Az anyagi támogatás, adakozás, nagylelkűség

 Mi lehetett az oka a macedóniaiak rendkívül nagylelkű adakozási készségének?

(2Kor 8:1-5). Hírt adunk nektek, testvéreim, Istennek arról a kegyelméről, amelyet Makedónia gyülekezeteinek adott. (2) Mert a nyomorúság sok próbája között bőséges az ő örömük, és nagy szegénységükből a tisztaszívűség gazdagsága lett. (3) Tanúskodom arról, hogy erejük szerint, sőt erejükön felül is önként adakoztak, (4) és erősen sürgetve kérték tőlünk, hogy a szentek iránti szolgálatban adakozással részt vehessenek. (5) És nemcsak azt tették, amit reméltünk, hanem először önmagukat adták az Úrnak, és aztán nekünk, az Isten akaratából. /RÚF/

A macedóniaiak pozitív hozzáállása több mindenben megmutatkozott.

Először: nagy örömmel adakoztak.(2Kor 8:2)

Pál megállapítja, hogy: „bőséges az örömük, és nagy szegénységükből a tisztaszívűség gazdagsága lett” (2Kor 8:2), /ÚRK/.

Később megemlíti, hogy: „a jókedvű adakozót szereti az Isten” (2Kor 9:7).

A „jókedvű” szó görög megfelelője egyedül itt fordul elő az Újszövetségben, bár ugyanebből a szócsaládból származó kifejezéssel találkozunk másutt is, például: „a könyörülő pedig jókedvvel”

(Róm 12:8), /RÚF/ ...a vigasztaló a vigasztalást, az adakozó szerénységgel, az elöljáró igyekezettel, a könyörülő pedig jókedvvel.

cselekedjen. Az ehhez a szócsaládhoz tartozó kifejezések a Biblián kívüli iratokban az öröm, a boldogság érzését közvetítik.

(2Kor 9:7). Mindenki úgy adjon, ahogyan előre eldöntötte szívében, ne kedvetlenül vagy kényszerűségből, mert „a jókedvű adakozót szereti Isten”. /RÚF/ versében a jókedvű adakozás arra utal, hogy az ember vonakodás nélkül ad.

Másodszor: nagylelkűen adtak. (2Kor 8:2) Mielőtt Pál említi a macedóniaiak nagylelkűségét, utal „nagy szegénységükre”. A „nagylelkűség”, „jószívűség” görög szava (haplotétosz) még kétszer előfordul 2Korinthus 8-9. fejezetében. Pál így fogalmaz:

„Hogy mindenben meggazdagodjatok a teljes jószívűségre” (2Kor 9:11),

ami azt jelenti: kaptunk, hogy adhassunk.

Később ezt írja:

„adakozó jószívűségetekért” (2Kor 9:13), /ÚRK/. Ebben a szakaszban a jószívvel történő adakozás Krisztus evangéliuma megvallásának egy formája.

Harmadszor: „erejükön felül is önként adakoztak” (2Kor 8:3) /RÚF/. Vagyis nem kényszer hatására tették, ami még inkább tiszteletre méltó, ha látjuk, hogy nem a feleslegükből adtak, pedig rendkívül korlátozottak voltak a forrásaik. Pál ugyanezt vonatkoztatja Tituszra is, aki kész volt ellátogatni Korinthusba: önként ment oda

(2Kor 8:17). Mert megkapta ugyan a bátorítást, de buzgóbb lévén, önként ment el hozzátok. /RÚF/

Negyedszer: azzal a tudattal adtak, hogy kiváltságuk az adakozás. (2Kor 8:4)

Ez a fajta hozzáállás abban mutatkozott meg, hogy kérték: ők is bekapcsolódhassanak a gyűjtésbe. „…esedezve kérték tőlünk azt a kiváltságot, hogy részt vehessenek a szenteket megsegítő szolgálatban” (2Kor 8:4), /ÚRK/

Ötödször: magukat teljesen Istennek szentelve vettek részt a gyűjtésben. (2Kor 8:5)

Pál így ír: „először önmagukat adták az Úrnak, és aztán nekünk” /RÚF/.

Amikor az ember átadja magát az Úrnak, ennek következtében mások szolgálatát is felvállalja. A macedóniaiak az anyagi támogatáson túlmenően is bekapcsolódtak a misszióba. Vagyis az adakozás, a nagylelkűség nem korlátozódik csupán a pénzre.

White idézet: A zsoltáros szavai: „A te szádnak törvénye jobb nékem, mint sok ezer arany és ezüst” (Zsolt 119:72) – olyan gondolatot jelent ki, ami nem csak vallásos szempontból igaz. Abszolút igazságot állít, amit az üzleti életben is elismernek. Még a mai világban is, ahol minden a pénzszerzésről szól, ahol a verseny nagyon kiélezett és a módszerek igen gátlástalanok, sokan elismerik, hogy az élet küszöbén álló fiatalembernek bármilyen pénzösszegnél nagyszerűbb kezdet az, ha becsületes, szorgalmas, mértékletes, tiszta és takarékos.

A becsületes üzletvezetés és a valódi siker alapja annak elismerése, hogy mindennek Isten a tulajdonosa. A mindenség Teremtője az eredeti tulajdonos. Mindnyájan az Ő sáfárai vagyunk. Mindent, amink van, Ő bízott ránk, hogy az Ő irányítása alapján használjuk.

Ez minden ember egyetemes kötelessége, és létünk minden területét magában foglalja. Akár felismerjük, akár nem, Isten sáfárai vagyunk, tőle kaptuk képességeinket és adottságainkat, Ő helyezett a világnak egy adott pontjára, hogy a tőle kapott munkát elvégezzük.

Isten kinek-kinek megszabta „a maga dolgát” (Mk 13:34), amire az adottságai képessé teszik, amiből a legnagyobb áldás származik önmaga és embertársai számára, és amivel a leginkább dicsőséget szerezhet Istennek.

Üzleti munkánk vagy másféle elhívásunk tehát része Isten nagy tervének, és amíg akarata szerint végezzük, addig Ő felelős az eredményekért. „Isten munkatársai vagyunk” (1Kor 3:9), és feladatunk iránymutatásainak a hűséges teljesítése. Ezért nincs helye az idegeskedésnek és az aggodalmaskodásnak. Helyette szorgalomra, hűségre, gondoskodásra, takarékosságra és tapintatra van szükség. Minden képességet a lehető legalaposabban ki kell használni. A sikeres eredmény azonban nem erőfeszítéseinktől függ, hanem Isten ígéretétől. Annak a szónak, ami Izráelt a pusztában táplálta, és életben tartotta Illést az éhség idején, ma is ugyan akkora ereje van. „Ne aggodalmaskodjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? vagy: Mit igyunk?” (Mt 6:31) …

Aki erőt ad az embernek a gazdagság megszerzéséhez, az ajándékkal együtt feladatot is adott. Mindabból, amink van, Isten egy bizonyos részt visszakér. A tized az Úré… „Hozzátok be a tizedet mind az én tárházamba” (Mal 3:10) – ez Isten parancsa. Itt nem háláról vagy bőkezűségről van szó, hanem csakis őszinteségről. A tized az Úré, és elrendeli, hogy adjuk vissza neki, ami az övé.

„A sáfároktól megkívántatik, hogy mindegyik hívnek találtassék.” (1Kor 4:2) Ha az őszinteség az üzleti élet egyik kulcsfontosságú elve, vajon nem kellene elismernünk Isten iránti kötelességünket, ami a többi elvnek is az alapja? – Lift Him Up, 304./old

"Mindenki úgy adjon, ahogyan előre eldöntötte"

 

Mit mond (2Kor 9:7) verse az adakozásról?

(2Kor 9:7). Mindenki úgy adjon, ahogyan előre eldöntötte szívében, ne kedvetlenül vagy kényszerűségből, mert „a jókedvű adakozót szereti Isten”. /RÚF/

Isten már a bűneset előtt döntött a világ megmentéséről. Réges-régi terv része volt, hogy Krisztus eljön meghalni értünk.

(Jel 13:8). hogy imádja őt mindenki, aki a földön lakik, akinek nincs beírva a neve a megöletett Bárány életkönyvébe a világ kezdete óta. /RÚF/

A történtek nem érték Istent meglepetésként, eltervezte, hogy odaadja önmagát Jézus által. (2Korinthus 8-9. fejezetében) látszik, hogy a tervezés alapvető teológiai elv az adakozást illetően. Ez legalább kétféleképpen megmutatkozik:

Először: a tervezés korábbi döntést igényel. Pál így fogalmaz: „Mindenki úgy adjon, ahogyan előre eldöntötte szívében” (2Kor 9:7), /RÚF/.

