Hit és Újjászületés

(Jn 1:12-13). Akik pedig befogadták, azoknak hatalmat adott arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazoknak, akik hisznek az ő nevében, (13) akik nem vérből, sem a test, sem a férfi akaratából, hanem Istentől születtek. /RÚF/

János azért írta az evangéliumát, hogy higgyünk Jézusban, és a hit által örök életünk legyen az Ő nevében. (Jn 20:31. Ezek pedig azért írattak meg, hogy higgyétek: Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és e hitben életetek legyen az ő nevében. /RÚF/) Ennek folyamatát (Jn 1:12-13) két lépésben írja le. Először befogadjuk Őt, vagyis hitre jutunk benne. Másodszor pedig hatalmat, erőt ad ahhoz, hogy Isten gyermekei, azaz a 13. vers szerint Istentől születettek legyünk. Tehát a kereszténnyé válásnak van emberi és isteni oldala is. Hittel kell cselekednünk, el kell fogadnunk Jézust, nyitottá kell válnunk a világosságra, de Ő az, aki új szívet ad nekünk.  

 A hit valójában Isten ajándéka, ami az Ige olvasásával ér el hozzánk. (Róm 10:17-18). A hit tehát hallásból van, a hallás pedig Krisztus beszéde által. (18) Kérdem: talán nem hallották? Sőt nagyon is! „Az egész földre elhatott az ő hangjuk, és a földkerekség széléig az ő beszédük.” /RÚF/) 

„Ahhoz, hogy Krisztusba vetett igazi hit éljen bennünk, meg kell ismernünk Őt úgy, ahogy az Ige bemutatja” (Ellen G. White: Fundamentals of Christian Education. 433./old.). 

„A Szentlélek az ember értelmére hat, megvilágosítja, hitet ébreszt benne Isten iránt.” (Ellen G. White megjegyzései, The Seventh-day Adventist Bible Commentary. 7. köt. 940./old.) 

Aki hisz és elfogadja, hogy a Fiú a Messiás, örök életet nyer. János hangsúlyozza azt is, hogy fogadjuk el a Jézus által kijelentett Igét, higgyünk benne! 

[(Jn 5:24, 38, 47). Bizony, bizony, mondom nektek: aki hallja az én igémet, és hisz abban, aki elküldött engem, annak örök élete van, sőt ítéletre sem megy, hanem átment a halálból az életbe. (38) és az igéje sem marad meg bennetek, mert annak, akit ő elküldött, nem hisztek. (47) Ha pedig az ő írásainak nem hisztek, akkor az én beszédeimnek hogyan hinnétek? /RÚF/] 

A Szentlélek győz meg bennünket. [(Jn 16:7-8). Én azonban az igazságot mondom nektek: jobb nektek, ha én elmegyek, mert ha nem megyek el, a Pártfogó nem jön el hozzátok, ha pedig elmegyek, elküldöm őt hozzátok. (8) És amikor eljön, leleplezi a világ előtt, hogy mi a bűn, mi az igazság, és mi az ítélet. /RÚF/; (Róm 8:16). Maga a Lélek tesz bizonyságot a mi lelkünkkel együtt arról, hogy Isten gyermekei vagyunk. /RÚF/]  

A hit, a bibliai hit alapja az a munka, amit a Szentlélek a szívünkben végez, ezen alapszik. „A hit… nagyszerű áldás: látó szem, halló fül” (Ellen G. White: In Heavenly Places. 104./old.). 

Humanisztikus megközelítés szerint előbb valamilyen alapot kell találnunk, ami a hitünk kritériuma, és utána lehet hinni. Ezzel szemben a bibliai megközelítés szerint a hit az alap, ami Isten ajándéka. 

[(Ef 2:8). Hiszen kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka /RÚF/; 

(1Kor 1:17-24). Mert nem azért küldött engem Krisztus, hogy kereszteljek, hanem hogy az evangéliumot hirdessem, de nem bölcselkedő beszéddel, hogy Krisztus keresztje el ne veszítse erejét. (18) Mert a keresztről szóló beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik üdvözülünk, Istennek ereje. (19) Mert meg van írva: „Véget vetek a bölcsek bölcsességének, és az értelmesek értelmét semmivé teszem.” (20) Hol a bölcs? Hol az írástudó? Hol e világ vitázója? Nem tette-e bolondsággá Isten a világ bölcsességét? (21) Mivel tehát a világ a saját bölcsessége útján nem ismerte meg Istent a maga bölcsességében, tetszett Istennek, hogy az igehirdetés bolondsága által üdvözítse a hívőket. (22) És miközben a zsidók jelt kívánnak, a görögök pedig bölcsességet keresnek, (23) mi a megfeszített Krisztust hirdetjük, aki a zsidóknak ugyan megütközés, a pogányoknak pedig bolondság, (24) de maguknak az elhívottaknak, zsidóknak és görögöknek egyaránt az Isten ereje és az Isten bölcsessége. /RÚF/; 

(Jn 2:1-6). A harmadik napon menyegző volt a galileai Kánában, és ott volt Jézus anyja. (2) Meghívták Jézust és tanítványait is a menyegzőre. (3) Amikor elfogyott a bor, Jézus anyja így szólt hozzá: Nincs boruk. (4) Mire Jézus azt mondta: Vajon énrám tartozik ez, vagy terád, asszony? Nem jött még el az én órám. (5) Anyja így szólt a szolgákhoz: Bármit mond nektek, tegyétek meg! (6) Volt ott hat kőveder a zsidók tisztálkodási rendje szerint, amelyekbe egyenként két vagy három metréta fért. /RÚF/]

 A hit alapjáról indulunk ki, majd pedig onnan fejlődünk megértésben és kegyelemben. (Bibliatanulmányok)

 White idézet: A vérből és a test akaratából született régi természet nem örökölheti Isten országát. A régi utakat, az örökölt hajlamokat fel kell adnunk, mert a kegyesség nem örökölhető. Az újjászületés új indítékokból, új hajlamokból áll. Akik a Szentlélek által új életre születtek, azok az isteni természet részeseivé lettek, ezért minden szokásukkal, gyakorlatukkal Krisztussal való kapcsolatukat fogják bizonyítani. Mikor a magukat kereszténynek valló emberek megtartják régi jellemhibáikat, mennyiben különbözik helyzetük a világiakétól? Nem becsülik meg az igazságot, mint ami megszentel, megfinomít. Nem születtek újjá. – A Te Igéd igazság, 6. köt., 1101./old.

Örök élet beszéde

 

Jézus kijelenti: Ő az élet kenyere (Jn 6:35. Jézus azt mondta nekik: Én vagyok az élet kenyere: aki énhozzám jön, nem éhezik meg, és aki énbennem hisz, nem szomjazik meg soha. /RÚF/), ami alatt azt érti, hogy élete, halála és feltámadása a forrása az örökre szóló megváltásnak.

Az örök élet kifejezés, ez nem valamiféle lelki létezésre, egy örökkévaló lény részévé válásra, valamilyen éteri fogalomra utal, hanem az életadó erőre, ami értelemmel tölti be mostani életünket, az Úr visszatérésekor pedig üdvösséget, véget nem érő életet hoz. Amint Jézus testté lett, éppen úgy az általa említett feltámadás egy bizonyos időben, helyen és fizikai testben következik be. A halálból való feltámadást, az Édenben meglévő élet megújulását jelenti.

Hogyan kapunk örök életet?

(Jn 3:15-16). Hogy aki hisz, annak örök élete legyen őbenne. (16) Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. /RÚF/

 (Jn 5:24). Bizony, bizony, mondom nektek: aki hallja az én igémet, és hisz abban, aki elküldött engem, annak örök élete van, sőt ítéletre sem megy, hanem átment a halálból az életbe. /RÚF/ 

 (Jn 6:40, 47). Mert az én Atyámnak az az akarata, hogy annak, aki látja a Fiút, és hisz benne, örök élete legyen; én pedig feltámasztom azt az utolsó napon. (47) Bizony, bizony, mondom nektek: aki hisz, annak örök élete van. (48) Én vagyok az élet kenyere. /RÚF/ 

 (Jn 8:31). Így szólt akkor Jézus azokhoz a zsidókhoz, akik hittek benne: Ha ti megtartjátok az én igémet, valóban tanítványaim vagytok /RÚF/ 

 (Jn 12:46). Én világosságul jöttem a világba, hogy aki hisz énbennem, ne maradjon a sötétségben. /RÚF/ 

 (Jn 20:31). Ezek pedig azért írattak meg, hogy higgyétek: Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és e hitben életetek legyen az ő nevében. /RÚF/ 

 Egyedül hit által fogadhatjuk el, hogy Jézus Krisztus eljött helyettünk élni és meghalni. A hitet ajándékként kapjuk, azt azonban tudatosan kell választanunk, hogy átadjuk magunkat Jézusnak, megtérünk, és megbocsátásért, a bűntől való megtisztításért vére érdemére hivatkozunk.

Amikor Jézus megkérdezte Pétertől, hogy ő is el akarja-e hagyni, Péter így felelt: „Uram, kihez mehetnénk? Örök életnek beszéde van tenálad”. (Jn 6:68.)

 Ez összefoglalja az üdvösség lényegét és azt, hogy hogyan nyerhetjük el. Nem a filozófia, a történelem, a tudomány vagy bármi más emberi tanítás révén, mert az üdvösség Jézustól jön, akinek örök élete van önmagában, amit mindenkinek ingyen felkínál, aki a Szentléleknek engedve hajlandó elfogadni azt. (Bibliatanulmányok)

White idézet: Ma a vallásos világban hitük szerint tömegek munkálkodnak Krisztus földi, időleges országának megalapításán. Azt szeretnék, ha Urunk e világ országainak lenne a vezetője: az udvarok, táborok, törvényszékek, paloták, piacok vezére. Elvárnák, hogy az emberi hatalom által kikényszerített törvényes rendeletek szerint uralkodjon. Mivel Krisztus most nincs itt személyesen, vállalják, hogy intézkednek helyette, végrehajtják országának törvényeit. Ilyen országot akartak alapítani a zsidók Krisztus napjaiban. Elfogadták volna Jézust, ha hajlandó lett volna megalapítani az ideiglenes királyságot, kikényszeríteni, amit ők Isten törvényének tekintettek, őket pedig akaratának végrehajtóivá, hatalmának hordozóivá tenni. Ő azonban így szólt: „Az én országom nem e világból való.” (Jn 18:36.) – Jézus élete, 509./old.

Az élet forrása

János evangéliumában megkérdezték Jézustól, hogy ki Ő, az istenségére célzó kifejezéssel válaszolt. A „VAGYOK” félreérthetetlen utalás az Úrra, aki az égő csipkebokorban megjelent Mózesnek: „VAGYOK, AKI VAGYOK!” (2Móz 3:14.) – mondta Mózesnek. Isten, a „VAGYOK” „testté lett, és közöttünk lakozott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, aki teljes volt kegyelemmel és igazsággal”. (Jn 1:14, ÚRK)

„Én vagyok az út, az igazság és az élet, senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam”. (Jn 14:6. ÚRK) A „VAGYOK” a világ világossága, az élet kenyere, a juhok ajtaja vagy kapuja, a Jó Pásztor, az igazi szőlőtő. 

Jn 1:1. [Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és az Ige Isten volt. /RÚF/] versében az apostol egyértelműen kijelenti, hogy Jézus Isten, Isten Fia. Következésképpen az életre tett utalás. (Jn 1:4) „Benne volt az élet, és az élet volt az emberek világossága” (ÚRK) – isteni, mástól nem származó, örökös létezésére vonatkozik. Mivel élete van önmagában, leteheti, majd pedig újból fel is veheti azt. (Jn 10:17. Azért szeret engem az Atya, mert én odaadom az életemet, hogy azután újra visszavegyem. /RÚF/) Élete van önmagában, tehát életet adhat annak, akinek akar. (Jn 5:21) Mert ahogy az Atya feltámasztja a halottakat, és életre kelti őket, úgy a Fiú is életre kelti azokat, akiket akar. /RÚF/  (Jn 14:19. Még egy kis idő, és a világ többé nem lát engem, de ti megláttok, mert én élek, és ti is élni fogtok.) /RÚF/

 (Jn 1:4-5). Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. (5) A világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be. /RÚF/ versei egyrészt arra utalnak, hogy bolygónkon Ő az élet forrása, de a szó kapcsolódik az üdvösséghez is. János evangéliuma többi része az élet fogalmát leggyakrabban örök életnek nevezi, ez a megváltás ígérete.

Miért jött Jézus a földre (Jn 1:29; 3:16; 6:40; 10:10; 12:27) 

 (Jn 1:29). Másnap János látta, hogy Jézus hozzá jön, és így szólt: Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét! /RÚF/ 

 (Jn 3:16). Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. /RÚF/ 

 (Jn 6:40). Mert az én Atyámnak az az akarata, hogy annak, aki látja a Fiút, és hisz benne, örök élete legyen; én pedig feltámasztom azt az utolsó napon. /RÚF/ 

 (Jn 10:10). A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson; én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek. /RÚF/ 

 (Jn 12:27). Most megrendült az én lelkem. Kérjem azt: Atyám, ments meg ettől az órától engem? De hiszen éppen ezért az óráért jöttem! /RÚF/

És amiképpen felemelte Mózes a kígyót a pusztában, akképpen kell az ember Fiának felemeltetnie. Hogy valaki hiszen őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn 3:14- 15.) 

A rézkígyóra feltekintve menekültek meg a kígyók által megmart izraeliták, hasonlóképpen Jézus megszabadít minket, akiken a bűn ejtett halálos sebet. Elszenvedte a nekünk járó büntetést, hogy életünk lehessen, ami az Övé. 

Krisztus azt szeretné, hogy életünk legyen, méghozzá bőséges. (Jn 10:10). A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson; én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek. /RÚF/ Ezért „mindazoknak, akik befogadták, akik hisznek az ő nevében, hatalmat adott, hogy Isten gyermekeivé legyenek, akik nem vérből, sem a test akaratából, sem a férfiú indulatából, hanem Istentől születtek”. (Jn 1:12-13), /ÚRK./ 

Krisztus azért jött, hogy bemutassa nekünk az Atyát, mert „Az Istent soha senki nem látta; az egyszülött Fiú, aki az Atya kebelében van, az jelentette ki őt” (Jn 1:18). Jézus jellemét látva megismerhetjük az Atya jellemét. (Bibliatanulmányok)

White idézet: József fel tört sírboltja felett Krisztus győzedelmesen jelentette ki: „Én vagyok a feltámadás és az élet.” (Jn 11:25.) Ezeket a szavakat csak az Istenség mondhatta ki. Minden teremtett lény Isten akaratából és hatalmából él. Mindnyájan függő viszonyban levő elfogadói az Istentől való életnek. A legmagasabb rangú szeráftól a legalázatosabb lelkes lényig mindenki az életnek ebből a forrásából töltődik meg élettel. Csak az mondhatja el, aki Istennel egy: van hatalmam, hogy letegyem az életemet, és van hatalmam, hogy ismét felvegyem azt. Istenségében Krisztusnak megvolt a hatalma arra, hogy széttörje a halál bilincseit. – Jézus élete, 785./old.  

Messiásról szóló próféciák (Korok üzenete 2.)

 Messiásról szóló próféciák (Korok üzenete 2.) - YouTube

(Ézsaiás 40:3-5)Egy szó kiált: A pusztában készítsétek az Úrnak útát, ösvényt egyengessetek a kietlenben a mi Istenünknek!(4)Minden völgy fölemelkedjék, minden hegy és halom alászálljon, és legyen az egyenetlen egyenessé és a bércek rónává.(5)És megjelenik az Úr dicsősége, és minden test látni fogja azt; mert az Úr szája szólt.

(Jn 1:22-23)Mondának azért néki: Kicsoda vagy? Hogy megfelelhessünk azoknak, akik minket elküldöttek: Mit mondasz magad felől?(23) Monda: Én kiáltó szó vagyok a pusztában. Egyengessétek az Úrnak útját, amint megmondotta Ésaiás próféta.

(Jn 3:28-30)Ti magatok vagytok a bizonyságaim, hogy megmondtam: Nem vagyok én a Krisztus, hanem hogy ő előtte küldettem el.(29)Akinek jegyese van, vőlegény az; a vőlegény barátja pedig, aki ott áll és hallja őt, örvendezve örül a vőlegény szavának. Ez az én örömem immár betelt.(30)Annak növekednie kell, nékem pedig alább szállanom.(31)Aki felülről jött, feljebb való mindenkinél. Aki a földről való, földi az és földieket szól; aki a mennyből jött, feljebb való mindenkinél. 

(Ézsa 7:14) Ezért ád jelt néktek az Úr maga: Ímé, a szűz fogan méhében, és szül fiat, s nevezi azt Immánuelnek,

(Máté 1:23) Ímé a szűz fogan méhében és szűl fiat, és annak nevét Immanuelnek nevezik, ami azt jelenti: Velünk az Isten.

(Luk. 1:26-35) A hatodik hónapban pedig elküldeték Gábriel angyal Istentől Galileának városába, amelynek neve Názáret,(27)Egy szűzhöz, aki a Dávid házából való József nevű férfiúnak volt eljegyezve. A szűznek neve pedig Mária.(28)És bemenvén az angyal ő hozzá, monda néki: Örülj, kegyelembe fogadott! Az Úr veled van, áldott vagy te az asszonyok között.(29)Az pedig látván, megdöbbene az ő beszédén, és elgondolkodék, hogy micsoda köszöntés ez?!(30)És monda néki az angyal: Ne félj Mária, mert kegyelmet találtál az Istennél.(31)És ímé fogansz a te méhedben, és szülsz fiat, és nevezed az ő nevét JÉZUSNAK.(32)Ez nagy lészen, és a Magasságos Fiának hivattatik; és néki adja az Úr Isten a Dávidnak, az ő atyjának, királyi székét;(33)És uralkodik a Jákób házán mindörökké; és az ő királyságának vége nem lészen!(34)Monda pedig Mária az angyalnak: Mimódon lesz ez, holott én férfiat nem ismerek?(35)És felelvén az angyal, monda néki: A Szent Lélek száll te reád, és a Magasságosnak ereje árnyékoz meg téged; azért ami születik is szentnek hivatik, Isten Fiának.

(Mik. 5:2) De te, Efratának Bethleheme, bár kicsiny vagy a Júda ezrei között: belőled származik nékem, aki uralkodó az Izráelen; akinek származása eleitől fogva, öröktől fogva van.

(Máté 2:1) Amikor pedig megszületik vala Jézus a júdeai Bethlehemben, Heródes király idejében, ímé napkeletről bölcsek jövének Jeruzsálembe, ezt mondván:

(Ján 8:58) Monda nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek: Mielőtt Ábrahám lett, én vagyok.

(Ján 1:1,3,14)Kezdetben vala az Íge, és az Íge vala az Istennél, és Isten vala az Íge.(3)Minden ő általa lett és nála nélkül semmi sem lett, ami lett. (14)És az Íge testté lett és lakozék mi közöttünk (és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét), aki teljes vala kegyelemmel és igazsággal.

(Zakariás 9:9)Örülj nagyon, Sionnak leánya, örvendezz, Jeruzsálem leánya! Ímé, jön néked a te királyod; igaz és szabadító ő; szegény és szamárháton ülő, azaz nőstényszamárnak vemhén.

(Mát 21:2-10)És monda nékik: Menjetek ebbe a faluba, amely előttetek van, és legott találtok egy megkötött szamarat és vele együtt az ő vemhét; oldjátok el és hozzátok ide nékem.(3)És ha valaki valamit szól néktek, mondjátok, hogy az Úrnak van szüksége rájuk: és legott el fogja bocsátani őket.(4)Mindez pedig azért lett, hogy beteljesedjék a próféta mondása, aki így szólott:(5)Mondjátok meg Sion leányának: Ímhol jő néked a te királyod, alázatosan és szamáron ülve, és teherhordozó szamárnak vemhén.(6)A tanítványok pedig elmenvén és úgy cselekedvén, amint Jézus parancsolta vala nékik,(7)Elhozák a szamarat és annak vemhét, és felső ruháikat rájuk teríték, és ráüle azokra.(8)A sokaság legnagyobb része pedig felső ruháit az útra teríté; mások pedig a fákról galyakat vagdalnak és hintenek vala az útra.(9)Az előtte és utána menő sokaság pedig kiált vala, mondván: Hozsánna a Dávid fiának! Áldott, aki jő az Úrnak nevében! Hozsánna a magasságban!(10)És amikor bemegy vala Jeruzsálembe, felháborodék az egész város, mondván: Kicsoda ez?

(Zsolt 8:3)A csecsemők és csecsszopók szájával erősítetted meg hatalmadat a te ellenségeid miatt, hogy a gyűlölködőt és bosszúállót elnémítsd. (Máté 21:16) A gyermekek és csecsemők szája által szereztél dicsőséget?

(Ézsa 9:6-7)Mert egy gyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk, és az uralom az ő vállán lészen, és hívják nevét: csodálatosnak, tanácsosnak, erős Istennek, örökkévalóság atyjának, békesség fejedelmének!(7)Uralma növekedésének és békéjének nem lesz vége a Dávid trónján és királysága felett, hogy fölemelje és megerősítse azt jogosság és igazság által mostantól mindörökké. A seregek Urának buzgó szerelme mívelendi ezt!

(Mát 21:15-16)A főpapok és írástudók pedig, látván a csodákat, amelyeket cselekedett vala, és a gyermekeket, akik kiáltottak vala a templomban, és ezt mondták vala: Hozsánna a Dávid fiának; haragra gerjedének,(16)És mondának néki: Hallod, mit mondanak ezek? Jézus pedig monda nékik: Hallom. Sohasem olvastátok-é: A gyermekek és csecsemők szája által szereztél dicsőséget?

(Zakariás 11:12)És mondám nékik: Ha jónak tetszik néktek, adjátok meg az én béremet; ha pedig nem: hagyjátok abba! És harminc ezüst pénzt fizettek béremül.

(Mát 26:14-15) Akkor a tizenkettő közül egy, akit Iskariótes Júdásnak hívtak, a főpapokhoz menvén,(15)Monda: Mit akartok nékem adni, és én kezetekbe adom őt? Azok pedig rendelének néki harminc ezüst pénzt.

(Zak 14:13)És monda az Úr nékem: Vesd a fazekas elé! Nagy jutalom, amelyre becsültek engem. Vevém azért a harminc ezüst pénzt, és vetém azt az Úrnak házába, a fazekas elé.

(Mát 27:3-6)Akkor látván Júdás, aki őt elárulá, hogy elítélték őt, megbánta dolgát, és visszavivé a harminc ezüst pénzt a főpapoknak és a véneknek,(4)Mondván: Vétkeztem, hogy elárultam az ártatlan vért. Azok pedig mondának: Mi közünk hozzá? Te lássad.(5)Ő pedig eldobván az ezüst pénzeket a templomban, eltávozék; és elmenvén felakasztá magát.(6)A főpapok pedig felszedvén az ezüst pénzeket, mondának: Nem szabad ezeket a templom kincsei közé tennünk, mert vérnek ára.

(Ézsa 53:8) A fogságból és ítéletből ragadtatott el, és kortársainál ki gondolt arra, hogy kivágatott az élők földéből, hogy népem bűnéért lőn rajta vereség?! 

(Mát 27:1-2) Mikor pedig reggel lőn, tanácsot tartának mind a főpapok és a nép vénei Jézus ellen, hogy őt megöljék.(2)És megkötözvén őt, elvivék, és átadák őt Poncius Pilátusnak a helytartónak.

(Mát 27:19-20) Amint pedig ő az ítélőszékben ül vala, külde ő hozzá a felesége, ezt üzenvén: Ne avatkozzál amaz igaz ember dolgába; mert sokat szenvedtem ma álmomban ő miatta.(20)A főpapok és vének pedig reá beszélék a sokaságot, hogy Barabbást kérjék ki, Jézust pedig veszítsék el.

(Zsolt 22:17-19) Mert ebek vettek körül engem, a gonoszok serege körülfogott; átlyukasztották kezeimet és lábaimat.(18)Megszámlálhatnám minden csontomat, ők pedig csak néznek s bámulnak rám.(19)Megosztoznak ruháimon, és köntösömre sorsot vetnek.

(Ján 19:23-24) A vitézek azért, mikor megfeszítették Jézust, vevék az ő ruháit, és négy részre oszták, egy részt mindenik vitéznek, és a köntösét. A köntös pedig varrástalan vala, felülről mindvégig szövött.(24) Mondának azért egymásnak: Ezt ne hasogassuk el, hanem vessünk sorsot reá, kié legyen. Hogy beteljesedjék az írás, amely ezt mondja: Megosztoztak ruháimon, és a köntösömre sorsot vetettek. A vitézek tehát ezeket művelék. 

(Ján 19:31-33) A zsidók pedig, hogy a testek szombaton át a keresztfán ne maradjanak, miután péntek vala, (mert annak a szombatnak napja nagy nap vala) kérék Pilátust, hogy törjék meg azoknak lábszárait és vegyék le őket.(32)Eljövének azért a vitézek, és megtörék az elsőnek lábszárait és a másikét is, aki ő vele együtt feszíttetett meg;(33)Mikor pedig Jézushoz érének és látják vala, hogy ő már halott, nem törék meg az ő lábszárait;

(Zsolt 34:21) Megőrzi minden csontját, egy sem töretik meg azokból.

(Ézsa 53:9) És a gonoszok közt adtak sírt néki, és a gazdagok mellé jutott kínos halál után: pedig nem cselekedett hamisságot, és álnokság sem találtatott szájában.

(Mát 27:38) Akkor megfeszítének vele együtt két latrot, egyiket jobbkéz felől, és a másikat balkéz felől.

(Mát 27:57-60) Mikor pedig beesteledék, eljöve egy gazdag ember Arimathiából, név szerint József, aki maga is tanítványa volt Jézusnak;(58)Ez Pilátushoz menvén, kéri vala a Jézus testét. Akkor parancsolá Pilátus, hogy adják át a testet.(59)És magához vévén József a testet, begöngyölé azt tiszta gyolcsba,(60)És elhelyezé azt a maga új sírjába, amelyet a sziklába vágatott: és a sír szájára egy nagy követ hengerítvén, elméne.

 (Zsolt 16:10) Mert nem hagyod lelkemet a Seolban; nem engeded, hogy a te szented rothadást lásson.

(Luk 27: 5-6) Mit keresitek a holtak között az élőt?(6)Nincs itt, hanem feltámadott: emlékezzetek rá, mint beszélt néktek, még mikor Galileában volt,

Beteljesült próféciák (Korok üzenete 1.)

 Beteljesült próféciák (Korok üzenete 1.) - You

        Tyrus

(Ezékiel 26: 4-14) És elhányják Tírus kőfalait és lerontják tornyait, s levonszom még porát is róla, s kopasz sziklává teszem őt.(5)Hálók kivető helye lesz a tenger közepén, mert én szólottam, ezt mondja az Úr Isten, s legyen a nemzetek ragadománya.(6)És leányai, kik a mezőségen vannak, fegyverrel ölettessenek meg, hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr.(7)Mert így szól az Úr Isten: Ímé, én hozom Tírus ellen Nabukodonozort, Babilon királyát északról, a királyok királyát; lovakkal, szekerekkel, lovagokkal, sereggel és sok néppel.(8)Leányaidat ott a mezőségen fegyverrel öli meg, és állat ellened tornyot, és tölt ellened sáncot, és emel ellened paizs-fedelet.(9)És faltörő kosával ütteti kőfalaidat, s tornyaidat lerontja fegyvereivel.(10)Lovainak sokasága miatt belep téged poruk; a lovagoknak, kerekeknek és szekereknek robogása miatt megrendülnek kőfalaid, mikor bemegy kapuidon, amint be szoktak menni a megtörött városba.(11)Lovainak körmeivel tapodja meg minden utcádat, népedet fegyverrel öli meg, s erősséged oszlopai a földre dőlnek.(12)És prédára hányják gazdagságodat, és elragadozzák árúidat, és letörik kőfalaidat, s gyönyörűséges házaidat lerontják, és köveidet és fáidat, s még porodat is a víz közepére hányják.(13)És megszüntetem éneklésed hangosságát, és citeráid zengése nem hallatik többé.(14)És kopasz sziklává teszlek; hálók kivető helye leszel, hogy többé meg ne építsenek; mert én, az Úr szóltam, ezt mondja az Úr Isten.

Askhelon 

(Sofóniás 2:4) Mert elhagyottá lesz Gáza, Askelon pedig pusztasággá; Asdódot délben űzik el, és Ekron kiirtatik.

(Zakariás 9:5) Meglátja ezt Askalon és megretten; Gáza is és igen bánkódik; Ekron is, mert megszégyenült reménységében. Mert kivész a király Gázából, és Askalon lakatlan marad.

Ninive 

(Sofóniás 2:15) Ímé, a víg város, a bátorságban lakozó, amely ezt mondja vala szívében: Én vagyok és nincs kívülem más! milyen pusztasággá lőn, vadak tanyájává, aki átmegy rajta, mind süvöltöz és csapkodja kezét. (Sof 3:1-2) Jaj az ellenszegülőnek és undoknak, az erőszakos városnak!(2)Nem hallgatott a szóra, nem fogadta a fenyítéket, nem bízott az Úrban, Istenéhez nem közelített!

Babilon 

(Ézsa 23:19-22) És olyan lesz Babilon, a királyságok ékessége, a Khaldeusok dicsekvésének dísze, mint ahogyan elpusztítá Isten Sodomát és Gomorát;(20)Nem ülik meg soha, és nem lakják nemzetségről nemzetségre, nem von sátort ott az arábiai, és pásztorok sem tanyáznak ott;(21)Hanem vadak tanyáznak ott, és baglyok töltik be házaikat, és strucok laknak ott, és bakok szökdelnek ott;(22)És vad ebek üvöltenek palotáikban, és mulató házaikban sakálok; és ideje nem sokára eljő, és napjai nem késnek.

Egyiptom

(Ezékiás 29: 15, 30:6) (15)A többi királyságokhoz képest alacsony lészen s többé nem emeli magát a nemzetek fölé; és megkevesbítem őket, hogy el ne tapodják a nemzeteket...Így szól az Úr: És elessenek, akik Égyiptomot támogatják, és alászálljon erősségének kevélysége: Migdoltól fogva Siénéig fegyver miatt hullanak el benne, ezt mondja az Úr Isten.

Jeruzsálem

(Lukács 21:2)És elhullanak fegyvernek éle által, és fogva vitetnek minden pogányok közé; és Jeruzsálem megtapodtatik a pogányoktól, míglen betelik a pogányok ideje.

(Jer 26:18) A móreseti Mikeás prófétált Ezékiásnak, a Júda királyának idejében, és szóla az egész Júda népének, mondván: Ezt mondja a Seregeknek Ura: A Siont megszántják, mint szántóföldet, és Jeruzsálem elpusztul, és e háznak hegyét erdő növi be;

„Én nem vagyok e világból való”

(Jn 8:12-30). Jézus ismét megszólalt, és ezt mondta nekik: Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága. (13) A farizeusok ekkor ezt mondták neki: Te önmagadról teszel bizonyságot: a te bizonyságtételed nem igaz. (14) Jézus így válaszolt nekik: Még ha én önmagamról teszek is bizonyságot, akkor is igaz a bizonyságtételem, mert tudom, honnan jöttem és hová megyek, ti azonban nem tudjátok, honnan jövök, vagy hová megyek. (15) Ti test szerint ítéltek, én nem ítélkezem senki felett. (16) De még ha ítélkezem is, igaz az én ítéletem, mert nem egyedül vagyok, hanem én és az Atya, aki elküldött engem. (17) A ti törvényetekben is meg van írva, hogy két ember tanúságtétele igaz. (18) Én önmagamról teszek bizonyságot, és bizonyságot tesz rólam az Atya is, aki elküldött engem. (19) Erre megkérdezték tőle: Hol van a te Atyád? Jézus így válaszolt: Sem engem nem ismertek, sem az én Atyámat: ha engem ismernétek, Atyámat is ismernétek. (20) Mindezeket a kincstárnál mondta Jézus, amikor tanított a templomban, és senki sem fogta el, mert még nem jött el az ő órája. (21) Majd Jézus ismét szólt hozzájuk: Én elmegyek, és keresni fogtok engem, de meghaltok bűnötökben: ahova én megyek, oda ti nem jöhettek. (22) Erre ezt mondták a zsidók: Csak nem akarja megölni magát, hogy azt mondja: Ahova én megyek, oda ti nem jöhettek? (23) Ő így folytatta: Ti lentről valók vagytok, én pedig fentről való vagyok; ti e világból valók vagytok, én nem e világból való vagyok. (24) Ezért mondtam nektek, hogy meghaltok bűneitekben: mert ha nem hiszitek, hogy én vagyok, meghaltok bűneitekben. (25) Megkérdezték tehát tőle: Ki vagy te? Jézus így válaszolt nekik: Az, akinek kezdettől fogva mondom magamat. (26) Sok mindent kellene mondanom rólatok és ítélnem felőletek, de igaz az, aki elküldött engem, és én azt mondom a világban, amit tőle hallottam. (27) Ők nem ismerték fel, hogy az Atyáról szólt nekik. (28) Jézus tehát ezt mondta: Amikor felemelitek az Emberfiát, akkor tudjátok meg, hogy én vagyok, és önmagamtól nem teszek semmit, hanem azt mondom, amire az Atya tanított engem. (29) És aki elküldött engem, velem van: nem hagyott egyedül, mert mindig azt teszem, ami neki kedves. (30) Amikor ezeket mondta, sokan hittek benne. /RÚF/

Jézus azt mondta, hogy sem Őt, sem az Atyát nem ismerik. (Jn 8:19) Mindkettőjüket ismerniük kellett volna, de becsapták magukat. Annyira belegabalyodtak saját hagyományaikba és filozófiai okvetéseikbe, hogy elutasították Jézust, amikor éppen előttük állt, a szemük láttára hajtotta végre tetteit és mondta el tanításait, amelyek mind az Atyától jövő, súlyos kinyilatkoztatások voltak. Másodszor azt mondta: „Ti innen alulról valók vagytok”. (Jn 8:23), ÚRK.) Vagyis, ha mégannyira komolyan vallásosnak is tűntek, nem lelki, istenfélő emberek voltak. Megvolt bennük „a kegyességnek látszata”. (2Tim 3:5.), de ez minden. Kívülről istenfélőnek tűntek, belül viszont csak hitetlenség volt bennük.

