2026. július 22., szerda

Az erkölcstelenség ellenszere

 (1Korinthus 6:1-20). Hogyan merészel közületek valaki, akinek a másikkal peres ügye van, a hitetlenek előtt pereskedni, és nem a szentek előtt? (2) Vagy nem tudjátok, hogy a szentek a világ felett fognak ítélkezni? És ha ti a világ felett ítélkeztek, arra talán méltatlanok vagytok, hogy jelentéktelen ügyekben ítélkezzetek? (3) Vagy nem tudjátok, hogy angyalok fölött is ítélkezünk majd? Akkor mennyivel inkább ítélkezhetünk a mindennapi élet dolgaiban! (4) Ha tehát a mindennapi élet ügyeiben pereskedtek, akkor azokat ültetitek a bírói székbe, akik semmit sem számítanak a gyülekezet előtt? (5) Megszégyenítésül mondom nektek! Ennyire nincs közöttetek egyetlen bölcs sem, aki igazságot tudna tenni testvérei között? (6) Sőt testvér a testvérrel pereskedik, méghozzá hitetlenek előtt?! (7) Egyáltalán már az is nagy kudarc, hogy pereskedtek egymással. Miért nem szenveditek el inkább a sérelmet? Miért nem tűritek el inkább a kárt? (8) Sőt ti okoztok sérelmet és kárt, mégpedig testvéreknek! (9) Vagy nem tudjátok, hogy igazságtalanok nem örökölhetik Isten országát? Ne tévelyegjetek: sem paráznák, sem bálványimádók, sem házasságtörők, sem bujálkodók, sem fajtalanok, (10) sem tolvajok, sem nyerészkedők, sem részegesek, sem rágalmazók, sem harácsolók nem fogják örökölni Isten országát. (11) Pedig néhányan ilyenek voltatok: de megmosattatok, megszentelődtetek, és meg is igazultatok az Úr Jézus Krisztus nevében és a mi Istenünk Lelke által. (12) Minden szabad nekem, de nem minden használ. Minden szabad nekem, de nem válok semminek a rabjává. (13) Az eledel a gyomorért van, a gyomor pedig az eledelért, de Isten ezt is, amazt is meg fogja semmisíteni. A test azonban nem a paráznaságért van, hanem az Úrért, az Úr pedig a testért. (14) Isten ugyanis feltámasztotta az Urat, és hatalmával minket is fel fog támasztani. (15) Vagy nem tudjátok, hogy a ti testetek a Krisztus tagja? Most tehát azok, akik a Krisztus tagjai, parázna nő tagjaivá legyenek? Szó sem lehet róla! (16) Vagy nem tudjátok, hogy aki parázna nővel egyesül, egy testté lesz vele? Mert amint az Írás mondja, „lesznek ketten egy testté”. (17) Aki pedig az Úrral egyesül, egy lélek ővele. (18) Kerüljétek a paráznaságot! Minden más bűn, amit elkövet az ember, kívül van a testén, de aki paráználkodik, a saját teste ellen vétkezik. (19) Vagy nem tudjátok, hogy testetek a bennetek levő Szentlélek temploma, akit Istentől kaptatok, és ezért nem a magatokéi vagytok? (20) Mert áron vétettetek meg: dicsőítsétek tehát Istent testetekben! /RÚF/ 

 Mit mond ez rész a megszentelődés és az erkölcstelenségtől való tartózkodás közötti kapcsolatról? 

(1Thessz 4:1-8). Egyébként pedig, testvéreim, kérünk titeket, és intünk az Úr Jézus nevében, hogy amint tőlünk tanultátok, hogyan kell Istennek tetsző módon élnetek – s amint éltek is –, ebben jussatok még előbbre. (2) Hiszen tudjátok, milyen rendelkezéseket adtunk nektek az Úr Jézus nevében. (3) Az az Isten akarata, hogy megszentelődjetek: hogy tartózkodjatok a paráznaságtól, (4) hogy tanuljon meg mindenki szentségben és tisztaságban élni feleségével, (5) nem a kívánság szenvedélyével, mint a pogányok, akik nem ismerik Istent; (6) és senki ne károsítsa meg és ne csalja meg testvérét semmiféle ügyben. Mert bosszút áll az Úr mindezekért, ahogyan már előbb megmondtuk nektek, és bizonyságot is tettünk róla. (7) Mert nem tisztátalanságra hívott el minket Isten, hanem megszentelődésre. (8) Aki tehát ezt megveti, az nem embert vet meg, hanem Istent, aki Szentlelkét is rátok árasztja. /RÚF/ 

Ugyan Pál ezt másoknak írta, de az elvet széles körben, minden keresztény alkalmazhatja. Ez is elvezet azokhoz a kérdésekhez, hogy Mi történt Korinthusban? Miért volt ilyen sok probléma? Korinthusban némelyek nyilván úgy gondolták, hogy mivel az evangélium felszabadította őket, már bármit megtehetnek. Az érvelésük szerint éppúgy, amint a gyomor az eledelért van, a test a paráznaságért van, a paráznaság pedig a testért. 

(1Kor 6:13).  Az eledel a gyomorért van, a gyomor pedig az eledelért, de Isten ezt is, amazt is meg fogja semmisíteni. A test azonban nem a paráznaságért van, hanem az Úrért, az Úr pedig a testért. Pál erre azt feleli, hogy ez a keresztény szabadság félreértelmezése. A keresztény identitással összeegyeztethetetlen a szexuális életben való hűtlenség, mert az visszaélés az evangéliumi szabadsággal. 

(Róm 8:2). mert az élet Lelkének törvénye megszabadított téged Krisztus Jézusban a bűn és a halál törvényétől. /RÚF/; 

(Gal 5:13). Mert ti, testvéreim, szabadságra vagytok elhívva; csak a szabadság nehogy ürügy legyen a testnek, hanem szeretetben szolgáljatok egymásnak. /RÚF/

 Isten szabaddá tett bennünket a bűntől, nem arra „szabadított fel”, hogy bűnt kövessünk el. 

(Róm 6:18, 22). Miután tehát megszabadultatok a bűntől, az igazság szolgáivá lettetek. (22) Most azonban, miután a bűntől megszabadultatok, és Isten szolgái lettetek, már ez meghozta nektek gyümölcsét, a megszentelődést, amelynek vége az örök élet. /RÚF/; 

(Róm 8:2) Mert a Jézus Krisztusban való élet lelkének törvénye megszabadított engem a bűn és a halál törvényétől. Valójában „A test… az Úrért [van], az Úr pedig a testért”.  (1Kor 6:13), /RÚF/ 

Mi Krisztushoz tartozunk (1Kor 6:15),Vagy nem tudjátok, hogy a ti testetek a Krisztus tagja? és annak, hogy kik vagyunk, szükségképpen meg kell határoznia, hogyan cselekszünk. Az egyik elválaszthatatlanul kapcsolódik a másikhoz. (1Korinthus 6.) fejezete ezt mutatja be három különböző módon. 

Először is úgy azonosítja a hívőket, hogy „megmosattatok, megszentelődtetek és megigazultatok az Úr Jézus nevében és a mi Istenünk Lelke által”. (1Kor 6:11), /ÚRK/ 

Az (1Kor 6:9-10) verseiben felsorolt bűnöknek, valamint a (1Kor 6:12-20) versekben elítélt erkölcstelenségnek nincs helye azoknak az életében, akik megtisztultak, megszentelődtek és megigazultak. Másodszor: mi „Krisztus tagjai” (1Kor 6:15) vagyunk, és ez azt jelent, hogy  Krisztussal kell egyesülnünk. (1Kor 6:17) A paráznaság ennek az egységnek a megtörése. (1Kor 6:13, 15) Aki házasságon kívüli kapcsolatra lép valakivel, azzal „egy testté” lesz. (1Kor 6:16)  A Szentlélek által Krisztussal való egységnek kell meghatároznia a keresztény etikát szexuális kérdésekben. Harmadszor pedig, testünk „a Szentlélek temploma” (1Kor 6:19-20) /ÚRK/. Csak úgy lehetünk hűségesek, szentek a nemi életünkben, ha a Szentlélek által bensőséges kapcsolatban vagyunk Krisztussal. Pál másutt arra utalva, hogy testünk a Szentlélek temploma, ezt kéri: „szánjátok oda testeteket élő, szent és Istennek kedves áldozatul” (Róm 12:1), /ÚRK/ 

Gondoljunk csak bele, mennyi rombolást okozott a paráznaság az emberiség életében! Mindezek alapján milyen fontos kérdésnek tartsák ezt a keresztények?

White idézet: Ez az üzenet minden gyülekezetünket érdekli. A legjobban akkor használod hallószerved, ha nem másra, hanem Isten hangjának figyelmes hallgatására fordítod, mely Igéjében szól hozzád. A győzők számára gazdag és bőséges ígéret van benne. Nem elég a harcmezőre lépni, hanem mindvégig küzdeni is kell. Nem szabad ismernünk a megadást. A hitnek szép harcát a legvégéig meg kell küzdenünk. Dicső győzelmet csak a győzőnek ígértek. „A győzedelmesnek enni adok az élet fájáról, amely az Isten paradicsomának közepette van.” (Jel 2:7) A megváltás munkája folytán sokkal több történik, mint csupán annak visszaállítása, ami Ádám bűnbeesésekor elveszett. Aki a trónon ül, ezt mondja: „Ímé, mindent újjá teszek.” (Jel 21:5)

Figyeljük meg magunkat közelről és kritikusan. Mikor megszegtük keresztségi fogadalmunkat, nem az eskünket szegtük-e meg? Meghaltunk-e a világnak és élünk-e Krisztusnak? Keressük-e az odafentvalókat, ahol Jézus az Isten jobbján ül? Tart-e a horgonykötél, mely az örök Sziklához köt minket? Sodor-e minket az ár a pusztulás felé? Nem kellene-e nekifeszülnünk, hogy felfelé haladjunk az árral szemben. Ne habozzunk tovább, hanem használjuk teljes erőnkből az evezőnket, és tegyük meg legközelebbi munkánkat, mert egyébként reménytelen hajóroncsok leszünk. 

A mi dolgunk, hogy ismerjük fel bukásainkat és bűneinket, melyek sötétséget és lelki erőtlenséget okoznak, és kioltják első szeretetünket. Nem világiasság ez? Nem önzés ez? Az önhittség szeretete ez? Az elsőségért való küzdelem? A túlságosan aktív érzékiségünk? A nikolaiták bűne, mely Isten kegyelmét bujaságra fordította? Nem éltünk-e rosszul, nem éltünk-e vissza a nagy világossággal, az alkalmakkal és kiváltságokkal a bölcsességre és vallásos ismeretre való önelégült hivatkozással, miközben életünk és jellemünk következetlen? Bármi is legyen az, amit addig dédelgettél és ápoltál, amíg megerősödött és uralma alá hajtott, határozott erőfeszítést kell tenned legyőzésére, különben elveszel. – A Szentlélek eljő reátok, 361./oldal 

Láttam, hogy az utolsó napok veszélyeinek közepette élünk. A törvénytelenség elterjedésével a szeretet sok emberben meghidegül. Krisztus úgynevezett követőit… a népszerű bűnök veszélyeztetik, és eltávolodnak Istentől. Nem kellene ilyen befolyásnak engedniük. E hanyatlás oka az, hogy ők nem tartják távol magukat ezektől a bűnöktől. Szeretetük kihűl a bűn szaporodása miatt, és ez azt bizonyítja, hogy valamilyen módon ők maguk is részesei ennek a törvénytelenségnek, máskülönben szeretetük Isten iránt, és lelkesedésük a munkájáért nem szenvedne ilyen kárt. 

Egy szörnyű jelenetet láttam a világ állapotáról. Az erkölcstelenség mindenhol jelen van. A szabados viselkedés meghatározó bűne ennek a századnak. A kicsapongás még soha nem emelte fel a fejét ilyen arcátlanul. Mintha egyesek el lennének kábítva, azok pedig, akik szeretik az igazságot, mintha elveszítették volna bátorságukat a bűnök ereje és terjedése láttán. Az elharapózó törvénytelenség nem csak a hitetleneket és a gúnyolódókat érinti. Pedig jó lenne, ha ez történne, de sajnos nem így van. 

Minden kereszténynek meg kell tanulnia kordában tartani a szenvedélyeit, és elvek szerint élni… 

Isten olyan testet bízott rátok, amelyet a legjobb körülmények között kell fenntartanotok munkája és megdicsőítése érdekében. – Krisztusi élet, 150./oldal (máj. 15.) 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

A bálványimádás, részegesség és a paráznaság

Ellen G. White: Az apostolok története. Budapest, 2001, Advent Kiadó, „Figyelmeztető és kérlelő üzenet” c. fejezet, 197-203./oldal  (1Kor 5:...