Száraz csontok- Izráel házát, Isten gyülekezetét jelképezik

 

A száraz csontok hasonlata azonban nemcsak a világra alkalmazható, hanem azokra is, akik nagy világossággal voltak megáldva; mert ők is olyanok, mint a völgyben heverő csontvázak. Bár testük külseje szerint emberi formájuk van, de nincs lelki életük. A példázat azonban nemcsak az emberek alakjához kapcsolja a száraz csontokat, hiszen nem elég, ha a végtagok és a vonások szimmetrikusak. Az élet leheletének kell átjárnia a testeket, hogy egyenesen álljanak és gyorsan munkába tudjanak állni. Ezek a csontok Izráel házát, Isten egyházát jelképezik; és az egyház reménységét, a Szentlélek éltet adó befolyását. Az Úrnak kell rálehelnie a száraz csontokra, hogy azok életre keljenek.(EGW:A Szentlélek eljő reátok)

"Az emberi lelkek, akiket megmenteni szeretnénk, olyanok, mint az Ezékiel látomásában elénk táruló látvány: megszáradt csontok völgye. Halottak törvényszegéseikben és bűneikben. Amikor a kérdés elhangzik nekünk is: »embernek fia, megelevenedhetnek-e ezek a csontok?« - a mi válaszunk is tudatlanságunk beismerése legyen: »Te tudod, Uram«. Külső látszatra semmi sem mutathat arra, hogy valami reménységünk lehetne megelevenedésükre. A prófétai igét azonban mégis hirdetni kell, mint ahogyan Ezékiel szólt a megszáradt csontoknak az Úr parancsára. Prédikálnunk kell az Igét azoknak is, akik a mi megítélésünk szerint oly reménytelenek, mintha már sírjaikban feküdnének." (Review and Herald, 1893. jan. 17.) 

1-10. ember ereje mit érhet el? - Ezékiel próféta látomásban széles völgy közepén állt. Gyászos kép tárult eléje. A völgy csontokkal volt terítve, holtak csontjaival. Elhangzott a kérdés: „Embernek fia, vajon megélednek-e ezek a tetemek?" A látnók így felelt: "Uram Isten, te tudod." Ember ereje mit is tehetne a halott csontokért. A látnók nem táplált reményt a csontok számára. Ámde amint a csontokat szemlélte. Isten hatalma munkába fogott. A szétszórt csontok zörögni kezdtek, s a tetemek kezdtek összeilleszkedni "tetem a teteméhez," s inak tűzték őket egymáshoz. Hús borította be őket, s az Úr rálehelt az így formált testekre. "Lehelet ment beléjük, s megéledének, és lábukra állának, felette igen nagy sereg."(Ezékiel könyve:37:10) (1903,85. kézirat)

Ezékiel próféta

 Ezékiel fiatal papként, harmincéves korában kapott elhívást a prófétai szolgálatra. I.e. 592-től kb. 570-ig működött. Elhívása előtt öt évvel került fogságba Nabukodonozor második hadjárata alkalmával, i.e. 597-ben. 

Ezékiel volt az, akitől a három jámbor férfi, Hanániás, Misáel és Azariás (más néven Sidrák, Misák és Abednegó) tanácsot kért, hogy ellenálljanak-e Nabukodonozor parancsának, és inkább a tűz általi halált válasszák, mint bálványának imádatát. Isten először kinyilatkoztatta a prófétának, hogy nem remélhetnek csodálatos megmenekülést; mire a próféta nagyon elszomorodott, lévén, hogy ez a három férfi alkotta "Júda maradékát". De miután elhagyták a próféta házát, teljesen elhatározva, hogy feláldozzák életüket Istennek, Ezékiel ezt a kinyilatkoztatást kapta: (Ezékiel Wikipedia)

Miközben Jeremiás tovább tett bizonyságot Júda országában, az Úr kiválasztotta Ezékiel prófétát a babiloni foglyok közül, hogy intse és vigasztalja a száműzötteket, továbbá erősítse meg az Úrnak Jeremiás által mondott beszédét. Sedékiás uralkodásának hátralevő éveiben Ezékiel világosan feltárta, hogy oktalan dolog azoknak a hamis jövendöléseiben bízni, akik a közeli visszatérés reményét keltik a foglyokban. Azt az utasítást is kapta, hogy különböző szimbólumokkal és ünnepélyes kinyilatkoztatásokkal jövendölje meg Jeruzsálem ostromát és pusztulását. (Ezékiel 1 fejezet)

Ezt az igazságot tanítja az Ezékiel prófétának adott csodálatos szemléltető példa, amit fogságának ideje alatt kapott a káldeusok földjén. A látomás akkor érkezett, amikor a próféta lelkét mázsányi súllyal nyom ták a szörnyű emlékek és a baljós jövendölések. Atyái földje elhagyatott volt. Jeruzsálem elnéptelenedett. A próféta maga is idegen volt egy olyan földön, ahol a becsvágy és a kegyetlenség uralkodott. Mindenfelé csak a zsarnokságot és a kegyetlenséget látta, ami miatt lelke háborgott és éjjel-nappal gyászolt. A neki bemutatott jelképek azonban olyan hatalomra mutattak, amely feljebbvaló minden földi uralkodónál.

 Ezékiel látomásában Isten a kérubok szárnya alatt tartotta kezét. Ez arra tanítja szolgáit, hogy Isten hatalma teszi sikeressé őket. Ha kivetik magukból az álnokságot, ha megtisztítják szívüket és lelküket, akkor az Úr együtt fáradozik velük. 

Látomásban: A kerekeken belül kerekek forogtak, s első pillantásra mindez bonyodalmasnak, összevisszaságnak tűnt Ezékiel előtt. De amikor elindultak, gyönyörködtető pontossággal és tökéletes összhangban mozogtak. A kerekeket mennyei lények igazgatták, s mindenekfelett a dicső trónon ott ült az Örökkévaló, akit szivárvány – a kegyelem és a szeretet jelképe – vett körül. Ezékielt, aki a megrendítő jelenet félelmetes szépségétől arcra bukott, hang szólította, hogy álljon talpra, s hallgassa az Úr szavát. Majd Isten figyelmeztető üzenetet bízott rá Izrael számára. (Ezékiel 1:16-21) (Ezékiel 10:9-22)

Ezékiel 9:4; 20:12, 20) Isten rendelte jel - Az izraeliták a vér jelét tették ajtajukra, jelezve, hogy ők Isten tulajdonai. Ugyanúgy Isten gyermekei a mai korban viselni fogják az Isten rendelte jelet. Összhangban fognak élni Isten szent törvényével. Ugyanúgy jelet tesznek Isten minden gyermekére, mint régen a héberek házainak szemöldökfajára, hogy megőrizzék őket az általános romlástól. Az Úr mondja: „Szombataimat adtam nekik, hogy jel legyen köztem és közöttük, hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr, aki megszenteli őket." (Ezékiel 20:12)  (EGW)

Jeremiás – mint bölcs építőmester

A Kr. e. 7.-6. sz. fordulóján élt. Jósiás király (i.e.638 -608) uralkodása évében kezte meg szolgálatát 40-éven át. Papi családból származott, Júda Anatót nevű falujából, a déli országrészből. Legsötétebb kórszakban, arra buzdította Izráelt, kezdjen bölcsen az örökkévalóságra építeni. Dobja el a hitehagyás és hitetlenség limlomját, és használjon alapanyagul tiszta aranyat, megtisztított ezüstöt, drágaköveket – hitet, engedelmességet és jócselekedeteket. A Szent Isten csak ezeket fogadhatja el.

Jeremiás azok közé tartozott, akik remélték, hogy a Jósiás uralkodása alatt végbement reformáció maradandó lelki megújulást hoz. Még fiatal volt, amikor – Jósiás uralkodásának tizenharmadik évében – Isten elhívta prófétának. A lévitai papsághoz tartozó Jeremiást gyermekségétől a szent szolgálatra nevelték. A felkészülés boldog éveiben aligha tudhatta, hogy születésétől fogva Isten „népek prófétájává” tette. Amikor meghallotta a mennyei hívást, erőt vett rajta méltatlanságának érzete. „Ó, Uram, Uram! Hiszen nem értek a beszédhez, mert fiatal vagyok!” (Jer 1:5–6)

"Jeremiás azonban bátran állt a fejedelmek és a nép előtt. Kijelentette: „Az Úr küldött engem, hogy a templom és a város ellen elmondjam mindazokat a prófétai igéket, amelyeket hallottatok". (Jer 26:12)

Cidkija király alatt az elit üldözte őt (Jer 36-37), ezenkívül sorozatosan összetűzésbe került a papokkal és a hamis prófétákkal (pl. Jer 20,1-6; 26-28), akik a közelgő veszély ellenére békét és jólétet hirdettek, hogy megnyerjék maguknak a népet. Igyekezett a megadásra ösztönözni a királyt (pl. Jer 21,1-10), megjövendölte végzetét (Jer 34,1-7)is, ám Cidkija gyengesége miatt képtelen volt dönteni. Jeremiás többször életét veszélyeztette annak érdekében, hogy folytatni tudja hivatását.

Isten kérlelte őket, hogy ne ingereljék őt haragra a kezük és szívük viselkedésével; de ők nem hallgattak rá. Jeremiás ezután megjövendölte a zsidók fogságát, mint büntetést, amiért nem engedelmeskedtek az Úr szavának.   A próféta sokat töprengett: hogy juthatott népe idáig? Az Úr leküldte őt a fazekas műhelyébe, ahol a mester „edényt készített a korongon. És elromlott az edény a fazekas kezében”. Ekkor „azonnal más edényt készített belőle” (Jer. 18:3-4). Jeremiás megértette, hogy Isten mindenkiből jó edényt kívánt készíteni, de az ember szabad választásával Isten akarata és önnön java ellenére is cselekedhet. Ám alkotója szándékát, terveit így sem keresztezheti. Mondja Isten - "Vajjon nem cselekedhetem-é veletek úgy, mint ez a fazekas, oh Izráel háza? ezt mondja az Úr. Ímé, mint az agyag a fazekas kezében, olyanok vagytok ti az én kezemben, oh Izráel háza! (Jer.18:6)

Jeremiás másik üzenetet is kapott. „Menj, és ezt mondd Hananjának – hangzott a parancs –: Így szól az Úr: Fajármot törtél össze, de vasjármot csináltál helyette! (Jer. 28:13) Mert ezt mondja a Seregek Ura, Izráel Istene: Vasigát teszek mindezeknek a népeknek a nyakára, hogy Nabukodonozort, Babilónia királyát szolgálják...(Jer. 28:14) 

Jeremiás azt hirdette, hogy hetven évig kell viselniük az igát; s a már a Babilon király kezében levő foglyok és az Úr házának elhurcolt edényei is Babilonban maradnak, míg csak le nem telik a hetven év. De a hetven év végén az Úr megszabadítja őket a fogságból, megbünteti elnyomóikat, letöri Babilon büszke királyát. "Mert ezt mondja az Úr: "Mihelyt eltelik Babilonban a hetven esztendő, meglátogatlak titeket és betöltöm rajtatok az én jó szómat, hogy visszahozzalak titeket e helyre."(Jer. 29:10)

Mindenki ellenére hirdette az Isten által szájába adott szavakat. Félreérthetetlen bizonyságtétele úgy felbőszítette a királyt és fejedelmeket, hogy undorító ciszternába, verembe lökték."Azért elvivék Jeremiást, hogy bevessék Melkiásnak, a Hammélek fiának vermébe, amely a tömlöc pitvarában vala; és lebocsáták Jeremiást köteleken; a veremben pedig nem víz vala, hanem sár, és beesék Jeremiás a sárba."(Jer.38:6) Isten azomban barátokat támasztott, akik könyörögtek a királynak érte. Sedékiás, a Júda királya kimenti a veremből és Jeremiást visszahelyezték a börtön udvarába. "Elkülde pedig Sedékiás király, és magához hozatá Jeremiás prófétát a harmadik ajtóig, mely vala az Úrnak házában, és monda a király Jeremiásnak: Téged valamiről kérdelek, semmi tagadást benne ne tégy! Monda pedig Jeremiás Sedékiásnak: Ha megjelentem néked, avagy nem bizonyosan megölsz-é engem? és ha tanácsot adok, nem hallgatsz rám. És megesküvék Sedékiás király Jeremiásnak titkon, mondván: Él az Úr, aki teremtette nékünk e lelket, hogy nem öllek meg és nem adlak azoknak az embereknek kezébe, akik keresik a te lelkedet!"(Jer 38:14-16) A királnak még lehetősége volt megfogadni Isten figyelmeztetését, hogy kegyelmezzen Isten a város és a népe sújtó itéletre. A király azomban azt gondolta, túl messzire ment ahhoz, hogy visszaforduljon.(EGW: Próféták és királyok)

Végül azonban minden jóslata bekövetkezett. Jeruzsálem lerombolása után II. Nabú-kudurri-uszur (Nabukodonozor) babiloni király kiszabadította és nagylelkűen bánt vele (Jer 39,11-12), hiszen a próféta megjósolta az ő győzelmét. Júda területén maradt, ahol - még az ostrom idején - egy kis földet vásárolt. "Jeremiás felől pedig parancsot ada Nabukodonozor, a babiloni király Nabuzáradánnak, a poroszlók fejének, mondván: Vedd őt magadhoz, és viselj gondot reá, és semmi bajt ne okozz néki, hanem azt cselekedd vele, amit ő akar."(Jer 39,11-12) 

Isten kérte őket, hogy ne hívják ki haragját kezük munkájával és szívükkel, de ők "nem figyelmeztek". Jeremiás megjövendölte a zsidók fogságát, büntetésüket, mivelhogy nem vették figyelembe az Úr szavát. A káldeusokat eszközként használta fel Isten engedetlen népe megfenyítésére. 

Elsenyvedtek szemeim a könyhullatástól, belső részeim háborognak, májam a földre omlik az én népem leányának romlása miatt, mikor elalélt a kis gyermek és a csecsszopó a város utcáin. (Jer.sir. 2:11) Jeremiás kiöntötte szíve panaszát, gyászát a népéért. (EGW)

Ézsaiás– a reménység és ítélet prófétája

Ézsaiás próféta egy későbbi király, Uzziás (i.e. 790-739) uralkodása vége felé, i.e. 745-ben kezdte meg szolgálatát.

 Az elnyomással és jóléttel együtt járt a gőg és a külsőségek szeretete, a durva részegeskedés és a mulatozó kedv. Lásd: Ézsa 2:11–12; 3:16; 18–23; 5:22; 11–12! Ézsaiás korában a bálványimádás már senkit nem lepett meg. Lásd: Ézsa 2:8–9. A bűnös szokások annyira elterjedtek a társadalom minden rétegében, hogy az a kevés ember, aki hű maradt Istenhez, sokszor már-már elvesztette bizalmát és engedett a csüggedésnek, a kétségbeesésnek. Úgy rémlett, hogy Isten Izráellel való szándéka meghiúsul, és az engedetlen nép Sodoma és Gomora sorsára jut. 

Nem csoda, ha ilyen állapotok láttán Ézsaiás visszariadt a felelősségtől, amikor Uzziás uralkodásának utolsó évében Isten megbízta, hogy vigye el intő és feddő üzenetét Júdának. 

Ilyen gondolatok kavarogtak fejében, amikor Ézsaiás a templom csarnokában állt. Egyszer csak mintha a templom belső ajtaja kinyílt és függönye fellebbent volna, benézhetett a szentek szentjébe, ahova még a próféta sem léphetett be. Látomás tárult Ézsaiás elé a magas trónon ülő Jahvéről. Dicsőségének fátyola betöltötte a templomot. A trón mindegyik oldalán szeráfok lebegtek. Alkotójuk előtt szolgálva, arcukat betakarták hódolatukban és ismételgették ünnepélyes fohászukat: „Szent, szent, szent a Seregek Ura, dicsősége betölti az egész földet!” (Ézsa 6:3), s úgy tűnt, hogy az ajtókeret és a cédrusajtó megremeg hangjuktól, és a házat betöltötte hódolattal zengő dicsőítő énekük (Ézsa 6:2).

Miközben Ézsaiás Urának dicsőségét és fenségét szemlélte ebben a látomásban, lelkét Isten tisztaságának és szentségének érzete töltötte el. Milyen éles ellentét volt Teremtőjének páratlan tökéletessége és azoknak a bűnös élete között – önmagát is beleértve –, akik régóta Izráel és Júda választott népe közé tartoznak!  „Jaj nékem! – kiáltotta. Elvesztem, mert tisztátalan ajkú vagyok, és tisztátalan ajkú nép között lakom. Hiszen a Királyt, a Seregek Urát látták szemeim!” (Ézsa 6:5) De egy szeráf odajött hozzá, hogy szorongását feloldja és alkalmassá tegye fontos küldetésére. Az oltárról vett izzó parázzsal e szavak kíséretében érintette ajkát: „Íme, ez megérintette ajkadat, bűnöd el van véve, vétked meg van bocsátva.” Majd Isten hangja hallatszott. „Kit küldjek el ki megy el követségünkben?” – kérdezte. Ézsaiás válaszolt: „Itt vagyok, engem küldj!” (Ézsa 6:7–8).

A mennyei lény ezt parancsolta Isten várakozó követének:„Menj és mondd meg e népnek: Hallván halljatok, de ne értsetek, látván lássatok, de ne ismerjetek! Tedd kövérré e nép szívét, tedd süketté a fülét, és kösd be a szemét, hogy szemével ne lásson, fülével ne halljon, szívével ne értsen, és megtérve meg ne gyógyuljon” (Ézsa 6:9–10). A próféta feladata világos volt: emelje fel szavát, és tiltakozzék az elhatalmasodó bűnök ellen.

Isten szándéka végül megvalósul. Beérik szolgája fáradozásának és Isten minden hűséges szolgája munkájának gyümölcse. A maradék üdvösséget kap. Ennek megvalósulása érdekében az intés és kérlelés üzenetét hirdetni kell az engedetlen népnek. Így szól az Úr: „Míg el nem pusztulnak, és lakatlanok nem lesznek a városok, a házakban nem lesz ember, a föld pedig pusztává nem válik”(Ézsa 6:11). (EGW: Próféták és királyok)

Zsidó hagyomány szerint a próféta mártírhalált halt Manassé király uralkodása kezdetén (2Kir. 21:16 )"És Manasse nagyon sok ártatlan vért is ontott ki, úgy hogy Jeruzsálem minden felől megtelt vele, azon a vétkén kivül, amellyel vétekbe ejtette Júdát, gonoszul cselekedvén az Úr szemei előtt."

A Földre is átterjed a küzdelem

 Amikor Isten megteremtette a földet, az tökéletes volt. Látta, „hogy minden, amit teremtett, íme, igen jó” (1Móz 1:31, ÚRK). 

A bűnnek, a gonoszságnak foltja sem volt rajta. Ádámnak és Évának ugyanúgy szabad akaratot adott az Úr, mint Lucifernek. Nem akart robotokat látni a földön, ahogy a mennyben sem.

 Mindent megtett azért, hogy teremtményei tisztában legyenek szabadságukkal. Egy fát ültetett a kertbe, amit a jó és a gonosz tudása fájának nevezett. Külön fel is hívta rá Ádám és Éva figyelmét, mert biztosítani akarta, hogy tudják, van választásuk.

 Sátán a fához ment, és amikor Éva ott időzött, ezt mondta neki: „Bizony nem haltok meg. Hanem tudja Isten, hogy amelyik napon esztek abból, megnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint az Isten: jónak és gonosznak tudói” (1Móz 3:4-5, ÚRK). Más szóval, ha esztek erről a fáról, a létezés új szférájába kerültök. Izgalmas lesz, korábban nem ismert érzéseket tapasztaltok. Éva, még visszatart valamit tőletek Isten. Tessék, vedd el a tiltott gyümölcsöt, kóstold meg! 

 Éva, majd később Ádám is a döntésével kinyitotta az ajtót, amit az Úr örökre zárva akart tartani: a bűnre, a szenvedésre, a szívfájdalomra, a betegségre és a halálra vezető ajtót.

 1Móz 3:1-3. A kígyó pedig ravaszabb volt minden vadállatnál, amelyet az Úristen alkotott. Ezt kérdezte az asszonytól: Csakugyan azt mondta Isten, hogy a kert egyetlen fájáról sem ehettek? (2) Az asszony így felelt a kígyónak: A kert fáinak gyümölcséből ehetünk, (3) csak annak a fának a gyümölcséről, amely a kert közepén áll, mondta Isten: Ne egyetek abból, ne is érintsétek, hogy meg ne haljatok! /RÚF/

Róm 5:12. Ahogyan tehát egy ember által jött a bűn a világba, és a bűn által a halál, úgy minden emberre átterjedt a halál azáltal, hogy mindenki vétkezett. /RÚF/

A bűn tulajdonképpen lázadás Isten ellen, eltávolít tőle. Mivel Ő az élet forrása, a tőle való elszakadás halálba visz, aggodalmat, szorongást és betegséget okoz. Világunk szenvedése végső soron abból következik, hogy bűn-sújtotta bolygón élünk. Ez bizonyosan nem jelenti azt, hogy amikor csak szenvedünk, az mindig azért történik, mert bűnt követtünk el, hanem mindannyiunkra hat az, hogy bűnbe süllyedt bolygón élünk.

  Ádám és Éva vétkezett, az Úr pedig közölte velük, hogy el kell hagyniuk kerti otthonukat. Attól kezdve fáradozás és szenvedés a jussuk. Vajon reménység nélkül kell szenvedniük, végül pedig meghalniuk?

 Isten ekkor adta nekik az 1Móz 3:15. (Ellenségeskedést támasztok közted és az asszony között, a te utódod és az ő utódja között: ő a fejedet tapossa, te pedig a sarkát mardosod. /RÚF/) versében feljegyzett ígéretet. Egyenesen Sátánra, a kígyóra nézve mondta. Abban a pillanatban talán nem tudták pontosan, mit értett Isten ezen, annyit viszont értettek, hogy ismét reménykedhetnek. A megváltásuk valamilyen módon az asszony magva által történik majd. Az asszony magva természetesen Jézus Krisztus. (Gal 3:16. Az ígéretek pedig Ábrahámnak adattak és az ő utódának. Nem így mondja az Írás: „és az ő utódainak”, mintha sokakról szólna, hanem csak egyről: „és a te utódodnak”, aki a Krisztus. /RÚF/) Sátán a kereszten marta meg Jézus sarkát, akinek a győzelme azonban garantálja a számunkra, hogy egy nap a kígyó fejére fog taposni, bezárul a szenvedés és a halál ajtaja, amit Ádám és Éva tárt ki.

Krisztusra nehezedett a világ bűnének terhe, így kellett arra a területre lépnie, ahol Ádám elbukott. Sokkal nehezebb vizsgát kellett kiállnia annál, ami Ádámnak nem sikerült. És győzött. Legyőzte a kísértőt az ember érdekében. Engedelmessége, makulátlan jelleme, töretlen becsületessége, valamint feddhetetlensége által az ember mellé állhatott, hogy az ember az ő nevében győzhesse le az ellenséget. 

 Az ördög gyakran a világosság angyalaként a menny öltözékében jelenik meg. Barátságos modort vesz fel, megszenteltnek látszó jellemet és mély tiszteletet tettet áldozatai iránt, akiket csapdába akar ejteni s elpusztítani. Veszedelmek várnak az ösvényen, melyre elcsal. De ügyesen álcázza a veszélyeket, s csak az ösvény szépségeit mutogatja. Üdvösségünk isteni parancsnoka győzött értünk, hogy ha akarunk, általa mi is győzni tudjunk. Krisztus mégsem ment meg senkit az akarata ellenére, senkit sem kényszerít engedelmességre. Azért hozta meg kimondhatatlan áldozatát, hogy ők is győzni tudjanak nevével, s hogy nekik tulajdonítsák igaz tetteit, szent voltát. – Bizonyságtételek, 3. köt., 456./old.