Az Úr katonái

 „Annak okáért vegyétek föl az Istennek minden fegyverét, hogy ellenállhassatok ama gonosz napon, és mindeneket elvégezvén. megállhassatok” (Ef 6:13)

Egy hadsereg erejét a soraiban harcoló közkatonák alkalmassága határozza meg. Az előrelátó tábornok utasítja tisztjeit, hogy képezzenek ki tevékeny szolgálatra minden egyes katonát. A lehető legképzettebbé igyekszik tenni minden beosztottját. Ha kizárólag tisztjeire támaszkodhatna, soha nem számíthatna sikeres hadjáratra. Számolnia kell serege minden egyes tagjának hűséges és fáradhatatlan szolgálatával. A felelősség oroszlánrésze a közkatonákon nyugszik.

Ugyanez a helyzet Immánuel fejedelem seregében is. Vezetőnk, aki még soha nem veszített csatát, készséges és hű szolgálatot vár seregének minden egyes tagjától. A jóság erői és a gonoszság seregei között folyó végső nagy küzdelemben elvárja a részvételt a gyülekezeti tagoktól és a lelkészektől egyaránt. Mindenkinek, aki belépett a seregébe, hűséges szolgálatot kell végeznie, egyéni felelősségének tudatában.

Az Úr seregében nem mindenki lesz százados, hadnagy, de még őrvezető sem. Nem mindenkire hárul vezetői felelősség. Másféle nehéz munkát is el kell végezni. Lesz, akinek árkokat kell ásni, erődítményeket építeni, vagy üzeneteket továbbítani. Noha egy hadseregnek kevés tisztre és sok közkatonára van szüksége, a siker mégis minden egyes katona hűségén múlik. Egyetlen ember gyávasága vagy árulása szerencsétlenséget hozhat az egész seregre.

A hit nemes és szép harcában komoly munkát kell végeznünk egyénileg. Örök érdekek forognak kockán. Öltsük magunkra az igazságosság teljes fegyverzetét, és álljunk ellen az ördögnek, hiszen biztos ígéretünk van arra nézve, hogy meg fog futamodni előlünk. A gyülekezet folytasson mozgalmas hadviselést, hódítson Krisztus számára, mentsen lelkeket az ellenség hatalmából. Isten és a szent angyalok vesznek részt ebben a küzdelemben. Tegyünk annak kedvére, aki katonáiként hívott el bennünket. (EGW Isten csodálatos kegyelme)

A Menny követei

Krisztusért járván tehát követségben, mintha Isten kérne miáltalunk: Krisztusért kérünk, béküljetek meg az Istennel.” (2Kor 5:20) 

Krisztus, mint az egyház igazi feje, Mennybe menetele óta kiválasztott követei által végzi munkáját a Földön. Rajtuk keresztül szól az emberek fiaihoz, és szolgál nekik szükségleteik szerint. Hatalmas felelősség nyugszik azokon, akik a beszéd és tanítás szolgálatára hívattak el az egyház felépítése érdekében. Ezeknek a munkásoknak a feladata, hogy Krisztus helyett megbékélésre szólítsák fel az embereket…

Krisztus szolgálói a gondjaikra bízott személyek lelki védelmezői. Munkájukat az Írás az őrálló tevékenységéhez hasonlítja. A régi időkben az őröknek gyakran a városfalon kellett állniuk, hogy belássák a védendő területet, és időben figyelmeztetést adhassanak az ellenség közeledtéről. Az ő hűségükön múlott a falakon belül levők biztonsága... 

Isten minden egyes szolgájához így szól: „És te, embernek fia, őrállóul adtalak téged Izráel házának, hogy ha szót hallasz számból, megintsed őket az én nevemben. Ha ezt mondom a hitetlennek: Hitetlen; halálnak halálával halsz meg; és te nem szólsz, hogy visszatérítsd a hitetlent az ő útjáról, az a hitetlen vétke miatt hal meg, de vérét a te kezedből kívánom meg. De ha te megintetted a hitetlent az ő útja felől, hogy térjen meg róla, de nem tért meg útjáról, ő vétke miatt meghal, de te megmentetted a te lelkedet” (Ez 33:7-9). Ezek a szavak azt a komoly felelősséget fejezik ki, amely a gyülekezet őrállóin, Isten titkainak sáfárain nyugszik...

A Sion falain vigyázó őrök kiváltsága, hogy közel állhatnak Istenhez, és érzékennyé válhatnak Lelke befolyása iránt, s ezáltal Isten munkálkodni tud rajtuk keresztül. Így figyelmeztetik a bűnösöket a veszélyre, miközben a menekülés útját is feltárják előttük.

Az őszinte lelkipásztor szívében forró vágy él, hogy lelkeket mentsen... Úgy őrködik a lelkek felett, mint akinek egykor számot kell adni róluk. Tekintetét a golgotai keresztre szegezi, a felmagasztalt Üdvözítőre. Bízik kegyelmében, és hisz benne, hogy védelmezője, ereje és megtartója marad mindvégig. Így munkálkodik Istenért. Kérleli, hívja az embereket, beszél Isten szeretetéről; így igyekszik megnyerni őket Jézusnak. A Mennyben pedig „a hivatalosok és választottak és hívek” közé sorolják. (Jel 17:14) (EGW Isten csodálatos kegyelme)

A Mennybe jutás feltétele

„Felele Jézus, és monda néki: Bizony, bizony, mondom néked: ha valaki újonnan nem születik, nem láthatja az Isten országát.” Jn 3:3 

A Nikodémussal való beszélgetés során Jézus feltárta a megváltási tervet és evilági küldetését.

Jézus egyenesen a tárgyra tért, és így szólt komolyan, mégis kedvesen: „Bizony, bizony, mondom néked, ha valaki újonnan nem születik, nem láthatja az Isten országát...” (Jn 3:3) Ünnepélyes, nyugodt méltósággal és még nagyobb bizonyossággal nyomatékosította a kellemetlen igazságot. „Bizony, bizony, mondom néked, ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be Isten országába.” 

A szív a természeténél fogva gonosz... A szív forrását kell megtisztítani, mielőtt a víz tisztán csörgedezhet belőle. Lehetetlenséget kísérel meg, aki a maga erejéből, a törvény megtartásával próbálja elérni a Mennyet. Nincs biztonságban, akinek vallása pusztán a törvényesség, a kegyességbe burkolózás. A keresztény élet nem a régi módosítása vagy továbbfejlesztése, hanem az emberi természet átalakulása. Halál a bűnnek és az énnek, és egészében új élet. Ezt a változást csakis a Szentlélek hatékony munkálkodása hozhatja létre. Nikodémusnak ez még mindig zavaros volt, és Jézus a szél segítségével világította meg mondanivalóját: „A szél fú, ahová akar, és annak zúgását hallod, de nem tudod, honnan jő, és hová megy; így van mindenki, aki Lélektől született.” (Jn 3:8) Nem lehet jobban megmagyarázni, mint a szél mozgásával... 

Bár maga a szél láthatatlan, de hatásai láthatók, érezhetők. Ugyanígy nyilvánvalóvá válik a Lélek szívben történő munkálkodása az olyan ember cselekedeteiben, aki átérezte a megmentő erőt. Amikor Isten Lelke átveszi az uralmat a szív felett, átalakítja az életet. Az ember elveti a bűnös gondolatokat, lemond a gonosz cselekedetekről; szeretet, alázatosság és béke lép a harag, irigység és összeférhetetlenség helyébe. A bánatból öröm lesz, az arcon égi fény tükröződik... Az áldás akkor jön, amikor a lélek hittel aláveti magát Isten akaratának. Ekkor az emberi szem számára nem látható hatalom új lényt hoz létre Isten képmására...

Nikodémushoz hasonlóan, nekünk is ugyanúgy kell életre kelnünk, mint aki első volt a bűnösök között. Jézuson kívül „nincsen senkiben másban üdvösség; mert nem is adatott emberek között az ég alatt más név, amely által kellene nékünk megtartatnunk.” (Apcsel 4: 12)  (EGW Isten csodálatos kegyelme)

Élő víz- élő kenyér: Krisztus beszéde és tanítása

Az Üdvözítő azért rendelte ezt a jelképes szertartást, hogy a nép figyelmét az általa adott áldásokra irányítsa. Az ünnep utolsó nagy napján az Ő szava volt hallható, a templom udvarát is átható hangon: „Ha valaki szomjúhozik, jöjjön énhozzám, és igyék. Aki hisz énbennem, amint az Írás mondotta,élő víz folyamai ömlenek annak bensejéből… Ezt pedig mondta a Lélekről, amelyet veendők voltak” – írja János (Jn. 7:37–39). Sivár és terméketlen földön feltörő üdítő víz, amely virágzóvá teszi a pusztaságot és új életet ad a szomjazónak – az isteni kegyelem jelképe, amelyet egyedül Krisztus adhat. Az élő vízhez hasonlóan megtisztítja, felüdíti és megerősíti a lelket. Akiben Krisztus megmarad, az magában hordozza az erő és a kegyelem soha el nem apadó forrását. Jézus felvidítja az életét és megvilágítja az útját mindenkinek, aki híven keresi Őt. Szeretete a szívbe fogadva jó cselekedetekben hajt ki az örök életre. Nemcsak annak a léleknek jelent áldást, akiből a forrás ered: az élő víz kiárad az igazság szavaiban és tetteiben, hogy felüdítse a körülötte lévő szomjazókat.

A felüdítő víz, amely kibuggyant, a kiszáradt és kopár földön kivirágoztatta a pusztát és folydogálva életet adott a már-már szomjan halóknak. Ez az isteni kegyelem jelképe, amellyel egyedül Krisztus tud megajándékozni mindenkit, és mely mint élő víz, egyedüli megtisztítója, felüdítője és erősítője az emberi léleknek. Az, aki Krisztusban lakozik, megtalálja és megkapja benne a kegyelem és erő soha ki nem apadó forrását. Krisztus vidámítja meg azok életét és tisztítja meg mindazok életútját, akik valóban keresik őt. Krisztusnak a szívbe befogadott szeretete az örök életre szóló jó cselekedetekben mutatkozik meg. Nemcsak azt a lelket áldja meg, amelyben fakad, hanem élő folyam árad ki az igazságosság szavaiban és tetteiben, mely felüdíti a körülötte levő szomjazókat.

Ez az élő víz mely égető szomjúságotokat csillapítja; ez a mennyei élő kenyér. Jézus kijelenti: "Ha nem eszitek az ember Fiának testét és nem isszátok az ő vérét, nincs élet bennetek"(Jn 6:53); ennek magyarázatául pedig: "A beszédek, amelyeket én szólok néktek, lélek és élet"(Jn 6:63). Testünk abból épül fel, amit eszünk és iszunk; ugyanez a dolog természetes rendje a világban is: amin elmélkedünk, amin gondolkozunk, az ad lelki, szellemi lényünknek erőt és színt

Élő kenyér

Azt szimbolizálták, hogy az ember testi és lelki tápláléka egyaránt Istentől függ, és hogy ezeket csak Krisztus közbenjárása által nyerheti el. Isten mennyei kenyérrel táplálta Izraelt a pusztában, és még mindig az ő jóságától függtek, mind a testi táplálék, mind a lelki áldások tekintetében. A manna és a szent kenyerek Krisztusra mutattak előre, azélő kenyérre, aki mindenkor Isten előtt áll érettük. Ő maga mondta: „Én vagyok amaz élő kenyér, amely a mennyből szállott alá.” (Jn. 6:48–51)

Ez a tapasztalat a Biblia isteni ihletettségének legfőbb bizonyítéka. Úgy táplálja Isten Igéje a lelkünket, ahogy a kenyér a testünket. A kenyér táplálékul szolgál a testünknek, hiszen tapasztalatból tudjuk, hogy tápanyagaiból épül a vérünk, a csontunk, az agyunk. Alkalmazzuk ezt a tesztet a Bibliára! Mi lett annak az eredménye, amikor alapelvei beépültek jellemünkbe? Milyen változások következtek be életünkben? „Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az; a régiek elmúltak, ímé, újjá lett minden” (2Kor 5:17). Az Ige hatalma által férfiak és nők törték le magukról a bűnös szokások láncait. Megtagadták az önzést. A közönségesből tisztelettudó, a részegesből józan, a kicsapongóból tiszta erkölcsű személy lett. Akik korábban Sátán eltorzult vonásait hordozták, átalakultak Isten képmására. Ez a változás önmagában is a csodák csodája. Az Ige által létrehozott átalakulás a világ egyik legmélységesebb titka. Nem érthetjük a folyamatot, csak hihetjük, mert ahogy a Szentírás kijelenti: „Krisztus ti köztetek van, a dicsőségnek ama reménysége” (Kol 1:27). 

Szegletkő, kőszikla maga Jézus Krisztus

Krisztus az az összekötő láncszem és aranykapocs, mely összeköti a hívőket Istenben. Nem szabad, hogy ebben a hatalmas próbaidőben elkülönülés legyen! Isten népéről így szól a Szentírás: „Azért immár nem vagytok jövevények és zsellérek, hanem polgártársai a szenteknek és cselédei az Istennek, kik fölépíttettetek az apostoloknak és prófétáknak alapkövén, lévén a szegletkő maga Jézus Krisztus, akiben az egész épület szép renddel rakattatván, nevekedik szent templommá az Úrban” (Ef 2:19-21). Isten gyermekei egységes egészet képeznek Krisztusban, aki a figyelem központjába helyezi keresztjét. Mindazok, akik hisznek, egyek Őbenne. 

"Mert Őáltala van menetelünk mindkettőnknek egy Lélekben az Atyához. Azért immár nem vagytok jövevények és zsellérek, hanem polgártársai a szenteknek és cselédei az Istennek, kik fölépíttettetek az apostoloknak és prófétáknak alapkövén, lévén a szegletkő maga Jézus Krisztus, akiben az egész épület szép renddel rakattatván, nevekedik szent templommá az Úrban; akiben ti is együtt építtettek Isten hajlékává a Lélek által." (Ef 2:18-22)

Tartsd emlékezetedben, hogy itt e földön Sátán pokoli árnyékát mindenkor utunkra veti, hogy hitünket gátolja, hogy eltakarja előlünk a Jézus színétől, az Igazság Napjának fényétől áradó világosságot. Hitünk sose ingadozzék, hanem törjön keresztül ezen az árnyékon. Olyan tapasztalatot tettünk, amit a kétségek homálya el nem takarhat, temethet. Hitünk nem érzelgés, hanem az igazságban van. Az ihletett apostol mondja, hogy mi az apostolok és a próféták alapkövén építettük fel, Jézus Krisztus lévén a szegletkő. Úgy tárja elénk Krisztus egyházát, mint Istennek lakhelyét a Lélek által. Ha a szeretetben meggyökereztünk és megalapozódtunk, akkor megérthetjük "minden szentekkel egybe, mi a szélessége és hosszúsága, és mélysége és magassága az Isten jó voltának. És megismerjétek a Krisztusnak minden ismeretet felülmúló szeretetét." Oh, drága lehetőségek és buzdítások! Az erkölcsi tisztátalanságtól megtisztult ember szívében lakozik a drága Üdvözítő, nemesbíti, megszenteli egészen lényét, s az embert a Szentlélek templomává avatja.

Kőszikla

Mózes elhamarkodott cselekedetével elvette annak a tanításnak az erejét, amelyet Isten szándékozott adni a népnek. A kőszikla, amely Krisztus jelképe volt, egyszer lett megütve, mint ahogy Krisztus egyszer lett megáldozva. Másodszor csak szólni kellett volna a sziklához, mint ahogy nekünk csak kérni kell az áldásokat Jézus nevében. 

A megütött kőszikla Krisztus egyik jelképe volt. E jelkép segítségével Isten a legdrágább lelki igazságokat tanítja velünk. Amiként az életet adó víz sugárban ömlött ki a megütött kősziklából, éppen úgy Krisztusból, - aki verettetett, aki "Pedig betegséginket ő viselte, és fájdalmainkat hordozá, és mi azt hittük, hogy ostoroztatik, verettetik és kínoztatik Istentől!És ő megsebesíttetett bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta van, és az ő sebeivel gyógyulánk meg. " (Ésa 53:4-5),- az üdvösség vízsugara árad az elveszett nemzetségre

Krisztus volt az, aki szava hatalmával üdítő forrást fakasztott Izrael számára. „Mert ittak a lelki kősziklából, amely követte őket; e kőszikla pedig a Krisztus volt.” (I. Kor. 10:4) Ő volt mind a testi, mind a lelki áldások kútforrása. Krisztus, a kőszikla, velük volt minden útjukban. „Nem szomjaznak, bárha pusztaságon vezeti is őket; kősziklából vizet fakaszt nékik, és meghasítja a sziklát és víz ömöl belőle.” „Megnyitotta a kősziklát, és víz zúdult ki, folyóként futott a sivatagon.” (Ésa. 48:21; Zsolt. 105:41) 

Krisztus a kőszikla és Krisztus az élő víz is. Ezek a szép és kifejező képek fellelhetők az egész Bibliában. „Az Úr az én kősziklám, váram és szabadítóm; az én Istenem, az én kősziklám, ő benne bízom” (Zsolt 18:3).