Az erő sáfárai

„Szeressed azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és teljes erődből. Ez az első parancsolat.” (Mk 12:30) 

Minden ember személyre szóló tálentumokat kap Istentől. Némelyek úgy vélik, hogy ezek csak bizonyos kiváltságos embereket illetnek meg, azokat, akik különleges szellemi képességgel és tehetséggel rendelkeznek. Isten azonban nem korlátozza ajándékait egy kivételt élvező kisebbségre. Mindenkinek ad valamilyen sajátos ajándékot, amelynek felhasználásáról valamikor majd számot kell adnia az Urnak. Az idő, értelem, a javak, szellemi képesség és lelki gyöngédség mind-mind olyan ajándék az Úrtól, amelyet az emberiség áldására kell felhasználnunk.

A munkára képesítő erő adománya igen értékes ajándéknak számít. Többet ér minden, a bankban őrzött tőkénél, ezért többre is kell értékelnünk azt... Olyan áldás ez, amely aranyért vagy ezüstért, házért vagy földért nem vásárolható meg. Isten azt kéri, hogy használjuk fel bölcsen ezt az adományát. Senkinek nincs joga feláldozni ezt a tálentumot a semmittevés pusztító oltárán. Mindnyájunknak éppúgy számot kell majd adnunk a testi erőnkről, mint anyagi javaink felhasználásáról...

Az élet szükségszerű kötelességeinek elégedett szívvel való teljesítése olyan lecke, amelyet sok kereszténynek meg kell még tanulnia. Nagyobb kegyelemre és énjének szigorúbb fegyelmezésére van szüksége annak a szerelőnek, kereskedőnek, jogásznak vagy földművesnek, aki az Úrért munkálkodva, be kívánja vinni a mindennapi élet ügyleteibe a keresztényi elveket, mint az átfogó területen munkálkodó hivatásos misszionáriusnak. Erős lelki idegzetre van szükség ahhoz, hogy vallásunkat beleszőjük a műhely és az iroda dolgaiba, megszenteljük a mindennapi élet részleteit, és minden ügyünket Isten Igéjének zsinórmértéke szerint rendezzük. Az Úr azonban ezt kívánja meg tőlünk.

A vallás és a polgári foglalkozás nem két dolog. A kettő egy. A Biblia vallásának bele kell szövődnie minden munkánkba. Az isteni és az emberi erőnek egyesülnie kell a fóldi és a lelki célok eléréséért. 

Nemcsak teljes szívünkkel, értelmünkkel és lelkünkkel kell szeretnünk Istent, hanem minden erőnkkel is. Fizikai képességeink teljes és józan felhasználását kell ezen értenünk. (EGW Isten csodálatos kegyelme) 

Az igazság sáfárai

 

Jöjjetek el, és halljátok meg, hadd beszélem el minden istenfélőnek, miket cselekedett az én lelkemmel!” (Zsolt 66:16)

Ahol élet, ott gyarapodás és növekedés is van. Isten országában szüntelen a csere, a bevétel és a kiadás; az Úrtól kapott ajándékok elvétele, és annak visszaadása, ami az Övé. Isten együtt tevékenykedik az igazi hívővel, aki ismét a műbe fekteti a kapott világosságot és áldásokat. Így növekedik benne a befogadás képessége. Amikor valaki mennyei ajándékokat ad tovább, ezzel csak a kegyelem és igazság friss áramlatainak készít helyet, hogy a kiapadhatatlan forrásból a lelkébe ömöljenek. Övé a nagyobb világosság, övé a megnövekedett tudás, övé az áldás. Ebben a gyülekezet tagjaira háruló munkában rejlik a gyülekezet élete és növekedése. Akinek élete abból áll, hogy mindig csak kap, és soha sem ad, az hamar elveszíti az áldást. Ha nem árad tőle másokhoz az igazság, elveszti képességét az Istentől adni kívánt áldások befogadására. Ha friss áldásokra vágyunk, előbb adjuk tovább a Menny javait. 

Mindazok, akik az evangélium üzenetét a szívükbe fogadják, vágyakoznak a hirdetésére. Krisztus iránti szeretetüknek, amely a Mennyből ered, kifejezést kell adniuk. Azok, akik felöltözték Krisztus igazságát, elmondják tapasztalataikat. Elmondják, hogyan vezette éhező, szomjazó lelküket a Szentlélek lépésről lépésre, Isten és Jézus Krisztus ismeretére. Elmondják, mit eredményezett Ige-kutatásuk, imádkozásuk, vívódásuk, és elismétlik Krisztus szavait: „Megbocsáttatott néked a te bűnöd!” 

Nem természetes, ha valaki ezeket a dolgokat titokban tartja. Akiket betöltött Krisztus szeretete, nem hallgatják el élményeiket. Az Úrtól kapott szent igazság nagyságához mérten vágyakoznak arra, hogy mások is részesüljenek ugyanabban az áldásban. Miközben megismertetik másokkal Isten ajándékainak gazdag kincsestárát, Krisztus egyre többet ad nekik ezekből az ajándékokból. Megtanulnak a kicsi gyermek őszinteségével engedelmeskedni. Lelkük a szentség után sóvárog, és egyre jobban feltárulnak előttük az igazság és kegyelem kincsei, hogy továbbítsák őket a világnak. (EGW Isten csodálatos kegyelme) 

Isten kegyelmének sáfárai

 

„Ki-ki amint kegyelmi ajándékot kapott, úgy sáfárkodjatok azzal egymásnak, mint Isten sokféle kegyelmének jó sáfárai.” (1Pét 4:10)

Isten kegyelmének ismerete, Igéjének igazsága és egyéb ajándéka is, mint például az idő és az anyagi javak, a képességek és befolyás, mind megannyi megbízatás Istentől, hogy dicsőségére és az emberek megmentésére használjuk azokat. Semmi sem sérti annyira a szüntelenül ajándékait osztó Istent, mint amikor látja, hogy valaki önző módon magának markolja mindezeket az ajándékokat, és semmit sem térít vissza az ajándékozónak. Jézus a Mennyben lakóhelyet készít az őt szeretőknek. Több, mint egyszerű lakóhely, egy egész ország lesz a miénk. De mindazoknak, akik öröklik majd az áldásokat, részt kell venni Krisztus önmegtagadó és önfeláldozó életében. 

Krisztus ügyében soha nem volt nagyobb szükség önfeláldozó tettekre, mint most, amikor a próbaidő órái rohamosan közelednek a befejezéshez, s a vég előtt el kell juttatnunk a világnak a kegyelem utolsó üzenetét…

Amit az emberek Isten bőkezűsége révén kapnak, mind Istené. Minden értékes és szép dolgot azért helyez a kezünkbe, hogy próbára tegye szeretetünket és kegyelme méltányolásának mértékét. Legyen az a gazdagság vagy értelem ajándéka, helyezzük készséggel hozott áldozatként Jézus lábához...

Bármit adunk is Istennek, azt Ő kegyelme és bőkezűsége folytán a javunkra írja, mint hűséges sáfárainak javára... Isten angyalai, akiknek az értelmi képességét nem felhőzte be a bűn, elismerik az ég adományait, mint amiket a legbőkezűbb ajándékozó dicsőítésének céljából kaptak. Az emberek jóléte Isten felségjogával kapcsolódik össze. Isten dicsősége az összes teremtett lény öröme és áldása. Ha Isten dicsőségét kívánjuk elősegíteni, akkor a lehető legfőbb jót segítjük elő, amiben csak részesülhetünk... Isten hív, hogy szolgálatában szenteljük meg minden tőle nyert tehetségünket és képességünket. Azt akarja, hogy Dáviddal együtt mondjuk: „Tőled van minden, és amiket a te kezedből vettünk, azokat adtuk most néked” (1Krón 29:14). (EGW Isten csodálatos kegyelme)  

Hamis sáfár

 

"Vala egy gazdag ember - mondta -, kinek vala egy sáfára; és az bevádoltaték nála, hogy javait eltékozolja." (Luk 16:1) A gazdag ember minden vagyonát e szolgájára bízta. De a szolga nem volt becsületes, és ura rájött arra, hogy rendszeresen meglopja. A gazdag ember elhatározta, hogy elbocsátja szolgáját, és maga elé rendelte, hogy elszámoltassa. "Mit hallok felőled? - kérdezte. - Adj számot a te sáfárságodról; mert nem lehetsz tovább sáfár." (Luk 16:2)

A sáfárnak - tudva, hogy elbocsátják - három választása volt: dolgozik, koldul vagy éhezik. És ezt mondta magában: "Mit míveljek, mivelhogy az én uram elveszi tőlem a sáfárságot? Kapálni nem tudok; koldulni szégyenlek! Tudom mit tegyek, hogy mikor a sáfárságtól megfosztatom, befogadjanak engem házaikba. És magához hívatván az ő urának minden egyes adósát, monda az elsőnek: Mennyivel tartozol az én uramnak? Az pedig monda: Száz bátus [Folyadék mérésére szolgáló űrmérték. A "bát" űrtartalma azonos az efával: 36,9 liter] olajjal. És monda néki: Vedd a te írásodat, és leülvén hamar írj ötvenet. Azután monda másnak: Te pedig mennyivel tartozol? Az pedig monda: Száz kórus [Folyadék mérésére szolgáló űrmérték. A "kor" a "bát" tízszerese: 369 liter] búzával. És monda annak: Vedd a te írásodat, és írj nyolcvanat."(Luk 16:3-7)

A hűtlen szolga másokat is becstelenségbe vitt. Az ő javukra megkárosította urát, és az adósok ennek elfogadásával elkötelezték magukat arra, hogy barátjukként befogadják otthonukba. 

"És dicséré az úr a hamis sáfárt, hogy eszesen cselekedett."(Luk 16:8) E földies ember megdicsérte megkárosítója éleseszűségét. A gazdag ember dicsérete azonban nem Isten dicsérete volt.

Krisztus nem dicsérte meg a hűtlen sáfárt, csak e jól ismert esetet kihasználva szemléltette azt a leckét, amelyre meg akarta tanítani hallgatóit. "Szerezzetek magatoknak barátokat a hamis mammonból [A "mammon" szó jelentése: vagyon, gazdagság] - mondta -, hogy mikor meghaltok, befogadjanak benneteket az örök hajlékokba."(Luk 16:9)

A farizeusok kifogásolták, hogy a Megváltó a vámszedők és bűnösök közé vegyül. Krisztusnak azonban nem csökkent e bűnösök iránti érdeklődése. Továbbra is munkálkodott értük. Látta, hogy foglalkozásuk sodorta őket kísértések közé. Körülvették őket a bűn csábításai. Az első rossz lépést könnyű volt megtenni. A nagyobb becstelenségekhez és bűncselekményekhez vezető út pedig meredek lejtő volt. Krisztus minden eszközzel igyekezett megnyerni őket a magasabb céloknak és nemesebb elveknek. Ez a szándék vezette, amikor elmondta a hűtlen sáfárról szóló történetet. A példázatban bemutatott eset megtörtént a vámszedők között, és a vámszedők magukra ismertek a példázatban. Megragadta figyelmüket, és saját becstelen életük rajzából tanulva, sokan megértették a példázatban rejlő igazságot. 

A hűtlen szolgára ura azért bízta vagyonát, hogy jótékony célra fordítsa. Ő azonban saját magára költötte. Ez a vád Izraelnek szólt. Isten kiválasztotta Ábrahám magvát. Erős karral kiszabadította az egyiptomi szolgaságból, és szent igazságok őrzőjévé tette a világ áldására. Reá bízta az élő kinyilatkoztatásokat, hogy tolmácsolja a világosságot másoknak. De Isten sáfárai ezeket az ajándékokat a maguk gazdagítására és dicsőségére használták. (EGW)

Egy talentum

 Az az ember, aki egy talentumot kapott, "elmenvén, elásá azt a földbe, és elrejté az ő urának pénzét" (Máté 25:18)

Aki a legkisebb ajándékot kapta, kihasználatlanul hagyta képességét. Ebben figyelmeztetés rejlik mindazok számára, akik úgy érzik, hogy képességük kicsisége felmenti őket Krisztus szolgálata alól. Ha valami nagy feladatra volnának képesek, boldogan vállalkoznának rá. De mivel csak kicsi dolgokban szolgálhatnak, úgy vélik, jogosan nem csinálnak semmit. Nincs igazuk. Az Úr a képességek elosztásával megpróbálja a jellemet. Az egy talentumát parlagon hagyó ember hűtlennek bizonyult. Ha öt talentumot kapott volna, mind elásta volna, akárcsak azt az egyet. Az egy talentum hűtlen kezelésével tanúsította, hogy lebecsüli a menny ajándékait. 

"Aki hű a kevesen, a sokon is hű az" (Lk 16 :10). Az ember sokszor lebecsüli a kis dolgok fontosságát, mert kicsik. E kis dolgoknak pedig nagy szerepük van a fegyelmezésben. A keresztény életben valójában nincsenek lényegtelen dolgok. Jellemépítésünket ezer veszély fenyegeti, ha lebecsüljük a kis dolgokat.

De azok se csüggedjenek, akik kevés talentumot kaptak! Használják azt, amijük van, és ügyeljenek lelkiismeretesen jellemük gyenge pontjaira, igyekezve Isten kegyelméből erőssé tenni őket! Minden tettünket hűség és becsületesség szője át! Ápoljuk magunkban azokat a tulajdonságokat, amelyek képessé tesznek feladataink teljesítésére!

Nem szabad figyelmen kívül hagyni a legkisebb feladatokat sem. Minden becsületes munka áldás, és ha lelkiismeretesen látjuk el, felkészíthet nagyobb megbízatásokra. Isten legmagasabb rendű szolgálatként fogadja el legkisebb szolgálatunkat is, ha teljes odaadással végezzük. Semmilyen áldozatunk sem kicsi előtte, ha őszinte szívvel és örömmel hozzuk.

Bármilyen kicsi is a talentumod, Istennél van hely számára. A bölcsen használt egy talentum ellátja a maga feladatát. Mi növeljük, Isten pedig megsokszorosítja képességeinket, ha a kis feladatokat lelkiismeretesen elvégezzük. Ezek az apró feladatok fogják a legáldottabb befolyást árasztani Isten művére.

Számadás:

 "Sok idő múlva pedig megjöve ama szolgáknak ura, és számot vete velük."(Máté 25:19) Amikor az Úr elszámoltatja szolgáit, minden egyes talentum kamatját jól megvizsgálja. Az elvégzett munka árulkodik a munkás jelleméről

Aki öt talentumot kapott - és az is, aki kettőt -, haszonnal szolgáltatta vissza Urának a reá bízott képességeket. De semmi elismerést nem igényeltek. Talentumaikat kapták, és más talentumokat szereztek. A kölcsönkapott talentumok nélkül azonban nem lett volna nyereség. Tudták, hogy csak kötelességüket teljesítették. A tőke az Úré volt. A haszon is az övé. Ha a Megváltó nem árasztotta volna rájuk szeretetét és áldását, elvesztették volna az örökérvényű kincseket.

Mégis, amikor a gazda átvette a talentumokat, olyan elismerésben és jutalomban részesítette a munkásokat, mintha minden az ő érdemük lett volna. Arca sugárzott az örömtől és elégedettségtől. Boldog volt, hogy megáldhatta szolgáit. Minden szolgálatért és minden áldozatért megjutalmazta őket. Nem mintha ezzel tartozott volna, hanem mert szíve túláradt a szeretettől és melegségtől.

"Jól vagyon jó és hű szolgám - mondta -, kevesen voltál hű, sokra bízlak ezután; menj be a te uradnak örömébe." (Márk 25:21)

"Eljövén pedig az is, aki az egy talentumot kapta vala, monda: Uram, tudtam, hogy te kegyetlen ember vagy, aki ott is aratsz, ahol nem vetettél, és ott is takarsz, ahol nem vetettél. Azért félvén, elmentem és elástam a te talentumodat a földbe; ímé megvan ami a tiéd."(Márk 25:24)

Így mentegetőznek azok az emberek, akik Isten ajándékait semmibe veszik. Istent szigorú zsarnoknak tartják, aki csak azért figyel rájuk, hogy hibáikat kikémlelve megbüntesse őket. Azzal vádolják, hogy azt követeli, amit nem adott, és ott akar aratni, ahol nem vetett. 

A gazda nem utasítja vissza a gonosz szolga vádját, bármennyire jogtalan, hanem érveit ellene fordítja, és megmutatja, hogy magatartására nincs mentség. Isten olyan lehetőségekkel és eszközökkel ajándékozta meg, amelyekkel talentumát kamatoztathatta volna a gazda javára. "El kellett volna... helyezned az én pénzemet a pénzváltóknál - mondta -; és én megjövén, nyereséggel kaptam volna meg a magamét."(Márk 25:27)

Mennyei Atyánk nem igényel sem többet, sem kevesebbet, mint amennyinek elvégzéséhez képességet adott. Nem helyez szolgáira elhordozhatatlan terheket. "Ő tudja a mi formáltatásunkat; megemlékezik róla, hogy por vagyunk" (Zsolt 103:14). Mindazt, amit igényel tőlünk, az Ő erejével meg is tudjuk cselekedni.

Sokszor hajlunk arra, hogy a rest szolgát alázatosnak mondjuk. Az igazi alázatosság egészen más. Nem jelent szellemi törpeséget, a törekvések hiányát, gyáva meghunyászkodást, sem pedig a kudarctól félve a terhek lerázását. Az igazán alázatos ember Isten erejében bízva végrehajtja a menny szándékát.

Az elvesztett tálentum: 

A gazda ezt az ítéletet mondta ki a rest szolgára: "Vegyétek el azért tőle a talentumot, és adjátok annak, akinek tíz talentuma van."(Márk 25:28) Itt is - mint a hűséges munkás megjutalmazásánál - nemcsak a végső ítélet által sújtó büntetésről van szó, hanem arról a fokozatos bűnhődésről, amelyet már ebben az életben el kell szenvedni. Ugyanaz történik a lélek világában is, mint a fizikai életben: minden fel nem használt képesség elgyengül és elsorvad. Törvényszerű, hogy a munka éltet, a tétlenség pedig öl. "Mindenkinek... haszonra adatik a Léleknek kijelentése" (1 Kor 12:7). A mások áldására használt képességek gyarapodnak. Ha az ember csak önmagának szolgál velük, megfogyatkoznak és végül megszűnnek. Aki nem adja tovább azt, amit kapott, végül nem lesz mit adnia. Megindít egy olyan folyamatot, amely lelki képességeit elkorcsosítja és végül elpusztítja. 

Senki se gondolja, hogy önző, öncélú élet után beléphet Urának örömébe. Az önzetlen szeretet örömét nem élvezheti. Nem alkalmas a mennyre. Nem tudná értékelni a tiszta szeretet légkörét, amely betölti a mennyet. Az angyalok hangja és hárfájuk zenéje nem szerezne örömet neki. Számára a menny tudománya talány volna. (EGW)