Isten üzenete és emberi hibák

 

2Kor 4:7. Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van, hogy ezt a rendkívüli erőt Istennek tulajdonítsuk, és ne magunknak: /RÚF/

Pál leírja, hogy Isten „cserépedényekbe” (emberekbe) helyezte a kincsét, hogy az Ő ereje megmutatkozzon a mi gyengeségeinkkel szemben. A Szentírás bemutatja, hogy Isten nem védte meg természetfeletti módon a hírnökeit személyes életük botlásaitól, eleséseitől (például Mózes, Illés, Dávid, Jónás és Péter), és az írásaik sem voltak mentesek az emberi megértés és kommunikáció tökéletlenségeitől. 

„A Bibliában is megvan az isteni és az emberi egysége, ami Krisztus életében megnyilvánult. A kinyilatkoztatott igazságok teljessége »Istentől ihletett«, ugyanakkor emberi szavakkal fejezték ki azokat, emberi szükségletekhez igazítva” (Ellen G. White: Testimonies for the Church. 5. köt. 747./old.) 

Isten hírnökeinek emberi mivoltát nem nyomja el az isteni elhívás, hogy az igazság kincseit közzétegyék, ahogy Pál is írta (2Kor 4:7) versében. Úgy tűnik, a Szentlélek azt sem látta helyénvalónak, hogy hírnökeit megakadályozza olyan kijelentések tételében vagy szavak leírásában, amelyeket ma nehezen tudunk magyarázni, összeegyeztetni. Kevés ilyen szöveg létezik ugyan, és rendkívül szűklátókörűnek kell lenni ahhoz, hogy az ember ezekben megbotoljon. A Bibliában hívő keresztényként el kell fogadnunk Isten Igéjét, megértve azt és bízva az Úrban, még ha van is, amit nem egészen értünk. 

Bizonyos eltéréseket, ellentmondásokat későbbi másolók következetlenségből adódó hibáinak lehet tulajdonítani, vagy pedig az ihletett írók által felhasznált, egymással nem egyező forrásoknak (feljegyzéseknek). Problémás szakaszok vizsgálatakor kérdezzük meg magunktól, hogy teljes mértékben értjük-e az író szavait, és vajon további tanulmányozással nem oldható-e fel a probléma. 

Noha nincs magyarázat minden látszólagos hibára vagy eltérésre, látni fogjuk, hogy ezek nem érintik az átadott üzenet lényegét. Bízhatunk benne, hogy a Szentírás Istentől eredő igazságait hűen mutatták be, még ha Isten hírnökei nem is voltak hiba nélküliek. 

Isten vajon miért választott esendő embereket hírnökeiül ahelyett, hogy bűntelen angyalokra bízta volna üzenetei közvetítését? 

White idézet: Istennek tetszett, hogy igazságát emberi eszközök útján közölje a világgal, és Szentlelke által képessé és alkalmassá tett embereket erre a munkára. Ő irányította gondolataikat a mondani- és írnivalójuk kiválasztásakor. A kincset földi edényekbe rejtette, de az így is mennyei kincs. A bizonyságtételt az emberi nyelv tökéletlen kifejezései tolmácsolják, de az akkor is Isten bizonyságtétele, és Isten engedelmes, hívő gyermeke Isten dicsőséges hatalmát látja meg benne, amely tele van kegyelemmel és igazsággal. 

A Biblia íróinak emberi nyelven kellett kifejezniük gondolataikat, de a Szentlélek ihlette őket írásra. Nagyon sokan saját tetszésüknek megfelelően olvassák és értelmezik a Bibliát. Ennek oka egyrészt az ember tökéletlensége, hogy megértse a nyelvet, másrészt pedig az, hogy az igazságot a romlott emberi elme oly zseniálisan képes megcsorbítani. A hiba nem a Szentírásban van… 

A Szentírás nem egymástól elválaszthatatlan kinyilatkoztatások folyamatos láncaként került az emberekhez, hanem fokról fokra, egymást követő nemzedékeken keresztül, ahogyan az isteni gondviselés megfelelő lehetőséget látott némelyek késztetésére – különböző időkben és különböző helyeken. Az emberek a Szentlélek vezetése szerint írtak… 

Krisztus, ahogy a pátriárkák megismerték; ahogy az áldozati szolgálat szimbolizálta; ahogy a törvény bemutatta; és ahogy a proféták kinyilatkoztatták, az Ótestamentum kincse. Az élő, a halott, a feltámadt Krisztus, a Szentlélek által kinyilatkoztatott Krisztus az Újtestamentum kincse is. Megváltónk, aki az Atya dicsőségének visszatükröződése, Ő az Ó- és az Újszövetség… Az Ótestamentum megvilágítja az Újtestamentumot, az Újtestamentum pedig az Ótestamentumra vet világot. Mindegyik az Atya Krisztusban való dicsőségének a kinyilatkoztatása. Mindkettő olyan igazságokat mutat be, amelyek egyre inkább kitárulnak a buzgó kutató előtt. 

Jézus azt mondta az ótestamentumi iratokról: „Ezek azok, amelyek bizonyságot tesznek rólam” (Jn 5:39) – és mennyivel inkább igaz ez az újszövetségi írásokra… Hiszen az egész Szentírás Krisztusról beszél. Mert a teremtésről szóló első tudósítástól kezdve, „és nála nélkül semmi sem lett, ami lett” (Jn 1:3), a befejező ígéretig: „és ímé hamar eljövök” (Jel 22:12), az Ő művéről olvasunk, és az Ő hangját halljuk. Ha meg akarjátok ismerni az Üdvözítőt, kutassatok a Szentírásban! Isten Igéje töltse be egész szíveteket! – The Faith I Live By, 11-12./old.

Tisztább kép Istenről

A Biblia kínálja a legigazabb, legtisztább és legkövetkezetesebb képet Istenről. Az egész Biblia célja, hogy félrehúzza a nem látszó fátylat a mi látható világunk és Isten láthatatlan világa között; hogy megmutassa, honnan jövünk és hová tartunk, kinek a felügyelete alatt létezik minden, és milyen is Ő valójában. Mózes első könyvétől A jelenések könyvéig az egyetlen igaz Istenről olvasunk, aki a Biblián és Jézus Krisztus munkásságán keresztül ismertette meg magát, aki nem más, mint a földre született Isten.

Olvashatunk Isten mindenhatóságáról -

(Jób 1:12). Az Úr ezt felelte a Sátánnak: Mindenét a kezedbe adom, csak rá magára nem vethetsz kezet! És eltávozott a Sátán az Úr elől. /RÚF/, 

Mindentudásáról - 

(Ézs 46:9-10). Emlékezzetek vissza az ősrégi dolgokra: én vagyok az Isten, nincsen más, Isten én vagyok, nincs hozzám hasonló! (10) Előre megmondtam a jövendőt, és régen a még meg nem történteket. Ezt mondom: Megvalósul tervem, mindent megteszek, ami nekem tetszik. /RÚF/

Igazságáról -

(Ézs 30:18). De még vár az Úr, hogy megkegyelmezhessen, készen áll arra, hogy irgalmazhasson. Mert bár ítélő Isten az Úr, boldogok mindazok, akik benne reménykednek. /RÚF/, 

Irgalmáról -

(5Móz 7:9). Tudd meg tehát, hogy a te Istened, az Úr az Isten. Állhatatos Isten ő, aki hűségesen megtartja szövetségét ezer nemzedéken át azokkal, akik szeretik őt, és megtartják parancsolatait. /RÚF/

Szeretetéről, kedvességéről és türelméről felénk -

(Róm 2:4. Vagy megveted jóságának, elnézésének és türelmének gazdagságát, és nem veszed tudomásul, hogy téged Isten jósága megtérésre ösztönöz? /RÚF/), bölcsességéről (1Kor 2:7. hanem Isten titkos bölcsességét szóljuk, azt az elrejtett bölcsességet, amelyet Isten öröktől fogva elrendelt a mi dicsőségünkre /RÚF/

Kegyelméről -

(2Kor 12:9). De ő ezt mondta nekem: Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz. Legszívesebben tehát az erőtlenségeimmel dicsekszem, hogy Krisztus ereje lakozzék bennem. /RÚF/ 

Megbocsátásáról -

(Mt 6:14). Mert ha az embereknek megbocsátjátok vétkeiket, nektek is megbocsát mennyei Atyátok. /RÚF/, 

