A jó befolyás sáfárai

„Annak okáért a lecsüggesztett kezeket és az ellankadt térdeket egyenesítsétek föl... hogy a sánta el ne hajoljon, sőt inkább meggyógyuljon. Kövessétek mindenki irányában a békességet és a szentséget, amely nélkül senki sem látja meg az Urat. Vigyázván arra, hogy az Isten kegyelmétől senki el ne szakadjon; nehogy a keserűségnek bármely gyökere, fölnevekedvén, megzavarjon, és ezáltal sokan megfertőztessenek.” (Zsid 12:12-15)

Ezek a szavak óvatosságra intenek. Ne szakítsuk el hitünk fonalát azzal, hogy szüntelenül a nehézségeinkről beszélünk. Ne felejtsük el, hogy beszédünknek hatalmas befolyása van, jó, vagy rossz irányban... Ne engedjük meg az ellenségnek, hogy gonosz célra használja nyelvünket... Ne árasszunk olyan befolyást, amely bárkit is elszakíthat Istentől... 

Isten gyermekei ápolják és nyilvánítsák ki az életükben a Lélek által elérhető nemes tulajdonságokat. Dicsőítsék meg Istent alázatuk és töredelmes szívük által. Vágyjanak hasonlóvá válni Jézushoz. Kövessék leckéit a mindennapi életben, és így rendeljék alá magukat az Ö akaratának.

„Isten szántóföldje vagytok” (1Kor 3:9). Ahogy az ember szíve felderül kertjének gondozása közben, úgy örvendezik Isten az Ő hívő fiaiban és leányaiban. A kert folyamatos munkát igényel. A gyomokat ki kell húzni, új növényeket kell ültetni, az ágakat pedig meg kell metszeni. Így munkálkodik az Úr is a kertjében, és így gondozza növényeit. Nem leli örömét olyan fejleményekben, amelyek nem nyilvánítják ki Krisztus jellemének szép vonásait. Krisztus vére Isten értékes, drága tulajdonává tette az embereket, ezért nagyon óvatosnak kell lennünk, nehogy túl nagy szabadságot tulajdonítva magunknak, kihúzzuk azokat a növényeket, amelyeket Isten helyezett a kertjébe. Némely növény olyannyira gyönge, hogy alig-alig van benne élet, de az Úrnak különös gondja van ezekre.

Embertársaitokkal való ügyleteitek során soha ne feledjétek, hogy Isten tulajdonával van dolgotok. Legyetek kedvesek, irgalmasok és udvariasak. Tiszteljétek Isten áron vett tulajdonát. Legyetek gyöngédek és udvariasak egymás iránt. Istentől kapott képességeiteket használjátok példaadásként az emberek számára...

Adja meg a szívet és annak ingadozásait ismerő Isten, hogy irgalmas lehessen hozzátok, amiért ti is irgalmasok, együttérzők és szerető szívűek voltatok mások iránt... (Zsid 12:13). (EGW Isten csodálatos kegyelme) 

Az erő sáfárai

„Szeressed azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és teljes erődből. Ez az első parancsolat.” (Mk 12:30) 

Minden ember személyre szóló tálentumokat kap Istentől. Némelyek úgy vélik, hogy ezek csak bizonyos kiváltságos embereket illetnek meg, azokat, akik különleges szellemi képességgel és tehetséggel rendelkeznek. Isten azonban nem korlátozza ajándékait egy kivételt élvező kisebbségre. Mindenkinek ad valamilyen sajátos ajándékot, amelynek felhasználásáról valamikor majd számot kell adnia az Urnak. Az idő, értelem, a javak, szellemi képesség és lelki gyöngédség mind-mind olyan ajándék az Úrtól, amelyet az emberiség áldására kell felhasználnunk.

A munkára képesítő erő adománya igen értékes ajándéknak számít. Többet ér minden, a bankban őrzött tőkénél, ezért többre is kell értékelnünk azt... Olyan áldás ez, amely aranyért vagy ezüstért, házért vagy földért nem vásárolható meg. Isten azt kéri, hogy használjuk fel bölcsen ezt az adományát. Senkinek nincs joga feláldozni ezt a tálentumot a semmittevés pusztító oltárán. Mindnyájunknak éppúgy számot kell majd adnunk a testi erőnkről, mint anyagi javaink felhasználásáról...

Az élet szükségszerű kötelességeinek elégedett szívvel való teljesítése olyan lecke, amelyet sok kereszténynek meg kell még tanulnia. Nagyobb kegyelemre és énjének szigorúbb fegyelmezésére van szüksége annak a szerelőnek, kereskedőnek, jogásznak vagy földművesnek, aki az Úrért munkálkodva, be kívánja vinni a mindennapi élet ügyleteibe a keresztényi elveket, mint az átfogó területen munkálkodó hivatásos misszionáriusnak. Erős lelki idegzetre van szükség ahhoz, hogy vallásunkat beleszőjük a műhely és az iroda dolgaiba, megszenteljük a mindennapi élet részleteit, és minden ügyünket Isten Igéjének zsinórmértéke szerint rendezzük. Az Úr azonban ezt kívánja meg tőlünk.

A vallás és a polgári foglalkozás nem két dolog. A kettő egy. A Biblia vallásának bele kell szövődnie minden munkánkba. Az isteni és az emberi erőnek egyesülnie kell a fóldi és a lelki célok eléréséért. 

Nemcsak teljes szívünkkel, értelmünkkel és lelkünkkel kell szeretnünk Istent, hanem minden erőnkkel is. Fizikai képességeink teljes és józan felhasználását kell ezen értenünk. (EGW Isten csodálatos kegyelme) 

Az igazság sáfárai

 

Jöjjetek el, és halljátok meg, hadd beszélem el minden istenfélőnek, miket cselekedett az én lelkemmel!” (Zsolt 66:16)

Ahol élet, ott gyarapodás és növekedés is van. Isten országában szüntelen a csere, a bevétel és a kiadás; az Úrtól kapott ajándékok elvétele, és annak visszaadása, ami az Övé. Isten együtt tevékenykedik az igazi hívővel, aki ismét a műbe fekteti a kapott világosságot és áldásokat. Így növekedik benne a befogadás képessége. Amikor valaki mennyei ajándékokat ad tovább, ezzel csak a kegyelem és igazság friss áramlatainak készít helyet, hogy a kiapadhatatlan forrásból a lelkébe ömöljenek. Övé a nagyobb világosság, övé a megnövekedett tudás, övé az áldás. Ebben a gyülekezet tagjaira háruló munkában rejlik a gyülekezet élete és növekedése. Akinek élete abból áll, hogy mindig csak kap, és soha sem ad, az hamar elveszíti az áldást. Ha nem árad tőle másokhoz az igazság, elveszti képességét az Istentől adni kívánt áldások befogadására. Ha friss áldásokra vágyunk, előbb adjuk tovább a Menny javait. 

Mindazok, akik az evangélium üzenetét a szívükbe fogadják, vágyakoznak a hirdetésére. Krisztus iránti szeretetüknek, amely a Mennyből ered, kifejezést kell adniuk. Azok, akik felöltözték Krisztus igazságát, elmondják tapasztalataikat. Elmondják, hogyan vezette éhező, szomjazó lelküket a Szentlélek lépésről lépésre, Isten és Jézus Krisztus ismeretére. Elmondják, mit eredményezett Ige-kutatásuk, imádkozásuk, vívódásuk, és elismétlik Krisztus szavait: „Megbocsáttatott néked a te bűnöd!” 

Nem természetes, ha valaki ezeket a dolgokat titokban tartja. Akiket betöltött Krisztus szeretete, nem hallgatják el élményeiket. Az Úrtól kapott szent igazság nagyságához mérten vágyakoznak arra, hogy mások is részesüljenek ugyanabban az áldásban. Miközben megismertetik másokkal Isten ajándékainak gazdag kincsestárát, Krisztus egyre többet ad nekik ezekből az ajándékokból. Megtanulnak a kicsi gyermek őszinteségével engedelmeskedni. Lelkük a szentség után sóvárog, és egyre jobban feltárulnak előttük az igazság és kegyelem kincsei, hogy továbbítsák őket a világnak. (EGW Isten csodálatos kegyelme) 

Isten kegyelmének sáfárai

 

„Ki-ki amint kegyelmi ajándékot kapott, úgy sáfárkodjatok azzal egymásnak, mint Isten sokféle kegyelmének jó sáfárai.” (1Pét 4:10)

Isten kegyelmének ismerete, Igéjének igazsága és egyéb ajándéka is, mint például az idő és az anyagi javak, a képességek és befolyás, mind megannyi megbízatás Istentől, hogy dicsőségére és az emberek megmentésére használjuk azokat. Semmi sem sérti annyira a szüntelenül ajándékait osztó Istent, mint amikor látja, hogy valaki önző módon magának markolja mindezeket az ajándékokat, és semmit sem térít vissza az ajándékozónak. Jézus a Mennyben lakóhelyet készít az őt szeretőknek. Több, mint egyszerű lakóhely, egy egész ország lesz a miénk. De mindazoknak, akik öröklik majd az áldásokat, részt kell venni Krisztus önmegtagadó és önfeláldozó életében. 

Krisztus ügyében soha nem volt nagyobb szükség önfeláldozó tettekre, mint most, amikor a próbaidő órái rohamosan közelednek a befejezéshez, s a vég előtt el kell juttatnunk a világnak a kegyelem utolsó üzenetét…

Amit az emberek Isten bőkezűsége révén kapnak, mind Istené. Minden értékes és szép dolgot azért helyez a kezünkbe, hogy próbára tegye szeretetünket és kegyelme méltányolásának mértékét. Legyen az a gazdagság vagy értelem ajándéka, helyezzük készséggel hozott áldozatként Jézus lábához...

Bármit adunk is Istennek, azt Ő kegyelme és bőkezűsége folytán a javunkra írja, mint hűséges sáfárainak javára... Isten angyalai, akiknek az értelmi képességét nem felhőzte be a bűn, elismerik az ég adományait, mint amiket a legbőkezűbb ajándékozó dicsőítésének céljából kaptak. Az emberek jóléte Isten felségjogával kapcsolódik össze. Isten dicsősége az összes teremtett lény öröme és áldása. Ha Isten dicsőségét kívánjuk elősegíteni, akkor a lehető legfőbb jót segítjük elő, amiben csak részesülhetünk... Isten hív, hogy szolgálatában szenteljük meg minden tőle nyert tehetségünket és képességünket. Azt akarja, hogy Dáviddal együtt mondjuk: „Tőled van minden, és amiket a te kezedből vettünk, azokat adtuk most néked” (1Krón 29:14). (EGW Isten csodálatos kegyelme)  

Hamis sáfár

 

"Vala egy gazdag ember - mondta -, kinek vala egy sáfára; és az bevádoltaték nála, hogy javait eltékozolja." (Luk 16:1) A gazdag ember minden vagyonát e szolgájára bízta. De a szolga nem volt becsületes, és ura rájött arra, hogy rendszeresen meglopja. A gazdag ember elhatározta, hogy elbocsátja szolgáját, és maga elé rendelte, hogy elszámoltassa. "Mit hallok felőled? - kérdezte. - Adj számot a te sáfárságodról; mert nem lehetsz tovább sáfár." (Luk 16:2)

A sáfárnak - tudva, hogy elbocsátják - három választása volt: dolgozik, koldul vagy éhezik. És ezt mondta magában: "Mit míveljek, mivelhogy az én uram elveszi tőlem a sáfárságot? Kapálni nem tudok; koldulni szégyenlek! Tudom mit tegyek, hogy mikor a sáfárságtól megfosztatom, befogadjanak engem házaikba. És magához hívatván az ő urának minden egyes adósát, monda az elsőnek: Mennyivel tartozol az én uramnak? Az pedig monda: Száz bátus [Folyadék mérésére szolgáló űrmérték. A "bát" űrtartalma azonos az efával: 36,9 liter] olajjal. És monda néki: Vedd a te írásodat, és leülvén hamar írj ötvenet. Azután monda másnak: Te pedig mennyivel tartozol? Az pedig monda: Száz kórus [Folyadék mérésére szolgáló űrmérték. A "kor" a "bát" tízszerese: 369 liter] búzával. És monda annak: Vedd a te írásodat, és írj nyolcvanat."(Luk 16:3-7)

A hűtlen szolga másokat is becstelenségbe vitt. Az ő javukra megkárosította urát, és az adósok ennek elfogadásával elkötelezték magukat arra, hogy barátjukként befogadják otthonukba. 

"És dicséré az úr a hamis sáfárt, hogy eszesen cselekedett."(Luk 16:8) E földies ember megdicsérte megkárosítója éleseszűségét. A gazdag ember dicsérete azonban nem Isten dicsérete volt.

Krisztus nem dicsérte meg a hűtlen sáfárt, csak e jól ismert esetet kihasználva szemléltette azt a leckét, amelyre meg akarta tanítani hallgatóit. "Szerezzetek magatoknak barátokat a hamis mammonból [A "mammon" szó jelentése: vagyon, gazdagság] - mondta -, hogy mikor meghaltok, befogadjanak benneteket az örök hajlékokba."(Luk 16:9)

A farizeusok kifogásolták, hogy a Megváltó a vámszedők és bűnösök közé vegyül. Krisztusnak azonban nem csökkent e bűnösök iránti érdeklődése. Továbbra is munkálkodott értük. Látta, hogy foglalkozásuk sodorta őket kísértések közé. Körülvették őket a bűn csábításai. Az első rossz lépést könnyű volt megtenni. A nagyobb becstelenségekhez és bűncselekményekhez vezető út pedig meredek lejtő volt. Krisztus minden eszközzel igyekezett megnyerni őket a magasabb céloknak és nemesebb elveknek. Ez a szándék vezette, amikor elmondta a hűtlen sáfárról szóló történetet. A példázatban bemutatott eset megtörtént a vámszedők között, és a vámszedők magukra ismertek a példázatban. Megragadta figyelmüket, és saját becstelen életük rajzából tanulva, sokan megértették a példázatban rejlő igazságot. 

A hűtlen szolgára ura azért bízta vagyonát, hogy jótékony célra fordítsa. Ő azonban saját magára költötte. Ez a vád Izraelnek szólt. Isten kiválasztotta Ábrahám magvát. Erős karral kiszabadította az egyiptomi szolgaságból, és szent igazságok őrzőjévé tette a világ áldására. Reá bízta az élő kinyilatkoztatásokat, hogy tolmácsolja a világosságot másoknak. De Isten sáfárai ezeket az ajándékokat a maguk gazdagítására és dicsőségére használták. (EGW)