Megbékélés Isten ajándéka a kereszt által

 „Mert ő a mi békességünk, aki a kettőt eggyé tette, és ledöntötte a válaszfalat, az ellenségeskedést az ő testében… Megbékéltette Istennel mind a kettőt egy testben a kereszt által, megölve azon az ellenségeskedést”. (Ef 2:14, 16, ÚRK)

Igeszakaszunk, Ef 2:11-22 [Emlékezzetek tehát arra, hogy ti egykor pogányok voltatok, úgynevezett körülmetéletlenek a körülmetéltek szerint, akik viszont azért nevezik magukat így, mert testükön emberkéz által körül vannak metélve. (12) Ti abban az időben Krisztus nélkül éltetek, Izráel közösségétől elkülönítve, és mint az ígéret szövetségein kívül álló idegenek, reménység nélkül és Isten nélkül éltetek a világban. (13) Most pedig Krisztus Jézusban ti, akik egykor távol voltatok, közel kerültetek Krisztus vére által. (14) Mert ő a mi békességünk, aki a két nemzetséget eggyé tette, és az ő testében lebontotta az elválasztó falat, az ellenségeskedést, (15) miután a tételes parancsolatokból álló törvényt érvénytelenné tette, hogy békességet szerezve a kettőt egy új emberré teremtse önmagában. (16) Megbékéltette mindkettőt egy testben Istennel a kereszt által, miután megölte az ellenségeskedést önmagában, (17) és eljött, békességet hirdetett nektek, a távoliaknak, és békességet a közelieknek. (18) Mert általa van szabad utunk mindkettőnknek egy Lélekben az Atyához. (19) Ezért tehát nem vagytok többé idegenek és jövevények, hanem polgártársai a szenteknek és háza népe Istennek. (20) Mert ráépültetek az apostolok és a próféták alapjára, a sarokkő pedig maga Krisztus Jézus, (21) akiben az egész épület egybeilleszkedik, és szent templommá növekszik az Úrban, (22) és akiben ti is együtt épültök Isten hajlékává a Lélek által. /RÚF/] összefüggésében a kereszt három kérdésben fejt ki hatást a hívők életére: 

 1) az Istentől és a népétől egykor „távol” levő pogányok immár „közeliekké” lettek (Ef 2:13, ÚRK), mivel az Úr gyermekeivé és a zsidó hívők testvéreivé váltak (Ef 2:19); 

 2) véget vetett a zsidó és görög hívők közötti ellenségeskedésnek (görögül ekhthran, ami kapcsolatban áll az ekhthrosz, „ellenség” szóval; Ef 2:16). Krisztus keresztje megszünteti azt az állandó ellenségeskedést és háborúságot, ami miatt a zsidók és a pogányok egymás esküdt ellenségei voltak (Ef 2:17); 

 3) az ellenségeskedés helyét a megbékélés vette át. Az volt Jézus célja, hogy megbékéltesse „Istennel mind a kettőt egy testben a kereszt által, megölve azon az ellenségeskedést” [Ef 2:16, ÚRK; vö. Kol 1:19-22. Mert tetszett az egész Teljességnek, hogy benne lakjék, (20) és hogy általa békéltessen meg önmagával mindent a földön és a mennyben úgy, hogy békességet szerzett a keresztfán kiontott vére által. (21) Titeket is, akik egykor Istentől elidegenültetek és ellenséges gondolkozásúak voltatok gonosz cselekedeteitek miatt, (22) most megbékéltetett emberi testében halála által, hogy mint szenteket, hibátlanokat és feddhetetleneket állítson majd színe elé. /RÚF/] 

 Hogyan kell elképzelni a megbékélést? Milyen érzés? 

Képzeljük el, hogy nagy az ellentét egy anya és a lánya között, ami ráadásul évekig egyre csak nőtt! Aztán a nagy harag eloszlik a kegyelem és a megbocsátás hullámában, majd a két fél újra egymásra talál. Ez a megbékélés. Abban a pillanatban tapasztaljuk, amikor az egyik gyülekezeti tag félretesz mindent, ami elválasztja a másiktól és szeretett testvéreként fogadja el. A másik fél pedig úgyszintén elfogadja azt, amit felkínáltak neki. A megbékélés nem technikai vagy jogi kifejezés, a megtört emberi kapcsolatok helyreállítását emeli ki. Pál még azt is bátorkodik felvázolni, hogy Krisztusnak a kereszten elvégzett hatalmas munkája nemcsak egyes emberek, hanem népcsoportok kapcsolatára is hatással van. Elképzeli, ahogyan ez a hatás az életünket átjárva lerombolja a gátakat, feloldja a köztünk kialakult viszályokat és megújítja a kapcsolatainkat egymással azzal, hogy segít jobban megértenünk egymást.

Isten törvénye

 „Végy csak oktatást az ő szájából, és vésd szívedbe az ő beszédeit!” Jób 22:22   

A természetben – a napsugárban táncoló porszemtől a magasságban keringő világokig – minden alá van vetve Isten törvényének. Világának rendje és összhangja az ezen törvények iránti engedelmességtől függ. Ugyanígy minden értelmes lény életét a szentség csodálatos elvének kell irányítania. A világmindenség jóléte is az ezekhez az elvekhez való igazodáson múlik. Isten törvénye már a világ teremtése előtt létezett. Az angyalokat a törvény elvei igazgatják, s ahhoz, hogy Földünk összhangra jusson a Mennyel, az embernek is engedelmeskednie kell az isteni rendelkezésnek. Az Édenben Krisztus az ember elé tárta a törvény utasításait, „amikor együtt örvendezének a hajnalcsillagok, és Istennek minden fiai vigadozának”(Jób 38:7). Krisztus földi küldetésének célja nem a törvény eltörlése volt, hanem hogy kegyelme által visszavezesse az embert a törvény iránti engedelmességre… 

Krisztus küldetése az volt, hogy naggyá és dicsőségessé tegye a törvényt. "Az Úr igazságáért azt akarta, hogy a törvényt nagygyá teszi és dicsőségessé." (Ésa 42:21). Rá kellett mutatnia a törvény lelki jellegére és mélységes elveire, és világossá kellett tennie annak örökérvényű voltát. {AG 102.3}   

Krisztus jellemének isteni szépsége mellett a legnemesebb, leggyöngédebb ember is halvány árnyék csupán… Jézus, az Atya személyének tökéletes mása és dicsőségének tündöklése, az önmegtagadó Üdvözítő földi zarándokútján mindvégig Isten törvényének élő képviselője volt. Életében nyilvánvalóvá vált, hogy az örökérvényű törvények alapját a mennyei szeretet és a krisztusi elvek képezik. {AG 102.4}   

A Biblián keresztül Isten kinyilatkoztatta akaratát az embernek. A Biblia a jellem egyedüli tökéletes zsinórmértéke, amely az élet minden körülményében rámutat az ember kötelezettségére. {AG 102.5}   

Életünket és munkánkat úgy kell irányítanunk, hogy közben bizalommal járulhassunk Isten elé, és megnyithassuk a szívünket előtte. Számoljunk be neki szükségleteinkről, és higgyük, hogy Ő meghallgat, és ad kegyelmet és erőt a Szentírás elveinek betöltésére.{AG 102.6} 

Hitehagyás és pusztulás

 „A föld megfertőztetett lakosai alatt, mert áthágták a törvényeket, a rendelést megszegték, megtörték az örök szövetséget.” (Ésa 24,5)

„Az Egyesült Államok népe mindeddig előnyöket élvezett, de amikor korlátozzák a vallásszabadságot, elnyomják a protestantizmust és támogatják a pápaságot, bűneik mértéke betelik, s a »nemzeti hitehagyást« feljegyzik a mennyei könyvekben. E hitehagyás következménye a nemzet pusztulása lesz.” (Review and Herald, 1893. május 2.)

„A rendelettel, amely Isten törvényét megsértve a pápaság által alapított intézményt kényszeríti az emberekre, nemzetünk teljesen elszakad majd az igaz tettektől. Amikor a protestantizmus átnyújtja kezét a szakadékon, hogy megragadja a római hatalom kezét, amikor átnyúl a feneketlen mélység felett, hogy a spiritizmussal fogjon kezet, amikor e hármas szövetség nyomása alatt országunk eltiporja majd az alkotmány minden elvét, s amikor helyet adnak a pápai hamisságok és csalások gyakorlásának, akkor megtudjuk, hogy elérkezett Sátán csodatevéseinek ideje, és elközelgett a vég.” (Bizonyságtételek V., 451. o., magyar kiadás: 330. o.) 

„A spiritizmus segítségével Sátán az emberiség jótevőjének mutatkozik. Meggyógyítja a betegeket, s »egy új és dicsőbb« vallási rendszert kínál, miközben pusztító munkát végez.Kísértéseivel tömegeket tesz tönkre. A mértéktelenség elveszi az emberek józan eszét. Következménye: erkölcstelenség, érzéki bűnök, versengés, vérontás. Sátán gyönyörködik a háborúban, mert a háborúval felkelti a lélek legádázabb indulatait. Áldozatait bűnnel és vérrel átitatva sodorja az örök pusztulásba. A nemzeteket szembeállítja egymással, mert a háborúval el tudja terelni figyelmüket arról a munkáról, amely az embert felkészíti az ítélet napjára, az Istennel való találkozásra.

Sátán latba veti minden képességét, hogy amennyire csak lehetséges, úrrá legyen az elemeken, és segítségükkel lelkeket pusztítson el.” (A nagy küzdelem, 589. o., Korszakok nyomában, 524. o.)

„Amint az emberek egyre távolabbra és távolabbra kerülnek Istentől, Sátán engedélyt kap, hogy kiterjessze hatalmát az engedetlenség fiai felett. Pusztítást gerjeszt az emberek között. Zűrzavar uralkodik szárazföldön és vízen. Tűz és áradás pusztítja a vagyont és az életet. Sátán mindezzel azokat vádolja, akik nem hajoltak meg a bálvány előtt, amit felállított. Ügynökei Isten hitvalló népére, Isten parancsolatainak megtartóira mutatnak mint a bajok okozóira. Azt mondják: »Ezek az emberek ellenszegültek a törvénynek, megszentségtelenítették a vasárnapot! Ha rákényszerítenénk őket, hogy engedelmeskedjenek a vasárnaptörvénynek, megszűnnének a rettenetes ítéletek!«” (Review and Herald, 1901. július 16.) Maranatha

Kit követ a világ?

 

„Mihelyt hallották mind a népek a kürtnek, sípnak, citerának, hárfának, lantnak és mindenféle hangszernek szavát: leborultak mind a népek, nemzetségek és nyelvek, és imádták az arany állóképet, amelyet Nabukodonozor király állíttatott.” (Dán 3,7)

„A történelem megismétli önmagát. A hamis vallást felmagasztalják. A közönséges munkanapot, a hét első napját, amelynek semmiféle szentsége nincs, úgy állítják fel, akár a babiloni szobrot. Megparancsolják minden nemzetnek, népnek és nyelvnek, hogy ezt a hamis nyugalomnapot tiszteljék. Sátán szándéka, hogy semmivé tegye az Isten által alapított ünnepnapot, melyet a teremtés emlékére adott a világnak. A hamis nyugalomnap megünneplését elrendelő törvény az egész világon érvényes lesz.” (HNA Biblia-kommentár, 976. o.)

„Ha majd Amerika, a vallásszabadság országa erőszakot követ el az emberek lelkiismeretén, s a pápasággal egyesülve arra kényszeríti polgárait, hogy a hamis szombatot tiszteljék, akkor a Föld minden népét ráveszi példája követésére. (…) Más nemzetek az Egyesült Államok példáját követik majd. Bár Amerika jár majd elöl, mégis ugyanaz a válság következik el népünkre a világ valamennyi részén.” (Bizonyságtételek VI., 18., 395. o.) 

