(1Móz 24:1-4). Ábrahám élemedett korú, öreg ember lett, és az Úr mindennel megáldotta Ábrahámot. (2) Egyszer azt mondta Ábrahám háza legöregebb szolgájának, aki mindenét kezelte: Tedd a kezedet a csípőm alá, (3) hadd eskesselek meg az Úrra, az ég és föld Istené re, hogy fiamnak nem a kánaániak leányai közül hozol feleséget, akik között lakom, (4) ha nem elmész hazámba, a rokonságomhoz, és onnan hozol feleséget a fiamnak, Izsáknak! /RÚF/
Még ha kirekesztőnek tűnhet is ez az utasítás, Ábrahám számára itt lelki és nem etnikai, teológiai, nem pedig nemzetiségi kérdésről volt szó. Ismerte a kánaáni vallási szokások erkölcsi mélységét, a hamis istenek imádatát. Tudta, milyen könnyen beleránthatnák az efféle gyakorlatokba a fiát, ha közülük választ feleséget.
Az ókori Izrael történetének nagy része – sőt az évszázadok során a keresztény egyházé is – arról szól, hogy Isten népét magával sodorta a világ és annak hamis tanításai, vallási nézetei, pedig nekik kellett volna bizonyságot tenni a világ előtt. Erre talán a legfőbb példa az a szomorú eset, amikor a bibliai hetedik nap, a szombat helyett bevezették a vasárnapnak, a nap napjának pogány ünnepét, aminek kiemelkedő szerepe lesz majd az utolsó napokban.
(1Móz 24:57-67). Azok ezt mondták: Hívjuk ide a leányt, és kérdezzük meg őt magát! (58) Odahívták Rebekát, és azt kérdezték tőle: Elmész-e ezzel az emberrel? Ő azt felelte: Elmegyek! (59) Elbocsátották tehát húgukat, Rebekát és a dajkáját meg Ábrahám szolgáját embereivel együtt. (60) Megáldották Rebekát, és ezt mondták neki: Húgunk, legyen utódaid száma ezerszer tízezer! Vegye birtokba utódod ellenségei városát! (61) Azután fölkelt Rebeka és szolgálóleányai, felültek a tevékre, és követték azt az embert. A szolga pedig fogta Rebekát, és elment. (62) Izsák éppen megérkezett a Lahajrói-kúttól, mert a Délvidéken lakott. (63) Estefelé kiment Izsák imádkozni a mezőre. Amint föltekintett, látta, hogy tevék közelednek. (64) Rebeka is föltekintett, és meglátta Izsákot. Akkor leszállt a tevéről, (65) és azt kérdezte a szolgától: Ki az a férfi, aki szembe jön velünk a mezőn? A szolga így felelt: Ő az én uram! Akkor Rebeka fátylat vett elő, és eltakarta magát. (66) A szolga pedig elbeszélte Izsáknak mindazt, amit végzett. (67) Izsák ekkor bevezette Rebekát anyjának, Sárának a sátrába, és feleségül vette Rebekát. Izsák megszerette őt, és megvigasztalódott anyja halála után. /RÚF/
Mi is rokonságban állunk a Teremtővel, hiszen eredetileg a saját képére alkotta meg az embert. A bűn ugyan elválasztott tőle, mégis bennünket tart megfelelő menyasszonyának, még ha döntéseink következtében a házasságunk viharosabbá is válhat, mint amilyennek lennie kellene.
White idézet: Izsák bízott apja bölcsességében és szeretetében, így örömmel hagyta rá ezt a párválasztást is. Abban is hitt, hogy Isten fogja irányítani a választást. A pátriárka figyelme atyja Mezopotámiában élő rokonsága felé fordult. Bár ők sem voltak mentesek a bálványimádástól, de ismerték és imádták az igaz Istent. Izsák nem mehetett el Kánaánból hozzájuk, de talán akad köztük egy lány, aki elhagyná az otthonát, és vele együtt tartaná fenn az élő Isten tiszteletét. Ábrahám ezt a fontos ügyet „öregebb szolgájára”, egy kegyes, tapasztalt, jó ítélőképességű emberre bízta, aki régóta szolgált nála hűségesen. E szolgának ünnepélyes esküt kellett tennie az Úr előtt, hogy nem vesz feleséget Izsáknak a kananeusok közül, hanem Nákhor Mezopotámiában élő családjából választ hajadont. Ábrahám meg hagyta neki, hogy ne vigye el oda Izsákot. Ha nem talál egy olyan fiatal lányt, aki kész elhagyni rokonságát, akkor mentesül esküje alól. A pátriárka biztatta szolgáját, hogy Isten sikerrel koronázza küldetését ebben a nehéz és kényes vállalkozásban. „Az Úr az égnek Istene – mondta –, aki engemet kihozott az én atyámnak házából és az én rokonságimnak földéről… Elbocsátja az ő angyalát teelőtted.” (1Móz 24:7) – Pátriárkák és próféták, 171./old.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése