Mózes csak negyven napig volt távol Izrael táborából, és mi történt? Istentől elfordult a népe, és egy emberkéz alkotta bálványt, egy aranyborjút imádott! Hogy tehettek ilyet annyi hatalmas jel, tapasztalat és csoda után?
Erre több válasz is adható, és talán mindben van némi igazság. Vajon nem értették meg az emberek, hogy valójában kicsoda Isten? Vagy testi, bűnös vágyaik beárnyékolták a vele szerzett hatalmas tapasztalataikat? Nem értékelték, amit Isten értük tett, hanem mindent természetesnek vettek? Vajon hétköznapi dolgok ködösítették el az értelmüket, vagy a régi, bűnös gondolkodásmódjuk? Egyszerűen nem voltak hálásak Isten kegyelmes tetteiért, amelyeket értük vitt végbe?
(Zsolt 106:13, 21-23). De csakhamar megfeledkeztek tetteiről, nem bíztak tervében. (21) Megfeledkeztek szabadító Istenükről, aki hatalmas dolgokat vitt véghez Egyiptomban, (22) csodákat Hám földjén, félelmetes dolgokat a Vörös-tengernél. (23) Elhatározta, hogy elpusztítja őket, de választottja, Mózes, közbelépett értük, és elfordította pusztító haragját. /RÚF/
Talán az egészért csak Áront terhelte a felelősség, aki nem bizonyult jó vezetőnek? „Áronra is nagyon megharagudott az Úr, és őt is el akarta pusztítani”. (5Móz 9:20), /RÚF/
White idézet: Az Egyiptomot az izraelitákkal együtt elhagyó elegy nép volt a legfőbb mozgatórugója az Istentől való szörnyű eltávolodásnak. Az elegy nép úgy jött létre, hogy a héberek házasság révén keveredtek össze az egyiptomiakkal.
Izrael gyermekei látták, hogy Mózes felmegy a hegyre, belép a felhőbe, miközben a hegy csúcsa lángokban áll. Minden nap várták, hogy visszajöjjön, de mivel nem akkor jött le a hegyről, amikor ők várták, erőt vett rajtuk a türelmetlenség. Főleg azok az egyiptomiak voltak türelmetlenek és lázongtak, akik az izraelitákkal együtt jöttek ki Egyiptomból.
Hatalmas tömeg gyűlt Áron sátra köré. Kijelentették, hogy Mózes többé nem jön vissza, és hogy a felhő, ami eddig vezette őket, immár megállapodott a hegyen, és többé nem fogja mutatni nekik az utat a pusztában. Vágytak valamire, amire tekinthetnek, ami valamilyen formában hasonlíthatna Istenre. Még mindig az egyiptomiak isteneire emlékeztek vissza, és Sátán kihasználta kinevezett vezetőjük távollétét, megkísértette őket, hogy utánozzák az egyiptomiak bálványimádását. Azt hangoztatták, hogy ha Mózes többé nem tér vissza, akkor vissza kell menniük Egyiptomba, és talán elnyerik az egyiptomiak jóindulatát, ha egy általuk ismert bálványt visznek magukkal.
Áron előbb ellenezte a tervet, de végül úgy gondolta, hogy az emberek annyira eltökéltek, hogy úgy is véghez viszik, amit elterveztek, így hát nem próbálta tovább győzködni őket. A nép kiáltásai hallatán félteni kezdte az életét. De ahelyett, hogy nemes lelkülettel Isten becsületének védelmére kelt volna, és az Ő kezébe helyezte volna az életét, hiszen az Úr számos csodát tett már értük, Áron elveszítette bátorságát és Istenbe vetett bizalmát, és gyáván engedett a türelmetlen nép vágyainak, amelyek azonban éles ellentétben álltak Isten rendelkezéseivel. Elkészítette a bálványt, majd oltárt is épített, ahol áldozatokat mutathatnak be a bálványnak. Ő is egyetértett a nép által hangoztatott kijelentéssel: „Ezek a te isteneid Izrael, akik kihoztak téged Égyiptom földéről.” Micsoda meggyalázása volt ez Jehovának! Alighogy elhangzottak Isten törvényei a hegyen a mennyei hatalom magasztos megnyilatkozásai közepette, amint azonban a hitük próbára lett téve, mert Mózes néhány hétig nem volt közöttük, máris bálványimádásra adták magukat, amit Isten alig néhány nappal korábban határozottan megtiltott. Ezzel áthágták az első és a második parancsolatot is. Isten haragra gerjedt ellenük. – Spiritual Gifts, 3. köt., 274-275./old.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése