Férj és feleség – együtt a keresztnél

„Ti, férfiak, szeressétek feleségeteket, amint Krisztus is szerette az egyházat, és önmagát adta érte, hogy a víz fürdőjével az ige által megtisztítva megszentelje, hogy majd dicsőségben maga elé állítsa az egyházat úgy, hogy ne legyen rajta szennyfolt vagy ránc vagy valami hasonló, hanem hogy legyen szent és feddhetetlen.” (Ef 5:25-27, ÚRK)  

Kol 3:18. Ti, asszonyok, engedelmeskedjetek férjeteknek, ahogyan illik az Úrban. /RÚF/

(és Ef 5:22-24) verse értelmezésére és alkalmazására: „Gyakran teszik fel a kérdést: »A feleségnek ne legyen saját akarata?« A Szentírás világosan kijelenti, hogy a férj a család feje. »Ti asszonyok engedelmeskedjetek a ti férjeteknek...« Ha e parancs itt végződne, akkor elmondhatnánk, hogy a feleségek helyzete nem irigylésre méltó. Nagyon sok esetben ez nagyon nehéz és próbára tevő helyzet, és jobb lenne, ha minél kevesebb házasságot kötnének. Nagyon sok férj megáll e szavaknál: »Ti asszonyok engedelmeskedjetek...«, de olvassuk el ugyanennek a parancsnak végét is: »...amiképpen illik az Úrban«. (Kol 3:18)”

 [Mt 5:31-32. Megmondatott ez is: „Aki elbocsátja feleségét, adjon neki válólevelet!” (32) Én pedig azt mondom nektek, hogy aki elbocsátja feleségét, paráznaság esetét kivéve, az házasságtörővé teszi őt, és aki elbocsátott asszonyt vesz feleségül, az házasságtörést követ el. /RÚF/ Vö. Mt 19:3. Ekkor farizeusok mentek hozzá, hogy kísértsék őt, és megkérdezték tőle: Szabad-e az embernek bármilyen okból elbocsátania a feleségét? /RÚF/]

 A zsidó nép körében megszokott dolog volt, hogy a férj a legcsekélyebb okért is elvált a feleségétől, az asszony pedig ismét férjhez mehetett. Ez a szokás azonban a legnagyobb nyomort és erkölcsi romlást eredményezte. Jézus a Hegyi Beszédben világosan leszögezte, hogy a hűtlenségen kívül, egyéb ok miatt a házasság fel nem bontható. „Valaki elbocsátja feleségét paráznaság okán kívül, paráznává teszi azt; és aki elbocsátott asszonyt veszen el, paráználkodik.”

 Amikor a farizeusok később ismét kérdezték Jézust, hogy a válás megengedhető-e, Ő utalt arra, hogy Isten a házasságot már a teremtéskor elrendelte. „Mózes a ti szívetek keménysége miatt engedte volt meg néktek, hogy feleségeiteket elbocsássátok; de kezdettől fogva nem így volt” (Mt 19:8). Felidézte Éden boldog napjait, amikor Isten mindent „igen jó”-nak nevezett. A házasság és a szombat édeni eredetű; két olyan intézmény, amely Isten dicsőségét és az emberek üdvét szolgálja. Mikor az Alkotó a szent pár kezeit egybefonta, így szólt: „Annakokáért elhagyja a férfiú az ő atyját és az ő anyját, és ragaszkodik feleségéhez, és lesznek egy testté” (1Móz 2:24). Így tette kötelezővé a házasság törvényét Ádám minden fiára, az idők végezetéig. Amit mennyei Atyánk jónak tart, az mindig a legnagyobb áldás és a legteljesebb kibontakozás törvénye az ember számára.

 Isten minden ránk bízott adományát - így a házasságot is - eltorzította a bűn. Az evangélium feladata azonban, hogy visszaállítsa eredeti szépségében és tisztaságában. Az Ó- és Újtestamentum a házassági viszonnyal jelképezi azt a gyengéd és szent egységet, amely Krisztust és az Ő népét összeköti, a megváltottakat, akiket a Golgotán szenvedésével megszabadított. „Ne félj... mert férjed a te teremtőd, seregeknek Ura az ő neve, és megváltód Izraelnek szentje” (Ésa 54:4-5). „Térjetek meg, szófogadatlan fiak, azt mondja az Úr, mert én férjetekké lettem néktek” (Jer 3:14). Az Énekek Énekében felcsendül a menyasszony hangja: „Az én szerelmesem enyém, és én az övé”; a vőlegény pedig, aki „tízezer közül is kitetszik” és „mindenestől fogva kívánatos”, így szól: „Mindenestől fogva szép vagy, én mátkám, és semmi szeplő nincs benned” (Én 2:16; 5:10, 16; 4:7).

 Később Pál apostol magyarázta az Efézusi hívőknek: az Úr azért tette a férjet az asszony fejévé, hogy oltalmazója legyen, és a család összes tagját egybefűzze, miként Krisztus is feje egyházának, és Üdvözítője gyülekezete titokzatos testének. Azért mondja az apostol: „De miképpen az egyház engedelmes a Krisztusnak, azonképpen az asszonyok is engedelmesek legyenek férjüknek mindenben. Ti férfiak, szeressétek a ti feleségeteket, miképpen a Krisztus is szerette az egyházat, és önmagát adta azért; hogy azt megszentelje, megtisztítván a víznek feredőjével az ige által, hogy majd önmaga elébe állítsa dicsőségben az egyházat, úgy hogy azon ne legyen szeplő, vagy sömörgözés, vagy valami afféle; hanem hogy legyen szent és feddhetetlen” (Ef 5:24-28).

 Egyedül Krisztus kegyelme képes a házasságot azzá tenni, amivé Isten rendelése folytán lennie kell - az emberiség áldására és nemesbítésére szolgáló intézménnyé. Így a földi családok is jelképezhetik - egységük, békéjük és szeretetük által - a mennyei családot. A ma uralkodó társadalmi állapotok - éppúgy, mint Krisztus korában - szomorú ellentétét képezik e szent kötelék mennyei eszményképének. Azonban a krisztusi evangélium még azoknak is vigaszt nyújthat, akik házasságukban szeretet és boldogság helyett csak csalódást és keserűséget találtak. A Krisztusból áradó türelem és szelídség keserű sorsukat édessé teheti; mert amely szívben Ő lakozik, teljesen megtelik szeretetével, és annyira megelégedett lesz, hogy nem gyötri többé a vágy, hogy mások figyelmét és részvétét felkeltse. Ha pedig magát Istennek átadja, az Ő bölcsessége mindazt elvégzi, amire az emberi bölcsesség képtelen. Kegyelmének megnyilatkozása sokkal szorosabban kötheti össze az egymástól elhidegült vagy közönyös szíveket, mint bármely földi kötelék: a szeretet aranyláncával, amely kiállja a kísértések próbáját. – Gondolatok a hegyibeszédről, „Szabad-é az embernek az ő feleségét akár mi okért elbocsátani?” című fejezet, 63-65./old.

Ellen G. White: Boldog otthon. Budapest, 1998, Advent Kiadó, „Kölcsönös kötelezettségek” c. fejezet, 98-102./old.

 Ellen G. White következetesen bátorítja a házastársakat, hogy tartózkodjanak a másik irányításától: „Ne próbáld kényszeríteni a másikat, hogy engedjen kívánságodnak! Ezt nem tehetitek meg, ha meg akarjátok tartani egymás szeretetét. Legyetek kedvesek, türelmesek, elnézők, belátók és előzékenyek”! (i. m. 101./old.)

Az „EGY TEST” mintája a házasságban

I Móz. 2:21-25 (21) Mély álmot bocsátott azért az Úristen az emberre, és az elaludt. Akkor kivette az egyik oldalbordáját, és húst tett a helyére. (22) Az emberből kivett oldalbordát az Úristen asszonnyá formálta, és odavezette az emberhez. (23) Akkor ezt mondta az ember: Ez most már csontomból való csont, testemből való test. Asszonyember legyen a neve: mert férfiemberből vétetett. (24) Ezért hagyja el a férfi apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és ezért lesznek egy testté. (25) Még mindketten meztelenek voltak: az ember és a felesége is, de nem szégyellték magukat. /RÚF/

1Móz 2:24 versének üzenete visszhangzik a korszakokon át. Az isteni terv szerint a házasság „egy test” kapcsolata, amiben a testi egységet az érzelmi és lelki egység tükrözi, illetve amiben az érzelmi és lelki egység tartalommal tölti meg a szexuális kapcsolatot.

 

Figyeljük meg, 1Móz 2:24 versét idézve Pál olyan kijelentést választ a házasságról, ami még a bűnbeesés előtt hangzott el, azt alkalmazza a keresztény férjekre és feleségekre! A markánsan bűnbeesés utáni jellegű világunk vadul visszaél a férfi és nő közötti nemi kapcsolattal, ami mutatja, mennyire mélyen gyökerezik a mai kultúrában az a gondolat, miszerint az egyesülés a nő alávetettségét jelképezi. Az apostol úgy érvel, hogy Mózes első könyvében a nemi kapcsolat nem az alávetettségről, hanem az egységről szól. Nem jelképezi, nem testesíti meg a férfi uralmát, hanem a férj és a feleség egységét jelenti, ami olyan teljes, hogy „egy testté” lesznek. Tehát 1Móz 2:24 és Ef 5:21-33. [Engedelmeskedjetek egymásnak, Krisztus félelmében. (22) Az asszonyok engedelmeskedjenek férjüknek, mint az Úrnak, (23) mert a férfi feje a feleségnek, ahogyan Krisztus is feje az egyháznak, és ő a test üdvözítője. (24) De amint az egyház engedelmeskedik Krisztusnak, úgy engedelmeskedjenek az asszonyok is a férjüknek mindenben. (25) Férfiak! Úgy szeressétek feleségeteket, ahogyan Krisztus is szerette az egyházat, és önmagát adta érte, (26) hogy a víz fürdőjével az ige által megtisztítva megszentelje; (27) így állítja maga elé az egyházat dicsőségben, hogy ne legyen rajta folt vagy ránc vagy bármi hasonló, hanem hogy szent és feddhetetlen legyen. (28) Hasonlóképpen a férfiak is szeressék a feleségüket, mint a saját testüket. Aki szereti a feleségét, az önmagát szereti. (29) Mert a maga testét soha senki nem gyűlölte, hanem táplálja és gondozza, ahogyan Krisztus is az egyházat, (30) minthogy tagjai vagyunk az ő testének. (31) „Az ember ezért elhagyja apját és anyját, és ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté.” (32) Nagy titok ez, én pedig ezt Krisztusról és az egyházról mondom. (33) De ti is, mindenki egyenként úgy szeresse a feleségét, mint önmagát, az asszony pedig tisztelje a férjét. /RÚF/] verseihez fordulhatunk a házasságra és a nemi életre vonatkozó fontos, a kultúrával ellentétes és azt helyreigazító teológiáért.

A következő versben Pál ugyanebben az összefüggésben szól a „nagy” titokról. (Lásd Ef 5:32) Itt megtalálható az eddig tárgyalt kettős metafora mindkét oldala: a keresztény házasság értelmezése Krisztusnak az egyházával való viszonya fényében és Krisztusnak az egyházzal való kapcsolata, amit a keresztény házasság fényében határoz meg.

 (Ef 5:32) A keresztény házasság értékét emeli, amikor Krisztus és egyháza kapcsolatához hasonlítja. Továbbá ha az egyháznak a Krisztussal való kapcsolatára a gondoskodó keresztény házasság lencséin keresztül tekintünk, akkor a hívők tisztábban látják a Krisztushoz fűződő közös kapcsolatukat.  

Új pünkösd

„Adok reájok és az én magaslatom környékére áldást, és bocsátom az esőt idejében; áldott esők lesznek.” (Ezék 34,26)

„Az eső Keleten a magvetés, illetve az aratás időszakában hullott a földre – a korai és késői eső jelképében a zsidó próféták az isteni kegyelem különleges megnyilatkozásait jövendölték Isten gyülekezete számára. A Lélek kiárasztása az apostolok napjaiban a korai esőt jelképezte, amely csodálatos eredményeket érlelt. A lelki kegyelem rendkívüli kiárasztását viszont arra az időpontra ígérte Isten, amely megelőzi a világ aratásának befejezését, előkészíti a gyülekezetet Jézus eljövetelére. Az írás a Lélek áldásának kiárasztását a késői esőhöz hasonlítja. Ezért az erőtöbbletért könyörögjenek a keresztények az aratás Urához »a késői eső idején«. Ekkor »az Úr villámlást szerez, és záporesőt ad nékik… Elküldi néktek az esőt, a korai és késői esőt.« (Zak 10,1; Jóel 2,23)” (Az apostolok története, 37. o.) 

„Nem lesz kisebb az az erő, amellyel Isten az evangélium hatalmas munkáját lezárja, mint amilyennel ezt a munkát elindította. A próféciák, amelyek az evangélium hirdetésének kezdetén a korai eső kiáradásában teljesedtek, lezárulásakor a késői esőben ismét teljesedni fognak.

Isten szolgái szent lelkesedéstől fénylő arccal sietnek egyik helyről a másikra, hogy hirdessék a menny üzenetét. Az egész Földön ezernyi hangon szól majd a figyelmeztetés. Csodálatos dolgok történnek, betegek gyógyulnak meg, s a hívők munkáját jelek és csodák kísérik. Sátán is ténykedik, de hamis csodákkal. Még tüzet is hoz alá az égből az emberek szeme láttára (Jel 13,13). A Föld lakóinak el kell dönteniük, ki mellé állnak.

Az üzenet nem annyira érveléssel, mint Isten Lelkének mélységes meggyőzése nyomán terjed majd. Az érvek már korábban elhangzottak. A magvetés megtörtént, s most a mag kikel, és termést hoz. A missziómunkások által terjesztett irodalom megteszi hatását. De sok embert, aki az igazság hatása alá került, még mindig gátol valami az igazság tökéletes megértésében és az engedelmességben. A fénysugarak mindenhova bevilágítanak, és az igazság tisztán felragyog. Végül Isten őszinte gyermekeit a családi és egyházi kapcsolatok nem tudják már visszatartani. Elszakítják ezeket a kötelékeket, mert az isteni igazság mindennél drágább nekik. Az igazság ellen szövetkező erőkkel szemben sokan az Úr oldalára állnak.” (A nagy küzdelem, 611–612. o., Korszakok nyomában, 544–545. o.) Maranatha

Honnan tudjuk, milyen lélek van bennük?

 

A Biblia adja meg a választ: ,Gyümölcseikről ismeritek meg őket'... Sokfajta lélek van a világban, és mi azt a parancsot kaptuk, hogy próbáljuk meg a lelkeket. Az a lélek, amely nem készteti az embert arra, hogy józanul, becsületesen és Istent félve éljen a jelenvaló világban, az nem Krisztus Lelke. Egyre jobban meggyőződöm arról, hogy Sátánnak sok köze van ezekhez a féktelen mozgalmakhoz... Sokan közülünk, végtelenül szentnek mutatva magukat, emberi hagyományokat követnek, és nyilvánvalóan éppolyan járatlanok az igazságban, mint mások, akik nem keltenek ilyen látszatot.” „A tévelygés szelleme eltérít az igazságtól, Isten Lelke pedig elvezet az igazságra. De – mondod te – sok tévelygő gondolhatja azt, hogy az igazságban jár. S akkor mi a teendő? A válaszunk: a Lélek és az Ige között összhang van. Ha az ember megbírálja magát Isten Szavával, és úgy látja, hogy a teljes Igével összhangban van, akkor azt kell hinnie, hogy az igazságban jár; de ha úgy találja, hogy az őt vezető lélek nincs összhangban Isten törvényének vagy Igéjének lényegével, akkor vigyázzon, nehogy az ördög kelepcéjébe essen.” „Sokszor jobban meggyőzött a belső kegyességről egy fénylő szempár, egy könnyes arc, egy elcsukló hang, mint a nagyhangú kereszténység” (EGW A nagy küzdelem)

Az Üdvözítő így imádkozott tanítványaiért: "Szenteld meg őket a te igazságoddal, a te igéd igazság." Ám mi történik akkor, ha a bibliai tudás, ismeret nem változtatja meg az illető szokásait, életmódját, hogy megegyezzék az igazság világosságával? A lélek harcol a test ellen, a test a lélek ellen. Valamelyik győzelmet arat. Ha az igazság megszenteli a lelket, akkor gyűlöli és kerüli a bűnt, mert Krisztus szívesen fogadott és megbecsült vendége. Ám Krisztus nem lakozhat megosztott szívben. Jézus és a bűn sosem társulhatnak. Aki őszintén elfogadja az igazságot, aki eszi Isten Fiának a testét és issza a vérét, örök élete van annak. Jézus mondotta: "A beszédek, melyeket én szólok néktek, lélek és élet." Ha az igazságot befogadó lélek együttműködik a Szentlélekkel, akkor felelősségérzetének tudatában továbbítja az üzenetet embertársainak. Sosem válik belőle csupán erkölcsprédikátor. Szívvel lélekkel végzi a nagy művet, hogy megkeresse és megtartsa az elveszetteket. Minthogy valóban gyakorolja Krisztus vallását, jó munkát végez a lélekmentésben.  (EGW Bizonyságtételek) 

A Szentlélek önt szavakba minden őszinte imát. Felismertem, hogy amikor másokért imádkozom, akkor a Lélek esedezik értem és minden szentekért. Az ő közbenjárása Isten akarata szerint való, és sohasem ellenkezik azzal. "A Lélek is segítségére van a mi erőtelenségünknek"; és a Lélek - mivel Ő is Isten - tudja Isten gondolatait; ennélfogva minden betegekért, vagy más szükségletekért mondott imánkat Isten akarata szerint veszi figyelembe. "Mert kicsoda tudja az emberek közül az ember dolgait, hanemha az embernek lelke, amely őbenne van? Azonképpen az Isten dolgait sem ismeri senki, hanemha az Istennek Lelke." (1Kor 2:11)  (EGW A Szentlélek eljő reátok)

Isteni személyek a Szentháromság

Akiknek igaz ismeretük van Istenről, azok nem válnak olyannyira az anyagi törvények és a természet működésének rabjaivá, hogy ne vegyék észre vagy ne akarják elismerni Isten folyamatos munkálkodását a természetben. A természet nem azonos Istennel és soha nem is volt az. A természet maga - noha szava bizonyságot tesz Istenről - nem Isten. Mindössze arról van szó, hogy a teremtés munkájaként tanúságot tesz Isten hatalmáról. A természet szerzője a Szentháromság. A természet világának nincs önmagában való hatalma, csak az, amivel Isten ruházza fel. Az Atya személyes Isten, a Fiú pedig személyes Krisztus. "Minekutána az Isten sok rendben és sokféleképpen szólott hajdan az atyáknak a próféták által, ez utolsó időkben szólott nékünk Fia által. Akit tett mindennek örökösévé, aki által a világot is teremtette. Aki az ő dicsőségének visszatükröződése, és az ő valóságának képmása, aki hatalma szavával fenntartja a mindenséget, aki minket bűneinktől megtisztítván, üle a Felségnek jobbjára a magasságban" (Zsid 1:1-3).

