Felülről vagy alulról származó gondolatok

 (Ján:46-54). Azután ismét a galileai Kánába ment, ahol a vizet borrá változtatta. Kapernaumban pedig volt egy királyi tisztviselő, akinek betegen feküdt a fia. (47) Amikor meghallotta, hogy Jézus megérkezett Júdeából Galileába, elment hozzá, és kérte, hogy jöjjön, és gyógyítsa meg a fiát, mert halálán van. (48) Erre Jézus ezt mondta neki: Ha nem láttok jeleket és csodákat, nem hisztek. (49) A királyi tisztviselő kérte őt: Uram, jöjj, mielőtt meghal a gyermekem! (50) Jézus így válaszolt: Menj el, a te fiad él! Hitt az ember a szónak, amelyet Jézus mondott neki, és elindult. (51) Még hazafelé tartott, amikor szembejöttek vele a szolgái a hírrel, hogy a gyermeke él. (52) Ekkor megkérdezte tőlük, hány órakor lett jobban. Ezt mondták neki: Tegnap délután egy órakor hagyta el a láz. (53) Megértette tehát az apa, hogy abban az órában történt ez, amikor ezt mondta neki Jézus: A te fiad él. És hitt ő, valamint egész háza népe. (54) Ezt pedig második jelként tette Jézus, miután megérkezett Júdeából Galileába. /RÚF/

Ez a férfi Jézushoz, a világ Világosságához fordult segítségért, de eldöntötte magában, hogy csak akkor hisz benne, ha meggyógyítja a gyermekét. Azt mondhatjuk a gondolkodásáról, hogy „alulról” jövő. Az ilyen szemlélet szabályokat és előírásokat akar megszabni Isten és Igéje számára. Isten Szava magyarázatakor az emberi elgondolásokat tartja legfőbb tekintélynek, bármilyen hibás, korlátozott és szubjektív legyen is az. Ez roppant veszélyes csapda.

A „felülről” származó gondolkozás azonban hittel válaszol, először is bízik Istenben és az Igében. [Jn 4:48; Jn 6:14-15. Miután látták az emberek, hogy milyen jelt tett, ezt mondták: Ez valóban az a próféta, akinek el kellett jönnie a világba. (15) Amikor pedig Jézus észrevette, hogy érte akarnak jönni, és el akarják ragadni, hogy királlyá tegyék, visszavonult ismét a hegyre egymagában. /RÚF/; 

(2Tim 3:16). A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre /RÚF/] A Biblia önmagát magyarázza, ha hittel elfogadjuk. Az Írás megértésének és magyarázásának vezetője a Szentírás világnézete, ne a kor filozófiája legyen! Az emberi elgondolásokat Isten Igéjének kell alávetni, alárendelni, nem fordítva.

 El kell hinnünk a Szentírás kijelentéseit, ha hinni akarunk Jézus szavában. (Jn 5:46-47). Mert ha hinnétek Mózesnek, hinnétek nekem: mert ő énrólam írt. (47) Ha pedig az ő írásainak nem hisztek, akkor az én beszédeimnek hogyan hinnétek? /RÚF/]

 „Ha ti megmaradtok az én beszédemben, bizonnyal az én tanítványaim vagytok.” (Jn 8:31) Ha kételkedünk Isten Szavában, nem marad meg bennünk Igéje. (Jn 5:38). Az ő igéje sem marad meg bennetek, mert annak, akit ő elküldött, nem hisztek. /RÚF/ 

„Aki megvet engem, és nem fogadja be az én beszédeimet, van annak ítélőbírája: az a beszéd, amelyet szóltam, az ítéli el majd az utolsó napon. Mert én nem magamtól szóltam, hanem az Atya, aki elküldött engem, ő parancsolta nekem, hogy mit mondjak, és mit szóljak”. (Jn 12:48-49), /ÚRK/  

Isten Igéjének hallgatása több a passzív információgyűjtésnél, mert Isten akaratát cselekedni kell. Ez a tevékeny válasz az Ige hallására. „Ha valaki cselekedni akarja az ő akaratát, megismerheti erről a tanításról, hogy Istentől van-e, vagy én magamtól szólok.” (Jn 7:17), /ÚRK/

Isten Szavának hallgatása és annak cselekvése fejezi ki szeretetünket iránta. „Ha valaki szeret engem, megtartja az én beszédemet: és az én Atyám szereti azt, és ahhoz megyünk, és annál lakozunk.” (Jn 14:23.)

Az „alulról” jövő gondolkodásmód emberi érveléssel kezdi meghatározni és vizsgálni Isten létének és természetének kérdéseit. A hibás, bűnös, előítéletekkel terhelt emberi nézőpont előnyt élvez a szent, tökéletes, mindentudó isteni szemlélettel szemben. Az „alulról” származó teológia garantáltan félrevezeti az embert, amint ez megtörtént a múltban, és a jövőben is így lesz. (Lásd Jel 14:1-12.) Amikor az emberi bölcselkedés próbálja felülbírálni az isteni gondolatot, igyekszik hamis imádatot ráerőltetni a világra.

A titok az, hogy kapcsolatban kell maradni Jézussal. Ő az Ige, az élet kenyere, a világ világossága, a juhok ajtaja, a Jó Pásztor, a feltámadás és az élet, az út, az igazság és az élet, az igazi szőlőtő. 

 Szentháromság három személye és az Ige, a Biblia olyanok, mint a mágnes. Ha nem állunk ellen, magukhoz vonzanak bennünket. „Isten hangja szól hozzánk Igéje által, de sok hangot fogunk hallani. Krisztus azonban figyelmeztetett, hogy óvakodjunk azoktól, akik ezt mondják: Itt a Krisztus, vagy ott a Krisztus. Honnan tudnánk, hogy nem igaz, amit állítanak, ha nem vetünk össze mindent a Szentírással?” (Ellen G. White)

White idézet: Ő, aki Kapernaumban megáldotta a királyi embert, éppúgy minket is meg akar áldani. A bánatos apához hasonlóan azonban mi is gyakran földi javakra vágyakozva keressük Jézust, s csak akkor vagyunk hajlandóak bízni szeretetében, ha kérésünket teljesíti. A Megváltó nagyobb áldásban szeretne részesíteni, mint kérhetnénk; késlekedik kérésünkre válaszolni, hogy megmutassa szívünk gonoszságát, és nagy szükségünket kegyelmére. Arra vágyik, hogy lemondjunk az önzésről, mert így hozzá juthatunk. Valljuk meg tehetetlenségünket, nagy szükségünket, és bízzuk magunkat teljesen az Ő szeretetére. 

 A királyi ember látni akarta imájának beteljesülését, mielőtt hisz, de el kellett fogadnia Jézus szavát, hogy kérését meghallgatta, és az áldásban része sítette. Ezt a leckét nekünk is meg kell tanulnunk. Bíznunk kell ígéreteiben. Ha hittel megyünk hozzá, Isten minden kérést szívébe zár. Amikor áldását kérjük, higgyük, hogy megkapjuk, és köszönjük meg, hogy megkaptuk. Azután végezzük a dolgunkat, és legyünk biztosak abban, hogy az áldás akkor teljesül, amikor a legnagyobb szükségünk van rá. Ha ezt megtanultuk és tesszük is, tudni fogjuk, hogy imáink meghallgatásra találnak. Isten cselekedni fog érettünk „véghetetlen bőséggel”, „az Ő dicsősége gazdagságáért”, és „az Ő hatalma erejének ama munkája szerint”. (Ef 3:20, 16; 1:19.) – Jézus élete, 200./old.

A fény és a sötétség

 

(Jn 3:19-21). Az ítélet pedig az, hogy a világosság eljött a világba, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert a cselekedeteik gonoszak. (20) Mert aki rosszat cselekszik, gyűlöli a világosságot, és nem megy a világosságra, hogy le ne lepleződjenek a cselekedetei. (21) Aki pedig az igazságot cselekszi, a világosságra megy, hogy nyilvánvalóvá legyen cselekedeteiről, hogy Isten szerint cselekedte azokat. /RÚF/ 

 (Jn 5:35). Ő volt az égő és világító fáklya, de ti csak egy ideig akartatok az ő világosságában örvendezni. /RÚF/ 

 (Jn 8:12). Jézus ismét megszólalt, és ezt mondta nekik: Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága. /RÚF/ 

 (Jn 9:5). Amíg a világban vagyok, a világ világossága vagyok. /RÚF/ 

 (Jn 11:9-10) Jézus így válaszolt: Nem tizenkét órája van a nappalnak? Ha valaki nappal jár, nem botlik meg, mert látja e világ világosságát, (10) de ha valaki éjjel jár, megbotlik, mert nincs világossága. /RÚF/

 (Jn 12:35). Jézus ezt mondta nekik: Még egy kis ideig közöttetek van a világosság. Addig járjatok a világosságban, amíg nálatok van, hogy a sötétség hatalmába ne kerítsen titeket; mert aki a sötétségben jár, nem tudja, hová megy. /RÚF/

A világ sötétségben van, menekül a világosságtól, egyedül nem találhatja meg az utat az igaz Istenhez, a személyes Teremtő Istenhez, aki kinyilatkoztatást ad és megvált.

 „Az ember önmagától sohasem juthat el az istenismeretre. »Magasabb az égnél: mit teszel tehát? Mélyebb az alvilágnál; hogy ismerheted meg?« (Jób 11:8.) Egyedül a fiúság lelke jelentheti ki nekünk Isten mélységes dolgait, melyeket »szem nem látott, fül nem hallott és embernek szíve meg se gondolt… Nekünk azonban az Isten kijelentette az Ő Lelke által«. (1Kor 2:9-10.)” (Ellen G. White: Jézus élete. 348./old.)

Csak Jézus Krisztus „jelentette ki” az Atyát. (Jn 1:18). Istent soha senki sem látta: az egyszülött Isten, aki az Atya kebelén van, az jelentette ki őt. /RÚF)  János úgy mutatja be Jézust, hogy Ő a mennyei küldött, aki megmagyarázza, mit jelent megismerni Istent. Egyedül általa ismerhetjük meg Istent igazán. 

Mit mond Jézus arról a hamis alapról, amelyre Izrael vallási vezetői építették a hitüket?

(Jn 8:42-44). Jézus így szólt hozzájuk: Ha Isten volna a ti Atyátok, szeretnétek engem, mert én Istentől indultam el, és tőle jövök; nem magamtól jöttem, hanem ő küldött el engem. (43) Miért nem értitek az én beszédemet? Mert hallani sem bírtátok az én igémet. (44) Ti atyátoktól, az ördögtől valók vagytok, és atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Embergyilkos volt kezdettől fogva, és nem állt meg az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor a hazugságot szólja, a magáéból szól, mert hazug, és a hazugság atyja. /RÚF/

Aki nem az igazságban áll, a saját forrásából ítél, a bibliaszövegek jelentését csakis emberi szemszögből „látja”. Ezzel szemben el kell fogadnunk, hogy Krisztus a világ világossága, és amikor Igéjét magyarázzuk, Őt kell követnünk. Az ördög viszont „a sajátjából szól”. (Jn 8:44.) Ha nem vigyázunk és nem adjuk át magunkat Istennek hittel és engedelmesen, bennünket is az a veszély fenyeget, hogy csak a saját vágyaink, kívánságaink és szempontjaink szerint olvassuk az Igét, ami sokkal könnyebben megtörténik, mint gondolnánk!  

White idézet: A zsidó vezetők tanulmányozták a Messiás királyságára vonatkozó prófétai tanításokat, de ezt nem az igazság megismerése iránti őszinte vágyból tették, hanem azért, hogy bizonyítékot találjanak nagyravágyó reményeik fenntartására. Amikor Krisztus várakozásaikkal ellentétes módon jött el, nem fogadták be Őt, és saját igazolásukra csalónak próbálták beállítani. Amikor már rátették lábukat erre az ösvényre, Sátánnak könnyű volt Krisztussal szembeni ellenállásukban megerősíteni őket. Azokat a kifejezéseket, amelyek Istenségét bizonyíthatták volna, ellene fordították. Így Isten igazságát hazugsággá változtatták, s minél közvetlenebbül szólt hozzájuk a Megváltó irgalmasságának cselekedetei által, annál csökönyösebben álltak ellen a világosságnak. – Jézus élete, 212./old.

Krisztust emeljük magasba, mint az erő egyedüli forrását, és bemutatjuk páratlan szeretetét az emberi bűnök büntetésének kiegyenlítésében, valamint az embernek tulajdonított igazságosságát. Sőt, ilyenkor a törvény olyan helyre kerül, ahol az azt megillető fény világíthatja és ragyoghatja körül. Ez egyedül a Kálvária keresztjéről származó világosság fényében lehetséges. A törvénynek egyedül a megfeszített és feltámadt Üdvözítőtől származó világosság fényében van csorbítatlan szerepe és helye a megváltási tervben. Ez csak lelkileg érthető meg. Krisztus nekünk tulajdonított igazságossága tüzes hitet, reményt és örömet gyújt az Őt szemlélő szívében. Ebben az örömben egyedül azok részesülhetnek, akik szeretik és megtartják Jézus szavait, melyek az Isten szavai. – Szemelvények Ellen G. White írásaiból, 3. köt., 176./old. 

Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők

 (Ján 15:1-11). Én vagyok az igazi szőlőtő, és az én Atyám a szőlősgazda. (2) Azt a szőlővesszőt, amely nem terem gyümölcsöt énbennem, lemetszi, és amely gyümölcsöt terem, azt megtisztítja, hogy még több gyümölcsöt teremjen. (3) Ti már tiszták vagytok az ige által, amelyet szóltam nektek. (4) Maradjatok énbennem, és én tibennetek. Ahogyan a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok énbennem. (5) Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: aki énbennem marad, és én őbenne, az terem sok gyümölcsöt, mert nélkülem semmit sem tudtok cselekedni. (6) Ha valaki nem marad énbennem, kivetik, mint a lemetszett vesszőt, és megszárad; ezeket összegyűjtik, tűzre vetik és elégetik. (7) Ha megmaradtok énbennem, és beszédeim megmaradnak tibennetek, akkor bármit akartok, kérjétek, és megadatik nektek. (8) Az lesz az én Atyám dicsősége, hogy sok gyümölcsöt teremtek, és akkor a tanítványaim lesztek. (9) Ahogyan engem szeretett az Atya, úgy szeretlek én is titeket: maradjatok meg az én szeretetemben! (10) Ha parancsolataimat megtartjátok, megmaradtok a szeretetemben, ahogyan én mindig megtartottam az én Atyám parancsolatait, és megmaradok az ő szeretetében. (11) Ezeket azért mondom nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök teljes legyen. /RÚF/

A titok az, hogy kapcsolatban kell maradni Jézussal. Ő az Ige, az élet kenyere, a világ világossága, a juhok ajtaja, a Jó Pásztor, a feltámadás és az élet, az út, az igazság és az élet, az igazi szőlőtő. A Szentháromság három személye és az Ige, a Biblia olyanok, mint a mágnes. Ha nem állunk ellen, magukhoz vonzanak bennünket. „Isten hangja szól hozzánk Igéje által, de sok hangot fogunk hallani. Krisztus azonban figyelmeztetett, hogy óvakodjunk azoktól, akik ezt mondják: Itt a Krisztus, vagy ott a Krisztus. Honnan tudnánk, hogy nem igaz, amit állítanak, ha nem vetünk össze mindent a Szentírással?” (Ellen G. White cikke, The Advent Review and Sabbath Herald, 1888. április 3.) A nézeteinket alá kell vetni annak, amit Isten kinyilatkoztatott az Igében. 

  White idézet: „Én vagyok a szőlőtőke, ti a szőlővesszők” – olvashatjuk Jézus szavait János evangéliumában (Jn 15:5.) Elképzelhetünk-e ennél mélyebb, szorosabb kapcsolatot Krisztussal? A szőlővessző rostjai majdnem azonosak a szőlő tőkéjével. Az élet, az erő áramlása a törzsből az ágakhoz akadálytalan és állandó. A gyökértől mindenhová eljut a táplálék az ágakon át. Ilyen az igazi hívő kapcsolata is Krisztussal, mert Krisztusban lakozik, és tőle nyeri táplálékát.

Azt kérdezed: „Hogyan maradhatok meg Krisztusban?” Azon módon, ahogy elfogadtad Őt. „Azért amiképpen vettétek a Krisztus Jézust, az Urat, akképpen járjatok őbenne.” (Kol 2:6) „Az igaz pedig hitből él.” (Zsid 10:38.) Ti átadtátok magatokat Istennek és tulajdonai lettetek, hogy neki szolgáljatok és engedelmeskedjetek, és vettétek Krisztust, az Üdvözítőt. Bűneitekért jóvátételt nem adhattok, önmagatok nem tudtátok volna szíveteket megváltoztatni; átadva magatokat Istennek, elhittétek, hogy Ő Krisztusért mindezt megtette érettetek. Hitben lettetek Krisztus tulajdonaivá, és hit által kell benne folyton növekednetek odaadás és elfogadás folytán. Mindent oda kell adnotok: szívet, akaratot, szolgálatot és saját éneteket is, hogy parancsait mindenekben teljesíthessétek. Hasonlóképpen kell mindent vennetek: Krisztust, mint az áldások összességét, hogy szívetekben maradjon, és erősségetek, igazságotok és segítőtök legyen, hogy adjon erőt engedelmeskedni! – Jézushoz vezető út, 69./old.

Krisztus megjelenése a Genezáret tavánál

(Jn 21:1-19) Ezután ismét megjelent Jézus a tanítványoknak a Tibériás-tengernél. Így jelent meg: (2) együtt voltak Simon Péter és Tamás, akit Ikernek hívtak, Nátánaél a galileai Kánából meg Zebedeus fiai és a tanítványok közül még kettő. (3) Simon Péter így szólt hozzájuk: Elmegyek halászni. Ők erre ezt mondták: Mi is elmegyünk veled. Elindultak, és beszálltak a hajóba, de azon az éjszakán semmit sem fogtak. (4) Amikor már reggel lett, megállt Jézus a parton, a tanítványok azonban nem tudták, hogy Jézus az. (5) Jézus megkérdezte tőlük: Fiaim, nincs valami ennivalótok? Így válaszoltak neki: Nincs. (6) Ő pedig ezt mondta nekik: Vessétek ki a hálót a hajó jobb oldalán, és találtok. Kivetették tehát, de kivonni már nem tudták a rengeteg hal miatt. (7) Ekkor odaszólt Péterhez az a tanítvány, akit Jézus szeretett: Az Úr az! Amikor Simon Péter meghallotta, hogy az Úr az, magára vette felsőruháját, mert mezítelen volt, és belevetette magát a tengerbe. (8) A többi tanítvány pedig a hajóval jött, mert nem voltak messze a parttól, csak mintegy kétszáz könyöknyire, és kivonták a hálót a halakkal. (9) Amint kiszálltak a partra, parazsat láttak ott, rajta halat és még kenyeret is. (10) Jézus így szólt hozzájuk: Hozzatok a most fogott halakból! (11) Simon Péter beszállt, és kivonta a partra a hálót, amely tele volt nagy halakkal, szám szerint százötvenhárommal; és bár ilyen sok volt, nem szakadt el a háló. (12) Jézus ezt mondta nekik: Jöjjetek, egyetek! A tanítványok közül azonban senki sem merte őt megkérdezni: Ki vagy te? Tudták ugyanis, hogy az Úr ő. (13) Jézus tehát odament, vette a kenyeret, és odaadta nekik, ugyanúgy a halat is. (14) Ez már a harmadik alkalom volt, hogy Jézus megjelent a tanítványoknak, miután feltámadt a halottak közül. (15) Miután ettek, így szólt Jézus Simon Péterhez: Simon, Jóna fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek? Ő pedig így felelt: Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek téged! Jézus ezt mondta neki: Legeltesd az én bárányaimat! (16) Másodszor is megkérdezte: Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem? Ő ismét így válaszolt: Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek téged. Jézus erre ezt mondta neki: Őrizd az én juhaimat! (17) Harmadszor is szólt hozzá: Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem? Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte tőle: Szeretsz-e engem? Ezért ezt mondta neki: Uram, te mindent tudsz, te tudod, hogy szeretlek téged. Jézus ezt mondta neki: Legeltesd az én juhaimat! (18) Bizony, bizony, mondom neked: amikor fiatalabb voltál, felövezted magadat, és oda mentél, ahova akartál; de amikor megöregszel, kinyújtod a kezedet, más övez fel téged, és oda visz, ahova nem akarod. (19) Ezt azért mondta, hogy jelezze, milyen halállal dicsőíti meg majd Istent. Miután ezt mondta, így szólt hozzá: Kövess engem! /RÚF/

A 21. fejezet azzal kezdődik, hogy több tanítvány is visszament Galileába, Péter pedig éjszakai halászatra hívta őket. Mintha visszatértek volna a régi idők, a tanítványok újból a szakmájukat – a halászatot – gyakorolták. Aznap éjjel viszont semmit nem fogtak. Reggel odaszólt nekik a partról egy titokzatos idegen, hogy vessék a hálójukat a csónak jobb oldalára. Ezek után olyan sok halat fogtak, hogy képtelenek voltak beemelni a hálót a hajóba. Hasonlít az eset arra, ami szolgálatuk kezdetén történt.

János azonnal felismerte Jézust, el is mondta Péternek, aki rögtön a vízbe ugrott és kiúszott a partra. Jézus háromszor kérdezte meg Pétert, minden alkalommal az iránta való szeretetéről. Még a kereszt előtt Péter erősködött, hogy az életét is odaadná Jézusért

 A galileai találkozás alkalmával azonban Péter már nem önmagára hivatkozott, hanem Jézusra: „Uram, te mindent tudsz; te tudod, hogy én szeretlek téged” (Jn 21:17)  Péter még nem ért el a szeretet magasabb fokára. Valójában Péter felelete inkább alázatot mutat. Folyton maga előtt láthatta a tagadás jelenetét, ezért valószínűleg tudatosan használt „visszafogottabb szót”, nem mert túl sokat állítani önmagáról. Jézus éppen ezt erősítette meg, ez lett a döntő elem Péter visszaállításában.

Vitathatatlan, hogy a szolgálatra való alkalmasság egyik legfőbb jellemzője az alázat, ha az ember nem önmagára, hanem Jézus Krisztusra összpontosítja a figyelmét. Jézus feltámadásának egyik legerősebb bizonyítéka az, hogy megbocsátott Péternek, akiből a korai egyház vezetője lett. Nehéz volna magyarázatot találni kimagasló szerepére, ha Jézus nem fogadta volna vissza a szolgálatba a többi tanítvány jelenlétében. 

A szolgálatba való visszaállításakor Jézus megjövendölte Péternek, hogyan fog meghalni (Jn 21:18). Bizony, bizony, mondom neked: amikor fiatalabb voltál, felövezted magadat, és oda mentél, ahova akartál; de amikor megöregszel, kinyújtod a kezedet, más övez fel téged, és oda visz, ahova nem akarod. /RÚF/), aki pedig kíváncsi lehetett János halálára is. Jézus vissza akarta terelni a figyelmét: Őt kövesse, ne azzal foglalkozzon, hogy mi lesz a másik tanítvánnyal.

