Szabadon szolgálni

Mint igaz és hűséges vezető, Józsué tiszteletben tartja a nép szabad akaratát, és azt kívánja, hogy bárcsak szabadon választanák az Urat, nem kényszerből. Pontosan erre utal a „választottátok” ige szándékos használata.

 (Józs 24:22). Ekkor így szólt Józsué a néphez: Magatok vagytok a tanúi annak, hogy ti választottátok az Urat, hogy őt szolgáljátok. Ők azt felelték: Tanúi vagyunk. /RÚF/)

 Más szövegekben a bakhar ige („választani”) Jahve Izraelre eső választását fejezi ki

 (5Móz 7:6-7). Hiszen te Istenednek, az Úrnak szent népe vagy. Téged választott ki Istened, az Úr valamennyi nép közül, amely a földön él, hogy az ő tulajdon népe légy. (7) Nem azért szeretett meg, és nem azért választott ki benneteket az Úr, mintha valamennyi népnél nagyobbak volnátok – hiszen a legkisebbek vagytok valamennyi nép között -, /RÚF/; 

(5Móz 10:15). Mégis csak a te atyáidat kedvelte meg az Úr, őket szerette, és az ő utódaikat, titeket választott ki valamennyi nép közül. Így van ez ma is. /RÚF/; 

(5Móz14:2). Hiszen te Istenednek, az Úrnak szent népe vagy. Téged választott ki az Úr valamennyi nép közül, amely a földön él, hogy az ő tulajdon népe légy. /RÚF/) 

Izrael még az isteni kiválasztás után is szabadon mondhat nemet az Úrnak, ha ez abszurd és értelmetlen is lenne. Mondhat igent, hogy élete folytatódjon, de hátat is fordíthat neki, hogy aztán megszűnjön létezni.

(Józs 24:16-21). Erre így válaszolt a nép: Távol legyen tőlünk, hogy elhagyjuk az Urat, és más isteneket szolgáljunk! (17) Az Úr a mi Istenünk! Ő hozott föl bennünket és atyáinkat Egyiptom földjéről, a szolgaság házából, és tette azokat a nagy jeleket a szemünk láttára. Ő vigyázott ránk végig az úton, amelyet megtettünk, és minden nép között, ahol átvonultunk. (18) Kiűzött előlünk az Úr minden népet, akik az országban laktak, még az emóriakat is. Mi is az Urat akarjuk hát szolgálni; bizony, ő a mi Istenünk! (19) Akkor Józsué ezt mondta a népnek: Nem tudjátok ti szolgálni az Urat, mert szent Isten ő, féltőn szerető Isten ő, nem tűri el hitszegéseiteket és vétkeiteket! (20) Ha majd elhagyjátok az Urat, és idegen isteneket szolgáltok, akkor ő újra meg újra csapást hoz rátok, és megsemmisít, ha addig jót is tett veletek. (21) A nép azonban ezt felelte Józsuénak: Nem! Mi az Urat akarjuk szolgálni! /RÚF/

 Határozottan pozitív válaszukkal az izraeliták elismerik, hogy atyáik és a pátriárkák Istene most már a „mi Istenünk” (Józs 24:17-18), és hajlandóak osztatlan hűséggel szolgálni Őt. Egyértelmű hűségüket kifejező szavaikra megerősítést és bátorítást várnánk reakcióként Józsuétól. Mégsem ez történik. A vezető és a nép közötti párbeszéd ekkor radikális fordulatot vesz, amelyben Józsué az ördög ügyvédjét játssza. Isten múltbeli kegyelmes gondviseléséről szóló beszédéből átvált, és fenyegető képet rajzol fel róla, mint akit nem olyan könnyű szolgálni.

 Józsué ismeri az első nemzedék ingatagságát, akik hasonló módon fogadkoztak, hogy engedelmeskednek Istennek 

(2Móz 19:8). Az egész nép egy akarattal felelte: Megtesszük mindazt, amit az Úr mondott. Mózes elvitte a nép válaszát az Úrnak. /RÚF/; 

(2Móz24:3). Akkor lement Mózes, és elmondta a népnek az Úr minden igéjét és valamennyi törvényét. Az egész nép pedig ezt felelte egy akarattal: Megtesszük mindazt, amit elrendelt az Úr. /RÚF/; 

(5Móz 5:27). Menj hát te oda, és hallgasd meg mindazt, amit Istenünk, az Úr mond, azután te mondd el nekünk mindazt, amit Istenünk, az Úr mondott neked, mi pedig meghallgatjuk és teljesítjük azt. /RÚF/, ...de még ajkukon volt a szó, amikor már elfeledkeztek ígéretükről (2Mózes 32). Ennek okán a retorika eszközeivel több dologra is rá akarja ébreszteni az izraelitákat.

(2Mózes 32:1-35). Amikor azt látta a nép, hogy Mózes késlekedik, és nem jön le a hegyről, Áron köré sereglett a nép, és azt mondták neki: Jöjj, és készíts nekünk istent, hogy előttünk járjon! Mert nem tudjuk, hogy mi történt ezzel a Mózessel, aki felhozott bennünket Egyiptomból. (2) Áron ezt mondta nekik: Szedjétek ki az arany fülbevalókat feleségeitek, fiaitok és leányaitok füléből, és hozzátok ide hozzám! (3) Kiszedte hát az egész nép az arany fülbevalókat a füléből, és odavitte Áronhoz. (4) Ő átvette tőlük, vésővel mintát készített, és borjúszobrot öntött. Ekkor azt mondták: Ez a te istened, Izráel, aki fölhozott téged Egyiptomból. (5) Amikor Áron látta ezt, oltárt épített elé, majd kihirdette Áron: Holnap az Úr ünnepe lesz! (6) Másnap tehát korán fölkeltek, égőáldozatokat áldoztak, és békeáldozatokat mutattak be. Azután leült a nép enni és inni, majd mulatozni kezdtek. (7) Ekkor így beszélt Mózeshez az Úr: Menj, eredj le, mert megromlott a néped, amelyet fölhoztál Egyiptomból. (8) Hamar letértek arról az útról, amelyet megparancsoltam nekik. Borjúszobrot készítettek maguknak, az előtt borulnak le, annak áldoznak, és ezt mondják: Ez a te istened, Izráel, aki fölhozott téged Egyiptomból. (9) Majd ezt mondta Mózesnek az Úr: Látom, hogy ez a nép keménynyakú nép. (10) Most azért hagyd, hogy fellángoljon ellenük haragom, és végezzek velük! Téged azonban nagy néppé teszlek. (11) Mózes azonban így esedezett Istenéhez, az Úrhoz: Miért lángolt fel a haragod, Uram, a te néped ellen, amelyet nagy erővel és hatalmas kézzel hoztál ki Egyiptomból? (12) Ne mondhassák az egyiptomiak: Vesztükre vitte ki őket az Isten, megölte őket a hegyek között, és eltörölte őket a föld színéről. Fékezd meg izzó haragodat, szánd meg népedet, és ne hozd rá ezt a bajt! (13) Emlékezz szolgáidra, Ábrahámra, Izsákra és Izráelre, akiknek önmagadra esküdtél, amikor megígérted: Úgy megsokasítom utódaitokat, hogy annyian lesznek, mint égen a csillag, és az az egész föld, amelyről azt mondtam, hogy utódaitoknak adom, örökké az ő birtokukban lesz. (14) Ekkor szánalomra indult az Úr, és nem hozta rá népére azt a bajt, amelyről beszélt. (15) Mózes azután megfordult, és lement a hegyről, kezében a bizonyság két táblájával. A táblák mindkét oldalukon tele voltak írva; erről is, arról is tele voltak írva. (16) A táblákat Isten készítette, a táblákra vésett írás is Isten írása volt. (17) Amikor Józsué meghallotta a nép hangos kiáltozását, így szólt Mózeshez: Csatazaj hallatszik a táborból! (18) De ő így felelt: Nem diadalének hangja ez, nem is legyőzöttek énekének hangja, dalolás hangját hallom én! (19) Amikor a tábor közelébe ért, és meglátta a borjút meg a táncot, haragra lobbant Mózes, ledobta kezéből a táblákat, és összetörte a hegy lábánál. (20) Majd fogta a borjút, amelyet készítettek, elégette, porrá zúzta, vízbe szórta, és megitatta azt Izráel fiaival. (21) Majd ezt kérdezte Mózes Árontól: Mit tett veled ez a nép, hogy ilyen nagy vétekbe vitted őket?! (22) Áron így felelt: Ne lobbanjon haragra az én uram! Magad is tudod, hogy milyen gonosz ez a nép. (23) Ezt mondták nekem: Készíts nekünk istent, hogy előttünk járjon! Mert nem tudjuk, hogy mi történt ezzel a Mózessel, aki kihozott bennünket Egyiptomból. (24) Erre azt mondtam nekik: Akinek van aranya, szedje le magáról! Ők ide is adták nekem, én meg tűzbe dobtam, és ez a borjú lett belőle. (25) Amikor látta Mózes, hogy a nép így elvadult, mert Áron hagyta őket elvadulni ellenségeik csúfjára, (26) odaállt Mózes a tábor kapujába, és így kiáltott: Ide hozzám, aki az Úré! Erre Lévi fiai mind odagyűltek hozzá. (27) Ő pedig ezt mondta nekik: Így szól az Úr, Izráel Istene: Kössön mindenki kardot az oldalára! Járjátok be a tábort egyik kaputól a másikig, és gyilkoljatok le testvért, barátot és rokont! (28) Lévi fiai Mózes parancsa szerint cselekedtek, és elesett azon a napon a népből mintegy háromezer ember. (29) Utána azt mondta Mózes: Most avattátok fel magatokat az Úrnak, mivel fiatokat és testvéreteket sem kíméltétek. Áldás száll ma rátok. (30) Másnap így szólt Mózes a néphez: Igen nagy vétket követtetek el. Ezért fölmegyek most az Úrhoz, talán engesztelést tudok szerezni vétketekért. (31) Visszatért tehát Mózes az Úrhoz, és ezt mondta: Ó, jaj! Nagyon nagy vétket követett el ez a nép, mert aranyból istent csinált magának. (32) Mégis, bocsásd meg vétküket! Mert ha nem, akkor törölj ki engem könyvedből, amelyet írtál! (33) Az Úr így felelt Mózesnek: Csak azt törlöm ki könyvemből, aki vétkezett ellenem. (34) Most azért menj, vezesd a népet, ahová parancsoltam: íme, az én angyalom megy majd előtted. De a számonkérés napján számon kérem majd a vétküket. (35) És megverte az Úr a népet, amiért azt a borjút csináltatta, amelyet Áron készített. /RÚF/

 Először, hogy az Isten szolgálatára vonatkozó döntés komoly dolog, az egész népet Isten kijelentése szerint kell formálnia. Az cél követésének áldásai nyilvánvalóak, de az engedetlenség következményeit is teljes mértékben meg kell érteni. A bűnbocsánathoz nincs elidegeníthetetlen joga az emberiségnek, az Isten kegyelmének csodája.

 Másrészt fontos, hogy a saját választásuk legyen a döntés, hogy Istent szolgálják, nem lehet az valamelyik vezető, akár Józsué rájuk kényszerített akarata sem.

 Harmadszor, Izraelnek muszáj átlátnia, hogy az ember nem képes a saját erejéből szolgálni Istent. Isten szolgálata nem a szövetség előírásainak mechanikus betartásával valósul meg, hanem a megváltó Úrral való személyes kapcsolat révén.

(2Móz 20:1-2). Akkor mondta el Isten mindezeket az igéket: (2) Én, az Úr vagyok a te Istened, aki kihoztalak téged Egyiptom földjéről, a szolgaság házából. /RÚF/; 

(5Móz 5:6-7). Én, az Úr vagyok a te Istened, aki kihoztalak téged Egyiptom földjéről, a szolgaság házából. (7) Ne legyen más istened rajtam kívül! /RÚF/

 White idézet: Egy hadsereg erejét a soraiban harcoló közkatonák alkalmassága határozza meg. Az előrelátó tábornok utasítja tisztjeit, hogy minden egyes katonát képezzék ki a tevékeny szolgálatra. Minden beosztottját a lehető legképzettebbé igyekszik tenni. Ha kizárólag tisztjeire támaszkodhatna, soha nem számíthatna sikeres hadjáratra. Számolnia kell serege minden egyes tagjának hűséges és fáradhatatlan szolgálatával. A felelősség oroszlánrésze a közkatonákon nyugszik.

 Ugyanez a helyzet Immánuel fejedelem seregében is. Vezetőnk, aki még soha nem vesztett el csatát, készséges és hű szolgálatot vár serege minden egyes tagjától. A jóság erői és a gonoszság seregei között folyó végső nagy küzdelemben elvárja a részvételt a gyülekezeti tagoktól és a lelkészektől egyaránt. Mindenkinek, aki belépett a seregébe, hűséges szolgálatot kell végeznie egyéni felelőssége tudatában.

 Az Úr seregében nem mindenki lesz százados, hadnagy, de még őrvezető sem. Nem mindenkire hárul vezetői felelősség. Másféle nehéz munkát is el kell végezni. Lesz, akinek árkokat kell ásnia, erődítményeket építenie vagy üzeneteket továbbítania. Noha egy hadseregnek kevés tisztre és sok közkatonára van szüksége, mégis minden egyes katona hűségén múlik a siker. Egyetlen ember gyávasága vagy árulása szerencsétlenséget hozhat az egész seregre.

 A hit nemes és szép harcában komoly munkát kell végeznünk egyénileg. Örök érdekek forognak kockán. Öltsük magunkra az igazságosság teljes fegyverzetét, és álljunk ellen az ördögnek, hiszen biztos ígéretünk van arra nézve, hogy meg fog futamodnia előlünk. A gyülekezet folytasson mozgalmas hadviselést, hódítson Krisztus számára, mentsen lelkeket az ellenség hatalmából. Isten és a szent angyalok vesznek részt ebben a küzdelemben. Tegyünk annak kedvére, aki katonáiként hívott el bennünket. – Isten csodálatos kegyelme, 29./old. (január 21.)

 Úgy érhetjük el életünk megszentelődését, ha kiéljük a szeretet alapelvét. „Az Isten szeretet; és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és az Isten is őbenne.” (1Jn 4:16) Aki szívébe befogadta Krisztust, tetteivel bizonyítja vallását. A jelleme megtisztul, finomodik, nemesebbé és tökéletesebbé válik. A hittételek tisztasága szent, igaz életmódhoz kapcsolódik, az isteni szabályok szent cselekedetekhez.

 Akik a megszentelődés áldásait óhajtják, előbb meg kell tanulniuk, hogy mit jelent az önfeláldozás. Krisztus keresztje az a főoszlop, amely „igen-igen nagy, örök dicsőséget” hordoz (2Kor 4:17). „Ha valaki jönni akar énutánam – mondja Jézus –, tagadja meg magát, és vegye fel az ő keresztjét, és kövessen engem.” (Mt 16:24) Embertársaink ir ánti szeretetünk mutatja Isten iránti szeretetünket. A türelmes szolgálat szerez nyugalmat a léleknek. Alázatos, szorgalmas és hűséges munka növeli Isten gyermekeinek jólétét. A Mindenható támogatja és erősíti, aki Krisztus útján akar haladni. – Az apostolok története, 560./old.

Ragaszkodás Istenhez

 Izrael nem tudja elkerülni a bálványimádás kísértését és Isten haragját csupán azzal, ha állandóan emlékezetében tartja a „Ne tedd!” szövetségi igéit, hanem azon kell dolgozniuk, hogy tudatosan és következetesen hűségesek maradjanak az Úrhoz. Ugyanaz az ige, „ragaszkodni”, „kapaszkodni” az Úrhoz... 

(5Móz 4:4). De ti, akik ragaszkodtatok Istenetekhez, az Úrhoz, ma is mindnyájan éltek. /RÚF/)

... a házassági szövetség leírásában a férj és a feleség között megkívánt viselkedési formában ...

(1Móz 2:24). Ezért hagyja el a férfi apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és ezért lesznek egy testté. /RÚF/ ...is használatos, ahogy Ruthnak Naomihoz való hűsége esetén is ezt találjuk. 

(Ruth 1:14). Azok erre még hangosabban kezdtek el sírni, majd Orpá megcsókolta az anyósát. Ruth azonban továbbra is ragaszkodott hozzá. /RÚF/). 

Meg kell jegyeznünk, hogy Józsué értékítélete szerint ilyen hűség jellemezte addig az izraelitákat. Sajnos ez az állítás Izrael történetének későbbi időszakaiban nem lesz jellemző, ahogy A bírák könyvének szomorú leírása is tanúsítja 

(Bír 2:2, 7, 11). de ti se kössetek szövetséget ennek a földnek a lakosaival, romboljátok le oltáraikat! Ti azonban nem hallgattatok szavamra. Hogy tehettétek ezt? (7) A nép pedig az Urat szolgálta Józsué egész életében meg azoknak a véneknek az idejében, akik túlélték Józsuét, és akik látták az Úrnak mindazokat a nagy tetteit, amelyeket véghezvitt Izráelért. (11) Izráel fiai azt cselekedték, amit rossznak lát az Úr, mert a Baalokat tisztelték. /RÚF/;

  (Bír 3:7, 12). Izráel fiai azt tették, amit rossznak lát az Úr. Elfeledkeztek Istenükről, az Úrról, és a Baalokat meg az Asérákat tisztelték. (12) De Izráel fiai ismét azt tették, amit rossznak lát az Úr. Ekkor az Úr Eglónnak, Móáb királyának a hatalmába adta Izráelt, mivel olyat tettek, amit rossznak lát az Úr. /RÚF/;

  (Bír 4:1). Izráel fiai Éhúd halála után ismét azt tették, amit rossznak lát az Úr. /RÚF/ 

 Józsué arra szólítja fel az izraelitákat, hogy szeressék Istenüket, az Urat (Józs 23:11; vö. 5Móz 6:5). A szeretetet viszont nem lehet erőltetni, vagy pedig másként mondva: erőszak hatására megszűnik az lenni, ami a lényege. Akkor milyen értelemben lehet mégis megparancsolni a szeretetet?

(Józs 23:11). Azért nagyon vigyázzatok magatokra, és szeressétek Isteneteket, az Urat! /RÚF/; 

 (5Móz 6:5). Szeresd azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből! /RÚF/

 Ha Izrael népe folyamatosan élvezni akarja a szövetséggel járó áldásokat, hűségesnek kell maradniuk Istenhez. A héber szöveg nagyon célzottan fogalmaz: „Figyelj oda jól a dolgaidra a saját lelked érdekében!” Az ahaba („szeretni”) szó az emberi vonzalom széles skáláját kifejezheti, mint baráti kapcsolatot, szexuális intimitást, anyai gyengédséget, szerelmet, illetőleg Isten iránti hűséget. Ha úgy értjük az Isten iránti szeretetet, mint tudatos elköteleződést és imádatot az irányában, akkor megparancsolható, anélkül, hogy sérülne annak igazi természete. 

(Ján 13:34) Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást! /RÚF/)

 Istennek mindig is az volt a szándéka, hogy a parancsai iránti engedelmesség a vele való személyes kapcsolatból eredjen „magamhoz vontalak titeket” – (2Móz 19:4), ÚRK); 

 (5Móz 6:5). Szeresd azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből! /RÚF/; 

(Mt 22:37). Jézus így válaszolt: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből.” /RÚF/), annak alapján, amit kegyelméből és szeretetéből értük tett.

 

Az Isten szeretetére szólító parancs kifejez kölcsönösséget is, még ha az emberi szeretet nem is lehet Istenével szimmetrikus. Isten vágya, hogy bensőséges, személyes kapcsolatba lépjen mindenkivel, aki viszonozza szeretetét. Így az Ő egyetemes szeretete mindenki iránt képezi a keretet önkéntes, az Övét viszonzó szeretetünk megnyilvánulásához.

 Jézus új parancsot adott a tanítványoknak. Milyen értelemben volt ez a parancs egyszerre új és régi? 

(Jn 13:34). (Jn 15:17). Ezeket azért parancsolom nektek, hogy szeressétek egymást. /RÚF/

(1Jn 3:11). Mert ez az az üzenet, amelyet kezdettől fogva hallottatok, hogy szeressük egymást, /RÚF/

(3Móz 19:18). Ne légy bosszúálló, se haragtartó néped fiaival szemben! Szeresd felebarátodat, mint magadat! Én vagyok az Úr! /RÚF/

 White idézet: Az aranyat tűzbe vetik, hogy megtisztuljon a salaktól, de a próbák tüzében megtisztult hit értékesebb a tiszta aranynál. Ezért tehát tekintsünk józanul a próbákra. Ne lázongjunk, és ne legyünk elégedetlenek a megpróbáltatásban. Ne kövessük el folyton azt a hibát, hogy meg akarunk szabadulni a próbától. A megpróbáltatás idején szorosan bele kell kapaszkodnunk Istenbe és ígéreteibe.

 Egyesek megkérdezték tőlem: „Te nem csüggedsz el, amikor megpróbáltatás ér?” Én erre így válaszoltam: „De igen, amennyiben a csüggedés alatt szomorúságot értesz.” „És sosem beszélsz másoknak az érzéseidről?” – kérdezték. „Nem, mert a hallgatásnak is megvan az ideje, amikor féken kell tartani a nyelvet, és én eltökéltem, hogy a kétely vagy a sötétség egyetlen szavát sem ejtem ki, nehogy árnyat vessek azokra, akikkel kapcsolatban vagyok. Inkább így szóltam magamhoz: Eltűröm az aranyműves mester által rendelt tüzet, mert tudom, hogy nem emészt meg. Amikor megszólalok, csak a világosságról, a hitről és az Istenbe vetett reménységről fogok beszélni, vagy a feddhetetlenségről, jóságról és Megváltóm, Krisztus szeretetéről. Azért teszek így, hogy mások elméjét a menny és a mennyei dolgok felé fordítsam, gondolataikat Krisztus mennyei szolgálatára tereljem, amit értünk végez, valamint arra a munkára, amit nekünk kell itt, a földön végeznünk az Úrért.”

 A kohónak az a rendeltetése, hogy eltávolítsa a salakot. Amikor a Mester meglátja benned az ő tökéletes képmását visszatükröződni, akkor emel ki a kemencéből. Nem engedi, hogy megemésszen a tűz, és nem kell hevesebb tüzet elviselned annál, amennyire szükséged van, hogy megtisztulhass. Viszont, ha a mennyei képmást akarod visszatükrözni, akkor alá kell vetned magad annak a tisztító folyamatnak, amit Ő választott számodra, hogy a jellemed minden szennytől és folttól megtisztulhasson. Segítsen meg az Úr… akard, hogy a munkája teljesüljön benned… Tekints az égre! Jézus él. Jézus szeret. Jézus irgalmas, és minden terheddel, aggodalmaddal és nehézségeddel együtt elfogad, ha minden terhedet elhozod hozzá. Megígérte, hogy sosem hagyja el a benne bízókat. – Our High Calling, 312./old.

 Teljes szívvel bízz az Úrban, és sosem fogsz csalódni benne. Ha Istentől kérsz segítséget, sosem kérsz hiába. Ő bátorítani szeretne, hogy bízzunk és higgyünk benne, ezért szent Igéje és Szentlelke által közelít hozzánk, és mindenáron el akarja nyerni a bizalmunkat. Ám semminek sem örül jobban, mint annak, hogy hozzá mennek erőért a gyengék. Ha találunk szavakat és szívet az imádkozáshoz, akkor az Úrnak minden bizonnyal lesz füle, hogy meghallgasson, és karja, hogy üdvözítsen.

 Nincs olyan nagy nehézség, amelyben Isten elrejtené arcát népe elől. Amikor nem volt más megoldás, Ő segítségül szolgált a nehézségben. Áldjon meg az Úr, szegény, megbántott és megsebzett lélek. Kapaszkodj szorosan karjába! Megragad téged és gyermekeidet, leveszi a fájdalmaidat és terheidet, ha azokat ráveted. – This Day with God, 194./old.

Az Úr haragja

(Józs 23:15-16). De ahogyan beteljesedett rajtatok mindaz az ígéret, amelyet Istenetek, az Úr tett nektek, úgy fogja beteljesíteni rajtatok az Úr minden fenyegetését is, amíg ki nem pusztít benneteket erről a jó földről, amelyet nektek adott Istenetek, az Úr. (16) Ha megszegitek Isteneteknek, az Úrnak szövetségét, amelyet ő rendelt nektek, ha elmentek, és más isteneket tiszteltek, és azokat imádjátok, akkor föllángol majd ellenetek az Úr haragja, és hamarosan kipusztultok erről a jó földről, amelyet nektek adott. /RÚF/ 

(4Móz 11:33; 2Krón 36:16). De ők kigúnyolták Isten követeit, megvetették kijelentését, és gúnyt űztek prófétáiból, míg oly magasra nem csapott az Úr haragja népe ellen, hogy már nem volt menekvés. /RÚF/;

 (Jel 14:10, 19). Az is inni fog az Isten haragjának borából, amely készen van elegyítetlenül haragjának poharában, és gyötrődni fog tűzben és kénben a szent angyalok és a Bárány előtt; (19) Az angyal ledobta éles sarlóját a földre, leszüretelte a föld szőlőjét, és belevetette Isten haragjának nagy borsajtójába. /RÚF/; 

(Jel 15:1). És láttam egy másik nagy és csodálatos jelet a mennyben: hét angyalt, akiknél a hét utolsó csapás volt, mert ezekkel teljesedett be az Isten haragja. /RÚF/

Izrael már megtapasztalta Isten haragját a pusztai vándorlás alatt (4Móz 11:33; 4Móz12:9) Az Úr haragra gerjedt ellenük, és eltávozott. /RÚF/), valamint az ígéret földjén... 

(Józs 7:1). De Izráel fiai hűtlenül bántak a kiirtásra rendelt dolgokkal, mert a Júda törzséből való Ákán, Karmí fia, Zabdí unokája, Zerah dédunokája elvett a kiirtandó dolgokból. Ezért föllángolt az Úr haragja Izráel fiai ellen. /RÚF/), ...így abszolút tisztában volt vele, milyen következményei lesznek, ha a szövetség durva megszegésével provokálják Istent. Ezek a versek jelentik Józsué egyébként is súlyos beszéde mondandójának a csúcsát. Sokkoló hallani, hogy Isten el fogja pusztítani Izraelt, különösen azért, mert ugyanazokat a kifejezéseket használja, mint amelyeket a kánaániták eltörlésével kapcsolatban mondott. Amilyen biztos, hogy Isten hűséggel megtartotta Izraelnek tett ígéreteit, olyan biztos, hogy az átok is utoléri őket (3Mózes 26); (5Mózes 28), ha az izraeliták megtörik a szövetséget. A kánaániták eltörlése és a föld kisajátítása fényében ezek a versek ismét csak azt példázzák, hogy Jahve az egész világ legfőbb bírája, aki háborút hirdet a bűn ellen, függetlenül attól, hol történik. Izrael nem vált szentté a szent háborúban való részvétel által, nem szerzett különleges érdemeket azzal, mint ahogy a pogány nemzetek sem, amikor később Jahve ítéletének eszközei lettek a választott nép felett. 

(3Mózes 26:1-46). Ne csináljatok magatoknak bálványokat! Se faragott bálványszobrot, se szent oszlopot ne állítsatok magatoknak, kőszobrokat se helyezzetek el országotokban, hogy imádjátok azokat. Mert én, az Úr vagyok a ti Istenetek. (2) Szombatjaimat tartsátok meg, és szentélyemet tiszteljétek! Én vagyok az Úr. (3) Ha rendelkezéseim szerint éltek, parancsolataimat megtartjátok, és teljesítitek azokat, (4) akkor esőt adok nektek a szokott időben, a föld megadja termését, és a mező fája is megtermi gyümölcsét. (5) Cséplésetek a szüretig tart, és a szüretetek eltart a vetésig. Jóllakásig ehetitek kenyereteket, és biztonságban lakhattok az országban. (6) Békességet adok az országban: ha lefeküsztök, senki sem riaszt föl benneteket. Kipusztítom a vadállatokat az országból, és fegyverrel sem hatolnak be országotokba. (7) Sőt, ti üldözitek majd ellenségeiteket, és elhullanak fegyvereitek által. (8) Közületek öten elüldöznek százat, és százan tízezret üldöznek, és elhullanak ellenségeitek fegyvereitek által. (9) Hozzátok fordulok, megszaporítalak és megsokasítalak benneteket, és fenntartom veletek szövetségemet. (10) Régi, tavalyi gabonát ehettek, és a régit ki kell majd hordanotok az új elől. (11) Hajlékomat közétek helyezem, és nem utállak meg benneteket. (12) Köztetek járok, és Istenetek leszek, ti pedig az én népem lesztek. (13) Én, az Úr vagyok a ti Istenetek, aki kihoztalak benneteket Egyiptomból, hogy ne legyetek többé azoknak a szolgái. Összetörtem igátok jármát, hogy fölegyenesedve járhassatok. (14) De ha nem hallgattok rám, és nem teljesítitek mindezeket a parancsolatokat, (15) ha megvetitek rendelkezéseimet, és megutáljátok törvényeimet, ha nem teljesítitek minden parancsolatomat, hanem megszegitek szövetségemet, (16) akkor én így bánok veletek: Meglátogatlak benneteket szörnyűségekkel: szemet elhomályosító és lelket gyötrő sorvadással és lázzal. Hiába vetitek el a magot, ellenségeitek eszik meg a termését. (17) Ellenetek fordulok: megvernek ellenségeitek, és uralkodni fognak rajtatok gyűlölőitek; akkor is menekültök, ha senki sem üldöz titeket. (18) Ha pedig ezek után sem hallgattok rám, akkor hétszeresen fenyítelek meg benneteket vétkeitekért. (19) Összetöröm gőgös hatalmatokat. Olyanná teszem fölöttetek az eget, mint a vas, földeteket pedig olyanná, mint az érc. (20) Hiába dolgoztok minden erőtökkel, földetek nem terem, és a föld fái nem hoznak gyümölcsöt. (21) Ha mégis szembeszálltok velem, és nem akartok rám hallgatni, akkor hétszeresen verlek meg benneteket vétkeitek miatt. (22) Rátok küldöm a mezei vadakat, és elragadják gyermekeiteket, kiirtják jószágaitokat, megritkítanak benneteket, és útjaitok elnéptelenednek. (23) És ha még ezek a fenyítések sem fognak rajtatok, hanem szembeszálltok velem, (24) akkor én is szembeszállok veletek, és hétszeresen verlek meg benneteket vétkeitek miatt. (25) Fegyvert hozok rátok, hogy bosszút álljon a szövetségszegésért. Ha városaitokba veszitek be magatokat, akkor dögvészt bocsátok rátok, és az ellenség kezébe adlak benneteket. (26) Amikor tönkreteszem nálatok a félretett élelmet, tíz asszony egy kemencében süti majd nektek a kenyeret, és kiporciózva adják nektek a kenyeret, úgyhogy esztek ugyan, de mégsem laktok jól. (27) És ha még azután sem hallgattok rám, hanem szembeszálltok velem, (28) akkor haragomban én is szembeszállok veletek, és bizony hétszeresen fenyítelek meg benneteket vétkeitek miatt. (29) Fiaitok húsát fogjátok enni, és leányaitok húsát eszitek majd. (30) Elpusztítom áldozóhalmaitokat, darabokra zúzom tömjénező oltáraitokat, és hulláitokat összetört bálványaitok mellé szórom, mert megutállak benneteket. (31) Városaitokat romhalmazzá teszem, és szentélyeiteket elpusztítom, hogy ne is érezzem többé áldozataitok kedves illatát. (32) Olyan pusztítást végzek az országban, hogy beleborzonganak még ellenségeitek is, akik majd birtokba veszik. (33) Titeket pedig szétszórlak a többi nép közé, és kivont karddal üldözlek benneteket. Országotok pusztasággá lesz, városaitok pedig romhalmazzá. (34) Akkor majd élvezni fogja nyugalmát a föld a pusztulás egész idején, ti pedig ellenségeitek földjén lesztek. Akkor majd megnyugszik a föld, és élvezni fogja nyugalmát. (35) A pusztulás egész ideje alatt nyugodni fog, mivel nem nyugodhatott a nyugalomra rendelt időben, amikor még rajta laktatok. (36) Akik pedig megmaradnak közületek, azoknak a szívében gyávaságot keltek ellenségeik földjén, úgyhogy üldözni fogja őket még egy szélűzte falevél zizzenése is; menekülnek, mintha fegyver elől menekülnének, és elesnek, pedig senki sem üldözi őket. (37) Elbotlanak egymásban, mintha fegyverrel űznék őket, pedig senki nem üldözi őket, és nem tudtok ellenállni ellenségeiteknek. (38) El fogtok veszni a többi nép között, és megemészt benneteket ellenségeitek földje. (39) Akik pedig megmaradnak közületek, elsorvadnak bűneik miatt ellenségeik földjén, sőt atyáik bűnei miatt is ők sorvadnak el. (40) De ha megvallják bűnüket és atyáik bűnét, hogy hűtlenséget követtek el ellenem, meg azt, hogy szembeszálltak velem, (41) ami miatt én is szembeszálltam velük, és elvittem őket ellenségeik földjére; ha majd megalázkodik körülmetéletlen szívük, és békével hordozzák büntetésüket, (42) akkor visszaemlékezem a Jákóbbal kötött szövetségemre, az Izsákkal kötött szövetségemre meg az Ábrahámmal kötött szövetségemre, és visszaemlékezem az országra is. (43) El kell ugyan hagyniuk földjüket, hadd élvezze nyugalmát, amíg pusztán hever nélkülük, nekik pedig békével kell hordozniuk büntetésüket, mivel újra meg újra megvetették törvényeimet, és megutálták rendelkezéseimet. (44) De akkor sem vetem meg őket, amikor ellenségeik földjén lesznek, és nem utálom meg őket annyira, hogy véget vessek nekik, megszegvén a velük kötött szövetségemet, mert én, az Úr vagyok az ő Istenük. (45) És visszaemlékezem az elődeikkel kötött szövetségre, akiket kihoztam Egyiptom földjéről a többi nép szeme láttára, hogy Istenük legyek. Én vagyok az Úr. (46) Ezek azok a rendelkezések, előírások és törvények, amelyeket az Úr Mózes által szerzett a Sínai-hegyen maga és Izráel fiai között. /RÚF/

(5Mózes 28:1-68). Ha engedelmesen hallgatsz az Úrnak, a te Istenednek szavára, ha megtartod és teljesíted mindazokat a parancsolatokat, amelyeket ma parancsolok neked, akkor a föld minden népe fölé emel téged Istened, az Úr. (2) Rád szállnak mindezek az áldások, és kísérni fognak téged, ha hallgatsz az Úrnak, a te Istenednek szavára. (3) Áldott leszel a városban, és áldott leszel a mezőn. (4) Áldott lesz méhed gyümölcse, földed termése és állataid ivadéka, teheneid ellése és nyájaid szaporulata. (5) Áldott lesz kosarad és sütőteknőd. (6) Áldott leszel jártodban-keltedben. (7) Vereséggel sújtja az Úr ellenségeidet, ha rád támadnak: egy úton vonulnak föl ellened, de hét úton menekülnek előled. (8) Áldást bocsát az Úr csűreidre és minden vállalkozásodra, és megáld azon a földön, amelyet neked ad Istened, az Úr. (9) Az Úr a maga szent népévé emel téged, ahogyan megesküdött neked, ha megtartod Istenednek, az Úrnak a parancsolatait, és az ő útjain jársz. (10) A föld valamennyi nemzete látni fogja, hogy az Úrról kaptad a nevedet, és félnek majd tőled. (11) Elhalmoz majd téged az Úr minden jóval méhed gyümölcsében, állataid ivadékában és földed termésében azon a földön, amelyről megesküdött az Úr atyáidnak, hogy neked adja. (12) Megnyitja az Úr előtted gazdag kincsesházát, az eget, és esőt ad földedre, amikor csak kell, és megáldja kezed minden munkáját. Te kölcsönadsz a többi népnek, de magad nem szorulsz kölcsönre. (13) Úrrá tesz téged az Úr, nem pedig szolgává; mindig fölül leszel, és sohasem alul, ha hallgatsz az Úrnak, a te Istenednek parancsolataira, amelyeket ma megparancsolok neked, hogy megtartsd és teljesítsd azokat, (14) és ha nem térsz el se jobbra, se balra azoktól az igéktől, amelyeket ma megparancsolok neked, nem jársz más istenek után, és nem tiszteled azokat. (15) De ha nem hallgatsz az Úrnak, a te Istenednek szavára, ha nem tartod meg, és nem teljesíted minden parancsolatát és rendelkezését, amelyet ma megparancsolok neked, akkor rád szállnak mindezek az átkok, és kísérni fognak téged: (16) Átkozott leszel a városban, és átkozott leszel a mezőn. (17) Átkozott lesz kosarad és sütőteknőd. (18) Átkozott lesz méhed gyümölcse és földed termése, teheneid ellése és nyájaid szaporulata. (19) Átkozott leszel jártadban-keltedben. (20) Átkot, zűrzavart és fenyegető veszélyt bocsát rád az Úr minden vállalkozásodban, amelybe belefogsz, úgyhogy hamarosan elpusztulsz, és elveszel gonosz tetteid miatt, mert elhagytál engem. (21) Dögvészt ragaszt rád az Úr, míg ki nem pusztít arról a földről, ahova bemégy, hogy birtokba vedd azt. (22) Megver az Úr sorvadással, lázzal és gyulladással, forrósággal és szárazsággal, aszállyal és gabonarozsdával. Üldözni fognak, míg csak el nem pusztulsz. (23) Fejed fölött az ég olyan lesz, mint az érc, alattad a föld pedig olyan, mint a vas. (24) Eső helyett homokot és port ad földedre az Úr: az égből száll majd rád, míg csak el nem pusztulsz. (25) Vereséggel sújt téged az Úr ellenségeiddel szemben. Egy úton vonulsz föl ellenük, de hét úton menekülsz előlük. Elrettentő példa leszel a föld minden országának. (26) Holttested az ég összes madarának és a föld állatainak lesz az eledele, és nem lesz majd, aki elriassza őket. (27) Megver az Úr egyiptomi fekéllyel, keléssel, viszketegséggel és rühességgel, amelyekből nem tudsz kigyógyulni. (28) Megver az Úr tébollyal, vaksággal és elmezavarral. (29) Déli napfényben is tapogatózni fogsz, ahogyan a vak tapogatózik a homályban. Utaidon nem jársz szerencsével, sőt elnyomott és kifosztott leszel majd mindenkor, és nem segít rajtad senki. (30) Eljegyzel magadnak egy asszonyt, de más férfi közösül vele. Házat építesz, de nem te költözöl bele, szőlőt telepítesz, de nem te veszed hasznát. (31) Marhádat szemed láttára vágják le, de te nem eszel belőle, szamaradat elrabolják, és nem kerül vissza hozzád, juhaidat ellenségeidnek adják, és nem segít rajtad senki. (32) Fiaid és leányaid más nép hatalmába kerülnek, te meg csak nézed, és epekedsz utánuk mindennap, de nem tehetsz semmit. (33) Földed termését és mindazt, amiért fáradoztál, olyan nemzet eszi meg, amelyet nem ismersz, és mindig csak elnyomott és eltiport leszel. (34) Megtébolyodsz attól, amit szemeddel látnod kell. (35) Megver az Úr tetőtől talpig rosszindulatú fekélyekkel, a térdeden, a combodon, amelyekből nem tudsz kigyógyulni. (36) Elhurcoltat az Úr királyoddal együtt, akit magad fölé állítasz, egy olyan néphez, amelyet nem ismertél sem te, sem atyáid, és más, kőből és fából készült isteneket kell ott majd szolgálnod. (37) Elborzadva, példálózva, maró gúnnyal fognak emlegetni azok a nemzetek, amelyekhez elhajt majd téged az Úr. (38) Sok magot viszel ki a mezőre, de keveset takarítasz be, mert felfalja a sáska. (39) Szőlőskerteket ültetsz és művelsz, de bort nem iszol, szőlőt sem szedsz, mert megeszi a féreg. (40) Határaidon belül olajfáid lesznek mindenütt, de nem kened magad olajjal, mert lehullanak a bogyók. (41) Születnek fiaid és leányaid, de nem lesznek a tieid, mert fogságba kell menniük. (42) Minden fádat és termőfölded gyümölcsét megeszi a féreg. (43) A köztetek élő jövevény mindinkább föléd kerül, te pedig egyre alább hanyatlasz. (44) Ő fog neked kölcsönadni, nem te kölcsönzöl neki, ő lesz az úr, te pedig a szolga. (45) Rád szállnak mindezek az átkok, üldöznek és kísérni fognak téged, míg el nem pusztulsz, mert nem hallgattál Istenednek, az Úrnak a szavára, nem tartottad meg parancsolatait és rendelkezéseit, amelyeket megparancsolt neked. (46) Intő jel és csoda gyanánt lesznek azok rajtad és utódaidon mindenkor. (47) Nem szolgáltál Istenednek, az Úrnak örömmel és jó szívvel, amikor bőven volt mindened; (48) éhezve és szomjazva, meztelenül és mindenben szűkölködve szolgálod majd ezért ellenségeidet, akiket rád bocsát az Úr. Vasigát tesz a nyakadra, míg el nem pusztít téged. (49) Rád hoz majd az Úr messziről, a föld széléről egy népet, amely lecsap rád, mint a saskeselyű; olyan nemzetet, amelynek a nyelvét nem érted, (50) vad tekintetű nemzetet, amely nem kíméli az öreget, és nem kegyelmez a gyermeknek sem. (51) Megeszi állataid ivadékát és a földed termését, amíg ki nem pusztulsz. Nem hagy neked semmit a gabonából, a mustból és az olajból, teheneid elléséből és nyájaid szaporulatából, amíg tönkre nem tesz téged. (52) Ostrom alá veszi minden városodat, míg egész országodban le nem omlanak a magas és erőssé tett kőfalak, amelyekben bízol; ostrom alá veszi minden városodat egész országodban, amelyet neked adott Istened, az Úr. (53) Megeszed majd méhed gyümölcsét, fiaidnak és leányaidnak a húsát, akiket ad neked Istened, az Úr – az ostrom és szorongattatás idején, amikor az ellenséged szorongat majd téged. (54) A leggyengédebb és legelkényeztetettebb ember is irigyen néz testvérére, szeretett feleségére és még életben maradt fiaira, (55) hogy ne kelljen adnia egyiküknek se fiainak a húsából, amelyet eszik, mivel nem maradt egyebe az ostrom és szorongattatás idején, amikor az ellenséged szorongatja majd minden városodat. (56) Még az a gyengéd és elkényeztetett asszony is, aki olyan elkényeztetett és finomkodó volt, hogy a lábával sem akarta érinteni a földet, irigyen néz szeretett férjére, fiára és leányára, (57) ha a méhlepényére gondol, amely elment tőle, és a gyermekére, akit megszült, mert titokban ezeket eszi meg, amikor mindenéből kifogy az ostrom és szorongattatás idején, amikor ellenséged ostromolja városaidat. (58) Ha nem tartod meg és nem teljesíted ennek a törvénynek minden igéjét, amely meg van írva ebben a könyvben, és ha nem féled Istenednek, az Úrnak dicsőséges és félelmetes nevét, (59) akkor az Úr döbbenetes csapásokat küld majd rád és utódaidra; nagy és tartós csapásokat, súlyos és tartós betegségeket. (60) Rád hozza Egyiptom minden nyavalyáját, és rád ragad mindaz, amitől irtózol. (61) Mindenféle olyan betegséget és csapást is rád hoz majd az Úr, amelyek nincsenek megírva ebben a törvénykönyvben, míg csak ki nem pusztulsz. (62) És bár olyan sokan voltatok, mint égen a csillag, kevesen maradnak meg közületek, mert nem hallgattál Istenednek, az Úrnak a szavára. (63) És ahogyan örömét lelte az Úr abban, hogy jót tehetett veletek, és megszaporított benneteket, ugyanúgy leli majd örömét abban is az Úr, hogy tönkretesz és kipusztít benneteket. Kigyomlálnak benneteket arról a földről, ahova bementek, hogy birtokba vegyétek. (64) Szétszéleszt téged az Úr az összes nemzet közé a föld egyik szélétől a másikig, és ott majd más, kőből és fából készült isteneket kell szolgálnod, akiket nem ismertél sem te, sem atyáid. (65) De még azok között a népek között sem lelhetsz majd nyugalmat, nem lesz egyetlen hely sem, ahol megállapodhatsz. Rettegő szívet, szomorú szemet és csüggedt lelket ad neked ott az Úr. (66) Hajszálon függ majd az életed, riadozni fogsz éjjel és nappal, és nem érezheted az életed soha biztonságban. (67) Reggel azt mondod: Bárcsak este volna! Este meg azt mondod: Bárcsak reggel volna! Mert rettegés tartja fogva szívedet amiatt, amit látnod kell. (68) Visszavisz téged az Úr hajókon Egyiptomba azon az úton, amelyről azt mondtam neked, hogy nem látod meg többé. Ott kínálgatjátok majd magatokat ellenségeiteknek rabszolgának és rabszolganőnek, de nem vesz meg majd titeket senki./RÚF/;

Izrael kezében volt a választás, hogy a múlt dicső bizonyosságait a jövővel való szembenézés alapjává tegye. 

Első pillantásra nem tűnik összeegyeztethetőnek Isten szeretetének bizonyosságával (Jn 3:16). Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. /RÚF/; (1Jn 4:8). Aki pedig nem szeret, az nem ismerte meg Istent, mert Isten szeretet. /RÚF/... haragjának bibliai tanítása. Pedig pontosan Isten haragjának fényében válik sokkal érthetőbbé a szerető Istenről szóló tanítás. Először is, a Biblia szerint Isten szeretettel teljes, türelmes, hosszan tűr és kész a megbocsátásra.

 (2Móz 34:6). Elvonult előtte az Úr, és így mondta azt ki: Az Úr, az Úr irgalmas és kegyelmes Isten! Türelme hosszú, szeretete és hűsége nagy! /RÚF/;

(Mik 7:18). Van-e olyan Isten, mint te, aki megbocsátja a bűnt, és elengedi népe maradékának büntetését? Nem tartja meg haragját örökké, mert abban telik kedve, hogy kegyelmet ad. /RÚF/)

 Azonban világunk bűnösségének összefüggésében a haragja szentségének és igazságosságának megjelenési formája. Amikor megvív a bűnnel és a gonosszal, az sosem érzelmi és bosszúszomjas megnyilvánulás, a dolgok kiszámíthatatlan túlreagálása. Az Újszövetség azt tanítja, hogy Krisztus bűnné lett értünk (2Kor 5:21). Mert azt, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne. /RÚF/), ...és az Ő halála által békélhetünk meg Istennel.

 (Róm 5:10). Mert ha akkor, mikor ellenségei voltunk, megbékéltettünk Istennel Fia halála által, akkor, miután megbékéltettünk, még inkább üdvözíteni fog élete által. /RÚF/) 

Senkinek sem kell szembesülnie Isten haragjával, aki hisz benne. (Jn 3:36). Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van, aki pedig nem engedelmeskedik a Fiúnak, nem lát majd életet, hanem Isten haragja marad rajta. /RÚF/;

 (Ef 2:3). Egykor mi is mindnyájan közöttük éltünk testünk kívánságaival, követtük a test és az érzékek hajlamait, és a harag fiai voltunk természetünknél fogva, éppen úgy, mint a többiek. /RÚF/; 

(1Thessz 1:10). És várjátok a mennyből Jézust, az ő Fiát, akit feltámasztott a halottak közül, aki megszabadít minket az eljövendő haragtól. /RÚF/) 

Haragjának ábrázolása úgy mutatja be Őt, mint aki az univerzum igaz bírája, és őrzi az igazság ügyét (Zsolt 7:12). Igaz bíró az Isten, olyan Isten, aki mindennap büntethet. /RÚF/; 

(Zsolt 50:6). Igazságát hirdesse az ég, mert ítéletet tart az Isten. (Szela.) /RÚF/; 

(2Tim 4:8). végül eltétetett nekem az igazság koronája, amelyet megad nekem az Úr, az igaz bíró azon a napon; de nemcsak nekem, hanem mindazoknak is, akik várva várják az ő megjelenését. /RÚF/) 

White idézet: Éjszakai látomásban magaslaton álltam. Házakat láttam rázkódni, mint megannyi szélfútta nádszálat. Nagy és kis épületek zuhantak a földre. Szórakozóhelyek, színházak, szállodák és gazdag otthonok rázkódtak meg és dőltek össze. Sokan életüket vesztették. A levegőt betöltötte a sérültek és rémültek sikoltozása. 

Isten pusztító angyalai tevékenykedtek. Egyetlen érintésükre romhalmazzá váltak az épületek, amelyeket oly erőssé építettek, hogy minden veszedelmet kizártnak tartottak. Sehol nem volt biztonság… Az előttem lejátszódó jelenet olyan borzalmas volt, hogy képtelen vagyok szavakkal kifejezni. Úgy tűnt, mintha Isten türelme véget ért volna, mintha elérkezett volna az ítélet napja. 

A mellettem álló angyal elmondta, hogy alig akad ember, akinek világos fogalma lenne a világon létező gonoszságról, amely a nagyvárosokban mutatkozik meg a legerőteljesebben. Az angyal kijelentette, az Úr időpontot jelölt ki arra, hogy haragjával sújtsa a vétkezőket, amiért konokul semmibe veszik törvényét… Hirdetnünk kell Isten legfelsőbb kormányzóságát és törvényeinek szentségét azoknak, akik oly következetesen utasítják vissza a királyok királya iránti engedelmességet. Akik azt választják, hogy hűtlenek maradnak, azokat kegyelemből csapásokkal kell sújtania, hogy amennyiben lehetséges, bűnös voltuk felismerésére ébressze őket… Bár Isten, az uralkodó hosszan tűri a romlottságot, mégsem lehet félrevezetni Őt. Az Úr nem marad örökre csendben. A világnak végül el kell ismerne a világegyetem uralkodójának felsőbbségét és tekintélyét. Meg kell védenünk a törvény igazságos követelményeit! 

Isten törvényének is van határa, és ezt sokan átlépik. Isten kénytelen lesz beavatkozni és megvédeni a becsületét… 

Amikor az Úr, mint bosszúálló eljön, egyúttal azok védelmezőjeként is jön, akik hitüket tisztán, magukat pedig folt nélkül őrizték meg a világtól. – Isten csodálatos kegyelme, 51./old. (február 12.) 

Azok, akik lehangoló jelentést tettek, elbátortalanították Izrael egész táborát, mivel hitetlen bizonyságukkal a sátáni erőknek szolgáltak. Így a csalódott népre ráerőltették mindazt, amit ők gondoltak az ígéret földjéről. A gyülekezet a gonosz oldalára állt, és az izraeliták a Sátán ügynökeitől indítva a hűséges kémek ellen fordultak, meg akarták kövezni Józsuét és Kálebet, amiért bátran kimondták az igazságot a kikémlelt országról. 

Az igazság bizonyságtevőinek azonban mindenkor szavatolt a biztonsága. Ki mentette meg Józsué és Káleb életét? „Megjelenék az Úrnak dicsősége a gyülekezet sátorában Izrael minden fiának.” ...

Itt határozott bizonyítékát látjuk az Úr haragja kitöltetésének a lázadó néppel szemben, azokkal szemben, akik oly sok világossággal és értékes alkalmakkal lettek megáldva, hogy megismerhessék Isten akaratát, ami Krisztus, láthatatlan vezetőjük által lett kinyilatkoztatva nappal felhőoszlopban, éjszaka pedig tűzoszlopban. – Christ Triumphant, 119./old. 

Mózes, mind Józsué, Jézus Krisztus előképe volt

 2Móz 3:1-2, 5. Mózes pedig apósának, Jetrónak, Midján papjának a juhait legeltette. Egyszer a juhokat a pusztán túlra terelte, és eljutott az Isten hegyéhez, a Hórebhez. (2) Ott megjelent neki az Úr angyala tűz lángjában egy csipkebokor közepéből. Látta ugyanis, hogy a csipkebokor tűzben ég, de mégsem ég el a csipkebokor. (5) Isten ekkor azt mondta: Ne jöjj közelebb! Oldd le sarudat a lábadról, mert szent föld az a hely, ahol állsz! /RÚF/

(Józs 1:1-3). Mózesnek, az Úr szolgájának halála után ezt mondta az Úr Józsuénak, Nún fiának, Mózes szolgájának: (2) Mózes, az én szolgám meghalt. Most azért indulj, kelj át itt a Jordánon, te és ez az egész nép arra a földre, amelyet Izráel fiainak adok. (3) Nektek adok minden helyet, amelyre lábatokkal léptek, ahogyan megígértem Mózesnek. /RÚF/

(Józs 2:1). Akkor Józsué, Nún fia titokban két kémet küldött Sittímből, és ezt mondta nekik: Menjetek, vegyétek szemügyre azt a földet és Jerikót! Azok elmentek, betértek egy Ráháb nevű parázna nő házába, hogy ott töltsék az éjszakát. /RÚF/

(Józs 5:15). Az Úr seregének a vezére így felelt Józsuénak: Oldd le sarudat a lábadról, mert szent az a hely, ahol állsz. Józsué így is tett. /RÚF/

 Ahogy Mózes, ő is az Úrral való személyes találkozás kapcsán kapja a megbízását. Mindkettőjük vezetése alatt Izrael híre félelmet vált ki más népek között. Mózes a Vörös-tengeren vezeti át a népet, Józsué pedig a Jordánon, csodálatos módon. Isten mindkét vezetőt emlékezteti a körülmetélés szükségességére és a páska fontosságára. Mózes idején kezd hullani az égből a manna, majd ez Józsué idejében fejeződik be. Mindkettő a saruja levételére kap utasítást. Mindkettejük kinyújtott keze Izrael győzelmét jelzi. Mózes útmutatást ad a föld felosztására és menedékvárosok alapítására, Józsué pedig megteszi, amit elődje utasításba adott. Szolgálatuk végén mindkettő búcsúbeszédet tart, és megújítja az Istennel kötött szövetséget. 

(5Móz 18:15-19). Prófétát támaszt majd testvéreid közül Istened, az Úr: olyat, mint én – őreá hallgassatok! (16) Egészen úgy, ahogyan kérted Istenedtől, az Úrtól a Hóreben, az összegyülekezés napján, amikor ezt mondtad: Nem tudom tovább hallgatni Istenemnek, az Úrnak a szavát, és nem tudom tovább nézni ezt a nagy tüzet, mert meghalok. (17) Akkor az Úr így szólt hozzám: Helyesen mondták. (18) Prófétát támasztok nekik testvéreik közül, olyat, mint te. Az én igéimet adom a szájába, ő pedig elmond nekik mindent, amit én parancsolok. (19) És ha valaki nem hallgat igéimre, amelyeket az én nevemben hirdet, azt majd én felelősségre vonom. /RÚF/

(5Móz 34:10-12). Nem is támadt többé Izráelben Mózeshez hasonló próféta, akivel szemtől szemben érintkezett volna az Úr. (11) Mert őt küldte el az Úr mindazoknak a jeleknek és csodáknak a véghezvitelére, amelyeket Egyiptom földjén tett a fáraóval, valamennyi udvari emberével és egész országával; (12) és mindazoknak az erős kézre valló, nagy és félelmetes tetteknek a véghezvitelére, amelyeket Mózes egész Izráel szeme láttára vitt véghez. /RÚF/

(Ján 1:21). Erre megkérdezték tőle: Hát akkor? Te vagy Illés? Ő azt mondta: Nem az vagyok. – A próféta vagy? Így válaszolt: Nem. /RÚF/

(ApCsel 3:22-26). Mózes ezt mondta: „Prófétát támaszt nektek testvéreitek közül az Úr, a ti Istenetek, olyat, mint én: őrá hallgassatok mindenben, amit csak mond nektek. (23) És aki nem hallgat erre a prófétára, azt ki kell irtani a nép közül.” (24) A próféták is – Sámueltől és az utána következőktől fogva –, akik csak szóltak, mind ezekről a napokról jövendöltek. (25) Ti vagytok a fiai ezeknek a prófétáknak és annak a szövetségnek, amelyet Isten atyáinkkal kötött, amikor így szólt Ábrahámhoz: „És a te magodban áldatik meg a föld minden nemzetsége.” (26) Isten elsősorban számotokra támasztotta és küldte el Szolgáját, hogy megáldjon titeket, ha ti megtértek gonoszságaitokból. /RÚF/

(ApCsel 7:37). Ez az a Mózes, aki azt mondta Izráel fiainak: Prófétát támaszt nektek az Isten testvéreitek közül, olyat, mint én. /RÚF/

Józsué élete a Mózes által mondott prófécia részleges betöltése volt (5Móz 18:15, 18), de nem a végső teljesedése, azt ugyanis teljes egészében csak a Messiás töltheti be. Ő az, aki bensőséges kapcsolatban van az Atyával 

Jn 1:14, 18. Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal. (18) Istent soha senki sem látta: az egyszülött Isten, aki az Atya kebelén van, az jelentette ki őt. /RÚF/; 

...aki igaz és Istent igazán jelenti ki 

(Mt 22:16). Elküldték tehát hozzá a Heródes-pártiakkal együtt a tanítványaikat, akik ezt mondták: Mester, tudjuk, hogy igaz ember vagy, és az Isten útját az igazsághoz ragaszkodva tanítod, és nem törődsz azzal, hogy ki mit mond, mert nem veszed figyelembe az emberek tekintélyét. /RÚF/; 

(Lk 10:22). Mindent nekem adott át az én Atyám, és senki sem tudja, hogy ki a Fiú, csak az Atya, és hogy ki az Atya, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú akarja kijelenteni. /RÚF/; 

(Jn 14:6). Jézus így válaszolt: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csak énáltalam. /RÚF/;

 Isten adja az igéit a szájába 

(Jn 14:24). Aki nem szeret engem, nem tartja meg az én igéimet. Az az ige pedig, amelyet hallotok, nem az enyém, hanem az Atyáé, aki elküldött engem. RÚF/. 

Tehát mind Mózes, mind pedig Józsué az eljövendő Messiás, Jézus előképe.

 White idézet: Mózes ismét negyven napot és negyven éjszakát töltött el a hegyen. Egész idő alatt – mint ahogy az első alkalommal is – Isten csodálatos módon tartotta fenn életét. Isten senkinek nem engedte meg, hogy felmenjen vele, vagy hogy Mózes távolléte alatt valaki megközelítse a hegyet. A menny parancsára Mózes két kőtáblát készített, és ezeket magával vitte a hegyre. Az Úr azután ismét „felírá a táblákra a szövetség szavait, a tíz parancsolatot”. (2Móz 34:28)

 A hosszú idő alatt, amelyet Mózes az Istennel való közösségben töltött, arca visszatükrözte az isteni jelenlét dicsőségét. Amikor lejött a hegyről, maga sem tudott arról, hogy arca kápráztató fénytől sugárzik. Ilyen mennyei fény világította meg István arcát is, amikor bírái elé vitték: „És szemüket reá vetvén a tanácsban ülők mindnyájan olyannak láták az ő orcáját, mint egy angyalnak orcáját” (ApCsel 6:15). Áron éppen úgy, mint az emberek, visszahúzódott Mózestől. Amikor meglátták, hogy Mózes „orcájának bőre sugárzik: féltek közelíteni hozzá” (2Móz 34:30). Mózes, amikor észrevette zavarodottságukat és félelmüket, nem tudta ennek okát, és sürgette őket, hogy menjenek közelebb hozzá...

 Isten a mennyei fénynek ezzel a ragyogó sugárzásával tulajdonképpen törvénye szent és magasztos jellegév el és a Krisztus útján kijelentett evangélium dicsőségével akart hatást gyakorolni Izraelre. Mialatt Mózes fenn volt a hegyen, Isten nemcsak a törvény tábláit mutatta meg neki, hanem a megváltás tervét is feltárta előtte. Mózes meglátta, hogy Krisztus áldozatát előre ábrázolták a zsidó korszak összes jelképei. A mennyei fény, amely a Golgotáról sugárzik, képezi Isten törvényének dicsőségét, mint azt a fényt is, amely most Mózes arcáról ragyogott. A mennyei fény e szövetség dicsőségét jelképezte, amelynek Mózes volt a látható közvetítője, mint előképe az igazi közbenjárónak...

 Mózes Krisztus előképe volt. Miként Mózes, Izrael közbenjárója lepellel fedte el arcát, mivel a nép nem tudta elviselni dicsősége látványát; éppen így Krisztus is, az isteni közbenjáró is elfedte istenségét az emberi testben, mikor eljött erre a földre. Ha Jézus a menny ragyogásával felruházva jött volna el, akkor nem tudta volna megközelíteni az embereket bűnös állapotukban. A bűnös emberek nem tudták volna elviselni jelenléte dicsőségét. Ezért Krisztus megalázta magát, és a „bűn testének hasonlatosságában” (Róm 8:3) jelent meg a földön, hogy így közelíthesse meg az elesett emberi nemzetséget, és emelhesse fel. – Pátriárkák és próféták, 329-330./old.

 Mózes Krisztus egyik előképe volt… Isten jónak látta fegyelmezni őt a szenvedés és a nélkülözés iskolájában, mielőtt felkészítette, hogy Izrael népét elvezesse a földi Kánaánba. Isten Izraelének a mennyei Kánaán felé vándorolva olyan vezetője volt, akinek nincs szüksége emberi tanításra, hogy felkészülhessen mennyei vezetői küldetésére, hiszen Ő a szenvedés által tökéletes, és mivel „Ő maga is megkísértetvén segíthet azokon, akik megkísértetnek” (Zsid 2:18). Megváltónk nem mutatott emberi gyengeséget vagy tökéletlenséget, mégis meghalt, hogy megszerezze számunkra az ígéret földjére való bemenetelt. – Conflict and Courage, 111./old. 

White idézet: Mózes ismét negyven napot és negyven éjszakát töltött el a hegyen. Egész idő alatt – mint ahogy az első alkalommal is – Isten csodálatos módon tartotta fenn életét. Isten senkinek nem engedte meg, hogy felmenjen vele, vagy hogy Mózes távolléte alatt valaki megközelítse a hegyet. A menny parancsára Mózes két kőtáblát készített, és ezeket magával vitte a hegyre. Az Úr azután ismét „felírá a táblákra a szövetség szavait, a tíz parancsolatot”. (2Móz 34:28)

 A hosszú idő alatt, amelyet Mózes az Istennel való közösségben töltött, arca visszatükrözte az isteni je lenlét dicsőségét. Amikor lejött a hegyről, maga sem tudott arról, hogy arca kápráztató fénytől sugárzik. Ilyen mennyei fény világította meg István arcát is, amikor bírái elé vitték: „És szemüket reá vetvén a tanácsban ülők mindnyájan olyannak láták az ő orcáját, mint egy angyalnak orcáját” (ApCsel 6:15). Áron éppen úgy, mint az emberek, visszahúzódott Mózestől. Amikor meglátták, hogy Mózes „orcájának bőre sugárzik: féltek közelíteni hozzá” (2Móz 34:30). Mózes, amikor észrevette zavarodottságukat és félelmüket, nem tudta ennek okát, és sürgette őket, hogy menjenek közelebb hozzá...

