A hűtlenségre kimondott ítélet

A hűtlenségért fájdalmasan nagy árat kell fizetni, ami kihat a gyerekek és mások életére is. Végül úgy érezheti még a legtürelmesebb megbántott fél is, hogy eljött a pillanat, ahonnan nincs visszatérés, amin túl a házasságot már nem lehet megmenteni. Amikor a világ eljut oda, hogy a szívek végleg megkeményednek, nincs többé megbánás, utána már semmi ért elme folytatni a történelmet, felesleges tovább engedni a bűn okozta szenvedés féktelen áradását. Az elveszettek sorsa fájdalmas, de a bűn világában szenvedők örülhetnek, hogy annak a világnak vége, és Isten mindent helyreállít, olyanná tesz, amilyennek eredetileg tervezte. Attól kezdve már senki nem fordul el Istentől, mert megtanultuk, méghozzá a nehezebb úton, hogy neki volt igaza: ha elszakadunk tőle, annak pusztulás a következménye.  

Kimondhatatlan fájdalmat jelentett Krisztusnak, hogy az emberiség tőle elfordulva más isteneknek szentelte érzéseit. Ennek dacára is odaadta magát értünk, Ő fizetett meg hűtlenségünkért, házasságtörésünkért, hogy ha készek vagyunk megtérni, elfordulni a hamis istenektől, az örök élet ígéretét adhassa nekünk. 

„A házasság életre szóló egysége Krisztus és az egyház egységének szimbóluma. Krisztus úgy fordul az egyházhoz, amilyen lelkületet a férjnek és a feleségnek kell egymás iránt tanúsítania” (Ellen G. White: Testimonies for the Church. 7. köt. 46./old.)

(1Pt 1:18-19). Tudva, hogy nem veszendő dolgokon, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg atyáitoktól örökölt hiábavaló életetekből, (19) hanem drága véren, a hibátlan és szeplőtelen Báránynak, Krisztusnak a vérén. /RÚF/ 

Amint felismerjük a Biblia többi részében a próféciákkal kapcsolatban rendelkezésünkre álló adatok sokaságát, megkísért, hogy túlzásba essünk. Az évszázadok során egyes keresztények olyannyira hangsúlyozták a bibliai történetek szimbólumait és képeit, hogy gyakorlatilag már mítoszként kezelték a történelmi elbeszéléseket. A Szentírásban szinte minden dolog jelentésének több szintje létezik, de ne feledjük: Isten valós emberekkel kapcsolatos valós események által is adhat tanítást arról, hogy mit tesz majd a jövőben egyházában. A kánai menyegző például bepillantást enged abba, hogyan használja a prófécia a házasság hasonlatát, miközben a menyegző konkrét, valós esemény volt. „Krisztus szavával elegendően gondoskodott az ünnepségről. Ugyanilyen bőségesen gondoskodik kegyelme az ember bűneinek eltörléséről, a lélek megújításáról és erejének fenntartásáról” (Ellen G. White: Jézus élete).

»Semmit sem cselekszik az én Uram, az Úr, míg meg nem jelenti titkát az ő szolgáinak, a prófétáknak« (Ám 3:7). Mert »a titkok az Úréi, a mi Istenünkéi; a kinyilatkoztatott dolgok pedig miénk és a mi fiainké mindörökké«. (5Móz 29:29) Isten adta ezeket nekünk, az Ő áldása kíséri a profetikus iratok áhítatos, imádkozó tanulmányozását” (i. m. 186./old.)

 White idézet: Isten népe megszabadul  -Ebben az életben csak ízlelgetjük a megváltás csodáit. Véges elménkkel mélységesen elgondolkozhatunk azon a szégyenen és dicsőségen, életen és halálon, igazságon és irgalmasságon, amely a kereszten találkozott, de a legnagyobb erőfeszítéssel sem tudjuk teljesen felfogni, mit is jelent. A megváltó szeretet hosszúságáról és szélességéről, mélységéről és magasságáról csak némi fogalmat alkothatunk. Amikor a megváltottak úgy látnak, amint Isten látja őket, és úgy ismernek, ahogy Isten ismeri őket, akkor sem fogják teljesen megérteni ezt a szeretetet. De az örök korszakokon át újabb és újabb igazságok tárulkoznak ki a csodálkozó és elragadtatott értelem előtt. Amikor földi bajok, fájdalmak és kísértések elmúlnak és okai is megszűnnek, Isten népe még akkor is tisztán és világosan fogja tudni, hogy mi volt megváltásának ára. {GC 651.1}

Izsák és Rebeka

 Amikor az idős Ábrahám komoly feladatot bízott legidősebb, legmegbízhatóbb szolgájára, bizonyára Isten ígéretére gondolt, amit az utódaival kapcsolatban tett neki. (1Móz 15:5). Majd kivezette az Úr, és azt mondta: Tekints föl az égre, és számold meg a csillagokat, ha meg tudod számolni! Ennyi utódod lesz! – mondta. /RÚF/)

(1Móz 24:1-4). Ábrahám élemedett korú, öreg ember lett, és az Úr mindennel megáldotta Ábrahámot. (2) Egyszer azt mondta Ábrahám háza legöregebb szolgájának, aki mindenét kezelte: Tedd a kezedet a csípőm alá, (3) hadd eskesselek meg az Úrra, az ég és föld Istené re, hogy fiamnak nem a kánaániak leányai közül hozol feleséget, akik között lakom, (4) ha nem elmész hazámba, a rokonságomhoz, és onnan hozol feleséget a fiamnak, Izsáknak! /RÚF/  

Még ha kirekesztőnek tűnhet is ez az utasítás, Ábrahám számára itt lelki és nem etnikai, teológiai, nem pedig nemzetiségi kérdésről volt szó. Ismerte a kánaáni vallási szokások erkölcsi mélységét, a hamis istenek imádatát. Tudta, milyen könnyen beleránthatnák az efféle gyakorlatokba a fiát, ha közülük választ feleséget. 

 Az ókori Izrael történetének nagy része – sőt az évszázadok során a keresztény egyházé is – arról szól, hogy Isten népét magával sodorta a világ és annak hamis tanításai, vallási nézetei, pedig nekik kellett volna bizonyságot tenni a világ előtt. Erre talán a legfőbb példa az a szomorú eset, amikor a bibliai hetedik nap, a szombat helyett bevezették a vasárnapnak, a nap napjának pogány ünnepét, aminek kiemelkedő szerepe lesz majd az utolsó napokban. 

 (1Móz 24:57-67). Azok ezt mondták: Hívjuk ide a leányt, és kérdezzük meg őt magát! (58) Odahívták Rebekát, és azt kérdezték tőle: Elmész-e ezzel az emberrel? Ő azt felelte: Elmegyek! (59) Elbocsátották tehát húgukat, Rebekát és a dajkáját meg Ábrahám szolgáját embereivel együtt. (60) Megáldották Rebekát, és ezt mondták neki: Húgunk, legyen utódaid száma ezerszer tízezer! Vegye birtokba utódod ellenségei városát! (61) Azután fölkelt Rebeka és szolgálóleányai, felültek a tevékre, és követték azt az embert. A szolga pedig fogta Rebekát, és elment. (62) Izsák éppen megérkezett a Lahajrói-kúttól, mert a Délvidéken lakott. (63) Estefelé kiment Izsák imádkozni a mezőre. Amint föltekintett, látta, hogy tevék közelednek. (64) Rebeka is föltekintett, és meglátta Izsákot. Akkor leszállt a tevéről, (65) és azt kérdezte a szolgától: Ki az a férfi, aki szembe jön velünk a mezőn? A szolga így felelt: Ő az én uram! Akkor Rebeka fátylat vett elő, és eltakarta magát. (66) A szolga pedig elbeszélte Izsáknak mindazt, amit végzett. (67) Izsák ekkor bevezette Rebekát anyjának, Sárának a sátrába, és feleségül vette Rebekát. Izsák megszerette őt, és megvigasztalódott anyja halála után. /RÚF/

Mi is rokonságban állunk a Teremtővel, hiszen eredetileg a saját képére alkotta meg az embert. A bűn ugyan elválasztott tőle, mégis bennünket tart megfelelő menyasszonyának, még ha döntéseink következtében a házasságunk viharosabbá is válhat, mint amilyennek lennie kellene.  

White idézet: Izsák bízott apja bölcsességében és szeretetében, így örömmel hagyta rá ezt a párválasztást is. Abban is hitt, hogy Isten fogja irányítani a választást. A pátriárka figyelme atyja Mezopotámiában élő rokonsága felé fordult. Bár ők sem voltak mentesek a bálványimádástól, de ismerték és imádták az igaz Istent. Izsák nem mehetett el Kánaánból hozzájuk, de talán akad köztük egy lány, aki elhagyná az otthonát, és vele együtt tartaná fenn az élő Isten tiszteletét. Ábrahám ezt a fontos ügyet „öregebb szolgájára”, egy kegyes, tapasztalt, jó ítélőképességű emberre bízta, aki régóta szolgált nála hűségesen. E szolgának ünnepélyes esküt kellett tennie az Úr előtt, hogy nem vesz feleséget Izsáknak a kananeusok közül, hanem Nákhor Mezopotámiában élő családjából választ hajadont. Ábrahám meg hagyta neki, hogy ne vigye el oda Izsákot. Ha nem talál egy olyan fiatal lányt, aki kész elhagyni rokonságát, akkor mentesül esküje alól. A pátriárka biztatta szolgáját, hogy Isten sikerrel koronázza küldetését ebben a nehéz és kényes vállalkozásban. „Az Úr az égnek Istene – mondta –, aki engemet kihozott az én atyámnak házából és az én rokonságimnak földéről… Elbocsátja az ő angyalát teelőtted.” (1Móz 24:7) – Pátriárkák és próféták, 171./old.  

Hóseás parázna felesége

Az volt a legfurcsább feladat, amit Isten Hóseástól kért, hogy szánt szándékkal parázna nőt vegyen feleségül! Hóseás által meg akarta értetni velünk az Ő nézőpontjából, hogy milyen fájdalmat okoz neki az emberi bűn és lázadás. Isten szeretettel választotta feleségéül Izraelt, aki többször is megcsalta, Ő azonban meglepő módon mégis visszafogadta, helyreállította a kapcsolatát vele.

(Hós 1:2). Amikor az Úr szólni kezdett Hóseáshoz, ezt mondta Hóseásnak az Úr: Menj, végy feleségül egy parázna nőt, és legyenek gyermekeid a paráznától, mert rútul paráználkodik ez az ország, hátat fordít az Úrnak. /RÚF/ 

 (Hós 3:1). Ezt mondta nekem az Úr: Szeresd csak tovább azt az asszonyt, aki más szeretője és házasságtörő, ahogyan az Úr szereti Izráel fiait, bár más istenekhez fordulnak, és szeretik a mazsolás süteményt. /RÚF/ 

 (Jel 17:1-2). Odajött hozzám az egyik a hét angyal közül, akiknél a hét pohár volt, és így szólított meg engem: Jöjj, megmutatom neked a nagy parázna büntetését, aki a nagy vizek mellett ül, (2) akivel paráználkodtak a föld királyai, és paráznaságának borától megrészegedtek a föld lakói. /RÚF/ 

 (Jel 18:1-4). Ezek után láttam, hogy egy másik angyal leszállt a mennyből: nagy hatalma volt, és dicsősége beragyogta a földet. (2) És ezt kiáltotta erős hangon: Elesett, elesett a nagy Babilon, amely ördögök lakóhelyévé lett, és minden tisztátalan lélek, minden tisztátalan madár és minden tisztátalan és utálatos állat rejtekhelyévé lett. (3) Mert féktelen paráznaságának borából ivott minden nemzet, vele paráználkodtak a föld királyai, és eldőzsölt javaiból gazdagodtak meg a föld kereskedői. (4) Hallottam, hogy egy másik hang szól az égből: Menjetek ki belőle, én népem, hogy ne legyetek részesek bűneiben, és hogy a rámért csapások ne érjenek titeket; /RÚF/ 

A Bibliából kitűnik, hogy az ószövetségi Izrael által elkövetett bűnök nagy részébe Krisztus újszövetségi egyháza is beleesik. Isten szövetséges népe a fogság előtt kirívóan elfordult az Úrtól, amikor saját köreikbe bevitték a környező népek bálványimádó szokásait. „Konstantint aggasztotta az Arius tanai hatására egyre szélesedő egyházi szakadás, ezért összehívta a niceai zsinatot, sőt maga is közbeavatkozott” (Christopher A. Hall: „How Arianism Almost Won”, Christianity Today. 2008.) Isten népe mindkét esetben eltért az Úrral való kapcsolatától, hogy az érzékelt problémákra „megoldásokat” találjon. 

Isten szóválasztása nyilvánvalóvá teszi: nemcsak arra akar rávezetni bennünket, hogy rosszat tettünk, hanem arra is, amilyen érzést ez kivált benne. Akit megcsalt a házastársa, talán kezdi megérteni, hogy mennyire elszomorítja a mennyet Krisztus iránti hűtlenségünk. Hóseás történetének talán az a legelképesztőbb része, hogy a próféta milyen messze elment hűtlen felesége visszaszerzéséért. 

 Amikor az emberiséget hívó utolsó kiáltásra gondolunk, hogy fussanak ki Babilonból, érdemes megjegyezni: Isten a saját népét hívja, nem idegeneket! Jól ismeri, szereti őket. Még amikor a világ a legnehezebb órája felé tart, Isten akkor is felkínálja a megváltást, amit saját vére árán szerzett meg. Krisztus keresztje mutatja leginkább, mennyire meg akarja menteni tévútra tért népét.

White idézet: Hóseás szimbolikus nyelvezettel tárta a tíz törzs elé, hogy Isten minden bűnbánó és földi egyházával egyesülő embert részesíteni akar azokban az áldásokban, amelyeket Izrael akkor kapott, amikor még hűséges volt hozzá az ígéret földjén. Az Úr ezt mondta Izraelről, aki iránt irgalmat akart tanúsítani: „Azért most én csábítom őt: elvezetem a pusztába, és szívére beszélek. Azután adom vissza szőlőjét, és az Ákór völgyét a reménység kapujává teszem. Ott majd úgy felel nekem, mint ifjúsága idején, mint akkor, amikor kijött Egyiptom földjéről. Azon a napon férjednek fogsz hívni – így szól az Úr –, és nem hívsz többé Baálnak. Kiveszem szájából a Baálok nevét, nem emlegetik többé nevüket.” (Hós 2:16 19) 

A föld történelmének utolsó napjaiban Isten megújítja szövetségét azzal a néppel, amely parancsolatait megtartja: „Azon a napon szövetséget kötök javukra a mezei vadakkal, az égi madarakkal és a földön csúszómászó állatokkal. Kiirtom az íjat, a kardot és a háborút az országból, és biztonságban élhetnek. Eljegyezlek magamnak örökre, eljegyezlek magamnak az igazság és a törvény, a szeretet és az irgalom ajándékával. Eljegyezlek magamnak a hit ajándékával, és megismered az Urat. Azon a napon meghallgatom – így szól az Úr –, meg hallgatom az eget, az meghallgatja a földet, a föld is meghallgatja a gabonát, a mustot és az olajat, azok pedig meghallgatják Jezréelt. Mert bevetem vele a földet, és akit »nincs irgalom«-nak hívnak, ahhoz irgalmas leszek, a »nem népem«-nek ezt mondom: Népem vagy, ő pedig ezt mondja: Én Istenem!” (Hós 2:17-22) – Próféták és királyok, 298-299./old. 

Isten gyönyörű menyasszonya

Ezékiel 16. fejezete megdöbbentő képpel fejezi ki Isten szeretetét népe iránt. A mezőn sorsára hagyott újszülöttként ábrázolja Izrael népét, akit Isten hazavisz, megmosdat, és miután felnő, feleségül vesz. Beszédes kép ez egy valószínűtlen házasságról.

(Ez 16:4-14). Ilyen volt a születésed: Amikor megszülettél, nem kötötték el a köldökzsinórodat, nem mostak tisztára vízzel, nem dörzsöltek le sóval, pólyába sem tettek. (5) Senki sem szánt meg, hogy bármit is megtett volna ezekből, könyörülve rajtad. Kidobtak a mezőre, mert utáltak, amikor megszülettél. (6) De én arra jártam, és megláttam, hogy véredben fetrengsz. Azt mondtam hát neked, bár csupa vér voltál: Maradj életben! Igen, azt mondtam neked, bár csupa vér voltál: Maradj életben! (7) Fölneveltelek, mint a mezőfüvét. Nagyra nőttél, fölserdültél, melled kitelt, szőröd kinőtt, de még teljesen meztelen voltál. (8) Arra jártam, és láttam, hogy már a szerelem korában vagy. Ezért rád terítettem ruhám szárnyát, és betakartam meztelen testedet. Megesküdtem neked, és szövetségre léptem veled – így szól az én Uram, az Úr –, és az enyém lettél. (9) Megfürdettelek vízben, lemostam rólad a vért, és bekentelek olajjal. (10) Tarka ruhába öltöztettelek, és delfinbőr sarut húztam a lábadra; gyolcsba takartalak, selymet terítettem rád. (11) Földíszítettelek ékszerekkel, karpereceket tettem a kezeidre és a nyakadra láncot. (12) Orrodba orrperecet tettem, füleidbe fülbevalót, a fejedre pedig ékes koronát. (13) Fölékesítetted magadat arannyal, ezüsttel; gyolcsba, selyembe és tarka ruhába öltöztél; finomliszt, méz és olaj volt az eledeled. Nagyon-nagyon megszépültél, sőt még a királyságot is elérted. (14) Szépségednek híre ment a népek között, mert tökéletessé tették azok az ékszerek, amelyeket én aggattam rád – így szól az én Uram, az Úr. /RÚF/

Isten azt mondta Izraelnek, hogy „nagyon megszépültél” (Ez 16:13), ÚRK) – mégpedig az Ő gondoskodása révén. Amikor annak idején rátalált, senki nem látta szépnek, kitették meghalni. Isten azonban nagy figyelemmel vette körül, és így egyre szebb lett, míg az egész világ róla beszélt. Ez különösen igaz volt a héber királyság korai szakaszában, Dávid és Salamon uralkodása alatt. Sába királynője azért utazott oda, hogy saját szemével lássa Izrael ragyogását. 

Izrael kizárólag Istennek köszönhette szépségét. Gyönyörű lett, híres a népek között, azért, mert Isten menyasszonya volt. Isten elmondja, hogy szépsége „tökéletes volt az ékességeim által, amelyeket rád aggattam” (Ez 16:14), ÚRK. 

Ez a téma újból és újból felbukkan a Bibliában: Isten menyasszonya gyönyörű, de ez nem az ő érdeme, azért lett ilyen, mert Isten elárasztotta kegyelmével, Ő tette széppé. Hasonló képpen a hívők sem a saját tetteik miatt tűnnek gyönyörűnek a menny szemében, hanem Isten kegyelméből, a nekünk ajándékozott üdvösség által. Azért leszünk szépek, mert Isten igazsága betakar, „hogy Isten igazsága legyünk” (2Kor 5:21). 

 Addig minden rendjén van Ezékielnél, amíg a következő vershez nem érünk: „De te elbíztad magad szépségedben. Hírhedt paráznává lettél, elárasztottál paráznaságoddal minden melletted elmenőt, és az övé lettél” (Ez 16:15), ÚRK.

Isten azért teremtett bennünket, hogy a jóságát és a dicsőségét tükrözzük. Amikor egy teremtmény úgy gondolja, hogy gyönyörűségét magának köszönheti, szépsége leértékelődik, és jön a baj.

White idézet: Mind az Ó-, mind az Újszövetség felhasználja a házassági kapcsolatot a Krisztus és népe között fennálló gyöngéd és szent egység szemléltetésére. Jézus gondolataiban az esküvői szertartás öröme előremutatott arra a boldog napra, amikor menyasszonyát hazaviszi Atyja házába, és a megváltottak a Megváltóval együtt ülnek le a Bárány menyegzői vacsorájához. Így szól: „Amint örül a vőlegény a menyasszonynak, akként fog néked Istened örülni... Nem neveznek többé elhagyatottnak... hanem így hívnak: én gyönyörűségem... mert az Úr gyönyörködik benned.” (Ésa 62:5, 4) „Örül terajtad örömmel, hallgat az ő szerelmében, énekléssel örvendez néked.” (Sof 3:17) Amikor János apostol mennyei dolgok látomását kapta, így írt: „És hallám mintegy nagy sokaság szavát és mintegy sok vizek zúgását és mintegy erős mennydörgések szavát mondván: Alleluja, mert uralkodik az Úr, a mi Istenünk, a Mindenható. Örüljünk és örvendezzünk, és adjunk dicsőséget néki, mert eljött a Bárány menyegzője, és az ő felesége elkészítette magát... Boldogok azok, akik a Bárány menyegzőjének vacsorájára hivatalosak.” (Jel 19:6-7, 9) – Jézus élete, 151./old.  

Krisztus, aki hitvestársként adta Ádámnak Évát, első csodáját egy menyegzői lakomán tette. Nyilvános szolgálatát lakodalomban kezdte, ahol együtt örvendeztek a barátok és rokonok. Így szentesítette a házasságot, és olyan intézményként ismerte el, melyet Ő maga alapított. Úgy rendelkezett, hogy a férfiak és nők szent házasságban egyesüljenek, családot alapítsa nak, amelynek tisztességgel megkoronázott tagjait a mennyei család tagjainak kell tartanunk.  

Krisztus azzal is megtisztelte a házastársi viszonyt, hogy a közte és megváltottai közötti kapcsolat egyik szimbólumává tette. Ő maga a vőlegény, az egyház a menyasszony, akiről mint választottjáról ezt mondja: „Mindenestül szép vagy, én mátkám, és semmi szeplő nincs benned!” (Én én 4:7) … Minden kötelék közül a családi kötelék a legszorosabb, leggyöngédebb és legszentebb a földön. Isten az emberiség áldásául szánta. És áldás is mindenütt, ahol értelmesen, istenfélelemben és a vele járó felelősségeket kellően mérlegelve lépnek a házasság kötelékébe. – A nagy Orvos lábnyomán, 356./old.  

Ketten egy testté

Kevés olyan metafora (hasonlat) van, ami a házasságnál jobban érzékelteti azt a bensőséges kapcsolatot, amire Isten vágyik az emberiséggel. Ez a hasonlat gyakran előfordul a bibliai elbeszélésekben, és A jelenések könyve félreérthetetlenül rámutat, hogy az Ige tanulmányozójának feltétlenül meg kell értenie, mire céloz Isten ezzel.

(1Móz 2:23-25). Akkor ezt mondta az ember: Ez most már csontomból való csont, testemből való test. Asszonyember legyen a neve: mert férfiemberből vétetett. (24) Ezért hagyja el a férfi apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és ezért lesznek egy testté. (25) Még mindketten meztelenek voltak: az ember és a felesége is, de nem szégyellték magukat. /RÚF/ 

 (Ef 5:29-32). Mert a maga testét soha senki nem gyűlölte, hanem táplálja és gondozza, ahogyan Krisztus is az egyházat, (30) minthogy tagjai vagyunk az ő testének. (31) „Az ember ezért elhagyja apját és anyját, és ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté.” (32) Nagy titok ez, én pedig ezt Krisztusról és az egyházról mondom. /RÚF/  

Jézus egyszer a farizeusokkal beszélgetve idézte Mózes első könyvének leírását Ádám és Éva házasságáról, amire válaszul ők sietve megkérdezték: „Miért rendelte tehát Mózes, hogy válólevelet kell adni, és úgy bocsátani el az asszonyt”? (Mt 19:7.)  

Mózest a nemzet alapító prófétájának tekintették. Gondoljunk bele, a házasság intézményének Szerzőjével akarták szembeállítani a saját prófétáját! Jellemzően ilyen taktikával közeledtek Jézushoz: gyakran azt próbálták bizonyítani, hogy a tanítása ellentmond a Szentírásnak. Az egész életen át tartó, hűséges házasság az ideális, ennek intézményét Isten az ember teremtésekor alapította. Sajnos azonban a bűnbe süllyedt emberiség megrontotta ezt az Istentől eredő ajándékot. Tekintettel a házasság fontosságára a Szentírásban, talán nem is véletlen, hogy állandóan heves támadások érik. A szombattal együtt ezt a két ajándékot kaptuk az Édenben, és Isten mindkettővel azt akarta bemutatni, hogy bensőséges kapcsolatra vágyik teremtményeivel. A házasságban két ember lesz egy pár, akik nem tökéletesek, tehát mindig lehet feszültség. Az egyház és Krisztus frigyében a tökéletes Megváltó a tökéletességtől messze elmaradó menyasszonnyal alkot párt. Azonban a jó házasság példájából tanulhatunk Isten szeretetéről.  

White idézet: Ketten egy testté lesznek, és ha Krisztus a szívükben marad, akkor a gondolatok szintjén is egyesülnek. Az Úr megteremtette a férfit, utána pedig a nőt, hogy szeretet ben és istenfélelemben egyesülve Istent magasztalja az értelmük, szívük, lelkük és minden erejük, és hogy együtt tanácskozzanak, imádkozzanak és tanulmányozzák az Írásokat. Az Úr tovább tudta vinni művét a világunkban. A férjnek vágyódnia kell felesége szeretetére, és a nőnek meg kell éreznie, hogy az Úr tervében neki el kell nyernie választott férje ragaszkodását, hogy ekképpen erős, teljes és egymásért égő, szép, szeretetteljes életet élhessenek. – Manuscript Releases, 18. köt., 2-3. bek. 

Isten maga adott társat Ádámnak. Ő szerzett neki „segítőtársat”, neki megfelelő segítőt, hozzá szabott társat, aki egy lehet vele szeretetben és megértésben. Isten Évát egy bordából teremtette, amelyet Ádám oldalából vett ki, jelezve, hogy nem uralhatja fejként Ádámot, nem taposhatja lábbal őt alsóbbrendűként, hanem mellette kell állnia, mint vele egyenlő, akit Ádám szeret és véd. Az ember része, második énje volt, csont a csontjából és hús a húsából, szoros egységet és szerető ragaszkodást tanúsítva, melynek e kapcsolatban kell lennie. „Mert soha senki az ő tulajdon testét nem gyűlölte; hanem táplálgatja és ápolgatja.” (Ef 5:29) „Annakokáért elhagyja a férfiú az ő atyját és az ő anyját, és ragaszkodik feleségéhez: és lesznek egy testté.” (1Móz 2:24) 

Isten adta össze az első házaspárt. Ennek az intézménynek a szerzője tehát a világegyetem Teremtője. „Tisztességes... a házasság.” (Zsid 13:4) Ez volt az Úr egyik első ajándéka az embernek, és egyike annak a két intézménynek, amit Ádám a bukás után magával vitt az Éden kapuin túlra. Amikor az ember felismeri és követi a mennyei elveket ebben a kapcsolatban, a házasság áldás lesz: őrzi az emberiség tisztaságát és boldogságát, kielégíti az ember társas igényét, nemesíti fizikai, értelmi és erkölcsi természetét. – Pátriárkák és próféták, 46./old. 

Isten Igéje a házasságról

„És azt mondta nekem: Írd meg: Boldogok azok, akik a Bárány menyegzőjének vacsorájára hivatalosak. És így szólt: Ezek Isten igaz beszédei.” (Jel 19:99), ÚRK

A Bibliában számos szerelmi történet van, amelyek szemléletesen érzékeltetik a megváltás bizonyos elemeit, valamint Isten szeretetét népe iránt. A házasság a legbensőségesebb kapcsolat, jó iskola, amelyben – ha hajlandóak vagyunk Isten szándéka szerint megélni – mély tanulságokra bukkanhatunk szeretetével, a hozzá fűződő viszonyunkkal kapcsolatban, illetve arról, hogy milyen messze elment megváltásunkért.  

Azonban a szeretettel és a házassággal kapcsolatos modern nézetek ferdítései miatt nem tudjuk helyesen értékelni azt, amire Isten meg akar tanítani a házassági szövetség által. A házasság, ugyan sokat rontott rajta az ember bűnössége (mint ahogy szinte mindenen), még most is képes jól bemutatni az igazságot, a prófétai igazságot is. A házasságnak nem csupán boldoggá kell tennie bennünket; iskolaként is kell szolgálnia, komoly tanulságokkal önmagunkról és Istenhez fűződő kapcsolatunkról.

White idézet: Az igazi szeretet nemes és szent életelv. Teljesen különbözik attól a szeretettől, amely ösztönösen ébred, és kemény próba láttán hirtelen elmúlik. A fiatalok a szülői házban való becsületes kötelességteljesítéssel készüljenek fel saját családi életükre. Gyakorolják az önmegtagadást, és legyenek kedvesek, udvariasak és keresztényi együttérzők. Így nem hűl ki a szeretet melege a szívben, és aki ilyen családból kikerülve lesz családfő, tudja majd, hogyan segítse elő annak boldogságát, akit társául választott egy életre. A házasság, ahelyett, hogy a szeretet végét jelentené, annak kezdete lesz. – Pátriárkák és próféták, 176./old.

 A házasság gondolatával foglalkozók tegyék mérlegre annak az embernek a nézeteit, akivel össze akarják kötni sorsukat. Figyeljék, hogyan formálódik jelleme. Házasságkötésükkel kapcsolatos minden lépésüket jellemezze szerénység, egyszerűség, őszinteség és az a komoly szándék, hogy Isten tetszésére és dicsőségére éljenek. A házasság kihat a későbbi életre mind ebben a világban, mind az elkövetkezendőben. Az őszinte keresztény nem tervez olyan dolgot, amit Isten nem hagyhat jóvá. Ha az Úr istenfélő szülőkkel áldott meg, fordulj hozzájuk tanácsért. Tárd fel előttük reményeidet és terveidet; szívleld meg élettapasztalatuk tanulságait. Így sok szívfájdalomtól menekülhetsz meg. Mindenekelőtt Krisztus legyen a tanácsadód, és imádkozó szívvel tanulmányozd Igéjét! – A nagy Orvos lábnyomán, 358-359./old.

A házaság Istentől eredő terve

 (Mk 10:1-12.) Onnan útra kelve elment Jézus Júdea vidékére és a Jordánon túlra; és megint nagy sokaság gyülekezett hozzá, ő pedig szokása szerint ismét tanította őket. (2) Farizeusok is mentek hozzá, hogy megkísértsék őt, és megkérdezték tőle: Szabad-e a férjnek a feleségét elbocsátania? (3) Ő azonban visszakérdezett: Mit parancsolt nektek Mózes? (4) Azok ezt mondták: Mózes megengedte a válólevél írását és az elbocsátást. (5) Jézus erre így szólt hozzájuk: Szívetek keménysége miatt írta nektek Mózes ezt a parancsolatot, (6) mert a teremtés kezdete óta Isten férfivá és nővé teremtette az embert. (7) Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, (8) és lesznek ketten egy testté, úgyhogy ők többé már nem két test, hanem egy. (9) Amit tehát Isten egybekötött, ember el ne válassza! (10) Otthon a tanítványai is megkérdezték őt erről. (11) Ő pedig ezt mondta nekik: Aki elbocsátja feleségét, és mást vesz el, házasságtörést követ el feleségével szemben; (12) és ha a feleség bocsátja el férjét, és máshoz megy férjhez, házasságtörést követ el. /RÚF/

(1Móz 1:27). Megteremtette Isten az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette őket. /RÚF/ (1Móz 2:24). Ezért hagyja el a férfi apját és anyját, ragaszkodik felesé géhez, és ezért lesznek egy testté. /RÚF/ 

Ebben a szakaszban a farizeusok megkérdezték Jézust, szabad-e a férfinak elbocsátani a fe leségét. A farizeusok törvényesnek tartották a válást. A kérdés igazából az volt, hogy milyen alapon lehet elválni. Sámmáj iskolája szigorúbb volt: csak meddőség, anyagi természe tű elhanyagolás, érzelmi elhanyagolás vagy házasságtörés esetét tekintették jogalapnak. Hillél iskolája elnézőbben, szinte bármiért engedélyezte a válást, noha annak kimondása bonyolultabb volt, ami lassította a folyamatot. Tehát kicsit furcsa, hogy miért ilyen burkoltan tették fel a kérdést: Szabad-e elválni? A kérdés mögött tulajdonképpen az a terv húzódott meg, hogy Jézust szembeállítsák Heródes Antipással, a Jordántól keletre lévő régió kormányzójával, ahol Jézus akkor tartózkodott. Antipás elvált ember volt, később Heródiást, a fivére feleségét vette el. Heródes azért fejeztette le Keresztelő Jánost, mert megfeddte törvénytelen viszonyáért.

 Mt 14:1-12. Abban az időben Heródes, a negyedes fejedelem meghallotta, hogy mit beszélnek Jézusról, (2) és ezt mondta szolgáinak: Ez az ember Keresztelő János, ő támadt fel a halottak közül, és ezért vannak benne a csodatevő erők. (3) Heródes ugyanis elfogatta Jánost, bilincsbe verette, és börtönbe záratta, testvérének, Fülöpnek a felesége, Heródiás miatt. (4) János ugyanis azt mondta neki: Nem szabad együtt élned vele! (5) Heródes szerette volna megöletni, de félt a sokaságtól, mert prófétának tartották. (6) Amikor azonban eljött Heródes születésnapja, Heródiás leánya táncolt a társaság előtt, és ez kedvére volt Heródesnek; (7) ezért esküvel fogadta, hogy bármit kér, megadja neki. (8) Ő pedig anyja tanácsára így szólt: Add nekem egy tálon Keresztelő János fejét. (9) A király elkomorodott, de esküje és a vendégek miatt megparancsolta, hogy teljesítsék kérését. (10) Elküldte embereit, lefejeztette Jánost a börtönben. (11) Elhozták a fejét egy tálon, átadták a leánynak, ő pedig odavitte anyjának. (12) Azután eljöttek tanítványai, elvit ték a holttestet, és eltemették. Majd elmentek, és hírül adták ezt Jézusnak. /RÚF/]

Jézus elhárította a támadást, amikor megkérdezte a farizeusoktól, hogy mit hagyott meg Mózes ezzel kapcsolatban. A farizeusok válaszukban (5Móz 24:1-4). [Ha valaki feleségül vesz egy lányt, és a férje lesz, de később nem találja kedvére valónak, mert valami ellen szenveset talál benne, akkor írjon válólevelet, adja azt az asszony kezébe, és úgy bocsássa el a házától. (2) Ha az elmegy a házától, majd hozzámegy feleségül valaki máshoz, (3) de a második férje is meggyűlöli, válólevelet ír neki, a kezébe adja, és elbocsátja a házától, vagy ha meghal a második férj, aki feleségül vette, (4) akkor az első férje, aki elbocsátotta, nem veheti újra feleségül, mert az ő számára tisztátalanná vált az asszony. Utálatos dolog az ilyen az Úr előtt. Ne kövess el ilyen vétket azon a földön, amelyet Istened, az Úr ad neked örökségül! /RÚF/] szakaszára utaltak, amely egy konkrét esetet taglalt a válás utáni újrahá zasodás kérdésében. Az izraeliták között Mózes napjaiban már gyakorlat volt a válás. Az 5Mózes 24. fejezetében említett törvény védelmet nyújtott a nőknek, Jézus korában viszont Hillél iskolája már elferdítette ezt a rendelkezést, szinte bármilyen okkal megkönnyítve a válást. Így a nők védelmére alkotott törvény már inkább a férfiaknak segített, hogy könnyedén eldobhassák a feleségüket. 

Ahelyett, hogy megvitatta volna velük 5Mózes 24. fejezetének esetjogát, Jézus visszautalt Isten eredeti tervére a házassággal kapcsolatban  (1Mózes 1-2). Megjegyezte, hogy kezdetben Isten férfit és nőt (1Móz 1:27.), két személyt teremtett. Azután idekapcsolta (1Móz 2:24) versét, miszerint a férfi elhagyja atyját és anyját, ragaszkodik a feleségéhez, és lesznek ketten egy testté. Az egységnek ez a fogalma az alap, Jézus erre utalva erősítette meg és ismerte el a házassági köteléket. Amit Isten egybeszerkesztett, azt ember ne válassza el.  

Jézus azért jött e világra, hogy helyreigazítsa a hibákat, és visszaállítsa Isten erkölcsi kép mását az emberben. A házassággal kapcsolatban rossz felfogás alakult ki Izrael tanítóinak elméjében. A házasság intézményét eredménytelenné tették. A férfiak szíve annyira meg keményedett, hogy már a legjelentéktelenebb ürüggyel is el akartak válni a feleségüktől, vagy ha úgy döntöttek, akkor a feleséget elszakították a gyermekeitől, és elküldték. Ezt nagy megszégyenítésnek tekintették, mely a legnagyobb szenvedést jelentette az eltávolított nő számára. Krisztus eljött, hogy a gonoszságokat helyreigazítsa. Az első csodáját egy menyegző alkalmával tette. Ezáltal jelentette ki a világnak, hogy a házasság, ha tisztán és szeplőtlenül megőrizzük, szent intézmény. – Boldog otthon, 341./old.  

Férj és feleség – együtt a keresztnél

„Ti, férfiak, szeressétek feleségeteket, amint Krisztus is szerette az egyházat, és önmagát adta érte, hogy a víz fürdőjével az ige által megtisztítva megszentelje, hogy majd dicsőségben maga elé állítsa az egyházat úgy, hogy ne legyen rajta szennyfolt vagy ránc vagy valami hasonló, hanem hogy legyen szent és feddhetetlen.” (Ef 5:25-27, ÚRK)  

Kol 3:18. Ti, asszonyok, engedelmeskedjetek férjeteknek, ahogyan illik az Úrban. /RÚF/

(és Ef 5:22-24) verse értelmezésére és alkalmazására: „Gyakran teszik fel a kérdést: »A feleségnek ne legyen saját akarata?« A Szentírás világosan kijelenti, hogy a férj a család feje. »Ti asszonyok engedelmeskedjetek a ti férjeteknek...« Ha e parancs itt végződne, akkor elmondhatnánk, hogy a feleségek helyzete nem irigylésre méltó. Nagyon sok esetben ez nagyon nehéz és próbára tevő helyzet, és jobb lenne, ha minél kevesebb házasságot kötnének. Nagyon sok férj megáll e szavaknál: »Ti asszonyok engedelmeskedjetek...«, de olvassuk el ugyanennek a parancsnak végét is: »...amiképpen illik az Úrban«. (Kol 3:18)”

 [Mt 5:31-32. Megmondatott ez is: „Aki elbocsátja feleségét, adjon neki válólevelet!” (32) Én pedig azt mondom nektek, hogy aki elbocsátja feleségét, paráznaság esetét kivéve, az házasságtörővé teszi őt, és aki elbocsátott asszonyt vesz feleségül, az házasságtörést követ el. /RÚF/ Vö. Mt 19:3. Ekkor farizeusok mentek hozzá, hogy kísértsék őt, és megkérdezték tőle: Szabad-e az embernek bármilyen okból elbocsátania a feleségét? /RÚF/]

 A zsidó nép körében megszokott dolog volt, hogy a férj a legcsekélyebb okért is elvált a feleségétől, az asszony pedig ismét férjhez mehetett. Ez a szokás azonban a legnagyobb nyomort és erkölcsi romlást eredményezte. Jézus a Hegyi Beszédben világosan leszögezte, hogy a hűtlenségen kívül, egyéb ok miatt a házasság fel nem bontható. „Valaki elbocsátja feleségét paráznaság okán kívül, paráznává teszi azt; és aki elbocsátott asszonyt veszen el, paráználkodik.”

 Amikor a farizeusok később ismét kérdezték Jézust, hogy a válás megengedhető-e, Ő utalt arra, hogy Isten a házasságot már a teremtéskor elrendelte. „Mózes a ti szívetek keménysége miatt engedte volt meg néktek, hogy feleségeiteket elbocsássátok; de kezdettől fogva nem így volt” (Mt 19:8). Felidézte Éden boldog napjait, amikor Isten mindent „igen jó”-nak nevezett. A házasság és a szombat édeni eredetű; két olyan intézmény, amely Isten dicsőségét és az emberek üdvét szolgálja. Mikor az Alkotó a szent pár kezeit egybefonta, így szólt: „Annakokáért elhagyja a férfiú az ő atyját és az ő anyját, és ragaszkodik feleségéhez, és lesznek egy testté” (1Móz 2:24). Így tette kötelezővé a házasság törvényét Ádám minden fiára, az idők végezetéig. Amit mennyei Atyánk jónak tart, az mindig a legnagyobb áldás és a legteljesebb kibontakozás törvénye az ember számára.

 Isten minden ránk bízott adományát - így a házasságot is - eltorzította a bűn. Az evangélium feladata azonban, hogy visszaállítsa eredeti szépségében és tisztaságában. Az Ó- és Újtestamentum a házassági viszonnyal jelképezi azt a gyengéd és szent egységet, amely Krisztust és az Ő népét összeköti, a megváltottakat, akiket a Golgotán szenvedésével megszabadított. „Ne félj... mert férjed a te teremtőd, seregeknek Ura az ő neve, és megváltód Izraelnek szentje” (Ésa 54:4-5). „Térjetek meg, szófogadatlan fiak, azt mondja az Úr, mert én férjetekké lettem néktek” (Jer 3:14). Az Énekek Énekében felcsendül a menyasszony hangja: „Az én szerelmesem enyém, és én az övé”; a vőlegény pedig, aki „tízezer közül is kitetszik” és „mindenestől fogva kívánatos”, így szól: „Mindenestől fogva szép vagy, én mátkám, és semmi szeplő nincs benned” (Én 2:16; 5:10, 16; 4:7).

 Később Pál apostol magyarázta az Efézusi hívőknek: az Úr azért tette a férjet az asszony fejévé, hogy oltalmazója legyen, és a család összes tagját egybefűzze, miként Krisztus is feje egyházának, és Üdvözítője gyülekezete titokzatos testének. Azért mondja az apostol: „De miképpen az egyház engedelmes a Krisztusnak, azonképpen az asszonyok is engedelmesek legyenek férjüknek mindenben. Ti férfiak, szeressétek a ti feleségeteket, miképpen a Krisztus is szerette az egyházat, és önmagát adta azért; hogy azt megszentelje, megtisztítván a víznek feredőjével az ige által, hogy majd önmaga elébe állítsa dicsőségben az egyházat, úgy hogy azon ne legyen szeplő, vagy sömörgözés, vagy valami afféle; hanem hogy legyen szent és feddhetetlen” (Ef 5:24-28).

 Egyedül Krisztus kegyelme képes a házasságot azzá tenni, amivé Isten rendelése folytán lennie kell - az emberiség áldására és nemesbítésére szolgáló intézménnyé. Így a földi családok is jelképezhetik - egységük, békéjük és szeretetük által - a mennyei családot. A ma uralkodó társadalmi állapotok - éppúgy, mint Krisztus korában - szomorú ellentétét képezik e szent kötelék mennyei eszményképének. Azonban a krisztusi evangélium még azoknak is vigaszt nyújthat, akik házasságukban szeretet és boldogság helyett csak csalódást és keserűséget találtak. A Krisztusból áradó türelem és szelídség keserű sorsukat édessé teheti; mert amely szívben Ő lakozik, teljesen megtelik szeretetével, és annyira megelégedett lesz, hogy nem gyötri többé a vágy, hogy mások figyelmét és részvétét felkeltse. Ha pedig magát Istennek átadja, az Ő bölcsessége mindazt elvégzi, amire az emberi bölcsesség képtelen. Kegyelmének megnyilatkozása sokkal szorosabban kötheti össze az egymástól elhidegült vagy közönyös szíveket, mint bármely földi kötelék: a szeretet aranyláncával, amely kiállja a kísértések próbáját. – Gondolatok a hegyibeszédről, „Szabad-é az embernek az ő feleségét akár mi okért elbocsátani?” című fejezet, 63-65./old.

Ellen G. White: Boldog otthon. Budapest, 1998, Advent Kiadó, „Kölcsönös kötelezettségek” c. fejezet, 98-102./old.

 Ellen G. White következetesen bátorítja a házastársakat, hogy tartózkodjanak a másik irányításától: „Ne próbáld kényszeríteni a másikat, hogy engedjen kívánságodnak! Ezt nem tehetitek meg, ha meg akarjátok tartani egymás szeretetét. Legyetek kedvesek, türelmesek, elnézők, belátók és előzékenyek”! (i. m. 101./old.)

Az „EGY TEST” mintája a házasságban

I Móz. 2:21-25 (21) Mély álmot bocsátott azért az Úristen az emberre, és az elaludt. Akkor kivette az egyik oldalbordáját, és húst tett a helyére. (22) Az emberből kivett oldalbordát az Úristen asszonnyá formálta, és odavezette az emberhez. (23) Akkor ezt mondta az ember: Ez most már csontomból való csont, testemből való test. Asszonyember legyen a neve: mert férfiemberből vétetett. (24) Ezért hagyja el a férfi apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és ezért lesznek egy testté. (25) Még mindketten meztelenek voltak: az ember és a felesége is, de nem szégyellték magukat. /RÚF/

1Móz 2:24 versének üzenete visszhangzik a korszakokon át. Az isteni terv szerint a házasság „egy test” kapcsolata, amiben a testi egységet az érzelmi és lelki egység tükrözi, illetve amiben az érzelmi és lelki egység tartalommal tölti meg a szexuális kapcsolatot.

 

Figyeljük meg, 1Móz 2:24 versét idézve Pál olyan kijelentést választ a házasságról, ami még a bűnbeesés előtt hangzott el, azt alkalmazza a keresztény férjekre és feleségekre! A markánsan bűnbeesés utáni jellegű világunk vadul visszaél a férfi és nő közötti nemi kapcsolattal, ami mutatja, mennyire mélyen gyökerezik a mai kultúrában az a gondolat, miszerint az egyesülés a nő alávetettségét jelképezi. Az apostol úgy érvel, hogy Mózes első könyvében a nemi kapcsolat nem az alávetettségről, hanem az egységről szól. Nem jelképezi, nem testesíti meg a férfi uralmát, hanem a férj és a feleség egységét jelenti, ami olyan teljes, hogy „egy testté” lesznek. Tehát 1Móz 2:24 és Ef 5:21-33. [Engedelmeskedjetek egymásnak, Krisztus félelmében. (22) Az asszonyok engedelmeskedjenek férjüknek, mint az Úrnak, (23) mert a férfi feje a feleségnek, ahogyan Krisztus is feje az egyháznak, és ő a test üdvözítője. (24) De amint az egyház engedelmeskedik Krisztusnak, úgy engedelmeskedjenek az asszonyok is a férjüknek mindenben. (25) Férfiak! Úgy szeressétek feleségeteket, ahogyan Krisztus is szerette az egyházat, és önmagát adta érte, (26) hogy a víz fürdőjével az ige által megtisztítva megszentelje; (27) így állítja maga elé az egyházat dicsőségben, hogy ne legyen rajta folt vagy ránc vagy bármi hasonló, hanem hogy szent és feddhetetlen legyen. (28) Hasonlóképpen a férfiak is szeressék a feleségüket, mint a saját testüket. Aki szereti a feleségét, az önmagát szereti. (29) Mert a maga testét soha senki nem gyűlölte, hanem táplálja és gondozza, ahogyan Krisztus is az egyházat, (30) minthogy tagjai vagyunk az ő testének. (31) „Az ember ezért elhagyja apját és anyját, és ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté.” (32) Nagy titok ez, én pedig ezt Krisztusról és az egyházról mondom. (33) De ti is, mindenki egyenként úgy szeresse a feleségét, mint önmagát, az asszony pedig tisztelje a férjét. /RÚF/] verseihez fordulhatunk a házasságra és a nemi életre vonatkozó fontos, a kultúrával ellentétes és azt helyreigazító teológiáért.

A következő versben Pál ugyanebben az összefüggésben szól a „nagy” titokról. (Lásd Ef 5:32) Itt megtalálható az eddig tárgyalt kettős metafora mindkét oldala: a keresztény házasság értelmezése Krisztusnak az egyházával való viszonya fényében és Krisztusnak az egyházzal való kapcsolata, amit a keresztény házasság fényében határoz meg.

 (Ef 5:32) A keresztény házasság értékét emeli, amikor Krisztus és egyháza kapcsolatához hasonlítja. Továbbá ha az egyháznak a Krisztussal való kapcsolatára a gondoskodó keresztény házasság lencséin keresztül tekintünk, akkor a hívők tisztábban látják a Krisztushoz fűződő közös kapcsolatukat.  

11.) Az első házasság

 

Miért van döntő befolyása a szülői példának?

Milyen reménységünk van, ha szembesülünk rossz döntéseink, hibáink következményeivel?

1Móz 18,19 • „Mert tudom róla, hogy megparancsolja az ő fiainak és az ő háza népének őutána, hogy megőrizzék az Úrnak útját…”

Jak 3,17–18 • „A felülről való bölcsesség pedig először is tiszta, azután békeszerető, méltányos, engedelmes, irgalmassággal és jó gyümölcsökkel teljes, nem kételkedő és nem képmutató. Az igazság gyümölcse pedig békességben vettetik azoknak, akik békességesen munkálkodnak.”

Jer.Siral. 3,22 • „Az Úr kegyelmessége az, hogy még nincsen vé­günk; mivel nem fogyatkozik el az ő irgalmassága!”

Zsolt 30,6–7. 2–3 • „Mert csak pillanatig tart haragja, de élethossziglan jóakarata; este bánat száll be hozzánk, reggelre öröm.”

A legegyszerűbb és leghatásosabb nevelés a példaadás. Ezen keresztül nemcsak hallgatja a gyermek, hogy mit kellene tennie, hanem látja és követi az előtte lévő mintát.

„Mert tudom róla…” – állapította meg az isteni vizsgálat Ábrahámról, akinek élete és szava „parancs” volt a vele lévõk­nek. Lehet, hogy voltak gyengeségei, de élete a könyörgés és az Istennel szerzett tapasztalat „oltáraival” szegélyezett élet volt. Ez tette őt győztessé, ugyanakkor követendő példává háza népe előtt.

A házastársak, szülők is így hathatnak egymásra a legtermészetesebben, és így nevelhetik együtt a jóra gyermekeiket, akik átveszik szokásaikat, hanghordozásukat, lelkületüket.

„A gyermekek apjuk és anyjuk tiszteletére való nevelésének az a legjobb útja, ha láthatják, ahogyan az apa kedves figyelemmel adózik az anyának, az anya pedig figyelmes és tiszteletet tanúsító az apa iránt.” (Ellen G. White: Boldog otthon, 169. o.)

Soha ne vitatkozzanak a szülők gyermekeik előtt! Hangos szavak, indulatos megnyilatkozások, esetleg sértődött vádak egymás fejéhez vagdosása beláthatatlan rombolást végeznek a gyermekek – és természetesen egymás – lelkében. Mielőbbi

őszinte, türelmes megbeszélés és rendezés szükséges – „a nap le ne menjen a ti haragotokon” (Eféz 4,26). Legyen ez törvény a családban. „A tekintély és a szeretet egyesített befolyása lehetõ­vé teszi, hogy szilárdan és mégis gyengéden tartsátok a család irányításának gyeplőjét. Vezetni lehet őket, de nem húzni. Krisztus kijelenti: »Az én juhaim hallják az én szómat, és követnek engem.« (Jn 10,27) Nem azt mondja, hogy az én juhaim hallják az én szómat, és az engedelmesség ösvényére kényszerülnek…”

(Ellen G. White: i. m., 261. o.) A „felülről való bölcsesség” önmagában hordozza a hatásosságát, tekintélyét. Erejét nem az életkor, a rang vagy a tudás adja, hanem a megváltozott jellem.

A szülői viselkedésnek két véglete létezik: a túlzott engedékenység és a kemény, értelmetlen szigor. A gyermekek rossz szokásait ráhagyni, mentegetni ugyanolyan végzetes hiba, mint nyers indulattal, megtorlással kezelni a hibáikat. Ha mindkét szélsőséget el szeretnénk kerülni – természetünk óhatatlanul vagy az egyik, vagy a másik irányba hajt –, újra és újra tegyük fel a kérdést: az én Atyám hogyan bánik velem? Mennyi szigort vagy keménységet alkalmaz jellemfejlődésem egyengetésére? Rám hagyja-e hibáimat? Ha érzékeljük és megértjük, ahogyan Õ formál minket, tudni fogjuk, hogy mi a feladatunk azokkal szemben, akiket Õ bízott ránk.

Életünk során számos kisebb-nagyobb hibát követünk el, vagy rossz döntést hozunk. Akár házasságunkban felmerülő problémákról, akár gyereknevelésről van szó, egyaránt tanulók vagyunk. Mégis biztató, ahogyan Atyánk még a súlyos ve­reségekbõl kimentve is győzelemre akar segíteni bennünket.

Egy felemás házasságban élő asszonynak írt levélből idézünk, amely azonban mások számára is tanulságos: „Tudom, próbáid vannak, és inkább a vezetés, mint az alárendeltség nyilvánul meg az életedben. Férjednek szüksége van arra, hogy naponta lássa a türelem és az önuralom élő példáját. Tégy meg mindent, hogy megnyerd tetszését, és ne add fel az igazság egyetlen alapelvét sem… Légy óvatos, megfontolt, türelmes és elnéző! Ne kényszerítsd rá az igazságot! Teljesítsd feleségi kötelességedet, és azután figyeld meg, érinti-e a szívét! Ne vond meg a szeretetedet férjedtől! Minden elérhető módon igyekezz elnyerni tetszését. Ne szakítson el tőle a hited sem! Engedelmeskedj lelkiismeretesen Istennek, és amikor csak tudod, keresd férjed tetszését!” (Ellen G. White: i. m., 295. o.)

Ha a gyermeknevelés során követtünk el hibákat, bátorítsanak a következő sorok: „Azoknak a szülőknek, akik rosszul kezdték el a nevelést, azt szeretném mondani: ne essetek kétségbe! Szükséges, hogy teljesen megtérjetek Istenhez… Határozott reformokat kell megvalósítanotok szokásaitokban és cselekedeteitekben… Ima által olyan tapasztalatot nyerhetsz, amely tökéletesen sikeressé teszi gyermekeidért végzett szolgálatodat.” (Ellen

G. White: Gyermeknevelés, 45. o.)

Hogyan lehet harmonikus a házasság?

(1Péter 3:1, 3, 4,7) „Hasonlóképpen az asszonyok engedelmeskedjenek a férjüknek, hogy ha némelyek nem engedelmeskednének is az igének, feleségük magaviselete által ige nélkül is megnyeressenek: akinek ékessége ne legyen külső, hajuk fonogatásából és arany felrakásából vagy öl­tözékek felvevéséből való, hanem a szív elrejtett embere, a szelíd és csendes lélek romolhatatlanságával, ami igen becses az Isten előtt. A férfiak hasonlóképpen, együtt lakjanak értelmes módon feleségükkel, az asszonyi nemnek mint gyöngébb edénynek tisztességet tévén, mint akik örökös társaik az élet kegyelmében, hogy a ti imádságaitok meg ne hiúsuljanak.”

A bűn átkos következményeként uralkodás és epekedés feszül majd egymásnak a maga változatos fegyvertárával férfi és nő részéről – szólt az isteni kijelentés (1Móz 3,16). Ezzel szembeni küzdelemre szólít fel az apostol tanácsa. A cél: összhangra jutni, és azt megőrizni lelkileg és testileg egyaránt. 

Az Ige mindkét fél számára bemutatja az ehhez szükséges viselkedést. Egy férfi helyzetét, akit egyébként is az uralni vágyás kísért, nem szabad fölösleges csatározásokkal nehezíteni („engedelmesség” – lázadás helyett). Nagyon jó példák erre Abigail, illetve Eszter történetének mozzanatai (1Sám 25. fej).; (Eszt 4–5., 7. fej.). A nő számára az egyetlen járható út férje megnyeréséhez a szelíd, értelmi alapon álló szeretet. A belső értékekbe („ékessége ne legyen külső”) vetett biztos hittel a „gyengébbnek” erősebb befolyása lehet a jóra.

A férfi küzdelme más természetű. Megtanulni „tisztességet tenni”, vigyázni a fizikailag gyengébbre. Mindezt nem uralkodva – indulatai, vágyai szerint –, hanem „értelmes módon”. Mindkét félnek Isten ad erőt egymás szolgálatához.

A házasság önuralmat és feltétel nélküli szeretetet igényel. Amikor mindkét fél le tud mondani a másik javára arról, ami neki jó, akkor a kapcsolatukon Isten áldása és jelenléte nyugszik meg. Így a lobogó szerelem a sokkal tartósabb ragaszkodó szeretetté szelídül.

A kapcsolat fejlődik, és egyre inkább kiteljesedik. A közösen eltöltött hónapok, évek – a közös tapasztalatok, küzdelmek, próbák elmélyítik az összetartozás érzését és bizonyosságát. Kísértések eközben is folyamatosan jelen vannak mindkét ember életében, de a beszélgetések, a közös imádságok, igei élmények megtartó és gyógyító ereje érvényesül. Mindennek az alapja az Isten és egymás előtti őszinteség. Mert igaz a mondás: „egy házasság sok hányattatást és küzdelmet kibír, de egy dolgot nem: ez pedig az őszinteség hiánya”.

Csakis ilyen lelki közösség biztosíthatja az uralkodás és az epekedés nélküli házaséletet, beleértve a testi kapcsolatot is. Ennek fenntartásáért meg kell tanulni a gyengédség és a figyelmesség változatos és állandó kifejezését, amelynek következménye a kényszeredettség nélküli testi kapcsolat, amit nem az önzés diktál, hanem az összetartozás intimitása.

Sajnos a bennünket körülvevő világ nincs tekintettel a házas­ágy szentségére (Zsid 13,4). Az érzelgős szerelmi sorozatoktól, szappanoperáktól kezdve a legdurvább pornográfiáig mindent felvonultat a gonosz, hogy pótlékaival gyengítse a tiszta szerelmet. De Istennek van orvossága minden olyan kisebb-nagyobb érzelmi válságunkra, sérülésünkre, amely a paráznaságra kísértene (lásd Mt 5,28). Minden bajunkkal, lehetőleg házastársunkkal együtt keressük Istent, hogy győzelmet adhasson!

„Ha nehézségek, gondok és csüggesztő körülmények támadnának is, se a férj, se a feleség ne élje bele magát abba a gondolatba, hogy házasságuk tévedés vagy csalódás! Határozzátok el, hogy egymás számára azzá váltok, amivé csak lehet! Legyetek továbbra is oly figyelmesek, mint kezdetben. Minden módon támogassátok egymást az élet küzdelmeiben! Gondolkodjatok azon, hogyan tudnátok elősegíteni egymás boldogságát! Kölcsönösen szeressétek egymást, és legyetek türelmesek egymáshoz! Akkor a házasság nem fogja a szeretet végét jelenteni – hanem a szeretet a házassággal kezdődik el igazán. Az őszinte barátság melege, a szíveket egymáshoz kapcsoló szeretet a mennyei boldogság elõíze lesz.” (Ellen G. White: Boldog otthon, 92. o.)

A férfi és a nő kapcsolata

 Mit tanít a Biblia a férfi és a nő egymást segítő, kiegészí­tő szerepéről?

Préd 4,12 • „Ha az egyiket megtámadja is valaki, ketten ellene állhatnak, és a hármas kötél nem hamar szakad el.”

Eféz 5,21–22. 25 • „Engedelmesek legyetek egymásnak Isten félelmében… 

Ti asszonyok… (Kol 3,18) Ti asszonyok, engedelmeskedjetek férjeteknek, ahogyan illik az Úrban. (1Péter 3,1) Ugyanígy, ti asszonyok, engedelmeskedjetek férjeteknek, hogy ha közülük egyesek nem engedelmeskednek az igének, feleségük magaviselete szavak nélkül is nyerje meg őket, /RÚF/

Ti férfiak… (Kol 3,19) Ti férfiak, szeressétek feleségeteket, és ne legyetek irántuk mogorvák.1Pétert 3,7).És ugyanígy, ti férfiak is, megértően éljetek együtt feleségetekkel, mint a gyengébb féllel, adjátok meg nekik a tiszteletet mint örököstársaitoknak is az élet kegyelmében, hogy a ti imádkozásotok ne ütközzék akadályba./RÚF/

Két egyenrangú, ám testi és lelki adottságaiban alapvetően el­térő lényt rendelt Isten egymás társául a házasságban. Férfi és nő – különösen a bűneset után – csak akkor maradhat együtt, ha biztos alapot találnak közös életükhöz. Ez mindkét fél ré­széről önmegtagadást és alkalmazkodást igényel. „A férj és a feleség tanúsítson egymás iránt tiszteletet és szeretetet. Törődjön mindenki a másikkal… Mindketten tanulmányozzátok, hogyan tudtok alkalmazkodni egymáshoz, és nem különbözni… A gyengéd, szelíd módszerek alkalmazása meglepő változást hoz majd életetekben… A szeretet nem létezhet sokáig, kifejezésre juttatás nélkül. Ne engedd, hogy a veled összekapcsolt szív éhezzen a kedvesség és rokonszenv hiánya miatt! Csodálatos ösztönzést és örömet jelent, ha értékelnek bennünket. A megértés és a megbecsülés arra serkent, hogy igyekezzünk tökéletesek lenni. És a szeretet is fokozódik, miközben nemesebb célokra sarkall… A sok kis fi­gyelmességből, az élet számos apró eseményéből és az egyszerű előzékenységből fakad a boldogság. És az ellenkezője is igaz: a barátságos, bátorító, szeretetteljes szavak és az apró figyelmességek elhanyagolása idézi elő az élet nyomorúságát. E földi létünk végén meglátjuk, hogy énünk megtagadása a körülöttünk élők javáért és boldogságáért adja a rólunk szóló feljegyzések legjavát a mennyei könyvekben.” (Ellen G. White: Boldog otthon, 292–294. o.)

Az apostolok tanítása szerinti engedelmesség követelménye tehát mindkét félre, férfira és nőre egyaránt érvényes. Ugyanaz a lelki indíték, az istenfélelem készteti őket erre. Eközben sajátos szolgálatuk, a házasságon belüli szerepükben meglévő különbözőség érvényesül egymás javára és megmentésére. Jól érzékeltetik ezt az apostoli írásokban található megszólítások is: „ti asszonyok”, „ti férfiak” – ezt és ezt tegyétek meg egymásért, így járuljatok hozzá a közös győzelemhez
, a fizikai vagy sokkal gyakrabban a lelki támadásokkal szemben. És „ketten ellene állhattok annak”.

Keresztény életmód: Miért alkotott Isten már kezdetben társat az embernek?

 

„Teremtette tehát Isten az embert az ő képére, Isten képére teremtette őt: férfiúvá és asszonnyá teremtette őket. És megáldotta Isten őket, és monda nékik Isten: Szaporodjatok és sokasodjatok, s töltsétek be a földet, hajtsátok birodalmatok alá, és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon… És mondta az Úr Isten: Nem jó az embernek egyedül lenni, szerzek neki segítőtársat, hozzá illőt.” (1Móz 1,27–28; 2,18)

 Az ember közösségre teremtetett, amelynek legkisebb sejtje a család – alapja pedig két ember életre szóló szövetsége.

A szeretetközösség által Isten különleges áldásokban akar részesíteni bennünket: gyakorolhatjuk a szolgálat, az önzetlenség, a másokért élés mennyei alapelveit.

A bűn által megromlott emberi természet már képtelen erre a szeretetre, ezért csak Krisztus kegyelme és segítsége által valósulhat meg az igazán boldog és kiegyensúlyozott családi élet.

 

„Isten maga adott társat Ádámnak. Ő szerzett neki megfelelő »segítőtársat« – hozzá illő társat, aki egy lehetett vele szeretetben és megértésben. Isten Évát egy bordából teremtette, amelyet Ádám oldalából vett ki, jelezve, hogy nem uralhatta fejként Ádámot, hanem mellette kellett állnia vele egyenlő emberként, akit Ádám szeret és véd. Az ember része, második énje volt, csont a csontjából és hús a húsából, tanúsítva azt a szoros egységet és szerető ragaszkodást, amelynek e kapcsolatban meg kell lennie. »Mert soha senki az ő tulajdon testét nem gyűlölte, hanem táplálgatja és ápolgatja…« (Eféz 5,29) Isten adta össze az első házaspárt. Ennek az intézménynek a szerzője tehát a világegyetem Teremtője. »Tisztességes… a házasság.« (Zsid 13,4) Ez volt Isten egyik első ajándéka az embernek, és ez egyike annak a két intézménynek, amelyet Ádám a bűnbeesés után magával vitt az Éden kapuin túlra. Amikor az ember felismeri és követi a mennyei elveket ebben a kapcsolatban, a házasság áldás; őrzi az emberiség tisztaságát és boldogságát, betölti az ember mint társas lény igényét, nemesíti testi, értelmi és erkölcsi természetét. (…)

Sok családban nincs meg a keresztényi előzékenység: az igazi udvariasság, az alkalmazkodás és az egymás iránti tisztelet, amely előkészítené tagjait a házasságra és arra, hogy családjukat boldoggá tegyék. A türelem, kedvesség, udvariasság, a keresztényi együttérzés és a szeretet helyett bíráló, erőszakos lelkület, éles szavak, ellentétes eszmék uralkodnak. A világ ma telve van nyomorúsággal és bűnnel a rosszul választott társsal kötött házasságok miatt. Sok esetben csak néhány hónapra van szüksége a férjnek és a feleségnek, hogy felismerjék: természetük sohasem tud összhangba jutni, aminek következtében egyenetlenség uralkodik otthonukban, ahol szeretetnek és mennyei összhangnak kellene lennie. A hétköznapi dolgok miatti vitatkozás nyomán a keserűség lelkületét ápolják. A nyílt nézeteltérés és civakodás kimondhatatlan nyomorúságot hoz az otthonba, és szétkergeti azokat, akiknek egyesülniük kellene a szeretet kötelékében. Nagyon sokan áldozták fel magukat, testüket-lelküket az oktalan házasságok által, és lefelé haladtak a romlás útján.” (Ellen G. White: Boldog otthon, Az édeni mintaotthon; Összeférhetőség c. fej.)