Milyen különös, hogy a maga korában még Pálnak is foglalkoznia kellett azokkal, akik tagadták a halottak feltámadását. Ugyanis az akkoriban élők látták, hogy mit tesz a halál az emberi testtel. Tudták, hogy a holttest először bomlásnak indul, majd porrá szárad, és szinte semmivé lesz. Azzal is tisztában voltak, hogy az elhunytak már régen meghaltak, a legtöbben sokkal hosszabb ideje halottak, mint amennyit éltek. A holtak feltámadása nem tűnt valószínűbbnek a számukra, mint a mi korunkban élőknek, leg alábbis emberi nézőpontból. Éppen ezzel a kérdéssel akart Pál foglalkozni. Ez alapvetően fontos is volt. Ha Jézus nem támadt fel, akkor nem az, akinek mondta magát, a keresztnek semmi hatása nincs, a bűneinkért nem fizetett meg. Ebben az eset ben csak a kétségbeesés maradna számunkra. Ámde Urunk feltámadt, felment a mennybe, és visszatér majd, hogy hazavigyen bennünket. Ezen a héten (1Korinthus 15 fejezetére) és Krisztus feltámadásáról szóló tanítására összpontosítunk. Korinthusban voltak néhányan, akik a környező pogány világnézet befolyására tagadták a feltámadást. Nekik válaszolva Pál megerősíti, hogy Krisztus valóban feltámadt, és Ő az egyetlen reményünk az üdvösségre.
(1Korinthus 15:1-58). Eszetekbe juttatom, testvéreim, az evangéliumot, amelyet hirdet tem nektek, amelyet be is fogadtatok, amelyben meg is maradtatok. (2) Általa üdvözültök is, ha megtartjátok úgy, ahogy én hirdettem is nektek, hacsak nem hiába lettetek hívőkké. (3) Mert én elsősorban azt adtam át nektek, amit én magam is kaptam: hogy Krisztus meghalt a mi bűneinkért az Írások szerint, (4) eltemették, és feltámadt a harmadik napon az Írások szerint, (5) és megjelent Kéfásnak, majd a tizenkettőnek. (6) Azután megjelent több mint ötszáz testvérnek egyszerre, akik közül a legtöbben még mindig élnek, néhányan azonban elhunytak. (7) Azután megjelent Jakabnak, majd valamennyi apostolnak. (8) Legutoljára pedig, mint egy torzszülöttnek, megjelent nekem is. (9) Mert én a legkisebb vagyok az apostolok között, aki arra sem vagyok méltó, hogy apostolnak nevezzenek, mert üldöztem Isten egyházát. (10) De Isten kegyelméből vagyok, ami vagyok, és hozzám való kegyelme nem lett hiábavaló, sőt többet fáradoz tam, mint ők mindnyájan; de nem én, hanem az Istennek velem való kegyelme. (11) Azért akár én, akár ők: így prédikálunk, és így lettetek hívőkké. (12) Ha pedig Krisz tusról azt hirdetjük, hogy feltámadt a halottak közül, hogyan mondhatják közületek némelyek, hogy nem támadnak fel a halottak? (13) Hiszen ha nem támadnak fel a halot tak, akkor Krisztus sem támadt fel. (14) Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, de hiábavaló a ti hitetek is. (15) Sőt Isten hamis tanúinak is bizonyulunk, mert akkor Istennel szemben arról tanúskodtunk, hogy feltámasztotta Krisztust, akit azonban nem támasztott fel, ha csakugyan nem támadnak fel a halottak. (16) Mert ha a halottak nem támadnak fel, Krisztus sem támadt fel. (17) Ha pedig Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a ti hitetek, még bűneitekben vagytok. (18) Sőt akkor azok is elvesztek, akik Krisztusban hunytak el. (19) Ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk. (20) Ámde Krisztus feltámadt a halottak közül, mint az elhunytak zsengéje. (21) Mivel ember által