Az Isten kezéből nyert minden adományt

 

„Akiknek szívét Krisztus szeretete tölti be, híven követik annak példáját, aki érettük szegénnyé lett, hogy az Ő szegénysége által gazdagok legyünk. Az Isten kezéből nyert minden adományt – pénzt, időt, befolyást – az evangélium előrehaladásának eszközeként értékelnek. Így volt ez az ősegyházban. És ha a ma egyházában az lesz látható, hogy a Lélek erejével a tagok a világ dolgaitól elfordulnak, és készek áldozatot hozni abból a célból, hogy embertársaik hallhassák az evangéliumot, a hirdetett igazságok hatalmas befolyást árasztanak a hallgatókra”. (i. m. 47./old.)

„Az Úrnak nincs szüksége az adományainkra, nem tehetjük gazdagabbá ajándékainkkal… »Mert tőled van minden, és amiket a te kezedből vettünk, azokat adtuk most néked« (2Krón 29:14). Mégis megengedi, hogy kimutassuk hálánkat kegyelméért, amikor önfeláldozóan erőfeszítéseket teszünk mások érdekében. Isten iránti hálánkat és szeretetünket egyedül így mutathatjuk meg, nem adott rá más módot”. (Ellen G. White: Counsels on Stewardship. 18-19./old.)

„Milyen hatalmas ajándékot adott Isten az embernek, és mennyire rá vall, hogy ezt megtette! Felülmúlhatatlan nagylelkűséggel adott, hogy megmenthesse a lázadó embereket, megértesse velük szándékát és szeretetét. Kész vagy rá, hogy ajándékaiddal és adományaiddal bemutasd: semmit nem tartasz túl soknak számára, aki »az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen« (Jn 3:16)”? (Ellen G. White cikke, The Advent Review and Sabbath Herald. 1900. május 15.)

White idézet: NAGYLELKŰSÉG

„Van olyan, aki bőven adakozik, és annál inkább gazdagodik; …a mással jóltevő ember megkövéredik; és aki mást felüdít, maga is üdül” (Péld. 11:24-25)

Sokan sajnálkoztak Isten népe, Izrael sorsán, mert azon kívül, hogy évenként bőkezű ajándékokat adtak az Úrnak, rendszeresen adakozniuk is kellett. A mindentudó Isten pontosan tudta, hogy milyen adakozási rendszer lesz a legnagyobb összhangban a gondviselés munkájával, és e téren utasításokkal látta el őket. Újra meg újra megbizonyosodhattak róla, hogy kilenc tized többet ér tíz tizednél. Azoknak, akik úgy akarták növelni jövedelmüket, hogy megtartották az Istent megillető részt, vagy silány áldozatot hoztak – sánta, vak vagy beteg állatokat -, mindig veszteséget könyvelhettek el.

Habár láthatatlanul, a gondviselés mindig jelen van az emberi tevékenységekben. Isten keze gazdagít, vagy visszatartja a javakat. Sokszor némelyeknek nem ad, míg másoktól mintha nem tagadná meg a javakat. Mindez azért van, hogy próbára tegye az embert, és nyilvánvaló legyen, hogy kiben mi lakik. Megengedi, hogy az egyik testvért szerencsétlenség érje, másokat pedig, hogy bővelkedjenek, hogy lássa, azok, akiknek kedvezett, félik-e Őt, és eleget tesznek-e az Igében közölt kötelességüknek, szeretik-e felebarátjukat, mint magukat, és szívesen segítik-e szegényebb testvérüket. Istennek az volt a szándéka, hogy a nagylelkűség és jótékonykodás révén érzékenynek és megértőnek őrizze meg az emberek fiai szívét, hogy serkentse a kölcsönös gondoskodást és szeretetet, amely abból a vágyukból fakad, hogy Urukat kövessék, aki szegénnyé lett érettünk, hogy szegénysége által mi gazdaggá legyünk. A tized törvénye szilárd elvi alapokra épült, és Isten áldásként szánta.

Az adakozási rendszer célja egy hatalmas átoknak, a kapzsiságnak megelőzése volt. (Bizonyságtételek, 3.köt. 546-547.)

A jótékonyság kis patakjainak szabadon kell a kincstárba áramolniuk. Isten gondot visel, sokkal gyorsabban cselekszik, mint amilyen gyorsan adakozunk mi. (Christian Service, 268.)

Amikor Krisztus kegyelme megnyilatkozik a hívők szavaiban és tetteiben, fény ragyog a sötétségben élőkre. Mert amíg a száj magasztalja Istent, a szív jóindulatúan megnyílik, hogy segítsen a veszendőkön.

Amikor a tanítványokat betöltötte a Szentlélek, senki sem tartotta vagyonát a sajátjának. Mindenüket a csodálatos reform terjesztésére használták fel. Naponta ezrek tértek meg. Amikor a mai keresztényeket is ugyanez a lelkület szállja meg, és ugyanolyan bőkezűséggel szolgáltatják vissza Istennek azt, ami az Övé, nagyobb és átfogóbb munkát végeznek el. (Christian Service, 271.) – Krisztusi élet, „Nagylelkűség” című fejezet, 270./old. (szeptember 13.)

1. Miért annyira meghatározó Jézus példája a sáfárság tekintetében?

(2Kor 8:9). Mert ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét: hogy gazdag létére szegénnyé lett értetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok. /RÚF/

2. (Jn 3:16) arra mutat, hogy a mennyben az adakozás „nyelvét beszélik”.

(Jn 3:16). Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. /RÚF/;

(Jn 15:13). Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mint ha valaki életét adja barátaiért. /RÚF/;

(Gal 2:19-20). Mert én meghaltam a törvény által a törvénynek, hogy Istennek éljek. (20) Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amelyet most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem. /RÚF/;

(Ef 5:2, 25). és éljetek szeretetben, ahogyan Krisztus is szeretett minket, és önmagát adta értünk áldozati ajándékul, Istennek kedves illatként. (25) Férfiak! Úgy szeressétek feleségeteket, ahogyan Krisztus is szerette az egyházat, és önmagát adta érte, /RÚF/;

(1Jn 3:16). Abból ismerjük a szeretetet, hogy ő az életét adta értünk; ezért mi is tartozunk azzal, hogy életünket adjuk testvéreinkért. /RÚF/

Pál egységre törekedett

Pál tehát arra biztatta a korinthusi gyülekezet tagjait, hogy kapcsolódjanak be az elszegényedett júdeai gyülekezetek számára indított gyűjtésbe. Az egyik célja az egység, az összetartozás érzésének felébresztése volt. Azt akarta, hogy ezzel ők is bekapcsolódjanak a misszióba. Be akarta mutatni, hogy a pogány hátterű gyülekezet éppúgy része Isten családjának, mint a zsidó hívők Jeruzsálemben. Vagyis akik korábban ellenségek voltak, már valóban hittestvérekké lettek Isten újszövetségi maradékában. Pál vágyott rá, hogy a kereszténység egész családja – zsidókkal és pogányokkal – valóban egységes legyen, bizonyságul az egyház következő generációinak is.

Az adományt Tituszra és még két, jó hírnévnek örvendő testvérre bízták. Isten helyezte az egyházról való gondoskodás vágyát Titusz szívébe.

(2Kor 8:16). Hála legyen Istennek, aki értetek ugyanezt a buzgóságot adta Titusz szívébe. /RÚF/

A gyülekezetekből Isten kiválasztott még másik két férfit

(2Kor 8:18-23). Elküldtük vele együtt azt a testvért is, akinek az evangélium hirdetésével szerzett jó híre bejárta valamennyi gyülekezetet. (19) Sőt ezenkívül a gyülekezetek kiválasztották őt útitársunknak is ebben az adománygyűjtésben, amelyben szolgálunk, magának az Úrnak a dicsőségére és a mi jó szándékunk megmutatására. (20) Mert óvakodni akarunk attól, hogy valaki megrágalmazzon minket szolgálatunknak eme bőséges eredménye miatt: (21) mert gondunk van a tisztességre nemcsak az Úr előtt, hanem az emberek előtt is. (22) Elküldtük velük együtt azt a testvért, akinek az alkalmasságát sok mindenben kipróbáltuk, mert sokszor buzgó volt, most pedig még sokkal buzgóbb, mert nagyon bízik bennetek. (23) Akár Tituszról van szó, aki nekem társam és közöttetek munkatársam, akár a mi testvéreinkről, a gyülekezetek küldöttei ők: Krisztus dicsősége. /RÚF/

... akikről ezt írja:

„ők a gyülekezetek követei, Krisztus dicsősége” (2Kor 8:23). Valójában nem is számít, hogy a „Krisztus dicsősége” kifejezés erre a két hűséges testvérre, vagy a gyülekezetekre vonatkozik-e. Az adakozás végső soron az egyház Feje, Krisztus iránti hűséget jelzi.

