Az adakozás a komoly, őszinte szeretet próbája

(2Korinthus 8:1-24). Hírt adunk nektek, testvéreim, Istennek arról a kegyelméről, amelyet Makedónia gyülekezeteinek adott. (2) Mert a nyomorúság sok próbája között bőséges az ő örömük, és nagy szegénységükből a tisztaszívűség gazdagsága lett. (3) Tanúskodom arról, hogy erejük szerint, sőt erejükön felül is önként adakoztak, (4) és erősen sürgetve kérték tőlünk, hogy a szentek iránti szolgálatban adakozással részt vehessenek. (5) És nemcsak azt tették, amit reméltünk, hanem először önmagukat adták az Úrnak, és aztán nekünk, az Isten akaratából. (6) Úgyhogy bátorítottuk Tituszt, hogy amint már előbb elkezdte, fejezze is be nálatok ennek az adománynak az összegyűjtését. (7) Ezért ahogyan mindenben bővelkedtek: hitben és igében, ismeretben és minden buzgóságban, és a tőlünk rátok áradó szeretetben, úgy ebben az adakozásban is legyetek bőkezűek. (8) Nem parancsként mondom, hanem azért, hogy mások buzgósága által a bennetek levő szeretet valódiságát is kipróbáljam. (9) Mert ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét: hogy gazdag létére szegénnyé lett értetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok. (10) Tanácsot is adok ebben az ügyben, mert ez hasznos nektek, akik nemcsak a cselekvésben, hanem tavaly óta a szándékban is elöl jártatok. (11) Most pedig a cselekvést is vigyétek véghez, hogy amilyen készséges volt a szándékotok, olyan legyen a véghezvitele is, erőtökhöz mérten! (12) Mert ha megvan a szándék, az aszerint kedves Istennek, amitek van, nem aszerint, amitek nincs. (13) Ugyanis azért, hogy másoknak könnyebbségük legyen, nektek ne legyen nyomorúságotok. Ellenben az egyenlőségnek megfelelően (14) a mostani időben a ti fölöslegetek pótolja azok hiányát, hogy máskor azok fölöslege is pótolja majd a ti hiányotokat, hogy így egyenlőség legyen; (15) amint meg van írva: „Aki sokat szedett, annak nem lett többje, és aki keveset, annak nem lett kevesebbje.” (16) Hála legyen Istennek, aki értetek ugyanezt a buzgóságot adta Titusz szívébe. (17) Mert megkapta ugyan a bátorítást, de buzgóbb lévén, önként ment el hozzátok. (18) Elküldtük vele együtt azt a testvért is, akinek az evangélium hirdetésével szerzett jó híre bejárta valamennyi gyülekezetet. (19) Sőt ezenkívül a gyülekezetek kiválasztották őt útitársunknak is ebben az adománygyűjtésben, amelyben szolgálunk, magának az Úrnak a dicsőségére és a mi jó szándékunk megmutatására. (20) Mert óvakodni akarunk attól, hogy valaki megrágalmazzon minket szolgálatunknak eme bőséges eredménye miatt: (21) mert gondunk van a tisztességre nemcsak az Úr előtt, hanem az emberek előtt is. (22) Elküldtük velük együtt azt a testvért, akinek az alkalmasságát sok mindenben kipróbáltuk, mert sokszor buzgó volt, most pedig még sokkal buzgóbb, mert nagyon bízik bennetek. (23) Akár Tituszról van szó, aki nekem társam és közöttetek munkatársam, akár a mi testvéreinkről, a gyülekezetek küldöttei ők: Krisztus dicsősége. (24) Tanúsítsatok tehát irántuk szeretetet, és mutassátok meg nekik, hogy méltón dicsekedtünk veletek a gyülekezetek előtt. /RÚF/

(2Korinthus 9:1-15). A szentek iránti szolgálatról fölösleges írnom nektek. (2) Hiszen ismerem készségeteket, amely miatt dicsekszem veletek a makedónoknak, hogy Akhája tavaly óta készen áll, és hogy a ti buzgóságotok magával ragadta a többséget. (3) De mégis elküldtem a testvéreket, nehogy a veletek való dicsekedésünk ebben az ügyben hiábavaló legyen, hanem amint megmondtam: készen legyetek. (4) És ha velem makedónok érkeznek, és felkészületlenül találnak titeket, valamiképpen szégyent ne valljunk mi – hogy ne mondjuk: ti – ebben a bizodalmunkban. (5) Szükségesnek tartottam tehát, hogy megkérjem a testvéreket, menjenek el hozzátok előre, és készítsék elő a már megígért adományokat, hogy az úgy legyen készen, mint hálaáldozat, nem pedig mint kényszerű adomány. (6) Tudjuk pedig, hogy aki szűken vet, szűken is arat, és aki bőven vet, bőven is arat. (7) Mindenki úgy adjon, ahogyan előre eldöntötte szívében, ne kedvetlenül vagy kényszerűségből, mert „a jókedvű adakozót szereti Isten”. (8) Istennek pedig van hatalma arra, hogy minden kegyelmét kiárassza rátok, hogy mindenütt mindenkor minden szükségessel rendelkezzetek, és bőségetekből jusson minden jó cselekedetre. (9) Amint meg van írva: „Bőkezűen osztott a szegényeknek, igazsága megmarad örökké.” (10) Aki pedig magot ad a magvetőnek, és eledelül kenyeret, megadja és megsokasítja vetőmagotokat, és megszaporítja igazságotok gyümölcsét. (11) Így mindenben meggazdagodtok a teljes tisztaszívűségre, amely általunk hálaadást szül Isten iránt. (12) Mert ez az Isten előtti szolgálat nemcsak enyhít a szentek nyomorúságán, hanem sokakat hálaadásra is indít Isten iránt. (13) Mert e szolgálat eredményességéért dicsőítik majd Istent, azért az engedelmességért, amellyel Krisztus evangéliumáról vallást tesztek, és azért a jószívűségetekért, amely irántunk és mindenki iránt megnyilvánul. (14) Ők könyörögnek is értetek, és vágyódnak utánatok, mivel Isten jósága bőven kiáradt rátok. (15) Hála legyen Istennek kimondhatatlan ajándékáért! /RÚF/

Mi a központi üzenete ezeknek a szakaszoknak?

(2Korinthus 8-9. fejezeteit) meghatározza az adakozással kapcsolatos nyelvezet:

„Istennek arról a kegyelméről, amelyet… adott” (2Kor 8:1) /RÚF/;

„önmagukat adták” (2Kor 8:5); „Mindenki úgy adjon, ahogyan előre eldöntötte szívében… mert

»a jókedvű adakozót szereti Isten«” (2Kor 9:7), /RÚF/);

„Szórt, adott a szegényeknek” (2Kor 9:9);

„dicsőítik Istent… adakozó jószívűségetekért” (2Kor 9:13), ÚRK);

„Hála legyen Istennek az ő kimondhatatlan ajándékáért” (2Kor 9:15), /ÚRK/.

(2Korinthus 8-9) szakasza az adakozás szavaival kezdődik és végződik (2Kor 8:1); (2Kor 9:15). Ezt a két fejezetet erre gondolva olvassuk! Legalább négy fő okát találjuk itt az adakozásnak.

Hála Isten kegyelméért. (2Kor 8:1); (2Kor 9:14-15) (2Korinthus 8-9. fejezete) először is Isten kegyelmére utal.

Egy kicsivel később ezt mondja Pál:

„ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét” (2Kor 8:9), /RÚF/). Isten és Krisztus kegyelmét nevezi meg az adakozás gyakorlásának első okaként. Isten oly sokat tett értünk azzal, hogy odaadta Krisztust. Amikor erre válaszként adományokat adunk, elismerjük kegyelmét az életünkben. Az adás fogalmához hasonlóan a „kegyelem” (görögül: kharisz) szintén többször előfordul (2Korinthus 8-9). szakaszában, megtalálható a szakasz elején és végén is. (2Kor 8:1); (2Kor 9:14-15) Pál ezt a kifejezést különböző értelemben használja ebben a részben, hogy érzékeltesse: Krisztus kegyelme az életünkben azt eredményezi, hogy jóindulattal (kegyelemmel) viseltetünk mások iránt, és a kegyelem hálaadásra késztet.

Vágyjunk követni Jézus példáját! (2Kor 8:9) Jézus gazdag volt, de szegénnyé lett, ez szimbolizálja földi születése előtti és utáni létét. Ez csak egyféleképpen történhetett: ha mindent odaadott. Amikor mi adakozunk, javakat biztosítunk arra, hogy mások is megismerjék Krisztust.

Vágyjunk továbbadni Isten áldásait! (2Kor 9:10-11) Azért tudunk adakozni, mert mi már előbb kaptunk Istentől. Gazdaggá tesz minket, hogy nagylelkűek lehessünk.

Őszinte szeretet. (2Kor 8:8, 24) Az adakozás a komoly, őszinte szeretet próbája. Ez a legfőbb bizonyítéka annak, hogy szeretet él a szívünkben.

White idézet: Krisztus életének széles, a végtelenséget is átfogó befolyása volt, amely összekapcsolta Istennel és az egész emberi családdal. Jézus által Isten olyan befolyás gyakorlására tette képessé az embert, ami miatt lehetetlen, hogy önmagának éljen. Kölcsönös kötelességgel kötődünk embertársainkhoz, akik mind Isten teremtésének, a nagy egésznek egy-egy alkotásai. Senki sem függetlenítheti magát embertársaitól, mert minden ember sorsa kihat másokra. Isten a lelkünkbe akarja vésni, hogy felebarátunk jóléte tőlünk is függ, és elő kell segítenünk boldogságát.

A bennünket körülvevő légkör tudatosan vagy öntudatlanul, de kihat minden emberre, akivel érintkezünk… Ezt a felelősséget nem tudjuk lerázni magunkról. A beszédünk, ténykedésünk, öltözködésünk, viselkedésünk, sőt még az arckifejezésünk is befolyást áraszt… Ha példamutatásunkkal segítünk másokat a jó elvek kialakításában, akkor erőt adunk nekik a jó cselekedetek végzéséhez. Ezután ők ugyanilyen befolyást árasztanak másokra, és azok is másokra. Eközben tudtunkon kívül ezrek meríthetnek áldást a befolyásunkból.

A jellem hatalom. Az igaz, önzetlen, Isten-szerető élet csendes bizonyságtevésének szinte ellenállhatatlan befolyása van. Ha életünk Krisztus jellemét tükrözi, akkor együttműködünk vele a lelkek megmentésében; és csakis akkor tudunk együtt munkálkodni Istennel, ha életünk a jellemét tükrözi. Minél messzebbre terjed a befolyásunk, annál több jót tehetünk. Ha azok, akik Isten szolgáinak mondják magukat, Krisztus követik példáját, és gyakorolják mindennapi életükben a törvény elveit; ha minden tettük arról tanúskodik, hogy szeretik Istent mindenekfelett és felebarátjukat, mint önmagukat, akkor lesz ereje az egyháznak arra, hogy felrázza a világot.

De soha ne felejtsük el, hogy rosszra is lehet befolyásolni! Rettenetes dolog elveszíteni a saját lelkünket, de még rettenetesebb mások lelki halálát okozni… Csak Isten kegyelméből tudjuk helyesen használni ezt a képességünket. – Isten csodálatos kegyelme, 231./old. (augusztus 11.)

Jézus Krisztus vallása megújítja az életet és a jellemet. Az igazi keresztény folyamatosan keresi a kegyelmet, amely megváltoztatja emberi jellemhibáit. Durva, önkényes szavak helyett a bátorítást szavait fogja szólni, amiket Krisztus is mondana az ő helyében. Jézus mindenki irányába jóindulatot tanúsított, és nem csak azok iránt, akik dicsérték és értékelték bölcsességét. Az igazi keresztény életéből olyan tisztaság és szentség sugárzik, amilyen volt Krisztus élete is.

A keresztény a világosság hordozója legyen a világban, fénylenie kell a bűn és törvénytelenség sötétségében. Ebben a világban folyamatosan le kell győznie azokat az erőket, amelyeknek Sátán a feje. Krisztus példáját követve a kereszthordozásban és az önmegtagadásban, akik elfogadják Jézust, azok Isten fiaivá válnak. „Valakik pedig befogadák őt, hatalmat ada azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, akik az ő nevében hisznek.” (Jn 1:12) Azért tudnak győzni az élet küzdelmeiben, mert felöltözték „amaz új embert, melynek újulása van Annak ábrázatja szerint való ismeretre, aki teremtette azt” (Kol 3:10). – The Upward Look, 75./old