Az ima: magasztos kiváltságunk

 

„Ha többet gondolnánk Jézusra és többet beszélnénk róla, magunkról pedig kevesebbet, akkor jobban érezhetnénk a jelenlétét”. (Ellen G. White: Jézushoz vezető út. Budapest, 2008, Advent Irodalmi Műhely, 76./old.) 

„Ha félelmünkre és kétségeinkre hallgatunk, vagy ha minden titokba bele akarunk látni, mielőtt igaz hitünk lenne, nehézségeink mind nagyobbak lesznek. Ha gyengeségünk és alárendeltségünk érzetében jövünk Istenhez, akinek tudása végtelen, aki összes teremtményét ismeri, s szava és akarata által kormányoz mindeneket, s feltárjuk hitben és alázatosságban mindazt, ami a szívünket nyomja, akkor meghallgatja jajkiáltásainkat és megenyhíti szívünket”. (i. m. 72./old.)

„Szívünk az ima, a hálaadás szárnyain juthat közelebb az éghez. A Mennyben hálával magasztalják, és gyönyörű énekekkel dicsőítik Istent, és amikor hálánkat kinyilvánítjuk, istentiszteletünk mindinkább hasonló lesz a mennyei seregéhez… Lépjünk tehát mindnyájan tiszteletteljes örömmel Alkotónk elé, »hálaadással és dicsérettel«. (Ézs 51:3)” (i. m. 77./old.)

White idézet: Az ima: magasztos kiváltságunk

Isten szól hozzánk a természet, a kinyilatkoztatás, gondviselése és Lelkének befolyása által. Mindez azonban nem elégséges; előtte nekünk is ki kell tárni szívünket. A helyes lelki élet fejlődéséhez szükséges, hogy valóságos összeköttetésben legyünk mennyei Atyánkkal. Ha szívünk hozzá vonzódik, és műveit, irgalmasságát, áldásait állandóan szemünk előtt is tartjuk, ez még nem jelenti azt, hogy vele érintkezünk, hogy közösségben vagyunk vele. Hogy ezt elérhessük, mindennapi életünkben is hozzá kell folyamodnunk tanácsért. 

Szívünket feltárni Istennek mint barátunknak, ez az ima. Nem mintha szükséges lenne, hogy elmondjuk Istennek, kik vagyunk, mit akarunk, hanem hogy ily módon Istent a szívünkbe fogadhassuk. Az ima nem Istent hozza le hozzánk, hanem bennünket emel fel őhozzá. 

Mikor Krisztus e földön járt, imádkozni tanította tanítványait. Arra oktatta őket, hogy mindennapi szükségleteiket vigyék Isten elé, és összes gondjaikat őreá vessék. Az az ígérete, hogy imájukat és kérésüket meghallgatja, biztosíték a mi számunkra is. 

Jézus maga is gyakran imádkozott, amikor közöttük járt. Magára vette fogyatkozásainkat, gyengeségeinket, és áhítattal kért mennyei Atyjától támogatást és segítséget, hogy kötelességeire és próbáira felvértezze. Minden tekintetben Ő a mi példaképünk, gyengeségünkben testvérünk, aki „megkísértetett mindenekben hozzánk hasonlóan” (Zsid 4:15), de mint az egyedüli bűntelen, természete visszariadt a gonosztól; lelki fájdalmakat és kínokat szenvedett el a bűnös világban. Emberi mivolta az imát szükségletévé és kiváltságává tette. Atyjával való közösségében vigaszt és örömet talált. Ha tehát az emberiség Megváltója, az Isten Fia, szükségét érezte az imának, mennyivel inkább fontos, hogy mi, bűnös, gyenge emberek is felismerjük annak szükségét, hogy bensőségesen és állandóan imádkozzunk Istenhez! 

Mennyei Atyánk arra vár, hogy ránk áraszthassa az áldások teljességét. Kiváltságunk, hogy szüntelenül merítsünk és igyunk határtalan szeretete forrásából. Nem különös-e mégis, hogy olyan keveset imádkozunk?! Isten mindig kész meghallgatni legkisebb gyermekének is szívből fakadó imáját, és mi mégis oly kevés hajlandóságot mutatunk, hogy Isten elé vigyük kívánságainkat. Vajon mit gondolnak a mennyei angyalok a gyenge, elhagyott és kísértésnek kitett emberiségről, mikor látják, hogy Isten végtelen szeretete sokkal többet óhajt nékik adni, mint amennyit kérni tudnának, de ők mégis oly keveset imádkoznak, és oly kishitűek?! Az angyaloknak öröm Istent szolgálni és közelében tartózkodni. Legnagyobb örömük, hogy Istennel közösségben lehetnek; ám e föld fiai, akiknek pedig oly nagy szükségük van arra a segítségre, melyet egyedül Ő adhat, elégedetteknek látszanak Isten Lelkének világossága és a vele való közösség hiányában is. 

A gonosz sötétsége körülveszi azokat, akik az imát elhanyagolják. A kísértés szavai, melyeket Sátán súg a fülükbe, bűnre csábítják őket azért, mert az ima magasztos kiváltságát nem használják fel állandóan. Miért is vonakodnak Isten gyermekei imádkozni, holott tudják, hogy az ima kulcs a hit kezében, amely megnyithatja a mennyei tárház ajtaját, ahol a Mindenható kincseinek forrásai vannak felhalmozva. Folytonos ima és buzgó éberség nélkül abban a veszélyben vagyunk, hogy hanyagokká leszünk, és az egyenes ösvényről letérünk. Ellenfelünk folytonosan akadályozni akarja a kegyelem trónjához vezető utunkat, hogy a bensőséges imát és hitet nélkülözve, ne jussunk ahhoz a kegyelemhez és erőhöz, mellyel a kísértéseket legyőzhetjük. 

Vannak feltételek, melyek alapján elvárhatjuk, hogy Isten meghallgatja imáinkat. Az első feltétel az, hogy segítségének szükségét érezzük és felismerjük. Hisz megígérte: „Vizet öntök a szomjúhozóra, és folyóvizet a szárazra”. (Ésa 44:3) Azok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot, és akik szívük mélyéből vágyakoznak Isten után, biztosak lehetnek, hogy Isten megelégíti őket. De a szívnek nyitva kell lennie Isten Lelkének befolyása előtt, hogy az isteni áldásokat befogadhassa. 

Nagy ínségünk már önmagában is olyan érv, amely a legbeszédesebben szólal fel érdekünkben. Ámde nékünk kell az Urat keresnünk, hogy érettünk cselekedjen. „Kérjetek és adatik néktek”. (Mt 7:7) És Ő, „aki az ő tulajdon Fiának nem kedvezett, hanem őt mindnyájunkért odaadta, mimódon ne ajándékozna vele együtt mindent minékünk?” (Róm 8:32) 

Ha igazságtalanságot rejtegetünk szívünkben, és tudatosan vétkezünk, az Úr nem hallgathat meg bennünket; csak a bűnbánó és összetört szív imája kedves előtte. Ha minden felismert igazságtalanságot jóvátettünk, remélhetjük, hogy Isten meghallgatja kérésünket. Érdemeink sohasem ajánlanak bennünket Isten kegyelmébe; egyedül Krisztus érdeme és szolgálata vált meg, és az Ő vére tisztít meg bennünket; a mi munkarészünk az, hogy az imameghallgatás feltételeinek eleget tegyünk. 

A győzelmes ima másik eleme a hit. „Mert aki Isten elé járul, hinnie kell, hogy ő létezik, és megjutalmazza azokat, akik őt keresik”. (Zsid 11:6) Jézus így szólt tanítványaihoz: „Amit könyörgéstekben kértek, higgyétek, hogy mindazt megnyeritek, és meglészen néktek”. (Mk 11:24) 

Az ígéret határtalan, és hű az Isten, aki adta. Ha nem is nyerjük el azonnal, amit kérünk, mégis higgyük, hogy az Úr hallja kérésünket, és teljesíteni fogja. Sokszor annyira tévedünk, és annyira rövidlátók vagyunk, hogy oly dolgokat kérünk, amik a legkevésbé sem válnának áldásunkra. Mennyei Atyánk szeretetből úgy válaszol imáinkra, hogy azt adja csak meg, ami javunkra szolgál, s amit magunk is kívánnánk, ha a Szentlélektől megvilágosítva a dolgok valódi állását láthatnánk. Ha imáink látszólag nem részesültek meghallgatásban, erősen ragaszkodjunk az ígérethez. A meghallgatás ideje bizonnyal el fog jönni, s elnyerjük azokat az áldásokat, melyekre legnagyobb szükségünk van. De merészség azt állítani, hogy imánk mindenkor és úgy hallgattatik meg, amint és ahogyan kívánjuk. Isten sokkal bölcsebb, semhogy tévedhetne, és sokkal jobb, mintsem visszatartson jó adományokat azoktól, akik igazságban járnak. Azért bízzatok benne, megvigasztalódva, még akkor is, ha imátok nem talál azonnal meghallgatásra. Bízzatok sziklaszilárdan ígéretében: „Kérjetek és adatik néktek!” 

Ha félelmünkre és kétségeinkre hallgatunk, vagy ha minden titokba bele akarunk látni, mielőtt igaz hitünk lenne, nehézségeink mind nagyobbak lesznek. Ha gyengeségünk és alárendeltségünk érzetében jövünk Istenhez, kinek tudása végtelen, aki összes teremtményeit ismeri, s szava és akarata által kormányoz mindeneket, s feltárjuk hitben és alázatosságban mindazt, ami szívünket nyomja, akkor meghallgatja jajkiáltásainkat, és megenyhíti szívünket. A szívből fakadó őszinte ima a legszorosabb közösségbe emel bennünket az Örökkévaló Lelkével. Ha pillanatnyilag nincs is rendkívüli bizonyítékunk arra, hogy Megváltónk és Üdvözítőnk szeretettel és részvéttel hajol le hozzánk, ez mégis úgy van. Bár láthatóan nem érzékeljük jelenlétét, keze mégis szeretettel és szívbéli részvéttel megpihen rajtunk. 

Ha kegyelmet és áldást kérünk Istentől, szívünket is a szeretet és megbocsátás lelkületének kell áthatnia. Hogy is imádkozhatjuk: „Bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk azoknak, akik ellenünk vétkeztek” (Mt 6:12), holott haragot tartunk szívünkben? Ha imáink meghallgatását elvárjuk, akkor nekünk is éppúgy és olyan mértékben kell megbocsátanunk másoknak, amilyen mértékben mi elvárjuk bűneink bocsánatát. 

Az imában való kitartás szintén feltétele a meghallgatásnak. Mindig imádkoznunk kell, ha növekedni akarunk hitben és tapasztalatokban. Állhatatosnak kell lennünk az imában (Róm 12:12), és vigyáznunk kell abban hálaadással. (Kol 4:2) Péter így figyelmezteti a hívőket: „Annakokáért legyetek mértékletesek és józanok, hogy imádkozhassatok”. (1Pt 4:7) Pál apostol is int bennünket: „Imádságotokban és könyörgéstekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt”. (Fil 4:6) Júdás levelében a következőket olvashatjuk: „Ti pedig, szeretteim, épülvén a ti szentséges hitetekben, imádkozván Szentlélek által, tartsátok meg magatokat Istennek szeretetében”. (Júd 20-21) A szüntelen ima a léleknek Istennel való szakadatlan egyesülése; általa az Istentől jövő élet árad a mi életünkbe, életünk tisztasága és szentsége viszont Istenhez kapcsol bennünket. 

Szükséges, hogy kitartóan, szorgalmasan imádkozzunk; ne engedjük, hogy ebben bármi is gátoljon. Minden erőnket feszítsük meg, hogy szívünk Jézussal a közösséget fenntartsa. Keressük az alkalmakat az imára, bárhol kínálkozzék is. Azok, akik igazán törekszenek az Istennel való közösségre, rendszeresen felkeresik az imagyülekezéseket, mindenben eleget tesznek kötelezettségeiknek, és legkomolyabb buzgalommal igyekeznek az összes áldásokat elnyerni! Minden alkalmat felhasználnak, hogy rájuk ragyogjon a mennyei fény sugara. 

Imádkozzunk a családi körben; de mindenekfelett nem szabad a titkon való imát elhanyagolnunk, mert ez lelkünk lehelete, élete. Lehetetlen, hogy lelkünk fejlődjék, ha az imát elhanyagoljuk. A családi légkörben és nyilvánosan mondott imák nem elegendők. Csendben és egyedüllétben öntsd ki szívedet; imád csak annak füléhez jusson, ki azt meghallgatja. Egyetlen kíváncsi fül se hallja meg ezen kéréseket. A csendes magányban mentes a lélek az összes külső befolyástól; elsősorban az izgalomtól. Nyugodtan, de buzgón hatoljon fel imád Istenhez! Állandó és gyógyító lesz az a befolyás, mely Tőle árad, ki a titkokat látja s akinek fülei mindig nyitva vannak azok részére, akik szívük mélyéből hozzá kiáltanak. Egyszerű, gyermeki hittel közösséget ápol a lélek Istennel, miáltal isteni fénysugarakat fogad magába, melyek erőt és kitartást kölcsönöznek a Sátán elleni küzdelemben. Isten a mi erősségünk örökkön örökké! 

Imádkozzatok kamráitokban; mindennapi munkátok és hivatástok közben is gyakran emeljétek fel szíveteket Istenhez. Így járt Énok is Istennel. A jó illatú áldozathoz hasonlóan szállnak fel ezek az imák a kegyelem trónjához. Kinek szíve Istenben nyugszik, azt Sátán soha le nem győzheti. 

Nincs idő és nincs hely, amely alkalmatlan volna az Istenhez való fohászkodásra. Mi sem gátolhat meg bennünket, hogy szívünket bensőséges imában Istenhez emeljük. Az utca zajában, a mindennapi üzleti ügyek intézése közben is fohászkodhatunk és kérhetjük Isten vezetését, miként Nehémiás is tette, mikor kérését Artaxerxes király elé tárta. Az Istennel való benső közösséget mindenütt ápolhatjuk. Szívünk ajtaja legyen mindig nyitva, és szüntelenül küldjük fel Jézushoz sóhajtásunkat: 

Lehet, hogy romlott légkör vesz körül bennünket, de mégsem kell annak mérgét magunkba szívnunk: élhetünk az égnek tiszta levegőjében. A tisztátalan vágyak és szentségtelen gondolatok minden ajtaját szorosan elzárhatjuk, ha szívünket bensőséges imában emeljük Istenhez. Azok, akik szívüket nyitva tartják Isten áldása és segítsége előtt, sokkal szentebb légkörben élnek, mint amely őket e földön körülveszi; állandóan közösségük lesz a mennyel. 

Jézusról tisztább fogalmakkal kell bírnunk, és helyesebben kell értékelnünk az örök valóságok becsét. A megszentelt élet szépségével kell Isten gyermekei szívének eltelni, és ezen végcél elérése érdekében a mennyei dolgok feltárásáért, isteni világosságért kell imádkoznunk. 

Irányítsuk lelkünket a menny felé, hogy az Úr a mennyei légkörbe vonhasson bennünket. Annyira közel juthatunk Istenhez, hogy minden váratlan megpróbáltatás alkalmával oly természetesen fordul hozzá szívünk, mint a virág a napfény felé. 

Hozzátok gondotokat, örömötöket, szükségleteiteket és aggodalmaitokat s mindazt, ami nyom és kínoz Isten elé! Terheiteket sohasem találja nehezeknek, soha ki nem fáraszthatjátok Őt. Ő, aki hajatok szálát is számon tartja, nem közömbös gyermekei szükségletei iránt. „Igen irgalmas az Úr és könyörületes”. (Jak 5:11) Nyomorunk és jajkiáltásunk szívéig hat. Vigyétek őhozzá mindazt, ami szíveteket nyomja. Senki sem oly nehéz, hogy ne bírná el, mert hisz Ő tart fenn világokat, kormányozza a világmindenség ügyeit. Békességünk feltételei közül egyik sem oly jelentéktelen, hogy ne részesítené figyelemben. Élettapasztalataink egyetlen fejezete sem oly homályos, hogy el ne olvashatná; nem lehet olyan nehéz helyzetünk, hogy meg ne oldhatná. Legkisebb tanítványát sem érheti kár, nem kínozhatja gond szívünket, nem érhet öröm, és őszinte ima nem hagyhatja el ajkunkat, amely iránt ne viseltetne közvetlen érdeklődéssel. „Meggyógyítja a megtört szívűeket, és bekötözi sebeiket”..(Zsolt 147:3) Isten és minden egyes lélek között oly gyengéd és bensőséges a viszony, mintha kívüle más lélek nem volna, akiért szeretett Fiának életét áldozta. 

Jézus így szólt: „...az én nevemben kértek majd: és nem mondom néktek, hogy én kérni fogom az Atyát ti érettetek; mert maga az Atya szeret titeket”. (Jn 16:26-27) Megelőzőleg pedig az mondja: „én választottalak titeket..., hogy akármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja néktek”. (Jn 15:16) Ámde Jézus nevében imádkozni többet jelent, mint nevét említenünk az ima elején és végén. Jelenti azt, hogy Jézus lelkülete és indulata uralja imánkat; ígéreteit hisszük, kegyelmében bizakodunk, és munkáját végezzük. 

Isten nem kívánja, hogy remeték vagy szerzetesek legyünk, és a világtól visszavonulva szenteljük magunkat az Ő szolgálatára. Életünk legyen hasonló Krisztus életéhez, mind a magányban, mind a tömegben. Aki csupán imádkozik, de nem cselekszik, az csakhamar felhagy az imával is, vagy pedig imája külső formasággá válik. Mihelyt kivonják az emberek magukat a társadalmi élet és a keresztényt terhelő kötelezettségek teljesítése, valamint a kereszthordás alól, mihelyt megszűnnek a legkomolyabban fáradozni Urukért és Mesterükért, ki érettük dolgozott, bármily hűséges munkások voltak is, többé nincs miért imádkozniuk, és semmi sem készteti őket áhítatra. Imájuk egyéni és önző lesz. Nem tudnak többé az emberiség szükségleteiért, Isten országának épüléséért és a munkához való erőért imádkozni. } 

Nagy veszteségünk, ha az együttes imát elhanyagoljuk, amely pedig erősítene és bátorítana bennünket Isten szolgálatában. Szívünkben Isten szavának igazságai lassanként elvesztik erejüket, fontosságukat és jelentőségüket. Megszentelő befolyásuk nem hat szívünkre, lelki életünk hanyatlik. Egymással való érintkezésünk sokat veszít melegségéből a keresztényi együttérzés hiányában. Aki csak magának él, nem tölti be azt a hivatást, melyet Isten kijelölt. Ha helyesen ápoljuk természetes társas hajlamainkat, ezáltal összeköttetésbe lépünk másokkal, és így kifejlődnek Isten szolgálatára alkalmas erőink. 

Ha a keresztények mindennapi érintkezésük közben többet beszélnének egymással Isten szeretetéről s a megváltás nagy igazságairól, az erősítésükre és vigasztalásukra szolgálna, és szívük felüdülne. Naponként többet tanulhatunk mennyei Atyánktól, s naponként jobban tapasztalhatjuk kegyelmét. Ha így élünk, akkor mind élénkebbé válik bennünk az a vágy, hogy beszéljünk szeretetéről, s ha így cselekszünk, szívünk felmelegszik és felbátorodik. Ha többet gondolnánk Jézusra, és többet beszélnénk róla, akkor jobban érezhetnénk jelenlétét is. 

Ha annyit gondolnánk Istenre, mint ahányszor kegyelmének bizonyítékait tapasztaljuk, akkor gondolataink állandóan nála időznének; élvezetté válna róla beszélni és nevét magasztalni. Szívesen beszélünk mulandó dolgokról, mert érdekelnek minket; szívesen beszélünk barátainkról is, mert szeretjük őket; örömüket és bánatukat átérezzük. Ámde végtelenül nagyobb okunk van arra, hogy Istent jobban szeressük, mint barátainkat, és ezért a legtermészetesebb dolog az volna, hogy gondolatainkban legtöbbet vele foglalkozzunk, szeretetéről, irgalmasságáról beszéljünk, és mindenhatóságát magasztaljuk. A gazdag ajándékok, melyekkel Isten elhalmozott bennünket, ne vegyék annyira igénybe gondolatainkat és szeretetünket, hogy többé mit sem adjunk Istennek; ellenkezőleg, ezek mindennap őrá figyelmeztessenek, és a hála és a szeretet kötelékeivel fűzzenek bennünket mennyei Jótevőnkhöz. Nagyon sokat foglalkozunk a mi nyomorúságos földi életünkkel. Irányítsuk lelki szemeinket a mennyei szentély nyitott kapujára, ahonnét Krisztus arcáról Isten fénye és dicsősége tükröződik vissza, aki „mindenképpen idvezítheti is azokat, akik őáltala járulnak Istenhez”. (Zsid 7:25) 

Magasztaljuk Istent többet „kegyelméért, és az emberek fiai iránt való csodadolgaiért”. (Zsolt 107:8) Imáink és áhítataink ne csupán kérésből álljanak! Gondolataink ne csupán saját szükségleteinkre irányuljanak, hanem gondoljunk azokra a jótéteményekre is, melyeket elvettünk. Túl sokat sohasem imádkozunk, de hálánkkal gyakran takarékoskodunk. Napról napra részesedünk Isten kegyelmének ajándékaiban, és mégis mily kevés hálát tanúsítunk iránta, mily keveset magasztaljuk és dicsőítjük azért, amit velünk cselekedett. 

Régente, amikor Izráel fiai istentiszteletre gyűltek egybe, az Úr megparancsolta nékik: „És ott egyetek az Úrnak, a ti Isteneteknek színe előtt, és örvendezzetek ti és a ti házatok minden népe, kezetek minden keresményének, amelyekkel megáld téged az Úr, a te Istened”. (5Móz 12:7) Amit Isten dicsőségére tettünk, azt örömteli szívvel, dicsénekekkel és hálaadással ajánljuk fel; sohase szomorúan, búsan. A mi Istenünk szeretetteljes, irgalmas Atya. Ne essék nehezünkre neki szolgálni. Ellenkezőleg, örüljünk és ujjongjunk, hogy szolgálhatunk és részt vehetünk munkájában. Isten nem akarja, hogy gyermekei, akiket oly dicsőn megváltott, kegyetlen és zsarnok munkaadónak tekintsék. Legjobb barátjuk Ő, és mikor Őt imádják, Isten velük van, tőle vigaszt és áldást várhatnak, mely szívüket örömmel és szeretettel tölti be. Isten azt akarja, hogy gyermekei az Ő szolgálatából vigaszt merítsenek, és inkább örömnek, mint tehernek tekintsék az Ő szolgálatát. Legbensőbb vágya, hogy mindazok, akik Őt imádják, szeretetének és előrelátásának számos jelét véve, mindennapi munkájukhoz erőt merítsenek, és kegyelmet nyerve, hűségesen és becsületesen járhassanak el minden dologban. 

Gyűljünk Krisztus keresztje alá! A megfeszített Krisztus legyen elmélkedésünk, beszélgetésünk és legszentebb örömünk tárgya. Gondoljunk állandóan Isten áldásaira, és ha végtelen szeretetét tapasztaljuk, örömmel tegyünk le mindent azokba a kezekbe, melyek érettünk a keresztre szegeztettek. 

Szívünk az imának, hálaadásnak szárnyain jöhet közelebb az éghez. A mennyben hálával magasztalják és gyönyörű énekekkel dicsőítik Istent, és midőn mi kifejezzük szívünk háláját, istentiszteletünk mindinkább hasonlóbb lesz a mennyei seregéhez. „Aki hálával áldozik, az dicsőít engem” (Zsolt 50:23), mondja az Úr. Lépjünk tehát mindnyájan tiszteletteljes örömmel Alkotónk elé hálával és dicsénekekkel. (Ésa 51:3)– További tanulmányozásra Jézushoz vezető út, „Az ima: magasztos kiváltságunk” című fejezet, 93./old.

Kérdések az imával kapcsolatban

- Miért imádkozzunk, ha Isten már előre tudja, mit fogunk mondani? 

Miért kell imádkoznunk, hiszen Ő mindentudó? „Nem mintha szükséges lenne, hogy elmondjuk Istennek, kik vagyunk, mit akarunk, hanem hogy ily módon Istent a szívünkbe fogadjuk. Az ima nem Istent hozza le hozzánk, hanem bennünket emel fel őhozzá”. (Ellen G. White: Jézushoz vezető út.  69./old.) 

Biztosak lehetünk benne, hogy Isten ismeri minden vágyunkat és minden szükségletünket, olvassa szívünk minden szándékát. Az ima nekünk tesz jót. Lehetőséget ad, hogy megálljunk a mindennapi rohanásban, felismerjük Isten mindenhatóságát a világ összes dolga felett, megpihenjünk a lábánál. Másrészt utat nyit számára, hogy cselekedhessen a kéréseink szerint. Amikor pedig nem tudunk úgy imádkozni, ahogy kellene, a Szentlélek jár közben értünk. 

(Róm 8:26-27). Ugyanígy segít a Lélek is a mi erőtlenségünkön. Mert amiért imádkoznunk kell, nem tudjuk úgy kérni, ahogyan kell, de maga a Lélek esedezik értünk kimondhatatlan fohászkodásokkal. (27) Aki pedig a szíveket vizsgálja, tudja, mi a Lélek szándéka, mert Isten szerint jár közben a szentekért. /RÚF/ 

- Miért imádkozzunk, amikor minden rendben van? 

A hatékony imaélet egyik legnagyobb akadálya lehet az önelégült és büszke gondolkodás. Ha valóban ráébrednénk, mennyire nagy szükségünk van Istenre, sokkal közelebb kerülnénk hozzá. A tökéletes angyalok imádják és dicsőítik Őt, akkor miért gondoljuk, hogy bűnös emberként erre kevésbé van szükségünk? Mit mond erről 

(Ézs 44:3). Mert vizet árasztok a szomjas földre, patakokat a száraz tájra. Kiárasztom lelkemet utódaidra, áldásomat sarjadékaidra. /RÚF/ és 

(Mt 5:6). Boldogok, akik éheznek és szomjaznak az igazságra, mert ők megelégíttetnek. /RÚF/ 

- Mi a hit szerepe az imában? 

 (Zsid 11:6). Hit nélkül pedig senki sem lehet kedves Isten előtt, mert aki az Istenhez járul, annak hinnie kell, hogy ő van, és megjutalmazza azokat, akik őt keresik. /RÚF/ 

... versét, majd gondolkodj azon, amit olvastál. „Az ima és a hit közeli rokonok. A hit imájában isteni tudomány rejlik, amelyet mindenkinek meg kell érteni, aki életét sikeressé akarja tenni. Krisztus ezt mondja: »Azért mondom néktek: Amit könyörgéstekben kértek, higgyétek, hogy mindazt megnyeritek, és meglészen néktek«. (Mk 11:24) 

Ő világossá teszi előttünk, hogy a kéréseinknek összhangban kell lenniük Isten akaratával. Azokat a dolgokat kell kérnünk, amelyeket Ő megígért, és amit elnyerünk, azt fel kell használnunk az Ő akaratának teljesítésére! Ha a feltételeket teljesítjük, az ígéret félreérthetetlen… Nem kell az áldás külső bizonyítékait keresnünk”! (Ellen G. White: Előtted az élet. Nevelés. 256./old.) 

- Kivel kell imádkoznunk? 

Az ima és a bibliatanulmányozás az Istennel való kapcsolatunk vérvonala. Szánj időt arra, hogy a szívedet megvizsgáld, miközben beszélsz Istennel és figyelsz rá.

(Mt 6:6). Te pedig amikor imádkozol, menj be a belső szobádba, és ajtódat bezárva imádkozzál Atyádhoz, aki rejtve van; a te Atyád pedig, aki látja, amit titokban teszel, megjutalmaz majd téged. /RÚF/ 

Ugyanakkor a családban és kis csoportokban is kell imádkozni 

(ApCsel 12:12). Amikor ezt felismerte, elment Mária házához, aki a Márknak is nevezett János anyja volt. Itt sokan voltak együtt és imádkoztak. /RÚF/, 

... mivel ahol ketten vagy hárman összegyűlnek, ott Isten is megjelenik. (Mt 18:20) Nem utolsó sorban a gyülekezeti közösségünkkel is fontos imádkozni (Jak 5:13-16). Szenved-e valaki közöttetek? Imádkozzék! Öröme van-e valakinek? Énekeljen dicséretet! (14) Beteg-e valaki közöttetek? Hívassa magához a gyülekezet véneit, hogy imádkozzanak érte, és kenjék meg olajjal az Úr nevében. (15) És a hitből fakadó imádság megszabadítja a szenvedőt, az Úr felsegíti őt, sőt ha bűnt követett is el, bocsánatot nyer. (16) Valljátok meg azért egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok. Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének. /RÚF/]

White idézet: Isten nem válaszol mindig első imánkra. Ha így tenne, azt hinnénk, hogy jogunk van minden áldásra, melyet kiáraszthat ránk. Tartsunk önvizsgálatot, hogy lássuk, vajon nem táplálunk magunkban rejtett bűnöket. Tudatára kell ébrednünk, hogy teljességgel Istentől függünk, és szükségünk van segítségére. 

A Szentírásban értékes ígéretek rejlenek mindazok számára, akik az Úr támogatását várják. Mindnyájan rögtön válaszokat szeretnénk imáinkra, és ha nem kapjuk meg, hajlamosak vagyunk elcsüggedni. A tapasztalat megtanított, hogy ez nagy tévedés. A válasz késése különleges javunkat szolgálja. Alkalmunk van megtudni, hogy igaz és őszinte a hitünk, vagy változó, mint a tenger hullámai. A hit és szeretet erős kötelékeivel kell az oltárhoz kötnünk magunkat, és engedjük, hogy a türelem elvégezze tökéletes munkáját. A hit állandó gyakorlat által erősödik. A várakozás nem azt jelenti, hogy ha gyógyulásunkat kérjük Istentől, nekünk semmit sem kell tennünk ennek érdekében. Ellenkezőleg, a lehető legjobban kell felhasználnunk az eszközöket, amelyeket jóságos Urunk bocsátott rendelkezésünkre szükségleteink betöltésére. – Az imádság, 110./old. 

A családfő fordítson különleges figyelmet arra, hogy az áhítat órája mindenki számára érdekes legyen. Egy kis gondossággal és némi előkészülettel kellemessé tehetők ezek az összejövetelek; és majd az örökkévalóság teszi nyilvánvalóvá, milyen áldásos, jó hatással vannak az egész családra. Az apa válasszon ki érdekes és könnyen érthető igeszakaszt. Néhány vers elegendő egy-egy tanítás alátámasztásához, amelyet a nap folyamán mindenki jól átgondolhat és meg is valósíthat. A témával kapcsolatban kérdezni is lehet. Elhangozhatnak rövid, de érdekes és hasznos megjegyzések, esetleg képekkel vagy szemléltetőeszközökkel is ábrázolhatunk egy-egy eseményt. Legalább két-három versszakot énekeljünk el valamelyik lelkesítő hívő énekből, majd röviden és lényegre törően imádkozzunk. Aki imádkozik, ne foglaljon bele az imájába mindent, ami az eszébe jut, hanem próbálja Isten iránti háláját a lehető legegyszerűbb szavakkal kifejezni, és köszönetet mondani az áldásokért. 

Az áhítatok megszervezéséhez fontos, hogy felkeltsük és megerősítsük a Biblia tanulmányozásának szeretetét. A reggeli és esti istentisztelet legyen a nap legkedvesebb és leghasznosabb időszaka! Gondoskodjunk róla, hogy ezeket a drága perceket ne zavarják kellemetlen gondolatok. Értsük meg, a szülők és gyermekek azért gyűlnek össze, hogy találkozzanak Jézussal, és meghívják otthonukba a szent angyalokat! Az áhítatok legyenek rövidek, élénkek, változatosak, és mindenkor alkalmazkodjanak a körülményekhez! Mindenki vegyen részt a Biblia olvasásában! Tanulják meg Isten törvényét, és azután gyakran ismételjék át! A gyermekek érdeklődését növeli, ha megengedik nekik, hogy néha ők válasszák ki a felolvasandó szöveget. Kérdezzétek őket a felolvasott bibliaversekkel kapcsolatban, és engedjétek őket is kérdezni, ha valamit nem értenek. Néhány szóval magyarázzátok meg a szakasz jelentését. Az áhítatot nem szabad hosszúra nyújtani. A kicsik is vegyenek részt az imában, és csatlakozzanak az énekléshez, még ha csak egyetlen szakasz éneklésével is. – Gyermeknevelés, 521-522./old. 

Dicséret, bűnvallás, kérések és hálaadás

 (Mt 6:5-15). Amikor imádkoztok, ne legyetek olyanok, mint a képmutatók, akik szeretnek a zsinagógákban és az utcasarkokon megállva imádkozni, hogy lássák őket az emberek. Bizony mondom nektek: megkapják jutalmukat. (6) Te pedig amikor imádkozol, menj be a belső szobádba, és ajtódat bezárva imádkozzál Atyádhoz, aki rejtve van; a te Atyád pedig, aki látja, amit titokban teszel, megjutalmaz majd téged. (7) Amikor imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok, akik azt gondolják, hogy bőbeszédűségükért hallgattatnak meg. (8) Ne legyetek tehát hozzájuk hasonlók, mert tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, még mielőtt kérnétek tőle. (9) Ti azért így imádkozzatok: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved, (10) jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is; (11) mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, (12) és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek; (13) és ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól; mert tied az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké. Ámen. (14) Mert ha az embereknek megbocsátjátok vétkeiket, nektek is megbocsát mennyei Atyátok. (15) Ha pedig nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket. /RÚF/ 

... verseiben Jézus imádkozni tanított. Ennek mintája szerint forduljunk Istenhez akkor is, amikor négyszemközt, vagy a családdal, vagy akár a gyülekezetben imádkozunk, emlékezve rá, hogy az ima beszélgetés Istennel, mint egy Baráttal. Imáinkat gyakran telezsúfoljuk a kéréseinkkel, miközben Jézus annyi más dologért tanított imádkozni. 

(Dán 9:4-19). Imádkoztam Istenemhez, az Úrhoz, és vallást téve ezt mondtam: Ó, Uram, nagy és félelmetes Isten, aki hűségesen megtartod a szövetséget azokkal, akik szeretnek téged, és megtartják parancsolataidat! (5) Vétkeztünk és bűnbe estünk, megszegtük törvényedet és ellened lázadtunk, eltértünk parancsolataidtól és törvényeidtől. (6) Nem hallgattunk szolgáidra, a prófétákra, akik a te nevedben szóltak királyainkhoz, vezéreinkhez, elődeinkhez és az ország egész népéhez. (7) Neked, Uram, igazad van, nekünk pedig szégyenkeznünk kell még ma is; nekünk, Júda férfiainak, Jeruzsálem lakóinak és az egész Izráelnek közelben és távolban, mindazokban az országokban, amelyekbe szétszórtad őket hűtlenségük miatt, amelyet ellened elkövettek. (8) Szégyenkeznünk kell, Uram, nekünk, királyainknak, vezéreinknek és elődeinknek, mert vétkeztünk ellened. (9) A mi Urunk, Istenünk irgalmas és megbocsát. De mi ellene lázadtunk, (10) és nem hallgattunk Istenünknek, az Úrnak a szavára. Nem az ő törvényei szerint éltünk, amelyeket szolgái, a próféták által adott nekünk. (11) Egész Izráel megszegte törvényedet, és eltért tőle, nem hallgatott a szavadra. Azért szakadtak ránk az eskü alatt kimondott átkok, amelyek meg vannak írva Mózesnek, az Isten szolgájának törvényében, mert vétkeztünk ellene. (12) Beteljesítette a szavát, amellyel fenyegetett minket és bíráinkat, akik fölöttünk bíráskodtak: azt, hogy nagy veszedelmet zúdít ránk. Mert nem történt még sehol olyan az ég alatt, mint ami Jeruzsálemmel történt. (13) Utolért bennünket mindaz a veszedelem, ami meg van írva Mózes törvényében. Mégsem esedeztünk Istenünkhöz, az Úrhoz, nem tértünk meg bűneinkből, és nem törődtünk igazságoddal. (14) Ezért az Úrnak gondja volt arra, hogy elhozza ránk a veszedelmet. Bizony igazságos volt az Úr, a mi Istenünk, bármit is cselekedett, hiszen nem hallgattunk az ő szavára. (15) Most azért, Urunk, Istenünk, aki kihoztad népedet Egyiptomból erős kézzel, és olyan nevet szereztél magadnak, amely ma is híres: vétkeztünk, bűnbe estünk! (16) Urunk, bár mindenben igazad van, forduljon el lángoló haragod városodtól, Jeruzsálemtől és a szent hegyedtől! Mert a mi vétkeink és elődeink bűne miatt gyalázzák Jeruzsálemet és népedet mindazok, akik körülöttünk élnek. (17) Hallgasd meg mégis, Istenünk, szolgád imádságát és könyörgését, és ragyogjon rá orcád elpusztult szentélyedre, önmagadért, ó, Urunk! (18) Istenem, fordítsd felém füledet, és hallgass meg! Nyisd ki szemedet, és lásd meg: milyen pusztulás ért bennünket és azt a várost, amelyet terólad neveztek el! Mert nem a magunk igaz tetteiben, hanem a te nagy irgalmadban bízva visszük eléd könyörgéseinket. (19) Uram, hallgass meg! Uram, bocsáss meg! Uram, figyelj ránk, és cselekedj, ne késlekedj! – önmagadért, Istenem, hiszen rólad nevezték el városodat és népedet! /RÚF/

Gondold át, hogyan építheted be a következő összetevőket a saját imáidba! 

- Dicséret: A dicséret Isten imádata Önmagáért, azért, amilyen. Olvasd el a 100. zsoltárt, Isten gyönyörű dicséretét! Gondolkodj Isten sokféle nevéről és lebilincselő jelleméről! Dicsérd Őt, mert Ő a Megváltó, a Szabadító, a Vigasztaló, a Gyógyító, a Jó Pásztor, az Alfa és az Ómega, a Kőszikla, hogy csak néhányat említsünk a megnevezései közül. 

- Bűnvallás és megbocsátás: Amikor ráébredünk, hogy akivel beszélünk és akiben élünk, az maga Isten, nem hagyhatjuk, hogy bármi visszatartson vagy elszakítson minket tőle. Minél közelebb kerülünk hozzá, annál inkább látjuk értéktelenségünket és siralmas állapotunkat. Ez arra ösztönöz, hogy könyörögjünk a bűneinktől való szabadulásért, azért, hogy jellemünk hozzá hasonlóvá váljon. Amikor azt várjuk Istentől, hogy megbocsásson nekünk, nekünk is készen kell lenni megbocsátani másoknak.

  „Valljátok meg bűneiteket egymásnak, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok. Az igaz buzgó könyörgésének nagy ereje van” (Jak 5:16, ÚRK) 

- Kérések: Milyen kihívásokkal nézel szembe, ha a családra, barátokra, egészségi állapotra, anyagi kérdésekre, munkára vagy tanulmányi dolgokra gondolsz? Mely területen van leginkább szükséged Isten segítő vezetésére? Kinek van rád szüksége, és hogyan adhatod meg neki a legtöbbet? Imádkozz konkrétan azokért a dolgokért és emberekért, kérve Istent, hogy legyen meg az Ő akarata! 

- Hálaadás: Olvasd el Fil 4:6. Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt; /RÚF/ versét, és gondolj az áldásokra az életedben! Nagy dolgok juthatnak az eszedbe – de mi a helyzet a kicsikkel, amelyeket oly gyakran veszünk magától értetődőnek? Isten kegyelmének állandó haszonélvezői vagyunk, ennek ellenére csak ritkán fejezzük ki hálánkat, ritkán dicsőítjük Őt azért, amit értünk tesz. 

White idézet: Pünkösd napján a végtelen Isten hatalommal nyilatkoztatta ki magát a gyülekezetnek. Szentlelke által az ég magaslatáról erős szélben leszállt a szobába, ahol a tanítványok együtt voltak. A Lélek hatása alatt a bűnbánat és bűnvallomás szavai a megbocsátott bűnökért elhangzott dicsérő énekek hangjaival elegyedtek. A hálaadás és a jövendölés szavait lehetett hallani. Az egész menny lehajolt, hogy lássa és csodálja a páratlan szeretet bölcsességét. 

A tanítványok szíve túláradt a jóakarat ilyen teljességétől, mélységétől, messze ható voltától. Ez kényszerítette őket elmenni a világ végéig, tanítva, hogy Isten őrizzen mással dicsekedniük, mint Uruk, Jézus Krisztus keresztjével. Sóvárgó vágy töltötte be őket, hogy megmenekülni vágyókkal gyarapítsák a gyülekezetet... 

Miként a tanítványok a Szentlélek erejével telten mentek hirdetni az evangélium örömüzenetét, úgy kell tenniük Isten szolgáinak is ma. Körülöttünk már mindenütt aranyló búzamezők állnak készen az aratásra. Ezeket kell learatnunk. A munkát nekünk kell elkezdeni, önzetlen vággyal elvinni az irgalom üzenetét azokhoz, akik a tévelygés és a hitetlenség homályában élnek. Isten meg fogja érinteni a hívők szívét, hogy távoli vidékekre is elvihessék a munkát... 

Isten örök érvényűen megígérte, hogy erőt ad bárkinek, aki megszentelődik az igazság iránti engedelmesség által. Jézus Krisztusnak adatott minden hatalom mennyen és földön, szívesen egyesül az odaszentelt emberi eszközökkel, azokkal az őszinte lelkekkel, akik nap mint nap részesülnek Isten kenyeréből, „amely mennyből száll alá”. (Jn 6:33) A földi egyház a mennyei egyházzal egyesülve bármit megvalósíthat. – That I May Know Him, 344./old. 

Az Úr arra szólít fel, hogy tegyünk vallomást a jóságáról… Krisztus hűségének megvallása a menny választott eszköze, amivel bemutathatjuk Őt a világnak. Méltányolnunk kell a kegyelmét, amelyet a hajdani szent emberek által ismertetett meg, de ennél is hatásosabb a saját tapasztalatunkról bizonyságot tenni. Isten tanúi vagyunk, ha isteni erő munkálkodása nyilvánul meg bennünk. Mindenkinek a másokétól különböző élete van, tapasztalatai is eltérők a többiekétől. A Mindenható azt szeretné, ha a saját egyéniségünk jegyeit viselő dicséret szállna föl hozzá. Ha kegyelme dicsőségének, magasztalásának ilyen értékes elismerése krisztusi élettel párosul, ellenállhatatlan erőt jelent a lélekmentő munkában. – Isten csodálatos kegyelme, 277./old. (szeptember 26) 

Jézus imádkozni tanít

Jézus idejében nagyra értékelték az igen hosszú és alaposan kidolgozott imákat, amelyek szinte már előadás jellegűek voltak, összetett szavakkal, betanultan. Jézus viszont nem igazán tudott jót mondani az efféle imákról (Mt 6:5-8), a „kegyesség” látszatának titulálta ezeket. 

A tanítványok látták Jézust imádkozni, és tudták, hogy életének nélkülözhetetlen része volt az ima. 

(Lk 5:16). Ő azonban visszavonult a pusztába, és imádkozott. /RÚF/; 

(Lk 6:12). Történt azokban a napokban, hogy kiment a hegyre imádkozni, és Istenhez imádkozva virrasztotta át az éjszakát. /RÚF/; 

(Lk 9:18). Történt, hogy amikor egyszer magában imádkozott, és csak a tanítványok voltak vele, megkérdezte tőlük: Kinek mond engem a sokaság? /RÚF/; 

(Lk 22:41). Azután eltávolodott tőlük mintegy kőhajításnyira, és térdre borulva így imádkozott: /RÚF/;

 (Lk 24:30). És amikor asztalhoz telepedett velük, vette a kenyeret, megáldotta, megtörte és nekik adta. /RÚF/; 

(Mk 1:35). Nagyon korán, amikor még sötét volt, felkelt, és félrevonult egy lakatlan helyre, és ott imádkozott. /RÚF/; 

(Mk 6:46). Miután pedig elbocsátotta őket, felment a hegyre imádkozni. /RÚF/

Ahogy figyelték, látták a különbséget az Ő imája és a vallási vezetőké között, és megértették, hogy az ima sokkal több annál, mint azt korábban gondolták. Ezért megkeresték Jézust: 

„Uram, taníts minket imádkozni”. (Lk 11:1) 

Ő megmutatta a tanítványainak (és nekünk), hogyan kell egyszerűen, a köznyelvet használva imádkozni. Megmutatta, hogy az imának őszintének és szívből jövőnek kell lennie. 

(Mt 6:5-15). Amikor imádkoztok, ne legyetek olyanok, mint a képmutatók, akik szeretnek a zsinagógákban és az utcasarkokon megállva imádkozni, hogy lássák őket az emberek. Bizony mondom nektek: megkapják jutalmukat. (6) Te pedig amikor imádkozol, menj be a belső szobádba, és ajtódat bezárva imádkozzál Atyádhoz, aki rejtve van; a te Atyád pedig, aki látja, amit titokban teszel, megjutalmaz majd téged. (7) Amikor imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok, akik azt gondolják, hogy bőbeszédűségükért hallgattatnak meg. (8) Ne legyetek tehát hozzájuk hasonlók, mert tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, még mielőtt kérnétek tőle. (9) Ti azért így imádkozzatok: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved, (10) jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is; (11) mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, (12) és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek; (13) és ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól; mert tied az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké. Ámen. (14) Mert ha az embereknek megbocsátjátok vétkeiket, nektek is megbocsát mennyei Atyátok. (15) Ha pedig nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket. /RÚF/

(Lk 11:2-4). Ő pedig ezt mondta nekik: Amikor imádkoztok, ezt mondjátok: Atyánk, szenteltessék meg a te neved! Jöjjön el a te országod! (3) Mindennapi kenyerünket add meg nekünk naponként. (4) És bocsásd meg bűneinket, mert mi is megbocsátunk minden ellenünk vétkezőnek. És ne vígy minket kísértésbe! /RÚF/ 

• Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben: személyes kapcsolatod felismerése mindenek Atyjával. 

• Szenteltessék meg a te neved: Isten szentségének felfedezése arra ösztönöz, hogy megkülönböztetett figyelemmel és tisztelettel forduljunk hozzá. 

• Jöjjön el a te országod: Vágyakozás Isten visszatérésére, valamint arra, hogy a Lélek bennünk lakjon, amíg Urunk vissza nem jön. 

• Legyen meg a te akaratod, úgy a földön, amint a mennyben: Meghajlás Isten akarata előtt, és könyörgés azért, hogy ez valósuljon meg a mi életünkben; bizalom, hogy Ő tudja, mi a legjobb nekünk. Ez jobb, mint azért imádkozni, hogy a mi akaratunk teljesüljön. 

• Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma: Kérni, ami az élethez kell, mind fizikailag (étel és víz), de lelki értelemben is (Jézus és élő Igéje). 

• Bocsásd meg a vétkeinket, amiképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek: Megtérés, bocsánatkérés, továbbá emlékeztető arra, hogy bocsássunk meg mi is azoknak, akik bántottak minket, ellentételezés nélkül, ahogy Isten is teszi. 

• Ne vigy minket a kísértésbe, és szabadíts meg a gonosztól: Védelem és menedék kérése a gonosztól. 

(Zsoltár 91:1-16). Aki a Felséges rejtekében lakik, a Mindenható árnyékában pihen, (2) az ezt mondhatja az Úrnak: Oltalmam és váram, Istenem, akiben bízom! (3) Mert ő ment meg téged a madarász csapdájától, a pusztító dögvésztől. (4) Tollaival betakar téged, szárnyai alatt oltalmat találsz, pajzs és páncél a hűsége. (5) Nem kell félned a rémségektől éjjel, sem a suhanó nyíltól nappal, (6) sem a homályban lopódzó dögvésztől, sem a délben pusztító ragálytól. (7) Ha ezren esnek is el melletted, és tízezren jobbod felől, téged akkor sem ér el. (8) A te szemed csak nézi, és meglátja a bűnösök bűnhődését. (9) Ha az Urat tartod oltalmadnak, a Felségest hajlékodnak, (10) nem érhet téged baj, sátradhoz közel sem férhet csapás. (11) Mert megparancsolja angyalainak, hogy vigyázzanak rád minden utadon, (12) kézen fogva vezetnek téged, hogy meg ne üsd lábadat a kőben. (13) Eltaposod az oroszlánt és a viperát, eltiprod a fiatal oroszlánt és a tengeri szörnyet. (14) Mivel ragaszkodik hozzám, megmentem őt, oltalmazom, mert ismeri nevemet. (15) Ha kiált hozzám, meghallgatom, vele leszek a nyomorúságban, kiragadom onnan, és megdicsőítem őt. (16) Megelégítem hosszú élettel, gyönyörködhet szabadításomban. /RÚF/. 

• Mert tied az ország, a hatalom és a dicsőség, mindörökké, ámen: Annak felismerése, hogy Istené minden, amik vagyunk, amink van és amit teszünk. Egyedül Övé a dicsőség 

(1Krón 29:11). Tied, Uram, a méltóság, a hatalom és a tisztelet, a hírnév és a fenség, bizony minden, ami a mennyben és a földön van! Tied, Uram, az ország, magasztos vagy te, mindenség fejedelme! /RÚF/

White idézet: Krisztus nem azért hagyta ránk ezt az imát [az Úr imádságát – Lk 11:2-4 ], hogy az emberek ebben a formában ismételgessék, hanem ezzel mutatta meg, hogy milyen legyen az imánk – egyszerű, őszinte és mindenre kiterjedő. 

Nagyon sok imából hiányzik a hit. Betanult szöveget, szavak felsorolását használnak egyesek, amiben nincs valós könyörgés. Ezek az imák homályosak és bizonytalanok; nem eredményeznek megkönynyebbülést az imádkozónak, de vigasztalást és reménységet sem. 

A formális imákból hiányzik a lelkiség, és arról tanúskodnak, hogy az imádkozó nem érez igazi szükséget... 

Tanulj meg röviden és tárgyhoz szólóan imádkozni, és pontosan azt kérd, amire szükséged van. Tanulj meg hangosan imádkozni ott, ahol csak Isten hallhatja szavaidat. Ne mondj álságos imákat, hanem küldj forró, érzelemdús könyörgéseket az Úr elé, amelyekkel kifejezed az élet Kenyere iránti lelki éhségedet. Ha a csendes szobánkban többet imádkoznánk, több bölcs ima hangozna el a gyülekezetben is. Véget érnének a kételyekkel teli, tétovázó imák. Amikor nyilvános imádkozásra kerülne sor a testvéreinkkel, fokozhatnánk a találkozó jelentőségét, ha mi magunk teremtenénk meg egy részét a mennyei légkörnek, imádatunk pedig nem csupán külsőség, hanem valóság lenne… Ha a lélek nem érez vonzódást az imaszobában vagy a napi teendők közben, akkor ez meglátszik az imaórákon is... 

A lélek élete az Istennel ápolt közösségétől függ. Itt hangzanak el a személyes szükségletek, a szív pedig kitárul az új áldások befogadására. Az őszinte ajkakról hála száll fel, a Jézustól kapott felüdülés pedig megnyilvánul a szavakban, a jócselekedetekben és a közösségi áhítatban. Jézus iránti szeretet lakozik a szívben, és ahol szeretet van, azt nem lehet lefojtani, ezért kicsordul. A személyes, csendes ima tartja életben a lelket. Az Istent szerető szív vágyik a vele való kommunikációra, és szent bizalommal hagyatkozik mindenben Őrá. 

Tanuljunk meg bölcsen imádkozni, kéréseinket mondjuk el érthetően és pontosan. Imában fejezzük ki a pontos vágyainkat, konkrét kérésekkel járuljunk az Úr elé. „Mert igen hasznos az igaznak buzgóságos könyörgése.” (Jak 5:16) – Our High Calling, 130./old. 

Krisztus folyton olyan dolgokat hallott az Atyától, amit elmondhatott nekünk. „Az a beszéd, amelyet hallotok – mondta Jézus –, nem az enyém, hanem az Atyáé.” „Az embernek Fia nem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem hogy Ő szolgáljon.” (Jn 14:24; Mt 20:28) Nem önmagáért élt, és nem önmagáért imádkozott, hanem másokért. Önmagával nem törődött, hanem másokkal. Reggelenként – az Istennel töltött órák után – a menny világosságát hozta az embereknek. Naponta részesült a Szentlélek keresztségében. Az új nap hajnalán az Úr felébresztette szendergéséből. Lelkileg megerősítette, hogy szavaival áldást áraszthasson másokra. Az üzenetet közvetlenül Isten trónjától hozta, hogy a megfáradtaknak és lesújtottaknak azt mondja el, amire szükségük volt. „Az Úr Isten bölcs nyelvet adott énnékem – mondta –, hogy tudjam erősítni a megfáradtat beszéddel, fölserkenti minden reggel, fölserkenti fülemet, hogy hallgassak, miként a tanítványok.” (Ésa 50:4) 

Krisztus imádkozása, Istennel való kapcsolata mélyen érintette a tanítványokat. Egyszer, miután kis időre eltávozott tőlük, imába merülten találták meg. Úgy látszik, nem vette észre őket, és hangosan imádkozott tovább. A tanítványok mélyen megindultak, és amikor Jézus befejezte imáját, így kiáltottak: „Uram, taníts minket imádkozni!” – Krisztus példázatai, 139-140./old. 

Amikor úgy tűnik, Isten nem hallgat meg

(Mt 7:7). Kérjetek, és adatik nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek. /RÚF/

(1Jn 5:14). Az iránta való bizalmunk pedig azt jelenti, hogy ha bármit kérünk az ő akarata szerint, meghallgat minket. /RÚF/

Anna jó példa arra, amikor egy odaszentelt életű asszony különleges dolgot kér. 

(1Sám 1:10-17). Az asszony lelke mélyéig elkeseredve könyörgött az Úrhoz, és keservesen sírt. (11) Azután ezt a fogadalmat tette: Seregek Ura! Ha részvéttel tekintesz szolgálóleányod nyomorúságára, gondod lesz rám, és nem feledkezel meg szolgálóleányodról, hanem fiúgyermeket adsz szolgálóleányodnak, akkor egész életére az Úrnak adom, és nem éri borotva a fejét! (12) Mivel hosszasan imádkozott az Úr színe előtt, Éli figyelte az asszony száját. (13) Anna ugyanis magában beszélt: csak az ajka mozgott, de nem hallatszott a hangja. Éli ezért azt gondolta, hogy részeg, (14) és ezt mondta neki: Meddig motyogsz még itt részegen? Józanodj ki végre! (15) Anna azonban így válaszolt: Nem, uram! Bánatos lelkű asszony vagyok. Nem ittam bort vagy részegítő italt, hanem a lelkemet öntöttem ki az Úr előtt. (16) Ne tartsd szolgálóleányodat elvetemült asszonynak, mert nagy bánatom és szomorúságom miatt beszéltem ilyen sokáig. (17) Éli erre így válaszolt: Menj el békességgel! Izráel Istene teljesítse kérésedet, amivel hozzá folyamodtál! /RÚF/

 Először úgy tűnik, Isten nem hallgatta meg az imáit, de ő kitartó volt, végül Isten válaszolt neki, mégpedig a tökéletes időpontban és az Ő akarata szerint. Néha a várakozás segít elmélyíteni a kapcsolatunkat Istennel, mivel ilyenkor megtanuljuk, hogy jobban bízzunk benne. 

(Zsolt 62:9) verse így szól: „Bízzatok őbenne mindenkor, ti népek; öntsétek ki előtte szíveteket; Isten a mi menedékünk.” Bízzatok! Bízunk benne, hogy tényleg tudja, mi a legjobb nekünk, még akkor is, ha nem kapunk azonnali választ az imáinkra? Bízunk abban, hogy végül válaszol majd, a tökéletes pillanatban és tökéletes módon? Néha nem olyan gyorsan kapunk választ az imáinkra, amint várnánk vagy ahogy reméljük. Milyen tanácsot ad ezzel kapcsolatban a Biblia? 

A saját akaratod helyett Isten akaratát keresd 

(Mt 6:10). jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is; /RÚF/; 

(1Jn 5:14-15). Az iránta való bizalmunk pedig azt jelenti, hogy ha bármit kérünk az ő akarata szerint, meghallgat minket. (15) Ha pedig tudjuk, hogy bármit kérünk, meghallgat minket, akkor tudjuk, hogy már megkaptuk, amit kértünk tőle. /RÚF/

Gondold végig a motivációidat 

(Péld 16:2). Minden útját helyesnek tartja az ember, de az Úr megvizsgálja a lelkeket. /RÚF/;

 (Jak 4:3). Vagy ha kéritek is, nem kapjátok meg, mert rosszul kéritek: csupán élvezeteitekre akarjátok azt eltékozolni. /RÚF/

Gondold végig, nincs-e dédelgetett bűnöd 

(Zsolt 66:18). Ha álnok szándék lett volna szívemben, nem hallgatott volna meg az Úr. /RÚF/; Péld 15:29. Távol van az Úr a bűnösöktől, de az igazak imádságát meghallgatja. /RÚF/; 

(1Pt 3:12). mert az Úr szeme az igazakon van, és füle az ő könyörgésükre figyel, az Úr arca pedig a gonoszt cselekvők ellen fordul. /RÚF/

Maradj Istenben, Igéje mellett 

(Jn 15:7). Ha megmaradtok énbennem, és beszédeim megmaradnak tibennetek, akkor bármit akartok, kérjétek, és megadatik nektek. /RÚF/

Hittel imádkozz 

(Mt 21:22). És mindazt, amit imádságban hittel kértek, megkapjátok. /RÚF/; 

(Mk 11:24). Sőt mondom nektek, hogy Sodoma földjének könnyebb lesz az ítélet napján, mint neked. /RÚF/; 

(Zsid 11:6). Hit nélkül pedig senki sem lehet kedves Isten előtt, mert aki az Istenhez járul, annak hinnie kell, hogy ő van, és megjutalmazza azokat, akik őt keresik. /RÚF/; 

(Jak 1:6). De hittel kérje, semmit sem kételkedve, mert aki kételkedik, az olyan, mint a tenger hulláma, amelyet a szél sodor és ide-oda hajt. /RÚF/

Gondold végig, milyen a szíved állapota – alázatos vagy büszke. 

(Jak 4:6). De még nagyobb kegyelmet is ad, ezért mondja: „Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosoknak pedig kegyelmet ad.” /RÚF/;

 (1Pt 5:6). Alázzátok meg tehát magatokat Isten hatalmas keze alatt, hogy felmagasztaljon titeket annak idején. (7) Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok. /RÚF/

Légy kitartó 

(1Thessz 5:17-18). szüntelenül imádkozzatok, (18) mindenért hálát adjatok, mert ez Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra. /RÚF/

Bocsáss meg másoknak 

(Mk 11:25-26). És amikor imádkoztok, bocsássatok meg annak, aki ellen valami panaszotok van, hogy mennyei Atyátok is megbocsássa nektek vétkeiteket. (26) Ha pedig ti nem bocsátotok meg, a ti mennyei Atyátok sem bocsátja meg a vétkeiteket. /RÚF/

És végül, Isten látja a teljes képet, és pontosan tudja, mi a legjobb nekünk. 

(Jer 29:11-13). Mert csak én tudom, mi a tervem veletek – így szól az Úr –: jólétet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövő az, amelyet nektek szánok. (12) Ha segítségül hívtok, és állhatatosan imádkoztok hozzám, akkor meghallgatlak benneteket. (13) Ha kerestek majd, megtaláltok engem, ha teljes szívből kutattok utánam. /RÚF/; 

(Róm 8:28). Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket örök elhatározása szerint elhívott. /RÚF/;

 (Ef 3:20). Aki pedig mindent megtehet sokkal bőségesebben, mint ahogy mi kérjük vagy gondoljuk, a bennünk munkálkodó erő szerint: /RÚF/

A válasza néha csupán az, amit Pálnak adott: „Elég néked az én kegyelmem”

 (

2Kor 12:9). De ő ezt mondta nekem: Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz. Legszívesebben tehát az erőtlenségeimmel dicsekszem, hogy Krisztus ereje lakozzék bennem. /RÚF/ 

Van egy kulcsfontosságú tényező, amely meghatározza, miként reagálunk a látszólag meg nem válaszolt imákra, ez pedig az a kép, ami Istenről él bennünk. Ha úgy látjuk Őt, mint aki távol van, nem igazán érdekeljük Őt, akkor a kapcsolatunk gyengülni fog. Ha ilyen érzéseink vannak, keressünk bizonyítékokat a Bibliában Isten szeretetére, törődésére, és imádkozzunk, hogy az eltorzult istenképünk tisztuljon ki!

White idézet: A szíriai Naámán megkérdezte Isten prófétáját, miként gyógyulhatna ki undorító betegségéből, a leprából. Elizeus azt üzente neki, hogy fürödjék meg hétszer a Jordánban. Miért nem követte azonnal Elizeusnak, Isten szolgájának utasítását? (…) Megaláztatásában és csalódottságában haragra gerjedt, s dühében megtagadta, hogy engedelmeskedjék az egyszerű utasításnak, melyet Isten embere mondott. „Íme, én azt gondoltam, hogy majd kijő hozzám, és előállván, segítségül hívja az Úrnak, az ő Istenének nevét, és kezével megilleti a beteg helyeket, és úgy gyógyítja meg a kiütést. Avagy nem jobb-e Abana és Parpár, Damaszkusz két folyóvize Izráel minden vizénél? Avagy nem fürödhetném-e meg azokban, hogy megtisztuljak? Ily módon megfordulván nagy haraggal elment. Szolgálója azonban lelkére beszélt: Atyám, ha valami nagy dolgot mondott volna a próféta néked, avagy nem tetted volna-e meg? Mennyivel inkább, mikor csak azt mondja, hogy fürödj meg és megtisztulsz?” 

E főember méltóságán alulinak tartotta, hogy a kicsiny Jordánban fürödjön. Az említett két folyó sokkal szebb volt. Lugasok és fák vették körül, bálványokkal a lugasokban. Sokan sereglettek a folyókhoz imádni a bálvány isteneket. Ezért nem lett volna megalázó, ha ott mártózik meg. A próféta utasításának követése azonban megalázta volna kevély, rátarti jellemét. Holott készséges engedelmesség hozza meg a kívánt eredményt. Amint bemerítkezett, meg is gyógyult. 

A terveink nem mindig azonosak Isten terveivel… Ő, aki jobban ismer minket, mint mi magunkat, sokszor irántunk való féltő szeretete és sorsunk iránti érdeklődése végett nem engedi, hogy saját önző becsvágyunkat kövessük… Jóllehet sok mindent fel kell adnunk érte, de ezt téve csak arról mondunk le, ami a menny felé vezető utunkban akadályoz... 

Az eljövendő életben napfényre kerülnek azok a titkok, amelyek itt bosszantóak voltak és csalódást okoztak. Végül be fog bizonyosodni, hogy a látszólag meg nem hallgatott imáinkat és meghiúsult reményeinket életünk legnagyobb áldásai közé sorolhatjuk. – Conflict and Courage, 228./old. 

Isten, akitől minden áldást kapunk, javainkból bizonyos részt igényel. Így gondoskodik az evangélium hirdetéséhez szükséges anyagiakról. A tizedrész visszaadásával mutatjuk meg, hogy értékeljük ajándékait. De hogyan igényelhetjük áldását, ha megtartjuk magunknak azt, ami az övé?! Ha hűtlen sáfárok vagyunk a földi dolgokban, hogyan várhatjuk el, hogy megbíz minket a menny dolgaival?! Talán itt kell keresnünk a meg nem hallgatott imák titkát. – Krisztus példázatai, 144./old. 

Illés - ima krízishelyzeten

A hűséges Illés gonosz időkben élt, Akháb király sok mindent elkövetett, amivel „még jobban haragra indította az Urat, Izráel Istenét, mint Izráel valamennyi királya őelőtte”. (1Kir 16:33), ÚRK) 

Élete egyik legdrámaibb pillanata minden bizonnyal a Kármel-hegyi összeütközés volt a hamis prófétákkal. (1Királyok 18) Az elképesztő történet csúcspontján Akháb és országa saját szemével láthatta, hogy az Úr valóban válaszol az imára. Ami történt, felejthetetlen pillanat Izrael történetében, ezért is lep meg minket a történet folytatása. 