  Semmi új nincs ebben: „Mivel e nép csak szájával közeledik hozzám, és ajkával tisztel engem, szíve pedig távol van tőlem, úgy, hogy irántam való félelmük betanult emberi parancsolat lett”. (Ézs 29:13), ÚRK.) Évszázadokkal később éppen ez a gondolat visszhangzott Jézus szavaiból: „Pedig hiába tisztelnek engem, ha oly tudományokat tanítanak, amelyek embereknek parancsolatai”. (Mk 7:7.) Emberi tanításaik, emberi parancsolataik „ebből a világból”. (Jn 8:23), ÚRK) valók voltak. Önmagáról azonban ezt mondta Jézus: „én nem vagyok e világból való”. (Jn 8:23.) Ezek az emberek becsapták magukat, ami éppen elég baj volt, de a tragédiát még csak súlyosbította, hogy másokat is félrevezettek. Érdekes módon azonban János leírta, hogy a felvázolt beszélgetés hallatán „sokan hittek benne”. (Jn 8:30), ÚRK)

Tehát a rossz vezetők ellenére is képes volt sok zsidó túllátni a dolgokon, megértették, hogy ki is Jézus valójában.

 White idézet: Szolgálata során Jézust mindenütt emberek vették körül. A papok és az elöljárók is a nyomában jártak, és ezáltal hamis színben tüntették fel Krisztus küldetését és munkásságát. Az övéihez jött, de nem fogadták be Őt. A küzdelemben angyalok kísérték minden lépését. Látták az ellenség lelkületét és ténykedéseit. Megdöbbenve figyelték Sátán fondorlatos terveit Isten mennyei Fia ellen. Látták, hogy aki második volt Jézus után hatalom és dicsőség tekintetében, az annyira mélyre süllyedt, hogy képes rávenni az embert arra, hogy nyomon kövesse Krisztust lépésről lépésre, városról városra. Amikor Krisztus elvonult a Gecsemáné kertbe, az ellenség a sötétség súlyos leplét terítette az Ő lelkére. Még a tanítványai sem virrasztottak vele a megpróbáltatás órájában. Hallották sápadt és remegő ajkairól elhangzó kínszenvedésének imáját, mégis engedték, hogy legyőzze őket az álom, s így magára hagyták Mesterüket, akinek egyedül kellett megküzdenie a sötétség erőivel. – Signs of the Times, 1889. november 25.

Jézusra vonatkozó Ószövetségi próféciák

 

A vallási vezetők hittek a Szentírásban. Jézus azonban még velük beszélve is hangsúlyozta a Szentírás tekintélyét, méghozzá azért, hogy bemutassa nekik, ki Ő valójában, bár kemény volt a szívük és küzdöttek a meggyőzés ellen.

Az Ótestamentumból származó idézetet vagy olyan utalást, amelyek azt mutatják, hogy Jézusban teljesedett a Messiásról szóló ószövetségi ígéret. 

 (Jn 1:23). Erre ő így felelt: „Én kiáltó hang vagyok a pusztában: egyengessétek az Úr útját”, ahogyan Ézsaiás próféta megmondta. /RÚF/; (Ézs 40:3). Egy hang kiált: Építsetek utat a pusztában az Úrnak! Készítsetek egyenes utat Istenünknek a kietlen tájon át! /RÚF/

(Jn 2:16-17). a galambárusoknak pedig ezt mondta: Vigyétek ezeket innen, ne csináljatok piacteret az én Atyám házából! (17) Tanítványai visszaemlékeztek, hogy meg van írva: „A te házad iránti féltő szeretet emészt engem.” /RÚF/; (Zsolt 69:10). Mert a házad iránti féltő szeretet emészt; rám hull a gyalázat, ha téged gyaláznak. (11) Sírtam, és böjttel gyötörtem magam, de ez csak gyalázatomra vált. /RÚF/  

(Jn 7:38). Aki hisz énbennem, ahogy az Írás mondta, annak belsejéből élő víz folyamai ömlenek. /RÚF/; (Jer 2:13). Mert kétszeres rosszat cselekedett népem: engem, a friss víznek forrását elhagytak, és víztárolókat vájnak, repedt falú víztárolókat, amelyek nem tartják a vizet. /RÚF/  

(Jn 19:36). Ezek pedig azért történtek, hogy beteljesedjék az Írás: „Csontja ne töressék meg.” /RÚF/; (4Móz 9:12). Ne hagyjanak belőle reggelre, és a csontját sem szabad eltörni. Mindenben úgy készítsék el, ahogy a páskára vonatkozó rendelkezés szól. /RÚF/  

Nemcsak János, hanem Péter, Pál, Máté, Márk, Lukács, mint ahogy a Szentlélek ihletése alatt a többi újszövetségi író is többször hangsúlyozta, hogy ótestamentumi próféciák beteljesedése volt a Názáreti Jézus élete, halála, feltámadása és az Isten trónjához való felemelkedése.  

Jézus folyamatosan a Szentírásra terelte tanítványai figyelmét, mint ami előrevetítette szolgálatát. Ők mégis mikor értették meg, hogy az Írás előremutatott Jézus halálára és feltámadására? Csak azután fogták fel, hogy feltámadt és megjelent közöttük. „Amikor feltámadt a halálból, tanítványainak eszükbe jutott, hogy ezt mondta, és hittek az Írásnak és a beszédnek, amelyet Jézus mondott”. (Jn 2:22, ÚRK;  (Jn 20:9). Még nem értették ugyanis az Írást, hogy fel kell támadnia a halottak közül. /RÚF/) 

 Jézus így szólt a vallási vezetőkhöz: „Ti azért kutatjátok az Írásokat, mert úgy vélitek, hogy azokban van az örök életetek, pedig azok rólam tesznek bizonyságot”. (Jn 5:39) ÚRK) Micsoda kijelentés ez önmagáról!

Krisztus születését, életét és halálát előre megjövendölte az Ótestamentum, nagyszerű bizonyítékát adva annak, hogy valóban Ő a várt Messiás. János ismételten rámutat az ószövetségi igékre, hogy kifejezze, kicsoda Jézus és miért kell hinnünk benne, miért fogadjuk el az általa felkínált üdvösséget. 

(Jn 12:13). pálmaágakat fogtak, kivonultak a fogadására, és így kiáltottak: Hozsánna! Áldott, aki jön az Úr nevében, Izráel Királya! /RÚF/; (Zsolt 118:26). Áldott, aki az Úr nevében jön! Megáldunk titeket az Úr házából. /RÚF/

(Jn 12:14-15). Jézus pedig egy szamárcsikóra találva, felült rá, ahogyan meg van írva: (15) „Ne félj, Sion leánya, íme, királyod jön, szamárcsikón ülve.” /RÚF/; (Zak 9:9). Örvendj nagyon, Sion leánya, ujjongj, Jeruzsálem leánya! Királyod érkezik hozzád, aki igaz és diadalmas, alázatos, és szamáron ül, szamárcsikó hátán. /RÚF/

(Jn 13:18). Nem mindnyájatokról szólok: én tudom, kiket választottam ki, de be kell teljesednie az Írásnak: „Aki velem együtt eszik, az támadt ellenem.” /RÚF/; (Zsolt 41:10). Még a legjobb barátom is, akiben megbíztam, aki velem együtt evett, az is ellenem támadt. /RÚF/

(Jn 19:37). Viszont az Írásnak egy másik helye így szól: „Néznek majd arra, akit átszúrtak.” /RÚF/; (Zak 12:10). Dávid házára és Jeruzsálem lakóira pedig kiárasztom a könyörület és a könyörgés lelkét. Rátekintenek majd arra, akit átszúrtak, és úgy gyászolják, ahogyan az egyetlen gyermeket szokták, és úgy keseregnek miatta, ahogyan az elsőszülött miatt szoktak. /RÚF/; (Zak 13:6.) Ha pedig megkérdi valaki: Miféle sebek ezek a melleden? – azt fogja felelni: Barátaim házában vertek meg engem. /RÚF/ 

 White idézet: Isten hírnököt küldött, hogy bejelentse Krisztus jövetelét, felhívja a zsidó nemzet és a világ figyelmét küldetésére, s így az emberek felkészülhessenek fogadására. A János által hirdetett csodálatos személyiség több mint harminc évig közöttük járt, és valójában nem ismerték fel benne Isten küldöttét. Lelkiismeret-furdalás kerítette hatalmába a tanítványokat, mert megengedték, hogy az eluralkodó hitetlenség elferdítse véleményüket, elhomályosítsa értelmüket. A sötét világot világossága ragyogta be, mégsem ismerték fel, honnan jönnek sugarai. Magukat kérdezgették, miért is viselkedtek úgy, hogy Krisztusnak meg kellett feddnie őket. Gyakran elismételték a vele folytatott beszélgetéseket, mondván: Miért engedtük, hogy földi megfontolások és a papok, rabbik ellenkezése összezavarja az eszünket, s ne ismerjük fel: Mózesnél nagyobb van köztünk, Salamonnál bölcsebb elme tanít minket? – Jézus élete, 508./old.

White idézet: „Örülj nagyon, Sionnak leánya, örvendezz, Jeruzsálem leánya! Ímé, jön néked a te királyod; igaz és szabadító ő; szegény és szamárháton ülő, azaz nőstényszamárnak vemhén.” (Zak 9:9.) Így jövendölte meg Zakariás próféta ötszáz évvel Krisztus születése előtt Izráel királyának eljövetelét. Most teljesedett ez a jövendölés. Ő, aki oly sokáig elutasította a királyt megillető tiszteletet, most Jeruzsálembe jön, mint Dávid trónjának megígért örököse. Krisztus a hét első napján vonult be diadalmasan Jeruzsálembe. A tömegek, melyek Bethániába sereglettek, hogy lássák Őt, most kíváncsian várták fogadtatását, s kíséretébe szegődtek. Rengeteg ember haladt a város felé a húsvétra, s ők is csatlakoztak a Jézust követő sokasághoz. – Jézus élete, 569./old.  

Mi tudjuk ma, hogy mindezek majd bekövetkeznek, bekövetkeztek?

János újabb és újabb tanúkat nevez meg Jézus mellett, amivel az a célja, hogy elfogadjuk a lehengerlő bizonyságot: „Sok más jelt is tett Jézus a tanítványok szeme láttára, amelyek nincsenek megírva ebben a könyvben. Ezek pedig azért írattak meg, hogy higgyétek, hogy Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és ebben a hitben életetek legyen az ő nevében”. (Jn 20:30-31). /ÚRK/ Képzeljük el, hogy ott vagyunk személyesen, és látjuk, ahogy Jézus csodákat tesz! Valószínűleg hinnénk, nem igaz? Legalábbis szeretnénk így gondolni. Viszont bizonyos szempontból nekünk még több okunk van hinni Jézusban, mint azoknak, akik ténylegesen látták a csodáit.

(Mt 24:2, 6-8, 14). Ő azonban így szólt hozzájuk: Látjátok mindezt? Bizony mondom nektek, nem marad itt kő kövön, amit le ne rombolnának. (6) Fogtok hallani háborúkról, és hallotok háborús híreket. Vigyázzatok, ne rémüljetek meg, mert ennek meg kell lennie, de ez még nem a vég. (7) Mert nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad, éhínségek és földrengések lesznek mindenfelé. (8) De mindez a vajúdás kínjainak kezdete. (14) Isten országának ezt az evangéliumát pedig hirdetik majd az egész világon, bizonyságul minden népnek; és akkor jön el a vég. /RÚF/

Nemcsak János evangéliumának magával ragadó beszámolójából ismerhetjük ezeket a dolgokat, hanem megvan az az előnyünk is, hogy mi már látjuk a teljesedését azoknak a jövendöléseknek, amelyeket Jézus és a bibliai írók tettek, mint pld. ami a templom lerombolására (Mt 12 24:2.), az evangélium világszéles terjedésére (Mt 24:14.), a nagy szakadásra (2Thessz 2:3). Senki semmiféle módon ne vezessen félre titeket. Mert az Úr napját megelőzi a hittől való elszakadás, amikor megjelenik a törvénytipró, a kárhozat fia. /RÚF/) és a világ szenvedéseire, bűnös állapotára (Mt 24:6-8) vonatkozik. Jézus élete és szolgálata idején a követői kicsiny, üldözött csoportot alkottak, akiknek minden emberi számítás szerint már régen el kellett volna tűnni a történelem színpadáról. 

Hogyan is tudhatták volna úgy, ahogy mi tudjuk ma, hogy mindezek majd bekövetkeznek? És be is következtek. Valójában a mi hitünk is annak a jézusi próféciának a teljesedéseként létezik, hogy az evangélium eljut az egész világra. Jézus követőiként az a kiváltságunk ma, mintegy kétezer év elmúltával, hogy bizonyságot tehetünk Jézusról és arról, amit értünk tett. Nem Nátánaél, Nikodémus, a samáriai asszony vagy a farizeusok tanításaiból tudhatjuk, hogy Jézus a Messiás.

 A Szentírást olvasva, a Szentlélek meggyőző ereje hatására fogadjuk el, hogy Ő a világ Üdvözítője. Mindannyiunknak a magunk módján, az Istennel való kapcsolatunk alapján megvan a saját történetünk is, amiről beszélhetünk. A mi esetünk talán nem olyan drámai, mint amikor valaki egy halott feltámasztását látta, vagy azt, amikor egy születésétől fogva vak ember meggyógyult, de nem is kell olyannak lennie. Az számít, hogy személyesen ismerjük Jézust, és a magunk módján bizonyságot tegyünk róla, mint ahogy tették János evangéliumának szereplői. (bibliatanulmányok)

Fontos feladatunk van: engedelmeskednünk kell Krisztusnak, és Őróla kell bizonyságot tennünk. Ő mondta a tanítványoknak: „De ti is bizonyságot tesztek; mert kezdettől fogva én velem vagytok.”(Jn. 15:27) A tanítványok abban az előjogban részesültek, hogy bizonyságot tehettek Krisztus küldetéséről. Szüntelenül Ővele voltak, és a legértékesebb ismereteket sajátíthatták el, amit megoszthattak másokkal is. Mi nem lehetünk úgy Krisztussal, ahogy a tanítványok vele lehettek, ezért küldte el Szentlelkét, hogy vezéreljen el minden igazságra. A Lélek ereje által azonban mi is bizonyságot tehetünk arról, aki minket megváltott. – The Gospel Herald, 1900. augusztus 1.  

Tamás bizonyságtétele

 

(Jn 20:19-31). Aznap, amikor beesteledett, a hét első napján, ott, ahol összegyűltek a tanítványok, bár a zsidóktól való félelem miatt az ajtók zárva voltak, eljött Jézus, megállt középen, és így szólt hozzájuk: Békesség nektek! (20) És miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. A tanítványok megörültek, hogy látják az Urat. (21) Jézus erre ismét ezt mondta nekik: Békesség nektek! Ahogyan engem elküldött az Atya, én is elküldelek titeket. (22) Ezt mondva rájuk lehelt, és így folytatta: Vegyetek Szentlelket! (23) Akiknek megbocsátjátok a bűneit, azok bocsánatot nyernek, akikéit pedig megtartjátok, azoknak a bűnei megmaradnak. (24) Tamás pedig, egy a tizenkettő közül, akit Ikernek hívtak, nem volt velük, amikor megjelent Jézus. (25) A többi tanítvány így szólt hozzá: Láttuk az Urat. Ő azonban ezt mondta nekik: Ha nem látom a kezén a szegek helyét, és nem érintem meg ujjammal a szegek helyét, és nem teszem a kezemet az oldalára, nem hiszem. (26) Nyolc nap múlva ismét benn voltak a tanítványai, és Tamás is velük. Bár az ajtók zárva voltak, bement Jézus, megállt középen, és ezt mondta: Békesség nektek! (27) Azután így szólt Tamáshoz: Nyújtsd ide az ujjadat, és nézd meg a kezeimet, nyújtsd ide a kezedet, és tedd az oldalamra, és ne légy hitetlen, hanem hívő! (28) Tamás pedig így felelt: Én Uram és én Istenem! (29) Jézus így szólt hozzá: Mivel látsz engem, hiszel: boldogok, akik nem látnak, és hisznek. (30) Sok más jelt is tett Jézus a tanítványai szeme láttára, amelyek nincsenek megírva ebben a könyvben. (31) Ezek pedig azért írattak meg, hogy higgyétek: Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és e hitben életetek legyen az ő nevében. /RÚF/

Feltámadása után Krisztus megjelent a tanítványainak, akik bezárkóztak egy szobába, mert féltek. Tamás nem volt velük. Később értesült Jézus feltámadásáról a többi tanítványtól, de kétségbeesésében nem hitte el a hallottakat, mert az nem illett a képbe, amit Isten országáról kialakított magában. Talán azon is eltűnődött, hogy vajon Jézus miért az ő távollétében jelent volna meg a többieknek. 

„Ha nem látom a kezén a szegek helyét, és nem teszem ujjamat a szegek helyére, és kezemmel nem érintem meg az oldalát, semmiképpen el nem hiszem.” (Jn 20:25). /ÚRK/ – mondta Tamás.

Mintha feltételt akart volna szabni a hitének. János evangéliumában újból és újból megjelenik ez a fajta viszonyulás a hithez. Nikodémus így válaszolt Jézusnak: „De hogyan születhetik az ember, ha vén” (Jn 3:4, ÚRK)? A samaritánus asszony megkérdezte: „Uram, nincs mivel merítened, és a kút mély: hol vennéd az élő vizet” (Jn 4:11)? A kenyérrel és a hallal jóllakott tömeg ezt kérdezte: „Micsoda jelt mutatsz tehát te”? (Jn 6:30.) 

János evangéliuma a „hiszem, ha látom” hozzáállással helyezkedik szembe. Amikor Jézus a feltámadása után találkozott Tamással, hívta, hogy menjen közelebb, nézze meg és érintse meg feltámadott testét, majd hozzátette: „boldogok, akik nem látnak és hisznek”. (Jn 20:29.) 

„Isten sohasem kívánja tőlünk, hogy valamit elhiggyünk, mielőtt elegendő bizonyítékot adna, amelyre hitünket alapozhatjuk. Számos bizonyság szól az értelmünkhöz Isten létezéséről, jelleméről és Igéjének igaz voltáról. Ám Isten a kételkedés lehetőségét nem távolította el. Mert a hitünknek nem demonstráción, hanem bizonyítékon kell alapulnia”. (Ellen G. White: Jézushoz vezető út.)

Isten igéje, a teremtés és a személyes tapasztalataink által Isten felfoghatatlanul sok bizonyságot adott ahhoz, hogy hinni tudjunk Jézusban.

White idézet: Mikor Jézus először találkozott tanítványaival a felházban, Tamás nem volt jelen. Hallotta mások jelentését, beszámolóit. Bőségesen kapott bizonyítékokat arról, hogy Jézus feltámadott. Szívét azonban továbbra is a hitetlenség homálya töltötte be. Mikor hallotta a tanítványok csodálatos tudósításait az Úr feltámadásáról, az csak még mélyebb kétségbeesésbe sodorta. Ha Jézus valóban feltámadott a halottak közül, akkor nem lehet soha többé remény egy szó szerinti értelemben vett földi királyság felállításáról. Hiúságát pedig sértette az a gondolat, hogy Mestere az ő személyének a kivételével az összes többi tanítványának már kijelentette magát. Azért elhatározta, hogy a hallott történeteket nem hiszi el. Egy egész héten át merengett saját nyomorúságán, amely egyre sötétebbnek látszott, ellentétben testvérei reménységével és hitével. – Jézus élete, 806./old. 

 Tamás iránti magatartásával Jézus leckét adott követőinek. Krisztus példája azt mutatja meg nekünk, hogy miként kell kezelnünk azokat a testvéreinket, akiknek gyenge a hitük és kételkednek. Jézus nem tett szemrehányást Tamásnak. Vitába sem szállt vele. Jézus egyszerűen megmutatta magát a kételkedőnek. Tamás a legésszerűtlenebbül viselkedett, mikor ő írta elő hite feltételeit. Jézus azonban nagylelkű szeretetével és tapintásával lerombolt minden akadályt. A hitetlenséget ritkán lehet érveléssel legyőzni. Érvelésre a hitetlenség még inkább önvédelemre rendelkezik be, és mindig talál a maga számára új támpontokat és mentségeket. Ha azonban Jézust a szerető, irgalmas és megfeszített Üdvözítőként mutatjuk be, akkor sokan, akik Őt valaha megtagadták, majd Tamással együtt vallják: „Én Uram és én Istenem!” (Jn 20:28.) – Jézus élete, 807-808./old.

Pilátus önkéntelen bizonyságtétele

János újból és újból feljegyzi: a vallási vezetők megkísérelték elfogni Jézust, hogy kihallgassák és halálra ítéljék. János evangéliumának egyik témája, amit gyakran Jézus jelent ki, hogy még nem jött el az Ő ideje vagy órája – ami alatt a keresztre feszítése idejét értette.

 (Jn 2:4). Mire Jézus azt mondta: Vajon énrám tartozik ez, vagy terád, asszony? Nem jött még el az én órám. /RÚF/; (Jn 7:6, 8, 30). Jézus pedig így szólt hozzájuk: Az én időm még nincs itt, nektek azonban minden idő alkalmas. (8) Ti menjetek fel az ünnepre, én erre az ünnepre még nem megyek fel, mert az én időm még nem jött el. (30) El akarták fogni tehát, de senki sem vetette rá a kezét, mert még nem jött el az ő órája. /RÚF/; (Jn 12:7, 23, 27). Jézus erre így szólt: Hagyd őt, hiszen a temetésem napjára szánta; (23) Jézus így válaszolt nekik: Eljött az óra, hogy megdicsőíttessék az Emberfia. (27) Most megrendült az én lelkem. Kérjem azt: Atyám, ments meg ettől az órától engem? De hiszen éppen ezért az óráért jöttem! /RÚF/; (Jn 13:1). Közeledett a páska ünnepe, és Jézus tudta, hogy eljött az ő órája, amelyben át kell mennie e világból az Atyához. Szerette övéit e világban, szerette őket mindvégig. /RÚF/; (Jn 17:1). Miután ezeket mondta Jézus, tekintetét az égre emelve így szólt: Atyám, eljött az óra: dicsőítsd meg a te Fiadat, hogy a Fiú is megdicsőítsen téged /RÚF/

Ekkor azonban eljött az óra. Jézust elfogták a Gecsemáné kertben, először Annás, azután Kajafás, a főpap elé vitték, majd pedig kétszer is Pilátus elé.

 János számos szemtanúra hivatkozott, különböző rendű és rangú emberekre, hogy igazolják: Jézus a Krisztus. Ezek után Pilátust, a Jézust kihallgató kormányzót is idézi, ami azért különösen fontos, mert Pilátus római volt, ráadásul kormányzó és bíró, míg az eddigi tanúk többsége zsidó átlagember volt. 

(Jn.8:38). Pilátus ezt kérdezte tőle: Mi az igazság? Miután ezt mondta, ismét kiment a zsidókhoz, és így szólt hozzájuk: Én nem találok benne semmiféle bűnt. /RÚF/  

(Jn 19:4-22). Pilátus ismét kiment, és így szólt hozzájuk: Íme, kihozom őt nektek. Tudjátok meg, hogy semmiféle bűnt nem találok benne. (5) Ekkor kijött Jézus, rajta volt a töviskorona és a bíbor ruha. Pilátus így szólt hozzájuk: Íme, az ember! (6) Amint meglátták Jézust a főpapok és a szolgák, így kiáltoztak: Feszítsd meg, feszítsd meg! Pilátus pedig ezt mondta nekik: Vegyétek át ti, és feszítsétek meg, mert én nem találom bűnösnek. (7) A zsidók így válaszoltak neki: Nekünk törvényünk van, és a törvény szerint meg kell halnia, mert Isten Fiává tette magát. (8) Amikor Pilátus ezt meghallotta, még nagyobb félelem szállta meg. (9) Ismét bement a helytartóságra, és megkérdezte Jézust: Honnan való vagy te? De Jézus nem felelt neki. (10) Pilátus ekkor így szólt hozzá: Nekem nem felelsz? Nem tudod, hogy hatalmam van arra, hogy szabadon bocsássalak, de hatalmam van arra is, hogy megfeszíttesselek? (11) Jézus így válaszolt: Semmi hatalmad nem volna rajtam, ha felülről nem adatott volna neked: ezért annak, aki engem átadott neked, nagyobb a bűne. (12) Ettől fogva Pilátus igyekezett őt szabadon bocsátani, de a zsidók így kiáltoztak: Ha ezt szabadon bocsátod, nem vagy a császár barátja: aki királlyá teszi magát, az ellene szegül a császárnak. (13) Amikor Pilátus meghallotta ezeket a szavakat, kihozatta Jézust, és a bírói székbe ült azon a helyen, amelyet Kövezett-udvarnak, héberül pedig Gabbatának neveztek. (14) A páskaünnep előkészületi napja volt, délfelé járt az idő. Pilátus így szólt a zsidókhoz: Íme, a ti királyotok! (15) Azok pedig felkiáltottak: Vidd el, vidd el, feszítsd meg! Pilátus ezt mondta nekik: A ti királyotokat feszítsem meg? A főpapok így válaszoltak: Nem királyunk van, hanem császárunk! (16) Ekkor kiszolgáltatta őt nekik, hogy megfeszítsék. (17) Ő pedig maga vitte a keresztet, és kiért az úgynevezett Koponya-helyhez, amelyet héberül Golgotának neveznek. (18) Ott megfeszítették őt, és vele másik kettőt, jobbról és balról, középen pedig Jézust. (19) Pilátus feliratot is készíttetett, és rátétette a keresztre. Ez volt ráírva: A NÁZÁRETI JÉZUS, A ZSIDÓK KIRÁLYA. (20) A zsidók közül sokan olvasták ezt a feliratot, amely héberül, latinul és görögül volt írva, ugyanis közel volt a városhoz az a hely, ahol megfeszítették Jézust. (21) A zsidók főpapjai akkor szóltak Pilátusnak: Ne azt írd: A zsidók királya, hanem ahogyan ő mondta: A zsidók királya vagyok. (22) Pilátus így válaszolt: Amit megírtam, megírtam. /RÚF/ 

Jézust pénteken kora reggel vitték Pilátus elé (Jn 18:28). Jézust Kajafástól a helytartóságra vitték. Kora reggel volt. Akik vitték, maguk nem mentek be a helytartóságra, hogy ne legyenek tisztátalanokká, hanem megehessék a páskavacsorát. /RÚF/), aki hamar el akarta ítélni, de Jézus magatartása felkeltette a figyelmét. Alaposan kikérdezte, és hallotta a válaszát: „Én azért születtem, és azért jöttem e világra, hogy bizonyságot tegyek az igazságról. Mindaz, aki az igazságból való, hallgat az én szómra.” (Jn 18:37.)

A kormányzó ugyan végül halálra ítélte Jézust, de háromszor is kijelentette, hogy ártatlannak találja (Jn 18:38); (Jn 19:4, 6), a kereszt fölé pedig ezt a feliratot tetette: „A NÁZÁRETI JÉZUS, A ZSIDÓK KIRÁLYA” (Jn 19:19.), ezzel zárta le a bizonyságtételét Jézusról. Tanúsította az ártatlanságát, de halálra ítélte!

 Pilátus előtt állt maga az Igazság – a tömeg nyomásának engedve mégis halálra ítélte Jézust! Tragikus példája ez annak, hogy mi történik, ha az ember nem hallgat arra, ami a lelkiismerete és a szíve szerint helyes!

„Pilátus pedig látván, hogy semmi sem használ, hanem még nagyobb háborúság támad, vizet vevén, megmosá kezeit a sokaság előtt, mondván: Ártatlan vagyok ez igaz embernek vérétől; ti lássátok.” (Mt 27:24.) Pilátus félelemmel és önmaga kárhoztatásával tekintett az Üdvözítőre. A reá szegeződő arcok hatalmas tengerében egyedül Krisztus arca fejezett ki lelki békességet. Feje körül úgy látszott, mintha halvány világosság fénylett volna. Pilátus azt mondotta szívében: Ez a Jézus valóban Isten. A sokasághoz fordult és kijelentette: Ártatlan vagyok a vérétől. Fogjátok és feszítsétek ti meg. Jegyezzétek meg azonban ti, papok és főemberek, hogy én igaz embernek jelentettem ki őt. Az az Isten, akit ő Atyjának mondott, ítéljen meg benneteket és nem én, azért, amit ma tettetek. Azután Jézushoz fordult, és ezt mondta neki: Bocsáss meg nekem azért, hogy nem tudtalak megmenteni téged. Miután pedig újra megkorbácsoltatta Jézust, átadta Őt, hogy feszítsék keresztre. – Jézus élete, 738./old.  

 

Mária Magdaléna bizonyságtétele

Hat nappal a páska előtt Jézus meglátogatta Máriát, Mártát és a bátyjukat, Lázárt, akit korábban feltámasztott. Jézus tiszteletére, köszönetképpen Simon vacsorát adott, mert kigyógyította a leprából. Márta a felszolgálásban segített, Lázár pedig a többi vendéggel ült az asztalnál.

 (Jn 12:1-8). Jézus tehát hat nappal a páska ünnepe előtt elment Betániába, ahol Lázár élt, akit feltámasztott a halottak közül. (2) Vacsorát készítettek ott neki, és Márta szolgált fel, Lázár pedig egyike volt azoknak, akik Jézussal együtt ültek az asztalnál. (3) Mária ekkor elővett egy font drága valódi nárdusolajat, megkente Jézus lábát, és hajával törölte meg; a ház pedig megtelt az olaj illatával. (4) Tanítványai közül az egyik, Júdás Iskáriótes, aki el akarta őt árulni, így szólt: (5) Miért nem adták el inkább ezt a kenetet háromszáz dénárért, és miért nem juttatták az árát a szegényeknek? (6) De nem azért mondta ezt, mintha a szegényekre lett volna gondja, hanem azért, mert tolvaj volt, és a nála levő erszényből elszedegette, amit beletettek. (7) Jézus erre így szólt: Hagyd őt, hiszen a temetésem napjára szánta; (8) mert a szegények mindig veletek lesznek, de én nem leszek mindig veletek. /RÚF/

Rendkívül drága volt az az olaj, nagyjából egy munkásember egy éves keresetével egyenlő értékű. Mária bizonyára az Üdvözítő iránti hálája kifejezéséül vette ezt ajándékba, mert megbocsátotta a bűneit és feltámasztotta a testvérét. Azt tervezte, hogy az olajat majd Jézus temetésekor használják fel. Később úgy hallotta, hogy hamarosan felkenik királynak, ezért ő szeretett volna az első lenni, aki a tiszteletét lerója.  

Mária bizonyára nem akarta, hogy mindenki felfigyeljen az ajándékára, János azonban megjegyzi: „A ház pedig megtelt a kenet illatával”. (Jn 12:3. ÚRK) Júdás azonnal megszidta, arra hivatkozva, hogy el kellett volna adni az olajat, az árából pedig a szegényeket lehetett volna támogatni. Jézus sietve megnyugtatta Máriát: „Hagyj békét neki… Mert szegények mindenkor lesznek veletek, én pedig nem leszek mindig veletek” (Jn 12:7-8). ÚRK 

Újból és újból felbukkan az evangéliumban az a téma, hogy Jézus látja, mi van az emberek szívében. [Jn 2:24-25. Jézus azonban nem bízta magát rájuk, mert ismerte mindnyájukat, (25) és nem volt szüksége arra, hogy bárki tanúskodjék az emberről, mert ő maga is tudta, hogy mi lakik az emberben. /RÚF/; Jn 6:70-71. Jézus így válaszolt nekik: Vajon nem én választottalak ki titeket, a tizenkettőt? Egyikőtök mégis ördög. (71) Júdás Iskáriótesre, Simon fiára értette ezt, mert ez akarta őt elárulni, egy a tizenkettő közül. /RÚF/; Jn 13:11. Mert tudta, ki árulja el, azért mondta: Nem vagytok mindnyájan tiszták. /RÚF/; Jn 16:19. Jézus észrevette, hogy meg akarják kérdezni, és ezt mondta nekik: Arról kérdezősködtök egymás között, hogy ezt mondtam: Egy kis idő még, és nem láttok engem, de ismét egy kis idő, és megláttok engem? /RÚF/] Ebben az esetben, Simon vacsoráján pontosan tudta, hogy Júdás mire gondolt. János rámutatott, hogy Júdás nem volt más, mint egy önző tolvaj. (Jn 12:6.) 

„A jóillatú kenetet, melyet Mária a Megváltó holttestére szándékozott kenni, az élő alakra önthette. A temetéskor annak édessége csak a sírboltot járhatta volna át, most azonban Jézus szívét töltötte be a bizonyossággal, hogy hisz benne és szereti Őt… Amikor azután Jézus nagy próbatételének sötétjébe szállt le, magával vitte ennek a cselekedetnek az emlékét: annak a szeretetnek a zsengéjét, melyet majd megváltottaitól fog kapni mindörökké.” (Ellen G. White: Jézus élete. 

Krisztus elmondta Máriának tettének jelen tőségét, s ezzel többet adott, mint amennyit Ő kapott. „Mert, hogy ő ezt a kenetet testemre töltötte, az én temetésemre nézve cselekedte azt” (Mt 26:12.) – mondotta. Ahogyan az alabástrom szelence eltört, és illata betöltötte az egész házat, úgy kellett Krisztusnak meghalnia, testének megtöretnie, hogy azután feltámadjon a sírból, és életének illata betöltse a földet. Krisztus „szeretett minket, és adta önmagát miérettünk ajándékul és áldozatul az Istennek, kedves jó illatul.” (Ef 5:2.) – Jézus élete, 558, 560./old.  

Az előkép: Ábrahám a ti atyátok

Jézus  nem riadt vissza attól, hogy kijelentse, ki Ő, vagy hogy tanúkat nevezzen meg, akik bizonyságot tesznek róla, akár olyanokat is, akik már régen elmentek, mint például Ábrahám. „Ábrahám a ti atyátok örvendezett, hogy meglátja az én napomat; látta is és örült.” (Jn 8:56.)

Az előkép és az ígéret útján Isten »előre hirdette… az evangéliumot Ábrahámnak« (Gal 3:8, új prot. ford.) A pátriárka hite az eljövendő Messiásra összpontosult. Ezt mondta Krisztus a zsidóknak: »Ábrahám a ti atyátok örvendezett, hogy meglátja az én napomat; látta is és örült« (Jn 8:56.) Az Izsák helyett feláldozott kos jelképezte Isten Fiát, aki később meghalt helyettünk. Amikor Isten az embert a törvény áthágása miatt halálra ítélte, az Atya Fiára tekintett, és ezt mondta a bűnösnek: »Élj: találtam váltságot«”! (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták

Ábrahám volt a zsidó nép atyja. Ő kapta az ígéretet, hogy rajta keresztül minden nép áldást nyer. Ez az áldás az ő vérvonalából született Messiás által érkezett el. 

Ábrahám azoknak is az atyja lett, akik hittel válaszolnak Istennek. (Zsid 11:8, 17-19. Hit által engedelmeskedett Ábrahám, amikor elhívta Isten, hogy induljon el arra a helyre, amelyet örökségül fog kapni. És elindult, nem tudva, hova megy. (17) Hit által ajánlotta fel Ábrahám Izsákot, amikor Isten próbára tette, és egyszülött fiát vitte áldozatul az, aki az ígéreteket kapta, (18) akinek megmondatott: „Aki Izsáktól származik, azt fogják utódodnak nevezni.” (19) Azt gondolta ugyanis, hogy Isten képes őt a halottak közül is feltámasztani. Ezért vissza is kapta őt, aki így a feltámadás példájává lett. /RÚF/) Amikor kész lett volna feláldozni a fiát, Izsákot  (I Móz 22 fejezet) az ígéret gyermekét, nem csupán hite tanújelét adta, hanem a megváltási tervbe is bepillantást engedett. 

Jézus kijelentette: „Ábrahám a ti atyátok örvendezett, hogy meglátja az én napomat; látta is és örült” (Jn 8:56.), amire a vezetők így feleltek: „Még ötven esztendős nem vagy, és Ábrahámot láttad”? (Jn 8:57.) Meglepő volt Jézus válasza: „Bizony, bizony mondom néktek: Mielőtt Ábrahám lett, én vagyok” (Jn 8:58.) Jézus szavai arra emlékeztettek, amit Isten Mózesnek mondott az égő csipkebokornál. Valójában kijelentette, hogy Ő Isten, akinek élete van önmagában. A vezetők minden kétséget kizáróan értették, hogy mire utalt, mert „köveket ragadtak, hogy rádobálják”. (Jn 8:59). ÚRK

 (Róm 4:1-5). Mit mondjunk tehát, mit ért el Ábrahám, a mi ősatyánk a saját erejéből? (2) Ha ugyanis Ábrahám cselekedetekből igazult volna meg, akkor volna mivel dicsekednie, de nem Isten előtt. (3) De mit mond az Írás? „Hitt Ábrahám Istennek, és Isten ezt számította be neki igazságul.” (4) Aki fáradozik, annak a bért nem jutalomként számítják, hanem azért, mert tartoznak azzal. (5) Aki pedig nem fáradozik, hanem hisz abban, aki megigazítja az istentelent, annak Isten a hitét számítja igazságul. /RÚF/

White idézet: Ábrahám… a leghőbb imában kérte, hogy halála előtt megpillanthassa a Messiást. Látta Krisztust. Természetfeletti világosságot kapott, s felismerte Krisztus Istenségét. Látta az Ő napját, és örült. Látomást kapott a bűnért hozott isteni áldozatról. Erre az áldozatra volt példa a saját tapasztalatában is. Parancsot kapott: „Vedd a te fiadat, ama te egyetlenegyedet, akit szeretsz, Izsákot, ... és áldozd meg ... égő áldozatul.” (l Móz 22:2.) Az áldozati oltárra helyezte az ígéret fiát, a fiút, akiben minden reménye összpontosult. Amikor aztán ott állt az oltárnál felemelt késsel, hogy engedelmeskedjen Istennek, hangot hallott a mennyből: „Ne nyújtsd ki a te kezedet a gyermekre, és ne bántsd őt: mert most már tudom, hogy istenfélő vagy, és nem kedvezél a te fiadnak, a te egyetlenegyednek énérettem.” (lMóz 22:12.) Ez a szörnyű próba azért nehezedett Ábrahámra, hogy… felismerje Isten nagy szeretetét a világ iránt, mely akkora, hogy egyszülött Fiát a legszégyenletesebb halálra adta, és ezzel kiemelte a romlásból a földet. – Jézus élete, 468./old. 

Nincs másik, hozzá hasonló könyv

1800-ban történt, hogy egy 15 éves walesi lány, Mary Jones 42 kilométert gyalogolt mezítláb Észak-Wales rögös földjén, hogy egy walesi nyelvű Bibliát vásároljon. Mary olyan erősen vágyott rá, hogy saját Bibliája legyen saját nyelvén, hogy keményen dolgozott, és minden centet megtakarított 6 éven keresztül. Mindezek után pedig ilyen messzire kellett mennie, hogy venni tudjon egy példányt! Az ő bátorító története vezetett végül a Bibliatársulatok megalapításához, amelyek küldetése az volt, hogy szerte a világon Bibliákat nyomtassanak és terjesszenek. Ma te és én már másféle világban élünk, mint Mary Jones. Ám mégis egyedi, különleges könyvnek tartjuk a Bibliát. Természetesen minden vallásnak megvannak a maga szent iratai, amelyeket egyedülállónak tartanak az adott vallás hívei. Miért hisszük mégis, hogy a Biblia páratlan, kivételes?

 A BIBLIA, MINT ISTEN KINYILATKOZTATÁSA:  Az évszázadok során az emberek háromféle forrásból merítették a tudást: gondolkodás, tapasztalat, Isten kinyilatkoztatása. Az emberi elme csodás felfedezések forrása lehet, amelyek könnyebbé teszik az életünket, és előre viszik az emberiség fejlődését. Az emberek saját személyes tapasztalataikon keresztül szélesíthetik az életről alkotott elképzeléseiket, javíthatják saját életük minőségét és az emberiségét is. Mégis, bár az emberi elme és tapasztalat hasznos eszközök a körülöttünk lévő világ megismerésére, de a bűn hatásai miatt mégsem elégséges források az örök valóság megértése szempontjából.

 Nem mi teremtettük önmagunkat, ezért nem mi alkotjuk a dolgok örök értelmét sem. Ehhez Isten kinyilatkoztatására van szükségünk (5Móz 29:29). Ahol szeretet van, ahol kapcsolatok vannak, ott szavak is vannak. Ezért szól az Isten. Ezért tartotta az ősi Izrael olyan hatalmas kincsnek Isten Szavát. Pál apostol írta erről a klasszikussá vált kijelentést: „A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre, hogy tökéletes, minden jó cselekedetre felkészített legyen Isten embere” (2Tim 3:16–17). Más szóval, a Biblia hordozza Isten tekintélyét, mert egyedülálló módon Isten ihlette, az Ő leheletéből származik. 

 A Biblia nem csupán egy történelemkönyv, hanem hatalmas igazságokat tartalmaz, amelyek bizonyítják a Szentlélek munkáját, és segítenek nekünk, olvasóknak, lelki érettségre jutni. (2Timótheus 3 fejezet) mutatja, hogyan használja a Szentlélek a Bibliát négy különböző módon: A Szentírás megadja nekünk hitünk alapvető elemeit (tanítás/tantétel). Ám, ha megszegtük vagy elhanyagoltuk Isten elveit, akkor helyreigazít (megfedd, megdorgál). Ezért fontos úgy olvasni a Bibliát, hogy azokat a dolgokat is meghalljuk belőle, amit nem akarunk meghallani. 

Könnyű annak megerősítéseként olvasni a Bibliát, amit mindig is hittünk. De ha a Bibliát helyesen olvassuk, a Szentlélek feddést és megjobbítást is tud adni lelkünknek, olyan igazságokat, amelyek megváltoztatják gondolkodásunkat, és viselkedésünket (figyelmeztetés, buzdítás). Továbbá, a Biblia azt is megmutatja nekünk, hogyan alkalmazzuk Isten elveit az életünkre: igazságra való nevelés (képzés).

 A BIBLIÁNAK ISTENI-EMBERI JELLEGE VAN: Ahogy már fentebb említettük, a Biblia üzenete Istentől származik, de szükségszerű, hogy az üzenetet az emberek olyan szavakat és gondolatokat használva fejezték ki, amelyek tükrözik keletkezésének helyét és idejét. Mindezek a szempontok – az isteni és emberi jelleg – egyformán fontosak, és egyensúlyban kell azokat tartani. Meg kell őket különböztetni, de nem lehet egymástól elválasztani. 

 Mivel a Biblia Isten Szava, ezért örökkévaló jelentősége van: az egész emberiségnek szól. Időszerű minden személy számára, minden korban, mindenhol és minden kultúrában. Ezért kell figyelnünk arra, amit a Biblia mond, és engedelmeskednünk tanácsainak.

 Az emberi szempontot az a tény adja, hogy egy bizonyos időben és helyen íródott, bizonyos emberek nyelvén (az Ószövetség héberül és arámul, az Újszövetség görögül). Emiatt pedig a Szentírás bizonyos mértékig a szerzők gondolkodását tükrözi. Az irodalmi műfaj, stílus és szókészlet más-más a Biblia különböző részeiben. Egyes szerzők olyan forrásokat is használnak, amelyeket nem ők írtak. Ennélfogva a Biblia minden könyvének egy különleges, csak rá jellemző stílusa van.

 Mivel az inspirációnak nincsenek fokozatai (ami arra utalna, hogy egyes részek ihletettebbek, más részek nem annyira ihletettek), ezért dinamikus inspirációról beszélünk inkább, mint verbálisról (szó szerinti diktálásról). Ha felismertük, hogy az isteni és emberi nézőpont elválaszthatatlan egymástól, akkor ennek figyelembevételével fogjuk tanulmányozni és értelmezni a Bibliát. A Bibliát történelmi és nyelvtani szempontból kell tanulmányozni (mert a dokumentumot egy bizonyos szerző egy konkrét történelmi időszakban írta), de nem maradhatunk csak ezen a szinten, mert a Biblia több, mint történelem. A Biblia Isten időtlen kinyilatkoztatása, amely minden embernek szól az idők végezetéig. Ez a Biblia isteni jellege.

 „Ezeket az igéket nem ember, hanem Isten fogalmazta meg. A Biblia emberi nyelven kifejezett, de Istentől származó igazságai az isteni és az emberi egybefonódását tükrözik. Ugyanilyen összefonódásról tanúskodik Krisztus természete is, aki Isten Fia és ember Fia is volt. A Bibliára is érvényes az, ami Krisztusra, hogy »az Ige testté lett, és lakozék miközöttünk« (Jn 1:14).”*

 A MI TÖRTÉNETÜNK ISTEN TÖRTÉNETÉNEK RÉSZE: Az Ószövetség 70%-a és az Újszövetség 60%-a elbeszélő formában íródott. Isten azért választotta a történetmondó jelleget, mert ennek ereje van az emberek lelkesítésére, és inkább tudja közvetíteni az üzenetet, mint bármi más. Ez egységes fókuszt biztosít a Szentírás 40 szerzője számára. A legfőbb probléma és a végső megoldás minden író számára ugyanaz. „És Mózestől és valamennyi prófétától kezdve elmagyarázta nekik mindazt, amelyek felőle megírattak az Írásokban” (Lk 24:27). 

 A „valamennyi” kifejezés lényeges itt. Jézus nem egy néhány messiási prófétai jövendölésről beszél. Inkább a következőt szeretné hangsúlyozni: „Most már értitek az egész történetet. Most úgy értitek, ahogyan eddig még soha. Most értitek, mi a Mindenható célja.” Aztán a bibliai történet folytatódik a beteljesedéssel, az új közösségen (az egyházon) keresztül, egészen az Úr napjáig, az új teremtésig és a bűn örökre szóló eltörléséig. 

 Egy félbeszakadt történetet megmenthetünk, ha egy tágabb történetbe illesztjük. Ha olvasod a Bibliát, láthatod benne saját kísértéseidet, saját bukásodat, Egyiptomból való szabadulásodat, a Jordánon való átkelést, a pusztai vándorlást, a fogságot. Jézus megnyitja a szemedet, megtisztít. A Biblia élő Ige lesz az élettapasztalatodban (Zsid 4:12).Mert Isten igéje élő és ható, élesebb minden kétélű kardnál, mélyre hatol, az elme és a lélek, az ízületek és a velők szétválásáig, és megítéli a szív gondolatait és szándékait.

 Isten élő Igéje hozzájárul az élet megteremtéséhez, a bűnről való meggyőzéshez, a remény felélesztéséhez, erőt ad gyengeségünkben, vezetőnk a sötétségben. Lámpás a lábunk előtt, fénysugár az úton (Zsolt 119:105). "Lábam előtt mécses a te igéd, ösvényem világossága" Olyan történet, ami új értelmet ad egyéni életünknek. Ezért mi is lehetünk a Könyv emberei! Sőt, szükségünk van arra, hogy a Könyv emberei legyünk! (Daniel Duda)

Az Ige hirdetése a globális zűrzavar idején

 

A világ szenved. Senki sem tagadhatja, hogy a világ, amelyben élünk, globális zűrzavarban van. Természetesen ezek a nehéz helyzetek remek alkalmat adhatnak arra, hogy bemutassuk Isten utolsó napokra szóló üzeneteit azoknak, akik kétségbeesettek és bizonytalanságban élnek. Az emberek nyitottabbá váltak a lelki beszélgetésekre, de ez nem jelenti azt, hogy az Ige hirdetése könnyűvé vált.

 SZÖVEGÖSSZEFÜGGÉS: Az Apostolok cselekedetei 4. fejezete egy nagyon érdekes időszakot ábrázol. Talán nagyon hasonló volt ahhoz, aminek ma tanúi vagyunk. Sok ember kétségbeesett, csalódott és bizonytalan volt. Az emberek összezavarodtak és megrémültek. Bár a hívők tanúi voltak Jézus Krisztus mennybemenetelének (ApCsel 1), a Szentlélek erejének pünkösdkor (ApCsel 2), és egy nyomorék ember meggyógyításának a templomban (ApCsel 3), még mindig voltak aggodalmak, mivel a vallási vezetők heves ellenállásával és üldözésével szembesültek. Itt jön a képbe ApCsel 4:4. „De azok közül, akik hallgatták az igét, sokan hittek, és a férfiak száma mintegy ötezer lett” (ÚRK). Ez az igevers valóban nagy jelentőséggel bír ma számunkra, mivel nemcsak az Ige erejét mutatja meg a zűrzavaros időkben, hanem arra is hív minket, hogy hetednapi adventistaként egyesüljünk a misszióban.

AZ IGE EREJE: Bár Pétert és Jánost börtönbe zárták (3. v.) amiatt, „hogy a népet tanítják, és hirdetik, hogy Jézusban van feltámadás a halálból” (1–2. v.), ám azok közül, akik hallották az üzenetet, sokan hittek (4. vers). ApCsel 4 emlékeztet minket arra, hogy Isten Igéje az igazság és a világosság rendíthetetlen jelzőfénye. Nemcsak valami, amit hivatkozási alapként használhatunk, hanem magának Istennek a kinyilatkoztatása a káosz idején és a bizonytalanságban. Isten Igéje a Teremtőnk kinyilatkoztatása, amely inspirál, erőt ad, és átalakítja az életünket. Igen, Isten Igéjében erő van! A Szentírás azt mondja nekünk Zsid 4:12-ben: „Mert Isten beszéde élő és ható, és élesebb minden kétélű kardnál, és elhat a szívnek és léleknek, az ízületeknek és a velőknek megoszlásáig, és megítéli a szív gondolatait és szándékait” (ÚRK). Ellen White emlékeztet az Ige határtalan erejére: „Az Ige hatalma által férfiak és nők törték le magukról a bűnös szokások láncait. Megtagadták az önzést. A közönségesből tisztelettudó, a részegesből józan, a kicsapongóból tiszta erkölcsű személy lett. Akik korábban Sátán eltorzult vonásait hordozták, átalakultak Isten képmására. Ez a változás önmagában is a csodák csodája. Az Ige által létrehozott átalakulás a világ egyik legmélységesebb titka. Nem érthetjük a folyamatot, csak hihetjük.”1

 Szomorú, hogy globális zűrzavar közepette élünk. Valójában ez a világ egyre mélyebbre és mélyebbre zuhan a bűn következményeiben. Van azonban remény! Isten Igéje Krisztusban nyújtja a legnagyobb reményt. Átlépi és áttöri a különböző akadályokat. Megnyugtat és emlékeztet bennünket Isten szeretetére és hűségére. Végső soron Isten Igéje megerősíti, hogy Isten kiválasztott minket az Ő küldetésének teljesítésére.

ISTEN KÜLDETÉSÉBEN:  Amikor Pétert és Jánost figyelmeztették, hogy ne szóljanak Jézus nevében (18. v.), így válaszoltak: „Vajon igaz dolog-e Isten előtt rátok hallgatnunk inkább, mint Istenre? Ítéljétek meg!” (19. v.). És itt következik az apostolok híres bizonyságtétele, a 20. versben: „Mert nem tehetjük, hogy ne beszéljünk azokról, amiket láttunk és hallottunk.” Életük elhívása és célja az volt, hogy Isten Igéjének engedelmeskedjenek, és részt vállaljanak Isten küldetésében. 

 Két évezreddel később olyan világban élünk, amelynek minden korábbinál inkább szüksége van a reménység üzenetére. A növekvő bizonytalanság és zűrzavar arra készteti az embereket, hogy kutassanak az élet értelme után. A Krisztusban megtalálható remény és igazság, valamint maga Krisztus biztosíthat egyedül boldogságot és vigaszt. Isten hatalmas szolgálattal bízott meg, amelyet végeznünk kell ezekben az utolsó napokban. Isten bennünket választott, hogy elmondjuk, amit láttunk és hallottunk.

 Emlékezzünk, mit írt Ellen White: „Jézus Krisztus szavai nekünk szólnak, akik e Föld történelmének záró szakaszában élünk. »Mikor pedig ezek kezdenek meglenni, nézzetek fel és emeljétek fel a ti fejeteket, mert elközelgett a ti váltságtok« (Lk 21:28). A nemzetek nyugtalanok. Kétségbeejtő idők álltak be. A tenger hullámai zúgnak, zajongnak, az emberek elhalnak a félelem miatt és azoknak a várása miatt, amik e Föld kerekségére következnek: de azok, akik hisznek Isten Fiában, hallani fogják szavát a vihar közepette is: »Én vagyok, ne féljetek…« Látjuk, hogy a világ gonoszságban és hitehagyásban vesztegel. Az Isten Tízparancsolata elleni lázadás majdnem egyetemleges. A mindenütt uralkodó izgalom, sürgés-forgás és zavar közepette kell munkánkat e Földön bevégezni.”2 

Amikor az emberek szemtanúi voltak, hogy Péter és János kiszabadultak a börtönből, és hallották beszámolójukat, „egy szívvel-lélekkel felemelték szavukat Istenhez” (24. v.). Figyeljük meg a csodálatos imát, amit a 29–30. versben találunk: „Most azért, Urunk, tekints az ő fenyegetéseikre, és add meg szolgáidnak, hogy teljes bátorsággal szólják a te igédet! Nyújtsd ki kezed gyógyításra, hogy jelek és csodák történjenek a te szent Szolgád, Jézus neve által!” Az ima eredményét pedig a következő versben találjuk: „Miután könyörögtek, megrendült az a hely, ahol összejöttek, és beteltek mindnyájan Szentlélekkel, és az Isten igéjét bátran hirdették” (31. v.).

KÖVETKEZTETÉS: Isten ígéreteire támaszkodni és elfogadni a misszióra való elhívást változatlan isteni parancs már 2000 éve, és még inkább az számunkra, ma. Számunkra, hetednapi adventisták számára nemcsak egy lehetőség, hanem identitásunk része is. Miközben az Apostolok cselekedetei 4. fejezetének üzenetén gondolkodunk, jusson eszünkbe küldetésünk! Isten kiválasztott minket, hogy legyünk bátor és rendíthetetlen bizonyságtevői, akik megkeresik az elveszetteket a bizonytalanság és a zűrzavar idején. Higgyük, gyakoroljuk és hirdessük Isten Igéjét a globális káosz korában! Péter és János bizonyságtétele ma legyen a miénk is: „Mert nem tehetjük, hogy ne beszéljünk azokról, amiket láttunk és hallottunk”!   (Yo Han Kim)