„Akik diadalmaskodnak a fenevadon”

„Az előbbi fenevadnak minden hatalmasságát cselekszi őelőtte; és azt is cselekszi, hogy a föld és annak lakosai imádják az első fenevadat, amelynek halálos sebe meggyógyult.” (Jel 13,12)

„Hogy az Egyesült Államok megformálhassa a fenevad képét, ahhoz a vallási hatalomnak úgy kell irányítania a polgári hatalmat, hogy a saját céljai szolgálatába állítsa.(…)

A »fenevad képe« a hitehagyó protestantizmusnak azt a formáját ábrázolja, amely akkor alakul ki, amikor a protestáns egyházak dogmáik megtartásához a polgári hatalom segítségét igénylik. (…)

Eljön az idő, amikor a vasárnap megtartását törvény teszi kötelezővé, és a világ tisztán fogja látni, melyik az igazi szombat. Ha valaki akkor szegi meg Isten törvényét, hogy olyan parancsnak engedelmeskedjen, amely csak Róma tekintélyének bélyegét viseli magán, ezzel a pápaságot Isten fölé helyezi. Rómának hódol, és annak a hatalomnak, amely érvényt akar szerezni a Róma által elrendelt ünnepnek. A fenevadat és annak képét imádja. Amikor az ember elveti azt az ünnepet, amelyet Isten a saját hatalma jelének nevez, és helyette a Róma által választott hatalmi jelvényt tartja tiszteletben – ezáltal elfogadja a Róma iránti hódolat jelét: »a fenevad bélyegét«. Ez azonban csak akkor lesz aktuális, amikor a kérdés világosan feltárul az emberek előtt, és választaniuk kell Isten törvénye és az emberi rendelések között. Aki ekkor is a törvényszegés mellett dönt, az felveszi »a fenevad bélyegét«. (…) 

Ebben a küzdelemben az egész keresztény világ két nagy csoportra oszlik – azokra, akik megtartják Isten parancsolatait és Jézus hitét, és azokra, akik a fenevadat és képét imádják, s bélyegét magukra veszik. Habár az egyház és az állam egyesíti erejét, hogy »mindenkivel, kicsinyekkel és nagyokkal, gazdagokkal és szegényekkel, szabadokkal és szolgákkal« (Jel 13,16) kényszerrel elfogadtassa »a fenevad képét«, de Isten népe e bélyeget nem veszi magára. A pátmoszi próféta látja »azokat, akik diadalmaskodtak a fenevadon és az ő képén, és bélyegén, és az ő nevének számán... állani az üvegtenger mellett, akiknek kezében voltak az Isten hárfái«, és éneklik Mózes és a Bárány énekét (Jel 15,2–3).” (A nagy küzdelem, 443., 445., 449., 450. o., Korszakok nyomában, 395., 397., 400–401. o.) Maranatha

A spiritizmus szerepe a csalásban

 "Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem próbáljátok meg a lelkeket, ha Istentől vannak-é; mert sok hamis próféta jött ki a világba.” (1Ján 4,1)

„Sok embert ejt tőrbe az a hiedelem, hogy a spiritizmus csupán emberi szélhámosság. Amikor pedig szemtől szembe kerülnek olyan megnyilatkozással, amely szerintük csakis természetfölötti lehet, elhiszik, hogy e jelenségek mögött Isten hatalma rejlik.

Amikor az egyházak elfogadják a spiritizmus tanításait, az érzékiséget fékező korlát ledől, s hitvallásuk csak palást lesz, amely alá gonoszságukat rejtik. A természetfölötti megnyilatkozásokba vetett hit ajtót nyit az ördög csalásai és tanításai előtt, s a sötétség hatalmasságainak befolyása megmutatkozik az egyházakban.” (A nagy küzdelem, 553., 603–604. o., Korszakok nyomában, 492., 537. o.)

„A népegyházak papjai nem tudnak sikeresen szembeszállni a spiritizmussal. Nincs semmijük, amivel megóvhatnák nyájukat a mérgező hatástól. A spiritizmus szomorú következményeiért nagyrészt korunk lelkészei felelősek, mert lábbal tapossák az igazságot, és jobban kedvelik a kitalációkat.” (Bizonyságtételek I., 324. o.) 

„Sátán régóta készül arra, hogy teljesen megtévessze a világot. Munkáját az Édenben kezdte az Évának adott ígérettel: »Bizony nem haltok meg. Amely napon esztek abból, megnyilatkoznak a ti szemeitek, és olyanok lesztek, mint az Isten: jónak és gonosznak tudói.« (1Móz 3,4–5) Sátán lassanlassan készítette elő legnagyobb csalásának útját a spiritizmus kialakításával. Szándékait még nem valósította meg teljesen, de a végső időben megteszi. A próféta ezt mondja: »Láttam… három tisztátalan lelket… a békákhoz hasonlókat… ördögi lelkek azok, akik jeleket tesznek; akik elmennek a földnek és az egész világnak királyaihoz, hogy egybegyűjtsék azokat a mindenható Isten ama nagy napjának viadalára.« (Jel 16,13–14) Ez a csalás az egész világot magával sodorja. Kivéve azokat, akiket Isten hatalma őriz az Igébe vetett hit által. Az embereket nemsokára elfogja valami végzetes biztonságérzet, és csak akkor ébrednek fel, amikor Isten kiönti haragját.” (A nagy küzdelem, 561–562. o., Korszakok nyomában, 499. o.) Maranatha

A hűség próbája

 

„Sokat szól a Felséges ellen, és a magasságos egek szentjeit megrontja, s véli, hogy megváltoztatja az időket és a törvényt; és az ő kezébe adatnak ideig, időkig és fél időig.” (Dán 7,25)

„Az ember boldogságának nagy ellensége a negyedik parancsolatban foglalt szombatot rendkívüli támadások célpontjává teszi a keresztény korszak idején. Sátán így beszél: »Isten céljaival ellentétben cselekszem. Követőimet felhatalmazom arra, hogy tegyék félre Isten emlékünnepét, a hetedik napi szombatot. Így megmutatom a világnak, hogy megváltozott az a nap, amelyet Isten megszentelt és megáldott. Az emberek el fognak feledkezni róla. Kitörlöm emlékezetükből, és olyan nappal helyettesítem, amely nem hordja magán Isten hitelesítő jelét; olyan nappal, amely nem lehet jel Isten és népe között. Arra késztetem ennek elfogadóit, hogy tulajdonítsák ennek a napnak azt a szentséget, amelyet Isten a hetedik napnak adott. 

Eszközeim által felmagasztalom magam. Az első napot fogják dicsőíteni, és a protestáns világ a hamis szombatot valódinak fogadja el. Azzal, hogy az Isten által létesített szombatot nem tartják meg, teljesen elvetik a Teremtő törvényét. Ezeket a szavakat: Jel az énközöttem és tiköztetek nemzetségről nemzetségre, az én nyugalomnapom szolgálatába állítom. Így enyém lesz a világ. Én lesz a Föld ura, a világ fejedelme. Annyira uralom majd az emberek lelkét, hogy Isten szombatja különös megvetés tárgya lesz. Ami pedig a jelet illeti? A hetedik nap megtartását a földi hatalmasságokkal szembeni hűtlenség jelévé teszem. Olyan szigorúak lesznek az emberi törvények, hogy nem merik majd megtartani a hetedi napi szombatot, attól félve, hogy nem lesz mit enniük és mibe öltözniük. Ezért a világgal tartanak, és figyelmen kívül hagyják Isten törvényét. Én leszek a világ teljhatalmú ura!«” (Próféták és királyok, 183–184. o., magyar kiadás: 116–117. o.) 

„A hűség nagy próbája a szombat lesz, mert az igazságnak különösen vitatott pontja. A végső próbatétel idején éles határvonal húzódik majd Isten szolgái és azok között, akik nem szolgálják Őt.” (A nagy küzdelem, 605. o., Korszakok nyomában, 539. o.) Maranatha

Hol van Isten, amikor szenvedek?

A nap elkezdődött. Bármelyik átlagos hétköznap. Egy öttagú család kocsiba ült, és elindultak, hogy átkeljenek a városon.Hirtelen ütközés. Fém, műanyag és emberi maradványok szanaszét repülnek.Hárman meghalnak, és ketten súlyosan megsérülnek. De a gyorshajtó autó ittas sofőrje, aki balesetet okoz pusztán horzsolásokkal megúszta. Miért?

Egy szörnyű diktátor egy egész nemzetet kormányoz, és milliók szenvednek a bántalmazásaitól, visszaéléseitől. Miért?

A doktor azt mondja, „rossz híreim vannak”, majd szomorúan hozzáfűzi a magyarázatot, rákos beteg vagy. Miért?

Minden nap találkozunk ilyen helyzetekkel. Néha csupán másodkézből értesülünk róluk, vagy az éjszakai hírekben halljuk, másszor pedig ez a mi saját történetünk. Amint összeszedtük magunkat, nem tudunk mást tenni, minthogy feltesszük a legtermészetesebb kérdést a világon: Ha Isten mindenható és jóságos, miért szenvedünk? Nehéz elképzelni ennél nagyobb vagy fontosabb kérdést, amit előbb vagy utóbb mindannyian megkérdezünk.

 Nincs túl sok válasz, amik közül választhatnánk. Gondolkozzunk el a következőkön. Istennek szándékában áll meggátolni a rossz dolgok bekövetkezését, de nem képes rá? Ebben az esetben akkor nem mindenható. Vagy Isten képes arra, hogy meggátolja a rossz dolgok bekövetkezését, de nem áll szándékában? Ebben az esetben nem jó.

Vagy van egy harmadik lehetőség: Isten képes és szándékában is áll, hogy meggátolja a rossz dolgok bekövetkezését, de Isten a szeretet és ebben az esetben van egy határ, amit a Mindenható Isten nem fog átlépni; ez a határ a mi szabad akaratunk.

 A Biblia a harmadik verziót tanítja, és nehéz is lenne elképzelni egy ennél jobb vagy megnyugtatóbb választ. Az emberiség története a Bibliában leírtak szerint röviden a következőképpen alakult:

1. „Az Isten szeretet” (1 János 4:16). Ez az alapvető, sarkalatos igazság arról, hogy ki is Isten.

2. Ezért „Teremté tehát az Isten az embert az ő képére” (1Mózes 1:27). Ami azt jelenti, hogy Isten az embereket azzal a képességgel teremtette meg, hogy tudnak úgy szeretni, ahogyan Ő is szeret, tehát a szabad akarat gyakorlása által.

3. Az emberiség szabad akaratra teremtetett, ami magában hordozza a szeretni tudás képességét, ugyanakkor „vétkezett és elesett”, vagyis elvesztette teremtéskor kapott erkölcsi természetét. (Róma 3:23)

4. De van jó hír: Isten egy hihetetlen tervet dolgozott ki, ami által bármelyik ember, aki csak vágyik rá, megmenekül „kegyelemből hit által” (Efézus 2:8). Nem erőszakkal, hanem Isten szeretetének átalakító, átformáló erejével. A szeretet az egyetlen út, amivel Isten lerombolhatja a gonoszt és a szenvedést, és ami ugyanakkor megőrzi a mi szabad akaratunkat és ezáltal a képességünket arra, hogy szeretni tudjunk.

Igazságos?
Tehát a rövid válasz arra, hogy miért szenvedünk az, hogy mi és más emberi lények – a múltban és a jelenben – a gonoszt választottuk, aminek a szenvedés az eredmény. Ez nem igazságos. Még csak nem is jogos. A bűn igazságtalan, méltánytalan, fájdalmas és rossz. Határozottan brutális. De a bűn létezése nem Isten akarata. Isten nem akarja azt, hogy szenvedjünk. De nem akar minket sem rabszolgákká, sem robotokká tenni. Emberi lénynek lenni azt jelenti, hogy szabadok vagyunk, és szabadnak lenni azt jelenti, hogy választhatjuk a jót és a rosszat is, a saját következményeikkel együtt.
A szeretet nem tud létezni szabad akarat nélkül, és a szabad akarat természetéből adódóan megengedi, hogy rossz döntések szülessenek. Tehát amikor azt mondjuk, hogy ha Isten jó volna, akkor senkinek sem engedné meg, hogy valaha is olyat tegyen, amivel fájdalmat okoz magának vagy másnak, akkor egyszerűen nem gondolkodunk logikusan. Pont az ellenkezőjéről van szó! Épp azért, mert Isten jó, meg kell nekünk engednie, hogy döntéseket hozzunk, akár jó, akár rossz döntéseket, legyenek is azok. Isten mindig és kizárólag azt akarja, hogy a jót válasszuk, de nem fogja ezt ránk erőltetni. Isten soha nem akarja a gonoszt vagy a fájdalmat, amivel ez jár. Mi akarjuk. A szenvedés az emberi döntésnek a mellékterméke, nem az Istené. Ez a szabadság józan valósága.

Ráadásul Isten annyira jó, hogy nem tud elszigetelve maradni a mi szenvedéseinktől. A Biblia szerint, Őt „megindítják a mi gyengeségeink” (Zsidókhoz írt levél 4:15). Ézsaiás próféta Isten ember fájdalmához fűződő kapcsolatáról a következőket mondja: „Minden ő szenvedéseiket Ő is szenvedte”(Ézsaiás 63:9). Isten az emberi nemzetség minden egyes tagját annyira szereti, hogy Jézus azt mondta, hogyha bármi rosszat teszünk egymás ellen, akkor az olyan, mintha őellene tennénk. (Máté 25:41–45) Minden szenvedés megérinti Istent.

 Ismeri minden könnyünket, a fájdalmat, gyászt és a mögöttük meghúzódó gyötrelmünket. Dávid király Isten mély szeretetéről a következőképpen énekelt: „Bujdosásomnak számát jól tudod: szedd tömlődbe könnyeimet! Avagy nem tudod-é azoknak számát?” (Zsoltárok 56:9) Ilyen a szeretet. Együtt szenved a szenvedőkkel.

Isten érezte a mi fájdalmunkat
De itt a történet még lenyűgözőbbé válik. Isten nemcsak a távolból érzi a mi fájdalmunkat, hanem szó szerint mélyen bele is merül a mi fájdalmainkba azért, hogy egy végső szabadulást készítsen belőle. Jézus Krisztus azért jött, hogy „mindenkiért megízlelje a halált.” (Zsidó 2:9) „ Pedig betegséginket ő viselte, és fájdalmainkat hordozta…És ő megsebesíttetett bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért,… az ő sebeivel gyógyulánk meg. Mindnyájan, mint juhok eltévelyedtünk, ki-ki az ő útára tértünk; de az Úr mindnyájunk vétkét ő reá veté.” (Ézsaiás 53:4–6). Fájdalmainkkal kapcsolatban Isten szeretetének leghatalmasabb bizonyítéka az, hogy Ő osztozik bennük. Nem hagy minket egyedül szenvedni. Ami a Biblia Istenét annyira fantasztikussá teszi, az az, hogy Ő eljött a mi világunkba és önkéntesen megtapasztalta a mi szenvedéseinket.

Bármi is történik veled, két változhatatlan igazságban biztos lehetsz: Elöszőr is Isten a szeretet és Ő téged személyesen szeret. Másodsorban, Isten minden rossz dolgot jóvá fog tenni, meggyógyítja a sebeket, amiket kaptál. Amikor Jézus szenvedett és meghalt a kereszten, bebizonyította, hogy Isten jobban szereti az elbukott, szenvedő emberiséget, mint a saját életét. Biztosította, hogy bárkinek, aki hisz benne, egy dicsőséges, mindenféle szenvedéstől mentes jövője lesz. A Biblia ígérete Krisztus kereszthalála által biztosított a számodra.
„És az Isten eltöröl minden könnyet az ő szemeikről; és a halál nem lesz többé; sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak.” (Jelenések 21:4).

Mi az Isten dicsősége?

 

2Móz 33:18-19. Mózes pedig ezt mondta: Mutasd meg nekem dicsőségedet! (19) Az Úr így felelt: Elvonultatom előtted egész fenségemet, és kimondom előtted az Úr nevét. Kegyelmezek, akinek kegyelmezek, és irgalmazok, akinek irgalmazok. /RÚF/

Isten dicsősége a jelleme. A földet betölti Isten dicsősége, amikor mindannyian teljesek leszünk szeretetével és a jellemünket átformálja a megváltó szeretet. Isten dicsősége, jelleme mutatkozik meg a világ előtt, amikor a személyes életünkben bemutatjuk az Ő szeretetét. Így szól az utolsó üzenet, amit az ég közepén repülő három angyal hirdet a lelki sötétségbe borult világnak: „Féljétek az Istent, és néki adjatok dicsőséget” (Jel 14:7) A saját jótetteinkkel, igazságunkkal, jóságunkkal nem dicsekedhetünk. „Krisztus igazságának üzenetét hirdetni kell a világ egyik végétől a másikig… Ez Isten dicsősége, ami befejezi a harmadik angyal munkáját” (Ellen G. White: Testimonies for the Church. 6. köt. 19./old.).

 Ellen G. White még ezt is írja: „Mi a hit általi megigazulás? Isten munkája, amikor az ember dicsőségét a porba vetve megteszi az emberért azt, amit ő sosem tehetne meg magáért.” (Testimonies to Ministers and Gospel Workers. 456./old.) 

 Nem a magunk dicsősége, hanem Istené!

Ne csupán magunk szemléljük Jézus dicsőségét, hanem hangos szóval is hirdessük az Úr tökéletességét! Ézsaiás nemcsak csodálta, hanem hirdette is Krisztus tökéletességét. Dávid szíve elmélkedés közben áttüzesedett, kénytelen volt szólni róla. Amint Isten csodálatos szeretetéről gondolkodott, nem tehetett mást, csak beszélt, beszélt arról, amit látott és érzett. Aki hit által szemlélheti a megváltás csodálatos tervét, Isten egyszülött Fiának szépséges, vonzó jellemét, hogyan állhatná meg, hogy maga is ne szóljon róla? Ki tudna elgondolkodni a mérhetetlen szeretetről, amely Krisztus halálával a Golgota keresztjén megnyilvánult – hogy ne kelljen elvesznünk, hanem örökké élhessünk –, ki tudná szemlélni ezt anélkül, hogy maga is ne zengené az Üdvözítő dicsőségének magasztalását? – Gondolatok a hegyibeszédről, 43./old.

 Isten lénye az Igéjében nyilatkozik meg. Amikor Mózes kérte: „mutasd meg nékem a te dicsőségedet” (2Móz 33:18), az Úr így válaszolt: „Megteszem, hogy az én dicsőségem a te orcád előtt menjen el…” (2Móz 33:19). Ez az Ő dicsősége. „És az Úr elvonula ő előtte és kiálta: Az Úr, az Úr, irgalmas és kegyelmes Isten, késedelmes a haragra, nagy irgalmasságú és igazságú. Aki irgalmas marad ezer íziglen; megbocsát hamisságot, vétket és bűnt.” (2Móz 34:6-7) Jónás hasonló szavakkal juttatta kifejezésre érzelmeit, mondván: „Tudtam, hogy te irgalmas és kegyelmes Isten vagy, nagy türelmű és nagy irgalmasságú.” (Jón 4:2) Az Úr bennünket eget és Földet betöltő szeretetének megszámlálhatatlan bizonyítékával von magához. A természet művei és a legbensőségesebb lelki kötelék által, melyeket az emberi szív átérezhet és átélhet, igyekezett magát kijelenteni nekünk; ám mindezek csak tökéletlenül mutatják be végtelen szeretetét. – Jézushoz vezető út, 10./old.

 Isten fátyolozatlan dicsőségét ember nem viselheti el úgy, hogy meg ne haljon; de Mózest biztosítja az Úr, hogy annyit fog látni az isteni dicsőségből, amennyit jelen, halandó állapotában elviselhet. A kéz, mely a világot alkotta, és a hegyeket helyükön tartja, felfogja a por embert, ezt a nagyhitű embert – s könyörületesen eltakarta őt a szikla hasadékában, miközben Isten dicsősége és egész jósága elvonul előtte. Csodálkozhatunk-e, hogy a Mindenhatóról tükröződő magasztos dicsőség olyan tündökléssel ragyogott Mózes arcán, hogy a nép nem bírt ránézni? Isten nyomát viselte magán, olyannak téve őt, mintha Isten királyi székétől érkezett, tündöklő angyal lenne. Ez az élmény, s mindenek fölött a biztosíték, hogy Isten hallja könyörgését, és jelenléte őt kísérni, többet ért Mózesnek vezéri tisztje betöltésénél, mint Egyiptom műveltsége vagy a haditudományban elért minden sikere. Semmiféle földi hatalom, tudás vagy szakképzettség nem tudja kitölteni Isten jelenlétének helyét. Mózes történetében megláthatjuk, hogy az ember Istennel milyen közvetlen közösség előjogának örvendezhet. Félelmetes a vétkesnek az élő Isten kezébe esni. Mózes mégsem rettegett, hogy egyedül legyen annak a törvénynek szerzőjével, melyet olyan félelmetes jelenésben harsogott el az Úr a Sínairól, mert lelke összhangban állt Alkotója akaratával. – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 4. köt., 533./old.