„A föld és a rajta lévő dolgok is megégnek”

 

„Mert ímé, eljön a nap, lángoló, mint a sütőkemence, és olyanná lesz minden kevély és minden gonosztevő, mint a pozdorja, megégeti őket az eljövendő nap, azt mondja a Seregek Ura, amely nem hagy rajtuk gyökeret, sem ágat.” (Mal 4,1)

„Sátán kénytelen elismerni Isten igazságosságát, és meghajolni Krisztus főhatalma előtt, de jelleme változatlan marad. Elsöprő áradatként tör ki belőle ismét a lázadás. Eszeveszett dühében eltökéli, hogy nem adja fel a nagy küzdelmet. Alattvalói közé rohan, megpróbálja őket áthatni haragjával, és azonnali harcra indítani. De a milliók között, akiket ő csábított lázadásra, senki sem akad, aki elismerné felsőbbségét. Hatalma véget ért. A gonoszok éppúgy gyűlölik Istent, mint Sátán, de ők felismerik helyzetük reménytelenségét, azt, hogy nem tudják Jahvét legyőzni. Démoni dühvel támadnak Sátánra, és azokra, akik eszközei voltak a megtévesztésben, mert haragjuk most már ellenük lobbant fel.

Ezt mondja az Úr: »Mivel olyannak tartottad magad, mint amilyen Isten, azért ímé, hozok reád idegeneket, a nemzetek legkegyetlenebbjeit, és kivonszák fegyvereiket bölcsességed szépsége ellen, és megfertéztetik fényességedet. A sírgödörbe szállítnak alá.« »Elvesztélek, te oltalmazó kérub, a tüzes kövek közül… A földre vetettelek királyok előtt, adtalak szemük gyönyörűségére… Tevélek hamuvá a földön mindenek láttára, akik reád néznek… rémségessé lettél, s többé örökké nem leszel.« (Ezék 28,6–8. 16–19)

Istentől tűz száll alá az égből. A föld feltöredezik… Emésztő lángokat lövell minden tátongó szakadék. Még a sziklák is tüzet fognak. Eljött a nap, amely lángoló, mint a kemence. A roppant nagy forróságtól az elemek megolvadnak. A Föld is megolvad, és ami rajta van, megég 

Mert ímé, eljön a nap, lángoló, mint a sütő-kemence, és olyanná lesz minden kevély és minden gonosztevő, mint a pozdorja, és megégeti őket az eljövendő nap, azt mondja a Seregeknek Ura, amely nem hagy rajtok gyökeret, sem ágat. (Mal 4,1) 

Az Úr napja pedig úgy jő majd el, mint éjjeli tolvaj, amikor az egek ropogva elmúlnak, az elemek pedig megégve felbomlanak, és a föld és a rajta lévő dolgok is megégnek. (2Pét 3,10.)” (A nagy küzdelem, 672–673. o., Korszakok nyomában, 596–597. o.) Maranatha)

Sátánt a saját cselekedetei ítélik el

„És énekelik Mózesnek, az Isten szolgájának énekét, és a Báránynak énekét, ezt mondván: Nagyok és csodálatosak a te dolgaid, mindenható Úr Isten; igazságosak és igazak a te útjaid, óh szentek Királya!” (Jel 15,3)

„Minden kétely, amely a hosszú küzdelem során igazság és tévelygés kérdésében felmerült, most tisztázódik. A lázadás következményei, az isteni rendelkezések mellőzésének gyümölcsei minden értelmes teremtmény előtt nyilvánvalóvá lesznek. Az egész világegyetem láthatja a különbséget Isten kormányzata és Sátán uralma között. Sátánt a saját cselekedetei ítélik el. Az események teljes mértékben igazolják Isten bölcsességét, igazságosságát és jogosságát. Világossá válik, hogy Isten a nagy küzdelem során tett minden intézkedésében tekintettel volt népének örök érdekeire és a teremtett világokra. »Dicsér Téged, Uram, minden teremtményed, és áldanak Téged a Te kegyeltjeid!« (Zsolt 145,10) A bűn történelme az egész örökkévalóságon át tanúskodik majd arról, hogy minden teremtmény boldogsága szorosan öszszefügg Isten törvényének létezésével. A nagy küzdelem összes tényét látva hűségesek és lázadók egyként hirdetik: »Igazságosak és igazak a Te útjaid, óh szentek Királya!« 

A nagy áldozat, amelyet az Atya és a Fiú az emberért hozott, világosan tárul a világegyetem elé. Ütött az óra, amikor Krisztus elfoglalja jogos helyét, és minden hatalmasság fölé emelkedik. A Reá váró örömért – hogy megdicsőítheti a fiak sokaságát – nem törődve a gyalázattal, elviselte a keresztet. Felfoghatatlanul nagy volt a fájdalom és a gyalázat, de még nagyobb az öröm és a dicsőség. A Megváltó az Ő hasonlóságára átalakult megváltottakra tekint, akiknek a jelleme Isten jellemének tökéletes tükre. Meglátja bennük lelke szenvedésének gyümölcsét, és elégedett. Majd mind az igazak, mind a gonoszok számára hallhatóan ezt mondja: »Íme, ők azok, akikért véremet ontottam! Értük szenvedtem, értük haltam meg, hogy velem éljenek az örökkévalóságban.« És a trón körül álló megváltottak dicsérő énekbe kezdenek: »Méltó a megöletett Bárány, hogy vegyen erőt és gazdagságot, bölcsességet, dicsőséget és áldást!« (Jel 5,12)” (A nagy küzdelem, 670–671. o., Korszakok nyomában, 595–596. o.) Maranatha)

Isten igazságosságának elismerése

„Te pedig miért kárhoztatod a te atyádfiát? Avagy te is miért veted meg a te atyádfiát? Hiszen mindnyájan odaállunk majd a Krisztus ítélőszéke elé. Mert meg van írva: Élek én, mond az Úr, mert nékem hajol meg minden térd, és minden nyelv Istent magasztalja.” (Róm 14,10–11)

„A gonoszok megigézve nézik Isten Fiának koronázását. Látják kezében a mennyei törvénytáblákat – a tilalmakat, amelyeket semmibe vettek és megszegtek. Tanúi a megváltottak kitörő csodálatának és elragadtatott imádatának; és miközben az ének hangja végigzúg a városon kívül rekedt tömeg felett, egy emberként kiáltják: »Nagyok és csodálatosak a Te dolgaid, mindenható Úr Isten; igazságosak és igazak a Te útjaid, óh szentek Királya!« (Jel 15,3) – és térdre hullnak az élet Fejedelme előtt.

Sátán kővé meredve nézi Krisztus dicsőségét és méltóságát. Ő, aki valamikor oltalmazó kérub volt, tudja, honnan esett ki. Hogy megváltozott, milyen mélyre süllyedt a fénylő szeráf, a »hajnal fia«! A tanácsból, amelyben egykor megbecsült helye volt, örökre ki van rekesztve. Látja, hogy az Atya közelében dicsőségét elfedezve áll valaki. Sátán látja, amikor egy hatalmas angyal Krisztus fejére teszi a koronát, és tudja, hogy ő kapta volna ezt a megtisztelő feladatot. Eszébe jut régi hazája, amelynek ő is ártatlan és feddhetetlen lakója volt… Birodalmára, tevékenységének gyümölcsére tekintve csak kudarcot és pusztulást lát… 

De most ütött az óra, amikor a lázadás véglegesen meghiúsul, és Sátán története és jelleme lelepleződik. Krisztus trónfosztására, népének elpusztítására és Isten városának elfoglalására tett utolsó nagy erőfeszítésével az őscsaló egészen lerántja álarcát. A vele szövetkezők látják a vállalkozás teljes kudarcát. Krisztus követői és a hűséges angyalok szemlélői az Isten kormányzása elleni ármány kiteljesedésének. És mindenki elborzad tőle.

Sátán látja, hogy lázadása, amelyre senki nem kényszerítette, alkalmatlanná tette a mennyei életre. Képességeit az Isten elleni harcban gyakorolta. A menny tisztasága, békéje és harmóniája mérhetetlen gyötrelem lenne számára. Isten irgalma és igazságossága ellen emelt vádjai elnémulnak. A gyalázat, amellyel Jahvét akarta illetni, teljesen visszahull reá. És Sátán most leborul, és beismeri, hogy Isten jogosan ítélte el.” (A nagy küzdelem, 668– 670. o., Korszakok nyomában, 593–595. o.) Maranatha)

„Csak az Úrban van minden igazság és erő”

 „Magamra esküdtem és igazság jött ki számból, egy szó, mely vissza nem tér: hogy minden térd nékem hajol meg, rám esküszik minden nyelv! Csak az Úrban van, így szólnak felőlem, minden igazság és erő, Őhozzá mennek, és megszégyenülnek mindazok, akik Reá haragusznak.” (Ésa 45,23–24)

„Krisztus apostolai – a hős Pál, a szenvedélyes Péter, a szeretett és szerető szívű János, valamint hűséges testvéreik is – ott vannak a megváltottak sokaságában, s velük a mártírok hatalmas serege; a falakon kívül pedig – minden hitvány és förtelmes dologgal együtt – azok, akik üldözték, börtönbe vetették és megölték őket. Néró – e kegyetlen és erkölcstelen szörnyeteg – látja azok boldogságát és megdicsőülését, akiket egykor megkínzott, és akiknek határtalan szenvedésében gyönyörködött. Néró anyja is tanúja saját tettei gyümölcsének, annak, hogy miként örökítette tovább jellemének gonosz vonásait, a szenvedélyeket, amelyek az ő befolyása és példája nyomán fejlődtek ki és erősödtek meg fiában, és olyan bűncselekményekhez vezettek, amelyek megremegtették a világot.” (A nagy küzdelem, 667–668. o., Korszakok nyomában, 592–593. o.) 

„Ott van a büszke, nagyravágyó Napóleon, akinek közeledése királyságokat rendített meg.” (Early Writings [Korai írások], 293. o.) 

„Vannak ott pápista papok és főpapok, akik Krisztus követőinek vallották magukat, de Isten népének lelkiismeretét úgy akarták elfojtani, hogy kínpadra, börtönbe és máglyára küldték őket. Ott vannak a gőgös pápák, akik Isten fölé emelték magukat, akiknek volt bátorságuk ahhoz, hogy a Magasságos törvényét megváltoztassák. Az úgynevezett egyházatyáknak lesz mivel elszámolniuk Isten előtt, de szívesen elmenekülnének e számadás elől. Túl későn látják be, hogy a Mindenható féltőn őrzi törvényét, és nem fogja igazolni a bűnöst. Most ismerik csak fel, hogy Krisztus azonosul szenvedő népének érdekeivel. Most érzik szavainak súlyát: »Amennyiben megcselekedtétek eggyel emez én legkisebb atyámfiai közül, énvelem cselekedtétek meg.« (Mát 25,40)

Az egész gonosz világ a menny kormányzásával szembeni lázadása miatt áll Isten ítélőszéke előtt. Nincs senki, aki ügyüket védené. Nincs mentségük. A rájuk kimondott ítélet: örök halál.” (A nagy küzdelem, 668. o., Korszakok nyomában, 593. o.) Maranatha)

A szent város feletti jelenet

„Mert nékünk mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt, hogy ki-ki megjutalmaztassék a szerint, amiket e testben cselekedett, vagy jót, vagy gonoszt.” (2Kor 5,10) 

„A trón felett feltűnik a kereszt. Körképszerűen sorjáznak Ádám megkísértésének és bukásának jelenetei, és a nagy megváltási terv egymást követő eseményei: a nyomorúságos környezet, amely a Megváltót születésekor fogadta; a gyermek Jézus engedelmessége és szerénysége; keresztsége a Jordán vizében; pusztai böjtje és megkísértései; ahogy szolgált az embereknek, a menny legdrágább áldásait kínálva nekik; jótékony és irgalmas cselekedetekkel eltöltött napjai; könyörgései a hegyek magányában, imában átvirrasztott éjszakái; az irigykedő, gyűlölködő, gonosz cselszövések, amelyekkel jótetteit viszonozták; a megrendítő vívódás a Getsemáne-kertben az egész világ bűneinek nyomasztó súlya alatt; a gyötrelem éjszakájának félelmetes eseményei; ahogy kiszolgáltatták a gyilkos csőcseléknek; ahogy ellenkezés nélkül tűrte, hogy elfogják, miközben legkedvesebb tanítványai elhagyták, és foglyul ejtői Jeruzsálem utcáin hajtották durván; amint Isten Fiát diadalmasan bemutatták Annásnak; s amikor a főpap palotájában, Pilátus törvénytermében, a gyáva, kegyetlen Heródes udvarában gúnyolták, sértegették, kínozták és halálra ítélték – mind elevenen lejátszódik. 

Majd a végső jelenetek tárulnak a tömeg elé – a Golgota felé vezető utat taposó türelmes Szenvedő; a kereszten függő mennyei Fejedelem; a haláltusáján nevető gőgös papok és gúnyolódó csőcselék; a természetfölötti sötétség; a hullámzó föld, a megrepedt sziklák, a megnyílt sírok – jelezve azt a pillanatot, amikor a világ Megváltója kilehelte lelkét.

E rettenetes jelenetek a valóságnak megfelelően játszódnak le. Sátán, angyalai és alattvalói nem tudják szemüket levenni a maguk kovácsolta eseményekről. Mindenki visszaemlékszik saját szerepére. Heródes, aki Betlehemben meggyilkolta az ártatlan gyermekeket, hogy megszabaduljon Izráel Királyától; az aljas Heródiás, akinek bűnös lelkén szárad Keresztelő János vére; a gyenge, megalkuvó Pilátus; a gúnyolódó katonák; a papok, a főemberek és az őrjöngő tömeg, amely ezt kiáltotta: »Az Ő vére mirajtunk és a mi magzatainkon!« Mindnyájan látják vétkük szörnyűségét. És miközben az üdvözült sereg »Ő meghalt értem!« kiáltással a Megváltó lábához teszi koronáját, ők hasztalan próbálnak elrejtőzni Krisztus tekintetének mennyei fenségétől, amely túlszárnyalja a nap ragyogását.” (A nagy küzdelem, 666–667. o., Korszakok nyomában, 591–592. o.) Maranatha)