Milyen tanácsot ad Pál a helyzet kezelésére vonatkozóan?
(1Kor 5:1-13). Mindenfelé az a hír járja, hogy paráznaság van közöttetek, mégpedig olyan, amilyen még a pogányok között sem fordul elő: hogy tudniillik valaki apjának feleségével él. (2) Ti pedig felfuvalkodtatok ahelyett, hogy inkább megszomorodtatok volna, és eltávolítottátok volna magatok közül azt, aki ilyen dolgot cselekedett. (3) Mert én, aki testben távol vagyok, de lélekben jelen, mint jelenlevő már ítéltem afelett, aki így cselekedett. (4) Úgy ítéltem, hogy miután az Úr Jézus nevében összegyűltünk, ti és az én lelkem, a mi Urunk Jézus hatalmával, (5) átadjuk az ilyet a Sátánnak teste pusztulására, hogy lelke üdvözüljön az Úrnak ama napján. (6) Nem jól dicsekedtek ti. Hát nem tudjátok, hogy egy kicsiny kovász az egész tésztát megkeleszti? (7) Takarítsátok ki a régi kovászt, hogy új tésztává legyetek, hiszen ti kovásztalanok vagytok, mert a mi húsvéti bárányunk, a Krisztus már feláldoztatott. (8) Azért ne régi kovásszal ünnepeljünk, se a rosszaság és gonoszság kovászával, hanem a tisztaság és igazság kovásztalanságával. (9) Levelemben már megírtam nektek, hogy nem szabad kapcsolatot tartani paráznákkal. (10) De nem általában e világ paráznáival vagy nyerészkedőivel, harácsolóival vagy bálványimádóival, hiszen akkor ki kellene mennetek a világból. (11) Most tehát azt írom nektek, hogy ne tartsatok kapcsolatot azzal, akit bár testvérnek neveznek, de parázna vagy nyerészkedő, bálványimádó vagy rágalmazó, részeges vagy harácsoló. Az ilyennel még együtt se egyetek! (12) Mert mit tartozik rám, hogy a kívül levők felett ítélkezzem? Nem a belül levők felett ítélkeztek-e ti is? (13) A kívül levőket pedig Isten fogja megítélni. Távolítsátok el azért a gonoszt magatok közül! /RÚF/
1Korinthus 5 fejezetében Pál világossá teszi, hogy a szexuális természetű botrányok esetében szükséges egyházi fegyelmet gyakorolni. Kijelenti, hogy ki kell zárni a vérfertőző férfit. (1Kor 5:2) ítéletet kell hozni az ügyében (1Kor 5:3), /RÚF/, /ÚRK/, átadva Sátánnak (1Kor 5:5).
„Távolítsátok el azért a gonoszt magatok közül” (1Kor 5:13, RÚF)
A gyülekezet tagjainak azt mondja, hogy „ne tartsatok kapcsolatot” azzal az emberrel (1Kor 5:9), /ÚRK/;
„Az ilyennel még együtt se egyetek”. (1Kor 5:11), (ÚRK/
Pál erős szavakat használ, amelyek a mai fül számára támadónak tűnhetnek, de mindez az adott történelmi kor összefüggésében értendő. Azt se felejtsük el, hogy itt egy kirívóan bűnös életű emberrel van dolga. A szélsőséges helyzetekben általában szükséges a kemény beszéd. Mindenesetre segíthet néhány kifejezés rövid magyarázata.
„kivetni közületek”. (1Kor 5:2), /ÚRK/; lásd még 1Kor 5:13)
Ezzel a gyülekezeti fegyelmezésre utal. „Átadjuk az ilyet a Sátánnak”. (1Kor 5:5)
Ez az ember nem amellett döntött, hogy Isten védelme alatt marad, engedelmes életet él, hanem sebezhetővé tette magát Sátán támadása előtt. Ez a kifejezés csupán azt jelenti, hogy „Arassa le, amit vetett!” „ne tartsatok kapcsolatot” vele
(1Kor 5:9), /ÚRK/, „Az ilyennel még együtt se egyetek”. (1Kor 5:11), /ÚRK/
Veszélyesnek tartották az erkölcstelen életű emberekkel való szoros kapcsolatot, mivel a befolyásuk másokat is hasonló életvitelre késztethet. Az ókori világban a közös étkezés a közös értékrend kifejezése is volt. Mind fogékonyak vagyunk a környezetünkből jövő hatásokra, és a lehető legjobban védekeznünk kell azok ellen, főleg ilyen kérdésekben.
„hogy a lélek megtartasson”. (1Kor 5:5), /ÚRK/
A gyülekezeti fegyelmezés célja a helyreállítás; azzal a szándékkal kell történnie, hogy észre térítse a vétkezőt, aki ennek hatására elfordul bűnös életmódjától. Valószínűleg Pál ezt értette
„a test veszedelmére” (1Kor 5:5, /ÚRK/ kifejezés alatt.
Az is lehet, hogy az (1Korinthus 5 fejezetében) szereplő vérfertőző férfi az, akire később megtértként utal.
(2Kor 2:5-10). Mert mindnyájunknak leplezetlenül kell odaállnunk Krisztus ítélőszéke elé, hogy mindenki megkapja, amit megérdemel, aszerint, amit e testben cselekedett: akár jót, akár gonoszat. /RÚF/
A gyülekezeti fegyelmezés akkor éri el a célját, ha a vétkező újból betagolódik a közösségbe.
White idézet: Isten meghív, hogy jöjjünk hozzá szívünk bűnterheivel és nehézségeivel. A bűn miatt félünk mennyei Atyánktól. Amikor vétkezünk, próbálunk elrejtőzni. De bátorít, hogy bármilyen bűnt követünk el, jöjjünk Őhozzá Jézus Krisztus által. Csak akkor szabadulunk meg a bűneinktől, ha elé hozzuk azokat. Kain a mennyei feddés hatására beismerte a gyilkosság bűnét, mégis elmenekült Isten elől, mintha így akart volna megszabadulni vétkétől. Ha viszont bűntudatával az Úrhoz fut, megbocsátást nyerhetett volna. Amikor a tékozló fiú rájött nyomorúságos állapotára, így szólt: „Fölkelvén elmegyek az én atyámhoz” (Lk 15:18). Megvallotta vétkét, és újra megtalálta a helyét az atya szívében.
Ha azt szeretnénk, hogy imáink elfogadást nyerjenek, tennünk kell valamit: meg kell vallanunk egymásnak a vétkeinket. Ha szóban vagy tettekben vétettem az embertársam ellen, neki kell azt megvallanom. Ha ő vétett ellenem, akkor neki kell bevallania bűnét. Ha van rá mód, akkor a vétkezőnek kell kezdeményeznie a helyreállítást. Utána pedig töredelmesen meg kell vallania Isten előtt is a bűnt, hiszen az Ő törvénye lett áthágva. Hittestvérünk ellen vétkezve Isten ellen is vétkezünk, ezért Őtőle is bocsánatot kell kérnünk. Bármit is követtünk el, ha megtérünk és hiszünk Krisztus engesztelő vérében, megbocsátásra lelünk… Istenhez csak egy módon közeledhetünk. Imáink csak egyetlen név, az Úr Jézus, a mi Közbenjárónk neve által jutnak fel Istenhez.
Krisztus úgy van bemutatva, mint aki szeretettel lehajol mennyei trónjáról a földre, és segítséget küld minden szükségben levő léleknek, aki hittel kéri azt. – That I May Know Him, 260./oldal
Krisztusnak a vétkezőket illető tanítása kifejezettebb formában ismétli az Izráelnek Mózes által adott oktatást: „Ne gyűlöld a te atyádfiát szívedben; fedd meg a te felebarátodat nyilván, hogy ne viseljed az ő bűnének terhét.” (3Móz 19:17) Vagyis, ha valaki elhanyagolja a Krisztus által ráruházott kötelességet, és nem próbálja helyreigazítani a tévelygőket, bűnösöket, a bűn részesévé válik. Azokért a vétkekért, melyeket megakadályozhattunk volna, éppen olyan felelősek vagyunk, mint ha magunk követtük volna el őket.
A hiba elkövetőjének kell elmondanunk a bűnt. Nem szabad megjegyzések, bírálat tárgyává tennünk magunk között, még azután sem ismételgethetjük másoknak, hogy elmondtuk a gyülekezetnek. A keresztények bűneinek megismerése csak botránkozás okozója lehet a hitetlen világban, s ha állandóan ezekkel a dolgokkal foglalkozunk, az csak kárunkra válhat, mert szemlélés által változunk meg. Miközben egy testvér hibáit akarjuk kijavítani, Krisztus Lelke arra indít, hogy védelmezzük, amennyire csak lehet, saját testvéreinek bírálatától is, mennyivel inkább a hitetlen világ ítélkezésétől. Mi magunk is tévelygünk, szükségünk van Krisztus irgalmára, megbocsátására, s ahogyan szeretnénk, hogy Ő bánjon velünk, parancsa szerint nekünk is úgy kell bánnunk egymással. – Jézus élete, 441./oldal
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése