Bűn a gyülekezetben

„Avagy nem tudjátok-é, hogy a ti testetek a bennetek lakozó Szentléleknek temploma, amelyet Istentől nyertetek; és nem a magatokéi vagytok? Mert áron vétettetek meg; dicsőítsétek azért az Istent a ti testetekben és lelketekben, amelyek az Istenéi.” (1Kor 6:19-20)

Az agyunk, mint a szivacs: ami az érzékszerveinken át belekerül, ott is marad. Talán nem is tudatosul bennünk minden hatás, ami bennünket ér (képtelenek lennénk világosan gondolkozni, ha mindenre emlékeznénk), de ott van, és bizonyos mértékig hat arra, amit gondolunk, érzünk és teszünk.

Éppen ezért olyan könnyen befolyásol még bennünket, keresztényeket is minden rossz dolog, ami körbevesz bennünket. A keresztény egyház kezdettől fogva küzdött ezzel a problémával. Honnan jött például a vasárnapünneplés? Vajon a semmiből vette át az egyház? Persze, hogy nem. A környező kultúrából érkezett.

Korinthusban láthatjuk ennek az elvnek a kibontakozását. A pártokra szakadástól való óvás után Pál a nemi erkölcstelenséggel, a pereskedéssel, a prostitúcióval, a házassággal és a házasság nélküli élettel kapcsolatos kérdések felé fordul.

A gyülekezetre rendkívüli mértékben hatottak a világi minták. A könyv első négy fejezetében bemutatott megosztottság ajtót nyitott a következő fejezetekben erkölcsi értelemben kifogásolt viselkedési formáknak. Hogyan közelíti meg Pál a gyülekezetben megnyilvánuló bűnök kérdését? Milyen tanulságot vonhatunk le a szavaiból?

White idézet: Pál úgy érezte, hogy az Úr elvárásainak meg kell felelni, és a büntetéseit el kell kerülni. Az apostolhoz hasonlóan meg kell tennünk minden tőlünk telhetőt, hogy elnyerjük az élet koronáját, ami örök tisztességet szerez minden győztesnek. Ne elégedjünk meg haszontalan élettel. Mi az alázat? Bűnösségünk és méltatlanságunk megtérést eredményező felismerése. Ugyanakkor biztosaknak kell lennünk a „betegség” súlyosságáról is, mielőtt éreznénk azt, hogy szükségünk van kezelésre. Akik nem ismerik fel a bűn súlyos voltát, nem képesek értékelni az engesztelést sem, és nem érzik igényét annak, hogy megtisztuljanak minden bűntől. A bűnös önmagához és a hozzá hasonló bűnösökhöz méregeti magát. Nem tekint Krisztus feddhetetlenségére és szentségére. Amikor Isten törvénye meggyőződést ültet a szívébe, akkor kijelenti Pállal együtt: „Én pedig éltem régen a törvény nélkül: de ama parancsolatnak eljövetelével felelevenedék a bűn, én pedig meghalék…” (Róm 7:9-10) …

Isten az Ő dicsőségére teremtette az embert. Nem fogja eltűrni, de nem is tűrheti el a bűn jelenlétét ott, ahol Ő uralkodik. Ha a gyülekezetben vannak Isten ellen vétkező emberek, minden eszközzel meg kell próbálnunk megtérésre vezetni őket. Ha ez nem történik meg, akkor Isten nevét gyalázat éri. Az Úr túlságosan makulátlan ahhoz, hogy eltűrje a törvénytelenséget…

Napjainkban a gyülekezetekben Ádám bűnét egyszerű tévedésnek tekintik, mint amit azonnal meg kell bocsátani, és amire többé senkinek sem kell emlékeznie. Az isteni mérce azonban sokkal magasztosabb, az Ő szava sosem változik, és az Ő szemei előtt minden önző és kapzsi cselekedet gyűlöletes. A hívők szívét meg kell tisztítani, szentelni, finomítani és nemesíteni…

Testvéreim, tekintsetek fel! Talán az evangélium elveszítette a szíveket megmozgató erejét? Vajon azért nem tisztulnak, szentelődnek és készülnek fel a szívek a Szentlélek befogadására, mert kialudt Krisztus Lelkének megújító befolyása? Nem, hiszen a Lélek Kardja, az élő Isten Igéje még mindig közöttünk van, csak teljes komolysággal kellene kezelni. Használjuk úgy, ahogy használták hajdan Isten választott emberei, és akkor élő, felüdítő ereje utat talál a szívekhez…

Az Úr megújulásra szólít fel bennünket… Ha a gyülekezet felébred, határozott változások állnak be. Férfiak és nők térnek meg, és töltekeznek be Isten Lelkével, hogy országról országra, városról városra járva hirdessék az igazság üzenetét. A lelkekért élők őszinte szeretettel fogják megnyitni a Bibliát és hirdetni az Igét. – Our Father Cares, 286./oldal

Isten népét a jelenvaló igazság egyesíti

„Isten igazságban hívő, maradék népének egysége és összetartása meggyőző erővel képviseli a világban az általuk ismert igazságot és azt, hogy ők Isten választott népe. Ez az egység és összetartás zavarja az ellenséget, aki eltökélte, hogy ez nem maradhat így. Isten népét a jelenvaló igazság egyesíti, amit szívükkel hisznek és az életükkel bemutatnak, és ez roppant erőssé teszi befolyásukat”. (Ellen G. White: Testimonies for the Church. 1. köt. 327./old.) 

„Isten kivezet egy népet, hogy tökéletes egységben álljanak az örök igazság magaslatán. Krisztus önmagát adta a világért, hogy »tisztítson önmagának kiváltképpen való népet, jó cselekedetekre igyekezőt«. (Tit 2:14) 

A tisztítás folyamatának a célja, hogy eltávolítson az egyházból minden igazságtalanságot, viszálykodást és versengést, hogy építsenek, ne romboljanak, valamint energiáikat az előttük álló nagy munkára összpontosítsák. Istennek az a terve, hogy egész népe eljusson a hit egységére. Közvetlenül a kereszt előtt Krisztus azért imádkozott, hogy tanítványai egyek legyenek, mint ahogy Ő is egy az Atyával, és így elhiggye a világ, hogy az Atya küldte Őt. Ez a rendkívül megindító, csodálatos imádság a korszakokon át elhat egészen a mi időnkig. Jézus ezt mondta: »De nemcsak őérettük könyörgök, hanem azokért is, akik az ő beszédökre hisznek majd énbennem«. (Jn 17:20)” (Ellen G. White: Testimonies for the Church. 4. köt. 17./old.) 

White idézet: A legnagyobb munka

„Elmenvén e széles világra, hirdessétek az evangéliumot minden teremtésnek.” (Márk 16:15) 

„»Elmenvén e széles világra, hirdessétek az evangéliumot minden teremtésnek« – ez Krisztus parancsa követőinek. Nem mindenkit hív el Isten prédikátornak vagy misszionáriusnak a szó szoros értelmében, de mindenki együttműködhet Vele azzal, hogy a jó hírt átadja embertársainak. Mindenkinek, nagynak vagy kicsinek, műveltnek vagy tudatlannak, idősnek vagy fiatalnak szól ez a parancs.” (Nevelés, 264./old.) 

„Mindenki, aki ismeri a mára vonatkozó igazságot, felelős azért, hogy megismertesse másokkal is. Krisztus szolgái nagymértékben felelősek a világ jólétéért és üdvösségéért. Legyenek Isten munkatársai, hogy lelkeket nyerjenek Krisztusnak! (…) 

A bűnös szívére Krisztus gyakorol vonzást, mégpedig a megfeszített Krisztus. A Golgota keresztjén Jézus páratlan szeretetében nyilatkozott meg a világ felé. Szeretete a sötétségből a világosságra vezeti az embereket, a törvényszegésből az engedelmességre és igazi szentségre. Amikor valaki Jézust szemléli a Golgota keresztjén, a lelkiismeret ráébreszti a bűn szörnyű voltára, úgy, mint semmi más.” (Review and Herald, 1904. március 10.; 1892. november 22.) 

„Gyülekezetünk tagjai nem néznek a megfeszített és feltámadt Üdvözítőre, akiben az örök életre vágyakozók minden reménysége összpontosul. Pedig ez a mi üzenetünk, érvelésünk, tanításunk, figyelmeztetésünk a bűnben élők felé, bátorításunk a vergődőnek, és reménység minden hívő számára. Ha fel tudnánk ébreszteni az emberek érdeklődését, hogy Krisztusra figyeljenek, Őt szemléljék, akkor félre is állhatnánk, és csak arra kellene kérnünk őket, hogy állandóan Isten Bárányára nézzenek… Akinek szemei Jézus Krisztusra irányulnak, mindent elhagy, meghal az önzésnek. Hinni fog Isten minden szavában, amely oly dicsőségesen és csodálatosan felmagasztaltatik Krisztusban.” (HNA Biblia-kommentár VI., 1113./old.) 

„Minden keresztény kiváltsága nemcsak várni, de siettetni Urunk Jézus Krisztus eljövetelét. Ha mindaz, aki Krisztus nevét vallja, gyümölcsöt teremne az Ő dicsőségére, gyorsan bevethetnénk az egész világot az evangélium magvával. A termés hamar beérne, és Krisztus eljönne, hogy betakarítsa az értékes gabonát.” (Bizonyságtételek VIII., 22-23./old.)  – Maranatha, „A legnagyobb munka” című fejezet, 99./old. (ápr. 1.) 

A Keresztet tükröző élet

A pártoskodástól való óvás még nem jelenti azt, hogy ne kellene támogatni a vezetőket. Támogatnunk és értékelnünk is kell azokat, akik irányítják az egyházi munkát. Isten megbíz embereket földi szolgálatának végzésével. Az egyházi vezetők, akiknek az élete tükrözi a kereszt által jelképezett, Istennek való alárendelést, méltók rá, hogy hallgassunk rájuk és kövessük őket. 

Ez pedig azért van így, mert egyedül a keresztnek van ereje az Isten Igéje előtti meghajlás érdekében bármiféle manipulatív uralmi formát visszafordítani. A krisztusi vezetők a szolgálatuk sikerét egyedül Istennek tulajdonítják. Földi szolgálata során, emberként még Jézus is Istennek adott dicsőséget. 

(Jn 17:4). Én megdicsőítettelek téged a földön azzal, hogy elvégeztem azt a munkát, amelyet rám bíztál, hogy elvégezzem: /RÚF/ 

Pál szerint a hűséges keresztény szolgálatnak abban kell gyökereznie, amit a kereszt teológiájának nevezünk. A kereszt Isten bölcsességének és megmentő hatalmának megnyilatkozása, ugyanakkor az emberi bölcsességet bolondságként mutatja be. (1Kor 4:1-13) szakaszában Pál világossá teszi, milyen a kereszt teológiája. Először is jelzi: Istentől ered a keresztény vezetés mintája. (1Kor 4:1-5) Másodszor rámutat, hogy az igazi keresztény szolgálat védjegye a szenvedés. (1Kor 4:9, 11-13) Ezt a második pontot érdemes még tovább fejtegetni. 

(1Kor 4:1-13). Úgy tekintsen minket minden ember, mint Krisztus szolgáit és Isten titkainak sáfárait. (2) Márpedig a sáfároktól elsősorban azt követelik, hogy mindegyikük hűségesnek bizonyuljon. (3) Én pedig a legkevésbé sem törődöm azzal, hogy ti hogyan ítélkeztek felettem, vagy más emberek hogyan ítélkeznek egy napon; sőt magam sem ítélkezem önmagam felett. (4) Mert semmi vádat nem tudok önmagamra mondani, de nem ez tesz igazzá, mert az Úr az, aki felettem ítélkezik. (5) Egyáltalán ne ítéljetek azért addig, míg el nem jön az Úr. Ő majd megvilágítja a sötétség titkait, és nyilvánvalóvá teszi a szívek szándékait, és akkor mindenki Istentől kapja meg a dicséretet. (6) Mindezeket pedig, testvéreim, értetek alkalmaztam magamra és Apollósra, hogy a mi példánkon tanuljátok meg: ahhoz tartsa magát az ember, ami meg van írva, hogy senki se kérkedjék az egyik tanítóval, a másikat megvetve. (7) Mert ki tesz téged különbbé? Mid van, amit nem kaptál? Ha pedig kaptad, miért dicsekszel, mintha nem kaptad volna? (8) Már jóllaktatok, már meggazdagodtatok, nélkülünk uralomra jutottatok; bárcsak valóban uralomra is jutottatok volna, hogy veletek együtt mi is uralkodhatnánk! (9) Mert úgy gondolom, hogy Isten minket, apostolokat utolsókul állított, mint akiket halálra szántak, mert látványossággá lettünk a világnak, az angyaloknak és az embereknek. (10) Mi bolondok vagyunk Krisztusért, ti pedig okosak Krisztusban, mi erőtlenek, ti pedig erősek, ti megbecsültek, mi pedig megvetettek. (11) Mind ez ideig éhezünk és szomjazunk, ruhátlanok vagyunk, és bántalmakat szenvedünk, otthontalanul vándorlunk, (12) és tulajdon kezünkkel dolgozva fáradozunk. Amikor gyaláznak, áldást mondunk, amikor üldöznek, tűrünk, (13) amikor rágalmaznak, jó szóval válaszolunk; szinte a világ söpredékévé lettünk, és mindenki szemétjévé mind ez ideig. 

 Mit jelent a Krisztusért vállalt szenvedés?  

(2Kor 11:23-28). Krisztus szolgái? Esztelenül szólok: én még inkább, hiszen többet fáradoztam, többször börtönöztek be, igen sok verést szenvedtem el, sokszor forogtam halálos veszedelemben. (24) Zsidóktól ötször kaptam egy híján negyven botütést, (25) háromszor megvesszőztek, egyszer megköveztek, háromszor szenvedtem hajótörést, egy éjt és egy napot hányódtam a tenger hullámain. (26) Gyakran voltam úton, veszedelemben folyókon, veszedelemben rablók között, veszedelemben népem között, veszedelemben pogányok között, veszedelemben városban, veszedelemben pusztaságban, veszedelemben a tengeren, veszedelemben áltestvérek között, (27) fáradozásban és vesződségben, gyakori virrasztásban, éhezésben és szomjazásban, gyakori böjtölésben, hidegben és mezítelenségben. (28) Ezeken kívül még ott van naponkénti zaklattatásom és az összes gyülekezet gondja. /RÚF/ 

(Kol 1:24). Most örülök a tiértetek elviselt szenvedéseimnek, és testemben betöltöm mindazt, ami Krisztus gyötrelmeiből még hátravan, az ő testéért, amely az egyház. /RÚF/ 

A keresztény vezetők Jézus lábnyomában járnak, ha készek szenvedést is vállalni hittestvéreikért, vagy ha meg is kell halniuk a szolgálatért. Pál úgy utal önmagára és Apollósra, mint 

„akiket halálra szántak” (1Kor 4:9), /ÚRK/, akiknek nincs eledelük és vizük, 

„ruhátlanok vagyunk, és bántalmakat szenvedünk, otthontalanul vándorlunk”. (1Kor 4:11), /RÚF/ 

Gyalázták, üldözték, rágalmazták őket, „szinte a világ söpredékévé… és mindenki szemétjévé” (1Kor 4:12-13,) lettek. 

A korinthusiakat ironikusan nevezi úgy, hogy gazdagok, királyok, bölcsek és megbecsültek, amivel jelzi: az igazi keresztény vezetésben nincs helye felfuvalkodottságnak, hiszen az a gyökere az egyházon belüli megoszlásnak. (1Kor 4:6) 

White idézet: A keresztényektől elvenni a keresztet olyan, mintha napközben kihunyna a napfény, éjszaka pedig elsötétülne a Hold és a csillagok. Krisztus keresztje közelebb vezet Istenhez, az embert megbékélteti Istennel és az Istent az emberrel. Az Atya látja a keresztet és Fia szenvedését, amit el kellett tűrnie azért, hogy az emberiséget megmentse a kilátástalan nyomorúságból, és magához vonzza. Fáradhatatlan atyai szeretetének együttérzésével tekint az emberiségre, akik a keresztet már-már szinte szem elől tévesztették, pedig kereszt nélkül nem létezik kapcsolat az Atyával, sem egység a mennyei trónon ülő Báránnyal, és kereszt nélkül Isten nem fogadhatja be a tévelygőt, aki az igazság útjára lép, és nem létezik a tévelygő számára reménység az ítélet napjával kapcsolatosan sem. Kereszt nélkül nincs lehetőségünk legyőzni az erős ellenséget. Az emberiség minden reménye a kereszthez fűződik. 

Amikor a bűnös a kereszt elé járul és feltekint arra, aki meghalt a megváltása érdekében, teljes boldogságot érezhet, mivel a bűnei megbocsáttattak. A kereszt elé térdelve a legfenségesebb helyre jutott, ahová ember juthat. A Krisztus arcáról áradó isteni dicsőség ragyog rá, és elhangzanak a megbocsátás szavai: Immár éljetek, ti bűnösök, éljetek! Megtérésetek elfogadást nyert, mivel megváltásra leltünk. 

A kereszt által tudjuk, hogy az Atya végtelen szeretettel szeret bennünket. Nem kell csodálkoznunk azon, hogy Pál így kiáltott fel. „Nekem pedig ne legyen másban dicsekvésem, hanem a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjében.” (Gal 6:14) Kiváltságunk, hogy dicsekedjünk a kereszttel; kiváltságunk, hogy magunkat teljesen átadjuk annak, aki önmagát odaadta érettünk. Arcunkon a Golgotáról áradó fény sugaraival mehetünk embertársaink közé, hogy közvetítsük a világosságot azok számára, akik még a sötétségben vergődnek. – Our High Calling, 46./old. 

Az elmét meg kell tanítani, hogy mennyei dolgokra összpontosítson. Az alázat a Jézus Krisztus jellemszépségének a felfedezéséből ered. Ha Krisztus tökéletes jellemtulajdonságaira összpontosítunk, felismerjük a bűn gyalázatos voltát, és hit által belekapaszkodunk Jézus Krisztus feddhetetlenségébe. Olyan erényeket fogunk ápolni, amilyenek Jézusban lakoznak, hogy másoknak is be tudjuk mutatni az Ő jellemét. Ha a Golgotára nézünk, nem saját énünket magasztaljuk, hanem folyton szem előtt tartjuk saját méltatlanságunkat és azt, hogy a menny milyen hatalmas árat fizetett a megváltásunk érdekében, és akkor tisztán fogjuk látni Krisztus semmihez sem fogható szeretetét. – This Day with God, 261./old.