van a halál, ember által van a halottak feltámadása is. (22) Mert ahogyan Ádámban mindnyájan meghalnak, úgy Krisztusban is mindnyájan életre kelnek. (23) Mindenki a maga rendje szerint: első zsengeként támadt fel Krisztus, azután az ő eljövetelekor kö vetkeznek azok, akik a Krisztuséi. (24) Azután jön a vég, amikor átadja az uralmat az Istennek és Atyának, amikor eltöröl minden fejedelemséget, minden hatalmat és erőt. (25) Mert addig kell uralkodnia, míg lába alá nem veti valamennyi ellenségét. (26) Mint utolsó ellenség töröltetik el a halál. (27) Mert Isten mindent az ő lába alá vetett. Amikor pedig azt mondja, hogy mindent az ő lába alá vetett, nyilvánvaló, hogy annak kivételével, aki neki alávetett mindent. (28) Amikor pedig majd alávettetett neki min den, akkor maga a Fiú is aláveti magát annak, aki alávetett neki mindent, hogy Isten legyen minden mindenekben. (29) Különben mi értelme van annak, hogy a halottakért megkeresztelkednek? Ha a halottak egyáltalán nem támadnak fel, miért keresztelkednek meg értük? (30) Miért vállalunk veszedelmet mi is minden pillanatban? (31) Naponként a halállal nézünk szembe, oly igaz ez, testvéreim, mint a veletek való dicsekvé sem Krisztus Jézusban, a mi Urunkban. (32) Ha csak emberi módon küzdöttem a vadál latokkal Efezusban, mi hasznom belőle? Ha a halottak nem támadnak fel, akkor „együnk és igyunk, mert holnap úgyis meghalunk”. (33) Ne tévelyegjetek: „A jó erkölcsöt megrontja a rossz társaság!” (34) Legyetek valóban józanok, és ne vétkezzetek, mert némelyek nem ismerik Istent: megszégyenítésetekre mondom ezt. (35) De megkérdezhetné valaki: hogyan támadnak fel a halottak? Milyen testben jelennek meg? (36) Esztelen! Amit elvetsz, nem kel életre, míg előbb meg nem hal, (37) és amikor vetsz, nem a leendő testet veted el, hanem csak a magot, talán búzáét vagy valami másét. (38) De Isten olyan testet ad annak, amilyet elhatározott, mégpedig minden egyes magnak a neki megfelelő testet. (39) Nem minden test egyforma, hanem más az embereké, más az állatoké, más a madaraké, és más a halaké. (40) Vannak mennyei testek, és vannak föl di testek, de más a mennyeiek fényessége, és más a földieké. (41) Más a nap fényessége, más a hold fényessége, és más a csillagok fényessége: mert egyik csillag fényességben különbözik a másik csillagtól. (42) Így van a halottak feltámadása is. Elvettetik romlandóságban, feltámasztatik romolhatatlanságban; (43) elvettetik gyalázatban, fel támasztatik dicsőségben; elvettetik erőtlenségben, feltámasztatik erőben. (44) Elvettetik földi test, feltámasztatik lelki test. Ha van földi test, van lelki test is. (45) Így is van megírva: „Az első ember, Ádám, élőlénnyé lett”, az utolsó Ádám pedig megelevenítő Lélekké. (46) De nem a lelki az első, hanem a földi, azután a lelki. (47) Az első ember a föld porából való, a második ember mennyből való. (48) Amilyen a földből való, olyanok a földiek is, és amilyen a mennyből való, olyanok a mennyeiek is. (49) És amint viseltük a földinek a képét, úgy fogjuk viselni a mennyeinek a képét is. (50) Azt mondom, testvéreim, hogy test és vér nem örökölheti Isten országát, a romlandóság nem örökli a romolhatatlanságot. (51) Íme, titkot mondok nektek: nem fogunk ugyan mindnyájan meghalni, de mindnyájan el fogunk változni. (52) Hirtelen egy szempillantás alatt, az utolsó harsonaszóra; mert meg fog szólalni a harsona, és a halottak feltámadnak romolhatatlanságban, mi pedig elváltozunk. (53) Mert e romlandó testnek romolhatatlanságba kell öltöznie, és e halandónak halhatatlanságba. (54) Amikor pedig ez a romlandó romolhatatlanságba öltözik, és ez a halandó halhatatlanságba öltözik, akkor teljesül be, ami meg van írva: „Teljes a diadal a halál fölött! (55) Halál, hol a te diadalod? Halál, hol a te fullánkod?” (56) A halál fullánkja a bűn, a bűn ereje pedig a törvény. (57) De hála legyen Istennek, aki a diadalt adja nekünk a mi Urunk Jézus Krisztus által! (58) Ezért, szeretett testvéreim, legyetek szilárdak, rendíthetetlenek, buzgólkodjatok mindenkor az Úr munkájában, hiszen tudjátok, hogy fáradozásotok nem hiábavaló az Úrban. /RÚF/
White idézet: Amikor a keresztény aláveti magát a keresztség magasztos szertartásá nak, az univerzum három legnagyobb hatalma – az Atya, a Fiú és a Szentlélek – jóvá hagyását fejezi ki ezzel az aktussal szemben, és ígéretet tesz, hogy gyakorolni fogja tekintélyét érdekében, míg törekedni fog felmagasztalni Istent. Eltemettetik Krisztus halálában, és feltámad egy új életre. A menny három legnagyobb hatalma megígéri, hogy biztosítani fogja a keresztény számára azt a támogatást, amelyre szüksége van. A Lélek a kőszívet hússzívvé változ tatja. Isten Igéjét magáévá téve a keresztény olyan tapasztalatot szerez, amely hasonlí tani fog az isteni modellhez. Amikor Krisztus hit által a szívben lakozik, a keresztény Isten temploma lesz. Krisztus nem lakik a bűnös ember szívében, hanem csak ott, ahol az egyén alárendeli magát a menny befolyásának. Az a világosság, amelyet az igazi keresztény terjeszt, bizonyságot tesz a Krisztussal való egységről. Az én meghal, Krisztus pedig feltámad benne… „Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, és még nem lett nyilvánvalóvá, hogy mivé leszünk. De tudjuk, hogy ha nyilvánvalóvá lesz, hasonlókká leszünk Őhozzá; mert meg fogjuk őt látni, amint van.” (1Jn 3:2) Akkor azok, akiknek élete el volt rejtve Krisztusban, akik ezen a földön megharcolták a hitnek szép harcát, együtt fognak ragyogni Isten országában a Megváltó dicsőségével. Testvéreim, Isten célja veletek az, hogy életetek által mások jobbá váljanak, hogy megmutatkozzon bennetek Krisztus képmása, a dicsőség reménysége. Célja az, hogy Pál apostollal együtt elmondhassátok: „élek…de nem én, hanem él bennem a Krisztus”. (Gal 2:20) Teljes megelégedettséggel, Krisztus szeretetében megpihenve, azzal a hittel, hogy Megváltónk és Életadónk munkálkodni fog lelketek üdvösségéért, tudni fogjátok, mit jelent megállni a láthatatlan Isten előtt, miközben egyre közelebb kerül tök hozzá… Az a megelégedettség, amelyet Krisztus ad, egy végtelen ajándék, mely drágább az aranynál, ezüstnél és a drágaköveknél. Életünk csak akkor tiszta, ha Isten befolyása alatt vagyunk, és akkor boldog, amikor kapcsolatban vagyunk vele. A ragyogás, amellyel azok rendelkeznek, akik tapasztala tokban gazdagok, nem más, mint az igazság Napja fényének visszatükrözése. Annak fénye a legragyogóbb, aki a legközelebb van Krisztushoz. – Krisztusi élet, 107./old. (ápr. 3.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése