nemarika.blogspot.com Csender órák, meghitt percek

2026. november 15., vasárnap

A prófétai írások magyarázása

 „És Mózestől és valamennyi prófétától kezdve elmagyarázza nekik mindazt, ami felőle megíratott az Írásokban.” (Lk 24:27), /ÚRK/

Jézus a keresztre feszítése és feltámadása után megjelent két levert tanítványának, akik egybehangzóan mondták: „Pedig mi azt reméltük, hogy ő fogja megváltani Izráelt”. (Lk 24:21), /ÚRK/ 

A tanítványok várták, hogy majd a Messiás szabadítja meg Izraelt a római elnyomás alól. Ez a hamis váradalom és az abból következő csalódás az ótestamentumi próféciák elfogult, egyoldalú magyarázatából következett. 

Krisztus eloszlatta a két tanítvány félreértését, amikor szélesebb perspektívából közelítve magyarázta nekik a Szentírást. Írásmagyarázata felnyitotta a szemüket, amitől „gerjedezett a szívük”. 

(Lk 24:31-32). Ekkor megnyílt a szemük, és felismerték, ő azonban eltűnt előlük. (32) Ekkor így szóltak egymáshoz: Nem hevült-e a szívünk, amikor beszélt hozzánk az úton, amikor feltárta előttünk az Írásokat? /RÚF/

 Később Jézus megjelent Jeruzsálemben a tanítványok nagyobb csoportja előtt, és 

„megnyitotta értelmüket, hogy értsék az Írásokat”. (Lk 24:45, /ÚRK/ 

(Lk. 24:33, 36, 44-49). Még abban az órában útra keltek, és visszatértek Jeruzsálembe, ahol egybegyűlve találták a tizenegyet és a velük levőket. (36) Miközben ezekről beszélgettek, maga Jézus állt meg közöttük, és így köszöntötte őket: Békesség nektek! (44) Majd így szólt hozzájuk: Ezt mondtam nektek, amikor még veletek voltam: be kell teljesednie mindannak, ami meg van írva rólam Mózes törvényében, a prófétáknál és a zsoltárokban. (45) Akkor megnyitotta értelmüket, hogy értsék az Írásokat, (46) és így szólt hozzájuk: Úgy van megírva, hogy a Krisztusnak szenvednie kell, de a harmadik napon fel kell támadnia a halottak közül, (47) és hirdetni kell az ő nevében a megtérést és a bűnbocsánatot minden nép között, Jeruzsálemtől kezdve. (48) Ti vagytok erre a tanúk. (49) És íme, én elküldöm nektek, akit Atyám ígért, ti pedig maradjatok a városban, amíg fel nem ruháztattok mennyei erővel. /RÚF/

Ezek a tapasztalatok is rávilágítanak a prófétai írások helyes megértésének pozitív hatásaira, a prófécia téves értelmezése azonban lelki katasztrófához vezet. 

White idézet: A szentély tana volt az a kulcs, amely megadta az 1844-es csalódás nyitját. Egy kerek, összefüggő és harmonikus igazságrendszerre derített fényt. Ennek ismeretében világossá vált, hogy Isten irányította a nagy adventmozgalmat. 

Akkor még az adventhívők is azt vallották, amit az egész keresztény világ: hogy a Föld vagy bizonyos része a szenthely. A szenthely megtisztítása alatt azt értették, hogy az utolsó nagy napon a Föld tűz által megtisztul, és ez a második adventkor következik be. Így jutottak el arra a következtetésre, hogy Krisztus 1844-ben visszatér a földre. De a megállapított idő elmúlt és az Úr nem jelent meg. A hívők tudták, hogy Isten nem tévedhet, tehát a próféciamagyarázatban lehet a hiba. De hol tévedtek? … 

Kutatásuk során egyetlen szentírási bizonyítékot sem találtak annak a közhiedelemnek az alátámasztására, hogy a Föld a szenthely; viszont megtalálták a Bibliában a szentély tanának, jellegének, helyének és szolgálatainak részletes magyarázatát. 

Mindazok tehát, akik a prófétai ige fényét követték, felismerték, hogy a 2300 év végén – 1844-ben – Krisztus nem a Földre jött el, hanem belépett a mennyei szentek szentjébe, hogy befejezze az engesztelési munkát, amely előkészíti eljövetelét. – The Faith I Live By, 284./old. 

És most a szentek szentjében újra „meglátták” Jézust, könyörülő Főpapjukat, aki nemsokára királyként és szabadítóként jelenik meg. A szenthelyről sugárzó fény megvilágította a múltat, a jelent és a jövőt. Tudták, hogy a gondviselő Isten tévedhetetlenül vezette őket. Habár az első tanítványokhoz hasonlóan ők sem értették azt az üzenetet, amit tolmácsoltak, de az üzenet minden vonatkozásban helyes volt. Hirdetésével betöltötték Isten szándékát, és amit az Úrért tettek, nem volt hiábavaló. Újjászületve „élő reménységre”, „kibeszélhetetlen és dicsőült örömmel örvendeztek”. 

Mind Dániel próféciája: „Kétezer és háromszáz estvéig és reggelig, azután kiderül a szenthely igazsága” (8:14), mind pedig az első angyali üzenet: „Féljétek az Istent, és néki adjatok dicsőséget; mert eljött az Ő ítéletének órája”, a vizsgálati ítéletre és a szentek szentjében szolgáló Krisztusra, nem pedig a népe megváltására és a gonoszok elpusztítására megjelenő Krisztusra hívta fel a figyelmet. A krisztusvárók nem a profetikus időszakok kiszámításában tévedtek, hanem abban, hogy milyen esemény lesz a 2300 nap végén. E tévedés miatt csalódtak. De mindaz, amit a próféta megjövendölt, és mindaz, amit a Szentírás bizonysága alapján várhattak volna, megvalósult. Pontosan akkor, amikor reményeik meghiúsulása miatt siránkoztak, történt meg az üzenetben megjövendölt esemény, amelynek be kellett teljesednie, mielőtt az Úr eljön, hogy szolgáit megjutalmazza. – A nagy küzdelem, 423-424./old. 


2026. november 13., péntek

E.G.W. Prófétai üzeneteket kapott és adott át

 

A bibliai prófétákhoz hasonlóan Ellen G. White is tapasztalt természetfeletti jelenségeket látomás közben. 1868-ban James White részletesen leírta Ellen White állapotát, amikor látomásban volt.

 „Egyáltalán nem volt öntudatánál, nem vett tudomást a körülötte történtekről.” Nem lélegzett, az izmai és az ízületei „megmerevedtek”, nyitott szemmel, „szabadon, kecsesen” mozgott, gesztikulált. Miután a látomás véget ért, egy ideig nem látott, de tartósan nem sérült a szeme világa. Senki nem befolyásolhatta, hogy mikor és milyen hosszan kap látomást. A látomások általában őt is váratlanul érték. (Lásd James White: Life Incidents. 271-274./old.) 

Az emberek reakciója az ő üzeneteivel kapcsolatban is változó volt, mint a bibliai időkben. Voltak, akik elfogadták Isten tanácsait, mások elutasították. „Isten engem a népe dorgálójául állított; és… mivel ezt a nehéz terhet helyezte rám, felelőssé teszi az üzenetek fogadásának módjáért azokat, akiket megszólított… Nem én választottam ezt az egyáltalán nem kellemes feladatot magamnak. Ez nem olyan munka, ami az emberek tetszését vagy dicséretét hozná nekem… Megváltóm nevében és erejével meg fogom tenni, amire képes vagyok. Figyelmeztetni, tanácsolni, feddeni és bátorítani fogok, amint Isten Lelke parancsolja, akár meghallgatják az emberek, akár elfordulnak tőle. Kötelességem, hogy ne a magam kedvére tegyek, hanem mennyei Atyám akaratát cselekedjem, aki rám bízta ezt a munkát”. (Ellen G. White: Testimonies for the Church. 4. köt. 231-232./old.) 

Érdekes, hogy akik elutasították Ellen G. White prófétai üzeneteit, azok közül sokan a saját hitetlenségük miatt döntöttek így, vagy mert személyesen nem értettek egyet vele, nem pedig teológiai okokból. Ellen G. White roppant nagyvonalú volt azokkal, akik kételkedtek prófétai ajándékában. Világossá tette, hogy az ilyen emberekkel „nagy türelemmel és testvéri szeretettel [kell bánni]… amíg ki nem alakítják az álláspontjukat mellette vagy ellene”. (Ellen G. White: Testimonies for the Church. 1. köt. 328./old.) 

Ellen G. White-nak meggyőződése volt, hogy prófétai ajándékának igazi bizonyítékai az Istentől kapott üzenetek; és ha az emberek őszintén keresik az igazságot, végül meglátják, hogy ajándéka valódi, hiteles. Bízott benne, hogy Isten vezeti majd őket a jobb megértés felé. Ugyanakkor azt is írta, hogy Isten elegendő bizonyítékot adott nekünk „a hitünket az igazság oldalán egyensúlyban tartani” (Ellen G. White: Testimonies for the Church. 4. köt. 231./old.) 

További – angol nyelvű – információ: https://whiteestate.org/absg/7 

White idézet: JEREMIÁS 

"Szóla pedig az Úr nékem, mondván: Mielőtt az anyaméhben megalkottalak, már ismertelek, és mielőtt az anyaméhből kijövél, megszenteltelek; prófétának rendeltelek a népek közé." (Jer 1:4-5) 

Az Úr feddő üzenetet adott Jeremiásnak, hogy figyelmeztesse népét, amiért folyamatosan elutasították Isten tanácsát és így szólt: "Én is szóltam néktek; szóltam pedig jó reggel, de nem engedtetek nékem. És elküldtem hozzátok minden én szolgámat, a prófétákat, és pedig jó reggel küldém, mondván: Kérlek, kiki térjen meg az ő gonosz útjáról, jobbítsátok meg cselekedeteiteket, és idegen istenek után ne járjatok, hogy nékik szolgáljatok, és lakoztok a földön, amelyet néktek és a ti atyáitoknak adtam." (Jer 35:14-15) 

Isten kérte őket, hogy ne hívják ki haragját kezük munkájával és szívükkel, de ők "nem figyelmeztek". Jeremiás megjövendölte a zsidók fogságát, büntetésüket, mivelhogy nem vették figyelembe az Úr szavát. A káldeusokat eszközként használta fel Isten engedetlen népe megfenyítésére. A büntetés arányban állt tudásukkal és a figyelmeztetés megvetésével. Isten sokáig késleltette ítéletét, mert nem egyezett szándékával választott népének megalázása, de közölte velük nemtetszését, és a végsőkig igyekezett megakadályozni gonosz útjukat. 

Ma az Úr nem készít új tervet népe tisztaságának megőrzésére. Ugyanúgy, mint régen, esedezik azoknak bűnéért, akik megvallják az Ő nevét, megbánást tanúsítanak és elfordulnak gonosz útjukról. Megjövendöli a veszélyt választott szolgájának szája által, amint tette azt korábban is. Hűségesen hallatja a figyelmeztető igéket és megdorgálja a bűnt csakúgy, mint Jeremiás napjaiban. Azonban korunk Izraele számára ugyanolyan nagy a kísértés, hogy megvesse a feddést, megutálja a tanácsot, mint az ókori Izraelnek. Gyakran süket fülekkel fordulnak Isten szava felé, amit pedig az Úr hasznukra adott azoknak a szolgáinak, akik vallják az igazságot. (Signs of the Times, 1880. február 12.) – A Szentlélek eljő reátok, „Jeremiás” című fejezet (267./old.) 


2026. november 12., csütörtök

A mi figyelmeztetésünkre: ha az ember lázad Isten ellen

Ezek a mégoly szégyenletes, sajnálatos ószövetségi feljegyzések azonban jó okkal kerültek a Bibliába: azért, hogy ideális esetben megtanuljuk, mi lesz, ha az ember lázad Isten ellen. 

(1Kor 10:6-12)  Pál apostol szerint miért ihlette Isten a prófétákat üzeneteik megírására a Bibliában? 

(1Kor 10:6-12). Mindez példává lett a számunkra, hogy ne kívánjunk gonosz dolgokat, amint ők kívántak. (7) Bálványimádók se legyetek, mint közülük némelyek, amint meg van írva: „Leült a nép enni és inni, majd mulatozni kezdtek.” (8) De ne is paráználkodjunk, mint ahogy közülük némelyek paráználkodtak, és elestek egyetlen napon huszonháromezren. (9) Krisztust se kísértsük, ahogyan közülük némelyek kísértették, és elpusztultak a kígyóktól. (10) De ne is zúgolódjatok, mint ahogyan közülük némelyek zúgolódtak, és elveszítette őket a pusztító angyal. (11) Mindez pedig példaképpen történt velük, és figyelmeztetésül íratott meg nekünk, akik az utolsó időkben élünk. (12) Aki tehát azt gondolja, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék! /RÚF/ 

Ezekben a versekben Pál egyenes vonallal köti össze a múltat és a jelent, Izraelt és az egyházat, amelynek részei vagyunk mi, akik Urunknak és Megváltónknak fogadtuk el Jézust. 

(Gal 6:14-16). Én azonban nem kívánok mással dicsekedni, mint a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjével, aki által keresztre feszíttetett számomra a világ, és én is a világ számára. (15) Mert Krisztus Jézusban sem a körülmetélkedés nem számít, sem a körülmetéletlenség; hanem csak az új teremtés. (16) Békesség és irgalmasság mindazoknak, akik e szabály szerint élnek, és Isten Izráelének! /RÚF/ 

Pál világossá teszi, hogy nem szabad átsiklani az emberiség Istennel kapcsolatos tapasztalatainak múltbeli feljegyzései felett, akár jók, akár rosszak, nem hagyhatjuk figyelmen kívül azokat. Isten ezt igen fontosnak gondolta, például állította elénk,

 „hogy ne kívánjunk gonosz dolgokat, amint ők [az elődeink] kívántak”. (1Kor 10:6), /ÚRK/ 

Más szóval: a múlt gyakran a jövő bevezetője. Általában a múlt határozza meg, ami a jelenben történik, illetve fog történni a jövőben. 

