A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Erkölcstelenség az egyházban. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Erkölcstelenség az egyházban. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. július 23., csütörtök

A bálványimádás, részegesség és a paráznaság

Ellen G. White: Az apostolok története. Budapest, 2001, Advent Kiadó, „Figyelmeztető és kérlelő üzenet” c. fejezet, 197-203./oldal 

(1Kor 5:10-11). De nem általában e világ paráznáival vagy nyerészkedőivel, harácsolóival vagy bálványimádóival, hiszen akkor ki kellene mennetek a világból. (11) Most tehát azt írom nektek, hogy ne tartsatok kapcsolatot azzal, akit bár testvérnek neveznek, de parázna vagy nyerészkedő, bálványimádó vagy rágalmazó, részeges vagy harácsoló. Az ilyennel még együtt se egyetek! /RÚF/ 

(1Kor 6:9-10). Vagy nem tudjátok, hogy igazságtalanok nem örökölhetik Isten országát? Ne tévelyegjetek: sem paráznák, sem bálványimádók, sem házasságtörők, sem bujálkodók, sem fajtalanok, (10) sem tolvajok, sem nyerészkedők, sem részegesek, sem rágalmazók, sem harácsolók nem fogják örökölni Isten országát. /RÚF/ 

Érdekes, hogy verseiben a bűnök listájában a bálványimádás és a részegesség mellett szerepel a paráznaság. Amint Pál utal rá (1Kor 10:7). Bálványimádók se legyetek, mint közülük némelyek, amint meg van írva: 

(1Kor 10:7)„Leült a nép enni és inni, majd mulatozni kezdtek.” /RÚF/ 

(2Móz 32:1-6). Amikor azt látta a nép, hogy Mózes késlekedik, és nem jön le a hegyről, Áron köré sereglett a nép, és azt mondták neki: Jöjj, és készíts nekünk istent, hogy előttünk járjon! Mert nem tudjuk, hogy mi történt ezzel a Mózessel, aki felhozott bennünket Egyiptomból. (2) Áron ezt mondta nekik: Szedjétek ki az arany fülbevalókat feleségeitek, fiaitok és leányaitok füléből, és hozzátok ide hozzám! (3) Kiszedte hát az egész nép az arany fülbevalókat a füléből, és odavitte Áronhoz. (4) Ő átvette tőlük, vésővel mintát készített, és borjúszobrot öntött. Ekkor azt mondták: Ez a te istened, Izráel, aki fölhozott téged Egyiptomból. (5) Amikor Áron látta ezt, oltárt épített elé, majd kihirdette Áron: Holnap az Úr ünnepe lesz! (6) Másnap tehát korán fölkeltek, égőáldozatokat áldoztak, és békeáldozatokat mutattak be. Azután leült a nép enni és inni, majd mulatozni kezdtek. /RÚF/

 A bálványimádó ünnepségekkel gyakran együtt járt a féktelen dőzsölés, ami utat nyitott az erkölcstelen tetteknek. 

(1Kor 10:8). De ne is paráználkodjunk, mint ahogy közülük némelyek paráználkodtak, és elestek egyetlen napon huszonháromezren. /RÚF/) 

„Lehetetlen a megszentelődés áldását élvezni, amíg az ember önző és mohó… Csodálatos, ahogyan az emberi szervezet képes ellenállni a rá nehezedő nyomásnak, de a túlzott falánkság és ivás makacs rossz szokásai minden téren gyengítik a test működését. A fékevesztett étvágynak és szenvedélyeknek kedvezve még magukat kereszténynek vallók is gátolják a természet munkáját, gyengítik saját fizikai, értelmi és erkölcsi erejüket”. (Ellen G. White: The Sanctified Life. 25-26./oldal) 

„Amikor az ember maradéktalanul megszabadul az önzéstől, amikor minden hamis istent kivet a lelkéből, az így keletkezett űrt betölti Krisztus Lelke. Az ilyen emberben van meg a szeretet által működő hit, ami megtisztítja a lelket minden erkölcsi és lelki szennyeződéstől”. (Ellen G. White: The Home Missionary. 1893 november) 

„Isten fel akar bennünket emelni az Ő magasztos, tiszta, mennyei szintjére. Lelke állandóan ennek a célnak az eléréséért küzd velünk… Természetes hajlamaink magukban hordozzák az erkölcsi halál magjait – hacsak nem változtatja meg azokat Isten Szentlelke”. (Ellen G. White: 12. kézirat. 1888)

White idézet: TÜKRÖZŐDJÉK BENNÜNK KRISZTUS LELKÜLETE ÉS EREJE Január 18.

„Felelének a szolgák: Soha ember úgy nem szólott, mint ez az ember!” (Jn. 7:46) 

Miközben Jézus a hegyen beszélt, tanítványai köréje gyűltek, és a kíváncsi tömeg a lehető legközelebb próbált kerülni Hozzá. Valami rendkívülit vártak. A hallgatók arckifejezése és magatartása mély érdeklődést fejezett ki. Mindenki figyelme a beszélő felé irányult. Jézus tekintetéből leírhatatlan szeretet áradt, és a mennyei arckifejezés, amely látható volt rajta, minden szónak különös hangsúlyt kölcsönzött. Hallgatói között jelen voltak az égi angyalok is. De ott volt a lelkek ellensége is, gonosz angyalainak kíséretében, készen állva, hogy minél inkább meghiúsítsa a mennyei Tanító befolyását. 

Az ott elhangzott igazságok századokon át fennmaradtak, és fényt árasztottak az általános tévelygés közepette. Sokan megtalálták benne azt, amire a lelkük a leginkább vágyott – az élet és a hit egyetlen alapját. De ezekben a szavakban, amelyek a legnagyobb tanítótól származnak, amelyet a világ valaha ismert, nem érvényesül az emberi szónoklat. A nyelvezet világos, a kifejezett gondolatokat és érzelmeket pedig a lehető legnagyobb egyszerűség jellemzi. A szegények, tanulatlanok és a legegyszerűbb emberek is megérthetik. A menny Istene irgalommal és jósággal fordult a lelkekhez, akiknek megmentéséért jött. Úgy tanította őket, mint akinek ereje van, és az örök élet szavait szólta. 

Mindenkinek a tőle telhető legjobban kellene követnie a Példaképet. Bár az emberek nem bírnak a lelkiismeret erejével oly mértékben, mint Jézus, mégis kapcsolatba kerülhetnek az Erő forrásával, és Jézus bennük, ők pedig Jézusban lakozhatnak, az Ő Lelke és ereje pedig megnyilatkozhat bennük. 

A világias lelkület és az önzés elválaszt Istentől. A mennyei üzenet természetünkből adódóan ellenállást vált ki belőlünk. Krisztus és az igazság hűséges tanúi megfeddik a bűnt. Szavaik olyanok lesznek, mint a kalapács, amely szétzúzza a megkövült szíveket, mint ahogyan a tűz megemészti a hamut. Állandó szükség van komoly és figyelmeztető üzenetekre. (Bizonyságtételek, 5.köt. 253-254.) 

Művészek, tudományok terén magas képzettségű emberek értékes dolgokat tanultak meg alázatos keresztényektől, akiket a világ tanulatlanoknak nyilvánított. Viszont ezek a névtelen tanítványok a legmagasabb szintű iskolában tanultak. Annak lábánál ültek, akiről ezt olvassuk: „Soha ember úgy nem szólott, mint ez az ember!” (Jn. 7:46) (Jézus élete, 251) – Krisztusi élet, „Tükröződjék bennünk Krisztus lelkülete és ereje” című fejezet, 32./oldal (jan. 18.) 


Házasságban vagy egyedül élni

(1Kor 6:18-20). Kerüljétek a paráznaságot! Minden más bűn, amit elkövet az ember, kívül van a testén, de aki paráználkodik, a saját teste ellen vétkezik. (19) Vagy nem tudjátok, hogy testetek a bennetek levő Szentlélek temploma, akit Istentől kaptatok, és ezért nem a magatokéi vagytok? (20) Mert áron vétettetek meg: dicsőítsétek tehát Istent testetekben!  /RÚF/

 A paráznaságtól való óvás összefüggésében hangzik el Pál kijelentése, miszerint testünk a „Szentlélek temploma” (1Kor 6:19), ÚRK) Csak a Szentlélek templomaként élhetünk szent életet. Az egyház keresztény közösség, amely különbözik a környezetétől. Ezt a Szentlélek jelenléte teszi lehetővé. 

(1Kor 7. fejezet (1-40) Amiről pedig írtatok, arra ezt válaszolom: jó a férfinak asszonyt nem érinteni. (2) A paráznaság miatt azonban mindenkinek legyen saját felesége, és minden asszonynak saját férje. (3) A férj teljesítse kötelességét felesége iránt, hasonlóan a feleség is a férje iránt. (4) A feleség nem ura a maga testének, hanem a férje; ugyanúgy a férj sem ura a maga testének, hanem a felesége. (5) Ne fosszátok meg magatokat egymástól, legfeljebb közös megegyezéssel egy időre, hogy szabaddá legyetek az imádkozásra, de azután legyetek ismét együtt, nehogy megkísértsen a Sátán titeket azáltal, hogy képtelenek vagytok magatokon uralkodni. 6) Ezt pedig engedményként mondom, nem parancsként. (7) Szeretném, ha minden ember úgy volna, mint én magam is; viszont mindenkinek saját kegyelmi ajándéka van Istentől: kinek így, kinek amúgy. (8) A nem házasoknak és az özvegyeknek pedig ezt mondom: jó nekik, ha úgy maradnak, mint én is. (9) Ha azonban nem tudják magukat megtartóztatni, házasodjanak meg, mert jobb házasságban élni, mint égni. (10) A házasoknak pedig nem én parancsolom, hanem az Úr, hogy az asszony ne váljon el a férjétől. (11) Ha azonban elválik, maradjon házasság nélkül, vagy béküljön ki férjével! A férj se bocsássa el feleségét! (12) A többieknek pedig én mondom, nem az Úr: ha egy testvérnek hitetlen felesége van, aki kész vele élni, ne bocsássa el! (13) És ha egy asszonynak hitetlen férje van, aki kész vele élni, ne hagyja el a férjét! (14) Mert a hitetlen férj meg van szentelve hívő felesége által, a hitetlen feleség pedig hívő férje által; különben gyermekeitek is tisztátalanok volnának, így azonban szentek. (15) Ha pedig a hitetlen házastárs válni akar, váljék el, nincs szolgaság alá vetve a hívő férj vagy a hívő feleség az ilyen esetekben. Mert arra hívott el minket az Isten, hogy békességben éljünk. (16) Mert mit tudod te, asszony, vajon megmentheted-e a férjedet? Vagy mit tudod te, férfi, vajon megmentheted-e a feleségedet? (17) Egyébként mindenki éljen úgy, ahogy az Úr adta neki, ahogy az Isten elhívta: így rendelkezem minden más gyülekezetben is. (18) Körülmetélten hívatott el valaki? Ne tüntesse el! Körülmetéletlenül hívatott el valaki? Ne metélkedjék körül! (19) Sem a körülmetélkedés, sem a körülmetéletlenség nem ér semmit, egyedül Isten parancsolatainak a megtartása fontos. (20) Mindenki maradjon abban a hivatásban, amelyben elhívatott. (21) Rabszolgaként hívattál el? Ne törődj vele! Ha viszont szabaddá lehetsz, inkább élj azzal! (22) Mert az Úrban elhívott rabszolga az Úr felszabadítottja, hasonlóan a szabadként elhívott a Krisztus rabszolgája. (23) Áron vétettetek meg: ne legyetek emberek rabszolgái! (24) Mindenki abban maradjon meg Isten előtt, testvéreim, amiben elhívatott. (25) A hajadonokról ugyan nincs rendelkezésem az Úrtól, de tanácsot adok úgy, mint aki az Úr irgalma folytán hitelt érdemel. (26) Azt tartom tehát jónak a küszöbön álló megpróbáltatások miatt, hogy jó az embernek úgy maradnia, amint van. (27) Feleséghez vagy kötve? Ne akarj elválni! Feleség nélkül vagy? Ne keress feleséget! (28) De ha megnősülsz, nem vétkezel, és ha férjhez megy a hajadon, nem vétkezik. Az ilyeneknek azonban gyötrelmük lesz a testben, én pedig szeretnélek ettől megkímélni titeket. (29) Ezt pedig azért mondom, testvéreim, mert a hátralevő idő rövidre szabott. Ezután tehát azok is, akiknek van feleségük, úgy éljenek, mintha nem volna, (30) és akik sírnak, mintha nem sírnának, akik pedig örülnek, mintha nem örülnének, akik vásárolnak, mintha semmijük sem volna, (31) és akik a világ javaival élnek, mintha nem élnének vele, mert a világ látható alakja elmúlik. (32) Azt szeretném, hogy gond ne terheljen titeket. Aki nőtlen, az az Úr dolgaival törődik: hogyan legyen tetszésére az Úrnak. (33) Aki viszont megházasodott, az a világi dolgokkal törődik: hogyan legyen tetszésére a feleségének; (34) ezért élete megosztott. A nem férjes asszony és a hajadon az Úr dolgaival törődik, hogy szent legyen testében is, lelkében is; aki pedig férjhez ment, a világi dolgokkal törődik: hogyan legyen tetszésére a férjének. (35) Ezt pedig éppen a ti javatokra mondom, nem azért, hogy tőrbe csaljalak titeket, hanem hogy feddhetetlenül élhessetek, és teljes szívvel ragaszkodjatok az Úrhoz. (36) Ha pedig valaki azt gondolja, hogy tisztességtelenül bánik jegyesével, és már nem tudja magát fékezni, és így érzi szükségesnek, tegye meg, amit akar, nem vétkezik: vegye feleségül. (37) Aki azonban szilárd elhatározásra jutott, és a szükség nem kényszeríti, mert hatalma van saját kívánsága felett, és úgy döntött szívében, hogy jegyesét megőrzi: jól teszi. (38) Azért aki feleségül veszi jegyesét, az is jól teszi, de aki nem veszi feleségül, még jobban teszi. (39) Az asszonyt törvény köti, amíg él a férje, de ha a férje meghal, szabadon férjhez mehet ahhoz, akihez akar, de csak az Úrban. (40) Az én véleményem szerint azonban boldogabb lesz, ha úgy marad, amint van. Hiszem pedig, hogy bennem is az Isten Lelke van. /RÚF/ 

A szexualitással kapcsolatban fontos tanulságokkal találkozunk (1Korinthus 7. fejezetében). Ezt a szakaszt nagyjából két fő részre oszthatjuk: 

1) a házassággal kapcsolatos tanácsok (1Kor 7:1-24); 

2) az egyedülálló életre vonatkozó tanácsok (1Kor 7:25-40). (1Korinthus 7. fejezete) segít megérteni, hogy fontos és szükséges is beszélni a szexualitásról. 

Ám ezt a fejezetet olvasva észben kell tartanunk, hogy Pál a korinthusi gyülekezet konkrét ügyeit érintő kérdésekre válaszol. Máskülönben néhány megjegyzése arra engedne következtetni, hogy nem tartotta fontosnak a házasságot, pedig nem ez volt a helyzet.

 (1Tim 4:1-3). A Lélek pedig világosan megmondja, hogy az utolsó időkben némelyek elszakadnak a hittől, mert megtévesztő lelkekre és ördögi tanításokra hallgatnak, (2) és olyanokra, akik képmutató módon hazugságot hirdetnek, mert lelkiismeretük érzéketlenné vált. (3) Ezek tiltják a házasságot és bizonyos ételek élvezetét, amelyeket Isten azért teremtett, hogy hálaadással éljenek velük a hívők és azok, akik megismerték az igazságot. /RÚF/; 

(1Tim 5:14). Azt akarom tehát, hogy a fiatalabb özvegyek menjenek férjhez, szüljenek gyermekeket, vezessenek háztartást, és ne adjanak semmi alkalmat az ellenségnek a gyalázkodásra. /RÚF/; 

(Zsid 13:4). Legyen megbecsült a házasság mindenki előtt, és a házasélet legyen tiszta, mert a paráznákat és a házasságtörőket ítéletével sújtja Isten. /RÚF/ 

Érdemes megjegyezni, hogy a „Kerüljétek a paráznaságot” (1Kor 6:18) felszólítás a Krisztussal való egyesülés (1Kor 6:17) "A ki pedig az Úrral egyesül, egy lélek ő vele."

... és a Szentlélek templomaként való élet közé ékelődik be.

(1Kor 6:19)Vagy nem tudjátok, hogy testetek a bennetek levő Szentlélek temploma, akit Istentől kaptatok, és ezért nem a magatokéi vagytok? Van ennél jobb módja az erkölcstelenség kerülésének? Természetesen nincs! 

Az emberi szexualitás Isten teremtésének része, egy férfi és egy nő házassági kötelékén belüli élvezetre, mert egyedül ezt szentesíti a Biblia. 

Amikor Pál azt írja, hogy „Kerüljétek a paráznaságot” (1Kor 6:18), talán József történetére gondol. 

  (1Móz 39:6-18). Ezért Józsefre bízta mindenét, és semmire sem volt gondja mellette, legfeljebb csak arra, hogy megegye az ételt. Józsefnek szép termete és szép arca volt. (7) Ezek után történt, hogy Józsefre szemet vetett gazdájának felesége, és ezt mondta: Hálj velem! (8) Ő azonban ezt nem akarta, és azt felelte gazdája feleségének: Nézd, az én gazdámnak semmi gondja sincs mellettem háza dolgaira, és rám bízta mindenét. (9) Senki sem nagyobb nálam ebben a házban. Semmit sem tiltott el tőlem, csak téged, mert te a felesége vagy. Hogyan követhetném el ezt a nagy gonoszságot, vétkezve az Isten ellen?! (10) Bár az asszony nap mint nap ezt mondogatta Józsefnek, ő mégsem engedett neki, és nem feküdt mellé, hogy vele legyen. (11) Egy napon, mint mindig, bement József a házba a munkáját végezni. A háznép közül senki sem volt a házban. (12) Ekkor megragadta őt az asszony a ruhájánál fogva, és azt mondta: Hálj velem! Ő azonban otthagyta ruháját az asszony kezében, futásnak eredt, és kiszaladt. (13) Amikor az asszony látta, hogy kezében hagyta a ruháját, és kifutott, (14) összecsődítette háza népét, és ezt mondta nekik: Nézzétek, egy héber embert hozott hozzánk, és az csúffá tesz bennünket. Bejött hozzám, hogy velem háljon, de én hangosan kiáltozni kezdtem. (15) Amikor meghallotta, hogy jó hangosan kiáltozni kezdek, nálam hagyta a ruháját, futásnak eredt, és kiszaladt. (16) Az asszony magánál tartotta József ruháját, míg az ura haza nem jött. (17) Akkor neki is ugyanazt mondta: Bejött hozzám a héber szolga, akit idehoztál, hogy csúffá tegyen engem. (18) De amikor hangosan kiáltozni kezdtem, nálam hagyta a ruháját, és kifutott. /RÚF/  

A Bibliából megtudjuk, hogy amikor Potifár felesége ajánlatot tett Józsefnek, ő „kifutott” 

(1Móz 39:18),De amikor hangosan kiáltozni kezdtem, nálam hagyta a ruháját, és kifutott. /ÚRK/ Ezt nem kevesebb, mint négy alkalommal említi 

(1Móz 39:6-18) szakasza. A Biblia kimondottan nem írja le, de utal rá, hogy József a házasságig várt a nemi élettel. 

(1Móz 41:45). Ezután elnevezte a fáraó Józsefet Cáfenat-Panéahnak, és hozzáadta feleségül Ászenatot, Pótiferának, Ón papjának a leányát. Így lett József egész Egyiptom felügyelője. /RÚF/ 

(1Móz 41:38). A fáraó ezt mondta szolgáinak: Találhatunk-e ehhez hasonló embert, akiben isteni lélek van? /RÚF/), 

Szentlélekkel teljes férfi volt és azt akarta tenni, ami Isten szemében helyes. 

White idézet: Ha a házasulandók nem akarnak szomorú és boldogtalan érzést az esküvő után, akkor azt most kell komoly és alapos megfontolás tárgyává tenniük. A meggondolatlan lépés a legbiztosabb eszköze annak, hogy romba döntse a fiatal férfiak és nők életét. Az élet teherré és átokká válik. Senki sem tudja annyira elrontani egy nő boldogságát és hasznosságát, vagy teheti életét szívszaggató teherré, mint a saját férje. És századrésznyire sem tudja más lehűteni egy férfi reményeit és törekvéseit, megbénítani erőit és tönkretenni befolyását és kilátásait, mint a saját felesége. Sok férfi és nő az esküvő órájától számolja élete sikerét vagy kudarcát és eljövendő élete reményét. 

Szeretném az ifjúsággal megláttatni és megéreztetni az őket fenyegető bajokat, különösen a boldogtalan házasság veszélyét. 

A házasság befolyást és hatást gyakorol életedre úgy a mostani, mint az eljövendő világra. Az őszinte keresztény nem viszi véghez terveit addig, amíg meg nem győződött arról, hogy Isten helyesli-e eljárását. Nem ő választ házastársat magának, hanem érzi, Istennek kell választania számára. Ne keressük a magunk kedvét, mert Krisztus sem önmagának akart tetszeni. Nem mondom, hogy valaki vegye el azt, akit nem szeret. Ez bűn lenne. De nem szabad megengednünk az ábrándnak és érzelmi természetnek, hogy romlásba sodorjon bennünket. Az Úr egész szívünket és legmagasztosabb érzelmeinket kívánja. – Boldog otthon, 43./oldal 

Mit tegyen a keresztény, amikor nehéz helyzetbe kerül, amely kipróbálja hitének szilárdságát és elvhűségét? Jelentse ki nyíltan, követésre méltó határozottsággal: „Én lelkiismeretes keresztény vagyok. Hiszem, hogy a hét hetedik napja a szombat. Hitünk és alapelveink ellenkező irányba vezetnek, ezért nem lennénk boldogok egymással, mert ahogy igyekszem megérteni és követni Isten akaratát, mind jobban más leszek, mint a világ, és átalakulok Krisztus képmására. Ha te ezután sem látsz semmi gyönyörűséget Krisztusban, semmi vonzóerőt az igazságban, akkor te a világot szereted, amit én nem tudok szeretni. Én Isten dolgait szeretem, amit te nem tudsz szeretni. A lelki dolgokat lelkileg ítéljük meg. Lelki ítélőképesség nélkül nem láthatod meg Istennek irántam támasztott követelményeit, sem kötelességemet Mesterem iránt, akinek szolgálok, ezért úgy éreznéd, hogy elhanyagollak téged vallási kötelezettségeim kedvéért, és így nem lennél boldog. Féltékeny volnál szeretetemre, amelyet Isten iránt tanúsítok, én pedig egyedül állnék hitbeli meggyőződésemben. Ha majd a nézeteid megváltoznak, ha szíved meghajol Isten követelményei előtt, és megszereted Megváltódat, akkor megújíthatjuk kapcsolatunkat.” 

Így a hívő keresztény áldozatot hoz Krisztusért, amelyet lelkiismerete helyesel, és amely által megmutatja, hogy örök életét sokkal többre becsüli, semhogy kockáztatná annak elvesztését. Érzi, hogy jobb, ha házasság nélkül marad, semhogy érdekeit összekösse egy életre olyan személlyel, aki inkább választja a világot, mint Jézust, és őt is el akarja téríteni Krisztus keresztjétől. – Tanácsok a gyülekezeteknek, 122-123./oldal


2026. július 22., szerda

Az erkölcstelenség ellenszere

 (1Korinthus 6:1-20). Hogyan merészel közületek valaki, akinek a másikkal peres ügye van, a hitetlenek előtt pereskedni, és nem a szentek előtt? (2) Vagy nem tudjátok, hogy a szentek a világ felett fognak ítélkezni? És ha ti a világ felett ítélkeztek, arra talán méltatlanok vagytok, hogy jelentéktelen ügyekben ítélkezzetek? (3) Vagy nem tudjátok, hogy angyalok fölött is ítélkezünk majd? Akkor mennyivel inkább ítélkezhetünk a mindennapi élet dolgaiban! (4) Ha tehát a mindennapi élet ügyeiben pereskedtek, akkor azokat ültetitek a bírói székbe, akik semmit sem számítanak a gyülekezet előtt? (5) Megszégyenítésül mondom nektek! Ennyire nincs közöttetek egyetlen bölcs sem, aki igazságot tudna tenni testvérei között? (6) Sőt testvér a testvérrel pereskedik, méghozzá hitetlenek előtt?! (7) Egyáltalán már az is nagy kudarc, hogy pereskedtek egymással. Miért nem szenveditek el inkább a sérelmet? Miért nem tűritek el inkább a kárt? (8) Sőt ti okoztok sérelmet és kárt, mégpedig testvéreknek! (9) Vagy nem tudjátok, hogy igazságtalanok nem örökölhetik Isten országát? Ne tévelyegjetek: sem paráznák, sem bálványimádók, sem házasságtörők, sem bujálkodók, sem fajtalanok, (10) sem tolvajok, sem nyerészkedők, sem részegesek, sem rágalmazók, sem harácsolók nem fogják örökölni Isten országát. (11) Pedig néhányan ilyenek voltatok: de megmosattatok, megszentelődtetek, és meg is igazultatok az Úr Jézus Krisztus nevében és a mi Istenünk Lelke által. (12) Minden szabad nekem, de nem minden használ. Minden szabad nekem, de nem válok semminek a rabjává. (13) Az eledel a gyomorért van, a gyomor pedig az eledelért, de Isten ezt is, amazt is meg fogja semmisíteni. A test azonban nem a paráznaságért van, hanem az Úrért, az Úr pedig a testért. (14) Isten ugyanis feltámasztotta az Urat, és hatalmával minket is fel fog támasztani. (15) Vagy nem tudjátok, hogy a ti testetek a Krisztus tagja? Most tehát azok, akik a Krisztus tagjai, parázna nő tagjaivá legyenek? Szó sem lehet róla! (16) Vagy nem tudjátok, hogy aki parázna nővel egyesül, egy testté lesz vele? Mert amint az Írás mondja, „lesznek ketten egy testté”. (17) Aki pedig az Úrral egyesül, egy lélek ővele. (18) Kerüljétek a paráznaságot! Minden más bűn, amit elkövet az ember, kívül van a testén, de aki paráználkodik, a saját teste ellen vétkezik. (19) Vagy nem tudjátok, hogy testetek a bennetek levő Szentlélek temploma, akit Istentől kaptatok, és ezért nem a magatokéi vagytok? (20) Mert áron vétettetek meg: dicsőítsétek tehát Istent testetekben! /RÚF/ 

 Mit mond ez rész a megszentelődés és az erkölcstelenségtől való tartózkodás közötti kapcsolatról? 

(1Thessz 4:1-8). Egyébként pedig, testvéreim, kérünk titeket, és intünk az Úr Jézus nevében, hogy amint tőlünk tanultátok, hogyan kell Istennek tetsző módon élnetek – s amint éltek is –, ebben jussatok még előbbre. (2) Hiszen tudjátok, milyen rendelkezéseket adtunk nektek az Úr Jézus nevében. (3) Az az Isten akarata, hogy megszentelődjetek: hogy tartózkodjatok a paráznaságtól, (4) hogy tanuljon meg mindenki szentségben és tisztaságban élni feleségével, (5) nem a kívánság szenvedélyével, mint a pogányok, akik nem ismerik Istent; (6) és senki ne károsítsa meg és ne csalja meg testvérét semmiféle ügyben. Mert bosszút áll az Úr mindezekért, ahogyan már előbb megmondtuk nektek, és bizonyságot is tettünk róla. (7) Mert nem tisztátalanságra hívott el minket Isten, hanem megszentelődésre. (8) Aki tehát ezt megveti, az nem embert vet meg, hanem Istent, aki Szentlelkét is rátok árasztja. /RÚF/ 

Ugyan Pál ezt másoknak írta, de az elvet széles körben, minden keresztény alkalmazhatja. Ez is elvezet azokhoz a kérdésekhez, hogy Mi történt Korinthusban? Miért volt ilyen sok probléma? Korinthusban némelyek nyilván úgy gondolták, hogy mivel az evangélium felszabadította őket, már bármit megtehetnek. Az érvelésük szerint éppúgy, amint a gyomor az eledelért van, a test a paráznaságért van, a paráznaság pedig a testért. 

(1Kor 6:13).  Az eledel a gyomorért van, a gyomor pedig az eledelért, de Isten ezt is, amazt is meg fogja semmisíteni. A test azonban nem a paráznaságért van, hanem az Úrért, az Úr pedig a testért. Pál erre azt feleli, hogy ez a keresztény szabadság félreértelmezése. A keresztény identitással összeegyeztethetetlen a szexuális életben való hűtlenség, mert az visszaélés az evangéliumi szabadsággal. 

(Róm 8:2). mert az élet Lelkének törvénye megszabadított téged Krisztus Jézusban a bűn és a halál törvényétől. /RÚF/; 

(Gal 5:13). Mert ti, testvéreim, szabadságra vagytok elhívva; csak a szabadság nehogy ürügy legyen a testnek, hanem szeretetben szolgáljatok egymásnak. /RÚF/

 Isten szabaddá tett bennünket a bűntől, nem arra „szabadított fel”, hogy bűnt kövessünk el. 

(Róm 6:18, 22). Miután tehát megszabadultatok a bűntől, az igazság szolgáivá lettetek. (22) Most azonban, miután a bűntől megszabadultatok, és Isten szolgái lettetek, már ez meghozta nektek gyümölcsét, a megszentelődést, amelynek vége az örök élet. /RÚF/; 

(Róm 8:2) Mert a Jézus Krisztusban való élet lelkének törvénye megszabadított engem a bűn és a halál törvényétől. Valójában „A test… az Úrért [van], az Úr pedig a testért”.  (1Kor 6:13), /RÚF/ 

Mi Krisztushoz tartozunk (1Kor 6:15),Vagy nem tudjátok, hogy a ti testetek a Krisztus tagja? és annak, hogy kik vagyunk, szükségképpen meg kell határoznia, hogyan cselekszünk. Az egyik elválaszthatatlanul kapcsolódik a másikhoz. (1Korinthus 6.) fejezete ezt mutatja be három különböző módon. 

Először is úgy azonosítja a hívőket, hogy „megmosattatok, megszentelődtetek és megigazultatok az Úr Jézus nevében és a mi Istenünk Lelke által”. (1Kor 6:11), /ÚRK/ 

Az (1Kor 6:9-10) verseiben felsorolt bűnöknek, valamint a (1Kor 6:12-20) versekben elítélt erkölcstelenségnek nincs helye azoknak az életében, akik megtisztultak, megszentelődtek és megigazultak. Másodszor: mi „Krisztus tagjai” (1Kor 6:15) vagyunk, és ez azt jelent, hogy  Krisztussal kell egyesülnünk. (1Kor 6:17) A paráznaság ennek az egységnek a megtörése. (1Kor 6:13, 15) Aki házasságon kívüli kapcsolatra lép valakivel, azzal „egy testté” lesz. (1Kor 6:16)  A Szentlélek által Krisztussal való egységnek kell meghatároznia a keresztény etikát szexuális kérdésekben. Harmadszor pedig, testünk „a Szentlélek temploma” (1Kor 6:19-20) /ÚRK/. Csak úgy lehetünk hűségesek, szentek a nemi életünkben, ha a Szentlélek által bensőséges kapcsolatban vagyunk Krisztussal. Pál másutt arra utalva, hogy testünk a Szentlélek temploma, ezt kéri: „szánjátok oda testeteket élő, szent és Istennek kedves áldozatul” (Róm 12:1), /ÚRK/ 

Gondoljunk csak bele, mennyi rombolást okozott a paráznaság az emberiség életében! Mindezek alapján milyen fontos kérdésnek tartsák ezt a keresztények?

White idézet: Ez az üzenet minden gyülekezetünket érdekli. A legjobban akkor használod hallószerved, ha nem másra, hanem Isten hangjának figyelmes hallgatására fordítod, mely Igéjében szól hozzád. A győzők számára gazdag és bőséges ígéret van benne. Nem elég a harcmezőre lépni, hanem mindvégig küzdeni is kell. Nem szabad ismernünk a megadást. A hitnek szép harcát a legvégéig meg kell küzdenünk. Dicső győzelmet csak a győzőnek ígértek. „A győzedelmesnek enni adok az élet fájáról, amely az Isten paradicsomának közepette van.” (Jel 2:7) A megváltás munkája folytán sokkal több történik, mint csupán annak visszaállítása, ami Ádám bűnbeesésekor elveszett. Aki a trónon ül, ezt mondja: „Ímé, mindent újjá teszek.” (Jel 21:5)

Figyeljük meg magunkat közelről és kritikusan. Mikor megszegtük keresztségi fogadalmunkat, nem az eskünket szegtük-e meg? Meghaltunk-e a világnak és élünk-e Krisztusnak? Keressük-e az odafentvalókat, ahol Jézus az Isten jobbján ül? Tart-e a horgonykötél, mely az örök Sziklához köt minket? Sodor-e minket az ár a pusztulás felé? Nem kellene-e nekifeszülnünk, hogy felfelé haladjunk az árral szemben. Ne habozzunk tovább, hanem használjuk teljes erőnkből az evezőnket, és tegyük meg legközelebbi munkánkat, mert egyébként reménytelen hajóroncsok leszünk. 

A mi dolgunk, hogy ismerjük fel bukásainkat és bűneinket, melyek sötétséget és lelki erőtlenséget okoznak, és kioltják első szeretetünket. Nem világiasság ez? Nem önzés ez? Az önhittség szeretete ez? Az elsőségért való küzdelem? A túlságosan aktív érzékiségünk? A nikolaiták bűne, mely Isten kegyelmét bujaságra fordította? Nem éltünk-e rosszul, nem éltünk-e vissza a nagy világossággal, az alkalmakkal és kiváltságokkal a bölcsességre és vallásos ismeretre való önelégült hivatkozással, miközben életünk és jellemünk következetlen? Bármi is legyen az, amit addig dédelgettél és ápoltál, amíg megerősödött és uralma alá hajtott, határozott erőfeszítést kell tenned legyőzésére, különben elveszel. – A Szentlélek eljő reátok, 361./oldal 

Láttam, hogy az utolsó napok veszélyeinek közepette élünk. A törvénytelenség elterjedésével a szeretet sok emberben meghidegül. Krisztus úgynevezett követőit… a népszerű bűnök veszélyeztetik, és eltávolodnak Istentől. Nem kellene ilyen befolyásnak engedniük. E hanyatlás oka az, hogy ők nem tartják távol magukat ezektől a bűnöktől. Szeretetük kihűl a bűn szaporodása miatt, és ez azt bizonyítja, hogy valamilyen módon ők maguk is részesei ennek a törvénytelenségnek, máskülönben szeretetük Isten iránt, és lelkesedésük a munkájáért nem szenvedne ilyen kárt. 

Egy szörnyű jelenetet láttam a világ állapotáról. Az erkölcstelenség mindenhol jelen van. A szabados viselkedés meghatározó bűne ennek a századnak. A kicsapongás még soha nem emelte fel a fejét ilyen arcátlanul. Mintha egyesek el lennének kábítva, azok pedig, akik szeretik az igazságot, mintha elveszítették volna bátorságukat a bűnök ereje és terjedése láttán. Az elharapózó törvénytelenség nem csak a hitetleneket és a gúnyolódókat érinti. Pedig jó lenne, ha ez történne, de sajnos nem így van. 

Minden kereszténynek meg kell tanulnia kordában tartani a szenvedélyeit, és elvek szerint élni… 

Isten olyan testet bízott rátok, amelyet a legjobb körülmények között kell fenntartanotok munkája és megdicsőítése érdekében. – Krisztusi élet, 150./oldal (máj. 15.) 


2026. július 21., kedd

Az egyház identitásának (azonosulás, vagy közösséghez való tartozás) védelme

(1Korinthus 5:1-13). Mindenfelé az a hír járja, hogy paráznaság van közöttetek, mégpedig olyan, amilyen még a pogányok között sem fordul elő: hogy tudniillik valaki apjának feleségével él. (2) Ti pedig felfuvalkodtatok ahelyett, hogy inkább megszomorodtatok volna, és eltávolítottátok volna magatok közül azt, aki ilyen dolgot cselekedett. (3) Mert én, aki testben távol vagyok, de lélekben jelen, mint jelenlevő már ítéltem afelett, aki így cselekedett. (4) Úgy ítéltem, hogy miután az Úr Jézus nevében összegyűltünk, ti és az én lelkem, a mi Urunk Jézus hatalmával, (5) átadjuk az ilyet a Sátánnak teste pusztulására, hogy lelke üdvözüljön az Úrnak ama napján. (6) Nem jól dicsekedtek ti. Hát nem tudjátok, hogy egy kicsiny kovász az egész tésztát megkeleszti? (7) Takarítsátok ki a régi kovászt, hogy új tésztává legyetek, hiszen ti kovásztalanok vagytok, mert a mi húsvéti bárányunk, a Krisztus már feláldoztatott. (8) Azért ne régi kovásszal ünnepeljünk, se a rosszaság és gonoszság kovászával, hanem a tisztaság és igazság kovásztalanságával. (9) Levelemben már megírtam nektek, hogy nem szabad kapcsolatot tartani paráznákkal. (10) De nem általában e világ paráznáival vagy nyerészkedőivel, harácsolóival vagy bálványimádóival, hiszen akkor ki kellene mennetek a világból. (11) Most tehát azt írom nektek, hogy ne tartsatok kapcsolatot azzal, akit bár testvérnek neveznek, de parázna vagy nyerészkedő, bálványimádó vagy rágalmazó, részeges vagy harácsoló. Az ilyennel még együtt se egyetek! (12) Mert mit tartozik rám, hogy a kívül levők felett ítélkezzem? Nem a belül levők felett ítélkeztek-e ti is? (13) A kívül levőket pedig Isten fogja megítélni. Távolítsátok el azért a gonoszt magatok közül! /RÚF/ 

(1Kor 6:1-20). Hogyan merészel közületek valaki, akinek a másikkal peres ügye van, a hitetlenek előtt pereskedni, és nem a szentek előtt? (2) Vagy nem tudjátok, hogy a szentek a világ felett fognak ítélkezni? És ha ti a világ felett ítélkeztek, arra talán méltatlanok vagytok, hogy jelentéktelen ügyekben ítélkezzetek? (3) Vagy nem tudjátok, hogy angyalok fölött is ítélkezünk majd? Akkor mennyivel inkább ítélkezhetünk a mindennapi élet dolgaiban! (4) Ha tehát a mindennapi élet ügyeiben pereskedtek, akkor azokat ültetitek a bírói székbe, akik semmit sem számítanak a gyülekezet előtt? (5) Megszégyenítésül mondom nektek! Ennyire nincs közöttetek egyetlen bölcs sem, aki igazságot tudna tenni testvérei között? (6) Sőt testvér a testvérrel pereskedik, méghozzá hitetlenek előtt?! (7) Egyáltalán már az is nagy kudarc, hogy pereskedtek egymással. Miért nem szenveditek el inkább sérelmet? Miért nem tűritek el inkább a kárt? (8) Sőt ti okoztok sérelmet és kárt, mégpedig testvéreknek! (9) Vagy nem tudjátok, hogy igazságtalanok nem örökölhetik Isten országát? Ne tévelyegjetek: sem paráznák, sem bálványimádók, sem házasságtörők, sem bujálkodók, sem fajtalanok, (10) sem tolvajok, sem nyerészkedők, sem részegesek, sem rágalmazók, sem harácsolók nem fogják örökölni Isten országát. (11) Pedig néhányan ilyenek voltatok: de megmosattatok, megszentelődtetek, és meg is igazultatok az Úr Jézus Krisztus nevében és a mi Istenünk Lelke által. (12) Minden szabad nekem, de nem minden használ. Minden szabad nekem, de nem válok semminek a rabjává. (13) Az eledel a gyomorért van, a gyomor pedig az eledelért, de Isten ezt is, amazt is meg fogja semmisíteni. A test azonban nem a paráznaságért van, hanem az Úrért, az Úr pedig a testért. (14) Isten ugyanis feltámasztotta az Urat, és hatalmával minket is fel fog támasztani. (15) Vagy nem tudjátok, hogy a ti testetek a Krisztus tagja? Most tehát azok, akik a Krisztus tagjai, parázna nő tagjaivá legyenek? Szó sem lehet róla! (16) Vagy nem tudjátok, hogy aki parázna nővel egyesül, egy testté lesz vele? Mert amint az Írás mondja, „lesznek ketten egy testté”. (17) Aki pedig az Úrral egyesül, egy lélek ővele. (18) Kerüljétek a paráznaságot! Minden más bűn, amit elkövet az ember, kívül van a testén, de aki paráználkodik, a saját teste ellen vétkezik. (19) Vagy nem tudjátok, hogy testetek a bennetek levő Szentlélek temploma, akit Istentől kaptatok, és ezért nem a magatokéi vagytok? (20) Mert áron vétettetek meg: dicsőítsétek tehát Istent testetekben! /RÚF/ 

 (1Kor 6:1-11) verseiben Pál tovább taglalja, hogyan foglalkozzanak a keresztények az egyháztagok eseteivel. 

(1Kor 6:1) versében a görög pragma szó fordítása: „dolog” (KAR), „ügy” (RÚF, ÚRK) Fontos megjegyezni, hogy (1Kor 6:1-11) szakasza nem büntetőjogi esetre vonatkozik. 

(Róm 13:1-5). Minden lélek engedelmeskedjék a felettes hatalmaknak, mert nincs hatalom mástól, mint Istentől, ami hatalom pedig van, Istentől rendeltetett. (2) Aki tehát nem engedelmeskedik a hatalomnak, az Isten rendelkezésével fordul szembe; akik pedig szembefordulnak vele, azok maguknak köszönhetik ítéletüket. (3) Mert nem a jó cselekedet miatt kell félni az elöljáróktól, hanem a rossz miatt. Azt akarod, hogy ne kelljen félned a hatalomtól? Tedd a jót, és dicséretet kapsz tőle, (4) mert Isten szolgája ő neked a jó elősegítésére. Ha azonban a rosszat teszed, akkor félj, mert nem ok nélkül viseli a kardot, hiszen ő Isten szolgája, aki az ő haragját hajtja végre azon, aki a rosszat teszi. (5) Ezért tehát engedelmeskedni kell nemcsak a harag miatt, hanem a lelkiismeret miatt is /RÚF/

  Pál verseiben megerősíti a polgári törvényszékek fennhatóságát büntetőjogi esetekben. Az apostol a nemi erkölcs körébe tartozó eset után a pereskedés kérdésére tér rá, amint Mózes is tette verseiben.

(5Móz 22:22-24). Ha rajtakapnak valakit, hogy férjes asszonnyal hál, mindkettőjüknek meg kell halniuk: a férfinak is, aki az asszonnyal hált, meg az asszonynak is. Így takarítsd ki a gonoszt Izráelből! (23) Ha valaki a városban találkozik egy jegyben járó szűz leánnyal, és vele hál, (24) vigyétek ki mindkettőjüket annak a városnak a kapujába, és kövezzétek őket halálra! A lányt azért, mert nem kiáltott segítségért a városban, a férfit pedig azért, mert erőszakot követett el felebarátja asszonyán. Így takarítsd ki a gonoszt a magad köréből! /RÚF/

  Ez is mutatja, hogy mennyire a Szentírás alapján kezelte a gyülekezeti problémákat. 

(1Kor 6:1-11) szakasza az erkölcstelenség körébe tartozó esetek (1Korinthus 5. fejezet) és (1Kor 6:12-20) között jelenik meg, ami azt sejtetheti, hogy az „ügy” (1Kor 6:1) versében szintén erkölcstelenséggel kapcsolatos. Nem tudjuk biztosan, hogy mi volt, egy kisebb, polgári törvénybe ütköző eset, mint pl. tulajdonjogi vita, vagy erkölcsi kérdés. 

Bármiről volt is szó, Pál nem örült annak, hogy a gyülekezeti tagok polgári bíróságra mentek vele. Vajon nem oldhatták volna meg maguk között keresztény testvérekként, ahelyett, hogy „a hitetlenek” elé vigyék az ügyet? (1Kor 6:1), /ÚRK/ 

Az is meglehet, ahogy egyesek feltételezik, hogy (1Kor 6:1) versében a két perlekedő fél az apa és a fia, akiknek az ügyére (1Kor 5:1) verse utal. Azonban nem kell ezt pontosan tudnunk ahhoz, hogy megértsük a lényeget. Pál fontosnak tartotta, hogy a kívülállók milyennek látják az egyházat, mint keresztény közösséget. A keresztények ne teregessék ki a szennyesüket a kívülállók előtt (1Kor 6:6), és a saját dolgaikban hozandó ítéletért ne forduljanak világi hatóságokhoz. A római világban általában a magasabb rangúaknak, a gazdagoknak, a politikusoknak kedveztek. A keresztényeknek viszont krisztusi módon kell ítélkezniük, ezzel is megkülönböztetve magukat a világi mintától. 

White idézet: A mennyei természet részeseiként minden tekintetben Istent kell dicsőítenetek, mert meg kell bizonyosodnotok arról, hogy bűneitek bocsánatot nyertek, ami az isteni szeretet bizonyítéka is egyben. Ámde a tapasztalatainkban nincs jelen az az öröm, aminek lenni kellene. Krisztus azt mondja, hogy ha Ő bennünk lakozik, akkor a mi örömünk teljes. Legyünk tehát részesei a mennyei természetnek, hiszen megszabadultunk a világi kívánságokban rejlő romlástól. Ne gyalázzuk Krisztust következetlen élettel, földi és testi gyönyörökkel. Emelkedjünk a világot megfertőző légkör fölé, és éljünk az Isteni sugallat szerint. Táplálkozzunk az élet kenyerével. 

Krisztus kijelentette, hogy ha az Ő testét esszük és a vérét isszuk, akkor örök életünk lesz. Igéje számunkra olyan, mint az élet fájának levelei, ha elfogadjuk Krisztust személyes Megváltónknak. Ha a mennyből alászálló kenyeret fogyasztjuk, élő kapcsolatunk lesz Istennel. Akkor az örök élet beköltözik az életünkbe. Angyalseregek jelenlétében fogunk élni, és angyalok őrködnek fölöttünk. 

Isten szeret bennünket, mi azonban nem értékeljük ezt a szeretetet. Elveszítjük a lelkiséget. Az Úr annak elismerését várja el tőlünk, hogy minden emberi lény az Ő tulajdona, és neki elvárásai vannak. A magáénak tart bennünket, hiszen áron vásárolt meg. „Nem a magatokéi vagytok… dicsőítsétek azért az Istent a ti testetekben és lelketekben, amelyek az Istenéi.” Megteszed ezt? Hittel fogsz imádkozni? Dicsőíteni fogod Krisztust a hiteddel? – Lift Him Up, 109./oldal 

Azon gondolkodom, hogy mennyire nem értékeljük Isten Igéjének az egymással ápolt kapcsolatokra vonatkozó határozott kijelentéseit. Az emberi szívben lakozó önzés arra késztet, hogy magunkra összpontosítsunk; és még azoknál is, akik látszólag szoros kapcsolatban állnak Istennel, néha fájdalommal kell tapasztalnunk, hogy csak magukra gondolnak, és nem veszik észre mások szükségleteit. Az emberiség nagy hálózatában össze vagyunk kapcsolva egymással, és a kapcsolatainkban is krisztusi lelkületre kell törekednünk. Ha becsukod a szemed a szükségben levők és a veszendők előtt, ha a közönyöd vagy önzésed miatt nem figyelmezteted a bűnöst, te magad kísérted meg őt, hogy ezt mondja: „Senki sem törődik az én lelkemmel.” Ezzel viszont Istent gyalázod és az Ő művére hozol szégyent. A legszentebb hittel kell építenünk egymást. 

Ha nincs közöttünk tökéletes összhang, akkor nem lenne szabad úgy éreznünk, hogy ez nem a mi hibánk. Ha mások gondolatai és érzelmei nem egyeznek meg a mienkkel, nem kellene azt hinnünk, hogy mindenki más téved, és csak nekünk van igazunk. Szüntelen a helyes úton kell tartanunk az elménket, hogy ezzel is válaszoljunk Krisztus imájára. (Jn 17:21-23). hogy mindnyájan egyek legyenek, ahogyan te, Atyám, énbennem, és én tebenned, hogy ők is bennünk legyenek, hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél el engem. (22) Én azt a dicsőséget, amelyet nekem adtál, nekik adtam, hogy egyek legyenek, ahogy mi egyek vagyunk: (23) én őbennük és te énbennem, hogy teljesen eggyé legyenek, hogy felismerje a világ, hogy te küldtél el engem, és úgy szeretted őket, ahogyan engem szerettél. /RÚF/

 Meg kell ismernünk az igát, amit Krisztus elrendelt hordozás végett, jóságot, szeretetet és érdeklődést kell tanúsítanunk hittestvérünk irányába. Mindennapi cselekedeteinket vezérelje a szeretet. A hit és a szeretet tűzben megpróbált arany. Ha látjuk, hogy valaki vétkezik, ne hagyjuk szó nélkül, hanem próbáljuk kivezetni őt a sötétségből a világosságra. Törődjünk mások érdekeivel éppen úgy, ahogy a magunkéval. Nem értékeljük úgy az emberi lelkeket, ahogy kellene. Egyesüljünk testvéri szeretetben, legyünk elnézőek, hosszútűrők és szelídek mások vétkeivel, és igyekezzünk egymás terhét hordozni. (Eféz 5:1-2). Legyetek tehát Isten követői, mint szeretett gyermekei, (2) és éljetek szeretetben, ahogyan Krisztus is szeretett minket, és önmagát adta értünk áldozati ajándékul, Istennek kedves illatként. /RÚF/ – This Day with God, 

2026. július 20., hétfő

Botrányos helyzet a gyülekezetben

Sosem könnyű szexuális természetű problémákkal foglalkozni – nehéz volt Pál számára, mint ahogy nekünk is. Ilyen helyzetekben fontos a Szentíráshoz való hűség és az, hogy imádkozva, szeretettel viszonyuljunk a kérdéshez. Soha nem szabad elfelejteni, hogy a helyreállítás a cél. 

 Milyen tanácsot ad Pál a helyzet kezelésére vonatkozóan?

(1Kor 5:1-13). Mindenfelé az a hír járja, hogy paráznaság van közöttetek, mégpedig olyan, amilyen még a pogányok között sem fordul elő: hogy tudniillik valaki apjának feleségével él. (2) Ti pedig felfuvalkodtatok ahelyett, hogy inkább megszomorodtatok volna, és eltávolítottátok volna magatok közül azt, aki ilyen dolgot cselekedett. (3) Mert én, aki testben távol vagyok, de lélekben jelen, mint jelenlevő már ítéltem afelett, aki így cselekedett. (4) Úgy ítéltem, hogy miután az Úr Jézus nevében összegyűltünk, ti és az én lelkem, a mi Urunk Jézus hatalmával, (5) átadjuk az ilyet a Sátánnak teste pusztulására, hogy lelke üdvözüljön az Úrnak ama napján. (6) Nem jól dicsekedtek ti. Hát nem tudjátok, hogy egy kicsiny kovász az egész tésztát megkeleszti? (7) Takarítsátok ki a régi kovászt, hogy új tésztává legyetek, hiszen ti kovásztalanok vagytok, mert a mi húsvéti bárányunk, a Krisztus már feláldoztatott. (8) Azért ne régi kovásszal ünnepeljünk, se a rosszaság és gonoszság kovászával, hanem a tisztaság és igazság kovásztalanságával. (9) Levelemben már megírtam nektek, hogy nem szabad kapcsolatot tartani paráznákkal. (10) De nem általában e világ paráznáival vagy nyerészkedőivel, harácsolóival vagy bálványimádóival, hiszen akkor ki kellene mennetek a világból. (11) Most tehát azt írom nektek, hogy ne tartsatok kapcsolatot azzal, akit bár testvérnek neveznek, de parázna vagy nyerészkedő, bálványimádó vagy rágalmazó, részeges vagy harácsoló. Az ilyennel még együtt se egyetek! (12) Mert mit tartozik rám, hogy a kívül levők felett ítélkezzem? Nem a belül levők felett ítélkeztek-e ti is? (13) A kívül levőket pedig Isten fogja megítélni. Távolítsátok el azért a gonoszt magatok közül! /RÚF/ 

1Korinthus 5 fejezetében Pál világossá teszi, hogy a szexuális természetű botrányok esetében szükséges egyházi fegyelmet gyakorolni. Kijelenti, hogy ki kell zárni a vérfertőző férfit. (1Kor 5:2) ítéletet kell hozni az ügyében (1Kor 5:3), /RÚF/, /ÚRK/, átadva Sátánnak (1Kor 5:5).

 „Távolítsátok el azért a gonoszt magatok közül” (1Kor 5:13, RÚF) 

A gyülekezet tagjainak azt mondja, hogy „ne tartsatok kapcsolatot” azzal az emberrel (1Kor 5:9), /ÚRK/; 

„Az ilyennel még együtt se egyetek”. (1Kor 5:11), (ÚRK/ 

Pál erős szavakat használ, amelyek a mai fül számára támadónak tűnhetnek, de mindez az adott történelmi kor összefüggésében értendő. Azt se felejtsük el, hogy itt egy kirívóan bűnös életű emberrel van dolga. A szélsőséges helyzetekben általában szükséges a kemény beszéd. Mindenesetre segíthet néhány kifejezés rövid magyarázata. 

„kivetni közületek”. (1Kor 5:2), /ÚRK/; lásd még 1Kor 5:13) 

Ezzel a gyülekezeti fegyelmezésre utal. „Átadjuk az ilyet a Sátánnak”. (1Kor 5:5) 

Ez az ember nem amellett döntött, hogy Isten védelme alatt marad, engedelmes életet él, hanem sebezhetővé tette magát Sátán támadása előtt. Ez a kifejezés csupán azt jelenti, hogy „Arassa le, amit vetett!” „ne tartsatok kapcsolatot” vele 

(1Kor 5:9), /ÚRK/, „Az ilyennel még együtt se egyetek”. (1Kor 5:11), /ÚRK/ 

Veszélyesnek tartották az erkölcstelen életű emberekkel való szoros kapcsolatot, mivel a befolyásuk másokat is hasonló életvitelre késztethet. Az ókori világban a közös étkezés a közös értékrend kifejezése is volt. Mind fogékonyak vagyunk a környezetünkből jövő hatásokra, és a lehető legjobban védekeznünk kell azok ellen, főleg ilyen kérdésekben.

  „hogy a lélek megtartasson”. (1Kor 5:5), /ÚRK/

 A gyülekezeti fegyelmezés célja a helyreállítás; azzal a szándékkal kell történnie, hogy észre térítse a vétkezőt, aki ennek hatására elfordul bűnös életmódjától. Valószínűleg Pál ezt értette 

„a test veszedelmére” (1Kor 5:5, /ÚRK/ kifejezés alatt. 

Az is lehet, hogy az (1Korinthus 5 fejezetében) szereplő vérfertőző férfi az, akire később megtértként utal.

(2Kor 2:5-10). Mert mindnyájunknak leplezetlenül kell odaállnunk Krisztus ítélőszéke elé, hogy mindenki megkapja, amit megérdemel, aszerint, amit e testben cselekedett: akár jót, akár gonoszat. /RÚF/

 A gyülekezeti fegyelmezés akkor éri el a célját, ha a vétkező újból betagolódik a közösségbe.

White idézet: Isten meghív, hogy jöjjünk hozzá szívünk bűnterheivel és nehézségeivel. A bűn miatt félünk mennyei Atyánktól. Amikor vétkezünk, próbálunk elrejtőzni. De bátorít, hogy bármilyen bűnt követünk el, jöjjünk Őhozzá Jézus Krisztus által. Csak akkor szabadulunk meg a bűneinktől, ha elé hozzuk azokat. Kain a mennyei feddés hatására beismerte a gyilkosság bűnét, mégis elmenekült Isten elől, mintha így akart volna megszabadulni vétkétől. Ha viszont bűntudatával az Úrhoz fut, megbocsátást nyerhetett volna. Amikor a tékozló fiú rájött nyomorúságos állapotára, így szólt: „Fölkelvén elmegyek az én atyámhoz” (Lk 15:18). Megvallotta vétkét, és újra megtalálta a helyét az atya szívében. 

Ha azt szeretnénk, hogy imáink elfogadást nyerjenek, tennünk kell valamit: meg kell vallanunk egymásnak a vétkeinket. Ha szóban vagy tettekben vétettem az embertársam ellen, neki kell azt megvallanom. Ha ő vétett ellenem, akkor neki kell bevallania bűnét. Ha van rá mód, akkor a vétkezőnek kell kezdeményeznie a helyreállítást. Utána pedig töredelmesen meg kell vallania Isten előtt is a bűnt, hiszen az Ő törvénye lett áthágva. Hittestvérünk ellen vétkezve Isten ellen is vétkezünk, ezért Őtőle is bocsánatot kell kérnünk. Bármit is követtünk el, ha megtérünk és hiszünk Krisztus engesztelő vérében, megbocsátásra lelünk… Istenhez csak egy módon közeledhetünk. Imáink csak egyetlen név, az Úr Jézus, a mi Közbenjárónk neve által jutnak fel Istenhez. 

Krisztus úgy van bemutatva, mint aki szeretettel lehajol mennyei trónjáról a földre, és segítséget küld minden szükségben levő léleknek, aki hittel kéri azt. – That I May Know Him, 260./oldal 

Krisztusnak a vétkezőket illető tanítása kifejezettebb formában ismétli az Izráelnek Mózes által adott oktatást: „Ne gyűlöld a te atyádfiát szívedben; fedd meg a te felebarátodat nyilván, hogy ne viseljed az ő bűnének terhét.” (3Móz 19:17) Vagyis, ha valaki elhanyagolja a Krisztus által ráruházott kötelességet, és nem próbálja helyreigazítani a tévelygőket, bűnösöket, a bűn részesévé válik. Azokért a vétkekért, melyeket megakadályozhattunk volna, éppen olyan felelősek vagyunk, mint ha magunk követtük volna el őket. 

A hiba elkövetőjének kell elmondanunk a bűnt. Nem szabad megjegyzések, bírálat tárgyává tennünk magunk között, még azután sem ismételgethetjük másoknak, hogy elmondtuk a gyülekezetnek. A keresztények bűneinek megismerése csak botránkozás okozója lehet a hitetlen világban, s ha állandóan ezekkel a dolgokkal foglalkozunk, az csak kárunkra válhat, mert szemlélés által változunk meg. Miközben egy testvér hibáit akarjuk kijavítani, Krisztus Lelke arra indít, hogy védelmezzük, amennyire csak lehet, saját testvéreinek bírálatától is, mennyivel inkább a hitetlen világ ítélkezésétől. Mi magunk is tévelygünk, szükségünk van Krisztus irgalmára, megbocsátására, s ahogyan szeretnénk, hogy Ő bánjon velünk, parancsa szerint nekünk is úgy kell bánnunk egymással. – Jézus élete, 441./oldal 


2026. július 19., vasárnap

Eltérés a hit és a gyakorlat között

A kereszténység történelme során teológusok, lelkészek és más egyháztagok tanulmányozták az Újszövetséget, hogy megállapítsák, milyennek kell az egyháznak lennie. Csodálattal tekintünk például Az apostolok cselekedeteiben bemutatott egyházra, de hamar szem elől tévesztünk egy jelentős elemet: azt, hogy az embereknek problémái vannak. Úgy tűnik, azért is hasznos olvasni az Újszövetséget, hogy megtudjuk: a Biblia szerint milyen ne legyen az egyház. Jó kiindulópontnak bizonyulnak Pál levelei, amelyeket a korinthusiaknak küldött. 

1Kor 5:1-13 verseit, milyen botrányos helyzetről ír Pál ebben a szakaszban? 

(1Kor 5:1-13). Mindenfelé az a hír járja, hogy paráznaság van közöttetek, mégpedig olyan, amilyen még a pogányok között sem fordul elő: hogy tudniillik valaki apjának feleségével él. (2) Ti pedig felfuvalkodtatok ahelyett, hogy inkább megszomorodtatok volna, és eltávolítottátok volna magatok közül azt, aki ilyen dolgot cselekedett. (3) Mert én, aki testben távol vagyok, de lélekben jelen, mint jelenlevő már ítéltem afelett, aki így cselekedett. (4) Úgy ítéltem, hogy miután az Úr Jézus nevében összegyűltünk, ti és az én lelkem, a mi Urunk Jézus hatalmával, (5) átadjuk az ilyet a Sátánnak teste pusztulására, hogy lelke üdvözüljön az Úrnak ama napján. (6) Nem jól dicsekedtek ti. Hát nem tudjátok, hogy egy kicsiny kovász az egész tésztát megkeleszti? (7) Takarítsátok ki a régi kovászt, hogy új tésztává legyetek, hiszen ti kovásztalanok vagytok, mert a mi húsvéti bárányunk, a Krisztus már feláldoztatott. (8) Azért ne régi kovásszal ünnepeljünk, se a rosszaság és gonoszság kovászával, hanem a tisztaság és igazság kovásztalanságával. (9) Levelemben már megírtam nektek, hogy nem szabad kapcsolatot tartani paráznákkal. (10) De nem általában e világ paráznáival vagy nyerészkedőivel, harácsolóival vagy bálványimádóival, hiszen akkor ki kellene mennetek a világból. (11) Most tehát azt írom nektek, hogy ne tartsatok kapcsolatot azzal, akit bár testvérnek neveznek, de parázna vagy nyerészkedő, bálványimádó vagy rágalmazó, részeges vagy harácsoló. Az ilyennel még együtt se egyetek! (12) Mert mit tartozik rám, hogy a kívül levők felett ítélkezzem? Nem a belül levők felett ítélkeztek-e ti is? (13) A kívül levőket pedig Isten fogja megítélni. Távolítsátok el azért a gonoszt magatok közül! /RÚF/

Az „apjának feleségével” (1Kor 5:1), /RÚF/ kifejezés azt sejteti, hogy Pál egy férfi és a mostohaanyja vérfertőző kapcsolatára utal. Erről a helyzetről valószínűleg „Khloé emberei” (1Kor 1:11), /ÚRK/ számoltak be neki. A vérfertőzést olyan szörnyű bűnnek tekintették, „amilyen még a pogányok között sincs” (1Kor 5:1), /ÚRK/, és ez megtörténik egy korai keresztény gyülekezetben? Kitűnik Pál szavaiból (1Kor 5:1-2) versében, mennyire megdöbbentette a hír, hogy egy gyülekezeti tag ilyet tesz. 

A helyzet pedig tovább súlyosbodott. Az apostol még jobban megrökönyödött, amikor megtudta: ahelyett, hogy a korinthusiak szomorkodnának a történtek miatt, inkább büszkék magukra, mert tolerálják ezt a bűnt. (1Kor 5:1-2) Ezért az apostol nemcsak az erkölcstelen férfit, hanem a gyülekezetet is elmarasztalja a hitük és a gyakorlatuk közötti nyilvánvaló eltérés miatt. Valójában Pál világossá teszi: helyreigazítást követel az, hogy a gyülekezet ennyire engedékenyen viszonyul a vérfertőző taghoz. Ráadásul még büszkélkednek, sőt kérkednek is ezzel a szexuális természetű botránnyal?! (1Kor 5:2, 6) Ez már túl sok volt Pálnak. Mi a baj ezekkel az emberekkel? 

A levélben nincs magyarázat arra, hogy a korinthusi gyülekezet miért volt annyira elnéző a vérfertőző férfival. Talán vagyonos volt, és támogatta a gyülekezetet? Vagy talán nem ítélték meg kellőképpen ezt a dolgot amiatt, hogy „Minden szabad”? (1Kor 6:12) Nem tudjuk. Bármi volt is a valós ok, vakon szemet hunytak a Biblia előírásainak kirívó megsértése felett 

(3Móz 18:7-8). Apád szemérmét és anyád szemérmét ne fedd föl: anyád ő, ne fedd föl a szemérmét. (8) Apád feleségének a szemérmét ne fedd föl: apádé az a szemérem. /RÚF/], és még büszkélkedtek is ezzel. 

Mi az, amit egyértelműen elítél a Szentírás, aminek tolerálása – a „szeretet” és az „elfogadás” nevében – fenyegeti egyházunkat?

White idézet: A Szentlélek a lelki élet lehelete a lélekben. A Lélekben való részesedés a Krisztus életében való részesedést jelenti. A Szentlélek átitatja elfogadóját Krisztus tulajdonságaival. Csak azok, akiket Isten ily módon oktatott, akik megismerték a Szentléleknek a belső emberre gyakorolt hatását; akikben megnyilvánul a Krisztuséhoz hasonló jellem, csak azok állhatnak ki az emberek képviselőiként, hogy szolgáljanak az egyház meghatalmazásában. 

Akinek bűneit megbocsátjátok, megbocsáttatnak azoknak; akikéit megtartjátok, megtartatnak. (Jn 20:23). Akiknek megbocsátjátok a bűneit, azok bocsánatot nyernek, akikéit pedig megtartjátok, azoknak a bűnei megmaradnak. /RÚF/) Krisztus itt nem adja meg senkinek azt a szabadságot, hogy megítéljen másokat. A Hegyibeszédben is megtiltotta ezt. Ez Isten előjoga. Krisztus azonban az egyházra, mint szervezetre helyezi a felelősséget, az egyház minden egyes tagjáért, akik bűnbe estek; az egyháznak az a kötelessége, hogy figyelmeztesse, fegyelmezze, és ha lehet, állítsa helyre őket. „Ints, feddj, buzdíts – írj a Pál apostol – teljes béketűréssel és tanítással.” (2Tim 4:2) Minden igazságtalansággal szemben lelkiismeretesen járj el! Ints minden lelket, aki veszélyben forog! Ne hagyj magára senkit, hogy megcsalja önmagát! Nevezd a bűnt mindig a valódi nevén! Jelentsd ki azt, amit Isten mondott a hazugságról, a szombattörvény megszegéséről, a lopásról, a bálványképek imádásáról és minden más gonoszról. „Akik ilyeneket cselekesznek, Isten országának örökösei nem lesznek.” (Gal 5:21) Ha elvesznek a bűnben, akkor azt az ítéletet, amelyet te, mint egyház kijelentettél Isten szavából, azt a mennyben is kijelentik. Azok, akik a bűn elkövetését választják, megtagadják Krisztust. Az egyháznak meg kell mutatnia, hogy nem szentesíti, nem hagyja jóvá tetteiket, különben maga az egyház becsteleníti meg Urát. Az egyháznak mindig azt kell mondania a bűnről, amit Isten mondott és mond róla. Az egyháznak úgy kell foglalkozni a bűnnel, amint azt Isten előírta, és akkor az egyház cselekedeteit jóváhagyják majd a mennyben is. Aki megveti az egyház tekintélyét, az magának Krisztusnak a tekintélyét veti meg. 

A képnek azonban van egy világosabb oldala is. „Akiknek bűneit megbocsátjátok, megbocsáttatnak azoknak.” (Jn 20:23) Az egyház tartsa meg ezt a gondolatot uralkodó gondolatának. A tévelygőkért való munkájában az egyház minden vezetője és tagja irányítsa tekintetét Krisztusra… 

Az egyház fogadja el a bűnösök bűnbánatát hálás szívvel. A bűnbánót vezessék a hitetlenség sötétségéből a hit és az igazságosság világosságára. Remegő kezét tegyék Jézus Krisztus szerető kezébe. A meg bocsátásnak ezt a formáját a menny jóváhagyja. – Jézus élete, 805-806./oldal 

Ákán története arra a komoly leckére tanít, hogy egyetlen ember bűne miatt Isten helytelenítése nyugszik meg a népen vagy a nemzeten, míg csak meg nem keresik és meg nem büntetik a bűnöst. A bűnnek a természetéből fakadóan rontó hatása van. Egyetlen halálos poklossággal fertőzött ember ezreket fertőzhet meg… Sokan nem merik megdorgálni a gonoszságot, nehogy ezzel feláldozzák állásukat vagy népszerűségüket. Némelyek pedig a dorgálást a szeretet hiányának tartják. Isten szolgája… a legkomolyabb kötelezettség alatt áll, hogy Isten szavát félelem vagy részrehajlás nélkül előtárja. A bűnt valódi nevén kell nevezni. 

Isten szeretete sohasem vezet a bűn lekicsinylésére; sohasem takar el vagy menteget be nem vallott helytelenséget. Ákán túl későn döbbent rá, hogy Isten Törvénye a Szerzőjéhez hasonlóan nem változik, hanem mérlegre teszi minden gondolatunkat, tetteinket, érzéseinket. Nyomon követ minket, és ismeri tetteink titkos rugóit. Ha szemet hunyunk a bűn felett, az arra vezeti az embereket, hogy Isten törvényét félvállról vegyék. Sokan elrejtik gonoszságaikat embertársaik elől, és azzal áltatják magukat, hogy Isten nem veszi szigorúan a törvényszegést. Pedig Isten törvénye annak fontos mértéke, hogy mi helyes, s az élet minden cselekedetét ezzel vetik össze ama napon, mikor Isten minden tettet, minden rejtett dolgot ítélet elé állít, akár jó, akár gonosz az. A tiszta szív tiszta életre vezet. Hiába bármi mentséget találnunk a bűnre. Kicsoda esedezhetne a bűnösért, amikor Isten tanúskodik ellene? – Isten fiai és leányai, 214./oldal (júl. 26.)


2026. július 18., szombat

Bűn a gyülekezetben

„Avagy nem tudjátok-é, hogy a ti testetek a bennetek lakozó Szentléleknek temploma, amelyet Istentől nyertetek; és nem a magatokéi vagytok? Mert áron vétettetek meg; dicsőítsétek azért az Istent a ti testetekben és lelketekben, amelyek az Istenéi.” (1Kor 6:19-20)

Az agyunk, mint a szivacs: ami az érzékszerveinken át belekerül, ott is marad. Talán nem is tudatosul bennünk minden hatás, ami bennünket ér (képtelenek lennénk világosan gondolkozni, ha mindenre emlékeznénk), de ott van, és bizonyos mértékig hat arra, amit gondolunk, érzünk és teszünk.
Éppen ezért olyan könnyen befolyásol még bennünket, keresztényeket is minden rossz dolog, ami körbevesz bennünket. A keresztény egyház kezdettől fogva küzdött ezzel a problémával. Honnan jött például a vasárnapünneplés? Vajon a semmiből vette át az egyház? Persze, hogy nem. A környező kultúrából érkezett.
Korinthusban láthatjuk ennek az elvnek a kibontakozását. A pártokra szakadástól való ...
(1korinthu 3:1-4) Én tehát, testvéreim, nem szólhattam hozzátok úgy, mint lelki emberekhez, hanem csak úgy, mint testiekhez, mint Krisztusban kiskorúakhoz. (2) Tejjel tápláltalak titeket, nem kemény eledellel, mert még nem bírtátok volna el. Sőt még most sem bírjátok el, (3) mert még testiek vagytok. Amikor ugyanis irigység és viszálykodás van közöttetek, nem testiek vagytok-e, és nem emberi módon viselkedtek-e? (4) Ha az egyik ezt mondja: „Én Pálé vagyok”, a másik pedig azt: „Én Apollósé”, nem emberi módon beszéltek-e? /RÚF/

... óvás után Pál a nemi erkölcstelenséggel, a pereskedéssel, a prostitúcióval, a házassággal és a házasság nélküli élettel kapcsolatos kérdések felé fordul.

(1Korinthus 5:5-7) (5) átadjuk az ilyet a Sátánnak teste pusztulására, hogy lelke üdvözüljön az Úrnak ama napján. (6) Nem jól dicsekedtek ti. Hát nem tudjátok, hogy egy kicsiny kovász az egész tésztát megkeleszti? (7) Takarítsátok ki a régi kovászt, hogy új tésztává legyetek, hiszen ti kovásztalanok vagytok, mert a mi húsvéti bárányunk, a Krisztus már feláldoztatott. 

A gyülekezetre rendkívüli mértékben hatottak a világi minták. A könyv első négy fejezetében bemutatott megosztottság ajtót nyitott a következő fejezetekben erkölcsi értelemben kifogásolt viselkedési formáknak. Hogyan közelíti meg Pál a gyülekezetben megnyilvánuló bűnök kérdését? Milyen tanulságot vonhatunk le a szavaiból?
White idézet: Pál úgy érezte, hogy az Úr elvárásainak meg kell felelni, és a büntetéseit el kell kerülni. Az apostolhoz hasonlóan meg kell tennünk minden tőlünk telhetőt, hogy elnyerjük az élet koronáját, ami örök tisztességet szerez minden győztesnek. Ne elégedjünk meg haszontalan élettel. Mi az alázat? Bűnösségünk és méltatlanságunk megtérést eredményező felismerése. Ugyanakkor biztosaknak kell lennünk a „betegség” súlyosságáról is, mielőtt éreznénk azt, hogy szükségünk van kezelésre. Akik nem ismerik fel a bűn súlyos voltát, nem képesek értékelni az engesztelést sem, és nem érzik igényét annak, hogy megtisztuljanak minden bűntől. A bűnös önmagához és a hozzá hasonló bűnösökhöz méregeti magát. Nem tekint Krisztus feddhetetlenségére és szentségére. Amikor Isten törvénye meggyőződést ültet a szívébe, akkor kijelenti Pállal együtt: „Én pedig éltem régen a törvény nélkül: de ama parancsolatnak eljövetelével felelevenedék a bűn, én pedig meghalék…” (Róm 7:9-10)
Isten az Ő dicsőségére teremtette az embert. Nem fogja eltűrni, de nem is tűrheti el a bűn jelenlétét ott, ahol Ő uralkodik. Ha a gyülekezetben vannak Isten ellen vétkező emberek, minden eszközzel meg kell próbálnunk megtérésre vezetni őket. Ha ez nem történik meg, akkor Isten nevét gyalázat éri. Az Úr túlságosan makulátlan ahhoz, hogy eltűrje a törvénytelenséget…
Napjainkban a gyülekezetekben Ádám bűnét egyszerű tévedésnek tekintik, mint amit azonnal meg kell bocsátani, és amire többé senkinek sem kell emlékeznie. Az isteni mérce azonban sokkal magasztosabb, az Ő szava sosem változik, és az Ő szemei előtt minden önző és kapzsi cselekedet gyűlöletes. A hívők szívét meg kell tisztítani, szentelni, finomítani és nemesíteni…
Testvéreim, tekintsetek fel! Talán az evangélium elveszítette a szíveket megmozgató erejét? Vajon azért nem tisztulnak, szentelődnek és készülnek fel a szívek a Szentlélek befogadására, mert kialudt Krisztus Lelkének megújító befolyása? Nem, hiszen a Lélek Kardja, az élő Isten Igéje még mindig közöttünk van, csak teljes komolysággal kellene kezelni. Használjuk úgy, ahogy használták hajdan Isten választott emberei, és akkor élő, felüdítő ereje utat talál a szívekhez…
Az Úr megújulásra szólít fel bennünket… Ha a gyülekezet felébred, határozott változások állnak be. Férfiak és nők térnek meg, és töltekeznek be Isten Lelkével, hogy országról országra, városról városra járva hirdessék az igazság üzenetét. A lelkekért élők őszinte szeretettel fogják megnyitni a Bibliát és hirdetni az Igét. – Our Father Cares, 286./oldal

2026. július 12., vasárnap

A gyülekezeti pártoskodás problémája

 

1Korinthus 1-4. fejezeteiben Pálnak ez a kérése dominál, hogy 

„ne legyenek közöttetek szakadások, hanem gondolkodásotokban és meggyőződésetekben jussatok egyetértésre”! (1Kor 1:10), /RÚF/ 

Valójában a legtöbb teológus megegyezik abban, hogy az egység a levél egészét összekötő, mindent átfogó téma. 

