Beszélgetés Istennel

     "Fogadj el Uram a Te tulajdonodnak! Összes terveimet lábaidhoz teszem. Használj fel ma is szolgálatodra! Maradj velem, s engedd, hogy minden munkámat tebenned végezzem” E.G.W

 Az imádság a szív megnyitása Isten felé, mint egy barát felé. Nem mintha szükséges volna ahhoz, hogy Isten megismerje, kik vagyunk, inkább azért fontos, hogy befogadjuk Őt. Az ima nem Istent hozza le hozzánk, hanem minket emel fel Őhozzá. Mikor Jézus a földön járt, arra tanította tanítványait, hogy imádkozzanak. Kérte őket, hogy mondják el Istennek a mindennapi szükségleteiket, és minden gondjukat Őrá vessék. A biztosíték pedig, hogy Isten meghallgatja kérésüket, biztosíték számukra is.

Szükségünk van az imádságra

Maga Jézus, amíg az emberek között lakott, igen gyakran imádkozott. Megváltónk kiállt a mi szükségleteink és gyengeségeink mellett, így könyörgött értünk az Atyához. Új erőt kért, hogy megerősödve álljon a feladatok és a próbák elé. Ő a mi példánk mindenben. Testvérünk a gyengeségben; „Mindenben megkísértetett hozzánk hasonlóan” Zsid.4:15, de bűntelen természete mentes maradt a gonosztól. Küzdelmeket állt ki, lelki kínokat élt meg egy bűnös világban. Az embersége tette szükségessé és kiváltsággá az imádságot. Vigaszt és örömet talált az Atyával való közösségben. Így, ha az emberek Megváltója Isten Fia érezte, hogy szükség van az imára, mennyire inkább kellene gyarló bűnös halandóknak éreznünk a buzgó folyamatos ima szükségességét. Mennyei Atyánk arra vár, hogy nekünk adományozza áldásainak teljességét. Kiváltság, hogy bőven ihatunk a határtalan szeretet forrásából. Mily meglepő, hogy olyan keveset imádkozunk. Isten kész és hajlandó meghallgatni alázatos gyermekeinek őszinte imádságát, mégis inkább vonakodunk kifejezni Isten iránti szükségleteinket. Mit gondolhatnak a mennyei angyalok a szegény, tehetetlen ember lényéről, akik kísértésnek vannak alátéve, akik után Isten szíve végtelen szeretettel vágyakozik, és Ő kész arra, hogy többet adjon nekik, mint amennyit kérni tudnak, vagy gondolnak, mégis olyan keveset imádkoznak és oly kicsi a hitük? Az angyalok örömmel térdelnek az Úr elé, szeretnének közel lenni Hozzá. Legnagyobb örömnek tekintik az Istennel való közösséget. Közben a föld gyermekei, akiknek oly segítségre van szükségük, melyet csak Isten tud megadni, elégedettnek tűnnek az Ő Lelke és jelenléte nélkül.

A győzelem kulcsa

A gonosz sötétsége bekeríti azokat, akik hanyagolják az imát. Az ellenség odasúgott kísértései, bűnre csábítják őket; és mindez azért van, mert nem használják azokat a kiváltságokat, amiket Isten adott nekik az ima isteni találkozás által. Miért kellene Isten fiainak és lányainak idegenkedni az imádságtól, mikor az ima a kulcs a hit kezében, hogy megnyissa a mennyei tárházat, ahol a Mindenható határtalan forrásának kincsei vannak? Szüntelen imádság és gondos őrködés nélkül az egyre nagyobb figyelmetlenség és a helyes ösvénytől való eltérés veszélyében vagyunk. Az ellenfél folyamatosan keresi, hogyan zárhatja el a kegyelem székéhez vezető utat, hogy ne tudjunk őszinte könyörgéssel és hittel kegyelmet, erőt nyerni, hogy ellenállhassunk a kísértésnek.

Imádkozz a csendes kis szobádban, és ahogy a napi munkát végzed, engedd, hogy szíved gyakran Istenhez emelkedjen fel! Így járt Énok is Istennel, nap mint nap. Hadd emelkedjenek fel ezek a csendes imák, mint tömjén, a kegyelem trónjához.

Mikor imádkozunk, Istent szólítjuk meg

 

Mikor imádkozunk, Istent szólítjuk meg (Mennyei Atyánk, vagy Teremtő Istenünk, vagy Kegyelmes Istenünk)

"...egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus, aki váltságul adta önmagát mindenkiért..." 1Tim 2,5
Ezért ha befejezzük imánk akkor Jézus Krisztus nevében…vagy neve által. Ámene

Isten akarata szerinti imádságaink bizonyosan meghallgatásra találnak (1Jn.5:14). Isten akaratát megismerhetjük Igéjének tanulmányozása által, amely az Ő Személyét  Gondolatait nyilatkoztatja ki számunkra. Bibliatanulmányozásaink tehát megtaníthatnak minket mind arra, hogy miként, és mind arra, hogy miért imádkozzunk, így erőteljesekké teszik imádságainkat. "Ha ... beszédeim megmaradnak tibennetek, akkor bármit akartok, kérjétek, és megadatik néktek" (Jn.15:7). Számos példa található a helyes imádságról a Szentírásban (Zsolt.119:164; Dán.6:10). A reggel és este történő imádságoknak néhány rövid hálaadó imádság elmondásával a nap folyamán úgy kell tűnnie számunkra, mint a legkevesebbnek, amit tettünk.

A tényleges értékelése annak, hogy Krisztus a személyes Főpapunk, aki felajánlja imádságainkat hatékonyan Istennek, fel kell, hogy lelkesítsen minket a rendszeres hitben történő imádkozásokra. Az imádság azonban nem lehet csupán egy Isten elé terjesztett "kívánság-lista", hálát kell adnunk az ennivalóért az étkezések előtt, azért, hogy utazásaink alkalmával biztonságban tartott minket stb. Ezek és sok más hálaadás és kérelem fontos részét kell, hogy képezzék az imádságoknak.

Problémáinknak csupán az Úr elé helyezése imádság által, önmagában is egy jelentékeny békeérzettel fog betölteni minket: "Semmiért se aggódjatok (Semmi sem túl kicsi ahhoz, hogy ne imádkozzunk érte), hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt; és Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban" (Fil.4:6,7).

Kegyelmes Istenünk, Mennyei Atyánk!

Azért imádkozunk, hogy nyisd meg a mi értelmünket, hogy megértsük a Te szavaidat. De imádkozunk a Szentlélek ajándékaiért is, hogy Ő adjon békességet a mi szívünkbe, szeretetet és örömet. Azért is imádkozunk, hogy képesek legyünk a Te nevedben szólnunk, hogy a Te prófétai üzenetedet megosszuk más emberekkel. Kérünk, add a Te alázatosságodat nekünk, hogy lelki szegények legyünk és teljesen tőled függjünk. Imádkozom minden egyes személyért itt, nyilatkoztasd ki, hogy milyen mélyen szeretsz mindenkit, aki itt van. Segíts, hogy emberek le tudják győzni azt hogy másokhoz, hasonlítgassák magukat. és csak arra fókuszáljunk hogy mit adtál nekünk. Hogy megosszuk másokkal a Te igédet, mértékletességgel, alázatossággal és a Te Szent lelked hatalmával. Köszönjük ez a lehetőséget, amit ma  adtál nekünk, hogy megnyithattuk a Te igédet, segíts hogy tudjuk betölteni prófétai küldetésünket ahogy  a Te prófétáid  Ézsaiás ... is betöltötték, ugyan úgy ahogy János is betöltötte az  újszövetségben. Kérünk, Urunk segíts, hogy meglássuk, milyen nagy kiváltságban van részünk. Köszönjük Jézusunk, hogy ismerhetünk Téged a Te nevedben kértünk. Ámen

Jézus visszajövetele: Utolsó ítélet, örök élet

 „Akkor feltetszik az ember Fiának jele az égen. És akkor sír a föld minden nemzetsége, és meglátják az embernek Fiát eljőni az ég felhőiben nagy hatalommal és dicsőséggel.” (Mt 24,30)

„Maga az Úr riadóval, arkangyal szózatával és isteni harsonával leszáll az égből.” (1Thess 4,16)

„Ímé eljő a felhőkkel, és minden szem meglátja őt, még akik őt általszegezték is, és siratja őt e föld minden nemzetsége. Úgy van. Ámen.” (Jel 1,7)

 

Jézus eljöveteléről sokan gondolkodnak úgy, hogy azon nem egy látható eseményt kell érteni, hanem a világ mintegy „felnő” Krisztushoz egy lelki, vallási fejlődés révén, és így egyszer csak megvalósul a világban a keresztény eszmék uralomra jutása, s ezáltal „jelenik meg, tér vissza” Krisztus. Az Ige egyértelmű kijelentései szerint azonban Krisztus valóságosan, látható, hallható, mindenki számára érzékelhető módon fog visszatérni. Megjelenését kozmikus jelenségek kísérik, és minden ember szembesül dicsőségének megnyilvánulásával. A megváltási terv végső eseménysorozata kezdődik meg ekkor, amellyel Isten lezárja Sátán uralmát, a bűn hatezer éves földi történelmét. Aratáshoz, szürethez is hasonlítja a Szentírás ezt az időszakot, amikor beérik a gabona, a jó mag, az evangélium elvégzi a maga munkáját, és „megszámlálhatatlan sokaság” várja a Szabadító érkezését. Ugyanakkor a gonoszság is beérik, olyannyira, hogy Noé napjaihoz hasonlítja Jézus ezt az időszakot. Ha nem lépne közbe, hogy „elpusztítsa azokat, akik a földet pusztítják”, akkor valóban egy ember sem maradna meg.

Krisztus első és második adventje a megváltásunk két legnagyobb és egymást kiegészítő eseménye. Amikor emberként közöttünk volt, majd meghalt értünk, megszerezte minden ember számára a bűn feletti győzelem, az örök élet lehetőségét. Amikor visszatér isteni dicsőségében, elhozza megváltottainak a drága áron megszerzett üdvösséget. Az egész menny örömmel hirdeti a szeretet győzelmét, Krisztus földi uralmának kezdetét: „Hallottam mintegy nagy sokaság szavát, és mintegy sok vizek zúgását, és mintegy erős mennydörgések szavát, mondván: Alleluja! Mert uralkodik az Úr, a mi Istenünk, a mindenható. Örüljünk és örvendezzünk, és adjunk dicsőséget néki…” (Jel 19,6–7)

Krisztus szabadítóként jön

„És szólnak ama napon: Ímé Istenünk, akit mi vártunk, és aki megtart minket, ez az Úr, akit mi vártunk, örüljünk és örvendezzünk szabadításában! (Ésa 25,9)

„Akkor sír a föld minden nemzetsége, és meglátják az embernek Fiát eljönni az ég felhőiben nagy hatalommal és dicsőséggel.” (Mt 24,30)

„A föld királyai és a fejedelmek, a gazdagok, a vezérek és a hatalmasok, és minden szolga és minden szabad elrejtették magukat a barlangokba és a hegyek kőszikláiba, és mondták a hegyeknek és a kőszikláknak: Essetek ránk, és rejtsetek el minket annak színe elől, aki a királyiszékben ül, és a Bárány haragjától!” (Jel 6,15–17)

 

A Szentírás tömör megfogalmazása: „sír a föld minden nemzetsége”, érzékelteti azt a döbbenetes hatást, ahogyan az Őt várók örömteli vágya teljesül – de a neki ellenállók rémületét és elveszettségük felismerését is. Az adventvárás az első keresztények számára boldog készülődést, csillapíthatatlan sóvárgást jelentett a Megváltójukkal való találkozás után. Sajnos az évszázadok során ez a várakozás megfakult, de minden időben voltak olyan hívők, akik ébren tartották Krisztus visszatérésének reménységét. A nagy adventmozgalom tömegek figyelmét hívta fel újra erre a közelgő eseményre, amely a legtöbb keresztény egyházban már csak tantétel maradt, vagy azt is átértelmezték. Krisztus szabadítóként jön, és a végidő megpróbáltatásait átélő hívők számára ez lesz a legörömtelibb pillanat. Nemcsak a szenvedéseiktől való megszabadulás miatt, hanem mert szeretett Urukkal szemtől szemben találkozhatnak.

Ugyanez az esemény kifejezhetetlen félelmet vált ki azokban, akik nem voltak élő kapcsolatban Krisztussal, és nem készültek fel jövetelére. Számukra „megemésztő tűz” a Krisztust övező isteni dicsőség, nem is élhetik túl a vele való szembesülést, őket „megemészti az Úr szájának leheletével, és megsemmisíti megjelenésének feltűnésével” (2Thess 2,8).

 

„Keleten megjelenik egy kicsiny fekete felhő. A távolból sötétnek látszó felhő körülveszi a Megváltót. Isten népe ebben a felhőben felismeri az Emberfia jelét. Ünnepélyes csendben figyelik a Föld felé közeledő, egyre fényesebb és dicsőségesebb felhőt, mígnem nagy fehér felhőként, megemésztő dicsőségként fénylik. Felette a szövetség szivárványa ível. Jézus hatalmas győzőként lép elő. Most nem »fájdalmak férfia«-ként jön, hogy kiigya a szégyen és a szenvedés keserű poharát, hanem menny és föld győzteseként, az élők és holtak bírájaként, aki »hív és igaz«, aki »igazságosan ítél és hadakozik«. »És mennyei seregek követik Őt.« (Jel 19,11–14) A királyt szent angyalok megszámlálhatatlan sokasága kíséri. Ajkukon dicsőítő ének, mennyei dallam hangzik. Az égen számtalan tündöklő alak látható, »tízezerszer tízezer és ezerszer ezer«. Emberi tollal nem lehet megrajzolni ezt a képet, az a tündöklés meghaladja a képzeletet. »Dicsősége elborítja az egeket, és dicséretével megtelik a föld. Ragyogása, mint a napé.« (Hab 3,3–4) Amint az »élő« felhő közelebb ér, minden szem meglátja az élet Fejedelmét. Szent fejét nem csúfítja töviskorona. Szent homlokán a dicsőség királyi koronája tündököl. Arca fényesebb, mint a vakító déli nap… Az igazak reszketve kiáltják: »Ki állhat meg?« Az angyalok ajkán elhal az ének, és egy ideig félelmetes csend van. Majd Jézus hangja hallható: »Elég néked az én kegyelmem.« Az igazak arca felragyog, és minden szívet öröm tölt be. Az angyalok pedig, akik közelednek a földhöz, egyre hangosabban énekelnek.” (Ellen G. White: Korszakok nyomában, Isten népe megszabadul c. fej.)

Az igazak és a gonoszok feltámadása

 „Ha hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadott, azonképpen Isten is előhozza azokat, akik elaludtak, Jézus által, ővele együtt. Mert ezt mondjuk néktek az Úr szavával, hogy mi, akik élünk, akik megmaradunk az Úr eljöveteléig, éppen nem előzzük meg azokat, akik elaludtak. Mert maga az Úr riadóval, arkangyal szózatával és isteni harsonával leszáll az égből: és feltámadnak először, akik meghaltak a Krisztusban. Azután mi, akik élünk, akik megmaradunk, elragadtatunk azokkal együtt a felhőkön az Úr elé a levegőbe, és ekképpen mindenkor az Úrral leszünk.” (1Thess 4,14–17)

„Ímé titkot mondok néktek. Mindnyájan ugyan nem aluszunk el, de mindnyájan elváltozunk. Nagy hirtelen, egy szempillantásban, az utolsó trombitaszóra, mert trombita fog szólni, és a halottak feltámadnak romolhatatlanságban, és mi elváltozunk.” (1Kor 15,51–52, vö. Jn 5,28–29; Jn 6,40)

„Elküldi angyalait nagy trombitaszóval, és egybegyűjtik választottait a négy szelek felől, az ég egyik végétől a másik végéig.” (Mt 24,31)

„Ha majd elmegyek és helyet készítek néktek, ismét eljövök és magamhoz veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek.” (Jn 14,3)

 

A Szentírás beszél az igazak és a gonoszok feltámadásáról is, de időbeli különbség van a kettő között. Amikor Krisztus az ég felhőin megjelenik, megváltottaiért jön: azokért is, akik az évezredek során hitben éltek és reménységben haltak meg, és az élő igazakért, akik felkészülten várták eljövetelét. Az első feltámadás során életet nyert üdvözültek új, örök életre alkalmas testben jönnek ki sírjukból. Majd az élők is új testet kapnak, és a feltámadottakkal együtt elragadtatnak „az Úr elé, a levegőbe” (mivel Krisztus ekkor még nem lép a földre), majd vele és az angyalokkal együtt a mennybe. Nincsen tehát „titkos” elragadtatás, a halottak sincsenek még a mennyben, hanem a sírban nyugodva várják Krisztus visszatérését, és mindenki együtt nyeri el a Megváltója által biztosított üdvösséget.

 

„Az igazak az örök ifjúság frissességével és elevenségével támadnak fel. Isten kezdetben nemcsak a saját jellemének, de alakjának és arcának hasonlatosságára is teremtette az embert. A bűn azonban eltorzította Isten képmását az emberben. De Krisztus eljött, hogy visszaadja azt, ami elveszett. Át fogja változtatni a mi nyomorúságos testünket, és hasonlóvá teszi az Ő dicsőséges testéhez. Az élő igazak »nagy hirtelen, egy szempillantásban« elváltoznak. Isten szava nyomán megdicsőülnek, Isten halhatatlanná teszi őket, és az angyalok »egybegyűjtik az Ő választottait a négy szelek felől, a föld egyik végétől a másik végéig«. Most boldogan énekelve együtt emelkednek fel Isten városába.” (Ellen G. White: Korszakok nyomában, Isten népe megszabadul c. fej.)