(1Királyok 18:1-46). Hosszú idő múlva, a harmadik esztendőben így szólt az Úr igéje Illéshez: Eredj, jelenj meg Ahábnál, mert esőt akarok adni a földre! (2) Illés tehát elment, hogy megjelenjen Ahábnál. Samáriában súlyos éhínség volt. (3) Ekkor Aháb hívatta Óbadját, a palota felügyelőjét. Óbadjá igen félte az Urat. (4) Mert amikor Jezábel ki akarta irtani az Úr prófétáit, Óbadjá magához vett száz prófétát, és elrejtette őket ötvenenként egy-egy barlangba, és ellátta őket kenyérrel és vízzel. (5) Aháb ezt mondta Óbadjának: Menj el az ország összes forrásához és minden patakjához! Talán akad fű, és életben hagyhatjuk a lovakat és öszvéreket, és nem kell levágnunk az állatokat. (6) Fölosztották azért maguk között az országot, hogy ki mit járjon be. Aháb külön ment az egyik úton, Óbadjá is külön ment egy másikon. (7) Miközben Óbadjá úton volt, egyszer csak előtte termett Illés. Óbadjá fölismerte, arcra borult, és ezt kérdezte: Te vagy az, uram, Illés? (8) Ő így felelt neki: Én vagyok. Eredj, mondd meg uradnak, hogy itt van Illés. (9) De ő ezt mondta: Mit vétettem, hogy Aháb kezébe akarod adni a te szolgádat, hogy megöljön? (10) Az élő Úrra, a te Istenedre mondom, hogy nincs nép, sem ország, ahová el ne küldött volna az én uram, hogy felkutasson téged. Ha azt mondták, nincs itt, akkor meg is eskette azt az országot és népet, hogy nem találtak meg téged. (11) És most te mondod: Eredj, és mondd meg a te uradnak, hogy itt van Illés!? (12) Megeshet, hogy amikor elmegyek tőled, elragad téged az Úr lelke, nem is tudom hová. Ha én megyek, és hírt viszek Ahábnak, ő pedig nem talál itt téged, akkor megöl engem; pedig a te szolgád féli az Urat ifjúkorától fogva. (13) Nem mondták meg neked, uram, hogy mit tettem, amikor Jezábel öldökölte az Úr prófétáit? Elrejtettem az Úr prófétái közül százat, ötvenenként egy-egy barlangba, és elláttam őket kenyérrel és vízzel. (14) Most mégis ezt mondod: Eredj, és mondd meg a te uradnak, hogy itt van Illés?! Ő meg fog ölni engem. (15) De Illés így felelt: A Seregek élő Urára mondom, akinek a szolgálatában állok, hogy még ma megjelenek előtte. (16) Elment tehát Óbadjá Aháb elé, hogy jelentést tegyen neki, Aháb pedig Illés elé ment. (17) Amikor Aháb meglátta Illést, ezt mondta neki Aháb: Te vagy az, Izráel megrontója?! (18) Ő így felelt: Nem én döntöm romlásba Izráelt, hanem te és a te atyád háza, mert elhagytátok az Úr parancsolatait, és te a Baalokat követed. (19) Most azért üzenj, gyűjtsd ide hozzám a Karmel-hegyre egész Izráelt meg Baal négyszázötven prófétáját Aséra négyszáz prófétájával együtt, akik Jezábel asztaláról élnek. (20) Akkor elküldött Aháb Izráel fiaiért, és összegyűjtötte a prófétákat a Karmel-hegyre. (21) Illés pedig odalépett az egész nép elé, és így szólt: Meddig sántikáltok még kétfelé? Ha az Úr az Isten, kövessétek őt, ha pedig Baal, akkor őt kövessétek! De a nép nem felelt egy szót sem. (22) Akkor Illés ezt mondta a népnek: Én maradtam az Úr egyetlen prófétája, Baal prófétái pedig négyszázötvenen vannak. (23) Adjanak nekünk két bikát; ők válasszák ki maguknak az egyik bikát, darabolják föl, és rakják a fahasábokra, de tüzet ne gyújtsanak! Én is elkészítem a másik bikát, rárakom a fahasábokra, de tüzet én sem gyújtok. (24) Ezután hívjátok segítségül a ti istenetek nevét, és én is segítségül hívom az Úr nevét. Amelyik isten tűzzel felel, az az Isten. Erre az egész nép megszólalt, és ezt mondta: Jó lesz így! (25) Illés ezután így szólt Baal prófétáihoz: Válasszátok ki az egyik bikát, és készítsétek el először ti, mert ti vagytok többen! És hívjátok segítségül istenetek nevét, de tüzet ne gyújtsatok! (26) Ők fogták a nekik jutott bikát, elkészítették, és segítségül hívták Baal nevét, így szólongatva őt reggeltől egészen délig: Ó, Baal, felelj nekünk! De nem jött válasz, és nem felelt senki. Eközben ott sántikáltak az oltár körül, amelyet készítettek. (27) Délben aztán Illés gúnyolni kezdte őket, és ezt mondta: Kiáltsatok hangosabban, hiszen isten ő! Talán elmélkedik, vagy a dolgát végzi, vagy úton van, vagy talán alszik, és majd fölébred. (28) Erre elkezdtek hangosan kiáltozni, és szokásuk szerint összevagdosták magukat kardjukkal és dárdájukkal, míg el nem borította őket a vér. (29) Dél elmúltával révületbe estek, egészen az áldozat idejéig, de nem jött válasz: nem felelt és nem figyelt rájuk senki. (30) Akkor Illés ezt mondta az egész népnek: Gyertek ide hozzám! Erre odament hozzá az egész nép, ő pedig helyreállította az Úr lerombolt oltárát. (31) Fogott Illés tizenkét követ a Jákób fiaitól származó törzsek száma szerint; Jákóbhoz szólt így az Úr szava: Izráel lesz a neved. (32) A kövekből oltárt épített az Úr nevében, azután árkot húzott az oltár körül, amelybe két véka vetőmag is belefért volna. (33) Azután elrendezte a fahasábokat, földarabolta a bikát, és rárakta a fahasábokra. (34) Majd ezt mondta: Töltsetek meg négy vödröt vízzel, és öntsétek az áldozatra meg a fahasábokra! Azután ezt mondta: Ismételjétek meg! És megismételték. Újra mondta: Harmadszor is tegyétek meg! Megtették harmadszor is, (35) úgyhogy a víz már folyt az oltár körül, és az árok is megtelt vízzel. (36) Az áldozat bemutatása idején odalépett Illés próféta, és ezt mondta: Uram, Ábrahámnak, Izsáknak és Izráelnek Istene! Hadd tudják meg a mai napon, hogy te vagy az Isten Izráelben, én pedig a te szolgád vagyok, és mindezt a te parancsodra tettem! (37) Felelj nekem, Uram, felelj nekem, hadd tudja meg ez a nép, hogy te, az Úr vagy az Isten, és fordítsd vissza a szívüket! (38) Akkor lecsapott az Úr tüze, és fölemésztette az égőáldozatot és a fahasábokat, a köveket és a port, az árokban levő vizet pedig felnyalta. (39) Amikor látta ezt az egész nép, arcra borult, és ezt mondogatta: Az Úr az Isten, az Úr az Isten! (40) Illés pedig ezt mondta nekik: Ragadjátok meg Baal prófétáit, senki se menekülhessen el közülük! És megragadták őket. Illés levitette őket a Kísón-patak mellé, és ott lemészárolta őket. (41) Ezután Illés ezt mondta Ahábnak: Menj föl, egyél és igyál, mert eső zúgása hallatszik. (42) Aháb fölment, hogy egyék és igyék. Illés pedig fölment a Karmel tetejére, a földre kuporodott, és arcát a térdei közé rejtette. (43) Így szólt a szolgájához: Menj föl, és figyeld a tengert! Az fölment, figyelte egy darabig, majd ezt mondta: Nincs ott semmi. Illés ezt mondta: Menj vissza hétszer! (44) Hetedszerre ezt mondta a szolga: Most egy tenyérnyi kis felhő emelkedik föl a tengerből. Ő azt felelte: Eredj, és mondd meg Ahábnak: Fogass be és indulj, míg föl nem tartóztat az eső!(45) Mindeközben viharfelhők sötétítették el az eget, és zuhogni kezdett az eső. Aháb ekkor harci kocsira szállt, és Jezréelbe ment. (46) Az Úr keze pedig Illéssel volt, és ő, feltűrve övébe a ruhája alját, Aháb előtt futott a Jezréelbe vezető útig. /RÚF/  

(1Kir 19:1-18). Amikor Aháb elmondta Jezábelnek mindazt, amit Illés tett, és hogy a prófétákat megölte karddal, (2) Jezábel követet küldött Illéshez ezzel az üzenettel: Úgy bánjanak velem az istenek most és ezután is, hogy holnap ilyenkorra azt teszem veled, ami azokkal történt! (3) Illés megijedt, felkerekedett és ment, hogy mentse az életét, és elérkezett a júdai Beérsebába. Legényét ott hagyta, (4) ő pedig elment a pusztába egynapi járóföldre. Odaért egy rekettyebokorhoz, és leült alá. Azt kívánta, bárcsak meghalna, és így szólt: Elég most már, Uram! Vedd el az életemet, mert nem vagyok jobb elődeimnél! (5) Azután lefeküdt, és elaludt a rekettyebokor alatt. De egyszer csak egy angyal érintette meg, és ezt mondta neki: Kelj föl, egyél! (6) Amikor föltekintett, látta, hogy a fejénél ott van egy forró kövön sült lángos és egy korsó víz. Evett, ivott, majd újra lefeküdt. (7) Az Úr angyala másodszor is visszatért, megérintette, és ezt mondta: Kelj föl, egyél, mert erőd felett való út áll előtted! (8) Ő fölkelt, evett és ivott, majd annak az ételnek az erejével ment negyven nap és negyven éjjel az Isten hegyéig, a Hórebig. (9) Itt bement egy barlangba, és ott töltötte az éjszakát. Egyszer csak így szólt hozzá az Úr igéje: Mit csinálsz itt, Illés? (10) Ő így felelt: Sokat buzgólkodtam az Úrért, a Seregek Istenéért, mert Izráel fiai elhagyták szövetségedet, lerombolták oltáraidat, prófétáidat pedig fegyverrel ölték meg. Egyedül én maradtam meg, de az én életemet is el akarják venni. (11) Az Úr ezt mondta: Gyere ki, és állj a hegyre az Úr színe elé! És amikor elvonult az Úr, nagy és erős szél szaggatta a hegyeket, és tördelte a sziklákat az Úr előtt; de az Úr nem volt ott a szélben. A szél után földrengés következett; de az Úr nem volt ott a földrengésben. (12) A földrengés után tűz támadt; de az Úr nem volt ott a tűzben. A tűz után halk és szelíd hang hallatszott. (13) Amikor Illés ezt meghallotta, palástjával eltakarta az arcát, kiment, és megállt a barlang bejáratánál. Egy hang pedig így szólt hozzá: Mit csinálsz itt, Illés? (14) Ő így felelt: Sokat buzgólkodtam az Úrért, a Seregek Istenéért, mert Izráel fiai elhagyták szövetségedet, lerombolták oltáraidat, prófétáidat pedig fegyverrel ölték meg. Egyedül én maradtam meg, de az én életemet is el akarják venni. (15) Ekkor azt mondta neki az Úr: Menj, kelj ismét útra a pusztán át Damaszkuszba, és amikor odaérsz, kend fel Hazáélt Arám királyává. (16) Azután Jéhút, Nimsí fiát kend fel Izráel királyává; Elizeust, az ábél-mehólái Sáfát fiát pedig kend fel prófétává magad helyett! (17) És aki majd megmenekül Hazáél kardjától, azt Jéhú öli meg, és aki megmenekül Jéhú kardjától, azt Elizeus öli meg. (18) De meghagyok Izráelben hétezer embert: minden térdet, amely nem hajolt meg Baal előtt, és minden szájat, amely nem csókolta meg őt. /RÚF/

Habár az adott napon Isten a próféta minden imakérését meghallgatta, Illés érzelmi, mentális és fizikai állapota megtört. Aznap tapasztalta a hatalmas győzelem ízét Istennel, mégis a kimerültség egy pillanatában a halálfélelme felülkerekedett hitén. Ami igazán szembetűnő a történetben, hogy bár Illésen erőt vesz a csüggedés és a csalódottság, Isten kedvesen és törődéssel közelít hozzá, ételt és italt ad neki ismét (1Kir 19:5-6) – éppen annyit, ami kitart negyven napon és negyven éjjelen át. (1Kir 19:8) Amikor pedig Isten végül megjelenti magát neki, az egészen más, mint ahogy azt korábban tette. 

Időnként Isten nagyon közvetlenül, erőteljesen és minden kétséget kizáróan válaszol a kérésünkre. Ez erősíti a hitünket, és ilyenkor érezzük az Atya közelségét az életünkben. Máskor viszont bizonytalankodunk, engedünk a kísértésnek, azt gondolva, hogy túl nehéz megingathatatlan hittel követni Istent. A válaszait keressük, olyan módon, ahogy egyébként számítanánk rá, nem gondolva bele, hogy az Ő gondolatai és útjai sokkal magasabbak és szélesebbek a mienknél. 

(Ézs 55:8-9). Bizony, a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és a ti utaitok nem az én utaim – így szól az Úr. (9) Mert amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak utaim a ti utaitoknál, és gondolataim a ti gondolataitoknál. /RÚF/

 Ha csak a teremtés példáját vesszük, mennyi mindent nem értünk ezzel kapcsolatban, így nem kellene meglepődnünk azon, hogy hányféle olyan útja lehet Istennek, amit egyáltalán nem értünk. 

White idézet: Illés tapasztalata fontos tanulságokat közvetít számunkra. Amikor a Kármelen volt és esőért imádkozott, Isten próbára tette a hitét, Illés azonban kitartott, és tovább imádkozott… Ha a hatodik alkalom után csüggedten feladta volna, kérését nem hallgatta volna meg Isten, de ő mindvégig kitartott, és választ kapott. Nem olyan Istenünk van, aki nem hallja fohászainkat. Ha próbára tesszük az Igéjét, megjutalmazza hitünket. Azt akarja, hogy érdekeink az Ő érdekeivel fonódjanak egybe, és ha ez megtörténik, biztonságban lévén megáldhat minket: nem magunkat dicsőítjük, amikor áldások áradnak ránk, hanem egyedül Istent. Atyánk nem mindig hallgatja meg első kérésünket. Ha így tenne, azt hinnénk, hogy jogunk volt a ránk árasztott áldásokra. Ahelyett, hogy megvizsgálnánk szívünket, hogy lássuk, van-e benne dédelgetett gonoszság, rejtegetett bűn, figyelmetlenek lennénk, és nem ébrednénk tudatára annak, hogy teljes mértékben tőle függünk, és szükségünk van a segítségére. 

Illésnek egészen addig a szintig kellett megalázkodnia, ahol már nem önmagának tulajdonította a dicsőséget. Ez a feltétele imáink meghallgatásának, mert így csakis Őt dicsőítjük. Az emberek dicsérete nagy gonoszt szül. Egyik ember dicséri a másikat, s ily módon késztetést éreznek saját maguknak tulajdonítani az érdemeket. Azzal, hogy felebarátaitokat dicséritek, csapdát állítotok a lelküknek, és Sátán ügyét szolgáljátok… Csakis Isten érdemes a dicsőségre. – Az imádság, 139./old. 

A szolga figyelt, amíg Illés imádkozott. Amint Illés saját szívét vizsgálta, egyre kevesebbnek és kevesebbnek látta magát mind a saját értékelése szerint, mind Isten szemében. Úgy tűnt előtte, hogy ő semmi, és Isten a minden; mikor arra a pontra ért, hogy önmagát semminek látta, mikor mint egyedüli erejébe és igazságosságába, a Megváltóba kapaszkodott, a felelet megérkezett. – Isten Fiai és leányai, 206./old. (július 18.) 

Gyakorlatias imádság

 „Bízzatok Őbenne mindenkor, ti népek; öntsétek ki előtte szíveteket; Isten a mi menedékünk.” (Zsolt 62:9)

Az ima folyamatos kapcsolat köztem (a szőlővessző) és Jézus (a Szőlőtőke) között. „Ha növekedni és virágozni akarunk, folyamatosan kapnunk kell a nedvet és a tápanyagot az élő Szőlőtőkétől, mivel arról leválasztva nincs erőnk”. (Ellen G. White: Early Writings. 73./old.) 

Ez az állandó ima áldása. Isten meghallgat, és mindig a maga idejében, a maga tökéletes módján válaszol – habár lehet, hogy nem mindig úgy, ahogy azt várnánk. 

White idézet: Imáinkat jellemezze mélységes szükségérzet és égő vágy, különben nem talál meghallgatásra. De nem szabad belefáradnunk és abbahagynunk a könyörgést, ha nem kapunk választ azonnal. „Erőszakoskodnak a mennyek országáért, és az erőszakoskodók ragadják el azt.” (Mt 11:12) Az „erőszakos” kifejezés itt a vágyra, a szent komolyságra utal, amely megmutatkozott Jákob életében is. Nem nekünk kell kiváltanunk ezt a vágyat, hanem kéréseinkkel járuljunk nyugodtan és kitartóan a kegyelem királyi széke elé. A mi dolgunk megalázni lelkünket Isten előtt, megvallani bűneinket és hittel közeledni Istenhez… Az Úr szeretné kinyilatkoztatni előttünk gondviselő kegyelmét. Imáink Istent dicsőítsék, nem pedig önmagunkat... 

Isten nagy megtiszteltetésben részesített, megmutatta, hogy menynyire értékel bennünket. Áron vétettünk, Isten fiának drága vérén. Ha az Úr öröksége lelkiismeretesen követi az Igét, imáikra válaszként áldása nyugszik meg rajtuk. „De még most is így szól az Úr: Térjetek meg hozzám teljes szívetek szerint; böjtöléssel is, sírással is, kesergéssel is. És szíveteket szaggassátok meg, ne ruháitokat, úgy térjetek meg az Úrhoz, a ti Istenetekhez; mert könyörülő és irgalmas ő; késedelmes a haragra és nagy kegyelmű, és bánkódik a gonosz miatt.” (Jóel 2:12-13) 

A lélek csendes imában tárulkozzon ki Isten kutató szemei előtt… A titkos ima felettébb értékes, mely alatt a lélek közösségbe kerül Istennel! Ezt az imát csak az imákat hallgató Isten hallja. Egyetlen kíváncsi fülnek sem szabad hallania a nehéz kéréseket. A lélek nyugodtan, de égő vággyal emelkedjen föl és ragadja meg Isten karját, aki titkon lát, de akinek a füle kész meghallgatni a szívből fakadó imát. Aki egyszerű hite által szoros kapcsolatba kerül Istennel, begyűjti a mennyei fénysugarakat, hogy megerősödjön a Sátánnal vívott küzdelemre. – That I May Know Him, 272./old. 

A családi körben és a nyilvános helyen elmondott imának megvan a maga szerepe, azonban a lelki életet az Istennel való személyes, titkos érintkezés tartja fenn. Mózes látta a hegyen a csodálatos sátor képét, amely Isten dicsőségének lakhelyéül szolgált. A hegyen, egyedül Istennel – az imádság titkos helyén – az emberiség megmentéséről, e dicsőséges célról elmélkedjünk. Ezen a módon képesek leszünk jellemünket úgy átalakítani, hogy az ígéret megvalósulhasson: „Lakozom bennük és közöttük járok; leszek nékik Istenük, és ők az én népem lesznek.” (2Kor 6:16) ... 

Az ima a lélek lélegzetvétele. Ez a titka a lelkierőnek. Semmilyen más eszköz nem tudja helyettesíteni; megőrzi a lélek egészségét. Az ima közvetlen összeköttetésbe hozza a szívet az élet forrásával és erőt ad a keresztény tapasztalatoknak. Ha az imát elhanyagoljuk, vagy csak alkalomszerűen imádkozunk, akkor elveszítjük kapcsolatunkat Istennel; a lelki képességek életereje elvész, a vallásos tapasztalatok nélkülözik az egészséget és az erőt. – Az evangélium szolgái, 254-255./old. 

Vigyétek Őhozzá mindazt, ami a szíveteket nyomja

 

Végső soron azért kell imádkoznunk, mert annyira szeretjük Istent, hogy egyszerűen nem tudjuk nem megosztani vele életünk minden részét: örömeinket és sikereinket, terheinket és aggodalmainkat, kéréseinket és mindennapi szükségeinket. „Annyira közel juthatunk Istenhez, hogy minden váratlan megpróbáltatás alkalmával olyan természetesen fordul hozzá a szívünk, mint a virág a napfény felé. Hozzátok Isten elé gondotokat, örömötöket, szükségleteiteket és aggodalmaitokat s mindazt, ami nyom és kínoz! Terheiteket sohasem találja nehéznek, soha ki nem fáraszthatjátok Őt. Ő, aki hajatok számát is számon tartja, nem közömbös gyermekei szükségletei iránt… Szerető szíve megindul a mi fájdalmainkon, már akkor is, ha kimondjuk azokat. Vigyétek Őhozzá mindazt, ami a szíveteket nyomja! Semmi sem oly nehéz, hogy el ne bírná, mert hiszen Ő tart fenn világokat, kormányozza a világmindenség ügyeit. Békességünk feltételei közül egyik sem olyan jelentéktelen, hogy ne részesítené figyelemben. Élettapasztalatunk egyetlen fejezete sem annyira homályos, hogy el ne olvasná; nem lehet olyan nehéz helyzetünk, hogy meg ne oldhatná. Legkisebb tanítványát sem érheti kár, nem kínozhatja gond a szívünket, nem érhet öröm és őszinte ima nem hagyhatja el ajkunkat, amely iránt ne viseltetne közvetlen érdeklődéssel… Isten és minden egyes lélek között oly gyengéd és bensőséges a viszony, mintha kívüle más lélek nem volna, akiért szeretett Fiának életét áldozta”. (Ellen G. White: Jézushoz vezető út. Budapest, 74-75./old.)

Miközben az ima óriásairól olvasunk a Szentírásban, könnyű azt gondolni, hogy én sosem leszek ilyen közeli kapcsolatban Istennel, sosem leszek ennyire elkötelezett, mint ők. Pedig lehetünk! Dánielhez hasonlóan lehetünk kitartóak és hűségesek, mindennap térdre borulhatunk, még ha ellenállásba ütközünk is. Énokhoz hasonlóan választhatjuk azt, hogy Istennel járunk és vele beszélgetünk, hozzá fordulunk, mielőtt végeznénk a munkát, amire elhívott. Mózeshez hasonlóan vezethetjük azokat, akik a befolyási körünkhöz tartoznak, közbenjárhatunk a családunkért és azokért, akikkel közösségben vagyunk, ha úgy döntünk, hogy a Magasságos, Vezetőnk és Barátunk árnyékában maradunk.

Mózes közbenjárt a népért

 

(2Móz 32:31-32). Visszatért tehát Mózes az Úrhoz, és ezt mondta: Ó, jaj! Nagyon nagy vétket követett el ez a nép, mert aranyból istent csinált magának. (32) Mégis, bocsásd meg vétküket! Mert ha nem, akkor törölj ki engem könyvedből, amelyet írtál! /RÚF/

Mózes újra és újra határozottan fellépett a nép érdekében. Istenhez fordult, amikor szomjasak voltak

(2Móz 15:25). Ő pedig az Úrhoz kiáltott segítségért, és az Úr mutatott neki egy fát. Azt beledobta a vízbe, és édessé vált a víz. Ott adott az Úr rendelkezést és törvényt a népnek, és ott tette próbára őket. /RÚF/;

(2Móz 17:2-6). A nép ismét perlekedni kezdett Mózessel, és azt mondta: Adj nekünk vizet, hogy ihassunk! Mózes pedig így felelt nekik: Miért perlekedtek velem? Miért kísértitek az Urat? (3) De a nép vízre szomjazott, ezért tovább zúgolódott ott a nép Mózes ellen, és ezt mondta: Hát azért hoztál ki bennünket Egyiptomból, hogy szomjan pusztíts minket gyermekeinkkel és jószágainkkal együtt?! (4) Ekkor Mózes segítségért kiáltott az Úrhoz. Ezt mondta: Mit csináljak ezzel a néppel? Kis híja, hogy meg nem köveznek! (5) Az Úr pedig így szólt Mózeshez: Menj végig a nép előtt, és végy magadhoz néhányat Izráel vénei közül! Vedd kezedbe botodat, amellyel a Nílusra ütöttél, és menj! (6) Én majd ott állok előtted a sziklán, a Hóreben. Üss a sziklára! Víz fakad belőle, és ihat a nép. Mózes így cselekedett Izráel vénei előtt. /RÚF/],

... amikor éhesek voltak

(4Móz 11:21-22). Akkor ezt mondta Mózes: Hatszázezer gyalogosból áll a nép körülöttem, és te azt mondod: Húst adok nekik enni egy álló hónapig?! (22) Lehet-e annyi juhot és marhát vágni nekik, hogy elég legyen nekik? Vagy össze lehet-e gyűjteni a tenger minden halát, hogy elég legyen nekik? /RÚF/]

... és amikor teljesen kétségbeestek.

(4Móz 11:11-15). Ezért Mózes ezt mondta az Úrnak: Miért tettél szolgáddal ilyen rosszat? Miért nem vagy jóindulattal hozzám, miért raktad rám ennek az egész népnek a gondját? (12) Vajon bennem fogant ez az egész nép, vagy én szültem-e, hogy ezt mondod nekem: Ahogyan a dajka viszi a csecsemőt, úgy vidd az öledben arra a földre, amelyet te ígértél oda esküvel atyáiknak? (13) Honnan vegyek húst, hogy adjak ennek az egész népnek? Hiszen így siránkoznak előttem: Adj nekünk húst, hadd együnk! (14) Nem tudom egyedül vinni ezt az egész népet, mert túl nehéz nekem. (15) Ha így bánsz velem, inkább nyomban ölj meg, légy ennyi jóindulattal hozzám! Ne kelljen látnom nyomorúságomat! /RÚF/]

Mózes visszaemlékezett arra, amikor az izraeliták aranyborjút építettek, közvetlenül az Istennel történt szövetségkötés után:

„Mert féltem attól a haragtól és nekibúsulástól, amellyel úgy megharagudott rátok az ÚR, hogy el akart pusztítani benneteket. De akkor is meghallgatott engem az Úr” (5Móz 9:19), /ÚRK/.

Felidézte azt is, amikor a kémek visszatértek az ígéret földjéről:

„Leborultam tehát az ÚR előtt, és negyven nap és negyven éjjel maradtam leborulva, mert azt mondta az Úr, hogy elveszt benneteket” (5Móz 9:25), /ÚRK/.

Visszaemlékezett arra, amikor elválasztotta Lévi törzsét, hogy a szentélyben szolgáljanak:

„Én pedig ott álltam a hegyen úgy, mint annak előtte negyven nap és negyven éjjel. És meghallgatott engem az ÚR akkor is, és nem akart elveszteni téged” (5Móz 10:10), /ÚRK/.

Isten meghallgatta Mózes könyörgését.

Sokat tanulhatunk Mózes életéből, hogy imával közelített Istenhez és ragaszkodott hozzá.

• Mélyen szerette az Urat, és tiszta kép élt benne Isten jelleméről. (2Móz 34:6) versében Isten így mutatta be Önmagát neki:

„Az Úr, az Úr, irgalmas és kegyelmes Isten, késedelmes a haragra, nagy az irgalmassága és igazsága” (2Móz 34:6) /ÚRK/.

• Bátor és hűséges volt, kitartóan ragaszkodott az Úrhoz a könnyebb és nehezebb napokban az ígéret földje felé vezető kimerítő úton. Habár voltak küzdelmei, akárcsak nekünk, Mózes egész életén át bízott Isten erejében, jelenlétében és vezetésében.

(2Móz 33:13). Ha valóban elnyertem jóindulatodat, ismertesd meg velem a te utadat, hogy megismerjelek téged, és hogy elnyerjem jóindulatodat. Nézd, ez a nép mégiscsak a te néped! /RÚF/

• Emlékeztette Istent a szövegségére

(2Móz 32:13). Emlékezz szolgáidra, Ábrahámra, Izsákra és Izráelre, akiknek önmagadra esküdtél, amikor megígérted: Úgy megsokasítom utódaitokat, hogy annyian lesznek, mint égen a csillag, és az az egész föld, amelyről azt mondtam, hogy utódaitoknak adom, örökké az ő birtokukban lesz. /RÚF/,

igényelte Isten ígéreteit, amit a népnek tett (5Móz 7:8). hanem azért, mert szeret benneteket az Úr, és megtartja azt az esküt, amelyet atyáitoknak tett. Ezért hozott ki benneteket az Úr erős kézzel, és ezért váltott ki a szolgaság házából, Egyiptom királyának, a fáraónak kezéből. /RÚF/),

... és emlékezett arra, miként vezette Isten őket a múltban. (5Móz 8:2). Emlékezz vissza az egész útra, amelyen vezetett Istened, az Úr a pusztában negyven éven át, hogy megsanyargatva és próbára téve téged megtudja, mi van a szívedben: megtartod-e parancsolatait, vagy sem? /RÚF/

• Elfogadta a választ, amit Isten adott, legyen az akár igen, akár nem. Hogy közel vagyunk Istenhez, nem jelenti automatikusan azt, hogy mindent megkapunk, amit csak akarunk

(5Móz 3:23-29). Abban az időben így könyörögtem az Úrhoz: (24) Uram, Uram! Te már megmutattál szolgádnak valamit nagyságodból és kezed erejéből. Mert van-e olyan Isten az égben vagy a földön, aki olyan hatalmas tetteket tudna véghezvinni, mint te? (25) Hadd menjek át, és hadd lássam meg azt a jó földet a Jordánon túl, azt a szép hegyvidéket és a Libánont! (26) De az Úr, aki megharagudott rám miattatok, nem hallgatott meg, hanem azt mondta nekem az Úr: Elég, ne is hozd szóba többé nekem ezt a dolgot! (27) Menj föl a Piszgá csúcsára, tekints szét nyugatra és északra, délre és keletre, és nézd meg a saját szemeddel, mert te nem kelhetsz át a Jordánon. (28) Józsuénak azonban adj parancsot, erősítsd és bátorítsd őt, mert ő fog átkelni e nép élén, és a földet, amelyet te látsz, ő osztja majd fel nekik örökségül. (29) Ezért ott maradtunk a völgyben, Bét-Peórral szemben. /RÚF/,

... de akármi is történjen, ki kell tartanunk az imában.

(Lk 18:1-8). Jézus arról is mondott nekik példázatot, hogy mindenkor imádkozniuk kell, és nem szabad belefáradniuk. (2) Így szólt: Az egyik városban volt egy bíró, aki Istent nem félte, az embereket pedig nem becsülte. (3) Élt abban a városban egy özvegyasszony is, aki gyakran elment hozzá, és azt kérte tőle: Szolgáltass nekem igazságot ellenfelemmel szemben! (4) Az egy ideig nem volt rá hajlandó, de azután azt mondta magában: Ha nem is félem az Istent, és az embereket sem becsülöm, (5) mégis mivel terhemre van ez az özvegyasszony, igazságot szolgáltatok neki, hogy ne járjon ide, és ne zaklasson engem vég nélkül. (6) Azután így szólt az Úr: Halljátok, mit mond a hamis bíró! (7) Vajon Isten nem szolgáltat-e igazságot választottainak, akik éjjel-nappal kiáltanak hozzá? És várakoztatja-e őket? (8) Mondom nektek, hogy igazságot szolgáltat nekik hamarosan. De amikor eljön az Emberfia, vajon talál-e hitet a földön? /RÚF/

White idézet: Miután Izrael népe a Sínai-hegynél megkapta a Tízparancsolatot, a bálványimádat bűnébe esett, amiért az Úr haragra gerjedt ellenük. Így szólt Mózeshez: „Azért hagyj békét nékem, hadd gerjedjen fel haragom ellenük, és töröljem el őket: Téged azonban nagy néppé teszlek.” Csakhogy ez az ember, aki a pusztában megtanulta megkeresni az eltévelyedett bárányt, aki inkább elszenvedte a hideget és a vihart, csakhogy ne hagyja elveszni a bárányt, nem fordulhatott el a rábízott néptől. Könyörgött Istenhez, hogy ne hagyja el őket, és bocsássa meg törvénytelenségüket...

Mózes így szólt: „Ha a te orcád nem jár velünk, ne vígy ki minket innen.” Mózes nem bízott önmagában. Egy gondolat vezérelte: Izrael Istene az én erősségem és vezérem. Nem fogadta el, hogy hódoljanak neki, mint az akkori nemzetek királyainak. Számtalanszor elmondta Izrael fiainak, hogy ő csupán az, akivé tette őt Izrael Istene. Amikor győzelmet arattak, mindig emlékeztette őket, hogy ne maguknak tulajdonítsák a sikert, mivel Izrael Istene szerzett győzelmet számukra.

Az Úr kijelentette Mózesnek: „Én magam megyek veled.” Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy ez az erős ember ezzel meg is elégedett. De nem, hanem tovább könyörgött az Úrhoz: „Mutasd meg nékem a te dicsőségedet!” Mit gondoltok, megdorgálta Mózest az Úr a merészségéért? (…) Isten fogta ezt a hitben erős férfit, elrejtette egy sziklahasadékba, utána pedig megmutatta neki a dicsőségét...

Amikor Mózes visszatért a táborba, az emberek nem nézhettek rá, mivel Istennel beszélt, és az arca Isten dicsőségétől ragyogott. „Sugárzik vala orcájának bőre.” Amikor a nép elé állt, Mózesnek lepellel kellett eltakarnia az arcát.

Isten nem azt tekinti erősnek, aki tele van önbizalommal, dicsekvő és hitetlen, hanem azt, aki alázatos és hűséges. Hogy válaszolhasson az imákra, az Úr elvárja népe tagjaitól, hogy szerezzenek személyes tapasztalatokat. Minél közelebb kerülnek Jézus Krisztushoz, annál inkább kirajzolódik bennük szépsége és élete, és annál szerényebb lesz az önmagukról kialakított véleményük. Minél kevésbé értékelik saját énjüket, annál tisztábban látják Isten dicsőségét és fenségét. Amikor az emberek azt hiszik, hogy jók és szentek, valójában arról tesznek bizonyságot, hogy egyáltalán nem azok, amiknek vallják magukat. – Christ Triumphant, 116./old.

Mózes, az Istenfélő vezető

 

Bár teljesen világos, hogy Énok nagyon közeli kapcsolatban élt Istennel, jobban belelátunk Mózes és az Úr kapcsolatába, és sok beszámolót olvashatunk arról is, amikor beszélgettek egymással. Amint végig kísérjük az útját, az alázatos vezető életének mélységeit és magasságait, azt látjuk, hogy sikerének titka egyszerű, de annál fontosabb dologra vezethető vissza: a folyamatos kapcsolattartásra Istennel, a benne való megmaradásra.

(2Móz 33:15-23). Mózes erre mondta neki: Ha nem jön velünk a te orcád, akkor ne is vigyél tovább bennünket! (16) Mi másból tudnánk meg, hogy én és a te néped elnyertük jóindulatodat, ha nem abból, hogy velünk jössz? Ez különböztet meg engem és a te népedet minden más néptől a föld színén. (17) Az Úr így szólt Mózeshez: Megteszem ezt is, amiről beszéltél, mert elnyerted jóindulatomat, és név szerint ismerlek téged. (18) Mózes pedig ezt mondta: Mutasd meg nekem dicsőségedet! (19) Az Úr így felelt: Elvonultatom előtted egész fenségemet, és kimondom előtted az Úr nevét. Kegyelmezek, akinek kegyelmezek, és irgalmazok, akinek irgalmazok. (20) Arcomat azonban nem láthatod – mondta –, mert nem láthat engem ember úgy, hogy életben maradjon. (21) Majd ezt mondta az Úr: Van egy hely nálam: állj ide a kősziklára! (22) És amikor elvonul dicsőségem, a kőszikla hasadékába állítalak, és betakarlak a kezemmel, amíg el nem vonulok. (23) Azután elveszem a kezemet, és megláthatsz hátulról. Az arcomat azonban senki sem láthatja. /RÚF/

Képzeld el, milyen lenne beszélni Istennel, közvetlenül hallani a hangját! Érdekes, hogy az izraeliták nem igazán keresték az Istennel való kommunikációnak ezt a módját, helyette Mózest kérték, hogy járjon közben e téren értük.

(2Móz 20:18-20). Az egész nép szemtanúja volt a mennydörgésnek és villámlásnak, a kürtzengésnek és a hegy füstölgésének. A nép, látva mindezt, remegni kezdett, és távolabbra húzódott. (19) És így szóltak Mózeshez: Te beszélj velünk, és mi hallgatni fogunk rád, de Isten ne beszéljen velünk, mert akkor meghalunk! (20) Mózes azonban így felelt a népnek: Ne féljetek, mert azért jött Isten, hogy próbára tegyen benneteket, és hogy őt féljétek mindig, és ne vétkezzetek! /RÚF/

Isten felkészítette Mózest már az elejétől, a lángoló csipkebokortól kezdve, ahol szólt hozzá, ugyanazon a hegyen. Más személyes imákat is olvashatunk Mózestől, a lényeg, hogy szinte egyfolytában Isten jelenlétében tartózkodott, útmutatást kérve a nép vezetéséhez és közbenjárva értük.

• Áron: (2Móz 32:1-14, 31-34). Amikor azt látta a nép, hogy Mózes késlekedik, és nem jön le a hegyről, Áron köré sereglett a nép, és azt mondták neki: Jöjj, és készíts nekünk istent, hogy előttünk járjon! Mert nem tudjuk, hogy mi történt ezzel a Mózessel, aki felhozott bennünket Egyiptomból. (2) Áron ezt mondta nekik: Szedjétek ki az arany fülbevalókat feleségeitek, fiaitok és leányaitok füléből, és hozzátok ide hozzám! (3) Kiszedte hát az egész nép az arany fülbevalókat a füléből, és odavitte Áronhoz. (4) Ő átvette tőlük, vésővel mintát készített, és borjúszobrot öntött. Ekkor azt mondták: Ez a te istened, Izráel, aki fölhozott téged Egyiptomból. (5) Amikor Áron látta ezt, oltárt épített elé, majd kihirdette Áron: Holnap az Úr ünnepe lesz! (6) Másnap tehát korán fölkeltek, égőáldozatokat áldoztak, és békeáldozatokat mutattak be. Azután leült a nép enni és inni, majd mulatozni kezdtek. (7) Ekkor így beszélt Mózeshez az Úr: Menj, eredj le, mert megromlott a néped, amelyet fölhoztál Egyiptomból. (8) Hamar letértek arról az útról, amelyet megparancsoltam nekik. Borjúszobrot készítettek maguknak, az előtt borulnak le, annak áldoznak, és ezt mondják: Ez a te istened, Izráel, aki fölhozott téged Egyiptomból. (9) Majd ezt mondta Mózesnek az Úr: Látom, hogy ez a nép keménynyakú nép. (10) Most azért hagyd, hogy fellángoljon ellenük haragom, és végezzek velük! Téged azonban nagy néppé teszlek. (11) Mózes azonban így esedezett Istenéhez, az Úrhoz: Miért lángolt fel a haragod, Uram, a te néped ellen, amelyet nagy erővel és hatalmas kézzel hoztál ki Egyiptomból? (12) Ne mondhassák az egyiptomiak: Vesztükre vitte ki őket az Isten, megölte őket a hegyek között, és eltörölte őket a föld színéről. Fékezd meg izzó haragodat, szánd meg népedet, és ne hozd rá ezt a bajt! (13) Emlékezz szolgáidra, Ábrahámra, Izsákra és Izráelre, akiknek önmagadra esküdtél, amikor megígérted: Úgy megsokasítom utódaitokat, hogy annyian lesznek, mint égen a csillag, és az az egész föld, amelyről azt mondtam, hogy utódaitoknak adom, örökké az ő birtokukban lesz. (14) Ekkor szánalomra indult az Úr, és nem hozta rá népére azt a bajt, amelyről beszélt. (31) Visszatért tehát Mózes az Úrhoz, és ezt mondta: Ó, jaj! Nagyon nagy vétket követett el ez a nép, mert aranyból istent csinált magának. (32) Mégis, bocsásd meg vétküket! Mert ha nem, akkor törölj ki engem könyvedből, amelyet írtál! (33) Az Úr így felelt Mózesnek: Csak azt törlöm ki könyvemből, aki vétkezett ellenem. (34) Most azért menj, vezesd a népet, ahová parancsoltam: íme, az én angyalom megy majd előtted. De a számonkérés napján számon kérem majd a vétküket. /RÚF/;

(5Móz 9:20). Áronra is nagyon megharagudott az Úr, és őt is el akarta pusztítani, így hát Áronért is imádkoztam akkor. /RÚF/

• Miriam: (4Móz 12:13). Ekkor Mózes így kiáltott az Úrhoz: Istenem, gyógyítsd meg őt! RÚF/

A Miriammal kapcsolatos szituációban különösen érdekes az, hogy Mózes volt az, aki szenvedett Miriam helytelen bánásmódja és irigysége miatt. Könnyen hátraléphetett volna, hagyva, hogy Isten megbüntesse Miriamot és Áront. Ehelyett gyorsan megbocsátott, és közbenjárt nővére gyógyulásáért. Milyen erőteljesen tükröződik Mózes cselekedeteiben Isten bűnösök iránti megbocsátó kegyelme!

(Mt 5:44). Én pedig azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket, /RÚF/

(Kol 3:13). Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza volna valaki ellen: ahogyan az Úr is megbocsátott nektek, úgy tegyetek ti is. /RÚF/

White idézet: Csak néhány nap telt el azóta, hogy a héberek ünnepélyes szövetséget kötöttek Istennel és engedelmességet fogadtak neki. Félelemtől remegve álltak a hegy előtt az Úr szavaira figyelve: „Ne legyenek néked idegen isteneid énelőttem.” (2Móz 20:3) Isten dicsősége még mindig ott lebegett a Sínai-hegy fölött a gyülekezet szeme láttára. Az izraeliták azonban elfordultak tőle és idegen isteneket kértek. „Borjút csináltak a Hóreb alatt, és hajlongtak az öntött bálvány előtt. Felcserélték az ő dicsőségüket ökörnek képével, amely füvet eszik.” (Zsolt 106:19-20) Mivel mutathattak volna ki nagyobb hálátlanságot vagy vakmerőbb sértést Isten iránt, aki gyengéd Atyaként és mindenható királyként jelentette ki magát nekik?

Mózest az Úr a hegyen figyelmeztette a táborban lejátszódó hitehagyásra, és utasította, hogy késedelem nélkül térjen vissza. „Eredj, menj alá” – mondta az Úr –, „mert megromlott a te néped, amelyet kihoztál Egyiptom földéből. Hamar letértek az útról, amelyet parancsoltam nékik, borjúképet öntöttek magoknak, azt tisztelik és annak áldoznak.” (2Móz 32:7-8) Isten még kezdetben megakadályozhatta volna ezt a mozgalmat. Hagyta, hogy idáig jusson, hogy az árulásra és hitehagyásra kiszabott büntetésből mindenki tanuljon.

Isten népével kötött szövetsége érvényét veszítette e hitehagyás miatt, és ezt mondta Mózesnek: „...hagyj békét nékem, hadd gerjedjen fel haragom ellenük, és törüljem el őket: Téged azonban nagy néppé teszlek.” (2Móz 32:10) Izrael népe – különösképpen a velük jött elegy nép – hajlamos volt az Isten elleni lázadásra. Vezetőjük ellen is mindig zúgolódtak, és gyakran megszomorították hitetlenségükkel és nyakasságukkal. Nem kétséges, hogy nagyon fáradságos és nehéz feladat volt az ígéret földjére való elvezetésük. Bűneikkel máris átlépték Isten türelmének határát, és az igazság megkövetelte eltörlésüket. Az Úr ezért elhatározta megsemmisítésüket, és Mózesből szándékozott hatalmas nemzetet létrehozni.

„...hagyj békét nékem ... hadd ... töröljem el őket.” Ezek voltak Isten szavai. Ha Istennek az volt a szándéka, hogy elpusztítja Izraelt, vajon ki esedezhetett volna értük? Nagyon kevesen lennének olyanok, akik nem hagynák a bűnösöket sorsukra. Nagyon kevesen lennének olyanok, akik nem cserélnék fel boldogan a gürcöléssel, teherrel, áldozattal, hálátlansággal együtt járó sorsukat egy könnyű és megbecsült életre, amikor Isten maga kínálja fel ezt a lehetőséget nekik.

Mózes azonban Isten haragjában is reményt látott. Isten szavai ezek voltak: „Hagyj békét nékem.” Mózes ezt nem közbenjárása megtiltásának, hanem bátorításának értette. Arra következtetett, hogy semmi más, hanem csak az ő [Mózes] imája mentheti meg Izraelt. Mert Isten megkíméli népét, ha valaki imádkozik érte. Mózes könyörgött az Úrhoz, és ezt mondta: „Miért gerjedne Uram a te haragod néped ellen, amelyet nagy erővel és hatalmas kézzel hoztál vala ki Egyiptomnak földéről?” (2Móz 32:11) – Pátriárkák és próféták, 317-318./old.