Jézus imádsága

János evangéliuma 17. fejezetét Jézus főpapi imájának is szokták nevezni. Ez a búcsúbeszédének a vége. Jézus azért jött a földre, hogy helyreállítsa az emberiséget, újból meglegyen az eredeti, személyes kapcsolatunk Istennel. Hűséggel végrehajtotta azokat a jeleket, amelyekkel Isten feladatként megbízta. Szavaival és tetteivel Istent mutatta be a népnek. 

Amikor Jézus arra készült, hogy elhagyja a földet, ismét ki akarta nyilvánítani szeretetét a tanítványai iránt. Azt akarta, hogy megértsék, milyen szoros a kapcsolat az Atya, a Szentlélek és őközötte. Ugyanolyan személyes kapcsolatba kívánta bevonni őket az Atya Istennel és a Szentlélekkel, mint amit Ő is ápolt velük. 

 (János 17:1-26). Miután ezeket mondta Jézus, tekintetét az égre emelve így szólt: Atyám, eljött az óra: dicsőítsd meg a te Fiadat, hogy a Fiú is megdicsőítsen téged, (2) mivel hatalmat adtál neki minden halandó felett, hogy mindazoknak, akiket neki adtál, örök életet adjon. (3) Az pedig az örök élet, hogy ismernek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, Jézus Krisztust. (4) Én megdicsőítettelek téged a földön azzal, hogy elvégeztem azt a munkát, amelyet rám bíztál, hogy elvégezzem: (5) és most te dicsőíts meg, Atyám, önmagadnál azzal a dicsőséggel, amely már akkor az enyém volt tenálad, mielőtt még a világ lett. (6) Kijelentettem a te nevedet az embereknek, akiket nekem adtál a világból. A tieid voltak, és nekem adtad őket, és ők megtartották a te igédet. (7) Most már tudják, hogy mindaz, amit nekem adtál, tőled van; (8) mert azokat a beszédeket, amelyeket nekem adtál, átadtam nekik, ők pedig befogadták azokat, és valóban felismerték, hogy tőled jöttem, és elhitték, hogy te küldtél el engem. (9) Én őértük könyörgök: nem a világért könyörgök, hanem azokért, akiket nekem adtál, mert a tieid, (10) és ami az enyém, az mind a tied, és ami a tied, az az enyém, és én megdicsőíttetem őbennük. (11) Többé nem vagyok a világban, de ők a világban vannak, én pedig tehozzád megyek. Szent Atyám, tartsd meg őket a te neved által, amelyet nekem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi! (12) Amikor velük voltam, én megtartottam őket a te nevedben, amelyet nekem adtál, és megőriztem őket, és senki sem kárhozott el közülük, csak a kárhozat fia, hogy beteljesedjék az Írás. (13) Most pedig hozzád megyek, és ezeket elmondom a világban, hogy az én örömöm teljes legyen bennük. (14) Én nekik adtam igédet, és a világ gyűlölte őket, mert nem a világból valók, mint ahogy én sem vagyok a világból való. (15) Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól. (16) Nem a világból valók, mint ahogy én sem vagyok a világból való. (17) Szenteld meg őket az igazsággal: a te igéd igazság. (18) Ahogyan engem elküldtél a világba, én is elküldtem őket a világba: (19) én őértük odaszentelem magamat, hogy ők is megszentelődjenek az igazsággal. (20) De nem értük könyörgök csupán, hanem azokért is, akik az ő szavukra hisznek énbennem; (21) hogy mindnyájan egyek legyenek, ahogyan te, Atyám, énbennem, és én tebenned, hogy ők is bennünk legyenek, hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél el engem. (22) Én azt a dicsőséget, amelyet nekem adtál, nekik adtam, hogy egyek legyenek, ahogy mi egyek vagyunk: (23) én őbennük és te énbennem, hogy teljesen eggyé legyenek, hogy felismerje a világ, hogy te küldtél el engem, és úgy szeretted őket, ahogyan engem szerettél. (24) Atyám, azt akarom, hogy akiket nekem adtál, azok is ott legyenek velem, ahol én vagyok, hogy lássák az én dicsőségemet, amelyet nekem adtál, mert szerettél engem már a világ kezdete előtt. (25) Igazságos Atyám, a világ nem ismert meg téged, de én megismertelek, és ők is felismerték, hogy te küldtél el engem. (26) És megismertettem velük a te nevedet, és ezután is megismertetem, hogy az a szeretet, amellyel engem szerettél, bennük legyen, és én is őbennük. /RÚF/

Jézus élete rendkívül nehéz volt, aztán pedig a vallási hatóságok elvetették. Szenvedett népe, sőt alkalmanként még saját tanítványai közömbösségétől is. Az egyik tanítványa elárulta, egy másik pedig háromszor is megtagadta. Véget nem érőnek tűnő kihallgatásnak vetették alá, majd a keresztfára juttatták azok, akiknek a megváltásáért jött. 

Az embernek Fia - Jézus Krisztus a Megváltó

 

Mert az embernek Fia eljő az ő Atyjának dicsőségében, az ő angyalaival; és akkor megfizet mindenkinek az ő cselekedete szerint. (Mát 16:27)

Mert az embernek Fia azért jött, hogy megtartsa, ami elveszett vala.(Mát 18:11)

Valamint az embernek Fia nem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és adja az ő életét váltságul sokakért. (Mát 20:28)

Azért legyetek készen ti is; mert amely órában nem gondoljátok, abban jő el az embernek Fia. (Máté 28:44)

Annak okáért az embernek Fia a szombatnak is ura. (Márk 2:28)

A Jézus Krisztus, az Isten Fia evangéliumának kezdete, (Máté 1:1)

Így szól az Úr, Megváltód, Izráelnek Szentje: Én vagyok az Úr, Istened, ki tanítlak hasznosra, és vezetlek oly úton, amelyen járnod kell. (Ézsa 48:14)

Ez az igazság sokak számára a kétség és hitetlenkedés kútfeje. Amikor Krisztus – az Isten Fia és az ember Fia – világra jött, kortársai nem értették meg. Lealacsonyodott emberi természetet vett magára, hogy elérhesse és felemelhesse a bukott emberiséget. Az emberek gondolkodását azonban már annyira elsötétítette a bűn, felfogásuk annyira eltompult, hogy az emberi külső mögött nem ismerték fel az isteni jellemet. A megbecsülésnek ez a hiánya hátráltatta a munkát, amelyet el akart végezni értünk. Hogy tanításának erőt kölcsönözzön, gyakran szükségesnek bizonyult, hogy meghatározza és megvédje helyzetét. Azért hivatkozott titokzatos és isteni jellegére, hogy olyan irányba indítsa útnak gondolataikat, amely kedvező az igazság átalakító ereje számára. Ugyanezért vette a természetből az isteni igazság szemléltetésére szánt hasonlatait, mert azokat mindenki ismerte. Így készítette elő szívük talaját a jó mag befogadására. Megértette hallgatóival, hogy azonosítja a maga érdekeit az ő érdekeikkel, hogy szíve megértéssel dobban együtt az övékkel, örömben és bánatban. Ugyanakkor benne látták a hatalom és kiválóság megtestesülését, amely messze túlszárnyalta a legtiszteltebb tanítókét. Krisztus tanításai szembeszökően egyszerűek, fennköltek és mindeddig ismeretlen hatalomtól duzzadóak voltak. Ezért önkéntelenül kiáltottak fel: Ember így még nem beszélt! A nép örömmel hallgatta, de a papok és a fejedelmek, akik árulói lettek a rájuk bízott igazság őrzésének, gyűlölték Krisztust magukért a megnyilvánuló kegyekért, melyek tömegeket vonzottak el tőlük, hogy kövessék az élet világosságát. A vezetők tekintélye miatt a zsidó nemzet nem ismerte fel Krisztus isteni jellemét, ezért megtagadta az Üdvözítőt. (EGW: Bizonyságtételek 5. kötet )

Sokan voltak Jézus körül, amikor e szavakat mondta, és egyikük így szólt: „Mi azt hallottuk a törvényből, hogy a Krisztus örökké megmarad: hogyan mondod hát te, hogy az ember Fiának fel kell emeltetnie? Kicsoda ez az ember Fia? Monda azért nékik Jézus: Még egy kevés ideig veletek van a világosság. Járjatok, amíg világosságotok van, hogy sötétség ne lepjen meg titeket: és aki a sötétségben jár, nem tudja, hová megy. Míg a világosságotok megvan, higgyetek a világosságban, hogy a világosság fiai legyetek.” (Ján 12,34–36)  (EGW: Jézus élete)

Krisztus azonban nem jelentette ki eljövetele napját és óráját. Világosan megmondta tanítványainak: "Arról a napról és óráról pedig senki sem tud, az ég angyalai sem, hanem csak az én Atyám egyedül" (Mt 24:36). Ha megadta volna a pontos időt, akkor vajon miért buzdította éberségre tanítványait. Vannak, akik azt állítják; hogy tudják az Úr megjelenésének a napját és óráját és a legnagyobb komolysággal határozzák meg a jövőt. Az Úr azonban óva int ettől a magatartástól. Az ember Fia második eljövetelének a pontos ideje Isten titka. 

Jézus mondja: Én vagyok az igazság

 (Jn 1:14, 17). Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal. (17) Mert a törvény Mózes által adatott, a kegyelem és az igazság Jézus Krisztus által jött el. /RÚF/ 

 (Jn 8:32). Megismeritek az igazságot, és az igazság megszabadít titeket. /RÚF/ 

 (Jn 14:6). Jézus így válaszolt: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csak énáltalam /RÚF/ 

 Jn 15:26. Amikor eljön a Pártfogó, (Szentlélek) akit én küldök nektek az Atyától, az igazság Lelke, aki az Atyától származik, az tesz majd bizonyságot énrólam /RÚF/

János evangéliuma egészében az igazság Jézushoz, az Atyához és a Szentlélekhez kötődik – Jézushoz, az Igéhez, a világossághoz kapcsolódik, ellentétben a sötétséggel a hamisságot pedig az ördöggel és a bűnnel hozza összefüggésbe. Következésképpen Jánosnál az igazság nem egyszerűen tények és számok kérdése, amelyek ugyan részét képezik, de ezeknél többről is szó van itt. Az igazság gondolatának erkölcsi vetülete az Istenhez és az akaratához való hűség.

(Jn 1:1-14). Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és az Ige Isten volt. (2) Ő kezdetben Istennél volt. (3) Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött. (4) Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága.

Jézus az Ige, aki kezdettől fogva Istennel volt, Ő teremtett meg minden létezőt. (Jn 1:1-4) Örökkön örökké egy az Atyával, a jelleme, minden jellemzője megegyezik az Atyáéval, ezért Ő is a „VAGYOK”. Fölötte senki és semmi nem áll. Nélküle nem létezik semmi – beleértve az ismeretet is. Minden létező teremtményt Jézus alkotott meg, minden csak benne létezik.

„Mert Őbenne teremtetett minden, ami van a mennyekben és a földön, láthatók és láthatatlanok, akár királyi székek, akár uraságok, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok: mindenek Őáltala és Őreá nézve teremttettek; És Ő előbb volt mindennél, és minden Őbenne áll fenn.” (Kol 1:16-17)  

Jézus nemcsak az igazság megtestesülése, hanem Ő maga az Igazság, nem egy fogalom vagy kigondolás, hanem egy Személy! Az igazságot, Jézus Krisztust hasonlíthatjuk a naphoz, ami világossággal ragyogja be a világot (Jn 8:12). Jézus ismét megszólalt, és ezt mondta nekik: Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága. /RÚF/

White idézet: A Jézus Krisztusban elrejtett és általa megismerhető igazság végtelen. A Szentírás olyan forrás, amely állandóan mélyül és szélesedik a mélységeibe tekintő ember előtt. Ebben az életben nem fogjuk megérteni, hogy Isten miként tudta odaadni Fiát engesztelő áldozatul a mi bűneinkért. Az Atya szeretetének titka rejtve marad ezen a földön. Megváltónknak világunkban végzett munkája olyan téma – és az is lesz mindig –, amely teljesen igénybe veszi képzeletünket. Az ember minden értelmi képességét próbára téve megkísérelhet e titok mélyére hatolni, de beleszédül, és elfárad. A legigyekvőbb kutató is végtelen, parttalan tengert lát maga előtt. – Krisztus példázatai, 128./old. 

Mit jelent Jézus hite?

 Jézus hitéről sokat beszélnek, de nem értik annak mibenlétét. Mit jelent Jézus hite a harmadik angyal üzenetének fényében? Jézus bűneink hordozójává vált, hogy bűnbocsátó Megváltónk lehessen. Úgy bántak vele, ahogyan mi érdemeltük volna. Eljött világunkba, és magára vette bűneinket, hogy magunkra vehessük igazságosságát. A Krisztus képességében való hit a teljes, mindenre kiterjedő megmentésünkre – ez jelenti a Jézus hitét. (Szemelvények EGW 3.kötet)

– Azok, akik igyekeznek Isten parancsolatainak engedelmeskedni, gúnynak és támadásnak lesznek kitéve. Csak Isten segítségével állhatnak meg. Hogy el tudják viselni a reájuk váró próbát, meg kell érteniük Isten akaratát, Igéjének kinyilatkoztatásait. Csak azok tudják megdicsőíteni Istent, akiknek helyes fogalmaik vannak jelleméről, kormányzatáról, szándékairól, és azokkal összhangban cselekszenek. Csak azok fognak az utolsó nagy küzdelemben végig kitartani, akik felvértezték értelmüket a Biblia igazságaival. Egyszer mindenki fel fogja tenni magának ezt a súlyos kérdést: Istennek engedelmeskedjem-e vagy embereknek? A döntő óra már a küszöbön van. Szilárdan áll-e lábunk a sziklán, Isten változhatatlan Igéjén? Ki tudunk-e híven tartani Isten parancsolatai és a Jézus hite mellett?  (Nagy küzdelem EGW)

 – Két nagy alapelv van: egyik a hűség, a másik a hűtlenség alapelve. Mindannyiunknak szüksége van nagyon keresztényi bátorságra, hogy felemelhessük azt a zászlót, amelynek felirata: Isten parancsolatai és Jézus hite… Az engedelmesek és az engedetlenek közötti határvonal világosnak és megkülönböztethetőnek kell lennie. Szilárdan el kell határoznunk, hogy az Úrnak akaratát cselekedjük minden időben és minden helyen…(Jelenések könyve 14-fejezet)

A zsoltáros így szól: „Ideje, hogy az Úr cselekedjék; megrontották a te törvényedet. Inkább szeretem azért a te parancsolataidat, mint az aranyat, mint a legtisztább aranyat” (Zsolt 119:126—127). Amikor az emberek szorosan haladnak Krisztus oldalán, amikor Krisztus lakozik szívükben hit által, akkor Isten parancsolatai iránt érzett szeretetük annak arányában növekszik, amilyen megvetést a világ a szent rendelésekkel szemben tanúsít. Ekkor írásban és szóban egyaránt az emberek elé kell tárni a szombat igazságát. Amikor megvetik a negyedik parancsolatot és annak megtartóit, a hűségesek látni fogják, hogy eljött az idő arra, hogy ne elrejtsék, hanem felmagasztalják Jahve törvényét. Ki fogják bontani a zászlót, melyen a harmadik angyal üzenete, Isten parancsolatai, és a Jézus hite áll.(Szemelvények EGW 2.kötet)

Jézus Krisztus mint Isten Fia és Emberfia: Megváltottak Jézus feltámadott testéhez hasonló testben támadnak fel

 - Hogyan tesz bizonyságot a Szentírás arról, hogy az élet feltámadásában és az elváltozásban részesülő megváltottak Jézus feltámadott testéhez hasonló testben támadnak fel, illetve ilyen testet kapnak?

Fil 3,20–21 • „A mi országunk a mennyben van, ahonnét a megtartó Úr Jézus Krisztust is várjuk, aki elváltoztatja a mi nyomorúságos testünket, hogy hasonló legyen az ő dicsőséges testéhez, amaz õ hatalmas munkája szerint.”

1Kor 15,52–53 • „Nagy hirtelen, egy szempillantásban, az utolsó trombitaszóra, mert trombita fog szólni, és a halottak feltámadnak romolhatatlanságban, mi pedig elváltozunk. Mert szükséges, hogy ez a romlandó test romolhatatlanságot öltsön magára, és e halandó test halhatatlanságot öltsön magára.”

- Megmarad-e a megváltottak személyiségének azonossága a magasabb rendű testbe öltözéskor?

„Jézus feltámadása előképe volt mindazok végső feltámadásának, akik őbenne aludtak el. A feltámadott Megváltó arckifejezését, beszédét, hanghordozását jól ismerték a tanítványai. Amint Jézus feltámadt a halottak közül, éppúgy azok is feltámadnak majd, akik Őbenne alusznak. Ráismerünk majd barátainkra, ahogyan a tanítványok is megismerték Jézust. Lehet, hogy e halandó életben testük eltorzult, megbetegedett vagy megcsúnyult, de tökéletes egészségben és testi-lelki arányosságban támadnak majd fel, azonosságukat azonban megdicsőült testükben is teljesen megőrzik… A feltámadottak arcán, melyet a Jézus arcáról fénylő világosság tesz sugárzóvá, felismerjük majd azoknak a vonásait, akiket szerettünk.”

„A föltámadáskor azonosságunk megmarad, bár nem a sírba alászállt anyagban. A teremtő Isten csodálatos dolgai titkok az ember előtt…

A feltámadáskor minden ember a saját jellemével ébred… Ugyanaz az alak jön elő, de minden betegségtől, hibától mentesen. Újra él majd ugyanazokkal az egyéni vonásokkal, s a barátai megismerik. Nincs olyan isteni törvény a természetben, amely azt bizonyítaná, hogy Isten a halál előtti anyagi részecskét adná vissza. Isten neki tetsző testet ad majd a meghalt igazaknak.

Pál a mezőn elvetett maggal szemlélteti ezt a gondolatot. Az elvetett mag elrothad, de új kalász hajt ki belőle. A mag anyaga nem támad fel azelőtti összetételében. Isten testet ad neki, amilyet jónak lát. Az emberi test sokkal finomabb anyagból áll, hiszen új teremtés, új születés lesz. A bűnös testet vetik el a földbe, és lelki test támad fel.” (Ellen G. White: Jézus élete, 709. o., e. 802–804. o.; GK Biblia-kommentár, 7/A, „A Te Igéd igazság”, 183. o.)

Jézus Krisztus mint Isten Fia és Emberfia: Hogyan, milyen testben tért vissza Jézus a mennybe

 ... és ült Isten jobbjára? Mi a jelentősége ennek számunkra?

Jel 1,9–10.12–13.17–18 • „Én, János, aki néktek atyátokfia is vagyok… a szigeten voltam, amely Pátmosznak neveztetik… Lélekben voltam ott az Úrnak napján, és hallottam hátam mögött nagy szót, mint egy trombitáét… Megfordultam azért, hogy lássam a szót, amely velem beszélt, megfordulván pedig láttam hét arany gyertyatartót, a hét gyertyatartó között pedig hasonlót az Emberfiához, bokáig érő ruhába öltözve, és mellénél aranyövvel körülövezve… Mikor pedig láttam őt, leestem az ő lábaihoz, mint egy holt. Reám vetette az ő jobb kezét, mondván nékem: Ne félj! Én vagyok az Első és az Utolsó, és az Élő, pedig halott voltam, és íme élek örökkön-örökké.”

Eféz 2,5–7 • „Minket, akik holtak voltunk vétkeink miatt, megelevenített együtt a Krisztussal, és együtt feltámasztatott, együtt ültetett a mennyben Krisztus Jézusban, hogy megmutassa a következendő időkben kegyelmének felséges gazdagságát, hozzánk való jóságából, a Krisztus Jézusban.”

- Mi minden tette bizonyossá János számára, hogy szeretett Mestere jelent meg előtte? Milyen örömhírt közvetít nekünk az Efézusiakhoz írt levélből idézett ige?

Amint az apostol megfordult, hét arany gyertyatartót vett észre, és mindjárt ez után egy fenséges lényt a gyertyatartók között. A gyertyatartóknak fordított szó az eredeti szövegben lámpás. Különálló lámpaállványoknak kellett lenniük, mert az Emberfiához hasonló személy köztük állt. Őt így írta le János: „hasonló az Emberfiához”. Az Emberfia elnevezés ószövetségi profetikus megjelölés a Messiásra vonatkozóan (lásd Dn 7,13; Zsolt 8,5), amelyet Jézus következetesen önmagára alkalmazott. Az apostol tehát szeretett Mesterét ismerte fel a neki megjelent és hozzá szóló dicsőséges lényben. A názáreti Jézust, akinek éveken át a tanítványa volt, akivel együtt járta Palesztina tájait. Nyilván azért fogalmaz úgy, hogy az, akit látott, „hasonló volt az Emberfiához”, mert isteni dicsőség övezte, és bár Õ volt a jól ismert, szeretett személy, mégis titokzatosnak és megközelíthetetlenül hatalmasnak tűnt.