Velünk kapcsolatos akaratáról -

(Jer 29:11). Mert csak én tudom, mi a tervem veletek – így szól az Úr –: jólétet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövő az, amelyet nektek szánok. /RÚF/ 

Az erejéről, amely képes legyőzni a halált -

(Jn 11:25). Jézus ekkor ezt mondta neki: Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él; /RÚF/

Királyságáról -

(Zsolt 47:9). Isten uralkodik a népeken, szent trónusán ül az Isten. /RÚF/ 

Örökkévalóságáról - 

(5Móz 33:27). Az örök Isten a te menedéked, örökkévaló karjai tartanak. Kiűzte ellenségedet, és ezt mondta: pusztítsd! /RÚF/ 

...és sok más jellemzőről, amely mind-mind elég okot ad arra, hogy szeressük Őt és befogadó kapcsolatban éljünk vele. Minél többet tudunk arról, ki is Ő és milyen valójában, annál jobban szeretjük majd, és vágyunk arra, hogy közel legyünk hozzá és az életünkbe fogadjuk. Lucifer volt az első, aki megkérdőjelezte Isten jellemét. Az ő kételye vezetett végül az univerzum történelmének legnagyobb küzdelméhez. Ettől az időtől fogva „Sátán folyamatosan azt tanulmányozza, miként foglalhatja le az emberi elmét olyan dolgokkal, amelyek visszatartják az Isten megismerésétől”. (Ellen G. White: Testimonies for the Church. 5. köt. 740./old.) Sátánt nem érdekli, milyen istenképünk van (panteista, ateista, deista stb.), amíg nem az igaz képet látjuk. 

(1Móz 3:1-5). A kígyó pedig ravaszabb volt minden vadállatnál, amelyet az Úristen alkotott. Ezt kérdezte az asszonytól: Csakugyan azt mondta Isten, hogy a kert egyetlen fájáról sem ehettek? (2) Az asszony így felelt a kígyónak: A kert fáinak gyümölcséből ehetünk, (3) csak annak a fának a gyümölcséről, amely a kert közepén áll, mondta Isten: Ne egyetek abból, ne is érintsétek, hogy meg ne haljatok! (4) A kígyó erre így felelt az asszonynak: Dehogy haltok meg! (5) Hanem jól tudja Isten, hogy azon a napon, amelyen esztek belőle, megnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint az Isten: tudni fogjátok, mi a jó és mi a rossz. /RÚF/

Lényegében ez volt Sátán üzenete Évának: Isten titkokat tart vissza tőletek, nem a legjobbat akarja nektek. Nem bízhattok benne. Ellen White kijelentése segít jobban megérteni az történteket: „A nagy küzdelem kezdete óta Sátán szándéka mindig az volt, hogy elferdítve, hamisan mutassa be Isten jellemét, és lázadást szítson Isten törvénye ellen”. (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. 297./old.) 

White idézet: Minden engedelmeskedni kész ember számára ott ragyog a múlt és a jelen jövőbe is kiható világossága, amint azt Isten Igéje kinyilatkoztatta. Ennek a világosságnak és dicsőségnek, ami magának Krisztus jellemének dicsősége, kell megnyilvánulnia a keresztény egyénekben, családokban, gyülekezetekben, igeszolgálatokban, és az Isten népe által alapított intézmények mindegyikében. Az Úr mindezeket annak jelképéül szánja, hogy mit lehet elvégezni a világért. Ezen eszközöknek az evangéliumi igazság megmentő hatalmát kell kifejezniük. 

Amikor a világ meglátja Isten jóságát, irgalmát, igazságát és a gyülekezetben kinyilvánított szeretetét, Isten jellemét látja meg. 

Isten jellemének bemutatása érdekében… nekünk magunknak is személyesen kell ismernünk Őt. Ha közösségünk van Istennel, akkor papjai vagyunk, még akkor is, ha soha nem mondunk prédikációt a gyülekezetek előtt. Isten munkatársai vagyunk abban, hogy emberi természetünkön keresztül bemutassuk jellemének tökéletességét a világnak. 

Isten emberi eszközeire bízta annak munkáját, hogy bemutassák a világnak Isten jellemét, és finom, gyöngéd, irgalmas szeretetének bemutatása által bizonyságot tegyenek kegyelméről, bölcsességéről, jóságáról. 

Az a feladatunk, hogy az Istentől Jézus Krisztusban kapott bővölködő kegyelem által helyreállítsuk az emberben Isten erkölcsi képmását… Igen jól meg kell ismernünk Jézust és mennyei Atyánkat ahhoz, hogy jellemünkön keresztül bemutathassuk Őt! 

A Krisztus kegyelme által megújított szív csodálni fogja az Ő isteni jellemét… Minél kevesebbet képzelünk magunkról, annál többre fogjuk becsülni a Megváltó tisztaságát és dicsőségét. Bűnös voltunk felismerése ellenállhatatlanul ahhoz hajt bennünket, akinél bocsánatot nyerhetünk; és ha A Biblia kínálja a legigazabb, legtisztább és legkövetkezetesebb képet Istenről. Az egész Biblia célja, hogy félrehúszívünk tehetetlenségében hozzá vágyakozik, Ő hatalmasan megnyilatkozik. Minél inkább vezet bűnösségünk tudata hozzá és Isten Igéjéhez, annál magasztosabbnak látjuk jellemét, és annál tökéletesebben tükrözzük vissza az Ő képét. – Isten csodálatos kegyelme, 229./old. (augusztus 9.) 

A megváltás tervének az ember megváltásán túl volt egy tágabb és mélyebb célja. Krisztus nemcsak ezért jött a földre; nem csupán azért, hogy e kis világ lakói úgy tekintsék Isten törvényét, ahogy kell. Krisztus azért is jött, hogy a világegyetem előtt igazolja Isten jellemét. Nagy áldozatának ezt az eredményét – és hatását más világok értelmes lényeire, csakúgy mint az emberre – a Megváltó előre látta, amikor közvetlenül keresztre feszítése előtt így szólt: „Most van e világ kárhoztatása; most vettetik ki e világ fejedelme: És én, ha felemeltetem e földről, mindeneket magamhoz vonszok.” (Jn 12:31-32) Krisztus cselekedete – hogy meghalt az ember megváltásáért – nemcsak elérhetővé tette az embernek a mennyet, hanem az egész világegyetem előtt igazolta, hogy miért bánt Isten és Fia a lázadó Sátánnal úgy, ahogy bánt; valamint biztosította Isten törvényének örökérvényűségét, és bemutatta a bűn lényegét és következményeit. – Pátriárkák és próféták, 

Irodalmi források

„Azonfelül, hogy bölcs volt a prédikátor, még a népet is tudományra tanította, fontolgatott, tudakozódott, és sok bölcs mondást írt. Igyekezett a prédikátor a hasznos beszédeket megtalálni, amelyek igazat írnak, az igazság beszédeit.” (Préd 12:11-12), /ÚRK/ 

Ez a szakasz is mutatja, hogy nem Salamontól származik minden példabeszéd, amit leírt. Isten ihletésére „tudakozódott”, igyekezett „a hasznos beszédeket megtalálni”. Példabeszédek 31. fejezetében a derék asszonyról szóló, gyakran idézett írást a máskülönben kevéssé ismert király, Lemúél édesanyjának tulajdonítják, nem Salamonnak. (Péld 31:1) Továbbá a Példabeszédekben egyiptomi irodalmi hatás is kimutatható. Az Ótestamentum ihletett történetírói szintén beszámolnak arról, hogy kutatták a régi iratokat és történelmi évkönyveket, így írtak hűségesen Isten népének történelméről. 

(Példabeszédek 31:1-31). Lemúél masszái király beszéde, amelyre anyja tanította. (2) Mit mondjak, fiam, méhemnek gyermeke, akiért fogadalmat tettem? (3) Ne vesztegesd erődet nőkre, ne járj azokhoz, akik királyokat rontanak meg! (4) Lemúél! Nem illik a királyokhoz a borivás, nem illik az a királyokhoz, sem a fejedelmekhez a részegeskedés. (5) Mert ha iszik, elfeledkezik a rendeletekről, és helytelenül ítélkezik a nincstelenek ügyében. (6) Adjatok részegítő italt a veszendőnek, és bort az elkeseredett embernek. (7) Igyék, hogy megfeledkezzék szegénységéről, és ne gondoljon tovább nyomorúságára. (8) Nyisd meg szádat a némáért, a mulandó emberek ügyéért! (9) Nyisd meg szádat, ítélkezz igazságosan, juttasd igazához a nincstelent és a szegényt! (10) Derék asszonyt kicsoda találhat? Értéke sokkal drágább az igazgyöngynél. (11) Ura szívből bízik benne, vagyona el nem fogy. (12) Egész életén át javát munkálja urának, nem kárát. (13) Szerez gyapjút és lent, és jókedvűen dolgozik kezével. (14) Hasonló a kereskedők hajóihoz: távolból is hoz eledelt. (15) Fölkel még éjjel, ételt ad háza népének, és rendelkezést szolgálóinak. (16) Ha az a szándéka, mezőt vásárol, keze munkájával szőlőt telepít. (17) Megkeményíti derekát, megfeszíti karjait. (18) Érzi, milyen hasznos tevékenysége, éjjel sem alszik el mécsese. (19) Ügyesen kezeli a rokkát, tenyerében tartja az orsót. (20) Tenyerét megnyitja a nincstelen előtt, kezét nyújtja a szegénynek. (21) Nem félti háza népét a hóeséskor sem, mert egész háza népe meleg ruhába öltözött. (22) Színes szőtteseket készít magának, lenvászon és bíbor az öltözete. (23) Férjét jól ismerik a városkapukban, ahol az ország véneivel ül együtt. (24) Finom inget készít, és eladja, övet is ad el a kalmárnak. (25) Erő és méltóság árad róla, és nevetve néz a holnap elé. (26) Szája bölcsességre nyílik, és nyelve szeretetre tanít. (27) Ügyel háza népe dolgaira, nem kenyere a semmittevés. (28) Fölkelnek előtte fiai, és boldognak mondják, ura pedig így dicséri: (29) Sok nő végez derék munkát, de te felülmúlod mindegyiket! (30) Csalóka a báj, mulandó a szépség, de az Urat félő asszony dicséretre méltó. (31) Hadd élvezze munkája gyümölcsét, dicsérjék tetteiért minden helyen! /RÚF/

(1Kir 11:41). Salamon történetének a többi része, mindaz, amit véghezvitt, továbbá a bölcsessége meg van írva Salamon történetének a könyvében. /RÚF/ 

(Lk 1:1-4). Miután sokan vállalkoztak már arra, hogy írásba foglalják a közöttünk beteljesedett eseményeket úgy, (2) amint ránk hagyták azok, akik kezdettől fogva szemtanúi és szolgái voltak az igének: (3) magam is jónak láttam, hogy miután elejétől kezdve mindennek pontosan utánajártam, szép rendben megírjam neked, nagyra becsült Teofilosz, (4) hogy meggyőződhess annak a megbízhatóságáról, amire tanítottak. /RÚF/ 

(Júd 1:14-15). Ezekről is prófétált Énók, aki Ádámtól számítva a hetedik volt, amikor így szólt: „Íme, eljött az Úr szent seregeivel, (15) hogy ítéletet tartson mindenek felett, és megbüntessen minden istentelent minden istentelenségért, amelyet istentelenül elkövettek, és minden káromló szóért, amelyet istentelen bűnösökként ellene szóltak.” /RÚF/ 

Ezsdrás és Nehémiás is olyan bibliai írók, akik a beszámolóikat történelmi feljegyzésekkel dokumentálták. Ezsdrás felhasznált Jeruzsálemmel és Perzsiával kapcsolatos levélmásolatokat és királyi rendeletek másolatait (Ezsdrás 4-7. fejezet), Nehémiás pedig beszél olyan nemzetségi táblázatok feljegyzéseiről, amelyeket megtalált és belefoglalt a beszámolójába. 