Az „eldöntötte” szó görög megfelelője a proaireó, ami szóösszetétel. A pro előtag azt jelenti, hogy „előzetesen”, „előre”, az aireó pedig ebben az összefüggésben: „dönteni”. Tehát a proaireó egy korábban meghozott döntésre mutat. A „mindenki” szóval kezdve pedig Pál arra céloz, hogy nem fog mindenki ugyanolyan összeget adni. Mondandójának a lényege egyszerűen az, hogy bármekkora adomány mellett is dönt az ember, azt alapos megfontolás után tegye. Annyit adjon, ami szerinte megfelelő összeg.

Másodszor: a tervezés részét képezi az arányosság elve. Pál beszámol arról, hogy a macedóniaiak „képességük szerint, sőt erejük felett is önként adakoztak” (2Kor 8:3), /ÚRK/.

Utána a korinthusiakra is vonatkoztatja az arányosság elvét, bátorítja őket, hogy hajtsák végre azt, amit megfogadtak, váltsák valóra a tervüket a rendelkezésükre álló forrásokból.

(2Kor 8:11). Most pedig a cselekvést is vigyétek véghez, hogy amilyen készséges volt a szándékotok, olyan legyen a véghezvitele is, erőtökhöz mérten! /RÚF/

Ezt a gondolatot azzal zárja, hogy aszerint adjon mindenki, „amije kinek-kinek van, és nem aszerint, amije nincs”. (2Kor 8:12)

A Biblia megszabja a tized arányát, ami 10%, ugyanakkor az adománynál nincs ilyen meghatározás.

„Mindenki úgy adjon, ahogyan előre eldöntötte szívében” (2Kor 9:7), /RÚF/, az arányosság elvét alkalmazva. Más szóval: ki-ki maga dönti el, hogy a bevételének hány százalékát adományozza, annak arányában adjon, amennyivel rendelkezik. Ezt csak tervezéssel lehet megtenni.

White idézet: Akik hit által elfogadják Krisztust, azokat olyan drágakövekként fogadja a Menny, amilyenért a kereskedő kész volt bármennyit fizetni. Akik megtalálják Őt, felismerik, hogy mennyei kincsre leltek, ezért igyekeznek mindenüket eladni, hogy megvásárolhassák a kincset rejtő földterületet. Miközben szemlélik Isten szeretetét, és a szemük előtt feltárul a megváltási terv, miközben Jézus szeretetének titka egyre nyilvánvalóbbá válik, és látják az érettük hozott áldozatot, többé semmit sem tartanak túl drágának ahhoz, hogy lemondjanak róla a Mesterükért. Minél inkább összpontosítanak Isten csodálatos szeretetére, annál tisztábban látják annak mélységeit, mivel dicsőségének ragyogása túlságosan fenséges a halandó emberi szemnek.

A Menny Istene összegyűjtötte és letétbe helyezte a világegyetem összes kincsét, hogy megvásárolhassa a drágakincset, az elveszett emberiséget. Az Atya a Menny összes kincsét Krisztus kezébe helyezte, hogy a Menny legdrágább áldásait kiáraszthassa az elbukott emberi nemzetségre. Isten nem tanúsíthatott volna nagyobb szeretetet annál, amit kifejezett egyszülött Fia felkínálásával ennek a világnak. Ezt az ajándékot azért kaptuk, hogy meggyőződjünk arról, hogy Isten semmit sem mulasztott el abból, amit megtehetett, és semmit sem tartott vissza, hiszen az egész mennyet egyetlen hatalmas ajándékban árasztotta ránk. Az ember jelen és jövőbeli boldogsága abban áll, hogy elfogadja-e vagy sem Isten szeretetét és engedelmeskedik parancsolatainak.

Krisztus a mi Üdvözítőnk. Ő az Ige, aki testté lett és közöttünk lakozott. Ő az a forrás, amiben megtisztulhatunk minden bűntől. Drága áldozat, amely adatott, hogy az ember megbékéljen Istennel. Sem a világegyetem, sem az el nem bukott világok, sem az elbukott világ, de a gonoszság hatalma sem mondhatja, hogy Isten többet is tehetett volna az ember üdvössége érdekében. Isten ajándékát sosem lehet felülmúlni, a szeretetet nem is lehetett volna valaha ennél mélységesebben és jobban kifejezni. A Golgota az Úr munkájának megkoronázása… Az Úrnak az a szándéka, hogy követői is szeressék az Atyát, amikor látják és megértik azt a szeretetet, amit Ő táplál az Atya iránt. – Our High Calling, 13./old.

Valahányszor Isten népe a világ bármely időszakában vidáman és készségesen végrehajtotta tervét a rendszeres jótékonyságban, valamint az adományokban és felajánlásokban, akkor megvalósította azt az örök ígéretet, hogy minden munkájukat jólét fogja kísérni, éppen olyan arányban, amilyen arányban engedelmeskedtek követelményeinek. Amikor elismerték Isten követeléseit, és eleget tettek azoknak, és megtisztelték Őt a vagyonukkal, a csűrjeik bőséggel teltek meg. – Tanácsok a sáfársághoz, 347./old.

Az adakozás a komoly, őszinte szeretet próbája

(2Korinthus 8:1-24). Hírt adunk nektek, testvéreim, Istennek arról a kegyelméről, amelyet Makedónia gyülekezeteinek adott. (2) Mert a nyomorúság sok próbája között bőséges az ő örömük, és nagy szegénységükből a tisztaszívűség gazdagsága lett. (3) Tanúskodom arról, hogy erejük szerint, sőt erejükön felül is önként adakoztak, (4) és erősen sürgetve kérték tőlünk, hogy a szentek iránti szolgálatban adakozással részt vehessenek. (5) És nemcsak azt tették, amit reméltünk, hanem először önmagukat adták az Úrnak, és aztán nekünk, az Isten akaratából. (6) Úgyhogy bátorítottuk Tituszt, hogy amint már előbb elkezdte, fejezze is be nálatok ennek az adománynak az összegyűjtését. (7) Ezért ahogyan mindenben bővelkedtek: hitben és igében, ismeretben és minden buzgóságban, és a tőlünk rátok áradó szeretetben, úgy ebben az adakozásban is legyetek bőkezűek. (8) Nem parancsként mondom, hanem azért, hogy mások buzgósága által a bennetek levő szeretet valódiságát is kipróbáljam. (9) Mert ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét: hogy gazdag létére szegénnyé lett értetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok. (10) Tanácsot is adok ebben az ügyben, mert ez hasznos nektek, akik nemcsak a cselekvésben, hanem tavaly óta a szándékban is elöl jártatok. (11) Most pedig a cselekvést is vigyétek véghez, hogy amilyen készséges volt a szándékotok, olyan legyen a véghezvitele is, erőtökhöz mérten! (12) Mert ha megvan a szándék, az aszerint kedves Istennek, amitek van, nem aszerint, amitek nincs. (13) Ugyanis azért, hogy másoknak könnyebbségük legyen, nektek ne legyen nyomorúságotok. Ellenben az egyenlőségnek megfelelően (14) a mostani időben a ti fölöslegetek pótolja azok hiányát, hogy máskor azok fölöslege is pótolja majd a ti hiányotokat, hogy így egyenlőség legyen; (15) amint meg van írva: „Aki sokat szedett, annak nem lett többje, és aki keveset, annak nem lett kevesebbje.” (16) Hála legyen Istennek, aki értetek ugyanezt a buzgóságot adta Titusz szívébe. (17) Mert megkapta ugyan a bátorítást, de buzgóbb lévén, önként ment el hozzátok. (18) Elküldtük vele együtt azt a testvért is, akinek az evangélium hirdetésével szerzett jó híre bejárta valamennyi gyülekezetet. (19) Sőt ezenkívül a gyülekezetek kiválasztották őt útitársunknak is ebben az adománygyűjtésben, amelyben szolgálunk, magának az Úrnak a dicsőségére és a mi jó szándékunk megmutatására. (20) Mert óvakodni akarunk attól, hogy valaki megrágalmazzon minket szolgálatunknak eme bőséges eredménye miatt: (21) mert gondunk van a tisztességre nemcsak az Úr előtt, hanem az emberek előtt is. (22) Elküldtük velük együtt azt a testvért, akinek az alkalmasságát sok mindenben kipróbáltuk, mert sokszor buzgó volt, most pedig még sokkal buzgóbb, mert nagyon bízik bennetek. (23) Akár Tituszról van szó, aki nekem társam és közöttetek munkatársam, akár a mi testvéreinkről, a gyülekezetek küldöttei ők: Krisztus dicsősége. (24) Tanúsítsatok tehát irántuk szeretetet, és mutassátok meg nekik, hogy méltón dicsekedtünk veletek a gyülekezetek előtt. /RÚF/

(2Korinthus 9:1-15). A szentek iránti szolgálatról fölösleges írnom nektek. (2) Hiszen ismerem készségeteket, amely miatt dicsekszem veletek a makedónoknak, hogy Akhája tavaly óta készen áll, és hogy a ti buzgóságotok magával ragadta a többséget. (3) De mégis elküldtem a testvéreket, nehogy a veletek való dicsekedésünk ebben az ügyben hiábavaló legyen, hanem amint megmondtam: készen legyetek. (4) És ha velem makedónok érkeznek, és felkészületlenül találnak titeket, valamiképpen szégyent ne valljunk mi – hogy ne mondjuk: ti – ebben a bizodalmunkban. (5) Szükségesnek tartottam tehát, hogy megkérjem a testvéreket, menjenek el hozzátok előre, és készítsék elő a már megígért adományokat, hogy az úgy legyen készen, mint hálaáldozat, nem pedig mint kényszerű adomány. (6) Tudjuk pedig, hogy aki szűken vet, szűken is arat, és aki bőven vet, bőven is arat. (7) Mindenki úgy adjon, ahogyan előre eldöntötte szívében, ne kedvetlenül vagy kényszerűségből, mert „a jókedvű adakozót szereti Isten”. (8) Istennek pedig van hatalma arra, hogy minden kegyelmét kiárassza rátok, hogy mindenütt mindenkor minden szükségessel rendelkezzetek, és bőségetekből jusson minden jó cselekedetre. (9) Amint meg van írva: „Bőkezűen osztott a szegényeknek, igazsága megmarad örökké.” (10) Aki pedig magot ad a magvetőnek, és eledelül kenyeret, megadja és megsokasítja vetőmagotokat, és megszaporítja igazságotok gyümölcsét. (11) Így mindenben meggazdagodtok a teljes tisztaszívűségre, amely általunk hálaadást szül Isten iránt. (12) Mert ez az Isten előtti szolgálat nemcsak enyhít a szentek nyomorúságán, hanem sokakat hálaadásra is indít Isten iránt. (13) Mert e szolgálat eredményességéért dicsőítik majd Istent, azért az engedelmességért, amellyel Krisztus evangéliumáról vallást tesztek, és azért a jószívűségetekért, amely irántunk és mindenki iránt megnyilvánul. (14) Ők könyörögnek is értetek, és vágyódnak utánatok, mivel Isten jósága bőven kiáradt rátok. (15) Hála legyen Istennek kimondhatatlan ajándékáért! /RÚF/

Mi a központi üzenete ezeknek a szakaszoknak?

(2Korinthus 8-9. fejezeteit) meghatározza az adakozással kapcsolatos nyelvezet:

„Istennek arról a kegyelméről, amelyet… adott” (2Kor 8:1) /RÚF/;

„önmagukat adták” (2Kor 8:5); „Mindenki úgy adjon, ahogyan előre eldöntötte szívében… mert

»a jókedvű adakozót szereti Isten«” (2Kor 9:7), /RÚF/);

„Szórt, adott a szegényeknek” (2Kor 9:9);

„dicsőítik Istent… adakozó jószívűségetekért” (2Kor 9:13), ÚRK);

„Hála legyen Istennek az ő kimondhatatlan ajándékáért” (2Kor 9:15), /ÚRK/.

(2Korinthus 8-9) szakasza az adakozás szavaival kezdődik és végződik (2Kor 8:1); (2Kor 9:15). Ezt a két fejezetet erre gondolva olvassuk! Legalább négy fő okát találjuk itt az adakozásnak.

Hála Isten kegyelméért. (2Kor 8:1); (2Kor 9:14-15) (2Korinthus 8-9. fejezete) először is Isten kegyelmére utal.

Egy kicsivel később ezt mondja Pál:

„ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét” (2Kor 8:9), /RÚF/). Isten és Krisztus kegyelmét nevezi meg az adakozás gyakorlásának első okaként. Isten oly sokat tett értünk azzal, hogy odaadta Krisztust. Amikor erre válaszként adományokat adunk, elismerjük kegyelmét az életünkben. Az adás fogalmához hasonlóan a „kegyelem” (görögül: kharisz) szintén többször előfordul (2Korinthus 8-9). szakaszában, megtalálható a szakasz elején és végén is. (2Kor 8:1); (2Kor 9:14-15) Pál ezt a kifejezést különböző értelemben használja ebben a részben, hogy érzékeltesse: Krisztus kegyelme az életünkben azt eredményezi, hogy jóindulattal (kegyelemmel) viseltetünk mások iránt, és a kegyelem hálaadásra késztet.

Vágyjunk követni Jézus példáját! (2Kor 8:9) Jézus gazdag volt, de szegénnyé lett, ez szimbolizálja földi születése előtti és utáni létét. Ez csak egyféleképpen történhetett: ha mindent odaadott. Amikor mi adakozunk, javakat biztosítunk arra, hogy mások is megismerjék Krisztust.

Vágyjunk továbbadni Isten áldásait! (2Kor 9:10-11) Azért tudunk adakozni, mert mi már előbb kaptunk Istentől. Gazdaggá tesz minket, hogy nagylelkűek lehessünk.

Őszinte szeretet. (2Kor 8:8, 24) Az adakozás a komoly, őszinte szeretet próbája. Ez a legfőbb bizonyítéka annak, hogy szeretet él a szívünkben.

White idézet: Krisztus életének széles, a végtelenséget is átfogó befolyása volt, amely összekapcsolta Istennel és az egész emberi családdal. Jézus által Isten olyan befolyás gyakorlására tette képessé az embert, ami miatt lehetetlen, hogy önmagának éljen. Kölcsönös kötelességgel kötődünk embertársainkhoz, akik mind Isten teremtésének, a nagy egésznek egy-egy alkotásai. Senki sem függetlenítheti magát embertársaitól, mert minden ember sorsa kihat másokra. Isten a lelkünkbe akarja vésni, hogy felebarátunk jóléte tőlünk is függ, és elő kell segítenünk boldogságát.

A bennünket körülvevő légkör tudatosan vagy öntudatlanul, de kihat minden emberre, akivel érintkezünk… Ezt a felelősséget nem tudjuk lerázni magunkról. A beszédünk, ténykedésünk, öltözködésünk, viselkedésünk, sőt még az arckifejezésünk is befolyást áraszt… Ha példamutatásunkkal segítünk másokat a jó elvek kialakításában, akkor erőt adunk nekik a jó cselekedetek végzéséhez. Ezután ők ugyanilyen befolyást árasztanak másokra, és azok is másokra. Eközben tudtunkon kívül ezrek meríthetnek áldást a befolyásunkból.

A jellem hatalom. Az igaz, önzetlen, Isten-szerető élet csendes bizonyságtevésének szinte ellenállhatatlan befolyása van. Ha életünk Krisztus jellemét tükrözi, akkor együttműködünk vele a lelkek megmentésében; és csakis akkor tudunk együtt munkálkodni Istennel, ha életünk a jellemét tükrözi. Minél messzebbre terjed a befolyásunk, annál több jót tehetünk. Ha azok, akik Isten szolgáinak mondják magukat, Krisztus követik példáját, és gyakorolják mindennapi életükben a törvény elveit; ha minden tettük arról tanúskodik, hogy szeretik Istent mindenekfelett és felebarátjukat, mint önmagukat, akkor lesz ereje az egyháznak arra, hogy felrázza a világot.

De soha ne felejtsük el, hogy rosszra is lehet befolyásolni! Rettenetes dolog elveszíteni a saját lelkünket, de még rettenetesebb mások lelki halálát okozni… Csak Isten kegyelméből tudjuk helyesen használni ezt a képességünket. – Isten csodálatos kegyelme, 231./old. (augusztus 11.)

Jézus Krisztus vallása megújítja az életet és a jellemet. Az igazi keresztény folyamatosan keresi a kegyelmet, amely megváltoztatja emberi jellemhibáit. Durva, önkényes szavak helyett a bátorítást szavait fogja szólni, amiket Krisztus is mondana az ő helyében. Jézus mindenki irányába jóindulatot tanúsított, és nem csak azok iránt, akik dicsérték és értékelték bölcsességét. Az igazi keresztény életéből olyan tisztaság és szentség sugárzik, amilyen volt Krisztus élete is.

A keresztény a világosság hordozója legyen a világban, fénylenie kell a bűn és törvénytelenség sötétségében. Ebben a világban folyamatosan le kell győznie azokat az erőket, amelyeknek Sátán a feje. Krisztus példáját követve a kereszthordozásban és az önmegtagadásban, akik elfogadják Jézust, azok Isten fiaivá válnak. „Valakik pedig befogadák őt, hatalmat ada azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, akik az ő nevében hisznek.” (Jn 1:12) Azért tudnak győzni az élet küzdelmeiben, mert felöltözték „amaz új embert, melynek újulása van Annak ábrázatja szerint való ismeretre, aki teremtette azt” (Kol 3:10). – The Upward Look, 75./old

Pénzbeli adományJézus példája alapján

 

(2Korinthus 8:1-24). Hírt adunk nektek, testvéreim, Istennek arról a kegyelméről, amelyet Makedónia gyülekezeteinek adott. (2) Mert a nyomorúság sok próbája között bőséges az ő örömük, és nagy szegénységükből a tisztaszívűség gazdagsága lett. (3) Tanúskodom arról, hogy erejük szerint, sőt erejükön felül is önként adakoztak, (4) és erősen sürgetve kérték tőlünk, hogy a szentek iránti szolgálatban adakozással részt vehessenek. (5) És nemcsak azt tették, amit reméltünk, hanem először önmagukat adták az Úrnak, és aztán nekünk, az Isten akaratából. (6) Úgyhogy bátorítottuk Tituszt, hogy amint már előbb elkezdte, fejezze is be nálatok ennek az adománynak az összegyűjtését. (7) Ezért ahogyan mindenben bővelkedtek: hitben és igében, ismeretben és minden buzgóságban, és a tőlünk rátok áradó szeretetben, úgy ebben az adakozásban is legyetek bőkezűek. (8)Nem parancsként mondom, hanem azért, hogy mások buzgósága által a bennetek levő szeretet valódiságát is kipróbáljam. (9) Mert ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét: hogy gazdag létére szegénnyé lett értetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok. (10) Tanácsot is adok ebben az ügyben, mert ez hasznos nektek, akik nemcsak a cselekvésben, hanem tavaly óta a szándékban is elöl jártatok. (11) Most pedig a cselekvést is vigyétek véghez, hogy amilyen készséges volt a szándékotok, olyan legyen a véghezvitele is, erőtökhöz mérten! (12) Mert ha megvan a szándék, az aszerint kedves Istennek, amitek van, nem aszerint, amitek nincs. (13) Ugyanis azért, hogy másoknak könnyebbségük legyen, nektek ne legyen nyomorúságotok. Ellenben az egyenlőségnek megfelelően (14) a mostani időben a ti fölöslegetek pótolja azok hiányát, hogy máskor azok fölöslege is pótolja majd a ti hiányotokat, hogy így egyenlőség legyen; (15) amint meg van írva: „Aki sokat szedett, annak nem lett többje, és aki keveset, annak nem lett kevesebbje.” (16) Hála legyen Istennek, aki értetek ugyanezt a buzgóságot adta Titusz szívébe. (17) Mert megkapta ugyan a bátorítást, de buzgóbb lévén, önként ment el hozzátok. (18) Elküldtük vele együtt azt a testvért is, akinek az evangélium hirdetésével szerzett jó híre bejárta valamennyi gyülekezetet. (19) Sőt ezenkívül a gyülekezetek kiválasztották őt útitársunknak is ebben az adománygyűjtésben, amelyben szolgálunk, magának az Úrnak a dicsőségére és a mi jó szándékunk megmutatására. (20) Mert óvakodni akarunk attól, hogy valaki megrágalmazzon minket szolgálatunknak eme bőséges eredménye miatt: (21) mert gondunk van a tisztességre nemcsak az Úr előtt, hanem az emberek előtt is. (22) Elküldtük velük együtt azt a testvért, akinek az alkalmasságát sok mindenben kipróbáltuk, mert sokszor buzgó volt, most pedig még sokkal buzgóbb, mert nagyon bízik bennetek. (23) Akár Tituszról van szó, aki nekem társam és közöttetek munkatársam, akár a mi testvéreinkről, a gyülekezetek küldöttei ők: Krisztus dicsősége. (24) Tanúsítsatok tehát irántuk szeretetet, és mutassátok meg nekik, hogy méltón dicsekedtünk veletek a gyülekezetek előtt. /RÚF/

(2Korinthus 9:1-15). A szentek iránti szolgálatról fölösleges írnom nektek. (2) Hiszen ismerem készségeteket, amely miatt dicsekszem veletek a makedónoknak, hogy Akhája tavaly óta készen áll, és hogy a ti buzgóságotok magával ragadta a többséget. (3) De mégis elküldtem a testvéreket, nehogy a veletek való dicsekedésünk ebben az ügyben hiábavaló legyen, hanem amint megmondtam: készen legyetek. (4) És ha velem makedónok érkeznek, és felkészületlenül találnak titeket, valamiképpen szégyent ne valljunk mi – hogy ne mondjuk: ti – ebben a bizodalmunkban. (5) Szükségesnek tartottam tehát, hogy megkérjem a testvéreket, menjenek el hozzátok előre, és készítsék elő a már megígért adományokat, hogy az úgy legyen készen, mint hálaáldozat, nem pedig mint kényszerű adomány. (6) Tudjuk pedig, hogy aki szűken vet, szűken is arat, és aki bőven vet, bőven is arat. (7) Mindenki úgy adjon, ahogyan előre eldöntötte szívében, ne kedvetlenül vagy kényszerűségből, mert „a jókedvű adakozót szereti Isten”. (8) Istennek pedig van hatalma arra, hogy minden kegyelmét kiárassza rátok, hogy mindenütt mindenkor minden szükségessel rendelkezzetek, és bőségetekből jusson minden jó cselekedetre. (9) Amint meg van írva: „Bőkezűen osztott a szegényeknek, igazsága megmarad örökké.” (10) Aki pedig magot ad a magvetőnek, és eledelül kenyeret, megadja és megsokasítja vetőmagotokat, és megszaporítja igazságotok gyümölcsét. (11) Így mindenben meggazdagodtok a teljes tisztaszívűségre, amely általunk hálaadást szül Isten iránt. (12) Mert ez az Isten előtti szolgálat nemcsak enyhít a szentek nyomorúságán, hanem sokakat hálaadásra is indít Isten iránt. (13) Mert e szolgálat eredményességéért dicsőítik majd Istent, azért az engedelmességért, amellyel Krisztus evangéliumáról vallást tesztek, és azért a jószívűségetekért, amely irántunk és mindenki iránt megnyilvánul. (14) Ők könyörögnek is értetek, és vágyódnak utánatok, mivel Isten jósága bőven kiáradt rátok. (15) Hála legyen Istennek kimondhatatlan ajándékáért! /RÚF/

(2Korinthus 8-9. fejezetében) Pál bátorítja a korinthusi hívőket, hogy szervezzenek gyűjtést az elszegényedett júdeai gyülekezetek megsegítésére. Korábban ezt már vállalták is (2Kor 8:10-11); (2Kor 9:5); (1Kor 16:1-4). Ami a szentek javára folyó gyűjtést illeti, ti is úgy cselekedjetek, ahogyan azt Galácia gyülekezeteinek rendeltem.

(1Kor 16:1-4). Ami a szentek számára való alamizsnát illeti, a miképen Galáczia gyülekezeteinek rendeltem, ti is azonképen cselekedjetek (2) A hét első napján mindegyikőtök tegye félre és gyűjtse össze azt, ami tőle telik, hogy ne akkor történjék a gyűjtés, amikor odamegyek. (3) Amikor pedig megérkezem, azokat, akiket ti alkalmasnak találtok, elküldöm ajánlólevéllel, hogy adományotokat elvigyék Jeruzsálembe. (4) Ha pedig érdemes lesz, hogy én is elmenjek, eljönnek velem együtt. /RÚF/,

... de a Pál és közöttük feszültté vált kapcsolat bonyolította a helyzetet. A kérdések tisztázása után (2Korinthus 1-7. fejezet) Pál rátér a feladat végrehajtására. (2Korinthus 8-9. fejezet)

Az apostol először a macedóniai hívők példájára utal (2Kor 8:1-7), akiket nagy szegénységük nem gátolt abban, hogy megmutatkozzon „jószívűségük gazdagsága”. (2Kor 8:2) Igen, együtt járhat a szegénység és a nagylelkűség. Azonban a macedóniaiak csodálatra méltó nagylelkűségükkel csak követték Jézus példáját, aki önmagát adta értünk. (2Kor 8:8-15)

Mit mond ez a rész Jézus példájáról?

Pál kijelentése (2Kor 8:9) versében az egész Biblia egyik legmegdöbbentőbb, legerőteljesebb és legmélységesebb üzenete. Az apostol Jézus küldetéséről szól, de elképesztően összeszedett módon, gazdag teológiai tartalommal. Ez a megváltás története, mindössze egy versben összefoglalva.

Még érdekesebb, hogy ezt a történetet gazdasági vonatkozásban mondja el. Igen, Jézus gazdag volt – ez utal korábbi, mennyei létére.

(Jn 17:5). és most te dicsőíts meg, Atyám, önmagadnál azzal a dicsőséggel, amely már akkor az enyém volt tenálad, mielőtt még a világ lett. /RÚF/

A szegénységet választotta, amikor a mennyei dicsőséget hátrahagyva eljött a szomorúság világába. A szó szoros értelmében szegénnyé lett.

(Lk 9:58). Jézus azonban így felelt: A rókáknak barlangjuk van, és az égi madaraknak fészkük, de az Emberfiának nincs hova fejét lehajtania. /RÚF/

Noha Istennel egyenlő volt,

„megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett”. (Fil 2:7, /RÚF/

„És amikor emberi formában volt, megalázta magát, engedelmes volt halálig, mégpedig a kereszthalálig.” (Fil 2:8), /ÚRK/

Jézus a saját életét adta azért, hogy mi majd örökké élhessünk vele. Önfeláldozásának a célja a mi üdvösségünk volt. A sáfárság és a misszió együtt jár. (2Korinthus 8-9 fejezete) egy bizonyos pénzbeli adomány esetéről szól, méghozzá Jézus példája alapján. A hét során az adakozás gyakorlásával kapcsolatos teológiai elveket nézünk meg. Mindennek az alapját az képezi, hogy Krisztus feláldozta önmagát.

Gondolkozzunk Jézus születéséről, életéről, haláláról és feltámadásáról! Milyen reakciót vált ki bennünk, ha felismerjük, hogy mindezt értünk tette, azért, hogy olyan reményünk lehessen, ami túlmutat ezen a nyomorúságos életen?

White idézet: Akik végül a királyi család tagjaiként beléphetnek a mennybe, már itt a földön testüket, lelküket és szívüket annak szolgálatába kell állítaniuk, aki lefizette megváltásuk árát. Mindenünk az Úré. „…nem a magatokéi vagytok? Mert áron vétettetek meg; dicsőítsétek azért az Istent a ti testetekben és lelketekben, amelyek az Istenéi.” (1Kor 6:19–20) …

Teljesen odaszentelted magad az Úrnak? Felhasználhat téged is úgy, mint tiszteletreméltó edényt? Hűségesen szolgálod ügyét? Isten mindenkinek feladatot adott. Elvárja, hogy minden hívő működjön együtt Ővele a lelkek megmentése érdekében. Miközben Isten munkája kárt szenved az anyagiak hiánya miatt, hogyan kérhetne bárki is fizetséget a szolgálataiért, miközben nem hajlandó minden nap felvenni és hordozni a keresztet Krisztusért, és nem akarja megtagadni önmagát?

Ígéretet kaptunk, hogy Krisztus örököstársai lehetünk, és az ígéret teljesedésének az önmegtagadás a feltétele. Amikor majd Jézus birtokba veszi országát, akik ezen a földön önmegtagadással és áldozatkészséggel követték Őt, azok elnyerik örök jutalmukat.

Krisztus áldozathozatalra és teljes odaszentelődésre felszólító hívása énünk megtagadását követeli. Ha elfogadjuk ezt a hívást, töretlenül kell hinnünk, hogy Ő a legtökéletesebb Példakép, és tudatában kell lennünk annak, hogy mi a képviselői vagyunk a világ előtt. Aki munkálkodik Krisztusért, úgy dolgozzon, ahogyan Ő dolgozott. Jézus életét kell élnie. A teljes odaadásra felszólító hívására az élet legfontosabb kérdéseként kell tekinteni. Az emberek ne engedjék meg, hogy bármely kapcsolat vagy földi érdek megakadályozza őket abban, hogy hűségesek maradjanak az Úrhoz, és csak neki szolgáljanak. Szorgalmasan és fáradhatatlanul kell együtt munkálkodniuk Istennel, hogy megmentsék a lelkeket a kísértő hatalmától.

Akik ekképpen kapcsolódnak Krisztushoz, folyamatosan tőle tanulnak, és szüntelenül fejlődik a keresztény életük. Nehézségek érik és kétségek gyötrik őket, de ez csak azért történik, hogy még jobban megismerjék Krisztus akaratát és útját. Imádkoznak és hisznek, s hitük a gyakorlat által növekszik.

Krisztus mondotta, aki emberi testben élt itt a földön: „Vegyétek föl magatokra az én igámat.” Ő szüntelenül hordta az engedelmesség igáját, és olyan nehézségekkel szembesült, amilyenekkel az ember is találkozik, és olyan próbákat viselt el, amilyeneket az embereknek is el kell viselniük. Az ellenség folyamatosan támadni fog, amint Krisztust is támadta erőteljes kísértésekkel, de mindannyiunk rendelkezésére áll a szabadulás. – The Upward Look, 235./old.

Sáfárság és misszió

 „Mert ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét, hogy gazdag létére szegénnyé lett értetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok.” (2Kor 8:9), /ÚRK/

2Korinthus 8-9. fejezetéből megtudjuk: Pál lehetőséget ajánlott a korinthusiaknak, hogy júdeai testvéreiknek segítséget nyújtsanak. Ez a rész is mutatja, hogy Isten ad nekünk alkalmat az adakozásra, így mi is követhetjük Krisztus jellemének, adakozásának példáját. A mennyre az adakozás jellemző. Figyeljük meg e kifejező szavakat:

„Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta” (Jn 3:16)

(Jn 3:16) verse továbbá világosan kifejezi azt is, hogy mi volt Isten szándéka Jézus odaadásával: „hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” /ÚRK/. A sáfárság és a misszió együtt jár ebben a szakaszban, elválaszthatatlanok, mint egy érme két oldala. Nem csoda tehát, hogy Pál így nevezi magát és munkatársait: „Isten titkainak sáfárai” (1Kor 4:1). Ugyanebben az értelemben mi is sáfárok vagyunk.

A sáfárság és a misszió fogalma mélyen gyökerezik Jézus példájában, elválaszthatatlanok egymástól. A sáfárság anyagi és emberi forrásokat biztosít az egyháznak Istentől kapott megbízatása, missziója végzéséhez.

White idézet: Az igazi keresztény életének minden cselekedetében pontosan azt képviseli, amit szeretne, hogy higgyenek róla az emberek. Igazság és feddhetetlenség vezeti. Nem próbál emberi intézkedésekhez folyamodni, mivel nincs rejtegetni valója. Lehet őt kritizálni vagy ellenőrizni, határozott becsületessége azonban tiszta aranyhoz hasonlóan fog mindig ragyogni. Mindenkihez barátságos és jóindulatú, akivel kapcsolatba kerül, és az emberek felismerik, hogy méltó a bizalmukra. Vajon az ilyen ember munkásokat fog alkalmazni gyümölcsei betakarításához? Nem fog elvenni azoknak a pénzéből, akik megdolgoztak a fizetésért? Olyan eszközökhöz ragaszkodik, amelyek pillanatnyilag haszontalanok? A nála kevesebb előjogban részesült testvérei szükségleteit kielégíti. Nem igyekszik gyarapítani vagyonát embertársainak hátrányos körülményein felkapaszkodva. Amikor elad valamit, mindig korrekt árat szab meg. Ha az áruba bocsátott tárgy hibás, nem fogja eltitkolni a vevő elől, még ha ezzel anyagi veszteség is éri.

Sátán jól ismeri a becsületes lélek jóra vezető befolyásának erejét, ezért mindent megtesz, hogy megakadályozza az embereket helyesen élni. Elképesztő kísértésekkel közelít, gazdagságot, hírnevet, világi tisztességet ígér, csak mondjanak le az igazság elveiről. És nagyon sikeres… Sokak kudarcának szomorú történetéből megtanulhatjuk, hogy milyen veszélyeket rejt a jólét. Nem az anyagi veszteségeket elszenvedő emberek vannak a legnagyobb veszélyben, hanem azok, akik hatalmas vagyonra tettek szert… Gyakran kérnek, hogy imádkozzunk a megpróbált emberekért, és ez így helyes. Csakhogy a gazdag embereknek is nagy szükségük van Isten szolgáinak imáira, mivel fennáll a veszélye, hogy elveszítik az üdvösségüket. Az ember az alázat völgyében van biztonságban, miközben féli Istent, és bízik benne. A csúcsokon, ahol dicsérő szavak hangzanak el, ott mennyből jövő különleges erőre van szüksége. – Mennyei helyeken, 243./old. (augusztus 24.)

Isten művét támogatni kell a tized és az önkéntes adományok által. Az Úr olyan eszközöket vár el, amilyenekkel felruházta sáfárait. Ahhoz, hogy a munka ne ütközzön akadályokba, és ne álljon le, szükség van a tárház állandó feltöltésére. Isten némelyekre földi javakat bízott, hogy abból gondoskodjanak magukról, ugyanakkor a szükségleteknek megfelelően szolgáltassák is vissza javaikat, hogy a munka folytatódhasson. Jövedelmük tizedének felajánlása terén hűséget vár el sáfáraitól, a tized mellett pedig adományaikra is igényt tart.

Jézus nem kér többet követőitől annál, amit Ő maga tett. Akik Isten ügyéért vállalják az önmegtagadást és önfeláldozást, az Ő példáját követik. Krisztus lemondott királyi palástjáról és koronájáról, és feladta vezetői pozícióját. Szegénnyé lett, hogy szegénysége által az örök kincsek birtokába juthassunk. Nemcsak gazdagságról mondott le, hanem együttérzése és áldozatkészsége által az életét is feláldozta, hogy eltávolíthasson minden akadályt azoknak útjából, akik be akarnak lépni Isten országába…

Jézus felszólít, hogy váljunk munkatársaivá. Javainknak Ő a jogos tulajdonosa. A munkát támogatva az Úr iránti szeretetünket fejezzük ki. – The Upward Look, 113./old.

Hitben járni

 

„A hit pedig a remélt dolgok felőli bizonyosság és a nem látott dolgokról való meggyőződés.” (Zsid 11:1), /ÚRK/

„A hit pedig a remélt dolgok felőli bizonyosság és a nem látott dolgokról való meggyőződés” (Zsid 11:1), /ÚRK/. 

Ezt nem mi hozzuk létre, mert „az Isten adta kinek-kinek a hit mértékét” (Róm 12:3),

 Isten ajándéka 

(Ef 2:8-9). Hiszen kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka; (9) nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék. /RÚF/

.... és csak amiatt lehetséges, amit Ő már megtett bennünk és értünk. 

White idézet: Ugyanaz a lelkület uraljon, mint ami volt Jézus Krisztusban. Krisztus értünk munkálkodik; fogunk-e úgy munkálkodni, ahogy azt Ő elvárja? Gyermekek, ápoljátok a türelmet, a hitet és a reménységet. Az Úr gyarapítsa örömteli hitünket az élő és örök Közbenjáróban. Próbáljátok meg, hogy egyetlen nap se múljon el úgy, hogy ne ébredjetek rá arra az Isten iránti kötelességetekre, amit kaptatok egyszülött Fiának áldozata révén. Jézust nem magasztalhatja olyan ember, aki atyafiait vádolja. Nem múljon el egy nap sem úgy, hogy ne gyógyítsunk, ne támogassunk és ne járuljunk hozzá régi sebek begyógyításához. Ápoljátok a szeretetet, és ne engedjétek meg, hogy a kétely akár egyetlen szava is elhagyja ajkatokat. Ezt az ajtót minél előbb zárjátok be, és tárjátok ki az ajtót Krisztus uralma előtt, mivel mi ismerjük Krisztus áldozatának és változhatatlan szeretetének az értékét. Igyatok Libánon életadó kutjainak vizeiből, de utasítsátok vissza a völgybeli zavaros vizeket – a sötét és gyanakvó gondolatokat. A gonoszságok akár igazak is lehetnek, de vajon tönkre kell tennünk a lélek jó illatát azért, mert mások keserűségbe öltöztek? Őrizzen meg ettől az Úr! Az összes gonoszságnak még az egy tizede sem érdemli meg, hogy időt szakítsunk az elemezgetésükre és ismételgetésükre. Beszédetekből távolítsatok el minden durvaságot; szóljatok szelíden, és bízzatok Jézusban. 

Örök védőnk van, aki közbenjár értünk. Ezért tehát már elvből is vegyük védelmünkbe a vétkezőket. „És lévén nagy papunk az Isten háza felett: Járuljunk hozzá igaz szívvel, hitnek teljességével, mint akiknek szívük tiszta a gonosz lelkiismerettől, és testük meg van mosva tiszta vízzel; tartsuk meg a reménységnek vallását tántoríthatatlanul.” Ő „könyörülő és hív főpap az Isten előtt való dolgokban.” 

Ezért tehát, miközben értünk munkálkodik, nekünk lelkesen és teljes odaadással kell munkálkodnunk az egységért. Krisztus azért imádkozott, hogy legyünk egyek, ahogyan Ő is egy az Atyával. Törekedjünk arra, hogy bármit is teszünk, őrizzük meg az egymás iránti bizalmunkat és szeretetünket, mert ezáltal mi magunk leszünk a válasz Jézus Krisztus imájára… Nem biztos, hogy helyes minden feltételezés és elképzelés, amit a testvéreitekkel kapcsolatosan ápoltok… Tegyük félre ezeket a gonosz gondolatokat és elképzeléseket; maradjunk Krisztus mellett, gondolva a tőle kapott gazdag bátorításra, és a magunk is bátorítsunk másokat… Engedjük, hogy az Isten szeretetének kútfejéből fakadó szeretet kioltsa az irigységet és a féltékenységet. A veszendő lelkek kiáltását az Ő füle azonnal meghallja. „Mert megszabadítja a kiáltó szűkölködőt; a nyomorultat, akinek nincs segítője.” – Lift Him Up, 321./old. 

Krisztus szolgálatában élni

 „Krisztus kortársai nem értették meg küldetését… Az emberei hagyományok, szabályok és előírások elrejtették előlük azokat a tanításokat, amelyekre Isten meg akarta őket tanítani. E szabályok és hagyományok eltakarták előlük az igaz vallás értelmét, és akadályozták őket gyakorlásában. Amikor Krisztus személyében elérkezett a Valóság, nem ismerték fel benne az előképek beteljesítőjét, az árnyékszolgálatok lényegét. A Valóságot elvetették, és az előképekhez, hiábavaló szertartásaikhoz ragaszkodtak. Isten Fia eljött, de ők továbbra is jelet kértek. A »Térjetek meg, mert elközelített a mennyeknek országa!« (Mt 3:2) üzenetre válaszként csodát követeltek. Krisztus evangéliuma botránkozás köve volt számukra, mert Üdvözítő helyett jeleket kívántak. Azt hitték, hogy a Messiás hatalmas győzelmekkel fogja bizonyítani jogait, és a földi királyságok romjain felállítja birodalmát. Erre a váradalmukra Krisztus a magvetőről szóló példázattal válaszolt. Isten országa nem fegyveres erővel, nem erőszakos beavatkozással diadalmaskodik, hanem azáltal, hogy új életelvet plántál az emberi szívekbe” (Ellen G. White: Krisztus példázatai, 18./old.)

 „Az egyháznak hűséges Kálebekre és Józsuékra van szüksége, akik Isten egyszerű engedelmességi feltételei alapján készek elfogadni az örök életet. Gyülekezeteink szenvednek munkások nélkül. A világ a mi földünk. Misszionáriusokra van szükség a városokban és a falvakban, ahol a bálványozás befolyása még annál is erősebben megkötözi az embereket, mint az ókori Keleten élt pogányokat, akik még sosem látták az igazság fényét. Eltűnt a gyülekezetekből az igazi missziós lelkület, amely igazán nemessé teszi a hitvallást. Az emberek szívét már nem hevíti a mások iránti szeretet, nem hajtja őket a vágy, hogy lelkeket vezessenek Krisztushoz. Őszinte munkásokra van szükség. Nincs immár senki, aki válaszolna a mindenhonnan felhangzó kiáltásra: »Ide gyertek… segítsetek nekünk«”? (Ellen G. White: Testimonies for the Church. 4. köt. 156./old.)

Szeresd felebarátodat, mint magadat!

 

Mt 22:37-40. Jézus így válaszolt: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből.” (38) Ez az első és a nagy parancsolat. (39) A második hasonló ehhez: „Szeresd felebarátodat, mint magadat.” (40) E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták. /RÚF/ Lk 10:27- 28. Ő pedig így válaszolt: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, és felebarátodat, mint magadat.” (28) Jézus ezt mondta neki: Helyesen feleltél: tedd ezt, és élni fogsz. /RÚF/

 Mt 22:37-40 szerint Jézus világossá tette, hogy az igaz hit hétköznapi megnyilvánulása e két parancsolatból eredeztethető. Lk 10:27-28 pedig tisztázza, hogy aki e kettőt megtartja, annak örök élete lesz. „Isten kormányzata mennyen és földön a szeretet elvére épül. Határozza meg a keresztény ember jellemét is a szeretet! Csak így lehet állhatatos. Csak így tudja elviselni a próbát és leküzdeni a kísértést”. (Ellen G. White: Krisztus példázatai. Budapest, 1983, H. N. Adventista Egyház, 27./old.)

