Jézus példát adott a tanítványoknak (lábmosás)

 

(Jn 13:1-20). Közeledett a páska ünnepe, és Jézus tudta, hogy eljött az ő órája, amelyben át kell mennie e világból az Atyához. Szerette övéit e világban, szerette őket mindvégig. (2) És vacsora közben, amikor az ördög már a szívébe sugallta Júdás Iskáriótesnek, Simon fiának, hogy árulja el őt, (3) Jézus tudva, hogy az Atya mindent a kezébe adott, és hogy az Istentől jött, és az Istenhez megy, (4) felkelt a vacsorától, letette felsőruháját, és egy kendőt kötött magára, (5) azután vizet öntött a mosdótálba, és elkezdte a tanítványok lábát mosni és törölni a magára kötött kendővel. (6) Simon Péterhez lépett, aki így szólt hozzá: Uram, te mosod meg az én lábamat? (7) Jézus így válaszolt neki: Amit én teszek, most még nem érted, de később majd megérted. (8) Péter így szólt hozzá: Az én lábamat nem mosod meg soha. Jézus így válaszolt neki: Ha nem moslak meg, semmi közöd sincs hozzám. (9) Simon Péter erre ezt mondta neki: Uram, ne csak a lábamat, hanem a kezemet, sőt a fejemet is! (10) Jézus így szólt hozzá: Aki megfürdött, annak csak arra van szüksége, hogy a lábát mossák meg, különben teljesen tiszta. Ti is tiszták vagytok, de nem mind. (11) Mert tudta, ki árulja el, azért mondta: Nem vagytok mindnyájan tiszták. (12) Miután megmosta a lábukat, és felvette a felsőruháját, ismét asztalhoz telepedett, és ezt mondta nekik: Értitek, hogy mit tettem veletek? (13) Ti Mesternek és Úrnak hívtok engem, és jól mondjátok, mert az vagyok. (14) Ha tehát megmostam a ti lábatokat, én, az Úr és a Mester, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. (15) Mert példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek. (16) Bizony, bizony, mondom nektek: a szolga nem nagyobb az uránál, és a küldött sem nagyobb annál, aki elküldte őt. (17) Ha tudjátok ezeket, boldogok lesztek, ha meg is teszitek. (18) Nem mindnyájatokról szólok: én tudom, kiket választottam ki, de be kell teljesednie az Írásnak: „Aki velem együtt eszik, az támadt ellenem.” (19) Már most megmondom nektek, mielőtt megtörténik, hogy amikor meglesz, higgyétek, hogy én vagyok. (20) Bizony, bizony, mondom nektek: aki befogadja azt, akit elküldök, engem fogad be; aki pedig engem befogad, azt fogadja be, aki engem elküldött. /RÚF/

Jézus korában a világnak azon a részén az emberek saruban vagy mezítláb jártak. A lábuk poros, piszkos lett. Szokás volt, hogy a vendégségbe érkezők lábát megmosta egy szolga, rabszolga. Az elfogatása előtti estén azonban, amikor Jézus a tanítványaival elfogyasztotta az utolsó vacsorát, nem volt velük olyan szolga, aki ezt elvégezte volna. Általános meglepetést keltett Jézus, amikor felállt a vacsorától és mindegyikőjük lábát megmosta. (Jn 13:4- 5) versei lépésről lépésre beszámolnak arról, hogy mit tett. Azért írta le János ilyen részletesen a történetet, hogy kifejezze: a Mester ezt valóban megtette, ami bámulatos alázatra vall. Péter reakciójának leírása (Jn 13:8-11) még inkább elmélyíti, mennyire megdöbbentek és értetlenkedtek a tanítványok Jézus tettének láttán. Hogyan végezhet ilyen alantas munkát Ő, a Mester, a Messiás? Péter nem akarta megengedni neki, hogy megmossa a lábát. Erre Jézus azt mondta, hogy ha nem engedi, nincs köze hozzá. Ekkor Péter többet is kért volna, kifejezte, hogy fontos neki a kapcsolat Jézussal. 

Jézus tettének jelentősége ahhoz kötődik, hogy ki Ő. (Jn 13:13) versében kijelenti, hogy Mester és Úr, ahogy hívták, méghozzá helyesen. Ezek a címek a tekintélyét, a hatalmát fejezik ki. Jézus arra tanít, hogy a hatalmat és a tekintélyt szolgálatra, nem pedig önfelmagasztalásra kell felhasználni. Az Adventista Egyház követi Jézus példáját, ezért gyakoroljuk az úrvacsorai szolgálat elején a lábmosás – az alázat – szertartását. 

1.) A lábmosás erőteljesen szemlélteti az alázat szükséges voltát.

2.) A lábmosás rendtartása mindezt magában foglalta: Az önvizsgálatot, a bűn megvallását, a nézeteltérések rendezését  — az egymással való megbékélést.

3.) A szív próbája – A lábmosás szertartása. — E szolgálatot azért adta az Úr, hogy Isten gyermekeinek hűségét próbára tegye. Amikor a modern Izráel e szent szertartást ünnepli, ez a szertartás előzze meg az Úr halálának emlékjeleit.

White idézet: Krisztus ünnepélyesen azt felelte Péternek: "Ha meg nem moslak téged, semmi közöd nincs énhozzám" (Jn 13:8). Az a szolgálat, amelyet Péter nem akart elfogadni Krisztustól, egy magasabbrendű megtisztításnak volt a jelképe. Krisztus azért jött el, hogy szívünket megmossa a bűn mocskától. Azzal, hogy Péter nem akarta megengedni Krisztusnak, hogy megmossa az ő lábait, szívének megtisztítása ellen tiltakozott, amit a lábmosás jelképezett. Péter valójában magát az Urat vetette el. A Mester számára nem megalázó az, ha megengedjük neki, hogy megtisztításunkért munkálkodjék. Az a legigazibb alázat, mikor hálás szívvel elfogadjuk mindazt a gondoskodást, amit Isten érettünk tett, és mi is komolyan szolgálunk Krisztusért. – (Jézus élete)

Mikor Jézus körülkötötte magát a kendővel, hogy lemossa a port a lábukról, akkor ezzel a cselekedetével az elidegenedést, a féltékenységet és a gőgöt kívánta lemosni a szívükről. Ez sokkal több következménnyel járt együtt, mint poros lábuk lemosása. Azzal a lelkülettel, amellyel akkor és ott rendelkeztek, még egyikük sem készült fel a Krisztussal való közösségre. Amíg nem jutottak el Krisztus segítségével az alázatosság és a szeretet állapotába, addig valójában még nem készültek fel arra, hogy részt vegyenek a húsvéti vacsorán, vagy részesüljenek ebben az emlékszolgálatban, amelyet Krisztus éppen meg akart alapítani. Szívüknek meg kellett tisztulnia. A büszkeség, a haszonlesés széthúzást és gyűlöletet teremt, Jézus azonban mindezt lemosta róluk, mivel megmosta a lábukat. Ez érzéseik változását idézte elő. Jézus, mikor rájuk tekintett, már azt mondhatta nékik: „Ti is tiszták vagytok.” (Jn 13:10) Most már egy szívvel és szeretettel voltak egymás iránt. Alázatosakká és taníthatókká váltak. Júdást kivéve mindegyikük hajlamos volt arra, hogy egy másiknak adja át a magasabb rendű helyet. Most már szelíd és hálás szívvel el tudták fogadni Krisztus szavait. – Jézus élete, 646./old.

Krisztus elmondta tanítványainak, hogy a lábmosás nem tisztítja meg őket a bűntől, ellenben az alázatosság eme szertartása próbára teszi a szívüket, s megmutatkozik, hogy tiszta-e. Ha a szívük megtisztult, akkor már csak meg kell mutatkoznia annak ebben a szertartásban. Jézus megmosta Júdás lábait, de így szólt: „Nem vagytok mindnyájan tiszták.” Júdás egy áruló ember szívét hozta el erre az alkalomra, de Jézus Krisztus nyilvánvalóvá tette, hogy tudja Júdásról, ő fogja elárulni Urát, és számára a szertartás nem hozta el lelkének a megtisztulását…  

Jézus példája arra tanít bennünket, hogy a lábmosást nem szabad halogatni csak azért, mert egyesek, akik magukat kereszténynek vallják, nem tisztultak meg a bűneiktől. Krisztus ismerte Júdás szívét, mégis megmosta a lábait. A végtelen szeretet nem vezethette Júdást megtérésre, és nem menthette meg ettől a végzetes cselekedettől… Ez volt Jézus szeretetének utolsó cselekedete, amit megtehetett Júdásért. Végtelen szeretete nem kényszeríthette arra Júdást, hogy térjen meg, vallja meg a bűneit, hogy üdvösséget nyerjen. Jézus minden lehetőséget megadott számára. Semmit sem mulasztott el abból, amit megtehetett, hogy kimentse őt Sátán karmaiból. – The Review and Herald, 1898. június 14.