Pál egységre törekedett

Pál tehát arra biztatta a korinthusi gyülekezet tagjait, hogy kapcsolódjanak be az elszegényedett júdeai gyülekezetek számára indított gyűjtésbe. Az egyik célja az egység, az összetartozás érzésének felébresztése volt. Azt akarta, hogy ezzel ők is bekapcsolódjanak a misszióba. Be akarta mutatni, hogy a pogány hátterű gyülekezet éppúgy része Isten családjának, mint a zsidó hívők Jeruzsálemben. Vagyis akik korábban ellenségek voltak, már valóban hittestvérekké lettek Isten újszövetségi maradékában. Pál vágyott rá, hogy a kereszténység egész családja – zsidókkal és pogányokkal – valóban egységes legyen, bizonyságul az egyház következő generációinak is.

Az adományt Tituszra és még két, jó hírnévnek örvendő testvérre bízták. Isten helyezte az egyházról való gondoskodás vágyát Titusz szívébe.

(2Kor 8:16). Hála legyen Istennek, aki értetek ugyanezt a buzgóságot adta Titusz szívébe. /RÚF/

A gyülekezetekből Isten kiválasztott még másik két férfit

(2Kor 8:18-23). Elküldtük vele együtt azt a testvért is, akinek az evangélium hirdetésével szerzett jó híre bejárta valamennyi gyülekezetet. (19) Sőt ezenkívül a gyülekezetek kiválasztották őt útitársunknak is ebben az adománygyűjtésben, amelyben szolgálunk, magának az Úrnak a dicsőségére és a mi jó szándékunk megmutatására. (20) Mert óvakodni akarunk attól, hogy valaki megrágalmazzon minket szolgálatunknak eme bőséges eredménye miatt: (21) mert gondunk van a tisztességre nemcsak az Úr előtt, hanem az emberek előtt is. (22) Elküldtük velük együtt azt a testvért, akinek az alkalmasságát sok mindenben kipróbáltuk, mert sokszor buzgó volt, most pedig még sokkal buzgóbb, mert nagyon bízik bennetek. (23) Akár Tituszról van szó, aki nekem társam és közöttetek munkatársam, akár a mi testvéreinkről, a gyülekezetek küldöttei ők: Krisztus dicsősége. /RÚF/

... akikről ezt írja:

„ők a gyülekezetek követei, Krisztus dicsősége” (2Kor 8:23). Valójában nem is számít, hogy a „Krisztus dicsősége” kifejezés erre a két hűséges testvérre, vagy a gyülekezetekre vonatkozik-e. Az adakozás végső soron az egyház Feje, Krisztus iránti hűséget jelzi.

(2Korinthus 8-9). fejezetei arra utalnak, hogy az adományokat azoknak az embereknek kell odaadni, akiket Isten kiválaszt az egyház által. Pontosan ezt mutatják a következő megfogalmazások:

„valamennyi gyülekezet” (2Kor 8:18), /ÚRK/,

„a gyülekezetek kiválasztották őt” (2Kor 8:19), /RÚF/ és

„a gyülekezetek követei” (2Kor 8:23). Nem meglepő tehát a következő buzdítás:

„Adjátok azért szereteteteknek… bizonyságát… a gyülekezetek előtt” (2Kor 8:24)

Az egységet erősíti, ugyanakkor az egység érzésének az eredménye az, ha adományokat viszünk az egyház – Isten kijelölt földi eszköze – számára. A pénz nagyszerű egyesítő erő lehet, ám ha az ember nem egyedül Isten dicsőségét tartja szem előtt, megoszlást is előidézhet.

Hogyan tanúsítják (Róm 15:26-27) versei is, hogy Pál egységre törekedett?

(Róm 15:26-27). Makedónia és Akhája ugyanis jónak látták, hogy gyűjtést rendezzenek a jeruzsálemi szentek szegényeinek. (27) Jónak látták ezt, de tartoznak is ezzel nekik, mert ha a népek részesültek az ő lelki javaikban, akkor tartoznak is azzal, hogy anyagiakkal szolgáljanak nekik. /RÚF/

Végezetül, Pál a gyűjtést szolgálatként, kegyelmes cselekedetként, áldásként, az istentisztelet és a közösség jeleként mutatja be. Mindezt egy adomány alapján? Gondolkodjunk még ezen!

A más gyülekezeteknek, tengerentúli misszióknak, távoli helyeknek küldött adományaink hogyan erősítik a világegyház egységét?

White idézet: Ahol élet, ott gyarapodás és növekedés is van. Isten országában szüntelen a csere, a bevétel és a kiadás; az Úrtól kapott ajándékok elvétele és annak visszaadása, ami az övé. Isten együtt tevékenykedik az igazi hívővel, aki ismét a műbe fekteti a kapott világosságot és áldásokat. Így növekedik benne a befogadás képessége. Amikor valaki mennyei ajándékokat ad tovább, ezzel csak a kegyelem és igazság friss áramlatainak készít helyet, hogy a kiapadhatatlan forrásból a lelkébe ömöljenek. Övé a nagyobb világosság, övé a megnövekedett tudás, övé az áldás. Ebben a gyülekezet tagjaira háruló munkában rejlik a gyülekezet élete és növekedése. Akinek élete abból áll, hogy mindig csak kap, és sohasem ad, az hamar elveszíti az áldást. Ha nem árad tőle másokhoz az igazság, elveszti képességét az Istentől adni kívánt áldások befogadására. Ha friss áldásokra vágyunk, előbb adjuk tovább a Menny javait.

Mindazok, akik az evangélium üzenetét a szívükbe fogadják, vágyakoznak a hirdetésére. A Mennyből eredő Krisztus iránti szeretetüknek kifejezést kell adniuk. Azok, akik felöltözték Krisztus igazságát, elmondják tapasztalataikat. Elmondják, hogyan vezette éhező, szomjazó lelküket a Szentlélek lépésről lépésre, Isten és Jézus Krisztus ismeretére. Elmondják, mit eredményezett az Ige kutatásuk, imádkozásuk, vívódásuk, és elismétlik Krisztus szavait: „Megbocsáttattak néked a te bűneid!”

Nem természetes, ha valaki ezeket a dolgokat titokban tartja. Akiket betöltött Krisztus szeretete, nem hallgatják el élményeiket. Az Úrtól kapott szent igazság nagyságához mérten vágyakoznak arra, hogy mások is részesüljenek ugyanabban az áldásban. Miközben megismertetik másokkal Isten ajándékainak gazdag kincsestárát, Krisztus egyre többet ad nekik ezekből az ajándékokból. Megtanulnak a kicsi gyermek őszinteségével engedelmeskedni. Lelkük a szentség után sóvárog, és egyre jobban feltárulnak előttük az igazság és kegyelem kincsei, hogy továbbítsák őket a világnak. – Isten csodálatos kegyelme, 63./old. (február 24.)

Isten gyermekei ápolják és nyilvánítsák ki az életükben a Lélek által elérhető nemes tulajdonságokat. Dicsőítsék meg Istent alázatuk és töredelmes szívük által. Vágyjanak hasonlóvá válni Jézushoz. Kövessék leckéit a mindennapi életben, és így rendeljék alá magukat akaratának.

„Isten szántóföldje vagytok”. (1Kor 3:9) Ahogy az ember szíve felderül kertjének gondozása közben, úgy örvendezik Isten hívő fiaiban és leányaiban. A kert folyamatos munkát igényel. A gyomokat ki kell húzni, új növényeket kell ültetni, az ágakat pedig meg kell metszeni. Így munkálkodik az Úr is a kertjében, és így gondozza növényeit. Nem leli örömét olyan fejleményekben, amelyek nem nyilvánítják ki Krisztus jellemének szép vonásait. Krisztus vére Isten értékes, drága tulajdonává tette az embereket, ezért nagyon óvatosnak kell lennünk, nehogy túl nagy szabadságot tulajdonítva magunknak, kihúzzuk azokat a növényeket, amelyeket Isten helyezett a kertjébe. Némely növény olyannyira gyönge, hogy alig-alig van benne élet, de az Úrnak különös gondja van ezekre.

Embertársaitokkal való kapcsolatotok során soha ne feledjétek, hogy Isten tulajdonával van dolgotok. Legyetek kedvesek, irgalmasok és udvariasok. Tiszteljétek Isten áron vett tulajdonát. Legyetek gyöngédek és tisztelettudók egymás iránt. Istentől kapott képességeiteket használjátok példaadásként az emberek számára. – Isten csodálatos kegyelme, 65./old. (február 26.)