 Mik 6:6-8. Mivel járuljak az Úr elé? Hajlongjak-e a magasságos Isten előtt? Talán égőáldozattal járuljak elébe, esztendős borjakkal? (7) Talán kedvét leli az Úr a kosok ezreiben, vagy az olajpatakok tízezreiben? Talán elsőszülöttemet áldozzam bűnömért, drága gyermekemet vétkes életemért? (8) Ember, megmondta neked, hogy mi a jó, és hogy mit kíván tőled az Úr! Csak azt, hogy élj törvény szerint, törekedj szeretetre, és légy alázatos Isteneddel szemben. /RÚF/ 

 Gal 5:14. Mert az egész törvény ebben az egy igében teljesedik be: „Szeresd felebarátodat, mint magadat.” /RÚF/ 1Jn 4:20-21. Ha valaki azt mondja: „Szeretem Istent”, a testvérét viszont gyűlöli, az hazug, mert aki nem szereti a testvérét, akit lát, nem szeretheti Istent, akit nem lát. (21) Azt a parancsolatot is kaptuk tőle, hogy aki szereti Istent, szeresse a testvérét is. /RÚF/ 

 Pál szerint „…az egész törvény ebben az egy igében teljesedik be: Szeresd felebarátodat, mint magadat” (Gal 5:14, ÚRK). Vagyis az Isten szeretete gyakorlatilag csak a másokkal való bánásmódunkban mutatkozik meg. Habár azt is mondta, hogy „Az igaz ember pedig hitből él” (Róm 1:17), ez nem azt jelenti, hogy a hit általi élet rejtett, mások számára ismeretlen és láthatatlan volna. Pál, Mikeás és János egyaránt világossá teszi, hogy az állítólagos  hitünk valóságát a gyakorlati cselekedeteink teszik láthatóvá. 1Korintus 13. fejezetében Pál határozottan kijelentette: akinek hatalmas ismerete van, nagy dolgokat tesz, nagy a hite vagy akár az életét is feláldozza, miközben hiányzik belőle a szeretet, az olyan, mint „a zengő érc vagy pengő cimbalom” (1Kor 13:1) 1Korinthus 13:1-13. Ha emberek vagy angyalok nyelvén szólok is, szeretet pedig nincs bennem, olyanná lettem, mint a zengő érc vagy a pengő cimbalom. (2) És ha prófétálni is tudok, ha minden titkot ismerek is, és minden bölcsességnek birtokában vagyok, és ha teljes hitem van is, úgyhogy hegyeket mozdíthatok el, szeretet pedig nincs bennem: semmi vagyok. (3) És ha szétosztom az egész vagyonomat, és testem tűzhalálra szánom, szeretet pedig nincs bennem: semmi hasznom abból. (4) A szeretet türelmes, jóságos; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. (5) Nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat. (6) Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. (7) Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr. (8) A szeretet soha el nem múlik. De legyen bár prófétálás: el fog töröltetni; legyen nyelveken szólás: meg fog szűnni; legyen ismeret: el fog töröltetni. (9) Mert töredékes az ismeretünk, és töredékes a prófétálásunk. (10) Amikor pedig eljön a tökéletes, eltöröltetik a töredékes. (11) Amikor gyermek voltam, úgy szóltam, mint gyermek, úgy gondolkodtam, mint gyermek, úgy értettem, mint gyermek; amikor pedig férfivá lettem, elhagytam a gyermeki dolgokat. (12) Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre; most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, ahogyan engem is megismert Isten. (13) Most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet, e három; ezek közül pedig a legnagyobb a szeretet. /RÚF/ 

  A szenvedő felebarát cserbenhagyása Isten törvényének megszegése. Aki szereti Istent, nemcsak embertársait fogja szeretni, hanem a Teremtő minden teremtménye iránt gyengéd együttérzést is tanúsít. Amikor Isten Lelke tölti be az embert, akkor mások megsegítésére törekszik, nem pedig arra, hogy szenvedést okozzon. Minden szenvedővel foglalkoznunk kell, magunkat pedig Isten munkásainak tartsuk, akiknek feladata, hogy legjobb tehetségük szerint segítsék a rászorulókat. Istennel együtt kell munkálkodnunk. Sokan vannak, akik szeretik rokonaikat, barátaikat és ismerőseiket, de nem tanúsítanak kedvességet és megértést azok iránt, akiknek együttérzésre és szeretetre van szükségük. Kérdezzük meg buzgó szívvel: „Ki az én felebarátom?” Nem csak közeli barátaink és a gyülekezethez tartozók, vagy a hasonló gondolkodásúak. Az egész emberi család felebarátunk. Mindenkivel tegyünk jót, különösen hitünk cselédeivel. Mutassuk be a világnak, mit jelent Isten törvényének megtartása. Szeressük Istent mindenek felett, és felebarátunkat, mint önmagunkat. – EGW: Isten fiai és leányai, 52./old.

 Hamis tanítók olyan tanításokkal akarták eltévelyíteni a galáciabelieket, amelyek ellenkeztek Krisztus evangéliumával. Őket kívánta Pál leleplezni… Ezért inkább azt igyekezett a testvérekkel megértetni, hogy milyen fontos egymást szeretettel segíteni. Kijelentette, hogy a törvény mindenkire érvényes kívánalmát töltik be, ha szeretik egymást… Kérjék állandó imával a Lélek vezetését, aki szeretetre tanítja és egységben tartja majd őket. – Bizonyság- 9 tételek a gyülekezeteknek, 5. köt., 243./old.

 Ha Isten törvénye a szívünkben van, akkor az meg fog mutatkozni a szent és fedhetetlen életben. Isten törvénye nem csupán holt szó, hanem élet és lélek, ami az emberi képzelőerőt és gondolatokat aláveti Krisztus akaratának. Amelyik szívbe be van vésve a törvény, az védelmet nyer, mivel élő víznek kútfeje származik abból. Akik szeretik Jézust, és megtartják parancsolatait, még a látszatát is igyekeznek elkerülni a gonoszságnak, de ezt nem kényszerből teszik, hanem azért, mert szívük elutasítja mindazt, ami ellenkezik a szívükbe írt törvénnyel. Nem hagyatkoznak saját erejükre, hanem Istenben bíznak, mivel egyedül Ő képes megőrizni szívüket a bűntől és a szennytől. Tiszta légkör veszi őket körül, ezért nem fogják beszennyezni saját lelküket vagy a másokét. Örömüket lelik abban, hogy az igazságot cselekszik, szeretik az irgalmasságot, és alázatosan járnak Isten előtt. – This Day With God, 146./old.

Az irgalmas samaritánus

A világban rengetegen éheznek, szükségben élnek, hátrányosan megkülönböztetnek sokakat. Mi megtehetjük a részünket, még ha ez cseppnek tűnik is a tengerben. Nem fogjuk tudni megoldani a világ minden baját Jézus visszatérése előtt, de nem is arra hívott el Isten. Amíg várjuk Urunkat, feladatunk olyan egyszerű lehet, hogy segítünk valakinek, akiknek nem jut elég étel, vagy egy gyülekezeti tagnak, aki igazságtalansággal vagy fanatizmussal szembesül – ami a mai világban is valóságos probléma. „»Tiszta és szeplő nélkül való istentisztelet az Isten és az Atya előtt ez: meglátogatni az árvákat és özvegyeket az ő nyomorúságukban, és szeplő nélkül megtartani magát e világtól« (Jak 1:27). Krisztus ilyen gyümölcsöket vár el tőlünk: kedves szavak, jótékonyság, a szegényekért, a rászorulókért és a szenvedőkért végzett jó cselekedetek. Amikor együttérzünk a csüggedéssel és bánattal terhelt szívűekkel, amikor kezünk ad a rászorulóknak, a mezíteleneket felöltöztetjük, az idegent befogadjuk a házunkba és a szívünkbe, az angyalok egészen közel jönnek… Az igazságosság, az irgalom és a jóindulat minden cselekedete dallamot csendít fel a mennyben. Az Atya a trónjáról figyeli azokat, akik az irgalmasság e cselekedeteit véghezviszik, és a legdrágább kincsei közé sorolja őket. »És azon a napon, azt mondja a Seregeknek Ura, amelyet én szerzek, tulajdonommá lesznek és kedvezek nékik« (Mal 3:17). Úgy értékel minden irgalmas cselekedetet a rászorulók, szenvedők iránt, mintha Jézusnak tették volna. Amikor segíted a szegényeket, együttérzel a nyomorgókkal és elnyomottakkal és könyörülsz az árvákon, közelebb kerülsz Jézushoz.” (Ellen G. White: Testimonies for the Church. 2. köt. 25./old.) 

 White idézet: Felhívás magasabb rendű életre 

 Pál azután bensőséges szavakkal, amelyek azóta is mind a mai napig, férfiakat és nőket lelkesítettek és bátorítottak, tárta fel annak a mély szeretetnek fontosságát, amelyet Jézus követőinek is ápolniuk kell: „Ha embereknek, vagy angyaloknak nyelvén szólok is, szeretet pedig nincsen én bennem, olyanná lettem, mint a zengő érc vagy pengő cimbalom. És ha jövendőt tudok is mondani, és minden titkot és minden tudományt ismerek is; és ha egész hitem van is, úgyannyira, hogy hegyeket mozdíthatok ki helyökről, szeretet pedig nincs én bennem, semmi vagyok. És ha vagyonomat mind felétetem is, és ha testemet tűzre adom is, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi hasznom abból.” (1Kor.13:1-3) 

Bármilyen hangzatos is hitvallomásunk, mégsem vagyunk Jézus őszinte tanítványai, ha szívünk nincs telve Isten és embertársaink iránti szeretettel. Még ha volna is nagy hitünk és hatalmunk csodák művelésére, de hitünk szeretet nélkül, teljesen értéktelen lenne. És ha még olyan bőkezű adakozók volnánk is, esetleg minden vagyonunkat elajándékoznánk a szegények táplálására, mindez értéktelen volna Isten előtt, ha nem a tiszta szeretet az indítórugónk. És ha buzgóságunkban mártírhalált szenvednénk is, de nem szeretetből, akkor Isten csak úgy tekintene, mint elvakult rajongót vagy becsvágyó képmutatót.

„A szeretet hosszútörő, kegyes; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel.” (1Kor. 13:4) A legtisztább öröm a legmélyebb alázatból fakad. A legerősebb és legnemesebb jellemek a türelem, a szeretet és Isten akaratának talapzatán épülnek. 

  A szeretet „nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rójja fel a gonoszt” (1Kor. 13:5). Az olyan szeretet, amilyen Krisztusban élt, mások cselekedeteit és eljárását jóindulattal ítéli meg. Mások hibáit szükségtelenül nem állítja pellengérre, nem hallgat meg szívesen rágalmakat, hanem inkább igyekszik mások jó tulajdonságaira emlékeztetni. A szeretet „nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. Mindent elfedez, mindent hiszen, mindent remél és mindent eltűr.” Ez a szeretet „soha el nem fogy”. (1Kor. 13: 6-8) Sohasem vesztheti értékét; hiszen mennyei tulajdonság. Aki ezzel rendelkezik, mint értékes kinccsel fog áthaladni Isten városának kapuján. 

  „Most azért megmarad a hit, remény, szeretet, e három; ezek között pedig legnagyobb a szeretet.” (1Kor. 13:13)

Bűnbánat Krisztus ajándéka.

 

Sok ember ma is félreérti a bűnbánat igazi lényegét. Sokan szomorkodnak vétkeik miatt, külsőleg javulást is mutatnak, mert félnek a bűn következményeitől. Azonban ez nem az Isten akaratának megfelelő bűnbánat. Ezek inkább a szenvedéseket fájlalják, nem magát a bűnt. Így panaszkodott és jajgatott Ézsau is, amikor látta, hogy elsőszülöttségi jogát örökre elvesztette. Bálám is beismerte bűnét, amikor Isten angyala kivont karddal állott útjában, mert életéért reszketett. Mégsem láthatjuk náluk az igazi bűnbánatot, a megtérést, az életelv megváltozását és a bűntől való irtózást. Miután Júdás Iskariotes Urát és Mesterét elárulta, így kiáltott fel: "Vétkeztem, hogy elárultam az ártatlan vért" (Mt 27:4)

Bűnvallomást, őszinte bűnbánat és javulás nélkül Isten nem fogad el. Egész életünknek át kell alakulnia, és mindazt, ami Istent sérti, el kell hagynunk. Ez lesz az eredménye a bűneink felett érzett őszinte bánatunknak. A következő szavak tisztán és érthetően mutatják kötelességeinket: "Mosódjatok, tisztuljatok meg, távoztassátok el szemeim elől cselekedeteitek gonoszságát, szűnjetek meg gonoszt cselekedni; tanuljatok jót tenni, törekedjetek igazságra, vezessétek jóra az erőszakoskodót, pártoljátok az árvák és özvegyek ügyét" (Ésa 1:16-17). "...a zálogot visszaadja, ragadományt nem ragadoz... Az én parancsolatimban jár és törvényemet megőrzi, hogy igazságot cselekedjék; ez az igaz, ő élvén él" (Ez 18:7-9). Pál apostol így írja le a bűnbánat munkáját: "Mert ímé ez a ti Isten szerint való megszomorodástok milyen nagy buzgóságot keltett tibennetek, sőt védekezést, sőt bosszankodást, sőt félelmet, sőt kívánkozást, sőt buzgóságot, sőt bosszúállást. Mindenképpen bebizonyítottátok, hogy tiszták vagytok e dologban"(2Kor 7:11).(Jézushoz vezető út. EGW)

A bűnbánat együtt jár a hittel, és erről a Biblia az üdvösség feltételeként beszél. Pál bűnbánatot hirdetett. Így szólt: "...semmitől sem vonogattam magamat, ami hasznos, hogy hirdessem néktek, és tanítsalak titeket nyilvánosan és házanként, bizonyságot tévén mind zsidóknak, mind görögöknek az Istenhez való megtérés, és a mi Urunk Jézus Krisztusban való hit felől" (ApCsel 20:20-21). Bűnbánat nélkül nincs megváltás. Egyetlen bűnbánatot mellőző bűnös sem hihet szívből a szentségben való növekedésben. Pál úgy beszél a bűnbánatról, mint Isten szerint való szomorúságról a bűn felett, ami "megbánhatatlan megtérést szerez (2Kor 7:10). Ebben a bűnbánatban semmi érdem szerint való nincs, de felkészíti a szívet Krisztus, az egyedüli Megváltó elfogadására, aki az elveszett bűnös egyedüli reménysége.(Krisztus - az élet útja. E.G.W)

Viszonyulás a világhoz és a környezetünkhöz

 „Atyámfiai, amik csak igazak, amik csak tisztességesek, amik csak igazságosak, amik csak tiszták, amik csak kedvesek, amik csak jó hírűek: ha van valami erény és ha van valami dicséret, ezekről gondolkodjatok.” (Fil 4,8)

„Békességet hagyok néktek, az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én nektek, amint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a szívetek, se ne féljen!” (Jn 14,27)

„A Lélek gyümölcse: szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség.” (Gal 5,22)

 

Korunk zaklatott életvitele, a sokféle benyomás és befolyás, amelyek nap mint nap érnek bennünket, nyomot hagynak lelkivilágunkban, veszélyeztetik idegrendszerünk és gondolkodásunk egészséges működését. Ezért át kell gondolnunk az Ige tanácsait, és kérni Isten vezetését, hogy amennyire csak lehet, megóvjuk lelkünket a gonosz befolyásától. Az internet, tévé és a zenés programok kínálatának ismeretében még inkább megszívlelendő számunkra a következő felhívás:

 

„Azok, akik nem akarnak Sátán csalásainak zsákmányául esni, jól őrizzék a lelkükhöz vezető utakat! Kerülniük kell mindannak az olvasását, szemlélését vagy hallását, ami tisztátalan gondolatokat sugall. Nem kell megengednünk értelmünknek, hogy olyan gondolatnál időzzön, amelyet a lelkek ellensége befolyásolhat. Szívünket hűségesen kell őrizni, mert ha nem ezt tesszük, Sátán akaratunk ellenére felébreszti a bennünk levő rosszat, hogy a sötétségben járjunk.

Igyekezzünk magunkat és gyermekeinket olyan helyzetbe hozni, hogy ne lássuk a világban végbemenő gonoszságokat. Tegyünk meg mindent ezért! Gondosan őriznünk kell szemünk látását, fülünk hallását, hogy e félelmetes dolgok ne hatoljanak az elménkbe. Amikor a napilapot otthonomban kezembe vettem, úgy éreztem, mintha el kellene rejtenem, hogy a nevetséges, feltűnést keltő dolgok ne legyenek láthatók. Úgy tűnik, mintha az ellenség ott lenne az újságban megjelenő sok hír közzétételének szerkesztésénél. Az előforduló öszszes bűnös tettet leleplezetlenül felfedi a világ előtt.

Azoknak, akik az Istentől származó bölcsességet akarják elnyerni, balgákká kell válniuk e világ bűnös ismeretében, hogy bölcsekké legyenek. Be kell csukniuk szemüket, hogy ne lássanak és ne tanuljanak gonoszt. Be kell zárniuk fülüket, hogy ne hallják meg a gonoszt, és ne tegyenek szert olyan ismeretre, amely beszennyezné tiszta gondolkodásukat és cselekedetüket. Vigyázniuk kell a nyelvükre is, hogy ne szóljanak romlott beszédet, nehogy szájukban álnokság találtassék.

Napjaink népszerű, felszínes zenéje és a világias énekek sokak ízlésének rokonszenvesek. A zene elveszi azt az időt, amit imára kellett volna szánniuk. Lehet nagy áldás a zene, ha nem élnek vele vissza – ám ha rosszul használják fel, rettenetes átok. Izgalmat okoz, de nem nyújt erőt és bátorságot, amit a keresztény egyedül a kegyelem trónjánál nyerhet el, ha alázatosan Isten elé hozza kívánságait, erős kiáltásokkal és könnyhullatással könyörög mennyei erőért, hogy megerősödjön a gonosz erőteljes kísértései ellen. Sátán foglyul ejti a fiatalokat. Mit mondhatnék, hogy rábírjam őket e téboly hatalmának letörésére! Sátán ügyes csábító, aki romlásba viszi őket.” (Ellen G. White: Boldog otthon, A lélekhez vezető út őrzése c. fej.)