A kereszténység két nagy csoportja

 

"És láttam, hogy egy az ő fejei közül mintegy halálos sebbel megsebesíttetett, de az ő halálos sebe meggyógyíttatott; és csodálván, az egész föld követte a fenevadat.” (Jel 13,3) 

„A pápaság iránti mély hódolatában az Egyesült Államok nem lesz egyedül. Róma befolyása azokban az országokban, amelyek egyszer már elismerték hatalmát, még korántsem szűnt meg.” (A nagy küzdelem, 579. o., Korszakok nyomában, 514. o.)

„Az utolsó nagy összetűzésben a szombat különleges kérdéskör lesz az egész kereszténységben. Világi és vallási vezetők szövetkeznek majd, hogy kierőszakolják a vasárnap megünneplését, és minthogy a mérsékeltebb rendeletek kudarcot vallanak, kényszerítő törvényeket vezetnek be. Arra késztetnek, hogy azt a néhány embert, aki szembeszegül az egyházzal és az ország törvényeivel, nem szabad megtűrni… Az óvilág romanizmusa és az újvilág protestantizmusa hasonló eljárást követ azokkal szemben, akik tisztelik az isteni előírásokat.” (Spirit of Prophecy IV., 444–445. o.)

„Az ún. keresztény világ nagy és döntő események színtere lesz. Felelős tisztséget betöltő, hatalmat gyakorló férfiak a lelkiismeretet ellenőrzés alá vonó törvényeket adnak majd ki a pápaság példája nyomán. Babilon minden nemzetet megitat paráznasága haragborával. Minden nemzet részes lesz ebben (Jel 18,3–7).

A harmadik angyal üzenetének figyelmeztetése a jövendölésben úgy jelenik meg, mint amelyet hangos szóval hirdet az ég közepén repülő angyal, és ez majd felkelti a világ figyelmét (Jelenések 14. fejezet).

Ebben a küzdelemben az egész kereszténység két nagy csoportra oszlik: azokra, akik megtartják Isten parancsolatait és Jézus hitét, és azokra, akik imádják a fenevadat és annak képét, s felveszik bélyegét. Noha az egyház és az állam egyesíti hatalmát, hogy azt is tegye »kicsinyekkel és nagyokkal, gazdagokkal és szegényekkel, szabadokkal és szolgákkal« (Jel 13,16), hogy felvegyék a fenevad bélyegét, Isten népe mégsem veszi azt magára. A pátmoszi próféta látta őket, amint diadalt arattak a fenevadon, annak képén, bélyegén és nevének számán. Az üvegtengernél állnak, kezükben Isten hárfái, és éneklik Mózes és a Bárány énekét (Jel 15,2–3).” (A nagy küzdelem, 451. o., Korszakok nyomában, 401. o.) Maranatha

Akik a Teremtővel szállnak szembe

„A tíz szarv pedig, amelyet láttál, tíz király, olyanok, akik még birodalmat nem kaptak, de hatalmat kapnak mint királyok egy óráig a fenevaddal. Ezeknek egy a szándékuk, erejüket és hatalmukat is a fenevadnak adják.” (Jel 17,12–13)

„Amint közeledünk a végső válsághoz, rendkívül fontos, hogy az Úr követői között összhang uralkodjék. A világ háborúkkal és ellenségeskedéssel van tele, mégis egyetlen vezető – a pápai hatalom – alatt egyesülnek majd a nemzetek, hogy Isten tanúi ellen fordulva a Teremtővel szálljanak szembe.” (Bizonyságtételek VII., 182. o., magyar kiadás: 127. o.)

„Mi adja Babilon uralmának erejét? A protestantizmus, amely azt vallja, hogy a Bárány természete és lelkülete lakik benne és a mennyel áll szövetségben, de valójában a sárkány hangján szól. Sötét hatalom mozgatja őt. (…)

Egy lesz a gondolatuk. Egyetemes szövetség jön létre, amely hatalmát és erejét a fenevadnak adja. Így nyilvánul meg ugyanaz az erőszakos elnyomó hatalom a vallásszabadság ellen – annak szabadsága ellen, hogy a lelkiismeretünk parancsa szerint imádjuk Istent –, mint amilyet a pápaság tanúsított, amikor a múltban üldözte azokat, akik vissza merték utasítani a római vallás szertartásait. 

Az utolsó napok küzdelmeiben Isten népével szemben összefognak az összes romlott hatalmak, amelyek elpártoltak Isten törvényétől. Ebben a harcban a negyedik parancsolat szombatja lesz a fő kérdés, mivel a törvény szerzője a szombat parancsában nevezi magát az egek és a Föld Teremtőjének.” (HNA Biblia-kommentár VII., 983. o., „A Te igéd igazság”, 251. o.)

„E két nagy tévedéssel – a lélek halhatatlanságával és a vasárnap szentségével – teszi Sátán csalásainak foglyává az embereket. Míg az előbbi a spiritizmus alapját rakja le, az utóbbi Rómával hozza közös nevezőre az embereket. Az Egyesült Államok protestánsai elsőként nyújtanak kezet a szakadékon át a spiritizmusnak; és átnyúlnak a mélység felett is, hogy a római hatalommal kezet fogjanak. E hármas szövetség hatására ez az ország követni fogja Rómát a lelkiismeret jogainak sárba tiprásában.” (A nagy küzdelem, 588. o., Korszakok nyomában, 523. o.) Maranatha

Istentől kérjünk erőt és segítséget!

 

„Akkor nyomorúságra adnak majd benneteket, és megölnek titeket; és gyűlöletesek lesztek minden nép előtt az én nevemért.” (Mát 24,9)

„A vasárnap megünneplését kényszerítők merészsége és elszántsága egyre fokozódik, s a törvény szigorát is bevetik Isten parancsolatainak megtartói ellen. Bírsággal és bebörtönzéssel fenyegetik őket, egyeseknek pedig magas állást ajánlanak fel, s egyéb jutalmakkal és kedvezményekkel próbálják rávenni őket hitük megtagadására. De ők rendíthetetlenül így válaszolnak: »Mutassátok ki Isten Igéjéből a tévedésünket!« Így védekezett Luther is hasonló körülmények között. A törvényszék elé állított hívők ékes bizonyságot tesznek az igazságról, amelynek hallatán egyesek állást foglalnak Isten minden parancsolata mellett. Így jut el az igazság olyan emberek ezreihez is, akik különben mit sem tudnának róla.

Isten szavának becsületes követői lázadóknak fognak minősülni. Szülők, akiket Sátán elvakított, durvák és kemények lesznek hívő gyermekükhöz. A gazda és gazdasszony sanyargatja az Isten parancsolatait megtartó szolgát. »A szeretet meghidegül.« Gyermekek veszítik el otthonukat és örökségüket. Szó szerint teljesednek majd Pál szavai: »Mindazok is, akik kegyesen akarnak élni Krisztus Jézusban, üldöztetni fognak.« (2Tim 3,12) Az igazság egyes követőit, akik nem hajlandók megünnepelni a vasárnapot, börtönbe vetik, másokat elűznek hazájukból, s lesznek, akik rabszolgasorsra jutnak. 

Az üldözés idején Isten szolgáinak hite próbára lesz téve. Ezek a követek híven fogják tolmácsolni a figyelmeztetést, csak Istenre és Igéjére figyelve. Isten Lelke munkálkodik a szívükben, és szólásra készteti őket. Szent lelkesedéstől fűtve, és a mennyei sugallat késztetésére indulnak munkába. Nem mérlegelik, hogy az Úrtól rájuk bízott igék hirdetésének milyen következményei lesznek. Nem törődnek földi érdekeikkel, és nem igyekeznek megőrizni sem a hírnevüket, sem az életüket. De egyesek a támadások és gyalázkodások pergőtüzében rémülten kiáltják: »Ha előre láttuk volna szavaink következményeit, csöndben maradtunk volna!« Sátán akadályokat gördít útjukba. Kegyetlen kísértéseivel ostromolja őket, és úgy látják, hogy a munka, amelyre vállalkoztak, messze meghaladja képességeiket. Félő, hogy belebuknak. Elmúlt a lelkesedés, amely fűtötte őket. Mégsem tudnak viszszafordulni. Érezve tehetetlenségüket, a Mindenhatóhoz sietnek erőért.” (A nagy küzdelem, 607–609. o., Korszakok nyomában, 540–542. o.)

Üdvözítőnk az élet kenyere

 Lelkek éheznek az élet kenyere és vize után, de mi ez annak, akinek szíve a világon csügg. Ha szavukkal nem is, cselekedeteikkel sokan ezt mondják: „Nem adhatom fel érdeklődésemet ezek iránt a földi kincsek iránt, hogy így biztosítsam számomra az örökkévalót. Az eljövendő élet túlságosan távolinak tetszik számomra ahhoz, hogy számításba vegyem. A földi javakat választom és vállalom a jövő kockázatát. Isten kegyelmes és jó.” – Rest szolga! Ha megmaradsz ezen az úton, sorsod a képmutatókéval és a hitetlenekével lesz egyenlő. A klubhelyiség szeretete, a vacsorák és a világi társak, Belsazár ünnepségéhez hasonlóan, az Istenről való elfeledkezéshez és nevének megbecstelenítéséhez vezetnek.  (Szemelvények E. G. White írásaiból 2. kötet) 

Könyörgésünk a mindennapi kenyérért nem csak a testünknek naponta szükséges táplálékot foglalja magában, hanem a lelki táplálékot is, az örök élet elnyerése céljából. Jézus megparancsolta: „Munkálkodjatok, ne az eledelért, mely elvész, hanem az eledelért, mely megmarad az örök életre.” „Én vagyok amaz élő kenyér, mely a mennyből szállott alá; ha valaki eszik e kenyérből, él örökké” (Jn 6:27, 51). Üdvözítőnk az élet kenyere, s ha szeretetét felismerjük, magunkba fogadjuk Őt, és ekkor az a kenyér táplál bennünket, amely a mennyből szállt alá. 

Krisztus ezt mondta: „boldogok akik hallgatják az Istennek beszédét, és megtartják azt.” (Lk 11:28) Egyedül az élet kenyere képes megelégíteni az éhező lelket. Egyedül az élet vize oltja a szomjas lélek szomjúságát. A tanítványok gondolatait gyakran kíváncsiság hozta izgalomba, de Krisztus, ahelyett hogy kielégítette volna vágyukat olyan dolgok megismertetésével, amelyekre nem volt szükségük munkájuk megfelelő elvégzéséhez, más irányba terelte gondolataikat. A gyakorlati istenfélelem nagyon szükséges tanításait adta eléjük.

Amikor Jézus ezt mondta a tömegnek: „Mert az az Istennek kenyere, amely mennyből száll alá, és életet ad a világnak (Jn 6:33), akkor valaki a tömegből ezt mondta: „Uram, mindenkor add nékünk ezt a kenyeret!” (34) Közöttük volt az, de nem az élet kenyere ként ismerték fel. Jézus ekkor nyíltan megmondta: „Én vagyok az életnek ama kenyere; aki hozzám jő, semmiképpen meg nem éhezik, és aki hisz bennem, meg nem szomjúhozik soha.”(35 vers)

Táplálkozzatok Isten igéjéből s észreveszitek, hogy az valóban az élet kenyere. Krisztus mondta: „Aki eszi az én húsomat és issza az én véremet, örök élete van annak.” Magyarázatul hozzáfűzi: „A lélek az, amely megelevenít. A test nem használ semmit. A szavak, melyeket szólok hozzátok, élet és lélek." (Ján.6:63)

Krisztus szava az élet vize

 Azon a reggelen a pap azt a szertartást végezte, mely a pusztai szikla megütésére emlékeztetett. A szikla Őt jelképezte, aki halála által az üdvösség élő patakját árasztja minden szomjazóra. Krisztus szava az élet vize. Az összegyűlt tömeg színe előtt elkülönítette magát: üssék meg, hogy az élet vize ömölhessen a világra. Krisztus megütésével Sátán az élet Fejedelmét akarta megsemmisíteni, de a megütött sziklából élő víz folyt. Amint Jézus beszélt az emberekhez, a szíveket különös tisztelet hatotta át, és sokan készek voltak együtt felkiáltani a samáriai asszonnyal: "Uram, add nékem azt a vizet, hogy meg ne szomjúhozzam!" (Jn 4:15)  (Jézus élet)

 Minden igazi tanítvány misszionáriusként születik az Isten országába. Aki iszik az élet vizéből, az élet forrásává válik. Az elfogadóból továbbadó lesz. Krisztus kegyelme olyan a léleknek, mint a forrás a sivatagban, amely azért buzog, hogy felüdítsen mindenkit, és a pusztulás előtt állókban vágyat ébresszen az élet vize után.

Kész volt befogadni a legnemesebb kinyilatkoztatást, mivel érdekelték az Írások, és a Szentlélek már felkészítette, hogy több világosságot tudjon befogadni. Tanulmányozta az ígéretet: „Prófétát támaszt néked az Úr, a te Istened teközüled, a te atyádfiai közül, olyat, mint én: azt hallgassátok!” (5Móz 18,15) Szerette volna megérteni ezt a próféciát. A világosság már bevilágított elméjébe. Az élet, a lelki élet vize, amit Krisztus ad minden szomjas léleknek, kezdett buzogni szívében. Az Úr Lelke munkálkodott benne.

Krisztus ezt mondta: „boldogok akik hallgatják az Istennek beszédét, és megtartják azt.” (Lk 11:28) Egyedül az élet kenyere képes megelégíteni az éhező lelket. Egyedül az élet vize oltja a szomjas lélek szomjúságát. A tanítványok gondolatait gyakran kíváncsiság hozta izgalomba, de Krisztus, ahelyett hogy kielégítette volna vágyukat olyan dolgok megismertetésével, amelyekre nem volt szükségük munkájuk megfelelő elvégzéséhez, más irányba terelte gondolataikat. A gyakorlati istenfélelem nagyon szükséges tanításait adta eléjük. (A keresztény nevelés alapjai)

A kereszténység a társas kapcsolatok útján lép érintkezésbe a világgal. Mindazoknak, akik mennyei világosságot kaptak, fényt kell árasztaniuk a jobbik utat nem ismerők sötét ösvényére. A Krisztus Lelke által megszentelt közösségi befolyásunkat fel kell használnunk arra, hogy embereket Krisztushoz vezessünk. Nem szabad Krisztust sóvárgott, szent és drága kincsként szívünkbe rejteni, és e kincsnek csak egymagunk örülni. Krisztusnak azzá kell lennie bennünk, mint az a forrás, amelyből az örök élet vize fakad, hogy felüdítse mindazokat, akikkel érintkezünk! (A nagy orvos lábnyomán)

Élete által Krisztus olyan vallást alapított, amelyben nincsen társadalmi osztályvagy valláskülönbség, amelyben a zsidók és pogányok, szabadok és szolgák valóságos testvéri közösségben kapcsolódnak össze és egyenlők Isten előtt. Tevékenységüket nem befolyásolja politikai kérdés. Jézus nem tett különbséget felebarát és idegen, barát és ellenség között. Az élet vize után szomjazó lélek indította meg szívét.