 Isten a mennyei fénynek ezzel a ragyogó sugárzásával tulajdonképpen törvénye szent és magasztos jellegév el és a Krisztus útján kijelentett evangélium dicsőségével akart hatást gyakorolni Izraelre. Mialatt Mózes fenn volt a hegyen, Isten nemcsak a törvény tábláit mutatta meg neki, hanem a megváltás tervét is feltárta előtte. Mózes meglátta, hogy Krisztus áldozatát előre ábrázolták a zsidó korszak összes jelképei. A mennyei fény, amely a Golgotáról sugárzik, képezi Isten törvényének dicsőségét, mint azt a fényt is, amely most Mózes arcáról ragyogott. A mennyei fény e szövetség dicsőségét jelképezte, amelynek Mózes volt a látható közvetítője, mint előképe az igazi közbenjárónak...

 Mózes Krisztus előképe volt. Miként Mózes, Izrael közbenjárója lepellel fedte el arcát, mivel a nép nem tudta elviselni dicsősége látványát; éppen így Krisztus is, az isteni közbenjáró is elfedte istenségét az emberi testben, mikor eljött erre a földre. Ha Jézus a menny ragyogásával felruházva jött volna el, akkor nem tudta volna megközelíteni az embereket bűnös állapotukban. A bűnös emberek nem tudták volna elviselni jelenléte dicsőségét. Ezért Krisztus megalázta magát, és a „bűn testének hasonlatosságában” (Róm 8:3) jelent meg a földön, hogy így közelíthesse meg az elesett emberi nemzetséget, és emelhesse fel. – Pátriárkák és próféták, 329-330./old.

 Mózes Krisztus egyik előképe volt… Isten jónak látta fegyelmezni őt a szenvedés és a nélkülözés iskolájában, mielőtt felkészítette, hogy Izrael népét elvezesse a földi Kánaánba. Isten Izraelének a mennyei Kánaán felé vándorolva olyan vezetője volt, akinek nincs szüksége emberi tanításra, hogy felkészülhessen mennyei vezetői küldetésére, hiszen Ő a szenvedés által tökéletes, és mivel „Ő maga is megkísértetvén segíthet azokon, akik megkísértetnek” (Zsid 2:18). Megváltónk nem mutatott emberi gyengeséget vagy tökéletlenséget, mégis meghalt, hogy megszerezze számunkra az ígéret földjére való bemenetelt. – Conflict and Courage, 111./old.

Éden és Kánaán

 1Móz 2:15. Fogta tehát az Úristen az embert, és elhelyezte az Éden kertjében, hogy művelje és őrizze azt. /RÚF/

1Móz 3:17-24. Az embernek pedig ezt mondta: Mivel hallgattál feleséged szavára, és ettél arról a fáról, amelyről megparancsoltam, hogy ne egyél, legyen a föld átkozott miattad, fáradsággal élj belőle egész életedben! (18) Tövist és bogáncsot hajtson neked, és a mező növényét egyed! (19) Arcod verejtékével egyed a kenyeret, míg visszatérsz a földbe, mert abból vétettél! Bizony por vagy, és vissza fogsz térni a porba! (20) Az ember Évának nevezte el a feleségét, mert ő lett az anyja minden élőnek. (21) Az Úristen pedig bőrruhát készített az embernek és feleségének, és felöltöztette őket. (22) Azután ezt mondta az Úristen: Íme, az ember olyan lett, mint miközülünk egy: tudja, mi a jó, és mi a rossz. Most azért, hogy ki ne nyújthassa kezét, és ne szakíthasson az élet fájáról is, hogy egyen, és örökké éljen, (23) kiűzte az Úristen az Éden kertjéből, hogy művelje a földet, amelyből vétetett. (24) És miután kiűzte az embert, odaállította kelet felől az Éden kertjéhez a kerúbokat és a villogó lángpallost, hogy őrizzék azt az utat, amely az élet fájához vezet. /RÚF/

 A teremtéskor Isten Ádámot és Évát tökéletes környezetbe helyezte, amelyben a bőség és a szépség volt az alapvető jellemző. Az első emberpár itt, ezen a gyönyörű helyen találkozott Teremtőjével, amely minden fizikai szükségletüket kielégítette. Isten kimondott szavai mellett maga az Éden kertje is tanulóközpont volt, ahol Ádám és Éva nem akármilyen betekintést nyerhetett Isten jellemébe és abba az életbe, amit nekik szánt. Ez az oka, hogy amikor a bizalmi kapcsolatuk megtört a Teremtővel, a kerttel való kapcsolatuk is megváltozott, és a megtört kapcsolat jeleként el kellett hagyniuk azt. Elvesztették a területet, amit Isten nekik szánt. Az Éden kertje a bőség szimbóluma, aminek a motívumai újra felfedezhetők az ígéret földje témában.

 (1Móz 13:14-15). Az Úr ezt mondta Abrámnak azután, hogy Lót elvált tőle: Emeld föl tekintetedet, és nézz szét arról a helyről, ahol vagy, északra, délre, keletre és nyugatra. (15) Azt az egész földet, amelyet látsz, neked és a te utódaidnak adom örökre. /RÚF/

(1Móz 26:3, 24). Maradj jövevényként ebben az országban, én pedig veled leszek, és megáldalak, mert neked és utódaidnak adom ezeket az országokat mind, és megtartom azt az esküt, amelyet apádnak, Ábrahámnak tettem. (24) Azon az éjszakán megjelent neki az Úr, és ezt mondta: Én vagyok atyádnak, Ábrahámnak Istene. Ne félj, mert én veled vagyok, megáldalak, és megsokasítom utódaidat szolgámért, Ábrahámért! /RÚF/

(1Móz 28:13). Odafönt pedig az Úr állt, és ezt mondta: Én vagyok az Úr, atyádnak, Ábrahámnak Istene, és Izsáknak Istene! Ezt a földet, amelyen fekszel, neked adom és a te utódaidnak. /RÚF/

(Zsid 6:11-15). De kívánjuk, hogy közületek mindenki ugyanazt az igyekezetet tanúsítsa mindvégig, amíg a reménység egészen be nem teljesedik, (12) hogy ne legyetek restek, hanem kövessétek azokat, akik hit és türelem által öröklik az ígéreteket. (13) Amikor Isten Ábrahámnak ígéretet tett, önmagára esküdött, mivel nem esküdhetett nagyobbra, (14) és így szólt: „Bizony, gazdagon megáldalak, és nagyon megsokasítalak.” (15) És így, miután Ábrahám türelemmel várt, beteljesült az ígéret. /RÚF/

 Ahogy Ábrahám belépett a földre, amit Isten mutatott neki, hite szerint az ígéret földje lett számára és a leszármazottai számára, és utána négyszáz évig még az is maradt. A pátriárkák nem vették birtokba a területet, nem volt az övék, amit a gyermekeikre hagyhattak volna örökségként. Sokkal inkább Istené volt, mint az Éden kertje is. Ahogy Ádám és Éva sem tett semmit, ami jussukká tette volna az Éden kertjét, Izrael sem cselekedett semmit, hogy kiérdemelje a földet. Az ígéret földje ajándék volt Istentől, mert Ő így látta jónak. Nem volt Izrael eredendő joga, hogy az övék legyen 

(5Móz 9:4-6). Amikor tehát elűzi őket előled Istened, az Úr, ne gondold majd magadban: a magam igazságáért hozott be ide engem az Úr, hogy birtokba vegyem ezt a földet. Ezeket a népeket gonoszságuk miatt űzi ki előled az Úr. (5) Nem a magad igazságáért vagy szíved tisztaságáért mégy be oda, hogy birtokba vedd a földjüket, hanem gonoszságuk miatt űzi ki előled Istened, az Úr ezeket a népeket, hogy teljesítse ígéretét, amelyre esküt tett az Úr atyáidnak: Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak. (6) Tudd meg tehát, hogy nem a magad igazságáért adja neked birtokul azt a jó földet Istened, az Úr, hiszen te keménynyakú nép vagy! /RÚF/, egyedül Isten kegyelme miatt kaphatták meg.

 Az ősatyák voltak az ígéret örökösei, amíg végül az ígéret be nem teljesedett Izraelen. Mi, Krisztus követői jobb ígéreteket örököltünk (Zsid 8:6), ami akkor teljesedik be, amikor „követői [leszünk] azoknak, akik hit és béketűrés által öröklik az ígéreteket”. (Zsid 6:12), /ÚRK/

 White idézet: Isten megígérte, hogy ha megtartják parancsolatait, a legjobb búzát adja nekik, mézet hoz elő a sziklákból, hosszú élettel ajándékozza meg őket, és megmutatja nekik szabadítását.

 Ádám és Éva engedetlenségük miatt vesztették el az Édent, és az Úr az egész földet megátkozta a bűn miatt. De ha Isten népe követte volna a mennyei útmutatást, földje újra termékeny és szép lett volna. Isten maga tanította őket a talaj megművelésére. Együtt kellett volna működniük vele a helyreállítás munkájában. Mennyei irányítása mellett egész országuk szemléltető oktatást nyújtott volna a lelki igazságokról. Ahogy a föld a természet törvényeit követve feltárja kincseit, úgy kellett volna a népnek az erkölcsi törvénynek való engedelmességükkel az Atya jellemvonásait visszatükröznie. Még a pogányok is elismerték volna az élő Isten szolgáinak és imádóinak felsőbbrendűségét.

 „Lássátok – mondta Mózes –, tanítottalak titeket rendelésekre és végzésekre, amint megparancsolta nékem az Úr, az én Istenem, hogy azok szerint cselekedjetek azon a földön, amelybe bementek, hogy bírjátok azt. Megtartsátok azért és megcselekedjétek! Mert ez lesz a ti bölcsességetek és értelmetek a népek előtt, akik meghallják majd mind e rendeléseket, és ezt mondják: Bizony bölcs és értelmes nép ez a nagy nemzet! Mert melyik nagy nemzet az, amelyhez olyan közel volna az ő Istene, mint mihozzánk az Úr, a mi Istenünk, valahányszor hozzá kiáltunk? És melyik nagy nemzet az, amelynek olyan rendelései és igazságos végzései volnának, mint ez az egész törvény, amelyet én ma adok elétek?!” (5Móz 4:5-8)

 Isten azt akarta, hogy Izrael fiai az egész területet, amelyet kijelölt számukra, elfoglalják, és hogy az igaz Isten imádását és szolgálatát megtagadó népeket uralmuktól megfosszák. Jellemének Izrael általi bemutatásával azonban önmagához akarta vonzani az embereket. Népét azzal bízta meg, hogy az egész világra eljuttassa az evangélium hívását, és az áldozati szolgálat útján felmagasztalja Krisztust a népek előtt, hogy mindenki, aki feltekint rá, élhessen. Mindazoknak, akik a kánaánita Ráhábhoz és a moábita Ruthhoz hasonlóan a bálványimádással felhagyva az igaz Istent imádják, Isten választott népével kellett volna egyesülniük. Izraelnek, amint szaporodott, ki kellett volna határait szélesítenie, mígnem birodalma fel nem öleli az egész világot.

 Az irgalmas Isten a maga uralma alá akart vonni minden népet. Azt akarta, hogy öröm és béke töltse be a földet. Az embert boldogságra teremtette, és hő vágya, hogy szívüket a menny békéjével tölthesse be. Azt szeretné, ha földi családja a nagy mennyei családot szimbolizálná.– Krisztus példázatai, 289-290./old.

Hosszú pusztai vándorlás

 

„Káleb hite ugyanolyan volt most is, mint amikor ellentmondott a kémek rossz jelentésének. Hitte Isten ígéretét, hogy népét Kánaán birtokába helyezi, és ebben teljesen az Urat követte. Elviselte népével a hosszú pusztai vándorlást, így osztozott a bűnösök csalódásában és terheiben, ám nem panaszkodott, hanem dicsőítette Isten irgalmát, amely megőrizte őt a pusztában, míg atyjafiai ott lelték sírjukat. A pusztai vándorlás veszedelmei, bajai és csapásai alatt, csakúgy, mint a kánaáni háborús esztendőkben is megtartotta őt az Úr, s most is, hogy elmúlt nyolcvan éves, ereje még mindig nem fogyatkozott meg. Nem kért meghódított területet örökségül, hanem ragaszkodott ahhoz a területhez, amelyet a kémek bevehetetlennek állítottak. Isten segítségével azt az erődítményt akarta kiragadni az óriások kezéből, amelynek ereje Izrael hitét megingatta. Nem hatalom vagy dicsőségvágy sugallta Káleb kérését. Az öreg harcos a népnek kívánt példát adni, amely dicsőíti Istent, és bátorítja a törzseket az atyáik által bevehetetlennek tartott ország elfoglalására” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó, 476./old.). 

„Kálebnek az Istenbe vetett hite adott bátorságot, ez tartotta tőle távol az emberektől való félelmet, ez tette képessé, hogy erősen, megingás nélkül álljon az igazság védelmében. Ugyanarra az erőre, a mennyei seregek hatalmas Hadvezérére támaszkodva a kereszt minden igaz katonája erőt és bátorságot kaphat, hogy legyőzze a leküzdhetetlennek tűnő akadályokat” (Ellen G. White: The Advent Review and Sabbath Herald. 1912. május 30.)

Káleb hite

(4Móz 14:24). De szolgámat, Kálébot, mivel más lélek volt benne, és hűségesen követett engem, beviszem arra a földre, ahol járt, és az ő utódai fogják majd birtokba venni azt. /RÚF/

(4Móz 32:12). kivéve Kálébot, a kenizzi Jefunne fiát és Józsuét, Nún fiát, mivel ők hűségesen követték az Urat. /RÚF/

(5Móz 1:36). Csak Káléb, Jefunne fia fogja meglátni azt, neki és fiainak adom azt a földet, amelyet bejárt, mert ő hűségesen követte az Urat. /RÚF/

(Józs 14:6-14). Júda fiai Gilgálban Józsué elé járultak, és a kenizzi Káléb, Jefunne fia ezt mondta neki: Te tudod, hogy mit mondott az Úr Mózesnek, az Isten emberének rólam és rólad Kádés-Barneában. (7) Negyvenéves voltam, amikor elküldött engem Mózes, az Úr szolgája Kádés-Barneából kikémlelni ezt az országot, és én megbízható híreket hoztam neki. (8) Társaim, akik velem jöttek, megrémítették a nép szívét; én azonban hűségesen követtem Istenemet, az Urat. (9) Azon a napon megesküdött Mózes: Bizony, a te örökséged lesz és a te fiaidé mindörökké az a föld, amelyet bejártál, mivel hűségesen követted Istenemet, az Urat. (10) Mostanáig megőrizte életemet az Úr, ahogy megígérte. Negyvenöt éve annak, hogy ezt az ígéretet tette az Úr Mózesnek, amikor a pusztát járta Izráel. Most, éppen ma vagyok nyolcvanöt esztendős. (11) Még ma is olyan erős vagyok, mint amikor Mózes elküldött engem. Amilyen erőm volt akkor, olyan az erőm most is: harcba vonulok, és visszatérek. (12) Most azért add nekem azt a hegyvidéket, amelyet megígért az Úr azon a napon, hiszen te is hallottad akkor, hogy anákiak vannak ott és nagy, erődített városok. Talán velem lesz az Úr, és kiűzöm őket, ahogyan megígérte az Úr. (13) Józsué megáldotta őt, és örökségül adta Hebrónt Kálébnak, Jefunne fiának. (14) Azért lett hát Hebrón a kenizzi Kálébnak, Jefunne fiának az öröksége mind a mai napig, mert hűségesen követte az Urat, Izráel Istenét. /RÚF/

(Lk 6:45). A jó ember szíve jó kincséből hozza elő a jót, a gonosz ember pedig a gonoszból hozza elő a gonoszt. Mert amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj. /RÚF/

 Káleb sosem felejtette el az ígéretet, amit az Úr Mózesen keresztül adott neki: be fogja vinni a földre, amelyen már járt. (4Móz 14:24) Negyven évvel később e szavakban – „és én olyan hírt hoztam neki, amilyen a szívemből jött” (Józs 14:7), ÚRK) – visszautal saját beszámolójára arról, amikor először járt ott. Amit mondott, meggyőződésből jött, miszerint Isten vezetésével és segítségével Izrael képes elfoglalni a földet.

 Szemben a tíz másik kémmel, akik félelemtől vezérelve számoltak be a látottakról, Káleb a szívéből fakadó hitét közvetítette, elkötelezetten Isten ígéretei iránt. A héber kifejezés, amely így jelenik meg a Bibliában: „én mindenben híven követtem az Urat” (Józs 14:8), ÚRK), valószínűleg a rövid változata egy hosszabb formának, ami így hangozhatott: „a szívem teljes egészében követte az Urat”; „eltökéltem a szívemben, hogy az Úr után/mögött menjek”. Szemben azokkal, akik idegen istenek után jártak és nem követték teljes szívvel az Urat, Káleb szíve mélyéből az Úrnak szentelte magát.

 Ugyanez a kifejezés később még kétszer szerepel, hangsúlyozva Káleb hűségét (Józs 14:9, 14). Jelleme összhangban állt azzal, amit az Úr „más lélekként” azonosított (4Móz 14:24), ez különböztette meg a másik oldalt képviselő tíz kémtől. Még 85 éves korában is példaként szolgált arra, hogy az Úr mit tud elérni azokon az embereken keresztül, akik teljesen neki és az Ő ügyének szentelik a szívüket.

 Káleb megértette, hogy az egyes törzsek által végül elnyert terület egyenesen arányos azzal, hogy mennyire bátrak igényelni az Úr ígéreteit, és hogy mekkora földet hajlandóak hittel bejárni. Isten ígéretei nem automatizmusok, nem válnak valóra az akaratunktól függetlenül. Nagyon is igénylik a hitünket, amihez határozott cselekvésünk társul. A héber ulay („talán”) szó (Józs 14:12) félelmet és kétséget fejezhet ki, ugyanakkor általában jelzi a reményt és a várakozást is, hogy valami pozitív dolog fog történni. 

(1Móz 16:2). Száraj ezt mondta Abrámnak: Íme, az Úr bezárta méhemet, és így nem szülhetek. Menj hát be a szolgálóleányomhoz: talán az ő révén lesz fiam! És hallgatott Abrám Száraj szavára. /RÚF/; 

(4Móz 22:6, 11). Ezért jöjj el, átkozd meg ezt a népet, mert erősebb nálam. Talán akkor meg tudom verni, és kiűzöm az országból. Jól tudom, hogy áldott lesz, akit te megáldasz, és átkozott, akit te megátkozol. (11) Egy nép jött ki Egyiptomból, és ellepte a föld színét. Jöjj tehát, és verd meg rontással a kedvemért, talán akkor meg tudok vele küzdeni, és el tudom űzni. /RÚF/; 

(4Móz 23:3). Majd ezt mondta Bálám Báláknak: Állj oda az égőáldozatod mellé, én pedig elmegyek. Talán találkozhatom az Úrral, és amit majd láttat velem, azt elmondom neked. És fölment egy kopár hegytetőre. /RÚF/

 White idézet: Mielőtt megkezdték volna az ország felosztását, törzsének fejedelmei kíséretében Káleb sajátos igénnyel lépett elő. Józsuét kivéve Káleb volt Izraelben a legidősebb ember. A kémek között Káleb és Józsué hozott jó jelentést az ígéret földjéről, bátorítva a népet, hogy menjen fel, és foglalja el az Úr nevében. Káleb most emlékeztette Józsuét az akkor nyert ígéretre, amelyet hűsége jutalmául kapott: „A föld, amelyet megtapodott a te lábad, tiéd lesz örökségül, és a te fiaidé mindörökké, mivelhogy tökéletesen követted az Urat.” (Józs 14:9) És kérte, hogy Hebront adják néki birtokul...

 Kérését azonnal teljesítették. Senkire sem lehetett volna az óriási erődítmény bevételét rábízni...

 Káleb hite ugyanaz volt most is, mint amikor ellentmondott a kémek rossz jelentésének. Hitte Isten ígéretét, hogy az ő népét Kánaán birtokába helyezi, és ebben teljesen az Urat követte. Elviselte népével a hosszú pusztai vándorlást, így osztozott a bűnösök csalódásában és terheiben, ám nem panaszkodott, hanem dicsőítette Isten irgalmát, amely megőrizte a pusztában, míg atyjafiai ott lelték sírjukat… Az öreg harcos a népnek kívánt példát adni, mely dicsőíti Istent, és bátorítja a törzseket az atyáik által bevehetetlennek tartott ország elfoglalására.

 Káleb elnyerte örökségét, mely után negyven éven át sóvárgott a szíve, és Istenben bízva „kiűzé onnan ...Anáknak három fiát” (Józs 15:14) ...

 A gyávák és a lázongók meghaltak a pusztában, de az igaz kémek ehettek Eskól gyümölcséből. Mindenkinek a hite szerint adatott. A hitetlen meglátta félelmének beteljesedését. Isten ígérete ellenére állították: lehetetlen Kánaánt bevenni, és nem is birtokolhatták. De akik bíztak Istenben, és inkább tekintettek az ő hatalmára, mint az őket körülvevő veszedelmekre, beléphettek a jó országba. – Pátriárkák és próféták, 511-513./old.

 Ma is teljesen megbízható emberekre van szükségünk, akik mindenben követik az Urat, akik nem hallgatnak, mikor szólniuk kell, akik acélszilárdan kitartanak az elvek mellett, akik célja nem a hatásvadász szereplés, hanem alázatosan járnak Istennel. Türelmes, kedves, megnyerő, udvarias emberekre, akik megértik, hogy az ima tudománya a hit gyakorlása és olyan cselekedetek végzése, melyek Isten dicsőségéről szólnak, és népének javát szolgálják… Jézus követése a kezdetektől fogva teljes szívből való megtérést kíván, és e megtérés naponkénti meg ismétlését.

 Kálebnek az Istenbe vetett hite adott bátorságot, ami megőrizte őt az emberi félelemtől, és lehetővé tette, hogy bátran és rendíthetetlenül kiálljon az igazság védelme mellett. Ugyanerre a hatalomra, a mennyei seregek hatalmas tábornokának erejére támaszkodva a kereszt minden igaz katonája erőt és bátorságot kaphat a legyőzhetetlennek tűnő akadályok leküzdéséhez. – Isten Fiai és leányai, 207./old. (július 19.)

Hűség

(4Móz. 13:5, 29-31). Simeon törzséből Sáfát, Hórí fia (29) A Délvidéken Amálék lakik, a hegyvidéken a hettiták, a jebúsziak és az emóriak laknak, a tenger és a Jordán partján pedig a kánaániak élnek. (30) Bár Káléb csitította a népet, amely Mózes ellen fordult, mert ezt mondta: Bátran fölmehetünk és elfoglalhatjuk, mert le tudjuk győzni őket, (31) de azok a férfiak, akik vele mentek, ezt mondták: Nem vonulhatunk fel az ellen a nép ellen, mert erősebb nálunk! /RÚF/

(Józs 14:6, 14). Júda fiai Gilgálban Józsué elé járultak, és a kenizzi Káléb, Jefunne fia ezt mondta neki: Te tudod, hogy mit mondott az Úr Mózesnek, az Isten emberének rólam és rólad Kádés-Barneában. (14) Azért lett hát Hebrón a kenizzi Kálébnak, Jefunne fiának az öröksége mind a mai napig, mert hűségesen követte az Urat, Izráel Istenét. /RÚF/

 A Káleb név a héber „keleb” (kutya) szóból származik, amely az Ótestamentumban mindig negatív összefüggésben jelenik meg. Ugyanakkor a keleb szó Biblián kívüli levelekben és himnuszokban is megjelenik, ahol a szolga bátorságát, kitartását jelenti, hűséget a gazdájához. Ebben az értelemben Káleb hűséges volt a nevéhez, amit egész életén át az Isten iránti rendíthetetlen hűségével demonstrált.

 (4Móz 14:6-10, 21-25). De Józsué, Nún fia és Káléb, Jefunne fia, akik az országba küldött kémek között voltak, megszaggatták ruhájukat, (7) és ezt mondták Izráel fiai egész közösségének: A föld, amelyet bejártunk, hogy kikémleljük, igen-igen jó föld. (8) Ha az Úr kedvel bennünket, akkor bevisz bennünket arra a földre, és nekünk adja azt a tejjel és mézzel folyó földet. (9) Csak az Úr ellen ne lázadjatok, és ne féljetek a föld népétől, mert a fél fogunkra sem elegek! Tőlük eltávozott oltalmuk, de velünk van az Úr! Ne féljetek tőlük! (10) De az egész közösség azt mondta, hogy meg kell kövezni őket. Akkor megjelent az Úr dicsősége a kijelentés sátra fölött egész Izráelnek, (21) De életemre mondom és az Úr dicsőségére, amely betölti az egész földet, (22) hogy azok közül az emberek közül, akik látták dicsőségemet és a jeleket, amelyeket Egyiptomban és a pusztában tettem, mégis megkísértettek engem tízszer is, és nem hallgattak szavamra, (23) senki sem fogja meglátni azt a földet, amelyet esküvel ígértem atyáiknak. Senki sem látja meg azt azok közül, akik engem semmibe vettek. (24) De szolgámat, Kálébot, mivel más lélek volt benne, és hűségesen követett engem, beviszem arra a földre, ahol járt, és az ő utódai fogják majd birtokba venni azt. (25) A völgyekben azonban az amálékiek és a kánaániak laknak. Holnap forduljatok meg, és induljatok el a pusztába a Vörös-tenger felé!  /RÚF/

4Móz 26:65. Mert az Úr megmondta nekik, hogy meg kell halniuk a pusztában. Nem is maradt meg közülük senki, csak Káléb, Jefunne fia és Józsué, Nún fia. /RÚF/

4Móz 32:12. kivéve Kálébot, a kenizzi Jefunne fiát és Józsuét, Nún fiát, mivel ők hűségesen követték az Urat. /RÚF/

 Vegyünk néhány fontos izraeli vezetőt, akik Józsué és Káleb kortársai voltak: Sammúa, Sáfát, Jigál, Palti, Gaddiél, Gaddi, Ammiél, Szetúr, Nahbi és Geúél. Ismerősen cseng a nevük?

 Minden valószínűség szerint nem!

 Miért? Mert ez a tíz másik kém neve, akiket Mózes azért küldött, hogy kikémleljék Kánaán földjét. A feledés homályába vesztek, mert nem voltak méltók az emlékezésre. A beszámoló, amit képviseltek, azt mutatta, hogy lehetetlen elfoglalni az ígéret földjét. Szöcskéknek érezték magukat a föld egyes vidékein lakó óriásokhoz képest, és a szívük megtelt félelemmel az „áthatolhatatlan” falak láttán, amelyek a kánaáni városokat védték.

 Káleb, a két pozitív beszámolót hozó kém között az idősebb, vezető szerepet töltött be, amikor bemutatott egy másik lehetőséget: a hit útját. Hajlandó volt kiállni azért, amiről tudta, hogy helyes, az ellenállás dacára, még a potenciális halállal szemben is: „pedig az egész gyülekezet azon tanakodott, hogy megkövezze őket”. (4Móz 14:10), /ÚRK/

 White idézet: Ezek az emberek rossz útra tértek, konokul szembe helyezkedtek Kálebbel, Józsuéval és Mózessel, sőt, magával Istennel is. Minden megtett lépéssel csak még elszántabbak lettek. Elhatározták, hogy kedvét szegik mindazoknak, akik birtokba akarják venni Kánaánt, és ennek megvalósítása érdekében fáradoznak. Eltorzították az igazságot, hogy fenntarthassák káros befolyásukat. „Olyan föld az – mondták –, amely megemészti lakóit.” Ez nemcsak egy rosszindulatú beszámoló, hanem hazugság is volt. Ez a hazugság önmagával is összeegyeztethetetlen, önmagának is ellentmondó volt. A kémek azt jelentették erről az országról, hogy termékeny, virágzó ország, és lakói óriás termetű emberek. Mindez lehetetlen lett volna, ha az ország éghajlata egészségtelen. Mikor az emberek hitetlenségre adják szívüket, akkor Sátán uralma alá helyezik magukat, és senki sem tudhatja, milyen messzire vezeti majd el őket...

 Megalázottságukban és bánatukban „akkor arccal leborulának Mózes és Áron Izrael fiai gyülekezetének egész községe előtt” (4Móz 14:5). Nem tudták, mit tegyenek, hogy miként térítsék el őket elhamarkodott és szenvedélyes szándékuk megvalósításától. Káleb és Józsué megpróbálta megnyugtatni, lecsendesíteni a tömeget. Fájdalmuk és felháborodásuk miatt meghasogatott ruháikkal rohantak a nép közé, és zengő hangjuk túlharsogta a siránkozás és a fájdalom lázongó förgetegét: „És szólának Izrael fiai egész gyülekezetének, mondván: A föld, amelyen általmentünk, hogy megkémleljük azt, igen-igen jó föld. Ha az Úrnak kedve telik bennünk, akkor bevisz minket arra a földre, és nékünk adja azt, mely tejjel és mézzel folyó föld. Csakhogy ne lázongjatok az Úr ellen, se ne féljetek annak a földnek népétől; mert ők nekünk csak olyanok, mint a kenyér; eltávozott tőlük az ő oltalmuk, de az Úr velünk van: ne féljetek tőlük!” (4Móz 14:7-9) ...

 A hűtlen kémek nagy hangon vettek részt Káleb és Józsué bevádolásában. A nép pedig azt kezdte el kiáltozni, hogy kövezzék meg őket. A megkergült tömeg kődarabokat ragadott, hogy megölje e hűséges embereket. Az őrültségre jellemző ordítozással rohantak előre. Hirtelen kihullottak kezükből a kövek és mélységes csend ereszkedett rájuk. Remegni kezdtek a félelemtől. Isten közbelépett, hogy megakadályozza gyilkos szándékuk megvalósítását. Isten jelenlétének dicsősége lángoló fényként világította meg a sátrat. Az egész nép megláthatta és szemlélhette az Úr jelenlétének ezt a feltűnő jelét. Egy náluk hatalmasabb valaki nyilatkoztatta ki magát, és senki sem merte folytatni ellenállását. Azok a kémek, akik a hamis és bűnös jelentést hozták, a rémülettől lesújtottan lapultak meg, és visszafojtott lélegzettel tűntek el sátraikban...

 Kálebről pedig ezt mondta: „De az én szolgámat, Kálebet, mivelhogy más lélek volt vele, és tökéletességgel követett engem, beviszem őt arra a földre, amelyre bement vala, és örökségül bírja azt az ő magva.” (4Móz 14:24) – Pátriárkák és próféták, 389-391./old.

Kőre írás

 

(Józs 8:32-35). És felírta ott a kövekre Mózes törvényének a mását; Izráel fiai előtt írta fel. (33) Egész Izráel, annak vénei, elöljárói és bírái ott álltak kétfelől a láda mellett, az Úr szövetségládáját vivő lévita papokkal szemben, mind a jövevények, mind a született izráeliek, fele a Garizím-hegy irányában, fele pedig az Ébál-hegy irányában, ahogyan Mózes, az Úr szolgája megparancsolta, hogy így áldják meg Izráel népét első ízben. (34) Azután fölolvasta Józsué a törvény minden igéjét, az áldást és az átkot, pontosan úgy, ahogyan meg van írva a törvénykönyvben. (35) Mindabból, amit Mózes megparancsolt, egyetlen szó sem volt, amelyet ne olvasott volna föl Józsué Izráel egész gyülekezete meg az asszonyok, a gyermekek és a hozzájuk csatlakozott jövevények előtt. /RÚF/

 Ebál hegyét csak Mózes ötödik könyvében 

(5Móz 11:29). Amikor bevisz téged Istened, az Úr arra a földre, amelyre bemégy, hogy birtokba vedd, mondd el az áldást a Garizím-hegyen, az átkot pedig az Ébál-hegyen. /RÚF/; 

(5Móz 27:4, 13). Amikor tehát átkeltek a Jordánon, állítsátok fel az Ébál-hegyen ezeket a köveket, ahogyan ma megparancsolom nektek, és meszeljétek be azokat. (13) Az Ébál-hegyen pedig ezek álljanak fel, hogy átkot mondjanak: Rúben, Gád és Ásér, Zebulon, Dán és Naftáli. /RÚF/

 ... és Józsué könyvében 

(Józs 8:30, 33.) Ekkor oltárt épített Józsué az Úrnak, Izráel Istenének az Ébál-hegyen, (33) Egész Izráel, annak vénei, elöljárói és bírái ott álltak kétfelől a láda mellett, az Úr szövetségládáját vivő lévita papokkal szemben, mind a jövevények, mind a született izráeliek, fele a Garizím-hegy irányában, fele pedig az Ébál-hegy irányában, ahogyan Mózes, az Úr szolgája megparancsolta, hogy így áldják meg Izráel népét első ízben. /RÚF/ ... említi a Szentírás. A Garizim-heggyel együtt ezen a helyen hangzottak el a szövetségi átok és áldás igéi. Még pontosabban, 

(5Móz 11:29) és (5Móz 27:4, 13) szerint Ebál volt az átok helyszíne. Az izraelitáknak a papok jelenlétében a frigyláda két oldalán kellett megállniuk (Józs 8:33), egyik csoport az Ebál hegyével, a másik a Garizimmal szemben. Itt szimbolikusan bemutatták a szövetséghez való kétféle hozzáállást. Az áldozatok Jézusra mutattak, aki minden szövetségi átkot magára vett, hogy mindazok, akik hisznek benne, élvezhessék az áldásokat.

 (2Kor 5:21. Mert azt, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne. /RÚF/; 

Gal 3:13. Krisztus megváltott minket a törvény átkától úgy, hogy átokká lett értünk – mert meg van írva: „Átkozott, aki fán függ” /RÚF/

 Miért kellett a törvény másolatát kövekre írni, hogy mindenki jól lássa?

(5Móz 4:31). Nem hagy akkor cserben, és nem hagy elpusztulni, mert irgalmas Isten az Úr, a te Istened. Nem feledkezik meg az atyáiddal kötött szövetségről, amelyre esküt tett nekik. /RÚF/

(5Móz 6:12). Akkor vigyázz: ne feledkezz meg az Úrról, aki kihozott téged Egyiptom földjéről, a szolgaság házából! /RÚF/

5Móz 8:11, 14. De vigyázz, el ne feledkezz Istenedről, az Úrról, megszegve parancsolatait, törvényeit és rendelkezéseit, amelyeket ma megparancsolok neked! (14) akkor föl ne fuvalkodjék a szíved, és el ne feledkezz az Úrról, a te Istenedről, aki kihozott téged Egyiptom földjéről, a szolgaság házából! /RÚF/

(2Kir 17:38). Ne feledkezzetek el a szövetségről, amelyet veletek kötöttem, és ne féljetek más isteneket! /RÚF/

(Zsolt 78:7). Hogy Istenbe vessék bizalmukat, ne felejtsék el Isten nagy tetteit, és tartsák meg parancsolatait. /RÚF/

 Mi, emberek hajlamosak vagyunk felejteni. Megpróbáljuk az elképesztően szaporodó mindennapi kötelességeket egye kisebb időintervallumokba zsúfolni, eközben óhatatlanul elfeledkezünk dolgokról, amelyek nem ismétlődnek olyan gyakran és intenzíven. Minden úrvacsorában különleges lehetőséget kapunk, hogy ismét az Úrnak szenteljük magunkat, megújítva elköteleződésünket a szövetség iránt. Jó lenne ezeket az alkalmakat nemcsak a személyes újra-odaszentelődés, hanem egyben a közösségi hűség megújítása alkalmainak is tekinteni! Ahogy a társadalom egyre individualistábbá válik, újra szükséges lenne felfedezni ahhoz a közösséghez való tartozás erejét, amelynek a világlátása, értékei, hitvallása és küldetése megegyezik.

 White idézet: Isten szándéka, hogy népén át félreérthetetlenül hirdesse, bemutassa országának elveit. El kívánja különíteni őket a világi szokásoktól és tettektől, hogy életükkel és jellemükkel kinyilatkoztathassák a menny elveit. Magához kívánja vonni őket, hogy tudomásukra hozza akaratát.

 Ez volt célja Izraelnek Egyiptomból való kiszabadításával is. Mózes az égő bokornál ezt az üzenetet kapta Istentől Egyiptom királya számára: „Bocsásd el a népet, hogy szolgáljanak nekem.” (2Móz 7:16) Hatalmas kézzel és kinyújtott karral kihozta a héber sokaságot a szolgaság földjéről. Csodálatos volt a szabadulásuk. Ellenségeiket pedig teljes pusztulással büntette, amiért nem akartak hallgatni az Úrra.

 Isten el kívánta különíteni népét a világtól s előkészíteni őket szavának befogadására. Egyiptomból a Sínai-hegyhez vezette őket, ahol megjelentette előttük dicsőségét. Itt semmi sem terelte el figyelmüket Istenről. Mikor a nagy sokaság felnézett a fenséges, fölöttük tornyosuló hegyekre, eszükbe vehették az Úr szemében való semmiségüket. A sziklák megmozdíthatatlanok voltak, kivéve Isten hatalmával. Itt szólt Isten az emberhez. S hogy szava örökre tisztán, világosan eszükbe vésődjön, menydörgés s villámlás közt, rémítő fenségben jelentette ki az Édenben adott törvényt, jellemének tükrét. Majd Isten ujja kőtáblákra írta a szavakat. A Mindenható így jelentette ki akaratát a népnek, amelyet elhívott, hogy minden nép, nemzet és nyelv előtt ismertté tegye Isten kormányzatának a mennyen és földön érvényes elveit.

 A mai nemzedék idején is erre a feladatra hívta el népét. Kijelentette nekik akaratát, s most engedelmességet vár tőlük. A történelem utolsó napjaiban még mindig szól az emberekhez a Sínai-hegyről harsogó hang: „Ne legyenek néked idegen isteneid énelőttem.” (2Móz 20:3) Az ember Isten akarata ellen szegezi akaratát, a parancs szavát mégsem hallgattathatja el. Az emberi ész sohasem képes teljesen felfogni a felsőbb hatalom iránti kötelességét, de elkerülni sem tudja. Szaporodhatnak az elméletek és a feltevések, az ember szembe próbálhatja állítani a tudományt a kijelentéssel, hogy megszabaduljon Isten törvényétől, a Szentlélek azonban erősebben és még erősebben fogja eléjük állítani a parancsot: „Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj.” (Mt 4:10) – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 6. köt., 9-10./old.