Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők

 (Ján 15:1-11). Én vagyok az igazi szőlőtő, és az én Atyám a szőlősgazda. (2) Azt a szőlővesszőt, amely nem terem gyümölcsöt énbennem, lemetszi, és amely gyümölcsöt terem, azt megtisztítja, hogy még több gyümölcsöt teremjen. (3) Ti már tiszták vagytok az ige által, amelyet szóltam nektek. (4) Maradjatok énbennem, és én tibennetek. Ahogyan a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok énbennem. (5) Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: aki énbennem marad, és én őbenne, az terem sok gyümölcsöt, mert nélkülem semmit sem tudtok cselekedni. (6) Ha valaki nem marad énbennem, kivetik, mint a lemetszett vesszőt, és megszárad; ezeket összegyűjtik, tűzre vetik és elégetik. (7) Ha megmaradtok énbennem, és beszédeim megmaradnak tibennetek, akkor bármit akartok, kérjétek, és megadatik nektek. (8) Az lesz az én Atyám dicsősége, hogy sok gyümölcsöt teremtek, és akkor a tanítványaim lesztek. (9) Ahogyan engem szeretett az Atya, úgy szeretlek én is titeket: maradjatok meg az én szeretetemben! (10) Ha parancsolataimat megtartjátok, megmaradtok a szeretetemben, ahogyan én mindig megtartottam az én Atyám parancsolatait, és megmaradok az ő szeretetében. (11) Ezeket azért mondom nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök teljes legyen. /RÚF/

A titok az, hogy kapcsolatban kell maradni Jézussal. Ő az Ige, az élet kenyere, a világ világossága, a juhok ajtaja, a Jó Pásztor, a feltámadás és az élet, az út, az igazság és az élet, az igazi szőlőtő. A Szentháromság három személye és az Ige, a Biblia olyanok, mint a mágnes. Ha nem állunk ellen, magukhoz vonzanak bennünket. „Isten hangja szól hozzánk Igéje által, de sok hangot fogunk hallani. Krisztus azonban figyelmeztetett, hogy óvakodjunk azoktól, akik ezt mondják: Itt a Krisztus, vagy ott a Krisztus. Honnan tudnánk, hogy nem igaz, amit állítanak, ha nem vetünk össze mindent a Szentírással?” (Ellen G. White cikke, The Advent Review and Sabbath Herald, 1888. április 3.) A nézeteinket alá kell vetni annak, amit Isten kinyilatkoztatott az Igében. 

  White idézet: „Én vagyok a szőlőtőke, ti a szőlővesszők” – olvashatjuk Jézus szavait János evangéliumában (Jn 15:5.) Elképzelhetünk-e ennél mélyebb, szorosabb kapcsolatot Krisztussal? A szőlővessző rostjai majdnem azonosak a szőlő tőkéjével. Az élet, az erő áramlása a törzsből az ágakhoz akadálytalan és állandó. A gyökértől mindenhová eljut a táplálék az ágakon át. Ilyen az igazi hívő kapcsolata is Krisztussal, mert Krisztusban lakozik, és tőle nyeri táplálékát.

Azt kérdezed: „Hogyan maradhatok meg Krisztusban?” Azon módon, ahogy elfogadtad Őt. „Azért amiképpen vettétek a Krisztus Jézust, az Urat, akképpen járjatok őbenne.” (Kol 2:6) „Az igaz pedig hitből él.” (Zsid 10:38.) Ti átadtátok magatokat Istennek és tulajdonai lettetek, hogy neki szolgáljatok és engedelmeskedjetek, és vettétek Krisztust, az Üdvözítőt. Bűneitekért jóvátételt nem adhattok, önmagatok nem tudtátok volna szíveteket megváltoztatni; átadva magatokat Istennek, elhittétek, hogy Ő Krisztusért mindezt megtette érettetek. Hitben lettetek Krisztus tulajdonaivá, és hit által kell benne folyton növekednetek odaadás és elfogadás folytán. Mindent oda kell adnotok: szívet, akaratot, szolgálatot és saját éneteket is, hogy parancsait mindenekben teljesíthessétek. Hasonlóképpen kell mindent vennetek: Krisztust, mint az áldások összességét, hogy szívetekben maradjon, és erősségetek, igazságotok és segítőtök legyen, hogy adjon erőt engedelmeskedni! – Jézushoz vezető út, 69./old.

Krisztus megjelenése a Genezáret tavánál

(Jn 21:1-19) Ezután ismét megjelent Jézus a tanítványoknak a Tibériás-tengernél. Így jelent meg: (2) együtt voltak Simon Péter és Tamás, akit Ikernek hívtak, Nátánaél a galileai Kánából meg Zebedeus fiai és a tanítványok közül még kettő. (3) Simon Péter így szólt hozzájuk: Elmegyek halászni. Ők erre ezt mondták: Mi is elmegyünk veled. Elindultak, és beszálltak a hajóba, de azon az éjszakán semmit sem fogtak. (4) Amikor már reggel lett, megállt Jézus a parton, a tanítványok azonban nem tudták, hogy Jézus az. (5) Jézus megkérdezte tőlük: Fiaim, nincs valami ennivalótok? Így válaszoltak neki: Nincs. (6) Ő pedig ezt mondta nekik: Vessétek ki a hálót a hajó jobb oldalán, és találtok. Kivetették tehát, de kivonni már nem tudták a rengeteg hal miatt. (7) Ekkor odaszólt Péterhez az a tanítvány, akit Jézus szeretett: Az Úr az! Amikor Simon Péter meghallotta, hogy az Úr az, magára vette felsőruháját, mert mezítelen volt, és belevetette magát a tengerbe. (8) A többi tanítvány pedig a hajóval jött, mert nem voltak messze a parttól, csak mintegy kétszáz könyöknyire, és kivonták a hálót a halakkal. (9) Amint kiszálltak a partra, parazsat láttak ott, rajta halat és még kenyeret is. (10) Jézus így szólt hozzájuk: Hozzatok a most fogott halakból! (11) Simon Péter beszállt, és kivonta a partra a hálót, amely tele volt nagy halakkal, szám szerint százötvenhárommal; és bár ilyen sok volt, nem szakadt el a háló. (12) Jézus ezt mondta nekik: Jöjjetek, egyetek! A tanítványok közül azonban senki sem merte őt megkérdezni: Ki vagy te? Tudták ugyanis, hogy az Úr ő. (13) Jézus tehát odament, vette a kenyeret, és odaadta nekik, ugyanúgy a halat is. (14) Ez már a harmadik alkalom volt, hogy Jézus megjelent a tanítványoknak, miután feltámadt a halottak közül. (15) Miután ettek, így szólt Jézus Simon Péterhez: Simon, Jóna fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek? Ő pedig így felelt: Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek téged! Jézus ezt mondta neki: Legeltesd az én bárányaimat! (16) Másodszor is megkérdezte: Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem? Ő ismét így válaszolt: Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek téged. Jézus erre ezt mondta neki: Őrizd az én juhaimat! (17) Harmadszor is szólt hozzá: Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem? Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte tőle: Szeretsz-e engem? Ezért ezt mondta neki: Uram, te mindent tudsz, te tudod, hogy szeretlek téged. Jézus ezt mondta neki: Legeltesd az én juhaimat! (18) Bizony, bizony, mondom neked: amikor fiatalabb voltál, felövezted magadat, és oda mentél, ahova akartál; de amikor megöregszel, kinyújtod a kezedet, más övez fel téged, és oda visz, ahova nem akarod. (19) Ezt azért mondta, hogy jelezze, milyen halállal dicsőíti meg majd Istent. Miután ezt mondta, így szólt hozzá: Kövess engem! /RÚF/

A 21. fejezet azzal kezdődik, hogy több tanítvány is visszament Galileába, Péter pedig éjszakai halászatra hívta őket. Mintha visszatértek volna a régi idők, a tanítványok újból a szakmájukat – a halászatot – gyakorolták. Aznap éjjel viszont semmit nem fogtak. Reggel odaszólt nekik a partról egy titokzatos idegen, hogy vessék a hálójukat a csónak jobb oldalára. Ezek után olyan sok halat fogtak, hogy képtelenek voltak beemelni a hálót a hajóba. Hasonlít az eset arra, ami szolgálatuk kezdetén történt.

János azonnal felismerte Jézust, el is mondta Péternek, aki rögtön a vízbe ugrott és kiúszott a partra. Jézus háromszor kérdezte meg Pétert, minden alkalommal az iránta való szeretetéről. Még a kereszt előtt Péter erősködött, hogy az életét is odaadná Jézusért

 A galileai találkozás alkalmával azonban Péter már nem önmagára hivatkozott, hanem Jézusra: „Uram, te mindent tudsz; te tudod, hogy én szeretlek téged” (Jn 21:17)  Péter még nem ért el a szeretet magasabb fokára. Valójában Péter felelete inkább alázatot mutat. Folyton maga előtt láthatta a tagadás jelenetét, ezért valószínűleg tudatosan használt „visszafogottabb szót”, nem mert túl sokat állítani önmagáról. Jézus éppen ezt erősítette meg, ez lett a döntő elem Péter visszaállításában.

Vitathatatlan, hogy a szolgálatra való alkalmasság egyik legfőbb jellemzője az alázat, ha az ember nem önmagára, hanem Jézus Krisztusra összpontosítja a figyelmét. Jézus feltámadásának egyik legerősebb bizonyítéka az, hogy megbocsátott Péternek, akiből a korai egyház vezetője lett. Nehéz volna magyarázatot találni kimagasló szerepére, ha Jézus nem fogadta volna vissza a szolgálatba a többi tanítvány jelenlétében. 

A szolgálatba való visszaállításakor Jézus megjövendölte Péternek, hogyan fog meghalni (Jn 21:18). Bizony, bizony, mondom neked: amikor fiatalabb voltál, felövezted magadat, és oda mentél, ahova akartál; de amikor megöregszel, kinyújtod a kezedet, más övez fel téged, és oda visz, ahova nem akarod. /RÚF/), aki pedig kíváncsi lehetett János halálára is. Jézus vissza akarta terelni a figyelmét: Őt kövesse, ne azzal foglalkozzon, hogy mi lesz a másik tanítvánnyal.

(Jn 21:23-25). Elterjedt tehát a testvérek között az a mondás, hogy ez a tanítvány nem hal meg. Pedig Jézus nem azt mondta neki, hogy nem hal meg, hanem ezt: Ha akarom, hogy megmaradjon, amíg eljövök, mit tartozik rád? (24) Ez az a tanítvány, aki bizonyságot tesz ezekről, és megírta ezeket, és tudjuk, hogy igaz az ő bizonyságtétele. (25) De van sok egyéb is, amit Jézus tett, és ha azt mind megírnák egytől egyig, úgy vélem, maga a világ sem tudná befogadni a megírt könyveket. /RÚF/

Nem értették jól, hogy mire gondolt Jézus, amikor ezt mondta: „Ha azt akarom, hogy ő megmaradjon, amíg eljövök, mit tartozik rád? Te kövess engem!” (Jn 21:22) /RÚF/ Azt hitték, hogy Jézus visszatér, mielőtt János meghalna. Telt-múlt az idő, János megöregedett, és válsághelyzetet teremthetett volna, ha Jézus visszajövetele előtt meghal (természetesen meg is halt). János azzal igazította ki a félreértést, hogy jelezte: ez nem prófécia volt arról, ami történni fog, hanem kijelentés, hogy a döntés Jézus kezében van. 

White idézet: Jézus egyedül akart beszélni Péterrel, mert volt valami, amit csak vele akart közölni… Azért, hogy megerősödhessék hite végső próbájára, az Üdvözítő feltárta előtte a jövőjét. Megmondotta neki, hogy egy aktív élet leélése után, mikor már túljut élete delén, valóban követheti majd Urát… 

Jézus így egészen nyilvánvalóvá tette Péter számára halálának a módját. Sőt még kezeinek a kereszten való kiterjesztését is megjövendölte neki. Jézus ismét azt parancsolta tanítványának: „Kövess engem!” (Jn 21:19.) Pétert nem bátortalanította el halála módjának a kinyilatkoztatása. Felkészültnek érezte magát arra, hogy Uráért bármiféle halált elszenvedjen.

 Hajdan Péter test szerint ismerte Krisztust úgy, mint ma is sokan ismerik. Többé azonban nem kellett neki egy ilyen korlátozott ismerettel megelégednie. Péter többé nem úgy ismerte Krisztust, mint ahogy akkor ismerte, mikor emberi, földi közösségben volt vele. Akkor és ott Péter emberként, mennyből küldött tanítóként szerette Jézust. Most azonban már Istenként szerette. Péter megtanulta a leckét, hogy számára Krisztus volt „minden mindenben”. (1Kor 15:28.) Péter most már kész volt arra, hogy részt vegyen Ura szolgálatában, amelyhez az áldozat is hozzátartozott. Mikor végül keresztre feszítették, akkor saját kérésére fejével lefelé függesztették, mert azt gondolta, hogy túl nagy megtiszteltetés lenne számára, ha ugyanazon a módon szenvedné el a halált, mint Mestere. – Jézus élete, 815./old.

"Jézus Krisztus feltámadt"

(Jn 20:1-7). A hét első napján, korán reggel, amikor még sötét volt, a magdalai Mária odament a sírhoz, és látta, hogy a kő el van véve a sírbolt elől. (2) Elfutott tehát, elment Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és így szólt hozzájuk: Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk, hova tették. (3) Elindult tehát Péter és a másik tanítvány, és elmentek a sírhoz. (4) Együtt futott a kettő, de a másik tanítvány előrefutott, gyorsabban, mint Péter, és elsőnek ért a sírhoz. (5) Behajolt, és látta, hogy ott fekszenek a lepedők, de nem ment be. (6) Nyomában megérkezett Simon Péter is, bement a sírba, és látta, hogy a leplek ott fekszenek, (7) és hogy az a kendő, amely a fején volt, nem a lepleknél fekszik, hanem külön összegöngyölítve, egy másik helyen. /RÚF/

Jézus péntek délután halt meg és vasárnap kora hajnalban támadt fel. A szombat közeledte miatt (Jn 19:42. Mivel közel volt a sír, a zsidók ünnepi előkészülete miatt ott helyezték el Jézust. /RÚF/) A temetési szertartást sietve végezték, nem fejezték egészen be. A követői nagyon szerették Jézust, de meg akarták tartani a szombatot, így aznap nem mentek ki a temetőbe. (Mk 16:1) Amikor elmúlt a szombat, a magdalai Mária és Mária, Jakab anyja, valamint Salómé illatos keneteket vásároltak, hogy elmenjenek, és megkenjék Jézus holttestét. /RÚF/; Lk 23:56. Azután visszatértek, illatszereket és drága keneteket készítettek. Szombaton azonban pihentek a parancsolat szerint. /RÚF/] A szombat után, vasárnap reggel több asszony is fűszereket vitt a sírhoz. Megdöbbenve látták az elhengerített követ és az üres sírt. 

A korán érkezők egyike Mária Magdaléna volt, aki aztán elszaladt Péterhez és Jánoshoz, hogy elmondja nekik, mit látott. A két férfi erre a sírhoz futott, János megelőzte Pétert, előbb ért oda. Lehajolt, benézett a sírboltba, de nem lépett be. Látta a gyolcsot, amibe Jézus testét tekerték. Péter még be is ment, és megnézte a sírboltban a lepedőket, majd észrevette a kendőt is, amivel Jézus fejét takarták le. Nem a lepedőkkel volt együtt, hanem külön, összehajtva.

(Jn 20:8-10). Akkor bement a másik tanítvány is, aki elsőnek ért a sírhoz, és látott, és hitt. (9) Még nem értették ugyanis az Írást, hogy fel kell támadnia a halottak közül. (10) A tanítványok ezután hazamentek. RÚF/

Miután Péter belépett a sírboltba, János is utánament. (Jn 20:8) versében az áll, hogy János bement, látott és hitt. Vajon mi miatt hitte el, hogy Jézus valóban feltámadt, amikor látta a gyolcslepedőt és a külön összehajtott kendőt? 

Ahhoz, hogy erre felelni tudjunk, gondolkozzunk kicsit azon, miért is volt üres a sír. A legegyszerűbb válasz az volna, hogy a sírrablók miatt, ez azonban három okból sem lehetséges. Először is, Máté leírja, hogy a sírt őrizték (Mt 27:62-66) Másnap pedig, szombaton, összegyűltek a főpapok és a farizeusok Pilátusnál, (63) és így szóltak: Uram, eszünkbe jutott, hogy ez a csaló még életében ezt mondta: Három nap múlva feltámadok! (64) Ezért parancsold meg, hogy őrizzék a sírt a harmadik napig, nehogy tanítványai odamenjenek, és ellopják őt, azután azt mondják a népnek: Feltámadt a halottak közül! Ez az utóbbi csalás rosszabb lenne az előzőnél. (65) Pilátus azonban ezt válaszolta: Van őrségetek, menjetek, őriztessétek ti, ahogyan tudjátok! (66) Ők pedig elmentek, lepecsételték a követ, és őrséggel őriztették a sírt. /RÚF/], ezért nem lehetett szó a sír kirablásáról. Másodszor, a sírrablók jellemzően értékes dolgokat lopnak el, nem oszlásnak indult holttesteket. Harmadszor pedig, a sietség miatt nem lett volna idejük összehajtani a kendőt. Tehát nem csoda, hogy amikor János látta az összehajtogatott kendőt, hitt Jézus feltámadásában. 

 (Jn 20:11-13). Mária pedig a sírbolton kívül állt és sírt. Amint ott sírt, behajolt a sírboltba, (12) és látta, hogy két angyal ül ott fehér ruhában, ahol előbb Jézus holtteste feküdt; az egyik fejtől, a másik pedig lábtól. (13) Azok így szóltak hozzá: Asszony, miért sírsz? Ő ezt felelte nekik: Mert elvitték az én Uramat, és nem tudom, hova tették. /RÚF/

Máriára az volt az utolsó utalás ezt megelőzően, amikor Péternek és Jánosnak beszélt az üres sírról. (Jn 20:2). Elfutott tehát, elment Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és így szólt hozzájuk: Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk, hova tették. /RÚF/). A férfiak a sírhoz szaladtak, Mária pedig egy kicsivel később ment vissza oda. Péter és János benézett a sírba, majd elment, Mária pedig még tovább maradt ott. Az utóbbi néhány nap alatt bizonyára sokat sírt. Most pedig még ez is? Lehajolt és benézett a sírboltba. Meglepetésére két fehérbe öltözött angyal ült ott, ahol korábban Jézus teste feküdt. Megkérdezték tőle: „Asszony, miért sírsz”? (Jn 20:13) ÚRK Fájdalmában azt felelte, hogy azért, mert elvitték az Urat, és nem tudja, hová tették.

(Jn 20:14-18). Amikor ezt mondta, hátrafordult, és látta, hogy Jézus ott áll, de nem ismerte fel, hogy Jézus az. (15) Jézus így szólt hozzá: Asszony, miért sírsz? Kit keresel? Ő azt gondolta, hogy a kertész az, ezért így szólt hozzá: Uram, ha te vitted el őt, mondd meg nekem, hova tetted, és én elhozom. (16) Jézus nevén szólította: Mária! Az megfordult, és így szólt hozzá héberül: Rabbuni! – ami azt jelenti: Mester. (17) Jézus ezt mondta neki: Ne érints engem, mert még nem mentem fel az Atyához, hanem menj az én testvéreimhez, és mondd meg nekik: Felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez. (18) Elment a magdalai Mária, és hírül adta a tanítványoknak, hogy látta az Urat, és hogy ezeket mondta neki. /RÚF/ 

Mária könnyes szemmel megfordult, és látta, hogy áll mögötte valaki. Az angyalokhoz hasonlóan kérdezte az Idegen is: „Asszony, miért sírsz”? (Jn 20:15) ÚRK Mária azt hitte, a kertésszel beszél, és kérte, hogy segítsen neki megtalálni Jézus testét. 

Az Idegen csak egy szót szólt: „Mária”. Az egyetlen szavas kinyilatkoztatás után az egész világ megváltozott számára. Meglepetten ismerte fel, hogy a feltámadott Jézus beszél vele, ekkor ráismert és köszöntötte. Jézus azt mondta neki, hogy ne tartóztassa, mert fel kell mennie az Atyához, de Mária menjen, és közölje a tanítványokkal: „Felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, és az én Istenemhez és a ti Istenetekhez”. (Jn 20:17.) Mária teljesítette a feladatot, elmondta a tanítványoknak, hogy látta az Urat, és részletesen beszámolt mindarról, amit mondott neki. (Jn 20:18) 

(1Kor 15:12-20) Ha pedig Krisztusról azt hirdetjük, hogy feltámadt a halottak közül, hogyan mondhatják közületek némelyek, hogy nem támadnak fel a halottak? (13) Hiszen ha nem támadnak fel a halottak, akkor Krisztus sem támadt fel. (14) Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, de hiábavaló a ti hitetek is. (15) Sőt Isten hamis tanúinak is bizonyulunk, mert akkor Istennel szemben arról tanúskodtunk, hogy feltámasztotta Krisztust, akit azonban nem támasztott fel, ha csakugyan nem támadnak fel a halottak. (16) Mert ha a halottak nem támadnak fel, Krisztus sem támadt fel. (17) Ha pedig Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a ti hitetek, még bűneitekben vagytok. (18) Sőt akkor azok is elvesztek, akik Krisztusban hunytak el. (19) Ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk. (20) Ámde Krisztus feltámadt a halottak közül, mint az elhunytak zsengéje. /RÚF/ 

White idézet: A kertben Mária sírva állt, amikor Jézus már egészen szorosan ott volt mögötte. Szemeit annyira elborították a könnyek, hogy nem ismerte fel Őt. A tanítványok szíve annyira megtelt bánattal és fájdalommal, hogy nem hitték el az angyalok üzenetét sem, de még magának Krisztusnak a szavait sem. 

 Milyen sok keresztény cselekszik ma is úgy, miként a tanítványok tettek! Milyen sokan visszhangozzák Mária kétségbeesett kiáltását: „Elvitték az én Uramat, és nem tudom, hová tették Őt.” (Jn 20:13.) Milyen sok embernek lehetne elmondani azokat a szavakat, amelyeket az Üdvözítő mondott el: „Mit sírsz? Kit keresel?” (Jn 20:15.) Az Úr pedig szorosan mellettük vagy előttük áll. Könnytől megvakított szemeik azonban nem tudják meglátni, nem tudják felismerni Őt. Az Úr beszél hozzájuk, de ők nem értik azt, amit mond nekik. – Jézus élete, 794./old.

"Elvégeztetett!"

(Jn 19:17-22) Ő pedig maga vitte a keresztet, és kiért az úgynevezett Koponya-helyhez, amelyet héberül Golgotának neveznek. (18) Ott megfeszítették őt, és vele másik kettőt, jobbról és balról, középen pedig Jézust. (19) Pilátus feliratot is készíttetett, és rátétette a keresztre. Ez volt ráírva: A NÁZÁRETI JÉZUS, A ZSIDÓK KIRÁLYA. (20) A zsidók közül sokan olvasták ezt a feliratot, amely héberül, latinul és görögül volt írva, ugyanis közel volt a városhoz az a hely, ahol megfeszítették Jézust. (21) A zsidók főpapjai akkor szóltak Pilátusnak: Ne azt írd: A zsidók királya, hanem ahogyan ő mondta: A zsidók királya vagyok. (22) Pilátus így válaszolt: Amit megírtam, megírtam. /RÚF/] 

E szakaszából megtudjuk, hogy Pilátus latinul, görögül és héberül is felíratta: „A NÁZÁRETI JÉZUS, A ZSIDÓK KIRÁLYA” (Jn 19:19.) A vallási vezetők azt akarták, hogy ezt megváltoztassa, de Pilátus hajthatatlan volt. A felirat maradt, az igazság néma tanújaként. Jézus trónra lépését jelezte a kereszten. Köztörvényes bűnözőként függött a kereszten, aki valóban a Királyuk, a zsidók Királya volt!

Pilátusnál és a zsidóknál nagyobb hatalom irányította a felirat elhelyezését Jézus feje fölé. Isten gondviselésében ennek az volt a szerepe, hogy a Szentírás megfontolására és tanulmányozására késztessen”. (Ellen G. White: Jézus élete. 654./old.)  

(Jn 19:25-27). Jézus keresztjénél ott állt anyja és anyjának nővére, Mária, Klópás felesége, valamint a magdalai Mária. (26) Amikor Jézus meglátta, hogy ott áll anyja és az a tanítvány, akit szeretett, így szólt anyjához: Asszony, íme, a te fiad! (27) Azután így szólt a tanítványhoz: Íme, a te anyád! És ettől az órától fogva otthonába fogadta őt az a tanítvány. /RÚF/

A kereszt lábánál állók között volt János, a szeretett tanítvány és Mária, Jézus anyja is. Évekkel korábban, amikor József és Mária bemutatni vitte Jézust a templomba, Simeon éppen ezt a helyzetet jövendölte meg. (Lk 2:34-35) Simeon pedig megáldotta őket, és ezt mondta anyjának, Máriának: Íme, ő sokak elesésére és felemelésére rendeltetett Izráelben, és jelül, amelynek ellene mondanak (35) – a te lelkedet is éles kard járja majd át –, hogy nyilvánvalóvá legyen sok szív gondolata. /RÚF/] Most a haldokló Jézus az anyjához szólt: „Asszony, íme, a te fiad.” Jánosnak pedig ezt mondta: „Íme, a te anyád!” (Jn 19:26-27), ÚRK 

(Jn 19:28-30). Jézus ezek után tudva, hogy már minden elvégeztetett, hogy beteljesedjék az Írás, így szólt: Szomjazom. (29) Volt ott egy ecettel tele edény. Egy szivacsot ecettel megtöltve izsópra tűztek, és odatartották a szájához. (30) Miután Jézus elfogadta az ecetet, ezt mondta: Elvégeztetett! És fejét lehajtva, kilehelte lelkét. /RÚF/

 Rettenetes az itt leírt jelenet, de minden beteljesedett, teljessé lett, elvégeztetett.  

White idézet: Jézus tekintete végigfutott a tömegen, amely összegyűlt halálának szemlélésére, és meglátta a kereszt lábánál anyját, Máriát, akit János támogatott. Mária visszatért a rettenetes jelenet helyére, mert nem volt képes tovább távol maradni fiától. Jézus utolsó tanítását a fiúi szeretetről adta. Anyjának bánattól lesújtott arcára, majd Jánosra tekintve így szólt anyjához: „Asszony, ímhol a te fiad.” (Jn 19:26.) Majd tanítványához fordult: „Ímhol a te anyád!” (Jn 19:27.) János megértette Jézus szavait és a rá bízott szent megbízatást. Azonnal elvezette Krisztus anyját a kálváriai félelmetes jelenettől. Attól az órától fogva gondot viselt róla, mert kötelességének tartotta, azért otthonába fogadta őt. Jézus fiúi szeretetének példája elhomályosulatlanul ragyog elő a századok homályából. Legnagyobb szenvedéseiben sem feledkezett meg anyjáról, hanem minden szükségletéről gondoskodott jóléte érdekében. – A megváltás története, 224./old.  

A nép néma csendben várta ennek a félelmetes jelenetnek a végét… Később a homály hirtelen eloszlott a keresztről, és Jézus hangja úgy zengett, mint a harsonáké: „Elvégeztetett!” (Jn 19:30), „Atyám, a te kezeidbe teszem le az én lelkemet.” (Lk 23:46.) Ekkor fény ragyogta körül a keresztet, és a Megváltó arca olyan dicsőségben ragyogott, mint a Nap. Majd fejét lehajtva, meghalt…  

Jézus addig nem áldozta fel életét, amíg el nem végezte a munkát, amelyért jött… Öröm töltötte be a mennyet, hogy Ádám gyermekei engedelmes életük által most már feljuthatnak Isten színe elé. Sátán vereséget szenvedett, és rádöbbent, hogy országát elvesztette. – A megváltás története, 226./old. 

Jézus kihallgatásának története

 (Ján 18:28-32) Jézust Kajafástól a helytartóságra vitték. Kora reggel volt. Akik vitték, maguk nem mentek be a helytartóságra, hogy ne legyenek tisztátalanokká, hanem megehessék a páskavacsorát. (29) Pilátus kiment hozzájuk, és megkérdezte: Milyen vádat emeltek ez ellen az ember ellen? (30) Ezt válaszolták: Ha ez nem volna gonosztevő, nem adtuk volna át neked. (31) Pilátus erre ezt mondta nekik: Vegyétek át, és ti ítéljétek el a törvényetek szerint! A zsidók így feleltek: Nekünk senkit sincs jogunk megölni! (32) Így kellett beteljesednie Jézus szavának, amelyet akkor mondott, amikor jelezte: milyen halállal kell meghalnia. /RÚF/] szakasza nem jeleníti meg részletesen Jézus kihallgatásának történetét, a fókuszban az áll, amikor Poncius Pilátus elé viszik.

(Jn 18:33-38). Pilátus azután ismét bement a helytartóságra, behívatta Jézust, és megkérdezte tőle: Te vagy a zsidók királya? (34) Jézus viszont ezt kérdezte tőle: Magadtól mondod ezt, vagy mások mondták neked rólam? (35) Pilátus erre így szólt: Hát zsidó vagyok én? A te néped és a főpapok adtak át nekem téged: Mit tettél? (36) Jézus így felelt: Az én országom nem e világból való: ha ebből a világból való volna, az én szolgáim harcolnának, hogy ne jussak a zsidók kezére. De az én országom nem innen való. (37) Pilátus ezt mondta neki: Akkor mégis király vagy te? Jézus így válaszolt: Te mondod, hogy király vagyok. Én azért születtem, és azért jöttem a világba, hogy bizonyságot tegyek az igazságról: mindenki, aki az igazságból való, hallgat az én szavamra. (38) Pilátus ezt kérdezte tőle: Mi az igazság? Miután ezt mondta, ismét kiment a zsidókhoz, és így szólt hozzájuk: Én nem találok benne semmiféle bűnt. /RÚF/ 

A kormányzó megkérdezte Jézustól, hogy Ő-e a zsidók királya. (Jn 18:33) Ez az első utalás erre a címre, de nem az utolsó. Jézus ekkor megkérdezte Pilátustól, hogy ezt magától kérdezi, vagy valaki más mondta róla, amivel a kormányzó felé fordította a kérdést: vajon tudja, kivel beszél?

Pilátus erre szintén kérdéssel felelt: „Tán zsidó vagyok én? A te néped és a főpapok adtak át téged az én kezembe. Mit cselekedtél”? (Jn 18:35, ÚRK) Ez elkerülés volt, mert Pilátust irritálta, hogy Jézus ilyen nyíltan nekiszegezte a kérdést. Ekkor tette meg a kormányzó az első lépést az igazságtól távolodva, mert engedte, hogy az előítélet gátolja a felismerést.

Jézus azt felelte, hogy az Ő országa nem ebből a világból való (Jn 18:36), amiből Pilátus arra következtetett, hogy Jézus valóban királynak mondja magát. (Jn 18:37.) Ez vezet el Jézus fontos magyarázatához, miszerint Ő azért született, hogy bizonyságot tegyen az igazságról, és mindenki, aki „az igazságból való”, hallgat a szavára. (Jn 18:37)

Pilátus ekkor tette fel a kérdést, hogy „Mi az igazság”? (Jn 18:38, ÚRK) Viszont nem várta meg a választ, hanem kiment, és próbálta megmenteni Jézust a tömegtől. 

(Ján 18:39-40) Szokás nálatok, hogy szabadon bocsássak egy foglyot a páska ünnepén: akarjátok-e hát, hogy szabadon bocsássam nektek a zsidók királyát? (40) Ekkor újra kiáltozni kezdtek: Ne ezt, hanem Barabbást! Ez a Barabbás pedig rabló volt. /RÚF/ (Jn 19:1-5). Akkor Pilátus elvitette Jézust, és megkorbácsoltatta. (2) A katonák tövisből koronát fontak, a fejére tették, és bíbor ruhát adtak rá; (3) odajárultak hozzá, és ezt mondták: Üdvöz légy, zsidók királya! – és arcul ütötték. (4) Pilátus ismét kiment, és így szólt hozzájuk: Íme, kihozom őt nektek. Tudjátok meg, hogy semmiféle bűnt nem találok benne. (5) Ekkor kijött Jézus, rajta volt a töviskorona és a bíbor ruha. Pilátus így szólt hozzájuk: Íme, az ember! /RÚF/ 

Az igazságra vonatkozóan Pilátus nem várt választ Jézustól, hanem visszament, és próbálta meggyőzni a népet. Vitába bocsátkozott, ahelyett, hogy egyszerűen szabadon engedte volna Jézust, amivel lépéshátrányba került. A vallási vezetők látták, hogy a tömeg által képesek manipulálni a kormányzót. Pilátus arra a szokásra hivatkozott, ami szerint a páska idején el lehet engedni egy foglyot. Megkérdezte az emberektől, hogy szeretnék-e, ha szabadon bocsátaná „a zsidók királyát”. Meglepő, hogy a nép nem az ártatlan Jézus, hanem a Barabbás nevű útonálló elengedését kérte. Ekkor kezdték gúnyolni és megszégyeníteni Jézust. A római katonák töviskoronát nyomtak a fejére, bíborköntöst adtak rá, gúnyosan hajlongtak előtte, a zsidók királyának nevezték. A katonák csúfondáros viselkedése a császárok köszöntésére emlékeztet.  

Úgy tűnt, Pilátus próbált módot találni Jézus elengedésére, arra számított, hogy talán megesik rajta az emberek szíve. Kihozatta Jézust a töviskoronával, bíborköntösben. János nem fűz magyarázatot a jelenethez, amikor Jézust úgymond „királyi öltözetben” állították a nép elé, a kormányzó pedig így mutatta be: „Íme, az ember”! (Jn 19:5, ÚRK) A pogány kormányzó a királyokéra emlékeztető öltözetben állította Izrael elé a Messiást. Amint azonban (Jn 19:6-16) Amint meglátták Jézust a főpapok és a szolgák, így kiáltoztak: Feszítsd meg, feszítsd meg! Pilátus pedig ezt mondta nekik: Vegyétek át ti, és feszítsétek meg, mert én nem találom bűnösnek. (7) A zsidók így válaszoltak neki: Nekünk törvényünk van, és a törvény szerint meg kell halnia, mert Isten Fiává tette magát. (8) Amikor Pilátus ezt meghallotta, még nagyobb félelem szállta meg. (9) Ismét bement a helytartóságra, és megkérdezte Jézust: Honnan való vagy te? De Jézus nem felelt neki. (10) Pilátus ekkor így szólt hozzá: Nekem nem felelsz? Nem tudod, hogy hatalmam van arra, hogy szabadon bocsássalak, de hatalmam van arra is, hogy megfeszíttesselek? (11) Jézus így válaszolt: Semmi hatalmad nem volna rajtam, ha felülről nem adatott volna neked: ezért annak, aki engem átadott neked, nagyobb a bűne. (12) Ettől fogva Pilátus igyekezett őt szabadon bocsátani, de a zsidók így kiáltoztak: Ha ezt szabadon bocsátod, nem vagy a császár barátja: aki királlyá teszi magát, az ellene szegül a császárnak. (13) Amikor Pilátus meghallotta ezeket a szavakat, kihozatta Jézust, és a bírói székbe ült azon a helyen, amelyet Kövezett-udvarnak, héberül pedig Gabbatának neveztek. (14) A páskaünnep előkészületi napja volt, délfelé járt az idő. Pilátus így szólt a zsidókhoz: Íme, a ti királyotok! (15) Azok pedig felkiáltottak: Vidd el, vidd el, feszítsd meg! Pilátus ezt mondta nekik: A ti királyotokat feszítsem meg? A főpapok így válaszoltak: Nem királyunk van, hanem császárunk! (16) Ekkor kiszolgáltatta őt nekik, hogy megfeszítsék. /RÚF/ 

E szakasza mutatja, a tömeg Jézus keresztre feszítését követelte, arra hivatkozva, hogy Isten Fiának mondta magát. Ettől Pilátus megrémült, és még jobban igyekezett elengedni Jézust. A vallási vezetők azonban megpecsételték Jézus sorsát, amikor hangoztatták, hogy ha ezt megteszi, ellensége a császárnak. Tudták, hogy a császár iránti lojalitásból Pilátus nem engedheti el azt, akit a császár ellenségének mondanak. A vallási vezetők erősködtek, hogy nekik nem királyuk, hanem császáruk van. Vagyis gyűlöletük Jézus ellen erősebb volt nemzeti törekvéseiknél. Népük önrendelkezését is készen álltak feladni azért, hogy megszabaduljanak Jézustól. 

White idézet: Mikor a foglyot bevezették az udvarba, Pilátus kilépett palotája tornácára, és barátságtalan szemmel tekintett Jézusra. A római helytartót hálószobájából hívták ki nagy sietséggel. Elhatározta, hogy olyan gyorsan intézi el az ügyet, amilyen gyorsan csak lehetséges. Arra készült, hogy ellentmondást nem tűrő szigorúsággal foglalkozik majd a fogollyal. A legszigorúbb arckifejezéssel fordult Jézus felé, hogy megnézze, milyen embert kell megvizsgálnia. Azt már tudta, hogy ezt az embert a zsidó hatóságok nagyon szerették volna kihallgattatni vele, és sietséggel megbüntettetni. 

Pilátus rápillantott azokra az emberekre, akik vádat emeltek Jézus ellen. Tekintete kutatóan Jézuson nyugodott. Pilátus már sokféle bűnözővel találkozott. Eddig még sohasem hoztak elé senkit, aki a jóságnak és nemességnek azokat a vonásait hordozta volna magán, mint ez az ember. Jézus arcán nem látta semmi jelét a bűnnek, sem a félelemnek, a vakmerőségnek vagy a dacnak. Pilátus egy higgadt és méltóságteljes magatartású embert látott maga előtt, akinek az arckifejezése nem egy bűnöző ismertetőjegyeit, hanem a menny pecsétjét hordozta magán. – Jézus élete, 723-724./old. 

White idézet: Pilátus itt mutatta meg a gyengeségét. Kijelentette, hogy Jézus ártatlan, mégis hajlandó volt megkorbácsoltatni, hogy lecsillapítsa vádolóit. Feláldozta az igazság alapelveit azért, hogy kölcsönös engedmények adásával megegyezhessen a csőcselékkel. Ezzel azonban kellemetlen helyzetbe sodorta magát. A sokaság számolt a helytartó határozatlanságával, és még hangosabban ordítozva követelte tőle a fogoly halálra ítélését. Ha Pilátus mindjárt az első pillanatban erős és határozott lett volna, és megtagadta volna annak az embernek az elítélését, akit ártatlannak talált, akkor elszakította volna azt a végzetes láncot, amely lelkiismeretét megkötözte, és a bűn iszonyatos fogságában tartotta egész életében. Ha kezdettől lelkiismeretére hallgatott volna, akkor a zsidók nem kísérelték volna meg azt, hogy előírják neki, mit tegyen. Krisztust megölhették volna, de ennek a gyilkosságnak a bűne nem terhelte volna Pilátust. Ő azonban egyik lépést a másik után tette meg lelkiismerete megsértésében. Felmentette magát az alól, hogy igazsággal és méltányossággal ítélkezzék, és most majdnem tehetetlenül a zsidó papok és főemberek kezében találta magát. Ingadozása és határozatlansága végül is a romlását okozta. – Jézus élete, 731./old.