A pusztító utálatosság

(Mk 13:14-18). (14) Amikor pedig meglátjátok, hogy a „pusztító utálatosság” ott áll, ahol nem volna szabad – aki olvassa, értse meg! –, akkor azok, akik Júdeában lesznek, meneküljenek a hegyekbe, (15) aki a ház tetején lesz, ne szálljon le, és ne menjen be, hogy kihozzon vala mit a házából, (16) és aki a mezőn lesz, ne térjen vissza, hogy elhozza felsőruháját! (17) Jaj a terhes és a szoptatós anyáknak azokban a napokban! (18) Imádkozzatok, hogy ne télen legyen ez /RÚF/

Jézus (Mk 13:14) versében jut el mondandójának lényegéhez Jeruzsálem vesztével kapcsolatosan. A „pusztító utálatosságra” utal. Az Úr azt mondja, hogy aki olvassa, értse meg. Ezekkel a szavakkal Jézus Dániel próféta könyvére irányítja a tanítványok figyelmét. Ez a szófordulat (Dán 9:27) Erős szövetséget köt sokakkal egy hétre, de a hét közepén véget vet a véres- és az ételáldozatnak. A templom párkányára odakerül az iszonyatos bálvány, míg csak rá nem szakad a pusztítóra a végleges megsemmisülés. /RÚF/; (Dán 11:31). Parancsára előállnak csapatai. Meggyalázzák a megerősített szentélyt, megszüntetik a mindennapi áldozatot, és felállítják az iszonyatos bálványt. /RÚF/; (Dán 12:11). Attól fogva, hogy megszüntették a mindennapi áldozatot, és felállították az iszonyatos bálványt, ezerkétszázkilencven nap telik el. /RÚF/] verseiben jelenik meg, párhuzamosan (Dán 8:13). Azután hallottam, hogy egy szent beszélni kezdett, egy másik szent pedig válaszolt annak, aki ezt kérdezte: Meddig tart az, amit a mindennapi áldozatról és a szörnyű bűnről láttál? Meddig lesz kiszolgáltatva a szentély, és meddig tiporja azt a sereg? /RÚF/ versével. 

(Dán 9:24-27) [Hetven hét van kiszabva népedre és szent városodra. Akkor véget ér a hitszegés, és megszűnik a vétek, engesztelést nyer a bűn, és eljön hozzánk az örökké tartó igazság. Beteljesül a prófétai látomás, és felkenik a szentek szent jét. (25) Tudd meg azért, és értsd meg: Attól fogva, hogy elhangzott a kijelentés Jeruzsálem újjáépüléséről, hét hét telik majd el a fejedelem felkenéséig. Azután még hatvankét hét, és bár viszontagságos idők jönnek, a terek és a falak újjáépülnek. (26) A hatvankét hét eltelte után megölik a felkentet, senkije sem lesz. Egy eljövendő fejedelem népe pedig elpusztítja a várost és a szentélyt. Elvégzett dolog, hogy pusztán álljanak a háború végéig. De a fejedelemnek is vége lesz, ha jön az áradat. (27) Erős szövetséget köt sokakkal egy hétre, de a hét közepén véget vet a véres- és az ételáldozatnak. A templom párkányára odakerül az iszonyatos bálvány, míg csak rá nem szakad a pusztítóra a végleges megsemmisülés. /RÚF/

Miután gondosan áttanulmányoztuk (Dán 9:24-27) verseit, világossá válik, hogy ez Jézus Krisztus eljövetelére vonatkozik. Viszont ki a „kö vetkező fejedelem”, aki Jeruzsálem pusztulását okozza? A várost a római hadvezér, Titusz rombolta le. Ez alapján az tűnik logikusnak, hogy ő a következő fejedelem, akire (Dán 9:26 27) utal. A két személy azért kapcsolódik össze, mert a város végzetét vetítette előre az a mód, ahogyan a Messiással bántak.

Mit jelent a „pusztító utálatosság”, amit Jézus említett, Dániel szavait idézve? Sajnos sok teológus úgy hiszi, hogy ez az utálatosság utalás arra, amikor Antiokhus Epiphanes a Kr. e. 2. században megszentségtelenítette a templomot. Ez nem állja meg a helyét. Jézus elmondása szerint a „pusztító utálatosság” olyasmi, ami az Ő földi tartózkodása után következik, tehát aligha utalhat arra, ami két évszázaddal korábban történt.  

Az utálatosság valószínűleg a pogány római zászlókra utal, amelyeket Jeruzsálem ostroma idején, a Kr. u. 60-as évek végén bevittek Izraelbe a hódítók. A keresztények számára ez volt a jel, hogy fussanak ki, amit meg is tettek.

 White idézet: Jézus kinyilatkoztatta a tanítványoknak a hitehagyó Izraelt sújtó ítéletet, különösen azt a megtorló büntetést, amely a Messiás elutasítása és megfeszítése miatt éri őket. Félreérthetetlen jelek fogják megelőzni a félelmetes, végső eseményeket. A rettegett óra hirtelen és szélsebesen jön. A Megváltó figyelmeztette követőit: „Mikor azért látjátok majd, hogy az a pusztító utálatosság, amelyről Dániel próféta szólott, ott áll a szent helyen (aki olvassa, értse meg), akkor akik Júdeában lesznek, fussanak a hegyekre.” (Mt 24:15-l6; Lk 21:20-21) Amikor a bálványimádó rómaiak kitűzik hadijelvényeiket a szenttérségen, amely több száz méteres sávban vette körül a város falait, akkor Krisztus követői meneküljenek. Amikor az intő jel feltűnik, akik meg akarnak menekülni, ne késlekedjenek! Látva a menekülésre intő jelet, azonnal engedelmeskedjenek egész Júdeában és magában Jeruzsálemben is. Aki éppen a háztetőn van, ne menjen be a házba, még azért se, hogy a legértékesebb kincseit megmentse! Aki a mezőn vagy a szőlőben dolgozik, ne időzzön azzal, hogy visszatér a felsőruhájáért, amelyet levetett arra az időre, míg a nap hevén dolgozik! Egy pillanatigse tétovázzon, nehogy a többiekkel együtt elpusztuljon! – A nagy küzdelem, 25./old.

Jézus prófétál az utolsó időről

(Mk 13:1-13). Amikor Jézus kiment a templomból, egyik tanítványa így szólt hozzá: Mester, nézd, mekkora kövek és mekkora épületek! (2) Jézus ezt mondta neki: Látod ezeket a nagy épületeket? Nem marad itt kő kövön, amit le ne rombolnának. (3) Amikor az Olajfák hegyén ült, a templommal átellenben, maguk között megkérdezte tőle Péter, Jakab, János és András: (4) Mondd meg nekünk, mikor történnek meg ezek, és mi lesz annak a jele, hogy mindez beteljesedik? (5) Jézus pedig így kezdett beszélni hozzájuk: Vigyázzatok, hogy senki meg ne tévesszen titeket! (6) Sokan jönnek majd az én nevemben, és azt mondják: Én vagyok! – és sokakat megtévesztenek. (7) Amikor pedig háborúkról és háborús hírekről hallotok, ne rémüljetek meg: ennek meg kell történnie, de ez még nem a vég. (8) Mert nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad, mindenfelé földrengések és éhínségek lesznek: ez csak a vajúdás kínjainak kezdete. (9) Ti pedig vigyázzatok magatokra: mert bíróságoknak adnak át titeket, zsinagógákban vernek meg, helytartók és királyok elé állítanak énértem, tanúbizonyságul nekik. (10) Előbb azonban minden nép között hirdetni kell az evangéliumot. (11) Amikor pedig elhurcolnak és átadnak titeket, ne aggódjatok előre, hogy mit mondjatok, ha nem azt mondjátok, ami megadatik nektek abban az órában, mert nem ti vagytok, akik szól tok, hanem a Szentlélek. (12) Akkor majd testvér a testvérét, apa a gyermekét adja halálra, gyermekek támadnak szüleik ellen, és megölik őket, (13) és mindenki gyűlöl majd titeket az én nevemért; de aki mindvégig kitart, az üdvözül. /RÚF/

A templom épületegyüttese lenyűgöző volt. Josephus írja, hogy a királyi oszlopcsarnoknak, amely az építmény déli oldalán húzódott, százhatvankét oszlopa volt, és mindegyik olyan vastag, hogy három ember érte csak körül (Antiquities, 15.11.5 413-414.). Jézus pedig azt mondta: ezt mind-mind földig fogják rombolni. A bámulatos épületre vonatkozó prófécia a hallgatóság számára bizonyára a világ végét idézte. „Vajon milyen kifejezhetetlen gondolatai kellett, hogy támadjanak az Elvetettnek, mikor figyelmét lebilincselte a templomépület nagyszerűsége! A Jézus előtt feltáruló látvány valóban gyönyörű volt, de szomorúan mégis azt mondotta: Én ezzel kapcsolatban mindent látok. Az épületek valóban csodálatosak. Úgy mutattok rá ezekre a falakra, mint lerombolha tatlanokra. Figyeljetek azonban szavaimra: Eljön az a nap, mikor »Nem marad itt kő kövön, mely le nem romboltatik« (Mt 24:2)” (Ellen G. White: Jézus élete. 531./old.).

 A tanítványok tudni akarták, mikor teljesedik Jézus jövendölése. Ezért egy kisebb csoport, Péter, Jakab, János és András az időpontról kérdezte Őt. (Mk 13:4)/RÚF/) Tudni akarták, mikor lesznek meg ezek az események, és mi lesz a bekövetkezésük jele. (Mk 13:5-13) szakaszában nem is az a megdöbbentő, hogy Jézus ideje nagy részét nem Jeruzsálem elestének ecsetelésével tölti, hanem inkább arra figyelmezteti tanítványait, mit várhatnak szolgálatuk során, miközben megalapítják a korai keresztény egyhá zat. Az sem tűnik könnyű útnak. Sőt, üldözés, kihallgatás vár rájuk, némelyiküknek az életét is kioltják. Jézus azonban azt hangsúlyozta, hogy ennek még nem akkor volt az ideje. Ne csapják be őket a közben zajló események. Ráadásul a Szentlélek megadja nekik a megfelelő szavakat a maga idejében, még ha a rokonaik és a barátaik el is hagyják őket. Jézus próféciájának e bevezető szavaiból az a tanulság, hogy Isten népének nem szabad félnie az üldözések viharától és a próbáktól. Legyenek éberek, és Isten Lelke átsegíti őket a nehézségeken. 

White idézet: A tanítványok félelemmel vegyes csodálkozással hallgatták Krisztus jövendölését a templom lerombolásáról, és szerették volna jobban megérteni, mit jelentenek szavai. Több mint negyven éven át sok-sok kincset, munkát, építészeti szaktudást fordítottak a templom pompájának emelésére, Nagy Heródes bőven adott erre a célra római vagyont és zsidó kincset, sőt, még a világ császára is gazdagította ajándékaival. Szinte mesébe illő méretű, súlyos fehér márványtömböket építettek be a templomba, amelyek erre a célra érkeztek Rómából. A tanítványok ezekre a kövekre hívták fel Mesterük figyelmét, amikor ezt mondták: „Nézd, milyen kövek, és milyen épületek!” (Mk 13:1) 

Jézus válasza ünnepélyes és lesújtó volt: „Bizony mondom néktek: Nem marad itt kő kövön, mely le nem romboltatik.” (Mt 24:2) – A nagy küzdelem, 24-25./old.

 És amikor [a tanítványok] az Olajfák-hegyén körülvették a Megváltót, megkérdezték: „Mi kor lesznek meg ezek? És micsoda jele lesz a te eljövetelednek és a világ végének?” (Mt 24:3) 

 Isten irgalmasan eltakarta a jövőt a tanítványok elől. Ha akkor teljesen felfogták volna azt a két rettenetes dolgot: a Megváltó szenvedését és halálát, valamint városuk és templomuk elpusztulását – porigsújtotta volna őket a rémület. Krisztus csak a vázát adta meg azoknak a kiemelkedő eseményeknek, amelyek a történelem lezárulása előtt bekövetkeznek. Szavait akkor még nem értették meg teljesen; de később fény derült rájuk, mert népének szüksége van a bennük rejlő eligazításra. A prófécia, amit Krisztus mondott, kettős jelentéstartalmú volt. Miközben előrevetítette Jeruzsálem pusztulásának árnyékát, az utolsó súlyos napok félelmetes eseményeit is jelezte. – A nagy küzdelem, 25./old.

A szegény özvegy két fillére

 (Mk 12:41-44) Jézus pedig leült a templomi persellyel szemben, és nézte, hogyan dobja a pénzt a sokaság a perselybe. Sok gazdag sokat dobott bele, (42) egy szegény özvegyasz szony pedig odamenve beledobott két fillért, azaz a legkisebb pénzt. (43) Jézus odahívta tanítványait, és ezt mondta nekik: Bizony mondom nektek, hogy ez a szegény özvegyasz szony mindenkinél többet dobott a perselybe. (44) Mert mindannyian a fölöslegükből dob tak, ő azonban szegénységéből mindent beledobott, amije csak volt, az egész vagyonát. /RÚF/

Jeruzsálem városának látképét a Templom-hegy uralta. Az építményt alkotó masszív köveket még ma is csodáljuk, vannak közöttük több száz tonna súlyúak is. A templom átalakítása és bővítése Nagy Heródes idején, Kr. e. 20 körül kezdődött, ám az építkezés és díszítés a Kr. u. 60-as évekig folytatódott. Sokan vittek nagy összegű adományokat a tizenhárom perselybe, a templom mellett, a nők udvarába. Ott ült Jézus, amikor meglátott egy özvegyasz szonyt, aki a perselyhez lépett, és bedobott két fillért (egy negyed pénzt). Ez a dénár 1/32 része volt, egy napszámos szokásos bére. Az asszony adománya tehát igen csekélynek számított. Jézust azonban különösen meghatotta ez a tett. Sok gazdag ember nagy összegeket adományozott, de Jézus egyetlen szót sem szólt, amikor látta, hogy bedobják. Az özvegy adományát azonban nagyon megdicsérte. Kijelentette, hogy senki sem adott nála többet. Hogyan lehetséges ez? Jézus kifejtette, hogy a többiek a fölöslegükből adtak, de ez az asszony mindenét adta. Nekik még sok maradt, az asszony mindent odaadott, ami a megélhetésére lett volna. Ez teszi olyan mérhetetlenül nagy értékűvé az adományát, még ha pénzbeli értéke csekély volt is. A történet komoly tanulságot tartalmaz arra nézve, hogyan kezeljük anyagi forrásainkat. Az, hogy miként adakozunk Isten ügyére, nem függhet attól, hogy a vezetők hitelesek-e. A templom vallási vezetése korrupt volt, Jézus mégsem hagyta jóvá azt, hogy az emberek visszatartsák az adományaikat. Ha valaha voltak korrupt vallási veze tők (Kajafás? Annás?), akkor az Ő idejében tisztségben lévők a legrosszabbak közé tartoz tak, és ezt Jézus is tudta. Igaz, a vezetőknek szent kötelességük Isten akarata szerint felhasználni az anyagi forrásokat, de még ha nem is így tennék, akik Isten ügyére adakoznak, odaadó lelkületük miatt ugyanúgy áldásban részesülnek, mint ez az asszony.  

White idézet: A perselybe két fillért hozó özvegyasszony szeretetről, hitről és jóindulatról tett bizonyságot. Mindenét odaadta, és hittel bízta bizonytalan jövőjét Istenre. Megváltónk kijelentette, hogy kicsiny ajándéka nagyobb volt az aznap begyűlt összes adománynál. Mértékét nem a pénz értéke adta, hanem a szándék, amivel felkínálták.  

Az őszinte szívvel felkínált adományt Isten áldása hatalmas eredmények forrásává tette. Az özvegyasszony fillére kis patakként folyt végig a korszakokon, medre egyre mélyebb és szélesebb lett, s így járult hozzá az igazság terjedéséhez és a rászorulók megsegítéséhez.

  E szerény ajándék hatása továbbra is befolyássalhat emberek ezreinek szívére minden kor szakban és minden országban. Eredményeként nagyon sok ajándék folyt be az Úr tárházába az önmegtagadó, adakozó lelkületű szegényektől. Példája sok esetben késztetett jó cseleke detre különben kényelmet szerető, önző és kételyekkel küzdő emberek ezreit, akik így csat lakozva az özvegyasszony adományához gyarapították annak értékét. – Reflecting Christ, 268./old.

A legnagyobb parancsolat

(Mk 12:28-34). Ekkor odament az egyik írástudó, aki hallotta őket vitázni, és mivel tudta, hogy Jézus jól felelt nekik, megkérdezte tőle: Melyik a legfőbb az összes parancsolat közül? (29) Jézus így válaszolt: A legfőbb ez: „Halld meg, Izráel: Az Úr a mi Istenünk, egyedül az Úr!” (30) és: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és teljes erődből!” (31) A második ez: „Szeresd felebarátodat, mint magadat!” Nincsen más, ezeknél nagyobb parancsolat. (32) Az írástudó ezt mondta neki: Úgy van, Mester, helyesen mondtad, hogy egy Isten van, és rajta kívül nincsen más; (33) és ha szeretjük őt teljes szívünkből, teljes elménkből és teljes erőnkből, és ha szeretjük felebarátunkat, mint magunkat, sokkal több az minden égő- és véresáldozatnál. (34) Jézus pedig látva, hogy okosan felelt, ezt mondta neki: Nem vagy messze Isten országától. És többé senki sem merte őt megkérdezni. /RÚF/

Néhány kivételtől eltekintve Márk evangéliumában egészen eddig a pontig a legtöbb vallási vezető ellenségesen viszonyult Jézushoz. Különösen így volt ez Jeruzsálemben, ahol Jézus a judaizmus központi kérdése, a templomi szolgálat miatt lépett fel velük szemben. Tehát a Jézus iránti általános rosszindulat ellenére az igazi őszinteség és bátorság jele volt az, hogy a viták ismeretében valaki pozitívan értékelte a válaszait. Könnyebb lett volna csak állni és szemlélni a történéseket, még ha valaki szimpatizált is Jézussal, de ez az ember nem ezt tette.  

Ez az írástudó a vallás lényegére tapintott a kérdésével, hogy melyik a legfontosabb paran csolat. Jézus egyszerűen és világosan felelt, (5Móz 6:4-5.) [Halld meg, Izráel: Az Úr a mi Istenünk, egyedül az Úr! (5) Szeresd azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lel kedből és teljes erődből! /RÚF/] verseiből idézte a Semát, a judaizmus hitvallását. A legna gyobb parancsolat: szeretni Istent teljes szívünkből, teljes lelkünkből, teljes elménkből és teljes erőnkből, vagyis egész lényünkkel. Majd hozzáfűzött egy másik, lényeges parancsolatot, ismét az Ószövetség egy szakaszát idézve, ezúttal (3Móz 19:18) Ne légy bosszúálló, se haragtartó néped fiaival szemben! Szeresd felebarátodat, mint magadat! Én vagyok az Úr! /RÚF/) versét, hogy szeresd felebarátodat, mint önmagadat.

Sokan tűnődnek azon, hogyan lehet szeretetet parancsolni. (5Mózes) kulturális összefüggése segít ezt magyarázni. A szóhasználat itt az ősi szerződéseket idézi, amelyeket két fél kötött, és a „szeretet” a szerződéshez való hűségre, annak teljesítésére utalt. Így, bár nem zárja ki a felek közötti mély érzelmet, inkább a hűséget bizonyító tettekre összpontosít.

Az írástudó nyitott volt, és látta, milyen világosan és egyszerűen felelt Jézus. Ezt vissza is igazolta. Elképzelhetjük, hogyan gúnyolta a többi vallási vezető az őszinte írástudót, aki helyesnek ítélte Jézus válaszát. Ezt más nem merte megtenni. Jézus szintén elismerte őt őszinte válaszáért, és kijelentette, hogy nincs messze Isten országától. A „nem messze” nem jelenti azt, hogy „bent van”. Az írástudónak még fel kellett ismernie, kicsoda Jézus, és kö vetnie kellett Őt, ami további lépés a hit útján.

White idézet: Az írástudó, aki megkérdezte Jézust, sokat olvasta a törvényt, és megdöbbent e szavakon. Nem várta volna, hogy Jézus ilyen mélyen és alaposan ismeri az Írásokat. Látóköre tágult a szent parancsolatok alatt rejlő elvek tekintetében. Az összegyűlt papok és vezetők előtt őszintén bevallotta, hogy Krisztus helyesen értelmezi a törvényt. Ezt mondta: „Jól van, Mester, igazán mondád, hogy egy Isten van, és nincsen kívüle más. És szeretni Őt teljes szívből, teljes elméből, teljes lélekből és teljes erőből, és szeretni embernek felebarát ját, mint önmagát, többet ér minden égőáldozatnál és véres áldozatnál.” (Mk 12:32-33)  

Krisztus válaszának bölcsessége meggyőzt e az írástudót. Tudta, hogy a zsidó vallás inkább külső ceremóniákból áll, mint belső kegyességből. Volt némi fogalma a pusztai ceremoniális áldozatok és a bűnért való engesztelés céljából hit nélkül történő vérontás értelmetlenségéről. Az Isten iránti szeretet és engedelmesség, az emberek iránti önzetlen megbecsülés ezeknél a rítusoknál értékesebbnek tűnt a szemében. Ennek a férfinak a készsége, amivel elismerte Krisztus gondolkodásmódjának helyességét, határozott és azonnali válasza a nép előtt merőben más lelkületet igazolt, mint a papoké és a főembereké. Jézus szíve megindult ennek az őszinte írástudónak a láttán, aki fel merte vállalni a papok rosszallását és a főemberek fenyegetését: elmondta szíve meggyőződését. „Jézus pedig látván, hogy bölcsen fe lelt vala, monda néki: Nem messze vagy az Isten országától.” (Mk 12:34) – Jézus élete, 607-608./old.

Földi kötelességek mennyei eredménye

 (Mk 12:13-27). Elküldtek hozzá a farizeusok és a Heródes-pártiak közül néhányat, hogy egy kérdéssel csalják tőrbe. (14) Odamentek tehát, és így szóltak hozzá: Mester, tudjuk, hogy igaz ember vagy, és nem törődsz azzal, hogy ki mit mond, mert nem veszed figyelembe az emberek tekintélyét, hanem az igazsághoz ragaszkodva tanítod az Isten útját. Szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy sem? Fizessük-e vagy ne fizessük? (15) Ő pedig ismerve képmu tatásukat, ezt mondta nekik: Miért kísértetek engem? Hozzatok nekem egy dénárt, hadd lás sam! (16) Azok pedig hoztak egyet, és ő megkérdezte: Kié ez a kép és ez a felirat? Ők pedig így feleltek: A császáré. (17) Jézus ezt mondta nekik: Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami Istené. És igen elcsodálkoztak rajta. (18) Szadduceusok is jöttek hozzá, akik azt mondják, hogy nincs feltámadás, és ezt kérdezték tőle: (19) Mester, Mózes elrendelte nekünk, hogy ha valakinek a testvére meghal, és asszonyt hagy hátra, de nem marad gyermek utána, akkor a testvére vegye el az asszonyt, és támasszon utódot az ő test vérének. (20) Volt hét testvér. Az első megnősült, de utód nélkül halt meg. (21) A második is elvette az asszonyt, és meghalt úgy, hogy tőle sem maradt utód. Ugyanígy történt a harmadikkal is, (22) és a hét testvér egyikétől sem maradt utód. Végül meghalt az asszony is. (23) A feltámadáskor, amikor majd ezek feltámadnak, melyiknek lesz a felesége? Mert mind a hétnek a felesége volt. (24) Jézus ezt mondta nekik: Vajon nem azért tévelyegtek-e, mert nem ismeritek az Írásokat, sem Isten hatalmát? (25) Mert amikor majd az emberek feltá madnak a halálból, nem házasodnak, férjhez sem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az angyalok a mennyekben. (26) Ami pedig a halottak feltámadását illeti, vajon nem olvastátok Mózes könyvében, a csipkebokorról szóló részben, hogy mit mondott neki Isten? „Én vagyok Ábrahám Istene és Izsák Istene és Jákób Istene.” (27) Isten nem a holtak Istene, ha nem az élőké. Ti tehát nagyon tévelyegtek. /RÚF/

A vallási vezetők olyasmin akarták rajtakapni Jézust, amit felhasználhatnak ellene, amivel bevádolhatják akár a római kormányzó, akár a nép előtt. Ebben a vitában az adófizetés volt a téma. Az adott korban és helyen az adófizetés megtagadása a római uralom elleni láza dásnak, súlyos vétségnek minősült. Jézus azt válaszolta, hogy adják meg a császárnak, ami a császáré és Istennek, ami Istené. Ezzel ismét kikerülte a csapdát, ugyanakkor alapvető útmutatást adott arra nézve, hogy milyen kötelességgel tartoznak a hívők a kormányzatnak. „[Jézus] kijelentette, hogy mivel a római hatalom védelme alatt élnek, kötelesek megadni ennek a hatalomnak a kért támogatást egészen addig, amíg az nem ütközik magasabb köte lezettségükkel. Az ország törvényeinek békeszeretően alá kell vetniük magukat, de elsődlegesen mindenkor Istenhez kell hűségesnek lenniük” (Ellen G. White: Jézus élete. 507./old.). 

Utána a holtak feltámadásával kapcsolatos kérdés következik. A szadduceusok a papok egy csoportját alkották, akik a Szentírásból csak Mózes öt könyvét fogadták el. Nem hittek a halottak feltámadásában. Valószínűleg csak egy képzeletbeli jelenetet vázoltak fel. A történetben hét fiútestvér és egy asszony szerepelt. Mózes törvénye szerint, azért, hogy a családban maradjon az ingatlan vagyon, ha egy férfi fiú utó dok nélkül halt meg, a fiútestvérének kellett elvennie az özvegyet, és az abból a házasságból született gyerekek jogilag az elhunyt utódainak számítottak. 

(5Móz 25:5-10). Ha testvérek laknak együtt, és közülük az egyik meghal fiúgyermek nélkül, akkor az elhunytnak a felesége ne menjen hozzá idegen férfihoz, aki nem a családhoz tartozik. A sógora menjen be hozzá, vegye feleségül, sógorházasságot kötve így vele. (6) A születendő első gyermek viselje az elhunyt testvér nevét, hogy netöröljék ki annak a nevét Izráelből. (7) De ha annak a férfinak nincs kedve elvenni a sógornőjét, akkor a sógornője menjen el a vénekhez a város kapuba, és mondja ezt: A sógorom nem akarja fenntartani a testvére nevét Izráelben, nem akar velem sógorházasságot kötni. (8) A város vénei hívják oda a férfit, és beszéljenek vele. És ha állhatatosan azt mondja, hogy nincs kedve elvenni, (9) akkor lépjen oda hozzá a sógornője a vének szeme láttára, húzza le a sarut a férfi lábáról, köpje szembe, és ezt mondja: Így kell bánni azzal az emberrel, aki nem akarja építeni a testvére háza népét! (10) És ne vezzék őt és háza népét Izráelben mezítlábasnak. /RÚF/

A szadduceusok a feltámadás tana ellen akartak érvelni, ezért erkölcsi dilemmaként kérdezték, hogy a feltámadás után vajon kinek a felesége lesz ez az asszony. Jézus két lépésben cáfolta az érveiket, először a Szent írásra, majd Isten hatalmára utalt. Ecsetelte, hogy Istennek hatalma van feltámasztani, és arról is beszélt, hogy a mennyben nem lesz házasodás.

 (Mk 12:26b-27) „Én vagyok Ábrahám Istene és Izsák Istene és Jákób Istene.” (27) Isten nem a holtak Istene, ha nem az élőké. Ti tehát nagyon tévelyegtek. /RÚF/ Ábrahám, Izsák és Jákób Istene. Jézus arra utalt, hogy ezek szerint a pátriárkák fel fognak támadni, nem maradnak a sírban, hiszen az Örökkévaló Ábrahám, Izsák és Jákób Istene – akik azonban még halottak.

White idézet: Emberi elméletekből és feltevésekből soha nem fogjuk megérteni Isten Igéjét. A maguk bölcsességét túlértékelők azt képzelik, hogy csak az ő bölcselkedésük nyitja meg az ismeretek kincsestárát, és védi meg a gyülekezetet az eretnekségtől. Pedig éppen ezekkel a magyarázatokkal visznek be a gyülekezetbe hamis elméleteket és eretnekséget…  

A papok és farizeusok azt gondolták, hogy mint tanítók nagyszerű dolgokat művelnek, ha saját magyarázatukat fűzik Isten Igéjéhez. Krisztus azonban ezt mondta róluk: „Nem isme ritek az írásokat, sem az Istennek hatalmát.” (Mk 12:24) Azzal a bűnnel vádolta őket, hogy „oly tudományokat tanítanak, amelyek embereknek parancsolatai” (Mk 7:7). Jóllehet Isten kinyilatkoztatásainak tanítói voltak, és állítólag értették az Igét, de nem cselekedték. Sátán elvakította őket, hogy ne lássák valódi értelmét. – Krisztus példázatai, 110./old. 

Krisztus minden csodatettének az volt a célja, hogy áldást szerezzen azoknak, akiket a zsidó elöljárók elhanyagoltak, megvetettek, és akiknek nem voltak hajlandók segíteni. Szerette az egyszerű embereket, hiszen Ő volt a Megváltójuk, a nagy Orvosuk. Tulajdonságai mennyei fényt árasztottak. Minden jótettével igyekezett arra késztetni az embereket, hogy fogadják el Őt személyes Megváltójuknak. Élete jó illatot, az élet illatát árasztotta. Fényt hozott az emberek szívébe és otthonába. Sírva jöttek hozzá, és örömmel telten, dicséneket énekelve távoztak. Ő mindent kész volt odaadni, hogy cserébe felkínálhassák a szívüket.

  A zsidó elöljárók azonban nem akarták befogadni Őt. Noha azt állították, hogy tisztelik a törvényt, a cselekedeteikkel mégis megvetették a parancsolatokat. Bár volt szemük, még sem láttak, mivel a közöny megkeményítette a szívüket. Tisztátalan szívük, gonosz cselekedeteik, az önzés, az irigység, a féltékenység, az álnok gondolatok, Isten törvényének áthágása, amiről váltig állították, hogy megtartanak, szüntelenül elárulta igazi jellemüket. Gyümölcseiről ismertetik meg a fa. És Krisztus rámutatott igazi jellemükre. – This Day With God, 275./old.