Olajfák-hegyén a Gecsemáné kertben

(Mk 14:32-42). Ekkor arra a helyre értek, amelynek neve Gecsemáné, és így szólt tanítványaihoz: Üljetek le itt, amíg imádkozom! (33) Maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, azután rettegni és gyötrődni kezdett, (34) majd így szólt hozzájuk: Szomorú az én lelkem mindhalálig: maradjatok itt, és virrasszatok! (35) Egy kissé távolabb ment, a földre borult és imádkozott, hogy ha lehetséges, múljék el tőle ez az óra. (36) És így szólt: Abbá, Atyám! Minden lehetséges neked: vedd el tőlem ezt a poharat; mindazáltal ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem amint te. (37) Amikor visszament, alva találta őket, és így szólt Péterhez: Simon, alszol? Nem tudtál egy órát sem virrasztani? (38) Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek: a lélek ugyan kész, de a test erőtlen. (39) Újra elment, és ugyanazokkal a szavakkal imádkozott. (40) Amikor visszatért, ismét alva találta őket, mert szemük elnehezült; és nem tudták, mit feleljenek neki. (41) Harmadszor is visszatért, és így szólt hozzájuk: Aludjatok tovább, és pihenjetek! Elég! Eljött az óra! Íme, átadatik az Emberfia a bűnösök kezébe. (42) Ébredjetek, menjünk! Íme, közel van, aki engem elárul. /RÚF/

Jézus és tanítványai elhagyták Jeruzsálem fallal körülvett városát, ahol a páskaünnepet tartották, és a Kidron-völgyön át az Olajfák-hegyének lejtőjén lévő kertbe mentek. A Gecsemáné név olajprést jelent, ami arra utal, hogy a közelben egy olívaolaj prés volt. A pontos hely ismeretlen, mert a rómaiak az Olajfák-hegyén lévő összes fát kivágták az ostrom során, Kr. u. 70-ben. Amikor Jézus belépett a kertbe, a többi tanítványt hátrahagyva, Péterrel, Jakabbal és Jánossal ment tovább. Majd tőlük is eltávolodott, egyedül haladt tovább. Ez a térbeli eltávolodás utal arra, hogy Jézus egyre inkább elszigetelődik, magányossá válik, egyedül néz szembe a közelgő szenvedéssel. 

 Jézus azért imádkozott, hogy az Atya vegye el tőle a szenvedés kelyhét, de csak akkor, ha az megegyezik az Ő akaratával. (Mk 14:36) Az arám Abba szót használja itt, amit Márk így fordít: „Atyám”. A kifejezés nem „apukát” jelent, mint azt némelyek állítják, mert a gyerekek Jézus korában az abi szót használták (lásd Raymond E. Brown: The Death of the Messiah. Anchor Bible Reference Library. New York, 1994, Doubleday, 1. köt. 172 173./old.). Mindenesetre a szóhasználat közeli családi kapcsolatra utal, aminek jelentőségét nem szabad csorbítani.

Jézus a szenvedés poharának eltávolításáért könyörgött, mégis alávetette magát Isten akaratának (vö. az Úr imájával, (Mt 6:10) Jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is. /RÚF/) A passió elbeszélésének további részéből nyilvánvaló, hogy Isten nemmel válaszolt az imájára. Nem vette el tőle a szenvedés poharát, ami által megváltást kínál fel a világnak. 

Amikor nehézségekkel küzdünk, bátorít, ha támogatnak a barátaink. (Fil 4:13) Mindenre van erőm Krisztusban, aki megerősít engem. /RÚF/) versében Pál elmondja, hogy mindenre van ereje abban, aki őt megerősíti. Sokan azonban elfeledkeznek (Fil 4:14). verséről: „Mind azáltal jól tettétek, hogy közösséget vállaltatok velem nyomorúságomban” (ÚRK). Jézus is erre vágyott a Gecsemánéban. Háromszor fordult a tanítványaihoz vigasztalásért, akik mindhárom esetben aludtak. Végül felébresztette őket, hogy velük együtt tudjon szembe nézni a ráváró kihallgatással. Ő készen állt, de a tanítványai nem.  (Bibliatanulmány)

White idézet: Tanítványai társaságában az Üdvözítő lassan ment a Gecsemáné kertje felé vezető úton. A húsvéti telihold fényesen ragyogott a felhőtlen égen. A zarándoksátrak városa mély csendben pihent. 

Eddig valahányszor alkalom adódott rá, Jézus komolyan elbeszélgetett tanítványaival és oktatta őket. Most azonban, mikor a Gecsemáné-kerthez közeledtek, furcsa mód hallgatag lett. Jézus gyakran felkereste ezt a kertet, hogy ott elmélkedjen és imádkozzon. Szíve azonban még sohasem volt annyira tele szomorúsággal, mint kínszenvedésének éjszakáján. Egész földi életén át Isten jelenlétének világosságában járt… Most azonban úgy látszott, mintha Jézus kirekesztődött volna Isten jelenlétének világosságából. Most olyan volt, mint aki a bűnösök közé tartozik… Miután megérezte, hogy Isten haragja milyen rettenetes azokkal szemben, akik áthágták parancsolatait, így kiáltott fel: „Felette igen szomorú az én lelkem mind halálig!” (Mt 26:38) – Jézus élete, 685./old.  

Amikor Isten Fia leborulva imádkozott a Gecsemánéban, lelki gyötrelme oly nedvet sajtolt ki bőréből, mint jókora vércseppek. Itt vette őt körül a sűrű sötétség rémülete. Hiszen a világ bűnei nehezedtek rá. Az ember helyett szenvedett, mintha ő szegte volna meg Atyja törvényét. Ez a kísértés jelenete volt. Isten világossága visszahúzódott előle, s ő a sötétség hatalmainak kezébe került. Lelki kínjában elterült a hideg földön. Magán érezte Atyja rosszallását. Elvette a bűnös kezéből a szenvedés kelyhét, s maga akarta kiinni, hogy az áldások kelyhét nyújthassa az embernek. Az emberre lesújtandó harag Krisztust sújtotta. Ekkor reszketett meg kezében a titokzatos kehely.  (Bizonyságtételek 2. kötet) 

Ebben a szörnyű válságban, mikor minden kockán forgott, mikor a szenvedés pohara remegett a szenvedő kezében, megnyílt a menny, és világosság ragyogott fel a válság órájának sötétségében; és a hatalmas angyal, aki Isten előtt állt, aki azt a helyet foglalta el, amelyről Sátán levettetett, Krisztus mellé érkezik. Nem azért jött, hogy kivegye a poharat Krisztus kezéből, hanem azért, hogy megerősítse az Üdvözítőt a pohár kiivására az Atya szeretetének bizonyosságával. Az angyal azért jött, hogy erőt adjon az isteni-emberi könyörgőnek. Figyelmét a megnyílt egekre irányította, és megmutatta a Megváltónak azokat a lelkeket, akik a szenvedéseinek eredményeképpen megmenekültek a kárhozattól. Az angyal arról is biztosította Krisztust, hogy az Atya nagyobb és erősebb, mint Sátán, és hogy az ő halála megsemmisítő vereséget jelent Sátán számára. Ennek a világnak királyságát Isten a legmagasabbrendű szentnek adja. Az angyal azt mondta Krisztusnak, hogy „lelke szenvedése folytán látni fog és megelégszik” (Ésa 53:11), mert meglátja majd a megmentett emberi nemzetség sokaságát. – Jézus élete, 693./old. 

Az utolsó vacsora

(Mk 14:22-31). És amikor ettek, vette a kenyeret, áldást mondott, és megtörte, odaadta ne kik, és ezt mondta: Vegyétek, ez az én testem. (23) Azután vette a poharat, hálát adott, oda adta nekik, és ittak belőle mindnyájan, (24) és ezt mondta nekik: Ez az én vérem, a szövet ség vére, amely sokakért kiontatik. (25) Bizony mondom nektek, hogy nem iszom többé a szőlőtő terméséből ama napig, amelyen újat iszom az Isten országában. (26) Miután elénekelték a zsoltárokat, kimentek az Olajfák hegyére. (27) És akkor így szólt hozzájuk Jézus: Mindnyájan megbotránkoztok bennem, mert meg van írva: „Megverem a pásztort, és elszé lednek a juhok.” (28) De miután feltámadtam, előttetek megyek Galileába. (29) Péter ezt mondta neki: Ha mindenki megbotránkozik is, én akkor sem. (30) Jézus így szólt hozzá: Bizony mondom neked: te még ma, ezen az éjszakán, mielőtt másodszor megszólal a kakas, háromszor tagadsz meg engem. (31) Ő azonban annál inkább mondta: Ha meg is kell halnom veled, akkor sem tagadlak meg. Ugyanígy beszéltek a többiek is. /RÚF/ 

 (2Móz 24:8) Azután Mózes vette a vért, ráhintette a népre, és ezt mondta: Annak a szövetségnek a vére ez, amelyet az Úr kötött veletek, mindezeknek az igéknek az alapján. /RÚF/

(Mk 14:12) (A kovásztalan kenyerek első napján, amikor a páskabárányt szokták áldozni, így szóltak hozzá a tanítványai: Hol akarod megenni a páskavacsorát, hol készítsük el? /RÚF/) ...megjegyzi, hogy ez a kovásztalan kenyerek ünnepének első napján történt, amikor levágták az áldozati bárányt. A vacsorára csütörtök este került sor. (Bibliatanulmány)

 Az utolsó vacsorán Jézus egy új emlékünnepet alapított. Ez a zsidó páskaünnepből való átmenet, ami közvetlenül kapcsolódik Izraelnek az Egyiptomból való kivonulásához, akkor lettek Isten szövetséges népévé a Sínainál. 2Móz 24:8. versében Mózes meghintette a népet az áldozatok vérével a szövetség megpecsételéseként, és ezt mondta: „Ímé a szövetségnek vére, melyet az Úr kötött tiveletek, mindama beszédek szerint.”  Feltűnő, hogy a Jézus által alapított úrvacsorában nem szerepel a páskabárány elfogyasztása. Ez azért van így, mert Jézus az Isten Báránya. (Vö. (Jn 1:29). Másnap János látta, hogy Jézus hozzájön, és így szólt: Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét! /RÚF/) Az úrvacsorai kenyér az Ő testét jelképezi. Az új szövetséget 

[vö. (Jer 31:31-34.) Eljön az az idő – így szól az Úr –, amikor új szövetséget kötök Izráel és Júda házával. (32) Nem olyan szövetséget, amilyet őseikkel kötöttem, amikor kézen fogva vezettem ki őket Egyiptom föld jéről; mert ezt a szövetséget megszegték, pedig én voltam az Uruk – így szól az Úr. (33) Hanem ilyen lesz az a szövetség, amelyet Izráel házával fogok kötni, ha eljön az ideje – így szól az Úr –: Törvényemet beléjük helyezem, szívükbe írom be. Én Istenük leszek, ők pedig az én népem lesznek. (34) Akkor nem tanítja többé egyik ember a másikat, ember az ember társát arra, hogy ismerje meg az Urat, mert mindenki ismerni fog engem, kicsinyek és nagyok – így szól az Úr –, mert megbocsátom bűneiket, és nem gondolok többé vétkeikre. /RÚF/] 

Jézus a saját vérével pecsételte meg, ezt jelképezi a pohár. „És monda nékik: Ez az én vérem, az új szövetség vére, amely sokakért kiontatik”. (Mk 14:24)

Mindeközben Jézus megjövendölte, hogy a tanítványai mind elhagyják Őt. (Zak 13:7). Kard! Támadj pásztoromra, bizalmas emberemre! – így szól a Seregek Ura. Vágd le a pásztort, széledjen el a nyáj! Még a bojtárokra is kezet emelek! /RÚF/) ...versét idézte, amely arról szól, hogy a pásztort karddal ölik meg, a juhok pedig szétszélednek. Jézus a pásztor, tanítványai a juhok. Ez kemény, szomorú üzenet, de Jézus reményteljes gondolatot fűzött hozzá: megismételte a feltámadásáról szóló ígéretet. Hozzátette, hogy a tanítványai előtt megy majd Galileába. (Mk 16:7). De menjetek el, mondjátok meg a tanítványainak és Péternek, hogy előttetek megy Galileába: ott meglátjátok őt, amint megmondta nektek. /RÚF/) ...versében ezt a jövendölést megismétli a Jézus sírjánál ülő ifjú, tehát itt különös súlya van. 

Ezt azonban a tanítványoknak nagyon nehezükre esett elfogadni, különösen Péternek, aki fogadkozott, hogy mindenki más elbukhat, de ő nem. Jézus azonban komoly hangnemben kijelentette, hogy Péter háromszor meg fogja tagadni Őt, mielőtt a kakas kétszer megszólal. Ez a jövendölés fontos szerepet kap Jézus kihallgatásának és Péter tagadásának jelenetében, ezért itt is figyelnünk kell rá.

 White idézet: A húsvét a múltba mutatott, Izrael gyermekeinek szabadulására, de ugyanakkor előre is, Krisztusra, az elbukott emberekért megölt Isten Bárányára. Az ajtófélfára hintett vér jelképezte Krisztus engesztelő vérét, és azt, hogy a bűnös embernek szüntelenül szüksége van erre a vérre, hogy védelmet nyerjen Sátán hatalmával szemben, és végül üdvösséget szerezzen. Krisztus a tanítványaival együtt fogyasztotta el a húsvéti bárányt még a keresztre feszítése előtt, és azon az éjszakán rendelte el az úrvacsorát, hogy azt tartsák meg halálának emlékére. – Spiritual Gifts, 3. köt., 223, 225./old.

Jézus elleni cselszövés

 Mk 14:1-11. Két nap múlva volt a páska és a kovásztalan kenyerek ünnepe. A főpapok és az írástudók keresték a módját, hogy Jézust valamiképpen csellel elfogják és megöljék, (2) mert ezt mondták: Ne az ünnepen, nehogy zavargás legyen a nép körében. (3) Amikor Betániában a leprás Simon házában volt, és asztalhoz telepedett, odament egy asszony, akinél valódi és drága nárdusolaj volt egy alabástromtartóban, és az alabástromtartót feltörve, ráöntötte az olajat Jézus fejére. (4) Némelyek pedig maguk között bosszankodtak: Mire való az olajnak ez a pazarlása? (5) Hiszen el lehetett volna adni ezt az olajat több mint három száz dénárért, és a pénzt szétosztani a szegényeknek. És korholták az asszonyt, (6) de Jézus ezt mondta: Hagyjátok őt! Miért bántjátok? Hiszen jót tett velem. (7) Mert a szegények mindig veletek lesznek, és amikor csak akartok, jót tehettek velük, én azonban nem leszek mindig veletek. (8) Azt tette, ami tőle telt: előre megkente a testemet a temetésemre. (9) Bizony mondom nektek, hogy bárhol hirdetik majd az evangéliumot az egész világon, amit ez az asszony tett, azt is elmondják majd az ő emlékezetére. (10) Ekkor Júdás Iskáriótes, egy a tizenkettő közül, elment a főpapokhoz, hogy elárulja őt nekik. (11) Amikor azok ezt meghallották, megörültek, és megígérték, hogy pénzt adnak neki. Ő pedig várta a megfelelő alkalmat, hogy elárulhassa Jézust. /RÚF/

(Márk 14:1) közli, hogy a páska ünnepéig még két nap van hátra. A találkozó valószínűleg vagy kedden este, vagy szerdán történhetett azon a héten. A vallási vezetőknek volt egy tervük, precízen időzítettek, és csak eszközre volt szükségük a céljuk eléréséhez, az pedig meglepő helyről fog érkezni.

 A Jézus elleni cselszövés egy asszony történetével kapcsolódik össze, aki drága, illatos olajjal keni meg Jézus fejét. Márk nem fedi fel az asszony kilétét, akinek lenyűgöző ajándéka, amit Jézusnak adott, éles ellentétben áll Júdás álnokságával, amikor elárulta Urát. Az asszonyt nem nevezi meg az író, Júdást igen: egy a tizenkettő közül. Az asszony ajándékának árát közli az író, Júdás tettének ára csupán a pénz ígérete.

Az asszony tettének pontos okát nem tudjuk meg, de a vacsoravendégekre nagy hatást tett az, hogy egy éves keresetnek megfelelő összegű illatos olajat csak úgy ráöntött Jézusra. Az Úr azonban fellépett az asszony védelmében, kijelentette, hogy felejthetetlen tettéről mind végig megemlékeznek majd az evangélium hirdetése során. Valóban mind a négy evangélium feljegyzi a történetet valamilyen formában, valószínűleg azért, mert Jézus szavai emléket állítottak az asszony tettének.

Júdás árulása sem mehet feledésbe. Márk utalt arra, hogy az ő indítóoka a kapzsiság volt. János evangéliuma ezt világosan közli is. [Jn 12:4-6. Tanítványai közül az egyik, Júdás Iskáriótes, aki el akarta őt árulni, így szólt: (5) Miért nem adták el inkább ezt a kenetet há romszáz dénárért, és miért nem juttatták az árát a szegényeknek? (6) De nem azért mondta ezt, mintha a szegényekre lett volna gondja, hanem azért, mert tolvaj volt, és a nála levő erszényből elszedegette, amit beletettek. /RÚF/]   

Márk a „jó” szóval eljátszva szemlélteti a két, egymástól eltérő indítékot, vagy tervet, ami szerepel ezekben a történetekben. Jézus kijelenti az asszony tettéről: „jó dolgot cselekedett énvelem” (Mk 14:6), majd hozzáfűzi, hogy a szegényekkel mindenkor „jót tehettek” (Mk 14:7), (Mk 14:9) versében pedig a jó hír (evangélium) szerves részeként említi az asszony tettét. Mk 14:11 versében arról olvasunk, hogy Júdás keresi „a jó alkalmat” Jézus elárulására. 

Ez a szójáték azt hivatott hangsúlyozni, hogy a Messiás megölésére szőtt emberi terv valójában az evangélium része, mert teljesedik általa Isten akarata, aki Fiát áldozatul adta az emberiség megváltásáért.  

Nikodémus a Magas Tanács tagja

Nikodémus hallotta Keresztelő János prédikálását a bűnbánatról és a keresztségről. János ráirányította az emberek figyelmét arra, Aki Szentlélekkel keresztel. Nikodémus maga is érezte a lelkiség hiányát a zsidóknál, és azt, hogy nagymértékben a vakbuzgóság és a világi ambíciók irányítják őket. Remélte, hogy a dolgok jobbra fordulnak a Messiás eljövetelével. Keresztelő János szívet vizsgáló üzenete mégsem tudta a bűn elítélésére vezetni. Mint szigorú farizeus, büszke volt jó cselekedeteire. Köztiszteletnek örvendett jótékonysága és a templomi szolgálat fenntartása iránti bőkezűsége miatt, s úgy érezte, hogy biztosította Isten kegyét. Megijesztette egy olyan ország gondolata, amely túl tiszta ahhoz, hogy ő jelen állapotában megláthassa.

Nikodémus magas tisztségét, bizalmi állását nagy műveltségének és kiváló képességeinek köszönhette. A nemzeti tanács megbecsült tagja volt. Őt is felkavarta Jézus tanítása, s noha gazdag, tanult és köztiszteletnek örvendő ember volt, furcsa módon mégis vonzódott az alázatos názáretihez. Az Üdvözítő ajkáról elhangzó tanítások mélyen hatottak rá, és szeretett volna többet megtudni ezekről a csodálatos igazságokról.

Nikodémus tiszteletben álló izraelita tanító, a Szanhedrin egy vagyonos tagja volt. Az ő bizonyságtételének több okból is fontos szerep jut János evangéliumában. Úgy szólította meg Jézust, hogy „Mester”, isteni küldetésének igazolásaként utalt a jelekre, amelyeket Jézus tett. Tehát bizonyítékot mutatott arra, hogy Jézus a Messiás, még mielőtt valóban tudatában lett volna.  

A jelekben Nikodémus annak bizonyságát látta, hogy Jézus Istentől jött, de nem ismerte fel bennük a Messiásra mutató ószövetségi próféciák teljesedését, tehát volt benne némi kétség. Ekkor még nem fogadta el, hogy Ő a Krisztus.  

 „Bizony, bizony mondom néked: Ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába.” (Ján 3,5) Nikodémus tudta, hogy Jézus itt a vízzel való keresztségre és a szív Isten Lelke általi megújulására utalt. Meggyőződött arról, hogy annak a jelenlétében van, akiről Keresztelő János jövendölt. „Te Izráel tanítója vagy, és nem tudod ezeket? ” – kérdezte Jézus Krisztus (Ján 3,10). 

Krisztus Nikodémushoz intézett szavainak gyakorlati jelentősége van ma számunkra: "Ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába. Ami testtől született, test az; és ami Lélektől született, lélek az. Ne csodáld, hogy azt mondám néked: Szükség néktek újonnan születnetek. A szél fú, ahová akar, és annak zúgását hallod, de nem tudod honnan jő és hová megy: így van mindenki, aki Lélektől született." (Jn 3:5-8)

„Monda néki Nikodémus: mimódon születhetik az ember, ha vén? Vajon bemehet-é az anyjának méhébe másodszor, és születhetik-e?” (Jn 3:4.) Kinyilatkoztatta azt a tényt - amit sokan tesznek, amikor az éles igazság megérinti a lelkiismeretet -, hogy a testi ember nem fogja fel Isten Lelkének dolgait. Semmi nincs bennük, ami válaszolna a lelki dolgokra; a lelki dolgok lelkileg érthetők meg. Bár Nikodémus nem fogta fel Jézus szavait, Ő mégsem volt türelmetlen vagy rosszalló, hanem még világosabbá akarta tenni az általa képviselt igazságot. Ünnepélyes, nyugodt méltósággal ismételte Jézus a szavakat oly módon, hogy meggyőzze őt isteni igazságáról: „Bizony, bizony mondom néked: ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába. ami testtől született, test az; és ami Lélektől született, lélek az. Ne csodáld, hogy azt mondám néked: Szükséges néktek újonnan születnetek” (Jn 3:5-7).

Jézus azonban ismerte a talajt, amelybe a magot vetette. A magányos hegyi éjszakán az egyetlen hallgatóhoz intézett szavak nem vesztek el. Nikodémus egy ideig nem ismerte el nyilvánosan Jézus Krisztust, de figyelte életét és eltöprengett tanításain. A főtanácsban újra és újra meghiúsította a papok Krisztus elpusztítására irányuló terveit. Amikor végül Jézust fölemelték a keresztre, Nikodémus visszaemlékezett az Olajfák hegyén elhangzott tanításra: „Amiképpen felemelte Mózes a kígyót a pusztában, akképpen kell az ember Fiának felemeltetnie. Hogy valaki hiszen Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Ján 3,14–15) Abból a titkos beszélgetésből származó világosság bevilágította a keresztet a Golgotán, és Nikodémus meglátta Krisztusban a világ Megváltóját.(EGW:  Jézus élete)

Nikodémus, Arimáthiai Józseffel közösen viselte Jézus eltemettetésének költségeit. A tanítványok féltek ugyan, hogy Krisztust nyíltan kövessék, de Nikodémus és József bátran segítségükre siettek; e gazdag és köztiszteletben álló férfiak pártfogása nagyon értékes volt számukra. Így a tanítványok megtehették szeretett Mesterükért mindazt, amit szegénységük miatt egyébként nem tehettek volna. Sőt e gazdag és befolyásos férfiak pártfogása a papok és főemberek gonoszsága ellen is megvédelmezte őket. (EGW:Az apostolok története

Az Úr mennybemenetele után, amikor a tanítványok szétszóródtak az üldözések miatt, Nikodémus bátran színre lépett. Vagyonát a zsenge egyház támogatására fordította, amelyről a zsidók azt hitték, hogy Krisztus halálával eltűnik. A veszély idején ő, aki korábban olyan óvatos és elővigyázatos volt, sziklaszilárddá vált, erősítette a tanítványok hitét, és rendelkezésre bocsátotta javait az evangéliumi munka elősegítése érdekében. Akik előzőleg tisztelettel hajoltak meg előtte, most csúfolták és üldözték. Evilági javak tekintetében elszegényedett, de az a hite nem fogyatkozott el, ami a Jézussal folytatott éjjeli tanácskozásból serken (EGW:  Jézus élete)

Bethániai Mária odaült Jézus lábához

 

Máriát nagyon bűnösnek tekintették, Krisztus azonban ismerte az életét alakító körülményeket. A remény minden szikráját kiolthatta volna a lelkében, de nem tette, sőt Ő emelte föl a kétségbeesésből, a romlásból. Hétszer dorgálta meg a nő szívét és értelmét uraló démonokat; ezt Mária hallotta. Hallotta Jézus erős kiáltását Atyjához az ő érdekében. Tudta, mennyire sérti a bűn az Ő szeplőtlen tisztaságát, s az Ő erejével győzött. (EGW:  Isten csodálatos kegyelme)

Amikor ügye az emberek szemében reménytelennek tűnt, Krisztus meglátta Máriában a képességet a jóra. Látta jellemének jobb vonásait. A megváltási terv nagy lehetőségekkel ruházta fel az emberiséget, és Máriában ezek a lehetőségek váltak később valóra. Jézus kegyelme által az asszony az isteni természet részese lett. Aki elbukott, akinek értelme démonok lakhelye volt, az a szolgálattal, barátsággal nagyon közel került a Megváltóhoz. Mária volt az, aki lábánál ült és tanult tőle. Mária volt az, aki a drága kenetet fejére öntötte, lábát könnyeivel mosta. Mária állt a kereszt mellett, s követte Őt a sírig. Feltámadása után Mária jött elsőként a sírhoz. Mária hirdette elsőnek a feltámadott Megváltót.

Mialatt Jeruzsálemben ezt az összeesküvést szövögették, Jézus és tanítványai meghívást kaptak Simon lakomájára. Az asztalnál a Megváltó egyik oldalán Simon ült, akit szörnyű betegségből gyógyított meg, a másik oldalon pedig Lázár, akit feltámasztott a halálból. Márta felszolgált, Mária pedig figyelmesen hallgatott minden Jézus ajkáról elhangzó szót. Kegyelmében Jézus megbocsátotta bűneit, előhívta szeretett fivérét a sírból, s Mária szíve csordultig telt hálával. Hallotta, amikor Jézus közelgő haláláról beszélt, ezért mélységes szeretetét és gondoskodását szerette volna előtte kifejezésre juttatni. Nagy, személyes áldozat árán vásárolt egy alabástrom szelence "drága nárdusból való kenetet" (Jn 12:3), hogy ezzel kenje meg Jézus testét. Mostanában azonban azt is hallotta, hogy nemsokára királlyá koronázzák Őt. Mária bánata örömre fordult, és elsőként akart tisztességet tenni Urának. Feltörte a kenetes szelencét, s tartalmát Jézus fejére és lábára öntötte, azután sírva letérdelt, könnyeivel öntözte Őt, s lábát megtörölte hosszú, leomló hajával. 

A jóillatú ajándékot, amelyet Mária a Megváltó élettelen testére szándékozott kenni, az élő testre önthette. Temetésekor annak édes illata csak a sírboltot járhatta volna át, most azonban Jézus szívét töltötte be a bizonyossággal, hogy hisz benne és szereti Őt. Arimáthiai József és Nikodémus nem ajánlották fel szeretetük ajándékát Jézusnak, amíg élt. Keserű könnyekkel hozták drága kenetüket hideg, öntudatlan testére. Az asszonyok, akik keneteket vittek a sírhoz, hiába fáradtak, mert Ő már feltámadt. Mária viszont, azáltal hogy akkor öntötte ki szeretetét a Megváltóra, amikor Jézus még láthatta odaadását, a temetésére kente fel Őt. Amikor Jézus nagy próbatételének sötétjébe szállt le, magával vitte ennek a cselekedetnek az emlékét – annak a szeretetnek a zsengéjét, amelyet megváltottaitól fog kapni mindörökké.

A Szentírás úgy említi Mária tettét – Jézus felkenését –, mint ami megkülönbözteti őt a többi Máriától. A Jézus iránti szeretet és tisztelet cselekedetei bizonyítják az Isten Fiába vetett hitet. A Szentlélek úgy említi, mint Mária Krisztus iránti hűségének bizonyítékait, „ha a szentek lábait mosta, ha a nyomorultakon segített, ha minden jó cselekedetben foglalatos vala”  (1Tim 5,10)  

Krisztus gyönyörködött Mária őszinte vágyában, hogy Ura akaratát teljesítse. Elfogadta a tiszta érzelmek gazdagságát, amit tanítványai nem tudtak és nem is akartak megérteni. Mária kívánsága, hogy így szolgáljon Urának, értékesebb volt Krisztus szemében a világ összes drága keneténél, mert kifejezte az asszony megbecsülését a világ Megváltója iránt. Máriát Krisztus szeretete késztette. Jézus Krisztus páratlan jelleme betöltötte a lelkét. A kenet szívét jelképezte. Külső megnyilvánulása volt annak a szeretetnek, amelyet túláradó mennyei folyamok tápláltak. (EGW:  Jézus élete)