Egy talentum

 Az az ember, aki egy talentumot kapott, "elmenvén, elásá azt a földbe, és elrejté az ő urának pénzét" (Máté 25:18)

Aki a legkisebb ajándékot kapta, kihasználatlanul hagyta képességét. Ebben figyelmeztetés rejlik mindazok számára, akik úgy érzik, hogy képességük kicsisége felmenti őket Krisztus szolgálata alól. Ha valami nagy feladatra volnának képesek, boldogan vállalkoznának rá. De mivel csak kicsi dolgokban szolgálhatnak, úgy vélik, jogosan nem csinálnak semmit. Nincs igazuk. Az Úr a képességek elosztásával megpróbálja a jellemet. Az egy talentumát parlagon hagyó ember hűtlennek bizonyult. Ha öt talentumot kapott volna, mind elásta volna, akárcsak azt az egyet. Az egy talentum hűtlen kezelésével tanúsította, hogy lebecsüli a menny ajándékait. 

"Aki hű a kevesen, a sokon is hű az" (Lk 16 :10). Az ember sokszor lebecsüli a kis dolgok fontosságát, mert kicsik. E kis dolgoknak pedig nagy szerepük van a fegyelmezésben. A keresztény életben valójában nincsenek lényegtelen dolgok. Jellemépítésünket ezer veszély fenyegeti, ha lebecsüljük a kis dolgokat.

De azok se csüggedjenek, akik kevés talentumot kaptak! Használják azt, amijük van, és ügyeljenek lelkiismeretesen jellemük gyenge pontjaira, igyekezve Isten kegyelméből erőssé tenni őket! Minden tettünket hűség és becsületesség szője át! Ápoljuk magunkban azokat a tulajdonságokat, amelyek képessé tesznek feladataink teljesítésére!

Nem szabad figyelmen kívül hagyni a legkisebb feladatokat sem. Minden becsületes munka áldás, és ha lelkiismeretesen látjuk el, felkészíthet nagyobb megbízatásokra. Isten legmagasabb rendű szolgálatként fogadja el legkisebb szolgálatunkat is, ha teljes odaadással végezzük. Semmilyen áldozatunk sem kicsi előtte, ha őszinte szívvel és örömmel hozzuk.

Bármilyen kicsi is a talentumod, Istennél van hely számára. A bölcsen használt egy talentum ellátja a maga feladatát. Mi növeljük, Isten pedig megsokszorosítja képességeinket, ha a kis feladatokat lelkiismeretesen elvégezzük. Ezek az apró feladatok fogják a legáldottabb befolyást árasztani Isten művére.

Számadás:

 "Sok idő múlva pedig megjöve ama szolgáknak ura, és számot vete velük."(Máté 25:19) Amikor az Úr elszámoltatja szolgáit, minden egyes talentum kamatját jól megvizsgálja. Az elvégzett munka árulkodik a munkás jelleméről

Aki öt talentumot kapott - és az is, aki kettőt -, haszonnal szolgáltatta vissza Urának a reá bízott képességeket. De semmi elismerést nem igényeltek. Talentumaikat kapták, és más talentumokat szereztek. A kölcsönkapott talentumok nélkül azonban nem lett volna nyereség. Tudták, hogy csak kötelességüket teljesítették. A tőke az Úré volt. A haszon is az övé. Ha a Megváltó nem árasztotta volna rájuk szeretetét és áldását, elvesztették volna az örökérvényű kincseket.

Mégis, amikor a gazda átvette a talentumokat, olyan elismerésben és jutalomban részesítette a munkásokat, mintha minden az ő érdemük lett volna. Arca sugárzott az örömtől és elégedettségtől. Boldog volt, hogy megáldhatta szolgáit. Minden szolgálatért és minden áldozatért megjutalmazta őket. Nem mintha ezzel tartozott volna, hanem mert szíve túláradt a szeretettől és melegségtől.

"Jól vagyon jó és hű szolgám - mondta -, kevesen voltál hű, sokra bízlak ezután; menj be a te uradnak örömébe." (Márk 25:21)

"Eljövén pedig az is, aki az egy talentumot kapta vala, monda: Uram, tudtam, hogy te kegyetlen ember vagy, aki ott is aratsz, ahol nem vetettél, és ott is takarsz, ahol nem vetettél. Azért félvén, elmentem és elástam a te talentumodat a földbe; ímé megvan ami a tiéd."(Márk 25:24)

Így mentegetőznek azok az emberek, akik Isten ajándékait semmibe veszik. Istent szigorú zsarnoknak tartják, aki csak azért figyel rájuk, hogy hibáikat kikémlelve megbüntesse őket. Azzal vádolják, hogy azt követeli, amit nem adott, és ott akar aratni, ahol nem vetett. 

A gazda nem utasítja vissza a gonosz szolga vádját, bármennyire jogtalan, hanem érveit ellene fordítja, és megmutatja, hogy magatartására nincs mentség. Isten olyan lehetőségekkel és eszközökkel ajándékozta meg, amelyekkel talentumát kamatoztathatta volna a gazda javára. "El kellett volna... helyezned az én pénzemet a pénzváltóknál - mondta -; és én megjövén, nyereséggel kaptam volna meg a magamét."(Márk 25:27)

Mennyei Atyánk nem igényel sem többet, sem kevesebbet, mint amennyinek elvégzéséhez képességet adott. Nem helyez szolgáira elhordozhatatlan terheket. "Ő tudja a mi formáltatásunkat; megemlékezik róla, hogy por vagyunk" (Zsolt 103:14). Mindazt, amit igényel tőlünk, az Ő erejével meg is tudjuk cselekedni.

Sokszor hajlunk arra, hogy a rest szolgát alázatosnak mondjuk. Az igazi alázatosság egészen más. Nem jelent szellemi törpeséget, a törekvések hiányát, gyáva meghunyászkodást, sem pedig a kudarctól félve a terhek lerázását. Az igazán alázatos ember Isten erejében bízva végrehajtja a menny szándékát.

Az elvesztett tálentum: 

A gazda ezt az ítéletet mondta ki a rest szolgára: "Vegyétek el azért tőle a talentumot, és adjátok annak, akinek tíz talentuma van."(Márk 25:28) Itt is - mint a hűséges munkás megjutalmazásánál - nemcsak a végső ítélet által sújtó büntetésről van szó, hanem arról a fokozatos bűnhődésről, amelyet már ebben az életben el kell szenvedni. Ugyanaz történik a lélek világában is, mint a fizikai életben: minden fel nem használt képesség elgyengül és elsorvad. Törvényszerű, hogy a munka éltet, a tétlenség pedig öl. "Mindenkinek... haszonra adatik a Léleknek kijelentése" (1 Kor 12:7). A mások áldására használt képességek gyarapodnak. Ha az ember csak önmagának szolgál velük, megfogyatkoznak és végül megszűnnek. Aki nem adja tovább azt, amit kapott, végül nem lesz mit adnia. Megindít egy olyan folyamatot, amely lelki képességeit elkorcsosítja és végül elpusztítja. 

Senki se gondolja, hogy önző, öncélú élet után beléphet Urának örömébe. Az önzetlen szeretet örömét nem élvezheti. Nem alkalmas a mennyre. Nem tudná értékelni a tiszta szeretet légkörét, amely betölti a mennyet. Az angyalok hangja és hárfájuk zenéje nem szerezne örömet neki. Számára a menny tudománya talány volna. (EGW)

A talentumok

Krisztus arra szólította tanítványait, hogy vigyázzanak, és legyenek készen. Figyelmeztetését megismételte: "Vigyázzatok azért, mert sem a napot, sem az órát nem tudjátok, amelyen az embernek Fia eljő."(Máté 25:13) Azutánelmondta, mit jelent vigyázni. Az időt nem tétlen várakozással, hanem szorgalmas munkával kell tölteni A talentumokról szóló példázatnak ez a tanulsága. 

"Éppen úgy van ez - mondta -, mint az az ember, aki útra akarván kelni, eléhivatá az ő szolgáit, és amije volt, átadá nékik. És ada az egyiknek öt tálentumot, a másiknak kettőt, a harmadiknak pedig egyet, kinek-kinek az    ő erejéhez képest, és azonnal útra kele."(Máté 25:14-15)

Isten "kinek-kinek az ő erejéhez képest" adott. Nem következetlenül osztogatja a talentumokat. Aki képes öt talentumot felhasználni, ötöt kap. Aki csak kettőt tud kamatoztatni, kettőt kap. Aki pedig csupán egyet tud bölcsen hasznosítani, csak egyet kap. Senki se siránkozzék azért, mert nem kapott nagyobb ajándékokat. Krisztus, aki minden embernek osztott, minden megbízatás teljesítésével egyformán megdicsőül: akár nagy az ajándék, akár kicsi. Annak, aki öt talentumot kapott, ötöt kell kamatoztatnia; aki pedig csak egyet, annak csak egyet kell hasznosítania. Mindenkinek aszerint kell visszaadnia, "amije kinek-kinek van, és nem aszerint, amije nincs" (2 Kor 8:12).

A példázat szerint "elmenvén pedig aki az öt talentumot kapta vala, kereskedék azokkal, és szerze más öt talentumot. Azonképpen akié a kettő vala, az is más kettőt nyere."(Máté 25:16)

A Szentlélek ajándékai

A talentumokon, amelyeket Krisztus rábízott egyházára, főként a Szentlélek ajándékait és áldásait kell értenünk. "Némelyiknek ugyanis bölcsességnek beszéde adatik a Lélek által; másiknak pedig tudománynak beszéde ugyanazon Lélek szerint; egynek hit ugyanazon Lélek által; másnak pedig gyógyítás ajándékai azon egy Lélek által; némelyiknek csodatévő erőknek munkái; némelyiknek meg prófétálás; némelyiknek pedig lelkeknek megítélése; másiknak nyelvek nemei; másnak pedig nyelvek magyarázása: de mindezeket egy és ugyanaz a Lélek cselekszi, osztogatván mindenkinek külön, amint akarja" (1 Kor 12 : 8-11). Nem mindenki kapja ugyanazt az ajándékot, de a Mester megígérte, hogy minden egyes szolgája megkapja a Lélek valamelyik ajándékát. 

Egyébb talentumok

A példázat talentumai nemcsak a Lélek különleges ajándékait jelképezik, hanem minden öröklött és szerzett talentumot, minden fizikai és lelki képességet. Mindegyiket Krisztus szolgálatába kell állítanunk. A tanítványság egész lényünk és minden értékünk odaszentelésével jár. Ezeket az ajándékokat Krisztus megtisztítva és megjobbítva adja vissza, hogy dicsőségére és embertársaink áldására használjuk fel őket.

Talentumainkat, bármilyen keveset kaptunk, fel kell használnunk. Nem az a legégetőbb kérdés, hogy mennyit kaptunk, hanem hogy mit csinálunk azzal, amit kaptunk. Képességeink fejlesztése elsődleges kötelességünk. Ezzel tartozunk Istennek és embertársainknak. Az ember nem tölti be az élet célját, ha nem szerez egyre több talentumot, és nem lesz napról napra hasznosabb. Krisztusba vetett hitünk megvallásával elkötelezzük magunkat, hogy megtanuljuk mindazt, amire nekünk, mint a Mester munkásainak, lehetőségünk van. Minden képességünket a legmagasabb szintre kell tökéletesítenünk, hogy a lehető legtöbb jót tehessük.

Értelmi képesség: A Szentlélek vezetését igénylő ember minél jobban csiszolja értelmét, annál eredményesebben használhatja Isten szolgálatában. Az Úr a tanulatlan embert is fel tudja használni, és fel is használja szolgálatában, ha Istennek szentelődik, és vágyik mások áldására élni.

A beszéd: A beszéd olyan talentum, amelyet nagy igyekezettel kell csiszolni. Isten ajándékai közül egyikkel sem lehet nagyobb áldást árasztani, mint beszédünkkel. A beszéd a bizonyítás és meggyőzés eszköze. Beszéddel mondunk imát, dicsőítjük Istent, és hirdetjük másoknak a Megváltó szeretetét.

A befolyás:  Ezt a felelősséget nem tudjuk lerázni magunkról. Beszédünk, ténykedésünk, öltözködésünk, viselkedésünk, sőt még arckifejezésünk is befolyást áraszt. Az ilyen benyomások következményeit - jókat vagy rosszakat - senki sem tudja felmérni. Minden ilyen hatás egyben magvetés is, amely meghozza a maga termését

Az idő: Időnk Istené. Minden pillanat az övé, és legünnepélyesebb kötelességünk, hogy az Ő dicsőségére használjuk. Egyetlen tőle kapott talentumunkkal sem fog szigorúbban elszámoltatni, mint az időnkkel.

Az egészség: Mindaz, ami fizikai erőnket csökkenti, gyengíti értelmünket is; roncsolja azt a képességünket, amellyel különbséget tudunk tenni jó és rossz között; kevésbé tudjuk a jót választani; és kevesebb erőnk lesz azt cselekedni, aminek helyességéről meggyőződtünk.

Az erő: Nemcsak teljes szívünkkel, értelmünkkel és lelkünkkel kell szeretnünk Istent, hanem minden erőnkkel is. Fizikai képességeink teljes és józan felhasználását kell ezen értenünk

A pénz: Isten anyagi eszközöket is bíz az emberre. A gazdagság megszerzéséhez is ad képességet. Az ég harmatával öntözi a földet, és hűs esőt záporoz reá. Adja a napfényt, amely felmelegíti a földet, és életre kelti a természetet. Előcsalja a virágokat és a termést, és azt kívánja, hogy adjunk vissza neki valamit abból, ami az övé.

Kedvesség és jóindulat: Kedvesség, jóindulat, nagylelkűség, lelki érzékenység: értékes talentumok, amelyek súlyos felelősséget helyeznek tulajdonosukra. Mindegyiket Isten szolgálatában kell kamatoztatni.

A menyegzői ruha

 

Nagy horderejű az a tanulság, amelyet a menyegzői ruháról szóló példázatból le kell vonnunk. A menyegző az emberinek a mennyeivel való egyesülését ábrázolja; a menyegzői ruha pedig azt a jellemet, amelyet a menyegző minden vendégének viselnie kell, ha méltó akar lenni az alkalomhoz. 

 Példázatban vendégek vannak jelen, de a résztvevőknek fel is kell készülniük. A felkészülés elmulasztóit kiutasítják. A király bement, "hogy megtekintse a vendégeket", és látott "ott egy embert, akinek nem vala menyegzői ruhája. És monda néki: Barátom, mi módon jöttél ide, holott nincsen menyegzői ruhád? Az pedig hallgata. Akkor monda a király a szolgáknak: Kötözzétek meg a lábait és kezeit, és vigyétek és vessétek őt a külső sötétségre; ott lészen sírás és fogcsikorgatás."(Máté 22:11-12)

A lakoma vendégeinek megvizsgálása az ítéletet ábrázolja. Az evangélium kínálta vendégségen az Isten szolgálatát vállalók vesznek részt; azok, akiknek neve bekerült az élet könyvébe. De nem mindenki igazi tanítvány, aki magát kereszténynek vallja. A végső megjutalmazás előtt el kell dőlnie, kik részesülhetnek a szentek örökségében. Ez a döntés Krisztus második eljövetele előtt megtörténik, mert amikor eljön, hozza a jutalmat, hogy megfizessen "mindenkinek, amint az ő cselekedete lesz" (Jel 22:12). Krisztus tehát mielőtt eljön, minősíti mindenkinek a cselekedeteit, és minden egyes követője cselekedete arányában kapja a jutalmat.

A vizsgálati ítélet idején az emberiség még a földön él. Mindazok élete, akik hitet tettek Krisztus mellett, elvonul Isten előtt. Isten a mennyei könyvek alapján megvizsgál mindenkit, és cselekedeteik szerint eldönti örök sorsukat. 

A menyegzői ruha, amelyről a példázat beszél, Krisztus hű követőinek tiszta, foltnélküli jelleme. Az egyház "tiszta és ragyogó fehér gyolcsba" öltözik, amelyen nincs "szeplő, vagy sömörgözés, vagy valami afféle". A fehér gyolcs - ahogy a Szentírás mondja - "a szenteknek igazságos cselekedetei" (Jel 19 : 8; Ef 5 : 27), azaz Krisztus igazsága, hibátlan jelleme, amelyben hit által mindenki részesül, aki elfogadja Krisztust személyes Megváltójaként.

Csak a Krisztus által kínált ruha teheti az embert alkalmassá arra, hogy megjelenjék Isten előtt. Ezt az öltözéket - saját igazságának palástját - helyezi Krisztus minden bűnbánó, hívő lélekre. "Azt tanácsolom néked - mondja -, hogy végy tőlem ... fehér ruhákat, hogy öltözeted legyen, és ne láttassék ki a te mezítelenségednek rútsága" (Jel 3 :18)

Akik nem öltik magukra Krisztus igazságát, amelyet ajándékba kínál, azok visszautasítják azokat a jellemvonásokat, amelyek Isten gyermekévé formálják az embert. Elvetik azt, ami a menyegzői lakomához méltó vendégekké alakíthatná őket.

A példázat szerint a király "mi módon jöttél ide holott nincsen menyegzői ruhád" kérdésére az ember hallgatott. Így lesz az ítélet napján is. Az emberek most még mentegethetik jellemhibáikat, de azon a napon nem lesz mentségük. (EGW)

Az Úr szőlőskertje

 "Vala egy házigazda - mondta Krisztus -, aki szőlőt plántála, és azt gyepüvel körülvevé, sajtót ása le benne, és tornyot építe, és kiadá azt munkásoknak, és elutazék."(Máté 21:33)

A gazda kiválaszt egy darab földet a pusztaságban. Bekeríti, megtisztítja, megműveli, nemes szőlővel beülteti, és gazdag termésre számít. Azt reméli, hogy az a darab föld, amelyhez fogható nincs a megműveletlen pusztaságon, a gondozás és a ráfordított munka eredményeképpen elismerést szerez neki. Így választott ki Isten egy népet a világból, hogy Krisztus iskolájában tanuljon és nevelődjék. Ezt mondja a próféta: "A seregek Urának szőlője ... Izrael háza, és Júda férfiai az Ő gyönyörűséges ültetése" (Ésa 5 : 7). Isten nagy kiváltságokban részesítette ezt a népet, gazdagon árasztva rájuk nagy jóságának áldásait, és várta, hogy gyümölcsterméssel megdicsőítse. Hirdetniük kellett volna országának elveit. A bukott, gonosz világnak be kellett volna mutatniuk Isten jellemét.

A zsidó nép abban a kiváltságos helyzetben volt, hogy úgy mutathatta be Isten jellemét, miként Isten Mózesnek kinyilatkoztatta. Mózes "mutasd meg nékem a Te dicsőségedet" imájára válaszként az Úr ezt ígérte: "Megteszem, hogy az én dicsőségem a te orcád előtt menjen el." "És az Úr elvonula előtte és kiálta: Az Úr, az Úr, irgalmas és kegyelmes Isten, késedelmes a haragra, nagy irgalmasságú és igazságú. Aki irgalmas marad ezeríziglen; megbocsát hamisságot, vétket és bűnt" (2 Móz 33:18-19; 34:17). Isten ezt a gyümölcsöt kívánta népétől. Tiszta jellemükkel és szent életükkel, irgalmasságukkal, jóságukkal és könyörületükkel kellett volna megmutatniuk, hogy "az Úrnak törvénye tökéletes, megeleveníti a lelket" (Zsolt 19:8).

A munkások, akiket az Úr megbízott szőlője gondozásával, hűtlenek voltak megbízatásukhoz. A papok és tanítók nem tanították lelkiismeretesen a népet. Nem emlékeztették őket Isten jóságára és irgalmára. Nem mondták nekik, hogy igényt tart szeretetükre és szolgálatukra. E munkások maguknak akartak dicsőséget szerezni. Ki akarták sajátítani a szőlőskert gyümölcseit. Azon töprengtek, hogy miként vonhatnák magukra az emberek figyelmét, és ébreszthetnének maguk iránt tiszteletet.

Az Úr felvilágosította népét, hogy Ő a szőlőskert tulajdonosa, és hogy mindenüket, amijük van, megőrzésre kapták, hogy értékeiket szolgálatában használják. A papok és tanítók azonban nem úgy végezték szent szolgálatukat, mint akik az Úr tulajdonát kezelik. Módszeresen rabolták Istent, mert a rájuk bízott eszközöket és képességeket nem ügye előbbrevitelére használták. Fösvénységük és kapzsiságuk miatt még a pogányok is megvetették őket. Így adtak alkalmat a pogány világnak Isten jellemének és országa törvényeinek félremagyarázására.

Végül Isten utolsó mentsvárként elküldte Fiát, és ezt mondta: "A Fiamat meg fogják becsülni."(Máté 33:37) De ellenszegülésükből bosszúállás lett, és ezt mondták egymás közt: "Ez az örökös; gyertek, öljük meg őt, és foglaljuk el az ő örökségét." Akkor élvezhetjük a szőlőt, és azt tehetjük a gyümölccsel, amit akarunk! (Máté 33:38)

A zsidó főemberek nem szerették Istent. Elszakadtak tőle, és elvetették az igazságos megoldásra tett minden ajánlatát. Eljött Krisztus, Isten szeretett Fia, hogy érvényesítse a szőlőskert tulajdonosának kívánságát, de a munkások furcsa megvetéssel bántak vele, és ezt mondták: Nem akarjuk, hogy ez az ember uralkodjék rajtunk! ~ Irigyelték Krisztus jellemének szépségét. Tanítási módszere jóval felülmúlta az övékét, és féltek sikerétől. Krisztus megintette őket, leleplezte képmutatásukat, és megmutatta nekik eljárásuk biztos következményeit. Erre haragra gerjedtek. Szenvedtek a dorgálás miatt, amelyet nem tudtak elhallgattatni. Gyűlölték az igaz élet magas normáját, amelyet Krisztus bemutatott. Látták, hogy tanításaival olyan helyzetbe hozza őket, amelyben lelepleződik önzésük, és elhatározták, hogy megölik.

A zsidók - mint nép - nem töltötték be Isten szándékát, és a szőlőskertet elvette tőlük. A kiváltságokat, amelyekkel visszaéltek, a feladatot, amelyet semmibe vettek, mások kapták meg. (EGW)

Eredj el az utakra és az ösvényekhez

 "Egy ember készíte nagy vacsorát - mondta Jézus -, és sokakat meghíva." (Luk 14:16) Amikor a lakoma ideje elérkezett, a házigazda elküldte szolgáit a vacsorára hivatalos vendégekhez egy második üzenettel: "Jertek el, mert immár minden kész!"(Luk 14:16) De a meghívottak különös érdektelenséget tanúsítottak. "Mindnyájan egyenlőképpen kezdék magukat mentegetni. Az első monda néki: Szántóföldet vettem, és ki kell mennem, hogy azt meglássam; kérlek téged, ments ki engem!(Luk 14:17) És másik is monda: Őt iga ökröt vettem, és elmegyek, hogy azokat megpróbáljam; kérlek téged, ments ki engem! A másik pedig monda: Feleséget vettem, és azén nem mehetek."(Luk 14:19) 

Mindegyik kifogás azt tanúsította, hogy a vacsorára hivatalos vendégek érdeklődését más dolgok kötötték le. A meghívásnak, amelyet elfogadtak, nem tettek eleget. Közömbösségükkel megsértették a nagylelkű vendéglátót.

A nagy vacsorával Krisztus az evangélium kínálta áldásokat szemlélteti. A felszolgált táplálék nem más, mint maga Krisztus. Ő a mennyből alászállt kenyér; az üdvösség szerzője. Az Úr követei hirdették a zsidóknak a Megváltó adventjét. Krisztusra mutattak, "az Istennek ama Bárányá"-ra, "aki elveszi a világ bűneit" (Jn 1: 29). Isten az általa készített vacsorán felkínálta nekik a menny legnagyobb ajándékát. Ez az ajándék felbecsülhetetlen. A szerető Isten adott mindent a gazdag lakomához, és kifogyhatatlan készletekről gondoskodott. "Ha valaki eszik e kenyérből - mondta Krisztus -, él örökké (Jn 6:51)

Ezek az emberek azért utasítják vissza a Megváltó hívását, mert attól félnek, hogy felbomlik a család. Azt hiszik, hogy ha nem engedelmeskednek Istennek, családjuk békés és szerencsés lesz. Ez azonban önámítás. Aki önzést vet, önzést is arat. Krisztus szeretetének elutasításával elvetik mindazt, ami az emberi szeretetet tisztává és állhatatossá teheti. Nemcsak a mennyet veszítik el, de azt sem élvezhetik igazán, amiért feláldozták a mennyet. 

A példázat szerint a vendéglátó megtudta, hogyan fogadták meghívását, és "megharagudván... monda az ő szolgájának: Eredj hamar a város utcáira és szorosaira, és a szegényeket, csonkabonkákat, sántákat és vakokat hozd be ide."(Luk 14:21)

A házigazda elfordult azoktól, akik semmibe vették nagylelkűségét, és olyanokat hívott meg, akik nem bővölködtek, akiknek nem volt házuk és földjük. Meghívta a szegényeket, az éhezőket, akik értékelték ajándékait. "A vámszedők és a parázna nők - mondta Krisztus - megelőznek titeket az Isten országában" (Mt 21:31).

A szolga, aki elhozta a szegényeket és vakokat, jelentette urának: "Uram, meglett, amint parancsolád, és mégis van hely. Akkor monda az úr a szolgának: Eredj el az utakra és a sövényekhez, és kényszeríts bejőni mindenkit, hogy megteljék az én házam."(Luk22-23) Krisztus itt arra az evangélizálásra utalt, amelyet már a zsidók határain túl, a világ országútjain és ösvényein kell végezni.

A vacsorára először a zsidó népet hívták; azt a népet, amely arra volt hivatva, hogy tanítsa és vezesse az embereket; azt a népet, amelynek kezében voltak a Krisztus második adventjét megjövendölő tekercsek, és amelyre Isten rábízta a Krisztus küldetését előre vetítő szimbolikus szolgálatot. Ha a nép és a papok figyeltek volna a hívásra, akkor Krisztus követeivel együtt tolmácsolták volna az evangéliumi hívást a világnak. Az igazságot Krisztus elküldte nekik, hogy továbbadják. Amikor azonban a hívást elutasították, az Úr meghívta a szegényeket, a bénákat, a sántákat és a vakokat. Vámszedők és bűnösök fogadták el a meghívást. Amikor a pogányoknak szól a hívás, ugyanaz a sorrend, mint előbb. Isten az üzenetet először "az utakra" küldi, az emberiség tanítóinak és vezetőinek, olyan embereknek, akik tevékenyen részt vesznek a világ irányításában.

A Biblia kinyilatkoztatja, hogy az utolsó napokban az embereket teljesen lekötik az evilági dolgok: az élvezetek hajszolása és a pénzszerzés. Az örök valóságokkal szemben pedig vakok lesznek. Krisztus ezt mondja: "Amiképpen . . a Noé napjaiban vala, akképpen lesz az ember Fiának eljövetele is. Mert amiképpen az özönvíz előtt való napokban esznek és isznak vala, házasodnak és férjhez mennek vala, mind ama napig, amelyen Noé a bárkába méne, és nem vesznek vala észre semmit, mígnem eljöve az özönvíz és mindnyájukat elragadá, akképpen lesz az ember Fiának eljövetele is" (Mt 24: 37-39).

A hívás, a kegyelem üzenete korunkban hangzik utoljára. A "menj el az utakra és a sövényekhez" parancsot Krisztus szolgái már-már utoljára teljesítik. Krisztus hívása mindenkihez eljut. Követei mondják: "Jertek el, mert immár minden kész!" A mennyei angyalok még együtt dolgoznak az emberi eszközökkel. A Szentlélek minden indokot felhoz, hogy a hívás elfogadására késztessen. Krisztus jelre vár, amely azt mutatja, hogy eltoltad a reteszt, és kinyitod szíved ajtaját, hogy beléphessen. Angyalok szeretnék vinni a hírt a mennybe, hogy ismét hazatalált egy elveszett bűnös. A menny seregei is várnak. Szeretnék már megszólaltatni hárfájukat, és örvendezni azon, hogy ismét egy lélek elfogadta az evangéliumi vacsorára szóló meghívást. (EGW)