János az 1. század vége felé kapta ezt a látomást. A mennyből isteni dicsőségben megjelenő Jézus azonban most is az Emberfiához volt hasonló! A mennyei lény dicsőségétől holtként földre bukó apostol úgy nyerte vissza az öntudatát és erejét, hogy az Emberfiához hasonló megérintette és megszólította: „Rám vetette jobb kezét, mondván nékem: Ne félj! Én vagyok, az Első és az Utolsó…” Ez a megnyugtató szó bizonyára nem a sok víz robajával hangzott, mint előzőleg, hanem azon a „halk és szelíd hangon”, amelyet Illés próféta is hallott egykor (lásd 1Kir 19,7–13). János számára már hangszínében is ismerős lehetett a neki szóló bátorítás, de megfogalmazásában mindenképpen. A következő részlet Máté evangéliumából tanúsítja ezt: „Mikor látták a tanítványok, hogy ő [Jézus] a tengeren járt, megrémültek, mondván: »Ez kísértet.« És a félelem miatt kiáltoztak. De Jézus azonnal szólt hozzájuk, mondván: »Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!«” (Mt 14,26–27; 

„Én vagyok, az Első és az Utolsó…” – hangzott tovább a szózat Jánoshoz. Ez nyilvánvalóvá tette, hogy az a „halk és szelíd hang”, amely az ismerős „ne félj, én vagyok” szavakat intézi hozzá, s a jól ismert módon áldó, gyógyító kezét helyezve rá, ugyanannak a megrendítően dicsőséges lénynek a szava és mozdulata, aki előtt az imént holtként esett a földre.

„Krisztus megszentelt emberi testben ment a mennybe. Így uralkodik majd az örök korokon át, hiszen az Isten városában élő összes embert megváltotta.” (Ellen G. White: GK Biblia-kommentár, 7/A, „A Te Igéd igazság”, 159. o.)

Az Efézusi levélből idézett ige hatalmas ígéret: Jézusnak nemcsak a feltámadása előkép és ígéret a megváltottak feltámadását illetően, hanem a mennybemenetele és Isten jobbjára ülése is. Az üdvözültek hozzá hasonlóan belépnek majd a mennybe, és „királyiszéket kapnak” Ővele együtt Isten trónjánál. „Aki győz, megadom annak, hogy az én királyszékembe üljön velem, amint én is győztem, és ültem az én Atyámmal az ő királyiszékében.” (Jel 3,21)

Jézus Krisztus mint Isten Fia és Emberfia: Mikor jelent meg Isten Fia a Földön?

 

Mikor jelent meg Isten Fia a Földön? Mi volt a célja testtélételének?

 Gal 4,4–5 • „Mikor pedig eljött az időnek teljessége, kibo­csátotta Isten az õ Fiát, aki asszonytól lett, aki törvény alatt lett, hogy a törvény alatt levõket megváltsa, hogy el­nyerjük a fiúságot.”

Eféz 1,9–10 • „Megismertetvén velünk az õ akaratának titkát az õ jókedve szerint, melyet eleve elrendelt magában, az idõk teljességének rendjére nézve, hogy ismét egybeszer­keszt magának mindeneket a Krisztusban, mind amelyek a mennyekben vannak, mind amelyek e földön vannak.”

Jn 18,37 • „Mondta azért néki Pilátus: »Király vagy-e hát te csakugyan?« Felelt Jézus: »Te mondod, hogy én király va­gyok. Én azért születtem, és azért jöttem e világra, hogy bizonyságot tegyek az igazságról. Mindaz, aki az igazság­ból való, hallgat az én szómra.«”

 (Mit jelent az idők teljessége kifejezés?)

„Amint a csillagok haladnak kijelölt útjuk roppant körpályáin, úgy Isten elgondolásai sem ismerik a sietséget vagy a késedel­met… Így határozták meg a mennyei tanácsban Krisztus eljöve­telének óráját is. Amikor a hatalmas időmérő mutatója a megje­lölt időponthoz ért, Jézus megszületett Betlehemben. »Amikor el­jött az időnek teljessége, kibocsátotta Isten az Õ Fiát.« (Gal 4,4) …A nemzetek egyetlen kormányzat alatt egyesültek. Egyetlen nyelvet beszéltek… A szétszóratásban élő zsidók minden ország­ból Jeruzsálembe gyülekeztek az évenkénti ünnepekre, s amikor visszatértek lakóhelyükre, szerte a világon elterjesztették a Messiás eljövetelének örömhírét. Ekkorra a pogány vallási rendszerek el­veszítették befolyásukat. Az emberek belefáradtak a külsőségekbe és a mítoszok hallgatásába. Olyan vallás után vágyakoztak, amely megelégíti a szívet… A Szentírást már évszázadokkal ko­rábban lefordították görög nyelvre, amelyet akkor a Római Biro­dalomban széles körben beszéltek… A bűn korszakai során egyre jobban megromlott emberiség Megváltó után vágyakozott. Sátán mindaddig azon igyekezett, hogy mind mélyebbé tegye a Föld és a menny közötti szakadékot… Arra törekedett, hogy az emberek számára lehetetlenné váljék Isten megismerése… A sötétség, me­lyet Sátán borított a világra, egyre mélyebb és mélyebb lett… A bűn tudománnyá vált, és a romlottságot beleillesztették a val­lás rendszerébe… A válság mélypontján, amikor már úgy tűnt,  hogy Sátán diadalmaskodik, Isten Fia eljött az isteni kegyelem üzenetével… Amikor eljött az időnek teljessége, Isten dicsősége abban nyilatkozott meg, hogy a gyógyító kegyelem teljességét bo­csátotta a világra.” (Ellen G. White: Jézus élete, 23–28. o., e. 31–38. o.)

 

Gondoljuk át, milyen nagy szeretetre és áldozatra utal ez a kijelentés: „Isten kibocsátotta az õ Fiát… hogy mi elnyerjük a fiúságot.” Mert hová is bocsátotta ki Isten a Fiát? „Isten megen­gedte, hogy Fia gyámoltalan kisdedként, az emberi család gyenge­ségeinek kiszolgáltatottan arra a világra jöjjön el, ahol Sátán ma­gának igényli az uralmat. Megengedte, hogy Jézus szembenézzen a veszélyekkel, amelyek mindennaposak az ember életében, s meg­vívja azt a csatát, melyet az emberi család minden gyermekének meg kell harcolnia – azzal a kockázattal, hogy elbukik és örökre elvész. A földi apa is aggódik fiáért. Amikor gyermekére tekint, re­megve gondol arra, hogy a kicsi élete veszélybe kerülhet. Arra vá­gyódik, hogy szeretett gyermekét megvédje Sátán hatalmától, távol tartsa a kísértéstől, és megkímélje a küzdelemtől. Isten pedig oda­adta egyszülött Fiát, hogy még gyötrelmesebb csatát vívjon és fé­lelmetesebb kockázatot vállaljon, s biztosíthassa az élet ösvényét a mi kicsinyeink számára. Ebben van a szeretet. Csodálkozzatok egek, ámulj Föld!” (Ellen G. White: i. m., 32–33. o., e. 49. o.)

Ez volt tehát a döntő cél, hogy mi ismét Isten fiaivá legyünk, s a bűneset okozta szakadás után ismét egybeszerkesztessék a menny és a föld. Ennek azonban előfeltétele az, hogy az ember megismerje az igazságot Istenről és törvényéről. Csak ennek nyomán vágyakozik és akar ugyanis bűnbánattal Istenhez fordulni, s megbékélni Vele. A bűn okozta vakság miatt azonban az ember nem tudja magától meglátni, megérteni az igazságot. Jézusnak ezért is a Földre kellett jönnie, hogy „bizonyságot tegyen az igazságról”. Pilátus előtt tett kijelentéséből azt érthetjük meg, hogy ha Ő nem hozta volna el emberi testben és nem mondja el nekünk emberi nyelven az igazságot, mi azt soha fel nem fedeznénk, meg nem értenénk, hiszen a „hitető Sátán” (Jel 12,9), a „hazugság atyja” fogságában vagyunk.

 

Jézus Krisztus mint Isten Fia és Emberfia: Megváltó Személye

                                        Megváltó Személye                                                                             Ésa 7,13–14

„Akkor mondta a próféta: Halld meg hát, Dávid háza! Hát nem elég embereket bosszantanotok, hogy még az én Istenemet is bosszantjátok? Ezért ad jelt néktek az Úr maga: Íme, a szűz fogan méhében, és szül fiat, s nevezi azt Immánuelnek.”

 Mt 1,20–23 „Amikor pedig [József] ezeket magában elgondolja, íme az Úrnak angyala álomban megjelent néki, mondván: József, Dávidnak fia, ne félj magadhoz venni Máriát, a te feleségedet, mert ami benne fogadtatott, a Szentlélektől van az. Szül pedig fiat, és nevezd annak nedvét Jézusnak, mert õ szabadítja meg az õ népét annak bû­neibõl. Mindez pedig azért lett, hogy beteljesedjék, amit az Úr mondott a próféta által, aki így szólt: Íme, a szűz fogan méhében, és szül fiat, és annak nevét Immánuelnek nevezik, ami azt jelenti: Velünk az Isten.”

(A héber Immánuel név betű szerint a következőt jelenti: immánu = közöttünk, velünk; él = Isten; tehát „velünk vagy közöttünk az Isten”. Fontos kérdés: ki lesz a „jel”, az anya vagy a fiú?

A próféciában a hangsúly a gyermek Immánuel (= velünk az Isten) nevén van. Õ a kegyelmi jel. Máté evangéliuma 1,22– 23 Jézusra alkalmazza ezt a jövendölést. A hangsúly nem azon van, hogy a „szűz” szül. Nem ez volt az a jel, amire Isten az emberek figyelmét irányítani akarta. Mária mellé rendelte Józsefet, aki a vőlegénye volt, és hite nem volt kisebb, mint Máriáé, mert elfogadta Isten szavát. Isten ezáltal mintegy elrejtette Jézus csodálatos születését az emberek szeme elől. Nem a szűztől születés tényével akarta meggyőzni az embereket arról, hogy Jézus a Messiás. Senkit sem szólított fel arra, hogy ebben higgyenek. A születendő gyermek volt a jel és a csoda, akinek a neve „Immánuel”, aki Isten és ember, s akinek a személyében velünk, közöttünk van az Isten. Az Õ isteni-emberi személye titkának az elfogadása volt a hit próbája.

A Jézus név is isteni személy közöttünk lakozására utal. A Jehosua (Józsué) héber név görögös megfelelője, amelynek a jelentése: Isten megszabadít. Hitvallást fejezett ki tehát ez a név, amikor emberek gyermekeinek adták. Jézus esetében viszont azt jelentette, hogy Õ maga az az Isten, aki megszabadít. Attól szabadít meg, amitől senki más nem tud megszabadítani: a bűntől, ami egyben a haláltól és a Sátán hatalmából való megszabadítást is jelenti. Az Immánuel név csodálatos mondanivalót rejt magában. Jézus születése azt hirdette, hogy velünk az Isten, vagyis hogy Isten nem fordul el a bűnös emberiségtől, hanem lehajol hozzá, és meg akarja menteni. Jézus személyében Isten Fia lakozott közöttünk, aki kinyilatkoztatta az Atya jellemét is, olyannyira, hogy aki „látta Jézust, látta az Atyát” (Jn 14,6–10).

 

Jézus Krisztus mint Isten Fia és Emberfia: Ószövetségi előkép

Melyik ószövetségi előkép ábrázolja szemléletesen a Megváltó testtélételének célját?

1Móz 28,11–14 • „ [Jákób] jutott egy helyre, ahol meghált, mivelhogy a Nap lement. Vett egyet annak a helynek a kövei közül, a feje alá tette, és lefeküdt azon a helyen. Álmot látott: Íme, egy lajtorja (létra) volt a földön felállítva, melynek teteje az eget érte, és íme Isten angyalai fel és alá jártak azon. Az Úr állt azon, és szólt: Én vagyok az Úr, Ábrahámnak, a te atyádnak Istene, és Izsáknak Istene…

Tebenned és a te magodban áldatnak meg a föld minden nemzetségei.” Jn 1,52 •

 „Mondta Jézus: Bizony, bizony mondom néktek, mostantól fogva meglátjátok a megnyílt eget, és Isten angyalait, amint felszállnak és leszállnak az Emberfiára.”

(Kit ábrázolt tehát a létra Jézus saját magyarázata szerint? Miért éppen abban a helyzetben kapta Jákób ezt a kijelentést?)

„Ebben a látomásban a megváltás terve tárult fel Jákób előtt. Nem teljes egészében, hanem bizonyos részleteiben, amelyek akkor lényegesek voltak számára. A titokzatos létra, melyet Jákób álmában látott, ugyanaz volt, mint amelyre Jézus hivatkozott Nátánáellel folytatott beszélgetésében, amikor ezt mondta: »Meglátjátok a megnyílt eget, és az Isten angyalait, amint felszállnak és leszállnak az Emberfiára.« (Jn 1,52)

Mindaddig, amíg az ember nem lázadt fel Isten uralma ellen,szabadon érintkezhetett Istennel. Ádám és Éva bűne azonban elválasztotta a földet az égtől, az ember nem lehetett többé közösségben Alkotójával. A világ azonban mégsem maradt magára reménytelenül. A létra jelképezi Jézust, az Istentől rendelt Közbenjárót. Ha Õ nem hidalta volna át érdemei által a bűn okozta szakadékot, akkor a szolgáló angyalok nem érintkezhetnének az elbukott emberrel. A gyenge és tehetetlen embert Krisz­tus köti össze a végtelen erő forrásával.” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták, 182. o.)

Jézus Krisztus mint Isten Fia és Emberfia: Ellenségeskedést szerzek közötted

 

1Móz 3,15  „Ellenségeskedést szerzek közötted és az aszszony között, a te magod között, és az õ magva között, az neked fejedre tapos, te pedig annak sarkát mardosod.”

Gal 4,4  „Mikor pedig eljött az időnek teljessége, kibocsátotta Isten az ő Fiát, aki asszonytól lett, aki törvény alatt lett, hogy a törvény alatt levőket megváltsa…”

Ha felületesen olvassuk, észre sem vesszük, hogyan utalnak ezek az igék az eljövendő Megváltó egyedülálló, rendkívüli személyiségére. A Megváltó „asszony” (csak asszony) „magva”, utóda lesz. Az apától és anyától származó gyermek szülei és elődei genetikai adottságaikból kiformálódó új személyiség lesz. Jézus személyében azonban Isten öröktől fogva létező Fiának, e hatalmas személyiségnek kellett emberként megszületnie. Földi anya által magára kellett vennie az emberi természetet, de eredeti személyiségének is meg kellett maradnia. Nem születhetett tehát úgy, ahogyan a földi gyermekek.

A Gal 4,4- ből idézett ige mérhetetlen távolság áthidalására, szinte felfoghatatlan csodára utal, amikor ezt mondja: „Isten Fia… asszonytól lett.” A „törvény alatt lett” kifejezés azt jelzi, hogy az isteni Megváltó az emberi mivoltunkkal együtt járó törvényeknek alávetett lényként született meg.

Jézus Krisztus mint Isten Fia és Emberfia: Származik egy vesszőszál

 

Ésa 11,1–2.10  „Származik egy vesszőszál Isai törzsökéből, gyökereiből egy virágszál nevelkedik, akin az Úr Lelke megnyugszik, bölcsességnek és értelemnek Lelke, tanácsnak és hatalomnak Lelke, az Úr ismeretének és félelmének Lelke… És lesz ama napon, hogy Isai gyökeréhez, aki a népek zászlója lesz, eljönnek a pogányok, és az ő nyugodalma dicsőség lesz.”

 

Kicsoda Isai? Milyen kapcsolatban áll a Messiás?

A „virágszál” szó helyesen fordítva: „ág” vagy „zsenge ág”. A „törzsök” olyan kivágott fatörzs, amit benne hagytak a földben. A kép jól érzékelteti, jelzi, hogy a Messiás nem akkor fog eljönni, amikor a Dávid királysága virágzó lesz, hanem akkor, amikor olyan lesz, mint a kivágott fatörzs. Pontosan teljesedett a prófécia. Hosszú hanyatlás után végül római provinciává lett Júdea. Ekkor jött el Jézus mint az Isai (Dávid apja), avagy Dávid „levágott törzsökéből kisarjadó vesszőszál”. E prófécia szerint a Messiás Isai családjából származik, tehát emberként jelenik meg. Felnő, mint a vesszőszál, azaz emberek fiaihoz hasonlóan növekszik gyermekből felnőtté. Ismertetőjele az lesz, hogy „az Úrnak Lelke megnyugszik rajta”

Jézus Krisztus mint Isten Fia és Emberfia: Milyen testben támadt fel Jézus?

 Milyen testben támadt fel Jézus?

Jn 20,14–16 • „[Mária Magdaléna] hátrafordult, és látta Jézust ott állni, de nem tudta, hogy õ az. Mondta néki Jézus:»Asszony, miért sírsz? Kit keresel?« Õ pedig azt gondol­ván, hogy a kertész az, mondta néki: »Uram, ha te vitted el őt, mondd meg nékem, hová tetted, és én elviszem őt.« Mondta néki Jézus: »Mária!« Õ megfordulván, mondta néki: »Rabbóni!« (Ami azt teszi: »Mester!«)”

Lk 24,13–16.28–31 • „Íme közülük ketten mentek ugyan­azon a napon egy faluba, amely Jeruzsálemtõl hatvan futamatnyira volt, melynek neve Emmaus. Beszélgettek maguk közt mindazokról, amik történtek. Amint beszél­gettek és egymástól kérdezõsködtek, maga Jézus hozzájuk menvén, velük együtt ment az úton. De szemeik vissza­tartóztattak, hogy õt meg ne ismerjék… Elközelítettekpedig a faluhoz, amelybe mentek, és Õ úgy tett, mintha tovább menne. De kényszerítették õt, mondván: Maradj velünk, mert immár beesteledett, és a nap lehanyatlott! Bement azért, hogy velük maradjon. Mikor leült velük, a kenyeret vévén, megáldotta, és megszegvén, nékik adta. Ekkor megnyilatkoztak szemeik, és megismerték õt, de õ eltûnt elõlük.”

Jn 20,19–20 • „Mikor azért este volt azon a napon, a hétnek első napján, és amikor az ajtók zárva voltak, ahol egybegyűltek a tanítványok a zsidóktól való félelem miatt, eljött Jézus, megállt a középen, és mondta nékik: »Békesség néktek!« Ezt mondván, megmutatta nékik kezeit és oldalát. Örvendeztek azért a tanítványok, hogy látják az Urat.”

- Mi minden mutat az idézett igékben arra, hogy a tanítványok számára meggyőző volt a feltámadott Jézus személyazonossága?

„Mária… azt gondolta, hogy találnia kell valakit, aki elmond­hatná neki, mi történt Jézus testével. Ekkor egy másik hang szó­lította meg: »Asszony, mit sírsz? Kit keresel?« Könnyektől fátyo­los szemeivel egy férfi alakját látta meg, és azt gondolta, hogy a kertész szólt hozzá. Mária ezt mondta neki: »Uram, ha te vitted el őt, mondd meg nékem, hová tetted, és én elviszem őt.« (Jn 20,15) Mária azt gondolta, hogy ha ez a sírbolt, amely egy gaz­dag emberé [amelybe a pénteki sietségben, szükséghelyzetben helyezték], túl tiszteletre méltó hely volna Jézus számára, akkor majd õ maga gondoskodik egy másik helyről… Most azonban meghallotta Jézus ismerős hangját: »Mária!« Az asszony azonnal felismerte, hogy nem egy idegen szólította meg őt. Megfordult, és meglátta az élő Krisztust, amint ott állt előtte.”

„Ha az emmausi tanítványok nem kérlelik, hogy Krisztus fo­gadja el a meghívásukat, akkor nem tudták volna meg: a feltáma­dott Úr volt az útitársuk… Hamar elkészült az egyszerű vacso­ra. A vendég elé tették a kenyeret, aki az asztalfőn foglalt helyet. Kinyújtotta kezét, hogy megáldja az ételt. A tanítványok meg­döbbentek. Útitársuk pontosan úgy emelte fel kezeit, ahogyan Mesterük szokta tenni. Ismét rátekintettek, és íme, meglátták ke­zein a szegek helyét. Egyszerre kiáltottak fel: »Ez az Úr Jézus!Feltámadott a halottak közül!« Felugrottak helyükről, hogy az Úrlábához boruljanak, és imádják Őt, de eltűnt előlük… Szívük öröme határtalan volt. Mintha egy új világban lennének. Krisz­tus élő Megváltó! Nem siratták többé mint halottat. Krisztus fel­támadt! – újra és újra ezt ismételgették. Ezt az üzenetet vitték a bánkódóknak.”

„A tanítványok izgatottan vették körül az Emmausból érkezőket… Még kifulladva a sietségtől, elmondták a csodálatos törté­netet arról, miként jelent meg nekik Jézus. Éppen befejezték be­számolójukat, s néhányan azt mondogatták, hogy nem tudják el­hinni, mert túlságosan szép, amikor íme, újabb valaki állt meg előttük. Minden szem az idegenre szegeződött. Senki sem kopog­tatott bebocsátásért, nem hallottak lépéseket. A tanítványok meg­ijedtek és csodálkoztak: mit jelentsen ez?

Akkor meghallották a hangot, amely nem lehetett másé, csak Mesterüké. Tisztán és jól érthetően hangzottak ajkáról a szavak: »Békesség néktek!« A tanítványok láthatták kegyetlen szögekkel átütött kezeit és lábait. Felismerték hangját, amelyhez hasonlót sohasem hallottak… Hit és öröm foglalta el a hitetlenség helyét, és olyan érzésekkel, amelyeket szavakkal nem lehet kifejezni, val­lást tettek a feltámadott Megváltóról.” (Ellen G. White: Jézus élete, 699., 706–707., 708–709. o., e. 790., 800–801., 802–803. o.)

- Hogyan tesz bizonyságot a Szentírás arról, hogy az élet feltámadásában és az elváltozásban részesülő megváltottak Jézus feltámadott testéhez hasonló testben támadnak fel, illetve ilyen testet kapnak?

Fil 3,20–21 • „A mi országunk a mennyben van, ahonnét a megtartó Úr Jézus Krisztust is várjuk, aki elváltoztatja a mi nyomorúságos testünket, hogy hasonló legyen az ő dicsőséges testéhez, amaz õ hatalmas munkája szerint.”

1Kor 15,52–53 • „Nagy hirtelen, egy szempillantásban, az utolsó trombitaszóra, mert trombita fog szólni, és a halottak feltámadnak romolhatatlanságban, mi pedig elváltozunk. Mert szükséges, hogy ez a romlandó test romolhatatlanságot öltsön magára, és e halandó test halhatatlanságot öltsön magára.”

- Megmarad-e a megváltottak személyiségének azonossága a magasabb rendű testbe öltözéskor?

Lásd még: 1Kor 15,36–8.

„Jézus feltámadása előképe volt mindazok végső feltámadásá­nak, akik őbenne aludtak el. A feltámadott Megváltó arckifeje­zését, beszédét, hanghordozását jól ismerték a tanítványai. Amint Jézus feltámadt a halottak közül, éppúgy azok is feltámadnak majd, akik Őbenne alusznak. Ráismerünk majd barátainkra, ahogyan a tanítványok is megismerték Jézust. Lehet, hogy e ha­landó életben testük eltorzult, megbetegedett vagy megcsúnyult, de tökéletes egészségben és testi-lelki arányosságban támadnak majd fel, azonosságukat azonban megdicsőült testükben is telje­sen megőrzik… A feltámadottak arcán, melyet a Jézus arcáról fénylő világosság tesz sugárzóvá, felismerjük majd azoknak a vo­násait, akiket szerettünk.”

„A föltámadáskor azonosságunk megmarad, bár nem a sírba alászállt anyagban. A teremtő Isten csodálatos dolgai titkok az ember előtt…

A feltámadáskor minden ember a saját jellemével ébred… Ugyanaz az alak jön elő, de minden betegségtől, hibától mente­sen. Újra él majd ugyanazokkal az egyéni vonásokkal, s a bará­tai megismerik. Nincs olyan isteni törvény a természetben, amely azt bizonyítaná, hogy Isten a halál előtti anyagi részecskét adná vissza. Isten neki tetsző testet ad majd a meghalt igazak­nak.

Pál a mezőn elvetett maggal szemlélteti ezt a gondolatot. Az elvetett mag elrothad, de új kalász hajt ki belőle. A mag anyaga nem támad fel azelőtti összetételében. Isten testet ad neki, ami­lyet jónak lát. Az emberi test sokkal finomabb anyagból áll, hi­szen új teremtés, új születés lesz. A bűnös testet vetik el a földbe, és lelki test támad fel.” (Ellen G. White: Jézus élete, 709. o., e. 802–804. o.; GK Biblia-kommentár, 7/A, „A Te Igéd igazság”, 183. o.)

- Hogyan, milyen testben tért vissza Jézus a mennybe, és ült Isten jobbjára? Mi a jelentősége ennek számunkra?

Jel 1,9–10.12–13.17–18 • „Én, János, aki néktek atyátokfia is vagyok… a szigeten voltam, amely Pátmosznak nevezte­tik… Lélekben voltam ott az Úrnak napján, és hallottam hátam mögött nagy szót, mint egy trombitáét… Megfor­dultam azért, hogy lássam a szót, amely velem beszélt, megfordulván pedig láttam hét arany gyertyatartót, a hét gyertyatartó között pedig hasonlót az Emberfiához, bo­káig érõ ruhába öltözve, és mellénél aranyövvel körül­övezve… Mikor pedig láttam õt, leestem az õ lábaihoz, mint egy holt. Reám vetette az õ jobb kezét, mondván né­kem: Ne félj! Én vagyok az Elsõ és az Utolsó, és az Élõ, pedig halott voltam, és íme élek örökkön-örökké.”
Eféz 2,5–7 • „Minket, akik holtak voltunk vétkeink miatt, megelevenített együtt a Krisztussal, és együtt feltámasztott, együtt ültetett a mennyben Krisztus Jézusban, hogy megmutassa a következendő időkben kegyelmének felséges gazdagságát, hozzánk való jóságából, a Krisztus Jézusban.”

- Mi minden tette bizonyossá János számára, hogy szeretett Mestere jelent meg előtte? Milyen örömhírt közvetít nekünk az Efézusiakhoz írt levélből idézett ige?

Amint az apostol megfordult, hét arany gyertyatartót vett észre, és mindjárt ez után egy fenséges lényt a gyertyatartók között. A gyertyatartóknak fordított szó az eredeti szövegben lámpás. Különálló lámpaállványoknak kellett lenniük, mert az Emberfiához hasonló személy köztük állt. Őt így írta le János: „hasonló az Emberfiához”. Az Emberfia elnevezés ószövetsé­gi profetikus megjelölés a Messiásra vonatkozóan (lásd Dn 7,13; Zsolt 8,5), amelyet Jézus következetesen önmagára al­kalmazott. Az apostol tehát szeretett Mesterét ismerte fel a neki megjelent és hozzá szóló dicsőséges lényben. A názáreti Jézust, akinek éveken át a tanítványa volt, akivel együtt járta Palesztina tájait. Nyilván azért fogalmaz úgy, hogy az, akit lá­tott, „hasonló volt az Emberfiához”, mert isteni dicsőség övezte, és bár Õ volt a jól ismert, szeretett személy, mégis ti­tokzatosnak és megközelíthetetlenül hatalmasnak tűnt.

János az 1. század vége felé kapta ezt a látomást. A menny­ből isteni dicsőségben megjelenő Jézus azonban most is az Emberfiához volt hasonló! A mennyei lény dicsőségétől holt­ként földre bukó apostol úgy nyerte vissza az öntudatát és ere­jét, hogy az Emberfiához hasonló megérintette és megszólí­totta: „Rám vetette jobb kezét, mondván nékem: Ne félj! Én va­gyok, az Első és az Utolsó…” Ez a megnyugtató szó bizonyára nem a sok víz robajával hangzott, mint előzőleg, hanem azon a „halk és szelíd hangon”, amelyet Illés próféta is hallott egy­kor (lásd 1Kir 19,7–13). János számára már hangszínében is is­merős lehetett a neki szóló bátorítás, de megfogalmazásában mindenképpen. A következő részlet Máté evangéliumából ta­núsítja ezt: „Mikor látták a tanítványok, hogy õ [Jézus] a ten­geren járt, megrémültek, mondván: »Ez kísértet.« És a félelem miatt kiáltoztak. De Jézus azonnal szólt hozzájuk, mondván: »Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!«” (Mt 14,26–27; lásd még 8,26; Mk 5,36)

„Én vagyok, az Első és az Utolsó…” – hangzott tovább a szó­zat Jánoshoz. Ez nyilvánvalóvá tette, hogy az a „halk és szelíd hang”, amely az ismerős „ne félj, én vagyok” szavakat intézi hozzá, s a jól ismert módon áldó, gyógyító kezét helyezve rá, ugyanannak a megrendítően dicsőséges lénynek a szava és mozdulata, aki előtt az imént holtként esett a földre.

„Krisztus megszentelt emberi testben ment a mennybe. Így uralkodik majd az örök korokon át, hiszen az Isten városában élő összes embert megváltotta.” (Ellen G. White: GK Biblia-kommen-tár, 7/A, „A Te Igéd igazság”, 159. o.)

Az Efézusi levélből idézett ige hatalmas ígéret: Jézusnak nemcsak a feltámadása előkép és ígéret a megváltottak feltá­madását illetően, hanem a mennybemenetele és Isten jobbjára ülése is. Az üdvözültek hozzá hasonlóan belépnek majd a mennybe, és „királyiszéket kapnak” Ővele együtt Isten trón­jánál. „Aki győz, megadom annak, hogy az én királyiszékembe üljön velem, amint én is győztem, és ültem az én Atyámmal az õ királyiszékében.” (Jel 3,21)

Jézus Krisztus mint Isten Fia és Emberfia

„Voltak pásztorok azon a vidéken, akik a mezőn tanyáztak és vigyáztak éjszaka a nyájuk mellett. És íme, az Úr angyala hozzájuk jött, az Úr dicsősége körülvette őket, ők pedig nagy félelemmel megfélemlettek. Mondta az angyal nekik: »Ne féljetek, mert íme hirdetek néktek nagy örömet, mely az egész népnek öröme lesz: született néktek ma a Megtartó, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában. Ez pedig néktek a jele: találtok egy kisgyermeket bepólyálva feküdni a jászolban.« Ekkor hirtelenséggel megjelent az angyallal mennyei seregek sokasága, akik Istent dicsérték, és ezt mondták: »Dicsőség a magasságos mennyben Istennek, e földön pedig békesség, és az emberekhez jóakarat!

 A mezőn a pásztorok csendes óráikban a megígért Üdvözítőről beszélgettek, és azért imádkoztak, hogy a király eljöjjön Dávid trónjára. „És íme az Úr angyala hozzájuk jött… És mondta az angyal nekik: Ne féljetek, mert íme hirdetek néktek nagy örömet, mely az egész nép öröme lesz: Született néktek ma a Megtartó.” …E szavak hallatán a pásztorok gondolatait dicső kép töltötte be. Eljött a Szabadító Izraelhez! Hatalom, dicsőség, győzelem kíséri jövetelét! Az angyalnak azonban fel kellett készítenie őket arra, hogy Üdvözítőjüket a szegénységben és megalázottságban is felismerjék. „Ez pedig néktek a jele – mondta –, találtok egy kisgyermeket bepólyálva feküdni a jászolban.”  A mennyei hírnök… emberi gyengeségük iránti tapintatból időt adott a pásztoroknak, hogy hozzászokjanak az isteni fényességhez. Azután már nem lehetett tovább elrejteni a dicsőséget és örömöt. A mezőt beragyogta Isten seregeinek fényessége… 

A mennyei követ „nagy örömről” beszélt, amely az „egész népnek”, azaz minden embernek öröme lesz. A nagy öröm okát pedig így jelölte meg: megszületett a Megváltó, aki Úr, azaz isteni személy, és Krisztus, azaz maga a Felkent, a megígért Messiás. (A görög Krisztosz jelentése Felkent, amely a héber Messiás pontos megfelelője.)

Isten angyalai csodálják Isten megváltási tervét, és mélyen együtt éreznek az elveszett ember megmentésére irányuló szándékával. Ezt fejezi ki az a csodálatos jelenet, amelynek a betlehemi pásztorok tanúi voltak. Az angyalok tudták, hogy kimondhatatlan örömre van oka mindenkinek, mert kifejezhetetlenül nagy jelentőségű az az esemény, amely azon az éjszakán történt.

Milyen különös! Emberek békésen aludtak, sejtelmük sem volt arról, milyen hallatlan esemény történt: az isteni Megváltó a földre érkezett! Különös az ellentét is: e hatalmas tény jele mindössze annyi volt, hogy a pásztoroknak egy újszülöttet kellett találniuk bepólyálva a jászolban! Isten angyalai azonban tudták, hogy Õ az. Mintha azt fejezné ki a mennyei seregek megjelenése a betlehemi mezőn, hogy nem tudtak a mennyben maradni, nem tudták magukban tartani a nagy örömhírt. Közel kellett jönniük Földünkhöz, az emberekhez, mintegy kísérve az isteni Megváltót, és megosztva az örömhírt az emberekkel.

Az angyalok dicsérő éneke mély hálát fejez ki Isten iránt, és áldáskívánást az emberekre vonatkozóan. Kívánják, hogy megbékélés jöjjön létre menny és föld között. Óhajtják, hogy ennek nyomán visszatérjen világunkba a béke, és Isten kegyelme, jóakarata gazdagon áradhasson az emberekre.