Párduchoz hasonló fenevad - pápaságra mutat

 

A Jelenések 13. fejezetben (1–10. v.) egy másik fenevadról esik szó. Ez a fenevad a „párduchoz” hasonló, és a sárkány neki „adá az ő erejét... és az ő királyi székét és nagy hatalmát”. Ez a szimbólum, ahogy azt a legtöbb protestáns is hiszi, a pápaságot jelképezi, amely az ősi római birodalom egykori erejét, helyét és tekintélyét örökölte. János a leopárdszerű fenevadról ezt mondja: (Jel 13:5-6)„Adaték néki nagy dolgoknak és káromlásoknak szóló jája... Megnyitá azért az ő száját Isten ellen való káromlásra, hogy szidalmazza az Ő nevét és az Ő sátorát, és azokat, akik a mennyben laknak. Az is adaték néki, hogy a szentek ellen hadakozzék, és őket legyőzze; és adaték néki hatalom minden nemzetségen, nyelven és népen.” Ez a prófécia, amely majdnem azonos a Dán 7. fejezetében foglalt kis szarv jellemzésével, tagadhatatlanul a pápaságra mutat.

 A kis szarv felemelkedése Lassan-lassan, először csak lopva és csendben, majd pedig, amikor megerősödött, és hatalmába kerítette az emberek lelkét, nyíltabban végezte megtévesztő és istenkáromló munkáját „a törvényszegés titkos bűne”. A pogányság szokásai szinte észrevétlenül utat találtak a keresztény egyházba. A megalkuvás és a behódolás szellemét egy ideig fékezte a vad üldözés, amelyet az egyház a pogányságtól elszenvedett. De amikor az üldözés megszűnt, és a kereszténység bekerült a királyok udvarába és palotájába, felcserélte Krisztus és az apostolok alázatosságát és egyszerűségét a pogány papok és uralkodók pompájával, hivalkodásával, Isten kívánalmait pedig emberi elméletekkel és hagyományokkal. Nagy volt az öröm, amikor Konstantin a IV. század elején névlegesen megtért, és a világ a látszatszentség öltönyében besétált az egyházba kkor felgyorsult a bomlasztás. A látszólag vereséget szenvedő pogányság lett a győztes. Az ő szelleme irányította az egyházat. Tanításai, szertartásai és babonái összekeveredtek Krisztus névleges követőinek istentiszteletével. – A nagy küzdelem, 49. o.

 A VI. században a pápaság szilárdan megalapozódott. Hatalmának székhelyét a birodalmi városban, Rómában erősítette meg, és Róma püspökét az egész egyház fejedelmének nyilvánították. A pogányság helyet adott a pápaságnak. A sárkány „adta az ő erejét annak (fenevadnak), és az ő királyiszékét és nagy hatalmat” (Jel 13:2). Most azután bekövetkezett a Dániel és János által megjövendölt pápai elnyomás 1260 éve (Lásd: Dn 7:25; Jel 13:5–7). A keresztényeknek választaniuk kellett: vagy feladják feddhetetlenségüket és elfogadják a pápai szertartásokat és istentiszteleti rendet, vagy életüket a börtönök celláiban töltik el vagy kínpadon, máglyán vagy a hóhér bárdja által halnak meg… Az üldözések nagyobb dühvel törtek rá a hűségesekre, mint bármikor azelőtt, és a világ egy nagy csatatérré vált. – A megváltás története, 330. o. 

Ha a protestánsok imádkozó szívvel kutatnák a Bibliát, meglátnák a pápaság valódi jellegét; megdöbbennének attól, amit látnak, és őrizkednének tőle. Sokan azonban olyan bölcseknek tartják magukat, hogy úgy érzik, szükségtelen ahhoz Istent alázatos szívvel keresni, hogy az igazságot megismerjék. Miközben felvilágosultságukkal büszkélkednek, nem ismerik sem a Szentírást, sem Isten hatalmát. Valamivel azonban el kell hallgattatni lelkiismeretüket, és azt keresik, ami kevésbé lelki és megalázó. Olyan úton akarnak járni, amelyen nem kell Istenre gondolniuk, azt a látszatot keltve, hogy nem feledkeztek el róla. A pápaság nagyon alkalmas ezeknek az igényeknek a kielégítésére. Mindkét osztály igényeinek – és ez a két osztály felöleli szinte az egész emberiséget – megfelel: azokénak, akik saját érdemeik által akarnak üdvözülni, és azokénak is, akik bűneikkel együtt akarnak üdvözülni. Ebben rejlik a pápaság befolyásának titka. – A nagy küzdelem, 572. o.

Örök igazság

 És láték egy nagy fehér királyiszéket, és a rajta űlőt, akinek tekintete elől eltűnék a föld és az ég, és helyök nem találtaték.

És látám a halottakat, nagyokat és kicsinyeket, állani az Isten előtt; és könyvek nyittatának meg, majd egy más könyv nyittaték meg, amely az életnek könyve; és megítéltetének a halottak azokból, amik a könyvekbe voltak írva, az ő cselekedeteik szerint.

És a tenger kiadá a halottakat, akik ő benne voltak; és a halál és a pokol is kiadá a halottakat, akik ő nálok voltak; és megítéltetének mindnyájan az ő cselekedeteik szerint.

A pokol pedig és a halál vettetének a tűznek tavába. Ez a második halál, a tűznek tava.

És ha valaki nem találtatott beírva az élet könyvében, a tűznek tavába vetteték. (Jel 20:11-15)

Az ezer év végén Krisztus visszatér a földre megváltottak sokaságának és angyalseregek kíséretében. Félelmetes magasztossággal parancsolja meg, hogy támadjanak fel a holt gonoszok, és azok fölélednek hosszú álmukból. Micsoda félelmetes feltámadás lesz! Meglátják Isten Fiát teljes dicsőségében és ragyogó fenségében. Azonnal felismerik, hogy Ő a megfeszített, aki meghalt, hogy megváltsa az embert, de akit ők megvetettek és elutasítottak. Ezek az emberek a tenger fövényéhez hasonló, megszámlálhatatlan sokasághoz tartoznak. Az első feltámadáskor mindenki a halhatatlanság frissességét öltötte magára, a második feltámadásban részesültek azonban az átok jeleit viselik magukon. Olyan állapotban támadnak föl, amilyenek voltak, amikor sírba szálltak. Az özönvíz előtt élő nemzedékek a mai embernél kétszer magasabb, arányos testalkattal… Királyoktól, hadvezérektől, államférϐiaktól és nemesektől kezdve egészen a legalávalóbb emberig ott állnak mind a pusztává lett földön. Amikor meglátják Jézust az ő dicsőségében, megrettennek, és próbálnak elrejtőzni félelmetes jelenléte elől. – Spiritual Gifts, 3. köt., 83. o.

A nagy összetűzés kezdetén az angyalok nem értették meg [a bűn súlyos voltát]. Ha Sátánnak és seregének akkor és ott az Úr megengedte volna, hogy learassák bűneik minden gyümölcsét, akkor elpusztultak volna, de nem lett volna nyilvánvaló a mennyei lények előtt, hogy ez volt a bűn elkerülhetetlen eredménye. Isten jóságáról kétség maradt volna  vissza a lelkükben gonosz magként, hogy megteremje a bűn és a keserű bánat halálos gyümölcsét. 

 Nem így lesz azonban, mikor a nagy harc véget ér. Miután a megváltás terve megvalósult, Isten kinyilatkoztatja jellemét minden értelemmel megáldott teremtményének. Isten törvényének előírásai tökéleteseknek, megváltoztathatatlanoknak mutatkoznak meg. Azután a bűn is nyilvánvalóvá tette természetét, és Sátán is a jellemét. A bűn kiirtása igazolni fogja Isten szeretetét, és visszaállítja az Úr tiszteletét a világmindenségben, melynek lakói örömmel teljesítik a menny akaratát, mert szívükbe van írva az Atya törvénye.

 Így azután az angyalok ujjonghattak, mikor az Üdvözítő keresztjére tekintettek, mert ámbár akkor még nem értettek meg mindent, most azonban megtudták, hogy a bűn és Sátán megsemmisítése biztosan örökre megtörtént; hogy a világmindenséget is örökké tartóan biztossá és félelemmentessé tette. Maga Krisztus teljesen ismerte a Golgotán elvégzett áldozat eredményeit. Mindezekre előretekintett, mikor a kereszten így kiáltott fel: „Elvégeztetett!” (Jn 19:30) – Jézus élete, 764. o.

Nemsokára meg fogjuk látni Őt, akibe örök életünk reménységét vetettük. Jelenlétében semmiségnek fog tűnni minden földi megpróbáltatás és szenvedés. Tekintsetek az égre, és hitetek szüntelenül növekedni fog! Ez a hit vezéreljen azon a keskeny ösvényen, amely elvezet Isten városának kapuihoz, a megváltottak számára készített nagy és végtelen, dicsőséges jövendőhöz. – The Faith I Live By, 362. o.

Millenniumi ítélet

És láték királyiszékeket, és leülének azokra, és adaték nékik ítélettétel; és látám azoknak lelkeit, akiknek fejöket vették a Jézus bizonyságtételéért és az Isten beszédéért, és akik nem imádták a fenevadat, sem annak képét, és nem vették annak bélyegét homlokukra és kezeikre; és éltek és uralkodtak a Krisztussal ezer esztendeig.

A többi halottak pedig meg nem elevenedének, mígnem betelik az ezer esztendő. Ez az első feltámadás.

Boldog és szent, akinek része van az első feltámadásban: ezeken nincs hatalma a második halálnak; hanem lesznek az Istennek és a Krisztusnak papjai, és uralkodnak ő vele ezer esztendeig. (Jel 20:4-6)

 Azután láttam a királyiszékeket, melyeket Jézus és szentjei foglaltak el. A szentek mint királyok és papok együtt uralkodtak Istennel. Jézus népének társaságában megítélte az istentelen halottakat, hozzámérte cselekedeteiket az alapszabályokhoz, Isten szavához, s elbírálta mindazt, amit elkövettek testben. Majd döntöttek, hogy cselekedete alapján milyen büntetést érdemel minden egyes gonosztevő, s ezt neve mellé írták a halál könyvébe. Sátánt és angyalait is megítélték Jézus és szentjei. Sátán büntetése sokkal nagyobb lesz, mint azoké, akiket elcsábított. Szenvedését nem lehet ezekével összehasonlítani. Sátán még akkor is élni és szenvedni fog, mikor ezek már rég megsemmisültek. – Tapasztalatok és látomások, 290. o.

 Az ezer év végén Jézus, a dicsőség Királya villámláshoz hasonló ragyogás közepette a szent városból leszáll az Olajfák hegyére, ahonnan feltámadása után mennybe ment. Amikor lábai megérintik a hegyet, az kettéválik, és egy hatalmas terület alakul ki, amely immár kész fogadni a szent várost, ahol ott van Isten kertje, az Édenkert, mely elvétetett az ember bűnbeesése után. De most a várossal együtt száll alá még szebb és még dicsőségesebb ékességben, mint amikor felvitetett a földről. Isten városa leszáll, és elfoglalja a számára előkészített csodálatos helyet. – Spiritual Gifts, 3. köt., 83. o. 

Isten az élet forrása. Azok, akik a bűn szolgálatát választják, elkülönülnek Istentől, és így elvágják magukat az élettől. Ezek „elidegenültek az isteni élettől” (Eféz 4:18). Az Úr azt mondja: „Minden, valaki engem gyűlöl, szereti a halált.” (Péld 8:36) Isten életet ad nekik egy időre, hogy kifejleszthessék jellemüket, és feltárhassák alapelveiket. Miután ezt elvégezték, megkapják saját választásuk gyümölcseit. A lázadó élettel Sátán és mindazok, akik vele egyesültek, úgy kívül helyezik magukat az Istennel való harmóniából, egyetértésből, hogy Isten puszta jelenléte emésztő tűz lesz számukra. Isten dicsősége annak ellenére, hogy Isten szeretet, megsemmisíti őket. – Jézus élete, 764. o.

 Ahogy a szivárvány a napfény és az esőcseppek egyesüléséből jön létre, úgy jelképezi a trónt övező szivárvány is az irgalom és az igazság egybefonódását. Nem csak az igazságot kell fenntartani, különben a trón fölött ívelő ígéretek szivárványának a dicsőségére árny vetülne, és az emberek csak a törvény büntetését látnák. Ha nem létezne igazság és büntetés, akkor nem létezne az isteni uralom stabilitása sem. Az üdvösség teljességét az ítélet és az irgalom összefonódása nyújtja. – The Review and Herald, 1892. december 13.

 És mikor eltelik az ezer esztendő, a Sátán eloldatik az ő fogságából. És kimegy, hogy elhitesse a föld négy szegletén lévő népeket, a Gógot és a Magógot, hogy egybegyűjtse őket háborúra, akiknek száma, mint a tenger fövenye. És feljövének a föld szélességére, és körülvevék a szentek táborát és a szeretett várost; és Istentől a mennyből tűz szálla alá, és megemészté azokat. (Jel 20:7-9)

Millennium a földön

 És láték egy angyalt leszállani a mennyből, akinél vala a mélységnek kulcsa, és egy nagy lánc a kezében. És megfogá a sárkányt, azt a régi kígyót, aki az ördög és Sátán, és megkötözé azt ezer esztendőre, És veté őt a mélységbe, és bezárá azt és bepecsételé ő felette, hogy többé el ne hitesse a népeket, míg betelik az ezer esztendő; azután el kell néki oldoztatni egy kevés időre. (Jel 20:1-3)

 A föld elhagyott pusztasághoz hasonlított [a millennium alatt]. A földrengés által elpusztított falvak és városok pusztán és romokban hevertek. A hegyek elmozdultak helyükről, és hatalmas üregek tátongtak. Repedezett sziklák hevertek mindenfelé, amelyeket egyrészt a tenger vetett ki magából, másrészt a hegyekről szakadtak alá. Hatalmas fák gyökerestől kitépve hevertek szerteszét. S ez a föld lesz ezer éven át Sátánnak és angyalainak lakhelye. Ide lesz kötözve, itt kell neki fel s alá vándorolnia, és látnia kell Isten törvénye elleni lázadása következményeit.

 Egy évezreden át élvezheti az átok gyümölcsét, amelyet ő okozott. A földről többé nem távozhat el: ide van korlátozva, nehogy egyéb csillagok el nem bukott lakóit is megkísértse, és szerencsétlenségbe taszítsa. Rettenetesen szenved Sátán ez idő alatt. Bukása óta mindig fejlesztette gonosz vonásait. De most minden hatalmától és képességétől megfosztják, s alkalma lesz szörnyű szerepe felett elmélkedni, amelyet bukása óta játszott. Egyben félelemmel és remegéssel tekint a jövőre, mikor elveszi méltó büntetését, nemcsak minden gonoszságáért, melyet ő tett, hanem minden bűnért, melynek elkövetésére uszította az embereket. – Tapasztalatok és látomások, 290. o. 

A föld többi része nem tisztíttatik meg az ezer év végéig, amikor a bűnös halottak feltámadnak, és a város köré gyülekeznek. Az istentelenek lábai sohasem szentségtelenítik meg az új földet. Tűz száll alá Istentől, amely úgy megemészti őket, hogy nem hagy belőlük sem ágat, sem gyökeret. Sátán a gyökér, gyermekei pedig az ágak. Ugyanaz a tűz, amely a bűnösöket megsemmisíti, tisztítja meg a földet. – Tapasztalatok és látomások, 51. o.

  A haldokló Megváltó „elvégeztetett” kiáltásával megkondult Sátán felett a lélekharang. Az oly régóta folyó nagy küzdelem eldőlt, és most már biztos volt, hogy a bűn végleg megsemmisült. […] Az egész világegyetem látni fogja a bűn jellegét és következményeit. A bűn vé gleges megsemmisítése, ami kezdetben megfélemlítette az angyalokat, Istent pedig meggyalázta volna, most bizonyítja Isten szeretetét, és megalapozza dicsőségét a világegyetem lényei előtt, akik boldogan teljesítik akaratát, akiknek szívében van törvénye. Soha többé nem lesz gonoszság. Isten Igéje így hangzik: „Nem lészen kétzer veszedelem.” (Náh 1:9) Isten törvényét, amelyet Sátán a szolgaság jármának bélyegzett, minden lény a szabadság törvényeként fogja tisztelni. A próbára tett és a próbából győztesként kikerült teremtettség soha többé nem lesz hűtlen azzal szemben, aki tökéletesen bemutatta mérhetetlen szeretetét és végtelen bölcsességét. – A nagy küzdelem, 503–504. o.

 Nézek Nézem a földre, de ímé kietlen és puszta; és az égre, de nincsen világossága! Nézek a hegyekre is, ímé reszketnek; és a halmokra, de mind ingadoznak! Nézek és ímé egy ember sincsen; és az ég madarai is mind elmenekültek.Nézek, és ímé a bő termő föld pusztává lőn; és minden városa összeomlott az Úr előtt, az ő haragjának tüze előtt! (Jer 4:23-26)

Konstantin császár - A gonoszság titka

Konstantin császár még pogány korában kibocsátott egy rendeletet, amelyben megparancsolta a vasárnap általános megtartását az egész római birodalomban. Áttérése után is a vasárnap makacs védője maradt, és pogány rendeletét ekkor az új hit érd ekében megerősítette. Az e nap iránt tanúsított tisztelet azonban még nem volt elég ahhoz, hogy megakadályozza a keresztényeket, hogy a valódi szombatot tekintsék az Úr napjának, azért újabb lépéseket kellett tenniük. A hamis szombatot egyenlő fokra kellett emelni az igazival. Néhány évvel Konstantin rendeletének kiadása után Róma püspöke a vasárnapot az „Úrnak napja” elnevezéssel ruházta fel. Így fokozatosan arra vezette az embereket, hogy bizonyos mértékben szentnek tekintsék. Az eredeti szombatot azonban még mindig megtartották.   (EGW: A megváltás története)

Eleinte apránként, alattomosan és csendesen, majd nyíltan növekedett erőben, és jutott uralomra az emberek lelkében a gonoszság titka, és vitte előre ámító, istenkáromló művét. A pogányság szokásai majdnem észrevétlenül lopóztak be a keresztény egyházba. A megalkuvás és alkalmazkodás szellemét egy ideig visszatartották a heves üldözések, amelyeket az egyház eltűrt a pogányságtól. De minden üldözés megszűnt, és a kereszténység bejutott a királyok udvariba és palotáiba. Félretette Krisztusnak és apostolainak egyszerűségét, a pogány papok és fejedelmek fényűzéséért és büszkeségéért, és Isten követelményeit emberi hagyományokkal és elméletekkel helyettesítették. Konstantin császár névleges megtérése a IV. század elején nagy örömet szerzett, de vele együtt a világ az igazság ruháiba öltözve bevonult az egyházba. A romlottság műve gyorsan haladt előre. A látszólag legyőzött pogányság győzött. Szelleme uralta a gyülekezetet. Tanait, szertartásait és babonáit becsempészték Krisztus állítólazött. Szelleme uralta a gyülekezetet. Tanait, szertartásait és babonáit becsempészték Krisztus állítólagos követőinek hitébe és istentiszteletébe.   (EGW: A megváltás története)

Mivel a császári parancs nem bizonyult elégségesnek Isten tekintélyének helyettesítésére, Eusebius, a fejedelmek kegyeit kereső püspök, Konstantin jó barátja és rajongója azt állította, hogy Krisztus áttette a szombatot vasárnapra, de a Szentírás egyetlen kijelentésével sem bizonyította az új tant. Maga Eusebius akaratlanul bevallja, hogy hamisítás történt, és megmondja, kik voltak a változtatás igazi szerzői. „Mindazt – mondja –, amit kötelességünk volt szombaton elvégezni, áthelyeztük az Úr napjára.” A vasárnap melletti érvelés, bármilyen alaptalan volt, az embereket az Úr szombatjának semmibe vételére bátorította. Mindazok, akik a világ dicsőítésére vágytak, elfogadták a népszerű ünnepet.  (EGW: A nagy küzdelem)