Hogyan világít rá ez a szakasz, hogy milyen abszurd dolog klikkeket alakítani helyi vezetők körül? Milyen megoldást javasol Pál? 

(1Kor 1:12-17). Úgy értem ezt, hogy mindenki így beszél köztetek: Én Pálé vagyok, én Apollósé, én Kéfásé, én pedig Krisztusé. (13) Hát részekre szakítható-e Krisztus? Talán Pál feszíttetett meg értetek, vagy Pál nevére keresztelkedtetek meg? (14) Hálát adok Istennek, hogy senkit sem kereszteltem meg közületek, csak Kriszpuszt és Gájuszt, (15) nehogy azt mondhassa valaki, hogy az én nevemre keresztelkedtetek meg. (16) Igaz, megkereszteltem még Sztefanász háza népét is, rajtuk kívül azonban nem tudom, hogy mást is megkereszteltem volna. (17) Mert nem azért küldött engem Krisztus, hogy kereszteljek, hanem hogy az evangéliumot hirdessem, de nem bölcselkedő beszéddel, hogy Krisztus keresztje el ne veszítse erejét. /RÚF/ 

Pál erős szavakkal ecseteli a korinthusi gyülekezet tagjai közötti egység hiányát. 

(1Kor 1:10). A mi Urunk Jézus Krisztus nevére kérlek titeket, testvéreim, hogy mindnyájan egyféleképpen szóljatok, és ne legyenek közöttetek szakadások, hanem gondolkodásotokban és meggyőződésetekben jussatok egyetértésre! /RÚF/

 ...versében a szkhiszma („megoszlás”) görög kifejezést használja, 

(1Kor 1:11). Mert azt a hírt kaptam rólatok, testvéreim, Khloé embereitől, hogy viszálykodások vannak közöttetek. /RÚF/] 

...versében pedig az erisz („viszály”) szót. A szkhiszma főnév, valamint a szkhidzó („részekre oszt”) ige az Újszövetségben másutt is a megoszláshoz vezető nézetkülönbségeket írja le. Az erisz („viszály”) főnév gyakran szerepel olyan bűnök listájában, amelyeket a keresztényeknek nem szabad elkövetni. 

 (Róm 1:29, 13:13), (1Kor 3:3), (2Kor 12:20) és (Gal 5:20) verseit! Az erisz („viszály”) mellett még milyen bűnöket sorolnak fel ezek a versek? Tehát ez mennyire káros? 

(Róm 1:29). Tele vannak mindenféle hamissággal, gonoszsággal, kapzsisággal, rosszasággal, tele irigységgel, gyilkos indulattal, viszálykodással, csalással, rosszindulattal; besúgók, /RÚF/ 

(Róm 13:13). Mint nappal illik, tisztességben éljünk: nem dorbézolásban és részegeskedésben, nem bujálkodásban és kicsapongásban, nem viszálykodásban és irigységben, /RÚF/ 

(1Kor 3:3). mert még testiek vagytok. Amikor ugyanis irigység és viszálykodás van közöttetek, nem testiek vagytok-e, és nem emberi módon viselkedtek-e? /RÚF/ 

(2Kor 12:20). Mert félek, hogy amikor megérkezem, nem olyanoknak talállak titeket, mint szeretnélek, és ti is olyannak találtok engem, amilyennek nem szeretnétek. Félek, hogy viszálykodás, irigység, harag, önzés, rágalmazás, vádaskodás, gőg, pártoskodás lesz közöttetek, /RÚF/ 

(Gal 5:20). bálványimádás, varázslás, ellenségeskedés, viszálykodás, féltékenység, harag, önzés, széthúzás, pártoskodás, /RÚF/ 

Felszínre kerültek a korinthusi gyülekezeten belüli viszálykodások, sőt még az egymás ellen folytatott pereskedések is. 

(1Kor 6:1-3). Hogyan merészel közületek valaki, akinek a másikkal peres ügye van, a hitetlenek előtt pereskedni, és nem a szentek előtt? (2) Vagy nem tudjátok, hogy a szentek a világ felett fognak ítélkezni? És ha ti a világ felett ítélkeztek, arra talán méltatlanok vagytok, hogy jelentéktelen ügyekben ítélkezzetek? (3) Vagy nem tudjátok, hogy angyalok fölött is ítélkezünk majd? Akkor mennyivel inkább ítélkezhetünk a mindennapi élet dolgaiban! /RÚF/

 „Megszégyenítésül mondom nektek” (1Kor 6:5), /RÚF/

 – jegyezte meg Pál a gyülekezet tagjai közötti perekkel kapcsolatban. A nézeteltéréseiket még az úrvacsora ünnepén sem tették félre 

(1Kor 11:17-22). Amikor a következőkre rátérek, nem dicsérhetlek titeket, mivel nem javatokra, hanem károtokra jöttök össze. (18) Mert először is azt hallom, hogy amikor összejöttök a gyülekezetben, szakadások vannak közöttetek, és ezt részben el is hiszem. (19) Mert szükséges, hogy legyen közöttetek szakadás is, hogy a kipróbáltak nyilvánvalókká legyenek közöttetek. (20) Amikor tehát összegyülekeztek, nem az Úr vacsoráját eszitek, (21) mert az evésnél mindenki a saját vacsoráját veszi elő, és az egyik éhezik, a másik pedig megrészegedik. (22) Hát nincsen házatok, hogy ott egyetek és igyatok? Vagy megvetitek az Isten gyülekezetét, és megszégyenítitek a nincsteleneket? Mit mondjak erre? Dicsérjelek ezért titeket? Nem dicsérlek. /RÚF/

A gyülekezeti tagok egységének a hiánya olyannyira veszélyes volt, és Pált annyira aggasztotta, hogy ezt említi először a korinthusiaknak szóló levelében. 

White idézet: Krisztus ünnepélyes és buzgó imája… korszakokon átívelve jut el hozzánk. Az elbukott ember engedelmeskedve csodálatos magaslatokat érhet el: egységet Istennel Jézus Krisztus által! Micsoda magaslatokra juthatunk fel, ha tekintetünket a jutalomra szegezzük! Istentől kell erőt nyernünk, hogy emberi természetünk ne romoljon meg, és ne maradjon örökké a bűn megrontó befolyása alatt. Jézus Krisztus által az emberi természet az angyalokkal, sőt magával a Hatalmas Istennel lép szövetségre. 

Akik igazi kapcsolatban állnak Istennel, sosem fognak konfliktusban lenni egymással… Lelke lakozik a szívükben, és teremti meg az összhangot, a szeretetet és egységet. Ennek éppen az ellenkezőjét cselekszik Sátán gyermekei; közöttük folyton viszály dúl. Csak a viták, az irigység és a féltékenység vezérlik őket. A keresztényt azonban krisztusi szelídség jellemzi. Jóindulata, szelídsége, jósága, irgalmassága és szeretete a Végtelen Bölcsességtől származik, miközben minden, ami ezzel ellentétes, az a Jézus Krisztussal összhangban nem álló, megszenteletlen szívből fakad… Az egységben erő van, a széthúzásban pedig gyengeség és veszteség. 

A világnak általunk felkínálható, a Krisztus küldetését hirdető legmeggyőzőbb érv a mi tökéletes egységünk… A Krisztussal ápolt egységünkkel arányosan lesz erőnk üdvösségre vezetni lelkeket. 

Ha el akarjuk érni a tökéletesség mércéjét, akkor az emberi természetünk sajátosságait összhangba kell hoznunk Krisztus akaratával. Majd együtt lehetünk Krisztussal a mennyei helyeken. Az atyafiak együtt fognak munkálkodni anélkül, hogy összetűzések merülnének fel közöttük. Ha apró nézeteltérésekre összpontosítunk, csak olyan dolgokkal foglalatoskodunk, amelyek tönkreteszik a keresztény egységet… Közeledjünk egyre inkább Istenhez, és Ő is közeledni fog hozzánk. Akkor majd egyesült erővel fogunk kapaszkodni Istenbe, a gyülekezetek pedig olyanok lesznek, mint az Úr által gondozott kertek, Isten népének tagjai pedig mint az igazság fái, amiket az Úr ültetett és amiket Ő öntöz az élet folyójából. – Our High Calling, 170./old. 

A szeretet aranylánca egységbe fogja a hívők szívét. A közösség és szeretet köteléke egységet jelent Krisztussal és az Atyával is. Ez a kötelék tökéletessé teszi a kapcsolatot, és megcáfolhatatlan bizonyságot tesz a világnak a kereszténység hatalmáról. 

Sátán jól tudja, hogy milyen ereje van az olyan bizonyságnak, amelyik a kegyelem átformáló erejéről tesz tanúságot a világ előtt… Minden lehetséges eszközt megmozgat annak az aranyláncnak az elszakítására, amely összeköti az igazság híveinek szívét, s az Atyával és a Fiúval is szoros kapcsolatba hozza őket. 

Aki sohasem tapasztalta személyesen Krisztus gyöngéd, megnyerő szeretetét, az nem vezethet másokat az élet forrásához. Ez a szeretet késztető hatalom, amely arra indítja az embert, hogy társalgásában és a másokért való tevékenykedésében egyaránt Krisztust nyilvánítsa ki. 

Az isteni kegyelem által megújított szívben minden cselekedet indítórugója a szeretet. A jellemet átalakítja, fékezi az ösztönöket, uralja a hajlamokat, és nemesíti a törekvéseket. Ha ezt a szeretetet a szívünkbe fogadjuk, megédesíti az életünket, és nemesítő befolyást áraszt egész környezetünkre. 

Aki mindenekfölött szereti Istent, felebarátját pedig úgy, mint önmagát, az szüntelenül annak tudatában fog dolgozni, hogy ő a világ, az angyalok és emberek látványossága. Isten akaratát a sajátjává téve meg fog mutatkozni az életében Krisztus kegyelmének átalakító hatalma. Minden életkörülményben Krisztus példája vezérli majd. 

Isten minden igaz, önfeláldozó munkása készséggel ad, és odaszánja magát mások javára… Odaadó és gondos igyekezettel segítve ott, ahol arra szükség van, az igazi keresztény megmutatja Isten és embertársai iránti szeretetét. Lehet, hogy a szolgálata során életét veszti. Amikor Krisztus eljön, hogy ékköveit összegyűjtse, újra visszakapja majd. – Isten csodálatos kegyelme, 237./old. (aug. 17.) 


A bálványimádás, részegesség és a paráznaság

Ellen G. White: Az apostolok története. Budapest, 2001, Advent Kiadó, „Figyelmeztető és kérlelő üzenet” c. fejezet, 197-203./oldal  (1Kor 5:...