A beszéd mint Isten ajándéka

Mit mond a Biblia a nyelv jelentőségéről? Beszédünknek mely törvényszerűségeit emeli ki a Szentírás?  

  Péld 18,20–21 • „A férfi szájának hasznával elégedik meg az õ belseje, az õ beszédének jövedelmével lakik jól. Mind a halál, mind az élet a nyelv hatalmában van, és amiképpen ki-ki szeret azzal élni, úgy eszi annak gyümölcsét.”

Mt 12,36–37 • „A jó ember az õ szívének jó kincseiből hoz­za elő a jókat; és a gonosz ember a szíve gonosz kincseiből hozza elő a gonoszokat. De mondom néktek: Minden hi­valkodó beszédért, amit beszélnek az emberek, számot ad­nak majd az ítélet napján. Mert a te beszédeidből ismerte­tel igaznak, és a te beszédeidbõl ismertetel hamisnak.”

Jak 3,2–10

Péld 12,17 • „Van olyan, aki beszél hasonlókat a tõrszúrá­sokhoz, de a bölcseknek nyelve orvosság.”

Péld 13,3 • „Aki megõrzi az õ száját, megtartja önmagát; aki felnyitja száját, romlása az annak.”

A beszéd nem más, mint gondolataink és érzéseink szavakba öntése. „Amiképpen gondolkodik az ember magában, olyan õ”

– mondja Példabeszédek könyve (23,7, helyes fordításban).

A kontrollálatlan szavak is emberi természetünk hű tükrei, ki­fejezik, milyen érzésekkel, gondolatokkal azonosultunk az adott pillanatban. Ugyanakkor a tiszta, igaz, szép beszéd sem pusztán nyelvi igényességünk eredménye, hanem a bennünk munkálkodó Lélek gyümölcse. Tehát a helyes gondolkodásból és tiszta érzésekből származó beszéd gyógyító hatású, míg a helytelen gondolkodásból, a tisztátalan, zavaros, haragos érzé­sekből származó beszéd a „tõrszúrásokhoz” hasonló. Ezzel nemcsak a környezetünkre gyakorolunk befolyást, hanem visszahat tetteinkre és saját érzelmi állapotunkra is. A beszé­dünkben valóban hatalom rejlik: azt is megmutatja, hol állunk a jellemfejlődésben. Sokszor a panaszkodó, csüggesztő szavak még mélyebbre taszítanak, ugyanakkor a bátorító, biztató sza­vak felemelnek, erőt közvetítenek mind a hallgató, mind a 

be­szélő számára (Ésa 52,7). A tartalom nélküli üres beszéd, fe­csegés is árulkodik szólójának belső világáról.

„A szavak megmutatják, mi van a szívben. »A szív teljességéből szól a száj.« A szavak többet jelentenek a jellem kinyilvánításánál

– vissza is tudnak hatni a jellemre. Az embereket befolyásolják a saját szavaik. Sokszor pillanatnyi, Sátán által keltett indíttatásból irigység vagy gonosz vélekedés jut kifejezésre, olyasmi, amiben nem is igazán hisznek, de a kimondás visszahat a gondolkodásra. Saját beszédük csapja be őket, azt kezdik hinni, hogy amit sátáni ösztönzésre mondtak, igaz. Miután egyszer már kimondtak egy véleményt vagy döntést, gyakran túl büszkék ahhoz, hogy vissza­vonják, s addig bizonygatják igazukat saját maguknak, míg végül elhiszik.” (Ellen G. White: Jézus élete, Kik az én testvéreim? c. fej.)

Melyik az a másféle, különösen sok kárral járó beszéd­mód, amelytől szintén óvakodnunk kell?

Péld 29,20 • „Láttál-é beszédeiben hirtelenkedõ embert? A bolond felől több reménység van, hogynem afelől!”

Péld 14,29 • „A haragra késedelmes bővelkedik értelem­mel; aki pedig elméjében hirtelenkedõ, bolondságot sze­rez az.”

Eféz 4,29–31 • „Semmi rothadt beszéd a ti szátokból ki ne származzék, hanem csak amely hasznos a szükséges épí­tésre, hogy áldásos legyen a hallgatóknak. És meg ne szo­morítsátok az Istennek ama Szent Lelkét, aki által meg­pecsételtettetek a teljes váltság napjára. Minden mérges­ség, fölgerjedés, harag, lárma és káromkodás kivettessék közületek minden gonoszsággal együtt.”

További tanulmányozásra: Péld 18,13; 12,22; 25,28; 16,27.

Az igazságot sem helyes szenvedélyesen, indulatosan kimon­dani. Nemcsak hogy nem ér célba, inkább az ellenkező hatást váltja ki: az igazsággal szemben is ellenállóbbá teheti a hallga­tóját. Pedig milyen sokszor gondoljuk, hogy szavainknak ak­kor adunk nagyobb nyomatékot, ha felemeljük a hangunkat, vagy indulatainkkal, negatív érzelmeinkkel kívánjuk „felerősíteni” mondandónkat. Legjobb gyakorlati tanácsként Jakab apostol szavait érdemes megfontolni: „…legyen minden em­ber gyors a hallásra, késedelmes a szólásra, késedelmes a harag­ra. Mert ember haragja Isten igazságát nem munkálja.” (Jak 1,19–20)

„Az elhamarkodott, felületes, szenvedélyes beszéd olyan káro­kat okozhat, melyeket egy egész élet bűnbánata sem tehet meg nem történtté. Milyen sok szív tört meg, milyen sok barát idege­nedett el, mily sok élet szenvedett hajótörést azoknak az éles, el­hamarkodott szavai által, akiknek segítséget és gyógyulást kellett volna hozniuk!”

„Egyedül a végtelen Isten tudja felmérni azt a kárt, amelyet a meggondolatlan szavak okoznak. Ezek a szavak csak úgy lepe­regnek az ajkunkról, és talán nem is akarunk megsebezni velük senkit, mégis tanúskodnak benső gondolatainkról, és a Gonosz oldalán munkálkodnak. Mennyi boldogtalanság származott a gondolkodás nélkül kimondott, barátságtalan szavakból a csalá­di körben! Hányszor nyomják kemény szavak valakinek a lel­két, amelyek talán évekkel ezelőtt hangzottak el, de sohasem ve­szítették el fullánkjukat. Mint hitvalló keresztényeknek, meg kell fontolnunk azt a befolyást, amelyet szavaink gyakorolnak azok­ra, akikkel kapcsolatba kerülünk, akár hívõk, akár nem. Sza­vainkat figyelik, és számba veszik a kárt, melyet meggondolatlan kijelentéseink okoznak. Utólagosan – akár hívőkkel, akár nem hívőkkel volt kapcsolatunk – nem lehet teljes mértékben közömbösíteni a könnyelmű, balga szavak kedvezőtlen követ­kezményeit. Szavaink megmutatják, milyen eledellel táplálkozik a lelkünk.” (Ellen G. White: Nevelés/Előtted az élet, Tanítási módszerek c. fej.; Youth Instructor, 1895. jún. 27.)