„Nemzetek fognak kimozdulni helyükről. Visszavonják a támogatást azoktól, akik az igazságosság egyedüli zsinórmértékét, a jellem egyetlen próbakövét tárják az emberek elé. Mindazok, akik nem hajtanak fejet a törvény előtt, amely a bűn embere által intézményesített hamis nyugalomnap magasztalását írja elő, nemcsak a pápaság elnyomó hatalmát érzik meg majd, hanem a protestáns világét, a fenevad képéét is.” (Selected Messages II., 380. o., Szemelvények Ellen G. White írásaiból II., 360. o.)

„Az Isten népe előtt álló gyötrelmes idő olyan hitet igényel, amely nem ingadozik. Isten gyermekeinek meg kell mutatniuk, hogy egyedül Őt imádják, és semmilyen áron, még az életük árán sem lehet őket rábírni, hogy akár a legkisebb engedményt tegyék a hamis imádat javára. Az örök Isten Igéjéhez hűséges szív előtt a bűnös, véges emberek parancsai elveszítik jelentőségüket. Az igazságnak engedelmeskednek, legyen bár börtön, száműzetés vagy halál a következménye.” (Próféták és királyok, 512–513. o., magyar kiadás: 317. o.)

Isten már megmentett benünket

[Ef 2:4-10]  (4) De Isten, gazdag lévén irgalomban, az ő nagy szeretetéért, amellyel minket szeretett, (5) hogy minket is, akik halottak voltunk a vétkek miatt, életre keltett Krisztussal együtt – kegyelemből van üdvösségetek! – (6) és vele együtt feltámasztott, és a mennyei világba ültetett Krisztus Jézusban, (7) hogy megmutassa az eljövendő világban kegyelmének mérhetetlen gazdagságát irántunk való jóságából Krisztus Jézusban. (8) Hiszen kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka; (9) nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék. (10) Mert az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk. /RÚF/

Az üdvösségük nem a saját jellemtulajdonságaikban gyökerezik, hanem Isten felfoghatatlan szeretetéből fakad – abból, amit lehetetlen a szeretet tárgyának értékéből kiindulva magyarázni. Isten Krisztus Jézus által cselekszik értük irgalomban és szeretetben (Ef 2:4), feltámasztja őket a lelki halálból. Közbelépése nyomán csodálatos folyamaton mennek át, ami maga Jézus pályáját követi. A lelki halál és a felemésztő rabszolgaság elképesztő mélységéből feltámadnak és „a mennyekbe” (ÚRK) vitetnek, ahol Krisztus oldalára ülnek a világegyetem trónján. (Ef 2:5-6) Ez a villámcsapásszerű isteni közbelépés azonban nem csupán egy szempillantásra marad meg, hanem örökké tart, mert az Úr az egész örökkévalóságon át ki akarja fejezni kegyelmét irántuk. (Ef 2:7)

Ef 2:1-10 szakaszának összefoglalásában, a 8-10 versekben az apostol ismét végigmegy az eddigieken, mert szeretné, ha megértenék a mondandóját: a hívők üdvössége Isten munkája, nem az övéké. Nem tőlük ered, hanem Isten ajándékából. Nincs az az ember, aki azzal büszkélkedhetne, hogy belőle pattant ki a szikrája. (Ef 2:8-9) Hívőként Isten kegyelmének a bizonyságai vagyunk, csakis az Ő kegyelme által. Az Ő remekművei vagyunk, akiket „Krisztus Jézusban” (Ef 2:10) teremtett.

  Miért olyan fontos megérteni, hogy az üdvösségünk Istentől jön, nem a saját érdemeinkben vagy tetteinkben gyökerezik? 

 White idézet: Ilyen az isteni kegyelem, ilyen az a szeretet, amelyet már akkor tanúsított irántunk, amikor még holtak voltunk bűneinkben, amikor még elménk ellenséges gondolatokat táplált, gonosz kívánságoknak és élvezeteknek, romlott szenvedélyeknek, bűnnek és Sátánnak szolgált. Micsoda mélységes szeretetet tanúsított Krisztus, amikor eljött engesztelő áldozatul a mi vétkeinkért! A Szentlélek elvezeti az emberi lelkeket oda, hogy bűnbocsánatot nyerjenek.