" Az Isten, aki teremtette a világot és mindazt, ami abban van, mivelhogy ő mennynek és földnek ura, kézzel csinált templomokban nem lakik. Sem embereknek kezeitől nem tiszteltetik, mintha valami nélkül szűkölködnék, holott ő ád mindeneknek életet, leheletet és mindent; És az egész emberi nemzetséget egy vérből teremtette, hogy lakozzanak a földnek egész színén, meghatározván eleve rendelt idejöket és lakásuknak határait; Hogy keressék az urat, ha talán kitapogathatnák őt és megtalálhatnák, jóllehet bizony nincs messze egyikőnktől sem. Mert őbenne élünk, mozgunk és vagyunk: miképpen a ti költőitek közül is mondották némelyek: Mert az ő nemzetsége is vagyunk. Mivelhogy azért az Istennek nemzetsége vagyunk, nem kell azt gondolnunk, hogy aranyhoz, vagy ezüsthöz, vagy kőhöz, emberi mesterség és kitalálás faragványához hasonlatos az istenség" (ApCsel 17:24-29)

Egyedül Krisztus volt képes az Istenség bemutatására. Egyedül Ő, aki a kezdetektől fogva az Atya jelenlétében élt és aki a láthatatlan Isten képe volt, teljesíthette ezt a feladatot. Nincsenek olyan szavak, melyek be tudnák mutatni Istent a világnak. Isten bemutatáshoz tiszta életre, a törvényt illető tökéletes bizalomra és alávetettségre, továbbá olyan alázatos életkörülmények elfogadására volt szükség, melytől a leghatalmasabb mennyei szeráf is visszariadt volna. Ennek megtétele érdekében Megváltónk emberi természetbe burkolta isteni természetét. Emberi képességekkel élt, mert egyedül az ezekhez való alkalmazkodás által érthette meg Őt az emberiség. Csupán emberként tudott közel kerülni az emberekhez. Az Istentől kapott emberi testben Isten jelleme szerint élt. A világ áldására volt azáltal, hogy emberi testében Isten életét élte, s ezzel igazolta, hogy volt hatalma az emberi és az isteni természet egyesítésére.

Miután Krisztus bűnért való áldozatként meghalt a kereszten, a ceremóniális törvény nem lehetett többé érvényben, noha addig összeköttetésben volt az erkölcsi törvénnyel, és dicsőséges is volt. Az egész az Istenség pecsétjét hordozta és Isten szentségét és igazságát fejezte ki. Ha pedig az árnyékszolgálat dicsőséges volt, mennyivel inkább dicsőségesnek kellett lennie annak a valóságban, amikor Krisztus eljött, hogy életadó, megszentelő Lelkét adja a benne hívőknek? 

Akik nem ismerték fel a világosságot, nem voltak bűnösek annak elutasításában. Isten Lelke egyedül azt a réteget nem érhette el, akik szembeszálltak a mennyből érkező világossággal. És ahogy azt már említettem, ebbe az osztályba tartoztak azok, akik elutasították az eléjük tárt üzenetet, és azok is, akik elfogadták ugyan, de később megtagadták hitüket. Lehet, hogy őnáluk megvolt az istenség látszata és Krisztus követőinek tartották magukat. De mivel nem volt élő kapcsolatuk Istennel, Sátán csalásai foglyul ejtették őket. A látomás erről a két osztályról szól: azokról akik az elfogadott világosságot később csalásnak nevezték, és a világ bűnöseiről, akiket Isten elvetett, mivel ők is elvetették világosságát. Nincs szó azokról, akik nem ismerték fel a világosságot, s így nem is vétkesek annak elutasításában. (Szemelvények E. G. White írásaiból 1. kötet)