(Jn 21:23-25). Elterjedt tehát a testvérek között az a mondás, hogy ez a tanítvány nem hal meg. Pedig Jézus nem azt mondta neki, hogy nem hal meg, hanem ezt: Ha akarom, hogy megmaradjon, amíg eljövök, mit tartozik rád? (24) Ez az a tanítvány, aki bizonyságot tesz ezekről, és megírta ezeket, és tudjuk, hogy igaz az ő bizonyságtétele. (25) De van sok egyéb is, amit Jézus tett, és ha azt mind megírnák egytől egyig, úgy vélem, maga a világ sem tudná befogadni a megírt könyveket. /RÚF/

Nem értették jól, hogy mire gondolt Jézus, amikor ezt mondta: „Ha azt akarom, hogy ő megmaradjon, amíg eljövök, mit tartozik rád? Te kövess engem!” (Jn 21:22) /RÚF/ Azt hitték, hogy Jézus visszatér, mielőtt János meghalna. Telt-múlt az idő, János megöregedett, és válsághelyzetet teremthetett volna, ha Jézus visszajövetele előtt meghal (természetesen meg is halt). János azzal igazította ki a félreértést, hogy jelezte: ez nem prófécia volt arról, ami történni fog, hanem kijelentés, hogy a döntés Jézus kezében van. 

White idézet: Jézus egyedül akart beszélni Péterrel, mert volt valami, amit csak vele akart közölni… Azért, hogy megerősödhessék hite végső próbájára, az Üdvözítő feltárta előtte a jövőjét. Megmondotta neki, hogy egy aktív élet leélése után, mikor már túljut élete delén, valóban követheti majd Urát… 

Jézus így egészen nyilvánvalóvá tette Péter számára halálának a módját. Sőt még kezeinek a kereszten való kiterjesztését is megjövendölte neki. Jézus ismét azt parancsolta tanítványának: „Kövess engem!” (Jn 21:19.) Pétert nem bátortalanította el halála módjának a kinyilatkoztatása. Felkészültnek érezte magát arra, hogy Uráért bármiféle halált elszenvedjen.

 Hajdan Péter test szerint ismerte Krisztust úgy, mint ma is sokan ismerik. Többé azonban nem kellett neki egy ilyen korlátozott ismerettel megelégednie. Péter többé nem úgy ismerte Krisztust, mint ahogy akkor ismerte, mikor emberi, földi közösségben volt vele. Akkor és ott Péter emberként, mennyből küldött tanítóként szerette Jézust. Most azonban már Istenként szerette. Péter megtanulta a leckét, hogy számára Krisztus volt „minden mindenben”. (1Kor 15:28.) Péter most már kész volt arra, hogy részt vegyen Ura szolgálatában, amelyhez az áldozat is hozzátartozott. Mikor végül keresztre feszítették, akkor saját kérésére fejével lefelé függesztették, mert azt gondolta, hogy túl nagy megtiszteltetés lenne számára, ha ugyanazon a módon szenvedné el a halált, mint Mestere. – Jézus élete, 815./old.

"Jézus Krisztus feltámadt"

(Jn 20:1-7). A hét első napján, korán reggel, amikor még sötét volt, a magdalai Mária odament a sírhoz, és látta, hogy a kő el van véve a sírbolt elől. (2) Elfutott tehát, elment Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és így szólt hozzájuk: Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk, hova tették. (3) Elindult tehát Péter és a másik tanítvány, és elmentek a sírhoz. (4) Együtt futott a kettő, de a másik tanítvány előrefutott, gyorsabban, mint Péter, és elsőnek ért a sírhoz. (5) Behajolt, és látta, hogy ott fekszenek a lepedők, de nem ment be. (6) Nyomában megérkezett Simon Péter is, bement a sírba, és látta, hogy a leplek ott fekszenek, (7) és hogy az a kendő, amely a fején volt, nem a lepleknél fekszik, hanem külön összegöngyölítve, egy másik helyen. /RÚF/

Jézus péntek délután halt meg és vasárnap kora hajnalban támadt fel. A szombat közeledte miatt (Jn 19:42. Mivel közel volt a sír, a zsidók ünnepi előkészülete miatt ott helyezték el Jézust. /RÚF/) A temetési szertartást sietve végezték, nem fejezték egészen be. A követői nagyon szerették Jézust, de meg akarták tartani a szombatot, így aznap nem mentek ki a temetőbe. (Mk 16:1) Amikor elmúlt a szombat, a magdalai Mária és Mária, Jakab anyja, valamint Salómé illatos keneteket vásároltak, hogy elmenjenek, és megkenjék Jézus holttestét. /RÚF/; Lk 23:56. Azután visszatértek, illatszereket és drága keneteket készítettek. Szombaton azonban pihentek a parancsolat szerint. /RÚF/] A szombat után, vasárnap reggel több asszony is fűszereket vitt a sírhoz. Megdöbbenve látták az elhengerített követ és az üres sírt. 

A korán érkezők egyike Mária Magdaléna volt, aki aztán elszaladt Péterhez és Jánoshoz, hogy elmondja nekik, mit látott. A két férfi erre a sírhoz futott, János megelőzte Pétert, előbb ért oda. Lehajolt, benézett a sírboltba, de nem lépett be. Látta a gyolcsot, amibe Jézus testét tekerték. Péter még be is ment, és megnézte a sírboltban a lepedőket, majd észrevette a kendőt is, amivel Jézus fejét takarták le. Nem a lepedőkkel volt együtt, hanem külön, összehajtva.

(Jn 20:8-10). Akkor bement a másik tanítvány is, aki elsőnek ért a sírhoz, és látott, és hitt. (9) Még nem értették ugyanis az Írást, hogy fel kell támadnia a halottak közül. (10) A tanítványok ezután hazamentek. RÚF/

Miután Péter belépett a sírboltba, János is utánament. (Jn 20:8) versében az áll, hogy János bement, látott és hitt. Vajon mi miatt hitte el, hogy Jézus valóban feltámadt, amikor látta a gyolcslepedőt és a külön összehajtott kendőt? 

Ahhoz, hogy erre felelni tudjunk, gondolkozzunk kicsit azon, miért is volt üres a sír. A legegyszerűbb válasz az volna, hogy a sírrablók miatt, ez azonban három okból sem lehetséges. Először is, Máté leírja, hogy a sírt őrizték (Mt 27:62-66) Másnap pedig, szombaton, összegyűltek a főpapok és a farizeusok Pilátusnál, (63) és így szóltak: Uram, eszünkbe jutott, hogy ez a csaló még életében ezt mondta: Három nap múlva feltámadok! (64) Ezért parancsold meg, hogy őrizzék a sírt a harmadik napig, nehogy tanítványai odamenjenek, és ellopják őt, azután azt mondják a népnek: Feltámadt a halottak közül! Ez az utóbbi csalás rosszabb lenne az előzőnél. (65) Pilátus azonban ezt válaszolta: Van őrségetek, menjetek, őriztessétek ti, ahogyan tudjátok! (66) Ők pedig elmentek, lepecsételték a követ, és őrséggel őriztették a sírt. /RÚF/], ezért nem lehetett szó a sír kirablásáról. Másodszor, a sírrablók jellemzően értékes dolgokat lopnak el, nem oszlásnak indult holttesteket. Harmadszor pedig, a sietség miatt nem lett volna idejük összehajtani a kendőt. Tehát nem csoda, hogy amikor János látta az összehajtogatott kendőt, hitt Jézus feltámadásában. 

 (Jn 20:11-13). Mária pedig a sírbolton kívül állt és sírt. Amint ott sírt, behajolt a sírboltba, (12) és látta, hogy két angyal ül ott fehér ruhában, ahol előbb Jézus holtteste feküdt; az egyik fejtől, a másik pedig lábtól. (13) Azok így szóltak hozzá: Asszony, miért sírsz? Ő ezt felelte nekik: Mert elvitték az én Uramat, és nem tudom, hova tették. /RÚF/

Máriára az volt az utolsó utalás ezt megelőzően, amikor Péternek és Jánosnak beszélt az üres sírról. (Jn 20:2). Elfutott tehát, elment Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és így szólt hozzájuk: Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk, hova tették. /RÚF/). A férfiak a sírhoz szaladtak, Mária pedig egy kicsivel később ment vissza oda. Péter és János benézett a sírba, majd elment, Mária pedig még tovább maradt ott. Az utóbbi néhány nap alatt bizonyára sokat sírt. Most pedig még ez is? Lehajolt és benézett a sírboltba. Meglepetésére két fehérbe öltözött angyal ült ott, ahol korábban Jézus teste feküdt. Megkérdezték tőle: „Asszony, miért sírsz”? (Jn 20:13) ÚRK Fájdalmában azt felelte, hogy azért, mert elvitték az Urat, és nem tudja, hová tették.

(Jn 20:14-18). Amikor ezt mondta, hátrafordult, és látta, hogy Jézus ott áll, de nem ismerte fel, hogy Jézus az. (15) Jézus így szólt hozzá: Asszony, miért sírsz? Kit keresel? Ő azt gondolta, hogy a kertész az, ezért így szólt hozzá: Uram, ha te vitted el őt, mondd meg nekem, hova tetted, és én elhozom. (16) Jézus nevén szólította: Mária! Az megfordult, és így szólt hozzá héberül: Rabbuni! – ami azt jelenti: Mester. (17) Jézus ezt mondta neki: Ne érints engem, mert még nem mentem fel az Atyához, hanem menj az én testvéreimhez, és mondd meg nekik: Felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez. (18) Elment a magdalai Mária, és hírül adta a tanítványoknak, hogy látta az Urat, és hogy ezeket mondta neki. /RÚF/ 

Mária könnyes szemmel megfordult, és látta, hogy áll mögötte valaki. Az angyalokhoz hasonlóan kérdezte az Idegen is: „Asszony, miért sírsz”? (Jn 20:15) ÚRK Mária azt hitte, a kertésszel beszél, és kérte, hogy segítsen neki megtalálni Jézus testét. 

Az Idegen csak egy szót szólt: „Mária”. Az egyetlen szavas kinyilatkoztatás után az egész világ megváltozott számára. Meglepetten ismerte fel, hogy a feltámadott Jézus beszél vele, ekkor ráismert és köszöntötte. Jézus azt mondta neki, hogy ne tartóztassa, mert fel kell mennie az Atyához, de Mária menjen, és közölje a tanítványokkal: „Felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, és az én Istenemhez és a ti Istenetekhez”. (Jn 20:17.) Mária teljesítette a feladatot, elmondta a tanítványoknak, hogy látta az Urat, és részletesen beszámolt mindarról, amit mondott neki. (Jn 20:18) 

(1Kor 15:12-20) Ha pedig Krisztusról azt hirdetjük, hogy feltámadt a halottak közül, hogyan mondhatják közületek némelyek, hogy nem támadnak fel a halottak? (13) Hiszen ha nem támadnak fel a halottak, akkor Krisztus sem támadt fel. (14) Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, de hiábavaló a ti hitetek is. (15) Sőt Isten hamis tanúinak is bizonyulunk, mert akkor Istennel szemben arról tanúskodtunk, hogy feltámasztotta Krisztust, akit azonban nem támasztott fel, ha csakugyan nem támadnak fel a halottak. (16) Mert ha a halottak nem támadnak fel, Krisztus sem támadt fel. (17) Ha pedig Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a ti hitetek, még bűneitekben vagytok. (18) Sőt akkor azok is elvesztek, akik Krisztusban hunytak el. (19) Ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk. (20) Ámde Krisztus feltámadt a halottak közül, mint az elhunytak zsengéje. /RÚF/ 

White idézet: A kertben Mária sírva állt, amikor Jézus már egészen szorosan ott volt mögötte. Szemeit annyira elborították a könnyek, hogy nem ismerte fel Őt. A tanítványok szíve annyira megtelt bánattal és fájdalommal, hogy nem hitték el az angyalok üzenetét sem, de még magának Krisztusnak a szavait sem. 

 Milyen sok keresztény cselekszik ma is úgy, miként a tanítványok tettek! Milyen sokan visszhangozzák Mária kétségbeesett kiáltását: „Elvitték az én Uramat, és nem tudom, hová tették Őt.” (Jn 20:13.) Milyen sok embernek lehetne elmondani azokat a szavakat, amelyeket az Üdvözítő mondott el: „Mit sírsz? Kit keresel?” (Jn 20:15.) Az Úr pedig szorosan mellettük vagy előttük áll. Könnytől megvakított szemeik azonban nem tudják meglátni, nem tudják felismerni Őt. Az Úr beszél hozzájuk, de ők nem értik azt, amit mond nekik. – Jézus élete, 794./old.

"Elvégeztetett!"

(Jn 19:17-22) Ő pedig maga vitte a keresztet, és kiért az úgynevezett Koponya-helyhez, amelyet héberül Golgotának neveznek. (18) Ott megfeszítették őt, és vele másik kettőt, jobbról és balról, középen pedig Jézust. (19) Pilátus feliratot is készíttetett, és rátétette a keresztre. Ez volt ráírva: A NÁZÁRETI JÉZUS, A ZSIDÓK KIRÁLYA. (20) A zsidók közül sokan olvasták ezt a feliratot, amely héberül, latinul és görögül volt írva, ugyanis közel volt a városhoz az a hely, ahol megfeszítették Jézust. (21) A zsidók főpapjai akkor szóltak Pilátusnak: Ne azt írd: A zsidók királya, hanem ahogyan ő mondta: A zsidók királya vagyok. (22) Pilátus így válaszolt: Amit megírtam, megírtam. /RÚF/] 

E szakaszából megtudjuk, hogy Pilátus latinul, görögül és héberül is felíratta: „A NÁZÁRETI JÉZUS, A ZSIDÓK KIRÁLYA” (Jn 19:19.) A vallási vezetők azt akarták, hogy ezt megváltoztassa, de Pilátus hajthatatlan volt. A felirat maradt, az igazság néma tanújaként. Jézus trónra lépését jelezte a kereszten. Köztörvényes bűnözőként függött a kereszten, aki valóban a Királyuk, a zsidók Királya volt!

Pilátusnál és a zsidóknál nagyobb hatalom irányította a felirat elhelyezését Jézus feje fölé. Isten gondviselésében ennek az volt a szerepe, hogy a Szentírás megfontolására és tanulmányozására késztessen”. (Ellen G. White: Jézus élete. 654./old.)  

(Jn 19:25-27). Jézus keresztjénél ott állt anyja és anyjának nővére, Mária, Klópás felesége, valamint a magdalai Mária. (26) Amikor Jézus meglátta, hogy ott áll anyja és az a tanítvány, akit szeretett, így szólt anyjához: Asszony, íme, a te fiad! (27) Azután így szólt a tanítványhoz: Íme, a te anyád! És ettől az órától fogva otthonába fogadta őt az a tanítvány. /RÚF/

A kereszt lábánál állók között volt János, a szeretett tanítvány és Mária, Jézus anyja is. Évekkel korábban, amikor József és Mária bemutatni vitte Jézust a templomba, Simeon éppen ezt a helyzetet jövendölte meg. (Lk 2:34-35) Simeon pedig megáldotta őket, és ezt mondta anyjának, Máriának: Íme, ő sokak elesésére és felemelésére rendeltetett Izráelben, és jelül, amelynek ellene mondanak (35) – a te lelkedet is éles kard járja majd át –, hogy nyilvánvalóvá legyen sok szív gondolata. /RÚF/] Most a haldokló Jézus az anyjához szólt: „Asszony, íme, a te fiad.” Jánosnak pedig ezt mondta: „Íme, a te anyád!” (Jn 19:26-27), ÚRK 

(Jn 19:28-30). Jézus ezek után tudva, hogy már minden elvégeztetett, hogy beteljesedjék az Írás, így szólt: Szomjazom. (29) Volt ott egy ecettel tele edény. Egy szivacsot ecettel megtöltve izsópra tűztek, és odatartották a szájához. (30) Miután Jézus elfogadta az ecetet, ezt mondta: Elvégeztetett! És fejét lehajtva, kilehelte lelkét. /RÚF/

 Rettenetes az itt leírt jelenet, de minden beteljesedett, teljessé lett, elvégeztetett.  

White idézet: Jézus tekintete végigfutott a tömegen, amely összegyűlt halálának szemlélésére, és meglátta a kereszt lábánál anyját, Máriát, akit János támogatott. Mária visszatért a rettenetes jelenet helyére, mert nem volt képes tovább távol maradni fiától. Jézus utolsó tanítását a fiúi szeretetről adta. Anyjának bánattól lesújtott arcára, majd Jánosra tekintve így szólt anyjához: „Asszony, ímhol a te fiad.” (Jn 19:26.) Majd tanítványához fordult: „Ímhol a te anyád!” (Jn 19:27.) János megértette Jézus szavait és a rá bízott szent megbízatást. Azonnal elvezette Krisztus anyját a kálváriai félelmetes jelenettől. Attól az órától fogva gondot viselt róla, mert kötelességének tartotta, azért otthonába fogadta őt. Jézus fiúi szeretetének példája elhomályosulatlanul ragyog elő a századok homályából. Legnagyobb szenvedéseiben sem feledkezett meg anyjáról, hanem minden szükségletéről gondoskodott jóléte érdekében. – A megváltás története, 224./old.  

A nép néma csendben várta ennek a félelmetes jelenetnek a végét… Később a homály hirtelen eloszlott a keresztről, és Jézus hangja úgy zengett, mint a harsonáké: „Elvégeztetett!” (Jn 19:30), „Atyám, a te kezeidbe teszem le az én lelkemet.” (Lk 23:46.) Ekkor fény ragyogta körül a keresztet, és a Megváltó arca olyan dicsőségben ragyogott, mint a Nap. Majd fejét lehajtva, meghalt…  

Jézus addig nem áldozta fel életét, amíg el nem végezte a munkát, amelyért jött… Öröm töltötte be a mennyet, hogy Ádám gyermekei engedelmes életük által most már feljuthatnak Isten színe elé. Sátán vereséget szenvedett, és rádöbbent, hogy országát elvesztette. – A megváltás története, 226./old. 

Jézus kihallgatásának története

 (Ján 18:28-32) Jézust Kajafástól a helytartóságra vitték. Kora reggel volt. Akik vitték, maguk nem mentek be a helytartóságra, hogy ne legyenek tisztátalanokká, hanem megehessék a páskavacsorát. (29) Pilátus kiment hozzájuk, és megkérdezte: Milyen vádat emeltek ez ellen az ember ellen? (30) Ezt válaszolták: Ha ez nem volna gonosztevő, nem adtuk volna át neked. (31) Pilátus erre ezt mondta nekik: Vegyétek át, és ti ítéljétek el a törvényetek szerint! A zsidók így feleltek: Nekünk senkit sincs jogunk megölni! (32) Így kellett beteljesednie Jézus szavának, amelyet akkor mondott, amikor jelezte: milyen halállal kell meghalnia. /RÚF/] szakasza nem jeleníti meg részletesen Jézus kihallgatásának történetét, a fókuszban az áll, amikor Poncius Pilátus elé viszik.

(Jn 18:33-38). Pilátus azután ismét bement a helytartóságra, behívatta Jézust, és megkérdezte tőle: Te vagy a zsidók királya? (34) Jézus viszont ezt kérdezte tőle: Magadtól mondod ezt, vagy mások mondták neked rólam? (35) Pilátus erre így szólt: Hát zsidó vagyok én? A te néped és a főpapok adtak át nekem téged: Mit tettél? (36) Jézus így felelt: Az én országom nem e világból való: ha ebből a világból való volna, az én szolgáim harcolnának, hogy ne jussak a zsidók kezére. De az én országom nem innen való. (37) Pilátus ezt mondta neki: Akkor mégis király vagy te? Jézus így válaszolt: Te mondod, hogy király vagyok. Én azért születtem, és azért jöttem a világba, hogy bizonyságot tegyek az igazságról: mindenki, aki az igazságból való, hallgat az én szavamra. (38) Pilátus ezt kérdezte tőle: Mi az igazság? Miután ezt mondta, ismét kiment a zsidókhoz, és így szólt hozzájuk: Én nem találok benne semmiféle bűnt. /RÚF/ 

A kormányzó megkérdezte Jézustól, hogy Ő-e a zsidók királya. (Jn 18:33) Ez az első utalás erre a címre, de nem az utolsó. Jézus ekkor megkérdezte Pilátustól, hogy ezt magától kérdezi, vagy valaki más mondta róla, amivel a kormányzó felé fordította a kérdést: vajon tudja, kivel beszél?

Pilátus erre szintén kérdéssel felelt: „Tán zsidó vagyok én? A te néped és a főpapok adtak át téged az én kezembe. Mit cselekedtél”? (Jn 18:35, ÚRK) Ez elkerülés volt, mert Pilátust irritálta, hogy Jézus ilyen nyíltan nekiszegezte a kérdést. Ekkor tette meg a kormányzó az első lépést az igazságtól távolodva, mert engedte, hogy az előítélet gátolja a felismerést.

Jézus azt felelte, hogy az Ő országa nem ebből a világból való (Jn 18:36), amiből Pilátus arra következtetett, hogy Jézus valóban királynak mondja magát. (Jn 18:37.) Ez vezet el Jézus fontos magyarázatához, miszerint Ő azért született, hogy bizonyságot tegyen az igazságról, és mindenki, aki „az igazságból való”, hallgat a szavára. (Jn 18:37)

Pilátus ekkor tette fel a kérdést, hogy „Mi az igazság”? (Jn 18:38, ÚRK) Viszont nem várta meg a választ, hanem kiment, és próbálta megmenteni Jézust a tömegtől. 

(Ján 18:39-40) Szokás nálatok, hogy szabadon bocsássak egy foglyot a páska ünnepén: akarjátok-e hát, hogy szabadon bocsássam nektek a zsidók királyát? (40) Ekkor újra kiáltozni kezdtek: Ne ezt, hanem Barabbást! Ez a Barabbás pedig rabló volt. /RÚF/ (Jn 19:1-5). Akkor Pilátus elvitette Jézust, és megkorbácsoltatta. (2) A katonák tövisből koronát fontak, a fejére tették, és bíbor ruhát adtak rá; (3) odajárultak hozzá, és ezt mondták: Üdvöz légy, zsidók királya! – és arcul ütötték. (4) Pilátus ismét kiment, és így szólt hozzájuk: Íme, kihozom őt nektek. Tudjátok meg, hogy semmiféle bűnt nem találok benne. (5) Ekkor kijött Jézus, rajta volt a töviskorona és a bíbor ruha. Pilátus így szólt hozzájuk: Íme, az ember! /RÚF/ 

Az igazságra vonatkozóan Pilátus nem várt választ Jézustól, hanem visszament, és próbálta meggyőzni a népet. Vitába bocsátkozott, ahelyett, hogy egyszerűen szabadon engedte volna Jézust, amivel lépéshátrányba került. A vallási vezetők látták, hogy a tömeg által képesek manipulálni a kormányzót. Pilátus arra a szokásra hivatkozott, ami szerint a páska idején el lehet engedni egy foglyot. Megkérdezte az emberektől, hogy szeretnék-e, ha szabadon bocsátaná „a zsidók királyát”. Meglepő, hogy a nép nem az ártatlan Jézus, hanem a Barabbás nevű útonálló elengedését kérte. Ekkor kezdték gúnyolni és megszégyeníteni Jézust. A római katonák töviskoronát nyomtak a fejére, bíborköntöst adtak rá, gúnyosan hajlongtak előtte, a zsidók királyának nevezték. A katonák csúfondáros viselkedése a császárok köszöntésére emlékeztet.  

Úgy tűnt, Pilátus próbált módot találni Jézus elengedésére, arra számított, hogy talán megesik rajta az emberek szíve. Kihozatta Jézust a töviskoronával, bíborköntösben. János nem fűz magyarázatot a jelenethez, amikor Jézust úgymond „királyi öltözetben” állították a nép elé, a kormányzó pedig így mutatta be: „Íme, az ember”! (Jn 19:5, ÚRK) A pogány kormányzó a királyokéra emlékeztető öltözetben állította Izrael elé a Messiást. Amint azonban (Jn 19:6-16) Amint meglátták Jézust a főpapok és a szolgák, így kiáltoztak: Feszítsd meg, feszítsd meg! Pilátus pedig ezt mondta nekik: Vegyétek át ti, és feszítsétek meg, mert én nem találom bűnösnek. (7) A zsidók így válaszoltak neki: Nekünk törvényünk van, és a törvény szerint meg kell halnia, mert Isten Fiává tette magát. (8) Amikor Pilátus ezt meghallotta, még nagyobb félelem szállta meg. (9) Ismét bement a helytartóságra, és megkérdezte Jézust: Honnan való vagy te? De Jézus nem felelt neki. (10) Pilátus ekkor így szólt hozzá: Nekem nem felelsz? Nem tudod, hogy hatalmam van arra, hogy szabadon bocsássalak, de hatalmam van arra is, hogy megfeszíttesselek? (11) Jézus így válaszolt: Semmi hatalmad nem volna rajtam, ha felülről nem adatott volna neked: ezért annak, aki engem átadott neked, nagyobb a bűne. (12) Ettől fogva Pilátus igyekezett őt szabadon bocsátani, de a zsidók így kiáltoztak: Ha ezt szabadon bocsátod, nem vagy a császár barátja: aki királlyá teszi magát, az ellene szegül a császárnak. (13) Amikor Pilátus meghallotta ezeket a szavakat, kihozatta Jézust, és a bírói székbe ült azon a helyen, amelyet Kövezett-udvarnak, héberül pedig Gabbatának neveztek. (14) A páskaünnep előkészületi napja volt, délfelé járt az idő. Pilátus így szólt a zsidókhoz: Íme, a ti királyotok! (15) Azok pedig felkiáltottak: Vidd el, vidd el, feszítsd meg! Pilátus ezt mondta nekik: A ti királyotokat feszítsem meg? A főpapok így válaszoltak: Nem királyunk van, hanem császárunk! (16) Ekkor kiszolgáltatta őt nekik, hogy megfeszítsék. /RÚF/ 

E szakasza mutatja, a tömeg Jézus keresztre feszítését követelte, arra hivatkozva, hogy Isten Fiának mondta magát. Ettől Pilátus megrémült, és még jobban igyekezett elengedni Jézust. A vallási vezetők azonban megpecsételték Jézus sorsát, amikor hangoztatták, hogy ha ezt megteszi, ellensége a császárnak. Tudták, hogy a császár iránti lojalitásból Pilátus nem engedheti el azt, akit a császár ellenségének mondanak. A vallási vezetők erősködtek, hogy nekik nem királyuk, hanem császáruk van. Vagyis gyűlöletük Jézus ellen erősebb volt nemzeti törekvéseiknél. Népük önrendelkezését is készen álltak feladni azért, hogy megszabaduljanak Jézustól. 

White idézet: Mikor a foglyot bevezették az udvarba, Pilátus kilépett palotája tornácára, és barátságtalan szemmel tekintett Jézusra. A római helytartót hálószobájából hívták ki nagy sietséggel. Elhatározta, hogy olyan gyorsan intézi el az ügyet, amilyen gyorsan csak lehetséges. Arra készült, hogy ellentmondást nem tűrő szigorúsággal foglalkozik majd a fogollyal. A legszigorúbb arckifejezéssel fordult Jézus felé, hogy megnézze, milyen embert kell megvizsgálnia. Azt már tudta, hogy ezt az embert a zsidó hatóságok nagyon szerették volna kihallgattatni vele, és sietséggel megbüntettetni. 

Pilátus rápillantott azokra az emberekre, akik vádat emeltek Jézus ellen. Tekintete kutatóan Jézuson nyugodott. Pilátus már sokféle bűnözővel találkozott. Eddig még sohasem hoztak elé senkit, aki a jóságnak és nemességnek azokat a vonásait hordozta volna magán, mint ez az ember. Jézus arcán nem látta semmi jelét a bűnnek, sem a félelemnek, a vakmerőségnek vagy a dacnak. Pilátus egy higgadt és méltóságteljes magatartású embert látott maga előtt, akinek az arckifejezése nem egy bűnöző ismertetőjegyeit, hanem a menny pecsétjét hordozta magán. – Jézus élete, 723-724./old. 

White idézet: Pilátus itt mutatta meg a gyengeségét. Kijelentette, hogy Jézus ártatlan, mégis hajlandó volt megkorbácsoltatni, hogy lecsillapítsa vádolóit. Feláldozta az igazság alapelveit azért, hogy kölcsönös engedmények adásával megegyezhessen a csőcselékkel. Ezzel azonban kellemetlen helyzetbe sodorta magát. A sokaság számolt a helytartó határozatlanságával, és még hangosabban ordítozva követelte tőle a fogoly halálra ítélését. Ha Pilátus mindjárt az első pillanatban erős és határozott lett volna, és megtagadta volna annak az embernek az elítélését, akit ártatlannak talált, akkor elszakította volna azt a végzetes láncot, amely lelkiismeretét megkötözte, és a bűn iszonyatos fogságában tartotta egész életében. Ha kezdettől lelkiismeretére hallgatott volna, akkor a zsidók nem kísérelték volna meg azt, hogy előírják neki, mit tegyen. Krisztust megölhették volna, de ennek a gyilkosságnak a bűne nem terhelte volna Pilátust. Ő azonban egyik lépést a másik után tette meg lelkiismerete megsértésében. Felmentette magát az alól, hogy igazsággal és méltányossággal ítélkezzék, és most majdnem tehetetlenül a zsidó papok és főemberek kezében találta magát. Ingadozása és határozatlansága végül is a romlását okozta. – Jézus élete, 731./old.

Jézus imádsága

János evangéliuma 17. fejezetét Jézus főpapi imájának is szokták nevezni. Ez a búcsúbeszédének a vége. Jézus azért jött a földre, hogy helyreállítsa az emberiséget, újból meglegyen az eredeti, személyes kapcsolatunk Istennel. Hűséggel végrehajtotta azokat a jeleket, amelyekkel Isten feladatként megbízta. Szavaival és tetteivel Istent mutatta be a népnek. 

Amikor Jézus arra készült, hogy elhagyja a földet, ismét ki akarta nyilvánítani szeretetét a tanítványai iránt. Azt akarta, hogy megértsék, milyen szoros a kapcsolat az Atya, a Szentlélek és őközötte. Ugyanolyan személyes kapcsolatba kívánta bevonni őket az Atya Istennel és a Szentlélekkel, mint amit Ő is ápolt velük. 

 (János 17:1-26). Miután ezeket mondta Jézus, tekintetét az égre emelve így szólt: Atyám, eljött az óra: dicsőítsd meg a te Fiadat, hogy a Fiú is megdicsőítsen téged, (2) mivel hatalmat adtál neki minden halandó felett, hogy mindazoknak, akiket neki adtál, örök életet adjon. (3) Az pedig az örök élet, hogy ismernek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, Jézus Krisztust. (4) Én megdicsőítettelek téged a földön azzal, hogy elvégeztem azt a munkát, amelyet rám bíztál, hogy elvégezzem: (5) és most te dicsőíts meg, Atyám, önmagadnál azzal a dicsőséggel, amely már akkor az enyém volt tenálad, mielőtt még a világ lett. (6) Kijelentettem a te nevedet az embereknek, akiket nekem adtál a világból. A tieid voltak, és nekem adtad őket, és ők megtartották a te igédet. (7) Most már tudják, hogy mindaz, amit nekem adtál, tőled van; (8) mert azokat a beszédeket, amelyeket nekem adtál, átadtam nekik, ők pedig befogadták azokat, és valóban felismerték, hogy tőled jöttem, és elhitték, hogy te küldtél el engem. (9) Én őértük könyörgök: nem a világért könyörgök, hanem azokért, akiket nekem adtál, mert a tieid, (10) és ami az enyém, az mind a tied, és ami a tied, az az enyém, és én megdicsőíttetem őbennük. (11) Többé nem vagyok a világban, de ők a világban vannak, én pedig tehozzád megyek. Szent Atyám, tartsd meg őket a te neved által, amelyet nekem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi! (12) Amikor velük voltam, én megtartottam őket a te nevedben, amelyet nekem adtál, és megőriztem őket, és senki sem kárhozott el közülük, csak a kárhozat fia, hogy beteljesedjék az Írás. (13) Most pedig hozzád megyek, és ezeket elmondom a világban, hogy az én örömöm teljes legyen bennük. (14) Én nekik adtam igédet, és a világ gyűlölte őket, mert nem a világból valók, mint ahogy én sem vagyok a világból való. (15) Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól. (16) Nem a világból valók, mint ahogy én sem vagyok a világból való. (17) Szenteld meg őket az igazsággal: a te igéd igazság. (18) Ahogyan engem elküldtél a világba, én is elküldtem őket a világba: (19) én őértük odaszentelem magamat, hogy ők is megszentelődjenek az igazsággal. (20) De nem értük könyörgök csupán, hanem azokért is, akik az ő szavukra hisznek énbennem; (21) hogy mindnyájan egyek legyenek, ahogyan te, Atyám, énbennem, és én tebenned, hogy ők is bennünk legyenek, hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél el engem. (22) Én azt a dicsőséget, amelyet nekem adtál, nekik adtam, hogy egyek legyenek, ahogy mi egyek vagyunk: (23) én őbennük és te énbennem, hogy teljesen eggyé legyenek, hogy felismerje a világ, hogy te küldtél el engem, és úgy szeretted őket, ahogyan engem szerettél. (24) Atyám, azt akarom, hogy akiket nekem adtál, azok is ott legyenek velem, ahol én vagyok, hogy lássák az én dicsőségemet, amelyet nekem adtál, mert szerettél engem már a világ kezdete előtt. (25) Igazságos Atyám, a világ nem ismert meg téged, de én megismertelek, és ők is felismerték, hogy te küldtél el engem. (26) És megismertettem velük a te nevedet, és ezután is megismertetem, hogy az a szeretet, amellyel engem szerettél, bennük legyen, és én is őbennük. /RÚF/

Jézus élete rendkívül nehéz volt, aztán pedig a vallási hatóságok elvetették. Szenvedett népe, sőt alkalmanként még saját tanítványai közömbösségétől is. Az egyik tanítványa elárulta, egy másik pedig háromszor is megtagadta. Véget nem érőnek tűnő kihallgatásnak vetették alá, majd a keresztfára juttatták azok, akiknek a megváltásáért jött. 

Szentlélek

 (Jn 3:5-8). Jézus így felelt: Bizony, bizony, mondom neked, ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába. (6) Ami testtől született, test az, és ami Lélektől született, lélek az. (7) Ne csodálkozz, hogy ezt mondtam neked: Újonnan kell születnetek. (8) A szél fúj, amerre akar; hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön és hová megy: így van mindenki, aki a Lélektől született. /RÚF/

 (Jn 6:63). A Lélek az, aki életre kelt, a test nem használ semmit: azok a beszédek, amelyeket én mondtam nektek: Lélek és élet. /RÚF/

 (Jn 14:26). A Pártfogó pedig, a Szentlélek, akit az én nevemben küld az Atya, ő megtanít majd titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit én mondtam nektek. /RÚF/ 

 (Jn 15:26). Amikor eljön a Pártfogó, akit én küldök nektek az Atyától, az igazság Lelke, aki az Atyától származik, az tesz majd bizonyságot énrólam /RÚF/

(Jn 16:7-11). Én azonban az igazságot mondom nektek: jobb nektek, ha én elmegyek, mert ha nem megyek el, a Pártfogó nem jön el hozzátok, ha pedig elmegyek, elküldöm őt hozzátok. (8) És amikor eljön, leleplezi a világ előtt, hogy mi a bűn, mi az igazság, és mi az ítélet. (9) A bűn az, hogy nem hisznek énbennem; (10) az igazság az, hogy én az Atyához megyek, és többé nem láttok engem; (11) az ítélet pedig az, hogy e világ fejedelme megítéltetett. /RÚF/ 

Nagy áldás tehát befogadni a Szentlelket, aki tanúsítja, hogy Isten igaz! (Jn 3:33). Aki befogadja bizonyságtételét, az pecsétet tesz arra, hogy Isten igaz. /RÚF/) A Lélek győz meg bennünket a bűnről, az igazságról és az ítéletről. (Jn 16:8-11) Tehát az a kulcsa, hogy megtudjuk, mi helyes, igaz és jó, ha értelmünket és élettapasztalatunkat alávetjük Isten Igéjének, a Szentlélek megítélő és meggyőző hatása alatt.  

White idézet:  A Szentlelket Isten adta megújító erőként, hogy hathatóssá tegye a Megváltó halála által szerzett üdvösséget. Igyekszik az emberek figyelmét állandóan arra a nagy áldozatra irányítani, amelyet Krisztus hozott a golgotai kereszten. Bemutatja Isten szeretetét a világ előtt, és a bűneiről meggyőzött lélek számára hozzáférhetővé teszi a Szentírás értékeit. Miután a Szentlélek meggyőzte az embert bűneiről, az életszentség és igazság színvonalát feltárta előtte, elvonja szeretetét e világ dolgaitól, és betölti lelkét a szentség utáni vággyal. „Az elvezérel majd titeket minden igazságra” (Jn 16:13.) – jelentette ki az Üdvözítő. Ha az emberek készek arra, hogy a Lélek munkálkodjék bennük, akkor egész lényük megszentelődését véghez viszi. A Szentlélek az isteni jellemvonásokat vési be a lélekbe. Hatalma által olyan világossá teszi az élet útját, hogy senki sem tévedhet el. – Az apostolok története, 52./old.

„Miközben Jézus vázolta tanítványai számára a Szentlélek feladatát, igyekezett eltölteni őket azzal az örömmel és reménységgel, amely az Ő szívét is eltöltötte. Ujjongott, mivel bőséges segítséggel látja el egyházát. Az összes ajándék közül a Szentlélek volt a legmagasabbrendű ajándék, akiért az Atyához népe felemelése érdekében könyörgött. Krisztus azért adta nékünk Lelkét, hogy megújító erőforrásunk legyen. Nélküle Krisztus áldozata nem jelentett volna számunkra semmi segítséget. A gonosz hatalma évszázadok óta erősödik, és bámulatos, ahogy az emberek alávetették magukat ennek a sátáni fogságnak. Csak az Istenség harmadik személyének a hatalmas erejével tudunk ellenállni a bűnnek és tudjuk azt legyőzni. A Szentlélek nem korlátozott erővel jön el hozzánk, hanem isteni hatalmának, erejének teljességével”. (Ellen G. White: Jézus élete.)

Amikor Jézus megígérte tanítványainak a Szentlelket, tanítói működésének befejezéséhez közeledett. Ott állt a kereszt árnyékában, a bűnteher súlyának teljes tudatával, amit neki, mint Bűnhordozónak kellett viselnie. Azonban mielőtt feláldozta magát, kioktatta tanítványait a legfontosabb, legtökéletesebb adomány felől, melyet követőinek adni akart. Olyan adományról, mely kegyelmének határtalan segélyforrását tárja fel előttük. "És én kérem az Atyát, és más vigasztalót ád néktek, hogy veletek maradjon mindörökké. Az igazságnak ama Lelkét: akit a világ be nem fogadhat, mert nem látja őt és nem ismeri őt; de ti ismeritek őt, mert nálatok lakik, és bennetek marad." (Jn 14:16-17) Az Üdvözítő ezzel utalt a jövőre, amikor eljő a Szentlélek, mint földi képviselője, és hatalmas munkát végez. Annak a sok rossznak és gonoszságnak, mely évszázadokon át halmozódott fel, az ember ezentúl a Szentlélek isteni ereje által álljon ellen.

A Szentlélek ígérete nem korlátozódik sem korra, sem fajra. Krisztus kijelentette, hogy Lelkének szent befolyásában követői a világ végezetéig részesülnek. Pünkösd napjától mind a mai napig el is küldte a Vigasztalót mindazoknak, akik életüket Krisztus szolgálatára szentelték. Mindazokhoz, akik Krisztust elfogadták Üdvözítőjüknek, eljött a Szentlélek, mint tanácsadó, megszentelő, vezető és tanú. Minél szorosabb összeköttetésben éltek a hívők Istennel, annál világosabban és erőteljesebben tettek bizonyságot Megváltójuk szeretetéről és megmentő kegyelméről. Férfiak és nők, akik az üldöztetés és próbatétel hosszú évszázadai alatt a Lélek segítségét nagymértékben élvezték, jelként és csodaként álltak a világ előtt. Angyalok és emberek előtt bizonyították be a megváltó Szeretet átformáló hatalmát. (A Szentlélek eljő reátok, 47-49. oldal)

Aki ismeri a Fiút, ismeri az Atyát

 János evangéliuma egészében az apostol leírja, mi mindent tesz Jézus, a Fiú, amivel az Atyára mutat. Jézus elmondja, hogy ki az Atya és milyen a kapcsolata világunkkal. Mindez (Jn 1:18) Istent soha senki sem látta: az egyszülött Isten, aki az Atya kebelén van, az jelentette ki őt. /RÚF/) szerint történik, ahol az áll, hogy Jézus kijelenti az Atyát. Jézus újból és újból ezt teszi.

Jézus volt az Atya képviselője a földön, azért jött, hogy emberi testben éljen, az Atya akarata szerint. Jézus valóban elmondta, hogy minden dologban az Atya akaratát kereste, nem a magáét. (Jn 5:30) Én önmagamtól nem tehetek semmit: ahogyan tőle hallom, úgy ítélek; és az én ítéletem igazságos, mert nem a magam akaratát keresem, hanem annak az akaratát, aki elküldött engem. /RÚF/) Elsőre ez meglepő kijelentésnek tűnhet, azonban jól mutatja, hogy emberként maradéktalanul alárendelte magát az Atyának.

Jézus azt is mondta: azért küldte az Atya, hogy elvégezze a feladatát, az emberiség megváltását, és a munkájáról maga az Atya tett bizonyságot. (Jn 5:36-38). Nekem azonban (keresztelő) Jánosénál nagyobb bizonyságtételem van. Mert a tettek, amelyeket átadott nekem az Atya, hogy teljesítsem azokat, ezek a tetteim maguk tanúskodnak arról, hogy engem az Atya küldött el. (37) Az Atya, aki elküldött engem, ő tett bizonyságot rólam. Az ő hangját nem hallottátok soha, arcát sem láttátok, (38) és az igéje sem marad meg bennetek, mert annak, akit ő elküldött, nem hisztek. /RÚF/]  

Jézus hirdette: az Atya elküldte Őt, mint az egyetlent, aki által az emberiség eljuthat hozzá. (Jn 6:40, 44) Mert az én Atyámnak az az akarata, hogy annak, aki látja a Fiút, és hisz benne, örök élete legyen; én pedig feltámasztom azt az utolsó napon. (44) Senki sem jöhet énhozzám, ha nem vonzza őt az Atya, aki elküldött engem. Én pedig feltámasztom azt az utolsó napon. /RÚF/] Az Atya azt akarja, hogy az embereknek örök élete legyen Jézusban, aki megígéri: új életet ad a feltámadáskor.  

(Jn 7:16) Jézus így válaszolt nekik: Az én tanításom nem az enyém, hanem azé, aki elküldött engem. /RÚF/ 

 (Jn 8:38) Én azt mondom, amit az én Atyámnál láttam, és ti is azt teszitek, amit a ti atyátoktól hallottatok. /RÚF/ 

 (Jn 14:10, 23) Talán nem hiszed, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem van? Azokat a beszédeket, amelyeket én mondok nektek, nem önmagamtól mondom; az Atya, aki énbennem van, ő viszi végbe a maga cselekedeteit. (23) Jézus így válaszolt: Ha valaki szeret engem, az megtartja az én igémet; azt pedig az én Atyám is szeretni fogja, és elmegyünk hozzá, és nála maradunk. /RÚF/

 (Jn 15:1, 9-10) Én vagyok az igazi szőlőtő, és az én Atyám a szőlősgazda. (9) Ahogyan engem szeretett az Atya, úgy szeretlek én is titeket: maradjatok meg az én szeretetemben! (10) Ha parancsolataimat megtartjátok, megmaradtok a szeretetemben, ahogyan én mindig megtartottam az én Atyám parancsolatait, és megmaradok az ő szeretetében. /RÚF/

 (Jn 16:27-28) Mert maga az Atya szeret titeket, mivel ti szerettek engem, és hiszitek, hogy én az Istentől jöttem. (28) Én az Atyától jöttem, és eljöttem a világba, de most elhagyom a világot, és az Atyához megyek. /RÚF/

 (Jn 17:3) Az pedig az örök élet, hogy ismernek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, Jézus Krisztust. /RÚF/  

Bámulatos dolgokat állított Jézus az Atyával való kapcsolatáról. Kijelentette, hogy minden tanítása valójában az Atyáé; amit csak mond, azt személyesen az Atyától hallotta; hinni benne és az Atyában ugyanazt jelenti; a szavai és a cselekedetei az Atyától erednek; Ő és az Atya egyek az emberiség iránti szeretetben, a megváltásuk érdekében. Különös erejű bizonyságtétel ez Jézus és mennyei Atyja szoros kapcsolatáról! 

White idézet: Krisztus elfogadásával az ember értékessé válik. Áldozata életet és világosságot hoz mindazoknak, akik személyes Megváltójuknak tekintik Krisztust. Isten szeretete Jézus Krisztuson keresztül az Ő teste minden tagjának szívében szétárad, s magával viszi az Atya törvényének életerejét…

 Isten a Fiához hasonlóan szereti azokat, akiket Krisztus megvált. Micsoda gondolat! Szeretheti-e Isten a bűnöst úgy, mint saját Fiát? Igen! Ezt Krisztus mondta, és Ő komolyan is gondolja, amit mond. Minden törekvésünket meg fogja áldani, ha élő hit által ígéreteibe kapaszkodunk, és Őbelé helyezzük bizalmunkat. Tekintsetek rá és éltek! Mindazok, akik engedelmeskednek Istennek, benne foglaltatnak Krisztus Atyjához intézett imájában: „És megismertettem velük a te nevedet, és megismertetem; hogy az a szeretet legyen őbennök, amellyel engem szerettél, és én is őbennök legyek.” (Jn 17:26.) Csodálatos igazság ez! Túl mély ahhoz, hogy az emberi természet felfoghatná! – Szemelvények Ellen G. White írásaiból, 1. köt., 299-300./old. 

Jézus és az Atya

A Szentháromság Isten kapcsolatra teremtett minket önmagával (1Móz 1:26-27) Akkor ezt mondta Isten: Alkossunk embert a képmásunkra, hozzánk hasonlóvá: uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, a jószágokon, az összes vadállaton és az összes csúszómászón, ami a földön csúszik-mászik. (27) Megteremtette Isten az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette őket. /RÚF/, ami azonban a bűn miatt alapvetően megtört. 

Az édenkerti történet mutatja a törés közvetlen következményeit.

(1Móz 3:7-10) Ekkor megnyílt mindkettőjük szeme, és észrevették, hogy meztelenek. Ezért fügefaleveleket fűztek össze, és ágyékkötőket készítettek maguknak. (8) Amikor aztán meghallották az Úristen hangját, amint szellős alkonyatkor sétált a kertben, az ember és a felesége elrejtőzött az Úristen elől a kert fái között. (9) De az Úristen kiáltott az embernek, és ezt kérdezte: Hol vagy? (10) Az ember így felelt: Meghallottam hangodat a kertben, és megijedtem, mert meztelen vagyok, és ezért elrejtőztem. /RÚF/  

A Szentháromság Isten szándéka, hogy az egész emberiségnek megoldást kínáljon a bűn okozta törésre, még ha nem is mindenki fogadja el az ajánlatot.

 A kapcsolat helyreállítása érdekében az Istenség egyik Személye emberré lett, vagyis az Ige testté lett, közöttünk lakozott, bemutatta Isten dicsőségét 

(Jn 1:14-18) Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal. (15) János bizonyságot tett róla, és azt hirdette: Ő volt az, akiről megmondtam: Aki utánam jön, nagyobb nálam, mert előbb volt, mint én. (16) Mi pedig valamennyien az ő teljességéből kaptunk kegyelmet kegyelemre. (17) Mert a törvény Mózes által adatott, a kegyelem és az igazság Jézus Krisztus által jött el. (18) Istent soha senki sem látta: az egyszülött Isten, aki az Atya kebelén van, az jelentette ki őt. /RÚF/], az emberiség pedig látta az Ő teljességét és kegyelmét. Ezt jött bemutatni Jézus, kinyilatkoztatta Isten dicsőségét, hogy helyreállhasson a bűn következtében megtört kapcsolat – legalábbis mindazok számára, akik készek elfogadni a Jézus Krisztusban felkínált ajándékot.

(Jn 1:1-2) Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és az Ige Isten volt. (2) Ő kezdetben Istennél volt. /RÚF/

 (Jn 5:16-18) Azért üldözték a zsidók Jézust, mert szombaton tette ezt. (17) Jézus így szólt hozzájuk: Az én Atyám mind ez ideig munkálkodik, én is munkálkodom. (18) Ezért azután a zsidók még inkább meg akarták ölni, mert nemcsak megtörte a szombatot, hanem saját Atyjának is nevezte Istent, és így egyenlővé tette magát az Istennel. /RÚF/ 

 (Jn 6:69) És mi hisszük és tudjuk, hogy te vagy az Istennek Szentje. /RÚF/ 

 (Jn 10:10, 30) A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson; én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek. (30) Én és az Atya egy vagyunk. /RÚF/ 

 (Jn 20:28) Tamás pedig így felelt: Én Uram és én Istenem! /RÚF/ 

„Krisztusban van az eredeti, nem kölcsönvett, nem mástól származó élet” (Ellen G. White: Jézus élete).

 Testet öltött Fiúként azonban „önmagát megüresítette” (Fil 2:7) ÚRK isteni előjogai gyakorlásától. A földön, az emberek között, emberként élve elmondhatta magáról, hogy Istentől kapott ajándék az élete. „Krisztus istensége az örök élet biztosítéka a hívő számára” (u./old.)  

A világ nem ismerte Istent (Jn 17:25) Igazságos Atyám, a világ nem ismert meg téged, de én megismertelek, és ők is felismerték, hogy te küldtél el engem. /RÚF/), aki elküldte egyetlen Fiát (Jn 9:4) Nekünk, amíg nappal van, annak a cselekedeteit kell végeznünk, aki elküldött engem. Mert eljön az éjszaka, amikor senki sem munkálkodhat. /RÚF/; (Jn 16:5) De most elmegyek ahhoz, aki elküldött engem, és közületek senki sem kérdezi tőlem: Hova mégy? /RÚF/], hogy megismerjék Őt, az Atyát.

White idézet: De ahelyett, hogy Isten elpusztította volna a világot, elküldte Fiát, hogy megmentse azt. Noha mindenütt romlás és ellenszegülés volt tapasztalható ezen az elidegenedett világon, Isten gondoskodott a gyógyulásról. A válság mélypontján, amikor Sátán már-már diadalmaskodott, Isten Fia eljött az isteni kegyelem üzenetével. Isten szeretete minden korban, minden időben áradt az elbukott emberiség felé. Az emberi romlottság ellenére mindig láthatók voltak a kegyelem jelei. Amikor pedig elérkezett az időnek teljessége, Isten dicsősége megmutatkozott abban, hogy a világra árasztotta a gyógyító kegyelem teljességét, amelynek többé semmi sem vet gátat, s amelyet nem von vissza mindaddig, amíg a megváltás terve célba nem ér.

  Sátán ujjongott, hogy sikerült az emberben eltorzítania Isten képmását. De eljött Jézus, hogy helyreállítsa az emberben az alkotója képét. Csak egyedül Krisztus tudja újjá formálni azt a jellemet, amelyet a bűn megrontott. Eljött, hogy kiűzze a démonokat, akik az ember akaratát hatalmukban tartották. Eljött, hogy felemeljen bennünket a porból, hogy eltorzított jellemünket átalakítsa az Ő isteni jellemére, és saját dicsőségével megszépítse. – Jézus élete, 37./old.

A Mennyei Atya

 

„Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet.” (1Móz 1:1) ÚRK

 Így is lehetne mondani: Kezdetben teremtette az Atya, a Fiú és a Szentlélek az eget és a földet. Tőlük ered minden, ami létezik. Ők teremtették az univerzumot és a mindenséget benépesítő lényeket. A mi bolygónkon az élet sajátságos teremtése történt, a legkülönlegesebb pedig az ember megalkotása volt, amivel az volt Isten célja, hogy a szeretet harmóniájában éljünk vele és egymással.

 Azonban Lucifer behozta a bűnt a világunkba. A bűn az Istennel való kapcsolat megtörését is jelenti. Téves képet mutat Istenről.

 Jézus felvette magára az emberi természetet, hogy újból helyes képet kapjunk Istenről, és üdvösséget hozzon az emberiségnek. Ittléte alatt Jézus alávetette magát az Atyának, az Ő vezetését követve élt. „Én és az Atya egy vagyunk” (Jn 10:30.) – mondta. „…az Atya énbennem van, és én őbenne vagyok.” (Jn 10:38.) „Ha nem az én Atyám cselekedeteit teszem, úgy ne higgyetek nekem.” (Jn 10:37) ÚRK

(Jn 3:16-17) Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. (17) Mert Isten nem azért küldte el a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön a világ általa. /RÚF/; 

(Jn 6:57) Ahogyan engem az élő Atya küldött el, és én az Atya által élek, úgy az is, aki engem eszik, élni fog énáltalam. /RÚF/ 

(Jn 5:22, 30) Az Atya nem is ítél meg senkit, hanem az ítéletet egészen a Fiúnak adta át, (30) Én önmagamtól nem tehetek semmit: ahogyan tőle hallom, úgy ítélek; és az én ítéletem igazságos, mert nem a magam akaratát keresem, hanem annak az akaratát, aki elküldött engem. /RÚF/ 

(Jn 6:32) Jézus pedig így válaszolt nekik: Bizony, bizony, mondom nektek, nem Mózes adta nektek a mennyei kenyeret, hanem az én Atyám adja nektek az igazi mennyei kenyeret. /RÚF/; 

(Jn 14:10, 24) Talán nem hiszed, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem van? Azokat a beszédeket, amelyeket én mondok nektek, nem önmagamtól mondom; az Atya, aki énbennem van, ő viszi végbe a maga cselekedeteit. (24) Aki nem szeret engem, nem tartja meg az én igéimet. Az az ige pedig, amelyet hallotok, nem az enyém, hanem az Atyáé, aki elküldött engem. /RÚF/  

(Jn 6:45) Meg van írva a prófétáknál: „És mindnyájan Istentől tanítottak lesznek.” Aki az Atyára hallgatott, és tőle tanult, az mind énhozzám jön. /RÚF/ 

(Jn 15:16) Nem ti választottatok ki engem, hanem én választottalak ki titeket, és arra rendeltelek, hogy elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek, és gyümölcsötök megmaradjon, hogy bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. /RÚF/; 

(Ján 16:23) és azon a napon nem kérdeztek éntőlem semmit. /RÚF/ 

White idézet: Az Atyát nem lehet leírni földi szavakkal. Az Atya, az Istenség teljessége, a halandók számára láthatatlan. A Fiú pedig az Istenség teljességének kinyilatkoztatása. Isten Igéje kijelenti, hogy a Fiú „az Ő valóságának képmása”. „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” Így mutatkozott meg számunkra az Atya személyisége.

A Lélek a Krisztus által megígért Vigasztaló, aki az Istenség teljességében kinyilvánítja az isteni kegyelmet mindazok iránt, akik elfogadják Krisztust személyes Megváltójuknak. A mennyei Szentháromság három személyből áll: Atya, Fiú és Szentlélek. Akik élő hittel fogadják el Krisztust, megkeresztelkednek, és akkor ez a hármas hatalom együtt munkálkodik, hogy az engedelmes lélek Krisztusban új életet élhessen. – Bible Training School, 1906. március 1.  

Az embernek Fia - Jézus Krisztus a Megváltó

 

Mert az embernek Fia eljő az ő Atyjának dicsőségében, az ő angyalaival; és akkor megfizet mindenkinek az ő cselekedete szerint. (Mát 16:27)

Mert az embernek Fia azért jött, hogy megtartsa, ami elveszett vala.(Mát 18:11)

Valamint az embernek Fia nem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és adja az ő életét váltságul sokakért. (Mát 20:28)

Azért legyetek készen ti is; mert amely órában nem gondoljátok, abban jő el az embernek Fia. (Máté 28:44)

Annak okáért az embernek Fia a szombatnak is ura. (Márk 2:28)

A Jézus Krisztus, az Isten Fia evangéliumának kezdete, (Máté 1:1)

Így szól az Úr, Megváltód, Izráelnek Szentje: Én vagyok az Úr, Istened, ki tanítlak hasznosra, és vezetlek oly úton, amelyen járnod kell. (Ézsa 48:14)

Ez az igazság sokak számára a kétség és hitetlenkedés kútfeje. Amikor Krisztus – az Isten Fia és az ember Fia – világra jött, kortársai nem értették meg. Lealacsonyodott emberi természetet vett magára, hogy elérhesse és felemelhesse a bukott emberiséget. Az emberek gondolkodását azonban már annyira elsötétítette a bűn, felfogásuk annyira eltompult, hogy az emberi külső mögött nem ismerték fel az isteni jellemet. A megbecsülésnek ez a hiánya hátráltatta a munkát, amelyet el akart végezni értünk. Hogy tanításának erőt kölcsönözzön, gyakran szükségesnek bizonyult, hogy meghatározza és megvédje helyzetét. Azért hivatkozott titokzatos és isteni jellegére, hogy olyan irányba indítsa útnak gondolataikat, amely kedvező az igazság átalakító ereje számára. Ugyanezért vette a természetből az isteni igazság szemléltetésére szánt hasonlatait, mert azokat mindenki ismerte. Így készítette elő szívük talaját a jó mag befogadására. Megértette hallgatóival, hogy azonosítja a maga érdekeit az ő érdekeikkel, hogy szíve megértéssel dobban együtt az övékkel, örömben és bánatban. Ugyanakkor benne látták a hatalom és kiválóság megtestesülését, amely messze túlszárnyalta a legtiszteltebb tanítókét. Krisztus tanításai szembeszökően egyszerűek, fennköltek és mindeddig ismeretlen hatalomtól duzzadóak voltak. Ezért önkéntelenül kiáltottak fel: Ember így még nem beszélt! A nép örömmel hallgatta, de a papok és a fejedelmek, akik árulói lettek a rájuk bízott igazság őrzésének, gyűlölték Krisztust magukért a megnyilvánuló kegyekért, melyek tömegeket vonzottak el tőlük, hogy kövessék az élet világosságát. A vezetők tekintélye miatt a zsidó nemzet nem ismerte fel Krisztus isteni jellemét, ezért megtagadta az Üdvözítőt. (EGW: Bizonyságtételek 5. kötet )

Sokan voltak Jézus körül, amikor e szavakat mondta, és egyikük így szólt: „Mi azt hallottuk a törvényből, hogy a Krisztus örökké megmarad: hogyan mondod hát te, hogy az ember Fiának fel kell emeltetnie? Kicsoda ez az ember Fia? Monda azért nékik Jézus: Még egy kevés ideig veletek van a világosság. Járjatok, amíg világosságotok van, hogy sötétség ne lepjen meg titeket: és aki a sötétségben jár, nem tudja, hová megy. Míg a világosságotok megvan, higgyetek a világosságban, hogy a világosság fiai legyetek.” (Ján 12,34–36)  (EGW: Jézus élete)

Krisztus azonban nem jelentette ki eljövetele napját és óráját. Világosan megmondta tanítványainak: "Arról a napról és óráról pedig senki sem tud, az ég angyalai sem, hanem csak az én Atyám egyedül" (Mt 24:36). Ha megadta volna a pontos időt, akkor vajon miért buzdította éberségre tanítványait. Vannak, akik azt állítják; hogy tudják az Úr megjelenésének a napját és óráját és a legnagyobb komolysággal határozzák meg a jövőt. Az Úr azonban óva int ettől a magatartástól. Az ember Fia második eljövetelének a pontos ideje Isten titka. 

Júdás a tanítványok pénztárosa

Júdás a tanítványok pénztárosa volt, s a kis tartalékból titkon elcsent valamennyit saját magának, ezzel anyagi forrásaikat csekély összegre szűkítette. Igyekezett mindent az erszénybe rakni, amit csak összeszedett. Az erszény tartalmát gyakran kiürítették, hogy segítsenek a szegényeken. Ha vettek valamit, amit Júdás nem tartott lényegesnek, megkérdezte: Miért ez a pazarlás? Miért nem tettük ennek az árát a szegények számára fenntartott erszénybe? Ez alkalommal Mária cselekedete olyan éles ellentétben állt önzésével, hogy megszégyenült. Szokása szerint igyekezett méltó indokot találni, miért kifogásolja az ajándékot. A tanítványokhoz fordult, és így szólt: "Miért nem adták el ezt a kenetet háromszáz dénáron, és miért nem adták a szegényeknek? Ezt pedig nem azért mondá, mintha néki a szegényekre volna gondja, hanem mivelhogy tolvaj vala, és nála vala az erszény, és amit abba tesznek vala, elcsené" (Jn 12:5-6). Júdás nem szánta a szegényeket. Ha eladták volna Mária kenetét, s az ára az ő kezébe kerül, abból a szegényeknek semmi hasznuk nem lett volna.

Júdás nagyon jó véleménnyel volt saját intézkedési képességéről. Pénzügyi szakértőként sokkal többre tartotta magát tanítványtársainál, s úgy irányította őket, hogy ők is ugyanilyen megvilágításban lássák őt. Megnyerte bizalmukat, s erősen befolyásolni tudta őket. A tanítványokat becsapta állítólagos együttérzése a szegényekkel, művészi tettetése oda vezetett, hogy rossz szemmel nézték Mária odaadását. Zúgolódás hallatszott az asztal körül: "Mire való ez a tékozlás? Mert eladhatták volna ezt a kenetet nagy áron, és adhatták volna a szegényeknek" (Mt 26:8-9).

Mária cselekedete éles ellentétben állt Júdás szándékával. Milyen metsző leckét adhatott volna Krisztus annak, aki elhintette a bírálat és a gonosz gondolkodás magvát a tanítványok elméjébe! Milyen igazságosan lehetett volna vádolni a vádlót! Aki olvas minden szív indítékaiban, és minden tettet megért, az feltárhatta volna a lakomán Júdás életének sötét lapjait. Jézus leleplezhette volna az üres tettetést, melyre az áruló alapozta szavait, hiszen a szegényekkel való együttérzés helyett megfosztotta őket a megsegítésükre szánt pénztől. Méltatlankodást kelthetett volna vele szemben, mert Júdás megkárosította az özvegyet, az árvát, a hontalant. Ha azonban Krisztus leleplezi őt, ez indokul szolgálhatott volna elárulására. És hiába a tolvajlás vádja, Júdással még a tanítványok is együttéreztek volna. A Megváltó nem dorgálta meg, és ezzel elkerülte, hogy mentséget találhasson hitszegésére. (EGW: Jézus élete 470-472.old)

A mai világban is van sok Júdás, Júdások, akik megvezetik, félrevezetik az embert, embereket. Mutatják a szép oldalukat és becsapják ravasz, művészi módon az embertársaikat, embercsoportokat. Addig nyájaskodnak míg a másik ugyanolyan megvilágításban lássanak másokat, mint ő. Megnyerik bizalmukat, és erősen befolyásolni tudják őket. Rossz szemmel néznek ők is arra másikra, akit megakar, megakarnak alázni, elakarnak taposni.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek

 

A Vigasztaló pedig a Szentlélek, akit az én nevemben küld az Atya, az majd mindenre megtanít titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, amiket mondtam nektek.” (Jn 14:26, ÚRK)

János azért említette a jeleket (csodákat), hogy bemutassa: Jézus a próféták által megígért Messiás. A tanúk széles körét megszólaltatva hirdeti, hogy Jézus a Krisztus, az „ÉN VAGYOK” kijelentésekkel is istenségére mutat.

 János evangéliumának 1. fejezete említi a Szentháromság mindhárom tagját. (Jn 1:1-4, 14, 18, 32-34.)

(Jn 1:1-4),Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és az Ige Isten volt. (2) Ő kezdetben Istennél volt. (3) Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött. (4) Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága.

 (14) Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal. 

(18) Istent soha senki sem látta: az egyszülött Isten, aki az Atya kebelén van, az jelentette ki őt.

 (32) Így tett erről bizonyságot (Keresztelő) János: Láttam, hogy a Lélek leszállt az égből, mint egy galamb, és megnyugodott rajta. (33) Én nem ismertem őt, de aki elküldött engem, hogy vízzel kereszteljek, ő mondta nekem: Akire látod, hogy leszáll a Lélek, és megnyugszik rajta, ő az, aki Szentlélekkel keresztel. (34) Én láttam, és bizonyságot tettem arról, hogy ő az Isten Fia. /RÚF/

 Az emberek évszázadokon át próbálták igazán megérteni, felfogni, hogy milyen a Szentháromság természete, de mivel erre nem vagyunk képesek, sokan elutasítják a gondolatot. Balgaság tagadni valamit csak azért, mert nem tudjuk maradéktalanul megérteni, vagy mert nem illeszkedik az emberi értelem szűk korlátai közé!

János kifejezi, hogy ha meg akarjuk érteni Istent, Jézusra kell néznünk és arra, amit Igéjében kijelentett. Ezzel a megközelítéssel a kapcsolatok új világa tárul ki előttünk: kapcsolat a Szentháromság három személye, a Szentháromság és az emberiség, illetve a különböző emberek között. 

White idézet: A Szentlélek lényege: titok. Emberek nem fejthetik meg, mert Isten nem nyilatkoztatta ki előttük. Kutatásra hajlamos elmék összehozhatnak bibliaszövegeket, és alapul vehetik emberi magyarázataikhoz, de az ilyen nézetek elfogadása nem fejlesztheti a gyülekezetet. Olyan titkokat illetőleg, amelyek az emberi értelmet meghaladják, hallgatni arany.

Jézus Szentlélek hivatását ezekkel a szavakkal vázolja: „És az, amikor eljő, megfeddi (oktatja) a világot bűn, igazság és ítélet tekintetében.” (Jn 16:8.) A Szentlélek meggyőz a bűnről. Ha a bűnös átadja magát a Lélek megelevenítő befolyásának, akkor megtérésre jut, és felismeri az isteni követelmények iránti engedelmesség fontosságát. 

 A megtérő bűnösnek, aki éhezi és szomjúhozza az igazságot, a Szentlélek ki nyilatkoztatja Isten Bárányát, aki hordozza a világ bűneit. „Az enyémből vesz és megjelenti néktek” – mondotta Jézus. „Az mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, amiket mondottam néktek.” (Jn 16:14; 14:26.) – Az apostolok története, 52./old.

A Szentírás és az Igazság

 

Az egész evangélium kiemeli a Szentírás szerepét abban, hogy beszél arról, aki az út, az igazság és az élet. Az egész Biblia, az Ó- és az Újszövetség az igazságot nyilatkoztatja ki, különösen igaz ez a Jézusról és eljövetelének céljáról adott tanítás tekintetében.

(Jn 5:38-40). És az igéje sem marad meg bennetek, mert annak, akit ő elküldött, nem hisztek. (39) Ti azért kutatjátok az Írásokat, mert azt gondoljátok, hogy azokban van az örök életetek: pedig azok rólam tesznek bizonyságot, (40) és mégsem akartok hozzám jönni, hogy életetek legyen. /RÚF/ 

Jézus meg a tanítványai újból és újból a Szentírásra mutattak, mint ami igazolja, hogy Ő a Messiás. Krisztus kijelentette: „Mert, ha hinnétek Mózesnek, nekem is hinnétek, mert ő rólam írt. Ha pedig az ő írásainak nem hisztek, hogyan hinnétek az én beszédeimnek?” (Jn 5:46-47. ÚRK) 

(Lk 24:27). És Mózestől meg valamennyi prófétától kezdve elmagyarázta nekik mindazt, ami az Írásokban róla szólt. /RÚF/ 

Másutt Krisztus ezt kérdezte, Mózes második könyvéből idézve: „nem olvastátok, amit Isten mondott nektek…”? (Mt 22:31), ÚRK? Zakariás Isten ígéreteire utalt, amelyeket „szólott az ő szent prófétáinak szája által, akik eleitől fogva voltak” (Lk 1:70). Pünkösdi prédikációjában Péter kijelentette: „be kellett teljesednie az Írásnak, amelyet megjövendölt a Szentlélek Dávid szája által”. (ApCsel 1:16). ÚRK

  A Biblia nem tudományos tankönyv, nem magyarázza el az atomhasadást, sem azt, hogyan kell agyműtétet végezni. Ennél fontosabbról szól! Megadja azt az összefüggést, amelyben a világegyetem értelmet nyer. Ez az a kulcs, ami nyitja az ajtót, a világosság, aminek köszönhetően láthatunk. A Biblia nélkül sötétben tapogatóznánk Isten létével, a világmindenségben betöltött szerepével, az eredetünkkel, az élet értelmével és a jövővel kapcsolatban.

White idézet: Az Ige csodálatosan szépnek hirdeti az Üdvözítőt. Megnyugvás és vigasz lelhető az írásokban, melyek tele van ígéretekkel, hogy mit tesz Isten azokért, akik helyes kapcsolatra jutnak el vele. Az Ige hallása különösen a betegeket nyugtatja meg. Hiszen az írások adományával Isten az élet fájáról adott levelet az emberiségnek, s ez a fa a nemzetek gyógyulására szolgál. Az Ige olvasója vagy hallgatója hogyan veszíthetné el a mennyi dolgok iránti érdeklődését, hogyan találna szórakozást és boldogságot a világban? – A Te Igéd igazság, 5. köt., 1134./old.  

Isten Igéje magába foglalja az Ó- és az Újtestamentumot. Egyik sem teljes a másik nélkül. Krisztus kijelentette, hogy az ótestamentumi igazságok éppen olyan értékesek, mint az Újszövetség könyvei. Krisztus volt az ember Megváltója kezdetben is, és ma is az…  

Az apostolok bizonyságot tettek Krisztus életéről, haláláról és közbenjárói munkájáról, de mindezt már korábban is hirdették a próféták. Krisztus volt a beszédtémájuk – Krisztus az Ő alázatában, fedhetetlenségében, szentségében és semmihez sem fogható szeretetében. Ahhoz, hogy a maga teljességében hirdethessék az evangéliumot, úgy kellett bemutatniuk az Üdvözítőt, amint ki volt nyilatkoztatva Krisztus életében és tanításaiban, és ahogy hirdették azt az ótestamentumi próféták, valamint ahogy mindenre rámutatott az áldozati rendszer…

 Az igazság valamilyen mértékben minden időben újabb fejlődési szakaszba jutott, Istennek minden nemzedék számára volt üzenete. A régi igazságok mind fontosak; az új igazság pedig nem független a régitől, hanem kiegészíti azt. Csak akkor érthetjük meg az újat, ha megértjük a régit. Amikor Krisztus próbálta elmagyarázni a tanítványoknak a feltámadásával kapcsolatos igazságokat, „elkezdvén Mózestől és minden prófétáktól fogva, magyarázza vala nékik minden írásokban, amik őfelőle megírattak” (Lk 24:27). A régi igazságot csak az újonnan felfedezett igazság dicsőítheti meg. – Lift Him Up, 306./old.