(2Korinthus 8-9). fejezetei arra utalnak, hogy az adományokat azoknak az embereknek kell odaadni, akiket Isten kiválaszt az egyház által. Pontosan ezt mutatják a következő megfogalmazások:

„valamennyi gyülekezet” (2Kor 8:18), /ÚRK/,

„a gyülekezetek kiválasztották őt” (2Kor 8:19), /RÚF/ és

„a gyülekezetek követei” (2Kor 8:23). Nem meglepő tehát a következő buzdítás:

„Adjátok azért szereteteteknek… bizonyságát… a gyülekezetek előtt” (2Kor 8:24)

Az egységet erősíti, ugyanakkor az egység érzésének az eredménye az, ha adományokat viszünk az egyház – Isten kijelölt földi eszköze – számára. A pénz nagyszerű egyesítő erő lehet, ám ha az ember nem egyedül Isten dicsőségét tartja szem előtt, megoszlást is előidézhet.

Hogyan tanúsítják (Róm 15:26-27) versei is, hogy Pál egységre törekedett?

(Róm 15:26-27). Makedónia és Akhája ugyanis jónak látták, hogy gyűjtést rendezzenek a jeruzsálemi szentek szegényeinek. (27) Jónak látták ezt, de tartoznak is ezzel nekik, mert ha a népek részesültek az ő lelki javaikban, akkor tartoznak is azzal, hogy anyagiakkal szolgáljanak nekik. /RÚF/

Végezetül, Pál a gyűjtést szolgálatként, kegyelmes cselekedetként, áldásként, az istentisztelet és a közösség jeleként mutatja be. Mindezt egy adomány alapján? Gondolkodjunk még ezen!

A más gyülekezeteknek, tengerentúli misszióknak, távoli helyeknek küldött adományaink hogyan erősítik a világegyház egységét?

White idézet: Ahol élet, ott gyarapodás és növekedés is van. Isten országában szüntelen a csere, a bevétel és a kiadás; az Úrtól kapott ajándékok elvétele és annak visszaadása, ami az övé. Isten együtt tevékenykedik az igazi hívővel, aki ismét a műbe fekteti a kapott világosságot és áldásokat. Így növekedik benne a befogadás képessége. Amikor valaki mennyei ajándékokat ad tovább, ezzel csak a kegyelem és igazság friss áramlatainak készít helyet, hogy a kiapadhatatlan forrásból a lelkébe ömöljenek. Övé a nagyobb világosság, övé a megnövekedett tudás, övé az áldás. Ebben a gyülekezet tagjaira háruló munkában rejlik a gyülekezet élete és növekedése. Akinek élete abból áll, hogy mindig csak kap, és sohasem ad, az hamar elveszíti az áldást. Ha nem árad tőle másokhoz az igazság, elveszti képességét az Istentől adni kívánt áldások befogadására. Ha friss áldásokra vágyunk, előbb adjuk tovább a Menny javait.

Mindazok, akik az evangélium üzenetét a szívükbe fogadják, vágyakoznak a hirdetésére. A Mennyből eredő Krisztus iránti szeretetüknek kifejezést kell adniuk. Azok, akik felöltözték Krisztus igazságát, elmondják tapasztalataikat. Elmondják, hogyan vezette éhező, szomjazó lelküket a Szentlélek lépésről lépésre, Isten és Jézus Krisztus ismeretére. Elmondják, mit eredményezett az Ige kutatásuk, imádkozásuk, vívódásuk, és elismétlik Krisztus szavait: „Megbocsáttattak néked a te bűneid!”

Nem természetes, ha valaki ezeket a dolgokat titokban tartja. Akiket betöltött Krisztus szeretete, nem hallgatják el élményeiket. Az Úrtól kapott szent igazság nagyságához mérten vágyakoznak arra, hogy mások is részesüljenek ugyanabban az áldásban. Miközben megismertetik másokkal Isten ajándékainak gazdag kincsestárát, Krisztus egyre többet ad nekik ezekből az ajándékokból. Megtanulnak a kicsi gyermek őszinteségével engedelmeskedni. Lelkük a szentség után sóvárog, és egyre jobban feltárulnak előttük az igazság és kegyelem kincsei, hogy továbbítsák őket a világnak. – Isten csodálatos kegyelme, 63./old. (február 24.)

Isten gyermekei ápolják és nyilvánítsák ki az életükben a Lélek által elérhető nemes tulajdonságokat. Dicsőítsék meg Istent alázatuk és töredelmes szívük által. Vágyjanak hasonlóvá válni Jézushoz. Kövessék leckéit a mindennapi életben, és így rendeljék alá magukat akaratának.

„Isten szántóföldje vagytok”. (1Kor 3:9) Ahogy az ember szíve felderül kertjének gondozása közben, úgy örvendezik Isten hívő fiaiban és leányaiban. A kert folyamatos munkát igényel. A gyomokat ki kell húzni, új növényeket kell ültetni, az ágakat pedig meg kell metszeni. Így munkálkodik az Úr is a kertjében, és így gondozza növényeit. Nem leli örömét olyan fejleményekben, amelyek nem nyilvánítják ki Krisztus jellemének szép vonásait. Krisztus vére Isten értékes, drága tulajdonává tette az embereket, ezért nagyon óvatosnak kell lennünk, nehogy túl nagy szabadságot tulajdonítva magunknak, kihúzzuk azokat a növényeket, amelyeket Isten helyezett a kertjébe. Némely növény olyannyira gyönge, hogy alig-alig van benne élet, de az Úrnak különös gondja van ezekre.

Embertársaitokkal való kapcsolatotok során soha ne feledjétek, hogy Isten tulajdonával van dolgotok. Legyetek kedvesek, irgalmasok és udvariasok. Tiszteljétek Isten áron vett tulajdonát. Legyetek gyöngédek és tisztelettudók egymás iránt. Istentől kapott képességeiteket használjátok példaadásként az emberek számára. – Isten csodálatos kegyelme, 65./old. (február 26.)

Az anyagi támogatás, adakozás, nagylelkűség

 Mi lehetett az oka a macedóniaiak rendkívül nagylelkű adakozási készségének?

(2Kor 8:1-5). Hírt adunk nektek, testvéreim, Istennek arról a kegyelméről, amelyet Makedónia gyülekezeteinek adott. (2) Mert a nyomorúság sok próbája között bőséges az ő örömük, és nagy szegénységükből a tisztaszívűség gazdagsága lett. (3) Tanúskodom arról, hogy erejük szerint, sőt erejükön felül is önként adakoztak, (4) és erősen sürgetve kérték tőlünk, hogy a szentek iránti szolgálatban adakozással részt vehessenek. (5) És nemcsak azt tették, amit reméltünk, hanem először önmagukat adták az Úrnak, és aztán nekünk, az Isten akaratából. /RÚF/

A macedóniaiak pozitív hozzáállása több mindenben megmutatkozott.

Először: nagy örömmel adakoztak.(2Kor 8:2)

Pál megállapítja, hogy: „bőséges az örömük, és nagy szegénységükből a tisztaszívűség gazdagsága lett” (2Kor 8:2), /ÚRK/.

Később megemlíti, hogy: „a jókedvű adakozót szereti az Isten” (2Kor 9:7).

A „jókedvű” szó görög megfelelője egyedül itt fordul elő az Újszövetségben, bár ugyanebből a szócsaládból származó kifejezéssel találkozunk másutt is, például: „a könyörülő pedig jókedvvel”

(Róm 12:8), /RÚF/ ...a vigasztaló a vigasztalást, az adakozó szerénységgel, az elöljáró igyekezettel, a könyörülő pedig jókedvvel.

cselekedjen. Az ehhez a szócsaládhoz tartozó kifejezések a Biblián kívüli iratokban az öröm, a boldogság érzését közvetítik.

(2Kor 9:7). Mindenki úgy adjon, ahogyan előre eldöntötte szívében, ne kedvetlenül vagy kényszerűségből, mert „a jókedvű adakozót szereti Isten”. /RÚF/ versében a jókedvű adakozás arra utal, hogy az ember vonakodás nélkül ad.

Másodszor: nagylelkűen adtak. (2Kor 8:2) Mielőtt Pál említi a macedóniaiak nagylelkűségét, utal „nagy szegénységükre”. A „nagylelkűség”, „jószívűség” görög szava (haplotétosz) még kétszer előfordul 2Korinthus 8-9. fejezetében. Pál így fogalmaz:

„Hogy mindenben meggazdagodjatok a teljes jószívűségre” (2Kor 9:11),

ami azt jelenti: kaptunk, hogy adhassunk.

Később ezt írja:

„adakozó jószívűségetekért” (2Kor 9:13), /ÚRK/. Ebben a szakaszban a jószívvel történő adakozás Krisztus evangéliuma megvallásának egy formája.

Harmadszor: „erejükön felül is önként adakoztak” (2Kor 8:3) /RÚF/. Vagyis nem kényszer hatására tették, ami még inkább tiszteletre méltó, ha látjuk, hogy nem a feleslegükből adtak, pedig rendkívül korlátozottak voltak a forrásaik. Pál ugyanezt vonatkoztatja Tituszra is, aki kész volt ellátogatni Korinthusba: önként ment oda

(2Kor 8:17). Mert megkapta ugyan a bátorítást, de buzgóbb lévén, önként ment el hozzátok. /RÚF/

Negyedszer: azzal a tudattal adtak, hogy kiváltságuk az adakozás. (2Kor 8:4)

Ez a fajta hozzáállás abban mutatkozott meg, hogy kérték: ők is bekapcsolódhassanak a gyűjtésbe. „…esedezve kérték tőlünk azt a kiváltságot, hogy részt vehessenek a szenteket megsegítő szolgálatban” (2Kor 8:4), /ÚRK/

Ötödször: magukat teljesen Istennek szentelve vettek részt a gyűjtésben. (2Kor 8:5)

Pál így ír: „először önmagukat adták az Úrnak, és aztán nekünk” /RÚF/.

Amikor az ember átadja magát az Úrnak, ennek következtében mások szolgálatát is felvállalja. A macedóniaiak az anyagi támogatáson túlmenően is bekapcsolódtak a misszióba. Vagyis az adakozás, a nagylelkűség nem korlátozódik csupán a pénzre.

White idézet: A zsoltáros szavai: „A te szádnak törvénye jobb nékem, mint sok ezer arany és ezüst” (Zsolt 119:72) – olyan gondolatot jelent ki, ami nem csak vallásos szempontból igaz. Abszolút igazságot állít, amit az üzleti életben is elismernek. Még a mai világban is, ahol minden a pénzszerzésről szól, ahol a verseny nagyon kiélezett és a módszerek igen gátlástalanok, sokan elismerik, hogy az élet küszöbén álló fiatalembernek bármilyen pénzösszegnél nagyszerűbb kezdet az, ha becsületes, szorgalmas, mértékletes, tiszta és takarékos.

A becsületes üzletvezetés és a valódi siker alapja annak elismerése, hogy mindennek Isten a tulajdonosa. A mindenség Teremtője az eredeti tulajdonos. Mindnyájan az Ő sáfárai vagyunk. Mindent, amink van, Ő bízott ránk, hogy az Ő irányítása alapján használjuk.

Ez minden ember egyetemes kötelessége, és létünk minden területét magában foglalja. Akár felismerjük, akár nem, Isten sáfárai vagyunk, tőle kaptuk képességeinket és adottságainkat, Ő helyezett a világnak egy adott pontjára, hogy a tőle kapott munkát elvégezzük.

Isten kinek-kinek megszabta „a maga dolgát” (Mk 13:34), amire az adottságai képessé teszik, amiből a legnagyobb áldás származik önmaga és embertársai számára, és amivel a leginkább dicsőséget szerezhet Istennek.

Üzleti munkánk vagy másféle elhívásunk tehát része Isten nagy tervének, és amíg akarata szerint végezzük, addig Ő felelős az eredményekért. „Isten munkatársai vagyunk” (1Kor 3:9), és feladatunk iránymutatásainak a hűséges teljesítése. Ezért nincs helye az idegeskedésnek és az aggodalmaskodásnak. Helyette szorgalomra, hűségre, gondoskodásra, takarékosságra és tapintatra van szükség. Minden képességet a lehető legalaposabban ki kell használni. A sikeres eredmény azonban nem erőfeszítéseinktől függ, hanem Isten ígéretétől. Annak a szónak, ami Izráelt a pusztában táplálta, és életben tartotta Illést az éhség idején, ma is ugyan akkora ereje van. „Ne aggodalmaskodjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? vagy: Mit igyunk?” (Mt 6:31) …

Aki erőt ad az embernek a gazdagság megszerzéséhez, az ajándékkal együtt feladatot is adott. Mindabból, amink van, Isten egy bizonyos részt visszakér. A tized az Úré… „Hozzátok be a tizedet mind az én tárházamba” (Mal 3:10) – ez Isten parancsa. Itt nem háláról vagy bőkezűségről van szó, hanem csakis őszinteségről. A tized az Úré, és elrendeli, hogy adjuk vissza neki, ami az övé.

„A sáfároktól megkívántatik, hogy mindegyik hívnek találtassék.” (1Kor 4:2) Ha az őszinteség az üzleti élet egyik kulcsfontosságú elve, vajon nem kellene elismernünk Isten iránti kötelességünket, ami a többi elvnek is az alapja? – Lift Him Up, 304./old