(Jn 4:46-54). Azután ismét a galileai Kánába ment, ahol a vizet borrá változtatta. Kapernaumban pedig volt egy királyi tisztviselő, akinek betegen feküdt a fia. (47) Amikor meghallotta, hogy Jézus megérkezett Júdeából Galileába, elment hozzá, és kérte, hogy jöjjön, és gyógyítsa meg a fiát, mert halálán van. (48) Erre Jézus ezt mondta neki: Ha nem láttok jeleket és csodákat, nem hisztek. (49) A királyi tisztviselő kérte őt: Uram, jöjj, mielőtt meghal a gyermekem! (50) Jézus így válaszolt: Menj el, a te fiad él! Hitt az ember a szónak, amelyet Jézus mondott neki, és elindult. (51) Még hazafelé tartott, amikor szembejöttek vele a szolgái a hírrel, hogy a gyermeke él. (52) Ekkor megkérdezte tőlük, hány órakor lett jobban. Ezt mondták neki: Tegnap délután egy órakor hagyta el a láz. (53) Megértette tehát az apa, hogy abban az órában történt ez, amikor ezt mondta neki Jézus: A te fiad él. És hitt ő, valamint egész háza népe. (54) Ezt pedig második jelként tette Jézus, miután megérkezett Júdeából Galileába. /RÚF/
Amikor János beszámolt Jézus második csodájáról, amit Galileában tett, említette az elsőt is, azt, ami a kánai menyegzőn történt. Mintha ezt mondaná: A Jézus által végbevitt jelek segítenek megérteni, hogy ki is Ő valójában. Majd hozzáfűzi: „Ez már a második jel volt, amelyet Jézus tett, amint Júdeából Galileába jött”. (Jn 4:54, ÚRK)
Elsőre keménynek tűnhet Jézus válasza, amit a királyi ember kérésére mondott, viszont a férfi a fia gyógyulásától tette függővé, hogy fog-e hinni Jézusban. Jézus olvasott a gondolataiban, ezért figyelmeztette az apát a lelki betegségére, ami a fia életveszélyes állapotánál súlyosabb volt. Az előkelő emberbe villámcsapásként hasított a hirtelen felismerés, hogy a fia életébe kerülhet az ő lelki szegénysége.
Fontos megjegyezni: a csodák önmagukban nem bizonyították, hogy Jézus a Messiás. Mások is tettek csodákat: igaz próféták, de hamisak is. A csodák csupán a természetfeletti létezését mutatják, pusztán egy csoda nem feltétlenül jelenti azt, hogy Istentől van. (Sátán képes „csodákat” tenni, ha a „csoda” alatt természetfeletti tetteket értünk.)
Fájdalmában a királyi ember Jézus irgalmáért esedezett, kérlelte, hogy gyógyítsa meg a fiát. Jézus válasza ekkor megerősítette: „Menj el, a te fiad él” (Jn 4:50). Az „él” szó görög meg felelője is jelen időben van. Ez a nyelvtani forma olyan bizonyossággal fejezi ki a jövő ide jű eseményt, mint ami már meg is történt. A férfi ezek után nem sietett haza, hanem mivel hitt Jézusnak, másnap ért haza. Majd megtudta, hogy a fiának pontosan akkor ment le a láza, amikor Jézus biztatóan szólt hozzá.
White idézet: Kapernaumban a hírek megragadták egy zsidó nemesember figyelmét, aki tiszt volt a király szolgálatában. A fia gyógyíthatatlannak látszó betegségben szenvedett. Az orvosok lemondtak róla, de amikor az apa hallott Jézusról, elhatározta, hogy felkeresi és segítségül hívja…
Kánába érve Jézust sokaság közepette találta. Elszorult szívvel igyekezett a Megváltó közelébe jutni. Hite megingott, amikor csupán egy egyszerűen öltözött, poros, az utazástól megviselt férfit pillantott meg. Kétség fogta el: vajon ez az ember megteheti, amire kérni akar ja? Mégis elbeszélgetett Jézussal, elmondta, miért jött, és kérte a Megváltót, kísérje el otthonába. Jézus azonban már tudott bánatáról. Mielőtt még a tiszt elindult otthonról, Jézus már látta gyötrelmét.
Jézus azt is tudta, hogy az apa bizonyos feltételekhez kötötte a benne bízó hitét. Csak akkor fogadja el Jézust Megváltónak, ha kérését teljesíti. Mialatt a tiszt a bizonytalanság kínjai közt várakozott, Jézus így szólt: „Ha jeleket és csodákat nem láttok, nem hisztek.” (Jn 4:48)…
A Megváltó szembeállította ezt a feltételes hitet a samaritánusok nyílt hitével, akik nem kértek csodát vagy jelet. – Jézus élete, 196-198./old.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése