. Ha önző módon saját érdekeinket tartjuk szem előtt, ha felsőbbrendűségi vagy versengési lelkületről teszünk bizonyságot, ezzel Isten bántjuk meg. A krisztusi lelkület arra készteti a követőit, hogy ne csak saját sikerükkel és jólétükkel törődjenek, hanem a testvéreikével is. Ilyen az az ember, aki úgy szereti embertársát, mint önmagát... 

Csak Jézust kell magasztalnunk. Bármilyen képességgel rendelkezünk, bármilyen sikereket értünk el, ez nem magunknak és saját erőnknek köszönhető, hanem Istentől kapott szent feladatunk azt bölcsen felhasználni az Ő szolgálatára és dicsőségére. Mindaz, amink van, Istentől ránk bízott tőke. Miért magasztalnánk fel magunkat? Miért emlegetnénk mások hibáit? Minden képességünk és értelmünk a bölcsesség Forrásától ered, hogy magasztalhassuk Istent... 

A talentumok miatti büszkeség nem lakozhat annak szívében, aki Krisztussal együtt elrejtőzött Istenben… Ezért tehát alázzuk meg magunkat, és hódoljunk Jézusnak, de sohase magasztaljuk fel magunkat… Ha életcélunk Jézus Krisztust szolgálni, úgy hódoljunk neki, hogy áldást szerezzünk az embereknek, és akkor még a legnehezebb feladat útja is megvilágosodik előttünk – ezt az utat jelölte ki megváltottainak az Úr. – That I May Know Him, 176./old. 

A felelős beosztásban levők ne feledjék, hogy közeledünk az utolsó napok veszedelmeihez. Az egész világnak Isten elé kell járulnia… Senki se kövessen korlátolt és tévedésre hajlamos lényeket. Isten a halandók fölött áll, mindenki tőle kapja a bölcsességet és az ismeretet bármely dolog elvégzéséhez. Isten készségesen nyújt segítséget bárkinek. Nem részrehajló. 

Akikre az Úr kiárasztja gazdag ajándékait, vigyázzanak, nehogy büszkeségük és önelégültségük átvegye fölöttük az uralmat. A befolyásos személyekért és azokért, akiket sokan készek követni, folyamatosan imádkozzanak a munkatársai, és tanácsolják őket. Imádkozzanak azért, hogy az Úr őrizze meg őket a büszkeségtől és az önigazultságtól. – Christ Triumphant, 158./old. 

Büszkeség vagy alázat

„Mert mindenki, aki magát felmagasztalja, megaláztatik; és aki magát megalázza, felmagasztaltatik” (Lk 14:11).

Mindannyiónknak vannak nagy egóval rendelkező ismerősei, akik azt hiszik, hogy mindig mindent jól csinálnak. Vagy biztosan ismersz valakit, aki mindent kontrollálni akar, aki sosem nyitott az utasításokra vagy az építő kritikára. Elménk rögtön másokban keresi ezeket a jegyeket, pedig az igazi kérdés az, hogy mi a helyzet velünk. Amikor másokra mutogatunk vagy tagadjuk saját büszkeségünket, magunkat csapjuk be. 

Mindannyian küzdünk a büszkeséggel. Tapasztaltuk már sokszor az életünkben, hogy jobban akarunk kinézni, tenni dolgokat, beszélni, megjelenni, mint azok, akik körülöttünk vannak, mert jobbnak gondoljuk magunkat, néhány szempont szerint legalább. Valaki egyszer így fogalmazott: a büszkeség abból a vágyból származik, hogy meg akarjuk mutatni másoknak, milyen értékes az életünk. 

Csakhogy tudnunk kellene, az életünk attól értékes, hogy Isten teremtett minket, és Krisztus meghalt értünk. Milyen hatással van a büszkeség az Istennel és másokkal való kapcsolatunkra, és mit tanít a Biblia az alázatról. 

White idézet: Sátán saját becsvágya miatt bukott el, mert egyenlő akart lenni Istennel. Részt akart venni a mennyei tanácskozásokon és tervezésben, ahonnan azért lett kizárva, mert teremtett lényként nem foghatta fel a végtelen Isten bölcsességét. Nagyravágyó büszkesége végül lázadáshoz vezetett, ma pedig ugyanezekkel az eszközökkel próbálja tönkretenni az embert. 

A bűn az önzésben fogant meg. Lucifer, az oltalmazó kerub, első akart lenni a mennyben. Át akarta venni a mennyei lények fölötti irányítást, el akarta szakítani őket a Teremtőtől, hogy minden dicsőséget magának tulajdonítson. Ennek érdekében hamis fényben tűntette fel Istent, és önmagát akarta felmagasztalni. Úgy próbálta beállítani saját gonosz jellemtulajdonságait, mint amiket a szerető Teremtőtől kapott. 

Ha Lucifer igazán vágyott volna a Magasságoshoz hasonlóvá válni, akkor sosem hagyta volna el mennyei őrhelyét, mivel az isteni lelkület önzetlen szolgálatban nyilvánul meg. Ő azonban a legfőbb pozícióra vágyott, és ma is minden lény ugyanezt teszi, akit sátáni lelkület ural. 

Ha beengedik az ambíciót és a büszkeséget, az élet tönkremegy, mivel a büszkeség nem érzi szükségét a mennyei áldásoknak, és elzárkózik azok elől. 

A büszkeség félelmetes tulajdonság. „A megromlás előtt kevélység jár.” Ugyanez érvényes a család, a gyülekezet, de még a nemzet életére is. – The Faith I Live By, 68./old. 

Most van itt az ideje, hogy fületek meghallja az irgalom gyengéd hangját. A mai nap érkezik el hozzátok a mennyei hívás. Ma az égben minden azt mondja: Jöjj. 

Jöjj, mert minden készen áll. Aki csak akarja, jöjjön és vegye az élet vizét ingyen. Most van itt az ideje, hogy gyermeki egyszerűségre törekedjünk. Látni akarjuk, ahogy a büszkeség, a hiúság és a könnyelműség mind eltűnik. Az ítélet napja már közel van hozzánk. Férfiak és nők elszántan fognak majd vágyakozni arra az erőre, amely mindenféle más emberi támasznál nagyobb segítséget jelent számukra. Támaszunk csak a hatalmas Jahve karja lehet. Közel már a nap, amikor az emberek cselekedetei és erőfeszítései megítélésre és kiértékelésre kerülnek, és azt szeretnénk, hogy készen álljatok. Könyörgünk nektek, hogy számoljatok le a világ büszkeségével, a hiúsággal, a könnyelműséggel és az élet kérkedésével. Jézus szeret titeket. Jézus szán benneteket. Az angyalok sokaságát a megsegítésetekre küldi. És vajon most, miközben az egész menny rád figyel, neked van-e gondod önmagadra? 

Vannak, akik félnek szaván fogni Istent, mintha ez elbizakodottság lenne. Imádkoznak az Úrhoz, hogy tanítsa őket, de ugyanakkor félnek bizakodni Isten szavának ígéretében, és nem mernek hinni abban, hogy Ő tanított minket. Amíg alázatosan és tanulékony lelkülettel járulunk mennyei Atyánkhoz, buzgón vágyakozva arra, hogy tőle tanuljunk, addig miért is kételkednénk abban, hogy Isten teljesíti saját ígéreteit? Mikor az Ő akaratának megismerésére törekszel, akkor tudnod kell, hogy a vele való együtt munkálkodásban a te részed az lesz, hogy hidd: Ő vezetésével, támogatásával és áldásával segít, hogy teljesíthesd akaratát… Krisztus ma is vezeti népét, és megmutatja nekik, hol és hogyan munkálkodjanak. – Isten fiai és leányai, 67./old. (március 1.) 

Immánuel, velünk az Isten

Ha a Bibliából szeretnéd bemutatni Isten karakterét valakinek, aki nem keresztény, merre keresgélnél? A legjobb válasz Jézus lenne. 

A Szentírás szerint Ő nemcsak a visszatükröződése Istennek, hanem a megjelenítője is. Sok ige magyarázza, mit is jelent mindez, de a legközérthetőbb talán Jn 14:9. Jézus erre ezt mondta: Annyi ideje veletek vagyok, és nem ismertél meg engem, Fülöp? Aki engem lát, látja az Atyát. Hogyan mondhatod: Mutasd meg nekünk az Atyát? /RÚF/, ahol Jézus ezt mondja: „aki engem látott, látta az Atyát.” 

Ha többet akarunk tudni arról, milyen az Atya, Jézusra kell tekintenünk – az Igéjére, a cselekedeteire, ahogy tette a dolgokat, és az emberiség iránti hatalmas szeretetére, amely halálában és feltámadásában nyilvánult meg. Isten szeretete és törődése a legvilágosabban Fiában, Jézusban mutatkozott meg. A Biblia szépsége, hogy Isten négy irányból is gazdag rálátást adott Jézus életére, így teljes képünk lehet arról, kicsoda Ő valójában. 

Máté evangéliumában (amit egy zsidó írt zsidóknak) Jézust úgy láthatjuk, mint a régen várt Messiást, aki betölti az ígéreteket.

 Márk evangéliumában Jézus aktív életét figyelhetjük meg, amint szolgál és feláldozza magát, aki mindig gondol másokra, folyton az Atya akaratának felelősségét hordozza.

 Lukácsnál Jézus érzéseiről olvashatunk, emberségéről és könyörületességéről, mégpedig azzal a bizonyossággal, hogy amit olvasunk, az igaz (Lk 1:3-4. magam is jónak láttam, hogy miután elejétől kezdve mindennek pontosan utánajártam, szép rendben megírjam neked, nagyra becsült Teofilosz, (4) hogy meggyőződhess annak a megbízhatóságáról, amire tanítottak. /RÚF/

 János megvilágítja a megtestesült Istenfiút, és hív, hogy higgyük el, Jézus az, akinek mondta magát, így a lelki életünk megújulhat. Bár a négy evangélium ugyanazt a témát tárgyalja, mégsem „egyforma stílusban mutatják be a dolgokat. Minden írónak megvan a saját tapasztalata, a különbözőségek pedig szélesítik és mélyítik a megértést, hogy különféle gondolkodásmódúak számára is befogadható legyen”. (Ellen G. White: Manuscript 105. 1900) Melyik evangéliumot olvastad mostanában? 

Mt 1:23. „Íme, a szűz fogan méhében, és fiút szül, és Immánuélnak nevezik majd” – ami azt jelenti: Velünk az Isten. /RÚF/

Mt 28:20. tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. /RÚF/

Csak a felszínt kapargatjuk, amikor e nagy témát, Isten jellemét kutatjuk. Isten nagyobb és rendkívülibb annál, mintsem felfoghatnánk, és az örökkévalóságon át arról fogunk tanulni, hogy ki is Ő valójában. 

A Teremtő megérdemli, hogy imádjuk azért, aki, és amit tett, tesz az életünkben. Adj magadnak időt, hogy imádkozz hozzá most, dicsérd azért, aki! Légy konkrét imádkozás közben azzal kapcsolatban, amit a Biblia mond Istenről! (Például: Köszönöm, Istenem, hogy te… vagy, amikor… mondod nekem… szakaszában!) 

White idézet: „Az Isten dicsőségének ismerete” látható „Jézus Krisztus arcán”. Az Úr Jézus Krisztus örök időktől fogva egy az Atyával. „Isten képmása”, az Ő nagyságának, fenségének visszatükrözője – az Ő „dicsőségének világoltatása”. Jézus azért jött földünkre, hogy ezt a dicsőséget kinyilatkoztassa. Eljött a bűn sötétjében bolyongó világunkba, hogy bemutassa Isten szeretetének világosságát – hogy legyen „VELÜNK AZ ISTEN”. Ezért jövendölték róla, hogy „nevét Immánuelnek” nevezik. 

Jézus eljött, hogy közöttünk lakozzék, s kinyilatkoztassa az Atyát mind az emberek, mind az angyalok előtt. Isten Igéje volt – Isten gondolatait tette érthetővé. Tanítványaiért mondott imájában így szólt: „Megismertettem ővelük a te nevedet” (Jn 17:26) – „irgalmas és kegyelmes Isten, késedelmes a haragra, nagy irgalmasságú és igazságú” (2Móz 34:6) –, „hogy az a szeretet legyen őbennük, amellyel engem szerettél, és én is őbennük legyek.” (Jn 17:26) 

De ez a kinyilatkoztatás nem csupán földi gyermekeinek szól. Kicsiny világunk az egész mindenség tankönyve. Isten kegyelmének csodálatos terve, a megváltó szeretet titka az a tantárgy, amelybe „angyalok vágyakoznak betekinteni” (1Pt 1:12), és amelyet végtelen időkön át kutatni fognak. Mind a megváltottak, mind az el nem bukott lények számára Krisztus keresztje lesz az ismeret és a dicséret forrása. Meglátszik majd, hogy a Jézus arcán ragyogó dicsőség az önfeláldozó szeretet fénye. A Kálváriáról áradó világosságban látható meg, hogy az önmegtagadó szeretet törvénye az élet törvénye a föld és a menny számára egyaránt; s hogy Isten szívében van a forrása annak a szeretetnek, amely „nem keresi a maga hasznát” (1Kor 13:5); és hogy a szelíd, alázatos Jézus a megközelíthetetlen világosságban lakozó Atya jellemét mutatta be. 

„Semmit sem cselekszem magamtól” (Jn 8:28) – mondta Krisztus. „Elküldött engem amaz élő Atya, és én az Atya által élek” (Jn 6:57); „Én nem keresem az én dicsőségemet” (Jn 8:50), hanem annak dicsőségét, aki elküldött engem. E szavak elénk tárják azt a hatalmas elvet, amely az élet törvénye az egész világegyetem számára. Krisztus mindent Istentől kapott, de azért kapta, hogy továbbadja. Az összes teremtett lényért szolgálatot végez a mennyben, így az Atya élete a szeretett Fiún keresztül árad mindenkihez, s a Fiú által tér vissza a dicséret és boldog szolgálat szeretettel telt folyama mindenek hatalmas Forrásához. Így zárul Krisztusban az áldások körforgása, amely szemlélteti a nagy Adományozó jellemét – az élet törvényét. – Krisztusi élet, 15./old. (január 1.) 

Isten a teremtésben

Valószínűleg fejből tudod a Biblia első szavait: „Kezdetben teremté Isten…” A héber szövegben itt az Elohim szó szerepel. Bár ez használható hamis „istenek” jelölésére is, de amikor az Úrra alkalmazzuk, mindenható, mindenre hatalommal bíró, az egész teremtett világhoz kapcsolódó Istent írunk le vele. A természetfeletti Isten, aki bár teljesen nem felfogható általunk, mindent felügyel, kezében tart. Oly nagy hatatommal bír, hogy elég csak megszólalnia, és csupán a szavai hatására létrejönnek a dolgok. A következő részben, (1Mózes 2). fejezetében egy ettől eltérő istennév jelenik meg – Jahve. Ez a két név kapcsolódik egymáshoz (Jahve Elohim), és ugyanazt az Istent írja le, aki éppen ugyanazokkal a tulajdonságokkal rendelkezik. A Jahve név személyesebb jelölése az egyedül igaz Istennek, amelyet gyakran arra használ a Szentírás, hogy a szövetség Isteneként mutasson a Teremtőre, aki szerető kapcsolatban él választott népével. 

(1Móz 1:1). Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet. /RÚF/ 

(1Móz 2:7). Azután megformálta az Úristen az embert a föld porából, és az élet leheletét lehelte az orrába. Így lett az ember élőlény. /RÚF/ 

(1Móz 2:7) versében Istent úgy képzeljük el, mint aki letérdel, hogy megformálja az első embert, a föld anyagából vesz a saját kezével: „Ekkor megformálta az ÚR Isten az embert a föld porából, és élet leheletét lehelte az orrába. Így lett az ember élő lélekké”. (ÚRK) Olyan Istent látunk magunk előtt, aki közel jön, egészen közel, hogy belefújja Ádám orrlyukaiba az élet leheletét. A Jahve név intimebb képet fest Istenről, de Mózes mindkét nevet használja az első két fejezetben, hogy bemutassa Isten jellemének e két fontos aspektusát. Lenyűgöző ez a kép! Láthatjuk Isten felsőbbrendűségét hozzánk képest (Elohim), és alapvető belső tulajdonságát, mint aki közel van hozzánk (Jahve). Milyen áldásos helyzet, hogy Isten jellemének e két fontos oldaláról egyszerre elmélkedhetünk: miközben uralja a világ minden történését, egészen közel jön hozzánk. Ahogy Pál jelenti ki az athéni Marshegyen (Areopágoszon): „nincs messze egyikünktől sem. Mert őbenne élünk, mozgunk és vagyunk”. 

(ApCsel 17:27-28). hogy keressék az Istent, hátha kitapinthatják és megtalálhatják, hiszen nincs messzire egyikünktől sem, (28) mert őbenne élünk, mozgunk és vagyunk. Ahogy a ti költőitek közül is mondták némelyek: „Bizony, az ő nemzetsége vagyunk.” /RÚF/ 

Fontos, hogy folyamatosan tiszta és kiegyensúlyozott képet keressünk Istenről, amely azon alapul, amit a Szentírás elmond jelleméről, hogy a vele való kapcsolatunk növekedhessen. Ezért kell a Biblia minden részét olvasni, ahelyett hogy csupán egy-egy részére koncentrálnánk. Valójában minél többet tanulunk Isten jelleméről, annál jobban tudjuk szeretni Őt. 

White idézet: Mivel Jézus Krisztus lejött a földre és köztünk élt, tudjuk, hogy Isten ismeri megpróbáltatásainkat, és együtt érez velünk fájdalmainkban. Ádám minden leszármazottja tudatában lehet annak, hogy Teremtőnk a bűnösök barátja. Minden kegyelmet hirdető tanítás, minden örömről szóló ígéret, minden szeretetből fakadó cselekedet, a Megváltó földi életének egész isteni vonzereje azt hirdeti, hogy „velünk az Isten”. (Mt 1:23) 

Sátán úgy tünteti fel Isten törvényét, a szeretet törvényét, mintha az önzés törvénye volna. Azt állítja, hogy lehetetlen engedelmeskednünk a törvény előírásainak. Sátán a Teremtőt vádolja ősszüleink bukásáért s az abból származó minden nyomorúságért. Ráveszi az embereket arra, hogy Istent tekintsék a bűn, a szenvedés és a halál szerzőjének. Jézus feladata volt az, hogy ezt a csalást leleplezze. Mint közülünk való adott példát az engedelmességre. Ezért magára öltötte emberi természetünket és osztozott sorsunkban. „Mindenestől fogva hasonlatosnak kellett lennie az atyafiakhoz.” (Zsid 2:17) – Jézus élete, 24./old. 

A természet és a kinyilatkoztatás egyaránt bizonyságot tesz Isten szeretetéről. Mennyei Atyánk kútforrása az életnek, a bölcsességnek és az örömnek. Tekintsünk csak a természet csodálatos és fenséges műveire; gondoljunk arra, mily nagyszerűen alkalmazkodnak nemcsak az ember, hanem minden élőlény szükségleteihez! A napfény és az eső, mely felüdíti és megtermékenyíti a földet, a hegyek, a völgyek és a tengerek, mind az Alkotó szeretetéről beszélnek. Isten az, aki teremtményeinek kielégíti mindennapi szükségleteit! A zsoltáríró csodálatosan fejezi ki ezt a gondolatot a következő szavakkal: „Mindenki szemei tereád vigyáznak, és te idejében megadod eledelöket. Megnyitod a te kezedet, és megelégítesz minden élőt ingyen.” (Zsolt 145:15-16)

Isten szentnek és boldognak teremtette az embert; a gyönyörű föld, ahogy Isten mindenható kezéből kikerült, a bukás és átok legkisebb nyomát sem hordta magán. Csak az isteni törvények, a szeretet törvényének áthágása hozta a romlást és a halált a világra. Ámde Isten végtelen szeretete még a bűnt kísérő szenvedések és nyomorúságok közepette is megnyilatkozik. Meg van írva, hogy Isten a földet az ember miatt átkozta meg. (1Móz 3:17) A tövisek és tüskék, az akadályok és megpróbáltatások, melyek az emberi létet fáradságossá és gondterhessé teszik, kizárólag a javunkat célozzák; Isten üdvtervében a szükséges nevelő eszközök egy részét képezik, hogy általuk a bűn következtében olyan mélyre süllyedt, elbukott emberiség újból felemelkedjék. Bár bűnbe süllyedt a világ, de mégsem teljesen a nyomor és gond siralomvölgye. Magában a természetben is megtalálhatjuk a remény és vigasz hírnökeit. Még nőnek a virágok a töviseken, és a tüskéket rózsák fedik! 

„Isten a szeretet” – ezt hirdeti minden virág és minden egyes fűszál! A madarak zengő éneküket hallatják, a gyengéd virágok tökéletes szépségükben kellemes illatukkal töltik be a léget, az erdő magas fái üde zöld, dús lombozatukkal – mind-mind hangos bizonyítékai Isten szeretetteljes atyai gondoskodásának és vágyának, hogy gyermekeit boldoggá tegye. – Jézushoz vezető út, 9-10. 

Az Isten szeretet

 Talán a szeretet szót használják leggyakrabban a keresztények, hogy bemutassák Isten jellemét. Ennek az egyik oka lehet az, hogy (1Jn 4:8) ekképpen írja le Őt: „mert Isten szeretet”. (ÚRK) János nem úgy fejezi ki magát, hogy Isten szerető lény, helyette azt mondja: „Isten szeretet”. A szeretet Isten jelleme, annak az esszenciája, aki Ő maga. Sok ember istenképe az emberi szeretet definíciójából ered, ami mindig eltorzult és tökéletlen. Ezért a mi szeretetképünket annak kell formálnia, aki maga Isten, ahogyan Ő jelentette ki saját magáról az ihletett Igében. 

Mit mond 1Jn 4:7-19 a szeretetről? 

(1Jn 4:7-19). Szeretteim, szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van, és aki szeret, az Istentől született, és ismeri Istent; (8) aki pedig nem szeret, az nem ismerte meg Istent, mert Isten szeretet. (9) Abban nyilvánult meg Isten irántunk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk őáltala. (10) Ez a szeretet, és nem az, hogy mi szeretjük Istent, hanem az, hogy ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért. (11) Szeretteim, ha így szeretett minket Isten, akkor mi is tartozunk azzal, hogy szeressük egymást. (12) Istent soha senki nem látta: ha szeretjük egymást, Isten lakik bennünk, és az ő szeretete lett teljessé bennünk. (13) Abból tudjuk, hogy benne maradunk, és ő mibennünk, hogy a maga Lelkéből adott nekünk. (14) És mi láttuk, és bizonyságot teszünk arról, hogy az Atya elküldte a Fiát a világ üdvözítőjéül. (15) Ha valaki vallja, hogy Jézus Isten Fia, abban megmarad Isten, ő pedig Istenben; (16) és mi ismerjük és hisszük azt a szeretetet, amellyel Isten szeret minket. Isten szeretet, és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és Isten is őbenne. (17) Abban lett teljessé a szeretet közöttünk, hogy bizalommal tekinthetünk az ítélet napja felé, mert ahogyan ő van, úgy vagyunk mi is ebben a világban. (18) A szeretetben nincs félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet; mert a félelem gyötrelemmel jár, aki pedig fél, nem lett tökéletessé a szeretetben. (19) Mi azért szeretünk, mert ő előbb szeretett minket. /RÚF/

Isten szeretete tökéletes, szabad és mélyen kapcsolati, amiként János első levelében újra és újra hív, hogy maradjunk benne, mivel „Isten szeretet, és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és Isten is őbenne”. (1Jn 4:16), /ÚRK/ 

Isten szeretet, aki a saját képére teremtett minket hogy szeressünk és vágyjunk a szeretetre.

(1Móz 1:27. Megteremtette Isten az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette őket. /RÚF/), 

 A héberben az egyik legfontosabb szó a szeretetre a "heszed", Istennek az emberiség iránti szövetségi szeretetét írja le, amely magában foglalja a hűséges cselekvést, a védelmet, az állhatatosságot és a gyengédséget. Az ókori héber és görög nyelvben számos névvel utaltak Istenre, amelyek más és más aspektusból világítják meg csodálatos jellemtulajdonságait. Hadd mutassunk néhányat: 

- Adónáj: Mindennek az Ura, aki örökké uralkodik, összefüggésben a szövetségével 

(1Móz 15:2). De Abrám ezt mondta: Ó, Uram, Uram! Mit adhatsz nekem, hiszen gyermektelen vagyok, és házamat a damaszkuszi Elíézer örökli. /RÚF/; 

(Bír 6:15). Gedeon ezt mondta neki: Kérlek, Uram, hogyan szabadítsam meg Izráelt? Hiszen az én nemzetségem a leggyengébb Manasséban, atyám házában pedig én vagyok a legfiatalabb! /RÚF/;

 (Zsolt 97:5). Viaszként olvadnak meg a hegyek az Úr előtt, az egész föld Ura előtt. /RÚF/; 

(Mal 1:6). A fiú tiszteli atyját, a szolga az urát. Ha én atya vagyok, miért nem tisztelnek? Ha én Úr vagyok, miért nem félnek engem? – mondja a Seregek Ura nektek, ti papok, akik megvetitek nevemet.Ti ezt kérdezitek: Mivel vetettük meg nevedet? /RÚF/ 

- Jahve-jire: Az Úr gondoskodik 

(1Móz 22:13-14). Akkor fölemelte Ábrahám a tekintetét, és meglátta, hogy ott van egy kos, szarvánál fogva fönnakadva a bozótban. Odament Ábrahám, fogta a kost, és azt áldozta föl égőáldozatul a fia helyett. (14) Azután így nevezte el Ábrahám azt a helyet: Az Úr gondoskodik. Ma ezt mondják: Az Úr hegyén a gondviselés. /RÚF/

Isten szeretetének legnagyszerűbb kifejezése a Fiában nekünk adott ajándékában jelent meg a világban 

(Jn 3:16. Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. /RÚF/), 

...aki meghalt a bűneinkért. 

(Róm 5:8). Isten azonban a maga szeretetét mutatta meg irántunk, mert Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk. /RÚF/

 Isten megtagadhatta volna ezt az emberiségtől, de nagylelkű, hatalmas, önzetlen szeretete miatt elküldte Jézust a földre, hogy szabadon választhassunk, hogyan reagálunk szeretetére, amelyet helyettesítő halálával mutatott be. Jézus nem csupán hidat képezett a bűn szakadéka felett az emberiség és Isten között 

(Ézs 59:1-2). Nem az Úr keze rövid ahhoz, hogy megsegítsen, nem az ő füle süket ahhoz, hogy meghallgasson, (2) hanem a ti bűneitek választottak el titeket Istenetektől, a ti vétkeitek miatt rejtette el orcáját előletek, és nem hallgatott meg. /RÚF/

...élete egyik célja az volt, hogy bemutassa Isten jellemének, a szeretetnek a tökéletességét 

(Jn 14:9). Jézus erre ezt mondta: Annyi ideje veletek vagyok, és nem ismertél meg engem, Fülöp? Aki engem lát, látja az Atyát. Hogyan mondhatod: Mutasd meg nekünk az Atyát? /RÚF/;

 (Zsid 1:3). Ő Isten dicsőségének kisugárzása és lényének képmása, aki hatalmas szavával hordozza a mindenséget, aki miután minket bűneinktől megtisztított, a mennyei Felség jobbjára ült. /RÚF/,

 ...hogy aztán mindenkit magához vonjon. 

(Jn 12:32). Én pedig, ha felemeltetem a földről, magamhoz vonzok mindeneket. /RÚF/

Isten sok neve rámutat, hogy lényege a szentsége és a szeretete. (1Kor 13:4-8) verseit, és közben a „szeretet” szavakat helyettesítsd be az „Isten” szóval!  

(1Kor 13:4-8). A szeretet türelmes, jóságos; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. (5) Nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat. (6) Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. (7) Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr. (8) A szeretet soha el nem múlik. De legyen bár prófétálás: el fog töröltetni; legyen nyelveken szólás: meg fog szűnni; legyen ismeret: el fog töröltetni. /RÚF/

White idézet: „Az Isten szeretet.” (1Jn 4:16) Lénye, törvénye – szeretet. Ez mindig így volt, és mindig így is lesz. „...a magasságos és felséges, aki örökké lakozik”, akinek „...ösvényei örökkévalók”, nem változik. Nála „...nincsen változás, vagy változásnak árnyéka”. (Ésa 57:15; Hab 3:6; Jak 1:17) 

A teremtő erő minden megnyilvánulása a végtelen szeretet egyegy kifejeződése. Isten korlátlan uralma együtt jár az áldások teljességével, amelyet minden teremtett lénynek felkínál. A zsoltáros ezt mondja: „A te karod hatalommal teljes, a te karod erős, a te jobbod méltóságos. Igazság és jogosság a te királyi székednek alapja; kegyelem és hűség jár a te orcád előtt. Boldog nép az, amely megérti a kürt szavát; a te orcádnak világosságánál jár ez, óh Uram! A te nevednek örvendeznek egész nap; és a te igazságodban felmagasztaltatnak. Mert az ő erejöknek ékessége te vagy; ... Mert az Úr a mi pajzsunk és Izráelnek Szentje a mi királyunk.” (Zsolt 89:14-19) 

A jó és gonosz közötti nagy küzdelem története – attól kezdve, hogy a mennyben elkezdődött, a lázadás végleges legyőzéséig és a bűn tökéletes kiirtásáig – szintén Isten változatlan szeretetéről tesz bizonyságot. – Pátriárkák és próféták, 33./old. 

És az évek, az örökkévalóság évei folyamán még káprázatosabb, még dicsőségesebb dolgok tárulnak fel Istenről és Krisztusról. Nő a szeretet, a tisztelet és a boldogság, miként a tudás is. Az ember minél többet megtud Istenről, annál jobban csodálja jellemét. Ahogy Jézus feltárja a megváltás kincseit, és a Sátánnal vívott nagy küzdelem csodálatos eredményeit, a megváltottak szívét még nagyobb áhítat tölti be, és még mámorosabb örömmel pengetik aranyhárfájukat. Tízezerszer tízezer és ezerszer ezer hang cseng össze a dicsőítés hatalmas kórusában. 

„Minden teremtmény a mennyben és a földön, a föld alatt és a tengerben, és minden, ami ezekben van, ezt mondja: A királyi széken ülőé és a Bárányé az áldás és a tisztesség, a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké.” (Jel 5:13) 

A nagy küzdelem véget ért. Nincs többé bűn, és nincsenek bűnösök. Az egész világegyetem megtisztult. A végtelen nagy teremtettséget tökéletes harmónia és boldogság tölti be. Tőle, aki mindent teremtett, árad az élet, a fény és az öröm a határtalan téren át. Élők és élettelenek – a legparányibb atomtól a legnagyobb csillagig – tökéletes szépségükkel és felhőtlen boldogságukkal hirdetik, hogy Isten a szeretet. – A nagy küzdelem, 678./old. 

Szent az Isten

A szentség nem olyan szó, amit az emberek gyakran használnának a hétköznapokban, talán mert manapság kevés valóban szent dolog vesz bennünket körül. A szombat megszentelt nap az időben, és természetesen Isten is szent. Rajta kívül viszont a mindennapjainkból hiányoznak a szent dolgok. Ha elmélyedsz Isten leggyakrabban emlegetett jellemzőiben, azt fogod látni, hogy a szentség a lényének centrumában helyezkedik el. Csakhogy mit jelent ez pontosan? 

A következő igék miként írják le Istent? 

(3Móz 20:26). Legyetek előttem szentek, mert én, az Úr szent vagyok, és elkülönítettelek benneteket a népektől, hogy az enyéim legyetek. /RÚF/; 

(1Sám 2:2). Nincs olyan szent, mint az Úr, rajtad kívül senki sincsen, nincs olyan kőszikla, mint a mi Istenünk. /RÚF/; 

(Ézs 57:15). Ezt mondja a magasztos, a felséges, aki örök hajlékában lakik, szent az ő neve: Magasságban és szentségben lakom, de a megtörttel és alázatos lelkűvel is. Felüdítem az alázatosak lelkét, felüdítem a megtörtek szívét. /RÚF/; 

(Ez 38:23). Így mutatom meg, hogy nagy és szent vagyok, és megismertetem magamat a sok néppel; akkor majd megtudják, hogy én vagyok az Úr! /RÚF/

Amikor a Biblia a szentség megtestesítőjeként írja le Istent, ez azt jelenti, hogy semmi gonoszság és bűn nincs benne, azokkal semmilyen módon nem egyezik. Teljes mértékig, száz százalékig csak jó. Ebben az értelemben a szentség az alapja minden más jellemvonásának. Például Isten szeretete tiszta, szent szeretet, teljesen mentes az önzéstől, annak minden formájától. Mindentudása szent mindentudás, amelyben semmi gonosz szándék nincs. Vajon bízhatnánk egy mindentudó Istenben, akinek a mindentudása nem lenne szent? Természetesen nem, inkább félnünk kellene tőle. Mindenhatósága (az, hogy semmi nem haladja meg hatalmát) szent mindenhatóság. Képzelj el egy Istent, aki mindenható, de nem szent! Hatalmas és gonosz uralkodó lenne. Kizárólag a szentsége engedi és tesz képessé bennünket is arra, hogy tényleg szeressük, mert Ő valóban teljes egészében jó. Talán éppen ezért a szentségét kell a legjobban értenünk vele kapcsolatban. És talán ez az, amit leginkább félreértenek az emberek. Gondolj olyan bibliai szereplőkre, mint Mózes, Ézsaiás, Ezékiel, Dániel, János, akik tapasztalták Isten jelenlétét! Mi volt az első reakciójuk? Levették a cipőjüket, elrejtették az arcukat, leborultak, mintha várnák, hogy jön rájuk a halál. Bűnös emberként annyira hiányában vagyunk a szentségnek, hogy nem tudunk megállni Isten színe előtt. Ember nem élheti túl, ha Isten arcára tekint. Ellen White is rendre felkiáltott látomásban, hogy „Szent… szent… szent”, mivel ez volt az egyetlen szó, ami némileg le tudta írni azt, amit látott. Ahogy a négy égi lény sem nyugszik egész nap, éjjel és nappal mondják: „Szent, szent, szent az Úr, a mindenható Isten, aki volt, aki van, és aki eljövendő”! (Jel 4:8, ÚRK) 

White idézet: Miként Isten szent, mint Isten, az elesett ember, mint ember legyen szent, emberi mivoltában... 

Isten mindazzal, amit gyermekeiért tesz, a gyülekezet megszentelődését munkálja. Örök időktől fogva kiválasztotta őket, hogy szentek legyenek. Fiát odaadta értük a halálba, hogy megszentelődjenek az igazság iránti engedelmességük által, és megszabaduljanak minden kicsinyességtől. Személyes munkát követel tőlük. Személyes odaadást. Istent hitvallói csak úgy tisztelhetik, ha igyekeznek képére áthasonulni, ha engedelmeskednek vezetésének. Akkor hirdethetik, mint az Üdvözítő tanúbizonyságai, hogy mit művelt értük az isteni kegyelem. 

Életünk megszentelődését úgy érhetjük el, ha kiéljük a szeretet alapelvét. „Az Isten szeretet; és aki a szeretetben marad, az Istenben marad és az Isten is őbenne.” (1Jn 4:16) Aki szívébe fogadta Krisztust, vallását tetteivel bizonyítja. Jelleme megtisztul, finomodik, nemesebbé és tökéletesebbé válik. A hittételek tisztasága kapcsolódik szent, igaz életmóddal; az isteni szabályok szent cselekedetekkel. 

Akik a megszentelődés áldásait óhajtják, előbb meg kell tanulniuk, hogy mit jelent az önfeláldozás… Embertársaink iránti szeretetünk mutatja Isten iránti szeretetünket. A türelmes szolgálat szerez a léleknek nyugalmat. Alázatos, szorgalmas és hűséges munka növeli Isten gyermekei jólétét. A Mindenható támogatja és erősíti azt, aki Krisztus útján akar haladni. 

Az életszentség nem egy pillanat, egy óra, egy nap, hanem egy egész élet munkája. Nem a boldog elragadtatás érzete által érjük el, hanem annak eredménye, hogy állandóan meghalunk a bűnnek, és élünk Krisztusnak. Gyenge, időnkénti erőfeszítésekkel nem lehet igazságtalanságokat jóvátenni, nem lehet a jellem átalakulását munkálni. Hosszas, kitartó erőfeszítések, szigorú önfegyelem és kemény küzdelmek árán érhetjük el a győzelmet. Sohasem tudhatjuk, milyen harc vár ránk holnap. Ameddig Sátán uralkodik, énünket meg kell aláznunk, fojtogató bűneinket le kell győznünk. Amíg életünk tart, nincs megállás, nincs olyan magaslat, amelyre feljutva, elmondhatnánk: teljesen célhoz értem. Az életszentség életfogytig tartó engedelmesség eredménye. – Az apostolok története, 559-560./old. 

Tisztább kép Istenről

A Biblia kínálja a legigazabb, legtisztább és legkövetkezetesebb képet Istenről. Az egész Biblia célja, hogy félrehúzza a nem látszó fátylat a mi látható világunk és Isten láthatatlan világa között; hogy megmutassa, honnan jövünk és hová tartunk, kinek a felügyelete alatt létezik minden, és milyen is Ő valójában. Mózes első könyvétől A jelenések könyvéig az egyetlen igaz Istenről olvasunk, aki a Biblián és Jézus Krisztus munkásságán keresztül ismertette meg magát, aki nem más, mint a földre született Isten.

Olvashatunk Isten mindenhatóságáról -

(Jób 1:12). Az Úr ezt felelte a Sátánnak: Mindenét a kezedbe adom, csak rá magára nem vethetsz kezet! És eltávozott a Sátán az Úr elől. /RÚF/,

Mindentudásáról -

(Ézs 46:9-10). Emlékezzetek vissza az ősrégi dolgokra: én vagyok az Isten, nincsen más, Isten én vagyok, nincs hozzám hasonló! (10) Előre megmondtam a jövendőt, és régen a még meg nem történteket. Ezt mondom: Megvalósul tervem, mindent megteszek, ami nekem tetszik. /RÚF/

Igazságáról -

(Ézs 30:18). De még vár az Úr, hogy megkegyelmezhessen, készen áll arra, hogy irgalmazhasson. Mert bár ítélő Isten az Úr, boldogok mindazok, akik benne reménykednek. /RÚF/,

Irgalmáról -

(5Móz 7:9). Tudd meg tehát, hogy a te Istened, az Úr az Isten. Állhatatos Isten ő, aki hűségesen megtartja szövetségét ezer nemzedéken át azokkal, akik szeretik őt, és megtartják parancsolatait. /RÚF/

Szeretetéről, kedvességéről és türelméről felénk -

(Róm 2:4. Vagy megveted jóságának, elnézésének és türelmének gazdagságát, és nem veszed tudomásul, hogy téged Isten jósága megtérésre ösztönöz? /RÚF/), bölcsességéről (1Kor 2:7. hanem Isten titkos bölcsességét szóljuk, azt az elrejtett bölcsességet, amelyet Isten öröktől fogva elrendelt a mi dicsőségünkre /RÚF/

Kegyelméről -

(2Kor 12:9). De ő ezt mondta nekem: Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz. Legszívesebben tehát az erőtlenségeimmel dicsekszem, hogy Krisztus ereje lakozzék bennem. /RÚF/

Megbocsátásáról -

(Mt 6:14). Mert ha az embereknek megbocsátjátok vétkeiket, nektek is megbocsát mennyei Atyátok. /RÚF/,

Velünk kapcsolatos akaratáról -

(Jer 29:11). Mert csak én tudom, mi a tervem veletek – így szól az Úr –: jólétet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövő az, amelyet nektek szánok. /RÚF/

Az erejéről, amely képes legyőzni a halált -

(Jn 11:25). Jézus ekkor ezt mondta neki: Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él; /RÚF/

Királyságáról -

(Zsolt 47:9). Isten uralkodik a népeken, szent trónusán ül az Isten. /RÚF/

Örökkévalóságáról -

(5Móz 33:27). Az örök Isten a te menedéked, örökkévaló karjai tartanak. Kiűzte ellenségedet, és ezt mondta: pusztítsd! /RÚF/

...és sok más jellemzőről, amely mind-mind elég okot ad arra, hogy szeressük Őt és befogadó kapcsolatban éljünk vele. Minél többet tudunk arról, ki is Ő és milyen valójában, annál jobban szeretjük majd, és vágyunk arra, hogy közel legyünk hozzá és az életünkbe fogadjuk. Lucifer volt az első, aki megkérdőjelezte Isten jellemét. Az ő kételye vezetett végül az univerzum történelmének legnagyobb küzdelméhez. Ettől az időtől fogva „Sátán folyamatosan azt tanulmányozza, miként foglalhatja le az emberi elmét olyan dolgokkal, amelyek visszatartják az Isten megismerésétől”. (Ellen G. White: Testimonies for the Church. 5. köt. 740./old.) Sátánt nem érdekli, milyen istenképünk van (panteista, ateista, deista stb.), amíg nem az igaz képet látjuk.

(1Móz 3:1-5). A kígyó pedig ravaszabb volt minden vadállatnál, amelyet az Úristen alkotott. Ezt kérdezte az asszonytól: Csakugyan azt mondta Isten, hogy a kert egyetlen fájáról sem ehettek? (2) Az asszony így felelt a kígyónak: A kert fáinak gyümölcséből ehetünk, (3) csak annak a fának a gyümölcséről, amely a kert közepén áll, mondta Isten: Ne egyetek abból, ne is érintsétek, hogy meg ne haljatok! (4) A kígyó erre így felelt az asszonynak: Dehogy haltok meg! (5) Hanem jól tudja Isten, hogy azon a napon, amelyen esztek belőle, megnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint az Isten: tudni fogjátok, mi a jó és mi a rossz. /RÚF/

Lényegében ez volt Sátán üzenete Évának: Isten titkokat tart vissza tőletek, nem a legjobbat akarja nektek. Nem bízhattok benne. Ellen White kijelentése segít jobban megérteni az történteket: „A nagy küzdelem kezdete óta Sátán szándéka mindig az volt, hogy elferdítve, hamisan mutassa be Isten jellemét, és lázadást szítson Isten törvénye ellen”. (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. 297./old.)

White idézet: Minden engedelmeskedni kész ember számára ott ragyog a múlt és a jelen jövőbe is kiható világossága, amint azt Isten Igéje kinyilatkoztatta. Ennek a világosságnak és dicsőségnek, ami magának Krisztus jellemének dicsősége, kell megnyilvánulnia a keresztény egyénekben, családokban, gyülekezetekben, igeszolgálatokban, és az Isten népe által alapított intézmények mindegyikében. Az Úr mindezeket annak jelképéül szánja, hogy mit lehet elvégezni a világért. Ezen eszközöknek az evangéliumi igazság megmentő hatalmát kell kifejezniük.

Amikor a világ meglátja Isten jóságát, irgalmát, igazságát és a gyülekezetben kinyilvánított szeretetét, Isten jellemét látja meg.

Isten jellemének bemutatása érdekében… nekünk magunknak is személyesen kell ismernünk Őt. Ha közösségünk van Istennel, akkor papjai vagyunk, még akkor is, ha soha nem mondunk prédikációt a gyülekezetek előtt. Isten munkatársai vagyunk abban, hogy emberi természetünkön keresztül bemutassuk jellemének tökéletességét a világnak.

Isten emberi eszközeire bízta annak munkáját, hogy bemutassák a világnak Isten jellemét, és finom, gyöngéd, irgalmas szeretetének bemutatása által bizonyságot tegyenek kegyelméről, bölcsességéről, jóságáról.

Az a feladatunk, hogy az Istentől Jézus Krisztusban kapott bővölködő kegyelem által helyreállítsuk az emberben Isten erkölcsi képmását… Igen jól meg kell ismernünk Jézust és mennyei Atyánkat ahhoz, hogy jellemünkön keresztül bemutathassuk Őt!

A Krisztus kegyelme által megújított szív csodálni fogja az Ő isteni jellemét… Minél kevesebbet képzelünk magunkról, annál többre fogjuk becsülni a Megváltó tisztaságát és dicsőségét. Bűnös voltunk felismerése ellenállhatatlanul ahhoz hajt bennünket, akinél bocsánatot nyerhetünk; és ha A Biblia kínálja a legigazabb, legtisztább és legkövetkezetesebb képet Istenről. Az egész Biblia célja, hogy félrehúszívünk tehetetlenségében hozzá vágyakozik, Ő hatalmasan megnyilatkozik. Minél inkább vezet bűnösségünk tudata hozzá és Isten Igéjéhez, annál magasztosabbnak látjuk jellemét, és annál tökéletesebben tükrözzük vissza az Ő képét. – Isten csodálatos kegyelme, 229./old. (augusztus 9.)

A megváltás tervének az ember megváltásán túl volt egy tágabb és mélyebb célja. Krisztus nemcsak ezért jött a földre; nem csupán azért, hogy e kis világ lakói úgy tekintsék Isten törvényét, ahogy kell. Krisztus azért is jött, hogy a világegyetem előtt igazolja Isten jellemét. Nagy áldozatának ezt az eredményét – és hatását más világok értelmes lényeire, csakúgy mint az emberre – a Megváltó előre látta, amikor közvetlenül keresztre feszítése előtt így szólt: „Most van e világ kárhoztatása; most vettetik ki e világ fejedelme: És én, ha felemeltetem e földről, mindeneket magamhoz vonszok.” (Jn 12:31-32) Krisztus cselekedete – hogy meghalt az ember megváltásáért – nemcsak elérhetővé tette az embernek a mennyet, hanem az egész világegyetem előtt igazolta, hogy miért bánt Isten és Fia a lázadó Sátánnal úgy, ahogy bánt; valamint biztosította Isten törvényének örökérvényűségét, és bemutatta a bűn lényegét és következményeit. – Pátriárkák és próféták,

Isten megismerése

„Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust.” (Jn 17:3)

Isten jellemének világos megértése alapvető ahhoz, hogy erős kapcsolatunk lehessen vele. Mit mond a Biblia Isten jelleméről, emlékezetünkben tartva állandóan, hogy „Isten félreismerése sötétségbe borítja a földet. Az ember elfelejti, hogy milyen Isten jelleme. Félreérti és félremagyarázza. Olyan üzenetet kell hirdetnünk, amelynek fénye megvilágosít és ereje megment. Isten jellemét be kell mutatnunk. A világ sötétségében sugároznunk kell dicsőségének fényét, jóságának, irgalmának és igazságának világosságát... a világnak kegyelmet hirdető utolsó üzenet Isten jellemének – a szeretetnek – megláttatása” (Ellen G. White: Krisztus példázatai. 287./old.)

Lehetetlennek tűnik, hogy pontosan leírjuk, kicsoda Isten, ezért a legtöbb, amit tehetünk, hogy rámutatunk arra, mit mond róla a Biblia. Habár sosem fogunk mindent felfogni jelleméről, különösen nem mostani helyzetünkben, imádkozzunk azért, hogy a vele és szeretetével kapcsolatos tudásunk mélyüljön, hogy végül egyre közelebbi kapcsolatban akarjunk élni vele, sugározhassuk szeretetét és jellemét mások felé!

White idézet: Isten törvénye – jellegénél fogva – változhatatlan; Alkotója akaratát és jellemét nyilatkoztatja ki. Isten szeretet, és törvénye is szeretet. A törvény két nagy elve: az Isten iránti szeretet és az ember iránti szeretet. „A törvénynek betöltése a szeretet.” (Róm 13:10) Isten jelleme az igazság és az igazságosság; ilyen a törvénye is. A zsoltáríró így nyilatkozik: „A te törvényed igaz”; „minden parancsolatod igaz” (Zsolt 119:142, 172). Pál apostol pedig kijelenti: „A törvény szent, és a parancsolat szent és igaz és jó.” (Róm 7:12) Isten törvénye, amely Isten gondolatának és akaratának kifejezése, olyan maradandó, mint a szerzője. – A nagy küzdelem, 467./old.

Kezdetben Isten az embert a maga képmására teremtette. Az ember tökéletes összhangban élt a természettel és Isten törvényével. Az igazságosság elvei a szívébe voltak írva. A bűn azonban elidegenítette Alkotójától. Már nem tükrözte Isten képmását. Szíve harcban állt Isten törvényének elveivel… De „úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta”, hogy az ember megbékülhessen Istennel, és Krisztus érdemei által újra összhangba kerüljön Alkotójával. Az emberi szívnek Isten kegyelme által meg kell újulnia; felülről új életet kell kapnia. Ez a változás az újjászületés.

Az első lépés az Istennel való megbékéléshez: a bűn belátása. „A bűn ismerete a törvény által van.” (1Jn 3:4; Róm 3:20) Hogy a bűnös felismerje bűnösségét, jellemét Isten mércéjével, az igazság nagyszerű zsinórmértékével kell megmérnie. A törvény tükör, és megmutatja, milyen tökéletes az igaz jellem; elfogadása képessé teszi az embert arra, hogy a saját jellemében meglássa a hibákat. A törvény rámutat az ember bűnére… Kijelenti, hogy a törvényszegő osztályrésze a halál. A bűnöst csak Krisztus evangéliuma szabadíthatja meg a bűn szennyétől és a kárhozattól. A bűnösnek meg kell bánnia bűnét Isten előtt, akinek a törvényét áthágta; hinnie kell Krisztusban és engesztelő áldozatában.

Az újjászületés által a szív összhangba kerül Istennel és törvényével. E hatalmas változás nyomán a bűnös átment a halálból az életbe; a bűnös szent, a törvényszegő és lázadó pedig engedelmes és hűséges lett.

Krisztus követőinek hasonlóvá kell válniuk Őhozzá. Isten kegyelme által olyan jellemet kell kiformálniuk, amely összhangban van a törvény szent elveivel. Ez a Biblia tanítása a megszentelődésről. – Isten csodálatos kegyelme, 20./old. (január 12.)

Mielőtt megszülettünk

 

Mielőtt megszülettünk volna, Isten már szeretett minket. Tervet készített arra, hogyan ismerjük meg Őt, és miként kerül majd közelebb hozzánk. Úgy igyekszik közel kerülni hozzánk, mint a jó Pásztor, és hív, hogy maradjunk meg benne mindennap. A mi részünk pusztán az, hogy úgy döntünk, reagálunk a hívására, amire Ő válaszul véget vet a nyomorúságunknak és laodiceai állapotunknak, hogy a rosszat a jó ajándékaival váltsa fel.

(Jel 3:18-19). Azt tanácsolom neked, végy tőlem tűzben megpróbált aranyat, hogy gazdaggá légy, és fehér ruhákat, hogy öltözeted legyen, és ne lássék ki a te mezítelenséged rútsága; és szemgyógyító írral, kend meg a szemeidet, hogy láss. (19) Akit én szeretek, megfeddem és megfenyítem: légy búzgóságos azért, és térj meg /Kár/

Mint ahogyan a szőlővesszők sem nőnek gyorsan, az Istennel kialakuló kapcsolatunknak is talán több idő kell a növekedéséhez, miközben az is előfordulhat, hogy hirtelen nő meg, a régen várt esőtől. Bármilyen gyorsan növekszünk, vagy mennyi gyümölcsöt terem az életünk, napi szinten kell befogadnunk az „életnedvet”, vagyis a Lelket, aki egyedül képes biztosítani, hogy megmaradjon a kapcsolatunk Jézussal.

„A Krisztusban maradás Lelkének állandó birtoklását jelenti, azt, hogy életünket minden feltétel nélkül átadjuk az Ő szolgálatára. A kapcsolat csatornáját mindig nyitva kell tartani az ember és Isten között. Mint ahogy a szőlővessző folyamatosan szívja magába a nedvet az élő szőlőből, úgy nekünk is hozzá kell tapadnunk Krisztushoz, és hittel el kell tőle fogadnunk lényének erejét és tökéletességét”. (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1990, Advent Kiadó, 583./old.)

„Hogyan válhat a kiszáradt, leválasztott csemete eggyé a szőlőtővel? Hogyan válhat részesévé az élő szőlő életének és táplálékának? Csak úgy, ha beoltják a szőlőbe, hogy a lehető legszorosabb kapcsolatba kerüljön vele. Rostról rostra, érről érre kapaszkodik a vessző szorosan az életet adó szőlőbe, amíg élete eggyé nem válik az ággal, amibe oltották, aminek hatására végül ugyanúgy gyümölcsöt terem, mint a szőlőtő”. (Ellen G. White: Manuscript 67. 1897.)

ÖSSZEFOGLALÁS: Mielőtt az Istennel való kapcsolatunk növekedhetne, először meg kell állnunk, hogy lássuk, milyen állapotban van a kapcsolatunk vele most. Amennyiben a kapcsolat laodiceai, vagy úgymond a saját águnk nem virágzik, az állapotváltozáshoz Jézusnál van a tökéletes megoldás: az, hogy benne maradjunk.

ISTEN TÖRVÉNYE A NÉP ÉLETÉBEN

„Bizony bölcs és értelmes nép ez a nagy nemzet! Mert melyik nagy nemzet az, amelyhez oly közel volna istene… És melyik nagy nemzet az, amelynek olyan rendelkezései és igazságos végzései volnának, mint ez az egész törvény…?” (5Móz 4:6-8), /ÚRK/

„Krisztus vezette Izrael fiait pusztai vándorlásuk alatt. Nappal felhőoszlopban, éjjel pedig tűzoszlopban rejtőzve mutatta nekik az utat… és az Istent nem tisztelő népek szeme láttára letelepítette Izraelt, választott népét, az Úr szőlőjét.

Isten erre a népre bízta kinyilatkoztatásait. Törvénye rendelkezései – az igazság, jogosság és tisztaság örökkévaló elvei – kőfalként vették körül őket. Isten azért adta népének a törvényt, hogy védőbástyája legyen. Az elvek követése megmentette volna őket a bűnös szokások rontásától. Isten az ország közepébe helyezte szent templomát, mint tornyot a szőlőskertbe.

Krisztus volt tanítójuk. Miként velük volt a pusztában, itt is tanította őket, és mutatta nekik az utat… Nagy szeretetének és türelmének állandóan tanújelét adta. Isten azt akarta, hogy dicsérjék és magasztalják népét, Izraelt. Mindent megadott nekik, ami lelkileg javukat szolgálhatta. Minden lehetőséget megteremtett arra, hogy jellemük olyanná formálódjék, amellyel képviselhetik Őt.

Az Isten törvénye iránti engedelmességük nyomán fakadó jólétüket a világ népei csodálták volna. Aki minden mestermunkához bölcsességet és ügyességet tudott nekik adni, továbbra is tanítani akarta őket, és törvényei iránti engedelmességük jellemüket nemessé és emelkedetté tette volna. Engedelmességük megóvta volna őket a más népeket sújtó betegségektől. Nagyszerű értelmi képességeket kaptak volna. Jólétükkel Isten dicsőségét és hatalmának magasztos voltát kellett volna megmutatniuk…

Az irgalmas Isten a maga uralma alá akart vonni minden népet. Azt akarta, hogy a földet öröm és béke töltse be. Az embert boldogságra teremtette, és hő vágya, hogy az emberek szívét a menny békéjével tölthesse be. Azt szeretné, ha földi családja a nagy mennyei családot szimbolizálná”. (Ellen G. White: Krisztus példázatai. 194-196./old.)