Krisztus a mndennapokban: Hogyan lehet harmonikus a házasság?

1Pt 3,1. 3–4. 7 • „Hasonlóképpen az asszonyok engedelmeskedjenek a férjüknek, hogy ha némelyek nem engedelmeskednének is az igének, feleségük magaviselete által ige nélkül is megnyeressenek: akinek ékessége ne legyen külső, hajuk fonogatásából és arany felrakásából vagy öl­tözékek felvevéséből való, hanem a szív elrejtett embere, a szelíd és csendes lélek romolhatatlanságával, ami igen becses az Isten előtt. A férfiak hasonlóképpen, együtt lakjanak értelmes módon feleségükkel, az asszonyi nemnek mint gyöngébb edénynek tisztességet tévén, mint akik örökös társaik az élet kegyelmében, hogy a ti imádságaitok meg ne hiúsuljanak.”

A bűn átkos következményeként uralkodás és epekedés feszül majd egymásnak a maga változatos fegyvertárával férfi és nő részéről – szólt az isteni kijelentés (1Móz 3,16). Ezzel szembeni küzdelemre szólít fel az apostol tanácsa. A cél: összhangra jutni, és azt megőrizni lelkileg és testileg egyaránt.

Az Ige mindkét fél számára bemutatja az ehhez szükséges viselkedést. Egy férfi helyzetét, akit egyébként is az uralni vágyás kísért, nem szabad fölösleges csatározásokkal nehezíteni („engedelmesség” – lázadás helyett). Nagyon jó példák erre Abigail, illetve Eszter történetének mozzanatai (1Sám 25. fej.; Eszt 4–5., 7. fej.). A nő számára az egyetlen járható út férje megnyeréséhez a szelíd, értelmi alapon álló szeretet. A belső értékekbe („ékessége ne legyen külső”) vetett biztos hittel a „gyengébbnek” erősebb befolyása lehet a jóra.

A férfi küzdelme más természetű. Megtanulni „tisztességet tenni”, vigyázni a fizikailag gyengébbre. Mindezt nem uralkodva – indulatai, vágyai szerint –, hanem „értelmes módon”. Mindkét félnek Isten ad erőt egymás szolgálatához.

A házasság önuralmat és feltétel nélküli szeretetet igényel. Amikor mindkét fél le tud mondani a másik javára arról, ami neki jó, akkor a kapcsolatukon Isten áldása és jelenléte nyugszik meg. Így a lobogó szerelem a sokkal tartósabb ragaszkodó szeretetté szelídül.

A kapcsolat fejlődik, és egyre inkább kiteljesedik. A közösen eltöltött hónapok, évek – a közös tapasztalatok, küzdelmek, próbák elmélyítik az összetartozás érzését és bizonyosságát. Kísértések eközben is folyamatosan jelen vannak mindkét ember életében, de a beszélgetések, a közös imádságok, igei élmények megtartó és gyógyító ereje érvényesül. Mindennek az alapja az Isten és egymás előtti őszinteség. Mert igaz a mondás: „egy házasság sok hányattatást és küzdelmet kibír, de egy dolgot nem: ez pedig az őszinteség hiánya”.

Csakis ilyen lelki közösség biztosíthatja az uralkodás és az epekedés nélküli házaséletet, beleértve a testi kapcsolatot is. Ennek fenntartásáért meg kell tanulni a gyengédség és a figyelmesség változatos és állandó kifejezését, amelynek következménye a kényszeredettség nélküli testi kapcsolat, amit nem az önzés diktál, hanem az összetartozás intimitása.

Sajnos a bennünket körülvevő világ nincs tekintettel a házas­ágy szentségére (Zsid 13,4). Az érzelgős szerelmi sorozatoktól, szappanoperáktól kezdve a legdurvább pornográfiáig mindent felvonultat a gonosz, hogy pótlékaival gyengítse a tiszta szerelmet. De Istennek van orvossága minden olyan kisebb-nagyobb érzelmi válságunkra, sérülésünkre, amely a paráznaságra kísértene (lásd Mt 5,28). Minden bajunkkal, lehetőleg házastársunkkal együtt keressük Istent, hogy győzelmet adhasson!

„Ha nehézségek, gondok és csüggesztő körülmények támadnának is, se a férj, se a feleség ne élje bele magát abba a gondolatba, hogy házasságuk tévedés vagy csalódás! Határozzátok el, hogy egymás számára azzá váltok, amivé csak lehet! Legyetek továbbra is oly figyelmesek, mint kezdetben. Minden módon támogassátok egymást az élet küzdelmeiben! Gondolkodjatok azon, hogyan tudnátok elősegíteni egymás boldogságát! Kölcsönösen szeressétek egymást, és legyetek türelmesek egymáshoz! Akkor a házasság nem fogja a szeretet végét jelenteni – hanem a szeretet a házassággal kezdődik el igazán. Az őszinte barátság melege, a szíveket egymáshoz kapcsoló szeretet a mennyei boldogság elõíze lesz.” (Ellen G. White: Boldog otthon, 92. o.)

Krisztus a mindennapokban: A férfi és a nő kapcsolata

 Mit tanít a Biblia a férfi és a nő egymást segítő, kiegészí­tõ szerepéről?

Préd 4,12 • „Ha az egyiket megtámadja is valaki, ketten ellene állhatnak, és a hármas kötél nem hamar szakad el.”

Eféz 5,21–22. 25 • „Engedelmesek legyetek egymásnak Isten félelmében… 

Ti asszonyok… (vö. Kol 3,18; 1Pt 3,1) Ti férfiak… (vö. Kol 3,19; 1Pt 3,7).”

Két egyenrangú, ám testi és lelki adottságaiban alapvetően el­térõ lényt rendelt Isten egymás társául a házasságban. Férfi és nő – különösen a bûneset után – csak akkor maradhat együtt, ha biztos alapot találnak közös életükhöz. Ez mindkét fél ré­szérõl önmegtagadást és alkalmazkodást igényel. „A férj és a feleség tanúsítson egymás iránt tiszteletet és szeretetet. Törődjön mindenki a másikkal… Mindketten tanulmányozzátok, hogyan tudtok alkalmazkodni egymáshoz, és nem különbözni… A gyengéd, szelíd módszerek alkalmazása meglepő változást hoz majd életetekben… A szeretet nem létezhet sokáig, kifejezésre juttatás nélkül. Ne engedd, hogy a veled összekapcsolt szív éhezzen a kedvesség és rokonszenv hiánya miatt! Csodálatos ösztönzést és örömet jelent, ha értékelnek bennünket. A megértés és a megbecsülés arra serkent, hogy igyekezzünk tökéletesek lenni. És a szeretet is fokozódik, miközben nemesebb célokra sarkall… A sok kis fi­gyelmességbõl, az élet számos apró eseményéből és az egyszerű elõzékenységbõl fakad a boldogság. És az ellenkezője is igaz: a barátságos, bátorító, szeretetteljes szavak és az apró figyelmességek elhanyagolása idézi elő az élet nyomorúságát. E földi létünk végén meglátjuk, hogy énünk megtagadása a körülöttünk élők javáért és boldogságáért adja a rólunk szóló feljegyzések legjavát a mennyei könyvekben.” (Ellen G. White: Boldog otthon, 292–294. o.)

Az apostolok tanítása szerinti engedelmesség követelménye tehát mindkét félre, férfira és nőre egyaránt érvényes. Ugyanaz a lelki indíték, az istenfélelem készteti őket erre. Eközben sajátos szolgálatuk, a házasságon belüli szerepükben meglévő különbözőség érvényesül egymás javára és megmentésére. Jól érzékeltetik ezt az apostoli írásokban található megszólítások is: „ti asszonyok”, „ti férfiak” – ezt és ezt tegyétek meg egymásért, így járuljatok hozzá a közös győzelemhez
, a fizikai vagy sokkal gyakrabban a lelki támadásokkal szemben. És „ketten ellene állhattok annak”.

Krisztus a mindennapokban: Mi a célja Istennek a családdal is?

 Mi a célja Istennek már a teremtés óta társas kapcsolatainkkal, így a családdal is?

1Móz 2,18 • „…szerzek néki segítőtársat, hozzá illőt.”

Eféz 5,28–29 • „Úgy kell a férfiaknak szeretni a feleségüket, mint a tulajdon testüket. Aki szereti a feleségét, önmagát szereti. Mert soha senki az ő tulajdon testét nem gyűlölte, hanem táplálgatja és ápolgatja azt, miképpen az Úr is az egyházat.”

Egymás kölcsönös segítése, táplálása, ápolása Istentől kapott szolgálatunk. Ez a legjobb iskola a szeretet megtanulására, erre adott és ad követendő példát Krisztus választottaiért, „menyasszonyáért” való fáradozásával. Isten tervei szerint részünk van egymás jellemfejlődésének kimunkálásában. Túl a már e földön megtapasztalható örömökön, amelyekben családi kapcsolataink során részesülhetünk – a szülői, testvéri, házastársi, gyermeki szeretet megtapasztalása –, a legmaradandóbb jó kimunkálására is fel akar használni bennünket Atyánk, egymás javára. „A Krisztus képmására átalakult jellem az egyetlen kincs,amit ebből a világból magunkkal vihetünk… Életünk a fejlődés minden szakaszában tökéletes lehet, mégis, ha Isten szándéka teljesül az életünkben, állandó növekedést tapasztalunk majd.” (Ellen G. White: Gyermeknevelés, 108–109. o.) Mindannyiunknak vannak erősségeink és hiányosságaink is. Isten arra adta a közvetlen emberi kapcsolatokat, hogy a jellemfejlődésünket szolgálhassák. Miközben az általunk méltatlannak ítélt embereket és kellemetlen helyzeteket is megtanuljuk elhordozni, mennyei Atyánk formálja, tisztítja jellemünket. Így hat ránk vissza hit által és szolgálja javunkat minden emberi kapcsolatunk.

„Első fia születése után Énók mélyebb tapasztalatokat szerzett, szorosabb közösségbe jutott Istennel. Még jobban felismerte, hogy Isten gyermekének mi a kötelessége és a felelőssége. Amint látta a gyermek atyja iránti szeretetét, az atyai védelembe vetett egysze­rû bizalmát, érezte fia iránti mélységes, sóvárgó szeretetét, drága leckét tanult meg Isten ember iránti, Fia odaáldozásában megmutatkozó szeretetéről, és arról a bizalomról, amelyet Isten gyermekei mennyei Atyjukba vethetnek… Jusson eszedbe, hogy fiaid és leányaid Isten családjának ifjabb tagjai, akiket gondjaidra bízott, hogy a menny számára oktasd és neveld őket.” (Ellen G. White: Boldog otthon, 136. o.)

Krisztus a mindennapokban: Kereszténység a családban

 „Boldogságunk a szeretet, az együttérzés és az egymás iránti elõ­zékenységünk ápolásától függ… Aki otthon keresztény, az mindenütt keresztény.”*

 Miért nélkülözhetetlen Isten segítsége családi kapcsolataink ápolásához?

1Krón 28,9 (vö. Zsolt 139,2–3. 15–16) • „…mert az Úr minden szívbe belát, és minden emberi gondolatot jól ért.”

Zsid 5,2 • „…képes együtt érezni a tudatlanokkal és tévelygőkkel…”

Zsid 4,15 • „…megkísértetett mindenekben, hozzánk hasonlóan, kivéve, hogy nem vétkezett.” (Helyesbített fordítás.)

Egyedül Isten ismeri a teremtményeit. Gondolataikat, indítékaikat csak Õ látja. Az emberi személyiség – lelki és fizikai adottságaival, múltjával és jövőjével, indítékaival és természetével – átláthatatlan titok marad az emberi szem számára. Egyedül Atyánk ismeri genetikai örökségünket, formáltatásunk történetét, sőt a zsoltáros szerint még helyes önismeretre is csak

* Ellen G. White: Boldog otthon, 81. o.

Őáltala jutunk el (Zsolt 139,23–24). Milyen sokfélék is vagyunk! Vajon gondolhatta-e Dániel, hogy mi foglalkoztatja pogány uralkodója gondolatait (Dán. 2,29)? Isten azonban látta, és válaszolt Nabukodonozornak úgy, ahogyan ő is megérthette. Ennek során használta fel Dánielt is üzenete tolmácsolására. Isten segítsége nélkül, anélkül, hogy átéreznénk kicsinységünket, lehetetlen vállalkozás egymásra jó hatással lennünk, akár csak legszűkebb környezetünkben is. De nem csak tudásban, emberismeretben vannak hiányosságaink. Krisztus eljött, és alázattal, önzetlenül azonosult teremtményei sorsával. Küzdelmeiket, kísértéseiket maga is elszenvedte, megízlelte. Ennek az isteni szeretetnek a szemlélése és egyre mélyebb megértése tehet alkalmassá minket az embertársainkkal való értelmes együttélésre. Ezt a lelkületet tanulhatjuk meg az Emberfia Krisztustól, aki soha „nem szemeinek látása szerint ítél” (Ésa 11,3).

A lélek halhatatlanságának ördögi eszméje

 „Amikor bemész arra a földre, amelyet az Úr, a te Istened ad neked: ne tanulj cselekedni azoknak a népeknek utálatosságai szerint. Ne találtassék közötted, aki fiát vagy leányát átvigye a tűzön, se jövendőmondó, se igéző, se jegymagyarázó, se varázsló, se bűbájos, se ördöngösöktől tudakozó, se titokfejtő, se halottidéző, mert mind utálja az Úr, aki ezeket műveli, és az ilyen utálatosságokért űzi ki őket az Úr, a te Istened előled.” (5Móz 18,9–12)

„És ha ezt mondják nektek: »Tudakozzatok a halottidézőktől és a jövendőmondóktól, akik sipognak és suttognak« – hát nem Istenétől tudakozik-é a nép? Az élőkért a holtaktól kell tudakozni? A tanításra és bizonyságtételre hallgassatok! Akik nem ekként szólnak, azoknak nincs hajnaluk.” (Ésa 8,19–22)

 

Lásd még: 1Sám 28. fej., vö. 1Krón 10,13; 2Kor 11,14–15,

Mt 24,24.

 

„A spiritizmus az okkultizmus egyik részterülete, elhunyt lelkek megjelenésében való hitet jelent. A spiritizmus már az ókorban is ismert volt. Sok őskori népnél találunk leírásokat különböző médiumokról, akik meghalt emberek lelkeivel próbáltak kapcsolatot teremteni élők és holtak között. Izráel népének prófétái hangsúlyozottan figyelmeztették a népet e pogány környezetben gyakorolt szokások veszélyére…

A Biblia viszonyulása ehhez a problémához teljesen világos: elutasítja azt a gondolatot, hogy a halál után elkezdődik egy másik élet, és ezzel minden további lépést elvet, hogy halottak lelkeivel kapcsolatba lépjen egy hívő ember. Mielőtt Izráel az ígéret földjére belépett volna, az Úr világos utasítást adott nekik (5Móz 18,9–12).

A Biblia azért tiltja a halottaktól való tudakozódást, mert ha az ember halottakkal akar kapcsolatba kerülni, akkor valójában az Ellenséggel kommunikál, és Sátán rabszolgájává válik. Erről szól az endori tragédia is (1Sám 28. fej.).

Sámuelt felidézni, felhozni a halottak közül? Embereket felhozni a halálból – erre csak Isten képes, de egyetlen ember sem, semmilyen médium. Fontos kérdés az is, hogy vajon a jósnő általi felidézés megfelelne Isten prófétája viselkedésének és méltóságának, aki egész életében harcolt a jövendőmondók és halottidézők ellen…” (Gustav Tobler: Nincs többé halál, 198., 222., 228–229. o.)

 

„Sátán e két nagy tévedéssel: a vasárnappal és a lélek halhatatlanságának tanával fogja csalása foglyaivá tenni az embereket.” (Ellen G. White: A nagy küzdelem, 522. o.)

 

Az Újszövetség ugyanolyan határozottsággal óv minket ettől a veszélytől, amely a végidőben gyakorolja majd a legnagyobb hatást. Jézus határozottan elénk tárta, hogy a végidőben Sátán az egész világra kiterjedően emberek millióit fogja megtéveszteni, azokat, akik nem tudakozzák az Írásokat.

 

„Pusztán ez a szó: ördöngösség, megvetést vált ki az emberekből. Azt az állítást, hogy az ember ördögi lelkekkel érintkezhet, középkori mesének tartják. A spiritizmus azonban, amely híveinek százait, ezreit, sőt millióit tartja számon, utat talált a tudományos körökbe, betört az egyházakba, pártfogásra lelt a törvényhozó testületekben, sőt az uralkodók között is. Ez az óriási csalás, a régi időkben kárhoztatott és megtiltott boszorkányság új álarcot öltött.

Kevés embernek van helyes fogalma a spiritizmus megtévesztő hatásáról, és a befolyásával járó veszélyről. Sokan csupán kíváncsiságból barátkoznak vele, de nem hisznek igazán benne. A gonosz lelkek hatalma előtti meghódolásnak még a gondolata is rémülettel tölti el őket. De tiltott területre merészkednek, és a nagy hatalmú pusztító akaratuk ellenére uralkodik rajtuk. Csak egyszer hallgassanak rá, többet nem engedi ki őket a markából. Képtelenek saját erejükből elszakadni az igéző, csábító varázslattól. Csak Isten hatalma – a hittel elmondott imára válaszként – tudja megszabadítani ezeket a tőrbe csalt lelkeket.” (Ellen G. White: A nagy küzdelem, A spiritizmus c. fej.)