A hiteles szolgálat gyümölcsei

A görög-római világban szokásosak voltak az ajánlólevelek, Pál azonban nem tudott felmutatni ilyet. Hiteles szolgálatának bizonyítékát a Lélek átformáló erejének megmutatkozása jelentette a korinthusiak életében. Azonban az apostol biztosra vette, hogy nem a saját intelligenciájának vagy erőfeszítéseinek a hatására jött létre a gyülekezet Korinthusban. 

(2Kor 3:4-6) Nem azzal foglalkozott, hogy önmagát kiemelje 

(2Kor 2:2. Mert ha megszomorítlak titeket, akkor ki vidámít meg engem, hacsak nem az, akit én megszomorítok? /RÚF/;

 (2Kor 3:5) A saját szolgálatáról szólva röviden tárgyalja a két szövetség témáját: az első szövetséget Mózes jelképezte, az újat pedig Pál és a munkatársai. A felületes olvasó azt gondolhatja, hogy az Ószövetség nem adott reményt az üdvösségre, de ez nem igaz. Az Ó- és az Újszövetség idején is lehetséges volt a megváltás. Az Ószövetség volt az evangélium előzetese. 

„Mivel pedig az Írás előre látta, hogy Isten hitből fogja megigazítani a pogányokat, előre hirdette az evangéliumot Ábrahámnak: Tebenned fog áldást nyerni minden nép” (Gal 3:8), /ÚRK/. 

(2Kor 3:1-18). Elkezdjük-e ismét ajánlani önmagunkat? Vagy szükségünk van-e, mint némelyeknek, hozzátok szóló vagy tőletek kapott ajánlólevelekre? (2) A mi levelünk ti vagytok, amely be van írva szívünkbe, amelyet ismer és olvas minden ember. (3) Mert nyilvánvaló, hogy ti Krisztusnak a mi szolgálatunk által szerzett levele vagytok, amely nem tintával, hanem az élő Isten Lelkével van felírva, és nem kőtáblára, hanem a szívek hústábláira. (4) Ilyen bizodalmunk pedig Krisztus által van Isten iránt. (5) Nem mintha önmagunktól, mintegy a magunk erejéből volnánk alkalmasak arra, hogy bármit is megítéljünk; ellenkezőleg, a mi alkalmasságunk Istentől van. (6) Ő tett alkalmassá minket arra, hogy az új szövetség szolgái legyünk, nem a betűé, hanem a Léleké, mert a betű megöl, a Lélek pedig megelevenít. (7) Ha pedig a halálnak betűkkel kőbe vésett szolgálata dicsőséges volt, úgyhogy nem tudtak Izráel fiai Mózes arcára nézni arcának múló dicsősége miatt, (8) hogyne volna még dicsőségesebb a Lélek szolgálata? (9) Mert ha a kárhoztatás szolgálata dicsőséges, mennyivel dicsőségesebb az igazság szolgálata! (10) Sőt ami ott dicsőséges volt, már nem is dicsőséges az azt felülmúló dicsőség miatt. (11) Ha ugyanis a mulandó dicsőséges, mennyivel inkább dicsőséges a maradandó. (12) Mivel tehát ilyen reménységünk van, teljes nyíltsággal szólunk, (13) és nem úgy, mint Mózes, aki leplet tett az arcára, hogy ne lássák Izráel fiai a mulandó dicsőség végét. (14) De az ő gondolkozásuk eltompult, mert az Ószövetség felolvasásakor ugyanaz a lepel mind a mai napig felfedetlenül megmaradt, mivel az csak Krisztusban tűnik el. (15) Sőt mindmáig, valahányszor Mózest olvassák, lepel van a szívükön. (16) De ha majd megtérnek az Úrhoz, elvétetik a lepel. (17) Az Úr pedig a Lélek, és ahol az Úr Lelke, ott a szabadság. (18) Mi pedig, miközben fedetlen arccal, mint egy tükörben szemléljük az Úr dicsőségét mindnyájan, ugyanarra a képre formálódunk át az Úr Lelke által dicsőségről dicsőségre. /RÚF/ 

(2Kor 4:1-6). Ezért tehát, mivel Isten irgalmából ilyen szolgálatban állunk, nem csüggedünk el, (2) hanem elvetjük a szégyenletes titkos bűnöket; nem járunk ravaszságban, nem is hamisítjuk meg Isten igéjét, hanem az igazság nyílt hirdetésével ajánljuk magunkat minden ember lelkiismeretének Isten előtt. (3) Ha pedig nem elég világos a mi evangéliumunk, csak azok számára nem világos, akik elvesznek. (4) Ezeknek a gondolkozását e világ istene megvakította, mert hitetlenek, és így nem látják meg az Isten képmásának, Krisztusnak dicsőségéről szóló evangélium világosságát. (5) Mert nem önmagunkat hirdetjük, hanem Krisztus Jézust, az Urat, önmagunkat pedig mint szolgáitokat Jézusért. (6) Isten ugyanis, aki ezt mondta: „Sötétségből világosság ragyogjon fel”, ő gyújtott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete Krisztus arcán. /RÚF/

...szakaszában azt láthatjuk, hogy az Ószövetség szimbolizálta azoknak a törvényeskedő tapasztalatát, akik saját engedelmes cselekedeteikkel akarták elnyerni Isten tetszését. Az Újszövetség azonban azoknak a tapasztalatát mutatja be, akik maradéktalanul Isten kegyelmére hagyatkoznak, hogy Isten mindazt véghezvigye értük és bennük, amit megígért. 

Pál a hívők és a nem hívők két különböző reakciójáról beszél, amit az evangélium kivált belőlük. Nem utal két, külön evangéliumra, egyre az Ószövetségben, a másikra pedig az Újszövetségben, mert csak egy evangélium létezik, amit Isten ad. 

„Mert ő szabadított meg minket, és hívott el szent hívással, nem a mi cselekedeteink alapján, hanem saját végzése és kegyelme szerint, amelyet még az idők kezdete előtt Krisztus Jézusban adott nekünk” (2Tim 1:9), /RÚF/. 

„Ez nem jelenti annak tagadását, hogy (2Kor 2:14–4:6) részében vannak történelmi elemek” (Skip MacCarty: In Granite or Ingrained? What the Old and New Covenants Reveal about the Gospel, the Law, and the Sabbath. Berrien Springs, MI, Andrews University Press, 2007, 120./old.). 

Pál a történelemre utalva akar rámutatni, hogy egyesek „üdvözülők”, mások pedig „elkárhozók”. 

(2Kor 2:15). Mert Krisztus jó illata vagyunk Isten dicsőségére az üdvözülők és az elkárhozók között: /RÚF/. 

A saját reakciójuk, Mózes szolgálatával szembeni hitetlenségük miatt lehet a szolgálatára a kárhoztatás és halál szolgálataként tekinteni. Mivel a korinthusi gyülekezet hitre jutott, Pál köztük végzett szolgálata az igazság, az életadó Lélek szolgálatának bizonyult. A korinthusi gyülekezet megváltásra jutása Pál hiteles szolgálatának bizonysága. 

White idézet: Amikor Jézus leült pihenni Jákób kútjánál, épp Júdeából jött, ahol szolgálata kevés gyümölcsöt termett… Erőtlenül, kimerülten sem tagadta meg a beszélgetés lehetőségét egy asszonytól, bár az idegen volt, elszakadt Izráeltől, és nyílt bűnben élt. 

A beszélgetés során Jézus szavai mély hatást tettek az asszonyra. Sohasem hallott ilyen véleményt sem saját papjaitól, sem a zsidóktól. Amint addigi élete elvonult előtte, átérezte, hogy nagy szüksége van valamire. Rádöbbent, hogy lelke szomjazik, és ezt Sikár kútjainak vize sohasem csillapíthatja. Eddig semmi sem érte, ami ennyire ráébresztette volna magasabb rendű szükségleteire. Jézus meggyőzte arról, hogy olvas életének titkaiban, mégis barátjának érezte Őt, olyannak, aki szánja és szereti. Bár már jelenlétének tisztasága is ítélet volt bűnei felett, Jézus egy szóval sem vádolt, hanem kegyelméről beszélt, ami megújíthatja a lelket. 

Otthagyta a vizeskorsót, és visszatért a városba, hogy elvigye az üzenetet másoknak… Örömtől túlcsorduló szívvel sietett útjára, hogy másokkal is megossza a kapott drága világosságot. „Jertek, lássatok egy embert, aki megmonda nékem mindent, amit cselekedtem – mondta a város lakóinak; nem ez-é a Jézus?” (Jn 4:29) Szavai az emberek szívét érintették. Új volt az arckifejezése, egész megjelenése. Az emberek érdeklődtek Jézus iránt. 

Mihelyt megtalálta a Megváltót, a samáriai asszony másokat is elhozott hozzá. Jobb misszionáriusnak bizonyult, mint Jézus tanítványai… Gondolataik a nagy munka felé irányultak, amelyet a jövőben kell elvégezniük. Nem látták, hogy éppen körülöttük van az aratnivaló, amit be kell gyűjteni. A lenézett asszony viszont egy egész várost hozott el, hogy hallhassák a Megváltót. Azonnal elvitte a világosságot embertársainak… 

Ez az asszony a Krisztusban való gyakorlati hit munkálkodását jeleníti meg. Minden igaz tanítvány misszionáriusként születik Isten országába. Aki az élet vizéből iszik, az élet kútfejévé válik. – Conflict and Courage, 294./old. 

Másnap, amikor két tanítványa a közelben állt, János újra meglátta Jézust a nép között. A próféta arcát megint beragyogta a Láthatatlan dicsősége, és így kiáltott: „Ímé, az Isten ama Báránya!” (Jn 1:36) E szavak izgalomba hozták a tanítványok szívét. Nem teljesen értették. Mit jelent a név, amelyet János adott neki: „Isten Báránya”? János ezt nem magyarázta meg. 

Otthagyták Jánost, és elindultak, hogy megkeressék Jézust. Egyik András volt, Simon testvére, a másik pedig János, az evangélista. 

Ők voltak Jézus első tanítványai. Ellenállhatatlan indítás késztette őket, hogy kövessék Jézust, alig várták, hogy beszélhessenek vele, mégis félve és csendben töprengtek: „Ez a Messiás?” 

Jézus tudta, hogy követik a tanítványok. Ők voltak szolgálatának első zsengéi, és az isteni Tanító szíve megtelt örömmel, amikor ezek az emberek elfogadták kegyelmét. Mégis csak annyit kérdezett, ahogy megfordult: „Mit kerestek?” (Jn 1:39) Rájuk bízta, hogy visszafordulnak-e, vagy elmondják vágyukat. 

A tanítványok előtt egyetlen cél lebegett. Egyetlen személy jelenléte kötötte le gondolataikat. Felkiáltottak: „Mester, hol lakol?” (Jn 1:39) Egy rövid beszélgetés útközben nem nyújthatta azt, amire vágytak. Egyedül akartak lenni Jézussal, lábához ülni, és hallgatni szavait… 

A töredelmes megbánás, a hit és a szeretet teszi képessé a lelket, hogy elfogadja a mennyei bölcsességet. A szeretet által munkálkodó hit az ismeretek kulcsa, és mindenki, aki szeret, „ismeri az Istent” (1Jn 4:7). – Lift Him Up, 168./old. 

Hiteles keresztény szolgálat

 „Mindenütt szorongatnak, de össze nem roppantanak, kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe, üldözöttek vagyunk, de nem elhagyottak, letiportak, de nem elveszettek. Mindenkor testünkben hordozzuk Jézus halálát, hogy Jézus élete is látható legyen testünkben.” (2Kor 4:8-10), /ÚRK/

 Amikor Pál bizonygatta őszinteségét és tisztaságát, megvédte magát a következetlenség és a korinthusiak iránti szeretetlenség vádjától. Mindig is lelki gyermekei javáért fáradozott. 

(2Kor 2:12-17) Amikor pedig megérkeztem Tróászba Krisztus evangéliumának hirdetésére, bár az Úr kaput nyitott előttem, (13) nem volt nyugalma lelkemnek, mivel nem találtam Titusz testvéremet. Ezért elbúcsúztam tőlük, és elmentem Makedóniába. (14) De hála legyen Istennek, aki Krisztus ereje által mindenkor diadalra vezet bennünket, és ismeretének illatát terjeszti általunk mindenütt. (15) Mert Krisztus jó illata vagyunk Isten dicsőségére az üdvözülők és az elkárhozók között: (16) ezeknek a halál illata halálra, azoknak az élet illata életre. De ki alkalmas erre? (17) Mi nem olyanok vagyunk, mint sokan, akik nyerészkednek Isten igéjével, hanem mint akik tiszta szívből, sőt Istenből szólunk Isten előtt Krisztusban. /RÚF/

... verseiben kezdett gondolatmenete egészen a 7. fejezetig tart, ami közben azt mérlegeli, hogy milyen a Krisztusért végzett hiteles szolgálat. Rengeteg tanulságot levonhatunk ezekből a gondolataiból is. 

 2Korinthus 3-7. fejezeteivel Pál a lélekmentés szolgálatáról szól. „A bűnösök megtérése és az igazság általi megszentelődésük a lelkész legerősebb bizonyítéka arra nézve, hogy Isten hívta el a szolgálatra. Apostolságának bizonyítéka a megtértek szívébe van vésve és megújult életük tanúskodik arról. Krisztus, a dicsőség reménysége a benső emberben alakul ki. A lelkészt nagyban megerősíti szolgálatának e pecsétje”. (Ellen G. White: Az apostolok története.  216./old.) 

White idézet: Dolgozni azt jelenti: szolgálni; Isten pedig mindenkit szolgálatra hív. Aki önző és magának való életformát választ, meggyalázza Istent. Testvéreim és testvérnőim, tudatában vagytok, hogy évente lelkek ezrei vesznek el bűneikben, mert senki sem vetítette életútjukra az igazság fényét? 

Hatalmas munka vár ránk a világban. Az emberek nem a nyelvek ajándéka vagy csodák hatására fognak megtérni, hanem a megfeszített Krisztus prédikálására. Meddig halogatjuk még, hogy erőfeszítéseket tegyünk egy jobb világ érdekében? Miért várunk valami rendkívüli eseményre vagy költséges felszerelésre? Akármilyen jelentéktelenek lennétek, bármilyen szerény is lenne foglalkozásotok, ha a Megváltó tanításaival összhangban dolgoztok, megnyilatkozik bennetek, és befolyásotok Krisztushoz vonzza az embereket. Tisztességet szerez az Őt őszintén szolgáló alázatos és szerény szolgáinak. Mindegy, mivel foglalkozunk, hogy az üzleti életben, egy gazdaságban vagy irodában dolgozunk, igyekeznünk kell lelkeket menteni.

Vessünk mindenhol a vizek mellett, és őrizzük meg lelkünket Krisztus szeretetében. Dolgozzunk, míg nappal van, használjuk fel az Úr munkájára kapott javakat. Bármit teszünk, tegyük örömmel, bármilyen áldozatot követel tőlünk, hozzuk meg örömmel. Amikor mindenhol vetni fogunk a vizek mellett, és meg fogjuk érteni a szavak jelentőségét: „Aki bőven vet, bőven is arat.” 

Mindent a kegyelemnek köszönhetünk, a fenséges kegyelemnek: megváltásunkat, helyreállításunkat és azt, hogy örökösökké lettünk Jézus Krisztussal együtt. Ezt a kegyelmet mutassuk be másoknak is. 

A Megváltó neve megdicsőítésére használja fel azokat, akikről tudja, megengedik, hogy az isteni befolyás átalakítsa őket. Kézbe veszi a mások által megvetett anyagot, és dolgozik azok életében, akik átadják magukat neki. Örömét leli abban, ha kézbe vesz egy látszólag haszontalan anyagot, amelyet Sátán megrontott és felhasznált, és isteni kegyelmének részesévé teszi. Boldog, ha megszüntetheti valakinek a szenvedéseit, és megszabadíthatja az engedetleneket sújtó eljövendő haragtól. Gyermekeit segédeivé teszi, akik munkáját végzik, és akik már ebben az életben megkapják jutalmukat azzal, hogy munkájukat siker koronázza. 

De vajon összemérhető ez az öröm azzal a boldogsággal, amelyet gyermekei majd a végső elszámolás napján éreznek? – Krisztusi élet, 256./old. (aug. 30.) 

Pál győzelme Krisztusban a Korinthus gyülekezet békéje

(2Kor 2:12-17). Amikor pedig megérkeztem Tróászba Krisztus evangéliumának hirdetésére, bár az Úr kaput nyitott előttem, (13) nem volt nyugalma lelkemnek, mivel nem találtam Titusz testvéremet. Ezért elbúcsúztam tőlük, és elmentem Makedóniába. (14) De hála legyen Istennek, aki Krisztus ereje által mindenkor diadalra vezet bennünket, és ismeretének illatát terjeszti általunk mindenütt. (15) Mert Krisztus jó illata vagyunk Isten dicsőségére az üdvözülők és az elkárhozók között: (16) ezeknek a halál illata halálra, azoknak az élet illata életre. De ki alkalmas erre? (17) Mi nem olyanok vagyunk, mint sokan, akik nyerészkednek Isten igéjével, hanem mint akik tiszta szívből, sőt Istenből szólunk Isten előtt Krisztusban. /RÚF/

Pál szíve nehéz volt, míg Tituszra várt (2Kor 7:5-6), de nyugtalansága dacára is szüntelenül Jézusról beszélt (2Kor 2:12) annyira szerette Őt. Akkor még nem tudta, milyen eredményre vezet a levele. Alig várta Tituszt, hogy meghallja, miként reagáltak rá a korinthusiak. 

„Tróászban végzett munkája eredményes volt, mégsem maradhatott ott sokáig. »Az összes gyülekezet gondja«, de különösen a korinthusi gyülekezeté, súlyosan nehezedett szívére. Remélte, hogy Titusszal találkozik Tróászban és megtudja tőle, hogyan fogadták a korinthusi testvérek a küldött tanács és feddés szavait, de csalódott. »Nem volt nyugalma lelkemnek – írta e tapasztalatát illetően –, mivel nem találtam Titusz testvéremet.« Ezért Tróászból eltávozott és átment Macedóniába, ahol Filippiben Timóteussal találkozott” (Ellen G. White: Az apostolok története. 213./old.) 

 (2Kor 2:14-17) Hogyan reagált Pál, amikor Macedóniában találkozott Titusszal, és meghallotta, hogy a korinthusiak jól fogadták a szavait? 

Pál örömmel mondja, hogy Isten „Krisztusban mindenkor diadalra vezet minket” (2Kor 2:14), /ÚRK/. Milyen gyönyörű megállapítás! A Krisztus jelenlétével teljes szív az Ő „ismeretének illatát terjeszti általunk mindenütt”. (2Kor 2:14), /RÚF/ 

Pál örömét fejezi ki Krisztusban azért, hogy fájdalmak között írt levelének a kívánsága szerinti gyümölcse lett. 

(2Kor 7:5-9). Mert amikor megérkeztünk Makedóniába, semmi nyugalma sem volt testünknek, hanem ki voltunk téve mindenféle zaklatásnak: kívül harcok, belül félelmek. (6) De Isten, a megalázottak vigasztalója, megvigasztalt minket Titusz megérkezésével, (7) de nemcsak az ő megérkezésével, hanem azzal a vigasztalással is, amellyel ő nálatok megvigasztalódott. Hírül hozta ugyanis nekünk a ti vágyódásotokat, kesergéseteket, hozzám való ragaszkodásotokat, úgyhogy még jobban megörültem. (8) Mert ha megszomorítottalak is titeket azzal a levéllel, nem bánom. Bántam ugyan, látva, hogy az a levél, ha egy kis időre is, megszomorított titeket, (9) de most már örülök. Nem annak, hogy megszomorodtatok, hanem hogy szomorúságotok megtéréshez vezetett: mert Isten szerint szomorodtatok meg, és miattunk semmiben nem vallotok kárt. /RÚF/

 Ez hatalmas győzelem! Közben (2Kor 2:17) versében újra megerősíti, hogy ő Krisztus őszinte apostola. 

(2Kor 1:12). Mert ez a mi dicsekvésünk, amelyről lelkiismeretünk bizonyságot tesz, hogy Isten szentségével és tisztaságával, nem emberi bölcsességgel, hanem Isten kegyelmével jártunk a világban, kiváltképpen pedig közöttetek. /RÚF/

 E szakasz szerint az különbözteti meg Krisztus hű szolgáját a hamistól, hogy az utóbbi önérdekből házal az evangéliummal, az előbbi pedig Krisztus iránti szeretetből, teljes szívvel hirdeti Isten Igéjét. 

White idézet: „Pál apostol szükségesnek találta, hogy megrója a rosszat, ami a gyülekezetben történt, de eközben nem veszítette el az önuralmát. Aggódva magyarázta tettének okát. Roppant körültekintően igyekezett kifejezni, hogy barátja a vétkezőnek. Megértette velük, mennyire fájdalmas volt számára, hogy fájdalmat kellett okoznia nekik. Éreztette velük, hogy az érdekei megegyeznek a korinthusiakéval”. (Ellen G. White megjegyzése, The SDA Bible Commentary. 6. köt. 1094./old.)

„Maradjatok énbennem” – sokatmondó szavak ezek. Krisztusban maradni élő, komoly és megújító hitet feltételez, olyat, amely szeretet által munkálkodik és megtisztítja a lelket. Továbbá Krisztus lelkének állandó befogadását és az Ő szolgálata iránti fenntartás nélküli odaadást jelent. Ahol létrejön ez az egység, ott megjelennek a jó cselekedetek is. A szőlővesszők illatos gyümölcseiben a szőlőtő élete fog megmutatkozni. Krisztus kegyelmének szüntelen befogadása áldást hoz az életetekbe, és a magatok során áldás lesztek mások számára, mígnem elmondhatjátok Pállal együtt: „Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus.” (Gal 2:20) 

A Krisztussal kialakult szent egység a hittestvérek közötti leggyöngédebb keresztény közösséget hozza létre, és szívüket megérinti az egymás iránti mennyei együttérzés… Krisztus tanítványainak soraiból teljesen eltűnik a ridegség, az ellenségeskedés és a vitatkozás. Mindannyian ugyanazt a hitet kapták. Azért egyesültek, hogy az egyedüli Urat szolgálják, hogy együtt szenvedjenek ugyanazon célért küzdve, és ugyanabban az ügyben arassanak győzelmet. Ugyanazon a drága véren lettek megváltva, és ezért elindultak ugyanazon üdvösség üzenetét hirdetni az embereknek… 

Akik folyamatosan Krisztus erejéből táplálkoznak, elnyerik a Szentlelket. Többé nem lesznek hanyagok sem beszédben, sem magaviseletben. Isten szeretett Fiának áldozata, végtelen árának az érzése fogja átjárni a lelküket. A golgotai jelenetek úgy lebegnek a szemük előtt, mint közeli, élő történések, és a szívüket meghatja Krisztus irántuk tanúsított szeretetének eme csodálatos megnyilvánulása. Másokra is úgy tekintenek, mint akik az Ő drága vére által lettek megváltva, és mint akik azért egyesülnek az Úrral, hogy nemesebb, magasztosabb és szentebb életet éljenek eme kapcsolat eredményeképpen. Krisztus golgotai halála arra késztessen bennünket, hogy úgy értékeljük az emberi lelkeket, ahogyan Ő is értékeli. Krisztus szeretete kölcsönzött értéket minden embernek – férfinak, nőnek és gyermeknek. – That I May Know Him, 132./old. 

Az éjszaka folyamán átélt tapasztalatom mélyen meghatott. Úgy éreztem, hogy Krisztus nagyon közel van hozzám. Reménység, bátorság, hit és a lelkek iránti szeretet töltött el. Kértem Istent, hogy támogasson, Ő felemelt és megadta, hogy győzzek Ővele. Tudom, hogy az Úr munkálkodni fog népéért, ha gyermekei megtisztítják lelküket az igazság iránti engedelmesség által. Akkor majd az emberek teljes lénye, teste, elméje és lelke összhangba kerül Istennel. Ha mindennél jobban szeretjük Istent, és embertársainkat, mint önmagunkat, akkor dicsőség fogja megkoronázni a szabadságunkat. 

„Amiket szem nem látott, fül nem hallott és embernek szíve meg se gondolt, amiket Isten készített az őt szeretőknek.” (1Kor 2:9) – The Upward Look, 241./old.