(Neh 7:5-72). Amikor fölépült a várfal, fölszereltettem az ajtószárnyakat, és szolgálatba állították a kapuőröket, az énekeseket meg a lévitákat. (2) Jeruzsálem parancsnokává testvéremet, Hanánít és Hananját, a várnagyot neveztem ki, mert ő megbízhatóbb és istenfélőbb volt a többségnél. (3) Meghagytam nekik, hogy ne nyissák ki addig Jeruzsálem kapuit, amíg melegen nem süt a nap, és még mielőtt lemenne, csukják be az ajtószárnyakat, és reteszeljék be őket. Jeruzsálem lakói közül pedig állítsanak őröket: egyeseket az őrhelyekre, másokat meg a saját házukkal szemben. (4) A város igen nagy kiterjedésű, de gyér népességű volt, és a házak még nem voltak fölépítve. (5) Ekkor Isten azt a gondolatot adta nekem, hogy gyűjtsem össze az előkelőket, az elöljárókat és a népet, hogy származási jegyzéket készítsünk. Megtaláltam a származási jegyzékét azoknak, akik elsőként tértek haza, és abban ezt találtam följegyezve: (6) A Júda tartományából valók közül ezek tértek haza a száműzetésből – Nebukadneccar, Babilónia királya vitte őket fogságba, de visszatérhettek Jeruzsálembe és Júdába, ki-ki a maga városába –, (7) és jöttek meg Zerubbábellel, Jésúával, Nehemjával, Azarjával, Raamjával, Nahamáníval, Mordokajjal, Bilsánnal, Miszperettel, Bigvajjal, Rehúmmal és Baanával.Az Izráel népéhez tartozó férfiak szám szerint a következők voltak: (8) Parósnak kétezer-százhetvenkét leszármazottja, (9) Sefatjának háromszázhetvenkét leszármazottja, (10) Árahnak hatszázötvenkét leszármazottja, (11) Pahat-Móábnak Jésúa és Jóáb ágán kétezer-nyolcszáztizennyolc leszármazottja, (12) Élámnak ezerkétszázötvennégy leszármazottja, (13) Zattúnak nyolcszáznegyvenöt leszármazottja, (14) Zakkajnak hétszázhatvan leszármazottja, (15) Binnújnak hatszáznegyvennyolc leszármazottja, (16) Bébajnak hatszázhuszonnyolc leszármazottja, (17) Azgádnak kétezer-háromszázhuszonkét leszármazottja, (18) Adóníkámnak hatszázhatvanhét leszármazottja, (19) Bigvajnak kétezer-hatvanhét leszármazottja, (20) Ádínnak hatszázötvenöt leszármazottja, (21) Átérnak Hizkijjá ágán kilencvennyolc leszármazottja, (22) Hásumnak háromszázhuszonnyolc leszármazottja, (23) Bécajnak háromszázhuszonnégy leszármazottja, (24) Hárífnak száztizenkét leszármazottja, (25) Gibeónnak kilencvenöt leszármazottja. (26) Betlehemiek és Netófából valók száznyolcvannyolcan voltak, (27) Anátótból valók százhuszonnyolcan, (28) bét-azmávetiek negyvenketten, (29) kirjat-jeárímiak, kefíráiak és beérótiak hétszáznegyvenhárman, (30) rámáiak és gebaiak hatszázhuszonegyen, (31) Mikmászból valók százhuszonketten, (32) Bételből és Ajból valók százhuszonhárman, (33) a másik Nebóból valók ötvenketten, (34) a másik Élámból valók ezerkétszázötvennégyen, (35) hárimiak háromszázhúszan, (36) jerikóiak háromszáznegyvenöten, (37) lódiak, hádídiak és ónóiak hétszázhuszonegyen, (38) szenááiak pedig háromezer-kilencszázharmincan voltak.(39) A papok a következők voltak: Jedajá leszármazottai Jésúa családjából kilencszázhetvenhárman, (40) Immér leszármazottai ezerötvenketten, (41) Pashúr leszármazottai ezerkétszáznegyvenheten, (42) Hárim leszármazottai ezertizenheten. (43) A léviták a következők voltak: Jésúa, Bání, Kadmíél és Hódavjá leszármazottai hetvennégyen. (44) Az énekesek ezek voltak: Ászáf leszármazottai száznegyvennyolcan. (45) A kapuőrök ezek voltak: Sallúmnak, Átérnak, Talmónnak, Akkúbnak, Hatítának és Sóbajnak a leszármazottai százharmincnyolcan. (46) Templomszolgák voltak Cíhá fiai, Haszúfá fiai, Tabbáót fiai, (47) Kérósz fiai, Szíá fiai, Pádón fiai, (48) Lebáná fiai, Hagábá fiai, Salmaj fiai, (49) Hánán fiai, Giddél fiai, Gahar fiai, (50) Reájá fiai, Recín fiai, Nekódá fiai, (51) Gazzám fiai, Uzzá fiai, Pászéah fiai, (52) Bészaj fiai, Meúním fiai, Nefúszím fiai, (53) Bakbúk fiai, Hakúfá fiai, Harhúr fiai, (54) Baclút fiai, Mehídá fiai, Harsá fiai, (55) Barkósz fiai, Szíszerá fiai, Temah fiai, (56) Necíah fiai, Hatífá fiai. (57) Salamon szolgáinak a fiai voltak: Szótaj fiai, Szóferet fiai, Perúdá fiai, (58) Jaalá fiai, Darkón fiai, Giddél fiai, (59) Sefatjá fiai, Hattíl fiai, Pókeret-Haccebájím fiai és Ámón fiai. (60) A templomszolgáknak és Salamon szolgáinak a fiai összesen háromszázkilencvenketten voltak.(61) Ezek azok, akik Tél-Melahból, Tél-Harsából, Kerúbból, Addánból és Immérből jöttek, de nem tudták igazolni családjukat és származásukat, azt, hogy valóban Izráelből valók: (62) Delájá fiai, Tóbijjá fiai és Nekódá fiai hatszáznegyvenketten. (63) A papok közé tartoztak Hobajjá fiai, Hakkóc fiai és Barzillaj fiai. Ez utóbbi a gileádi Barzillaj egyik leányát vette feleségül, és róla kapta a nevét. (64) Ezek keresték bejegyzésüket a származási jegyzékben, de nem találták, ezért meg kellett válniuk a papi szolgálattól. (65) A királyi helytartó pedig megmondta nekik, hogy nem ehetnek az igen szent ételekből, amíg szolgálatba nem lép a főpap, aki dönthet az úrímmal és a tummímmal. (66) Az egész gyülekezet összesen negyvenkétezer-háromszázhatvan fő volt, (67) azonkívül hétezer-háromszázharminchét szolga és szolgálóleány meg kétszáznegyvenöt énekes és énekesnő. (68) Volt négyszázharmincöt tevéjük és hatezer-hétszázhúsz szamaruk.(69) A családfők egy része adakozott az építkezésre. A királyi helytartó ezer aranydrahmát adott át a kincstárnak meg ötven hintőedényt és ötszázharminc papi köntöst. (70) Néhány családfő húszezer aranydrahmát és kétezer-kétszáz ezüstminát adott az építkezés költségeire. (71) A nép többi része pedig húszezer aranydrahmát, kétezer ezüstminát és hatvanhét papi köntöst adott. (72) A papok, a léviták, a kapuőrök és az énekesek, a köznépből valók és a templomszolgák, tehát egész Izráel letelepedett a maga városaiban. A hetedik hónap kezdetére már saját városaikban laktak Izráel fiai. /RÚF/ 

Hasonlót figyelhetünk meg az Újszövetségben is. „Lukács esetéből világosan látszik, hogy az inspiráció a mentális képességek természetes működésével összhangban történik, és nem teszi azokat félre. Lukács ihletett író volt, akit a Szentlélek arra vezetett, hogy Krisztus életével kapcsolatban szorgalmasan kutassa az elérhető szóbeli és írásbeli forrásokat, majd az így gyűjtött információt egy összefüggő beszámolóba foglalja össze” (The SDA Bible Commentary. 5. köt. 669./old.) 

Júdás 1 Énók 1:9-ből idézett, ami nem kanonikus, hanem az intertestamentális korból származó zsidó irat. Pál görög filozófusoktól idézett, akiknek a nevét nem említette. 

(ApCsel 17:28). mert őbenne élünk, mozgunk és vagyunk. Ahogy a ti költőitek közül is mondták némelyek: „Bizony, az ő nemzetsége vagyunk.” /RÚF/; 

(Tit 1:12). Valaki közülük, saját prófétájuk mondta: „A krétaiak megrögzött hazudozók, gonosz vadállatok, lusta, falánk népség.” /RÚF/ 

A bibliai írók látomások és álmok útján közvetlen kinyilatkoztatást kaptak, ami azonban nem zárta ki azt, hogy a Szentlélek arra indítsa ezeket a hírnököket, hogy más forrásból is válasszanak anyagokat. Miért fontos észben tartanunk ezt az elvet? 

