Otthon, az új Jeruzsálemben

 „Hanem örüljetek és örvendjetek azoknak mindörökké, amelyeket én teremtek; mert ímé, Jeruzsálemet vigassággá teremtem, és népét örömmé.” (Ésa 65,18)

„Az új Jeruzsálem, a megdicsőült új Föld fővárosa »ékes korona… az Úr kezében, királyi fejdísz Istened tenyerén«. »Benne volt az Isten dicsősége; ragyogása hasonló volt a legdrágább kőhöz, a kristályfényű jáspishoz.« »A népek az ő világosságában fognak járni és a föld királyai oda viszik be dicsőségüket.« Ezt mondja az Úr: »Vigadozni fogok Jeruzsálemmel, és örvendezni népemmel.« (Ésa 62,3; Jel 21,11. 24; Ésa 65,9) 

Isten városában nem lesz éjszaka. Nem lesz szükségünk pihenésre. Senki nem fárad el Isten szolgálatában, sem nevének dicsőítésében. Mindig frissek leszünk, mint reggel, és a reggelnek soha nem lesz vége. »És nem lesz szükségük szövétnekre és napvilágra, mert az Úr Isten világosítja meg őket.« (Jel 22,5) A nap fényét fölöslegessé teszi az a ragyogás, amely nem fájó és nem vakít, pedig túlszárnyalja a déli verőfényt. A Szent várost Isten és a Bárány dicsősége el nem halványuló fénnyel árasztja el. A megváltottak az örök nappal világosságában fognak járni.” (A nagy küzdelem, 676–677. o., Korszakok nyomában, 600. o.)

„Templomot nem láttam abban: mert az Úr, a mindenható Isten annak temploma, és a Bárány.” (Jel. 21:22) Isten népének abban a kiváltságban lesz része, hogy szabadon érintkezhet az Atyával és a Fiúval. „Most tükör által homályosan látunk.” (I. Kor. 13:12) Most Istenről csak annyit tudhatunk, amennyit az emberekkel való eljárásai és a természet dolgai visszatükröznek belőle. De majd színről színre látjuk Őt, és nem lesz köztünk fénytompító fátyol. Közelében leszünk, és nézhetjük arcának dicsőségét. 

„Ott úgy ismerünk majd, ahogy mi megismertettünk (1Kor 13,12). A szeretet, az együttérzés, amelyet Isten plántált a lélekbe, majd a legigazabban és legédesebben nyilvánul meg. A tiszta társalgás a szent lényekkel, a harmonikus élet az áldott angyalokkal és minden korok hűségeseivel, a szent testvériség és közösség, amely összeköti az egész családot égen és földön – e sok csodálatos tapasztalat vár a megváltottakra.” (Education [Nevelés], 306. o.) Maranatha

A helyreállított Édenkert

„Akinek van füle, hallja, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek. A győzedelmesnek enni adok az élet fájáról, amely az Isten paradicsomának közepette van.” (Jel 2,7)

„Az Éden még sokáig itt volt a Földön, miután az embert száműzték e csodálatos kertből (1Móz 4,16). Az elbukott emberiség még hosszú ideig láthatta ártatlansága otthonát, amelynek bejáratát angyalok vigyázták. A Paradicsom kérubok őrizte kapujánál Isten dicsősége nyilatkozott meg. Ide járultak Ádám és fiai Isten imádására, itt újították meg engedelmességi fogadalmukat a törvény iránt, amelynek megszegése miatt el kellett hagyniuk Édent. Amikor az istentelenség áradata végigsöpört a Földön, s az emberek gonoszsága a világ vízözön általi pusztulását okozta, akkor a kéz, amely plántálta, visszavette a földről Édent. De a végső helyreállítás idején, amikor Isten »új eget és új földet« (Jel 21,1) teremt, ismét helyére kerül, dicsőségesebben és ékesebben, mint kezdetben volt. 

Akkor azok, akik megtartották Isten törvényeit, örvendezhetnek a halhatatlanságnak az élet fája alatt, és a bűntelen világok lakói végtelen korszakokon át szemlélik majd e pompás kert példáján Isten teremtésének tökéletes művét, amelyet a bűn átka nem érintett – láthatják, mi lett volna az egész földből, ha az ember megvalósította volna a Teremtő dicsőséges tervét.” (Pátriárkák és próféták, 62. o., magyar kiadás: 38. o.)

„Ádám elragadtatással tekint a fákra, amelyekben egykor gyönyörködött. Ártatlansága és boldogsága idején ő szedte le róluk a gyümölcsöt. Látja a szőlőt, amelyet ő ápolt, a virágokat, amelyeket egykor oly szívesen gondozott. Megérti, hogy valóság az, amit lát: ez a kert valóban a helyreállított Éden, amely pompásabb, mint amikor elveszítette. (…)

A rég elvesztett Édenbe, az élet fájához visszavitt üdvözültek növekedni fognak, mígnem elérik kezdetben kapott méltóságteljes magasságukat. A bűn átkának utolsó maradványa is eltűnik, és Krisztus hű gyermekei az Úrnak, a mi Istenünknek ékességét viselik, s testben, lélekben, értelemben Uruk szépségét fogják tükrözni. Ó, sokat emlegetett, régóta remélt, türelmetlenül várt, de igazán soha meg nem értett, csodálatos üdvösség!” (A nagy küzdelem, 648., 645. o., Korszakok nyomában, 576., 573. o.) Maranatha

A megváltottak öröksége

 „Népem békesség hajlékában lakozik, biztonság sátraiban, gondtalan nyugalomban.” (Ésa 32,18)

„A Biblia hazának nevezi a szentek örökségét (Zsid 11,14–16). Ott a mennyei Pásztor élő vizek forrásaihoz vezeti nyáját. Az élet fája minden hónapban megtermi gyümölcsét, és leveleivel a népeknek szolgál. Ott kiapadhatatlan, kristálytiszta vízforrások fakadnak, és a partjukon hajladozó fák árnyékot vetnek az ösvényekre, amelyen az Úr megváltottai járnak. A szélesen elterülő síkságok gyönyörű dombokkal váltakoznak. A békés rónákon, az élő vizek mellett Isten népe, a sokáig zarándok és vándor nép, otthonra talál.

Ott »örvend a puszta és a kietlen hely, örül a pusztaság és virul, mint őszike… A tövis helyén ciprus nevekedik, és bogáncs helyett mirtusz nevekedik… Lakozik a farkas a báránnyal, és a párduc a kecskefiúval fekszik… és egy kisgyermek őrzi azokat… Nem ártanak és nem pusztítanak sehol szentségemnek hegyén« (Ésa 35,1; 55,13; 11,6. 9).” (A nagy küzdelem, 675–676. o., Korszakok nyomában, 599–600. o.) 

„Az embert Isten visszahelyezi elveszett birodalmába, és az alacsonyabb rendű lények majd ismét elismerik hatalmát, az ádáz megszelídül és a félénk bizalomteljes lesz. (…)

Az édeni életet élik majd ott, a kertben és a mezőn. »Házakat építnek és bennük lakoznak, szőlőket plántálnak és eszik azok gyümölcsét. Nem úgy építenek, hogy más lakjék benne; nem úgy plántálnak, hogy más egye a gyümölcsöt, mert mint a fáké, oly hosszú lesz népem élete, és kezeik munkáját elhasználják választottaim.« (Ésa 65,21–22)” (Education [Nevelés], 304., 33–34. o.) (Maranatha)

Nincs többé halál!

„Isten eltöröl minden könnyet a szemeikről; és a halál nem lesz többé; sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak.” (Jel 21,4)

„Amint belépünk Isten országába, az örökkévalóságba, semmivé lesz a tanácstalanság, a sok megpróbáltatás és nehézség, amely itt nyomasztott bennünket.” (Faith I Live By [Hit, amely által élek], 371. o.) 

„A megváltottak otthonában nem lesz könny, halotti menet, gyászszalag. »És nem mondja a lakos: Beteg vagyok! A nép, amely benne lakozik, bűnbocsánatot nyer.« (Ésa 33,24) A boldogság gazdag árja ömlik majd, s az örökkévalóságban egyre mélyül… 

Mélységesen gondolkozzunk el az eljövendő, áldott életről. Hitünk hatoljon át a sötétség minden felhőjén, és szemléljük Őt, aki meghalt a világ bűneiért. Megnyitotta a paradicsom kapuit mindenki előtt, aki befogadja Őt, s hisz Benne. Erőt ad, hogy Isten fiaivá és leányaivá váljunk. A nagy fájdalmat okozó szenvedések legyenek számunkra felvilágosító leckék, amelyek megtanítanak arra, hogy előreigyekezzünk Krisztusban, magasztos elhívásunk jutalma felé! Bátorítson minket a gondolat, hogy Krisztus nemsokára eljön. Ez örvendeztesse meg szívünket…

Hazafelé tartunk. Aki annyira szeretett bennünket, hogy meghalt értünk, várost épít nekünk. Az új Jeruzsálem a pihenőhelyünk. Isten városában nem lesz szomorúság. A bánat, a jajkiáltás, a széttiport reményeket és eltemetett szeretteinket gyászoló sírás megszűnik. A nehézségeket, amelyek most beborítanak, nemsokára felcseréljük a menyegzői ruhákra. Rövidesen tanúi leszünk Királyunk koronázásának. Akiknek az élete Krisztusban van elrejtve, akik e földi életben a hit nemes harcát harcolták, azok Isten országában a megváltottak dicsőségében ragyognak majd.

Nem tart már sokáig, és meglátjuk azt, akiben örök életünk reménysége összpontosul. S az Ő jelenlétében semminek tűnik majd az élet összes megpróbáltatása és szenvedése… Tekintsetek fel, és szüntelenül növekedjék hitetek. Ez a hit vezessen végig a keskeny ösvényen, Isten városának kapuin át a határtalan, dicső jövőbe, amely a megváltottaké.” (Bizonyságtételek IX., 286–288. o., magyar kiadás: 194–195. o.) (Maranatha)

Inkvizició (egyházi törvényszék borzalmai)

 Ez a prófécia különösen figyelemreméltó módon teljesedett be. Minden sérelem, minden gyalázat és kegyetlenkedés, amelyre Sátán az embereket felingerelhette, mindig Krisztus követőire zúdult. Ez megismétlődik mindig újból és újból, amíg a megtéretlen érzéki szív ellenségeskedik Isten törvényével, és nem akar engedelmeskedni parancsolatainak. A világ ma sem áll szorosabb összhangban Krisztus alapelveivel, mint állt az apostolok idejében. Ugyanaz a gyűlölet, amely a „Feszítsd meg! Feszítsd meg!”-et kiáltozta, és a tanítványok üldözését is felszította, megtalálható ma is; ez izzik az „engedetlenség fiaiban”. Ugyanaz a lelkület működik ma is zord eltökéltséggel, a meg nem újult szívben, amely a sötét középkorban férfiakat és nőket száműzetésre és halálra ítélt; amely az inkvizíció válogatott kínzásait kieszelte; a Szent Bertalan-éj mészárlásait kitervezte és véghezvitte, és a smithfieldi tüzeket gyújtotta. Az igazság története elejétől végig nem egyéb, mint a jó és a gonosz küzdelme. Az evangélium hirdetése e világon mindig ellenállás, veszély, veszteség és szenvedés közepette haladt előre. (EGW. Azapostolok története)

Hatalmuk növelésére egy bulla látott napvilágot, amely elrendelte az inkvizíció visszaállítását. Az általános felháborodás ellenére, amellyel a bullát fogadták még a katolikus országokban is, a pápai hatalmat elismerő uralkodók újra felállították ezt a rettenetes törvényszéket, kegyetlenkedéseivel együtt. E kegyetlenkedéseket, amelyek szörnyűségük miatt nem viselhették el a nappali fényt, megismételték föld alatti titkos börtönökben. Sok országban a nemzet legjobbjainak ezrei, a legtisztábbak, a legnemesebbek, a legértelmesebbek és legműveltebbek, kegyes és buzgó lelkészek, szorgalmas és hazaszerető polgárok, ragyogó tudósok, tehetséges művészek, ügyes kézművesek estek az inkvizíció áldozatául, vagy voltak kénytelenek külföldre menekülni. (EGW. A nagy küzdelem)

A XIII. században jött létre a pápaság legiszonyatosabb gépezete: az inkvizíció. A sötétség fejedelme ösztönözte erre a pápai hierarchia vezetőit. Titkos tanácskozásaikon Sátán és angyalai befolyásolták a gonosz embereket, de láthatatlanul köztük volt Isten angyala is, és félelmetes feljegyzést készített méltánytalan intézkedéseikről és tetteikről. E feljegyzések túl iszonyatosak ahhoz, hogy az ember elhordozza őket. „A nagy Babilon... részeg vala a szentek vérétől.” A mártír-milliók szétroncsolt teste bosszúért kiáltott Istenhez a hitehagyó hatalom ellen. (EGW.A nagy küzdelem)

Jézus követői szembe találják magukat mindenféle méltatlan bánásmóddal, váddal és kegyetlenséggel, amit Sátán fel tud szítani az emberi szívekben. Ez újra észrevehető módon megy végbe: ugyanis a testi szív gondolata még mindig ellenségeskedik Isten törvényével szemben, és nem veti magát alá a parancsolatainak. A világ ma sincs jobban összhangban Krisztus elveivel, mint volt az apostolok napjaiban. Ugyanaz a gyűlölet, amely a „feszítsd meg! feszítsd meg!” kiáltására késztetett sokakat, ugyanaz a gyűlölet, amely a tanítványok üldözéséhez vezetett, ma is munkálkodik az engedetlenség gyermekeiben. Az a lelkület, amely a középkorban börtönnel, száműzetéssel, halállal sújtott férfiakat és nőket, amelyben az inkvizíció válogatott kínzásai is megfogantak, amely kiagyalta és véghezvitte a Szent Bertalan-éji mészárlást, és amely fellobbantotta a smithfieldi tüzeket, még mindig gyűlölködő erővel dolgozik az újjá nem született szívekben. Az igazság története mindenkor az igazság és a hamisság közötti küzdelemről szóló feljegyzés volt. Az evangélium hirdetését mindig ebben a világban kellett továbbvinni, ellenállással, veszedelemmel, veszteségekkel és szenvedésekkel dacolva. (The Acts of the Apostles, 84–85.) 

NK 56. – Láttam, hogy az asszony részeg vala a szentek vérétől és a Jézus bizonyságtevőinek vérétől. – A XIII. században jött létre a pápaság legiszonyatosabb gépezete: az inkvizíció. A sötétség fejedelme ösztönözte erre a pápai hierarchia vezetőit. Titkos tanácskozásaikon Sátán és angyalai befolyásolták a gonosz embereket, de láthatatlanul köztük volt Isten angyala is, és félelmetes feljegyzést készített méltánytalan intézkedéseikről és tetteikről. E feljegyzések túl iszonyatosak ahhoz, hogy az ember elhordozza őket. „A nagy Babilon... részeg vala a szentek vérétől.” A mártír milliók szétroncsolt teste bosszúért kiáltott Istenhez a hitehagyó hatalom ellen. A pápaság a világ kényura lett. Királyok és császárok hajoltak meg a római pápa rendeletei előtt. Úgy tűnt, hogy a pápa az emberek földi és örökkévaló sorsát a kezében tartja. Róma tanításait évszázadokon át embermilliók fogadták el fenntartás nélkül, szertartásait tisztelettel gyakorolták, ünnepeit általánosan megtartották; papságát tisztelték, és bőkezűen támogatták. A római egyháznak azóta sem volt ennél nagyobb tekintélye, pompája és hatalma. (Jelenések könyve 17. fejezet)