Krisztus a mindennapokban: Miért van döntő befolyása a szülői példának?

 Milyen reménységünk van, ha szembesülünk rossz döntéseink, hibáink következményeivel?

1Móz 18,19 • „Mert tudom róla, hogy megparancsolja az ő fiainak és az ő háza népének őutána, hogy megőrizzék az Úrnak útját…”

Jak 3,17–18 • „A felülről való bölcsesség pedig először is tiszta, azután békeszerető, méltányos, engedelmes, irgalmassággal és jó gyümölcsökkel teljes, nem kételkedő és nem képmutató. Az igazság gyümölcse pedig békességben vettetik azoknak, akik békességesen munkálkodnak.”

Jer.Siral. 3,22 • „Az Úr kegyelmessége az, hogy még nincsen vé­günk; mivel nem fogyatkozik el az ő irgalmassága!”

Zsolt 30,6–7. 2–3 • „Mert csak pillanatig tart haragja, de élethossziglan jóakarata; este bánat száll be hozzánk, reggelre öröm.”

A legegyszerűbb és leghatásosabb nevelés a példaadás. Ezen keresztül nemcsak hallgatja a gyermek, hogy mit kellene tennie, hanem látja és követi az előtte lévő mintát.

„Mert tudom róla…” – állapította meg az isteni vizsgálat Ábrahámról, akinek élete és szava „parancs” volt a vele lévõk­nek. Lehet, hogy voltak gyengeségei, de élete a könyörgés és az Istennel szerzett tapasztalat „oltáraival” szegélyezett élet volt. Ez tette őt győztessé, ugyanakkor követendő példává háza népe előtt.

A házastársak, szülők is így hathatnak egymásra a legtermészetesebben, és így nevelhetik együtt a jóra gyermekeiket, akik átveszik szokásaikat, hanghordozásukat, lelkületüket.

„A gyermekek apjuk és anyjuk tiszteletére való nevelésének az a legjobb útja, ha láthatják, ahogyan az apa kedves figyelemmel adózik az anyának, az anya pedig figyelmes és tiszteletet tanúsító az apa iránt.” (Ellen G. White: Boldog otthon, 169. o.)

Soha ne vitatkozzanak a szülők gyermekeik előtt! Hangos szavak, indulatos megnyilatkozások, esetleg sértődött vádak egymás fejéhez vagdosása beláthatatlan rombolást végeznek a gyermekek – és természetesen egymás – lelkében. Mielőbbi

őszinte, türelmes megbeszélés és rendezés szükséges – „a nap le ne menjen a ti haragotokon” (Eféz 4,26). Legyen ez törvény a családban. „A tekintély és a szeretet egyesített befolyása lehetõ­vé teszi, hogy szilárdan és mégis gyengéden tartsátok a család irányításának gyeplőjét. Vezetni lehet őket, de nem húzni. Krisztus kijelenti: »Az én juhaim hallják az én szómat, és követnek engem.« (Jn 10,27) Nem azt mondja, hogy az én juhaim hallják az én szómat, és az engedelmesség ösvényére kényszerülnek…”

(Ellen G. White: i. m., 261. o.) A „felülről való bölcsesség” önmagában hordozza a hatásosságát, tekintélyét. Erejét nem az életkor, a rang vagy a tudás adja, hanem a megváltozott jellem.

A szülői viselkedésnek két véglete létezik: a túlzott engedékenység és a kemény, értelmetlen szigor. A gyermekek rossz szokásait ráhagyni, mentegetni ugyanolyan végzetes hiba, mint nyers indulattal, megtorlással kezelni a hibáikat. Ha mindkét szélsőséget el szeretnénk kerülni – természetünk óhatatlanul vagy az egyik, vagy a másik irányba hajt –, újra és újra tegyük fel a kérdést: az én Atyám hogyan bánik velem? Mennyi szigort vagy keménységet alkalmaz jellemfejlődésem egyengetésére? Rám hagyja-e hibáimat? Ha érzékeljük és megértjük, ahogyan Õ formál minket, tudni fogjuk, hogy mi a feladatunk azokkal szemben, akiket Õ bízott ránk.

Életünk során számos kisebb-nagyobb hibát követünk el, vagy rossz döntést hozunk. Akár házasságunkban felmerülő problémákról, akár gyereknevelésről van szó, egyaránt tanulók vagyunk. Mégis biztató, ahogyan Atyánk még a súlyos ve­reségekbõl kimentve is győzelemre akar segíteni bennünket.

Egy felemás házasságban élő asszonynak írt levélből idézünk, amely azonban mások számára is tanulságos: „Tudom, próbáid vannak, és inkább a vezetés, mint az alárendeltség nyilvánul meg az életedben. Férjednek szüksége van arra, hogy naponta lássa a türelem és az önuralom élő példáját. Tégy meg mindent, hogy megnyerd tetszését, és ne add fel az igazság egyetlen alapelvét sem… Légy óvatos, megfontolt, türelmes és elnéző! Ne kényszerítsd rá az igazságot! Teljesítsd feleségi kötelességedet, és azután figyeld meg, érinti-e a szívét! Ne vond meg a szeretetedet férjedtől! Minden elérhető módon igyekezz elnyerni tetszését. Ne szakítson el tőle a hited sem! Engedelmeskedj lelkiismeretesen Istennek, és amikor csak tudod, keresd férjed tetszését!” (Ellen G. White: i. m., 295. o.)

Ha a gyermeknevelés során követtünk el hibákat, bátorítsanak a következő sorok: „Azoknak a szülőknek, akik rosszul kezdték el a nevelést, azt szeretném mondani: ne essetek kétségbe! Szükséges, hogy teljesen megtérjetek Istenhez… Határozott reformokat kell megvalósítanotok szokásaitokban és cselekedeteitekben… Ima által olyan tapasztalatot nyerhetsz, amely tökéletesen sikeressé teszi gyermekeidért végzett szolgálatodat.” (Ellen

G. White: Gyermeknevelés, 45. o.)