Mi mindenre nevel minket Atyánk az anyagiakon keresztül?
Mt 25,14. 16. 19. 21 • „Mert éppen úgy van ez, mint az az ember, aki útra akarván kelni, előhívatta az õ szolgáit, és amije volt, átadta nékik. Elmenvén pedig aki az öt talentumot kapta, kereskedett azokkal, és szerzett más öt talentumot. Sok idő múlva pedig megjött ama szolgáknak ura, és számot vetett velük. Az õ ura pedig mondta néki: Jól vagyon jó és hû szolgám, kevesen voltál hű, sokra bízlak ezután, menj be a te uradnak örömébe.”
Földi tulajdonainkkal kapcsolatos papírjaink az igei értelmezés szerint legfeljebb vagyonkezelői jogot biztosítanak nekünk – Istennel szembeni elszámolási kötelezettséggel. Lehet, hogy mindez nehezen feldolgozható első hallásra, de ha megértjük Isten célját mindezzel, hallatlan békét és reményt kapunk ajándékul. A hívő embert nem érhetik veszteségek – ahogy Jób is megértette ezt, amikor egész életműve, roppant gazdagsága napok alatt semmivé vált: „Mezítelen jöttem ki az én anyámnak
méhéből, és mezítelen térek oda vissza. Az Úr adta, az Úr vette el. Áldott legyen az Úrnak neve! (Jób 1,21) A pénz nem szükségszerűen átok. Nagy érték, ha helyesen használják fel… Szeretetünk állandó próbája a pénz. Bárki, aki többet keres, mint amennyi elegendő valós szükségletére, keresse a bölcsességet és a kegyelmet, hogy megismerje szívét, és gondosan őrizze azt, nehogy képzeletbeli kívánsága legyen, és hűtlen sáfárrá váljon, elpazarolva Urának reá bízott vagyonát… Az ideig való áldásokat letétként kaptuk, hogy bebizonyítsuk, vajon az örök gazdagsággal megbízhatnak-e.” (Ellen G. White: Boldog otthon, 311., 315. o.)
Olyan világ vesz körül bennünket, amelyben mindent a könnyű pénzszerzés elve és vágya mozgat. A munka, a szorgalom vagy a tudás – nem beszélve az emberi kapcsolatokról – értéküket vesztik. Senki nem akar fárasztó befektetést, csak gyors és könnyű nyereséget. Ezt a gondolkodásmódot érthető módon az élet bizonytalansága táplálja. A halálnak reménytelenül kiszolgáltatott ember itt és most akarja birtokolni, élvezni a javakat, ezért biztonságot keres bennük, feláldozva értük, ha kell, a szeretetet, hitet, békét, azaz belső értékeit is. Így az élet az önzés és a reménytelenség cél nélküli versenyfutása. Igazi öröm az anyagiakban csak Isten segítségével tapasztalható: amikor a világegyetem Urától tanuljuk a kamatoztatás törvényszerűségeit. Különböző mértékben, de mindenkire bízott valamennyit a tulajdonából, hogy tanácsai alapján megtanuljunk önzetlenül és boldogan gazdálkodni, élni.
„A jószívűség, mely az önmegtagadás gyümölcse, csodálatos segítség az adakozónak. Ez olyan nevelést nyújt számunkra, mely jobban megérteti velünk az Úrért végzett munkát, aki széjjeljárván jót cselekedett, hogy enyhítse a szenvedést és gondoskodjék a nélkülöz szükségleteiről. Az állandó önmegtagadó segítőkészség Istengyógyszere az önzés és a kapzsiság bűne ellen. Az Úr rendelte el a rendszeres segítőkészséget műve fenntartására és a szenvedők és nyomorúságban élők enyhítésére. A folyamatos adakozókészség halálra éhezteti az anyagiasságot.” (Ellen G. White: i. m., 313. o.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése