Halál - Lélek

 A pneuma szó 385-ször fordul elő Újtestamentumba, és  többféle jelentése van: pl szél, lélek, lelki ajándékok, megelevenítő szellem stb.

 

A ruach 442-ször fordul elő, és következőképpen van lefordítva: lehelet, szél, levegő, lélek, mely élővé tesz, álom lelke, alázatos szívű, bátorság, foglalatosság , lelki gyötrelem, hűvös, harag, kislelküség, irány stb.

 

A refes szó a Bibliában 745-ször fordul elő és több mint 40 különböző módon fordították mint: pl. lélek, személy, valaki, szív, lehelet, téged, testi-lelki, ember, emberi lélek, nép, kívánság, bosszú, barom, hulla stb.

 

A nösámá 24-szer fordul elő és a következő szavakkal van visszaadva: élet, lehelete, lélegzet, lehelet (ami Istené), lehelet ( amely által jég keletkezik), fuvallat (Istené, amely meggyújtja a máglyát), orra leheletének fúvása, amely által ’ megmutatkoznak a világ fundamentumai’) lélek, élő stb

 

A görög psziché  105 - szőr fordul elő, és ez is többféleképpen van fordítva: lélek, élet, halál stb.

 

Ha az emberi természetfeletti témánál egyszerűen rendületlenül a bibliai tudósításhoz tartjuk magunkat, akkor bámulatra méltó egység mutatkozik meg számunkra, amelynek a szépsége a bűn miatt ugyan elfátyolosodott, de a figyelmes kutató és megfigyelő előtt nem marad rejtve…

Az ember nem rendelkezik halhatatlansággal, hanem csak egyedül a teremtő. Ezek a szavak      „halhatatlanság” és a „halhatatlan” egyetlen egyszer sem fordul elő az Ótestamentumban. Az Újtestamentumba a halhatatlanság (Atanázia) csak három helyen van megemlítve. 

I.Tim. 6/15-16-ban csak egyedül Istennek van tulajdonítva.

„A mit a maga idejében megmutat ama boldog és egyedül hatalmas, a királyoknak Királya és az uraknak Ura, Kié egyedül a halhatatlanság,”

„Egyedül” azt jelenti, hogy rajta kívül senki másé. A másik két helyen azt magyarázza, hogy a megváltott ember (mert (1kor 15)-ben csak azoknak a feltámadásáról van szó, akik a Krisztuséi) a halhatatlanságot csak Jézus visszajövetelekor kapta meg. A halhatatlanság Isten adománya, amit feltámadás hajnalán kölcsönöz majd neki. (1Kor. 15/53-54) "Mert szükség, hogy ez a romlandó test romolhatatlanságot öltsön magára, és e halandó test halhatatlanságot öltsön magára. Mikor pedig ez a romlandó test romolhatatlanságba öltözik, és e halandó halhatatlanságba öltözik, akkor beteljesül amaz ige, mely meg vagyon írva: Elnyeletett a halál diadalra."

Különös bátorságra van szükség ahhoz, hogy a léleknek halhatatlanságot tulajdonítsunk, amikor Isten szava kifejezetten és minden kivétel nélkül az hangsúlyozza, hogy csak egyedül az Úr rendelkezik azzal.

Valahányszor, ahol a Biblia a „lélek” vagy „elme-szellem” szavakat használja, soha sem áll mellette valami, ami halhatatlanságra, vagy pedig vagy pedig egy testtől független dolog létezésére engedne következtetni. Ehhez még egy felettébb meglepő tény is csatlakozik: a héber és a görög szavak, amik „lélek”-kel vagy „elme-szellem-értelem” szóval vannak visszaadva,1700-szor fordul elő a Bibliában, de egyetlen egyszer sincs mellettük a „halhatatlan” vagy „megsemmisíthetetlen” szó. A következtetés egyértelmű: sem léleknek, sem az emberi értelemnek (szellemnek) nincs halhatatlansága.

 

(Tobler Gusztáv: Nincs többé halál! Advent kiadó. Krattingen, 66-67, 81-82 oldal.)

A holtak országa

1. Mivel a Biblia említést tesz a holtak országáról 

(Jób. 14,13.), "Vajha engem a holtak országában tartanál; rejtegetnél engemet addig, amíg elmúlik a te haragod; határt vetnél nékem, azután megemlékeznél rólam!" nem lehetséges, hogy mégis van egy olyan hely , ahol a halottak tovább élnek valamilyen módon?

• A Biblia szerint ez a hely nem más, mint a “Seol”, vagyis a sír, ahová eltemetjük a halottainkat. (Préd. 9,12)."Valamit hatalmadban van cselekedni erőd szerint, azt cselekedjed; mert semmi cselekedet, okoskodás, tudomány és bölcseség nincs a Seolban, ahová menendő vagy". (Jób. 7,9) "A felhő eltünik és elmegy, így aki leszáll a sírba, nem jő fel többé."
  • Máshol a föld porának nevezi ezt a helyet. (1Móz. 3,19) "Orcád verítékével egyed a te kenyeredet, míglen visszatérsz a földbe, mert abból vétettél: mert por vagy te s ismét porrá leszesz." (Dán. 12,2) "És abban az időben felkél Mihály, a nagy fejedelem, aki a te néped fiaiért áll, mert nyomorúságos idő lesz, amilyen nem volt attól fogva, hogy nép kezdett lenni, mindezideig. És abban az időben megszabadul a te néped; aki csak beírva találtatik a könyvben."
  • Jézus pedig azt mondja, hogy a koporsókban vannak, vagyis ott, ahová el lettek temetve. (Ján. 5,28) "Ne csodálkozzatok ezen: mert eljő az óra, amelyben mindazok, akik a koporsókban vannak, meghallják az ő szavát,"
  • Ezékiel pedig arról beszél, hogy a sírokból szólítja elő Isten az ő népét. (Ezék. 37,12) "Annakokáért prófétálj, és mondjad nékik: Így szól az Úr Isten: Ímé, én megnyitom a ti sírjaitokat és kihozlak titeket sírjaitokból, én népem! s beviszlek titeket Izráel földjére."
• A különböző korszakok szentjei, akik Jézussal együtt támadtak fel, szintén a sírokból jöttek elő. (Mt. 27,52-53)."És a sírok megnyílának, és sok elhúnyt szentnek teste föltámada. És kijövén a sírokból a Jézus föltámadása után, bementek a szent városba, és sokaknak megjelenének."

 2. Jézus egy alkalommal arról beszélt, hogy vannak “akik a testet megölik, de a lelket meg nem ölhetik”; (Mát. 10,28.) "És ne féljetek azoktól, akik a testet ölik meg, a lelket pedig meg nem ölhetik; hanem attól féljetek inkább, aki mind a lelket, mind a testet elvesztheti a gyehennában." ez nem azt sugallja, hogy a léleknek mégiscsak van egy független élete a testtől, és ennek a tovább élésnek valahol történnie kell?

• Ebben a jézusi gondolatban először is a két halál közötti különbségre van téve a hangsúly, mint annyiszor a jézusi tanításokban. (Ján. 3,36).Aki hisz a Fiúban, örök élete van; aki pedig nem enged a Fiúnak, nem lát életet, hanem az Isten haragja marad rajta.
• Ugyanakkor Jézus itt nem az ember alkotó részét képező lélekről beszél, hanem az Isten éltető leheletéről, mint lélekről.
  • Ezzel az “élő lélek leheletével” (I. Móz. 7,22.) "Mindaz, aminek orrában élő lélek lehellete vala, a szárazon valók közül mind meghala." egyetlen teremtmény sem rendelkezik, még Sátán sem.
  • Isten önmagából bármilyen helyzetben vissza tudja adni az élet leheletét, ezért ez az élet nem szűnt meg, mert Isten a forrása, csak visszavette önmagához.
  • Ezért mondja Jézus az övéire, hogy “ha meghal is, él”. (Ján. 11,25). "Monda néki Jézus: Én vagyok a feltámadás és az élet: aki hisz én bennem, ha meghal is, él;"
• Az életadó erő csak az Isten hatalmában van, egyedül Ő rendelkezik vele, és a második halálban végleg vissza fogja vonni egyesektől. (Lk. 12,4-5.) "Mondom pedig néktek én barátaimnak: Ne féljetek azoktól, kik a testet ölik meg, és azután többet nem árthatnak. De megmondom néktek, kitől féljetek: Féljetek attól, aki minekutána megöl, van arra is hatalma, hogy a gyehennára vessen. Bizony, mondom néktek, ettől féljetek."

 3. Hol őrzi Isten az élet leheletét a feltámadásig, amely a halál pillanatában visszatér hozzá?

• Isten Igéje ezzel a kérdéssel kapcsolatban a következőt kijelentést adja: “Mert meghaltatok, és a ti életetek el van rejtve Krisztussal együtt az Istenben”. (Kol. 3,3)
• Mivel Isten az élet forrása és adományozója, ezért nyilvánvaló, hogy az újraéledés lehetősége is Benne van, és újra Belőle fakad majd. (Ján. 11,25/a.) "Monda néki Jézus: Én vagyok a feltámadás és az élet:"
  • “Ő benne vala az élet” (Ján. 1,4/a.)
  • “Minden Ő benne áll fenn” (Kol. 1,17/b.)

Van-e különbség az ember és az állat halála között?

 Amikor a Biblia elemzi a halálnak ezt a folyamatát, akkor nagyon határozottan megállapítja, hogy ebben a folyamatban nincs különbség az ember és az állat között. (Préd. 3,19-21). "Az emberek fiainak vége hasonló az oktalan állatnak végéhez, és egyenlő végök van azoknak; amint meghal egyik, úgy meghal a másik is, és ugyanazon egy lélek van mindenikben; és az embernek nagyobb méltósága nincs az oktalan állatoknál, mert minden hiábavalóság. Mindenik ugyanazon egy helyre megy; mindenik a porból való, és mindenik porrá lesz. Vajjon kicsoda vette eszébe az ember lelkét, hogy felmegy-é; és az oktalan állat lelkét, hogy a föld alá megy-é?"

Azt senki sem gondolja, hogy az állatok lelke is a Mennybe vagy a pokolba kerül, mindenki csak az ember lelkéről feltételezi ezt.

Ezért Isten a következő megállapításokat adja nekünk az előző igeszakaszban:

“Az ember vége hasonló az oktalan állat végéhez” .Préd 3,19

“Ahogy meghal az egyik, úgy hal meg a másik is.” Préd 3,19

“Mindegyik ugyanazon egy helyre megy.” Préd 3,20

“Mindegyik porból való, és mindegyik porrá lesz.” Préd 3,20

“Ugyanaz a lélek van mindegyikben.” Préd 3,19

Ezért nem megy máshová egyiknek a lelke sem, vagyis az éltető leheletük.

Mindegyikből visszatér Istenhez az élő lélek lehelete, aki adta azt. (Préd.12,9)."És a por földdé lenne, mint azelőtt volt; a lélek pedig megtérne Istenhez, aki adta volt azt."

A halál folyamatát tekintve pedig “az embernek nagyobb méltósága nincs az oktalan állatoknál”.

Ezt erősíti meg a Bibliának az özönvíz történetéről szóló beszámolója is.

“És oda vesze minden földön járó test, madár, barom, vad és a földön nyüzsgő minden csúszó-mászó állat; és minden ember. Mindaz, aminek orrában élő lélek lehelete van, a szárazon valók közül mind meghala.” I. Móz. 7,21-22.

Ha ilyen egyértelmű a Biblia tanítása, akkor hogyan lehetséges, hogy mégis léteznek teljesen különböző nézetek, és mindegyik a Bibliára hivatkozik?

Mert sokakban már a Biblia tanulmányozása előtt kialakult egy sajátos egyéni elképzelés, és a Bibliára csak azért van szükségük, hogy ehhez a nézetükhöz keressenek benne igazoló kijelentést.

Az ilyen szemlélet és gondolkodásmód nem akar a Szentlélek vezetésére hagyatkozni, pedig csak Isten Lelke tud világosságot adni a tiszta megértéshez, és tarthat vissza bennünket a tévedésektől.

Ezért Isten mindenkit óv attól, hogy a saját nézeteihez keressen igazolást a Bibliából.

Inkább engedjük, hogy a Biblia alakítsa és formája a nézeteinket és hitünket.

Jobb lator

 Katolikus fordítás (Szent István Társulat):

Lk 23,43 - Ezt válaszolta neki: "Bizony mondom neked, még ma velem leszel a mennyben."

 

A protestáns fordításban: (Károli Gáspár által)

Lk 23,43 - Erre ő így felelt neki: "Bizony, mondom néked, ma velem leszel a paradicsomban."

 

Azt hiszem nem az írás számít az igék között, hanem az értelem, hogy mit mond, vagyis hogyan értsük.

Jézus Krisztus is harmad napra támadt fel, eleve akkor nem találkozhatott a latorral a Mennyben.

A latom felismerte Jézusban Isten Fiát, a Megváltót. Komolyan kérte, mint aki megértette, hogy Jézus megmenti őt. A hangjából kicsendülő reménység, gyötrelemmel elegyedet, mert tudta, hogy ha Jézus nem bocsát meg neki, akkor elveszett, örökre elveszett. Látta Jézus, hogy teljesen átadja magát neki, ezért mondta, hogy "Bizony mondom néked: Ma velem leszel a paradicsomban."(Lk 23:43)  Krisztus nem azt ígérte ezzel, hogy a tolvajnak már azon a napon vele kell lennie a paradicsomban. Ő maga sem ment azon a napon a paradicsomba, vagyis a Mennybe. A sírkamrájában aludt és a feltámadás reggelén azt mondta: "Nem mentem még fel az én Atyámhoz" (Jn 20:17).
Az ígéretet azonban a keresztre feszítés napján, a nyilvánvaló vereség és sötétség napján adta. "Ma", miközben haldoklik a kereszten mint gonosztevő, Krisztus biztosít egy szegény bűnöst arról "velem leszel a paradicsomban"

Ez azt jelenti, hogy üdvösségre jut a lator.
Lator most a sírba van és alszik, de ő is ott lesz a feltámadáskor az utolsó napon az üdvözültek között. Ezzel biztosította a latrot „velem leszel a paradicsomba” vagyis a Mennyeknek országába.

A gazdagról és Lázárról mondott példázat

 Luk 16, 19-31

A gazdagról és Lázárról mondott példázatában Krisztus azt tanítja, hogy az ember ebben az életben dönti el örök sorsát. E próbaidő alatt Isten mindenkinek felkínálja kegyelmét. De ha az ember a maga kedvteléseivel elvesztegeti az alkalmakat, eljátssza örök életét, újabb próbaidőt nem kap. Rajta múlik, hogy közte és Isten között áthidalhatatlan szakadék tátong.
Ez a példázat éles határt von az Istentől magát függetlenítő gazdag és az Istenben bízó szegény között. Krisztus megmutatta, hogy eljön az az idő, amikor a két osztály helyzete megfordul. E világ javait nélkülöző, de Istenben bízó és a szenvedésben béketűrő szegényeket Isten egy napon azok fölé emeli, akik e világban a legmagasabbra jutottak, de nem adták át életüket Istennek.
A gazdag Ábrahám fiának tartotta magát. Nem bántotta a koldust, és nem űzte el, mint akit látni sem kíván. Ha a szegények e visszataszító képviselőjének enyhíti fájdalmát a palotája kapuján belépő gazdag látványa, ám maradjon ott. Azt azonban önző közönnyel tűrte, hogy testvére szükséget szenvedjen.
Közvetlen közelünkben emberek éheznek rongyosan, hajléktalanul. Vétkezünk, ha nem segítünk e szegény szenvedőkön. Olyan terhet veszünk magunkra, amely egyszer majd rettegéssel tölt el minket. A fösvénység bálványimádásnak számít. Isten szemében minden önzés bűn.
Isten a gazdagot a tőle kapott vagyon sáfárává tette. Kötelessége lett volna segítséget nyújtani a koldusoknak.
A gazdag ember zsidó volt, és ismerte Isten parancsát. De azt elfelejtette, hogy számot kell adnia arról, miként használta fel a reá bízott javakat és képességeket.
Lekötötték a barátok, és elfeledkezett arról, hogy kötelessége lenne Istennel együttműködve irgalmasságot cselekedni. Volt alkalma Isten Igéjét megismerni, és tanításait gyakorolni, de szórakozni vágyó barátai, akiknek társaságát kereste, annyira lefoglalták idejét, hogy elfeledkezett az örökkévalóság Istenéről.
Egyszer azonban megváltozott a két ember helyzete. A nap mint nap türelmesen és némán szenvedő szegény meghalt, és eltemették. Senki sem siratta meg, de a szenvedésben tanúsított türelmével Krisztusról tett bizonyságot. Kiállta hite próbáját, és amikor meghalt, a példázatban az angyalok elvitték Ábrahám kebelére.
Lázár azokat a szenvedő szegényeket ábrázolja, akik hisznek Krisztusban. Amikor a trombita megszólal, és mindazok, akik a sírban vannak, Krisztus hangjára előjönnek, ők is megkapják jutalmukat, mert Krisztusba vetett hitük nem csupán elmélet, hanem valóság volt.
"Meghala pedig a gazdag is, és eltemetteték. És a pokolban felemelé az ő szemeit, kínokban lévén, és látá Ábrahámot távol, és Lázárt annak kebelében. És ő kiáltván, monda: Atyám Ábrahám! könyörülj rajtam, és bocsásd el Lázárt, hogy mártsa az ujjának hegyét vízbe, és hűsítse meg az én nyelvemet; mert gyötrettetem e lángban." Luk.16:22-24

Krisztus ezt a példázatát a nép elképzelésére építette. Hallgatói közül sokan a halál és feltámadás közötti öntudatos állapot tanát vallották. A Megváltó ismerte nézeteiket, és példázatát úgy fogalmazta meg, hogy e nézetükre építve, fontos igazságokat véssen szívükbe. Olyan tükröt tartott hallgatói elé, amelyben a maga valóságában megláthatták, milyen viszonyban vannak Istennel. Saját elképzeléseiket használta fel arra, hogy megértesse velük e nagyon fontos igazságot: nem a vagyon határozza meg az ember értékét, mert mindazt, amije van, az Úrtól kapta kölcsön. Ha visszaél ezekkel az ajándékokkal, koldusabb és lesújtottabb lesz a legnyomorultabb, de Istent szerető és benne bízó embernél.
Krisztus meg akarta értetni hallgatóival, hogy az ember nem tudja halála után üdvösségét biztosítani. "Fiam - válaszolta a példázatban Ábrahám -, emlékezzél meg róla, hogy te javaidat elvetted a te életedben, hasonlóképpen Lázár is az ő bajait: most pedig ez vigasztaltatik, te pedig gyötrettetel. És mindenekfelett, miköztünk és tiköztetek nagy közbevetés van, úgyhogy akik akarnának innét tihozzátok általmenni, nem mehetnek, sem azok onnét hozzánk át nem jöhetnek." (Luk.16:25-26).

 Így ábrázolta Krisztus, hogy milyen reménytelen második próbaidőre várni. Az ember csak ebben az életben készülhet fel az örökkévalóságra.
A gazdag még mindig azt képzelte, hogy ő Ábrahám gyermeke, és a példázat szerint szorultságában segítségül hívta. "Atyám Ábrahám! könyörülj rajtam" (Luk.16:24)  - esdekelt. Nem Istenhez imádkozott, hanem Ábrahámhoz, azt tanúsítva, hogy Ábrahámot Isten fölé helyezi, és hogy Ábrahámhoz való viszonyára építi üdvösségét.

A gazdag önző élvezetekkel töltötte életét, és túl későn látta meg, hogy nem készült fel az örökkévalóságra. Ráébredt oktalanságára. Testvéreire gondolt, akik kedvük szerint élnek, ahogy egykor ő is, és így könyörgött: "Kérlek azért téged Atyám, hogy bocsásd el őt (Lázárt), az én atyámnak házához; mert van öt testvérem; hogy bizonyságot tegyen nékik, hogy ők is ide e gyötrelemnek helyére ne jussanak." De "monda néki Ábrahám: Van Mózesük és prófétáik; hallgassák azokat. Ama pedig monda: Nem úgy, atyám Ábrahám; hanem ha a halottak közül megy valaki hozzájuk, megtérnek! Ő pedig monda néki: Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, az sem győzi meg őket, ha valaki a halottak közül feltámad." (Luk.16:27-31).
Amikor a gazdag további bizonyítékért esdekelt testvérei számára, azt a világos választ kapta, hogy e bizonyíték sem győzné meg őket. A gazdag Istent bírálta kérésével. Mintha ezt mondta volna: ha jobban figyelmeztettél volna, akkor nem lennék itt. Ábrahám pedig a példázat szerint ezt válaszolta: testvéreid elég figyelmeztetést kaptak. Isten fényt hintett rájuk, de nem akarták meglátni; az igazság feltárult előttük, de nem akarták meghallani.