„És Mózestől és valamennyi prófétától kezdve elmagyarázza nekik mindazt, ami felőle megíratott az Írásokban.” (Lk 24:27), /ÚRK/
Jézus a keresztre feszítése és feltámadása után megjelent két levert tanítványának, akik egybehangzóan mondták: „Pedig mi azt reméltük, hogy ő fogja megváltani Izráelt”. (Lk 24:21), /ÚRK/
A tanítványok várták, hogy majd a Messiás szabadítja meg Izraelt a római elnyomás alól. Ez a hamis váradalom és az abból következő csalódás az ótestamentumi próféciák elfogult, egyoldalú magyarázatából következett.
Krisztus eloszlatta a két tanítvány félreértését, amikor szélesebb perspektívából közelítve magyarázta nekik a Szentírást. Írásmagyarázata felnyitotta a szemüket, amitől „gerjedezett a szívük”.
(Lk 24:31-32). Ekkor megnyílt a szemük, és felismerték, ő azonban eltűnt előlük. (32) Ekkor így szóltak egymáshoz: Nem hevült-e a szívünk, amikor beszélt hozzánk az úton, amikor feltárta előttünk az Írásokat? /RÚF/
Később Jézus megjelent Jeruzsálemben a tanítványok nagyobb csoportja előtt, és
„megnyitotta értelmüket, hogy értsék az Írásokat”. (Lk 24:45, /ÚRK/
(Lk. 24:33, 36, 44-49). Még abban az órában útra keltek, és visszatértek Jeruzsálembe, ahol egybegyűlve találták a tizenegyet és a velük levőket. (36) Miközben ezekről beszélgettek, maga Jézus állt meg közöttük, és így köszöntötte őket: Békesség nektek! (44) Majd így szólt hozzájuk: Ezt mondtam nektek, amikor még veletek voltam: be kell teljesednie mindannak, ami meg van írva rólam Mózes törvényében, a prófétáknál és a zsoltárokban. (45) Akkor megnyitotta értelmüket, hogy értsék az Írásokat, (46) és így szólt hozzájuk: Úgy van megírva, hogy a Krisztusnak szenvednie kell, de a harmadik napon fel kell támadnia a halottak közül, (47) és hirdetni kell az ő nevében a megtérést és a bűnbocsánatot minden nép között, Jeruzsálemtől kezdve. (48) Ti vagytok erre a tanúk. (49) És íme, én elküldöm nektek, akit Atyám ígért, ti pedig maradjatok a városban, amíg fel nem ruháztattok mennyei erővel. /RÚF/
Ezek a tapasztalatok is rávilágítanak a prófétai írások helyes megértésének pozitív hatásaira, a prófécia téves értelmezése azonban lelki katasztrófához vezet.
White idézet: A szentély tana volt az a kulcs, amely megadta az 1844-es csalódás nyitját. Egy kerek, összefüggő és harmonikus igazságrendszerre derített fényt. Ennek ismeretében világossá vált, hogy Isten irányította a nagy adventmozgalmat.
Akkor még az adventhívők is azt vallották, amit az egész keresztény világ: hogy a Föld vagy bizonyos része a szenthely. A szenthely megtisztítása alatt azt értették, hogy az utolsó nagy napon a Föld tűz által megtisztul, és ez a második adventkor következik be. Így jutottak el arra a következtetésre, hogy Krisztus 1844-ben visszatér a földre. De a megállapított idő elmúlt és az Úr nem jelent meg. A hívők tudták, hogy Isten nem tévedhet, tehát a próféciamagyarázatban lehet a hiba. De hol tévedtek? …
Kutatásuk során egyetlen szentírási bizonyítékot sem találtak annak a közhiedelemnek az alátámasztására, hogy a Föld a szenthely; viszont megtalálták a Bibliában a szentély tanának, jellegének, helyének és szolgálatainak részletes magyarázatát.
Mindazok tehát, akik a prófétai ige fényét követték, felismerték, hogy a 2300 év végén – 1844-ben – Krisztus nem a Földre jött el, hanem belépett a mennyei szentek szentjébe, hogy befejezze az engesztelési munkát, amely előkészíti eljövetelét. – The Faith I Live By, 284./old.
És most a szentek szentjében újra „meglátták” Jézust, könyörülő Főpapjukat, aki nemsokára királyként és szabadítóként jelenik meg. A szenthelyről sugárzó fény megvilágította a múltat, a jelent és a jövőt. Tudták, hogy a gondviselő Isten tévedhetetlenül vezette őket. Habár az első tanítványokhoz hasonlóan ők sem értették azt az üzenetet, amit tolmácsoltak, de az üzenet minden vonatkozásban helyes volt. Hirdetésével betöltötték Isten szándékát, és amit az Úrért tettek, nem volt hiábavaló. Újjászületve „élő reménységre”, „kibeszélhetetlen és dicsőült örömmel örvendeztek”.
Mind Dániel próféciája: „Kétezer és háromszáz estvéig és reggelig, azután kiderül a szenthely igazsága” (8:14), mind pedig az első angyali üzenet: „Féljétek az Istent, és néki adjatok dicsőséget; mert eljött az Ő ítéletének órája”, a vizsgálati ítéletre és a szentek szentjében szolgáló Krisztusra, nem pedig a népe megváltására és a gonoszok elpusztítására megjelenő Krisztusra hívta fel a figyelmet. A krisztusvárók nem a profetikus időszakok kiszámításában tévedtek, hanem abban, hogy milyen esemény lesz a 2300 nap végén. E tévedés miatt csalódtak. De mindaz, amit a próféta megjövendölt, és mindaz, amit a Szentírás bizonysága alapján várhattak volna, megvalósult. Pontosan akkor, amikor reményeik meghiúsulása miatt siránkoztak, történt meg az üzenetben megjövendölt esemény, amelynek be kellett teljesednie, mielőtt az Úr eljön, hogy szolgáit megjutalmazza. – A nagy küzdelem, 423-424./old.