Lényegében Isten elmondja: nem vagyunk arra kárhoztatva, hogy megismételjük a korábbi nemzedékek hibáit, amennyiben hallgatunk a Szentírás és a prófétai üzenetek intéseire, amelyeket hírnökein keresztül küldött. Ha hallgatunk rá, tanulunk és engedelmeskedünk, megerősödünk, jól megy a sorunk. 

(2Krón 20:20). Kora reggel fölkeltek és kivonultak Tekóa pusztájába. Amikor kivonultak, előállt Jósáfát, és ezt mondta: Hallgassatok rám, Júda és Jeruzsálem lakói! Higgyetek Istenetekben, az Úrban, és megmaradtok! Higgyetek prófétáinak, és boldogultok! /RÚF/

 Vannak, akik még a lelki jólétet is anyagi javakkal, szép házzal, autóval, ruhával azonosítják. Isten ígéri, hogy gondoskodik szükségleteinkről, de azt akarja, hogy lelkileg is jól legyünk, ahogy minden másban. 

(1Jn 3:2). Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, de még nem lett nyilvánvaló, hogy mivé leszünk. Tudjuk, hogy amikor ez nyilvánvalóvá lesz, hasonlóvá leszünk hozzá, mert olyannak fogjuk őt látni, amilyen valójában. /RÚF/

 A keresztény életben való igazi, tartós teljességhez viszont az szükséges, hogy engedelmeskedjünk Isten prófétáinak. 

Az Úr nem szól hiába. Amikor megszólal, szavai örökérvényűek, azok hatalma és hatása végtelen 

(Ézs 40:8. Elszárad a fű, elhervad a virág, de Istenünk igéje örökre megmarad. /RÚF/),

 „a mi tanulságunkra írattak meg, akikhez az időknek vége elérkezett”. (1Kor 10:11), /ÚRK/ 

Igaz volt ez akkor, és mennyivel inkább vonatkozik ez ma ránk!? 

Milyen tanulságokat szűrhetünk le a Bibliában a lázadás és hitetlenség történeteit olvasva, nehogy mi is hasonló hibába essünk?

White idézet: Isten azokkal fog munkálkodni, akik készek hallgatni az Ő szavára. Isten Igéje legyen a tanácsadónk, és az Ige vezesse az életünket. Az ószövetségi történelem tanításai, ha hűségesen tanulmányozzuk őket, megmutatják nekünk, hogyan tudjuk ezt megvalósítani. Krisztus – nappal felhőoszlopba, éjjel pedig tűzoszlopba burkolózva – volt Izráel fiainak vezetője és világossága a pusztai vándorlás során. Íme Ő mutatja az utat, aki sosem téved. 

Isten a tapasztalataikon keresztül meg akarta tanítani nekik a mennyei vezető iránti engedelmességet és a szabadító hatalmába vetett hitet. Azzal, hogy megszabadította őket az egyiptomi nyomorúságukból, és ahogy átvitte őket a Vörös-tengeren, valójában kinyilatkoztatta előttük megtartó hatalmát. Amikor fellázadtak ellene, és szembehelyezkedtek akaratával, megfenyítette őket. Amikor kitartottak lázadásukban, és elszánták magukat, hogy a saját útjukat járják, Isten megadta nekik, amit kértek, és ezáltal megmutatta, hogy az ő javukra tartotta vissza azt, amit korábban nem adott meg. Minden egyes büntetés, amely a zúgolódásuk következményeként jött, lecke volt a hatalmas sokaság számára: Isten törvényének az áthágása minden esetben szomorúságot és szenvedést hoz. 

Az ószövetségi történelem a következő generációkban élők javára lett feljegyezve. De az Újszövetség leckéi éppoly szükségesek. Itt is Krisztus az a tanító, aki arra vezeti népét, hogy keresse a felülről jövő bölcsességet, és tegyen szert arra az igazságban való bölcsességre, amely a jellemet az isteni képmásra formálja. Mind az Ó-, mind az Újszövetség írásai arra tanítanak bennünket, hogy az Isten parancsolatai iránti engedelmesség az alapfeltétele annak, hogy elnyerjük azt az életet, amely Isten életével mérhető, hiszen az engedelmesség által válunk az isteni természet részeseivé, és tanulunk megmenekülni a romlottságtól, amely a kívánság miatt van a világban. Ezért a Szentírás szabályait tanulmányozni kell, parancsolatait be kell tartani, és az aranynál is drágább elveit át kell ültetni a mindennapi életbe. – This Day with God, 254./old. 


A prófétai írások magyarázása

 „És Mózestől és valamennyi prófétától kezdve elmagyarázza nekik mindazt, ami felőle megíratott az Írásokban.” (Lk 24:27),  /ÚRK/ Jézus a ke...