Krisztus a mindennapokban: Miért van döntő befolyása a szülői példának?

 Milyen reménységünk van, ha szembesülünk rossz döntéseink, hibáink következményeivel?

1Móz 18,19 • „Mert tudom róla, hogy megparancsolja az ő fiainak és az ő háza népének őutána, hogy megőrizzék az Úrnak útját…”

Jak 3,17–18 • „A felülről való bölcsesség pedig először is tiszta, azután békeszerető, méltányos, engedelmes, irgalmassággal és jó gyümölcsökkel teljes, nem kételkedő és nem képmutató. Az igazság gyümölcse pedig békességben vettetik azoknak, akik békességesen munkálkodnak.”

Jer.Siral. 3,22 • „Az Úr kegyelmessége az, hogy még nincsen vé­günk; mivel nem fogyatkozik el az ő irgalmassága!”

Zsolt 30,6–7. 2–3 • „Mert csak pillanatig tart haragja, de élethossziglan jóakarata; este bánat száll be hozzánk, reggelre öröm.”

A legegyszerűbb és leghatásosabb nevelés a példaadás. Ezen keresztül nemcsak hallgatja a gyermek, hogy mit kellene tennie, hanem látja és követi az előtte lévő mintát.

„Mert tudom róla…” – állapította meg az isteni vizsgálat Ábrahámról, akinek élete és szava „parancs” volt a vele lévõk­nek. Lehet, hogy voltak gyengeségei, de élete a könyörgés és az Istennel szerzett tapasztalat „oltáraival” szegélyezett élet volt. Ez tette őt győztessé, ugyanakkor követendő példává háza népe előtt.

A házastársak, szülők is így hathatnak egymásra a legtermészetesebben, és így nevelhetik együtt a jóra gyermekeiket, akik átveszik szokásaikat, hanghordozásukat, lelkületüket.

„A gyermekek apjuk és anyjuk tiszteletére való nevelésének az a legjobb útja, ha láthatják, ahogyan az apa kedves figyelemmel adózik az anyának, az anya pedig figyelmes és tiszteletet tanúsító az apa iránt.” (Ellen G. White: Boldog otthon, 169. o.)

Soha ne vitatkozzanak a szülők gyermekeik előtt! Hangos szavak, indulatos megnyilatkozások, esetleg sértődött vádak egymás fejéhez vagdosása beláthatatlan rombolást végeznek a gyermekek – és természetesen egymás – lelkében. Mielőbbi

őszinte, türelmes megbeszélés és rendezés szükséges – „a nap le ne menjen a ti haragotokon” (Eféz 4,26). Legyen ez törvény a családban. „A tekintély és a szeretet egyesített befolyása lehetõ­vé teszi, hogy szilárdan és mégis gyengéden tartsátok a család irányításának gyeplőjét. Vezetni lehet őket, de nem húzni. Krisztus kijelenti: »Az én juhaim hallják az én szómat, és követnek engem.« (Jn 10,27) Nem azt mondja, hogy az én juhaim hallják az én szómat, és az engedelmesség ösvényére kényszerülnek…”

(Ellen G. White: i. m., 261. o.) A „felülről való bölcsesség” önmagában hordozza a hatásosságát, tekintélyét. Erejét nem az életkor, a rang vagy a tudás adja, hanem a megváltozott jellem.

A szülői viselkedésnek két véglete létezik: a túlzott engedékenység és a kemény, értelmetlen szigor. A gyermekek rossz szokásait ráhagyni, mentegetni ugyanolyan végzetes hiba, mint nyers indulattal, megtorlással kezelni a hibáikat. Ha mindkét szélsőséget el szeretnénk kerülni – természetünk óhatatlanul vagy az egyik, vagy a másik irányba hajt –, újra és újra tegyük fel a kérdést: az én Atyám hogyan bánik velem? Mennyi szigort vagy keménységet alkalmaz jellemfejlődésem egyengetésére? Rám hagyja-e hibáimat? Ha érzékeljük és megértjük, ahogyan Õ formál minket, tudni fogjuk, hogy mi a feladatunk azokkal szemben, akiket Õ bízott ránk.

Életünk során számos kisebb-nagyobb hibát követünk el, vagy rossz döntést hozunk. Akár házasságunkban felmerülő problémákról, akár gyereknevelésről van szó, egyaránt tanulók vagyunk. Mégis biztató, ahogyan Atyánk még a súlyos ve­reségekbõl kimentve is győzelemre akar segíteni bennünket.

Egy felemás házasságban élő asszonynak írt levélből idézünk, amely azonban mások számára is tanulságos: „Tudom, próbáid vannak, és inkább a vezetés, mint az alárendeltség nyilvánul meg az életedben. Férjednek szüksége van arra, hogy naponta lássa a türelem és az önuralom élő példáját. Tégy meg mindent, hogy megnyerd tetszését, és ne add fel az igazság egyetlen alapelvét sem… Légy óvatos, megfontolt, türelmes és elnéző! Ne kényszerítsd rá az igazságot! Teljesítsd feleségi kötelességedet, és azután figyeld meg, érinti-e a szívét! Ne vond meg a szeretetedet férjedtől! Minden elérhető módon igyekezz elnyerni tetszését. Ne szakítson el tőle a hited sem! Engedelmeskedj lelkiismeretesen Istennek, és amikor csak tudod, keresd férjed tetszését!” (Ellen G. White: i. m., 295. o.)

Ha a gyermeknevelés során követtünk el hibákat, bátorítsanak a következő sorok: „Azoknak a szülőknek, akik rosszul kezdték el a nevelést, azt szeretném mondani: ne essetek kétségbe! Szükséges, hogy teljesen megtérjetek Istenhez… Határozott reformokat kell megvalósítanotok szokásaitokban és cselekedeteitekben… Ima által olyan tapasztalatot nyerhetsz, amely tökéletesen sikeressé teszi gyermekeidért végzett szolgálatodat.” (Ellen

G. White: Gyermeknevelés, 45. o.)

Krisztus a mindennapokban: Milyen befolyást gyakorol a gyermekeket körülvevő környezet?

  

– de nem csak a gyerekek fejlődésére–  Milyen előnyei vannak a minél természetesebb, családiasabb otthonnak?

1Móz 13,9–13 • „Ábrám lakott a Kanaán földén, Lót pedig lakott a Jordán-melléki városokban, és sátorozott Sodo­máig. Sodoma lakosai pedig nagyon gonoszok és bűnösök voltak az Úr előtt.

2Pt 2,7–8 Megszabadította az igaz Lótot, aki szenvedett az istentelenek gyalázatos viselkedése miatt, mert ő, az igaz, közöttük lakott, s a gonosz cselekedeteket látva és hallva napról napra gyötörte igaz lelkét.

Lk 17,28–33) • „Mert amaz igaz, azok között lakván, a gonosz cselekedeteket látva és hallva, napról napra gyötörte az õ igaz lelkét.”

Péld 15,16–17 • „Jobb a kevés az Úrnak félelmével, mint a temérdek kincs, ahol háborúság van."

„Ha az ember kevesebb figyelmet szentelne a mesterséges dolgoknak, és egyszerűbben élne, sokkal jobban megfelelne teremtése mennyei céljának… Olvassuk el Ábrahám, Jákób és József, valamint Mózes, Dávid és Elizeus történetét!… Hányan nevelkedtek közülük vidéki otthonokban. Keveset tudtak a fényûzésrõl. Fiatal éveiket nem szórakozással töltötték. Sokan arra kényszerültek, hogy szegénységgel és viszontagsággal küzdjenek. Korán megtanultak dolgozni, és a szabad levegőn való tevékeny életük minden képességüknek életerőt és rugalmasságot adott… Rákényszerülve saját erőforrásaikat, megtanulták a nehézségek leküzdését, az akadályok legyőzését, és így bátorságot és kitartást szereztek. Megtanulták az önbecsülés és az önuralom leckéit. A gonosz társaságoktól nagy mértékben elrejtve elégedettek voltak a természetes örömökkel és az egészséges társas kapcsolatokkal. Ízlésük egyszerű, szokásuk mértékletes volt.” (Ellen G. White: Boldog otthon, 112–113. o.)

Úgy kell alakítani családi életünket, hogy minden családtag számára a legkedvesebb alkalom lehessen az övéivel töltött idő. Életre szóló hatása van a családban folyó közösségi életnek. Védelmet és helyes mintát adhat később is, a társkereséskor vagy a barátok megválasztásában. A családi programok, kötetlen együttlétek maradandó élményt adnak az egyébként elfoglalt szülőknek, nagyszülőknek, még inkább pedig a gyermekeknek, fiataloknak. Szeretetünket családtagjaink felé inkább együtt töltött időben fejezzük ki, mint anyagiakban. A figyelem, amit osztatlanul egymásra szánunk, a hangulatos családi együttlétek, közös esték, beszélgetések adják a családi élet ízét. Ha mindez nem öncélú, hanem mások szolgálatára is kész és nyitott, akkor ugyanolyan fontos eszköze a jellemfej­lõdés munkájának, mint a legtisztább tanítás.

Jézus egész életében fenntartotta magának a természet adta magányt és Atyja közelségét. Szolgálata miatt nem vonulhatott el az emberek közül, de azt a csendességet és csodát, amit a természet adhat, emberfiaként igénybe vette lelke építésére. Nagyon jól tudta, hogy milyen környezetben könnyebb, és hol nehezebb Istennel találkozni. Példája minket is tanítson.

Amikor a gyermekeinkről való anyagi gondoskodás érdekében költözünk, vagy keresünk megfelelő munkahelyet, mindig legyen alapvető szempont leendő környezetünk is. A magasabb iskolázottság lehetősége, vagy az anyagi előnyök önmagukban nem lehetnek döntőek – erre utal Lót története is. Nem nevelhetjük bura alatt sem gyermekeinket, de az egzisztenciális szempontok előnyben részesítése – a lelki hatások figyelmen kívül hagyásával – maradandó rosszat eredményezhet.

„Avagy nem több-e az élet, hogynem az eledel, és a test, hogynem az öltözet?” (Mt 6,25) Isten vezetése óvjon és tanácsoljon minket döntéseinkben!

Krisztus a mindennapokban: Milyen légkör jellemezze otthonunkat, családi életünket?

"Minden olyan családban, ahol Krisztus lakik, gyengéd érdeklődés és szeretetet tanúsítanak egymás iránt. Így ott nemcsak időnkéntii hízelgő becézgetés, hanem mély és maradandó szeretet nyilvánul meg.”*

Péld 10,28/a • „Az igazak reménysége öröm…”

1Pt 5,2 • „Legeltessétek az Istennek köztetek lévő nyáját, gondot viselvén arra nem kényszerítésből, hanem örömest, sem nem rút nyerészkedésből, hanem jóindulattal…”

Gal 5,22 • „De a Lélek gyümölcse: szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség.”

 Rm 15,13  A reménység Istene pedig töltsön be titeket minden örömmel és békességgel a hitben, hogy bővölködjetek a reménységben a Szentlélek ereje által.

Igaz a mondás: „Több derűs szülőre és több vidám keresztényre van szükség.” A nevelésnek nem módszerei, hanem mindenekelőtt egy légköre van. Így a családban folyó nevelés se a „fenyítsem, ne fenyítsem?”, vagy a „hogyan tegyem hívővé?” kérdésekkel foglalkozzon először. Bizalom, szeretet, jóság – ez Isten tevékenykedésének a légköre. A sorrendet – légkör és módszer – nem lehet felcserélni, minden a maga helyén fontos! * Ellen G. White: Boldog otthon, 81. o.

„Sok családban nagyon hiányzik az egymás iránti szeretet kifejezése. Nem érzelmeskedésre van szükség… Ápoljátok azt a fajta gyengédséget, vonzalmat és szeretetet, amely apró udvariasságokban, a beszédben, valamint gondoskodó figyelmességben nyilvánul meg… A szülők tanulmányozzák gyermekeik szeretete és bizalma megnyerésének legjobb és legsikeresebb módját… Ne sebezzük gyermekeink érzékeny lelkét azzal, hogy közönnyel veszünk tudomást azokról a dolgokról, amelyek – bár nekünk jelentéktelenek – gyermekeinknek nagyon fontosak!… Egy helyeslő pillantás, bátorító vagy dicsérő szó napfényként hat szívükre, és gyakran boldoggá teszi egész napjukat. A szülők legyenek gyermekeik bizalmasai. Bátorítsák gyermekeiket, hogy bízzanak bennük, és tárják fel előttük szívük bánatát, aznapi kicsiny bosszúságaikat és próbáikat.” (Ellen G. White: Boldog otthon, 162., 169. o.) 

Ha figyelmet fordítunk családtagjainkra, meghallgatjuk őket, kimutatjuk szeretetünket és megbecsülésünket irántuk, ezzel a kölcsönös bizalom légkörét erősítjük meg otthonunkban. „Szülők és tanítók, mosolyogjatok! Engedjetek fel acélos méltóságotokból, alkalmazkodjatok a gyermekekhez, és szerettessétek meg magatokat velük. Meg kell nyernetek érzelmeiket, ha lelki tanításokat szeretnétek átadni nekik.” (Ellen G. White: Gyermeknevelés, 99. o.)

Krisztus a mindennapokban: Mit kell feltétlenül tudnunk a gyerekekről?

Mt 18,1–4 • „Aki azért megalázza magát, mint ez a kis gyermek, az a nagyobb a mennyeknek országában.”

Lk 18,15–17 • „Bizony mondom néktek: aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint gyermek, semmiképpen nem megy be abba.”

Már néhány évtized elteltével könnyen elfelejtjük, milyen is volt kisgyermeknek lenni. Sokszor zavarnak minket a gyerekek (ahogyan a tanítványokat is, akik el akarták küldeni őket Jézustól), vagy éretlen kis lényeknek tartjuk őket, akik nem ismerik a felnőttek világát. Jézus nemcsak tanításaival, de tetteivel is cáfolta ez előbbi, „felnőttes” gondolkodást. Példaként állította a tanítványok elé a gyermeki alázatot és a hitet. Nem azt mondta, hogy hibátlanok, de e két vonásukat egyenesen az üdvösség feltételeként említette. Milyenek is tehát a gyerekek?

„A gyermekszív érzékeny és meleg. Könnyen boldoggá tehető, de könnyen elszomorítható… Ne riaszd el őket magadtól együttérzésed hiányával – legyél mellettük gyermekes játékaikban, örömükben és bánatukban. Sohase ráncold össze a homlokodat, ne használj éles szavakat!… Az apák és anyák saját jellemüket tanulmányozhatják gyermekeikben. Gyakran megalázó tanításokat olvashatnak, amikor saját tökéletlenségeiket látják megismételve fiaikban és lányaikban. Miközben igyekeznek elnyomni és helyesbíteni gyermekeik örökölt gonosz hajlamait, a szülők kérjenek Istentől kétszeres türelmet, kitartást és szeretetet.” (Ellen G. White: Boldog otthon, 146., 262. o.)

Ahány gyermek, annyi különböző természet. A szülő feladata, hogy a legkülönbözőbb vérmérsékletű és adottságú gyermekekhez is ugyanúgy utat találjon. Biztos nevelési alapelvek létezhetnek, de az alkalmazás minden gyermeknél más „nyelvet”, más megközelítést igényelhet. „A szülőknek imádkozó szívvel kell megfigyelni őket… Szánjatok időt arra, hogy megismerjétek a gyermekeiteket! Vannak gyerekek, akiknek a nevelése és fegyelmezése több türelmet és kedvességet igényel… Lehetnek kiaknázatlan erőik, melyeket felébresztve alkalmassá válnak olyan feladatok elvégzésére, amelyekkel messze túlszárnyalják sokat ígérő társaikat.” (Ellen G. White: Gyermeknevelés, 141. o.)

Krisztus a mindennapokban: Közös felelősség a családban.

 Milyen közös felelősséget hordoznak a szülők egy gyarapodó családban?

Bír 13,7–9 • „Íme terhes leszel, és fiat fogsz szülni. Azért most se bort, se más részegítő italt ne igyál, és semmi tisztátalant ne egyél, mert Istennek szentelt lesz az a gyermek, anyja méhétől fogva halála napjáig. Manoah pedig az Úrhoz könyörgött, és mondta: Kérlek, Uram! Az Istennek amaz embere, akit küldtél, hadd jöjjön el ismét hozzánk, és tanítson meg minket, hogy mit cselekedjünk a születendő gyermekkel. És meghallgatta az Isten Manoah kérését, mert az Istennek angyala megint eljött az asszonyhoz…”

„Manoah pedig az Úrhoz könyörgött…” – olvassuk a történetben, és bátorító a folytatás: „az Istennek angyala megint eljött”. Ez a lehetőség – Isten tanácsa, bölcsessége – minden imádkozó szülő, házaspár rendelkezésére áll. Manoah nem csak tudomásul vette az isteni megbízatást, de minél többet akart megtudni az Isten akarata szerinti nevelésről. Ma sem kisebb a feladat, és ma sem gyengébb a hitből elmondott imádság.

A megszülető gyermek két örökséget feltétlenül a magáénak mondhat. Az egyiket génjeiben hordozza, szüleitől kapta. Ezek a tulajdonságok igyekeznek majd belülről befolyásolni élete döntéseit és egész jellemfejlődését. Másik öröksége a hús-vér szülei, akik kívülről, nevelés útján is megragadják a befolyásolás lehetőségét – miközben ők maguk is Isten kezében formálódnak. Tökéletlen próbál a tőle született tökéletlenből valami jót nevelni!

„A szülők méltán kérdezhetik: Kicsoda alkalmas ezekre a dolgokra? Egyedül Isten teheti őket alkalmassá erre, s ha kihagyják Õt, ha nem keresik segítségét és tanácsát, akkor vállalkozásuk valóban reménytelen. Azonban az ima, a Biblia kutatása és a buzgó lelkesedés e fontos kötelesség sikerét hozhatja, s idejük és törõ­désük százszorosan megtérül majd…

Ha létezik kötelesség, amely a többi felett áll, és amely megköveteli az értelem művelését, a szellemi és fizikai erők állandó igénybevételét, amely egészséget és jó kedélyt igényel, akkor a gyermekek nevelése az.” (Ellen G. White: Gyermeknevelés, 41., 43. o.)

Gondoljuk át közösen az alábbi tanácsokat a szülők szere­pérõl!

Az apa: „A gyermekek támogatást és irányítást várnak apjuktól, ezért szükséges, hogy az apának helyes fogalmai legyenek az életről, valamint azokról a hatásokról és kapcsolatokról, amelyek a család javát szolgálják… Az apának a családja élén kell állnia, de nem úgy, mint egy nagyra nőtt fegyelmezetlen fiú, hanem mint erős jellemű, szenvedélyein uralkodó férfi… Apák, annyi időt töltsetek gyermekeitekkel, amennyit csak lehet!”

Az anya: „Isten után az anyának a jóra való befolyása a leg­erõsebb a földön… Egy feleség és anya szívéhez kötheti férjét és gyermekeit szelíd szavakban és udvarias viselkedésben kifejezett szeretetével, amit törvényszerűen gyermekei is követnek majd… A csecsemő olyan az anya számára, mint a tükör, amelyben megláthatja saját szokásainak és viselkedésének visszatükröződését.” (Ellen G. White: Boldog otthon, Az apa méltósága és felelőssége, Az édesanya befolyása c. fej.)

Istennél nincsen lehetetlen. Bárkit kész és képes felkészíteni szülői feladatára. A felnőtt részéről egyetlen döntés teszi mindezt lehetővé: a belátás. Annak elismerése, hogy formálódnom kell mennyei Atyám kezében. Mindenki jó és alkalmas szülő lehet, akinek napi tapasztalata a harc és a győzelem – önmaga felett. „A szülők térjenek meg és ismerjék fel, mit jelent az Isten akarata előtti meghajlás – ha kisgyermekként foglyul ejtik gondolataikat Jézus Krisztus akarata szerint –, mielőtt helyesen képviselhetnék azt az irányítást, amelynek Isten szándéka szerint léteznie kellene a családban.” (Ellen G. White: Boldog otthon, 260. o.)