White idézet: Amikor Isten Lelke feltárta előttem Igéjének nagyszerű igazságait, valamint a múlt és a jövő jeleneteit, azt a parancsot kaptam, hogy mondjam el másoknak is, amit kinyilatkoztatott, és tárjam fel a letűnt korokban folyó nagy küzdelmet; főként úgy mutassam be, hogy megvilágítsa a jövő gyorsan közeledő harcát. E célból igyekeztem kiválogatni és csoportosítani az egyháztörténelem eseményeit, hogy nyomon követhessük azoknak a próbatételt jelentő igazságoknak a kibontakozását, amelyeket a világ a különböző korokban kapott, és amelyek fellobbantották Sátán haragját és a világhoz ragaszkodó egyház gyűlöletét. Ezeket az igazságokat megőrizte azoknak a bizonyságtevése, akik „életüket nem kímélték mindhalálig”. 

Az a nagyszerű eseménysor, amely a múlt reformációjának útját jelezte, és a protestáns világ által jól ismert és egyetemesen elfogadott történelem, olyan tényeket tartalmaz, amelyeket senki sem tagadhat le. Ezt a történelmet a könyv kereteihez mérten röviden, szükségszerű tömörségben vázoltam, és a tényeket annyira összesűrítettem, amenynyire az érthetőség megengedi. 

Egy-egy történetíró szavait idéztem olyan esetekben, amikor az idézet röviden és érthetően megvilágítja a témát, vagy jól összegezi a részleteket. Olykor nem hivatkoztam név szerint az íróra, mert nem tekintélye miatt idéztem szavait, hanem mert megállapítása találó és megragadó képet nyújt a témához. 

Azok tapasztalatainak és nézeteinek az ismertetéséhez, akik a mi korunkban viszik előre a reformáció munkáját, ugyancsak igénybe veszem nyomtatásban megjelent műveiket. – A Szentlélek eljő reátok, 228./old. 

Az apostol átérezte az óra ünnepélyes felelősségét; ezért nyugodt és felkészült volt. Fontos üzenet terhe nyomta szívét, s így az ajkára tóduló szavak meggyőzték hallgatóit, hogy nem üres csácsogó. Így szólt: „Athéni férfiak, minden tekintetben nagyon istenfélőnek látlak titeket, mert mikor bejárám és szemlélém a ti szentélyeiteket, találkozám egy oltárra is, melyre ez vala írva: Ismeretlen Istennek. Akit azért ti nem ismerve tiszteltek, azt hirdetem néktek.” Minden ismeretük és átfogó tudományuk ellenére is, tudatlanok voltak a világot teremtő, az örökkévaló Isten ismeretében. Voltak azonban néhányan közöttük, akik vágyakoztak több világosság után és törekedtek a végtelen Isten felé. 

Kezét a bálványokkal túlzsúfolt templom felé nyújtva, Pál könnyített gondterhelt szívén, és leleplezte az athéniek vallásának csalárd voltát. Legbölcsebb hallgatói is csodálkoztak, amikor érveléseit hallgatták. Tájékozott volt műremekeik, irodalmuk és vallásuk tekintetében. Oszlopaikra, műemlékeikre és bálványisteneikre mutatva kijelentette, hogy Istent lehetetlen emberi aggyal elképzelt képekhez hasonlítani. Ezek az emberi kézzel készített szobrok semmiképp sem szemléltethetik Jehova dicsőségét. Utalt arra, hogy ezekben a képekben nincs élet, hanem emberi erőre szorulnak; csak akkor mozognak, ha emberi kéz mozgatja őket; imádóik tehát messze fölötte állnak imádatuk tárgyának. 

Pál igyekezett hallgatóinak gondolatát téves vallásuk korlátai fölé emelni, és nekik arról az istenségről méltó fogalmat nyújtani, akit „Ismeretlen Isten”-nek neveztek. Az a lény, akit hirdetett nekik, emberektől független volt, és nem is szorult rá, hogy hatalmát és dicsőségét emberi kezek ékesítsék. – Az apostolok története, 237./old.